
1 minute read
A hét sportolója: Seres Péter

Ezen a héten szerkesztőségünk a Klub 120 Biliárd Egyesület elnökét, az országos döntőbe jutott Klub 120 csapat oszlopos tagját, Seres Pétert választotta a hét sportolójának.
Advertisement

Seres Péter 1957-ben Csorváson született. Ott is járt általános iskolába, és mint szinte minden gyereknek, neki is a foci jelentette a sportot. Jó gömbérzékkel megáldott, ügyes kis focista lett belőle.
– A csorvási csapatban fociztam, majd bevonulás után a Honvéd Szalvai SE-ben folytattam. Sajnos egy súlyos térdsérülés véget vetett ennek a fajta sportkarriernek, de a sportolástól igyekeztem később sem elszakadni. Később a munkám Nagykamarásra vitt, ahol az ottani téesz kézilabdacsa-
Így indul egy igazán, szép háromfalas lökés patában játszottam. Voltak köztünk egykori igazolt kézisek, de a többség, hozzám
Drámai végjáték a kupadöntőn
A Békés Megyei Kupa döntőjében: OMTK-ULE –Szarvasi FC 2-2 (0-0) büntetőkkel: 6-4. Békéscsaba, 1400 néző. Vezette: Fekete

Z. Orosháza: Bordás – Selmeczy (Halász), Rau, Szabó Ákos, Papp M. – Harangozó, Gedó, Darida – Szabó Áron (Fehér, 74.), Endrefalvi E., Miszlai. Edző: Buza Barnabás. Szarvas: Somogyi
P. – Kiri M. (Kovács Zs.), Pilán M., Pilán R., Zahorán – Zima, Furár, Simon R. (Deli) – Barna (Styecz), Bány, Magyar (Czvalinga). Edző: Somogyi János. Gólszerzők: Endrefalvi E. (55), Miszlai (93.), ill. Bány (89., 91.). Kilencven perc után nem dőlt el a kupa sorsa. A büntetőpárbajt végül 4-2-re az Orosháza nyerte, először hódítva el a Békés Megyei Kupát. Az ünnepélyes díjkiosztón Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igaz- gatója, valamint Dávid Zoltán Orosháza város polgármestere és Babák Mihály Szarvas város polgármestere adták át a serleget és az érmeket a játékosoknak, sportvezetőknek. Az OMTK-ULE együttesére május 27-én, szombaton újabb nagy erőpróba vár, a bajnokság zárófordulójában a Végegyháza ellen játssza a bajnoki döntőt. A találkozó 17 órakor kezdődik a Mátrai stadionban. Előtte 13 órakor Orosháza–Békésszentandrás öregfiúk-mérkőzést rendeznek. Az ULE-meccs szünetében és utána éremátadó ünnepségre kerül sor. Betkó Tamás