3 minute read

Egy csepp művészet

Next Article
Mindenki kedvence

Mindenki kedvence

Ismerd meg kicsit közelebbről az Agria Parkban megtekinthető kiállításokat, valamint Teleki Klárát, aki mindezek hátterében áll.

Mesélj kicsit magadról, hogy ki vagy és miért fontos számodra a művészet!

Advertisement

Teleki Klári vagyok, művészetpártolónak vallom magam, ami számomra azt jelenti, hogy a művészet-szeretetemből fakadóan céltudatosan segítem a képzőművészeket, az alkotásaik bemutatását, folyamatosan kiállításokat, művészeti programokon való részvételt szervezek számukra, és közben egy összetartó - képzőművészekből álló - közösséget is építek, ahol mindenki jól érzi magát és egymást is erősítik és segítik. Fontos feladatomnak tartom, hogy „hidakat” építsek művészeti műfajok, szárnyukat bontogató alkotók és profi művészek, illetve művészek és a nagyközönség között, és nem utolsósorban minél több embernek szeretném elérhetővé tenni a művészet adta örömszerzést.

Mikor nyitott meg az Agria Park Galéria és hogyan jött létre?

2023-ban lesz 15 éve, hogy kiállítás szervezéssel foglalkozom, úgymond "autodidakta" módon, saját elhatározásból kezdtem el, teljesen térítésmentesen. Megfelelő helyszíneket kerestem kiállítások megrendezéséhez, megtudtam, hogy az Agria Park igazgatója az üresen álló üzlethelyiségek egyikét kiállítási célra rendelkezésre bocsátja, de amint megtudtam, nem volt, aki ezt koordinálja, azonnal beindult a fantáziám, "Mi lenne, ha egy folyamatosan zajló kiállítási sorozat indulna el itt" és "Mi lenne, ha én ezt kézbe venném", és elindult a fantáziám, jöttek az ötletek, és ami nagyon ösztönzött, hogy már akkor hittem abban, hogy az emberekhez közel kell vinni a művészetet, és oda kell vinni az alkotásokat, ahol sokan vannak, és szinte az útjukba

kell tenni a festményeket, szobrokat, - és ettől jobb helyszínt el sem tudtam képzelni ennek megvalósítására. Hogy akik eljönnek ide vásárolni, a nagy rohanásban a Galériában kicsit meg tudnak állni, el tudnak mélyedni az alkotásokban, ami érzéseket válthat ki bennük. Már akkor hittem abban, hogy itt sokkal több embernek válik elérhetővé a művészet adta örömszerzés, mint egy hagyományos kiállítóhelyen, mert ahol ennyi ember megfordul, ott adva van a nézőközönség, akarva-akaratlanul betérnek a Galériába is. Ezt most már a vendégkönyv bejegyzései is alátámasztják, hogy így van. Szőke István igazgató úrnak elmondtam ötleteimet, elképzeléseimet és nagy örömmel fogadta, amit nagyon köszönök neki. S a mai napig, amiben csak tud támogat, egyre több kiállítás szerveződik és az évek folyamán a színvonal is emelkedett. Több, mint egy évtizede folyamatosan szervezem az egyéni, illetve a csoportos kiállításokat itt a város szívében az Agria Park Bevásárlóközpontban, most már nem csak egri és Eger környéki alkotóknak, hanem a ország több pontjáról is jönnek kiállítani. Mostanra már nemcsak a városban jegyzik és ismerik el az Agria Park Galéria létét, hanem országos híre is van, és nagy örömömre az egyik leglátogatottabb Galéria lett a városban, nem csak egriek, hanem az ide érkező turisták is gyakran felkeresik.

Szerinted miért van szükség a Galériára és a Hervis előtti kiállító térre?

Egyre több pozitív élményt kell kapnia az embereknek ebben az elgépiesedett, rohanó világban. Ebben a művészet adta hatások sokat tudnak segíteni. Ezért is örülök, hogy a közösségi térben is van kiállítási lehetőség. Ami nemcsak a nézők szempontjából fontos, hanem a kiállítók szempontjából is, az alkotókra is inspirálóan hat ez a nagy nyilvánosság, az emberektől a visszajelzés. Azt gondolom, hogy a két kiállítási helyszínnel még több örömöt tudunk adni az arra járóknak, és sikerélményt az alkotóknak. Szerencsére a kiállításokra való jelentkezés folyamatos, már nem is nekem kell évről-évre megkeresnem a művészeket, hanem ők jelentkeznek, akkora az igény, hogy vannak olyanok, akiket időpont hiány miatt már nem tudok fogadni. A 2023-as év is már majdnem teljesen be van táblázva, mindkét helyszínen.

Milyen kiállítások várhatóak az őszi/téli szezonban?

A Hervis előtt a jelenlegi kiállítással zárul az idei év, mely egy nagyon sikeres "Állatok Világnapja" alkalmából rendezett grafikai kiállítás volt, amit november közepéig meg lehet még tekinteni. A Galériában ebben az évben még 3 kiállítás lesz, október 30-án nyílik "A Halhatatlan - Gárdonyi 100" címmel egy ünnepi kiállítás, Gárdonyi Géza halálának 100 évfordulója alkalmából.

November 12-én nyílik a "KÉPZELET" c. képzőművészeti kiállítás M.Barna Anita és Lénárt Viktor grafikusok és Gódor Gábor szobrász alkotásait mutatjuk be, melyet december 08-ig tekinthetnek meg a kedves érdeklődők, majd az évet egy izgalmas kiállítással fejezzük be, Nada Mandić szerb művészt hívta meg Dr. Rostás Bea Piros szobrászművész és Andreja Jovic grafikusművész,illusztrátor, együtt fogják bemutatni új alkotásaikat, ezt a kiállítást 2023. január 12-ig lehet megtekinteni.

Teleki Klára

This article is from: