2022.08.26/30. szám Orosházi Élet

Page 1

Az államalapítást ünnepeltük » folytatás a 2. oldalon a Fotó: Horváth Bence  Országszerte, így Oros házán is az államalapításra emlékezünk augusztus 20án. A városi ünnepséget az elmúlt évek hagyománya inak megfelelően a Szent István-szobornál rendezték meg, ahol felidézték az ál lamalapító király örökségét. Az idei ünnepségen az Oros házi Fúvószenekar is fellé pett, ezúttal a Himnusz és a Szózat is az ő előadásukban csendült fel. A vendégek kö szöntését követően Pörneki Attila, a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgató ja mondott ünnepi beszédet. A szeretet gyakorlása vezet a legfőbb boldogsághoz – ezt a fontos gondolatot az államalapító Szent István király írta fiának, Imre hercegnek és a Kossuth iskola igazgató ja is ezzel a mondattal kezd te meg köszöntőjét. A király intelmeiben az uralkodói vi selkedésről foglalta össze leg fontosabb elképzeléseit, utat mutatva ezzel fiának.

Az elnyert forrásból a 76 férő helyes intézmény épületének részleges földszinti átalakítása valósul meg, valamint szintrá emeléssel a tetőtér beépítése is. Kialakítanak egy új só szobát, valamint egy modern főzőkonyhát, a hozzá tartozó összes technológiai helyiség gel. A pályázat részeként új, a 3 év alatti gyermekeknek mindenben megfelelő, fej lődésüket szolgáló eszközök beszerzésére is sor kerül: a kültéri udvari játékok a sza badtéri mozgásfejlesztés lehe tőségét bővítik majd az intéz ményben.–Minden, a lakosság élet színvonalát, a település fejlő dését szolgáló beruházás fon tos számomra. Külön öröm, hogy most olyan fejlesztésről beszélhetünk, ami a kisgyer mekes családok érdekeit szol gálja, hiszen egy bölcsőde fej lesztése mindig előre mutató beruházás, amely a jövőbe ve tett hitet szimbolizálja – fogal mazott Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője.

VÁLTOZOTTROXFORTTÁATÁNCSICS

Két év kihagyás után ismét megrendezték a Táncsics gimnázium gólyatáborát. A szervező tanárok profesz szorokként mutatkoztak be a diákoknak, az osztályokat pedig idén a Harry Potter vi lágához hasonlóan házakra osztották. A megnyitón Bus Natália tanárnő köszöntöt te a tanulókat, majd bemu tatta a 2022-es gólyatábor házait és vezetőit. – Gondol tuk, kellene valamit szervez ni a gyerekeknek, hogy úgy jöjjenek az iskolába, hogy jól érzik magukat. Egyrészt megismerik kicsit az iskolát és mindenki egy kicsit össze jön, hogy ne legyen olyan is meretlen a középiskola vilá ga – tette hozzá Erostyákné Raffai Laura, aki már szintén a kezdetek óta részt vesz a tábor alakításában. A gólya táborban nagy tradíciója van a táncoknak, az akadály versenynek. Emellett a tábor szerves részét képezi, hogy a diákok feldíszített biciklikkel indulnak a gimnáziumtól.

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. AUGUSZTUS 26. • XXVI. ÉVFOLYAM • 30. SZÁM WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Több száz millióból újulhat meg az önkormányzati intézmény Fotó: Horváth Bence

Megújul a Kisharang bölcsőde  Célegyenesbe fordult a Zöldfa utcai bölcsőde fel újítása – a feladatra a Te lepülésfejlesztési Operatív Program keretében elnyert bruttó 340 millió forintot fordíthat a város. A kivite lezéssel – a közbeszerzési eljárást követően – azt az Építészmester Zrt.-t bíz ta meg a város, amelynek a nevéhez a dikaszerződéstkorszerűsítésetűzoltólaktanyafűződik.Aafelekaláírták,jövőhétenpedigelkezdőamunka.

– Munkásságának köszön hetően a Táncsics a régió egyik legeredményesebb középisko lájává vált, ahol versenyképes tudást kaptak a diákok. Ne véhez fűződik a Szegedi Tu dományegyetemmel kötött hatékony együttműködés, az eredményes pályázatok, a ki emelkedő tehetséggondozás – sorolta az igazgató eredmé nyeit a Blahóvárosvezető.Jánoshálás volt a köszöntésért, majd kiemelte, hogy az iskola mindig szim biózisban van az adott telepü léssel. Akkor tud jól működni, ha a város és iskolája kézen fogva menetel, ami itt Oros házán is jellemző volt. Meg köszönte az együttműködést és a támogatást a jelenlegi és korábbi városvezetőknek is. A leköszönő igazgató hiva talosan is bemutatta utódját, Árusné Erős Krisztinát. PÁ Tervek szerint halad a fejlesztés Tíz év után tért vissza Orosházára a Punnany Massif 3. oldal 8. oldal

3. oldalon

Elbúcsúztak Blahó Jánostól  Huszonhat év igazgatói pályafutás után vonult nyug díjba a Táncsics gimnázium ból dr. Blahó János, akitől az augusztus 24-ei testületi ülésen a képviselő-testület is elbúcsúzott.

Blahó János neve elválaszt hatatlanul összefonódott az orosházi oktatással, a Tán csics Mihály Gimnáziummal – kezdte köszöntőjét Dávid Zoltán polgármester, majd ki fejezte háláját a város nevében, amiért a nyugdíjba vonuló igazgató évtizedeken át dol gozott az orosházi fiatalokért.

Megköszönték az igazgató több évtizedes munkáját Fotó: HB AGRÁRINFÓ Az Orosházi Élet tematikus oldala 5. oldal Fotó: Horváth Bence

HD

» folytatás

» folytatás az 1. oldalról

CSJ

Szent Istvánt ünnepelték



Szent István király intelmei a mai napig aktuálisak és minden magyarhoz szólnak Városi ünnepséget rendeztek augusztus 20-án

A Töhötöm utcai nyug díjasházban mintegy két százan gyűltek össze Szent Istvánra emlékezve augusz tus 20-án. Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete idén is megtartotta hagyo mányos rendezvényét au gusztus 20-án. Az egyesület tagjait Dávid Zoltán polgár mester, valamint Radivoj Debeljački, Orosháza test vérvárosa, Szenttamás pol gármestere is köszöntötte. Erős Károly egyesületi elnök elmondta, hogy ugyan a zi vatar a kezdetben okozott egy kis fennakadást, de végül nem hiúsította meg a progra mot.–Ki voltunk éhezve erre az ünnepre, nagyon készültünk rá. A köszöntő italoktól a sü teményekig, minden készen volt. Nagy szomorúság lett volna, ha ezt el kell halasz szuk. A hangulat jó, friss le vegőn vagyunk, reméljük, ez továbbra is így lesz – fogal mazott Erős Károly. Az ebéd előtt a Jászai Ma ri-díjas Vida Péter szórakoz tatta kabaré-előadásával a jelenlévőket. A Miskolcon született színész orosházi kötődésű, hiszen édesanyja idevalósi.Azünnepség után közös ebéddel, tombolahúzással és zenés szórakozással töltötték a délutánt a város egyik leg nagyobb nyugdíjas-szerveze tének tagjai. Pá Folytatódott a hagyomány a nyugdíjasházban Fotó: Horváth Bence

 A mai napon Gyapjasné Béres Enikő hivatalosan át vette megbízólevelét a pol gármesteri hivatal épületében. Az erről szóló dokumentumot dr. Letavecz Ilona, a Helyi Választási Bizottság elnöke adta át. Az augusztus 7-i választások és győzelem után augusztus 22-én délelőtt vette át megbízólevelét Gyapjasné Béres Enikő. – Nagyon örülök és boldog vagyok, hiszen a megválasztá som most vált hivatalossá. Úgy érzem, hogy ez egy valódi szol gálat, és e mentén szeretném végezni a munkámat és az ötös számú választási körzet lakóit képviselni – mondta Gyapjasné Béres Enikő, aki már az augusz tus 24-i ülésen részt vett a kép viselő-testület munkájában. Az önkormányzati képvi selő kiemelte, már a nyáron is folyamatosan igyekezett fel mérni az igényeket. Ennek eredményeként új parkolót és járdát, közösségi teret építenek a körzetben, valamint egy új zöldhulladékgyűjtő konténert is kihelyeztek a Liget utcában. A képviselő hozzátette, a jövőben is ezt a támogató munkát sze retné folytatni, hogy együtt egy összetartó közösséget alakítsa nak ki. Huszárik Dóra

Munkába áll Gyapjasné Béres Enikő

A történelemből tudjuk, hogy a herceg végül nem tudta betölteni a rá váró uralkodói feladatokat, hiszen fiatalon meghalt, az intelmek ugyanakkor a mai napig ak tuálisak és minden magyar hoz szólnak. – István az uralkodásával mutatta meg, hogy a keresz tény értékek segítségével erős államot hozhat létre. Olyan államot, ami ma már több mint 1000 éve fennáll itt, Európában. Ez a hatal mas feladat nem volt köny nyű neki, de véget vetett az átmeneti állapotnak. Le győzte Koppány vezért és a vele szövetséges törzsi ellen feleket, ezzel megszilárdí totta hatalmát. Egyértelmű vé tette, hogy a magyarság a nyugati kereszténységhez csatlakozik, a római pápától koronát kért és kapott, vala mint elindította nagy művét, mely alapján uralkodott –hangsúlyozta Pörneki Attila. Hozzátette, hogy államala pító királyunk biztosította a királyi központi akaratot, egyben segítette helyben az ügyek intézését. Létrehozta a nyugati keresztény egyház szervezet, a korszerű gazda ság alapjait. Az akkor kor szerűnek mondható nyugati mintájú államnak nemcsak az alapjait tette le, de működ tette és gyakorlati módon is szilárd rendszert hozott létre. A köszöntőbeszédet köve tően Csengeri Attila musica lénekes ünnepi előadása kö vetkezett. A művész három dalt adott elő. Ezután a tör ténelmi egyházak képviselői, Ördög Endre evangélikus lel kész, Iványi László kanonok és Szalkay Róbert református lelkipásztor áldották meg és szentelték fel a város ke nyerét, amit Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere vá gott fel, majd szétosztották a jelenlévők közt. Az ünnepi megemlékezés koszorúzás sal és a Szózat eléneklésével zárult. Bojtor Zalán képviselői megáldották és felszentelték a város kenyerét Fotó: Horváth Bence év minden szakának megvannak a maguk sze zonális zöldségei, gyü mölcsei, amelyek miatt elsősorban mennek a piacra a őszibarack.cseiAugusztusháziasszonyok.végegyümölaszőlő,aszilva,az Több helyen is találtunk az Orosházán termett szőlő ből. Termelőtől és fajtától függően 600 és 1000 forint között kínálják. A szilva is több standon kelleti magát. Az árat tekintve itt nincs akkora különbség termelő és termelő között, 450 és 600 forint között kapha tó. A magyar őszibarackot legolcsóbban 350 forintért láttuk, de volt 650, 750, sőt 950 forintos kilónkénti ár ban is. Szezonálisnak tekint hető a főzni való csemegekukorica is. Ezt csövenként 150 Ft-ért kínálják. A nem szezonális termények közül a fokhagymát sok helyen láthattuk. Ára 1600 forinttól egészen 3000-ig változik. A szabadföldi paradicsomot 400-ért vásárolhatjuk meg. Sárgadinnyét 400-ért, sava nyítani való görögdinnyét kilónként 150-ért lehet vásárolni. A cukkinit 450 forintért kínálják. Továbbra is nagy keletje van a több standon is forgalmazott, házi jellegű, sertéshúsból készült termékeknek, kol básznak, szaláminak, füstölt húsáruknak, bár ezek árán is tetten érhető az elmúlt időkben elindult infláció.

KÖZÉLET 2022. AUGUSZTUS 26.2 Az egyházak

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - a posta felöli gombák mel etti épület Orosházán és a környező településeken: www.pietatemetkezes.hu Teljes körű temetkezési szolgáltatás Telefonos ügyelet 0-24: Ambrózfalva, Battonya, Békéssámson, Csanádalberti, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Kondoros, Nagyér Nagyszénás, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Székkutas, Tókomlós A képviselő a szavazatok 60 százalékát gyűjtötte be Fotó: TCS SZAKVIZSGÁTPEDAGÓGUSADÓONLINEKÉPZÉSEK TANULJON OTTHON! Kímélje pénztárcáját! • Közoktatásvezető • Mentor-pedagógus PIACI KÖRKÉP Az

Készülnek a parkolók  Az önkormányzat megren delése alapján a város területén 30 darab parkolót alakítanak ki az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatár sai. Jelenleg a Pacsirta utcán dolgoznak a szakemberek. Augusztus közepén indultak el a munkálatok a Pacsirta ut cán, ahol összesen 14 darab 2,5 méter széles és 5 méter mély parkolót alakítanak ki a VÜRT munkatársai. Az új várakozók, igazodva a forgalomhoz, 72 fokos „halszálkás” megoldás sal teszik lehetővé a parkolást az autósoknak. Benkő Ferenc, a Városüzemeltetési Zrt. vezér igazgatója elmondta, bíznak benne, hogy az iskolakezdésig sikerül elkészülni. A beruházás összköltsége mintegy 40 millió forint, amelyből ősszel a Bátho ry utcában is további parkolókat alakítanak ki. pá » folytatás az 1. oldalról

Elhunyt a Táncsics gimnázium egykori testnevelő tanára  Dr. Gyetvai György 1961 és 1969 között volt a Tán csics Mihály Gimnázium testnevelő tanára. Pályafu tása során több neves tanít ványt indított el útján, akik közül többen válogatott sportolók és sportszakem berek lettek. Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint 82. élet évében hosszas betegség után hunyt el dr. Gyetvai György. A tanár 1940. november 5-én született, és már 21 évesen tanítani kezdett az orosházi gimnáziumban. A városban eltöltött évek után Békéscsa bán, aztán Budapesten foly tatta munkáját, majd nyug díjba vonulásáig Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Testnevelés tanszé kén dolgozott. Huszárik Dóra Tervek szerint halad a fejlesztés  Az evangélikus egyház fenntartása alatt álló Hajnal Óvoda hamarosan a város egyik legmodernebb óvo dája lesz – mondta el And rékó Zoltán, az intézmény bővítését és korszerűsíté sét végző cég ügyvezetője. A kivitelező körbevezette stábunkat a helyszínen és megmutatta, mely munká latok elvégzésére volt ele gendő a mögöttünk álló bő két hónap. Közel 400 millió forintból fejlesztik az egyházi fenntar tású orosházi Hajnal Óvo da épületét. Az evangélikus egyház egészen pontosan 388,5 millió forintot nyert erre a célra egy TOP pályá zaton.–Június elején indult a beruházás – kezdte Andrékó Zoltán. – Mintegy 250 négy zetméterrel bővül az óvoda, az új rész szerkezetépítése szinte már teljesen elkészült, és a villanyszerelési munká latok is megkezdődtek. A beltéri bontási munkálatok befejeződtek, a régi padló burkolatokat felszedték, az ajtókat kibontották. A vil lanyszerelők végeztek az alapvezetékelés nagy részé vel, jelenleg a fűtésrendszer telepítése folyik. Jövő héten kezdődik a tető szigetelése, ezt készítik most elő a szak emberek. A lapos tetőre új hő- és vízszigetelő réteg ke rül, nemcsak az új épületré szen, hanem az egész óvodát értve. Erre kerül fel a 25 kWosAnapelemrendszer.fűtésrendszer(az új ka zánok és az új radiátorok telepítése), valamint a villa mos hálózat korszerűsítése a tervek szerint október végére készül el. Ezután következik majd az őszi és téli időszak ban a benti festés és burkolás, majd kora tavasszal a lám pák, kapcsolók felszerelése, a padlók elkészítése, végül a beltéri nyílászárók és a beépí tett szekrények elhelyezése. Andrékó Zoltán elmondta, a 2023-as év első negyedévé nek végére tervezik a munkák befejezését. BSZA

2022. AUGUSZTUS 26. KÖZÉLET 3

Fontos fejlesztésről döntöttek  Másfél milliárd forintot fordítana TOP-forrásból az önkormányzat Gyopáros fürdő fejlesztésére – többek között erről is döntöttek az augusztus 24-ei testületi ülésen a képviselők. Még a napirendek előtt letette es küjét a testület legújabb tag ja, Gyapjasné Béres Enikő. A testület ezúttal sem volt teljes, hiszen a DK-s Papp Róbert ezúttal sem volt je len a polgármesteri hivatal nagytermében. Írásban jelez te távolmaradását az ellen zéki képviselő. Rajta kívül a fideszes Lövei Ferenc szintén jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen. Egyperces néma főhajtással emlékeztek Gyetvai Györgyre, a Táncsics gimnázium korábbi tanárára, Török Péterre, a főtér terve zőjére és Károlyfalvi Elemér pedagógusra, sportvezetőre a képviselők.Ünnepélyes pillanatok kö vetkeztek, hiszen elbúcsúztak a Táncsics gimnázium nyug díjba vonuló igazgatójától, Blahó Jánostól, majd letette esküjét Gyapjasné Béres Enikő. Dávid Zoltán polgármster jó munkát kívánt, a térségünk országgyűlési képviselője, Er dős Norbert pedig egy csokor virággal köszöntötte a testület legújabbKiderült,tagját.továbbra is gon dokat okoz az a kétegyhá zi roma közösség, ezúttal a Nefelejcs utcában. Az ott élőket képviselő Éliás Zol tán elmondta, hogy hiába került fel kamera, az ott élő roma család viselkedése nem változott, „megkeserítik” a lakók életét. Molnár Béla al polgármester ezúttal is vál lalta a probléma megoldá sát, amihez igénybe venné Erdős Norbert és Sebők Éva országgyűlési képviselők se gítségét is. Dr. Burai Mihály jegyző arra kérte az ott élő ket, hogy keressék fel a hiva talt, készüljön jegyzőkönyv a panaszról, hogy elindíthas sák a hivatalos eljárásokat. Szó volt az önkormányzati lakásokat érintő béremelés ről, amire hosszú évek után kerül sor. A helyi bérleti dí jak 20 százalékkal emelked nek, de ez így is jóval kedve zőbb összeg, mint a környező településeken. Éles vita ala kult ki, az ülést vezető Dávid Zoltán polgármesternek az ellenzéki képviselők közül a jobbikos dr. Szabó Ervint többször rendre kellett uta sítania, illetve az MSZP-s Fetser János is kikelve magá ból kiabált Oravecz Nóra al polgármesterrel.Döntöttekarról is, hogy több ingatlant – köztük a Gémes Palotát – is értéke sít a város. Egyhangú igen nel szavazták meg azokat a napirendeket, amelyek arról szóltak, hogy több pályá zatot nyújt be a város. Az egyik segítségével egy új medencét alakítanának ki Gyopárosfürdőn, valamint az élményfürdő energetikai korszerűsítése is megvalósul hat. A két pályázat összérté ke közel 1,5 milliárd forint. Módosult az SZMSZ is, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a bizottsági vagy testületi ülé sekről igazolatlanul hiányzó képviselőket szankcionálják. Az ülésről készült összefoglalót keresse az OrosCafén! oé A fűtőérték számít  Az energiaellátás Ma gyarországon mind a gáz, mind az áram tekintetében biztosított – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszter elnökséget vezető minisz ter. A Kormányinfón arról is szó volt, hogy a földgáz fűtőértékéhez igazítják az átlagfogyasztást. A miniszter beszélt arról is, hogy az energiaárak jelen tősen emelkedtek, ami miatt a kormány a csökkentett ára kat az átlagfogyasztás erejé ig tudja biztosítani minden háztartás számára. A kor mány továbbra is fenntartja, hogy az 1729 köbmétert va lamennyi háztartásnak csök kentett áron kell megkapnia. A kormány ezért állapította meg 63645 megajoule-ban a fűtőértéket. Hozzátet te, hogy ez jelentősen több, mint korábban, mert az átlag fűtőérték szerepelt a ren deletben, most pedig a leggyengébb fűtőérték. Pá

Megújul a Kisharang bölcsőde Erdős Norbert hozzátette, együttműködve Orosháza veze tésével folyamatosan azon dol goznak, hogy a lehető legtöbb forrás érkezzen Orosházára. – Örömteli hír, hogy Oroshá za Város Önkormányzata si keresen pályázott a Kisharang bölcsőde épületének korsze rűsítésére, a fejlesztés napokon belül indul. Az a célunk, hogy a kisgyermekek még inkább szép, egészséges környezetben kap hassák meg a minőségi bölcsődei ellátást, ugyanakkor segítsük a szülők munkaerőpiacra történő visszatérését – mondta el Dávid Zoltán polgármester, hozzáfűzte, hosszas és többkörös egyezteté seket követően most jutottak el a tényleges kezdésig, fontos volt minden részlet egyeztetése, mi előtt a feladattal megbízott cég hozzálát a kivitelezéshez. A mun kát a hódmezővásárhelyi Épí tészmester Zrt. végzi, amely az áprilisban átadott megújult tűzol tólaktanyát is korszerűsítette. – Cégünk és elődje, három év tizede áll a fejlődés szolgálatában. Örömmel állunk megrendelőink rendelkezésére, büszkén járu lunk hozzá az épített környezet, a közintézmények fejlesztéséhez, így az élhetőbb életkörülmények biztosításához – fogalmazott Pa ragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója. A Zöldfa utcai bölcsőde korszerűsítése augusz tus utolsó hetében kezdődik és jövő év márciusára készül el. OÉ Az energiaellátás biztosított Magyarországon Lényeges kérdésekben hoztak döntéseket a képviselők Fotó: Horváth Bence

