A nonprofit kincsvadász
Aki annyira szereti a betűket, hogy tipográfiából szerez diplomát, rossz ember nem lehet. Aki szereti a betűket, de a képekért egyenesen rajong, csakis jó ember lehet. Aki szereti a betűket és a képeket, ám tart a pénztől (annak ellenére, hogy négy gyermeke van), nos, ilyen emberfajta nincs. Ha mégis, akkor mindenképpen az Alibi e számába való.
Török András
Mulatságos véletlen, hogy a barátom monogramja TM, mert tényleg csak egy van belőle. Egyedi keverék (sőt, inkább ötvözet). Egy rész kelet-európai álmodozó, egy rész kaliforniai internetguru, egy rész mindenféle hit, egy rész makacs reformer. Életének minden szféráját áthatja a minőségérzék. Nem kivétel a lakása, a munkahelye, a barátai, a tárgyai, a modora, az önkéntes társai.
40
A lapok, a Facebook, a blogoszféra tele van a sikeres vagy sikerre áhítozó startupok történeteivel. Ma mindenkinek ott a zsebében a marsallbot, lehetséges milliárdos üzletet gründolni Budapestről (na jó, egy hosszabbrövidebb bostoni, San Franciscó-i kitérővel). Az alábbi portrévázlat nem a szegénység és önzetlenség dicséretét kívánja zengeni. Inkább egy nagyon kreatív és végsőkig konzekvens magatartásét. Egy olyan emberét, aki nagy valószínűséggel csak eb-
ben az elátkozottnak, reménytelennek hitt szellemi-erkölcsi táptalajban teremhetett. Ez az írás barátom legfontosabb „vállalkozásáról”, a Fortepan.hu-ról szól – de nehogy azt tessenek hinni, hogy ez az egyetlen megvalósult ötlete. Írt dokumentumfilm-forgatókönyveket, kiadott történelmi fotóskönyvet. Ő a 100 Éves Házak fesztivál ötletgazdája és főszervezője, szín-katolikus családi háttere ellenére (vagy éppen amiatt) ő találta ki a Csillagos Házak projektet, az ő ötlete alapján valósult meg munkahelye, az OSA Archívum számos újszerű kiállítása. „Minden ember felszed dolgokat az utcáról, ami érdekes lehet. A fotógyűjtésben nekem a kiindulópont a forradalom volt. Érdekelt ’56 és kíváncsi voltam minden részletre, ami elérhető volt akkoriban. ’87–88-ban jártunk, így nagyon keveset lehetett látni, voltak ugyan tankönyveink elmosódott képekkel, de kevés vizuális anyag volt elérhető. (…) Tiltott történelem és a család történelme volt egyszerre. Nagyon megragadott, hogy ez egy folyamat volt, mely közben voltak családi események, nem egy fekete-fehér történet, ezért éveken keresztül gyűjtögettem. Aztán jött a lomtalanítás-dolog, ami ugye időigényes. (…) Körülbelül 15 kerületbe jártunk el rendszeresen, évi 40 napot rászántunk, az biztos. Ez olyan mint a lottó, amikor az ember fix számokkal játszik; ha egyszer nem dobja be, idegbeteg lesz, mert azt hiszi, elmegy a szerencséje. Mi meg alaposan rászoktunk a lomtalanításokra.”
2010 végén indult el a „vállalkozás”, akkor 4973, időrendbe rakott kép került ki a hálóra. Ma, amikor megnéztem a honlapot, ez a szám 33 881. Már tárgyszóra is lehet keresni. Az eltelt négy évben nemcsak a számok növekedtek, hála a külső adományozóknak. Már több tucat család adott képeket a Fortepannak. Az ő adományaikat egy-egy kattintással külön meg lehet nézni. Már az első hónapokban megjelentek a megfejtők. Külön fórumot indítottak. Bámulatos, mi mindent felderítenek a képekről. És hamar megjelentek mindenféle befektetők is. Voltak, akik az igazi aranybánya lehetőségét látták a Fortepanban, szőröstül-bőröstül megvették volna a honlapot. Voltak aztán, akik befektettek volna, és esküdöztek arra, hogy minden mehetne tovább, csak kitágulnának a lehetőségek... TM ekkoriban alapított új családot, megszületett a negyedik gyereke. Ezek a lehetőségek azonban meg se legyintették. Aztán jött olyan üzleti tanácsadó, aki hiteles rajongója volt a Fortepannak, és pro bono segítséget ajánlott egy olyan üzleti modell kialakításáért, amely annyi bevételt hozott volna, hogy a honlap fejlődhetett volna, de a nonprofit alapkarakter megmaradhatott volna. TM azonban nem tágított e teljes és korlátozásmentes ingyenességtől. Nemcsak erkölcsi alapon: valahogy érezte, hogy ennek a projektnek a közbizalom a felhajtóereje, az ingyenesség nem erkölcsi kérdés, ha-
nem a kincs-előcsalogatás alaptényezője. Ezen az utolsó üzleti tárgyaláson már én is jelen voltam. Akkor már három éve erősödött a kapcsolat közöttünk. Az volt az alapja, hogy az én kis nonprofit szervezetem már induláskor összekalapozott a Fortepannak félmillió forintot az árverésünkön – és egy fillér jutalékot sem vontunk le az adomány összegéből. Ekkor jöttem rá, hogy TM mögött nem áll semmilyen szervezet. (Igaz, a szerverkapacitást a mai napig ajándékba kapja munkahelyétől.) Az adományok a magánszámlájára folytak be. Három és fél éves lett a Fortepan, amikor elfogadta nonprofit cégem adminisztratív védőhálóját. Idén márciustól a Summa Artium kezeli a Fortepan pénzügyeit, mi gyűjtünk nekik 1%-okat is. „Amire büszke vagyok, hogy eddig nem jelentett fel senki, bíróságon se jártunk, pedig amit mi teszünk, teljesen jogszerűtlen, az első perctől fogva. A 75 évnél fiatalabb fotókat ugyanis nem hozhatod nyilvánosságra. Egyébként mutass egy hasonló fotósportált a világból – meglepő, de nem nagyon találsz! Egy normálisan működő demokráciában, amit régebben kapitalizmusnak hívtunk, ott egy ilyen honlap elképzelhetetlen, mert ott egy műalkotásnak, így egy fotónak is van értéke, ami pénzben kifejezhető. Az emberek arra szocializálódtak, hogy az ilyen típusú fotónak is értéke van. Nem csupán egy eldobandó halott tárgy. Én azért kaphatok magánszemélyektől képeket, mert egy megfoghatatlan posztszocialista világban
Török András
Török András
41