PécsiBölcsész Magazin_2019. ősz

TARTALOMJEGYZÉK 4 5

Elnöki köszöntő Főszerkesztői előszó

ÖNDEFINÍCIÓ 6-7 8-9

10-11

12-13 14-15

Tóthi Adrienn: „A bölcsészek meghatározó jellemek” – interjú Heidl Györggyel Pálfi Máté: Legyen a világ olyan, mint a bölcsészet!

– interjú a Kerényi Károly Szakkollégiumról Mammel Diána: „A pécsi bölcsészlét egy inspiráló és kulturálisan zsongó közösségbe való belepottyanás” – mini közvéleménykutatás Keller Viktória: Egy UFO vallomásai Bőzsöny Bálint: A bölcsészsztereotípiák ellen való orvosságról

ÍGY ÍRUNK MI 16-17

18-19 20-21 22-23 24-25

Anta János Attila: „Ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság” – interjú Simon Adél Csengével Tóthi Adrienn: Az író szemszögéből: egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig Maros Lilla: Bölcsésznek lenni…Te mit hozol ki belőle?

Jónás Dániel József: Utuku Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

BÜSZKESÉGEK 26-27 28-29 30-31

32-33 34-35 36-37

Pálfi Máté: Határ a csillagos ég Makk Flóra „A regény egy mozaik vagy puzzle” – interjú Kiss Tibor Noéval Ali Nasrullah–Maros Lilla: „A való életből hozott példák nagyon fontosak” – interjú Vörös Zoltánnal, az Év Oktatójával Pálfi Máté: Irodalom több nézőpontból – interjú Milbacher Róberttel Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet Szabó Bianka: „Jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek” – interjú Magyar Olivérrel

AGYRESZELÉK 38-39 40-41 42-43 44-45 46-47 48-49 50

Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon Molnár Bence: Sorry to Bother You – sötét lónak se füle, se farka Keller Viktória: Terítéken a bölcsész Jüch Romy: Kevesebb hulladék, kevesebb gond – interjú a zero waste-ről Maros Lilla: 25 éve Jóbarátok – Atya! Úr! Isten!

Fehér Martin: „Első látásra szerelem” – portrébeszélgetés az e-sportról Anta János Attila: A britpop fenegyereke nem tágít – Liam Gallagher: Why Me? Why Not. (2019)

PécsiBölcsész – bölcsész kulturális és közéleti periodika Kiadja a PTE BTK Hallgatói Önkormányzata.

Felelős kiadó: Glázer Bálint Főszerkesztő: Szabó Bianka Tördelőszerkesztő: Siegler Anna Olvasószerkesztő: Zsunics Mária Borító: Szobonyai Mihály Íróink: Anta János Attila, Bőzsöny Bálint, Fábián Patrik, Fehér Martin, Jónás Dániel József, Jüch Romy, Keller Viktória, Makk Flóra, Mammel Diána, Maros Lilla, Merkl Nóra, Molnár Bence, Pálfi Máté, Rónoki Bertalan, Szabó Bianka, Tóthi Adrienn

IMPRESSZUM

Fotó: Bali Cintia, Farkas Zsófia, Illés Emma, Jüch Romy, Lapat Lili, Pál Zsombor, Szobonyai Mihály Grafika: Keller Viktória, Kovács Alíz, Szabó Anna Logó: Kincses Endre Cím: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

– Diákcentrum Telefon: +36 (72) 503 600 / 24235 Fax: +36 (72) 503 613 Honlap: www.pecsibolcsesz.hu, szerkesztoseg@pecsibolcsesz.hu

Kedves Pécsibölcsészek!

Ha ezt olvassátok, bizonyosan kezetekben fogjátok a PécsiBölcsész kulturális és közéleti periodika friss kiadását, amely 2017 után ismét útjára indul. Remélem, ez nektek is legalább akkora öröm, mint azoknak, akik azon dolgoztak az elmúlt időszakban, hogy a PécsiBölcsész Magazin ismét része legyen a PTE BTK mindennapjainak.

Szomorú időszak volt 2017 ősze. Ekkor a Pécsi Tudományegyetem a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellenőrzése mellett új közbeszerzési keretszerződést kötött egy olyan céggel, ami a piaci ár ötszöröséért vállalta volna a PécsiBölcsész Magazin nyomdai munkálatainak elvégzését. A PTE BTK HÖK akkori vezetése, mint a lap felelős kiadója, saját anyagi kereteit figyelembe véve nem vállalhatta tovább a magazin költségeit.

Az elmúlt két évben állandó napirendi pontja volt a BTK HÖK elnökségének, hogy reális feltételek mellett ismét „kézzelfoghatóvá” tegye a magazint.

Hívhatjuk sorsnak, hívhatjuk igazságnak, hívhatjuk racionalitásnak, de végül a keretszerződés megszűnt. Ezen a ponton operatív szempontból is nekiláthattunk a munkának. Egyetemi éveim egy rendkívül megtisztelő pillanataként pedig az idei Pécsibölcsész Gólyatáborban hivatalosan is bejelenthettem, hogy szeretett kari lapunk ismét útjára indul.

Reméljük, hogy a PécsiBölcsész Magazin következő tizenöt éve is pont annyira lesz zavartalan, mint az előző tizenöt volt, az elmúlt két év pedig nem lesz más, csak egy rossz emlék.

A Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata továbbra is elkötelezett a szabad hallgatói újságírás mellett.

2019-ben is hiszünk a nyomtatott sajtóban és hiszünk abban is, hogy a pécsi bölcsészhallgatók identitásának része kell legyen ez a magazin.

Köszönöm Szabó Biankának a PécsiBölcsész kulturális és közéleti periodika főszerkesztőjének, hogy teljes odaadással látott neki nagyszerű csapatával a lap összeállításának. Köszönöm elődeimnek, hogy kis magazinunkat óvták és gondját viselték. Köszönöm mindenkinek a megerősítést, a jó szót.

Kedves Olvasók!

Két apró kérésem maradt: olvassátok és szeressétek a magazint, akkor nagy baj nem történhet. Üdvözlettel, Glázer Bálint elnök PTE BTK HÖK

4 Elnöki köszöntő

Kedves Munkatársak, Olvasók, Bölcsészek!

Hatalmas megtiszteltetés az újrainduló PécsiBölcsész Magazin főszerkesztőjének lenni. 15 éve alakult a periodika, amely print és online változatának mindannyian köszönhetünk valamit. Ki könnyed esti olvasmányt, ki izgalmas kérdésfelvetéseket, ki szakmai fejlődést, ki mindhármat egyben.

Ezt ünnepeljük most. Mégis hogyan?

– vetődhet fel a pragmatista kérdés.

Nosztalgiával és innovációval: vis�szatekintve a korábbiakra és előre tekintve a magazin jövőjére. Részben arculatot váltva, új logót tervezve, friss hangokat, fotókat, grafikákat bemutatva. Észben és klaviatúrában tartva, hogy bölcsészek vagyunk. Így a hosszú idő után megjelent print szám tematikájának meghatározásakor nem is volt kérdés, hogy a bölcsészlét lesz a központi gondolat. Minden ehhez kötődő áldásos karakterjeggyel és sztereotípiával együtt. És minden olyasmivel, ami minket, bölcsészeket érdekelhet lemezkritikától az e-sporton át a zero waste életmódig.

Igyekeztünk öndefiníciót alkotni 50 oldalba sűrítve. Tettük ezt identitáserősítés és értéktudatosítás gyanánt, no meg a magunk örömére.

Fogadjátok szeretettel!

Barátsággal, Szabó Bianka főszerkesztő PécsiBölcsész Magazin

Főszerkesztői előszó

5

„A bölcsészek meghatározó jellemek” Interjú Heidl Györggyel

Bölcsésznek lenni sokkal több, mint egy szakma, életforma is. A Pécsibölcsészek jövőjéről, lehetőségeiről és magáról a bölcsészetről beszélgettünk új dékánunkkal, prof. dr. Heidl Györggyel.

PécsiBölcsész: Új dékánként sok változást eszközöl. Milyen hatásai lesznek ezeknek a hallgatók mindennapjaira?

Heidl György: Remélem, hogy a hallgatók számára olyan felszabadító folyamat lesz, ami lehetővé teszi, hogy a különböző szakokon tanulók igazságos rendszerben kapják például az ösztöndíjaikat.

Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy vannak olyan tanterv szerint dolgozó hallgatók, akik alacsony kreditszámú, elaprózott kurzusokat teljesítenek, máshol pedig emelt kreditszámok jellemzők. És ha a kreditátlag határozza meg az ösztöndíjat, fennáll egy igazságtalan helyzet, amin változtatni kell.

Az európai felsőoktatási tér kreditalapon működik – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hallgatói teljesítményt kell értékelni, és a hallgatói képessé-

geket kell fejleszteni, tehát arra figyelünk, milyen tudással hagyják el az egyetemet. Ez gyakorlatilag szemléletváltást jelent, vagyis nekünk, tanároknak jobban meg kell bíznunk a diákokban, növelnünk kell az autonómiájukat. Ehhez persze megfelelő módon szabályokat is érvényesíteni kell. Az új dékáni vezetésben először van olyan dékánhelyettes, aki kifejezetten a diákjóléti ügyekért is felel.

Be tudja hozni a dékáni tanácsra, a karvezetés elé azokat az ügyeket, amelyek korábban valahol az adminisztráció szintjén maradtak, és ott próbáltak rá megoldást találni. Ami eddig nem került feltétlen a dékán látókörébe, az most már ott van. Az emelt kreditszámú kurzusokkal csökken a tantermi órák száma, ami valamelyest segít a súlyos gondot jelentő óraütközések elkerülésében, de mivel a bölcsészkar nagyon sok szakot jelent, oktatásszervezési szempontból gyakorlatilag megoldhatatlan helyzetek állhatnak elő. Az órarendekkel tudatosabban bánunk, öt munkanapra kell elosztani a kurzusokat, így például a TTK-val összhangban alakított tanárképzés órarendjeit korábban tervezzük, hogy ne legyenek összeakadások. A tervezett

6 Tóthi Adrienn: „A bölcsészek meghatározó jellemek”

változtatásoknak végig kell menniük a hivatalos fórumokon, tehát el kell fogadtatni a bizottságokban, a kari tanácsban és ha szükséges, a szenátusban is. Ez tehát nem egyik napról a másikra történik, de egy év múlva már biztosan sok helyen érezhető lesz.

PB: Ön szerint mit jelent bölcsésznek lenni? Mivel rombolná le a „büfészakos” és hasonló sztereotípiákat?

számára is hasznos lehet. Aki egyetemen, vagy kulturális intézményben helyezkedik el, sokkal nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozottabb, boldogabb. Maga a tevékenysége ad neki energiát, nem pedig leszívja azt. A bölcsészek önbizalmát is növelni kell, hiszen meghatározó helyeken vannak, emberek szellemi, mentális, intellektuális életére van hatással a tevékenységük. Nagy felelősség a miénk, csak nem annyira kézzelfogható. Felelősség először önmagukért, aztán mások iránt.

H.Gy.: A bölcsészet nem egy terület a szakmák között. A bölcsészet alapvetően egy szemléletmód és egy életforma. Azért is életforma, mert együtt jár az olvasással, az állandó rákérdezéssel, nem csak szakmai ügyekre, hanem egyáltalán a világban zajló folyamatokra. Az elnevezés a görög filozófia szó magyar megfelelője. A filozófia egyetemes tudomány, nem egy résztudomány, minden tudomány ebből alakult ki valamiképpen.

Az én bölcsészetfelfogásomban a bölcsészet őrzi az egyetemességet, a kritikus gondolkodást, az elemzőkészséget, olyan kompetenciákat, amelyek nagyon sok területen alkalmazhatók, mert szövegeket tudunk létrehozni, értelmezni, emberekkel tudunk megfelelő módon beszélni, levelezni és előadást tartani. A bölcsészek nagyon gyakran egy-egy közösség központi alakjává válnak, meghatározó jellemek. Akár újságokat írnak, akár fotókat készítenek, mint most Önök, szemléletet formálnak. Ha körülnézünk a pécsi kulturális életben, akkor azt látjuk, hogy például a teljes Jelenkor szerkesztősége nálunk végzett esztétika szakon, és hogy a bölcsészek a legkülönbözőbb kulturális intézményekben, sőt, nagyon sok nem kifejezetten kulturális, művészeti intézményben is jelen vannak.

PB: Mivel győzné meg a bölcsészhallgatókat arról, hogy jó helyre felvételiztek?

H.Gy.: A bölcsész álláskeresők aránya nagyon-nagyon alacsony, mindössze 6%. El tudnak helyezkedni. Sokfelé kitekinthetünk, hiszen a bölcsészet nehezen bekategorizálható. Jól meghatározott dolog az, ha valaki mondjuk térképeket készít, de ez a tevékenység mégsem az egyén, az emberi természet teljességének kibontakozása. A bölcsészeten belül sokkal inkább megvan a lehetőség arra, hogy a személyiségünk teljesebb módon fejlődjön. Többek között szabadabb a munkaidő. Én például olyat tanítok, amit szeretek, ami kreatív, és olyan tanulmányokat írhatok, ami mások

Tóthi Adrienn: „A bölcsészek meghatározó jellemek”

7

Legyen a világ olyan, mint a bölcsészet!

A Kerényi Károly Szakkollégiumról Az egyetemi élet sok mindenről szólhat a tanuláson kívül: sport, buli, szórakozás.

De ha valaki saját szakterületének ismereteit szeretné elmélyíteni, a PTE bölcsészkara erre is számtalan lehetőséget kínál.

Ezen opciók egyik mintapéldájáról beszélgettem András Csaba szakkollégiumi tanárral és Ónya Balázzsal, aki főseniorként tevékenykedik ebben a pezsgő tudományos élettel bíró közösségben.

PécsiBölcsész: Kerényi Károly Szakkollégium. A kívülállók számára meglehetősen misztikusnak hangozhat ez a három szó. Hogyan fogalmaznád meg intézményetek lényegét hasonlóan rövid terjedelemben?

András Csaba: Erre talán a legjobb válasz az Országos Szakkollégiumi Mozgalom három alapelve: a tudományosság, a közvetlen demokratikus önkormányzatiság és a társadalmi felelősségvállalás.

PB: Mik a szakkollégium legfőbb elvei, célkitűzései?

A.CS.: Elsősorban tehetséggondozó műhelyként funkcionálunk, de a tevékenységünk nem merül ki ennyiben. Fontosnak tartjuk, hogy a társadalmi problémák iránt érzékeny értelmiségiek kerüljenek ki köreinkből. Továbbá kiemelt szerepe van nálunk a demokratikus alapelveknek, utóbbi jól megmutatkozik a szakkollégium önigazgatásában, szervezeti felépítésében.

PB: Ti hogyan kerültetek kapcsolatba anno a Kerényivel? Ónya Balázs: Gólyatáborban hallottam róla először, azonban csak később ismertem meg részletesebben a szakkollégiumiság alapelveit, működését. Ez akkor történt, amikor a KKSzK pár tagja szervezett egy kerekasztal-beszélgetést a felsőoktatás helyzetéről. Főleg a tudományosság terén végzett munkájuk és a társadalmi kérdésekre való reflexióik imponáltak.

A.CS.: Én csak egyetemi képzésem negyedik évében jelentkeztem a szakkollégiumba, előtte nem igazán éreztem magamban ambíciót az ilyen jellegű szerveződésekben való részvételhez.

De a szakkollégiumi lét alapvetően átformálta a szemléletemet. Itt döbbentem rá, hogy a más

közelítésmódokra való rálátás és a nyitottság a bölcsészettudományok terén nem luxus, hanem alapkövetelmény, itt ismertem meg a közösségiség jelentőségét és az önszerveződés szabadságát.

PB: Miként lehet felvételt nyerni a szakkollégiumba? Ó.B.: Különböző feltételek vannak, attól függően, hogy ki melyik évfolyamra jelentkezik: ha valaki még nem rendelkezik kiforrott kutatási tervvel, felvételizhet nulladik évfolyamunkba, melynek során betekintést nyerhet a szakkollégium működésébe, komolyabb kötelezettségek nélkül.

Ha valaki az első évfolyamunkba kíván felvételt nyerni, szüksége lesz egy kutatási tervre, két oktató ajánlására, két esszé megírására, továbbá sor kerül egy szóbeli meghallgatásra, mely a szakkollégium tagsága előtt zajlik. Ez utóbbi két feladatot a nulladik évfolyamra jelentkezőknek is abszolválniuk kell.

PB: Hogyan kell elképzelni a szakkollégium gyakorlati működését? Milyen lehetőségei, illetve kötelezettségei vannak a felvételt nyert hallgatóknak? Ó.B.: Alapvetően a hallgatók tudományos munkájának támogatása a fő cél, mely több formában is megvalósul. Minden felvételt nyert jelentkező egy tapasztalt mentort kap maga mellé, aki személyes segítséget tud nyújtani szakmai kérdésekben. Heti rendszerességgel diszkussziós esteket tartunk, melyeken egy-egy hallgató lehetőséget kap munkájának prezentálására. Ez jó lehetőséget nyújt az „éles” szakmai szereplésekre való gyakorlásra, valamint a tagoktól érkező reflexiók beépítésére. Ilyen például a kari TDK, melyen minden kerényisnek kötelező részt vennie, kivéve a nulladik és első évfolyamosoknak.

A publikációs lehetőség is biztosítva van a tagok számára, a minden évben megjelenő Annona Nova című kiadvány által. Ezek mellett számos kurzus és előadás szolgálja a szakmai fejlődést.

PB: Mi legitimálja legfőképp az ehhez hasonló szerveződések működését?

A.CS.: Leglátványosabban nyilvánvalóan a tudományos tehetséggondozás, és annak kézzelfogható eredményei, például a sok OTDK-helyezés a Kerényi történetében.

8 Pálfi Máté: Legyen a világ olyan, mint a bölcsészet!

PB: Hogy látjátok a bölcsésztudományok társadalmi megbecsültségét? Miként lehetne pozitív változást előidézni e téren? Ó.B.: A bölcsészettudományok eredményei által nem lehet közvetlenül kézzelfogható fejlesztéseket elérni, ami az elismertség terén nyilván komoly hátránynak számít a jelenleg a tudományokkal szemben támasztott követelések tükrében. Azt kéne tudatosítani, hogy a bölcsészek probléma- és kérdésfeltevései alapfeltételei más diszciplínák további vizsgálódásainak. Fogalmi elemzés, kulturális kontextus, történetiség, interpretáció. Csak pár példa, amelyek nélkül egyáltalán nem tudnánk, hogy milyen – pl. közgazdasági, jogi vagy természettudományos – kutatásokat lehet, kell végezni. Márpedig az imént felsorolt feltételek kidolgozása a bölcsészek feladata.

A.CS.: Sajnos a bölcsészettudományok presztízse tényleg nagyon alacsony, mivel nehezen illeszthetők a ma uralkodó gazdasági logikákhoz, nem profitábilisak. Szerintem ez nem baj: nem a bölcsészetnek kellene alkalmazkodnia a kortárs társadalmi valóságunkhoz, hanem a kortárs társadalmi valóságnak kellene alkalmazkodnia a bölcsészethez.

PB: Végül kiknek ajánlanátok elsősorban a Kerényi Károly Szakkollégiumba való jelentkezést?

Az egyik legfőbb feladatunknak az tűnik, hogy eljuttassuk az egyetemen megtermelt tudást a társadalomhoz, és rávilágítsunk olyan jelenségekre, melyek a mi tudásformánk és az általunk termelt nyelv nélkül jórészt láthatatlanok.

Ó.B.: Elsősorban a tudományos munka iránti affinitásra van szükség, mert a Kerényiben olyan szellemi légkör uralkodik, amely nem csupán csiszolni tudja a már meglévő igényeket, tématerveket, hanem segít azok kialakításában is.

A.CS.: Bárkinek, akiben van igény a világ szakszerű megértésére, aki szeretne egy jó közösséghez tartozni és annak aktív részese lenni, mert minden jó egyetem alapját saját közösen gondolkodni képes közösségei adják.

Pálfi Máté: Legyen a világ olyan, mint a bölcsészet!

9

„A pécsi bölcsészlét egy inspiráló és kulturálisan zsongó közösségbe való belepottyanás” Egy közvéleménykutatás keretein belül arról faggattalak Titeket, hogy mit jelent, milyen érzés számotokra Pécsibölcsésznek lenni.

Kovács Veronika: Pécsibölcsésznek lenni jó, mert abban az esetben, ha komolyan veszed a tanulmányaidat, akkor tényleg nagyon nagy tudású oktatók veszik magukra a szakmai fejlesztésed és szellemi istápolásod. A szaktársak a legproblémásabb #nemérteksemmit helyzetekből is képesek kirángatni vagy együttérezni. Emellett megtanulsz értékelni minden kreditszámot, ami háromnál nagyobb.

Közel van a rokusch, ha kell egy kávényi segítség.

Illetve azért, mert van mókus a botanikus kertben.

Ez az 5 dolog az, amit talán a legjobban szeretek a pécsi bölcsészlétben.

Fekete Kornél: Bár tősgyökeres pécsiként már alapvetően voltak előzetes ismereteim az egyetemről, így is ért meglepetés. Osztatlan tanár szakos hallgató vagyok, és a szakpáromon azt tapasztalom, hogy kevés olyan dolgot tanulunk, ami a jelenlegi oktatási rendszert tekintve jól alkalmazható lenne. A pedagógiai tárgyakat hasznosnak tartom, de úgy gondolom, hogy nagyon nagy hangsúlyt kap a kooperatív tanulásforma, amelyre jelenleg nincs minden oktatási intézmény kellőképpen felkészülve, és így a kivitelezése is nehézkes. Amit pozitívumként meg tudok említeni, az az, hogy vannak érdekes programok (szabadon választható kurzusok, beszélgetések, különböző tájékoztató jellegű programok), amik között megtalálhatod a saját érdeklődési körödnek megfelelőt.

10 Mammel Diána: mini közvéleménykutatás

Róka Rebeka: Pécsibölcsésznek azért jó lenni, mert mindig kérhetek segítséget és mindig vannak olyan szuper programok, mint például a korcsolyázás, így könnyű megtalálni azokat a tevékenységeket a sok közül, amik érdekelnek minket. Ezen kívül remek oktatóink vannak, akik segítik a diákokat, és részt vesznek ezeken az eseményeken, szerves részei az egyetemi életünknek.

Vörös Nóra: Pécsibölcsészként szabadnak érzem magam arra, hogy azt tanuljak, amit szeretek, olyan élményekben legyen részem, amiket korábban is szerettem volna, és az legyek, aki mindig is lenni akartam.

Incze Patrik: Nagyon szeretek Pécsre járni a BTKra, szépek az épületek, jó a környezet, a botanikus kert pedig kifejezetten király. Mindemellett azért is szuper, mert sok hasonló érdeklődési körű embert lehet megismerni, és értékes kapcsolatok kiépítésére van lehetőség. Bár ez utóbbira szívesen látnék még több alternatívát a szakesten kívül is. Illetve megemlíteném a Szenest, ami egy igazán hangulatos hely a bulizáshoz, és kellően underground.

Poór Veronika: Azt hiszem, valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy a pécsi bölcsészlét egy inspiráló és kulturálisan zsongó közösségbe való belepottyanás, aztán később erős összefonódás a közösség alakjaival. Remek érzés jó tanároktól tanulni és akár elmélyedni kutatásokban vagy a kar munkájában.

Nem is beszélve arról, hogy az egyetem, a város és a környező vidék is számos nagyszerű programot kínál, amik bármilyen tudományterületen érdekelt hallgatók számára érdekesek lehetnek. Csak nyitott szemmel kell járni. Szóval nyitott szem, nyitott fül, nyitott szív! Ezt jelenti számomra Pécsibölcsésznek lenni.

DC Cica: Én mindig is arról álmodoztam, hogy Pécsibölcsész leszek, és nagyon boldog voltam, amikor végre bekerültem. Imádom a szaktársaimat (de a többi egyetemistát is!), a kiváló oktatókat és a jófej portásokat. Meg a mókusra és egérre vadászgatást, meg a Szenest, meg a kikészített, bélelt dobozt, amiben szundizhatok, meg a kajástálamat, meg a…

Mammel Diána: mini közvéleménykutatás

11

Egy UFO vallomรกsai

11 Keller Viktรณria: Egy UFO vallomรกsai

Amikor felvételt nyertem az egyetemre, eleinte büszkén mondogattam, hogy én bizony gólya lettem. Láttam a szemekben az elismerést, majd a csalódottságot, mikor megtudták, hogy „csak” a Bölcsészettudományi Karon. Lehettem én bármilyen szakon, tanulhattam akármilyen keményen, „ez csak büfészak”, mondogatták. Kezdetben legyintettem rá „ugyan mit tudnak ezek”, később egyre jobban zavart, és heves vitákba bonyolódtam kamionosokat megszégyenítő szókinccsel. Majd rájöttem, ebben a harcban nem nyerhetek, és maradok egész nap henyélő alkoholista, aki a diplomájával maximum a szomszédos gyorsétteremlánc krumplihámozó bizottságának elnöki székéig jut.

Ilyen, és ehhez hasonló sztereotíp véleményeket kaptam az alatt a három év alatt, amíg bölcsészhallgató voltam. Nem vagyok kifejezetten érzékeny lelkű, de nagyon rosszul esett minden egyes mondat. Persze olykor-olykor mi is ugrattuk egymást, mint bölcsész a bölcsészt, de ezek színtiszta, elfogulatlan és ártatlan tréfák voltak.

Szerettem a szakomat annak ellenére is, hogy a legtöbben időpocsékolásnak vélték az összes ott eltöltött órámat. Nem is beszélve az „egy hamburger menü lesz” és az „ebből nem fogsz tudni megélni” mókás, ám teljesen demotiváló szurkálódásokról. Ugyanis a szomorú valóság az, hogy a humán szakterületeket legtöbbször azonnal beskatulyázzák az értelmetlenségek hatalmas kincsesládájába. Mielőtt bárki fulladozna az önsajnálattól, aggodalomra semmi ok, nem tisztem elégikus elmélkedésekbe bonyolódva kutatni a miérteket.

Jómagam az egyetemi pályafutásomat a kommunikáció- és médiatudomány három éves alapszakán kezdtem. A tanszékünk a Zsolnay Kulturális Negyedbe volt „száműzve”, melynek okán sosem volt sajátom a nagy campus adta életérzés (amit egyébként nem bántam egy percig sem, mert a főépületben mindig csak eltévedni voltam képes).

Ha nagyon ki akarnám sarkítani kicsi közösségünk legfőbb sajátosságát, csak azt mondanám, hogy Barátok közt. Azt hiszem, ezzel elárultam a lényeget, de ha valaki esetleg eddig egy kő alatt élt volna, a sorozat rezüméje annyi, hogy min-

denki tudott valamit a másikról attól függetlenül, hogy ismerték-e vagy kedvelték-e egymást. De ez így volt jó.

Mára már gazdagabb lettem egy kommunikátor diplomával, és új tudományterületen brillírozom a szürkeállományom. Apropó, ha annyi ezresem lenne, ahányan megkérdezték tőlem, mi az a kommunikátor és mit csinál, már messze járnék.

De én mindig csak dacos sértődöttségből rávágtam, hogy „nemtom”. Levetkőztem bölcsész énem, lejjebb ereszkedtem a felhők fölül és beálltam a közgazdászok hosszú sorába marketingesként. Mint egy szentimentális földönkívüli a klaszteranalízisek labirintusában. Most kívülről figyelem a bölcsészeket, vizsgálom a fogyasztásukat, és elemzem a vevőértéküket. Ugyanaz az egyetem, ugyanaz az ember, mégis két teljesen különböző magatartásforma, mert hiába beszélünk egy nyelvet, és tanulunk ugyanabban az iskolában, a különbséget tapintani lehet.

Az előítéletek, bár a bölcsész házban a leghangosabbak, másokat sem kímélnek. Tudtátok például, hogy a jogászok szoknyakosztümben és tűsarkúban tipegő fennhéjázó rémségek? Ismeretlenül a legkönnyebb matricákat ragasztani egymásra, nincs felelősség, csak a mély gúny és rosszindulat. Sose foglalkozzatok azzal, mit mondanak a szakmátokról, mert ha igazán szeretitek, jó helyen vagytok. Még akkor is, ha a sztereotípiákat megerősítve krumplisütésből fizetitek az albérletet, mert igenis belőletek is lehetnek nagy emberek. Büszke vagyok arra, hogy bölcsész voltam, vagyok és leszek is.

Keller Viktória: Egy UFO vallomásai

13

A bölcsészsztereotípiák ellen való orvosságról Ha van valami, ami igazán bosszantó a bölcsészettel kapcsolatos közvélekedés által kitermelt szellemtelen aforizmákban, az az ismert vádakra és poénokra érkező válasz a másik oldalról. Az összes „McDonald’s-os”, „büfészakos”, bérezést a kőművesekével összevető csicskagyász jópofáskodás együttvéve nincs olyan idegesítő számomra, mint az ezek elhárítását megkísérlő, gyakran tréfás köntösben feltűnő kishitű önostorozás. Gyakran odáig fajul a helyzet, hogy a történetesen BTK-s egyetemista minden ehhez kapcsolódó mondatát szabadkozással kezdi, nehogy újra végig kelljen hallgatnia a már untig ismert baromságokat.

rossz logikát követnek. Ebből jönnek a humántudományból meggazdagodott emberek példái meg az „igazából a matek a haszontalan és a szar” típusú érvek, mert ugye mikor fogod használni az életben a másodfokú egyenlet megoldóképletét meg a holdraszállásra költött pénzből hány lélegeztetőgép ára jött volna ki. Ez ugyanaz a válasz, mint amit a plus size modellek adnak a vékonysággal mint társadalmi elvárással szemben.

Márpedig ez a válasz rossz. Rossz, mert elfogadja a tudományokról (és a nőkről) zajló beszéd önkényesen szabott szempontjait, ezzel mint védekező fél rábólint a támadó oldal által kijelölt fogalmi keretekre (pénzkeresés, „hasznosság”, illetve a nők esetében szépség). E keretek alól valamiféle zavaros, kapitalista logikán alapuló karrierista szemlélet sejlik ki, mely a „jó” fogalmát alig titkoltan a „sikeres” és a „jövedelmező” fogalmakra cseréli ki. Egyszerűbben: ne azt válaszd, ami érdekel és lelkesít, hanem azt, ami „megéri”, ami „hoz”. Ezek persze teljesen elfogadható felvetések lennének, ha a jövőbe vetített pénzkérdés a szakválasztás esetében a vajas kenyér vagy parizeres kenyér közötti, és nem a csirkemell vagy bélszín közötti választást jelentené. Csakhogy

A jelenség jól ismert: védekezni mindig úgy kell, hogy valamennyit feladsz a védett területeidből, abban reménykedve, hogy az ellenfél azzal megelégedve a többit majd békén hagyja. Egy beszédszituációban ez kifejezetten szánalmas tud lenni, mert a mentegetőzés látszatát kelti – merthogy az.

Főleg olyan csoportoknál jellemző, akik a közszájon forgó sztereotípiák, előítéletek pusztító hatásának fokozottan kitettek, ezért úgy érzik, tisztázniuk kell magukat, így hát mentegetőznek. Mentegetőzik a túlsúlyos, mentegetőzik a dohányos, mentegetőzik a cigány és persze mentegetőzik a bölcsész. Az egyén az állandó defenzíva állapotában sokszor át sem látja a vádak logikai rendszerét, melyet ha elkezdene vizsgálni, könnyen lehet, hogy arra jutna, hogy hülyeségekkel nyomasztják.

A bosszantó, hogy a fülüket-farkukat behúzóktól eltérően a rágalmakkal dacoló bölcsészek is rendre

14 Bőzsöny Bálint: A bölcsészsztereotípiák ellen való orvosságról

előbbit jelenti, így pedig a jóléti társadalom biztos megélhetésű tagjaként, egyetemre járó értelmiségipalántaként ideje volna már abbahagyni az „azért mégiscsak fontos a pénz” típusú szentenciák hajtogatását, amelyet a luxus áhítása motivál. Akinek fontos a medence a kertben és a japán út, az tényleg ne filozófia szakra jelentkezzen, mert kisebb esél�lyel fogja ezeket a céljait megvalósítani. Nincs ezzel semmi baj, kezdjen el vállalkozni vagy legyen belőle ügyvéd. (Természetesen ezeket a pályákat sem csak dollárjelpupillájú vadállatok választják, ez ugye világos.) De aki az érdeklődése alapján választ szakot, azt kéretik nem piszkálni mások más típusú ambícióival, mintha azok a társadalom egészére nézve követendőek lennének.

A gond az, hogy ezek a – tisztán materiális – életcélok mintha sokkal elterjedtebbek lennének, mint az elsőre látszik. Amikor a BMW-ből kilógatott kézfejen megcsillanó Rolex a „sikeres élet” biztos jeleként tűnik fel a karrierista érvelésben, a vitapartner ellenvetéseivel gyakran azt a benyomást kelti, hogy nem a BMW és a Rolex státuszszimbólummá válása zavarja, hanem az, hogy a BMW nem az ő segge alatt gurul, a Rolex pedig nem az ő csuklóján csillog.

Mikor önmegvalósításról meg a pénzközpontú gondolkodás sekélyességéről szónokol, valójában nem elvei, hanem saját maga mellett tart védőbeszédet, mert az elveiben bizonytalan, és csak a saját helyzetéhez rendelve értelmezi őket. Mert ha valamit, hát azt muszáj elismerni a bölcsészkarral kapcsolatban, hogy rengetegen B-tervként tekintenek rá.

Nem egyszer hallottam már a kérdésre, hogy miért választotta ezt vagy azt a szakot, a választ, „hogy legyen egy diplomám”. Persze ez a hozzáállás éppen úgy nem minősíti a bölcsészeket, ahogy az öngyilkos merénylők sem minősítik a muszlimokat (hogy a maga csoportján belül a kettő aránya egészen más, az nem lényeges – a hasonlóság alapja, hogy sem a B-terves bölcsész, sem a terrorista mint alany a tárgyat nem önmagában tartja értékesnek, hanem csak valamihez felhasználva, eszközként). Üdvös volna tehát a bölcsészet szitokszóvá válása ellenére nem identitászavarossá válni és önironikus megjegyzésekkel újra meg újra görcsösen lepergetni magunkról a gyanút, hogy semmirekellő mihasznák vagyunk. Keressük meg a maliciózus megjegyzések értelmét és okát, válaszoljunk rájuk érdemben, aztán mindenki csinálja tovább azt, amihez ért.

Bőzsöny Bálint: A bölcsészsztereotípiák ellen való orvosságról

15

„Ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság” Beszélgetés Simon Adél Csengével Amióta tagja vagyok a PécsiBölcsész szerkesztőségének, számtalan olyan eseményen vettem részt, ahol összegyűlt a csapat színe-java. Rengeteg élményt szereztem itt, sok életre szóló barátságot kötöttem, és sok olyan embert ismerhettem meg, akik valamilyen módon inspiráltak.

Már három perce késtem a megbeszélt találkozóról, deja-vu kerített hatalmába: amikor Adél volt a főszerkesztő, akkor is rengeteget késtem mindenhonnan. Viszont neki is köszönhetem, hogy a kedves olvasóknak még mindig írhatok. Adél arról mesélt, milyen érzés volt egykor az újság gárdájához tartozni.

csi Állatkertből. Ez egyből bekerült az akkori print számba, és én erre nagyon büszke is voltam.

PB: Mit tud adni a PécsiBölcsész a gólyáknak?

S.A.: Én mindig azt mondtam, amikor a PécsiBölcsészről beszéltem, hogy az újság közösséget ad, mert nagyon sokszor csak a saját szakunkban és szakirányunkban vagyunk benne, de a PB nyújt egy bizonyos kitekintést más szakokra. A másik meghatározó dolog, hogy a bölcsészeknek önmegvalósítási lehetőséget biztosít gondolataik megosztása által.

PécsiBölcsész: Milyen volt régen Pécsibölcsésznek lenni?

Simon Adél Csenge: Számomra nagyon meghatározó élmény volt onnantól kezdve, hogy bejöttem a BTK-ra. A bölcsészkar előtt két évet az orvosira jártam, gimnázium alatt pedig rengeteget írtam.

Sajnos az orvosi egyetem mellett nem volt lehetőségem erre, de a BTK-s közegben pedig rögtön az első héten szembesültem a PécsiBölcsész toborzójával. A gólyaszámot addigra már kívülről tudtam, és arra gondoltam, hogy újra megpróbálkozom az írással. Az én toborzómon még az első kör előtt haikut kellett készíteni, a többi cikk hasonló volt a mostani feltételekhez. Az utolsó körben a devianciáról kellett írni egy cikket, én pedig arról a farkasról írtam, ami 2015-ben szökött meg a Pé-

16 Anta János Attila: „Ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság”

* Amikor 2016-ban csatlakoztam a PécsiBölcsész gárdájához, nem gondoltam volna, hogy mennyi mindent fog nekem ez az újság jelenteni. Innen is köszönettel tartozom barátomnak, kollégámnak, Keller Vikinek, aki elrángatott magával toborzóra, hogy ne menjen egyedül. Nos, én is itt ragadtam, és az itt eltöltött idő minden percét élvezem. A PB segített megtalálni a saját írói stílusomat, egy kisebb rendszert vinni az életembe, és persze olyan embereket megismerni, akiket ma már a legjobb barátaimnak mondhatok. És hogy mit jelent számomra Pécsibölcsésznek lenni? Csak Adéllal tudok egyetérteni ebben: Pécsibölcsésznek lenni egy életérzés. Pécsibölcsésznek lenni számomra egy biztos pontot jelent. Az íráshoz tudok menekülni akkor is, amikor nincsen éppen senki, akinek elmondhatnám, hogy mi bánt.

Amikor megtudtam, hogy újra lehet nyomtatott PB, boldog voltam. Nem csak azért, mert ismét feltehetem a polcra az aktuális példányt, hanem azért is, mert újra van igazi újságja a bölcsészkarnak. Isten hozott PécsiBölcsész, jó, hogy újra köztünk vagy!

PB: Hol lehet hasznosítani ezeket a tapasztalatokat?

S.A.: Mind a magánéletben, mind az egyetemen fel lehet használni az írói munka pozitívumait. Én azt vettem észre, hogy jól mutat egy-egy önéletrajzban, ha a PB-nél dolgoztál, a beadandók megírásában pedig különösen kapóra jön, ha az ember tapasztalt író, és tudja miről, és hogyan szeretne szöveget készíteni.

PB: Ha visszamehetnél az időben, mit tanácsolnál a négy évvel fiatalabb Adélnak, miért élje meg ezeket a pillanatokat?

S.A.: Én azt mondom, hogy ugyan elsőre a toborzó ijesztőnek hangzik, de segít abban, hogy visszajelzéseket kapjunk és fejlődjünk, valamint az önértékelésünk szempontjából is rengeteget jelent.

Az is jó dolog, ha a kezünkben tarthatjuk a saját cikkünket. Nekem az, hogy Pécsibölcsész voltam – és a mai napig akként tekintek magamra – az az önértékelésemnek és az identitásomnak egy fontos része, ugyanis ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság, egy olyan élmény, amit senki nem vehet el tőled.

Anta János Attila: „Ehhez az újsághoz tartozni egy kiváltság”

17

Az író szemszögéből:

egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig Ez a vastagon szedett, néhány sor a lead.

Azt a célt szolgálja, hogy felvezesse, miről fog szólni a következő cikk, és ha lehet, meg is ragadja az olvasót annyira, hogy maradjon. Ez esetünkben egy itt megjelenő írás születéséről tárgyal – egészen pontosan arról, hogy az író miként jut el egy kósza ötlettől a nyomtatásban vagy online felületen megjelenő, többé-kevésbé egyetemista mércéhez igazított gondozásban legyártott anyagig.

Jöhet is a logikusan felépített tartalom, amelyben lépésről lépésre taglalom a leadben összefoglaltakat. Előbb azonban fontos megjegyezni, hogy amit magad előtt látsz, csapatmunka eredménye.

Ugyan az író neve ott villog az oldal alján, és ő fektette bele a legtöbb időt és energiát, fontos kiemelni, hogy a végeredmény megszületéséhez több koponya szükséges.

A publikálás felé való elindulásnál rögtön két startkockáról rajtolhat az író. Az egyik variáció, amikor megfogan benne egy ötlet – részt vett egy agytekervényeit megmozgató beszélgetésben, megnézett egy filmet és kiújult a kritikusvénája, jártas egy aktualitását élvező témában stb. –, és ezt szeretné cikk formájában kibontani. Konzultál a főszerkesztővel, aki amint (és amennyiben) rábólint a feldobott témára, megegyeznek egy terjedelemben, ha szükséges, akkor társulnak egy grafikus vagy fotós kollégához, kitűznek egy határidőt, és már mehet is a brainstorming. A második startvonal a kötelezőkörös meló. Ebben az esetben a fentebb leírt folyamat fordítva működik: a főszerkesztő keres írókat egy konkrét, vagy nagyjából körülhatárolt téma boncolásához. Ez a cikk a két variáció közé pozicionálta magát induláskor: a kezedben tartott lapszám megszabott tematikájához kellett igazodnia a tartalmának, aminek ötletét én dobtam fel.

Logikusnak tűnhet, hogy a folyószöveg megírása a második lépés, de a legtöbb esetben beékelődik plusz egy lépcsőfok. Egy interjúnál ki kell ötölni a kérdéseket, számolni kell azzal, hogy a kérdezetthez igazodva menet közben is módosítani kell rajtuk, és akkor azt még meg sem említettem, hogy maga a kapcsolatfelvétel és az időpontegyeztetés sem megy mindig zökkenőmentesen. Egy mozikritika előtt meg kell nézni magát a filmet ahhoz, hogy véleményt lehessen alkotni róla. De bármilyen témára is adja a fejét az író, szinte biztos, hogy előtte időt kell szánnia egy kis kutatómunkára.

18 Tóthi Adrienn: Az író szemszögéből: egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig

T

Ha megvan a felvett interjú és a szükséges jegyzetek, kezdődhet maga az írás folyamata. Ha az író fejében előre összeállt, hogyan is szándékozik felépíteni a cikket, akkor a lepötyögése mondhatni rutinfeladat, és nem feltétlenül vesz igénybe tengernyi időt. Ha olyan komplex témát boncolgat, amihez nem elegendő felütni az internetet, hanem könyvtárlátogatásra szorul, maga a kutatómunka több szabadidejét igényelheti, mint az írás.

De azért az írás folyamatát se becsüljük alá, korántsem félvállról vehető munkáról van szó. Az, hogy legyen eleje, közepe és befejezése, még talán a legegyszerűbben betartható szabály, emellett milliónyi dolgot kell észben tartani. Persze a szerkesztőség táborát erősítő íróktól elvárhatjuk, hogy egy bizonyos szintű fogalmazási készséggel rendelkezzenek, néha igenis megizzadnak azért, hogy szépen folyó, szabatosan megfogalmazott cikket szülhessenek. Mert hiába olvasott az író, hiába dicsérik a fogalmazását, néha megesik, hogy egy mondat túl hosszú. Hogy egy bizonyos szót egy bekezdésen belül fülbántóan sokat alkalmazott. Ezeket mind ki kell gyomlálni, mielőtt a részéről elkészültnek nyilváníthatná a szöveget.

A munka azonban meghozza gyümölcsét: megvan a cikk, mehet a lektorok keze alá. Az ő éles szemük azért kimondottan fontos, mert külsősként sokkal könnyebben halásszák ki az irományban maradt hibákat, mint maga a szerző.

Ha összeszedett munkáról van szó, talán egy-két

elíráson és stilisztikai botláson kívül mélyebben nem kell bántani, viszont adódnak helyzetek, mikor kiegészítést vagy húzást javasolnak, esetleg arra kérik az írót, variáljon egy-egy döcögő bekezdésen. Neki természetesen szíve joga eldönteni, melyik javítást fogadja el és melyiket utasítja vissza, de azért nem árt, ha erősen mérlegel – elvégre több szem többet lát.

A hibák kiküszöbölése után jöhet a tördelő, aki formázza a szöveget. Bár ez inkább a printnél fontos, az online megjelenő cikkek esetében elegendő a leadet félkövérrel szedni, kiemelni néhány lényegesebb gondolatot, és persze beszúrni a hozzá készült fotót vagy rajzot. Utolsó lépésként nem marad más hátra, mint a várakozás. Ha aktuális témát dolgozott fel az író, a cikk akár rögtön a megírása napján megjelenhet, de előfordul, hogy a szerző már szinte el is feledkezett az irományáról, mire viszontláthatja – ez inkább a printnél jellemző.

A tartalom után egy röpke végszóval búcsúznék, amelyben hangsúlyozom: az írás fáradságos munka. A cél, hogy minőségi olvasmánnyal örvendeztessük meg olvasókörünket, és hogy ne ragadjunk meg bizonyos hírportálokra jellemző, gyorsan összedobott munkáknál. Meg az, hogy emlékezetes maradjon, amit alkotunk. Ez utóbbi elérhető egy ütős záró sorral: ez a cikk utolsó mondata, befejezted az olvasást.

Tóthi Adrienn: Az író szemszögéből: egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig

19

Bölcsésznek lenni…

Te mit hozol ki belőle?

Mi az első dolog, ami eszedbe jut a bölcsész szóról? Büfészak, három év láblógatás, aztán mehetünk a Mekibe dolgozni? Ezekkel az előítéletekkel nap mint nap találkozhatunk. De ennél azért sokkal több rejlik a bölcsészlétben. Bármely reál szakon is ugyanúgy el lehet lébecolni az egyetemi éveket, mint ahogy azt a bölcsész sztereotípiák állítják. Nem a kar, a szak, vagy a szakirány a döntő, hanem az, hogy te mit hozol ki belőle.

Nekem bölcsésznek lenni annyit jelent, mint fürdőzni a lehetőségekben. Megteremthetem azt a közeget, amelyben jól érzem magam és szabadon gondolkodhatok. Ez a szabadság adja meg azt, hogy bátran merek válogatni az egyetem nyújtotta dolgok között anélkül, hogy félnék, hogy rosszul döntök. Mert nincs rossz döntés, csak valami, ami hozzánk épp nem passzol. De a próbálkozás mindig kifizetődő, és ha valami nem jön össze, az is új tanulság és új információ saját magunkról. Az önismeret pedig mindennek az alapja.

Bölcsésznek lenni azt is jelenti, hogy a tanulás mellett a szabadidős tevékenységek is bőven teret kaphatnak. Nem is csoda, hogy mindenki pécsi akar lenni, mikor saját szórakozóhelyünk, a Szenes Klub jobbnál jobb programokat kínál nekünk. Azt mindenki tudja, hogy ha hétfő, akkor Szenes, azaz buli hajnalig a legjobb zenékkel; sőt, van, hogy a hallgatók közül veszi át valaki a dj szerepét. Emellett remek koncertek színtere is a klub. Fellépett már Beck Zoli a 30Y-ból, Saiid az Akkezdet Phiaiból, Bérczesi Robi a Hiperkarmából és még sokan mások. És mivel sokszor a zenekarok tagjai egyénileg érkeznek, így egy sokkal személyesebb, interaktívabb program tud kialakulni beszélgetéssel, történetekkel.

Stand-up fellépők is elfogadták már a klub meghívását, előadásaikat pedig az egyetem hallgatói ingyenesen látogathatták, szerezve ezzel maguknak szórakoztató kikapcsolódást a szürke hétköznapokban. A Pécsibölcsészek még a papnak is beszólhatnak. Persze csak képletesen, de a Szólj be a papnak események keretein belül papokkal és lelkészekkel van lehetőség beszélgetni házasságról, házasság előtti szexről, a papok házasságáról és nagyjából mindenről, amit van merszünk megkérdezni.

Egy Pécsibölcsész tagja lehet a HÖK-nek is, és részt vehet a felejthetetlen programok szervezésében, segíthet a hallgatótársak különböző problémáinak megoldásában, elsőként értesülhet az aktualitásokról és még közéleti ösztöndíjat is kap érte cserébe.

Ez mind-mind lefedi, hogy mit is takar az, ha valaki kimaxolja a bölcsészlétet, és nem egyedül az a célja, hogy átverekedje magát az itt töltött éveken, hanem hogy életre szóló élményekre és barátságokra tegyen szert.

Ezeknél már csak egy bölcsészesebb dolgot tudnék elképzelni. Azt, amikor egy cikk megírása közben véletlenül megszületik egy vers. Hogy történhet ez? Valahogy így:

18 éves lettem én felvételizni kell, de még ez év telén.

Hová is menjek? Segítség!

Két dolog van, mit kerülnék: matek, matek.

Könyvet én inkább olvasok, mint labor jegyzőt másolok óra előtt. Így nem is kérdés számomra Bölcsész leszek én háromra, évben mérve.

Mi minden lehet belőlem, képzések tárháza előttem, ezer hever.

Néprajz vagy pszichológia, Közszerv vagy germanisztika?

Atya Gatya!

Olyan jó Pécsen tanulni Nem is ajánlott leválni, másod évben.

Legelső évem elszelelt, rendes ételre sose telt, hónap végén.

Elindult egy válogató, Így lettem billentyű koptató újságíró. Új célomat, ha keresem, megtalálom az egyetem területén.

De akár úgy is dönthetek, Hogy külföldre tévedek Csak ne csússzak.

Ilyen jó bölcsésznek lenni Mit akarok, szabadon tenni, Legjobb Dolog.

20 Maros Lilla: Bölcsésznek lenni…Te mit hozol ki belőle?

A - A 21

Utuku Ez egy nagyon rossz döntés volt – gondoltam a vezér távolodó alakját figyelvén, amint eltűnt a fák tengerén. Ő most a hegyekbe megy, hogy megkeresse az isteneket, akik ha méltónak találják rá, befogadják maguk közé. Nagyságos dicsőség, amit meg is érdemel, de sokkalta jobbság lett volna, ha velünk marad.

– Ígérem, hogy nem lesz több háborúskodás! – hallottam Borma kiáltását, amint a sziklán ácsorogva, kezeit a magasba tartogatva szavalt a népnek, akik kurjongatva ünnepelték őt.

Elhúztam a számat. Borma jó ember és idővel tényleges jó vezérré válhatott volna, de nem most. Újból az erdő felé akadt a tekintetem, ahol a vezér izmos termete már el is tűnt a fagyott fakérgek között. Felmordultam. Hatalmasságos ostobaság volt a legvészterhesebb időkben választani új vezért. ** A tábor szélén magányosságosan világító tűzhöz mentem. Mezítelen talpaim hangosan ropogtatták a fagyott fűszálakat, minekközben a csillagok fényénél odaléptem Marko tüzéhez. Nem csak az ő bőrsátora volt itt felállítva, hanem jó néhány nőé és férfié is. A vezér menesztésével – minthacsak a Borma elleni tiltakozás jeléül volna – mindenik ember, aki ellenezte e döntést, Marko mellé telepedett a tábor szélire. Marko, aki idegen volt nálunk, s aki miatt heves viták folytatódtak le Borma és az apja között a múltban, egyszerre a kitagadott vezér melletti kitartás jelképévé magaslott.

22 Jónás Dániel József: Utuku

– Tiszta este – köszöntöttem a medvetermetű férfit, és kezeimet a tüze lángjaihoz tartogattam.

– Csillagos este – köszönt vissza, ám a hangjából komorság áradozott.

– Nem esik bántódásod – szóltam a tűzbe bámulva.

– Nem magam miatt aggódok – dörmögte Marko. – Befogadtatok engem. A véremmel tartozom ennek a törzsnek. Szeretlek benneteket, még ha néhányan nem is tűrnek meg jó szemmel engem.

Marko sóhajtva tekintett át a folyó túlpartjára. Tudtam, mire gondol. A keskeny folyó két partján élt a két törzs: mink, és az Utuku. Egy fából készült hidacska ívelt át a jeges víz fölött, ami mindkét törzs táborának a szélin feküdt, így sosenem múló volt a veszély, mert az Utuku akármikorság támadhatott.

– Nem gyújtanak tüzet – ráncolgatta a szemöldökét a férfi, és tekintetével próbálta meg áthajolni a sűrű sötétséget. – Sohaság nem gyújtanak tüzet.

Marko láthatóan megborzongott, pedig a hatalmas tűzrakás még több lépésnyi körben is felolvasztgatta a vékonyka hóréteget.

– Pihenned kell, barátom – tettem a vállára a kezemet, ami nekem jó fejmagasságomban volt. – Nyugodtan alhatsz, Borma a szavát adakozta az apjának, hogy nem küld el téged.

Marko a fejét csóválta.

– Ma nem alszunk – jelentette ki. – Az Utuku látta és hallotta, hogy vezér elment. Az Utuku tudja, hogy Borma gyenge. Az Utuku támadni fog, hacsak nem mink támadunk előbb.

Ahogy feltekintettem Marko sötétbarna szemeibe, megborzongottam. A maréknyi ember a tábortűz körül egyetértően mormogott. Meg kell védenünk a törzset saját ostoba hibájának következményeitől.

Ma éjjelen. ** Később a tüzünket eloltandva ültünk a sötétségben, és az éjszaka isteneihez fohászkodtunk segítségkérően. Megvártuk, míg az utolsó fényrakás is elhuny a táborban, és onnantól kezdtük számolni az időt, amíg a fényességes hold egy arasznyit haladt odafent. Amikor ez megtörtént, botjainkat megragadva indultunk neki a folyóhídnak, gondosságosan megkerülendve a tábort. Marko bátran menetelt előre, és őutána menve haladoztunk át a hídon, amin őrajta kívül még egyikünk sem sohaság nem lépett át.

Rögtön tudtam, mikor érkeztünk meg az Utuku táborához. A halál bűze terjedezett a levegőben, és az egész táborról lesütött a bősz kegyetlenség. Erősebben szorítottam meg a bunkósbotomat, és amint Marko hatalmasság üvöltése végigzengett a vízparton, magam is felkiáltozva rohantam neki a legközelebbi bőrsátornak. Hallottam a többiek vicsorgását, és a másik partról a törzs értetlen szavait is, ám nem foglalkozhattam velük. Ádázul téptem fel a bőrsátrat, ám abban csak egy bűzösséget árasztó tetem pihent. Egy parázzsá égett Utuku?

– Ezek halottak – suttogtam a sötétbe, és hallottam a társaim meglepődését is, amint a sátrakat felrángatva meglátták a mozdulatlan Utukut.

Marko azonban feszült izmokkal lépett oda egy másik bőrsátorhoz, ami a legnagyobb volt mindenik

másikhoz képest. Óvatosan én is odasurrantam melléje, és ketten nyitottuk széjjel azt. Odabent megint csak egy feketére égetett testű Utuku pihent, ám egy levágott lófej volt a nyakára húzogatva, ami még mindig frissnek és vértől csöpögősnek tünedezett.

– Csapda! – üvöltöttem keresztülség a tisztást, de már elkéső voltam.

A lófejű Utuku felágaskodott elébünk, és hatalmasság kiáltással rontott rám és Markora. Utuku harci kiáltásoktól zengett oda-visszahangzást az egész folyópartja, mert minden elégett Utuku felkelt és reánk támadott. ** Vérező sebekkel a testemen keltem útra az erdőség mélységességébe. A törzs halott. A vérszomjas Utuku mindenkit lemészárolt. Engem is halottnak hihettek, mert az ételraktárukként szolgáló hullahalom tövében ébredeztem fel. A hajnal fényei már megpirították a horizontot, amikor a táborunk még mindig lángoló tűzzel lángolt, az Utuku pedig vidám énekeket lejtve táncolt hamuval és pusztítással körülölelve. Én felkaptam magam, és semmivel se nem törődve indultam meg a fák közébe. Most is itt barangolok, minekközben a gonosz növények fölébem magasodnak fagyott, kusza lombjaikkal, eltakarva előlem a napság éltető fényességét. És ekkor meglátok a távolságban egy alakot: a vezér! Bizonyára megtalálta őseink isteneit, akik maguk közé fogadták, és most így maradhatott életben a hűvös erdő mélységes ijesztőségében.

Felém integetőzik. Hív engem. Azt akarja, hogy csatlakozzak hozzá.

Jónás Dániel József: Utuku

23

A pécsi Vénusz

Az inverz múzsa, akit a férfiak inspirálnak

Hetesi Júlia a PTE ötödéves tanárszakos hallgatója, aki magyar, valamint mozgókép és médiaismeretet tanul, szabadidejében szervez, slammel és színjátszik. A pécsi slamklub oszlopos tagja, ahol szokás, hogy ha valaki fellép a színpadra, akkor előtte elhangzik róla pár szó. Hetesi Julcsi ismerősei megkeresésünkre így nyilatkoznak róla: leleményes, szív-hajtású, munkahősnő. A pécsi slam anyukája, a vérében van a szervezkedés, nélküle nem születhetett volna meg egyik slamtábor sem. A huszadik századi nők huszonegyedik századi szószólója.

PB: Milyen az, ha Julcsi szöveget ír?

Hetesi Julcsi: Szinte minden szövegemnél más és más. Nagyon grafomán vagyok: mindig papírra írok, az nagyon ritka, ha a telefonomba jegyzetelek. Általában szeretem, ha van struktúrája a szövegnek, ha valahonnan valahová tart az, amit mondani akarok. Mindig csinálok egy ívet az írásnak: lesz egy váza, egy kis csontváz, és arra pakolgatom a szöveteket. Meghatározom, milyen egységekből fog felépülni a szöveg, illetve van, hogy kitalálok egy refrénes részt is, ami összeköti ezeket az egységeket. Ez így kicsit olyan, mintha legóznék. A legutolsó szövegem is úgy született a borról. Egyszer egy ismerősöm elkezdte pedzegetni, hogy ha már úgyis van egy bortörténeti vizsgám, akkor tudok-e három percig beszélni a kannás borról. Én ezt persze kihívásnak tekintettem, és igaz, menet közben rájöttem, hogy erről valóban nem lehet ennyit beszélni, de magáról a borról igenis lehet. Elővettem Hamvastól A bor filozófiáját és elkezdtem összerakni, hogy mit is akarok; konkrét gyűjtőmunkát végeztem ehhez a szöveghez.

PB: Hogyan találkoztál a slammel?

H.J.: Egy nagyon kedves ismerősöm hívott el még 2015 januárjában, hogy nézzem meg, mi is ez. Ő akkor már javában benne volt ebben. Nem sokkal előtte ért véget egy kapcsolatom, és akkor a Nekem nem mindegy program miatt az volt a téma, hogy Nem szól szám, nem fáj fejem. Ez annyira

24 Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

összecsengett azzal, amit éreztem, hogy azonnal elkezdtem piszkálni a srácot, hogy most rögtön adjon nekem egy tollat és egy papírt. Akkoriban már írogattam verseket, de csak annyira, mint mindenki, aki szereti az irodalmat középiskolában, de akkor csak úgy kiszaladt belőlem egy szöveg. Miután a fiú fellépett, kimentünk a levegőre, és ott felolvastam neki ezt a szöveget.

Lement a verseny, majd ő hirtelen felszólalt, hogy: Várjanak, itt még van egy szöveg! Akkor nem volt ilyen dobogás, meg felkonferálás, hogy „slamszűz” következik. Egyszerűen csak fellöktek a színpadra. Ott küszködtem, hogy felolvassam a hangyabokányi betűkkel írt szöveget. A slam klub után odajött Kövi, azaz Kövér András, aki a pécsi slam szervezője, hogy szeretné, ha legközelebb időben érkeznék és versenyeznék.

PB: Hogyan lettél aktív szervezője ennek a társaságnak?

H.J.: 2016 végén, 2017 elején Kövi írt egy SMS-t, hogy beszélnünk kell, de ne aggódjak, tök jó dolog, csak marha nagy felelősség. A találkozón mondta, hogy Horvát Kristóffal, azaz Színész Bobbal és Simon Marcival pályáztak egy slamtábor-ötlettel, és hogy úgy döntöttek, hogy én lehetnék a női energia a csapatban, aki összetartja a dolgokat.

Szóval januárban kezdtük meg a munkálatokat a slamtáborral, ami egy nagy közös ügyünk lett. Sok hiba volt, de sokat tanultunk belőle, és rájöttünk, hogy jól tudunk együtt dolgozni.

PB.: A slam mellett más művészeti irányzatokkal is foglalkozol?

H.J.: Régebben kórusban énekeltem, de most inkább már csak a színházban énekelek, ha kell épp.

Az egyetemi színjátszást és a slamelést nagyjából egyidőben kezdtem. A JESZ-ben eddig inkább színész voltam, mint alkotó. Most viszont nekikezdtem egy saját projektnek, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik. Erről egyelőre nem szeretnék sokat mondani. Amikor elkezdtem slammelni, akkor jó darabig csak szakítós szövegeket írtam, valamint főképp a férfiakkal való kapcsolatomról beszéltem. Rám is ragadt, hogy én vagyok az a csaj, aki folyton a pasijairól ír. Aztán Nemes Márk áprilisban hozott egy szál tulipánt nekem, és elnevezett a „pécsi Vénusznak”. A készülő darabom a már meglévő és éppen íródó szövegeimből áll majd össze. Nem csak szerelmek lesznek benne, hanem olyan férfiakról is szó lesz, akik engem inspiráltak, ne adj’ Isten másik irányba tereltek az életem során. Szeretnék a művészeti karról zenészeket is hívni hozzá, mert az élő zene szerintem sokat adhat egy előadáshoz.

Ezután mikor Kövi nem tudott itthon lenni, rám bízta a slam klub szervezését pár hónapra, majd miután visszajött is megmaradt, hogy az open micet én vezetem. Amit amúgy nagyon-nagyon szeretek, mert teljesen más, mint a versenyzés. Amikor műsort vezetek, akkor lazaság van, akkor magamat adom és kötetlenül szórakoztatom a közönséget.

PB.: Hogyan tud kapcsolódni a közösséghez egy ennyire szervező típusú személyiség?

H.J.: Talán az mindent elmond, hogy a kortársaim közül jópáran „anyáztak”, mármint nem úgy, csak sokszor hívtak anyunak slamtáborban is. A klubokon is általában szervező pozícióban vagyok, így kicsit ki is lógok a csapatból, de remélem, hogy azért a közösség része tudok lenni. Igyekszem mindenkivel legalább pár szót beszélni minden esten, de sajnos nem mindig sikerül.

Rónoki Bertalan: A pécsi Vénusz – interjú Hetesi Júliával

25

Határ a csillagos ég

A PTE-BTK-n végzett hírességek Sokan pont azt szokták felróni a bölcsészettudomány hátrányaként, ami valójában az előnye: általánosabb tudást biztosít, mely tényleg sokszor nem elég szakspecifikus. Egy kellően kreatív és eltökélt ember azonban számos pozíció betöltésére alkalmas lehet ilyen tudás birtokában. Ezen állítást mi sem bizonyítja jobban, mint a karunkon végzett számtalan híresség, akik a legkülönfélébb területeken tették le névjegyüket.

A következőkben álljon itt egy rövid ös�szeállítás, mely a teljesség igénye nélkül hivatott összegyűjteni azokat, akik élő példaként állnak minden jelenlegi és jövendőbeli Pécsibölcsész előtt.

országunk egyik legelismertebb stylistja. Na még így sem megy? A körülírás nem mást, mint Lakatos Márkot takarja, akibe könnyen belebotolhatunk bármely divattal kapcsolatos rendezvény vagy televíziós műsor kapcsán.

Természetesen bölcsészkarunk jogelődjeiben is számos későbbi kiváló művész folytatott humán tanulmányokat. Weöres Sándor író, költő Pécsett szerzett diplomát filozófia–esztétika szakon.

Ugyancsak itt végzett 1977-ben magyar–történelem szakon Parti Nagy Lajos.

Van az úgy, hogy az egyszeri híresség házhoz jön. Beck Zoli énekes-dalszerző, a 30Y frontembere jelenleg is a Romológia és Nevelésszociológia Tanszék oktatója. A híres zenész 1998-ban végzett egyetemünkön magyar-esztétika szakon, majd 2010-ben elvégezte a doktori iskolát, szintén Pécsen. Beck Zoli több interjújában is jó szívvel emlékezett vissza egyetemi éveire, kiemelte az inspiráló közeget. Ő az a személy, aki nem akart és nem is kellett neki teljesen elszakadni a felsőoktatási közegtől tanulmányai befejezése után, hiszen oktatóként a mai napig aktív szereplője karunk életének.

Eredetileg színművészetire szeretett volna jelentkezni, de végül a jogi egyetemre sikerült bekerülnie, emellett idegenforgalmi tanulmányokat is folytatott. Oké, ez még így valóban elég tág. A PTE-BTK esztétika szakán szerzett diplomát, filmtörténet-filmesztétika szakon, manapság pedig

26 Pálfi Máté: Határ a csillagos ég

Nem meglepő módon sokan futottak be tévés karriert az egykori Pécsibölcsészek közül. Bakos Piroska híradós műsorvezetőként és szerkesztőként dolgozott hosszú évekig a közmédiában. A PTE-BTK-n magyar–kommunikáció szakot végzett közszereplő az Univ TV-nek adott nyilatkozatában pécsi egyetemi éveinek kulturális sokszínűségét, pezsgő tudományos életét emelte ki.

Végigjárta a közmédiát és az összes fontosabb kereskedelmi csatornát Máté Krisztina, aki az akkor még Janus Pannonius Tudományegyetem nevet viselő oktatási intézményben végzett magyar–esztétika szakon. A közismert műsorvezető elmondása szerint azóta is szerelmes Pécs városába, ahol az ott élő és tanuló egyetemisták semmihez sem hasonlítható légkört teremtenek.

Fábry Sándor – saját szavaival élve – valamikor a hősidőben, az 1970-es évek közepén tanult a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar– német szakján. Az akkor fiatalon idekerülő pesti srác számára megmosolyogtató volt, hogy mindössze egy villanyrendőr található a városban, viszont pozitívan élte meg, hogy minden olyan hely, ami egy egyetemi hallgató számára szükséges lehet, gyalogosan kön�nyen megközelíthető.

Persze a fanyalgókat lehet, hogy még most sem sikerült meggyőznöm a bölcsésztudományok széles körben való felhasználási lehetőségeiről. Hiszen az még csak-csak elképzelhető, hogy néhány bölcsészből sikeres művész, vagy befutott médiafigura lesz, de mondjuk a versenysport terén biztos, hogy totálisan esélytelenek. Nos, ez az állítás is gyorsan cáfolható néhány, a pécsi egyetemről induló életpályával.

Csonka Zsófia, Európa-bajnok sportlövőnk többek között a PTE-BTK-n is szerzett diplomát pszichológia szakon. Úgy gondolom, nem kell részletezni, hogy tanulmányait közvetve és közvetlenül is számtalanszor kamatoztatni tudta sportpályafutása során.

Szintén rendelkezik Pécsen szerzett bölcsészdiplomával a többszörös aerobik világbajnok Katus Attila, aki mára saját brandje van, mint befutott személyi edző és életmód-tanácsadó.

Ezért, kedves jelenlegi Pécsibölcsészek, ne csüggedjetek, ha bizonytalanok vagytok a téren, hogy jó helyen jártok-e. Vegyétek komolyan tanulmányaitokat, képezzétek magatokat, legyetek nyitottak, érdeklődőek, bátrak és kitartóak, és a megszerzett hasznos tudás birtokában lehet, hogy pár év múlva a saját nevetekkel fogtok találkozni egy ehhez hasonló cikk olvasása során.

Pálfi Máté: Határ a csillagos ég

27

„A regény egy mozaik vagy puzzle.”

Beszélgetés Kiss Tibor Noéval Kiss Tibor Noét az olvasók úgy ismerhetik, mint az Inkognitó (2010; 2016) és az Aludnod kellene (2014) című regények szerzőjét, a Jelenkor tördelő-szerkesztőjét, lelkes focirajongót. De amikor mint Pécs belvárosának lakói megismerkedtünk, számomra a Cukor nevű, nagyon barátságos cica gazdája volt. Az interjúhoz sem kellett messzire mennem, csak át a szomszéd házba, aminek ablakában szokott Cukor cica sütkérezni, hogy irodalomról, írásról, és Noé legújabb, most készülő regényéről beszélgessünk.

PécsiBölcsész: Mit jelent számodra az irodalom?

Kiss Tibor Noé: A jó irodalom képes olyan világot teremteni, amelyben a szimbólumokon és a történeteken keresztül ráismerünk a saját életünkre. Személyesen az olyan irodalmat szerettem mindig, amely radikális állításokat tett, vagy radikális nyelvet használt. Gimnazistaként Kafka volt a kedvencem, mert teljesen más szempontból tudta bemutatni a világot, ami körülvette, mint más írók. De ha egy irodalmi

műnek vagy szerzőnek van egy saját, működő nyelve, az számomra izgalmasabb, mint a történet. Én is sokat bíbelődöm ezzel a szövegeimben. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a vers lenne az, amiben megtalálnám magamat, mégis a regények, a prózaírás felé fordultam.

PB: A könyveid gyakran foglalkoznak olyan szereplőkkel, akik a társadalom peremére szorultak.

Felelőssége az írónak, hogy megszólaltasson olyan rétegeket, akiknek nincs hangja?

K.T.N.: Sok igazság van benne, de kilenc évnyi pályafutás után szkeptikus vagyok. Amikor az Inkognitó megjelent, még nem volt róla szó, hogy mi az a transzneműség, így a témát nem ismerő olvasók számára betekintést nyújtott egy transznemű ember sorsába. Sokan tudtak kapcsolódni úgy a könyvhöz, hogy őket nem érintette ez a konkrét probléma. Volt olyan olvasóm, akinek egy betegség miatt megváltozott a teste, és a könyvben megfogalmazott test-diszkomfort érzést a saját betegségével kapcsolta össze. Így segíthet. Az Aludnod kellene hét férfi története, akik egy tanyavilágban élnek, ahol gyakorlatilag nem maradtak nők. Érdekes, hogy az

28 Makk Flóra: „A regény egy mozaik vagy puzzle”

”

értelmezésekben leggyakrabban a mélyszegénység szó került elő, holott a szereplők közül legfeljebb kettő élt szegénységben. Az értelmezés általában abba az irányba hajlik, ami divatos, ami aktuális.

Ugyanakkor sokszor tapasztaltam, hogy sok olvasó számára a regény világa idegen volt, és azok tudtak jobban kapcsolódni a történethez, akik személyesen ismertek ilyen helyeket. Sokan sorolták a számomra ismeretlen településneveket, hogy ez a regény itt és itt is játszódhatott. A fordításoknak köszönhetően külföldi olvasók, csehek, osztrákok, németek is elmondták, hogy „ráismernek” erre a világra, például a Szudéta-vidéken. Azok közül, akik a regény által leírt világban élnek, valószínűleg ezt a könyvet senki sem olvasta. Itt kialakul egy hierarchikus, hatalmi helyzet, amelyben én mint író, írok egy regényt valakikről, és az értelmezői tábor ezt gyakran úgy veszi, mintha én lennék a krónikása ennek a rétegnek, aki helyettük beszél. Ez tévedés. Én író vagyok, alsó osztályból származom, de nem mélyszegénységből vagy tanyáról. Beleláttam ebbe a világba, mert a nagyszüleim ott éltek, de amit megírtam, az már elsősorban az én világomon szűrődött át.

PB.: Íróként, ha bizonyos időközönként nem adsz ki művet, „kikopsz” a nyilvánosságból?

K.T.N.: Az nem baj. Van polgári munkám, könyvtördelés, kiadványtördelés, szerkesztői és újságírói munkák, nagyrészt ezekből élek. Az irodalom ilyen értelemben számomra szent, regényírás közben nem kell semmilyen kompromisszumot kötnöm.

Így nem a pénzkereset miatt kezdek el dolgozni egy regényen, hanem csak akkor vágok bele, amikor összeáll bennem valami, amit ebben a formában szeretnék elmondani. Most jobban állok, amint befejezem a regényt, amin most dolgozom, egy kis erőgyűjtés után nekikezdek a következőnek. Két könyv között most biztos nem lesz hat év szünet.

PB: Mesélnél a most készülő regényedről?

K.T.N.: Négy nagyon különböző ember beszél benne. Egy tizenkilenc év körüli kiskamasz egy Pest környéki faluból, egy ötvenhárom éves történelemtanár Budáról. Rajtuk kívül van két női szereplőm is, mindketten harminchoz közelednek, egyikük a fiú nővére, a másik a férfi lánya. Érdekes látni, hogy mennyi mindent be tudok építeni a saját személyiségemből a szereplőimbe, így olyan érzés, mintha mindegyik én lennék. A tizenkilenc éves fiú kapcsán felidéződött bennem a saját kamaszkorom a lakótelepen, és egyszer csak elkezdem úgy írni a könyvet, ahogy akkor írtam volna. Ugyanakkor ott van az ötvenhárom éves értelmiségi férfi, és bár nem vagyok ötvenhárom éves, és gyerekem sincs, át tudok lényegülni benne. A karakterek magukat építik az általam kicövekelt történetben, és bár a végén ott lesz a nevem a könyv borítóján, mégis úgy érzem, én csak segédkeztem abban, hogy az egész összeálljon. Most sokkal összetettebb, bensőséges, mégis sokkal kevésbé direkt viszonyt érzek a regény és önmagam között, mint eddig bármikor.

PB: Mi motivál az írásban?

K.T.N.: Most azt élem át újra, milyen jó érzés, amikor a szerkezet összeáll. A regényírás során szinte mániákusan racionálisan, strukturalista módon gondolkodom, és ezt a regényt is alaposan megszerkesztettem már a legelején. Még egy sort se írtam, de már hosszú vázlatom volt arról, kik a szereplők, hogyan változik a személyiségük, hogyan halad előre a cselekmény fejezetről fejezetre. A regény egy mozaik vagy puzzle. Ott van a fejemben az egész, de ahhoz, hogy a darabokat a helyükre rakjam, le kell ülni, és meg kell írni. És itt nem az ihlet számít, ez kőkemény meló. Sokszor maguktól jönnek a puzzle-darabok, mintha egy mágnes a helyükre vonzaná őket, vagyis a regény szinte magát írja meg.

Sokszor alárendeltséget érzek: az írás során olykor mintha eltűnnék, és csak a szöveg maradna, ami magasabb rendű nálam, ami magába szív. Ez az a felszabadító érzés, ami miatt megéri csinálni ezt az egészet.

Makk Flóra: „A regény egy mozaik vagy puzzle”

29

„A való életből hozott példák nagyon fontosak” Interjú Vörös Zoltánnal, az Év Oktatójával Kétségtelen, hogy az oktatást mindig értékes szakmának tekintették, mivel rálátást adhat a következő generációk jövőjére. Egy tanárnak olyan fontos tulajdonságokra van szüksége, mint a legnagyobb odaadás, a türelem, de mindenekelőtt a tanítás iránti szenvedély. Vörös Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa a következőkben arra ad választ, hogy mit jelent számára a jó oktatás, és megosztja személyes tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy miként ösztönzi a motiválatlan hallgatókat.

PécsiBölcsész: Hogyan definiálnád a jó oktatást?

Vörös Zoltán: Alapvetően azt gondolom, hogy nagyon fontos felkelteni a hallgatók figyelmét, és ezt fenntartani kilencven percig nem olyan könnyű. Úgy kell tanítani őket, hogy miközben átvesszük az anyagot a figyelmük is megmaradjon. Ily módon élvezhetik a hallgatók a nekik tanítottakat.

Ezen kívül minden alkalommal frissíteni kell a témákat, az irodalmat és a diákat. Nem szabad elfelejtenünk megemlíteni a való élet példáit sem, melyek nagyon hasznosnak bizonyulnak a hallgatók számára, és szerintem ezeket az előadások részévé kellene tenni.

30 Ali Nasrullah–Maros Lilla: „A való életből hozott példák nagyon fontosak”

PB: Van olyan, amit nem kedvelsz a szakmádban?

V.Z.: Úgy gondolom, hogy túl sokat kell tanítanunk. Minél kevesebb órája van egy tanárnak, annál inkább tud azokra koncentrálni, és az egyértelműen segít abban, hogy az órák minőségét megőrizzük. Így azt mondanám, hogy amit nagyon nem szeretek az az, ha a túl sok tanítás az órák minőségének rovására megy.

PB: Mit gondolsz a magyar és a külföldi hallgatók részvételéről a kurzusokon? Mely diákok vesznek részt inkább az órákon?

V.Z.: A külföldi hallgatók. Ők jóval aktívabbak.

Számít a háttér, a légkör és a környezet, amelyből jönnek. Talán a különböző kontinensekről érkezett csoporttársaik származása felkelti az érdeklődésüket. Például, hogy mit tudnak a különböző konfliktusokról, aktuális problémákról, politikai dolgokról és kihívásokról. Amint látják, hogy mások megosztják a hátterüket vagy más szóval a történetüket, ők is könnyebben mondják el a magukét. Ezért kedvelem inkább a külföldi hallgatóknak tartott órákat.

PB: Milyen módszert alkalmazol a kevésbé motivált vagy felkészületlen hallgatóknál?

V.Z.: Ez nehéz kérdés, mert nem számít men�nyi kérdést teszel fel, a kevésbé motivált hallgató nem fog rá válaszolni, nem tud rá válaszolni. Őszintén szólva ezért használok online kvízeket a magyar nyelvű órákon. Így lehet aktivizálni a hallgatókat. Ezeket a technikákat először a magyar nyelvű órákon szoktam alkalmazni, mert így kitapasztalhatom, hogy sikeresek vagy nem. És csak ismételni tudom, hogy a való életből hozott példák nagyon fontosak ahhoz, hogy az előadásokat érdekesebbé tegyük, és ez motiválhatja a hallgatókat, hogy aktívabbak legyenek az órán.

Az eredeti interjút angol nyelven Ali Nasrullah készítette,

Ali Nasrullah–Maros Lilla: „A való életből hozott példák nagyon fontosak”

fordította: Maros Lilla.

31

Irodalom több nézőpontból Interjú Milbacher Róberttel Mit lehet kezdeni az irodalmi művekkel? Létre lehet őket hozni, lehet róluk gondolkodni, lehet őket tanítani. Karunk oktatója, Milbacher Róbert mindegyik színtéren aktív munkát folytat, hiszen amellett, hogy a Klasszikus Irodalomtörténeti Tanszék vezetője és a XIX. századi magyar irodalom egyik elismert kutatója, az elmúlt időszakban nagy sikerű szépirodalmi munkái is megjelentek.

PB: Ahol aztán 1999-ben meg is szerezted a doktori fokozatot XIX. századi magyar irodalomból, mely témában azóta is számos tudományos munkád jelent meg. Mi fogott meg ebben az időszakban?

M.R.: Szegeden számos érdekes ember tanított az egyes tanszékeken, nekem valahogy a klas�szikus magyar irodalomárok körében sikerült ott ragadnom. Már az első évfolyamdolgozatom is ide kötődik, melyet Vörösmarty A Délsziget című művéről írtam, ami egyébként mostanában megint foglalkoztat. A szakdolgozatom (amelyből később a doktori témám is kinőtt) szintén e korszakból való, a póriassággal, illetve az irodalmi kánonon kívül rekedt jelenségekkel kezdtem el foglalkozni. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy például Arany és Petőfi kapcsán milyen – a felépített hagyománnyal szembemenő – értelmezési lehetőségek, jelentések szorultak az értelmezési kánonon kívülre. Valahogy mindig is a nem-kanonikus jelentések érdekeltek.

PB: 2016-ban a Szűz Mária jegyese című könyveddel elnyerted a Margó-díjat, ami a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár. Hogyan jutottál el ehhez a sikerhez? Régóta foglalkozol szépirodalommal is?

PécsiBölcsész: Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal? Mindig is ezzel akartál foglalkozni?

Milbacher Róbert: Az irodalommal kapcsolatos legkorábbi élményem nagymamámhoz kötődik, a család „nagy mesélőjéhez”, aki képes volt fejből visszaadni egykor hallott történeteket, saját olvasmányélményeit a népmeséktől kezdve egészen Jókaiig. Illetve a szülőfalum könyvtárosa, Éva néni is inspirálóan hatott rám, kezdetben ő ajánlgatta nekem a különböző műveket. Az olvasást tehát már nagyon hamar megszerettem. Aztán felsőfokú tanulmányaim során kerültem igazán szoros kapcsolatba az irodalommal, 1989-től a szegedi egyetem (akkor JATE) magyar–történelem szakára jártam.

M.R.: Az igazat megvallva mindig is inkább ezzel foglalkoztam. A híres műfordítóval, Gyergyai Alberttel születtem egy faluban, a róla elnevezett pályázaton nyertem el az első díjamat általános iskolás koromban. Aztán a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt is írogattam, de később ez háttérbe szorult a tudományos pályám miatt. A negyvenes éveimben aztán ismét komolyabban kezdtem el foglalkozni a szépirodalommal, melynek eredményeképpen elkészülhetett a Szűz Mária jegyese.

Először folyóiratokba küldtem el az egyes novellákat, majd közvetítőn keresztül jutottam el a Magvető Kiadóhoz.

PB: Mennyire egyeztethető össze a szépírói munkásság az irodalomtörténészi tevékenységgel? Ha az ember egész életében a magyar irodalom legnagyobb alakjait kutatja, nem érzi úgy, hogy „túl magasan van a léc”?

M.R.: Ezek szerintem inkább kiegészítik egymást.

Az embernek lehetősége nyílik arra, hogy az irodalommal többféleképpen, több nézőpontból is foglalkozhasson. Ha az egyiket megunom, a má-

32 Pálfi Máté: Irodalom több nézőpontból – interjú Milbacher Róberttel

meglehetősen pozitív. Igazából a negatív kritikával sincs semmi probléma, ha az megalapozott véleményre épül, totális bukás az, ha valakinek a művéről abszolút nincs szó.

Természetesen nekem is jólesnek az elismerő szavak, de fontosabb számomra a hitelesség, sose írnék le csak azért valamit, hogy ezáltal egyeseknek elnyerjem a tetszését.

PB: Mik a további terveid az írás kapcsán? Mikor fog megjelenni a következő regényed?

M.R.: Jövőre fog megjelenni az általam egyelőre csak a szegény ember Da Vinci-kódjaként emlegetett könyvem.

Ez egy három szólamú regény lesz, melyben egy apokrif bibliai szöveg fog kiegészülni egy ahhoz kapcsolódó történeti és egy profán, komikus hangvételű magyarázattal. sikban találok valami kihívást. Gyakorlatilag az irodalomtörténet-írás is írás, hiszen az adott kötet, vagy tanulmány szerzője alakítja munkájának szövegét, igaz, egy kissé kötöttebb formában. A kérdésed másik felére reagálva: már Arany János is tudta, hogy elődei mindent megírtak, az efféle szorongástól természetesen én sem vagyok mentes. Írásaimban folyton próbálok reflektálni erre a jelenségre kulturális és intertextuális utalásokkal. És persze már semmi sem új a nap alatt, de a hajózáshoz hasonlatosan írni is muszáj.

PB: Gondolom, a két hivatás egymásra hatása elkerülhetetlen, ezt jól tükrözi a Léleknyavalyák című regényed is.

M.R.: Igen, ezek gyakorlatilag egymást erősítik ebben a könyvemben, amely egy irodalomtörténészi őskrimi-imtiáció. A legfelszabadítóbb ebben az, hogy nem kell törekedni a filológiai hitelességre, meg lehet alkotni egy fiktív történetet. De közben a regény mégis hozzátesz az emberek irodalomtörténeti ismereteihez, legalább annyit, hogy aki elolvassa a regényt, tudni fogja, hogy létezett egy Czakó Zsigmond nevű figura.

PB: Hogyan tehet az ember szert szépírói sikerekre, olvasóközönségre úgy, hogy közben megőrzi a hitelességét?

M.R.: Őszintén szólva, nem tudom, hogyan működik ez a dolog.

Az én könyveimet kevesen olvassák, ellenben a kritikai fogadtatásuk

PB: Jelen számunk a bölcsészlét témája köré szerveződik. Te mint író, irodalomtörténész és egyetemi oktató, hogy látod, miként lehetne pozitív változást előidézni a bölcsésztudományok komolyabb társadalmi megbecsültsége kapcsán?

M.R.: Sajnos elég rosszak a kilátásaink e téren, olyan, mintha ez a tudásforma nem lenne érvényes. Már a XIX. század közepe óta tart a vita, hogy van-e az irodalomnak létjogosultsága.

Az igaz, hogy jobbára „csak” közvetett haszonnal rendelkezik, azonban teljes kiiktatása beláthatatlan következményekkel járna. Hiszen minden emberi innováció alapja a fantázia, a képzelet és az értelmezés.

Pálfi Máté: Irodalom több nézőpontból – interjú Milbacher Róberttel 33

Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet És Nincs Rossz Ötlet!

Az Improvokál társulat 2007-ben látta meg a napvilágot egy pécsi lakás kisszobájában. Azóta a lelkes egyetemistákból álló csoport hosszú utat járt be: teltházas előadások tömkelegével büszkélkedhetnek, valamint nyílt műhelyeiket is rengeteg szórakozásra vágyó hallgató látogatja. Az improvizációs színház fogalma és eszménye országos szinten még nem ismert, azonban Hosszú Norbert, a társulat vezetője mindent megtesz, hogy csapatával népszerűsítse ezt az egyedi műfajt.

A megalakuláskor elsősorban a hagyományos színházhoz szerettek volna hasonlítani, de a próbák folyamán is egyértelművé vált a tagok számára, hogy amit ők csinálnak az annál sokkal egyedibb. A társulat napról-napra bővül, folyamatosan fejlődik és kész elhozni a legújabb és legszórakoztatóbb produkciókat a közönségnek. A műfaj megkívánja a folyamatos figyelmet egymás és a nagyérdemű felé, hiszen az elsődleges cél az,

34 Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet

hogy mindenki jól érezze magát és olyan egyedi élménnyel gazdagodjon, amit egy hagyományos színház nem tud nyújtani.

Az improvizáció során nincs szükség előre betanult szövegekre és cselekvésekre, azonban ez egyáltalán nem egyszerűsíti le az improvizatőrök dolgát. Gyakran kérik a közönség segítségét egy-egy előadás során: húzzanak egy cetlit a kalapból vagy csak egyetlen szót mondjanak, amiből egy egész szituáció, egy humoros és egyben kiszámíthatatlan performansz kerekedik. Valószínűleg ebben rejlik a társulat igazi varázsa. Képesek gyermekded őszinteséggel, odaadással és alázattal kiállni az emberek elé, hogy valami megismételhetetlen dolgot alkossanak a színpadon.

A nagy népszerűségnek örvendő csapat idén közel 120 fős közönséggel nyithatta meg az évet a Művészetek és Irodalom Házában. Az imprólázban égő nézősereg aktív résztvevője volt az évad első előadásának is, ami a Katapult fantázianevet viselte. Ennek a témája tavaly született, lényege, hogy az este végén egy Katapult-díj kerül átadásra a csoport azon tagjának, akit a nagyérdemű a legjobbra értékel.

A Tusé, valamint a Morzsa néven futó darabjaik mellett muszáj megemlíteni a tavalyi év nagy durranását: A Hamilton-ház rejtélyét, ami kicsit és nagyot egyaránt csábított el egy life-size Cluedóhoz

hasonló interaktív detektív játékra. A lelkes Sherlockoknak, Miss Marple-öknek és Columbóknak idén is lehetősége volt részt venni a minden agytekervényt megmozgató nyomozáson. A feladat egyszerű: az 1930-as éveket idéző kúriában gyilkosság történt, és a detektívlázban égő játékosok dolga, hogy lerántsák a leplet a tettesről. A részletesen berendezett szobában a nyomok felkutatása után a szereplők vallatására is lehetőség nyílik.

De vajon sikerül megtalálni a gyilkost? A társulat tagjainak fegyelmezettsége és színészi játéka által könnyen átszellemülhet az ember, képes teljes erőbedobással átadni magát a játéknak és elszántan nyomozni a tettes után.

Fontos megemlíteni az Improvokál nyitott műhelyeit, ami minden kíváncsi és elszánt hallgatót tárt karokkal fogad. A PISZE (Pécsi Improvizációs Színház Egyetemistáknak) minden kedden este hatkor startol a Szenes Klubban. Abban a pár órában csak egy dolgot kell komolyan venni: a játékot! Spontán történetek és karakterek születnek hétről hétre, közösen, egymásnak. A társulat célja, hogy a résztvevők gátlásait és korlátait feloldja, ezzel is segítve őket, hogy a mindennapi élet akadályait könnyebben vegyék. A műhely résztvevői is arról számolnak be, hogy a foglalkozások hatására magabiztosabban állnak ki mások elé beszélni, és ki merik magukat próbálni olyan szituációkban, amikben azelőtt soha.

Az improvizáció hasznosságát tovább erősíti, hogy a társulat tagjai aktív részesei a PTE több karán is a seniorok „kiképzésének”. Ők azok, akik a gólyatáborokban lesznek majd a friss egyetemisták első segítői, így fontos, hogy gördülékeny legyen köztük az együttműködés. Különféle szituációs játékoknak és egymásra hangoló beszélgetéseknek hála a leendő segítők magabiztosan, lelkesen és óriási nyitottsággal lesznek képesek fogadni és segíteni a gólyákat.

A társulat rendszeres résztvevője Magyarország egyetlen improvizációs fesztiváljának, valamint többféle díjazásban is részesült már. 2014-ben PTE Egyetemi Kultúráért Díjas, valamint 2018-ban a 60 éves Jelenkor folyóirat és a Pécs8 ÁT-ÍRÁS összművészeti estjének közönségdíját kapta meg.

A sok elismerés és a közönség szeretete is erősíti, hogy Norbi és a fiatal egyetemistákból álló társulata jó úton jár ahhoz, hogy közelebb hozza az emberekhez az improvizáció műfaját.

Fábián Patrik: Nincs előre megírt forgatókönyv, nincs begyakorolt jelenet 35

„Jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek” Magyar Olivér magát rakoncátlannak, ügyetlennek és olyan embernek tartja, aki ezt az ügyetlenséget rendkívül ügyesen palástolja. Állítása szerint ez a fő oka a szeptember óta Szenes-programkoordinátorként elért sikerének. Én viszont azt gondolom, ez sokkal inkább a rengeteg munkának köszönhető, amit Olcsi tesz a klubért este 10-kor, reggel 5-kor, a két időpont között és azon kívül.

Azt mondja, nem tudja leállítani róla az agyát. Ezt jól mutatja a létszámstop a nyitón, a 150-200 ember hétfő esténként és a hiánypótló bulik pénteken. Beszélgetés a Szenes pécsi koordinátarendszerben elfoglalt jelenlegi és jövőbeli pozíciójáról.

PB: Mi a feladatod Szenes-vezetőként?

M.O.: Mi ezt nagyon ügyesen felosztottuk Rusival. Én vagyok a kreatív elme, aki dobálja be az ötleteket, kitalálja a dolgokat. Rusi a ragasztó ezek között, aki egyben tartja az egészet, foglalkozik a crew-val és az adminisztrációval. Én szervezem és bonyolítom le a színpadi programokat, leginkább e-mailezgetek és telefonálgatok. Nyilván nagyon sok megkeresést kapok: jönne ez a zenekar, jönne az a szervező. Éppen ezért a Szenes-koordinátor számomra egy moderátor az ötletek között. Azért működik nagyon jól ez a klub, mert nem az van, hogy én döntöm el, hogy milyen buli legyen.

PB: Amikor felkértek, hogy legyél Marton Zsani utódja, rögtön érezted, hogy a Szenes neked való pálya?

M.O.: Az ember elgondolkodik ilyenkor azon, hogy hajlandó-e feláldozni idejének nagy részét erre, meg abban sem voltam biztos, hogy alkalmas vagyok. Zsani azt mondta, hogy menni fog, meg hogy szükségem is van rá. Igazából ez már elég volt. Amikor kiválasztódik egy koordinátor, nekünk nagyon fontos, hogy tudja, miről is szól ez a klub. Ő úgy érezte, hogy én tudom, így biztos nem fog elkallódni az, amit a Szenes jelent az embereknek.

PB: Mi az a szellemiség, amit nem akartok elveszíteni?

M.O.: Egyrészt a klub a bölcsészhallgatók bázisa.

Emlékszem, még a szeneses felvételimen mondtam, hogy ha a BTK a test, akkor a Szenes a szív, ahonnan áramik az energia. Azt vettem észre, nem tudom, hogy a Szenes vagy a hallgatók mentalitása hozza ezt ki, de itt soha nem szégyelli senki önmagát adni és ez tök jó dolog. Másrészt a Szenes régebben egy bizonyos szubkultúra központja volt, mindenki tudta, hogy mit várhat, ha idejön. Akkor nagyon minőségi alterkoncerteket várhatott, kulturált szórakozást. A klubnak a város történelmében komoly szerepe van, ezért Pécs szemszögéből ma is fontosnak kell lenni, nem hinném, hogy érdemes elzárkózni a város többi részétől.

PB: Ha most bejön valaki a Szenesbe, akkor tisztában van azzal, hogy mit várhat? Van egy definiált minőségi kerete a buliknak?

M.O.: Ez egy bölcsészklub, tehát igyekszünk a bölcsészhallgatók igényeit figyelembe venni. Ezek

36 Szabó Bianka: „Jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek”

nagyon változatosak. Próbálunk mindegyiknek megfelelni, viszont ez azzal jár, hogy adunk olyan bulit is, amit kifejezetten nem élvez egy bizonyos fajta közönség. Igyekszünk lefedni mindent Pécsen. Ha például valahol máshol van valamilyen buli, akkor nyilván nem fogok olyat csinálni. Ezért nem gondolom azt, hogy aki bejön a Szenesbe, az tudja, hogy mit várhat. A Facebook-eseményeknél próbálok egy kicsit egyértelműbben fogalmazni.

PB: Akkor az egyetlen biztos dolog, amit tudhat az ember, hogy egy minőségi bulit fog kapni? Egyre többen vannak a Szenesben – már csak ebből is úgy tűnik, hogy felfutóban van a klub.

M.O.: Nőtt a látogatottság, bár ősszel gyakrabban járnak bulizni a hallgatók, így valójában tavasszal fog kiderülni, hogy többen vannak-e. Nem tudom egyelőre az okát, de valószínűleg jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek mint eddig.

Volt egy tagfelvételünk, 46 ember jelentkezett. Mindenkitől megkérdeztem, hogy mi az, amit szerinte javítani kéne a Szenesen. Olyan világos koncepcióik voltak, amikből láttam, hogy törődnek ezzel a klubbal. Minél több embernek van elképzelése a Szenessel kapcsolatban, annál több ötletből tudok válogatni és annál több válhat valóra. Ha valóra válnak ezek az ötletek, akkor azt az emberek nyilván értékelik és el fognak jönni a bulikra.

teljesítik őket. Gondolok itt az elektronikus zene különböző válfajaira. Azért csináltuk meg a Millenium buliszervező csapatot, mert úgy látjuk, hogy a fővárosban vannak bizonyos bulik, amik nagyon divatosak, de ezek Pécsen nem léteznek. Most van egy klub, ahol ezeket meg tudjuk valósítani, a Szenesnek meg abszolút jól állnak. Ez a klub tökéletes arra, hogy olyan stílusokat vonultasson fel, amelyek a többi klub arculatába már nem férnek bele.

A buliszervező csapatom tagjai értenek az elektronikus zenéhez, úgyhogy együtt találjuk ki az ötleteket, az ő segítségükkel bookingolok. Így jött létre az együttműködés a Szenes és a Millenium közt, egymást segítve szervezzük a pénteki bulikat. Régebben a Szenest az élőzenéről, az alterkoncertekről ismerték fel. (Egyébként a stílusok, amik nálunk megjelennek, az elektronikus zene alterjai.)

De azt gondolom, hogy meg kell felelnie a fiatalság igényeinek. Próbálom egy olyan klubbá tenni a Szenest, amiről az jut az ember eszébe, hogy ha idejön, akkor biztos nem a pécsi szórakozóhelyek repertoárját kapja, hanem valami egyedit; de olyat, ami ugyanúgy idehoz 200-250 embert.

PB: Hogy lehet egy ilyen részben önkéntes, elméletileg félállást 0-24-ben csinálni anélkül, hogy az ember kiégne?

M.O.: Rusi és a Szenes Crew a válasz. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert nekem már nem kell nagyon mondanom semmit, mindenki tudja, hogy mi a dolga. Meg ha élvezed a munkád, akkor nem veszed észre, hogy hány óra ment el vele. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezt nem szabad senkinek sem sokáig csinálni. Folyamatos vérfrissítésre van szükség, mert egy idő után már nem feltétlenül érted, hogy mi a trendi.

PB: Mik a terveid a Szenessel? Tudjuk rólad például, hogy van egy buliszervező csapatod. Számíthatunk további kooperációra velük?

M.O.: A hétfői kifejezett bölcsészbulik mellett szeretném kicsit felpörgetni pénteken azt éjszakai életet, amit jelenleg nem kap meg mindenki Pécsen. Vannak olyan igények, amik szerintem nem teljesülnek, legalábbis a szórakozóhelyek nem

PB: A Szenesben tűntek fel olyan nagy nevek mint például a Kispál. Mennyire része programkoordinátori missziódnak, hogy egy egyetemista, aki zenél, megmutathassa magát a klubban?

M.O.: A Szenes abból dolgozik, amit Pécs ad neki. Azt, hogy itt milyen zenekarok lépnek fel, azt kevésbé befolyásolom én, mint az, hogy milyen zenekarok vannak a városban. Azoknak a pécsi bandáknak, akik jó bulit csinálnak, bármikor van helyük itt. Szerintem ez régen is így működött.

Annyi, hogy akkoriban pont azok a zenekarok léptek fel, akik utána be is futottak. Lehet, hogy ez most is így lesz. Csakis attól függ, hogy Pécs milyen zenekarokat nevel ki.

PB: Számodra a Szenes…

M.O.: Számomra a Szenes az, aminek látni akarjuk.

Szabó Bianka: „Jobban értjük most azt, hogy mit akarnak az emberek”

37

Könyvmolyok az Instagramon Egyre több helyen jelenik meg az a feltételezés, miszerint az utóbbi néhány évben újraéledt az irodalom utáni érdeklődés. Hogy ez tényleg így van-e, vagy annyi történt csupán, hogy a közösségi média által betekintést kaptunk egymás életébe, ezáltal jobban látjuk, hogy milyen nagy számban is érdekli az embereket az olvasás; azt nem fogom megfejteni ebben a cikkben. Az viszont kétségtelen, hogy a social media újabb szintre lépett a kulturális tartalmak gyártásával.

Sokunknak a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy mit olvassunk, hiszen a könyvesboltokban kitüntetett szerepű könyvek mögött sokszor csak üzlet van, a díjak sem árulkodnak mindig hitelesen arról, hogy az adott mű mennyire minőségi, Szerencsénkre ma már azonban több olyan felület működik, ahol megoszthatjuk másokkal az élményeinket, gondolatainkat.

Egy olyan idilli világ felé haladunk, ahol a közösségi médiának nem a magamutogatás a célja, nem csak a felületes tartalmak jönnek szembe százával (ha „jó” felhasználókat követünk!), hanem a kultúra és az olyan értékes tartalmak is helyet kapnak, amelyek túlmutatnak a #positive vibes és a #healthy body image kulcsszavakon. Illetve az is újdonság, hogy egyáltalán van célja ezeknek a platformoknak, jelen esetben például az olvasásra buzdítás, a könyvajánlás. Ennek a változásnak köszönhetően a „Mit olvassunk?” kérdésre akár olyan aktuális weblapokon is megtalálhatjuk a választ, mint a Facebook, az Instagram, vagy a Spotify. Nyilván nem gondolom, hogy semmilyen haszonnal nem jár a lentebb említett személyek munkássága, de mégiscsak hiteles forrásnak tekintem őket.

Ott Anna, a budapesti Hadik kávéház művészeti vezetője, magát a legszerencsésebbek közé sorolja, hiszen hobbijából, az olvasásból él meg.

A különböző irodalmi programok szervezése és moderálása miatt számos nagy alkotóval folytatott beszélgetést és még annál is több könyv került a kezébe. Ebből adódóan könyvélményei széles spektrumon helyezkednek el, folyamatos könyvajánlóival buzdít minket az olvasásra. A tizen-

38 Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon

kétezer követővel rendelkező Instagram-profilját teljes mértékben az olvasás népszerűsítésének szenteli. Személyes olvasmányélményeket fogalmaz meg, kihasználva az Instagram sztori funkcióját. Azt hiszem, ennél nincs is jobb módja a fiatalok olvasásra buzdításának.