A földszinten egy hatalmas tornaszobát alakítanak ki Fotó: Horváth Bence

HIRDETÉS 2022. AUGUSZTUS 26.4 MK_osszefogas_VM_280x427_0811.indd 1 2022. 08. 11. 11:01:25

Két hónappal előbb kellett volna

Idén Herczeg Tibornak sem lett kukoricája Fotó: HB Hihetetlen, mit kibír ez a növény Fotó: Horváth Bence

A gyümölcsfák is meghálálták az öntözést Fotó: HB Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. 06

A kárt szenvedettek – ha nem is a teljes kárösszeg erejéig –számíthatnak a kárenyhítési alapra és a biztosítók által fizetett összegekre. Már aki benne van egyikben is, má sikban is. A tíz hektár földte rületnél kisebb gazdaságok csak akkor részesülhetnek a kárenyhítési alap juttatásá ból, ha tavasszal regisztráltak és befizették a hozzájárulást. Herczeg Tibor egyéni gazdál kodó a nagyobb területet művelők közé tartozik.

(30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779 Ha szigeteled a házad, találkozunk!

Vörösmarty u. bolt

A rendkívül hosszúra nyúlt aszályos és forró napok, hetek után múlt szombattól kezdődően megérkezett az eső. A me zőgazdászok ennek akkor is örültek, ha több növé nyen ez már nem segít. Az extrém időjárási viszo nyok nemcsak a kisgazda ságokat, de a nagyokat is sújtják. Az Orosfarm Zrt. 440 hektáron vetett kukoricát, de minimális termést csak mintegy hatvan hektárról takarítanak be. Dominkó Norbert ügyvezető vázolta az eső utáni helyzetet. – A szombaton esősre fordult idő kezdete óta a mi területeinken 45-50 mil liméter eső esett. Az időzí tés nem volt a legjobb. Két hónappal ezelőtt kellett volna, de még két-három héttel ezelőtt is nagyobb jelentősége lehetett volna. A kukoricának és a naprafor gónak ez már mindegy, az annyi, amennyi, de az ősziek alá történő talaj-előkészí tés szempontjából nagyon jókor érkezett a csapadék. Szép magágyakat tudunk készíteni például a repce számára, illetve a tarlóhán tás, talajlazítás is megfele lő minőségben készülhet. Egyelőre a mostani esővel együtt is nagyon negatív a talaj vízmérlege – kezdi Dominkó Norbert. Az idei extrém száraz ságból, hőségből is lehet tapasztalatokat szerezni, vagy ha úgy tetszik, tanulni. Nagy tapasztalattal rendel kező gazdálkodók számára is szerzett meglepetéseket egyik-másik növényünk. – Nekem is nagy tapasz talat volt a napraforgóval kapcsolatban, hogy mit kibír ez a növény. Ilyen kö rülmények közt még senki sem látta. Valamivel jobb eredményt hozott, mint elő zetesen gondoltuk, de ez így is kevesebb, mint a fele a szokásosnak – osztotta meg velünk az ügyvezető. A teljes interjút az OrosCafén olvashatják. Terményárak

– Akik esetleg nem bújják az internetet, főként egy mástól szerzik be az in formációkat, illetve nagy segítségükre vannak a határidőket tekintve a fa lugazdászok, akiket rend szeresen felkeresnek. Sze rencsére a környékünkön a falugazdászok jó hoz záállással, lelkiismerete sen és hatékonyan végzik munkájukat. A kárenyhítés folyamata elindult. Sajnos néhány gazda a „kicsik” kö zül nem lépett be a káreny hítési rendszerbe, így az ő számukra sokkal nagyobb arányú az elszenvedett kár – tette hozzá.

Minden betakarítás után nagy kérdés a gazdák szá mára, hogy értékesítsék terményüket, vagy tárolják be és várjanak az eladással egy kedvezőbb időszakot, kedvezőbb árat. Ilyen stratégiai fontosságú kérdésekben természete sen nem tudunk és nem is szeretnénk tanácsokat adni, de segítségképpen megnéztük, milyen ára van mostanában a piacon néhány, Magyarországon nagy mennyiségben termelt növénynek. A búza e heti tonnánkénti ára 126279 Ft, a kukoricáért 126584 Ft-ot kérnek, a repcemagot pedig 245021 Ft-ért veszik.

Sokszor számoltunk be a szántóföldi növénytermesz tők által elszenvedett nagy veszteségekről. Annak is utánajártunk, vajon a gyü mölcsösökben, szőlőkben mekkora károkat okozott az aszály és a hőség. Az orosházi Gombkötő Sándor és családja Rákóczitelepen, 1,2 hektárnyi területen ter meszt szőlőt, gyümölcsöt, illetve csemegekukoricát. Mint a mezőgazdasági mér nök termelő elmondta, neki is feladta a leckét itt-ott az időjárás. Hozzátette, nagy szerencse volt az idei ext rém időjárásban, hogy nem fiatal az ültetvényük. – Megérezték a növényeink, öntözni kellett, de az öntözést meghálálta a szőlő is, a gyü mölcsös is. Az ültetvényünk nem fiatal, a szőlőnek, a gyü mölcsfáknak elég mélyen van a gyökere, hosszan tartó aszály kell, hogy megérezze. A csemegeszőlőknél a napé gés okozott problémákat, hi ába volt a takargatás is. Furcsa módon volt az időjárásnak előnyös oldala is. Kevesebb volt a gombabetegség, a sző lőben nem tapasztaltunk pe ronoszpórás megbetegedést. A termés mennyisége – hála az öntözésnek – hasonló a tavalyihoz. Azokon a tőké ken, amelyeket nem tudtunk öntözni, szemmel láthatóan kisebbek a bogyók – foglalta össze Gombkötő Sándor. Megtudtuk még, hogy Gombkötő Sándor a jövőt illetőleg bizakodó, az öntö zőrendszer létköltséghatékonyabbákorszerűsítését,tétetervezi.

Elindult a kárenyhítés

A szőlő és a gyümölcs jobban bírta

AGRÁRINFÓ Az Orosházi Élet tematikus oldala.

Az elmúlt két hónapban a gazdák mindegyike jelen tős veszteséget volt kény telen elkönyvelni.

MEGFEJTÉS:NÉV

ELÉRHETŐSÉG BOLT MEGNEVEZÉSE

A TérZene program ke retében az Orosházi Fúvószenekar előadását hallgat hatják meg az érdeklődők a Zenepavilonban (katolikus templom előtt) augusztus 26-án, pénteken 18 órától. (Esőhelyszín a Petőfi Műve lődésiSegítőKözpont.)délelőtt a Szikhát kutyamenhelyen augusztus 27-én, szombaton 9 órától 12 óráig. Program: közös tereprendezés, kutyasimoga tás, kutyajátékok készítése, adománygyűjtés.10.ViharsaRock Fesz tivál: Az Electrons zenekar ad koncertet a Pacsirta ut cai Rock Blues Klubban au gusztus 27-én, szombaton 20.30-tól.

PROGRAMAJÁNLÓ

BSZA Jó egészségi állapotban érkeztek a halak Fotó: KHESZ Fotó: archív Fotó: Horváth Bence

Az átlagosan 1,6-2 kilogramm átlagsúlyú halak a nyári meleg ellenére jó egész ségi állapotban kerültek a vi zeinkbe – mondta el az ügy vezető.

CSJ Ínycsiklandó gyurma ékszerek

Ismét pontyot telepített a KHESZ  Újabb, a horgászok szá mára remek híreket kap tunk a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségétől (KHESZ). Rövid kihagyás után ismét nagymértékű haltelepítést kezdtek meg. Augusztus első felében jelentős mennyiségű hallal frissítették horgászvizeink halállományát, amelyet az ilyenkor erőtelje sebben megélénkülő horgász turizmus is indokolt. Nemes Attila ügyvezető igazgatótól megtudhattuk, az augusztus eleji telepítésben a pontyok kapták a vezető szerepet. – Két haltermelő partne rünktől összesen 27.808 kg háromnyaras, zömében pik kelyes pontyot szereztünk be és helyeztünk ki Szarvas, Orosháza, Gyula, Békéscsaba környékén, a frekventáltabb folyóvízi, holtági, tavi, illet ve csatornai vízterületeinkre.

A Petőfi Művelődési Köz pont és az Orosházi Díszí tőművészeti Kör a Jelenben a múlt, az orosházi szálánvarrott és szabadrajzú hím zés motívumai hétköznapi tárgyainkon című időszaki kiállítása augusztus 31-ig megtekinthető a PMK-ban.

Százados lett Kis Rozáliából  Nemzeti ünnepünk, au gusztus 20-a alkalmából több, Békés megyében szol gálatot teljesítő rendőr és rendőrségi dolgozó részesült elismerésben. Előléptették az Orosházi Rendőrkapi tányság balesetmegelőzési előadóját, Kis Rozáliát. Rég óta vágyott már erre az elő léptetésre. Az Országos Rendőr-fő kapitányság vezetője, dr. Balogh János r. altábornagy a szakterületén nyújtott kiemelkedő szakmai tevé kenységéért soron kívül elő léptette rendőr századossá Kis Rozália r. főhadnagyot, az Orosházi Rendőrkapi tányság Kissünkre,–elismeréseEzhidegazmárhadnagykéntelőadóját.baleset-megelőzési–Nagyonszerettemfődolgozni,denagyonvágytamerreelőléptetésre.Kirázottais,nagyonjóérzés.nagyonmagaserkölcsiamunkámnaknyilatkoztaérdeklődémárszázadosként,Rozália.

Régi csibészek: Ambrus Dodi sem volt túl jó gyerek  Régi csibészek soroza tunkban közismert oroshá ziak beszélnek gyermekko rukról. Ambrus József ugyan Veszprémben született és ott teltek gyermekévei, de ma már mindenki orosháziként tekint rá. Ha leírjuk, hogy Ambrus Jó zsef, akkor sok orosházi csak tanácstalanul vakarja a fejét, de ha azt írjuk, Ambrus Dodi, szinte mindenki tudja, hogy az egykori NB I-es juniorválogatott kézilabdázóról, az országos tűzoltóverseny győzteséről, kiváló tűzoltó hadnagyról van szó. Dodi Veszprémben szüle tett 1979-ben, szülei második gyermekeként.–Rengeteg gyerek volt a lakótelepeken, akikkel rend szeresen bejártunk a Báthory iskola betonpályájára játszani, focizni. Jóban voltam az itte ni gyerekekkel, de a barátaim mindig a kézilabdás társa dalomból kerültek ki. Szobol Zsoltival, Bácskai Gabival, Hamar Zolival jártunk össze és csavarogtunk együtt sokat. Közel volt a Balaton, busszal egykettőre odamehettünk strandolni. A gyerekévek így teltek, rengeteg foci, rengeteg biciklizés, rengeteg kézilabda. Azokban a csibészségekben, amelyek az én generációmra jellemzőek, mindben „élmun kás” voltam. Grundi, focis bunyók, ablakbetörések focival, nem egy, nem kettő. Ezek az tán később kiderültek, és édes apám nem azért haragudott, mert betörtük a tornaterem ablakát, hanem, mert sunnyog tunk, nem szóltunk. Voltak biciklivel nagy esések, meg –mint minden jó gyerek – ren geteget voltunk a legnagyobb pocsolyák közepén és lettünk nyakig sárosak – meséli Dodi. Minden továbbit az OrosCafén olvashatnak. Csányi József között. A keresztrejtvény megfejtését, nevüket és elérhetőségüket kérjük, írják rá a szelvényre! Jelezzék azt is, hogy melyik REÁL üzlet ben szeretnék átvenni a nyereményt! Egy személy csak egy szelvénnyel vehet részt a játékban. A kitöltött és kivágott szelvényt 2022. augusztus 31-én 16 óráig juttassák el az OrosCafe Kft. 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. szám alatt található postaládájába. (A polgármesteri hivatal udvarában található kis épület.) Sorsolás: 2022. szeptember 1-én. A nyerteseket a feltüntetett elérhetőségen értesítjük.

2022. AUGUSZTUS 26.6 MOZAIK

Már közel tíz éve volt fő hadnagy, elmondta, hogy a rendőrségen bevezetett életpályamodell miatt eb ben a beosztásában elérte a csúcsot. Az új ranggal a feladatai nem változtak. To vábbra is biztonságát.alapozhatjukamelyekszélesebbszervezetekigaznimincságon,Orosházielőadókéntbaleset-megelőzésitevékenykedikazRendőrkapitányaholtöbbmintharéveigyekszikeljuttatazokatazinformációkatóvodáktólanyugdíjas-alehetőlegtársadalmikörbe,segítségévelmegaközlekedők pá

© 2010-2022., SKAND-O-MATA™ (www.skandomata.hu). Minden jog fenntartva. Design: CsAB ♦ FRANCIAFOLYÓ NÉMA SAJÓ! A VEGYJELEKÁLIUM BOJT KÖZEPE! LITER ♦ 1 Á NÉMA SAJÓ! MÉRTÉKEENERGIAKÖZSÉGZALÁBAN A BIT DIVATÉKSZERJELE DÉL-AMERIKAILITERÁLLAM ELŐTAG: PIKOCSÓNAKTÖRÖK A ELLENÁLLÁSVEGYJELEBÁRIUMJELE ♦ 2 RÓMÁBANÖTVEN VADDISZNÓFAJTACSÓNAK-GERINC AZ ABC 10. BETŰJE NÉMET NŐI NÉV VEGYJEL: CENTRUMA!ASZTÁCIUMBONN RÓMAISZÉNMAG!SZÁZ A NEUTRONJELE VAN VEGYJELVÉNAILYENISURÁN VEGYJELCÉZIUM AZ IDŐ JELE ♦ D ! AUTÓ BELSEJE! Kedves Olvasóink! Kéthetente 3 x 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők

 Szivárványos tortaszelet, cukorral szórt fánk és színes macaron csüng Hegyi Haj nalka lánya, Hanna csukló ján és nyakán. Anya és gyer meke együtt álmodta meg ezeket az egyedi ékszereket, amelyek – bármilyen meglepő is – süthető gyurmából készültek. Játékosság és elké pesztően dús fan tázia jellemzi Hajnalka munkáit. A neten bukkant rá a süthető gyurmák világára, számtalan lehetőség, szín és forma került elé a világhálót böngészve.Atechnika elsa játítása és a buk tatók kiismerése után Hajnalka úgy döntött, saját érzéseit és gondola tait viszi bele munkáiba.–Közeledett a gyereknap, amikor a kislá nyommal azon tanakodtunk, milyen alkalomnak megfelelő ékszerekkel rukkolhatnánk elő. Neki jutottak eszébe a desszertformák. A felvetés ékszerek egyébként nagyon könnyen elkészíthetők, sze rintem egy közös kis kéz műveskedés akár anya-lá nya programnak is szuper – mondta ésdenEzekgyönyörűfülétakiknekegyséta,ékszereket,hoz,bármelyHajnalgyöngyHajnalka.hozzátette,stílushoz,kultúráévszakhozilleszthetünkihletetadhategyegybeszélgetés,demégfilmvagydalis.–Vannakazokatípusúnők,nyakát,csuklójátésmindennapugyanazaaranyékszerdíszíti.általábanténylegminruhadarabhozpasszolnak,sosemévülelszépségük.Énviszontinkábbolyannővagyok,akireggelfelveszegy,ahangulatáhozésazelőtteállónaphozillőruhát,aztánránézazékszergyűjteményére,éskiválasztjaahozzáleginkábbpasszolódarabokat.Énígyszeretekélni.

Két csapattal az első osztályban  Nem vagyunk túlságosan bővében az első osztályban szereplő kluboknak, külö nösen, ami a csapatsportokat illeti. Van azonban egy oros házi biliárdklub, amely szep tembertől két csapattal is az OB I-ben vitézkedhet.

Győzelmével

Orosházán fejlődhet  Erős bajnokságra számít az Oxxo Energy Orosházi NKC egyik új igazolása, Repák Dóra. Az irányító a nyáron érkezett a klubhoz és úgy érzi, hogy már sikerült beilleszked nie a csapatba.

Éremosztás az OMTK-ULE csapatainál  Az elmúlt sikeres szezont ünnepelték az ifjú orosházi labdarúgók. Az OMTK-ULE – Jamina felnőtt bajnoki labdarúgómérkőzés szünetében ünne pélyes éremosztóra került sor. Tóth-Kása Sándor, az OMTKULE elnöke, valamint Lövei Roland, Simon Tibor, Czollner Gábor és Barna Zoltán veze tőségi tagok adták át az egye sület ifjúsági csapatai számára az előző bajnokságban szerzett érmeket.–Rengeteg játékost adunk akadémiáknak, magyar vá logatottba, került játékosunk az olasz Fiorentinába. Az itt maradó lelkes fiatalok pe dig rengeteg örömöt és sikert szereztek az OMTK-ULE csapatának, amit illő módon ünnepelünk meg a mai napon – nyilatkozta Tótk-Kása Sán dor egyesületi elnök. Az U17 csapat Czollner Gábor irányításával megnyer te a megyei futsalbajnokságot. A bajnokság gólkirálya Halász Zsombor lett, ő különdíjban ré szesült. Az U16 korosztályos OMTK-ULE szintén megyei bajnok lett. A felkészítők Buza Barnabás és Pardi László vol tak. Az U15 futsal bajnokságá ban az OMTK-ULE korosz tályos futsalcsapata ezüst- és bronzérmet szerzett. Továbbá az U15 regionális dél-kele ti bajnokságban bronzérmet nyert az ULE csapata. Betkó Tamás újabbOMTK-ULE:három pont  Második bajnoki mér kőzését is megnyerte az OMTK-ULE. Augusztus 19-én a Bcs. Jaminát fogadta az Oroshá za. OMTK-ULE – Jami na SE 1-0 (1-0). Orosháza, 250 néző. Vezette: Szántó P. OMTK-ULE: Marunák –Huszár, Kasuba, Szabó Á., Harangozó, Darida, Miszlai, Endrefalvi, Gedó, Papp M., Vincze (Nagy Zs.). Edző: Buza Barnabás. Jamina: Dé musz D. – Horváth M., Kar dos T., Sinkó (Kurta), Okos, Szaszák, Kovács I., Gál (Vil lám), Ökrös (Leszkó), Papp D., Németh T. (Lipták-Pikó).

Ismét magyar bajnok lett az orosházi pilóta Kárai Tomi két fronton harcol  Két fronton is küzd a rallycrossban Kárai Tamás. Zajla nak az országos bajnokság és az Európa-bajnokság küzdel mei is. Tamás és csapata mind két versenyben állja a sarat. Az orosházi versenyző szá mára hibátlanul alakultak a nemzeti bajnokság eddig le zajlott futamai. Kivétel nélkül mind megnyerte. Legutóbb a hét végén Greinbachban dia dalmaskodott, ezzel a további versenyektől függetlenül ismét magyar bajnok lett. Ami az Európa-bajnokságot illeti, már nem ilyen felhőtlen a kép. – Nyírádon inkább velem volt probléma, fáradtabb voltam a szokásosnál. Svédországban nem volt szerencsénk és műsza ki problémánk is volt. Legutóbb Norvégiában már jobban ment – mondja Tamás. Az ottani hatodik helyezéssel sikerült kissé előrébb kerülniük az összetett ranglistán, így most nyolcadik helyen várja a foly tatást a Kárai Team. Az Euró pa-bajnokságból még van hátra három verseny, ahol szeretnének tovább javítani az eredményen. Csányi József Repülőgép üzemmódban a norvég Eb futamon Fotó: Kárai Team

Az emlékverseny díjazottjai Fotó:

OSE

Edző: Pozsár Gábor. Gólszer ző: Endrefalvi E. (27. p.). A 9. percben szöglet után Hu szár fejelt közelről kapura, a kapus bravúrral védett. A 27. percben Harangozó jobb ol dali beadása után Endrefalvi került helyzetbe és közelről a hálóba gurított, 1-0. Az 56. percben egy jobbról belőtt labdát Miszlai fejelt kapura, a kapus hárított. A 62. percben Kasuba iramodott meg a lab dával, majd 16 méterről mellé lőtt. A 80. percben Darida 30 méteres bombája tévesztett célt. A 86. percben egy mély ségi átadást követően Nagy Zs. cselezte ki védőjét, majd lőtte a labdát a felső kapufára. A 89. percben Darida bom bázta a labdát a jobb kapufára. Sok hibával tarkított mérkő zésen a több helyzetet kialakí tó ULE megérdemelten nyert a lelkesen játszó vendégek el len. Buza Barnabás: „Nagyon nyikorgott ma a gépezet. Já tékosaink kicsit túlpörögtek. Fontos három pontot sze reztünk.” Az OMTK-ULE augusztus 27-én, 17 órakor hazai környezetben fogadja a Medgyesbodzás csapatát. BT

2022. AUGUSZTUS 26. SPORT 7

A Klub 120 csapata végigjárta a szamárlétrát, és az OB IIIból indulva feljutott az első osztályba. Itt eddig még nem tudta átlépni a saját árnyé kát, nem sikerült bajnokságot nyerni, pedig háromszor is döntőbe jutottak. Mindig mi nimális hiányzott, néhány fán múlt a végső siker. Ahogy jöttek a kezdeti si kerek, nőtt a létszám is és né hány éve felmerült az igény, hogy legyen egy másik ver senyző csapat, amely kivétel nélkül orosházi játékosokból áll. Ők lettek a Klub 120 Ti tánok, hogy a két csapatot a neve is megkülönböztesse. Az OB III-ból indult ez a csapat is és mostanra, a szeptem berben induló első osztályú bajnokságban már két oros házi együttes szerepel. Az első csapatnak most már klubtár saikkal is meg kell küzdeni a bajnokságban. CSJ Sikeresen szerepeltek az ULE fiataljai Fotó: Bohus Krisztiánvezeti a tabellát az ULE Fotó: Bohus Krisztián

Sakk: Ajkára került a serleg  Rangos versennyel emlé keztek a sakkozók az 1988ban elhunyt sporttársukra, id. Bacsur Imrére. Az egykori sakkozó közel hatvan éven keresztül volt meghatározó egyénisége Orosháza és Békés megye sakkéletének. Harminchar madik alkalommal rendezte meg az Orosházi Sakk Egye sület a Békés Megyei Sakk szövetséggel, a polgármesteri hivatallal és a Bacsur család dal karöltve az id. Bacsur Imre Sakk Emlékversenyt. A ver seny a megemlékezés és a játék népszerűsítése mellett megyei bajnoki döntő is volt egyben. Az augusztus 18. és 21. között rendezett megmé rettetés több kategóriában, 7 fordulós svájci rendszerben zajlott. A győzelmet az ajkai Egresi Máté szerezte meg az amerikai származású Wu De rek és a szegedi Miszler Le vente előtt. A további kategó riák győztesei: Járó Benjamin (Pécs) és Vad Roland (Szeged) lett. Békés megye bajnoki cí mét az orosházi Kakuk Sándor szerezte meg. A rendezők számos különdíjat is kiosztottak, a díjazottak névso ra az Oroscafén olvasható. Betkó Tamás

A 22 éves irányító a Debrecen közeli Tégláson ismerkedett meg a kézilabdával, a középis kolát elkezdve igazolt a DVSC együtteséhez, majd következtek a kisvárdai évek, ahol még az NB I-ben is bemutatkozhatott. Orosházára az NB II-es Vitka együttesétől érkezett, elárulta, hogy nem gondolkodott sokat az–ajánlaton.Egyikbarátnőm, aki Oros házán nevelkedett, sok jó érv vel állt elő, ezért gondoltam, miért ne próbálnám meg. A tárgyalások gyorsan megvoltak, nem kellett sokat gondolkod nom, tudtam, hogy az ONKC lehet az a hely, ahol fejlődhetek és további tapasztalatokat sze rezhetek – foglalta össze Repák Dóra. Eleinte nehéz volt számá ra az a tény, hogy távol van a családjától, de hamar feltalálta magát az új környezetben is. Nagyjából megismerkedett a várossal, ami megtetszett és az, hogy az emberek különö sen kedvesek és segítőkészek itt. Elmondta, hogy a csapat ba is sikerült beilleszkednie, de annak még kell idő, hogy érezzék egymást a pályán is. – Sajnos kisebb sérülésekből adódóan néhány edzést ki kel lett hangyom. Nagyon szere tek a csapattal és az edzőnkkel, Morva Zolival együtt dolgoz ni. Az edzések jó hangulatban telnek, de mellette megvan a fegyelem. Azt tapasztalom, ahogy haladunk előre a felké szülésben, folyamatosan fejlő dünk, ami segít átvészelni az alapozás kemény részén – tette hozzá a sportoló. Az NB I/B talán soha nem volt olyan erős, mint a 2022/2023-as bajnoki kiírásban. A két csopor tot összevonták, ami sokkal több hosszú utazással, rengeteg mér kőzéssel és számtalan kiélezett párharccal jár. – Mindent megteszünk, hogy megálljuk a helyünket – jelentette ki céltudatosan a fiatal kézilabdázó. – Ami az egyéni céljaimat illeti, szeretnék fejlődni a játék minden elemé ben, hatékonyabban kihasznál ni a helyzeteimet, de szeret nék bizonyítani Zolinak és a lányoknak is, hogy bízhatnak bennem kiélezett szituációk ban is – tette hozzá zárásként Repák Dóra. Pá Kezdődik a RETRO bajnokság  Útjára indult a labda a RETRO öregfiúk-bajnok ságban. A nevezett csapatok: RETRO Orosháza, Pusztaföldvár, Edit Optika-Hungária, Liget-A'la Bárd, Pöttyös Optika, Linamar FC, Mezőkovácsháza, Nagy szénás, AM-TRANS Oldboys, Szarvas, Barátság-Orosfarm. Az 1. fordulót augusztus 26-án rendezik az Eötvös iskola sportudvarán. A párosítás: Puszta földvár – Barátság-Orosfarm (18 óra), Edit Optika-Hungária – Szarvas (19 óra), Liget – AMTRANS (20 óra). A 2. játék napra augusztus 30-án kerül sor. A párosítás: Nagyszénás – Me zőkovácsháza (19 óra), Linamar – Pöttyös Optika (20 óra). BT

Mindent megtesznek, hogy jól szerepeljenek Fotó: OÉ

Dér Józsi 77 évesen is vígan kavar  Talán nincs is az oros háziak közt, aki ne kóstolta volna a főztjét, ne ismerné az örökké vidám, nagyszerű szakácsot. Dér József hetven hét évesen is paníroz, keveri, készíti a szószokat, mártáso kat leveseket, eszébe sem jut letenni a főzőkanalat. Józsi, Joci, Joci bácsi – ki nek hogy – első számú is mertetőjele a szája sarkában állandóan ott ülő mosoly, a választékos beszéd és a min dig kéznél levő, témába vágó anekdota. Örök optimista, mint mondja, a humor, a vi dámság sok nehéz helyzeten átsegítette már. Kis korától készült erre a pályára. – Mindig vonzott ez a tevé kenység. Édesanyám nagyon jó konyhát vezetett, és nekem már kis koromban megtet szett a főzés. A 611-be jártam Békéscsabán és ’59 augusz tus elsején léptem be a régi Alföldbe szakács tanulónak. Suli után, mikor felszabadul tam, akkor született meg az országban a szerződéses üz letek nyitásának lehetősége. Hívtak Sümegre, egy akkor nyitó étterembe. Háromszor annyit kereshettem volna, mint itthon, de nem mentem. A család, a barátok, a hazai környezet többet jelentett számomra. A Békés Megyei Vendéglátó Vállalatnál az volt a rend, hogy ahol szükség volt szakácsra, oda helyezték az embert. Akkor folyt az üveg y gyár építése. Metál Gyuri bá csival ide kerültünk. Ő volt az üzletvezető, én pedig a fősza kács. Több mint ezer emberre főztünk nap mint nap. Először egy nagy színben, később az elkészült konyhában. Amikor az első üveg lejött a gépről, én ott voltam – kezdi történetét Joci bácsi. Folytatás az OrosCafén olvas ható. Csányi József Nem csak a gyerekek, a szülők is érdeklődtek a téma iránt Fotó: OÉ

