Vademecum 325: Hét olvasással kapcsolatos élmény, korszakhatáron Rakovszky Zsuzsa: VS Különös, szélsőségesen romantikus, nem mindenkinek való olvasmány a szokatlan című új magyar regény. A címe egy monogram, de egyes kritikusok a latin „versus”szót is sejtik a cím mögött. A főhős egy Vay Saroltának született, a valóságban is élt grófi rangú író és újságíró, akit azonban különc apja kiskorában fiúnak nevelt, és ennek megfelelően Vay Sándor álnéven élte végig nőcsábász és (házasság)szédelgő életét. Ezt a személyt látjuk/halljuk a regényben, szinte mindig belülről. Az idő 1889. november, amikor egy klagenfurti börtönben tartják fogva, mert egy apósától felvett kölcsönt nem tudott megadni. Egy börtönpszichiáter azt vizsgálja hosszan, hogy vajon felelős-e a tetteiért. Az orvos kérésére megírja élettörténetét – ez teszi ki a könyv középső részét. Megismerjük a hős gyerekkorát, a leánynevelő intézetben eltöltött időt, az onnét „megszöktetett” első szerelmét, majd a szerelmi ügyek sorozatát. A reménytelen szerelmet, a beteljesült első házasságot, a nála jóval idősebb nyíregyházi színésznővel, majd a klagenfurti polgárlánnyal kötött igazi házasság históriáját. Mint minden jó könyvben, itt is hamar kialakul az az érzés, hogy mivelünk történik a dolog, hogy örökre egy női testbe zárva férfi lélekkel és a hozzá illő testi gerjedelmekkel kell élnünk. Mi szenvedünk a lelepleződés szégyenétől. Eközben széles tablóját kapjuk a budapesti és vidéki életnek, megismerkedünk néhány nagyon szépen egyénített személlyel: a 48-as álomvilágban élő, egyre lejjebb
csúszó nevelő, a szigorú, „svarcgelb” érzelmű nagymama, a rossz szellem, a főhőst állandóan pumpáló, később zsaroló Zarándy, és persze a nőalakok sora… Az olvasó nem tud nem elgondolkodni a nemi szerepek béklyóján és azon, hogy vajon ma mi történik a Vay Sarolta/Sándorokkal. A könyv végén egyébként a főhőst beszámíthatatlanná nyilvánítják és szabadlábra helyezik. Az utolsó néhány oldal tizenkét évvel később, Svájcban játszódik. A mesélő kávékereskedőként él – mint ahogy az a valóságban is történt. Mint mondottuk, nem mindenkinek való ez a könyv. Csakis azoknak, akik értékelik a nyelvi finomságokat, bírják a nagy érzelmeket, és nem szégyellik, hogy egyfolytában találgatják: hogyan is zajlottak azok a nemi együttlétek. (Magvető, Budapest, 2011, 394 oldal, 3490 Ft.) Kindle olvasógép, wifis típus Hírlevélírót ellenállhatatlanul vonzzák a régi és az új dolgok – már 1988-ban volt személyi számítógépe, 94-ben mobiltelefonja, 95-ben laptopja… Ám az elektronikus könyvolvasóknak mindeddig ellenállt. A könyv szagát, margók kellemes arányait, az elolvasott oldalak hízását elcserélni? Hogyisne! Amúgyis túl sok a kütyü odahaza (azaz inkább a hátizsákban.) De aztán eljött egy nem különösebben kerek születésnap, s a család a kezébe nyomta a masinát. Mit volt mit tenni: örülni kellett. A készülék nem nagyobb egy nagyobb fajta zsebkönyvnél, képernyője tű éles fekete-fehér képet nyújt. Változtatható a betű mérete, a betűtípus. Azt lehetne mondani, hogy nem más, mint a könyv és a gyurma keresztezése. Van hozzá egy kihúzható lámpácska is. S mivel csak akkor fogyaszt (nagyon kevés) áramot, amikor az ember lapoz, az áram hetekig elég benne, nem kell folyton feltölteni, mint egy telefont vagy laptopot. Erre az olcsóbbik változatra csak wifi-hálózaton
keresztül lehet könyvet letölteni – villamoson, utcán sajnos nem, mint a drágább, 3G-s változatra… Röviddel azután, hogy az ajándékot megkapta, Hírlevélíró Brüsszelbe utazott. Hazafelé a repülőtéren betért kedvenc könyvesboltjába, és rögtön kinézett két könyvet. De egyszer csak rájött, hogy nem veszi meg őket (az egyik nagyon testes könyv!), hanem ezeket majd letölti. (12 x 19 cm, fekete bőrtokban, a www.amazon.com áruházból, 139 US dollár, tok nélkül)
Alan Bennett: Smut: Two Unseemly Stories Allen Bennett a Vademecum olvasói számára nyilván a csodálatosan mulatságos „A királynő olvas” című művéről (fordította Rakovszky Zsuzsa!) ismerős. Legújabb, idén márciusban megjelent könyvének címe kb. „Szenny” Alcíme pedig: „Két illetlen történet”. Két végtelenül mulatságos és fordulatos, fantáziadús kisregény. Az első címe kb.: „Mrs. Donaldson megérlelődése”. Egy 55 éves frissen megözvegyült, konzervatív, ma is harisnyakötőt viselő asszonyról szól, aki egy egyetemi klinikán vállal állást. Oktatási célból mindenféle betegséget kell eljátszania – hogy a medikusok ne igazi betegeken szerezzék az első tapasztalatokat. Aztán egyetemista albérlőket fogad, akik egyszer különös ajánlatot tesznek neki, hogyan egyenlítsék ki a bérhátralékot… (Nem, nem vonszolják az ágyukba…) Ettől kezdve Mrs. Donaldson élete lassanként új irányt vesz.
