3 minute read

érdemes odafigyelni

városunkban szokásos módon évente kétszer küld értesítést a befizetési határidőkről, legközelebb majd augusztus második felében.

routert, megköszönte, hogy a város idén is gondolt a kéklámpásokra. Az eszközök segítségével hatékonyabban végezhetik munkájukat a helyi rendőrök.

Advertisement

– Örvendetes, hogy az utóbbi időben Orosházán megnövekedett az önkormányzat által felszerelt térfigyelő kamerák száma, de egyre több magánszemély, illetve cég is használ képrögzítő rendszereket vagyonvédelmi célból. Ezek komoly segítséget jelentenek nekünk.

A várostól most kapott eszközökkel könnyebben és sokkal gyorsabban tudjuk begyűjteni azokat a felvételeket, amelyek hozzájárulhatnak a bűntények felderítéséhez. Még egyszer köszönjük – zárta Czecher Péter.

A tűzoltók és a rendőrök után az orosházi mentők is számíthatnak a város támogatására. Patakfalvi Ádám

 Kiállítással készült a Momentum az Árpád-kertben, amellyel a nőket érintő fontos kérdésekre hívja fel a figyelmet.

A Momentum megalakulása óta azt vallja, hogy a nőnap nem csak a csokiról, a virágról és az apró ajándékokról szól. Három évvel ezelőtt egy gerillakiállítást is szerveztek Orosházán, akkor elfeledett, nem mindennapi nőket mutatott be a párt helyi szervezete. Idén hat darab plakát segítségével hívják fel a figyelmet a nőket érintő fontos kérdésekre. A tárlat március 15-ig tekinthető meg. pá

Orosháza is képviselte magát

rendezés módja lehet átutalás vagy postán csekken történő kiegyenlítés. Ezeknél jóval gyorsabb és kényelmesebb megoldást jelent, ha a csekken lévő QR-kód vagy az iCsekk alkalmazással rendezzük a helyi adót. Ez utóbbi esetében első lépés telepíteni az alkalmazást a telefonra, majd pedig az önkormányzattól kapott adószámlakivonaton vagy határozaton feltüntetett QR-kódot használva néhány gombnyomással már készen is van az adóbefizetés. Az önkormányzati adóhatóság

Gépjárműadó kapcsán nem az önkormányzat az illetékes, hanem a NAV. A gépjárműadó befizethető a NAV-Mobil Gépjárműadó menüpontjában, de a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is teljesíthető, illetve a 1003200001079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az első részlet fizetési határideje ebben az esetben is március 15.

Dr. Burai Mihály felhívta a figyelmet, hogy a határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan küldi mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel. Akik nem, azok postán kapják meg a papírokat. Az orosházi polgármesteri hivatal adócsoportját az alábbi ügyfélfogadási rend szerint keresheti esetleges kérdéseivel: hétfőn és szerdán 8–12 óra, 12.30–16 óra, valamint csütörtökön 8 órától délig. OÉ

A legnépszerűbb csapat a vármegyében

Városunkban

 Már 21. alkalommal rendezte meg testvérvárosunk, Szenttamás az Őseink Zenéje elnevezésű népzenei programot. Az eseménynek – néhány évet eltekintve –már évek óta a Jovan Jovanović Általános Iskola ad otthont, cél, hogy bemutassák a Kárpát-medence népzenéjét, közelebb hozzák az emberekhez a magyarság zenei és tánchagyományát.

Az esemény a téli bálszezon kezdetén, a Vajdaság legjobb vonós népzenei együtteseit sorakoztatja fel, mellettük pedig egy-egy magyarországi vendég is bemutatkozik. Idén az orosházi Harangos Néptáncegyüttes volt az egyik külföldi vendég. Móricz Bence, az együttes művészeti vezetője Dávid Zoltán polgármester jókívánságait is átadta a szenttamásiaknak. A két település kapcsolata több mint tízéves múltra tekint vissza, Orosháza büszke arra a szoros kötelékre, ami vajdasági testvértelepüléséhez fűzi. HD

EÖTVÖS JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

Orosházán és a környező településeken:

Ambrózfalva, Battonya, Békéssámson, Csanádalberti, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Kondoros, Nagyér, Nagyszénás, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Székkutas, Tókomlós

Idén az év sportolóit egy 47 tagú szakmai zsűri – sporttal foglalkozók és a sporthoz közel álló közéleti személyiségek – választották meg. A közönségdíjasokra a Beol.hu olvasói adták le voksaikat. A közönségdíjasok közül az év női csapata kategóriában a legtöbb szavazatot az Oxxo Energy Orosházi NKC kapta.

– Meggyőző fölénnyel sikerült megnyernünk a közönségszavazást. Ez azt bizonyítja, hogy nagyon sokan szeretnek minket itt a vármegyében. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki vette a fáradságot és voksolt, reméljük, a jövőben is követik a klubunkban zajló munkát és eseményeket – fogalmazott Morva

Zoltán, a kézilabdacsapat edzője. A női kézilabdacsapat a jelölést azért kapta, mert az előző évben a nyolcadik helyen végzett az NB I/B felsőházi rájátszásában, de az ONKC ebben az évben is jól szerepel, hiszen a jóval erő sebb, összevont másodosztályú bajnokságban az ötödik helyen áll közvetlenül az élmezőny nyomában. A csapatot a hely színen köszöntötte tán polgármester is.

5900 Orosháza, Előd u. 15. 06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213

Nagy szeretettel hívunk és várunk minden leendő óvodást és szüleit következő rendezvényeinkre:

OVI-JÁTSZÓHÁZ

NYITOTT KAPU

2023. március 25. 9.00–11.00 2023. április 11. 9.30–11.00

Bepillantást nyerhetnek óvodai csoportjainkba, megismerkedhetnek felnőtt közösségünkkel egy kötetlen délelőtt során.

– Gratulálok a lányoknak, amiért az első alkalommal meghirdetett közönségszavazá son sikerült az élen végezni. A pályán is minden jót, további sportsikereket kívánok nekik – fogalmazott a városvezető. További részletek és galéria az OrosCafén.

ÓVODAI BEIRATKOZÁSUNK IDŐPONTJAI:

2023. április 20. 8.00–17.00

2023. április 21. 8.00–17.00

Előzetes időpont-egyeztetési

Apr Hirdet S

Fiatal, diplomás házaspár életjáradéki szerződést kötne idős hölggyel vagy úrral. Telefon: 06 (30) 965-0495

Március 6-tól március 12-ig:

Csillag Patika 5900 Orosháza, Széchényi tér 1., tel.: (68)

411-183

Március 13-tól március 19- ig: Pingvin Patika 5900 Orosháza, Győry Vilmos tér 1., tel.:

(68) 415-815

Március 20-tól március 26- ig: Aranyvessző Patika 5900

Orosháza, Kiss Ernő u. 8., tel.:

(68) 417-722

Anyak Nyvi H Rek

Megérkeztek

Berecz Ignác László és Vaszkó

Zsanett leánya Lili, Harsányi

Attila és Szabó Erzsébet fia

Dániel

This article is from: