2015.10.30/39. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2015. október 30. • Xx. évfolyam • 39. szám közélet

2. oldal

Finisben a beruházás

A vidék fejlődéséért

Elkészült a békéscsabai hulladékválogató üzem, jövő tavasszal indulhat az új hulladékkezelési rendszer a régió 86 településén. Középpontban a hulladék újrahasznosítása áll, aki részt vesz a szelektív gyűjtésben, annak olcsóbb lehet a szemétdíja is.

közélet

’56-ra emlékeztünk

Az 1956-os forradalom 59. évfordulóján saját, kisdiákként átélt élményeiről beszélt Bánki-Horváth Sándor, a Táncsics gimnázium nyugalmazott történelemtanára. Felvillantotta az eufórikus forradalmi napok hangulatát, és visszaidézte a megtorlás kegyetlen hónapjait is.

Koncert, táncgála, kiállítások – így ünnepelt a 60 éves zeneiskola, amely 15 éve művészeti iskolaként működik Orosházán. Több százan fordultak meg a rendezvényeken, visszatértek egykori növendékek is, akik ma tanárok, vagy művészek a saját területükön. 5. oldal

magazin Tisztelettel, kegyelettel

online

Wittner Mária emlékezése 1956-ról Rendhagyó történelemórát tartott Wittner Mária a Táncsics gimnázium zsibongójában a Békés Megyei Önkormányzat meghívásának eleget téve. Az ’56-os forradalmár kiemelte, az igazságot nagyon fontos átadni a következő generáció számára. Az előadásról készült videót megnézheti a kód beolvasásával internetes hírportálunkon, az OrosCafén.

Háromhetes csúszásban

Kedvezett az elmúlt napok időjárása a gazdáknak. Három hét csúszás után újra elkezdődhettek a munkálatok. Biztonságosan közlekedhetnek a gépek a földeken, elvégezhetik a hátralévő betakarítást is.

Jövő év elején nyílnak a pályázatok

kultúra Egy hely a tehetségekért

6. oldal

3. oldal

Orosháza fejlődéséért – előkészítik a terveket

3. oldal

Az előttünk álló hétvége a megemlékezés jegyében telik – halottak napja alkalmából a temetők csendjét a kegyeletgyakorlók törik meg. Az orosházi temetők késő estig látogathatók, a rendőrség fokozott jelenléttel készül, a piacokon pedig széles a választék koszorúkból és virágokból is.

közélet

A déli tó medrének kotrása, a part rehabilitációja és ökosétány kialakítása 600 milliós tétel • fotó: Rajki Judit A Gyopárosi tó és környékének Több projektötlet, előkészített be- (TOP) Békés megyébe jutó 58 milruházási tervek – javában készül liárd forintos keretéből. Hétfőn szépsége, a gyógyhatású víz már a város. A cél: a lehető legtöbb rendkívüli ülésen öt projekt kap- több mint száz éve csábítja ide a forrást lehívni a Terület- és Tele- csán hozott döntést a város képvi- fürdőzni, gyógyulni vágyókat. Nem pülésfejlesztési Operatív Program selő-testülete. ilyen régi igény a tó rehabilitációja,

ami évekkel ezelőtt részben már megtörtént, de az azóta eltelt idő ismételt feladatként szabta a tórendezést. A város az elképzelések szerint a déli tó rehabilitációját végeztetné el, a tórendszer partjára tanösvényt terveznek. A fürdő mellett napelemes, fedett parkolót építenének – az így megtermelt áram a fürdő energiaigényének egy részét fedezhetné. A turisztikai célú projektötleteket pályázati forrásból, a TOP keretéből valósítanák meg. – Rendkívül fontos a projektötletek megfelelő előkészítése, ebben a Projektfelügyelet Kft. nyújt segítséget. Mindent megteszünk azért, hogy elképzeléseink sikeresen szerepelhessenek a TOP kiírásain is. Olyan projektek megvalósítása a cél, amelyek megtérülnek, fenntarthatók és munkahelyeket is jelentenek – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester a testületi ülést követően. A képviselők a hétfői egyeztetésen öt projekt kapcsán hoztak döntéseket. A tórehabilitáció és a napelemes parkoló kialakítása mellett a Lehel és a Könd utcai óvodák energetikai korszerűsítése, két háziorvosi rendelő felújítása, a belvárost érintően geotermikus energiarendszer kiépítése, valamint jobb csapadékvíz-elvezetés kialakítása szerepelt a listán. További fejlesztési elképzelések is vannak, ezekről folyamatosan egyeztetnek. – Valamennyi terv szorosan kapcsolódik Orosháza már elfogadott gazdaságfejlesztési programjához, melyben a legfőbb teendők között jelöltük meg Gyopáros fejlesztését, a hatékonyabb energiagazdálkodást, és az intézményhálózat fejlesztését – emelte ki a területért felelős alpolgármester. Elekes Lajos hozzátette, az a cél, hogy a támogatási lehetőségeket a lehető legjobban használja ki a város. Melich K.

Új technológiai tömb Közösen a sportért A tervek szerint decemberben átadják az Orosházi Kórházban a központi technológiai tömböt, és a gyógyító munka is megindulhat. A több mint 1,5 milliárdos költségű beruházás még 2012-ben indult. A sürgősségi mellé felhúzott 2320 négyzetméteres épületben a digitális röntgengépek, illetve egyéb gépek beszerelése megtörtént. A hatóságok felé megkezdik az engedélyeztetést, és várhatóan decemberben hivatalosan átadják. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója elmondta, a központi technológiai tömb kétemeletes lesz,

a földszinten kap helyet a radiológia, illetve a labor. Az első emeleten három műtő lesz, illetve átköltözik a sterilizáló. Az elképzelések szerint a földszinti részen megindulhat a gyógyító munka is. Megtudtuk, a kórháznak két futó pályázata is van, az egyikből egyéb orvosi eszközöket szereznek be, a másik nyertes pályázatnak köszönhetően két digitális röntgennel gazdagodik a kórház, bruttó 200 millió forint értékben. Az egyik a tüdőgondozót gyarapítja, mely az Ady Endre utcáról költözik be, a másik pedig az SBO-ra kerül. esgyé

jótékonyság » A leégett TF-csarnokért Október 15-én kiégett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten. A kormány és több szervezet mellett felajánlotta segítségét a Békés Megyei Önkormányzat, a Kodolányi János Főiskola és a Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány is. Azzal a felajánlással fordultak az egyetem rektorához, hogy a sportnevelés töretlenségéért jótékonysági sportkonferenciát rendeznek. Orosháza is beállt a kezdeményezés mögé. – Nagyon nemes és fontos a cél,

ezért mindent megteszünk a konferencia sikeréért – mondta Dávid Zoltán polgármester, akinek vezetésével már felállt egy munkacsoport is. A sportkonferenciát a Kodolányi főiskola orosházi intézetében rendezik november 11-én, már több olimpiai bajnok, élsportoló és ismert sportvezető jelezte részvételét. Lesz sporttörténeti tárlat, és értékes sportolói relikviákat is kiállítanak, amikre karácsonyig lehet licitálni az interneten. A befolyt összeget a TF-csarnok újraépítésére fordítják. MeK


2

közélet

Hamarosan indul az új hulladékkezelési rendszer | Sokan emlékeznek a 30 évvel ezelőtt történtekre

Véradás Három ember életét mentheti meg! A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete november 3-án 8-tól 12 óráig várja a véradókat a Véradó Állomáson (Könd utca 59.). Ha segítene, ne felejtse otthon személyes okmányait, tajkártyáját, és ha van, a véradó igazolványát. Egy véradással három ember életét mentheti meg!

2015. október 30. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Finisben a 15 milliárdos beruházás dareh » Elkészült a hulladékválogató, indulásra kész a rendszer Békéscsabán lítás jövőbeni árai még csak tervek, az önkormányzatoktól beérkező észrevételeket a szakértők folyamatosan elemzik, és aktualizálják a javaslatot. 2016. január elsejétől kötelező lesz a lakosság részére 60 és 80 literes kukákat is biztosítani. – Aki tehát aktívan használja majd a szelektív kukát, annak értelemszerűen kevesebb lesz az egyéb, kommunális hulladéka, így a mostani kukát lecserélheti kisebbre. Ez pedig kevesebbe kerül, így lehet spórolni a szemétszállításon – fogalmazott Szilágyi Csaba. A rendszer várhatóan 2016 tavaszán indul el. A szelektív gyűjtéshez összesen 150 ezer darab sárga kukát osztanak szét a családi házakhoz, a társasházaknál pedig lesz sárga, zöld és kék konténer is. – Ezekért a szelektív kukákért a lakosságnak nem kell külön fizetnie. Egyetlen kérésünk van: használják azokat, töltsék meg, hogy minél több anyagában újrahasznosítható hulladék legyen külön választva. Ez mindenki érdeke – tette hozzá Dávid Zoltán, a DAREH elnöke. Melega Krisztián

munkahely BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Foglalkoztatási Osztály aktuális ajánlatai Szellemi munkakörök: kereskedelmi területi munkatárs, kontroller, pénzügyi ügyintéző, minőségbiztosítási mérnök, termelési mérnök, hegesztőüzemi gyártástechnológus, minőségbiztosítási technikus Fizikai munkakörök: mezőgazdasági bolti eladó, hűtő- és kenőanyagkezelő, mezőgazdasági gépszerelő, temetőgondnok, hegesztő, lakatos, járműtakarító, ruházati gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó, asztalosipari betanított munkás, baromfihús-feldolgozó, villanyszerelő, nevelőszülő, bolti kisegítő, fodrász, pék, elektromos karbantartó, marós, darukezelő, segédmunkás, szerszámkészítő, pultos Képzési ajánlataink: telefonos értékesítő, épület- és szerkezetlakatos, női szabó, ács Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094 közlemény

közmeghallgatás Orosháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete november 9-én 15 órai kezdettel a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. A közmeghallgatás helyszíne: Orosháza, Pacsirta utca 8.

A békéscsabai válogató – tavasszal indulhat az új hulladékkezelési rendszer • fotó: Melega Krisztián sajtótájékoztatót október 22-én, csü- ta azt a koncepciót, ami a jövőbeni Az eddigitől jelentősen eltérő árképzést tartalmazza, ez egyeztetés törtökön Orosházán. hulladékkezelési rendszer indul – Elkészültek azok a létesítmé- alatt áll az Energiahivatallal. Szilágyi hamarosan a régió 86 települények, amelyek a 86 települést felö- Csaba tervezőmérnök elmondta, sén, aminek középpontjában az lelő rendszer működéséhez szüksé- ahhoz, hogy a rendszer fenntartújrahasznosítás áll. Aki részt vesz gesek, így minden készen áll arra, ható legyen, az EU a településeken a szelektív gyűjtésben, annak olhogy elinduljon – mondta Dávid egységes díjrendszer bevezetését csóbb lehet a szemétdíja is. Zoltán, a társulás elnöke. – A világ írta elő. – A társulás akkor műköMagyarországon egyedülálló az egyik legmodernebb technológiáját dőképes, ha előrelátóan, hosszú táa rendszer, amit a Délkelet-Alföld alkalmazzuk a békéscsabai hulla- von tervez. Idővel a most beszerzett Regionális Hulladékgazdálkodási dékválogató üzemben, így 300 szá- eszközöket is cserélni kell, amit a laRendszer Létrehozását Célzó Ön- zalékkal nő a hasznosítható hulla- kosság által befizetett pénzekből kell kormányzati Társulás (DAREH) dék mennyisége, és 73 százalékkal kigazdálkodni. Mindezt úgy, hogy valósított meg az elmúlt években, 15 csökken a lerakással ártalmatlanított kifizethető összegű legyen a hulmilliárd forintos EU-s forrásból. A hulladéktömeg – tette hozzá. ladékszállítás díja – fogalmazott a projekt jelenlegi állásáról tartottak A DAREH társulása már elfogad- szakértő. Elhangzott, a hulladékszál-

Tűzvész az Üveggyárban

Harminc éve

A városi könyvtár jóvoltából birtokunkba kerültek az akkori Békés Megyei Népújság tűzvészről szóló cikkei. Ezekből kiderül, az 1-es hutát az osztályozótól elválasztó hangszigetelő falra egy kábeltartó zártszelvényt akartak felhegeszteni, de a szabálytalan előkészületek következtében a hegesztőberendezés és az alumíniumfal között elektromos szikra keletkezett, amitől a hangtompító falat és a csarnok álmen�nyezetét borító műanyag burkolat

lángot fogott. A tűz rendkívül gyorsan terjedt, s az osztályozó fölötti irodában dolgozó orosházi Béres Ferenc 45 éves főgépész, Fekete Istvánné 34 éves munkahelyi nyilvántartó, László Éva 22 éves munkahelyi nyilvántartó és Mucsi Andrásné 30 éves gépíró adminisztrátor a helyszínen életüket vesztették. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást, és még aznap délután letartóztatta a hegesztést végző tmk-brigád három tagját. Később a gyanúsítottakat elengedték, és szabadlábon védekezhettek. Az öblösüveggyár utóda, az O-I Manufacturing Magyarország Kft. október 29-én közös mécsesgyújtással, és egyperces néma tisztelgéssel emlékezett meg az áldozatokról. Somodi Gyöngyi

Az uniós projekt részeként a DAREH szemléletformálás céljával lakossági fórumot tart Orosházán november 6-án 16 órától a művelődési központ Bubik Termében. Ennek keretében tájékoztató előadás hangzik el a szelektív hulladékgyűjtésről. Az érdeklődők a helyszínen tájékozódhatnak a projekt jelenlegi állásáról is.

Értékelt az MSZP politika » Lemaradás vagy fejlődés?

A Pacsirta utcai Pártok Háza nagytermében tartotta hagyományos évértékelő politikai fórumát az MSZP Orosházi Szervezete. Az október 15-i eseményre nagyjából 60 érdeklődő látogatott el, akik elemzést és visszaemlékezést kaptak a Fidesz vezette testület és a városi önkormányzat elmúlt egy évéről.

1985. október 29-én, reggel fél hétkor tűz ütött ki az Orosházi Üveggyár 1-es hutájában. A tűz elképesztő gyorsasággal terjedt, pillanatok alatt elérte azt az irodahelyiséget, ahonnan négyen már nem tudtak kimenekülni...

Lakossági fórum

Füvesi Sándor önkormányzati képviselő a politikai történéseket sorolta. Szerinte Dávid Zoltán polgármester elmúlt egyéves munkáján nincs mit értékelni, mert nem csinált semmit. – De nem is az volt a fontos, hogy erős, határozott városvezetőt állítson a Fidesz. Az volt a lényeg, hogy Simonka Györgynek, a fideszes országgyűlési képviselőnek megfeleljen – fogalmazott. Úgy vélte, a Fidesz minden döntésével a saját maga érdekeit szolgálja, és nem hallgatja meg az emberek véleményét. A másik házigazda, Fetser János frakcióvezető szerint mára Magyarországon jelen van a propaganda és a valóság, mert a kormány szerint minden rendben van, ám ő úgy látja, a valóság mást mutat. – Hogy van az, hogy elment több mint 600 ezer tehetséges magyar fiatal, képzett szakmunkás, mérnök orvos? Miért mentek el, ha itt olyan jó élni? – tette fel a kérdést. Szerinte az emberekben kialakult egyfajta közöny, és nem harcolnak

azért, hogy a gyermekeiknek és az unokájuknak jobb legyen. Kifejtette, Orosháza folyamatos lecsúszásban van, a városvezetés alkalmatlan a feladatára. Kifogásolta a Városüzemeltetési Zrt. működését, és úgy fogalmazott, több olyan gyanús adat van a birtokukban, aminek utána fognak nézni, és megteszik a feljelentéseket. Szerinte a csatornázás és a DAREH ügyei miatt pedig érdemes lenne az unió csalás elleni hivatalához fordulni, alaposabb vizsgálatot kérve. reagált a fidesz A Fidesz helyi elnöke politikai agressziónak és provokációnak minősítette a fórumon elhangzottakat. Molnár Béla kifejtette, az MSZP folyamatosan vádaskodik, miközben semmilyen tényt nem fogalmaznak meg velük szemben. – Az elmúlt 8 évben is fejlődött a város. Építettünk főteret, vannak programok, idehoztunk a térségbe például a DAREH-en keresztül legalább 40 milliárd forintos forrást, a szennyvízberuházást végrehajtottuk, és most lesz az átadása a szennyvíztelepnek – mondta. Molnár Béla hozzátette, minden beruházást, feladatot jogszerűen és szabályosan végzett a hivatal, így csupán vádaskodásnak tudják minősíteni az ellenzéki képviselők szavait. Melega


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2015. október 30.

Újabb neves táncsicsisták kerültek a dicsőségfalra | Az adventi ünnepség helyszíne a főtér lesz

Betakarítás után elindult a talaj-előkészítés és a vetés

Háromhetes csúszásban a gazdák

Az őszi időszak is sok munkát ad a gazdáknak • fotó: Kecskeméti Krisztina Az elmúlt napok időjárása már az időjárás a termelőknek Oroshákedvezett a gazdáknak, a sok nap- zán és környékén. Két hét alatt 100 sütésnek köszönhetően, három- millimétert meghaladó csapadék hetes csúszás után, folytathatták hullott a térségben, a mintegy háa betakarítást, valamint megkez- rom havi mennyiségnek megfelelő dődhettek az őszi talajmunkák és a eső jelentősen hátráltatta a betakarívetés is Orosháza határában. tást, illetve késésben az őszi munkák Október közepén nem kedvezett is a földeken.

A Vinculum 10 éve

A két új halhatatlan táncsicsos öregdiák, Koszorús Oszkár és Mihály Gábor A Táncsics gimnázium zsibongójában tartotta a Vinculum Közhasznú Egyesület tagsága a 10. évfordulóra szervezett díszközgyűlését október 20-án. – Nagy múltú iskola a Táncsics, a mostaniakkal együtt összesen 11.190 diák végzett az intézményben. Az Öregdiákok Baráti Körének jelenlegi aktív tagsága közelít a kétszázhoz, de bárki beléphet közénk, aki kötődik a gimnáziumhoz, segíti az intézmény munkáját – mondta dr. Blahó János, az iskola igazgatója, a Vinculum elnöke. Kiemelte, az eltelt 10 év alatt sok mindent meg tudtak valósítani, de arra a legbüszkébbek, hogy az iskolai lét, az iskola múltjának ápolása és jövőjének építése generációról generációra át tud öröklődni. A megnyitón Dávid Zoltán polgármester – aki az iskola egykori diákjaként is szólt – kiemelte, a Táncsics Mihály gimnázium értékkonzervatív, ugyanakkor kreatív és innovatív iskola. – Sikeressége tanítványai sikeres-

ségével mérhető, és számos világhírű tudós, művész, gazdasági és közéleti szakember bizonyítja a Táncsics sikerességét. Olyan emberek, akik szerint a közösségnek igenis van teremtő ereje – mondta a polgármester, majd a város nevében díszoklevelet adott át az egyesületnek. Az eseményen két új tabló került ki a Primus Inter Pares (első az egyenlők között) falra. Koszorús Oszkár könyvtáros 1956-tól 1960-ig járt az iskolába. – Én teszem a dolgom évtizedek óta, de arra nem gondoltam, hogy ilyen elismerést kapok. A családi neveltetés mellett az iskola adta a legtöbbet – fogalmazott. Mihály Gábor szobrászművész azt mondta, a Táncsicsra mindig jó érzésekkel gondol. – Az itt töltött évek alatt kezdtem eszmélni, mint fiatalember. Sokat kaptam az iskolától: jó barátokat és kiváló tanárokat, akik megfelelően elláttak tudnivalóval és útravalóval, ami felnőtt koromban sokat jelentett – mondta. Melega Krisztián

– Két hétig folyamatosan esett az eső, a kukoricának csupán a felét sikerült learatni, és még nagyobb bajban voltak azok a gazdák, akik szóját vetettek, mert annak betakarításához mindenképpen hosszabb ideig tartó száraz időszak szükséges. A felázott földeken a talaj-előkészí-

tés sem indulhatott el időben – vázolta fel a helyzetet az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke szerdán, amikor határszemlére indultunk. Megtudtuk, a napraforgónál nem volt komolyabb gond a térségben, azt a nagy esőzés előtt learatták. Horváth József kiemelte, az utóbbi napokban sokat javult a helyzet, az elmúlt időszak zömmel napsütéses időjárásának köszönhetően jelentősen száradtak a termőföldek, újra járhatóak lettek a földutak. Így, közel három hét csúszás után, ismét elindulhattak a munkagépek. – A kukorica betakarításával előrehaladtak, de vannak még jelentős területek, ahol dolgoznak. Sok munka volt az elmúlt napokban, hiszen egy héttel ezelőtt még több mint 50 százaléka kint volt a földeken, és a sok eső miatt nedves volt a kukorica, ami további szárítási és tisztítási többletköltségeket hozott. Jelenleg a gazdák már a talaj előkészítését és a vetést is végzik gőzerővel a földeken – hangsúlyozta Horváth József. Nem csak Orosháza határában, megyeszerte és országosan is gondot okozott a sok csapadék, csúsztak a mezőgazdasági munkálatok a kukorica és napraforgó betakarításánál és az őszi búza vetésénél is. Lázár Dezső

A Ruszkik, haza! Zúgott 59 éve

’56-ra emlékeztünk

A Történelmi emlékparkban rendezték a városi ünnepséget az 1956os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján. Az ünnepi beszédet BánkiHorváth Sándor, a Táncsics gimnázium nyugalmazott történelemtanára mondta, aki akkor 14 éves volt. – Október 23-án este a Szabad Európa Rádióból megtudtuk, hogy Budapesten ledöntötték a Sztálin-szobrot és harcok is kirobbantak – kezdte az emlékezést. Elmondta, részt vett minden városi eseményen, tüntetésen, így ott volt az október 28-i megmozduláson is, amikor 10 ezer ember vonult az állomástól a Kossuth-szoborig. – Útközben sokan csatlakoztak, valami olyasmit kiabáltak minden-

felé: „Aki magyar, velünk tart”. A Kossuth-szobor közelébe érve meg zúgott a „Ruszkik, haza!”, amit mi is teli torokból ordítottunk – emlékezett. Kiemelte, a forradalmat leverték, de az nem volt hiába. – A diktatúra ugyan maradt, de az emberek bátor kiállása visszafordíthatatlan változásokat indított el, ami ugyan lassan, de elvezetett a rendszerváltáshoz, és az oroszok 1991-ben elhagyták az országot. 1956 példát mutatott a világnak, amelyre mi, magyarok, méltán büszkék lehetünk – zárta Bánki-Horváth Sándor. A beszédet követően a Vörösmarty iskola diákjainak műsora következett, majd koszorúzás zárta az ünnepséget. Bővebben fotókkal: www. oroscafe.hu Melega

közélet

3

Vágányzár Esténként vonatpótló buszok járnak November 6-áig vonat helyett busz szállítja az utasokat Orosháza és Békéscsaba között a késő esti órákban – pályafelújítás miatt. A munkanapokon közlekedő, Békéscsaba állomásról 22 óra 47 perckor induló vonat helyett vonatpótló autóbusz indul, ami az Orosházi tanyák helyett Monor központ buszmegállóban áll meg, Fürjes és Csorvás alsó megállóhelyeket nem érinti.

fenyőfa kerestetik

Orosháza már javában készülődik az adventre – ezúttal is számos programot tartogat a karácsony előtti hónap városunkban. A szervezők remélik, idén is van Orosházán egy szép fenyő, amelyből a város karácsonyfája lehetne. Fenyőgallyakat is keresnek nagy mennyiségben, ebből építené meg az Oros-haza Baráti Kör az óriás adventi koszorút. Aki felajánlana fenyőfát, fenyőgallyakat, kérik, jelentkezzen az info@varosuzemeltetes.hu e-mail-címen, vagy hívja a (68) 512-460-as számot – név, lakcím és telefonszám megadása szükséges. A díjmentesen felajánlott fát az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kivágja és elszállítja. m

Elismerések A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1956 évfordulója alkalmából elismeréseket adott át az október 22-ei, ünnepi állománygyűlésen. Szolgálati jelet kapott a belügyminisztertől, a megyei igazgató pedig dicséretben, jutalomban részesítette 10 év foglalkoztatási jogviszonyban töltött év után Szűrszabó László tűzoltó századost, az orosházi tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettesét. Jubileumi jutalomban részesült 30 év után Lászik Gábor tű. alezredes, az orosházi kirendeltség hatósági osztályának vezetője és Hoboth Zoltán c. tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezető. Közalkalmazotti jogviszonya megszűnése alkalmából kiemelkedő szintű tevékenységéért elismerték Kotormán Antalné ügykezelőt. MeK

Az aktív munkáért A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elismerte azon aktív tagjait, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tették az egyesületükért, a szövetségért. Az október 23-i, békéscsabai rendezvényen az Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete is képviseltette magát, kiemelkedő munkájáért Kasza Béláné, a Rákóczitelepi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület elnöke és Krska Pálné, a Tótkomlósi Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke elismerésben is részesült.

Megemlékeznek Halottak napi megemlékezést tart az önkormányzat. Október 30-án, pénteken 14 órakor az Alvégi temetőben, a magyar hősök sírkertjében az ökumenikus megemlékezést követően a városvezetés képviselői koszorút helyeznek el a magyar, orosz és román hősök sírkertjében, valamint az I. Világháborús Hősök Emlékművénél. Mindenkit hívnak és várnak.

Koszorúznak A Munkáspárt Orosházi Szervezete november 2-án, hétfőn, 14 órakor halottak napja és november 7-e alkalmából az Alvégi temetőben megemlékezést tart a magyar, orosz és román sírkertben. Mindenkit hívnak és várnak, aki részt kíván venni az eseményen.


4

oktatás

Tiszások a dobogón A Tisza iskola rendészetis csapata remekül helytállt a honvédségi haditornán Az idei volt a XIV. haditorna, melyet a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) megyei szervezete és a Magyar Honvédség Toborzó Irodája szervezett megyénk általános és középiskolásai részére. A cél: népszerűsíteni a tartalékos rendszert a diákok körében, valamint felhívni a figyelmüket a KatonaSuli-programra – a programhoz a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény két évvel ezelőtt csatlakozott. Békéscsabán tartották a megmérettetést, a tornára 45 intézmény nevezte 4 fős csapatait – a Tisza iskolát a 11/C rendész osztály diákjai, Mentényi Miklós, Kecskés Richárd, Bőte Martin és Kun-Szabó Erik képviselték. Változatos feladatokat hajtottak végre a diákok, a Tisza csapata kiválóan vette az akadályokat, így a csapat büszkén vehette át a második helyért járó ezüstérmeket. mk

Az alkotás folyamata motiválja | Sokszínű programsorozat a református iskolában

staféta: Orosháziak érdekes életúttal

Kulturális örökségünk őrzője

Rendhagyó nap Reformáció, születés- és egészségnap Rédli Andrással a református iskolában

A református iskola háromszorosan is ünnepelt október 16-án. Az intézmény idén 121 éves, emlékeztek a reformáció évfordulójára és egészségnapot is szerveztek. Ez utóbbira Rédli András világ- és Európa-bajnok vívót is meghívták, a tanulók érdeklődve hallgatták a művelődési házban tartott előadását. A nap folyamán számos program várta a diákokat. Kezdetként a református és az evangélikus templom között a tanulók 1517 métert futottak. A közös reggeli után az iskola egyik idegen anyanyelvű lektora, Taylor Lynn Geiger jóvoltából egyszerre mozgott félezer gyermek, felnőtt. Az iskolatörténeti kiállítás mellett sok érdeklődőt vonzott a 150 esztendeje született Bartóky József fabulaíró történeteinek dramatizált előadása, a református énekek PowerPointos feldolgozása, a bibliai történetek olvasása és gitárra hangszerelt bemutatója, a művészeti iskolások koncertje. A szülő-diák-tanár akadályverseny, a City Rally ragyogó hangulatát a borongós időjárás sem rontotta. A városi gyermekkönyvtár bibliatörténeti foglalkozással kedveskedett az alsósoknak. ld

Romanap Mintegy ötven gyermek vett részt a szentetornyai közösségi házban tartott romanapon A rendezvényt a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által kiírt, a Maros–Körös Köze Oktatási és Kulturális Közhasznú Egyesület által „Mi itt vagyunk!” címmel benyújtott, és nyertes pályázatából valósították meg. Az egyesület elnöke, Bordásné Nyíregyházki Mária kiemelte, a nap célja a közösségépítés mellett a hagyományőrzés volt, a programokat is ezek jegyében állították össze. Rajkiné Hichsi Mária főszervező, a Csemetenevelde vezetője elmondta, kézműves-foglalkozások, előadások, táncház, valamint a gyerekek és felnőttek alkotásaiból nyíló kiállítás színesítette a napot, a cigányok szokásairól pedig filmet vetíttek. A program végén bográcsban főtt „cigány káposzta” és többféle sütemény várta az addigra igencsak megéhezett társaságot. sgy

2015. október 30. • www.oroscafe.hu

Bánfi Gábor azt mondja, ez az ő útja

Staféta című sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, vagy kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalanynak a vé-

gén át kell adnia a stafétát. Melega Tamástól, a Magyar Állami Operaház vadászkürtösétől Bánfi Gábor szobrász-restaurátor művész kapta. felhívás

„BURSA HUNGARICA 2016.” ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti a BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT. Pályázati kiírásra az állandó orosházi lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek „A” vagy „B” kategóriában. • „A” típusú pályázat: a pályázatra azok a felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, vagy felsőfokú szakképzésben, a képzési keretidőn belül folytatják tanulmányaikat. • „B” típusú pályázat: a pályázatra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik: a 2015/2016. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2016/2017. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak

részt venni. • A pályázat részletes kiírása megtekinthető: www.oroshaza.hu./hirek/ http://www.oroshaza.hu/2015/09/30/ bursa-hungarica-palyazat-2016/ és az Orosházi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján. • A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/ palybelep.aspx • A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva, a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt az Orosházi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Csoportjánál kell benyújtani (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. I. emelet 17-18-as iroda). • A pályázat rögzítésének és a polgármesteri hivatalba történő benyújtásának határideje: november 9., 16 óra. • A Justh Zsigmond Városi Könyvtár internetes részének munkatársai szakmai segítséget nyújtanak a pályázat kitöltéséhez, a pályázat zárásához és nyomtatásához. A pályázat elkészítéséhez szükséges feltételeket (internet, nyomtatás) térítésmentesen vehetik igénybe a pályázók.

Elmondása szerint munkája közben leginkább az alkotás folyamata motiválja. Azt is megtudtuk, hogy szeret olyan kézzel fogható anyagokkal dolgozni, mint a kő, az agyag vagy a gipsz. Továbbá, hogy a végeredmény iránti kíváncsiság mindig lendületet, motivációt nyújt számára. Középiskolás éveit ugyanabban a szegedi művészeti szakközépiskolában töltötte, amelybe évekkel korábban első mestere, édesapja is járt. Később Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, ahol sikeresen el is végezte a szobrász-restaurátor szakot. Ekkor már biztosan tudta, hogy ez az ő útja. Az egyetem után tapasztaltabb restaurátoroknál kapott munkát, akikkel a mai napig sokat dolgozik együtt. Munkája miatt az ország számos pontján megfordult már. Kisebb szobrászati munkái vannak például Pusztaföldváron és Szegeden, restaurátorként dolgozott már többek között Budapesten, Pécsett, Székesfehérváron. – Minden munkám más és más, nem lehet klisék alapján dolgozni, minden műtárgyon más probléma adódik, amelyekre igazából csak a vizsgálatok során lehet „receptet írni”. Eddig talán a Győr főterén lévő Mária-szoborkompozíció restaurálása volt igazi kihívás számomra, annak rendkívüli komplexitása miatt, azonban a mostani munkám is kitartást és rengeteg kreativitást igényel. Jelenleg a füzéri gótikus várkápolnán dolgozunk, ami nagyon töredékesen maradt ránk, és ennek

a rekonstrukciós és restaurátori munkálatai is rendkívül összetettek. A kápolnából jóformán csak a falak és rengeteg kőtöredék maradt fent. Ezekből rekonstruáltuk a gótikus ülőfülkéket, mérműves ablakokat és a csillagboltozatot is – emelte ki az orosházi szobrász-restaurátor művész. Bánfi Gábor igen büszke a Gyopárosfürdőn található kőből kifaragott Szent-Györgyi Albert szobrára, mely alkotásról a művészeti lektorátus is elismerően nyilatkozott. – A szobrászatban leginkább az alkotás folyamata izgalmas számomra, a restaurálásban pedig a tárgynak a történetisége, kora, szépsége fog meg, valamint az a tudat, hogy „meghosszabbíthatom egy kulturális örökségünk életét”. A tehetséges művész városunkat is szépítette már munkáival. A főtér kialakításakor az ő vezetésével történt a Kossuth-szobor áthelyezése, mely emlékművön állagmegóvási munkálatokat is végzett. Gábor nevéhez köthető még például az Árpád-kertben lévő Hősök szobrának a restaurálása, és a főterünket ábrázoló térplasztikát is ő készítette. – Szeretnék minél több nívós műemléket restaurálni, de szeretném, ha jutna időm szobrászkodni is. Na és a családra is minél több időt szeretnék szánni. Két szép gyermekem van, aminél többet nem is kívánhatnék… – tette hozzá Gábor, aki a stafétát egyik gyermekkori barátjának, Szabó Noémi testépítő-világbajnoknak adta át. Sárhegyi Tímea


www.oroscafe.hu • 2015. október 30.