A másik kisregény a „Mrs. Forbes elszigetelése” még trükkösebb szerkezetű. Egy Graham nevű nagyon jóképű banktisztviselőről szól, aki elvesz egy nálánál kevésbé mutatós, de gazdag nőt. Hamarosan megtudjuk, hogy Graham meleg (vagy legalábbis biszexuális), még az esküvő előtti napon is ágyba bújik, mintegy legénybúcsúztatási céllal, egy alkalmi ismerőssel, aki néhány hét múlva annak rendje és módja szerint megzsarolja. Ennek a zsarolási ügynek izgalmas, vicces és könnyed kibontása teszi ki a cselekmény nagy részét. Mert itt senki sem az, akinek látszik. Sem a feleség, sem az após, sem a címszereplő anyós. Somerset Maugham, 21. századi, nyíltabb, szókimondóbb változatban, bölcsesség, móka és lélek-mérnökség, egyenlő arányban. Remélhetőleg lesz magyarul, ugyancsak Rakovszky Zsuzsa magyarításában. Bár a frivolitás egyáltalán nem az ő asztala. Talán inkább Bán Zsófia után kiált? (Faber and Faber, 2011, ára Kindle-masinára töltve $ 13.79.) Az olvasó jogai Daniel Pennac végtelenül szimpatikus könyve szerint A nagy sikerű francia könyv eredeti címe: „Mint egy regény”. Magyarul, a legkevésbé sem magakellető címlappal megjelenített kis csökött könyv címe: Nemkötelező olvasmány. Arról szól, kedvesen és bölcsen, hogy miért vesztik el a meséket annyira szerető gyermekek kedvüket az olvasáshoz, és hogyan lehet őket visszaszoktatni erre. A könyv hátlapján van egy vicces lista, arról, hogy mihez van joga az olvasónak. Mint tetszenek látni: mindenhez. 1. A nem olvasás joga 2. Az oldalak átugrásának a joga 3. A könyv végig-nem olvasásának joga 4. Az újraolvasás joga 5. A bármit elolvasás joga 6. A „bovaryzmus” joga (ez egy „szöveg útján terjedő betegség”,
franciául szójáték a szex és a text szavak hasonlóságára alapozva. – Hírlevélíró megj.) 7. A bárhol olvasás joga 8. A böngészés joga 9. A hangosan olvasás joga 10. A hallgatás joga (Comme un roman, 1992, Fekete Sas Kiadó, 2001, fordította Gedényiné Gaál Zsuzsanna fordításának felhasználásával Székely Sz. Magdolna, 191 o., ára 1250 Ft.) Jean-Claude Carrière – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől! [Ezt már méltattuk, de hátha nem volt rá idő… ] Végy két világhírű íróembert, akik közül az egyik feltétlenül Umberto Eco legyen, a másik nem árt, ha francia, filmes tapasztalattal. Akkor létrejöhet egy eredeti és érdekfeszítő mű, amit érdemes lesz kiadni magyarul. Hagyományos csevegés folyik, valaki kérdezi őket. A végtelen beszélgetésfolyam 15 részre van osztva, darabokban is fogyasztható. Többről szól, mit a könyv, inkább a mai civilizációról, az internetről, és az emberiség egyik legtartósabb találmányát, a könyvet dicsérik. Ami olyan mint a bicikli és a szemüveg: olyan tökéletes, hogy alig változik. Szó van a civilizáció során elveszett művekről, aztán olyanokról, amelyek megvannak, de nem olvassa őket senki. Eco egyenesen azt mondja, hogy a könyvtár könyvtemető, egy másik helyen meg azt, hogy „az archívumok és a könyvtárak olyan hűtőházak, amelyekben olyan módon tároljuk az emlékezetet, hogy mindez a limlom ne zsúfolja tele a kultúra terét, ám nem is mondunk le róla örökre. Nehéz megfogni, hogy mi olyan megragadó és lelkesítő ebben a finom és régimódi könyvben (amely a kultúra legújabb fejleményeit, az e-book-okat is számba veszi.) Optimista könyv egyébként, kijelentik mind a ketten, hogy az internet jót tett az
olvasáskultúrának, és amikor fiatalok voltak a könyvesboltok sötétek, dohosak, ellenségesek voltak, most meg nagyok, világosak és trendy helyek, tele fiatalokkal. Az egyik legérdekesebb fejezet Eco vesszőparipájáról, a butaságról és az ostobaságról szól. Itt azt is számba veszik, hogy a buták és elmaradottak általában minden népből mindig az északi régiókból származnak. Olaszországban ez hiába van fordítva, amikor Umberto Bossi, az északi politikus először jött Rómába, a rómaiak hatalmas feliratokkal fogadták: „Ti még a fákon éltetek, amikor mi már buzik voltunk!” (Hogy hangozhat ez olaszul?)
(N’espérez pas vous débarrasser des livres, 2009, Európa Kiadó, 2010, fordította Sajó Tamás, 291 o., 3200 Ft., megjelent a francia Külügyminisztérium támogatásával.) Pierre Bayard végtelenül ellenszenves könyve: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? Ez a könyv olyan ellenszenves, hogy bosszúból nem olvastam el, csak átlapoztam… De minduntalan nagyon érdekes részekre bukkantam. A felszínen a képmutatás ellen szól: nem lehet mindent elolvasni… Csak hogy olvasóink is fogalmat alkothassanak az intellektuális bestseller szerző cinizmusáról, ide másoltam az általa használt négy rövidítést: IK = ismeretlen könyv
ÁK = átlapozott könyv HK = hallomásból ismert könyv EK = elfelejtett könyv Miután elmagyarázza, illetve megadja, hogy használni fogja a ++, +, -, -- értékeléseket is, büszkén kijelenti, hogy nem, nem fogja használni az EO (elolvasott) és a NEK (nem-olvasott könyv) kategóriákat, mert éppen ezek ellen küzdve írta meg a könyvét. Legérdekesebbnek a középső rész fejezetei tűnnek: — A társasági életben — Szemtől szemben a tanárral — Szemközt az íróval — Kettesben a szerelmünkkel Halk megjegyzés: azért, mert egy írót nem olvasunk, azért a nevét le lehet írni helyesen, nem: Graham Greene-re gondolok, a végéről konzekvensen hiányzik az „e”. (Ez nyilván a magyar szerkesztő sara.) Annyira érdekesnek tűnik az egész… Nem kéne elolvasni? Ha nem bírok ellenállni a kísértésnek, beszámolok róla. (Comment parler des livres que l’on n’a pas lus?, 2007, Les Éditions de Minuit, Lazi, Budapest, 2007, fordította Kovács Ilona [1-72. o.], Boros Krisztina [73-180. o.], ára 1990 Ft.) A Központi Szabó Ervin Könyvtár és az új honlap A sok csodálatos könyvtár közül a Központi Szabó Ervin Könyvtár a legcsodálatosabb a világon, és nem azért mert a mienk, nem kicsi és nem sárga, hanem nagy és ezüst és arany színű. Három részből áll, mint a lift melletti modellnél jól látható. A könyvtár azért jó, mert olyat is elénk tár, amiről nem is hallottunk, a keveseknek szóló Városi Tömegközlekedéstől a sokaknak szóló Blikk napilapig. Itt lopva beleolvashatunk az ellenszenves politikai irányzatok lapjaiba is – pénzt mégsem adtunk érte. A Szabó Ervin legszebb terme ma a Szociológiai Gyűjtemény, ahol sötét színű keményfa a burkolat, és kis
csigalépcső is van. Szorosan a nyomában jár a pompázatos Művészettörténeti Olvasóterem. Ha messze van a Kálvin tér, akkor merészkedjünk el a kerületi fiókba – hallatlanul sokat fejlődött az is. És a honlapon megnézhetjük évek óta, hogy melyik könyv van meg ott, és éppen bent van-e, és ha nincs, mikor jár le. Könyvtárba járni a magyar nép legnagyobb elfeledett öröme. Egy lesüllyedőben lévő kultúrjószág. Most új, pofásabb honlapot kapott a könyvtár, sajnos a hírek között az szerepel, hogy júliusban zárva lesz és augusztusban is könnyített nyitva tartás lesz. Amikor múlt szombaton megejtettem a havi rendes látogatást (gyermekkel), ismét megakadt a szemem az egészen különlegesen ide nem való műalkotáson (amely, ha jobban meggondoljuk, sehová sem való…). Tolakodó, ronda, és ordít róla, hogy sokba került. Alkotójának nevét feledje homály. A lift, az új toldalék bejárata és a könyvkölcsönző pult kiadta háromszög közepén. (VIII. Szabó Ervin tér 1., bejárat a Reviczky utca felől, www.fszek.hu) ………………
Summa Artium („A kultúra támogatása — a támogatás kultúrája”) 1054 Budapest Honvéd utca 3. V. emelet 13. T/F 06 (1) 318-3938. W www.summa-artium.hu Számlaszám: MKB 10300002-20193694-00003285