1 minute read

Fegyelem és hazafiasság

 A Székács evangélikus iskola tavaly decemberben csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz. A kadétlét előnyeiről Deák Péter igazgatóhelyettes mesélt nekünk.

A Székács gimnázium a megyében tizedikként, az Orosházi járásban pedig elsőként csatlakozott a 2017 óta működő Honvéd Kadét Programhoz, a Honvédelmi Minisztérium által támogatott és megvalósított emelt szintű honvédelmi neveléshez, amely tanórai és szabadidős elemeket egyaránt tartalmaz.

Advertisement

– A szomszédunkban dúló háború miatt rossz fény vetülhet a kadétrendszerre, és a későbbiekben a formaruhás megjelenéseinkre, de itt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy mi nem katonákat toborzunk és nem a fegyveres képzésre fektetjük a hangsúlyt – mesélte Deák Péter, a Székács igazgatóhelyettese. – Ez a program hazaszeretetre, fegyelemre, tiszteletre, valamint az egymás megsegítésén alapuló közösségi szerepvállalásra neveli a diákokat. Önkéntes alapú, azaz szabadon lehet hozzá csatlakozni, és bármikor ki lehet belőle lépni. Az igazgatóhelyettes hozzátette, a hangsúlyt a nemzeti öntudatra nevelésre, a hazafias nevelésre helyezik. A program számos szabadidős és sporttevékenység mellett tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazza az arra érdemeseket. BSZA

This article is from: