vizitkártya Lány a gyárból BÖJTÖS KINGA ROVATA
Különös gyűjteményével egy fiatal hölgy költözött a néhai széküzembe. S a robbanásbiztos lámpák alatt az informatikusból artkraftlakberendező, az ipari lomokból indusztriális művészet született.
Steklámpa. Olajozókanna. Kábeldob és satupad. Mángorló és suszterszék, kárpitosrugók és blokkolóórák. E dolgok hozzák izgalomba a lányt, s míg a korabeli fiatal csajok butikokba és fitneszbe járnak, Kata bukósisakba öltözik, berúgja motorját és felszántja az ország távoli vidékeit kedvenc kincseiért… Rég bezárt bányákba, csődbe ment üzemekbe látogat, elhagyott laktanyákban, romos gyárcsarnokokban kutat, évek óta becsukott üzletekről és szatócsboltokról kapja a fülest, lelakatolt posták és mozik belsejében időutazik,
heti gyakorisággal. Hatnak is rá rendesen ezek az elfeledett épületek. Néha elcsendesedik egy harminc éve üresen álló mozi szúette széksorai közt vagy egy kétszáz éves, régóta nyugdíjazott postahivatal pultjánál… Ám mielőtt mély letargiába döntené a pusztulás látványa, szakszerű értékmentéssel helyrebillenti saját lelkiismeretét. Csodálkoznak is az üzletszerűen fémgyűjtő szaktársak és az objektumőrző megbízott gondnokok: mit bukdácsol ez a csinos szőke a sok rozsdás limlom között, melyért fabatkát sem ad a vaskereskedés…
Lakáskultúra 63
Nem ismerik Baracsi Katit, sem az ő különc hobbiját. Nem járatnak német enteriőr újságokat, nem bújják a vezető angol és magyar dizájnblogokat, amik már jó ideje cikkeznek az egyre bővülő, egyedülálló magyar ipari-retró gyűjteményről. Nem is sejtik, hogy egy dél-budai asztalosüzem székgyártó műhelyében a kiszolgált lomokból mily furmányos „sosemvolt tárgyak” készülnek. Kábeldobból és kézikocsiból kisasztal, satupadból étkező, fogaskerékből levélnehezék, vascsövekből fürdőszobaszett, traktorülésből bárszék,
64
Lakáskultúra
hajszárítóból világítótest, fogorvosi fúróból állólámpa, lovaskocsi-bakból kanapé, terményzsákból kispárna, csak pár újraértelmezés Kata megvalósult bútorterveiből. S a nem is oly rég még csak a bátortalan skiccekben létező posztfunkcionalista bútorok lassan, de biztosan megtalálják helyüket és gyűjtőiket. Extrém loft lakásokba, elegáns műtermekbe, divatos retró kocsmákba és dizájnüzletekbe kerülnek vagy épp fi lmes és színházi díszletek formájában másodvirágzanak. Faramuci formájukkal az elsüllyedt 19-20. század ipari
és mezőgazdasági közelmúltját idézik, ám elpusztíthatatlan anyagukkal biztosan túlélnek még jó pár generációt. Bumfordi célszerűségük, leegyszerűsített üzenetük („cipőt a cipőboltból”) ma már megmosolyogtató, de épp ezzel az őszinte sutasággal hitelesek. Aki élt köztük, az érti őket, s aki nem, az is sejti azt a különös rezgést, mely körvonalaik időtlenségéből árad. Gazdájuk, Kata is szoros barátságot ápol bútoraival, tárgyaival, a legkisebb anyacsavart is beleértve. Oly otthonos számára e közeg, akár a kis vidéki bakterházban
WWW lakaskultura ●
ELŐZŐ CIKKEK ANYAGAI
●
hu/vizitkartya
töltött gyerekkor, a zakatoló reggelek, az esti váltókattanások rendje. Majd a nagylányos extrém kalandok, a furcsán tágas terek, a kongó teherliftek, mikor a család átmenetileg egy forgalomból kivont hűtőházba költözött… Micsoda játszótér egy gyerek számára! Csakúgy, mint a nagyinál töltött hosszú nyarak emlékei, a földmunkák fáradt szerszámai, a falusi élet avítt kellékei. S hogy mégsem kertész lett a lányból, arról csak a latin növénynevek tehetnek, ezért gyorsan „tisztességes” pálya felé tuszkolták a gondos szülői kezek.
Már egy ideje informatikusként bújta a hálózatokat, mikor a nyughatatlan alkotásvágy a lakberendezés irányába terelte. Beleásta magát kedvenc stílusai, az art deco, a Bauhaus, a konstruktivizmus szépségeibe és a Nyugaton már virágzó, retróba oltott loft stílusba. Meghökkentő vizsgamunkája a „Családi ház ipari hangulatban” címet viselte, s azóta is oly szívesen rendez be hasonló otthonokat. Ekkor, a kilencvenes évek végén kezdte gyűjteni a még országosan fellelhető, de a hazai lakberendezésben máig hiányzó bútorokat.
ArtKRAFT! – kiáltott fel egyik reggel kedvese, mikor őt is végzetesen legyűrte a fertőző ipariláz. S mikor már a szobájuk is raktárrá változott, lépni kellett, ki a lakásból és fel a netre… Ott találtam rájuk én is, szörfözés közben, mikor régi strandszékeket kerestem kis teraszomra. Tudják, olyan hintázósra gömbölyített piros csővázasat, kopott fehér lécekkel, amin ha sokáig üldögélünk, csíkos zebrává változunk hátulról. Sehol nem gyártják már, csak a bezárt székgyárban, a Kataműveknél!
KÉP: SCRIPT FOTO, ARTKRAFT
vizitkártya
Lakáskultúra 65