2022.05.13/18. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. MÁJUS 13. • XXVI. ÉVFOLYAM • 18. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Elballagtak Orosháza végzősei

Hét sikeres pályázaton már túl van az orosházi üveghulladék-feldolgozó vállalkozás, most két újabb, főként a kutatás-fejlesztésről szóló projektje indult el hivatalosan. A szerda délelőtt tartott eseményen a partnerek mellett jelen volt Dávid Zoltán polgármester is. Az eseményen elhangzott, hogy a Re-Glass Kft. az orosházi mellett már Budapesten és Mezőörsön is rendelkezik telephellyel, de az öt év alatt a sikeres pályázatoknak köszönhetően jelentősen növekedett a kapacitásuk, ebben az évben a tervek szerint 65 ezer tonna üveghulladékot dolgoznak fel.

Jelentős fejlesztések előtt ILYEN MÉG NEM VOLT OROSHÁZÁN

A művészeti iskolása táncosai mellett a vadvirágos zumbások is színpadra álltak a klub családi napján. Ők voltak a május 10-ei rendezvény főszereplői, mindent el is követtek azért, hogy büszke legyen rájuk a rokonságuk.

Kollégái és betegei is nagyon szeretik „Hát itt vagy, gyönyörűm!” – fogadta Dzsenit felettese az osztályra érkezve. Restás Dzsenifer kollégái és betegei mind egyöntetűen vallják, hogy a 22 éves lánynak nemcsak az arca, hanem a lelke is szép. Az ápolók nemzetközi napján vele, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet belgyógyászati osztályának nővérével beszélgetünk. Szakmaválasztáskor még volt némi félelem Dzseniferben. Tartott a fizikai és lelki megterheléstől, a 12 órázástól, no meg az éjszakázástól. De egy belső hang azt súgta neki, követnie kell réges-régi álmát.

Fotó: HB

– Nagyon sokat voltam kórházban gyerekként, kicsiként is beteges voltam, nagyobbacska koromban pedig a gyomrommal akadt gyakran probléma. Rettenetesen felnéztem azokra a nővérkékre, akik lelkiismeretesen, odaadóan dolgoztak, akik kedvesen, emberséggel bántak a betegekkel. Már akkor eldöntöttem, hogy én is ápoló leszek – emlékezett vissza. Dzsenifer örömmel megy dolgozni nap mint nap. Azt mondja, más területen el sem tudná képzelni magát. Semmit sem tudna ilyen szeretettel csinálni. Meg meri kockáztatni, hogy 40 év múlva innen megy majd nyugdíjba. Folytatás az OrosCafén. BSZA

Fotó: Gál László

Lufivirágoktól volt színes a Vadvirág Esély Klub udvara kedden délelőtt. Minden ide járó fogyatékkal élő fiatal családját szeretettel várták a rendezvényre, amelyen Dávid Zoltán polgármester és dr. Burai

» folytatás a 3. oldalon

Mihály jegyző is részt vettek. – Nagy örömünkre végre együtt tölthetnek egy vidám és tartalmas napot a különböző generációk – mondta mosollyal az arcán Hangyásiné Nagy Edit, a Vadvirág Esély Klub szakmai koordinátora. – A kirakodóvásár, büfé és tombola mellett a színpadon folyamatosan váltják egymást a fellépők. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából érkezett hozzánk Kárai Boriska táncművész tanítványaival, őket követően S. Nagy Péter, a Nagyszénási Kulturális

Központ vezetője áll színpadra gitárjával a kezében. Néhány szám erejéig a vadvirágos fiatalok is segítik majd Pétert az éneklésben – mesélte. A legnagyobb sikert természetesen a Vadvirág Esély Klub zumbacsapata aratta, a koreográfiákat Antaliné Elek Judit terápiás munkatárs tanította be. A kezdeti borús, esőcseppekkel tarkított percek után a rendezvény végére még a nap is kisütött, így igazán remek hangulatban tölthette ezt a délelőttöt a több mint száz megjelent. nesz

Rengeteget készültek a fiatalok a fellépésre

2. oldal

Corvette és F3-as autó Nagyszénáson

Fotó: Horváth Bence

Zumba vadvirágos módra

Ápolók világnapja

A pálinkaklub megalakulását előkészítő rendezvények közül a harmadikat tartották múlt csütörtök este a Petőfi Művelődési Központban. A meghívott, mintegy ötven vendég kóstolással egybekötött előadásokat hallgathatott. Elsőként Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke kért szót. Ismertette a gazdakör hétfői elnökségi ülésén kialakult állásfoglalást, mely szerint a már meglévő két tagozat, a Fiatal Gazda Tagozat és a Gazdasszony Tagozat mellett harmadikként kívánják létrehozni és működtetni a Pálinka Tagozatot. – Lesz a klubnak egy öttagú elnöksége, a tagok az ügyeket viszik. Azért döntöttünk így, mert ha lesz rá lehetőség, egyszerűbb lesz pályázni, illetve a szakmai hátteret tudja az eddig kialakított jó kapcsolatok révén biztosítani a gazdakör. Mintegy 40-50 fős tagságot tervezünk, de a klub nyitott lesz a későbbi jelentkezők számára is. A jelentkezők közül, akik nem tagok, beléphetnek a gazdakörbe, ennek vállalva minden előnyét és kötelezettségét. A havi 500 forintos tagdíjat a tervek szerint a klub működésébe vis�szafordítjuk – tájékoztatott Brlázs Róbert. További részletek az OrosCafén olvashatók. CSJ

Az orosházi üveghulladék-feldolgozással foglalkozó Re-Glass Kft. már 25 éve van jelen a piacon. A vállalat sikeresen pályázott, ennek köszönhetően újabb fejlesztések előtt áll. Az eddig elért eredményeik mellett projektnyitó rendezvényükön erről is beszámoltak partnereiknek május 11-én.

3. oldal

A legjobbtól tanulhat az őrmester

Fotó: OÉ

4. oldal

Könnyes búcsú a Táncsics gimnáziumtól


2

AKTUÁLIS közlemény

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy Orosháza közterületein lévő vadgesztenyefák permetezését végzi.

Munkavégzés időtartama: 2022. 05. 14. – 2022. 05. 31. Felhasználandó szerek: • Topas 100 EC

0,5 l/ha

• Coragen 20 SC

0,2 l/ha

• Vektafid A • Tazer 250 SC

Két győzelem húsz percen belül

Megcélozzák a feljutást

A Kincsem Park hosszú idő után, járványügyi korlátozások nélkül rendezhette meg az elmúlt évek nagy sikerű rendezvényét, a lóverseny és food truck show-t. A sok nézőt vonzó programon orosházi győzteseknek is tapsolhattunk.

Az orosházi kötődésű edzőpáros keze alatt formálódik a Nafta labdarúgócsapata.

A kétnapos dzsembori szombati napja szokás szerint az ügetőké volt. Már az első futamban orosházi sikernek örülhettek városunk lovassportjának szurkolói. A Kárai istálló lova, Rosamundi szulkijában aratott szép győzelmet Kárai József. A páros kilométerideje is figyelemre méltónak mondható. A kiemelt rendezvények – mint a mostani is – jó alkalmat adnak

2 l/ha 0,8 l/ha

• Mospilan 20 SG 0,2 kg/ha Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 14 nap Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KIFEJEZETTEN veszélyes.

2022. MÁJUS 13.

Hajdu Fanni az első versenyen Ricsi nyergében a szervezőknek arra, hogy méltó keretek között, nagy közönség előtt bonyolítsák le egyebek mellett a Póni Championátus versenyeit. A hét végén két kategóriában futottak a pónik és

Fotó: Hajdu Zoltán

fiatal lovasaik. Mindkét kategóriában ott találtuk az indulók között az orosházi lovas majálison is győző Hajdu Fannit. További részletek az oroscafe.hu oldalon olvashatók. CSJ

Corvette és F3-as autó Nagyszénáson

CSORVÁSIG TEKERTEK Kerékpártúrát szervezett a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája. Elsőként május 7-én, Csorvás felé vették az irányt a túra résztvevői.

A rendszeres kerékpározás számos jótékony hatással bír az emberi szervezetre. Az EFI ezért gyaloglóklubja után létrehozta a Négy évszak biciklitúra nevű kezdeményezését is az érdeklődők és mozogni vágyók számára. – Amint elértük a célunkat, megállunk és megpihenünk 20 perces szabad foglalkozás keretében a visszaindulás előtt. A lényeg, hogy mozogjunk és kint legyünk a szabadban, valamint a csapatösszetartás – mesélte még az indulás előtt Szpisjak Brigitta, az EFI irodavezetője és rekreációs szervezője. Ezúttal 11-en vágtak neki az iroda munkatársaival közösen a távnak, de bíznak benne, hogy a létszám a következő, júniusra tervezett túrára tovább növekszik. Akkor Székkutast veszik célba. BZ

Pár évvel ezelőtt néhány aláírással kezdődött minden, május 7-én azonban már negyedik alkalommal tekinthettek meg különböző autócsodákat a Nagyszénási Kulturális Központ környékén sétálók. Citromsárga Corvette, BMW-k, valamint drift- és formaautók is várták a érdeklődőket. Az autó- és motorkiállítás annak idején Márta János álmaként valósult meg, aki régóta rajong a technikai sportokért. Az évek során összegyűjtött versenyzői aláírásokat, pólókat, overallokat, serlegeket, fotókat, magazinokat a nagyszénásiakkal és a környékbeliekkel is szerette volna megosztani. Így jött az az autó- és motorkiállítás, amit május 7-én immár a negyedik alkalommal keltettek életre. Az előző rendezvényekhez hasonlóan ezúttal is komoly magyar és nemzetközi szinten elismert versenycsapatok álltak a kezdeményezés mellé. – Nagyon jó érzés volt számomra, hogy idén is megva-

Az Orosházi Sakk Egyesület rendezésében 39 versenyző ült asztalhoz. Az ország különböző pontjairól érkeztek sakkozók, sőt Aradról és Nagyváradról is. – Győri Antal fiatal kora óta az orosházi sakkéletben tevékenykedett. Több évig csapattársak voltunk az OMTKban, hasznos tagja volt a csapatnak – emlékezett vissza egykori játékostársára Bacsur Imre orosházi sakkozó.

A sakkverseny 9 fordulós, svájci rendszerben zajlott. A győzelmet a nagyváradi Samu Sorin Mihai szerezte meg az

Boér Gábor

Fotó: nafta1903.si

keret teljes mértékben belerázódjon, de szerencsére ez nem ment az eredményesség rovására. Egy helyet léptünk előre a tabellán, a dobogón vagyunk. Cél az első öt hely egyikének megszerzése – osztotta meg lapunkkal Boér Gábor. A vezetőedző hozzátette, további elvárás feléjük, hogy fejlesszék a csapatot olyan szintre, melyet elérve jövőre egy megerősített kerettel megcélozhatják a feljutást. A vezetőség elégedett a fejlődés mértékével is. Azon dolgoznak közösen, hogy előkészítsék a következő idény keretét és már most megalapozzák a kitűzött célok eléréséhez szükséges munkát. Betkó Tamás

Lomtalanítás Látványos járgányokból idén sem volt hiány lósulhatott a program, hálás vagyok a rengeteg segítségért – árulta el. Sokan látogattak ki a programra, az érdeklődők ezúttal is számos látványos autócsodával találkozhattak. Nagy sikere volt az Extreme Autosport által delegált citromsárga Corvette-nek, de a kiállított BMW-ket is érdeklődve vették szemügyre a járókelők. Már tavaly is sokan megcsodálták a Gender Racing Team Forma 3-as járgányát, ami idén is megérkezett Nagyszénás-

Győri Antalra emlékeztek A tíz éve elhunyt orosházi sakkozóra, Győri Antalra emlékeztek a sakkozók április 30-án.

Boér Gábor labdarúgóedző a szlovéniai Lendván dolgozik január óta. A nagy hagyományokkal rendelkező NK Nafta 1903 Lendava vezetőedzője lett, segítője pedig az Orosháza FC egykori labdarúgója, Makra Zsolt. A hajrá következik a szlovén 2. ligában. A magyar páros a 4. helyről vette át a csapat irányítását. – Az eddig eltelt időszak nagyon tartalmas és egyben nagyon pozitív volt számunkra. Mondhatom, hogy megtaláltuk a számításainkat itt, Lendván. Teljes mértékben befogadott minket a közeg, és mind a játékosok, mind a vezetők elfogadtak, és tetszik nekik az általunk képviselt munkamorál. Nehéz bajnokság a szlovén másodosztály, hiszen rendkívül fizikális és a párharcokra épül. Mi egy más stílust próbálunk játszani. Törekszünk a kombinatívabb és tervezettebb focira hétről hétre. Ehhez időre van szükség, hogy a

OSE versenyzője, Győri Szabolcs előtt. A dobogó harmadik fokára a szintén orosházi Tamási Zoltán állhatott. BT

Fotó: BZ

ra, míg az egyik ralicsapat egy Lada VFTS-t mutatott be. Az orosházi modellezőklub tagjai is képviseltették magukat, Benkő Antal pedig az egyik driftautóját is elhozta. – Egy nagyon kedves kis baráti közösség alakult itt ki az évek során, de mindig próbálunk újabb és újabb versenyzőket hívni. Családok számára is ideális program, valamint azoknak, akik szeretik a technikai sportokat, az autóversenyeket, a benzingőzt – mondta Benkő Antal. Bojtor Zalán

A DAREH Bázis Zrt. május 21-én szombaton lomtalanítási napot tart. A társaság közleménye szerint a magánszemélyek háztartásában feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat (amelyek méreteik miatt nem rakhatók a hulladékgyűjtő edénybe) gyűjti össze és szállítja el. A közszolgáltató gazdálkodó szervezetektől, egyéb intézményektől, szervezetektől lomhulladékot nem szállít el. A lomhulladékot kézzel helyezik a járműbe, ezért a DAREH felhívja a lakosság

figyelmét, és kérik, hogy a lom kihelyezésénél legyenek tekintettel arra, hogy a kihelyezett lom mérete akkora legyen, hogy azokat kézi erővel be tudják helyezni a hulladékgyűjtő járműbe. A lomokat – a gyűjtési naptárban meghatározott napokon, reggel hat óráig – a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járművekkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki, ne az úttestre tegye, mert akadályozhatják a forgalmat. Orosházán május 21-én lesz ez a nap. További részletek az OrosCafén. OÉ

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS 278 . É v for du lója a l k a l m á ból k i t ü n t e t e t t s z e m é ly

Orosháza Város Sportjáért elismerő cím A közösség nélkül ma nem működhetne az OMTK-ULE 1913, csak egy álom lenne, amit tíz évvel ezelőtt megálmodtak – így fogalmazott Tóth-Kása Sándor elnök. Az egyesület sokrétű munkáját „Orosháza Város Sportjáért” elismerő címmel jutalmazta az önkormányzat.

Emléktornát rendezett az OSE

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55.

Fotó: BT

Hirdetésfelvétel:

(a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

Lapzárta: szerda 15 óra

Orosházán és a környező településeken:

Telefon: 06 (70) 423-3698

Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Az OMTK-ULE 1913 egyesülete 2008-as megalakulása óta biztosít utánpótlást az orosházi felnőtt labdarúgó-egyesületek számára, ugyanakkor lehetőséget nyújt a sportolni vágyó helyi és a környékbeli gyerekek számára. OMTK Utánpótlás Labdarúgó Tóth-Kása Sándor hozzátette, hogy mindig is ez a cél hajEgyesület 1913 sportszervezet totta őket, és a jövőben is ez a motivációjuk fő forrása. – Egy szülői közösségből alakult meg az egyesület, mert úgy éreztük, hogy az utánpótlás-nevelés elhanyagolt és nem méltó Orosházához. Mindössze egy öltözővel és egy rossz minőségű pályával, illetve 60-70 labdarúgóval kezdtük – emlékezett vissza az indulás pillanataira Tóth-Kása Sándor. Később az önkormányzat is támogatta az egyesületet, ami az OFC és a Rákóczi Vasas megszűnése után már felnőttcsapatokat is versenyeztet. A négyévestől egészen a 42 éves korig van játékosuk, az orosházi klub igazolt sportolóinak a száma a hatszázat is meghaladja. Tóth-Kása Sándor szerint megérdemelten kapta az elismerést az OMTK-ULE, amiért hálás a klubot alkotó közösség minden tagjának. Mint mondta, nélkülük biztosan nem működhetne az egyesület, csak egy álom lenne, amit évekkel ezelőtt elképzeltek.


3

KÖZÉLET

2022. MÁJUS 13.

Kis Rozália nagy hatással volt az újonc forgalomirányítóra

Fontos tudnivalók a házszámozásról

Rendőrök irányították a forgalmat éppen a Közlekedési Kultúra Napján, szerdán délelőtt a Huba utca és Rákóczi út kereszteződésében. A következő hónapban egy szakmai versenyt rendeznek Orosházán, erre gyakorol Ruszkai Renáta. A fiatal rendőr őrönként tavaly decemberben maga jelentkezett, hogy kipróbálná magát forgalomirányítóként.

A képviselő-testület még 2015-ben alkotta meg a közterület-használat rendjéről és a házszám megállapításának szabályairól szóló rendszerét.

A legjobbtól tanulhat az őrmester

Előttem az utódom – fogalmazott büszkén mosolyogva Kis Rozália, az Orosházi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója. Elmondta, amikor tavaly decemberben az újonc rendőr állt elé, hogy kipróbálná magát forgalomirányítóként, akkor azt hitte, hogy csak viccel vele. – Ez egy nagyon elegáns formája a rendőrségnek, ilyenkor mindenki rád figyel

Van érzéke a forgalomirányításhoz a fiatal rendőrnek – felelt Ruszkai Renáta arra a kérdésre, hogy mi vonzotta a forgalomirányításban. – Na, meg persze Rózsika is nagy hatással volt rám. Láttam a videókon, hogyan irányítja

Fotó: HB

a forgalmat és nagyon megtetszett. Orosházán a legjobbtól tudok tanulni – fűzte hozzá. Az őrmester egy szakmai versenyre készül, amit júni-

usban Orosházán rendeznek, addig minden szerdán 10 és 12 óra között gyakorolnak a Huba utca és a Rákóczi út kereszteződésében. További részletek az OrosCafén. Pá

– A házszámmal még nem rendelkező ingatlanok esetében a házszám megállapítása iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatal általános igazgatási osztályán kell előterjeszteni – nyilatkozta Orosháza jegyzője, dr. Burai Mihály. Mint mondta, az adott ingatlanok házszámmal való ellátásának folyamatát a helyi rendelet részleteiben szabályozza. A lényeg, hogy a házszámot a közterületről jól látható épület homlokzatán vagy az ingat-

lan kapuján, ajtaján, bejárati ajtaján, illetve kerítésén szükséges elhelyezni. A beépítetlen ingatlanok esetén pedig a kerítésen vagy amennyiben a beépítetlen ingatlan területén van valamilyen műszaki objektum, akkor ezen az objektumon lehet a házszámot elhelyezni. – A házszám elhelyezéséről, időnkénti karbantartásáról, pótlásáról az ingatlan nyilvántartásában bejegyzett tulajdonos köteles gondoskodni. Amennyiben az adott ingatlan tulajdonosa erről nem gondoskodik, akkor közigazgatási bírsággal sújtható, ennek a maximum összege 200 ezer forint – tudtuk meg. Bojtor Zalán

Erdélyből érkeztek

Mendöl Tiborra emlékeztek Neves földrajztudós emléke előtt tisztelegtek május 5-én Nagyszénáson. Mendöl Tibor születésének 117. évfordulója alkalmából koszorúzták meg a szülőházán elhelyezett emléktáblát. Az ünnepség kezdetén a nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola diákjai zenéltek, majd a Mendöl Tibor Emlékbizottság elnöke, dr. Blahó János emlékezett a nagyszénási születésű földrajztudósra. Beszédében felidézte életútját is, de rámutatott arra is, hogy Mendöl Tibor élete példa lehet a mai ifjúság számára is, hogy kellő elkötelezettséggel,

Mendöl Tibor új alapokra helyezte a geográfiát érdeklődéssel, szorgalommal, akarattal az alföldi kis faluból is el lehet jutni a nemzetközi tudományos hírnévig.

Fotó: OÉ

Dr. Tímár Judittól, a Magyar Földrajzi Társaság Körös-vidéki Osztálya elnökétől megtudtuk, hogy az eddi-

gi években is eljöttek a koszorúzásra, az idei esztendő pedig ebből a szempontból is különleges, hisz idén 150 éves a Magyar Földrajzi Társaság, melynek egykor Mendöl Tibor is az elnöke volt. Dr. Blahó János beszéde után koszorút helyezett el az emléktábla alatt Nyemcsok János, Nagyszénás polgármestere, a Magyar Földrajzi Társaság képviseletében dr. Tímár Judit és a Mendöl Tibor Emlékbizottság elnöke, dr. Blahó János. Az ünnepélyes esemény a Czabán Samu Általános Iskola gyermekkórusának dalaival zárult. Csányi József

Jelentős fejlesztések előtt a Re-Glass » folytatás az 1. oldalról

Aszódi Ferenc ügyvezető igazgató elmondta, hogy mindenféle síküveget képes a Re-Glass Kft. feldolgozni, mint például hőszigetelt és laminált üveget, Magyarországon egyedülálló módon autószélvédőt, illetve már napelemeket is képesek ledarálni, majd a keletkezett hulladékból kinyerni a szétválogatás után az üveget. – Az egyik legfontosabb fejlesztésünk, ahol most is vagyunk. Itt a csomagolási

üveghulladékot dolgozzuk fel. Ez Európában is piacvezető, itt egy ütemben a szelektív hulladékból olyan minőségű terméket állítanak elő, amit a partnercégek már tudnak hasznosítani – ismertette a részleteket az ügyvezető, aki lapunknak elmondta, hogy az orosházi öblös- és síküveggyárat kilencven százalékban a Re-Glass Kft. látja el alapanyaggal. – Az elmúlt években a nyertes projektjeink alapvetően te-

lephelyeink fejlesztéséről szóltak. A mostani pályázatoknak inkább a kutatás-fejlesztés a lényege. A célja, hogy a laminált üveghulladékban keletkező PVB-fólia ne a lerakóba kerüljön, hanem kémiai úton megtisztítva újból alapanyag legyen és visszakerüljön a körforgásos gazdaságba – árulta el Aszódi Ferenc ügyvezető igazgató. A bemutatón elhangzott az is, hogy az üveg újrahasznosítása a gazdasági szereplők mellett a természetnek, ezáltal az

embereknek is előnyös. Ezzel jelentős energiát spórolhatnak a különböző gyárak, amivel csökkenthetők a kiadások. Ezen túl csökkenthetők az alapanyagok külszíni bányászatából adódó természeti károk is. A két projekt megvalósítására több mint 345 millió forint vissza nem térítendő uniós forráshoz jutott a cég a Széchenyi Terv Plusz program keretén belül. További részletek az OrosCafén. PÁ

Adomány érkezett az ukrán családoknak Az ADRA humanitárius szervezet 1991 óta nyújt segítséget Magyarországon. Figyelmüket Varju Mihály, az Önkéntes Civilek Önkormányzat Általi Csoportjának tagja hívta fel az Orosházán élő menekültekre. Varju Mihály elmondta, egy hónapja csatlakozott ehhez a közösséghez. – Hallottuk, hogy Orosházán is van néhány ukrán csa-

lád, egy kicsit komfortosabbá lehetne tenni az életüket, és emiatt válogattunk össze néhány dolgot – mondta Rajki Attila, az ADRA képviselője. Az adomány több konyhai felszerelést tartalmazott, de egy új hűtőszekrénnyel is igyekeztek kényelmesebbé tenni a családok életét. A város nevében Oravecz Nóra alpolgármester vette át a felajánlást. Huszárik Dóra

Az adományt együtt adták át a családoknak

Fotó: HB

Focimeccset is játszottak egymással a diákok A Határtalanul programnak köszönhetően a Kossuth iskolában vendégeskedett közel 40 székely diák és tanár. Az intézmény még 2019-ben nyerte meg a pályázatot, amit az orosházi diákok kiutazása után meg kellett szakítani a világjárvány miatt. A diákokat és kísérőiket Pörneki Attila igazgató fogadta, és pénteken egy közös villásreggeli keretében mutatta be az iskolát és programjaikat a résztvevőknek. A Kossuth Lajos Technikum és az Apor Péter Szaklíceum között több mint 20 éves testvériskolai kapcsolat áll fenn, melynek köszönhe-

Fotó: HB

tően az elmúlt évtizedekben már többször volt lehetőség diákcsereprogram megszervezésére. A jelenleg futó projekt címe az Egy nyelvet beszélünk, melynek célja, hogy a diákok megismerjék a két különböző terület sajátos magyar szavait. Ennek keretében közös programokon vesznek részt: városismereti sétán, barátságos focimeccsen és egy esti grillpartin. Ezen kívül kirándulást tettek a környező nagyobb városokba, Gyulára és Szegedre, ahol a helyi nevezetességeket nézték meg – ismertette a részleteket Gyenge Edit, a projekt koordinátora. Bojtor Zalán


4

AKTUÁLIS

2022. MÁJUS 13.

Könnyes búcsú a Táncsics gimnáziumtól A Táncsics gimnázium ballagása nem csak a diákok számára volt igazán emlékezetes, hiszen ez volt az utolsó búcsúztatás, amin dr. Blahó János igazgató kísérte át a ballagókat az élet kapuján. A kollégái egy meglepetéssel is készültek a leköszönő intézményvezetőnek.

PATIKAÜGYELET Május 9-től május 15-ig: Szent István Patika 5900 Orosháza, Szabó D. u. 3., tel.: (68) 412-752 Május 16-tól május 22-ig: Aranykehely Gyógyszertár 5900 Orosháza, Szőlő krt. 45., tel.: (68) 411-175

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárportré pénteken 21:30-tól, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin május 13-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés május 14-én, szombaton 15:30tól és május 15-én, vasárnap 11:30-tól. Épí-tech, az építkezők magazinja május 13-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés május 14-én, szombaton 16:00-tól és május 15-én, vasárnap 14:30-tól. Beszélgetés Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel május 13-án, pénteken 13.00-tól, május 14-én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, május 15-én, vasárnap 12 órától. Interjú Rudolf Péterrel, az Egészségváros fővédnökével május 13-án, pénteken 13.15-től, május 14-én, szombaton 11.45-től és 19.45-től, május 15-én, vasárnap 12:15-től.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166 DAREH központi ügyelet +36 (66) 447-150

Huszonhat év után vonul nyugdíjba dr. Blahó János évfolyamokból kerültek ki. Blahó János meghatódva üdvözölte őket.

– Szegény apám mondotta, hogy „fiam, az erős emberek is tudnak sírni”, hát én most

Fotó: Horváth Bence

bőgtem. A 65 év távlatában talán már megfogalmazhatok bölcsességeket. Rájöttem arra,

Sosem késő valóra váltani Kálnai Anita gyógyszertári szakasszisztensként dolgozik. A háromgyerekes édesanya tavaly ősszel találkozott az életét megváltoztató felhívással a Facebookon, az egyik szegedi üzlet keresett modellt az ő korosztályában. Szimpatikus volt a számára, hogy nem kifejezetten vékony hölgyek jelentkezését várták, sokkal inkább olyanokét, akik az átlagot képviselik. Épp ezért vállalta, hogy kipróbálja magát modellszerepben, és ez a lépés egy teljesen új ajtót nyitott meg előtte. – Gyerekkori álmom volt a modellkedés, de fiatalon nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy kipróbáljam magam ezen a területen. Nem úgy fogalmaznék, hogy érett nőként jobban tetszem magamnak, inkább azt mondanám, most már elfogadom a külsőmet mindet apró hibával együtt.

Fotó: Horváth Bence

Megelégedtem azzal, amit az életben kaptam, és most már szeretném kihozni magamból a maximumot – mesélte. A jelentkezés után Anitát behívták próbafotózásra, és mivel jól állta a sarat, ő lett a kiválasztott. Két-három hetenként jár át Szegedre modellkedni. Mindig nagyon várja a következő találkozást, azt mondja, imádja ezeket az alkalmakat.

hogy az univerzum három legnagyobb kincse: a szeretet, az egészség és az idő. Én ezt meg-

Kovács Péter győzelme

– Számomra a modellkedés azt bizonyítja, sosem késő megvalósítani a vágyainkat. Igen, én is szültem három gyereket, feleség, anya, dolgozó nő és háziasszony vagyok, elmúltam 40 éves, mégis elfogadom önmagam. Szeretném megmutatni, nemcsak a tökéletes alkatúak és a húszévesek öltözködhetnek nőiesen, hanem mi is. Nőnek lenni, nőiesnek lenni jó. Hiába vagyok középkorú, nem mondom magamnak azt, hogy én ezt már nem veszem fel. Tudom, mert megtapasztaltam, hogy sokkal jobban érezzük magunkat belül, ha szépek és csinosak vagyunk kívül – emelte ki. Anita csinos és szép, de nemcsak a rendszeres torna és az egészséges életmód teszi őt azzá, hanem az óriási mosolya és a kedves, barátságos kisugárzása is. Hisz mint mindannyian tudjuk, a szépség leginkább belülről fakad. Részletek az OrosCafén. BSZA

Cegléden aratott sikert az orosházi versenyző A fiatal orosházi triálversenyző ott folytatta, ahol az előző idény végén abbahagyta, a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A 2022-es szezonját Cegléden kezdte meg Kovács Péter, április 30-án egy regionális versenyt rendeztek. Mint mondta, idén az év eleji 1 hónapos kényszer-

Fotó: Abonyi Róbert

pihenő ellenére már így is 100 triál kerékpáros óra felett jár. A továbbra is a felnőtt profi kategóriában szereplő versenyző nem kevesebb mint 70 pontos előnnyel biztosította be a győzelmet és állhatott fel ismét a dobogó felső fokára. A felkészüléssel azonban nem szeretne megállni, a hónap végén már világkupa vár rá. BZ

PROGRAMAJÁNLÓ Hangversennyel egybekötött nagy hangszerválasztót rendez május 13-án 10 órától a Petőfi Művelődési Központban a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola.

Egészség ezreknek, milliók a Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetnek!

Május 13-án 15 órától a Mikolay-kertben tartanak majálist. Május 13-án 18 órától a Budapest Saxophone Quartet lép fel az Árpád-kertben a Térzene programban. Városi ökonapot rendeznek május 14-én 9 órától az Árpád-kertben. Május 14-én 10 órától ismét a Petőfi Művelődési Központba érkezik a Mozgó Mozi. Május 14-én 18 órakor játs�sza következő mérkőzését az OXXO Energy Orosházi NKC az Eötvös csarnokban.

ADOMÁNYCÉL: SZÜLÉSZETI MŰTŐLÁMPA ÉS ÚJSZÜLÖTTELLÁTÓ-ASZTAL

2022. M Á JUS 28. • S Z OMBAT OROSHÁ Z A • SZ ABADSÁG TÉR INGYENES SZŰRÉSEK • TANÁCSADÁSOK • ELŐADÁSOK • CSALÁDI PROGRAMOK EGESZSEGVAROS

EGESZSEGVAROS.HU

Lezárás dátuma: 2022.03.26. PR/29/2022

Dr. Blahó János 27. alkalommal engedte útjára a Táncsics végzőseit. Először az ’95–96os tanév ballagási ünnepségén vett részt és azóta töretlenül minden évben elkísérte a végzősöket az élet kapuján, idén utoljára tette ezt meg. Az élet kapuja előtt egy „utolsó osztály” várta az igazgatót, amelynek tagjai 1996 óta elballagott

kaptam itt, ezért nagyon hálás és boldog vagyok – fogalmazott a könnyeivel küzdve a leköszönő igazgató. – Optimistán nézek a jövő felé, ahogy az iskolám jövője felé is, hiszen ilyen csodálatos volt a gimnazisták, az Öregdiák Baráti Kör ereje és az a belső erő, amit a tantestület képvisel önökkel együtt, kedves szülők, azt gondolom, hogy a következő generációkat is ilyen sikerre tudja vinni. Ehhez kívánok erőt a leendő iskolavezetésnek, a leendő szülőknek, a leendő diákoknak. Isten éltesse a Táncsicsot, sok sikert – tette hozzá, majd zárszóul megköszönte, hogy ilyen széppé tették számára a búcsút, ami a „rozsdánál erősebben mar”. pá

Május 14-én 19:30-tól az Uneksia és a Vízió együttesek adnak koncertet az Orosházi Rock Klub Pacsirta utcai székházában. Május 16-án 10 órától a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napja kezdődik meg a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában.

ABAHÁZI CSABA

BÉRES ALEXANDRA

RADVÁNYI DOROTTYA

JAKSITY KATA

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

SZILY NÓRA

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.