BESZÁMOLÓ 2022
Helló, fiatalok! MI a K Plusz?
A K Plusz projekt célja a Kolozsváron és vonzáskörében élő
tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása: képességeik, készségeik és kompetenciáik fejlesztése, kapcsolatrendszerük erősítése. Olyan programokat szervezünk, amelyek hozzásegítik a fiatalokat a munkaerőpiacon való hatékonyabb elhelyezkedéshez, valamint az egyéni vagy csoportos, gazdasági vagy társadalmi vállalkozások elindításához.
A K Plusz 7.0 kiadása két partnerszervezet együttműködésében
valósult meg: a PONT Csoport a teljes program koordinációja mellett az alkotói és vállalkozói készségfejlesztésre szakosodott
Kreatív Kolozsvár programot
koordinálta, míg a Magyar Ifjúsági Központ (MIK) az erdélyi tehetséggondozási programokat szervezte. A program által támogatott eseményeken, a Kreatív Kolozsvár beszélgetéseken és képzéseken, az F2F-fiatalok a fiatalokért mentorprogramon, valamint a MIK rendezvényein több mint ezer fiatal vett részt az elmúlt egy évben.
3
Bonts vitorlát velünk!
Mi a Kreatív Kolozsvár?
A Kreatív Kolozsvár reggelek, estek és kreatív iparági workshopok kötetlen, fiataloknak szóló sorozatát 2015-ben indítottuk el, ma már a hetedik kiadásnál tartunk. A Kreatív Kolozsvár beszélgetések és műhelyfoglalkozások célja a jó példák bemutatása, az aktuális vállalkozói trendek megismertetése, a fiatalok környezetismeretének elősegítése. Idén beszélgettünk vállalkozás indításról és fejlesztésről, tőkebevonásról, kulturális rendezvényekről és szervezésről, fiatal vállalkozóknak szóló lehetőségekről, közösségépítésről.
Programsorozatunkat évről-évre bővítjük. Idén első alkalommal indítottuk el a F2F - Fiatalok a fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogramunkat, amely olyan 18-35 év közötti fiataloknak szól, akiknek van már ötletfázisú vagy kezdő vállalkozása, és ezt fejleszteni szeretnék. Az első kiadásban 12 csapat kapott lehetőséget arra, hogy egy hónap alatt elismert hazai felsővezetők, tapasztalt trénerek és szakemberek segítségével bontsanak vitorlát, sajátítsák el a vállalkozás
indításához és fejlesztéséhez szükséges ismereteket.
Az alkotói és vállalkozói készségfejlesztésre szakosodott programjaink 2023-ban is folytatódnak. Az eseményeink elsődleges célcsoportja a Kolozsváron és vonzáskörzetében élő, kreatív iparágak iránt érdeklődő, potenciális vállalkozó magyar fiatalok.
4
Magyar Ifjúsági Központ a K Pluszban
Mi történt velünk 2022-ben?
A MIK csapatával, a K Plusz program keretében 24 rendezvényt valósítottunk meg. Idén több mint 400 résztvevő tartott velünk eseményeinken. A Paprika Rádió partnerségében folytattuk Kwork Podcastunkat, a 13 részből álló beszélgetéssorozat központi témája a tehetséggondozás és hatékony munkaerőpiaci integrálódás volt. A podcasteket hat Kwork Q&A és négy workshop egészítette ki, szintén azzal a céllal, hogy elősegítsük a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését. Idén 16 kimondottan fiataloknak szóló, a tehetséggondozást és fejlesztést célzó rendezvényt terveztünk és valósítottunk meg. Ilyen programok voltak: az Országos Magyar Diákszövetséggel szervezett
(OMDSZ) kutatási felkészítő műhelyek, vagy a Kolozsvári Magyar Di-
ákszövetséggel (KMDSZ) megvalósított képzéshétvégék, amelyek a KMDSZ Mentorprogramban résztvevő egyetemistáknak szóltak.
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórummal partnerségben szerveztük a szakembereket célzó eseményeinket, a Pedagógus hétvégéket és fórumot. Az eseménysorozat célja a pályakezdő és tapasztalt pedagógusoknak lehetőséget biztosítani arra, hogy megosszák egymással az oktatásban szerzett tapasztalatokat, módszereket és eszközeiket. Az OMDSZ közreműködésével az országos diákszervezeti vezetők számára képzéshétvégét, az YZ Intézettel közösen pedig vezetőképzőt szerveztünk. A MIK csapatával részt vállalunk a közösség jövőkép tervezésében, és az a célunk, hogy elősegítsük és fejlesszük az erdélyi tehetséggondozási programokat, az ifjúságszervezési munkát.
5
1. Pedagógus fórum L. Ritók Nórával - Mi van, ha nem sikerül?
10. Kreatív Kolozsvár Reggelek
Gyöngyösi Csilla, Musafir Nyelviskola
14. Pedagógus fórum Gyarmathy Évával - Mi van, ha nem sikerül?
14. Kreatív Kolozsvár Karácsonyi Meet-Up
20. Ifjúsági Évzáró Est 2022.
január
11. Kwork Podcast: Mi a pálya? 1. rész
25. Kwork Podcast: Mi a pálya? 2. rész
február
8. Kwork Podcast: Mi a pálya? 3. rész
22. Kwork Podcast: Mi a pálya? 4. rész
március
8. Kwork Podcast: Mi a pálya? 5. rész 11-13.
KMDSZ Mentorprogram:
Képzéshétvége
22. Kwork Podcast: Mi a pálya? 6. rész
29. Kwork Q&A: A Te pályádON - Működésünk eredete és
megszelidítése
31. Kwork Workshop: A Te pályádON - Működésünk eredete és
megszelidítése
április
5. Kwork Podcast: Mi a pálya? 7. rész
5. Kwork Q&A: A Te pályádON - Működésünk eredete és
megszelidítése
7. Kwork Workshop: A Te pályádON - Működésünk eredete és
megszelidítése
19. Kwork Podcast: Mi a pálya? 8. rész
május
3. Kwork Podcast: Mi a pálya? 9. rész
3. Pedagógus fórum Fegyverneki Gergővel - Mi van, ha nem sikerül?
12. Forrásbevonási gyorstalpaló vállalkozóknak: Hol a fejlődéshez szükséges tőke?
17. Kwork Podcast: Mi a pálya? 10. rész
18. Kwork Q&A: A Te pályádONVigyázz, kész, jövök!
20. A strukturált értékesítés stratégiája: Érdeklődőből vevők, vevőkből partnerek
20. Kreatív Kolozsvár Workshop: Hogyan lesz az üzleti ötletből vállalkozás?
24. Kwork Q&A: A Te pályádONJogosan!
31. Kwork Podcast: Mi a pálya? 11. rész
június
1. Kwork Q&A: A Te pályádONVigyázz, kész, jövök!
3. Kwork Workshop: A Te pályádONVigyázz, kész, jövök!
2021. december
6
7. Kwork Q&A: A Te pályádONJogosan!
14. Kwork Podcast: Mi a pálya? 12. rész
28. A nagy változások kora? – Humán tőke 2022-ben
28. Kwork Podcast: Mi a pálya? 13. rész
augusztus
19. Erdélyi vállalkozói közösségek a fiatalokért – Hogyan segíthetünk a kezdő cégalapítóknak?
október
10. 3. – 11. 20. F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram
6. F2F - Első találkozó
7-9. F2F - Workshop
14-16.
KMDSZ MentorprogramKépzéshétvége
november
07. F2F - Pitch felkészítő
12. F2F - Nyilt nap/pitch
15. Pedagógus fórum Dr. Demény
Piroskával - Mi van, ha nem sikerül? 25-27.
OMDSZ Országos diákszervezeti vezetők képzéshétvégéje (Tehetséghíd)
25. OMDSZ Kutatási felkészítő
műhely 1
25. OMDSZ Kutatási felkészítő
műhely 2
26. OMDSZ Kutatási felkészítő
műhely 3
26. OMDSZ Kutatási felkészítő
műhely 4
december
01-03. Budapesti vezetőképző
07. Isola Anna - Zene és város kapcsolata Veszprémben, Európa Kulturális Fővárosában
08. Kulturális esemény- és közönségszervezés WORKSHOP
14. Kwork Workshop: A Te pályádONSelf-branding 16-17.
Pedagógusok hétvégéje: Közösség az osztályom
19. A racionális vásárló mítosza és egyéb tanmesék
Jelmagyarázat: MIK rendezvény
Kreatív Kolozsvár rendezvény
7
KREATÍV KOLOZSVÁR REGGEL
Beszélgetés Gyöngyösi Csilla
nyelviskolaalapítóval
DECEMBER 10.
Az idegennyelv-tanulás jobb és hatékonyabb módszereiről Gyöngyösi Csillával, a közösségépítésben és kulturális ismeretek átadásán alapuló nyelvoktatási szemléletet meghonosító Musafir Nyelviskola alapítójával beszélgettünk.
8
Ifjúsági Évzáró-est
DECEMBER 20.
Ez az ifjúsági évzáró gála újra a személyes találkozásokról szólt. Hosszú időszak után együtt értékeltük ezt a különös évet a K Plusz közösségi térben. Az esten részt vettek a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIK) partnerszervezetei.
9
OKTÓBER 16-25.
V. KMDSZ Mentorprogram
A K PLUSZ ÉS A KOLOZSVÁRI MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG (KMDSZ) EGYÜTTMŰKÖDÉSE
A Diákszövetséggel idén ötödik alkalommal működtünk együtt a KMDSZ Mentorprogram szervezésében. A program lehetőséget nyújt a Kolozsváron tanuló fiataloknak, egyetemistáknak, hogy jobban megismerjék a szervezet belső működését, kipróbálják magukat a diákképviselet terén és bekapcsolódjanak az önkéntes csapatba. Idén 28 diák vett részt a programban.
10
A Te pályádON - Kwork Q&A és Workshop sorozat
A K PLUSZ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZPONT (MIK) EGYÜTTMŰKÖDÉSE
ÁPRILIS 5.-JÚNIUS 3.
A Te pályádON név alatt idén hat Kwork Q&A beszélgetés és a négy workshop valósult meg. A program célja, hogy megkönnyítse a frissen végzett egyetemisták munkaerőpiacon való elhelyezkedését. A Kwork Q&A részek az elméleti részre összpontosultak, a workshopok az előadásokon elsajátított tudás gyakorlatba helyezéséről szóltak. A témáról beszélgettünk: Csont András pszichológussal, Dobre Nóra HR specialistával, Bokor Szőcs-Iza jogásszal, valamint Bendel-Krippán Kinga egyetemi oktatóval és rádiós műsorvezetővel.
11
Hol a fejlődéshez szükséges tőke?
KREATÍV KOLOZSVÁR EST - FORRÁSBEVONÁSI GYORSTALPALÓ VÁLLALKOZÓKNAK
MÁJUS 12.
Tapasztalt vállalkozókat és befektetési szakértőket kérdeztünk arról, hogy honnan és mikor érdemes tőkét bevonni egy kezdő vagy egy haladó vállalkozás fejlesztéséhez. Májusban Szabó András digitális média- és üzletfejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs, a RegioConsult ügyvezető igazgatója, valamint Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület vezetője tartott forrásbevonási gyorstalpalót a Kreatív Kolozsvár est keretében.
12
MÁJUS 20.
Hogyan lesz az üzleti ötletből vállalkozás?
KREATÍV KOLOZSVÁR WORKSHOP HIMER CSILLA
MIKROVÁLLALKOZÁSI TANÁCSADÓVAL ÉS HŰVÖS ÁGNES STRATÉGIAI TANÁCSADÓVAL
Az 5 órás workshop az igazán fontos üzleti kérdésekről és válaszokról szólt. A Karson Consulting szakembereivel, Himer Csilla mikrovállalkozási tanácsadóval és Hűvös Ágnes stratégiai tanácsadóval 21 induló és haladó fiatal vállalkozó dolgozott együtt a workshopon, akik arról tudtak meg többet, hogy egy üzleti megvalósításnak melyek az első lépései, hogyan lehet költségeket tervezni, milyen a jó üzleti ötlet, és hogyan lehet feltérképezni a versenytársakat, valamint milyen költségek biztosítják egy vállalkozás indulását.
13
KREATÍV KOLOZSVÁR WORKSHOP A strukturált értékesítés stratégiája
MÁJUS 20.
Hűvös Ágnes workshopja elsősorban azoknak a vállalkozóknak szólt, akik teljes rendszerben gondolkodnak, hatással vannak a vállalkozásuk márkájára, termék- vagy szolgáltatás-portfóliójára, valamint az értékesítés és ügyfélkezelés lépéseire.
14
KREATÍV KOLOZSVÁR REGGEL
A nagy változások kora? –
Humán tőke 2022-ben
JÚNIUS 28.
Arros Orsolya HR-szakértővel, fiatal pályakezdőkkel és vállalkozókkal beszélgettünk a munkaerőpiaci kihívásokról, a lehetséges karrierutakról, valamint arról, hogy hogyan alakult át az elmúlt két évben a humánerőforrás területe.
15
AUGUSZTUS
19.
Erdélyi vállalkozói közösségek a fiatalokért
KREATÍV KOLOZSVÁR EST A KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOKON
Az erdélyi vállalkozói ökoszisztéma változásai, a hazai vállalkozók és hub-ok pályakezdőknek szóló programjairól beszélgettünk a Kolozsvári Magyar Napok alatt zajló interaktív Kreatív Kolozsvár estünkön. Meghívottjaink voltak: Szakács-Paál István, a Hargita Business Center igazgatója, Czirjék Katalin, a Női vállalkozók Erdélyben csoport egyik alapítója és mozgatórugója, Balázsi-Pál Ágnes, a PONT Csoport ügyvezető igazgatója és a Kreatív Kolozsvár program koordinátora. 16
KOLOZSVÁRI IFJÚSÁGI FÓRUM (KIFOR) Pedagógus
Fórumok
2021. DECEMBER - 2022. DECEMBER
A 4 részes eseménysorozat főként pedagógusoknak szól, tapasztalt oktatóknak vagy pályakezdő, még tanulmányaikat folytató diákoknak. A program célja olyan tapasztalatok, módszerek megvitatása, amelyek hasznosak lehetnek oktatók és tanulók számára egyaránt. Az események online zajlanak a Zoom Meeting felületen. A programsorozatot idén a Pedagógusok hétvégéje zárta, ahol a résztvevők olyan ismereteket, eszközöket sajátíthattak el, amelyek hozzásegítik őket a saját osztályukat igazi közösséggé formálni, majd sikeres projekteket lebonyolítani.
17
F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram
INGYENES VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM 18-35 ÉV KÖZÖTTI FIATALOKNAK
A Kreatív Kolozsvár programsorozat idei újdonsága az F2F-mentorprogram, amely olyan 18-35 év közötti fiataloknak szól, akik ötletfázisú vagy már annál előrébb tartó vállalkozásukat szeretnék fejleszteni. A mentorprogramunk első kiadásában tizenkét csapat, öt mentor és hét szaktanácsadó vett részt. A megvalósításban partnereink voltak: a Romániai Magyar Ifjúsági Frakció kolozsvári szervezete, az ÉRTED, valamint a magyarországi Karson Consulting csapata.
A program mentorai:
Farkas András (stratégiai igazgató - PONT Csoport)
Ilyés Szabolcs (ügyvezető igazgató - RegioConsult)
Gündish Ágnes (ügyvezető igazgató - Nobila Casa)
Mostis Gergő (kulturális szervező és ügyvezető - Planetarium Café)
Dr. Simon Károly (elnök - IT Plus Cluster)
A F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram második kiadására 2023. február 19-től várjuk a csapatok jelentkezését.
18
A program
szakmentorai:
Erős Lóránt (Cognitive Creators digitális ügynökség –marketing vezető)
Farkas András (PONT Csoport –stratégiai igazgató)
Gáti Csilla (Ferex partner – HRmenedzser
Danguly Csongor (Pertinent Business Solutions – alapító)
Arros Orsolya (DreamJobs Romania –vállalatvezető)
B. Szabó Zsolt (CreaThink Advertising –kreatív igazgató)
Vass Attila (Creative Account –ügyvezető partner)
Nyílt nap és döntő - Hat csapat mutatta be a vállalkozását
A Planetárium kávézóban nyílt nappal és a vállalkozások bemutatásával zárult a F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramunk első kiadása. A zárórendezvényen a hat döntős csapat bemutatta a vállalkozási tervét és a mentorprogramon elért eredményeiket. A mentorok pontozása és a zsűri – Balázsi-Pál Ágnes (PONT Csoport), Dezső Péter (Goodwill Consulting), Kelemen Attila (OTP Bank Románia), László Zoltán (RIF) – értékelése alapján a legjobb eredményt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karán végzett diákok és egyetemi oktatók kezdeményezésében létrejött NECC – Nature Education Community Center érte el, ők nyerték a program 2000 eurós fődíját. A NECC küldetése közelebb hozni a fiatalokhoz a természetet a foglalkozásaik által, amelyeken fontos szerepet kap a játszva tanulás. A természetismereti tevékenységek nagy részét iskolákban és óvodákban tartják.
A hat döntős csapat:
NECC – Nature Education
Intenzív workshopsorozattal indítottuk a mentorprogramot
Az első találkozón megismerkedtek a csapatok a mentorokkal, a szaktanácsadókkal. A több mint egy hónapos mentorprogram Hűvös Ágnes és Orosz Adrián, a Karson Consulting stratégiai tanácsadóinak workshop-sorozatával indult november 6-án. A képzések alatt a pozicionálás és a pénzügyi tervezés területén, valamint a piaci validációs-terv elkészítésén dolgoztak együtt a csapatok a trénerekkel. Ezt követte az öt hetes együttműködés a mentorokkal és szaktanácsadókkal, akik az üzleti ötletek, tervek megvalósításában segítették a csapatokat.
Community Center
Láng Borbála és Szabó Csilla
közösségi vállalkozása
MOTUS – PT & Nutrition
Balázs Eszter és Gyergyói Péter
sportvállalkozása
BLAZE design store
Kurjatkó-Radi Panka és Kurjatkó
Tamás vállalkozása
Glitch Design Agency
Máthé Krisztina, Vajas Aliz és
Moldován Zsuzsa üzleti ötlete
SZÜZSÉ
Szász Zsófia és Szász István
Szilárd kiadványa
KUBUK társasjáték webshop
Rákossy Ágnes, Danikó Angyalka és
Molnár Krisztina üzleti ötlete
Kulturális esemény- és közösségszervezés workshop Isola Annával
DECEMBER 8.
Isola Anna, a Hangvető nemzetközi projekt tanácsadója workshopján olyan példák révén nézhettek be a résztvevők a kulturális rendezvényés közönségszervezés kulisszái mögé, mint a Budapest Ritmo, amely 2016-os megalapítása óta Európa elismert világzenei showcase fesztiválja, vagy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa év egy-egy kiemelkedő projektje.
A VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa zenei programjain, valamint az UNESCO Zene Városa cím példáin keresztül beszélgettünk a közönség megnyerésének és bevonásának módszereiről.
20
KREATÍV KOLOZSVÁR EST A racionális vásárló mítosza
és egyéb tanmesék
Dr. Seer Lászlóval
DECEMBER 29.
A Kreatív Kolozsvár estek sorozatát Dr. Seer László, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójának interaktív előadásával zártuk. Beszélgettünk a döntéshozatal tudományos boszorkánykonyhájáról, bevált marketing trükkökről és arról is, hogy az ésszerű, logikus vásárlói döntés gyakran csak illúzió. A tanmesék így, karácsony előtt még tanulságosabbak voltak.
21
Balázsi-Pál Ágnes
PONT Csoport, ügyvezető igazgató
Farkas Paula
Magyar Ifjúsági Központ (MIK), projektmenedzser
Farkas András
PONT Csoport, stratégiai igazgató
Grunzó Tímea
PONT Csoport, projektmenedzser
Fóris Réka
PONT Csoport, projektmenedzser
Ugron Győző
PONT Csoport, titkár
22
A csapat
A Kreatív Kolozsvár a PONT Csoport programja, az esemény része a K Plusz keretprogramnak.
A K Plusz programot Magyarország Miniszterelnöksége támogatja a Nemzeti Tehetség Program révén. A K Plusz éves támogatási keretösszege 20 millió forint.
kplusz.ro
kreativkolozsvar.ro
office@kplusz.ro
hello@kreativkolozsvar.ro
office@pontgroup.ro
facebook.com/kplusz
instagram.com/k.plusz
facebook.com/kreativkolozsvar
instagram.com/kreativkolozsvar
kplusz.ro