Regős Benedek: Tanulmánykirándulás - ismerkedés egy új természettel by Regos Benedek

Regős Benedek: Tanulmánykirándulás - ismerkedés egy új természettel

Kreatív fotótervezés I. Konzulens: Károly Sándor Áron

Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, Fotográfia tanszék 2012, Kaposvár

Tartalom

Bevezető

I. Fotótörténeti példák 1. A panoráma és a dioráma 2. A fotografikus valóság első megkérdőjelezői

8 9 11

II. Inspirációk Fiktív természetábrázolások a kortárs fotográfiában Hiroshi Sugimototól napjainkig

Hiroshi Sugimoto: Dioramas, Portraits Sonja Braas: You are here Frank Gaudlitz: Polaroids Klaus Pichler: Skeletons in the closet Richard Barnes: Animal Logic Bognár Benedek: Szép új világ

15 18 19 20 21 22

Képjegyzék

III. Diplomamunka. Tanulmánykirándulás

Forrásjegyzék

„A képek közvetítenek a világ és az ember között. Az ember “ek-szisztál”, vagyis számára a világ nem közvetlenül hozzáférhető, és így képeknek kell megjeleníteniük. De a képek ezáltal a világ és az ember közé állnak. Térképnek kellene lenniük, és tapétává lesznek: ahelyett, hogy bemutatnák a világot, meghamisítják, míg végül az ember az általa létrehozott képek funkciójában kezd élni. Abbahagyja a képek megfejtését, és ehelyett megfejtetlenül kivetíti őket a “külső” világba, amely ezáltal maga válik képszerűvé - jelenetek, faktumok kontextusává.” Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája

Bevezeto

Kutatásom témája a fotográfia médiumából indul ki, annak egyik alapvető filozófiai probelmatikájára, a Vilém Flusser által is felvetett fotográfiai valóság paradox jellegére koncentrálva. A fényképeken ábrázolt világ kérdésessége és az ebből következő ok-okozati összefüggések rányomják bélyegüket korunk “kép-tengerben” élő emberének mindennapjaira, környezettel való kapcsolatára, és magán-életére is. Ez a világszemlélet korunk jelensége. A természetről alkotott benyomásunkat is ez határozza meg: a különböző vizuális médiumokból hozzánk érkező képek alapján ismerjük és ítéljük meg környezetünket. Írásomban ennek a természetábrázolásnak kérdésességére hívom fel a figyelmet, egyes történelmi előzményeket és számos – a témával már foglalkozó - kortárs alkotót megemlítve.

Fotótörténeti példák

1 . A PA NO RÁ M A ÉS A DIO RÁM A A fotográfiát megelőző időkben számos kísérlet, találmány vállalkozott az illúzió keltésére, amelyeket ezen szakdolgozat keretein belül sajnos nincs módom részletezni, kettőt azonban mindenképpen meg kell említenem: a panorámát és a diorámát. Az első panorámát, 1789. március 14-én Robert Baker nyitotta meg Londonban, melyet számos hasonló létesímény követett Európa-szerte. Az elnevezés egy 360 fokos látképet ábrázoló festményt takar, amely egy speciális épületbe, az ún. rotundába került. A látogatók az épület közepén elhelyezett emelvényről tekinthettek körbe, mintha egy toronyból kémlelnék a tájat. A hatás teljesen hitelesnek tűnt a nagyméretű, precízen megfestett kép és a dimenziók a legteljesebb illúziót keltették, amelyről számos korabeli cikk beszámolt. Ez volt az első nagyszabású, tömegeket vonzó, illúziókeltésre specializálódott attrakció. Később a festmény elé valódi tárgyakat, kellékeket is berendeztek, folytatva az ábrázolt tájat. Ezzel szemben a diorámákban a látogatók már nem sétálgatva, hanem egy székben ülve gyönyörködhettek az átvilágított, mozgásokat megidéző, effektusokkal kiegészített képekben. Az első ilyen létesíményt Louis Jacques Mandé Daguerre és társa nyitotta meg Párizsban 1822-ben. Itt a kép egy színpadon kapott helyet egy sötét drapériával bevont csőszerű alagút végén, áttetsző vászon és több réteg színes anyag (festett selyem) alkotta, amit zsinórokon mozgattak és különböző helyekről, bonyolult rendszerben világítottak meg a mozgás illúzióját keltve.

2 . A F O T O G RA FI KU S VA LÓ S ÁG ELS Ő MEGKÉRD Ő JELEZ ŐI A fényképezés 1839-es feltalálását és elterjedését számos kritika, vicc, vészjósló hang kísérte. A megmerevített pillanat hiteles képe egyre több helyre jutott el milliók csodálkozását kiváltva, új vizuális szemléletmódot követelve. A valóságot tökéletesen leképező eljárással szemben nem volt több kérdés; a felvételeken látottakat megkérdőjelezhetetlen tényként fogatták el. A fotográfia ezen tulajdonságát azonban éppen egyik feltalálója használta ki először. A francia Hippolyte Bayardot feltalálóként már 1937-ben foglalkoztatta a képrögzítés gondolata, azonban csak Louis Jacques Mandé Daguerre aktivitásán felbúzdulva kezdett a kísérletezésbe. Bár néhány hónap alatt már kész pozitív képet sikerült rögzítenie, eredményeit csak 1840. február 20-án, Daguerre hivatalos, - a Francia Tudományos Akadémián történő bejelentése után hozta nyilvánosságra. Ebből és minőségi okokból kifolyólag eljárása nem keltett nagy feltűnést, azonban Bayard nem hagyta annyiban a dolgot. 1840. október 18-án – a fotótörténet első “staged” fotójaként - egy általa készített pozitív képet küldött a Tudományos Akadémiának, amelyen önmagát halottként ábrázolta, hátoldalára magyarázatot írt:

„A holttest, amit ezen a képen látnak, ama Hippolyte Bayardé, annak az eljárásnak a felfedezőjéé, melynek felséges eredményeit éppen most látták vagy éppen most fogják látni...” Nem volt kétséges: Bayard vízbe fúlt holtteste ott feküdt a képen. Az akció eredményességéről nem találtam adatot, de két évvel később Bayard 3000 frank támogatás kapott a Francia Államtól.

A fotográfia hitelességén azonban éppen akkor esett újabb folt, amikor az egyik első alkalommal „fitoktathatta” volna objektivitását: az első hivatalos haditudósításnál. Roger Fenton angol fényképész 1855 májusában Albert herceg ajánlólevelével és Thomas Agnew manchesteri kiadó támogatásával a Krími háborúba ment, hogy dokumentálja az angolok körében amúgy sem túl népszerű háború mozzanatait1. Bár Fenton technikai korlátai miatt csak olyan életképeket, katonaportrékat, nyugott tájképeket tudott készíteni, amelyeken a harcok és a vérontás dirket módon nem jelennek meg. A lappangó veszélyre csak bizonyos részletek utalnak, ahogyan a legszuggesztívebb, orosz ágyúgolyókkal tarkítot útszakaszról készült Valley of the shadow of death (A halál árnyékának völgye) című tájképén is érződik. A felvétel eredetiségéhez akkoriban nem fért kétség, később azonban előkerült a helyszínen készült második verzió, amelyen az úton alig láthatóak ágyúgolyók.

Papp Júlia: Roger Fenton fényképei az Egyetemi Könyvtárban.

Fotóművészet, 2008/3, 51. évf., 3. szám

Eloképek ő

Fiktív természetábrázolások a kortárs fotográfiában Hiroshi Sugimoto-tól napjainkig

A 20. század elején megjelenő újfajta irányzatok, az átalakult társadalmi, politikai és gazdasági struktúrák, a fotográfia popularizálódása egyúttal újfajta kritikai szemléletmódot követelt a fotográfusoktól. Ez a változás nem a festészet bűvöletében ragadt európai fényképészetben mutatkozott meg legjobban, hanem a konvencióktól mind anyagilag, mind szellemileg megszabadított Amerikában volt leginkább érzékelhető, ahol Alfred Stieglitz és Paul Strand új irányvonalakat mutatott, intézményesítve és művészeti ággá emelve a fotográfiát. Ez a folyamat Európában is végbement a Bauhaus és a Neue Sachlichkeit megjelenésével. A 20. század első felét meghatározó vérzivataros időszak kiábrándult embere a különböző keleti tanokban és filozófiákban kereste a kiutat. A kontinensek közötti mobilitásnak köszönhetően pedig egyre több bevándorló művész költözött az Egyesült Államok konvencióktól mentes, vegyes szellemi légkörébe.

HIROSHI SUGIMOTO A Tokióban 1948-ban született Hiroshi Sugimoto már 23 évesen elhagyta Japánt, hogy az Egyesült Államokban folytassa tanulmányait a Los Angeles-i Art Center College of Design hallgatójaként. Itt 1974-ben szerzett diplomát, majd New Yorkba költözött. Munkásságában abból az alapvető feltételezésből indul ki, mely szerint a fotográfia leginkább egyfajta időkapszulaként1, időgépként értelemzehető módszer, amellyel az idő és az emlékek megőrizhetőek és leképezhetőek. Sorozatait a téma alpos áttanulmányozása, következetesen végigvitt és átgondolt koncepció előzi meg, majd a képeket óriási technikai szaktudással, nagy formátumú, 8x10 inches kamerával készíti el. Szériái a legkülönfélébb területeket érintik, - legyen az építészet, divat, festészet, matematika, szobrászat vagy a mozgókép, - de gyökerük, kiindulási pontjuk nagyjából ugyanabból a kérdéskörből fakad. Ezt a kérdéskört pedig az élet és a halál, a tér és az idő paradoxonjai alkotják. Ugyanazok, amelyekbe a fotográfiával kapcsolatos vizsgálódásaink során szoktunk belütközni. Sugimoto tehát amellett, hogy általános metafizikai, filozófiai vagy művészeti problematikákhoz nyúl, egyben saját médiuma, a fotográfia paradoxonjaira is reflektál.

Pfisztner Gábor: Időkonzervek – Hiroshi Sugimoto az Erna és Victor Hasselblad Alapítvány fotográfiai díjának nyertese.

Fotóművészet 2001/5-6 XLIV. ÉVFOLYAM 5-6. SZÁM

Míg tókiói, egyetemi évei alatt elsősorban a nyugati filozófia és szociológia meghatározó képviselőivel (Hegel, Kant, Marx) ismerkedett meg, addig Kaliforniában, az akkoriban Amerikában divatos keleti filozófiák (Zen Buddhizmus) és a modernizmus hatottak rá. Ez a származásából fakadó kettős kulturális háttér biztosítja számára a tárgytól való elemelkedést, amely elősegíti a regionális és kulturális szűrőktől megtisztított szemléletmódot. Ebben a folyamatban pedig nagyon jól tetten érhetők a nyugati kultúra sajátosságaira adott keleti, meditatív megközelítéssel adott válaszok, illetve a keleti jelenségekre adott nyugati reakciók. Ez a hozzáállás figyelhető meg első sorozatában, a Dioramas-ban is, amit New Yorkba költözése óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal máig készít. Abban az időben gyakran látogatott el a Természettudományi Múzeumba, ahol a különböző - természetes élőhelyeket kitömött állatokkal szimuláló diorámák szemlélése közben különös dologra lett figyelmes: a beállítások első ránézésre mesterkéltnek, valószerűtlennek tűntek, majd az egyik szemét becsukva (ahogy egy kamera lencséje is látná) a hamis tér érzete megszűnt, a tér kitágult, és valószerűvé vált.

A hatás azonban csak a megörökítés után a képen csúcsosodott ki, mivel egy fotográfiára alapvetően úgy tekintünk, mint a folyamat kimerevített pillanatára. Így, ha ránézünk ezekre a képekre nem az foglalkoztat minket, hogy a rajtuk szereplő élőlények élők-e vagy csak egy kiállítás tárgyai. Csak gyanakszunk, hogy ezeken az állatokon és ősembereken valami melankolikus időtlenség uralkodik. Az 1999-ben elindított Portraits című sorozatában, - melyen a történelem nagy alakjainak arcképei láthatóak - az időtlenség paradoxonával való játék ismét központi elem. Itt azonban - a Diorámákkal ellentétben - nem a fotográfia által leképezett térrel játszik, hanem a festészetből ellesett plasztikus megvilágítással. Sugimoto akkoriban lelkes tanulmányozója lett a reneszánsz portréfestők világítástechnikájának, de leginkább az Ifj. Hans Holbein azon híres, VIII. Henrikről készült portréja keltette fel érdeklődését, amely alapján Madame Tussaud’s is elkészítette a király viaszmását. Ám Sugimoto ez esetben a régebbi korok portréfestőivel szemben nem az eredeti személyről készíti a képet, hanem a másolatról készít másolatot, ami furcsa módon fényképként sokkal élethűbb, mint maga a viaszkópia, amiről készül. Erről csak így nyilatkozik: „Bár a tárgy hamis, de a képen legalább olyan jó, mint az eredeti.” 17

S O N JA B RA A S A német származású, de jelenleg New Yorkban élő Sonja Braas-t egyesek vizuális költőként aposztrofálják1. Ez végig kísérhető egész eddigi életművén is. A mostanság konstruált, makettezett természeti erőket, elemeket ábrázoló képeiről ismert alkotó2 korábbi, You are here című sorozatát múzeumi diorámák kulisszái között készítette. Sugimoto megközelítésével ellentétben őt az apró részletek, de leginkább egyfajta ideális, festői természet megragadása érdekli, amely a valóság és az ideák közti mezsgyén mozog. Képi világa ezáltal sokkal redukáltabb, elvontabb.

Grosenick, Uta - Seelig, Thomas (ed): Photo Art, Thames & Hudson, London, 2008

www.sonajbraas.com

F RAN K G A U D L I T Z A - leginkább grandiózus sorozata, a Casa Mare révén ismert - német fotográfus Animales című, konceptuális színezetű munkája egészen kilóg a főként dokumentarista jellegű életműből1. Itt is hasonlóan az előbb említett alkotókhoz, múzeumi diorámákban készülnek a képek, ám a lényeges eltérést a technika megválasztása adja. Gaudlitz itt polaroidot használ. A polaroid pedig instant jellegéből adódóan köztudottan a napló-szerű „jegyzetelésre”, a gyorsan változó dolgok megörökítésére kitalált eljárás. Ez esetben a technika alkalmazása teljesen ellentmond a merevített diorámák világának.

www.frank-gaudlitz.de

K L A US P I C H L E R Az osztrák Klaus Pichler autodidaktaként kezdett el fényképezni1. Skeletons in the closet (Csontvázak a fülkében) című sorozatát a bécsi Naturhistorisches Museum látogatóktól elzárt, eldugott helyiségeiben, alagsori raktáraiban készítette, ahol a diorámák – kiállításon nem szereplő és ezért eredeti környezetükből kiszakított - „szereplőit” idegen és szokatlan környezetben tárolják2. A rideg betonfolyosón elhelyezett cápa vagy az irodában üldögélő ősember család szürreális látványvilága mellett a természetrajz tudományos megközelítésének kritikájaként is értelmezhető.

www.anzenbergergallery.com

www.kpic.at

RI CHAR D B A R NES Az amerikai épület- és természetfotográfus, Richard Barnes munkáit a legnépszerűbb lapokban (National Geographic, The New York Times) publikálják. Érdeklődéséből fakadóan, Animal Logic című sorozata kifejezetten a diorámák elkészítésének, megkonstruálásának folyamatára fókuszál1. Enyhén szarkasztikus képi világával végleg lerántja a leplet a természettudományos ismeretterjesztés mechanizmusáról. Így válnak a diorámát készítő muzeológusok a diorámák „főszereplőivé”, a valódi „szereplők” pedig a szállításukat szolgáló életidegen, nyers faládában várakoznak. Mintha azért lennének megkötözve, nehogy visszamásszanak régi életükbe.

www.richardbarnes.net

BO G N Á R B EN ED EK A MOME Fotográfia MA szakos hallgatója. Legismertebb Szép új világ című sorozatát Fotográfia BA diplomájára készítette1. Az ímént bemutatott alkotókhoz hasonlóan, ő is a természettudományos reperezentáció paradox világának bemutatására törekszik, ám némely képén már a tágabb környezet is megjeleníti. Így kerül a fotókra a fókák medencéje mellé állított csokiautómata, vagy a mesterséges fák fölé belógatot harcsa preparátum.

Somosi Rita: Tudományos illúziók – A fiktív és valós természetábrázolás viszonya Bognár Benedek fotósorozatában.

Fotóművészet, 2011/4 LIV. évf. 4. sz.

K É P J E GY Z ÉK 10 Hippolyte Bayard: Self-Portrait as a Drowned Man, 1840 - kép forrása: Société française de photographie 12 Roger Fenton: Valley of the Shadow of Death, 1855 - kép forrása: Library of Congress, Prints and Photographs Division, Roger Fenton CrimeanWar photograph collection: LC-USZC4-9217 16 Hiroshi Sugimoto: Gemsbok, 1980 (Dioramas sorozat) - kép forrása: www.sfmoma.org/explore/collection/artwork/102012 17 Hiroshi Sugimoto: Diana, Princess of Wales, 1999 (Portraits sorozat) - kép forrása: www.guggenheim.org/new-york/collections 18 Sonja Braas: You Are Here #13, 1998 - kép forrása: www.sonajbraas.com 19 Frank Gaudlitz: Animales #1, 2005 - kép forrása: www.frank-gaudlitz.de 20 Klaus Pichler: Leichen #8, 2008 - kép forrása: www.kpic.at 21 Richard Barnes: Single Ungulate Amid Blue Crosses, California Academy of Sciences, San

Francisco, 2008 - kép forrása: www.richardbarnes.net 22 Bognár Benedek: Szép új világ (Részlet a sorozatból), 2011 -kép forrása: www.ffs.hu/profile/benedekbognar

Tanulmánykirándulás, ismerkedés egy új természettel

Fotósorozatomnak a furcsán hangzó „Tanulmánykirándulás” címet adtam. Valójában egy századfordulós Magyar Fényképészek Lapjában olvastam a „tanulmányi kirándulás” egybeírt változatát, amelyet a képekhez illő, megütközést keltő furcsasága, nyelvtanilag helytelennek tűnő mivolta miatt használtam a címben. A tanulmányi kirándulás alatt itt nem kizárólag az iskolás éveinkhez kötődő túrákat értem, hanem fiatal korunk minden olyan lehetőségét, amikor a természettel testközelből találkozhattunk. Ez a módszer teljesen különbözött a tanórákon alkalmazott gyakorlattól, a tankönyvek olykor száraz és élettől idegen szövegeitől. Míg az előbbi megismerési módszer a posteriori, tehát tapasztalati úton történik, az utóbbi a priori módon a tapasztalatot megelőzve, az okokra koncentrál. Az episztemológia kiindulópontjául szolgáló két fajta megközelítést már Arisztotelész is szétválasztotta, azonban csak a skolasztikában lett komoly vita tárgya. Nem volt ugyanis mindegy, hogy az okból az okozatra, vagy az okozatból az okra következtetünk1. Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája című művének bevezetésében is foglalkozik a témával, kis eltéréssel. Ő tiszta (a priori, minden tapasztalattól független) és empirikus (a posteriori, azaz tapasztalat útján való) megismerést különít el2. A fotográfiára irányuló kritikának is ebből a episztemológiai alapvetésből kell kiindulnia, ugyanis úgy tekintünk rá, mint információ-hordozóra, amely hitelesnek tűnő ismeretanyaghoz juttat. Ugyanakkor egy fotográfiából az okok nem derülnek ki, csak az eredményeket látjuk, és ebből vonunk le következtetést. Ilyen módon posteriori ismeretet kapunk (“hisszük, amit látunk”), ám ez csak a tapasztalati megismerés illúziója, amelyen a legnagyobb eltérést a kép térbeli és időbeli korlátai adják. Ennek ellenére egy fotográfiára – az imént említett objektív karaktere miatt mind a mai napig sokszor úgy tekintünk, mint egy ablakra, amelyet kinyitva a teljes valóságot, a dolgok igazi természetét látjuk. Ekkor a valóság és az igazság észrevétlenül összemosódik, ennek ellenére megkérdőjelezhetetlen tényként fogadjuk el, hivatkozunk rá, és e víziók szerint alakítjuk ki világképünket. Vilém Flusser a fotográfia ezen tulajdonságát absztrakt szemfényvesztésként aposztrofálja3.

