2 minute read

Elindult az érettségi szezon

 Országszerte minden középiskolában elérkezett az érettségi vizsgák ideje. Orosházán a Táncsics Mihály Gimnázium, a Kossuth Lajos Technikum és a Székács József Gimnázium tanulói is nagy izgalommal vetették bele magukat a magyar, matematika, történelem, idegen nyelv és választott tárgyak vizsgafeladataiba.

A magyar írásbeli vizsgával indult az érettségi időszak május 8-án. A Táncsics Mihály Gimnázium diákjai már fél kilenckor kíváncsian várták, hogy milyen feladatokat rejt az idei vizsgafüzet. Misinszkiné Szőke Nóra intézményvezető-helyettes elmondta, a gimnáziumban idén 152 tanuló teszi le a vizsgát középszinten, míg az emeltet négy végzős választotta. A feladatok között szövegértés, szövegalkotás, valamint műelemzés várt a diákokra.

Advertisement

Bázisintézményi címeket nyertek

 Az Oktatási Hivatal Békés vármegyei bázisintézményének konferenciáját és bázisintézményi címeinek átadóünnepségét rendezték meg május 3-án a gyulai Almásy-kastélyban.

A gálán Békés vármegye 22 bázisintézményének igazgatóin, képviselőin kívül részt vettek az intézmények fenntartói és az intézmények településeinek polgármesterei is. Városunkat érintően két, magas színvonalú pályázat útján elnyert bázisintézményi címekkel működő, mintaként szolgáló intézményt köszöntöttek: Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodáját és a Táncsics Mihály Gimnáziumot.

– Szívből gratulálok mindkét intézménynek, hiszen szakmai munkájuk elismerése a bázisintézményi cím. Mindkét intézményben színvonalas, gyermekközpontú pedagógiai munka folyik, építkezve a hagyományokra, de mindig megújulásra készen, az innovációra nyitottan, eredményes módszertani modellel – nyilatkoz- ta Dávid Zoltán polgármester.

– Az intézmény mottója: Hagyomány és megújulás. Tiszteljük az értékeket, a hagyományokat, ám tisztában vagyunk azzal is, hogy a 21. század kihívásaira csak úgy tudunk válaszolni, ha folyamatosan megújulunk – nyilatkozta a gimnázium megbízott igazgatója, Árusné Erős Krisztina. Hozzátette, az iskola 25 jó gyakorlattal pályázott a bázisintézményi címre, mely jól mutatja, hogy milyen sokrétű, innovatív munka folyik az intézményben. BZ

Fotó: Horváth Bence

Elballagtak a középiskolások

 Közel háromszáz középiskolás ballagott el a múlt hét végén Orosházán. Szülők, barátok, tanárok és iskolatársak jelenlétében vettek búcsút a Kossuth iskola, a Székács, illetve a Táncsics gimnázium diákjai.

Különleges ballagás volt a Táncsicsban, legalábbis olyan szempontból, hogy 27 év után nem dr. Blahó János fogadta a végzős évfolyamot az udvaron. A tavaly leköszönő intézményvezető idén már csak címzetes igazgatóként vett részt az ünnepségen. Szerepét Árusné Erős Krisztina megbízott igazgató vette át, aki most először vezette körbe az öt ballagó osztály 150 diákját az élet kapuján.

– Sokszínű évfolyam vagytok és valamennyien tehetségek – beszédében erre világított rá Árusné Erős Krisztina megbízott igazgató. – A tehet- ség egyszerre felelősség, kötelesség és kockázat, mert a siker és a kudarc lehetősége egyaránt benne rejlik. Kik a tanulásban, tanulmányi versenyeken, kik a nyelvek területén, kik a művészetekben, zenében, többen a sportban alkottak maradandót – fogalmazott beszédében az igazgató.

Orgonaillat lengte be a Székács evangélikus iskola folyosóit és dísztermét, a végzős gimnazisták ballagására a tizenegyedik évfolyam tanulói csodás virágokkal díszítették fel az épületet. Két osztály búcsúzott el az iskolától, volt, aki tizenkét évig volt tagja a Székács nagy családjának.

– Köszönjük tanárainknak, hogy mindig volt kihez fordulnunk gondjainkkal, hogy kitartó türelemmel próbálták formálni tudásunkat és személyiségünket. Már mi is belátjuk, nem volt mindig könynyű dolguk. Hogyan tudnánk méltó módon meghálálni munkájukat? Jól kell teljesítenünk az érettségin, talán ez lesz az igazi ajándék – mondta elcsukló hangon a ballagó tizenkettedikesek nevében Nyemcsok Sarolta.

Ugyanezen a napon a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 126 tanulója vonult végig virággal kezében az intézményen majd foglalta el a helyét az ünnepélynek helyet adó borostyános udvaron. A nagybetűs élet küszöbén Pörneki Attila igazgató mondta el útravaló üzenetét a búcsúzó diákoknak. Azt kívánta, hogy a sikeres szakmai és érettségi vizsgákat követően teljesülön a most búcsúzó diákok minden álma. – A legnagyobbak, talán a legvadabbak és legmerészebbek is, mert álmodni csak nagyban érdemes – fogalmazott az igazgató. pá és bsza

A lakossági igényekre reagál az önkormányzat Fotó: OÉ

This article is from: