2022.12.02/42. szám Orosházi Élet

Page 1

 Legyen valami állan dóság, valami maradandó, valami biztos – fogalma zott ünnepi beszédében Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész az adventi városi ünnepségen. Több százan gyűltek össze a fő téren, ahol fellobbant a hit lángja.

Forralt bor és vattacukor illata adta meg az ünnepi hangulatot múlt vasárnap délután, amikor összefogás ban az adventi programso rozat első napját rendezték. A központban most is az Oros-haza Baráti kör ál tal felállított óriás koszo rú volt, aminek színéről az orosháziak döntöttek. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. ünnepi díszbe öltöztette fel a főte ret a város karácsonyfájával.

Az adventi műsorokat minden héten az orosházi oktatási intézmények di ákjai adják majd, a múlt héten a Székács evangéli kus iskola tanulói készül tek zenés előadással, majd Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész mondta el gondolatait. – Újból megerősödik számomra egy gondolat, ami az adventet megha tározza: legyen valami ál landóság, legyen valami maradandó, valami biztos. Ebben a nagy bizonyta lanságban ért el bennün ket ez a nap, hogy újra itt vagyunk és találkozunk. Akármi is történt, kell valami maradandó ebben a világban – fogalmazott beszédében Ördög Endre igazgatólelkész.



a Székács József Evangéli kus Iskola a programhoz. Az együttműködést a 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred képviselőivel decem ber 1-én írták alá.

A köszöntőbeszédek során elsőként az intézmény igaz gatója, Nagy Róbert szólt a jelenlévőkhöz, egyben ismer tette az iskola kadétprog rammal kapcsolatos terveit, elképzeléseit.

– Köszönjük, hogy lehető séget kapunk a programhoz való csatlakozásra, hogy érté

ket teremthetünk és közössé get formálhatunk – hangsú lyozta.

Vantal Zsolt ezredes arról beszélt, hogy milyen jelentő séggel bír az együttműködés a Magyar Honvédség számára. – Mióta 2004-ben felfüggesz tették a sorkatonai szolgála tot, a magyar fiatalság eltávo lodott a katonai élet titkaitól, nehézségeitől. Ez a program arra is hivatott, hogy ezt a korosztályt közelebb hozzuk a honvédség társadalomban be töltött szerepéhez – emelte ki.

A köszöntők sorát ezután Ördög Endre, az Orosházi Evangélikus Egyházközség

igazgatólelkésze folytatta. Mint mondta, a csatlakozással olyan értékeket adhatnak di ákjaiknak, melyek maradan dóak, állandóak, elkísérik őket egész későbbi életútjuk során. Végül Dávid Zoltán, Oroshá za polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a vallás mellett ezentúl egy másik erős alapra, a haza szeretetre is építkezhetnek az iskolában.

A megállapodás aláírása mellett Kis Ákos kormány tanácsos és Kristofóri Balázs főhadnagy dísztanúsítványt és emléktáblát adott át az intéz ményvezetőnek. BZ

Advent összefogásban

Karácsony közeledtével könnyen válhatunk csalók áldozatává Adathalász-üzenetekkel próbálkoznak

 Az internetet használók nak folyamatosan résen kell lenniük, hiszen elég egy óvat lan kattintás és rögtön csalók áldozatává válhatnak. Manap ság már nemcsak e-mailben, a közösségi médiában, hanem sms-ben is egyre több adatha lász-üzenet érkezik.

„A megadott címre nem tudtuk kiszállítani a csomagot. Kérjen második kísérletet a következő link segítségével.” Ezzel a szö veggel érkezett Franciaország ból néhány nappal ezelőtt sms. Már az gyanút keltett bennem, hogy akkor nem vártam cso magot, pláne nem külföldről. Egyértelmű volt: csalók pró bálkoznak.

A mindennapjaink része már az online vásárlás és fize tés, ami a netes csalóknak kész aranybánya. A gyakorlott, tu datos felhasználónál is elég egy figyelmetlen kattintás, máris kész a baj. Előfordulhat,

hogy nem azonnal tüntetik el a kártyánkról a pénzt, „csak” káros alkalmazást vagy szoft vert telepítenek a számító gépre, illetve a telefonra, és az eszközökön található infor mációkkal zsarolják ki a pénzt az áldozattól.

Karácsony közeledtével egyre gyakrabban előfor dulhatnak ilyen üzenetek.

Fontos, ha valaki gyanús e-mailt vagy sms-t kap, sem miképp ne kattintson a ben ne szereplő hivatkozásokra és ne adjon meg adatokat! Első lépésként mindig ellenőriz ni kell a feladó e-mail-címét vagy sms esetén a küldő tele fonszámát, mert abból rögtön kiderülhet, melyik szolgálta tóról van szó. pá

Orosháza összefog a Zsurka családért

 A Sámsoni utcán kedden délután kiégett egy családi ház. A tulajdonos, Zsurka Erik családja életében ez azonban csak az egyik tra gédia volt. A bajban a város, benne az önkormányzat összefog, de szükség is van Orosháza közösségének erejére, hogy ezt a családot átsegítsük a mostani, tragi kus helyzeten.

Zsurka Erik boldog házas ságban élt feleségével, Évi vel. Megszületett a várva várt közös gyermek is. Az tán nem egy, hanem szinte egyszerre két csapás is érte őket. A kisfiúnál kiderült,

hogy súlyos szívbeteg, szí vén két lyuk is található, valamint az egyik szívbil lentyű nem

megfelelően dolgozik, feltétlenül műteni kell, illetve gyógyszeres ke zelésre szorul. A Honvéd Kadét Programhoz csatlakozott a Székács iskola Együttműködést írtak alá Békés megyében a tizedik intézményként csatlakozott
INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. DECEMBER 2. • XXVI. ÉVFOLYAM • 42. SZÁM
3. oldal 5. oldal 8. oldal
WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL Fotó: Horváth Bence
mohikánként írt könyvet
Utolsó
Szülőkkel együtt készítettek dekorációt Megfejtve a százéves fotó titka
» folytatás a 3. oldalon » folytatás a 3. oldalon
és
járt
mellé Fotó: HB
Dísztanúsítvány
emléktábla is
az aláírás
Fotó: OÉ
A tűzben beomlott a nagyszoba mennyezete Ne nyomjunk rá a gyanús linkekre Fotó: HB

A gimnáziummal ismerkedtek a diákok

 Nyolcadik osztályos di ákoknak és a nyolcévfo lyamos képzés iránt érdek lődőknek rendeztek nyílt napot a Táncsics Mihály Gimnáziumban.

A program során elsőként az intézmény igazgatója, Árusné Erős Krisztina köszöntötte a résztvevőket és mondta el nekik a legfontosabb tudni valókat, majd Kulcsár László intézményvezető-helyettes mutatta be nekik, miért ér demes a gimnáziumban ta nulni. Felhívta az érdeklődők figyelmét azokra a sajátos ságokra is, melyek fontosak lehetnek a továbbtanulásu kat érintően. Ezt követően a gimnázium munkaközössé geinek vezetői mutatták be saját tanulmányi területeiket.

A diákok és szüleik ezt kö vetően két bemutatóórát is megnézhettek egymás után szabadon választva, végül a

kollégium iránt érdeklődő ket is körbevezették az épü letben. A középfokú felvételi eljárás során a vizsgára való

Fogadóórát tartott a képviselő

 Buszmegállókkal és a bezárt postával meg a jár dák állapotával kapcsolat ban érkeztek észrevételek.

A képviselő elmondta, hogy több, a körzetét érintő problémával keresték meg a lakosok. Az egyik ilyen a városrészben bezáró posta volt. Antal László azt nyi latkozta, hogy négyszáz aláírást gyűjtöttek a bezárás ellen, de felvette a kapcso

Diploma karnyújtásnyira

jelentkezés határideje de cember 2. Magát a vizsgát január 21-én 10 órától írják. Bojtor Zalán

TISZTELT OROSHÁZI INGATLANHASZNÁLÓK!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. november 30. napján Társaságunk Oros házán a Mezőhegyesi vasútvonal – Rákóczi út –

Dózsa György út – város határ – Gyártelep út által határolt utcákban a nagy mennyiségben kihelyezett zöldhulladék begyűjtését technikai okok miatt nem tudta befejezni.

A zöldhulladék begyűj tését 2022. december 3-án, szombaton fogjuk pótolni. Kérjük a lakosokat, hogy a gyűjtőedényeket az ingat lanok előtt hagyják kint.

Türelmüket és megértésü ket köszönjük!

DAREH BÁZIS Hulladék gazdálkodási Nonprofit Zrt.

Energiáról döntöttek a rendkívüli ülésen

latot az illetékesekkel is. A lakosok jelezték számára, hogy a Szántó Kovács Já nos utcán megrongálta egy fa a járdát, a Kiss Ernő ut cán pedig az egyik lebontott épület előtt is járhatatlan a járda, illetve az esőelveze tő árkokat is rendbe kelle ne tenni. Megemlítették, hogy néhány helyen a busz megállókban sincs fülke. A problémákat jelzi az ille tékeseknek. oé

#EgyüttValóraVáltjuk

 Orosháza villamose nergiával, illetve földgáz beszerzéssel kapcsolatos közbeszerzéséről tárgyal tak a képviselők november 29-én tartott rendkívüli testületi ülésen.

Még októberben döntött arról a testület, hogy az ön kormányzat az intézményei részére, a közvilágításhoz szükséges villamosenergia, illetve földgáz beszerzése kapcsán közbeszerzési el járást indít, ami a 2023-as év első három hónapjára ér vényes. A közbeszerzési el járás lezárult, ezzel kapcso

latban további döntésekre volt szükség. A beérkező ajánlatok meghaladták az önkormányzat fedezetét, a pluszforrásokat pedig nem fizeti ki a város. Ebben az esetben a jogszabály alap ján a végső menedékes, az MVM Next szolgáltat a következő évben villamosenergiát, illetve földgázt. A szolgáltatás árának megál lapítására december 16-a után kerül sor. A napirendi pontokat elfogadták a kép viselők, 10 igen, 4 tartózko dás mellett.

További részletek az OrosCafén. oé

VÁLTSD VALÓRA ÁLMAID A KODOLÁNYI JÁNOS EGYETEMEN

Hamarosan elérkezik a 2023-as felvételi időszak. Mindenkinek, aki a to vábbtanuláson gondolko zik, el kell döntenie, hol és milyen szakon szeretné folytatni tanulmányait. Melyik az a képzés, amely leginkább illik hozzá. Melyik iskola tudja a leg többet adni számára, ahol otthon érzi magát, és a megfelelő tudást is meg kapja.

December 20-án elindul a jövő évi felvételi eljárás. Február 15-ig pedig min denkinek le kell adnia a lis tát a választott iskolákról és szakokról.

A Kodolányi János Egye tem (KJE) már harminc éve működik magánintéz ményként, 2023-ban pedig egy új felvételi rendszerrel várja leendő hallgatóit. A jelentkezésnél nincs meg határozva minimum pont határ, valamint emelt szin tű érettségi sem szükséges ahhoz, hogy valaki tagja legyen a KJE családjának.

Az egyetemen három fel sőoktatási szakképzés, tizenkét alap- és négy mesterszak közül választ hatnak azok, akik úgy dön tenek, hogy a Kodolányi

János Egyetemen szeret nék folytatni tanulmánya ikat. Emellett több mint húsz szakirányú tovább képzés is szerepel a széles kínálatban.

Az egyetem több céggel is kapcsolatban áll, ahol a hallgatóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy ta pasztalatot szerezzenek. Így friss diplomásként sem lesznek már pályakezdők, több mint hároméves ta pasztalat áll majd a hátuk mögött.

Dr. Malatyinszki Szilárd egyetemi docens elmondta, a hallgatók nagy része már egy éven belül talál magá nak munkát, az elhelyezke dési arány pedig a 90 száza lékot is eléri.

– A Kodolányi János Egye temen a hallgatók nem csak egy Neptun kódot jelentenek az oktatóknak. Mentorprog ramunknak köszönhetően mindenkire odafigyelünk. Segítünk, hogy ne vesszenek

el az adminisztráció sűrűjében – mondta dr. Malatyinszki Szilárd.

A mentorok segítik a hallga tók tanulmányi előmenetelét, a felsőoktatási életforma ki alakítását, valamint a karri ertervezés során is tanácsot adnak.

Amennyiben valaki külföl dön szeretné folytatni ta nulmányait, az Erasmusnak köszönhetően erre is lehe tőség van. Az eligazodásban itt is a mentorok nyújtanak segítséget. Információval lát ják el a hallgatókat, tanácsot adhatnak, hogy a több mint harminc ország közül melyik lehet számukra a legjobb. Népszerű úticélok például Spanyolország és Hollandia, de Európán kívül is vannak kapcsolataik, így Grúziába és Kazahsztánba is eljuthatnak a diákok.

Most igazán megéri Békés megyében tanulni

A Kodolányi János Egyetem igyekszik anyagilag is segíte ni a családokat és a fiatalokat.

A Békés megyei lakcímkár tyával rendelkezők számára az orosházi intézménybe je lentkezőknek 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a tandíjból, ezzel jelentős ösz

szeget spórolhatnak meg az egyetemisták.

„A KJE családias hangulata utánozhatatlan.”

Bálint Bianka egykori tanuló fogalmazott így, amikor ar ról kérdezték, miért szereti a Kodolányi János Egyetemet. Rengeteg programmal ké szülnek a hallgatók számára. Az év a gólyatáborral indul, majd jönnek a tematikus he tek, online workshopok, és a könyvtár is helyben van, ahol nyugodtan lehet tanulni.

– Amit az orosházi fiatalok nak szeretnénk kínálni, az egy családbarát intézmény, amely a versenyszférához méltó tudás megszerzé se mellett arra is odafigyel, hogy igazodjon a hallgató

A kurzusokat tömbösítve tartják, így hetente csak 2-3 napot kell az egyetemen tölteni, emellett nyugodtan vállalhatnak munkát is a tanulók. Ha valaki a köte lezettségei miatt mégsem tudna személyesen részt venni az órákon, úgy online is megteheti ezt.

A Kodolányi János Egye tem december 16-án 10 órakor tartja nyílt napját, ahol személyesen is megis merkedhetnek a leendő ta nulók az iskolával. Ezután online, 17 órától a levele zősöknek is bemutatják az intézményt. (X)

KÖZÉLET 2022. DECEMBER 2. 2
Igyekszik gyors megoldásokat találni Antal László Bemutatóórákon is részt vehettek a második nyílt napon megjelentek Fotó: Horváth Bence Személyre szabott mentor program biztosítja az eliga zodást az egyetemi életben munkájához és sportolói életéhez – emelte ki dr. Ma latyinszki Szilárd egyetemi docens.

Orosháza összefog a Zsurka családért

Ma egy éve, tavaly november ben Évi, Erik felesége, gyer mekük édesanyja 30 évesen, a Covid szövődményei követ keztében elhunyt. Erik egye dül maradt beteg gyermekük kel. A Linamarban dolgozott, de sajnos ott kellett hagynia, hiszen a kicsivel kell lennie. Minden baj ellenére az édesa pa hozzáfogott a ház felújítá sához. Hétfőn jött a fővárosi klinikáról a telefon: menjenek Budapestre, megtörténik a többször elhalasztott szívmű tét. Kedd reggel el is indultak. Délben jött az újabb csapás: kiégett a ház. Borzasztó anya gi kár keletkezett.

A tüzet okozó kandallóval együtt vették a Sámsoni utcai házat. Sokszor be is gyújtot tak már, és nem volt semmi probléma. Aznap viszont a kémény melletti gerenda ki gyulladt. A födém beszakadt, a ház lakhatatlanná vált. A tűzoltókat a szomszédok ér tesítették, mikor észrevették, hogy füst jön a tető alól. A gyorsan kiérkező egységek meg is fékezték a tüzet.

A legfontosabb

most egy

otthon, ahova Erik haza hozhatja a kisfiát. Az önkor mányzat és még sokan, azon nal megmozdultak a szörnyű hír hallatán. Oravecz Nóra

alpolgármester szerda déle lőtt a helyszínen járt, ahol a megtört nagyszülőknek el mondta, hogy Dávid Zoltán polgármesterrel egyeztetve az önkormányzat egy lakást biztosít a szerencsétlenül járt édesapa és kisfia számá ra, amíg a tűzben súlyosan megrongálódott ház felújítása elkészül. Az alpolgármester felvette a kapcsolatot több orosházi céggel, amelyek fel ajánlották segítségüket az új jáépítésben. Épp ottjártunk kor érkezett a helyszínre az Iványi Építőmester Kft. és a Genovill Kft. csapata, hogy felmérjék a károkat és meg

állapítsák a szükséges tenni valókat. Az önkormányzat folyamatosan tartja a kap csolatot a családdal, és min den lehető segítséget megad. Terveik közt szerepel, hogy – amennyiben szükséges –gyűjtést is szerveznek a család által megjelölt, hiányzó dol gok megszerzése érdekében. Az orosháziak megren dülten értesültek a család helyzetéről. A közösség ereje máris megmutatkozik, hiszen sokan segíteni szeretnének. Aki anyagilag támogatná Eriket és kisfiát, a 1160000600000000-81940378 számla számon megteheti. CSJ

Jól halad a munka városszerte

 Javában zajlik a város közlekedésfejlesztését cél zó pályázat.

A Szarvasi úton csaknem 900 méter hosszan javítják a kerékpárutat. A minőségi munka érdekében teherbí rásmérések elvégzésére volt szükség, ezek megfelelő ek voltak, így a héten már befejeződhetnek az aszfal tozási munkálatok. A terv szerint az árkok kialakítása csak ezek után fog megtör ténni. Munkálatok zajlanak a Bajnok, illetve a Kórház utcában is. A két helyszínen összesen 64 parkolót alakí tanak ki.

Patakfalvi Ádám

Utolsó mohikánként írt könyvet

 Orosháza sportéleti tör ténelmének egyik utolsó hírnöke Szűcs Ferenc. Az egykori pedagógus meg kerülhetetlen alakja a he lyi sportvilágnak, amelyet összefoglalt egy könyvbe. A Justh Zsigmond Városi Könyvtárban stílusosan a magyar labdarúgás napján mutatták be az elkészült művet.

– Az évek során rengeteg adat, jegyzet összegyűlt, már férni sem lehetett tőlük. A felesé gem megkérdezte: Ezekkel mi lesz? – mesélt Szűcs Ferenc a

kötet megszületésének ötleté ről. A könyvben az Orosházán megalakult sportegyesületek,

Advent összefogásban

klubok szerepelnek, illetve olimpikonok, szövetségi kapi tányok is. pá

Interaktív műsorral készülnek az óvodásoknak

 Kétnapos rendezvény nyel készülnek az orosházi óvodásoknak Mikulás nap ja alkalmából. Gyapjasné Béres Enikő ötlete alapján interaktív, zenés gyermek műsorban lehet része a gyerekeknek a Petőfi Mű velődési Központban.

– A mostani adventtől azt várom, hogy a holnap ne írja felül a tegnapot, hogy ne kell jen újragondolni és tervezni. Ne kelljen úgy felkelni min dennap, hogy csak az utolsó pillanatban jusson eszünkbe, hogy ma újra találkozni fo gunk, mert van valami állandó a világban. Legyen állandóság, legyen maradandó a szívünk ben, a kapcsolatainkban, a

munkánkban, itt a városban, a könnyeinkben, a nevetésünk ben, amibe kapaszkodhatunk – hangsúlyozta a lelkész.

A beszédét követően az óri ás koszorún fellobbant a hit lángja. A héten folytatódik a közös összefogás eredménye ként megvalósuló orosházi advent, december 4-én, 16 órakor várják a főtéren továb bi programok az orosháziakat.

Patakfalvi Ádám

Már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott az ötle te Béres Enikőnek, hogy de cemberben készüljön vala mivel a legkisebbeknek. Az interaktív előadás december 12-én és 13-án szinte egy egész napot felölel ahová váltva érkeznek majd a cso portok. Zséka és Gyapjasné Enikő műsora és hangszers imogatója mellett pedig a képviselő-testület több tagja is részt vesz majd a prog ramban.

BALESET: Előadás a művelődési központban

 Pintér József, a Veszp rémi Baleset-megelőzési Bizottság titkára hosszú ideig baleseti helyszínelő ként dolgozott. A munkája során szerzett tapasztala tokból tart előadást decem ber 8-án, 10 órakor a Petőfi Művelődési Központban.

Az összeállított anyag célja, hogy az embereket elgon dolkoztassa és tudatosítsa

bennük, a közlekedés veszé lyes üzem, ahol egy pillanat nyi figyelmetlenség életekbe kerülhet. Az előadásaiban elhangzott intelmeket, ta nácsokat kisfilmekkel tá masztja alá. Vallja, a tragé diák elkerülése érdekében szükség van nyílt, őszinte és a valóságot bemutató vide ókra.

Hangsúlyozza a látás és a láthatóság fontosságát,

valamint elmondja, hogy a láthatósági eszközök hasz nálata életmentő lehet la kott területen kívül és belül, sötétben és jó látási viszo nyok között egyaránt.

Az előadásra még lehet jelentkezni Kis Rozáliánál, az Orosházi Rendőrkapi tányság baleset-megelőzési előadójánál a +36 30/3702319-es telefonszámon.

2022. DECEMBER 2. KÖZÉLET 3
ORTOPÉD SZAKRENDELÉS EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, BEUTALÓ NÉLKÜL A PRIMA-PROTETIKA Kft. által működtetett orvosi rendelőben Orosháza, Lehel u. 51. (Orvosi Centrum) Kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, az alábbi számon: +36 (20) 939-0830 TAJ-, és lakcím kártyáját, illetve közgyógyigazolványát kérjük hozza magával! prima-protetika.hu GYÓGYÁSZATI SZAKÜZLET OROSHÁZA, KÖND U. 59. EGÉSZSÉG SZÉPSÉG KÉNYELEM ÉLETMÓD DIAGNOSZTIKA REHABILITÁCIÓ Látogasson el webáruházunkba! prima-protetika.hu A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát! COMFORT MELEGÍTŐ PÁRNA INFRALÁMPA EXTRA FUNKCIÓKKAL 150W GYVIL150 Kényeztető meleg bárhol, bármikor! Nyitvatartás: H - P: 0800 - 1600  (20) 939-0701 a teljesebb életért 06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - a posta felöli gombák mel etti épület Orosházán és a környező településeken: www.pietatemetkezes.hu Teljes körű temetkezési szolgáltatás Telefonos ügyelet 0-24: Ambrózfalva, Battonya, Békéssámson, Csanádalberti, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Kondoros, Nagyér Nagyszénás, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Székkutas, Tókomlós » folytatás az 1. oldalról
Erikre és kisfiára, Bencére is nehéz hetek várnak » folytatás az 1. oldalról A Székács iskola diákjai készültek műsorral Fotó: HB Orosházán még jégkorongklub is volt Fotó: HB
HIRDETÉS 2022. DECEMBER 2. 4 MK_Nemzeti_Konzultacio_280x427_1014.indd 1 2022. 10. 14. 11:05:22

Megkezdődött

Szülőkkel együtt készítettek dekorációt

 Két év után ismét megren dezte hagyományos adventi kézműves délelőttjét a Forrás Református Óvoda. A gyere kek a reggeli áhítat után szüle ikkel közösen alkottak színes, ünnepi díszeket.

A fenyő és a meleg tea illata lengte be november 25-én déle lőtt a Forrás Református Óvoda termeit. A hagyományokhoz hűen idén is egy adventi családi délelőttel készültek a gyerekek számára az intézmény munka társai.

– A mai napon lehetőség nyílt arra, hogy a szülők is betekintést nyerjenek az óvoda mindenna pi életébe. Öröm látni, milyen sokan eljöttek hozzánk, és eb ben a rohanó világban kicsit lecsendesedhettünk és együtt készülhetünk az adventi idő szakra – mondta Tóth Mónika óvodavezető.

Az óvodavezető hozzátette,

a gyerekek

Idegen nyelvi versenyt rendezett a Vörösmarty

– Mi egy adventi asztali díszt készítünk. Máté most középső csoportos, és láttam az arcán, mikor megjelentünk az óvodá ban, hogy nagyon örült nekünk

– mondta az egyik édesanya. Az óvoda termeiben már ka rácsonyi zenék szóltak, ezzel is ünnepi hangulatot csempésztek a programok közé. HD

Felajánlja segítségét az ötös körzet képviselője

 Az év minden napján fontos, hogy támogassuk a rászorulókat. Az ünnepek közeledtével azonban még inkább szükséges, hogy oda figyeljünk azokra, akik vala milyen okból rosszabb körül mények között élnek.

Gyapjasné Béres Enikő, az ötös választókörzet képviselő je számukra szeretné kicsit szebbé tenni ezt az időszakot.

Kiemelte, amennyiben valaki úgy érzi, hogy segítségre szorul, vagy tudomása van arról, hogy a környezetében élnek ilyen emberek és családok, akkor bátran keressék fel. A lehető ségeihez mérten mindenkinek igyekszik támogatást nyújtani. A képviselő asszony minden elérhetőségét megtalálják az önkormányzat honlapján, de egyéb fórumokon is bizalom mal kereshetik őt. HD

Remekeltek a diákok a matematikaversenyen

 Összesen 63 tanuló méret tette meg magát a 17. Arany Dobókocka járási-városi ma tematikaversenyen, melynek a Czina Sándor Tagintézmény adott otthont.

A matematikában való jár tasságukat és logikus gondol kodásukat mutatták meg a diákok az Arany Dobókocka versenyen. A Táncsics Mi hály Gimnázium és Kollé gium 6/8. osztályos tanulója, Szabó Csanád úgy fogalma zott, ő azért szereti a mate

 Két év kihagyás után ismét megrendezte idegen nyelvi versenyét a Vörös marty Mihály Általános Iskola. A megmérettetésen több mint hatvan gyerek vett részt, akik angol és német nyelvből mutatták meg, mit tudnak.

A Vörösmarty Mihály Álta lános Iskolában már hagyo mánya van az idegen nyelvi versenynek. Az intézmény ben először az 1999/2000-es tanévben rendezték meg az eseményt, amely azóta is ré sze az iskola életének. Habár a koronavírus miatt kihagy tak két évet, igyekeznek mi nél előbb visszarázódni a régi kerékvágásba.

– Hagyományosan ja nuárban szoktuk tartani a versenyt, de jelzés érkezett, hogy nagyon sok a teendő a diákoknak abban az idő

szakban, így most először novemberben rendeztük meg – mondta Aminné Mó ricz Márta igazgatóhelyettes. – Ez egy kommunikációs verseny, tehát csak szóbeli része van. Hat témakör kö zül húzhattak a gyerekek, és arról kellett beszélgetniük a zsűrivel – tette hozzá.

A hat témakör a hétközna pi élet elemeit öleli fel, csa ládjukról, barátaikról, hob bijaikról kellett beszélniük a tanulóknak. Az igazgatóhe lyettes kiemelte, az a jó, ha minél hamarabb elkezdenek nyelvet tanulni a fiatalok, hiszen nagy szükség van rá akár a mindennapi életben is.

A november 29-i verse nyen az 5., 6., 7. és a 8. év folyam diákjai vettek részt. Nemcsak Orosházáról, ha nem a környező települések ről is érkeztek.

Huszárik Dóra

matikát, mert egyszerű, míg Molnár Béla, 8. osztályos ta nuló a logikát látja benne.

– Online küldött nekem fel adatokat Kulcsárné Mago la Helga tanárnő, melyeket megoldás után mindig ellenőrzött. Így készültünk fel a versenyre – mondta Molnár Béla. – Jól éreztem magam, de nem számítottam rá, hogy első helyezett leszek, mivel egy feladatot ki is hagytam – tette hozzá.

A megmérettetésen har madik osztálytól kezdve hat korcsoportban versenyeztek a gyerekek. A számolás mel lett a tanulók rengeteg olyan

A Kerekítő Manó is készül az ünnepekre

 A kerekítő könyvcsalád legújabb kötetével ismer kedtek meg a szülők és a gyerekek a legutóbbi ba ba-mama foglalkozáson.

A Kerekítő Manó adventi mondókatára a december minden napjára egy-egy verssel, játékkal és ünnepi érdekességgel készül a gye rekeknek.

Az advent és az ünnepek köré épült a legutóbbi ke

PROGRAMAJÁNLÓ

Jubileumi Jótékonysági Mi kulás-futást szervez a GYIÖK december 2-án, pénteken 17 órakor. A belvárosi rendezvény térről rajtolnak el.

December 4-én, 16 órakor folytatódik az Orosházi Advent. A város főterén fellobban az óriás adventi koszorú második gyertyájának lángja.

Városi Mikulás-ünnepséget rendeznek december 5-én, 16 és 19 óra között a Petőfi Művelődé si Központban.

Jártó Róza a Nyolcadik test vér című könyvét mutatják be december 8-án 17 órától a Váro si Könyvtárban.

rekítő foglalkozás a szülők és gyermekeik számára. A szokásos dalok és mondó kák mellett a legújabb verses kötettel is megismerkedtek a résztvevők. A délelőtt elején buborékok között táncoltak a gyerekek, majd előkerült a hegedű és a furulya, ismerős dallamokkal, énekkel betölt ve a termet. Kis barátjukkal, a Kerekítő Manóval pedig a Mikulás érkezésére készül tek.

Huszárik D.

Házassági évforduló

„Két szerető lélek hosszú évek óta együtt megy az úton, egymás mellett szépen. Bár a tűz már nem perzsel úgy, mint akkor régen, mégis szépen ragyog, mint csillag az égen. Szívetekben béke, lelketekben nyugalom, legyetek boldogok, mint sok-sok éve e napon.”

Bohus János és

Miszlai Zsuzsanna 2022. november 30-án ünnepelték 65. házassági évfordulójukat.

Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őket gyermekeik, menyük, unokáik, dédunokáik, keresztlányaik, rokonaik és mindenki, aki ismeri, szereti őket.

az adventi készülődés a Forrás óvodában
nagy izgalommal várták ezt a délelőttöt, minden nap érdeklődtek az óvónéniktől, hogy mit fognak csinálni. Szüle iket is óriási mosollyal fogadták.
2022. DECEMBER 2. MOZAIK 5
feladatot kaptak, amely a lo gikus gondolkodásukat tette próbára. Huszárik Dóra Adventi koszorút és karácsonyfadíszeket is készítettek Fotó: Horváth Bence A diákok izgatottan húzták ki témájukat Molnár Béla Szabó Csanád A játék mellett a közösségépítés is fontos Fotó: Horváth Bence

Segítség a leendő elsősök szüleinek

 A nagycsoportos gyer mekek szüleinek rendszerint nagy fejtörést okoz, melyik iskolába írassák gyermeküket.

A választás komoly hatással lehet csemetéjük életére, épp ezért igyekszik mindenki jól átgondolt döntést hozni. A bizonytalanok számára van se gítség, erre találták ki az isko lanyitogató programokat, ame lyeknek köszönhetőn lehetőség nyílik megismerni az oktatási intézmények hangulata mellett a leendő tanító néniket is.

November 28-án és 30-án várták a leendő elsősöket és szüleiket a Székács Evangélikus Iskolában. Az iskolanyitogató programon a 2023/24-es tan év elsős tanító nénijei tartottak

interaktív, mesés előadást az érdeklődő gyerekeknek, majd közös kézműveskedésre invitál ták őket.

– Az iskola egyik legna gyobb erőssége a színvonalas idegennyelv-oktatás – mondta Szőke-Kilián Szilvia, a Szé kács iskola igazgatóhelyette se. – Nagyfelmenő rendszer működik nálunk, azaz elsőtől negyedikig ugyanaz a tanító néni foglalkozik a gyerekekkel, ez segíti a biztonságos érzelmi kötődés kialakulását, és a biztos alapok megteremtését is. Az in tézményben a hittanórák mel lett hagyomány, hogy minden nap áhítattal kezdődik a reggel. Ez is segíti a szeretetteljes lég kör kialakítását.

„Sportos november” a Vörösmartyban

 Különböző sportprogra mok közül választhattak a gyermekek érdeklődésüknek megfelelően.

Az iskolai DÖK (Diákönkor mányzat) szervezésében moz galmas sportprogramok vár tak a vörösmartys gyerekekre novemberben.

– Iskolánk a tanév során több alkalommal szervez ren dezvényt az egészség téma körében. Az idei tanévben a sporté a főszerep. November ben „Sportos november” elne vezéssel szerveztünk különbö

ző reggeli bemelegítéseket. A tanulók 8 óra előtt az udvaron közös zenés bemelegítéssel indították a napot, amelyen a tanárok is aktívan részt vettek. Az egészségvédelmi hónap keretében az alsósok délután vidám sorversenyen vettek részt. November 3-án verse nyeztek az 1-2. osztályosok, majd másnap a 3-4. évfolyam tanulói. A felsősöknek pe dig több sportágban kínáltak a testnevelők délutánonként versengést. Röplabdabajnok ság, királylabda, teremfocitor na, kosárlabdamérkőzések és

floorballcsaták szerepeltek a programban. Az iskola cen tenáriumi ünnepségsorozata részeként a napi sportprog ramok 120 percig tartottak, mivel az Orosházi Vörösmar ty Mihály Általános Iskola az idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját – adta közre Vargáné Gyömrei Anita tanár nő, a DÖK vezetője. A rendkívüli sporthónapon kívül az iskola tanulói az őszi hónapokban sikeresen szere peltek a diákolimpiai versenye ken. A mezei futóversenyen több kategóriában jutottak

AZ ITT VÉGZŐ DIÁKOK KIVÁLÓ SZAKEMBEREKKÉ VÁLHATNAK

A GYSZC Kossuth La jos Technikum, Szak képző Iskola és Kollégi um Békés megye egyik meghatározó szakképzé si intézménye.

Pörneki Attila, az intéz mény igazgatója elmond ta, hogy a Kossuth iskola továbbra is jelentős sze repet kíván betölteni a térség szakképzésében, kiemelt céljának tekinti a térség segítését az okta tásban, akár a szakmaszer kezet bővítésén keresztül.

– Azon dolgozunk, hogy valamennyi tanítványunk a tanulmányai befejezté vel elégedetten, megfelelő piacképes tudással távoz zon az intézményünkből úgy, hogy meg tudja állni a helyét akár a felsőok tatásban, akár a munka világában. A szakképzési rendszer megújulásában nagyon nagy szerepe van a duális partnereknek és duális képzőhelyeknek. Büszkén mondhatom, hogy diákjaink 77 száza léka dolgozik valamilyen külső gyakorlati helyen –hangsúlyozta az igazgató.

Az iskolában, amikor még a diákok nincsenek külső gyakorlati helyen, ösztön díjat kapnak, ez a techni kumban a 9-10. osztályok tanulóira vonatkozik, míg a szakképző iskolában a 9. osztályban kapnak egy alapösszeget.

