dns

Page 1

Robert V. Gerard

Vรกltoztasd meg a DNS-ed!

1


AJÁNLÁS

Nagy tisztelettel és szeretettel ajánlom ezt a könyvet Anitának, feleségemnek és legjobb barátomnak, aki vállaira vette az Alapítvány terhét, biztosítva ezzel számomra a szükséges szabadságot, hogy a DNS Gyógyító Projectet valóra válthassam. Ajánlom továbbá Samara Rose-nak, drága kislányomnak, aki ártatlan gyermekszemével látta mellettem a Gyógyítás angyalát, míg e Projecten dolgoztam, és aki jelenétével folytonosan emlékeztetett a tisztaság erejére. Végül, őszinte szívvel ajánlom ezt a könyvet Önöknek, akik hallgatva megérzéseikre alkalmazni fogják ezeket a technikákat, hogy ezáltal egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá váljanak.

GYÓGYÍTÓ PROJECT CÉLJAI

A DNS Gyógyító Project célja, hogy szerte a világon minél több embernek segítsen javítani DNS-lánca hiányosságain, gyógyítva így a betegeket és terjesztve a DNS gyógyítás technikáját. Célunk, hogy támogassuk az emberek öngyógyító törekvéseit. A Project olyan oktató programokat alkalmaz, melyeken elsajátíthatóak az öngyógyítás, az önbecsülés és az életcél-kiválasztás módszerei és alkalmazásaik, felgyorsítva ezáltal a személy tudatosságának és az egyén jövő-érzékének fejlődését. Ennek a reneszánszát élő küldetésnek a középpontjában jelenleg olyan elkötelezett, nyílt szívű emberek toborzása áll, akiket mi "Fényfogadók"-nak nevezünk, és akik azonosulni tudnak céljainkkal. Tisztelettel meghívjuk Ont, hogy legyen részese e tervnek. Szakítson rá időt, és csatlakozzon a legcsodálatosabb kihíváshoz! Vigye Ön is a Hírt! Amit itt átadunk Önnek, az egy átfogó harmóniateremtő eszmény, nem pedig holmi üzleti ötlet vagy szabadalom.

ELLENJAVALLATOK

E könyvben egy alternatív gyógyítási lehetőséget mutatok be. Elsősorban mentális, érzelmi és lelki testünk gyógyításának és megfiatalításának lehetőségét. Nem állítom, hogy bármilyen konkrét testi vagy lelki baj gyógyítható ezzel a

2


módszerrel. Minden esetben, még ha az alábbiakban majd ismertetendő tünetekkel találkoznak is, kérjék ki egy szakorvos, vagy pszichológus tanácsát. Soha ne meditáljanak autóvezetés vagy gépkezelés közben! Nyomatékosan ajánlom, hogy azok a személyek, akik valamilyen pszichiátriai vagy érzelmi zavarban szenvednek, ne próbálják meg egyedül elsajátítani a DNSaktiválást. Nekik csak jólképzett munkatársaink, okleveles gyakornokaink, vagy egy pszichiáter, pszichológus felügyelete mellett tanácslom a módszer elsajátítását.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Mindenekelőtt Teremtőmnek, a mi Mennyei Urunknak mondok köszönetet e könyv anyagáért és a programokért, amelyek megyalósítására vezérelt. Állandó jelenléte, inspirációja és figyelő szeretete nélkül soha nem hozhattam volna el az emberek köré a DNS Gyógyító Project tanításait. Olyan időket élünk, amikor erős, nyitott és őszinte kapcsolatot teremthetünk a Szentlélekkel. Szeretnék köszönetet mondani hát a számtalan üzenetért, melyeket munkám során kaptam hírhozóitól, Szent Máriától és Mihály arkangyaltól. Külön köszönet illeti Vianna McDanielt, aki a "DNS Gyógyítás Technikája" című könyvem megírására, majd a DNS Gyógyító Project elindítására biztatott. Az ő különleges, intuitív látása és a kezdeti erőfeszítésekben adott segítsége tette ezeket a módszereket működőképessé és érthetővé. Bátorítása nélkülözhetetlen erőt adott. Köszönöm Dawne Fontaine-nek a kézirathoz fűzött értékes megjegyzéseit és a finomításokat, melyeket a technikákon végzett. George Stewartnak köszönöm a rendelkezésemre bocsátott DNS illusztrációkat. Hálatelt szívvel mondok köszönetet dr. Benedict J. Messana orvosnak, aki segítségemre volt az orvosi és a DNS-ről szóló tudományos részek kifejtésében, és aki időközben a project orvosi tanácsadója lett. Részletek iránti érzékenysége, kellemes humora átsegített a legnehezebb részeken. Peter Knopflernek azért jár köszönet, hogy felhívta figyelmemet a legújabb eredményekre, és számtalan kérdésben felnyitotta szemem. Köszönet I.inda Westlundnak, türelméért és tehetségéért, amivel átrajzolta és közölhető formára hozta vázlataimat. Köszönet Blaine Fairchildnak a megújított DNS-logóért. Kedves kötelességem megköszönni Teresa I.ucasnak a bátorítást, hogy mélyedjek el jobban a tudat gyógyításának technikai részleteiben, ahogy azt eredetileg is terveztem. Köszönet jár okleveles gyakornokainknak, akik értékes tapasztalatokkal, bizonyítékokkal és visszajelzésekkel segítették munkámat. A tőlük kapott információk lehetővé tették a technikák finomítását, javítását és leírásuk egyszerűsítését e könyv olvasói számára. Néhányuknak név szerint is köszönetet

3


mondok, így Diana Hendersonnak a rengeteg gyógyulási bizonyítékért, Drew Beckernek, David Shellnek, Dee Jacksonnak, Robert és Janet Buck lelkészeknek, Medreth Thomasnak és Nina Brown-Millernek. Külön ölelés jár Suzanne Continak, aki csodálatos munkát végzett e területen. Kedves, megalapozott visszajelzései nagyban hozzájárultak az okleveles képzés feltételeinek finomításához. Hasonlóan Walter Udellnek, aki számtalanszor vitába szállt velem, hogy választ találjunk azok számára, akik koncepcióimat unalmasnak vagy elfogadhatatlannak tartják. Ölelem minden távoli barátunkat Alaszkában, külön szeretettel Mari Kintarot és Rita-Jo Ventát, akik segítettek felébreszteni azt a régiót. És nem feledkezhetem meg Mirjana Gracanról, aki a jugoszláviai háború zivatarából terjeszti a DNS-aktiválás módszerét Európában: nagyon szép munka, Mirjana! Szívem minden szeretetével és tiszteletével mondok köszönetet Anita Gerardnak a fedéltervért és a könyv kritikai átolvasásáért. I1'rőled kapott segítség tette e projectet annyira hatékonnyá. Támogatásod és megértésed nélkülözhetetlen volt! „Hacsak nem nyilvánítjuk ki a gyógyászat szabadságát ebben az Alkotmányban, el fog jönni az idő, mikor a gyógyszerek uralkodnak felettünk. …Köztársaságunk Alkotmánya ezúton rendelkezik a gyógyulás és vallás szabadságáról.” -Benjamin Rush, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója

PERSPEKTÍVÁK

Amire a kutatók és orvosok ma képesek, ötven évvel ezelőtt még lehetetlennek számított. Még ma is, minél inkább feltárul előttünk az ismeretlen, annál szélesebb távlatok nyílnak meg mögötte. Kutatásaink elvezettek bennünket a Világegyetem határáig, felfedezték, hogy legalább 250 milliárd csillag alkotja Galaxisunkat, és bebizonyították, hogy ilyen csillagrendszerek billióiból épül fel az Univerzum. Csoda ez? Igen. Saját testünk belsejébe pillantva, nem kisebb csodára bukkanunk. Hogy ősi, hermetikus elmélet szerint a részecskék világának működése hasonló elveken nyugszik, mint a csillagrendszereké. A (mikrovilág mércéjével mérve) hatalmas üres terek - amelyek az atomok magjait elválasztják a köröttük keringő elektronoktól - létezését a kvantumfizika megerősítette és folyamatosan kutatja. Az atomokból szerveződő molekulák, köztük az élet titkát rejtő DNS, felbukkantak az elektronmikroszkópok zölden világító képernyőjén. De hogyan rejti testünk

4


"tervrajzát" a DNS "szövege", befolyásolja-e életkorunkat és betegségeinket? Megfejthetjük-e a titkot valaha? A válasz: igen! I1z egész világot lázba hozó Humán Genom Project feltérképezni készül az emberi örökítőanyag szerkezetét, de ez kicsit többe kerül, mint a Holdra szállás. Az Associated Press hírügynökség, dr. Francis Collinsra, a project vezetőjére hivatkozva,1999. november 24-én bejelentette, hogy "a kutatók feltérképezték az ember genetikai mintázatának egyharmadát és terveik szerint 2003-ra befejezik a teljes géntérképet". Dr. Collins állítása szerint "a genetikai mintázatot alkotó hárommilliárd bázispárból egymilliárdot meghatároztunk, sorba rendeztünk és mindenki számára elérhető adatbázisokban leközöltünk." A kutatás még nem fejeződött be és szerte a világon tudósok ezrei fáradoznak azon, hogy·jobban megérthessük a DNS működését. Kromoszómákat térképeznek fel, amelyekbe a DNS-gének százezreit kódolva tekeredik. Ha befejeződik ez a munka, talán kezünkben lesz az élet kulcsa. Akkor tovább léphetünk egy kérdéssel: ki alkotta meg ezt a kulcsot? Miféle algoritmus irányítja a DNS-t, hogy el tudja látni a legbonyolultabb és legösszetettebb feladatot, amivel az emberiség valaha is szembe került? A központi kérdés még homályosabb. Rá kell jönnünk, hogyan kommunikál egymással a sejt és a DNS-e. Ha ezt egyszer kiderítjük, az élet misztériuma megoldódik, mert érteni fogjuk ezt a "beszédet". Vagy talán a DNS fog érteni minket? A DNS és RNS egyedi tulajdonságai másolódási és információ átadási feladataik köré csoportosulnak. A sejtosztódás ámulatba ejtő folyamat, amely rászolgál a "csoda" névre. Vajon tudjuk-e, hogy amikor sejtjeink osztódnak, teljes DNS-állományuk is lemásolódik? Már az elv is csodálatos a maga logikus egyszerűségében. Az eredményt mindenki maga is láthatja, ha kézbe vesz egy újszülött gyermeket. Dr. Deepak Chopra a "DNS és sors" című könyvében, a Kortalan test, időtlen tudat címmel egy teljes fejezetet szentel a DNS molekuláris folyamataiban részt vevő hormonok tudatosságot befolyásoló szerepének. Azt is megállapítja: "E tudatosság megváltoztatása minden egyes ember személyes felelősségétől függ.". Az intelligencia legmagasabbrendű tevékenysége a kommunikáció. I1 kommunikáció szándékaink tudatosságát kívánja meg. És amikor szándékainkat a tudatosság legmagasabb szintjére emeljük, megkezdhetjük az alkotás folyamatát. Az alkotás legmagasabb formája a szándék. A mozgásban való hit egy szívünk vezérelte szándék. Az élet kulcsa szándékaink használatának képességében és életünk megváltoztatásának lehetőségében rejlik. Andrew Weil doktor, aki korunk alternatív gyógyászatának legjelentősebb képviselője, híres könyvében, az "Öngyógyítás"-ban, írja: ":Az öngyógyító rendszer, makromolekuláris szinten - amely átvivő felület az élő és élettelen anyag között - az alábbiakkal jellemezhető. Ezen a szinten nincs immunrendszer, sem idegrendszer, amely parancsokat továbbíthatna az agyból. Mélyen a szervek szintje

5


alatt vagyunk, ám anélkül, hogy többet kellene tudnunk az cinreprodukáló DNSről, tehetünk néhány megállapítást:  A gyógyulás az élet elválaszthatatlan résre. A DNS minden információt tartalmaz, amely ahhoz szükséges, hogy a saját javítását végző enzimeket elkészíttesse.  A gyógyító/javító rendszer folyamatosan működik.  A gyógyító rendszernek diagnosztikus képessége van.  A gyógyulás spontán."

Paul Von Ward a "Solarian I.egacy" (Napimádók Öröksége) című könyvében elemzi, hogy a tudatosság milyen lényeges szerepet játszhat a morfogenetikai folyamatokban, azaz szerveink szerkezetének fejlődésében. Feltételez valamilyen, a kutatás elől eddig rejtve maradt energiamezőt, amely az egész Univerzumot átitatja. Von Ward elképzelése szerint, amikor a "tudatos szándék" keveredik ezzel az energiával, az mind a csillagok közt, mind az atomi világban teremtéshez vezet. Von Ward dr. S. Ellmore azon elméletére utal, mely szerint az Univerzum látszólagos ürességét az éternek nevezett szubsztancia tölti ki. Ennek a „tengernek” a „hullámverését” érzékeljük energiaként, fényként, gravitációként. Sőt, az anyagi formád is ennek megsűrűsödött részei, bár maga az éter nem anyagi természetű. Mivel az éter tulajdonság-szubsztancia (hideg-meleg, száraz-nedves stb.) jellegű, a belé helyezett vagy rajta keresztül haladó információ (pl. gondolat) átalakítja, formálja azt. Ezáltal új tulajdonságok, vagy azok új kombinációja keletkezik, amely addig nem létező anyagi- vagy energiaformákat alkothat (teremtés). Bár az elméletnek komoly matematikai hátteret dolgoztak ki (többek közt a magyar Jánosi professzor), az új tudományos eredmények ismeretében azt többen cáfolták, jóllehet bizonyos jelenségek modellezésére máig nem találtak jobb alternatívát. Az éterelmélet a hermetikus filozófiák legfejlettebb fokának tekinthető – Ford. megj.) A DNS nagyon bonyolultnak tűnik, pedig valójában csak egy egyszerű cukor és négyféle szerves bázis alkotja. Honnan tudják e molekulák, mit kell tenniük? Életünk azon alapszik, amit ezek a molekulák meghatároznak, másolnak, befolyásolnak, de bele tudunk-e avatkozni ebbe a folyamatba? A válasz újból: igen. Világunk és életünk gyorsan változik. Az idő a szemünk láttára folyik el. A végső idők jóslatai mind rólunk szólnak és azt kérdezzük: "Valójában mi történik?" és "Miért?" Eljött az ideje, hogy az emberiség önmagáért végre megtegye a szükséges kvantumugrást. Mentális és fizikai egészségünk nagyban függ másoktól. Gyakran érezzük úgy, hogy mások irányítanak, vezetnek, vagy éppen félrevezetnek bennünket. Mindig "mások". Pedig csak mi határozhatjuk meg, mit teszünk saját egészségünkért, csak rajtunk múlik, hogy megteremtjük-e életünkben azokat a dolgokat, melyeket élvezhetünk. Eljött az idő, hogy felelősséget vállaljunk saját életünkért - vágjunk

6


bele! Tanuljuk meg, hogyan legyünk saját sorsunk irányítói! Szerezzük meg a "tudatos szándék" képességét és változtassuk meg önnön valóságunkat! Itt az ideje, hogy megyáltoztassuk DNS-ünket, hogy megyáltoztassuk életünket! Szeretetben, Fényben és Békességben - Robert V. Gerard

ELGONDOLKODTATÓ TÉNYEK

"Az emberek 60%-a szenvedett a felírt gyógyszerek mellékhatásaitól és ezekből 9 millió végződött kórházi kezeléssel...1992-ben a kórházi kezelések 28%-ában gyógyszerek okozta problémák merültek fel, 80 és 200 ezer közötti beteg halt meg ilyen jellegű problémáktól. " - Electrical Nutrition (Denie és Shelly Hiestand könyve) Az emberek 82%-a elégedetlen jelenlegi helyzetével. Az amerikaiak 75%-a aggódik jövőbeni gazdasági helyzete miatt, és 85%-uk szeretné jobban kontrollálni saját idejét. Ezek a stresszhelyzetek csökkentik az immunrendszer ellenállóképességét, és gátolják az építő folyamatok gyógyító hatását. "1997-ben 10 amerikai közül négy használt valamilyen alternatív gyógymódot panaszaik enyhítésére. 1990 óta közel 50%-kal nőtt az alternatív gyógyászati szakintézetek látogatottsága. Amerikában körülbelül 21 milliárd dollárt költenek évente alternatív gyógyászati kezelésekre. " - The Journal of the American Medical Association (Az Amerikai Orvosi Társaság folyóirata) "A nyugati világban a halálokok túlnyomó többsége (több mint 85%-a) degeneratív betegség: szívelégtelenség, rák, cukorbaj, ízületi gyulladás stb." - Peter Knopfler, kutató orvos "Évente kereken 2.216.000 kórházi ápoltnál lép fel valamilyen fajta komoly gyógyszerérzékenység." -The Journal of the American Medical Association, 1998 "Fontos felismerni, hogy elfogyasztott táplálékaink soha sem jutnak közel testünk sejtjeihez. 99,9%-uk csak egyszerűen keresztül megy bélrendszerünkön... Testünknek meg kell változtatnia emésztő enzimjeit és a baktériumait, hogy

7


szabályozni tudja az emésztőnedvek pH-ját. Ez az utasításláncolat elektromos jellegű folyamat. ... A bélrendszer lassú elektrolitikus pusztulása gyakran vezet oda, hogy a sejtek képtelenek DNS-kódjukkal azonosulni. A sejtek lényegében saját használati utasításukkal vesztik el kapcsolatukat és azután az élet későbbi szakaszában rákos sejtekként nyilvánulnak meg." - Electrical Nutrition (Denie és Shelly Hiestand könyve) Az amerikaiaknak legaalább 34%-a alkalmaz "nem-hagyományos" gyógymódot, mint pl. a chiroterápiát, gyógynövényeket és megavitamin készítményeket. Az alternatív gyógymódokat keresők száma meghalad minden korábbi mértéket. - a Harvard Medical School jelentése "Az öngyógyításé a jövő” -The Popcorn Report, Harper Business "A zsírok anyagcseréjében szerepet játszó kémiai folyamatokat enzimek (fehérjék) szabályozzák, melyeket a gének kódolnak. A DNS szekvencia hibái megváltoztatják a géneket, és ez hibás enzimek építéséhez vezet, melyek kisiklatják a kémiai folyamatokat, elhízást és más problémákat okoznak." - Health and Fitness Newsletter, 1999 "Az orvosi műhibák következtében beálló halál előkelő helyen áll az elhalálozási okok listáján az Egyesült Államokban. Ha a felmérések adatait extrapoláljuk (kiterjesztjük) az Államokban kórházi kezelés alatt állók évi 33,6 milliós számára, az orvosi műhiba okán elhalálozottak számát évente legalább 44 ezerre kell becsülnünk, de lehetséges, hogy ez a szám 98 ezer... Ez a 8. leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban. :Meghaladja a halálos kimenetelű motorbicikli balesetek évi 43.458, a tüdőrákban elhunytak évi 42.297 és az AIDSelhalálozások évi 16.516 esetét.” -National Academy Press, 1999 Pénz- és egészségügy. Fogyasztó szerek Alternatív egészségmegőrző szerek Öngyógyítás Táplálkozás kiegészítők

50 milliárd dollár 27 milliárd dollár 33 milliárd dollár 23 milliárd dollár

-Adatforrás: Nutrition Business Journal

8


A KÖNYV CÉLKITŰZÉSE

A könyv, egy öngyógyító módszert ismertet, amely igazolt eredményeken alapul. Olyan technikát mutat be, amely mind az egyén, mind az emberiség egészségi állapotát javíthatja. Ha ezek a módszerek elfogadhatók számunkra, használjuk sikerrel! Ha nem, kérem adjuk át e könyvet egy barátunknak, vagy tegyük el későbbre. Az e könyvben ismertetett DNS-aktiválás és Gyógyítás Módszer hatékony, ám mégis egyszerű technika saját belső világunk felfedezésére. Talán az első lehetőség életünkben, hogy spontán meggyógyuljunk, hogy elűzzük testi fájdalmainkat, hogy, enyhítsük gyötrő lelki szenvedéseinket, és nagyobb perspektívák táruljanak fel előttünk, mint a szobáé, amelyben ülünk. A DNS-aktiválásban szerzett gyakorlat az első lépés a test, a tudat és a lélek teljes egyesítésére, amely egy örök életére emlékezetes, Gyönyörű pillanat lesz. Ahogy egyre jobban elmélyedünk a módszerben, úgy leszünk képesek egyre mélyebben megismerni emberi testünket és felfedezni saját, végtelen belső világunkat. Képzeljünk el egy utazást testi sejtjeink belsejében, azt, hogy beszélünk velük, és azt, hogy utasítjuk őket a korrekt működésre! Képzeljük el, hogy a fájdalmat és a fertőzéseket szeretetté alakíthatjuk! Képzeljük el, hogy hatalmunkban áll gyógyítani, mélységében megérteni, hogyan működnek a dolgok valójában! A legfontosabb, hogy képzeljük el! Jelen könyv további finomítása korábbi írásaimnak, fontos új információkkal kibővítve a théta-állapotról és annak hatásairól, amely részletek segítségével pontosabb képet kaphatunk az aktiválás művészetéről. Tovább erősítjük a harmadés negyedfokú aktiválást, és arra bíztatok mindenkit, hogy keressenek ők is új utakat és lehetőségeket az aktiválás alkalmazására. Az itt leírt módszerekkel további érzelmi és egészségügyi problémákat oldhatunk meg. Új adatokat és felismeréseket közlünk az "új Szentháromság" koncepciójáról is, melyre ezentúl - épp az újdonságok miatt - az "Élet Új Szentháromsága" elnevezéssel hivatkozunk majd. Ez a meghatározás jobban kifejezi a kapcsolatot egyre táguló gyógyító tudatunk és spirituális természetünk között. Az eredeti kiadásban az önmagunk végezte DNS-aktiváláshoz írt útmutató a Függelékből előre került a szövegbe. Okleveles gyakornokaink mindazok rendelkezésére állnak, akik jobban szeretnék szakértő irányításával elsajátítani a gyakorlatokat. Az okleveles gyakornokok teljes névsora és elérhetőségük megszerezhető alapítványunk honlapjáról. (www.oughtenhouse.com). A könyv első fejezete - a Belső Isteni lenyomat - az első kiadáshoz képest kibővült, hogy további magyarázatokat fűzhessünk a sejt, a kromoszómák és a DNS működéséhez. Tényszerű és részletes adatokat tartalmaz az élet lenyomatának megértéséhez és csodás összetettségének átlátásához. Az orvosi tanácsadó/szerkesztőnkkel együtt írt fejezet bemutatja a DNS bonyolult szerkezetét

9


és néhány újabb felfedezést ezen a területen. A bőséges illusztráció segíti jobban megérteni a leírtakat. A második rész feltárja a DNS Gyógyító Project filozófiai, pszichológiai és élettani hátterét. Általános áttekintést és szemléletmódot ad a DNS-aktiválás és gyógyítás technikájáról. Néhány előkészítő tanácsot és ragyogó vizualizációs technikákat nyújt. a korábbiakhoz képest sokkal több vizualizációs és meditációs gyakorlatot tartalmaz. Itt nyer értelmet az "anyag feletti tudat" kifejezés, amikor feltárul előttünk, hogy az Élet csodája mi módon kapcsolódik Belső Isteni Lenyomatunkhoz és a bennünket körülvevő Női Energiákhoz, továbbá, hogy az itt ismertetett módszerek miként javíthatják az emberiség belső képességeit. Ugyanakkor nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy e technikák eredményessége megkívánja a legtisztább szándékot és a legszívbőljövőbb szeretetet. A harmadik rész lépésről lépésre bevezet bennünket a módszerek rejtelmeibe. Megtanulhatjuk tudatosult szándékaink valódi hatalmát, az utasító kommunikációt, a bizalmat és a képzelet erejét. A folyamatot részletes útmutató alapján járhatjuk végig, gondosan részletezett leírások segítenek a módszer alkalmazásában. Ezen információk tovább finomodtak az előző kiadás óta. Különösen ajánljuk, hogy mindenki figyelmesen tanulmányozza át ezt a részt, hogy birtokába kerülhessen az ott leírtaknak. A negyedik fejezet bemutatja a számtalan lehetőséget és helyzetet, amelyben alkalmazhatjuk a DNS-aktiválás módszerét. E könyv egy útikalauz az egészség és a gyógyulás világában. Elvezet bennünket képzeletünk 1egyégső határáig, ajtókat nyit eddig rejtett világokra és a kreativitás olyan fokára emel bennünket, amelyről eddig csak esetleg álmodhattunk. Tanácsoljuk, hogy többször is olvassuk el e könyvet, és ellenőrizzük le önmagunkat, hogy a képzelet szabadsága és a végtelen lehetőségek értelmében valódi társai vagyunk-e már a Teremtőnek. Társaságunk tiszta szívből hiszi, hogy a DNS-aktiválás módszertana az egész emberiség öröksége. Ajándék mindenkinek, aki megtanulja és alkalmazza. Bárki kifejlesztheti magának ezt az egészségmegőrző módszert, megújíthatja szellemét, testét és érzelemvilágát; tökéletesen egészségessé válhat általa. Mindenki megváltoztathatja DNS-ét, mindenki megváltoztathatja életét! Célunk, hogy bátorítsuk és terjesszük az öngyógyító technikákat. Önálló gyógyítókként mi is hozzátehetünk valamit célunk megvalósításához és ezáltal az egész világ megjobbításához. Arra kérek tehát mindenkit, hogy maradjon nyitott, és adjon egy esélyt ennek a módszernek a bizonyításra. Képesek vagyunk rá, meg tudjuk tenni:

10


A DNS-AKTIVÁLÁSTM ELŐNYEI

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a potenciális előnyöket, melyeket az első és a második DNS-aktiválás módszerével nyerhetünk. A konkrét előnyök személyenként eltérhetnek, de több ezer ember példája bizonyítja a javulás, változás és kicserélődés valós hatásait. Az aktiválást követően spontán gyógyulás léphet fel, különösen akut lelki és testi eredetű bajoknál. Úgy tűnik, hogy az első DNS-aktiválás program főleg a fizikai test egészségét javítja és állítja be egy adott szintre. Beszámolók és vizsgálati eredmények mutatják, hogy·azok, akik elvégezték a programot, testi és lelki méregtelenítésként érzékelték azt. Ez a rendkívül fontos tisztulási folyamat rögtön a program kezdetekor beindul és hatása néhány hétig tart, de ha egy-két éven át rendszeresen alkalmazzuk a módszert, állandósul. A második DNS-aktiválás felgyorsítja a pszichológiai fejlődést és változást. A megfigyelések azt mutatják, hogy a programban résztvevő személy elégedettebb önmagával és könnyebben találja és valósítja meg életcéljait. Jóllehet a beszámolókból ismert legtöbb változás a biológiai állapot átalakulásával kapcsolatos, ugyanezek a beszámolók a lelki könnyedséget, a szellemi frissességet és az emberi kapcsolatok javulását tekintik legfontosabb eredménynek. A DNS-aktiválás legcsodásabb vonatkozása éppen az, hogy ez a hatás automatikus! A DNS-aktiválás valójában tisztább életcél-látást eredményez. Felerősíti az önfejlesztési folyamatokat és szélesre tárja az ajtót önismeretünk kiteljesedése előtt. A magunkba nézés, hogy felismerjük az önmegvalósításunk útjában álló gátakat és korlátokat, bátor vállalkozás. De ez az önmegismerés ugyanakkor szabadságunk kulcsa is. A DNS-aktiválás közvetlenül elősegíti ezeknek a belső igazságoknak a felismerését. Az alábbiakban pontokba szedtük több ezer ember beszámolóiból levonható következtetéseinket az aktiválás hatásairól. Ezek állandósult és pozitív változások, melyeket négy csoportba sorolhatunk: Biológiai változások - Méregtelenedés - Gyorsabban növő haj és köröm - Fiatalos közérzet és megjelenés - Energiaszint növekedés - Könnyű álmok - Igényesebb táplálkozás - Növekvő mértékű testbeszéd - Megnövekedett vízigény - Gyorsabb gyógyulás, erősödő öngyógyulás.

11


Pszichológiai és lelki változások - Növekvő önértékelés - Fokozott érzékelés - Fokozódó értelem - Pontos nyelvhasználat - Kevesebb aggódás és stressz - Élesebb emlékek és gyorsabb összefüggés-meglátás - Megújuló szakmai képességek. Emberi kapcsolatok - Új érzelmek átélése és megosztása - Régi fájdalmak eleresztése - Emberi kapcsolataink tisztább áttekintése - Mélyebb szeretet átélése mások irányába - „lelki társak”, sőt, „lelki családok” felismerése. Önismeret - automatikus szembenézés önmagunkkal - válaszok felismerése, melyek világosabbá és átláthatóvá teszik életünket - bizonytalan dolgok pontosítása és igaz voltuk felmérése - összpontosított figyelem és gyors ráhangolódás. Az eddig jelentett hosszú távú hatások: - állandó érzelmi stressz enyhülése - csökkenő határozatlanság, kétely és félelem - belső késztetés a fizikai és lelki megtisztulásra - az életcélok jobb megértése - az egyének sajátosságainak jobb megértése - az önbecsülés és önszeretet tudatosulása - annak a meggyőződésnek a kialakulása, hogy az Univerzum visszatükrözi problémáinkat, hogy azonosíthassuk és felszámolhassuk azokat - a folyton változó idő és környezeti feltételek megértése. Az alábbi ábrán egy szenvedő sejtet mutatunk be: az öregedő sejtet, amelyben több probléma is fellép, nevezetesen az érzelmi szennyeződés, veszélyes mikroorganizmusok behatolása, és környezeti szennyezés. A DNS-aktiválás katalizálja testi sejtjeink tisztulását, segít egészségük megőrzésében, ami végső soron testünk állapotát javítja. A sejtek kitisztításának folyamata a stressz feloldásával kezdődik. A stressz és az érzelmi szennyezés lehet a legnagyobb tömegű, de szerencsére könnyen kitisztítható.

12


Egy tudatunkat érő, váratlan sokk, amely megváltoztatja hozzáállásunkat, előítéleteinket, elegendő ahhoz, hogy évekre feszültséget okozzon és érzelmileg visszavessen bennünket. Egy váratlan haláleset a családban, vagy egy újszülött érkezése is elég, hogy·átalakuljanak társasági kapcsolataink és szokásaink. A DNSaktiválás elvégzése után érzelmi feszültségeink folyamatosan és automatikusan oldódnak. A testünkbe jutó környezeti szennyező anyagok legnagyobb része ipari eredetű, ezért ismeretlen a testünket védő immunrendszer számára. Kozmetikumokból, műanyag élelmiszer-csomagolásokból, növényvédőszer maradványokból, sugárzásokból és persze a cigarettafüstből kerülnek szerveretünkbe. De ne feledkezzünk meg az influenzáról és más veszélyes vírusokról sem, melyek itt élnek körülöttünk. Ételeink tökéletlen emésztése, a tápanyagok korántsem teljes felszívódása, kórokozó baktériumfertőzések maradványai és szervezetünk belső anyagcseréjének saját melléktermékei még tovább rontják a helyzetet. Csoda, hogy élünk! A stressz alatt álló szervezet sokkal inkább ki van téve a fertőző betegségeknek. Mindent meg kell tennünk, hogy' méregtelenítsük, és tisztán tartsuk szervezetünket. Dr. Rudolf Ballentine nemrég megjelent könyvében részletesen leírja a méregtelenítés és testtisztítás módszereit. Művében nagyszerű eljárásokat ismertet, amelyek segítenek megőrizni egészségünket és fenntartani testünk működőképességét. (A magyar olvasók számára is kitűnő szakkönyvek jelentek meg e téren, párat e fejezet·végén említünk. - Ford. megj.) Emlékezzünk rá, hogy bár mindannyian szeretünk jókat enni és óriási élvezettel fogyasztjuk a finomabbnál finomabb ételeket, de mint azt dr. Ballentine bölcsen megállapítja: "Hasonlc5an a táplálkozáshoz, a méregtelenítés is alapfunkciója szervezetünknek." -

Ann wigmore: Búzafű B. R. Clement, T. F. DiGeronimo: Élő ételek az egészségért Dr. Oláh Andor, Kállai Klára, Vadnai Zsolt: Reformkonyha Eydie Mac, Dhris Loeffler: Hogyan győztem le a rákot természetes úton Chang: Az öngyógyítás művészete Paul C. Bragg és Patricia Bragg: A böjt csodája 13


1. RÉSZ: DNS – BELSŐ ISTENI LENYOMAT E fejezet Belső Isteni Lenyomatunk, a DNS feladatait ismerteti, előbb egy nagyvonalúbb áttekintésben, majd kissé részletesebben is. A teljes genetikai tervet, amely egy adott szervezet kialakulásához és lehetséges variációinak megteremtéséhez szükséges információt tartalmazza, genomnak nevezzük. A genom az adott szervezet összes génjét tartalmazza és teljes egészében megtalálható a szervezet minden egyes sejtjének magjában. A genom sejtosztódás idején, kromoszómákba rendeződik, melyeket a DNS épít fel. Testünk minden sejtje tartalmaz DNS-t és mindegyiket ez a molekula irányítja. Az emberi test több mint 10 billió (1013) sejtből áll, amelyek bonyolult és roppant forgalmú kommunikációval szerveződnek össze. Minden sejt gondoskodik magáról és kapcsolatot tart a szomszédaival, érzékeli azok és önmaga állapotait.

Kromoszómák nagyított fényképe A genom ősi öröksége tartalmazza a bőr és a szem színét, a vércsoport típusát, a testmagasságot, a hajformát és minden egyebet, ami az embert jellemzi, még az ismételhetetlen, egyedi ujjlenyomatok mintázatait is. Ez felel az örökletes

14


betegségekért és egyéb anomáliákért. Sőt a DNS még szándékainkat is meghatározhatja. A sejtosztódás során a DNS kromoszómákba rendeződik. Az emberi sejtekben 46 kromoszóma alakul ki, melyek alaki hasonlóságaik szerint párba rendezhetők, azaz 2 3 pár, páronként hasonló kromoszómában rendeződik el teljes genetikai örökségünk. Minden kromoszóma több gént is tartalmaz, amelyek egy-egy meghatározott biológiai funkciót hordoznak. Mivel a DNS-ből összetekeredett kromoszóma részei, a géneket is DNS alkotja. Ha kromoszóma-készletünket, mint egy vasúti szerelvényt képzeljük el, akkor minden DNS-szál egy-egy vagon a szerelvényben és génjeink a vagonokban ülő utasok, akik valamely fehérjénk tervrajzait hordják a bőröndjükben. A már oly sokat emlegetett DNS elnevezés a dezoxiribonukleinsav rövidítése. (A sav elnevezés kissé megtévesztő, mert a DNS valójában bázis illetve só, de ez nem változtat a dolgok lényegén. A DNS-molekula formáját legjobban úgy tudjuk elképzelni. ha magunk elé idézünk egy fokaival megcsavart létrát. :·A molekula gerincét hosszú cukor-foszfát lánc alkotja, amelyben szabályos közönként helyezkednek el a bázikus oldalláncok, az ún. nukleotidok (a létra fokai). Ez a kettős spirál szerkezet tovább tekeredik, hasonlóan a telefonzsinórhoz. Ez azután még jobban összecsavarodik, mintha az előbb említett telefonzsinórt szoros gombolyaggá tekertük volna.

A DNS kettősspirál Az cukor-foszfát láncra merőlegesen elhelyezkedő négyféle szerves bázis (adenin, timin, citozin és guanin) egymással párokat képesek kialakítani, így a két, szembefutó cukor-foszfát szálat összetartják, mint létrát a fokai. A párok szigorú szabályok szerint képződnek: adeninnel szemben mindig timin, citozinnal szemben pedig csak guanin állhat.

15


Ezek a nukleotidák (illetve sorrendjük) alkotják a DNS kódját. A titok tehát a jelek egymásutánjában van elrejtve valahogy. Ha megértjük ezt a kódot, megértjük a DNS üzenetét is. Most vizsgáljuk meg a fenti szerkeret működését. A DNS jelentősége abban áll, hogy meghatározza a sejt funkcióját, viselkedését és szerkezetét. Utasításokat ad a saját nyelvén, molekuláris szinten, az egész szervezet számára. A kód, vagyis az ABC, amellyel ezeket a leírásokat rögzíti, a DNS négyféle nukleotidájának meghatározott sorrendjében rejlik. Az egyén és a fajok genetikai életútja generációról generációra a DNS-ben rögzül. A DNS felügyeli a sejt növekedését, karbantartja funkciót, megújítja vagy felfüggeszti azokat. Tehát részben egy fiziológiai irányítórendszer, részben központi óra, amely ütemezi a sejtek biológiai óráját, és így meghatározza azok élettartamát is. Ahhoz, hogy megnöveljük a sejtek (és ezen keresztül az egész szervezet) élettartamát, meg kell találnunk a módszert, amivel a DNS-órát beállíthatjuk.

16


Az emberi testi sejtek sejtmagja 23 pár kromoszómát tartalmaz. A kromoszómákban hosszú DNS-láncok csavarodnak fel, amelyeket az ún. nukleotidok alkotnak. Négy különböző nukleotida fordul elő a DNS-ben: guanin (G), citozin (C), timin (T) és adenin (A). a nukleotidák hármasával egy-egy bázishármast (tripletet) alkotnak. A magyar nyelv lejegyzéséhez 43, szavakba rendezett jelre - betűre - van szükség. A genetikai információ leírására azonban csak 4 jel - a négy szerves bázis (nukleotida) - áll rendelkezésre. Ezek a fentebb említett adenin, timin, citozin és guanin, amelyeket a biológusok értelemszerűen A, T, C és G betűkkel jelölnek. Ezekkel a "betűkkel” írták a DNS "szövegét". Hasonlóan ahhoz, ahogy a magyar nyelvben a 43 építőkő egymáshoz illesztésének megvannak a szabályai, a DNS 4 betűjének elrendezése is követ bizonyos elveket. Ilyen szabály például az egymással szemben futó DNS-szálak bázissorrendjének szabálya, vagyis az, hogy az egyik szálon elhelyezkedő szerves bázissal szemben a másikon csak egy meghatározott bázis lehet: citozinnal szemben guanin, adeninnel szemben timin, azaz a lehetséges párok C-G, G-C, A-T; T-A (lásd 31. oldali ábra). Az emberi sejtek sejtmagja 23 pár kromoszómát tartalmaz. A kromoszómákban hosszú DNS-láncok csavarodnak fel, melyeket az ún. nukleotidok alkotnak. Négy különböző nukleotid fordul elő a DNS-ben: Guanin (G), citozin (C), timin (T) és adenin (A). A nukleotidok hármasával egy-egy bázishármast (tripletet) alkotnak. Hivatkozva az előbb említett létra-hasonlatra, ezek a bázispárok képezik a létra fokait. A cukor-foszfát gerincre merőlegesen álló bázispárok a két szálat egyenletes távolságban tartják egymástól (a G-C pár hossza egyenlő az A-T pár hosszával). Mivel a párosodási szabály- roppant szigorú, ha a DNS egyik szálának "szövegét" ismerjük, felépíthetjük a hozzá kapcsolódó szá1 bázissorrendjét. Ha például az egyik szálon a GCGATA bázissorrend szerepel, akkor a vele szemközti bázisok a CGCTAT lesznek. A Belső Isteni Lenyomat lényege tehát az, hogy, benne pontosan rögzítve van minden információ, amely a DNS működéséhez szükséges, és ha megértjük ezt a nyelvet, módunk lesz megérteni a működést is. 1990-ben az American Holistic Medical Association munkatársai,·dr. Ryan Drum és Len Wisneski közzétették eredményeiket. Dr. Drum elektronmikroszkópos kutatásai alapján azt állította, hogy a "szándéknak" molekuláris szintű következményei vannak, a mikrobiológus Wisneski pedig bebizonyosodni látta, hogy az akarat serkenti a receptor szintézist. Peter Knopfler szerint "...minden sejtnek vannak receptorai és van memóriája. Ezért, ha valaki szomjas és a vízre gondol, sejtaktivitások ezrei indulnak be mentálisan és kezdenek részt venni a fizikai anyagcserében. Mielőtt meginnánk a vizet, szándékunk és gondolataink aktiválják sejtjeinket, felkészítik agyunkat, gyomrunkat, vesénket és gerincvelőnket a víz befogadására." El tudjuk képzelni, hogy akkor mit tehet egy szelet csokoládé?

17


A DNS kettősspirál kémiai szerkezete A DNS kódja csak meghatározott irányban olvasható. Az egyik szálon olvasható információt a szemközti szálon visszafelé kell leolvasni. A valóságban mindig csak az egyik szálat olvassa a fehérje szintetizáló rendszer, a másik szál csupán az aktív, olvasott szál védelmében, illetve a genetikai anyag megduplázásában, javításában játszik szerepet. A DNS-szál mentén elhelyezkedő szerves bázisok hármasával csoportosítva alkotják az ún. kodonokat, amelyek jól meghatározott biokémiai utasításokat jelentenek. Mivel 4 különböző bázisunk van, erek lehetséges kombinációjának száma 3 helyre 444, azaz 64. Vagyis 64 különböző kodon lehetséges. Ezzel az ABC-vel íródott a teljes genetikai anyag. Ezek alapján a géneket, mint a DNS kodonjainak sorrendjével (szekvenciájával) meghatározott fehérje leírásokat foghatjuk fel. A fehérjék bonyolult molekulák, amelyek egyszerűbb építőkövekből, az ún. aminosavakból épülnek fel. Egy adott fehérje alapvetően a DNS kodonjainak sorrendjében van meghatározva. Azt a DNS-szakaszt, amely a leírást tartalmazza az adott fehérje génjének nevezünk. A génen belül minden kodon egy jól meghatározott parancsot jelent a fehérje szintetizáló rendszer számára. Ezek a parancsok az alábbi típusúak lehetnek: - új fehérjelánc szintézisének megkezdése, - a génben megadott, soronkövetkező aminosav hozzákapcsolása a fehérjelánchoz, - a fehérjelánc építésének befejezése. Ezen a mechanizmuson keresztül a sejtmag anyaga (a DNS és a gének) meghatározza a sejtek-és így a funkcionálisan együttműködő sejtcsoportok, azaz szövetek - aktivitását, szerkezetét és viselkedését. A "Molekuláris genetika" című ábra részleteiben is megmutatja, hogyan szerveződik a DNS-ben tárolt információ, és milyen áttételeken jut e1 a sejtek anyagcseréjéig.

18


19


DNS-MÁSOLÓDÁS (REPLIKÁCIÓ) A DNS-molekula képes megduplázni önmagát pontosan lemásolva mindkét szálát. A folyamat azzal kezdődik, hogy a két szál elválik egymástól, mint amikor egy zipzárt nyitunk ki (lásd 34. oldali ábra). A "szétzipzárazott" kettős spirál mindkét fele oldalláncaik bázisainak megfelelő kiegészítő nukleotidokat vonzanak magukhoz, és így két, teljesen új, de az eredetivel pontosan megegyező molekula keletkezik. Hogy pontosabban érthető legyen: számozzuk meg az eredeti molekula szálait, legyenek 1. és 2. Első lépésben az 1. és 2. szál szétválik, majd egyidejűleg az 1. szál felépít egy új 2’. szálat, a 2. szál pedig egy új 1’. szálat. A folyamat eredménye két, teljesen azonos kettős spirál. Itt jegyezzük meg azt a tényt, hogy a DNS-molekulák egyes részei a földi élet kialakulása óta változatlan (illetve csak nagyon kis mértékben megváltozott) formában íródnak át nemzedékről nemzedékre. Azt a folyamatot, melynek során a génekben őrzött bázissorrend alapján létrejön egy adott fehérjemolekula, átírásnak (transzkripciónak) nevezzük. Első lépésként a DNS-nek az a szakasza, ahol az adott fehérjét kódoló gén helyezkedik el, szétnyílik. A kettényílt DNS-molekula szabad nukleotidokat vonz magához, így kialakul egy szimpla kiegészítő szál, amely azután leválik a DNS-ről. Ezt az új, egyszálú láncot hírvivő RNS-nek (messenger-RNS vagy röviden mRNS-nek) nevezik.

20


Az RNS rövidítés a ribonukleinsav rövidítése, amely egy DNS-hez hasonló molekula, de oldalláncaiban timin helyett uracil (U) van, azaz a négy alkotó bázis nem A, T, G, C, hanem A, U, G, C. Ar uracil minden tekintetben úgy viselkedik, mint a timin, egy dolgot kivéve: a timin kevésbé erősen kötődik az adeninhez, ezért az RNS-szál nem tapad olyan erősen a DNS-szálhoz, amiről másolódik, mint annak kiegészítő párja, ezért a másolódás után a visszazipzárazódó DNS leszorítja magáról az mRNS-t. Mikor a másolás véget ért, a DNS ismét bezárul, feltekeredik és nyugalmi állapotba kerül. Ezalatt az átíródott mRNS molekula a sejt egy adott részébe vándorol, ahol megkezdődik az új fehérje szintézise. Amikor eléri a biokémiailag megfelelő környezetet, a génről a hírvivő RNS-be (mRNS) átíródott kodonok sorrendjének megfelelően aminosavak kapcsolódnak egymáshoz. Minden kodonnak egy,, pontosan meghatározott aminosav felel meg. A kodonok párosítatlan bázisai olyan molekulákat vonzanak magukhoz, melyek egyik végén a megfelelő aminosav, a másikon pedig a kodon bázisainak megfelelő, azokhoz kapcsolódni tudó bázisok vannak. Ezeket a molekulákat szállító RNS-nek (transfer-RNS, tRNS) nevezik, mivel az aminosavakat szállítja a fehérje szintézishez. A hírvivő RNS (mRNS) molekulában tehát éppen háromszor annyi szerves bázis van, mint amennyi aminosav a belőle felépülő fehérjét majd alkotja. Miután az aminosavak a megfelelő sorrendben helyükre kerültek, az új fehérjelánc és a hírvivő RNS (mRNS) elválnak egymástól. (Valójában ez a szétválás folyamatos, pontosabban a fehérje szintézist végző enzimrendszerről az átíródó fehérje-lánc és a már elolvasott hírvivő RNS (mRNS) kétfelé válva felkunkorodik.) Miután az új fehérje molekula felépült, némi módosításon esik át, hogy megkezdhesse működését. Ezek a folyamatok persze rendkívüli sebességgel és precizitással zajlanak a sejtben, akár több millió molekulát termelve percenként. A Human Genom Project azt a célt tűrte ki maga elé, hogy a teljes emberi DNS bázissorrendjét meghatározza. Ezt a hatalmas analitikai és adatgyűjtő munkát kívánó feladatot kutatók nemzetközi csoportjai végzik, mindegyik egy-egy kisebb darabot vállalva magára a teljes DNS-ből. A várakozások szerint az egész emberi DNS-t három év alatt feltérképezik. A teljes emberi genom körülbelül hárommilliárd bázispárból áll. Már korábban sikerült számos gén helyét meghatározni az egyes kromoszómákban, és ezek segítségével most újabbak elhelyezkedését fogják feltérképezni. TELOMERÁZ ÉS A TELOMEREK Nemrég felfedezték, hogy egy telomeráz nevű enzimnek, speciális, a sejtek élettartamát meghatározó funkciói vannak. Ez az enzim a sejtekben szintetizálódik, és közvetlenül felelős a telomer stabilizálásáért. A telomer egy szerkezeti fehérje, ami a DNS-láncok végén helyezkedik el, pontosabban a kromoszómákat zárja le. Az egymást követő sejtosztódások során a telomerek száma fokozatosan csökken

21


(elvesznek, illetve lebomlanak), míg végül hiányukban a sejt képtelen a további osztódásra vagy abnormális, életképtelen utódsejteket tud csak létrehozni. A kromoszómákon belül a DNS gombolyagszerűen feltekeredik. A sejtosztódás során a kettős spirál lemásolódik, majd a kromoszómákat létrehozva szorosan feltekeredik. A kromoszómák végén speciális bázissorozatok (szekvenciák) \·annak, melyek a telomerek megtapadását szolgálják. Ezek a szekvenciák nagy példányszámban vannak jelen és mindegyikük egy-egy telomert képes megkötni. Ebben a folyamatban vesz részt a telomeráz. Mindaddig, amíg ez az enzim jelen van a sejtekben, azok képesek az osztódásra.

Sajnálatos módon a rákos sejtek képesek telomerázt termelni, amelyek egyre gyorsuló és végtelenül ismétlődő osztódást tesznek lehetővé. A normális fejlődésű testi sejtek adott számú utódsejt létrehozása után elvesztik osztódó képességüket (azaz telomeráz szintetizáló képességüket) és állandósult sejtekként töltik hátralévő idejüket. Ezzel szemben a rákos sejtek bizonyos értelemben halhatatlanok. Kutatások folynak annak kiderítésére, hogy hogyan lehetne kikapcsolni a rákos sejtek telomerázait, vagy azok szintetizáló rendszerét. A kutatók arra is kíváncsiak, hogyan működik a telomeráz a normális sejtekben. Ha erre rájönnek, képesek leszünk lelassítani, vagy visszafordítani a sejt öregedési folyamatait. A telomerek eredeti hosszának helyreállítása újraindíthatja a biológiai órát. Ez az emberek életkorának növekedését eredményezheti. „Az ember nem szövi az élethálóját, hanem egy szál abban. Bármit tesz a hálóval, azt önmagával is teszi.” -Egy indián törzsfőnök

22


NÉHÁNY ELGONDOLKODTATÓ TÉNY A DNS-RŐL Az alábbiakban néhány érdekes tényt sorolunk fel a DNS-ről, amelyeken érdemes elgondolkodni: 1. A DNS kettősspirál átmérője 10 atomnyi, azaz kb. 2 nanométer (egy nanométer a méter egymilliárdod része). 2. A távolság két szomszédos bázispár között (a létrafokok távolsága) 0,35 nanométer. 3. Az emberi genom teljes hossza kb.1,8 méter. 4. Szervezetünkben 75 billió sejt van, ha a bennük lévő DNS-láncokat egymáshoz kötnénk, az így kapott fonállal majdnem 5 milliószor tekerhetnénk körül a Földet. 5. Ha a DNS-szál átmérőjét 5 cm-re nagyítanánk, testünk arányos mérete akkora lenne, mint a Föld. 6. A DNS fotonokat (fényt) bocsát ki. Lehetséges, hogy kapcsolat van a tudatosság és a DNS fénykibocsátása közt. (Az Internet hálózaton a témával kapcsolatban a "biophoton" és a "DNA" keresőszavak alkalmazásával német és kínai kutatócsoportok munkáiból igen széles irodalmat találhatunk, mind a sejtkommunikációra, mind a DNS fénykibocsátására vonatkozóan. - Ford. megj.) 7. Az emberi genom hatalmas méretéről képet adhat az a tény, hogy közel százezer gén helyezkedik el a DNS mentén. (Tehát legalább százezer fehérje és más molekula szerkezete illetve egyéb jellegzetességek vannak kódolva benne.) 8. A sejtmagon belül a DNS néhány ezredmilliméter (mikron) átmérőjű gomolyagba tekeredik fel. 9. A kutatók számításai szerint másodpercenként egymillió új vörösvértest kerül a vérünkbe és ugyanennyi el is pusztul. A szervezetünk folyamatosan megújítja önmagát. 10. A Human Genom Project vezetői hivatalosan bejelentették, hogy ez ideig 1 milliárd bázispárt határoztak meg az emberi DNS-ből. Ebből 468 milliót le is ellenőriztek, a maradék 665 millió jelenleg számítógépes ellenőrzés alatt áll.

23


"Az egymilliárd bázispár legnagyobb része az utolsó 7 hónapban készült el", mondja a hivatalos nyilatkozat. A sejtek anyagai szénből, hidrogénből, oxigénből és nitrogénből épülnek fel, képesek regenerálni magukat, testünk folyamatosan fejlődik és megújul. Átlagosan hathetente lecserélődnek és újraépülnek testünk anyagai, közte DNS-ünk. Testünk egész anyaga 2-2,5 év alatt teljesen kicserélődik. Óh, Nagy Szellem! Kinek hangját hallom a szélben, És kinek lélegzete az egész világba életet lehel Hallgass meg! Kicsi vagyok és gyenge. Szükségem van erődre és bölcsességedre. Hadd sétáljak a Szépségben, és hadd tartsam tekintetem Folyton a bíborvörös naplementén. Tedd kezem az általad teremtett dolgok tisztelőjévé, Fülemet hangod hallására élessé. Tégy bölccsé, hogy megérthessem, Amit tanítottál nekem. Hadd tanuljam rejtett bölcsességedet Minden levélben és kőben. Nem testvéreim fölé törekedve keresem hatalmad, Hanem, hogy legyőzzem legnagyobb ellenségem, önmagam. Hadd járuljak eléd mindig készséggel Tiszta kezekkel és felemelt tekintettel, Így mikor az élet tovatűnik, mint a halványuló naplemente, Szellemem szégyen nélkül járulhat eléd. - Yellow Lark törzsfőnök imája

24


2. RÉSZ: A DNS-AKTIVÁLÁSTM ÉS A GYÓGYÍTÁSTECHNIKÁK ÁTTEKINTÉSE

A második rész a DNS-aktiválási és gyógyítási folyamatra készít fel, magában foglalja a fogalmakat, a filozófiát, az "Élet Új Szentháromságát", az agyhullámokat, a hangokat, a színeket, a rejtett DNS-szerkezeteket, a vizualizálást és a képzeletgyakorlatokat, továbbá elmagyarázza, hogy miért olyan fontos a kommunikáció és a bizalom a gyógyítás szempontjából. A harmadik rész leírja az első és a második DNS-aktiválás e könyvben tárgyalt alkalmazását. A haladóknak szánt harmadik és negyedik gyakorlatokat csak áttekintjük. A DNS-AKTIVÁLÁS FOGALMA Elsőként szeretném felhívni a figyelmet, hogy a DNS-aktiválás és gyógyítás nem zavarja az egyéni vallást, vagy hitet. Olyan könnyű, mint egy élénk séta vagy egy omlett elkészítése. A testmozgás és a táplálkozás a DNS-aktiválással együtt nagyon lényegesek a fizikai és érzelmi egészséghez. Az első és a második DNS-aktiválás mindegyike fél órát vesz igénybe. Az eredmény azonban élethosszig tart, mert a benne rejlő terv egy önműködő és szakadatlan gyógyító folyamatot táplál. Az aktiválások abban az értelemben szent cselekedetek, hogy a Teremtő Isten nagyon különleges ajándékaként fognak megmaradni emlékezetünkben. Valójában olyan egyszerűek, hogy az emberek könnyen elmehetnek a benne rejlő lehetőségek mellett és elfeledkeznek róluk, mint ahogy könnyen elfelejthetjük a baptizmust vagy a bérmálást. A DNS-aktiválás folyamata lényegre törő és úgy lehet rá gondolni, mint a szerető Istennel történő egyesülésre, Valódi vagy Magasabb Énünkre és testi tudatosságunkra, melyet én egy kissé pontatlanul DNS-ünk intelligenciájának nevezek. Ez az Élet Új Szentháromsága, egy új kapcsolat, melyben teljes Valódi Énünk, Isteni Önvalónk és testünk DNS-e tökéletes együttműködésben és egyensúlyban működik. Legtöbbször ezeket a tapasztalatokat ismerik fel a DNS-aktiválást megszerző emberek. Sok esetben mind fizikai, mind érzelmi szinten teljesen spontán gyógyulást tapasztalnak.

25


Fent láthatjuk az Élet Új Szentháromságának diagrammját. Amikor az isteni tudatosság és a DNS tudatosság beszélget, elénk tárul a sors. Ha egyszer a DNS értelme aktiválódott, akkor az Élet Új Szentháromságán belül eggyé válik. A test nem uralkodik többé és valójában egy újjászületés megy végbe. A létezés e szabadsága hatásában egy nagy tudati eltolódás. A test most saját létezésének egyforma kifejeződéseivel rendelkezik. A DNS-aktiválást megelőzően az "ego-elme" ténylegesen uralkodik e Szentháromság fölött és egy Istentől és a bolygótól való elkülönüléssel nagyon megterhelő kettősségben tart bennünket. Az aktiválás arra képesít bennünket, hogy egyesüljünk Istennel és véget vethessünk az elkülönülés állapotának. H; Szentháromságban a Forrásból jövő szándék, a DNS-intelligencia és Magasabb Énünk önműködően kommunikál. Számunkra ilyenkor az intuíció tárul fel, feltéve, hogy belső fülünket nyitva tartjuk. Döntéshozatalaink mérföldköveivé a bölcsesség válik, azon bölcsesség, mely segítségével fenntarthatjuk egészségünket, egyensúlyban tarthatjuk érzelmeinket és sorsunk finoman feltárulhat előttünk. A DNS Gyógyító Project következetesen bemutatja, hogy ezen eredmények léteznek. Bizonyosodjunk meg felőle, hogy a DNS-aktiváció folyamata szív vezérelte 26


elméhez vezet és a Szándék hatalmát alkalmazza. Világunkban bármi történjék, minden a tudomány és a gyógyászat valóságain kívül kezdődik, a Magasabb Én Szellemi nézőpontjait foglalja magába és csak azután nyilvánul meg a fizikai és pszichológiai testben. Csak az idő és a felszentelés a megmondhatója, hogy az orvostudomány mikor nő fel ehhez a csodálatos gyógyító jelenséghez. Dióhéjban összefoglalom, hogyan is működik a DNS-aktiválás. Megszilárdítjuk szándékainkat, hogy átvehessük az élet e különleges ajándékát. Azután belépünk az agyhullámok théta szintjére, hozzákapcsolódunk az Istenséghez és megerősítjük, hogy a végrehajtott aktiváció a legtisztább szándékból és szívből jövő szeretetből ered. A Szeretet és az Élet Egyetemes Energiája azután fejünk tetején keresztül testünk legszentebb mirigyébe, a tobozmirigybe jut. Ezután az életenergia az eredeti Nagy Sejtbe, testünk első sejtjébe, a fogantatás sejtjébe jut és feleleveníti, megidézi a fiatalság és az életerő archetípusos kromoszómáit. Amikor feltűnnek, utasítást adunk nekik, hogy a DNS-t bontsák szálakra. Ekkor imával segítségül hívjuk a DNS-aktiválás folyamatát és utasítjuk, hogy a fiatalság és az életerő kromoszómái aktiválódjanak. Ezután tíz új DNS-szálat idézünk fel és egyenként a meglévő DNS-re csomagoljuk őket. Ha befejeztük, akkor a nagy központi sejten belüli új fiatalság és életerő kromoszómákat alakítjuk ki majd telomer fehérjékkel lezárjuk őket. Az utasítás ezután átíratja az új fiatalság és életerő kromoszómákat az adott test minden sejtjébe. Egy mély hasi lélegzetet veszünk. Hálát adunk az Istenségnek és az aktiválást ezzel végrehajtottuk, az aktiválás végrehajtásába vetett bizalmat pedig rögtön ezután három "elvégeztetett" kijelentéssel megszilárdítjuk. Ami az aktiválás során történik egyénileg nagymértékben változik, az "elragadtatástól egészen a "semmit sem érzek" állapotáig. Azonban minden esetben, ha a szándékot megfelelően megszilárdítottuk, az aktiváció megtörténik. REJTETT VAGY VIRTUÁLIS DNS-SZERKEZETEK: A TÖBBSZÁLÚ DNS A kromoszómák DNS-ének biológiailag is létező két szála mellé még legalább 10, párhuzamos szálat (azaz 5 párt) kell elképzelnünk, hogy a DNS-aktiválás technikáját elsajátíthassuk. E "virtuális" szálak háromdimenziós fizikai valóságunk szellemi kiterjesztései, nem anyagiak, hanem lelki jellegűek, ezért tudatunkkal formálhatónak tételezhetjük fel őket. Feltételezésünk szerint rendelkeznek azzal a képességgel, hogy akaratunkat közvetítsék a biológiai DNS-szálak felé. A Felső Tudatból érkező intuitív információk ezen keresztül fognak hatni Belső Isteni Lenyomatunkra, a DNS-re, melynek szunnyadó képességeit így életre kelthetjük. Ismeretlen okból, a kodonokba szervezett nukleotid szekvenciák az idők folyamán működésképtelenné váltak. (Részletes magyarázatra itt nem lévén mód, csak annyit jegyzünk meg, hogy az evolúció során a DNS korábbi tartalma nem átíródik, hanem az új információd rárakódnak a régebbiekre és - erősebbek lévén azoknál – elnyomják a korábbi szekvenciákat. Igazolja ezt az a közismert biológiai

27


törvény, hogy az embrionális fejlődés szakaszában a biológiai egyed megismétli az evolúció lépéseit, vagyis DNS-ünk memóriája" emlékszik az elmúlt évmilliárdok egymásra rétegződött történelmére. - Ford. megj.) Tény, hogy dr. Collins, a Humán Genom Project egyik tagja azt nyilatkozta, hogy az emberi DNS szekvenciájának 33%-át már meghatározták, de "...a kutatók véleménye szerint a visszamaradt DNS nagyobbik része jelentéktelen vagy használhatatlan információt tartalmaz". Ezt a részt a genetikusok maguk közt "szemét"-nek nevezik. Ezt az elnevezést én és a kollégáim kissé eltúlzottnak érezzük, mivel úgy véljük, hogy belső Isteni Lenyomatunk Teremtőnktől származik, egy megfellebbezhetetlen Felsőbb Intelligenciától, melynek számunkra érthetetlen szándékú termékeit indokolatlan "szemét"-nek nevezni. Csak azért, mert a kutatók nem tudják, miért és hogyan szerveződnek a kodonok génekké, nem korlátozhatjuk a DNS-be épült információban rejlő milliárdnyi lehetőséget. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy világszerte tízezer ember alkalmazta már módszerünket és aktiválta az általam javasolt virtuális szálak segítségével DNS-ét. Beszámolóik életük megváltozásáról és olyan eredményeikről tanúskodnak, amelyekről az emberiség régóta álmodik. Nagyvonalakban a következő eredményekről értesültünk: - E rejtett és misztikus DNS-szálak magukban hordják egy egészségesebb test és emberi faj titkát. - Feltárják előttünk és bennünk az élet nagy rejtélyét. - -Aktiválva ezeket a szálakat, a Szentlélek jobban kommunikálhat velünk. - Olyan személyé válhatunk, akinek természetes képessége lesz, hogy ellenőrizze és befolyásolja saját egészségét és testét. A tíz rejtett szál, amely öt rejtett párt alkot, felfogható egy sejtekhez rendelt kozmikus kapcsolatnak, vagy univerzális életerőnek. Ezek az emberi genom szellemi kapcsolatai. Magukban hordozzák az emberi élet megjobbításának végtelen lehetőségeit. Valamiféle sejtközi nyelv segítségével kapcsolatot teremtenek a tudat és a test egésze közt. Kvantumfizikusok, orvosok, pszichológusok és metafizikusok vizsgálatai és kísérletei alátámasztják, hogy a sejtközi nyelv valami módon lehetővé teszi, hogy a sejtek közöljék egymással állapotuk és "szándékuk" mibenlétét. Az öt virtuális DNS-párra az alábbi elnevezésekkel fogok hivatkozni: Kommunikációs szál: Ez a kommunikáció "kapcsoló központja". Innen indul minden információ sejttől sejthez, tudattól sejthez, lélektől sejthez, sejttől lélekhez. A sejttől a tudathoz irányuló kapcsolat alapesetben nincs kiépülve, csak speciális tréninggel hozható létre. Ez az oka annak, hogy az emberek nincsenek tisztában saját testük igényeivel, nem „hallják" sejtjeik panaszát. A tudatalatti azonban ilyenkor is kommunikál, csak ezt éber tudatunk nem érzékeli. A kommunikációs szál mindenesetre lehetővé teszi, hogy a tudat és a test kölcsönösen információt

28


cseréljenek és a hangok által kölcsönhatásba kerüljenek egymással. Minden lény életútja a zavartalan kölcsönhatáson és kommunikáción múlik. A DNS hatásának kifejeződését megelőzi annak molekuláris szerkezeti átalakulása. Ez utóbbit megelőzi az elektronok viselkedésének változása, amelyet már csak a rezgések előznek meg. Az élet vibrál és kommunikál, és ez teszi a szándékot ilyen központi jelentőségűvé a DNS szekvencia és a kommunikáció szempontjából. Tökéletesítő szál: Az egészségért, a tökéletes sejtmásolásért, a gyógyulásért és az anyagi test lehetőségeinek kiterjesztéséért folytatott küzdelem soha nem ér véget. Ez a szál semlegesíti a DNS-ben és az immunrendszerben felfedezett, nem megfelelő szakaszokat, folyamatokat. Felfogja és megérti a gyógyító utasításokat és helyreállítja az egyensúlyt. A tökéletesítő szál képes fenntartani belső Isteni Lenyomatunk ideális állapotát. Az ideális állapot jóltápláltságot, testi-lelki higiéniát és változékonyságot jelent. Vagyis azt, amit az élet lüktetésének nevezünk. Érzelmi szál: A sejtek önazonosításáért és "hangulatáért" felelős szál. Szabályozza a sejt összeszedettségét, állapotainak érvényre jutását, melynek eredménye a "boldog sejt". Ezalatt azt az állapotot kell értenünk, amelyben a sejtek biológiai folyamatai legnagyobb hatékonysággal működnek, káros behatások a legkisebb mértélcben befolyásolják és anyagcseréje a leggazdaságosabb. I1z érzelmi szálon keresztül felszabadíthatjuk a szeretet, igazság és hit energiáit. Ez a szál közvetíti a sejtekhez pszichológiai és érzelmi parancsainkat, segítségével azonosíthatjuk és eltávolíthatjuk érzelmi gátlásainkat, megszabadulhatunk életünk tudott vagy tudattalan traumáitól. Mikor a sejt eléri ideális állapotát, ezen a szálon át sugárzik sejtjeink mentális fénye. Ha érzelmi szálaink rezonálnak a "boldog sejt" állapot egyensúlyának és visszhangjának rezgéseire, boldogságot érzünk és egy magasabbrendű energia szabadul fel. Kreatív szál: Ezen a szálon keresztül hatnak életünk kulturális tényezői, azaz kifelé irányuló kreativitásunk, és kapcsolódik tudatalattink intuíciója tudatos cselekvéseinkhez, illetve jutnak el hozzánk a Felső Tudat sugallatai. Ezek a szálak kisütik, összegyűjtik statikus érzelmi töltéseinket és létünk dinamizmusának megfelelően életünk kreatív energiáivá alakítják át. Kigyógyít illúzióinkból, megtanít élni, kifejezi a Lelket és megnyilvánítja belső Isteni Lenyomatunkat. E szálon keresztül a DNS feltárhatja érzékeink akadályait és szélesre tárja az ajtót a Kegyelem és az Isteni Bölcsesség előtt. A halhatatlanság szála: Ez a szál köldökzsinórként köti össze lelkünket és fizikai valónkat. Örök és végtelen, amely átnyúlva téren és időn, folytonossá teszi létezésünket az örökkévalóságban, és vezérfonalként biztosítja visszatérésünket a Forráshoz. A párhuzamosan futó szálakat képzeljük el arany és ezüstfonalként, melyből az arany tőlünk felfelé, az ezüst pedig felénk hozza az Univerzum rezgési energiáit. Minden élő halhatatlanság szál együttrezgése adja art a dallamot, melyet

29


a Teremtés Harmóniájának nevezünk, és ami megingathatatlan és folyton kiegyenlítődő egyensúlyban tartja a világmindenséget. E dallamokon át valósíthatjuk meg önnön teljességünket, és folyamatosan ráállíthatjuk magunkat a Magasabb Én és a Forrás kapcsolatára. A DNS szerkezete és működése számtalan okból megváltozhat vagy megsérülhet, mint például mérgek és besugárzás hatására. Ennek eredményeképpen, amikor a sejtek szaporodnak, hibák keletkeznek, vagy az új sejt működik rosszul. A DNS-aktiválás módszere megtanít ezek kijavítására, és kétszálú DNS-ünket a fenti értelemben vett többszálúvá terjeszti ki. A rejtett DNS-szálak kombinációs lehetőségei csodálatosak. A kreatív tudatalatti szintjén működnek és az egyén szabad választásán és szabad akaratán alapulnak. A lehetőségek messze meghaladják képzeletünket. De nekünk nem kell ismernünk a működés részleteit, mert azokat a szálak maguktól elvégzik. Beépített mechanizmusaik alapján azonnal teljesítik az egyén "kívánságát", amelyek a kreatív tudatosságot igénylő minden apró részletet tartalmaznak. Mivel e szálak mentális termékeink, feltételezhetjük tudatosságukat, de azért ne hagyatkozzunk túlzottan kreatív intelligenciájukra: minél határozottabban körvonalazzuk szándékunkat, annál pontosabban valósul meg a kívánt eredmény-. De bármilyen pontosak legyenek is elképzeléseink, a konkrét megvalósulás mindig tartalmazhat várakozásunkat meghaladó, nem várt képességeket és lehetőségeket. A SZÍNEK Régóta tudjuk, hogy a színek mennyi információt hordoznak és milyen nagy szerepük van a gyógyulási folyamatokban, akár a finom árnyalatokra, akár az erős alapszínekre gondolunk. Az aktiválási és gyógyulási folyamat alatt különböző energiamintázatok tűnhetnek fel szemünk előtt, rendszerint valamilyen színes kavalkádban. Én magam például erős kék fénnyel világító, mintegy hüvelyknyi vastag, csövecskét látok és használok, amint testi és lelki fájdalmakat csillapítok. Miközben e gyógyító gyűrűt, a fájó terület fölé irányítom, és azon keresztül vezetem, ezüstfehér szikrákat látok szétpattogni belőle. Minden szikra gyógyít valamit. Épp olyan hatékonyan, mint amilyen egyszerűnek hangzik. Gyakran látok még csillogó zöld örvényt is a befolyásolt szerv vagy terület körül. Az arany és fehér színek különösen jelentőségteljesek. Általában nagyon magas szintű, rendkívül tiszta energiák jelenlétét jelzik, mintha magától a Szentlélektől származna. Valahányszor csoportos DNS-aktiváláson veszek részt, az egész helyiséget lassan magába zárja ez az energiaformáció. Ha egyéni DNSaktiválást hajtok végre, váltakozó fehér és arany energiákat észlelek alászállni és behatolni az aktiválás alatt álló személy testébe. Dr. Christopher Hill, az utolsó nagy Szentlélek kutató mondta: "Egy színnek, ahogyan mi látjuk, önmagában nincs semmi jelentősége". A fény egy adott frekvenciájú rezgés. Létezése a befogadó tudatának függvénye. Ez alatt azt kell érteni, hogy teljesen véletlenszerű, melyik rezgést milyen színnek nevezzük, mert

30


ezt a nevet csak a tudatunk rendeli az adott frekvenciához. A lényeg maga a frekvencia. "Minden szín", állítja Hill "összeköthető a tudatosság egy fokozatával, de ez mindenkinél máshogy valósul meg." Ez arra a következtetésre vezet, hogy amikor tudatunkat kellően kitágítottuk, közvetlenül érzékelhetővé és érthetővé válik számunkra a rezgés, nincs szükség a tudat színeken keresztüli közvetítő szerepére. Nagyon sok jó könyvet írtak a színek gyógyító erejéről, melyek értékes betekintést nyújtanak a mélyebb összefüggésekbe. A színek a DNS-aktiválásban is fontos szerepet kapnak, mivel körülük néhány hozzárendelheti a virtuális szálakhoz. A módszer számos okleveles gyakornoka képes látni és használni a színek gyógyító erejét. Mi is támogatjuk a színek gyógyító energiájának használatát és tanulmányozását, mert megkönnyíti az aktiválást. Hogy jobban megértsük a virtuális DNS-szálak működését, és hogy könnyebben megkülönböztethessük, elképzelhessük azokat, az alábbiakban közreadunk egy táblázatot, de ne felejtsük el, hogy a színek személyről személyre változhatnak. Kommunikációs szálak Tökéletesítő szálak Érzelmi szálak Kreatív szálak Hallhatatlanság szálak

kék ibolya rózsaszín barackszín arany és ezüst.

AGYHULLÁM ÁLLAPOTOK Az agyhullámokkal folyó munka mindennapos gyakorlattá vált az orvosi kutatásban, élettani vizsgálatokban és a pszichológiában. A sokféle hullámfajta egyszerre vagy elkülönülten is jelen lehet az egyes biológiai folyamatokban. A sportolóknál könnyen megfigyelhetjük ezt a jelenséget. Egy síelőnek, vagy gyorskorcsolyázónak teljesen aktívnak (béta) kell lennie, mégis összeszedettnek fókuszáltnak - kell maradnia (alfa), de ugyanakkor érzelmileg függetlennek és szabadnak (théta). Ima vagy meditáció közben az ember könnyen kerülhet alfa állapotba, és ki-be léphet a thétába. Anna Wise széleskörű kutatásokat folytatott a területen és eredményeit, tisztán és teljesen kifejtve kutatásait és azok eredményét, értékes adatokat tartalmazó könyvében körre is adta. "A váltakozó elektromos áramot és az agyhullámokat amplitúdójukkal (maximális kitérés) és rezgésszámukkal mérjük. Az amplitúdó nagysága az elektromos impulzus erejét jelzi, és millivoltokban (mV) adjuk meg, a rezgésszám pedig az elektromos áram erősségének változási sebessége, amelyet a másodpercenkénti maximumok számával (Hertz, Hz) fejezünk ki. E két fizikai mennyiség pillanatnyi értéke bármely időpontban egyértelműen leírja tudatunk aktuális állapotát."

31


Az agyhullám állapotok számtalan módon megváltoztathatók: légzéssel, érzelmi vagy lelki gyakorlatokkal, érzékszervi mintázatokkal (fények, hangok), mozgással, kemikáliákkal vagy táplálkozással. Számtalan írás foglalkozik az agyhullámokkal, tudatra gyakorolt hatásukkal és azzal, hogyan történik mindez. Az alábbiakban röviden ismertetjük a négy alapvető agyhullám fajtát: Béta: 15-38 Hz, A béta állapot jellegzetesen magas készültségi szintű, éber és tudatos állapot. Ez a normális ébrenléti állapotunk. Anna Wise art állítja: "Gondolat gondolatot követ az agyunkban ebben az állapotban. Nem állíthatjuk vagy nem lassíthatjuk le áramlásukat, hogy kiragadva egyet közülük, arra koncentráljunk. A szívünk hevesebben ver, halántékunk lüktet... úgy tűnik, mintha elvesztettük volna ellenőrzésünket gondolataink felett..." Alfa: 8-14 Hz, attól függően, mennyire vagyunk éber, elernyedt vagy könnyű meditációs állapotban. Azoknál a személyeknél, akik figyelnek testükre, a tanulási folyamat felgyorsul, mivel kisebb stresszt jelent az új tudás befogadása. "Az alfa agyhullámok vannak jelen napközbeni éber álmodásainknál, fantáziáláskor és belső látkép (vizualizálás) kialakításakor", "...a fizikai környezet szemünk előtt megjelenő képei és más érzékszervi ingerek nem feltétlenül tudatosulnak bennünk. A külvilág lassan a semmibe hull..." - írja Anna Wise. Théta: 4-7 Hz, amely a transzszerű mentális, vizuális vagy képzeleti állapotokhoz tartozik. A mély meditáció és a könnyű álom állapota ez. Théta állapotban belső látképet alakítunk ki (vizualizálunk) és csak nagyon kicsit, vagy egyáltalán nem érzékeljük testünket. A thétában lévő személy saját fizikai testét úgy érzékeli, mint egy energiamezőt, mintha testrészei lebegnének, de nem lenne köztük kapcsolat. Wise könyvében, a Magasabb Szintű Tudatban azt állítja, hogy thétában lenni olyasmi, mintha "...valami kifelé törekedne belőlünk, valamiféle tudás, ami felszínre akar törni, de e1 van zárva pszichénk legmélyén. … Egyfajta szellemi ébredés élményében van részünk, a kreatív megvilágosodás megmagyarázhatatlan kitörésében, egy mélyről feltörő fájdalomban, vagy a lehetőség megvilágosodásában, és még mi minden lehet rejtve tudatunk mélyén." Aki théta aktivitásban van, a legnyitottabbnak tűnik. Ez az állapot ideális egyfajta önprogramozásra, gyorsított tanulásra és hatékony öngyógyításra. Delta: 0,5-3 Hz, az öntudatlan állapot jellemzője, amelybe rendszerint mély álommal kerülünk. A delta legmélyebb szintjén nincsenek belső képek, sem pedig a biológiai test bármilyen érzékelése. A delta magasabb szintjén kialakítható képesség az éber álom, amellyel kapcsolatba kerülhetünk másokkal, süt, még a körülöttünk zajló eseményekből is érzékelhetünk valamit. Wise szerint: "A nagy amplitúdójú delta hullámok erős

32


empátiát keltenek. Ezeket gyakran a pszichoterapeuták és a gyógyítók használják..."

33


Próbáljuk ki milyen érzés a théta állapotba be- és kijutni. Pár percre váljunk aktívvá, például, gondolkodjunk valami érdekes dolgon. Ez általában béta szintre hoz minket. Ezután üljünk le, nyugodjunk meg, relaxáljunk, vegyünk pár mély lélegzetet. Előszi5r alfa állapotba kerülünk. Vegyünk pár mélyebb lélegzetet és hagyjuk magunkat egy kicsit sodródni. Amikor elménk elcsendesült, a gondolatok lelassultak vagy még jobb, ha csak lebegnek, akkor elértük a théta állapotot. Ha fokozott álmosságot is érzünk és néha teljesen "kihagyunk", akkor ezekben a "kihagyásokban" elértük a delta szintet, azaz elaludtunk. Amíg ülünk, próbáljunk ki egy jó gyakorlatot. Először is hasunk kinyomásával vegyünk egy mély lélegzetet, hogy alfa szintre jussunk. Ha elsőre nem sikerül, akkor többször is ismételjük meg a lélegzetet. Mellkasunkban képzeljünk el egy lüktető fénycsillagot. Most képzeljük el, hogy növekszik. Lássuk magunkban, ahogy egyre növekszik és torkunkon is túlterjed, túl a fejünkön legalább 2-2,5 méter magasra. Nagyjuk magunk fölött állni egy-két pillanatig, azután lassan hozzuk vissza, pont fordítva, mint ahogy eddig tettük. Enné1 a pontnál már nagy valószínűséggel az alfa-théta állapot határán vagyunk. F; szinten teljesen nyugodtnak, összpontosítottnak és szabadnak kellene érezni magunkat. Mindenesetre ez jó théta bemelegítő gyakorlat. A DNS-aktiválás és gyógyítás technika magas théta és alacsony alfa állapotot (6,5-9 Hz) használ. Ez egy elég lassú agyi aktivitást mutat, ami normális állapotban a mély meditációra vagy hipnózisra jellemző. Nekem kitűnő eredményeim voltak théta állapotban, körülbelül 7 Hz-nél. Mindannyiunknak tudatosan meg kell tanulnia, hogyan lehet lelassítani agyunkat erre az állapotra, ez lehetővé teszi számunkra, hogy tudatosságunkat levetítsük a fizikai testünkből először felfelé, azután befelé. Érdekes módon a körülöttünk lévők is théta állapotba csúszhatnak. Sokunk számára ez a "nem vagyok tudatos" pillanat egy emlékezetes, de teljesen természetes esemény. HANGOK A gyengéd, finom hangok megnyugtatnak, a nyers, éles, durva hangokat kellemetlen érzések kísérik bennünk. A hang rezgés és rezgésszámot rendelhetünk hozzá. Némely hangot halljuk, némelyiket nem. Tulajdonképpen a hangot befolyásolhatjuk és ezzel a mikrobáktól egészen a galaktikus kutatásig megteremthetjük a kommunikáció bármely formáját. (A hang és a galaktikus kutatás kapcsolata valószínűleg sokaknak nem egyértelmű, hiszen a hang terjedése, létezése egy közvetlen közvetítő közeghez kapcsolódik, míg a csillagászatban elektromágneses sugárzásokat (rezgéseket) vizsgálnak – például a rádió-, a mikro-, a fény-, a röntgen-sugárzások hullámait -, melyek terjedéséhez nincs szükség anyagi közvetítőközegre, ezek a világűr vákuum terében is tökéletesem terjednek. Kapcsolatot azonban mégis felfedezhetünk a két rezgés között, hiszen a hang például megrezegtetheti a levegő molekuláit; a molekulák töltött részecskékből – elektronokból és protonokból – állnak, melyek rezgése az elektrodinamika törvénye

34


szerint, még ha kis energiájút is, de ultrahosszú hullámú elektromágneses sugárzást bocsát ki. Bizonyos energiaszinten tehát minden anyagi rezgés elektromágneses hullámokat is gerjeszt, függetlenül attól, hogy az agyag rendelkezik-e többlettöltéssel, avagy semleges.) Legtöbbünk élvezi a választékos zenét, a zene boldoggá tesz bennünket, táncra perdít és egy megfelelő érzelmi állapotot alakít ki. A moziban zene segítségével izgalmat váltanak ki, feszült drámai·vagy romantikus hangulatot hoznak létre. KaPcsoljuk ki a zenét és nagyon fog hiányozni. A zene egy hang- vagy rezonanciasorozat, ami üzenetet hordoz. A DNS hangok segítségével kommunikál. A hangok is az emberi elme szándékaihoz hasonlóan a DNS-szálak felé közvetítődnek. A DNS-szálak szándékai azután a hangokon keresztül azonnal továbbítódnak más DNS-szálakhoz. Ez megváltoztatja a kromoszómákat, melyek a továbbiakban változást hoznak létre a sejtben. A következmény is létrejön: a DNS hangokat használ, hogy szándékait a gyógyító felé közölje. A sejtek kommunikálnak egymással. A DNS-aktiválás elősegíti és növeli testünk sejtjei között a kommunikáció mértékét. Ha az aktiválást és a gyógyítást más végzi rajtunk, akkor ez a sejtkommunikáció a gyógyító és a páciens között is növekszik. Ez egy fontos tényező a DNS átmenetek tárgyalásánál. Ha DNS-ünk aktiválódott, már a gyógyító puszta jelenléte is elindíthatja a sejt felépülésének folyamatát. Sok Reiki mester és más terapeuta is tapasztalta már ezt a jelenséget, akik a DNS-aktiválás után klienseikkel dolgoztak és meglepő eredményeket produkáltak. Képzeljük el ezt a folyamatot, mikor világot átfogó szinten megvalósul. A Föld 7,85 Hz rezgésszámú hangot hoz létre. Ezt nevezik a Föld Schumann rezonanciájának. Vajon hogyan hallhatjuk? DNS-ünk hangokat sugároz ki és fogadja is őket. Bámulatos, hogy a kultúrák hasonló hangokra, ritmusokra, ütemekre reagálnak. Csodálatos, ahogyan a DNS kommunikál! CSAKRÁK Nem lenne teljes a kép, ha a DNS-aktiválás és gyógyítás tárgyalásánál nem említeném meg a csakrákat. A csakra forgó energiakereket jelent. Az ősi keleti mesterek, sámánok, gyógyítók mind alkalmazták az emberi csakrarendszer tudását és bölcsességét. A gyógyászat egyre tudatosabbá válik a csakrarendszereket illetően, de még nincsenek meggyüzi5dve a fontosságáról. Több mű is foglalkozik manapság az ember csakrarendszerével, ezeket érdemes áttanulmányozni. Az emberi testnek hét elsődleges fontosságú csakrája van. Mindegyik alakja egy, az alapjával kifelé forduló kúphoz hasonlít, elhelyezkedésük szempontjából pedig a test hátulsó és elülső részén is a megfelelő energiaörvényeket képző csakra forgástengelyek vízszintesek. E hét csakra mindegyike a fő mirigyekhez közel található.

35


1. Gyökércsakra: a gerinc alsó végénél található és az életerő középpontja. 2. Keresztcsonti csakra: kissé a köldök alatt helyezkedik el, a szexualitás és a vágyak csakrája. 3. Napfonat csakra: a gyomor magasságában helyezkedik el, a személyes erő központja. 4. Szívcsakra: a szív magasságában középen helyezkedik el, az együttérzés és a szeretet központja. 5. ·Torokcsakra: a nyak alapjának magasságában helyezkedik el, a kommunikáció körpontja. 6. Harmadik szem csakra: a homlok alján a két szemöldök között, de egy kissé felfelé helyezkedik el, az intuíció és a kreativitás központja.

36


7. Koronacsakra: a fejtetőn helyezkedik el, a spiritualitás és a megvilágosodás központja. Mindegyik rendkívül fontos, összekapcsolt energiaközpont és az egészséghez ezeknek egyensúlyban kell maradniuk. Ha bármelyik is erősebb lesz vagy forgása lassul, a fiziológiai és pszichológiai test elektromágneses rendszerében zavarokat és betegségeket idéz elő. A SZÁNDÉK Meggyőződésem, hogy a szándék az emberiség legnagyszerűbb adománya. Istenünk adta jog, hogy hasznosítsuk a szabad akaratot és szándékainkat egy döntésnek kell megelőznie. Amíg nem kezdjük el gyakorolni szándékunkat, semmi sem jöhet mozgásba. Ha csendesen vagy hangosan szólunk is, szándékunk a Szellemmel összhangban tart bennünket és/vagy végrehajtja saját valóságunk jogos megteremtését. Kezdetben a szándék hatalmaz fel bennünket erre. "Minden tapasztalat és minden tapasztalati változás egy szándékot tükröz. Egy szándék nem csak egyszerűen vágy, hanem az akarat alkalmazása" - mondja Gary Zukav, a Seat of Soul c. könyv szerzője. :Minden általunk létrehozott szándék megteremti az Élet forgatókönyvét. Ha nem szeretem a munkámat, több lehetőséget teremtek magamnak, mert a támogató gondolat folytonos megerősítésével a hozzáállás is hozzáidomul. A szándék tetteket követel a Fény egyetemes energiájából, ami viszont nem különböztet meg pozitív vagy negatív energiákat. A bibliai "amint vetsz, úgy aratsz" alapelv a szándékon alapul. Diana Goldner "Végtelen kegyelem" c. művében sok orvost és tudományos kutatót idéz, melyek a szándék erejét támogatják. „Nem minden forma fizikai. Például, egy gondolat is forma. Miből van egy gondolat? A gondolat energia vagy Fény, melyet a tudat alakít ki. Egyetlen forma sem létezik tudatosság nélkül. Létezik a Fény és a tudatosságból származó Fény alakja. Ez a teremtés. Valaki megragadta a figyelmemet. Dr. Robert Jahn, a princetoni Műszaki és Alkalmazott Tudományok Egyetemének korábbi professzora.1979-ben megalapította a princetoni Műszaki Anomáliák Kutatóközpontját (PEAR, Princeton Engineering Anomalies Research) és alapvető kutatási célként a szándék vizsgálatát tűzte ki. Kísérletek milliói után 1996-ra társával dr. Brenda Dunne-nal közösen a Journal of Scientific Exploration-ben (A tudományos felfedezések folyóiratában) az emberi tudatosság magasabb valóságának anyagi világra gyakorolt befolyásáról és hatásáról tettek közzé cikket. Röviden leírom mit találtak: az emberek befolyásolják a gépeket, a műszereket, a gondolkodást; a finom ismétlődések bizonyítják a jelenségek jelentőségét; minden szándék számít; az emberek erősebb szándékképességgel rendelkeznek; a szándék túlhalad az időn és a

37


téren. Kutatási modelljük a kvantumfizikán alapult és kijelentették: "Az elemi részecskékhez (az anyaghoz) és a fényhez (energiához) hasonlóan a tudatosság is hullám/részecske kettősséggel bír. A mikrorészecskékhez hasonlóan a tudatosság megkerüli és/vagy keresztülhatol a gátakon és együttrezgésre – konszonanciára törekszik más tudatosságokkal (más tudatokkal) és... annak környezeti tényezőivel.” Felelősek vagyunk minden tudatos és tudatalatti szándékért. Ha boldog házasságot akarunk, jobban tennénk, ha minden gondolatunkkal azon lennénk, hogy megteremtsük a megfelelő szándékot és a hozzáállást. Ha nem vagyunk fegyelmezettek, és néha kellemetlen hozzáállást hozunk létre, az Egyetemes Energia egy viszályos, ellentétes utasítást kap, mi pedig hamar egy válságos vagy felbomló házasságban találjuk magunkat. A szándék a közlés vagy a kommunikáció mögötti gondolat, vágy vagy utasítás terve és célja. Ahhoz, hogy valamit mondjunk, tudatosan meg kell határoznunk a szándékot. A szándék gondolata a fejünkben lévő feladat. Ez az elme valamit teremteni vagy változtatni akaró energetikai ereje. Alapjában véve azért kommunikálunk, hogy kielégítsük szándékainkat: bárminemű dolog lakozzék is elménkben. Hogy szükségleteinkre, vágyainkra vagy utasításainkra választ kapjunk, a kommunikációt hívjuk segítségül. A szándék érzelmet teremt - az energia vagy erő hullámzását -, ami a szándékot cselekvéssé alakítja. A szívből jövő szándék az elképzelhető legtisztább érzés. Az Egyetemes Energia által ez teszi lehetővé a szándék megnyilvánulását. A DNS-aktiválás valódi előfeltétele szívből jövő szándékaink tudatos és megfelel(í alkalmazására összpontosít. KEZDETI ELŐKÉSZÜLET Különösen fontos, hogy a DNS-aktiválást a szívből jövő szeretet szándékával alkalmazzuk. Mielőtt a módszer tanulmányozásába kezdenénk, váljunk biztossá elképzeléseink, képzelőerőnk használatának terén. A „lüktető csillag” és a "lélekbuborék" gyakorlatok kitűnő eszközök a théta szint eléréséhez. Minél többet gyakoroljuk, annál gyorsabb lesz az eredmény. E gyakorlatok jóformán minden időben és mindenütt alkalmazhatók. Ha egyszer könnyen el tudjuk érni a théta állapotot, akkor lépjünk tovább a cselekvés mezejére. Fontos emlékeznünk rá, hogy minden aktiválás pár szó eltéréssel gyakorlatilag ugyanarról a kezdőpontról indul. Hálánkat szeretném kifejezni Janice Griffin tiszteletesnek a következő nagymértékben ajánlott előkészítő lépésekért. Minden vizualizációs gyakorlat, meditáció vagy gyógyítási technika előtt végezzük el a következőket:  Keresztbe tett végtagjainkat nyissuk szét, lábunkat normális ülőhelyzetben tegyük talppal a földre.

38


 Csukjuk be a szemünket, gyengéden és ütemesen kezdjünk el mélyen a hasüregbe lélegezni. A lélegzet annyira mély legyen, amennyire csak meg tudjuk tenni, de ne legyen kényelmetlen.  Hagyjuk lélegzetünket könnyeddé és ütemessé válni, érezzük a körülöttünk lévő szeretetenergiát.  Szabaduljunk meg minden aggódástól, félelemtől, feszültségtől.  Hagyjuk az ilyen érzéseket távolodni, küldjük el őket, hadd szívódjanak fel a bennünket körülölelő szeretet energiájában.  Csenden hívjuk segítségül az Angyalokat és a Fénylényeket, akik segítenek a folyamatban.  Adjuk meg magunknak az engedélyt, hogy átvehessük az aktiválást és a gyógyítást, ami ebben a pillanatban a legfőbb jót adományozza nekünk.  Tegyük lehetővé, hogy bekapcsolódásunk könnyű legyen. Most pedig bármelyik aktiválási gyakorlatot elvégezhetjük. VIZUALIZÁLÁS VAGY KÉPZELET A vizualizálás és a képzelet fajunk két legerőteljesebb és legalább méltányolt eszköze. Eljuttathatnak bennünket az alfa állapot szintjére, sőt agyhullámaink még további lassításával egészen a théta - a kreatív állapotba. A vizualizáció és a képzelet hasonló, azonban a képzelet az alkotásra és az öngyógyításra nagyobb egyéni lehetőségekről gondoskodik. A vizualizáció egyéni elmebeli folyamatokat használ az élet film" észleléséhez. A néző gyakorlatilag kockáról kockára nézi végig a vizualizációt. A vizualizáció azt is jelenti, hogy a forgatókönyv, a színészek és a rendezés ismert jellegzetességek, szabályok és feltevések alapján szerveződnek össze. Ez tehát egyértelműen az akaratra, a vágyakra és egy előre meghatározott eredményre alapozott kivitelezés. A vizualizáció kitűnően használható tervezésre, álmodozásra, piacszervezésre és más tevékenységekre is, melyek egy kívánt eredményt céloznak meg. Ezzel szemben a képzelet a kívánt eredmény, a szabályok és a feltevések hiánya. A képzelet teljesen ártatlan a természetben. Az egyéni "képzelet" és "érzések" elménkben nyilvánulnak meg. Képekre emlékezhetünk akkor, ha tudatos agyhullám állapotban (béta-alfa szint) maradtunk, míg a képzelet a tudatalatti állapotban (théta-delta szint) jött létre. A képzelet valójában bennünket szolgál, amikor segítségül hívja az alkotó és öngyógyító tevékenységet. A képzelet magában foglalja a jelenlétet, a valóságot és az érzékelést. Rejtett körülmények között ott vagyunk. Bármi történjen is az elmében, a test tudatossága sejtszinten gyorsan befogadja.

39


„Képzelet: nincsenek szabályok, öngyógyítóként elért sikereinknek az Isteni Tervben kell maradniuk. A képzelet tart távol bennünket az úttól vagy az önmagunktól. Soha se ragaszkodjunk az eredményességhez!” Az öngyógyítónak a lehető leggyorsabban törekednie kell arra, hogy megtanulja a théta állapotba vivő képzeletgyakorlatokat. Megfelelő hangkazettákat hallgatva, ki kell választani a legmegfelelőbb és legkellemesebb zenét, ugyanis ezekkel a meditációk különösen gyakorlativá válnak. Rövid idő múlva az elme-test kapcsolat készségesen elfogadja az invitálást egy théta állapotba, mely határozottan hozzásegít a képzelet működtetéséhez. LÉGZÉS Ne vegye senki zokon, de a legtöbb ember egyszerűen nem tudja, hogyan kell helyesen lélegezni. Az atléták és más jelentős testmozgást igénylő sportokat gyakorlók persze kivételek. Hány tüdőlebenyünk van? Hány lélegzetet veszünk egy perc alatt? Mit tesz testünk a légrés alatt a levegővel? Legtöbbünk egyszerűen magától értetődőnek veszi e kérdéseket és semmi többnek. De válaszoljunk rájuk. Tüdőnknek öt lebenye van. Három a jobb oldalon és kettő a bal oldalon. Általában percenként 15 lélegzetet veszünk. A lélegzés során tüdőnk az oxigént a vérbe irányítja és a legtöbb egyenesen az agysejtekhez kerül. Négyféle alaplélegzés van: (1) a normál tudat alatt vezérelt lélegzés, (2) a "küzdj vagy menekülj" lélegzés, mely teljesen kihasználja a felső lebenyek befogadó képességét, (3) a lassú mély hasi rekeszizom légzés és a (4) tudatos alfa vagy théta légzés. ALFA-LÉGZÉS LÉGZŐGYAKORLAT Lassítsuk le lélegzetünket 8 lélegzet per perc sebességre. Ez segít leállítani az elme locsogását. Az alfa agyhullámok létrehozásának megtanulása egy kényelmes lépés a meditáció felé. Legjobb egy zavaró tényezőktől mentes, nyugodt csendes környezetben zárva tartani a szemünket. "Ha képzeletünkben szemeinket felfelé gurítjuk a fejünkben, még könnyebben alfa szinten lehetünk" - írja Anna Wise. Részletesebben itt látható, hogyan ajánlja az alfába vivő légzőgyakorlatot: "Csukott szemmel vegyünk levegőt és emeljük fel tekintetünket, mintha fejünk elmozdítása nélkül kissé felfelé néznénk a homlok középpontja felé. Kilélegzésnél tekintetünket lassan vigyük ismét vízszintesbe. Ismételjük meg többször, de ne túl sokszor. (Ne feledjük, szemünket nem szabad túlerőltetni vagy feszíteni. Ha bármilyen kényelmetlenséget, kellemetlenséget érzünk, akkor azonnal hagyjuk abba a gyakorlatot.)"

40


THÉTA-LÉGZÉS LÉGZŐGYAKORLAT Javaslom, hogy pillanatról pillanatra összpontosítsunk a légzésre, tudatosítsuk magunkban. Legyünk hálásak a körülöttünk lévő levetőért és testünk légző képességéért. A lassú és mély légzés technikájával a théta állapot elérésének egy egyszerű módszerére jöttem rá. Lássuk, hogyan kell: Orron keresztül vegyünk levegőt és vezessük fel a homlok irányába, majd egyenesen a fej hátsó részébe. Most azután irányítsuk a levegőt a gerinc mentén lefelé a derék szintjéig. Áramoltassuk a levegőt tovább a rekeszizom felé, majd fel a tüdő felé és töltsük fel tüdőnket teljesen, majd fújjuk ki a szájon keresztül. Percenként három-négyszer ismételjük meg e körfolyamatot néhány percen keresztül. E lélegzés kulcsa a légzés energiájának és a levegő útvonalának tudatosítása. Elménk rögtön megnyugszik, tudatosul testünk és elérjük a mély théta szintet. A „SZERESD A SZERETETET” VIZUALIZÁCIÓS/ÉRZŐ GYAKORLAT Egy másik módszerrel is könnyen tapasztalatokat szerezhetünk a théta állapotról. Próbáljuk ismételgetni az egyszerű "szeresd a szeretetet" kifejezést. Most csak ismételgessük ezeket a szavakat és figyeljük, mit érzünk. Mondjuk "szeresd a szeretetet". Most alkalmazzuk és nyomatékosan mondjuk ki "a szeretet szeret" mondatot. Például mondhatjuk és átérezhetjük a "szeretlek" igét is. Így amikor a "szeresd a szeretetet" szavakat lassan és nagyobb hangsúllyal mondjuk ki, akkor erősebb érzelmek szabadulhatnak fel. Gyors relaxációkra és a szükségtelen elmelocsogás szétoszlatására ezt az egyszerű gyakorlatot használom. 41


A „LÜKTETŐ CSILLAG” KÉPZELET GYAKORLAT Ez egy mélyreható és mégis egyszerű gyakorlat a théta állapot eléréséhez. E gyakorlat ezreknek nyújtott kitűnő eredményeket, akiknek a relaxációval és a meditációval kapcsolatban mindig is problémáik voltak. A "lüktető csillag" gyakorlat egyben alapozó technika is. Kezdjük szándékaink megerősítésével. Vegyünk pár mély hasi lélegzetet. Nyugodjunk meg, hagyjunk mindent elménktől eltávolodni.  Képzeljünk el a szívünk mélységeiből létrehozott csodálatos "lüktető" csillagot. Érezzük át annak lüktető energiáját.  Képzeljük el, hogy egyre fényesebbé és nagyobbá válik.  Most felfelé emelkedve még fényesebbé és nagyobbá válik.  Ez a legcsodálatosabb alkotásunk.  Érezzük az emelkedését, a fényesedését, és ahogy torkunkon keresztül halad egyre nagyobbá válik.  Egyre tovább emelkedik, ahogy a fejünk szintjére érkezik, még fényesebbé és nagyobbá válik.  A csillag túlemelkedik fejünk tetején, fényessége és nagysága egyre fokozódik.  Nagyszerűsége csodálatos színek villódzásában nyilvánul meg.  Érezzük e csillagenergiának a fölénk emelkedését, amint még fényesebb és nagyobb lesz.  Képzeljük el, hogy csillagauránk fölé, a szabad térbe emelkedik, fel egészen a Mennyekig.  Most képzeljük el az Isteni Csillagpor Energiát, amint örvénylik, körülöleli csillagunkat és Isteni Szeretettel itatja át.  Tartsuk ott pár másodpercig és élvezzük a pillanatot.  Vegyünk egy mély lélegzetet és a lassú kilégzés során képzeljük el a lüktető csillagot, amint visszatér a szívünkbe. Ahogy a csillag 42


visszaereszkedett, érezzük át, ahogy a théta rezgés áthatja testünket. Vállunk leereszkedik, teljesen nyugodt és békés állapotot érzünk. Így e folyamat a théta állapotba kell, hogy juttasson bennünket.  Egy szabadon választható lehetőségként, akik komoly alapozottságra óhajtanak szert tenni, a következő gyakorlattal folytassák: miután a szív feltöltődött szeretetenergiával, teremtsük meg a színes kettős spirál (hélix) képét a lábunk alatt és hajtsuk ezt az energiát a lábunkon keresztül le a Föld középpontja felé. Amint ezt megtettük érezhetjük, hogy Föld Anya megerősíti alapjainkat. Vegyünk egy másik lélegzetet és adjunk hálát az Atyának és Anyának ezért a gyógyításért. Ezután érezzük át, ahogy a rózsakvarc energia lábunkon keresztül egész testünkbe visszatér. A „LÉLEKBUBORÉK” VIZUALIZÁCIÓ/KÉPZELET GYAKORLAT A "lélekbuborék" gyakorlat egy kidolgozottabb módszert ajánl a théta szint eléréséhez. Hasonló az ősi gyógyító gyakorlatokhoz és határozottan elősegíti az alapozó meditációt. A gyakorlat egy alfa vizualizációval kezdődik, ami kellemesen megnyugtat bennünket. Képzeletünkkel megteremtjük azt a teret, amelyben valójában lelkünket és tudatunkat megteremtjük. Ezt egyénileg is és csoportosan is végezhetjük. A legjobban azonban ezen a gyakorlaton keresztül lehetünk vezetve. Válasszunk egy csendes és kényelmes szobát. Erősítsük meg szándékainkat a Szeretet Egyetemes Energiájának befogadására és környezetünkben is tartsuk fenn a szent légkört. Karunkat magunk mellett tartva álljunk fel, ez szolgálhat bennünket a legjobban. Lábunkat tegyük kissé szét, érezzük magunkat biztonságban és kényelemben. Csukjuk le szemünket, vegyünk a has mélyéig ható több mély lélegzetet. Lélekbuborékunk elejének kezdete megközelítőleg két karhossznyira (2,5 méterre) előttünk van. Képzeljük el az áttetsző buborék külső felületének megjelenését. Most képzeljük el, hogy a felület a bal oldalra, a jobb oldalra és a hátunk mögé is kiterjed. Hozzunk létre képzeletben fejünk fölé egy kupolát (körülbelül 2,5 méter magasat). Ezután képzeljük el az áttetsző buborékot, amint 2,5 méterre alattunk is kiterjed. Erezzük át, hogy a buborék egy teljes héjat alkot körénk és teljesen körbevesz minket. Ha lebegünk, maradjunk a buborék közepén és hagyjunk minden gondolatot eltávozni. Ha jól érezzük magunkat, akkor töltsük meg a lélekbuborékot lényeggel, tudatunkkal és az energiánkkal. Szeresd a szeretetet! Töltsük meg a buborékot teljesen azzal, akik vagyunk. Belső világunk isteni módon elkülönült a külső világunktól. Gyengéd lélegzetvétel után érezzük magunkat egy még nagyobb testben még nagyobb biztonságban.

43


Ha teljesen betöltöttük a buborékot, orrunkon keresztül vegyünk egy jó mély lélegzetet és tartsuk benn egy pillanatig. Kilélegzésnél nyomjuk a lélekbuborék belsejét 6-7 méter távolságra magunk köré. Töltsük meg a lélekbuborékot a tudatosságunkkal és az energiánkkal. Szeressük a szeretetet. Töltsük meg magunkkal a lélekbuborékot teljesen. Vegyünk egy mély lélegzetet orrunkon keresztül és tartsuk benn pár pillanatig. Kifújásnál nyomjuk kifelé a lélekbuborékot 10 méterre magunk köré. Töltsük meg a buborékot tudatosságunkkal és magunkkal. Szeressük a szeretetet. Ha sikerült megtölteni, akkor vegyünk mély lélegzetet az orrunkon keresztül és tartsuk pár pillanatig benn. Kilélegzésnél nyomjuk ki a buborék belső felét 13 méter távolságra magunk köré. Töltsük be a lélekbuborékot lényegünkkel, tudatosságunkkal és energiánkkal. Szeressük a szeretetet. Most képzeljük el, hogy Föld Anyától kissé opálos zöld színű gyógyító energia veszi körbe a buborékot. Vegyünk egy mély lélegzetet, majd fújjuk ki. Vegyünk egy második lélegzetet is és pár pillanatra tartsuk benn a levegőt. Kilélegzésnél nyomjuk kifelé a buborékot 16 méterre magunk köré. Szeressük a szeretetet. Töltsük meg a buborékot teljesen tudatosságunkkal. Most pedig hívjuk meg az Isteni (Krisztusi) Tudatosságot, hogy kiegészítvén a miénket töltse meg lélekbuborékunkat. Szeressük a szeretetet és legyen velünk a béke. Ebben a pillanatban megteremtettük az Isteni Kettősséget. Egyszerre, ahogy megtapasztaljuk a Forrással való egységet, kifejeztük egyediségünket is és a külső mennyországot elkülönítettük a belső mennytől. Tartsuk meg ezt az áldott mennyei érzést, ameddig csak tudjuk. Ez a mi valódi földi méretünk (néhányan jobb szeretik ezt fénytestnek nevezni.)

44


Ezek az érzések hozzák létre bennünk a békét. Ez a mi megszentelt békénk. Mindig emlékezzünk rá! Most vegyünk egy mély lélegzetet és a szívünkbe sűrítve ejtsük össze az egész lélekbuborékot. Érezzük amint belép szívünkbe. Érezzük a gyógyító hatását. Miután szívünk betöltődött e szeretetenergiával, teremtsük meg egy színes kettős spirál (hélix) képét a lábunk alatt és minden energiát hajtsunk lábunkon keresztül le a Föld középpontjába. Erezzük, hogy Földanya biztonságosan rögzíti lábunkat. Vegyünk egy másik gyengéd lélegzetet és adjunk hálát az Atyának és az Anyának ezért a gyógyításért. HONNAN TUDHATJUK, HOGY THÉTÁBAN VAGYUNK? Ne felejtsük el, hogy a válaszok és a döntések megszerzéséhez a kulcsot a 4-7 Hz rezgésszámú agyhullámainknál, a théta állapotban kell keresni. Ebben az állapotban hordozzuk a mélyreható gyógyító erőt és minden változásra irányuló szándékunkat. I1 théta szintet arról ismerhetjük fel, hogy nem tudjuk, hol van a kezünk és a lábunk, sőt akár hiányozhatnának is, mi nem éreznénk meg. Valami csendesen csengő-bongó érzés van körülöttünk. Sokkal békésebbnek és a környezetről teljesen leváltnak érezhetjük magunkat. A legfontosabb, hogy elménk sokkal nyugodtabb, például kevesebb gondolatunk van (ha egyáltalán van), sokkal nagyobb érzékenységről lesz tudomásunk. Könnyen szédülős, kissé bolondos hangulat uralkodhat rajtunk és mégis biztonságban és kényelemben érezzük magunkat. Biofeedback technika, EEG-készülék, vagy más elektronikus műszer alkalmazásával használható módszert találhatunk a théta állapot ellenőrzésére vagy tanítására. Ezt a technikát addig gyakoroljuk, míg már kényelmesen tudjuk alkalmazni és jól felismerjük a théta állapotot. Ne felejtsük, ez egy bennünket körülölelő érrés. Minél többet dolgozunk velük, a vele kapcsolatos érzések annál egyenletesebbek és kiegyensúlyozottabbak lesznek. Bízzunk benne, hogy a tudást átvettük hozzá. MEDITÁCIÓ A meditáció a relaxáció, a gyógyítás és a lelki mélységekbe történő alámerülés kitűnő módszere. Minden formáját különösképpen javasoljuk: az irányított, az énekléses, a fizikai (például a Taj Csi) és a nyitott szemmel történő meditációt is. Legjobb eredményt napi legalább kétszeri meditációval érhetünk el. Az első és a második DNS-aktiválást is rendszeresen végezve testünk anyagi gyógyulását is elősegítjük. Egy DNS gyógyító imát vagy egy különleges öngyógyítást végezve életünk alapvetően fejleszthető. A leglényegesebb tényezőket thétában kell megtalálnunk és valódi szándékainkat itt tudjuk megerősíteni.

45


A zene kitűnő eszköz a gyógyításra. Kedvenc dallamaink napról napra, különösen lefekvés előtti hallgatása a test, az elme kellemesebb pihenéséről és erőteljesebb öngyógyításról is gondoskodik. AZ ALKALMAZOTT KIFEJEZÉSEK Az alkalmazott gyakorlatokból eredő tapasztalatok egy eredményeként és a szellemi jelentést reánk bízva, a "Mennyei Atya és Föld Anya" megnevezést az Istenség kifejezésére használjuk. Ez a Mindenség Teremtőjére utal és az Egyetemes Élet Isteni férfi és női jellegzetességeinek egységét képviseli. E könyv, ahol ez megfelelőnek látszik, az "Isten" megnevezést is többször használja. Kérem, hogy mindenki az odaillő helyekre helyettesítse be az Istenség számára megfelelő és kényelmes nevét. A szerző semmiféleképp sem szándékozik akadályozni az olvasó és az Isten közötti kapcsolatot és nem is akar keresztezni semmilyen vallást, hitet vagy lelki gyakorlatot. A lényeg, hogy találjunk vissza Hozzá. Az utasításoknak különös fontossága van. Amikor utasító, parancsoló mondatokat használunk (ezzel vágyaink kivitelezését indítjuk el), ismerjük fel, hogy ez az Isteni Bölcsesség Egyetemes Energiáját szólítja meg és egy jellegzetes tevékenységet hajt végre. Semmiféleképp sem egy agresszív vagy egoista megnyilvánulás, mellyel Istent bármi megtételére kényszerítenénk. Ehelyett, ez a bennünk élő Isten szava, a Magasabb Énünk, mely kinyilvánítja csodálatos erejét. Nem azt mondjuk ezzel, hogy Isten tegyen bármit, hanem a teremtés energiáit szólítjuk meg, az Élet Egyetemes Törvénye bennünket szolgál. (Ne feledjük, amikor az Úrnak szóló imákat mondjuk, akkor is utasításokat adunk. Például: "...Legyen meg a Te akaratod..." "...Bocsásd meg a mi bűneinket..." "...Ne vigy minket a kísértésbe..." Az utasító mód a szándék sarkalatos kifejezése - egy tevékenység, egy gyógyítás vagy egy különleges cselekedet végrehajtására. Szándékaink legyenek tiszták! Jól gondoljuk végig, ha az utasító módot "kérő" vagy "könyörgő módra" cseréljük le, az aktiválás nem fog működni. Fontos, hogy szokjunk hozzá a szándékhoz és az utasító mód alkalmazása mögötti érzéshez. A DNS-gyakorlatok terjedelmesek. Amint elsajátítjuk a gyakorlatokat és megtanultuk az alapokat, felfedezhetjük, kik is vagyunk valójában. A DNS, a kromoszómák és a kommunikáció mechanizmusának pontosabb megértésével már tovább léphetünk a gyakorlatok pontos ismertetéséhez. „Jézus sokkal több csodát tett, mint amit akkoriban ismertek. A csodákat egyszerűen az Egyetemes Törvények alkalmazásával, megfelelő mennyiségű Fény

46


Energia Magasabb Valóságokból történő lehozásával hajtják végre, hogy a tökéletlenből tökéletes válhassék.”

47


3. RÉSZ A DNS-AKTIVÁLÁS ÉS A GYÓGYÍTÓ TECHNIKA FELKÉSZÜLÉS A DNS-AKTIVÁCIÓ ÉS A GYÓGYÍTÓ TECHNIKA HASZNÁLATÁRA E technikák használata mind DNS-ünket, mind életünket megváltoztatja. A gyakorlatok egyszerűek és nem kell hibáktól félni. A legrosszabb esetben semmi sem történik, bár ebben erősen kételkedek. Mindegyik gyakorlat négy fő pontból áll és ezek mindegyike elemi lépésekre van lebontva. A pontokat lépésről lépésre tanuljuk meg és gyakoroljuk őket, hogy céljukat és működésüket jól átérezhessük. A négy fő pont a következő: 1. 2. 3. 4.

Megszentelő előkészület A Szentségre történő ráhangolódás Az aktiválás Befejezés

Minden egyes pont speciális tevékenységet kívánó lépésekből áll, ami a folyamattól függ, például: (a) aktivációs utasítással: „Mutasd meg nekem…” vagy „Aktiváld…” vagy „Térj vissza Isten Fényéhez…” és (b) amikor egy adott meditatív folyamatot vagy szándékot fejezünk ki. Teljes részletességgel az „ Első DNS-aktivációs technika” részben tárgyalom a gyakorlatokat. Mivel az 1., 2. és 4. pont mindegyike nagyon hasonlít az első technika megfelelő pontjaira, a többi leírásban nem ismétlem őket el. A DNS-AKTIVÁLÁS UTÁNI ÁTMENETRE VONATKOZÓ MEGJEGYZÉSEK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK Ne felejtsük el, hogy változások tucatjai történnek meg velünk az első és a második DNS-aktiválást követően. Állítólag a legtöbb nagyon kellemes. Az 1999es év végére már 10.000 ember tapasztalta meg az aktiváció hatását és semmiféle probléma sem merült fel az eredményekkel kapcsolatosan. Az aktiválások előtt mindenesetre néhány lényeges tanácsot szeretnék adni: Fizikailag, az aktiválások után általában bekövetkezik a test méregtelenítése. Egy tisztító böjthöz hasonlóan, a sejtek környezetükbe vetik ki magukból a szemetet és a kliens influenza-, vagy szénanáthaszerű tüneteket tapasztalhat magán. Néha magasabb energiaállapotot érzékelhetünk, majd ezt követően egy méregtelenítést. Ezek személyenként változhatnak. Minden ilyen jellegű helyzetben a legjobb stratégia a rendszeres, bőséges vízfogyasztás (az éjszaka kivételével óránként 2,5 dl), ilyenkor legyünk figyelmesebbek magunkkal és tartsuk a

48


kapcsolatot egy, a tisztulási és méregtelenítési folyamatokban jártas segítővel (természetgyógyásszal). Pszichológiailag, az érzelmi és értelmi énünk is tisztulási folyamatokon megy keresztül. Sok érzelmi blokk és kihívás szabadulhat fel. Az aktiválás miatt az érzelmi megnyilvánulásokkal erőteljesebben foglalkozhatunk. Ilyenkor mindenki megfigyelheti önbizalmát, amint érzelmei külsőleg és belsőleg megalapozott megnyilvánulásaival kell, hogy szembenézzen. A döntéshozatal elsőrendű fontosságú lesz és megerősített bizalmunkat is ki kell tudnunk fejezni. Egy érzelmi felszabaduláson keresztülhaladva próbáljuk ezt megtapasztalni. Ajánlom, hogy írjuk le a tapasztalatunkat és egy nap majd vegyük elő. A legtöbb beszámolóban, amint a méregtelenítés és a tisztulási folyamat lejátszódott, a személy hozzáállása pozitív marad. Ajánlatos még egyszer végignézni, milyen hatásai és eredményei lehetnek az aktiválásnak. AZ ÖNKEZELŐ DNS-AKTIVÁLÁS GYAKORLATA Sokan már sikeresen aktiválták magukat az alább leírt első és második aktiválás segítségével. A technika egyszerű, de nem árt előtte párszor begyakorolni. Bármely módszert is használjuk, rendkívül jó szolgálatot tesz számunkra. Mielőtt belekezdünk az önkezelő DNS-aktiválásba, olvassuk e1 e könyv áttekintő fejezetét (lásd 2. fejezet) különös figyelmet szentelve a théta szint előjeleire és az ottani létminőségre, illetve a "kezdeti előkészületekre" (lásd 2.2). Tekintsünk át pár pontot:  · A DNS-aktiválás nagyon különleges esemény, nem szabad elvárásokat támasztanunk vele szemben, ez egy lelki gyakorlat, egy mentális folyamat; a gyakorlatot szívünk irányítja. Bármilyen eredménnyel járjon, sem felülbírálni, sem sikertelen kísérletként kezelni nem szabad.  · Keressünk egy kényelmes, zavaró tényezőktől mentes helyet.  Erősítsük meg szándékunkat. (Mit is akarunk? - Valóban álljunk ki érte.) Legjobb, ha gyertyát gyújtunk és szándékunkat a különleges eseményre összpontosítjuk. Kérjük meg magasabb Énünket vagy Istent, hogy egy csodálatos élményre vágyunk, ajándékozzon meg bennünket. Az aktiválás terét és idejét nyilvánítsuk szentnek és ott és akkor csak magunkkal foglalkozzunk.  Tanuljuk meg, hogyan juthatunk théta állapotba. Végezzük el a könyvbeli "lüktető csillag" gyakorlatot. 

Ha nem szeretnénk a szöveg felolvasásával elvonni a figyelmünket, akkor azt javasolom, vegyük fel egy kazettára.

49


 Bízzunk magunkban.  Vegyünk pár mély hasi, tisztító lélegzetet; szívjuk be lassan az orrunkon a levegőt és gyengéden, lassan fújjuk ki a szánkon.  Hagyjuk keresztüláramlani testünkön az aktivációs gyakorlat hatását. Semmi baj nem történhet.  Ne lepődjünk meg, ha színeket, látomásokat vagy mozgó érzéki energiákat látunk magunkon keresztüláramlani.  Az aktiváció befejeztével maradjunk a helyünkön és relaxáljunk. Hagyjuk magunkat bemerülni, bármi történjen is a jelenben.  Vegyünk pár mély tisztító lélegzetet.  Tapasztalt eredményeinket lehetőleg írjuk le vagy vegyük fel hangszalagra.  Örüljünk és élvezzük a folyamatot.  Az a legjobb, ha az aktiválás előtt legalább egy órával már kötöttségeinktől mentesen „Szentelt szabad időnket” tölthetjük, elmélkedhetünk és gondolkodhatunk.  Bizonyosodjunk meg, hogy közérzetünk megfelelő-e, például: nem szédülünk. Ebben az időben kerüljük a vezetést és a felelősségteljes döntéshozó tevékenységeket.  Igen fejlesztő, ha annyiszor ismételjük a gyakorlatokat, ahányszor csak tudjuk és jólesik. „Minden gyakorlathoz a szívből jövő szeretet szándékával kell hozzáállni. A legnagyobb fontossága ennek a tényezőnek van, máskülönben semmi sem nyilvánul meg számunkra. A titok: a szeretet, a bizalom és az elfogadás.” Elsőgyakorlat: Az elsőDNS aktiválásTM (A fiatalság és életerő kromoszómák aktiválása) E gyakorlat szellemi vezetés alatt áll és a fizikai testet körülölelő éterikus és/vagy elektromágneses térben nyilvánul meg. Az aktiválás a tudatosság egy közvetlen működése, mely a fizikai valóság felett uralkodik. 50


Emlékezzünk vissza, hogy az orvostudomány már sok DNS-sel és a molekuláris genetikával kapcsolatos titkot feltárt. A legújabb kutatások szerint a teljes genomnak csak 37 százalékát térképezték fel és értették meg. 63 százalék rejtett marad, és mégis Isteni Lenyomatunk Teremtői Mesterműveként kell felismernünk. 1999 novemberig 10.000 ember aktiválta a DNS-ét és alapvető változásokról számoltak be, a tudományos vizsgálatok kezeskednek róluk. E változások következetesek és megismételhetők, habár jelenleg nincs tudományos támogatás. Szükséges kimondanunk, hogy világszerte tapasztalunk egy isteni természetű szándék erején alapuló folyamatot. Ezen aktivációban két archetípusos kromoszómába tekintünk be, melyek elsősorban a 12 szálú DNS-aktiválásáért felelősek. Ezek a következők:  · A "fiatalság" kromoszómája, életünk feljegyzését megőrző kromoszóma.  · Az "életerő" kromoszómája, a természetben a legtitokzatosabb; azon kulcsot hordozza, ami a szunnyadó DNS teljes aktiválásához nyitja az ajtót. Ezen archetípusos kromoszómák az éterikus valóságban tartózkodnak, fizikai kiegészítőjük pedig a tobozmirigyben található. A lélek szintjén ezek szolgálják az összes kromoszómát és először őket kell aktiválni. A gyakorlat leírása A részletes leírás az alábbiakban elmagyarázza a négy pontot és részletes bennük foglalt lépéseket. Hagyjunk elég időt magunknak és értelmezzük a leírást, pontosan értsük meg a folyamatot és a célját is. Az eljárás az élet más területén történő alkalmazásokról is gondoskodik. A gyakorlat még nagyobb áttekinthetősége kedvéért a lépések egy egyszerűsített összesítését egy folyamat diagrammon láthatjuk. 1. pont: Megszentelő előkészület Ez minden gyakorlat kezdőpontja. Minden lépés jelentős és döntő. Megfelelően végezve beállítja a környezet befogadóképességét és a legemlékezetesebb pillanattá teszi az eseményt. a) Tervezzünk meg egy alkalmas helyet és időt, melyben kényelmesen tudunk működni. Bizonyosodjunk meg, hogy a telefon ki legyen húzva és minden más zavaró tényezőt is zárjunk ki. Számoljunk arra, hogy a gyakorlat körülbelül 35 percet vesz igénybe, előtte pedig 30 perctől egy óra szabad időt igényel.

51


b) Erősítsük meg a szándékot. Azt javaslom, legyen a közelben gyertya, egy pohár víz és elegendő hely. Igyunk egy korty vizet, ami a tisztítást szimbolizálja. Gyújtsuk meg a gyertyát, majd így szólítsuk meg Istent (Mennyei Atya és Föld Anya), nyilvánítsuk a célt, a teret és az időt szentnek, az egészet pedig szent eseménynek. Én gyakran ezt az imát használom: Mennyei Atya és Föld Anya, ezáltal megerősítem a szándékot, hogy a "Legmagasabb jót" és a Szent Szellemet szolgálja és végezze el az első DNSaktiválást. E teret szentnek nyilvánítom és a környező területet pedig tisztának. És így az is! Alkalmanként a következőt mondom el: Mennyei Atya és Föld Anya, ezáltal megerősítem a szándékot, hogy a Szent Szellemet szolgálja és a legalázatosabb módon végezze el ezt az aktiválást/gyógyítást. Az összes elhangzó szó és tudás, ez az idő és ez a tér szent. Köszönöm az alkalmat, hogy a "Legmagasabb jót" szolgálhatom. És ez így van! Mindegyik esetben legyünk nyitva a szavak, a szándék és a cél, az esemény érdekében történő módosítására. A szándék megerősítése majdnem minden felvállalt esemény és tevékenység kitűnő gyakorlata. c) Emeljük fel tudatosságunkat. d) Váljunk magunkban összpontosítottá, vegyünk pár mély hasi lélegzetet és húzzunk belülre minden energiát, miközben a szívre összpontosítunk. Egyensúlyozzuk ki energiáinkat és érezzük át a békét. Ez gyorsan alfa állapotba von bennünket. e)

Most mindenki maga dönti el, mit választ. Egy théta vizualizációs gyakorlatot vagy a következőt. Tudatosságunkat a szívből (a szívcsakrából) emeljük fel körülbelül 2 és fél méterre a fejünk fölé (a koronacsakrához). Ez elménket mélyebb alfa szintre viszi. Ettől a ponttól egy fénylabdának képzeljük el magunkat. Képzeljük el önmagunk szellemi vagy éterikus testét, mely a fizikai test felett lebeg. (Ez nagyszerű érzés. Többnyire már végrehajtottunk théta vizualizációs gyakorlatot és a théta szint is ismerős.)

f) Ennél az állapotnál nagyon nyugodtnak és békésnek fogjuk érezni magunkat, testünket bizsergető érzés járhatja át, különösen a lábak, a kezek és az arc körül. Most már felkészültünk a magasabb tudatosság és/vagy Istenség befogadására. 2. pont: A Szentségre történő ráhangolódás a) Mindenki saját egyedi módján szólítja meg a Szent Szellemet és Istent. E folyamatot nem lehet lediktálni, azoknak azonban, akik családiasabbá és

52


tiszteletteljesebbé akarnak válni a folyamatban, egy útmutatót ajánlunk. A tudatosság felemelése által és a következő ima segítségével az Egyetemesség felismer bennünket. Önműködően a bizalom területére kerülünk és minden, amit elképzelünk, valósággá válik. Ha egyszer ezeket a lépéseket megtettük, akkor már théta állapotban kell lennünk. b) Hívjuk az Istenséget, a Mennyei Atya és Föld Anya (Istent): használjuk a következő imát. Ez a legerőteljesebb és legpontosabb megállapítás, mellyel az Istenséget magunkba hívhatjuk. Szabadítsuk meg magunkat mindenféle öncélú indítéktól és nyilvánítsuk ki szentségünket. A legtisztább szándékkal és szeretettel szívünk legszentebb mélységéből végezzük. Jól tanuljuk meg a következő imát: "Mennyei Atya és Föld Anya. A Te képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok..." Minél jobban átérezzük és hangsúlyozzuk e szavakat, annál jobban érezzük a közvetlenül számunkra teremtett erőt és a kegyelmet. Például: "Mennyei Atya és Föld Anya, érzem a jelenléted és a melegséget körülöttem..." Sokan éreznek vágyat arkangyalok és más vezetők behívására, hogy kísérjék és segítsék az aktiválás és a gyógyítás folyamatát. A szeretettel érkező lények segítségét nyugodtan kérhetjük és az aktiválás végén ne feledjük megköszönni nekik is a segítséget. 3. pont: Az aktiválás E szakasz tartalmazza azokat az irányító szavakat, melyek elérhető közelségbe hozzák számunkra a DNS-aktiválást létrehozó Egyetemes Szeretet Energiát. a) A DNS-aktiválásra alkalmazzuk a következő utasításokat: "Végezd el fiatalság és életerő kromoszómáim aktiválását..." Az utasító mondatszerkezet a szándék kifejezésének sarkalatos pontja. Fontos megszoknunk a szándék kifejezés módját és átéreznünk az utasító szavak mögötti alázatos hozzáállást. b) Mondjuk ki a teljes nevünket, a dátumot, a pontos időt, a gyakorlat helyét. Elbeszélő formában az a) ponthoz teljesen hasonlóan történik. Elmében vagy hangosan mondjuk ki a következő utasításokat: "Mennyei Atya és Föld Anya (Isten), képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok; a mai nap (teljes dátum), ezen a helyen, (hely) végezd el bennem a fiatalság és életerő kromoszómák aktiválását."

53


c) Az előző szavak kiváltják az aktiválást. A théta szintű szívünk irányította gondolatot pár percig meg kell tartanunk. Nem baj, ha később kételkedünk magunkban. Ez a nem tökéletes hit kérdése. Saját hitrendszerünket ugorjuk át és közvetlenül Istenhez és sejtjeinkhez szólunk. d) E théta állapotban engedjük testünkbe felülről a koronacsakra területén keresztül leereszkedni az arany és a fehér Egyetemes Energiákat. Ahogy fejünkön keresztül leereszkedik, a legmagasabb mirigyen, a tobozmirigyen keresztül halad. Nagyon figyeljünk legmagasabb tudatosságunk belső hangjára. e) A tobozmirigyben helyezkedik el egy központi, jellegzetes sejt. Néha úgy utalnak rá, mint a "fogantatás sejtjére". Ahogy belépünk a tobozmirigybe, mondjuk el a következő utasítást: "Mutasd meg a nagy központi sejtet." És ezt belső szemünkkel nagyon jól láthatjuk. A sejt "látásához" használjuk képzeletünket (a könyv ábrái sokat segíthetnek). f) Lépjünk be a sejtbe és mondjuk el a következőt: Mutasd meg a kromoszómáimat." A sejtek belülről csodálatosak és sokkal tágasabbak, mint gondolnánk. Most képzeletben kisebbek vagyunk, mint egy sejt és körülöttünk az alkotórészek működése miatt fényeket fogunk látni magunk körül. Minden tevékenység központjában a sejt magját fogjuk találni. Lépjünk be a központi sejt magjába és ott találjuk a kromoszómákat. Olyannak fognak tűnni, mintha fel lennének függesztve és így ott tekergőzve őrzik az emberi élet mintázatát. g) Mondjuk ki a következő utasítást: "Mutasd meg a fiatalság és az életerő kromoszómáját." Látni fogunk néhány kromoszómát vagy legalábbis a szimbolikus képviselőit. Különösen figyeljünk az intuíciónkra és a Magasabb Én hangjaira. A két archetípusos kromoszómát abból ismerhetjük fel, hogy kommunikálni kezdenek velünk. h) Ezután mondjuk a következőt: "Mutasd meg a DNS-üket." Belső látásunk segítségével ekkor látni fogjuk az eredeti vagy archetípusos biológiai kétszálú kitekert hélixet. i) Ismételjük el a következő utasítást, hogy e folyamatra vonatkozó elkötelezettségünket megerősítsük. "Most aktiváld a fiatalság és életerő kromoszómámat." Ezen utasítás újból megerősíti a fiatalság és ar életerő kromoszómáinak tudatosítását és a DNS helyreállítását és gyógyítását.

54


Ennél a lépésnél a 10 rejtett DNS-szál (kommunikáció, tökéletesség, érzelmek, kreativitás és halhatatlanság) megnyitására kerül sor, és ettől fogva elkezdenek fejlődni. Amint a rejtett szálak megnyilvánulnak, lényegük is feltárul. E rejtett szálak párokat alkotnak, ez utóbbiak pedig egymással kötegeket képeznek. A dupla hélix alakú fiatalság és életerő kromoszómáinak tudatosságán belül mindig ez történik. j)

Most már készek vagyunk az új rejtett DNS-szálak párosítására és egyesítésére. Az egyesítés sorrendjét illetően fontos, hogy szellemi irányítás alatt végezzük. Az egyesítés leginkább az alábbi ábra szerint történik, de ha a szellem másként irányít, akkor alkossuk úgy meg a rendet, ahogy az a felsőbb irányítás szerint valóban helyes.

Úgy is alakulhat, hogy a Szellem minden egyesítéshez pár további szót is ad, amint ezt mondjuk: "A DNS kommunikáció szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve a létező DNS-szálak tetején." "A DNS tökéletesség szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve. "A DNS érzelmi szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve." "A DNS kreativitás szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve."

55


"A DNS halhatatlanság szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve a létező DNS-szálak tetején." k) Mindegyik szál saját színnel rendelkezik, a legfelső pár, a halhatatlanság, ő az arany-/ezüstfonal. Most mondjuk a következőket: "Az örök élet fonala - a halhatatlanság arany-/ezüstszálai borítsák be az egész DNS-csomagomat." l) Az új DNS-kapcsolat mindkét végét telomer fehérjével kell lezárni. Mondjuk: "Az aktivált kromoszómák végei telomer fehérjével legyenek lezárva." Ez lezárja a végeket és védi a kromoszómákat. A telomer segíti a molekulák szétválását, az átírását (replikációját) és a hosszú életét. A gyöngyházhoz hasonlóan áttetszőnek tűnik és a szivárvány színeiben csillámlóan ragyog. A kromoszómák végeihez tökéletesen illeszkedik és beborítja őket. A telomeres lezárás életbevágó fontosságú lépés a folyamatban. Kutatások is megerősítették, hogy a töredezett telomerrel rendelkező kromoszómák szétbomlanak. Egy teljes telomer burkolat megerősíti a kromoszómát, másfelől pedig megállítja a sejt öregedési folyamatokat. A kromoszómák lezárásával a sejt elektromágneses terébe vonjuk őket. m) Végül adjunk utasítást a fiatalság és életerő kromoszómáknak, hogy íródjanak át a test teljes sejtrendszerébe. "Az új DNS-szálak íródjanak át testem minden sejtjébe. Most létrehozom e szálakat." Itt azt láthatjuk, hogy szilárddá válnak. Így a DNS kiterjedése megindult. Némi bizsergést vagy más különös érzést élhetünk át, leginkább a fejünkben (a koronacsakránál). Ez megerősíti, hogy a DNS elfogadta szándékunkat. n) Legyünk nyugodtak. Érezzük át a DNS-aktiválás valóságait, érezzük a teljes lét örömét. 4. pont Befejezés A fiatalítás és a kiterjesztés befejezésével magasabb énünk azt mondja nekünk, a csendesség és a nyugalom átérzésével feladatunkat teljesítettük, vagy egyszerűen azt az üzenetet kapjuk, hogy elvégeztetett. Az aktiválás végén nagyon fontos hangosan kifejeznünk tiszteletünket, nagyrabecsülésünket és hálánkat. a) Hála. Sohasem lehetünk elég hálásak ezért az egyetemes szeretetért és szolgálatért, halkan mondjuk el a következő imát: "Mennyei Atya és Föld Anya, köszönöm Neked a felajánlott szeretetet..."

56


Energiáinkat tartsuk egyensúlyban és maradjunk az egység és teljesség jelenlegi állapotában. Bármilyen további hálaadást is mondhatunk, mely szívünkön keresztül jön elménkből. (Megjegyzés: ne feledjük el meghívottainknak megköszönni az aktiválásban való segítséget.) b) Az "Elvégeztetett" [ismételjük meg még kétszer még hangsúlyosabban] a mágikus megerősítést, elfogadást és felismerést idézi meg. Most a legnagyobb szenvedéllyel mondjuk ki: "Elvégeztetett .. . Elvégeztetett (hangosabban) ...Elvégeztetett (még hangosabban)" Ezt a részt a lehető legnagyobb elmélyültséggel hajtsuk végre. Mikor komolyan, bizalommal idézzük meg az "Elvégeztetett!" szót, akkor a Mindenségben valóban megerősödik bizalmunk és ugyanabban a pillanatban a Mindenség felé küldjük. E két szándék szolgálatunkra indítja az Egyetemesség mindenható erejét. Ezek a mi felszabadított teremtő erőink. c) Magasabb Énünk pontosan megmondja, mikor lesz teljes az aktiváció. A csendesség és a nyugalom érzése magától távolodni kezd. Hagyjuk távolodni az Egyetemes arany és fehér energiákat, általában fejünkön (a koronacsakrán) keresztül mennek. Az "elvégeztetett" kijelentés valójában az egész aktiválási és gyógyítási folyamatot felszabadítja és visszairányítja a Szellemhez, kinyilvánítja a finomabb szándékot és megerősíti az egészség isteni állapotában való élésünk elkötelezettségét. d) Gondolkodás és biztos alapok keresése: pár percig a legjobb, ha békésen tovább ülünk. Ezután gyengéden mozgassuk meg kéz- és lábujjainkat, lassan nyissuk ki szemünket. Amint testünk lassan egy kényelmesebb állapotba tért vissza, képzeljük el, hogy az isteni kegyelem megtisztít bennünket. Pár percig még úgy érezhetjük, hogy lebegünk. Minden tapasztalatot hagyjunk végigfutni és jól jegyezzük meg őket, mert számunkra egyediek és a legjobb, ha a Szent Szellem ajándékainak tekintjük őket. Ne felejtsük el, hogy a logikus gondolkodás még pihen vagy legalábbis még nem lépett teljesen működésbe. Ne akarjunk beszélgetni, kerüljük a másokkal való csevegéseket. Tudom ajánlani, hogy igyunk sok vizet. Mielőtt felállunk vagy más tevékenységbe fogunk, szükséges lehet biztos alapjaink létezéséről megbizonyosodnunk. Bármilyen kis testmozgás elegendő. Erősen ajánlom, hogy akár papíron, akár hangszalagon rögzítsük tapasztalatainkat. A legjobb kialakítani egy DNS-aktiválást gyakorló csoportot vagy egy már meglévőhöz csatlakozni. E gyakorlatok vagy a növekedő csoportok átmenetünk folyamatos kiterjedésének és megerősítésének kitűnő forrásaiként szolgálnak.

57


A "Légy csendben és tudd, hogy Én vagyok az Isten" kijelentés csendessé teszi és harmonizálja a gondolatokat és az érzéseket, ezután világunkat az isteni jelenlét hatja át mindenható erejével, mivel Ő nem ismer sem zavart, sem gátlásokat. Az ember olyan, ahogy a szívében gondolkodik és érez... Őrizd meg békédet és csatáidat én vívom meg érted, mert olyan fegyvereim vannak, amit te nem ismersz." Az első DNS-aktiválásTM összefoglaló útmutatója A) "Mennyei Atya és Föld Anya (vagy Isten), képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok; a mai nap (teljes dátum), ezen a helyen, (hely) végezd el bennem a fiatalság és az életerő kromoszómák aktiválását." - Hadd lépjen be testünkbe felülről a Szeretet, az Élet arany és fehér Energiája. -"Mutasd meg nekem a nagy központi sejtet." - "Mutasd meg nekem kromoszómáimat." "Mutasd meg nekem a fiatalság és az életerő kromoszómáját." - "Mutasd meg DNS-üket." B. "A Te képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok; aktiváld most a fiatalság és életerő kromoszómámat." C) "A DNS kommunikáció szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve a létező DNS-szálak tetején." "A DNS tökéletesség szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve." "A DNS érzelmi szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve." "A DNS kreativitás szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve." "A DNS halhatatlanság szálai szerveződjenek össze és legyenek egyesítve a létező DNS-szálak tetején. Az örök élet fonala - a halhatatlanság arany/ezüst szálai borítsák be az egész DNS-csomagomat." D) "Az aktivált kromoszómák végei telomer fehérjével legyenek lezárva." - "Az új DNS-szálak íródjanak át testem minden sejtjébe. Most létrehozom e szálakat." E) "Mennyei Atya és Föld Anya, köszönöm Neked a felajánlott szeretetet..." F) "Elvégeztetett... elvégeztetett... elvégeztetett!"

58


59


A GYERMEKEK ÉS A HÁZIÁLLATOK A legtöbb esetben a gyerekek és a háziállatok szabadabbak, mint mi csomagok nélkül. Bármikor is végezzek aktiválást a csoportommal, a gyermekek és a háziállatok természetes vonzódást mutatnak felém és a csoport felé. A gyermekeket nagyon könnyű aktiválni és nagyon türelmesek. Úgy látszik, tudják mi történik. Nyolcéves lányom elmondta, hogy éterikus fényeket és angyali vezetőket látott a gyakorlat alatt. A gyermekek nyitottak az aktiválásra. A háziállatok is együttműködnek a helyiséghen Iévő energiamezővel, kíváncsiak és különösen finoman viselkednek. Az aktiválás után mind a gyermekek mind az állatok jókedvűekké és nagyon kedvesekké válnak. A DNS-aktiválás gyermekek és állatok esetén gyors folyamat. Általában egy rövidebb változata is elegendő, de ha hosszabbra van szükség semmiféleképpen nem probléma. Nem ajánljuk a DNS-program végrehajtását olyanokon, akik még nem ismerkedtek meg eléggé a folyamattal és az ehhez szükséges feltételi tényezőkkel. A gyermekek és az állatok azonban kivételek. Ami igazán lényeges, az a szívből jövő legtisztább szeretet és szándék. MEGJEGYZÉSEK AZ AKTIVÁLÁSI GYAKORLATOKHOZ 1. A gyakorlat során látott képek fekete-fehér formában is megjelenhetnek. Egy idő után valószínű, hogy a megfigyelt szervet, sejtet színesben is látni fogjuk. Az emberek 15 százaléka rögtön az aktiválás után sejtszintű képeket lát. 2. A DNS-aktiválási technika sok változást indít meg a testben. mivel aktiválja a fiatalság és az életerő kromoszómáit, melyek több DNS-szálat is helyreállítanak, a test felépítésének tökéletesítése újrafinomítása történik meg. Ez nagyobb mennyiségű energia-beáramlást okoz a testbe, míg a gátló és a zavaró tényezőket sejtszinten felszabadítja. A test elég valószínű módon több napon keresztül energia-túláradásokon vagy kábult, álomkóros rohamokon, hosszabb alvási periódusokon fog keresztülmenni. E tünetek tudatosítása és a rájuk va1ó felkészülés nagyon fontos. Rövid időszak elteltével, a test beszabályozza magát és pozitív fizikai és érzelmi, pszichológiai változásokat fogunk érezni. 3. A DNS-aktiválás tapasztalatai egyénenként változók. Minél egészségesebb és nyíltabb szívű az ember, annál magasabb a valószínűsége, hogy az új rejtett szálak össze fognak hangolódni egy új helyreállított fizikai DNS-felépítéssel. Az aktiválási folyamat jó szintmérője az energia-eltolódás (vagy alacsony vagy magas lesz) és a létrejött tudati és testi tisztulási folyamat intenzitása. Ha komoly mértékű tisztulás történik, akkor legjobb, ha hagyjuk, hogy a folyamat megtegye, amit meg kell tennie. Tartsuk meg pozitív hozzáállásunkat.

60


4. Legalább két hetet adjunk magunknak és a folyamatnak, mielőtt a második DNS-aktiválást elvégezzük. Ne feledjük, a telomerek regenerálódásához időre van szükség. 5. Kísérjük figyelemmel a szerveződési és az egyesítési folyamatot: - Fontos, hogy a többszörös DNS-szálpárok ösztönszerűen szerveződjenek a sejtekben. - Mindig párokba szerveződjenek; az egyesítés legyen önműködő és természetes. - Az új DNS-szálak aktiválásával a test minden sejtje egészségesebb lesz. Ez fizikai és érzelmi betegségeket is gyógyíthat. A károsodott és rosszul működő sejtek számára ez jó lehetőséget teremt az aktiválás utáni gyógyulásra. 6. A telomer fehérjéket mindig utasítsuk, hogy zárják le a kromoszómák végeit. A rákos betegek kivételt képeznek e szabály alól. Az archetípusos kromoszómák véglezáró telomerjei különböznek a rákos sejtek telomerjeitől. A rejtett DNSszálak fizikai DNS-se1 történő csatolása és a telomeres lezárás egészséges folyamat. E tevékenység eleve kizárja a beteg és rosszul működő sejtek szaporulatát. Az egészséges energiát ez segít visszavezetni a sejtekbe. A rákos betegeknek további tanácsra van szükségük, és tudni kell, hogy a rákos sejt telomeráz enzimje egyedileg megváltozott és hibásan működik. A rákos betegeket eléggé nyomasztja, hogy figyelniük kell rá, ha van kérdésük vagy érdeklődnek ez iránt, akkor a legjobb, ha a "telomeres véglezárás" utasításra ugranak (lásd még a 3.4 szakasz 15. és a 4.1.4 szakasz 20. pontját). 7. Ellenőrzés és feljegyzés: sok esetben az emberek az aktiválástól spontán fizikai és érzelmi gyógyulást tapasztalnak. A gyakorlat elvégzésétől jó néhány hónapon keresztül számos változást fogunk tapasztalni. Nagyon javaslom, hogy jegyezzük fel és ellenőrizzük az átmeneteket. Egészséges dolog nyomon követni és nem természetesnek venni a pozitív változásokat. 8. Ne feledjük, a DNS-aktiválás valós esemény és szinte folyamatos változást biztosít. A könyv többszöri elolvasása a technika egyszerűségét és az előnyök nagyszerűségét illetően jobb megértéshez segít bennünket. 9. Az első DNS-aktiválás ismétlése: ha egyszer megfelelően elvégeztük az első aktiválási gyakorlatot, nagyon erős segítséget jelent, ha annyiszor ismételjük meg a folyamatot, ahányszor csak indíttatást érzünk hozzá. Én több mint 3000 DNS-aktiválást végeztem már és csodálatos érzés! Minden egyes ismétlő alkalommal egyre jobban és egyre energikusabbnak érezhetjük magunkat.

61


KÖVETKEZTETÉS Most, hogy az első DNS-aktiválás végére értünk, a következő lépésben kiterjesztjük az újonnan aktivált DNS-t minden más kromoszómára a test sejtjeiben (több mint tízbillió sejtre). Ezt a második DNS-aktiválással végezzük (kiterjesztő/fiatalító technikaként is ismert). E gyakorlat a többi kromoszómában is teljessé teszi az újonnan helyreállított többszálú DNS-t. Második gyakorlat: A második DNS aktiválás (A DNS kiterjesztő és fiatalító technikája E gyakorlat aktiválja, újrakapcsolja és egyesíti az új rejtett DNS-szálakat az összes fennmaradó kromoszómában, testünk minden sejtjében. Az első DNSaktiválás során rendbe tett fiatalság és életerő kromoszómákon kívül helyre kell hoznunk a többi kromoszómát is. E folyamat teszi teljessé a kiterjesztő folyamat egyesítését. Egy idő után, a test saját egyediségét fogja tükrözni: egy magasabb szinten rezgő fénytestet. A sejtek általában, a sejt szerepétől függően, háromhavonta regenerálják magukat. A folyamat szívében egy nehezen érthető eljárással születik meg az új DNS-molekula. A két egészséges kromoszóma a többit is a megfelelő működésre serkenti és a fiatalítás energiája szétterjed minden sejt minden részére. E folyamatban a DNS helyreállításon megy keresztül és az új rejtett szálak működése a fizikai test magasabb szintjein kezd megvalósulni. A kiterjesztő/fiatalító eljárás az alkalmazás során a legnagyobb gondosságot igényli. Csodálatos és biztonságot adó folyamat. Kérem, a konkrét alkalmazás előtt többször gyakoroljuk végig a folyamatot. Egyedüli újítás szinte csak a számolásban van. Amennyire csak tudunk, maradjunk tárgyilagosak az eljárás során. Útmutató a második aktiváláshoz Honnan tudjuk, mikor vagyunk készek a második aktiválásra? Sokszor feltett kérdés, ami egy elég kétértelmű helyzetet övez. Mindenkinél más és különböző tényezők játszanak szerepet. Nincs létező szabály, de az alábbi pár ponton keresztül megtudhatjuk. Mielőtt nekikezdünk a második aktiválásnak, nézzük meg, hány pont illik ránk a következőkből:  Bőséges idő állt rendelkezésünkre az első aktiválás óta, hogy figyelemreméltó fizikai, érzelmi, intellektuális és szellemi változásokat észleljünk magunkon? Legtöbb embernek két hétre van szüksége; ennél akkor van többre szükségünk, ha nyilvánvaló változásokon és méregtelenítési folyamatokon mentünk keresztül és akkor van kevesebbre szükség, ha érzelmileg tiszta és szellemileg magabiztosak vagyunk.

62


 Kerüljük el a második aktivációt, ha csak a tapasztalatért akarjuk elvégezni. Ez annak a jele, hogy az ego és a szívből jövő szándék nem igazán szilárd.)  Békés állapotban vagyunk?  Késznek érezzük magunkat a második aktiválásra és a szívből való szólásra?  Kérdezzük meg magunkat: "Milyen érzés lenne befogadni a második aktiválást?" (A válasz után ösztönösen megérezhetjük, hogy tovább haladjunk vagy ne.)  Változásaink mértéke sokat csökkent az első aktiválás óta.

Ezek persze csak irányelvek. Amikor másokkal dolgozok, ritkán mondok nemet a továbbhaladásra. Kerüljük a rideg hozzáállást, például, hogy egyáltalán folytassuk-e a második aktiválást. Ez egy pozitív és csodálatos esemény. Ha kételkedünk, akkor valószínű a legjobb továbbhaladni. Ne felejtsük el, hogy a Szellem irányít bennünket a válaszadásban is. 1. pont: Megszentelő előkészület Az első DNS-aktiváláshoz hasonlóan készítsük fel magunkat. 2. pont: A Szentségre történő ráhangolódás Itt is az első DNS-aktiváláshoz hasonló módon járjunk el. 3. pont: Az aktiválás Elménkben vagy hangosan mondjuk ki a következő utasítást: "Mennyei Atya és Föld Anya (vagy Isten), képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok,... a mai nap, (teljes dátum és napszak), ezen a helyen, (helyiségnév) tökéletesítsd és aktiváld összes többi kromoszómámat a többszörös DNS-szállal és végezd el ezt testem minden sejtjében." Lépések: a) Most a théta állapotban tartsunk kis szünetet és vegyünk egy mély lélegzetet. A koronacsakrán keresztül engedjük beereszkedni testünkbe az arany és fehér Életenergiákat és irányítsuk tovább a tobozmirigy felé. Figyeljük a magasabb tudatosság belső hangját.

63


b) Amint belépünk a nagy központi sejtbe, vizsgáljuk meg (ha szellemi szemünkkel látjuk) a két gyógyított dupla hélixre került tíz rejtett DNS-szálat. Mindegyik szál saját színnel rendelkezik, a legfelső pár a halhatatlanság szálpárja arany-/ezüstszínű és végigfut az egész véglezárt DNS-csomagon. E kép biztosítja számunkra a vizuális összpontosítást a gyakorlat hátralévő részének elvégzéséhez. Most kicsit várjunk és vegyünk egy mély lélegzetet. c) A fiatalítási folyamat teljessé tételéhez, kezdjünk lassan 1-től 46-ig számolni és közben minden kromoszóma számára hagyjunk elég időt a teljes aktiválódásra. Ez egy nagyon kritikus folyamat. A számolás szellemileg irányított. Számokat vagy számsorozatokat kapunk, melyeket ki kell mondanunk. Ha nem tűnik fel egyetlen szám sem, akkor várjunk. A számok közötti pihenőidőszakok a különleges gyógyító folyamatok miatt fordulnak elő. Várjuk meg, amíg a szellem irányítja figyelmünket az adott számra. Engedjük, hogy a számolást magasabb tudatosságunk végezhesse, mert ez a folyamat nagyon fontos momentuma. Figyeljük, ahogy az aktiválás minden kromoszómára szétterjed. Néha tényleg rápillanthatunk a leplezetlen folyamatra. Kaphatunk olyan információt is, ami tudásunkon vagy tapasztalatainkon messze túlmutat. Ez teljesen normális. Néha csak számolunk, és amikor szemünket kinyitjuk finom és mély változásokat érezhetünk. Az aktiválás erőfeszítéseinek eredményére nem szabad elvárásokat helyeznünk. Minden aktiválást előre beállított korlátozások és elvárások nélkül kell elkezdeni. Sokszor fogjuk tapasztalni érzelmeink tudatosság nélküli fe1szabadulását (olyan öröm vagy ritkán szomorúság érzés, amit szinte megállíthatatlan intenzív sírás kísérhet). Nem árt, ha több zsebkendőt is készítünk a közelbe. Összegezve, a folyamat csodálatos, folyamatos örömérzést és felettébb jótékony eredményeket tapasztalunk. Az aktiválásokat szent folyamatként kezeljük. Isten munkáját és a legmagasabb jó szolgálatát végezzük. d) Bizonyosodjunk meg az aktiválás helyessége felől és ha kell helyesbítsünk; mondjuk a következőket: "Testem minden sejtjében aktiválódjanak az új DNS-kapcsolatok." Ne feledjük, hogy a DNS-kromoszómákon belüli megváltoztatásával megváltoztatjuk az emberi test felépítését. Valójában visszafordítjuk az öregedés fizikai és érzelmi hatásait. Különösen a fej és az arc körül gyenge bizsergést vagy más érzést is megfigyelhetünk, és mély békét tapasztalhatunk. E jelenségek erősítik meg, hogy a DNS elfogadta szándékunkat. e) A második DNS-aktiválás legcsodálatosabb eseménye akkor történik, amikor teljessé tesszük a kapcsolatot a Mennyei Atya és Föld Anya között. E folyamat nem csak az összes DNS közötti elektromágneses kapcsolatról és nem csak a

64


férfi és női energiák kiegyensúlyozásáról gondoskodik, hanem azzal, hogy egyesíti bennünk az Isteni női és az Isteni férfi Egyetemes Életerőket - a Szellemi Gyermeket, megszilárdítja az Élet Szentháromságának kapcsolatát. Alkalmazzuk a következő imákat (az alábbi hármat) az Egyetemes Energiával való kommunikáció erősítésére, fogjuk be az új kapcsolatot, sejtszinten pedig erősítsük a fiatalító folyamatot: 1. "Föld Anya, küldd fel lábaimon, testemen keresztül rubin vörös és arany energiáidat testem minden sejtjébe." 2. "Mennyei Atya, Mennyek Teremtője, küldd le koronámon és testemen keresztül tiszta fehér és arany energiáidat testem minden sejtjébe." 3. "Ezen Életerő energiák egyesítései legyenek a Szellemi Gyermek születésének jegyei bennem, Testvéreim és a Bolygó szolgálatában." Várjunk egy kicsit és vegyünk mély lélegzetet. Ha megtettük a fentieket, testünket tiszta energiával töltöttük fel. A gyógyító folyamat olyannyira felerősödik, hogy testünk állandóan gyorsított menetben regenerálja magát. f) A fiatalítás befejezését Magasabb Énünk a nyugalom és csend által adja tudtunkra, vagy egy üzenetet kapunk, hogy ideje elválni. 4. pont: Befejezés Az első DNS-aktiváláshoz hasonló módon készítsük fel magunkat rá. Megjegyzések: 1. minden sejtre kiterjedően képzeljük el az új aktivált DNS-kapcsolatokat. 2. A DNS-szálakat és a kromoszómákat mindig párosítsuk. A szálak kapcsolását mindig azok párosításával végezzük és a rejtett kromoszómákat is mindig azok párosításával aktiváljuk. 3. Ismételjük meg a második DNS-aktiválást: a folyamat megismétlése nagyon jótékony hatású és ahányszor csak indíttatást érzünk, ismételjük meg. Mindenegyes ismétlésre jobban, energikusabbnak és ugyanakkor békésebbnek érezzük magunkat. A második DNS-aktiválás összefoglaló útmutatója A) „Mennyei Atya és Föld Anya (vagy Isten), képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok. A mai nap, (teljes dátum és napszak), ezen a helyen,

65


(helyiségnév) tökéletesítsd és aktiváld összes többi kromoszómámat a többszörös DNS-szállal együtt és végezd el ezt testem minden sejtjében.” B) A koronacsakrámon áramoljon keresztül arany és fehér Életenergiád, majd tovább a tobozmirigy felé. Lépjünk be a nagy központi sejtbe, vizsgáljuk meg a „becsomagolt” és egyesített öt pár rejtett DNS-szálat. Figyeljük, hogy a legfelső arany-/ezüstszínű halhatatlanság szálpárja végigfusson az egész véglezárt DNScsomagon. C) A fiatalítási folyamat teljessé tételéhez kezdjünk lassan 1-től 46-ig számolni. A számolást szellemi irányítás alatt végezzük. D) "Mennyei Atya és Föld Anya, testem minden sejtjében aktiváld az új DNSkapcsolatokat" (kis várakozás). E) "Föld Anya, küldd fe1 lábaimon, testemen keresztül rubin vörös és arany energiáidat testem minden sejtjébe" (kis várakozás). "Mennyei Atya, Mennyek Teremtője, küldd le koronámon és testemen keresztül tiszta fehér és arany energiáidat testem minden sejtjébe." "Ezen Életerő energiák egyesítései legyenek a Szellemi Gyermek születésének jegyei bennem, Testvéreim és a Bolygó szolgálatában." F) "Mennyei Atya és Föld Anya, köszönöm Neked a felajánlott szeretetet..." G) "Elvégeztetett... elvégeztetett... elvégeztetett!" A DNS-OLVASÓ ÉS GYÓGYÍTÓ TECHNIKÁK E gyógyító technikák a fizikai, az érzelmi, az intellektuális és a pszichológiai problémákat illetően a test éteri- és sejtszint felé történő kommunikáció alternatív módszerei. Ne feledjük, hogy testünk, meditációs (vizualizációs) gyakorlatainkon túl, már eleve magában foglalja az öngyógyítás folyamatait. Figyelnünk kell rájuk, meg kell tanulnunk szeretni őket és bízni bennük. Egészségi állapotunk fenntartásáért és a gyógyulásunkért mindannyian egyénileg vagyunk felelősek. Nagyon ajánlatos ezért testünk működésének alapfokú megértéséért, a tisztításáért és a gyógyításáért komoly·kötelezettséget vállalnunk. "Mielőtt az anyagi világban bármely forma megnyilvánulna, mindig van és kell lennie egy éterikus mintázatnak, úgyszólván egy éterikus lenyomatnak, amire a fizikai formát meg lehet teremteni és az ezáltal az éterikus forma másolatává válhat... "

66


E technikák képesek némi betekintést és tehermentesítést adni a fizikai és érzelmi zavarainkra, illetve betegségeinkre. E gyakorlatok sokkal hatásosabbak azokra, akik DNS-üket már korábban aktiválták. Mint általában minden téren, itt is a gyakorlás adja meg a jártasságot; minél inkább felvállaljuk a felelősséget egészségi állapotunkért és használjuk az öngyógyító eljárásokat, öngyógyulási folyamataink annál erőteljesebbek lesznek. A gyógyítást mindig szeretettel, jó szándékkal, szívből közelítsük meg és az eredményen el fogunk csodálkozni. A következő pontok az öngyógyítás könnyen kivitelezhető lépései: 1. Legyünk nyitottak és készüljünk fel bármire. A gyógyulás önként végbemegy. 2. A fizikai és a pszichológiai előzmények ismerete előnyös, de nem szükségszerű. 3. Tüneteinket feltétlen szeretettel közelítsük meg. 4. Maradjunk csendben (kerüljük az idegességet és az aggodalmat). Relaxáljunk.

5. A gyógyítás megkezdéséhez végezzük el a "megszentelő előkészületeket" és a "szentségre történő ráhangolódást", mint ahogy azt az első DNS-aktiváláskor tettük. Ez valójában 3 lépés, amit egyedileg módosíthatunk. 6. E szinten hamar meghalljuk Felsőbb Énünk belső hangját. Ne gondolkodjunk, hanem engedjük az információt közvetlenül rajtunk keresztüláramlani. A legjobb, ha tudatosak maradunk a történtek felől. A Szellem általában egyedi sajátos módon vezet bennünket. 7. Bizonyosodjunk meg felőle, hogy théta állapotban vagyunk (lásd 2.2.8). Meditációban a megerősítéseket használva, egy hónapon keresztül minden nap mondjuk el, hogy a célszerv egészséges, higgyünk benne, hogy a szerv egészséges (théta állapotban ez nem is olyan nehéz). Théta állapotban a gondolat az eredménnyel egyenlő és a sejt vagy a szerv meghallgatja az üzenetet. Míg ha ilyeneket mondunk magunknak, hogy "biztosan remélem, hogy működik" vagy "tudom, hogy működni fog" a legkevésbé sem fogja befolyásolni a zavart vagy a betegséget. Valójában ilyenkor még nem hiszünk a működésében, csak próbáljuk magunkkal elhitetni. Hitünket megkerülve közvetlenül a sejthez szólunk. Ha azonban egy testrészt betegnek hiszünk, a tudatalattit nem tart sokáig újraprogramozni, hogy az adott testrész újra beteggé váljon. Ugyanazt a dolgot rosszul végezve tehát heteken belül drámai eredményeket tapasztalhatunk magunkon.

67


8. Lelki szemeinkkel pásztázzuk végig a testet, mindegy milyen sorrendben, de a legkönnyebb tetőtől talpig. Általában az étertestekkel kezdjük, majd a fő mirigyekkel, a fő szerveket és tetőtől a talpig megvizsgáljuk az izmokat, a vérkeringést és végül a csontrendszert. Tegyük ezt minden testrész felé szívesen, nagy hajlandósággal. 9. Ne feledjük, hogy sejtjeink beszélgetnek, tehát egyszerűen kérdezzük meg a sejtet, mi a baj. Meg fogjuk kapni a választ. Lehet, hogy megmutatják a problémát, lehet hogy hangot hallunk, ami elmagyarázza vagy elképzelünk egy segítőt, aki tudatja velünk. Bízzunk intuíciónkban. Isten fényében működünk a választ mindenképpen megkapjuk, a kérdés csak az, vajon meghalljuk-e, felfogjuk-e. 10. Gyakorlattal képesek leszünk belépni a sejtbe és a sejt megfelelő részeivel dolgozni. Ahogy belépünk testünkbe, a Szellem rögtön egy bizonyos területre von bennünket és megmutatja a károsodást. Szóljunk a károsodott terület sejtjeihez és utasítás formájában végezzük el a gyógyítást. Ezután pihenésként felfedezhetjük testünk többi részét is.

11. A gyógyítás a beteg részhez szóló gyógyító utasítással végződik. Ezt megtehetjük a szervet vagy a testrészt felépítő sejtek közelebbi szemlélésével vagy azt is mondhatjuk nekik, hogy egészségesek és jól működnek. A rosszul működő sejtek, mint például a rákos sejtek, esetében mondjuk, hogy nem kell növekedniük, szaporodniuk és utasítsuk őket az egészséges sejtekkel történő kommunikációra. Ne feledjük, hogy a fizikai vagy az érzelmi test gyógyításához, utasítás formájában jelentsük ki, mit akarunk tenni. 12. A Szellem nagyon jól végezheti a munkáját értünk. Amikor így történik, tanúként vezetnek bennünket oda, ahol az Egyetemes Életenergia közvetlenül a rendellenes területre érkezik, vagy néhány esetben az egész testre. A Szellem vezet bennünket, hogy részesei legyünk és érezzük az energia áramlását, a színeit és az azt követő jobbulást. 13. A szenvedő területekre való fényküldés is hasznos; ez egy, a sejtszintű gyógyítás egy másik formája. Sugározzuk körbe és világítsuk át kék színű fénnyel a tisztulás érdekében, zöld színűvel a gyógyulás miatt, rózsaszínnel a fájdalomcsillapítás végett és fehér fénnyel az egyetemes életerő befogadásához. Tanulmányozzuk, hogy milyen színek a megfelelőek az adott betegség gyógyítására. Minden fájdalmat egyszerűen egy utasítással csillapíthatunk. E művelet nagyon hasznos fejfájás, gyomorfájdalmak és ezekhez hasonló más fájdalmak esetén.

68


14. Vírusok: a) Minden vírushoz tartozik egy megfelelő hang. Amikor a gyógyítás során vírust találunk, akkor kérjük meg a hangot, jöjjön és hatástalanítsa a vírust. b) Mihelyst egy vírus erősebbé válik, szükség lehet több hang használatára is.

c) A kromoszomális betegségeket hibás DNS-sejtek okozzák, melyek falat építettek maguk köré és ezzel a kommunikációt gátolják. d) A tumorok és más kóros sejtek pusztítása esetén utasítsuk a törmeléket, hogy térjenek vissza a sejtekbe vagy azonnal hagyják el a szervezetet. 15. A rák gyógyító kezelés megközelítése A rákos olvasókra tekintettel: mérgek, vírusok, mutagén anyagok vagy sugárzás jelenléte csökevényes sejt kultúrát eredményez. Ezeket általában az immunrendszer elpusztítja, de ha nem, akkor a csökevényes sejt szaporodásnak indulhat és tumort, a károsodott sejtek halmazát, más néven rákot alakíthat ki. A rákos sejtek telomeráz enzimet termelnek, melyek a telomer fehérjéket regenerálják. Utasítsuk őket, hogy ne szaporítsák a telomerázokat. Próbáljunk az öngyógyítás során a következőkre összpontosítani: a) A tüneteket mindig feltétel nélküli szeretettel közelítsük meg. b) Maradjunk csendben és kerüljük az idegeskedést. Ne aggódjunk! c) A rákos sejteket az egészséges sejteket mutáló vírusok hozzák létre. d) Találkozzunk a rákos sejtekkel. Ne valami rossz dologként kezeljük őket, hanem inkább tudatlanként. Szükségük van rá, hogy kommunikáljanak az egészséges sejtekkel. e) Ha megismertük a sejteket, szóljunk hozzájuk. f) Utasítsuk a rákos sejteket, bontsák le a vírusok/rákos sejtek falát, hogy újból kommunikálhassanak az egészséges sejtekkel. g) Ellenőrizzük a májat és a nyirokrendszerünket (például a hónaljban lévő nyirokmirigyeket). h) Utasítással oszlassuk fel a tumort.

69


i) Alkalmazzuk a színterápiát (zöld és vörös vagy amit Szellemünk ajánl). j) Kérjük a Teremtőtől a hangot, ami elpusztítja a vírust és vezessük őket vissza a Fényhez. k) Figyeljünk a hangokra és ismételgessük őket. l) Mihelyst a rákos sejtek kommunikálni kezdenek, pusztulásuk is beindul. m) Ne akarjuk elpusztítani a rákos sejteket, hanem inkább segítsük őket normál sejtekké válni. 16. A Szellem segítségével fejezzük be a gyógyítást. Végezzük el a 4. lépést, a befejezést, mint ahogy az első DNS-aktiválásnál is tettük. 17. Ne féljünk attól, hogy rosszat teszünk. A munkát a Magasabb Én áttekinti és semmiféle károsodást nem enged meg, de ehhez szükséges a szeretet érzése és az utasító pozitív kijelentések alkalmazása is. 18. Legyünk türelmesek magunkkal. A gyógyítás egy rendkívül felemelő, csodálatos folyamat, és általa sok, szinte elképzelhetetlen esemény tanúi lehetünk. Legyünk szeretettel és bizalommal.

70


4. RÉSZ A DNS-AKTIVÁLÁS UTÁNI ÁTMENET "A DNS-aktiválások és gyógyítások gyorsítják a Szellem kérlelhetetlen vezetését a hőn óhajtott eredmény felé és egész lényünket tisztítják." Ebben a részben a DNS-aktiválások utáni úgynevezett átmeneti állapotot fogjuk tárgyalni. Általában az aktivált emberek 80 százaléka figyelemreméltó változásokról számol be már rögtön az aktiválás utáni időszakban. 12 százalékuk finomabb békességet és megvilágosodást érzett, 8 százalékuk pedig csak kisebb vagy jelentéktelen változást érzett. Szükségtelen mondani, hogy sok ember csak később számol be bizonyos átmeneti állapotról. Közvetlenül az aktiváció alatt vagy után számos spontán gyógyulást tapasztaltunk, de eddig senki sem dobta el a mankóját és rohant ki "csoda történt" felkiáltással. Más részről emberek ezrei erősítették meg, hogy életük jobb irányba változott és határozott haladást tettek egészségük javítása felé. Láthatólag az első DNS-aktiválás egy egészségesebb állapot irányába rendezi újra a fizikai testet. Esettanulmányok és bizonyságok mind a mai napig folyamatosan arról számolnak be, hogy az aktivált személyek mind a fizikai, mind az érzelmi szinten komoly méregtelenítésen estek át. Ez egy fontos tisztulási folyamat és a tisztulás fő része heteken keresztül tart. A tapasztalatok e technikák alkalmazása után két évvel is azt mutatják, hogy az emberek folyamatos változásokról és állandó jellegű fizikai és érzelmi tisztulásról számolnak be. A második DNS-aktiválás a pszichológiai tudatosságot gyorsítja fel. Az eredmények art mutatják, hogy az emberek több békét találnak magukban és életcéljaikat és sorsukat illetően jobb irányítottságot szereztek. A "szándék ereje" felszabadult és folyamatosan működik. Legtöbb aktivált ember következetes változásokról számo1 be, néhányan mélyebbekről, mint mások, de a legfigyelemreméltóbb, hogy változások történnek és nagyon pozitív irányvonalat látunk benne. Folyamatosabb érzelmi felszabadító munkának, értelmi tisztulásnak és szívből jövő gondolkodásnak vagyunk a tanúi, és a személyes kapcsolatok területén is tekintélyes mértékű javulásról számolhatunk be. EREDMÉNYEK, TÜNETEK ÉS MELLÉKHATÁSOK A DNS kiterjesztésével megváltoztatjuk az emberi test felépítését. Valójában energetizáljuk a sejtszintű életet és csökkentjük az öregedési folyamatok hatásait. Az immunrendszer aktivitása növekszik, a csontok gyorsabban képesek gyógyulni, mint normális esetben, a betegségek pedig eltűnnek. A sejtszintű regenerálódás felgyorsul és a károsodások lelassulnak. Még túl korai mondani, de várhatóan az életkor is hosszabb lesz.

71


Néhány mellékhatással is számolni kell. Megélhetési problémák lángolhatnak fel. A szervezetben (de az éterikus testekben is) bármi kellemetlen és beteges a felszínre kerülhet, és egy fokozottan kényelmetlen életszakaszon mehetünk keresztül. A legáltalánosabbak az influenzaszerű tünetek és bizonyos érzelmi energiák felszabadulásai. Ezek a tünetek tökéletesen hasonlítanak a tisztító, méregtelenítő étrendek és a böjtök tapasztalataihoz. Kiütéseket kaphatunk, általában a pajzsmirigy körül, melyek pár napig tartanak és azután jobbra fordulnak. Pár napon keresztül a megnövekedett energiaszint miatt álmatlansággal is lehet, hogy kell számolni. Ezt általában egy háromnégy napos csökkent energiaszintű állapot követheti (aluszékonyság, rossz hangulat, gyengeség), de ha ez elmúlt, akkor energikusabbnak fogjuk érezni magunkat, mint azelőtt. A megnövekedett és csökkent energia megfordulhat és először a gyengeség, a rossz hangulat következik be, majd ezt követően a túl sok energia. Pár héten belül azonban minden tünet elmúlik és az élet visszatér a normális energiaállapotba. Pszichikus képességeinkben is változásokat figyelhetünk meg. A beszámolókban gyakran említett hosszú távú előnyök:  A mélyen eltemetett érzelmi feszültségek felszabadulnak; például: határozatlanság, kétségek és félelmek.  Fokozott sürgetés a fizikai és érzelmi tisztulásra.  Annak tudatossága, hogy a Világmindenség azért tükrözi számunkra problémáinkat, hogy azonosíthassuk és megszüntethessük.  Nyilvánvalóbb törekvés a személyes szent életúton és az élet céljának könnyebb és jobb megértése.  Minden egyes lény egyediségének és a gondviselő szolgálat értékének tisztább megértése.  Az önszeretet és az önelfogadás felismerése.  A bennünket körülvevő feltételek és az idők változásának tudatossága, a lelkiszellemi (isteni) fejlődésünk irányában érzett sürgetés. Néhány fizikai előny a beszámolókból:  megnövekedett vízfogyasztás  kisimuló ráncok 72


 a test méregtelenedése  testsúly állandósulás  fiatalságérzet  fémek felszabadulása  látásjavulás  javul az emésztés  a körmök gyorsabban nőnek  az öngyógyítás gyorsabb végbemenetele  feszes bőr  gyorsabb és vastagabb haj növekedése  a feszültségek csökkennek  megnövekedett energiaszint  kevesebb táplálék fogyasztása  visszér tágulatok eltűnése  az izomrostok megújulása  élesebb memória. Néhány finomabb pszichológiai eredmény:  magasabb rendű érzékelés  a nyelv pontosabb használata  vágy a főbb táplálkozásra  megnövekedett önbizalom

73


 a lények egyediségének felismerése  kevesebb feszültség és aggódás  képesség és alkalmasság érzés növekedése  gyorsabb megnyilvánulások  menekülés a régi kacatoktól  megnövekedett megkülönböztetés  megnövekedett telepatikus érzések  világos, tiszta álmok  biztonságérzet  fejlődő türelem  megnövekedett boldogságérzés. A DNS-aktiválás valóban elhozza a tisztább irányítottságot és az összpontosítottabb tudatot az életcélok megvalósítása felé. Felgyorsítják az önuralom fejlődését és nagyobb lehetőségek felé nyitják ki az ajtót; megtudjuk, kik is vagyunk valójában, ami a Magasabb Én ismeretét jelenti. Ebben a folyamatban kiemelkedik a jobb önkifejezés és az önmagunkra találás jellege. Minden kapcsolatunk fejlődik és néhány emberrel való kapcsolatunk elsődlegessé válik. Azért élünk itt, ezen a bolygón, hogy megtapasztaljuk az érzelmeket, a teremtést és a megosztást. A megosztás a kapcsolatokban kihívás is lehet. A DNS-aktiválással a kapcsolatokra határozottabb szándék lesz jellemző. Alább felsoroltam pár változást, amit az átmeneti állapotban tapasztalunk:  valóságosabb szeretetérzés mások irányában  a kapcsolatok tisztábban látása  új érzések könnyebb megosztása és kinyilvánítása mások felé  vonzódás a lelki társak felé

74


 a régi elavult dolgok könnyebb elengedése  új elvek és tudatosság magunkról és másokról is  a teljesebb lét érzése (egység)  valódibb gyönyörérzés szexuális orgazmussal, vagy anélkül is  a lelki társakhoz és a lelki családtagokhoz való vonzódás Az önfelfedezés önismeretre vezet és ez a kulcs szabadságunkhoz. A lelki mélységekbe történő alászállás, az önmagunkba való betekintés, hogy megtaláljuk életünk leghelyesebb útját, merész kihívás valamennyiünk számára. Mindannyian rendelkezünk felmentő „önigazolásokkal” (félelmek, kétségek, megrázkódtatások, sérülések és érzések), amik a valódi ént keresztezve gátolják annak kifejeződését. A DNS-aktiválás közvetlenül ezekbe az önigazolásokba ás le és megpróbálja megszüntetni őket. Alább néhány átmeneti állapotban tapasztalt hatást soroltam fel:  szembeszállás az önigazolásokkal, belső hazugságokkal  az adott pillanatra való fokozott összpontosítás növekedése  a „keresés” „szándékkal” történő tudatos lecserélése  másokkal való könnyebb szembenézés  önazonosságunk gyakoribb kifejezése, megnyilvánítása  értelmes és tiszta válaszadás  nem engedi érvényesülni a bizonytalanságot az igazság kimondásában  az összpontosítást fönntartó érzések, gondolatok és az intuíció alkalmazása. A DNS-AKTIVÁLÁS UTÁNI TEVÉKENYSÉGEK A DNS-aktiválás utáni folyamatos fejlődés érdekében néhány fontosabb első és második DNS-aktiválást elvégző személy beszámolóiból összeállítottunk egy áttekintést. Habár az átmeneti időszak megélése személyenként eltérő, mégis egybehangzó mintázatot találtunk. Az itt található tájékoztató több ezer észrevételből, bizonyságból és felmérésből származik és hisszük, hogy ezek az ajánlások elegendő útmutatót tartalmaznak mindenki számára.

75


Ne feledjük el, attól a pillanattól, hogy elfogadtuk az első DNS-aktiválást élethosszig tartó és folyamatos átmenet történik. Ez önműködő folyamat, amiről tudatosaknak kell lennünk. Majdnem két évvel a beszámolók után, folyamatos változásokat láttunk, melyek még a második év után is tartottak. Egy sajátos irányvonal alakult ki, ami a tisztulási folyamatról szokatlan információt adott. Már közvetlenül az első DNS-aktiválás után is számos nyilvánvaló változás következett be, melyekről e könyvben még beszámolunk. Az idő haladtával a tisztulás pszicho-fizikai (testi-lelki) szempontból egyre inkább finomodott és sok esetben tudatalattiban folytatódott. A test a tisztulási, méregtelenedési folyamat által szüntelenül szabadulni akar az idegen részecskéktől. Ez átgondoltabb táplálkozást és figyelmesebb életvitelt követel. A maga módján pozitív kényszer alatt áll a benső tisztulásra. Amikor ez történik, a pszichológiai lenyomaton is állítani kell és ez kevesebb érzelmi "szemetet" is jelent. Ennél fogva határozott pszichológiai tisztuláson is keresztül kell esnünk, vagy talán jobb kifejezéssel: érzelmi felszabaduláson. Periodikus érzelmi tisztulások egész ciklusait látjuk lejátszódni. Mély érzelmi késztetések alakulnak ki, amikkel egyszerűen szembe kell néznünk. Ezek nem támadnak vagy háborgatnak bennünket, hanem inkább föl akarnak szabadulni és a test erői fel is akarják őket szabadítani és távozásra kényszeríteni. Többször segítenem kellett az embereknek abban, hogy inkább értelmezve fogadják el ezt az érzelmi eltolódást és semmiképpen ne harcoljanak ellene. Hagyjuk hadd növekedjen érzelmi nyugtalanságunk vagy gondjaink, figyeljük meg őket és tanuljunk belőlük. Fontos üzenet számunkra, hogy tárgyilagosan tapasztaljuk érzelmeinket és higgadtan nézzünk szembe azokkal. Ha egyszer sikerrel megragadtuk érzelmeink jellegét, akkor uralkodjunk felettük és öleljük magunkhoz őket. Ezt szeretettel mozdíthatjuk elő. Szeressük őket minden hatalmunkkal és azután engedjük el őket. Alkalmazzuk a DNS gyógyító imákat, hogy ezzel is elősegítsük az érzelmek megnyilvánulását, a következő "Utasítások alkalmazása" fejezetben (4.1.4) részletes segítséget találhatunk erre vonatkozóan.

76


A testi-lelki tisztulás addig folytatódik, amíg önmagunkkal békében nem leszünk. A szabadság nagyszerű érrés. Legyünk készek és nyitottak a tudatalattiból feltörő érzelmek tudatos felszabadítására, megtapasztalására. Lehetett vitánk, rögzült viselkedésmintáink szüleinkkel, a házastársunkkal vagy egy barátunkkal a gyermekkortól egészen napjainkig. Mindnek távoznia kell, ki kell tisztulnia testünkből, elménkből és a szívünkből. A grafikon a testi-lelki tisztulás lefolyásának általános irányvonalát szemlélteti. A FOLYAMATOS AKTIVÁLÁS ELŐNYEI 1. Az első aktiválás előnyeinek fokozásához néhány héten belül végezzük el a második aktiválást. 2. Amennyit csak tudunk, maradjunk théta állapotban a nap folyamán. 3. Felébredés után azonnal (mielőtt még felkelnénk) adjunk hálát Istennek az új napért és az éjszakai pihenésért. 4. A reggeli tisztálkodás után szánjunk erre 2 percet és szilárdítsuk meg aznapi szándékunkat a következőképp: "Mennyei Atya és Föld Anya ezáltal megszilárdítom saját megtisztulásomra vonatkozó szándékomat a Legfőbb jó, Belső Békém elérése, Igazságom kinyilvánítása és a Te szolgálatod érdekében. Létemet szentnek és a körülöttem lévő teret tisztának nyilvánítom. Mert ez így van!" 5. Bárkivel találkozunk is, lássuk meg benne az Élet Krisztusi Lángját.

77


6. Olvassunk bármely hiteles forrásból származó szent írásokat vagy imákat. 7. Mindennap beszélgessünk olyan barátunkkal, akinek mindkét DNS-aktiválása megvan, röviden beszéljük meg vele a napi eseményeket. Egy rendszeres támogató csoport még inkább ajánlott. 8. Mindennap, reggel és este végezzünk el egy speciális DNS-meditációt az Egyetemes Életerőhöz szóló utasítással, hogy legyen velünk és szolgáljon bennünket. 9. Ha nagyon talajtalannak érezzük magunkat, alkalmazzuk a "lüktető csillag" gyakorlatot, vagy ismételjük meg a DNS egyesítő imát. Néhány pránikus, mély lélegzetet véve számolhatunk is, hogy le tudjunk lassulni. 10. Összpontosítsunk kiélezett problémára, ami határozott szándékot vagy döntést követel. Ismételjük el a DNS gyógyító imát, naponta többször feltárva a problémát, egészen addig, amíg meg nem oldódik. 11. Ha egyszer azonosítottunk egy gondot vagy problémát , akkor tekintsük megoldottnak. Mert a megoldása a kifejezett szándékunk. 12. A nap folyamán, ha bármikor bizonytalanságot, kétséget vagy félelmet érzünk, írjunk le minden egyes negatív érzelmet egy külön lapra. Ez a mi sikerlistánk. 13. Amikor egy probléma vagy egy kényelmetlen érzés merül fel, legjobb azonnal orvosolni. A megtisztulás útján ezek a mi "ajándékaink". Ne hagyjuk figyelmen kívül őket, inkább szeretettel nézzünk velük szembe. 14. Ahogy felmerülnek a problémák, használjuk a DN5 gyógyító imákat és/vagy meditációkat. 15. Jó szokás, ha naplót vezetünk. 16. Olvassunk többet a félelem leküzdéséről. Sok jó útmutató és technika látott már napvilágot e téren. 17. Habár az első és a második DNS-aktiválást csak egyszer kell végrehajtani, a szellemi útmutatással történő megismétlésük nagyon jót tud tenni. Megfelelően megszilárdított szándékokkal önműködően irányít bennünket a Szellem. Soha se felejtsük el, hogy a DNS-aktiválással megszilárdítottuk a megérzés folyamatát. A felejtés vagy az önelégültség a folyamat megszakadásával jár. Ha egyszer aktiváltuk magunkat, akkor testünknek, elménknek és lelkünknek

78


kinyilvánítottuk, hogy emlékszünk arra, kik vagyunk és örök egységben kötődünk a Teremtőhöz. Ezek megfontolt, komoly törekvések és szándékok, ezért mindig tisztelettel kell feléjük közeledni. UTASÍTÁSOK ALKALMAZÁSA Az utasítás a szándék egyszerű, közvetlen és tömör kinyilatkoztatása. Kitűnő öngyógyító eszközként szolgálnak. Mindegyik utasítás az Egyetemes Életerőket a problémák és gondok kreatív, körültekintő megoldására mozgósítja, vagy a megfelelő élethelyzet létrehozására készteti. Tudjuk, hogy képesek vagyunk rá és a válasz, a megoldás tudatunkba meg fog érkezni. Bármelyik rejtett DNS-szálat segítségül hívhatjuk, ahogy a Szellem vezérel bennünket. Bízzunk az információban, bízzunk magunkban. A megoldás és a titok nyitja agyunk théta állapotában rejlik. Bármit akarunk is megváltoztatni gyógyulásunk és lelki fejlődésünk érdekében, a sikerhez mindig ebbe az elmeállapotba kell merülnünk. Alkalmazzuk a "lüktető csillag" vizualizációs gyakorlatot, hogy gyorsabban elérjük a théta állapotot. Ahogy elvégeztük a gyakorlatot, lassan hozzuk vissza a lüktető csillagot a szívünkbe, ezzel az energia Forrását is visszahozzuk. Maradjunk együtt ezzel az energiával és hamarosan megtudjuk a választ. Ha nem érzékeljük, nem látjuk az eredményt, akkor mondjuk határozottan „Mutasd meg”. A válasz hamarosan meg fog nyilvánulni. Bízzunk az információban. Most lássunk néhány példautasítást, melyek hozzásegítenek a gyógyuláshoz, a békéhez és életünk elhatározásaihoz: 1. Magányom problémájához most kapcsolódjon elhatározás! 2. (valakivel) való kapcsolatomban most szülessen elhatározás! 3. Anyagi jólétem most nyilvánuljon meg a fizikai valóságban! 4. Most gyógyuljon meg (az orrom, a lábam, a májam, stb.)! 5. A tökéletes Isteni Lenyomat most nyilvánuljon meg szervezetemben! 6. Minden szellemi ajándék most könnyedén tudatosuljon bennem, hozzon bölcsességet és megértést! 7. Nyomasztó érzéseimmel kapcsolatos minden problémám szabaduljon most fel! 8. A feltétlen szeretettel és a halhatatlansággal való kapcsolatom legyen most teljes és tökéletes.

79


9. A betegségemet (allergia, pikkelysömör, belső kémiai egyensúlyi zavarok, stb.) okozó géneket tudjam most azonosítani és a tökéletes egészségről gondoskodó génekkel azonnal be tudjam helyettesíteni! 10. Testem most térjen vissza eredeti alakjához és súlyához! 11. Testem minden részecskéje és kapcsolatuk most térjen vissza az Isteni Fényhez! 12. Kétségbeesésem problémáját illetően most bölcs és tudással teli elhatározás tudatosuljon bennem! 13. Másokkal szembeni bizalmatlanságom érzése most teljes önbizalommá alakul! 14. Minden olyan probléma, ami nem az enyém, most felszabadul! 15. Kreativitásom most új ötletekkel lát el és megoldja unalmam problémáját! 16. Az isteni bölcsesség sugárzása lép most a szívembe! 17. Az angyalokkal lévő kapcsolatom most létrehozza a Forrás és én közöttem lévő kapcsolatot! 18. Indulataim most feloldódnak és felszabadulnak! 19. Szervezetem problémáit most nagyobb összpontosítással és gyorsabban tudom megoldani! 20. A rákos sejteket illetően: teljes szeretettel beszéljünk hozzájuk. Próbáljuk meg a következőket: "A rákos sejtek most kommunikáljanak az egészséges sejtekkel!" "A rákos sejtek most alakuljanak egészséges sejtekké!" "A rákos sejtek most állítsák meg a telomeráz termelését!" "A rákos sejtek most állítsák meg a telomerek termelését!" Bármiféle törmelék most könnyedén és gyengéden fel- szabadul a testemből! Ahogy a technikát alkalmazzuk, egyre inkább felismerjük annak mélységeit. Ez, bármi mást teszünk is, gyorsítja és fokozza a sebességét. Az aktiváció tovább működik és megoldja problémáinkat, még akkor is, ha a gond még nem jutott el a

80


tudatunkig. Dolgozzunk vele, használjuk minden nap. El fogunk csodálkozni az eredményen. GYÓGYÍTÓ MEDITÁCIÓ A meditáció nemcsak a megnyugváshoz és a gyógyításhoz vezető utat teszi lehetővé, hanem kommunikációs kapcsolatként is szolgál lelkünk, elménk és testünk között. Meditációban értékes tájékoztatást kapunk arról, hogy hogyan birkózzunk meg az élet problémáival és hogyan nyerjünk betekintést az elkövetkezendőkbe. A DNS Gyógyító Projectben rájöttem, hogy a DN5- aktiváló technika nagyszerű módszerként szolgál a meditációba merülésre. Manapság sok jó hangfelvétel nyújt segítséget a meditációhoz, szerezzünk be ilyeneket, bizonyosodjunk meg, hogy elértük-e a théta állapotot és hogy szívünk magjából jön-e az üzenet vagy válasz. Nem lehet eleget beszélni a meditációról. Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy lekapcsoljuk a külső világ hatását elménkről és bekapcsolódjunk belső világunk sokkal szebb és célravezetőbb életébe. Naponta legalább kétszer tizenöt percet meditáljunk, ez megváltoztatja életünket. Sok embert ismerek, akik azt mondják: "Többet kellene meditálnom, tudom, hogy jót tesz, de..." "De... nincs időm" "De... nem tudom leállítani elmémet." Ez mind halogatás és meg kell tőlük tisztulni. Ha arra vágyunk, hogy megvilágosodjunk, akkor ne felejtsük el, belülről indul és onnan is ragyog fel! A gyógyító meditációk közvetlenek és egy témára kihegyezettek. Az aktiválásokhoz hasonlóan ezek is a szándék erejét alkalmazzák. A béke théta állapota a legjobb lehetőség a gyógyító meditációkra. Egyszerűen használjuk a megszentelő felkészülést és a szentségre történt ráhangolódást, ahogy az első DNSaktiválásnál is tettük. Ha egy problémánk megoldására vágyunk, vagy segítő üzenetet szeretnénk kapni, akkor használjuk az egyik rejtett DNS-szálat, ami közel áll problémánkhoz, hogy jobban megoldhassuk a feladatot. Például, ha érzelmi dilemmával küszködnék, az érzelmi DNS-szálat hívnám segítségül. Ha depressziótól vagy egyedülléttől szenvednék, akkor a halhatatlanság szálát kérném meg a segítségre. Például férjünkhöz vagy feleségünkhöz kötődő olyan dilemmánk van, amiben nem foglalkoznak velünk eleget vagy nem elég kedvesek velünk szemben. A probléma a figyelem hiánya és meg akarjuk oldani. Hívjuk az érzelmi DNS-szálat segítségül a következőképpen: "Mennyei Atya és Föld Anya (vagy Isten), képedben és hasonlóságodban vagyok, aki vagyok. Az érzelmi DNS-szál segítsen nekem férjem/feleségem figyelemhiányával foglalkoznom. Isten, köszönöm Neked a felajánlott szeretetet. Elvégeztetett, elvégeztetett, elvégeztetett!" Hagyjuk eltávozni és hagyjuk, hogy Isten és a belső felhatalmazott erő tegye a dolgát. Foglaljuk le mással magunkat. Azután hamar rá fogunk jönni, a valódi probléma, hogy mi nem vagyunk a helyzet magaslatán. Teljesek vagyunk és

81


biztonságban vagyunk. Házastársunk figyelmi problémája valójában egy jutalomlehetőség számunkra. Nagy változást fogunk megfigyelni és garantálom, hogy amilyen hamar csak lehet dilemmánk megszűnik, házastársunk pedig szeretőbb hozzáállást fog tanúsítani felénk. A depresszió egy másik vádlott. A depresszió egyik legáltalánosabb okai közé igazságunk és alkotásunk megfelelő kifejezésének képtelensége tartozik. A napok haladtával egyre inkább egy passzív és apatikus állapotba sodródunk. Minél kevesebbet beszélünk, annál kevesebbet alkotunk. Ironikusan szólva az alkotás folyamata egy kitűnő eszköz a depresszió leküzdésére, de ez egy "22-es csapdája" helyzet. A "semmit sem szeretnék alkotni" érzés gyakran nagyon erős. A depressziót egy reménytelenség és a "közeljövőben semmi jó nem történik" víziója okozza. Tehát szükségünk van rá, hogy a gátolt terület (a tünet) fülé emelkedjünk és segítséget szerezzünk. Itt láthatunk egy jól működő példát a depressziótól való megszabadulásra. Ebben az esetben elkülönítve két DNS-szálat használunk: a halhatatlanságét és a kreativitásét. "Isten, a halhatatlanság szálai segítsenek depresszióm megoldásában. Köszönöm Neked a felajánlott szeretetet. E1- végeztetett, elvégeztetett, elvégeztetett!" Ezen imával kezdve megszólítjuk és szeretettel magunkhoz öleljük a depresszió problémáját. Elhívjuk a magasabb Egyetemes erőket, hogy adjanak betekintést egyediségünk és önmagunk újrarendezését illetően, amit az isteni tervvel és a Szellemmel összhangban akarunk elvégezni. A következőkben energiát akarunk szerezni, hogy serkentsük a kreativitás belső folyamatát és feloldjuk a halogatásos gátlásokat. A kreativitás Egyetemes energiájának segítségével tegyük meg, amit egyszerűbben Kegyelemnek szeretek nevezni. Használjuk a következő imát vagy ennek módosított formáját: "Isten, a kreativitás DNS szálai segítsenek nekem kinyilvánítani a kreatív energiákat, melyek képessé tesznek az alkotásra. Köszönöm Neked a felajánlott szeretetet. Elvégeztetett, elvégeztetett, elvégeztetett!" Szükségünk lesz rá, hogy naponta párszor elismételjük ezen imákat. Összpontosítsunk a felmerülő érzésekre, amelyek távozni akarnak, majd utasítsuk a gátlásokat, hogy szabaduljanak fel. Mindannyian bőségre vágyunk környezetünkben. Én a bőséget a vonzástörvény egy aspektusának tekintem. Ha a bőségre vágynék, akkor vonzanom kellene valamit. A bőség több csomagban érkezik: anyagi biztonság, figyelem, társak és barátok illetve jó egészség formájában. Sok oka van, amiért lebecsüljük a jólétet; többek között az, hogy tisztelet és megértés hiányában szenvedünk, amire pedig vágyunk. A pénz és a hitelkártya jó példa erre. A túlélés érdekében pénzben és hitelkártyában gondolkodni nem olyan egészséges, mint a létezés egyik alapelvében a mozgékonyságban. Az egyedül a túlélési célokra költött pénz hatástalanná teszi magát és végül nem is lesz vonzó. Sokkal jobb lenne, ha átfogalmaznánk és átéreznénk, hogy a pénz milyen

82


csodálatos módon segít bennünket a tanulásban, időt ad elképzeléseinkre és hozzásegít bennünket az alkotáshoz és az örömhöz. Használjuk a következő DNS gyógyító meditációt a pénzügyi problémákra: "Mennyei Atya és Föld Anya, a DNS kreativitás szála segítsen a pénz elfogadásának csodálatos érzésében. Köszönöm Neked a felajánlott szeretetet. Elvégeztetett, elvégeztetett, elvégeztetett!" Legyünk kreatívak és engedjük, hogy a gyógyító meditációk szolgáljanak bennünket. E egy értékes eszköz és minél inkább ismételjük őket, annál inkább magabiztosabbá válunk a működésében. Bizonyosodjunk meg, hogy mikor a DNS gyógyító meditációt végezzük, míg théta állapotban vagyunk, megszilárdítottuk a legtisztább szándékunkat, szóljunk szívből és bízzunk a Szellemben. TÁPLÁLKOZÁS A DNS-aktiválás önműködően kibontakoztatja a folyamatot, ami elvárja tőlünk, hogy egészségi állapotunkat fejlesszük. A beszámolók és a bizonyságok is így erősítik meg. Pár nappal az aktiválás után a résztvevők több vizet fogyasztottak, mint aktiválás előtt. Rájöttek, hogy a megfelelő táplálkozás elsőrendű fontosságú. A DNS-aktiválás utáni átmeneti állapot egészségesebb táplálkozásra készteti az embereket és összpontosítottabban tartják a testet szent helynek, a lélek lakhelyének. Azt vettük észre, hogy a test több fehérjére, aminosavra, ásványanyagra, omega-zsírsavakra és kevesebb szénhidrátra vágyik, hacsak nem túl aktív. A megfelelő táplálkozási gyakorlat ismerete és alkalmazása határozottan gyógyítja és javítja a test és az elme állapotát. A jó és kiegyensúlyozott étrend nagyon lényeges. Azonban jusson eszünkbe, hogy "egy· kiegyensúlyozott étrendet" megfelelően fel is kell kutatni. Mindenki más. Fel kell mérnünk saját testünket és meghatározni mi a legjobb a számára. Amióta szigorított szénhidrát programot alkalmazok, több energiának örvendek és kisebb a testsúlyom. A szénhidrátok lehető legnagyobb kikerülésével csak fehérjékkel táplálkozok és szervezetem nagyszerűen érzi magát. Csak tudatosság kérdése, de a legfontosabb: figyeljünk testünkre! (Több nagyszerű könyv is megjelent a helyes táplálkozásról, ilyen például B. R. Clement, T F DiGeronimo: "Élő ételek, az egészségért" c. műve a nyers táplálékok fortélyaiba vezet be bennünket. Az ilyen élőétrend ugyanis számos embert hozzásegített már ahhoz, hogy olyan, életüket veszélyeztető betegségeket győzzenek le, mint a rák és más krónikus betegségekből is (mint az asztma vagy az izületi gyulladás) kigyógyíthassák magukat. Dr. Peter J. D'Adarno "Az ABO terv" c. könyve a vércsoport szerinti táplálkozásról szól. Dr. Oláh Andor, Kállai Klára, Vadnai Zsolt Reform konyhája az egyik legalapvetőbb magyarországi táplálkozástudományi mű. Mindegyik egyértelműen megállapítja a megfelelő táplálkozás és egyensúly szükségességét. Fontos felismerni, hogy sok táplálék, amit elfogyasztunk, nem is jut el a sejtekhez,

83


hanem egyszerűen kiürül. A megemésztett táplálék több mint 90 százaléka (a víztartalmat természetesen leszámítva) csak keresztülmegy a beleken. Azt is tudnunk kell, hogy minden tápláléktípushoz szervezetünk más összetételű emésztőnedvet, enzimet termel. Emellett az emésztőnedv kémhatása sem egyezik meg a különféle ételtípusokkal. Ezért fontos, hogy ne együnk sokféle táplálékot egyszerre, elegendő két- legfeljebb háromfélét és lehetőleg hasonló típusú ételt. Megemlíteném még Ann Wigmore: "Búzafű " könyvét, mely az ősi hagyományok gyógyszermentes kúráinak királynőjét ismerteti részletesen. A búzafű, vagy annak leve segítségével már nagyon sok ember súlyosan károsodott egészsége is helyreállt. A búzafű ugyanis rendkívül erős tisztító hatást gyakorol a szervezetre, sőt közvetetten és közvetve a lélekre is. - ford. megj.) Zűrzavaros világunkban tanácsos egy tapasztalt és szakképzett táplálkozásszakértő véleményét megkérdezni vagy megfelelő könyveket választani e tárgyban, hogy milyen is legyen a "test és a lélek tápláléka"? "... De én azt mondom nektek, ne öljetek sem embert, sem állatot, de még a táplálékot sem, amit magatokhoz vesztek. Mert, ha élő táplálékot esztek, az megelevenít benneteket, de ha megölitek a táplálékotokat, a halott étel is megöl titeket. Mert élet csak életből származhat, a halálból pedig mindig halál. Mert minden, ami megöli a táplálékotokat, megöli testeteket is. És minden, ami megöli a testeteket, lelketeket is megöli. Mert testetek olyanná válik, amilyen az ételetek, és hasonlóképpen, lelketek olyanná lesz, mint a gondolataitok. Ezért ne egyetek semmit, amit a tűz, a fagy vagy a víz elpusztított. Mert az égetett, fagyott és rothadt eledel égetni, fagyasztani és rothasztani fogja testeteket is... Mert bizony mondom néktek csak az élet tüzével éljetek, és ne készítsétek ételeiteket a halál tüzénél, ami megöli táplálékotokat, testeteket és végül a lelketeket is. - Mester, hol található az élet tüze? - kérdezte egyikük. - Bennetek van, a véretekben és a testetekben. - És a halál tüze? - kérdezték mások. - A halál tüze az a tűz, ami a testeteken kívül lángol, ami melegebb, mint a véretek. " (Esszénus evangélium, első könyv, Jézus Krisztus tanításai) "- Mert bizony mondom néktek, hogy a búza nemcsak, mint kenyér táplálhat bennünket. Megehetjük a lágy fűszálakat is, hogy a Föld Anya ereje belénk szállhasson. De nagyon jól rágjátok meg a fűszálakat, mert az Ember Fiának olyan fogai vannak, amilyenek nincsenek az állatoknak, és amikor jól megrágtátok a fűszálakat, csak akkor tud a Víz Angyala véretekbe jutni és erőt adni nektek. - Ezért Fény Gyermekei, egyétek ezt a legtökéletesebb növényt Föld Anyánk asztaláról, hogy hosszú életetek légyen e Földön, mert így kedvesek lesztek az Isten előtt. " (Esszénus evangélium, negyedik könyv, Jézus Krisztus tanításai)

84


A TESTMOZGÁS A testmozgás lényeges. A nyújtózkodás lényeges. A légzés lényeges. Testünk a belső folyamatok elősegítésére mozgást igényel. A mozgásgyakorlatok közvetett szabályozókként működnek. A legkisebb testmozgás nélkül a szervezet elveszíti a táplálék és a sejtek anyagcseréje közötti egyensúlyt szabályozó képességét. „Amikor mozgunk, áramlik az élet; a mozgás kapcsolja össze a szándékot és a tettet. Az ülő életmódban e kettő szétválik, kapcsolatuk megszakad.” -Dr. Rudolf Ballentine, orvos az alábbiakban néhány egészséges mozgásgyakorlatot láthatunk felsorolva: 1. Tudatosítsuk lélegzetünket. Vegyünk egy lassú mély lélegzetet, szívjuk be az orrunkon és fújjuk ki a szánkon keresztül. Képzeljük el lélegzetünket az Isteni Szeretetben és fújjunk ki minden szennyezőt és károsat. 2. Tegyünk mindennap egy élénk sétát a szabadban. Nem kell futnunk, de hadd tudja testünk és szívünk, hogy más célja van, mint a számítógép vagy a tv képernyője előtti ülésnek. 3. Naponta rendszeresen meditáljunk. Ez pihenteti testünket még a tudatosság alatt is. 4. Rendszeresen nyújtózkodjunk. Feküdjünk sima ágyon vagy a padlón és végtagjainkkal végezzünk körzéseket. 5. Tanuljunk meg bukfencezni, hemperegni és összeesni, ahogy a gyerekek is csinálják. 6. Hangosítsuk fel a zenét és táncoljunk. A legjobb széttenni a lábunkat és riszálni a csípőnket, vagy körzéseket végezni vele. Szorítsuk csípőnket, hogy eleve kizárjuk az egyensúlyvesztés vagy a rándulás lehetőségét. 7. Próbáljunk meg jógázni, Taj Csit, vagy más gyengéd mozgásprogramot végezni. 8. Üljünk sokat a természetben. 9. Hallgassunk testünkre és tegyük, amit akar.

85


Minden erőfeszítésünkről testünknek tudnia kell, hogy gondoskodunk róla és tiszteljük. A DNS-aktiválás ezt a folyamatot szolgálja és ezáltal a rendszeres gyakorlatok első egykét hetében kisebb ellenállást fogunk tapasztalni. A BIZONYSÁGOKRÓL Bizonyíték. Mindenki bizonyítékot akar. "Szemléltesd vagy bizonyítsd be nekem, hogy ez működik!" Állandóan keresünk és reménykedünk, hogy valami megszerezhető anyag majd meggyógyítja bajainkat. A titokzatos összetevők: a bizalom és a hit. Egy jó kérdésfeltevés a "bizalomról" a bizonyítékról: "Szereted édesanyádat? Akkor bizonyítsd be!" Amikor páran megteszik az életben az első nagy lépéseket előre, a többiek követni fogják őket; a követés függőséget is jelent, és a függőség egy lassú út. A követésnek vége, vár a szabadság. A DNS-aktiválás egy lehetséges út, hogy letörjük az egyhangúság korlátait és megtapasztaljuk életünk egyik legnagyszerűbb ajándékát. A könyv hátsó részében néhány bizonyságot találhatunk, melyeket abból a rengetegből válogattunk ki, amit eddig a DNS Gyógyító Project kapott. "Ha nincs hitünk, a tények hihetőbbek számunkra. Minél több ténnyel rendelkezünk, annál elszántabbá válunk. Ezért tanuljunk meg bízni intuíciónkban és engedjük meg neki, hogy megteremtse a tényeket.” UTÓSZÓ A gyógyulás visszatérés az egészséghez, a Forrás tiszta tükröződéséhez. Mivel isteni energia költözik testünkbe, méregtelenítésre van szükség és meg kell tisztítani gondolatainkat. Életerősebbekké, pozitívabbakká válunk és több belső bölcsességet alkalmazunk. Az élet gazdaggá és egyszerűvé válik. A szükségleteken túl egyediek és felkészültek vagyunk a változásra, kerüljük a függőséget. Örvendjünk a békénknek és fejezzük ki szabadságunkat. Ez az, amit az öngyógyítás megteremt. Hiszem, hogy ezek a technikák hosszabb és egészségesebb élethez segítik az embereket. A technikák alkalmazása segít a kiterjedtebb tudatosságba és az élet magasabb síkjára emelkedni. Szívünk szeretetével megváltoztatjuk a DNS-ünket és egyben az életünket. Osszuk meg bölcsességünket minden emberrel, emeljük fel rezgésüket, segítsük meggyógyulni az emberiséget és a bolygót. Uj információ, hogy az alapítvány (Oughten House Foundation) tervezi a "DNS gyógyító kézikönyv haladóknak" közeljövőbeni kiadását is. Néhány címszóban szólva róla, tartalmazni fogja a kódolásos aktiválásokat, az isteni aktiválásokat és a nagy teljesítményű technikákat. Minden valószínűség szerint ez év végére világszerte 250 ezer ember jut át már az aktiválás folyamatán. Minden erőfeszítést megteszünk, hogy a technika egyszerűségét, ugyanakkor hatásosságát megtartsuk. Nagyon fontos, hogy

86


vezessünk naplót az aktiválást követő időben a történtekről. Saját bizonyságaink később támaszként szolgálhatnak, bármilyen kis, esetleg később jelentéktelennek tűnő események legyenek is bejegyezve. Az alapítvány szívesen fogadja a bizonyságokat a következő Web helyen: www.oughtnhouse.com vagy a következő E-mail címen: DNS@oughtnhouse.com Mihelyst felismertük, milyen jót tesznek e gyakorlatok számunkra, segítsünk és adjuk át másoknak is az üzenetet. Szeretetben, Fényben és Békében! Dr. Robert V. Gerard

87


BIZONYOSSÁGOK

„Az élethelyzeteket és az embereket illetően mély érzelmi felszabadulások és tisztább intuíció jellemző most rám! Sokkal könnyebb az emberek felé részvétet éreznem és jobb a hozzájuk fűződő kapcsolatom is. Érettebb hozzáállással rendelkezem, nem borulok ki és nincsenek akkora elvárásaim!” -Lauana L. Észak-Karolina „Sok változás történt: ráncaim kisimultak, bőröm feszesebb lett, hajam gyorsabban nő, testsúlyom állandósult, Feszültségeim egyre inkább feloldódnak. Sok-sok energiám, türelmem van és boldog, boldog, boldog vagyok. Emlékezetem élesebb, és nem aggódom a napi problémák miatt.” -Katie W., menhelyi szociális dolgozó, Idaho „Fiatalos 74 éves vagyok és az aktiválás óta nem esem többet kétségbe. Bőröm feszes és ráncaim eltűntek. Újból kertészkedek és minden éjjel jól alszom.” -Judy H., nyugdíjas, Kalifornia „17 éven keresztül fibromialgiám volt. Az aktiválás és a gyógyító technikák használata óta egyáltalán nem érzem olyan depressziósnak és fáradtnak magam, mint azelőtt. Sokkal pozitívabb érzéseim vannak és sokkal több energiám. Jobbakat alszom és kilátásaim is megváltoztak. Szemem színe mogyorószínűről kékre változott!” -Peggy H., háziasszony, Idaho "Fájdalmas gyermekkori emlékeim jöttek a felszínre és felszabadultak. Ezek még a beszédképesség kialakulása előtt történhettek velem, azt hiszem a születésemnél. Teljesen ragaszkodásmentes érzelmi felszabadulások. Álmaim szélsőségesen élénkek és a meditációim erőteljesek. Meditációimban a fény ragyogóbb és a testem sejtjeivel, szerveivel, atomjaival val kommunikáció során színeket látok. Kevesebb alvásra van szükségem és elmém is tisztább. - Sheila B., menedzser, Hawaii "Sokkal nagyobb belső békém és csendességem az aktiváció óta tart. A <lélekbuborék> meditáció és új kapcsolatom a DNS-emmel spirituális gyakorlataim szívesen látott velejárói." - Darcy T., Észak-Karolina "Mindent, ami nem tartozik legmagasabb rendű javaimhoz és céljaimhoz szeretettel eleresztettem. Azokat a gátló dolgokat, melyek akadályozták küldetésem folyamatát, mind napvilágot láttak és a kötelékeket, melyek örökre gúzsba kötöttek, levágva magamról eltávolítottam őket. Fotografikus memóriám, miután az élet

88


eseményei összetörték, teljesen helyreállt. Célom, küldetésem és sorsom tisztán feltárult előttem. Önszeretetem és önbizalmam teljesen helyreállt, végül kellemesen megbékéltem." - Aerial E, gazdasági igazgató, Kalifornia "Már tizenhét napja megközelítőleg csak két órát alszom éjszakánként. Először kórosnak, nagyon bosszantónak gondoltam, de mikor rájöttem, hogy igazából nem is vagyok fáradt és a gyakorlatok miatt még az energiám is majd kicsordul, akkor végül átadtam magam a folyamatnak. Azóta a tudatosság egy áramába kapcsolódtam be, ami teljesen szellemi alapokon nyugszik és rá kellett jönnöm, hogy ez mindvégig az én teljes részem volt. Tisztaságot és békét érzek. Boldognak és energiával telinek érzem magam. Azt érzem, mintha a gyermekkorom ártatlan csodája tért volna vissza életembe, magasztos és folyamatosan tágul. Tudatos működtetésével tanúsíthatom, hogy ez az önfejlesztő folyamat egy csodálatos, izgalmas és hihetetlenül hasznos esemény életünkben. 1 DNS-aktiválás szerves része volt ébredésemnek." - Catherine B., újságíró, Kalifornia "Valami történt. Tudom, hogy valami nagyszerű! Fibromialgiám volt s nem emlékszem, hogy valaha is fájdalom nélkü1 éltem volna. Valójában persze voltak olyan napok, mikor nem fájt semmim, de amikor már megjelent a fájdalom, nem törődtem vele tovább. Most olyan sok ar energiám és fizikailag is olyan dolgokat tudok tenni, melyekre évek óta képtelen voltam. küldetésemet feltártam és nagyszerűen érzem magam." - Larry P., újjászületett aktiválás vezető, Kalifornia "Amikor más ült a volánnál, gyötrelmes félelmeim voltak. Aktiválásom óta azonban ésszerűen és felelősségteljes módon képes voltam férjemmel félelmeimről beszélni. Amikor ő vezetett és igazából képesek voltunk beszélgetni, nevettünk az egészen. Ez azelőtt sohasem történt meg." - I.ois S., háziasszony, Kalifornia "Idegességem jelei határozottan javultak - lassan elsimulnak - és súlyom is beáll egy megfelelő szintre. Testem végül visszatér tökéletes alakjához. Pszichikai képességeim hihetetlenül megnőttek." - Angela T., Észak-Karolina "Könnyebben ki tudom mondani érréseimet és gondolataimat, tisztán és szeretettel. Könnyebben kommunikálok és pontosabban használom a nyelvet. Öntudatosságom és önbizalmam megnőtt. Felelősségem tudatosodásáig a pillanatnak élek. Mostanában egyáltalán nem izzadok." - I.orena K., üzlettulajdonos, Kalifornia

89


"A beteljesülés magasabb érzete, kevesebb stressz és több energia jellemző rám mostanában. Szeretettel és elfogadással tudok magam és mások felé fordulni." - id. Nina B., orvos technikus, Kalifornia „Tudatosságom, távolba érzéseim, intuícióm és a szellemmel való kapcsolatom nagymértékben fejlődött a DNS-aktiválás óta. Javítottam a táplálkozásomon. Alvásom és álmaim azonnal megjavultak." - Valerie D., kereskedelmi igazgató, Kalifornia „Több változás is történt, kreatívabb vagyok, a rokoni kapcsolatok kevésbé tesznek ingerültté. Határozottan bizalomkeltőnek érzem ezt az egyszerű gyógyítási technikát, még akkor is, ha csak kezdő vagyok benne!" -Jahau, Olaszország "Úgy tűnik, hogy tisztábban tudok gondolkodni. Családommal és másokkal való kapcsolatom újabb; jobb szintre érkezett. A rosszul működő dolgok azonnal előtérbe kerültek és megoldásért kiáltottak." - David M., Florida "Életem és énem minden fazettáján fejlődést és javulást láttam. Egy régi törésből származó repedt csont a lábamban 20 év óta most végül saját magát meggyógyította. Újból tudok fájdalom nélkül mezítláb járni." -John W., fiatal elektromérnök, Észak-Karolina "Semmi kétségem afelől, hogy zsírtartalékaim fogyatkozása a DNSaktiválással kapcsolatosak. Nagyon örülök az eredményeknek. Mint éppen az aktiválás után említettem, <Ez az élet megváltoztatja a dolgokat.> Egyenesben voltam és hatalmas képességeket éreztem. Nem tudtam megvárni, hogy elmondhassam és újból és újból megköszönhessem ezt a fenséges eszközt.” - Kathleen J., Colorado "Ez egy elbűvölő tapasztalat és sokkal több változást szeretnék látni. Érzem, hogy gyógyító és intuitív képességeim kiterjednek. Olyan mintha a tudatosság óriási barlangja lenne csak túl a hatáskörömön, és napról napra közeledik. -Jan B., Illinois "Nagy békét érzek... nagyobbat, mint amit valaha is éreztem. 0lyan érzés, mintha sejtjeim korszakok óta biztonságos éberséggel figyelnének és teljes tisztaságot sugároznának." - Becky P., Oregon

90


"Rögtön az első aktiválás után csodálatos eufórikus érzés kerített hatalmába! Tudatos érzékelésem kifinomodott. Intuícióm élesedett, mások iránti szeretetem és együttérzésem fokozódott. Olyan, mintha testem belülről újraépítette volna magát!" - Bonita C., Texas "A második aktiválás után sok szenny került a felszínre és hagytam őket távozni. Csak köszönetet akarok mondani. Eletemben ez nagyon pozitív esemény volt. Várom, hogy szándékaim a fizikai síkon is megnyilvánuljanak." - Linda N., Texas "Egész testemben fényességet érzek, sokkal több energiával és életerővel. Testem minden része felől sokkal tudatosabb vagyok és minden sejtemet és részemet szeretem. Figyelmem és gondolataim tudatossága sokkal élesebb." - Aviva B. "Határozott szükségét érzem annak, hogy pontosan kinyilvánítsam, ahogy egy helyzetet látok, és nem érzek bűntudatot; egy olyan szükségérzet ez, ami megoldást sürget a károsodott területen. A menekülés helyett megoldás is lehet; de arra is szükség lehet, hogy hagyjuk a dolgokat folyni a maguk medrében. Jó élettapasztalatok!" - Eileen D., Vermont "Életem szüntelen kaland, alig várom a következő napot, még akkor is, ha nincs valami sok tervem. Biztos vagyok benne, hogy gyors fejlődésemben a DNSaktiválások játszanak szerepet. -Marion A., Washington „A DNS-aktiválás fizikailag és értelmi szinten is megváltoztatta életemet. Most belső békében és harmóniában élek, ami bármi eddigi tapasztalatomat felülmúlja. Céljaim véghezviteléhez életcéljaimban, tudásomban és a bölcsességben világosságot értem el." - T. Penny, Észak-Kalifornia

A SZERZŐRŐL

Dr. Robert Vincent Gerard - előadó, szerző, filozófus és gyógyító látnok Robert Gerard mérnökként kezdte pályafutását. Érdeklődési köre az idők során a tárgyakról az emberek irányába változott meg. Visszament tanulni a főiskolára és társadalom pszichológiából egy baccalaureusi címet szerzett (1978),

91


szervezési pszichológiából pedig doktorált (1981). A Georgia Állami Egyetemen 1985-ben teljesítette a doktori cím követelményeit, a Kalifornia Intézetben a spirituális pszichológiát tanulmányozta (1993). 1998-ban a Metafizikai Tudományok Főiskoláján spirituális pszichológiából megszerezte a doktorátusi fokozatát. Szervezési pszichológusként dolgozott és több vállalaton belül a kommunikációjavításra és a konfliktus-megoldásra specializálta magát. Az általa alkalmazott tapasztalati módszerek, melyeket a szembesülések kezelésére használ, legutóbbi könyvében, "Verbális összeütközések kezelése, azaz hogy küszöböljük ki a szembesüléstől való félelmünket" ("Handling Verbal Confrontation:·Take the Fear Out of Facing Others"), tárja az olvasó elé. A szerző munkatapasztalata tanácsadóként és ügyvivőként több mint 36 évet fog át és főbb iparágakat érint: műszaki tudományok, gyártás, bankügy, képzés s könyvkiadás. Belső irányítás hatására a szerző 1992-ben indította útjára az Oughten House Kiadványokat. Látnokként kiadó vállalata világvezetővé vált a metafizikai tudományokkal és az önfejlesztéssel kapcsolatos könyvek területén. 1997. júliusában jelentős változás történt az író életében - egy DNS-aktiválási programot és a hozzá szükséges tudást vette át szellemi segítőitől, hogy elterjessze a világban. Képessége a kromoszómákban található több szálú DNS-aktiválására és kódolására, mások gyógyítására, sejtek mozgósítására és pszichológiai gyógyításra terjed ki. E technikák bemutatása és bevezetése átfogó küldetésévé vált. A szerző privát tanácsadó szolgálatot tart fenn coarsegoldi (Kalifornia) hegyi otthonában. Folyamatosan előadásokat, szemináriumokat és lelki műhelyeket ajánl a DNS gyógyító technikákra és a szembesülési konfliktusok kezelésének képzésére. Két gyógyító könyvén kívül még két regényt is írt: a "Lady from Atlantis" (Az atlantiszi nő) és a „ The Corporate Mule". Megjegyzés: A szerzőt az Oughten House Alapítványon (Oughten House Foundation) keresztül személyes E-mailen is el lehet érni: Robs1World@yaboo.com

SZERZŐI MEGJEGYZÉSEK

1997. júliusában a-i, Egyetemes Fényadók konferenciáján kedves barátom Chrislyn egy DNS-aktiválásban részesült Vianna McDanieltől. Ugyanaznap Chrislyn gyorsan és kötetlen módszerrel elvégzett rajtam egy DNS-aktiválást. Nemsokára ezután, Vianna szólt nekem és ragaszkodott hozzá, hogy én voltam az, akit a szellem hozzá küldött, hogy találkozzon velem. Vianna gyorsan felmérte,

92


hogy különleges gyógyítási erő birtokosa vagyok és hogy a Szellemi üzenet nekem szólta DNS gyógyító technikát minél gyorsabban el kell terjesztenem a világon. Vianna és én együttműködtünk, minden forrásomat összeszedtem, hogy eljuttathassuk a világ számára. Az eredeti DNS gyógyító könyvecske megszületett, ami a Vianna és általam fejlesztett technikát mutatta be. Más törekvő gyógyítókat is bevontunk a munkába, így a fontos gyógyító munka hivatalosan is elindulhatott. Azóta a beérkező hívások és a működő szellemi műhelyek példátlanul sok munkaidőt követelnek. Viannát és engem elárasztott a munka. Minden, a Szellem által irányított munkánkról lassan felismertük, hogy különböző irányokban halad. Vianna munkája a kromoszómák gyógyítására összpontosult, az enyém pedig a lélektani-érzelmi szempontokra irányult - mind a kettő különösen fontos és kiegészítik egymást. Ennek eredményeként különböző irányokban fejlődtünk és különböző utakon kezdtünk dolgozni. Vianna otthonától távol Idahóban folytatja tovább kitűnő gyógyítói munkáját. Mindig nagyra becsülöm és szeretem f5t, amiért változást hozott életembe. A DNS gyógyító technika második és harmadik kiadása az Isteni Női energiára összpontosító anyagot tükröz, ami most körülöleli bolygónkat. A könyv az érzelmi test gyógyítására is összpontosít és a szellemi vezetés hatására folyamatosan fejlődik. Ahogy mindannyian feltárulunk a Szellemnek, úgy találunk rá Isten munkájára is. Ez pusztán bizalom kérdése - bizalom önmagunkban és bizalom az Isteni Tervben.

93


Szia Apu, Istenke és Angyalkák! Mire jók a DNS szálak? Szeretlek benneteket. Nagyon, nagyon, nagyon jó éjszakát. Remélem már tudjátok, mik a DNS szálak? A szépségetek és kedvességetek. Látjátok levelemet Istenke és Angyalkák. Az emberek nagyon kedvesek a Földön. Sok, sok, sok szeretettel: Samara Rose Gerard Ui.: Jó pihenést. A 7 éves Samara Rose Gerard levele, 1998. december

94


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.