2010.10.21. 11:42 – SZ.A.
EGY SEX PISTOL A 100-AS KLUBBAN – LONDON CALLING 10. GLEN MATLOCK AND THE PHILISTIN ES @ 100 CLUB, LONDON, 2010.10.05 . 68 évvel a megnyitása után, úgy néz ki, heteken belül bezár London legrégebbe n működő és egyik leghíresebb klubja, az Oxford Street 100 alatt található 100-as klub. A különböző szuvenír és luxus ruházati boltok dzsungelében nappal észrevétlenül megbújó pinceklub ugyanis nem tudja fizetni az önkormányzat által megemelt bérleti díjat. Külön ironikus, hogy London a jelek szerint veszni hagy egy olyan kultuszhelyet, ahonnan anno kirobbant az a punkláz, amelynek ereklyéit ma minden sarkon az egyszeri turista orra alá dörgölik, és amiből az egész város profitál. Október 5-én viszont még nyitva volt a klub, és ráadásul olyan valaki zenélt a színpadon, aki már ’76-ban is ott állt azon a bizonyos Malcolm McLaren által szervezett kétnapos punkfesztiválon, ahol többek közt fellépett a Sex Pistols, a Clash, a Damned és a Buzzcocks is.
A Glen Matlock and the Philistinesben a két gitár, basszusgitár, dob felállás mellett még három vokalista hölgy is áll a színpadon, akik ránézésre Matlock kortársai lehetnek. A különbség az, hogy Matlocknak ötven felett is jól áll a rock & roll, a hölgyekről ugyanez sajnos nem mondható el, viszont szemmel láthatóan jól érzik magukat. A Sex Pistols első basszusgitárosa szintén élvezi a dolgot, és a háttérben rengeteget vigyorgó dobos sráccal együtt világmegváltó hangulat helyett egy kiszámítható rockzenét nyomó félig amatőr zenekar benyomását keltve játszanak.
Érdekes látni két méterről azt a Glen Matlockot aki alapító tagja volt egy korszakalkotó zenekarnak, és akit pár éve a Sziget nagyszínpadán Sex Pistolshakni közben 100 méterről nézhettem. Ez viszont nem köt le annyi ideig, hogy jó dalok híján ne kezdjek el unatkozni, de szerencsére pont mikor már feladnám, beindulni látszik a dolog. Pl. a Yeah Right! alatt a közönségből felmegy egy negyedik nő is vokálozni, és az emberek is egyre több testmozgásra ragadtatják magukat. Őrjöngés azért továbbra sincs, amit jól példáz, hogy a mellettem lévő oszlop előtt, a színpadtól mindössze egy méterre álló negyvenes punk kényelmesen el tud menni sörért, majd egy számmal később visszaérve szépen visszakapja helyét. Matlock viszonylag sokat kommunikál a kb. háromszáz-háromszázötven nézővel. Van, mikor megkérdi, hogy ki volt itt már ’76-ban is, amire pár tini csaj kissé hiteltelenül visong, a Rock Chick előtt pedig azt a kérdést teszi fel, hogy ki érzi magát rocker csajnak. Az elszórt sikongatást követően egy általam inkább a gruppie kategóriába sorolt magas, nagy mellű szőke tipeg be tűsarkúban integetve az első sorba.
Az utolsó szám (On Something) előtt egy kis életbölcsességet kapunk. Matlock kifejti, hogy mindenkinek a saját döntése, hogy mire szokik rá élete során, így például az is, hogy használ-e drogokat. „Én döntöttem”- mondja –„és még mindig itt vagyok.” Az én értelmezésemben ez a heroin függő Sid Viciousra való utalás, aki Matlockot után került be a Pistolsba, és bár több pólón szerepel az arca, mint Matlocké, de ő a harmincat sem érte meg. A rövid szünet után az est egyetlen Pistols-számára, a Pretty Vacant-re felébred a közönség is. Sőt egy sörhasú ötvenes, festett szőke punk is felmászik a színpadra énekelni. Övén fényújságszerűen valami felirat olvasható egy következő koncertről. Hangja és idétlen színpadi mozgása sokkal jobban passzol a dalhoz, mint Matlocké, de a szám felénél letessékelik a színpadról. Búcsúzóul az új album első klipes dala, a Born Running jön, ami alatt a Matlock lábánál a földön heverő setlistet felkapja a szőke gruppie és elszalad vele. Neki így sikerül ereklyét szerezni, viszont a mellette álló, kopaszodó fickó hiába nyújtogatja búcsúzáskor az integető Matlock felé a Never Mind The Bollocks borítóját meg egy filctollat, a frontember azt nem veszi észre. De végül is ne legyen telhetetlen, hiszen a belépőhöz mindenki kapott már egy dedikált maxit. A kijáratnál a sörhasú punk pedig szórólapokat osztogat. Pénteken Spizzenergi koncert lesz, aminek ő az énekese amúgy.