3 minute read

A mezőgazdaságban is a fiataloké a jövő

 Fiatal gazdák részére szervezett szakmai fórumot az Orosháza és Térsége Gazdakör kedd este a Petőfi Művelődési Központban. A nagy érdeklődéssel kísért eseményen több fontos témát jártak körül.

Brlázs Róbert, a gazdakör elnöke a rendezvény kezdete előtt elmondta, mindenképp fontos, hogy a mezőgazdaságban jelenleg zajló generációváltás közepette a fiatal gazdák tisztában legyenek ne csak a feladataikkal, de a lehetőségeikkel is.

Advertisement

– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ez a generáció is elegendő információhoz juthas-

A

 Április 3-án a végére ért a több mint két héttel ezelőtt útjára indult, Orosháza életében már nagy hagyományokkal bíró programsorozat, a Tavaszi Művészeti Fesztivál.

Az elmúlt időszakban számos területen mutathatták meg tehetségüket az orosházi gyerekek, ezúttal pedig felkészítőik, tanáraik adtak koncertet a művészetet kedvelőknek.

Mint ahogy a művészeti isko-

A gazdafórum főként a fiatalok lehetőségeiről szólt Fotó: HB son, és támogassuk a szakmai tevékenységüket. Ezért is rendeztük ezt a szakmai fórumot is. Az előttünk álló kihívások mindenképp egy új, frissebb gondolkodást igényelnek. A régi, hagyományos technológiákon, elképzeléseken már túl kell lépnünk. Ennek jó példája volt a tavalyi év, amely megmutatta, hogy sok megszokott módszeren változtatni kell a körülmények megváltozása miatt és az eredmények érdekében. A fiatalok fogékonyabbak az újra, könnyebben tanulnak és talán könnyebben megszólíthatók – mondta el elöljáróban Brlázs Róbert.

A szakmai fórum egyik előadója Szabó Csaba falugazdász, a gazdakör fiatal gazdatagozatának vezetője volt. A fiatal szakember az európai uniós közös agrárpolitikában (KAP) bekövetkezett változásokban rejlő megnövekedett lehetőségekről tartott tájékoztatót. CSJ

Ami az árakat illeti, kapható füstölt hátsó csülök kilónként 3300 forintért, és ugyanenynyibe kerül az első sonka is. A hátsó sonka kilóját 3500-ért szerezhetjük be, a csont nélküli szívsonka pedig ötezret kóstál. Csányi József

Megemlékezés

A pályázat célja fényképen vagy szerkesztett képen megjeleníteni a kulturált és biztonságos közlekedést a mindennapi életben. A kiírók olyan alkotásokat, üzeneteket várnak a pályázatra, amelyek ráirányítják figyelmet a kulturált közlekedés fontosságára, mozzanataira, a közlekedési élethelyzeteket, tevékenységet, szituációkat, a közlekedésbiztonság fontosságát hitelesen ábrázolják a mindennapokban.

A pályázat beadási határideje: 2023. április 16.

Plakátpályázat

A 2023. évi közlekedési kultúra napja alkalmából „Egy fotó –Egy üzenet a biztonságos közlekedésért” címmel a Magyar Közúti Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. közlekedésbiztonsági plakátpályázatot hirdet az MKIF kezelésében lévő koncessziós autópályák mellett található közlekedésbiztonsági plakáthelyekre.

la igazgatója, Kardosné Bánhidi Éva is fogalmazott, a tanári koncert mindig is egy kiemelt, reprezentatív esemény a fesztivál életében.

A rendezvény elején a vendégek köszöntését követően Dávid Zoltán Orosháza polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd Kardosné Bánhidi Éva összegezte az eddigi eseményeket. A fesztivál zárásaként pedig a művészeti iskola tanárainak előadásában csendült fel a muzsika. BZ

EÖTVÖS JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

Méltó zárást biztosítottak a fesztiválnak Fotó: Kecskeméti Krisztina

Tisztelt Adózó!

A Munkáspárt Orosházi Szervezete az Alvégi temetőben koszorúzást, megemlékezést tartott április 4-ről, hazánk felszabadulásának közelgő 78. évfordulóján.

A német megszállás és a nyilas rémuralom véget ért. Sajnos az ország romokban hevert, több mint 900 000 honfitársunk a háború áldozata lett, és mintegy 140 000 szovjet katona áldozta életét a magyarországi harcokban. A felszabadulást követően új Magyarország született, és elkezdődött az újjáépítés, a szocialista rendszer, ha küzdelmesen is, de soha nem látott fejlődést hozott.

Megemlékezés után elhelyeztük a kegyelet virágait mindhárom katonai sírkertben.

A Munkáspárt most is vallja, hogy háborúk helyett békét akarunk hazánknak, békét a világnak, békét minden népnek!

A Munkáspárt Orosházi Szervezete

A pályázat célja felhívni a koncessziós autópályákon közlekedők figyelmét a biztonságos közlekedésre, a felelősségteljes közlekedési magatartásra, a közlekedési szabályok betartására.

A kiírók olyan alkotásokat, plakátterveket és üzeneteket várnak a pályázatra, amelyek ráirányítják a figyelmet az autópályákon való kulturált közlekedés fontosságára, mozzanataira, a közlekedési élethelyzetekre, a közlekedésbiztonsági szabályok fontosságára és betartására.

A pályázat beadási határideje: 2023. április 24.

Részletes pályázati kiírás: oroscafe.hu

További információkat Kis Rozália r. százados ad a +36 (30) 370-2319-es telefonszámon.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél a posta felöli gombák melletti épület )

Telefonos ügyelet 0-24:

5900 Orosháza, Előd u. 15. 06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213

Nagy szeretettel hívunk és várunk minden leendő óvodást és szüleit következő rendezvényünkre: az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet részére gyűjt adományokat, ezzel szolgálja a város egészségügyének támogatását, fejlesztését, amely az Önök támogatása nélkül nem valósulhatna meg. www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

Orosházán és a környező településeken:

2023. április 11. 9.30–11.00

Bepillantást nyerhetnek óvodai csoportjainkba, megismerkedhetnek felnőtt közösségünkkel egy kötetlen délelőtt során.

NYITOTT KAPU ÓVODAI BEIRATKOZÁSUNK

IDŐPONTJAI:

2023. április 20. 8.00–17.00

2023. április 21. 8.00–17.00

Előzetes időpont-egyeztetési lehetőség a +36 (30) 223-9568-as telefonszámon.

Kérjük támogatásukat a tevékenységéhez személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával, mely összeget az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet műszerezettségének fejlesztésére használunk fel.

Adószám: 19055352-1-04

Köszönjük megtisztelő bizalmukat a Kórházi Alapítvány Kuratóriuma, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet betegei és dolgozói nevében.

Ambrózfalva, Battonya, Békéssámson, Csanádalberti, Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Kondoros, Nagyér, Nagyszénás, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Pitvaros, Pusztaföldvár, Székkutas, Tókomlós

Orosházára is megérkezett a húsvéti hangulat

This article is from: