1 minute read

Szupertanár

Next Article
Könyv

Könyv

AZ ORSZÁG SZUPERTANÁRAI KÖZÖTT AZ SZTE TTIK HALLGATÓJA

Energiakövetnek választották a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar hallgatóját, Debreczeni Diánát. A harmadéves környezetmérnök szakos hallgató egy éven keresztül szupertanárként mutathatja meg általános és középiskolás diákoknak, hogy miért fontos a környezetvédelem, a tudatos energiafogyasztás, és hogy a fizika igenis lehet izgalmas.

– A környezetvédelem olyan terület, ahol minden természettudományos ismeretre szükség van, nem mellesleg napjaink egyik kiemelkedően fontos témája is – érvelt Debreczeni Diána. Az SZTE TTIK hallgatója 2020-ban válaszolt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal felhívására, és Energiakövetnek állt.

A szegedi egyetemista gyerekkora óta környezetbarát életmódot él: édesanyja mindig is komposztált, a megmaradt ételt pedig soha nem dobták ki, hanem eltették a fagyasztóba.

– A legalapvetőbb cselekedeteket – például szelektív gyűjtés vagy vászontáska – bevezetjük a mindennapjainkba, aztán érdemes a háztartásunkban a műanyag eszközöket, tárgyakat kevésbé környezetszennyezőkre cserélni. Például, a fogkefét leválthatjuk komposztálható anyagból készültre, a tusfürdőt szappanra, a sampont száraz samponra. Ezután jöhet a konyha, és így tovább – sorolta Debreczeni Diána. – A tudatosság kialakulásához nagyon fontos a fokozatosság: hagyjunk időt magunknak megszokni az újdonságot, hogy az ne egy kényelmetlen új szituáció legyen, hanem egy cél eredményes elérése.

Amit a középkori embertől tanulhatunk

– Nem igaz, hogy a középkor „sötét” volt – véli Debreczeni Diána, aki hobbiból ezt a korszakot kutatja. Rámutatott: már a középkorban is működtek egyetemek, a fizika és a kémia ott tartott, hogy majdnem pontosan meg tudták határozni a légköri nyomás nagyságát mindenféle modern műszert mellőzve. A középkori ember együtt élt a természettel, amelyet használt ugyan, de nem kihasználta azt.

This article is from: