Horváth Károly by Peter Szikszay

VÔFÉL-KÖNYV KERESZTÉNY KATHOLIKUS VÔFÉLEK SZÁMÁRA

ÍRTA

HORVÁTH KÁROLY

VÔFÉL-KÖNYV KERESZTÉNY KATHOLIKUS VÔFÉLEK SZÁMÁRA

ÍRTA

HORVÁTH KÁROLY

∂ KIADJA: KOLLÁR ANDRÁS ÉS SZIKSZAY PÉTER SZEDÉS: LEKLI MÓNIKA

r Tudnivaló s A keresztény magyar nép mindig szent dolognak tisztelte a házasságot, s ﬁánk, leányának menyegzôje ünnep volt a családban. Ilyenkor szívesen látta rokonait és barátait s azokat tehetsége szerint megvendégelte. A házasság, vagyis az összekelés a templomban történik meg; hanem a magyar vendégszeretet és a jókedv az egész házassági eljárásban különféle czeremóniákat hozott szokásba. Minden vidéknek megvan a maga ilyen lakodalmi szokása, ami aztán változik a jegyesek körülményei szerint. Az eljárás attól függ, hogy a jegyesek egy falubeliek-e vagy nem; a völegény haza viszi-e feleségét, vagy pedig ô házasodik-e be ipához. Az is különbséget tesz, hogy a vôlegény szülei tartják-e ki a lakodalmat, vagy a menyasszonyé. Mind a vendégek meghívása, mind pedig a menyegzôs napon az asztal körül való szolgálás és a vendégek mulattatása persze a házigazdának volna a dolga. Hanem hiszen tudjuk, hogy ilyen menyegzô alkalmával mind az örömszülôknek, mind a jegyeseknek úgyis annyira el van foglalva az eszök és a szivök, hogy sokszor azt sem tudják, hol áll a fejök. Azért került szokásba, hogy a fáradságos szolgálatra mind a vôlegény, mind a –5–

menyasszony egy-két világra való legényt kér föl. Ezek a vôfélek. A vôfélnek egy tisztes menyegzô alkalmával sok a gondja és sok a dolga. Hanem az is igaz, hogy a vôfél a lakodalmi mulatságnak a lelke. Egy világra való jó vôféllel mindig jól sikerül a lakodalom is; a tohonya és gyámoltalan vôfél pedig álmossá teszi a mulatságot. Milyen a jó vôfél?…A vôfél legyen jókedvû, szelidtermészetû, jómodorú, tisztességtudó és józan. Csunya dolog az, mikor a vôfél garázdálkodik, vagy legelôször az issza le magát; sôt az csunya, ha a vôfél buta és neveletlen. A mint mondtam, a vôfél a lakodalmi mulatság lelke. Ô tesz, ô szól, ô beszél a menyegzôs ház helyett. A szólása, beszéde, tisztessége, okos és helyes is legyen. Ebben a kis könyvben versekbe szedve az van leírva, amit egy vôfél menyegzô alkalmával elmondhat. Mondhatom, hogy egy vôfél sem vall vele szégyent.

k –6–

r VÔFÉL KÖTELESSÉGEI s A) Lakodalom elôtt.

Vendéghívás.

Plé bá nos nál: Dicsértessék az Úr Jézus drága neve, A ki mindnyájunkért váltság ára leve! Tisztelendô lelkiatyánk és vezérünk, Te vagy a legelsô, a kihez betérünk, Meghívni.............nevében téged, Mint menyegzôjökre legelsô vendéget. Kánai menyegzôn Jézus is ott vala; A legelsô csoda ott történt általa. Jelenj meg hát te is híveid körében, Osztozni ezeknek édes örömében. Te adsz áldást rájok az oltár zsámolyán; Szives meghívásuk nem veted meg talán… »Dicsértessék Jézus«-t mondva tovább megyünk, Hogy a meghívással rendben s készen legyünk. –7–

Vö le gé nyes ház nál: Köszöntjük e házat a Jézus nevében! Leljük ennek népét örömben, békében! Hogy a vôlegényes házhoz is eljöttünk; Ne csodálkozzanak cseppet se fölöttünk! Most mi a menyasszony küldöttei vagyunk És meghivatlanul itt senkit nem hagyunk. Legyen a vôlegény a szent hitre készen, Szent gyónás s áldozás elôzi ezt majdan, Ôsi szent szokás ez s marad mint volt hajdan. A melynek a napját tudja, mikor lészen. A szent eskü után öröm-lakomára Gyûl a vendégsereg össze nemsokára. Kérjük hát Önöket – tehetnénk-e szebben? – Vegyék ki részöket víg öröm közt ebben!

Meny asszo nyos ház nál: »Dicsértessék Jézus!« Békeség e háznak, Hol a menyasszonyunk s szülei tanyáznak! Engedelmet kérünk, kiket a szeretet Szent kötelessége most ide vezetett. N. N. vôlegényünk küldött tisztelettel, Ki hív menyasszonyát kéri szeretettel, Hogy, mint jó keresztény jegyeseknek illik, ………..reggelén tudniillik Ôsi szent szokáshoz és hitünkhöz hiven Szent gyónást végezni legyen szépen készen. Mert Isten áldása rajtuk úgy ôrködik, Ha a szent frigyöket tiszta szívvel kötik. A kedves menyasszonyt midön erre kérjük, Hív kiséretünket szivesen igérjük. Most pedig e házra áldást, békét kérve Távozunk, mert idônk s útunk ki van mérve!

–8–

–9–

Nász nagy nál: Dicsértessék az Úr Jézus drága neve, A ki mindnyájunkétrt váltság ára leve! Vôfélei vagyunk egy hû jegyespárnak, Kik az életbe még külön úton járnak; De majd egygyé forrnak – Isten úgy akarja – Míg csak ôket a sír hantja nem takarja. Ezen menyegzôre hívunk mi vendéget: Elôször is e ház tisztes feje, téged, Ki násznagyként állasz a kedves pár körül, Melyre, hogy megnyertek, szivök nagyon örül. A kedves családod hasonlóan ott legyen S az örömünnepen közösen részt vegyen. Vegyünk örömükben részt a kedves párnak, A kik mindnyájunkat szeretettel várnak… A jó Isten, a ki vezérlé ma jöttünk, Virrasszon addig is gondjával fölöttünk! Nyo szo lyó asszony nál: »Dicsértessék Jézus!« jöttünk szent nevével, S köszöntjük e házat áldással, békével! Egy kedves menyasszony küldött ide minket, Hogy elmondjuk itt is vôféli versünket… S a nyoszolyóasszonyt ôsi szokásképen A szent menyegzôre hogy meghívjuk szépen, A napot, melyen lesz, úgy is tudja, hisszük; Szives igéretét hát örömmel visszük. A lakodalmon is körülötte legyen, Tánczban, vigalomban bôséges részt vegyen! Most Isten hirével egygyel tovább lépünk, Hogy összegyûjthessük a tisztes násznépünk… – 10 –

Nyo szo lyó le ány nál: »Dicsértessék Jézus!« Szálljon áldás rátok! Ezt kívánva lépünk be e nap hozzátok. Régi ôsi szokás, országszerte úgy megyen, Hogy a menyegzônél nyoszolyólány legyen! Drága menyasszonyunk e házból választa Kedves nyoszolyóleányt s most azért fáraszta, Hogy………délelôtte Meghívjuk ôt illôn a szent „esküvô”-re. Vegyen hát szivesen ezen meghívásunk, S ezzel egyetemben azt az óhajtásunk, Hogy a lakodalmon kedvére mulasson És a tánczosoktól keveset nyughasson!

