2019/1.
4. évf./1. szám
AQUARIUS KINCSEI
AQUARIUS ALAPÍTVÁNY SZELLEMI ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRATA
LECTORI SALUTEM
– avagy a szív közepébe cseppent ambrózia – …e sorok, itt a mában az utókor számára íratnak. E sorok itt a mában a kísérlet sorai. Egy üzenet kísérletei, egy dobogó szívbe karcolódott jel lenyomatai, melyek palackpostában hánykolódnak a vizek óceánján, hullámról hullámra vándorolva az Északi part felé, várva arra, hogy egyszer kikötőt érjenek. …e sorok itt a mában szándékuk szerint jelet kívánnak hagyni. Jelet, mely a létezés örök forrásához vezet, jelet, mely rávilágít mindarra, mi ezen az úton túlmutat önmagán, azaz a Lét egyetlen, igazi értelmét keresi. Igen: a Választ. …mert a helyzet oly mértékben nivellálódott, hogy mindazzal kapcsolatban mi itt apokalipszis gyanánt zajlik, melynek lelki, szellemi egzisztenciánk érintettségénél fogva részesei vagyunk választ kell adni, s ez a válasz a felelősség. De nem, ez nem az Írástudó felelőssége, mert az apokalipszis következmény-nélküliségében írni ma már bármit lehet. Nem, – ez a felelősség más. Ez több, ez mélyebb – és következményekkel jár. Ez a felelősség a kereső ember felelőssége, vagyis azé, kinek a kehelyből a szíve közepébe cseppent egy korty a forrásból. Egy csepp ambrózia az Istenek italából. Mert a Vízöntő-kor apokalipszisében az egyet len adekvát alapállás már nem az Írástudó, hanem a Kereső ember alapállása. A Kereső emberé, ki e kortytól felébredt és emlékezni kezdett. Emlékezni mindarra, mi benne egykoron egyetemes, tiszta és örök volt. Mi isteni eredetét hordozta.
…ennek az emlékezésnek az aurájában születik a vágy, a visszatérés lehetőségének vágya. Ezek a sorok tehát a visszatérés lehetőségének sorai. Sorok, melyek tegnap íródtak, vagy négyszáz évvel ezelőtt, vagy huszonöt éve egy zen kolostorban, a Duna-kanyarban, vagy egy hűvös hajnalon egy német-alföldi padlásszobában. Sorok, melyek az apokalipszis dübörgő örömhírében születtek. Mert az apokalipszis örömhíre, hogy a kaput zörgetik. Sorok tehát, más szóval: válaszok. …a kilincs felé mozduló kezek lenyomatai. 2
AQUARIUS KINCSEI
Tartalom 2019/1 Program Beszélgetések a Lectorium Rosicrucianum Budapesti centrumában .... 4 Szellemi kincsek H. P. Blawatsky: Titkos tanítás II .......................................... 6 Gondolkodtató ................................................ 8 Takács László: Az áldozat Szabad polc Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..................................... kibontakozásával 10 Budaházy Éva: Gázel a fénykatedrálisról ................................. 35 Budaházy Éva: Víz tükrében templom .................................... 36 Mozgó Héty Péter: A névtelen, a meg nem nevezhető, a nem ismert ........... 42 Hangoló
................................ Juhász László: 666, János Apokalipszise 44
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..................................... Arc-könyv 46 Könyvajánló 48 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .....................................
Impresszum Aquarius Kulturális Alapítvány 2528 Úny, Újtelep 094/5. mobil: + 36 30 779 5573 aquariuskincsei.hu www.facebook.com/aquariuskincsei
3
AQUARIUS KINCSEI
PROGRAM AJÁNLÓ
BESZÉLGETÉSEK ABESZÉLGETÉSEK BUDAPESTI CENTRUMBA
A szeretet a kötelék. Mások szolgálatának önkéntelenül megtapasztalt szükségességét az értelem igazolja, a szolgálatot az akarat sarkallja és a szeretet hatja át. Emiatt ez az ember azt sugározza ki, amit kapott.
időpontok
2019. március 21. 18.00-19.30 március 28. 18.00-19.30 AQUARIUS KINCSEI 4
PROGRAM BESZÉLGETÉSEK A BUDAPESTI CENTRUMBA AJÁNLÓ
A szeretet a AAkötelék. BESZÉLGETÉSEK BUDAPESTI BESZÉLGETÉSEK BUDAPESTI CENTRUMBAN CENTRUMBAN BESZÉLGETÉSEK A BUDAPESTI CENTRUMBAN
BESZÉLGETÉSEK A BUDAPESTI CENTRUMBA Mások szolgálatának önkéntelenül megtapasztalt szükségességét az értelem igazolja, a szolgálatot az akarat sarkallja és a szeretet hatja át. Mások szolgálatának önkéntelenül megtapasztalt szükségességét Emiatt ez az ember azta sugározza ki, sarkallja amit éskapott. az értelem igazolja, szolgálatot az akarat a szeretet hatja át.
A szeretet a kötelék.
A szeretet a kötelék.
A szeretet a kötelék.
Mások önkéntelenül megtapasztalt szükségességét Mások szolgálatának szolgálatának önkéntelenül szükségességét Emiatt ez az ember azt sugározza megtapasztalt ki, amit kapott. az értelem igazolja, a szolgálatot az akarat sarkallja az értelem igazolja, a szolgálatot az akarat sarkallja és és aa szeretet szeretet hatja hatja át. át. Emiatt ember ki, kapott. időpontok 2019. március 18.00-19.30 Emiatt ez ez az az ember azt azt sugározza sugározza ki, amit amit21. kapott.
időpontok március 21. 18.00-19.30 Mások szolgálatának 2019. önkéntelenül megtapasztalt március 28. 18.00-19.30szükségességét március 28. 18.00-19.30 az értelem igazolja, a2019. szolgálatot az akarat sarkallja és a szeretet hatja át. április 4.21.18.00-19.30 időpontok 18.00-19.30 időpontok 2019. március március 21. 18.00-19.30 A BUDAPESTI CENTRUMBAN ápriliski,11. 18.00-19.30 Emiatt ez az ember azt sugározza kapott. áprilisamit 4. 18.00-19.30 március 28. 18.00-19.30 március 28.18.00-19.30 18.00-19.30 április 18. április április4. 11. 18.00-19.30 április 4. 18.00-19.30 18.00-19.30 Lectorium Rosicrucianum budapesti centrum helyszín április 11. 18.00-19.30 időpontok cím2019. március 21. 18.00-19.30 április 11. 18.00-19.30 áprilisRózsa18. 1064 Budapest, u. 95.18.00-19.30 április 18. 18.00-19.30 április 18. 18.00-19.30 március 28. 18.00-19.30 helyszín helyszín helyszín cím cím cím
április 4. 18.00-19.30 Lectorium Rosicrucianum budapesti centrum Lectorium Rosicrucianum budapesti Lectorium Rosicrucianum budapesti centrum április Rózsa 11.Rózsa 18.00-19.30 1064 Budapest, Rózsa u. 95. u. 95. 1064 u. 95. 1064Budapest, Budapest, április
ce
18. 18.00-19.30
Facebook: Lectorium Rosicrucianum - Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája
helyszín
AQUARIUS KINCSEI 5 Lectorium Rosicrucianum budapesti ce
„Nincs magasztosabb vallás az igazságnál” „Ezt az »Őseredeti Szubsztanciát« néhányan Káosz nak nevezik. Platón és a pythagoreusok ezt a Világ Lelkének hívták, miután átitatta annak a Szelleme, ami az Ősi Vizek vagy a Káosz felett lebeg. A kabbalisták azt mondják, hogy a felette lebegő Princípium az által, hogy visszatükröződik benne, »teremtette meg« egy megnyilvánult, látható világegyetem fantazmagóriáját. A »visszatükröződés« előtt Káosz, utána pedig éter, de még mindig az Istenség, aki átitatja a teret és minden dolgot. Ez a dolgok láthatatlan, mérhetetlen Szelleme, és a láthatatlan, de nagyon is kézzelfogható fluidum, amely az egészséges mágnesező ujjaiból sugároz ki, mert ez Vitális Elektromosság, maga az Élet.”
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
SZELLEMI KINCSEK H. P. BLAVATSKY: TITKOS TANÍTÁS II (A JELKÉPRENDSZER FEJLŐDÉSE, A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE) 6
„Az egyiptomi mitológiában Kneph-et, az Örök, Fel-nem fedett Istent az örökkévalóság kígyójának emblémá jával ábrázolják, amely egy víztartály köré tekeredik, fejét a víz fölött ingatja, amelyet leheletével melen get. Ebben az esetben a kígyó az Agathodaimôn, a Jó Szellem, ellenkező aspektusában Kakodaimôn, a Rossz Szellem. A skandináv Edda-kban a mézharmat, az istenek és a teremtő dolgozó Yggdrasil méhek gyü mölcse, az éjszakai órákban hull le, amikor a légkört nedvesség itatja át. Az északi mitológiában pedig a teremtés passzív princípiumaként ez a Világegyetem Vízből történő teremtését jelképezi. Ez a harmat az Asztrális Fény egyik összetételében, és egyaránt ren delkezik teremtő és romboló tulajdonságokkal. Bero sus káldeai legendájában Oannes vagy Dagon, az ember-hal az embereket tanítva bemutatja, hogy az újszülött világ a Vízből teremtődött, és hogy valamenynyi lény ebből a príma materia-ból származik. AQUARIUS KINCSEI
Mózes azt tanítja, hogy csak a Föld és a Víz hozhat létre élő lelket, és a szentírásban azt olvassuk, hogy a füvek nem nőhettek addig, míg az Örökkévaló esőt nem bocsátott a földre. A mexikói Popul Vuh-ban az ember teremtése a Víz mélyéről felhozott iszapból vagy agyagból (terre glaise) történik. Brahmâ, lótuszán ülve, csak akkor teremti meg a nagy Muni-t, vagy az első embert, miután már létrehozta a szellemeket, akik így megelőzték a létezésben a halandókat, és Vízből, Levegőből és Földből teremti meg őt. Az alkimisták azt állítják, hogy az őseredeti vagy Ádám előtti Föld első szubsztanciájára visszavezetve, átalakulása második szintjén olyan, mint a tiszta víz, az első szint pedig a szorosan vett Alkahest.
H. P. BLAVATSKY: TITKOS TANÍTÁS II 2
SZELLEMI KINCSEK
Erről az ős-szubsztanciáról azt mondják, hogy tar talmazza mindannak az esszenciáját, ami az em ber megalkotásához szükséges, de nemcsak fizikai létének valamennyi elemét tartalmazza, hanem még magát az »élet leheletét« is szunnyadó állapotban, készen a felébredésre. Ez a lehelet a vizek – a Káosz – színén lebegő »Isten Szellemének« »melengetéséből« származik. Valójában ez a szubsztancia maga a Káosz. Erről állította Paracelsus, hogy belőle képes megalkot ni homunculus-át, és ezért jelentette ki Thales, a nagy természetfilozófus, hogy a Víz a természetben levő minden dolog princípiuma. Jób azt mondja, hogy »holt dolgokat formáltak a víz mélyéből, és annak lakóit is«.– Az eredeti szövegben »holt dolgok« helyett holt Rephaim, óriások vagy hatalmas ősemberek szere pelt, akiktől az evolució talán egyszer jelenlegi fajun kat le fogja vezetni.” A Titkos Tanítás kötetei megvásárolhatók itt http://aquariuskincsei.hu/termek 7
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Takács László: Az áldozat ANDREJ TARKOVSZKIJ EMLÉKÉNEK, RÉSZLET
GONDOLKODTATÓ „Most még azt hisszük, hogy egyedül vagyunk. És mert egyedül vagyunk, sok mindenünk van és sok mindenünk lehet. És akinek van, az adhat, az feláldozhat és részesülhet az áldozat ból. Így kuporgatja ki-ki a maga szegényes kincseit, mohó, fukar, irigy szemekkel osztogat, áldozónak hiszi magát, és ő az áldozat, adónak hiszi magát, pedig ő az, akit adnak. Nem lehet tagolni azt, ami van, nem lehet őrizni, beosztani, apránként, mérlegelve adni, hanem csak egyszerre mindent. És ha bármit valóban adunk, mindent odaadtunk, mert magunkat adtuk oda. Azt a magunkat, akiről nem lehet tudni, hogy kicsoda, és akit e módon soha nem is lehet majd megtalálni. Ezért soha nem tudja azt az adó, hogy ő most éppen ad. Soha nem tudja azt a kapó, hogy ő most bármit is megkapott. Sőt, néha úgy érzi, hogy elvesztett valamit. Megfosztották at tól, hogy ő az, aki szükséget szenvedhet, ő az, akinek hiányozhat, ő az, aki bizonyosságra, szeretetre, tanításra vár, és ez a tudás neki minden szükséget, minden hiányt betölt, mert ma gunkat valamilyennek tudni, ez a legfőbb bizonyosság. és most, hogy megkapta a legtöbbet, amit kapni lehet, most, hogy tudja, hogy nincs már neki, bizony adni kell. És milyen kevés ad nivaló az, hogy ami van, az szükséges, ami hiányzik, az már megvan, most, itt máris igazság van jelen, szeretet van jelen, tudás van jelen, mert semmi nincs, ami a miénk lehetne. Mert minden adásban újra meg újra ráébredünk arra, hogy a világon senki nincs, aki ne szenvedett volna, senki nincs, aki ne szeretett volna, hogy létünket mindenfelől beborítják az elporladt és meg nem született, egymás felé nyúló kezek, hogy soha, egyetlen pillanatra sem voltunk egyedül, soha, egyetlen pillanatra sem veszítettük el egymást. Amikor megszülettünk, kinyitottuk a szemünket, rögtön sok szempárt nyitottunk magunk körül, és így néztünk ma gunkra. Most ezer és ezer szempár vagyunk, és így méregetjük egymást. Most ezer és ezer 8
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Takács László: Az áldozat Andrej Tarkovszkij emlékének, részlet 2
A kép forrása: www.pinterest. co.uk
GONDOLKODTATÓ
kar vagyunk, és ezekkel tesszük egymást. Most ezer és ezer láb vagyunk, és ezekkel taposunk utat egymástól el és egymás felé. Mi, akinek hisszük magunkat, ez az egyetlen szempár, ez az egyetlen száj, ezek a karok és lábak, szüntelenül feláldozódunk, hogy egymás felé legyünk. Nem egy érzelmes módon gondolom ezt, mert az áldozás nem valami szenvedés vagy kegy, amit egymás felé gyakor lunk, hanem szükséglet, mint a szívverés vagy a lélegzés, és hiszem, hogy enélkül egyikünk sem tudna „csak úgy önmagában” megmaradni. Ez az áldozathozatal szüntelenül lezajlik és megújul azzal, hogy tapasztaljuk a mást, a világot, az embert, aki így ezerszeresen inkább és igazabban van, és aki csak így lehet. Szüntelenül lemozdulunk önnön fontosságunk hitéről pusztán csak azzal is, hogy élünk, vágyakozunk és szenvedünk. Vágyunk és szenvedésünk tárgyában gondoljuk el mindazt a fontosat, ami pedig a miénk is lehetne. De nem mi vagyunk fontosak. Végül is tehát mindig lemondunk önmagunkról. Ezért mindenki ember, mindenki megvilágosodott, mindenki megváltó, és talán egy kicsit mindenki Isten is. Mert valamennyien megtagadtuk és elhagytuk azt a teljes szabadságot, amikor még semmi sem volt, amikor még minden lehetett volna, és ide jöttünk erre a földre, ahol szenvedni kell és boldognak lenni, és ami szüntelen választásokra kényszerít bennünket. És mert már itt vagyunk, kicsit szabadon és kicsit boldogan, lassan talán megtanuljuk meg bocsátani ennek a világnak, hogy olyan nagyon nem világ, megtanuljuk megbocsátani ennek az útnak, hogy olyan nagyon nem út, és összetörve, megkötözve, megvérezve, megáldozva végül talán mégis csak bevilágítjuk majd ezt a nem-világot, és úttá lépjük ezt a nem-utat. Ez a megváltás, ez a megvilágosodás, ez az, amit szabadságnak lehet nevezni.” Forrás: http://oshagyomany.vidya.hu/OH01/OH0105.html 9
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való SZABAD kibontakozásával POLC „Isten potenciális, lehetőségként létező ereje az örökkévalóság. Az örökkévalóság műve a világ,amelynek nem volt kezdete, hanem szüntelenül keletkezőben van az örökkévalóság hatása által. Ezért a világon semmi sem fog elmúlni – mert az örökkévalóság múl hatatlan – sem megsemmisülni, mert a világot teljesen körülveszi az örökkévalóság” részlet a Corpus Hermeticumból „Én vagyok minden, nélkülem semmi sincsen. Minden dologban egyedül ÉN vagyok. Ám belőlem keletkezett az egész Mindenség önvaló megnyilvánulásaként.” részlet a Bhagavad-Gítából „Abban az időben, amikor a Nap egyensúlyban volt, Kay Chosrou a Grált a Nap felé tartotta. Midőn hatalmas fény esett rá, a világ összes jele és képe megnyilatkozott benne. Amikor a mestertől Jamshid Gráljának magyarázatát hallottam, magam váltam a világ Gráljává, Jam tükrévé. A világ Gráljában, a tükörben, emlékez zenek, ama Grál egy láng, mely minket elemészt.” Suhrawardi 10
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 2
SZABAD POLC 1. Sétálok a kertben. Mozdulataimban reszket az ébredés. Az előbb fölhörpintett forró kávé melege, mint a friss nyi rok, szaladgál a testemben, jól érzem magam. Megzendül a világ, akár a buddhista szertartás csengettyűje. Mindenhol fény zsibong, madarak dalában, a szikrázó dérben. Sétám a világjárók útja, Odüsszeusz hazavágyó kalandozása, zarándokút, az öregemberek igyekezete a templomba, munkások nagyléptű, éhes sietsége haza.Minden tapasztalatom virágként nyílik, melyik előbb, melyik később, illatuk, nászuk, mindnek különböző. Tündöklő harsányság és finom, óvatos, neszező növekedés. A gondolataim. A perceim. Az álmaim. Mindahányszor találkozom velük, elámulok azon, hogyan kerülhettek ide, pont hozzám, miért olyannak látom őket, amilyenek. Miért annak látom őket, amik? Látom őket? A szemem energiát, fényjelenséget érzékel, és ez az észlelet jut el az agyba, ahol aztán képet formál a kapott információ által. Vagyis az almafa virága nem ötágú, nem pentagram alakú, sőt, a virág sincs ott, ahol látni vélem. Energia tündöklik – talán éppen tündérkedik – azon a „helyen”, a teret, mint jelenséget szintén idézőjelbe téve. Mégis mi az oka annak, hogy mindannyian ugyanazt a képet látjuk? 11
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 3
SZABAD POLC
A kép forrása: www.pinterest. co.uk
Megkerülhetetlen a tény, hogy a tapasztalható valóságban az elvont geometria a természet alkotásaiba beépül. Sőt, a természet ezek köré szervesül. A Mindenség ezekbe a formákba, mint a kelyhekbe önti tartalmát, így nyilatkozik meg. Ugyanakkor mégis, ezerszer a döbbenet, az ámulat, és a csodálkozó kérdés, miért, ha nem látunk formákat, képeket? Mindannyian ugyanazt a formát észleljük. Miért? Hiszen mindannyian mások vagyunk, meg annyi személyiség egyéni sorssal, tapasztalatok szövevényes rendszerébe kapaszkodva. Van e tudatunk, ha minden, amit tapasztalunk a közös elme tapasztalatai alapján, az egyes ember észleletei alapján variálódik? Nem mindannyian ugyanannak a tudatosságnak a megnyilatkozásai vagyunk? A válasz végül is egyszerű. Agyunk a közös tudatból táplálkozik, elménk a közös elme része. A számtalan tapasztalat, amit egy-egy mikrokozmosz őriz, mind visszavezethetők azokra az ősképekre, amelyekből a világ lett, és most már azt is tudjuk, hogy ez az emberiség közös tudatában – az egyes személy tudattalanjában – azt az információt őrzik, milyen szellemi törvényeken alapján épül fel az Univerzum. Agyunk tehát nem pusztán képeket, fogalmakat alkot meg, amelyek segítségével az interak ciót biztosítja ember és környezete között, hanem olyan impulzusok által késztetve működik, amelyek, mint energia, folyamatosan hatnak a Mindenségben. Ha az agyunkban kialakult képek nem maga a valóság, hanem annak egy általunk felfogható, megérthető, transzformált változata, maga az agy, mint eszköze ennek a megértésnek, és amiről képünk van, egyáltalán a személyiség, mint olyan, az, aminek az észlelet útján tapasz 12
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Reviczky Gyula Alkotó együttműködés a Magamról Tudat evolúcióban való kibontakozásával 42.
SZABAD POLC taljuk? Ha a külső, vagyis a személyiség által megfigyelt valóságban nem képek és formák, hanem az energia és információ világa van, elhatárolja e bármi az embert magát ettől az ener gia és információ áramlástól? Ahogyan az almafa virága nincsen, csak mint a közös tapasztalat által vetített forma, úgy maga az észlelőnek és tapasztalónak vélt személyiség sincsen, csak mint a közös tudat által létrehozott jelenség. Személyiségként mindannak az eredménye vagyok, ami és aki tapasztal, ezáltal létezem. És végül mindez a sokféleség az Egy által van jelen, Ő maga minden mindenben. Fák közt, virág közt ülök egy padon. Kotyogok, mint elhagyott csolnak, sok lágy levegő locsolgat – a szabadság nagy csendjét hallgatom. S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom a külső világban – nem a fűben, a fákban, hanem az egészben. József Attila 13
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 5
SZABAD POLC
A kép forrása: www.pinterest. co.uk
A kérdés tehát nem az, hogyan fejlődik az emberi tudatosság, hanem az, hogy maga a Tudat hogyan bontakozik ki abban a folyamatban, amit evolúciónak ismerünk. 2. A következő kérdés magától értetődik. A Tudat ugyanaz-e, amit mi kép- és fogalomalkotó tudatként ismerünk? Tudati állapot ugyan a képalkotás, de nem mag az abszolút Tudatosság. A képalkotás a személyiség lehetősége, ez a tudatállapot határozza meg létállapotát. Ami a Tudatot illeti, a megnyilatkozással lehet azonosítani, amelynek következménye a teremtő, szervező erők megjelenése. Lehetne a Mindenség ennek a szervezettségnek a példája, amely nem úgy hordozza az intelligens tervezettséget, hogy egy nálánál magasabb tudati minőségű entitás, mint isteniség megtervezi és létrehozza, hanem a Mindenség, az Univerzum, az Egység maga ez az intelligencia. Viszont a Tudatnak ez az állapota is csak egy aspektus, hiszen Univer zumunk olyan erők egymással való együttműködésében szerveződik, amelynek ősereje a Tudat. És ha jól belegondolunk, mi, a homo sapiens sapiens fajként évezredek óta ismerkedünk ezekkel az erőkkel, és az elvont gondolkodás, tudati állapotunk legobjektívebb tevékenységével milyen mélyre hatoltunk ebbe a megismerési folyamatba, mégsem jutottunk a végére. Ez nem a közel jövő ígérete. Ez a megismerő folyamat nem is teljesedhet ki tudatállapotunkban, ennek a fajnak, az értelmes embernek a révén, de ezt egy más munkában érdemes elemezni. A Tudat ősereje Univerzumunkat és egyáltalán a multiverzumot létrehozó erőknek. Természetesen minden as pektusát a mi tudati állapotunkban nem észlelhetjük, még a tudomány segítségével sem, de azt már tudjuk, hogy nagyon pontosan meghatározott törvényeken alapul a szervezettsége. 14
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 6
SZABAD POLC Ehhez természetesen hozzáfűzhető, hogy a Mindenség összetettsége feltételezi a multiverzum létezését, amelyben minden univerzum más és más törvények szerint alakul, szerveződik, de ez nem zárja ki ugyanannak a Tudatnak a megnyilatkozását, más és más formában, ahogy a különböző személyiségek sem külön-külön Istenek teremtményei. A világ megismerhető tehát, ha jelenségeinek törvényeit igyekszünk felmérni, tudomásul véve, hogy minden teremtőben és minden teremtettben a kifürkészhetetlen Szellem nyilatkozik meg, aki viszont nem ismerhető meg, csak ha végigjártuk az utat, hogy vele egyesüljünk. Minden teremtőben és teremtettben a Lét más – más mélységei- olonjai, részegészei – tündökölnek. Hiszen Ő maga minden mindenben. A Mindenség tehát nem esetleges, hanem szervezett, méghozzá magában hordozza saját szervező erejét. Élő szervezet. Sőt, személy, amelynek tudata önmaga léte, fényessége, ereje, minden porszeme, szingulari tása és csillaghalmaza az. Bejárat és kijárat ugyanazon a kapun, akinek létét létállapotunkban éppen úgy megtapasz talhatjuk saját létünkből következően, ahogy lentebb és fentebb ugyanaz, a létezés minden rezgésében és minőségében. Minden Egy. Az ellentétében is ugyanaz, a legkisebben is mérhetetlen nagyság, a leggyalázatosabb alá valóságban is ragyogó fenségesség.
15
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 7
3. Amit mi zárt körű klubnak hiszünk, bolygónk, a Föld nem nevezhető egymástól elkülöníthető cellákra osztott fegyháznak. Élő egység. Az, ami megnyilatkozik a Föld életében is. Nem határol el semmit, sőt a belőle fonódó létezés ben minden egymást feltételezi, egymás létének eredményei vagyunk. Éppen ezért egymástól függetlenül is szerveződhetnek olyan egységek, amelyeknek egymáshoz nincsen közük sem térben, sem időben, ezek az egységek pedig az emberiség kulturális al apon nyugvó közösségei, amelyek, mint a virágzat, magukban hordozzák a termést, magát az embert. Kizárható az, hogy valamely erőteljes, domináns centrumból áramlott volna ki, amit emberi kultúrának ismerünk,legyen az a termékeny félhold, Közép-Ázsia vagy a Kárpát-medence, Ordosz, India, avagy bármely területe a mi világunknak. Bárhol, ahol a Tudat van, megnyilatkozhat, felhasználva lehetőségként adott pont anyagi ter mészetű erőit, amelyek végül is, mint a pineális kristályai, a fény kicsapódásai. Éppen úgy vonatkozhat ez Gaia minden porcikájára, ahogyan vonatkozik az Univerzum minden csillagára, szektorára. Ott, ahol a Tudatosság jelen van, kultúra hajt ki, mint a fa, az élő fa, amely tetejetlen, határ talan pompázik. És hol nincsen a Tudat? Ez a kultúra mindent magában foglaló egység, amely anyaként hordozza méhében, és szüli 16
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 8
meg nem csak az emberi civilizációt, hanem annak környezetét is. A biológiai közösségek szintjén éppen úgy, ahogy a szintúgy vibrálóan élő ásványi formákban is. Az isteni tudatosság szabadsága az Univerzum bármely szegletében ragyog, és áramlása fel tartózhatatlan. Az áramlásban száguldó cseppek tiltakozhatnak ugyan az egész magával ragadó sodrása ellen, ha mint részek elzárkóznak a mindenségtudatosság élményétől, és külön világot kép zelhetnek maguknak. Ekkor maga a Tudatosság tapasztalja meg ezt a fajta zárt rendszert, de... ez éppen úgy hozzá tartozik tökéletességéhez, mint ahogy a a legalacsonyabb szintű apátiában nyugvó erőkben összegyűlt kozmoszt teremtő energiák. A kultúra nem az áramlás hordaléka, hanem az Ige által való együttműködés lehetősége. A tudatos együttműködés lehetősége mégis megszakadhat ott, ahol ezt az áramlást körbezárni igyekeznek, szökőkutat helyeznek egy, az alapító istenség tiszteletére emelt városban. Centrummá avatják a mindenütt jelenvalóságot, megszentelt ünnepnappá az örökkévalóságot. Az Istennel a bensőséges együtt létezés ott ér véget, ahol megjelenik a kultusz, ahol misztéri umot alapítanak. Ott, ahol megszületik a nemzet. A nemzet ismeri az Egység fogalmát, és keresi vele a kapcsolatot. Ezért hierarchiát épít fel, amely az Egységgel való kapcsolat ismeretének intenzitásában kap minőséget. Azonban ahhoz, hogy a hierarchiából ki tudjon lépni, egy nemzetnek meg kell halnia. A nemzet nem faji kérdés, nem a vérbe sűrűsödött sors, gyerekgyilkosokat termelő gyár, 17
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 9
SZABAD POLC hanem a visszakapcsolódás misztériumai köré szerveződött élő egység. Egy nemzet csakúgy személy, egy magasabb nézetében, mint az egyedi formában megjelenő istenkép, az egyes ember, aki a tudatból él, ennek nemzetként megvalósuló személynek a Tudathoz kapcsolódó centruma. Azaz szíve, a király, akit fölkenve azzá, ami, az Univerzális egység jelenvalóságának formája. A nemzet ismerete az egységgel való kapcsolatról az ünnepben kerül arra a helyre, amihez a nemzet minden egyes tagjának testében, lelkében, szellemében fejlődnie kell. Ám ez az ismeret mégis zárt, minőségi különbségekre épül, és zártságában magába fordulva végül, mint a kihűlt vulkán megdermed és önmaga létéből teremtve már fajistent, leblokkolja az Istennel való eredeti együttlét állapotának lehetőségét. Ha mindannak az aktivitásnak az energiája, amely egy Gaia létét szolgáló ember megtermel, mérhető lenne, elcsodálkoznánk, de ha tényként kezelnénk annak a lehetőségét, hogy ennek az energiának csak egy hányadát szánva a Tudattal való egység visszaállítására, nem lenne szükség háborúra sem egymás, sem vélt, vagy valós árnyékaink ellen, amely háború energiája viszont arra megy el, hogy erőt szívjanak fel vele a zárt, hierarchikus világrend eonikus hatal mai. Tehát úgy tartunk el „háttér hatalmakat”, árnyékokat, hogy megteremtjük őket és harcolunk ellenük. A nemzeti tudat, amely kettősségénél fogva magában hordozza az Éggel való alkímiai menyegző képét, és a kárhozatot, amely egy végtelen időkig reszkető hiányban, önmaga képébe meredő bohócfigura örök kéjelgését fajának felsőbbrendűségével egyaránt jelenti – a nemzethez való 18
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 10
SZABAD POLC tartozás tudata tehát éppen úgy lehet gát, béklyó, mint esély, tényleg: sólyomszárny. De a nemzetet a hiány teremtette meg, alakítva maga köré a hiány civilizációját. A hiány üresség. Üresség, amely formát akar mindenáron, növekedést, tágulást, fennmaradást, mert nem elég bátor identitását elengedni a magasabb identitás akaratának engedve. A klasszikus rózsakeresztesek szerint viszont nincsen üres tér. Hiszen: Minden Isten. Az ürességnek még a megismerhetetlen létidegenség sem mértéke, mert abban és az által csak az a valóság bontakozik ki, ami ugyan nem felel meg tudatállapoti részegészünk koz mikus és mikrokozmikus egójának, sőt annak leépítésében, lerombolásában van rendkívüli szerepe, de rajta keresztül hatolhatunk a miénktől különböző rétegződések világába A szingularitás lényege, hogy olyan végtelen mennyiségek lépnek fel a hagyományos modell től függetlenül, és egyre gyakoribb intenzitással, amely az addig ismert, felfogható valóságké pet meghaladó valóságot feltételeznek. A leggyakrabban az ún. fekete lyukak esetén hangzik el a kifejezés, azzal kapcsolatban, hogy az eseményhorizonton túl már nem értelmezhetők az ismert fizikai törvények. A fekete lyuk voltaképpen az emberi elme számára az, aminek hívjuk. Olyan valóságkép, amelyre nincsen konkrét magyarázatunk. Nem engedik meg a tapasztalataink, és az általuk kialakult gondolati rendszerek, hogy ott, ahol fekete lyuk van, a miénkhez hasonló valóságot valószínűsíthessünk. Valójában olyan, mint fekete lyuk, nem létezik, nem egy dologról van szó, amelynek valamilyen hatása van, hanem magát a kozmikus állapotot, hatást hívhatjuk fekete lyuknak. 19
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 11
SZABAD POLC Civilizációnk, amely éppen úgy a spiritualitásban gyökerezik és változott téridő rendi vilá gunk hálójába kapaszkodva pompás és szégyenteljes mennyországgá. Új Jeruzsálemünk ben a boldogoknak való kinyilatkoztatás a mérce, amivel küzdünk, és küzdelmünk minden mozdulata, bukása és röpülése egyre közelebb visz ahhoz a határhoz, amit ha átlépünk, nem beszélhetünk tovább arról a civilizációról, amely otthonunk. A gyorsuló tudományos, technikai fejlődés eredményei egymásra hatva sokszorosan meghat ványozzák a fejlődést, és olyan jövő előtt állunk, amelyre intelligenciánk nem ismer magya rázatot, csak sejtéseink vannak, de ezek a ködös, óvatos feltevések voltaképp fejlődésünk mai állapotában rajzolhatók csak meg. Nem tudjuk, hogy mi lesz. Ez a tétel, azaz a „minden tudás lényege, hogy nem tudunk semmit”, a technikai szingu laritás, és amely együtt jelenik meg a társadalmi szingularitással. Többféle, a materialista evolúciós tanok híveit különböző, de lényegében együttműködő táborokra osztó, a fejlődést különböző lényegi aspektusokra visszavezető elveik szerint az intelligencia fejlődésével már a közeljövőben hihetetlenül felgyorsuló változás állapotába lép minden olyan jelenség, amelyek összessége voltaképp az, amit civilizációnak hívunk. 4. Természetes, hogy az evolúció, vagyis a tudati szerkezet változása az időben mindig is meg haladható formákat hozott létre. Maga a beláthatatlanság ideológiája már egy olyan lény szempontjából érvényes, aki bír a gondolkodás képességének piciny szeletével. 20
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 12
SZABAD POLC Az asztrál birodalom lényei, az állatok nem nagyon foglalkoznak azzal, mi lesz. Nincsen jövő képük, ellentétben az emberként ismert állattal, amelynek életét az a félelem határozza meg, hogy mi lesz ő vele. Egész pontosan erről van szó... az állati asztrál birodalomból kiemelkedő entitást a már meglévő képességeinek birtokában izgatja a lehetőség, hogy az általa megélhető valóságon túl, amit ő nem tapasztalhat tökéletesnek valami olyasmi következik, amely meghaladja tudat és létállapotát. Reménykedik, hogy jobb lesz ez a valóság, de retteg is tőle, hogy ő maga annak bizony már nem lehet részese. Az ember szerkezetét illetően nem biztos, hogy alkalmas egy olyan változó világ szereplőjévé válni, amelyre nincsen rálátással. Mivel az intelligencia kibontakozása, amely egyre inkább helyeződik át egy, az ember által alkotott, de a teljesebb intelligenciát inkább hordozni képes formákba, okozata,hogy úgy vál tozhatnak meg, nem csak az emberi élet feltételei, hanem a civilizációs környezet is, amelyben az etikai törvények, amelyre ismert civilizációnkat építettük, eltűnnek , illetve nem leképez hető normák haladják meg azokat. Félelmetes. Elképzelhető egy olyan valóság, amelyben mi nem lehetünk majd jelen, bár mi alkottuk meg a feltételeit? Az oly materialista transzhumanizmus, amely arra a megdöbbentő ered ményességre épül, amit az emberi elme megalkotni volt képes, vallásos világkép, amely a transzcendenst igyekszik a fizikai valóság törvényei alapján létrehozott technológiájával 21
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 13
SZABAD POLC befogni és használni azt. Mint a vallásos ember, akinek istene, démona, szelleme olyan kiszol gáló személyzet, aki jóval és rosszal egyaránt szolgálhat, és akivel szövetséget lehet között. Ugyanakkor a transzhumanizmus mégis több egy vallásos attitűdnél, mert inkább fontosabb nak tartja azt a bizonyos nem ismerhető jövőt, és megdöbben tőle, áhítatosan körberajongja azt, és annak eljövetelének biztosságát jobban reméli saját életben maradásánál. Ezért közelít az autentikus spiritualitáshoz, gnózishoz, mert az elmúlás szükségszerűségét elfogadja. Elfogadja azt, hogy részt kell vennie egy olyan lehetőség megalkotásában, amely több nála. Sőt, szolgálja azt. Az ember olyan kultúrát hozott létre, amelynek középpontja a halál. Egy egész korszakot, a Föld és az emberiség tudatának evolúcióját indukálta a haláltól való félelem, és igen kevés rendszer volt képes túllépni azon a képen, amelyben a halál nem rettegett történet, hanem valami olyan, ami az új lehetőségének feltétele. A transzhumanizmus híve szolgál. Olyan gondolati szabadságot enged meg, amelyben a tör ténetet átengedi egy nála minőségileg magasabb rendűbb egzisztenciális lehetőségnek. De mi az, ami több lehet az embernél? Mi az, mint ami mindig több, mint a megismert valóság? „Mikor a minták kialudtak, a védőfalak is a nemlétbe foszlottak, ahonnét oly rövid időre kiemelkedtek, s a vörös nap töltötte be megint az eget. A fém és plasztik, amelyből az elfele dett űrcsónak épült, s a ruha, amelyet a magát David Bowmannek nevező lény hordott, lángra lobbant. Elszakadt, alkotóatomjaira bomlott az utolsó láncszem is, amely őt a Földhöz kötötte. 22
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 14
SZABAD POLC De a gyermek ezt alig vette észre, alkalmazkodott az őt körülvevő jóleső ragyogáshoz. Egy kis ideig még szüksége volt az anyag kagylójára, amelyben erői összpontosultak. Szelleme most romolhatatlan testében látta önmagát; és minden ereje ellenére tudta magáról, hogy gyermek. És az is marad, míg nem dönt új alakjáról, vagy túl nem jut az anyagi lét nélkülözhetetlenségén. És most itt volt az ideje, hogy menjen – bár bizonyos értelemben soha nem fogja otthagyni a helyet, ahol újjászületett, hisz örökre annak a lénynek részévé lett, amely az ikercsillagot fogta be kifürkészhetetlen céljaira. Sorsának irányát, ha jellegét nem is, tisztán látta, és tudta, hogy nem kell a fáradságos ösvényt, amelyen idejött, újra megjárnia. Hárommillió éves ösztönével felfogta, hogy itt, az űr háta mögött több út is van, nemcsak egy. “ Arthur C. Clarke – 2001. Űrodüsszeia 5. A transzhumán lény, akiről beszélünk, a teljességünk, akik vagyunk. Körülnézve a térben, bármilyen hatalmas legyen is a távlat, saját egész-ségünkkel kerülünk kapcsolatba. Még azok a finom anyagi rendszerek sem fedik emberségünk egészét, amelyek auraként leírhatók, és amelyek végső, legdurvább vetülete egy biológiai lényiség, az a bizonyos homo sapiens sapiens. Fajunk egyedei egyenként minden rétegződéssel, ezotérikus, spirituális és pszichologiai meg közelítésben meghatározható szervezeti egységeivel egészként annak a mikrokozmosznak az összességei, amely analóg a „mindenisten” tudattal. 23
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 15
SZABAD POLC Ennek alkotó, teremtő entitása az, amely saját tudatosságának szintjén jeleníti meg mindazt, ami ebben a szerves egy-ségben megtapasztalható. Így magát, a testalakot is. A felettes én, vagy más néven aurikus én kiteljesedése az az evolúció, amelyet oly hosszú ideje útja egy, az anyagi tudatosság szintjére transzformált történelemnek. Az aurikus én az, aki mint teremtő isteni entitás határozza meg megnyilvánulásainak mi nőségét. Létállapota az a misztérium, amely felfedi a kettősség, az elválasztottság valóságának titkát. Amíg Isten, a Tudat, a maga teljességében feláldozza önmagát, ajándékoz, átad és útjára enged, a mi teremtő istenségünk áldozatért hozza létre világát. Fennmaradásának feltétele, hogy minden új élet energiával lássa el. Ő maga az az önvaló, akinek tudatállapota meghatározza azt az energiamezőt, amelynek je lenségei vagyunk, a morfogenetikus mezőt. Ő az, aki mi vagyunk, minden egyes személyben jelen, és minden entitás egysége. Minden ébredés az ő ébredése, és ő tapasztalja meg a legmagasságosabb önvalóságot, Istent. Minden egyes mikrokozmosz magasabb dimenzióban tudatosult valósága egy mikrokozmosz ban egyesül, amely maga a demiurgosz. Minden egyes mikrokozmosz, mint az üvegszilánk hordozza a demiurgosz egészének képét Ő maga, mint a karma voltaképpeni egzisztenciája a mikrokozmosz egészében hatékony, egyetlen egy helyet kivéve, amelyre nincsen rálátása: a Lét Centruma ez, amelyből ő maga is való. 24
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 16
SZABAD POLC Az Ismeretlen Isten. A Tudat teljessége, akit minden minőség, minden megnyilvánulás hordoz, akiben minden vál tozik és fejlődik, ő maga azonban minden megnyilvánulásában Önmaga és abszolút. Az aurikus én, vagy luciferi én, maga a felettes én, amely az ismert univerzum magereje egy ben, szintén része és részese ennek a teljességnek. Evolúciója nem más, mint a caduceusra, a merkúr botra feltekeredő két kígyó által jelzett spirális fejlődés. Minden olyan pont, amikor a kígyók, vagyis a valóságot meghatározó erővonalak a szárnyas napkorong felé haladó útjukon keresztezik egymást, az emberiség történetének válságok jelezte szakaszai. Az emberiséget, az emberi világot tehát, univerzumával, a luciferi királysággal együtt a legaktívabban inspirál ják egyrészt további fejlődésre, ugyanakkor akár a fejlődés útjából való kilépésre a radikális megváltás lehetőségével. Mikrokozmoszunk és egyben kozmoszunk istene, önvalónk tehát az aurikus én, demiurgosz, aki zárt tudatában a „Rajtam kívül nincsen isten” állapotában ég, a folyamatos teremtés fe szültségében. Az átélt történeti valóság, amelyben mi magunk, homo sapiens sapiensként egy magasabb tu dat fejlődését háborúinkban átéltük. most tapasztaljuk meg, hogy alaki valóságunkat megha ladó lehetőséghez ért a történelem, amit egyenlőre nevezzünk evolúciónak. Maga a tudatállapot az, amely alakot hoz létre. Nem arról van szó, hogy nem vagyunk tökéletesek. Még betegségeink és halálunk is nélkü lözhetetlenek abban a a működési folyamatban, amit mi magunk személyes létnek, életnek tapasztalunk. A működés fönntartója minden testi, lelki baj, és maga az elmúlás is. 25
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 17
SZABAD POLC Tökéletességünk azonban zárt rendszer eredménye, amely egy ideig képes a reprodukcióra, ám a korlátait a maga természetében nem képes meghaladni. Az aurikus én, mint teremtő entitás ezért keresi mindazokat a lehetőségeket, amelyek meg újuló tudatának megfelelő formai megnyilatkozásaként azt hordozni képes, akár a homo sapi ens sapiens elmúlásának árán is, de annak munkáját felhasználva. Kérdés az, hogy mindaz, amit a tudomány, filozófia a transzhumanizmus távlataiban megkísé rel fölvázolni, egyensúlyban van e egy pozitív tudati fejlődéssel, avagy meddő kísérlet marad? Tény, hogy az emberi fejlődés ismét elért határaihoz, és az az egész-ség amely önmaga fej lődésében teremti valóságunk megújulni akar. Ebben a krízisben újra és újra felpörögnek a bevált technikák, de egyre reménytelenebb, hogy valódi eredményt produkálhatnak. A Vízöntő mindenképp választ fog arra adni, hogy a tartalmi megújulás milyen formában nyi latkozik meg. Ez a spirális útja a fejlődésnek. Van azonban egy hely – a mindenütt jelenvalóságnak a téridő hálóba be nem illeszthető szív dobbanása – a mikrokozmoszban, amelyben minden lehetőség élő, egymást nem kizáró sza badságban van jelen, ezért nincsen evolúciója sem, csak pompás vansága. És csöndes mosolygással fogadja a hatalmas isten minden kísérletét. 6. A múlt század hetvenes éveiben, amikor a „No future !” mondatot firkálta egy ébredező lélek nemzedéke a tűzfalakra pont az az időszak volt, amit közvetlenül megelőzött egy hatalmas 26
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 18
SZABAD POLC fejlődési ugrás, amivel aztán nem nagyon tudtunk élni ez idáig, bár ami az elmúlt negyven esztendőben történt csakúgy döbbenetes, mint mint minden, amit az emberiség megalkotni volt képes. Nem sokkal a punk korszak előtt lépett az ember a Holdra. Mégsem ebben az értelemben vetjük el a jövő lehetőségét. Beszéljünk inkább a jelenről. Egészen pontosan egy olyan jelenről, amiben benne van az, amit a transzhumanizmus egy a jelentől a lineáris skálán előrébb tol. Fantasztikus emberekről az emberi történetben mindig is beszéltek. Volt egy, aki az ismert civilizációra a legnagyobb hatással bírt, a neve: Jézus a Krisztus. Néhány spirituális tanítás szerint a Krisztus eljövetele tudatos tervezés, korszakokon át tartó transzformáció eredménye, mely formai hordozókon keresztül valósult meg, mint Krisna, Mózes, Buddha. És végül Jézus, aki az esszénusok közösségében nevelkedett. Maga az esszénus rend egy olyan szintű tisztasági törvény megnyilatkozása, amelynek egyet len célja volt a a megfelelő emberi lehetőség kinevelése a Krisztus befogadására. Fantasztikus történet, de a mai szavakkal, ismereteink szavaival azt is mondhatnánk, hogy a kezdetektől készültek erre a lehetőségre, sőt, ami addig történt, lényegében előkészítése volt a születésnek. Tudatos biológiai sőt genetikai koncepcióról beszélhetünk, amely tervezett folyamat alapján az embernek nevezett formaiságot alkalmassá tette a legintenzívebb szeretet erő befogadására. Amit a transzhumanizmusban a szingularitás, különösség fogalmával igyekeznek megnevezni a tradicionális filozófiákban számtalanszor megjelenik. Legyen szó katarzisról, szatoriról, 27
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 19
SZABAD POLC megvilágosodásról, vagy elragadtatásról, mind egy olyan tudatállapot körülírása, amely nem határozható meg pontosan tudatunk állapotában. Hiszen ez a tudatállapot létünk állapota is, amely minden ezt maghaladó valóságot saját egzisztenciájából, viszonyrendszeréből tud csak levezetni. Az adeptus engedi, hogy ezek a határok felszakadjanak, és beengedi a magasabb intenzitású valóság lehetőségét, még saját halála árán is. Dawid R. Hawkins, a közelmúlt egyik legjelentősebb hierofánsa műveiben erre világít rá. Dr. Hawkins, ahogy az autentikus spirituális tanítók, arra törekedett, hogy transzfomált, mindenki által megérthető formában írja le azt a mindentudás állapotot, amelyben részesült. Így alkotta meg kalibrációs mérések alapján tudattérképét. A táblázat lényege, hogy nullától ezerig, egy számszerűségben megfogalmazható formában jelenítse meg a tudati fejlődés lehetőségeit. A 0 a teljes apátia az 1000 pedig az ember ál tal még megérthető legmagasabb tudatállapot, a Krisztus. Ezek között az állati lét asztrális, érzelmi jelenségei találhatók, egészen a 200-as szintig. Ez fölött jelenik meg a voltaképpeni tudatosságra való törekvés a 600-as kalibrációig, amely a megvilágosodottság állapota, és ezen túl a dicsőségről-dicsőségre való kibontakozás Félreértésre adhat okot, ha a kalibrációs egységeket egy lineáris rendszerben képzeljük el. Nem, nagyon fontos kiemelni, hogy minőségi különbségekről van szó, és az egyes kalibrációs egységek meghaladása nem automatikus, hanem nagyon komoly, elkötelezett szellemi mun kával és az abból következő minőségi ugrással valósíthatók meg. Különösen érvényes ez az állati létből való kiemelkedés szintjére, a 200-ra, amely után a men 28
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 20
SZABAD POLC tális képesség megvilágítása egyre erőteljesebb, majd a szeretetnek, mint a mindenségtudat nak megjelenésével együtt a mentál test tökéletes kibontakozása tapasztalható. Ez a pillanat a megvilágosodottság állapota, ugyanakkor ez a jelen kor emberiségét megelőző élethullám nak, az angyalokénak a tudatállapota. A megvilágosodott ember: angyal, azaz az egész emberi lényiséget illetően teljes mentális képességgel bír. Az, hogy az emberiség össztudata képes volt a tudati evolúcióban megha ladni a 200-as szintet a 2000-es évekre, nagyrészt annak köszönhető, hogy egyre több az ilyen angyal tudatú, megvilágosodott ember, bár számarányuk természetesen a hatalmas hét milliárdhoz képest. Pár száz olyan lényről van szó, akiknek tudatállapota az angyali intenzitás létállapotába emelte a mikrokozmoszt. Ugyanakkor olyan hatalmas erőt indukálnak, amely az emberiséget képes kiszakítani az állati lét megrekedtségéből, bár ez nem feltétlenül komfor tos érzet annak a lénynek, aki ragaszkodik félelmeihez, ideológiáihoz, ítéleteihez. Fontos kiemelnünk azt, hogy ez az emberiség fejlődésének dialektikus, azaz horizontális útja. Azaz az „egészen ember” tudatosodása korszakokon át. Ismét érdemes megemlíteni, hogy a spirituális fejlődés nem az Abszolútba való belépés le hetősége, de afelé vezető út. Van ugyanis a megvilágosodásnál nagyobb feszültséget generáló aktus, ami az időben egy olyan mágikus centrumban található, amely a végtelen négy irányába ágazó kereszten valósult meg. Ez a megváltás. Ez az, amely szükségtelenné teszi a további fejlődést, ugyanakkor a leghatékonyabb eszköze az emberiség szolgálatának. 29
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 21
SZABAD POLC Ez nem a jövő, hanem az örökkévalóság tudatállapota, amely nem különválasztja a megélhető tudatállapotokat, hanem eggyé szövi. Fontos-e tehát a status quo fenntartása az ősi formák kutatásával, tiszteletével, fenntar tásával, abban a reményben, hogy megőrzésük, konzerválásuk, a tradíció, akár a grál fogadja be majd a transzformált tűzerőket, újra a mennyei birodalom teljes jogú tagjává nemesíteni Földünket? Kérdés, hogy ha minden Isten, szükséges-e bárhova visszatérni térben és időben? Természetesen nem feltétlenül kötelező dogma ez, de maga az Istenség tudat- és létálla pota, a Tudat tökéletessége eleve feltételezi, hogy nem több mindennél, hanem: Minden, méghozzá a létezés akármely állapotában tökéletesen önmaga. Hiszen kitalálható a leg rettegettebb ellenlábas, nem fog áttörni a tökéletesség határtalanságán, hogy körbezárja a Mindenséget. Minden, ami megnyilvánul, azonnal megkezdi útját részleges tudatállapotából a teljesség felé, a tökéletes felébredésbe, a legmagasabb intenzitású éberség birodalmába. Amint megnyilatkozik valami az Istenség által a létezésben, ez a lehetősége is a fejlődésre, illetve kibontakozásra. És ez a lehetőség a változás fölvállalásával jár. Azok a szituációk, ame lyekben egy forma kiteljesedett, nem azért omlottak össze, mert külső erők támadták meg, hanem azért mert a valódi tartalom képes volt meghaladni azt. Azaz – a forma meghaladása ébredést jelent, bármilyen fájdalmas is legyen adott egzisztencia számára. Nem azonnali transzfiguráció ez. Azonnali viszont a reakció, a forma ellenállása, ahogy a hal dokló kétkedése az elmúlásban, és görcsös élni akarása. 30
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 22
SZABAD POLC A változást inspiráló erőket a hagyomány hajlamos ördöginek láttatni és hinni, hogy ő, mint a rend képviselője igazságos háborút kezdhet a démoni ellenséggel szemben – és ez az aktus válik aztán ördögivé, minden eszközt fölhasználva. A küzdelem eredménye végül is megrekedés, stagnálás, az értelem alatti apátiába való merülés, és akár évmilliókig tartó permanens automatizmus. Mintha bármiféle rend is örökké tarthatna. Egyetlen struktúra sem újulhat meg a szerkezet alapvető megváltozása nélkül. Ha változatlanságra gondolunk, az abszolút tökéletes szervezettségre, van neve: Isten. De pontosan ez az mindent felülmúló intenzitású tudatosság olyan nyitott rendszer, amely az önátadásban megnyilatkozva mindent lehetőségnek ad teret és időt, a legteljesebb sza badságban. Ez az isteni rend, alapja a Mindenség változásainak és fejlődésének. Gyakorlatilag ez az isteni szabadság szabja meg létezésünket. Ha nem élünk vele, korlátnak, pusztító erőnek tapasztaljuk. Vele együtt mozogva, áramlásnak. Nos, a mi létállapotunk realitásában a jól ismert hírek nem túl kecsegtető jövőképpel turbózzák a negatív, világvége hangulatot, de a józanság mértéktartásra és együttműködésre hív fel. 7. Az élet értelmét meghatározó nagy struktúrák széthullani látszanak, és nem véletlenül, hiszen már nem alkalmasak megtartani, még kevésbé fölépíteni azokat az új szisztémák szerint működő civilizációkat, amelyek keretet adhatnak az emberiség tudati fejlődéséhez. 31
AQUARIUS KINCSEI
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 23
SZABAD POLC A „hosszú számítás” végét éljük. Ez a ciklus nem más mint a Tzolkin által tartalmazott mérték, az a 26 000 esztendő, ami alatt naprendszerünk megkerüli az Alcyone-t, azaz, a Fiastyúk központi napját. A ciklikus időszámítás szerint ugyanazok az erők hatnak világunkra ilyenkor, mint a hosszú számítás előtt, tehát egy előző ciklus végén. Ez azt is jelenti, hogy az aktuális ciklusban felépült rendszerek az újra aktivizálódott erőhatásoknak kitéve reagálhatnak úgy is, hogy azokkal együttműködnek, tehát megújul nak, és a következő ciklusba lépve egy magasabb tudati minőségbe a lét minden állapotában evolúciót élnek át. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség igen csak gyér hányada képes meglépni a fej lődés útjának ezt a fontos lépcsőfokát. Ez a szám még akkor is igen csekély, ha a felébredt, spirituálisan intenzívebb lelkület magával emel számos, arra már kész, kereső, tovább ha ladásra vágyó lelket. Kérdés természetesen, hogy mit értünk spiritualitáson, szellemiségen. A szellemivel, az is tenivel együttműködőt, tehát olyan nyitottságot, amely nem egy formában ragadja meg a transzcendenst, hanem annak lényegében, az odaadásban, az áldozatban és a szabadságban. Az odaadás és az áldozat magától értetődően testvériség, együttműködés. Visszautalva pár szóban arra, hogy azok a megrekedt, megmerevedett formák, amelyek kétségkívül alkalmasak voltak az ember spirituális fejlődését előremozdítani, a tudati evolúció bizonyos állomásain, morálként, vallásként most már inkább gátolják azt. Nem is feltétlenül a tartalom miatt, amit körbeburkolnak, és amely akár újra kibontakozhat, sokkal inkább a 32
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 24
SZABAD POLC struktúra miatt, amely jellegénél fogva kizár, elhatárolódik, és a mindig azonos minőségű szentséget sajátjaként igyekszik birtokolni. Globálisan, azaz az emberiség és a természet egészét figyelembe véve, ma már tudjuk, hogy mindenki mindenkiért felelős. Az a válság, amit az emberiség átél, éppen erre tanít, és a varázsszó, ami nem csak a túlélés lehetőségét biztosítja, hanem lényege a a fejlődésnek, az együttműködés, a konszenzus. Természetesen idealista allűrökkel való játszadozás nem praktikus. Tudomásul kell vennünk azt, hogy az a már több, mint hétmilliárd, akit mi embernek hívunk, igen sokféle nézetét kép viseli nem csak ugyanazon fajnak, de ennek a bizonyos spirituális evolúciónak nagyon külön böző állapotait éli át. Nem csak a személyes lét szintjén, hanem az egyes közösségek egzisz tenciáját tekintve is. Az éppen identitás válságban vergődő, ezért az identitás megerősítésében érdekelt nemzetek hajlandósága az együttműködése gyakorta fennakad a dacos sértettségen, miközben míto szaik mögé bújnának az őket is átsugárzó valóság ígérete elől. Az emberiség kis hányada, amely hajlandósággal bír együtt haladni a spirituális evolúcióval meghaladta, illetve meghaladni kész azokat az identitásokat, amelyekre épült a civilizáció ismert szerkezete. Ez nem pusztítást és pusztulást jelent, nem devalvációt, hanem egy olyan magasabb minőségű identitásba való integrálódást, amelyben felismerheti egy individuum más individuumokkal való azonosságát, mint testvériséget előbb egy globális térben, annak lehetőségeivel élve, és a lehetőségekből adódó felelősség fölvállalásával. Ez az útja azután az univerzális testvériség megtapasztalásának, ami csak akkor nyílik meg, ha a globálisban 33
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
Mayer Zsolt: Alkotó együttműködés a Tudat evolúcióban való kibontakozásával 25
SZABAD POLC szerves egységben létezünk, így annak meghaladására is készen állunk. A világ nem egyszer keletkezett, hanem örökké keletkezik, és ebben az örökkévalóságban minden megnyilvánulás azonnal a megistenülés, az Unio Mystica útjára lép. Az evolúció lényege ez. Így kaptuk örökségbe mi is az előző élethullámok tapasztalatait és lehetőségeit, és adjuk tovább az utánunk következőknek. Mi is a jelentősége ennek? Az emberiség örökségével való összekapcsolódás a továbblépés biztosítéka abban az erőtér ben, amely sohasem fogja elveszíteni a képességeit, sőt dicsőségről dicsősére gyarapodik. Ez az Élet Testvériségének végtelen lánca. Az életben nincsen elválasztottság – Nem ismer korlátokat és behatároltságot. Soha véget nem érő erő. Erő, fény- és örömáradat. Ezért kell feltörnünk a régi otthon, a régi élet falait, akár a tojás héját, hogy új helyet teremtsünk annak a bőségnek, amit a Létezés teljessége ajándékoz nekünk. Az ember transzformációjának titka magában az emberben rejlik. Ezért kell önmagunknak és nem másnak véghez vinni az átváltozás misztériumát.
34
AQUARIUS KINCSEI
Budaházy Éva: Gázel a fénykatedrálisról
SZABAD POLC Lombok alatt, utcazajban fénysugarak áldanak. Szobád mélyén apró mécses világítja arcodat. Bárhol is vagy, bármit is vetít éltedbe a nagy Erő. Fény a lelked, s fénybe tér meg csillagúton általad. Csillagúton, fényösvényen, katedrálisok fölött Égre szárnyal, bár – a szemnek – moccanatnyit sem halad. Benned Nap süt, benned Hold süt, Hajnalcsillag homlokod. Tündökölsz, mint fénylő kereszt. Te vagy önnön Templomod.
A kép a szerző fotója
35
AQUARIUS KINCSEI
Előhang
Tengerpart. Sziklafehérség, égvize kékség. Végtelen távlatok, mérhetetlen terek és a pillanat. Az egyetlen és örök pillanat. Szelídülő sziklaszirten templom. Önmagára néznek ablakszemei. Harangtornya ég felé tör, harangtornya víz mélyébe ível. – Kettő vagy egy? Ki tudja.
1. Tükörkép világ. Kék felhők elúszóban. Templomi béke.
2. Mint egy törékeny Álom képe: tükörben Lebeg a templom.
SZABAD POLC Budaházy Éva: Víz tükrében templom 36
3. Harangkondulás. Víztükre, szikla mélye Várja-fogadja.
4. Száll a harangszó. Száz tükörkép ébredez Vizek fenekén.
AQUARIUS KINCSEI
5. Száll a harangszó. Százezer visszhang támad Hullámok tükrén. Budaházy Éva: Víz tükrében templom 2
6. Harangszó-emlék. Tengerparti kavicsok Tükörbe néznek.
SZABAD POLC
7. Víztükör mentén Kavics-ösvény kanyarog. Indul a hegynek.
8. Tengervíz mentén Vízcsepp-ösvény tekereg. Habok közé fut.
9. Kígyóforma út. Hegyre fel, le vízbe fut. Tükrök mindenütt. 10. Kinyílt egy virág. Szikla-résben, hullám tükrében Pendelye táncol.
11. Sugaras fények. Templom tornyán, hullámokon Tükrös ragyogás.
37
AQUARIUS KINCSEI
12. Emelkedő út. Hullámok völgyébe fut. Csalóka tükör.
13. Ereszkedő út. Hullám-templomhoz eljut. Csalóka tükör.
14. Csak a pillanat. Fenn templom, lenn tenger. Fénytükör-játék.
15. Csak a pillanat. Lenn templom, tenger-ég fönn. Víztükör-játék.
16. Csak a pillanat. Ég-tükre és víz-tükre Összehajolnak.
SZABAD POLC
17. Tengervíz-zúgás. Tükrös csendben morajlik Ég-szíve ének. Budaházy Éva: Víz tükrében templom 3
38
AQUARIUS KINCSEI
18. Ég-szíve ének. Tükrös fényben szétárad Tengervíz-zúgás.
Budaházy Éva: Víz tükrében templom 4
19. Mohazöld lépcső. Útkezdete, út vége Víztükörbe fut.
SZABAD POLC
20. Körmenet-emlék. Tükör karja átölel Sziklát, templomot.
21. Vércseppek útja. Jáde-lépcső odafenn, S víz tükrében lenn.
22. Tengercsepp-játék. Gyöngyszem lépcsők ragyognak Óriás tükrön.
23. Harmadik lépcső. Víztükör. Alkonyi Nap. Bíborszín selymek.
39
AQUARIUS KINCSEI
24. Vörös-arany ég. Templom tornya víz tükrén Messzire izzik.
25. Negyedik lépcső. Csillaghad feljövőben, Ég s víz tükrében.
26. Csillag-tűz varázs. Kékes templomfény lebeg Tenger tetején.
27. Ötödik lépcső Fehér fénye szétárad Tükrök tengerén.
28. Tükrök tengere. Égen járnak hullámok, S csillagok vízen.
SZABAD POLC
29. hatodik lépcső. Vízen s templomajtóban Estike nyílik. Budaházy Éva: Víz tükrében templom 5
40
AQUARIUS KINCSEI
30. Estike szirma Ibolyaszín áhítat: Templomfény tükör.
Budaházy Éva: Víz tükrében templom 6
31. Hetedik lépcső. Arany fények hajnala. Lélekvíz tükör.
SZABAD POLC
32. Csak a pillanat. Mindenséged szív-tükre Magába ölel.
33. Szív-templomfény. Tükrében a tengernek Állsz időtlenül.
Epilógus: „Magad ragyogsz a megismerés által a térben.” (Síva 112 útja)
41
AQUARIUS KINCSEI
Andrew Niccol (a Truman show, Gattaca, S1mone, A burok, Lopott idő és más filmek írója, rendezője) legújabb mozija az Anon 2018-ban került bemu tatásra. Elsőre egy egyszerű névnek gondolnánk, de ha hozzá teszünk még két betűt már a cím is beszé desebb: Anonym. A névtelen, a meg nem nevezhető, a nem ismert. Niccol mindig az aktuális kor valamely új irányvona lának ma még nem látható végét veszi górcső alá úgy, hogy közben bemutatja annak csapdáját, s mindeköz ben egy misztérium drámát is elrejt a történetben. Így volt ez a valóság show világát a mindennapokra kiterjesztő Truman showban, ahol az Igazember végül megszabadul az illúziók világától. A genetikailag ter vezett emberek tökéletes társadalmán áthatolva, az önfeláldozás segítségével visszajut kozmikus erede téhez a Gattaca főhőse. S1mone virtuális személyi sége végül hihetőbbé válik a hús-vér emberénél, megkérdőjelezve értékítéletünket, valóságérzékünket. A burokban a lelket uralni vágyók elől törnek a sza badság felé, míg a Lopott időben az emberi életidőt birtoklók társadalmi rabságából kell kitörni. A legújabb filmben a digitális „szép új világ” mindenre kiterjesztett számítógépes ellenőrzésének jövőképét vetíti elénk, ahol mindenkinek digitálisan rögzül min den pillanata, minden, amit lát. Cserében újra előve heti ezeket, vagy például kéretlenül is azonnali in formációkat lát mindenről, ami elé kerül. Ebben a
MOZGÓ
Héty Péter:
42
A névtelen, a meg nem nevezhető, a nem ismert – Andrew Niccol: ANON AQUARIUS KINCSEI
világban az amiről, vagy akiről nincs információ azon nal gyanús, rendszeridegen, bűnös. Bűnelkövetőként csak is az ilyen jöhet szóba. Cyber krimiként is aposzt rofálhatnánk a filmet, hisz rejtélyes gyilkosságok fel derítése közben kerül a nyomozó látókörébe egy azonosíthatatlan hölgy aki Anon néven hackerkedik. Lassan próbálja lépre csalni, miközben titkos vonza lom ébred benne szabad lénye iránt. Lassan a meg foghatatlan, és megnevezhetetlen egyre jobban bűv körébe vonja, és bűnösségét szinte a végkifejletig nem tudja elvetni. A fordulatos történetet nyilván nem jó egy ilyen ismertetőben „lelőni”. Mindeközben per sze konkrét lövöldözések és egyéb „korhatáros ese mények” is zajlanak. Legyen elég annyi, hogy sok minden más ebben a filmben is, mint aminek elsőre látszik. Egy végső párbeszéd a „névtelennel” pedig egy olyan értelmezési lehetőséget is ad, mely alap ján az ismeretlent, mint a legvégső, ésszel fel nem foghatót is értelmezhetjük. Nem részese a digitális illúzióknak, nincs abban a világban, mégis átlátja, és mindent át tud benne írni, ha kérik, bár visszaélnek ezzel. Mindeközben ez a világ, és nyomozó főhősünk nem érti a Névtelent. Nem is értheti, hisz nem része az ő világának, értelmének, a gondolatvilágunknak. „Életed minden napján azt keresed. Ezért nem fogod soha megérteni. Nem arról van szó, hogy van valami rejtegetnivalóm... Hanem semmim sincs, amit neked látnod kell.”
Reviczky Gyula Magamról 2.
SZABAD POLC
Héty Péter: A névtelen, a meg nem nevezhető, a nem ismert 2
MOZGÓ 43
AQUARIUS KINCSEI
HANGOLÓ
A képek forrása: Pinterest
JUHÁSZ LÁSZLÓ: 666, JÁNOS APOKALIPSZISE 44
Egy emlékezetes lemez... pont 30 éve 1988 őszén került elém ez az album, az Aphrodite’s Child 666 című. A progresszív rock egyik mesterműve.Concept alkotás. Vangelis és a szövegíró Costas Ferris János Jelenéseit dolgozta fel, nem lineáris, főleg zenei módon olykor narrátorral. Dramaturgiája is figyelemre méltó. A rock számok fokozatosan átmennek irreális kísérteties hang zásokba. És közben a feszültség egyre nő. A „Bárány menyegzője” és a „Vadállat foglyul ejtése” már csak ütőhangszerek és szintetizátor effekteken szól. A mély pont Irene Papas „magánszáma”, az Infinity, amit a lemezen fekvő nyolcassal jelölnek. Aki a nagy Babilo ni kéjnő őrületét hivatott eljátszani. Voltam-vagyokleszek! nyögi, suttogja, sikítja kétségbeesetten. Csak erős idegzetűeknek! A kiadó emiatt nem is akarta meg jelentetni a lemezt, pornográfnak minősítették – 1972ben!! Az egyik dal címe Altamont. Utalás a híres fesz tiválra, ahol a virággyermekek mítosza kapott halálos sebet. A húszperces finálé egy összefoglaló félelmetes hangmontázs, meglepő címmel: Minden ülőhely foglalt. Vangelis és Ferris egy cirkuszi előadásra képzelték – zeneileg persze – az apokalipszist,ami aztán kívül is megjelenik. Az utolsó dal címe Break – Szünet. Az egyik sora így szól: Cry in my empty room. Sírás az üres szobámban. Meglepő, belső távlatba helyezi az eseményt. A híres mottó: Hol a színpad? Kint-e? Vagy bent? ...A zenéről csak felsőfokban szólhatok. Van itt mind en, rock jazz világzene, kortárs zenei hatások ambient, hangmontázs, és irónia persze... Vangelis Papathanas siou képzelete ledönt minden korlátot, és mégis tömör egységes az anyag amit alkot. Roussos és a többiek is nagyon beletették magukat. Kolorous gitározása kiemelkedő.
AQUARIUS KINCSEI
Egy érdekesség: Ez az album az együttes hattyúdala lett. A visszaemlékezések szerint a tagok nagyon élvez ték a munkát a stúdióban, mindenki csúcsformában volt. De egyébként már nem is beszéltek egymással. Egy személyes megjegyzés: A zene egyre halad a konkréttól az ismeretlen, a félelmet keltő bizonytalan kontúrú, a homályos felé és a feszültség nem csök ken. Mintha a világos, a tudatos bevonulna az egyre elmosódóba, a tudattalanba. 1988 őszén, és már előtte is érződött, hogy Magyarország belegyalogol egy elkerülhetetlen változásba. Egy „szép világ” viszszavonhatatlanul összeomlik, és az átmenet ismeret lenségéből valami „újnak” kell megjelennie. Vagy... Ez az életérzés vett körül akkor engem is: az Ismeretlen. És ennek az érzetnek az analógiája volt számomra ez a zene – segített valamit Tudatosítani.
Juhász László: 666, János Apokalipszise 2
HANGOLÓ
Az a valami aminek az érzése akkor a levegőben lógott, még ma sem született meg... Ez a véleményem. Az Aphrodite’s Child 666 lemeze időtállónak bizonyult. Ma is ugyanúgy aktuális. És ez nem jó...
A videó itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=yJAbKZpHnvo
Eredeti megjelenés: a szerző Facebook oldala
45
AQUARIUS KINCSEI
Irene Papas – a kép forrása: Pinterest
A kép forrása: Silhouette
ARCKÖNYV
„Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (...). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a fris sen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és minde ne fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (...) a men torom volt. Tanárom és példaképem: Lehetsé ges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk – ké pes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.” John Grogan A teljes poszt https://www.facebook.com/aquariuskincsei/photos /a.110734542297506/1989561741081434/?type=3&theater
válogatás
az Aquarius Kincsei FB oldalon megjelenő, legnépszerűbb posztokból.
46
AQUARIUS KINCSEI
„Két év elég ahhoz, hogy megtanulj beszélni, de egy egész élet kell, hogy megtanulj hallgatni” Kínai közmondás
A teljes poszt
https://www.facebook.com/aquariuskincsei/photos /a.110734542297506/1989185257785749/?type=3&theater
válogatás
az Aquarius Kincsei FB oldalon megjelenő, legnépszerűbb posztokból.
ARCKÖNYV
„Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet.” Gárdonyi Géza: Légy az
A teljes poszt
https://www.facebook.com/aquariuskincsei/photos /a.587931567911132/1956733407697601/?type=3&theater
47
AQUARIUS KINCSEI
A kép forrása: www.pinterest.co.uk
A VILÁG ÚTVESZTŐJE ÉS A SZÍV PARADICSOMA LAPOZÓ
Comenius A kép forrása: www.pinterest. co.uk
Térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába, és zárd be az ajtót magad mögött.” azaz világos magyarázata annak, hogy ezen a világon és minden dolgaiban egyéb sincs, mint tévelygés és tántorgás, tülekedés és törtetés, csalárdság és ál nokság, nyomorúság és bánat, s a vége mindennek csömör és csüggedés; de hogy aki visszavonul szíve hajlékába, s ott egyedül az Úristennel lakozik, az megtalálja az igazi, a tökéletes lelki békét és boldogságot. http://aquariuskincsei.hu/termek/comenius-vilag-utvesztoje-es-sziv-paradicsoma/
Az ember útja – utazás a Váratlanba? Hogyan találjuk meg valaminek az értelmét és irányát, hogyan találunk rá az iránytűre? Napjainkban világossá válik, hogy a tudományba és technikába vetett hit nem elegendő. 400 évvel ezelőtt, 1614-ben, egy kis írás jelent meg: a Fama Fraterni tatis, melyet tübingeni tudósok egy baráti köre (Tobias Hess, Johann Valentin Andreae és mások) fogalmazott meg, mely egy olyan ember (Christian Rosenkreuz) útját írja le, aki a tudás, hit és művészi tevé kenység szintézisére törekszik – és eközben eljut legbelső önvalójához. Bővebb információ és vásárlási lehetőség itt: http://aquariuskincsei.hu/termek/utazas-varatlanba-dvd/
48
AQUARIUS KINCSEI
„Mikor láthatatlan önvalód megjelenik számodra, arról ismerheted föl, hogy árnyékot vet. Korábban én sem tudtam, ki vagyok valójában, míg saját testemet mint árnyékot láttam. Be fog köszönteni az az idő, mikor az emberiség világító árnyékokat fog a Földre vetni, nem pedig fekete szégyenfoltokat, mint mind mostanáig, az égen pedig új csillagok fognak megjelenni. Te is járulj hozzá ahhoz, hogy fény keletkezzék.” Gustav Meyrink: A zöld arc (Újvári Péter 1920-as fordítása alapján) Bővebb információ és vásárlási lehetőség itt:
http://aquariuskincsei.hu/termek/gustav-meyrink-zold-arc/
49
AQUARIUS KINCSEI
A ZÖLD ARC Reviczky Gyula Gustav Meyrink Magamról 2.
A kép
Váradi Zita festménye
SZABAD LAPOZÓ POLC
Az Aquarius Kulturális Alapítvány célja a különböző kultúrákat összekapcsoló közös értékek kutatása, terjesztése és teremtése, ilyen módon kíván részt vállalni a közművelődésben, színesítve és erősítve azt a saját eszközeivel. Olyan értékeket tekint egyetemesnek, melyek minden ember számára értéket képviselnek – azaz az élet értelmének keresésével állnak kapcsolatban, és különböző kultúrákban különböző formában, de lényegi elemeiben közös tartalommal jelennek meg a tudomány, a vallás és a művészet területén. Az Alapítvány törekszik arra, hogy ezeket az egyetemes értékeket a jelen kori eszközeivel nyilvánítsa meg, minél több emberrel hozza élő kapcsolatba és a hasonló törekvéseket támogassa. Teremtsünk teret a találkozásra! Ahol az utak találkoznak, mi segítünk egymással találkozni. A találkozás helye különleges. Határon áll, ahonnan másik világhoz indul hajó. A találkozás helyét közösen teremtjük. Ez a tér számunkra is felfedezésre vár. Olyan értékeket rejt, melyet közösen hordoznak, akik már jártak itt a múltban, és azok, akik csak a jövőben jönnek. Ez a tér teljesen nyitott, mégsem üres. Kereteit az utak alkotják, melyek ide vezetnek. Tartalma a találkozás. Találkozás azzal, ami minket ide vezetett, találkozás egymással, egy másik irányulással, ahol az irány a saját középpontból a közös középpontba mutató sugár, és minden ember az egyetlen titokhoz vezető számtalan út egyike. Ez a találkozás kisugárzik és inspirál. Teremtsünk teret a találkozásra!
az AQUARIUS Kulturális Alapítványról 50
Az alapítvány olyan szellemi kikötő, amely a különböző térben és időben megszületett szellemi kincseket kutatja és eleveníti meg tevékenységén, rendezvényein keresztül minél több ember számára. Minőségi ismeretek, valós élmények és tapasztalatok megszerzésére ad lehetőséget és inspirál. AQUARIUS KINCSEI