2022. AUGUSZTUS 26.8 MOZAIK ELMOSTA AZ ESŐ A LÓVERSENYT

Közel három hetet töltött Palacsik János a németorszá gi Kahl am Mainban, ahol egy privát evangélikus iskolában önkén teskedett. A munkát iskolába.isreggelnattal,nalban13-án,atalcserediák.szágbanNémetorugyanisvelhárommegszereznie,révénfogadócsaládjaegykorisikerültévezelőttvoltAfiorosházijúliusszerdánhajindultvomajdmásnapmárbiciklireült,éselindultaz – Óráról órára készültem. Prezentációt csináltam pél dául Magyarországról angol és német nyelven egyaránt, valamint igeidős gyakorla tokat is csináltunk – mesélte János. – Egy idő után az ukrán németetisákokhozdibekerültem,akiknektanítot tam. Ez egy kicsit nehéz volt lelkileg, de nagyon kedvesek voltak. Valamint a napközi ben másodikosoknak is se gítettem a matematika- és a német-házifeladatokban –hozzátette, kicsit bonyolult volt német nyelven elma gyarázni a kivonást a gyere keknek, de megbirkózott a feladattal.A18éves fiú kiemelte, az egész iskolai környezet olyan volt, mintha egy nagy család része lenne. A gyere kek mindig megköszönték neki a segítséget, és hálával fordultak felé. Az ön kéntes munka végéhez közeledve kapott egy értékelést az ott töl tött időről, valamint néhány ajándékkal is meglepték őt. Ki emelte, nagyon so kat jelent, ha valaki elmegy önkéntes nek és egyben anya nyelvi környezetben tudja tanulni a nyelvet is. A fiatal orosházi szep tembertől Bécsben folytatja a tanulmányait, ahol köz gazdaságtant tanul majd. Huszárik Dóra

Több mint ezren Gyopárosfürdőn

Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menü pont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

Gazdag programmal ké szült augusztus 20-a megünneplésére az Oros házi Lovas Egyesület. Saj nos a természet másként gondolta és a délelőtt le csapó vihar, valamint az azt követő eső alaposan keresztülhúzott minden számítást. Szépen gyűlt a közönség, sok család választotta a bogárzói rendezvényt ünnepi prog ramnak. A kutyás bemutatót még csak néhány százan lát ták, de a pónik után követke ző akadályhajtásban résztve vőknek már sokkal többen szurkoltak. Tizenegy órára várták többszörös műrepülő világbajnokunk, Vári Gyula légtérbe érkezését.Sem ez, sem sok más érdekes prog ram nem valósulhatott meg. Hirtelen nagy lett a szél, az tán sűrű villámlás és dörgés közepette leszakadt az ég. Nótár Mary később még elé nekelte műsorát, de a verse nyeket lefújták, annyira felá zott a pálya, hogy rendkívül balesetveszélyes lett volna lovak és emberek számára egyaránt.

CSJ PATIKAÜGYELET

– Miután besötétedik, elkez dődik a csillagképtúra – mondta Ravasz Tamás, az egyesület al elnöke. – Először a csillagképek legendáival ismertetjük meg a gyerekeket, majd elmagyaráz zuk nekik, hogyan tudnak tá jékozódni a felettünk elterülő, nap mint nap változó csillagos égbolt segítségével. Ezután jön a várva várt távcsöves észlelés ideje, a bolygók után üstököst is keresünk az égen. Nem mindennapi élmény a gyerekek számára, hogy több, a Tejútrendszeren kívüli gala xist is láthattak, úgy mint az Androméda, vagy a M81-es és M82-es galaxispár. BSZA

Augusztus 22-től augusz tus 28-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár 5900 Oroshá za, Kossuth u. 42., tel.: (68) 510-300 Augusztus 29-től szeptem ber 4-ig: Szent István Patika 5900 Orosháza, Szabó D. u. 3., tel.: (68) 412-752

TELEFONSZÁMOK

 A gellértegyházi rét kö zepén állította fel a Mira Csillagászati Egyesület Var ga Anikó egyesületi tag 1200 milliméteres fókusztávolsá gú, 200 milliméter átmérőjű Dobson-távcsövét. A negy venszeres nagyításra alkalmas szerkezetet a helyben táboro zó gyerekek is közelről megfi gyelhették, a Kis Kukta tábor záróprogramja volt ugyanis a múlt péntek esti csillagles. A program 18 órakor kezdődött. Ekkor a távcső még egy napszű rővel felszerelve várta a kíváncsi tekinteteket, így nézhettek csak bele a gyerekek a műszerbe.

 Óriási bulival szóra koztatta az orosháziakat a Punnany Massif augusztus 19-én a parkfürdőben. A koncert előtt a banda egyik frontemberével, MC Wolfieval beszélgettünk. Tíz évet kellett várni arra, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif újra a vá rosban lépjen fel. 2012 júni usában az Árpád-kertben is koncerteztek Farkas Rolandék, többek között ezekről az em lékeiről is kérdeztük. Szó volt arról is, hogy miért fontos számukra a feltörek vő, fiatal zenekarok támoga tása. Wolfie mesélt arról is, hogy a banda jövőre ünnepli a huszadik születésnapját, a kerek évfordulóra pedig már készülnek. Arról is érdeklőd tünk, hogy mikor kaphatnak a rajongók új albumot, és ter mészetesen erre is válaszolt a pörgős nyelvű MC. Ami a gyopárosi fellépé süket illeti, nagy bulit va rázsoltak. Több mint ezren látogattak ki a parkfürdőbe a Punnany koncertjére, ahol Meszes Balázséktól megszo kott energiával játszottak el olyan klasszikusokat, mint a Csönded vagyok, a Nem Szerelem, a Partizán vagy akár az Élvezd és a Szabadon. A koncertről készült videónkat és interjút az OrosCafén meg találja. Patakfalvi Ádám Sokan voltak kíváncsiak a pécsi zenekar koncertjére Fotó: Horváth Bence Csillagles Gellértegyházán

Varga Istvánné Tóth Mária 2022. augusztus 25-én ünnepelte 95. születésnapját, a városvezetés nevében Bojtor István alpolgármester köszöntötte. Fotó: HB Tíz év után tért vissza Orosházára a Punnany Massif

Német nyelvet tanított Németországban  Különleges nyári prog ramot választott magának Palacsik János, miután leérettségizett a Székács József Evangélikus Általá nos Iskolában. Az egyetem előtt szeretett volna valami hasznosat csinálni, ezért úgy döntött egy német iskolában fog önkéntes munkát végezni.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841 HÍRFELHASZNÁLÓMTI

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.