O – 11 –

Köz ven dé gek nél: reggelt

{ }

„Dicsértessék Jézus! Jó napot kívánva, estét

És néhány perczünket egy szent czélra szánva, Jöttünk ezen házba, mint vendéghívói …………fölkért szószólói. Hogy e tisztes háznak kedves családfejét, Nemkülömben az ô szeretett jó nejét És egész családját hívjuk menyegzôre S a menyegzô napját jelentsük elôre. A szent eskû napja……leszen, Melyben sok tisztes ház tagja majd részt veszen. Szerencséltessék hát az örömszülôket, Becses ottlétökkel megtisztelvén ôket!… A szent eskû után lakodalom lészen; Tánczra is a lábak legyenek hát készen! Étel és bor között ôsi szokásképen Szépen zeneszó mellett vigadozván szépen. Ezen alkalomra most

{

elôször másodszor híván, harmadszor

}

Szivünk egész háznak áldást, békét kíván!

– 12 –

Ura sá gi csa lád nál: Jó napot kívánva, bocsánatot kérünk, Hogy e kedves urilakba is betérünk. Igazi tisztelet küldött s hozott minket, Hogy itt is megtegyük kötelességünket. Egyszerû polgárnép küldöttei vagyunk; De ily úriházat sorból ki nem hagyunk, Melynek gôgnélküli magasrangú népe A leereszkedés ritka mintaképe; A hol a családnak kicsinyje mint nagyja, Viszonzás nélkül a köszöntést nem hagyja. *** Völegény, menyasszony, – bár polgárház sarja, S külsejöket selyem, bársony nem takarja; Bár nem úri hintón hord össze vendéget, S csillogó termekben nem gázlámpát éget; Egyszerû udvaruk bár nem úri porta, S nem lesz asztalukon fagylalt, pezsgô, torta; Kinai porczellán sem lesz asztalán, Sôt cseréptányér is látható lesz talán; Bár lakodalmukon fény s pompa nem látszik, S nem is világhírû frakkos banda játszik: Ám azért – könyörgnek – ôket meg ne vessék: A fény és pompa helyett lesz magyar szivesség. Hisszük, hogy egy perczre – megtekintik ôket, Az Isten nevében majd egybekelôket… E reményben jöttünk, e reménynyel megyünk… Addig is Istentôl mindig áldva legyünk!

– 13 –

Meghívás (elsô izben)

Vendéghívás (másodizben).

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szerncsés jó reggelt (napot) kívánunk e tisztes ház tagjainak mind közönségesen! Mi N. N. vôlegénynek s eljegyzett mátkájának, N. N. menyasszonynak, vôfélei vagyunk, s ôk, valamint érdemes szüleik is szeretettel kéretik általunk e tiszteletre méltó családnak fejét egész családjával egyetemben: hogy midôn Isten rendelése szerint….. az ô szent oltára elé lépnek a házasság szentségében való részesülésre: ezt az ünnepélyt becses megjelenésökkel megtisztelni és az Isten házából kijövén, a menyegzôs háznál egy kis barátságos ebéd (vacsora) elköltésére mint örömmel látott vendégek megjelenni sziveskedjenek!

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szives bocsánatot kérünk, hogy másodizben is megjelenni bátorkodtunk fontos szolgálatunk teljesítése végett. Ismét és újólag kéretik általunk a multkori tisztelgésünk alkalmával megnevezett jegyesek, nemkülönben ezek kedves szülöi, hogy……. N. N. tisztes házához elfáradni s onnan a jegyes párokat a szent házasság megkötésére az Isten házában elkisérni; ennek végbemenetele után pedig a menyegzôs háznál egy kis rövid ebéd (vacsora) elköltésére megjelenni sziveskedjenek.

Rövidebb meghívás. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szerencsés jó reggelt (napot) kívánunk mind közönségesen! Bocsánatot kérünk egész bátorsággal történt megjelenésünkért. Vôfélei vagyunk N. N. vôlegénynek és N. N. menyasszonynak – mint jegyes pároknak – a kik tisztelettel és szeretettel kéretik általunk az egész családot, hogy menyegzôjök örömünnepén résztvenni s az ezt követô barátságos kis ebédre (vacsorára) megjelenni sziveskedjenek.

– 14 –

E – 15 –

Mikor a vôlegény hazulról a menyasszonyért indul A kitûzött idôre a vôlegényes háznál összegyülekezik a vôlegény násznépe, s innen együtt mennek a menyasszonyos házhoz, hogy onnan esküvôre induljanak. A vôlegény még ekkor legény; hanem mikor visszatér, akkor már házasember lesz. Illik, hogy legénységétôl az apai háztól elbucsúzzék. A bucsúztatást indulás elôtt a vôfél végzi. Egyébkint ennek a bucsúztatásnak idejében is sokféle a szokás. Az okos és ügyes vôfél maga is kitalálja, hogy akkor tegyen-e meg a bucsúztatást, mikor a templomban indulnak, vagy pedig (kivált a menyasszonyét) inkább akkor, mikor a szülôi háztól megválik.

Tisztes gyülekezet! Isten szent hirével S szivünk ünnepies tiszta örömével Induljunk el most már s keressük fel párját Völegényünknek, hol ôt epedve várják. Szerezzük meg neki ezt a boldogságot S tûzzünk kebelére egy szép gyöngyvirágot! Induljunk, s az Úrnak oltalma kisérjen, Hogy mit vele kezdtünk: boldog véget érjen!

Indulnánk ám; hanem nagy dolog van hátra: Vôlegény nevében szólok bucsúzásra.

Úgy volt ez mindenkor a régi világba, Hogy mikor belép a házasok sorába – 16 –

A jó nevelésû és jámbor vôlegény, Akármilyen gazdag, akármilyen szegény, Bucsúzva hagyta el az édes szülôket, A kik annyi gonddal fölnevelték ôtet. A vôfél végzi e szent kötelességet: Most én bucsúztatlak, volt legénytárs, téged. Jó barátod voltam, most vôféled vagyok; Kötelességeim mind szépek és nagyok – De itt vár reám e legszebb kötelesség… Segéljen az Isten, hogy ez jól kiessék!

Ha a vôlegény apja házhoz hozza a feleségét, akkor így bucsúzik Tisztelt örömapa! Elsôbb szólok neked, A ki szemedbôl a könyet törülgeted. Mert fáj, és köny nélkül meg nem tudod állni, Hogy legény-fiadtól meg kell neked, válni. De ez az elválás – bátran veszem számba – Nem is megy voltakép elválási számba. Csak megváltozása a volt házastársnak... Nem is nevezhetô semminek se másnak. Nem kell gázolnotok egymás közt sok sarat… Sz’ csak a legény megy el … a fiú ittmarad! Közös lesz az öröm, közös lesz a bánat, Szóval minden, mi csak a család közt támad… Egymás boldogságát együtt munkáljátok, Az Isten áldása együtt száll reátok! Légy hát örömapa! Minden könyet törülj, S fiad menyegyzôjén tiszta szívbôl örülj! – 17 –

Ha a vôlegény elházasodik a háztól, így bucsúzik Tisztelt örömapa! Elsôbb szólok neked, A ki szemedbôl a könyet törölgeted. Mert fáj, és köny nélkül meg sem tudod állni, Hogy legény-ﬁadtól ime meg kell válni, Megnehezül dolgod távozása folytán, Mert ô a munkában egyik kezed volt tán. Ámde vigasztalódj!…Sorsa a legénynek, Hogy neki álljon az élet nehezének. Mint az ég madara a fészket megrakja, Épen ilyen most a ﬁad akaratja. De habár a fészkét más födél takarja, Azért ezután is te lész édes apja.

És te örömanya, áldott drága lélek! Látom, arczod nedves, míg én itt beszélek. Kedves ﬁad útja nem válásra vezet, Ki most itt csókolja hûn ápoló kezed Csak az oltárig megy. Újralátod ôket, Az egymást holtiglan híven szeretôket… S felújul elôtted régi boldogságod… A mikor neked is volt ilyen világod… Úrnak templomába kisérje el szerelmed; Az Istentôl kérj rá malasztot és kegyet.

– 18 –

Legénytársaitól Kedves legénytársak! Ha ô maga szólna, A bucsúszó úgy is ilyenforma volna: Édes jó barátim, kikkel együtt éltem Sok vidám napokat; ámbár fölcserélem A legénysort mással: a házas élettel, Legyetek irántam mindig szeretettel! Rátok is e sors vár; ti is férjek lesztek… Kik ma menyekzômön szivesen részt vesztek. Legyetek boldogok! Ezt óhajtja szivem, S régi barátságunk ôrizzük meg hiven!

Ezzel vége lévén az elbucsúzásnak, Itt van az ideje már az indulásnak… A menyasszonyos ház kapuja kitárva, Vendégsereg ott is minket régen várva… Dolog is vár még ránk; tehát csak elôre! Hogy idején érjünk a szent esküvôre!

ç – 19 –

Mikor a vôlegény a menyasszonyos házhoz érkezik A menet a menyasszonyos házba érvén, ott a vôfél így köszönt be:

Dicsértessék Jézus! Végre hát itt vagyunk! Itt van szép seregünk és itt van násznagyunk! Elhoztuk a kedves várvavárt vôlegényt; Ne epedjen tovább, már sajnáltuk szegényt!… Tudjuk, hogy párja is reá várakozott S szívbôl monkja neki azt, hogy „Isten hozott!” Ha, mint sok helyen szokás, a felek ilyenkor írják meg a házassági szerzôdést, akkor a vôfél itt elhallgat, míg a felek dolgukat elintézik. Mikor már minden rendben van és templomba indulóban vannak, akkor folytatja a vôfél:

Szerzôdésünk rendben, alá is van írva!… Vôlegény s menyasszony nem fakadtak sírva!… Nem váltó szerzôdés!…Szerelem-egyezség! Nem lesz belôle per, de édes békesség… Nem nyit érte senki követelni ajtót, Nem hoz egyik félre másik végrehajtót… Nem sokat numerál, közjegyzô sem kellett A megíráshoz, mégis szépen meglett Móringnak nevezik… (Ekkor valamelyik leányhoz fordulva tréfásan mondja neki):

Tréfának jó ez is…de most jön a java… Vôfélteendôim borsa, meg a sava: A kedves menyasszony elbucsúztatása Szintén a vôfélnek nehéz hivatása. Jer ide menyasszony! jer csak kedves lélek, Súgjad meg, mit mondjak; én meg majd beszélek. Most hát csendet kérek: érzékeny lesz dalom, Hallgass el klarinét, hegedû, czimbalom! Mert az emberi szív arról már nem tehet, Hogy fájdalom nélkül bucsúzni nem lehet… Minél kedvesebbek azik, kiktôl válunk, Annál nehezebben megy a bucsú nálunk. Minél édeseb volt az együttlét velök, Minél beljebb vala szivünkben a helyök; Szemünkbôl arczunkra annál több köny pereg, Tudjuk ezt mi nagyok, érzi ezt a gyerek… De bárhová nézünk, bárhová tekintsünk, Van-e a szülôknél nekünk drágább kincsünk? A szülei névnél nincs drágább, édesebb, Ha tôlük válni kell: azért sajog a seb!

Drága jó szülôim! tôletek kell válnom, Ezt fájdalom nélkül nem lehet megállnom. Bár örömünnep a menyegzônap nekem, Kicsordul a könyem ez örömünnepen. Ha arra gondolok, kik, a kiktôl válok, Szivemen könnyítni hiába próbálok.

De mondd meg csak kincsem: Hát az mit móringol, kinek semmi sincsen? – 20 –

– 21 –

Kedves édes atyám! Hû táplálóm nekem! Elôször is reád esik tekintetem. Lám, neked is nehéz a válás fájdalma, És megvan zavarva szivednek nyugalma. Hálásan köszönöm atyai jóságod, Nevelésem körül minden gondosságod! Mint gondos jó atya, fáradtál érettem A míg fölserdültem s majd érettebb lettem. Mennyit hullott érettem arczod verejtéke, Nincsen annak száma…nincs annak mértéke! Áldjon meg az Isten mindezekért téged: Adjon földön békét…mennyben üdvösséget! Lelkem édes anyám, a ki szültél engem, Ime tehozzád is bucsúszómat zengem. Ki bölcsôm ringattad és álmaim felett Gondosan virrasztál: a jó Isten veled! Hadd öntsem könyeim’ ápoló kezedre! Hadd boruljak forró anyai kebledre! Hadd csókoljam össze azt a kedves képet, Mely mióta lábam legelôször lépett, Szeliden mosolygva fordult mindig felém, Melynek látásában boldogságom lelém. Azt az imádkozni megtanító ajkat: Hadd csókoljam mindezt összevissza rajtad. Édes kedves anyám! Te szivemnek drága, Sírodon is virul hálámnak virága. Ki lányod ezután is gyermekednek mondod, Terjeszd ki eztán is rám anyai gondod! Eztán megérdemelni mindenkor törekszem, Érted imádkozva ébredek és fekszem! – 22 –

Testvéreitôl Kedves testvéreim! A testvérszeretet, Bár sorsom tôletek most máshová vezet, Legyen meg közöttünk, a meddig csak élünk, A jó Isten legyen veletek és velünk!

Leánytársaitól Leánybarátnôim, ti nekem kedvesek! Látom arczotokat, hogy könytôl nedvesek. Szép koszorutoktól ime én kiválok, De mielôtt mennék: minden jót kivánok. Ti, kik még pártában éltek szép világot, Ápoljátok szívben az erény-virágot. És ha férjhez mentek, legyetek boldogok, Értetek Istenhez imádkozni fogok.

Rokonok, ismerôsök és szomszédoktól: Rokonság, ismerôs ﬁatalok és vének, Szomszédok, mindenki, kik idejövének; A ki csak megjelent menyegzômön itten, Egytôl-egyik áldja ôket a jó Isten!

– 23 –

Szülei hajlékától Kedves szülei ház, kis családi fészek! Legyen rajtad áldás, kerüljenek vészek: Az Isten félelme, szeretet és béke, Legyen e hajléknak – a míg csak áll – éke!

r B) Lakodalom közben s Mi kor az es kü vô rôl a la ko dal mas ház hoz meg ér ke zé nek

A menyasszonyt így elbucsúztatván hiven, Bár nyelvem elfáradt: könnyebb lett a szívem. Most már indulhatunk Isten háza felé, Kisérjük a hiv párt a szent oltár elé. S mint „férj” – s „feleség”-et kisérjük majd vissza, Legyen frigyök áldva…s Isten elôtt tiszta!!

∂ – 24 –

Itt vagyunk, jó szülôk! Az oltártól jöttünk; Az édes Jézus is ott vala közöttünk! Hallotta az esküt, a melyet tevének, Hogy az oltár elôtt egymásé levének. Az Úrnak szolgája megáldotta ôket, Az Ô szent nevében szent frigyre lépôket. Mi is imádkoztunk, kik ott valánk értük: A szeretet Atyját buzgó szívvel kértük. Mai fáradságunk ám nincsen hiába: Drága kincset hoztunk most e tisztes házba. Élô kincs ez és a vôlegénynek drága, Mert tôle függ egész földi boldogsága. Ô jó ﬁatoknak szemefénye, kincse: Legyen rajt, hogy útját virágokkal hintse. Szemetek csillogó örömkönnye mondja, Hogy lesz erre a jó szülôknek gondja… Ô szép családfátok új beoltott ága; Ápoljátok hiven, hogy legyen virága. És most vigságra föl! Pengjen a czimbalom! Ezután kezdôdik még a lakodalom. Tánczra föl! Kerül itt mindenkinek párja, Étkezésig kiki széles kedvvel járja! – 25 –

Asz tal hoz te le pe dés elôtt Szép vendégkoszorú! Vidám gyülekezet! (Kár, hogy mindenkivel nem foghatok kezet.) Ha itt széjjel nézek, nagy örömmel látom, Sok ismerôs van itt és sok jó barátom. Sok tisztes arcz tekint jobbról-balról felém, Szinte a kevélység kezd fészkelni belém. Büszke is vagyok rá, hogy itt vôfél vagyok, S e nemes büszkeség arczomon is ragyog. Itt minden dolognak rendben kellvén menni: Nem gyerekjáték ám vôfélsorban lenni, (Kivált, ha magáért ki is akar tenni!) Most jön a melege sok föladatomnak! Mennyi a gond, a mit énrám sóznak, nyomnak. No de megbirkózunk azért a nagy sorral, Élesítve elménk – ha kell – egy kis borral.

De kia konyhára; hadd jöjjön az étel, Menjetek zenészek egy kissé innét el. Az a gyúródeszka-formájú cimbalom Hadd hallgasson hátul most ott az asztalon. Tegyétek melléje sorban száraz fátok, De ne búsuljatok; majd lesz gondom rátok!

Most telepedjünk le az Isten nevében, Együnk meg minden jót a maga levében. S most a dikcziónak az legyen a vége, Zörögjön kés, kanál s hadd ázzék a gége!

– 26 –

De bár a jókedvtôl ég a szívünk, agyunk; Azt se feledjük, hogy keresztények vagyunk! Mielôtt leülnénk, mielôtt étkezünk, Emeljük Istenhez imára a kezünk! Az egyes él te lek föl hor dá sa kor a) Levesnél Itt a forró leves, az étkek alapja; Vigyázzon szájára, a ki azt bekapja. Ez vet a többi jó ételeknek ágyat; Kívánok hát hozzá pompás jó étvágyat! b) Második tál ételnél Itt van, jó vendégek, a másodikféle, Jóformán magam sem tudom, hogy miféle. Jó ételnek látszik, nem lehet rosszfajta, Lássunk hozzá tehát és fogjunk ki rajta! c) Harmadik tál ételnél A harmadik tál is még csak bevezetés, Toldó-foldó étel s még mindig ágyvetés; Kvártélycsináló a többi számára, A mi készült ezen kedves lakomára! d) Tormáshúsnál Itt a jó marhahús, mellette a torma; Tessék elhinni, ez csaknem olyanforma, Mint szelid férj mellett egy házsártos lélek. A húst szeretem, de a tormától félek. És mégis van olyan rosszgusztusú féreg, Melynek legkevesebb étke ez a méreg. – 27 –

Evés re és ivás ra ser ken té se a ven dé gek nek Nem siralomház ez! Félre most a bajjal! Legyünk vígan, míg ránk nem köszönt a hajnal. Ürüljön a kancsó és fogyjon az étel; Senki se mondja, hogy éhen ment innét el. Asszonyok, menyecskék, csak hozzá kell nyulni! Egy kis jobb kedv miatt nem kell pirulni. Hanem azért mégis – köztünk legyen mondva – Ne álljon ám félre senkinek a konytja! Borból a fehérnép képesint fogyasszon; Nincs csúnyább, mint az, ha berúgott az asszony. e) Tyúkhús-föladáskor Tyúkhús avagy tikhús, mondva parasztosan, Párolog tálalva im itt takarosan. A kakas basának volt ô felesége, Ezzel is kevesebb a soknejûsége. Ízletes eledel, legkivált a melle: Több dicséret ennél mellette még kell-e? f) Paprikás-húsnál Ismét megkérdezem. Itt a jó paprikás! Megízlelheti ezt patikás, traﬁkás. Többet ér egy tállal egész patikánál, Az üres pinczénél s a hideg konyhánál.

e – 28 –

g) Becsináltnál Ennek amit hozok „becsinált” a neve Mondják, ﬁnom ennek kiváltkép a leve. Szereti is ezt sok kényes tányérnyaló; Pedig csak kórházba, betegeknek való! Német étel biz ez; én hát nem dicsérem, Hanem azért tessék hozzányulni, kérem. h) Töltött káposztánál Legmagyarabb étel a töltött káposzta, Áldja meg az Isten, ki divatba hozta! Itt gôzölg elôttünk ez a pompás étel; Ki mondaná „nem kell!” „Vigyétek innétel?!” Nincs olyan töltelék, mint a magyar „szárma”, Hasztalan ellene minden üres lárma. A magyar konyhának ez a dicsôsége! Ez a „közvélemény” s minden szónak vége. Ime hát, szakácsnénk töltött káposztája; Úgy-e, még nézni is csupa gusztus rája!

Tré fás vers a vô le gény je löl tek hez A jókedv az evés kitünô fûszere; Jó lesz tehát közbe egy kis „terefere”. Lesz köztünk, ki benne örömöt is talál, Azért csak zörögjön kés, villa és kanál. Vôlegényjelöltek! Nektek szól ez ének! De azért halljátok ifjak úgy mint vének.

– 29 –

Ki nôsülni készül, azt jól meggondolja, Elejét, utoját igen megfondolja. „Hû bele Balázs”-ként nem jó neki menni, Elôkészületet is kell ehhez tenni. Míg elindulhatunk a „leánynézô”-re, Sok apró-cseprôség kell ahhoz elôre. Mint ha be nem szerez a gondos vôlegény, Hamar meghallja, hogy „gyámoltalan” szegény. Elmondom tehát, hogy mit siessen venni. Az, ki leánynézôbe készülôdik menni.

Konyhában, szobában legyen elégséges Bútor s olyan holmi, a mi ott szükséges. Kisebb-nagyobb fazék, bögre, csésze és tál, Mert a „háztûznézô” mindent megnéz s rostál Nyárs, rostély, tökgyalu, sütôlapát, pemét, Ám mindezt, atyaﬁ, nem termi a szemét. És sok lábas edény és még több lábatlan, Kis és nagy kanálból lyukas és lyukatlan. Szita, rosta, aztán lekvárfôzô kanál: Baj, ha az új asszony ilyeket nem talál. Sodrófa és deszka, kis és nagy meszelô, Dagasztószék és szép fényes pléh-reszelô; Kell még ezen felül dézsa és tekenô. Vaslábas, rézlábas, üst, no meg serpenyô. Levesmerô, fényes vasnyelû rézkanál, Sótartó ragyogjon a konyhának falán. De hát azután még a lakó-szobára. Mennyivel több kell, mint kívûl a konyhára. Még mitsem beszéltem szobadíszitôkrôl. – 30 –

Csipkés függönyökrôl és ágyterítôkrôl. A mikor keres, ha megmelegszik nálad, Az új élô bútor…az „asszonyi állat”. Biz ez mind gondot ád, szemedbôl is látom, Kissé „meghökkentél”, ﬁatal barátom! Nohát akkor nem vagy a talpadon, legény, Neved „élhetetlen”, ne nôsülj meg szegény! Mit vasárnaponkint elhordasz korcsmára, Jó volna ezekre, meg a lakomára. Mindenekelôtt hát egy kis „pénzmag” legyen Zsebében annak, ki „leánykérô”-be megyen. Ne kelljen Iczighez és Áronhoz menni, Gazdag uszorára és kamatra venni. Ifjú legénytársak, jól meghallottátok? Nohát így tegyetek! S most dolgomhoz látok.

i) Ludaskásánál Van egy közmondás, mely azt mondja: „A kása Drága jó eledel” és „Isten áldása!” A másik azt mondja: „ A kása nem étel!” Mily két ellenkezô állítás és tétel! Én a kettô közül az elsôhöz állok. És a kása mellett bátran síkra szállok. Nem is lakoma, hol ludaskása nincsen, Igazam van úgy-e? Mondja meg csak kincsem? (Itt egy ﬁatal menyecske vállára teszi a kezét.)

– 31 –

k) Malaczpecsenyénél Malaczpecsenye ez, gusztus nézni rája, Föláll két kis füle, sült almát tart szája. Piros, ropogós, szint’ mosolyog a bôre; Volt egyszer egy német, azt mondta a dôre: „Tegyék be még egyszer a sütôbe nékem, Hogy új bôre nôjjön neki ismét szépen!” Ízes falat ennek minden porczikája, S a szôlô nedve is vígan csúszik rája. l) Pulykapecsenyénél Tudjuk, hogy a pulyka mérges szárnyas állat, Piros egyész nyaka s hord vörös szakállat. És mégis a pávát ôk csufolják rútnak, Lám a csúfolódók ilyen sorsra jutnak. Szép falatokat ád pirult pecsenyéje, Jó étvágygyal nézek magam is feléje. A há za sé let di csé re te az el sô vô fél tôl Kedves násznagy urak! Érdemes vendégek! Beszélhetnékem van, belûl szinte égek. Elôre kimondom, mi késztet így engem: Hát a „házasélet” dicséretét zengem!

Nincs gyönyörûbb élet, mint a házasélet! Ha rágondolok is, szivem szinte éled. Hej! csak a baka-sor, ez átkozott csorba Ne volna; ne volnék a katonasorba! Rég volna nekem is egy kedves kis párom; Itt volna nyakamon az az édes járom, – 32 –

Mit örömmel hordoz sok ifjú férj-fajta, És én egy cseppet sem csodálkozom rajta. Mikor új párt látok…majd hová kell lennem, Úgy dolgozik mindig az irigység bennem. A szép házasságnak nincs e földön mása, Ez a boldogságnak édes kútforrása. Örömcseppekbôl áll fenékig a vize, Képzelem, milyen jó lehet annak ize. Édes a házasság, éltet levegôje, És boldog, a kinek van kedves hû nôje. Maga Isten mondta: úgy kell tehát tenni: „Nem jó az embernek itt egyedül lenni!” Még a madárnak is megvan kedves párja, Az erdôt, ligetet párosával járja. Este kis fészkökre párosával térnek, Együtt csicseregnek, kis helyen elférnek. A galamb s gerle is párosával mennek. Példaképei az igaz szerelemnek. Ámbár a galambról igen, tisztelt násznép, Azt is olvastam én helyes okuláskép, Hogy sokszor megteszi, hogy hûtlenné leszen Párjához, s helyette magához mást veszen. Levonhatjuk innen azt a tanulságot, Hogy itt is láthatni már vadházasságot. De a galambtársak ezeket megvetik, Nem tartanak velôk és nem is szeretik. Velôk egy csoportban még nem is repülnek, Mint kárhozott párák külön helyen ülnek.

– 33 –

Kedves ifjak s lányok! Benn a boldog korban, Fogadjátok itt meg elôttem sorban, Hogy megnôsültök és férjhez fogtok menni, A mihelyt csak lehet és…meg lehet tenni. Én is bakancsomat lerúgva jövôre, Szert fogok tenni egy aranyos kis nôre. S hét országra szóló lakodalmunk lészen, Elôre meghívlak, legyetek rá készen! (Itt ismét tovább folyik az egyes étkek fôladása.)

m) Libapecsenyénél Libapecsenyénk is megérkezett itten, Hogy még ezt is hozok, még magam sem hittem. Vízszeretô szárnyas az ártatlan liba, De rá vizet inni volna öreg hiba. Bort tehát hegyibe; hadd ússzék most borban, Tessék hozzányúlni: adják – kérem – sorban. n) Sertéspecsenyénél Ez azért röfögött egész életében, Mert neve sertés volt jártában-keltében. Más nyelven nem tudott. Kérem hozzányúlni, Ne féljünk; bennünk már többé nem fog túrni. o) Nyulpecsenyénél Szégyen a futás, de – mondja a nyúl – hasznos, Ez is azt tartotta; nem mondja már azt most! Mert mi ô kegyelmét megszégyenítettük: Szépen megspékelve im e tálra tettük. Pecsenyéje elôl nem fogunk mi futni, Nem mindennap lehet ilyesmihez jutni. – 34 –

Tré fás el len ve té sek az el sô vô fél há zas ság di csô í tô ver sé re a má so dik vô fél tôl Vôféltárs! Az imént beszéltél sok szépet, Jó kedvre hangolván itt az egész népet. Meg kell mindnyájunknak ôszintén vallani, Öröm volt ajkidról peregve hallani Ékes dicséretét a szent házasságnak, A mit elôadtál e szép társaságnak. De engedd meg pajtás, én is hadd beszéljek, S vôféli jogommal hasonlókép éljek.

Igaz, Isten szerzé a szent házasságot, Boldogítani ezzel a férﬁ-világot. Igaz, hogy kit mellé adott segítônek, Dicsô hivatása van a kedves nônek. Egy kedves nô mellett, hogy édes az élet. Ebben is osztozom – kedves pajtás véled. Egy angyal a jó nô, azt is elismerem, De nem mondtad meg azt: az ilyen hol terem? Hogy melyik bokorban találni e nôket, Az ily életünket megédesítôket? Hiszen leányfôvel mind oly kedves fajta, Szemünk’, szivünk’, eszünk’ ott felejtjük rajta. Oly édesen folyik ajkukról a beszéd, Még egy professzornak is elvenné eszét. De gyerünk csak bele a közel jövôbe, Bujtassuk csak ôket bodros fejkötôbe; Bezzeg akad köztük sok oly Böske, Sára, Hogy fejkötô helyett kô kéne nyakára. Ki miatt menyegzô után néhány napra – 35 –

Bánkódva gondolsz az esküdtetô papra. Alig hogy egy-két nap szóba állasz véle, Már akkor kitünik nyelvének az éle. Hát még aztán késôbb majd mennyire viszi?… Ki ilyet nem látott, talán el sem hiszi. Az, a ki lányfôvel „báránykának” látszott, És legénykorodban szelid „angyalt” játszott: Most konty alá jutva – ott találod magad, Hogy minden hatalmat körme közé ragad. A szelíd bárányból fogas sárkány válik, S kiszedné – ha hagynád – hajadat egy szálig, Jaj neked, ha vele szembe s perbe szálasz, Egész életedben hadi lábon állasz. A legutolsó szó mindig övé lészen, Nyelve soha sem rest, mindig csatakészen. Ha kimégy elôle – bizván békés elvvel, Csapdosva az ajtót, utánad megy s nyelvel. Ha hallgatsz, ez is baj, és olaj a tûzre… Akadni – jó pajtás – sok ily jámbor szûzre!

Ha egy kedves nôvel édes ez az élet, Nemde egy ilyennel egy istenitélet? Az, a ki véletlen egy ilyenre téved, Elveszt életébôl mindennap egy évet! Ilyen példányokat szemlélve és látva, Marad sok legénynek szeme s szája tátva. S látva, hogy hány helyütt ôröl így a garat, Halálos-holtiglan „aggylegény”-nek marad.

– 36 –

Hogy jó nôre találj: jó órában kelj fel; Mert megcsal a látszat…csak a szine tejfel. Félve, hogy ily sor ér el irgalmatlanul, Mert a „magyar ember maga kárán tanul” – Megvallom tenéked, édes jó barátom, Hogy a házasságtól viszorog a hátam! (Itt ismét tovább folyik az étkek feladása.)

p) Kácsapecsenyénél Kacsa „zsákot” keres: zsákba tehát vele, A magyar gyomornak kedvencz eledele. Méltoztassanak e sültbôl is enni, Ha tán nagy a darab: akkor kettôt venni. q) Tésztás sülteknél Tésztásfélét hoztam, jó ez változásnak, Engedjünk helyet e régi jó szokásnak. Meg van ez czukrozva – mondhatom emberül. Láthatja akárki, ha eléje kerül. Ez nem borkorcsolya, igen czukros fajta, Az édesszájú nôk – tudom – kapnak rajta. Az elsô vôfél fele a második vôfél ellenvetéseire Gyere csak vôféltárs, jer ide egy szóra; Felelnem kell neked, ﬁgyelj s fordítsd jóra! Szivesen hallgattam észrevételeid’ S nem alapnélküli ellenvetéseid A házasság ellen mind szivesen sorba’, De engem nem csalsz át a te táborodba, Hol az agglegények lézengve tanyáznak, S mikor a nap süt is: dideregve fáznak. – 37 –

Hogyha egy almafán egy-két férges vagyon, Nem volnék-e dôre, még pediglen nagyon, Ha a többi almát mind megvetném érte, Mik egészségesek, miket mit sem érte? Hogy itt-ott házsártos nôkre is akadok: Tehát nem nôsülök, agglegény maradok. Ellenvetéseidnek homok az alapja, Az aranynak is van – jól tudjuk – salakja. Azt is szintén tudja Baranya mint Tolna: Nincs dolog, mi alól kivétel ne volna.

De ha van jó szemed és ép éles eszed, S ha nôsülés közben hasznukat is veszed; – Ha nem vezet haszon és szennyes önérdek, A mint erre példa van, pedig tömérdek; – Ha választásodban az erkölcsi érték S nem vagyonkeresés a fô zsinórmérték: Meg fogod találni te is boldogságod S nem bánod meg te sem soha házasságod.

A kit nôül kívánsz, azt titokban lesd meg, Otthon, künn, dologban váratlanul lepd meg. A milyennek ôtet ilyenkor találod, Olyan fog az lenni asszonyfôvel nálad. Ha hon szüleivel feleselni látod, Házsártos lesz – hagyd ott – fordíts neki hátat. Ha emberbecsülô, alázatos, csendes, Folyton munkában van, házias és rendes, – Mint nô is ilyen lesz: soha se tarts tôle, – 38 –

Férjtisztelô, kedves jó nô lesz belôle. Ha templomba járni s imádkozni szeret, Nem lesz az ilyennel keserû kenyered. Ha kerül rágalmat s pletyka-kompániát, Nem fogja búsítani sem napát, sem ﬁát. Kis apró testvérit nem rest beczézgetni, Az öngyermekét is fogja majd szeretni. Bitzon állíthatjuk elôre felôle: Jó nô, feleség és anya lesz belôle. Ennek tudására csak titokban jutunk, Óvatos legyen hát lépésünk és utunk! Dobszóval nem fogott még senki madarat, Ez régi közmondás, itt is igaz marad.

Im elvettem, pajtás, fegyverednek élét, Fogd meg hát elôttem kalapodnak szélét. Köszönd és fogadd meg a sok jó tanácsot, S így a te lakzidon is együnk kalácsot. S ezzel a vôféli versengésnek vége. Húzd czigány, igyunk rá, hadd ázzék a gége! r) Rétesféléknél Fôlhalmozva itt van a többféle rétes, Köztünk melyik legjobb: az egy kissé kétes. Mert itt az ítélet tisztán izlés dolga, Mást szeret az úr és mást szeret a szolga. Mondjon bár akárki és akármit rája, Nálam káposztás a rétesek királya!…

– 39 –

s) Túróslepénynél Kedves vendégeink! Túróslepényt hoztam, Érte a konyhában soká várakoztam. A fürge szakácsné most metélte épen, Mikor néhány percze a konyhába léptem. Bôven megtúrózva, úszik tejföl s vajban, Ha ebbôl nem esznek, hej akkor már baj van.

c) A násznagyokra És most ejtem a sort a jó násznagyokra S örömmel emelem poharam azokra. Szép föladatuknak megfeleltek híven, Számukra minden jót forrón óhajt szívem. Éljenek sokáig s több ily szép tisztséget Végzehessenek még, érve boldog véget.

Fel kö szön té sek Ha magyarnál kicsap a jókedvnek árja, A sok felköszöntés egyre-másra járja. Magyaros kedvemben, meg mert vôfél vagyok, S látva, hogy arczukon hasonló kedv ragyog, Beszélek hát én is s poharam emelem! Legyen hát néhány perczig csend s ﬁgyelem.

d) A legénységre Ifjú legénytársak, pohár a kezemben! S valamint nektek is, láng lobog szivemben Ennyi szép lány között, kiknek szemök ragyog: Ti is azok vagytok s én is boldog vagyok! Kik most isszátok itt a vôlegény borát, Tudom, irigylitek ennek boldog sorát! Katonasor helyett hiszem, hogy szegények Inkább beállnátok önként vôlegénynek! Ma csak mulassatok és legyetek vígan, A jókedv szüretje, örömnap, lakzi van.

a) Az új párra Legelsô az új pár, kik vigadnak velünk, Kikért ma mindnyájan öröm-ünnepelünk. Éljenek sokáig; s míg életök útját Örömvirágok közt boldogságban futják: Virágozzék majdan díszes családfájok, Lelki-testi áldást adjon Isten rájok! b) Az örömszülôkre Kedves örömszülôk! Örömapa s anya! Legyen hajlékotok olyan boldog tanya, Hol nyomában a most egybekelt új párnak, Az áldás és béke karonfogva járnak. S míg így jó szivetek lépten-nyomon örül, Szeretô unokák vegyenek körül! – 40 –

e) A leányokra Ide hallgassatok szép hajadon lányok! Tinéktek is szívbôl sok szép s jót kívánok. De tudnék-e szebbet kívánni és jobbat, Sôt még gondolni is annál okosabbat: „Ne soká legyetek így hajadon fôvel, Cseréljetek pártát ti is fôkötôvel”.

– 41 –

f) Az összes vendégekre A kik csak itt vannak: öreg, ifjú s gyerek… Az egész megjelent tisztes vendégsereg – Mind éljenek soká! Ez köszöntôm vége, S mind legyen egykoron az Égnek vendége!… Ká sa pénz-sze dés kor Kedves gyülekezet, szép vendégkoszorú! Mi mind vígan vagyunk, csak egy a szomorú; Az, ki mindnyájunkért annyit fáradozott, Kire a konyha ma nem csekély bajt hozott. Kedves szakácsnénk az, a jámbor jó lélek, Bajában helyette én szólok s beszélek. Nagy csapás érte ôt, tisztelt gyülekezet, Nézzék csak – kérem – e befáslizott kezet! Hát a mint keverte a ludas rizskását, – Mely az ételek közt ritkítja mását – Egy hatalmas darab fecscsent a kezére: Ez szakácsnésága gyászos napi bére. Mi, kik itt vigadunk, kiket nem ért semmi, Tudnánk-e iránta szívtelenek lenni? Adjunk hát szegénynek most a patikára, Kinek így kijutott a bajokból mára. Jöjjön csak jó asszony! Ez a nagy pléh-kalán, Mire körüljárunk,majd tele lesz talán. Igy ni! Kezdjük szérül e sok fehérnépen, Majd megolvashatja a konyhában szépen. Tudja édes néném…lelkem, gyöngyvirágom, „A pénz minden sebre ﬂastrom a világon.”

– 42 –

Nyo szo lyó asszony aján dé ka át adá sa kor (Ha az valami sütött- fôzött féle.)

Becses ajándék ez, mi e tálon vagyon, A föladáskor hát szó nélkül nem hagyom: Szép asszony sütötte, tûzrôlpattant fajta, Jó lesz, egy cseppet sem kételkedem rajta. A násznagyok elé szokás ezt letenni, Ô nekik kell itt is jó példával lenni. Nyo szo lyó le ány aján dé ká nak át adá sa kor (Ha az valami sütemény.)

Nyoszolyóleányunk sem maradt ám hátra, Ô is leány a talpán, ha leány kell a gátra! Az, a mit most hozok, az ô küldeménye, A dolgos kezének saját süteménye. Tudom, szeretnétek ti is víg legények! Talán nektek is jut belôle szegények. Czukros, mint ô maga, mondhatom felôle; Nekem már egy kicsit adott is belôle. Ze né szek hez (Aztalbontás elôtt.)

Faraó utódi, nektek is beszélek, Ne hogy azt higyjétek: talán nem is élek! A jó magyar zenét szeretem én nagyon, Bandátokat tehát szó nélkül nem hagyom. Húzzátok talp alá! Sírjon száraz fátok, Mennyi viszketô talp várakozik rátok. Keresztbe a vonót, a czimbalom penjen; Húrotokon lassú s friss magyar dal zengjen! A kitörô jókedv közbekurjantása, – 43 –

A mi magyarnak ôsrégi szokása, – Ha nem bir kedvével – folytában és szélben, Csak húzzátok egyre, ne szakasszon félbe. Lassan, majd andalgón, majd mint szélvészfrissen, A hogy csak tudnotok adta a jó Isten. Repüljön a leány; peregjen mint orsó; Ne jusson eszünkbe temetô, koporsó. Füstös Laczi primás! Barna bandád élén, El ne szundíts ám ott a kis aztal szélén! Föl hí vás asz tal bon tás ra Szedjük föl immáron a terített asztalt, Mely lélekben-testben minket megvigasztalt. Az a sok jónál jobb étkek hosszú sora Érjen immár végett; meg volt a vacsora. Szives házigazdánk, köszönetünk érte, Hogy étkünk s italunk oly bôven kimérte. Násznagy uraimék! A táncz szabaduljon, A jókedv virága hadd nyiljék s viruljon! Kiteli az éjbôl. Hol még éjfél tája? Világos-virradtig van hát idô rája!

% – 44 –

r C) Lakodalom végén s Fö kö tô-föl te vé se kor Van egy kedves nóta, mely mindig új marad, Míg a magyar földön magyar ember arat. Legkedvesebb dala a szép magyar leánynak, Minap is hallottam ajkáról néhánynak: „Balatonon jár a hajó, A lány menyecskének való Szerelem az evezôje, Fôkötô a kikötôje!”

A menyasszonyunknak is ez volt nótája; S addig dalolgatta a kis hamis szája, Míg el nem jutott a boldog kikötôbe; Im itt áll elöttünk magyar fökötôbe. Takaros kis jószág…kedvességgel tele, Perdüljünk hát egyet fôkötôben vele. De ingyen nem adják ezt a boldogságot, Fizetni kell érte egy kis pénzváltságot. Ven dé gek el szé le dé se elôtt Kedves vendégsereg! Látom, sokan mennek Már is hazafelé, hol majd lepihennek. Hagyjátok áldástok a kedves új párnak, Kik az élet útján aztán együtt járnak. – 45 –

Vigyétek emlékét a szép vigalomnak S adjátok magatok otthon az álomnak. Végszóm ez hozzátok, jobbat nem tehetek: Legyetek áldottak! Az Isten veletek! Bu csú zás az ifj ak tól Dallama:„Ez a pohár bujdosik” stb.

KÉT VôFÉL: Köszönjük ifjú társak szives barátságtok, Hogy segítségünkre lenni szivesek valátok. MINDNYÁJAN: Mi is szépen köszönjük, Soha el nem felejtjük Igaz barátságtok! KÉT VôFÉL: Vége már a lakzinak s örömáldomásnak, Nyujtsuk hát a kezünket bucsúra egymásnak.

MINDNYÁJAN: És hogy minket szeressen, Boldogságra vezessen Isten Ô Fölesége! KÉT VôFÉL: És most húzd rá, te czigány, az induló nótát, Viheted a zsebedben a babás banknótát! MINDNYÁJAN: Éljen a hív szeretet, A mely minket vezetett! „Jó az Isten, jót ád!” ELSô VôFÉL: Éljen boldogan az új pár! Éljenek a kedves örömszülôk! Éljenek a derék násznagyok! Éljen az igaz magyar barátság! Éljen az egész nászsereg! MINDNYÁJAN:

MINDNYÁJAN: Isten maradjon velünk, Kik még itt énekelünk S kik eltávozának! KÉT VôFÉL: Legyen áldott az új pár és minden vendége! Ez a szives kívánat víg lakománk vége.

– 46 –

Éljen! Éljen! Éljen!

O – 47 –

Konty fel tû zés kor

In du lás elôtt az egy há zi ál dás ra

Némely vidéken az is szokás, hogy a lakodalmi mulatság végén az új asszonynak külön is felkötik a kontyát. Ilyenkor a vôfél ezt mondhatja:

Azt mindnyájan tudjuk, hogy a mi katholikus anyaszentegyházunknak áldásai vannak sok olyan dolgokra, a miket mi használunk; de reánk, magunkra is, életünk nevezetesebb körülményeiben. Például: megáldja az anyaszentegyház az édes anyját, mikor szülés után elôször megy templomba. Ilyen áldása van az egyháznak az új háziasszonyra is. Kár, hogy ezt a hivek kevés helyen tudják és így erre az áldásra menni nincs szokásban. Ennek az áldásnak ez a módja: Lakodalom után való reggel, még jókor beharangszó elôtt fölkészül az új pár s velök az elsô vôfél, a ki a menyasszony-koszorút viszi. Az új férj, s esetleg a többi kisérôi, a templomba mennek; az új asszony pedig a vôféllel oda megy, a hová az egyházkelôs asszonyok szoktak állni. – A szertartás épen olyan, mint az egyházkelônél. Mikor a pap az új asszonyt meghintette szentelt vízzel, akkor a vôfél ôt a padba kiséri; a menyasszonykoszorút pedig vagy a kis oltárra, vagy valami szentképhez teszi fôlajánlásul. Azután mindnyájan szentmisét hallgatnak. Az igazi keresztény menyegzônek ez az igazán szép vége. Mikor az új asszony ilyen áldásra indul, a vôfél azt mondja:

A „kontyfeltüzés” a lakoma legvége, A „konty” és „fôkötô” a nô ékessége. Nem csak ékessége: mintegy „koronája”; Az az igazi nô, a ki büszke rája. De van olyan nô is elég, ki úgy véli: Szebb, hogyha ô e díszt férjével cseréli. Ô lesz úr a háznál, ô visel kalapot, – Kivált ha kissé gyönge férjet kapott. – „ Fölfordult világ” az, a hol ez így vagyon! Már ezt én legalább helyben soh sem hagyom. „ Gyámoltalan” férjnél kell a „kardos” asszony, Ki a házi jólét s rend fölött virasszon. De ám a hol a férj megállja a sarat: Szebb, ha a kedves nô segítôtárs marad! Kedves, jó új asszony, jegyezd meg ezt hiven, Lelki-testi áldást kíván rátok szivem.

k – 48 –

Isten jóvoltával ránk virradt a reggel, De ne körülvéve vigadó sereggel. Eloszlottak ôk már és mind széjjelmentek Dolgukra, vagy álom karjára pihentek. Szeretô párok! Csak mi maradtunk itten, Meg ki mindenütt van: a jóságos Isten. Hogy hát szent áldása nyugodjék a frigyen, – 49 –

Legelsô reggeltek a templomba vigyen! Az oltárhoz, melynél szent esküt tevétek S az Ô szine elôtt „férj” és „nô” levétek, Én is elkisérlek, kedves párok, jertek, Isten szolgájától ismét áldást nyertek! Kedves nô! koszorúd’ majd otthagyod szépen, Hitbuzgó keresztény nôhöz illôképen. Az szent zálogul fog arra ott maradni, Hogy Isten útjain akartok haladni. Imádkozzatok majd ájtatosan, hiven, A mely szót mond az ajk: ott legyen a sziven. Az élet ösvényét Ô vele kezdjétek, Akkor majd nem ragad szivetekhez vétek. Kérjétek Ôt buzgón, hogy védjen, kisérjen, S mit vele kezdtetek: boldog véget érjen!

W – 50 –

– 51 –

r A VôFÉLKÖNYV TARTALMA s Tudnivaló

Vô fél kö te les sé gei la ko da lom elôtt Vendéghívás Plébánosnál 5 Vôlegényes háznál 5 Menyasszonyos háznál 6 Násznagynál 7 Nyoszolyóasszonynál 7 Nyoszolyóleánynál 8 Közvendégeknél 8 Urasági családnál 9 Vendéghivások (nem versben) 10 Mikor a vôlegény hazulról a menyasszonyért inul A vôlegény elbucsúztatása 13 Mikor a vôlegény a menyasszonyos házhoz érkezik A menyasszony elbucsúztatása 14

Vô fél kö te les sé gei la ko da lom köz ben Mikor esküvörôl a lakodalmas házhoz megérkezének Asztalhoz telepedés elôtt Egyes ételek felhordásakor Levesnél Második tál ételnél

– 52 –

20 21 22 22

Harmadik tál ételnél Tormáshúsnál Evésre-ivásra serkentése a vendégeknek Tyúkhús-föladáskor Paprikáshúsnál Becsináltnál Töltött káposztánál Tréfás vers a vôlegényjelöltekhez Ludaskásánál Malaczpecsenyénél Pulykapecsenyénél A házasélet dicsérete az elsô vôféltôl Libapecsenyénél Sertéspecsenyénél Nyulpecsenyénél Tréfás ellenvetések a házasélet dicséretére a második vôféltôl Kácsapecsenyénél Tésztás sülteknél Az elsô vôfél felelete a másik vôfél ellenvetéseire Rétesféléknél Túroslepénynél Felköszöntések Az új párra Örömszülôkre Násznagyokra Legénységre Leányokra Az összes vendégekre Kásapénz-szedésekor Nyoszolyóasszony ajándékának átadásakor

– 53 –

22 23 23 23 24 24 24 24 26 27 27 27 29 29 30 30 32 33 33 35 35 36 36 37 37 37 38 38 39

Nyoszolyóleány ajándékának átadásakor Zenészekhez Fölhívás asztalbontásra

39 39 40

Vô fél kö te les sé gei la ko da lom vé gén Fôkötô-föltevésekor Vendégek elszéledése elôtt Bucsúzás az ifjaktól Kontyfeltüzés Indulás elôtt az egyházi áldásra

Z – 54 –

40 41 41 43 44