Bármennyire lekezelően hangzik is ez a kijelentés a generációmra nézve, legtöbbünknek a napi rutinja közé tartozik az internetes felületek végigböngészése az üres tíz percekben. Ez pont arra elég, hogy öt-hatmondatos könyvajánlókat fussunk át. Ott Anna esetében pedig ezek a szövegek annyira személyesek és inspirálóak, hogy tízből minimum nyolc könyvet fel kell írnom az olvasólistámra.

A podcastokra szintén érdemes odafigyelni az irodalom iránt érdeklődőknek, hiszen számos minőségi tartalmat gyártó felhasználót találhatunk; többek között a Lapozz a 99-re néven futó műsorral.

Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás megálmodója tökéletes hozzáértéssel tudja megragadni egy-egy könyv lényegét, és persze ezzel együtt az adott könyv elolvasása utáni vágyat is felébreszti az emberben. Feldolgozott témái ezen a felületen elég széleskörűek: találhatunk szakítással vagy al-

koholizmussal kapcsolatos műsort is. Mindezek mellett egy nagyon fontos témát is feldolgoztak a Magyartanárok Egyesületének vezetőjével, Arató Lászlóval. Mégpedig azt, hogy mi a probléma a kötelező olvasmányokkal. A beszélgetések levezetéseképpen pedig mindig előkerül a vendég legmeghatározóbb könyvélménye.

Ha podcast, akkor nem maradhat ki a Margó Irodalmi Fesztivál beszélgetéseit rögzítő Margofeszt fiók a Spotify-on, így szerencsére már mi, „vidékiek” is hozzáférhetünk a félévente megrendezésre kerülő budapesti fesztivál előadásaihoz. Ennek egyébként szintén nagy szerepe van az olvasás újraéledésében, hiszen a fővárosban pezseg az irodalmi élet. Ha már a közösségi média és az irodalom kapcsolatáról írok, hadd ejtsek szót a Margó marketingeléséről is, hiszen a fesztiválnak szentelt Instagram-fiók igyekszik minden fontos pillanatot rögzíteni a platform segítségével.

Ezen tapasztalatok nyomán remélem, az idősebb generáció tagjai is belátják, hogy a közösségi média nem az ördögtől való, nem csak az idő haszontalan elütését szolgálja, hanem igenis a javunkra válhat a használata, ha a művelődés szempontjából nézzük a helyzetet.

Merkl Nóra: Könyvmolyok az Instagramon

39

Sorry to Bother You

sötét lónak se füle, se farka A Boots Riley rendezte film görbe tükröt tartva mesél nekünk a kilátástalanságról, a kapitalizmusról, a karrierizmusról és a „fekete–fehér” rasszista sztereotípiákról, miközben zabolázatlan kancaként csapong szerteszét. Vajon magyarként mennyire érezhetjük magunkénak az (afro)amerikai problémákat?

Az alaphelyzet igen egyszerű; főszereplőnk, Cassius „Cash” Green (LaKeith Stanfield) anyagi bizonytalanságban él egy garázsban barátnőjével, Detroittal (Tessa Thompson). Itt gyorsan meg is ragadnám az alkalmat, hogy megjegyezzem, hogy a film csak angolul az igazi; a karakterek hangjátékát semmilyen szinkron nem pótolhatja, miközben rejtett és nyilvánvaló utalások rejtőznek mindenhol. A beszélő nevek mellett („Cash Green” mint zöld készpénz, Detroit vagy Mr. kisípoljuk) rengeteg apró és megmagyarázatlan

„miért?” foglalkoztathat minket; ilyen például a lift megjegyezhetetlen számkombinációja, az önmagától változó fénykép vagy épp a Földet majd’ felperzselő Nap. De térjünk vissza a történethez: Cash, a pénzszűke miatt telemarketingesnek áll, új munkahelyén megismerkedik belső fehér hangjával („white voice”). Azzal, amit akkor használunk, amikor félreállít a rendőr, és nem akarjuk, hogy agyonlőjön. Azzal, amin egy biztos egzisztenciájú, gondtalan ember szólal meg; egy privilégiumainak tudatában lévő fehér ember. Bizony, ez már kőkemény amerikai társadalomkritika.

A film azonban nem elégszik meg azzal, hogy bemutatja Cash vívódását karrierje és emberi kapcsolatai között. Ahogy Cash „fehér hangjával” igazi nagyágyúvá válik, úgy tágul közte és a szakszervezetben jobb munkafeltételekért harcoló barátai között a szakadék, mígnem bekövetkezik az elkerülhetetlen törés.

40 Molnár Bence: Sorry to Bother You – sötét lónak se füle, se farka

A ló azonban itt ledobja a nézőt a hátáról, és elindul a teljes őrület. A forgatókönyv fogja és kivágja magát az ablakon, mondván, rá többé már nincs szükség. Cash olyan dologba keveredik, ami egyszerűen irrelevánssá tesz minden addigi történést. A film többször is sejteti, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal; a főgonosz egy kapzsi multicég fehér vezérének személyében érkezik, és főhősünk lelkére pályázik. Cash szembesül az ördög – a fehér ember – igazi arcával, és előkerülnek a csontvázak a szekrényből. Megrettenve ugyan, de bizonyítékkal felvértezve áll harciasan a nyilvánosság elé, majd esik csúnyán pofára. A piac ünnepelve fogadja a szörnyű gaztett leleplezését, a tőzsde pedig az egekbe repíti a céget, miközben demokrata és republikánus honatyák közösen éljeneznek. Kétpárti egyetértés a mai amerikai politikában ritka, mint a fehér holló – süt ezáltal is a megvető szatíra. Cash radikális lépésekre kényszerül, mígnem igencsak unortodox módon, pontot tesz a dolog végére.

A vége felé már azon kezdtem merengeni, hogy vajon hol csúszhatott ennyire félre a történetet.

Mégis, kicsit emésztve a látottakat, sajnos be kell vallanom, hogy az elcseszett történet bizony elcseszett valóságon alapul. Sajnos a látottak rendre visszaköszönnek az amerikai híradásokban; szegregáció, rasszizmus, megbélyegzés, erőszak, demagógia és gyűlölet. Ezért a filmnek elsődlegesen nem számunkra van mondanivalója; mégis, ha hajlandóak vagyunk meglátni, mindannyiunk számára ott lapul a ki nem mondott, keserű igazság. Az igazság, amivel nem csak azért kellene foglalkoznunk, mert ló képében töri ránk az ajtót.

Sorry to Bother You (2018): írta és rendezte Boots Riley Értékelés: 6/10, ha csak élveznéd a filmet.

7/10, ha nem riadsz vissza a társadalomkritikától.

Molnár Bence: Sorry to Bother You – sötét lónak se füle, se farka

41

Terítéken a bölcsész Az életemben egyelőre a konyha látogatása csupán zsákmányszerzés céljából történik meg. Ennek ellenére pusztán hobbiból szeretek sütni-főzni, és alkalomadtán kimerészkedem a lakás ezen helyiségébe. Nagyképűen állítom, hogy jól bánok a fakanállal, sőt óvodában, a homokpogácsák korában szentül hittem, hogy cukrász leszek. Ennek bizonyítására egy új projektbe kezdtem bele, melynek keretén belül a PTE idén kiadott szakácskönyvéből szemezgetek néhány izgalmasnak tűnő étellel. Ami igazán különleges a könyvben, hogy a recepteket az itt tanuló, külföldi hallgatótársaim gyűjtötték össze és készítették el egy híres helyi séf, Lokodi Ákos segítségével.

konyha kulináris fogásaiból eddig csak a pizza, a sushi és a churros kapott helyet az étlapomon.

Azóta sok minden változott, például nincs homok a pogácsámban és a cukrász ambícióimat is feladtam. Szerény kijelentésemet pedig csupán arra alapozom, hogy még senki nem kapott ételmérgezést a próbálkozásaimtól. Azonban a nemzetközi

Rebellis természetemhez hozzátartozik, hogy képtelen vagyok egy receptet pontosan betartani. Mindig van valami, amit kihagyok (oké, ez általában véletlenül történik) vagy éppen pluszban hozzáteszek. Ez történt most is, az alaprecepthez képest

Nagy feladat volt kiválasztani egy olyan receptet, ami – attól eltekintve, hogy még soha nem csináltam – nem követel Michelin-csillagot, se speciális hozzávalókat, és még szívesen meg is kóstolnám.

Sajnálom Norvégia, de például a káposztás birkátok egyáltalán nem hozta meg az étvágyamat.

Végül a gyávaságom – hogy „élőben” rontok el mindent – győzött, és egy általam még nem készített, de közkedvelt, egyszerű fogást választottam: Tinga De Pollo. Ez egy mexikói étel, ami Puebla államból származik. A tinga Mexikóban hétköznapinak számító étel, de az ország különböző részein más-más módon készítik el. Alapvető hozzávalója valamilyen apróra vágott hús, amit gyakran tacoba vagy enchiladaba töltenek, de fogyasztják rizs mellé is.

42 Keller Viktória: Terítéken a bölcsész

került bele még bab, kukorica és egy kis saláta is, valamint a ropogós taco helyett úgy döntöttem, hogy inkább tortilla tekercsként szolgálom fel a mesterművet.

Ezen a ponton ütköztem egy kis fogalomzavarba, hogy mi is pontosan a tortilla, a taco, a burrito és társaik, ezért kicsit belemélyedtem a spanyolajkúak gasztrocsodáiba. Tehát a lényeg a következő: a tortilla a palacsintánál vastagabb lapos, kerek tészta, ami tulajdonképpen kiteszi a mexikióiak értrendjének nyolcvan százalékát. Ha ezt félbehajtom és olajban kisütöm, megkapom a tacot, ha egymásra fektetem, már quesadilla, felcsavarva

pedig burritónak vagy fajitának hívom, attól függően, mivel tömöm meg.

A hely, ahol főztem, a szocializmusból örökölt felszereléseket tárta elém, ami olykor próbára tette a huszonegyedik századi okoskonyhából érkező bennszülött énemet. Az elkészítési javaslatot pontosan követve, szépen lassan kezdtek összeállni a tekercsem hozzávalói. Néhány kóstolás és „még egy kevés fokhagyma” után végre késznek nyilvánítottam az aznapi vacsorára szánt étkünket.

A végeredmény pedig teljesen letaglózott, finom lett, sőt, kifejezetten ízletes. A mexikóiak tényleg tudnak valamit, már csak egy kis tequila hiányzott volna a menühöz, ha nem én lettem volna a sofőr is.

Leszámítva a fényképezőgép okozta frusztráltságomat, jól szórakoztam, és elégedett vagyok a főztömmel is. Ha lesz rá még lehetőségem, biztos ki fogom próbálni más nemzetek ételeit is szépen apránként, az egyszerű levesektől a bonyolult főételekig. Ugyan a mexikói ételek számomra nem előzték meg a japán konyhát, de biztosan dobogós helyre kerültek. Egyetek finomakat, és legyetek nyitottak az új ízekre. ¡Buen Provecho!

Keller Viktória: Terítéken a bölcsész

43

Kevesebb hulladék, kevesebb gond

Interjú a Szimpla Sziget bloggerével, Kövér Andrással Az teljes interjú a pecsibolcsesz.hu weboldalon olvasható.

Környezettudatosnak lenni az új menő, a hulladékcsökkentés az új kihívás! Kövér András és családja elfogadta ezt próbatételt. Tapasztalataikról András és felesége, Gabi Szimpla Sziget nevű blogjukon számol be. A mottójuk? „Kevesebb tárgy, kiadás, kapkodás, hulladék.

Több idő, élmény, odafigyelés Tudatos táplálkozás, vásárlás Meghitt minimalizmus.”

PB: Az a közvélekedés, hogy a környezettudatosabb életmód drágább, és bonyolultabb, mint amire diákként van időnk. Egyetértesz ezzel az állítással?

K.A.: Az, hogy a zero waste életmód drágább, azzal abszolút nem értek egyet, szerintem egyértelműen olcsóbb, hiszen ha nem veszed meg azt, ami be van csomagolva, kevesebbet fogsz vásárolni! Az, hogy bonyolultabb-e, idő kérdése. Először annak tűnik, mert minden változás nehéz, de idővel egyszerűsödik. Hamarosan teljesen normális lesz, és el fogsz csodálkozni rajta, hogy eddig miért nem igy csináltad.

András egy csütörtöki estén hívott meg otthonába. Arról beszélgettünk, hogyan változtatta meg a mindennapokat az új életmód. Két évvel ezelőttig még teljesen átlagosan éltek szeméttermelés és étrend szempontjából, a családi házban rengeteg cucc volt. Aztán úgy döntöttek, hogy másképpen akarnak élni. Miközben erről mesél, mutatja, hogyan főz vega kebabot hulladékmentes módon.

PécsiBölcsész: A környezettudatos életmód egyre relevánsabb téma, ez milyen értelemben játszik szerepet az életetekben?

Kövér András: Két hónapig kint éltünk Németországban, ahol megismerkedtük a zero waste movement-tel és a minimalizmussal. Ott vettük észre, hogy nagyon kevés cuccal is nagyon jól megvagyunk, nyugodt, boldog és kiegyensúlyozott az életünk. Otthon is elkezdtük megreformálni a mindennapokat, azóta lényegesen tudatosabban próbáljuk az életet szervezni. Ez nem mindig megy, de a központi alapelvek, hogy egyszerűbben, fenntarthatóbban élünk, kevesebb hulladékot termelünk és ennek megfelelően is étkezünk. Elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan lehet leszokni azokról a dolgokról, amik eldobhatók és/vagy károsak. Ebben teljesen egyértelműnek gondolom a húsfogyasztás csökkentését (vagy elhagyását). De például papírtörlő helyett használhatunk mosható ruhaanyagot, alufólia helyett méhviaszos csomagolókat, mosogató szivacs helyett luffatököt, ami megterem a konyhakertben és használat után komposztálható.

44 Jüch Romy: Kevesebb hulladék, kevesebb gond – interjú a zero waste-ről

PB: Október elején volt csomagolásmentes hét a PTE-n. Szerinted több ilyen eseményre van szükségünk, vagy ennek nincs nagy hatása?

K.A.: Szerintem sokat segít, mert ehhez szoktatni kell az embereket, és minél többször motiválni, akár kihívásszerűen, hogy érezzék, hogy ezt meg tudják csinálni. Ez tök nagy sikerélményt okoz. Azt is tudatosítani kell, hogy a váltással magunknak is szívességet teszünk. Általában a csomagolásmentesség költséghatékonyabb és sokkal egészségesebb is! Mindenkinek jobb az, ha kevesebb hulladékot termelünk.

PB.: Amellett, hogy mint PTE-s diákok az első olyan magyarországi egyetemre járunk, ahol megszűntek a műanyag PET palackos vizek; egyetemistaként, mit tudunk tenni egy egyre hulladékmentesebb életért?

K.A.: Szerintem egy átlag egyetemistának van ideje meg szabad kapacitása az órák és a bulik mellett, ezért mindenképpen azt tudom javasolni mindenkinek, hogy főzzön magának. Egy egyetemista ráadásul sokszor egymagára vásárol, nem egy egész családot lát el, sokkal jobban tisztában van a saját fogyasztási szokásaival. Közlekedni is egyszerűbb egyedül, a legolcsóbb és legegészségesebb gyalog, illetőleg biciklivel. Aztán a tisztálkodószereken is sokat lehet spórolni, például tusfürdő helyett használhatunk szappant, lehetőleg pálmaolaj nélkül. Mosószernek mosószóda, tisztítószernek citromsavpor és szódabikarbóna. Így az élet nemcsak fenntarthatóbb, hanem olcsóbb is, ami egy diáknak nem utolsó szempont, én is voltam egyetemista, jól emlékszem.

Nem egyszerre kell mindent megváltoztatni. Készítenék egy tervet, melynek keretein belül minden héten egy új dolgot járatnék be. Adnék magamnak időt, nálunk sem egyik napról a másikra történet a változás. Ez amúgy soha nem ér véget, nincs olyan, hogy egyszer elérem és onnantól kezdve halleluja van. Ez nem egy úti cél, hanem sokkal inkább az út maga. Apránként alakítsunk az életmódunkon, mert egy akkora városban mint Pécs, meg lehet találni ennek a módját. A lényeg a fokozatos hulladékcsökkentés, és nem a tökéletesség.

PB: Pécsen is vannak már hulladékmentes boltok, szórakozóhelyek ahol már nem adnak szívószálat a limonádéba, és október 20-án volt egy zero waste

vásár a Pécsi Kulturális Központban. Vannak még ilyen menő helyek, amelyeket tudnál ajánlani nekünk, ahol nyugodt szívvel és tiszta öntudattal vásárolhatunk?