A diákok az ösztöndíjjal, a duális partnernél keresett összeggel és az egyszeri pályakezdési támogatás sal a technikumban 5 év alatt 3,5 millió forintot, míg a szakiskolában 3 év alatt 2,6 millió forintot is megszerezhetnek, ha jól teljesítenek. A képzési pa letta egyik részét a tech nikum jelenti, ami 5 éves, érettségi vizsgát és tech nikusi végzettséget ad.

A tanulók a 12. évfolyam végén tesznek előreho zott érettségi vizsgát ma gyarból, matematikából és történelemből, majd pedig az ötödévük során idegen nyelvet és szakmát tanulnak.

– Ebben a képzésben hir detjük az egészségügyi ágazatunkat. A gépészeten belül érdemes megemlíte ni a gépgyártás-technoló giai technikus szakmát, a szépészeti ágazaton belül a fodrász szakmát, illetve a turizmus és vendéglá táson belül a szakács- és vendégtéri szaktechnikusi képzést. Komoly eredmé nyeket tudhatunk magun kénak megyei és országos szinten rendészeink jóvol

tából, de a digitalizációhoz is igyekszünk alkalmaz kodni a szoftverfejlesz tő technikusi képzéssel – sorolta Pörneki Attila.

Az intézmény másik pilérét a szakképző iskola je lenti, ami szakmai végzett séget ad kimenetelként, 3 éves képzés elvégzésével. Itt a gépészeti ágazatban a gépi és CNC-forgá csoló és hegesztő, a fa- és bútoriparban az asztalos szakma, a kereskedelem ben a kereskedelmi érté kesítő, az építőiparban a festő-mázoló és a kőműves számít népszerű tovább tanulási lehetőségnek. A villanyszerelő szakmában a felnőttek oktatása terén például két csoportot is el tudtak indítani.

– Akik itt végeznek, tovább tudnak tanulni nálunk másodszakmát választva, valamint akik szeretnének érettségit tenni, azoknak biztosít juk az ehhez való fel készítést esti tagozaton. Vannak gyerekek, akik még a 8. osztály után nem tudnak dönteni arról, merre folytassák tovább, nekik ajánljuk orientációs osztályunkat – tette hozzá.

A 8 osztállyal nem ren delkezőknek az intéz mény a Dobbantó kép zést biztosítja, amely után a diákok a műhe lyiskolában folytatják tanulmányaikat, itt rész szakmát szereznek és

Orosházi lány a Miss Hungaryn

 A Nemzeti Szépségverseny és Királynőválasztás ünnepé lyes gálaműsorára és döntő jére készül a 22 éves orosházi hölgy, Mike Cintia.

– Fogynak a napok, december 11-én itt a 32. Magyarországi Szépségkirálynő-választás estéje. Mennyire vagy izgatott?

– A drukk, az izgalom min den verseny velejárója, ezt már sokszor átéltem aktív sportoló koromban. Természetesen ez a verseny egy kicsit más, hiszen ez esetben az egyéni adottságaimat nézik. Nagyon várom, hogy újra találkozzak a lányokkal.

A Cintiával készített interjút ke resse az OrosCafén! BSZA

tovább az iskola tanulói a me gyei és az országos versenyre. Harmadik helyen végzett az iskolák közötti sorversenyen a Vörösmarty, melyen 80 ezer forint értékű sportfelszerelést nyert. A körzeti asztaliteniszversenyen Hornok Erik a 3. helyet szerezte meg. Berecz ki-Varga Szilárd birkózás sportágban kötöttfogásban és szabadfogásban is országos 3. helyen végzett. Az iskola futsalcsapata második helye zettként jutott tovább a me gyei elődöntőbe, majd onnan a megyei döntőbe. BT

egyúttal az alapfokú iskolai végzettségről is bizonyítványt kapnak. Hozzátette, folyamato san fejlesztik és újítják a kollégium épületét, de kiemelt dolognak számít még az Erasmus+ Prog ram is, azaz a külföldi gyakorlati lehetőség.

– Ez az intézmény már bizonyított, az itt végzett diákjaink akár a városban, akár más településeken vagy városokban is meg állják a helyüket, kiváló szakemberekké válnak – tette hozzá Pörneki Attila. (X)

2022. DECEMBER 2. 6 MOZAIK
Belekóstolhattak az ovisok, milyen érzés székácsosnak lenni Fotó: OÉ

Bamako – Ami nem szerepel a tudósításokban

 Mint arról korábban hírt adtunk, a Pásztor András vezette háromfős csapat nyerte idén a Budapest–Bamako Rallyt. Most az orosházi pilóta segítségével igyekszünk bepillantani a háromhetes verseny kulisz szái mögé.

Egy háromhetes afrikai ver senyen sok minden előfordul, sok mindenre fel kell készül ni, és sok olyan dolog is van, amire nem lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a versenyzők is emberek, természetes napi szükségle tekkel. A versenyről készült tudósításokban ezek nem szoktak szerepelni.

Tovább menetel az ONKC

 Zsinórban a harmadik győzelmét szerezte az Oxxo Energy Orosháza. A női kézilabdázók a listavezető egriek veretlenségét vették el az előző fordulóban.

A csapatoknak nemcsak egy mással, hanem a hideg csar nokkal is meg kellett küzde niük. Két jól felkészült gárda feszült egymásnak, amelyek közül az első félidőben a ha zaiak vezettek egy góllal. A folytatásban is sikerült a ven dégek gyors játékát megaka dályozni. A különbség egyre nőtt, amiben nagy szerepe volt az orosházi hálóőrnek, Bálint Annának is. A 49. perc

Vereséggel is az élen az ULE

A felsőházban folytathatja az ULE női csapata

 Az egyesület vezetőinek régi álma vált valóra, mikor idén nyáron megalakult az ULE női csapata. A frissen létrejött alakulat szorgos edzésmunkába kezdett, és mostanra ennek már az eredménye is mutatkozik.

minél kevesebb van, annál jobb.

– Voltak persze konzervek, tasakos leves, de általában vásároltunk. Ezt is be kellett a napi rutinba építeni. Ke nyeret és vizet mindennap venni kellett. Az evés egy ki csit mindig háttérbe szorult. Napközben csak úgy kézből, menet közben kaptunk be pár falatot. Ha olyan helyen mentünk át, megálltunk a boltnál. Este, mikor beestünk a napi célba, 10-11 körül ju tottunk oda, hogy harapjunk valamit, aztán gyorsan alvás, mert reggel négykor ébresztő. Afrika és a Bamako rally to vábbi érdekességeit az OrosCa fén olvashatják. CSJ

Már nem hibátlan a mérleg

 Nyolcadik bajnoki mér kőzésére készült a CSIKO kézilabdacsapata, múlt péntek este ismét hazai kö zönség előtt léphettek pá lyára. Ellenfelük a Túrkeve együttese volt.

A mérkőzés elején állandó sult 2-3 gólos CSIKO-előny a szünetre 1-re csökkent, a második játékrész a vendé geknek indult jobban. Ne gyedórával a vége előtt még visszavették a vezetést, a vége azonban a keveieknek jött ki jobban, akik 3 gólos különb séggel vitték el a pontokat. Bojtor Zalán

Bronzérmek a diákolimpián

 Sikeresen szerepelt a di ákolimpián a vörösmartys sportoló.