Magyar Katolikus Lexikon. http://lexikon.katolikus.hu

Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2009

Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája. II. A technikai kép - www. artpool.hu

Korunk tudományos megközelítése a világhoz, bolygónkhoz, a természethez paradox módon csúcsosodik ki az általunk kreált műtermészetekben, amelyek fotografikus megörökítésével- ahogy az iménti példákban látható sokan foglalkoznak. Nem véletlenül. A fotó, mint a legszemfényvesztőbb mimetikus médium, eleve csak a természet mesterséges, minden lényegi elemét nélkülöző képét adhatja, eleve műtermészetet teremt. A példákban bemutatott fotográfiák a természet illúziójának az illúzióját keltik. Sorozatomban a berendezett diorámákon és egyéb szemléltető bemutatók világán túllépve a jelenség kiélezésére törekedtem. Egyfajta groteszk, áltudományos, didaktikus megközelítéssel fogtam a témához. Természetet utánzó tárgyakat gyűjtöttem össze és helyeztem ki valódinak látszó környezetükbe, amelybe a fénykép erejéig tökéletesen illeszkednek. Első ránézésre egyszerű szemléltető képeknek, természetfotóknak tűnnek akár egy biológia tankönyv vagy egy lexikon hasábjairól, ám tüzetesebben megvizsgálva előtűnnek a kínos részletek: a virágszirom valójában textilből van, a mezei nyúl nem odaillő tárgyon áll, az almák mintha festve lennének. A megismerés szolgálatába állított kép tehát csak illúzió, önmagát buktatja le. A Tanulmánykirándulás pedig úgy tűnik csak egy elég korlátolt területet járt be.

Malus domestica

Lepus europaeus

Rosa

Pica pica

g Ceranium

Vulpes vulpes

Anas platyrhynchos

Tanulmánykirándulás #1, Malus domestica 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #2, Lepus eruopaeus 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #3, Rosa 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #4, Pica pica 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #5, Geranium 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #6, Vulpes vulpes 50x60 cm C-print Tanulmánykirándulás #7, Anas platyrhynchos 50x60 cm C-print

Forrásjegyzék

Felhasznált irodalom:

Barthes, Roland: Világoskamra. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989 Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája. www.artpool.hu Kolta Magdolna: Képmutogatók – A fotográfiai látás kultúrtörténete. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2003 Papp Júlia: Roger Fenton fényképei az Egyetemi Könyvtárban. Fotóművészet 2008/3 LI. évf. 3. sz. Pfisztner Gábor: Időkonzervek – Hiroshi Sugimoto az Erna és Victor Hasselblad Alapítvány fotográfiai díjának nyertese. Fotóművészet 2001/5-6 XLIV. évf. 5-6. sz. Kant, Immanuel: A tiszta ész kritikája. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2009