BÖLCSŐDE ÖTLETPÁLYÁZAT
Magyarország bölcsődeépítési programjához kapcsolódó tervezési programok, funkciósémák, és vázlat-, illetve koncepciótervek építészeti ötletpályázata II. kategória Családi bölcsőde, mini bölcsőde
Tartalomjegyzék Bevezetés Tervezési alapvetések Környezeti nevelés Családi bölcsőde Mini bölcsőde Környezetrendezés
2
3 4 5 6 12 18
Bevezetés A mai magyar települések építészeti arculatának meghatározó elemei a 60’80’-as évek típustervei alapján készült kockaházak. Az akkoriban korszerű technológiákkal épült házak mára már korszerűtlenek, gépészeti rendszerük költségesek és környezetkárosítóak lehetnek. Ezeknek, valamint a jelenlegi társadalmi tendenciáknak – városiasodás, fiatalok elköltözése, falvak leszakadozása – köszönhetően sok üresen álló
kockaház található a településeken. Ezek figyelembe vételével, valamint az adott település szükségleteit felmérve kell meghozni a döntést, hogy hol, milyen intézmény létesüljön. Törekedni kell a környezettudatos, fenntartható megoldások választására, valamint figyelni kell arra is, hogy az adott településnek milyen anyagi forrásai vannak. Sokszor a felújítás/átalakítás kevesebb költséggel jár, mint egy teljesen új épület tervezése.
Minden település más és más, nincs két egyforma szituáció, ezért ez a pályamű is inkább minta, ami követni való gondolkodásmódot, irányelveket mutat be, mintsem kitalált helyzetre megoldás. A mintaterv sajátossága a modularitás; könnyedén szükség szerint alakítható és bővíthető, valamint az, hogy különböző anyagi, tájegységi helyzetekre adaptálható.
3
előkép: tágas kortárs csoportszoba fedett-nyitott terasszal (Hanazono kindergarten)
Tervezési alapvetések A gyereknevelés már a születést követő első pillanatokban elkezdődik. Az otthonon kívül a bölcsőde az első olyan helyszín, ahol közösséggel találkoznak. A 0-3 éves kor közötti gyerekeket érő külső hatások, ingerek, élmények egész életükre kihathatnak, tehát fontos, hogy olyan minőségi környezetben legyenek, ami már az első pillanattól kezdve a fejlődésüket segíti elő: tágas belső terek, nagy megnyitások, kertkapcsolat, a fejlődést elősegítő színek, formák és textúrák. A kortárs építészeti értékeket már ebben a korban meg kell ismertetni velük, a „bölcsibe járásnak” biztos alapnak, élménynek kell lennie.
A pályázati dokumentációnkban a családi és a mini bölcsődére fókuszáltunk meglévő kockaház átalakításának és bővítésének tervezési megoldásait felvázolva. A kiírás szerinti, új építés meglátásunk szerint a szituációk egyedi (helyspecifikus) jellege miatt típusterv szinten nem kezelhető. A településeken jellemzően vannak kihasználatlan ingatlanok, amelyek potenciálisan felhasználhatók az új, bölcsődei funkció elhelyezésére, a népességszám pedig országos szinten csökkenő tendenciát mutat, ezért fenntarthatósági szempontok miatt is a meglévő épületállomány újrahasznosítását támogatjuk az új építéssel szemben.
Épületszerkezetek: a beruházáshoz rendelkezésre álló anyagi lehetőségek és a környéken tapasztalattal rendelkező kivitelezők ismeretében hagyományos technológiával vagy könnyűszerkezetes kivitelben is készülhet az épület. A moduláris rendszer, a raszterkiosztás alkalmassá teszi a tervet arra, hogy a technológia megválasztásában az önkormányzatnak mozgástere legyen.
Tervezési alapelvek: - az egyedi szituációkhoz alkalmazkodni képes megoldások előtérbe helyezése - a meglévő épületen szükséges beavatkozások minimalizálása, gazdaságosság - megfelelő telekhasználat, a hagyományos beépítési módokhoz alkalmazkodó elrendezés - kertkapcsolat maximalizálása vizuálisan és fizikailag - differenciált terek kialakítása – a gyerekek bölcsődei tartózkodása alatt változatos lehetőségek játékra (tágas csoportszoba, fedett-nyitott terasz, kert – játszótér) - logikus szerkesztés, moduláris rendszer (raszterháló) egységes formanyelv az új elemeknél
4
Athens Forest Kindergarten
Környezeti nevelés A megfelelő mennyiségű inger és élményekkel teli környezet kialakítása fontos szempont. A téri-természeti tapasztalatszerzéshez elengedhetetlen a bölcsődekert gondos kialakítása, így a gyermek első kézből ismerheti meg a természetben előforduló anyagok és formák világát. A kert az a kapocs, ami összekapcsolja őket a természettel, ezért a környezeti nevelés elkezdése már ebben a korban is kiemelkedően fontos. A környezeti nevelés célja olyan emberek nevelése, akik odafigyelnek környezetükre, s azzal harmóniában élnek. A környezettudatos magatartást,
majd később a környezetért felelős életvitelt megalapozó bölcsődei tapasztalatok kiemelkedő fontosságúak; az egyéni szokások kialakítása, a természet felé való érzékenyítés elkezdése már ekkora gyerekek számára életvitel formáló hatással bizonyulhat, ugyanis legtöbb szokásunk alapja a korai életkorhoz kapcsolódik. Bölcsődében a környezeti nevelés egyik célja, valamint eszköze is lehet, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban, megtapasztalják az évszakok váltakozását azoknak minden velejárójával együtt. A természet
biztosítja a megfelelő mennyiségű ingert, amiben fejlődni tud és ismeretet szerezhet saját magáról, társairól és a világról amiben él. A környezeti nevelés hatékonyan csak tapasztalati úton valósítható meg, elengedhetetlen, hogy a gyerekek valóban megéljék és megértsék a természetet, hiszen így mélyülhet bennük az együttérzés, a sajnálat, a csodálat valamint a szeretet érzése is. -
A környezeti nevelés alapelvei: - rácsodálkozás képességének fejlesztése - a természet szépségének és titkainak felismerése - a természet közelsége miatt érzett öröm megtapasztalása - tisztelet és szeretet más élőlények iránt (Wilson, 1994) - kertkapcsolat kialakítása - a bölcsődeudvar és a kert, mint kapocs a természettel - téri-természeti tapasztalás kialakítása - évszakok hatásainak megismerése, megélése - minél több időtöltés a szabadban 5
a
a
a
a
a
a
a
kiegészítő lejtő nagyobb szintkülönbség esetén
a a
a a
a
tárolás csúszásmentes lejtő seprűzött beton felülettel
ELÕKERT
a
kabátok, cipők
"vizes" doboz a
a
a
a
a
a BEÉPÍTETT TELEKRÉSZ
a
a
a
a
a
a
a
a
a
telekhatár
Családi bölcsőde
b
b
b
b
b
b
b
a a
b b
BEÉPÍTETT TELEKRÉSZ
a
a
a
a
a
"vizes" doboz csúszásmentes lejtő seprűzött beton felülettel
a
a
b
b
b
"vizes" doboz a
6
A kockaház hátsókerti homlokzatához fedett-nyitott teraszt kapcsoltunk a fedett rámpával azonos kialakítással. A teraszt elhúztuk az épülettől, hogy a homlokzat
a
MEGLÉVÕ ÉPÜLET
A meglévő épület mellett megjelenő minden új elemet azonos megjelenéssel, moduláris rendszerben terveztünk, a beazonosíthatóság és a variálhatóság érdekében.
b
b
b
b
a
b
LÕKERT
b
BÕVÍTMÉNY
b
benapozását biztosítsuk, és hogy egy lejtős híddal a szintkülönbséget áthidaljuk a terepre illesztett terasz és az épület padlósíkja között. A hidat a terasz rasztereivel és a kockaház meglévő nyílásaival összhangban kell elhelyezni, a parapetfal kibontásával teraszajtót kell beépíteni.
b
A bejárati előlépcső helyett lejtőt terveztünk fagyálló, seprűzött (csúszásmentes) látszóbeton felülettel, minimum 50 cm magas leesés elleni mellvéddel. Igény szerint könnyű tetőt kaphat, melyet raszterre szerkesztett fenyő pillérek tartanak. A tető fa gerendavázra készített teljes deszkázaton korcolt fémlemez fedés.
A kiindulásként kezelt kockaház a kiírás mellékleteként kiadott terv szerinti, esetünkben oldalhatáron álló beépítési módú – de szabadon álló beépítéssel is működőképes, az északi irányhoz közelítő telekhatár felé zártabb homlokzattal. Az utca felé előkertet feltételeztünk.
kiegészítő lejtő nagyobb szintkülönbség esetén
telekhatár
7
a
a
a
a
A1
a
a
a
a
a
TERASZ 17,58 m2
ÁTADÓ 9,37 m2
a
a
CSOPORTSZOBA 24,53 m2
ZUH. 2,40 m2
WC 1,76 m2
A1
KÖZL. 4,07 m2
5m
IRODA 10,63 m2
a
KONYHA�ÉTKEZŐ 12,14 m2
8
B1
FÜRDŐ 5,69 m2
a
B1
9
A ház válaszfalait eltávolítottuk, hogy az új funkciók kialakíthatóak legyenek. A homlokzatokon a meglévő nyílások megőrzésére törekedtünk. Az energetikai követelmények teljesítéséhez az épület hőszigetelése, nyílászárócseréje elengedhetetlen, de nagyobb bontást, új áthidalók beépítését nem tartjuk szükségesnek. Ahol a funkció (csoportszoba) nagyobb bevilágítást igényel – ott a parapetfal kibontásával nyerhetünk nagyobb bevilágító felületet, ezzel is növelve a ház és a kert közti vizuális kapcsolatot.
10
A válaszfalak bontásával kialakuló két traktusban meghatároztuk a funkciók elrendezési elvét: az utca felőli sávban kap helyet a dolgozói zóna öltözővel, irodával, konyha-étkezővel, vizesblokkal. A kert felé tájoltuk a csoportszobát és az átadót, hogy a gyerekek terei közvetlen kertkapcsolattal rendelkezzenek. Az átadó és csoportszoba között tároló – térelválasztó bútor készül, melyben a kabátok, lábbelik elhelyezhetők. A vizes helyiségeket csoportosítva, egy középre úsztatott dobozban helyeztük el, amely szintén „bútorszerű” kialakítást feltételez.
Itt található a dolgozói zuhanyzó, wc, egy CSALÁDI BÖLCSŐDE_HELYSZÍNRAJZ_M tárolószekrény, konyhapult és a gyerek fürdő. A gyerekek étkezése, az étel melegítése (családi bölcsőde szintjén) történhet a konyha-étkezőben.
11
b
b
b
b
b
b b b b a
a
a
b b
a
a
a
"vizes" doboz
ELÕKERT
a
a
a
"vizes" doboz csúszásmentes lejtő seprűzött beton felülettel
a
MEGLÉVÕ ÉPÜLET
a
a
BEÉPÍTETT TELEKRÉSZ
b
b
b
BÕVÍTMÉNY
b
b
b
b
b
b
kiegészítő lejtő nagyobb szintkülönbség esetén
telekhatár
Mini bölcsőde A funkciók rendezési elve az előzőekhez hasonló: a meglévő épület utcai traktusában helyeztük el a dolgozók tereit (iroda – öltöző, zuhanyzó, wc, teakonyha). A hátsó traktusban a melegítőkonyhát és a bejárathoz kapcsolódó helyiségeket alakítottuk ki. A családi bölcsődében tervezetthez hasonlóan a vizes funkciók csoportosítva, egy dobozban kerülnek kialakításra. Az dolgozói sávban a„vizes” doboz teakonyhát, zuhanyzót, wc-mosdót és egy szekrényt rejt, a bejárati sávban a szülői (vendég) wc-t.
A funkciók rétegződése a bővítésben is folytatódik. Az új épületet a meglévőtől elhúztuk, így nagyobb bevilágításra, szellőzésre alkalmas szabad homlokzati felületet nyerünk, és lejtős padlósíkú összekötő híddal biztosíthatjuk a szintkülönbségek áthidalását a terepre illesztett bővítmény és meglévő kockaház között. A bővítményben a gyerek fürdő, csoportszoba, fedettnyitott terasz sávjai a meglévő épület funkcióelrendezésének elvét követi, azzal párhuzamos. A két épület közti összeköttetésben helyeztük el az átadót, ahol a lejtést
12
követve a bútor lépcsőzetessége és a térhatároló felületek transzparens kialakítása a gyerekeknek izgalmas térélményt biztosít. A csoportszobához kétszárnyú üvegezett ajtó vezet, mely nyitva is tartható, ha a lejtőn a gyerekek napközben játszani, szaladgálni szeretnének. A csoportszoba tágas, világos tere teljes szélességében üvegezett a kert felé. Megfelelő időben az emelő-toló teraszajtók kinyitásával a külső-belső tér összeolvad. A gyerek fürdő a csoportszobától teljes hosszában üvegezett térelválasztást kap, hogy a gondozók megfelelően felügyelhessék a kicsiket. A pólyázó is ennek megfelelően elhelyezett.
13
2,00
2,00
2,00
A2
2,00
2,00
2,00
TERASZ 14,46 m2
CSOPORTSZOBA 30,78 m2
B2
2,00
2,00
B2
2,00
FÜRDŐ 11,14 m2
ELŐTÉR 4,23 m2
WC 2,43 m2
SZÉLFOGÓ 3,85 m2
a
KONYHA � MANIPULÁCIÓS TÉR 14,06 m2
ZUH. 3,30 m2
WC 2,42 m2
A2
KÖZL. 4,07 m2
IRODA 10,63 m2
a
KONYHA�ÉTKEZŐ 12,14 m2
a
a
GÉPÉSZET � TÁROLÓ 5,54 m2
ELŐKÉSZÍTŐ 2,93 m2
a
a
2,00
ÁTADÓ 10,94 m2
5m
14
MINI BÖLCSŐD
DE_ALAPRAJZ
15
MINI BÖLCSŐDE_HELYSZÍNRAJZ_METSZETEK
A kiindulásként kezelt kockaház a kiírás mellékleteként kiadott terv szerinti, esetünkben oldalhatáron álló beépítési módú – de szabadon álló beépítéssel is működőképes, az északi irányhoz közelítő telekhatár felé zártabb homlokzattal. Az utca felé előkertet feltételeztünk.
terveztünk fagyálló, seprűzött (csúszásmentes) látszóbeton felülettel, minimum 50 cm magas leesés elleni mellvéddel. Igény szerint könnyű tetőt kaphat, melyet raszterre szerkesztett fenyő pillérek tartanak. A tető fa gerendavázra készített teljes deszkázaton korcolt fémlemez fedés.
A meglévő épület mellett megjelenő minden új elemet azonos megjelenéssel, moduláris rendszerben terveztünk, a beazonosíthatóság és a variálhatóság érdekében. A bejárati előlépcső helyett lejtőt
Az átalakításhoz (családi bölcsődéhez) képest a mini bölcsőde szigorúbb, intézményi feltételeinek biztosításához a kockaházat bővítettük a hátsókert irányába. Az új épületszárnyban
16
kap helyet a csoportszoba, átadó, gyerek fürdő. A bővítmény a többi új elemhez hasonlóan szabályos raszterre szerkesztett, pillérvázas. A négyzetes alaprajzon a meglévő kockaházéval azonos hajlásszögű sátortető készül. Anyaghasználat: a külső falak hőkezelt fenyő burkolattal rendelkeznek, a nyílászárók fa tokszerkezetűek. A tető korcolt fémlemez fedést kap (a fedett rámpához hasonlóan). A vízelvezetés szerkezetei rejtettek. A terasz padló fagyálló, csúszásmentes látszóbeton.
17
Környezetrendezés Alapvető cél az, hogy a gyerekek minden nap kint legyenek a szabadban. A természet, valamint a kert, mint a természet leképezése biztosítja a megfelelő ingermennyiséget, valamint helyszínt, ahol a gyerek tanulhat a környezetéről, társairól, magáról. Éppen ezért igyekezni kell minden létesítendő bölcsőde helyét úgy megválasztani, hogy megfelelő méretű és minőségű kert kialakítására legyen lehetőség. A csoportszobához csatlakozó terasz átmenetet képez a kinti és benti részek között; fedett, burkolt felület, ami időjárástól függetlenül alkalmas a gyerekek kinti tartózkodására. Az előzőekben felvetett alapelvek szerint a kert két részre osztható, játszóudvarra és
hátsó kertre. Habár éles határ a két rész között nincs, funkciók szempontjából érdemes elválasztani azokat. A játszókertben – ahogy a nevéből is adódik – zajlik a mindennapi játék. Itt van elhelyezve a homokozó, a pancsoló, valamint a mobil játszóeszközök is. Mivel ezen korú gyerekek egyik kedvenc szórakozása a lábbal hajtható bicikli/ motor, ezért ennek megfelelő burkolt pálya is javasolt. Előny, hogyha körbe lehet menni rajta, így elkerülhető a tömörülés és a szükségtelen egymásnak ütközés, valamint a gyerekek számára is izgalmas, hogy körbe-körbe tudnak egy pályán haladni. A környezeti nevelés témakörhöz szorosan kapcsolódik az, hogy milyen anyagokat használunk
az épület/kert kialakításánál. Tervezői felelősségünk olyan környezetbarát vagy újrahasznosítható anyagokat alkalmazni, amivel nem károsítjuk tovább a természetet valamint jó példát mutathatunk. Ezért a burkolatok tervezésénél érdemes odafigyelni, hogy pl. a körpálya újrahasznosított gumiabroncsból készült gumi, vagy stabilizált szórt burkolat legyen. A hátsó kert a legtermészetesebb része a kertnek, fás csoportok, lágy szárú növények helye. Itt található a veteményes, ahol külön programként a gyerekek megismerkedhetnek a fűszernövényekkel.
A kert kialakításának alapelvei: - közvetlen kertkapcsolat - megfelelő méretű játszóudvar és kertrész - meglévő növényállomány figyelembe vétele a tervezés során (fák megtartása) - izgalmas, változatos növénykiültetés, ami nem mérgező - veteményes, ahol a kicsik ismerkedhetnek a gyógynövényekkel, fűszerekkel - ha a kert mérete engedi, akkor leválasztott hátsó kert vadvirágos réttel és gyümölcsössel (ökológiailag aktív felületek kialakítása) 18
A
B
Parkolás A magyar települések esetében általában két utcafronti szituációval találkozhatunk. Az egyik az előkert nélküli, a másik pedig az előkertes beépítés. A korunkra jellemzően alkalmazkodni kell ahhoz is, hogy a gyerekek nagy részét már autóval viszik a bölcsődébe. És habár ösztönözni kell a szülőket arra, hogy gyalog/biciklivel közelítsék meg a létesítményt, gondolni kell arra az esetre is, hogyha autóval történik a gyerek oda és elvitele. Épp emiatt szükséges parkolókat kialakítani.
Egy átlagos bölcsőde gépjármű forgalma a reggeli (8-9) és déutáni (3-4) órákra korlátozódik. Éppen ezért nem szabad nagy felületeket csak a parkolás céljára fenntartani. Az egyik vizsgált szituáció (A), amikor a ház előtt járda, zöldfelület és vizesárok is található. Ilyen esetben a legjobb megoldás az utca szélesítése, majd burkolása, hogy lehúzódva biztonságosan lehessen parkolni. A másik variáció (B), amikor az előkert után közvetlenül a járda, valamint utca húzódik. Ilyen esetben
érdemes az előkertet úgy kialakítani, hogy csak a keréknyom sávját leburkolva alakítunk ki megállásra alkalmas helyet. A keréknyomon kívül lehet gyepes, virágos gyepes felületeket kialakítani, ami nem csak kedvező látványt nyújt, de ökológiailag aktív felületek is keletkeznek.
Bölcsődekertbe javasolt növények: - nem allergén, nem mérgező fák, lehetőleg honos fajokat válasszunk: vörösfenyő (Larix decidua), erdei fenyő (Pinus sylvestris), korai juhar (Acer platanoides), gyertyán (Carpinus betulus), szivarfa (Catalpa bignonioides), bükk (Fagus sylvatica) stb. - cserjék: kerülni kell a feltűnő bogyós növényeket, ne legyen mérgező: közönséges mogyoró (Corylus avellana), jezsámen (Philadelpus sp.), pimpó (Potentilla fruticosa) stb. - fűszer és gyógynövények: levendula (Lavandula angustifolia), körömvirág (Calendula officinalis), lestyán (Levisticum officinale), citromfű (Melissa officinalis), bazsalikom (Ocimum basalicum), kövirózsa (Sempervivum tectorum) stb. Növényeket érdemes tájegység szerint válogatni, valamint minél több forma és szín megjelenjen a kertben. Kisebb településeken gyakran nincs lehetőség rendszeres fenntartásra, ezért egyszerű, igénytelen fajokat kell szem előtt tartani. Mindenképp kerülni kell az apró bogyós és mérgező növényeket! 19
1
2
3
4
5
6
7 8
9
Családi bölcsőde 1 - bejárati rámpa 2 - előkert 3 - meglévő kockaház 4 - játszóudvart leválasztó kapu 5 - összekötő rámpa 6 - belső játszóudvar 7 - terasz 8 - burkolt felületű körpálya 9 - homokozó 10 - pancsoló 11 - rovarszállás 12 - veteményes/növény tankert 13 - hátsó kiskapu 14 - hátsó kert - természetes vegetáció 20
10
11
12
13
14
1
2
3
4
5
6
7 8
Mini bölcsőde 1 - bejárati rámpa 2 - előkert 3 - meglévő kockaház 4 - összekötő rámpa 5 - belső díszudvar 6 - bővítés - csoportszoba/terasz 7 - hátsó kapu - gépkocsis megközelítés 8 - burkolt felületű körpálya 9 - homokozó 10 - pancsoló 11 - rovarszállás 12 - veteményes/növény tankert
9
10
11
12
21
HÁTSÓKERT a
a
a
a
a
a
a
DOLGOZÓI ZÓNA
a
a
kabátok, cipők tárolás
CSOPORTSZOBA
ÁTADÓ BEJÁRAT
a
a
BEJÁRAT
a
a
a
a
összekötő híd
CSOPORT� SZOBAI SÁV
BEÉPÍTETT TELEKRÉSZ
a
a
FEDETT TERASZ
a
a
a
a
GYERMEK FÜRDŐ
csúszásmentes lejtő seprűzött beton felülettel
IRODA
ELŐKERT
a
KONYHA � DOLGOZÓI ÉTKEZŐ VIZESBLOKK
a
"vizes" doboz
telekhatár
a
a
a
a
FEDETT � NYITOTT ÁTMENETI TÉR
a
HÁTSÓKERT � játszótér � tankert � zöldfelület
kiegészítő lejtő nagyobb szintkülönbség esetén
UTCA
FUNKCIÓK RENDEZÉSI ELVE
telekhatár
"VIZES" DOBOZ
ÁTADÓBAN ÖLTÖZŐSZEKRÉNY
CSÚSZÁSM. LEJTŐ
KERTHASZNÁLAT
TÁROLÓSZEKRÉNY
UTCA
FUNKCIÓVÁZLAT
HÍD
FEDETT TERASZ
HELYSZÍNRAJZ
Meglévő kockaház átalakítása � családi bölcsőde Tervezési alapelvek: � az egyedi szituációkhoz alkalmazkodni képes megoldások előtérbe helyezése � a meglévő épületen szükséges beavatkozások minimalizálása, gazdaságosság � megfelelő telekhasználat, a hagyományos beépítési módokhoz alkalmazkodó elrendezés � kertkapcsolat maximalizálása vizuálisan és fizikailag � differenciált terek kialakítása � a gyerekek bölcsődei tartózkodása alatt változatos lehetőségek játékra (tágas csoportszoba, fedett�nyitott terasz, kert � játszótér) � logikus szerkesztés, moduláris rendszer (raszterháló) � egységes formanyelv az új elemeknél A kiindulásként kezelt kockaház a kiírás mellékleteként kiadott terv szerinti, esetünkben oldalhatáron álló beépítési módú � de szabadon álló beépítéssel is működőképes, az északi irányhoz közelítő telekhatár felé zártabb homlokzattal. Az utca felé előkertet feltételeztünk. A meglévő épület mellett megjelenő minden új elemet azonos megjelenéssel, moduláris rendszerben terveztünk, a beazonosíthatóság és a variálhatóság érdekében. A bejárati előlépcső helyett lejtőt terveztünk fagyálló, seprűzött (csúszásmentes) látszóbeton felülettel, minimum 50 cm magas leesés elleni mellvéddel. Igény szerint könnyű tetőt kaphat, melyet raszterre szerkesztett fenyő pillérek tartanak. A tető fa gerendavázra készített teljes deszkázaton korcolt fémlemez fedés. A kockaház hátsókerti homlokzatához fedett�nyitott teraszt kapcsoltunk a fedett rámpával azonos kialakítással. A teraszt elhúztuk az épülettől, hogy a homlokzat benapozását biztosítsuk, és hogy egy lejtős híddal a szintkülönbséget áthidaljuk a terepre illesztett terasz és az épület padlósíkja között. A hidat a terasz rasztereivel és a kockaház meglévő nyílásaival összhangban kell elhelyezni, a parapetfal kibontásával teraszajtót kell beépíteni. A ház válaszfalait eltávolítottuk, hogy az új funkciók kialakíthatóak legyenek. A homlokzatokon a meglévő nyílások megőrzésére törekedtünk. Az energetikai követelmények teljesítéséhez az épület hőszigetelése, nyílászáró�cseréje elengedhetetlen, de nagyobb bontást, új áthidalók beépítését nem tartjuk szükségesnek. Ahol a funkció (csoportszoba) nagyobb bevilágítást igényel � ott a parapetfal kibontásával nyerhetünk nagyobb bevilágító felületet, ezzel is növelve a ház és a kert közti vizuális kapcsolatot. A válaszfalak bontásával kialakuló két traktusban meghatároztuk a funkciók elrendezési elvét: az utca felőli sávban kap helyet a dolgozói zóna öltöző � irodával, konyha�étkezővel, vizesblokkal. A kert felé tájoltuk a csoportszobát és az átadót, hogy a gyerekek terei közvetlen kertkapcsolattal rendelkezzenek. Az átadó és csoportszoba között tároló � térelválasztó bútor készül, melyben a kabátok, lábbelik elhelyezhetők. A vizes helyiségeket csoportosítva, egy középre úsztatott dobozban helyeztük el, amely szintén „bútorszerű” kialakítást feltételez. Itt található a dolgozói zuhanyzó, wc, egy tárolószekrény, konyhapult és a gyerek fürdő. A gyerekek étkezése, az étel melegítése (családi bölcsőde szintjén) történhet a konyha� étkezőben.
22
a
a
a
A1
a
a
a
a
a
TERASZ 17,58 m2
a
ÁTADÓ 9,37 m2
a
CSOPORTSZOBA 24,53 m2
ZUH. 2,40 m2
WC 1,76 m2
KÖZL. 4,07 m2
5m
IRODA 10,63 m2
a
B1
FÜRDŐ 5,69 m2
KONYHA�ÉTKEZŐ 12,14 m2
a
B1
A1
Kertkialakítás: alapvető cél az, hogy a gyerekek minden nap kint legyenek a szabadban. A természet, valamint a kert, mint a természet leképezése biztosítja a megfelelő ingermennyiséget, valamint helyszínt, ahol a gyerek tanulhat a környezetéről, társairól, magáról. Éppen ezért igyekezni kell minden létesítendő bölcsőde helyét úgy megválasztani, hogy megfelelő méretű és minőségű kert kialakítására legyen lehetőség. A csoportszobához csatlakozó terasz átmenetet képez a kinti és benti részek között; fedett, burkolt felület, ami időjárástól függetlenül alkalmas a gyerekek kinti tartózkodására. Az előzőekben felvetett alapelvek szerint a kert két részre osztható, játszóudvarra és hátsó kertre. Habár éles határ a két rész között nincs, funkciók szempontjából érdemes elválasztani azokat. A játszókertben � ahogy a nevéből is adódik � zajlik a mindennapi játék. Itt van elhelyezve a homokozó, a pancsoló, valamint a mobil játszóeszközök is. Mivel ezen korú gyerekek egyik kedvenc szórakozása a lábbal hajtható bicikli/motor, ezért ennek megfelelő burkolt pálya is javasolt. Előny, hogyha körbe lehet menni rajta, így elkerülhető a tömörülés és a szükségtelen egymásnak ütközés, valamint a gyerekek számára is izgalmas, hogy körbe� körbe tudnak egy pályán haladni. A környezeti nevelés témakörhöz szorosan kapcsolódik az, hogy milyen anyagokat használunk az épület/kert kialakításánál. Tervezői felelősségünk olyan környezetbarát vagy újrahasznosítható anyagokat alkalmazni, amivel nem károsítjuk tovább a természetet valamint jó példát mutathatunk. Ezért a burkolatok tervezésénél érdemes odafigyelni, hogy pl. a körpálya újrahasznosított gumiabroncsból készült gumi, vagy stabilizált szórt burkolat legyen. A kert kialakításának alapelvei: � közvetlen kertkapcsolat � megfelelő méretű játszóudvar és kertrész � meglévő növényállomány figyelembe vétele a tervezés során (fák megtartása) � izgalmas, változatos növénykiültetés, ami nem mérgező � veteményes, ahol a kicsik ismerkedhetnek a gyógynövényekkel, fűszerekkel ha a kert mérete engedi, akkor leválasztott hátsó kert vadvirágos réttel és gyümölcsössel (ökológiailag aktív felületek kialakítása)
a
HÁTSÓKERT b
b
b
b
b
b b
b b b
a
DOLGOZÓI VIZESBLOKK
ELŐKERT
telekhatár
a
BEJÁRAT
IRODA
a
TEA� KONYHA
a
"vizes" doboz
a
a
csúszásmentes lejtő seprűzött beton felülettel
a
DOLGOZÓI ZÓNA
KONYHA � SZÉLFOGÓ � MANIPULÁCIÓS TÉR ELŐTÉR VENDÉG WC
a
b b
"vizes" doboz a
BEJÁRAT
ÁTADÓ
a
a
b
a
összekötő híd BEJÁRAT + KAPCS. TEREI + KONYHA
b
b
CSOPORTSZOBA
GYERMEK FÜRDŐ
BEÉPÍTETT TELEKRÉSZ kiegészítő lejtő nagyobb szintkülönbség esetén
telekhatár
UTCA
FUNKCIÓK RENDEZÉSI ELVE
"VIZES" DOBOZ UTCA
"VIZES" DOBOZ
FUNKCIÓVÁZLAT
CSÚSZÁSM. LEJTŐ
KERTHASZNÁLAT
HÍD
BŐVÍTMÉNY
HELYSZÍNRAJZ
Meglévő kockaház átalakítása és bővítése � mini bölcsőde Tervezési alapelvek: � az egyedi szituációkhoz alkalmazkodni képes megoldások előtérbe helyezése � a meglévő épületen szükséges beavatkozások minimalizálása, gazdaságosság � megfelelő telekhasználat, a hagyományos beépítési módokhoz alkalmazkodó elrendezés � kertkapcsolat maximalizálása vizuálisan és fizikailag � differenciált terek kialakítása � a gyerekek bölcsődei tartózkodása alatt változatos lehetőségek játékra (tágas csoportszoba, fedett�nyitott terasz, kert � játszótér) � logikus szerkesztés, moduláris rendszer (raszterháló) � egységes formanyelv az új elemeknél A kiindulásként kezelt kockaház a kiírás mellékleteként kiadott terv szerinti, esetünkben oldalhatáron álló beépítési módú � de szabadon álló beépítéssel is működőképes, az északi irányhoz közelítő telekhatár felé zártabb homlokzattal. Az utca felé előkertet feltételeztünk. A meglévő épület mellett megjelenő minden új elemet azonos megjelenéssel, moduláris rendszerben terveztünk, a beazonosíthatóság és a variálhatóság érdekében. A bejárati előlépcső helyett lejtőt terveztünk fagyálló, seprűzött (csúszásmentes) látszóbeton felülettel, minimum 50 cm magas leesés elleni mellvéddel. Igény szerint könnyű tetőt kaphat, melyet raszterre szerkesztett fenyő pillérek tartanak. A tető fa gerendavázra készített teljes deszkázaton korcolt fémlemez fedés. Az átalakításhoz (családi bölcsődéhez) képest a mini bölcsőde szigorúbb, intézményi feltételeinek biztosításához a kockaházat bővítettük a hátsókert irányába. Az új épületszárnyban kap helyet a csoportszoba, átadó, gyerek fürdő. A bővítmény a többi új elemhez hasonlóan szabályos raszterre szerkesztett, pillérvázas. A négyzetes alaprajzon a meglévő kockaházéval azonos hajlásszögű sátortető készül. A funkciók rendezési elve az előzőekhez hasonló: a meglévő épület utcai traktusában helyeztük el a dolgozók tereit (iroda � öltöző, zuhanyzó, wc, teakonyha). A hátsó traktusban a melegítőkonyhát és a bejárathoz kapcsolódó helyiségeket alakítottuk ki. A családi bölcsődében tervezetthez hasonlóan a vizes funkciók csoportosítva, egy dobozban kerülnek kialakításra. Az dolgozói sávban a„vizes” doboz teakonyhát, zuhanyzót, wc�mosdót és egy szekrényt rejt, a bejárati sávban a szülői (vendég) wc�t. A funkciók rétegződése a bővítésben is folytatódik. Az új épületet a meglévőtől elhúztuk, így nagyobb bevilágításra, szellőzésre alkalmas szabad homlokzati felületet nyerünk, és lejtős padlósíkú összekötő híddal biztosíthatjuk a szintkülönbségek áthidalását a terepre illesztett bővítmény és meglévő kockaház között. A bővítményben a gyerek fürdő, csoportszoba, fedett�nyitott terasz sávjai a meglévő épület funkcióelrendezésének elvét követi, azzal párhuzamos. A két épület közti összeköttetésben helyeztük el az átadót, ahol a lejtést követve a bútor lépcsőzetessége és a térhatároló felületek transzparens kialakítása a gyerekeknek izgalmas térélményt biztosít. A csoportszobához kétszárnyú üvegezett ajtó vezet, mely nyitva is tartható, ha a lejtőn a gyerekek napközben játszani, szaladgálni szeretnének. A csoportszoba tágas, világos tere teljes szélességében üvegezett a kert felé. Megfelelő időben az emelő�toló teraszajtók kinyitásával a külső�belső tér összeolvad. A gyerek fürdő a csoportszobától teljes hosszában üvegezett térelválasztást kap, hogy a gondozók megfelelően felügyelhessék a kicsiket. A pólyázó is ennek megfelelően elhelyezett.
2,00
2,00
A2
2,00
2,00
2,00
TERASZ 14,46 m2
CSOPORTSZOBA 30,78 m2
B2
2,00
2,00
B2
2,00
FÜRDŐ 11,14 m2
WC 2,43 m2
SZÉLFOGÓ 3,85 m2
a
KONYHA � MANIPULÁCIÓS TÉR 14,06 m2
a
GÉPÉSZET � TÁROLÓ 5,54 m2
ELŐTÉR 4,23 m2
a
a
ELŐKÉSZÍTŐ 2,93 m2
2,00
ÁTADÓ 10,94 m2
KONYHA�ÉTKEZŐ 12,14 m2
ZUH. 3,30 m2
WC 2,42 m2
KÖZL. 4,07 m2
IRODA 10,63 m2
a
Kertkialakítás: alapvető cél az, hogy a gyerekek minden nap kint legyenek a szabadban. A természet, valamint a kert, mint a természet leképezése biztosítja a megfelelő ingermennyiséget, valamint helyszínt, ahol a gyerek tanulhat a környezetéről, társairól, magáról. Éppen ezért igyekezni kell minden létesítendő bölcsőde helyét úgy megválasztani, hogy megfelelő méretű és minőségű kert kialakítására legyen lehetőség. A csoportszobához csatlakozó terasz átmenetet képez a kinti és benti részek között; fedett, burkolt felület, ami időjárástól függetlenül alkalmas a gyerekek kinti tartózkodására. Az előzőekben felvetett alapelvek szerint a kert két részre osztható, játszóudvarra és hátsó kertre. Habár éles határ a két rész között nincs, funkciók szempontjából érdemes elválasztani azokat. A játszókertben � ahogy a nevéből is adódik � zajlik a mindennapi játék. Itt van elhelyezve a homokozó, a pancsoló, valamint a mobil játszóeszközök is. Mivel ezen korú gyerekek egyik kedvenc szórakozása a lábbal hajtható bicikli/motor, ezért ennek megfelelő burkolt pálya is javasolt. Előny, hogyha körbe lehet menni rajta, így elkerülhető a tömörülés és a szükségtelen egymásnak ütközés, valamint a gyerekek számára is izgalmas, hogy körbe� körbe tudnak egy pályán haladni. A környezeti nevelés témakörhöz szorosan kapcsolódik az, hogy milyen anyagokat használunk az épület/kert kialakításánál. Tervezői felelősségünk olyan környezetbarát vagy újrahasznosítható anyagokat alkalmazni, amivel nem károsítjuk tovább a természetet valamint jó példát mutathatunk. Ezért a burkolatok tervezésénél érdemes odafigyelni, hogy pl. a körpálya újrahasznosított gumiabroncsból készült gumi, vagy stabilizált szórt burkolat legyen. A kert kialakításának alapelvei: � közvetlen kertkapcsolat � megfelelő méretű játszóudvar és kertrész � meglévő növényállomány figyelembe vétele a tervezés során (fák megtartása) � izgalmas, változatos növénykiültetés, ami nem mérgező � veteményes, ahol a kicsik ismerkedhetnek a gyógynövényekkel, fűszerekkel ha a kert mérete engedi, akkor leválasztott hátsó kert vadvirágos réttel és gyümölcsössel (ökológiailag aktív felületek kialakítása)
2,00
a
Épületszerkezetek: a beruházáshoz rendelkezésre álló anyagi lehetőségek és a környéken tapasztalattal rendelkező kivitelezők ismeretében hagyományos technológiával vagy könnyűszerkezetes kivitelben is készülhet az épület. A moduláris rendszer, a raszterkiosztás alkalmassá teszi a tervet arra, hogy a technológia megválasztásában az önkormányzatnak mozgástere legyen. Anyaghasználat: a külső falak hőkezelt fenyő burkolattal rendelkeznek, a nyílászárók fa tokszerkezetűek. A tető korcolt fémlemez fedést kap (a fedett rámpához hasonlóan). A vízelvezetés szerkezetei rejtettek. A terasz padló fagyálló, csúszásmentes látszóbeton.
A2
BŐVÍTMÉNY
CSOPORT� SZOBA GYERMEK FÜRDŐ
MEGLÉVŐ ÉPÜLET
b
FEDETT TERASZ
b
b
b
b
FEDETT � NYITOTT ÁTMENETI TÉR
5m
23
24