Bereczki-Varga Szilárd, az Orosházi Spartacus birkózója két bronzérmet is szerzett a Vörösmarty iskola színeiben a diákolimpia országos döntői ben Egerben és Budapesten. – Egerben a kötöttfogású magyar bajnokságon nagyon erős volt a mezőny, ezért örül tem a harmadik helyezésnek. Ezzel szemben Budapesten a szabadfogású versenyen nem voltam elégedett magammal, mert a döntőbe jutás 10 má sodpercen múlt. Én vezettem 12:9 arányban, és csak az időt kellett volna figyelnem. Saj nos az ellenfelem mindent beleadva lábra támadott és fordított az álláson az utol só pár másodpercben, aztán

megszólalt a síp, véget ért a mérkőzés. Betegség után, súlyhátránnyal versenyeztem. Tavaly az országos kiíráson a dobogó második fokán bol dogabb voltam – nyilatkozta a verseny után a fiatal birkózó. A 13 esztendős Berecz ki-Varga Szilárd a Vörösmar ty iskola 7. osztályos tanulója. Óvodás kora óta az Orosházi Spartacusban birkózik. Az első instrukciókat Széná si Viktortól kapta. Jelenlegi edzője Páli Sándor, de Zsura Jánostól is sokat tanult. Sze ret nagyot álmodni, egyszer válogatott birkózó szeretne lenni. A sport mellett a tanu lás is jól megy. Vallja, hogy a tanulás és a sport összeegyez tethető. Elsősorban a mate matika, biológia, fizika és a kémia érdekli.

 A szarvasiak nyerték a múlt hét vége rangadóját a megyei I. osztályú labdarú gó-bajnokság 15. forduló jában.

Orosházi MTK-ULE –Szarvasi FC 1-3 (1-1). Orosháza, 200 néző. Ve zette: Telek A. Oroshá za: Marunák – Szabó Áron (Ángyán), Huszár, Kasuba, Harangozó (Fehér), Darida, Vincze A., Selmeczy (Papp M.), Endrefalvi (Csőke), Miszlai, Gedó. Edző: Buza Barnabás. Gólszerzők: Ha rangozó (33.), ill. Zima (7.), Furár (57.), Kiri M. (76.). A gólok története: A 7. percben Barna jobb olda li beadását Zima lőtte két

lépésről a hálóba, 0-1. A 33. percben Harangozó be adása Zima lábáról perdült a hálóba, 1-1. Az 57. perc ben egy balról belőtt labdát Furár belsőzte közelről a hálóba, 1-2. A 76. percben egy bal oldali beadást fe jelt Kiri Máté a léc alá, 1-3. Buza Barnabás szakmai ve zető: „Nem volt meg a kellő motiváció a csapatban, ami elengedhetetlen egy ilyen mérkőzésen. Ettől függetle nül gratulálok a játékosok nak az őszi első helyhez.” Az OMTK-ULE a veresége ellenére őrzi vezető helyét a tabellán. Az élmezőny állá sa: 1. OMTK-ULE 39 pont, 2. Végegyháza 38 pont, 3. Szarvas 34 pont. BT

Pardi László edző irányítá sával az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság fennhatósága alatt működő regionális fut salbajnokságba neveztek, ahol a kétszer hétcsapatos bajnokság októberben indult. A megalakulás óta eltelt he tekről, hónapokról a csapat kapitánnyal, Szabó Tündével beszélgettünk.

– A lányokkal nagy lelke sedéssel láttunk munkához. A sok elfoglaltság ellenére heti három edzést tartottunk és tartunk ma is. Számomra meglepően gyorsan és mere dek ütemben fejlődött a csa pat játéka - kezdi a csapat kapitány.

Az alapszakasz csoportban a harmadik helyen zártak, jogot szerezve a hétcsapatos felsőházi rájátszásra. Ezzel a 14 csapat közül, már he tediknél rosszabbak nem lehetnek. Természetesen itt is szeretnének helytállni, és ha a helyzetkihasználásukon tudnak javítani, okozhatnak itt is meglepetéseket. CSJ

MEGFEJTÉS:

ben kiállították az Eger edző jét, ami után teljesen szétes tek a vendégek. A legnagyobb különbség 24-15-nél volt, végül 25-18-ra győztek Mor va Zoltán tanítványai, amivel már a hatodik helyre zárkó zott fel az ONKC. pá Akármennyire is verseny van, enni, inni azért kell. Nagy mennyiségű ételt itt honról vinni nem célszerű. Nem jó három hétig ugyan azon a koszton lenni, meg aztán a megpakolt hűtőláda is súly, amiből az offroadban
A mérkőzésen a küzdelem dominált Fotó: Bohus Krisztián Az Algyő ellen folytatódik az NB I/B-s bajnokság Fotó: HB
megszokott higiéniai követelményeken sokszor lazítani kell Bereczki-Varga Szilárd két bronzérmet nyert Fotó: BT 2022. DECEMBER 2. SPORT 7 © 2010-2022., SKAND-O-MATA™ (www.skandomata.hu). Minden jog fenntartva. Design: CsAB ♦ KÉSZLET, RÖVIDEN ELŐTAG: VÉGSŐ RYDBERGÁLLANDÓ FELAVAT SZÉNMONOXID ♦ 1 S LADIK VÉGEI! NAGYON, ANGOLUL RÓMAI EGYES LATIN HÁRMAS SÓ, NÉMETÜL A NEUTRON JELE FRANCIA MEGYE ♦ 2 AMPER SVÉD AUTÓJELZÉS A FEJÉRE, NÉPIESEN OMÁNI AUTÓJEL BESZÉLŐ MADÁR DÉL-NYUGAT VÖRÖSINGES FERI RÉSZ INDULATSZÓ BOLTZMANNÁLLANDÓ OVI SZÉLEI! CSODÁLKOZÓ HANG FESZÜLTSÉG JELE VÁLASZTÓ HOSSZÚSÁG JELE KAMBODZSA AUTÓJELE ♦ P SIEMENS, RÖVIDEN DÉLKELET Kedves Olvasóink! Kéthetente 3 x 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők között. A keresztrejtvény megfejtését, nevüket és elérhetőségüket kérjük, írják rá a szelvényre! Jelezzék azt is, hogy melyik REÁL üz letben szeretnék átvenni a nyereményt! Egy személy csak egy szelvénnyel vehet részt a játékban. A kitöltött és kivá gott szelvényt 2022. december 7-én 16 óráig juttassák el az OrosCafe Kft. 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.
Betkó Tamás
A
szám alatt található postaládájába. (A polgármesteri hivatal udvarában található kis épület.) Sorsolás: 2022. december 8-án. A nyerteseket a feltüntetett elérhetőségen értesítjük.
NÉV ELÉRHETŐSÉG BOLT MEGNEVEZÉSE
Fotó: KörösAutó Team

PATIKAÜGYELET

November 28-tól decem

ber 4-ig: Aranyvessző Patika 5900 Orosháza, Kiss Ernő u. 8., tel.: (68) 417-722

December 5-től december 11-ig: Kórházi Gyógyszertár 5900 Orosháza, Könd u. 59., tel.: (68) 411-166

TELEFONSZÁMOK

Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menü pont Mezőőrség 06 (70) 455-7831

Mentők 104

Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105

Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

Megfejtve a százéves fotó titka

 Az elmúlt hét végén játékra invitáltuk az OrosCafé olva sóit. Közzétettünk egy közel 100 éves fényképet, amelyen fiatal orosházi hölgyek egy forma jelmezben szerepelnek. Arra kértük Önöket, hogy aki felismeri valamely felme nője vonásait, legyen segítsé günkre annak megfejtésében, milyen esemény tiszteletére ölthették a polgárlányok ezt a különös öltözetet. Jantos Ist vánné édesanyját fedezte fel a fotó bal szélén. Ő mesél most nekünk.

A fotót Horváth Sándor (Orosháza, Luther utca) fény képész készítette 1928-ban. Az Albert János tulajdonában lévő, hozzánk került fotó hátoldalán ceruzával lejegyezve olvasható a képen szereplő lányok névsora, balról jobbra haladva pózol a

A mester ebben látja a jövőt

 Egy újabb mesterré vált orosházit mutatunk be Önöknek, Kontra Csaba autóvillamossági szerelő múlt héten kapta meg a ki tüntető címet. Őt leginkább nem az irányjelző elromlá sával vagy menetstabilitási gondokkal fogják felkeresni a kliensek, ennél sokkal iz galmasabb az, amit jelenleg csinál.

Mozgóiroda, mozgóműhely, sőt mobilkávézó vagy épp mobil fodrászszalon. Ez a jövő, Kontra Csaba már látja ezt. A tízéves németországi és ausztriai tapasztalatszer zés után hazaköltözött au tóvillamossági szerelőmester külföldön is hasonló jármű vekkel foglalkozott, aszta los végzettségű testvérével komplett utazó „helyisége ket” épített.

– Olyan autókat hozunk létre, amelyekkel a kliens akár a világ végére is elutazhat, és

ott is el tudja látni a munká ját. Ezek a mobilirodák, illet ve mobilműhelyek árammal, vízzel felszereltek, és bármi lyen célnak kialakíthatók. Ha például valaki biztosítással foglalkozik, és egyik ügyfél

után a másikat keresi fel, min dent el tud intézni az autójá ban. Ott van kéznél a laptop, a nyomtató, de főzhet egy jó erős kávét is, ha épp ahhoz van kedve – mesélte.

Tényleg csak a képzelőerőn

múlik, mit hoznak ki a szak emberek ebből a területből. Csaba is lát benne fantáziát. Azért is tette le az autóvilla mossági szerelő mestervizs gát, hogy elképzeléseit itthon valósíthassa meg.

Együtt az egyetemisták és az ovisok

 A Kodolányi János Egyetem hallgatói, okta tói és dolgozói, valamint a Hajnal Evangélikus Óvo da apróságai és óvó nénijei együtt élték meg az idei ad vent első gyertyagyújtását.

A Hajnal Evangélikus Óvo da közel 400 millió forintból bővül és modernizálódik, a fejlesztési munkálatok idejé re az óvoda a Kodolányi Já nos Egyetem épületébe köl tözött. Bár az intézmények két külön szárnyban mű ködnek, vagyis csak ritkán keresztezik egymás útjait az ovisok és az egyetemisták, az óvoda vezetősége mégis úgy döntött, a hála és a szeretet jeleként meghívja a Kodo lányi dolgozóit és hallgatóit az idei első adventi gyer tyagyújtó ünnepségükre.

– Ebben az évben kü

lönleges formában, kicsik és nagyok körében zajlott az első adventi alkalmunk – fogalmazott Vajer Tímea, a Hajnal Evangélikus Óvo da vezetője. – Szeretünk itt lenni, az egyetem dolgozói

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza

szívélyes vendéglátók, jól tolerálják az igényeinket, és egyáltalán a napi működé sünket.

Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész adventi gon dolatai után a gyerekek gi

tár- és fuvolakíséret mellett énekelhették el az ünnepi al kalomra betanult dalokat az intézmény aulájában.

– Örülök, hogy itt vendé geskedik nálunk az evangé likus óvoda, boldog vagyok, hogy segíteni tudunk ebben az átmeneti, átalakulási hely zetben – mondta Szabó Péter, a Kodolányi egyetem rekto ra. – Nagyon kedves volt a vezetőség részéről az invi tálás, néhány tanítványom mal közösen vettem részt az ünnepélyen. Számomra mindig öröm, amikor kis gyerekeket énekelni hallok, és az óvodások hangja tény leg nagyon szépen csilingelt. A zene fontos eszköz, általa az emberek jobbak, többek lehetnek. Ezt most is meg tapasztalhattuk, számomra igazán szívet melengető volt ez a mai nap. BSZA

azonnal felismertem, ez a kép ugyanis a mi családi albu munkban is szerepel

Jantos Istvánné. – Édesanyám is evangélikus volt, akárcsak a felmenői. Valószínűleg ez a fotó az Evangélikus Lányegy let egyik eseményén készült. Mint látható, az egylet amel lett, hogy keresztény elveket közvetített, és alkalmai között rendszerint bibliaórák és vallá sos témájú előadások szerepel tek, a szórakozást sem tartotta elvetendőnek. Tagjai többször is megörvendeztették az oros házaiakat különféle darabok színpadra vitelével, ilyen lehe tett az az alkalom is, amin ez a fénykép készült. A lányegylet rengeteg programot szervezett abban az időben, a fiatal höl gyek jó helyen, jó társaságban tölthették szabadidejüket, mi közben tanultak és művelőd tek.

Folytatás az OrosCafén.

Nagy siker volt a Válótársas

 Pokorny Lia és Elek Ferenc válási folyamatát nézhették végig a Petőfi Művelődési Központban a Válótársas nézői. Az impro vizációs előadás során egy kapcsolat mindkét oldalába betekintést nyerhetett a kö zönség, mely Gönczi Dorka és Varga Zsolt tanácsaival és észrevételeivel lett teljes.

Rendkívül jó volt a hangu lat november 24-én a Petőfi

Művelődési Központban. A Válótársas című improvi zációs előadás során a nézők megtekinthették, hogyan jut el egy házaspár addig a pon tig, hogy végül el akarjon válni. A szórakoztató műsor ideje alatt Pokorny Lia és „férje”, Elek Ferenc veszeke désétől volt hangos a terem. Gönczi Dorka elmondta, im már 90 alkalommal vitták színpadra a produkciót. Huszárik Dóra

2022. DECEMBER 2. 8 MOZAIK
Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000
Kiadja az
Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő.
MTI HÍRFELHASZNÁLÓ
példányban.
OrosCafe
Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841
kamera előtt Csepregi Ica, Her ceg Ica, Gerencsér Joli, Herceg Júlia, Madarász Ella, Gerencsér Manci, Verrasztó Ica, Verók Manci és Verók Anna. – Mikor megláttam a fotót, – kezdte
BSZA
nesz Rendhagyó gyertyagyújtás, különleges formában Fotó: HB Édesanyja kézimunkaüzlete több mint ötven éven át működött a városban A lehetőségek tárháza végtelen, csak fantázia kell Fotó: Kontra Csaba gyűjteményének része A színészi játék minden alkalommal más és más Fotó: HB

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.