vizitkártya
A varrókisasszony hétköznapjai Tavaszi vizit a textilművész otthonában, ahol a nagymamák foszladozó csipkéi és a tinilányok batikolt szoknyái egyformán értékesek. De miként világít egy zongoraláb? A Noéka manufaktúrában kiderül…
Vendéglátónk: Szeredi Ambrus Noémi textilművész otthonában jártunk.
riport: böjtös kinga Fotó: script foto
Lakáskultúra 53
vizitkártya
WWW lakaskultura l
l
hu/vizitkártya
előző cikkek anyagai
E
Egyszerűen nem bírtam kikeveredni a házból, hogy a teraszon pacsmagoló lányok nemezeit megcsodáljam és a kert végében száradó festett kendőiket lencsevégre kapjam, még a délutáni surlófényben. Órák óta bolyongtam a zegzugos, klotildligeti épületben, mely egy 1910-es keltezésű villa romjaira épült szeredi Ambrus Noémi textilművész és restaurátor férje, Kálmán jóvoltából. Lépten-nyomon utamat állták a szépséges részletek, melyeket a ház lakói helyeztek el, építettek be, halmoztak fel, terítettek ki, faragtak meg és alakítottak át, saját mesterségükből merítve. Férj és feleség, fa- és textilmívesség békés együtt-
54 Lakáskultúra
éléséből született a családi manufaktúra, mely Noémi nőiesen finom művészetét és Kálmán tökéletesre csiszolt kézműves tudását egyesíti. Az értékmentő redesign különös válfaját képviselik mindketten. A „minden régiből születhet valami új” elvet követve már az előszobában találkozunk a háziak díszrakásban sorakozó bontott-tégla-gyűjteményével, az ónémet szekrényajtóból készült, nyitható előszobafallal, a templomikarzat-darabból lett falburkolattal, a több száz éves perzsaszőnyegekkel vagy az antik kályhacsempe-kollekcióval. Majd a tágas nappali ajtókereteibe beépített asztallábak, az át-
hidalókat és tartóoszlopokat borító ágyvégek és bölcsődarabok igazolják, hogy Kálmánnál nem múltak el nyomtalanul a gyermekévek, melyeket a nagypapa barkács-sufnijában töltött. Bőven kamatozik a kőművessegédként és bútorasztalos-inasként végzett gyakorlata is, amióta a vendéglátós pályát a restaurátori szakmára cserélte. Így a korabeli bútorritkaságok, üvegek, térképek, nemesi levelek, gót betűs útleírások szenvedélyes gyűjtése mellett kihívásnak érzi a menthetetlen bútorok akkurátus felújítását. Ezért munkáját a megrendelő műgyűjtők, galériák és múzeumok is nagyra értékelik. Ottjártamkor
épp egy zongoralábat varázsolt át falikarrá, mely azóta bekábelezve, lámpaburával, világítva őrzi a néhai hangszer emlékét. Bár a konyhában és a nappaliban is feltűnik néhány falikárpit, mégis a tetőtér Noémi igazi, „kipárnázott” birodalma. Bőröndökbe, fiókokba, szekrényekbe zsúfolt évszázadokat találni a tetőgerendák alatt. Kelengyék, szemfedők, viseletek, kárpitok várakoznak sorukra, hogy Noémi mesés faliképein új életet nyerjenek. Apró tárgyakat, fotókat, gyöngyöket belefűzve és hímezve válnak személyes történetkollázsokká. Vagy bársonyos tapintású festményreprodukciókká, foltvar-
rott tarka mesékké és aprólékos botanikai tanulmányokká. Ám az anyagba beleöltve megbújik az alkotó empatikus, szépre érzékeny lénye, indíttatása is. A textileket gyűjtő kreatív nagymama, a nyolc gyerekre vigyázó varrókisasszony emléke, a ruhaipari és rajztanári tanulmányok, a szecesszió mint szerelem, a több évtizednyi gyűjtögető munka, az átvarrott éjszakák, a számtalan egyéni és csoportos kiállítás. Benne van a nosztalgikus, selymes-tarka gyerekkor és a takarékos-találékony jelen idő. A megrendelők hozott anyagai és a hozzáadott érték, melyről minden esetben Noémi gondoskodik. E bonyolult, össze-
tett technikát próbálják ellesni gimnáziumi tanítványai és a textiles tábor diákjai, akik szünidőkben ellepik a tanárnő otthonát. Batikolás, selyemfestés, nemezelés, varrás és mintatervezés ilyenkor a naponta váltakozó foglalatosság. A tanításba Virág és Borbála, a két házigazda nagylány is besegít, s délutánra a kertet ellepik a szappanillatú gyerekmunkák. Hátul szivárványszín batikolt ruhák sorakoznak a fregolin, míg a teraszon gyapjúcsodák szikkadnak. A nap végére a mobiltelefonos varrókisasszonyok megtanulják a keresztszemes öltést. Tanárnőjük szerint kapiskálják már a „mentés másképp” funkciót! ◆
Lakáskultúra 55