v

VITÉZEK

Végvári hagyományőrzés Magyarországon

VITÉZEK

Végvári hagyományőrzés Magyarországon

Köröstárkány-Kápolnásnyék 2020

A tanulmányokat írta: Dr. Hidán Csaba László hadtörténész, régész A fényképeket készítette: Jánváry Zoltán grafikusművész

4

VITÉZEK

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ez a munka soha nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatása és ösztöndíja nélkül. Különösen hálás vagyok Szilágyi Andornak, Párkányi-Raab Péternek, Bán Jánosnak, Szakács Árpádnak, Tóth Norbertnek és Lucza Gyulának. Az ő munkájuk, tudásuk és támogatásuk segítette elérni a célomat.

Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akikkel együtt dolgozhattam: a végvári hagyományőrző csapatok minden egyes tagjának, valamint Somogyi Győző, Szilágyi Péter, Csepin Péter és Zsolnai Gábor hagyományőrzőknek, akik szakmai és személyes útmutatásukkal segítettek. Külön köszönet Dr. Hidán Csabának és Tordai Róbertnek. Ők, mint barátaim és segítőim többet nyújtottak nekem, mint amit én nekik valaha is vissza tudok adni. Példát mutattak, hogy milyennek kell lennie egy kiváló tudósnak, művésznek és embernek.

Munkám során végig a családom maradt a legfontosabb számomra. Ezért most szeretnék köszönetet mondani szüleimnek is azért a szeretetért, amely végigkísért a munkám során. Szintén szeretettel gondolok támogató feleségemre, Tonira és két nagyszerű fiamra, Kristófra és Ádámra, akik mindig legjobb sugalmazóim.

ACKNOWLEDGMENT This work would not have been possible without the financial support of the National Cultural Foundation Scholarship. I am especially indebted to Andor Szilágyi, Péter Párkányi-Raab, János Bán, Árpad Szakács, Norbert Tóth and Gyula Lucza. Who has been supportive and who worked actively to provide me with helping knowledge to pursue my goal.

I am grateful to all of those with whom I have had the pleasure to work during this project Győző Somogyi, Péter Szilágyi, Péter Csepin, Gábor Zsolnai, each of the members of the Hungarian Historical Reenact Society has provided me extensive personal and professional guidance and taught me a great deal about both research and life in general. I would especially like to thank Dr Csaba Hidán and Róbert Tordai. As my friends and mentors, they have taught me more than I could ever give them credit for here. They have shown me, for example, what a good scientist, artist (and person) should be.

Nobody has been more important to me in the pursuit of this project than the members of my family. I would like to thank my parents, whose love and guidance are with me in whatever I pursue. Most importantly, I wish to thank my supportive wife, Toni, and my two wonderful sons, Kristóf and Ádám, who provide unending inspiration.

VITÉZEK

5

ELŐSZÓ Kiváló kortárs művészét nyerte vissza az ország Jánváry Zoltán személyében. A mester a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, majd az Amerikai Egyesült Államokba kapott meghívást: professzor lett a renói egyetem művészeti karán, és évtizedekig élt Nevadában. Néhány éve hazatelepült, hazahívta a magyar kultúra és történelem vonzása. Művészete ihlető forrása azóta is a magyar világ.

Témáit tudományos pontossággal, kiemelkedő szakmai igényességgel és technikai tudással ragadja meg. Festőként az évszázadok óta elfeledett enkausztika műfajában dolgozik, amely eddig ismeretlen tónusárnyalatokat és mélységeket képes visszaadni. Grafikusként tűéles és finom vonalhálót metsz a fémlemezre, újra felfedezi és képeibe építi a művészeti kalligráfiát. Ember- és állatportréi alapos anatómiai ismeretekről és karakterérzékről tanúskodnak.

Ez a könyv Jánváry Zoltán fotóművészetébe enged betekintést. Képein a fekete-fehér és a színes egyesül a digitális technikával, ami a barokk festmények élményét nyújtja a nézőnek. Kortárs katonai hagyományőrzők tekintenek ránk a 17. századi ősgalériák és fejedelmi portrék ünnepélyes méltóságával. Döbbenetes élmény látni a magyar hősies történelemszemlélet és történelmi arcok, mozdulatok újjászületését.

Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festő, a Nemzet Művésze.

FOREWORD Hungary got back an outstanding contemporary artist in the person of Zoltán Jánváry. After graduating at the Hungarian College of Fine arts, he was invited to the United States as a guest-artist. He became a professor at the Art Department of University of Nevada, Reno, and he lived there for decades. A few years ago, driven by the Hungarian culture and history, he moved back home. Since then, his artwork has been inspired by Hungary.

He approaches his topics with scientific precision, helped by his professional meticulousness and technical knowledge. As a painter, he uses the long-forgotten art of encaustics, which produces tones so vivid and deep that have never been seen before. As a graphic artist, he cuts nets of extremely thin lines into metal plates; he re-invites artistic calligraphy and builds it in his pictures. His human and animal portraits demonstrate his deep knowledge in anatomy and his sense of character.

This book introduces us to the photo art of Zoltán Jánváry. With the help of digital technology, the “black-and-white” and the “colored” unite in his photos, giving the audience the expression of baroque paintings. Contemporary re-enactors look down on us with the majesty and greatness of 17th-century ancestors’ gallery. It is an overwhelming experience to see the rebirth of historical appearances, movements, and this heroic approach to Hungarian history.

Győző Somogyi Kossuth Prize awarded graphic artist and painter.

Artist of the Nation

6

VITÉZEK

VITÉZEK

7

8

VITÉZEK

Bevezetés helyett – Baráti beszélgetés Jánváry Zoltánnal

n Honnan jött az ötlet, hogy egy Amerikában élő képzőművész, amikor évente egyszer hazalátogat néhány hétre, ahelyett, hogy az itthoni családtagjaival töltené az időt, vagy régi barátokkal koccintgatna, esetleg a Balatonban lubickolna, fogja a kameráját és katonásdit játszó, vitézkedő hagyományőrző férfiakat fotografál?

Még 2009-ben a világhálón bukkantam rá arra, hogy három magyar férfi 16. századi huszárviseletben, szablyával az oldalán lovagol Kazahsztánból hazafelé Magyarországra. Felvettem velük a kapcsolatot, és követtem a híradásaikat a csaknem hétezer kilométeres útról. Amikor több mint féléves viszontagságos utazás után hazaérkeztek Várpalotára, a Thury-várban a tiszteletükre rendezett fogadáson láttam sok hasonszőrű, viseletbe öltözött férfit, és ez tovább fokozta az érdeklődésemet: olyan volt, mintha a gyermekkori kedves történelmi regényeim elevenedtek volna meg. n Te, amikor már vagy tizenöt éve éltél, alkottál, tanítottál az USA-ban, magyar oldalakat böngésztél a képernyődön?

Hát persze. Az, hogy én kint voltam, nem azt jelentette, hogy lélekben is ott lettem volna: rendszeresen olvastam a magyar oldalakat, hallgattam a Szent Korona Rádiót, követtem az otthoni eseményeket. 2011-ben, amikor megjelent Csepin Péter A Tien-Santól a Bakonyig lóháton című útikönyve, éppen itthon voltam, és elmentem hozzá Várpalotára, hogy vegyek tőle egy példányt. Nála láttam a falra felakasztva a teljes huszárfelszerelését. Azt hiszem, akkor gondoltam először arra, hogy ezt le kéne fotózni, mert nagyon érdekesnek találtam. Könyvekből, régi metszetekről már ismertem ennek a kornak – a török elleni honvédő korszaknak, a végvári időknek – a fegyvereit, viseleteit, de ott, akkor először láttam, tapintottam ilyesmit a valóságban. És akkor Péter ledobta a mackónadrágot, felöltötte a viseletet, és mivel felszerelés éppen volt nálam, ott, a karácsonyfa mellett megcsináltam az első felvételeket. Ahogy Péterrel beszélgettünk, kiderült, hogy sokan foglalkoznak ezzel a hagyományőrzéssel: vannak rendezvények, fesztiválok is Gyulakeszin, Egerben, Gyulán és másutt.

A következő ember, akihez eljutottam, Zsolnai Gábor volt, aki Péter útitársa volt a kazah úton. Gábor Budapesthez közel lakik, már karácsony után nála voltam, és ott történt, hogy a fényképezés után megkérdeztem tőle, kihez tudna beajánlani. Ő felvette a telefonját, néhány szót beszélt valakivel, majd vis�szafordult felém, és belemondta a telefonba: „Bajusza? Igen, van neki, elég nagy bajsza van.” Miután letette, megadta a címedet, így kerültem hozzád és Szabolcs fiadhoz. Tőled hallottam a tordasi huszárbálról, ahová aztán együtt mentünk el január végén.

Először csalódtam, mert csupa ‘48-as uniformisba öltözött huszárt láttam, de egyszer csak bejött a terembe a helyi csapat, a Szent László Völgyi Huszárok gyönyörű 16. századi viseletekben és felszereléssel.

Ott sok felvételt készítettem, talán egyszer a ‘48-as huszárképeim is bekerülnek egy kiadványba.

VITÉZEK

9

n Miért döntöttél a 16. századi korszak mellett?

Azért, mert akkoriban még nem volt egyenruha, minden vitéz más-más színű, formájú viseletet hordott, izgalmasabb, színesebb volt az a világ. Gyönyörű dolog, hogy az albumban nem találni két egyforma ruhát vagy fegyvert. A 18. századtól bevezetett egységes uniformisok között legfeljebb a különböző rendfokozatok jelentettek különbséget, meg esetleg a bajuszok hossza és formája. n Sőt! Ekkor már az arcszőrzetre is szigorú előírások vonatkoztak, a bajuszviselet jellemzően kötelező volt, szakállat a tisztek hordtak, volt időszak, amikor befont varkocsot viseltek a huszárok. „A bajuszt leborotválni tilos” egészen 1921-ig benne volt a szolgálati szabályzatban. Akinek nem nőtt, az dugókorommal rajzolt vagy lószőrből ragasztott magának, de ők a szemléken csak a hátsó sorokban állhattak.

Igen, ez a 16. században még más volt. Sose felejtem el, amikor az Andrássy úton felvettem egy srácot, és mentünk ki Gáborhoz: hatalmas katonazsákot hozott, két hegyes bajusz állt ki az arcából, és január lévén sapka volt fején. Amikor levette a sapkáját Gábornál a meleg lakásban, hatalmas, szinte derékig érő üstök omlott le a frissen borotvált, fényes fejéről. Én ilyet addig még nem láttam. n Ő volt Szalka Balázs, alias „Kocka”, az üstökkirály. Jó, hogy megörökítetted akkor, mert mára már sokkal konszolidáltabb frizurát hord.

Ez még 2011-ben volt, és azután 2017-es végleges hazaköltözésemig minden évben jöttem, és fényképeztem a vitézkedőket egy-egy rendezvényen. Az az érzésem, hogy ez volt ennek a fajta hagyományőrzésnek a fénykora: öt-hat fesztivál volt nyaranta, mára egy részük már sajnos megszűnt. Akkor volt Gyulakeszin a Gyulaffy Mustra is, az ottani résztvevők mindegyike látható a mostani kiadványban. n Igen, az anno az én ötletem és szervezésem volt. A hagyományőrző vitézeket szakértő zsűri mustrálta, pontozta és díjazta, elsősorban a korhűség szempontjából, külön a ruhaviseletet, a fegyverzetet és az arcszőrviseletet; az összességében legtöbb pontot elérő vitéz a Gyulaffy Dali Kapitánya címet viselhette egy évig. Sajnos a Gyulaffy Napok kellő támogatás híján mára már megszűnt, pedig talán a korszak legjobb rendezvénye volt.

10

VITÉZEK

Nyolc év fotóit összegzi ez a kiadvány. Sok változás történt ez alatt az idő alatt: egyes rendezvények megszűntek, de sok új helyszín is van, például Szigetvár, Sárvár, Drégelypalánk. És az általam fotózott személyek is sokat változtak ez idő alatt: fejlődött a felszerelés, a tejfeles szájú, vagy épp hogy serdülő bajszú ifjakból mára marcona ábrázatú férfiak lettek. Voltak, akik azóta abbahagyták a vitézkedést, de nagyon sok új csapat is született, és úgy látom, hogy rengeteg a fiatal. n Nagyon helyes, hiszen ezért csináltuk mi, „öregek”, hogy a fiaink és unokáink ezeken az életszagú rendezvényeken egészítsék ki a máig hiányos és sajnos sokszor rossz szemléletű történelmi tanulmányaikat. Míg az iskolai tananyagban többségben vannak a vesztett csatáink, ezeken a rendezvényeken inkább a győztes ütközetek jelennek meg. Nem Mohácsot „játsszuk” újra, hanem Dobó István, Thury György, Gyulaffy László vagy Zrínyi Miklós dicső hőstetteit elevenítjük meg, éljük át és mutatjuk be a közönségnek.

Több valóban puskapor- és néha vérszagú jelenetnek lehettem szemtanúja. Emlékszem, amikor az egyik, fején megsérült legény sebét a tábor közepén autentikusan a megfelelő lófarokszőrrel varrták össze. Az „áldozat” szemében nem a fájdalom és a szenvedés tükröződött, hanem büszke volt rá, hogy ez éppen vele történt meg, a fiatal mentős orvosnő pedig csak azért rimánkodott, hogy legalább a tetanuszt beadhassa a sérültnek. n Beszéljünk egy kicsit az általad használt technikáról.

Ez elég nehezen állt össze. Akkor még Amerikából jártam haza, és a repülőgépen a súlykorlátozás behatárolta a lehetőségeimet. Változott a technika is, hiszen amikor az elején veletek kezdtem, akkor még lakáshoz jártam, és egyesével készültek a felvételek. Hamar rájöttem, hogy ez így nem fog menni, nekem oda kell elmennem, ahol egy-egy rendezvényen nagy számban összegyűlnek a vitézek, ezek viszont mindig nyílt, szabadtéri terepek. Szemeim előtt az 1848as veterán honvédokról ötven évvel a szabadságharc után, Kossuth századik születésnapjára készített portrésorozatok lebegtek, amikor a nyolcvan év körüli öregeket szekereken vitték a fotós műtermébe, és ott készültek a mára felbecsülhetetlen értékű felvételek. Ezek közül a legismertebb Plohn József hódmezővásárhelyi fotós tevékenysége, aki több mint százötven portrét készített, amelyekből egy szép könyv is készült a ‘90-es években.

Arra gondoltam, hogy a hagyományőrző rendezvényeken a csata vagy ostrom után behívom a részt vevő vitézkedőket a „műtermembe”, és elkészítem a felvételeket. Persze ez egy nyitott, szabadtéri, alkalmi műterem volt a rendezvény valamely kevésbé mozgalmas részén. Műtermi lámpákat hoztam, a derítőernyőket pedig azért választottam, mert azok akár szelesebb időben is használhatók voltak. Elgondolkoztam azon, hogy vajon érdekelt-e volna ez a téma egyáltalán, ha nem kint élek, másrészről itthon biztosan nem tudtam volna megvásárolni az alkalmas felszerelést. n Mi hasonló felszerelést és technikát azelőtt nem is láttunk, legfeljebb filmekben, de belülről nem ismertük ezt a filmes világot. Hogyan történt a pózok beállítása?

Hosszan próbáltatok a felvételek előtt, vagy könnyen ment az előkészítés?

Kifejezetten beállítás nem volt, instrukciókat persze adtam nekik, de amikor ezek az emberek felvették a történelmi viseletüket – felöltöttek egy láncinget, kezükbe vették a korhű fegyvereket –, tudták hogyan kell azokat viselni. Ahogy mondani szokták: amikor egy lovas ember felül a nyeregbe, azonnal megváltozik körülötte a világ. Lóra még nem ültem, de most, hogy már nekem

VITÉZEK

11

is van ilyen nemzeti viseletem, érzem magamon, hogy olyan tartást ad, amelyet nem kell tanulni. Szóval nem kellett betanítanom a pózokat: úgy álltak a kamerám előtt, mint a profi manökenek, csak kisebb igazításokat javasoltam, amikor láttam a kamerán a megjelenő képet, a fényeket.

A ruha, a fegyver és a környezet, a viselet és a viselő természetes összhangja biztosította a kamera előtt a képeken látható hiteles megjelenést. n Ebbe az albumba közel száznegyven kép került be, gondolom, ennél sokkal több felvétel készült. Milyen szempontok szerint válogattál?

Ez is fokozatosan alakult ki az évek során. Kezdetben a szereplők főleg magyarok voltak, a hadijátékokon akkor még senki nem akart töröknek beállni, csak kényszerből tekerték fel a turbánt, osztrákot pedig alig-alig lehetett látni. Tehát először a magyarokat fényképeztem, és kezdtem én is megtanulni a különböző fegyvernemek közötti különbséget: voltak a huszárok, a hajdúk, a darabontok, a puskások. Már jól benne voltam a közepében, amikor a kamerám elé került az első tényleg török viseletes. A Buda Eliberata rendezvényen a várban találkoztam Boroviczényi Attilával, aki nemcsak töröknek öltözött, de hozott egy török főúri sátrat is berendezéssel, amely körül lenge öltözetű odaliszkek sürgölődtek. Aztán 2014–15 körül megjelentek a tatai sejmenek, majd még később találkoztam az első zsoldos csapatokkal. Így aztán a válogatásba a magyarokon kívül az osztrák zsoldosok és az ellenség, a török is bekerült. n Ezek szerint a választott korszak valamennyi, mai hagyományőrzők által megjelenített résztvevőjét próbálod megmutatni ebben a könyvben?

Igen, ez a célom. Aztán még megjelenik a képeken az erdélyi, sőt a lengyel viselet is. Az időszak is megnyúlt egy kicsit. Fontos volt természetesen, hogy a viseletek és a felszerelések történelmileg hitelesek legyenek. De az anyag nyolc-kilenc év hagyományőrzését öleli fel, és sokat változott, fejlődött a felszerelés minősége, tehát a könyv képanyaga egy folyamatot mutat be a maga szépségében és itt-ott felfedezhető hibáival együtt. Dr. Hidán Csaba szakértő képaláírásai segítik a laikus olvasót eligazodni ezen a területen. Csaba történész-régész, egyetemi oktató, és a kezdetektől folyamatosan gyakorló katonai hagyományőrző, korszaki korlátozások nélkül. Egyetemi óráit általában annak a korszaknak a ruházatában és fegyverzetével felszerelve tartja, amelyikről éppen beszél, ilyen formában az ő szakvéleménye megalapozott és iránymutató. n Ezek szerint ez a kiadvány a 16. századi katonai hagyományőrzők mintakönyve is lehet.

Azt hiszem, hogy sikerült bemutatni és megosztani a katonai hagyományőrzés szépségét, színességét a korszakot képviselő legreprezentatívabb szereplők segítségével. És egyetértek a megállapításoddal, hogy talán sikerül a jövő hagyományőrzőinek is példát és segítséget nyújtani. Itt szeretném megköszönni mindazoknak a lelkes részvételét, akik ebben a küldetésben részt vettek, vagy segítségemre voltak. n Én pedig a hagyományőrző vitézek nevében köszönöm meg neked azt a hazafias lelkesedés által vezérelt, hatalmas művészi és szakmai munkát, amellyel megörökítetted és népszerűsíted ezt a tevékenységet.

A beszélgetés felvétele 2020. január 11-én Budán készült .

Lejegyezte: Szilágyi Péter „obsitos” huszár hagyományőrző.

Fotó: Tordai Róbert

12

VITÉZEK

Instead of a Foreword: A Friendly Conversation with Zoltán Jánváry

n What inspired you to spend your holidays in Hungary by taking photos of re-enactors instead of spending time with your family, drinking with old friends or swimming in Lake Balaton?

In 2009, I found an article on the internet about three men who were riding home to Hungary from Kazakhstan, wearing 16th-century attire and sabres on their side. I contacted them and I kept informed about their journey.

When after more than half a year they returned from their arduous journey, a banquet was held in the Thury Castle, Várpalota, to celebrate their success. I saw several other reenactors wearing similar attire, which also increased my attention to this topic. It was like the characters of my favorite historical novels had come to life. n You had been living, working and teaching in the USA for more than fifteen years. Were you were reading Hungarian sites?

Of course! I lived in the USA, but my soul never left my home. I followed the news about Hungary, and I read Hungarian sites and listened to Szent Korona Radio regularly.

In 2011, when Péter Csepin’s guidebook – From the Tian Shan to the Bakony on Horseback – was released, I was in Hungary, and I went to Várpalota to visit him to buy a copy. At his home, I saw his full hussar equipment on the wall, and I believe that this was the first time that it came to my mind I should take a picture of it. I had seen woodcuts and read books about the weapons and the attire of the soldiers of the Hungarian frontier before, but this was the first time I could see and touch real ones. Later, Péter put on this attire and because I had my equipment with me, I took the first shots, next to a Christmas-tree. While we were chatting, Péter mentioned that a lot of people spent their time doing reenactment, and there were plenty of events and festivals for example in Gyulakeszi, Eger and Gyula.

The next person I met was Gábor Zsolnai, who was Péter’s companion on his journey from Kazakhstan. Gábor lives near Budapest, and I visited him right after Christmas. After I took the photos, I asked for his help to find other reenactors. He called someone, and after a few words he turned to me and said the following on the phone: “Yes, he has a moustache, and it is quite big.” After he put down the phone, he gave me your address. This is how I met you and your son, Szabolcs. You mentioned the Hussar Ball in Tordas first, and I went there with you. First, I was disappointed, because I only saw people wearing hussar uniforms from 1848, but suddenly the local reenactment group arrived, the Szent László Völgye Huszárok (Hussars of the Valley of Szent László), wearing beautiful 16th-century attire and weapons. I took plenty of photos there, and I hope that once my pictures about the 19th-century hussars will also get into a book.

VITÉZEK

13

n Why have you chosen the 16th-century?

Because in this era, there were no uniforms yet, and every warrior wore different shaped and colored attire. That world was more exciting and more colorful. The amazing thing is that there are no two garments or weapons alike in this book. After the introduction of uniforms in the 18th-century, the only difference between soldiers’ appearance was their rank and perhaps the shape and length of their moustaches. n What is more, there were strict regulations about moustaches. It was obligatory to have a moustache, and only the officers were allowed to grow a beard. There was a time when the hussars had to wear braids, too. The regulations contained that “It is forbidden to shave the moustache” until 1921. Who couldn’t grow one, painted a moustache with soot or wore a fake moustache made of horsehair, but these hussars had to stand in the last lines during parades.

Yes, it was different in the 16th century. I will never forget when I picked up a guy in Andrássy Street and we went to visit Gábor together. He had a huge backpack and he wore a hat because it was January. I could only see his long and pointy moustache on his face until he took off his hat at Gábor’s home and I got to see his freshly shaved head with a long forelock, that almost reached his waist. I had never seen anything like that before. n He was Balázs Szalka, also known as “Kocka”, the forelock-king. It’s good that you could take photos then because nowadays he has a more decent haircut.

It was in 2010, and until 2017, when I finally moved back home, I had visited Hungary every year, and I had taken photos of them on re-enactment events. And I believe that those years were the heyday of re-enactment. There were 5 or 6 festivals every summer, and some of them have not been organized since then. The Gyulaffy Mustra was also organized at that time, and all the participants can be found in this book. n Yes, it was my idea and I organized it too. The re-enactors competed before a professional jury, and they were evaluated in the aspect of historical accuracy. The attire, armor, facial-hair and haircut were scored separately, and the person who got the highest score was rewarded with the title of “Gyulaffy Dali Kapitánya” (the Majestic Captain of Gyulaffy). Because of the lack of funds, we can’t organize it anymore, although it was one of the best events connected to this period.

This book collects photos of eight years. Many things have been changed during those years: many festivals have been cancelled but there are several new ones, for example in Szigetvár, Sárvár or Drégelypalánk. My models have also changed a lot. Their equipment has become better, and teenagers have become soldierly men. Many people have stopped doing reenactment, but there are many new groups and a lot of juveniles. n Very well! This is why we veterans started this. We wanted our children and grandchildren to get a better understanding of history at these lifelike events then what they get in school. While during their education they learn more about our lost battles, at these events we mostly focus on our victories. We don’t “replay” Mohács, but we re-enact István Dobó, György Thury, László Gyulaffy or Miklós Zrínyi’s glorious deeds instead, and display them to the audience.

14

VITÉZEK

I have seen many gunpowder- and blood-scented scenes. I remember when a young fellow got his head injured and his wound was stitched together with horsetail in the middle of their camp in an authentic way. What I saw in his eyes was not fear or pain but pride, that it happened to him. The young paramedic girl begged him hysterically to let her at least vaccinate him against tetanus. n Let’s talk a bit about your technique.

It wasn’t an easy start. When I used to fly home from America, there was a weight limit on the plane which limited my options. And my technique also changed, because when I started with you, I used to visit warriors at their home, one by one. Then I realized that it doesn’t work, and I have to go to events where warriors are represented in a great number, but this also meant that I had to work outdoors. I always kept in mind the portrait-series about the veterans of 1848, that were made for the 100th birthday of Kossuth, 50 years after the 1848-49 Revolution and War. The 80-year-old men were transported on a coach to the studio, where the priceless photos were taken. From these series, the most famous is József Plohn’s work, who made more than 150 portraits, and in the ’90s, many of them were published in a beautiful book.

I planned to go to re-enactment events, and after a battle or a siege, to invite the participants to my “studio”, and take the photos. Of course, this ad hoc studio was a less crowded, outdoor site of the event. I brought studio lamps and I also used reflective umbrellas, because they can be used in windy weather, too. Sometimes I think that I wouldn’t have been interested in the topic if I hadn’t been abroad. On the other hand, I’m sure that I wouldn’t have been able to buy the required equipment in Hungary. n We had never seen equipment this modern before, only in movies, but we were not familiar with the world of photography. How did you choose the posture? Did it take long to take the photos, or was it easy to prepare?

VITÉZEK

15

I gave instructions, but they moved freely. When these people put on their historically accurate attire, maybe a chainmail, too, and grab a historical weapon, they know how to wear them. It is said, when a man rides a horse, the world suddenly changes around him. I have never ridden a horse yet, but now I have my historical attire, and I feel that it gives me a stance that is not needed to be thought of. Therefore, I didn’t have to set the pictures. They stood before the lance-like professional models, and I only had to suggest small changes when I saw the picture and the lights through my camera. The unity of the attire, armor, environment and the model provided the authentic appearance. n In this book, there are about 140 photos, but I believe you have made ways more than that. How did you choose?

This has also changed a lot during the years. In the beginning, the participants were mostly Hungarians, and no-one wanted to play an Ottoman soldier. A few of them wrapped a piece of cloth around their head, only because they had to, and finding a soldier from the Holy Roman Empire was almost impossible. Therefore, I started with the Hungarians, and slowly I learned the difference between a Hussar, a Hajdu, a Darabont or a Rifleman. I had been doing it for a while when I first was able to take photos of a person wearing real Ottoman attire. It was in the Castle of Buda, in the event called Eliberata, when I met Attila Boroviczényi, who not only wore Ottoman clothes, but he also brought a richly decorated and fully equipped Ottoman tent, with lightly-dressed odalisques in it. A few years later, around 2014, the group of Tata Várának Seymenjei (The Seymens of the Castle of Tata) was founded, and after them I met the first mercenary groups, too. This is why beside Hungarian warriors, Austrian mercenaries and the enemy, Ottoman soldiers are also represented in this book. n Does this mean that in this book you wanted to show every character that is impersonated by re-enactors?

Yes, this is my aim. Even Transylvanian and Polish attires are represented. The period also expanded a bit. The historical accuracy of the attire and the equipment was important, too. However, the material is collected from the photos of 8 or 9 years, and re-enactment changed and evolved a lot during this time. Therefore, in this book progress can be noticed with its beauties and sometimes with mistakes, too. The professional comments of Dr Csaba Hidán help to understand the pictures for non-experts. Csaba is a historian, archaeologist and a university teacher, who has done re-enactments from the beginning, displaying the attire of warriors from almost every age. He usually keeps his lessons at the university wearing the attire and armor of the discussed era, and for this reason, his competence and guidance are valid. n This means that this work could be considered as a guideline to re-enactors dealing with the 16th century.

I believe I managed to reveal the beauty and diversity of re-enactment with the persons who best represent this age. I agree with you and I also hope this book will proceed with examples and help to the next generations of reenactors. I would like to thank everybody for their active participation and their help. n And in the name of re-enactor warriors I thank you for your enormous artistic and professional work because driven by your patriotic enthusiasm, you not only recorded this activity but also made it more popular.

Recorded in Buda, January 11, 2020,

by Péter Szilágyi “discharged” Hussar re-enactor Photo: Róbert Tordai

16

VITÉZEK

A végvári vitézek köntösiről és fegyveriről

„Viseltek ugyan pallost is, de azt rendszerént olyan paripára kötötték, az kin hegyes tőr nem volt; az kardot penig nem az nyakokban vették, hanem az derekokhoz kötötték. Az kardszíj volt vagy bagariából vagy selyemmajcból; kinek tiszta ezüst, kinek ezüst-aranyas csatja, az boglári s végin való csat is ezüst volt, kinek penig csak réz vagy acél csatja volt.

Az kard szíjához volt függve kötve az nagy szablyatarsoly, az szintén olyanformában volt elkészítve, mint az lóding, megvarra vagy másképpen elkészíve az borítékja, mert az belső rész bőr volt. Némelyek ki gyöngyházzal, ki cifra csonttal kirakott tölcséres karabélyt is viseltenek, de azt az szolga hordozta; annak rendszerént szélyes pantaléra volt vagy majcból vagy bőrből, az csat is mint az kardon kitől mint tölt ki.” 1 Szemkápráztatóan színes és félelmetesen tündöklő kép tárulna elénk, ha valamilyen csoda folytán bejárhatnák a 16–17. századi Magyarország várait végházait, csatatereit. Mint mindenütt a világon, a hajdúk, a huszárok, a talpasok és udvari az vitézek viseleteinek, fegyverzetének a gyakorlati fontosságán (ne fázzon és hatékonyan tudjon mozogni) kívül egyik legfőbb jellemzője a szimbólumhordozó szerepe. Feladata, hogy első látásra jelezze viselőjének nemzeti társadalmi és fegyvernembeli hovatartozását. A sajátos viselet és fegyverzet azonban a 16–17. században nem csupán eszköz, nem csupán dísz, hanem a vitézlő rend belső értékeinek kivetítése is, s mint ilyen egyúttal az ellenfél elámítására, elrettentésére szolgál. Balassi Bálint szerint a jó vitéz katonák „Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek”, és imájukban így fohászkodnak Krisztushoz: „Te vagy szál kopiám, te vagy éles szablyám, jó lovam hamarsága, Elmémnek vezére, karjaim ereje, s szüvemnek bátorsága.

Bízván szent nevedbe, megyek örvendezve Bátran káromlóidra.”

Akár a végvári vitézek hitvallása is lehetne e néhány sor.

A 16–17. századi magyar viseletek tanulmányozásához különböző források állnak rendelkezésre.

A leglátványosabbak – akárcsak a 21. században a fényképek – a képzőművészeti források: metszetek, rézkarcok, viseletalbumok, freskók, portrék. A 16. század elején a magyarországi származású Dürer mester metszetein láthatjuk a nyergéből visszafordulva nyilazó magyar huszárt, az ágyú mellett álló, szablyáját éppen kirántó, övén íjtegezt viselő gyalogost, vagy a „magyar trófea” című munkáján a sajátos magyar íjat, szablyát, tegezt, mentét és kalpagot.2 Metszetein jól látható, hogy az oszmán török típusú íj mellett még a régi „honfoglaló típusú” íjat is használták a magyarok. Jó száz évvel később ugyanezt figyelhetjük meg Isaak Major metszetein.3

APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae SIKLÓSSY László: A magyar sport ezer éve I. Budapest, Országos Testnevelési Tanács, 1927. 33. o.

KALMÁR János: Régi magyar fegyverek. Budapest, Natura Kiadó, 1971. 134–136. o.

3 A különböző íjtípusok közti különbségekről bővebben olvasható HIDÁN Csaba: Fegyverek magyar kézben. Budapest, Unicus Műhely, 2015. 53–63. o.

1

2

VITÉZEK

17

A 16. században a magyarországi események iránti európai érdeklődés (nagyobb segítséget akkor sem, most sem nyújtottak-nyújtanak) eredménye Georgius Hoefnagel, Niccolo Angelini, Wilhelm Dillich, Jacob Hoefnagel és Isaak Major munkái. Legtöbbször egy-egy vár vagy város előterében láthatunk magyar vitézeket e metszeteken.

Jacob Hoefnagel Esztergom várát ábrázoló képén egyszerre tanulmányozható a puskás gyaloghajdú és a kopjás, páncélinges, párduckacagányos huszár is.4 A sajátos magyar fegyver: a fokosbalta, a fokosbárd és a harci csákány gyakran látható ezeken az ábrázolásokon.

Komárom vára előtt egy hajdú áll: egyik kezében buzogány, a másikban csákánybalta van. Wilhelm Dillich 1600ban Casselban készült metszetén a puskás-szablyás hajdú övére függesztette rövid nyelű fokosbárdját.5 Isaak Major rézkarcain nemcsak a csatajelenetek realitása megkapó, de apró részletek is megfigyelhetők, mint a magyar és a török íj meg tegez közti különbség, a karabély prémes tokban való tartása, a különböző magyar és nem magyar sisakok, kucsmák, kalpagok közti eltérés.6 A képzőművészeti alkotások közül kiemelkednek az erdélyi viseletalbumok, viseletkönyvek. E sajátos műfajból majd egy tucatnyit ismerünk: Budapesten és Nagyszebenben hármat-hármat, Londonban kettőt, Bolognában, Grazban. Debrecenben, Bukarestben egyet-egyet őriznek.

Ezek közül a legrészletesebb és talán a legszebb a hetven színes képet tartalmazó londoni viseletalbum.7 A képek alatt olvasható az ábrázolt személy nemzetisége, rangja, származása, foglalkozása, kora, és néha az alkalom is, amelyet éppen ábrázol a kép.

Az írott forrásokból megtudhatjuk a különböző ruhadarabok, lábbelik, fegyverek elnevezését, árát, származási helyét, használatának módját. Írott források alatt az elbeszélő jellegű útleírásokat, naplókat, krónikákat és az ennél szűkszavúbb, szárazabb, de pontosabb törvényeket, számadáskönyveket, végrendeleteket, leveleket értjük. A versek, énekek szintén ide sorolhatók, hiszen írott formában maradhattak fent.

Az Erdélyi Fejedelemség 1552-es országgyűlése a jobbágyokat is fegyverviselésre kötelezte, és előírta, hogy minden egésztelkes jobbágy vásároljon puskát, ha nem, íjjal, legalább harminckét nyílvesszővel, emellett karddal és pajzzsal vonuljon hadba. A székely lófők számára a 16. században előírták, hogy hadba menéskor két lóval, sisakban, kopjával, csákánnyal vagy buzogánnyal, íjjal-nyilakkal, pajzzsal és szablyával kell megjelenniük.8 Az útleírásokból, levelekből megtudjuk a magyar viselethez való ragaszkodást. Kornis György peregrinációs levelében 1588-ban így írt:9 „Azért most is kérem Kgdet, hogy Kgd csináltasson egynihányat, mind alsót, mind felsőt, mert én az német ingnél örömesben viselném az magyarországi inget vagy erdélyit.”

Zalányi Boldizsár 1695-ben írt levelében így emlékezik meg a jó magyar ruháról:10 „Míg Ausztriának edgyik részén, de kiváltképpen Morván és Szilézián általjöttünk, olyan erős hidegek és erős kegyetlen szelek voltak, hogy nemcsak annak köszönte az úrfi, aki csináltatta mentéjét, hanem azt is áldotta, aki feltalálta (...) a nyalkán öltözött pluderes németek közül némelyek csak azt is nagy nyereségnek tartották, ha az szekérben kezeket menténk alá tehették... ” Több írott forrás szól alsó ingről, gatyáról, azaz fehérneműről, és Kemény János naplójából azt is megtudhatjuk, hogy morva és német területen nem ismerték a fehérneműt.11 RÓZSA György: Városok, várak, kastélyok. Budapest, HG és Társa Kiadó, 1995, 43. o.

Uo. 74. o. Kalmár: i. m. 13. o.

6 RÓZSA György: Magyar történelemábrázolás a 17. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 197. kép.

7 Szerk. BENKŐ Anna: Régi erdélyi viseletek. Budapest, Európa Kiadó, 1989, (londoni viseletalbum) 8 B. SZABÓ János, SOMOGYI Győző: Az Erdélyi fejedelemség hadserege. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1996, 17–18 o.

9 Kornis György levele 1588-ból anyjának, Kornis Farkasné Bethlen Krisztinának In: Szerk. BINDER Pál: Utazások a régi Európában.

Bukarest, Kriterion, 1976. 53–54. o.

10 Zalányni Boldizsár levele 1695-ból Teleki Mihályné Vér Judithoz In: Uo. 141–148. o.

11 Kemény János: Bethlen Gáborról In: Szerk. MAKKAI László: Erdély öröksége IV. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 74–76, 104. o.

4 5

18

VITÉZEK

„...inget szűk ujjut, német módit tudunk csinálni, de gatyát nem, mert nem tudjuk mi az, mert sem mi sem a németek olyasmit nem hordunk” – válaszolták nekik Morvaországban, amikor fehérneműt szerettek volna varratni.

Ugyancsak Kemény János tragikus sorsú erdélyi fejedelem írt le egy érdekes hatásvizsgálatot, amikor Bethlen Gábor fejedelem kíséretében volt: „Körmöczbányán a fejedelem vendégelvén az budai vezért, és a matéria hozván, láttam, hogy az sok közzül válogatott fegyverderekat hozván elő, néhány pistolyokkal meglövöldözvén, csak meg sem horpasztotta azoknak golyóbisok; az vezér pedig sziliktarjának adván kezében tartásra, nyillal kézívből úgy meglövé, hogy mellyén az fegyverderéknak az nyilnak vasa jól általhata.”

A fejedelmi udvarban levő nemes ifjakról pedig így emlékezik meg: „Vala pedig ilyen rendtartás is: hogy néhány főemberek s urak gyermekiből álló inasit maga lovain merő páncéloson, azon feljül páncélszorító veres virágos bársony zubbon, avagy szorító mentécske könyökbe vak, szkófiummal varrott bársonyos tegzesen, szkófiummal varrott nuszttal prémezett bársony süvegesen jártatta; mert igen csinos és királyi pompás módos magaviselő fejedelem levén, ahoz képest udvart is csinost tart vala.”

A naplókból, számadáskönyvekből arról értesülünk, hogy igen kedvelték a keleti ruhaanyagokat, értékes prémeket, forgókat, boglárokat, gyöngyöket.12 A fegyverek esetében is hasonló a helyzet. Jó perzsa pengéket, fringia szablyákat (muzulmán területen európaiak, főleg magyarok számára gyártott szablyák, amelyek már a 17. század elején megjelentek), török és tatár nyergeket, késeket, öveket, buzogányokat használtak a végvári vitézek és a hajdúk, nyugati fegyvereket nem.13 Sem spanyol balkézi vívótőröket, morion sisakokat, tőrkardokat, hosszú gyalogos pikát nem találunk magyar harcosoknál. Egyedüli kivételek a lőfegyverek: a jó „tesseni puskát”, bécsi vagy németalföldi lovassági pisztolyokat igen megbecsülték a magyarok.

A magyar harcosok csak olyan idegen eredetű viseletet, fegyvert vettek át mástól, ami beilleszthető volt saját harcmodorukba, és összeillett világképükkel, felfogásukkal. A sztyeppei örökség, a gyors támadás, cselfutás, majd „arcul reá térés és az utaknak lese” mind a magyar, mind a török harcmodorra jellemző volt, akárcsak a vitézi párviadal.

Igen sok magyar–török bajvívásról tudunk ebből az időszakból, ellenben török–német, török–cseh, török–vallon viadalról nem!

A párviadalokhoz pedig nem csupán két jó vitéz szükséges, hanem az is, hogy egymást megbecsüljék, és hasonló értékrendjük legyen. Egy török közmondás szerint „a világon két vitéz nemzet van: a török és a magyar”.

A különböző menték, köntösök, süvegek, nadrágok, salavárik díszítéséről, anyagáról, viselési módjáról leginkább az erdélyi Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című emlékiratában olvashatunk.14 A szerző azt is lejegyezte, hogy milyen alkalmakkor hordták a különböző viseleteket. „Mikor penig valamely úr a lakodalomban vagy keresztelőben ment, vagy főtisztnek instellálták, vagy akármi pompára ment, akkor az szekeres lovakra az fent leírt szironyos hámokot rakták, drága szőnyegeket és drága portai vánkosokat az hintóban, az hintó után aranyos szerszámban öltözött paripát, az kin aranyas hegyes tőrön kívül aranyas buzogány is volt...” A temetésről pedig így emlékezik meg Apor Péter: „Akkor, ha tanácsúr volt, tizenkét számú, ha penig tanácsúr nem volt, kinek-kinek állapotához képest, az szín mellé vittenek aranyas, ezüst, köves, szerszámos, boncsokos, tollas,

Sennyei Pongrác és Rácz Péter portai vásárlási jegyzéke In: Szerk. BINDER Pál: Utazások a Török birodalomban. Bukarest, Kriterion, 1983. 21– 28. o.

13 Néha a keleti pengéket magyar földön látták el szerelékekkel. Erdélyi fejedelmek is ajándékoztak nyugati szövetségeseiknek keleten gyártott fegyvereket. Lásd: CSÖRGE Csaba, TÖLL László: Bethlen Gábor–Erdély aranya és Észak oroszlánja című könyvében Budapest.

MTA Kiadó, 2004.

14 APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Bukarest, Kriterion, 1978. Jegyzetekkel ellátta Kócziány László 12

VITÉZEK

19

bőrökkel, az mint odafel írám, cafrangokkal felöltöztetett úri paripákot, azokot rendre állították az szín mellé, azok ott kapálták s visították; azonkívül egy jámbor lovat öltöztettek fel földig tiszta fekete bakacsinban, annak csak az szeme látszott ki, azt az szín eleiben állították; már azért azelőtt jó idővel az ki ezen bakacsinban öltöztetett lóra ült, fejében sisak lefüggve, páncéllal az nyakán, derekában páncéling, az két karján két karvas, annak az kutyafüle felé páncél volt, az kezeiben fekete, hosszú nyelű zászló, kard s buzogány, az testnek az feje felé álott, ha az ezüstcímer volt, más feketében, azt tartotta az fejinél. Még volt más ember, cifrán felöltöztetve, páncélban, sisakban, aranyas karddal, az páncél is vagy ezüstös, vagy aranyas; az volt ezüstüs-aranyas fegyverben felöltöztetve, annál nagy aranyas zászló, kinek egyfelől az megholtnak címere, másfelől valami szép epitaphum, az is az holtnak fejinél állott, s ott tartott az nagy aranyas zászlót.”

A 16–17. század viseletének, fegyvereinek kutatója bizonyos tekintetben előnyben van a régebbi korok kutatójával szemben. A 16. századtól kezdve egyre több olyan tárgyi emlékünk van, amely soha nem került föld alá, hanem egyegy gyűjteményben maradt fenn.

Az is igaz azonban, hogy az idők során vagy idegen hadak pusztítása, vagy a Habsburg-uralom rablásai, vagy a trianoni országcsonkítás miatt e gyűjtemények nagyobb része mára már külföldön van. 1670-ben a Nádasdy-kincsek összeírásakor az osztrák hivatalnokok nyolckötetnyi leltárt írtak össze az elszállítandó javakról. Nádasdy Ferenc világhírű pallosán a leltározók hétszáz rubint számoltak meg.15 A körmendi, sárvári, tápiószelei, gödöllői, egri múzeumokban azonban a látogató is megcsodálhatja a végvári vitézek fegyvereinek, lószerszámainak egyes darabjait. Az innsbruki Ambras kastélyban, a grazi fegyvertárban, a bécsi fegyvergyűjteményben nemcsak a huszárok teljes felszerelésének százait láthatjuk, hanem a magyar történelem olyan jeles személyiségeinek fegyvereit is, mint Mátyás király, Báthori István, Zrínyi Miklós, Apafi Mihály…

A kolozsvári múzeumban, a Brukenthal-gyűjteményben és a bukaresti hadtörténeti kiállításon a helyzet hasonló.

A történelem sajátos volta miatt még olyan távoli gyűjteményekben is láthatunk magyar vagy magyar vonatkozású anyagot, mint a Svéd Királyi Fegyvertár. Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk 1620-ban II. Gusztáv Adolfnak adott ajándékai közt számos remekbe készült fegyver és lószerszám volt.

Különleges értéket képviselnek azok a fegyverek, amelyeknek tulajdonosát, megrendelőjét vagy készítőjét ismerjük.

Báthori Gábor erdélyi fejedelem sárkányfejet ábrázoló markolatgombbal és keresztvassal felszerelt, gazdagon aranyozott, drágakövekkel borított szablyája Bukarestben van, II. Rákóczi György remekbe készült szablyája és páncél-

15

20

TEMESVÁRY Ferenc: Kelet és Nyugat között. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984. 6–7. o.

VITÉZEK

inge viszont a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.16 A 16–17. század híres magyar vitézeinek fegyverei közül kiemelhetnénk – távolról sem a teljesség igényével – Kemény János erdélyi fejedelem lóra való pallosát és szablyáját, Zrínyi Miklós költő és hadvezér pallosát, Thury György várkapitány pallosát, Bethlen Ferenc hegyes tőrét, Teleki Mihály nyergét, Bottyán János csákányfokosát. E fegyverek egy része Magyarországon, egy része a Török Birodalomban, egy része német területeken készült. A 16. század második felétől pedig kialakult egy sajátosan „erdélyi ízű” fegyvergyártás. Gyakran előfordult, hogy egy-egy keleti pengét erdélyi műhelyben szereltek fel keresztvassal, markolattal, hüvellyel.

A 16–17. században általában is, de Erdély területén különösen nem csupán valamiféle „esetleges divatot” szolgált a fegyveripar, hanem a nemzet szellemi életének fontos és elmaradhatatlan megnyilvánulása is lett.

A 16–17. században terjedt el az a vitézi viselet, amely a világ számára akkor és a későbbi korokban is szinte azonos volt a magyar viselettel. A 18. században, amikor a nagy hadseregek átszervezésekor mindenütt a világon magyar mintára (legtöbbször magyar vitézek közreműködésével) felállították a huszárságot, a zsinóros mente, a prémes kucsma, a szablya, a nyereg, a tarsoly mindenütt megőrizte magyar jellegét. Külön érdekesség, hogy az új francia, porosz, orosz, angol huszárezredekben a haj-és bajuszviselet is magyar mintát követett. Azóta a „huszár” fogalma is azonos a magyarral.17 A külföldi utazó számára a 16–17. századi magyar vitézek öltözködése, fegyverzete, bajusz- és hajviselete keletiesnek, néha törökösnek tűnt.18 Ez természetes is, mert pont az ország közepén jó százötven évig török uralom volt. A törökökre is hatott azonban a magyarok viselete, fegyverzete és életmódja.

A vallás kivételével a végeken harcolók között nem is volt túl nagy különbség. Egyet azonban ne feledjünk el: nincs egyirányú átvétel és hatás, csak kölcsönhatás. Egy-egy használható újabb, hatékonyabb fegyvert a török is átvett a magyaroktól és fordítva. A magyar vitézlő nép felszerelésében azonban jellegzetes balkáni elemet nem találunk. Nem hordtak bő bugyogót, rövid, derékig érő posztómellényt, színes inget, kerek fezt, papucsot, széles, több réz csattal záruló övet. Nem harcoltak jatagánnal, nem tűzdelték övüket tele balkáni-török harci késekkel és handzsárokkal. A magyar huszárok öltözködésében, felszerelésében semmilyen a balkáni népekre (a szerbektől a görögökig) jellemző felszerelés nincs. Ha e fegyvernem ott alakult volna ki, akkor nyoma lenne a balkáni hatásnak a viseletben, fegyverzetben, harcmodorban. Szerbia és Montenegró, Koszovó és Albánia hegyes-sziklás hegyei között különben sem lehet lovas csatákat vívni, és nem ismerünk lovas hagyományokat, több száz éves lovas kultúrát sem. A külföldi, messziről jött utazó a 16–17. században a magyar és a lengyel nemest ugyan összetéveszthette, de magyar nemest és szerb zsupánt, bolgár bojárt és koszovói vajdát nem!

A történelmi Magyarország, a Kárpát-medence nyugatról nézve nyugatvég, keletről nézve keletvég. Ha azonban innen-onnan is végvidék, közötte ott kell lennie a központnak. Nekünk, magyaroknak pedig nem kelet- és nyugatvég a Kárpát-medence, hanem a központ, a mi hazánk. Közép-Európa földrajzi, valamint történelmi-politikai fogalomként is Európa közepe. Megvan a saját történelme, kultúrája. Nem attól jó, hogy nyugatra, vagy keletre hasonlít.

Természetesen hatások érik, értékeket át is vesz, értékeket közvetít, de létre is hoz olyat, amit meg mások vesznek át, mint például a magyar lovasság viseletét, fegyverzetét, harcmodorát, ami nemzeti örökségünk része. Harminc éve használom különböző hagyományőrző rendezvényeken, régészeti parkok kísérletein és a heti edzéseken e fegyvereket és ruhákat. Az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola edzésein elsősorban szablya-, fokosbalta- és botharcot gyakorolunk. A magyar felszerelés alkalmas volt mind francia, mind orosz, mind japán vívókkal szembeni harcban. A legmeggyőzőbb számomra azonban az volt, amikor az egyik harcművészeti minősítő vizsgán olyan emberek ismerték el harci tudásunkat és a magyar felszerelés alkalmasságát, akik nem is olyan rég tíz évet töltöttek el valódi háborúban.

A 21. század elején is legyen olyan megjelenése, tartása és tisztessége a vitézi köntöst és fegyvert magukra öltőknek, hogy „vitézségről formát, emberségből példát mindenkinek ők adjanak”!

Carol KÖNIG: Arme in muzeele din Romania. Bukarest, Meridiane, 1973. 10–11. kép Zachar József hadtörténész több könyvében részletesen foglalkozik a témával.

18 A huszártornákon a magyarok használtak „törökös vasálarcot és célbábut, de Tiroli Ferdinánd huszártornáin a németek is használtak bajszos festett vasálarcokat, hogy külsejük jellegzetesen magyar legyen”. KALMÁR: i.m. 53. o.

16 17

VITÉZEK

21

Felhasznált irodalom:

SIKLÓSSY László: A magyar sport ezer éve I. Budapest, Országos Testnevelési Tanács, 1927.

KALMÁR János: Régi magyar fegyverek. Budapest, Natura Kiadó, 1971.

HIDÁN Csaba: Fegyverek magyar kézben. Budapest, Unicus Műhely, 2015.

RÓZSA György: Városok, várak, kastélyok. Budapest, HG és Társa Kiadó, 1995.

RÓZSA György: Magyar történelemábrázolás a 17. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973.

Szerk. BENKŐ Anna: Régi erdélyi viseletek. Budapest, Európa Kiadó, 1989.

B. SZABÓ János, SOMOGYI Győző: Az Erdélyi fejedelemség hadserege. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1996.

Szerk. BINDER Pál: Utazások a régi Európában. Bukarest, Kriterion, 1976.

Szerk. MAKKAI László: Erdély öröksége IV. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.

Szerk. BINDER Pál: Utazások a Török Birodalomban. Bukarest, Kriterion, 1983.

CSÖRGE Csaba, TÖLL László: Bethlen Gábor – Erdély aranya és Észak oroszlánja. Budapest, MTA Kiadó, 2004.

APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Bukarest, Kriterion, 1978.

TEMESVÁRY Ferenc: Kelet és Nyugat között. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984.

Carol KÖNIG: Arme in muzeele din Romania. Bukarest, Meridiane, 1973.

Dr. HIDÁN Csaba László: Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2018.

OBORNI-TOMPOS-BENCSIK: A régi Erdély népeinek képeskönyve. Budapest, Magyar Mercurius, 2009.

22

VITÉZEK

The Weapons and Clothes of the Warriors of the Hungarian Frontier

“They wore pallashes too, but usually it was carried by horses that were not equipped with estocs, and their swords were not hung in their neck but tied around their waist. The belt that held their swords was made of bagaria (similar to cordovan) or silk, with pure silver or silver-and-gold buckles; the boglars [round shaped jewel with gems] and the buckles at the end of it were also made of gold or silver, and the less wealthy people had only copper or steel buckles. The sabretache was also hung on this belt and it was decorated like the pouch, which was embroidered in its cover because the back of it was made of leather. Some of them had carbines that were inlaid with pearls and bones, but it was carried by the servants, hung on a wide belt made of silk or leather, and its buckle was made of the same material as the buckle of the baldric, depending on the wealth of the person.” 1 We would see a world of vivid colors if we could visit the 16th and 17th centuries battlefields and border forts. Like everywhere else in the world, the clothes and equipment of the Hajdu, Hussars, Tolpatches and other soldiers were not only perfect for fighting and comfortable in any weather conditions, but they also had a strong, symbolic message.

One’s appearance had to make clear his status in society and in the army. However, the unique attire and weaponry of these centuries were more than tools and ornaments. It projected the warrior class’ virtues towards the enemy in order to astonish and deter them. According to Bálint Balassi, the valiant soldiers:

“Find delight in their sabres because they take heads with them” And when they pray to Christ by saying: “You are my lance, my sharp sabre, The quickness of my horse, The leader of my mind, the strength of my arms, The courage of my heart.

Trusting in you, I attack the ones who Blaspheme your name.”

These few lines could be the creed of the warriors of the Hungarian frontier.

Archaeologists have many sources when they study the attire of the 16th and 17th centuries. The most spectacular ones, just like the photographs on the 21st-century, are the artworks, like woodcuts, etchings, dress albums, frescos and portraits.

In the early 16th-century, Albrecht Dürer, whose father was a Hungarian goldsmith, made several woodcuts. Some of them display Hungarian warriors and weapons, for example, a hussar on horseback shooting arrows backwards, or a soldier – who is wearing a bow-case standing next to a cannon, drawing his sabre.

His work called “Hungarian Hussar Trophy” depicts original Hungarian bow, quiver, sabre and hat.2 In his woodcuts, we can see that besides the Ottoman-type bows Hungarian people used

APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae SIKLÓSSY László: A magyar sport ezer éve I. Budapest, Országos Testnevelési Tanács, 1927, 33.

KALMÁR János: Régi magyar fegyverek. Budapest, Natura Kiadó, 1971, 134–136.

1

2

VITÉZEK

23

the same type of bow that they used during the 9th. Century too. More than a century later, we can see the same type of bows in Isaak Major’s woodcuts too.

In the 16th-century, Europe’s interest in Hungarian events (we did not receive much help then and we do not get it now either) resulted in the works of Georgius Houfnagel, Niccolo Angelini, Wilhelm Dillich, Jacob Hoefnaggel lsaak Major. In the majority of these woodcuts we can see Hungarian soldiers with a city or a castle in the background. In Jacob Hoefnagel’s work with the castle of Esztergom both a Hajdu infantryman with a rifle and a hussar in a chainmail with a panther’s fur in his back.3 The unique Hungarian weapons, the “fokosbárd”, “fokosbalta” and “csákányfokos” (subtypes of the “fokos”, which is similar to war hammers and war pickaxes) are often seen in woodcuts. In front of the castle of Komárom, there is a Hajdu with a mace and a “csákánybalta” (another subtype; half pike, half axe) in his hands, and Wilhelm Dillich’s woodcut which was made in Cassel, in 1600, shows a Hajdu equipped with a rifle, a sabre and a “fokosbalta” (half hammer, half axe) on his belt, which has a short handle.4 In the etchings of Isaak Major not only the battle scenes are extremely realistic, but we can recognize small details like the differences between the Ottoman and Hungarian bows and quivers, the case of the rifles which was made of fur and the difference between the Hungarian and foreign helmets, hats and calpacs too.5 The Transylvanian dress albums are outstanding artworks. A dozen of them are known: there are three in Budapest and Nagyszeben, two in London, and Bologna, Graz, Debrecen and Bucharest have their own copies.

The most detailed and maybe the most beautiful dress album is the one in London (The true and exact Dresses and Fashions of all the Nations in Transylvania), which contains seventy colored pictures.6 Under every picture, there is a note that mentions the nationality, rank, occupation and age of the depicted person, and sometimes even the occasion that required that certain type of clothing.

The written sources give us data about the name, price, origin and usage of various types of clothes, footwear and weapons. Written sources can be travel books, diaries and chronicles. Laws, accounting books, testaments and letters are more reticent genres, but they are more precise too. The poems and songs should be listed here too because they survived in a written form.

The National Assembly of the Principality of Transylvania in 1552 passed an act that serfs with a full serf-plot are obliged to buy a rifle or bow with at least thirty-two arrows and to carry his own shield and sabre to the battles. In the 16th-century, every Székely “Lófő” (lat. primipilus, a Székely nobleman) was ordered to bring two horses, a helmet, a csákányfokos or a mace, a bow and arrows, a shield and a sabre to the battles.7 From travel books and letters, we know that Hungarian persons preferred their own types of clothes. György Kornis in 1588 wrote the following in his letter from Heidelberg:8 “This is why I ask you to send me a few clothes because I rather wear Hungarian and Székely shirts than German ones.”

Boldizsár Zalányi in 1695 wrote a letter in which he said the following about the good Hungarian clothes:9 “During our journey in Austria, especially in Moravia and in Silesia, there were so cold and cruel winds, that I not only praised the man who crafted my pelisse but also the one who invented it”… “the Germans wore fine clothes, but not warm RÓZSA György: Városok, várak, kastélyok. Budapest, HG és Társa Kiadó, 1995, 43.

RÓZSA György: Városok, várak, kastélyok. Budapest, HG és Társa Kiadó, 1995, 74. Kalmár: i.m.13.

5 RÓZSA György: Magyar történelemábrázolás a 17. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973, 197. picture 6 Ed. BENKŐ Anna: Régi erdélyi viseletek. Budapest, Európa Kiadó, 1989, – The true and exact Dresses and Fashions of all the Nations in Transylvania 7 B. SZABÓ János, SOMOGYI Győző: Az Erdélyi fejedelemség hadserege. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1996, 17–18.

8 György Kornis’ 1588 letter to his mother, Farkasné Kornis Krisztina Bethlen In: Ed. BINDER Pál: Utazások a régi Európában. Bukarest, Kriterion, 1976, 53–54.

9 Boldizsár Zalányi’s letter from 1695 to Mihályné Teleki Judit Vér In: Ibid. 141–148.

3

4

24

VITÉZEK

ones, so while we travelled on carts, some of them almost felt privileged when we allowed them to put their hands under our pelisses…”

There are many written sources about shirts and special trousers (“gatya”) worn as underclothes, and from the diary of János Kemény we know that German and Moravian people did not wear underwear. 10 When he wanted to buy underwear in Moravia, he was said to this: “… we can make you a tight-sleeved shirt, similar to the ones worn by the Germans, but we cannot make you a gatya, because we do not know what is that, because neither we or the Germans do not wear anything like that.”

János Kemény, whose reign in the Principality ended tragically, also documented an interesting test that he saw in his youth, while he was the member of the guards of Gábor Bethlen.

“Once the Pasha of Buda was a guest of the Prince [Gábor Bethlen] in Körmöczbánya, when a few of the best plate-armors were brought and a few shots were taken on them with pistols, but it did not make any harm on them, but the Pasha made one of his soldiers to hold one of these plate-armors while he took a shot with his bow. The arrow hit it so hard that the head of it pierced the steel and penetrated deeply.”

This is how he recalled the young noblemen from the Prince’s court: “According to the regulation, his guards, who were the sons of noblemen, were on horses, completely covering their body with armor, wearing red velvet coats or pelisses over it. The pelisses’ sleeves were opened at the elbow, and it was embroidered with gold or silver. Their quivers were also embroidered the same way, and their high-caps too, which were made of velvet and decorated with the fur of martens, because the Prince cared about his good appearance and he wanted to make his court gorgeous too.”

We know from diaries and accounting books that they appreciated the Oriental textiles, valuable furs, jewellery, boglárs and pearls.11 The same was true in the case weapons too. The warriors of the frontier and the Hajdu used good Persian blades, Fringia type sabre (manufactured in Muslim lands for European, especially for Hungarian soldiers; dates back to the early 17th-century), Ottoman and Tatar saddles, knives, belts and maces, but they never used western weapons.12 We cannot find Spanish “sword breaker” daggers, morion helmets, rapiers and long pikes in the hands of infantrymen. The only exceptions were the firearms. The good “teschnisch rifle” and the Viennese and Netherlandish cavalry pistols were also highly appreciated by the Hungarians.

The Hungarian warriors used foreign weapons and attire only if it matched their way of thinking and ideology, and if they were able to adapt it to their tactics. Inherited from the steppe, the quick attacks, feigned retreats and the “monitoring of the roads” are the characteristics of Hungarian tactics, but we can find these in the Ottoman tactics too, as well as duels. There were several duels between Hungarian and Ottoman warriors during this era, but no German-Ottoman, Czech-Ottoman or Walloon-Ottoman duels are known! For a duel, it is not enough to have two fine soldiers, but they should respect each other, and they should follow similar ideologies too. According to an Ottoman proverb: “there are only two warrior nations, the Ottoman and the Hungarian.”

Péter Apor’s Metamorphosis Transylvaniae is one of the best sources of information about pelisses, high-caps and trousers, including their materials, manufacturing and trimmings.13 The writer also mentions the occasions when certain clothes were worn.

Kemény János: Bethlen Gáborról In: Ed. MAKKAI László: Erdély öröksége IV. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994, 74-76., 104.

Purchase note from the Porte by Pongrác Sennyei and Peter Rácz. In: Ed. BINDER Pál: Utazások a Török birodalomban. Bukarest, Kriterion, 1983, 21- 28.

12 Sometimes the oriental blades were finished in Hungarian lands. Even the Princes of Transylvania sent oriental weapons as gifts to their Western allies. Vide: CSÖRGE Csaba, TÖLL László: Bethlen Gábor–Erdély aranya és Észak oroszlánja. Budapest, MTA Kiadó, 2004.

13 APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Bukarest, Kriterion, 1978. with notes by László Kócziány 10 11

VITÉZEK

25

“When one of the noblemen were invited for a wedding or the baptism of someone, got promoted or went to any kind of celebration, expensive carpets and Ottoman cushions were put into the couches, the horses before it got the beautiful leather harnesses that I described earlier, and a horse followed the couch with golden trappings, a golden estoc a golden mace too;” This is how he recalled the funerals: “If he was the member of the Prince’s Council then twelve steeds (if he was not then as many his family could afford) were stood next to the bier with golden and silver trappings decorated with gems, feathers, braided horse-tails and leather, as I already mentioned it above. These noble horses were decorated with frills and they stood next to the bier where they were neighboring angrily, while another tamer horse, that was covered with black cloth from head to toe so only its eyes were visible, was in front of the other ones. The person who rode this horse wore a helmet, a hussar mail collar, a chainmail and arm guards that protected his hands too. He stood before the body, holding a black flag, a sabre and a mace in his hands and another person held the coat-of-arms of the goner. The others who stood next to the goner were also dressed in silver and golden armor wore fine clothes, helmets and carried silver and golden swords. They also carried golden flags that on one side showed the coat-of-arms of the goner and an epitaph on the other”.

In some aspects, it is easier to study the 16th and 17th centuries than the older eras. Starting from the 16th-century, we have more and more artefacts that survived in certain collections without ever being buried. However, it is also true that today most of these collections are abroad because of the rampage of foreign armies, the robberies of the Habsburg reign or the one-sided Treaty of Trianon. In 1670, during the stocktaking of the Nádasdy treasures, the Austrian clerks filled eight volumes with the data about the items that should be transported. In the world-famous pallashe of Nádasy Ferenc seven-hundred rubies were counted.14 In the local museums of Körmend, Sárvár, Tápiószele, Gödöllő and Eger the visitors can see a few of the weapons and horse-trappings used by the warriors of the 16th-century. In the Ambras Castle, in the armory of Gratz and in the weapon collection of Wien we can find hundreds of complete hussar uniforms, but there are weapons that once belonged to the great figures of Hungarian history too, for example, Matthias I, István Báthori, Miklós Zrínyi, Mihály Apafi…

The same can be experienced in Kolozsvár (Museum de Istorie al Transylvaniei), in the Brukenthal Museum, and in the National Military Museum in Bucharest.

Because of the unexpected turns of history, some artefacts can be found even in the Royal Armory of Sweden in Stockholm. Gábor Bethlen, who was Prince of Transylvania, sent several beautifully crafted weapons and horsetrappings to Gustav II Adolf as a gift.

If the origin of a weapon is known then it adds a lot to its value. Today, the sabre of Gábor Báthori (who was Prince of Transylvania) is in Bucharest. It has dragon-shaped cross-guards and pommel decorated with gold and gems.

However, the sabre and chain-mail of György II Rákóczi are in the Hungarian National Museum.15 Lots of weapons that belonged to famous 16th and 17th-centuries Hungarian warriors can be mentioned including but not limited to the following – János Kemény’s pallashe and sabre, the poet and warlord Miklós Zrínyi’s pallashe, captain György Thury’s pallashe, Gábor Bethlen’s estoc, Mihály Teleki’s saddle, János Bottyán’s csákányfokos. Nowadays some of these items can be found in Hungary, but the others are in Germany or Turkey. From the second part of the 16th century, a special “Transylvanian taste” appeared in weapon forging. It frequently happened that oriental blades were finished in Transylvania, so they got their cross-guard and grip manufactured there.

TEMESVÁRY Ferenc: Kelet és Nyugat között. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984, 6–7.

Carol KÖNIG: Arme in muzeele din Romania. Bukarest, Meridiane, 1973, 10–11. picture

14 15

26

VITÉZEK

During the 16th and 17th centuries in every country, but especially in Transylvania, the weapon industry was not only the part of fashion but also the important and inevitable manifestation of the nation’s ideology.

It was the 16th and 17th centuries when that certain attire off the warriors of the Hungarian frontier that later became known worldwide spread across Hungary. In the 18th century, when every major army in the world reformed itself, every country created its own hussar regiments, usually with the help of Hungarian hussars, and they followed the Hungarian traditions too. They kept the Hungarian-type pelisse with patterns sewn in bullion lace, the busby, the sabre, the saddle and the sabretache. It is interesting that in the French, Prussian, Russian and English hussar regiments the Hungarian type haircut and moustache were also obligatory. From then, the definition of “hussar” is the same as it is in Hungary.16 For foreign travellers in the 16th and 17th century, the Hungarian moustache and haircut appeared to be Oriental, sometimes similar to the Ottomans.17 It was because of the Ottoman reign in the middle of the country, which lasted more than 150 years. But the Hungarian culture had an impact on the Ottoman soldiers as well. There were not too many differences between the warriors in the two sides of the frontier, except for religion. We should not forget that there are no one-way transmissions between cultures, only interactions. Sometimes the Ottoman soldiers decided to use Hungarian weapons if they considered it to be better, and vice versa. However, there are no typical Balkan elements in the attire of the Hungarian warriors. They did not wear loose Balkan trousers, wool waistcoats, colorful shirts, fezes, knitted Albanian slippers or wide belts. They did not use yatagans and did not carry Ottoman and Balkan knives on their belts. There are no Balkan (from Serbian to Greek) characteristics in the attire and equipment of the Hungarian hussars. If the hussars appeared first in the Balkans (as they did not), there would be signs of it in their attire, armor and tactics. Moreover, the mountains in Serbia, Montenegro, Kosovo and Albania do not make the effective use of horses in battles possible, and horses did not play an important role in Balkan cultures either.

For travellers in the 16th and 17th centuries, who arrived from distant lands, it was hard to distinguish a Hungarian nobleman from a Polish aristocrat, but no one confused them with a Serb village-leader, a Bulgarian Boyar or with a Kosovan Vioivode.

The Kingdom of Hungary, the Pannonian Basin is a frontier from the perspective of both the West and the East.

Considering this, somewhere between the frontiers, there should be a center too. We, Hungarians, do not think about the Pannonian Basin as a frontier but as a center, as our home. It has its own history and culture. Its greatness does not depend on how similar it is to the West or to the East. Of course, other cultures influenced ours, but we had our own impact on the other nations as well. We not just adopted values, but also created new ones. The attire, armor and tactics of the Hungarian hussars are parts of our heritage. I have used these attires and weapons in various reenactment events, for experiments in archaeological parks and in weekly training sessions for thirty years. In the training sessions of the Aranyszablya Történelmi Vívóiskola (Golden Sabre Historical Fencing School) we mostly practice sabre, fokosbalta and staff fighting. The Hungarian equipment was suitable in fights against French, Russian and Japanese fencers. For me, the most convincing acknowledgement of the Hungarian weapons and our knowledge was told to me in an international martial arts tournament by people who have spent ten years in a war not so long ago.

At the beginning of the 21st-century every person, who decides to wear the attire and armor of the warriors, should be a “model of valor and humanity to everyone”!

József Zachar military historian deals with this topic in many of his works.

In Hungary, during Hussar tournaments Hussars wore iron masks and used wooden heads as targets, but in the tournaments of Ferdinand II German soldiers also wore painted iron masks with a moustache, too, in order to look more Hungarian. KALMÁR: i.m. 53.

16 17

VITÉZEK

27

Bibliography:

László SIKLÓSSY: A magyar sport ezer éve I. Budapest, Országos Testnevelési Tanács, 1927.

János KALMÁR: Régi magyar fegyverek. Budapest, Natura Kiadó, 1971.

Csaba HIDÁN: Fegyverek magyar kézben. Budapest, Unicus Műhely, 2015.

György RÓZSA: Városok, várak, kastélyok Budapest, HG és Társa Kiadó, 1995.

György RÓZSA: Magyar történelemábrázolás a 17. században. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973.

Régi erdélyi viseletek. Edited by Anna BENKŐ. Budapest, Európa Kiadó, 1989.

János SZABÓ B., Győző SOMOGYI: Az Erdélyi fejedelemség hadserege. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1996.

Utazások a régi Európában. Edited by Pál BINDER. Bukarest, Kriterion, 1976.

Erdély öröksége IV. Edited by László MAKKAI. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.

Utazások a Török birodalomban. Edited by Pál BINDER. Bukarest, Kriterion,1983.

Csaba CSÖRGE, László TÖLL: Bethlen Gábor–Erdély aranya és Észak oroszlánja. Budapest, MTA Kiadó, 2004.

Péter APOR: Metamorphosis Transylvaniae. Bukarest, Kriterion, Ferenc TEMESVÁRY: Kelet és Nyugat között. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1984.

Carol KÖNIG: Arme in muzeele din Romania. Bukarest, Meridiane, 1973.

Dr. Csaba László HIDÁN: Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2018.

OBORNI-TOMPOS-BENCSIK: A régi Erdély népeinek képeskönyve. Budapest, Magyar Mercurius, 2009.

28

VITÉZEK

KÉPEK PICTURES

MAGYAR VITÉZEK HUNGARIAN WARRIORS

A jellegzetes magyar huszársisakot viselő vitéz félrákos magyar huszármellvértje fölé vette sötétzöld köpönyegét.

Mentéje díszes, valószínűleg valamilyen főember. Derekán jellegzetes magyar szablya látható. Jobb kezében fokosbárdot fog, amely a vértes ellenség ellen volt hasznos fegyver.

Warrior in distinctive Hungarian helmet is wearing a green cloak over his “félrákos” Hungarian segmented hussar-breastplate. His lavish pelisse is implying that he is a nobleman. There is a typical Hungarian sabre on his belt. In his right hand he is holding a fokosbárd, which was effective against enemies wearing breastplates.

VITÉZEK

31

A tollas, fekete színű kalpagot viselő vitéz szablyáját vizsgálja.

Vörös mentéje fölé zöld köpönyeget is vett.

Warrior wearing a black calpac with feathers is looking at his sabre.

He put a green cloak over his red pelisse.

32

VITÉZEK

A fiatal harcos a 17. század felszerelését viseli, ami tükrözi a Magyarországon megfordult különböző hadak jellegzetességeit.

Orrvédős-pofavédős sisakja és hüvelykgyűrűs szablyája, amelynek még hárítógyűrűje is van, lengyel típus. Gyűrűkből és lemezekből összeállított páncélja pedig a török szpáhik által használt típus, akárcsak az övéről lógó töltéstáska.

The young warrior’s equipment reflects the characteristics of the different armies in Hungary during the 17th-century.

His helmet with the sliding nasal and cheek guards, and his sabre with a thumb-ring and a side-ring are Polish types. His mail and plate armor was commonly used by the Ottoman Sipahis, as well as his pouch bag attached to his belt.

VITÉZEK

33

A tollas, prémes kucsmát viselő hajdútiszt mentéje olyan, amelynek ujjából kibújtathatók a karok. Fegyvere szablya, és övén látható a tarsolya.

Hajdu officer wearing a furry busby with feathers. He has a pelisse with open sleeves, so he can pull out his arms from them.

34

VITÉZEK

Az övén szablyát, kést és tarsolyt hordó vitéz vállára fekteti rövid csövű puskáját.

Lábán hosszú szárú magyar csizma, fején kalap.

Warrior with a sabre, a knife and a sabretache in his belt. His rifle on his shoulder has a short barrel.

He is wearing a Hungarian boot with long shafts and a hat.

VITÉZEK

35

Az üstökre vágott hajat viselő vitéz szablyája és dolmánya keleti típus.

The warrior with the forelock has an Oriental sabre and dolman.

36

VITÉZEK

A hajdútiszt övében franciakovás pisztoly, kezében csákányfokos van.

Magyaros felsőruhája és süvege van. Szablyája hasonlít Pálffy Miklós szablyájához.

Hajdu officer with a French flintlock pistol under his belt and he is holding a csákányfokos. His coat and high-cap is Hungarian. His sabre is similar to the sabre of Miklós Pálffy

VITÉZEK

37

A tollas, fekete süveget viselő hajdú tiszt lehet, mert szablyája díszes veretekkel ékes.

Olajzöld pitykegombos mentéjének visszahajtott „kutyafüle” vörös színű.

Hajdu wearing a black high-cap must be an officer, because his sabre is richly decorated.

The sleeves his olive-green pelisse have red “kutyafül” endings, which are rolled up.

38

VITÉZEK

A hiúzprémes bogláros tollas kucsmát és hiúzprém galléros dolmányt viselő vitéz erdélyi nemes. Övén viseli szablyáját és jellegzetes ivócsanakját, amelyet Erdélyben még a 19. század elején is használtak.

Tegezövén hordja készenléti íj- és nyíltegezét íjjal és nyilakkal.

This Transylvanian nobleman is wearing a busby made of lynx fur with a boglár on it and a dolman a collar made of the same fur. On his belt he has his sabre and his distinctive ivócsanak (a special drinking bowl), which was used in Transylvania until the 19th-century. His arrows and his bow are kept in a quiver and in a bow case, attached to another belt.

VITÉZEK

39

A zöld dolmányt viselő, fedetlen fejű vitéz övéről függ készenléti íjtegeze és nyíltegeze az íjjal és a nyilakkal.

A magyarok, a törökök és a sztyeppei népek nem a hátukon vagy a nyeregkápán hordták a tegezeket.

Warrior in the green dolman with his bow case and quiver attached to his belt with his bow and arrows in it.

The Hungarians, the Ottomans or the nations of the steppe have never worn the quiver or the bow case attached to the saddle or on their back.

40

VITÉZEK

A lánckengyeles szablyát markoló hajdú kezében balta, ami gyakran előfordult a hajdúknál.

Harcban és a tábori életben egyaránt hasznos volt. Övén látható egy puskaporos tülök is.

Hajdu holding a sabre and an axe. Hajdu usually carried axes, because it was useful in battles and in the camps too. There is a powder horn on his belt.

VITÉZEK

41

A szablyás kalpagos vitéz öve, a háromcsatos tüszője még nem létezett a 16–17. században.

Kár, hogy fölvette, mert a többi felszerelése szép.

This type of belt that is worn by the warrior with a sabre and a calpac did not exist in the 16th and 17th-century.

It is a pity that he put it on, because the rest of his attire is correct.

42

VITÉZEK

A sodronyos vassapkát és páncélinget viselő, kerek, tatár jellegű félkézpajzsos vitéz csákósra vágott mentét visel páncélinge fölött. Szablyájának lapított hagymafej alakú markolatgombja II. Rákóczi György fejedelem szablyájához hasonlít. Övére függesztve látható készenléti íjtegeze íjával, kése és tarsolya. Az erdélyi fejedelmek testőrei gyakran használtak ilyen felszerelést.

Warrior wearing aventail with a steel plate on the top, a chain-mail and a pelisse over it. He has a Tatar buckler too.

The pommel of his sabre has a shape of an onion, which is similar to the s sabre of György II. Rákóczi. He is wearing a bow case with his bow in it, a knife and a sabretache on his belt. The guards of the Transylvanian princes used this type of equipment.

VITÉZEK

43

A tollas, fekete süveget viselő hajdú tiszt lehet, mert mentéjének gallérja hímzett, és pitykegombjai is díszesek. Lánckengyeles, keleties markolatkupakos szablyája inkább 17. századi. A mente ujja „kutyafüles”, és vissza van hajtva. Azon is jól látszik a hímzés.

Warrior wearing a black high-cap must be a Hajdu officer, because the collar of his pelisse is embroidered and his buttons are also decorative. His 17th-century sabre has a chain knuckle and an Oriental pommel.

The sleeves of the pelisse have embroidered “kutyafül” endings, which are rolled up.

44

VITÉZEK

A barna dolmányos, szablyás fiatal a hajdúk jellegzetes felszerelését viseli.

Young warrior in brown dolman wearing the unique clothes and equipment of the Hajdu.

VITÉZEK

45

A prémes-tollas kucsmát viselő hajdú viselete inkább a 17. században volt jellemzőbb.

Hajdu wearing a busby with feathers. His attire is typical for the 17th-century.

46

VITÉZEK

A hosszú díszes dolmányt és magas galléros köpönyeget viselő hajdútiszt kanócos puskáját vizsgálja.

Hajdu officer wearing a lavish dolman and a cloak with big collars is looking at his matchlock rifle.

VITÉZEK

47

Sisakos, páncélinges végvári vitéz szablyát ránt. A rákfarkas sisakot és páncélinget viselő vitéz keleties karvasat és páncélkesztyűt hord. Övéről bőrtarsolya lóg.

Warrior wearing a lobster-tail hussar helmet and a chain-mail is drawing his sabre.

He is also wearing Oriental armguards and a mail-mitten. His sabretache is attached to his belt.

48

VITÉZEK

A vitéz hajviselete a magyarokra, lengyelekre és a kozákokra jellemző volt a 17. században.

The haircut of the warrior was typical among Hungarian, Polish and Cossack warriors during the 17th-century.

VITÉZEK

49

A fiatal hajdú félig népviseletben van.

Kanócos puskája és köpönyege jelzi azonban, hogy a vitézlő néphez tartozik.

Young Hajdu wearing folk-clothes too, but his cloak and matchlock rifle is indicating that he is a warrior.

50

VITÉZEK

A farkasbőr kacagányt, díszes köpenyt és dolmányt viselő vitéz minden bizonnyal parancsnok. Övében keleti, kaukázusi vagy török tőr van, a fő fegyvere azonban a szablya.

The warrior wearing a wolf’s fur, a lavish cloak and dolman. He is most likely a commander.

His main weapon is his sabre, but he has a Caucasian or Ottoman dagger on his belt.

VITÉZEK

51

A fekete kalpagot, szürke köpenyt és zöld dolmányt viselő hajdú vállán tartja rövid csövű puskáját.

Hajdu wearing a black calpac, a grey cloak and a green dolman.

His rifle is on his shoulder, which has a short barrel.

52

VITÉZEK

A kucsmás, kék dolmányos vitéz kezében hosszúnyelű csákányfokost tart, szablyája az övére van csatolva.

Warrior wearing a busby and blue dolman with a csákányfokos with a long shaft. His sabre is on his belt.

VITÉZEK

53

A szablyát rántó hajdú karvasat és keleti típusú sodronykesztyűt hord. Övén függ a kése.

Hajdu wearing armguards and Oriental mail-mittens is drawing his sword. His knife is on his belt.

54

VITÉZEK

A kék mentés, kalpagját kezében tartó vitéz tarisznyája vörös bársonyból készült és úrihímzéssel díszített.

Warrior wearing a blue pelisse, holding his calpac in his hand.

His bag is made of red velvet and it is finely embroidered.

VITÉZEK

55

A dobos fontos tisztséget töltött be a 16–17. századi seregeknél.

Hírközlő, parancstovábbító szerepén kívül a doboló lelkesítette a kardosokat.

A dobos övéből szablyája és kanala lóg.

The drummers had an important military role during the 16th and 17th centuries.

They not only forwarded orders, but they also motivated the warriors. The drummer’s sabre and spoon are hanging from his belt.

56

VITÉZEK

A fekete posztókucsmás kürtös éppen szarukürtjét fújja.

Szerepe a doboséhoz hasonló.

Bugler blowing his horn.

He has a similar role in wars as a drummer.

VITÉZEK

57

A dudás hangszerével nemcsak lelkesítette vagy mulattatta a harcosokat, hanem erős hangú hangszerével parancsokat is továbbított.

The piper not only motivated the warriors with his bagpipe, but he also forwarded orders with it.

58

VITÉZEK

Kobzát pengető vitéz, tollas, fekete kalpagot és díszes dolmányt visel.

Derekáról lóg tarsolya, és nyakában függ egy doromb. A vitéz bizonyára énekmondó, akit szívesen láttak a korabeli végvárakban.

The warrior, who is playing his “koboz”, is wearing a black calpac with feathers and a lavish dolman. His sabretache is on his belt and his jaw harp is on his neck.

Bards were welcomed in the border forts.

VITÉZEK

59

A tekerőlant-nyenyere igen alkalmas volt a vitézi énekek hangszeres kíséretére.

Az énekmondók a korszak krónikásai és ,,tudósítók” is voltak.

The hurdy-gurdy was a popular instrument among bards.

Bard were not only simple musicians, but they also spread the news.

60

VITÉZEK

Magas rangú magyar vagy lengyel tiszt. Tiszti rangját jelzi övébe tűzött gerezdes buzogánya, díszes prémes köpönyege és távcsöve, amelyet a 17. század végén már használtak.

A high ranked Polish or Hungarian officer. His status is indicated by his ribbed mace, his lavish fur-trimmed cloak and his telescope, that appeared at the end of the 17th-century.

VITÉZEK

61

A prémes-tollas kucsmáját kezében tartó vitéz karabella típusú szablyájának szép keleti, feltehetőleg perzsa keresztvasa van. A markolatgombról lógó bojt is jellemző volt a 17. század végi karabellákra.

Sebhelyei mutatják, hogy sok hadat tapasztalt vitéz.

Warrior holding his busby in his hand. His karabela type sabre has a fine, Oriental, probably Persian cross-guard. The sword-knot hanging from its pommel was also used in karabelas in the 17th-century.

His scars imply that he has experienced many battles.

62

VITÉZEK

A keleties köpönyeget és dolmányt viselő vitéz kezében dörzskerekes pisztoly látható.

A nyakában lóg a fegyver „felhúzó kulcsa”. Szablyája perzsa típus.

Warrior in an Oriental cloak and dolman, holding a wheel lock pistol.

He is carrying its spanner on his neck. His sabre is a Persian one.

VITÉZEK

63

A hajdúsüveges vitéz török páncélt és pajzsot hord. A lemezekből és gyűrűkből összeállított páncélban jól lehet mozogni. Leginkább szpáhik viseltek ilyet. A vitéz szablyája is keleti típus.

Warrior in the Hajdu type high-cap with an Ottoman armor and shield. His armor is made of rings and plates, which is relatively flexible. It was worn mostly by the Ottoman Sipahi. His sabre is also Oriental.

64

VITÉZEK

A hosszú dolmányba és köpönyegbe öltözött vitéz övében balkáni-török pisztoly látható.

Warrior wearing a long green dolman and a cloak. In his belt, there is a Balkan-Ottoman pistol.

VITÉZEK

65

A hajdútiszt tarsolyán úri hímzéssel kivarrt dísz látható. Lánckengyeles, keleties markolatkupakos szablyája inkább 17. századi. Fehér inge szintén hímzéssel díszített.

The sabretache of Hajdu officer is lavishly embroidered. His 17th-century sabre has a chain knuckle and an Oriental pommel. His white shirt is also embroidered.

66

VITÉZEK

A fekete kalpagot és páncélinget viselő vitéz lemezes páncélkesztyűt hord.

Fegyvere szablya, és éppen pipázik. A 17. század végén a prédikátorok igen kárhoztatták emiatt őket!

Warrior is wearing a black calpac, a chainmail and a gauntlet. His main weapon is his sabre.

He is smoking a pipe. The preachers of the 17th-century often berated them about it.

VITÉZEK

67

A barna kucsmás, mellvértes vitéz bőrkesztyűt hord. Vállára támasztotta pisztolyát, az övén puskaporos szaru lóg. Szúró-vágófegyvere valószínű nyugati kard.

Warrior wearing a brown busby, a breastplate and leather gloves. His pistol is on his shoulder and there is a powder-horn on his belt. His cutting and stabbing weapon is probably a western-type sword.

68

VITÉZEK

A köpenyes, dolmányos, fekete süveges hajdú harcos puskáját vizsgálja.

Hajdu in a dolman, cloak and black high-cap, looking at his rifle.

VITÉZEK

69

A zöld dolmányos vitéz szablyát rántó jobb kezén keleti típusú sodronyos kesztyű van.

Warrior in a green dolman drawing his sword.

On his right hand, he has an Oriental mail-mitten.

70

VITÉZEK

A díszes dolmányt viselő vitéz öve és szablyahüvelyének felkötő szíjai is veretekkel ékesek.

Warrior wearing a lavish dolman, and his belt and the sheath of his sabre is also decorated.

VITÉZEK

71

A szürkészöld dolmányt és fekete, tollas süveget viselő vitéz fegyvere szablya.

Warrior wearing a lavish dolman and a black high-cap with feathers. His main weapon is the sabre.

72

VITÉZEK

Vitéz levett kalpaggal, vállán a rackabőr igen jó hideg-zimankós időben.

The “racka” fur provides good protection on a cold and rainy day.

VITÉZEK

73

A vörös színű mentét viselő vitéz fején fehér tollas fekete kalpag van. Jobb kezében jellegzetes magyar csákányfokost tart, bal kezét szablyája markolatára teszi. Övébe kést tűzött.

Warrior in red pelisse wearing a black calpac with white feathers. In this right hand, he is holding a distinctive Hungarian csákányfokos, his left hand is on the grip of his sabre. There is an Oriental knife in his belt.

74

VITÉZEK

A végvári vitéz gerezdes buzogánya jelzi, hogy parancsnok. A sisakharang harántirányban bordázott. Ez a típus a 16. század második felében jelent meg.

The ribbed mace of the warrior indicates that he is a commander. His helmet is combed crosswise.

This type of helmet appeared in the second part of the 16th century.

VITÉZEK

75

A végvári vitéz kezébe fogja törökös sisakját. Az ilyen sisaktípus neve törökül „csicsak”, ami a magyar–török kölcsönhatást és nem az egyoldalú „átvételt” jelzi. Vállára van vetve hiúzprém kacagánya, és övén látható rátétdíszes tarsolya.

Warrior holding his Ottoman helmet in his hands. This type of helmet is called “csicsak” in Turkish, and this also represents the cultural interactions between the Hungarian and Ottoman cultures. On his shoulders, he is wearing the fur of a lynx, and there is a sabretache with overlaid patterns on his belt.

76

VITÉZEK

A bordó köpönyeges vitéz szablyájának kézvédő pántja van.

Dolmánya ujján a kutyafül fel van hajtva.

Warrior with a claret cloak and a sabre with a knuckle-bow.

The “kutyafül” endings in the sleeves of his dolman are rolled up.

VITÉZEK

77

A sisakos-szablyás előkelő vitéz vértezetének jellegzetessége az úgynevezett tapul típusú mellvas.

Karját és kezeit teljes egészében vért védi, és a mellvashoz széles, rákozott combvért csatlakozik. Várkapitányok és nagybirtokosok hordtak ilyen vértezetet a 16. század második felében és a 17. század elején.

This high-born warrior with a helmet and sabre has a distinctive, “tapul” type breastplate.

His arms and hands are fully protected and there is also a segmented armor connected to the breastplate, in order to protect the wearer’s thigh. Captains and aristocrats wore these armors in the second part of the 16th-century and in the beginning of the 17th-century.

78

VITÉZEK

A sötétszürke köpönyeget és díszes dolmányt viselő vitéz szablyát rántani készül.

Sisakja a rákfark huszársisak lengyel változata, amelynek az orrvasa arcvédő lemezzé szélesedik.

The warrior in a dark-grey cloak and a lavish dolman is preparing to draw his sabre.

His helmet is the Polish variation of the Hungarian lobster-tailed hussar helmets. It has a wide plate to protect the face of the wearer, not only a nasal bar.

VITÉZEK

79

A hajdú vitéz szablyája keleti, inkább perzsa, mint török. Puskája kanócos. Dolmányából félig kibújt, ami elsősorban a mongolokra, tatárokra és kozákokra volt jellemző.

Hajdu with an Oriental sabre, which is more like a Persian one, not an Ottoman. He has a matchlock rifle.

The Cossack, Tatar and Mongolian warriors used to wear their dolman the same way.

80

VITÉZEK

A szablyás, tollas süveges tábori dudás páncélingét több sorban vízszintesen felvarrt bőrlapocskák erősítik-díszítik. Keleti és erdélyi páncélingeken volt hasonló.

The piper is wearing a high-cap with feathers and a chain-mail. He is also carrying a sabre.

The chain-mail is strengthened and decorated with small pieces of leather. Sometimes Oriental and Transylvanian chain-mails were decorated in a similar way.

VITÉZEK

81

A legény vállán átvetett kantáron hordja szablyáját.

Young warrior carrying his sabre on a belt that is on his shoulder.

82

VITÉZEK

Lovas vitéz gyalogosan, harci állásban.

Hussar without horse in a fighting stance.

VITÉZEK

83

A keleti puskát, tollas süveget viselő hajdú nyugati töltényövet, az úgynevezett tizenkét apostolt visel.

Ez nem volt jellemző a magyarokra, nyilván egy legyőzött zsoldostól zsákmányolhatta.

Hajdu in high-cap carrying an Oriental rifle and a western ammunition-belt called “the twelve apostles”.

Usually it was not the part of the Hungarian attires, this warrior must have taken it from an enemy soldier.

84

VITÉZEK

A tollas süveget, a derekán karabella típusú szablyát hordó harcos kezében kanócos puska van.

Warrior in the high-cap with feathers has a karabela and a matchlock rifle.

VITÉZEK

85

A sisakos, zöld dolmányos vitéz pajzsa a jellegzetes magyar huszártárcsapajzs.

Fegyvere a szablya. E pajzsokat szépen festették.

Warrior in lobster-tailed hussar helmet and in green dolman drawing his sabre.

His Hungarian wing-shaped hussar-shield is on his back.

86

VITÉZEK

A tollas süveget és bőrből készült mentét viselő hajdútiszt derekán széles szablya lóg, és vállára fekteti pisztolyát.

Hajdu officer wearing a high-cap with feathers and a leather pelisse.

His sabre is on his side and his pistol is on his shoulder.

VITÉZEK

87

A vörös dolmányos, szablyás vitéz süvegét fém boglárok és hímzés díszíti.

Warrior in red dolman with a high-cap that is decorated with boglars and embroidery. He also has a sabre.

88

VITÉZEK

A rövid csövű, kanócos puskát tartó hajdú övén függ szablyája és puskaportartó palackja.

Hajdu holding a matchlock rifle that has a short barrel.

His sabre is hanging on his belt, just like his ammunition-bag.

VITÉZEK

89

Jellegzetes hajdú csúcsos kalpagban, kanócos puskával, övén tarsollyal és golyótartóval.

Hajdu with a pointed calpac carrying a matchlock rifle, a sabretache and an ammunition-bag.

90

VITÉZEK

A szablyát rántó hajdú hátán 16–17. századi lövésálló kerek vaspajzs látható.

A debreceni múzeumban és a fraknói vár gyűjteményében több ilyen vaspajzs van.

Hajdu with a 16th-17th centuries round, bulletproof iron shield on his back.

There are similar shields in Debrecen and in Fraknó.

VITÉZEK

91

A vörös dolmányos és fekete süveges vitéz jellegzetes magyar huszár tárcsapajzsot fog bal kezében. Szablyáját a vállára fekteti.

The warrior in the red dolman and black high-cap has a distinctive Hungarian wing-shaped hussar-shield on his back, while his sabre is on his shoulder.

92

VITÉZEK

A szürke dolmányos szablyás dobos vitéz hangszerével jelt adott, parancsot továbbított és dobolással lelkesítette a katonákat.

This warrior in grey dolman with his sabre on his side is a drummer, who motivated the soldiers and forwarded orders.

VITÉZEK

93

A csákósra vágott posztósüveget viselő, piros dolmányos vitéz fegyvere a szablya.

Warrior in woolen high-cap and red dolman with a sabre as his primary weapon.

94

VITÉZEK

A jellegzetes huszártárcsát és a szablyát markoló vitéz fejbőrébe törökös szokás szerint tollat tűzött.

Vallási okokból a muzulmán harcosoknál ez előfordult. A ruha ujján jól látszik a kutyafül-végződés.

Warrior with a hussar-shield with a feather in the skin of his head. It was a religious custom among Muslim soldiers. The “kutyafül” endings on his sleeve are easy to recognize.

VITÉZEK

95

A végvári vitéz szablyájának széles-hosszú fokéle felfelé van. Övébe tatár korbácsot – nohajkát – tűzött.

Apor Péter írja a Metamorphosis Transylvaniae című munkájában, hogy az erdélyi nemes ifjaknál ez szokás volt.

The sabre of the warrior has a wide blade and a false edge. He has a Tatar whip “noagaika” stuck under his belt.

Péter Apor in the Metamorphosis Transylvaniae writes that that young noblemen used to do this.

96

VITÉZEK

A fekete posztósüveges vitéz kezében tartja magyar huszársisakját.

Fegyvere szablya.

Warrior in black high-cap holding his Hungarian lobster-tailed hussar helmet.

His primary weapon is his sabre.

VITÉZEK

97

A szablyát rántó vitéz fekete dolmánya fölé piros, fekete zsinóros köpönyeget vett. Fején tollas posztósüveg.

Warrior in the black dolman and red cloak drawing his sword.

His cloak is decorated with black laces and his high-cap has feathers in it.

98

VITÉZEK

A puskáját éppen elsütő vitéz szablyája hüvelykgyűrűs. Övére csatolta kését, tarsolyát, és övébe dugta rövid nyelű baltáját.

Warrior shooting with his rifle. He has a sabre with a thumb-ring.

His knife, sabretache and axe are on his belt. His axe has a short shaft.

VITÉZEK

99

A rátétmintás tarsolyt hordó vitéz kezében csákányfokos van. Övén jól látszik szablyája és nyíltegeze.

Mintás, vörös dolmánya és tollas kalapja jelzi, hogy nem csupán közvitéz.

Warrior with the overlaid sabretache carrying a csákányfokos. His quiver and sabre are attached to his belt.

His patterned red dolman and his hat with feathers are indicating that he is more than a simple soldier.

100

VITÉZEK

Az egészrákos magyar huszármellvértet és bordó köpenyt viselő előkelő vitéznek keleties alkarvédője van. Fegyvere szablya.

This highborn warrior in the segmented hussar breastplate has a claret cloak and Oriental armguards. His weapon is a sabre.

VITÉZEK

101

A fekete süveges, bordó mentés hajdú fegyvere kanócos puska és szablya.

Széles tüszője (dészű szíja) azonban 19–20. századi típus.

Hajdu in the black high-cap and claret pelisse has a matchlock rifle and a sabre.

However, his wide belt with the “tüszöje” patterns appeared in the 19th–20th centuries.

102

VITÉZEK

A hajdú kanócos puskáját vállára fekteti. Szablyája lánckengyeles.

Hajdu with a matchlock rifle on his shoulder. His sabre has a chain-knuckle.

VITÉZEK

103

A csúcsos süveget viselő hajdú szablyája kézvédőpántos, lőfegyvere rövid csövű puska.

This Hajdu in a pointed high-cap has a sabre with a bow-knuckle.

His ranged weapon is a rifle that has a short barrel.

104

VITÉZEK

A kék dolmányos, barna köpönyeges, csákósra vágott süvegű vitéz fegyvere szablya.

Warrior in the dolman and brown cloak with a sabre on his side.

VITÉZEK

105

A prémkucsmát hordó erdélyi nemes bundája apró bőrgombokkal és hurkokkal zárul. A kucsma forgóval és tollal ékes. A vitéz derekán jól látható a készenléti íjtegezben az íj. A másik oldalon csupán a nyíltegezből kiálló nyilak tolla vége látható. A vitéz másik övén függ szablyája és tarsolya. Kezében erdélyi típusú fokos-balta van.

The fur coat of the Transylvanian nobleman has small leather buttons. The busby is decorated with a crest-holder and feathers. He has his bow and arrows in a bow case and quiver attached to his belt. His sabre and sabretache are in another belt. There is a Transylvanian fokosbalta in his hands.

106

VITÉZEK

A felgyűrt ingujjú, fekete kucsmás, szürke köpönyeges vitéz talán éppen vívni készül.

Warrior in black busby and grey cloak with rolled up sleeves of his shirt. Maybe he is preparing for a fight.

VITÉZEK

107

A prémes kucsmát, díszes dolmányt és értékes prémköpenyt viselő nemes éppen úgy lehet erdélyi, mint lengyel. Fegyvere szablya.

This warrior, who is wearing a busby, a lavish dolman and a valuable fur-cloak, is a Hungarian or Polish aristocrat. His main weapon is his sabre.

108

VITÉZEK

Az előkelő hajdútiszt (talán egy kapitány a Bocskai fejedelem által megnevezettek közül) fején csákósra vágott süveg, vállán ezüstgombos, piros zsinóros köpeny van. Mentéje piros, nyakravalója ékes. Övéből függ lánckengyeles szablyája, és hordkarikába dugott csákánybaltája rövid csövű puskájába támaszkodik.

This wealthy Hajdu officer (maybe one of the officers appointed by Bocskai) has a high-cap on his head and a cloak on his shoulders with silver buttons and red laces. His pelisse is red, and his scarf is lavish. His sabre with a chain-knuckle is on his side, and his csákánybalta is in his belt. He is leaning to his short-barreled rifle.

VITÉZEK

109

A posztósüveges, zöld dolmányos hajdú övén késkészlet (vélhetően jellegzetes vadász evőkészlet) és főleg az erdélyiekre jellemző, szarvasagancsból készült lőportartó látható. Övéből lóg tarsolya, és látszik kis baltája is.

Hajdu in a woolen hat and green dolman with a knife-sett (probably a distinctive hunter knife-set) and a powder-flask made of buckhorn, which was typically used in Transylvania.

His axe and his sabretache are on his belt.

110

VITÉZEK

Az övén díszes tarsolyt és szablyát hordó, szürke dolmányos vitéz lőfegyvere kanócos puska.

Warrior in grey dolman with a sabre and a matchlock rifle.

He also has a decorated sabretache.

VITÉZEK

111

A piros dolmányos, szablyás hajdú vállán hordja puskáját.

Hajdu in red dolman with a sabre on his side and his rifle is on his shoulder.

112

VITÉZEK

A vajszínű dolmányt és fekete süveget viselő vitéz vállára fekteti szablyáját.

Warrior in cream-colored dolman and black high-cap with his sabre on his shoulder.

VITÉZEK

113

Az üstökre nyírt hajat hordó vitéz fegyvere szablya.

Kár, hogy öve jellegzetes 18–19. századi pásztor tüsző.

Warrior with a forelock and his weapon, a sabre. It is a pity that his belt is a distinctive 14th–15th centuries model worn by shepherds.

114

VITÉZEK

A szablyát rántó hajdú fegyvere kézvédőpántos.

The sabre of the Hajdu has a bow-knuckle.

VITÉZEK

115

A fekete süveget és díszes dolmányt viselő vitéz szablyája kézvédőpántos.

Derekára csatolta fel ivókürtjét és kését. A vitéz csatában szerzett sebesülése miatt bal kézzel vív, de még így is ki tudja húzni a bal oldalon felcsatolt szablyáját. Tarisznyáját vállán átvetve hordja.

Warrior in black high-cap and the lavish dolman has a sabre with a bow-knuckle. He has his knife and drinking-horn attached to his belt. He uses his left hand in fights, because of a previous injury. However, he still can draw his sabre from the left. He carries his bag on his shoulder.

116

VITÉZEK

A puskáját hátán vivő hajdú kezében fokosbalta van. Övén golyószacskó és puskaporos palack látható. Másik kezével combja előtt fogja pisztolyát.

Hajdu with his rifle on his back while holding a fokosbalta. There is an ammunition-bag and a powder-flask on his belt. He is holding his pistol in his other hand.

VITÉZEK

117

A fekete süveges, barna mentés vitéz éppen pipázik. A 17. században terjedt el a pipázás mind a magyarok, mind a törökök között. Főleg a kálvinista prédikátorok igen kárhoztatták érte a hajdúkat. A vitéz fegyvere szablya.

Warrior in black high-cap and brown pelisse smoking a pipe. Smoking became common among Ottoman and Hungarian people during the 17th-century. The Calvinist preachers used to berate the Hajdu about it. His weapon is his sabre.

118

VITÉZEK

A sastollas kucsmát, díszes mentét és zsinóros köpönyeget viselő vitéz éppen szablyát ránt. Mentéje ujján jól látszik a kutyafül.

The warrior, who is drawing his sword, is wearing a busby with feathers of an eagle, a lavish pelisse and a cloak decorated with cords. The “kutyafül” endings on the sleeves of his pelisse are easy to recognize.

VITÉZEK

119

Az ezüst kapcsos vörös köpönyeget és zöld dolmányt viselő vitéz fő fegyvere szablya. Övébe tűzött még egy keleti kést. Pödrött bajsza mellett magyar jellegzetesség, hogy üstökét kontyba csavarta össze.

A Londoni Erdélyi Viseletalbumban is említik a kontyot.

Warrior wearing a red cloak and green dolman has a sabre as his main weapon. He is also carrying an Oriental knife. Besides his twirled moustache, his haircut is also uniquely Hungarian. He is wearing his long forelock in a bun. Buns are also mentioned in The true and exact Dresses and Fashions of all the Nations in Transylvania.

120

VITÉZEK

A piros mentés és fekete süveges hajdú szablyájának lánckengyele van. Övére csatolta tarsolyát. Pipázása miatt a csapat prédikátora megrótta volna.

Vállán átvetve hordja a báránybőrt, amely hasznos hideg időben.

Hajdu in red pelisse and black high-cap with a sabre with a chain-knuckle. His sabretache is attached to his belt. The preacher of the company would berate him for smoking a pipe. He is wearing a sheep’s fur over his shoulders, because it is very useful when it is cold.

VITÉZEK

121

BIRODALMI HADSEREG IMPERIAL ARMY

A német zsoldos – Landsknecht – rövid kardját rántja ki. Ruhája festett, tollas sapkája és „macskanyelv” típusú rövid kardja jellemző ezen katonákra.

A German mercenary, Landsknecht, which was the typical German foot-soldier in the era.

VITÉZEK

123

Sztrelec. A kalapos, keleti (feltehetően az orosz) sztrelecek bárdjára támaszkodó zsoldos lövész vállán a „tizenkét apostolnak” nevezett töltényöv lóg. Szablyája is nyugati típus.

Lengyel területeken voltak ilyen harcosok, főleg a 17. század közepén.

Mercenary rifleman in a calpac leaning to an Oriental, probably Russian bardiche.

The ammunition-belt on his shoulder is called “the twelve apostles”. His sabre is a western model.

These warriors mostly fought in Polish territories during the middle of the 17th-century.

124

VITÉZEK

A „morion” típusú sisakot és mellvértet viselő, övén kardot és tarsolyt hordó harcos a 16. századi német zsoldos gyalogosok jellegzetes felszerelését viseli.

Soldier in a breastplate and a morion with a sword and a sabretache in his belt.

He is wearing the distinctive equipment of the German mercenary foot soldiers.

VITÉZEK

125

A kalapos, piros-kék hasított zubbonyt és szürke hasított nadrágot viselő harcos Landsknecht.

Landsknecht wearing a red and blue coat with grey trousers.

126

VITÉZEK

A tollas kalapot, bordázott mellvértet és feketemintás vörös ruhát viselő Landsknecht fegyvere jellegzetes nyugati gyalogos szablya (falchion típus).

Landsknecht wearing a hat with feathers, a comber breastplate and a red garment with black patterns.

His primary weapon is his distinctive, short, falchion-type sabre.

VITÉZEK

127

A széles, kihajtott gallérú inget és nyugati zubbonyt viselő harcos övéről hárítógyűrűs kard lóg. Vállán hordja kanócos puskáját.

Warrior in a shirt with a long collar and a western coat. His sabre has side rings.

His matchlock rifle is on his shoulders.

128

VITÉZEK

A bőrkalapot és bőrmellényt viselő harcos olasz, spanyol, de akár francia is lehet. A 16. század végén, a 17. század elején öltözködtek így ezekben az országokban a harcos kisnemesek, a spadasino-k, akik kardforgatásból éltek. Övéről függ jellegzetes hosszú kardja, a rapier tőrkard, amelynek hosszú pengéje és bonyolult markolatkosara van.

This warrior in the leather hat and leather vest is probably Italian, Spanish or maybe French.

During the 16th and 17th centuries, the members of the lower nobility, who worked as mercenaries (spadassino) used to dress like this. His weapon is a swept-hilt rapier with a long blade.

VITÉZEK

129

A félrákos magyar huszármellvértet és huszársisakot viselő vitéz keleti alkarvédőt is hord.

Dörzskerekes csinkapuskája felhúzó kulcsa a nyakában lóg, övéről függ a szablyája.

Warrior wearing Oriental armguards, a lobster-tailed hussar helmet and a Hungarian segmented hussar breastplate.

His “csinkapuska” (teschnichs rifle) is in his hands, its spanner is on his neck and his sabre is on his side.

130

VITÉZEK

A Landsknecht derekán látható a „macskanyelvnek” nevezett kard, de a német zsoldos fő fegyvere a nagy kaliberű, kanócos puska. Egy 16. századi nyomtatványon, amely csatajelenetet ábrázol, jól megfigyelhető ennek a puskának és a kétkezes kardnak a használata.

Landsknecht with a “cat tongue” type sword, but his main weapon is his high caliber matchlock rifle. There is a 16th-century print depicting a battle-scene, where the usage of this type of rifles and the two-handed swords can be studied.

VITÉZEK

131

A harcos egyház képviselője valószínűleg jezsuita.

Papi öltözéke és a feszület mellett puskája és teljes lövészfelszerelése van.

This warrior priest is probably a Jesuit. Besides his priest attire and his rod, he has a rifle and a complete rifleman equipment.

132

VITÉZEK

A német zsoldos éppen rövid kardját húzza ki.

German mercenary drawing his short sword.

VITÉZEK

133

TÖRÖK HADSEREG OTTOMAN ARMY

A magas rangú török tiszt kezében díszes nyelű fokosbalta van.

Bal kezét karabella típusú szablyája markolatára teszi. Prémmel bélelt köpönyeget, díszes kaftánt és ékköves forgóval díszített turbánt visel. A karabella markolatáról jellegzetes tiszti bojt lóg.

The high-ranked Ottoman officer is holding a fokosbalta with a decorated shaft. His left hand is holding the grip of his karabela.

A sword-knot is hanging from the end of his sabre.

VITÉZEK

135

A janicsártisztnek keleti alkarvédője és szép köntöse van.

Fején jellegzetes üszküf, azaz janicsársüveg látható.

Janissary officer wearing oriental armguards and a nice coat.

He is wearing a distinctive high-cap used by janissaries, which is called üszküf.

136

VITÉZEK

A kék, hálómintás dolmányos, alkarvédős vitéz inkább közép-ázsiai, mintsem török. Övében acélmarkolatú perzsa harci kés van, szablyája markolatgombjából tiszti bojt csüng.

Warrior in the blue, net-patterned dolman and with armguards looking more like a Central Asian warrior than an Ottoman. He has a combat knife with a steel grip and from the pommel of his sabre an officers’ sword-knot is hanging.

VITÉZEK

137

Az előkelő, magas turbánt és díszes ruhát viselő török tiszt jellegzetes keleti szablyát hord.

Köpönyege prémmel szegélyezett, ami szintén magas rangjára utal.

Aristocrat wearing a big turban and lavish clothes with a distinctive Oriental sabre.

His fur-trimmed cloak is also indicating his status.

138

VITÉZEK

A sodronyos vassapkát, hosszú kaftánt és köpönyeget viselő török tiszt széles-erős szablyát fektet vállára.

Ottoman officer in aventail with a steel plate on the top, wearing a long caftan and a cloak. His sabre has a wide and strong blade.

VITÉZEK

139

A magas turbános, buzogányt tartó török előkelő tiszt. Sujtásos kék köpönyeget és sárga kaftánt visel. A magas turbánt, hosszú sárga kaftánt és kék köpenyt viselő török övében látható a kama típusú tőr. Buzogánya vezénylő és rangjelző eszköz is.

A high-ranked Ottoman officer. He is wearing a big turban, a long yellow caftan and a blue cloak. There is an Oriental knife under his belt called “kama”. His mace is indicating his status and it is also used to give orders.

140

VITÉZEK

A janicsártiszt fő fegyvere a kovás puska és a szokatlanul éles szablya.

The main weapon of the janissary officer is his flintlock rifle and his unusually sharp sabre.

VITÉZEK

141

A fehér fezt viselő janicsár fegyvere a hosszúnyelű, íves pengéjű, hegyes bárd. A janicsároknál minden alegységben voltak „baltadzsik”, azaz a fent említett fegyverekkel felszerelt harcosok.

This janissary in a white fez has a battle-axe with a long cutting edge and a long shaft.

In every subunit of the janissary there were soldiers with this weapon. Their name was “baltazsik”.

142

VITÉZEK

A szablyás janicsártiszt övében keleti tőr látható.

There is an Oriental dagger on the belt of the janissary officer.

VITÉZEK

143

A janicsártiszt övén szablya lóg, kezében lófarkas kopja van.

Janissary officer with a sabre on his belt and a lance, decorated with horsetail.

144

VITÉZEK

Az üszküfjét (janicsársüveg) tarisznyája alatt tartó harcos fő fegyvere a széles szablya. Amulettjét nyakában hordja.

The janissary is keeping his “üszküf” (janissary high-cap) under his bag.

His main weapon is his wide-bladed sabre. His amulet is on his neck.

VITÉZEK

145

Orrvédős, perzsa típusú sisakot, jellegzetes szpáhi páncélt és jobb kezén alkarvédőt viselő szpáhi tiszt. Szablyáját és kerek pajzsát övére csatolta. Pisztolyát jobb kezével fogja, övében pedig jellegzetes közép-ázsiai (afgán khiber) típusú kés van.

The Ottoman Sipahi is wearing a Persian helmet with a nasal bar, a distinctive Sipahi armor and an armguard on his right hand. His sabre and his round shield are attached to his belt. He is holding his pistol with his right hand and there is a distinctive Afghan “khiber” knife on his belt.

146

VITÉZEK

A sodronyos vassapkát és török páncélt viselő harcos derekán díszes hüvelyű szablya, kezében pedig jellegzetes török alabárd – teber – van. A szultán testőrei, a lakamdzsik használtak ilyen fegyvert.

Warrior is wearing aventail with a steel plate on the top and a distinctive Ottoman armor.

He has a sabre hanging from a decorated belt and he is holding a unique Ottoman battle axe, the “teber”.

These weapons were used by the guards of the sultan called “lakamdzsik”.

VITÉZEK

147

A sodronyos vassapkát viselő török harcos fő fegyvere a nagy kaliberű, jellegzetes keleti puska.

Szablyája a derekán van, kezén nyugati harcostól zsákmányolt kesztyű.

Warrior wearing aventail with a steel plate on the top, with a Spanish-type flintlock rifle.

It is pity that the buckle of his belt is a modern one. His sabre is attached to his belt.

148

VITÉZEK

A sodronyos vassapkát viselő harcos fegyvere hasonló, spanyolkovás rendszerű keleti puska.

Kár, hogy bőröve modern kettős tiszti csatos. Szablyája a derekán van.

Warrior wearing aventail with a steel plate on the top, with an Oriental, high caliber rifle as his primary weapon.

VITÉZEK

149

A szultán testőre az előzőtől különbözően fémlemezek nélküli páncélinget visel. A többi fegyvere ugyanolyan.

Guard of the sultan wearing the same attire as the previous one, except his chain-mail which this time is plain.

150

VITÉZEK

Dervis fehér ruhában, jellegzetes „olvasóját” morzsolva, talán Allah tulajdonságait sorolja.

In white clothes, this man is praying with his tespih.

He is probably listing the characteristics of Allah.

VITÉZEK

151

A magas rangú török tiszt pávatollas turbánt és prémes köpenyt visel.

Fegyvere ritka típus, Törvényhozó Szulejmán szultánnak volt hasonló.

The turban of the high-ranked officer is decorated with the peacock feathers and he is wearing a fur-trimmed cloak. His weapon is a rare type, Suleiman the Magnificent had a similar weapon.

152

VITÉZEK

A fehér turbános, barna dolmányos török kezében jellegzetes keleti bárd látható.

Inkább testőrök használtak ilyen díszes bárdokat a törököknél, tatároknál, de az erdélyi fejedelmeknél is.

Ottoman warrior in white turban and brown dolman with a distinctive Oriental battle-axe.

It was mostly used by Ottoman, Tatar and Transylvanian bodyguards.

VITÉZEK

153

A fehér turbános, díszes ruhájú török harcos kezében a próféta zöld zászlaja van.

Warrior in white turban and lavish clothes holding the flag of the prophet.

154

VITÉZEK

A janicsár fő fegyvere a nagy kaliberű puska.

Derekára kötötte szablyáját.

Janissary with his sabre on his side, with a high caliber rifle as his primary weapon.

VITÉZEK

155

A szürke dolmányos, piros turbános, jellegzetes keleti puskát tartó török tüzér – topcsi – lehet. Övéből lóg szablyája mellett fakalapácsa, puskaportartója (felporzásnak és a puskának), bőr golyószacskója és rövid nyelű korbácsa.

Ottoman soldier in grey dolman and red turban is probably a “topcsi”, an Ottoman artilleryman, who is holding a distinctive Oriental rifle. He has his sabre on his side, and he also has a mallet, a powder-bag, a leather ammunition-bag and a whip attached to his belt.

156

VITÉZEK

Sodronyos vassapkát, galléros, fémlemezekkel megerősített páncélinget, alkarvédőt és sodronykesztyűt viselő török szpáhi tiszt. Fegyverei kerek pajzs és szablya.

This warrior wearing aventail with a steel plate on the top is a Sipahi officer.

He is also wearing a collared chain-mail, which is strengthened with metal plates and he has armguards and mail-mittens too. He is carrying a round shield and a sabre.

VITÉZEK

157

A fehér turbános, sodronysapkás harcos jellegzetes török mellvértet hord.

Alkarvédője és sodronykesztyűje is van. Fegyverei kerek pajzs és szablya.

Warrior wearing aventail with a steel plate on the top, a white turban and a distinctive Ottoman breastplate. He also has armguards and mail-mittens.

He is carrying a round shield and a sabre.

158

VITÉZEK

A kék süveges, barna köpönyeges szablyás török jatagánja 18. századi típus. Vállán átvetve hordja kerek pajzsát.

Ottoman warrior in blue high-cap and brown cloak with a sabre and an 18th-century yatagan. He is also carrying a round shield.

VITÉZEK

159

A fején sodronyos vassapkát, testén páncélinget viselő harcos vállán jellegzetes keleti, spanyolkovás rendszerű puska van. Övén hordja szablyáját, tarsolyát.

Warrior is wearing a “sodronyos vassapka” mail aventail with a steel plate on the top, a chain-mail.

He also has an Oriental flintlock rifle (Spanish-type), and a sabre and a sabretache on his belt.

160

VITÉZEK

A jellegzetes török páncélt, alkarvédőt és sodronykesztyűt viselő török szpáhi sisakja a magyarokéhoz hasonlít. Törökül ezt a típust „csicsaknak” mondják.

Fő fegyvere szablya és jellegzetes ívelt élű csákányos bárd.

The Sipahi in the distinctive Ottoman armor, armguards and mail-mittens has a helmet that is similar to the Hungarian ones. This type is called “csicsak” in Turkish.

His weapons are his sabre and csákányos-bárd.

VITÉZEK

161

A turbánját a sodronysapka köré tekerte a török harcos.

Fő fegyvere spanyolkovás puska. Tarsolyát vállszíjon, golyószacskóját övén hordja.

Baljában tatár félkézpajzsot fog, amely bőrrel bevont fából készült.

Ottoman warrior wearing a mail aventail with a steel plate on the top and a turban.

His primary weapon is a Spanish-type flintlock rifle. His sabretache is on his shoulder and his ammunition-bag is on his belt. He is holding a Tatar buckler in his left hand. It was made of wood and leather was its cover.

162

VITÉZEK

A díszes köpönyeget viselő, előkelő török jellegzetes szpáhi páncélt és díszes alkarvédőt hord. Szablyája kézvédőpántos.

A páncél alatt hordott dolmány is jelzi, hogy viselője tiszt.

This Ottoman officer in a lavish cloak is wearing distinctive Sipahi armor and decorated arm-guards, too. His sabre has a bow-knuckle. His dolman under his armor is also indicating his status.

VITÉZEK

163

A sodronyos vassapkás, páncélinges török fő fegyvere keleti puska és szablya, övén látható „fiseklik” típusú töltéstartója.

Ottoman warrior wearing aventail with a steel plate on the top and a chain-mail. His primary weapons are his Oriental rifle and his sabre.

There is an ammunition-bag called “fiseklik” on his belt.

164

VITÉZEK

Az ingujjra vetkőzött vitéz talán éppen győztes párbajból jött.

Warrior in shirt probably coming from a duel.

VITÉZEK

165

A csúcsos, bordázott sisakot viselő szpáhi páncélja jellegzetesen török.

Fő fegyvere az igen hosszú fokéles szablya, bal kezében rövid nyelű csákányos bárdot tart.

A legjobban páncélozott szpáhiknak volt ilyen felszerelése.

The Sipahi in a pointy, combed helmet has a distinctive Ottoman armor. His main weapon is his sabre with a quite long false-edge, while he is holding a csákányos-bárd in his left hand.

His csákányos-bárd has a short shaft. Only the best Sipahis had this equipment.

166

VITÉZEK

A páncélinges, vörös turbános topcsi (tüzér) kezében az ágyú elsütéséhez használt kanóctartó, amely egyben csapatnemet jelző zászló és méltóságjelvény is.

The “topcsi” (Ottoman artilleryman) in a chain-mail and red turban is holding a linstock, that indicated the military rank and status too.

VITÉZEK

167

A janicsár fő fegyvere a szablya, de kezében tartott tollas buzogánya nemcsak fegyver, hanem tiszti jelvény is.

The main weapon of the janissary is his sabre.

The mace in his hand is not only a weapon, but also a symbol of his status.

168

VITÉZEK

LEXIKON LEXICON

VITÉZEK

169

Fegyver- és viselettörténet

Bajusz- és szakállviselet: A képi ábrázolások tanúsága szerint bajuszt minden felnőtt férfi hordott, és gyakran pödörték is. Apor Péter szerint „Mind felső, alsó rendbéli ember, mihelyt megházasodott, az szakállát meghagyta”, bár ezt nem igazolják a különböző ábrázolások úgy, mint a bajusz esetében.

Bárd: ütő-vágófegyver. A 16–17. században a magyar harcosok elsősorban a keleti típusú, ívelt élű, könnyebb bárdokat kedvelték. Erdélyben napos-holdas, virágmintás díszítéssel a fejedelmi testőrök használták.

Bocskor: egyetlen bőrből készült lábbeli. Szíjakkal kötözték fel a lábra. Főleg a szegényebb gyalogság viselte, de néha a „gyönggyel fűzött” díszes bocskort főurak is felhúzták. A magyar bocskor orrán nincs kakastaréj alakú dísz, mint a balkáni bocskorokon. A Londonban őrzött, hetven képet tartalmazó Erdélyi Viseletalbum 33-as képen a nemesúr hajdúja, a 70-es képen a talpas visel bocskort.

Boglár: fémből készült, ékköves, gyöngyös, esetleg zománcos ruha- vagy süvegdísz.

Botos: nemezcsizma.

Csákánybalta: ütő-vágófegyver. A fokosbaltához hasonló fegyver foka nem tompán vagy lekerekített formában végződik, hanem csőrszerűen hegyes.

Csákányfokos: ütő-zúzófegyver. A vas fej egyik oldalán lapított gömb vagy „kalapács alakú” ütőfej van. A másik oldalán ívelt, csőrszerű tüske. A csákányfokosok elsősorban a vértes ellenség legyőzésére voltak a végvári vitézek félelmetes fegyverei. A 16. században és a 17. század elején a fegyverek csőre-tüskéje hosszú, gyakran bordázatok erősítik, a csákány foka megnyúlt, a fok nyakát gyűrűk tagolják. A 17. század második felére a csákányok csőre megrövidült, fokuk pedig a szögletesebb és rövidebb nyakon van. A fegyver nyelét gyakran rátekert fémhuzallal vagy cső ráhúzásával erősítették. A fegyvert az egyszerű hajdúk, de díszes, nemesfém borítású változatban a főurak, fejedelmek is használták.

Csákányos bárd: ütő-vágófegyver. A fokosbárdhoz hasonló fegyver, csak az élével ellentétes oldalon nem tompa ütőfejben végződő, hanem hegyes, csőszerű rész van. Erdélyben főleg a fejedelem testőrei használtak igen szépen vésett éllappal készült csákányos bárdokat. Általában az indás-leveles motívumok mellett napot-holdat láthatunk ezeken a fegyvereken. A törökök és perzsák csákányos bárdjainak csőre gyakran „áttört” díszítésű, rövid, szimmetrikus.

Csizma: bőrből készült, többnyire magas szárú lábbeli. Lovasok, gyalogosok egyaránt viselték és igen kedvelték a színes bőrből cifrán kivarrott csizmákat.

Csobolyó: fából készült kulacs, folyadéktartó edény.

Dárda: hajítófegyver. A rövid nyelű és könnyű hegyű fegyver a 16–17. században már inkább vadászfegyver volt, csatában nemigen használták.

Deli saru, deli csizma: rövid szárú, oldalán fűzős, török eredetű lábbeli.

170

VITÉZEK

Dolmány: posztóból készült, prémmel, zsinórozással díszített kabát.

Dzsirid: hajítófegyver. Főleg törökök használták a sokszor díszes hegyű, rövid nyelű fegyvert. A nyeregkápára csatolt tokban tartották. Egy tokban két vagy három dzsiridet is tartottak. Törökországban napjainkban is népszerű játék, főleg Anatóliában.

Felporzó szaru: kisméretű, többnyire lapított gömb alakú, fából-szaruból készült lőportartó, amelybe különlegesen finomra őrölt lőport tettek a fegyver serpenyőjének felporzására. Mivel viszonylag kis méretűek, egy-egy esetleges balesetkor, amikor egy szunnyadó szikra a gyújtólyukban fellobbantaná a puskaport, eldobván nem okoznak nagy robbanást.

Fokosbalta: ütő-vágófegyver. A fegyver története igen hosszú. A fokosbalta a szkítákkal jelent meg a Kr. e. 6. században. Fontos fegyvere volt az avaroknak és a honfoglaló magyaroknak. A fokosbalta vas fejének egyik felén vágóél, másik felén hosszúkás, tompa végű ütőrész található. Igen hatékony fegyver volt mind a lovasok, mind a gyalogosok kezében. A fokosbalták nyele általában 110-120 centiméter hosszú, előkelők esetében bársonnyal borított, ezüst huzallal áttekert. A fegyvert a kurucok, az 1848-as honvédhuszárok is használták, de az első világháború lövészárokharcaiban is előkerült.

Fokosbárd: Ütő-vágófegyver. A fegyver egyik oldalán hosszú élű, széles éllappal készült vágóél, a másik oldalon hosszúkás, lekerekített végű ütőfej van. A törökök fokosbárdjának éllapja félhold alakú volt általában. A hajdúk gyakran mellékfegyverként rövid nyéllel, az övről lelógó akasztóhurokban tartották.

Forgó: a süvegen, kucsmán hordott, fémből készült ékköves, gyöngyös kiegészítő, amelybe a tollakat tűzték.

Gomb, pitykegomb: fémből készült, néha igen díszes ruha összekapcsolására, vagy csak díszítésre szolgáló kellék.

Guba: olyan posztóból készült felsőruha, amelynek anyagába gyapjúfürtöket szőttek bele.

Hajviselet: Apor Péter így írt emlékiratában a régi erdélyiek hajviseletéről: „A nagy haj igen-igen ritka volt, sőt soha nem emlékezem, ifiú legényt nagy hajjal láttam volna, de hogy azt hátul vagy sinórral vagy pántlikával megkötötték volna, mint a ló farkát, mint most cselekszenek, híre-helye sem volt, annál inkább zacskókban hordozták volna. Ha akkor kötött hajjal vagy zacskókban varrott hajjal valaki eléjött volna, azt mindnyájan kacagták s csúfolták volna, s azt tudták volna, hogy farsangos mert abban az időben láttattak ottan-ottan bolond farsangos köntösben járók, hanem az, kinek, ritkán, nagy haja volt, azt szépen lebocsátotta. Ki-ki inkább leberetváltatta, s úgy üstököt hagyatnak magoknak, azt szépen felkötötték, s abban gyönyörködtek, mennél nagyobb csomót köthettenek az üstökön. Ritkán némelyeknek volt abba fűzve vagy kevés pántlika, vagy kevés sinór, kivált a gyermekeknek.”

Harci kés: szúró-vágófegyver. Magyarországon a 16–17. században inkább csak a török-tatár, esetleg kozák hadak használtak harci késeket. Magyaroknál, ha volt, szintén keleti eredetű harci késekről beszélhetünk. A hosszú pengével készült vadászkések hasonlítottak a harci késekre, és markolatuk, hüvelyük néha igen díszes volt.

Harisnya: lábra húzható, hosszú szárú ruhadarab. Fehér posztóból készült, a székelyeknél napjainkig megmaradt szűk nadrág.

Hegyestőr: szúró-vágófegyver. A 16–17. században a magyar huszárok elsősorban a páncélinges ellenség ellen használták ezt a három- vagy négyélű, gyakran igen hosszú pengéjű fegyvert. A 16. században a hegyestőrök markolata egyenes, gyakran spirálisan csavart, markolatgombjuk körte alakú vagy lapított gömb alakú. A keresztvasuk a penge felé hajlik, és néha még egy rombusz alakú hárítólapka is van a keresztvas alatt. A 17. században a magyar hegyestőrök markolata megegyezik a szablyák markolatával. Mivel a penge igen hosszú, ezért nem az övre, hanem oldalt a nyeregre csatolták. A főúri, fejedelmi hegyestőrök hüvelye, markolata gyakran nemesfémmel, türkizekkel, rubinokkal borított,

VITÉZEK

171

igen díszes. A „gyűrűtorna” során egy zsinórról lelógó gyűrűt kellett felnyársalni lóhátról. Gávay Lukács 1540-es címerén és Wilhelm Dillich metszetén is láthatunk végvári vitézeknél hegyestőrt. Lázy János 1721-es címerképben használat közben láthatjuk a hegyestőrt. A magyar huszár éppen torkon szúrja gyalogos ellenfelét. Íj: távolra ható fegyver. A 16–17. században még gyakori fegyver volt az íj, bár a tűzfegyverek egyre inkább háttérbe szorították. A 17. század végén már csak a lovasság használta. A magyar végváriak – akár magyar, akár török vagy tatár íj volt – mindig összetett, merevszarvú, visszahajló íjjal harcoltak. A magyar és a tatár íjak – amint az Dürer és Isaac Major metszetein jól látható – a honfoglaló magyar íjakhoz hasonlítottak. A török íjak kisebbek, könnyebbek voltak, és ajzatlanul, szinte karikába hajtották visszafelé. Az íjjal 250-450 méterre lehetett lőni. Mivel nem bonyolult a töltése, és lóhátról jól lehetett kezelni, ezért a könnyűlovasság nagyon kedvelte. Erdélyben nemesasszonyok hagyatékából is ismerünk íjakat. Az íjakat íjtegezben tartották és övre csatolva viselték. Utoljára II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában használtak a lovasok íjakat. Kemény János érdekesen számolt be naplójában arról, hogy Bethlen Gábor egyik győztes, Habsburg-ellenes hadjárata során a budai pasa hogy lőtt át válogatott fegyverderekakat, azaz mellvérteket. Íjtegez: az íj tárolására szolgáló, bőrből vagy textilanyagból készült tok. Az íj kétharmadát tették a tegezbe, felajzott állapotban. A tegezt az övre csatolták, néha külön tegezövre. Előkelőknél a tegezt gyakrabban bőrrátéttel, hímzéssel, nemesfém veretekkel díszítették. Igen híres a teljes felületen ezüst borítású, úgynevezett „Újlaki tegez”. Kemény János erdélyi fejedelem is említ naplójában egy ezüst borítású tegezt. Sem az íjtegezt, sem a nyíltegezt nem csatolták a hátukra vagy a nyeregkápára. Dürer metszetein vagy J. W. Baur metszetein jól látható az övre csatolt íjtegez a gyalogosan álló magyaroknál. A Nádasdy Mauzóleum „királyképein” is megfigyelhető az övre csatolt íj és nyíltegez.

Itt megkülönböztethető a magyar és tatár, vagy az előbbiektől különböző törökös íjtegez is.

Ing: vászonból, gyolcsból, selyemből készült, gyakran dúsan hímzett ruha. A keleti eredetű (valószínű a sztyeppén jelent meg) inget a magyarok már a 9. században viselték. Ismerünk alsóinget és alsónadrágot is a középkori Magyarországon. A fehérnemű is a sztyeppén jelent meg, és nyugat felé terjesztésében élen jártak a magyarok. Érdekesen ír erről Kemény János naplójában.

Islóg: aranyból, ezüstből, rézből készült apró fémlemezkék, amelyeket ingre, ruhára, pártára varrtak díszítésként.

Jatagán: szúró-vágófegyver. Valószínűleg kaukázusi eredetű, ívelt pengéjű fegyver, amelynek éle a homorú részen van. Az erős, a fokán gyakran merevítőgerinces pengének nincs keresztvasa. A markolata legtöbb esetben csontból van a végén szétálló, jellegzetes szárnyakkal. Előkelőknek türkizzel és más drágakövekkel díszített, ezüst markolatú jatagánok is készültek. A Balkánon igen elterjedt a 18. században, de a törököknél is csak akkor vált gyakorivá. A 17. században még nagyon ritkán használták. Egy török közmondás szerint „A törökök birodalmukat szablyával szerezték és jatagánnal veszítették el.”

Kaftán: bő, keleti eredetű kabátszerű köntös, felsőruha.

Kalpag: kemény posztóból készült karimás fejfedő.

Kapca: lábfejre, bokára tekert, harisnya helyett viselt ruhadarab.

Kelevéz: lásd dárda.

Kopja: szálfegyver. A kopja igen hatékony öklelő-döfő fegyver volt a 16. századi végvári vitézeknél. Bár a 17. század első harmadában még használták, a tűzfegyverek elterjedése kiszorította. A kopják hegye keskeny, gerincélük erős, köpüjük kiszélesedik. A 320-350 centiméter hosszú nyél végére a kopjacsúcs alá gyakran fecskefarkú piros-fehér vagy piros-zöld zászlót erősítettek. A kopjanyél alsó részére szerelt fa gömb védte a harcos kezét, és akadályozta a rúdnak a kézben való elcsúszását. A kopják nyelét gyakran gyűrűsen festették vagy lángnyelvekkel díszítették.

172

VITÉZEK

VITÉZEK

173

A magyar kopjásokról gyakran még az ellenség is elismerően nyilatkozott. A csobánci vár alatt került sor Gyulaffy László és Bajazid vajda bajvívására. Gyulaffy kopjája olyan nagy erővel döfte át a vajdát, hogy a fegyver áthaladt a testén, mell- és hátvértjén, és csak baltával tudták kifaragni belőle.

Korda: zsinór, illetve ebből készült öv.

Ködmön: juh gyapjas bőréből készült keleti, sztyeppei eredetű, rövidebb-hosszabb, ujjas felsőkabát. Gyakran hímezték.

Köpönyeg: bő, hosszú felsőkabát. Néha bársonyból készült, többnyire azonban posztóból. A téli köpönyeget prémmel bélelték, néha a szegélye volt prémmel díszítve. Készült ujj nélküli és „rövid ujjas” köpönyeg is, de alatta minden esetben mentét, dolmányt viseltek.

Kössöntyű: nyaklánc, karkötő, csat, boglár mint ékszer.

Kucsma: prémes bőrből készült fejfedő.

Lándzsa: szálfegyver. A hosszú nyélre szerelt vashegyű fegyvert főleg gyalogosok használták a 16. században. Sokszor a kopja és a lándzsa elnevezéseket váltakozva használták a korabeli írásokban is.

Légely: fából készült, lekerekített háromszög alakú, málhanyeregre csatolható vízhordó edény. Érdekes, hogy bronzból készült változata szkíta sírokból került elő Kelet-Európából.

Lóding: lőporszaru, esetleg golyók tartására szolgáló textil tarsoly. Valószínű az angol „to load = tölteni” szóból ered az elnevezése, de töltéstáskának is nevezhetjük. Előkelők esetében a vörös bársonyból készült lódingot aranyszálas hímzéssel, pitykékkel díszítették. Csínom Palkó énekében is említik a „szép selymes lódingot és a dali pár pisztolyt”.

Lóra való pallos: szúró-vágófegyver. A pallos – vagy ahogyan a korabeli vitézek nevezték: lóra való pallos – elsősorban a vértes ellenség ellen volt hasznos. Egyenes, széles pengéje általában 90-95 centiméter hosszú volt. Általában egyélű fegyverek voltak egy széles vagy több keskeny pengevájattal, de ismerünk kétélű pallosokat is. A 16. században a markolatuk egyenes, a keresztvasuk sokszor a penge felé hajlik. A 17. században a pallosok markolata a szablyák markolatához hasonlít. Általában a nyeregre csatolva hordták kiegészítő fegyverként – a vitéz övén a szablya volt –, de néha az övre is felkötötték. A magyar lóra való pallos nem tévesztendő össze a 16. században a nyugati gyalogosok által használt kétkezes kardokkal. Vadas István 1606-os címerén látható a nyeregre csatolt lóra való pallos. A törökök gyakran perzsa készítésű pallosokat használtak, amelyek markolata is acél volt, keresztvasuk pedig a penge felé hajlott.

Lőfegyverek: A 16. században egyre nagyobb szerepet kaptak a háborúban a lőfegyverek. A puskákat elsősorban a gyalogosok, a karabélyokat, amelyeknek rövidebb csövük volt, a 17. század ‘30-as éveitől kezdve a lovasok használták.

A különböző pisztolyok többnyire lovasoknál és tiszteknél kerültek elő. A csinkapuskák elsősorban főúri fegyverek voltak, általában kis űrmérettel. A 16. században az elsütőszerkezet kanócos volt leginkább, de már viszonylag korán megjelent a dörzskerekes szerkezet is. A 17. században az egyszerűbb és megbízhatóbb ütőkakasos elsütőszerkezet (spanyol és francia típusokat ismerünk) lehetővé tette a lovasságnál is a lőfegyverek általános használatát.

Lőporszaru: fából vagy szaruból készült lőportartó, amelyben a fegyver megtöltésére szolgáló lőport tartották.

Magyarországon gyakran szarvasagancsból is készítettek szépen faragott, karcolt lőportartókat.

Majc: öveken alkalmazott arany vagy ezüst fonalból készült szalagszerű díszítés.

Mál: állat hasi részéből készített prém.

174

VITÉZEK

Mente: prémmel díszített, többnyire posztóból készült rövid felsőkabát.

Nadrág: a lábakat és a törzs alsó részét fedő ruha.

Násfa: mell- és homlokdísz ékszer.

Nyíltegez: a nyílvesszők tárolására szolgáló, bőrből vagy textilből készült tok. A 16–17. században a nyilakat hegyükkel lefelé tették a tegezbe. A tegezt az övre csatolták, és az előkelő harcosok, fejedelmek, kánok esetében gazdagon díszítették. Erdélyben a 17. században a más érdemeivel hamisan dicsekvő emberekre azt mondták, hogy „más tollával ékeskedik, azaz más tegezéből lövöldöz”. Ha pedig valami nem illett a környezetéhez, azt mondták, hogy „illik, mint bot a tegezbe”.

Nyílvessző: távolra ható fegyver. Az íjból kilőtt vessző három részből áll: a vas hegyből és a vezetőtollakból, amelyek egy fa vesszőre vannak erősítve. A 16–17. században leginkább hosszú vágóélű, levél alakú, gúla alakú páncéltörő, lapos véső alakú és rombusz alakú nyílhegyeket használtak. A fa vesszők hossza általában 75-90 centiméter volt.

A tollak a nyílvessző stabil röptét biztosították. A keményre edzett acélból készült nyílhegyekkel felszerelt vessző – 60-80 fonterősségű – íjból kilőve átütötte a mellvértet is. Kemény János fejedelem naplójában olvasható, hogy 1621-ben, amikor Bethlen Gábor fejedelem Morvaországban táborozott a seregével, a budai pasa íjával „válogatott fegyverderekakat” lőtt át. A szolnoki református kollégiumban még a 18. század közepén is nyilaztak a diákok. Öv: a ruhát derékban összehúzó szíj vagy textilpánt. A veretes öv egyben rangot és társadalmi hovatartozást is jelzett. A veretek bronzból, rézből, ezüstből, ritkán aranyból készültek, és néha ékkövek is díszítették a fémvereteket.

A sztyeppei népeknél, már a szkítáknál igen fontos volt a veretes öv. A textilöveket gyakran hímezték, esetleg fémszálakat is beleszőttek.

Pajzs: védőfegyver. A török hódoltság évszázadaiban Magyarországon kétféle pajzstípus volt leginkább elterjedve.

A kör alakú pajzs fából vagy vasból készült, és a közepe felé kidomborodott. Léteztek vastagabb, lövésbiztos kerek fémpajzsok is, amelyeket a gyalogság használt. Átmérőjük általában 50-60 centiméter, súlyuk 8-15 kilogramm.

A kisméretű kerek ökölpajzsot, amely fémből vagy erős bőrből készült, Magyarországon tatár- vagy félkézpajzsnak nevezték. A végvári lovasság jellegzetes pajzsa azonban a tárcsapajzs vagy a huszártárcsa volt. A korai huszártárcsa lekerekített sarkú téglalap alakú, amelynek bal felső sarka ívesen fölfelé hajlik. A pajzs felülete domború, és gyakran van kopjarúd-kivágás e pajzsokon, hogy a harcos előre tudja szegezni kopjáját, miközben pajzsát védelmül maga előtt tartja. A tárcsapajzsok anyaga többnyire pergamennel vagy lenvászonnal borított fa, de készültek vas huszártárcsák is. A 16. század folyamán a kopjarúd-kivágás eltűnt, de a pajzsok szélesebbek lettek, és a bal felső csúcsuk erősen megemelkedett a nyak, a váll és a fej fokozottabb védelmére. A 17. században fémből már nem készültek tárcsapajzsok, de minden esetben színesek, festettek. Gyakori a piros-fehér sávozású pajzs, de szablyát tartó páncélos kart, keresztet, napot-holdat és karmos sasszárnyat is festettek a huszártárcsákra. Magyarországon a 17. század közepén a pajzsok használata megszűnt, de a lengyelek egészen a század végéig használták tollas-szárnyas díszítéssel e pajzsokat.

Páncéling: a test védelmére való védőfegyver. A páncéling-sodronying fém gyűrűkből áll, amelyeket egymásba fűznek, legtöbbször úgy, hogy egy gyűrűbe négy másik kapcsolódik. A gyűrűket aztán összeszegecselik vagy forrasztják.

A 16–17. században a sodronying igen elterjedt volt mind a magyar, mind a török harcosok közt. A lövéstől, szúrástól nem, de a fegyver élétől védett, és szabadon lehetett benne mozogni. A magyar – főleg az erdélyi – páncélingekre jellemző, hogy gallérjuk is van, amelyet díszes csatokkal, boglárokkal kapcsolnak össze. Erdélyben a 17. század folyamán készítettek ezüstözött sárgarézből, vagy tisztán ezüst gyűrűkből is sodronyinget. Gyakran csillagokkal, boglárokkal, nappal, holddal, vagy színben egymástól elütő fémgyűrűkből „szőtt” mintákkal díszítették. Talán a legszebb sodronying ebből az időből II. Rákóczi György fejedelemé.

Paszomány: ruha díszítésére használt zsinór-, kötés-, szalag-, esetleg csipkeszegély.

VITÉZEK

175

176

VITÉZEK

Rákfarkos huszársisak: a fej védelmére való védőfegyver. A sisak felső része a 16. században keletiesen ívelt, kúpos sisakharangból és a hozzáerősített – szegecselt – fülvédőkből, nyak- és tarkóvédőből, valamint szemellenzőből (nem arcvért) állt. Gyakran a szemellenző bal sarkánál erősítették a sisakharangra a csonka kúp alakú forgótartót. A sisak tarkóvédő lemezei egymáson elcsúsztak, ha a harcos a fejét mozgatta, innen a „rákfarkos” elnevezés. A sisakok harangját néha bordázták, festették, vagy niellós eljárással díszítették. Mind a magyarok, mind a törökök igen kedvelték, akik valószínűleg ezt a sisakfajtát a magyaroktól vették át. A török neve ennek a sisaktípusnak „csicsak”, a német neve „zischagg”, ami utal a fegyver származására. A harcos orrát keskeny, le-fel tolható orrvas védte.

A 16. század végén, a 17. század elején a sisakharang lekerekedett, és szinte minden esetben bordázott volt.

A tarkóvédő is több lemezből állt, a fülvédő pedig kiszélesedett. A harmincéves háború folyamán szinte egész Európa átvette ezt a sisakfajtát.

Rákozott huszár mellvért: a test védelmére szolgáló védőfegyver. Az acélból készült mell- és hátvért olyan egymáson részben elcsúszó lemezekből áll, amelyeket vízszintesen szegecseltek egymáshoz. Lovagláskor, visszaforduláskor, esetleg lehajláskor így könnyebb mozgást engedélyeznek viselőjének. Középen, a karkivágásnál és a nyak-, meg az alsó peremnél megvastagított borda erősíti a vértet. Váll- vagy felkarvédő ritkán, csak tiszteknél fordult elő. Néha a mellvért alá sodronyinget vettek. Ez a mellvért egyesíti a keleti típusú vértezetek mozgékonyságát és az európai vértek erős „tartását”. Ha a mellvas egy nagyobb lemezből egyben van kikovácsolva, csupán a hasi része rákozott, akkor „félrákos”, vagy félig rákozott vértről beszélünk. A 17. században ezt a védőfelszerelést „fegyverderéknek” is nevezték. A lippai Szentgyörgyvölgyi Bákács 1532-es családi címerén, és Tapolcsányi János 1598-as sírkövén is látható ez. A 17. század végén, a 18. század elején már csak fejedelmek és magas rangú tisztek viseltek vértezetet.

Ocskay László mellvértjének köszönhetően élte túl Bottyán János lövését a zólyomi vár alatt, de Bottyán életét is a mellvért mentette meg 1705-ben Pápa ostrománál egy kartácsdarabtól.

Salavári: Bő, általában posztóból készült, keleti jellegű nadrág.

Skófium: hímzésre szolgáló arany- vagy ezüst szál, vagy ilyennel átszőtt szövet.

Sodronyos vállgallér: váll és nyak védelmére szolgáló védőfegyver. A 16–17. században jellegzetesen a magyar huszárok felszereléséhez tartozott. Gyakran kétféle gyűrűből készítették, és a nyakkivágásnál díszes kapcsokkal fogták össze.

Sodronyos vaskesztyű: a kéz védelmére szolgáló védőfegyver. Apró gyűrűkből készült és a 16–17. században már léteztek ötujjú sodronykesztyűk. A sodronykesztyűk a kézfejet és az ujjakat felülről védték, a tenyér felől textilből vagy bőrből készültek. Erdélyben a 17. században ezüstből, aranyozott csillagokkal is készítettek sodronykesztyűket.

Sodronyos vassapka: a fej és a nyak védelmére szolgáló védőfegyver. A sodronyos vassapka tetőlemeze lapos, gömbszelet alakú, a fejtetőnek megfelelő fémlemezből és az ennek a kerületébe fűzött, sodronyból készült nyak- és tarkóvédőből áll. Néha a sodrony a vállakat is takarta. A homlokot takaró részre vagy a tetőlemez közepére néha ezüst forgót erősítettek tollak számára. Magyarok, lengyelek, törökök, tatárok egyaránt használtak sodronyos vassapkákat.

Suba: nyitott, gyakran prémmel szegett és bélelt, bundaszerű ruha.

Süveg: posztóból, bársonyból, selyemből készült, gyakran prémmel szegélyezett fejfedő.

Szablya: szúró-vágófegyver. Kialakulása az onogur-avarok (a kettős honfoglalás tétele szerint magyarok) vándorlásához köthető. A 7. század végén, a 8. század elején szinte egyszerre jelent meg a Kárpát-medencében, Kelet-Európában és Közép-Ázsia nyugati részén. Legfontosabb jellemzője az enyhén vagy erősebben hajlott penge.

A honfoglaló magyarok leghíresebb szablyája az a fejedelmi szablya, amelyet „Attila kard” néven ismernek, és amely koronázófegyver lehetett egészen I. András uralkodásáig. A 16–17. században a szablyák pengéje általában 85

VITÉZEK

177

centiméter hosszú, a homorú oldal utolsó harmadán van a fokél. A pengét erősebbé és könnyebbé teszi a mindkét oldalon meglévő pengevájat. A harcos kezét védi a keresztvas, de már a 16. században találhatunk a markolatkupak felé hajló kézvédő pántot, amelyből aztán kialakult a markolatkengyel. A keresztvas előkelők esetében gyakran díszes. A szablyák markolata enyhén az éllel ellentétes irányba hajlik, és általában csapott markolatkupakkal zárul.

Fejedelmek, főurak esetében ismerünk igen díszes szablyákat, mint amilyen például Báthory Gábor sárkányfejekben végződő keresztvassal és markolatgombbal ellátott szablyája. A szablyát fából készült bőrrel, textillel borított hüvelyben hordták. A hüvely torkolata, felkötőpántjai és koptatója fémből készült, és néha gazdagon díszített.

A 17. században sajátos szablyája a karabella, amelynek szaruból vagy csontból készült markolatvége madárfej alakú. Erdélyben a 17. század elején megjelent a hagymafej alakú (többnyire fémből készült) markolatgomb, ami a 18. században a törököknél igen elterjedt.

Szekernye: csizmaszerű, térdig vagy combig érő puha bőr lábbeli. Kalotaszegen, Erdélyben a bedecsiek még a két világháború között is hordtak ilyen csizmákat, és emiatt a környékbeli falvak népe „nagycsizmásoknak” nevezte őket.

Szűr: posztóból készült, köpenyszerű felsőruha.

Tarisznya: vállon átvetett, rendszerint textilből szőtt, néha bőrből készült táska. A szőrével kifelé összevarrt bőrből készült tarisznyában Erdélyben a puskaport tartották.

Tarsoly – szablyatarsoly: az övön viselt bőr- vagy textiltáska, amelyben csiholóvasat, kovakövet, taplót, fenőkövet tartottak. Már a honfoglaló magyaroknál is megvolt. Néhány 17. századi erdélyi tarsoly formájában, mintázatában erősen hasonlít a honfoglaló magyarok tarsolyára. A bőr vagy textil tarsolyokat fémveretekkel, rátétekkel, esetleg hímzéssel díszítették. Bethlen Miklós tarsolya ezüst tarsolylemezzel van borítva, de más erdélyi 17. századi tarsolylemezeket is ismerünk. Jellegzetesen a magyar viselethez tartozott. Gvadányi így írt róla: „ha német tiszt magára tarsolyt tenne az egész világ a tsudájára menne...”

Topor: lőberendezéses balta vagy fokos, amelynek nyelébe építették bele a csövet és az elsütő szerkezetet. Nem annyira katonai fegyver, mint inkább önvédelmi eszköz volt.

Tömlő: bőrből készült, fa vagy csont szopókával felszerelt kulacs, folyadéktartó edény.

Tőr: szúró-vágófegyver. A tőr többnyire kétélű és keresztvassal, hárítógyűrűvel felszerelt fegyver. Néha nehéz eldönteni, hogy tőr vagy kés-e a vizsgált fegyver. Keleti tőrök esetén a fémből készült markolat és a fémborítású fa hüvely gyakran igen díszes. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1626-ban ajándékozott II. Gusztáv Adolf svéd királynak egy olyan arany markolatú és keresztvasú tőrt, amelyen hatvanhárom türkiz, negyvenegy rubin és huszonkilenc olivin csiszolt drágakő volt.

Turbán: vászonból, selyemből egy börknek nevezett hengeres alapra csavart muzulmán fejfedő. A hagyomány szerint a turbánnak olyan nagynak kell lennie, hogy temetéskor halotti lepelnek használhassák. Üszküf: nemezből készült, csúcsos, hátul tarkóra aláhajló janicsár fejfedő.

Vitézkötés: zsinórféle bojtos fonadék, lehet egy- vagy többszínű, és ruha vagy fejfedő díszítésére használták.

Zubbony: ujjatlan kabátféle felsőruha.

178

VITÉZEK

Glossary of Historical Weapons and Attire

Moustache and beard: according to the pictorial sources every adult man wore a moustache and they usually twirled it too. Péter Apor wrote than “every noble and common man grew a beard after they got married”, but the pictorial sources are not as convincing about this as in the case of the moustache.

Battle-axe (Hung. Bárd): cutting and striking weapon. During the 16th and 17th centuries, Hungarian warriors preferred the lighter, oriental battle-axes which had a curved blade. In Transylvania, the flat, “moon-shaped” ones with floral patterns were used by the Prince’s guards.

Bocskor: foot-wear made of one single piece of leather which is tied to the person’s feet. It was used mostly by the poor, but sometimes the aristocrats wore ones that were decorated with pearls. In the Balkan-style bocskor there is a cockscomb-like ornament, but on the Hungarian one, the front of it is plain. The true and exact Dresses and Fashions of all the Nations in Transylvania, which recently is in London, contains seventy pictures. In the thirty-third, there is an aristocrat’s Hajdu and in the seventieth a Tolpach, both wearing a bocskor.

Boglár: jewel made of metal, decorated with gems and pearls, sometimes enameled, worn on clothes or high-caps.

Botos: felt boot.

Csákánybalta: cutting and striking weapon. A weapon similar to the fokosbalta, but its back has a long and pointy beak-shaped spike instead of being blunt or round.

Csákányfokos: hitting and striking weapon. On one side of the iron head there is a round-shaped or hammer-like part for smashing. On the other side there is a beak-shaped spike. Primarily it was used against armored enemies. In the 16th century and in the early 17th-century the beak/spike of the weapon is long, sometimes ribbed, and the hammer part got a longer neck, separated with rings. By the end of the 17th-century, the beak and the neck of the hammer part got shorter, the hammer became square. The handle was sometimes wound with wires or a tube was pulled onto it, in order to make it more durable. It was used by the Hajdu, but even the noblemen used the csákányfokos.

The aristocrats weapons were decorated with gold and silver.

Csákányos-bárd: cutting and striking weapon. Similar to the fokosbárd, but it has a long, beak-shaped spike instead of a hammer. In Transylvania, the csákányos-bárds used by the members of the Prince’s guard were engraved, usually with floral patterns, but the moon and sun motif was also widespread. The Ottoman and Persian csákányos-bárd’s beak were usually short and symmetric, decorated with “plate-tracery.”

Boots: footwear made of lather, covering the leg from toe to knee. Both horsemen and infantrymen liked the fancy, colorful boots.

Csobolyó: wooden flask.

Spear (Hung. Dárda): mid-ranged weapon. In the 16th and 17th centuries, this short weapon with a light head was more often used during hunts than in fights.

VITÉZEK

179

Deli’s sandal (or Deli’s boot): boots with short shafts and laces on the side, Ottoman in origin.

Dolman: fur trimmed coat made of wool, decorated with patterns sewn in bullion lace.

Dzsirid: mid-ranged (throwing) weapon. An Ottoman weapon with a short handle and a metal head which was decorated. Its case was attached to the saddle and two or three of these were kept in it. Nowadays it is still a popular game in Turkey, especially in Anatolia.

Felporzó szaru: small, usually flat and round-shaped gunpowder-bag made of wood or horn. The gunpowder kept in it had fine grains, because they poured it into the pan of rifles. These were small items in order to prevent a big explosion when it accidentally got close to fire.

Fokosbalta: cutting and striking weapon. This weapon has a long history, because first it was used by the Scythians, but it was also an important weapon of the Avar and the Hungarians. Its head consists of a cutting edge and a hammer part. It can be used well by horsemen and foot soldiers too. Its handle is usually 110-120 cm long, and noblemen had its handle covered with velvet or silver. It was also used by the kuruc, the hussars in 1848 and the soldiers of the WWI used it in the trenches too.

Fokosbárd: cutting and striking weapon. The head consists of a hammer part and on the other side there is an axelike cutting part with a long edge. The Ottomans used fokosbárds with a “half-moon-shaped” blade. Hajdu often used ones with a short handle as a secondary weapon, tied to their belts.

Crest-holder (Hung. Forgó): jewel made of metal, decorated with gems and pearls. It was worn as a decoration on high-caps, and feathers were put in it.

Buttons (Hung. Pitykegomb): made of metal, it had an important decorating function too.

Guba: woolen coat. It is made of a special fabric which has wool locks knitted between the yarns.

Haircut: Péter Apor wrote the following in his memoir about haircut of Transylvanian people: “In my youth, I have never seen a boy nor an adult man to have long hair with ribbons and cords (weaved together like horse’s tail) like people have nowadays. If someone had made a haircut like that in those days, everybody would have laughed about him, because they would have thought that he is going to a carnival. The few, who had long hair, wore it without ribbons, showing its length and beauty. Most people had his head shaved and left only one thick lock (üstök) and tried to make a knot on it. The bigger the knot the better his hair looked. Sometimes ribbons and cords were in these knots too, but usually only in the hair of kids.”

Combat knife: cutting and stabbing weapon. During the 16th and 17th centuries in Hungary only Ottoman, Tatar or Cossack soldiers used combat knives. If a Hungarian warrior used one, then it was Oriental in origin. The well decorated hunting knives that had long blades were similar to combat knives.

Stockings (Hung. Harisnya): tight, white woolen trousers of the Székely nation.

Estoc (Hung. Hegyestőr): cutting and stabbing weapon. In the 16th and 17th centuries, Hungarian hussars used this three or four-edged weapon against enemies who wore chain-mail. In the 16th-century, the handle of the estocs were straight (sometimes it had a spiral form) and the pommel were pear-shaped. The cross-guards were bent towards the handle and sometimes a diamond-shaped piece of metal was under it too, to protect the hand of the warrior. In the 17th-century the Hungarian estocs handle was the same as in the sabres. The blade was too long to wear it on their baldric, so they attached it to the saddle. The estocs and sheaths of aristocrats were usually decorated with silver, gold, turquoise, rubies and gems. During the “ring-training” horsemen had to catch rings with it. In the coats-of-

180

VITÉZEK

181

arms of Lukács Gávay from 1540 and in the woodcuts of Wilhelm Dillich there are warriors with estocs. In János Lázy’s coats-of-arms the usage can be seen too: a Hungarian hussar stabs his opponent in his throat.

Bow: long-ranged weapon. Bows were used frequently during the 16th and 17th centuries, but more emphasis was put on firearms. In the end of the 17th-century it was used only by the cavalry. The warriors of the Hungarian frontier used Hungarian, Ottoman and Tatar bows too, but it was always a composite bow. The woodcuts of Albrecht Dürer and Isaac Major shows that the Hungarian and Tatar bows were similar to the bows used in Hungary in the 9thcentury. The Ottoman bows were smaller and lighter, and without the string they almost had a shape of a circle.

It could shoot 250-450 meters away. Light cavalry liked this weapon because it was easy to load. We know bows from the testament of Transylvanian noblewomen. The bows were kept in bow cases and it was attached to their belt.

The last time when bows were used in war was during Rákóczi’s War of Independence. János Kemény in his diary mentions a celebration where the Pasha of Buda shot through a breastplate.

Bow case: made of leather or textile. Two-thirds of the bow was covered by the bow case and the bow was put in it when it was stringed. The bow case was attached to their belt, or sometimes warriors had a separate belt for the bow case. Noblemen had their bow cases decorated with leather overlay, embroidery, or with gold and silver. The famous “Újlaki tegez” (Bow case of Újlak) was covered with silver on its full-length. János Kemény also mentioned a bow case like that. The bow case and the quiver were not worn on the back of the warrior and they were not attached to the saddle either. In the woodcuts of Dürer or J.W. Baur we can clearly see the quiver and the bow case attached to the belt of infantrymen. Quivers and bow cases attached to belts can be seen in the pictures of the Nádasy Mausoleum (Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum Regni Apostolici Regum et primorum militantis Ungariae Ducum).

In these pictures Ottoman, Hungarian and Tatar bow cases can be recognized.

Shirt: made of linen, lint or silk, usually richly embroidered. Oriental shirts (probably first it was used in the Steppe) were worn by the Hungarians in the 9th-century, too. In Medieval Hungary there were special shirts and trousers used as underclothes. The underclothes were invented in the Steppe and Hungarians brought it to Europe. János Kemény also wrote about underclothes in his diary.

Islóg: small golden, silver or copper plates that were sewn on clothes to decorate them.

Yatagan: cutting and stabbing weapon. Probably it is Caucasian in origin. Its blade is curved and the edge is on the concave side of it. The strong blade that was thick in the blunt side of it had no crossguard. The handle is usually made of bone or ivory, and it has unique “wings” or ‘ears’ at the end. Aristocrats had the handle of their yatagans decorated with turquoise, gems and silver. In the Balkans it was widespread in the 18th century and the Ottomans started to use it at that time too. In the 17th-century it was very rare. According to an Ottoman proverb: “The Ottomans got their empire with sabres and lost it with yatagans.”

Caftan (Hung. Kaftán): usually cotton or silk ankle-length garment with long sleeves that is common throughout the Middle East.

Calpac (Hung. Kalpag): high-crowned cap with a rim.

Footcloth (Hung. Kapca): cloth wrapped around the toe and ankle of the user, used instead of stockings.

Kelevéz: vid. spear.

Lance: A polearm. It was a frequently used weapon among the warriors in the 16th-century. It was used even in the beginning of the 17th-century, however the spreading of the firearms made it less important. The lance tips were narrow but thick in the middle. Almost at the end of the 320-350 mc long stock, right behind the tip there was a red and white or a red and green flag. Near the other end of the stock, a wooden globe was attached to it in order to protect

182

VITÉZEK

the hand of the warriors and to provide a better grip. Usually rings and flames were painted on the stocks. Sometimes even the enemy acknowledged the strength and beauty of the Hungarian lancers. Near to the fort of Csobánc László Gyulaffy had his famous duel with Voivode Bajazid. Gyulaffy hit the Voivode with his lance so strong that it pierced not only his breastplate but also his backplate and an axe was needed to get the lance out of the body.

Cords (Hung. Korda): laces or a belt laces.

Ködmön: longer coat or a shorter waistcoat made of sheepskin. This clothing originated from the Steppe and usually it was embroidered.

Cloak (Hung. Köpönyeg): loose coat worn over the other clothes. Sometimes it was made of velvet but usually it was made of wool. There were cloaks with sleeves and even short sleeved cloaks were made.

Kössöntyű: jewel. It can be a necklace, a bracelet, a buckle or a boglár.

Kucsma: hat made of fur.

Spear (Hung. Lándzsa): polearm. Infantry used this long weapon with an iron head in the 16th-century. Sometimes it was called ‘lance’ and the pole arm of the cavalry was also called spear too.

Légely: wooden vessel with the shape of a rounded triangle. It was attached to the saddle and water was stored in it.

Interestingly, a very similar item was found in a Scythian tomb in Eastern Europe which was made of brass.

Pouch bag (Hung. Lóding): ammunition and sometimes the powder horn were stored in this textile bag.

Its Hungarian name probably comes from the English verb “load”. Wealthy people had pouch bags made of red velvet and it was decorated with golden embroidery. In the Hungarian folk song “Csínom Palkó” a silk embroidered lóding is mentioned.

Pallashe (Hung. Lóra való pallos): cutting and stabbing weapon. Primarily it was used against armored opponents.

It had a broad and straight blade which was 90–95 cm long. Its blade had one wide or more narrower fullers with a single edge, but there were a few with two edges. In the 16th-century the handles are usually straight and the crossguards curved towards the blade. In the 17th-century the handles of the pallashes were similar to the ones on the sabres. Usually it was attached to the saddle, because the warriors had their sabre on their belt, but sometimes they wore it there, too. The Hungarian “lóra való pallos” should not be confused with the western two-handed broadswords. In the coat-of-arms of István Vadas from 1606 there is a pallashe attached to a saddle. The Ottomans frequently used Persian pallashes with steel handles and with cross-guards curved towards the blade.

Firearms: in the 16th-century, the importance of firearms rose. Rifles were primarily used by foot soldiers. In the first part of the 17th-century the shorter carbines were used by the cavalry as well as pistols. The “csinkapuska” (teschnichs rifle) was a special type with a unique trigger-guard and small caliber barrel for aristocrats. In the 16th century mostly matchlock rifles were used, but the wheel-lock rifles appeared too. In the 17th-century the simpler flintlock rifles (Spanish and French models are known) became popular and commonly used among hussars.

Lőporszaru: powder-flask made of wood or horn. The gunpowder which was used to load the weapon was stored in it. In Hungary, it was often made of well decorated buckhorn.

Majc: ribbon-like golden or silver embroidery used to decorate belts.

Mál: fur from an animal’s chest.

VITÉZEK

183

Pelisse: fur-trimmed wool jacket.

Trousers: clothing that covers the legs and the lower part of the abdomen.

Násfa: type of pedant.

Quiver: leather or textile case for the arrows. In the 16th and 17th centuries arrows were put into the quivers with their heads downwards. It was worn on a belt. The quivers of nobleman were richly decorated. In the 17th-century in Transylvania people who tried to steal others achievements were said to “parade with others’ feathers” or “shoot from others’ quivers”. If something did not match its surroundings, they would say “It matches as a stick in a quiver.”

Arrow: long-ranged weapon. It has three parts: the iron head, the feathers that stabilizes the arrows and the wooden shaft. In the 16th and 17th centuries warriors mostly used leaf-shaped arrowheads with long cutting edges, pyramidical ones for piercing armors, chisel-shaped and diamond-shaped arrowheads. The arrows were usually 75– 90 cm. Shooting with a 60–80 pounds draw-weight bow the arrows with hardened steel heads can pierce breastplates.

In the diary of János Kemény it is written that in 1621, when Gábor Bethlen was in Moravia with his army, the Pasha of Buda shot through breastplates with a bow. In the Calvinist College in Szolnok the students were taught to shoot with a bow even in the middle of the 18th century.

Belt: piece of leather of textile to fix people’s clothes on their waist. The mounted belt displayed military rank and social status too. The metal parts were made of brass, copper, silver, sometimes gold, and occasionally these were decorated with gems. The mounted belt was an important symbol of the Scythians. The textile belts were often embroidered and sometimes metal wires were sewn in it too.

Shield: type of armor. During the 16th and 17th centuries there were two main types of shields in Hungary. The round shields were made of metal or wood and it had a boss in the center. There were thicker, bulletproof iron shields, used by foot-soldiers. Their diameter was usually about 50–60cm. and their weight was about 8–15 kg. The buckler was made of metal or leather, and in Hungary there it was called “Tatar shield” or “half-hand shield”.

The cavalry of the frontier used the unique, wing-shaped hussar-shield. The early hussar-shields had the shape of a rounded square which had a lengthened top left corner. It was also curved and in the top right corner it had a lance-holder part, which helped the hussar to aim while he protected himself with the shield. Usually it was made of wood, covered with leather or textile, but there were a few steel hussar-shields too. During the 16th century the lance holder disappeared, but the shields became wider and the top left corner higher, in order to provide more protection against attacks on the users’ shoulders, neck and head. In the 17th-century there were no steel hussar-shields, but the wooden ones were brightly painted. The white and red strips on shields were common, but there were other frequently used motifs like the armored arm holding a sabre, the cross, the sun and the moon, or the eagle wing with claws. In the middle of the 17th-century it was no longer used in Hungary, but in Poland it was used until the end of the century (This time in Poland, mostly wings and feathers were painted on the shields.)

Chain-mail: armor that protects the body of the user. It was made of metal rings in a way that one ring was connected to the other four rings. These rings were riveted or soldered together. In the 16th and 17th centuries it was frequently used by Hungarian and Ottoman soldiers. It did not protect from shots or stabs, but it was perfect against cuts and it was easy to move in it. The Hungarian – especially the Transylvanian – chain-mails had collars too, which were fixed with fine buckles or boglars. During the 17th century in Transylvania there were chain-mails made of silvered copper or pure silver too. It was often decorated with stars, boglars, suns and moons, or with rings which had a different color. One of the most beautiful chain-mails of the era is György II Rákóczi’s chain-mail.

Paszomány: applied ornamentation on clothes such as passementerie, ribbon or embroidery.

184

VITÉZEK

Lobster-tailed hussar helmet (Hung. Rákfarkos huszársisak): used to protect the head of the user. In the 16th century, the skull part of the helmet was conical (just like the Oriental ones) and it had a cheek guard, a lobstertail-shaped neck guard and a peak. The crest-holder was attached to the skull part next to the left side of the peak.

The lobster-tail was flexible, so the user could move his head easily. Sometimes it was decorated with combs, paint or it was nielloed. Both Hungarians and Ottomans used this type of helmet, and probably the Ottomans took it from Hungary. The Turkish name of this helmet is “çiçak” and Germans called it “zischagg”, which names may refer to the origin of this helmet. The warrior’s face was protected by a sliding nasal. In the turn of the 16th and 17th century the skull of the helmets became round and combed, the cheek part became wider and the lobster-tail had more parts.

During the Thirty Years War this type of helmet became used in all over Europe because of the Hungarian influence.

Hungarian segmented hussar breastplate (Hung. Rákozott huszár mellvért): used to protect the body of the warrior. The front and the back part of it consisted of several horizontal parts that were riveted together, in order to be flexible. There is a comb in the middle of the breastplate and on the edges. Occasionally the officers had shoulderparts too. This breastplate combines the quickness of the Oriental armors and the stiffness of western ones. The chest part consisted of a bigger plate and only the lower parts were lamellar than it was called “half-lamellar” (Hung. félrákos, félig rákozott). In the 17th-century, it was called “fegyverderék”. This armor can be seen in the coat-ofarms of the Szentgyörgyvölgyi Bakács family from Lippa (1598) and in the tombstone of János Tapolcsányi (1598).

In the end of the 17th-century only officers in high positions wore it. It saved the life of László Ocskay from the shot of János Bottyán at the Fort of Zólyom, but Bottyán’s life was also saved from a grapeshot by a breastplate during the siege of Pápa in 1705.

Salavári: loose, oriental trousers made of wool.

Skófium: textile embroidered with silver or golden wires, or the name of these wires.

Mail-collar: armor that protects the shoulders and the neck. In the 16th and 17th centuries it was a unique piece of the Hungarian hussars’ equipment. It was often made of two different kinds of rings and fancy buckles kept the two parts together.

Mail-mittens: used to protect the hands of the warrior. It was made of small rings and in the 16th and 17th centuries there were five-finger ones, too. The mail-mittens protected the fingers and the back of the hands while the palm and the inner parts of the fingers were made of leather textile of leather. During the 17th-century in Transylvania there were mail-mittens made of silver with golden stars.

Sodronyos vassapka: mail aventail with a steel plate on the top to protect the head and the neck (and sometimes even the shoulders too). It consisted of a steel plate that was flat or semi spherical and fitted the head of the warrior and a chain-mail part that covered the neck, cheeks and forehead. Sometimes silver crest-holders were attached to the forehead-part or to the center of the plate. It was used by the Hungarian, Polish, Ottoman and Tatar warriors..

Suba: long fur coat that is open at the front.

High-cap (Süveg): type of cap that is made of wool, velvet or silk. It often had a fur part around the head.

Sabre: cutting and stabbing weapon. It originates from the Onoğur-Avars (who were Hungarians according to theory of the Double or Dual Conquest). At the end of the 7th-century it appeared in the Pannonian Basin, Eastern Europe and in the western parts of the Middle East simultaneously. Its most important characteristic is its curved blade. The most famous Hungarian sabre from the era of the Hungarian Conquest is the “Attila-sword” which could had been the crowning sabre until the reign of András I. In the 16th and 17th centuries, the blades of the sabres were usually about 85 cm long and the false edge on the back of the blade, starting from the point, has the one-third of the length

VITÉZEK

185

186

VITÉZEK

of the blade. Fullers on both sides made the blade lighter and stronger. The cross-guard protects the hand of the warrior, but in the 17th-century the predecessors of the knuckle-bow appeared. The cross-guards in the sabres of aristocrats were richly decorated. The grip of the sabre is usually bent into the opposite direction of the blade and it ends in a flat pommel. Lavishly decorated sabres are known from this era, for example Gábor Báthory’s sabre, that had dragon shaped cross-guards and pommel. It was kept in a wooden sheath that was covered with leather or textile. The locket and the shape of the sabre was made of metal and sometimes it was richly decorated too. In the 17th century karabel sabres were used too, which had a grip made of wood or horn and it ended in a bird-head-shaped pommel. In the beginning of the 17th-century in Transylvania the onion-shaped pommel appeared, which was later used by the Ottomans in the 18th-century, too.

Szekernye: footwear, similar to boots, but it is longer, and it is made of very soft leather only. In Kalotaszeg, Transylvania, the people of Bedecs also used this foot wear, this is how they got the “high boot” name.

Szűr: coat made of wool.

Bag (Hung. Tarisznya): worn on the shoulder and it made of textile and leather. In Transylvania, gunpowder was also stored in it.

Sabretache (Hung. Tarsoly): leather or textile bag that worn on belts. Warriors carried a piece of flint, a steel striker, a piece of tinder and a hone in it. Hungarians used it in the 9th-century, too, and in the 17th-century some sabretaches from Transylvania had the same shape and motifs as these early ones. The leather and textile sabretaches were decorated with metal overlay or embroidery. The sabretache of Miklós Bethlen hand a silver plate on its front, and other covering plates are known too from the 17th-century Transylvania. It was a distinctive part of the Hungarian attire. Gvadányi wrote that: “If a German officer wore a sabretache, the whole world would be surprised…”

Topor: axe or a fokos with a shooting mechanism built into the handle. It was mostly used for self-defense.

Tömlő: leather water bottle with a bone or wooden mouthpiece.

Dagger: cutting and stabbing weapon. It is usually double-bladed with a cross-guard or with side-rings. Sometimes it is hard to distinguish a dagger from a knife. In the Oriental daggers, the metal grip and the wooden sheath covered with metal are richly decorated. In 1629, Gábor Bethlen gave a dagger to Gustav II Adolf which had 63 Turquoises, 41 Rubies and 29 Chrysolites on it’s golden grip and cross-guard.

Turban: head-gear that consists of a long piece of cloth (linen of silk) and a cylindrical base called “börk”. The cloth was wrapped around the head and the “börk”. According to the custom, the cloth was so long that it was able to cover the user’s body after his death. Üszküf: head-gear made of felt, used by the janissaries. Its long end hung behind the wearer’s neck.

Vitézkötés: type of decoration in clothes when cords are sewn together to form loops.

Zubbony: coat garment without sleeves.

VITÉZEK

187

HAGYOMÁNYŐRZŐK / REENACTORS

Alasztics Péter Andrikó László Auerbach István Áder Attila Bajzák Krisztián Bakó Sándor Bakonyi László Balatoni Imre Balázs Gábor Balog Ádám Barta Balázs Bartha Ferenc Bencze Tamás Berecz Mátyás Bokor Róbert Boroviczeny Attila Bubrik Máte Csabai Lőrinc Csepin Péter Csillag Tamás Csordás Imre Csúri András Dittera Károly Doór Zalán Edelmayer Róbert Érsek Lajos Farkas Gábor Farkas Sándor Fehér Gábor Felber Zsombor Felföldi János Fisli Ferenc Fodor László Fonyódi Bence Frank Ferenc Gaál Zoltán Gátay Zoltán Gerencsér Zsolt Görhöny Bence Gyöngyösi Gyula György László Hadzsi Dávid

188

Hamvai-Kovács Gábor Hangodi László Hegyes Péter Hegyi Tamás Heinczinger Miklós Hekman Zsolt Helesfai Márk Hidán Álmos Hidán Csaba Horváth Ádám Horváth István Huszár Miklós Illés Szilárd Izsáki Sándor Izsay Ferenc Jan Lukačišin Jancsekity Gábor Jaromi Zsolt Juhász János Juhász Tamás Kardos Csaba Kiss Gábor Kiss Robin Kiss Tamás Kohajda Gergő Konczos Tibor Koroknai Szabolcs Kovács Ákos Kovács Bálint Kovács József Kovács Krisztián Kovács Sándor Körmendi Béla Körmendy Balázs Krizsó Viktor Lőkös Sándor Lukács Ákos Magyar István Märcz István Mészáros Zsolt Mészöly Dávid Návay Zsolt

VITÉZEK

Németh Dávid Németh Gyula Nyári-Hegyi László Nyilas Attila Zoltán Olasz János Pados Márk Pálfis Tamás Pap Gergely Papp Ernő Pásztor Gergely Rácz Kristóf Rácz Péter Rohály Dávid Sántha Sándor Sida Zsolt Simon András Sipőcz Gergely Sóti Ernő Szabó Bálint Szabó Csaba Szabó László Szabó Szilárd Szabó Vata Szalai György Szalka Balázs Szénássy Tamás Szendefi Márton Szilágyi Péter Szilágyi Szabolcs Szőllősy Gábor Tanczer Szabolcs Tóth János Tóth-Várady Gábor Tölgye László Roland Vadász Ferenc Varró Richárd Vámos Erik Veres Gábor Wágner Róbert Zsigmond Péter Zsolczai Dávid Zsolnai Gábor

HAGYOMÁNYŐRZŐ CSAPATOK / REENACTOR TEAMS

I. ANDRÁS LOVAGREND ARANYSÓLYOM LOVAGREND/ ESTERGON ASLANLARI ARANYSZABLYA TÖRTÉNELMI VÍVÓISKOLA BAJVÍVÓ MAGYAROK HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS SPORTEGYESÜLET BAKONYI POROSZKÁLÓK BETHLEN GÁBOR HAGYOMÁNYŐRSÉG EGYESÜLET BOCSKAI ANGYALAI BORNEMISSZA JÁNOS HAGYOMÁNYŐRSÉG EGYESÜLET CSŐSZI TÖRTÉNELMI HADITORNA ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET EGRI VITÉZLŐ OSKOLA ÉSZAKI SZABAD HAJDÚK HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET FALCONETTA KOMPÁNIA GÖLBASI VITÉZEI EGYESÜLET GYULAFFY LÁSZLÓ HAGYOMÁNYŐRZŐ LOVASBANDÉRIUM HUNGARIAN DZSEBEDZSI KULTURÁLIS HAGYOMÁNYŐRZŐ SPORTEGYESÜLET KAPUVÁRI HAJDÚK ÉS GARTAI MUSKÉTÁSOK HAGYOMÁNYŐRSÉGE MATHIAS REX TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET NÁDASDY TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET NÁNAI SÓLYMOS VITÉZEK SZÍNJÁTSZÓ ÉS HADITORNA EGYESÜLET PÁLFFY BANDÉRIUM SALFÖLDI KOPJÁSOK SZENT LÁSZLÓ VÖLGYE LOVAS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET SZIGETI OROSZLÁNOK SZONDI VITÉZEI, DRÉGELY TATA VÁRÁNAK SEYMENJEI VÁRŐRSÉG ALAPÍTVÁNY VÉRTES EGYESÜLET

VITÉZEK

189

190

VITÉZEK

TARTALOM

Köszönetnyilvánítás /Acknowledgment. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Előszó / Foreword. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

Bevezetés helyett – Baráti beszélgetés Jánváry Zoltánnal. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Instead of a Foreword: A Friendly Conversation with Zoltán Jánváry. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 A végvári vitézek köntösiről és fegyveriről.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 The Weapons and Clothes of the Warriors of the Hungarian Frontier. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 KÉPEK / PICTURES. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28

Magyar vitézek / Hungarian Warriors. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31

Birodalmi hadsereg / Imperial Army.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123

Török hadsereg / Ottoman Army. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 135

Fegyver- és viselettörténeti lexikon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 171 Glossary of Historical Weapons and Attire. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178 Hagyományőrzők / Reenactors. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186 Hagyományőrző csapatok / Reenactor Teams.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187

VITÉZEK

191

A könyv megjelenését támogatta:

Kiadó: Kárpátia Stúdió Kft., 1015, Budapest, Csalogány u. 12.

Felelős kiadó: Szakács Árpád Angol fordítás: Kiss Gábor történész, szakfordító Könyvterv: Tordai Róbert Nyomdai előkészítés: Tordai Róbert, Jánváry Zoltán Nyomda: Felelős vezető: