2 minute read

A városi elismerések is gazdára találtak

A gyermekkar nemzetközi debütálását a zsűri aranydiplomával értékelte. A Magyar Zene Házában bemutatkozó koncertjükön hangzott el Mike Ádám Kesercsárdás című kórusművének ősbemutatója, melyet a zeneszerző nekik komponált, és ezt mutatták most meg a rendezvény közönségének. A zeneszerzőt a program során külön is köszöntötte Dávid Zoltán polgármester és a kórus karnagya, Pörneki Attila. – Számtalan példát tudok hozni a mindennapokból, amikor azt látom, értékes emberek vállalnak fel pluszmunkát, időt és erőt nem kímélve tesznek azért, hogy a számukra fontos területen valamit alkothassanak, közösséget építhessenek. És én örömmel állok melléjük. Olyanok ezek az emberek, olyanok ezek a közösségek, mint az építőelemek, amiből a házat húzzuk fel. Kapcsolódnak egymáshoz, erősítik és megtámasztják egymást, és a sok építőelemből felépül a város egészének közössége. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel, ilyen közösségekkel dolgozhatom Orosházáért – emelte ki a polgármester beszédében.

Hozzátette, őseink bátor vállalása, erőn felüli küzdelme egy új otthon megalapításában olyan örökség, melyet minden orosházi magáénak érezhet, és amelyet az utánunk következő orosháziaknak is tovább kell adnunk. Végül a városi elismerések átadása következett. A város önkormányzata az évfordulóhoz kapcsolódóan 1993-ban, tehát éppen 30 évvel ezelőtt döntött először több kitüntetés alapításáról, melynek célja, hogy elismeréssel adózzon azoknak az orosházi polgároknak, akik munkájukkal, tehetségükkel, szorgalmukkal a város felemelkedését szolgálják. A díjak listája legutóbb az Orosháza első szabadon választott polgármesteréről, dr. Gulyás Mihályról elnevezett életműdíjjal bővült.

Advertisement

A díjazottakról szóló portrékat a következő hetekben láthatják majd olvasóink az Oroscafén és az Orosházi Élet heti lapszámaiban egyaránt. Bojtor Zalán

 Már évek óta hagyomány, hogy városunk újszülött lakóit együtt köszönti az önkormányzat képviseletében a polgármester. A tavalyi év második felében születetteket és szüleiket várták a szerdai ünnepségre.

Pici gyermekek és szüleik töltötték meg a Petőfi Művelődési Központ Szokolay termét szerda délelőtt. Az önkormányzat kilencvennyolc meghívót küldött ki erre az alkalomra, és a meghívottak döntő többsége meg is érkezett. Azok a csöppségek kaptak meghívót, akik anyakönyvezésük idején Orosháza közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkeztek.

Bakai Vivien kislányával érkezett. Mint mondta, örömmel vették és fogadták el az önkormányzat meghívását.

– Itt születtem, majd sokáig Mezőhegyesen éltem. Férjemmel Orosházára költöztünk, itt alapítottunk családot. Őszintén mondom, nagyon tetszik ez a dolog, nagyon nagyra becsülöm, hogy a város rendez ilyen babaköszöntőket az újszülött lakóinak. Ez egy nagyon szép gesztus az ajándékon túl is –fogalmazott az anyuka.

Egy kedves verssel köszöntötte a jelenlevőket Szabó Amira, a Vörösmarty általános iskola hatodikos tanulója, majd a Vörösmarty másodikosaiból álló mini énekkar adta elő a Földlakó című dalt, így köszöntve városunk legifjabb polgárait.

A kedves kis műsor után Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a kicsinyeket és szüleiket. Elmondta, az egyik legörömtelibb polgármesteri feladat a város legifjabb lakóinak köszöntése.

– Örömmel jövök minden egyes babaköszöntőre, most pedig örömmel látom, hogy milyen sokan elfogadták a meghívásunkat. Egy kisbaba által a szülő olyan élményekkel gazdagodik és egyben olyan kihívások elé kerül, amelyek az életét még szebbé varázsolják. Köszönöm a szülőknek azt a nagyon nagy csodát, amit vállaltak, vagyis köszönöm nekik a gyermekáldást. A kisbabák születésével nemcsak a családok gyarapodtak, hanem a város is. Kívánom, hogy legyen nagyon sok örömük a gyermekükben, gyermekeikben, és hogy élvezzék nevelésük minden pillanatát! Kívánok mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot – mondta el köszöntőjében a városvezető.

A köszöntő és a műsor után Dávid Zoltán polgármester személyesen nyújtotta át a névre szóló ajándékcsomagokat az ünnepelt babák szüleinek. A csomagok egy rágókát, köszöntőkártyát és egy huszonötezer forint értékű vásárlási utalványt tartalmaztak.

Csányi József

T J Koztat S

A Magyar Szocialista Párt 2023. április 30-án, vasárnap 18:30-tól 20:30-ig agrárszocialista megemlékezést és fáklyás felvonulás tart. A vonulás a Dózsa Gy. utca–Győry V. tér–Kossuth utca–Könd utca (piactér) útvonalon halad. A fent említett szakasz az autós forgalom elől lezárásra kerül az adott időpontban.

Kérjük a tisztelt lakosokat, hogy gépjárműveikkel lehetőség szerint ne parkoljanak a megadott útvonal mentén, illetve csak saját felelősségre hagyják járműveiket az érintett útszakaszok parkolóiban, mivel az ott parkoló gépjárművekben esetlegesen bekövetkezett anyagi kár a gépjármű-tulajdonost terheli. Köszönettel Dr. Burai Mihály jegyző

Virágosztás

A Vir Gosabb Orosh Z Rt

2023. MÁJUS 3-ÁN, SZERDÁN 9.00 ÓRÁTÓL AJÁNDÉK VIRÁGOSZTÁS a polgármesteri hivatal előtti téren – folytatva a hagyományt

A virágosztásra szeretettel vár minden orosházit a város országgyűlési képviselője, Erdős Norbert és Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán

Az egynyári virágokat (lakosonként 4 tő) ingyen veheti át a lakosság, orosházi lakcímkártya felmutatásával A

This article is from: