Létezik-e a szülőknél burnout szindróma, avagy kiégés?

Szerző: Szále Kata újságíró, mentálhigiénés

A kiégés hosszú távú, fokozott érzelmi megterhelés, tartósan fennálló stressz hatására kialakuló, fizikai, mentális és érzelmi kimerüléssel járó állapot. Erről sokáig csak mint munkahelyi stressz okozta problémáról hallottunk, igazán elhivatott, hivatásos segítők körében. De mi köze lehet szülői mivoltunkhoz?

Aburnout szindrómának, a kiégésnek való kitettség a fokozott empátiát igénylő munkakörökben a legnagyobb. Fokozza, erősíti a kiégés hatásait, ha az érintett nem kap megerősítést, ha nem kap elég visszajelzést, ha bizonytalan a társadalmi megítélése, a presztízse, ha alacsony a bérezése, ezzel szemben a munkaideje megterhelő, a felelőssége nagy. Ha ezt a pár sort kisgyermekes anyák, szülők olvassák, azonnal és egyértelműen összeáll a kép: ez róluk szól! Minden pontja stimmel!

Bennünk van a hiba?

Nem is igazán érthető, miként lehetséges, hogy miközben a kiégést, a burnout szindrómát már a ’70-es, ’80-as évektől leírta és vizsgálja a pszichológia, a szülői szereppel összefüggésben csak évtizedekkel később, az utóbbi években figyelt fel ugyanerre a jelenségre. A pandémia okozta plusz terhelés, ami a szülőkre hárult, minden bizonnyal előtérbe hozta ezt a létező, és sokak számára nehézséget okozó problémát. Az, hogy nehéz az anyaság, hogy márpedig létezik szülői kiégés, a világjárvány előtt lényegében tabutéma volt. Vagy még most is az?

Egy nagymama szavaival: „Nem értem: mostanában több szó esik arról, hogy milyen nehéz az anyaság, mint arról, hogy csodálatos; hogy egy gyermek micsoda boldogság…” Egy másik nagymama így fogalmaz: „Miért beszélnek a mai nők folyton az énidőről? Miért kell mindig kikapcsolódni, feltöltődni? Miért »menekülnének« mindig otthonról? A gyerekükkel, a családjukkal annyira rossz? ”

Bizony, feszül bennünk az ellentmondás: „Szülőnek lenni nagyon jó, az anyaság a legszebb hivatás, de akkor miért érzem ennyire nehéznek?! Bizonyára bennem van a hiba!” Az előző generációk sokszor nemigen értik a mai szülők nehézségeit – ez is erősíti bennünk azt, hogy valami nincs rendben, nem lehet ez olyan nehéz, és elfojtjuk a frusztrá - cióinkat… Így érzünk egészen addig, amíg nem beszélgetünk más anyákkal, szülőkkel, mert akkor rögtön rádöbbenhetünk, hogy nem vagyunk egyedül, sőt!

Az anyai kiégés fázisai

Fogadjuk el: létezik kiégés szülőként, anyaként is. Ennek öt jellegzetes fázisa különböztethető meg. Az idealizmus szakaszában óriási energiával, lelkesedéssel vetjük bele magunkat az új helyzetbe, a puha, babaillatú csodába – fejünkben idilli képet őrizve és hajszolva: tökéletes anya és feleség leszünk! Ezt követi a realizmus szakasza: „Nem egészen így képzeltem… nem könnyű az éjszakázás, nem könnyű, hogy sokat sír a pici, hogy semmire nincs időnk, energiánk”. A stagnálás szakaszában megjelenik a szorongás: „Meddig lesz ez még így? Már sosem alszom ki magam? Mikor lesz könnyebb?” A frusztráció szakaszában az elégedetlenség mellett helyet kap a félelem is. Már szinte folyton feszültek vagyunk: „Meddig lehet ezt bírni?!” Végül elérkezik az apátia szakasza: „Nincs segítségem, nem megy jobban, robotüzemmódban vagyok, de alig élek…”

Mit tehetünk a megelőzésért?

A szakemberek szerint a stagnálás szakaszában fontos döntés előtt állunk: segítségért folyamodunk, vagy lassan sodródni kezdünk az egyre rosszabb állapot felé. Felismerve, hogy szorongani kezdtünk, érdemes lépnünk, nem megvárva a teljes kimerültséget, amikor már alig van energiánk bármi másra a napi dolgokon túl. Kimerült állapotban sokkal nehezebben változtatunk, nehezebben húzzuk ki magunkat saját hajunknál fogva a kátyúból. Amikor tehát a túlterhelés jeleit érzékeljük magunkon, tudatosítsuk ezt magunkban és tegyünk az időnkénti tehermentesítés érdekében. Mert persze