2016/2017 2018/2019 Első Elsőszám szám
AlumNews Interjú Muck Ivánnal és Ferenccel Az interjúban karrierútjukról és start-upjukról, a Family Financesről (FF) beszélgettünk, kapcsolatot keresve a munkabeli sikereik és az SG-s tapasztalataik között. (részletek az 5. oldalon)
Interjú Kiss Dáviddal Az interjú során az SG-hez kötődő emlékeiről, vállalkozásáról kérdeztem, továbbá szót ejtettünk arról is, hogy szerinte mikor és hogyan érdemes belevágnunk saját vállalkozásunkba.
Interjú Hrabina-Sárosi Viktóriával, Etler-Hámos Zitával és Kiss Alexandrával
(részletek a 9. oldalon)
Továbbá az AlumNewsban
2018 nyarán három TörGáz csapatkapitány és három korábbi vezetőségi tag fogadott örök hűséget egymásnak. Cikkemben a feleségek elmesélik, hogyan lett SG-s kapcsolatukból életre szóló szerelem. (részletek a 13. oldalon)
Elnöki köszöntő
(2. oldal)
Pénzügyi vezetői köszöntő
(3. oldal)
Alumni középvezetői köszöntő
(4. oldal)
Szervezeti ábra
(4. oldal)
Szerkesztők:
Elmúlt időszak programjai
(19. oldal)
Alumni Középvezető:
Programajánló
(20. oldal)
Mentor Program, ATR
(21. oldal)
1Alumni tagjaink újsága
Ardelean Anett
Szerkesztő Szerkesztő Dizájn
-
Kocsis Martin Tóthfalusi Dominik Németh Róbert
Alumni tagjaink újsága
2 Elnöki köszöntő Kedves Alumni Tagjaink! Kiss Martin vagyok, a 2018/19-es tanévben a Studium Generale elnöke. 2016-ban kezdtem a Corvinuson egyetemi tanulmányaimat Politológia szakos hallgatóként, és szintén ebben az évben kezdtem SG-s pályafutásomat is. Tizenegyedikes koromban ismerkedtem meg diákszervezetünkkel, amikor a Nyári Táborba jelentkeztem. Egyik osztálytársam mesélt erről a lehetőségről, aki sajnos nem jutott le a táborba. Szerencsére egy másik barátommal megkaptuk rá a lehetőséget, így másodmagammal vágtam neki az ismeretlennek. A mai napig élénken él bennem, hogy mennyire tartottam az új szituációtól. Éppen ezért lett ez a tábor életem legnagyobb pozitív csalódása. Motivációt biztosított számomra arra, hogy tizenkettedikes diákként vidékről feljárjak szombatonként tanításra, illetve mindent megtegyek a Tavaszi Táborban való részvételért. A Tavasziban pedig kitűztem magam elé a következő célt, amely az SG-hez való csatlakozás lett. Az idei évben elsődleges céljaim közé tartozik, hogy minél több diákhoz eljusson a Studium Generale által nyújtott lehetőségek híre, ezáltal szeretett szervezetünk szemináriumi előkészítőit válasszák mind Budapesten, mind Székesfehérváron. Oktatás a 2018/19-es tanévben: 1430 - Budapest
1620 jelentkező
Székesfehérvár Budapest
150 - E-learning 20 - Székesfehérvár 20 - I. számú gyermekklinika
1
szemináriumi terem
Megújult kiadványborítók
127
11. osztályban
16
E-learning
12
25 26
Újítások 2018-ban:
12. osztályban
145 tanár
SG-s tanárok a székesfehérvári campuson Székesfehérvár
UNI
S t u d i u m G e n e ra l e
SG Nap 2018
Megújult honlap
Szakmaibb, egyetemi élet orientált SG Nap koncepció
Remélem, az idei tanév folyamán is sok rendezvényen találkozhatunk Veletek, addig is forduljatok hozzám bizalommal! Kiss Martin elnök
Pénzügyi vezetői köszöntő Kedves Alumni Tagjaink! Nagy Dávid vagyok, a 2018/19-es tanév Pénzügyi Vezetője az SG-ben, valamint a Corvinus harmadéves Gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szakos hallgatója. Végzős diákként találkoztam először diákszervezetünkkel. Magántanulóként nem igazán volt kihez fordulnom segítségért, így nagyon örültem, amikor lehetőséget kaptam a szombati oktatásra, és feltehettem kérdéseimet az SG-s tanáraimnak teljesen kötetlenül. Nekik köszönhetően a Tavaszi Táborban is részt vehettem, ahol eldöntöttem, ha bekerülök a Corvinus Egyetemre, akkor mindenképpen jelentkezem a szervezetbe, hogy visszaadhassam azt a sok különleges élményt, amit én is kaptam. Ebben az évben arra fogok törekedni, hogy a szervezet anyagi biztonságát megteremtsem és fenntartsam. Engedjétek meg, hogy bemutassam a jelenlegi pénzügyi helyzetünket és az előttünk álló időszakot. Az előző évben indult együttműködés az idei évben is megvalósult az Intrum Justitia Zrt.-vel, melyben középiskolásoknak szóló szakmai verseny lebonyolításában segédkeztünk. s A KPMG által kiírt pályázatot még az előző tanévben Kiadá Kyra csapata adta le, ez sikeresen elbírálásra került, és tel 5 millió forintot nyertünk, melyet teljes egészében az Bevé E-learning felületünk fejlesztésére, megújítására és bővítésére fordíthatunk. A Ferencvári Közösségi Alapítvány szervezésében az Élő Adás Adománygűjtő Esten is képviselhettük és Adó 1% népszerűsíthettük az SG tevékenységét. A program 2,3 millió Ft keretein belül 850 ezer Ft-ot adományoztak Terembérlet szervezetünknek. Az eseményen részt vett Alumni 700.000 Ft Intrum Tagjainknak ezúton is köszönjük a támogatást! 2,5 millió Ft Középvezetőimmel az elkövetkezendő időszakban is igyekszünk további kiaknázatlan lehetőségeket találni. Könyvelő ATR Remélem, sikerült átfogó képet adnom a jelenlegi 115.000 Ft 200.000 Ft pénzügyi helyzetről! Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában KPMG pályázat támogatja az SG-t! Köszönjük a 2018-as Janda-kupa Bank költség 5 millió Ft résztvevőinek, hogy jelenlétükkel emelték az esemény 100.000 Ft színvonalát! Bízunk benne, hogy 2019-ben is találkozhatunk Veletek az Alumni vacsorán, illetve a Kiadvány Grill Partyn is. Nagyon hálásak vagyunk azért is, ha Kiadvány nyomtatás 800.000 Ft részt vesztek Mentor Programunkban, 200.000 Ft tapasztalataitokat és meglátásaitokat átadva a Élő adás fiatalabb generációknak, hogy általatok válhassanak 850.000 Ft jobb SG-ssé. Bármely kérdés vagy meglátás esetén keressetek bátran!
+
-
Nagy Dávid Pénzügyi Vezető
3
4 Alumni középvezetői köszöntő Kedves Alumni Tagjaink! Nagy örömömre szolgál, hogy az idei tanévben én mutathatom be Nektek az AlumNews első számát. Igyekeztünk a javaslataitok szerint kisebb átalakításokat végezni rajta. Bízom benne, hogy elnyeri tetszéseteket és szívesen olvassátok! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét megköszönjem a Tőletek kapott végtelen támogatást, legyen szó a programokon való aktív részvételről vagy meglátásaitok és véleményeitek megosztásáról! Továbbra is szeretettel várunk Benneteket minden eseményünkön, és szívesen fogadjuk tanácsaitokat! Ardelean Anett Alumni középvezető
Elnök
Kiss Martin
Pénzügyi vezető
Nagy Dávid
Szekcióvezető
Szabó Máté
Szakmai Programos
Küszter Dániel
Kiadványos
Hován Martin
Kiadványos
Lektor
Tamási Ciprián
Programos
Szilágyi Dániel
Alumni
Ardelean Anett Online tart.
Pálmai Rebeka
Titkár
Kocsis Kamilla
Feladatsor
Török Babett
Céges
Programos
PR
Kultúra
Pázmán Blanka
Tóth Brigitta
Purman Ádám
Csada Richárd
Oktatás Zsuráfszky Márton
Szekcióvezető
Horváth Péter
Pályázatos
Fekete Anna
Koordinátor
Gyibák Emese
Szakmai
Szilágyi Emese
Középvezetők
Oktatás
Szekcióvezető
Rózsa Bence
Közgáz
Belegrai Alíz
Kukucska Dániel
Aczél Till
Töri
Vezetőség
Matek
Start-upperek az SG után Muck Ivánnal és Ferenccel
Kocsis Martin interjúja Nagy öröm számomra, hogy a Muck-ikrek, Feri és Iván elfogadták a felkérést az AlumNews interjúra. Születési idejük között ugyan csak néhány perc eltérés van, mégis egy év különbséggel csatlakoztak az SG-hez, aminek mindvégig oszlopos tagjai voltak. Feri a 2014/15-ös tanévben Történelem Szekcióvezető volt, Iván pedig a 2015/16-os tanévet kezdte Pénzügyi Vezetőként, majd a Tavaszi Tábor előtt hivatalosan átvette az SG elnöki pozícióját. Az interjúban karrierútjukról és start-upjukról, a Family Financesről (FF) beszélgettünk, kapcsolatot keresve a munkabeli sikereik és az SG-s tapasztalataik között. Nemrég búcsúztatok el az SG-től, így közeli élményetek van azzal kapcsolatban, hogy friss diplomásként, ráadásul friss SG Alumniként – hogy az SG-s tapasztalat is a zsebetekben van milyen karrierutak közül választhat az ember kilépve a karriervilágba? Feri: Tavaly fejeztem be a Vezszerv mesterszakot, így picit hiányzik most a tanulás. Gondolkoztam a Phd fokozat felé való továbbmenetelben, de egyelőre elhessegettem a gondolatot, így van időm a regenerálódásra, meg nem is a legjobb ötlet szerintem, ha valaki egyből belevág ebbe a mester után. Ezért két valós út maradt előttem miután otthagytam a Prezit: kimaxolni a cashflow-t külföldi munkavállalással vagy saját vállalkozásba kezdeni. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Jelenleg az SG-sek jóval fiatalabban munkába állnak, ami persze fontos nagyon, mert már nem lehet kikerülni az egyetemről úgy, hogy nincs valós munkatapasztalatod, de még fontosabb, hogy ezzel párhuzamosan jól kezeld az SG-t is. Különféle munkákba beleugrani gyakornokként azért hasznos,
mert én is így jöttem rá, hogy mi az, amit egyáltalán nem szeretnék csinálni. Ez néha még értékesebb tapasztalat, mintha az első munkádba beleszeretsz. Így lettem designer a T karról! Iván: Számos platformon azt hangsúlyozzuk, hogy milyen pozitívumokat lehet kapni az SG-től: nagyon erős soft skill-eket, mellette egy komoly kapcsolati hálót, ami annál is kiterjedtebb, mint ahogy azt elképzeljük. A mi várakozásainkat is felülmúlta, hogy az elmúlt időszakban hány SG-ssel találkoztunk vagy dolgoztunk együtt, akár fintech, akár más vállalkozások terén. Az, hogy a Family Finances-t elkezdtük egyből egyetem után, nem volt „szándékos”. Minket erőteljesen úgy neveltek, hogy tanuljunk idegen nyelveket, menjünk külföldre, keressünk ott pénzt, és akár maradjunk is kint. Ezért is jelentkeztem nemzetközi cégekhez, többek közt a McKinsey-hez. Itt részmunkaidőben fintech elemzőként dolgoztam Gáborral együtt, aki szintén FF alapító tag. Eközben, 2016 decemberében jött egy lehetőség, az MKB Fintech versenye, amire minden előzetes várakozás nélkül jelentkeztünk, próbáltunk a tudásunknak megfelelő legjobb teljesítmé-
5
6 nyünket hozva összeállítani egy fintech megoldást, amely egy eddig kevésbé kiszolgált rétegnek szólhat. Saját tapasztalatainkra (én az SG-re, Gábor a FAKT-ra) alapozva átgondoltuk, hogy szerintünk mi hiányzik a piacról, így a pénzügyi edukációra fókuszáltunk. Persze, egy jó alakításhoz hatásos megjelenés is kell, ebben pedig Feri a legjobb. A csapatunk bekerült a legjobb nyolc közé, akik részt vehettek az MKB Fintechlab programjában. Hónapok után márciusra sikerült eldönteni, hogy elindítjuk a start-upot, köszönhetően egy befektetési lehetőségnek is. Ezután pedig egyből egy banki akcelerációs programban vehettünk részt. Szóval ez ilyen „once in a life-time opportunity” volt. Ennek ellenére jól jött volna egy kis plusz tapasztalat számunkra, mert sok mindent „on-the-job” kellett elsajátítanunk.. Ehhez egy kis érdekesség: a startup alapítók globális átlagéletkora 40 év körül mozog jelenleg, ami egyébként 37 a fintech szektorban. Mik a további céljaitok? Iván: Elindultunk az MKB Bankkal, ami szakmai együttműködésbe torkollott. 2018. január óta az OTP-vel dolgozunk együtt, aki a legnagyobb ügyfelünk is egyben, mint első nagy banki referencia, mellette több kis fintech véges együttműködés, külföldi üzletfejlesztés, konferenciák stb. Emellett a termékfejlesztés is fontos célkitűzésünk. Termékeink testreszabott megoldások
bankok számára, ún. youth banking megoldások fiataloknak, viszont el szeretnénk jutni oda két éven belül, hogy ezekből kerüljön ki olyan számos „dobozos termék”, amit csak licenszelni kell majd. Ezt match-eli a szervezeti növekedés, júniusban még 3-an voltunk, júliusban 4-re növekedtünk a CTO-nkkal, októbertől junior Android fejlesztővel dolgozunk együtt, az ő senior kollégája pedig januárban kezd majd. Ez is egy nagy tapasztalat volt, hogy milyen bonyolult és hosszú a fejlesztők felvételi folyamata, pont arról meeting-eltünk nemrég, kikre lesz még szükségünk. 10 főre szeretnénk növekedni következő év Q2 végére, jelenleg a part-time munkavállalókkal együtt 8-an vagyunk, nem rég csatlakozott hozzánk Havas Melinda marketing strategist-ként, illetve Larina, aki a toborzásban és tesztelésben segít nekünk.
“Érdekes és király, hogy az
SG-s networkon belül lehet találni ilyen koponyákat, akik szívesen dolgoznak nálunk.” Feri: Az SG mindig ott van, mint egy HR pool. Melindával sokat dolgoztunk együtt már SG-n belül is, így természetesen teljesen megbízunk benne. Iván: Ez egy tök jó, hatékony és bevált megoldás, elég sokan találtak így maguknak munkát, vagy a munka találta meg az adott személyt… Tapasztaljuk is, hogy az SG-ben viszonylag sokan dolgoznak vállalkozóként vagy SG-s vállalkozásoknál. Az SG
megadja ezt a skillsetet és hozzáállást. Én is hasonlóan éreztem magam püvezként és elnökként, mint most vállalkozóként. Feri: Sokszor viccelődünk azon, amikor hajnalig dolgozunk valamin, hogy ez pont olyan, mint amikor táborban Star Wars-os lufikat festettünk. Csak itt már más a tárgy, de a munkabírás, a kitartás és a kreativitás, az hogy nulla alvással is a maximumra törekszünk, mindenképp az SG-ből jön nekünk. Ehhez kapcsolódóan akkor mit tanácsolnátok a fiatal SG-seknek, mi a siker receptje, és ebből mit szereztetek az SG-ből? Iván: Egyértelműen a soft skillek elsajátítása, projektmenedzsment, people menedzsment és kommunikáció. Ezeket alábecsüljük sokszor, hogy „mindenki tud Facebook chaten kommunikálni”, de például a Corvinusos mesterszakon is érzékelhető , hogy ez mégsem megy mindenkinek megfelelően. Az SG projektalapú működése megtanít time- és task menedzsmentre, delegálásra és felelősségvállalásra… Ez nemcsak a vezetői tapasztalatokra vonatkozik persze. Feri: Egy kiegészítő szála ennek, hogy mindenképp törekedjetek a táborozásra, ez nagyon kiszélesíti a perspektívát. Buli, felelősség, nyomás, szűk határidők, párhuzamosan zajló projektek, fáradtan is a topon lenni stb. Sokan egyből mindent akarnak az egyetem elején: munka, kapcsolatok, ilyesmik,
amiket a valódi értékeknek titulálunk egy szervezetnél. Hagyjunk ezek megszerzésére, és magunknak is időt, első két évben hagyjunk helyet a bulikra, mert az aztán kapcsolatteremtő erejű. Iván: Igen, talán fogalmazhatunk olyan radikálisan, hogy az SG-t csak az érti igazán, aki táborozik is aktívan. Azt szoktam mondani, hogy aki vezető, az látja az SG 95-100%-át, a táborozók látják a 60-70%-át, aki viszont nem táborozott, az ennek csupán a töredékét. Persze, így is lehet és érdemes is SG-zni, de az igazi érték mindig a mélyén van, erre pedig időt kell hagyni és energiát kell belefektetni. Feri:
tanácsom, hogy mindenképp induljatok középvagy felsővezetői pozícióért is. A középvezetőség is olyan dolog, amit a való életben csak jó pár év múlva lenne lehetősége az embernek kipróbálni, megtapasztalni. A felsővezetői pozíció pedig az, ami tényleg hatalmas tanulási lehetőség szakmailag és személyesen is, és egyben életre szóló élmény. Feri:
“Hasonló szerepet töltök
be most is a vállalkozásban, mint anno szekcióvezetőként.”
A vezetőség tagjaként egy kisebb alegységért felelek, és őket irányítom. Teljesen hasonló tapasztalat, konkrét projektek, és emberek irányítása, a séma ugyanaz. Ami egy “Kockáztassatok, vállaljatok be akár nem túl valódi SG-s vonzónak tűnő dolgokat, felelősségeket is, tanulság és gondolok itt akár egy vezetőségi pozícióra, skill, az az mert ezekből sokkal többet lehet tanulni emberek mintha csak valaki úgy elvan 5 évig itt!” motiválása, A munkaerőpiacon alapesethogyan találd meg velük a ben várhatsz jó pár évig egy közös hangot, hogyan kerülilyen pozícióra, az SG egy jetek egy szintre, de mégis nagyon ideális játszótér arra, menjen át az üzenet és fohogy kipróbáld, való-e ez gadja el, amit mondasz neki. neked! Az SG tanított meg arra is, Pont a vezetőséggel kapcsohogy adjam bele a személatban akartam kérdezni. Jó lyiségemet a projektekbe. is, hogy felmerült! Ti még Mindig azon pörgök, hogyan egyszer elvállalnátok? Vagy tudnék valamit még jobban mit tanácsolnátok azoknak, megcsinálni, ez ugyanígy akik ezen vacillálnak? volt, amikor Kaspival és Iván: Hatalmas előnyt nyújt, Atival híradóztunk, vagy a és a munkaerőpiacon is Három kívánságban őrültnagyon szeretik az effajta ködtünk. Az sem utolsó tapasztalatokat, legyen szó tapasztalat, hogy amikor akár közép-, felsővezetésről beüt valami válsághelyzet, vagy egy adott projekt akkor gyorsan, azonnal, de menedzseléséről. Így a mégis megfontolt és higgadt táborozás mellett az lenne a megoldást kell kitalálni, mert
ilyennel elég gyakran találkozik az ember a mindennapi életben is. Iván: Nekem ebben a vezetőség sokat segített amúgy, talán már néha túl higgadt is vagyok - ami reméljük, pozitív. (nevet) Említettétek, hogy hasonló időbeosztással éltek most is, mint anno vezetőként. Ezzel kapcsolatban kíváncsi vagyok, milyen egy start-upper hétköznapja? Mi van a babzsákban Macbookozás mögött? Feri: Nemrég egy cikkben olvastam, hogy egy start-upper élete 40 óra munka és 40 óra aggódás. Ez kicsit cinikus, de van benne valami… Rengeteg olyan szituáció van, amikor munkaidőn túl is pörgünk a munkán. Ezt a babzsákos sztereotípiát nem szeretem, viszont a Macbook az valóban elengedhetetlen (nevet). Konstans kihívás a work-life balance megtalálása, persze az esztelen bulizás helyett inkább „work hard, play easy” időszak van. Természetesen cégvezetőként a szabadságokról magunk rendelkezünk, de rengetegszer van, hogy munkaidő után, otthon is folytatjuk még a munkát. A napi beosztás szigorú menetrend alapján működik, 10-kor kezdődik a stand-up meeting, és délután 5-ig tart a törzsidő, aztán van persze, hogy belemegy egy-két éjszakázás is. De ez rugalmas, leterheltségben hasonlókat mesélnek a tanácsadói közegből például, csak a nyomás másfajta, itt a saját bőrödön érzed a nyomást, nem a felettesedtől érkezik.
7
8 Iván: A kezdeti hónapokban kb. 25-30 óra nettó munkát jelentett a Family Finances 7/24 rendelkezésre állással. Most már a 40-50 óra reális, ami természetesen bruttó értékben a folyamatos készenlét miatt jóval több is lehet akár. Az aggódás mondjuk hétvégi levelezésben materializálódik, vagy előre készülést jelent, esetleg utazást – ez persze hatalmas pozitívum is. Az FF is elég rugalmasan kezelte eleinte a munkát, vasárnaponként ültünk össze mindig és megbeszéltük a dolgokat. Amikor eldöntöttük, hogy full-time-ban szeretnénk ezt csinálni, akkor még ott volt mellette az egyetem, ami szintén elvitte az időnket. Most van az, hogy 100%-ban erre koncentrálunk. Ilyenkor lehet átesni a ló túloldalára, de igyekszem tartani én is az egyensúlyt a magánélet és a munka viszonyában. Nemzetköziség már korábban felmerült, nemrég (2018 októberében) részt vettetek Szlovákiában egy hackathonon, amit meg is nyertetek. Mesélnétek erről kicsit? Feri: A lényeg, hogy 24 óra alatt egy adott kihívást kell teljesíteni, leszállítani egy informatikai terméket, majd ezt el is kell tudni adni a szakmai zsűri előtt egy ötperces előadás formájában. Nemcsak prezentálni kell, hanem implementált megoldást is adni. Mi a Hasslefree experience kihíváson indultunk, és olyan befektetési megoldást építettünk, ami segít a fiatalokat bevezetni a befektetések világába, de tapasztalt tőzsdéseknek is
hasznos funkciókkal bír. A versenyt a Intesa Sanpaolo Bank szlovák leánya, a CIB rendezte. A pénznyereményen túl lehetőséget kaptunk leszállítani egy pilot projektet is a számukra… Bocsi, hogy közbevágok, akkor ezzel akár a szlovák CIB partnereivé is válhattok? Feri: Igen, egy ilyen jó felhasználói élményt nyújtó megoldást kerestek. E mögé egy olyan üzleti stratégiát találtunk ki, ami a bank számára teljesen lukratív üzlet lehet. Erről folynak a tárgyalások, de megjelentek újabb lehetőségek, felfigyelt ránk a PwC akcelerációs programja is. A verseny maga igazi kihívás volt, mert kevés alvással gyorsan, higgadtan és precízen kell dolgozni, ráadásul kialvatlanul a társaiddal normális hangnemben kommunikálni… Ezt a tábori rutinból könnyen meg tudtuk oldani mondjuk. Bár itt nem „csak” produkálni kell magunkat egész nap, hanem kőkeményen dolgozni komoly időnyomásra, ez volt benne a kihívás, valamint a verseny nemzetközisége. Iván: Folyamatosan azt keressük, hogyan tudnánk még hatékonyabban együttműködni bankokkal, mivel ők a fő ügyfeleink. Azonban a bankok által tartott akcelerációs programok nem mindig érték el a kívánt hatást, ennél hatékonyabban működtek számunkra több esetben pénzintézet vagy banki beszállító által kiírt hackathon rendezvények. Nyilván mindig az a legnagyobb kérdés és rizikó a bankoknál, hogy az adott start-up partner
szállítóképes-e. Egy hackathon sikeres teljesítése pedig erre jó bizonyíték lehet. “Néhány hónapja nyertünk a szlovák CIB Bank hackathonján és dobogósok, döntősök lettünk a Transferwise, a varsói PKO Bank és az Oracle budapesti versenyén is.” Van már SG-s kolléga a csapatban, gondoltok arra, hogy továbbiakban is használjátok az SG-t mint potenciális merítési pool a toborzásnál? Feri: Specifikus pozíciókra persze nem, hiszen nem nagyon vannak ott fejlesztők, de egyéb feladatokra pl. üzletfejlesztés, sales, marketing persze, hiszen releváns tapasztalattal rendelkeznek az SG-sek ezeken a területeken. Főleg a személyiségbeli dolog miatt is döntenénk így, hiszen sok egyéniséget és vezéregyéniséget nevel ki az SG. Ami még igazán fontos, hogy a feladatok ellátásán felül a személyes kommunikáció és összhang is meglegyen, ami SG-sekkel mindig könnyebb. Iván: Long story short, az aktív SG-s idő eszméletlen király, Alumniként pedig a szakmai élet elképesztően kinyílhat az ember előtt. Izgalmas felfedezni azt, hogy aki jóval régebben SG-zett mint mi, nagyon hasonló tapasztalattal rendelkezik, és ez már az első percben megadja a közös nevezőt. Végül pedig azt szeretném kihangsúlyozni, hogy buzdítunk mindenkit a vállalkozásra, startup alapítására, egyre alkal-
masabb erre a hazai környezet, illetve természetesen bárkinek szívesen segítünk, akinek ilyen ambíciói vannak!
Saját vállalkozás, mint első munkahely Kiss Dáviddal
Tóthfalusi Dominik interjúja Az első AlumNews interjúmat Kiss Dáviddal készíthettem, aki korábban Közgáz Szekcióvezetőként segítette az SG mindennapjait. Manapság Dávid a saját vállalkozását vezeti, a Leadvertise Kft-t, ami online marketinggel foglalkozik. A munka mellett az idei év a magánéletében is izgalmas volt, hiszen nyáron Dávid megházasodott, így kifejezetten eseménydúsan alakult a 2018-as év a számára. Az interjúban az SG-hez kötődő emlékeiről, vállalkozásáról kérdeztem, továbbá szót ejtettünk arról is, hogy szerinte mikor és hogyan érdemes belevágnunk saját vállalkozásunkba.
9
10 Bemutatnád magad röviden az olvasóknak? Mikor voltál aktív tagja a szervezetnek és mivel foglalkoztál? 2007-2012 között voltam SG-s, a 2009-2010-es tanévben pedig szekcióvezető. Előtte és utána is voltak kisebb-nagyobb posztjaim, de lényegében ennyi a fontos. Talán a PR-os posztot emelném még ki, ami releváns lehet. SG mellett pedig 18-19 éves koromtól elkezdett foglalkoztatni a pénzkeresés gondolata, hogy valamiből finanszírozni tudjam az egyetemi tivornyázást. Elkezdtem érdeklődni az iránt, hogy weboldalakkal hogyan lehet jövedelemhez jutni és képezni kezdtem magam a témában, főleg angol nyelvű fórumokon keresztül. Egy idő után azt vettem észre, hogy több weblapom is szép lassan elkezdett pénzt hozni, ez épült ki végül egy vállalkozássá az egyetem alatt. Hogy ismerkedtél meg az SG-vel, és mik voltak az első tapasztalataid a szervezettel? A bátyám, aki 3 évvel idősebb nálam, eleve SG-s volt, így tőle hallottam először a diákszervezetről. Kiskoromtól fogva az volt jellemző ránk, hogy ugyanolyan iskolákba, szakkörökre jártunk. Ahová ő ment, az számomra is eleve már egy érdekes opció lett. Emellett azért praktikus okai is voltak annak, hogy megismertem a szervezetet. Az érettségi előtt ki kellett találnom, hogy miként kerülök majd be a Közgázra. Számomra a matek és közgáz érettségi lett a megoldás. Kéttannyelvű gimnáziumba jártam, így a magyar nyelven
a matek szakszavakból annyit tudtam, hogy „plusz” és „mínusz”, közgázból pedig abszolút nullán voltam. Ezért is jelentkeztem SG-zni, ami nagyon megtetszett, lekerültem táborokba és tudtam, hogyha a Corvinusra jövök, akkor jelentkezem tanárnak. Mik voltak a legmeghatározóbb élményeid az aktív éveid alatt? Azt hiszem a vezetőségi év nagyon meghatározó volt számomra. Talán egy embert leszámítva olyanokkal kerültem egy csapatba, akiket nem annyira ismertem előtte. Nagyon összejött a társaságunk, amit valószínűleg az egy éven át tartó közös nehézségeknek és pozitív élményeknek köszönhettünk. Szerencsére azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Az egyik legmeghatározóbb élményem talán az volt, amikor leköszönés után a Balaton partján hajnali 5-kor a sokadik whiskykóla társaságában arról beszélgettünk, hogy azért mégiscsak egy nagyon jó évet zártunk, és milyen furcsa, hogy vége lett… A másik élményem kevésbé romantikus, cserébe sokkal viccesebb. A vezetőségi évünk után az egyik táborban „ex-vezetőségi” bulit szerveztünk, ami olyan jól sikerült, hogy másnap reggel az aktuális elnök külön gratulált nekünk ahhoz, hogy kint felejtettük a kérhető italok árlistáját. Az értetlenkedő diákokat persze megnyugtattuk, hogy ezek a mai „exvezetőség szekció” megmozdulásának kellékei, amiket a tervek szerint már kora reggel kiakasztottunk.
Nagyjából 1 óra alatt el is készült hozzá a kaszinós megmozdulás ötlete és állomásai, ami a tábor végén végül a második legjobb megmozdulás díját zsebelte be. Nem is értettük, hogy a többi szekció miért készült hónapokat a sajátjukra. Ezeken felül persze nagyon sok általános SG-s élmény van a fejemben: csínykedések, bulik és táborok. Ha nagyon röviden kellene összefoglalnod ezt az időszakot, akkor hogyan tudnád? Határok feszegetése. A határok feszegetésével kapcsolatban szerinted az SG, különösen a vezetőségi tapasztalat mennyire jó felkészülés egy későbbi önálló vállalkozás irányítására? Abszolút jó tapasztalat lehet egy vezetőségi év, de már az is elég önmagában, ha valaki olyan posztot vállal, ahol legalább néhány embert irányít és van lehetősége kibontakozni. Szekcióvezetőnek lenni (vagy önmagában bármilyen szintű vezetőnek) nagyon hasonló ahhoz, mintha lenne egy saját vállalkozásod. Bármit megcsinálhatsz, bármilyen érdekes ötletbe belevághatsz, így megvalósíthatod a legvadabb álmaidat is, de te viseled a kockázatot, te felelsz a döntéseid következményeiért. Igaz, vannak emberek, akik alattad dolgoznak és egyéni felelősségi körrel rendelkeznek, de ha beüt a krach, akkor végső soron te felelsz mindenért.
Ha szekcióvezetőként az egyik embered nem nyomtatja ki a PRÉ-ket, rád fognak úgy emlékezni, mint az a szekvez, aki alatt nem volt PRÉ. Ugyanígy, ha a vállalkozásodban valaki nagyot hibázik, és elveszítetek egy partnert, a te hírneved csorbul, neked nem lesz pénzed. Ezért szerintem minden vállalkozó életében eljön néha az a pillanat, amikor legszívesebben otthagyná az egészet és az ilyen pillanatokban dől el, hogy kinek nem való ez. Van, aki meg tudja oldani a problémákat, fel tud állni a nehéz helyzetből és van, aki nem. Annak idején az aktív éveid alatt egyébként dolgoztál valamilyen cégnél? Gyűjtöttél nagyvállalatnál tapasztalatokat? Nem, egyáltalán nem. Az volt a szerencsém, hogy másod-harmad éves koromra már hoztak a weboldalak némi pénzt, így volt egy egész jó jövedelmem az SG mellett, úgyhogy nem szorultam rá másra.
rengeteg inspiráló példát láttam, hogy hogyan lehet ezt nagyságrendekkel jobban csinálni. Már az első években biztos voltam, hogy valami ilyesmivel kéne foglalkoznom hosszabb távon is, nagyon nem is gondolkodtam más opción. Ebben az irányban láttam a végtelen lehetőséget és az évek alatt lett is annyi szakmai tudásom, hogy bármi is történt, mindig optimista tudtam maradni. Voltak nehéz időszakok, volt, hogy gyakorlatilag a nulláról kellett elkezdeni újra az egészet, de mindig is hittem, hogy ez az a dolog, amivel foglalkozni szeretnék és ez az, ami megteremtheti azt az életet, amit elképzeltem magamnak. A cégalapítás pedig csak úgy jött, mint egy szükségszerű következő lépés, de nem volt ilyen nagy mérföldkő az életemben, amikor megvilágosodtam volna. Bemutatnád röviden, hogy a mostani vállalkozásod mivel foglalkozik pontosan? Ha nagyon röviden sze-
“Őszintén szólva, engem sosem vonzott az, hogy egy alkalmazott legyek valamilyen cégnél, ahol mások szabályait kell követnem és másoknak keresek sok pénzt.” A másik oldalról nézve, még órára járni se volt időm/kedvem a sok csocsózás, sörözés, kávézás mellett, hogy lett volna időm egy munkahelyhez? Ahogy említetted, nagyon régre nyúlnak vissza a gyökerei a mostani cégednek. Mikor jutott eszedbe először, hogy saját céget kellene alapítanod? Ahogy említettem, már az egyetem alatt működtek pénzt hozó honlapjaim és
retném megfogalmazni, akkor online marketinggel foglalkozunk, elsősorban teljesítmény alapú online marketinggel. Ez annyit jelent, hogy magyar és külföldi cégeknek segítünk ügyfeleket szerezni, és ezért cserébe jutalékot kapunk. Az, hogy miként valósul meg ez a dolog, abszolút ránk van bízva. Általában csinálunk egy honlapot és generálunk rá forgalmat különböző módokon: Facebook hirdetés,
Google hirdetés és elsősorban kereső optimalizálás (a Google-ban elöl vagyunk kulcsszavakra). Ebből lesz releváns forgalmunk, amit kitalálunk, hogyan tudunk átirányítani partnereinkhez. Ők hálájuk jeleként egy bizonyos százalékot fizetnek nekünk az olyan érdeklődők után, akikből ügyfelet tudtak csinálni. Szóval mi nem egy klasszikus ügynökség vagyunk, nem nagyon kínálunk különálló szolgáltatásokat végtelen pénzért. Ez azt jelenti, hogy elenyésző az olyan partnerek száma, akik például valamilyen havidíjat fizetnek nekünk. Rendszerint saját projektek vannak, ahol mi csináljuk a weblapot, mi döntjük el, mi legyen rajta a tartalom, milyen forgalmat akarunk szerezni és hova irányítjuk tovább az embereket. Egyszóval minden költséget és kockázatot mi állunk. Ha nagyon ügyesek vagyunk, akkor ebből jó kis bevételünk származik. Ha nem, akkor megpróbáljuk felkutatni az okokat és abban a hónapban nem eszünk Kobe marhát. Vagy semmi mást sem. Lehet az SG egy sikeres toborzási csatorna, ha saját vállalkozása lesz az embernek? Nagyon is! “Mondhatjuk, hogy az SG egy aranybánya, ha saját céged van.” Azt látom, hogy az SG-s vállalkozások folyamatosan szívják fel a kompetensebb embereket, nem beszélve a multikról. Volt egy beszélgetésem annak idején egy másik Alumni taggal, amikor megkérdeztem tőle,
11
12 tudna-e ajánlani egy SG-s tagot, aki ért a weblapokhoz? Mondta, hogy persze, ismer néhány embert, de nagyon ne törjem magam, mert ők már mindenkit felvettek hónapokkal korábban. Az SG egy nagyon erős referencia, különösen, ha vállalati oldalon olyanok vannak, akik maguk is aktív tagok voltak. Tudják, mit jelent az, ha valaki 2-3 vagy akár 5 évet lehúzott a szervezetben. Tudják, milyen munkamorálra számíthatnak. Dolgozol egyébként együtt volt vagy jelenlegi aktív SG-s taggal? Ha igen őket hogyan csábítottad magadhoz? Elég sok kapcsolatom van ilyen téren az SG-vel. Vannak olyan Alumni tagok, akik az üzleti partnereink és igen, a jelenlegi alkalmazottak jelentős százaléka is SG-s volt… Sőt, összesen csak 3 emberem volt ezidáig, aki nem volt soha SG-s. De őket is Alumni tagok ajánlása nyomán ismertem meg. Ebből fakadóan a toborzás egyébként egész egyszerűen zajlott. Anno amikor az első embert felvettem, körbekérdeztem a szervezetben, sőt tartottam az érdeklődőknek infóestet is! Aztán volt, hogy az SG-s fórumokon írtam a lehetőségről. Ma már egyébként ilyen jellegű, nyíltabb toborzások nincsenek nálunk. Ha találkozok valakivel, aki munkát keres és az ő kompetenciáira nekünk is szükségünk lenne, akkor felajánlom a munkalehetőséget. Mi adja igazán az előnyét az SG-s munkaerőnek? Mitől váltak be nálad is jobban, mint az abszolút külsős jelentkezők?
Szerintem három alapvető dolog van, ami ezt meghatározza. Az első, hogy többnyire értelmes emberekről beszélünk, ha SG-s tagokról van szó. Én mindig is arra törekedtem, hogy intelligens embereket vegyek fel, akik lehet, nem is értenek semmihez. Viszont mivel intelligensek, idővel megtanulják azokat a skilleket, amikre szükségük van a munkához. Akik ebben a szervezetben tudnak érvényesülni, azok biztosan nem lehetnek olyan hülye emberek. Legalábbis nem jellemző. A második szempont az alázat és megbízhatóság kapcsolata. Eddig életem során egy embert bocsátottam el, mert folyamatosan fél napokat késett, mindig kifogásokat keresett, és gyakorlatilag ki akart bújni a munka alól. Mondanom se kell, ő volt az egyik a 3 nem SG-s munkatársból. Az SG-ben nagyon hamar kiderül, ha valaki ilyen és valószínűleg nem is marad sokáig a szervezetben. A harmadik és talán a legfontosabb dolog az pedig a problémamegoldó készség. Egy vállalkozás egészen hasonló tud lenni egy táborhoz vagy középvezetői feladatkörhöz, amikor felmerülnek problémák, amiket gyorsan, hatékonyan kell megoldani. Egy multinál talán kevésbé kerül ez felszínre, de egy kisvállalkozás számára életbevágó, hogy az ember talpraesett legyen és gyorsan tudjon reagálni az ilyen helyzetekre. Többek között ezért is nagyon jó az SG-s munkaerő, mert nem szeppennek meg attól, ha 1 óra alatt kell
összerakni egy megmozdulást vagy táncház közben az egyik tehetséges diák véletlenül szétbarmolja az egyik hangfalat. Szinte mindenre van megoldás. Egy jelenleg is aktív tag számára mit tanácsolnál? Hogyan lehet érdemes elindulni a karrier építésben? Ezt nehéz azért így megfogni. Azt hiszem, az a legjobb, ha leszögezzük, hogy habár a vállalkozás egy könnyű útnak tűnik, egyáltalán nem az és nem való mindenkinek. “Én azt az utat választottam, hogy nagyon fiatalon, teljesen laikusként, pusztán szenvedélyből belekezdtem valamibe, amiből szép lassan egy vállalkozás épült ki.” Nem volt veszítenivalóm, mert nem kellett sok pénz az induláshoz, és egyetem alatt volt időm kipróbálni magam. Egy másik, mostanában nagyon népszerű út, hogy az ember jellemzően egyetem után eldönti, megváltja a világot, start-upper lesz, csapatot toboroz maga köré és megpróbál profi segítséget és pénzt szerezni, több-kevesebb sikerrel. A harmadik klasszikus megoldás, hogy valaki sok év munkatapasztalat után úgy dönt, hogy neki ebből ennyi elég volt, otthagyja munkahelyét és a megszerzett szaktudására épít ki valamit. Igazából mindhárom utat láttam már nagyon jól és rosszul megvalósulni, nem tudnám azt mondani, hogy egyik jobb mint a másik. Én azt gondolom, hogy három dolog számít igazán:
1. Légy tudatos és figyeld meg, milyen helyzetekben hogyan érzed magad. Ahogy korábban is mondtam, én nem bírtam egy helyben ülni a fenekemen, ezért nekem az volt az egyedüli megoldás, hogy ész nélkül belevágok a dologba. Ha bizonytalan vagy, akkor szerezz egy rendes munkahelyet, és ha esetleg megunod, még mindig van lehetőséged vállalkozást alapítani. Ha pedig éjjel-nappal az jár a fejedben, hogy bárcsak a tiéd lenne a Facebook, kezdj el tudatosan ebbe az irányba mozogni. 2. Ha van egy mentorod, akkor iszonyatosan sok időt
és pénzt tudsz megspórolni. Ha még nincs, kezdj el ismerkedni, Alumni tagokkal beszélgetni, jelentkezz a Mentor Programba és előbb-utóbb fogsz találkozni olyanokkal, akik okosabbak nálad és tudnak segíteni. Én a legtöbb dolgot a saját káromon tanultam meg, ezt nem ajánlom senkinek. 3. Van egy ötleted? Gratulálok, ügyes vagy. Mindenkinek van ötlete, ettől nem leszel vállalkozó. Az elmúlt évek nagy start-up hype-ja és bukásai szerintem pont arról szóltak, hogy mindenki azt hitte, csak egy jó ötlet kell. Persze, király dolog, ha ez
megvan, de csak ezután jön a lényeg: ülj le, tervezd meg a folyamatokat, számold ki a matekot mögötte, szerezz olyan embereket magad mellé, akiket szintén inspirál az ötleted és csináld meg a szükséges feladatokat. Ezen múlik minden. Összességében azzal a gondolattal zárnám, hogy vállalkozni iszonyatosan jó érzés, de nagyon melós. Gondold végig őszintén, hogy vágysz-e minden velejárójára, és ha igen, tervezd meg a szükséges lépéseket, majd vágj bele. Sose baj, ha hibázol, ezért ne is félj tőle, csak csináld.
2018 nyarán három TörGáz csapatkapitányt vezettek oltárhoz
Ardelean Anett interjúja Azt szokták mondani, hogy nincsenek véletlenek, mégis különös egybeesés, hogy Vikcsi, Zita és Alexa is 2018 nyarán ment férjhez. A három lány anno egymásnak adta át a TörGáz csapatkapitányi címet, férjeik pedig mindannyian vezetőségi pozíciót töltöttek be diákszervezetünkben. Igazán kíváncsi voltam a türténeteikre, így nagyon örültem, amikor mindhárman elfogadták a felkérésemet, és találkozhattam velük egy-egy kávézás erejéig, miközben ugyanazon kérdések mentén haladva megosztották velem, hogyan lett az SG-s kapcsolatukból egy életre szóló szerelem.
13
14 Hrabina László és Hrabina-Sárosi Viktória (Vuk & Vikcsi)
Mesélj kérlek arról, hogyan kezdődött a Ti történetetek? Novícius koromban Vukot már sokan ismerték, hiszen 1 évvel felettem járt. Mivel ő töris volt, én pedig közgázos, ezért az összes TörGáz programon találkoztunk. Első Nyári Táboromban kezdtünk el beszélgetni, utána ezt iWiWen folytattuk, Vuk rendszeresen írogatott. Másodéves koromban, októberben hívott el először kávézni a Costa Caféba, de nem történt semmi különös. Másnap viszont már azt kérdezgették az SG-s barátaim, hogy milyen volt a randi? Én viszont nem értettem, hogy milyen randiról beszélnek. Később derült ki számomra, hogy ők már akkor tudták, hogy bejövök Vuknak. December elején Vuk áthívott magához filmezni, nála is aludtam, majd másnap együtt mentünk tanítani. Én a Lónyay középiskolában tanítottam, így Vuk odakísért engem, miközben a kezemet fogta. Kantuly Miki látott meg minket eközben, aki szolidan utánunk kiáltott, hogy „Ti
jártok!”. Aznap, december 5-én a tanításunk után az SG szobában találkoztunk ismét, majd elköszönéskor Vuk megcsókolt. Mik voltak az előnyei, illetve hátrányai annak, hogy mindketten aktívan SG-ztetek – akár a párkapcsolatotokra, akár a diákszervezeti tevékenységetekre nézve? Nagy előny volt a kapcsolatunk során, hogy a TörGázos és az SG-s programoknak köszönhetően sok időt tudtunk együtt tölteni. Emellett az SG egy olyan különleges közeg, amit „külsős” barátokkal nem feltétlenül megbeszélni, nálunk ez viszont nem okozott gondot. Sőt, az sokat jelentett, hogy a szerelmemmel fél szavakból megértettük egymást, mert mindketten ismerjük, hogy milyen egy kistábor vagy tudjuk, mi az a Bumm-Bumm. Én ugye másodéves voltam, amikor összejöttünk, ekkor Vuk vezetőségi tagként igen motivált időszakát élte. Nekem abban az évben volt egy mélypontom, mert
elkezdtem dolgozni, a számvitel szakon is nagy volt rajtam a nyomás, miközben a Tavasziba is le akartam kerülni, ezért eljártam a programokra. Úgy gondolom, hogy a stresszes időszak leküzdésében és a diákszervezeti t e v é k e n y s é g e m folytatásában is nagy szerepet játszott Vuk. Ami az előnye, az volt a hátránya is. A kapcsolatában az ember nemcsak az SG-ről akar beszélni, viszont Vuk vezetőként rengeteget beszélt a szervezetről, amitől én néha besokalltam. Illetve, azt tudni kell, hogy Vuk nagyon szereti az embereket, főleg az SG-seket – emiatt néha Greenpeace-esnek nevezzük -, így mindig sokan aludtak nálunk a bulik után vagy jöttek át hozzánk hétköznap. Ezt kellett kicsit helyre tenni a kapcsolatunkban, hogy bár imádjuk-szeretjük a szervezetet, de nem csak abból áll az élet. Hogyan történt a leánykérés? Egy évvel azután, hogy hazajöttem Kínából, 2016-ban
történt a leánykérés, nagyjából 6 és fél év kapcsolat után. Ebben az évben Vuk munkaügy miatt kiutazott Franciaországba, így áprilisban szabadságot kivéve 4 napra meglátogattam őt. Indulásom előtt Anyukám azt mondta nekem, hogy Vuk szerinte meg fogja kérni a kezem, egészen addig nem is jutott eszembe ez a lehetőség. Csütörtökön érkeztem meg hozzá, a pénteki városnézést szombaton is folytattuk. Elsőként az Eiffel-toronyhoz mentünk, de hiába volt bennem izgatottság, nem történt meg a leánykérés. Úgy gondoltam, hogy ezek
után már nem is fog sor kerülni rá, hiszen ki az, aki nem az Eiffel-tornyot választja helyszínnek?! Egész nap sétáltunk, este elkezdett esni az eső, emiatt teljesen átázott a Converse cipőm és nyűgös voltam. Vuk mégis erősködött, hogy zárjuk a napot egy éttermi vacsorával, illetve előtte nézzük meg ismét a Notre Dame-ot, mert szeretne róla egy képet csinálni. Esernyő alatt álltunk a Notre Dame mellett és elkezdte mondani az ominózus beszédet. A mai napig nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de elkezdtek potyogni a könnyeim örömömben. Ezután elővette a
gyűrűt, aminek annyira megörültem, hogy megöleltem. Közben viszont rájöttem, hogy még nem is válaszoltam a kérdésére, így kissé ellökve magamtól mondtam, hogy igen-igen, persze. Elmondása szerint azok voltak élete leghosszabb másodpercei. Rögtön meg is kérdezte, hogy tetszik–e a gyűrű? Viszont én nem láttam a könnyeim miatt, amin mindketten nagyon nevettünk. Mint utólag megtudtam, már hónapokkal előtte eltervezte a leánykérést, csupán nem akarta több száz ember előtt feltenni a kérdést, mert azt nem gondolta hozzám illőnek.
Etler Péter és Etler-Hámos Zita (Petykó & Zita)
Mesélj kérlek arról, hogyan kezdődött a Ti történetetek? Petykóval a Tavaszi Táboromban találkoztunk először, viszont akkor figyeltünk fel igazán egymásra, amikor novíciusjelölt lettem. Én alapból kicsit bizonytalan voltam az SG-vel kapcsolatban, mert érettségi után szakkollégiumba szerettem volna jelentkezni, illetve HÖK-ösnek, hogy minél többet profitáljak az egyetemből. Az érettségit követő nyáron azonban a
tábori tanáraim meginvitáltak minket egy iszogatásra, ahol mindenki győzködött arról, hogy jöjjek SG-zni, kivéve Petykót. Ő lazán azt mondta, hogy „Figyelj, ha bizonytalan vagy és nem akarsz jönni, ne gyere, nincs szükségünk bizonytalan emberekre”. Ez a mondat kellően felbosszantott ahhoz, hogy tényleg elmenjek Bevonó táborba. Itt persze végérvényesen beleszerettem az SG-be és minden
előbbi tervemet elfelejtettem. A Bevonóban beszélgettünk először kettesben és a szervezetbe való bekerülésem után kerültünk egyre közelebb egymáshoz a programok alkalmával. Afin csattant el az első csók. Petykó ezután kezdett el kitartóan udvarolni nekem, annak ellenére, hogy barátom volt – három hónappal később pedig sikerrel is járt, azóta vagyunk egy pár. Ő a mai napig büszke rá, hogy
15
16 sikerült elhódítania engem. Már a kapcsolatunk elején, fiatalon is megmutatkozott, hogy nagyon hasonló karakterek vagyunk, hasonló értékrenddel. Hamar realizáltuk, hogy hosszútávú lesz a kapcsolatunk – az első évemben Petykó szinte az összes buliban megkérte a kezemet. Az igazi lánykérés kb. 5 évvel később történt, az esküvőnk napján pedig pontosan 6 és fél éve voltunk együtt. Mik voltak az előnyei, illetve hátrányai annak, hogy mindketten aktívan SG-ztetek – akár a párkapcsolatotokra, akár a diákszervezeti tevékenységetekre nézve? Ami nálunk előny volt, hogy Petykónak már a kapcsolatunk kezdetekor komoly ambíciói voltak a vezetőséget, illetve a táborozást tekintve. Az SG iránti lelkesedése rám is pozitívan hatott. Összességében húztuk és motiváltuk egymást – mivel ő volt az idősebb, inkább ő engem. Társasági integráció szempontjából is sokat segített a kapcsolatunk. Ő egy elég közvetlen személyiség, így hamar jóban lett az idősebb és a fiatalabb SG-s társaságokkal is, amikbe engem is bevont. Viszont arra nagyon ügyeltem, hogy ne „a Petykó barátnője”-ként ismerjen meg mindenki, hanem meglegyen a saját karakterem is. Mivel azonban mind a ketten szerettünk volna külön-külön érvényesülni a szervezetben, néha már túlságosan próbáltuk elkerülni a kivételezés gyanúját. Például, amikor Petykó elnök lett, én az első félévben Erasmuson voltam,
de nagyon szerettem volna táborozni, így kértem egy komolyabb posztot, amit távolról is el tudok végezni. E-learning koordinátor lettem, ami hálátlan feladatnak mondható, hiszen egyrészt novíciusokat noszogattam távolról, másrészt pedig sokszor éjszakába nyúlóan végeztem a kötelességeimet. Petykó tudta, hogy ez a poszt sok időmet elveszi, mégsem akart nekem segítőt adni, utólagos elmondása szerint, hogy ne higgyék azt, kivételezik velem. SG-s kapcsolatunk hátrányként még azt tudnám említeni, hogy bármennyire próbáltuk a problémáinkat az SG-n kívül hagyni, sokszor nem sikerült. Minél több emberrel vagy jóban a szervezetben, annál nagyobb a lehetősége, hogy a végén mindenki tud mindent a problémáitokról… Így jó pár évvel az aktív SG után természetesen csak az előnyök maradtak. Ami csodálatos egy SG-s kapcsolatban, az a közös társaság. Sok esetben a felnőtt kapcsolatok kritikus pontja, hogy nincs a pároknak közös társaságuk. Az SG-nek köszönhetően nekünk megvan ez a bázisunk. Hogyan történt a leánykérés? Mivel régóta vagyunk együtt, régóta tudjuk, hogy egymással képzeljük el a közös életet, az esküvő is várható volt. Így én tavaly nyáron számítottam már a gyűrűre és azt is gyanítottam, hogy valamikor az államvizsgám után kéri meg majd a kezem. Aztán eljött az államvizsgám, és
közölte, hogy neki nincs kedve sehova se menni... Aki ismer, tudja, nem vagyok az az esküvőmániás, nem tervezgettem kiskorom óta az álomesküvőmet, a gyűrűre is csak azért számítottam, mert sokszor jött már szóba közöttünk. De miután nem kaptam meg, kicsit megijedtem, hogy lehet félreértettem Petykó terveit. Szóba persze ezt előtte nem hoztam, de azért belül kicsit lemondtam a nyári eljegyzésről. Aztán egy héttel később teljesen random Petykó közölte, hogy jó lenne már végre megünnepelni az államvizsgámat. Nem tulajdonítottam már neki különösebb figyelmet, majdnem le is kellett mondanom a találkozónkat, mert közbejött valami személyes, családi dolog. Aztán hazaértem, és látom, hogy az asztalon vár egy kedves üzenet és egy keresztrejtvény a vacsora helyszínnel kapcsolatban. Akkor már sejtettem, hogy lehet mégis menyasszony leszek, és az este végére tényleg kaptam egy szépséges gyűrűt.. Nagyon megható volt az egész, illetve aznap este az is kiderült, hogy az első megérzésem is helyes volt: az államvizsgám után mentünk volna el vacsorázni, csak mivel édesanyám elutazott, nem tudott előtte a szüleimtől kikérni…
Kiss Dávid és Kiss Alexandra (Dugó & Alexa)
Mesélj kérlek arról, hogyan kezdődött a Ti történetetek? 2012. májusában találkoztunk a születésnapomon, amikor a barátnőim rendeztek nekem egy meglepetés bulit a Bazilikánál. Ott összefutottam egy SG-s tanárommal, aki Dávidék társaságával jött. Dávid mindig azt meséli, hogy amikor meglátta, hogy mi ketten beszélgetünk, azért jött oda, mert éppen nem volt annyira jóban az illetővel, engem viszont szimpatikusnak talált, és el akart vonni onnan, hogy vele beszélgessek. Ez sikerült is A buli után felhívott és pár hét találkozgatás után júniusban kimondtuk, hogy egy pár vagyunk. Végül Dávid miatt választottam a Corvinust is, eredetileg a bécsi egyetemre mentem volna a legjobb barátnőmmel. 2013 decemberében összeköltöztünk első közös lakásunkban, amit azóta is imádunk, különösen, hogy egy kifejezetten „SG-s utcában” foglal helyet, amelyik tele van jó pubokkal és több SG-s társunk is ebben az utcában lakik, tehát mindig van munka után kivel és hol inni.
Mik voltak az előnyei, illetve hátrányai annak, hogy mindketten aktívan SG-ztetek – akár a párkapcsolatotokra, akár a diákszervezeti tevékenységetekre nézve? Párkapcsolatot illetően egyértelműen sok előnye volt annak, hogy mindketten SG-ztünk. Dávid mindig megértette, hogy milyen sok elfoglaltságot jelent aktív SG-snek lenni. Sose jelentett problémát, hogy sokat bulizunk, vagy, hogy közös programok helyett például ’45 Bált szervezek. Mindig elfogadta, ha pl. nem tartottam jónak egy vezetőt vagy idegeskedtem olyan apróságokon, amik csak nekünk fontosak, mert anno Ő is átélte ezeket. Másik oldalról, köztünk egy „SG generációnyi” korkülönbség van, ugyanis amikor Ő búcsúzó volt, akkor én diák, tehát novícius koromra Ő már Alumni lett. Ez alapvetően nem gond, de biztos mindenkinek ismerős a mondás, miszerint „ez már nem az az SG”, ezt Dávidék is említették párszor. Mivel a kezdetektől sokat voltam Alumni Tagokkal, ezért én ezt többször hal-
lottam a kelleténél, és nem értettem egyet vele. Ez szült néhány vitát köztünk. Diákszervezeti tevékenység szempontjából csak előnye volt a kapcsolatunknak. Dávid, mint volt vezető, aki 5 éven át tényleg aktív tagja volt az SG-nek, rengeteget tudott segíteni. Az egész SG-zésem alatt kikérték a véleményét vezetők, indított több választáson is elnököt vagy szekció vezetőt, és mindig logikusan kezelte a helyzeteket. Kiváló példát állított elém, hogy milyen értékrenddel kell SG-zni, amit én is követtem. Hogyan történt a leánykérés? A lánykérés 2017-ben történt a Citadellán. Egy steak vacsora után mentünk fel oda a kedvenc helyünkre, ahová Dávid azért vitt, hogy megnézzük az esti csillaghullást (aznap este volt az év legnagyobb csillaghullása, bár sajnos kevés látszódott belőle, de a város és a kilátás gyönyörű volt). Dávid előre bekészített gyertyákat, rózsákat, a kedvenc borunkat és zeneszámunkat… Az egész
17
18 nagyon megható volt. Amikor letérdelt és megkérdezte, hogy leszek-e a Felesége, elsírtam magam, annyira édes volt. Utólag elmesélte, hogy a rossz idő miatt majdnem elhalasztotta a lánykérést, ugyanis utaztunk a Kanári-szigetekre nyaralni, és a „B” terve az lett volna, hogy pár nap csúsztatással ott kér meg. Így, hogy végül az „A”
terv megvalósult, a Kanári-szigeteki utunkat „jegyes-nyaralásnak” hívtuk, ami életünk egyik legszebb hete volt. Mi mindig azt mondtuk, hogy 2012 nyarán szerettünk igazán egymásba, amikor a kapcsolatunk elején feljöttünk a Citadellára vacsorázni és eldöntöttük, hogy egy pár vagyunk. Ezáltal a Citadella egy nagyon különleges
helyszín lett számunkra, és még különlegessebbé tette, hogy a lánykérés is itt történt meg. Egy évvel később, az esküvői fotózásunknak szintén a Citadella adott helyszínt, úgy éreztük, hogy így kerek a történetünk, ha a házasságunkat is itt kezdjük. Az esküvőnket 2018. június 9-én tartottuk, éppen a 6 éves évfordulónkon.
Szívből gratulálunk mindhárom párnak, és boldogságban teli közös éveket kívánunk nekik!
Bevonó időszak A Bevonó időszak hagyományos módon kezdődött a Gólyatábori leutazással, az egyetem folyosóján való standolással, illetve a Szakmai és az Info est megtartásával. A novíciusjelöltekkel először a Szekciós ismerkedéseken kerülhettünk közvetlenebb kapcsolatba, melyeket egy közös buli zárt a Füge udvarban. Bár a Fügében sem maradtunk szomjasak, de az igazi SG-s bulik a Bevonó Táborban valósultak meg. Első este a tavalyi vezetőség által szervezett ivós játék, második este a Kucu Balcanu biztosította a jó hangulatot számunkra.
SG Nap Az idei tanévben megújult az SG Nap koncepciója. A korábbi években tapasztalható csökkenő tendencia a résztvevők létszámában innovációra ösztönözte a Vezetőséget. A diákok már nagyobb érdeklődést mutatnak a szakmai oldal, a továbbtanulás iránt, ezért a viccesebb Just Dance vagy Szörppong állomások mellett külön standoknál érdeklődhettek az egyes egyetemi szakok kihívásairól, jellegzetességeiről. Az Évnyitót is az SG Nap keretein belül rendeztük meg, melyet 2 előadás követett, a Bitcoin értékesítésről és a felvételi pontszámításról. Különböző platformokon érkeztek visszajelzések, miszerint sikerült egy élvezetes programmal szolgálnunk a középiskolások számára, többen meg is kérdezték, hogy „Mikor lesz a következő SG Nap?”. Mindemellett az is újításként hatott, hogy az esemény nyílt lett, így diákszervezetünk népszerűsítésében is segítségünkre volt az SG Nap.
Afinata Party Az első szekciós buli, az Afinata Party idén is a Kinizsi AfriCaféban került megrendezésre. A Történelem szekció tagjai a szokásokhoz híven meginvitálták a matekosokat és a közgázosokat, majd kisebb csoportokban ötleteltek az esti jelmezekről. Az ötleteléseknek köszönhetően sokan nevettették meg a többieket, a legparádésabb jelmezek közé tartozik például az Aranyfácán sör, a sushi és a zombi jelmezötletek. Nemcsak a résztvevők, hanem a szervezők is odatették magukat természetesen, nekik köszönhetően nem szenvedtünk hiányt az erdélyi áfonya pálinkából, amit többféle long drink-ként is lehetett fogyasztani. A buli felejthetetlenné sikeredett, maximum az afi shotok zavarhattak be néhányunknál, így a novíciusok megtapasztalhatták, hogyan érdemes a tanítás után kiereszteni a gőzt.
I. Anno A tanév első Anno-ja a táborozás témakörére épült annak érdekében, hogy az alsóbb évfolyamok megismerkedjenek a nagytáborok adta lehetőségekkel, illetve az érdekes és vicces történetek további motivációt nyújtsanak a felsőbb évesek számára is a táborozáshoz. Meghívott Alumni tagjaink, Patai Zoltán, Kriza Ádám, Koncsek Árpád és Tóth Gábor megosztották velünk, hogy milyen csínykedések tarkították a nagytáboraikat, illetve a legkedvesebb és legviccesebb tábori emlékeiket is felidézték számunkra. Többek között megismerhettük a láncfűrészes ébresztés és a kint felejtett büfés plakátra épülő megmozdulás történetét is. A nosztalgikus visszaemlékezést pedig az SG-t követő karrierútjuk bemutatása zárta. Ezúton is köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívást!
19
20
Szekció Táborok A Szekció Táborok hangulatát talán nem szükséges részletezni, hiszen mindenki tudja, hogy micsoda várakozás előzi meg ezeket a hétvégéket. A közös leutazás már a hangolódás kezdetét jelenti, a szobák elfoglalása és a szekciós programok után pedig elkezdődik a bulik legjava. Az első este után ugyan mindenki számára nehéz az ébredezés, de a feltörő emlékek megvitatása általában igen élvezetes. A második estére pedig szintén elő kell készülni, hiszen érkezik az SG másik fele és megszólal az „SG Álé!”.
Janda-kupa A focitornához az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a VASAS SC biztosította a helyszínt, hiszen ez volt a kedvenc klubja elhunyt SG-s tagunknak, akinek emlékét őrizzük a kupa megrendezésével. A megemlékező beszédet Bajnai Gordon Alumni tagunknak köszönhettük, mely mindenki számára különleges erővel hatott, és a játékosok számára kellő motivációt biztosított a játékokhoz. A mérkőzések igen színvonalasak és kiélezettek voltak, a nézők sem tudták levenni szemüket a meccsekről. A csapatoknak és a szurkolóknak egyaránt köszönjük a fantasztikus hangulatot! A döntőt a KaspÁrpi-na! és a Fajansz utca 4/a vívta, melyből tizenegyesekkel a KaspÁrpi-Na! került a dobogó legfelső fokára. A harmadik helyezett holtversenyben a Pooding és a PussyCat Boyz csapat lett. Gratulálunk minden játékosnak, és köszönjük a részvételt mindenkinek!
Szilveszter – 2018. december 31. Kárpit Café Mentor Start! – 2019. január 12. Törökmező – 2019. február 8-10. Alumni vacsora – 2019. február 15./16. Bumm-Bumm Party – 2019. február 23. TET – 2019. mácius 15-17. Tavaszi Tábor – 2019. április 14-21. Búcsúzás – 2019. április 19. Érettségizik A Cég! – 2019. május. 7.
Hogyan segíthetek?-Az Alumni Támogatói Rendszer Alapvetően az Alumni Támogatói Rendszer 2012-ben azért jött létre, hogy az ATR számára nyitott számlára havonta befolyó összegekből egy olyan tőkealapot biztosítsunk a Studium Generale számára, melynek kamatai a diákszervezet egyik fő bevételi forrását jelenthetik a jövőben. Az idei tanévben, augusztus óta több, mint 200.000 Ft gyűlt össze Nektek köszönhetően. Az ATR-ben a támogatásra szánt összeg alapján 3 szintet különböztetünk meg: 1. 2. 3.
Arany fokozat – 5000 Ft/ hó Ezüst fokozat – 3000 Ft/ hó Bronz fokozat – 1000 Ft/ hó
Jelenlegi ATR tagok
1
Feitel Balázs
2
Budai Márton, Horváth Bálint, Kiss Norbert, Major Bence, Miklós István, Patai Zoltán, Péterfy Csaba, Sajtos Péter, Tóth Péter, Vizsy András
3
Etler Péter, Földi Katinka, Gáspár Ramóna, Hegedűs Attila, Kis Dániel, Koltai Krisztina, Mongyi Zsolt, Mozsolics Péter, Scheller György, Széplaki Péter
Hálánkat kifejezve a bronz fokozatú adományozók welcome drinkben részesülnek kistáborainkban, az ezüst fokozatú támogatók a welcome drink mellett ingyen vehetnek részt kistáborainkban, az arany fokozatú adományozók pedig ezeken felül ingyen vehetnek részt az Alumni vacsorán, ingyen nevezhetnek Janda-kupán, továbbá az idei évtől mindemellett egy gravírozott díszüveglapot szeretnénk köszönetképp adni nekik. Többen jelezték, hogy a sűrű hétköznapok miatt célszerű lenne a havi rendszerességű utalás helyett negyedéves intervallumban adományozni, ezáltal könnyebb lenne a tranzakciókat követni, illetve a kezelési költség is öszszességében kevesebb lenne. Természetesen az egyszeri adományokat is szívesen fogadjuk, majd havi szintre lebontva kezeljük. Az utalásokat továbbra is az alábbi alszámlán várjuk: Studium Generale Alapítvány Raiffeisen Bank Zrt. 12010556-00144764-01100006 Közlemény rovatba írandó: Adomány Köszönjük, hogy támogatjátok szeretett szervezetünk működését!
Mentor Program A Mentor Program keretein belül idén is szeretnénk lehetőséget nyújtani az Alumni és aktív tagok közötti személyesebb és közvetlenebb kapcsolat kialakítására. Az SG működése rengeteg hagyományon alapszik, amelyeket a fiatalabb generációk a Ti segítségetekkel ismerhetnek meg igazán. Az aktívaknak rendkívül nagy támogatást jelent a mentorálásotok, legyen szó az SG-s életút, a karrier vagy a tanulmányok menedzseléséről. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a jelenlegi SG-seknek segítséget nyújtsatok tanácsaitok és tapasztalataitok megosztásával, mindemellett közelebb kerülhettek a korábban általatok működtetett diákszervezet aktuális felépítéséhez. Igazán hálásak vagyunk mindenkinek, aki Mentorként is támogatja diákszervezetünket! Bízunk benne, hogy idén is sok résztvevővel indulhat el a Program!
21
22
Köszönjük a részvételeteket! Janda-kupa
Élő Adás Adománygyűjtő Est
23
Elérhetőségek Levelezési cím: Studium Generale 1093 Budapest, Fővám tér 8. fsz. 15.
Kiss Martin
Elnök
E-mail cím: martin.kiss@studiumgenerale.hu Telefonszám: +36 (30) 783 1656
Pénzügyi vezető
Nagy Dávid
E-mail cím: david.nagy@studiumgenerale.hu Telefonszám: +36 (30) 684 5853
Alumni középvezető
Ardelean Anett E-mail cím: anett.ardelean@studiumgenerale.hu Telefonszám: +36 (70) 314 4867
Alapítványunk adószáma: 19669814 - 1 - 43