Vademecum 384: Az új magyar Ulysses
Néhány hónapja a Vademecum hasábjain már örvendeztünk a megjelenés ténye felett. A csinos, szinte Biblia méretű könyv azóta ott tornyosult az íróasztalomon. Aztán elérkezett egy Pesttől távoli nyaralás hete, elkövetkeztek az ideális körülmények a harmadik megmerítkezéshez. EGY HARMADIK PRÓBÁLKOZÁS Mert próbálkoztam már a könyvvel eredetiben, sietősen, angol szakos egyetemistaként, két éjszaka alatt (egy kukkot sem értettem belőle), aztán egyszer harmincöt évvel ezelőtt, heteken keresztül az államvizsgára, a Szentkuthy fordítással (akkor elkapott, de belefulladtam a szövegsallangokba). Nehezítő tényező volt, hogy a világirodalom egyes számú regényét kellett olvasnom – nemigen lehetett különvéleményem, ugyebár. Most nem volt rajtam nyomás, színtiszta érdeklődés hajtott, meg az, hogy aligha adhatom a könyvet kedves Olvasóim kezébe, de szeretném nekik az élményt pontosan leírni. MIHEZ HASONLÍTHATÓ AZ ÉLMÉNY? Leginkább egy hét napos dzsungel-szafaritúrához hasonlíthatnám az élményt, noha ilyenen még soha nem jártam. Dzsungel a szöveg, de nem lehet benne eltévedni, mert mindig tudni az előre irányt: a lap alja felé van. A minden irányból ránk záporozó új és új élmények
állandóan összeakadnak a belülről, a szereplők tudatából előözönlő gondolat-, érzés- és szómorzsákkal. A leggyakoribb érzés a káoszban forgolódás érzése: „Atya világ, hova keveredtem?!” De be kell ismerni, hogy az őrültségben van rendszer, és az érdeklődést valamiképpen mindig képes fenntartani az író. Erre való részben a nagy rendszer, az Odüsszeia nagy keretrendszerének használata. De meg kell vallanom, hogy a regény indázó szövete annyira különös, hogy az első kétszáz oldalon eszembe se jutott a sok párhuzam. Akkor felmentem a magyar Wikipediára és ott elolvastam a sok párhuzamot – akkor már jobban érettem a dolgot. De magán a dzsungeltúrán – be kell ismernem – gyakran éreztem magam elveszettnek, akkor is, ha besütött egy-egy fénypászma a dús lombokon át. Inkább „kapisgáltam”, mint értettem a dolgokat. Minden szereplő állandóan marháskodik, idézget, szavakat facsar, és idegen szavak beszédbe keverésével fitogtatja műveltségét. Volt olyan oldal, ahol néhány mondat különbséggel szerepel a görög „hoi polloi” (emberek, kb. orosz „ljúgyi”), a francia „sangfroid” (hidegvér), az olasz „voglio” (akarok/akarom), és csak az utóbbinak van jelentősége, a többi stíluselem… MINT TUDJUK Mint tudjuk, az egész cselekmény egyetlen nap alatt, 1904. június 16án pereg le, a középpontjában Leopold Bloom, a 38 éves újsághirdetés-szervező, „kétes egzisztencia” áll, ő vándorol egész nap Dublinban, mint afféle Odüsszeusz-paródia, egy idő után Stephen Dedalus, a fiatal költő és tanár, afféle fogadott fia („Telemakhosz”) társaságában. Állandóan a feleségéről, Molly Bloomról beszél, a valahai szépség, mára inkább debella énekesnőről, aki megcsalja őt a csak első alkalommal furcsán hangzó nevű férfias menedzserével Bagzó Boylannal.
MI VOLT A BAJ SZENTKUTHYVAL? És igen, a magyar fordítás… Nagy tett, nem vitás, hiszen eddig az angolul tudó magyarok 99%-a előtt is zárva volt az út e regény felé… A régebbi hozzáférhető magyar szöveg (Gáspár Endre szövege 1947ben mindössze 1000 példányban jelent meg) – kis túlzással – csodálatos gyöngyszemekben gazdag zagyvaság volt. Joyce regénye olyan őrültség, amelyet alkotója mérnöki precizitással tervezett meg – nagyon is van benne rendszer. Szentkuthy, aki kis túlzással anyját is eladná egy poénért, épp ezt a rendszert áldozta fel minden oldalon többször. Részben figyelmetlenségből, részben fegyelmezetlenségből. Az egyik fordító, Szolláth Dávid egy tudományos dolgozatában kigyűjtött néhány válogatott szentkuthyzmust. Utána közli az angolt, végül az új fordításban közölt megoldást: – „Loyola Diabolica” / “fearful jesuit” /„félelmetes jezsuita" – „loyoládé jezsuita” / “The jejune jesuit” / „éhenkórász jezsuita” – „Ponderosa Tudor Rózsa” / “A ponderous Saxon” / „Nehézfejű szász.” – „lueszes lunatikus” / “a woful lunatic” / „holdkóros a szerencsétlen” – „Ó csorvasz csipkerózsám!” / “Ah poor dogsbody!” / „Ó, te ágrólszakadt bolhás kutya.” Ezeknél is fontosabb hiba, hogy egyes személyeket néha több néven is nevez a régi fordítás. Az utószóban Kappanyos András a csapos (Skin-The-Goat) példáját hozza fel, akit a fordító van amikor Kecskenyúzónak, máskor Gáláns Gidának nevez. Ki gondolná, hogy ez ugyanaz a személy? A fordítók elmondják, hogy azért nem kezdték a fordítás munkáját teljesen előről, mert meg akarták őrizni Szentkuthy hangütését és telitalálatait. Például a két szirén (kávéházi pincérnők!) neve itt is Bronzavonz és Kéjarany. És munkájukat tudományos feladatnak fogták fel: egy szövegemlék megtisztítását akarták elvégezni.
MOST AKKOR JÓ EZ A FORDÍTÁS? Ki kell jelentenem, hogy soha, egy pillanatig fel nem merült, hogy az olvasást abbahagyjam, miközben gyakorlati okokból, no meg a fulladásos halál elkerülése miatt naponta egyszer-kétszer félbe kellett hagynom. Rengetegszer éreztem, hogy „ilyet nem mondunk magyarul” – de nyilván nem úgy ahogy Esterházynál vagy Parti Nagynál, ahol azt érzi az ember, hogy „még nem” mondunk. Azaz, hogy nem találták el a megfelelő kifejezést. Azt jelenti a mondat, a szó, a szótöredék, amit kell, de mégse… Aztán azt is érezni vélem, hogy nem egy kéz dolgozott. De ezzel nem lebecsülni akarom a heroikus munkát. Lehet, hogy ezt a könyvet nem lehet lefordítani semmilyen nyelvre? Vagy jönnie kellene még egy „gyalulónak”, aki tudós is, és nagy stiliszta is? Mondjuk Takács Ferencnek, a félbemaradt regényíróba ojtott Joyce kutatónak? HÁROM ÉRV AZ ELOLVASÁS MELLETT, OLYANOKNAK, AKIKNÉL FELMERÜL, HOGY BELEVÁGNAK 1. Mint a nagyon jó könyveknél gyakran, nagyon erős a hegycsúcseffektus öröme. Hogy megmásztuk. Gyakran eszünkbe jut – garantált a tartós öröm (akkor is, ha nem dicsekszünk vele senkinek). 2. Nagyon élvezetes dolog magyarázó cikkeket olvasni a regényről, a fordításról, az íróról. 3.Nagyon élvezetes lesz elmenni Dublinba, és végigjárni a helyszíneket.
HÁROM ÉRV AZ ELOLVASÁS ELLEN, OLYANOKNAK, AKIKNÉL FEL SE MERÜL, HOGY BELEVÁGJANAK 1. Ha Ön nem katolikus, és/vagy nem járt sokat templomba, és túl fiatal ahhoz, hogy járatos legyen a latin liturgiában, jó eséllyel meg fog őrülni a sok kifacsart latin idézettől, és nem fogja érteni, mit gúnyolnak a szereplők. 2. Ha Ön nem bírja a frivol vagy malac célzásokat, nem fogja szeretni az ebben bővelkedő, sőt olykor tocsogó szöveget. 3. Ha ön nem bírja a hosszú mondatokat és a lebegő körülírásokat, a homályos célzásokat, az egymástól száz oldalakra, ritkán felbukkanó mellékszereplők százait, akkor könnyen el fog tévedni ebben a szövegben, amelyben több mint 30 000 szó és név fordul elő. EGY KÉRDÉS AZOKHOZ, AKIK MÉGIS ELOLVASSÁK Ön szerint, Nyájas Olvasó, a Bloom és felesége Molly („Pénelopé”) közötti már több mint tíz éve tartó szexuális mosolyszünet ki miatt állt be és áll fenn? A férj vagy a feleség miatt? Mert erre Hírlevélíró a legfigyelmesebb olvasással sem tudott rájönni… Érdekes interjú az egyik fordítóval, Gula Mariannával: http://kulter.hu/2012/06/%E2%80%9Ekeserves-sirasora-akadt %E2%80%9D-%E2%80%93-ulysses-ujra-magyarul/ További írások az Alföld 2010/9-es számában. (Eredeti kiadás: 1924, a magyar fordítás Szentkuthy Miklós és a Magyar James Joyce Műhely munkája, utóbbi tagjai: Gula Marianna,
Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid, tervezte Gerhes Gábor, felelős szerkesztő Barkóczi András, 687 o., 4500 Ft) Az idős úr könyvek előtt Szentkuthy Miklós, a fiatalabbak az új fordítók.
Summa Artium („A kultúra támogatása — a támogatás kultúrája”) 1054 Budapest Honvéd utca 3. V. emelet 13. T/F 06 (1) 318-3938. W www.summa-artium.hu Számlaszám: MKB 10300002-20193694-00003285