Ünnepelt a művészeti iskola | A zene, mint menekülés, út és cél

Visszajöttek egykori iskolájukba

Egy hely a tehetségekért

kultúra

5

pro gr a ma jánló Folk Tanya lesz a művelődési központban október 30-án. 17 órától Gyermektáncház: gyermekjátékok, moldvai és bodrogközi táncok tanítása, daltanulás. 19 órától Felnőtt-táncház Magyarszentbenedeki táncok tanítása, szabad táncolás. Zenél a Juhász Zenekar. Orosházi Moly Galeri-találkozó lesz a városi könyvtárban október 31-én, szombaton 15 órától. Kulturális Szemle – Reunion koncert a Rock Klubban október 31-én, 20 órától. Vendég a Cultguard együttes. A belépés ingyenes. Halloween hétvége Gyopárosfürdőn. A szombat éjszakai fürdőzésre ingyenes belépést kapnak

azok a vendégek, akik halloween jelmezben érkeznek. A Játékkuckóban szombaton és vasárnap halloween-dekorációt készítenek a gyerekek. A Játékkuckó mindkét nap 10–18 között lesz nyitva és ingyenes ezen a hétvégén. Richard Baer: Hitted volna? színházi előadás Hernádi Judit és Kern András szereplésével a művelődési központ színháztermében november 2-án, hétfőn 19 órától. Vinculum Szabadegyetem: Dr. Horváth Péter kutató biológus Személyre szabott gyógyászat intelligens számítógépes algoritmusok segítségével címmel tart előadást a Táncsics gimnázium aulájában november 5-én, csütörtökön 16 órától.

Gyermekek öröméért Egykori tanítványok is felléptek a táncgálán • fotó: Kecskeméti Krisztina Hosszú ünnepi programsorozaton több százan vettek részt. Mindenki valamilyen módon kötődött az évfordulóhoz: 60 évvel ezelőtt kezdte meg működését az egykori zeneiskola, mai művészeti iskola Orosházán. A 15 éve társművészetekkel kibővült kínálat nemcsak az orosházi, de a környék településeinek családjait is érinti. Mindez tükröződött az évfordulós eseményeken is, rendre büszke szülők jelentek meg, és a fellépés

izgalmától nyüzsgő-mozgó gyerekek. Ugyanakkor mai és egykori tanárok, növendékek is felléptek, saját területükön bemutatkoztak. Voltak, akik azért vállalták az egyéni és közös muzsikálást, táncolást, hogy köszönetüket fejezzék ki hajdani iskolájuknak. A „nagyok”: tovább tanuló fiatalok, tanárok, művészek ugyanakkor példaként álltak a mai növendékek előtt. Mint a különböző beszédekben többször is elhangzott: a művészeti iskolának éppen az a célja, hogy fel-

fedezze és kibontakoztassa a tehetségeket. Kőszegi-Németh József igazgató köszönetet mondott minden egykori és mai pedagógusnak mindazért a munkáért, ami az intézmény sikereihez hozzájárult, a növendékek fejlesztését szolgálta. Az események sorából a jubileumi hangverseny kiemelkedett, olyan zenei estet adtak a város zeneértő közönségének, amely minden kétséget kizáróan meggyőzhetett bennünket: érték születik ebben az iskolában. B. Imre Julianna

Művészettel ünnepeltek Tartalmas társasági eseménnyel ünnepelt a 10 éves közösség. Megspékelve azzal, hogy a testvérvárosi kulturális kapcsolatok építéseképpen nagykárolyi alkotók mutatkoztak be munkáikkal. Helyszín a művelődési központ, főszereplő a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete. Kiállításmegnyitó, könyvbemutató és születésnapi fogadás követte egymást. A színháztermi előtérben Lendvay Zoltán festőművész tárlata (novem-

ber 13-ig látható), majd Sróth Ödön költő, a Nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke közelmúltban megjelent verseskötetének bemutatója adott lelki táplálékot a szép számú érdeklődőnek. Köszöntötte az ünneplőket Dávid Zoltán polgármester is, a város oklevelet is adott az egyesületnek. Az elnök, Szilasi-Horváth Tibor köszönetét fejezte ki a városvezetésnek. Hasonló lendületet ígért a további munkájukban is, melynek célja a kulturális és szabadidős tevékenység

révén hozzájárulni az érintett korosztály életminőségének javításához. Mint ismert, az egyesület létszáma mára 60 körülivé gyarapodott, rendszeres havi foglalkozásaikon előadásokat, a naptárhoz igazodó ünnepségeket szerveznek és nagyon sok kirándulást. Nem csak pedagógusok, vagy orosháziak, vagy nyugdíjasok, bárki tag lehet, aki elfogadja alapszabályukat. Az egyesület legnagyobb rendezvénye a minden évben népszerű Amatőr alkotók kiállítása. B.I.J.

Orosházi múzsa: Lázár Attila Hobbija a zeneírás » Az interneten nemzetközi sztár

Attila a húszéves orosz hangszórókkal és egy egyszerű otthoni számítógéppel gyártja zenéit • fotó: Rajki Judit Lázár Attila ugyanolyan, mint bármely hétköznapi huszonéves srác, ugyanúgy öltözködik, ugyanúgy dolgozik. Viszont senki se mondaná meg róla, ha szembe-

jönne az utcán, hogy Attila hobbiból Steve Kid néven világhírű techno producer. – A zene nekem menekülés, de út és cél is egyben – fogalmaz Attila.

Zenéit rengeteg külföldi DJ játs�sza. Pörgette már a zenéit Fedde Le Grand, megjelenései vannak a Main Ground Recordsnál, amit Belocca vezet. Maga Mark Knight is intézte kiadásait, a Tool Room Recordson keresztül. A 1605 Recordsnál – ami egy német kiadó, egyenesen a műfaj diktátora, UMEK kezében – rendszeresen adják ki Steve Kid legújabb munkáit. Attila persze nem csak a karosszékben hátradőlve figyel. Legnagyobb fellépése eddig Montpellier-ben, Franciaországban volt 2014ben egy fesztiválon. – Igazi húzónevek mellett bizonyíthattam tudásom, a közkedvelt Matt Sassari után következtem. Nem tudom elmondani, mekkora örömöt éreztem, amikor kiléptem a 2500 tomboló fiatal elé zenélni – mondja Attila, akivel bővebb interjú az OrosCafén. Lázár D.

Ez örökre a miénk? – kérdezte egy tavaly decemberi napon az egyik orosházi óvodás, amikor csoporttársaival kinyitották a lakatot a főtéren felállított óriási városi adventi házikón, és csillogó szemmel kiáltottak fel: egy szánkó! A Jövő Építők TDM jótékonysági kezdeményezésének nagy sikere volt, cégek, egyesületek, magánszemélyek csatlakoztak és egy városi összefogás eredményeként valósult meg az akció, mely idén folytatódik. November 29. és december 24. között áll majd a főtéren a 24 ablakos városi adventi naptár, ahol lehetőséget biztosítanak Orosháza valamennyi óvodáscsoportjának, hogy

ajándékra leljen. Mivel városunkban több mint negyven óvodáscsoport van, a tervek szerint egy napon akár két csoport is kinyithatja a meglepetésládát – tudtuk meg a TDM tájékoztatásából. Bel- és kültéri játékok, játszótéri elemek, kreatív eszközök, édességcsomagok, csoportos mozi/színházjegy, egy kiránduláshoz busz/ belépők biztosítása – néhány ötlet az ajándékokhoz a szervezők részéről. A támogatók jelentkezését november 18-ig várják (a felajánlott ajándék, illetve annak megjelölésével, hány csoportnak helyeznének el ajándékot). Kérdés esetén is az oroshaza@tourinform.hu e-mail-cím a megoldás. vági


6

magazin

Ügyeljünk a mécsesek biztonságos elhelyezésére | A kamerák az itt élők nyugalmát szolgálják

2015. október 30. • www.oroscafe.hu

Tisztelettel, kegyelettel Bővült a FogLak Múltban járva » Halottak napi készülődés

24 fedél nélkülinek nyújtottak segítséget az újrakezdéshez a FogLak program keretében. Még 2014 áprilisban indította el az orosházi Egységes Szociális Központ (ESZK) hajléktalanszállója a FogLak programot, ami október 31-én zárul, ám némi megtakarításnak és a hajléktalanok részéről tanúsított érdeklődésnek köszönhetően bővült a program. – A program kiírójától engedélyt kértünk, hogy újabb fedél nélkülieket vonhassunk be, és számukra is biztosítsuk mindazt, mint az előző két csoport tagjainak. Ezt megkaptuk, így júniustól újabb hat hajléktalannak szerveztünk külön-

Az orosházi piacon hétvégén is beszerezhetjük a csokrokat és koszorúkat • fotó: Kecskeméti Krisztina A zsúfolt temetőkben fokozottan Legtöbbünk számára ismert a vesz- tém, a cserepes 300 forinttól 1000 érdemes ügyelnünk értékeinkre. teség érzése, ezért is gyújtunk gyer- forintos összegig kapható. Sokféle Jó tanács: táskáinkat ne hagyjuk tyát az év ezen időszakában elhunyt a kínálat méretből, színből egyaőrizetlenül a sírokon, értékeket ne szeretteink emlékére, és díszítjük ránt – mondta el lapunknak Kovács tároljunk külső zsebeinkben. Gonsírjaikat a kegyelet virágaival. Az Károlyné árus. A koszorúkból is mind a virág- dosan zárjuk a parkoló autókat, orosházi piacokon a koszorúk, cserepes és szálas virágok széles vá- boltokban, mind pedig a piacon értéktárgyak ne maradjanak a járlasztéka még a hétvégén is elérhető. bőséges a választék. Különböző mé- műben. – Sokan több hónap után ilyenA temetők kapui pedig a szokott retű és alapú koszorúkat vásárolhakor próbálják rendbe tenni a sírotunk, pénztárcánktól függően. rendnél később záródnak. kat, melynek során ügyelni kell arra – Általában 400 forinttól 5500 Ezekben a napokban a múltban is, hogy a sírrendezéssel ne zavarják járunk – elhunyt szeretteinkre em- forintig áruljuk a koszorúkat, méa többi temetőlátogatót – mondta lékezünk, értük gyújtunk gyertyát. retkülönbségeik szerint. Legjobban el Lászlóffy Róbert. A temetőt üzeAzonban a múltat idézve is figyel- az élőfenyős koszorúkat keresik – meltető cég képviselője hozzátetnünk kell a jelenre, hogy a meg- emelte ki Szigeti Dóri árus. A helyi virágüzletekben ennél te, minden évben előfordul kisebb emlékezés békességét semmi ne zavarhassa. Ebben nem csupán az kicsivel drágábban vásárolhatunk. tűzeset, ezért ügyeljünk a mécsesek orosházi temetőkben dolgozók, ha- A kisebb koszorúkért 500-600 fo- biztonságos elhelyezésére, hogy a nem a rendőrség is segítségünkre rintot kérnek, míg egy nagyobb megemlékezést semmi se zavarhasSárhegyi Tímea lesz, a polgárőrök és a közterület- selyemkoszorú tízszer ennyi. A vi- sa meg. felügyelők is ellenőrzésekkel ké- rágboltokban és a piacon azt tapaszA temetők 7 órától látogaszülnek a következő napokra. For- taltuk, hogy a mécsesekből szűkös galomkorlátozásra nem kell számí- a választék. Az általunk megkérdetottságtól függően 20 óráig tani, a temetők estig látogathatók. zett eladók szerint az ok egyszerű: lesznek nyitva. A mozgáskorHalottak napjára már hetekkel nem tudják felvenni a versenyt a látozottak autóval bármikor korábban felkészülhetnek a meg- multinacionális cégekkel, a többség bemehetnek a temetőbe. Az emlékezők. Szerdán az orosházi ezekben az üzletekben vásárol. A idősek és azok, akik több piacon jártunk, ahol megtudtuk a szeretteinkről való megemlékezés mindent visznek magukkal, helyi árusoktól, nincs sok változás bizony költséges lehet, Gombkötő szintén behajthatnak, azonaz elmúlt évekhez képest a szokáso- Jánosné például már a nyár közepén ban ezt követően temetőn elkezd félretenni, hogy jusson kokat illetően. kívül kell parkolniuk. – Idén is közkedvelt a krizan- szorúkra, idén 12 darabot vásárolt.

Célegyenesben a térfigyelő pályázat

Heteken belül indul a rendszer

A főtéren már működő kamerákat is csatlakoztatnák az új rendszerhez Állítják a térfigyelő kamerák oszlopait, és hamarosan elkészül a beérkező képeket fogadó úgynevezett szerverszoba is – célegyenesben a közbiztonságot és bűnmegelőzést szolgáló térfigyelő kamerarendszer kiépítése. Az önkormányzat még korábban nyert jelentős forrást a térfigyelő

rendszer kiépítésére – 34 millió 500 ezer forintból valósíthatják meg az elképzeléseket. A sikeres pályázatnak köszönhetően legkésőbb november végéig 19 kamerát helyeznek el városszerte, és kiépítenek egy diszpécserközpontot is, mégpedig a városháza első emeletén – ide érkeznek majd be az adatok. A kamerák új oszlopokra kerülnek, ezeket az

oszlopokat már állítják a kijelölt területeken. – A kamerák a megelőzésben, a tettenérésben és az utólagos felderítésben is nagy segítséget jelentenek, ezért különösen fontos ez a projekt. Örömmel látom, hogy karnyújtásnyira a megvalósítás. Noha Orosháza alapvetően biztonságos város, mégis úgy vélem, állandó és kiemelt feladatunk a közbiztonság javítása, és ezért mindent meg is teszünk – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester. A rendszer 7 fix kamerájával az Orosházára bejövő utak forgalmát ellenőrizik majd, további 12, függőlegesen és vízszintesen is mozgó, zoomoló kamerát pedig a város főbb pontjain helyeznek el, optikai kábeles rendszert építenek ki. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a rendszer bővíthető legyen újabb pályázati lehetőség esetén, illetve a már meglévő kamerákat gond nélkül csatlakoztathassák. (x)

léletváltás történjen az egészségük terén is. Október 22-én, a hajléktalanszállón tartott rendezvényen a meghívottak között voltak a vöröskereszt és a békéscsabai Egyensúly AE Egyesület képviselői is. A civil szervezetek bemutatkoztak, tevékenységük alappilléreiről szóltak. Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka, a Fehér Kígyó Gyógyszertár vezetője arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a gyógyszerek hogyan jutnak el a patikába, valamint a különböző szűrővizsgálatokhoz biztosították a megfelelő eszközöket. Dr. Herczegfalvi Csanád, a Fehér Kígyó Gyógyszertár szakgyógyszerésze előadásában a probiotikumokról szólt. A nap egészséges ételek kósto-

Szűrővizsgálatot is tartottak • fotó: Kecskeméti Krisztina böző tréningeket, képzéseket, ta- lójával ért véget. A program a három nácsadásokat – tájékoztatott Vaszkán csoport tagjainak ezen a héten egy Erzsébet, az ESZK vezetője. Mint a közös kirándulással zárul, végül nokorábbi résztvevőknek, úgy nekik is vemberben egy szakmai konferencirendeztek egészségnapot, hisz fon- ával fejeződik be a projekt. tosnak tartják, hogy egyfajta szemSomodi Gyöngyi


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2015. október 30.

sport

Remekeltek az erőemelők a magyar bajnokságon | ONKC – Nyertek a Szeged ellen a lányok

OFKSE: a PLER után Mezőkövesden

»

Szerda este a PLER Budapest együttesét fogadta hazai pályán az Orosházi FKSELINAMAR NB I-es férfi kézilabdacsapata, és a sok hibával tarkított találkozón végül 25-25 arányú döntetlent ért el. A vezetőedző szerint amikor eldönthették volna a mérkőzést, nem tudtak gólt lőni. Szombaton ismét bajnoki meccs vár Vladan Jordovic gárdájára, ezúttal Mezőkövesden. Részletes tudósítás az OrosCafén fotó: Rajki Judit

7

Véget ért egy sorozat Rangadót játszottak vasárnap Rákóczitelepen

A listavezető udvariatlan vendégnek bizonyult, győzelmével megszakította a Rákóczi kilenc heti veretlenségi sorozatát. Rákóczi Vasas SE – Méhkeréki SE 0 – 3 (0 – 1) Megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza-Rákóczitelep, 300 néző. V.: Barta T. (Petrovszki Gy., Halma S.). Polyák László edző: – A középkezdés után kapott gól nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását, de ezen a napon a Méhkerék megérdemelten nyert. A 3. helyen álló Rákóczi október 31én, szombaton a 7. helyezett Körösladány otthonába látogat. betkó

Rangos versenyeken

Taroltak a toldisok Pintér Attila emlékére Ezúttal a Győrszentivánban rendezett magyar bajnokságon remekeltek, a mérlegük: kilenc első, két második, három harmadik és egy negyedik hely. Október 24-én rendezték meg az Ifjúsági, Junior és Masters Erőemelő Magyar Bajnokságot Győrszentivánban, ahol az Orosházi Toldi SE versenyzői is indultak. Musztafa Imre tanítványai közül a +84 kg-os kategóriában Lovas Mónika 497,5 kg-mal a súlycsoport junior magyar bajnoka lett, és a női mezőny legjobbjának bizonyult, abszolút első helyen végzett. Ugyanitt Haklik Dorottya 455 kg-os eredménnyel a bronzérmet szerezte meg, emellett abszolút bajnoki második lett. A férfiaknál 74 kg-ban a még csak ifjúsági versenyző Paczuk Ádám 517,5 kg-ot teljesített. Ifjúságiaknál a dobogó legfelső, míg junioroknál a második fokára állhatott, emellett ifjúságiaknál az abszolút bajnoki cí-

met is elhozhatta. 93 kg-ban Szabó Árpád bronzérmet szerzett 680 kg-os teljesítménnyel. Farkas Ádám a 120 kg-osok mezőnyében junior magyar bajnok lett. Guggolása (300 kg), felhúzása (303 kg) és összetett (798 kg) eredménye új junior országos csúcs. A +120 kg-os kategóriában hárman is bemutathatták tudásukat. Véró Alex, aki még csak elsőéves junior, a kategória legjobbjának bizonyult 740 kg-os összteljesítményével. Rajos Erik szintén elsőéves, ő a negyedik helyen végzett 530 kg-mal. Bodnár István a masters2 korcsoport magyar bajnoki címét szerezte meg. István mindegyik fogásnemnél és az összetett, 700 kg-os eredményével is új masters2 országos csúcsot állított be, továbbá a masters2 abszolút bajnoka. A junior férficsapat tarolt, magyar bajnokok lettek. Az Orosházi Toldi SE sportolói összesítve kilenc első, két második, három harmadik és egy negyedik helyet szereztek. vági

több mint 200-an a szőnyegen

Országos verseny

A 2008-ban elhunyt orosházi edzőre, sportvezetőre, Pintér Attilára emlékeztek a versenyzők, sportbarátok az elmúlt hétvégén. Orosházán nyolcadjára rendezték meg a nemzetközi Pintér Attila Emlékversenyt október 23–24-én az Eötvös-csarnokban. A rendezvény első éveiben még ifjúsági és felnőtt versenynek számított, viszont a szervezők úgy döntöttek, mivel Pintér Attila nevelőedző volt, hogy újonc és serdülő korosztályoknak hirdetik meg az eseményt. Több mint 400 nevezőt fogadtak az ország minden tájáról, ezenfelül Romániából és Izraelből is érkeztek versenyzők. – Az orosházi versenyzők közül valamennyien újonc korcsoportba tartoznak. Tőlük még kiemelkedő eredményt nem várhatunk. A lényeg, hogy szokják a légkört. Ez jó lehetőség arra, hogy a versenyekhez

OXXO Energy Orosházi NKC – Kézilabda Szeged SE 26–22 (15– 10) NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Eötvös-csarnok. Vezette: Nyitrai Szabolcs, Panyi Loránd. Orosháza: MAKAI – Antal 1, NYAKÓ 4, Lovistyék 6, Butt 2, Dancsó 4, TAKÁCS 5. Cs.: Ádász, Domokos, ZVOLENSZKI 2, FAZEKAS 2, Horváth, Molnár, Balogh, Szűcs. Edző: Papp László.

A majd százéves orosházi birkózás három nagy alakjára, Felföldi Sándorra, dr. Sándor Lászlóra és Hegedűs Pálra emlékeztek a birkózók az október 17-i országos versennyel az Eötvös-csarnokban. A diák 1-es korcsoport (2002– 2003-ban születettek) orosházi ranglistaversenyére 47 egyesület 210 versenyzője érkezett, hogy kivívhassa a részvételi jogot az országos bajnokságra. Kemény, sokszor lát-

ványos, és szinte mindig sok pontot hozó küzdelmeket láthattunk. A verseny három névadójának családtagjai jelenlétében egy remekül szervezett és ideális körülmények között lebonyolított küzdelemsorozatot izgulhatott végig az Eötvös-csarnok közönsége. A vendéglátó Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai helyezései: 76 kg Csatlós Martin V. hely, 35 kg Nagy Gergő VII. hely, 32 kg Török Zsolt VII. hely. Csányi J.

A serdülő „B” korosztályos országos bajnokságon 170 induló között négyen képviselték az orosházi színeket Cegléden. 36 kg-ban Sárközi Gergő, míg 57 kg-ban Balogh Bence ötödik helyezést értek el. – Figyelembe véve, hogy a felkészülést sérülések és betegségek nehezítették, elégedettek lehetünk az eredménnyel – tudtuk meg Tóth Béla edzőtől. A Nyílt Budapest Bajnokságon Diák A-B-C korcsoportban 341 induló mérettette meg magát. Az orosháziak közül diák A 35 kg-ban Györki Dániel csak a döntőben talált legyőzőre, így ezüstérmet szerzett. Edzők: Tóth Béla és Patyi Gábor. g

Indulhat a vb-n

Az első hazai siker

A múlt vasárnapi mérkőzésen a kilencedik helyezett ONKC a 13. Kézilabda Szeged SE csapatát foA birkózás kemény sport, kell a kitartás • fotó: Rajki Judit

hozzászokjanak és egy-egy ranglistapontot elcsípjenek – fogalmazott Bogdánffy Csaba, a PET-BAU ASE szakosztályvezetője. Az orosháziak, Hudák Dorina, Varga Bernadett és Molnár Levente végül a várakozásnak megfelelően teljesítettek, eredményeikről részletek az OrosCafén olvashat. LD

Az elmúlt két hétvégén is kiválóan szerepeltek az Orosházi Judo SE versenyzői

gadta, és a nézőtéren mindenki meg volt győződve arról, ha valamikor, akkor most meg kell, hogy szülessen az első hazai siker. Szerencsére a lányok erre nem is cáfoltak rá, esélyeshez méltóan nyerték a mérkőzést. Papp László edő: – Hosszas vajúdás után, de végre megszületett az első hazai siker, és ennek én nagyon örülök. A következő NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés: 11. 07. szombat 18 óra, OXXO Energy Orosházi NKC – DVSC-TVP II. csányi

Budapesten szervezték meg a Bodypower testépítő versenyt október 10-én, amelyen Bálint Krisztián is indult. Az orosházi IFBB Men's Physique versenyző, Gildamax csapattag már gyakorlottan mozog a hasonló rangos megmérettetéseken, hisz idén a siófoki Scitec Muscle Beach versenyen sikerült az első helyet megszereznie. Bár most a 2. helyezést szerezte meg a Men’s Physique 178 cm alatti kategóriában Gildamax csapatával, de ezzel sikerült kvalifikálnia magát a novemberi budapesti világbajnokságra. Krisztián bemutatkozó filmje az OrosCafén. ld

Emléktorna A Mezőhegyes csapata nyert a Janecska-emléktornán Október 25-én rendezték meg Orosházán a XVI. Janecska József Emléktornát, amelyen Battonya, Mezőhegyes, Szentes és Orosháza öregfiúkcsapatai emlékeztek meg az 1998-ban elhunyt Józsi bácsira (népszerű nevén Dikire), aki a Határőr Kerületparancsnokság főszakácsaként, illetve a Határőr Dózsa labdarúgócsapat mindeneseként (szertáros, pályagondnok, beszerző, segédedző, cipőpucoló és természetesen szakács) alkotott maradandót Orosháza sportéletében. A szoros mérkőzések után a torna végeredménye: 1. Mezőhegyes, 2. Orosháza, 3. Szentes, 4. Battonya. Legjobb kapus: Határ Dániel (Szentes). Gólkirály: Köteles Sándor (Mezőhegyes). Legjobb játékos: Kránitz Attila (Orosháza).

Sportműsor Kézilabda: Orosházi FKSE-LINAMAR U23 – Nyíregyházi KC NB I/B-s bajnoki mérkőzés november 1. vasárnap, 18 óra.


8

mozaik

anyakönyv Megérkeztek Palotás Tamás Sándor és Éliás Henrietta leánya Vivien, Kovalik Róbert Pál és Kádi Anita leánya Kinga, Czakó Zoltán és Gergely Tímea fia Milán, Szlovák István és Bilik Petra leánya Szabina Zsófia, Végh Norbert György és Bella Andrea fia Zsombor, Nagy István Zoltán és Szömörei Szilvia fia István Áron, Bondár Zoltán és Nagy Edit leánya Zsóka, Kovács Ferenc és Földesi Renáta fia Péter Áron Házasságot kötöttek Kovács Tibor és Papp Judit, Baricsa Imre és Andrejkovics Rita

Egyedülálló tárlat Orosházán | Gyermekkora és a hazai tájak elevenednek meg Pataj Pál festményein

2015. október 30. • www.oroscafe.hu

Ne ítélj elsőre!

»

Vannak, akik kizárólag a külső alapján ítélkeznek, avagy ítéltetnek meg. A sztereotípiák elleni küzdelem jegyében fotókiállítás látható Orosházán, Püspöki Zsolt amatőr fotós 24 képét állították ki. Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat sikeresen pályázott, ennek köszönhetően jött létre a tárlat, mely november 6-áig a Diáktanyán, 7-én a PMK-ban látható. fotó: Püspöki Zsolt

fogadóóra Dávid Zoltán polgármester fogadóóráját november 10-én, kedden tartja 13 órától 16 óráig.

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ingyenes ételosztást tart október 31-én, szombaton 13 órától a Szőlő városrészben, a Képessy utca 3. szám alatti épület udvarán.

patikaügyelet Október 26-ától november 1-jéig: Csillag Patika 5900 Orosháza, Széchényi tér 1. tel.: (68) 411-183 November 2-ától november 8-áig: Pingvin Patika, 5900 Orosháza, Győry V. tér 1. tel.: (68) 415-815

traffipax 10. 30.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 10. 31.: BajcsyZsilinszky u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u. 11. 01.: Bajcsy-Zsilinszky u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u. 11. 02.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent István u. 11. 03.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent István u. 11. 04.: Bajcsy-Zsilinszky u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 11. 05.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 11. 06.: Bajcsy-Zsilinszky u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u.

Ötven év munkássága Hajba kapott és nyert

Rácz Norbert újabb sikere Az V. Balmazújvárosi Hajkarneválon október 18-án Rácz Norbert két kategóriában is indult, és mindkettőt megnyerte. Az országos versenyen a fodrászokon kívül sminkesek és műkörmösök is összemérhették tudásukat, összesen mintegy száz versenyző indult. A felnőtt fodrász versenyzők hét kategóriában mutathatták meg, hogyan bánnak az ollóval és hajszárítóval. Rácz Norbert (képünkön jobbról) gá-

ovtv-műsor

kutyaszorító Nem várt ajándék volt nemrégiben a menhelynek Galóca, aki nap mint nap nagytakarítást végez, rendületlenül rámol, pakol. Szereti a cipőket, de a labdával is szívesen játszik. Kiváló az alkalmazkodóképessége, gyorsan tanul. A gyerekek játszópajtása. Magyar vizsla keverék, szuka kiskutya. »»Telefon: 06 (70) 619-2307, hétfőtől péntekig, 8 és 15.30 között »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308

OROSHÁZI

Rotary-segítség Az Orosházi Rotary Club 40 ezer forinttal támogatta a nyitott gerinccel született Zsófikát. A Rotary helyi szervezete mindig ismert volt jótékonykodásáról. Többek között nyaranta rendszeresen szerveznek táborokat hátrányos helyzetű, de jól tanuló gyerekeknek, segítették már a vadvirágosokat és bölcsiseket is, és egy alkalommal az elsősök lisztérzékenység-szűréséhez szükséges tesztek beszerzéséhez is biztosították az anyagi forrást. Most ismét úgy döntöttek, segítenek. – Szeptemberben országos Rotarytalálkozó volt Zánkán. Benkő Mihály

LELKETLEN ÉS AGYATLAN

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze show szombaton 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Orosházi FKSE-LINAMAR PLER Budapest NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés október 30-án, pénteken 17 órától, Mezőkövesdi KC – OFKSE-LINAMAR találkozó november 2-án, hétfőn 17 órától. Orosháza város képviselő-testületének soros ülése élőben október 30-án 9 órától, a felvétel ismétlése november 3-án, kedden 12 órától.

dorosi fodrász kettőben: a férfi divat hajvágás és a férfi klasszikus szárítás kategóriában indult. A fiatal tehetség babafejen és élő modellen egyaránt tökéletes frizurát készített, munkáival mindkét kategóriában kiérdemelte az első helyezést. – Minden verseny nehéz, sokat kell készülni, gyakorolni, de megéri. Ismét első helyezett lettem, két kategóriában is, így még két serleggel gazdagodtam. Valójában leírhatatlan érzés volt, amikor felállhattam a dobogó legfelső fokára. Az ilyen sikerek és az ezzel járó elismerések motiválnak – hangsúlyozta Norbert, aki legutóbb szeptember 6-án a fővárosban megrendezett versenyen Felnőtt Férfi Full Fashion Look kategóriában lett magyar bajnok. Jelenleg a decemberi megmérettetésre készül. ST.

ÉLET

előző elnökünk vezetésével klubunk csapata orosházi tányéros levessel és tárcsán sütött palacsintával hívta fel a figyelmet városunkra. Ez együtt járt némi adománygyűjtéssel is. Klubunk úgy döntött, hogy az itt összegyűlt mintegy negyvenezer forintot Zsófika családjának ajánlja fel. Tudjuk, hogy ez csak egy csepp a terhek enyhítésében, de a tengerek is cseppekből állnak – tájékoztatott Mák Imre, az Orosházi Rotary Club elnöke. Mint ismert, hamarosan egy vizsgálat vár Zsófira, aztán a tervek szerint még karácsony előtt beültetik azt a speciális hallókészüléket, ami külföldről érkezett. sgy JÓ EZ A ZOMBI JELMEZ! HOGY KÉSZÜLT?

ÜDV A HALLOWEEN BULIBAN!

LELKETLEN ÜGYVÉDNEK AKARTAM ÖLTÖZNI, DE A BEJÁRATNÁL BEESTEM A RÓZSABOKORBA!

Az elmúlt fél évszázad munkásságának mérföldköveit gyűjtötte össze Pataj Pál, tárlata november 17-éig látható a Városi Képtárban. Festményeiről egyaránt visszaköszönnek a Kárpátok hegycsúcsai és a mesés alföldi égbolt. Nem csak tájképeit láthatjuk, legújabb festményei a csillagok titkát igyekeznek megfejteni, az emberi lét értelmét próbálják a nézőknek elmagyarázni • fotó: Kecskeméti Krisztina

A hét embere Szilasi-Horváth Tibor, a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesületének elnöke, aki immár 10 éve áll a civil szervezet élén. Vezetésével megháromszorozódott a tagság, fontos szerepük van az érintett korosztály kulturális életének gazdagításában. Több olyan rendezvényt indítottak el, amellyel másokat is megszólítanak, legnépszerűbb az évente tartott Amatőr alkotók kiállítása. Gépész-üzemmérnöki, közoktatási szakértői, műszaki tanári múlttal, egykori önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként korábban is jelentős szerepet vállalt a város életében. Mára azt vallja: főállású nagyapaként a világ legboldogabb embere. Bővebb interjú: www.oroscafe.hu ij

telefonszámok

HÍVJ MENTŐT!

Polgármesteri Hivatal

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Mentőállomás

Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105

Mezőőrség DJ

Tel.: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.