Madi kor 2015

Page 1


Dolby surround hangzás.

Új Audi Q7 Bang & Olufsen 3D Advanced Sound System hangrendszerrel.

Új Audi Q7. Új mérce. Kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8,3-5,7 l/100km; kombinált széndioxid-kibocsátás: 193-149 g/km. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási értékek az előírt szabvány (715/2007/EK rendelet) jelenleg érvényes változata szerint kerültek meghatározásra.

Miskolc Autó 3534 Miskolc, Lorantff y Zs. u. 30/a Tel.: +36 46 530 030

Audi_Q7_200x280_Cinefest_ker_0710.indd 1

10/07/15 16:51


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

3

SZERZŐ: D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

KÖSZÖNTŐ AZ IDÉN A MÁDI KÖR A MŰKÖDÉSÉNEK A TIZEDIK ÉVÉT KEZDTE MEG. Ötödször kerül megrendezésre a Furmint Ünnep, ami a korábbi Szüreti Felvonulások hagyományaira épül olyan módon, hogy a rendezvény a Mádi Körös borok bemutatójával kezdődik, jelentős és igényes kulturális programokkal bővül, és a borokhoz illeszkedő helyi gasztronómia jeleseivel egészül ki. Szombaton, a főutcán a Furmint korzó a településen életre kelt értékteremtő kezdeményezéseket mutatja meg. Az évről-évre ide látogatók a falu dinamikus fejlődését tapasztalhatják. Az idén nyílt meg a Hotel Botrytis, a Tokaji Borbarátnők Boltja, a Mád Oktatási Központ, a XXI. századi Aszúház és a Rákóczi-Aspremont Kastély főúri lakosztályai. Rövidesen elkészül a Percze Élményközpont, a Sichermann Ház, és a Furmint Alkotóház is. Mindezt a Mádot szeretők inspirálják. Ők, pontosabban Ti, akik szeretitek és élvezitek borainkat, visszatérésetekkel biztattok bennünket, hogy gyerünk tovább. Nekünk ez adja az erőt a hétköznapok küzdelmeihez. Ebből is erőt merítve kapcsoltunk nagyobb sebességre. Építkezünk a múltunkból is. Az idei kiadványunkban felidézzük a borvidék és a mádi dűlők történetét, a világ első eredetvédelmének kialakulását és fejlődését napjainkig, mert ebben rejlenek lehetőségeink gyökerei. Persze mindannyian tudjuk, hogy még csak a gyorsítás fázisába vagyunk. Nagyon készülünk a következő fokozatra, amikor már az „utazó sebesség” –et kell elérnünk. Gyertek minél többen, hozzátok el barátaitokat, ismerőseiteket és adjatok nekünk biztatást a tempó gyorsításához.



Árvay Családi Pincészet Áts Pincészet Barta Pince Budaházy Pincészet DemeterVin Holdvölgy Borászat Lenkey Pincészet Mád Hill Pincészet Royal Tokaji Borászat Szent Tamás Pincészet Orosz Gábor Pincészete Szepsy Pincészet Tokaj Classic Borászat Úri Borok Pincészete


6

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

ÁRVAY CSALÁDI PINCÉSZET

Árvay János filozófiája, hogy a borkészítés a szőlőterületen, az egészséges gyümölccsel kezdődik. Hobbija a munkája, illetve a csodálatos vulkáni kövek gyűjtése a szőlőterületen, amelyek nemcsak szépek, de ásványosságot, egyediséget, izgalmat „csempésznek” a borokba. Felesége, Kata a vendéglátásért felelős, fia, Szabolcs a pincében és a szőlőterületen dolgozik, lánya, Angelika igyekszik minden folyamatból kivenni a részét, emellett marketing- és kereskedelmi feladatokat is ellát.

TELEPÜLÉS: Rátka, Mád DŰLŐK MÁDON: Úrágya

PALACKOZOTT BOROK

MŰVELT TERÜLET: 17 hektár

Pecsár Furmint, Padihegy Furmint

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta

Birtok Furmint, Köves Furmint

BORTÍPUS: száraz és késői szüretelésű furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, dűlőszelektált furmintok, tokaji 6 puttonyos aszú

Sárgamuskotály, Édesem

Késői Édes Furmint Hárslevelű 6 puttonyos aszú


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

ÁTS PINCE

2012-ben egy családi döntés alapján elhatároztuk, hogy megalapítjuk a saját pincészetünket. Célunk az egyedülálló borvidék, ezen belül is a mádi dűlők bemutatása. Az itt megtermelt szőlőből bort készíteni, palackba zárni,hogy mindenki megkóstolhassa azt a csodát, amit csak Tokaj- Hegyalja nyújthat.

TELEPÜLÉS: Mád, Tarcal DŰLŐK MÁDON: Suba, Szent Tamás, Birsalmás, Dancka, Betsek MŰVELT TERÜLET: 3,5 hektár FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta BORTÍPUS: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

PALACKOZOTT BOROK Birtok Furmint 2012 Szt. Tamás Furmint 2012 Áts cuvée 2012

7


8

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

BARTA PINCE

A pincészet 2003-ban kezdte meg tevékenységét a mádi Király-hegy déli és nyugati oldalán elterülő teraszosított, egykori szőlőterületek megvásárlásával. Hegyalja történelmének egyik legnagyobb presztízsű, de az 1960-as években elhagyott dűlőjének korhű helyreállításával egy rendkívül látványos, csaknem fele részben kézzel művelhető birtok alakult ki. A pincészet célja, hogy e különleges területet megjelenésében és talajában egyaránt a lehető legeredetibb formájában megóvja a következő nemzedékek számára. A lehető legkisebb technológiai beavatkozással, maximális tisztasággal, organikus módszerekkel készítik boraikat. Fontosnak tartják, hogy boraik tükrözzék különleges termőhelyük egyedi adottságait. Boraik leginkább presztízs éttermekben és vinotékákban

PALACKOZOTT BOROK

találhatók meg.

2012/2013 Öreg Király dűlő, Furmint 2013 Öreg Király dűlő, Hárslevelű

TELEPÜLÉS: Mád

2014 Egy kis édes furmint

DŰLŐK MÁDON: Király

2014 Egy kis muskotály

MŰVELT TERÜLET: 10 hektár

2010 Öreg Király dűlő, Késői szüretelésű furmint

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő

2013 Öreg Király dűlő, Sárga Muskotály

BORTÍPUS: száraz, késői szüret, szamorodni, aszú

2008 Öreg Király dűlő, 6 puttonyos Aszú

2010 Öreg Király dűlő, Édes szamorodni, 2008 Mőbiusz


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

BUDAHÁZY PINCÉSZET

A Hegyalján már évszázadokkal ezelőtt jelen lévő Budaházy család új borászatának kialakítását 2000-ben kezdte meg. A jelenlegi birtok hat részből áll. A legértékesebb birtokrész a Szent Tamás dűlő legjobbnak tartott Makovica részén található. Különlegesség még a Szent Tamás Fürdő részén elhelyezkedő hagyományos művelésű, 60 éves öreg tőkékből álló terület és a szintén a Fürdő részen található kabar szőlő. 2014-ben a család a Nyúlászó dűlőben vásárolt újabb szőlő területet. A borászat kézműves módszerekkel dolgozik. Szokolai Ákos borász irányításával három éve a pincészet saját, hagyományos feldolgozót alakított ki. A birtok hosszú távú céljai a különböző adottságú dűlők jellegének megmutatása, kis mennyiségű, egyedi borok készítése, valamint a kerti és vadon termő alapanyagokra épülő gasztronómia. TELEPÜLÉS: Mád

PALACKOZOTT BOROK

DŰLŐK MÁDON: Kishegy, Szent TamásMakovica, Szent Tamás-Fürdő, Nyulászó

Szent Tamás dűlő Tokaji Furmint 2009

MŰVELT TERÜLET: 2 hektár

Tokaji Szamorodni 2008

FAJTA: furmint, kabar, hárslevelű

Makovicza 2011, Kabar 2011

BORTÍPUS: száraz, félszáraz, édes szamorodni, késői szüretelésű, aszú

Szent Tamás Késői Szüretelésű 2011

Tokaji Hárslevelű 2007

Tokaji Furmint Hárslevelű 2011

9


10

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

DEMETERVIN PINCÉSZET

A Demetervin egy olyan családi pincészet, aki a világon egyedülálló mádi karakter bemutatását tartja feladatának. Igyekszik megőrizni a helyi értékeket és megtalálni az egyensúlyt a természettel. Céljuk a világörökségi táj és kultúra fenntartása, a talaj és a rajta alkotó ember – azaz a terroir – pontos kifejezése a borban, ezért az egyensúlyos, boldog szőlőt tartják a legfontosabbnak. 8,5 hektáros területük közel 40 százaléka hagyományos, bakművelésű. Boraikat természetes és hagyományos módszerekkel, kompromisszumok nélkül, a tökéletességre törekedve készítik.

TELEPÜLÉS: Mád

PALACKOZOTT BOROK

DŰLŐK MÁDON: Úrágya, Király, Betsek, Kakas, Danczka

Tokaji Aszú 6 puttonyos

MŰVELT TERÜLET: 8,5 hektár

Király

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Úrágya 57

BORTÍPUS: száraz, késői szüret, szamorodni, aszú

Élvezet

Furmint

Délceg


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

HOLDVÖLGY A HOLDVÖLGY egy születésnapi ajándékból, félholdnyi szőlőparcellából született, a Dorgó-tető teraszokon. A Tokaji Borvidékbe vetett hit és az itt dolgozó szakemberek iránti bizalom eredményeképp a birtok mára 26 hektárra nőtt, amelynek mind a 21 parcellája Mádon, 7 különböző, történelmileg klasszifikált dűlőben fekszik. A kivételesség kulcsa minden parcella türelmes megismerése, a természeti egyensúlyokat kereső gondos szőlőtermesztés és a hagyományokra épülő, modern szellemiségű borkészítés. A HOLDVÖLGY állandó törekvése, hogy a borok az adott szőlőfajta és évjárat egyediségének tükrében a lehető legpontosabb és legharmónikusabb lenyomatát adják a dűlőknek.

PALACKOZOTT BOROK TELEPÜLÉS: Mád

Meditation 2009 Birtok Furmint Száraz

DŰLŐK: Holdvölgy, Nyulászó, Becsek,

Expression 2009 Hárslevelű Becsek száraz

Király, Dorgó-tető, Kakasok, Úrágya

Exaltation 2011 Sárgamuskotály Nyulászó édes

MŰVELT TERÜLET: 25,5 hektár

Eloquence 2007 Édes Szamorodni

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta, kabar, kövérszőlő

Signature 2007 Édes Birtokválogatás

BORTÍPUS: birtok és dűlőválogatott száraz borok, késői szüret, édes szamorodni, 6 puttonyos aszú

Intuition No1 2007 Édes Zéta szamorodni Holdvölgy

Culture 2006/2007 Aszú 6 puttonyos Intuition No3 2013 Furmint Király Száraz

11


12

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

LENKEY PINCÉSZET

Szőlőtőkéinket emberszámba véve gondozzuk, óvjuk, aggódunk értük. Rövid csapra metszünk, tavasszal hajtást, nyáron fürtöt válogatunk. A tőketerhelés, ha az időjárás kegyes hozzánk szüret idején, átlagosan 1kg/tőke. A szüretet dűlő, fajta és minőségi szelektálással végezzük. Borászati elképzeléseik folyamatosan változnak. Arra hamar rájöttünk, hogy nem vonz minket a nagyüzemi borászkodás, inkább olyan borokat szeretnénk készíteni, amelyek őszinték és van egyéniségük. Nincsenek kőbe vésett szabályok, szeretjük a szabadságot és a kísérletezést. 2015-ben teljes területünkön áttértünk a biológiai növényvédelemre.

TELEPÜLÉS: Mád, Bodrogkeresztúr DŰLŐK MÁDON: Holdvölgy, Úrágya-Köves, Kishegy, Vilmány, Bomboly, Korposd, Középhegy MŰVELT TERÜLET: 7,4 hektár és 3 hektár FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zengő, zenit, cserszegi, zalagyöngye, ottonel muskotály BORTÍPUS: száraz, kései szüretelésű édes, fordítás, aszú

PALACKOZOTT BOROK Fecsegő 2012, Korai Örömök 2012, Dűlőházasság 2007, Kishegy 2007, Korposd Furmint 2007, Holdvölgy 2007, Vilmány 2007, Úrágya-Köves 2007, Az Élet Szép 2011, Második 2007, Hét Hordó 2009, Mangó 2006, Birtok Hárslevelű 2005, Túlélő 2008, Aszú 5 puttonyos 2002, 2003, Hárslevelű 2009 Aszú 6 puttonyos 2003, 2000, 1999, Szamorodni 2007


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

MÁD HILL PINCÉSZET

Célunk a mádi dűlők különleges adottságainak megismertetése dűlőszelektált borainkon keresztül. Ennek érdekében szigorú terméskorlátozást végzünk és egész évben odafigyeléssel gondozzuk szőlőinket.

TELEPÜLÉS: Mád DŰLŐK MÁDON: Betsek, Kishegy, Ősz-hegy, Szilvás MŰVELT TERÜLET: 17 hektár FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta BORTÍPUS: száraz és késői szüretelésű furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, dűlőszelektált furmintok, tokaji 6 puttonyos aszú

PALACKOZOTT BOROK Száraz Hárslevelű 2009 Édes Hárslevelű 2009 Késői szüretelésű Furmint 2007 Aszúeszencia 2000 Aszú 4 puttonyos 1999

13


14

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

OROSZ GÁBOR PINCÉSZET

A pincészet hivatalosan 1994-től létezik, de mivel szüleimnek mindig volt szőlőterülete a Nyulászó dűlőben, természetesen korábban is voltak boraink. Meggyőződésem, hogy a minőség a szőlőben dől el, a borász csak hozzátesz egy kicsit. A különleges talajok kiválasztása mindig kihívás, de a borban érezhető ásványosság mindent megér. Dűlőszelektált száraz borokat, valamint aszúborokat, édes szamorodnit, sárga muskotályt vagy késői szüretelésű furmintot készítünk, de csak a legjobb évjáratokban.

TELEPÜLÉS: Mád

PALACKOZOTT BOROK

DŰLŐK MÁDON: Úrágya, Szent Tamás, Nyulászó, Betsek, Király, Holdvölgy, Hosszú-Kötél

Betsek Furmint

MŰVELT TERÜLET: 9,2 hektár

Nyulászó Furmint és Hárslevelű házasítás

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Késői szüretelésű Sárgamuskotály

BORTÍPUS: Dűlőszelektált száraz, Késői szüret, Édes Szamorodni, Aszú

vagy Szamorodni

Király Hárslevelű

Aszú 6 puttonyos


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

ROYAL TOKAJI BORÁSZAT

A borászat első évjárata 1990. Célunk alacsony terhelés mellett a lehető legjobban felszínre hozni a borokban az egyedi és egyedülálló szőlőfajtáink karakterét, valamint a semmivel össze nem téveszthető, páratlan mádi dűlők markáns és jellegzetes jegyeit.

PALACKOZOTT BOROK Birtok Furmint TELEPÜLÉS: Mád, Tarcal

Szent Tamás dűlőszelektált Furmint

DŰLŐK MÁDON: Szent Tamás, Nyulászó, Betsek, Danczka, Sarkad, Birsalmás

Sárgamuskotály száraz borok

MŰVELT TERÜLET: 67 hektár

Kék címkés 5 puttonyos aszú

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Birsalmás, Betsek, Nyulászó

BORTÍPUS: száraz, késői szüret, aszú

Szent Tamás és Mézes Mály dűlőszelektált aszúborok

Royal Tokaji késői édes bor

15


16

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET

A Szent Tamás nem nagy múltú pincészet, de igyekszünk megvalósítani fejlesztéseket, amelyek nem csak a saját fejlődésünket szolgálják, hanem ezek által meghatározó szereplői lehetünk a borvidéknek is. Az idei évben befejeztük az új feldolgozó és palackozó üzemet, ami az integrációs borkészítést és a Mádi Kör Eredetvédelmi egyesület által megfogalmazott település szintű bor készítését tudja szolgálni. Mindemellett helyt ad egy szolgáltató borászati laboratóriumnak. Az egyedi termőhelyi sajátosságok tudatában - melyek nemzetközi szinten is ki tudják emelni a pincészetet - a második évjáratát is sikerült elkészíteni a Szent Tamás 86-ot (parcella szelekció a mádi 2286/1 és 2286/2-es hrsz.-ú Szent Tamás dűlőben lévő területekről) és második évjáratát tudtuk palackozni a fürt szelekción alapuló tételünknek. A pincészet becsatlakozik az édesapám által régóta megkezdett klónszelkciós munkába, úgy hogy a borászati és laboratóriumi hátteret biztosítja.

PALACKOZOTT BOROK

TELEPÜLÉS: Mád

Mád száraz furmint

DŰLŐK MÁDON: Szent Tamás, Percze,

Mád félszáraz fárslevelű

Birsalmás, Nyulászó, Szilvás, Középhegy, Kishegy, Betsek, Király

Szent Tamás száraz furmint

MŰVELT TERÜLET: 18,6 hektár

Birsalmás száraz furmint

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Középhegy félszáraz hárslevelű

BORTÍPUS: száraz furmint, hárslevelű, aszú, sárgamuskotály

Nyulászó félszáraz furmint-hárslevelű

Percze száraz furmint

Király késői szüret, 3909 késői szüret


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZEPSY PINCÉSZET

Családunk az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult, így a család és a bor történelme, élete elválaszthatatlan egymástól. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Célunk a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben, kompromisszumok nélkül. Ezért is választottuk a magasan fekvő, köves talajú, meredek lejtőjű dűlőket, idős szőlőtőkékkel – az átlag életkor 40 év feletti. Szelektáljuk a kis-, laza fürtű furmintot, főleg a mádi területeken, ugyanakkor a termőhely megismerésének vágya további területek felfedezésére is ösztönöz Bodrogkeresztúr, Tarcal, Mezőzombor, Rátka és Tállya községekben is.

TELEPÜLÉS: Mád, Mezőzombor, Tarcal, Bodrogkeresztúr, Rátka, Tállya

PALACKOZOTT BOROK Aszú 6 puttonyos 2007, 2008

DŰLŐK MÁDON: Betsek, Birsalmás, Danczka, Király, Nyulászó, Sarkad, Szent Tamás, Urbán, Úrágya

Édes Szamorodni 2012

MŰVELT TERÜLET: 52 hektár

Furmint Szent Tamás 2013

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Furmint Úrágya 2013

BORTÍPUS: aszú, száraz, édes szamorodni

Furmint Hasznos 2013

Furmint 2013, 2014

17


18

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

TOKAJ CLASSIC BORÁSZATI KFT.

Régi álma volt három klasszikus zenésznek, hogy részt vegyen a nagy hagyományokra visszatekintő tokaji borászat újjászületésében. Terveik, elképzeléseik nyomán a „partitura“ 1994-ben „Tokaj Classic Borászati kft.“ névvel készült el. A pincészet intuícióval és intenzív munkával a magyar borászat eddig páratlan sikersorozatát érte el; a mértékadó angliai international Wine & Spirit Competition hat egymást követő aranyéremmel jutalmazta aszúborait, melyek azóta már számos világhírű étterem borlapján is szerepelnek. A zenészek álma megvalósult, de „szimfoniájuknak“ még koránt sincs vége…

PALACKOZOTT BOROK Betsek Furmint TELEPÜLÉS: Mád

Király Furmint

DŰLŐK MÁDON: Király, Betsek, Juharos

Classic Cuvée

MŰVELT TERÜLET: 7 hektár

Tokaji Aszú 3 puttonyos

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Tokaji Aszú 5 puttonyos

BORTÍPUS: száraz, félszáraz, késői szüret, aszú

Tokaji Aszú 6 puttonyos


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

ÚRI BOROK PINCÉSZETE

Az Úri Borok Pincészete egy családi pincészet, melynek célja kimagasló minőségű tokaji borkülönlegességek készítése. Pincészetünk elsősorban a magas puttonyszámú aszúkra és aszúeszenciákra koncentrál. Filozófiánk, hogy csak a kimagasló évjáratokból készítünk borokat. Vezérdűlőnk a Szent Tamás dűlő, amely kiváló adottságaival tökéletesen megfelel ennek a feladatnak. Pincészetünknek egy régi, történelmi pince ad otthont, amely egykor a báró Orczy család tulajdonában állt. A 400 m hosszú, többszintes pincelabirintus ideális klímájával segíti a borok hordós és palackos érlelését.

TELEPÜLÉS: Mád

PALACKOZOTT BOROK

DŰLŐK MÁDON: Dancka, Szent Tamás

6 puttonyos Aszú

MŰVELT TERÜLET: 10 hektár

6 puttonyos Muskotály Aszú

FAJTA: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály

Aszúeszencia

BORTÍPUS: magas puttonyszámú aszúk,

Tokaji Hárslevelű Szt. Tamás

aszúeszencia, eszencia

Tokaji Sárgamuskotály

19


20

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: N.E.P. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

A TOKAJI BORVIDÉK EREDETVÉDELMÉNEK TÖRTÉNETE ÉVSZÁZADOS FEJLŐDÉS EREDMÉNYEKÉNT JÖTT LÉTRE AZ A ZÁRT BORTERMELŐ TERÜLET, AMELYET MA TOKAJ-HEGYALJAI BORVIDÉKKÉNT ISMERÜNK.

Már a honfoglalás előtt is műveltek itt szőlőt a szarmaták és az avarok, akik bizonyára a Kaukázus vidékéről, a nemes szőlő szülőföldjéről hozták magukkal a borkészítés tudományát. Az ide érkező honfoglaló magyarok már szőlő ültetvényeket találhattak itt. A XI. századi oklevelekben már ezen a vidéken lévő királyi pincékről találunk adatokat. A XII. században olasz és vallon vincelléreket telepítettek a királyi birtokokra. Jöttük emlékét őrzi Olaszliszka és Bodrogolaszi neve. Az új telepesek mellett jelentős érdemeket szereztek a borkultúra terjesztésében a Hegyalján megtelepedő szerzetesrendek, közöttük a magyar alapítású Pálosok is. Jelentős területeket birtokoltak itt a kezdetektől a Felvidék német városainak polgárai, és városi közösségei, akik szintén jelentősen hozzájárultak a borvidék kialakulásához, megerősödéséhez. A török déli terjeszkedése miatt ezek a gazdag városok elveszítették az akkor leghíresebb borvidéket, a Szerémséget, mint beszerzési forrást. Azon túl a kassai, eperjesi, bártfai, lőcsei polgárok tokaji bort ittak, hegyaljai szőlőket műveltek.


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

21


De itt telepedtek le a török elől menekülő szerémségi vincellérek is, erősen hozzájárulva a terület nagyszerű természeti adottságainak jobb kihasználásához. Ők hozták magukkal a természetes nemes édes borok készítésének tudományát, és az ő megérkezésükkel egy időben tevődött át a borvidék központja az északi területekről a Mád, Tállya, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Tarcal uralta déli részre. Mátyás király már 1482-ben vámmentes borkereskedelemre adott engedélyt a felvidéki szabad királyi városoknak. Ez a királyi rendelet segítette a tokaji bor északi kivitelét, a bortermelő települések gazdasági megerősödését, polgári fejlődését. Már 1570-ben és 1580-ban összeültek Mádon a tokaj-hegyaljai bortermelő települések képviselői és a legnagyobb birtokosok, hogy elfogadják első közös szőlőrendtartásukat. Ugyancsak Mádon gyűltek össze 1603-ban Abaújszántó, Erdőbénye, Mád, Tarcal, Tállya és Tokaj képviselői, hogy szabályozzák a borvidéken a szőlőművelést, borkészítést, és egységesítsék a szőlőmunkások bérezését. Ez utóbbi pont bizonyítja, hogy a nagy szakértelmet kívánó szőlőművelést már akkor sem jobbágyok, hanem fizetett munkások végezték. 1641-ben Mádon fogadták el azt a 48 pontból álló rendszabály gyűjteményt, amelyet a zárt borvidéki státusz első jogi formulába öntésének tekinthetünk. 1700-ban újra szabályozták a tokaji bortermelést.


Ekkor úgy döntöttek, hogy Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golop, Mád, Mezőzombor, Monok, Olaszliszka, Ond, Rátka, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Szegi, Tarcal, Tállya, Tokaj

III. Károly magyar király 1737-

és Tolcsva határában termelhetnek minőségi tokaji bort. Rész-

ben rendeletben nyilvánította To-

ben erre épül az 1730 táján Bél Mátyás és Matolay János által készített, mára talán legismertebbé vált, újabb termőhelyi be-

kaj-Hegyalját zárt borvidékké. Ez a

sorolás.

világ első ilyen jogi szabályozása.

A következő századokban időről időre újra szabályozták a to-

Ennek megjelenése után máshon-

kaji bortermelést és borkereskedelmet. A területről olykor kikerültek egyes községek, máskor visszakerültek, de a minőségi

nan származó aszúszemet nem

tokaji termelésének törzstelepülései lényegében azóta sem

lehetett a borvidékre behozni, nem

változtak. Újabb nagy változást hozó törvény 1897-ben jelent

lehetett máshol termett szőlőt fel-

meg, amely kimondta, hogy a filoxéra vészben megtépázott to-

dolgozni, és kijelölték azokat a te-

kaji területekre csak sárgamuskotályt, hárslevelűt és furmintot szabad telepíteni. Azóta is ez a három fajta adja a terület ter-

lepüléseket, amelyek tokaji bort

melésének elsöprő többségét. A tokaji bortermelést szabályo-

termelhettek. A birtokosok a hor-

zó törvények ritka állócsillagai a magyar, s talán a nemzetközi

dókat kötelesek voltak megjelölni,

törvénykezésnek is. Évszázadokra meghatározták a terület kiterjedését, a tokaji bor előállításának szabályait és kereskedel-

hogy azonosíthatóak lehessenek.

mét, máig ható érvénnyel. A háborúk, a gazdasági és politikai

Ez fontos minőségi garancia volt a

krízisek közepette is védték, a jó úton tartották a tokaji bort és

borvásárlók számára.

annak kultúráját. Érvényességüket máig megtartották, sőt, a tokaji bor jövője is csak ezekre támaszkodva képzelhető el.


SZERZŐ: SZEPSY ISTVÁN, D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

A MÁDI KÖR MINŐSÉG- ÉS EREDETVÉDELMI RENDSZERE EGYESÜLETÜNK TEVÉKENYSÉGÉNEK CÉLJA A MÁD KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN TALÁLHATÓ TERMŐHELYEKEN AZ EGYESÜLET TAGJAI ÁLTAL TERMELT BOROK MINŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA, E BOROK EREDETVÉDELMÉNEK AZ EGYESÜLET ÁLTAL MEGALKOTOTT SZIGORÚ ÉS KÖVETKEZETESEN ÉRVÉNYESÍTETT KÖVETELMÉNYRENDSZER ÚTJÁN TÖRTÉNŐ MEGTEREMTÉSE, A KÖZSÉG TERMÉSZETI ÉRTÉKEINEK, A TÁJ ADOTTSÁGAINAK VÉDELME, ILLETVE HOGY A MÁDI BORT MINT ÖNÁLLÓ FOGALMAT MEGTEREMTSE, PIACI ÉRVÉNYESÜLÉSÉT MEGALAPOZZA, EZÁLTAL A BORT LÉTREHOZÓ MÁDI POLGÁRSÁG ÉLETKÉPESSÉGÉT ERŐSÍTSE, SZELLEMI KITELJESEDÉSE ELŐTT UTAT NYISSON, ÖNMEGVALÓSÍTÁSÁT SEGÍTSE.

A MÁDI MINŐSÉG- ÉS EREDETVÉDELMI RENDSZER HÁROM SZINTŰ. Az első kategóriába a községi, a másodikba a dűlő megjelölést alkalmazó, a harmadikba a szőlőkből (dűlő parcella) származó borok tartoznak. A szőlő olyan mádi területen fekvő szőlőültetvény, amely fekvése, talaja, esetleg a szőlő fajtatípusa, kora, művelésmódja alapján megkülönböztetésre alkalmas, és lehetőséget ad a környezettől lényegesen eltérő borkarakter elérésére, magas, egyedi, évente ismételhető minőség mellett. DŰLŐ SZELEKTÁLT BOROKAT AZ EGYESÜLET TAGJAI JELENLEG AZ ALÁBBI TERÜLETEKRŐL KÉSZÍTENEK: Betsek, Birsalmás, Holdvölgy, Király, Kishegy, Középhegy, Kővágó, Nyulászó, Percze, Szent Tamás, Urbán, Úrágya.


A MÁDI KÖR TAGJAI SZIGORÚ HOZAMKORLÁTOZÁST ALKALMAZNAK, AZ ÁLTALUK TERMESZTETT ÉP SZŐLŐ MENNYISÉGE • a községi bor esetében maximum 70, • a dűlősnél maximum 40, • a szőlőnél maximum 30 mázsát hektáronként nem haladja meg.

A SZŐLŐ ÜLTETVÉNY ÉLETKOR A, AMELYRŐL A BOR KÉSZÜL • a községi bor esetében legalább hat éves, • a dűlő megjelölés használata esetében legalább nyolc éves, • a szőlő (dűlő parcella) megjelölésekor legalább tíz éves vagy annál idősebb. Egyesületünk a Mád Hegyközséggel szorosan együttműködve végezte el a mádi szőlő dűlők behatárolását és leírását.

AZ ASZÚBOR KÉSZÍTÉSE A Tokaji Aszú a világ borászatában egyedülállóan aprólékos és munkaigényes kézműves technikával készülő természetes édes bor. Egyedisége, különlegessége, hallatlan munkaigényessége miatt törekednünk kell minőségének a legmagasabb szinten tartására, illetve emelésére. Mivel alapvetően luxus terméknek tekinthető, a legkisebb kompromisszum sem engedhető meg a minőség tekintetében. Aszúbor az évjárat ingadozások miatt nem minden évben készíthető azonos minőségben, ezért minőségének védelme érdekében csak a jó évjáratokban készítjük el. A Mádi Kör minden év december 31-ig közzé teszi, hogy az adott évjáratban készít-e Aszúbort. Hagyományos aszúszem és alapbor arány: 1 puttony hozzávetőlegesen 27,5 liter, a gönczi hordó 136 l. A Mádi Kör tagjai 5 és 6 puttonyos Aszúbort készítenek. Az aszúszem minősége 55 ref. %, minden bogyó botrityses, a bogyók szikkadtak, nagyobb tömegben sem tapadnak ös�sze. Az alapbor minősége minimum 22 MM, fő kívánalom az, hogy a fürtök a szüret késői fázisából túlérett szemeket is tartalmazzanak. Az aszúszemek áztatása legalább 24-36 óráig történik. A kipréselt Aszúbor második erjedése és érlelése hordóban, pincében történik. Az érlelés 136-500 literes zempléni tölgyfa hordóban, az erjedés befejezését követően, legalább két évig történik.


26

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

MÁD HEGYKÖZSÉG DŰLŐI BACSKAI BETSEK: DEMETERVIN, MÁD HILL, OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET, SZEPSY PINCÉSZET, TOKAJ CLASSIC BORÁSZATI KFT., HOLDVÖLGY KFT. BIRSALMÁS: ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET, SZEPSY PINCÉSZET BOMBOLY: LENKEY PINCÉSZET BORKÚT DANCZKA: DEMETERVIN, ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZEPSY PINCÉSZET, ÚRI BOROK PINCÉSZETE DORGÓ: HOLDVÖLGY KFT. GALAMBOS HANGÁCS HARCSA HEGYMEGI HINTÓS HOLDVÖLGY: LENKEY PINCÉSZET, OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, HOLDVÖLGY KFT. HOSSZÚ-KÖTÉL: OROSZ GÁBOR PINCÉSZET ILLÉSHÁZY JUHAROS: TOKAJ CLASSIC BORÁSZATI KFT. KAKAS: DEMETERVIN, HOLDVÖLGY KFT. KAPI KIRÁLY: BARTA PINCE, DEMETERVIN, OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, TOKAJ CLASSIC BORÁSZATI KFT., SZEPSY PINCÉSZET, SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET, HOLDVÖLGY KFT. KISHEGY: BUDAHÁZY PINCÉSZET, LENKEY PINCÉSZET, MÁD HILL, SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET KÖZÉPHEGY: ÁRVAY CSALÁDI PINCÉSZET, LENKEY PINCÉSZET, SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET KŐPOROS KŐVÁGÓ LAJOSOK MAKKOS NYULÁSZÓ: OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET, SZEPSY PINCÉSZET, HOLDVÖLGY KFT. ŐSZ-HEGY: MÁD HILL PERCZE: SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET RÉPÁS SAJGÓ SARKAD: ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZEPSY PINCÉSZET SÓS SUBA: ÁTS PINCE SZEMERE SZENT TAMÁS: BUDAHÁZY PINCÉSZET, OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, ROYAL TOKAJI BORÁSZATI ZRT., SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET, SZEPSY PINCÉSZET, ÚRI BOROK PINCÉSZETE, ÁTS PINCE SZILVÁS: MÁD HILL, SZENT TAMÁS SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET ÚRÁGYA: ÁRVAY CSALÁDI PINCÉSZET, DEMETERVIN, LENKEY PINCÉSZET, OROSZ GÁBOR PINCÉSZET, SZEPSY PINCÉSZET, HOLDVÖLGY KFT. URBÁN: SZEPSY PINCÉSZET VERESEK VILMÁNY: LENKEY PINCÉSZET VIRGINÁS ZOMBORKA



28

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: I.G.

FOTÓ: APACS STÚDIÓ

BIZALOM ÉS JÖVŐ BESZÉLGETÉS SZEPSY ISTVÁNNAL MOSTANÁBAN AZOK A KÉRDÉSEK FOGLALKOZTATTAK, HOGY MENNYIBEN FÜGG ÖSSZE A BIZALOM ÉS EGY KÖZÖSSÉG MŰKÖDŐKÉPESSÉGE. KÍVÁNCSI VOLTAM, MINT MINDIG, HOGY ISTVÁNNAK MI A VÉLEMÉNYE ERRŐL. TEHÁT MEGKÉRDEZTEM. I.G. Nemrég olvastam egy szociológiai tanulmányt arról, hogy a magyar társadalomban a bizalmi tőke hiánya már-már kórossá kezd válni. Északi országokban is volt egy ilyen tendencia, de ennek visszaszorítását kormányzati szintre emelték, mert arra jöttek rá, hogy a bizalmi tőke a financiális tőkével egyenrangú fontosságú, és hiánya kiemelt kockázatot jelent az ország működésére, jövőjére. Az emberek nem bíznak a másik emberben, nem bíznak a jövőjükben, ennek következtében nem együttműködőek, pesszimisták és individualisták egyszerre. Az őket körülvevő világot pedig egy idegen, rideg (dzsungelként) világként élik meg. A Mádi Kör számomra „kicsiben” ugyan, de az ellenkezőjét képviseli. Értelmes, komoly elvek mentén a különböző karakterek ellenére is együttműködő közeg jött létre. Mi kell szerinted ahhoz, hogy ez az említett bizalmi tőke visszaálljon a társadalomban, és a mádi kör tanulságait, együttműködő attitűdjét ki lehessen terjeszteni akár az egész borvidékre? SZ.I.: Az emberiség általános tudati válságban létezik a kezdetektől (kivéve egyes kultúrkörök némely időszakát), aminek oka többek szerint a hibás világ- és Istenkép vagy másképpen a lélektudatosság alacsony szintje. Ez okozza, hogy kis mértékben tudta kihasználni a szellemi potenciált, és nem tud megmaradni a szeretet erőterében. Ezért él félelemben, ezért okol mindenki mást a sorsa alakulásáért, ezért hangoztat hazug ideológiákat. Miközben óriásiak az anyag és világ megismerésében elért eredmények, hiányzik az „ősök” befogadása és ezért az EGYség élmény elérése, ami a legprimitívebb népeknél még ma is működik. A magas képzettségű és magas életszínvonalon élő ember egyre inkább beszorul az „ANYAGBA”, mert fél a pozícióvesztéstől és ezért nem meri az érzéseit követni, pedig ez az egyetlen út és


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

29


mód, hogy tudatát összekapcsolhassa a saját örökkévaló lelkével, a Szentléleknek az egyes emberré transzformált hullámhosszával és magával az ÉLETtel, hogy olyan lehessen megint, mint a kisgyermekek, akiket a lélek még közvetlenül irányít. Az ARANYKORban az emberek vezetői kiválasztódtak, azaz a legnagyobb, legpozitívabb szellemi erőterű emberek voltak a közösség vezetői, akik abszolút önzetlenséggel és szolidaritással bírtak. Azután következtek az igazságtalanság évezredei, amikor nemcsak az emberek között lett hazug a viszony, hanem az ember és Isten között is az anyagi- és hatalomvágy következtében. A Jézusi igazság megfogalmazása egyszerű: „Az Atya és Én egyek vagyunk, a bűn pedig az, hogy nem hiszitek” I.G.: Melyek szerinted egy átfogó Tokaj stratégia létrejöttének a feltételei? Hogyan tovább Mádi Kör, melyek a rövid és hosszú távú célok? SZ.I.: Átfogó Tokaj stratégia addig nem tud létrejönni, amíg nem belülről fakad a vezérlő elv és nincs elegendő gazdasági sikertörténet, amire lehet igazodni, azaz a további mádi sikerek nélkül ez aligha lehetséges. A siker alapkövei: Az elképesztő természeti adottságok gyors megismerése, felhasználása, márkázásban való hatékony alkalmazása. (A történelmi 1. osztályú dűlők reflektorfénybe állítása 2 bortípuson keresztül: FURMINT, ASZÚ) A Furmint fajta lehetőségeinek gyorsított feltárása, a brandingben alapkővé tétele. Tudatosítsuk magunkban a világ legkomplexebb alapkőzeteivel bíró dűlőket és a Furmintot. Abszolút tudatosnak kell lenni abban, hogy az agyagásványos, zeolitos, kovásodott riolittufa a legoptimálisabb, mert a legrétegzettebb, legmélyebb, meleg és mégis a legideálisabb vízgazdálkodású közeg a Furmint számára, amely a szkíta népek fajtája. A dűlők, a fajta és mi egyek vagyunk és a legmagasabb szintű borélmény megtapasztalásáért teremtettünk, és most állt össze az egység! Az aszúsodás módja, a bor készítése, annak harmóniája, test- és íz gazdagsága a legboldogabb történelmi időket, életérzést tükrözi, ahol a szellem össze tud kapcsolódni az ÉLŐ anyagi világgal, így magával az ÉLETtel is. Tudatosítanunk kell, hogy ősi népből származunk, éltünk ember központú társadalomban, melyben hitvilágunk nem ismert akadályokat. Nyelvünk gazdag, kifejező, erőteljes. A BOR szavunk újjászületést jelent! A siker elsősorban szellemi fejlődést kell, hogy jelentsen számunkra. Ehhez minden nap le kell vessük a hibáinkat és félelmeinket, teljes bizalommal kell fordulnunk egymás felé. Komoly szakmai eredményeket értünk el, de rengeteg a további feladat. Meg tudjuk csinálni! Anyagi területen a célkitűzés az, hogy elismert, erős világmárkákat hozzunk létre. Gyarapodjanak a meglévő vállalkozások, újakat is alapítsanak, minden földterületet okosan használjanak, a szellemi innováció általános elv és gyakorlat legyen. Megszűnjön az elvándorlás, növekedjen a turizmus, a vendéglátás. Még hitelesebbé kell válnunk, következetesebben kell dolgozni a célkitűzéseken. Mutassunk erős összefogást, tanuljunk gyorsabban, erősítsük hitünket. Még jobban merjük járni a választott utunkat, merjük mindig kérni ehhez a lélek segítségét!


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZILVÁSSY ZOLTÁN, A DEBRECENI EGYETEM REKTORA

FORRÁS: UNIDEB

31

TATÁRKA JÓZSEF, MÁD POLGÁRMESTERE

FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN

TUDOMÁNYOSAN IS ALÁTÁMASZTJÁK, HOGY EGÉSZSÉGES A TOKAJI BOR DEBRECEN, MÁD – A KUTATÁST ÉS AZ OKTATÁST IS ÉRINTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT A DEBRECENI EGYETEM ÉS MÁD ÖNKORMÁNYZATA. A TOKAJI BOROKAT VIZSGÁLJÁK. - Régi vágyunk, hogy tudományosan is alátámasszuk a tokaji borok különlegességét. A Debreceni Egyetem segítségével szeretnénk bizonyítani a borokban megjelenő ásványok egyedi és pozitív élettani hatásait. Ez remélhetőleg élénkíti a térség turizmusát, és a helyi gazdaságfejlesztést is pozitívan befolyásolja – hangsúlyozta Tatárka József, Mád polgármestere az együttműködést ismertető sajtótájékoztatón, a Debreceni Egyetemen. A polgármester kifejtette: a település az infrastruktúra biztosításával járul hozzá az egyetemi kutatásokhoz és az oktatáshoz, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidék ötödét magában foglaló terület borai a nemzetközi piacon is erőteljesebben jelenhessenek meg. Szilvássy Zoltán rektor kiemelte: a Debreceni Egyetem egészségipari törekvései találkoztak Mád elképzeléseivel, a megállapodás keretében többek között a hegyaljai borok élettani és orvosbiológiai hatását fogják vizsgálni. - Kutatóink azt elemzik, hogy milyen biológiailag aktív komponensek hasznosulnak akkor, ha például furmintot vagy hárslevelűt iszunk. Ezeknek a boroknak számos népbetegség gyógyításában lehet fontos szerepe, ilyenek többek között az elhízás, a cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések – sorolta Szilvássy Zoltán. A rektor hozzátette: az együttműködés keretében további mezőgazdasági, turisztikai, egészségtudományi kutatásokat terveznek, az agrártudományokat és az élelmiszeripart is bevonják a közös munkába. Tatárka József kérdésre válaszolva elmondta, hogy a térség gazdaságfejlesztése céljából a mádi önkormányzat szívesen támogatná egy közösségi főiskola létrehozását a településen. - Az új képzőhellyel nem szeretnék csorbítani Eger és Sárospatak oktatásban játszott szerepét, Mádon inkább a kutatásokra helyeznék a hangsúlyt, mivel szinte kimeríthetetlen a kiaknázható vizsgálati területek száma. A közösségi főiskola pedig segítséget nyújthatna a fiatalok helyben tartásában, hiszen az itt használt borászati technológiák nagyon speciális szaktudást igényelnek, ezért szükség van a megfelelően képzett munkaerőre – jelentette ki a polgármester.


SZERZŐ: I.G. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

AZ ALELNÖKÖK A MÁDI KÖR HÁROM ALELNÖKÉT, BARTA KÁROLYT, OROSZ GÁBORT ÉS TÚRÓCZI ISTVÁNT KÉRDEZTÜK AZ EGYESÜLET HELYZETÉRŐL, CÉLJAIRÓL ÉS TERMÉSZETESEN AZ EREDETVÉDELEMRŐL. MIÉRT VAN SZÜKSÉG MA A MÁDI KÖRRE? T.I.: Amióta, közel negyven éve, a borászattal kapcsolatba kerültem, az országban a szőlőterület negyedére csökkent, az évente készített bor mennyisége pedig feleződött. Súlyunk a nemzetgazdaságban mostanra jelentéktelen. Közben az újvilági termelők jelentős mértékben növelték mind az általuk termelt bor mennyiségét, mind pedig az árbevételüket. Gyakorlatilag „állva hagytak” bennünket. Jelenleg szinte egyedül Tokaj presztízsére, történelmi hátterére hivatkozhatunk, amitől viszont önmagában nem lesz jobb a helyzetünk. Legfőbb ideje, hogy aktívan is tegyünk a szakmánk felemeléséért. Ennek pillanatnyilag egyetlen módját látom. Ez pedig a helyi összefogás. Mutassunk példát a vidék, az ország szakembereinek és emeljük fel az egyébként csodálatos adottságokkal bíró településünket a világ bortérképén arra a helyre, ami megilletné. Miért ne lehetne Mád egyszer az átlag nyugati borfogyasztó szemében is egy szinten a legjobb francia településekkel? Ezt csak együtt tudjuk elérni! Egy-egy birtok, legyen bármilyen jó is, soha nem tud igazán a csúcsra felérni önmaga. Számomra ehhez a Mádi Körön át vezet az út.

HOL TART MA AZ EGYESÜLET? B.K.: Kicsit talán rögtönözve szeretném felsorolni a legfontosabb eredményeinket: Az Egyesület jelen van Hegyalja életében. A borvidéket érintő kérdésekben önálló és minőség orientált véleményt tudunk nyilvánítani. Tagjaink intenzíven kiveszik részüket a mádi bor ismertségének növelésében. A rendszeresen ismétlődő évjárat bemutatónk fontos esemény a borkedvelők naptárában. Pártoló tagjaink támogatásának köszönhetően egyre színvonalasabb az éves kiadványunk. A mádi bor, mint fogalom egyre ismertebb a borkedvelők körében.


MELYEK A KÖZELI ÉS TÁVOLI CÉLOK? B.K.: Az Egyesület ma meglehetősen zártan működik. Előbb-utóbb foglakoznunk kell a tagfelvétel ügyével. Elsősorban a mádi bor presztízsének növelése céljából. Valószínűleg tovább kellene finomítanunk az eredetvédelmi szabályzatunkat is ugyanebből a célból. Anyagi forrásaink bővülésétől függően jó lenne intenzívebben megjelenni külföldön is, annak érdekében, hogy a mádi termőhelyek, dűlők világviszonylatban is páratlan egyediségével minél több borkedvelőt tudjunk megismertetni. A távolabbi cél talán az lehetne, hogy a Hegyaljai borvidék teljes autonómiájának növelésében megkerülhetetlen szerepe legyen az Egyesületnek.

MIÉRT FONTOS AZ EREDETVÉDELEM? O.G.: A világ első eredetvédelme Tokaj-Hegyalján jött létre, melyre büszkék lehetünk. Minden minőség alapja az eredetvédelem, melynek, ha szigorú előírásait mi pontosan és átláthatóan betartjuk, és ezt jól kommunikáljuk, a borunkat abszolút hitelessé tesszük minden fogyasztói réteg előtt. Az elmúlt tíz évben elindultunk egy olyan száraz bor felé (akár furmint, akár hárslevelű), amelyben már most határozottan érezhetők a dűlők sajátosságai. Rengeteg bort kóstoltam már a világban, és elfogultság nélkül mondom, hogy ennyire egyedi, komplex borokkal sehol nem találkoztam. A borvidéken belül a szakma által elfogadott eredetvédelem finomítása szükséges. A mádi eredetvédelem és szabályozás sokkal szigorúbb, mint a borvidéki. Egy célja van, hogy az évek óta ilyen minőségben termelt szőlőt mindenki által elfogadottá tegye. Ne csak azt vállaljuk, hogy a borvidéki termésátlag felét szüreteljük, vagy még kevesebbet, mely a bor minőségében kétség nélkül megjelenik. A fogyasztó a mádi termékleírásból ismerheti meg azt, hogy a mádi bor mitől több és jobb. Jövőbeli cél, hogy a mádi bor, mint önálló fogalom, az Európai Unió által is elfogadott legyen.


SZERZŐ: N.K., E.D. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

MÁD ELSŐ OSZTÁLYÚ DŰLŐINEK TÖRTÉNETE 1670 ÉS 1803 KÖZÖTT 16 ALKALOMMAL OSZTÁLYOZTÁK A BORVIDÉK SZŐLŐHEGYEIT. EZEK GYAKRAN KERÜLTEK EGYMÁSSAL IS ÖNELLENTMONDÁSBA, VISZONT MÁD ESETÉBEN MINDVÉGIG SZIGORÚAN KÖVETKEZETESEK VOLTAK. PÉLDÁUL MÁD MA IS ISMERT HAT ELSŐ OSZTÁLYÚ SZŐLŐTERÜLETÉT MIND A 16 KLASSZIFIKÁCIÓ HATÁROZOTTAN A LEGMAGASABB KATEGÓRIÁBA SOROLTA BE, ÉS UGYANEZ VOLT A HELYZET AZ EMLÍTETT TELEPÜLÉS HATÁRÁBAN TALÁLHATÓ 2. ÉS 3. OSZTÁLYÚ SZŐLŐHEGYEKKEL IS. ENNEK AZ VOLT AZ OKA, HOGY MÁD MEZŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA MÁS HEGYALJAI MEZŐVÁROSTÓL ELTÉRŐEN SOKKALTA SZIGORÚBBAN ÜGYELT A SZŐLŐHEGYEK RENDTARTÁSÁRA, VALAMINT A SZŐLŐHEGYEK KÖZÖTT MEGHÚZOTT HATÁROK FENNTARTÁSÁRA.

Becsek/Betsek A Mád délkeleti hátárban fekvő Becseket már a középkorban is művelték, de konkrét említést először 1600-ból találunk róla. Ekkorra már megkülönböztették a Kis- és Nagy-Becseket. Előbb az Alaghy családé volt nagyobb része, tőlük a Rákócziak örökölték, a levert szabadságharc után pedig az Erdődyek és az Orczy família lett a fő birtokos ezen a területen. Egészen a XX. század közepéig a Szirmay család és az Orczyak birtokolták a Becseket.

Király/Király-hegy A középkorban Nagy-Néma-hegynek nevezték ezt az impozáns látványt nyújtó és fantasztikus minőségű bort termő dűlőt. Az elnevezés időközben Nemeggyé rövidült. Birtokos volt ezen a területen a királyi udvar is, ma használt elnevezését mégsem erről vette, hanem a tokaji országgyűlésen 1526-ban utolsó magyar királ�lyá koronázott Szapolyai János erdélyi vajdáról, akinek jelentős területei voltak ezen a hegyen. Ettől fogva birtokosai azok lettek, akik pillanatnyilag jobban álltak a Habsburgokkal a magyar koronáért vívott harcban. A terület egy részét később gönci, kassai, rozsnyói polgárok uralták, itt is jelen voltak a Rákócziak, de a Wesselényi összeesküvésben való részvétel miatt Báthory Zsófia kénytelen volt elzálogosítani az itteni szőlőit, hogy férjét, I. Rákóczy Ferencet a halálos ítélet alól megválthassa. A dűlő legmeredekebb teraszosított része „Eöreg Király” néven szerepel a Rákócziak 1664-es vagyon összeírásában. A szabadságharc után egészen a huszadik századig az Orczy család volt a Király legnagyobb birtokosa. Ez a dűlő ma fantasztikusan felújítva újra az egyik legjobb mádi bortermő terület.

Kővágó Ez a ma felújításra váró terület volt talán Mád legnagyobb hírű termőhelye. A hegyen a középkor óta szinte mindmáig zajló kőbányászat, kővágás – innen a dűlő neve is – erősen beszűkítette a terület művelhetőségét. Azt tudjuk, hogy 1425-től királyi birtok, később az igazságos Mátyás asztalára is szállítottak innen bort. Később birtokot szerzett itt minden jelentős nemesi család, akik Hegyalján borkészítéssel foglakoztak. Nevezetesebbek közülük a Serédyek, Rákócziak, Orcziak, Klobusiczkyek. A XVIII. századtól a XX. század közepéig a Máriássy- familia lett a Kővágó fő tulajdonosa. Az ő egykori, gyönyörű, barokk stílusban épült úri házuk még ma is áll Mád központjában. Ennek a családnak híres leszármazottja Máriássy Félix filmrendező is.


FORRÁS: ZEMPLÉNI LEVÉLTÁR


FORRÁS: ZEMPLÉNI LEVÉLTÁR


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

Nyulászó Ez a legfiatalabb mádi szuperdűlő. Úgy tudjuk, hogy a XVI. században kezdtek itt szőlőt telepíteni. Nevét talán a birtokos nemesek kedvenc szórakozásáról, a nyúlvadászatról, a nyulászásról vehette. Előbb a Rákócziaké volt, tőlük Szelepcsényi György bíboros, későbbi esztergomi érsek szerezte meg. Az 1696-os szőlő összeírás szerint kis híján megszűnt a Nyulászóban a bortermelés: akkor csupán két működő szőlőbirtokot írtak itt össze. Jelentős egyházi tulajdon mellett a terület fő birtokosai a Szirmayak, az Árvayak voltak. A XIX. század közepén híres mádi zsidó családok, a Zimmermannok, Deutschok és a Bendeczek is szereztek és műveltek itt szőlőt, egészen a vészkorszakig. Ma innen kerül ki Mád legjobb dűlős borainak jelentékeny része.

Percze/Percze-hegy Kezdetben nem tartották egy minőségűnek a legjobb dűlőkkel. Ezt az is bizonyítja, hogy tulajdonosai között csak elvétve találunk arisztokratákat vagy módos városi polgárokat. Nevét a német eredetű, de gönci gyökerekkel is rendelkező kassai illetőségű Percz vagy Percze családról kapta. Ezen a területen vegyesen feküdtek a dézsma fizetésre kötelezett paraszti birtokok az adófizetés alól mentesített nemesi szőlőkkel. A Rákóczi szabadságharc után az Orczy család tett a legtöbbet azért, hogy a Percze is bekerüljön a legjobb dűlők közé, és ezt a pozícióját azóta sem kérdőjelezi meg senki. A XVIII. században született összeírásokban jelentek meg először az Alsó-,Középső-, Felső-, Nagy és Kis-Percze területek megkülönböztető elnevezései.

Szent Tamás A település keleti határában a római katolikus templom mögött terül el a legrégebbi, biztosan középkori eredetű Szent Tamás-dűlő. Az első időkben egyházi birtok volt, egyszerűen úgy emlegették az oklevelekben, mint a Szent Tamás apostol tiszteletére felszentelt egyház szőlőhegye. Innen ered mai elnevezése is. Az 1332-37 közötti pápai tizedjegyzékben már ezzel az elnevezéssel szerepel ez a terület. A Szent Tamás-dűlő egy részét ma is Makovica néven emlegetik. Nevét az egykor itt birtokot tartó krakkói várnagyról, a lengyel Ostrogorsky hercegi családról kapta. Szőlőt műveltek itt katolikusok, protestánsok, nagynevű főúri családok és zsidó birtokosok is. A dűlő birtok történetén nyomot hagyott minden vallási és politikai háborúság, amely átviharzott Mádon. Ma a talán legismertebb, egyik legnagyobb tekintélynek örvendő mádi bortermő terület ez.

37


38

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

JÓ ÉJSZAKÁT Az idén második alkalommal került megrendezésre a „Jó Éjszaká”-t. A program sorozatot délután 4-kor Illés Szabó Kinga székely mesemondó nyitotta meg a Demetervinben és hajnali ½ 3-kor Janza Katáék zárták a Mád Oktatási Központban. További 12 helyszínen is folyamatosan fergeteges programokat láthattak vendégeink. Magasra tettük a mércét jövőre magunknak.


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

MÁDI FURMINT ÜNNEP A korábbi szüreti mulatságok, felvonulások hagyományaira épülő, de napjaink igényeit és lehetőségeit is figyelembe vevő rendezvény az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Furmint Ünnep. A Furmint Ünnep első eseménye a Mádi Kör borbemutatója, ezúttal is a Royalban. A szombati program fő színtere Mád főutcája, a Furmint Korzó, ahol bemutatkoznak a mádi és a tokaj-hegyaljai borok, kézművesek, iparművészek.

39


40

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

SZENT ORBÁN NAP A szőlőművelők, a borászok és a kádárok védőszentjének tiszteletére már harmadik alkalommal rendezett Szent Orbán Napot a Tokaji Borbarátnők Társasága és a Mádi Kör. A XIV. Kelemen pápától 1771-ben kapott ereklye az idén is ellátogatott Mádra, hogy gondoskodjon a jó termésről a Világörökségi Borvidéken.


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

SZERZŐ: D.E. FOTÓ: BAKOS ZOLTÁN

BORBAR ÁTNŐK BÁLJA A Tokaji Borbarátnők Társasága az idén is a Mádi Körrel együttműködve rendezte meg a jótékonysági bálját. A tizenegyedik alkalommal megrendezett eseményen is a Stílusos Vidéki Éttermiség tagjai készítették a vacsorát Ruprecht László vezetésével a Mádi Kör és a Tokaji Borbarátnők dűlőszelektált boraihoz. A borok és az ételek minden évben egymást inspirálják. Nem véletlenül nőtte ki magát a vidéki Magyarország egyik legrangosabb báljává.

41


2015-BEN MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK HOTEL BOTRYTIS

ASZÚHÁZ


MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

RÁKÓCZI-ASPREMONT KASTÉLY

OKTATÁSI KÖZPONT

43


44

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

BORBARÁTNŐK BOLTJA

ESEMÉNYNAPTÁR 2016 Tokaji Borbarátnők Bálja / 2016. február 6. Szent Orbán Nap / 2016. május 21. Jó Éjszakát / 2016. június 18. Mádi Furmint Ünnep / 2016. szeptember 2-3.


az új közösségi érték BESZÉLGETÉS DR. HORVÁTH TIBORRAL, A TOKAJI DUKÁT, HEGYALJA ÚJ REGIONÁLIS FIZETŐESZKÖZÉNEK PROGRAMIGAZGATÓJÁVAL 1. MÁR A BOCSKAI KORONA IS A TE MUNKÁD EGYIK GYÜMÖLCSE, HOGY LÁTOD, MENNYIBEN VÁLTOTTA BE A HOZZÁ FŰZÖTT REMÉNYEKET? A Bocskai Korona ötlete Szólláth Tibor, Hajdúnánás Polgármesterétől indult 2011-ben. Azért kezdtük el ezt a munkát a kollégáimmal, mert sok településhez hasonlóan Hajdúnánásnak is meg kellett küzdenie a városból történő tőkekiáramlással, a helyi vállalkozók versenyhátrányával, és a közösségi értékek leértékelődésével. A helyzetre gyors és egyszerű megoldás nincs, azonban helyi összefogással a fenti problémákat kezelni és javítani tudó megoldásokat kerestünk, amelynek az egyik, bár nem egyetlen megoldása a Bocskai Korona. A rendszer legfontosabb célja, hogy a helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel, ily módon biztosítsa a város gyorsabb fejlődését, negatív külső hatásokkal szembeni ellenálló képességét. 2015-ben visszatekintve, rendkívül sikeresnek érzem a projektet, hiszen ma a város mindennapjainak része a helyi pénz, de ezen túl a világ minden részéről folyamatos az érdeklődés utána. Hajdúnánáson talán nincs is olyan terület, ahol ne lehetne helyi pénzzel fizetni, hiszen 100 feletti az elfogadóhelyek száma. Vásárolhatunk a helyi boltokban, piacon, vehetünk üzemanyagot, befizethető a gyermekétkeztetés, de a városi gyógyfürdő belépőjegyet is kedvezményesen kaphatjuk meg Bocskai Koronáért.

2. HOGYAN SZÜLETETT A TOKAJI DUKÁT GONDOLATA? MILYEN AMBÍCIÓVAL TEKINTESZ ERRE AZ ÜGYRE? Tokaj Hegyalja helyi pénzének bevezetésének gondolata már a 2013-as BOR-VIDÉK Tokaj Hegyalja Nemzeti Programban is szerepeltet, azonban az ÉMOP-2.1.1-F14-es Kiemelt Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című projekt üzleti marketing részébe illeszkedve, 2015 őszéig kerülhet megvalósításra az elképzelés. A projektet a Széchenyi Programiroda Nkft. mint projektgazda koordinálja, és én kaptam meg a lehetőséget, hogy a szakmai munkát irányítsam. Úgy érzem, hogy ez nagyon komoly szakmai kihívás, de egyben óriási lehetőség a helyi pénzek erősödésének. Ez a projekt, képes lehet ráirányítani a figyelmet arra, hogy közösségek képesek tenni a saját boldogulásukért, és összefogással, tenni akarással javíthatnak a helyzetükön.

3. VÉGÜL NÉHÁNY PRAKTIKUS INFORMÁCIÓT IS MONDJ EL A TOKAJI DUKÁTRÓL: HOGYAN MŰKÖDIK EZ A GYAKORLATBAN? KI ÉS HOGYAN CSATLAKOZHAT SZOLGÁLTATÓKÉNT? HOL LEHET MAJD A PÉNZHEZ HOZZÁJUTNI? MILYEN ELŐNYÖKKEL JÁR A HASZNÁLATA? A Tokaji Dukáthoz a forgalmazóknál, az átváltási helyeken juthatunk hozzá nagyon egyszerűen úgy, hogy egy Tokaji Dukát egy Forintért lesz váltható szeptembertől. A helyi pénz használói ezt követően az elfogadóhelyeken - boltok, üzletek, piacok, szolgáltatók - vásárolhatnak, de a megbízási, vállalkozási díjak, önkormányzatoktól függően közszolgáltatások is fizethetőek lesznek helyi pénzben és a vállalkozók is vásárolhatnak egymástól. Gyakorlatilag hasonlóan működik mint a Forint, viszont folyamatosan helyben marad. Terveink szerint sokan lesznek olyan elfogadó helyek is akik termékeik és szolgáltatásaik árából a Tokaji Dukát használóinak kedvezményeket nyújtanak, ezt pedig az üzletekben elhelyezett elfogadó helyi matricával fogják jelezni. Természetesen ha valaki már nem akarja használni a Dukátot, bármikor szabadon vissza is válthatja azt forintra. A csatlakozási lehetőséggel, folyamatosan fogjuk megkeresni a helyi vállalkozókat és természetesen bárkinek lehetősége lesz később is a rendszerhez kapcsolódni.


46

MÁDI KÖR / EREDETVÉDELMI EGYESÜLET

HOGYAN LEHETEK

PÁRTOLÓ TAG? Mádi Kör Pártoló Tagjánvak biztosított: Részvétel a Taggyűlésen, Meghívás a Mádi Furmint Ünnep kóstolójára, Karácsonyi ajándék (12 palack bor a Mádi Kör tagjaitól, fa díszdobozban). Éves pártolói hozzájárulás: 100 000 Ft Szeretettel várjuk Önt is a Mádi Kör Pártoló Tagjainak körébe! Érdeklődésével forduljon Barta Károlyhoz a +36 30 933 6744 számon.

PÁRTOLÓ TAGOK Baldauf László

Klimon István

Bognár Árpád

Kulcsár Gábor

Böjtös József

Dr. Mácsai Botond

Dr. Ceskel Róbert

Márkus Zsolt

Derczó István

Németh Gábor

Dorogi Tamás

Pallagi Ferenc

Faragó Zoltán

dr. Réthy Imre

Gondos Tamás

Szatmári Gábor

Hadar Árpád

Dr. Szentgáli Tamás

Herkely Gusztáv

Szentmiklóssy László

Holbok Sándor

Sz. Kiss László

Horzsa Tamás

Vízhúzó László

Kárpáti Péter

Dr. Zimányi Péter

Kézdy Dániel

Zsíros Zoltán



AZ EGY ESÜ LET CÉLJAI A MÁDI KÖR EREDETVÉDELMI EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉNEK CÉLJA A MÁD KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN TALÁLHATÓ TERMŐHELYEKEN, AZ EGYESÜLET TAGJAI ÁLTAL TERMELT BOROK MINŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA, ÉS E BOROK EREDETVÉDELMÉNEK AZ EGYESÜLET ÁLTAL MEGALKOTOTT SZIGORÚ ÉS KÖVETKEZETESEN ÉRVÉNYESÍTETT KÖVETELMÉNYRENDSZER ÚTJÁN TÖRTÉNŐ MEGTEREMTÉSE, A KÖZSÉG TERMÉSZETI ÉRTÉKEINEK, A TÁJ ADOTTSÁGAINAK VÉDELME, ILLETVE HOGY A MÁDI BORT MINT ÖNÁLLÓ FOGALMAT MEGTEREMTSE, PIACI ÉRVÉNYESÜLÉSÉT MEGALAPOZZA, EZÁLTAL A BORT LÉTREHOZÓ MÁDI POLGÁRSÁG ÉLETKÉPESSÉGÉT ERŐSÍTSE, SZELLEMI KITELJESEDÉSE ELŐTT UTAT NYISSON, ÖNMEGVALÓSÍTÁSÁT SEGÍTSE.

FORRÁS: ZEMPLÉNI LEVÉLTÁR


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.