AlumNews 2019/20

Page 1

1 Elnök Mi az, ami legelőször megfogott az SG-ben? Dombóvár mellől, Csikóstőttősről jöttem, így nem voltam évközis diák, nem vettem részt a Nyílt Próbaérettségin sem. Egyedül a diákszervezetünk honlap címét tudtam, mert a gimnáziumban matematika órán SG-s kiadványból tanultunk. Szerencsére olyan jó volt a matematika tanárom, hogy ebben az időszakban nagy álmom volt, hogy matekot taníthassak a későbbiekben. Mikor döntötted el, hogy vezető szeretnél lenni? Másodévesen két táborba kerülhettem le, akkor éreztem meg a szervezet igazi középvezetői pozícióra készültem. Harmadévesen, amikor Programos középvezető voltam, már biztosan tudtam, hogy egy év múlva Elnöknek szeretnék indulni. Mik a főbb célkitűzéseid az idei tanévben? Az első számú az össz SG-s szakmai fejlődés megteremtése, kurzusok bevezetése. Erre példa a nemrégiben megtartott word/spread készítő kurzus, valamint a több alkalmas Mesterséges intelligencia kurzus. A második a GDPR kérdéskörére összpontosul. Ennek céljából egy új team alakult az idei évben az Oktatásért felelős középvezető alatt. A KPMG-vel folyamatban lévő együttműködésünk a Tavaszi Táborra egy GDPR kompatibilis SG-s környezetet fog eredményezni. Harmadik pedig egy cél magamnak az elnöki évemre: Élvezni és teljesíteni! Melyik volt a kedvenc SG-s programod? Törökmező! A tavalyi évben alattam futott a második estés program a hétvégén. Szerintem mindenki számára nagyon emlékezetes maradt a tanár aszfalt és a rendhagyó Híradó. Remélem hagyománnyá fog válni! Melyik országba utaznál el legszívesebben? Ez egy nehéz kérdés, mert szerencsésen sok helyen jártam már. Spanyolország mindig vonzott a nyelv, a kultúra és persze az óceán miatt is. Melyik a kedvenc SG-s piád? Idén bármelyik virgin koktél. Szerencsére volt három évem, amikor kipróbálhattam az összeset! Kukucska Dániel barátommal nagyon megszerettük a Jägert, ezért a kedvencemmé az egyik új italunk, az Anyatej vált. (2 dl Jager, 2,5 dl energiaital, 1200-1500 ft) Ha egy-két szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent neked az SG? Mindent! Meséld el kérlek a legkedvesebb tábori emlékedet! Eddig 4 táboron és 1 táborszervezésen vagyok túl, ezért nehéz választani, elsőkörben külön választanám a Nyári és Tavaszi Táboraimat. A tavalyi Tavaszi Tábornak én voltam az egyik szervezője aminek az egyik legmeghatóbb pillanata számomra az volt, amikor az Elnök kihívott minket a diáksereg elé, és ők állva tapsoltak. Nyári Táborokból az utolsó volt a kedvencem, ami egész egyszerűen szuper volt! Én most vagyok negyedéves, így tulajdonképpen az volt az utolsó nyárim - nem elnökként.

Everything

3K-ban kiderült, hogy nagyon jó Zac Efron vagyok, és persze az EZEK is különlegesen sikerült. Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Oviban űrhajós, mint sokan mások. Középiskolában pedig már az említett matematika tanári pálya volt a nagy álmom, illetve emellé jött a nyomdászság. Gimi elején ismét változott, mérnökinformatikus szerettem volna lenni, valamint ebben az időszakban jött a gazdasági pálya iránti érdeklődés is.

Küszter Dániel Elnök


2 Pénzügyi Vezető Mi az, ami legelőször megfogott az SG-ben? Engem a 2016-os Nyári Tábor ragadott magával, amiben diákként részt vehettem. Amit ott átéltem, az felejthetetlen számomra, soha nem találkoztam még előtte ilyen közösséggel... Utána természetesen végzős diákként minden hétvégén feljártam Gödöllőről a tanításra, és ennek köszönhetően a Tavaszi Táborba is lekerültem. Mikor döntötted el, hogy vezető szeretnél lenni? Haha, pontosan? 2019. július 26-án! Természetesen fontolgattam már egy ideje, de azon a napon döntöttem el véglegesen, hogy szeretném a szervezetet PüVezként segíteni. Mik a főbb célkitűzéseid az idei tanévben? Az első számú az az, hogy olyan tudást halmozzak fel és olyan anyagot gyűjtsek össze, amit nyugodt szívvel tudok majd átadni az utódomnak. A másik célom, hogy a velem együtt dolgozók - elsősorban a középvezetőim - motivációja egész évben kitartson. Harmadik pedig, hogy Mindenki érezze jól magát ebben az évben! Melyik volt a kedvenc SG-s programod? Ha a tábori programokat nézzük, akkor az első Koktél Party szervezésem volt a kedvencem idén nyáron. Nagyon vicces módon tudatták velem a srácok, hogy engem is bevettek szervezők közé. Év közben pedig Törökmező a kedvencem. Szeretem, hogy mindenki elengedi magát, és egyszerűen csak bulizik. Melyik országba utaznál el legszívesebben, miért? Aki ismer, az erre a kérdésre nagyon jól tudja a válaszom… Vietnámba, hogy végtelen sok Pho levest ehessek!! Milyen piát fogyasztasztasz legszívesebben az SG-s bulikban? Nehéz kérdés... Mindig mást szoktam, de az aktuális kedvencem a Bacardi-Cola. Ha egy-két szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent Neked az SG? Maradandó emlékeket. Meséld el kérlek a legkedvesebb tábori emlékedet! Előző nyáron én voltam az egyik szerencsés, aki megszervezhette a tábort. Amikor a szerenád pillanatához értünk, hárman szervezők egymásra néztünk könnyes szemmel és boldogan realizáltuk, hogy mindent sikerült jól megszervezni. Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Motoros mentős! Ők normális orvosok, akik rendőri motoros jogsival rendelkeznek. Egészen sokáig ennek készültem,de sajnos a kémia tanulmányaim megkezdésével ezt el is vetettem.

Szekeres Dóra Pénzügyi Vezető


3 Matematika Szekcióvezető Mi volt az első, ami megfogott az SG-ben? Mivel Anyukám SG-s Alumni, így már azelőtt sok mindent tudtam a szervezetről, hogy csatlakoztam volna. Azonban amikor egyetemista lettem és elkezdtem SG-s pályafutásomat, akkor szembesültem azzal, hogy sokkal több van a háttérben az oktatásnál. Ez egy picit lesokkolt, mérges is voltam Anyukámra, hogy ezt miért nem mondta el, de így mindig tartogat az SG-zés valami meglepetést számomra. Mikor döntötted el, hogy vezető szeretnél lenni? Már viszonylag hamar kialakult bennem ez az ambíció, tulajdonképpen amióta bekerültem az SG-be, ez volt a vágyam. Fejlődési lehetőséget láttam a vezetőségben, és hát… szeretem a kihívásokat. Novícius koromban azt mondták a felsőseim, hogy majd visszatérünk rá egy év múlva, de azután még mindig érdekelt, úgyhogy komolyabban elkezdtünk foglalkozni vele. Mik azok a főbb célok, melyeket kitűztél az idei évre mint szekcióvezető? abbak számára az SG szeretetét. Azt is fontosnak gondolom, hogy ne csak egyénenként, hanem közösen, csapatként akarják mindezt. A másik kiemelt célkitűzésem pedig, hogy diákjaink is betekintést nyerjenek az év során abba, hogy mennyire jó a diákszervezetünkhöz tartozni, és jövőre ugyanolyan lelkes SG-sek legyenek, mint a mostani novíciusok, ezáltal biztosítva az utánpótlást. Melyik volt eddig a kedvenc SG-s programod? Igazából elsőre a Sítábort mondanám - viszont oda külsősök is jöhetnek -, mert az egy vízválasztó. Ott könnyen alakulnak ki nagyon szoros kapcsolatok még a táborozások előtt. Emellett a Szekciónyaralások nőttek még nagyon a szívemhez, hiszen ott tényleg kis családként tudunk elvonulni egy hosszú hétvégére. Melyik országba utaznál el legszívesebben? Első helyen nálam Japán áll. Az ázsiai kultúrát szeretném jobban megismerni, gondolok magára a környezetre, az emberekre, az ételekre. A kínai kultúrához egyébként már volt szerencsém egy nyaralás során, de Japánban egy picit azért másabb felfogásúak az emberek. Fél évig volt szerencsém japán harcművészetet tanulni, az is nagyon szimpatikus volt. Ezzel kapcsolatban benne van a pakliban akár egy Erasmus, egy mesterszak vagy csak egy kirándulás is. Milyen piát fogyasztasz legszívesebben az SG-s bulikban? Hát, ilyen sok van. Viszont, ha egyet ki kell emelnem, akkor az az anyatej. Ebben két deci jäger, két deci energiaital és fél deci levegő van. A levegő csak azért kell bele, hogy ne lögyböljem ki. Ez szerencsére már egyre többször szerepel a barna papíron a büfé kínálatában, hiszen a tavalyi évben egy nyílt levelet írtam a Vezetőségnek, hogy szeretnénk ezt a piát legalizálni. Ha egy-két szóban kellene megfogalmaznod, hogy mit jelent neked az SG, mi lenne az? 2. család, mert sokkal több időt töltök az SG-s barátaimmal, mint otthon. Meséld el kérlek a legkedvesebb tábori emlékedet! Tanárként igazából nagyon nehéz egy konkrétumot kiemelni, én a táborok minden napját élveztem, legyen szó az egész hetes projektorozásomról (amikor még a 0. esti vetélkedőn is projektorozni kellett) vagy a táborszervezőként átélt mozgalmas napokról. Emlékezetes pillanatokat tudok csak megnevezni. Az egyik például az első Nyári Táboromból van, ahol a diákjaim kifejezetten aranyosak voltak. A névnapomon úgy vártak a teremben, hogy állva énekeltek nekem, kifejezetten megható volt. emberes jelmezünket, amit 20 perc alatt alkottunk a tábori éjszakában. A legmeghatóbb részek számomra mégis azok, amikor a focimeccsek után körbeállva énekeljük az „SG allé”-t, amin még a diákok is meghatódnak, látva, hogy mi milyen összetartó közösség vagyunk. Mi szerettél volna lenni gyerekként? Én igazából szakács szerettem volna lenni. Főzni nagyon szeretek, mert gyerekkoromban amikor Anyukám főzött, akkor mindig behívott a konyhába, hogy segítsek neki. Ennek ellenére később a szüleim beszéltek rá, hogy inkább egy gazdasági szakma felé induljak el, hiszen amellett bármikor tudom gyakorolni a főzést akár egy OKJ képzés során, akár a koliszobában. Még gondolkodom, hogy hogyan lehet ötvözni a gazdaságinformatikát és a főzést, esetleg automatizálni egy étel elkészítését, de az már annyira futurisztikus, hogy kevésbé élvezhető.

Kukucska Dániel Matematika Szekcióvezető


4 Történelem Szekcióvezető Mi az, ami legelőször megfogott az SG-ben? Diákként kerültem először kapcsolatba az SG-vel, egy régi iskolatársam ajánlotta mondván, hogy ez egy szuper előkészítő. Év közben nagyon megszerettem a tanáraimat, hiszen egyszerre voltak iszonyatosan műveltek és jófejek, mindig rengeteg érdekességet mondtak nekünk. Azt éreztem, hogy én is olyan akarok lenni, mint ők. Én egyébként az ELTE jogra készültem, de az SG miatt végül a Corvinust választottam. Már első látásra nagy szerelem volt. Mikor döntötted el, hogy vezető szeretnél lenni? Nálam ez egy hosszú folyamat volt, hiszen igyekeztem végig nyitott szemmel járni, amit én tudok tenni ezért a közösségért. Nekem ilyen szempontból nagyon sokat segített Nasli, Jani és Bence, akik mindhárman szekcióvezetők voltak, számomra ikonikus SG-s alakok, mindeközben pedig a barátaim. Már a kezdetektől fogva nagyon sokat beszélgettem velük, sokat formáltak rajtam akár szakmai, akár közösségi szempontból, így a kezdeti motivációt nekik köszönhetem. Mik a főbb célkitűzéseid az idei tanévben? Nagyon szeretném, ha a szekció tagjai, illetve az összes aktív SG-s igazán szeretné azt, amit csinálunk. Szerintem kiemelten fontos, hogy tényleg lelkesedéssel és szenvedéllyel SG-zzünk… Szeretném, ha mindenkinek meglenne az a különleges érzés, hogy ezt tulajdonképpen egymásért is csináljuk, és ezáltal egy olyan közösséget alkotunk, ahova az ember egyszerre kikapcsolódni és fejlődni jár. Emellett pedig, a diákok számára szeretném azt az élményt nyújtani, amit én is kaptam anno diákként, ami valami ehhez hasonló: ’Úristen, így is lehet törit tanulni?!’ Szeretném, ha megismernék, hogy mennyivel érdekesebb lehet, ha megpróbálják magukat beleásni, ezt segítve idén is megszervezzük a T-A-L-I alkalmakat, klesznek összevont tanítások, illetve természetesen a kötelező előadások. Melyik volt a kedvenc SG-s programod? szeretem azt a programot, hiszen a jó hangulat és buli minden évben garantált. A beöltözéseknek köszönhetően pedig még iszonyat vicces is. Melyik a kedvenc SG-s piád? Melyik országba utaznál el legszívesebben? Gyerekkoromban keveset utaztam, így van jó néhány kiaknázatlan ország, ahova szívesen elmennék. Alapvetően ami elsőre beugrik, az Franciaország, Párizs. Anyukám azt ígérte nekem, hogy a 18. szülinapomon majd nyáron elmegyünk oda, de sajnos családi okok miatt nem jött össze. Jövőre lesz Anyukám 50 éves, ezért az a tervem, hogy majd meglepem és elviszem Párizsba. Ha egy-két szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent neked az SG? Úgy gondolom, hogy nekem a második családom, még akkor is, ha ez elcsépelt. Ez az első nagyobb közösség, ahol úgy érzem, hogy nemcsak én szeretem az embereket, hanem engem is szeretnek, és tényleg van miért itt lennem. Meséld el kérlek a legkedvesebb tábori emlékedet! Noviként lekerültem a Tavaszi Táborba és nagyon rá voltam pörögve, egy teljesen más világba kerültem és annyira vitt ez a hogy magam alatt vagyok, de először nem értettem, hogy miért. A vége felé már elkezdtem zokogni a Gabival, patakokban folyt a könnyünk. Amikor mások megkérdezték, hogy mégis miért sírunk ennyire, azt válaszoltuk, hogy nem akarunk hazamenni, nem akarjuk, hogy vége legyen és annyira jó volt, hogy nem lehetne ezt még egy hétig csinálni?! Ha jól láttam, Jani - aki akkor volt a Szekvez - egy picit meg is könnyezte ezt a jelenetet. Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Színésznőnek készültem és egész reális esély is volt arra, hogy ez össze fog jönni. Kiskorom ben pedig Tömegkommunikáció és média tagozatra mentem, úgyhogy ott a kamerák másik oldalára kerültem, de mindig is a színházak világa érdekelt. Énekelni viszont nem tudok és azt is mérlegeltem, hogy miből tudok majd rendesen megélni, illetve erkölcsileg lehet, hogy van egy csomó dolog amit nem vállalnék be színészként…

Pálmai Rebeka Történelem Szekcióvezető


5 Közgazdaságtan Szekcióvezető Mi az, ami legelőször megfogott az SG-ben? SG-s diákként azt láttam, hogy rettentő okos emberek irdatlan nagy hülyeségeket csinálnak és ekkor döntöttem el, hogy én is ennek a társaságnak a része szeretnék lenni. Szerettem volna egyetemistaként egy intelligens társasághoz tartozni, akikkel annyira elengedhetem magam, hogy ne tűnjön hülyeségnek az egyetem egyik zárt ajtaját a barátom fejével feltörni, vagy egy táborban torkom szakadtából üvölteni és táncolni a Szerelemdoktor című számra. Mikor döntötted el, hogy vezető szeretnél lenni? Már novícius koromban megfogalmazódott bennem, hogy szekcióvezető szeretnék lenni. Úgy éreztem, hogy nagy hatással voltam a KG-s novícius társaimra, egy szuper kis csapatot kovácsoltunk össze, amiben mondhatni, hogy nagy munkám volt. Ezt követően egyre inkább azt éreztem, hogy az emberek számítanak rám, ezért szerettem volna őket képviselni és erősíteni! Mik a főbb célkitűzéseid az idei tanévben? Az idei évben sikerült a diákszámok tekintetében a csökkenő tendenciát visszafordítani. Ezzel kapcsolatosan fő célom, hogy továbbra is tartsuk magasan a diákjaink számát a minőségi oktatásunkkal, no és persze a jó hangulattal. A másik legfontosabb célom, hogy a szekciónkban mindenki találja meg a maga útját, mindeközben pedig érezze jól magát. Illetve, hogy átadjam az én szemléletmódomat, vagyis azt, hogy igazán egymásért éri meg csinálni. Mindemellett szeretném, ha az új novíciusokból egy erős és összetartó baráti társaságot tudnánk kovácsolni. Mint vezető, szeretnék erre minél több lehetőséget biztosítani nekik, valamint motiválni őket, hogy ne féljenek ismerkedni és barátságokat kötni. Melyik volt eddig a kedvenc SG-s programod? A 2018/2019-es Nyári Tábor, mert szervezőként egy egészen másik oldalát ismerhettem és tapasztalhattam meg a tábornak. Úgy érzem, hogy életre szóló barátságokat köthettem a szervezés és a tábor során egyaránt. Illetve ebben a 3. táboromban tudtam magamat már igazán elengedni, hiszen jobban ismertem a dolgok menetét. Melyik országba utaznál el legszívesebben, miért? Kanári-szigetekre szeretnék utazni. Tenerifét már volt alkalmam megismerni, azonban nagyon kíváncsivá tett a többi sziget is, ezért szeretném ezeket is megismerni. Melyik a kedvenc SG-s piád? Igazi KG-shoz híven mindent is megiszok, de talán még mindig a vodka+valami kísérő az, ami az első helyen áll a preferencialistámon. Ha egy-két szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent Neked az SG? Ez egy nagyon nehéz kérdés számomra, sokáig talán nem is fogalmazódott meg bennem pontosan. Inkább úgy szeretnék válaszolni, hogy az évek során mit jelentett: noviként a tanítást, másodévesként a kihívást, és most harmadévesként barátokat jelent. Meséld el kérlek a legkedvesebb tábori emlékedet! Az utolsó Tavaszi Táboros szerenád volt a kedvencem. Első táboromban még nem értettem, hogy miért sírnak ilyenkor az emberek, de aztán mikor a hozzám közel állók búcsúztak, akkor már nem volt több kérdésem. Ezt egy különösen megható, szép élmény volt átélni. Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban? Szokásos lányos képzelgések: színésznő, orvos, hercegnő.

Pázmán Blanka Közgazdaságtan Szekcióvezető


6

A Studium Generale 2019/2020 szervezeti ábrája

Pénzügyi vezető

Elnök

Küszter Dániel

Szekeres Dóra

Programos

Kiadványos

Szekcióvezető

Szekcióvezető

Kukucska Dániel

Pálmai Rebeka

Szakmai

Gergely István

Paulik Kata

Kiadványos Céges

Programos

PR

Lektor Kőröspataki András

Barabás Emőke

Gyuriczki Tamás

Mihalkó Barnabás

Programos

Herczog Roberta

Alumni

Ardelean Anett Online tart.

Tóth Gabriella

Titkár

Messinger Petra

IT

Mizsák Máté

Szekcióvezető

Pázmán Blanka

Kultúra

Morvai Flórián

Pályázatos

Szilágyi Emese

Koordinátor

Török Babett

Szakmai

Török István

Középvezetők

Oktatás

Oktatás

Rédei Donát

Közgáz

Megadja Lilla

Krasznai Blanka

Gáspár Bence

Töri

Vezetőség

Matek


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.