A DIOP TRANS HIVATALOS HAVI M AGA ZINJA 2018. AUGUSZ TUS VII. É VFOLYA M VIII. SZ Á M
hoya andalúziai utazás beszámoló
aloha spirit made in germany maui jim gyárnyitás Braunschweigben
a legősibb szín
polaroideyewear.com
TARTALOM Június 7-én reggel a társaság búcsút inte� Marbellának, és a buszok megindultak Sevilla irányába. Útközben a csapat pár órát elidőzhete� a csodaszép andalúz falu, Mijas � fehér utcácskái közö�, majd tovább utazo� Sevillába. A spanyol ételkülönlegességekből álló ó A VILÁG svédasztalos vacsorát követően a vendégeknek ek LEGGAZDAGABB lehetősége nyílt Sevilla belvárosában sétálgatni, ni, EMBEREI tés másnap délelő� pedig csoportos idegenvezetés lmi keretében mindenki megismerhe�e a történelmi belváros nevezetességeit. A délutáni órákban n a résztvevők az Alcazar palota megtekintése, illetve l t a Triana negyed, és a Sevillai Bikaviadal Aréna felfedezése programok közül válogatha�ak.
16
6
FELFEDEZTÉK A VILÁG LEGŐSIBB BIOLÓGIAI SZÍNÉT
Június 8-án este a Hoya különleges programmal kedveskede� a vendégeknek: a Sevilla melle� található Hacienda El Vizir villában, egy tradicionális lovasbemutató után elegáns vacsorára került sor, az azt követő buli pedig olyan jól sikerült, hogy a társaság nagy része hajnalig ropta a táncparke�en.
8
Utolsó nap, aki még nem ve� részt az Alcazar palotában, vagy a Triana negyedben SZÍVÓSZÁL szerveze� idegenvezetésen, azt megtehe�e, míg a többiek a belvárosban sétálgatha�ak, és STOP A beszerezhe�ék a szükséges szuveníreket. A délutáni órákban pedig megindultak a buszok STARBUCKSNÁL a malagai repülőtér felé, az 5 napos út során kicsit elfáradt, de rengeteg élményt szerze� utasokkal.
20
MIÉRT ÉPPEN BRAUNSCHWEIG?
Köszönjük minden Partnerünknek a részvételt, aki velünk tarto� ezen az utazáson, és bízunk benne, hogy mindenki különleges emlékekkel le� gazdagabb!
24
10
DIOP SZOLGÁLTATÁSOK
HOYA ANDALÚZIAI UTAZÁS
A DIOP MAGAZIN A DIOPTRANS KFT. KIADVÁNYA Első megjelenés: 2012. március
Felelős vezető: Leányfalvi Tamás
Állandó rovatok:
Megjelenési példányszám: 900 db/megjelenés
Dioptrans Kft.
Magyar Látszerész Szövetség
Megjelenési gyakoriság: havonként
1161 Budapest, Iskola utca 34-36.
Magyar Optikus Ipartestület (felajánlás)
Kézbesítési címhelyek száma:
Tel: +361 403 5216
Apróhirdetések
800 optikai üzlet, vállalkozás/megjelenés
Mail: info@dioptrans.hu
Dioptrans hírek
EYEZE
N ÉS V ARILU X
SZEMÜ DIGITIME VEGL E NC S ÉK KED
RAKTÁ RI E G Y SZEMÜ FÓKUSZÚ VEG
VEZM É
LENC KED SÉK VEZM É
VARIL UX Tö ré s m
NNYE
4 0%
NNYE
PHYSI O3 SZ
.0 EMÜV E GLEN u t atót ól füg CSÉK getlen ü l (1 .5, 1.5 9, 1.6 , 1.67, 1 .74), C riz al
Ajánlatunk 2018. augusztus 13. és szeptember 15. között érvényes. A részleteket megtalálja az intranet.essilor.hu oldalon.
2 0% L
L
24 990
Fo r te
U V rét egge
l
FT
ÁpolÁs felső fokon: Törlőkendő és szemcsepp oTé eyelid wipes
oTé viTamin
Szelíd, de hatásos szemhéj és szempilla tisztító- és törlőkendő. Hideg- és meleg borogatásként is alkalmazható. Csecsemők, gyermekek, felnőttek, és kontaktlencse viselők részére is ajánljuk!
Nedvesítő és tápláló szemcsepp, amely gyors segítséget nyújt száraz, irritált és égető érzés esetén. Megvédi a szemet a kiszáradástól, irritációtól és fáradtságtól. B5 pro-vitamin alapú készítmény. Használható:
ÚJDO
NSÁG
Mindenfajta kontaktlencse viselésekor, és kontaktlencse nélkül is.
Oté Pharma - Dermond Optika Kft. 8000 Székesfehérvár, Sziget u. 2. +36/70-616-5565 • info@otepharma.hu www.otepharma.hu
A világ leggazdagabb emberei Mark Zuckerberg lett a világ harmadik leggazdagabbja, megelőzve Warren Buffettet – adta hírül a Bloomberg. A lista élén továbbra is Jeff Bezos áll, a második Bill Gates. Most először van a dobogó mindhárom fokán a technológiai szektorból meggazdagodott üzletember. Zuckerberg vagyonát a Bloomberg 81,6 milliárd dollárra kalkulálta. Zuckerberg 373 millió dollárral előzte a 87 éves Buffettet. Az előrelépését nagyrészt annak köszönheti, hogy a Facebook-részvények értéke idén, a vállalatot sújtó adatvédelmi és álhír botrányok ellenére 15 százalékot emelkedett. Most először fordult elő a történelemben, hogy a vagyonosak toplistájának első három helyén egyaránt IT-szektorban érdekelt üzletember áll. Az első Jeff Bezos (Amazon), aki idén januárban a történelem valaha volt leggazdagabb embere lett, és akinek Trump elnökkel is volt kemény konfliktusa tavasszal. Bezos vagyonát a Bloomberg most 141 milliárd dollárra tette, míg a második Bill Gates (Microsoft) 94,2 milliárd dollárral. Egyébként a top 3-ból épp kiszorult Buffettnek is vannak IT-érdekeltségei. Befektetési cége, a Berkshire Hathaway az első negyedévben 75 millió darab Apple-részvényt vásárolt a már meglévő 165 millió részvénye mellé. Forrás: index.hu
NAGY NYÁRI AKCIÓ!!!
NAGY NYÁRI AKCIÓ VELÜNK MINDIG JOBBAN JÁR! Inflecto szemüvegkeretek vásárlása mellé ajándék:
50 db Inflecto keret + 10 db ajándék 30 db Inflecto keret + 5 db ajándék 20 db Inflecto keret + 3 db ajándék 10 db Inflecto keret + 1 db ajándék
Akció időtartama: 2018. augusztus 1-31. A csomag tetszés szerint összeállítható a teljes Inflecto kollekcióból, kivéve a Turis kereteket. Az ajándék keretek: a vásárolt keretek közül a csomagajánlatban szereplő mennyiségű legalacsonyabb árú keretek értéke kerül levonásra.
A McDonald's után a Starbucks is betiltja a műanyag szívószálakat A Starbucks két éven belül eltünteti a műanyag szívószálakat a kávézóiból. Egyelőre csak a cég otthonában, Seattle-ben, de 2020-ra minden kávézójukban lebomló anyagból (pl. papírból) készült szívószálat fognak adni. Ezzel a lépésükkel követik a McDonald's-ot az óceánok szennyezése elleni harcban. A Seattle-ben alapított Starbucks több mint 19 000 kávézóval rendelkezik a világ 58 országában. A vállalatra és több másik gyorsétteremláncra is egyre nagyobb nyomás nehezedik a vásárlók és a környezetvédő aktivisták részéről, akik a környezetszennyező műanyag szívószálak lecserélését szorgalmazzák. Az óceánba kerülve ugyanis ezek a műanyagok komoly fenyegetést jelentenek a delfinekre, teknősökre, madarakra és más élőlényekre. Az Európia Bizottság egy hónapja jelentette be, hogy betiltana egy sor mindennapos egyszer használatos műanyag terméket, például a műanyag tányérokat, a fültisztító pálcikákat vagy éppen a szívószálakat. Forrás: index.hu
Dioptriázható BEMUTATOTT MODELL: MAVERICKS
Innen jobb a kilátás. Csekély súlyú PolarizedPlus2® lencséink olyan rugalmasak, akárcsak Ön. Alkalmasak különböző fényviszonyokhoz, közben pedig megszüntetik a vakító fény hatását és kiemelik a színeket. Próbálja fel egy szemüvegünket és meg fogja látni! Színekkel teli, tiszta részletek.
Maui Jim Germany GmbH Tel. +49 (0) 531 121750 - Zsiga Csaba Tel. +36 70 433 9369 ©2017 Maui Jim, Inc.
HOYA ANDALÚZIAI UTAZÁS 2 0 1 8 . J Ú N I U S 5 ҃ 9. A hazai op�kai üzletek dolgozóinak jelentős része izgato�an várta június elejét; ekkor került sor ugyanis a Hoya pontgyűjtő akciója keretében meghirdete� spanyolországi utazásra, amelyen összesen 170 fő ve� részt! Az utazás feltétele a részvételi díjként megado� pontszám teljesítése volt, amit idén rekordszámú résztvevőnek sikerült elérnie. A program június 5-én ve�e kezdetét; a repülőutat követően megérkeze� a társaság a malagai repülőtérre, ahonnan a festői tengerpar� környezetben elhelyezkedő marbellai szállás felé ve�ék az irányt. Másnap délelő� mindenki kipihenhe�e az út fáradalmait a tengerparton vagy a medencében, délután pedig a csapat nagy része elbuszozo� Rondába, és megismerhe�e ezt a gyönyörű kisvárost, valamint megtekinthe�e annak híres bikaviadal arénáját.
Június 7-én reggel a társaság búcsút inte� Marbellának, és a buszok megindultak Sevilla irányába. Útközben a csapat pár órát elidőzhete� a csodaszép andalúz falu, Mijas fehér utcácskái közö�, majd tovább utazo� � Sevillába. A spanyol ételkülönlegességekből álló ó svédasztalos vacsorát követően a vendégeknek ek lehetősége nyílt Sevilla belvárosában sétálgatni, ni, másnap délelő� pedig csoportos idegenvezetés tés keretében mindenki megismerhe�e a történelmi lmi belváros nevezetességeit. A délutáni órákban n a résztvevők az Alcazar palota megtekintése, illetve l t a Triana negyed, és a Sevillai Bikaviadal Aréna felfedezése programok közül válogatha�ak. Június 8-án este a Hoya különleges programmal kedveskede� a vendégeknek: a Sevilla melle� található Hacienda El Vizir villában, egy tradicionális lovasbemutató után elegáns vacsorára került sor, az azt követő buli pedig olyan jól sikerült, hogy a társaság nagy része hajnalig ropta a táncparke�en. Utolsó nap, aki még nem ve� részt az Alcazar palotában, vagy a Triana negyedben szerveze� idegenvezetésen, azt megtehe�e, míg a többiek a belvárosban sétálgatha�ak, és beszerezhe�ék a szükséges szuveníreket. A délutáni órákban pedig megindultak a buszok a malagai repülőtér felé, az 5 napos út során kicsit elfáradt, de rengeteg élményt szerze� utasokkal. Köszönjük minden Partnerünknek a részvételt, aki velünk tarto� ezen az utazáson, és bízunk benne, hogy mindenki különleges emlékekkel le� gazdagabb!
be 4ty+® S-Fusion
Tapasztald meg az új vizuális élményt a 4. generációs progresszív lencsével.
Augusztusban is minden pár be 4ty+® S-Fusion lencséhez DUTZ szemüvegkeretet választhatsz ajándékba a teljes kollekcióból! www.optogen.hu
OPTOGÉN Kft. • 1039 Budapest, Pünkösdfürdő u. 52-54., I. em. • +36 1 243 0123 rendeles@optogen.hu • optiswiss.hu • optogen.hu Telefonos ügyfélszolgálat: +36 30 99 30 440 - hétköznap 9:00-18:00 között Információ: Petri Attila • +36 20 934 2547
Vissza al o k s i az .. padba.
DC AA 042 C06 45 16-125
SZEPTEMBER VÉGÉIG MEGRENDELT CARS ÉS HELLO KITTY KERETEKHEZ AZ EGYIK LENCSÉT
HKAA059 46 16-130
AJÁNDÉKBA KAPOD! A KERETHEZ KAPOTT AJÁNDÉK LENCSE-KUPON OKTÓBER VÉGÉIG VÁLTHATÓ BE. RÉSZLETEK AZ AKCIÓRÓL: OPTOGEN.HU/HIREK
OPTOGÉN Kft. • #VEBQFTU 1àOLÚTEGàSE˸ V * FN t SFOEFMFT!PQUPHFO IV • PQUJTXJTT IV • PQUPHFO IV • CNXT[FNVWFH IV 5FMFGPOPT àHZGÏMT[PMHÈMBU IÏULÚ[OBQ LÚ[ÚUU ²SUÏLFTÓU˸L 4[BCDTFW %ÈOJFM LFSFU ,FMFU .P t &HMFT[ ,ÈMNÈO LFSFU /ZVHBU .P t 1FUSJ "UUJMB LFSFU MFODTF .P
EYEWEAR
Utolsó esély, hogy feltankolj akciós napszemüvegeinkből!
25% kedvezmény teljes napszemüveg kollekciónkra! Az akció más kedvezménnyel nem összevonható, és a készlet erejéig, de legkésőbb 2018 augusztus 31-ig érvényes.
Bodnár Tünde, értékesítési koordinátor E-mail: tunde.bodnar@optimall.hu www.optimallwebshop.com +36 30 768-2056
Magyar szemüveglencsék, német csúcstechnológiával
Új!
990 Ft /db
T: 237-0614, 237-0615, F: 451-0430 E: info@nopti.hu, W: www.nopti.hu
16 / DIOP MAGA ZIN
Felfedezték a világ legősibb biológiai színét Ausztrál, amerikai és japán kutatók megtalálták a világ legré-
Jochen Brocks, a kutatás vezetője szerint az, hogy a most talált
gebbi ismert biológiai színmintáit Afrikában. A kutatók Mauri-
pigmenteket cianobaktériumok állították elő, arra utal, hogy
tánia területén, a szaharai sivatag alatt, a Taoudenni-medence
akkoriban ezek az apró élőlények voltak a táplálkozási lánc
egy palagázmezőjében talált, 1,1 milliárd éves köveket zúztak
legalján, szemben a mai helyzettel, amikor ezt a helyet az ezer-
össze, ezekben bukkantak az ősi világos rózsaszín pigmen-
szer nagyobb algák foglalják el – vagyis akkoriban még nem
tekre, amelyeket egy egykori óceánban élő cianobaktériumok
volt elég nagy táplálékforrás ahhoz, hogy komplexebb élőlé-
állítottak elő. A helyszínen egy olajvállalat végzett fúrásokat tíz
nyek fejlődhessenek ki. A pigmenteket az egyetem egyik dok-
évvel ezelőtt, olaj után kutatva, ők küldték el a köveket a kuta-
torandusza, Nur Gueneli fedezte fel, ő zúzta porrá a köveket,
tóknak. A világos rózsaszín pigmentek nemcsak önmagukban
majd vonta ki és elemezte a bennük található ősi maradványo-
érdekesek, de segíthetnek megérteni azt is, hogy miért olyan
kat. Állítása szerint a most talált színminták több mint félmilli-
későn jelentek csak meg a Földön a nagyobb, komplex élőlé-
árd évvel régebbiek, mint a korábbi hasonló felfedezések.
nyek. Míg maga a bolygó 4,6 milliárd éves, az állatok és a nagyobb tengeri növények csak 600 éve bukkantak fel először.
Forrás: index.hu
aprohirdeto MINDEN AMI SZEMÜVEG, MINDEN AMI JAVÍTÁS! - CSANAKI GYÖRGY Magyarország első, kizárólag szemüveg javításokkal foglalkozó vállalkozása. Hagyományos és Titánium keretek forrasztása harminc éves gyakorlattal, több mint 230 látszerészbolt ajánlásával. Legyen Ön is a partnerem és küldje hozzám a javításaikat a Dioptrans-al. www.szemuvegjavitas.hu FORRASZTÁS, KERET FESTÉS ÉS TITÁN JAVÍTÁS LÉZERREL. Pontos, kreatív és esztétikus javításokkal állunk rendelkezésükre. Munkáinkat gyorsan, igényesen és szívvel végezzük, melyet hat hónapos garanciával biztosítunk. Bővebb információ: Tóth Attila , 30/9890-113 (Optiklinika) ÁLLÁSHIRDETÉS Évtizedek óta működő privát, optikai üzlethálózat munkatársakat keres – harmad/ negyedéves optometrista hallgatót, végzett optometristát, illetve látszerészt teljesvagy részmunkaidős foglalkoztatásba. Tapasztalat hiánya nem akadály! Jelentkezés: optoteam.kft@gmail.com vagy +36 20 928 7519
MAKARP- TAKARÍTÁS FELSŐFOKON, ELÉRHETŐ ÁRON! Több mint 10 éves szakmai tapasztalattal vállaljuk optikai üzletek, raktárak látszerész műhelyek, kirakatok, irodák, magánlakások nagytakarítását. Ingyenes felméréssel és Budapesten ingyenes kiszállással. Gépi padlótakarítási árak már 200 Ft/m2-től. Válassza a minőséget! További információkért keresse fel honlapunkat. www.makarp.com / info@makarp.com Ügyvezető: Csanaki György Zsolt 06 30 893 28 99 ÁLLÁSHIRDETÉS Noptiker Kft. lencsegyártó laborjába új munkatársat keresünk. Ha szeretnél te is megismerkedni a lencsegyártás fortélyaival, köztünk a helyed. Látszerész végzettség nem előfeltétel, viszont legalább érettségi bizonyítvány szükséges! Önéletrajzodat az alábbi e-mail címre küldheted el: sara.sukosd@nopti.hu KÉZI CSISZOLÓT KERESEK Régi kézi csiszolót keresek. WECO - ZEISS ESSILOR-akár az Ofotért műhelyben gyártott szürke műanyag dobozost. Ajánlatokat a szatmarioptika@gmail.com e-mail címre kérnék, illetve a bolti telefonra. 06-78-482-365
LÉZER TECHNOLÓGIÁS PRECÍZIÓS SZEMÜVEGJAVÍTÁS Szemüvegkeretekkel kapcsolatos precíziós javítás, nagy tapasztalattal és 24 órás határidővel. Titán és egyéb fém keretek forrasztása lézer technológiával, betört csavarok kifúrása, menetvágás, javítófestés, zsanér szerelése, besüllyesztése, alkatrészek pótlása, szárak cseréje. Garanciával. Ganzer Lajos, Szombathely, Vadász utca 17. +36 30 959 9256 / ganzerlajos@gmail.com www.facebook/lézerhegesztés Postacím: 9719 Szombathely, Pf.: 5 ÁLLÁSHIRDETÉS Az Ametiszt Optika gyakorlattal rendelkező, önállóan és csapatban is dolgozni tudó eladó (esetleg optomtrista-eladó) kollégát keres hos�szú távra Lurdy-házban levő üzletébe. Fényképes önéletrajzát az office@ametisztoptika.hu e-mail címre várjuk. ÁLLÁSHIRDETÉS Ambíciózus üzletkötők jelentkezését várom keleti és a nyugati országrészre! Kiváló feltételek! Berkes Csaba tel: +36 30 942 0610 AZ APRÓHIRDETÉSEK INGYENESEK! HIRDETÉSEIKET AZ LTAMAS@DIOPTRANS.HU EMAIL CÍMRE VÁRJUK!
Ă ts Gergely +36 20 953 4645
RENÉ LACOSTE TIMES
NOVAK DJOKOVIC
Opticpro Magyarország Kft. 1143 Budapest, Hungária körút 67. L102S_M_SS18_21x29,7_0,7.indd 1
Juhász Zoltán Kelet- Magyarország: +36 30 849 6747 Rátkai Gábor Nyugat- Magyarország: +36 30 465 9890 Fodor Kinga Központi iroda: +36 70 520 7420
3/22/18 3:22 PM
A V T Í B A Z S S O H G E NYÁRI ELEGANCIA M AZ OPTICPROTÓL! 15 db Calvin Klein napszemüveg / szemüvegkeret vásárlása esetén Calvin Klein női vagy férfi táskát adunk ajándékba!
* a 15 db mennyiség napszemüvegből és optikai keretből egyaránt válogatható *az akció időtartama: 2018. július 1.-2018 augusztus 31.-ig meghosszabbítva *ajánlatunk a készlet erejéig érvényes, egyéb akcióinkkal nem összevonható
20 / DIOP M AGA ZIN
WALTER HESTER & MIKE DALTON
Miért éppen Braunschweig? A MAUI JIM - megnyitotta az első, Egyesült Államokon kívüli High-tech gyárát Braunschweigben, Németországban. 2018. június 25-én megnyílt Braunschweigben egy teljesen digitalizált labor, ami ugyanakkor az Egyesült Államokon kívüli első teljes értékű gyár. Ezáltal már összeegyeztethető az ún. „AlohaSpirit” és a „Made in Germany” fogalom számunkra.
21 / DIOP MAGA ZIN
A prémium napszemüveg-kollekció előállítója, cégét eredetileg
A Maui Jimről
1980-ban, Hawaii-n alapította, most pedig a teljesen felszerelt,
Maga a napszemüvegmárka a Maui szigeten lévő strandokról
és berendezett üzembe több mint 1o millió Eurót fektetett be.
származtatható, illetve a szigeten fejlesztették ki azért, hogy
A vállalkozásnak ezúttal sikerült új munkahelyeket teremte-
megóvják ezekkel a speciális lencsékkel a szemünket a nap
ni, és új áruval látja el Európában található székhelyeit, köz-
káros sugaraitól. Manapság a Maui Jim jellegzetes vonása az
pontjait. A braunschweigi gyár körülbelül 2300 m2 területű,
ún. „Aloha-Spirit”, a vállalkozás híres a kiváló vevőszolgálatáról,
ez teret ad a szemüveg-kollekciójuk lencséinek (dioptriás)
illetve a remek szemüveglencse-technológiájáról, a Polarized-
előállításához. A Maui Jim a polarizált-napszemüveg lencsék
Plus2®-ról. Erről a technológiáról fontos tudni, hogy 100%-ban
egyik vezető nemzetközi előállítója a prémium kategóriában,
blokkolja az UV-sugárzást, 99,9%-ban megszünteti a vakító
és a hawaii származásnak köszönhetően, folyamatosan to-
fényt és kitűnő színerősséget biztosít. A tájékozódásban is
vább tudják fejleszteni szemüveg-kollekciójuk dizájnját;
segítséget nyújt, hiszen nagyszerűen kirajzolódik lencséivel
megjelent egy új fejlesztésű lakkozási technológia, ami alap-
a kontúrélesség és segítséget nyújt a mélységérzékelésben
jául szolgál a szabadalmaztatott PolarizedPlus2®- nek. Az
is. Fontos megemlíteni, hogy 2018 júniusától a braunschweigi
automatizált termelési üzem a termékek kiváló minőségét
High-Tech-laborban a Maui Jim az új szemüveglencse-széria
biztosítja, az üzem létszáma 85 munkatárssal bővült
kidolgozásán, előállításán dolgozik. További információkat az
„Sok napszemüvegmárka túlgondolja a dizájnról való fel-
új termékszériáról a www.mauijim.com -on találnak. Ezenkívül
fogását, mi a Maui Jimnél mindig is a tökéletes látásra tö-
a Maui Jim elérhető még a Facebook, Twitter, Instagram oldala-
rekszünk, illetve egy ún. technológiai vállalat vagyunk.
kon is a @OfficialMauiJim név alatt.
„- magyarázza Walter Hester az alapítója, illetve ma már vezérigazgatója a Maui Jimnek. „Célunk a braunschweigi székhellyel, hogy az európai piacnak a napszemüvegeinkkel, napszemüveg lencséinkkel magasabb színvonalat, jobb minőséget kínáljunk, és a vevőinknek egy rendkívüli szolgáltatást biztosítsunk.” A döntően befolyásoló tényező a braunschweigi székhely mellett, az ottani csúcstechnológia, a szakértelem és a mérnöki tudomány volt Hesternek. „Felleltük Braunschweigben a szakképzett munkaerőt és a kiváló gazdasági ökorendszert” - emelte ki Hester. A napszemüvegek előállítása és kiszállítása az európai piacra jelentősen meg fog rövidülni az új termelőüzem létrejötte, annak földrajzi elhelyezkedése miatt. Ez számukra fontos, mivel a Maui Jim világszerte a gyors szállítási határidejéről ismert. A cél, hogy a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül megérkezzen a termék. Eddig egy USA-n kívüli forgalmazónak 15 munkanappal kellett kalkulálnia. Braunschweignek köszönhetően 24 órára csökkent a termékek előállítási ideje, hiszen a teljes gyártási folyamat itt zajlik. Braunschweig - a kapu Európához A Maui Jim 2004-ben egy elosztó-központként indult Braunschweigben. Majd 7 évvel később nőtt a vállalkozás egy ottani teleppel. A 3000 m2 nagyságú, elosztó központ melletti, szomszédos terület megvásárlása után, lehetőség nyílt a 2300 m2 területű szemüveglencse gyár felépítésére, ami nagyságrendileg megfelel a Peoriaban lévő Global Headquartersnek. „A gyártás tulajdonképpen művészet egy üzletág helyzetében”-mondta Hester. A terjeszkedéssel a Maui Jim meg akarja emelni a vásárlók kiszolgálásának a színvonalát. „Az Aloha kifejezés nálunk ugyan nem vált még szállóigévé, de egy fontos pillére a filozófiánknak, mi gyorsak, barátságosak, és első osztályúak akarunk lenni”- közölte a Maui Jim vezérigazgatója. Az új bázissal pedig megalapozta ezt a célját a Maui Jim.
PAUL PONDER & MARTIJN VAN EERDE HANS PENZEK & MIKE DALTON
Új területi képviselet Magyarországon 2018 Július 1.-től Aloha! Örömmel értesítjük partnereinket, hogy 2018 Július 1.-től a Maui Jim és Zeal Optic magyarországi képviseletét csapatunk új tagja, Zsiga Csaba látja el. Zsiga Csaba, több éves értékesítési tapasztalattal rendelkezik Magyarország optikai piacán. (korábban olyan márkák képviselete tartozott hozzá, mint a TAG Heuer, MYKITA, Etnia Barcelona stb…) A felkészülési és tréning időszak befejeztével (várhatóan Augusztus 3) függetlenül és teljeskörűen veszi át Magyarországon a Maui Jim és Zeal Optic partnereinek felügyeletét és segíti munkájukat a sikeres értékestés érdekében. Zsiga Csaba a következő telefonszámon és e-mail címen érhető el: +36 70 433 9369 - czsiga@mauijim.com Üdvözöljük Zsiga Csabát a Maui Jim O’hana-nál és sikeres együttműködést kívánunk! Mahalo, Marco Tutay Sales Director Maui Jim Germany
24 / DIOP M AG A ZIN
DIOPTRANS KFT - Futárszolgálat A Dioptrans Kft-t, 2003-ban alapítottuk, Magyarországon elsőként és jelen pillanatban egyedülállóként az optikai piac igényeihez alakított összetett és egyben gazdasági érdekvédelmen alapuló logisztikai háttérszolgáltatást biztosítva. Fennállásunk óta folyamatos bővülést tudtunk elérni, mind megbízó Partnereink, mind forgalmunk tekintetében. Tevékenységünk, működésünk, megalakulásunk óta nyereséges, függetlenül a makrogazdasági mutatók ingadozásaitól. 2017.-ben, a korábbi évekhez hasonlóan, mintegy 300 000 db küldemény csomaglogisztikáját végeztük el, az optikai piacon.
Futárszolgálati Szolgáltatásaink jellemzői: • Egy munkanapos országos csomagkézbesítés budapesti keltezésű megbízások esetén. • Országos szintű visszáru kezelés
• Utánvétkezelés
• Automatikus Áruérték biztosítás
• Kihelyezett árufelvétel
• Csomag nyomon követés
• Piac specifikáltság
• Környezetvédelmi tevékenységek
• Közvetlen Ügyfélkapcsolat
• Országos szintű Futárlehívási lehetőség
• Beszerzési feladatok ellátása
• Garantált árak
• Ingyenes másodszori kézbesítés
Budapesten és környékén saját gépkocsiparkkal, alkalmazotti státuszú munkatársakkal, exkluzivitást garantáló egyéni vállalkozókkal, az ezen kívül eső területeken a Sprinter Kft.-vel, illetve külföldön a DPD-vel és a GO! Expressz futárszolgálatokkal együttműködve látjuk el kézbesítési megbízatásainkat.
Logisztikai szolgáltatásaink: Raktározás: Megbízó Partnereink számára vállaljuk, hogy teljes raktárainkban készleteiket rövid-, vagy hosszú távon elhelyezzék, azok logisztikáját igény szerint elvégezzük. A raktározási feladatokon kívül, célunk a bővített logisztikai háttérszolgáltatások igényének maximális kiszolgálása is, melyre az elmúlt években folyamatos növekvő igény mutatkozik Partnereink részéről. Partnereink az optikai piacon: ALCON, AOT LENS, ARGUS, BAUSCH+LOMB, BÓBITA, BRILLIS, COOPER, COSTLINE, CSISZÉR, CREAZAL, CSANAKI, DACHENG, DERMOND, EMO, ESSENTIAL, ESSILOR, ÉRCI OPTIKA, EVOTEC, FESZL, GOLDSTEIN&MOOR, GRUPO-LOBO, HIGHLIGHT, HELIOS, HOYA, INTERCONT, INTEROPTIK, JUSZT OPTIKA, KISS OPTIKA, KRATEX, KUJBUS, LICON, LÉVAI, LUXOTTICA, MAUI JIM, MEDIMPEX, METALCOLOR, MLSZ, MOI, NOKI, NOISIA VISION, NOPTIKER, NORDTEK, OPTIC PRO, OPTICNET, OPTIMALL, OPTIC-WORLD, OPTIK+, OPTIKACENTER OPTIKLINIKA, OPTIX, OPTOGÉN, ORANGE, OTÉ PHARMA, PEOPLE, PERFECT VISION, PINKERT, PRIVÁT OPTIKA, SAFILO, SAMOPTIC, SASVÁRI, SPECIAL OPTIC, TÓBIÁS, TOKTÜNDÉR, TOPTIK, US PRODUCT, VOPTIQ, WK HUNGARY, ZEISS.
Szolgáltatásainkról, részletesen az info@dioptrans.hu e-mail címre küldött megkeresés alapján tudunk adni részletes információt, tájékoztatást. Futárszolgálati díjszabásaink (Magyarország): A DIOPTRANS KFT 2018. január 1. és 2018. december 31. közötti időszakban, a következő kézbesítési díjakat, illetve logisztikai szolgáltatásokat biztosítja, Budapest és a környéki területen történő, (Budapest, Pilisvörösvár, Solymár, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Budaörs, Érd, Dunakeszi, Fót, Szigetszentmiklós) illetve az azon kívül eső Vidéki kézbesítések esetén, az optikai piacon, kézbesítési megrendelések esetén: Csomagjellemzők: Optikai cikk, Budapest-Vidék, Budapest-Budapest, alkalmankénti jellemzően 0-10kg közötti súllyal rendelkező csomagokra vonatkoztatott szállítási megrendelés, garantált 1, (vidéki árufelvétel, illetve visszáru esetén) 2 munkanapos kézbesítési határidő. Maximális körméret 80x120x120cm, térfogatsúlyos díjszámítás; 1m³=300kg. ADR csomagküldemény kizárt.
25 / DIOP M AGA ZIN
Besorolás Budapest - Budapest:
Vidék – Budapest Budapest- Vidék:
Postacsomag (max. 5kg)
655.-Ft
775.-Ft
Postacsomag (5-10kg)
770.-Ft
888.-Ft
Postacsomag (10-20kg)
888.-Ft
995.-Ft
Postacsomag (20kg felett, max. 30kg)
1295.-Ft
1380.-Ft
Utánvételi díj (0-10.000.- Ft-ig)
200.-Ft
240.-Ft
Utánvételi díj (10.001.-50.000.- Ft-ig)
275.-Ft
525.-Ft
Utánvételi díj (50.001.-100.000.-Ft-ig)
395.-Ft
Visszáru kezelés Megegyezik a kiszállítási díjjal*
595.-Ft Megegyezik a kiszállítási díjjal*
Egyéb szolgáltatások: Telephelyre történő kiállás díja lehívás esetén:
750.-Ft (Partnereink részére küldött visszáruk felvétele
esetén kiállási díjat nem számolunk fel!)
Esetenkénti beszerzések:
2025.-Ft / alkalom **
Díjaink tartalmazzák: 1 munkanapos kézbesítési garancia Budapest és környéke régióban történő árufelvétel esetén 2 munkanapos kézbesítési garancia vidéki árufelvétel esetén Automatikus értékbiztosítás (50.000.-Ft értékhatárig) Bizonylatok megőrzése egy évig *Megbízó Partnereink azon Ügyfeleitől, akik számra, csomagjaikat a Dioptrans szállítja, Partnerein felé küldött mindennemű csomagok visszáruként kezelendők. **Csak budapesti megrendelés esetén tudjuk vállalni. Maximális súly 50kg, maximális időráfordítás 30’ lehetséges (kivéve külön megállapodás és rakodási segédlet esetén) Áraink a 27%-os Áfa-t nem tartalmazzák.
Üzemanyag felár: A 2012. január 1.-től, visszavonásig érvényes, a Dioptrans kft által alkalmazott Üzemanyag-felár rendszerét és mértékét az alábbiakban foglaltuk össze: Minden, az APEH / NAV által minden hónapban közzétett gázolaj fogyasztói ár 380.-Ft-ot meghaladó, megkezdett 10.-Ft-nyi része után, az üzemanyag felár kompenzációs mértéke csomagonként: 7.-Ft + ÁFA. Az üzemanyagár kompenzáció összegét a Dioptrans kft a szolgáltatási díjakat tartalmazó számlájában külön tételként tünteti fel, a számlamellékletben szereplő csomag-darabszámok alapján.
Tranzakciós illeték: 2013. január 1-jén hatályba lépett, majd 2013. augusztus 1.-vel módosított, a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény, melynek alapján egyes tranzakciók (átutalások, beszedések, postai csekkbefizetések, készpénzkifizetések és - utalások, valamint a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása) után a pénzforgalmi szolgáltatóknak illetékfizetési kötelezettsége keletkezik. A tranzakciós illeték mértéke átutalás esetén 0,3%, készpénzfizetés esetén 0,6%, de fizetési műveletenként legfeljebb 6.000 Ft. Az utánvét kezelési megbízásból eredő Tranzakciós illeték összegét a Dioptrans Kft, a szolgáltatási díjakat tartalmazó számlájában külön tételként tünteti fel, az alkalmankénti utánvétek átutalása alapján.
E – Útdíj: 2013. augusztus 1.-től az alábbiak szerint alakulnak a belföldi alapfuvardíjra számítandó E-útdíj felárak: Küldemény feladási-kézbesítési helye:
Útdíj felár mértéke
Budapest – Budapest szállítás esetén:
0%
Budapest – Vidék szállítás esetén:
3,5%
Vidék – Budapest szállítás esetén:
3,5%
Raklapos, illetve „túlméretes” szállítás esetén:
20%
Az E-útdíj csak az alapfuvardíjat érinti, az utánvét beszedés, illetve más szolgáltatási díjak értékét nem terhelik.
Keressen minket online ĂŠs
a Facebookon is!
http://www.optikaimagazin.hu https://www.facebook.com/optikaimagazin/