Partium 2012.év ősz by Unitariusalkotok

LESTRAPÁLT SZAVAK AGYONHASZNÁLTAN KAPTUK MEG A SZAVAINKAT MÁR-MÁR KIMONDHATATLANOKKÁ KOPTATOTTAN CSAK MUNKÁHOZ ÖLTHETŐK MÉG A NYELVRE CSAVARGÁSHOZ CSÖVEZÉSHEZ ÜNNEPEKKOR TELJESEN HASZNÁLHATATLANOK HÁT BAMBULUNK CSAK OLYANKOR HALLGATUNK MINT A SÜKETNÉMÁK HANGTALAN TÁTOGUNK MINT HALAK AZ ELSŐ TAVASZI NAPSÜTÉSBEN

(MIKÖZBEN BEGERJEDNEK A PULPITUSOK) S HA HÁLÓJÁT MERÍTI MÁR A HALÁL ARRA SINCS MEGFELELŐ SZAVUNK

Partium

Huszonegyedik évfolyam, ősz 2012 •

G. KATONA JÓZSEF

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat

300 Ft

Partium

• Bakos Kiss Károly • Ébert Tibor • Kürti László és Oláh András versei • Bertha Zoltán • Hamar Péter • Szakolczay Lajos és Szirmai Péter írásai

A lakiteleki keresztény panteonban Józan Miklós, a Magyar Unitárius Egyház egyesítő püspöke szobránál az UART alelnöke (Felhős Szabolcs) és a velük szövetségbe lépő Irány Csoport elnöke, Czombos Ferenc társaságában Budaházi István (UART) és Faragó Dóra (Irány Csoport)

– A beregsomi Sütő Kálmán – Kecskés Béla kárpátaljai szavalóverseny zsűrije: Lőrincz P. Gabriella, Felhős Szabolcs, Füzesi Magda, Bakos Kiss Károly

Partium

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat AGÓCS SÁNDOR (LAKITELEK) BAKOS KISS KÁROLY (BEREGSZÁSZ – BEREGÚJFALU) BERTHA ZOLTÁN (DEBRECEN) ÉBERT TIBOR (BUDAPEST) FARKAS GÁBOR (DEBRECEN) FAZEKAS ÁRPÁD (NYÍREGYHÁZA) FELHŐS SZABOLCS (VÁSÁROSNAMÉNY) FLEISZ KATALIN (DEBRECEN – KISMAJTÉNY) G. KATONA JÓZSEF (GENCS) HAMAR PÉTER (FEHÉRGYARMAT) JOÓ ADRIÁN (DEBRECEN) KOVÁCS ANETT (MISKOLC) KOVÁCS DÁNIEL (BUDAPEST) KÜRTI LÁSZLÓ (MÁTÉSZALKA) LŐRINCZ P. GABRIELLA (BEREGSZÁSZ) MOGYORÓSI LÁSZLÓ (NAGYKÁLÓ) NAGY ÁKOS (MISKOLC) OLÁH ANDRÁS (MÁTÉSZALKA) SZABÓ PÁL (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY) SZAKOLCZAY LAJOS (BUDAPEST) SZILÁGYI ILONA (DEBRECEN) SZIRMAI PÉTER (BUDAPEST) SZŰK BALÁZS (DEBRECEN) VASI SZABÓ JÁNOS (TANAKAJD)

Fedőlap: Hátsó borító:

Czire Alpár munkája: Őszi erdő A régi vásárosnaményi Tisza-híd

Borítóterv:

Filep Anita (Mátészalka)

Lapszámunkat a vásárosnaményi Beregi Múzeum Fotótárának képei illusztrálják.

Szerkesztők:

Bakos Kiss Károly (Beregújfalu) Elek Ottó (Nyíregyháza) Farkas Gábor (Debrecen) Varga János (Vásárosnamény-Vitka)

Főszerkesztő:

Felhős Szabolcs (Vásárosnamény)

Főmunkatársak:

Kürti László (Mátészalka) Oláh András (Mátészalka)

Állandó munkatársak: Szabó Pál (Hódmezővásárhely) Ószabó István (Debrecen) alapító főszerkesztő

Kiadja az Unitárius Alkotók Társasága. Székhely: 3534 Miskolc, Stadion u. 65. A szerkesztésért felel: Felhős Szabolcs főszerkesztő A kiadásért felel: Dr. Nagy Ákos elnök

Ez a lapszám az Országos Roma Önkormányzat támogatásával jött létre. WEB: www.uart.hu www.partium.unitarius.eu E-mail: partiumlap@gmail.com unitariusalkotok@gmail.com unitariusalkotok@yahoo.com Internetes lapunk havonta jelenik meg, amely a www.uart.hu címen olvasható.

A szerkesztőség címe: Partium Műhely 4800 Vásárosnamény, pf.: 2. Tel.: 06/30 920-4905 Nyomda: Press Time Kft. 1066 Budapest, Lovag utca 15. E-mail: ptc@presstime.hu

Tartalomjegyzék Bakos Kiss Károly Júdás kötéllel* ...........................................................................................................................5 Ősz, vendégszöveggel ..............................................................................................................6 Emlékezet .................................................................................................................................7 Szabó Pál Nándorfehérvár első török ostromának kül- és belpolitikai előzményei ..................................8 Kürti László telefonszóra ............................................................................................................................30 atlantisz ...................................................................................................................................31 Oláh András árnyékod vagyok ....................................................................................................................32 az utolsó szó jogán .................................................................................................................33 Hamar Péter A szűz hold a sugovica tükrébe néz........................................................................................34 Szirmai Péter Az én embereim......................................................................................................................40 Ébert Tibor Variációk .................................................................................................................................44 Kérdezd meg az esőt...............................................................................................................45 Barangolás ..............................................................................................................................45 A fuvolás.................................................................................................................................46 Bertha Zoltán Ember és betű .........................................................................................................................48 Népek Krisztusa, Magyarország.............................................................................................50 Kovács Dávid A népi mozgalom és Szabó Dezső értékelése a rendszerváltozás időszakában .....................52 Lőrincz P. Gabriella Hajnalhasadás .........................................................................................................................59 Itt minden ...............................................................................................................................60 Mozdulatlan ............................................................................................................................61 Fleisz Katalin Találkozások ...........................................................................................................................62 Farkas Gábor Mártír-idő ...............................................................................................................................65

˝osz

Fazekas Árpád Ki volt Bán István ? – forradalmárok közt lelkipásztor, lelkészeknek forradalmár – .............................................66 Felhős Szabolcs – Joó Adrián Valóban egy elfeledett mártír? ................................................................................................69 G. Katona József lestrapált szavak .....................................................................................................................71 Mogyorósi László Aragóniai Beatrix ...................................................................................................................72 Vasi Szabó János Higanyfényű alkony ...............................................................................................................73 Szakolczay Lajos Egy boldog festő a partiumból ...............................................................................................84 Nagy Ákos Szamosmenti Névtelen: Adhortatio mulierum .......................................................................86 Szűk Balázs A börtönherceg és az erdélyi kalderás cigányok ....................................................................95 Kovács Anett Nóra Adj hálát! .............................................................................................................................103 Szilágyi Ilona Németh Béla Elek – N. Horváth Margit:Latin mindenkinek ...............................................106 Szabó Pál Nándorfehérvár első török ostromának forrásai ...................................................................109 Agócs Sándor Jönnek a költők megint….....................................................................................................132 Kő és virág............................................................................................................................133 Lassan szivárog ....................................................................................................................135 HÍREK – 2012 ŐSZ ................................................................................................................136

Partium

BAKOS K ISS K ÁROLY

Júdás kötéllel * 1

„Csók”

Iszonyú,iszonyú patazaj van Anapesztus jambus te segíts

Látom a Semmit Látom a Mindent S egy beomló Parányi Semmise-percig Fekete trónján látom az Istent

Innen fekete...

Csavarodnak a poklok Az indák Szörnyek zuhogás Zavaros tudatom kicsavart tudatom kárpithasadása

* A Júdás kötéllel és az Ősz, vendégszöveggel c. versek a költő második, 2012 őszén megjelent Része még c. kötetében olvashatók

˝osz

Ősz, vendégszöveggel „Távol kétes tájakon Készülődik a fájdalom.” (Pilinszky János)

Ne mondd ne mondd...

Az évszak csupa líra S a lombok gömbje oly Szabálytalan Hogy szeme szája Ujja s verse van S a kertben sűrű Fáradt illatok...

A pályaudvar hídja még remeg... De már a kényes őszi szél dorombol

Távol kétes tájakon...

Hogy gázos ujjak Gázos kézjegyek Babrálgatnak benn Az éles tárgyakon

S földre hull az öngyilkos levél...

„… a lombok gömbje oly Szabálytalan Hogy szeme szája Ujja s verse van S a kertben sűrű Fáradt illatok...”

Ne mondd ne mondd... Hogy meghalok 6

Partium

Emlékezet A múltunk lombja Szénné préselődik Eldőlt erdők Súlya a hátamon A karbonkor A bordába ékelődik A megtömörült Fosszilis fájdalom Itt kárpátkemény Kőzetek Közé szorult A vízalatti szerkezet Mert ránknehezült a Nehézkedés Hideg időrétegek Alatt lettünk Gyúlékony préselet Nem mi kértük Aki van senki se De ránkesett a dolgok neheze A mindig milyen Világot tartani Mert ott van anyag És anyagtan És az anyag súlya Az anyagban És a lélek is tömeg Sűrűsödés Ki érti meg

˝osz

SZABÓ PÁL

Nándorfehérvár első török ostromának kül- és belpolitikai előzményei (Második közlemény) 1

Bevezetés Az 1440. évi oszmán–török ostrom távolabbi, nagypolitikai előzményei közül jelen tanulmányunk2 Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) és utóda, Habsburg Albert (1437–1439) török politikájával foglalkozik.3 A Zsigmond által vezetett keresztes hadsereg nikápolyi csatavesztésével (1389. szeptember 25.) a török elleni támadó stratégia kudarcra lett ítélve.4 Ezeket inkább a bizánci császárok szorgalmazták birodalmuk nyugati megsegítésére.5 Meg kell említenünk II. (Palaiologosz) Mánuél bizánci császár (1391–1425) nyugat-európai segélykérő körutazását vagy az őt követő VIII. Joannész (1425–1448) diplomáciai útját.6 Az ilyen török elleni harc fő kérdése az oszmánok által ekkorra teljesen körülzárt, városállammá zsugorodott és oszmán–török vazallus Bizánc megsegítése, megvédése lett volna. Az egységes fellépést megnehezítette Velence ambivalens magatartása is, amely az oszmánokkal való modus vivendi-t kereste keleti birtokai és kereskedelme érdekében. I. „Villám” Bajezid szultán (1389–1402) nagyarányú hódításait Timur Lenk 1402. július 20.-i ankarai győzelmével megtörte.7 Ekkor kínálkozott volna egyedül lehetőség az oszmán–törökök elleni fellépésre, amely végül is kihasználatlanul maradt. Az Oszmán

Jelen tanulmányunk a K 81485 számú OTKA pályázat támogatásával készült és az e tárgyban készülő PhD disszertáció részét képezi („1440–Nándorfehérvár első török ostroma”, SZTE–BTK Történettudományi Doktori Iskola, medievisztikai alprogram). Előzményeként tekinthetők: „Ahol Magyar Királyságunk épsége ered” Nándorfehérvár első török ostroma (1440). Belvedere Meridionale 2010/ XXII. 3–4. (április–május, 59–85. A továbbiakban: Szabó 2010); „nem jegyeztek fel többet néhány szűkszavú mondatnál” Nándorfehérvár első török ostroma a magyar történetírásban Partium 2011/2012, XX. évf. tél, 12–19; Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440) 1. rész. Partium 2012, XXI. évf. nyár, 80–96. (A továbbiakban: Szabó 2012.) Az európai, balkáni viszonyokról, az egyházi unióról lásd: Szabó 2010. 61; 67. Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437). Hadtörténelmi Közlemények 1973/ 3. 403-441. A továbbiakban: Rázsó 1973. Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig 1396–1526. Budapest, 2005. 50–58 (A továbbiakban: Pálosfalvi 2005.). Nikápolyról és következményeiről lásd bővebben: Engel Pál: A török–magyar háborúk első évei 1389–1392. Hadtörténelmi Közlemények 1998/3. 561-577. Hóvári János: A nikápolyi csata. fordulópont a balkáni oszmán hódítások történetében. Hadtörténelmi Közlemények 1998/3. 578-582. Veszprémy László: A nikápolyi hadjárat értékelése az újabb hadtörténetírásban. Hadtörténelmi Közlemények 1998/3. 603-609. Rázsó 1973. 413. Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest 2001. 459, 463. A továbbiakban: Ostrogorsky 2001. Generál Tibor: Allah serege. Budapest 1987. 46–47. A továbbiakban: Generál 1987.

Partium

2 3 4

5 6

Birodalmát belső trónharcok gyengítették, végül I. Mehmed uralkodása (1413–1421) is megbékélést hozott.8 Bizánc pedig megszabadulhatott vazallusi függésétől.9 Zsigmond politikájában a török kérdés egy időre lekerült a napirendről. 1419-ben 5 éves fegyverszünetet kötött az oszmánokkal, 1424-ben pedig 2 éves fegyverszünet következett. Azonban az új szultán, II. Murád (1421–1451) trónra lépése gyökeres fordulatot hozott.10 Ennek szembetűnő példája, hogy 1422. július 8-án megkezdte a bizánci főváros, Konstantinápoly szabályos ostromát, amelynek erős falai ezúttal ellenálltak. Az oszmán–török sikertelenség oka az volt, hogy „az oszmánok sem tüzérséggel és ostromgépekkel, sem hajóhaddal nem rendelkeztek. II. Murád pedig túl ﬁatal volt ahhoz, hogy a szeldzsuk, keresztes és a mongol ostrommódszereket ismerte volna.”11 1424-ben, Murád békeszerződésében VIII. Joannésznek ismételten vállalnia kellett a vazallusságot.12 Az oszmán hódítás ugyanakkor a még görög területek ellen is irányult. A Moreát az Iszthmosznál védő Hexamilion falat, amelyet II. Manuél emeltetett, áttörték. Amikor pedig Manuél császár szerződésben 50 000 dukátért átadta Thesszalonikét a velenceieknek,13 II. Murád agresszívebben lépett fel, több adót követelt, végül 1430 márciusának közepén személyesen vette ostrom alá a várost.14 Az erőd kulcspozícióját mutatta, hogy első oszmán–török ostromára már I. Murád szultán (1362–1389) idejében sor került, aki több mint három éves, hosszú ostrom után, –1387. áprilisában– tudta csak elfoglaltatni.15 II. Murád szultán viszont néhány hét után, 1430. március 29-én bevette a várost.16 Így a magyar–velencei együttműködésre Zsigmond királynak is kevés mozgástere maradt.17 II. Murád aktív külpolitikája egyértelműen jelezte, hogy a törökök újra hódításokra törnek és a fegyverszüneteket is ők szegték meg.18 Azonban ehhez mi hozzátesszük azt, hogy mindezt nem ok nélkül. Hiszen, ahogyan 1423-ban a Thesszalonikét a velenceieknek átadó bizánci szerződés,19 úgy az 1426. évi tatai szerződés a magyar, déli határvédelemben addig fennálló status quo-t alapjaiban rendezte át.20 Az így megnövekedett szerepű Nándorfehérvár 1427. évi magyar kézbe való átvétele után pedig újabb oszmán–török támadástól bármikor lehetett tartani, amelynek kezdetéről Galambóc várá-

8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

˝osz

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Budapest, 1990. 41–43. Ostrogorsky 2001. 460. Generál 1987. 51. Generál 1987. 52. Generál 1987. 53. Generál 1987. 53. Ostrogorsky 2003. 462. Generál 1987. 53. Ostrogorsky 2003. 453. Generál 1987. 53. Bővebben erről a számunkra is fontos ostromról lásd: G. T. Dennis: The second Turkish capture od Thessalonica. In.: BZ 57 (1964) 53–61. Veszprémy László: Galambóc ostroma 1428-ban. Várak, kastélyok, templomok 2009. (február. )21. Rázsó 1973. 426. Ostrogorsky 2001. 463. Szabó 2010. 61–62; Szabó 2012. 83–86. Thesszaloniki oszmán–török uralomba vétele mellett a Földközi-tenger feletti kereskedelemi pozíciók megszerzésének igényét jól mutatta, hogy délen a rivális Mameluk Szultanátus 1440-ben már a johannita kézben lévő Rhodoszt ostromolta, sikertelenül. Hunyadi Zsolt: A keresztes háborúk világa. (é. n.) 128.

nak ostroma és a Tallóciak kapcsán már szóltunk.21 Ezért is érdemes a megelőző évek bármilyen határmenti eseményeit is e szempontból újra átvizsgálnunk. Hiszen e kisebbnagyobb támadások bármikor előkészíthették a szultáni haderő megérkezését. Kiindulópontunkként elfogadjuk Rázsó Gyula azon megállapítását, hogy Zsigmond király legnagyobb sikere az, hogy a tatai szerződés révén Magyarországé lett összesen 17 új végvár és Nándorfehérvár megszerzése és későbbi megtartása 94 évre mentette meg az országot a török hódítástól.22 1. Az ostrom közvetlen előzményei a) Az 1429–1437 közötti Nándorfehérvár körüli török betörések Bár szultáni támadás az 1429-es a hároméves fegyverszünet alatt nem volt, az ostrom közvetlen előzményeihez a határ menti török betörések tartoznak, amelyeket később, 1438–1440 között váltották fel a szultáni, reguláris haderők hódító szisztematikus támadásai.23 Véleményünk szerint már a korai török–magyar háborúk újabb alszakaszát vezette be Galambóc magyar ostroma, amelyet tekintélyes volta miatt, ha nem is II. Murád szultán, de a ruméliai sereg mentett fel. Ez az alszakasz –szerintünk– az 1440. évi ostromig, Murád Magyarország elleni támadásainak végéig tartott. Már 1428 nyarán és őszén – talán e sereg részeként – megjelentek Nándorfehérvár alatt is török seregek, bár a város elleni támadásra nincs közvetlen adatunk, a környéken raboltak.24 Ezt erősíti Zsigmond király Szentlászlói András ﬁa, Márk részére kiállított 1428. augusztus 27-i oklevele, amely Nándorfehérvár védelmezését is megemlíti: „miután havasalföldi részeinket elhagyván rácz országunk felé vonultunk, amelyet a vad Omorath (II. Murád), a törökök ura, egész hadserege élén, személyes vezetése alatt megtámadott, nevezett Márk, Újlaki István házi tisztje, urának zászlaja alatt harcolt, mire még Nándorfehérvár védelmezésében is részt vett”(ford. Wertner Mór).25 A várban lévőknek folyamatos készültségben kellett lenniük, mert többször hírek jöttek török betörésekről. Ebben az időszakban egy helyi nagybirtokos, Bátmonostori Töttös László királyi várkapitányságáról tudunk, aki az Alsóváros és Felsőváros kapitányságát is ellátta. (castellanus interioris castri, castellanus superioris castri).26 Bár az oklevelekből csak mozaikok állíthatók helyre, de a perjogi okiratok –közhitelessé21 Szabó 2012. 92. 22 Rázsó 1973. 438. 23 A Hadtörténelmi Közlemények szerkesztőjének (Dr. Veszprémy László) 2011 szeptemberében elküldött – máig meg nem jelent – tanulmányom már tartalmazta a közvetlen előzményekről szóló fejezetet. 24 Јoвaнka Кaлић–Мијушковић: Београд у средњем веку. Београд 1967. 106. (A továbbiakban: KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967). 25 Dr. Wertner Mór: Magyar hadjáratok a XV. század első felében. Négy közleményben. In.: Hadtörténelmi Közlemények 1911. (1419–1432) 432-433 (A továbbiakban: Wertner 1911); Thallóczy–Áldásy: Magyarország melléktartományainak oklevéltára II. A Magyarország és Szerbia közötti összeköttetések oklevéltára. 1198–1526. 1907. 78. (A továbbiakban: Thallóczy 1907.) 26 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. I. kötet. Budapest 1996. 374. (A továbbiakban: Engel 1996.) A család székhelye Bátmonostor, amelyet az oklevelek 1409-től említenek. Engel 1996. 274.

Partium

gük okán – hasznosnak bizonyulnak számunkra. 1429-ben januárról májusra azért kerül sor perhalasztásra, mert egy február 15.-i királyi értesítés szerint Töttös László Nándorfehérvár védelmével van elfoglalva.27 Sajnos többet erről nem tudunk. Ugyanez az esemény a következő évben hasonlóan megismétlődik, Nándorfehérvár védelme miatt Töttös László perét 1430 januárjáról májusra halasztották.28 Sőt 1430. április 18-án a király Töttös László tisztjeit még a husziták és táboriták elleni hadjárat alól is mentesítette.29 Ezek viszont nem feltétlenül jelentenek tényleges török támadások elleni védekezéseket, hiszen fegyverszünet volt érvényben, hanem magukban foglalhatnak egyéb, a vár felszerelésével, megerősítésével kapcsolatos munkálatokat is. Meghatározott katonai intézkedésről van szó viszont egy 1430. december 10-én keltezett mozgósítási parancsban, amelyet még Tallóci Matkó intézett Remetei Himfi Imréhez, hogy húsz jó lovassal és jó lóval, felszereléssel (ruhák, páncélok,) siessen a familiárisaival a Duna mellékére, Tornistyére.30 Különösen veszélyes volt a téli időszak, amikor a folyók befagyhattak és átkelhettek rajta. 1430/31 telén Tallóci Matkó kapitány gyalogos és lovas erősítést kért a Duna befagyása miatt. A következő évben ugyanez megismétlődött.31 1431. január 10-én Nándorfehérvárból kelt az a parancs, amelyben Tallóci Frank, mint kapitány egész Keve vármegye közönségét – a szolgabírák kihirdetése útján – szólítja hadba, mert „három napja a Duna teljesen befagyott és a törökök a saját hadinépeikkel készenlétben állnak, hogy Magyarországba vonuljanak” (Szabó Pál fordítása).32 1432 telén ismét tartottak török támadástól és itt már nyomon követhetjük az önellátás módszerét. 1432. január 29-én Tallóci Frank nándorfehérvári kapitány és kevei ispán beszámolt arról, újabb híreket kapott a szerb despotától, mind pedig a méltóságoktól, prelátusoktól és familiárisaiktól, hogy Szinán bég (vajda) teljes török seregével az Alsóbb Részekbe szándékozik betörni. Ez a Szinán azonos Szinán ruméliai beglerbéggel, akit – Nesri török történetíró beszámolója szerint – a szultán már Galambóc alá is kiküldött. Brocquière szerint görög származású és „az Oláhországtól Szlavóniáig terjedő óriási vidék” parancsnoka volt.33 Értesülései szerint Dysem (Dsem) bég a Fekete-tengertől Oláhországig, Ysaac (Izsák) bég Boszniától Szlavóniáig (Morava-folyón túli) terjedő török határtartományokat kormányozta.34 Tallóci az újabb hírek alapján tehát Keve lakosait kérte – amennyiben még nincsenek úton –, hogy a lehető leggyorsabban és legsürgősebben siessenek a dunai révéhez és gázlójához, Keve felé, fegyverrel, felszereléssel a lehetőségeik szerint. Remetei Péter fia István fia Imre alispán veze-

27 28 29 30 31 32

Wertner 1911. 440. Wertner 1911. 442. Wertner 1911. 441. Thallóczy 1907. 87-88. KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 107. Thallóczy 1907. 88; „Danubium usque tres dies erit plenarie congellatum, et Turci cum ipsorum gentibus sunt promti venire in Hungariam.” Wertner 1911. 443. 33 Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 52-53; Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Összegyűjtötte és jegyzetekkel kísérte Szamota István, Budapest 1891. 73, 81. (A továbbiakban: Szamota 1891). 34 Szamota 1891. 76.

˝osz

tése alatt, akinek szintén parancslevélben rendelte el ugyanezt.35 Februárban azonban Kevéről nem jött még a segítség, így Tallóci Frank február 6-án kelt újabb parancslevelében már arról írt, hogy Izsák vajda, helyettes fővezér nagy erővel Nándorfehérvár felé vonul. Egyetemes és egyenkénti megjelenést mind a gyalogság, mind a lovasság teljes részvételével, elrendelve azt is, hogy a kihirdetéstől számított nyolcadik napon, aki nem jelenik meg, azt fej- és jószágvesztésre ítéli.36 Egy, február 18-án kelt oklevél pedig huszárokról („huzerones”) tett már említést a mozgósítás során, amely – Hunyadi Mátyás 1459. január 5-i szegedi dekrétuma előtt! – az egyik első említése a huszárságnak.37 A török veszélyről szóló hír igaznak bizonyult. II. Murád átlépte a Dunát, de távolabb: a Havasalföldre támadt.38 A török forrásaink közül az 1486. évi Névtelen szerző is beszámol egy újabb török betörésről, amelyet kronológiailag ide sorolunk. „ebben az évben… napfogyatkozás volt s olyan sötét lett, mint éjjel. Egyszersmind ez évben üstököscsillag is látszott. Evrenosz fia, Ali bég rablóportyázás czéljából becsapott Magyarországra, de vereséget szenvedett. A hidsre 836. évében történt (1432. augusztus 28.– 1433. augusztus 17.).39 Ugyanerről a török történetíró, Szeád-Eddin ír, de kronológiájában korábbra helyezte, a hidsre szerinti 833. évben (1429. szeptember 30.–1430. szeptember 18.) Ali, Evrenosz bég fia, aki a ruméliai (európai) török sereg szipeszalárja (vezére) volt, a Dunán átkelve betört az országba. Azonban a zsákmányszerzés, foglyok szedése közben, amikor „mindegyikük egy egy tündér arczút rabolván, kéjelgésbe merültek és a czukor édességű ajkakat nyalogatván, legyek módjára ellepték vágyaik mézét” a király viszont kétszeres sereggel megverte a törököket és Ali bég vereséget szenvedett.40 Az idézett török forrásaink időpontbeli bizonytalanságai ellenére, ennek a török betörésnek az idejét pontosítani tudjuk, mert a Névtelen szerző megemlített egy abban az évben történt napfogyatkozást is. Az amerikai Nemzeti Légügyi és Űrügynökség (NASA) erre vonatkozó katalógusának41 közzétett adatait megvizsgálva (Catalog of Solar Eclipses 1401 to 1500) az e területről, ezen időszakban látható napfogyatkozások közül csak az 1433. június 17-i napfogyatkozás jöhet számításunkba.42 E jelenség láthatósági sávja magában foglalta a német, magyar területeket, a Balkánt és Kis-Ázsiát is. Az 1433. év a Névtelen szerző adatát igazolja Ali, Evrenosz fiának betöréséről és vereségéről.

35 36 37 38 39 40 41 42

Thallóczy 1907. 90; Wertner 1911. 446. Thallóczy 1907. 91-92; Wertner 1911. 446. Thallóczy 1907. 92; Wertner 1911. 446. KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 108. Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 17. Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 125. eclipse.gsfc.nasa.gov (A belépés ideje: 2012. 03. 13.) Napfogyatkozások még 1430. február 22-én, augusztus 19-én, 1431. augusztus 8-án, 1433. december 11-én, 1434. november 30-án, 1437. június 7-én voltak, de ezek a NASA nyilvántartása szerint Európából nem voltak láthatóak. Egyedül 1431. február 12-én volt még olyan napfogyatkozás, amely Magyarországról, esetleg Belgrádról látható lehetett, de ez a téli időszakra esett és nem egyeztethető össze Szeád-Eddin adatával. Sőt 1440. február 3-án és július 29-én is voltak napfogyatkozások, de ezek nem voltak láthatók Európából, így Nándorfehérvár ostromának időpontjában sem nyújthatnak segítséget.

Partium

Egyelőre nem volt újabb török támadás, csak a betörések folytatódtak. Viszont ez idő tájt érdekes színfoltja Zsigmond török ellenes politikájának az, hogy a növekvő Oszmán Birodalom ellenségeivel is fel kívánta venni a kapcsolatokat. Így a „Fekete Kos” (Karakojunlu) türkmén törzsszövetséggel is.43 Egy 1428. február 16-i oklevél említi meg a 16 évi török fogságban lévő, Gereci Szerecsen Miklós lovagot (Nicolaus Sarachenus ﬁlius Philippi de Gorcez), akit a Kara-juluk fejedelemhez küldte követségbe. Miklós Timur Lenk (Demerling) ﬁával, Sacheomerze fejedelemmel is jó kapcsolatokat hozott létre. 1435 júniusában a Kara-juluk követe meg is érkezett Nagyszombatba.44 Az 1435. év perhalasztási adatai érdekes nándorfehérvári munkálatokról tanúskodnak. Töttös László perhalasztást kapott böjt középről 1435 augusztusára, mert akkor királyi szolgálattal volt elfoglalva („in servitiis regalibusforet occupatus”).45 A részleteket csak abból az oklevélből tudjuk meg, amelyben 1435 októberéről 1436 januárjára kapott ismét perhalasztást Töttös, mert Nándorfehérvárba hadigépeket hajókon küldtek.46 Azaz, „elhatároztatott: a királyi Felségnek ágyúiból és más találmányaiból, hadieszközeiből hajókon az Alsóbb Részek felé, Nándorfehérvárba” (Szabó Pál fordítása). 1435. november 19-én Báthori István országbíró ugyanerről a perről szóló oklevelében szintén ugyanezen okot jelöli meg a perhalasztásra, 1436 januárjára.47 „ugyanő királyi szolgálatban a királyi Felség hajóinak Nándorfehérvárra való vezetésével volt elfoglalva” (Szabó Pál fordítása). Láthatjuk, hogy a várba a fegyverszállításokat nem szárazföldi, hanem a biztonságosabb dunai vízi úton végezték, valamint a szállítások egész év végéig is elhúzódtak, tehát több alkalommal kerülhetett rájuk sor. Egyébként a Pozsony–Buda–Nándorfehérvár vízi út a korban később is használatos volt hadiszerek szállítására.48 A 1435. évi forrásunk nemcsak a hagyományos, hanem a haditechnikai újdonságokról, találmányokról is megemlékezik. Ez az eljárás nem volt újdonság, mert már Zsigmond 1413. május 26-i oklevelében is találunk hasonlót. Amikor azt írta, hogy a magyarok által ostromolt Dévénynél már nem kell ostromtornyokat emelni, mert a nagy ágyúja Budán van és azt ágyúmesterével bármikor a vár alá tudja küldetni.49 A király tehát nagy ostromágyúit Budán készenlétben

43 Matuz 1990. 55. 44 Wertner 1911. 433. (Idézi: Fejér X. 6, 917-918; X. 8, 647). Továbbá: Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Budapest, 1971. 17-18. 45 A Zichy és Vásonkeői Gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. VIII. Szerk. Kammerer Ernő, Budapest, 1895. 461. (A továbbiakban: Zichy 1895.) 46 Zichy 1895. 461. (323. sz. okl. lábjegyzete) „cum navibus bombardarum Regie Maiesatis et aliorum ingeniorum ac instrumentum bellicalium versus partes inferiores ad Nandoralban est destinatus.” Wertner 1911. 542. 47 Zichy 1895. 388. „quod idem in servitiis regalibus in adducentis navibus eiusdem regie maiestatis versus Albamnandor fuerit occupatus” 48 Iványi Béla: A tüzérség története Magyarországon 1711-ig. Hadtörténelmi Közlemények (27) 1926. 135. A továbbiakban: Iványi 1926. 49 Veszprémy László: Haditechnikai újítások és kéziratok Zsigmond környezetében. In.: Lovagvilág Magyarországon. Budapest 2008. 198. (A továbbiakban: Veszprémy 2008)

˝osz

tartotta és az egyes hadjáratokra vagy várostromokra onnan szállítatta a célállomásra, főleg vízi úton.50 De a királyi ágyúkat szárazföldi úton is szállították. 1411. évi oklevél arról tudósított, hogy Budáról Kassára kilenc szekéren küldtek ágyúkat.51 Ezek, minden bizonnyal, kisebb súlyú és méretű ágyúk lehettek. Az 1437. február 25-i oklevél egy újabb Töttös-per perhalasztása kapcsán már egy általános nemesi hadfelkelést („presentem generalem exercitualem expeditionem”) említ a törökök ellen, akik az alsó részeket támadták Baranyában.52 1437 első hónapjaiban tehát a török csapatok a déli területeket fosztogatták, erre a már előző tanulmányunkban a Tallóciak kapcsán ismertetett, és Tallóci Frank által vezetett szerbiai ellentámadás volt a válasz, amelynek során magyar, cseh, lengyel sereg kelt át a Dunán, a Moravánál a török hajókat megsemmisítették. Tudjuk, hogy ebben a műveletben Nándorfehérvár serege is részt vett.53 Erről és Krusevác magyar ostromáról a török források is beszámoltak. Szeád–Eddin szerint, amíg a szultán a karamánok ellen háborúzott, addig a király „Alad-a-Hiszár várát nem foglalta el s rablással és pusztítással megelégedve visszatért.”54 A török történetíró szerint ez a magyar akció volt a kiváltó oka annak, hogy Ali, Evrenosz ﬁát seregével magyar földre küldte. b) Zsigmond 1437. évi törökellenes hadjárata Itt kapcsolódhatunk –visszautalva egyúttal az 1437. szeptember 27.-i keltezésű, a Tallóciakra vonatkozó oklevélre is– tanulmány sorozatunk első részében tárgyalt törökellenes harchoz is.55 Erről a hadjáratról szerencsékre fennmaradt Marczali Jánosnak a királynak megírt hadijelentése is, amely alapján pontosíthatjuk az 1437-es hadjárat időpontját és tartamát, továbbá számunkra fontos tüzérségi adatokkal találkozunk a Tallóci Frankkal kapcsolatban.56 Ez a hadijelentés jól kiegészíti az 1437. szeptember 27-i Tallóci-oklevelünket, amelynek vonatkozó részletéből viszont megtudjuk Tallóci Frank e hadjáratban betöltött szerepét, cselekedeteit. Míg kezdetben a királyi sereg elindulásakor „maga saját seregével ugyanezen dunai átkelő megőrzésére és kezelésére hátramaradt…”57 Azonban a nyári napforduló idején, június 24-én Galambóc felé indított hadjáratot, hogy a törökök ﬁgyelmét elterelje a Krusevác és a hajók elleni akcióról. „Az év közepén58 pedig, amikor

50 51 52 53 54 55 56 57

Pálosfalvi 2005. 62. Veszprémy 2008. 200. Zichy 1895. 595-596. (411. sz. okl.) KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 108-109; Szabó 2012. 94. Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 127. Szabó 2012. 94–95. Karácsonyi János: Az első magyar hadijelentés (1437). Hadtörténelmi Közlemények 1910. 15–22. Thallóczy 1907. 118. (184. sz. okl.) 120. „ipso solo propria scilicet sua in persona cum reliquis suis gentibus pro conservatione et gubernatione portus ipsius Danubii remanente…” 58 A Marczali-féle hadijelentést alapul véve az „év közepét” mi a nyári napfordulónak értelmeztük.

Partium

tudni illik a másik seregünk már visszafordult, Frank bán ugyanezen saját maga felállított seregével az előbb említett Galambóc vára felé nyomult előre, ennek egész területét és összes falvait és tartozékait …tűzzel elemésztve, és a kiirtás más módján előre elpusztította és felégette, a mi felségünknek és Magyar Királyságunk Szent Koronájának kedvére, sőt igenis hasznára, annak engedelmeskedve…” (Szabó Pál fordítása.)59 c) II. Murád szultán 1438. évi erdélyi hadjárata Zsigmond király halála után Habsburg Albert rövid uralkodását is beárnyékolta a török fenyegetés, amelyet jól mutatnak az 1438. évi perhalasztó oklevelek is.60 1438 augusztusában ugyanis az oszmánok ezúttal Erdély déli részébe törtek be. Mályusz Elemér Albert király uralkodásáról szóló tanulmánya szerint augusztus 5-én lépték át a határt a törökök.61 „Az első alkalom, hogy immár nem a határvidék, hanem az ország belsejében száguldhattak zsákmányoló csapatok.”62 Azonban II. Murád szultán, megtévesztés céljából, sokáig bizonytalanságban tartotta az erdélyi vajda seregeit, mert úgy mutatta, hogy a török sereg a Havasalföld ellen fog vonulni. Várak, városok ostromára nem gondoltak, inkább a zsákmány- és fogolyszerzés volt a céljuk.63 Szeptember 14-én kelt oklevelében Pelsőczi Bebek Imre székely ispán (1438–1441)64a törcsvári út védelmezésére szólította fel a brassói és a barcasági szászokat, mert a törökök ezen az úton akartak előrenyomulni.65 „A hitszegő törökök, a keresztény hit üldözői, ellenfelei és a mi ellenségeink, a minap a Törcs vára alatt lévő úton, országúton, ide–oda menve azon fáradoznak, hogy bejőve a Királyságot meglepni és elpusztítani képesek legyenek. Elrendeljük, hogy…. a király urunk iránti érzett szeretet tiszteletéből, és bizonyára Királyságának (tisztelete) szerint a mi hű várnagyaink a mondott utat előttetek megkönnyíteni fogják, mivel pedig ti (erre) nagyobb és erősebb vitézséggel lesztek képesek, ugyanilyen

59 Thallóczy 1907. 118. (184. sz. okl.) 120. „medio autem tempore infra scilicet eorundem aliorum ﬁdelium nostrorum habitam reversionem, ipse Franko banus cum eisdem gentibus suis secum constitutis versus castrum Galambocz supratactum precedens, totum territorium ac universas villas et pertinentias eiusdem castri…modo per ignis voraginem, modo vero per alia desolationum genera prorsus devastari et anichilari fecisset maiestati nostre et sacre regni nostri Hungarie corone grata et admodum proﬁcua in eo obsequia exhibendo.” 60 Wertner 1911. 550-551. 61 Mályusz Elemér: Az első Habsburg a magyar trónon. Aetas 1994/1. 134. (A továbbiakban: Mályusz 1994.) 62 Uo. 63 Uo. 64 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. I. kötet. Budapest 1996. 194. A székely

ispáni tisztségről lásd: Kordé Zoltán: A székely ispáni méltóság a Zsigmond halála utáni években. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historica, Tomus CXVI. Szeged, 2002. 49-58. Kordé Zoltán: A székelyispáni méltóság a Zsigmond korban. Történelmi Szemle 2004/3–4. 193-239.Kordé Zoltán: Megjegyzések a székely ispánok 1467 előtti katonai szerepéhez. Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 721-732. 65 Wertner 1911. 550.

˝osz

vitézséggel a mondott utat védelmezni ne késlekedjetek.”(Szabó Pál fordítása)66 Az oszmán–török időzítés ismét jól sikerült, mert Albert ekkor cseh trónjának megtartásáért a huszitákkal és a lengyelekkel háborúzott, távol kellett maradnia az országtól. Ugyanis időközben megválasztották német királlyá, azaz Zsigmond örökösének elismerték. A katolikus cseh rendek Prágában cseh királynak is megválasztották. Azonban a huszitákkal (kelyhesek) is fel kellett vennie a küzdelmet, mert májusban vele szemben az ifjú, 13 éves Kázmér lengyel herceget, III. (Jagelló) Ulászló lengyel király testvérét, választották meg cseh királynak. Albertnek háborút kellett viselnie mind a husziták, mind a Kázmér lengyel serege ellen, az Erdélyt fenyegető szultáni hadjárat árnyékában. Így majdnem háromfrontos háborúban találta magát. Először a husziták ellen tudott fellépni. Albert sietett is Csehországba és június 29-én, Prágában, megkoronáztatta magát. Augusztusra a huszitákat Tábor városába szorította vissza, végül Kázmér csapatait verte vissza. Ebben őt az is támogatta, hogy Rozgonyi István vezetésével egy nagy magyar sereg a Szepességből támadott a lengyelekre.67 De Albert nem jött Magyarországra. Az erdélyi török támadásról Magyarországi György domonkos barát (Georgius De Hungaria), –a korábbi szakirodalomban a Szászsebesi Névtelen– is beszámolt, aki maga is erdélyi születésű. 1438 augusztusában, Szászsebes török ostroma alkalmával török fogságba esett.68 Húsz éves török fogságában írta Tractatus-át (Értekezés a törökök szokásairól, viszonyairól és gonoszságáról).69 Ez az 1438. évi szultáni hadjárat a lengyelek számára is fontos könnyítő tényező lehetett, mert a hátországában fenyegette Albert királyt, akinek ekkor Kázmér ellen Csehországban kellett háborút viselnie. A török támadásról, a latin nyelvű lengyel forrásaink közül, röviden Dlugos is beszámolt (Tizenkettedik könyv, A török szultán megtámadta Magyarországot). „Ugyanennek az évnek nyarán a törökök szultánja erős és hatalmas hadsereggel, miután összegyűjtötte és miután kedvező lehetőség adatott, megtámadta a Magyar Királyságot. Az erdélyi részeket pusztította és fosztotta ki és sok embert elfogván mindkét nemből, őket örökös szolgaság alá vetette…” (Szabó Pál fordítása).70

66 Székely Oklevéltár. Szerkesztette: Szabó Károly. III. kötet (1270–1571) Kolozsvár 1890. 54–55. (A 445. sz. okl.) „nunc perfidissimi Turci fidei christiane persecutores hostes et inimici nostri nuper sub Castro Terch viam et public am stratam unde prefati huc ad oprimendum et deaustandum hoc Regnum venire possent laboraverunt. mandamus…prefatam viam ob respectum amoris domini nostri Regis necnon huius Regni secundum quod vobis fideles nostri Castellani deelevabunt cum fortitudine maiori et forciori potueritis, cum tali fortitudine prefatam viam laborare non prolongetis.” 67 Magyarország története Szalay László által. Harmadik kötet, Pest 1863. 7; Magyarország történelme. Írta Horváth Mihály. Második kötet. Pest 1871. 528. 68 Rabok, követek, kalmárok az Oszmán Birodalomról. Közreadja: Tardy Lajos. Budapest 1977. A továbbiakban: Tardy 1977. 69 „Incipit prohemium in tractatum de moribus, conditionibus et nequicia Turcorum” Tardy 1977. 49. 70 Dlugos: Annales seu Cronicae incliti regni Poloniae. Liber duodecimus. Varsaviae, 2001. 190. 1–3. (A továbbiakban: Dlugos 2001. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) „Turcorum caesar Hungariam invadit. In media estate anni eiusdem Turcorum cesar valido et potenti exercitu collecto oportunitate nacta Regnum Hungarie ingreditur et partes Transsilvanas vastat et spoliat multisque hominibus utriusque sexus comprehensis, illos in perpetuam servitutem abducit.”

Partium

Az erdélyi betörésről bizánci forrásaink közül Dukasz számol be, amelyből a sereg útvonala is megállapítható. A XV. századi bizánci történetíró Bizánc története című munkája71 szerint a támadás Havasalföld felől érkezett és Erdély déli területeit érintette (XXX. 2.).72 Amikor elközeledett az idő, Murád már nyáron hadjáratot indít Magyarországra, és Nikápolyon keresztül a Dunán átkelve találkozott vele Dragulios,73 igen nagy örömmel megölelték egymást, és seregével együtt folytatja útját Muráddal” (Baán István fordítása). A további leírásból úgy tűnik, hogy a törökök csak kiürített területeket találtak. Losonczi Dezső erdélyi vajda hiába hívta hadba az erdélyi sereget, kevesen gyűltek össze, így inkább a nomád harcmodorból az ókor óta ismert „felperzselt föld” haditaktikáját tudta alkalmazni.74 A déli részekről eltelepítette a lakosokat.75 „És amikor már négy napja meneteltek, kietlenül találták a területet, ugyanis a magyarok Murád jöveteléről értesülve áttelepítették a falvakat és a kisvárosokat. A törökök pedig teljesen puszta földön haladtak, és semmiféle hasznuk sem volt belőle, kivéve egy kicsinyke erődöt, s az is csak várakozáson felül történt.” (Baán István fordítása). Majd Szeben városához vonultak. „Amikor pedig Szebenhez értek – ez Magyarország egyik igen híres városa -, nem merték megközelíteni. A lakosok vad pillantást vetettek a törökökre, szemtől szembe felvették velük a harcot: nem zárták be a kapukat – azok ugyanis tárva-nyitva voltak -, sok törököt megölve hátba támadták a mindig előörsként szolgáló Draguliost, attól félt ugyanis Murád, nehogy Dragulios cselt vessen ellene.” (Baán István fordítása).76 Az 1438. évi hadjáratról a török források is beszámolnak, bár ezekből kevéssé rekonstruálható a lehetséges útvonala.77 Miután Szebent is sikertelenül ostromolták, Medgyes, és Brassó külvárosait dúlták fel.78 Az 1486. évi Névtelen rövid leírása erre a hadjáratra vonatkoztatható. Murád „hadjáratot indítván Magyarországba, átkelt a Dunán, s miután Magyarországnak hat várát elfoglalta, visszatért Edrenébe. A hidsre 841. évében történt (Thúry József fordítása)” (1437. július 5 –1438. június 23.)79A Névtelen ezután már a Nándorfehérvár elleni ostromot ismerteti. Nesri történetíró korábbra teszi ezt a török hadjáratot, de megemlít egy ezt megelő-

71 Corpus Scriptorum Historiae Byzantine. Ed: I. Bekker, Bonnae 1834. Legutóbbi kritikai kiadása: V. Grecu, Ducas, Istoria Turco-Bizantină (1341-1462), Editio Academiae Reipublicae Popularis Romanicae. Bukarest 1958. (A továbbiakban: Grecu 1958. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) 72 Dukasz XXX. 2. Itt köszönetet mondok Dr. Baán Istvánnak az általa már elkészített fordítások rendelkezésemre bocsátásáért, akinek munkájába, a fent említett OTKA pályázatunk keretében, 2012 februárjától közvetlenül is bekapcsolódtam. 73 II. Vlad (Dracul) (1436-1442, 1443-1447) havasalföldi vajda 74 Ld.: Szabó Pál: Megjegyzések a középkori nomád harcmodor ókori előzményeihez. Belvedere Meridionale (XXI. évf.) 2009. (február–március) 79–86. 75 Horváth 1871. 529. 76 Grecu 1958. 259. 1–3, 4–6, 10–16. 77 Dávid Géza és Tardy Lajos lábjegyzete: Szörény várát ágyúkkal ostromolta, majd a Vaskapu felé haladva Orsova, Mehadia, Szászsebes volt az útja. Ezután Nagyszeben alá volnult 15 napi ostrom után Brassó felé vette útját. Tardy 1977. 143. 78 Horváth 1871. 529. 79 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 17.

˝osz

ző felderítő támadást Evrenosz fia, Ali vezetésével. A törökök Demesfar (Temesvár) mellett vonultak el és „mikor bementek Üngürüszbe, egy hónapig ellenséget sem láttak. Csoda sok zsákmányt ejtettek”80 Ezután Murád szultán „nagy sereggel Viddin felé ment, Láz-oglu81 kalauzolása mellett átkeltek Viddinnél, az összes akindsik is átkeltek, Magyarországnak több várát elfoglalván…45 napig gázolván, tipratván Magyarországot, mindenféle zsákmánnyal megrakodtak.” A szultáni sereg akadálytalanul pusztíthatott és a visszavonulásukkor az Al-Dunánál Gyurgyevó várát építették fel. „Egyetlen gyaur sem szegült ellene az uralkodónak, hanem mint meghódolt, ő pedig győztes és diadalmas lett. Azután Jerköki várát82 fölépítette, őrséget helyezett bele és visszatért Edrenébe. E csata a hidsre 839. évében történt (1435. július 27.–1436. július 15.)83 Nesri bár korábbra helyezte ezt a szultáni hadjáratot, de hasonlóképpen Nándorfehérvár 1440. évi ostromát is (a hidsre 841. éve=1437. július 5– 1438. június 23.). Így a relatív kronológiája viszont megállhatja a helyét, mert a két esemény közötti két évet megtartotta. Szeád–Eddin is tud erről a hadjáratról, de szerinte ezt Murád szultán parancsára Ali, Evrenosz fia hajtotta végre. „Ali bég tehát a szultáni parancs értelmében a rumilii harczosokkal átkelt a Duna vizén és Demesfar mellett vonult el s innen minden irányban portyázó csapatokat küldött ki. Negyven napig folymatosan tiporta a győzelmes sereg Magyarországot s igen sok zsákmánnyal, élő és élettelen ragadmánnyal rakodott meg.”84 Ali visszatérve pedig „Magyarország szépségének elbeszélésével feltüzelte a padisaht Magyarország meghódítására.” Akinek „ez ország ellen indítandó hadjárat gondolata szűntelenül csiklandozta elméjét.”85 Szeád–Eddin ezután már Nándorfehérvár ostromát tárgyalja (A hidsre 843. éve=1439. június 14– 1440. június 1.) és csak ezután kerül sorra Szendrő várának elfoglalása. Ellenkező történetírói véleményt nem fogad el, sőt hangot is ad kronológiai kételyeinek. „némely történeti munkában úgy van előadva, hogy Belgrád ostroma és Novaberdo elfoglalása Szemendre meghódítása után történt, így a többi közt Mevlána Nesri Szemendre bevételét 842-re teszi.”86 d) Szendrő 1439. évi török ostroma A török további célpontja Szerbia volt, mégpedig a Nándorfehérvártól vízi úton mindössze 35 km-re lévő új fővárosa, Szendrő erődje. A 25 tornyú, háromszög alaprajzú erődöt Brankovics György építtette 1428–1430 között. Albert királynak most már, 1439ben életében először – és utoljára – hadba kellett vonulnia, mert a törökök Szendrőt ostromolták, II. Murád személyes vezetésével. Szendrő ostromának ezen, részletesebb, vizsgálata számunkra azért indokolt, mert párhuzamokat ad Nándorfehérvár következő 80 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 53. 81 Valószínűleg tévedés. Dukasz szerint is nem Lázár fia, Lazarevics, hanem Vlad kalauzolta a török sereget. 82 Gyurgyevó (Giurgevo). Ld.: Joseph von Hammer: Geschichte des Osmanischen Reiches. (magyarul) Pest 1830. 579. 83 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 54. 84 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 128. 85 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 129. 86 Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 132.

Partium

évi, szultáni ostromával való összehasonlítására és a források alapján történő értelmezésére. A lengyel krónikaíró, Dlugos nemcsak beszámolt Szendrő ostromáról (A törökök megtámadják Szerbiát, Albert meghal), hanem megemlítette a csehországi háború végét és a lengyelekkel való megbékélést. Így először azt, hogy Albertnek Lengyelországba kellett volna mennie –az ifjú lengyel királlyal, III. (Jagelló) Ulászlóval (1434–1444) való személyes találkozóra és megegyezésre, de a török támadás hírére, ezt nem tehette meg. „Szűz Mária születésének ünnepén, ámbár Ulászló a megállapodás szerint személyesen érkezett Biecz-be, hogy személyes találkozót tartson a béke megkötéséről Alberttel, a római, magyar és cseh királlyal, mégis Albert maga sehogyan sem tudott odajönni. Mert a törökök szultánja nagy és erős hadsereggel megérkezve, elfoglalta és a maga uralma alá helyezte az egész maradék Szerbiát. Szendrő várát, amelyet a despota újonnan a Duna fölött, nagy költséggel felépített és 25 toronnyal megerősített, megostromolta. Így hogy visszaverje a szultánt az ostromtól, Albert király a szerb despota, István87 kérései által feltüzelve és könnyei által meggyőzve, miután Magyarországról és saját Ausztriájából összegyűjtötte a hadsereget a törökök ellen, segítséget nem várva, előrenyomult, hogy a törököket visszaverje az említett vár ostromától. Sok napon át a táborban időzött, látva a magyarok aggódó lelkét és az összegyülekezésre való gyengeségét, és látva azt is, hogy saját serege kisebb a barbárokénál, elhalasztotta a támadást. Időközben a török (t. i.: a szultán) megegyezést kötött Szendrő vezetőivel, őket nagy ajándékokkal megvesztegetve, miután a mondott várat katonákkal és legerősebb fegyverekkel birtokába vette, és azután, hogy megvakította a despota ﬁát és annak nővérét feleségül vette, hazatért…”(Szabó Pál fordítása).88 Thuróczy János: A magyarok krónikája című művében Szendrő elfoglalásáról röviden szólt, ám beszámolója szerint Murád célja már ekkor (is) Magyarország megtámadása volt, csak „amikor megtudta, hogy a király az ország védelmére elegendő katonával és fegyveres erővel rendelkezik, ostrommal bevette Szendrő várát, csaknem

87 Itt Dlugos téved, mert a segítséget Brankovics György kérte, aki Istvánt Szendrőben hagyta a vár védelmére. 88 Dlugos: 209. 1–14. „Festo Nativitatis Sancte Marie adveniente, quamvis Wladislaus Polonie rex iuxta conventa venisset personaliter in Biecz, ad tenendam convencionem personalem cum Alberto Romanorum, Hungarie et Bohemie rege pro pace concludenda, ipse tamen Albertus nullatenus venire potuit. Turcorum enim cesar cum magnó et forti exercitu veniens, occupata et in dicionem tota redacta Rascia, castrum Smideroph, quod despotus noviter supra Danubium magnis sumptibus edificaverat et viginti quinque turribus muniverat, obsedit. Ad repellendum itaque illum ab obsidione Albertus rex precibus despoti Rascie Stephani sollicitatus et victus lacrimis, collecto ex Hungaris et eius Australibus exercitu contra Turcos non expectatis auxiliis processit ad repellendum illos a prefati castri obsidione. Multis itaque diebus in campo comoratus, videns animos Hungarorum timidos et pusillanimes ad congrediendum, videns eciam exercitum suum barbarico inferiorem, confligere distulit. Turcus vero interim facta paccione cum castri Smiderow rectoribus, multis largicionibus illos corrumpens, castro predicto situ et municione fortissimo potitus est, excecatoque despoti filio, cuius sororem in matrimoniam habuerat, domum abiit.” (Ezúton köszönöm dr. Font Márta professzorasszonynak és dr. Sebők Ferenc docensnek, hogy e forrást készségesen rendelkezésemre bocsátották.)

˝osz

az egész Rácország földjét hatalma alá vetette…” (Horváth János fordítása).89 Ezután említi –kronológiailag tévesen– II. Murád 1430. évi, Thesszaloniké elleni ostromát. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei című munkája szerint „a király segédcsapatok nélkül megindította táborát Murád török király ellen, és a Tisza meg a Duna között állapodott meg. Mialatt a sürgetett segítséget várta, a törökök bekerítették Szendrőt, éjjel–nappal hevesen támadták, és annál erősebben rohamoztak, minél közelebb tudták a segítségül érkező ellenfelet, nem kímélték az ostromgépeket…mielőtt Albert a táborral odaért volna, bevették a várat.” „A város elfoglalása után szokásuk szerint kegyetlenkednek, elfogják Istvánt, a despota fiát, szemét kinyomják…Hasonlóképpen megvakítják90 István öccsét, Gergelyt…a török várakozáson felül kiterjesztette birodalmát, közvetlenül Magyarország határaira érkezett…”(3.4. 90–95, Kulcsár Péter fordítása).91 A bizánci történetíró, Laonikosz Khalkokondülész kevéssé ismert beszámolója számunkra azért érdekes, mert megemlíti Murád itt használt, várostromra még nem alkalmas tüzérségét is (V. könyv).92 „A despota (Brankovics) hátrahagyta fiát, Gergelyt a várat vezetni és a falakat megvédeni, ha ellenség odaérkezik. Ő maga a paiónokhoz (magyarokhoz) ment el, hogy majd segítséget kér. Mivel rendelkezésére állt paión (magyar) területen nem csekély értékű, számos és szép város, amelyeket még Lazarevics cserélt el a magyarok császárával, Zsigmonddal Belgrád városáért, amelyet átadott a császárnak, hogy ezáltal az átkelőhelyen biztonságosan birtokolja a vidéket. Tehát a fia (Gergely) volt hátrahagyva a várat vezetni, és felkészült arra, ha esetleg majd megostromolnák. Amouratész odavonulva lerohanta a vidéket és a várat ostromolja. Mindenféle ostromszerkezetet (mékhanasz pantoiasz) a falhoz odavezetve megkísérelte elfoglalni a várat. Azonban ezt mégsem tudta elérni. Hatalmas ágyúkkal (téleboloisz megisztoisz) – már amelyek abban az időben voltak – rémísztette a várat, de a falak a lövésektől nem gyengülnek. Ekkor a despota fia, Gergely félvén attól, nehogy a vár az ágyúk által (hüpo tón télebolón) elessék, elfogadta a (török) császártól az ajánlatot a megegyezésre és megkötötte a szerződést, amelynél fogva át kell adni a várat a császárnak …93 ez tehát átadta a várat bemenvén a táborba, a szultánnál tartózkodott testvérével, Istvánnal. Nem sokkal később, amint a szultán megtudta, hogy az ő apjuk ellene készül, és hogy a fiak megkapván apjuktól a tervet titokban követet küldenek az elpárto-

89 Thuróczy János: A magyarok krónikája. Ford. Horváth János Budapest. 1978. 367. (A továbbiakban: Thuróczy 1978.) 90 Bonﬁni a despota két ﬁa kapcsán a megvakítás egy enyhébb módját ismerteti (3. 4. 95.).

„A törökök által kitalált módszert alkalmazták, tüzes vasat húztak el a szemük előtt, így az irgalmatlan hőségtől kiszikkadt szem elveszítette a tisztaságát, és olyan benyomást keltett, mintha vak lenne” Kulcsár Péter fordítása. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter, Budapest. 1995. 572. (A továbbiakban: Bonfini 1995.) 91 Bonfini 1995. 572. 92 Laonici Chalcocondylae Historiarum Demonstrationes. Tomus II. Pars prior (libros V-VII. continens) Ed.: Eugenius Darkó. Budapestini 1923. 23-25. (A továbbiakban: Darkó 1923. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) 93 Darkó 1923. 23. 21; 24. 1–19.

Partium

lás céljából, elfogván mindkét fiút, mindkettőnek mindkét szemét kivájta. Így hódította meg Szpenderovót (Szendrőt), a triballoszok (szerbek) királyságát, a várban elegendő őrséget hátrahagyott és rögtön sereggel vonult a paiónok (magyarok) vára, Belgrád ellen” (Szabó Pál fordítása).94 Ez utóbbi eseményeket a történetíró egybefoglalta, bár ezek később történtek. A szultán Gergelyt és Istvánt az apjukkal való titkos levelezésük miatt Kis–Ázsiába vitette és csak 1441. május 8-án vakíttatta meg.95 Igazolja idézett bizánci forrásunk leírását a helyszíni megfigyelésünk is. Szendrő várának falvastagsága méréseink (2012. április 21.) alapján 4, 3 métert tett ki. Ha összehasonlítjuk a Nándorfehérváron mért falszakasz adatainkkal96 (1,6–3, 1 méter), akkor bátran megállapíthatjuk, hogy Szendrő is eredményesen állhatott ellent a korabeli oszmán-török tüzérségnek. Azaz, Laonikosz Khalkokondülész tudósítása alapján a későbbiek szempontjából fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a szultán a túlerejével, várostromra még nem alkalmas nehéztüzérség híján, valamint a régi ostromgépekkel (kőhajítógépek) hasztalanul ostromolta a várat, amelyet csak átadás révén tudott megszerezni. Miközben a segítségül hívott magyar sereg még messze, Titelnél várakozott.97 Gergelyt és testvérét, Istvánt megvakították, azaz – bizánci gyakorlat szerint – uralkodásra alkalmatlanná tették. Ezzel Szerbia elfoglalását Murád teljesítette. Ráadásul időközben a magyar táborban kitört járványnak köszönhetően októberben Albert király is meghalt.98 Soha viszsza nem térő alkalom adódott a déli végek elleni támadásra. A török ekkorra időzítette Nándorfehérvár megtámadását. Más bizánci források nem így számolnak be ostromról. Dukasz szerint Murád kiéheztetéssel szerezte meg a várat (XXX. 4.). „Először tehát Szendrőbe megy aratás idején, a vár csűre ugyanis üres volt, meg a többi éléstár is. S kikémlelve, hogy itt az alkalom, körülzárta a városkát, s három hónapig táborozott mellette, míg aztán az élelemhiány miatt fel nem adták, ő pedig esküvel kezeskedett arról, hogy senkin sem áll bosszút. Kinyitották tehát a kapukat és kijöttek, hogy hódoljanak neki.” (Baán István fordítása).99 Vagyis Dukasz szerint az ostrom helyett inkább a vár blokádjáról lehetett szó, ellentétben a latin forrásokkal (Bonfini) vagy Khalkokondülésszel. Egy XVI. századi újgörög nyelvű forrás, a Codex Barberinus Graecus 111-ben fennmaradt Névtelen bizánci krónika szintén beszámol Szendrő (Sziderobia) ostromáról és Albert hadbavonulásáról (40r).100 E leírás leginkább Bonfini beszámolójával 94 Darkó 1923. 24. 20–21; 25. 1–8. 95 Консантин Јиречек: Історија Срба. Веоград 1952. 365. (A továbbiakban: Јиречек 1952.)

A megvakítás büntetésének áttekintésére lásd: Szabó Pál: „kitolta Vazul szemeit” – a megvakítás büntetésének bizánci eredetű gyakorlata a XI-XIII. századi Magyarországon, valamint a szláv és az oszmán-török jogi régiókban. Bácsország 2011/2 (57.). 84. Szabó Pál: „effodit oculos” – A megvakítás büntetésének bizánci eredetű gyakorlatáról a XI-XIII. századi Magyarországon. Jogelméleti Szemle 2011/2 (június 15.) http://jesz.ajk.elte.hu 96 Szabó 2012. 90. 97 Engel Pál–Kristó Gyula–Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Budapest 1998. 199. 98 Pálosfalvi Tamás: A Hunyadiak kora 1437–1490. Magyarország története 7. Budapest 2009. 11. 99 Grecu 1958. 261. 27–31. 100 Georgiosz Zórasz: Khronikon peri tón tourkón szoultanón. Athénai 1958. (A továbbiakban: Zórasz

˝osz

mutat hasonlóságot. „Amikor Szigiszmontosz (Zsigmond) meghalt, az ő királyságára Almpertosz lépett Hungáriában, akkor ő az összes seregét összegyűjtötte és anélkül, hogy másoktól segítséget kért volna, Murád ellen vonult. Letáborozott egy Tibiszkonak (Tibiscus=Tisza) nevezett helynél, a Dunabisz-folyóhoz közel és várakozott arra, hogy megérkezzen az övé és más segítsége. Murád viszont nem várakozott, hanem megostromolta Szendrőt nappal és éjjel és mielőtt megérkezett volna Almpertosz segítsége Hungáriából, a szultán bevette Szendrőt, a legtöbbjüket (a védőknek) levágta és sokakat szolgává tett. Elfogta a despota fiát, Sztephanoszt és kiszúrta a szemeit. Megvakította egy testvérét is, amikor később elfogta őt. Azt mondják, hogy Szendrő (bevétele) gyorsabb volt Szalonikéénél.101 Akkor, amikor Murád szultán bevette Szendrőt, kiterjesztette és megnövelte királyságát egészen Hungáriáig…”102 A Névtelen krónika ezután már Nándorfehérvár ostromának előzményeit kezdi el és Szendrő ostromának egy másik változatát ismerteti, amely inkább a fegyveres harc nélküli átadás Dukasz-féle leírásához kapcsolható, de a kiéheztetés említése nélkül. „Mások azt mondják, hogy a két testvér, lévén Lázár despota fiai, Sztephanosz és Gregoriosz átadták Szendrőt a szultánnak az ő akarata szerint. De ha nem akarták volna átadni, (a szultán) nem tudta volna elfoglalni, mivel a vár erős (dünato kastro) volt. A harmadik testvér, atyja tanácsa szerint Hungáriába ment azért, hogy segítséget kérjen.”(Szabó Pál fordításai).103 Természetesen a török források is beszámolnak a Szendrő elleni ostromról. A korai oszmán történetíró és kortárs Ásikpasazáde (1400–1484 k.) Az Oszmán-ház története című munkájában104kronológiailag azonban felcserélve, hamarabb tárgyalta Nándorfehérvár – 1440. évi – ostromát (Bölüm 111.) Szendrőénél (Bölüm 112.). A beszámolója néhány ponton azonban ellentmond a fenti forrásainknak is. Az ostrom előtt a szultán –a vazallusi engedelmesség alapján– Drinápolyba rendelte Dirakolát (II. Vlad Dracul) és Vılkoğlu-t (Brankovics Vuk fia, György) és mindkettő fiait elfogatta. Vlad fiait Gallipoliba (Gelibolu), Brankovics fiait Tokat várába záratta a szultán.105 Amikor nyár lett, a szultán megostromolta Szendrőt (Semendire). Ezalatt Izsák bég zarándokútra ment Mekkába. A szerző az ostromról nem ír. Murád a szerb területeket pusztította és a lakosságból foglyokat szedett. Olyan nagy zsákmánnyal tértek viszsza, hogy egy négyéves gyereket 20 ezüstpénzért adtak el. Mire Izsák visszatért a zarándoklatáról a várat még nem foglalták el. A portyázásokban Ásikpasazáde szemé-

1958. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) 101 Tudniillik Thesszaloniké 1430. évi oszmán ostrománál. 102 Zórasz 1958. 63. 16–28. 103 Zórasz 1958. 63. 30–35. 104 Lásd Papp Sándor: Az oszmán hódítás török szemmel. BeszélgetésHalil Inalcik professzorral. Belvedere Meridionale 1997/IX. 3–6. szám. 166. Âsikpasazáde Osmanoğulları’nim Tarihi. Hazırlayanlar Kemal Yavuz–M. A. Saraç İstanbul, 2007. (A továbbiakban: Yavuz–Saraç 2007.) A mű német fordítása: Osmanische Geschichtsschreiber. Herausgegeben von Dr. Richard F. Kreutel. Band 3. Vom Hirtenzeit zur Hohen Pforte. Übersetz, eingeleitet und erklärt von Richard F. Kreutel. Graz-Wien-Köln. 1959. (A továbbiakban: Kreutel 1959.) 105 Yavuz–Saraç 2007. 170–171, illetve 399; Kreutel 1959. 173. (Itt 113. fejezetként szerepel Szendrő ostroma)

Partium

lyesen is részt vett, amelyekben inkább a foglyok szedése (és eladása) volt a cél.106 Nesri szerint Szendrőt (Szemendre) két hónapos ostrom után a törökök elfoglalták, Vulk-oglu (Brankovics) két fiát Tokatban vakították meg. Egyedül Szeád-Eddin ír ágyúk, puskák használatáról, amelyek inkább füstöltek, mintsem eredményesek voltak. Nála is –az eredménytelen ostrom után– a védők megadása szerepel. „A győzedelmes sereg az ágyúk és puskák füstjével a hitetlenek szeme előtt a világot sötétté téve, két hónapig szüntelenül harczolt s éjjel-nappal öldökölte a tévelygő csapatot. Végre a vár népe erőtlenség, kimerültség, levertség és végső nyomor következtében kegyelmet kérvén, félelmében átadta a vár kulcsát.”107 Tudjuk, hogy Albert király Szegednél szállt táborba, 1439. július végén, augusztus elején, nem kelt át a Tiszán, hanem a jobb parton, Titelre vonult és másfél hónapig itt táborozott.108Erről a Névtelen bizánci krónika is beszámolt. Azonban Mályusz Elemér mutatott rá arra, hogy nem feltétlenül kell ezt negatívan értékelnünk. Mert II. Murád szultán sem döntötte el a fő támadási irányt és reális volt a Temesköz elleni támadás veszélye is. Így egyetértünk Mályusz értékelésével is. „A Titel környéki táborozás megmentette Magyarországot a múlt évi erdélyi pusztuláshoz hasonló veszteségtől, így ezért nem mondható kárbaveszettnek, az azonban a ráfordított erőfeszítéssel nem állt arányban.”109 Albert király törökellenes politikáját sem szabad túlzottan lebecsülnünk, mert a tervébe bepillantást enged egy, a Titelnél, 1439. szeptember 17-én kiállított, oklevele, amelyben ünnepélyesen ígéretet tett arra, hogy a következő nyáron személyesen, az elérhető legnagyobb sereggel fog a törökök ellen vonulni.110 Azt nem tudjuk, hogy Murád erről tudomást szerezhetett-e, és a Magyar Királyság elleni következő évi hadjáratát ez sürgette-e, de a kül- és belpolitikai események egyértelműen a javára fordultak. Szendrő elestének fontos diplomáciai következményei is voltak, amelyekről csupán lengyel krónikásaink írtak, és amelyekre ezúton hívjuk fel a figyelmet. Azért is fontos, mert a török levéltárak a korai magyar–török diplomáciai iratokból keveset őriztek meg.111 Dlugostól tudjuk azt is, hogy a török hírszerzés jól értesült és hogy a török szultán – egyúttal lengyelek Alberttel való csehországi konfliktusát kihasználva – követséget menesztett a lengyel királyhoz, Ulászlóhoz is. Azt is mondhatjuk, hogy II. Murád megpróbálta diplomáciailag is előkészíteni Magyarország elleni támadását, elszigetelni az országot lehetséges szövetségesétől. „Murád, a törökök szultánja Ulászló lengyel királyhoz nemes követet küldött a leggazdagabb ajándékokkal. Először is kérte tőle a barátságát, békéjét és szövetségét, továbbá felajánlotta mindenét a saját jóindulatára, végül mivel meghallotta, hogy ő Albert római és magyar királlyal háborút visel, meg-

106 Yavuz–Saraç 2007. 171–172, illetve 399–400; Kreutel 1959. 176–177. 107 Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 56, 130. 108 Mályusz 1994. 139. 109 Mályusz 1994. 140. 110 Közzétette: Gr. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. Tizedik kötet. Pest, 1853. 70–73. 111 Papp Sándor: Magyarország és az Oszmán Birodalom (A kezdetektől 1540-ig) In.: Közép–Európa harca a török ellen a 16. század első felében. Szerkeszette: Zombori István, Budapest 2004. 55.

˝osz

ígérte és megadta, hogy őt pénzzel és 100 000 katonával támogatja. Ulászló király miután a követ bőkezűen szólott, elrendelte, hogy őt nála tartsák fogva addig, amíg úgy látja, hogy a magyar királlyal való tárgyalások véget nem érnek, Albert halálát követően is.”(Szabó Pál fordítása).112 Az itáliai származású lengyelországi humanista, Callimachus Experiensnél is szerepel ez a rendkívül fontos feladattal megbízott török követség. Callimachus leírása szerint felgyorsultak az események, mert előbb a magyar követség adta elő királyválasztó kérését. Egyfajta diplomáciai „versenyfutás” indult meg a lengyel király szövetségéért. „Míg ezeket előadták és kérték a magyarok, török követek keresték fel (t. i.: a királyt), e küldötteket már azelőtt, útközben, érte Albert halálhíre, ebben vagy valóban tudatlanok voltak vagy titkos megbízatásukat, hogy elvégezzék, teljesítették azt. Ezen követség által Murád, a törökök császára katonát és pénzt ígért Ulászlónak az Albert elleni, a Csehországban vívott háborúhoz, amely ország Zsigmond halála után két részre szakadt. Az egyik része Kázmérra, Ulászló testvérére bízta a királyságot, a másik rész a felesége örökösödése révén, Albertet követte. E (követségben a szultán) szilárd szövetség kötését kérte, hogy az egész Csehország Kázmér hatalmában legyen, és hogy Ulászló tartózkodjon a magyarokkal való barátságtól és szövetségtől. Így, mivel Albert halála után még semmi sem történt, a követeket különféle ürügyek alatt Krakkóban visszatartották arra várakozva, hogy a magyar események a király halála után merre fognak fordulni.” (Szabó Pál fordítása).113 A ﬁatal III. (Jagelló) Ulászló döntésén Magyarország sorsa múlott. Vagy elfogadja a törökkel való békekötést és kiszolgáltatja Magyarországot a jövőbeli szultáni támadásnak vagy ellenáll. Óriási szerencsénkre ez utóbbit választotta. Nem lépett szövetségre a törökkel, Muráddal nem kötött békét, hanem –Dlugos szerint– ekkor értesült a magyar rendek azon kéréséről, hogy őt megválasztanák magyar királynak is.

112 Dlugos 2001. 210. 1–7. „Turcorum cesar Amurathbek ad Wladislaum Polonie regem notabilem nuncium cum amplissimis donis transmittit, primumque suam amiciciam expetit et ligam atque fedus, deinde sua omnia ad beneplacitum suum offert; postremo quiaaudierat illum cum Alberto Romanorum et Hungarie rege bellum gerere, subvenire illi et pecuniis et centum millibus hominum exhibet et promittit. Wladislaus autem rex nuncio benigne appellato, illum retinere apud se constituit, donec videret, quem ﬁnem essent negocia Regni Hungarie, morte Alberti secuta, habitura.” 113 Philippus Callimachus: Historia de rege Vladislao. Edidit: Irmina Lichonska. Commentariis historicis illustravit: Thadeus Kowalewski. In linguam Polonam traduxit: Anna Komornicka. Varsoviae 1961. 28. 6–15. „Dum haec agerentur peterunturque ab Hungaris, aderant et Turci oratores, quos iam pridem missos deprehenderat in uia mors Alberti, qua seu uere incomperta seu ad tentandum dissimulata peregerant mandata. Offerebat per eam legationem Amoratus Turcorum imperator militem ac pecuniam Vladislao ad gerendum bellum contra Albertum in Boemia, quae mortuo Sigismundo in duas factiones abierat et una quidem Casimiro Vladislai fratri regnum deferebat, altera propter uxoriam successionem Albertum sequebatur. Ceterum foedus in id sanciri petebat, quod redacta uniuersa Boemia in potestatem Casimiri Vladislaus ab amicicia et foedere Hungarorum abstineret. Itaque cum defuncto Alberto res integra non esset, oratores per uarias simulationes Cracouiae retinebantur in expectationem, quo res Hungarica post regis mortem inclinaret.” (A továbbiakban: Callimachus 1961. Az oldalszám után a sorszámokat is jelölöm.)

Partium

2. Nándorfehérvár ostromának belpolitikai körülményei és magára maradottsága Habsburg Albert király halála ismételten nem várt politikai helyzetet teremtett. 1440 tavaszára az ország a királyválasztás kérdésében Habsburg Albert halála után két „pártra” szakadt, újabb alkalmat adva Murádnak hódító hadjárata megismétléséhez. Brankovics György despota az özvegy királynét, Erzsébetet támogatta, sőt dinasztikus tervei is voltak, mert Erzsébethez hozzá akarta adni a nála maradt fiát, Brankovics Lázárt. Erzsébet azonban, katolikusként, elutasította, hogy pravoszlávval kössön házasságot.114 Erzsébet udvarhölgyének, Kottanner Jánosné Wolfram Ilona emlékiratai kortárs forrásként szolgálnak számunkra.115 Kottannerné szerint ezeket mondta: „Kedves urak, ne pogányt adjatok hozzám, inkább egy keresztény parasztot.”116 Felmerült azonban a fiatal Ulászlóval való házasság gondolata is. „Ekkor László bán117 úr, az ő atyjafia azt kívánta, hogy a lengyel királyt válassza. Erre a magyar nemesurak mind felálltak, hogy ezt tegye, ő azonban ellenkezett, azt válaszolván, megvárja, mit ád neki az Isten, ahhoz igazodik majd, mert összes orvosai azt mondták neki, hogy fiút hordoz méhében…(Mollay Károly fordítása).118 Miközben már a déli határon Nándorfehérvár ostroma már megkezdődött, az özvegy királyné, Erzsébet fiút szült és hívei május 15-én fiát, a 12 hetes csecsemő V. Lászlót (1440–1457) koronázták meg. A koronázás szabályszerű volt, bár a Szent Koronát Erzsébet Kottanner Jánosné Wolfram Ilonával ellopatta, aki ezt meg is örökítette emlékiratában. A rendek azonban e koronázást érvénytelenítették. A szultáni török sereg már 3 hónapja Nándorfehérvárnál volt, de a rendek által a trónra időközben meghívott Jagelló Ulászló még nem volt az országban. Egy általa július 15-én kelt okleveléből értesülünk a budai várban lévő kincsekről, amelyeket Albert egykori királyi kincstartója a volt nándorfehérvári kapitány, Bátmonostori Töttös László adott át számára.119 Július 17-én, Székesfehérváron a lengyel III. (Jagelló) Ulászlót koronázták meg magyar királlyá I. Ulászló néven (1440–1444) a Szent Korona nélkül. Ezen a koronázáson részt vettek Bosznia követei is. II. Tvrtko boszniai király megújította török ellenes szövetségét a magyar királlyal, és Ulászló mellé állt.120 Ezt fontos eredménynek tekinthetjük, és a Tallóciak 1434/1435-ös boszniai hadisikereit igazolták, amelyben II. Tvrtko

114 Историја српcког народа II. Београд, 2000. 250. (A továbbiakban: Историја 2000); Török történetírók I. Ford. Thúry József, Budapest 1893. 56, 130. 115 A korona elrablása. Kottanner Jánosné emlékirata 1439/1440. Fordította és közzéteszi Mollay Károly. Budapest 1978. A továbbiakban: Mollay 1978. 116 Mollay 1978. 13. 117 Garai László macsói bán (1431–1441, 1445–1447) Engel 1996. 30. 118 Mollay 1978. 13. 119 A Zichy és Vásonkeői Gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. IX. kötet, szerk. Kammerer Ernő. Budapest 1899. 15. (16. sz. okl.) (A továbbiakban: ZICHY 1899) 120 Angyal Dávid: Bosznia követei és a budai országgyűlés 1440 júniusában. Századok (1911) 1. 50.

˝osz

trónra való visszahelyezését támogatták.121 Az ifjú királynak azonban kiélezett maradt a viszonya a szerb despotával. I. Ulászló király Brankovicsot pártütőnek nyilvánította, mivel az kis V. Lászlót támogatta. Elvette magyarországi birtokainak egy részét, s azokat saját híveinek adományozta. A komolyabb következmény viszont az lett, hogy Brankovics a feleségével és száz lovassal 1440. május végén Cillei birtokáról elhagyta az országot. Raguzába majd a következő évben Szerbiába, Zétába távozott. A törökök elleni harcra tehát Brankovics nem vállalkozott.122 Sőt, a török vazallitás tudatában erre nem is vállalkozhatott. A Nándorfehérvárt kezükben tartó Tallóciak külső segítségre nem számíthattak. Albert halálával a Tallóci–Cillei vetélkedésben most a Cilleiek jutottak lépéselőnyhöz. Ugyanis ők Erzsébet királyné mellé álltak, míg a Tallóciak Ulászló pártjához csatlakoztak. Az országba való érkezése előtt a lengyel királyhoz indított követségnek Matkó volt a vezetője, bár tagja volt Vitéz János is. Miközben a visszaúton megpróbált megegyezést közvetíteni a királyné felé, Erzsébet a követségben lévő Matkót és bárótársát, Marcali Imrét váratlanul letartóztatta. Az ötlet pedig valószínűleg Cillei Ulriké, Hermann unokájáé lehetett. Egyúttal a királyné Cillei Frigyest, Hermann fiát nevezte ki szlavón bánná.123 Az eseményekről további fontos részleteket tudhatunk meg Kottanner Jánosné Wolfram Ilona, az özvegy királyné bizalmasának emlékirataiból. „Miután mindez megvolt, és a nemes királyné megtudta, hogy Vajdafi Imre úr és Matkó bán úr visszajöttek a lengyel királytól, akkor őnagysága derűsnek és nyíltnak tettette magát, persze csak annyira, amennyire özvegyhez illik… bebocsátotta az urakat, de előbb vitézeket engedett be, és a tárgyalást a házban tartották. Miután mindegyik előadta a maga dolgát, és nagyságos úrnőm tudni akarta, mi az álláspontjuk természetes urukkal, László királlyal szemben, akkor kettejük közül az egyik, Matkó bán vagy Vajdafi Imre, így szólt: » Nagyságos úrnőm, ha tízéves volna is a fia, akkor sem ismernénk el urunknak, mert nem állhatna élünkre a törökök ellen.« Az volt a véleményük, hogy ne menjen feleségül a lengyel királyhoz. Ez nagyon elkeserítette a nemes királynét, mégsem mutatta, hanem tanácsot kért atyjafiától, Cillei Ulrik gróftól és más hűséges tanácsadóitól, hogyan viselkedjék. Ekkor azt tanácsolták neki, fogassa el a két nemesurat, mármint Matkó bánt és Vajdafi Imrét.” (Mollay Károly fordítása.)124 A letartóztatás tényét Rozgonyi István a pozsonyiakhoz írott leveléből is megtudhatjuk.125 „A mi királynőnk megparancsolta, hogy azokat a bárókat, akik … követségben visszatértek, mindenüktől fosszák meg, és őket éppen most letartóztatta, a letartóztatottakat egészen a jelenlegi legsúlyosabb ideig saját bilincsében tartja” (Szabó Pál for121 Szabó 2012. 94. 122 Историја 2000. 251; Консантин Јиречек: Історија Срба. Веоград 1952. 363–364. (A továbbiakban: Јиречек 1952) 123 Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: küzdelem Szlavóniáért (1440–1448) Századok 2000/ I. 49–50. (A továbbiakban: Pálosfalvi 2000.) 124 Mollay 1978. 40–41. 125 Idézi: Pálosfalvi 2000. 50. (a 22. lbj-ben, DF. 239755) „domina nostra regina barones illos, qui … in legationibus sunt reversi, omnino iussit spoliari demumque fecit detinere, quos et detentos pro presenti gravissimis suis tenet in vinculis.”

Partium

dítása). Amilyen rövid volt Frigyes szlavón bánsága, olyan rövid volt Matkó fogsága, mert Garai László macsói bán által Siklóson, május 3-án keltezett oklevél arról számol be Töttös Lászlónak, hogy Tallóci Matkó bán már kiszabadult fogságából.126 Matkó tehát, amikor a török már ostrom alatt tartotta Nándorfehérvárt, Erzsébet királyné fogságában volt. Marcali Imre szabadon engedése érdekében viszont a macsói bán a királynéhoz küldöttséget indított. Garai azt is megjegyzi, hogy „Azt is tessék tudomásul venni, hogy Mathkó bán és Kórógyi János a rajtuk elkövetett számos igazságtalanság megtorlása czéljából nagy zavart készülnek előidézni az országnak” (Wertner Mór fordítása).127 Garai május 24-én írt levelében már arról tudósít, hogy ők a két király közötti megegyezésen munkálkodnak. Semmi nem tartja vissza attól, hogy „május 30-án a lengyel királyhoz utazzunk, hogy közte és a királyné között az ország békéje érdekében barátságos megállapodást hozzunk létre és őt rábírjuk, hogy Magyarország nyugalmát ne veszélyeztesse” (Wertner Mór fordítása).128 Ebben a küldöttségben pedig már Matkó is részt vett és Ulászló oldalára állt át. Az oklevelek alapján azonban a továbbiakban Matkót június 15-én, a királykoronázáson, Budán találjuk és szeptember előtt nem is ment vissza Szlavóniába, sem Nándorfehérvárra. Pálosfalvi Tamás szerint a király oldalán lehetett öccsével, Tallóci Frankkal, aki az ostromlott vár segítségére siethetett.129 Így maradhatott kezdettől fogva Tallóci Zovánra (Jován, János) a vár védelmének fő irányítása, mert az ostromra vonatkozó forrásaink is csupán őt említik. Hiába állt rendelkezésre a vár felmentésére a bárók számára megfelelő hadsereg, amellyel megrövidíthették volna az ostromot, azt a polgárháború miatt inkább egymás ellen fordították. A lengyel király mellett álltak Rozgonyi Simon egri püspök, Guti Ország Mihály kincstartó, Hédervári Lőrinc nádor, Újlaki Miklós és a két Hunyadi-ﬁvér.130 Cillei Frigyes még Ulászló koronázása előtt két sereget szervezett, amelyről Erzsébet királyné 1440. július 9-i oklevele tesz említést. Továbbá Brankovics György despota is, akinek Cillei Ulrik a veje volt, Zétából sereggel készült az országba betörni. Horvátországban az elégedetlen Frangepán Bertalan mozgósította az Erzsébethez hű híveket. Cilleihez csatlakozott Garai és a Tallóciak „helyi” ellenfele, Bátmonostori Töttös László is. Egyedül Bosznia támogatta Ulászlót. Szlavóniát nem érintette a déli végeken a polgárháború.131 Sőt a királyné, Garai–Cillei–Brankovics liga számára még jókor is jött a szultáni támadás, mert ők inkább várhatták a Tallóciak nándorfehérvári esetleges kudarcát, amelynek révén gyorsabban kikerülhettek volna az ország vezetéséből. Ebben a helyzetben nemcsak a Tallóciak, hanem Nándorfehérvár is végérvényesen magára maradt, ilyen belpolitikai küzdelemben nem számíthatott királyi katonai segítségre, felmentő seregre

126 Zichy 1899. 9-10. (9. sz. okl.). 127 Wertner 1911. 553. 128 Wertner 1911. 554. 129 Pálosfalvi 2000. 51-52. 130 Tringli István: Az újkor hajnala. Budapest 2003. 19-20. 131 Pálosfalvi 2000. 53.

˝osz

kívülről, mint később, 1456-ban. Az 1439. évi dekrétum 3. cikkelye szerint a várak felmentésére a bárók, a nemesek egyébként sem voltak kötelesek, csak a király által meghirdetett általános nemesi felkelés keretében és csak a várban elhelyezett királyi zsoldos csapat haderejének elégtelensége után. Igaz, hogy Nándorfehérvár éppen az ország határán volt és nem azon kívül, tehát a nemesi felkelés –törvény szerint– meghirdethető lett volna. De rögtön adódik az újabb kérdés: melyik király általi nemesi hadfelkelés? Az egymás elleni küzdelemben ezt egyik sem hirdette meg a török ellen. Nándorfehérvár megvédésének feladata a szultáni sereggel szemben a királyi és a helyi, várkapitányi hatáskörben maradt. Az uralkodók messze voltak Nándorfehérvártól. Elég, ha megvizsgáljuk a királyné és a király itineráriumát.132 Wertner Mór szerint Erzsébet januárban Budán, Esztergomban és Visegrádon, februártól május közepéig Komáromban, május hátralévő részében Tatán és Székesfehérváron, júniusban Győrben, júliustól novemberig – kis megszakításokkal (Hainburg, Kismarton) – Pozsonyban tartózkodott. Mindeközben Ulászló januárban még Krakkóban, áprilistól már Késmárkon, Szandeczen, májustól kezdve pedig már egy Igló–Eperjes–Szikszó–Emőd–Eger–Hatvan útvonal követhető, a július 15-i budai megérkezéséig. Az év hátralévő részét pedig Budán töltötte.133 Stanisław Sroka pontosítása szerint Ulászló előbb a koronázása okán július 17-től július 23-ig Székesfehérváron, majd július 23-tól december 28-ig Budán tartózkodott.134 A két politikai csoport még a török veszély pillanatában sem hagyta abba az egymás elleni háborút, amelyből a Tallóciak sem maradhattak ki.135 Ez volt az egyik körülmény, amelyben más volt ez az ostrom az 1456. évinél. Jól mutatja ezt a tényt, hogy az okleveles forrásokban alig találunk utalásokat Nándorfehérvár ostromára, és azt is csak Ulászló és Tallóciak kibocsátott oklevelei között. Pedig az egykor Lazarevics által elkezdett és a Tallóciak által folytatott várépítkezések ekkor vizsgáztak először az oszmán szultáni haderővel szemben. A vár korszerű felszereltsége, kiépítése, a tűzfegyverei, a védősereg fegyelmezettsége meghatározó volt, bár a pontos létszámukat nem ismerjük. Legalább ennyire meghatározó volt a mozgósítható gazdasági források rendelkezésre állása. Amikor már folyt az ostrom, Tallóci János várkapitány számíthatott testvérére. Míg Matkó a lengyel királyhoz indított követséggel lehetett elfoglalva, addig 1440. május 20-án kelt oklevelében Tallóci Frank szörényi bán megadóztatta saját jobbágyait Krassószentmiklóson. Egy aranyforintot (unum ﬂorenum auri) kért telkenként (unum fundum integrum seu curiam singulum), külön kiemelvén Nándorfehérvár védelmének

132 Stanisław Sroka: I. Ulászló itineráriuma (1440–1444) In.: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae Series historica XLVIII. Történeti Tanulmányok IV. Szerkesztette: L. Nagy Zsuzsa és Veress Géza, Debrecen, 1996. 4. 21–47. (A továbbiakban: Sroka 1996.) 133 Wertner 1911. 556. 134 Sroka 1996. 22-25. 135 Mályusz Elemér: A négy Tallóci ﬁvér. In.: Klió szolgálatában. Szerk. Soós István, Budapest 2003. 157158. (A továbbiakban: Mályusz 2003.)

Partium

fedezését (in tuitione castri Nandoralbensis).136 A Tallóciak tehát mintegy „megelőlegezték” a védelem költségeit a királynak. A hadvezetést vállalkozási jellegű tevékenységként intézték, megvédték birtokaikat és ehhez saját jobbágyaik erejét is igénybe vették.137 A mindenkori király feladata volt a határmenti vár védelme és a két király közül I. Ulászló vállalta ezt és hozzájárult a védelem költségeihez. A helyzete miatt csak megkésve, utólagosan, amikor a török ostrom már javában tartott. Nándorfehérvár védelmére a legmodernebb bányatechnikát alkalmazó felvidéki Szomolnok (Smolník, Schmöllnitz) bányavároshoz (Zmolnokbanya) írt parancslevelében 400 aranyforint kiﬁzetését kérte.138 Ebben az 1440. június 7-én kelt oklevélben Nándorfehérvár körül felvonuló török haderőnemeket is pontosabban fellelhetjük. „Nándorfehérvár várunkat mind hajókkal mind szárazföldi haderővel ellenségesen megostromolták és körülzárták.”139 Szimbólum értékűek azok sorok, melyek szerint „úgy tűnik, egyedül Nándorfehérvár, ahol Magyar Királyságunk épsége ered.”(Szabó Pál fordításai)140 Nem véletlen, hogy 2010-ben, az ostrom 570. évfordulója alkalmából megemlékező legelső tanulmányunk címéül is ezt választottuk.141

136 Thallóczy 1907. 134-135. (197. sz. okl.) 137 Mályusz 2003. 160. 138 Mályusz 2003. 159. 139 Thallóczy 1907. 135-137. (198. sz. okl.) „qualiter ipsi castrum nostrum Nandoralbense tam per navalem, quam per etiam per terrestrem potentiam et exercitum hostiliter obsedissent et circumvallassent” 140 „signanter Nandoralbensis, in quo salus regni nostri Hungariae existere videtur” Thallóczy 1907. 135-136. 141 Lásd: Szabó 2010.

˝osz

KÜRTI LÁSZLÓ

telefonszóra megrettenek minden telefonszóra. ma belehalnék egy téves hívásba is, azt hiszem. smseket hónap óta nem olvasok. csak közismert, beazonosított szólamokat felejtek el. tartok meg néha. belenyugszom, hogy elérhetetlennek mondanak. az egész rohadt külvilágról hetekre leveszem a fényt, hangot. kitépem a létezésből az aksit, falból a zsinórokat. energiákkal spórolok. könyörgéseket hagyok a hangpostaﬁókomba belevérezni. ragacsos gomb minden megszakadt kapcsolat. minél mélyebben kötődök, annál higgadtabban, de elkerül, aki ismer. minél odaadóbb vagyok, annál inkább felháborító, számon kérhető. akihez közel hajolnék félreért. aki közel hajol hozzám, az félelemből fenyeget vagy átkokat súg csak a fülembe. ha csörgetsz, újra, ígérem nem hívlak vissza soha többé.

Partium

atlantisz a vörös hajú nővel sohasem vitázom. nem mintha félnék, de mire is a nagy óvatlanság? néha megszólítom őt, szelíden, rövid mondatokkal. kérdezősködnöm semmit nem szabad. azt mondom el, amivel láthatatlan marad, nem tolakszom bele az életébe. addig maradok a kisbetűs ismerőse, ameddig csak engedi. fehér bőrét álmában szagolgatom, csakhogy észre ne vegyen. érinteni. érinteni még akkor se merem. nem keresgetem sohasem a kegyét. alig vágyakozom utána többet, mint amit elviselni tudok. elnézően, épphogy visszaköszönget, amikor dolga van: szerelmes. évszakok múlnak el, mire újra láthatom. elsüllyedt világunkat belőlem fel nem ismerheti. direkt könnyű, hogy százhetvenes az IQ-szintje. éppen azt rejthetem el a legmélyebben, amit a szeme előtt felejtek

˝osz

OLÁH ANDRÁS

árnyékod vagyok keréknyomok a sárban… ritkán járok erre mióta goromba ősz sírja tele a rőt nappalokat a tó tükrén fények a csészében tegnapi tea ázott ﬁlterek másnapos illata a színek összeköltöztek bennünk kifésüllek hát magamból szinte látom ahogy a telefonzsinórt babrálod és számításokat végzel a vonal túl végén végül ugyanarra az eredményre jutsz te is: a gravitáció erősebb mint a mi bágyadt szerelmünk… távoli sápadt arcodat fürkészem árnyékod vagyok szívemben bekormozódva égnek a dadogó hajnalok

Lónyai temető (1985)

Partium

az utolsó szó jogán (Dávid Ferenc emlékére)

„ti nem vagytok bíráim mi dolgom hát veletek? még nem tudjátok hogy nem a hatóság kardjával hanem az Ige igazságával s a lélek erejével kell harcolni és menni, menni a kifulladásig teleszívni a tüdőt tiszta levegővel és telekiáltani a messze-visszhangzó hegyeket mert akiket Isten megvilágosított nem szabad hallgatniuk aki voltam a magam erejéből voltam de az Úr akaratából kiverhetitek bár alólam a szószékül szolgáló malomkövet zárhattok dohos falak közé összeroncsolhatjátok nyelvemet az elveszett mag akkor is sarjadni fog s akik ma keresztvíz alá tartják a csecsemőket holnap a test igazsága helyett a lélek igazságával szembesülnek majd a szám elnémul hamarost de ne örüljetek: phyrroszi győzelem ez mert ember nem lehet embernek rabja s miként szétrobbantja burkát ősszel a gesztenye úgy Déva falai holnap újra leomolnak kövessétek hát Krisztust az Ember ﬁát higgyétek Istent – és szabaddá lesztek…”

Dávid Ferenc születésének 500. évfordulója tiszteletére (UART)

˝osz

HAMAR PÉTER

A szűz hold a sugovica tükrébe néz Túl a Dunán, az erdő fái közt szél kerekedett, könnyű koraéji szél, és megindult keresztben a szemközti part felé a város irányában, hogy enyhítse a forró nappal itt hagyott fülledtségét. A folyó felszíne apró hullámokat vetett, a víz csobogva csapódott a hajómalom derekához, s néha egy-egy nagyobb fuvalom a tárhajó oldalához lökte a hozzá kötött ladikot. A vízen végig, ameddig a szem ellátott a homályban, szabályos rendben sorakoztak a vízimalmok, mint valami tengeri hajóhad indulás előtt, holott a mélybe levert malomszögek tartós maradást parancsoltak számukra, így őrizve a lapátkerekek és kövek örök körforgásának monoton rendjét. Megfáradt férfitestek hevertek a hajóorrban, s bár eljött az ideje, hogy aludni térjenek, mindegyiküknek jólesett maradni még a hűvösödő levegőn. Az öreg egykedvűen pipázott, kalapját a szemébe húzva, a másik, úgy negyven körüli, borostás arcú, a hátát az oldaldeszkának döntve az orrtőkét nézte, aztán megszólalt: – Akármit is mondtok, de a piszkos kölyke jól megfaragta! De hunnan vette a formát? Igaz, hogy a Gádoros Gyuri mellyire van sellő tetoválva, de akkor is. Nincs ez a Szecska még tizenhat se, oszt mégis úgy forgatja a bicskát, mintha szobrász lenne. Jani bácsi, mit szól hozzá? – fordult az öreghez. – Mit tudom én, kire hajaz ez az asszonyszemély – mondta a vénember, majd fülét vakargatva hozzátette: – De azért elnézem szívesen… – Megmondom én, kire! – mondta a borostás. – Hát a gazda feleségire! Olyan gömbölyű ez itt elől, mint az Ilonka nagyságos asszony. – Vigyázz a szádra, te! – szólt rá a harmadik, aki a deszkapadlón fektében karját a feje alá tette és a csillagokat nézte. Széles válla szinte szétrepesztette az ingét, s kerekded arcát a rövidre nyírt bajusz öregebbnek mutatta, mint amennyi valójában volt. – Te is kaphatsz egy akkora pofont a Bánáti úrtul, mint a Szecska a sellőért. – Ha hónap megkapom, tudni fogom, hunnan fúj a szél! – mondta a borostás, majd sértődötten felállt, és odaszólt nekik: – Na, én nem etetem magam tovább a szúnyogokkal. Elteszem inkább magamat hónapra. Kisvártatva az öreg is felkászálódott, pipájából a hamut a vízbe verte, majd megszólította a legényt: – Ide figyelj, Tímár Pista! Jobban teszed, ha kivered a fejedbül azt a lányt! Egy vízimolnár magasabbra néz, nem egy csóró parasztfiút választ vejének. – Jani bátyám! Hát nem a leány választ? – fordult ártatlan szemekkel az öreg felé. – Sosem is választott. Bánáti Zsuzsi is ahhó megy, akit az apja mond neki. A fiúban bennszakadt a szó, és homlokát a térdének támasztotta. Az öreg viharvert arcában apró szemek bújtak a bozontos szemöldök alá, azokkal nézett szánakozva a fiúra, majd a vállára tette a kezét: – Most én is elkövetkezek. Jó éccakát! 34

Partium

Mielőtt belépett a házba, ennyit még odabökött: – Azt a kendőt … meg ne lássa nálad a gazda! Elmúlott a Jánoska-eresztés. A fiú felállt és az orrtőkére támaszkodva nézte a partot. A malomrében egy máglya tüze, mint a lidércfény, fel-fellobogott az erősödő szélben. Az a Jánoska-eresztés! Akkor kezdődött ez a gyönyörűséges pokoljárás, amikor május közepén ők négyen, molnárlegények levették a szobrot az oltárról a szentjánosi templomban, és vitték vállukon a vízig. Előttük mentek a lányok talpig fehérben, s azt énekelték, amit a tavalyiak is, meg az elődök is, minden esztendőben: Nepomuki Szent János nevét hirdessétek, dicsérjétek, áldjátok, mind, ti keresztények! Istennek szolgáját, Krisztus igaz papját, ki érette vállalta a vértanuk sorsát. Zsuzsi hosszú copfja felett virágkoszorú fénylett, s ahogy vissza-visszanézett, mosolyában kivillantva gyöngyfoga fehérjét, az maga volt a boldogság. Mintha a fák is énekeltek volna az út két oldalán. A pap, nyúlánk fiatalember, akinek ritkás, rövid kecskeszakálla mintha csak azért nőtt volna, hogy álcázza életkorát, összekulcsolt kézzel, szerényen lépkedett aranyszálakkal átszőtt palástjában utánuk, de mélyen zengő hangja elért a menet végéig, ahol a többi molnárlegény kullogott az esti mulatság reményében: Kínzások a lelked mivel meg nem törték, testedet a folyóba titkon bevetették, ám csillagok szolgáltak, melyek beragyogtak, tested körül éjszaka nagy fényt árasztottak. A dereglye a szobrot tartó legényekkel, a pappal és a koszorúslányokkal méltóságteljesen elindult a Sugovicán a város felé. Gádoros Gyuri buzgón írta a nyolcasokat a vízre a hosszú evezővel. Mögöttük a ladikokban a molnárnép, emelkedett hangulatban. Zengett végig az ének a holtág hosszában, vidám is, pajzán is, és szaporán csókolgatták a demizsonokat az ünnep tiszteletére, a maguk egészségére, s a fiatalabbja kurjongatott is hozzá serényen. Átellenben a Vénusz-dombbal a városiak már várták a menetet, s kendőket lobogtatva, kiáltozva követték a vízi alkalmatosságokat a parton. A májusi napfény csillogása a Sugovica tükrén, az önfeledt nótaszó a csónakokból, a megkonduló harangok zúgása a templomok tornyából, az ünneplőbe öltözött emberek egymást keresése a zsivajgó tömegben az összetartozásnak azt a ritkán tapasztalható érzetét keltette, hogy itt mindenki fontos, mindenki része valami ismeretlen egésznek, ami összetart, ami eggyé kovácsol, s reményt csillant valami jobb felé, valami szebb felé, ami eddig hiányzott, és ebben az ünnepi pillanatban elérhetőnek, megvalósíthatónak látszott.

˝osz

A dereglye nemsokára kikötött a főtér alatt, s a beérkező ladikok széles karéjban körbevették. A pap áldást osztott, s a szenteltvíz-tartóból meghintette a szobrot, majd újrakezdte a Szent János-éneket. A parton állók is bekapcsolódtak, s a hang megerősödve szétterült a vízen, onnan felszállt a tér magasába. A ladikokban ülő, sokat próbált, szél cserzette arcú, kemény férfiak kórusa őszintén zengett: Téged, kit már tisztelünk szentek seregében, pártfogónknak szólítunk, légy védőnk az égben… Zsuzsi ott állt a dereglye szélén, lépésnyire a parttól, s ahogy hátra fordulva elnézett a sziget felé, arcán a lenyugvó nap fényével, olyan volt, mint a templomi Szűz Mária-kép. Tímár Pista megigézve nézte, s nem érdekelte, hogy Hudi Pál, a legöregebb vízimolnár a partra lép az első csónakból, és fogadja a polgármester felé nyújtott jobbját. – Az áldott bácskai föld jó búzát terem, de maguk nélkül, Hudi uram, ez mit se érne, mert azt a búzát meg is kell őrölni, hogy asszonyaink, lányaink kenyeret süthessenek belőle – kezdte szónoklatát a város első embere. – Ezt mondta tavaly is – dörmögte az egyik öreg molnár, némi derültséget keltve a környezetében. S amit még hozzátett a szónok, hogy majd ez az új évszázad, aminek az első évét tapossuk, több jót hoz a bajaiaknak, mint az előző, csak szólamként szállt el az ég alatt. Hitték is, nem is. Aztán kezdetét vette odafenn a téren a mulatság. Két cigánybanda is húzta, mert a „Hej, Dunáról fúj a szél…”-t Hudi uram kedvére csak a szeremleiek tudták elmuzsikálni, de a fiatalságnak mindegy volt, csak szóljon a zene. A téren mindenfelé zajlott az élet. Sátorosok kínálták portékájukat a városháza elé települve, s azon a sarkon, ahol az Erzsébet királyné útja kezdődött, a körhinta hívta az ifjúságot egy-két fordulóra. Egy deszkapallón szaporázva, mint a nyomtató lovak, suhancok forgatták a szerkezetet, messzire röpítve a láncra rögzített ülőkéket. Az volt a fizetségük, hogy hat-nyolc menet után ingyen felülhettek, s odafent egymást meglendítve riogatták a sváb és bunyevác lányokat, akiknek a kacagása végighullámzott a tömegen. A muzsikusok emelvénye körül folyt a tánc, nyüzsgött a sokszínű forgatag, s aki a szálloda emeletéről nézett le a térre, egy kaleidoszkóp pillanatról pillanatra változó mozaikképét látta. Tímár Pista szent áhítattal vitte táncba Bánáti Zsuzsit. Liszteszsákokhoz szokott tenyerének a lány dereka olyan törékenynek tűnt, hogy kezdetben alig merte érinteni, később aztán, amikor érezte, hogy a lány keze jól érzi magát az ő vállán, mint a pillét, meg-megemelte egy-egy fordulónál, s amikor egy gyors csárdás után kimerülve borult a mellére és az arcába pihegett, ő volt a legboldogabb ember a széles Szent István téren. Már égtek a gázlámpák körben mindenfelé, amikor ők egy tánc végén, átlépve a teret a felső korzótól elválasztó alacsony láncot, a meredek partot lezáró bukszussövényhez sétáltak. – Odanézz, Pista! Látod a hold képét a vízen? – mutatott a lány a mélybe. – Milyen szépen ringatja a szél a hullámokon! Mintha el akarná altatni, ahogy a Balogné a szom36

Partium

szédban a kisbabáját. Pedig a hold nem is sír. Ugye, milyen szép? – Szép, szép! De mért a holdat nézzem én – kérdezte a ﬁú –, hiszen te itt vagy, és szebb vagy, mint a hold, szebb, mint ez az este, és szebb, mint az egész eddigi életem. A lány ráemelte tekintetét, tündérarcán kivirágzott a mosoly, és Pista mondani akarta volna tovább, de belátta, olyan szépen nem tudja mondani, mint ahogy érzi, ezért inkább nem mondta, csak nézett a lány szemébe, s szeretett volna annak kék tavában elmerülni. S akkor a lány a kis hímzett kendőt, amit a kezében szorongatott, a ﬁú tenyerébe tette, ráhajlította az ujjait és csak ennyit mondott: – Ez legyen a tiéd!

Eddig jutott Tímár Pista az emlékezésben, amikor észrevette, hogy csónak indult a partról a malomhajó felé. Bánáti Ignác mártogatta az evezőt a vízbe, s feszített vele a sodrás ellenében. A fiú tudta, hogy a szentjánosi kocsmából jön, s a hajó széléhez sietett. – Adjon Isten, jó estét! – mondta, majd felsegítette a gazdát a hajóra és kikötötte a csónakot. Bánáti nagydarab ember volt, testes, bár nem kövér, s most nehézkesen mozgott. A kalap mindig a fején volt, s aki csak a malomban találkozott vele, nem is tudta, hogy kopasz, mert körben azért megmaradt a haja. – Megvágta-e az öreg a malomkövet este? – Igenis, Bánáti úr kérem, megvágta rendesen. – Te meg mért nem alszol? Dógod lesz hónap. – Nem vót hiba abban eddig még sose – válaszolta a fiú, s aztán mindketten nyugovóra tértek. Napkeltekor a part mentén cikázó éhes sirályok vijjogása vert ébresztőt a hajón, s a gazda rövidesen kiosztotta a munkát: – Laci – fordult a borostás arcúhoz –, te kimész a ladikkal a partra, behozod az öreg Janotkát a búzájával együtt. Nem sok van neki, de már tegnap dél óta vár. Avval kezdünk. A Pista veled megy. A fiatalember vállára tette a kezét és beirányította a házba. – Jól figyelj meg mindent, amit mondok! Bemész mihozzánk a városba. A padlásrul lehozol öt zsák kukoricát, átviszed a szomszédba, Balogékhó. Ha nincsenek odahaza, lerakod a tornác végibe. Aztán megmondod az asszonynak, hogy a bűrtáskámat adja oda, úgy, ahogy van, te meg elhozod, de vigyázol rá, mint a szemed fényire. Utána elmész a Szecska fiúért, és visszahozod ide. Ott lakik a Kiscsávolyi út végin. Mielőtt visszaindúnátok, bemész a patikába, és megmondod a patikáriusnak, küldjön valami szert, mer megbolondulok evvel a zápfogammal, annyira fáj. Kivett a tárcájából öt pengőt és a fiú markába nyomta. – Ebbül kitelik. Megértettél-e mindent? – Meg én, mind egy szóig. Akkor a molnár megmarkolta az inget a fiú mellén. – Aztán a lánnyal meg semmi dógod!

˝osz

A molnár házának kiskapuja nyitva volt, de a komondor pillanatokon belül ott termett, belülről a két mellső lábával megtámasztotta, és éktelen ugatásba kezdett. A hangra jött elő az asszony, és zavarta hátra a jószágot. Szoknyájának alja a jobb lába felől be volt tűzve a korcába, s látni engedte a térdét, s tán azon felül is egy kicsit, de a fiú nem mert odanézni. A pruszlik feszült rajta, két felső gombja szabadon, de az ereszkedni kezdő mellek még mindig formásan mutatták erőteljes vonalait. De leginkább a szeme fogta meg Tímár Pistát, aki köszönt illendőképpen. Metsző tekintete volt, amelyik számon kér már az első pillanatban, de még nem tudni, hogy mit. A fiú tekintete végigfutott a tornácon, aztán tovább, az udvar végéig. – A Zsuzsit nézed, ugye? Azt ugyan keresheted! – s mintha káröröm rejlett volna a szavai mögött. – Minek gyüttél? A fiú előadta a parancsot, az asszony meg megmutatta a padlásfeljárót. – Mindegy, melyik zsákot hozom? – fordult az asszonyhoz. – Mindegy, csak hozzad! Amikor visszatért a negyedik fordulóból, az asszony megindult előtte a padláslépcsőn. A fiú tétován lépkedett utána, kissé lemaradva. – Na, mi van, mitül ijedtél meg? – szólt vissza az asszony, félúton megállva a lépcsőn, s várta, míg a fiú utoléri. Pista leszegett fejjel követte. Fent az asszony a kikészített ötödik zsáknak támasztotta a fenekét, és rámosolygott a fiúra. – Gyerünk hát! Vigyed! – De hiszen ott áll a nagyságos asszony. – És így nem tudod? Gyere hát közelebb! A fiú akkor elindult a mellette levő zsák felé, de az asszony most az elé lépett. – Micsoda legény vagy, hogy nem tudod levinni! – s táguló szemekkel nézett a fiúra, aki zavarában nem tudta, mit tegyen. – Közelebb! Közelebb! Amikor már egészen közel került, a asszony kigombolta végig a pruszlikját, s előbuggyantak hófehér mellei. A fiú arca vérvörösbe borult, s hogy aztán maga hajolt rájuk, vagy az asszony vonta oda fejét, mindegy is volt már. Már ott feküdtek a zsákokon, s a tapasztalt nő tudta, mit kezdjen a fiatalemberrel. Úgy fogadta magába, mint éhes száj a kenyeret, tavaszi föld a záport. Az asszony fölsikoltott, remegő ajkai ördögi táncot jártak, végül elalélt és boldogan zihált. A fiú felemelkedett róla, s aztán hátrafordult. Tekintete akkor találkozott Zsuzsiéval. A lány ott állt a padlásfeljáróban, a korlátba kapaszkodott, s a tető cserepei között betűző napsugár rémült szemébe botlott. A fájdalom eltorzította az arcát, mint aki sikoltani szeretne, de nem tud. A fiú a padlás fényeinek vibrálásában már csak a lány elsuhanó árnyát látta, s ott állt megdermedten, megszégyenülve, megsemmisülve. Az asszony, az anya ott ült a zsák szélén, s meredten nézett a semmibe. Minden, ami ezután történt, szinte öntudatlanul esett. A fiú gépiesen tette a dolgát, egyetlen szót se váltott tovább az asszonnyal. A bőrtáskával a hóna alatt elment Szecskáért, aztán a patikába, s a gyerek nem értette, miért nem szól hozzá egész úton semmit. 38

Partium

A hajón nem mert a molnár szemébe nézni, amikor átadta a táskát és a visszajáró pénzt. A mester meg is szólította: – Mi a nyavalya van véled, te fiú? Beteg vagy tán? Aztán mit köll csinálni ezzel, ami az üvegben van? Megigyam? – Nem, isten ments! Azt mondta a patikárius, egy kis gyócsot mártson bele, és azt dugja a likas fogába. De azt is üzeni, húzassa ki inkább, mert csak rosszabb lesz. Kora reggel még mindenki aludt a hajón, csak az öreg téblábolt odakint, majd visszajött és bekopogott a molnármesterhez: – Kelj fel, Ignác! Mintha az Ilonka állna ott a malomrében! Bánáti Ignác gyorsan magára kapott valamit, s már evezett is kifelé a partra. Rövidesen visszatért és öltözködni kezdett. Közben a másik kettő is felkelt, és riadtan vártak. – Míg vissza nem jövök, itt minden úgy menjen, mintha itt lennék! – Az Istenért, Ignác, hát mi történt? – kérdezte kétségbe esve az öreg. – Tegnap este a Zsuzsi elment hazulrul, s azóta nem látta senki. Aztán a fiúhoz fordult: – Beszéltél te tegnap avval a lánnyal? – Nem beszéltem vele, mester úr, egy szót se. – De láttad? – Látni láttam. De csak egy pillanatra. A vízimolnár elment, s ők egész nap csak annyit szóltak egymáshoz, amennyit muszáj volt. Csak a fölséges folyó zúgott odakint, forgatva a lapátkerekeket, s bent a fogaskerekek és a malomkövek surrogása hallott. Harmadnapra megjött a hír, hogy Zsuzsi holttestét feldobta a Sugovica, egy horgász talált rá, szemben a szállodával a sziget felőli oldalon, a vízre hajló fűzfák lombkoronája alatt. Aznap este Tímár Pista is eltűnt. Nem hallottak róla soha többé semmit. A napok, a hetek, a hónapok pedig egyre múltak, új legény került a hajóra, a malomkövek pedig egykedvűen őrölték a búzát és a könnyeket, s a folyó a tengerig sodorta a bánatot. Az idő lassan téliesre fordult, varjak tollászkodtak szemben a pörbölyi erdő meztelen fáin, s a molnárnép készült már bevontatni a hajókat a téli kikötőbe, nehogy a tavaszi jégzajlás kárt tegyen bennük. Az öreg János a korán leszakadó estében ott szítta pipáját a hajó végében, hátát a ház deszkafalának vetve, s Laci az örök borostájával megszólította: – Magának a Tímár Pista bizalmasa vót. Nem mondott az a fiú magának valamit, mielőtt elment? – Nem mondott az semmit, csak egyre azt hajtogatta, hogy sír a hold. Jani bátyám, sír a hold. – És mit gondol felőle? Az öreg hallgatott egy darabig, aztán megszólalt: – Én csak annyit gondolok, hogy Jánoska-keresőbe indult… Kisvártatva levette a kalapját, és keresztet vetett.

˝osz

SZIRMAI PÉTER Az én embereim Az éhezőművész A fotón dr. Kafka, a jogász, az állami közhivatalnok látható Prága óvárosában, elegánsan, mosolyogva, magabiztosan. E kép, és az előbb elmondottak alapján, fényes jövő várt volna rá. Nem így lett. A Prágában élő, németül beszélő zsidó sehol sem érezte otthon magát. Irodalmi útján, egész életében, az idegenség poétikáját fogalmazta. Megértem őt. Sose tudtam azonosulni korunk ideáljaival, nem éreztem otthon magam az országban, ahová születtem. Erős akaratú apám szakmáját választottam, később kiderült, hogy csak az irodalom érdekel. Hivatalnok lettem, kényszerűségből. Az irodában külsőleg teljesítem a kötelességemet, de az igazi munkám, a nap végén, az íróasztalnál kezdődik. Az irodalmat, akár Kafka, mindig is a határátlépés eszközének tekintettem, mely átvezet egy másik, egy gondolati szférába. Rokonlelkek vagyunk.

A bábeli könyvtáros A könyvtári csendben arisztokratikus tartással ül a vak, idős Borges; előtte, mögötte könyvek, a fejében az egész világirodalom. Borges, a leggondolatibb író, ebben a bábeli univerzumban élt, ez volt az igazi otthona; végtelenül erős akarattal és következetességgel távol tartotta magát az élettől, ettől a nevetséges és értelmetlen kisszerű játéktól, s azt vallotta, hogy minden, ami ﬁgyelemreméltó, az a könyvekben létezik. Borges megmutatta, hogy milyen távolságokat lehet térben és időben bejárni az irodalomban, s hogy ebben a szférában az idő mennyire elhanyagolható. Megmutatta, hogy az irodalom a felejtés eszköze, s ezért örökké hálás leszek neki. 40

Partium

A hullagyűjtő Onetti hátraforduló alakja félbevágja a fotót, a kép jobb oldalát ő maga uralja. Onetti írói műhelye nagyjából olyan, mint mindenkié: az írógép, a fényképek, a cetlizés: elmaradhatatlan kellékek. Onetti feje érdekes a képből: a védjeggyé vált szarukeretes szemüveg, a cigaretta a száj sarkában. Látszólag olyan, mint egy átlag, nyugdíj előtt álló nagypapa; pedig nem: ő egy igazi nonkonformista ﬁgura. Utálta a felesleges udvariassági köröket, legszívesebben otthon heverészett az ágyban, krimit, vagy újságot olvasott, jegyzetelt a határidőnaplójába. Onetti a határvidék írója; az elhagyott tájakat, szétzüllesztett gyárak telephelyeit választja színhelyül. Stílusa ﬂegma, életunt, pont, ahogy a cigarettát tartja a szájában. Elbeszélés, háttérben betonnal Ezen a képen Julio nem része a valóságnak, kívül áll, ahogy mindig, mindenen kívül állt. A ház-falú katlanban, ezüst fénycsíkot húzva, autók száguldanak el, a járdákon pár ember, ők is csak díszletek, ahogy a kirakatok, a hatalmas ablakokkal szabdalt homlokzatok is azok. Julio tudja mindezt, ez nem az a valóság, amit ő keres, e fölött a zaj fölött van egy zene, mondjuk, jazz, amit csak az hall, akinek füle van hozzá, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tér tele van apró lényekkel, ha tetszik, kronópiókkal, akik más nyelven, másfajta valóságról szólnak, annak, akinek füle van hozzá. Julio mélyet szív a cigarettájából, nyugodt, szemlélődő, nem akar beleavatkozni az alsórendű valóságba, ugyanígy szívná a cigarettát egy hegyen, a tengeren, vagy a sivatagban.

˝osz

Azért élt, hogy elmesélje az életét A képen Gabriel García Márquez támasztja a lábát, az ötvenes évekből, újságíró korából. Az éhezéstől vékony, kopott cipős, karibi ﬁatalemberről ekkortájt senki meg nem mondta, hogy a nyolcvanas évektől a világ legünnepeltebb sztárírója lesz. Megdolgozott a sikerért. Éjjelente olvasta végig a világirodalmat, és írta első irodalmi kísérleteit, melyek a nagy művet készítették elő. Ő a leginkább népi író és a legbabonásabb a boom tagjai közül. A karibi mindennapok tele vannak európaiak számára furcsa jelenségekkel, amire García Márquez mágikus magyarázatokat ad. Tudjuk, hogy amit ír, az nem lehetséges, de olyan erővel láttatja, hogy elhisszük, a regény világában ez is megtörténhet. Márpedig szükségünk van a csodákra, mert az életünk végtelenül sivár.

Wittgenstein barátja A képen Thomas Bernhard látható Süddeutsche Zeitung-gal a kezében. Azt hiszem utálta, ha fényképezték, és úgy alapvetően szörnyű pali lehetett. Ez derült ki Kurt Hofmann interjúkötetéből is. Bernhard a gyűlöletfúga mestere, nagyjából mindenkit utált, és ahogy egyik nagy ikonja Voltaire, ő is elzárkózott az emberek elől. Egy hatalmas, kőből épült, erődítménynek tetsző házban élt, egyedül, filozofikus magányban. Műve is filozofikus: a tagadás filozófiája. A legérdekesebb Thomas Bernhard-ban a Bernhard-i mondat, amely sokszor oldalakon (tíz-oldalakon, száz-oldalakon) át kúszó, dühtől fröcsögő óriásmonológ. A szavak és a gondolatok ritmusa, a visszatérések, örvényszerűen bevonnak ebbe a szikár, hideg és kíméletlen írói világba. Megértem Peter Handke-t, aki azon kapta magát, hogy Bernhard könyvét egyszerűen nem tudja letenni: „és olvastam, és olvastam, olvastam”. Bernhard kibillent a megszokott gondolati kerékvágásából, és ráébreszt a megválthatatlanságra. Ez a hidegen kimondott következtetés, borzongató.

Partium

Egy orvos az éjszaka mélyéről A képen dr. Destouches, vagyis LouisFerdinand Céline támasztja a kerítést. Az arcán a gúnyos mosoly, és mintha azt mondaná a fényképész-látogatónak, aki, mint mindig, rosszkor érkezett, hogy „akkor most elhúzol a jó büdös francba innen, vagy rád uszítom a kutyámat”. Ilyen volt Céline, ilyen barátságtalanná tette az élet. Élményei részletesen olvashatók nagy művében, az Utazás az éjszaka mélyére című regényében. Bukowski mondta az Utazásról, hogy a legjobb regény, amit az utóbbi kétezer évben írtak. Lehet mondani, hogy túlzás, de van benne valami. Céline a kispolgárok nyelvén szól, elmondja, hogy milyen volt alulnézetből a 20. század eleje. Az irodalomtörténészek kimutatták, hogy Céline megújította a prózanyelvet, (a mondat végén az alany megismétlődik, ezáltal a mondat kétközpontú lesz, plebejusá téve az elbeszélőt). Persze, olvasás közben a legkevésbé erre ﬁgyelek, inkább engedem, hogy hasson rám az elbeszélő és a szöveg. Céline igen erős egyéniség, tartása van, véleményét alátámasztja rettenetesen mulatságos példákkal. Véleménye szerint világunk katasztrofális, az emberiség egymás vérét szívja, a tragikus vég minden embernél borítékolható. A segéd Ez a legmeghatóbb fotó a sorozatból: Robert Walser-t, a nagy svájci írót ábrázolja elhallgatásának idejéből. Különös kontrasztot alkot az öltönyös, városi alak a vidéki tájban: valahogy nem oda való. Mégis, végigtekintve csapásokkal, kudarcokkal teli életén nem meglepő, hogy ez ízig-vérig urbánus író csak az emberi lények nélküli, vidéki tájban lelt nyugalmat. Az arcán mérhetetlen fájdalom, vállát leejti, fejét előrebuktatja, szemét a földre szegezi: megadja magát. Számára megszűnt a külvilág –lehet, nem is tudta, hogy fotózzák–, s ez a valóban patologikus állapot, részvétet ébreszt az emberben. Pedig Walser nem kért a sajnálatból. Ő maga szökött meg a mi normálisnak hitt életünkből, ő maga kérte, szorongásaira és hallucinációira hivatkozva felvételét a waldaui ideggyógyintézetbe. Tudta a megváltó gyógymódot: nyugalom, csend, a természet közelsége. Rövid idő alatt helyrejött, a látszólagos értelmetlen munkák, amik nem köthetők az általunk hasznosnak vélt tevékenységhez, a séták, a természet szépsége, meggyógyították. Ismét képes volt írni. Ez a csendélet huszonhét évig tartott. Végül Herisauban, egy a waldauihoz hasonló intézetben érte a halál. Azt hiszem, boldog lehetett. Bármilyen elviselhetetlenek tűnik a világ, ha az ő radikalizmusára gondolok, tudom, nincs minden veszve: van alternatíva.

˝osz

ÉBERT TIBOR

Variációk nyugalom egyensúlyában várakozások alkonya megvalósult önáltatások

nyugalom várakozások megvalósult egyensúlyában önáltatások alkonya

alkonya egyensúlyában megvalósult nyugalom önáltatások várakozások

megvalósult alkonya önáltatások egyensúlyában várakozások nyugalom

nyugalom alkonya egyensúlyában önáltatások megvalósult várakozások

nyugalom megvalósult várakozások önáltatások egyensúlyában alkonya 2005. augusztus 7.

Partium

Kérdezd meg az esőt Körbejárva feltételesen mondd el, egészen vagy félig, kilépve magad tükréből, közismert tények hajókáznak: melegek a lábfejek a naptól, csőtörések ásító napja volt, a csúszdák lelkiismerete csöndes... Vedd komolyan, készülj fel a változásra: kérdezd meg az esőt.

Barangolás a csévi utcából áttérek a damaszkuszi útra pattogatott kukoricát eszem és pauluszból saulusszá leszek mikorra felérek a dombra petrus a nevem vagyis kőszikla a kukoricáimat mind megettem a zacskót eldobtam s onnan fentről tágranyitott szemmel lenézek a tájra vakságomat eldobva

megyek tovább jézussá júdássá pontius pilátussá változom néróvá angyalokká s a cirkuszi bohóccá zebulonná.. s folytatom barangolásom

˝osz

A fuvolás (Vanik Miklós barátomnak) szólnak a zongorák öt zongora szól allegro allegro allegro furioso a sarokban hallgat egy fuvolás neki szünetje van hosszú hosszú szünet a pianisszimókból lett ez a csönd a csöndje s az öt zongora sikolt senki sem ül ott a billentyűk maguktól versenyeznek s a fuvolás érti ezt a zenét ő a tegnapé és csak dübörög dübörög egymással viaskodnak a hangok s a fuvolás hangok hangtalansága hangtalanságok hangja az örök szünet a tacet a hallgatás

A lónyai református temető (1985)

Partium

Kérdőjel-alkonyat Micsoda rétegek ki tudja honnan meddig ﬂitteres ocsudásokkal belecsúszva fekete geometria átlóin a lepedők lyukas éjszakáinak csonka görbületei közé torlódva bennem még lát a létezés ismerős ismeretlen elszakadva széjjeltöredezve egymástól önmagától kioldódó föltornyosuló lebegéssel … Mert nincs miért és nincs hova csak a honnan érvényes

fénytelen késein tapogatózó botladozó kérdőjel-alkonyat

A PARTIUM MŰHELY kocsordi összejövetelén (Farkas Gábor, Felhős Szabolcs, Oláh András, Bakos Kiss Károly és Elek Ottó)

˝osz

BERTHA ZOLTÁN

Ember és betű „A betű szent. A betűvetés különböztet meg bennünket az állatoktól. Az írás inkább isteni, mintsem emberi találmány” (Paolo Santarcangeli: A betűk mágiája). S valóban: ősi jelek, egyiptomi hieroglifák, keleti piktogrammák, sumér agyagtáblák, (székely)magyar rovásírás, északi rúnák… – már puszta forma-létükben mind-mind a történelmiség és az örökkévalóság kapcsolatában időtlen időktől fennálló szakrális titokról beszélnek. Jeltartalmaikban, jelentésvilágukban pedig szintén az a nyugtalan, ismeretszerző igyekezetből fakadó metafizikai őstudás nyilatkozik meg, amely a teremtés, a mindenség végső törvényeire vonatkozik. A jelekből írásrendszerek alakulnak, a megrögzített üzenetekből nyelv-, beszéd- és értelemhordozó tárgyak kristályosodnak ki, majd könyvek – s kitágul a „Könyvek Könyve” (a Biblia) és a Gutenberg-galaxis meghatározta könyvkultúra egész univerzuma. Könyvek szólnak magáról a könyv történetéről, írott szavak az írásbeliség jelentőségéről – az önmagára reflektáló gondolat határtalan külső és belső dimenzióit villantva fel. Mert létezni és valamelyest megérteni a létezést, sőt aztán a létmegértés folyamatait is: elháríthatatlan együttes kihívás az emberlény előtt – a kultúrateremtés humanitás és divinitás közötti szféráit átható egzisztenciális és erkölcsi lényegszerűség. Modern, posztmodern filozófiáknak a játékosságot is átszínező komoly és kínzó kérdésföltevései sem kerülik meg: hogy a nyelv szabályszerűségei és szabadságlehetőségei miként közvetíthetik vagy alkothatják embervoltunk legigazabb minőségeit, hogy „költőien lakozik az ember” vagy sem, hogy írástudó (i. e. olvasni tudó, s nemcsak a betűket) avagy írástudatlan (mert nincs köze szellemi kultúrához, lelki értékigényhez, eszmékhez és eszményekhez, tradícióhoz és közösséghez, hithez és reményhez). A könyv tehát: csakis ünnep, mert mélyre visz és felemel, s bármilyen kultúrterületen a (Németh László fogalmaival) egyszerre „hűséges” és „ünnepszomjas” embert igazítja. Az értékes könyv: mindennapi szükséglet és varázslat, mert a betűrengetegben a szellem jelzőfényei világítanak. A jó könyv sorstükör – és autentikus sorslátásra tanít. Népek és nemzetek élményvilága sűrűsödik bennük, a nyelvi-anyanyelvi önkifejezés legmagasabb rendű alakzataiban. Az olvasás szerepe aligha csökkenhet, lévén a műveltség, azaz az emberi sajátszerűség fokmérője; így a könyvé sem, mely már tárgyiságában megnemesedik: a könyvművészet részeként. Sütő András szerint „nyelvéből kiesve: létének céljából is kiesik az ember”. S ő idézi gyakran Jean Pierre-t: „A Szó, amely Isten, redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében”. Kányádi Sándor ugyancsak szüntelenül szavainknak – mint „Noé bárkájába” való – begyűjtésére, átmentésére int: az illyési „haza a magasban”-eszmeiség jegyében és képviseletében. Betű, szó, nyelv, nemzeti kulturális közösség: egymástól elválaszthatatlan, egymást kölcsönösen 48

Partium

feltételező létminőségek. A könyvekbe gyűjtött tudás pedig a nemzeti szellemközösség megmaradásának egyik záloga. S a nemzeti szellem könyvtára és pantheonja – s így kincsestára, thesaurusa – egyúttal az elidegeníthetetlen nemzeti jelleg szükségszerű és eltagadhatatlan megnyilvánulásává nemesedik. És tovább, a sajátszerű nemzeti minőségek az egész emberiség, a teljes emberi kultúra kiiktathatatlan részévé válnak. Ahogyan Babits Mihály fejtegette: „az egész kultúra – a népek lelkének óriás koncertje (…) E nagy koncerthez egy új hangot adni, új színt a világirodalom nagy tarkaságához, a legnagyobb szolgálatok egyike, melyeket egy kis irodalom a világirodalomban tehet, s része a kis nemzetek azon nagy feladatának, mely nálunk Széchenyiben vált leginkább tudatossá, aki így fejezte ki: ’egy nemzettel ajándékozni meg az emberiséget’. Az élet mindig keresi a különségeket és tarkaságokat, és milyen szegény lenne az egyszínű emberiség!” Sőt, a sajátosság – a kisnépi vagy kisebbségi jellegzetesség – külön dimenziót, akár értéktöbbletet: a „sajátosság méltóságát” is jelentheti. „Hol keresse méltóságát egy (…) kisebbségi sors? A kevesebb joga az élethez az, hogy különb” (amint azt Németh László állította és igényelte). S egybehangzik ezzel, amit a kortárs költő, Szőcs Géza fogalmazott meg a 2010-es tokaji írótáborban: „Tudjuk azt, hogy minden nyelv eltűnésével egy világmagyarázat tűnik el. (…) a magyar nyelv kiveszésével nemcsak azt a néhány millió embert érné veszteség, akik ezt anyanyelvükként tanulják (…) hanem az egész emberi kultúrát is.” Amit a könyv, a jó könyv hordoz: az tehát mindnyájunké. A világ minden táján – és minden magyar vidéken, Erdélyben és a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken, Őrvidéken és a nyugati szórványokban is. Az összetartozás eszköze – „az igazi haza” ölelésében, amely (Babitsot idézve): „a haza, melyet sohasem lehet az Emberiség ellen fordítani: mert kincse inkább ez az emberiségnek, és sokasodása és gazdagodása. (…) Ez az a haza, amelyre igenis szüksége van az emberiségnek, amelyet meg kell őrizni az emberiség számára.”

˝osz

Népek Krisztusa, Magyarország „Krisztusban hívattunk és küldettünk el keresztyénnek, Krisztusban teremtettünk és tartatunk meg magyarnak” – hangzott az ateista-kommunista diktatúra (a legújabb kori „babiloni fogság”) utáni első református világtalálkozó jelmondata Hegedűs Loránt megfogalmazásában. Áttörve Tőkés László hősiességével a hallgatás falát, a rácsokon túli fényből merítve a megújult erőt Csiha Kálmán hitmélyítő verseinek tanulsága szerint, s követve mind a többi mértékadó és történelemformáló személyiség útmutatását, a nehéz időkön túljutva ma már református anyaszentegyházunk újraegyesítését ünnepelhetjük, örvendezve népünk, nemzetünk spirituális összetartozásában az intézményes egység újjáalakításának is. Mert amit Trianon szétszabdalt, azt a Lélek újraépíti és örökkévaló hitvallással kísérve a keresztyén magyarság megmaradásának talpköveként szilárdítja meg. Még „a Templomot se építettük föl”; s „elveszünk, mert elvesztettük magunkat” – keseregte-zokogta Ady már A szétszóródás előtt, s a szétszóródás után még tovább sajgott a fájdalom, hogy „népét Hadúr is szétszórja”, menthetetlenül; hogy „tetveinktől ellepetten, elgyengülve várjuk, hogy mit kezd velünk a más népek sorsa. Valamelyik nagy nép gyarmatbirtokába olvadunk be? Szomszédaink darabolnak fel, hogy egységüket védjék? Vagy egy internacionalista néptestvériségnek leszünk osztjákjai? Mindegy. ’Korszakok tűzdühe nem edzett, s fölolvaszt a világ kohója, s elveszünk, mert elvesztettük magunkat’” – ahogyan Németh László prófétálta Adyt idézve nevezetes Debreceni kátéjában. Vagy amint a lelkész-tanár-költő Kiss Tamás jajongta Kunsági elégiájában: „Látlak, honom, te hontalan, / te gyermekednek mostoha, / ki jót adtál mindenkinek, csak a magyarnak nem, soha. / Kiért ám mégis élni kell, / irántad szívet szítani”. Mert azért végig örök igény és szükség maradt, hogy a nemzet erkölcsi-szellemi otthona és mentsvára, az integer magyarság szakrális jelképe és centruma, a „Templom” mégiscsak felmagasodjék, hogy ne vesszék el a magyar a magyarban, hogy a Krisztusban találjon menedékre és üdvösségre ez a sokat hányatott szegény nép. Hiszen „nem nyugodhatunk abba bele soha, hogy az összetört nagy tükör üvegcserepei más napot sugározzanak vissza s hogy a nemzet Géniuszának arcát akármelyik is, torzképben tükrözze. Minden nehézség dacára, innen és túl, azon kell fáradozzunk, hogy szellemi egységünk épen maradjon s ha új vonások tűnnek fel benne, az ne idegenséget és elszakadást, hanem gazdagodást jelentsen mindenik rész számára” – amiképpen pedig Makkai Sándor, Erdély református püspöke hangoztatta a harmincas években. Mert „a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára” – hirdette Ady, s vele ugyanezt később olyannyiszor a karizmatikus irodalomtörténész Czine Mihály, aki egyenesen azt is állította, hogy bár természetesen „minden vallás adott megtartó értékeket”, s „együtt szólnak az emberért, a személyiségért: az ökuménia jegyében”, és hogy „a keresztes és csillagos tornyok egymásnak integetnek”, miként Illyés versében: azért „a magyar művelődés, a magyar irodalom az utolsó négy évszázadban erősen protestáns, s ezen belül inkább református színezetű; sokszor még a katolikus alkotók műveiben is”. S ez a „protestáló hit s küldetéses vétó” (Ady) őrizte meg azt a fenséges morális tisztaságot és járult hozzá nagyban ahhoz a grandiózus szabadságharchoz, amely 1956-ban is világ csodáját jelentő „emelkedő nemzetté” (Németh László), „Népek Krisztusává” (Márai Sándor) tette Magyarországot.

Partium

Ezek a csillagfények világítják mai utunkat is: hit, haza, emberiség. A magyar hitküzdelem mindig létküzdelem is volt egyben; a hit a nemzetet tartotta, a nemzet pedig a keresztyén hitigazságokat védte és hagyományozta tovább. A megmaradásakarat így mindenkoron szakrális értékekkel telítődött. És íme, a mostani egyház- és nemzetegyesítési folyamatban is az emberélet időtlen metaﬁzikai igazsága ragyog fel: az ontológiai otthonosságban („azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron), a lelki közösségben, az anyanyelvi, szülőföldi, vallási, kulturális, erkölcsi önazonosságban, humanitás és divinitás együttesen kiteljesedő magasrendűségében. A magyar egység a magyar passió és üdvtörténeti remény minden stációját megtestesíti és képviseli immár: az áldozatiságtól a megváltó feltámadás legtágasabb szotériológiai és eszkatológiai perspektívájáig. Az Istenember nyújtotta vigasz és távlat biztonságával lehet így magyarságot és emberséget hitelesen megélni; s a szenvedésben is sugárzó szeretetabszolútumként szertehordozni. Mert a hitben, reményben és szeretetben fogant magyar öntudat sohasem volt „a más mellének szegzett kés, mindig csak a fejünkre sújtó bunkó ellen felemelt kar” (Németh László). És sorolhatjuk tovább a végtelenségig nagyjaink eligazító igei téziseit az erkölcsi nemzeteszmény mibenlétéről: „Nekem nem magyar, aki élvez, aki kizsákmányol, aki élősködik. Nekem az magyar, aki dolgozik (…) Nekem magyar: az élet nyolc millió verejtékes, szomorú gladiátora” (Szabó Dezső); „Ember is; magyar is; magam is” (József Attila); „aki „amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas” (Tamási Áron); „A mi igazságunk: a mi erőnk” (Kós Károly); „Mennél mélyebben vagyok magyar, annál igazabban vagyok ember” (Németh László); „a magyarság az én szememben, de a múlt magyarjai szemében is: a nemes gondolkozás és a nemes magatartás” (Veres Péter); „A magyar az, akinek jellemzésére azt mondhatjuk el, amit a tökéletes emberről gondolunk”; „Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek” (Illyés Gyula); „Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is (…) egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon”; „Hontalan vagyok / de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet / és maradok ez úton, míg csak élek / töretlen hittel ember és magyar” (Wass Albert). Hontalanul, leigázottan, szétszóródva és kétségbeesésben, torokszorító kisebbségben és keserű nyomorúságban: eszméinket azért nem hagyjuk. Se a templomot, se az iskolát. Mezőtúrtól Sárospatakig és Pápától Nagyenyedig és Debrecentől Kolozsvárig és tovább a Székelyföldig, Felvidékig, Délvidékig, Kárpátaljáig, Őrvidékig, Európáig és Amerikáig és Ausztráliáig és akármeddig, ahol hitünk szentélyei és Istenünk otthonai állnak. Felépítettük-e a Templomot tehát? Kányádi Sándor úgy mondja, hogy igen, mert az nem más, mint maga a magyar költészet. De megnyugodnunk mégsem szabad. Óvni és ápolni is kell immár, amit a szellemi honvédelemmel és az evangéliumi bizakodással kiharcoltunk. Demográﬁai hanyatlásunk, gyönyörű magyar tájaink és vidékeink elnéptelenedése, falvaink elöregedése és elhagyatottsága, mindennemű sorvadásunk és zsugorodásunk, pusztulásunk ezernyi nyoma – összes erőfeszítésünk ellenére –: súlyos és szomorú tényvalóság. Így tehát oltalmazó Templomunkat tovább boltozva, ragaszkodván mindahhoz, ami a miénk és ami minket köt és emel a bennünk és fölöttünk húzódó értékekhez: folyvást reformálnunk, megújulnunk – és tennünk, élnünk kell. Hűségben, imádságban, munkában. És akkor megkapjuk, ami megígéretett. Soli Deo Gloria!

˝osz

KOVÁCS DÁVID

A népi mozgalom és Szabó Dezső értékelése a rendszerváltozás időszakában1 Az 1987-es lakiteleki találkozó mind az MDF párttörténetének, mind a rendszerváltozás történetének fontos mérföldköve volt. Mindezek mellett a népi, harmadik utas eszmeiség történetének is fontos állomását jelentette a találkozó. Kétségtelen, hogy a jellegadó felszólalások ennek a gondolati hagyománynak a megnyilatkozásai voltak. Nem látták ezt másként a kortársak sem, gondoljunk arra, hogy az MDF-re egészen 1990-ig a politikai rivális, az SZDSZ köreiben is úgy tekintettek, mint a népi írók hagyományára építő harmadik utas csoportosulásra. Írásomban azzal foglalkozom, hogy az SZDSZ írástudói a rendszerváltozás időszakában miként értékelték a harmadik utassággal azonosított népi gondolat jelenét és múltját. Mivel maguk az SZDSZ teoretikusai is – mint arra utaltam – egészen 1990-ig az MDF-et a népi mozgalom örököseként tartották számon, ezért fennállt a veszélye annak, hogy az SZDSZ értelmiségi holdudvarában fogant, a népi mozgalomra vonatkozó történeti értékelések a politikai rivális „múlt általi” megbélyegzésének eszközévé válnak. Áttekintve Szabó Miklós történésznek, a demokratikus ellenzék, majd az SZDSZ meghatározó alakjának korabeli tanulmányait igazolni látszanak a fenti félelmek. Az ismert történész írásaiban ugyanis a múltról formált kép a politikai célok függvényévé vált. Külön, a jelenre is kiható problémát jelent, hogy Szabó Miklósnak az aktuálpolitikai érdekek fogságában született gondolatai a történetírásban és a történetírói köztudatban tovább élnek. Hogyan kapcsolódik mindez Szabó Dezső életművéhez, és annak rendszerváltozáskori recepciójához? Sokak számára ismert tény, hogy a népi mozgalom körül 80 éve folyó polémiában – és ez alól az 1980-as évek vége sem jelentett kivételt – Szabó Dezső kiemelt helyet kapott. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Szekfű Gyulától Lukács Györgyig, Gombos Gyulától Szabó Miklósig mindenki Szabó Dezsőben látta a harmadik utas népi mozgalom szellemi ihletőjét.

1 A lakiteleki találkozó 25. évfordulójára rendezett konferencián 2012. szeptember 29-én elhangzott előadás szövege.

Partium

I. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk Szabó Miklós, valamint általában az SZDSZ-hez kötődő értelmiségiek népi mozgalom-bírálatát, vázlatosan meg kell ismernünk magát a kritikai hagyományt. Ennek alapjait az 1930-as évek közepén az úgynevezett urbánus tollforgatók, mindenek előtt Ignotus Pál és Zsolt Béla rakták le. Az urbánusok a népiek közösségi fenyegetettség-tudatában, magyarságféltésében nem láttak mást, mint „völkisch szellemet”, veszélyes „fajvédelmet”, antiszemitizmust.2 A parasztság felemelését célzó társadalmi programjukat pedig csak ködös „fajromantikának”, „parasztdicsőítésnek” titulálták.3 A megbélyegző fogalomhasználatnál azonban fontosabb, hogy Ignotusék a Horthy-elit és annak baloldali ellenzéke mellett megszerveződő, a társadalmi reform ügyét a nemzeti elkötelezettséggel összhangba hozó „harmadik oldal”, vagyis a népi mozgalom létjogosultságát vonták kétségbe. Sematikus politikai helyzetértékelésük értelmében a jobboldal a parlagi, ázsiai Magyarország konzerválását, míg a baloldal az ország nyugati minta szerinti modernizációját kívánja. Ignotus szerint kizárólag a két szembenálló politikai tábor között lehet választani, harmadik lehetőség nem létezik: „Az egyik tábor a parlagra esküszik, a másik az aszfaltra. Igenis az aszfaltra! Van jobboldal, van baloldal. Tertium non datur”.4 Közvetlenül a háború után Lukács György rajzolta meg a népiekről alkotott kommunista vízió alapvonásait. Tőle származik a kijelentés, miszerint „a népi írói mozgalom kezdetén Szabó Dezső áll”.5 Lukács Szabó Dezső helyét az irracionalizmus „ész trónfosztó” történeti-gondolati áramába jelölte ki. A kompromittáló pozicionálásban Lukácsot elsősorban az motiválta, hogy a halott írón keresztül a megbélyegzett szellemi áramba, az irracionalizmus áramába rántsa a nagyon is vitális népi írói tábort.6 Hozzá kell ehhez tenni, hogy Lukács Az ész trónfosztása című munkájában az irracionalizmus szükségszerű velejárójaként láttatta a kultúrpesszimizmust és a fajelméletet.7 2 Ignotus Pál: „Népiség” és „Új humanizmus” In: Nagy Sz. Péter (szerk.): A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947. Rakéta Könyvkiadó, Budapest, 1990. 287. 3 Zsolt Béla: A vita vége. In: Nagy Sz. Péter (szerk.): A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947. Rakéta Könyvkiadó, Budapest, 1990. 142., valamint Ignotus Pál: „Népiség” és „Új humanizmus” In: Nagy Sz. Péter (szerk.): A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947. Rakéta Könyvkiadó, Budapest, 1990. 286. 4 Uo. 288. 5 Lukács György: Népi írók a mérlegen. In: Fehér Ferenc - Kenyeres Zoltán (szerk.): Lukács György válogatott művei III. Magyar irdalom - magyar kultúra. Gondolat, Budapest, 1970. 355. 6 Petrik Béla ezzel kapcsolatban állapítja meg: „A kommunista irodalompolitikának és egyúttal a kommunista vezetésnek ugyanis nagy szüksége volt erre a leegyszerűsítő megállapításra, hiszen Szabó Dezső emberi és eszmei megbélyegzéséből levezethetővé váltak a nemzeti függetlenséget és szuverenitást, a kommunista ideológiát elutasító állá spontok, az organikus nemzeti fejlődést és a parlamenti demokráciát, az európai szabadságjogokat középpontba helyező irányzatok lejáratása”. Petrik Béla: A Szabó Dezső-recepció 1945 után. Kortárs, 2008, 5. sz. 11. 7 Lukács György: Az ész trónfosztása. Magvető, Budapest, 1978. 18.

˝osz

A népi írókról szóló 1958-as párt állásfoglalás a lukácsi gondolati mintázatot követte. A szöveg deklarálja, hogy a népi írók számára Szabó Dezső jelentette a legerősebb „szellemi lökést”.8 Az állásfoglalás értelmében a népi írók vétke az osztályszempont elutasításából következő romantikus antikapitalizmus, parasztmítosz, irracionalizmus, fajelmélet, antiszemitizmus, valamint kultúrpesszimizmus. Az 1956-os forradalom nyomán azonban fő bűnné „a harmadik utasság” a „függetlenségi tradíciók eltorzításán” alapuló „harmadikutas nacionalizmus” lépett elő.9 Az állásfoglalás végső konklúziója szerint a népi írók mozgalma, mint közéleti-politikai mozgalom 1948-al végérvényesen elveszítette létjogosultságát.10 Az elkövetkezendő három évtizedben a népiségkritika az előbbiekben bemutatott retorikai eszköztárból merített.

II. Az SZDSZ teoretikusai, mindenek előtt Szabó Miklós értékelései 1989 és 1990 között mennyiben épültek a megismert kritikai gondolatmenetekre? Fontos itt egy jelentéstartalmi pontosítással kezdenünk. A demokratikus ellenzék körében a „harmadik út” fogalma az 1970-es évek második felétől jelen volt. Pozitív konnotációjú kifejezésként szerepelt, azonban döntően nem a népi mozgalom vonatkozásában használták. Szabó Miklós egy 1978-as írásában Jászi Oszkár „liberális szocializmusára” használta a „harmadik utas” megjelölést.11 Kétségtelen, hogy Jászi a demokratikus politikai berendezkedés kívánalma mellett olyan gazdasági rendszerben gondolkodott, amely az államnak juttatott jelentős szerep segítségével lehetetlenné teszi a túlzott vagyoni koncentrációt, az éles társadalmi különbségeket. A demokratikus ellenzék körében nem csak Jászi, de Bibó is nagy népszerűségnek örvendett. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a mai napig jelen van a magyar szellemi életben azon 1980-as évek elején meggyökeresedő felfogás, amely Bibóra, mint a liberális-demokrata, és a szocialista eszmények szintézisteremtőjére tekint, dacára annak, hogy Bibó önmagát a népiekhez sorolta.12 A liberális értelmiségieknek Jászi és Bibó életművére vonatkozó értelmezései és értékítéletei alátámasztják Révész Sándor azon kijelentését, miszerint a demokratikus ellenzék körében a rendszerváltásig erősen élt a

8 Az MSZMP Központi Bizottsága Kulturális Elméleti Munkaközösségének állásfoglalása a „népi” írókról. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1956-1962. Kossuth, Budapest, 1973. 214. 9 Uo. 211. 10 Uo. 234. 11 Szabó Miklós: Politikai gondolkodás 1890-1918 között. In: Hanák Péter (szerk.): Magyarország története 1890-1918. II. Akadémiai, Budapest, 1978. 930-931. 12 A problémára vonatkozóan lásd: Kovács Gábor: Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig. Bibó István, a politikai gondolkodó. Argumentum, Budapest, 2004. 434-445., valamint Őze Sándor: Nemzettudat és historiográﬁa. Hamvas Intézet, Budapest, 2009. 56-58.

Partium

remény, hogy a diktatúra után létrejöhet valami, amiben a liberalizmus és a szocializmus értékei összeadódhatnak.13 Ennek a liberális-szocialista „harmadik utas” felfogásnak a feladására az SZDSZ vezetői részéről valamikor 1988 és 1989 fordulóján került sor. Erre vet fényt Kőszeg Ferenc visszaemlékezése: „Mi is harmadik utasok voltunk. Ne feledjük: a harmadik út Bibó újra-felfedezésétől, azaz a hetvenes évek közepétől szinte 89-ig pozitív értékű fogalom volt… A Rajk kollégiumban egy vitán… [Magyar Bálinttól]… hallottam először a határozott kijelentést: nincs harmadik út. Egyszerre leesett a tantusz: ez a lényeg… Csak az első út járható, a kapitalizmus útja.”14 Ettől kezdve válik az SZDSZ politikai krédójává, célmeghatározásának alapjává a mindenre kiterjedő nyugati mintakövetés, a modernizáció teljes következetességgel való vállalása. Minden ettől eltérő felfogás a szemükben veszélyes „harmadik utas” kísérletnek minősült, amely a kommunista maradványok, az elmaradottság továbbélését segíti elő. Ebben az összefüggésben értelmezhető Szabó Miklós A harmadik út - tegnap és ma című, a szegedi Bibó-konferencián 1989 májusában elhangzott előadása. Az előadás vezérgondolata, hogy Magyarországnak, amelyet a harmadik világ szintjére való lesüllyedés veszélye fenyeget, nincs más lehetősége, mint „az utánzás… a modern világ intézményeinek a lehető legnagyobb mértékben való meghonosítása”.15 Ez a perspektíva, ez a jelennek szóló üzenet határozza meg a harmadik út történetére vonatkozó áttekintést. Ennek az áttekintésnek két lényegi vonása van. Az egyik, hogy a szerző a harmadik útra elsősorban úgy tekintett, mint gazdasági doktrinára, amely a kapitalizmust és a kommunizmust egyaránt elutasítva keres egy harmadik alternatívát. A másik vonás, hogy Szabó Miklós két nagy harmadik utas irányzatról beszélt a huszadik század első felében: a Jászi-féle liberális szocializmusról, és a népi irányzatról: „A magyar eszmetörténet 1945 előtt két nagy harmadikutas áramlatot ismer. Az első a polgári radikalizmus… A másik, nagy jelentőségű harmadikutas koncepció a két háború között a népi irányzat volt”.16 Ugyanakkor az 1956-os forradalom szellemisége, valamint Bibó eszmevilága kapcsán is használja a szerző a „harmadik út” fogalmát. Kétségtelen, hogy Szabó Miklós megközelítésében, amely a „harmadik utasság” lényegét a kommunizmus és a kapitalizmus gazdasági rendjének egyidejű elutasításában ragadta meg, a népi mozgalom gondolati gazdagsága, egyedisége elhalványult. Ugyanakkor a tanulmány – szemben a népiségkritika urbánus és állampárti változataival – korántsem nevezhető ellenséges-

13 Révész Sándor: „Ezzel az egymillióval mi lesz?” Beszélő, 2007. 12. sz. 18. 14 Idézi: Révész Sándor. Uo. 15 Az előadás szövege az Életünk c. folyóiratban jelent meg. Szabó Miklós: A harmadik út - tegnap és ma. Életünk. 1989. 8. sz. 746. 16 Uo. 744.

˝osz

nek, hiszen a szerző a két világháború közötti irányzatot egy olyan nagyobb eszmei áram (harmadik út) részeként ábrázolta, amelybe a liberális értelmiség köreiben nagyra értékelt Jászi és Bibó is bele tartozott. Az írás kritikai éle abban mutatkozott meg, hogy Szabó Miklós bár elismerte a harmadik út, mint egykoron „vonzó gondolati kísérlet” múltbéli létjogosultságát, azonban a jelen helyzetre – amely meggyőződése szerint a nyugati formák teljes körű átvételét igényli – alkalmazhatatlannak ítélte azt.17 Szabó Miklós írásának értékítéleteiben visszafogott, a népi írók örökségét vállaló értelmiségiek érzékenységére ﬁgyelemmel lévő jellege akkor válik szembetűnővé, ha öszszehasonlítjuk az urbánusok még élő „nagy öregjeinek” korabeli megnyilatkozásaival. Fejtő Ferenc egy 1988 végén készült interjúban erőteljesen kárhoztatta Szabó Dezső és Németh László szellemi hagyatékát, amely meggyőződése szerint „ma is nyilvánvalóan tovább él”, sőt, az értelmiség többségét bűvkörében tartva megakadályozza „a magyarságnak európai nívóra való emelkedését”.18 Rónai Mihály András a Népszabadság hasábjain a tervezett Szabó Dezső-szobor felállítását kifogásolta. Az 1989 februárjában napvilágot látott írásban a szerző ok-okozati viszonyt, „egyenes vonalat” vélt felfedezni Szabó Dezső eszméi és a gázkamrák között. A „jobboldali értelmiséget” pedig nemes egyszerűséggel „Szabó Dezső hatásának sajnos legrosszabb, s máig is makacs szövődményének” nevezte.19

III. A két rendszerváltó erő között az alapvető törekvések egyezése teremtette viszonylagos összhang 1989 folyamán a kerekasztal-tárgyalások előre haladtával egyre ingatagabbá vált. Az ellentétek kiéleződését az MDF és az SZDSZ között jól mutatta a novemberi négyigenes népszavazás, amelytől az első választásig a szakadék csak tovább mélyült a két párt között. A fenti folyamatokkal párhuzamosan az SZDSZ politikai retorikája egyre sötétebb színekben tüntette fel az MDF-et: A párt a kommunisták hatalomátmentésének segítőjeként, vagy egyszerűen a kommunisták politikai laboratóriumának kreatúrájaként jelent meg. A politikai riválissal szemben támadás másik irányát jelentette, hogy az SZDSZ véleményformálói a Horthy-kultusz, a szélsőjobboldali eszmék valamint az antiszemitizmus felélesztésével vádolták az MDF-et. Hogyan lehetett az MDF-et egyszerre összefüggésbe hozni a kommunista hatalomátmentéssel, valamint a Horthy-reneszánsszal és a szélsőjobboldali eszmékkel? Erre a legjobb példát Tamás Gáspár Miklósnak közvetlenül a választások előtt meg-

17 Uo. 746. 18 Fejtő Ferenc a Válaszról. Kritika, 1988. 12. sz. 13. 19 Rónai Mihály András: A lélekidomár. Népszabadság, 1989. február 18. 15.

Partium

jelent Új reformkor vagy új Horthy-korszak? című írása szolgáltatja. A szerző cikkében egyszerre hangoztatta, hogy a politikai rivális győzelme esetén „marad a rendszer”, valamint hogy a „Horthy-korszakhoz hasonló állapotok”, vagyis „új Horthy-korszak” köszönt be. Az MDF Tamás Gáspár Miklós víziója értelmében egyszerre hordozta magában a baloldali és a jobboldali szélsőségeket, hatalomra kerülésével éppen ezért „Auschwitz, Recsk… huszadik százada” folytatódna.20 Politikai publicisztikájában Tamás Gáspár Miklóshoz hasonló gondolati ösvényen haladt Szabó Miklós is. A két választási forduló után, 1990. április 27-én megjelent Jobbra át? című cikkében az egykori kommunista vezetés és a „régi vágású jobboldalisághoz húzó középosztályi erők” nacionalista alapú összejátszásáról értekezett.21 Az írás egy másik helyén az MDF által állítólagosan táplált „Horthy-kor utáni nosztalgia” elkerülhetetlen következményének nevezte a „szélsőjobb szellemét”.22 Ezzel a Tamás Gáspár Miklós írásában már megismert kép ismét összeállt: kommunisták, horthysták és szélsőjobboldaliak kerültek egy táborba a nacionalizmus jegyében, az MDF égisze alatt, szemben a demokratikus értékeket egyedül képviselő SZDSZ-el. Ennek az eltorzított MDF képnek a történeti megalapozását szolgálta a népi mozgalom, vagyis a szellemi előd korábbitól eltérő megítélése. Ezt a műveletet Szabó Miklós végezte el A parasztromantikus harmadik út gondolata a weimari köztársaságban című dolgozatában. Szemben az egy évvel korábbi tanulmány megközelítésével (A harmadik út - tegnap és ma), a népi mozgalmat nem Jászi kísérletével állította párhuzamba, hanem Lukács György gondolatmenetét felújítva a romantika, mint „német import” szélsőségekbe hanyatlónak ábrázolt eszmeáramába helyezte el.23 A szerző a magyar népi irányzatot az első világháborút megelőző években ﬁatal német értelmiségiek által életre hívott Wandervogel mozgalommal rokonította. A mozgalmat egyaránt jellemezte a kultúrkritika és a parasztromantika. Tagjai a háború után vagy a szélsőjobbra, vagy a szélsőbalra sodródtak. Szabó Miklós ezen a ponton különösen fontosnak tartotta a vélt párhuzam kiemelését: „mindez szintén összehasonlítható a harmincas évek magyar népi mozgalmával”.24 A történész kitért arra is, hogy az 1920as években a Wandervogel mozgalom egykori tagjai tettek kísérletet mind a szélsőjobbról, mind a szélsőbalról a nacionalizmus és a szocializmus összeegyeztetésére, a „nacionálbolsevizmusra”. A tanulmány szerint a nacionálbolsevisták az ideális államberendezkedésnek a diktatórikus egypártrendszert tekintették. Tovább fűzve a párhuzamo-

20 Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy új Horthy-korszak? Beszélő, 1990. március 24. 4. 21 Szabó Miklós: Jobbra át? In: Múmiák öröksége. Politikai és történeti esszék. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1995. 99. 22 Uo. 100. 23 Szabó Miklós: A parasztromantikus harmadik út gondolata a weimari köztársaságban. Századvég, 1990. 2. sz. 60. 24 Uo. 63.

˝osz

kat, a szerző Szabó Dezsőben mint a „népi mozgalom elindítójában” ismerte fel az első magyar nacionálbolsevistát.25 Ezzel Szabó Miklós még inkább ráerősített a tanulmány sokat sulykolt vezérgondolatára, miszerint a népi mozgalom az antidemokratikus, szélsőséges ideológiák gyűjtőhelye volt. Szabó Miklós tanulmányában tulajdonképpen az SZDSZ politikai retorikájában az MDF-re vonatkozó megbélyegző jegyeket (szélsőségek gyűjtőpártja, antidemokratikus jelleg) vetítette rá a népi mozgalomra. Tanulmányom célja az volt, hogy a bemutatott, a népi mozgalom múltjára vonatkozó sematikus, sőt, hamis gondolatmenetek gyökereire, ideológiai beágyazottságára rámutassak. Fontosnak tartom, hogy Szabó Miklós történeti tanulmányait ne a múlt, a valóság feltárására irányuló vállalkozásként, hanem a rendszerváltozás pártpolitikai küzdelmeinek egyik dokumentumaként szemléljük.

25 Uo. 65.

Partium

LŐRINCZ P. GABRIELLA

Hajnalhasadás Bölcs az Isten. Messze helyezte tőlem az összes csillagot. Hasamra, hátamra kősziklát rakott rettenetes keze. Jaj, maradni kell. Szürke kezemben nagy, színes esernyőtömeg. Bágyadt ősszel a csók keserű, mindenhonnan elvágyik az ember mindenhová, otthont keresni. Hajnalban a százszor morzsolt rózsafüzér szorít halálra verőeret.

˝osz

Itt minden Itt minden csupa víz Itt minden csupa köd Csupa elköltözni vágyó Felesleges kín Minden csupa bánat Magát megsemmisítő Hidegkék kő

Itt táskák mélyén Hosszú kabátok alatt Bujkál csak A szerelem Hozsánna szól Idegen Fiúhoz Minden fejen saját Töviskorona Vízbe kell fúlni Hogy tiszta lepel jusson Hogy gördüljön kemény Sziklafal Válts meg Köd van Hideg Ez a kereszt Csak az enyém

Partium

Mozdulatlan Fát nézni olyan, Mint eggyel szorozni, Az ember magával szembesül. Semmi akarat nincs A gyümölcstermésben, Ahogy az árnyékban és Az avarban sincs. Nem tehet róla a fa, Hogy az ablakom előtt élve Hozzámnőtt.

Nem feszegetném, Hogy az Úristen Oszt-e, vagy szoroz, De használja a nullát…

Egy szekrényben ülünk, Meztelenül. Kényelmetlen és kemény, Moccanni sincs hely. De nem ellenkezünk, Ahogyan a fa sem teszi, Ha fűrészelni kezdik…

Nem a fa szándéka A lomb. Egyedül az Istené.

˝osz

FLEISZ K ATALIN Találkozások (részletek) Véletlenek Vannak emberek, akik folyamatosan zajt csapnak, beszédük valahogy mindig széttöri azt a csendet, amiben az elképzelt hangok otthon érzik magukat. Aztán, amikor ezeket az embereket nem látjuk, mégiscsak észrevesszük, hogy megszólalásaik – amiket akkor esetlennek éreztünk és főleg olyanoknak, amelyek híján vannak mindenféle képnek – kisimulnak, és az otrombaság helyén most a dolgok iránt elkötelezett szeretetet képzelünk. (Vagy legalább is a dolgokhoz való kényszeres ragaszkodást.) A zenében is először mindig a zaj, a zongora kalapácsainak ütését halljuk, aztán a zenét. A zene, amikor már nem hallatszik, akkor bukkan fel valahonnan, teljes zenei pompájában, mint a magával azonos zeneiség. De az arcokkal, találkozásokkal is így van ez, éppígy a történet feltétele, hogy hézagosak, durvák vagy csak részben sikerültek legyenek, ahogy Zoénál is, bár folyton arra vágyakozott, hogy hosszasan üljön valakivel szemközt, nyugodtan nézve egymást, keveset beszélve, akkor sem a szavakat keresve. Ritkán esett ez meg, és pont azokkal nem, akiknek társaságára a leginkább vágyott. Így aztán egyéb kielégülés híján a szétszórt, elsietett beszélgetéseiből szépen összhangzó történetet kerekített, a csendeknek, gyors elválásoknak, felbukkanásoknak pontosan megszabott helyeivel. De hát mégsem úgy volt ez, hogy be-nem-teljesültség csalódottsága a képzeletben kárpótolta magát; pont ellenkezőleg: Zoé maga is azt vette észre, hogy egy előregyártott forgatókönyv szerint cselekszik, utólag csak felismerte az összefüggéseket, nem maga tette hozzá. A képzelet nem elképzelést jelentett, hanem előreláthatatlan, megtervezhetetlen összefüggéseket, egyáltalán nem valami csapongó, kiszámíthatatlan valami volt, inkább rend, pontos egybeesés. Talán ez a képzelet – ami lehet, hogy nem is Zoétól származott – kezdeményezte Félix éppen ott, éppen akkor történő véletlen felbukkanásait, bár ők nem sokat beszéltek, a találkozás szándékos véletlensége beszélt helyettük. Jó volt ez így, mert mindketten felismerték ezt, ez is egy rend volt, egy közös nyelv eredete, amit beszéltek akkor is, ha épp semmiségekről volt szó. Egy nyelv mögötti titkos nyelv, minden hétköznapi ténynél valóságosabb. És kimeríthetetlenebb is, hiszen a rendek, a pontos egybeesések épp a váratlanságon alapultak, azon, hogy bármennyire is elképzeljük, a találkozásokat nem lehet előre látni, megtervezni sem. Az, hogy történet lesz belőlük – amit mindig utólagosan költünk hozzá – azon múlik, hogy felismerjünk kívülállásunkat, egy ﬁlm szereplői leszünk, aminek sose látjuk a végét. Ez a folytonos késés adja azt a mámorító szabadságot, hogy saját szerepeink írói lehetünk, átírhatunk, visszalapozhatunk, oldalakat ugorhatunk át, mígnem a rend abban a pontban fut össze, hogy mégiscsak egy szerzőnek engedelmeskedtünk.

Partium

Irodában Zoé a mindig egyforma napok során már megtanulta Félixet a hangokból felismerni. Ugyan ritkán látta, de a pohárba kitöltött víz, a számítógép beindítása, vagy akár az elmozdított szék árulkodó jelek voltak. Zoé azon kapta magát, hogy mindig ezekre a ﬁnom zajokra fülel, hátha most még többet elárulnak róla, valami meglepetésre vágyott, maga se tudta mire, talán valami üzenetfélére, ami pont azáltal árul el sokat, hogy nem neki szól. Néha egy-egy telefonhívást is elkapott, amiben persze nem a tartalom, hanem a beszédhang volt a fontos: a nyugodt, tárgyilagos hang, amiben újra meg újra ráismert Félixre. De az ismerős zörejek rendszerint túl hamar eltűntek a hangok tulajdonosával együtt, és Ágnes megint egyedül maradva arra már semmi kedvet nem érzett, hogy kitalálja, hova mehetett, mit csinálhat ilyenkor. Ez már nem rá tartozott, ebben már nem volt semmi közös. Nem úgy, mint a hangok, amik bár nem voltak szándékosak, és mindig csak kísérők, mégis egy térbe kapcsolták vele, rá is tartoztak. Hogyne, hiszen ő volt az, aki sok más közömbös zaj közül, mint hozzá tartozót felismerte, különválasztotta, nem zajként, hanem hangként fogta fel, amit ugyanúgy értelmezni lehet, mint egy írást vagy beszélgetést. Az iroda egyéb zörejei, a könyvlapok forgatása, a szüntelenül csapódó ajtók, a billentyűzetek kattogása senkihez sem tartoztak; Zoé ebben a térben maga is csak egy zajforrás volt, semmi több.

Konferencián Az ablakok mind nyitva voltak, és az élesen bevágódó fény a legösszeszedettebb előadásokat is elkomolytalanította egy kissé. A „szellem bensőségé”-be mindig betolakodott a kinti világ, forróságával, ünneprontó zajaival. (Talán novemberi ködös napok illenek a legjobban egy konferenciához – gondolta Zoé.) Az előadó félórára felvett játékmester komolyságát lehetett élvezni ilyenkor. Zoénak, de talán másoknak is a legnagyobb öröm az volt, ha másokhoz fordulhatott, bármilyen jelentéktelenséget fontos arccal és hanghordozással kérdezve, buzgón bólogatni, helyeselni, ellentmondani, a saját hangját érezni, vagy az összjátékot másokkal. Ebben a szédületben, annyi ember között sokkal kevésbé volt fontos, kik is vagyunk valójában, meg az ehhez hasonló látszatra borzasztó komoly kérdések, kit érdekeltek ezek, amikor mindig más arcunkat mutathatjuk meg egy-egy pillanatra. Nem lehet tudni, a következő percben ki mellé ülünk le, mit fog kérdezni, mit válaszolunk, de Zoé épp ezt a felelőtlenséget élvezte, amely amúgy is jól illett ehhez a túlzó nyárhoz. A mozdulatok öröme, minden fontoskodó csevegés, eszmefuttatás része volt annak a nyüzsgésnek, ami semmi egyebet nem kívánt tőlünk, csak hogy átadjuk neki magunkat, elvegyüljünk, felolvadjunk, senkik legyünk. S ha ez jól sikerült, talán eljuthatunk oda, hogy valakit komolyan érdekeljen a kilétünk, legalább egy időre hozzánk szegődjön, csak velünk foglalkozzon, persze azzal a nagyvilági könnyedséggel leplezve, ami ebben a szédületben kötelező volt. Zoéval megtörtént ez is, nem is tudta volna megmondani, számított-e rá, hogy egy András nevezetű egyén – akit sokáig Istvánnak képzelt – előlép a tömegből. Semmisé-

˝osz

gekről beszélgettek, amiben ott volt az első kérdések és válaszok felvillanyozottsága. Zoé a bortól közlékenyen élvezte a beszélgetést, de már azt a fáradtságot is érezte, ami később, az alkohollal arányosan még erősebb lett, de valahogy a háttérből lopakodva, csak egy-egy véletlen elszólásban mutatva meg magát. Ugyan szabad, felelőtlen volt ez az együttlét, de Zoét mégis zavarta, mennyire nem ismerős neki András, nem is szívesen tekint rá csak úgy. Rokonszenves, dióbarna szeme, kissé vékony, ﬁnomkodó hangja, szögletessége akárki másé is lehetett volna, ahogy szófordulataiban is lehangoltan vette észre a már összeszokott, erejét vesztett mondatok unalmát. A könnyedség csakis a rutinon múlott, azon, hogy Zoénak valahonnan mindig a megfelelő szó jutott eszébe. András testi mivoltában mintha nem is létezett volna számára. A másik közelségének izgalma csak pillanatokra érintette meg, és ezekben az érintésekben semmiféle arcra, identitásra nem volt szükség. Tudta, hogy az érintései valójában egy testnek szólnak, egy olyan testnek, amely közelségre szóló felhívását nem tudja elrejteni, és elég egy pár pohár szesz, hogy akárki lecsapjon rá, válaszoljon erre a vágyra, mígnem a másik arcára pillantva rá nem jövünk, hogy ő sem az volt, akire vártunk. Zoé már nem érzett csalódottságot, az évek során megtanulta, hogy nem azt kell várnia egy találkozástól, amit első pillanatban tartogat. A gyerekkori nyarak jutottak eszébe, amikor csapatostul járták az utcákat, akkor is minden ilyen pillanatnyi volt, csak az számított, ki kinek a barátnője, ez a folytonos akolmeleg, amiben sosem kellett valamilyennek lenni. Főleg okosnak, „intelligensnek” nem. Még csak azt sem tudtuk megmondani, miért vagyunk éppen vele, miért épp őt választottuk, de teljesen hozzánk tartozott, és sokkal különbnek éreztük, mint a másik barátnőjét. Zoéból, ahogy felnőtt, ez a nyájszellem képessége lassan-lassan kiveszett, és pont az ilyen nyári éjszakákon kettesben egy frissen megismert valakivel érezte, hogy mennyire szüksége lenne rá. Tudta pedig, hogy a kultúrember eszmefuttatásai csak erőtlen pótlékai ennek a hiányzó valaminek, persze a másik vevő erre is, ő is hozzátoldja a magáét, de nemsokára megunja, hiányérzete erősödni fog, és roppant udvarias köntörfalazásokkal eltűnik, méghozzá végérvényesen. De másrészről vajon nem épp a nyelv távolságtevő kényszere tette őt felnőtté, hogy világosan tudja, ki az, aki egy anyagból van vele, akinek szavai összekapcsolódhatnak az övével. Az árnyalatok szigorúsága vajon nem egy egészséges ösztön-e inkább, mert hát most is halálpontosan tudja, hogy ő sem az, hogy előbb-utóbb el fognak válni, még ha addig szabadon ízlelgetheti is idegenségének egzotikumát.

Partium

FARKAS GÁBOR

Mártír-idő (1956-2006)

Mert amikor már ökölnyi vastag minden egyes idegszál, és dagadnak az erek: nem jön az idő el, az a bizonyos mártír-idő.

Lehet beszélni róla, elművészieskedni, lehet megfosztani a történelemtől, lehet patetikus hangnemben okádni róla a hülyeséget, a poszt-posztmodern alapvető igazságait, a stíluspluralizmus fogyatékosságait.

Csak egyet nem szabad: hallgatni. Mert a hallgatás: felejtés – a hallgatás: egyetértés a semmiben, a végtelen újrakezdés kényszerű rabsága.

Pedig a szó szó marad – a destruált, a megcsonkított, a félrerótt szó is.

Még ha a megrendülés tettetett is.

˝osz

FAZEKAS ÁRPÁD

Ki volt Bán István ? – forradalmárok közt lelkipásztor, lelkészeknek forradalmár – Mottó:Hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben !

Bán Istvánt (1931. nov. 3., Nyíregyháza-2006. máj. 23., Miskolc), a nyíregyházi vasutas fiát az ’56-os forradalom előtt 11 nappal avatták lelkésszé a debreceni nagytemplomban. Janka Péter esperes ,mintha csak megérezte volna az ifjú lelkész állandó megpróbáltatásokkal terhelt eljövendő életét, Pál apostolnak Timótheus-hoz írott II. levele 4. részének 1-2. versét ajánlotta útravalónak, ekként:” Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben...” ! Ezután, csupán 4 hónapig lehetett a nyíregyházi tanyabokrok segédlelkésze, mert egyházi felettesei (!) 5 évre börtönbe juttatták „ellenforradalmár” múltja miatt, de további civil életében is mindig ez a bibliai intelem, parancs irányította tetteit. A Kádárféle diktatúra Márianosztráról való kiszabadulása után is „ellenforradalmi banditaként” kezelte, Nyíregyházáról a rendőrség kitiltotta, s 1990-ig még folyamatos üldözést kellett elszenvednie a BM III/ III. ügyosztálya részéről. Így került Miskolcra, tervező mérnöknek. Életműve: „Az arctalan szolgálók” című, 545 oldalas gépelt kézirata (1.) ötödik oldalán így írt : „Szabadulásom után, hiába jelentkeztem utolsó munkahelyemen, nem volt lelki ember, aki a hivatalos egyházban szót váltott volna velem … Amit szerettem volna tudni, nem volt megismerhető az egyház levéltáraiban.” Önként adódik a kérdés, hogy református felettesei miért üldözték ilyen elszántan a kezdő Bán Istvánt ? Azért, mert mind Békefi Benő esperes, mind Péter János püspök 1956-nak elszánt ellenségei voltak! Kiderült az is, hogy Békefi Benő még 1944. nov. 2-án a nyíregyházi szovjet elhurcolás főszervezője volt, s emellett KGB-ügynök és békepap is! Így, Békefi esperes megtehette, hogy 1957. február 7-én, az éppen Nyíregyházán tartózkodó Kádár Jánosnál személyesen panaszolja be Bán István segédlelkészt! Péter János püspök pedig, aki Bán István kézirata 135-136. oldalainak tanúsága szerint már1949 óta „ T” azaz titkos párttag volt (!) volt, névrokonánál: Péter Gábornál, az ÁVH altábornagyánál (Faludy

Partium

György szerint: főinkvizítor) tette ugyanezt. Pedig Bán István nem vett részt a forradalomban és nem volt tagja semmilyen forradalmi bizottságnak vagy munkástanácsnak! Csupán az történt, hogy Békefi esperes felajánlkozása ellenére, a Nyíregyházi Rádióban okt. 31-én és nov. 2-án elmondandó ünnepi beszédre a forradalmár Taraszovics Sándor volt gimnáziumi osztálytársát: Bán István segédlelkészt kérte fel. Az esperes hiúsága ezt nehezen bírta elviselni. Bán István mindkét beszéde gyönyörű volt. Nemcsak a nyíregyházi és a miskolci rádió, hanem a Szabad Európa Hangja is ismertette. Bán István kitért arra is, hogy a Ref. Egyház még sohasem volt ilyen mélyponton, mint a 20. században. Az Egyház reformját és a békepapság megszüntetését követelte, s ennek érdekében a bűnös vezetők: Békefi Benő és Péter János azonnali lemondatását! Utóbbiakra utalt második rádióbeszédében is, ekként: „azóta bizonyosan lemondott Péter János … Békefi Benőt ma megkértük, hogy összes tisztségéről mondjon le és lelkészi állásából való nyugdíjazását kérje.”(5.). Később, Bán István remélte, hogy a 400 lelkészügynök közül néhányan jelentkeznek majd és bűnbánatot tartanak, de egyetlen „palástos” ügynök sem volt erre képes! Sőt, Bán Istvánt nem engedték megszólalni a rabtársa: Gulyás Lajos (1918-1957. dec. 31; kivégzés) késői temetésén Levél községben (volt Hegyeshalmi Járás), 1991. május 11-én! Szerencsére, Martinkó Károly: Az áldozatok Isten szolgái című kötete (7.) megőrizte e halotti beszéd részleteit: „… amíg Káin legalább utólag ráébredt szörnyű tettére, Gulyás Lajos gyilkosaitól ma sem állt – s mivel még mindig nagyon sokan élnek közülük – s áll ma sem távolabb, mint a vezeklés.” Mindenesetre, Bán István és a forradalom ellenfelei nem tétlenkedtek: így, még 1981-ben Békefi Benő bronz domborművet kapott Nyíregyházán a Korányi Frigyes út 166. szám alatti Magdaléneum előterében (8.). Ekkor még nem állottak rendelkezésre a Bán István által később felkutatott levéltári dokumentumok és ügynöklisták. Mai tájékozottságunk alapján már ez merő anakronizmus (a TIB megyei szervezete javasolja az eltávolítását)! Már 2001-ben írtam is Bán Istvánról „Forradalmár lelkészeink” címen (2, 3) és el nem hangzott levéli gyászbeszédéről is (4.). Majd, a nekem 2003. november 21-én bírálatra átadott gépelt kéziratrészlet (1-145 oldal és 1-152 számozott irodalmi utalás, magyarázat lábjegyzetben; az ügynöklistákat tartalmazó további 400 oldalt csak említette, nem olvastam) alapján 2007-ben ismertetést közöltem „Az arctalan szolgálók” címen, hézagpótló és mégis kiadatlan dokumentumairól, munkásságáról (6.). A tények kedvéért jelzem, hogy az általam megismert, 145 oldalnyi részben is nagyon sok: 57 ügynök szerepel, fedőnévvel (22 belföldi, 17 külföldi vendégeket figyelő és lehallgató és 18 1956-elötti ügynök). Ezután, ezt a kapott kéziratot a Megyei Levéltárnak ajándékoztam, hogy minél szélesebb körben kutathassák, megismerhessék. Ennek alapján közölte a kézirat 32 oldalát (pontosan: a 94-126 oldalait) Dr. Nagy Ferenc igazgató, szerkesztő a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2007. évi utolsó számában (1.) Bán István 75 évesen, 2006. május 23-án halt meg Miskolcon. Eltemették a nyíregyházi Északi temetőben, a családi sírboltba, 1 hét múlva. Mintegy 60-an lehettünk a szertartáson, de hivatalosan ’56-os Szervezet nem képviseltette magát, pedig a Forradalom

˝osz

50. évfordulóján még működött külön ’56-os Megyei Emlékbizottság is! Megbecsülésem jeleként azzal az idézettel zárom soraimat, amellyel „Az arctalan szolgálók” című pótolhatatlan művét Bán István kezdte: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk Igéje örökre megmarad.” (És.40,8) Bár sok ilyen lelkészünk lett volna az 1956-os Forradalomban! Dr. Fazekas Árpád, ’56-os munkástanácsi elnök

IRODALOM 1. Bán István: Arctalan szolgálók (Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2007, 4, 465488.).2. Dr. Fazekas Árpád: Forradalmár lelkészeink, Dr. Abrudbányai János és Bán István (Igazunk ’56 c. havilap, 2001, IV. évf., 8.szám, 32.old.).3. Dr. Fazekas Árpád: A régi elavult, újat kezdett az Isten. Arckép forradalmi lelkészeinkről, Dr. Abrudbányai Jánosról és Bán Istvánról (Kelet-Magyarország, 2001, LVIII. évf., 247. szám, 15. old.)4. Dr. Fazekas Árpád: 10 éve történt. Bán István el nem hangzott beszéde Gulyás Lajos tiszteletes késői temetésén (Szittyakürt, USA Cleveland; 2001, XL. évf., 4., 8.old.)5. Dr. Fazekas Árpád: Forradalom Szabolcs-Szatmárban (a TIT módszertani kiadványa 2006. Nyíregyháza, 232 oldal és 42 kép, Graﬁt Nyomda)6. Dr. Fazekas Árpád: Könyvismertetés. Bán István református lelkész kiadatlan könyve: Az arctalan szolgálók (Magyar Élet c. hetilap, Ausztrália, 2007, XLIX. évf., 10. szám, 8. old.)7. Martinkó Károly: Az áldozatok Isten szolgái (Bp., 1991, II. János Pál pápa magyarországi látogatásának tiszteletére 8. Stevanyik András: Eleven kövek (Nyíregyháza, 2002, 186 old., Möbius Print.)-

Partium

FELHŐS SZABOLCS – JOÓ ADRIÁN

Valóban egy elfeledett mártír? Az 1956. októberi magyarországi események még bő ötven év távlatából is rendkívül összetettek, és csak részlegesen ismertek, vagy egyáltalán nem, hisz még élnek a forradalmárok és a gyilkosok is. Különösen akkor, ha a forradalom kevésbé ismert vagy ismeretlen, és azt is mondhatnánk, még el nem ismert hőseire és mártírjaira gondolunk. A forradalom gócpontja természetesen Budapest volt, ám más városokban is zajlottak forradalmi események, főként a megyeszékhelyeken, nagyvárosokban. Ezek az események mindenütt kitermelték a maguk bátor forradalmárait. Egy méltatlanul keveset említett név a sok mártír közül Dandos Gyuláé, aki 1956 októberében a nyíregyházi eseményekben játszott fontos szerepet. Ma már dr. Fazekas Árpád ’56-os munkástanácsi elnök jóvoltából többet tudhatunk Nyíregyháza elfeledett mártírjáról, de sajnos életében, s főként a halálával kapcsolatos történésekben még mindig akadnak olyan fekte foltok, ahol az idő sem tudta befedni a hiányzó részeket. Természetesen én sem tudom. Azonban mégis fontos, hogy röviden összeszedjük, amit tudunk, ezzel őrizve Dandos Gyula emlékét, hogy tisztelettel adózzunk számára. Dandos Gyula 1938. július 2-án született Torockón, unitáriusnak keresztelték meg. Már gyermekéveiben sem bánt vele kegyesen a sors, hiszen 1944-ben édesanyját, majd 1946-ban édesapját vesztette el. Az árván maradt cigányfiú ezután állami gondozásba került. 1947 és 1949 között a Nemzetközi Vöröskereszt szervezete révén Svájcban tanult. Az itt szerzett kapcsolatok és ismerősök sorsának alakulásában, habár közvetve, de fontos szerepet játszottak. Balkányban végezte el az általános iskolát. 1953-tól Nyíregyházán a Petőfi Sándor Kollégium lakója lett. Dandos Gyula, osztálytársai és tanárai visszaemlékezése alapján, értelmes és jó tanuló diák volt, aki iskolai kötelességeinek mindig eleget tett. Az 1956-os októberi forradalom őt is magával sodorta, s tevékeny részt vállalt a nyíregyházi forradalmi eseményekben. A forradalomból Nyíregyházán is főként az ifjúság vette ki részét. Köztük Dandos Gyula, aki forradalmi lelkületének, szervező készségének, bátorságának és rátermettségének köszönhetően központi szerepet játszott a helyi megmozdulásokban. A forradalom napjaiban fontos szerepet és több pozíciót is betöltött. Tagja volt a nyíregyházi Városi és a Megyei Forradalmi Bizottságnak. A november 2-án megalakult Nyíregyházi Forradalmi Diáktanács vezetőjeként beszédeivel, szervező tevékenységével a helyi fiatalságot összefogta, és munkájukat koordinálta. A helyi forradalmár diákok röplapokat és kiáltványokat szerkesztettek, nyomtattak és osztogattak, logisztikai és hírszerző feladatokat láttak el, illetve fegyveres polgárőrséget szerveztek. Dandos Gyula tagja volt két forradalmi küldöttségnek is. Az október 28-i küldöttségnek, melyet a nyíregyházi repülőtér melletti szovjet táborba küldtek, kérve a szovjet parancsnokot, hogy ne avatkozzon be az egyébként békésen zajló városi eseményekbe. Emellett tagja volt a november 1-jén Miskolcra menesztett küldöttségnek is.

˝osz

Dandos Gyula szerepének fontosságát mutatja, hogy november 6-án a diákotthonból elvitték a karhatalmisták, akik először Ungvárra szállították, a szovjet titkosszolgálat börtönébe, majd a nyíregyházi ÁVO börtönbe került át. Társai visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy nem kímélték őt sem a bántalmazásokkal, sőt talán vezető szerepe miatt neki még több jutott. Azt még biztosan tudjuk, hogy korábban is betegeskedett már, s ezért 1957 januárjában hörgőtágulattal egy szentgotthárdi szanatóriumba szállították át. Itt kétszer kísérelt meg szökést, hogy visszatérhessen Svájcba, ismerőseihez, ahol gyermekéveiben tanult. Második szökési kísérletekor, 1957. február 10-én elkapták és lelőtték. Nyughelye azóta is ismeretlen. Dandos Gyula élete ugyan rövid és tünékeny volt, azonban példamutatásban, bátorságban, hazaszeretetben bővelkedő. E 18 éves bátor fiún méltatlanul siklott át a történelem, noha élete és tettei útmutatásként szolgálhatnak a ami fiatalság számára is. Éppen ezért gondolta úgy a beregi unitárius szórvány cigányfiatalsága, hogy példaképének tekinti. 1996-ban életre hívták a Dandos Gyula Cigányegyletet. Vezetőjük lakatos László vásárosnaményi naiv festő lett. A Dandos Gyula-díjat 2010-ben alapította a beregi unitárius szórvány vezetősége azoknak, akik a mártír forradalmár szellemét őrzik, illetve tovább viszik. 2010 őszén az első díjakat két úttörő munkát végző személy kapta. Elsőként dr. Fazekas árpád orvos, 56-os forradalmi vezető, Dandos Gyula nyíregyházi kortársa kapta meg, aki értékes kutatómunkát végzett a cigányforradalmár Dandos Gyula tevékenységéről és életéről. Másodiknak Lakatos László volt elnök részesült Dandos gyula-díjban, aki éveken át vezette a Dandos Gyula Cigányegyletet. Bízunk benne, hogy a nagyszerű elődök és példaképek szellemiségét tovább őrzi és folytatja a beregi unitárius szórvány keretében most kibontakozó beregi ifjúsági cigányegylet. Hisszük, hogy megfelelő cigány fiatalokat nevel ki a beregi cigányságból, ha két fontos elv vezérli őket: a lelki élet építése és a közéletiség. A missziós parancs arra szólít bennünket, hogy Dandos Gyula hazaszeretet és hősiessége szellemében neveljük a beregi unitárius fiatalokat. Közös érdekünk, magyaroké és cigányoké, szólít mindannyiunkat erre a misszióra. Ezért kulcsfontosságú, hogy megemlékezzünk róla és a hozzá hasonló igaz hősökről, egy vérbe fojtott forradalom el nem ismert mártírjairól.

Dandos-érem

Partium

G. K ATONA JÓZSEF

lestrapált szavak agyonhasználtan kaptuk meg a szavainkat már-már kimondhatatlanokká koptatottan csak munkához ölthetők még a nyelvre csavargáshoz csövezéshez ünnepekkor teljesen használhatatlanok hát bambulunk csak olyankor hallgatunk mint a süketnémák hangtalan tátogunk mint halak az első tavaszi napsütésben (miközben begerjednek a pulpitusok) s ha hálóját meríti már a halál

arra sincs megfelelő szavunk

Lónyai fejfa (1985)

˝osz

MOGYORÓSI LÁSZLÓ

Aragóniai Beatrix Ahogyan kontúrjaid kiválnak a távolság derengéséből, és ﬁgyelem közeledésedet, kiönt medréből a boldogság, végighömpölyög az utcán, elsodor, és ringat napsütötte tájakon, aztán letesz, éppen előtted, és én arcomról letörlöm az utolsó sós cseppet is, észre ne vedd.

Mint a reklámﬁlmben az öltönyös Mátyás király, jössz, összekuszálva terek és idők szálait, valójában már Aragóniai Beatrix, arisztokratikus sápadtsággal és Foucaultingaként kilengő hajtincsekkel, ruhád szegélye uszály, szövete szépség és hatalom női logikája, arcodon mosoly, amiért királyok szürke udvarukból második Itáliát építenek, hogy kódexeik lapjain arcod legyen a vízjel.

Partium

VASI SZABÓ JÁNOS

Higanyfényű alkony Higanyfényű alkony 1. Rózsaszínű köd, ciánzöld rengeteg Szűk folyosón lehetett a lakosztályba jutni. A falat antik kárpit-másolat borította, a padlatát mintás kelim-szőnyeggel fedték. A tágas szalont színes kristálycsillár díszítette, a diófából készült bútorok aranyozott enteriőrjei, a damaszttal bevont ülőgarnitúra, a parkettát fedő perzsaszőnyeg, az értékes festmények emelték a helyiség pompáját. A teknőshöz hasonlító alaprajzú szalonból nyílt balra a kajmánbőrrel bevont bútorú bár. Polcain világmárkák csillogó üvegei; ugyanazon az oldalon kis magánkönyvtár, közepén lakkozott tölgy íróasztallal és nyomott virágmintás kárpittal bevont székkel, a díszes gerincű könyveket, láthatóan, csak portalanításkor mozdították. Jobbra a fürdőszoba, opálos üvegű zuhanyzó kabinnal, öntöttvas lábakon álló porcelánfehér káddal, sárgaréz csapokkal, a falakon erezett márvány csempével. A háló is jobbról nyílott, baldachinos ágy uralta, egyik oldalt empire stílű állólámpával, másik oldalt pácolt kőris éjjeli szekrénnyel: harmóniát törő inoxszín kézi kamerával. (A zölden világló ledlámpa bizonyította: működött…) Az ágy püspöklila bársonyába ében-test süppedt, oldalt feküdt, hollóhaja pávatollként szétterült, jobb keze és lába fel volt húzva, bal keze és hátra hanyatlott. Mint sötét bronzból öntött, táncoló Síva szobor: illő a lakosztály harmóniájához! A csipkefüggönyökön túl vérnarancsszínű csík volt a horizont. A városra higanyfényű alkony hullt. Sárközi Rebeka úgy érezte: álomvilágba csöppent. A borostyánszínű drog lassan áramlott ereiben. A kábulat ködén át látta a parti kiéhezett ficsúrjainak farkas-vigyorát. Az Ábrahámffy kölyköt – aki „belőtte” a kábítószert -, a Hercz csemetét, ifjabb Bogár Györgyöt, a Pattanich és az Erdős fiúkat. Húsz év körüli kiélt suhanc; vastag pénztárcával, alkoholtól és narkótól lankadt pénisszel. Egyikük kezében marok- filmfelvevő… Lesték: amint rálép az „aranyösvényre”: tűz lobban ágyékában – a láng felrohan karcsú testében, szétárad whiskytől tompa agyában. Hánykolódik, a fenekét dobálja a plüss szőnyegen, kicsi hegyes mellei remegnek. Ábrahámffy közben a lány szétvetett lábai közé araszolt. Nem érzett, nem látott semmit a külvilágból; nem volt más, csak fodrozódó, dagadó kéj! Ilyen szert még nem kapott! Őrjöngve, magához rántotta a fiút, lábainak harapófogója csak azután engedte, miután hörögve kielégült. Rebeka ellökte: jött a Hercz Csibi… Káprázat… rózsaszínű köd… a mennyország… a szeráfok kara se volt ilyen é l ő… Sasmadárként szállt: ciánzöld rengeteg, s indigókék ormok fölött. A hegyek közt tágas

˝osz

völgy nyílt. Az erdők zöldjét ragyogó arany váltotta. Épületek csillámlottak, versenyezve a nappal! Fenséges látvány! Saját hangját hallja, amint fölkiált: - Aranyváros! Látom az Aranyvárost! Fénykéve indult a cifra palotából pásztázva az eget, majd felé lendült. Rebeka lelkét boldogság járta át! A fénynyaláb átölelte, lehúzta. Amint közelített a tündöklő városhoz: elméjét darabjaira törte a megvilágosodás…

2. Aranylövés A Novij Beogradot Nagy Budapesttel összekötő szupersztráda nyílegyenesen futott északnak. Végeláthatatlan gabonaföld, a vadrezervátum haragoszöld erdeje mellett; feltűntek a régi atomváros lepusztult beton épületei. Az új erőmű köré épített munkás telep piros cserepes, élénkszínű házakból álló, magnólia és júdás-fákkal körülvett lakóparkjai. Változott a táj: földszintes bádog és vályogviskók jelezték a metropolisz agglomerátumának külterületét. (Szürkére kérgesedett agyagra épült bódévárosok.) Észak felé ismét változott a kép, a rendezetlenség Corbusier-stílusú homokszín lakóházak vonalzóval húzott sorává. A régi város felé tartva váltottak a színes panelházak üdébb foltjai. Az ólomszín Duna partján feltűnt ó-Budapest részben felújított évszázados bérházaival, palotáival. Ezek fölé magasodtak az egykori Csepel-sziget – akkor „Kis-Manhattannek” hívták – fém és üveg felhőkarcolói, még ezeket is meghaladva tornyosultak az IMF és az Unió kelet-európai központjainak sötét, plasztacéllal fedett ikertornyai… Klampár Brájen óarany Citizen karóráját dörzsölte, nála a feltűnő idegesség, a dühroham előjele volt. Tudta: a Citizen különleges, ütésálló típus, nem érdemes a kocsi golyóálló ablakához vágni, sem rátaposni - puha talpú Szalamander cipő volt rajta – az úthenger tehetne kárt benne. A harmincadik születésnapjára kapta, Rozika asszony unta a darabjaira hullott Doxát, Certinát, Rolexet és a többi méregdrága, ám nem túl „szívós” márkát. Bekapcsolta a Mercedes komputerét, a Net legfrissebb üzleti adatbázisába lépett be. Unottan végigenterezte a nagy-budapesti tőzsde árfolyam listáját, a gép a különlegesen nyereséges értékpapírok állását dobta ki: sziléziai kőszén, regáti olaj, alföldi földgáz, tórium-erőművekkel a Tátrától a Dél-Baranyáig szolgáltatott elektromos áram. Igen: az energiaipar határozottan fellendülőben volt. (Ahogy kimerültek az iraki, szaúdi, karibtengeri olajmezők, leálltak a brit, német, uráli és kínai szénbányák, minden hagyományos és magenergiával előállított kilowattnak egekbe szökő ára lett…) Végül a prémium: a Dunántúlon fúrt kutakból előtörő élet, a szomjazó világban arany-árában számolt ásványvíz deka-literjei. Brájen lazított a Cardin nyakkendő szorításán: ezek a legális pénzszerzés forrásai voltak. Vállalkozásainak sok tízmilliós haszna – euróban, dollárban értendő – nem ebből származott elsősorban. Kábítószer, prostitúció, off-shore cégek alapítása, fegyverek illegális importja: e négy alappilléren nyugodott jó néhány milliárdos vagyona. S mégis… Klampár Brájen dühös volt! Kilépés nélkül kapcsolta ki a számítógépet. A 74

Partium

száguldó forgalmat bámulta; a suhanó nyolcüléses limuzinokat, Porschét, Maseratit, Lamborghinit. Pillantása a rikító reklámokkal teleaggatott fémhálón akadt meg, ami a Teller sugárutat a várostól elrekesztette. Nem a városlakókat óvta a forgalom káros hatásaitól, Nagy-Budapest déli nyomornegyedeinek látványától kívánta megkímélni a kontinentális autópályán száguldó establishment gyengébb idegzetű tagjait. Brájen elmerengett: mi lehet a nyílegyenes utat követő színpompás fal mögött. Állítólag az apja – Kolompár Teofil – itt született a negyvenötödik kerület közigazgatási határán túl, egy Sárköz mocsarában megbúvó viskóban. Megkocogtatta a sofőrkabin üveget, hogy István váltson gyorsabb sávba. Kedvelte a kékszemű, kétméteres langalétát. Szeretőkben a kínaiakat favorizálta. Testőrei közé előszeretettel választott kesehajú, búzavirágszín szemű melákokat. Élvezte a látványt, amint az „árja” fiúk – a konkurencia modern szamurájaival összecsapva – elhullnak. Kenyéradó gazdájuk érdekét védve pusztulnak el a huszonegyedik század új harcterén, Nagy-Budapest forró flaszterén! Klampár Brájenért élnek és halnak: a hollófekete hajú kreolért. Kinek nagyszülei baranyai putrikból elszármazott porbafingó senkik voltak: színesfém gyűjtögetők, külvárosi kurvák; vénségükre alkoholtól szétmart májú, drogoktól elhülyült agyú koldusok. Apja néhány lépcsővel feljebb az érvényesülési ranglétrán: belvárosi valutázó, mellékállásban verőlegény. Anyja Duna korzói prostituált, majd egy forgalmas lipótvárosi bordély madámja. Gyermekük a Sorbonne-on Bergiertől tanulta a közgazdaságtant, Frankfurtban Morgan jr.-től a pénzpolitikát. A gondolatsor felvidította, pedig tudta: semmi értelme a múlton rágódni. Fölöslegesen elvonják az üzletről, profit-termő akciókról a figyelmét. Nincs etnikai megkülönböztetés. A metropolisz lerobbant prolitelepeit megfelelő százalékban magyar, német, szláv, kínai és roma családok lakják. Példájaként a huszonegyedik századi újliberalizmusnak: egyenlőség a fényűzésben, s a legsötétebb nyomorban. Természetesen, szabadon! A szakadtak néhány euróért leütnek bárkit vagy „placcra dobják” a saját gyereküket, ahogy a Kolompár família tette egykor… Visszatért az idegesítő érzés! Zsírpárnás mutatóujja a karóra számlapján dobolt. Amit a multik kölykei műveltek, több a soknál! Az évtized legjobb prostiját a másvilágra lőtték egy orgia-partin, a kábítószer minőségét is kifogásolják. A titkárnő reggel óta kapta a szemrehányó, fenyegető videofon hívásokat: micsoda dolog rossz minőségű droggal veszélyeztetni a „csemeték” egészségét! A fejeseknek agyára ment a hőség! Tengelyt-akasztani egy Ábrahámffyval a KözépEurópai Acél vezérével, a sajtómogul Erdős Samuval? Nem beszélve az anonim politikus méltóságos urakról, akiknek nevét sem szabad felidézni? Arról szó sem esik, hogy milyen veszteség érte! Rebeka a luxusszállodák „sztárja” volt; buktak rá a kékvérűek és a zsidó bankárok egyaránt. Miatta jött évente Európába a leszbi DuPoint lány. Átkozott narkó! Mi lehetett benne, hogy percek alatt hidegre tette? A laborosok vizsgálják. A kis-ázsiai úton jött, a „próféta ösvényén”. Az onnan kapott áru tiszta minőségű. A szabály: senkibe se bízz meg! Ezért fejek fognak hullani – szó szerint! Gyors mozdulattal bekapcsolta az autó videofonját. A színes képernyőn nyugodt, porcelán arcú szépség jelent meg: Naiyan kisasszony…

˝osz

– Igen, Klampár úr! – Csongrádi a külkapcsolatok osztályáról, legyen fél óra múlva az irodámban! Értesítse Pankratoff doktort a vegyészek vezetőjét, Kovácsot, a biztonsági főnököt is! Érkeztek újabb panaszok? – Hollószi államtitkár úr az imént hívta, a b b a n az ügyben… – Ideges volt? – Az nem kifejezész, uram – őrjöngött! – Húsz perc múlva a hangárból jelentkezem, tartsa a frontot! – kikapcsolta a készüléket, agyában fél tucat átütemezendő üzleti tárgyalás időpontja bukkant fölt. Nem aggódott: Naiyan kisasszony diplomatikusan elrendezi az ügyet. A titkárnők gyöngye! És milyen formás lábai vannak!

3. Visszatérés a Toynbee-konvektorba A Klampár irodaház „Kis-Manhattan” szívében bankok, kínai, izraeli és indiai multivállalatok palotái közt magaslott. Az irodakomplexum földalatti parkolójában szállt ki a limuzinból. Két szekrény méretű testőr kísérte az üvegfalú liftig. Lakosztálya az irodaház legfelső szintjén volt. Az art deco stílusban berendezett dolgozószobát terrakotta borítású konferencia-asztal, krokodilbőrrel bevont székek uralták. Klampár széke fölött – a helyiség harmóniáját megbontó - festmény lógott. A történelmi eseményt szimbolizáló portré; öltönyben feszítő, rövid szőke haj keretezte arisztokratikus orrú, átható tekintetű férﬁt ábrázolt. Keze egy ugrásra kész puma fejét simogatta. A kép sarkában keretezett évszám, a fordulat éve: 2006! Brájen mozdulatára szétfoszlott a panorámaablak UV-fényszűrő sötétje. A napsugarak a párás levegőt áttörve zafír és ametiszt kaleidoszkópszerűen váltakozó színeire festették a szomszédos toronyházakat. A város sűrű ködbe merült. Klampár Brájen érezte a lüktetést, ami a tömör fátyol alá bújt, romlottságában is gigantikus és kápráztató metropolisz milliónak nyüzsgő életerejéből áradt. Elégedetten nézte a globális utópia betonba, kőbe, s fémbe ágyazott „csakráját”: Utópiát, „melyet egy ember hazugsága alkotott.”*1

* Részlet Ray Bradbury „ A Toynbee-konvektor” című elbeszéléséből. (Fordította Németh Attila.)

Partium

A pokol új körei 4. Gyehenna tüze A szúnyogháló szűrte fény kavargó porszemeken tört meg. A padlásszoba szegletében, íróasztal mögött nyakig gombolt polármelegítős lányka üldögélt. Tejfehér arc, vállára hulló üveggyapotszínű haj, a félhomályban rőten villanó szemek, erekkel szőtt márványszerű kézfejek bizonyították, nem egy hétköznapi gyermek. Hardin Tina képeskönyvet forgatott. A lapokon Afrika állatvilága elevenedett meg. A kislány unalmas búzamező, s bárgyú háziállatok közt élte meg első tíz évét. Heves érdeklődést mutatott a fekete kontinens változatos flórája és faunája iránt. Apja, Hardin Sámuel, fölismerte: Tina figyelmét lekötni annyit jelent, mint mentesíteni a gazdaság jószágait a pajkos gyerekcsínyek sokaságától. Az albínó kislány legszebb emlékeként őrizte azt a nagy-budapesti látogatást, amikor a szülei elvitték a híres Városliget állatkertjébe. A tömegből jött vizslató pillantások sem érdekelték, élőben láthatta az addig csak képeken és filmeken csodált lényeket. Tina merengését hirtelen fölbukkant megérzés szakította félbe. Délutáni csönd ült a tájon, ám szinte „tapintható”volt a feszültség. A tanyaépület ablakai megrázkódtak a robbanástól! Tina előbb érezte, mint látta a gabonaföld felől rohamozó fegyvereseket, az elmék kegyetlen „vibrálását”. „Apát jöttek megölni!” A kommandósok kiszaladtak a házból. Ezért küldték ide, erre vártak négy napja, mégis meglepetésként érte őket a nagyszámú fegyveres támadása. Két kommandós a kapunál óvatlanul beleszaladt a gépfegyversorozatba. A harmadikat a terepjáró vezetőülésében érte a lövés. A maffia emberei elérték a tanya téglakerítését. A kapu roncsain taposva rontottak az udvarra. Vad kézitusa kezdődött. A támadók négy a rendőrök még három embert veszítettek. A gazfickók agya forrt a diadal érzésétől. Pár gyűlölt antiterrorista-kommandós állt ellent a sokszoros túlerőnek. Tina a vérszomjas gondolatok kavargása közt is ki tudta venni egy rettegő ember emócióját. „Apu elbújt az alagsorban. A kazánházban rejtőzött el.” Most már tudta, Hardin Sámuel együttműködött a rendőrséggel, s a fegyveresek megtorolni jöttek az árulását! A harc eldőlni látszott, bár az életben maradt rendőrcsapat keményen állta a sarat. A padlásszoba ablakához közel középtermetű, szikár, beesett arcú, húsos orrú férfi küzdött. Tina észlelte a férfi elméjéből áradó féktelen érzelmet: az ölés örömét. Szemeiben őrület; hátát a bejárati ajtónak vetve automata pisztolyával osztotta a halált. A lövedékek elől ördögi ügyességgel kitérve tüzelt újra hajszálpontosan. Akár a leopárd, a félelmetes dzsungelbeli gyilkos: élvezte az élet kioltását! „Párduc! Ez lesz a neved.” – sóhajtotta. A „párduc” mellett üvöltés harsant. Zömök férfi rontott elő az égő bálák füstje mögül. Zöld trikója alatt, mint a Chris Rock filmekben, a futástól rángatóztak az izomkötegek. Kezében gépfegyver dörgött, ezzel tartotta sakkban a banditákat. Aki a közelébe merészkedett, azt egyszerűen elsöpörte rohamával. Tina az elmúlt napokból emlékezett rá: élvezettel falta édesanyja főztjét, pohárszám gurította le torkán az apja féltve őrzött óborát, rekedtes nevetésétől zengett a gazdaság. Agyát „érintve” egyszerű érzelmeket olvasott ki a kislány fürkésző tudata: a boldogság együgyű vágyát, a fellobbanó fékez-

˝osz

hetetlen harag hullámait. A harcban olyanok voltak a gondolatai, mint egy rinocéroszé: letiporni, felnégyelni az ellenséget, aki megzavarta a hétköznapok békéjét! „Te Rinó vagy!” – kuncogott. A „rinó” elől szétfutó zsoldosoknak nem támadt nevethetnékje. A menekülőkre közben golyóálló-mellényes kommandós vetette magát. A kislány felismerte az alakot, a tanyájuk „megszállásakor” – pimaszra sikeredett válaszáért – arcul legyintette. Átlagos, magas, karcsú ember volt. Nőies vonásain megvető mosoly. Szemében nem fékezhetetlen düh szikrázott, nem őrület égett, hanem kiszámított kegyetlenség. Ez tette félelmessé a másként szimpatikus ábrázatát. Tina nem mert „kutakodni” elméjében, megrémítette a kérlelhetetlenség, ami a pokoli tudatból áradt. „Sakál! Ő a sakál! A dögevő sakál…” A „sakál” lézerirányzékos puskával terítette le a menekülőket. A zsoldosok véres húskupacként hevertek a nyírt füvön. A negyedik túlélő lépett mellé, s kivette kezéből a fegyvert. A kommandós fekete nadrágban, vérfoltos pólóban feszített. Baljában a „sakál” fegyverét, a másikban lyukakkal könnyített kést szorongatott. Magasabb volt a három túlélőnél, széles vállú, bár nem izomkolosszus, mint a „rinó”. Agya még lüktetett a közelharc hevétől. A kislány kíváncsian „merült el”, de amit talált, a „sakálból” áradó emócióknál is rémisztőbb volt. A ﬁatalember elméjében ijesztő kivonatként kavarogtak a társain uralkodó érzelmek: a düh, az ölés öröme, a halál elkerülhetetlensége… Tina élete rövid tíz éve alatt nem találkozott ilyen visszataszító, mégis izgató elmével. Megpróbált érintkezésbe lépni vele, az első pillanattól tudta, hogy a férﬁ nem részese az ő titokzatos képességének. Gondolatai minduntalan kitértek a gyermek fürkésző agyimpulzusai elől. Ösztönös gát akadályozta meg, hogy hozzáférjen a rendőr valódi „lényét” felfedő emóciókhoz. „Kígyó!” – sikoltott fel. – „ A kiszámíthatatlan idegen…” Elméjét oly ellenhatás érte, hogy feljajdult. Erre még felkészületlen volt. Az asztal szélében próbált megkapaszkodni. Kivágódott a padlásszoba ajtaja, édesanyja szaladt be zokogva. Lenszőke haja csapzottan omlott a vállára, elméjét a felindultság és kétségbeesés hullámai uralták. Magához szorította Tina pihegő testét. Elcsukló hangon ismételgette: – Meghaltak… Mindet megölték. Magasságos, most mi lesz velünk?

5. Párbeszéd a pokolból – Alezredes úr, kérek engedélyt belépni! – Lépjen, Szolnoki főhadnagy! - Pummer alezredes az LCD képernyőről, amit addig mereven nézett, a belépő nyakigláb, fekete hajú, barna szemű fiatal tisztre pillantott. Kerek, gondterhelt arcán megkönnyebbülés suhant át. Jobbján leszegett fejű fiú/ lány ácsorgott. (Elsőre nehéz volt a feltupírozott szembefésült hajú, testre feszülő sötét pólós, szűk farmernadrágos – elől-hátul deszka -, vietnami tornacipős gyermek nemét megállapítani.) Ajkát a pirszingekig beharapta. Festett körmei a húsába vájtak, ahogy ökölbeszorított kézzel állt a köpcös férfi mellett. – Rachel, ne haragudj, dolgoznom kell. Otthon megbeszéljük. Légy jó! – A válasz megadó sóhajba fúlt. – Cijja’pa… 78

Partium

Lesunyt fejjel vonszolta magát az ajtóig. A főhadnagy ellépett a madárcsontú, csámpás lány útjából. Rachel a fél tucat bizsu-karkötőt idegesen a kézfejére tolva oldalgott el mellette, mielőtt kilépett volna, fölnézett. A vastagon kihúzott nagy, szomorú szemek közül cserpák orr meredt elő. – Naon köcce… – selypítette, és az ajtót nyitva hagyva kisurrant. – Elnézést a közjátékért. Foglaljon helyet! Szolnoki András leült az íróasztal előtt árválkodó fatámlás székre. Tudott erről a hírhedt, kényelmetlen ülőalkalmatosságról: a „főnök kínvallató székéről” eleget beszéltek a Nemzetbiztonsági Szolgálat rutinosabb nyomozói. – Itt vannak a Sárközi Rebeka haláláról a szakértői vélemények, a kihallgatási jegyzőkönyv, a helyszínelést irányító tiszt jelentése… Nézze át! A kövér ales látható undorral tolta a mereven ülő Szolnoki elé az iratcsomót. Tömpe ujjaival beletúrt a hajába, őszes-fekete fürtjei kunkorodtak. Tokája alatt meglazította a nyakkendőt. Apró malacszemei szigorúan nézték beosztottjának homlokán a feltorlódó ráncokat. „Ennek a szépﬁúnak olvasás közben mozog a szája; most elpirult, biztos az orgiapartiról szóló részhez ért. Túl átlátszó, az érzelmei az arcára vannak írva, hiába tehetséges: még néhány nagy pofont állnia kell a pályán, mire vezető nyomozó lesz.” Szolnoki felemelte a fejét, a papírhalmot visszarakta az asztalra. – Egy új kábítószer, alezredes úr? – Igen. Jól látja. De nem a szokásos hallucinogén. A halál nem túladagolt „aranylövéstől” állt be. Az a valami, a labor szerint, nem szerepel egyetlen szakkönyvben sem. Újszerű módon stimulálja az agy gyönyörközpontját. Minimális adag pillanatok alatt a mennyországba viszi a drogost, olyan intenzíven, hogy a teljes extázisba került személy szíve felmondja a szolgálatot, vagy a sokszorosára emelkedett vérnyomástól pattan el az érfal. Rebeka esetében az agyvérzés csukta be az éden kapuját. – Minimális adagtól? – A heroin vagy az LSD szokásos mennyiségének a negyedétől… Gyakorlatilag a kis mennyiség is halálos. – Aki ezt belövi, az aktív eutanáziát hajt végre. Tiltólistára kell tenni. – Ott van.… A piacon a fantázianeve különös: Jahve könnye. Lehetetlen eltüntetni. Főhadnagy, tudja hány narkós ﬂangál ma Nagy-Budapesten? Közel félmillió. A dílerek száma több ezer. Ha nem cselekszünk, hullákkal lesznek teli az utcák, közterek. – A média nem tud segíteni? – Inkább a narkósoknak falaznak… Szolnoki, a maga feladata lesz felgöngyölíteni a hálózatot: a csempészeket, a terítőket; a nagykutyáig, aki kitalálta, hogy e pokoli kotyvalékot a Duna partján dobják piacra. – Milyen segítséget kapok? – Korlátlanul rendelkezik a személyi állománnyal, ha kell, az akcióezred is a rendelkezésére áll. Megjegyzem: korlátlan a felelőssége… Egy beépített emberünktől kaptunk információt Klampár Brájenről. Hivatalosan a közúti szállítást monopolizáló kartell irányítója, ám van vaj a füle mögött bőven… – Tehát multi.

˝osz

– Igen. Könnyít a helyzeten, hogy ő maga vette fel a Szolgálattal a kapcsolatot. A vallomást nem kell harapófogóval kihúzni belőle… Hallgassa ki! Egyelőre ennyi, jó munkát! A főhadnagy fölpattant. A köpcös parancsnok fölé magasodott. – Értettem! Van még instrukció, távozhatok? – Az akta a rendelkezésére áll, az utasítást ismeri - Pummer hangja csattant; Szolnoki az ajtógomb után nyúlt, megállították a főnök éles szavai - Figyelmeztetem, hogy csínján bánjon a Sárközi-ügy bizonyos részleteivel. Belekeveredett néhány ifjú, a szüleik esetében nem egyszerűen a felső tízezerről, hanem magas állami hivatalok betöltőiről, a kormányzó Párt vezető funkcionáriusairól van szó. Ha elbaltáz valamit, magának vége. Érti? Úgy fejeződik be a karrierje, hogy el sem kezdődött. Hallott Schneider őrnagyról? Kiváló nyomozó volt, a legfiatalabb főtiszt a szakmában, és esküszöm: máig a legjobb. De elég volt egy átgondolatlan döntés, máris lefokozták. Az akcióezredben terroristákra, pszichopata gyilkosokra vadászik. Maga Schneider óta a legjobb emberem, szeretném az ügy végén is a beosztottamnak tudni. Most távozhat. Szolnoki András zúgó fejjel ment a felvonóig. Jól kikapta. Multik, fejesek, sőt a Párt tagjai… Semmi nyom, csak a tárgyi bizonyíték, az új kábítószer: tejcsokoládéba kevert ciánkáli. Kilépve a liftből beleszaladt egy kisebb csoportba. Három gyűrött képű kommandós és a komor tiszt – homlokán sebtapasszal - kísért két felnőttet és egy gyereket. Lerítt róluk, nem bűnözők, a Szolgálat hivatalos védelme alatt állnak. A férfi középkorú: sovány, napbarnított bőrű, kopaszodó, jelentéktelen alak. A nő viszont pár éve nagyon szép díva lehetett: még most is karcsú, feszes mellű, szőke haja vállára omlott, csak a szája sarkában és a szeme alatt gyűltek a ráncok. Dögös csaj. A ruhájába kapaszkodó kislány talán tíz éves: bézbólsapkát orráig húzó, természetellenesen sápadt, filigrán tücsök. Nem tudta megállni, barackot nyomott a fejére. A gyerek nem húzódott el, macskaszemeit rászegezve sziszegte: – Bácsi! Arra még egyszer ne merjen gondolni! Szolnoki arcába szaladt a vér, megborzongott a rőten villanó pillantástól, gyorsan otthagyta a liftre váró társaságot. „Apának igaza van: minden hátsó gondolat kiül a képemre. Hogy észrevette a kis cserfes-szájú.”

6. A kárhozat szíve Schneider teste megfeszült, amint a köpcös Berkes jelentését hallgatta: az épület környéke kihalt, a bejárat előtt áll két bőrdzsekis gorilla, benn tombol a retrodisco. Szolnoki a hideg kék szemekben gyűlöletet látott fölvillanni, megértette: a kommandósok parancsnoka – ha úgy hozza a helyzet – kész vérfürdőt rendezni. Ezt nem engedi. – Schneider hadnagy! Kérem, jöjjön ide. Ahogy megbeszéltük, a három raj felsorakozik az épület körül, a behatolást az utasításomra kezdik. 80

Partium

– Értettem, főhadnagy úr! A terv szerint, ön előbb bemegy, földeríti a terepet. De ne feledje, veszedelmes alakokkal állunk szemben. Az a mafﬁózó Klampár is rettegett tőlük. Szolnoki idegesen rántotta föl szemöldökét. A korábbi kihallgatás kellemetlen emléke, ami Schneider emberei jóvoltából kemény vallatásba váltott; az előző nap tett vallomását visszavonó, sőt letagadó Klampár Brájen dinnyényire duzzadt barna képe, a szederszínű ökölnyomok, a Pummerrel ordító ügyvéd… – Csak a parancsomra! Megértette? Az Iceﬂame disco emeletes épület, a parkolója tömve menő verdákkal. Jellegtelen modernista egyen-palota, van belőle bőven a Kertvárosban. A kapu fényárban úszik, százhúszas mellbőségű „jegyszedő” kacsázik elő. Vesémig hatoló tekintettel végigmér, elveszi a pénzt, foszforeszkáló papír karkötőt ragaszt a csuklómra: szabad a pálya. De milyen! A lépcső alján balra, kissé beljebb majdnem felfordulok, masszív nő csörtet a toalett felé, kezét a szája elé szorítva. Kis híján a nyakamba rókázott. Antik lengőajtón gályázok be a hatalmas helyiségbe. A sötétben itt-ott felvillanó hangulatlámpák, girbe-gurba fénytrükkök vibrálásánál látom a hullámzó tömeget. Skacok és spinkók ráznak őrülten. Hogy a retró-érzés teljes legyen: a zene divatos neo-Killers idegbaj. Elvegyülök a sokaságban. A fojtott levegőben dohány és izzadságszag keveredik parfümök és dezodorok illatával. Néha meglöknek, veszettül ugrál, dobálja magát mindenki. Megbotlom. A francba! A fal mellett is hever egy.… A ruhámat rángatják, mielőtt fordulásból lekevernék neki, meglátom. Mázlija van, hogy divatos melírozott hajú, darázsderekú, bögyös csaj. – Gyere! – ez nem kérés, felszólítás. Végül is a terv: elvegyülni, vele csörgök tovább. Izzadt pólóján, ha felénk vetődik némi fény, átütnek mellének hegyes bimbói. Az arca szívdöglesztő babaarc. Első osztályú spiné. Magához ránt, furcsán csillognak a szemei. Fejemet rá, beszívott. Mint az acélrugó, testének minden porcikája külön mozdul, élvezi a táncot. A zene nem halkul. Ezek meddig akarnak tombolni? A fülemen veszem a levegőt, csuromvíz vagyok. A lány rám tapad, belemarkol az ingembe: ez sok egy kicsit. Nem tudom lefejteni az ujjait, karját körém fonja, valami izgató, feromon alapú kölnije lehet, mert elkap a gépszíj. Karambolozunk a szomszédokkal, az adóvevő plasztik fülhallgatóját elveszítem – nem számít. Se lát, se hall itt senki. A piától nem lehet ilyen hülyén viselkedni. Berúgni azt igen, s elfeküdni egy csöndes helyen, de nem extázisban rángatózni órákig, vadidegen pasik nyakán lógva. – Hogy hívnak? Többször felteszem a kérdést, ám a bébi rá se bagózik. Néha sikít egy nagyot, akárcsak körötte az összes lány. A srácok üvöltenek. Ez nem tréfa. Az épület előtt dekkoló kommandósokkal elvesztettem a kapcsolatot. Ki kell jutnom. Mondani könnyű. Eleven fal hullámzik, és itt van a ruhámba csimpaszkodó lány. Bájai, amik előbb feltüzeltek, fölös kilók koloncává válnak. A falnak ütközünk. Partnerem elérte az eksztázis csúcsát: úgy ránt magára, mint egy pihepaplant. Ekkora erőt nem néztem ki belőle. A homlokomat nyalogatja, ujjacskái merev péniszemet keresik. A büdös életbe, én sem vagyok

˝osz

fából, nem bírom tovább türtőztetni magam. Belemarkolok a bugyijába - még egy tanga sincs rajta: e ruhadarab ma este kimaradt a szerelésből. A fülembe harap. A hajamba kap, s az arca felé rántja a burámat. Szabályosan lefejelem, de meg sem érzi, a teljes önkívület határán van. Habzik a nyál a szája szélén, a rúzs otthont talált az ingemen. Őrült itt mindenki? Mint a terem sötétjébe a reﬂektor fénye, úgy hasít elmémbe a felismerés: kábítószer, tömegesen alkalmazva. Gránitkemény marok ropogtatja meg a kulcscsontomat. Nocsak, két lábon járó ruhásszekrény áll előttem. – Hé, köcsög! Nem mondták: itt ne szaglássz? Az orrodat anyád verkuszába üsd, ne abba, ami nem tartozik rád! A hang gazdája külön alfajt képvisel a homo sapiens nagy családjában. Az ilyen fószer ugyan nem valószínű, hogy az elemi iskolát kijárta, ám a balhorgait az Akadémián is tanítani lehetne. Kajakra vesz keményen, majd rögtön oldalba rúg. Akár egy medicinlabda, úgy gurulok odébb. Alkalmi partneremet elfeledtem lehámozni: páros karikagyakorlatot mutatunk be. A tömeg rá sem hederít a történtekre. A saját tombolásával van elfoglalva mindenki, én meg a fájó bordáimmal. Anyádba! Tán el is repedt valamelyik. Eredmény, a csaj végre különvált megtört testemtől. A következő rúgás felkészülten ér. Elkapom a lendülő lábat, ököllel olyat vágok az ágyékára, hogy a sokaságot túlbömböli. Ehhez mit szólsz? Eredeti méretének felére zsugorodik, s nyüszítve markolja ütésem célpontját. Darabig nem lesz vele gondom. Kitapogatom a „barátnőmet”: úgy fekszik, mint amikor sikerült lemállanom róla. Görcsöt kapott, felhúzott lábait nem tudja kinyújtani. Teste, akár az áramütött békacomb, összerándul, ha hozzáérek. A reﬂektor fénye csúszik végig rajtunk: arca eltorzult, szemei üvegesen merednek a mennyezetre. A kurva életbe! Szívroham végezhetett vele. Itt már nincs mit tenni… Rogyadozó léptekkel török a kijárat felé. Kétszer elbukom a padlón fetrengő testekben, durván megtaposnak. Nem hagyom magam. Néhány fogsorról leverem a zománcot, mire a kijárat közelébe jutok. Fénycsóva világítja a lengőajtót. Előtte nagy kupacban gyerekemberek hevernek: félholtan, vagy szörnyű rohamoktól vonaglanak. Ledermedek. Egyikük tátott száján szürcsöli a levegőt. Ismerős a szürke verébarc: Rachel! Pummer Rachel. Papírzsebkendővel törlöm le a nyál, az orrváladék és a szemfesték masszáját. Grimaszba rándultak a gyermeki vonások. Barna szeme vörösben úszik, s patakokban ömlik a szenvedés. Derekát átkarolva emelem föl, az érintéstől izmai összerándulnak, hörgő hang szakad át ajkain. Hiába fülelek, némán tátog… Fáradt vagyok. Halálosan fáradt. Az ólból kitántorgó disznó közömbösségével fáradt: mégis hajt valami. Parányi Duracell, neve is van: emberség. Vállamon a kis csaj; becsinálok a fájdalomtól. Bordáimat mázsás súlyként nyomja a kevés teher is. Szűk folyosón imbolygok, nehezen jutok el a lépcsőig. Fent a „jegyszedő” árnya. Dőlök erre, dőlök arra, mikor elég közel kerülök: egy jobbost a gyomorszájba küldök. Összecsuklik, mint a térden rúgott gólyaláb. Szolnoki, ahogy kiért, torkaszakadtából ordított, az ájult lányt karjaiból az aszfaltra engedte. – Mentőt, hívjanak mentőt! – Behatolás emberek! Gyorsan! – a nagydarab tiszt nem követte a kommandósokat, mobiltelefonján az ügyeletessel kiabált, majd leguggolt a vékony test mellett tér82

Partium

deplő főhadnagy elé. Ahogy elsősegélynyújtáson tanulta: a szegycsont körüli területet erőteljes nyomással préselte a gerincoszlop felé, amíg tépett ruházatú társa a lány orrán keresztül fújta a levegőt. A kicsi hegyes mellek szabályosan emelkedni – süllyedni kezdtek. Schneider a lába közt növekvő tócsára mutatott: bepisilt. – Él! Életben fog maradni. 1997-2010. Tanakajd

˝osz

SZAKOLCZAY LAJOS

Egy boldog festő a partiumból Paulovics László hetvenöt éves Paulovics László, a hetvenöt évét – micsoda szám! – ünneplő festő meghívott bennünket ünnepi tárlatára, hogy képeit nézegetve együtt örüljünk vele. Tegyük meg, legalább gondolatban, azt az utat, amelyen – tövisek és virágok között – ide érkezett. A leányfalui fénybe. Hátán boldogságputtonnyal, amelyet ha kinyitunk, előttünk az egész élete. A fölnevelő közeg, Szatmárnémeti, a művésztársak: Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Bardócz Lajos, Kazinczy Gábor, Korondi Jenő, Román Viktor (akik közül már nem sokan élnek), a szatmári színház, ahol díszleteivel – ő is Thália papja volt, mint a beszédesek – fölgyújtotta a mennyet, ahol kezében az ecset, a tustoll, a metszőkés varázslatot előhívó eszközzé változott. Emberségpéldává. Mert a Partium reneszánsz fénye, ha egy kissé – legalább is Itália egéhez viszonyítva – tört fény volt is, meg található volt benne minden: humánum, szépség, lendület. Még – a hajszálerek közlekedőedénye működött – Nagybánya plein airje is idesugárzott, a Zazar vize, a jól ismert híd gesztus-szépsége, vagyis a város levegője. Barátunk harapott is ebből a művészeknek oly kedves kenyérből. Igaz, hogy főiskolai tanára, mestere, Kádár Tibor oly hamar az égbe költözött, de amit hátrahagyott, az nem akármilyen érték volt: a szem (a szemek) fölnyitásával megteremtődött a látás képessége. És még számtalan szemnyitogató igazította festőművészünk útját: a drámaírók, akik gondolatainak a közvetítéséhez díszletfestőként társnak szegődött. S az az író-hadsereg, művész-hadsereg, tegnapi és mai klasszikusok sora, amelyet csak úgy tudunk jellemezni, ha nevük csillagrendszerét a nyakunk köré kanyarítjuk: Madách, Bartók, Kodály, József Attila, Illyés, Márai, Kós Károly, Tamási, Dsida, Szabédi, Villon, Thomas Mann, Aragon, Arghezi, Heinrich Böll, Kafka, Szolzsenyicin. És még hosszan folytathatnám a sort. Arcképek, illusztrációk százai bizonyítják a hozzájuk – eszméikhez, művészetükhöz – való hűséget. Paulovics László számára (jó olvasó volt) – a szó azonos volt az erkölccsel. Azért bújt bele a halhatatlanokba, mert általuk szíve ﬁókjait is nyitogathatta. Hogy szeretetet oszthasson belőlük. Folyóiratok, hetilapok, könyvek százai bizonyítják elkötelezettségét, hiszen a rajz közösségnevelő műfaj. Szabadsághangulata azt is megragadhatja, aki ódzkodott egy-egy könyv vagy folyóirat kézbevételétől. S ő imádta megteremteni ezt a szabadság-hangulatot. Művészete, sok-sok műfajban, az önkifejezés, a mindenkihez való szólás példája. Az indulat és erő, a tisztaság és szépség, a látomás és álom egyként motorja. Megidézett hőseivel – legyenek fekete-fehérek vagy színekben tobzódók – mindig a Napba nézett, hogy evvel a kozmikus, föntről nyert világossággal még karakteresebb – sugárzóbb legyen vásznainak, kartonjainak, fametszeteinek, iparművészeti dolgainak világa. 84

Partium

Mikor – a politika nem kevéssé ludas volt ebben – kibillent a lába alól a talaj, egy bőrönd rajzzal Németországig röpítette magát, hogy új élete ott kezdődjék, ahol a régi befejeződött. Ha úgy hozta a szükség, nem átallott alkalmazott graﬁkusnak – díszítőmunkásnak – állni, hogy megteremtse további látomásainak anyagi fedezetét. A forradalom, az 1956-os magyar forradalom – dráma a drámában – éppúgy izgatta, mint Krisztus vagyis mindannyiunk keresztútja. A szenvedésélményben való föloldódás volt az ő gyónása. Avval érkezett haza – nem a szülőföldre, hanem Magyarország egyik kicsiny városkájába –, hogy otthonosságérzete, barátkozó hajlama, közösségben való megmártózása újra kiteljesedjék. Ám Szentendréből modern metropolis lett, ahol az „idegent” fokozottabban gyötri a magány. Csak magában bízhat, s a festmény-látomásait utaztató hajóban. Képzelőerejében. Szatmár, nézzük csak a festményeit, mindmáig idesugárzik. A Szamos-part is, a székelyek is, Erdély is, a Mezőség is. S az a Partium is, amelynek fényét örökölte. A tisztaság világossága. Isten éltesse sokáig!

˝osz

NAGY ÁKOS Szamosmenti Névtelen: Adhortatio mulierum (XVI. század második fele)

Adhortatio mulierum, „Asszonyok intése”, a XVI.-XVII. századi magyar költészet egyik kedvelt műfaja volt. Többnyire a protestáns egyház intézményén belül keletkeztek, és ott is használták őket. Olyan könyörgések és hálaadások, melyek tanítás formájában szólalnak meg. Násznagy, rokon, iskolamester, vándor poéta, hellyel-közzel maga a vőlegény szólalt meg, többnyire még a lakodalom napján. Előadták, mik az asszonyok kötelességei, mit várnak el a feleségtől. Néha komolyabb volt a versezet, néha inkább tréfás; egy biztos, hogy a követelő fél mindig a férfi. A vers pontos megértéséhez fontos ismernünk a nők helyzetét a XVI. századi Magyarországon. A relatíve jogfosztottságot, vagy legalábbis jogi egyenlőtlenséget csak fokozta az a tény csúnya szóval, hogy nőfölösleg volt. Ennek részben, genetikai részben „praktikus” okai is voltak. Ne feledkezzünk el a háborúk sújtotta kivérzett Magyarországról. A fiúgyermek ebben az időben áldás, a lánygyermek pedig szabályosan átoknak számított. Az eleve patriarchális családberendezkedésből fokodú férfiak felé történő súlyponteltolódás fokozódott. Gyakoriak voltak a kényszerházasságok, amelyek mögött általában valamilyen gazdasági érdek állt. Jellemző volt, hogy a férj sokkal idősebb volt a feleségénél. Igazán szerelmi házasságról nem is beszélhetünk. Az örömapák megegyezésének függvényében kötöttek házasságot a felek, mely gyakran szomorúra sikerült – a menyasszony oldaláról – mint vidámra. Az illem megkívánta, hogy a menyasszony, fiatalasszony szó nélkül végighallgassa, szívére vegye, olyannak tartsa, mint a Tízparancsolatot. Az intésekkel párhuzamosan keletkezett asszonycsúfoló versek persze azt mutatják: a szende arából tűzrőlpattant vagy éppen morgós feleség lett, aki éppen annyiba vette a neki szóló intéseket, mint a vőlegény a saját fogadkozásait. A mű tizenhét versszakból áll, melynek első, tizenhatodik és tizenhetedik versszaka négysoros, a második háromsoros, ezek keretbe foglalják az egész csúfolódó éneket. A többi versszak ötsoros. De most nézzük, mit is szeretett volna az ismeretlen szerző a tudomásunkra hozni. 1. Mastan egy ifjú megházasodott, Újonnan hozta szép házastársát, Kit úgyan szeret, mint önnönmagát; Nagy szép beszéddel őtet így oktatja: Kivételesen itt egy ifjú férfi és egy fiatal nő házasságának lehetünk szemtanúi. Az ara romlatlanságához kétség sem férhet, és biztosan nem volt özvegyasszony sem. Ennek a lánykának a férje volt az első férfi az életében.

Partium

A fiatalember valószínűleg már régebbről ismerhette feleségét, és így volt ideje szerelemnek kialakulni közöttük. A házassággal együtt járó szabadság miatt a férj feljogosítva érezte magát, hogy a házi játékszabályokat a hőn szeretett mátkájával megossza pontosabban gondoskodott róla, hogy az jól az eszébe s vésse. Türelmesen és finoman kezdte meg oktatását. 2. Asszony! szép társam és szép virágom, Ha Isten minket ketten öszvebír, Tanítlak tégöd, kérlek, hogy ne bánjad. A férj megszólította feleségét méghozzá annak családban betöltött státusára utalva. Kissé visszásnak hangzik a mai fület talán bántó asszony, majd a társam szép virágom kapcsolat. Minden esetre az kiviláglik, hogy a férj itt egyenrangú partnerként tekint feleségére, és az asszony megszólításnak is inkább nyomatékosító, figyelemfelkeltő hatása erősebb, mint az esetleges pejoratív érzet. A házasságok az égben köttetnek és ha ez már megtörtént, akkor az Isten jóváhagyásával történt, ezért amennyiben Isten úgy kívánta, hogy ők társak legyenek, úgy az ebből következő Isten által férfira ruházott jogkört, és feladatkört is tiszteletben kell tartania az asszonynak, és habár nem biztos, hogy idősebb volt a párjánál, mégis feljogosítottnak érezte magát, hogy ő tanítsa, oktassa feleségét, hogy se saját magára, se rajta keresztül a férfira szégyent hozzon. 3. Ha mikor, asszony! tégöd szólítlak, Mondj akkor engem édös uradnak, Mert ha nem mondasz édös uradnak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak szólhatatlan társnak. A férfi nagy valószínűséggel járatosabb volt a világ dolgaiban, talán már egy kicsit szerencsét is próbált, és látta mik azok a társadalmi elvárások, aminek a házas feleknek meg kell felelniük. A nők nem voltak iskolázottak ebben az időben, mert feladatuk a gyermeknevelés, a háztartás kiszolgálása volt. A szólhatatlan szó itt a buta asszonyra utalhat, aki nem tudja, hogyan kell viselkednie a férje barátai előtt. Ha nem úgy cselekszik, ahogy ezt tőle elvárják, akkor ez szégyen. Ebben az esetben is a legnagyobb szégyen a férfit érhette, ezért tüsténkedett mihamarább minél több ismeretet átültetni a párja fejébe. A versen végigkövethető az ifjak előtt való szégyenkezés. Én ennek kettős jelentést tulajdonítok. A férj kortársai előtt nem akar szégyenkezni, akik egyben a baráti körét is jelenti, és talán csúfolták is azért mert, hogy egy ilyen asszonyt vett feleségül, és azt próbálja bebizonyítani, hogy választása helyes volt. Másodsorban az ifjak a legalsó, még tapasztalatlan szintet jelentik, akik előtt kétszeres a megszégyenülés, hiszen ha egy kölyök is kineveti a rendetlen feleséget, akkor mit gondolhat egy öreg bölcs.

˝osz

4. Mikor vendégök házunkhoz jünnek, Vigasságot mutass jámbor vendégnek, Mert ha bánatját látják szívednek, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak az ebbül készültnek. A vendéglátás fortélyaira készíti fel feleségét. Nem kér többet tőle, csak annyit, hogy akkor is tettessen jókedvet, ha a szíve szakad is meg. Semmi sem fontosabb, mint a látszat. Olyannyira sarkalatosnak látja ezt a helyzetet, hogy nem átallja kutyához hasonlítja a feleséget, amennyiben az pl. egy kiadós verés után nem vigyorog a cimborák szemébe.. A kutya is akkor szomorú, ha rosszul bánnak vele. Ha pedig ő szomorú lesz, az ifjak, a barátok azt gondolhatják, hogy rosszul bánik vele a férje. 5. Ha mikor ketten vendéggé hínak, Nyelved és az szád kérdve szóljanak, Mert ha ők ketten sokat csácsognak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak csácsogó szajkónak. Itt arról van szó, hogy az ifjú párt hívják vendégségbe. Ennek etikettjéből ad ízelítőt a férj. Nem a minket, hanem a ketten szót használja, ami egyfokú önállóságot is sugall. Tehát nem egy párt, hanem két felet hívják vendégségbe. Csúnyábban: a férfit hívják és ha már nős akkor az asszonyt is. A továbbiakban felhívja az ifjú férj az asszonya figyelmét, hogy mit tegyen. Ne szóljon hozzá a beszélgetéshez, inkább ne is beszéljen, esetleg kérdezhet. A ketten szó itt a házban élő női személyre és vendégére mutat. A nők szeretnek pletykálkodni. A pletykálkodás során a feleség elmondhat a férjre, vagy a családra terhelő tényeket is. A férj tehát azt kívánja, hogy ne beszéljen ezekről, családi életük inkább maradjon rejtve. Ismét állathasonlat. Egy hangját messzire hallató madárhoz hasonlítja a feleségét. 6. Mikor egy úton csak ketten megyünk, Eléttem ne járj, akkor hogy megyünk, Mert ha eléttem járandasz – félök, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak kabola-vezérnek. A közterületen történő közlekedés szabályaiba kaphatunk betekintést. A férfi, mint a család feje, a közlekedésben betöltött szerepével is hangsúlyozza domináns szerepét. Nagy szégyenként élné meg, ha esetleg a felesége akár csak mellette is menne, uram bocsá’ kézen fogva. A férj etológiai jártasságát tükrözi, hogy immár a harmadik állat 88

Partium

a kanca – kabola – viselkedésbeli tulajdonságait is figyelembe veszi, mikor a „menetoszlop” összeállítására tanítja nejét. Magyarán egy kanca nem mehet egy csődör után. Gondolom itt a lovasfogatok összetételét is figyelembe vette, és nem tartja jó ötletnek, hogy vezérlónak nem egy mént hanem egy kancát fognának be. 7. Ha mikor ketten egy úton megyünk, Te palástodat hátamra ne add, Mert ha palástod hátamra adod, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Engömet mondnak asszony szamarának. Elég nehéz lehetett ennek az ifjúnak fiatalasszonyként megfelelni. Még a gondoskodásnak is határt szabott. Nem számított micsoda lelki fájdalmat okozott annak, aki feltehetően nagyon szerette, azzal, hogy nem fogadta el tőle gondoskodását. Valószínűleg a gyengeség jele volt, ha egy nő megpróbálta megóvni férje egészségét, és saját palástjával kívánta betakarni. Egy igazi férfi különben is, hogy néz ki női ruhában. A másik értelmezés, miszerint a palást a kurvák szokásos viselete volt, különösen megalázó a férj számára. Ilyenkor csak az a gonosz kérdés merül fel bennem, hogy honnan tudja a drága férj, hogy a kurvák milyen ruhát hordtak és ha már honnan, honnan sem megtudta valahogy, akkor miért játszik erkölcscsőszt. A palástnál maradva, kicsit erősen szólva le is kurvázza a feleségét ha esetleg palástja lenne. De ha van neki, akkor már az. És akkor mindegy ki hordja. Ilyen erkölcstelen nővel nem ildomos végigmenni az utcán. A valódi megoldás az lehet inkább félretéve a prostitúciót, hogy a férj nem teherhordója a feleségének, így nem áll be a szamár sorba. De szamár azért is lehet, mert elvett egy kurvát, aki ugye palástot hord. 8. Ha mikor követök házunkhoz jönnek, Te meg ne felelj az követöknek, Mert ha megfelelsz az követöknek, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak az Simon bírónak. Idegenekkel egy szót sem! Ez az új jelszó. Senkinek semmit. Egy nő a férje nélkül nem beszél, legfeljebb siránkozik, panaszkodik. De idegenekkel azt sem. A Simon bíró meghatározás a férfiakon uralkodó nőt jelenti. Tehát, ha a vándor eltévedt, nőtől eligazítást nem kaphatott, mert az nem kockáztatta meg azt a verést, amit azért kapott, hogy azt a látszatott keltette, hogy uralkodik az urán.

˝osz

9. Ha mikor ruhát néköd vehetök, Ruha tetűled megtisztöltessék, Mert ha az ruhák rólad lesírnak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak puhán kötött rokkának. A külsőségek a ruházatban is megjelennek, ami nagyon fontos a férj számára. Anyagiasságára utal, kilátásba helyezi, hogy vásárolhat a feleségének ruhát, de mindjárt a tanítást is hozzáteszi. A ruhának mindig tisztának kell lennie, úgy kell kinéznie, ahogy azt elvárja tőle. A rokka nagyon fontos kellék volt a házaknál, hiszen ennek segítségével fonták a kenderből a fonalat, amelyből a ruha készült. Ha a rokka puhán kötött, nem készülhetett belőle szép ruhanemű. 10. Ha az piacra el-kilépendesz, Sokat ne késsél, és ne terécselj, Mert ha múlatsz és sokat terécselsz, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak ítélőmesternek. Talán az egyedüli olyan helyszín, amely kizárólagosan asszonyok élettere, a piac volt. De még itt sem bontakozhattak ki, nem rejtőzhettek el férjük árgus szeme, füle elől. A piaci vásárlás a férﬁ számára csupán a vásárlást jelentette, a nőknek pedig a kapcsolattartást sorstársaikkal. „Míg a szereken az árus kínálja portékáját, az összetalálkozott asszonyok itt váltanak szót egyről-másról, szövik és terjesztik a pletykát, itt szólalkoznak össze a vásárlók (többnyire szintén asszonyok) és kofák, sértéseket vagdosva egymás fejéhez, de itt settenkednek a tolvajok és zsebmetszők is, itt keverednek szóváltásba a valamiért e sorokra vetődő férﬁak, esetenként olyan nyilvánosság előtti sértésekre ragadtatva magukat, melyek a becsületsértési perek során a bűncselekmény fontos ismérveiként szerepelnek. A nyilvánosságot biztosító jelenlévők pedig a következőkben a pletyka terjesztői, amennyiben azonban az ügyből per támad, egyúttal tanúk is.”1 Kovács Kiss Gyöngy írásából megtudhatjuk, hogy a XVI. századi piacon bármi megtörténhetett. Többek között akár házasságtörés is, ezért inti a férj házastársát, hogy ne tartózkodjon sokáig a piacon és ne trécseljen senkivel. Nem tudom magyar szokás-e hivatalosan nem beleavatkozni más életébe, de abban nagyon elöl járunk, hogy nyíltan senkit nem szembesítünk a problémáival, nem ítéljük el, de háta mögött azért mindent elkövetünk, hogy a megvető értékítéletünk minél több

1 KOVÁCS KISS Gyöngy, Pletyka, becsületsértés, rágalmazás és fejedelemség kori Kolozsváron, Korunk 2004 október, www.korunk.org/korunk (2008.12.08.)

Partium

ember fülébe eljusson. Előfordul, hogy akiről a pletyka szól, tudomást szerez a forrásról és kérdőre is vonja az illetőt ármánykodása miatt. Sokat pletykáló asszony előbb-utóbb bírálatot mond valakiről akiről nem kellene, aki egyszer csak úgy váratlanul megjelenhet a család háza táján, és nem hiányzik senkinek sem az ütközés, főleg nem, hogy a férj a felesége locsogása miatt, akár még a legjobb cimborájával is összetűzésbe kerüljön. 11. Keves búzánkat, keves lisztünket El ne tékozljad az mi morhánkat; Ha eltékozlod az mi morhánkat, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak feneketlen kasnak. Az már a vers elején kiderült, hogy nem a felső tízezerből származó házaspárról van szó. Itt derül ki, hogy bizony nagyon okos beosztással kellett a mindennapjaikban élniük. A morha szó marhát jelent, amely abban az időben a javakat, a vagyont jelentette. Gondos beosztást követelt meg a férj nejétől. Az állathasonlatokról, most kivételesen áttért a hasonlóan „felemelő” tárgyhasonlatokra. Felvázolja, hogy nem szeretne egy mindent elnyelő növényszárból, háncsból, vesszőből font edényként, kasként tekinteni a feleségére, amely mindet elnyel, amit belévetnek. 12. Az bort házunknál ámbátor igyad, De az korcsomát te ne gyakorljad, Ha gyakorlándod te az korcsomát, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak jelös borcsiszárnak. Mégis vajból van a férj szíve, hiszen megengedi feleségének, hogy az egyébként fertőzött víz helyett bort fogyasszon természetesen mértékkel. De ezt is csak otthon teheti meg, a kocsmákat nagy ívben kerülje el, amit egyébként magam is helyeslek, mert nagyon csúnya a részeg ember, a csúnya nő pedig még csúnyább. A mérték betartása annak elkerülése végett fontos, hogy még véletlenül se vetődjön az iszákosság, borcsiszárság árnyéka a házi tűzhely őrzőjére. 13. Asszony, szép társam! ím, mast megmondom, Te bűneidet el nem szenvedöm; Ha bűneidet én elszenvedem, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Engömet mondnak két ageb egyiknek.

˝osz

Itt nem általános bűnökről esik szó, hanem a házasság intézménye ellen elkövethető legnagyobb vétekről, a házasságtörésről. Fontos kiemelni, hogy ebben a versszakban igen nyájasan, szépen szól a férj asszonyához. Szinte kérleli, hogy maradjon erényes. Nem fenyegetőzik, hogy valamiféle erőszak áldozatává válhat az ara, ha esetleg félrelép. Csupán attól tart, hogy az ifjak egy ősi magyar szitokszóval az agebbel illetnék. Azért érdekes ez a megítélés, mert a korábban már felsorolt intelmekhez képest nem szab szigorúbb korlátokat a férj. De ezt úgy is megfordíthatjuk, hogy a többi gyarlóságot is a házasságtöréssel egyenrangú normasértésnek fogja fel a ház ura. 14. Az mi házunkat te tisztán tartsad, Kicsin cellánkat gyakron megsöpörd, Mert ha házunkat rusnyául tartod, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak rusnya cundorának. Egy tipikusan asszonyi feladat szakszerű ellátása iránti igény fogalmazódik meg a fenti sorokban. A kis cellájukat, kis szobájukat, és azt a kicsiny portát rendben és tisztán kell tartania az asszonynak. Ez csak abban az esetben fontos, ha a nő nem szeretné, ha rongyos szajhának cundorának tartanák. Mivel minden magára valamicskét asszony ezt szeretné elkerülni, ez a feladatszabás mely talán a legfeleslegesebb a férj részéről. Egyébként az egész versre rányomja a bélyegét a férjnek az a hangvétele, ahogy mint egy szellemi területen kihívásokkal küszködő ember szájába próbálná rágni, ami annak egyébként egyértelmű. Folyamatosan a volt az érzésem, hogy ez a házasság sem különbözik a mai vizuális, fogyasztói világunkban kötött frigyektől, ahol semmi más nem számít csak a látszat. Érzelmek semmi. Csak mások meg ne szóljanak, de a legjobb ha irigykednek is. Ez a kirekesztő értékítélet a mai napig jellemzi a falvakat. Csak az a kérdés merül fel, hogy mit mondanak az emberek, de az nem, hogy kik azok a szintén bűnös emberek, akik ezeket mondják. Mindenesetre ez a kirekesztő értékítélet a legutóbbi időkig komoly társadalomformáló hatású volt. 15. Ha megfogadod, magam ígérem, Morhám és pénzem mind tiéd lészen, Te léssz énnéköm nagy tisztösségöm, Ifjak, kik látják, meg nem csúfolnak: Engömet mondnak nagy boldog embörnek. Itt az ígéret. Mint egy szerződésben. Ha az asszonyka mindent betart, elveszíti személyiségét, viszont férje javai, és pénze rászállhat, vagy legalábbis kap belőle. Igaz az fel sem merül, hogy ilyen körülmények között mire, és hogyan is költhetné el azt a kevés járandóságot. Ezt tágabban kell értelmeznünk. A férj házába fogadja, ami egyben a védelem kiterjesztését is jelenti. A férj pedig nagymellénnyel dicsekedhet az „ifjaknak” e csodálatos asszonyállattal. 92

Partium

16. Ha nem fogadod: Isten ne mentsön Bottul, pálcátul az te hátadat, Piros orcádat szégyönvallástul, Hátadnak hosszát szép sudár pálcátul. Az ígéretnek természetesen van egy másik oldala is: az erőszak. A fiatalasszonynak más esélye sincs, mint előremenekülni. Konkrét megveretést helyez drága ura és parancsolója kilátásba, arra az esetre, ha esetleg valamely játékszabályt elmulasztaná betartani a menyecske. És itt már nagyon elhalványul a szégyen fogalma. Ez a női nem abszolút földbedöngölése, amit én felfogni képtelen vagyok. Ennél talán még a muzulmán világ is tisztességesebb volt, ahol csak annyi felesége lehetett, lehet a férjnek ahányat becsülettel el tud tartani. Igaz, hogy jogfosztottak a nők, viszont „luxusbörtönben” és közösségben élik az életüket. A feleségek egymásnak nem vetélytársai, hanem partnerei. És annak, hogy ez a mohamedán világban kialakult nagyon komoly demográfiai és politikai okai voltak. Magyarországon azonban nem látom mi indokolta ezt a hihetetlen szigort, ezt a quasi rabszolgatartást. 17. Ez tanóságot taval kilelék. Szamos izének magas az partja. Akkor fejszével vágták az vizet. Az énekszörzőt mondják jó embörnek. Az világos, hogy a vers a Szamos folyó mentén keletkezett, feltehetőleg egy árvízzel sújtott időszak után. Az eset a vers írása előtti évben – taval – történhetett meg. „A szerző rutinos verselő, könnyed, játékos ritmusba szövi mondanivalóját, s a refrénszerű fenyegetések szinte ostorként csattannak a versszakok végén. A refrénben felsorakoztatott csúfnevek: (szólhatatlan társ, kabalavezér, Simon bíró stb.) jellegzetes népies ízt lopnak az énekbe.”2 Említettem már a szerződés fogalmát, amely két, vagy több személy joghatás kiváltására irányuló egybehangzó akaratnyilatkozata, és ennek akár az állam általi kikényszeríthetősége. Itt nem látok sem családjogilag, sem kánonjogilag igazi házassági szerződést, hiszen a férj kötelességeiről egyáltalán nem, vagy csak nagyon marginálisan esik szó. Még azt sem erősíti meg, amit a templomban Isten színe előtt fogadott. A protestáns liturgiákban nem vagyok teljesen járatos, de a házasságok egészen biztosan protestáns esküvő esetén is a mennyben köttetnek. Összességében nagyon alkalmasnak tartom a verset a fiatalok családi életre neveléséhez, mint adalékot, hogy megbecsülhessék azokat a körülményeket, amelyek ma adatnak a valóban egyenrangú felek számára, és felértékelhessék a szabad akaratot,

2 KLANICZAY Tibor, A magyar irodalom története 1600-ig, I. kötet, http://mek.oszk.hu (2008. 12.08.)

˝osz

mint életünk egyik legfontosabb elemét, mely számos helyzet – pl. párkapcsolatok – megoldásánál remek eszköz lehet.

FE LHAS Z N Á LT I R O DALO M 1. KOVÁCS KISS Gyöngy, Pletyka, becsületsértés, rágalmazás és fejedelemség kori Kolozsváron, Korunk 2004 október, www.korunk.org/korunk (2008.12.05.) 2. KLANICZAY Tibor, A magyar irodalom története 1600-ig, I. kötet, http://mek.oszk.hu (2008. 12.05.)

Lónyai tekenők (1985)

Partium

SZŰK BALÁZS

A börtönherceg és az erdélyi kalderás cigányok A szétszóródva élő magyarországi cigányság történelmének rekonstrukciója szinte lehetetlen. Kevés a hiteles forrrás az is etnocentrikus vagy etnikus előjelű; lehetséges történetük leginkább különböző kultúrák találkozásaként és összeütközéseként írható le. „Az előítéletek azért születnek, mert egyáltalán nem ismerjük a kultúrájukat, és fogalmunk sincs a szokásaikról.” – fogalmazta meg a konfrontáció lényegét Kőszegi Edit Sitiprinc c. filmje forgatása kapcsán.1 Hipotetikusan négy nagyjátékfilm a rendszerváltás után arra vállalkozott, hogy az előítéletek zárt és ismétlődő rendszerét feloldja: kettő szemben a gyártás és forgalmazás ideológiájával, lehetséges autentikus olvasatot adva a mi-ők szüntelen újrakeletkező „etnikus háborújáról”, gyakorlatilag ehallgatva, kópia nélkül létezve (Sitiprinc, Chacho rom); kettő a midcult felhigított nézői esztétikájának/ keresletének szerencsés nyerteseiként, vetíthető/kellően marketingelt/díjazott formában (Romani kris, Megy a gőzös). A kettős identitás filmje, a 1999-es Sitiprinc (Börtönherceg) Kőszegi Edit (1952-) dramaturg, jelmeztervező, dokumentumfilm rendező2 és Szuhay Péter (1954-)3 néprajz-muzeológus, antropológus, szociológus egyik legkimunkáltabb közös 18 hónapos forgatása; eleddig egyetlen játékfilmjük. A fikciós-dokumentumfilm olyat mutat, amit eddig még vásznon nem láthattunk: a múlt századi vándor cigány közösséget egy va-

1 Ozsda Erika: Ahogy ők élnek, abban hihetelen szabadság és öröm van, 1997 www. filmkultura .hu /regi/ artides/profiles/koszegi.hu. html. 2 Dramaturgként, jelmeztervezőként 5 (A csoda vége, 1983; „Isten veletek barátaim”, 1987; Szédülés, 1989, Éjen anyád!, 1991; Film, 2000), forgatókönyvíróként 8 film jegyzője (A csoda vége, 1983; Erózió, 1991; A nyaraló, 1992; Franciska vasárnapjai, Töredék a térről, 1996; Brigádnapló, 1998; Kéz-keringő, 2006; Megyejáró, 2009) Érdeklődése az „irodalmias megközelítési módtól mindinkább a nyers, dokumentáris ábrázolás felé fordult: a hétköznapok átalakuló valóságának riasztó jelenségeit vizsgálja. Fény-képek, 1990; Szemembe megy a bánat; „Midőn a vér…” ; Jobban szeretnék élni, 1994; Csövesek, csicskák; Roma sorsok, 1996; Időtlen mese, 1998; Két év, hat hónap; Sok öröm a boldogság; Történetek a boldogulásról I-II, 1999; Szívmuzsikusok, Kitgadottak, 2000; Cigány-kép, roma-kép; Márta; Mesterségem címere, 2001, Kései születés; Távoli testvérek, Gondolta volna Kugler Henrik?; Tegyetek tanítványokká minden népet, 2002;Pászítás avagy az együttélés I-VI. 2003; Decalores, 2004; Menekülés a szerelembe, 2006; A 11. élet, 2007, A három nővér, 2008. Magyar Filmlexikon 2005: 583; http://magyar .film.hu/hmdb/személyek/890/kőszegi-edit 3 Forgatókönyvíró: Jobban szeretnék élni, 1994; Brigádnapló, 1998; Jó volt parasztnak lenni,, 1999. Társrendező Vészi Jánossal (Lujza, 1992) és Kőszegi Edittel: Szemembe megy a bánat, Jobban szeretnék élni, Csövesek, csicskák; Időtlen mese, Romák Közép-Európában, Töténetek a boldogulásról I-II., Szívmuzsikusok, Kitagadottak, Mesterségem címere; Márta – a nagy család, Cigány-kép, roma-kép; Pászítás avagy az együttélés, Decolores, Kései születés, Három nővér. Magyar Filmlexikon (2005): 1064-1065.

˝osz

lóságos, archaikus roma nemzetség4 képviseli, a galati Stanescu család,5 erdélyi kalderás (sátoros) és fémműves dinasztia. A kétlaki életet élő jómódú oláh cigányok tavasszal, szekerekkel és 6 sátorral indulnak el otthonról, s a téli időszakban elkészített üstöket és pálinkafőző edényeket házalva árulják (koldulással, jóslással kiegészítve) egészen október végéig, amikor is visszatérnek több szobás, gyönyörű házaikba. 6 A film második felében feltűnő másik, szegényebb cigány csapatot, a román görögkeleti kétegyháziakat7 az alkotópáros még 1992-ben ismerte meg A szemembe megy a bánat előkészítő munkálatai és forgatása során, és közülük került ki a memeoáríró soproni fegyenc, Horváth Rudolf filmbeli nevelőanyja, Lili (Faragó Iboly) és nevelőapja, Jákó (Zsiga Bubi Faragó) is. Főszereplőként Erdélybe is követték a stábot. Az erdélyi kompánia románul és cigányul beszélt, míg ők ketten (romungróként) magyarul és cigányul. Ennek ellenére igen jól értették egymást, s így a rendezők természetes tolmácsai voltak. A kétegyháziak csak eljátszották, milyen lehetett régen az életük. 8 Az 1907-es dámosi rablógyilkosság után a belügyminiszter felhívást intézett a cigánykérdés „radikális megoldására” az ország lakosaihoz, ötleteket, javaslatokat várva tőlük. Elképesztő mennyiségű levél érkezett a tárgykörben. Az 1993-as cigány album anyagát válogatva Kőszegi Edit ugyanazon pakkban találta meg Horváth Rudolf gyöngybetűs visszaemlékezéseit (1911) és a rasszista világmegváltásoktól („öszszefogdosandók és lefényképezendők”; „férfiak és nők elkülönítendők, hogy a nemzés megakadályoztassék”; tetoválás bal és jobb fülcimpára, lapockára; lovak és szekerek elvétele; kényszermunka pl. selyemhernyó tenyésztés; internálás pl. Afrikába stb.) hemzsegő leveleket.9 A Sitiprincben a romák halmozott szociális problémaként, kriminalizálódó migrációs tömegként artikulálódnak a többségi társadalom számára, de a két cigánycsoport azonosuló, fikciós és valós „alakítása” ’irigységet ébreszt bennünk elpusztíthatalan életörömével, szabadságával és emberi méltóságával,” 10 annak ellenére, hogy „hiányos a néprajzi motívumok rendszere.”11 Sitiprincnek a börtönzsargon szerint azokat nevezik, „akiket kímélnek és különleges bánásmódban részesítenek.” 12 Maga Horváth Rudolf is így értékelte ezt sajátos ironikus stílusában: „…kaptam mindent mi szem szájnak ingere, folyton csak meséltettek, a végén már a pap is gyorsítva imádkozott, csakhogy hallja a folytatást…” 13 Mivel az

4 Név szerint a főbb szerepekben: Marci (M. Bangyi Farkas), Rozi (Juli Klein), Bodó (James Chaplin Nagy), Áfi (Lakatos Zita), Gabó (János Gabó Nyisztor), Vajda (János Lemez Nyisztor) 5 Berkes Erzsébet: Egy test, két lélek http://www. amarodrom.hu/archiv/99/3/12.html. 6 Ozsda Erika (1997): filmkultura. hu/regi/artides/profiles/koszegi.hu.html. 7 1999-ben Faragó Zsigmond kétegyházi lakos temetéséről készült egy videófelvétel, majd egy esettanulmány Szuhay Péter-Kőszegi Edi tollából, az Örökös lakás. Az etnikus egyediség és a kétegyházi Faragó Zsigmond temetése Tabula 2000. 194-218. 8 Ozda Erika (1997): filmkultura.hu/rergi/artides/profiles/koszegi.hu. htkl. 9 Ozsda E. (1997); A filmben 1óra 20’ 40”-től 1 óra 22’29”-ig. 10 Bori Erzsébet: Egy test, két lélek http://www. amarodrom.hu/archivum/99/3/12.html. 11 Pócsik Andrea: A romák ábrázolása a kortárs magyar filmben www.beszelo. c3.hu/03 12 Ozsda E. (1997) filmkultura.hu 13 Ozsda E. (1997) filmkultura.hu

Partium

önéletírás is erősen meseszerű (az anyja meséje az átváltozó almásderesről, a fegyenc példázata a sötétzárkában), ezért a történet kerete egy vásári bábjátékos rendszresen visszatérő elbeszélése (1’19” – 1 óra 49’15”), aki a hallgatóságot és egy kis szöszke fiút (önmagára emlékezteti) állandóan megszólítva, játékra, fantáziálásra ösztökélve, feleleveníti kalandos életútját („Gyertek, gyertek mindnyájan ide, mert nagy dolgokat akarok nektek mesélni, egy kalandos életet, egy emberről, aki ilyen is volt, meg olyan is volt.” 1’40”). 14 Ezzel a kettős narrációval (kint-bent) „nem egyszerűen a roma történelem egy adott korszakának parabolisztikus ábrázolásmódja valósul meg, hanem a főhősnek a két kultúra közötti sodródása is megjelenik.”15 E fokozódó meghasonlottság alapja tehát, hogy „a romák köréből elutasítja a rendezett, kényelmes életet és karrierlehetőséget; a magyarok közül pedig visszavágyik a vándorcigányok szabad életébe, szabad szerelmébe.” 16 A dokumentatív fejlődésrajz a kisvárosi, a polgári magyar és a vándorló cigány kulturák közötti sodródást rögzíti egy életrajzi alapú pszichotörténetben.17 Azonban a film csak kívülről, a mese szintjén ragadja meg a két lélek önmaga ellen folytatott harcát: egyfelől laza, pikareszk (kézikamerázás, természetes fények, dekomponáltság, raszteres képkarakter, antropológiai esemény- és adatrögzítés), másfelől szociografikus-historikus meséléssel (cizellált-esztétikus képek, szimmetrikus fénykompozíciók, színszimbolika), amelyek ráadásul nem is illeszkednek szervesen egymáshoz.18 Horváth Rudolf (Szabados Mihály, Csányi Sándor hangján), egy megesett cselédlány (Nagy Mari) harmadik gyermeke Gyöngyösön született. Apja valamelyik úr lehetett (jegyző, gróf, pap). Anyja első dühében meg akart szabadulni tőle (a szekrényről többször leugrott, forró fürdőt vett, 2’24). Hat évig bujtatta szégyenében, hogy aztán a falu mészárosával a templomban egybekeljen (2’52”). Mogorva mostohaapja ekkor adoptálta a fiút és két lánytestvérét. Itt ment oda az oltárnál Szűz Máriához könyörögő gyermektelen cigány házaspárhoz, akiknek nagyon megtetszett a szőke fiúcska. A cigányaszszony a templom lépcsőjén megjósolta anyja korai halálát és az ő szabadulását (5’07” – 9’40”). Egy teliholdas őszi éjszakán betegeskedő édesanyja, az ágyban a három gyereknek mesélt az almásderes feketévé változásáról az ezüstpatak partján. A mese után meghalt (11’50”). A cigányok közben az istállóból elkötöttek egy fehér lovat (11’53”). Látva ezt a kisfiú, a nyomukba eredt, s követte őket az erdőben; másnap reggel egy lovas szekérben ébredt, közel kedvenc lovához (16’36”). A cigányházaspár megörvendezett, s hálát mondott Szűz Máriának.19 Fehér ingbe, pitykés mellénybe öltöztették, kukoricagyökérrel átfestették a haját barnára, mint ahogy megszöktetett almásderes lovát is. 14 Pócsik A. 2006/2: 265. 15 Pócsik A. 2006/2: 265. 16 Bori Erzsébet: Egy test, két lélek http://www. amarodrom.hu/archivum/99/3/12.htlm. 17 Pócsik A. 2006/2: 265. 18 Bori Erzsébet: Egy test, két lélek (1999) amarodrom.hu 19 Horváth Rudolf szavi szerint: „Apámról nem tudok semmit, bárki lehetett. Anyám nem akarta, hogy megszülessek, dugdosott is egy ideig a világ elől. Aztán úgy hatéves lehettem, mikor egy cigányasszony jósolt – anyámnak halált, nekem kalandos életet--, jóslata bevált, és bármilyen furcsa is, ez a cigányaszszony lett az én igaz anyám.” www.filmunio.hu/filmsiker 1. php?

˝osz

A kompánia (25-30 fő) megijedt, hogy ez a fehér gyerek csak bajt hozhat rájuk, de a tanács férfi tagjai döntésére rituálisan befogadták maguk közé a Szűzanya csodáját (18’54”). 15 éves koráig velük vándorolt, s eljutottak Krakkóba, Prágába, Bukarestbe, még Moszkvába is (23’). A narrátor szöveg alatt 6 archív fotót látunk vándorcigányokról: az elsőn az erdőszéli tisztáson egy medvemutaványos család; a másodikon egy sátoruk előtt ülő/álló 15 fős kompánia; a harmadikon egy erdőszélen „lecövekelt” , ponyva nélküli cigánykordé, tömve gyerekekkel; a negyedik képen egy háromsoros léckerítés előterében hatalmas sátor áll, dől belőle a füst; az ötödik képen a falu gazdasági épületei előtt három hosszú hajú, szakállas, csizmás üstfoltozó, fémkészítő cigány férfi pózol; a hatodik képen várásba induló fiatal cigánylányok (2) állnak fejkendőben az erdőszélen, vállukon átvetett rúddal, rajta üstök (29’). Mikor hazafelé jöttek, a soproni csendőrőrsön, ruhában kényszermosdatták és fertőtlenítették őket. A csendőrök egy istálló mellé vezették a nőket és a férfiakat, majd egy lajtoskocsiból pumpálták rájuk a folyadékot, s Rudolf fején leömlött a cigányfesték. (30’04”). Azonal hazatoloncolták (mivel már régóta keresték) születése helyére, nagybátyja (Székely B. Miklós) nevelte két testvéréhez. Nem beszélt, többször szedett a tálból, mert állandóan éhes volt, kézzel evett, gyakran szó nélkül felállt az asztaltól. Ruhájára rávette a hálóingét, cipőben a földön aludt, édesanyja fényképével. A nagybátyja mindent elkövetett, hogy rendes embert faragjon a vedemberből (31’45”) Rudolf cigány családja közben szekérrel megérkezett egy falu határába, s egy fatal férfi messziről kiabálta: „Jönnek! Mindent bezárni!” A lakók behajtották az állatokat, bezárták a kapukat és az ablakokat. Mire a cigányok főtérre értek, kihaltak az utcák. Néhányan a lovaknál maradtak, a többiek szétszéledtek: a nők és gyerekek jósoltak, kéregettek, a férfiak húst, kolbászt próbáltak szerezni. A mészáros kizavarta őket a boltból: „Döghúst nem árulok!” A faluszéli pléhkeresztnél a vajda és a kompánia megesküdött, hogy megbünteti a lakosokat, mert elűzték őket, s a falu miatt éheznek a gyerekeik. Átkötötték piros szalaggal a kereszt tövét, amely a rossz vendégszeretetre utalt (40’56”). Rudolf egyre több galibát csinált otthonában: kinyitotta a sparheltajtót és beletette a kukoricát és csirkecombot sülni. Máskor a homokba, fapálcával rajzolta a romák titkos jeleit, tanítva naiv kishúgát: a szív ábrája azt jelenti (Laso parno manus=’Jó fehér ember’), itt mindig adnak valamit; a moszkvai házfalakon is szereplő csingaló pedig csendőrre utal; ha vörös szalagot köt ki a kályha ajtajára, az a legnagyobb veszély; s oda nem szabad menni. Kényszerű távozását a legjobban szeretett kishúgának adott tolvaj-lecke váltotta ki: kukoricaszemeket fűzött fel egy madzagra, majd azt húzta a tyúk előtt, hogy a tyúk közelebb jöjjön, kitekerte a nyakát, s egy gyors mozdulattal eldugta a szoknyája alá. Nagybátyja épp meglátta: „Lopni tanítod a gyereket? […] Majd kiverem én belőled a cigányt!”(45’09”). Hamarosan megtalálja nevelőanyját és nevelőapját. Mivel a fehérek nem voltak bizalmatlanok a messziről jött idegen iránt, másnap szekérrel hajtott be a faluba (a szekéren pedig elbújva a roma férfiak). Ital mellett szédítette a „benszülötteket”, majd az éj leple alatt, cipőjüket gyolcsba kötve (nyomukat eltűntetve)20 négyen belopakodtak a mészáros otthonába. A gyerekek észre-

20 E praktikus tényel szemben áll a már Wislocki Henrik által is feljegyzett több, lopást/menekülést elő-

Partium

vették Rudolfot, de csak a kereszttel megjelölt fél kenyeret vitte el. Mielőtt elhagyta volna az udvart, a fehér falra szívet rajzolt (50’26”). A szekérről gyorsan az egyik sátorba, a föld alá rejtették a szerzeményt, lefedték szénával, s nagy dunyhákat raktak rá. Másnap két csendőr jött, a mészárossal és a tanú kislánnyal, de a gyerek nem árulta el őket. Rudolfot ennek ellenére mégis elkisérik a csendőrök. A férfiak el kezdtek ugrálni, mint a békák, majd letérdeltek a földre, a fejükön lévő kalapra tették a kezüket, kitárt karjukat fel-le mozgatták, és jajgattak. A nők lehajtották a fejüket a földre, bőszoknyás farukat az égnek emelték, közben ringatóztak le-föl. A narrátor meg is magyarázza ezt a különös szertartást: „Na a cigányok meg akarták szerezni vissza a gyereket. Átkozódtak, verték magukat a földhöz, hogy az erejét vegyék a csendőröknek…” (55’10”) Rudolfot Aszódra, a Magyar Királyi Javító Intézetbe vitték. Az intézmény hivatalos elnevezése alatti mottó, mintha a fiú sorsának metafórája lenne: „Minden csak átmenet.” Nevelője kioktatta a többi fiú előtt a rá váró nehézségekre, de igen hamar kiderültek rendkívüli képességei (memória, utánzókészség, kézügyesség). Sohasem adta fel, hogy visszatérjen a cigányokhoz: két hónap leforgása alatt negyvenszeri szökési kísérlete volt (pecséthamisítás, az istállóban elbújás a szénában stb. Végül nevelőanyja látogatásakor női ruhába öltözve szökött meg (58’27”). Pénzfeldobással döntötte el, hogy húgához, Rozihoz induljon, de a vasútállomáson zsebelő cigánygyerekeket követve az erdő belsejébe jut, ahol egy szekeres csoportot talált. Szinte csak nők és gyerekek voltak a szekér és a tűz körül, akik bizalmatlanul méregették a giradi kalapos, jól öltözött gádzsót. Amikor udvarolni kezdett egy nagyon fiatal lánynak (Áfi), s annak megérkezett mogorva bátyja (Galó), menekülni kényszerült (1 óra 03’48”) Hamarosan megérkezett az övéi közé, de a férfiak a vásárban voltak, s a „szép, gyönyörű embert” az asszonyok átöltöztették rendes ruhába, hogy komoly roma csávóvá váljon (1óra 05’32”). Később három szekérrel érkezett most már az egész kompánia a patak partján, a falu szélére. A férfiak kirakták az üstöket, a nők, a gyerekek kezét ronggyal bekötötték a kéregetéshez. Lili éjjeli rossz álmáról beszélt: „Kiestél a szekérből és megütütted magad. Félek, hogy elhagysz minket, vigyázz magadra. Isten vezessen utadon!” Rudolf megsimogatta az anyja arcát, aztán mentek kétfelé (1óra 08’10”). Visszatért a testvéreihez, de azok mind megházasodtak, húgának már gyermeke is volt. Hiába adta át ajándékait, érezte a szigorú pillantásokból nagybátyja és a férjek kiutasító akaratát; többé nem élhetett közöttük (1óra 10’45”). Felcsapott huszárnak, mert értett a lovakhoz, s szerette a szép ruhákat meg a virtuskodást. Az egyik délelőtt kilovagolt a káplárral, s libalopáson kapta a fiatal cigánylányt, Áfit és vajda apját. Míg a férfiak lova után eredtek, ő belopózott a táborba kedveséhez huszár ruhában. Visszajött a bátyj is, és haragudott, hogy még ott van a huszár, aki meglepetésére cigányul beszélt. Rudolf nem tehetett mást, megszöktette Áfit (1óra 14’53”). Rudolf és Áfi házukat építették vályogból, amikor Goló harmadmagával

segítő mágikus eljárás, babona, amelyek mindegyike a vérrel, vérporral, kutyazsírral függ össze. Aki betörni készül vérrel (leány menstruációs vére, meghalt gyerek, asszony, akasztott ember vére, halott iker vére), ill. fehér kutya zsírjával keni be a talpát; esetleg a kaput, küszöböt meghinti vérporral, hogy a lépteket senki meg ne hallja. Ezeket az eseteket Wislocki főként a dél-magyarországi vándorcigányoknál jegyezte fel. Ujvary Z. 2007: 564.

˝osz

megérkezett lovon, hogy elvigye a lányt, de a tisztes vendégfogadás és húga kérésére elállt szándékától, sőt még zenélt is (száj, kanna, ének) társaival az ifjú házasoknak (1óra 17’10”). A megépült, sástetetjű házban volt a lakodalom. Az apa a ház előtt fogadta a párt, ő is eskette őket. Megkérdezte tőlük, hogy szeretik –e egymást, aztán megszegte a szent kenyeret, a hátára a kés hegyével keresztet karcolt: „Adom nektek ezt a szent kenyeret, hogy a jó Isten hosszú ideig tartson egybe benneteket örömben, békességben.” Az apa a levágott serclit műanyag rózsaszín tányérra tette, bicskával kisebb darabokra szeldelte, kézzel megsózta, egy cserépfazékból vörös bort öntött rá. Ezt a párnak meg kellett ennie. A menyasszony hajában virágkoszorú volt, derekán rojtos, fehér óriáskendő, benne piros, zöld virágok. A vőlegény kalapján lila virág díszelgett, fehér parasztingje és öltönye begombolva volt. A násznép nem viselt ünneplőt. A vendégek játékos dulakodásban paskolták egymás vállát, majd ugyanezt tették a vőlegénnyel, közben esküdöztek és átkozódtak. Góló a vőlegényhez lépett: „Ezután együtt fogunk lovat lopni.” A gyerekek a földön ültek és ettek, a férfiak együtt tapsoltak és énekeltek az örömapával (1óra 20’09”). A narrátor felhívta a figyelmet arra, hogy e történet nem mese, hanem egy igaz, újságból való elbeszélés, [korai etnocidium – Sz. B]. 21 Egy rikkancs fiú háromszor kiáltja a hírt a dámosi rablógyilkosságról, majd fényképek hangos hátterében férfiak és nők levélrészleteit halluk s cigánykérdés radikális megoldásáról (1óra 22’29). Három fénykép a hatalom nézőpontján át ábrázolja a megalázott és befogott „vadakat,” tematizálja, kanonizálja, etnicizálja a bűnösséget: 1. A csendőrök darutollasan, 3 sorban, büszkén, dülyfösen állnak, lábaiknál guggolnak, ülnek a cigány a szakállas, csapzott hajú, rossz bekecsű cigány férfiak, szomorúan maguk elé nézve (5 fő); 2. Egy letartóztatás menete: az egyik csendőr bilincset helyez a fehér ingű, vastag bajszos, pörge kalapú cigányra, a másik rászegzi a fegyverét; 3. A hátsó sorban 3 bajuszos kapitány áll, a középsőben nyomozók felöltőben, nagykabátban, az első, ülő sorban göndör hajú, vasrag bajuszú, pufajkaszerű kabátban, az egyikőjük viszont katonazubbonyban, kopsz fejjel, bajusz nélkül figyel (1 óra 25’52”). Az állóképek képnarrációja alatt egy kezdődő etnikai tisztogatás terelő hangjait halljuk: „Emberek, kifelé a házakból! Gyerünk, előttem sorakozó! Kifelé! Mozgás! Gyerünk! Mozgás! Sorakozó, gyerünk! Mindenki!”(1óra 25’56”) A távolban a falu házai (10-11), fákkal, gazdasági épületekkel. A falu szélén egy vakolat nélküli vályogház, gyékény-sás tetővel, ajtó nélküli ajtókerettel. A ház mellett vödör, háromlábú bogrács állvány, a ház előtt tűz ég. Két csendőr tereli (kényszerköltöztetés) a családot: „Két, három ember! Fogja be a szekereket!...Nem ülsz fel a lóra, csak megfogod!” Nem vihetnek magukkal semmit. Két szekér elé 1-1 lovat (barna, almásderes) kötnek ki (Góló, Rudolf) a ház melletti tetős karámból. A szekér mögött haladnak: elöl a férfiak kalapban, mögöttük az asszonyok kendőben és a gyerekek hajadonfőtt. Újból a rikkancs fiú bekiáltásai váltják a történetet: „Rejtélyes látogató gróf Zichy 21 Etnocidium: Identitásvesztéssel járó erőszakos akkulturáció. Akkulturáció: Kulturális hasonulás vagy keveredés. Olyan társadalmi – kulturális változások, amelyek akkor történnek, amikor két kulturális hagyomány képviselői kapcsolatba lépnek egymással. Boglár L. – Papp R. 2008: 257; 251-252.

100

Partium

Károly villájában!”, „Bűntény a siófoki korzón. Csak egy rend ruha tűnt el. A betörő mindent érintetlenül hagyott.” Rudolf a grófi szerepben nem sokáig élhet, elfogják, s a dámosi rablógyilkosság egyik elkövetőjeként vádolják, pedig ő csak az újságból értesült az eseményről: „Munkát sehol sem kaptam, ezért öltöztem át, és dobtam cigány voltomat a folyóba.” Nullásgéppel kopaszra nyírják, fotózással bűnügyi nyilvántartásba veszik (285-ös szám). Kihallgatásra menet találkozik felesége bátyjával, Gólóval. Őt is a dámosi ügy kapcsán hozták be. Rudolfot a börtönparancsnok (Kovács Lajos) hiába faggatja erőszakosan, sötétzárkába kerül egy hétre (1óra 26’44”). Egyszer hangosan egy példázatot (az atya három fiáról) mond el a falak között, s a beszéd olyan jól sikerül, hogy a lelkész (Végvári Tamás) ministránsává fogadja (1óra 29’26”). Külön cellát kap, s a paptól ceruzát és papírt is, életrajza megírására (1óra 32’37”). Rövid részletek hangzanak el a szövegből a lelkész hangján, melyek lényege, hogy ki a hibás, hogy a cigányok rabolnak, gyilkolnak, lopnak, csalnak, „kóborolnak, mint a nyugtalan őszi szél.”. Horváth még a ma is érvényesülő etnocentrizmus22 lényegére is rávilágít: „Csodálatos, hogy tőlünk ezer meg ezer kilométerre lévő vad népekhez hittérítők elmennek, míg a köztünk élő cigányokkal vajmi keveset törődünk. Csupán a bűn megfékezésére és megtorlására fejtünk ki velük szemben éberséget. (1óra 32’ 37”). Azért írja „A magyarországi kóborcigányoknak eredete, életmódja, szokásai és nyelvtana” című munkáját, hogy letörölje az idegenség stigmáját népéről, az ismétlődő bentlevéssekkel túllépjen a résztvevő megfigyelés antropológiai pozícióján. Az úton levés 14 grafikus (etno-esztétikus)23 szimbólumának a felfejtésre is vállalkozik: pl. O = özvegyasszony; O= nem özvegyasszony; ^ = nem özvegy; ^ = özvegyember; III.: babonás, tudatlan; + = rendőr, csendőr, bíró, szóval hatósági közeg, spirál = van dög stb. Hortváth Rudolf öntudatlanul egyszerre végzi el egy idegen kultúra étikus-émikus24 olvasatainak egybegyűjtését („Cigányként beszélek, gádzsóként gondolkodom.” –1óra 36’ 38”; „…a kóbor cigány faj nyelvét, szokásait átélvén, azt teljesen értem.” – 1óra 37’26”). Góló és társai árulónak tartják őt, a misén már kiközösítik: a szent áldozáshoz járuláskor odasúgják neki – Sittiprinc! Te nem vagy közénk való!” (1óra 35’46”). A lelkész bízik abban, hogy a két út között lévő fiú a gyűlölet után övéi elfogadják. Hiába ajánlja fel levélben munkáját és tehetségét lovas csendőri vagy a letelepítés körül végzendő szolgálatait a

22 Etnocentrizmus: Annak állítása, hogy valakinek a saját kultúrája a többieknél felsőbbrendűbb. Egy olyan hozzáállás vagy vélemény, amely szerint a saját életmódunk erkölcse, értéke, szokása magasabb rendű, mint más népeké. Boglár L. – Papp R. 2008: 257. 23 Exegetikus jelentés: A szimbólumok jelentéstartalmait elemző Victor Turner szakkifejezése. Lényegileg a helyi informátorok, meginterjúvoltak véleményének kifejeződését takarja valamely szimbólum jelentéséről. Boglár L. – Papp R. 2008: 257-258. 24 Étikus: Egy kultura kívülről történő ábrázolása. Az adatok elemzése nem feltétlenül úgy történik, ahogy az adott kulturában élők gondolkodnak. Pike szerint: etisch; elemző perpektíva (megﬁgyelő álláspont). Émikus: Tartalmi, lényegi, magából a vizsgált kulturából fakadó, a kutatott társadalmi vagy kulturális közösség saját nézőpontját tükröző, belülről kialakított szemlélete. Kutatás során az antropológus feladata, hogy saját kulturáját (amely szintén émikus a saját kulturális közösségében, de étikus, kívülálló a megismerendő közösség belső tartalmaihoz képest) időlegesen „félre tudja tenni” azért, hogy megismerhesse a kutatott terep saját kulturfogalmát, önképét vagy képzeteit.Boglár L. – Papp R.2008: 256.

˝osz

101

miniszter úrnak, az sem hozzáértését, sem hűségét meg nem érti, rovott múltjára tekintettel (1óra 40’19”). Amikor mosdik a börtön fürdőjében, többen körülfogják: Góló benyomja fejét a vízzel teli kagylóba, egy másik pedig gyomorszájon vágja, jelezve, hogy Horváth őfőméltósága egy sittiprinc (1óra 39’41”). Szabadulásakor, mivel lopott ruháját lefoglalták bűnjelként, egy szál gatyában engedik ki az utcára. A narrátortól tudjuk meg a cigányok végzetét: „Ez alatt az idő alatt a cigányokat letelepítették. Elkobozták tőlük a lovakat, szekereket. No igen, mert be akarták őket horgonyozni, azért hogy ne vándoroljanak tovább. Kis házakat építettek a falu szélén.” (1óra 40’19”) Ő pedig bábosként vándorolt faluról falura, vásárról vásárra, „és mesélt arról a valakiről, aki mindenki volt és senki.”

BIBLIOGRÁFIA BOGLÁR Lajos – PAPP Richárd – A.GERGELY Andás – BALI János – HAJNAL Virág – PRÓNAI Csaba 2008 A tükör két oldala. Bevezetés a kulturális antropológiába. Budapest:Nyitott Könyvműhely SZUHAY Péter – KŐSZEGI Edit (2000) Örökös lakás. Az etnikus egyediség és a kétegyházi Faragó Zsigmond temetése Tabula 1.194-218. ÚJVÁRY Zoltán 2007 A cigányok tudós kutatója. Wislocki Henrik, 1856-1907.In (szerk.) Bartha Elek. Magyar folklórtörténet I. Debrecen VERESS József 2005 Magyar Filmlexikon (szerk.) Veress József Budapest Magyar Nemzeti Filmarchívum

102

Partium

I F J Ú S Á G I R O VA T

KOVÁCS ANETT NÓRA

Adj hálát! A nyár meleg és pörgős időszakának lassan vége, megjött az ősz, majd hamarosan érkezik a tél, és ezzel együtt életünk napi fordulatszámlálója is lelassul. Rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, hideg, ködös, nyirkos idő van, és eljön az év végi számvetés időszaka is. Jön a Hálaadás, a Karácsony és az új év. Esténként a jó meleg otthonunkban a kanapén kucorogva egy jó könyvvel és egy pohár borral, végiggondoljuk szép lassan az elmúlt évünket. Mit értünk el, miben fejlődtünk, megvalósítottuk-e terveinket, vagyis mérleget készítünk, majd pedig a kapott eredmény után elkezdjük a következő évünket tervezni. Kíváncsi lennék, hogy van-e olyan ember, aki sosem öszszegez és sosem készít terveket. Mert ha nincs terved nincs célod, és nincs eredmény, melynek sikere után hálás lehetnél - elsősorban önmagadnak-, mert hittél valamiben és kitartóan végigcsináltad. Az eredmény pedig, amit kaptál, sikerre ösztönöz, és még erősebb hited lesz önmagadban, tehát még nagyobb ötleteken törheted a fejedet, és haladhatsz a fejlődésed útján. Töprengünk, hogy mennyi mindent szeretnénk még, mert annyi álom van még megvalósítatlanul. Ahogy hullanak a fákról az őszi sárgás, pirosas, barnás falevelek, felelevenednek gondolatainkban események és történetek a múltból, melyeket rövid verzióban elénk tár a képzeletünk, és hol hálásak, hol pedig elégedetlenek leszünk az apró történetek újra átélésének hatására. Bízom benne, hogy a hálás érzésekből kapjuk a többet.

˝osz

103

I F J Ú S Á G I R O VA T Tudsz hálás lenni azért a sok apróságért, melyben nap mint nap részed lehet? A felkelő nap sugarának,erejének és tisztaságának? Minden nap egy új fejezet, tiszta lappal indulunk, de mégis elmegyünk emellett, és egész évben meg sem állunk, csak törünk előre. Voltál már hálás a reggeli tejeskávédért? Van a konyhádban minden kelléked, hogy kávét főzhess és bögréd, kedvenc bögréd, amiből iszogatod, és élvezed az ízét, és erejét. Megfordult már a fejedben ilyenkor, hogy hány embernek élete egyik leghőbb vágya, hogy a reggeli kávéját a hangulatos otthonában ihassa? Voltál már hálás azért, mert megúsztál egy nehéz helyzetet? Szoktad néha csak úgy kimondani a szót, köszönöm!? A hála szó jelentése a magyar értelmező szótár szerint: hála – A köszönetnek és lekötelezettségnek jótevőnk iránti érzése. A hála mélyen a bensőből jövő érzés, érzelem. Az ál, az áldás gyökszava. A szó alázatot is kifejező, ősmagyar nyelvi. Az Unitárius Egyház az egyetlen magyar alapítású egyház, mely a reformáció legﬁatalabb ága. Megalakulását az 1568-as Tordán tartott országgyűlésen kimondott lelkiismereti és vallásszabadság törvényétől számítja. Az Unitáriusok minden szeptember utolsó vasárnapján úrvacsorával egybekötött istentiszteletet tartanak. Ebből az alkalomból hálájukat és köszönetüket fejezik ki Istennek a mindennapi kenyérért és életért. Az őszi hálaadás ünnepe az egyik az évi négy úrvacsora (hálaadás, karácsony, húsvét, pünkösd) közül. Tisztán és szépen felöltözve ülnek le az Úr asztalához. Négy feltétel szükséges ahhoz, hogy méltó vendégek legyünk, a hálaadás, tisztelet és szeretet érzelmeivel Jézus iránt, a jóindulattal és a megbocsátás szándékával, valamint hibáink megbocsátásával. A nagyhét az egymásnak való megbocsátás időszaka, mert emberségünk velejárója az egymás elleni vétkezés. Vétkezünk, mert emberek vagyunk, és mások is vétenek ellenünk, mert ők is csak emberből vannak. Vajon melyik a gyakoribb, mi vétkezünk vagy ellenünk vétkeznek gyakrabban? Önmagunkkal elnézőbbek vagyunk? Más szemében a szálkát is, de a magunkéban a gerendát sem vesszük észre? Te belátod a hibáidat azt, ha tévedtél, vagy ha netán egy adott helyzetben nem neked van igazad? Miért csak hálaadáskor és karácsonykor vetünk számot? Miért ilyenkor vagyunk érzékenyebbek és emberibbek? Miért csak ilyenkor érzékenyülünk el egy ﬁlm vagy történet kapcsán? Miért csak ilyenkor öszszegezzük a múltat, miért rohanunk el a fontos pillanatok és a köszönet mellett? Az év többi részében miért nem állunk meg időnként egy-egy pillanatra, és tekintünk vissza? Pedig ha ezt gyakrabban tennénk, mondjuk egy forró fürdő alkalmával, nagyobb rálátásunk lenne az életünkre és dol104

Partium

I F J Ú S Á G I R O VA T gainkra, és ezáltal jobb és magabiztosabb döntéseket hoznánk. Szoktál beszélgetni magaddal? Van annyi erőd, hogy magadnak bevalld, ha hibáztál, vagy másképp kellett volna valamire reagálnod, A nagyhét ideje az önvizsgálatról szól, de miért csak ez az alkalom váltja ki belőlünk a hálaadás fontosságát és gyakorlását? Miért nem tesszük ezt naponta, akár többször is? Talán nincs miért? Nézz a színfalak mögé, és biztosan fogsz találni sok olyan dolgot, melyekért őszintén hálás lehetsz! Vannak olyan helyek, ahol a szelet kenyér kincs, a pohár víz, az élet. Ez egy jó kiindulási pont, étel és ital, melyek gondoskodnak az életben maradásunkról napról napra. Vannak emberek, akik számára a kenyér és a víz valóban az életben maradást jelenti, és vannak olyan emberek, akik számára a fényűzés és hatalmas vagyon is kevés. Az ember nem azért ad hálát, mert jó létben él, hanem azért kesereg, mert jobbat szeretne. Ez az igény visz minket előre, de ugyanakkor veszélyes is, mert ha nem tudod megtartani a mértékletességet, akkor könnyen megrepedhet a lelked békéje.

Egy jó barát, olyan, mint egy falat kenyér. Anyáink törődése, gyerekeink feltétel nélküli szeretete, nagyszüleink gondoskodása, házastársunk támasza mind hálával kellene, hogy eltöltsön bennünket, mégis leginkább akkor tudjuk őket értékelni, amikor megérint az elvesztés lehetősége. Amikor valaki beteg lesz a családunkban vagy a közvetlen közelünkben, minden addigi apróság valahogy egy pillanat alatt felértékelődik, és azonnal meglátjuk, érezzük a szeretett személy fontosságát. Azonnal eszünkbe jutnak a közös élmények, és minden jó, ami hozzá fűződik. Azért kapjuk életünk során a pofonokat, hogy megtanuljuk értékelni a dolgokat? Nos, azt gondolom, hogy igen. A ritka percek áldását még értékesebbé kell tennünk! Fotó: Kovács Anett Nóra

˝osz

105

SZILÁGYI ILONA

Németh Béla Elek – N. Horváth Margit: Latin mindenkinek (Eötvös József Könyvkiadó, Bp. 2011) Elsősorban az eddig elhanyagolt egyházi latin témakör (de maga a latin nyelv- és kultúra is,) értékes kiadvánnyal gazdagodott az elmúlt évben. (Megjegyezzük, hogy a közelmúltban alig néhány magyar kiadású könyv jelent meg ebben a témában, pl. Madas Edit: Liturgikus latin nyelvkönyv, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyházzenei Tanszékének tankönyve, 1977. 2. kiadás; Szőke Ágnes összeállítása: Példamondatok a Bibliából, Gemini Budapest Kiadó, 1998; Szabadi István: Latin nyelvtan Református teológiai hallgatók számára, Sárospataki Református Teológiai Akadémia kiadása, 2002. Ezek – mint címükből is látszik, – speciális célokat szolgálnak.) Különleges sajátossága ennek az új könyvnek, hogy anyaga rádióadásban hangzott el először. Az egri Szent István Rádió nyújtott lehetőséget a szerzőknek arra, hogy két éven át heti rendszerességgel latin nyelvre és egy kis görögre tanítsák hallgatóikat. Két sorozat készült: 2008-ban a Latin mindenkinek, majd ezt követte 2009-ben a Latin és egy kis görög mindenkinek. Nagy módszertani kihívás lehetett a szerzők számára a hangzó anyag készítése, amely azért önmagában, a visszalapozás lehetősége nélkül elégtelen még a már meglévő nyelvtudás felfrissítésére is, hát még új ismeretek megszerzésére. Ezért lehetünk hálásak az Eötvös József Könyvkiadó igazgató-főszerkesztőjének, Héjjas Zoltán úrnak, aki – annyi értékes kiadványa sorába ezt a kéziratot is besorolta. Így láthatott napvilágot 2011 tavaszán ez a küllemében is szépen sikerült könyv, mely borítójának miniatúrájában a feltámadás reményét hirdeti. Az egész könyv élvezhetőségét növelik a szövegeket megfelelő helyeken illusztráló képek – még fekete-fehérben is. Most már ki-ki eldöntheti, hogy olvasni vagy hallgatni szeretné ezeknek az óráknak az anyagát, vagy ami a legeredményesebb lehet: egyszerre teheti mindkettőt. Mert a Szent István Rádió honlapjáról letölthető a sorozat (www.szentistvanradio.hu letöltések), ill. DVD-n is megrendelhető, a könyv pedig megvásárolható és megrendelhető többek között a debreceni egyetemi könyvesboltban (Sziget), a Szent Anna Könyvesboltban. Segíti a könyv felhasználását az elejére illesztett tartalomjegyzék, amely akár Tanmeneti funkciót is betölthetne, hiszen 40 órára elosztva tartalmazza a tárgyalt szövegeket, s mutatja a hozzájuk tartozó nyelvtani jelenségeket. A könyv végén elhelyezett Mellékletekben pedig a tanulást segítő Nyelvtani összefoglalókat találunk; az énekszövegek visszakeresését nagyban megkönnyíti a betűrendbe-szedés és hogy helyüket olvasmány és oldalszám szerint is megnézhetjük. A kötetet a közmondások, szólások, kifejezések gyűjteménye zárja. Hivatalos nevén oktatási segédanyagot tartunk a kezünkben, de ennél pontosabb és találóbb az az elnevezés, amit a Lectori salutem!-ben olvashatunk: műveltségi eligazító. 106

Partium

A szerzők egész eddigi munkásságuk során az európai kultúra első gyökereként emlegetett klasszikus görög-római kultúra ápolásán, a klasszikus latin nyelv fennmaradásán fáradoztak, s úgy tűnik, elérkezettnek látták az időt, hogy figyelmünket az európai kultúra egységét alapvetően meghatározó (2. gyökérként emlegetett) keresztény vallás egyházi latin nyelvére irányítsák, hiszen egyre kevesebben, jószerivel egy szűk értelmiségi réteg van már csak birtokában ennek a tudásnak. Az egyházi latin műveltség tartalmi és nyelvi világára nyitnak ajtót a szerzők a mise hivatalos szövegével ismerkedni akaró embereknek, a zenésztársadalomnak, tanároknak, egykori és jelenlegi latinos diákoknak és minden érdeklődőnek. Végigvezetnek bennünket a mise állandó, énekelt részein (Kyrie, Gloria,Credo, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei). Imák, zsoltárok, himnuszok szövegeit elemzik, fordítják, interpretálják – nagy szaktudással, hittel, érzékenységgel. Olykor rámutatnak, hogy a templomban elhangzó magyar nyelvű szöveg mily távol van a latin eredetijétől. Ha esztétikai szempontból szükségét érzik, Babits Mihály vagy Sík Sándor egy-egy ihletett fordítását is beillesztik az óra anyagába. Megismerjük a mise alaprendjét, az egyházi ünnepekhez kapcsolódó imákat, himnuszokat. Az órák anyagát gyakran nyelvtani ismétlés zárja. Ez éppúgy jellemző a felépítésre, mint az, hogy az óra elején az előző óra legfontosabb elemeit átismétlik. Sajátos módszerüknek talán az egyik legfontosabb eleme az ismétlés: így az olvasónak nem kell folyton visszalapoznia még egy-egy lexikai elem újbóli felbukkanásakor sem: „vajon hol is találkoztam már vele?” A szerzők úgy „tálalják” az új ismereteket, hogy folyton hozzákapcsolják őket a régiekhez, így a könyv szinte folyamatosan olvasható / hallgatható. Valamennyi biztosan rögzül belőle még a teljesen kezdők tudásában is. A klasszikus latin auctorok tanításakor sokszor szembe találjuk magunkat azzal a gonddal, hogy az egyes szerzők műveinek szókincse, pl. a 11. osztályos anyagban Cicero és Vergilius szókincse jelentősen eltér, s ez megnehezíti a szavak tanulását. Itt viszont az egyházi latin nyelvben azt tapasztaljuk, hogy egyes szavak, kifejezések, vagy akár hosszabb szövegrészek gyakran ismétlődnek. Az Agnus Dei elemei pl. megjelennek a Gloriában is, ugyancsak 2. személyben: qui tollis peccata mundi, majd elhangzanak a Communioban 3. személyben, qui tollit peccata mundi. És ennek megismerése megszünteti a liturgiában járatlan emberek bizonytalanságát: vajon a tollis vagy a tollit alak a helyes? A szerzők maguk vallották, hogy őket is meglepte, mennyire homogén ez a latin világ nyelvtanában és szókincsében egyaránt. Ezeken túlmenően a szerzők még további segítséget adnak a memória számára azzal, hogy mindig újra felidézik az egyes szavak korábbi előfordulásait, gyakran más szövegkörnyezetben, így a szavak használati körének, jelentéskörének gazdagságát is érzékelhetjük. Felhívják a figyelmet az azonos szótári alak-típusokra: a -tas végű elvont főnevekre (voluntas, libertas,potestas) vagy a -men végű semleges neműekre (omen, nomen) Gyűjtik a hasonló képzésű szavakat pl. az -or képzővel (factor, peccator) vagy a -tudo-val (solitudo, multitudo). Szóelemzéseket végeznek (per-trans-ivit), összekapcsolják a szócsaládok tagjait (pecco 1, peccator, peccatum) Rendszeresen felhívják a figyelmet a magyar nyelvben vagy más európai nyelvben továbbélő szavakra.Elismerésre méltó biztonsággal kalauzolnak bennünket a szerzők a nyelvek világában, legyen

˝osz

107

az héber vagy görög eredetű szó, vagy angol, német, lengyel vagy neolatin nyelvben való továbbélés. A könyvben a liturgikus szövegek és a nyelvtan kölcsönösen egymás szolgálatában állnak. Az egyszerű, könnyű szövegektől haladunk a nehezebb, hosszabb szövegek felé. Tiszteletre méltó az az önmérséklet, az a türelem, az a rugalmasság, s kimondhatom, az az alázat, amivel a szerzők viseltetnek anyaguk iránt. Bizonyos nyelvtani jelenségek ugyanis számunkra a megszokottól teljesen eltérő sorrendben jelennek meg, pl. egészen korán, már a 3. és a 7. óra anyagában tárgyalandó a vocativus és imperativus, hisz oly gyakori az előfordulásuk. A gimnáziumban csak az első tanév végén ismerkedünk a passzív igeragozással, itt pedig párhuzamosan haladunk az actív-passív alakok megismerésében. Viszont a talán legismertebb ima elemzésével, a Pater nosterrel várnunk a kell a 23. óráig a sok coniunctivus miatt. Az eredmény persze a szerzőket igazolja: ha szokatlan sorrendben is, de a végén minden a helyére kerül, a kiejtéstől az összetett mondatokig minden nyelvtani anyagot érintenek, magyaráznak, ez pedig már nyelvvizsga-szint. Módszereikben megőrzik a latintanításban jól ismert és bevált fogásokat, pl. a jövő időben álló igék itt is „bóbiskolnak” és „a meszet eszik”, de újabb ötlettel is szolgálnak: A rádióhallgatók számára bizonyára könnyebben elképzelhetővé vált az igealakok elemeinek felismerése a három kosár segítségével. Egyik kosár tartalmazza az igetöveket, pl. sta- , a másik kosárból vesszük a múlt idő jelét, a -ba-t és a harmadik kosárból a személyragokat, így megértjük, hogy a Sta-ba-t igealak milyen elemekből áll. Méltánytalanul kapta volna a könyv a Latin mindenkinek címet, ha nem fordulnának elő benne az egyháziak mellett egyéb szövegek is. Maguk a szerzők is beiktatnak az órák menetébe olykor rendhagyó órákat, teret adnak a könnyedebb, humoros szövegeknek. Klasszikus költők sorai, közmondások, szállóigék, diákdalok, és bordalok, a Carmina Burana részletei, humoros anekdoták, szólásmagyarázatok bőven előfordulnak a könyvben. Későbbi századok irodalmából is találunk egy-egy ideillő gyöngyszemet: Petőﬁ Sándor: Deákpályám, Pilinszky János: Harmadnapon, sőt egy talán kevésbé ismert verset is olvashatunk, Charles Baudelaire Franciscae meae laudes című költeményét, melyet Szabó Lőrinc Franciskám dicséreteként fordít, de a szerzők árnyaltabb fordítás lehetőségét is felvetik. Szinte hihetetlen, hogy ez a modern szöveg kifejezéseiben, hangulatában milyen szépen visszhangozza a középkori Mária-himnuszok világát. Remélem, sikerült valamelyest érzékeltetni a Latin mindenkinek című könyv anyagának gazdagságát, sokszínűségét, sokrétűségét. És valóban mindenki talál olyan pontot benne, amihez kapcsolódni tud, ami felkelti az érdeklődését, s amiért örömmel veszi kézbe ezt a kiadványt. Engem mindenesetre meggyőzött arról, hogy valóban Mindenkinek szóló könyv született, s az általa közvetített műveltségi anyagból sokat tanultam. Köszönet érte.

108

Partium

SZABÓ PÁL

Nándorfehérvár első török ostromának forrásai (Harmadik közlemény) 1. Latin nyelvű forrásaink1 „Sajnos erről alig tudunk valamit...”2– Kubinyi András történész megállapítása 2006ban megjelent tanulmányában akár elrettentő mottó is lehetett volna számunkra, amikor 2010-ben először próbáltuk szisztematikusan összegyűjteni az 1440. évi ostromra vonatkozó forrásokat.3 Azóta árnyaltabbá és kedvezőbbé vált a kép, jelen tanulmányunk ezt próbálja kiegészíteni és rögzíteni. Az eseményre a legnagyobb terjedelemben latin nyelvű forrásokat találunk. Az első latin forráscsoportot Nándorfehérvár 1440. évi török ostromáról a latinul írt „magyar” források képezik. Thuróczy János 1488-ban megjelentetett Magyarok Krónikájában4(Chronica Hungarorum), illetve az Antonio Bonﬁni: A magyar történelem tizedeiben5 (Rerum Ungaricarum Decades) talált leírásokat egy forráscsoportba sorolhatjuk, hiszen hasonlóan írják le a szultáni ostromot. Érdemes összehasonlítani ezeket egymással, bár Bonﬁni információit – például 1456-tal kapcsolatban – sokan ma is kétesnek tartják.6 Thuróczy egy önálló fejezetet szentel Nándorfehérvár ostromának (230. De obsidione castri Nandoralbensis).7 Murád szultán (cesar Thurcorum Amrates) személyesen vo-

2 3 4

6 7

˝osz

Jelen tanulmányunk a K 81485 számú OTKA pályázat támogatásával készült és az e tárgyban készülő PhD disszertáció részét képezi („1440–Nándorfehérvár első török ostroma”, SZTE–BTK Történettudományi Doktori Iskola, medievisztikai alprogram). Előzményeként tekinthetők: „Ahol Magyar Királyságunk épsége ered” Nándorfehérvár első török ostroma (1440). Belvedere Meridionale 2010/ XXII. 3–4. (április–május, 59–85. A továbbiakban: Szabó 2010); „nem jegyeztek fel többet néhány szűkszavú mondatnál” Nándorfehérvár első török ostroma a magyar történetírásban Partium 2011/2012, XX. évf. tél, 12–19; Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440) 1. rész. Partium 2012, XXI. évf. nyár, 80–96. (A továbbiakban: Szabó 2012.) Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. Kérdések és következtetések. Hadtörténelmi Közlemények 2006/4. 924. Szabó 2010. 68-73. Thuróczy János: A magyarok krónikája. Ford. Horváth János Budapest. 1978. 380-381. (A továbbiakban: Thuróczy 1978) Latin szövegkiadása: Johannes de Thurocz: Chronika Hungarorum. I. Textus. Ediderunt Elisabeth Galántai et Julius Kristó. Budapest 1985. 241-243. (A továbbiakban: Thuróczy Textus 1985. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter. Budapest. 1995. 590-592. (A továbbiakban: Bonfini 1995) Latin szövegkiadása: Antonius de Bonfinis: Rerum Ungaricarum decades. Ediderunt: I. Fógel–B. Iványi–L. Juhász. Tomus III. Lipsiae MCM. 101-103. (A továbbiakban: Rerum 1900) Mint például legutóbb Farkas Péter recenziójában. Farkas Péter: Cseh Valentin Nándorfehérvár ostroma 1456. Hadtörténelmi Közlemények 2009/2. 557. Szabó 2010. 68-69.

109

nult hadba és a szultáni sereggel indult Nándorfehérvár ellen. A szerző megemlíti az előző évi szerbiai sikereit is. A szultán a hadjáratának időpontját kifejezetten a belső polgárháborúskodáshoz igazította. A törököknek jól működő hírszerző szolgálatuk volt, ezt tanúsítja már II. Murád és II. Mehmed szultánok pontos értesülései a Balkáni államokról, valamint a magyarországi és lengyelországi állapotokról.8 Ugyanis „meghallotta”, hogy a nemesség „belső háborúskodásban marcangolja egymást, azt gondolta, hogy a meghasonlott nép nem képes saját védelmére”.9 A török hírszerzők valószínűleg ezúttal is jelentették az országban uralkodó közállapotokat, ekkor meg is indította seregét. Teljes mozgósítás történhetett: „Fegyverbe szólította az uralma alá tartozó fegyveres erőket, mozgósította minden hadifelszerelését”(cunctisque bellicis apparatibus).10 II. Murád tehát sereget gyűjtött ázsiai és európai területeiről a szokásos módon és hosszú hadjáratra készült.11 Sőt „hadi- és ostromgépeket” is vitt magával (machinis et tormentis eductis). Thuróczy sajnos nem említi a török hadsereg létszámát, csupán annak „óriási tömegét”(hostilium copiarum ingens esset multitudo). A vár kapitánya ekkor Zován (János), raguzai nemzetiségű (Zowanus Ragusiana de natione ortus), aki Matkó dalmát, horvát és szlavón bán testvére (frater Mathkonis). „Serény és rettenthetetlen”(vir strenuus et animo impavidus).12 A nyílt összecsapást nem vállalhatta a túlerővel szembe, hanem a leírás szerint az ellenség elé vonult és „csatázva vonult vissza a várba” (nec sine certamine in castrum reversus est). Thuróczy egyúttal azt is kiemeli, hogy a vár felkészülten várta a török ostromot.13 A török haderő a vár alá megérkezvén először teljesen körülzárta Nándorfehérvárt. Vagyis teljes blokád alá vette a várat, elvágva mindennemű külső segítségtől. Valószínűleg a szultánnak nem lehetett értesülése a falak gyenge pontjáról, a kiépített falrendszerről. Ezért nem egy helyen összpontosította erőit, hanem „körös-körül szétosztotta csapatait, mindenfelől őrségeket állított fel.”14 Felállította a gépeket és más ostromszereket (machinis et ceteris tormentorum generibus).15 Ezek a falak lerombolására szolgáltak. A kőhajítógépek a helyszínen kivágott fákból készülhettek vagy más városokból húzták ide, ehhez pedig igavonó állatok (ló, teve) kellettek. A nagy távolság és a rossz

8 9

11 12 13 14 15

Perjés Géza: Mohács. Budapest, 1979. 21. Ford. Horváth János. A továbbiakban is ezt a fordítást használjuk az alább idézett részletekben. „Hic cum audivit omnem regnicolarum regni Hungarie cetum se intestinis guerrarum rodere morsibus, divisam plebem in sui deffensionem arbitratus est valere nihil.” Thuróczy Textus 1985. 241. 31–33. „Commoto igitur omni sui principatus armorum robore cunctisque bellicis apparatibus, machinis et tormentis eductis veniens castrum predictum expugnandi gratia aggressus est.” Thuróczy Textus 1985. 242. 1–3. Јoвaнka Кaлић–Мијушковић: Београд у средњем веку. Београд 1967. 110. (A továbbiakban: KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967). Thuróczy Textus 1985. 242. 3–6. Thuróczy Textus 1985. 242. 7. „circumquaque agminibus districtibus ac excubiis undique ordinatis castro eidem gravi obsidione adherebat” Thuróczy Textus 1985. 242. 10–11. Thuróczy Textus 1985. 242. 12.

110

Partium

utak miatt a törökök sok ostromgépet inkább a helyszínen készítettek el, kézműves mesterekkel.16 Az ostrom kezdeteként a szultán megkezdte a falak töretését az ostromgépekkel. Az eredményességéről szólva Thuróczy pedig általánosan fogalmaz, „rommá lövette (dissipabat) és a föld színével tette egyenlővé a tornyokat és falakat”. De Zován „nem rémült meg a sok ellenség látványától és a kemény ostromtól (ex … dura expugnatione).”17 A védők a nappal „fáradtságosan lerontatott” várfalakat éjszaka megerősítették (muniebant), sőt kitámadva zavarták az ellenséget. Nem derül ki, hogy a török faltöretés meddig tarthatott, de nem járt sikerrel. A leírásból azt nem tudhatjuk meg, hogy melyik falszakasznál és milyen irányból történhettek ezek. A falak újra felépítése talán a kettős falrendszerű Felsővárosra vonatkozhat. Az biztos, hogy a támadás fő iránya a szárazföld felőli várfalak voltak, azért, hogy a falakon át jussanak be a várba. A nagy kőgolyók károkat okoztak a falakban, de a védők éjszaka betömték a réseket. Sáncokat emeltek az ellenség elé, hogy megakadályozzák a gyalogság rohamát.18 Az ostrom következő szakaszában a szultán (császár) más ostromtechnikát választott. Cselt (aliud genus insidiarum) eszelt ki. Ha falakon át nem tud bejutni, a falak alatt próbálkozik. Ez az, amitől az 1440-es török ostrom különlegessé vált: aknászokat (bányászok) vetett be. A várhoz közeli kis domb (colliculus) mögött, hogy ne lehessen látni a védőknek, hatalmas „föld alatti alagutat” (fossam subterraneam) ásatott, amely széles és hosszú (longam latamque) „egészen a vár belsejéig” elér.19 A hatalmas földmunkát sok ezer ember végezte. A földet emberek, tevék, lovak, szamarak hordták ki. Mindezt nagyon óvatosan, titokban. Thuróczy nem mondja meg, hogy ez a török alagút a vár melyik részén volt. Thuróczy a szóbeli hagyományt alapul véve közli, hogy a védőket értesítették egy – a várba belőtt – nyíllal az alagút helyéről.20 Ez valószínűleg a török táborban lévő valamelyik keresztény cselekedete lehetett. Nem feltétlenül magyaré. A török táborban raguzaiak is voltak, akik a kereskedelem révén kedvezményeket kaptak annak fejében, hogy nem fogják akadályozni a török kereskedelmet Szerbiában. Ezek viszont magánszemélyek lehettek, hiszen a raguzai vezetés elhatárolódott ettől.21 De ugyanígy lehettek szerbek, bolgárok, albánok, görögök is, mert Brocquière lovag szerint a törökök „sok keresztényt kényszerítenek hadiszolgálatra … mindezek gyűlölik a törököket … sok bajt okozhatnának elnyomóiknak.”22

16 KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 111. 17 „altas turrium munitiones et menia precipitem dissipabat … Zowanus vero … ex tanti hostis visione tamque dura expugnatione minime stupefacti” Thuróczy Textus 1985. 242. 12–13. 18 KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 113. 19 Thuróczy Textus 1985. 242. 23–24. 20 Thuróczy 1978. 381. 21 KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 111. 22 Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Összegyűjtötte és jegyzetekkel kísérte Szamota István, Budapest 1891. 87. (A továbbiakban: Szamota 1891.)

˝osz

111

Zován ekkor hasonlóan elrendelte a török alagúttal szemben egy hasonló ellen alagút építését (fossam consimiliter subterraneam).23 A berobbantását is ismerteti Thuróczy. Megtömték salétrommal (saletro), puskaporral (bombardarumque pulveribus) és egyéb égő anyagokkal, a várban lévő bejáratát ügyesen lezárták és csak a begyújtásra hagytak kis rést. Zován őröket állított a török munka figyelésére. Amikor a török alagút a vár falain belül jutott és elérte a belső alagutat, Zován hirtelen meggyújtatta az alagutat. Az alagútban lévő emberek és állatok bennégtek. A szultán, kudarcát látva, visszatért hazájába.24 Az ostrom túlságosan is elhúzódott, idejét Thuróczy 7 hónapban25 (septem mensibus obsidione) határozza meg. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a közkeletű, 1978-ban megjelent, Horváth János-féle magyar fordításban tévesen csupán 2 hónap szerepel a 7 helyett, amely pedig sajnos átkerült az ostromot említő szakirodalomba is. A hiba nyilvánvalóan nem a latin fordítás, hanem a kiadás során a „hét” és „két” hallásban is könynyen összetéveszthető hasonlóságából keletkezhetett. De – véleményünk szerint – ez is rányomta bélyegét az 1440. évi ostrom későbbi, 1978 utáni, szakirodalmi mellőzésére is. Így például megtartotta 2007-es könyvében Cseh Valentin is.26Annak ellenére, hogy Thuróczy újabb, 2001-ben megjelent magyar fordítása már helyesen hét hónapot közöl.27 Horváth János szövegének nyomdahibáját igazolja egy másik Thuróczy-szöveghely, ahol helyesen hét hónapot olvashatunk. A hét hónap török szempontból is túl hosszú volt és éppen ezért számon tartották. Ezt bizonyítja Thuróczy leírása –az 1456. évi, Nándorfehérvár második szultáni ostroma alkalmával– hogy II. Mehmed éppen ezért rövídette volna le azt. Ugyanis „Hallotta a törökök császára (II. Mehmed szultán), hogy Amurát, az apja, életében hét hónapot (septem mensium) töltött ugyanezen Nándorfehérvár várának ostromával, és mégsem tudta hatalmába keríteni, győzelem nélkül és gyalázattal vonult el alóla. Ezért a török császár az apját serege vezéreinek jelenlétében nem kis gyalázkodással illette, és azt mondta, hogy ő ugyanezt a várat tizenöt nap alatt beveszi.” (Horváth János fordítása)28 Ezt az információt Bonfini is átvette Thuróczytól, de Kulcsár Péter 1995-ös magyar fordításában ismét két hónapos időtartammal találkozunk: „Atyai barátai elmesélték neki, hogy Murád hajdanán két (sic!)

23 Thuróczy Textus 1985. 242. 34. 24 Thuróczy 1978. 381. 25 Thuróczy Textus 1985. 243. 11. Thuróczy 1978. 381. 26 CSEH Valentin: Nándorfehérvár ostroma 1456. Keszthely, 2007. 36. (A továbbiakban: Cseh 2007.) 27 A szultán ugyanis „népéből –mint mondják– tizenhétezer embert elveszítve és hét hónapot az ostrommal eltöltve, zaklatottan tért vissza hazájába.” (Bellus Ibolya fordítása) Thuróczy János: A magyarok krónikája. In.: Milleniumi Magyar Történelem, Források. Budapest, 2001. 277. (A továbbiakban: Thuróczy 2001.) 28 Thuróczy 1978. 422; Thuróczy Textus 1985. 269. „Audierat ante hec cesar Thurcorum predictus, quod genitor suus Amrates, dum viveret, sub eodem castro Nandoralbensi septem mensium consumpsisset obsidionem, et eodem potiri valuisset minime, ac absque victoria cum dedecore desub illo recessisset. Quapropter idem cesar Thurcorum astantibus sibi sui exercitus ductoribus, ipsum genitorem suum vituperassime non modico affecit, seque idem castrum dies per quindecim expugnare posse dixit.”

112

Partium

hónapot töltött Fejérvár ostromával, dolgavégezetlenül távozott, ezért atyja szellemét gyalázattal illette, és azzal kérkedett, hogy két héten belül megszerzi a várost” (3. 8. 60, Kulcsár Péter fordítása)29 A latin szövegben pedig hét hónap, „septem…menses” áll. Valószínűleg Kulcsárt is befolyásolhatta Horváth 1978-as Thuróczy-kiadásának az 1440. évi ostromra vonatkozó része, annak ellenére, hogy Horváthnál 1456 kapcsán helyesen hét hónap szerepelt.30 Azt csak megemlítjük, hogy Thuróczy 2001-es fordításában, e szöveghelyen is, helyesen hét hónapot találunk.31 Thuróczy az 1440. évi török veszteséget óriásira, 17 000 főre teszi (decem et septem sue gentis millibus) a szóbeli forrásai szerint.32 Thuróczy, sajnálatosan, nem tesz említést a folyón felhajózó török flottáról. Antonio Bonfini az előbbi értesüléseket bővíti ki ékesebb latin nyelven (3. 4. 345– 385.).33 Néhány helyen viszont módosítani, pontosítani próbál Thuróczy leírásán. „Körülbelül abban az évben, amelyben Albert király eltávozott az életből”34 Murád „király” (Amrates rex Turcorum) ostrom alá vette Görögfejérvárt (Albam Grecam), korábbi nevén Taurun(i)umot.35 Bonfini is kiemeli, hogy hadjáratát megkönnyítette az ország belső állapota (interregnum): „hiszen a magyar államnak nem volt királya, és megtörte a két frakció meg a belháború”.36 Továbbá, hasonlóképpen Thuróczyhoz, leírja, hogy János (Ioannes) az ellenség elé kirohant és csatába bocsátkozott, majd visszavonult és „bámulatos körültekintéssel megerősítette a várost” (miraque diligentia munivit urbem). Murád közel vonult a falakhoz és a hadigépekkel (tormenta propius bellica admovere) a „lehető legkeményebb (quam gravissima potest) ostrom alá fogta”. Eközben a várból folytatódtak a védők kitörései (eruptio) és az ellenségnek nagy kárt okoztak. Murád erre nemcsak ostromgépekkel (machnias) törette a falakat és bástyákat (propugnacula), hanem váltogatta az ostromot a falakra indított rohamokkal. Bonfini leírása szerint csak néhány torony (turres) dőlt le. A falak részben tönkrementek, éjszaka kellett helyreállítani.

29 Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter, Budapest. 1995. 675. (A továbbiakban: Bonfini 1995.) 30 „Cum paterni sibi amici retullisent Amoratem olim septem (sic!) in Albana obsidione menses trivisse ac irrito tandem conatu abiisse, multis paternos manes probris affecit et ante quintum decimum se diem urbe potiturum gloriatus est.” Antonius de Bonfinis Rerum Ungaricarum decades. Ediderunt: I. Fogel et B. Iványi és L. Juhász. Tomus III. Decas III. Lipsiae, 1936. 185. 31 „A törökök már említett császára hallotta, hogy az apja, Amurat, életében hét hónapot töltött ugyanennek a Nándorfehérvárnak az ostromával, mégsem tudta hatalmába keríteni, győzelem nélkül, gyalázattal vonult el alóla. Ezért a török császár – serege vezéreinek jelenlétében – nem kis szidalommal illette apját, és azt mondta, hogy ő ugyanezt a várost tizenöt nap alatt képes bevenni” (Bellus Ibolya fordítása). Thuróczy 2001. 308-309. 32 Thuróczy Textus 1985. 10–11. 33 Szabó 2010. 69-70. 34 Bonfini 1995. 590. (Kulcsár Péter fordítása). „Eodem fere anno, quo rex Albertus vita decessit … Albam Grecam Taurunium … obsedit” Rerum 1900. 101. 35 Thuróczy is ezt az elnevezést említi a tatai szerződésről szóló fejezetében. 36 Bonfini 1995. 590. (Kulcsár Péter fordítása). „nam rebus Ungaricis ad interregnum redactis, deinde duplici factione” Rerum 1900. 101.

˝osz

113

A védők az „összehordott földből, szemétből, állati ürülékből fával borított sáncot (circummunitum) emeltek”. 37A törökök már létrákon (scala) támadtak a falakra. A védők a nyakukba szurkot, ként (picem ac sulphur) zúdítottak, méhrajt eresztettek rájuk. A szultán egyik harcmóddal sem tudott eredményes lenni, de folytatta tovább a város ostromát. János, úgy tűnik, nem bízhatott eléggé a „külső falban”, mert odabent egy árkot és magasabb töltést húzatott. Bonfini a szultán új tervét Thuróczyhoz hasonlóan ismerteti, bár néhol kibővítve. „Rejtett föld alatti aknák” (adactis clam cuniculis) segítségével tervezte bevenni a várost. Egy-két mérföldnyire lévő dombocska (monticulus) mögött kezdték el éjjel-nappal a munkálatokat, miközben cselből tovább folytatták az ostromot. Bonfini szerint 20 000 embert állítottak munkába.38 A barlangformájú aknából kivájt földet a közeli folyóba öntötték. Bonfini sajnos nem közli, hogy ez a Duna vagy Száva lehetett. Olyan széles volt, hogy már lovasok is négyes sorban bemehettek rajta. A falig jutott el, ekkor a szóbeszéd szerint vagy egy keresztény katona figyelmeztette a védőket, vagy egy nyílvesszőre tűzött cédula. Bonfini az ellenaknák alkalmazását bevett gyakorlatként ismerteti: A várkapitány „ahogy hasonló esetben szokás” (veluti in re tali fieri solet) ezzel szemben egy másik alagutat fúratott és megtöltötte lőporral, kénnel, (nitro, sulphure) rőzsével, majd egy kis rés kivételével, befalazta. Amikor a törökök alagútjával ez összeért, begyújtatta. Az állatokon kívül 17 000 ember pusztult el az aknában.39 Bonfini nemcsak a vár ostromáról beszél, hanem város körüli harcokat is sejtet. Hiszen Murád ezen kívül a „város”(sic!) ostromában 8000 embert vesztett.40 Ez valószínűleg az Alsóvárosban lévő harcokat és zsákmányszerzést jelenti. Bonfini az ostromot ismételten hosszúnak, 7 hónaposnak (septem mensibus) mondja. Murád rengeteg pénzt és embert veszítve visszavonult, hogy bosszút állhasson. A török flotta felvonulásáról, esetleges harcairól itt sincs említés. Bonfini kortársa, Petrus Ransanus (1428–1492), aki stílusában átmenetet teremtett a középkori ihletésű Thuróczy és a humanista Bonfini műve között, A magyarok történetének rövid foglalata41 (Epithoma Rerum Hungaricarum42) című munkájában csak általánosságban tért ki az 1440-es évek közállapotaira. Csupán a körülményeket pontosan ismerő olvasó sejtheti az ebben rejlő szultáni ostromot (23. fejezet). „Egyrészről ugyanis a magyarok harcoltak egymás ellen, másrészről a csehek és lengyelek zaklatták Magyarországot, megint másrészről pedig Murád török uralkodó az ilyenfé-

37 Bonfini 1995. 590. (Kulcsár Péter fordítása). „fractos noctu muros resarciunt, egesta terra, fimo et pecorum excrementis aggerem lignis circummmunitum ducunt” Rerum 1900. 101. 38 Bonfini 1995. 591. (Kulcsár Péter fordítása). A számot túlzónak tartja: KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 113. 39 Bonfini 1995. 591-592. (Kulcsár Péter fordítása). 40 Bonfini 1995. 592. (Kulcsár Péter fordítása). „Preter hec in urbis oppugnatione octo circiter hominum milia desiderata sunt.” Rerum 1900. 103. 41 Petrus Ransanus: A magyarok történetének rövid foglalata. Fordította: Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Budapest 1999. (A továbbiakban: Ransanus 1999.) 42 Petrus Ransanus: Epithoma Rerum Hungaricarum. Id est annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat Petrus Kulcsár. Budapest 1977.

114

Partium

le viszálykodásból adódó lehetőséget kihasználva elhatározta, hogy megtámadja Magyarországot.” (Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet fordítása).43A két szultáni ostrom „hírértékének” különbözősége a világtörténelem író Ransanusnál jól lemérhető abban is, hogy míg 1440-ről a fenti, sejtelmes tömörségű mondatban, addig 1456-ról két fejezetben emlékezett meg (26–27. fejezetek). Szintén közvetetten említi meg ezt az ostromot I. Ulászló ún. koronázási dekrétumának Dlugos lengyel történetíró által közölt szövegrészlete. „még pedig oly időben, midőn a szorongatott hon már határaiban is valósággal megtámadtatva alig tudja magát oltalmazni. (Teleki József fordítása)”44 A latin nyelvű forráscsoporton belül egy második „alcsoportba” a latinul írt lengyelországi munkákat soroltuk. Itt szerzőt ismertetünk. Merőben más részleteiben mutatja be az 1440-es ostromot a latin nyelvű forráscsoportban a lengyel történetíró, Dlugos: Annales seu Cronicae incliti regni Poloniae című már idézett munkája.45 A szerző a 12. könyvében egy önálló fejezetet szentelt az ostromnak (Turcorum caesar castrum Albam Regalem frustra obsidet), megemlítve a királyi diplomáciát, és az ostrom újabb elemeit írja le. Mivel ez a forrás a hazai szakirodalomban – ellentétben az előbbiekkel – jóval kevésbé ismert, részletesen szólunk róla.46 A koronázás után „Wladislaus király Szent Mária Magdaléna napjának (július 22.) hatodik napján (Székes) Fehérvárból kivonult és szombaton Budára érkezett … egész nyáron és ősszel Budán is maradt, mindig gondot fordítva Magyar Királyságának ügyeire és vezetésére.”47 Ekkor már folyt az ostrom: „a törökök császára Fehérvár várát, avagy Nándor Fehérvárt, amely Magyarország és Szerbia határain helyezkedik el, és ami úgyszólván egy kapu és első bejárat Magyarországba, ostrom(zárral) körülkerítette és az ostromot már három hónapja tovább folytatta úgy gondolván, hogy Szendrő várának (Smiderow) katonáihoz hasonlóan, ellátás és élelem híján meg tudja szerezni” (Szabó Pál fordításai).48 E szöveghelyünk lehetővé teszi a török ostrom kez-

43 Ransanus 1999. 115–116; „Hinc enim arma inter se conferebant Hungari, indeque Bohemus, hac Polonus infestabat Hungariam, alia ex parte Amoractus Turcarum tyrannus eiusmodi discordiarum nactus occasiones Hungariam ipsam invadere cogitabat” (Index XXIII). Epithoma 1977. 142. 44 Idézi Dlugostól: Gr. Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. Első kötet, Pest, 1852. 220. „nunc impugnacionibus diversis, nunc vero aliorum stimulorum inieccionibus sinistris in se immisisse adversitatis seminarium pertulerit…” Lásd még: Dlugos 2001. 244. 12–13. 45 Dlugos: Annales seu Cronicae incliti regni Poloniae. Liber duodecimus. Varsaviae, 2001. 248-250. Az alábbiakban a saját fordításunkban közüljük a vonatkozó részeket. (A továbbiakban: Dlugos 2001. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) 46 A 2011 szeptemberében, a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztőjének, Dr. Veszprémy Lászlónak publikálásra elküldött –még meg nem jelent– tanulmányom már tartalmazta e forrásrészeket is. 47 Dlugos 2001. 248. 12–13, 14–15. „Feria sexta in die sancte Marie Magdalene Wladislaus rex ex Alba Regalis egressus, sabato Budam pervenit … mansit Bude totam estatem et autumnum, negociis et disposicionibus Regni sui Hungarie semper intendens…” 48 Dlugos 2001. 248. 16–20. „cesar Turcorum castrum Albam Regalem seu Nander Albam in conﬁnibus Hungarie et Rascie situm, quod est quidam portus et primus in Hungariam introitus, obsidione vallaverat obsidionemque ipsam tribus iam mensibus continuaverat, extimans illud in similitudinem castri Smiderow viribus, largicione vel victualium defectu posse conquirere”

˝osz

115

detének pontosabb meghatározását, és megmutatja, hogy II. Murád –Szendrő ostromának mintájára– a blokád alá vételt akarta és tartós, hosszú ostromra rendezkedhetett be, amelynek részét képezte a kiéheztetés is. I. Ulászló azonban megkoronázása után első lépésben a diplomáciai utat választotta, amelynek célja egyúttal a magyar királyként való elismertetése, beiktatásának bejelentése is volt. „Wladislaus király egy lengyel katonát, Petrus Lanciczki de Lankoschino-t küldött hozzá, jelezve neki (t. i. a szultánnak), amint Magyar Királyságát megszerezte és kérve, hogy saját várának ostrom(zár)át oldja fel, álljon el Magyar Királyságának megtámadásától.”49 A védők jól felkészültségét e krónika is kiemeli, illetve magyarázni próbálja a király békés szándékának fenntartását. „Wladislaus király továbbá nem azért akarta megtenni ezt a követséget, hogy szerfölött óvja és féltse saját hatalmát, hiszen természetesen tudta, hogy az előbb említett, valamint sokféle és bátor népekkel megerősített várat Ioannes vránai perjel és édestestvére, Mathko bán, tapasztalt és serény férﬁak lévén, abban a helyen, kapitányként megvédik, hanem inkább azért, hogy megtudakolja azt, hogy iránta milyen a törökök császárának szándéka.”50 A szultán azonban válaszra sem méltatta. Hozzátehetjük, hogy nyilván azért sem, mert Ulászló –még lengyel királyként– sem fogadta el Murád 1439-es békekötési és szövetségi ajánlatát és akkori követjárását. Újabb három hónap telt el, sőt ez alatt: „Maga a császár a válasszal, három hónap alatt, késlekedett, a királyi követet az akkor már saját hatalma alatt álló Szendrő várába küldte, hogy ott maradjon (őrizetben).”51 Murád a szárazföldi ostrom megkezdéséhez nagy erőkkel fogott hozzá, amely vélhetően az északkeleti, a délkeleti, a délnyugati kettős várfalat és a várárkot érinthette: „Minden katonát, cseleket, ígéreteket, és elmésségeket a vár felderítésére használt ..., hogy könnyebben véghezvigye akaratát, a falak nagy részét bombavetőkkel (bombardis) ledöntötte, a vár minden árkát (fossata castri) fahasábokkal (ligna) telehordatta.”52 Mindezt azért, hogy a gyalogroham bejuthasson a várba. Dlugos beszámolójának újdonsága az, hogy a török hajók zárlatáról is tájékoztat. A szultán a várat a víz felől is teljesen körülzárta a Nyugati Alsóvárostól a kikötőig. „a Dunán, amely a várat egyik oldalról körülfolyja, sok, fegyveresekkel megrakott hajót

49 „mittit Wladislaus rex militem Polonum Petrum Lanciczki de Lankoschino ad illum, signiﬁcans sibi, qualiter Regnum Hungarie adeptus est, et requirens, ut castri sui obsidionem solvat” Dlugos 2001. 248. 20–22. 50 „Eam autem legacionem Wladislaus rex Turcorum cesari ideo facere voluit, non quod magnopere curaret aut extimesceret suam potenciam, quippe qui castrum predictum pluribus et animosis gentibus fulcitatum, et Ioannem prepositum de Wrano, germanum Mathkonis bani, virum prudentem et industrium, in eo capitanei loco presidere sciebat, sed ut animum cesaris Turcorum, qualis erga se esset, experietur.” Dlugos 2001. 248. 24–26; 249. 1–3. 51 „Cesar ipse responsionem mensibus tribus dare distulit, nuncium regium ad castrum tunc sue dicionis Smiderow illic moraturum transmittit.” Dlugos 2001. 249. 5–7. 52 „Omnibus viribus, dolis, promissis et ingeniis pro conquisicione castri utitur…Ut autem facilius pociatur votis, magnam partem murorum bombardis demolitur, omnia fossata castri lignis complet.” Dlugos 2001. 249. 7–8, 9–10.

116

Partium

helyezett el. A következő napon a várat szárazföldön és vízen megtámadta.”53 A lengyel forrásunk is megemlíti a nyíllal végrehajtott üzenetváltásokat a szultán és a védők között. „A szultán látta, hogy ígéretekkel és a legnagyobb ajándék felajánlásával, amelyeket »bolgár nyelven« leírt levelekben nyíllal belőttek a várba, amelyeket Wladislaus királyhoz eredetileg Budára vittek, a vár védőinek lelkeit sem megtörni sem tönkretenni nem képes.”54 Ezután megindította a szárazföldi ostromot. A falak ellen indított rohamokat a védők leleményes módon visszaverték, mégpedig a várban lévő bombavető mozsarak puskaporának felhasználásával. Ami azért is érdekes, mert Dlugos nem említi a föld alatti aknák alkalmazását, azonban a tüzérséget igen. „a várkapitány, Ioannes vránai perjel … a rákövetkező éjjel a bombavetők puskaporaival (bombardarum pulveribus) a fahasábokat, amelyeket a törökök az árkokba dobáltak, összekeverte és azokat a fahasábokat rejtett helyeken a sok puskaporral befedte. Másnap azután a törökök serege, mintegy sáskaként, szárazon és vízen a vár ellen támadott és reménykedtek, hogy a túlerővel győzni fognak. A várfalak árkain, amelyeket az előző napon fahasábokkal megtöltöttek, megszámlálhatatlan csapatokkal és hangos kiáltozással keltek át. Amíg a vár védői a tervnek megfelelően, nem verték őket vissza, a számuk megkétszereződött. A várbeliek közül az összes odasietővel és a színlelt félelmet nem játszókkal, addig némelyekre a törökök közül, akik a várfalakra létrákon akartak felmászni, a kedvezőbb időben, a várbeliek a falról égő fáklyákat, fadarabokat, izzó szénparazsat dobtak rá. A sok és más helyeken hirtelen felgyulladt puskaporban a törökök a lángtól és váratlan büdösségtől megfulladtak és a már izzó fahasábok által, amelyeken maguk előbb átkeltek, elégtek. Bizony a többiek megijedtek ettől az eseménytől, nem merték a falakat elérni.”55 A bolgár szakirodalomban, bár Thuróczyra hivatkozik, Cvetkova is ehhez hasonló változatot ismertet. A bolgár történész szerint a védők a várárkokat töltötték meg fával, robbanóanyaggal és erre szórták a lőport. Amikor másnap hajnalban az oszmán seregek a várárkokon való átkelést megkísérlik, akkor a védők égő fáklyákat dobtak az ár-

53 „plures naves in Danubio, qui castrum ab una parte circumﬂuit, hominibus armatis onustas locat, subsequenti die castrum per terram et mare impetiturus.” Dlugos 2001. 249. 11–12. 54 „Videbat enim promissionibus et largicionum amplissimarum oblacionibus, quas iacebat sagittis Bulgarica lingua et literis conscriptas in castrum et que ad Wladislaum regem originaliter in Budam deferebantur, animos gubernatorum castri nec frangi nec emolliri posse.” Dlugos 2001. 249. 12–15. 55 „Capitaneus autem castri Ioannes prepositus de Wrano omnia, que evenire in periculum castro poterant, summovere et in hostium discrimen convertere satagens, nocte subsequenti bombardarum pulveribus ligna in fossata per Turcos proiecta commiscet et largo pulvere ligna ipsa in locis abditis consternit. Dum igitur altera die Turcorum exercitus, quasi locuste, impetum per terram et aquam contra castrum facerent et multitudine vincere sperarent, fossata murorum, que pridie lignis impleverant, supergrediuntur cum immensis cohortibus et clamore. Et dum castri defensores ex proposito dissimularent eos repellere, duplicatur eorum numerus, et omnibus accurrentibus pavoremque castellanorum, non dissimulationem pretendentibus, dum aliqui ex illis scalis muros castri conscendere niterentur, oportuniori viso tempore castrenses emittunt faces, ticiones et carbones ardentes de muro. Et subito in multis et variis locis accensis pulveribus Turci ﬂamma et fetore repentino suffocantur et per igna iam ardencia, que ipsimet congesserant, consumuntur. Ceteri successu tali perterri nec murum contingere ausi sunt.” Dlugos 2001. 249. 15–16, 17–28.

˝osz

117

kokra.56 A legutóbbi többkötetes, szerb történeti összefoglaló munkában a történészek mind a két ostromváltozatot ismertetik.57 A szárazföldi ostrommal egyidejűleg a vízi küzdelem is eredménytelen volt, mert a török hajókra a védők bombavetőkkel eredményesen lőttek. „Azok, akik a víz felől, a hajókon harcoltak sem jártak kedvezőbb szerencsével. Mivel sok hajó a várból kilőtt bombavetők találatától a vízben elsüllyedt. Másokat, akik a támadás során a várfalhoz értek, amely mint ismeretes a Száva és a Duna medréig előrenyúlik, a várbeliek elfogták. Ez a harc és küzdelem a nap első órájától estéig tartott, és a törökök bátor szándékát, a vár bevehetőségének reményét saját kudarcuk megrémítette és megtörte.”58 Dlugos szerint mindezek után Murád már tovább nem folytatta az ostromot. „A törökök császára így a nagy veszteséget miután belátta, hat hónapot a vár ostromával hiába töltött, miután tábort bontott, rendezetlenül saját földjeire távozott. Mégis sok embert mindkét nemből az ostrom ideje alatt Erdély földjén elfogva siralmas szolgaságba vetett.”59 Mindebből az derül ki, hogy az ostrommal egyidejűleg Erdélybe is portyázó török csapatok törtek be. Erről a török forrásaink tudósítanak bővebben. A szultán végül „Nem korábban, mint amint ostromot befejezte, Petrus Lancziczki-t Wladislaus királyhoz visszaküldte, megüzenve általa, hogy amennyiben békét akar, Nándor Fehérvár váráról, ahonnan elűzték, mondjon le (resignaret) neki és engedje (vissza) Szerbia területeihez.”60 Ez jól mutatta, hogy a szultán bár az ostrom eredménytelenségét belátta, de a háborút egyáltalán nem érezte eldöntöttnek, sőt ezzel a feltétellel Ulászló királytól tulajdonképpen a tatai szerződés érvénytelenné nyilvánítását kérte. A latin nyelvű lengyel források közé soroljuk az itáliai Filippo Buonaccorsi, humanista nevén Callimachus Experiens (1437–1496) Ulászló király életéről (Historia de rege Vladislao) szóló munkájának vonatkozó részeit, amelyek bőségesen és ékes

56 Bisztra Cvetkova: A várnai csata. Budapest, 1988. 44. 57 „1440 áprilisában megkezdődött az ostrom. A védőknek az erős tornyok és a mély árkokkal szegélyezett kettős falak jelentették a legnagyobb segítséget … II. Murad titokban föld alatti alagutat kezdett ásatni … ők is (t. i.: a védők) elkezdtek ásni az ellenséggel szemben … Katonái (t. i.: Murádé) betömték a vár körüli árkot, s létrákon másztak a falakra, ahol nyílzáporral és fáklyaesővel várták őket, s a faanyagokkal együtt ők is meggyulladtak. Súlyos harcok után a törököknek mégis vissza kellett vonulniuk, s Belgrád hat teljes hónapig tartó ostrom után felszabadult” (Kacziba Ágnes fordítása). Историја 2000. 250. 58 „Hi vero, qui ex aqua in navibus fulmine bombardarum a castro percusse ab aquis absorbte sunt, alie impetu ventorum ad murum castri, qui notabiliter in alveos Szawe et Danubii protensus est, appulse, per castrenses capte. Conﬂictus autem et certamen huiusmodi ad hora prima diei duravit usque in vesperam et animos Turcorum spe pociundi castri alacres successu suo perterruit et confregit.” Dlugos 2001. 250. 28–29, 251. 1–4. 59 „Cesar Turcorum magna clade taliter accepte, sex mensibus in castri obsidione incassum exactis, motis castris in terras suas confusus abiit. Multos tamen utriusque sexus homines sub temptore obsidionis in terra Septemcastrensi comprehensos in servitutem miserabilem abduxit.” Dlugos 2001. 250. 4–7. 60 „nec prius, nisi soluta obsidione, Petrum Lancziczki ad Wladislaum regem remisit, denuncians per illum, ut si pacem vellet, castrum Alba Nander, a quo repulsus erat, sibi resignaret et terris Rascie cederet.” Dlugos 2001. 250. 7–9.

118

Partium

latinsággal megírva kiegészítik eddigi ismereteinket.61 Callimachussal kapcsolatban állt még a lengyel humanista, Gregorius Sanoceus (Grzegorz z Sanoka, Szánoki Gergely) is, aki Ulászlóval érkezett Magyarországra, később váradi kanonok lett és akiről Callimachus Experiens humanista életrajzot is írt (Vita et mores Gregorii Sanocei). Callimachusszal kapcsolatban erős kritikát is kell gyakorolnunk, mert más műveiben is sok a ténybeli tévedés, nem ellenőrizte alaposan állításait.62 Az ostrom előzményeiként Callimachusnál is a belháború kedvező alkalmát olvashatjuk, amelyről a török a kémei útján értesülhetett. „ezek után a Török úgy gondolta, hogy a belháború kedvező alkalmával Magyarországot ezáltal könnyen elfoglalhatja, hozzáfogott Belgrádot megostromolni, és amikor egyik és másik oldalról kevés határozottság mutatkozott, ostrommal akarta azt hatalmába keríteni.”63 Callimachus is kihangsúlyozta az oszmán–török blokádot. A szultán hajókkal és táborával teljesen körülvette a várat, elvágva a külső segítségtől a védőket. „Így amikor megépített hajók által, amelyekkel mindkét folyón mind az odahelyezett őrség, mind pedig a segítség el lett kerítve, el lett vágva, és a Török tábor mindkét irányban (a várat) úgy körülvette, hogy félő volt, hogy az ostromlók miatt egyáltalán semmit sem lehetséges kivinni és bevinni maguknak...”64 A török „Ezek után célul tűzte ki, hogy vagy feltölti a várárkot vagy ostromgépekkel töreti a falakat. Továbbá a környékről összehordott fa-ostromtornyokkal a vár bástyáinak védőit a falról elűzze.”65 A forrásaink közül a fa-ostromtornyok használatát egyedül Callimachus említi és azt is, hogy ezeket a helyszínen kivágott fákból készítették. Eközben, a forrásunk szerint, a törökök élelemkészlete is fogyatkozóban lehetett, ám a védők ellenállóképességét a török lebecsülte, mert a folyamatos ostrom fenntartása volt a cél. „Mivel eközben a saját élelmezésben is gyengíttetve volt és nem tűnt úgy, hogy hosszú ostromot ki fognak bírni, mivelhogy a seregben mindenütt hallatszanak az éhségtől sorvadók panaszai. Egyedül az tartotta vissza, hogy ne szakadjon meg az ostrom, és hogy már elveszett a remény a védők megsegítésében – a belháború miatt, amellyel a királyság el van foglalva – és hogy a legkevésbbé volt hihető, hogy a várvédők mindaddig magukat meg fogják majd védeni.”66 A védők élén azonban vitéz katona állott. „A parancsnok ott régóta nagy befolyással

61 Philippus Callimachus: Historia de rege Vladislao. Edidit: Irmina Lichonska. Commentariis historicis illustravit: Thadeus Kowalewski. In linguam Polonam traduxit: Anna Komornicka. Varsoviae 1961. (A továbbiakban: Callimachus 1961. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) A szerzőről ld.: Szörényi László: Az epikureus premachiavellista és Mátyás király udvara. Callimachus Experiens. In: Philologica Hungarolatina Bp., 2002. 38-50. 62 Kristóf Ilona: Egy lengyel humanista Magyarországon, az elfeledett Szánoki Gergely. http:// www. tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/03/kristof.html (A belépés ideje: 2012. II. 23.). 63 „Interea Turcus per occasionem intestini belli Hungariam facile ab se occupari posse ratus Belgradum oppugnare adoritur et cum parum uno atque altero impetu profecisset, obsidendo in potestatem redigere volebat” Callimachus 1961. 72. 8–10. 64 Callimachus 1961. 72. 15–18. 65 Callimachus 1961. 72. 18–20. 66 Callimachus 1961. 72. 21–25.

˝osz

119

és védelemmel Vránai János, egy bátor és a háború dolgában jártas férﬁ volt, mindenesetre ﬁrenzei67 származású és az etruszk találékonyságot összekapcsolta a magyar bátorsággal és a védők városa szilárdan ellenállt minden oldalról.”68 Ekkorra már híre mehetett a végvár körülzárásának, amely lépéskényszerbe hozta Ulászlót is. Megpróbált időt nyerni azzal is, hogy követeket küld a szultánhoz. „ Ulászló – mivel úgy gondolta, hogy megkísérli a Törököket tartósan visszatartani, amíg sereget gyűjt és felállít –… mindenek előtt azt gondolta, hogy az ostrom(zár) feloldása céljából követeket küld.”69 Callimachus azonban Dlugostól eltérően más személyekról tud. „Dobrogosius Ostrorogeus és Lucas Gorcensis70 lettek elküldve…”71A békefeltételek a következőek lettek volna. „Így, ha a Török tartózkodni akarna Magyarország megtámadásától, amely (ország) az Isten és emberek akaratából már Ulászlóé lett, könnyen lehetne, hogy szövetségről megegyeznének, amelynek megkezdésével és szolgálatával Ulászló foglalkozni fog…72 A követek fogadtatása hasonló volt, a már Dlugosnál megismertekhez. Murád nem akart (már) egyezkedni Ulászló követeivel. A szultán a követeket inkább Szendrőbe vitette „mintsem nekik válaszoljon.”73 A védőket akarta ajándékokkal a megadásra rábírni. „Így (a szultán) előbb a megadásba vetve reményét, miután el lettek fogva a várnagy üzenetei, végül megvesztegetéssel az elpártolásra kezdett buzdítani. De katonák a megadás bőséges díját tartalmazó leveleket, amelyeket nyílvesszőhöz hozzáerősítettek, a falak fölött lépten-nyomon a földre kidobálták. Amikor pedig valóban semmi válasz sem érkezett, (a szultán) a katonák gyűlését hívta össze.”74 Az ostrom leírása csak ezután kezdődik. „Mihelyt kivilágosodott (a törökök) gyújtónyilakat és rőzsenyalábokat hoztak, hogy az várárkokon való utat elsimítsák – mert már azelőtt azokat feltöltve fahasábokat és gyeptéglákat dobtak bele nagy sietséggel –, továbbá létrákat és más, várostromokhoz szükséges eszközöket (oppugnandarum urbium apparatum) vittek és előrenyomultak.”75 „Míg eközben azoknak, akik a fából készült ostromtornyokból harcoltak, a védők semmi esetre sem engedték meg, hogy a falon megvessék a lábukat és az ellenség felé sűrű nyilazással az odavezető utat sajátjaiknak gondtalanná tették. A várbeliek (oppidani) épségben azonban nagy nehezen tudtak megmaradni. Immár kétségtelenné vált, hogy a Török erőszakkal próbálkozik, ha a megadás reményét nem tudja elérni.”76 A védők is berendezkedtek az ellenállásra. „Amíg (a szultán) az elpártolásra csábít,

67 68 69 70 71 72 73 74 75 76

Itt Callimachus tévedett, mert Raguzai eredetű családról van szó. Callimachus 1961. 72. 25–28. Callimachus 1961. 72. 29–32. Lucas Gorcensis (Górka) Ulászló követe Murádnál és részt vett a várnai csatában is. Callimachus 1961. 74. Callimachus 1961. 74. 1. Callimachus 1961. 74. 7–10. Callimachus 1961. 74. 12–15. Callimachus 1961. 74. 15–18. Callimachus 1961. 80. 11–14. Callimachus 1961. 80. 14–18.

120

Partium

(a védők) ugyanennek a városnak a folyóig elnyúló részeihez a vízi támadás ellen katonákkal és védőfalakkal és kőgolyókat és tüzet kilövő ágyúkkal (machinis ignem aut lapides excutientibus) megerősítették magukat. A másik (szárazföldi) oldalon pedig mihelyt a faltörőgépek ereje (muri tormentorum vis) megmutatkozott, (a falakat) épülettörmelékkel és földdel a megfelelő magasságig erősen felépítették. Éjjel csendben pedig azokat a fahasábokat, amelyeket a (törökök) várárkokba beledobáltak, szurokkal, olajjal, kénnel és puskaporral (incendiarioque pulvere), amennyi készlet csak volt, meggyújtották.”77 Mint az örök kárhozat tüze tárul elénk az a várárkokban meggyújtott puskapor általi gyors tűzhalál, amely a törököket ekkor érte, és amely tűz a török táborra is átterjedt. Callimachus szerint ez e veszteség a szárazföldi haderő számára megsemmisítőnek bizonyult, mert az ostromgépeket is elpusztította. Érdekes megemlíteni, hogy eddigi forrásainkkal ellentétben, de – Dlugoshoz hasonlóan – a szerző szintén nem említett aknákat, hanem várárkokat. „Így mivel óvatlanabbul, mintsem szabadna, a várfalhoz siető törökök ráálltak a rőzsenyalábokra, amelyekkel az utat alárakták, és a sereget a védők a falról gyorsan visszaverték, lehetőség (volt) azt megsokszorozva más előkészített tűzcsóvák rádobásával előbb rendkívüli nagy félelmet, majd pedig nem kis veszedelmet előidézni. Amikor a tűz sok helyen fellobbant, egy pillanat alatt minden anyagra, amelyre ráléptek annyira kiterjedt, hogy ugyanabban a pillanatban veszélytelenül sem előrenyomulni, sem visszavonulni nem volt lehetőség. Ott szörnyű nagy riadalommal és küzdelemmel, mert az ostromtornyok lángra gyulladtak, a (tűz) tovaterjedt a (török) táborban, ahol a levegő összekeverte a füstöt és lángot, amelyet a folyóvizek csak a reggeli órákra oltottak el. Ez pedig magát a várat a tűztől sértetlenül megőrizte. Amikor kitört a zűrzavar a hadrendekben, ki-ki a saját életének megmentésén buzgólkodva mindenfelé körültekintett, eldobta a fegyvereket és amerre a saját menekülése ekkora vészben szabadabban megnyílt, arra elfutott. De a tűz mind saját magától, mind pedig a levegő áramlásától, gomolyogva, terjedve végig az előkészített anyagon át, a menekülőket, akik a futásban leltek éltető erőt, visszatartotta és a kivető utat, amelyen át menekülni igyekeztek, megelőzve tőlük elorozta. …Néhányan a legvégső hadrendekből és ugyanezen megégettekből legyengülten a táborba menekültek vissza. A többieket nagy számban a tűzvész elemésztette a hátrahagyott összes ostromgépekkel együtt.”78 A vízi ostrom is kudarcba fulladt. „Valójában a hajókról vívott harc sem volt szerencsésebb, ezek közül nem keveset a kőhajítógép ereje (vis lapidum tormentis) semmisített meg, nem keveset pedig a tűz járta át. A többi hajótöröttet az evezők és a kormányosok ijedtsége vagy pedig a veszélyben forgott hajókról a még épen maradt hajókra való visszafogadottaknak a folyamatos félelme a lehető legmesszebbre űzte el a várostól.”79 Ebben a helyzetben II. Murád szultán feladta az ostromot, szakrális büntetést látott a kudarcában. „Ebben a veszedelemben a Török, mivel nem reménytől vagy emberi se77 Callimachus 1961. 80. 18–26. 78 Callimachus 1961. 80. 27–40; 82. 1–6. 79 Callimachus 1961. 82. 7–10.

˝osz

121

gítségtől, hanem valamilyen saját isteni erő által érte csapás, és azért, hogy mind a dühöngő éhségen túl, mind lázadás és felkelés nélkül még legyen remény a hadseregben, elhatározta az ostrom feloldását.”80 Azonban más események híre is erre késztette. A forrásaink közül Callimachus tudja a legtöbbet I. Ulászló király tevékenységéről, és a szultán békefeltételeiről. „De híre jött annak, hogy a királytól erős, összegyűjtött hadsereg a napokban Szegedre sietett”81 Murád ezek szerint igyekezett leplezni kudarcát és előhívatta a Szendrőbe küldött lengyel követeket és előadta nekik túlzó békefeltételeit, amelyekben lényegében a tatai szerződés érvénytelenségére és a „nemo plus iuris…”-jogelvére hivatkozik. Ezeket a részleteket egyedül Callimachustól tudjuk. „…ha Ulászló lemond Szerbia azon részeiről, amelyet birtokában tart és az ostromlott Belgrádot, mintegy a szövetségkötés zálogaként kiürítve át nem adja. Akkor majd maga el fog vonulni az ostromtól azért, hogy Ulászlónak haladékot adjon a tárgyalásra. Javasolja, hogy inkább ezekkel a feltételekkel inkább barátságot fogadjanak, mintsem e csekélység megtagadásával, amely meg lett állapítva, mindkét királyságáról tárgyaljon. Követeli mindazokat (a területeket), amelyek őt a háború jogán megilletik. Mindenekelőtt Ulászló legyen Magyarországra hívva. Nem lehetséges az, hogy a magyarok, amit ők maguk sem birtokolnak más jogába átruházzák.82 Ulászló egyáltalán nem tétlenkedett. A válaszlépése mindenekelőtt a segítség kérése volt Lengyel Királyságából, amelyről – forrásaink közül – egyedül Callimachus számol be. „Mikor ezeket megüzenték, akkor, mivel az ország nyugalma a királynő által semmi esetre sem lesz biztosítva, Ulászló király rá lett szorítva arra, hogy Lengyelországba hírt vigyen a magyarországi állapotról, és hogy milyen török haderő fenyegeti és azt kérte, hogy katonákat és pénzt zsold gyanánt küldjenek. Elhatározták, hogy erre a követségre Sanoceust83 küldik, akinek ékesszólása nem kevesebb, mint amit a dolog szüksége megkövetel, ő könnyen meg tudta győzni, hogy e kívánságokat teljesítsék. A lengyel főurak, ugyanennek a megérkezéséig összegyűltek Corcinum84-ba…”85 Callimachus a Korczynban megtartott lengyel (ország)gyűlésen Sanoceus szájába egy hosszú beszédet ad, amely eredményesnek bizonyult, mert „mindenki kellő határozottsággal megszavazta ugyan a nyújtandó segítséget, de hogy milyen számban adjanak katonát és pénzt, ezek vita tárgyai maradtak. Mert voltak ugyanis, akik a Lengyel Királyság valamennyi katonáját és Magyarország lecsendesítésére azonnal a török elleni előrenyomulást javasolták, amíg a török az ezen ideig megzavart és fel nem szerelt hadsereggel megakadt Belgrádnál, mintha rendkívüli vihar hajótörése húzná vissza. A többiek, tagadva azt, hogy üres királyságot kell hátrahagyni a tatárok szomszédságá-

80 Callimachus 1961. 82. 11–13. 81 Callimachus 1961. 82. 13–15. 82 Véleményünk szerint ez a mondat lényegében a római jog „nemo plus iuris ad alium transferre potest, quam ipse habet.” alapelvét fogalmazza meg. 83 Gregorius Sanoceus lengyel humanista. 84 A mai Korczyn városa. 85 Callimachus 1961. 82. 26–32.

122

Partium

ban és a háborgó Litvánia mellett, meghatározták a katonák és pénz számát, de ezekből a legkevesebbet. Mert akik a legtöbbet azok 12 000-t, akik a legkevesebbet, azok 2 000-t mérsékelve mondtak. Végül határozat született azokról, akik önként akarnak útra kelni a királyhoz magánemberként, csalárdság nélkül és hogy az állam részéről 5 000 katonát küldenek éves zsolddal együtt. Ez a szám elegendő a királynak Magyarország lecsendesítésére és könnyen lesz növelhető, ha a szükség rákényszeríti...”86

b) Az ostromra vonatkozó bizánci forrásaink A második forráscsoport, az ostromra vonatkozó görög nyelvű bizánci források, amelyeket – tudomásunk szerint – a szakirodalom eddig csak részletekben ismert. 87 A négy késő-bizánci, az ún. „hanyatlás történetírói” közül, Georgiosz Szphrantzész (1401–1478) Khronikon című történeti munkájában a Palaiologosz bizánci császárok uralmát tekinti át 1258-tól 1476-ig. Ebben a műben ahol várnánk, nem írt az ostromról (I. könyv, 31. fejezet).88 Kritobulosz pedig 1451–1467 közötti időszak, II. Mehmed szultán uralkodását írta meg, azonban tüzérségi megjegyzései ﬁgyelemre méltóak. Viszont a másik két bizánci történetíró megemlékezik az ostromról. Laonikosz Khalkokondülész89 bizánci történetíró nagyszabású munkájában (Apodeixisz Hisztorión), melyet 1480 körül az Oszmán dinasztia felemelkedéséről írt, követve hérodotoszi-thuküdidészi archaikus-klasszikus stílust, egy rövid szakaszban említést tesz „Mpelográdész” (Belgrád, Nándorfehérvár) ostromáról (V. könyv).90 Először a város természeti fekvését ismerteti: „Ezt a várost kétfelől 2 folyó fogja körül, egyik oldalról az Isztrosz (Duna), a másik oldalról pedig a Szabba (Száva), amely a város mellett torkollik az Isztroszba.”91Az előzmények kapcsán megemlíti, hogy miután „Amouratész” (Murád) szultán Brankovics két ﬁát magánál tartotta és megvakította, „Rögtön sereggel elvonult a paiónok (t. i.: a magyarok) városához, Mpelogradészhoz.”92 Ezután következik az ostrom ismertetése a faltöretésről és az ostromlók és a védők

86 Callimachus 1961. 88. 37; 90. 1–11. 87 Ezen nemsokára segít dr. Baán István bizánci forrásgyűjteményének magyar fordításait tartalmazó kiadása, amely jelen tanulmány szerzőjével is együttműködve, az SZTE–BTK Bizantinológiai OTKA– Kutatócsoportja keretében lát hamarosan napvilágot a Balassi Kiadónál. Saját fordításomban már korábban lásd: Szabó 2010. 72-73, 77. 88 Georgios Sphrantzes, Memorii 1401–1477. Ed. V. Grecu. Bucharest, 1966. 89 Laonikosz Khalkokondülész Athénban született 1450 körül. Konstantinápolyban élt, tanúja volt a város oszmán elfoglalásának, 10 könyvben írta meg az Oszmán Birodalom felemelkedését, Bizánc hanyatlását 1294–1463 közötti eseményekről. Testvére, Demetriosz kiváló görög grammatikus, aki görög nyelvtant írt Erotemata címmel. Testvérével Itáliába telepedtek le. 1510-ben halt meg. Steven Runciman: Konstantinápoly eleste 1453. Budapest 2000. 192-193. (A továbbiakban: Runciman 2000.) 90 Laonici Chalcocondylae Historiarum Demonstrationes. Tomus II. Pars prior (libros V-VII. continens) Ed.: Eugenius Darkó. Budapestini 1923. 25-26. (A továbbiakban: Darkó 1923. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) A vonatkozó részek magyar fordítása: Szabó 2010. 71-72. 91 Darkó 1923. 25. 8–11. 92 Darkó 1923. 25. 7–8.

˝osz

123

által használt tűzfegyverekről: „Mehmetész fia, Amouratész megostromolja a várost. A vár falát ágyúkkal93 (téleboloisz) törette és korántsem kevés részét lerombolta. Viszont a hadserege a város felől elháríthatatlanul szenvedett a védők ágyúinak és puskáinak (télebolón kai téleboliszkón)94 bőséges csapásától, rázúdulva a szultán táborára, a katonákra, és mintegy ezernyi nyíl elérkezve a táborra.”95 Khalkokondülész név szerint megemlíti az első roham vezetőjét, Alit, Evrenosz fiát, a ruméliai sereg vezérét, aki eredményesen harcolt seregével, és aki már korábban – mint láttuk – egy határ menti török támadást végrehajtott. A bizánci forrásunk sem tud föld alatti akna készítéséről, csupán a falak lerombolása után indított rohamról számol be. Ami inkább az aknakészítésnek a másik módozatát, a fal aláaknázását sejteti. „Ott (t. i.: a táborban) Haliész,96 Brenedzésznek a fia, aki a táborban bátorságáról volt híres, először kezdett harcot a falnál az övéivel, és miután árkot97(taphron) ásott, a városhoz legközelebb táborozott le saját csapataival. Ahogyan a falat lerombolták, az újonnan érkezettek bejutottak a várba és a várnak nagy részét uralmuk alá hajtották. Miután a városban egybegyűlők odaérkeztek, közelharcba bocsátkoztak az újonnan betörőkkel és kiszorítva visszaverték őket a faltól. Mivel a hadsereget kiverték és a város elfoglalása neki (t. i.: Murádnak) nem sikerült, elvezette a sereget és hazatért” (Szabó Pál fordításai).98 A másik, általunk idézett, XV. századi bizánci történetíró, Dukasz,99 aki Bizánc története című munkájában100 Nándorfehérvár ostromáról (XXX. 6–7.) és az előzményekről részletesebben beszámol. Dukasz leírásában jól érzékelhető, hogy a szultán az egykor magyar királynak vazallus államokat hogyan „semlegesítette” a hadjárata előtt. Mourat (Murád) elfoglalta Szmedrobont (Szendrő). Ebben – a török Ásikpasazáde tudósításához hasonlóan – nála is szerepel a Geórgiosz (Brankovics György) szerb despota két

93 Vesd össze: Szabó 2010. 72. A télebolosz szót itt „messzire ható fegyver” helyett pontosíthatjuk, ágyúnak fordítom, mert a szerző már Murád 1422. évi Konstaninápoly elleni ostromának leírásakor, egyértelműen azonosíthatóan a korai ágyúkról beszélt. DARKÓ 1923. 10-11. 94 Ugyanennek a szónak a dēminutíváját, a kicsinyítő képzős változatát pedig puskának fordítottam. DARKÓ 1923. 10. 95 Darkó 1923. 25. 12–17. 96 A bizánci görög névalakban leírt Haliész ho tou Brenedzeó a már korábban megismert Ali, Evrenosz bég ﬁa. Cvetkova 1988. 55. Khalkokondülész előbbi munkájában többször megemlíti. Továbbá ő az, aki az 1486. évi névtelen krónikájában is szerepel a mohamedán időszámítás szerinti 834. évben „Evrenos Beg Oghlu Ali beg” In.: Die altosmanischen anonymen Chroniken. Text und Ubersetzung herausgegeben von Dr. Friedrich Giese. Teil II. Leipzig 1925. 88. 97 Bár a görög taphrosz szó jelentése kettős: egyrészt sáncot, másrészt pedig árkot is jelent. Mi ez utóbbi esetben a fal leomlását ezzel hozzuk kapcsolatba. Ali aláásta, vagyis aláaknázta a várfalat. Györkösy Alajos–Kapitánffy István–Tegyey Imre: Ógörög magyar nagyszótár. Budapest 1993.1056. A földsánc kifejezésre a khóma szót használja például Dukasz is (l. uo. 1219.). 98 Darkó 1923. 25. 17–22, 26. 1–5. 99 A nevén kívül személyéről keveset tudunk, keresztneve talán Mihály. Genovai szolgálatban dolgozott. Művét világtörténeti összefoglalóval kezdi és 1389–1462 között részletes. Runciman 2000. 192. 100 In.: Corpus Scriptorum Historiae Byzantine. Ed: I. Bekker, Bonnae 1834. 209-211. (A továbbiakban: Bekker 1834.) illetve kritikai kiadását lásd: V. Grecu, Ducas, Istoria Turco-Bizantină (1341-1462), Editio Academiae Reipublicae Popularis Romanicae. Bukarest 1958. 263-265. (A továbbiakban: Grecu 1958. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.)

124

Partium

fiának megbilincselése és megvakíttatása. Megemlíti Drakoulioszt (II. Vlad Dracul) is, aki Blakhiából (Havasalföld) járult Murád elé, hogy behódoljon. De a szultán megbilincselte és Kallioupoliszban (Gallipoli) őrizetben tartotta egy bástyatoronyban, mivel attól tartott, hogy átáll a magyarokhoz. Túszként tőle is fiait követelte, akiket – miután megkapta – Ázsiában őriztetett, a hűségeskü letétele után pedig elbocsátotta Drakoulioszt.101 Dukasz nemcsak a város földrajzi helyzetét, hanem – a vár birtoklására vonatkozó – a magyar királlyal kötött (tatai) szerződés indokait is ismerteti.102 „Belgrád szerbiai város volt, jól megépített és nehezen elfoglalható, két folyó a Danoubeósz (Duna) és a Szaba (Száva) torkolatánál. A magyar király kevés idővel korábban ezt a város kérte, és Geórgiosz despota nekiadta, félve attól, nehogy ugyanezt a törökök elfoglalják és a túlsó partra átkeljenek, és majd elfoglalják a magyarok és a despota városait. Mert a Szerbnek (t. i.: a despotának) a túlsó parton voltak még erős városai. Azért, hogy a magyarok hatalmasabbak és harciasabbak legyenek tehát, a despota átadta nekik Belgrádot, hogy ezután ők őrizzék. Miután a despota átkelt az Isztroszon, mivel Mourat Szmedrobót (Szendrőt) akarta, ő a saját városaiban tartózkodva, meg tudja magát majd a magyarokkal oltalmazni.”103 Murád ezután tavasszal vonult „Pelogradó” (Belgrád) ellen. „Amikor a tavasz megérkezett nagy és erős sereggel elindult Ázsiából és Thrákiából és Pelogradó városa ellen hadjáratot indított.”104 A despota tettére „Abban az időben a törökök ezt ellenségesen felhasználva, megérkeztek Pelogradóhoz. Miután a sátrakat körben felállították, sok kőhajítógépet, mind a kicsiket, mind a nagyokat előkészítették, sáncokat (khómata) emeltek. Készen állt (t. i.: Murád) arra, hogy a folyón több mint 100 triérésszel átkeljen.”105 Dukasz elég pontosan ismerteti az oszmánok régimódi, szokásos „hideg” tüzérségét, de fontos említést tesz a felvonuló török flottáról is, amelyről más források, kivéve I. Ulászló előbb említett júniusi oklevelét és Dlugos vagy Callimachus krónikáját, mások nem szólnak. Az ostrom azonban elhúzódott. „Az egész időben, 6 hónapon át elhúzódván, sem a szárazföld, sem a folyóvíz nem volt hasznára, hanem inkább sokakat elvesztett az ő legjobb szolgái közül a dögvész betegsége miatt és a várból, a hadiszerkezetekből (dia tón mékhanón) kilőtt lövedékek miatt”(Szabó Pál fordításai).106 Ezek az ólomlövedékek „pontoszi mogyoró” nagyságúak voltak. Megtették a hatásukat, az ostrom végső szakaszát eldöntötték. II. Murád kénytelen volt veszteségeit felmérni a hosszú, 6 hónapos ostrom során. Dukasz szerint a seregben pestis is pusztított. Így a szultán hazavonult. A történetíró ezek után a bizánci egyházzal való unió létrehozásának történetével folytatja világkrónikáját. A poszt-bizánci, nyugati újgörög nyelvű történeti munkákkal a szakirodalom nem

101 Bekker 1834. 209-210; Grecu 1958. 263. 102 A vonatkozó részek magyar fordítása: Szabó 2010. 72-73, 77. 103 Bekker 1834. 210; Grecu 1958. 263. 18–27. 104 Bekker 1834. 210; Grecu 1958. 263. 17–18. 105 Bekker 1834. 211; Grecu 1958. 263. 27–31. 106 Bekker 1834. 211; Grecu 1958. 263, 31–33.

˝osz

125

foglalkozott. Ezek közül számunkra a XVII. századi Codex Barberinus Graecus 111 a legfontosabb, amelynek kéziratát 1907-ben Seymour de Ricci fedezte fel a vatikáni könyvtárban, Antonio Barberini (1607–1671) kardinális könyvtára részeként és a Historia Imperatorum Turcorum címet adta neki. A krónikát Geórgiosz Zórasz publikálta 1958-ban és újabb részeit 1966-ban.107 Azóta több nyelvre lefordítva is napvilágot látott.108 A hazai szakirodalom azóta is adós maradt mind a fordítással, mind pedig az értékeléssel, így jelen tanulmányunkkal – 1440 vonatkozásában – ezt pótoljuk.109 Moravcsik Gyula professzor, miután a kéziratot megvizsgálta, a hazai kutatóközönség részére már 1934-ben, A magyar történet bizánci forrásai című munkájában részletesen ismertette a magyar vonatkozású részek tartalmát, így beszámolt e kódexben szereplő 1440. évi ostrom leírásáról is (40v–41r).110 A 2012-es szegedi konferencián megtartott előadásomban pedig kimutattam, hogy érdekes módon ez nem a bizánci szerzők, hanem Thuróczy és Bonﬁni leírásával mutat hasonlóságot. „Akkor, amint Murád szultán elfoglalta Szendrőt, kiterjesztette és megnövelte királyságát egészen Hungáriáig. Ez volt, mivel Almpertosz (Habsburg Albert), Hungária királya meghalt, számos politikai felfordulás volt Hungáriában.”111 Amikor ezeket megtudta Murád, összegyűjtötte a seregét azért, hogy Hungária felé vezesse, miután kitudakolta, hogy a magyarok sok vitás dolgot bírnak maguk között a koronázás miatt.”112 „Ekkor Murád szultán megtalálta a megfelelő alkalmat és vitte a seregét és átkelt Beligrádhoz, amely a Duna és a Száva-folyó torkolatában, középen van. Beligrád kapitánya Vránai Joannész, aki maga sokat vitézkedett és a többiek is hasonlóan.”113 „Ezután a törökök ostromoltak nappal és éjjel, a keresztények belül ellenálltak és harcoltak. A törökök a magaslat felől hangos (erős) bombardákkal (dünatesz loumpardesz) lőttek és az egész nap folyamán lerombolták a falakat. A keresztények pedig felépítették az egészet éjjel.”114 107 Geórgiosz Zórasz: Khronikon peri tón tourkón szoultanón. Athénai 1958. (A továbbiakban: Zórasz 1958. Az oldalszám után a sorokat is jelölöm.) 108 Richard F. Kreutel. Leben und Taten der türkischen Kaiser. Die Anonyme vulgargriechische

Chronik Cod. Barb. 111 (Anonymous Zoras). Übersetzt, eingeleitet und erläutert. Graz, 1971. Şerif Baştav. 16. asırda yazılmış Grekçe anonim Osmanlı tarihi: giriş ve metin (1373-1512). Ankara,1973; illetve angolul: Byzantium, Europe and the early ottoman sultans 1373–1513. An Anonymous Greek Chronicle of the Seventeenth Century (Codex Barberinus Graecus 111) Translated and annotated by Marios Philippides. (Late Byzantine and Ottoman Studies, 4) New Rochelle, New York 1990. A továbbiakban: Philippides 1990. 109 Az alábbiakban közölt forrásokat a Szegedi Tudományegyetemen a fent említett OTKA Kutatócsoportunk által A Kárpát-medence, a magyarság és Bizánc címmel megrendezett bizantinológiai konferencián, 2012. május 22-én megtartott előadásomban ismertettem (Névtelen bizánci krónikatöredékek Nándorfehérvár első török ostromáról.–megjelenés alatt). 110 Moravcsik Gyula: A magyar történet bizánci forrásai. Budapest 1934. 239. 111 Zórasz 1958. 63. 28–30. 112 Zórasz 1958. 63. 35–37. 113 Zórasz 1958. 63. 37; 64. 1–4. 114 Zórasz 1958. 64. 4–8.

126

Partium

„Ekkor Murád a vránainak üzent, hogy ha átadja a várat őt kitünteti és neki nagy vagyont fog adni. De ő (vránai) ezt nem akarta. Amint látta, hogy nem fogadja el (ajánlatát) Murád mestereket (masztoruousz) hívatott azért, hogy a magaslat felől aknákat (minesz) ássanak a föld alatt, fúrják át azért, hogy bent legyenek. És lövetett és ásatott. Ez így sikerült is volna, ha egy keresztény nem akart volna szóban üzenni egy levéllel egy nyilvesszőn. Amint ezt megtudta a vránai parancsok, belülről egy ellenaknát (kontra-mina) ásatott és ásva megtalálta a törökök aknáját és tüzet dobott a puskaporra (eisz to botani).”115 „Azt mondják, hogy ebben az aknában benn égett több mint 17 000 török. A harcban pedig életét vesztette 8 000 és az ostrom 7 hónapig tartott.”116 „Murád szultán látva, hogy híjával van annak, hogy ezt elérje, lemondott erről és visszafordult Adrianopoliszba, a székhelyére azért, hogy kipihentesse seregét a háború fáradalmától.” (Szabó Pál fordításai)117 Az újgörög nyelvű bizánci forrásainkhoz soroljuk még a 72a jelzetű kiskrónikát, amelyet 1975-ben Peter Schreiner publikált. A Corpus Fontium Historiae Byzantinae sorozatában (Volumen XII/1) a bizánci kiskrónikák (Chronica byzanina breviora) kötetében találunk egy egyetlen mondatos említést az 1440. évi ostromról (27.).118 „A 6949. évben maga Murád szultán a magyarországi Belgrád ellen vonult, nem tudta elérni, hogy azt bevegye és visszafordult.”(Szabó Pál fordítása).119 Azonnal szembetűnő, hogy a krónika szóhasználata mennyire hasonlít a Codex Barberinus Graecus 111 kódexének az ostromra vonatkozó utolsó mondatához. Az évmegjelölés a bizánci időszámítás szerinti 6948–6949. év 3–4. indikciójának felel meg (1440. április–október). Ugyanakkor hasonlóságot mutat az ostromra vonatkozó oszmán–török forrásaink (1486. évi Névtelen munkája, Murád évkönyve) tömörségével is.

c) Az ostrom oszmán–török forrásaiból Várakozásaink ellenére, az eddigiekhez képest, a török nyelvű forráscsoport kevesebb leírással szolgál és a kudarcba fulladt török ostrom más eseményeit rögzíti. Főleg a város körüli eredményes rabló-portyázó harcokat, az ország déli részeinek feldúlását, a mérhetetlen hadizsákmányt és a keresztény foglyok árfolyamát. A korai török történetírások magyar vonatkozású beszámolóinak felkutatása, összegyűjtése, fordítása a turkológusok feladata. Egy ilyen munkának Thúry József 1893-as kötete óta érezhető a

115 Zórasz 1958. 64. 8–15. 116 Zórasz 1958. 64. 15–18. 117 Zórasz 1958. 64. 18–20. 118 Peter Schreiner: DieByzantinischen kleinchroniken 1. Wien 1975. 564. (A továbbiakban: Schreiner 1975.) 119 Schreiner 1975. 564.

˝osz

127

hiánya.120 Mi azokat közöljük, amelyek magyar vagy valamilyen nyugati nyelvű fordításban a rendelkezésünkre álltak. A kortárs korai török források között elsőként Ásikpasazáde (1400–1484 k.) Az Oszmán-ház története című művével kezdjük (Bölüm 111).121 A szerző kortárs és személyesen vett részt a hadjáratban. A szultán nagyon is tisztában volt Nándorfehérvár, azaz Belgrád fontos védelmi helyzetével. Felismerte, hogy Belgrád a kapu, Magyarország (Macar) földjére vezet és most már rászánta magát, hogy azt a kaput feltörje. Mozgósította az Iszlám hadseregét Belgrád ellen vonult és megállt előtte.122 Nemcsak a vár ellen készültek, hanem „úgy tettek, mintha a várat ostromolnák”, mégis a sereg egy része a Száva folyón átkelt, Biline ellen vonult. Valószínű, hogy Ásikpasazáde ebben a portyázó seregben volt ott, nem a várat ostromlóban, mert ezután a szerző a személyes tapasztalatait írta le, az ostrom további eseményeiről nem szól. A katonák olyan gazdag zsákmánynyal tértek haza, hogy pompás szolganőért egy csizmát adtak. „Én akkoriban ott voltam és 100 ezüstért egy ﬁút vásároltam, aki 6-7 éves volt.”123 Figyelemre méltó megjegyzése pedig a török hadsereg –forrásaink által nem említett– létszámára vonatkozóan az, hogy: „odáig alakult a helyzet, hogy a visszaúton a foglyoknak a száma nagyobb volt a hadseregénél.” Ez szerinte példátlan volt az eddigi hitharcok során. Ásikpasazáde a szultántól még 5 000 ezüstpénzt és 2 lovat kapott a hazaútra, a hadjáratról pedig összesen 9 szolgával és 4 lóval tért vissza. A szolgákat pedig Drinápolyban jó áron 200–300 ezüstért tudta eladni, így szép summával gazdagodott, amiért is áldotta a szultánt.124A szerző, az időrendet megfordítva, ezután tárgyalja Szendrő ostromát (Bölüm 112.). Bisztra Cvetkova 1988-ban magyarul megjelent művében Murád szultán harcai címmel egy oszmán évkönyvre más, későbbi, török események kapcsán többször hivatkozott.125 Ménage ezt már 1976-ban közölte Murád évkönyve címmel.126 Az évkönyv, a műfajnak megfelelően, sajnos szűkszavúan rögzíti – Murád dicső cselekedetei között

120 A korai oszmán történetírás hazai megjelenése még ritkább, lásd: Fodor Pál: Ahmedi elbeszélése, mint a korai oszmán történelem forrása. Világtörténet 1983/2. 3-18. Feridun M. Emecen: Egy régi imágó újbóli felfedezésére: Oguz hagyomány és Közép Ázsia ismerete. (Fordította: Papp Sándor) Aetas 1999/4. 19-26. Az oguz múlt felé fordulás éppen II. Murád szultán idejében jelentős. Fodor Pál: Török és oszmán: Az oszmán rabszolga elit azonosságtudatáról. Történelmi Szemle 1995/4. 367-383. 121 Âsikpasazáde Osmanoğulları’nim Tarihi. Hazırlayanlar Kemal Yavuz–M. A. Saraç İstanbul, 2007. 170, 398. (A továbbiakban: Yavuz–Saraç 2007.) A mű német fordítása: Osmanische Geschichtsschreiber. Herausgegeben von Dr. Richard F. Kreutel. Band 3. Vom Hirtenzeit zur Hohen Pforte. Übersetz, eingeleitet und erklärt von Richard F. Kreutel. Graz-Wien-Köln. 1959. 174-175. (A továbbiakban: Kreutel 1959.) 122 Yavuz–Saraç 2007. 170, 398; Kreutel 1959. 174. 123 Ezt megemlíti KAЛИЋ–МИЈУШКОВИЋ 1967. 114. 124 Yavuz–Saraç 2007. 170, 398; Kreutel 1959. 174-175. 125 Cvetkova 1988. 160-163, 165-166, 170, 177, 179, 180, 182-183, 185. Megemlítjük, hogy az 1440-es ostrom kapcsán Cvetkova e forrására nem hivatkozik, csupán Thuróczy Krónikájára, amely egyben számunkra azt feltételezi, hogy releváns tudósítást nem találhatott benne. 126 V. L. Ménage: The ’Annals of Murād II’ Bulletin of the School of Oriental and African Studies, University of London. Vol. 39, No. 3. (1976) 570-584. (A továbbiakban: Ménage 1976.)

128

Partium

– Nándorfehérvár sikertelen ostromát és Novo Brdo elfoglalását. A beszámoló nagyon hasonló az ún. 1486-i Névtelen munkájának leírására.127 Az 1486-i Névtelen által írt munka egyben az első ránk maradt török történeti munka, melynek címe: Az Oszmán-ház története.128 A Névtelen is megemlíti Murád szultán korábbi hadműveletét, amikor elfoglalta Szemendrét (Szendrő) a hidsre 842. évében (1438. június 24–1439. jún. 13.). Ezután tér rá szűkszavúan, de annál tárgyilagosabban „Belgrád” ostromára. „Murád szultán ezután Belgrádot támadta meg, de nem tudta elfoglalni. Visszatért tehát és útközben Novaberde várát (Novo Brdo) s néhány tartományt hódított meg. A hidsre 843. évében történt (1439. június 14–1440. június 1.).”129 Ez is csupán évkönyvszerű bejegyzés, de az évmegjelölése a Giese-féle kiadásban 1 évvel korábbi: 842.130 Nesri, aki I. Szelim szultán korában alkotott Az Oszmán-ház története című munkájában az ostrommal kapcsolatban –Ásikpasazádéhez hasonlóan, de szinte őt követve– egészen más, de a törökök számára lényeges mozzanatról számol be: az ostrom során elrabolt óriási zsákmányról. „Murád szultán … összegyűjtvén az iszlám seregét, elindult Belgrádra támadt, s míg ezt megszállva tartotta, portyázókat küldött át a Száván. A harcosok annyi zsákmányhoz jutottak, hogy egy szép leányt egy csizmáért adtak el. A foglyok száma nagyobb volt a seregénél. Azt mondják, hogy az iszlám keletkezése óta a hit harcosai még nem szereztek ily töménytelen zsákmányt.”131 Mintha az ostrom végső kimenetelét elkendőzné e megszépítő beszámoló. Az évszám itt is korábbi, 841. évre teszi az eseményt. A perzsa származású, híresen művelt történetíró Szeád-Eddin A történetek koronája című munkájában hasonló beszámolót kapunk, de ékesebb perzsa stílusban. Mivel a vár „bevétele sok időt kívánt egy nagy harcos csapat küldetett át a Száva vizén, hogy Magyarországot dúlja és rabolja … sok tündérarcút hálójokba ejtettek, megszámlálhatatlan mennyiségű pénzzel és sokféle árukkal rakodtak meg.” A foglyok számáról ő is Nesrihez hasonlóan ír: „annyi volt a fogoly, hogy egy igéző szépségű leány egy pár czipőért, egy cziprustermetű ifjú pedig 150 piaszterért adatott el.”132 A török beszámolók tehát az ostrommal egyidejűleg 1440 nyarán, őszén a déli területekre való betöréseket, pusztítást örökítették meg. Az ostrom sikertelenségéről szólva meg kell jegyeznünk, hogy a török történetírók többségében kiemelik a vár helyzetét és jó felépítését. Szeád-Eddin megállapította: „az ország kapuja és kapujának kulcsa Belgrád vára lévén… a vár szilárdságában és hozzáférhetetlenségében hegyhez hasonlított.”133 Sőt nem maradtak el a költői hasonlatok

127 Ménage 1976. 577. 128 Ennek teljes és az ostrom előzményeit is tartalmazó kiadása: Die altosmanischen anonymen Chroniken. Text und Ubersetzung herausgegeben von Dr. Friedrich Giese. Teil II. Leipzig 1925. 88-89. 129 In.: Török történetírók. I. kötet. Budapest 1893. 18. 130 Giese 1925. 89. „Nach der Einnahme zog Sultan Murad wieder im Jahre 842 nach Belgrad.” 131 In.: Török történetírók. I. 1893. 55. 132 In.: Török történetírók. I. 1893. 129. 133 In.: Török történetírók. I. 1893. 129.

˝osz

129

sem, főleg a vár végzetes 1521. évi török ostroma kapcsán. Így az albán származású Lutﬁ pasa, nagyvezír (1539–1541) így írt: „Mihelyt Szulejmán szultán meglátta Belgrádot, azt mondta, hogy ilyen erős várat még nem látott.” „ez a magasba nyúló vár, a magasan röpülő sas nem szállhat át fölötte, árka a föld gyomráig lenyúlik, bástyái a Fiastyúk csillagzatig érnek. Kemény kövön erős bástyája már kétezer éve áll.”134 Valamint Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története című munkájában hasonló költői képekkel ír Belgrád váráról: „mely Magyarországnak nagyon megerősített és híres, rendkívül szilárd, erős és jelentékeny vára s árkainak mélysége a föld középpontjáig ér le, tornyainak csúcsaiba pedig az égi oroszlán vágta körmeit.” (A fent idézett török szövegek Thúry József fordításai)135 Sokkal részletesebben számol be egy későbbi „török” forrás, a Tarihi Üngürüsz136 az 1440. évi török ostromról. A szerzője, Mahmud Terdzsüman a magyar királyok történetét ültette át az iszlám világ számára.137 Ez nagyon hasonlít az előbbi keresztény, latin nyelvű, – de különösen a lengyel leírásokra –, ugyanis ezeket használhatta, de az iszlám érdekek szerint, máshová helyezve a súlypontjait. A Tarihi Üngürüsz is röviden megemlíti a király háborúságát népével, amikor is Murád elindult „Belgirád vára ellen”, amelynek Johanisz volt a főparancsnoka. Johanisz előretört és az iszlám sereg előcsapataival vette fel a harcot. Az iszlám padisahja pedig a vár erődítményeit körülzárta. Johanisz viszont éjszakai kirohanásokkal az iszlám katonaságnak rendkívüli kárt okozott. Murád ekkor hatalmas földsánc(ok) (havale) emelését rendelte el. Olyan magasra, hogy a várfalak magasságáig érjen, erre vontatták fel az ágyúkat, innen minden oldalról kezdték lövetni a várat. A föld alatti aknák használatának ismertetése során a szerző viszont több forrásból dolgozhatott, mert mintegy „összedolgozta” a Thuróczy, Bonﬁni-féle akna leírást a lengyel Dlugos vagy Callimachus tudósítása szerinti várárok feltöltésével és felgyújtásával. A vár védői a veszélyt érezve kezdtek „föld alatti folyosót” ásni, amelyet lőporral töltöttek meg, ezzel akarták a levegőbe (sic!) röpíteni az iszlám népet. A törökök, amikor ezen „föld alatti folyosók” fölé (sic!) érkeztek, a védők berobbantották a folyosókat és sok muszlim vértanúhalálát okozták. Murád megtartotta a legfelső dívánt, lemondott a vár bevételéről. Visszafordult és Iszakh (Izsák) pasát hagyva hátra. A támadók a Tarihi Üngürüsz szerint is 7 hónapig ostromolták a várat. Természetesen szükséges a források további bővítése.138 Ezek között meg kell említeni Kemálpasazadét vagy Ibn Kemal-t (1486–1534), aki az Oszmán–uralkodóház

134 In.: Török történetírók. II. kötet (1521–1566) Budapest 1896. 8. 135 In.: Török történetírók. II. kötet (1521–1566) Budapest 1896. 51. 136 A magyarok története. (Tarih-i Üngürüsz; Madzsar Tarihi) Fordította Blaskovics József Bu-

dapest. 1982. 348-350. 137 1543-as török hadjáratban, Székesfehérvár elfoglalásakor kapott lehetőséget munkája megírására. A helybeli levéltárban ugyanis egy latin nyelvű krónika került a kezébe, Magyarország régi időktől való történeteivel. A könyvet lefordította törökre és Szulejmán szultánnak ajánlotta. Valószínűleg több könyvből dolgozott, válogathatott a könyvek és kéziratok között. 138 Itt köszönöm meg Dr. Papp Sándor turkológus, egyetemi docens (SZTE-BTK) segítségét.

130

Partium

történetét a kezdetektől 1527-ig írta meg, amelyben egy-egy kötetet szentelt minden uralkodónak.139 Végül, a szultáni sereg 1440. évi visszavonulását követően, megemlékeznünk a vár környezetében megmaradó török katonai aktivitásról is. Nándorfehérvár ostroma után ugyanis a közelben volt egy erőd, Zsarnó vára (Žrnov), amelyet 1441-ben Szeád-ed-Din (Sehabeddin) ruméliai beglerbég építtettett fel.140 Ez oszmán ellenerődként nyugtalaníthatta a védőket, és mivel magas és meredek hegyen, 511 méteren volt, innen beláthattak Nándorfehérvárba.141 Az oszmán források a várat Havále néven nevezik. Ez megőrződött a mai Avala-hegy nevében, ahol a vár helyén ma az Ismeretlen katona emlékműve áll. A vár építését a XVII. századi világutazó Evlia Cselebi, I. Bajazid idejébe helyezte, de Sehabeddin pasát említi meg építőjeként, kifejezetten „Belgrád vára hitetleneinek meggyengítése végett.”142 A vár a második nándorfehérvári szultáni ostrom (1456) alkalmával ismét fontos szerephez jutott, mert Cselebi szerint II. Mehmed szultán újra Gázi Porcsával foglaltatta el, aki falait megerősítette és ezután magaslatul (havale) szolgált.143 Bonﬁni szerint pedig, –aki Sarno néven nevezte a várat– a kudarcuk után a török felszedték a táborukat, a nyíllövéstől megsebesült császárt Sarno városába (ad Sarnon oppidum) vitték (3. 8. 95). A sort bővíthetjük bizánci történetíróval is. Mert véleményem szerint a bizánci Khalkokondülész is erről a Belgrádhoz közeli ellenerődről (epiteikhiszmosz) írta, hogy egykor Sehabeddin (Sabatinész) építette és, hogy Hunyadi Mátyás – 1463. évi török ellenes harcai során – megostromolta (II. 283.). Ez utóbbi megállapításra pedig Baán István készülő bizánci-magyar szöveggyűjteményének jegyzetein együtt dolgozva, a szerző kérdésére adott válaszom során jutottam el.

139 Ibn Kemal: Tevarih-i Al-i Osman. Ankara, 1954. 140 Szakály Ferenc: A török–magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365–1526). In.: Mohács. Tanulmányok a csata 450. évfordulója alkalmából. Szerkesztette: Rúzsás Lajos, Szakály Ferenc, Budapest, 1986. 33. 141 Cseh 2007. 7, 14. 142 Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664. Fordította és jegyzetekkel ellátta Dr. Karácson Imre. In.: Török– magyarkori Történelmi emlékek. Török történetírók III. Budapest, 1904. 157. (A továbbiakban: Karácson 1904.) 143 Karácson 1904. 157.

˝osz

131

AGÓCS SÁNDOR

Jönnek a költők megint… Újházy Lászlónak

”Jönnek a költők csordaszámra teleﬁrkálják a WC-k falát is” írtad egykoron és ma sincs ez másként de végre – harminc éve! kimondatott és JÖNNEK A KÖLTŐK MEGINT némelyiküknek még a nevét se tudjuk de ők máris költőnek nevezik magukat és hát ez a legnagyobb baj itt egyebek mellett -

majd ha mások nevezik őket annak talán még el is hiszem de mindenekelőtt végre álljon hát elő a Mű… 2006

132

Partium

Kő és virág kő és virág kő és virág már nem fáj semmi

mégis amikor annyi év után hazajött a hadifogságból hátravolt még a legszörnyűbb érzés NEM VÁRTA SENKI még a saját apja-anyja még a testvére se csak rémülten csodálkoztak ide minek jöttél tudhattad volna hogy rég lemondtunk rólad nem kellett volna hazajönnöd most így mi lesz velünk

kő és virág kő és virág

már nem fáj semmi

és kezdődött újra minden MINDEN de azt beszélték folytatódott inkább hát minek emelni homokra házat jégre családot kést erre a bizonytalanra csak azért hogy végre elkezdődhessen MÁR NAGYON IS ELÉG VOLT de nem lehetett hova

˝osz

133

kő és virág kő és virág

már nem fáj semmi

csak az az éjszaka csattanó bilincs a suttogásnál is halkabb szó és még hátravolt az újabb kétesztendőnyi tél hó és hideg kerékpárom ruháim felett szabadon rendelkezz a baba neve Zoltán vagy tetszésed szerint választott név legyen

kő és virág kő és virág

már jól vagyok nem fáj semmi mellettem kő és virág kő és virág de együtt akár felröppenni készülő madár mi lesz ha mégis megmozdul

ne aggódj nem fog sose tett fölösleges lépéseket

134

Partium

Lassan szivárog A vers lassan szivárog a testből akár a féltve őrzött kín vagy a velőig átélt öröm.

Születni szoktak így a várva vártak – és elzuhannak a hideg kövön

Zár alatt elélünk így egymás mellett mint meg nem írt versek sora ahogy rőt faágon a nevem ahogy a címfestő mosolya

gyilkosokkal utazom ma is senki semmit nem ismer el kibeszéletlen itt a múlt s kibeszéletlen a jelen

mint festett kép a rajzasztalon itt maradt pőrén legfőbb részem a most éppen harminc évre titkosított SZÍVVERÉSEM

A versek Agócs Sándor: Ördöglakat a számon (2010) című kötetéből valók

˝osz

135

HÍREK – 2012 ŐSZ Lakitelek 25 éves évfordulóján „Az eredeti sátor egy részét a napokban darabokra vagdostuk és ebből egy-egy kis darabkát adok mindazoknak, akik alatta egybegyűltek, akik hűségesek maradtak a Lakiteleki Nyilatkozathoz és egy-egy kis sátordarabkát itt a Parlamentben szétosztottam azok között, akik az elmúlt esztendő áprilisában megszavazták Magyarország Alaptörvényét.” (Országgyűlés, Lezsák Sándor napirend előtti felszólalás, 2012.szeptember 24.)

*** A Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma 2012. nov. 2-án az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében tartott díjátadó ünnepségén Agócs Sándor az Antológia Könyvkiadó vezetője, szerkesztő, költő Márton Áron emlékéremben részesült. Bethlen Gábor-díjat kapott: Sára Sándor operatőr, ﬁlmrendező, a Duna TV alapító elnöke,valamint Jurij Poljakov orosz író, kritikus, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője. Szakolczay Lajos közíró, kritikus pedig Tamási Áron díjban részesült. Mindnyájuknak szívből gratulálunk!

136

Partium

Beregi hírek Sikeres kiállítást láthatunk novembertől a vásárosnaményi Beregi Múzeumban, ahol Felvidéki népviseletek babákon címmel nyílt kiállítás. (a babacsaládok családi öltözetben mutatják be a felvidéki népviseleteket) A kiállítást P. Szalay Emőke docens nyitotta meg.

*** Baráth Sándor beregi fafaragó kiállítása Felvidéken A vásárosnaményi fafaragó népi iparművész, Baráth Sándor munkáit a helyi Beregi Múzeumban láthatták az érdeklődők. A „Fából faragott beregi világ” című kiállítást Búcson (Szlovákia) tekinthetik meg a Népviseletes Babák Házában ezen az őszön.

*** Idén is megtartották a hagyományokhoz híven a somi kárpátaljai szavalóversenyt Sütő Kálmán és Kecskés Béla helyi költők tiszteletére. A szavalóverseny zsűrijében a Partium lap szerzői és szerkesztői vettek részt. A könyvjutalom mellett egy-egy Partium számot kaptak a résztvevők.

*** Izsó Zita a Tengerlakó című, 2011-ben a Fiatal Írók Szövetségének kiadásában megjelent kötetéért vehette át az elismerést – mondta Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, aki laudációjában a költőnőt a ﬁatal irodalom meghatározó alakjának nevezte, valamint méltatta a versek „ironikus, játékos megszólalásait”. A díjat november 7-én adták át.

Debreceni hírek 2012. szeptember 16-a és 23-a között került megrendezésre a hagyományos Berekfürdői Írótábor. Az egy hetes program keretében sor került kiállítás-megnyitóra (a marosvásárhelyi fotóklub alkotásait a berekfürdői művelődési házban állították ki, a Berekfürdői Alkotótábor festőinek munkáit a Debreceni Egyetemen mutatták be –

˝osz

137

a kiállításokat Gálfalvi György illetve Jókai Anna nyitotta meg), könyvbemutatókra (Szenti Ernő post humus megjelent verseskötetét Mezey Katalin, a Körmendy Lajosról készült monográﬁát Bertha Zoltán méltatta), író-olvasó találkozókra, valamint Elek Tibor, Farkas-Wellmann Éva, Vári Fábián László, Jenei Gyula és Szentmártoni János közreműködésével négy folyóirat – a Bárka, az Együtt, az Eső és a Magyar Napló közös estjére. Irodalmi est keretében hallgathatták a jelenlévők Csikos Sándor színművészt, Kobzos Kiss Tamás előadóművészt és a Hangraforgó együttest. A tábor vendége volt továbbá Berecz András mesemondó is. A Partium folyóirat állandó szerzői közül meghívást kapott és részt vett a rendezvényen Vári Fábián László, Bertha Zoltán, Fecske Csaba és Oláh András.

*** 2012. november 7. és 9. között került megrendezésre a 41. Debreceni Irodalmi Napok rendezvénysorozata. A száz éve született Örkény István és Kiss Tamás munkásságát, valamint „elfeledett írókat, irányzatokat, stílusokat” állított középpontba idén a háromnapos rendezvény.

*** Megjelent szerkesztőnk, Farkas Gábor második kötete Vallását kereső hit címmel a budapesti Hungarovox Kiadónál. A kötet – csakúgy, mint az első, Törzsét tartó ág című könyv – megvásárolható, ill. rendelhető a Líra könyvesboltokban, Pesten az Írók boltjában, valamint a jelentősebb online könyvesboltokban. A kötet válogatás a szerző elmúlt három évben írt tanulmányaiból. A hivatalos kötetbemutatót november 14-én, az Írószövetség székházában tartották, ahol Madarász Imre irodalomtörténész ismertette a kötetet.

*** A vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központ kiállító termében Uzsoktól Ojtozig (szabolcsi bakák a hegyi alakulatokban) című kiállítás nyílt. A kiállítást dr. Bene János megyei múzeumigazgató nyitotta meg, Klicsu Ferenc művelődésszervező pedig bemutatta a kiállítást és tárlatvezetést tartott. December közepéig megtekinthető a kiállítás.

*** A VIDOR Fesztivál ez évi rendezvényein is fontos szerepet vállalt a Szabolcsi Írók Társasága. A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban került sor az általuk szervezett irodalmi estekre, ahol mások mellett lapunk szerzői közül Nagy Zsuka, Kürti László és Oláh András mutatták be ez alkalomra írt munkáikat.

Szatmári hírek 2012. szeptember 8-án Szatmárnémetiben és Nagykárolyban konferencia keretében emlékeztek meg Petőﬁ Sándor és Szendrey Júlia házasságkötésének 165. évfordulójáról. A felkért előadók között szerepelt egyebek mellett Margócsy István, Kiss

138

Partium

Kálmán, Ratzky Rita, Németi János, Adrovitz Anna és Dávid Gyula. A program résztvevői megkoszorúzták a költő Nagykárolyban fölállított szobrát és az erdődi emlékhelyet. A rendezvény házigazdája Muzsnay Árpád volt.

*** A „Szatmári Irodalmi Napok” nevet viselő 3 napos rendezvényen, melyet évek óta a Kölcsey Társaság szervez, előadást tartott Dr. Takács Péter, Antal Balázs, Murányi István és Márkus Béla. Az érdeklődők emellett felvidéki (Kassa, Krasznahorka) kiránduláson is részt vehettek.

*** A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület kiadásában megjelent Pénzes Ottó: „A kerek világ közepén” című könyve, melyben a Mátészalkához kötődő, ott élő vagy onnan elszármazó jeles személyiségeknek állít emléket – rendkívül olvasmányos, anekdotázós stílusban.

Hódmezővásárhelyi hírek 2012. szeptember 1-jén ünnepségsorozat keretében adták át a város felújított, központi sétányát, ahol az átalakítási munkálatok után, a város híres színművész szülöttjéről elnevezve, Bessenyei Ferenc Művelődési Központként kezdte meg újra működését az egykori Petőﬁ Sándor Művelődési Központ. A fejlesztés része a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria és az ortodox templom felújítása is. Ugyanezen a napon közvetítették a Hódmezővásárhely városának rendezett összművészeti gálaműsort is, amelyben Bessenyei Ferenc leghíresebb szerepeit idézték fel Jordán Tamás és Lőrinczy György szerkesztésében. Szeptember 18-án, Budapesten, az Olof Palme Házban nyitották meg a IX. Vásárhelyi Fotószimpóziumot, amelynek témája Hódmezővásárhely szakrális élete. A kiállítást Szenti Tibor író nyitotta meg. Szeptember 21-én, gr. Széchenyi István születésnapjáról koszorúzással emlékezett meg az Országos Széchenyi Kör és a Vásárhelyi Történelmi Kör. Az Országos Széchenyi Kör képviseletében a hódmezővásárhelyi festőművész Hézső Ferenc, aki a Kör Képzőművészeti Tagozatának elnöke valamint Fülöp Erzsébet hódmezővásárhelyi festőművész; a Vásárhelyi Történelmi Kör nevében pedig Diószegi Szabó Pál és Szenti Ferenc költők helyezték el koszorúikat az újvárosi Széchenyi szobornál. Szeptember 28-án, a Németh László Városi Könyvtárban tartották a helyi irodalmi, művészeti folyóirat, a Vásárhelyi Látóhatár legújabb, őszi számának (2012/3.) bemutatóját. Az est vendégei között Fehér József író, Szenti Csilla levéltárvezető, Csányi Viktor régész és Aczél Ferenc zenész voltak. Az esten fellépett Juhász Erika (ének) valamint Diószegi Szabó Pál (gitár), akiről „Mert, ki ismer csak, keres és talál is” címmel Benák Katalin főszerkesztő riportját is olvashatják a lapban. Szeptember 29-én volt a felújított hódmezővásárhelyi ortodox templom ünnepélyes felszentelése, amelyet a budai szerb ortodox püspökség püspöke, Lukijan Pantelic végzett. Ezt követően „Bizánctól Budáig” címmel Sebestyén Márta és a Szent Efrém Fér-

˝osz

139

fikar ünnepi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. Erre az alkalomra Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiadásában jelent meg: Csányi Viktor – Sévity Lázárné – Vukoszávlyev Zorán: A hódmezővásárhelyi ortodox közösség és templom rövid története című könyve is, amelynek bemutatója a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban volt. Szeptember 29-én, délután a hódmezővásárhelyi újvárosi református templomban zenés istentiszteletet, majd jótékonysági, könnyűzenei keresztyén koncertet rendezett Kocsis Tamás lelkész a templom orgonájának megjavításáért. A koncerten felléptek: Juhász Erika, Diószegi Szabó Pál és Szél Gábor kántor, valamint Kocsis Ábel, Kocsis Balázs pápai és Kocsis Ádám debreceni teológushallgatók. Szeptember 29 – október 29. között a hagyományos Vásárhelyi Őszi Hetek rendezvénysorozata keretében számos program került megtartásra. Október 1-jén, a Németh László Városi Könyvtárban Szenténé Kálvai Mária kiállítását nyitotta meg Dr. Berényi Károly. Október 4-én Csohány Kálmán grafikusművész kiállítását pedig a Hódmezővásárhelyi Művészeti, Kutatási és Oktatási Központjában Krajtsovits Margit keramikusművész. Október 5-én a Németh László Gimnáziumban, Általános Iskola és Óvoda aulájában nyitották meg a Diákok Őszi Tárlatát, immár tizedik alkalommal. Az ünnepi műsor során felléptek a gimnázium diákszínpadának és gitárszakkörének tagjai is. Október 7-én az Alföldi Galéria földszinti termeiben nyílt meg az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlat. A szakmai megnyitót Szabó Noémi művészettörténész tartotta. Egyúttal sor került az előző évi díjazott, Kovács Péter festő- és grafikusművész kamara kiállítására is a galéria emeleti termeiben. A kiállítást Dr. Nagy Imre múzeumigazgató nyitotta meg. Október 9-én, a „Levéltári Napok 2012” keretében a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárában emlékkiállítással tisztelegtek a város neves helytörténésze, Herczeg Ferenc élete és munkássága előtt. A kiállítást Dr. Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens (SZTE–BTK) nyitotta meg. Ezután a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban helytörténeti előadásokat tartottak. A résztvevők közül Labádi Lajos szentesi főlevéltáros Herczeg Mihály helytörténeti munkásságát mutatta be. A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a megnyitó évadában számos nívós műsornak lett helyszíne. Így például a hódmezővásárhelyi születésű Hegedűs Endre zongorakoncertjének (október 6.), továbbá Udvaros Dorottya önálló estjének (október 12.), Szabó Magda: Abigél című regényéből készült musical premierjének (október 14.), a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című műsorának (október 26.), Mácsai Pál Örkény-estjének (október 27.), Érdi Tamás zongoraestjének (november 3.) vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjének (november 23.) Október 19. – november 4. között a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum a „Nemzeti Emlékezet Hete” címmel programsorozatot rendezett az 1956-os forradalom emlékezetének, amelynek során vendégül látták Dr. Kertész Dezső orvost, 56-os forradalmárt, Wittner Mária 56-os halálraítéltet, országgyűlési képviselőt is, valamint Dr. Kozma Hubát, az 56-os Történelmi Alapítvány elnökét is. Október 26-án, a Németh László Városi Könyvtárban a „Magyar költők istenes versei” sorozatban Juhász Gyuláról Thuswohl Jürgen teológus tartott előadást. 140

Partium

Október 31-én, a Reformáció Ünnepén a hódmezővásárhelyi Újtemplomban tartottak megemlékezést. November 6-án a Budapesten élő vásárhelyi költő, Fenyvesi Félix Lajos: A csukott ablak című kötetét mutatta be a szerző és prof. Dr. Blazovics László egyetemi tanár a Németh László Városi Könyvtárban.

Szegedi hírek Szeptember 9-én, a „Magyar Dal Napja” országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva a szegedi Városháza Dísztermében zenés délutánt rendeztek Dallamok szárnyán címmel. A műsorban felléptek többek között Gyimesi Kálmán, Merényi Nicolette, Andrejcsik István operaénekesek, Vizsolyi Lívia fagottművész, valamint Juhász Erika és Diószegi Szabó Pál is. Szeptember 26-án a szegedi Somogyi-Könyvtárban a Szegedi Szépírás művészeti havilap újraindításáról tartottak beszélgetést. A tavasz óta szünetelő lap jövőjéről a kiadó képviseletében Dr. Majzik István és Polner Zoltán főszerkesztő tartott nyilvános fórumot. A Szegedi Szépírás májusi-októberi, összevont számának bemutatójára pedig szeptember 27-én került sor. A lap rendkívüli mellékletében emlékező írásokat (Diószegi Szabó Pál, Kiss Ernő, Juhász András, Papp Andrea és mások tollából) is közöltek. Szeptember 21–30. között nemzetközi komolyzenei fesztivál volt Szegeden. A Szent Gellért Fesztivál keretében a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus is fellépett, továbbá előadásokat tartottak a zene és az idegtudományi kutatások kapcsolatáról. Október 8-án, a Somogyi-Könyvtárban a Szegedi Közéleti Kávéház 25 évéről tartott találkozót a kávéházi estek szerkesztője, Dr. Szondi Ildikó. Október 1 – november 10. között a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának szervezésében került sor a 17. Őszi Kulturális Fesztiválra, amely az idén több konferenciát is magában foglalt. A fesztivál keretében számos koncertet, könyvbemutatót, felolvasóestet tartottak. Október 3-án Prof. Dr. Hannus Elemér egyetemi tanár (SZTE–TTIK) A C-vitamin szegedi analíziséről tartott előadást az SZTE Szabadegyetem sorozata részeként. Október 3-án az SZTE Rektori Hivatal dísztermében Pavlovits Dávid gitárművész adott hangversenyt. Október 4-én, a Somogyi-Könyvtárban Veszelka Attila költő, a Szegedi Írók Társasága elnöke beszélgetett Bene Zoltán íróval, Marton Árpád művészeti íróval és Sándor János színháztörténésszel. Október 9-én Bene Zoltán író A méltányolás ideje című tanulmánykötetét rendezték meg a Milleniumi Klubban. Az íróval Veszelka Attila költő, a Szegedi Írók Társasága elnöke beszélgetett. Közreműködött Diószegi Szabó Pál költő, a Szegedi Írók Társasága alelnöke is, aki a kötethez kapcsolódóan egy XVI. századi énekelt verset adott elő gitáron. Október 10-én a 15. alkalommal megjelent Szegedtől Szegedig Antológia felolvasóestjét tartották a Milleniumi Klubban. Az antológiában publikáló szerzők közül ezúttal Pásty Júlia, Árpás Károly írók, Diószegi Szabó Pál költő és Bogoly József Ágoston

˝osz

141

költő, irodalomtörténész olvasták fel alkotásaikat. Az esthez Juhász Erika éneke és Diószegi Szabó Pál gitárjátéka társult John Dowland énekekkel, valamint saját és közös szerzeményekkel, megzenésített versekkel. Október 10–12. között a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola adott helyet a 11. Szegedi Vallási Néprajzi Konferenciának. A konferencia témái között kiemelt helyet foglalt el a nyugati és keleti kereszténység kapcsolata, valamint az ortodox hagyományok elemzése. Október 19–20. között rendezték meg a Szegedi Pszichológiai Napokat a Szegedi Tudományegyetemen, amely számos előadást nyújtott elsősorban a média témakörében. Október 16-án, a szegedi Dugonics András születésének 272. évfordulója tiszteletére a Bálint Sándor Művelődési Központban ünnepelték a Szegedi Dráma és Próza Napját. Erre az alkalomra jelent meg a Szegedi Szép Szó. Az est során Bene Zoltán, Orcsik Roland, Temesi Ferenc, Tóth Béla műveiből összeállítás hangzott el Kiss Ernő intézményvezető szerkesztésében. Október 17-én a Szegedi Nemzeti Színház nyílt napot tartott, amelyen az Egyetemi Drámapályázat díjait is kiosztották. Az érdeklődők számára drámajátékok, helyzetgyakorlatok kipróbálására is lehetőség volt a színház művészeinek irányításával. Október 17-én a Somogyi-Könyvtárban mutatták be Lázár Balázs: szívucca című kötetét. A szerzővel Veszelka Attila költő beszélgetett. Október 17-én, a Milleniumi Klubban rendezték a Hitel folyóirat estjét. Bene Zoltán író Papp Endrét, a folyóirat felelős szerkesztőjét, Falusi Márton költőt, szerkesztőt, Szikra János költőt és Wodianer-Nemessuri Zoltán írót látta vendégül és bemutatta megjelent köteteiket. Október 30-án a Milleniumi Klubban mutatták be Lennert (Móger) Tímea: Kollázs című verseskötetét. Az első kötetes költővel Bene Zoltán beszélgetett. November 9-én tudománytörténeti konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában, a Szent-György Albert emlékévhez kapcsolódóan, a Nobel-díj elnyerésének 75. évfordulója alkalmából a neves professzorról. A következő napon a Szegedi Nemzeti Színház zenekara emlékkoncertet adott. November 10-én, az algyői Faluház színháztermében mutatták be Bene Zoltán: Bujdosók című drámáját, amellyel a szerző Mikes Kelemennek állított emléket. Az előadást Kátó Sándor rendezte.

Budapesti hírek Meghalt 84. életévében Szinte Gábor, festőművész, díszlettervező, egyetemi tanár, író, közéleti ember, az UART tiszteletbeli elnöke, az unitárius művészek doyenje. Szűk válogatással emlékezzünk a kiváló művészre. 1928. augusztus 18-án született Budapesten, erdélyi szülőktől. 1931-től Rákoshegyen élt élete végéig. 1938-1946 Szent István Gimnáziumba tanult, kitűnőre érettségizett. 1946-1951 Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Bernáth Aurél osztályában. 19521955 Művészeti Gimnáziumban tanár. 1956-ban Derkovics ösztöndíjat kapott. 1956. december 6-án elhagyta az országot,- Bécs-Genova- Firenze-, 1958-ig a Firenzei festő-

142

Partium

akadémián freskó festészetet tanult. 1958-ban Pal. Strozzi-ban kiállítása nyílt. 1959-ben hazatért, de „disszidensként” örülhetett, hogy díszlettervezőként alkalmazták a Madách Színházban. 1971-ben a Színművészeti Akadémia tanára, majd 1978-1999 között a Képzőművészeti Főiskola professzora volt. 1988-ban Dávid Ferenc portrét adományozott a Magyarországi Unitárius Egyháznak. 2003-2005 között 13 képből álló, 130 m² nagyságú freskót festett a franciaországi Saint Simon település templomába. 2006. március 26-án Bartók Béla képét adományozta a Bartók Béla Unitárius Egyházközségnek. 2008-ban Budapest XVII. kerületének díszpolgára lett. 2011. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Életének társa: 1951-1970 között Mialkovszky Erzsébet, 1972-től- haláláig Méhes Emőke, utolsó éveiben támasza Dávid Zsuzsa. Gyermekei: János (festőművész) 1955-ben, Júlia 1961-ben született. Művészi pályája során 75 kiállítása volt, 115 színmű, 3 ﬁlm díszletét készítette el, több ólomüveg ablakot készített, közel 50 köztéri alkotása van. Számtalan tanulmánya és 5 könyve, 2006-ban Szabad szemmel című önéletrajzi könyve jelent meg. Búcsúznak tőle barátai, tanítványai és az unitáriusok mindenütt a világon. A mi Egy Igaz Istenünk adjon lelkének örök békességet. Algordanza 2012. november 30. Gergely Felicián

A TÁMOGATÓINK: Országos Roma Önkormányzat (Budapest) Balázs Ferenc Beregi Népfőiskola (Vásárosnamény)

˝osz

143

Szinte Gábor: Bartók Béla

144

Partium

– A beregsomi Sütő Kálmán – Kecskés Béla kárpátaljai szavalóverseny zsűrije: Lőrincz P. Gabriella, Felhős Szabolcs, Füzesi Magda, Bakos Kiss Károly

(MIKÖZBEN BEGERJEDNEK A PULPITUSOK) S HA HÁLÓJÁT MERÍTI MÁR A HALÁL ARRA SINCS MEGFELELŐ SZAVUNK

Partium

Huszonegyedik évfolyam, ősz 2012 •

G. KATONA JÓZSEF

Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat

300 Ft

Partium

• Bakos Kiss Károly • Ébert Tibor • Kürti László és Oláh András versei • Bertha Zoltán • Hamar Péter • Szakolczay Lajos és Szirmai Péter írásai