2022.08.05/27. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. AUGUSZTUS 5. • XXVI. ÉVFOLYAM • 27. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL Emlékeznek, kedves Olvasóink Wegroszta Béla múlt heti hőstettére? A 65 éves úriember július 26-án adott századjára vért. Volt szerencsém elkísérni őt a nagy napon. Láttam biciklivel megérkezni, majd néhány perc múlva ugyanúgy távozni (mintha mi sem történt volna), és akkor, ott valami átkattant a fejemben. Váratlanul. Mert előre sosem tudhatjuk, kik vagy milyen események lesznek hatással az életünkre.

Amikor a jó példa ragadós

Korábban túlmisztifikáltam a véradást. Ódzkodtam tőle, mert nem tudtam, hogyan is működik. Tipikus emberi reakció: félni az ismeretlentől. Gondoltam, biztos fáj, sokáig tart, aztán egész nap rosszul van az ember és a többi és a többi. És persze azt sem tudtam, mekkora szükség van a vérre. Úgy képzeltem, vért pótolni csak a nagyobb balesetekkor, durva műtétekkor kell, tehát orosházi szinten úgy hetente egyszer. » folytatás a 3. oldalon

Fotó: Horváth Bence

AUGUSZTUS 15-IG LEHET BEDIKTÁLNI A MÉRŐÁLLÁST

Augusztus elsején léptek életbe a földgáz és villamos energia fogyasztásának új szabályai. Az MVM Next Zrt. tájékoztatást adott ki az árváltozással összefüggő mérőállásbediktálással kapcsolatban. Az MVM For You Facebookoldalán írt közleményükben arról értesítették a lakosságot, hogy a bediktálás határidejét augusztus 15-ig meghosszabbítják. „Ha eddig még nem sikerült a mérőóraállás rögzítése, javasoljuk, hogy augusztus 15-ig térjenek vissza az online vagy a telefonos ügyfélszolgálatra. A mérőóraállás rögzítése munkaidőn kívül is, 0-24 órában lehetséges az online felületen, illetve telefonon keresztül történő automatikus diktálással” – írja az MVM Facebook-oldala. Kiemelték, a bediktálás nem kötelező és a kedvezményes kereten belül fogyasztó ügyfeleiknek nem is érdemes mérőállást rögzíteni a rendkívüli időszakban. Amennyiben az emberek nem küldik el az aktuális mérőóraállást augusztus 15-ig, akkor becsült érték alapján történik majd a számlamegosztás. HD

Lezárult az úszásoktatás

Gazdag programmal érkezik a Megyenap Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Megyenapot Békéscsabán, szeptember 3-án. Az elmúlt két évben a koronavírus miatt csak szűkített formában tudták megtartani a rendezvényt, de ebben az évben ismét gazdag programkínálattal várják az embereket a megyei összetartozás ünnepén.

Oklevelet kaptak az apró résztvevők Letelt a két hét, befejeződött az Orosháza Úszó Egyesület és az önkormányzat által közösen megvalósított ingyenes úszásoktatás, amelynek köszönhetően harminc gyermek tanulhatta meg a sportág alapjait. A Magyar Úszó Szövetség által meghirdetett Minden Gyerek Tanuljon Meg Úszni programra 60 orosházi gyermek jelentkezett egy nap alatt, a pályázat viszont csak 30 úszásoktatását fedezte. Az Orosháza Úszó Egyesület vezetői úgy döntöttek, nem okoznak csalódást egy apróságnak sem. – Hatalmas boldogság a számunkra, hogy ennyi gyermek szeretne megtanulni úszni –

Fotó: HB

mondta Fehér Lajos, az Orosháza Úszó Egyesület elnökhelyettese. – Igen régre tekint vissza az egyesületünk múltja, azzal a problémával viszont nap mint nap szembe kell néznünk, hogy nincs megfelelő utánpótlásunk. Nem bírta volna el a lelkiismeretünk, ha nem adjuk meg a lehetőséget minden jelentkezőnek a tanulásra, így hát számba vettük az eshetőségeket. Az oktató díjazását és az egyéb technikai feltételeket az egyesület állta, a belépőjegyeket pedig az önkormányzat biztosította, így még harminc gyermek tanulhatta meg az úszás alapjait. Igaz, ezek még csak az első lépések, de az olimpiai bajnokok is így kezdték egykoron. Folytatás az OrosCafén. BSZA 2. oldal

Vasárnap képviselőt választ az 5-ös körzet

2016 óta minden évben szeptember első szombatján rendezik meg a Megyenapot Békéscsaba főterén. 2020-ban csak a kézművesvásárt és ter-

melői piacot tudták megszervezni, tavaly pedig csak színpadi esemény nélkül jöhetett létre a program. – Ebben az évben a programkínálat újra teljes lesz. Nagy örömmel vesszük észre, hogy nemcsak a békéscsabaiak látogatják az eseményt, hanem nagyon sokan érkeznek vidékről is. Idén is több mint 30 település jelentkezett, hogy bemutatkozna saját értéktárával. Reményeink szerint számos orosházi kistermelőt és kézművest is fogadhatunk – mondta Zalai Mihály, a Békés

Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. A programsorozat újdonsága, hogy bemutatkoznak a viharsarki termékek is. A felnőtteken kívül a gyerekekre is nagy figyelmet fordítanak. Az óriási gyermeksátor kézműves foglalkozásai mellett bábszínház és mesemondás is várja őket. A katonai hagyományőrzők is bemutatkoznak, valamint a 21. század fegyveres erői – a TEK, a készenléti rendőrség – is kint lesznek az eseményen. Huszárik Dóra

Zalai Mihály elmondta, a nap jelszava: Hagyomány, érték, közösség

Fotó: Gubis Mariann

3. oldal

A fejlesztések során csökkent az energiafogyasztás

8. oldal

A Hungaroringen táncolt Móricz Bence


2

KÖZÉLET

2022. AUGUSZTUS 5.

IDŐKÖZI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2022

Vasárnap képviselőt választ az 5-ös körzet Vasárnap önkormányzati képviselőt választ Orosházán az 5-ös választókörzet. Az új képviselő megbízatása 2024. október 1-ig tart. Az időközi választáson a Helyi Választási Bizottság 7 jelölőszervezetet vett nyilvántartásba, végül azonban csak 5 állított jelöltet, mellettük pedig van, aki függetlenként, de párttámogatással indul, így összesen 4 képviselőjelölt közül választhat a körzet 2356 szavazásra jogosult lakója.

A nyilvántartásba vett jelölőszervezetek közül egyedül indított jelöltet az időközi választáson a Mi Hazánk Mozgalom, amely Nagy Zsolt személyében látja hatékonynak a körzet képviseletét a város döntéshozó grémiumában. A kétgyermekes családapa lokálpatriótának tartja magát, a körzet lakóin túl minden orosházit szeretne képviselni a testületben, konstruktív politizálásra készül. A jelöltek közül harmadikként adta le az induláshoz szükséges aláírásokat Ujj György Imre, a Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOM) közös jelöltje, aki nyugdíjasként száll ringbe, és a városrész lakójaként úgy véli, jól ismeri a helyiek problémáit, ugyanakkor beszélgetések útján szeretné megismerni a szavazók véleményét a fontos városi ügyekről. Negyedikként vették nyilvántartásba a Momentum színeiben induló Németh Sán-

Elsőként adta le az induláshoz szükséges aláírásokat Gyapjasné Béres Enikő tanár, művészember, gazdálkodó, aki független jelöltként kéri a szavazók bizalmát. A középiskolai tanár szisztematikusan készül a feladatra, a választási kampány idején már több lakossági problémával kereste meg a városvezetést, több mindenre talált megoldást, illetve kapott választ. Az indulók közül őt támogatja a képviselő-testületben többséggel bíró jobboldali párt, a FIDESZ.

Négy képviselőjelölt közül választhat a körzet 2356 szavazásra jogosult lakója dort, akinek a neve mellett jelölőszervezetként a Demokratikus Koalíció (DK) is szerepel. Bár erről ellentmondásosak az információk, hiszen Papp Róbert, a baloldali párt választókerületi alelnökének médianyilatkozatai szerint a helyi vezetés nem tartja alkalmas-

nak, ezért nem is támogatja Németh Sándort. A jelölt fiatal kora ellenére már jelentős választási tapasztalattal rendelkezik, hiszen az LMP színeiben 2018-ban az országgyűlési választáson, majd az ellenzéki összefogás jelöltjeként 2019ben az önkormányzati vá-

Működött a Jéger, mégis esett az eső Hónapok óta hatalmas vihar dúl, főként a közösségi oldalakon az országos jégkármérséklő rendszerrel, a Jégerrel kapcsolatban. Az extrém aszály és a tönkrement termés miatt néhány gazda, minden tudományos alap nélkül a jégkármérséklőt okolja. A rendszer üzemeltetője, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tudósok bevonásával is próbálta a tévhiteket eloszlatni. Most újabb sajtóközleményt adtak ki.

Fotónk illusztráció telével majdnem mindenütt működött a jégkármérséklő rendszer. Ezen a napon az ország keleti és északi megyéiben rövid idő alatt 30-50 mm-t meghaladó csapadék esett. A tudományos bizonyítékokon, valamint a több évtizedes mű-

Július 30-án egy markáns hidegfront vonult át hazánk felett. A jégeső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat szinte az ország teljes területére riasztást adott ki, ennek megfelelően – időben eltolódva – néhány járás kivé-

MEGEMLÉKEZÉS

Fotó: pixabay.com

ködési tapasztalatokon kívül ez is kiválóan cáfolja azt a minden alapot nélkülöző tévhitet, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer felelőssé tehető az aszályért. A jégkármérséklő rendszer működtetése közben az Alföl-

dön hullott jelentős mennyiségű csapadék is minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a jégkármérséklőnek semmi köze sincs az aszályhoz. Az extrém csapadékhiány hátterében globális időjárási viszonyok állnak. Az alaptalan tévhitet a tudományos bizonyítékok és a több évtizedes működési tapasztalatok is cáfolják. Idén januárban és februárban is rendkívül kevés csapadék hullott, pedig csak április 15-től üzemel a jégkármérséklő rendszer. Továbbá 2020-ban – amikor már harmadik éve működött országos lefedettséggel a jégármérséklő –, júniusban az Alföldön a szokásos (átlagos) csapadékmennyiség három-négyszerese hullott le. Csányi József

Telt ház a játszóházban

Fájó szívvel emlékezünk

Kocka Ferencné sz. Molnár Magdolna halálának 12. évfordulója alkalmából. „Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek.” (Reményik Sándor: Végrendelet) Férje Ferenc, leánya Mónika, fia Zolika, veje Sanyi, kisunokája Lőrincke.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

A gyermekkönyvtárosok segítenek az alkotásban Fotó: Justh VK Ha színházi este vagy koncert lenne, ki lehetne tenni a „minden jegy elkelt” táblát, annyira népszerű a gyerekek és szüleik körében a könyvtár ingyenes nyári játszóháza. – Az első, júliusi héten is nagyon sokan jöttek, most is telt ház van. Rendkívül büszke va-

gyok erre a programunkra és rendkívül büszke vagyok kiváló gyermekkönyvtáros kolléganőimre, akik évről évre, illetve játszóházról játszóházra meg tudnak újulni és minden alkalommal új ötletekkel, remek dolgokkal, újdonságokkal szolgálnak a gyerekeknek – mondta el Buzai Csaba igazgató. Csányi József

Fotó: archív

lasztáson mérette meg magát. A nyilvántartásba vett szervezetek közül a Megoldás Mozgalom, illetve a Közösen Orosháza Városáért! Lokálpatrióta Mozgalom nem állított jelöltet a vasárnapi időközi választásra. Holott az utóbbi színeiben, az ellenzéki össze-

fogás jelöltjeként tudott győzni a körzet korábbi képviselője, a momentumos Sebők Éva, aki májusi lemondásakor hangot adott annak, hogy bízik abban, a többi ellenzéki párt is a Momentum jelöltjét támogatja. A kiszivárgott információk szerint valóban volt egyeztetés erről, de végül nem született megegyezés, az ellenzéki oldal egyes meghatározó politikusai szerint nincs döntő jelentősége az időközi választásnak, nem változtat érdemben a testületben kialakult erőviszonyokon. A vegyesen lakótelepi és családi házas városrészben élők szemszögéből a tét nem kevesebb a vasárnapi szavazáson, mint hogy az ő érdekeiket, a körzet igényeit a négy jelölt közül ki tudja a leghatékonyabban érvényesíteni az önkormányzati döntéshozásban. A választási kampány során több lakossági kérés, igény is felszínre került, ezek megvalósítása annak a képviselőnek a feladata lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja vasárnap. OÉ

IDŐKÖZI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2022

„Szorgalommal és becsülettel végzem a munkámat, ezután is így fogom.” 49 éves pedagógus, vállalkozó, gazdálkodó, művész és családanya vagyok. 29 éve itt élek, a települést sajátomnak érzem. Szeretem Orosházát, lojális vagyok a városomhoz és az itt élőkhöz. Pedagógusként 28 éve dolgozom, a felnövekvő generáció életre való felkészítése fontos számomra, ők a jövő alapjai. Hiszek a hatékony környezet, kapcsolat fontosságában, igyekszem ezt kialakítani a mindennapi munkám, életem során. A hitelesség, a szakmai felkészültség alappillére az életemnek, a nyílt, együttműködési elven alapuló kommunikációra törekszem. A kölcsönös tiszteletre, együttműködésre, bizalomra épülő kapcsolatrendszer megteremtése, az emberi méltóság tiszteletben tartása, melyet szem előtt tartok. Aktív, közéleti, lokálpatrióta, szociálisan érzékeny ember vagyok, ahol tudok, segítek. Akik ismernek, tudják, számíthatnak rám.

mérése alapján az utak, járdák állapota, parkolók kialakítása, a köztisztaság, esővíz elvezetése, közösségi tér kialakítása megoldásra várnak. Ezeken a területeken már elkezdődtek a munkálatok. EGYÜTT ALAKÍTJUK A JÖVŐT

Az alapvető jogokon felül, az 5-ös körzet lakóit érintő lehetséges veszélyek, problémák megelőzése, enyhítése, megszüntetése a legjelentősebb számomra. A közös munka, a közösség kialakítása kulcsfontosságú, mert együtt alakíthatjuk a jövőt. Azon leszek, hogy az itt laA LAKOSSÁG kókat személyesen megisIGÉNYEIHEZ IGAZODVA merjem, meghallgassam a problémáikat, képviseljem az Véleményem szerint min- érdekeiket. Mindenki megdennek az alapja a megisme- érdemli, hogy ugyanolyan rés, kapcsolatok kialakítása, odafigyelést, törődést kapjon kommunikáció az itt élőkkel. pártállástól függetlenül, nem A személyes kontaktust, ta- csak ma, holnap is! lálkozást nagyon fontosnak tartom, már elkezdtem és Gyapjasné Béres Enikő erre alapozom a munkámat. 5. számú választókörzet A lakosság igényeinek felönkormányzatiképviselő-jelölt


3

KÖZÉLET

2022. AUGUSZTUS 5.

Két épület is megújult Orosházán a KEHOP pályázatának köszönhetően

A fejlesztések során csökkent az energiafogyasztás Lezárult a Békés Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése című KEHOP pályázat. A beruházással az épületek energiatakarékosságát és megújuló forrásból származó energiafelhasználását fejlesztették. Céljuk, hogy a jövő nemzedéke számára megteremtődjön a megfelelő energiabiztonság és ezzel alacsonyabb legyen a szén-dioxid-kibocsátás hazánkban. A projekt 2016. április 1-jén indult. Bornné dr. Stefkovics Valéria, a projektosztály vezetője elmondta, akkor egymilliárd forintot szavaztak meg Békés megyének, ám időről időre sikerült olyan projektelemeket bemutatniuk, amelyek miatt érdemesnek találták, hogy újabb forrá-

Hatékonyabban és takarékosabban működnek tovább az intézmények sokat hozzanak ide. 2022-re pedig ez az összeg több mint a kétszeresére, 2.269.000.000 forintra növekedett.

A télre készülnek az emberek Augusztus elsejével megváltoztak a rezsicsökkentés szabályai. Az átlagfogyasztásig továbbra is kedvezményes áron juthat energiához a magyar lakosság, de a felett már a piaci viszonyoknak megfelelően kell fizetni a gázért és az áramért. Ennek a hatása már a tüzépeken is érződik, egyre többen alternatív megoldásokat keresnek a fűtésszezonra. – Már a rezsicsökkentés változásairól szóló júniusi bejelentés után megélénkült a kereslet – árulta el Ilovszky

Béláné, az orosházi Ilovszky Tüzép Kft. ügyvezetője. Elmondta azt is, hogy egy átlagos évben augusztusban kezdik el feltölteni a készleteket a különböző tüzelőanyagokból. – Idén már május közepén feltöltöttük. Komoly készletünk volt: több vagon brikett, lengyel szén és főleg cseh barnaszén. A bejelentés után pár nap alatt a teljes készletet felvásárolták. A vásárlók több mint a fele nem orosházi volt – tette hozzá az ügyvezető. További részletek az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Sokan a gázt alternatív tüzelőanyagra cserélik

Fotó: HB

– Eleinte csak hét helyszín lett kiválasztva 2016-ban, azonban a támogatás növekedése lehetővé tette, hogy 25

Fotó: Horváth Bence

épületet újítsunk fel szerte a megyében. A program keretében új hőszigetelést, nyílászárókat kaptak és a fűtést is

Rendkívüli segítség

Nagy István agrárminiszter jelentette be az ötpontos csomagot Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Magyarországot történelmi aszálykár sújtja. A kormány minden lehetséges támogatást megad. Az öt pontban szerepel hitelmoratórium a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire, állattartók számára 3 milliárd

forint összegű takarmányszállítási támogatási keret, az állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségének támogatására 1,4 milliárd forint többlettámogatás, a biztosítók az aszálykárok felmérésére és az aszálykárokra megítélt összegek kifizetésére vonatkozó eljárásának felgyorsítása, és hogy a termelők rendkívüli vízhasználati igényükre vonatkozó kérelmeiket újból benyújthatják, és az igényeket a hatóság automatikusan engedélyezni fogja. Csányi József

Amikor a jó példa ragadós » folytatás az 1. oldalról

Összességében tehát úgy éreztem, köszönöm szépen, de engem ez nem érint, szeretnék kimaradni belőle. Aztán megláttam Béla bácsit a véradó székben, majd kiderült néhány kedves ismerősömről, hogy ők is rendszeres véradók… Ezután hirtelen már az motoszkált bennem, miért ne lehetnék én is az. Kön�nyű volt társat találni a nagy eseményhez, a munkahelyemen felvetettem a csoportos véradás ötletét, és többen is örömmel jelentkeztek. A fotósunk, Bence még csak 24 éves, de már nyolcszor adott vért. Újságíró kollégám, Zalán is igent mondott, bár ő még ugyanolyan szűz volt a témában, mint én. „A vér semmivel sem pótol-

A vér semmi mással nem pótolható ható.” „Mindig szükség van rá”. „Van, aki csak úgy élhet tovább, ha rendszeresem kapja”. „Az átlagos 4000 egység helyett tavaly csak 3600-at adtak le Orosházán.” – Ezek a gondolatok jártak a fejemben,

Fotó: HB

és az, hogy az egész művelet nem tart tovább öt percnél. Zalánnal idegesen mentünk a nagy napon a véradóba, de aztán egy élménnyel gazdagabban jöttünk ki onnan. Mert mégiscsak leadtunk

4,5 deci vért, aminek köszönhetően talán segítettünk valakin. Nem tudjuk, kin. Szerintem ez egy nagyon különleges szegmense a véradásnak, hogy (átlagos esetben) mi sem tudjuk, kinek adjuk, és a vért kapó sem tudja, kitől kapja azt. Nem arról van szó, hogy nekem szimpatikus-e valaki vagy sem. Megszúratom-e érte magam vagy sem. Adok-e neki a véremből, vagy azt mondom, érte nem hozom meg ezt az áldozatot. Ezt nem mi határozzuk meg. Ezt majd a sors vagy a jó Isten eldönti szépen, csendesen. Nem véletlenül áll az első véradásért járó emléklapon a következő mondat: „A véradás az önzetlenség egyik legszebb formája.” Bogdánffy-Szőke Anett

korszerűsítették. Tizenhárom helyszínre pedig napelem is került – emelte ki a projekosztály vezetője. Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója hozzátette, folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket és forrásokat, amelyek által a szolgáltatások színvonalát javítani tudják. – Orosházán is fontos kritérium volt az, hogy az épület külleme meg tudjon újulni, valamint az energetikai beruházások is meg tudjanak valósulni. Az orosházi projektek keretében is sikerült azokat az indikátorokat elérni, amelyeket a pályázati cél tűzött ki – mondta dr. Rákóczi Attila. A városban az Ady Endre utca 9. és a Szabadság tér 3. szám alatt történtek a felújítások. A Földhivatal épü-

letén az elavult ablakokat kicserélték, új hőszigetelést és homlokzati festést kapott, valamint egy korszerű fűtési rendszert is kiépítettek. A létesítmény tetejére 108 darab panelből álló 25 kW teljesítményű napelemes rendszert szereltek fel. A becslések szerint mindez 88%-os villamosenergia-megtakarítást eredményez, valamint a földgázfogyasztás is 75%-kal csökken. A Foglalkoztatási Osztály épületén nyílászárócsere, homlokzati hőszigetelés és kondenzációs gázkazán beépítése történt. Ezzel a földgázfogyasztás akár 33%-kal csökkenhet. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg. Huszárik Dóra

Örök búcsú Károlyfalvi Elemértől A halála előtti estén még úgy feküdt ágyba, hogy a heti edzéseit tervezgette. Másnap négy úszásórát tartott volna Tótkomlóson a felnövekvő generáció számára, aztán késő délután az idősebb korosztályt várta volna aerobikórájára. Már a zenét is összeállította az edzéshez, közben pedig azt nézegette, hány órája lesz szeptembertől a Székács Evangélikus Iskolában. Nagyon várta az évkezdést, hiányoztak neki a diákok, a kollégák, a napi rutin, pedig nála a nyári szünet sem a pihenésről szólt. Felesége, Rozika tudta, hiába kéri, lazítson, pihenjen többet, szánjon egy kis időt a semmittevésre, Elemér számára az maga lett volna a halál. Nem tudott megállni, azzal a gondolattal hajtotta álomra a fejét, hogy másnap (Istennek hála) rengeteg dolga lesz. De sajnos ezeket a terveket már nem tudja megvalósítani. Most már máshol van dolga, fenn, a Mennyországban. Tragikus hirtelenséggel hunyt el hétfő hajnalban Károlyfalvi Elemér. Egyszerűen és csendesen, búcsúzás nélkül ment el, otthonában, ágyában aludt el örökre. Talán ez a legszebb halál, amit az ember kívánhat magának, mégis fájó arra gondolni, hogy többé nem integethetünk neki az utcán, nem hallhatják diákjai erélyes hangját az iskola tornatermében, nem hívhatja

meg kollégáit egy újabb kávéra. Olyan testnevelő tanár és edző volt ő, aki saját maga mutatott példát tanítványai, vendégei előtt. Ő azt ivott, amit prédikált. Hetvenévesen is fiatalnak tűnt, hisz olyan lendületes és fitt volt, mint kezdő pályatársai. Károlyfalvi Elemér gazdag életet élt, amelynek központjában mindig a sport állt. Sportolói pályafutását birkózóként kezdte, majd országos sikerei után az OMTK vezetőedzőjeként eredményes versenyzők generációi kerültek ki a kezei alól. A Békés megyei Kyoukushin karate egyik alapítójaként edzői minőségben jeles képviselője volt e sportágnak is, és évtizedeken át tartott a fiatal generációnak úszásoktatást. Tagja volt a Békés Megyei Aerobik Szövetségnek, valamit elnöke az általa alapított Stílus Szabadidő- és Rekreációs Sportegyesületnek. Ötven éven át tanított, sosem hagyta el a pályát. Mindene volt az oktatás. Fájó szívvel búcsúzunk!


4

HIRDETÉS

2022. AUGUSZTUS 5.

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

MK_haborus_inflacio_280x427.indd 1

2022. 07. 14. 11:08


5

MOZAIK

2022. AUGUSZTUS 5.

Mesével, játékokkal és egy emlékezetes operettgálával várták az érdeklődőket a város rendezvényterén

Pitti Katalin is fellépett Orosházán Mese, zene, játék a szabadban címmel szervezett programot péntek délután az orosháziaknak a Petőfi Művelődési Központ csapata. A gyerekek, a felnőttek, az idősebbek egyaránt megtalálhatták a nekik tetsző műsorokat, elfoglaltságokat a Rendezvénytéren. Az aranyszőrű bárány meséje után pedig egy igazi operettgálát varázsoltak a színpadra a meghívott előadóművészek. Sokak kedvenc népmeséjének, az Aranyszőrű báránynak a történetével ismerkedhettek meg zenés és játékos formában a gyerekek július 29-én, a város rendezvényterén. Ez csak az egyik program volt a lehetőségek közül a Mese, zene, játék a szabadban címet viselő csa-

Operettslágerek, klasszikus musicalek és tánc várta a gála nézőit ládi délutánon. Imre Julianna, a Petőfi Művelődési Központ kulturális szervezője elmondta, hogy több olyan rendezvény is volt már a tavasz és a nyár folyamán, amikor a város egyik pályázata

keretében szerveztek programokat, a mostani is egy ilyen alkalom volt. – Kézműves-foglalkozásokra is invitáltuk a vendégeinket a Nagycsaládosok Orosháza vezetésével, melyek

Fotó: Horváth Bence

szintén az aranyszőrű bárány történetével kapcsolatosak, ezen kívül pedig a felnőtt és idősebb korosztályok számára egy operett-előadás megszervezésével készültünk. Úgy gondolom, Pitti Katalin

neve egy olyan hívó szó, ami sok, a műfajt kedvelő embert csábíthat ki ide a Rendezvénytérre – tette hozzá. Pitti Katalin a világ számos országában énekelt már, fellépett Prágában, Moszkvában,

Hamburgban, Rio de Janeiróban és Szófiában is különböző szerepekben. A Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, valamint vendégei egy Hajmási Péter Operettgálával tették emlékezetessé a rendezvényt, az énekes és táncos produkciókat nagy taps kísérte a közönség részéről. A már megszokott operettslágerek mellett kicsit klas�szikusabbnak számító musicalslágerekkel is készültek az előadók. A közönség már a műsor elején olyan örökzöld slágereket hallhatott, mint a Te rongyos élet vagy a Jaj, cica… A programok sorozata másnap is folytatódott, ekkor már a Petőfi Művelődési Központban szerveztek családi délutánt az érdeklődőknek. BZ

A szórakozásé volt a főszerep a PMK-ban Kukásautó lepte meg a kétéves Sanyikát Közösségi délutánt szervezett szombaton az orosháziaknak a Petőfi Művelődési Központ csapata. Az Árpád-kertbe tervezett rendezvényt a kedvezőtlen időjárás miatt ugyan bent az épületben tartották meg, de így is egy emlékezetes esemény várt a vendégekre. A gyerekek kipróbálhattak különböző játékokat, bent a színpadon pedig orosházi tánccsapatok léptek fel. A kora délutáni vihar sajnos eláztatta a tervezett programhelyszínt, az Árpád-kertet is, így a művelődési ház terei adtak otthont az elsősorban fiatalok és kisgyermekes családok körében népszerű eseménynek, ami az önkormányzat eredményes pályázata keretében valósulhatott meg. A rendezvény ideje alatt a BÁNdor csapat népi játszótérrel, kézműves foglalkozási lehetőségekkel, lufihajtoga-

Kétéves születésnapját ünnepelte Sanyika, a Lurkó Bölcsőde tagja. A szőke kisfiú nagyon szereti a szemétszállító autókat, így édesanyja elintézte, hogy a különleges napon egy kukásautó érkezzen meglepni őt.

Orosházi tánccsapatok léptek fel a délután során tós játékokkal várta a gyerekeket és szüleiket, de lehetett csillámtetoválásokat is készíteni, valamint meditációs tanácsadáson is részt vehettek az érdeklődők. Bent a színházteremben közben egymást váltották az orosházi tánccsapatok fellépései. Az előadások sorát az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület kezdte, majd a hiphop műfaj táncosai léptek színpadra. Előbb a Best Dance Company, majd a Candy

Egy nap az elfogadásért

Fotó: HB

Dance Crew fiatal tehetségeinek előadása kapott nagy tapsot a nézőktől. A táncos produkciók sorát végül a ZumBabák előadása zárta, a fellépéseknek azonban itt még nem volt vége. Este hét óra körül már csordultig telt a színházterem, hiszen az X-Faktor legutóbbi évadának győztese, Balázs Alex, azaz Alee lépett színpadra. Róla bővebben a 8. oldalon. BZ

PROGRAMAJÁNLÓ

Július 28-án a kétéves Sancit egy igazi szemétszállító várta a bölcsőde előtt. A lufikkal feldíszített jármű sofőrje dudált is néhányat a születésnapos tiszteletére. – Sanci pici korától kezdve kukásautó fanatikus. A legkisebbtől kezdve a legnagyob-

Műsorral is készültek az ellátottak Szenvedélybetegeknek és pszichiátriai betegséggel küzdőknek ad második otthont a Kettőssánc téren található Harmónia és Fordulat Klub. Augusztus 2-án egy rövid időre kinyílt az intézmény ajtaja, így bárki betekintést nyerhetett a klub életébe. Sőt, az ellátottak és gondozóik által bemutatott műsornak köszönhetően az ide érkezők közelebbről is megismerhették az érintetteket.

Fotó: TCS

– Vallom, hogy ezek a problémák bármelyikünket és bármelyikünk családtagjait érinthetik. Azt is tudjuk, hogy az elfogadás és az előítéletek csökkentésének alapja a megismerés. A megismerést követően pedig jó eséllyel megtörténhet az elfogadás, a tolerancia. A mai program képes arra, hogy mindezeket megvalósítsa – fogalmazott köszöntőbeszédében Olasz Mónika az ESZK BSZA igazgatóhelyettese.

Augusztus 6-án, 20:30-tól a Cry Free formáció koncertjével folytatódik a ViharsaRock Fesztivál programjainak sorozata a Rock Klub Pacsirta utcai székházánál. Augusztus 12-én, 16:30-tól rendezik meg a Czina Sándor Tagintézmény sportudvarán a Lakótelepi napot, ahol gyerekjóga, KRESZ-tesztek, különböző sportbemutatók, salsaest, tűzijáték és zene várja az érdeklődőket. Augusztus 13-án, 9 órai kezdettel egy aratónapot tartanak Gellértházán, de a program kezdéseként a gépek a Táncsics utcáról indulnak el a helyszínre.

big minden van neki otthon – mondta Sanyika édesanyja, Juhász Alexandra.

Fotó: Horváth Bence

A kisfiú számára így egy felejthetetlen élménnyel zárult a különleges nap. HD

Jelentkezzen számlálóbiztosnak a 2022 őszén induló népszámlálásra!

Augusztus 5-én az extrém sportok világába nyerhetnek betekintést 17 és 20 óra között az érdeklődők az Árpád-kertben. Augusztus 5-én Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs révén egy nyáresti orgonakoncertben lehet része 20 órától az Evangélikus templomba látogatóknak.

A kisfiúnak az autó működését is bemutatták

A munkavégzés ideje: 2022. október 17. – november 20. A számlálóbiztos feladatai:

a körzet bejárása, a körzethez tartozó címek felkeresése, az adatfelvétel lebonyolítása, a népszámlálási kérdőív kitöltése az adatszolgáltatóval (ahol nem töltötték ki a kérdőívet interneten), a címek pontosítása, esetleges új címek felvétele, folyamatos kapcsolattartás a felülvizsgálóval.

Előreláthatólag 100–140 címen kell kérdőívet kitölteni, tableten, amit a KSH biztosít az adatfelvétel idejére. Követelmények a számlálóbiztossá váláshoz:

A kiválasztásnál előnyt jelent:

A szerződéskötés feltétele:

nagykorú, cselekvőképes személy,

legalább középfokú végzettség,

a jelentkező kiválasztása,

a felkészüléshez saját eszköz

magabiztos számítógépes ismeret,

e-learning formában megvalósuló

megléte, internetelérés

megfelelő tájékozódási,

képzés sikeres teljesítése.

(PC, laptop, tablet stb.),

térképkezelési képesség,

e-mail-cím, telefonszám.

helyismeret az összeírás területén, rugalmas időbeosztás és állandó elérhetőség.

A jelentkezési időszakról, a díjtételekről és a határidőről, kérjük, érdeklődjön a polgármesteri hivataloknál, vagy a közös önkormányzati hivataloknál.


6

HIRDETÉS

2022. AUGUSZTUS 5.

Augusztus 18-21. TALÁLKOZZUNK MAGYARORSZÁG SZÜLETÉSNAPJÁN, A BUDAPESTI PROGRAMSOROZATON!

Csárdafesztivál Szent István-napi Retró Tabán

08.18–21. 08.18–21.

Aranyvonat-kiállítás Hold-Fény-Mesék Időkapszulák Magyar Ízek Utcája Mandoki Soulmates koncert Mesterségek Ünnepe Művészkert Operett Korzó Pannónia hajó Panorama Classical Szabadrét Fesztivál Utcazene Fesztivál és Food Truck Show Városok Sétánya

08.19–21. 08.19. 08.19–21. 08.19–21. 08.19. 08.19–21. 08.19–21. 08.19–21. 08.19–21. 08.19–21. 08.19–20. 08.19–21. 08.19–21.

Magyar Honvédség Légi Parádé Díszünnepség és Tisztavatás Szent Korona-látogatás Ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilikában Tűz és fények játéka Divat & Design Fesztivál Hősök Útja Kapisztrán téri programok Road Movie Live Sporthősök Varázsliget

08.20. 08.20. 08.20. 08.20. 08.20. 08.20–21. 08.20–21. 08.20–21. 08.20–21. 08.20–21. 08.20–21.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

AUG20_Programos_280x427_0728.indd 1

2022. 07. 29. 9:30:00


7

SPORT

2022. AUGUSZTUS 5.

Az orosházi labdarúgó gólokkal szeretné segíteni új csapatát

ONKC-siker az Algyő ellen

Lustyik Levente Dorogra igazolt csapatban és ebből huszonhétszer kezdőként számított rám az edzőm. Ezen időszakban négy gólt szereztem, az egyesület a húszcsapatos mezőnyben a 15. helyen végzett.

Az orosházi születésű játékos a másodosztályú Gyirmót FC Győrből – a Kelen FC érintésével – került a szintén NB II-es Dorogra. Lustyik Levente hétéves korában lett igazolt labdarúgó az Orosháza FC színeiben, majd Hódmezővásárhelyen pallérozódott. Tizennégy éves korában került az MTK agárdi akadémiájára, ezután három évet töltött Békéscsabán. A 2020/2021. évi szezonban az NB II-es Gyirmót csapatában mutatkozott be az MTK kölcsönjátékosaként. Közben sípcsonttörést szenvedett, több hónapos kihagyás várt rá. – Mi történt azóta? – Még gyirmóti játékosként 2020 nyarán, a bajnokság elején a Siófok csapata ellen az utolsó

– Néhány napja kerültél Dorogra.

Lustyik Levente minél több időt szeretne tölteni a pályán percekben sípcsonttörést szenvedtem. Féléves rehabilitáció várt rám. Bár február elején már a társakkal edzettem, a teljes tavaszi szezonban veret-

Családi és sportnap

Július 30-án családi- és sportnapot tartott a RETRO Labdarúgó Egyesület. A sportesemény mellett számos kiegészítő program várta az ULE-Sportcentrumba kilátogató családokat. – Reggel 8 órától 10 óráig az OMTK-ULE rendezésében U7-U8 csapatok mérkőztek meg. Lehetőségük volt a gyerekeknek arcfestésre és csillámtetoválásra is. A darts célba rúgó verseny bizonyult a legnépszerűbb játéknak.

Fotó: Bohus Krisztián

Lufihajtogató versenyt is hirdettünk, illetve volt ugrálóvár is. A felsorolt programokat díjmentesen vehették igénybe az érdeklődők. Az ételről, italról a Virág Grill gondoskodott – adta tudtul a rendezvény szervezője, a RETRO egyesület elnöke, Benkő László. A sportvezető hozzátette, hogy a nap folyamán egészségfejlesztő munkatársak mérésekkel, vizsgálatokkal és tanácsadással várták a kilátogatókat. BT

Csonka mezőnnyel

játéklehetőséget biztosító NB III-as egyesületre. A Kelen SC csapatában végigjátszottam az NB III-as szezont. Harminckét mérkőzésen szerepeltem a

Edzésben a fiatalok

Huszár: „Vágytam már haza!”

Az első hetekben még a megfelelő kondi megszerzése a cél, így főleg a futás és a különböző erőnléti edzések vannak hangsúlyban. Szükség is lesz az erőnlétre, hiszen újabb hosszú szezon vár a fiatalokra, az NB I-es ifjúsági és serdülő bajnokság mellett az NB II dél-keleti csoportjában is rajthoz állnak. Mindhárom bajnokságban a biztos bennmaradás a cél. Pá

Fotó: archív

Az egykori Orosháza FC játékosa a magasabb osztályt cserélte fel a megyei bajnokságért. Az átigazolási időszak eddigi legnagyobb orosházi „fogása”, hogy Huszár Gergőt sikerült leigazolni az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC csapatából. Huszár oszlopos tagja volt a 2013/2014. évi NB IIIas szezonban 8. helyen végzett Orosháza FC csapatának. A gárda megszűnése után Békéscsabán futballozott, 2017-től Hódmezővásárhelyen. Az elmúlt szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára a kék-sárgáknál. Néhány hete igazolt vissza Orosházára, az ULE csapatába. – Szép emlékeket őrzök az Orosháza FC csapatáról. Több bajnoki és kupameccs is emlékezetes maradt számomra, gondolok itt az NB I-es Dunaújváros kiejtésére a Magyar Kupából, vagy pedig bajnoki mérkőzéseken a szentlőrinci és a bölcskei bra-

Bizakodva várja a bajnokság vúrra, ahol gólt szereztem és győzelemmel hagytuk el a pályát. Most nyáron vetődött fel a lehetőség, hogy visszaigazoljak Orosházára, ami kézenfekvő volt számomra, mivel itt élek, itt töltöm a mindennapjaimat és megmondom őszintén, kicsit vágytam is haza. Célom az, hogy Orosháza jól szerepeljen a bajnokságban és vis�-

Augusztus 13-án kezdődik a Békés megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2022/2023. évi szezonja. Eredetileg 11 csapattal,az alapszakasz után rájátszással, amint azt az előző évben megszokhattuk.

Fotó: Bohus Krisztián

Ezt a tervet írta felül a Csabacsűd, mivel néhány nappal ezelőtt visszaléptek a küzdelmektől. – A csabacsűdiek vis�szalépésével új sorsolást kell készíteni. A megyei I. osztály háromkörös, 27 fordulós lesz – nyilatkozta az MLSZ megyei igazgatója, Szpisják Zsolt. BT

kezdetét

Fotó: promenad24.hu

szakerüljön méltó helyére a futball térképén. Minden adott egy olyan szereplés eléréséhez, hogy jövőre szintet tudjon lépni a csapat és magasabb osztályban szerepeljen. Ezért sokat kell dolgoznunk, de ez reális célunk lehet. Remélem, hosszú távon tudok segíteni az OMTKULE sikeres szereplésében – nyilatkozta bizakodva Huszár Gergő. Betkó

Buza: „A dobogó az nem kérdés!” Július 11-én kezdte meg a felkészülést az OMTKULE 1913 labdarúgócsapata a 2022/2023. évi megyei I. osztályú bajnokságra. Azóta sok kemény edzésen, nehéz órákon vannak túl a labdarúgók. Buza Barnabás edző értékelte az elvégzett munkát.

Tíz csapat alkotja a bajnokság mezőnyét

A délelőtti időpont ellenére is sokan voltak kíváncsiak az NB I/B-s női felnőttcsapat tesztmérkőzésére. A tavalyi negyedik Algyőt fogadták Morva Zoltán tanítványai. Az első félidőben még érződött, hogy az alapozás kellős közepén járunk, hiszen a lábak nehezebben mozogtak és sok technikai hiba volt mind a két oldalon. A lefújás után az orosháziak új mestere mégis elégedetten nyilatkozott. Elmondta, hogy a pontatlanságok ellenére egyre többször kapja vissza a játékosoktól az edzéseken gyakorolt elemeket. pá

len teljesítményt nyújtó kezdőcsapatba nehéz volt bekerülni. Így nyáron váltottam és menedzseremmel úgy döntöttünk, szükségem van előbb egy sok

Hetek óta készül a különböző bajnokságokra az Orosházi Női Kézilabda Club ifjúsági és serdülőcsapata. Idén is komoly kihívások előtt állnak, de edzőjük, Nagy Ferenc szerint a játékosai képesek a kitűzött célok elérésére.

A célba rúgást sokan választották

Fotó: dorogifc.hu

– Próbajátékon vettem részt Dorogon, ami kifejezetten jól sikerült, így egyéves szerződést írtunk alá. Kemény volt a felkészülés időszaka, sok edzőmeccsünk volt. Úgy érzem, felkészültünk a bajnoki rajtra. Természetesen szeretnék minél több időt tölteni a pályán és gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot a céljaink elérésében, amely – mint sok más csapatnak az NB II-ben – a biztos bennmaradás, de úgy gondolom, tekintgethetünk előrébb is bőven. Betkó Tamás

Bemutatkozott a hazai közönség előtt az OXXO Energy Orosházi NKC. Augusztus 4-én lejátszották első edzőmérkőzésüket az Eötvösben, ahol gólgazdag találkozón, 30-28-ra győztek az Algyő ellen az orosháziak.

– Sok új játékos érkezett a nyár folyamán, akikkel minőségileg is javultunk. Gyorsan kiderült, hogy beépítésük több időt vesz igénybe. A bajnokság kezdetéig van még dolgunk, de látom a csapaton az akarást. Keresem az optimális felállást, játékformát, amivel sikeresek tudunk lenni. Van még egy-két hetünk, remélem, hogy a rajtra ös�sze tudjuk rakni a csapatot. Céljaink? A dobogó az nem

Buza Barnabás bizakodva várja a szezont kérdés, az egyértelmű! Nem ijednénk meg, ha megnyernénk a bajnokságot! Ha playoffot kell játszani, akkor nyerjük meg azt, és majd utána lehet gondolkodni a hogyan továbbról – nyilatkozta bizakodva az edző.

Fotó: Bohus Krisztián

A napokban a Csabacsűd átírta a már elkészített menetrendet. – Igen, néhány napja jelezték a szövetség felé, hogy nem kívánnak részt venni a megyei I. osztályú bajnokságban. Így az előzetes információk szerint

tízcsapatossá válik a bajnokság, és rájátszás helyett 3x9 mérkőzés vár a csapatokra. Az új igazolások között találjuk a 19 esztendős Salka Olivér kapust. A fiatal hálóőr Kispestről, a Magyar Futball Akadémiáról tért vissza Orosházára. – 2017 nyarán kerültem fel Budapestre a Magyar Futball Akadémiára. Négy évig ott pallérozódtam, végigjártam a korosztályos csapatokat. 2020 nyarán kölcsönbe kerültem a Budai FC-hez, ahol egy évet töltöttem, majd onnan kerültem vissza Orosházára. Szeretnék minél több játéklehetőséget kapni a felnőttcsapatban és természetesen a tapasztalatszerzés motivál – nyilatkozta a fiatal kapus. Betkó Tamás


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Sutóczki Károly és Kovács Kitti leánya Debóra Léna, Pataki Róbert és Tóth Amarilla Poppea fia Kornél Medox, Dombi-Kiss Richárd és Temesvári Claudia fia Ádám Házasságot kötöttek Garamvölgyi Gergő és Kovács Zsófia

PATIKAÜGYELET Augusztus 1-től augusztus 7-ig: Pingvin Patika 5900 Orosháza, Győry Vilmos tér 1., tel.: (68) 415-815 Augusztus 8-tól augusztus 14-ig: Aranyvessző Patika 5900 Orosháza, Kiss Ernő u. 8., tel.: (68) 417-722

Kistermelői tej és sajt rendelhető! Szilágyi Szabina Orosháza 06 (30) 425-5535

A Hungaroringen táncolt Móricz Bence Akik vasárnap délutáni programnak a Forma–1 Magyar Nagydíját választották, ismerős arcot szúrhattak ki a felvezető műsor során a rajtrácson. A program részeként a célegyenesben a Himnusz után az Urban Verbunk, külön erre az alkalomra készült előadását láthatták a nézők. A Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára, Móricz Bence is fellépett a program során. – Jelenleg négy főből áll az együttes, és természetesen az ilyen volumenű produkcióhoz egy nagyobb stábra volt szükségük. Így keresett meg engem is vezetőjük, Moussa Ahmed, az együttes művészeti igazgatója, hogy lenne-e kedvem vendégművészként részt venni az egyik legrangosabb sportesemény megnyitóján – árulta el Bence.

Az Urban Verbunk csapat felkérésére csatlakozott a stábhoz Az együttes tagjaival és a többi táncossal is már régebb óta ismerték egymást, a próbák és maga az előadás nagyon

Kick-box edzőtábor

Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap A szerek méhekre veszélyességi kategóriája:

méhekre NEM veszélyes

A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes

ban ismét összeállt. Elmondása szerint ekkora kaliberű rendezvényen még nem vett részt. – Az az igazság, hogy én

Több mint 30 évvel ezelőtt dolgozott az üveggyárban Iványi Kata. A saját és édesapja által mesélt történetek azonban a mai napig nem halványultak el.

