Természetfotó Magazin 2012/2 by Természetfotó Magazin

természetfotó magazin

ingyenes online fotómagazin

Nyár / 2012/2.

nyári fotózás | Tippek-trükkök Nikon D800 / D800 E | Terepen tesztelve INDIA | Népek-kultúrák-városok

MŰREMEK VAGYOK

A NIKON D800 VAGYOK. Fő jellemzőim: 36,3 millió pixeles dual formátumú, 1080p-s D-videó 30, 25 vagy 24 kép/mp-vel, plusz ISO 50–25 600 között kiterjeszthető érzékenység, a kategória csúcsát jelentő 51 pontos autofókusz és EXPEED 3 képfeldolgozó rendszer dual formátumú tárfoglalattal. Igazi műalkotás vagyok. iamnikon.hu

köszöntő Kedves Olvasó! A 2012/2. nyári számunkban hihetetlen, de ismét elsőként adhatunk beszámolót két új gépváz, a Nikon D800 E és D800 terepi teszteléséről. Három évesek lettünk és ez a tizenkettedik lapszámunk. Bevallom, amikor indultunk, ezt nem hittem volna. A digitális fejlődés nem állt meg, hanem most kezd Magyarországon teret hódítani, éppen ezért szerkesztőségünk is úgy döntött, hogy beáll azon kiadók közé, akiknek kiadványait elő lehet fizetni IPAD, ANDROID formátumban. De mi nem a hagyományos PDF olvasói felülettel, hanem full interaktív tartalommal, hirdetéssel szeretnénk kedveskedni olvasóinknak. Jelenlegi online magazinunk természetesen ingyenes marad, csak egy egyszerű regisztrációt kell tennie az olvasónak. A letölthető változatunk, melyet a DIMAG rendszerében lehet előfizetni, olyan előnyöket tartalmaz, hogy Önöknek nem kell folyamatos interneteléréssel rendelkeznie, magával viheti bárhová a Természetfotó Magazin digitális interaktív számait. Sőt, visszamenőleg hamarosan elérhető lesz az összes régi számunk is, több tartalommal és fotóval, illetve számos interaktív lehetőséggel. Az ezután megjelenő számainkban kiemelt hangsúlyt fektetünk az ANDROID és IPAD verziókra. Ízelítő a most megjelenő számunkból: „Kalandtúránk”: Kelet-Afrikai sorozatunkban most a híres Masai Mara nemzeti park élővilágának életébe pillanthatunk be Imre Anikó, Imre Tamás és túratársaik fotóin keresztül. Terepi tesztelésünkön a Nikon D800 és D800 E vázakat próbáltuk ki, utóbbit több mint egy hétig nyüstöltük Toszkánában. A „Tippek-trükkök” rovatban a nyári fotózást segítő ötleteket ad Suhayda László és Krivánszky Árpád. Szabó Béla a fekete fehér képek feldolgozásához nyújt segítséget. Portfoliónkban Somodi Ferencet köszönthetjük, aki régóta ismert természetfotósként sikeresen szerepelt több magyar és nemzetközi fotópályázaton. A „Élet a vízfelszín alatt” rovatunkban Selmeczi Dániel fotográfus felhívja a figyelmet a búvárfényképezés apró teremtményeire, csodálatos képein keresztül bepillanthatunk a víz alatti makro fotózásba. „Népek-kultúrák-városok” Pillantás Indiára rovatunkban most Rajasthan volt úticélunk. Sivatag, tevék, emberek, falvak, darvak és a felejthetetlen vonatozás Indiában képekkel és élményekkel, Imre Anikó, Imre Tamás képein és Teravágimov Pál videóján keresztül. Máté Bence Láthatatlanul című könyvének egy újabb részletét kaphatjuk meg magazinunkban. Akit érdekelnek Bence írásai, Láthatatlanul című könyvét már megrendelhetik IPAD verzióban is. Fogadják szeretettel tizenkettedik, jubileumi számunkat - már IPAD, ANDROID verzióban is! Imre Tamás főszerkesztő Fotó: © Imre Tamás Canon EOS 5D Mark II, EF 200 mm f/2 L IS USM 1/80sec f/16 ISO 100

Fotós kalandok

18 Kelet-Afrika 2. rész

Canon EOS 1Ds Mark III, EF 200 mm f/2 L IS USM 1/200 sec f/8 ISO 400 Terepen tesztelve nikon d800 / D800 e

Éppen befejeztük a Nikon D4 tesztet, máris itt van a másik újdonság, a Nikon D800, ráadásul nem is egy, hanem két különböző változatban. A két vázat sajnos nem tudtam egyszerre tesztelni, hanem két, egymástól független környezetben. Azért így is bőséges lehetőségem nyílt kipróbálni őket. A Nikon D800 négy napig volt nálam a híres somogyi medvehagymásban, ahol kipróbálhattam a 36 megapixeles felbontás erősségét.

portfolió - somodi ferenc

Pillantás indiára 4. rész

Rajasthan India más államaihoz egyáltalán nem hasonlítható, színpompás palotái és gazdag élővilága a világon egyedülálló. Jaipur a tartomány fővárosa és a leghíresebb területek közé tartozik a Thar-sivatag három királyságából Jodhpur. Magunkhoz vettük a felszerelésünket és nekivágtunk sorozatunk következő részének. A harmadik rész folytatásaként repülőnk ismét India fővárosában landolt, majd rögtön tovább vittek minket Delhi második legnagyobb vasútállomására. Aki szeretné Indiát igazán közelről megismerni, az üljön fel egy vonatra.

Tippek-trükkök - nyári fotózás

Máté Bence - Láthatatlanul

110

Érdekes helyek A SZEPESSÉG - szlovákia

fotósuli fekete-fehér gyakorlat

Élet a vízfelszín alatt Bálna vs. Pygmy csikóhal

könyvajánló Mészáros László

100

interjú Kerekes M. István

106

Terepen tesztelve Nikon d800 / D800 E

Technikai újdonságok Éppen befejeztük a Nikon D4 tesztet, máris itt van a másik újdonság, a Nikon D800, ráadásul nem is egy, hanem két különböző változatban. A két vázat sajnos nem tudtam egyszerre tesztelni, hanem két, egymástól független környezetben. Azért így is bőséges lehetőségem nyílt kipróbálni őket. A Nikon D800 négy napig volt nálam a híres somogyi medvehagymásban, ahol kipróbálhattam a 36 megapixeles felbontás erősségét. A teszthez kaptam egy Nikkor 12-24 mm-es objektívet. A Nikon D800 E gépet viszont elvihettem magammal Olaszországba, Toscana fantasztikus tájaira, a Nikkor f/2,8 400 mm VR társaságában. Egy-két városfotóhoz kaptam kölcsön utastársamtól egy 8 mm-es DX fish eye objektívet.

Technikai újdonságok A Nikon D800 lelke egy 36,3 megapixeles FX (teljes képes) formátumú CMOS-érzékelő. Jelenleg ez a legnagyobb felbontású DSLR, ami kapható. Mindeddig nem lehetett ilyen felbontás mellett ekkora mobilitást kapni. Ráadásul a CMOSérzékelő olyan technológiát alkalmaz, amellyel nagyobb részleteket és tónusgazdagságot érhetünk el. Most nem írom le az AF rendszert, mert az előző számban a Nikon D4-es gépváz tesztnél ezt már bemutattam, ebben alapvetően megegyezik a két gép. A zárszerkezetet több mint 200.000 expozícióra biztosítja a Nikon, de ez természetesen akár lehet több is. A HDR funkció itt is elérhető, ennek kifejezetten örültem, hiszen a nagy felbontást természetfotóban elsősorban a tájképfényképezésnél lehet kiaknázni.

A teszt A Nikon D800 járt szerkesztőségünkben elsőként, rögtön vittem is magammal Somogyba, a híres medvehagymás erdőkbe. Azért pont ide, mert a medvehagyma olyan növény, ami az erdő alján virágzik általában május elején. Előfordulhat az is, hogy az egész erdő alja tele van e virágokkal. A szép, tisztább erdős területeken a milliós nagyságrendet is elérő medvehagymákat tájképbe formázva lehet megörökíteni a legjobban. Több dologra is kíváncsi voltam, elsőként a felbontást vizsgáltam meg. A képrészletek magukért beszélnek, és pont ez az, ami érdekel egy tájfotóst, a részletek. Éppen ezért sokkal jobban át kell gondolni, mit fotózunk le, hiszen minden apró hiba is jobban észrevehető.

Nikon D800

100%-os nagyítás

Nikon D800 E

Az erdőben fényképezni mindig is nehéz feladat volt, ehhez hívtam segítségül a HDR funkciót, mely a következőképpen állítható be. Elsőként a képfájl formátumát kell átállítanunk TIFF vagy JPG típusra. Erre azért van szükség, hogy ez a funkció elérhető legyen, ugyanis RAW formátumban nem használható. Elsőre furcsának találtam, de logikus, hiszen a HDR, azaz a magas dinamikai tartományú fénykép csak valamilyen végleges formátumú képfáljban lehetséges. Nos, átállítva lehetőségünk van választani, mekkora fényérték különbséggel fényképezzen a gép; ez lehet 1FÉ, 2FÉ vagy 3FÉ. Ilyenkor a gép több expozíciót készít egymás után, majd összegzi a fényintenzitás különbözőségeit és összerakja egy fotóba az árnyékos és a csúcsfényes területeket. Sok tájfényképész álma egy magasabb dinamikai tartomány, ami még fotórealisztikus képeket eredményez. Első ránézésre nem is látszik, hogy HDR a fotó, hanem inkább egy - pontos expozíciót jól meghatározó - tájfényképész képeire emlékeztetett, amit viszontláttam. Természetesen a HDR képeket mindenképpen állványról fotózzuk, mert ha elmozdul a képkivágás, szellemképes lesz a végeredmény. Az elkészített fotók kielemzése közben fantasztikus részletgazdagsággal jelentek meg az erdő és a növények a képen. Másik tesztalanyunk, a Nikon D800 E elutazott velem Toscanába. Mondanom sem kell, ez kitűnő kipróbálási lehetőség, hiszen abban a régióban sokszor hosszú gyújtótávolságú teleobjektívvel kell átfogni több száz métert, s ilyen helyzetekben már a légköri hibák is észrevehetők a nagyfelbontású képeken. Ez az igazi megmérettetés, de mielőtt kielemeznénk, mit kaptam eredményül, érdemes tudni, mi a különbség a két váz között. A Nikon D800 E fényképezőgép optikai szűrője nem tartalmaz élsimítást, azaz az egyik aluláteresztő szűrő másképp viselkedik, mint a D800as modellben. Ennek a lényege: a D800 a hatalmas felbontás miatt - a színtorzítás és a moire hatás csökkentése végett - egy normál a felbontásának megfelelő aluláteresztő szűrőt kapott. A D800 E ezt nem tartalmazza, így a lehető legélesebb képet tudja előállítani, de nagyon oda kell figyelni az olyan témáknál, ahol a színtorzítás már előfordulhat, illetve a megoldás: csak és kizárólag a legjobb minőségű Nikon objektívek használata, ahol az objektívekbe is beépítették a színtorzítás kiküszöbölésére alkalmas üveglencséket.

Nikon D800 E

Nikon D800

100%-os nagyítás

Nikon D800 E

Nikon D800 E - DX formátumban Fisheye objektívvel

Az eredmény magáért beszél: olyan vonalélességet kapunk az elkészített képeken, ami bármilyen felhasználásra megfelelő lehet. Az optikai szűrőn kívül minden funkció megegyezik a D800-al. Az ISO érzékenység sok vitát váltott ki a fotósok között, hogy ekkora érzékelőn ennyi pixel vajon hogyan viselkedik magasabb ISO tartományban. A D800 ISO-tartománya 100 és 6400 között állítható. A megmérettetés alatt ISO 100-ISO 400 között semmi zaj, ISO 800-ISO 1600-nál elhanyagolható, de ISO 3200-nál már jön a zaj. Az ISO 6400 már csak tömörítéssel adott kellő eredményt. A Nikon D4–hez képest ez a váz egy–két fényértéknyivel kevesebbet tud 100%-os felbontásban, de most jön a lényeg: amennyiben egy magasabb, mondjuk ISO 3200-as képet a képfeldolgozásnál fele akkora méretű pixelekre összetömörítünk, akkor a zaj exponenciálisan csökkeni fog. De hol is kellene ekkora érzékenységgel fotózni a szakmában? A magasabb ISO érzékenységen elsősorban a színház-, esküvő- és riport fényképészek dolgoznak, akik az elkészített képanyagaikat nem euro poszteren publikálják.

DX méretben is megfelelő

Nikon D800 E - DX formátumban Fisheye objektívvel

Lehetőségem volt egy kis hangulatos toszkán városban fotós barátom DX méretű 8 mm-es fish eye objektívjével fényképezni. Amennyiben a menüben beállítjuk, hogy ismerje fel az objektívet, automatikusan átáll DX formátumra. Érdekes volt látni a teljes képben egy kisebb négyzetet, ami a DX formátumot mutatja. Ezt eddig is tudtuk a Nikon FX gépeken alkalmazni, de most lett igazán értelme, hiszen az elkészített képek felbontása ebben a funkcióban 18 megapixeles, ami már elegendő egy általános fényképhez. Elsőre kicsit furcsa volt, de mintegy tíz perc alatt megszoktam. A kész képeket Nikon Capture NX és Adobe Lightroom programmal dolgoztam fel, az utómunka során kizárólag kontrasztot, élességet és szaturációt állítottam, mást nem. Összességében: A Nikon D800 és D800E hihetetlen felbontású FX érzékelős DSLR váz. Aki kizárólag tájképfényképezésre használja, nyugodtan dönthet a D800 E mellett. Ajánljuk mindenkinek, aki megteheti, hogy valóra váltsa álmait. Ezúton köszönjük a hosszú teszt lehetőséget a Nikon Kft-nek.

Tesztelő: Imre Tamás

Fotós kalandok

Kelet-Afrika (Kenyai Masai Mara National Park) 2. rész Előző részünkben a Nakuru Nemzeti Parkot mutattuk be önöknek, most a Kenyai Masai Mara síkságra invitáljuk el olvasóinkat. Az akáciákkal tarkított síkságon, ahol a végtelenbe tűnő fűtenger hullámzik a szélben, ott élnek az oroszlánok falkái, hogy a minden évben visszatérő gnúkra vadásszanak. Kenya legnépszerűbb parkjának területe közel 1510 km2. A parkban remekül megismerhetjük Afrika élővilágát és innen kísérhetjük figyelemmel a nagy vándorlást is. A Mara és Talek folyók által közrefogott terület rendelkezik Afrika legváltozatosabb állatpopulációjával.

A rezervátumban óriási állattömegeket figyelhetünk meg és fotózhatunk le: közel egy millió gnú, félmillió gazella és zebra, illetve több tízezer impala él itt, kellő mennyiségű táplálékul szolgálva az oroszlánoknak, leopárdoknak, gepárdoknak. Akit egyszer megérint Afrika, feledhetetlenné varázsolja az itt tett látogatást. Az ember megtisztulni jön erre a vidékre. George Schaller természetbúvár azt írta erről a helyről: „Az élet nyugodt ritmusának megtapasztalása újjáéleszti megtépázott lelkünket, és visszahozza a természethez való kötődés érzését. Senki nem térhet vissza a Serengeti/Masai Mara-ból anélkül, hogy meg ne változna, hiszen a sárgásbarna oroszlánok örök nyomot hagynak bennünk, a hatalmas csordák pedig elárasztják képzeletünket.”

Masai Mara Nemzeti Park Cikksorozatunk második részében a Masai Mara rezervátum állatpopulációjának bemutatásával igyekszünk felejthetetlen kalandot adni Önöknek. Mint azt már említettük, ide bármelyik időszakban érdemes ellátogatni, de a legkedvezőbbek a júliustól-szeptemberig, illetve a februártól-májusig terjedő időszakok. Expedíciónk fő célpontja a Masai Mara gnú tömegeinek fényképezése volt. Ebben a nemzeti parkban veszik a legszigorúbban, hogy az utakról nem szabad letérni. A dzsipeket is úgy választottuk meg, hogy egy autóban maximum 4 fotós legyen, de ezek a dzsipek alaphelyzetben kilenc fő befogadására alkalmasak. Babzsák, videó fej és stabilizátoros objektív legyen nálunk. A lodge-ban szokásos reggeliző időszakot sajnos ki kell hagyni, mert akkor a legszebb fényeket pazarolnánk el az étkezésünkkel, pedig a ragadozók hajnalban támadnak a legtöbbet, amikor kellően hűvös van, és az energia leadásuk ilyenkor a leghatékonyabb. Hajnali 5 órakor felszereléssel és kalandvággyal telve mentünk ki a terepre. Csapatunk ismét három Land Rover dzsipben vágott neki a koromsötét szavannának. A hiénák és oroszlánok hangjai mellett szinte hallani lehetett a növényevők sikolyait a sötétben.

1/50 sec f/11 ISO 800

1/15 sec f/32 ISO100

Alig vártuk, hogy pirkadjon, mert hiába vagyunk a helyszínen, ha fényképezőgépeink érzékelői nem a sötétre vannak optimalizálva. Ahogy kezdtünk látni, megpillantottunk egy oroszlán párt, amint éppen párosodtak. A hím és a nőstény ebben az időszakban 4-5 nap alatt több tucatszor párosodik a siker érdekében, de a hím behatolása nem fájdalommentes, ezért oroszlánüvöltéssel és vicsorításokkal párosul szertartásos nászuk. A következő pillanatban pedig egy gepárd kapta el áldozatát, egy fiatal gnút. Az élet itt törékeny pengeélen egyensúlyoz, és aki egy pillanatra is ellazít, annak már nem sok ideje marad hátra az életéből. Amint felkel a Nap, elénk tárul a szavanna lakóinak sokasága, gyermekjátszótérre emlékeztető csoportokat lelhetünk fel a végtelenben. Szorosan egymás mellett találhatók a zebrák, akik mindig civakodnak a kancák kegyeiért, míg az impalák csordái kecsesen sétálnak a tisztább, szabadabb területeken kicsit szétszórva, de egymást figyelve. Így táplálkoznak: két-három rágás majd egy körbenézés, majd megint rágás és körbenézés. Ez az állandó veszélyérzet főleg a leopárdnak, oroszlánnak és gepárdoknak köszönhető, de ott vannak még a sakálok, szerválok, vadmacskák, hiénák és a vadkutyák kisebb csapatai is. Napközben érdemes visszamenni a szálláshelyre vagy egy „picnic site” elnevezésű pihenőhelyen megvárni a délután 3 órát és utána nekivágni a nap második felének. Kifejezetten fontos, hogy az esti naplementénél még bent legyünk a parkban, mert a legszebb fények ilyenkor vannak. De ezt csak az teheti meg, aki erre külön engedélyt kért, ugyanis az alapszabály szerint este 6-kor el kell hagyni a rezervátumot. Ne féljünk fényképezni, de azért legyünk óvatosak. A dzsipet megszokták az állattömegek és a ragadozók egyaránt. Egy támadásba vagy egy folyóátkelésbe belezavarni, csak ezért, hogy jobb fotónk legyen, nem csak etikátlan, de az ügyeletes Ranger kocsik folyamatosan figyelik a szafarik autósait: elsőre csak figyelmeztetnek, de láttam, hogy keményen büntetnek is.

Canon EOS 1D Mark III, Sigma 120-300mm f/2.8 OS 1/250 sec f/2.8 ISO 800

Nikon D3, Nikkor 500mm f/4 VR 1/1000 sec f/5 ISO 640

Canon EOS 7D, Canon EF 400mm f/2.8 IS USM 1/400 sec f/5 ISO 640

Nikon D3, Nikkor 500mm f/4 VR 1/800 sec f/4 ISO 400

Óriási adrenalin bomba élőben látni ennyi állatot és fotózni, ahogy egy gepárd elfogyasztja táplálékát, majd az otthagyott maradékon a dögevő ragadozók civakodnak, küzdve a túlélésért. Fantasztikus élmény volt ilyen közelről fényképezni a Masai Mara élővilágát. Egy egész hetet töltöttünk el Isten édenkertjében, felejthetetlen élmény volt.

Szöveg: Imre Tamás Kép: Imre Anikó és Imre Tamás fotográfusok

Tervezés Hely: Kelet Afrika, Kenya. Megközelíthetőség: Nairobi (Kenya) repülőteréről. Mit lehet fotózni: ragadozó emlősöket, növényevők millióit, madarakat és tájakat. Mit vigyünk magunkkal: nagylátószögű objektívet, minimum 300 mm-es teleobjektívet, lehetőség szerint 1,4x telekonverterrel; állványt; ND átmenetes szűrőt; memóriakártyát és akkumulátort, amennyit csak lehet. Szállás: a Masai Mara rezervátum nagyon széles választékkal rendelkezik az igényekhez mérten különböző kategóriájú szállásokból. A legjobb időpont: júliustól-szeptemberig és februártólmájusig, de egész évben lehet jó témákat fényképezni.

1/1000

0 sec f/4.5 ISO 640

Érdekes helyek

A SZEPESSÉG, SZLOVÁKIA KINCSESLÁDÁJA A Szepesség valóban gyönyörű és változatos természeti szépségeket kapott ajándékba. Északon a Magas-Tátra hatalmas és rejtelmes bércei, keletről a Lőcsei-hegység a híres Branyiszkóval, délről a Szepes-Gömöri-érchegység és a szomszédos Szlovák Paradicsom (Káposztafalvihegység) fantasztikus szirtjei és szurdokai képezik határát. Nyugati dombjai az európai vízválasztó részei.

Fuji Finepix S2 Pro Voigtlander 19-35mm 1/4 sec f/13

A szepességi folyók északra és keletre, míg a liptóiak nyugatra folynak. Szepes megye gerincét a Hernád és Poprád folyók alkotják, miközben a Poprád Szlovákia egyedüli olyan folyója, amely északra, a Balti tengerbe folyik. A folyók újra kitisztult vizükkel vonzzák a horgászokat. A Tátra a hegymászókat, télen a síelőket, de a mezei turistákat is hívja. Nem csupán a Szlovák Paradicsom, de hozzá hasonlóan a Magurántúl és a Pieninek is, egyedülálló szépségükkel turistacsalogató vidékek. Ezt szeli keresztül a Dunajec, ahol évszázados hagyományai vannak a tutajozásnak. Napjainkban kitűnő turisztikai attrakció. A folyó partján áll a híres Vörös kolostor, melyet a XIV. század elején alapítottak karthauzi szerzetesek. Az itteni lakosok gorál nyelvjárásban beszélnek, népi kultúrájuk gazdag. Az Érchegység évszázadokon keresztül bányászatával, nemesfémek-, réz- és vasfeldolgozásával nyújtott megélhetést települései lakosságának. Tűlevelű erdei, amelyek a Szepesség jelentős részét borítják, a lakosság megélhetésén kívül a turizmust is szolgálják. Hegyi tisztásait és rétjeit nyáron juhok és tehenek legeltetésére használják, télen pedig a havas sportokat szolgálják. Szepesség több védett növény és állat menedéke is - erről több természetvédelmi körzeten kívül három nemzeti park is tanúskodik: a Tátrai, a Pienini és a Szlovák Paradicsomi Nemzeti Park. A Szepességben mindig különböző etnikumú, nemzetiségű és vallású népek éltek - többnyire békességben. A szláv eredetű népesség régóta itt élt és a lakosság többségét képezték. A XII. századtól német telepesek érkeztek, akik a magyar királyoktól olyan kiváltságokat kaptak, amelyek alapján szabad királyi városok és falvak sokasága létesült, jelentős iparos réteggel és kereskedelemmel. Ők voltak a szepességi szászok. Bizonyára a határőröket is a XII. században telepítették ide a magyar királyok. A terület északi peremén élő lakosok - a gorálok - nyelvjárása a lengyel nyelvre hasonlít. A XIV. századtól a magasabban fekvő helyeket ruszin és ukrán bevándorlók kezdték betelepíteni.

Canon EOS 5D, EF 24-70mm f/2.8 L USM 1/8 sec f/14 ISO 100

Canon EOS 5D, EF 24-70mm f/2.8 L USM 1/25 sec f/8 ISO 100

Nyelvükön kívül kultúrájuk részeként magukkal hozták keleti vallásukat is. A Szepesség történelmi és művészeti értékek rendkívül gazdag kincsestára is egyben. Majd minden faluban található valami különös érték. Több szepességi műemléket az UNESCO a Világörökség részeként tart számon (Szepes vára, Zsigra, Dobsinai-jégbarlang). Nemzeti műkincsként tartják számon Lőcsei Pál mester művét, a lőcsei Szent Jakab templomot. A szlovák műemlék városok jelentős része a Szepességben található: Lőcse, Késmárk. A további emlékek sokaságáról, a gótikus és reneszánsz építészetről, szobrászatról, fal- és egyéb festményekről, az aranyművességről vagy más művésziparágról már ne is beszéljünk. A Szepesség néprajza változatos kultúra kialakulásához vezetett, figyelemre méltó a népi építészet, népviselet, szokások, népdalok és -táncok, a népművészet. Ezek mind harmonikusan illeszkednek be a tájba, az anyagi és szellemi kultúra szerves részei. A Szepesség emlékekben leggazdagabb városa Lőcse. A középkortól 1922-ig közigazgatási és kulturális központ, a történelmi Magyarország legjelentősebb szabad királyi városainak egyike volt. A másik művelődési központ, Késmárk a közelmúltig megőrizte német jellegét, iskolái közül kitűnt a német evangélikus líceum. A Szepesség vallási központja Szepeshely volt, a XII. századtól a szepességi apátság székhelye, ma püspöki székhely. Később további jelentős szepességi városok alakultak ki, melyeknek egy részét a magyar királyság Lengyelországnak adta zálogba 1412-ben. Ez az állapot 1772-ig állt fent. Nekünk fotósoknak különös kötödésünk van ehhez a vidékhez. Szepesbélán született Petzval József, az első fotográfiai célú objektív megalkotója. Emlékét múzeum őrzi a településen.

Szöveg és kép: Szabó Béla www.belafoto.hu

Canon EOS 5D, EF 24-70mm f/2.8 L USM 1/160 sec f/10 ISO 100

Somodi Ferenc

1975-ben születtem Kecskeméten, egy tanyán nőttem fel és élek azóta is, feleségemmel, két gyerekemmel. Itt gazdálkodok, végzettségem szerint agrármérnök vagyok. Kis gyerekkorom óta figyelem a természet minden rezdülését, amely hamar az életem részévé vált. 14 éves korom óta természetfotózok minden szabad percemben. Fő témám a makrofotó (közelfelvételek), újabban a vízalatti makró, illetve a tájképek készítése. Több díjat nyertem nemzetközi és hazai természetfotós versenyeken, az Európai, és a Magyar Év Természetfotósa pályázatokon. A Magyar Sajtófotó pályázaton 2009-ben „Az év legjobb vidéki fotóriportere” díjat nyertem el. A kezdetektől elhívatásomnak tekintem, hogy képeimmel Isten dicsőségét szolgáljam! „Mert aki nyitott szemmel és nyitott füllel közeledik a természethez, az előbb-utóbb szívét is kénytelen előtte kitárni. Fejét meghajtja a természet csodája előtt, lelkes tanítványává, bizalmas barátjává, „természet gyermekévé” válik. Az „anyatermészet” pedig nevéhez illően örökbe fogadja, szívébe zárja. Állandó lelki támaszt, vigaszt és megnyugvást biztosít neki. Mert van-e az élet marcangolta embernek különb patikája, gyarló értelmének bölcsebb tanácsadója, istenkereső lelkének áhítatosabb temploma az erdő magányánál?” Széchenyi Zsigmond

Portfolió

Patakparti téltemetõ

Erdõ m

mélyén

Pillan

ngรณk

Gyalui-H

Havasok

Sรกrga

a-kék

Zรถld-

-sรกrga

Kajs

szifa

Boldog

g bĂŠka

Canon EOS 5D, EF 2,8/15 Fisheye

10 sec f/22 ISO 50

FotĂłsuli

Egy kis fekete-fehĂŠr gyakorlat

rovat szponzor:

Canon EOS 5D, EF 2,8/24-70 L USM 15 sec f/22 ISO 50

Egy korábbi lapszámban (2011/3.) már írtam a fekete-fehér fényképezésről. Szó volt benne arról, hogy miként gondolkodjunk, milyen lehetőségek vannak egy jó monochrom kép létrehozására. Most a gyakorlatban szeretném bemutatni, miként készíthetünk egy szép fekete-fehér fotót. Évek óta járok a Bakonyba, fényképezem természeti szépségeit, értékeit. Ez alatt megszámlálhatatlan képet készítettem.

Ebből az anyagból az év második felében fog megjelenni a könyvem „A Bakony -Rómer Flóris nyomában fényképezőgéppel” címmel, emléket állítva a nagy tudósnak, aki elkészítette e vidék első tudományos leírását 1860-ban. Az egyik kedvenc helyem a Gaja patak völgyében található. Az ember a vízesés alatt törpének érzi magát a hatalmas sziklafalak tövében. A patak több méter magasból zúdul alá. Hóolvadáskor,

Canon EOS 5D Mark II, EF 2,8/70-200 L USM 8 sec f/32 ISO 50

eső után tombolva, máskor békésen, de mindig van vize. Ide invitáltam egy társaságot tavaly ősz folyamán egy fotózásra. Csodálatos hely. Ekkor készültek az alábbi képek. A felvételek RAW formátumban készültek, pontos Exif adatok a képeknél olvashatók. A felvételeket a Lightroom segítségével dolgoztam ki, kihasználva a program határérték jelzéseit. Törekedtem a minél szélesebb tónustartomány

megjelenítésére. A feldolgozás során ügyeltem arra, hogy kilyukadás ne nagyon legyen. Amennyiben valamilyen oknál fogva ezt nem sikerült megoldani, azt a Photoshopban kiretusáltam. A színeket a Prefence/Vibrance beállítás segítségével szoktam élénkebbé tenni. Ha szükséges, akkor használom a Prefence/Saturation beállítást is. Az így létrehozott képből kiexportálok 16 bit színmélységgel rendelkező TIF állományt.

Canon EOS 5D Mark II, EF 2,8/70-200 L USM 30 sec f/10 ISO 100

Ezen elvégzem a szükséges retusálásokat az érzékelőn lévő porszemek eltüntetését. Amennyiben van valahol zavaró kilyukadás, azoknak a javítása, eltüntetése is ekkor történik meg. Az esetleg előforduló olyan szükségtelen elemeket is eltüntetem, amelyeket a helyszínen nem volt lehetőség kikerülni, például belógó faág, esetleg ott lévő szemét, stb. Azt gondolom, inkább vállalom az utólagos munkát, mint, hogy rongáljam a természetet azzal,

hogy a zavaró ágat letöröm. Így lesz egy kidolgozott színes alapképem 16 bit színmélységgel. Ha szükséges, ezt is bármikor fel tudom használni. Ezt követően a Photoshop Image/Adjustments/Black&White funkciójának segítségével beállítom úgy az árnyalat viszonyokat, hogy egy szép, tónusgazdag képet kapjak. Itt a vörös – sárga – zöld – cián – kék bíbor színeket tudom monochrom tónusban állítani.

Canon EOS 5D Mark II, EF 2,8/24-70 L USM, ND 64 szűrő

A másik kedvenc fekete-fehér képfeldolgozási metódusom odáig megegyezik az előzővel, hogy a Lightroomból kibontott képet kiretusálom. Az így létrehozott kidolgozott képet a Silver Efex Pro programban nyitom meg. Ez kimondottan a monochrom képfeldolgozásra kitalált eszköz, kedvünkre válogathatunk a különböző előre definiált hatások között, s ezeket módosítani is tudjuk. Lehetőség van egy-egy jól sikerült beállítást elmenteni, majd ezt alkalmazni tudjuk a képeinkre,

118 sec f/16 ISO 100

mint saját beállítást, én is így tettem. Hosszas kísérletezés, finomítás során létrehoztam egy saját tónust, amely egy meleg árnyalatú feketefehér színvilágot ad. Szívesen használom ezt a monochrom világot. Remélem, hogy a fenti kis segítséggel újabb híveket tudtam csábítani a monochrom/ feketefehér képek csodás világába. Szöveg és kép: Szabó Béla

Rajasthani รถreg

Népek-kultúrák-városok

Pillantás Indiára Rajasthan, 4 rész.

Forgatag

A természet és a lélek egyensúlya

Tömeg a vonaton

A harmadik rész folytatásaként repülőnk ismét India fővárosában landolt, majd rögtön tovább vittek minket Delhi második legnagyobb vasútállomására. Aki szeretné Indiát igazán közelről megismerni, az üljön fel egy vonatra. Mi a legkeményebb változatot választottuk: éjszakai járattal közel 13 órát utaztunk Jodhpurba. A vasútállomáson a tömeg elviselhetetlenül nagy és a káosz számomra leírhatatlan volt. Mindenkinek a csomagjait egy hordár felkapta a fejére és úgy elszaladt vele, hogy azt sem tudtuk, hová viszi azt. Majd az előre megvásárolt helyjegyünket próbáltuk értelmezni, de számunkra megfejthetetlen jelzésekkel telerakva nem is oda szólt, mint ahová mi gondoltuk. A jegyeink másodosztályra szóltak, ez bizony nem a MÁV másodosztályának megfelelő minőséget jelentette. Az még hagyján, hogy a hálókocsiban nincsenek ajtók, hanem csak egy egyszerű függönnyel tudtuk magunkat elszeparálni, de még a folyosón is volt két ágy, ami egymás felett helyezkedett el. A tetejébe nemcsak mi, de a helyi lakosok sem tudták, kinek hová szól a jegye. Ez volt az a pont, amelynél kiakadtunk. A kalauz, amit tudott, helyrehozott. Vicces volt: az egyik utastársammal szembeni ágyon négy gyerek és két felnőtt aludt, egyetlen helyen). Az éjszakában az volt a legrosszabb, hogy mindenki kijárt wcre, és olyan szagok terjengtek a vonaton, ami csaknem elviselhetetlennek bizonyult. Ráadásul az új felszállók ki-be húzkodták a függönyöket, ahol aludtunk és benéztek, majd konstatálták, ez már tele van, akkor kerestek egy másik alvóhelyet, s ez így ment reggelig. Hulla fáradtan megérkeztünk, egy sofőr várt minket és autóval mentünk tovább szálláshelyünkre. A hotel nagyon egyszerű volt, de autentikus indiai bútorokkal berendezve, amely megmutatta nekünk, milyen is lehetett itt egy rádzsa élete -századokkal ezelőtt. Gyors kézmosás és mentünk le reggelizni. Sonkát tojással szerettünk volna kérni, de a pincér közölte velünk, hogy Rajasthanban nem esznek olyan ételt, aminek bármi köze van az állatokhoz.

Fรกtyol alatt

Elhagyatva

CsoportkĂŠp

Boldog gyerekek

Még tojást sem, hm, akkor maradt a toast és a lekvár, meg persze némi tea. Kérdezősködtünk, mennyire messze vannak a madarak innen. Nincs messze, mondták, de majd másnap meglátjuk. Reggeli után elmentünk felfedezni a területet és a helyi lakosokat. Nagyon nagy élmény volt látni az ittenieket, akik tényleg máshogyan néznek ki, mint azok az emberek, akiket eddig láttunk. A nők száriban voltak ugyan, de az arcukat eltakarva egy átlátszó fejkendőben közlekedtek, a férfiak pedig nagy bajusszal és mindenféle színpompás hatalmas turbánokkal a fejükön, szívtak valami füstölnivalót. Rajtunk kívül turista mondanom sem kell, sehol nem volt, így nem sok idő kellett, hogy mi legyünk a látványosság, és az egész falu rólunk beszélt. A helyi főutcán körbenéztünk, felkeltette figyelmünket egy kis bolt, amiben a földön ülve több férfi vízipipázott. Fotózgattuk őket és megkérdeztük, mit csinálnak. Természetes egyszerűséggel mondták: ópiumot szívnak és illedelmesen meg is kínáltak minket. Persze nem fogadtuk el, mondtuk, a mi kultúránkban ez nem szokás. Fotózás után napközben pihentünk egy keveset, majd elmentünk egy távolabbi faluba, ahol hallottuk, hogy van egy ember, aki szervezhet nekünk programokat. Némi beszélgetés után bemutatta nekünk azt a helyet, ahol ünnepnapokon és különleges alkalmakkor összejön a falu népe egy kis ópiumos beszélgetésre. Itt mindenki szív valamit, de hát - mondta nekünk ez itt egy megszokott tevékenység. Hamarosan a faluba kísért minket, ahol több idősebb ember is szívta füves cigarettáját, itt engedték, hogy fotózzuk őket. Annyira megtetszettünk nekik, mi idegenek, hogy mindenki összesereglett, és nem telt bele egy óra sem, már az egész falu velünk foglalkozott.

Bรถlcs รถregember

A fotózás után megegyeztünk, hogy másnap délután elmegyünk a sivatagosabb részekre, ahol öt tevehajcsár és két helyi indiai nő fog nekünk műsort adni. Másnap reggel hajnali 4-kor indultunk a darvak gyülekező helyére. Rajasthan arról is híres, hogy az itt áttelelő pártás darvak hatalmas számban fordulnak elő kis helyen. A sötétben kibotorkáltunk és egy helyi lakos házának tetejéről figyeltük az eseményeket. A házigazda megkínált bennünket teával és biztosított affelől, hogy jó helyen állunk, mert a BBC televízió társaság is innen filmezett, nem is olyan régen. Már kezdett pirkadni, amikor az égen megjelent az első darucsapat hatalmas krúgatások közepette. Nagyon izgultam, mennyire fognak közel repülni hozzánk, hiszen nyíltan álltunk a háztetőn, semmi álcaháló meg ilyesmi nem volt rajtunk. Meglepődtem, úgy 4-8 méterre a fejünk felett szállt el az első csapat. Óriási élmény volt, ilyen közel repülő darvakat még életemben nem láttam: lehetett hallani a szárnyaik csapását, érezni a sebességet, amivel elrepültek, egészen megszédített ez az érzés. Egy kisebb kört téve, tőlünk olyan 50 méterre le is szálltak. Kis idő elteltével már két-háromezer madár is ott volt egy helyre tömörülve. Azt néztem, mire várnak, aztán észrevettem, hogy be vannak etetve. Na, ez szép, persze hogy jönnek a madarak az ingyen élelemre! Berepülés és felszállás, ez ment folyamatosan egy falu szívében található kis területen. Az egyik ház tetejére felült egy kisfiú és reggeli fogmosás közben nézte a madarakat kb. 5 méteres távolságból. Ez igen, nálunk meg itthon 500 méterről elrepültek volna a madarak. Fotóztunk folyamatosan egészen nyolc óráig, majd egy szemvillantás alatt felszállt az összes madár és elrepültek. Kérdeztem, hová mennek, de a helyiek sem tudták, csak annyit mondtak, holnap ismét itt lesznek. Egész szezonban ide járnak, néha akár 10.000 madár is jön reggelente. Visszamentünk a szállásra, majd pihenő és ebéd után indultunk emberünkhöz, hogy elmenjünk a tevehajcsárokhoz és a táncos lányokhoz. Egy régi - nem tudom milyen típusú - dzsipbe beletuszkoltak minket. Aki kimaradt az utastérből, utazott a platón, de az is nagyon jó buli volt. Mentünk vagy másfél órát sivatagos helyeken, mire megérkeztünk egy indiai kis faluba, ahol csak az asszonyok és a gyerekek voltak otthon.

Holdfényben a darvak

Munka közben

Pártás darvak az etetőnél

Munka utáni lazítás

Közös helység egy ópiumos vízipipázásra

Falusi ház udvara ünnepi hennával díszítve

Tevés szekér repülőgép kerekekkel

Indiai asszony meríti a vizet

Rajasthani tevehajcsรกrok

Indiai lányok Rajasthani népviseleti ruhában

Igen takaros kis házakban laktak, meglepően tisztán tartott udvarukat egy különleges hennafestés díszítette. Utóbb megtudtuk, hogy ünnepnapokon szokták díszíteni a házak előterét ilyen látványosan. Kicsit fotózgattunk, és induláskor két gyönyörű indiai hölgy csatlakozott hozzánk, akik szépen fel voltak öltözve helyi népviseletbe, majd ismét útra keltünk, utaztunk egy órát, mire megérkeztünk arra a helyre, ahol már vártak minket a tevehajcsárok. Rajasthanban, Puskar városban van a világ egyik legnagyobb tevehajcsár versenye és fesztiválja. Elmagyarázták, hogy a teve itt nagy becsben tartott állat, teherhordásra is használják. Érdekes volt látni a nagy gumikerekeken álló szekeret, amit egy teve húzott. Kísérőnk elmesélte, hogy ezek a kerekek a régi, forgalomból kivont repülőgépek gumikerekei. Milyen ötletes tud lenni az ember, ha gondolkozik és nem a szemétbe dobja a feleslegessé vált dolgait! A program részeként a lemenő nap fényében elkezdték a tevéket hajtani a helyiek, ami nagyon látványos volt az ellenfényben és a poros sivatagi környezetben. Ahhoz, hogy jó hátteret kapjunk, fel kellett állnunk a dzsip platójára, így izgalmas és szép képeket lehetett fotózni. Miután a tevék már kellően elfáradtak, a lányok következtek: indiai zenére járták a néptáncukat hatalmas pörgésekkel, díszes láncokkal kiegészítve látványos fotótémát kínálva nekünk. Miután a nap lement, hamar hűvös lett a levegő. Visszautunk a platón már nem volt olyan jó kedélyű, mint idefelé. Kísérőnknek és a lányoknak is megköszöntük a szép, tartalmas műsort és a jó fotózási lehetőséget. Itt tartózkodásunk alatt még egy párszor kimentünk hajnalban darvazni, közben a helyi lakosokkal is összebarátkoztunk. Nagyon kedves és barátságos embereket ismerhettünk meg Rajasthanban. Aztán elérkezett az idő, hogy visszatérjünk Jodhpurba. Itt még volt lehetőségünk egy rövid városlátogatásra, aztán következett a visszavonatozásunk Delhibe. A csapat nagy részének véget ért indiai útja, de egyik útitársunk még kint maradt, akinek tollából a következő, egyben befejező részt fogjuk Önöknek bemutatni India egy másik tájegységéről. Folytatása következik!

Szöveg: Imre Tamás

Tippek-trükkök nyári fotózás

A nyár nem tartozik a kedvenc fotózási időszakaink közé. Csak kínszenvedések árán lehet a felkelésben megelőzni a Napot, hamar az ég tetejére hág, csúnya kékesfehérré változik a fénye, túlságosan erőssé válnak a kontrasztok, ezzel szemben nagyon lerövidülnek az árnyékok. A fülledt időben már a közepes távolságban levő tájrészletek színei is elvesznek a kék párában. Némi kárpótlást az jelent, hogy a naplemente időpontja is kitolódik. Viszont nyáron van a legtöbb időnk, főként júliusra, augusztusra esik a szabadságolások időszaka. Sok családnak van módja és lehetősége távoli, egzotikus tájakat felkeresni, s a nyaralás alkalmával számos fotográfiát készíteni. Cikkünkben arra szeretnék rámutatni, hogy idehaza, Magyarországon is akad nyáron megörökíthető, hálás fotótéma.

Gabonatábla, gabonatarló Dombvidéken, Úny határában találtam rá erre a terjedelmes gabonatáblára. A látványos, ferde hullámsávos felhőzet miatt gondoltam arra, hogy a kép mintegy 60 százalékát az égbolttal töltöm be. Az ég részletgazdagsága folytatódott a talajon is. A felhők árnyékoló hatása megmutatkozott a gabonatábla egyes sávjainak tónusaiban, de más is meghatározta a színeket, árnyalatokat. © Krivánszky Árpád Canon EOS 30D, EF 3,5-4,5/28-105 mm f/16 1/40 s ISO 100

A még nem teljesen érett táblában az eltérő mikroklíma más-más érési fokot, következésképp színárnyalatot eredményezett. A talajhullámok dőlésszöge - a fotós felé lejt, vagy épp ellenkező irányban – is különféle árnyalatokat hozott létre. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a környezetéből zöldes árnyalattal is kiemelkedő kanyargós traktornyom vezető vonalat képezzen a kis házakkal ékeskedő távoli dombtető felé, a lejtést pedig ellensúlyoztam a bal oldali, útmenti facsoporttal. A kívánatos nagy mélységélesség érdekében szűk rekesszel, állványról fotóztam. Aratás után is érdekes, grafikus látványt nyújt egy búzatarló szabályos soraival, elszórt báláival, különösen akkor, ha hullámos tájon terül el. A vetéssorok irányába néztem az objektívvel. A részlettelen ég és a látóhatár menti épületek miatt úgy döntöttem, hogy teljes egészében elhagyom az eget és teleobjektívvel csak a talajhullámokra koncentrálok. Azt is felfedeztem, hogy a learatott gabonatábla oldalirányban is lejt, mégpedig ellentétes irányban.

rovat szponzor:

FOTÓOKTATÁS.HU

Kiválasztottam az előtérben egy jobbra dőlő bálasort, a hátul sorakozó talajhullámok viszont már balra lejtettek. A tarló sárgás színét szinte arannyá erősítette az alacsonyan álló Nap, amely hosszú árnyékokat rajzolt keresztirányban a táblára. Bizony, vigyázni is kellett arra, hogy ne kerüljön egy bálának csak az árnyéka a képre (a nem 100 százalékos kereső miatt még így is előfordult, hogy kicsit vágni kellett a kép szélét). Állványról, szűk rekesznyílással dolgoztam.

Napraforgók A napraforgótáblákat a reggeli vagy délelőtti órákban érdemes fényképezni, mert ekkor süti a Nap a tányérokat. Azonban délután is fotózhatunk szép részleteket, mert a napraforgó tányérokon átsüt az ellenfény, a szomszédos virágok pedig megderítik egymást. Megfogott a napraforgó virágának szépsége, a sötétebb virágközepet lángnyelvszerűen övező sziromkoszorú. A hangulatot igyekeztem a kompozíció helyes megválasztásával is visszaadni. Az egyetlen teljes virágtányért középtől kissé balra helyeztem el, ennek látványát egészítik ki a csak részlegesen látható környező napraforgó fejek.

Ellipszis Ha valamilyen mértanias, zárt formát sikerül megörökíteni a fotón, az mindenképpen a felvétel javára válik. Sokszor a véletlen segít hozzá ehhez. A somogyfajszi mesterséges tavak mellett kószáltunk vízimadarakat keresve, amikor átnézve a túlsó partra azt láttam, hogy az alacsonyabb-magasabb fák, bokrok és a tükörképük együtt egy szabályos ellipszist alkot. Miért mondom, hogy a véletlen segített? Mert ha pár méterrel előbb tekintek fel, a jobb oldali fatörzsek elmetszették volna a képet, ha néhány méterrel később, akkor pedig olyan rés nyílik a fák között, amely szétzilálja a szabályos ellipszist. A részletgazdag tükörképhez az kell, hogy a túlpartot süsse a Nap, a tükörkép élessége viszont nagyban függ a szélviszonyoktól.

Erdőrészlet kék „köddel” Nyáron természetszerűleg ritkábbak a ködök, mint más évszakokban. Akadhat olyan helyzet, ami a ködös tájat idézi fel. Az egyik mátrai patak mente kedvelt nyári piknikezőhely, ahol gyakran sütnek pecsenyét. A fák között felszálló kékes füst a ködöt idézi. Ugyanúgy átsüt rajta az ellenfényes Nap, megjelennek a látványos fénypászmák. Már csak ki kell várni a megfelelő pillanatot és exponálni.

Canon EOS 30D, EF 3,5-4,5/28-105 mm

Holdas táj

A látóhatár fölé méltóságteljesen emelkedő telihold fényképezése hálás téma, ha megfelelően érdekes az előtér, mint ezen a kacskaringós nógrádi búzatarlón. Előfordul, hogy hosszabb időt kell várni, amíg a látóhatár környéki felhőkből, párákból kiemelkedik égi kísérőnk, sok esetben rögtön nem is teljes terjedelmében. A „kék óra” kezdetén, közvetlenül naplemente után a kelő Hold fénye az égboltéhoz képest halovány lehet. A kékórás időszak közepe táján, naplemente után 15-25 perccel legkedvezőbb a helyzet, mert később a Hold fénye már sokkal erősebb lesz az égbolténál és a színe sem lesz már olyan szép sárgás-vöröses.

Párzó sakktáblalepkék A sakktáblalepkék rajzási időszakának elején könnyűszerrel találunk egészséges, ép szárnyú példányokat, amelyeket meg lehet fényképezni táplálkozás, virágon való pihenés közben. Ha még szerencsésebbek vagyunk, akkor párzás közben is megörökíthetjük e látványos mintázatú lepkéket. Óvatos mozgással közelítsünk hozzájuk, ekkor a párzás hosszabb ideje alatt módunk nyílik arra, hogy kiválasszuk a legkedvezőbb rátekintési irányt és biztosítsuk a nyugalmas hátteret, amely a kép szempontjából ugyanolyan fontos, mint a főtémánk. A késő délutáni, kiegyenlített fény is segítette a tetszetős fotó elkészítését. © Suhayda László Canon EOS 5D Mark II, EF 100 mm f/2,8L Macro IS USM f/5,6 1/800 s ISO 640

Ürge

Ez a fürge kis rágcsáló föld alá épített járatokból álló telepeken él, sokadmagával. Kíváncsi természetű, ezért óvatos mozgással, kúszással annyira meg lehet közelíteni, hogy nagyobb teleobjektívvel szép felvételeket lehet készíteni róla. Bundája színe a nyár előrehaladtával a kiszáradó gyepek színéhez egészen hasonló lesz. Sajnos meg kell békülni azzal, hogy a háttér adott, annak esetleges kuszaságát el kell fogadnunk. Rövid expozíciós időket kell választani, mert az ürge gyors mozgású állatka. A csapatban mindig van egy-két őr, melyek két lábra állva fürkészik a környéket, riasztó füttyükre az egész kompánia pillanatok alatt eltűnik a földalatti járatokban. Általában nem a fotóstól riadnak meg, hanem a levegőben feltűnő ragadozó madártól. A veszély elmúltával tovább zajlik a kolónia megszokott élete.

Sisakos sáska Ez az őskori kinézetű rovar a száraz, meleg, füves, síkvidéki területeken él, ilyen helyen riasztottuk fel lépéseinkkel, erre egy tiszta, homokos területen szállt le. Az erős napfény miatt derítésről kellett gondoskodni, amire jelen esetben sokkal megfelelőbb volt a vaku, mint egy derítőlap, amelynek a nagy, fényes felülete megriaszthatja a modellünket, s az elugrik a fotózás szempontjából kedvező helyről. A homokfelszín és a száraz növényzet monokróm hátteréből szépen emelkedik ki ez a furcsa külsejű jószág. Ha lehetőségünk van rá, többféle nézőpontból készítsünk róla képeket, s utólag válasszuk ki a minden szempontból legelőnyösebbet.

Homokliliom képpár Az ágas homokliliom egy bokor előtt virult, így mód nyílt rá, hogy kipróbálhassam, egy részlete hogyan néz ki különböző tónusú hátterek előtt. Ehhez csak kevéssé kellett elforgatni az objektívet, illetve kicsivel arrébb tenni az állványt. Az egyik képen a bokor ritkásabb ágai közötti világosabb háttérre lehetett rálátni, míg a másikon a bokor árnyékos oldala képezte a hátteret. A két fotó teljesen eltérő hangulatú lett, dacára annak, hogy ugyanazt a növénykét ábrázolja.

Sallangvirág Mérsékelt égövünk talán legkülönösebb külsejű, előkelő virága a júliusban pompázó termetes növésű sallangvirág. Meg lehet örökíteni a teljes növényt, de a virágok mintázatának, az extrém hosszú mézajkaknak a szépségét akkor tudjuk igazán visszaadni, ha csak a virágfürtöt fényképezzük meg. Ekkor ügyelni kell arra, hogy a virág szárát ne vágjuk el élesen a kép alján (a rátekintési irány helyes megválasztásával és a tág rekesznyílások használatával). Ha van rá lehetőség, kompozíciós szempontból kedvező, ha egy másik virágzat is látszik életlenül a háttérben. Az ellenfényes helyzet miatt deríteni kell a virágzat árnyékos részeit.

Szalmavirág

A szalmavirág a nyár folyamán élőhelyein tömegesen fordul elő, amit fel lehet használni a háttér megtervezésekor. Két virágot helyeztem el hangsúlyosan az előtérben, a bal oldalit teljes élességgel, a jobb oldalit pedig kissé életlenül. A szépen szétdobott, impresszionista festményekre emlékeztető hátteret a zöld növényzet és az abból kikandikáló rózsaszíneslilás virágfejek alkotják. A színkontraszt és az érdekes virágszerkezet emeli a kompozíciót. Amire ügyelni kell: kemény, erős világításban a fénylő virágszirmok könnyen kiéghetnek. Várni kell a lágyabb fényre, vagy diffuzorral érdemes csökkenteni és szétszórni a Nap erős fényét.

Vízcseppes gombák

A makrovilág szépségei a nyári időszakban is várnak bennünket. Erre a gomba trióra sűrű fenyveserdőben, mohaszőnyegen találtam rá, gyenge fényviszonyok között. A kevés és kiegyenlített, nem kontrasztos fény nagyon alkalmas úgy a moha, mint a vízcseppek fényképezésére. E kis gombák hossza nem több, mint két centiméter, a fejük pedig nem nagyobb egy borsószemnél. A vízcseppekben gömbszférásan torzítva tükröződik vissza a szép környezet. Ezek a makro témák „nem szaladnak el”, van idő arra, hogy a fotós alaposan végiggondolja és változatos beállításokon keresztül megvalósítsa a legszebb kompozíciós elrendezést. A hosszú expozíciós idők miatt állvány szükséges.

Kornistárnics Hegyvidékeken már augusztustól virágzik az előkelő megjelenésű kornistárnics mélykék, türkiz pettyezésű, felfelé tekintő szűk kelyheivel. Ha szerencsénk van, a háttérben találunk - az élességi tartományon kívül - sárga színű virágot, amely éles színkontrasztban áll a virág kékjével. A hosszú virágfüzérből célszerű csak a hajtáscsúcs környékén nyíló virágokat megfényképezni, különben az egyes virágkelyhek túl kisméretűek lennének, illetve az alsó szakaszon már hervadófélben lehetnek a virágok. Tájfotózáshoz vigyünk magunkkal nagylátószögű- és teleobjektívet is, legyen nálunk polárszűrő, szürke átmenetes szűrő. Az apróbb témákhoz kell a makroobjektív, vagy egy jó minőségű tele közgyűrűsorral. Derítőlap, diffuzor is legyen a fotós táskánkban, hátizsákunkban. Jó, ha van állványunk és kioldózsinórunk. Szép fényeket! © Krivánszky Árpád Canon EOS 300, EF 2,8L/80-200 mm+közgyűrű f/4,5 1/90 s Fujichrome Velvia 50

Szöveg és kép: Krivánszky Árpád és Suhayda László

Élet a vízfelszín alatt Bálna vs. Pygmy csikóhal

Komolyan elgondolkoztam az elmúlt évek alatt, hogy a jövő sajnos nem a “nagyhalas” merüléseké. A legtöbb búvár mindig valami ÓRIÁSIT szeretne látni a víz alatt. Delfineket, barrakudát, cápát - fogalmazhatunk úgy is, szinte mindegy, hogy mit, csak valami NAAAAAGY legyen. Viszont jó pár száz merülés után valahogy ez a dolog kezd megváltozni... Elkezdjük felismerni a makró világ szépségeit, és betekintést nyerhetünk a szellemtűhalak, pygmy csikóhalak, harlequinrákok eddig még nem látott titkos világába. Ezidáig mindig csak a kéket néztük, hogy mikor tűnik fel valami, és minden merülést új helyszínen szerettük volna végrehajtani. Pedig csak lassabban kell úszni és figyelni, mert így akár pár négyzetméternyi korallzátony is bőséges látnivalót kínálhat akár több merülésre is. Miért is mondom ezt? Sajnos az elmúlt évek alatt a nagyhalak szinte kihalófélbe kerültek, ritkán találkozhatunk tonhalakkal, vagy egyéb nyíltvízi fajokkal a merüléseink során. De gondoljunk bele, mikor is láttunk utoljára több száz vagy esetenként ezer egyedből álló tornádószerűen kavarodó barracuda rajt Egyiptomban? Vagy tüskés makrélákból álló rajt? Sajnos ezek a látványok eltűnőben vannak a búvárok szemei elől. A környezetszennyezés, a globális lehalászás, a dinamit okozta károk lassan visszafordíthatatlan folyamatokat okoznak a világ tengereiben. Vagy olyan távoli helyekre kell utaznunk mint például Cocos vagy Malpelo, netán Francia Polinézia, ahol ezeket a problémákat már hosszú évekkel ezelőtt felismerték, pénzt és energiát áldoznak a védelemre.

Bahama

De meddig tartható ez fent mondjuk a kolumbai Malpelón, ahol a nemzeti parkok határait tüzérségi ágyúval és helikopteres őrszolgálattal kell megvédeni a félelmet nem ismerő halászhajóktól? Csak vizsgáljunk meg gondolatban egy olyan üzleti modellt, ahol egy több millió amerikai dollárt érő modern halászhajó megtérülése 1-2 év! Hiszen a fogást - már feldolgozott állapotban - csak át kell rakni egy teherhajóra, és nem is kell hosszú hónapokig visszatérnie a kikötőbe. Vagy egy olyan világban, ahol a civilizációtól távoli helyeken a kezdetleges módszerekkel dolgozó halásztól 1 kilogramm cápauszonyt 100 euróért vesznek meg, majd a cápauszony-levest árusító éttermek több mint ezer eurós bevételre tesznek szert, mert valaki kitalálta, milyen jó és “egészséges” ez az ínyencség? De ne menjünk messzire, maradjunk a szép Európai Unió határain belül: a világ harmadik legnagyobb cápauszony importőre Spanyolország.

Bahama

Ez azért mindenképpen elgondolkodtató. Véleményem szerint a közeljövőben, ha különleges, egyedi élőlényeket szeretnénk látni, akkor a makró világ felé kell fordulni... Nézze meg mindenki a saját szemével, és ígérhetem, ez is hasonló izgalmakat kínál, mint egy “nagyhalas” merülés. Csak nyissuk ki a szemünket, szerezzünk be egy határozót és élvezzük a merülést - hiszen ez még mindig csodálatos!

Szöveg és kép: Selmeczi Dániel

Gyakorlati fotós tippek utazóknak

A digitális fotózás kezdôknek címû könyv II. része Tükörreflexes fotózás digitális géppel HD-videó melléklettel – 2012-es kiadás

Digitális fotózás kezdôknek 2012

Tájak, városok digitális fényképezôgéppel

Makrofotózás és Teleobjektíves fényképezés

A kezdô fotósok útikalauza

Fogy. ár: 3490 Ft

Fogy. ár: 3790 Ft

Fogy. ár: 3490 Ft

Interneten: 2250 Ft + postaköltség

Interneten: 2450 Ft + postaköltség

Interneten: 2250 Ft + postaköltség

Keresd a könyvesboltokban, vagy nézz rá a weboldalunkra: www.fotoszakkonyv.hu Rendeld meg postai utánvéttel a következô e-mail címen: dfoto@digikabel.hu

könyvajanló Mészáros László: Természetfotózás

Mindig örömmel tölt el, ha egy kedves kollégának könyve jelenik meg. Különösen boldog vagyok, ha ráadásul szűkebb hazámbéli, azaz Győrben élő alkotóról van szó. Így voltam ezzel akkor is, mikor hírét vettem, hogy kedves barátomnak, Mészáros Lászlónak megjelent a 20. könyve. Büszkén vettem kezembe a dedikált kötetet. Mit mondjak, nem mindennapi teljesítmény, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ebből 19 kötet 1998-tól kezdve jelent meg. Kezembe véve a könyvet, egy életműre való visszatekintéssel találkoztam. Egy olyan kötettel, amelyben a szerző előveszi kedvenc képeit és emlékezik. Emlékezik arra a fél évszázadra, amelyet a fényképezőgép mögött töltött. Tette ezt úgy, hogy a fotográfia megmaradt szerelemnek és nem megélhetést jelentett

számára. Közben választott hivatásában, az állatorvosi szakmában is komoly sikereket ért el, igazgató főállatorvosként vonult nyugdíjba, magas minisztériumi kitüntetéssel, egy évtizeddel korábban. A nyugdíjas évek új lendületet adtak számára. Most már csak a szerelemnek, a fényképezésnek szentelhette életét. Végigjárta a Duna vonalát a forrástól a torkolatig. Végig követte a Tiszát. Körbeutazta a történelmi Magyarországot. Ezekből könyvek születtek. Most pedig a huszadik kötettel egy összefoglalót készített. Fogadják szeretettel. Megvásárolható az Alexandra könyvesboltokban, 3990 Ft-os áron. Szöveg: Szabó Béla

A DUNA-DELTA Fotós szempontból -- mind tájképileg, mind az élővilágot tekintve -- a Duna-delta volt számomra a legegzotikusabb, legérdekesebb szakasza a Dunának. Hidak nem lévén, a Deltában csak vízi járművekkel, hajóval, csónakkal vagy komppal lehet közlekedni. Egyik hajnalban komppal akartam átkelni a Szent-György-ágon Nufar falucskánál. Az első komp hat órakor indult volna a kézzel történt kiírás szerint. Háromnegyed hatkor már ott várakoztam, de kiderült, a komp ekkor már elindult --, talán fontos személy lehetett rajta, akinek sürgős volt az útja. Vígaszként szép felvételt tudtam készíteni a távolodó kompról Ha időben indul, nem születhetett volna meg a képem. Egyébként a következő komp nyolc órakor indult! A várakozás alatt eszembe jutott, hogy egyszer Ausztriában, Sankt Lorenznél annyira belefeledkeztem a parton álló románkori templom fényképezésébe, hogy mire a közeli

kompkikötőbe értem, a vizijármű -- másodperc pontossággal indulva --, már mintegy ötven méterre eltávolodott a parttól. De rögtön visszafordult, amint engem megláttak. A komp padlója ragyogott a tisztaságtól, virágládákban gyönyörű muskátlik víritottak, a komp irányítója makulátlan egyenruhában volt. Ez a két komp -- ott Ausztriában és itt, a Duna-deltában --, akár a két világ szimbóluma is lehetett volna! Számomra teljes meglepetés volt a Deltában a bütykös hattyúk hatalmas tömege. Vonulási időben több tízezerre tehető a számuk, de nagyon sok itt marad költeni. Jobboldali képünk repülő bütykös hattyúkat ábrázol. A képet az ún. húzott technikával készítettem; hosszú expozíciós idővel, szűk blendével, Fujichrome Velvia filmre. ^ Canon EOS 1V Sigma 80-400mm/4-5,6 Nikon F100 Nikkor 300mm/2,8 >

A HOLT-RÁBCA FŰZFÁI Korábban a Hortobágy, Erdély , majd a Duna és a Tisza mente, később pedig az egész Kárpát-medence lett fotós tevékenységem színhelye. Fotós pályám legelső állomása ötven évvel ezelőtt a Holt-Rábca vidéke volt, most életem ajándékának tartom, hogy időm java részét újra itt tölthetem. Számomra most ez az a terület, ahol szabadon és kedvemre dolgozhatok. De ötven év alatt teljesen megváltozott itt minden: a vizenyős rétek egyre szárazabbak lettek, kaszálóvá és legelővé alakultak. Néhány éve a legelő állatok is eltűntek, elvitte őket a globalizácó. Ma már a rétek legnagyobb részét le sem kaszálják, nincs miért. A vadnyulak eltűntek, lábnyomaikat már csak archív képeim őrzik. A vízhiánnyal egyenes arányban elfogytak a nedves rétek madarai is, nincs goda, nem hallani a bíbicek jajgatását, a piroslábú cankók csilingelő hangja koratavasszal nagyon hiányzik. Viszont tucatjával lehet nagykócsagot és szürkegémet látni, bizonyára a Hanság területén lévő fészek telepeikről jönnek táplálkozni. Szinte minden alkalommal látok fekete gólyát is a gyérülő számú fehér gólyák mellett. A holtágakon a vízfelület egyre csökken, a széli részekről fokozatosan előrenyomul a nád és a káka. Sajnos végleg eltűnt a vízi boglárka és a békaliliom. A lapályokon májusban mindenütt a sárga nőszirom virít, az alacsonyabb réteken egyre gyakoribb a nyári tőzike. A szárazabb réteket ellepte a réti iszalag és a kutyatej, szerencsére a réti margaréták szép csoportjai mind megmaradtak. Ami viszont nem változott, az a táj szépsége. Most élvezem igazán az évszakok változatosságát, a naponta megújuló tájat. Nagyon szép feladat számomra egy szívemhez közeli holtág természeti szépségeinek megörökítése az évszakok változásában.

De most más szemmel nézem a vidéket és ma már csak digitális géppel örökítem meg az itt látottakat. Mindig nálam van a Canon kamerám halszem, szuper nagylátószögű, normál zoom, macro és teleobjektívekkel. Így bármi felmerülő feladatot meg tudok oldani, ráadásul mindjárt ellenőrzöm a felvételt a monitoron, és mindenre kiterjedően azonnal korrigálhatom. Istenem! Sokszor elgondolom, ilyen felszereléssel, ennyi idővel és ilyen tapasztalatokkal mit tudtam volna ötven évvel ezelőtt fotózni, micsoda képeket tudtam volna itt csinálni! A Holt-Rábca mentén régóta kedvenceim a fűzfák. Szinte darabra ismerem már valamennyit, és sorsukat is figyelemmel kísérem. Most is szépen sorbaállnak, úgy üdvözölnek minden alkalommal. Öreg fűzfáimból több kipusztult ugyan, de van még elég, egyenlőre dacolnak az idővel. Viszont senki nem botolja őket, nincs már szükség kosárfonásra sem. Így aztán évtizedek óta kedvükre nőnek az ég felé. Tudatában vannak, hogy mindannyiukra a lassú halál vár. Egy eltűnő világ tanuivá váltak. De viselik a nehézségeket, évről-évre megújulva. Lelki szemeimmel látom, amint a vizek partján állók várják az életet adó vizet. S amidőn a tavaszi áradás és a napsugár is megérkezik, virágba borul a táj, fűzfáim fiatalos kedve is visszajő! Szépségük -- akár az olajfáké -- a korukkal egyre csak nő. Sajátos, semmivel össze nem hasonlítható formai szépséget hordoznak. és festői képek készítésére inspirálnak. Tiszta szívemből kívánom kedves fűzfáimnak., hogy még sokáig, sokunk örömére őrizzék meg szépségüket. A felvételek Canon EOS 7 D digitális géppel készültek.

Hansági erdők A 19. század elején a Monumenta Hungaricaban a Hanságot A Hanságnak egykoron leginkább elterjedt és hírnevet adó még úgy jellemezték, mint ahol csak savanyú sás, és nád létezik. fája a mézgás éger volt. A legszebbek ezek közül a nyugati mePedig a vadvizek, mocsarak mellett voltak itt ősi égerlápok és dencében lévő kapuvári Égererdő és a Csíkos éger területén fűzlápok, és a mára majdnem kipusztult nyírlápok is. Fenti nőttek. A megváltozott vízviszonyok miatt mára csupán az képünkön egy régi nyírláp maradványát láthatjuk, a háttérben utóbbi erdő mélyebben fekvő részein maradtak meg az égerfák. bokorfüzes társulással, rekettyefűz bokrokkal. A Hanságban a Ebből láthatunk egy részt a fenti téli képünkön. fás területek aránya egészen az 1960-as évekig csekély volt -- a A hanyba menet mindig elmentem a lébényi őstölgyes ligeterdő mellett és nagy kedvvel fotózgattam itt. A hóvirágok, az odvas lecsapolásokat követően nőtt csak meg az arányuk jelentősen. A keményfás ligeterdők azonban nem a régi tőzeg eredetű talajon keltikék, a tavaszi csillagvirágok és az ibolyák mezőit májusban telepedtek meg, hanem a kiemelkedő dombokon. A kőris és a illatos gyöngyvirág szőnyeg váltotta fel. Hasselblad 50C/M Carl Zeiss Planar 100mm/3,5 tölgy alkotta erdők közül a lébényi a legszebb .

^ Exacta Varex IIa Carl Zeiss Tessar 50mm/2,8

Hasselblad 500 C/M Carl Zeiss Planar T* 100mm/3,5 >

HORTOBÁGY

A szemem elé táruló töretlen látóhatár –a Hortobágynak számomra ez az egyik legnagyobb varázsa. És a hatalmas virágmezők! Mint a jobboldali képemen látható májusi kamillafolyás. És az egyedülállóan gazdag madárvilág, amely oly sok érdeklődőt vonz ide. Azután itt vannak a természetes környezetükben élő őshonos állatfajtáink: a fenti légifelvételen látható, a régmúltat idéző szürke marhák. Azután a nóniusz ménes, a csodaszép rackajuhok, és a magyar kutyafajták. És itt vannak a pusztában élő emberek; nyíltságukkal, barátságukkal, szikárságukkal, élni akarásukkal. Nem csoda hát, hogy a Hortobágy lett a szívem csücske. Menthetetlenül megszerettem a pusztát és mint ahogyan a tiszta forráshoz igyekszik a szomjas utazó, úgy jártam ide egy emberöltőn keresztül. Kutatni a puszta titkait, s megörökíteni ritka pillanatait. A töretlen látóhatár a szabadságot és a korlátlan lehetőségeket is jelentette számomra. Szabadon kószálhatott itt az ember. És a puszta mélyén csak a gondolataival és a Teremtővel volt együtt. Éjszaka itt lehetett a legjobban a csillagos ég látványában, és a Tejútban is gyönyörködni. S amidőn egy éjszakát a csillagos ég alatt, a szürke marhák között, pásztortűz mellett, suba alatt fekve, Fekete Jóska gu-

lyás társaságában künn tudtam tölteni, megérintett az ősrégi pásztorélet utólérhetetlen szépsége. Hirtelenjében csak ennyit tudtam felsorolni a hortobágyi puszta varázsaiból, ezernyi színéből, pedig még nem is szóltam a délibábról … Szeretném azonban elmesélni egyik fotós élményemet: éppen a ménes körül őgyelegtem, amikor hírét vettem, hogy délután német filmesek megrendelésére meghajtják a lovakat. Ez azt jelentette, hogy Mátán, a pusztában lévő pásztortanya körül a csikósok körbe-körbe hajtják majd a ménest. Én a körön kívül foglaltam helyet, hogy jó felvételeket tudjak készíteni. Az első kör után azonban a lovak valamitől megrettenve, nem az előírt vonalon vágtattak, hanem egyenesen felém tartottak. Pillanatokon belül a vágtató lovak közt találtam magam, s ekkor Garai Lajos csikós barátom rám kiáltott, hogy ne mozduljak! Bámulatra méltóan a ménes kettévált előttem, így nem daráltak be a vágtató lovak patái. Megkönnyebbülve ittam áldomást a csikósokkal szerencsés megmenekülésemre. Azt már nem is mondom, hogy közben teljesen elfelejtettem fotózni. Nikon F 5 17-35mm/2,8 és Fisheye 16 mm/2,8

interjú Kerekes M. István EFIAP/platinum Az első magyar fotográfus, aki megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) által adományozott minősítések közül, a FIAP Kiváló művésze, legmagasabb – platina - fokozatát (Excellence FIAP/platinum).

A jelenleg Mosonmagyaróváron élő alkotó, aki az egyik iskola testnevelő tanára fő munkaidőben, elkötelezett híve a minőségi fotográfiának. Bizonyítja ezt az is, hogy a magyar fotográfusok közül 2012. májusában elsőként vehette át a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) EFIAP/platinum kitüntető címét. A világban sem sokan birtokolják ezt az elismerést. Kerekes M. István az erdélyi Marosvásárhelyen született 1977-ben. Korán a versenysportra adta a fejét, előbb úszott, majd atletizált. A kolozsvári egyetemi évek alatt vált szenvedélyévé a fotográfia. A kezdeti természetfényképezés fokozatosan kiszélesedett a szociófotóval. Első sikereiről így vall Kerekes M. István: „Az első löket, amely „még jobban” a fotográfia felé irányított és még nagyobb kedvet adott ennek a műfajnak az elsajátításához, az a 2004. évi Nők Lapja Magazin által meghirdetett országos fotópályázat volt. A Féner Tamás által vezetett zsűri egy Erdélyben készült fotómat első díjban részesítette. Az első díj által felkérést kaptam, hogy a Nők Lapja főállású fotóriportere legyek.

Nagyon nagy válaszúthoz kerültem. Mivel Marosvásárhelyen dolgoztam, mint úszó szakedző, és akkor abban a pillanatban 5 olyan úszóm volt, akik többszörös gyerek és junior országos bajnokok voltak, így nem vállaltam el ezt az egyedi felkérést. Ami a fotózást illeti, 2007 tavaszán ért a második meglepetés, A Földgömb magazin által meghirdetett fotópályázaton elnyertem a verseny nagydíját, amely egy 3 hetes utazás volt Laosz –Vietnam - Thaiföldön. Életem egyik legmaradandóbb élménye volt.” A sors úgy hozta, hogy 2007 nyarán áttelepült Magyarországra. A 2008, 2009 években a legnagyobb presztízsű magyar fotópályázaton, a Magyar Sajtófotó Pályázaton sikerült elérnem a Magyar Sajtófotó Kiállítások történetében egy egyedi eredményt. Mindkét évben elnyerte a közönség díját. Fotóival eddig több mint 45 országban mutatkozott be, több mint 2500-szor kerültek alkotásai kiállításra különböző nemzetközi és hazai pályázatokon, és több mint háromszáz díjat kapott eddig. Legeredményesebb alkotása, a „Yelena” című fényképe, amely 2010 februárjától a mai napig 5 kontinens 22 országában 48 díjat nyert. Kerekes M. István fotográfiai tudását autodidakta módon fejlesztette. Írásai rendszeresen jelennek meg a Földgömb c. lapban. www.kerekesistvan.com Szöveg: Szabó Béla

Máté Bence - ízelítő a könyvből

A madáritatók fénykora Lépésről lépésre az erdei állatok fotózásához tökéletes itató megalkotásáig

Az első itatómat középiskolásként, hétvégente építettem egy vastelepen guberált gáztartály végéből. Kicsit aggódtam, mi lesz a sorsa, mert a vasanyag tömege már karcolta a MÉHnél leadható „kereskedelmi” mennyiséget. Lakhelyemtől hat kilométerre találtam alkalmas erdőt az építkezésre, ahová gyakran jártam biciklivel madarászni. Igyekeztem olyan erdőrészletet választani, mely öregebb fákból áll, de sűrű az aljnövényzet, ami sok apró énekesmadárnak ad otthont. Először a lest készítettem el, majd az itató ideális távolságát kellett meghatároznom. Minthogy a legkisebb madár, amire számítottam, az ökörszem, a legnagyobb pedig a héja volt, így a rendelkezésemre álló 2,8/300 mm-es objektívnek és a konvertereknek megfelelően a vízfelület túlsó vége hat méter távolságra került a les elejétől. A rejtekhelyet félig a földbe süllyesztettem, hogy egészen a víz szintjéből, a fürdő madarak perspektívájából fotózhassak. Az itatót viszont nem ástam le, a homogén háttér elérése érdekében inkább köré hordtam a lesből kitermelt homokot, így a „medence” peremétől elég messze került a hátteret adó, üde zöld erdei pázsit. Néhány hetes munka után következhetett a debütálás. Mindössze egy hete volt víz az itatóban, amikor először, felszerelés nélkül, csak úgy kíváncsiságból beültem a lesbe. Kb. fél óráig bírtam idegekkel a félpercenként érkező madarak látványát, aztán jobbnak láttam hazakarikázni a fotóstáskámért. Kis vendégeim hasonlóan aktívnak mutatkoztak, mint egy téli madáretetőn, ezúttal viszont csupa olyan faj tette tiszteletét a les előtt, melyeket azelőtt még nem sikerült emulzióba égetnem. Néhány óra alatt elszaladt egy tekercs film, amelyre szajkóról, csilpcsalpfüzikéről, szürke légykapóról, széncinkéről, kékcinkéről, vörösbegyről, nagy fakopáncsról, énekes rigóról, erdei pintyről, erdei pityerről, meggyvágóról és egy mókusról készítettem fotókat. Éreztem, hogy az itató nagy jövő előtt áll. Ám ahogy egyre több élménnyel gazdagodtam, úgy jöttek elő a megoldásra váró feladatok is, melyekkel a tervezéskor nem számoltam. A madarak egy része – az itató hozzám közelebb eső végéről – nekem háttal ivott, ezért szinte lehetetlen volt értékelhető kockát készíteni róluk.

Valamelyest javítottam a helyzeten azzal, hogy a 30 cm mély vízben csak a legideálisabb helyen alakítottam ki kövekből sekély fürdőhelyet, míg az itató túlsó végére mohákat és szép erdei növényeket ültettem. A díszlet nem volt hosszú életű, mert a madarak hamar széttaposták, és elhordták készülő fészkeik építőanyagául. Ha szaturált, zöld szőnyeget akartam látni a képeken, gyakran kellett pótolnom a mohákat. Erre kínált kiváló megoldást a direkt e célra összegyűjtött dekoráció: egy szlovákiai nyereményút alkalmával nem bírtam ellenállni a hegyi patakokban virító mohás köveknek, és bepakoltam a hátizsákomba vagy harminckilónyit. Az úti csomagom tömege ezáltal éppen elérte a saját testsúlyomat, s így a poggyászok körül készségesen segédkező buszvezetőt kis híján berántotta a busz alá. Ennek hozományaként komoly verbális csatát kellett vívnom a rakomány hazaszállításáért. Már csak ezért sem hagyhattam, hogy sérüljenek – ezt elkerülendő fémhálóval takartam le a köveket, és csak a fotózások alkalmával villantottam elő a hibátlan mohaszőnyeget. Tavasz lévén, lelkiismeretes diákként minden hétvégémet „tanulással” töltöttem. Rövid idő alatt

megtanultam például beazonosítani egy csomó erdei madár hangját, majd később a jelentésüket is. A hangok ismeretében így még azelőtt tudtam, milyen madár fog leszállni elém, mielőtt megláttam volna. Ha ragadozó közeledett, mondjuk egy karvaly vagy egy héja, azt a kis énekesmadarak izgatott, magas riasztóhangja árulta el. Ilyen figyelmeztetés hallatán érdemes volt spórolni az objektív mozgatásával, mert a ragadozó ekkor valószínűleg épp egy közeli fán ülve próbált meggyőződni a terep veszélymentességéről. A riasztóhangoknak persze nem mindig szabad bedőlni! Az állandó életveszélyben lévő, apró madarak akkor is riadót fújnak, ha földre hull egy ág, vagy a szél hirtelen mozgatja meg a leveleket. A széncinege riasztóhangját jól ismerik az erdei madarak, amivel az néha vissza is él. Előfordul például, hogy mikor több madár száll le inni, mint amennyinek helye lenne az itató szélén, a főhős akcióba lép, és téves riadót fúj, mire az összes madár a bokrok közé menekül, a kis „vészmadár” pedig sorban állás és civakodás nélkül juthat vízhez. A karvaly szintén érdekes vadásztechnikát fejlesztett ki az evolúció során, támadásának sikeressége az időzítésen

múlik. Először az tűnt fel, hogy sok esetben láttam fürdőző madarakra vadászó karvalyt pont abban a pillanatban, amikor a helyszínre érkeztem. Egész napos fotózásaim során viszont nagyon ritkán találkoztam vele. Hihetetlennek tűnt, hogy mindez a véletlen műve, majd rájöttem, hogy a ragadozó valójában hosszú órákat tölt el egy közeli ágon rejtőzve, és addig vár, amíg a madarak riadót nem fújnak valamilyen közeledő veszély miatt (érkezésemmel ekkor jöttem én a képbe). Majd kihasználva, hogy a zsákmányjelöltek figyelme a jelzett irányból várható ellenségre összpontosul, gyors és váratlan támadást indít az ellenkező irányból. Az itatónál rendszeresen előforduló 20-25 fajt pár nap alatt lencsevégre kaptam, és kezdtem az akciófotókra fókuszálni. Közben azért ne felejtsük el, hogy ez még mind a diás korszakban történt, és a 801-es Nikon vázamban ISO50-es érzékenységű Velvia lapult, tehát az 1/500s-os zársebesség elérésénél már térdre borulhattam, és elmondhattam egy imát. A fizikailag elérhető

legrövidebb zársebesség még fényévekre volt attól, hogy a leggyorsabb jeleneteket mesterséges fény használata nélkül is képes legyek élesen lefotózni. Meg kellett tanulnom, hogy melyek azok a pillanatok, amikor a madarak mozgásban vannak, de a zársebesség kellően rövid ahhoz, hogy a fejük még ne mozduljon be. A madarak által égbe repített, ezernyi csillogó vízcsepp így szintén a fotók szerves részévé vált. Hajnali ellenfényben ez az effekt még intenzívebben látszott, olyankor viszont – az árnyék miatt – nem jött elő szépen a madarak színe. Keleti irányban láttam rá az itatóra, a naplementét a hátam mögül kaptam. Azon töprengtem, hogyan produkálhatnék folyamatos ellenfényt délutánra is, amikor a madarak a legaktívabbak. Három kilométerre a legközelebbi villanyvezetéktől a lámpákat csak aggregátorral tudtam volna működtetni, ami már nehezen fért volna el a biciklim csomagtartóján, nem beszélve az általa keltett zajról. Korábban, gombák fotózásánál egy apró, kézben tartott tükörrel könnyen ellenfényt tudtam varázsolni, ám a kalaposok kevésbé riadtak meg a mozgásomtól, mint a madarak.

A tükör ezzel együtt jó és olcsó eszköz, így már csak azt kellett kitalálnom, miként tudom majd mozgatni tizenkét méteres távolságból, a nap járásának függvényében, miközben a lesben ülök. Első körben az öcsém távirányítós kisautójának villanymotorját akartam segítségül hívni, de hamar találtam egy sokkal egyszerűbb és nehezebben meghibásodó megoldást. A tükröt fellógattam az egyik szemközti fára, a jobb és a bal alsó sarkára kötöttem egy-egy zsineget, melyeket egy csőben a föld alatt bevezettem a lesbe, így a felfüggesztett tükör a két madzag összehangolt húzogatásával minden szükséges irányba mozgathatóvá vált, ezáltal csendben és folyamatosan a fürdőhelyre tudtam „célozni” vele. Ez az elv azóta sem változott. Az első teszteléskor teljesen extázisba estem a levegőben izzó vízcseppek láttán, és rögtön le is értékeltem magamban az addigi, itatónál készült fotóimat. Az igazán jó fotós időszak így mindössze két órára zsugorodott, amikor a tükör és az itató is a legszebb fényeket kapta. A madarak olyan mennyiségben érdeklődtek a jacuzzi iránt, hogy alig győztem hordani bele a vizet. Mivel ekkor még csak tavasz volt, egyszerűen nyugtáztam, hogy a nyári forróságban még ennél is több lesz a szomjas szárnyas. A természet azonban hamar megdöntötte ezt az elméleti síkon futó, egyszerű következtetést. A nyár közeledtével egyre fogyni kezdtek a szomjas állatok, majd bele kellett törődnöm a ténybe, hogy a kánikula közepén annyi madár járt az itatóra, mint Korda György-rajongó black metal koncertre. A konkrét okokat csak találgatni tudom, de az tény, hogy rekkenő hőségben és szélben a madarak nagy többsége egy helyben ül, és keveset mozog. Egy év fotózás után magabiztosan álltam neki a második itatóm építésének, tettem ezt abban a hitben, hogy addigi tapasztalataimat felhasználva elkészítem a tökéletes akciófotózásra alkalmas környezetet. A les alapanyagául szolgáló vasat felváltotta a beton, amit olyan alakúra önthettem, amilyenre csak akartam, és még attól sem kellett félnem, hogy netán valakinek megtetszik, és az egészet elviszi egy levágott tetejű Barkas fedélzetén. Építkezés előtt jobbnak láttam megkeresni a terület tulajdonosát, és engedélyt kérni tőle, nehogy később konfliktus alakuljon ki.

Kimentünk hát az erdésszel, aki elmesélte, hogy már az előző itatót is megtalálta, ezért kivetette az annak otthont adó erdőrészletet a tízéves erdészeti ütemtervből, melybe már bejegyezték őszi tarvágásra. Nem is gondoltam bele, hogy akár ki is vághatják az erdőt a „fejem fölül”, és akkor nem fotózhatok majd belőle mást, csak fatuskókat. A második helyszínt tehát egy fiatal tölgyes sarkában szemeltem ki, mely még kb. 30 évre volt a vágásérett kortól. Ide sokkal tovább sütött be a nap, mint az előző helyre. Kis vízmélységgel, nem az itató végén, hanem a végétől két méterre, a víz közepén biztosítottam lehetőséget a fürdésre. Ezzel a módszerrel akkor sem tűnt fel, hogy épített környezetben készülnek a képek, ha a vízen és a madáron kívül semmilyen más kompozíciós elemet nem használtam. Csak arra kellett figyelnem, hogy az itató túlsó vége tökéletesen vízszintes legyen. A felületi feszültség miatt fizikailag több víz fért az itatóba, mint amekkora annak térfogata, így a kis mélységélességben összemosódott a víztükör és a háttér találkozása. A későbbi kockázatok elkerülése érdekében az itató végét egy élére állított vaslemezzel zártam le, amin – szükség

esetén – évek múltán is lehet még alakítani, ha a medence a fagyok hatására netán megsüllyedne. Fontos volt kitalálni azt is, miként érjem el, hogy a madarak a legtöbb esetben ott tartózkodjanak, ahol én szeretném, és ne körben, a vízfelület szélén. A tökéletes végeredmény reményében a jobb és bal oldalt lezártam két korhadt fatörzzsel, a közelebbi oldal szinte a lesig nyúlt, a távolabbi pedig nagyon nyílt területen ért véget, ahol az apró méretű madarak amúgy sem szívesen mutatkoztak. Végül összehordtam még pár talicska avart a les álcázására, és jöhetett a tesztelés. A reményekkel teli első nap kudarccal folytatódott. A háttérben lévő fű már kizöldült, a vízben tükröződő fák koronái viszont még éppen csak rügyeztek. Ennek következtében a víztükör barna színe élesen elvált a háttér világoszöldjétől, és hiába a kis mélységélesség, ez a jelenség alkalmatlanná tette a területet a fotózásra. A képek nem lettek természetes hatásúak. Az első helynél – a szerencsés domborzatnak köszönhetően – nem tapasztaltam ilyesmit, itt azonban meg kellett várnom, hogy kizöldüljenek a fák. Rövidesen jött a következő bökkenő. A másik helyen egy mohacsík zárta

le az itató végét, s nem számított, ha a víz pár milliméterrel alacsonyabb volt, mint az itató széle. Ebben az esetben a vaslemez viszont már akkor is élesen előtűnt, ha mindössze 10 liter hiányzott az amúgy 1500 literes itatóból. Meg kellett hát oldanom, hogy az elpárolgott és kifürdött minimális vízmennyiséget zavarás nélkül, fotózás közben is pótolni tudjam. Kivittem egy tartályt, telehordtam vízzel, és jól beálcáztam. A tartályból a föld alatt, gumicsövön keresztül először a lesbe vezettem a vizet, majd tovább az itatóba. A rejtekben rászereltem a slagra egy csapot is, hogy szabályozni tudjam a vízmennyiséget. Ezekkel az aprócska technikai újításokkal végre tökéletesnek tűnt a terep. Egy darabig… A vízfelületet előrelátóan meghosszabbítottam, hogy a nagyobb madarakat is teljes víztükörrel fotózhassam. Arra is figyeltem, hogy a vízfelszín a lehető legközelebb kerüljön a leshez, elkerülve ezzel a háttal ivó madarak tömkelegét. A nagy részük valóban oda szállt, ahová terveztem, ennek ellenére még mindig akadtak olyanok, akik – nem tartva az objektívektől – a lestől mindössze fél méterre lévő partszakaszt találták a legszimpatikusabbnak.

A szabad kilátás érdekében ide nem tehettem farönköt, pedig ez lehetetlenné tette volna a fürdést. Újabb nehézséget jelentett, hogy ha nem vettem észre időben a közelre szálló madarakat, akkor hamar összefröcskölték az objektívem végét. Persze minden felmerülő problémára lehet megoldást találni, de miközben ezeken gondolkodtam, lelkiekben már a következő itatót terveztem. Nem akartam azonban túlságosan elkapkodni, szükségesnek éreztem újabb és újabb tapasztalatok begyűjtését. Továbbra is gyakran előfordult, hogy egy-egy madárról nem készíthettem kifogástalan képeket, mert nem volt mindig ideális a háttér, látszott az itató széle, május végétől augusztus végéig nem sütöttek be a nap utolsó sugarai, vagy a nap túlságosan északra nyugodott, és még sorolhatnám az apró, gyakorlatban megjelenő, megoldásra váró feladatokat. A következő tavasszal viszont jöhetett a hármas számú itató! A hely kiválasztásánál már műholdas segítséget is igénybe vettem, hiszen az interneten könnyen elérhetők olyan felvételek, amelyeken jól látható az erdő fafajainak körülbelüli összetétele csakúgy, mint a tisztások.

Később a választott terület részletes bejárásával pontosítottam a helyszínt. Az itató tájolásának megválasztásánál hasznos tudni, hogy Magyarországon december 21-e körül (a téli napfordulón) a nap a nyugati iránytól 36 fokra délre, június 21-e körül (a nyári napfordulón) pedig a nyugati iránytól 36 fokra északra nyugszik. Ha megvan a hely, akkor fontos azt is szem előtt tartani, hogy a tavaszi szezonban ne a les mögött nyugodjon le a nap, mert ez esetben épp a legszebb fényekben fog árnyékot vetni a madarakra. Mindezeket figyelembe véve végül egy magaslaton sikerült olyan környezetet találnom, ahol a víztükör színét ugyanaz a galagonyabokor adta, mint a háttérszíneket. Közben arról a tervemről, hogy a fürdőhely a víz közepén legyen, letettem, mivel a madarak nagyon ritkán estek ugyanabba a mélységélességi síkba, és a legtöbb fotó emiatt életlen lett. Az első itatómhoz hasonlóan itt ismét a vízfelület legtávolabbi részén alakítottam ki fürdőhelyet. Leteszteltem, hogy a madarak környezete éppen olyannak tűnjön, mintha a víz náluk még nem érne véget, hanem a lapos kövek, mohák vagy kérgek mögött tovább folytatódna. Ezen ismeretek birtokában csakhamar megszületett a harmadik itató terve is. Tájolása pontosan nyugat-keleti irányú lett, hogy a legnagyobb májusi aktivitás idején a madarakra a hátam mögött lemenő nap süthessen, és a les se vessen rájuk árnyékot. Az itató közelebbi széle gyakorlatilag a les fala, hogy onnan esély se legyen inni, míg a távolság a les és az itató távolabbik oldala között öt méter lett. Az itató les felőli oldala széles, hogy több ember is fotózhasson belőle, a túlsó vége viszont egyméteresre szűkült össze, hogy az állatok minél gyakrabban találkozhassanak egymással. A jobb és bal oldalon pedig kidőlt fatörzsek akadályozták meg, hogy a madarak itt jussanak vízhez. És még valami: a legnagyobb újítást, amely forradalmasította számomra a madárfotózást, 2004-ben, a második itatómban találtam ki. Ennek a történetnek egy külön fejezetet szenteltem Láthatatlan les I. címmel.

Szerkesztőség Főszerkesztő: Imre Tamás Imre Tamás

Imre Anikó

Szekeres János

Szabó Béla

Krivánszky Árpád

Suhayda László

Imre Adrien

Éder Iván

tamas.imre@naturephotomagazine.com

Szerkesztők: Imre Anikó Krivánszky Árpád Suhayda László Szabó Béla Szekeres János Munkatársak: Éder Iván Eifert János Imre Adrien Kiss Ágnes Máté Bence Perhiniák Márton Selmeczi Dániel Olvasó szerkesztő: Krivánszky Árpád Művészeti Vezető: Imre Anikó Grafikai tervezés: Perhiniák Márton Web Design: FX designport Web product: Thomas Picture Fordító: Tóth Péter Pál Hirdetési vezető: Imre Anikó

aniko.imre@naturephotomagazine.com

Természetfotó magazin www.termeszetfotomagazin.hu ISSN 2061-2397 info@naturephotomagazine.com

Kiadja: Thomas Picture Kiadó Kft.

Máté Bence

Kiss Ágnes

Cím: Magyarország Budapest; 1143. Semsey Andor utca 25. A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője. Minden jog fenntartva! © 2011 Thomas Picture kiadó Kft A magazin teljes tartalma, írásos és képes anyagait, beleértve a weboldalt is. A kiadó kizárólagos tulajdonát képezik. A meg nem rendelt kéziratokért és

Perhiniák Márton

Selmeczi Dániel

illusztrációs anyagokért a kiadó nem vállal felelőséget.

természetfotó magazin

ingyenes online fotómagazin

Következő szám megjelenése

2012. 09. 04.