K.A.: Az a probléma, hogy majdnem minden, amit az élelmiszerláncoknál vásárolsz, mindenféle zöldnagykerből jön meg import. A frankó, csillogó-villogó tökéletes zöldségeket kőzetgyapoton termelték, vegyszerezték, vagy valami egyéb gáz van velük. Megmondom, hogy hol tudsz szerezni zöldséget, ami idény és szinte biztos, hogy a közelből jön: a szombati gazdapiacon a Búza téren.

Az a legjobb, ha idényzöldségeket és gyümölcsöket eszel. Hogy mikor mi terem, annak a Felelős Gasztróhős cimű weboldalon nagyon könnyű utánanézni. Nekem fontos, hogy annak megfelelőek rendezzem a táplálkozást, ami éppen friss vagy eltartható. Például a téli hónapokban a cékla, a krumpli és az alma jöhet szóba.

Aztán az első pécsi hulladékmentes bolt, a Zöld Blokk, ahol vásárolhatsz környékbeli termékeket, nyílt most egy új csomagolásmentes bolt a Rákóczi úton is, ezek mellett van két keleti jellegű bolt, a Suhail és Dubai Supermarket, ahol időnként csicseriborsót, rizst vagy bulgurt vásárolok kimérve.

A vásárcsarnokban házi tejet, a holland sajtboltban sajtot veszek.

Szükséged lesz vászonzsákokra, egy bevásárlótáskára, tároló dobozokra, üvegpalackokra és, természetesen egy kulacsra. Aztán bátran bele is vághatsz, hajrá!

Jüch Romy: Kevesebb hulladék, kevesebb gond – interjú a zero waste-ről

45

25 éve Jóbarátok – Atya! Úr! Isten!

Hihetetlenül hangzik, de ebben az évben lett huszonöt éves a Jóbarátok című nagy sikerű vígjátéksorozat. 1994. szeptember 22-én ült le először a hat jóbarát az ikonikussá vált narancssárga kanapéra, és szórakoztattak bennünket tíz felejthetetlen évadon keresztül. Ennyi év távlatából is megunhatatlan, újra és újra megnevettet és könnyeket csal a szemünkbe a fiatalok hétköznapjait, kapcsolatait, karakterfejlődését végigkísérő széria.

Sokak szívébe lopta be magát már az első résszel, és sok év elteltével is csak kevés sorozat tudta überelni elsöprő sikerét. Szerintem egynek sem sikerült, de én elfogult vagyok.

Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross története talán azért is tudta ennyire magával ragadni a nézőket, és 25 év után is tovább őrizni ezt a rajongást, mert a vicces párbeszédek, a gyakran eltúlzott helyzetkomikumok végső soron olyan élethelyzeteket járnak körbe, amelyekkel az ember könnyen tud azonosulni. Az egyes részek mindössze 20 percesek, mégis tele vannak sziporkázó humorral, érzelmekkel és tartalommal.

Könnyű egy lusta vasárnap délutánon véletlenül megnézni belőle egy fél évadot (true story).

Ennyi év alatt sok különböző kulisszatitokkal, érdekességgel találkozhattunk már. Megpróbáltam mégis összegyűjteni néhányat, ami új lehet még a legmegszállottabb rajongónak is (mint pl. nekem): A szeretett „nagy fehér kutya” Joey és Chandler lakásában valójában Jennifer Aniston tulajdona volt, ajándékba kapta. A lányok lakásában lévő nagy fehér hűtő a stábtagok ételeivel volt tele.

A sorozat főcímdala, az I’ll be there for you nyolc teljes héten át vezette a toplistákat.

A Central Park szőke pincére, Günther, eredetileg segítőként vett részt a forgatásokon. Teljesen spontán ötletként állították a kávézó pultja mögé, ahol a nézők annyira megszerették, hogy állandó szereplő vált belőle.

A kávézó kanapéja, melyen a szereplők jelentős időt töltenek a sorozatban, egy véletlen folytán került elő a stúdió pincéjéből.

Rachel és Ross se veled, se nélküled kapcsolata eredetileg nem kapott volna ekkora hangsúlyt a történetben, de a karaktereket megformáló színészek közötti izzó levegő annyira megtetszett az íróknak, hogy végül ez került fókuszba.

Rachel szerepére először a Monicát játszó Courtney Coxot szánták.

46 Maros Lilla: 25 éve Jóbarátok – Atya! Úr! Isten!

Az utolsó évad forgatása alatt részenként egy millió dollárt kaptak a színészek fejenként és huszonöt év után a mai napig kapnak részesedést a jogdíjakból is.

Az, hogy Bruce Willis feltűnik a sorozatban, egy fogadásnak köszönhető, amit elveszített Matthew Perry-vel szemben a Bérgyilkos a szomszédom című film forgatásán, így a színész ingyen vállalta a szereplést három epizódban. El se tudnánk már képzelni Phoebe-t a dilis dalai nélkül. Pedig Lisa Kudrow egy interjúban bevallotta, hogy utált gitározni.

Miután a sorozat véget ért, Jennifer Aniston és akkori férje, Brad Pitt búcsúvacsorát adtak, ahol olyan borokat szolgáltak fel, amiket a sitcom producere vett az induláskor.

A sorozat negyed évszázada tartó töretlen sikerét bizonyítja az is, hogy a Rachel karakterét megformáló Jennifer Aniston az elmúlt napokban regisztrált az Instagramra egy képpel, amin a hat főszereplő immár őszülő halántékkal és apró ráncokkal szerepel, és még ezzel a pixeles, homályos fotóval is mindössze egy nap alatt csaknem négy millió követőre sikerült szert tennie. Ez a szám azóta tizennégy millióra növekedett. Valljuk be, eléggé joker megoldás egy ilyen képpel kezdeni. Még szép, hogy felrobbant tőle a média.

Elképzelni sem tudjuk, micsoda űrt hagyhat maga után a színészekben, amikor egy ilyen széria véget ér. Matt LeBlanc, aki Joeyt játszotta, például azt nyilatkozta, hogy a befejező részek forgatása alatt négy év után újra dohányozni kezdett, annyira megviselte a közelgő búcsú pillanata.

Tíz éven át nap mint nap együtt forgattak, sírtak, nevettek és a való életben is a legjobb barátokká váltak. Borzasztó furcsa lehetett az utolsó forgatási napon, amikor a rendező azt kiáltotta, ennyi, és tudták, tényleg vége van. De a rajongók is hasonló ürességet érezhettek az utolsó évad után.

Nem is csoda, hogy a sorozat indulása óta eltelt hosszú évek ellenére is milliók szívét melengette meg a hat öreg barátról készült selfie. Kicsit talán azt az érzetet kelthette, hogy a történet folytatódott, csak azt mi már nem láthattuk.

A mai napig jelennek meg cikkek Amit biztosan nem tudtál még a Jóbarátokról címmel, és én mindig nagy izgalommal klikkelek rájuk, hátha tudnak még újat mondani. Nem tudom megunni a kvízeket, a bakivideókat sem. Szerintem 25 év múlva sem fogom kibírni a lánykérést, vagy az utolsó részt könnyek nélkül. És biztos vagyok benne, hogy nem mi vagyunk az egyetlen család, akik képesek Jóbarátok-idézetekkel kommunikálni.

Maros Lilla: 25 éve Jóbarátok – Atya! Úr! Isten!

47

„Első látásra szerelem” Portrébeszélgetés Bíró Tamással, a magyar e-sport kiemelkedő alakjával, aki rövid időn belül tett szert hatalmas népszerűségre, elismertségre.

PB: 2009-ben gyakornok lettél a Nemzeti Sportnál. Ez hogy jött?

PB: Ezidőtájt még mindig csak másodéves voltál az egyetemen.

Bíró Tamás: Volt egy évfolyamtársam, aki ott dolgozott gyakornokként, aztán ő átment egy másik újsághoz helyszíni tudósítónak. Az ő helye így megüresedett, amire lehetett pályázni. Itt éreztem először, hogy az én rámenős stílusom mennyire kifizetődő. Elküldtem számtalan próbacikket és mikor végre felhívott a főszerkesztő, akkor közölte velem, hogy jók az írásaim, de leginkább a szorgalmamnak köszönhetem a pozíciót.

B.T.: A Nemzeti Sport mellett volt egy másik gyakornoki lehetőségem, miután – újfent – egy üresedést követően be tudtam kerülni a Digi Sporthoz. Én a programing osztályon dolgoztam, ahol többek között a műsorrácsot állítottuk össze. Bele tudtam nézni élő stúdiófelvételekbe, BL-meccsek kommentálásába (mind szerkesztői, mind kommentátori oldalról), láthattam a háttérmunkálatok lefolyását, a műsorok lebonyolítását, szóval hatalmas élmény volt.

A folyamatos nyakára járás, teperés meghozta a gyümölcsét és azóta ez a hozzáállás lényegében munkamódszerré, szakmai felfogássá vált. Ideig-óráig élveztem, azonban valahogy az általános sportok nem tudtak igazán magukkal ragadni, így fél év után továbbálltam. Első impulzusnak a szakmában tökéletes volt, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.

Tudtad?

Az elektronikus sport (e-sport) magába foglal minden olyan videojátékot, amelyben összemérhető az emberi tudás és teljesítmény. Résztvevői amatőr, vagy professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes játékokkal.

Profi képviselőit e-sportolóknak nevezzük.

PB: Honnan jött a KOS elvégzésének gondolata?

B.T.: A Digi Sportnál nagyon sok egykori KOS-os hallgató van, és már a gyakornokság alatt eldöntöttem, hogy az egyetem után elvégzem azt a képzést is. Láttam, hogy itt olyanok tanultak, akiknek én akarok lenni az utódja.

2007 - 2010

Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója (kommunikáció- és médiatudomány, BA)

2010 - 2013

Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója (kommunikáció- és médiatudomány, MA)

2015 - 2016

Komlósi Oktatási Stúdió (továbbiakban KOS) hallgatója

2016 nyara – 2017. április

Esport 1 felelős szerkesztője, ill. Magyar Esport TV, Spíler TV kommentátora, műsorvezetője, helyszíni tudósítója

2017. július -

Metabro.hu (korábban gamer.hu) főszerkesztője

48 Fehér Martin: „Első látásra szerelem” – portrébeszélgetés az e-sportról

PB: Milyen előnyökre tettél szert a KOS által?

B.T.: A KOS elvégzése nagyon sok ajtót megnyitott előttem, hiszen a magyar e-sport világában én lettem az első, aki ilyen szintű szakmai képesítéssel bírt, és részben ennek köszönhetően lehettem részese az első e-sport közvetítésnek, amit tévében, élőben sugároztak. Sporttal kapcsolatban naprakész helyzetbe kerültem, kapcsolati tőkére, fontos ismeretségekre tettem szert. Az pedig, hogy gaming területen egyedül én rendelkeztem ilyen végzettséggel, az egy olyan úttörő dolog volt, ami önmagában eladta magát.

Érdekesség: Magyarországon is rendeztek már e-sport nagyversenyt, mégpedig a V4 Future Sports Festivalt, előbb 2018-ban, majd 2019ben. Az esemény mindkétszer jelentős állami támogatást kapott, és a sajtó is kiemelten foglalkozott vele. A verseny célja: az e-sport népszerűsítése, és a visegrádi négyek közötti kötelék ily módon történő megerősítése.

PB: Miben volt más tapasztalat a KOS, mint egy egyetem?

B.T.: Teljesen más az oktatás fókusza. Itt nem a jegy számít, hanem a megszerzett tudás mértéke.

Itt azt szeretnék elérni a tanulóknál, hogy minél nagyobb hozzáértéssel hagyják el az iskolát, nem pedig azon van a hangsúly, hogy látástól vakulásig az ötösért tanulj. Továbbá rendszeresen vannak kooperatív feladatok, az előadók lazák, közvetlenek, humorosak, de ezek mellett is szakszerűek tudnak maradni. Ezenfelül itt nem csak tanítanak, hanem konkrétan a tanulás művészetét is elsajátíttatják veled.

PB: A KOS befejeztével gyakorlatilag be is toppantál az e-sport világába.

B.T.: Még nagyon régen jómagam is amatőr játékosként kezdtem, és az évek során folyamatosan figyelemmel követtem az iparág fejlődését. A tanulmányaim befejeztével több helyről is érkezett sportkommentátori és sportújságírói ajánlat, de a videojátékok szeretete miatt nem volt kérdés, hogy az e-sportot választom.

PB: Az új munkakör mennyire formálta a személyiségedet?

B.T.: Erre rátalálni olyan, mint a drog. Nem azt érzed, hogy jaj, megint be kell menni dolgozni, hanem azt veszed észre, hogy függővé tesz. És ez nem a rossz értelemben vett függőség, hanem a munka iránti elszánt odaadás, megszállottság. Az e-sport első látásra szerelem volt, amelynek azóta is fanatikus híve vagyok.

Rövid távú célja, hogy a Metabroval olyan műsorfogyasztási szokást honosítsanak meg, amivel az emberek fejében átszakíthatják a gátakat a játékokkal kapcsolatos sztereotípiákat illetően.

Hosszú távú célja, hogy műsorvezető lehessen egy hazai rendezésű e-sport-nagyversenyen.

Fehér Martin: „Első látásra szerelem” – portrébeszélgetés az e-sportról 49

A britpop fenegyereke nem tágít – Liam Gallagher: Why Me? Why Not. (2019) Amikor tinédzserkoromban rátaláltam az Oasisre, azt gondoltam, hogy ez a zene csak a pop rajongóinak lehet jó.

Rockzenének egyébként nagyon lágy, popnak pedig túlságosan is rock, így végképp nem értettem, hogyan is hívhatják britpopnak. Aztán mire felnőttem, és újra elővettem Liam és Noel Gallagher közös gyermekét, egyszerre villámként hasított belém a felismerés: ez a zene jó!

Valahogy így voltam a fiatalabbik testvér, Liam szólóanyagaival az Oasis feloszlása után is.

Már csak azért is, mert Liam dalai hozzám mindig közelebb álltak. Kettejük közül ő az, aki az Oasishoz hasonló alkotásokat pakol fel a lemezeire.

Már a 2017-es As You Were is azt a slágerközpontúságot és tökös rock and rollt mutatta, amit a Gallagher-tesók korábbi zenekara, így kíváncsian vártam, hogy a mindig nagypofájú Liam milyen anyagot tesz le az asztalra 2019-ben.

A cím mellett sem mehet el az ember szó nélkül, a fiatalabbik Gallagher ugyanis híres arról, hogy oda-odaszúr bátyjának. Egy ilyen alkalommal írta Twitteren ezt a mondatot. A Gallagher-testvérek az Oasis működése alatt is sokat vitáztak egymással, azonban a zenekaruk feloszlása után a mostani veszekedéseiket a közösségi oldalaikon keresztül magasabb szintre fejlesztették. Mindkét testvér lemezein találhatóak olyan tételek, amik az egymásnak való odaszólogatást tetézik. Liam ezt az idei kiadványon megoldotta a címadó dalban.

Korábban négy dalt már ismerhetett a közönség az albumról, a nyitószám (Shockwave) – és egyben ezt most leszögezem, a legjobb erről az albumról – elmehetne egy korábbi Oasis dalnak simán, de még az énekes 2017-es lemezére is bármiféle különlegesség nélkül odaillik. A Once és a One Of Us középtempós dalok, amiben megmutatkozik, hogy a botrányokról is elhíresült ifjabb Gallagher igenis tud komolyabb témákról énekelni. Vannak gyorsabb számok a lemezen, ilyen például a Now That I’ve Found You vagy a Halo. A Why Me? Why Not. második felében a líraibb dalok kerülnek elő, de az album zárásában kitűnik a The River, ami egyértelműen feldobja a kissé unalomba fulladó anyag második felét, hogy aztán a Gone melankóliája tegyen pontot Liam Gallagher második szólóanyagára.

Főként a Why Me? Why Not. szempontjából legmeghatározóbb dalokat emelném ki. Ilyen maga a címadó, aminek elég pikírt, mindent jól megmondó szövege van, a zenei szerkezete pedig ugyanolyan gyors és pattogós, mint a szöveg. A Shockwave-ről már ejtettem szót, így csak a harmadik fénypontra térnék még ki: a Be Still egyértelműen a lemez legjobb dalai közé sorolható, főleg a szövege miatt.

Itt jegyezném meg, hogy a 2017-es As You Were egy berobbanás volt a zeneiparba az Oasis sikere és a Beady Eye (Liam második zenekara) sikertelensége után. A cél egyértelműen ennek a sikernek a megismétlése volt, és szerintem ezt a britpop fenegyereke végre is hajtotta. Jó hallgatni ezt az érett rockzenét, hol popzenei, hol Oasishez hasonló stílusbeli kitekintésekkel. Ha a következő lemez is ilyen lesz, Liam engem kilóra megvett!

50 Anta János Attila: A britpop fenegyereke nem tágít – Liam Gallagher

A - A 51