Varr贸 D谩niel
Mese
Varró Dániel
Mese
2
ami
2014
© Varró Dániel, 2014
„Az a tó, az a tó. Emlékszel arra a tóra?” Szőcs Géza.
Vagy inkább azt szeretnéd hallani, hogy milyen lesz, mikor majd kint a pusztán? Hol zöld a fű, a tó, a nád, a puszpáng, hol pödrött szarvú rackajuh bitangol, és kapirgál a tyúk, a parlagi? Mikor én ács leszek, te főkötős menyecske? Megint? Ma is? Nem unsz rá? Minden este? Na jó.
Szóval, tudod, ahol van az a tó, amit a nép, az itt lakó csak úgy nevez, hogy Medvefürdető (nem tudni mért, hogy mért, nem tudható), hol porontyuk a levelik kuruttyolásra nevelik, s ahogy a torkukon kifér, vartyognak doszt az unkák, nos, onnét én egy kőhajtásnyira fogok végezni kötő, ducoló, állványozó meg több efféle munkát.
Hisz ács leszek. Bizony, hogy ács ács ám! ám! SSmíg mígrókarókafarkfűrészemmel zenélek – szólómat száz tücsök kíséri brácsán – ,tetehozol hozolnekem nekemkosárban kosárbanebédet. ebédet.
Kijössz hozzám déltájban a mezőre, a rétre, hol derékig ér a fű, nyomodban két kutyánk, mert két kutyánk lesz, mindkettő jócskán medveméretű…
Kijössz hozzám a közeli mezőre, hol én állok, hol ácsod áll közel, és éppen készülő munkálatomra kerek szemekkel rácsodálkozol. Nahát – mondod majd. – Nahát, édes ácsom! Hát nem hiába tartlak, nem hiába, jó slambucon meg tejfölös kalácson.
(Pedig csak egy verandát ácsolok majd, egy tokbélést, vagy egy előtetőt. Semmi extrát, vagy megerőltetőt.)És szoknya lesz majd rajtad és kötény. A hajadban valami kék bogyó lesz, kék áfonya, vagy nem tudom, kökény.
Kijössz hozzám a dús füvű mezőre, hajadban kökény, vagy talán borostyán, kalácsszagú kézzel végigsimítasz az arcomon, a serkenő borostán, és rám nevetsz, mert jó sokat nevetsz majd, hisz nem leszel már soha szomorú.
És míg kezemben vígan jár a véső – a lapos épp úgy, mint a homorú –, te megterítesz gonddal ott a fűben, kalácsot, lábost elrendezve gusztán. Az lesz a szép. Ott lesz a szép, a pusztán.
Ne kérdezd, édes, hogy hol a bonyodalom ebben a mesében. Ez egy olyan mese, amiben nincs bonyodalom. Így aztán cselekmény sincs. Emlékszel a János Vitéz elején, mikor elkóborol a nyáj, és Jancsi csak a felét tudja összeszedni? Hát nem lett volna jobb, ha mindet megtalálja? Ha nem kergeti el petrencés rúddal a gazda, nem kell neki elbujdosnia, és Iluska se hal meg? Ugye, hogy jobb lett volna? Hát ebben az én mesémben nem fog elbitangolni a nyáj. Csak egyetlen rackajuhunk lesz, és arra is nagyon fogunk ügyelni, kényesen már-már: két terelő kutya jut majd erre az egyszem rackajuhra, és egy kolompot is kötünk a nyakába, hogy mindig halljuk, merre legelészik. Még akkor is, ha épp mással vagyunk elfoglalva. Például pont rácsókolom lelkem piros ajakadra. Vagy épp eszünk. Summa summarum, megspóroljuk magunknak a fölösleges bonyodalmakat.
É s miután elköltöttük ezt a finom lakomát, székhelyem a tópartról a házunk elé rakom át.
É s előveszem a szekercét, az ikerköves köszörűmet, csavaros és pofás tokmányaim, központi csúcsos tüsketokmányaim, belső menet nélküli és kónikus üregű belső menetes menesztő tokmányaim, gyűrűs tokmányaim és szorítótokmányaim, egyáltalán az összes tokmányomat. De a belső menet nélküli és kónikus üregű belső menetes menesztő tokmányokat visszateszem mégis, mert dehogy akarlak én majd meneszteni, szó sincs róla, hogy meneszteni akarnálak ott a pusztán, és nem lesznek tüskék se bennem, úgyhogy a tüsketokmányokat is kidobom a francba, hiába hogy központi csúcsosak.
Csak a gyűrűs tokmányokkal meg a szorítótokmányokkal dolgozom majd. S míg pödrött szarvú rackajuhunk nyírod én ácsolok én ácsolok ha bírok míg megfejed a szürke tehenet egy egyszerűbb szerelmet ehelyett míg dorombolnak lábadnál a macskák ami a mostaninál talán csacskább viszont a kisebb árvizektől megvéd míg tenyeredből esznek bent a medvék
(Alszol, drága? Mesélek, elaludtál?)