PERMETEZÉS

Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 21 nap

jó hangulatban teltek. Mint mondta, már az is hatalmas energiát és impulzust adott nekik, hogy a stáb ilyen formá-

Fotó: Tóth Judit

Edzőtáborral készültek az őszi szezonra Szokásos nyári edzőtáborukat tartották a Contact K.T.H.E. egyesület kick-boxolói Gyopárosfürdőn. A foglalkozásokon a küzdelmi és a formagyakorlati szabályrendszerre is nagy hangsúlyt fektettek. Az edzéseken a klub utánpótláskorú és felnőtt versenyzői egyaránt részt vettek, összesen 27-en csatlakoztak. Az edzőtábor egyben egy féléves

Fotó: HB

munkafolyamat lezárása, valamint egy új, reményeik szerint sikeres félév nyitánya. Az egyesület formagyakorlatban versenyző sportolói eredményeiknek köszönhetően vezetik az országos ranglistákat, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatottban is helyet kapnak. A küzdelmi szabályrendszer során is az a céljuk a következő hónapokra, hogy minél több tanítvány elérhesse a válogatottságot. BZ

Kata édesapja már több mint húsz éve elhunyt, de lánya még mindig tisztán emlékszik az általa mesélt történetekre. – Nagyon jól érezte magát már az építéskor is. Igazán családias volt a hangulat. Úgy fogalmazott, életre szóló barátságok és házasságok köttettek ott – mesélte Kata. Hozzátette, édesapjának – a régi naplóbejegyzése szerint – 1962. április 13án volt az első munkanapja és egészen nyugdíjazásáig, 1993-ig ott dolgozott. – Nagyon szerette a munkáját. Nemcsak vezette, de javította is a mozdonyokat. Nagyon sokan ismerték a gyárban, hiszen egy nagyszerű ember volt. Mindig

„Nagyon sok szép emlékem maradt” svájci sapkában és munkáskabátban járt dolgozni – idézte fel édesapja emlékét Kata. Végül, 1982-ben őt is az üveggyárba sodorta az élet. A fiatal lány a Készáru I-es üzemben kezdte meg a munkát mint munkahelynyilvántartó. Szállítóleveleket állított ki a vasúti és a közúti szálllításhoz egyaránt,

Az X-Faktor győztese lépett fel

Tábor két keréken

Este hét óra körül már csordultig telt a színházterem július 31-én, a Petőfi Művelődési Központ családi napján. Az X-Faktor legutóbbi évadának győztese, Balázs Alex, azaz Alee lépett színpadra.

Napi 40-50 kilométert tekernek, közte meg strandolnak vagy épp zsákban futnak. Nem az Exatlon következő fordulójának játékosairól van szó, hanem azokról 8 és 12 éves kor között orosházi gyerekekről, akik jelentkeztek a Kerékpáros Természetjáró Táborba.

A Békés megyei Kevermesről származó fiatalember koncertjére rengetegen voltak kíváncsiak. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a fellépést követően a rajongók szabályosan körbeállták az autót, amivel ő és kísérői elindultak volna haza. Dalai mellett egyébként néhány motivációs gondolatot is megosztott a közönséggel, mely arról szólt, hogyan érezzék jól magukat a bőrükben és ne féljenek változtatni valamin, ha szeretnének.

szeretem a Forma–1-et, de azért nem voltam annyira oda meg vissza érte. De a mostani hétvége után tényleg mindenkinek ajánlom, hogy menjen ki minimum egyszer a Hungaroringre, és élőben nézze meg ezeket az autókat. A motorok bőgése, a sebesség, a közönség amilyen hangulatot csinál, mind megunhatatlan érzés, teljesen elvarázsolt. Ha lesz még rá lehetőség a következő évek során is, nem hinném, hogy visszautasítanék egy ilyen alkalmat – mesélte lelkesen. Bence a nyár folyamán már Szegeden is vett részt néptánctáborban, ahol óvodásoktól az ifistákig taníthatták a gyermekeket. Emellett Szarvason is megrendezték immár hetedik alkalommal a Körös-menti NépTáncTábort, ahol Békés megyéből több településről is érkeztek fiatalok. BZ

Üveggyári emlékeiről mesélt Iványi Kata

közlemény

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy Orosháza közterületein lévő vadgesztenyefák permetezését végzi. A munkavégzés időtartama: 2022. 08. 08. – 2022. 08. 22. Felhasználandó szerek: • Topas 100 EC 0,3l/ha • Coragen 20 SC 0,16l/ha • Vektafid A 1 l/ha • Tazer 250 SC 0,8 l/ha

2022. AUGUSZTUS 5.

Emlékezetes koncerttel zárult a PMK programja – Hamar megszerettem az éneklést, viszont amikor Kevermesről Szegedre költöztem, már úgy voltam vele, hogy szeretnék átállni valami másra, amiben jobban ki tudom fejezni magam, egy kicsit nyersebben, szókimondóbban. Így jött a rap – válaszolt

Fotó: HB

kérdésünkre már a koncert után. Mint mondta, az X-Faktor megnyerése után rengeteg pozitív változás következett be az életében. Gyakran ad koncertet, számos helyen fellépett, Orosházán pedig különösen jól érezte magát. Bojtor Zalán

Tavaly debütált a Tóth Sándor és Győri Szabolcs által megálmodott Kerékpáros Természetjáró Tábor. Az Eötvös iskola pedagógusai az előző évben még a környezetvédelmet és a természetismeretet állították a középpontba, idén viszont inkább már a hagyományőrzésre fektették a hangsúlyt. Hétfőn a csapat Gádo-

rosra, a Papp tanyára kerékpározott ki, ahol a múltunk megismerése mellett állatsimogatás várt a tábor résztvevőire, majd kedden Pusztaföldvárra tekertek át a gyerekek, ahol egy igazi traktoros, citerázós, zsákban

amelynek köszönhetően hamar megismerte az üzemben gyártott üvegeket. Hozzátette, az orosházi üveg ma is méltán híres és sokat hall arról, hogy világszerte is szállítják innen az öblös- és síküveget egyaránt. Számára a közösségépítő erő, az emlékek, a családias hangulat tette széppé az ott töltött éveket. HD

futós hagyományőrző napon vehettek részt. Szerdán a tótkomlósi strand volt a célpont, csütörtökön a kiscsákói Batthyány–Geist-kastély látogatták meg a táborozók, pénteken pedig Nagyszénáson strandoltak. BSZA

A kicsik is remekül bírták a távokat

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.