vizitkártya
BÖJTÖS KINGA ROVATA
A kályhásmester lányának
esete a segéddel
Eckert Anikó restaurátor-iparművésszel felsőörsi otthonában beszélgettünk a kovászosuborka-érlelő nyár végi napsütésben. A cserépkályhától indulva már egészen Mária Teréziáig jutottunk, mikor megsült a fenséges töltött padlizsán.
Az Eckert-féle kályhákat – vendéglátóm nagyapjának és édesapjának munkáit – még akkor is ismerték a környéken, mikor a húszas évektõl mûködõ mûhely már rég nem állt. A témában járatos idõsebb generáció emlékezhetett még a vállalkozás „hordozható cserépkályha” elnevezésû korszakalkotó szabadalmára, melyet a Budapesti Ipari Vásáron is bemutattak, saját állandó standjukon. Kilencszázharminchatot írtak akkor. Orosháza megannyi polgári és parasztházában melegedtek cserépkályháik körül
a múlt század legzimankósabb éveiben is. A vaskályhák épphogy túlélték a háborút, mikor vattakabátos, ambiciózus fiatalok léptek be az üzem ajtaján és onnantól õk voltak az új igazgatók. Vállon veregették a mestert, és megengedték, hogy ott maradjon saját cégében, alkalmazottként… Negyvennyolcat írtak akkor, és a széthordott üzem még évekig kiszolgálta a fél országot. Ám soha nem állt már talpra mint Eckert úr saját mûhelye. A család az ország másik felére, a Balaton mellé költözött, felejteni.
Lakáskultúra 79
De vissza még a fénykorba, mikor kályháikhoz a mázas cserepeket is maguk tervezték és gyártották a manufaktúrájukban, így Anikó, a mester lánykája korán belekóstolt a kézmûves hagyományokba. Nem is csodálkozott senki, mikor a szegedi iparmûvészeti szakiskolába jelentkezett kerámia szakra. Aztán termékeny alkotó évek következtek a herendi porcelángyárban, majd a városlõdi majolikaüzemnél, de hogy ma mégsem egy porcelánmûvésszel beszélgetek, annak a véletlen a megmondhatója. Történt ugyanis, hogy épp restaurá-
80 Lakáskultúra
tori munkára kerestek jó kezû mûvészeket a veszprémi városi múzeumba. Anikó gondolt egy nagyot és a fehér anyagot maga mögött hagyva belevágott a szakmai képzéssel kecsegtetõ új kalandba. Élete tán legszebb évei következtek a Képzõmûvészeti Fõiskola alatt a tárgyrestaurátor és konzervátor szakon. Nagyszerû mesterektõl tanulta a fémrestaurálás titkait a budapesti Iparmûvészeti Múzeum tetõterében, majd visszakerülve Veszprémbe, a nagy tudású kollégák között. A városi panelbõl a múzeum felsõörsi raktárába hetente kijárva egy-
re inkább megragadta a kis falu nyugalma, meghitt hangulata. Lassan megszületett az elhatározás és a munka helyszíne lakóhellyé változott. Az 1896-ban épült kisnemesi kúriát – melyben most vendégeskedünk – eleinte a szülõkkel együtt lakta a családi bécsi barokk bútorok között, majd restaurátor-mûhelyét is itt rendezte be. A néhai istállóból kialakított bolthajtásos szalonban igazi élmény a nézelõdés: elemeire szedett régi tárgyak várnak újraélesztésre az oldószerek gõzében. Minimum négy évszázadnyi stílus és kellem
vizitkártya
köszön vissza a bútorokon, szobrokon és textíliákon. Édesek a hirtelenkék retró fotelek, a férjeket dicsõítõ, huncut konyhai falvédõk, de a tükrös borotvatartó fadobozokat is nehéz itt hagyni. Mára már kevés az a felújított parasztház, rusztikus nyaraló, autentikus falusi fogadó, ahol nem találni Anikó munkáiból legalább egyet. Barokk falitékák, historizáló bútorcsaládok, oromdíszes aranyozott tükrök és még ki tudja, hány megmentett ereklye jelzi keze nyomát szerte a környéken. Ám aki a legbecsesebb alkotásokra kí-
váncsi, szánjon rá egy napot a veszprémi Gizella Múzeum tárlataira, benne a mûvésznõ által felújított, Mária Terézia korabeli barokk miseruhákra. Eddig Anikó rövidített története, amely már magában is egy kerek körítés az isteni nyári ebéd mellé. És hogy kerül bele a címbéli, ominózus kályhássegéd? – kérdezhetik jogosan. Elárulom: mindvégig jelen volt. Hûségesen, szerényen, háttérben a sorok között. Fiatal inasként a kályhásmûhely kemencéinél, a mester szép lányának minden lépésénél.
A diákévek alatt biztatásként, a múzeum restaurátorai között kollégaként, közös otthonukban társként és apaként, nehézségben, betegségben, mindig jelen. Ma épp Anikó e-mailjeit és csatolt fájljait rendezi két bútorszállítás között. A ház festését inkább a jövõ hétre napolta, hisz új munkájának terveit már várják. Mert Szõnyi András gyönyörû cserépkályháit ismeri az egész környék… Modern nyaralókban, öreg portákon melegednek körülöttük a lakók. Ilyen mesét kívánok mindnyájuknak!
Lakáskultúra 81