Beauty Forum eMagazin

Page 1

Eladási ár: 890 Ft Előfizetésben: 799 Ft www.beauty-forum.hu

MAGYAR KIADÁS | 2017/5 Szépségipari szaklap

Nyár eleji feltöltődés Hydratáló hyaluronsavas kezeléssel

HIFU

Fotó: Arabesque

MIT TEHETÜNK, Ha eredménytelen?

A NAGY Gatsby Időutazás Dudás Barbarával

SZÉPÍTS FELELŐSSÉGGEL! Felelősségbiztosítás és beleegyező nyilatkozat

Fényvédelem Önbarnítók és napvédő kozmetikumok



VEZÉRCIKK

Beauty Szakmai Nap Megöregedni természetesen senki sem szeret(ne). Ezért, mióta világ a világ, különböző történetek szólnak a fiatalság forrásának megtalálásáról és a halál legyőzéséről. Elmondhatjuk, hogy mindez az emberiség egyik nagy álma. Tudósok generációi rugaszkodtak és rugaszkodnak neki a megoldás megtalálásának ma is.

26. BEAUTY FORUM HUNGARY

Ha még nem is sikerült megfejteni az örök fiatalság titkát, azt elmondhatjuk, hogy a határokat kitolni egy kicsit, azt már tudjuk. Egyrészt tovább élünk, másrészt, ha nem is maradunk örökké fiatalok, a megjelenésünk fiatalos maradhat évtizedeken át.

SZAKMAI LÁTOGATÓINKNAK A BELÉPÉS INGYENES!

Ezért is fókuszáltunk az anti-aging témakörére a Beauty Forum tavaszi szakmai napján, ahol neves szakemberek ismertették a legújabb módszereket, hatóanyagokat, gépeket és eszközöket, április 24-én, a Lurdy Házban megtartott rendezvényen. Mint mindig, engem most is lázba hozott egy új módszer és egy új hatóanyag – melyeket feltétlenül ki kell próbálnom… Fogadni mernék, hogy ezzel te is így vagy, és lázasan keresed, hogyan tudnád még

FIGYELEM: ÚJ NYITVATARTÁS! November 3. péntek: 12.00–20.00 és November 4. szombat: 10.00–17.00

szebbé, fiatalosabbá tenni vendégeid bőrét, megjelenését! Mindez igaz arra a közel százötven szakemberre is, aki eljött erre az egész napos

Új helyszín: Lurdy Ház

szakmai programsorozatra, akiknek a többsége figyelmesen végigülte a rendezvényt – a szünetekben lerohanva az előadókat a kérdéseikkel. A színvonalas és érdekfeszítő előadássorozatról a beszámolónk a 9–11. oldalon található.

Folytatjuk! Az anti-aging kérdésköre természetesen nem kitárgyalható egyetlen egy rendezvényen. Sőt, hiszen az ez irányú kutatások folyamatosan zajlanak, ezért mindig van és lesz is újdonság ezen téren. Legközelebb november 3-án és 4-én, pénteken (!) és szombaton mutatjuk be a szépségipar újdonságait, a 26. BEAUTY FORUM HUNGARY szakkiállításon – szintén a Lurdy Házban.

MÁR MOST ÍRD BE A NAPTÁRBA! www.beauty-forum.hu

Már most írd be a naptárba: őszi Beauty szakkiállítás, 2017. november 3-4. Lurdy Ház!

Marton Gabriella főszerkesztő

2017/5 www.beauty-forum.hu

3


34 ALIPIKUS BŐR – A kiváltó okok kiküszöbölhetők?

Tartalom

2017. MÁJUS

COMMUNITY 06

Hírek

19

Anti-aging Szakmai Nap

77

Rendezvénynaptár

24

Újdonság

25

Innovatív hatóanyagok

És a napvédő

A kombinációban az erő

kozmetikumok

28

Alipikus bőr regenerálása 30

BEAUTY & CARE 12

Hyaluron

34

Alipikus bőr A kiváltó okok

Hidratáló hyaluronsavas

kiküszöbölhetők?

Nyári bőrápolás

38

Fényvédelem belülről

56

De jó színed van!

Fényvédő táplálkozás Fókuszban az önbarnítók

LIFE & WORK 58

precizitás és szakértelem 60

A műszempilla-

Fényvédelmet nem igénylő

Egy különleges

hosszabbítás forradalma és

kozmetikai eljárások

kabinkezelés

Mit tehetünk Ha eredménytelen a HIFU-nk?

20

aranykora

Arclifting felsőfokon

Fényvédelem – A bőr felkészítése a nyárra 46

Piactér Fókuszban az alakformálás

4

www.beauty-forum.hu 2017/5

Felvértezve

beleegyező nyilatkozat 66

50

A siker tervezhető Az önmenedzselés titka

70

Segítség napfény okozta bőrkárosodások esetén

Szépíts felelősséggel! Felelősségbiztosítás és

DOSSZIÉ

HIFU 22

A művitől a természetesig

Meridiánmasszázs

42

62 18

A hónap szalonja Minőség, megbízhatóság,

A masszázs hatása A bőr kötőszövetére

Az önbarnítók

54

Kontra botox

Nyár eleji feltöltődés

kezelés 16

Ráncűző hidratálás

51

Minőség és luxus !QMS Medicosmetics

72

Staféta

Dosszié expressz

Szinergikus és személyre

Fényvédelem

szabott


HA TÖBBRE VÁGYSZ EGY ÁTLAGOS KOZMETIKAI KEZELÉSNÉL…

54 FÉNYVÉDŐ TÁPLÁLKOZÁS – Belső fényvédelem

MESO LASER

38 A MASSZÁZS HATÁSA a bőr kötőszövetére

STYLE & FASHION 74

78

ÁLLANDÓ

A nagy Gatsby

15

Előfizetői akció

Gyémántos csillogás és

81

Hirdetők

arisztokratikus stílus

81

Börze

Bőrdiagnosztika

82

Impresszum

És sminktetoválás

82

Előzetes

Címlap: Fotó: DR.GRANDEL & ARABESQUE MAGYARORSZÁG

A jövő technológiája Fedezd fel a készüléket, ami alapjaiban megváltoztatja a kozmetikai kezeléseidet. 5 2017/5 www.beauty-forum.hu

+36 1 609 7374


COMMUNITY NEWS

Végre együtt a család: A PHYRIS HAZAÉRKEZETT DR. GRANDEL • Nagy örömmel jelentjük be, hogy a DR. GRANDEL német professzionális kozmetikai vállalat magyarországi képviselete – a többszörös nemzetközi díjnyertes DR. GRANDEL kozmetikai és az ugyancsak Európa-díjas Arabesque make-up márkái mellett – a csoport exclusive bőrápolási koncepcióját képviselő – PHYRIS luxus márka forgalmazását kezdi meg hamarosan. Az erős szakmai háttérről, professzionális, vevőbarát logisztikai rendszeréről és az egyedülállóan aktív kereskedelméről elhíresült DR. GRANDEL Magyarország örömmel várja az új családtag érkezését. www.drgrandel.hu

Fókuszban az alipikus bőrtípus Piknikkör • A március végén megrendezett Piknikkör előadásaira rengetegen voltak kíváncsiak. A Báthory Kati nevével fémjelzett szakmai kör hallgatóságának Juhász Klára biológia-kémia szakos tanár, kozmetikus, szakmai vizsgaelnök, valamint Kállai Krisztina biológia szakos tanár, kozmetikus, szakmai vizsgaelnök az alipikus bőr kialakulásáról, e bőrtípus tüneteiről, illetve a kozmetikai szalonban alkalmazandó hatóanyagokról és módszerekről tartott előadást – szemléletes ábrák és diák vetítésével kiegészítve mondandójukat. A következő Piknikkör témája a vízhiányos bőr lesz, május 21-én. www.piknikkor.hu

Kozmetikai trendek: SEYO szakmai nap SEYO • Marketing és értékesítési trendek címmel tartott előadásában Papp Zsuzsanna, Beauty marketingszakértő hangsúlyozta, hogy a vendégek a szalonba kikapcsolódni és szépülni járnak, ezért inkább a két kezelés közötti időt használjuk arra, hogy reklámüzeneteinket eljuttassuk hozzájuk. Sári Marian kozmetikusmester a hyaluronsavról tartott részletes beszámolót. Bártfay Zsuzsanna kozmetikusmester pedig bemutatta a SEYO otthoni ápolósorozatát. Pesti Antal tulajdonos zárta az interaktív szakmai napot, kiemelve a Cosmoprof 2017 kiállításon látott újdonságokat és trendeket. www.seyo.hu

WorldWide Launch Party 2017 IMAGE Skincare • A professzionális kozmetikumok világának egyik legdinamikusabban fejlődő márkája, a floridai IMAGE Skincare az idén is nagyszabású partik keretében mutatta be újdonságait (többek között a mostani trendnek megfelelően a különböző új maszkokat, illetve a szemöldök- és szempillaszérumokat) a világ 100 nagyvárosában, szinte egy időben. A márka hazai képviselője, a Beautywood Kft. már másodszor nyerte el az Image világszinten legeredményesebb disztribútorának címét. www.imageskincare.hu

6

www.beauty-forum.hu 2017/5


T Találkozunk júniusban ! w w w.dr g r a n d e l.hu • inf o @ o m e g a b e au t y.hu • 0 6 70 385 9 488


COMMUNITY NEWS

KOZMETIKUS SZAKMAI NAP BKIK • Az Iparkamara Kozmetikus Szakmai Osztálya sminktetoválás témában tartott szakmai napot két fő kérdéskörre fókuszálva: mit kell tudni kozmetikusként a sminktetoválásról, illetve a pigmentált elváltozások kezelését kozmetikus és bőrgyógyász szemszögből. Vámos Mónika ezüstkoszorús kozmetikusmester a pigmentek fajtáiról, a pigmentekkel kapcsolatos egészségügyi szabályozásról, a különböző tetoválási technikákról és az elrontott sminktetoválásokról tartott előadást. Dr. Varju Gábor bőrgyógyász, kozmetológus főorvos az esztétikai beavatkozásokról, kiemelten pedig a tetoválások eltávolításának lehetőségeiről, kockázatairól beszélt. Móró Gabriella, szakosztályi elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mi az, amit még kozmetikusként tehetünk a vendégekért, és mi az, ami már nem a mi hatáskörünk. www.bkik.hu.

BEAUTY DÜSSELDORF 2017 A Beauty Düsseldorf szakvásáron idén áprilisban 30 országból 1500 kiállító és márka mutatkozott be, több mint 55 000 szakmai látogató előtt. A rendezvény keretében megrendezett Nemzetközi Make-up Bajnokságon 15 ország make-up versenyzője mérte össze tudását. Az idei megmérettetésen a versenyzők feladata az volt, hogy a Soraya Azizi hamburgi divattervező provokatívan extravagáns ruháit viselő modellek részére természetes, friss, nyári sminket készítsenek, melynek középpontja a harsány narancs vagy pink ajak. Magyarországot a MOSZI 2016 decemberében megrendezett Make-up Bajnokságának győztes versenyzője, Sigulinszki Laura képviselte. www.beauty.de

ÚJABB ISABELLE Lancary Oscary-díj Isabelle Lancary • Újabb BSB (BSB European Innovation Prize Awards) szakmai díjat nyert az Isabelle Lancray. A megújult Egostyle termékcsalád egyik krémje kapta meg a leginnovatívabb késztermék kategóriában az aranyat. A elismerést jelentő díjat a Dr. Rimpler család legifjabb tagja, Patrik Rimpler vette át Londonban, április 4-én. www.baalbekstudio.hu

Mesterek klubja A MOSZI kozmetikai tagozatának elnöksége, és a mesterek klubjának tagjai az elnök, Tóth Kati szalonjában gyűltek össze egy teadélutánra március végén. Rengeteg ötlet, feladat és lehetőség merült fel, amit a hamarosan megnyíló szép, új MOSZI központban valósítanak meg. www.szepszakmak.hu

8

www.beauty-forum.hu 2017/5


KIÁLLÍTÁS

COMMUNITY

Mindent elárultunk az anti-agingről BEAUTY FORUM ANTI-AGING SZAKMAI NAP – Az óriási érdeklődés mellett zajló tavaszi anti-aging napon, az előadóknak és a kiállítóknak köszönhetően komplex képet kaphattunk a legújabb módszerektől kezdve, az aktuális hatóanyagokon át, egészen a gépekben rejlő potenciális lehetőségekig – április 24-én, a Lurdy Házban.

Közel 150 szakember vett részt a

konferencián

Köszönjük a részvételt és a támogatást partnereinknek! 9


COMMUNITY KIÁLLÍTÁS

t Lenkei Péter, Levegő Munkacsopor

Gáspár Ágnes, kozmetikusmester

Kecskeméti Krisztina, anti-aging specialista

a Beau Fodor Piroska és kollégái az Aliss

10

Berkesiné Gyenes Nikoletta os tanár kozmetikusmester, biológia szak

Bruchmann Zsuzsanna, Mesotica

Dr. Torma Viktória, vegyész, kozmetikumkészítő

té és a Karaja színeiben

Dr. Kolat Zsuzsanna bőrgyógyász, kozmetológus

Varga Erika kozmetikus természetgyógyász, Seyo

Mezgár-Békési-Edina, Center Kft.

A Center Kft. munkatársai


KIÁLLÍTÁS

Bemutatkozik az Atos Wellness

A Seyo csapata

Dovalovszki Márta, a Lepo bio make

A Vytalon tulajdonosai

Érdeklődők a Nimue standjánál

lmazója Kelemen Brigitta, a Reviderm forga

COMMUNITY

válaszol a kérdésekre

-up képviseletében

Új piaci résztvevő: Aeramax

Előtérben a Biola standja

2017/5 www.beauty-forum.hu

11


Fotรณ: arek malang/Shatterstock.com

BEAUTY & CARE


HÓNAPKOZMETIKA BEAUTY & CARE

Hidratáló

hyaluronsavas kezelés NYÁRI ELEJI FELTÖLTŐDÉS – Májusban már készülődünk a nyárra, várjuk a vakációt, a szabadságot. Eszünkbe jut még a meleg, a napfény, a vízpart és persze az ezzel járó pozitív és negatív hatások – ez utóbbiakat mi, szakemberek kivédhetjük.

T

avasszal elkezdtük a mé-

mennyisége, valamint minősége

gei

regtelenítést, ezzel együtt

meghatározza a bőrünk, hajunk álla-

következtében felgyorsul a ráncok

az

immunrendszerünk

potát, nélkülözhetetlen az ízületek

kialakulása.

megerősítését, és ahogy

és a szem számára, tehát szinte min-

dehidratálódnak,

amelynek

den porcikánknak.

Egy hyaluronsavas kezelési minta

tunk a testünk, azaz a vendég testé-

A magyar szál

Igazi nyári ajánlat lehet ezért az itt

nek ápolására is.

Még kedvesebbé teszi számunkra

bemutatott, különböző hyaluronsa-

Nyár elején készülni kell a víztarta-

felhasználását az a tény, hogy ma-

vas termékeket felsorakoztató keze-

lom pótlására, a hidratálás kerül

gyar vonatkozása is van a sikerének,

lés.

középpontba.

hiszen Balázs Endrének köszönhető,

A bőr előkészítését végezhetjük

Ehhez jelent segítséget az utóbbi

hogy 1942-ben kereskedelmi forga-

tisztító habbal, amely kellemes, pe-

években nélkülözhetetlenné váló

lomba kerülhetett, illetve egyre szé-

zsegtető érzést biztosít, és vízfelvevő

csodaszer, a hyaluronsav, amely szá-

lesebb körűvé vált az alkalmazása.

képessége miatt igazi vízfürdőt je-

mos alakban, felhasználási terüle-

A hyaluronsav olyan „szivacs”-mole-

lent a bőrnek.

ten lett elérhető számunkra. Hasz-

kula, amely saját tömegének mint-

A peelingezést és tonizálást köve-

nálhatjuk szérumként, maszkként,

egy ezerszeresének megfelelő vizet

tően

krémekben, sőt belsőleg szépségke-

képes megkötni, emellett – a bőr

intenzív hidratáló hatású muko-

zelésként is. A hyaluronsav valóban

megfelelő rétegéig juttatva – a saját

poliszacharid ampullát vagy hidra-

szépségelixírnek tekinthető, hiszen

hyaluronsav-termelődésünket

táló

megtalálható a szervezetünkben, és

„felélesztheti”. Hiányában a bőr réte-

egyre melegebb lesz és rövidülnek a ruhák, mind nagyobb gondot fordí-

is

szérumot

alkalmazhatunk.

A koncentrált hatóanyag felszívódá-

2017/5 www.beauty-forum.hu

13


BEAUTY & CARE HÓNAPKOZMETIKA

HYALURONSAVAS KEZELÉS Kezelés fázisai

1.

Üdvözlés

Részletes

Termékek

A vendég kényelembe helyezése, matiskin 4.0 (hyaluronsavas ital) kínálás Kétfázisú szemlemosó

Szem-ajak letisztítása 2.

Lágy szemtonik

Konzultáció, tisztítási rituálé

Fiatalító tisztítóhab

Arcletisztítás

3.

Peelingezés

4.

Masszázs

5.

Professzionális fázis

6.

Maszk felvitele

7.

Maszk hatóideje

8.

Befejező ápolás

Delikát peelingkrém

Arc

Professzionális peeling

MatiDetox

Mukopoliszacharid ampulla

Arcmasszázs

Hidratáló masszázsbalzsam

Szemkörnyék

Szemtapasz + Aktivátor tonik

Arcra

Hyaluronic Performance maszk

Szemmasszázs gömbökkel Szem

Szemlifting-gél

Szérum

Optimális hidratáló szérum

Nappali krém

Hyaluronic Performance krém

Réponce Corrective sorozat

Flash gum, azonnali ránctalanító

Réponse Teint sorozat

BB-krém, Quicklift

Az intenzív hidratálást a speciális

A bőr feltöltése mellett fontos az

maszkokkal folytathatjuk.

egységes, ragyogó arcszín kialakítá-

→ A szemkörnyékre először a liofili-

sa: a fényvisszaverő pigmenteket

zált szemtapaszt tesszük fel, amely

tartalmazó termékek optikai hatá-

barna algát és kalcium-ionokat tar-

sukkal ránctalanítanak; a bőrki-

talmaz. Az alga elősegíti a sejtek re-

egyenlítők egységes textúrát adnak

generációját, hidratál, a kalcium-ion

a bőrnek, és a fokozott fényvédelem

pedig energizáló hatású, elősegíti a

miatt fontosak az SPF-es védőkré-

sejtek megújulását, stimulálja az

mek, napkrémek, BB-krémek, alapo-

aquaporinokat (vízcsatornákat), ez-

zók.

által fokozott hidratációt biztosít. A

Befejezésként a ragyogás fokozása

liofilizált maszkot hyaluronsav-tar-

érdekében használhatunk csillámot

talmú tonikkal itatjuk át, amely elő-

tartalmazó olajat, mellyel az ápolás

sát elősegíthetjük speciális méregte-

segíti a hatóanyagok bőrbe jutását.

mellett szépíthetjük az arcot, a

lenítő masszázzsal.

→ Miután a maszkot felhelyeztük,

dekoltázst, a karokat vagy akár a

A kezelés következő lépése a

következhet a szintén hyaluronsa-

hajunkat is.

masszázs, melyet nyáron érdemes

vat tartalmazó arcmaszk felvitele.

lágyabb textúrájú hidratáló géllel vé-

A gélmaszk simító, filmképző, javítja

gezni, mely a szenna kivonatnak kö-

a bőr barrier funkcióját, elősegíti a

szönhetően filmet képez a bőr felszí-

sejtek megújulását, elősegíti a bőr-

nén, segít megőrizni a bőr víztartal-

ben lévő glükozaminoglikánok a és

mát és védi az epidermiszt.

hyaluronsav szintézisét.

Fotó: Matis

14

Fiatalító tonik

Szemkörnyék

www.beauty-forum.hu 2017/5

KUCZORA GABRIELLA Kozmetikuspmester, diplomás szakoktató. A Paris Cosmetic Kft. szakmai igazgatója.


MOST FIZESSEN ELŐ EGY ÉVRE a Beauty Forumra, és megajándékozzuk egy Solanie ajándékcsomaggal.

Solanie ajándékcsomag* 11 098 Ft értékben Az ajándékcsomag tartalma: • Solanie Argán növényi őssejtes Protect nappali krém (50 ml) • Solanie Argán növényi őssejtes Contour szemránc szérum (15 ml) AZ ELŐFIZETÉS ÉVES DÍJA:

7 990 FT

A Magyar Termék Nagydíjas Solanie Argán növényi őssejtes termékcsalád, a különleges PhytoCellTech™ Argan hatóanyagával veszi fel a harcot a bőr öregedési tüneteivel szemben. A bőr saját őssejtjeit stimulálva, és környezetüket vitalizálva támogatja a hám, valamint az irha sejtjeinek és szöveteinek megújulását, a bőr tömörségének javulását, ezáltal a ráncok mélységének csökkenését.

FIZESSEN ELŐ MOST! Megrendelés telefonon: 06 1/457 0067 E-mailen: elofizetes@health-and-beauty.hu Interneten: www.beauty-forum.hu/kuponok

Kód By2017-5 Az ajánlat május 16-tól június 15-ig érvényes** * Az ajándékcsomagot az Alveola Kft. postázza, az akció lezárását követően. Reklamáció esetén hívja a 06 1/251 2270/11-es telefonszámot! ** A jelzett időpontig beérkezett előfizetési díj esetén.

2017/1-2 www.beauty-forum.hu

15


Nyári bőrápolás FÉNYVÉDELMET NEM IGÉNYLŐ KOZMETIKAI ELJÁRÁSOK – Májusban már érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen kezelésekbe kezdhetünk bele, hiszen a napos időszakban erősen korlátozódik azoknak az eljárásoknak a listája, amelyeket biztonsággal végezhetünk.

N

yáron nemcsak arra kell

bőrcsiszolással járó eljárásokat, kö-

is sérti. A dermarollert például a

odafigyelni, hogy olyan

zöttük a gyémántfejes mikroabrá-

nyári időszakban teljesen szünetel-

kezeléseket végezzünk,

ziót. Nem kell azért lemondanunk

tetni kell. Hatóanyag-bevitelre egy-

ami után a vendég bőre

a hatékony arctisztításról. Kiváló

szerű megoldást jelent a kézi masz-

nem fog hiperpigmentálódni, de ér-

nyári alternatívát jelent az ultra-

szás, de gyorsabb és mélyebb rétegű

demes arra is figyelmet fordítani,

hangos hidroabrázió. Az oxy arc-

bevitelt, ezáltal hosszan tartóbb ha-

hogy a bőr nyáron érzékeny és bar-

tisztítás az egyik legkíméletesebb,

tást tudunk elérni ultrahanggal,

nult, gyakrabban hámlik. A vendé-

mégis hatékony gépi eljárás az arc

elektroporációval vagy iontoforé-

gek igénye is változik: a téli időszak-

bőrének megtisztítására. Mivel sem

zissel.

kal ellentétben előtérbe kerül a hid-

kemikália, sem kéz, sem gép nem ér

ratálás, a hűsítés, a gyors és látvá-

a vendég bőréhez, még a legérzéke-

Lifting/ránctalanítás

nyos

a

nyebb bőrűeknél, a legnaposabb idő-

Fiatalodni a nyári időszakban is sze-

rövidebb kezelések. Minden kozme-

szakban is bátran alkalmazható. Sőt,

retnek a hölgyek, amikor itt az eskü-

tikai fázisban találhatunk olyan lát-

mivel az oxy-technológiával oxigén-

vőszezon, esetleg egy nyaralás előtt,

ványos és különleges technológiát,

nel porlasztott vízpermettel tisztít-

vagy éppen utána, ha a napozás

ami ideális és vonzó megoldást je-

juk a bőrt, a vendég igazán hálás lesz

megviselte a bőrüket. A téli időszak-

lent a napos hónapokban.

a hűsítő kényeztetésért.

ban látványos feszesítést biztosít az

eredmények,

valamint

IPL, de ezt egyáltalán nem szabad

16

Arctisztítás

Hatóanyag-bevitel

használni nyáron, illetve ha rend-

Az alapos arctisztítás minden koz-

Minden olyan hatóanyag-beviteli el-

szeresen napozik vagy szoláriumo-

metikai kezelés alapja. Nyáron saj-

járást érdemes hanyagolni, ami a

zik a vendég. A rádiófrekvencia, bár

nos el kell felejtenünk a hámlással,

bőr felszínét a legkisebb mértékben

melegítő hatású, azért jelent ideális

www.beauty-forum.hu 2017/5


kezelést nyárra, mert rövid ideig tart

és táplálja a sejteket, és elősegíti a

LED-ek önmagukban is alkalmasak

vele az arcfiatalítás, és egy nyaralás

kollagéntermelődést – és a tapaszta-

számos bőrprobléma eredményes és

előtt akár egy alkalmas SOS-kezelés-

lataink alapján biztonsággal hasz-

kíméletes kezelésére: a példa kedvé-

ként is nagyon látványos liftinget ér-

nálható nyáron is.

ért a kék LED csökkenti az aknét és a

hetünk el vele. Kiválóan fenntartha-

Többféle, nyáron is alkalmazható

faggyútermelődést, míg a vörös sejt-

tóak vele azok az eredmények, amit

savas termék létezik, köztük egy

regeneráló hatású.

a téli időszakban értünk el vendé-

svájci „fordított sav”, amivel külföl-

Fentiek alapján azok, akik eleve

günknél az anti-aging kezelésekkel.

dön azonnali bőrfiatalító, ún. Hamu-

széles eszköztárral dolgoznak, nyá-

Mivel az RF színvak energia, akár

pipőke-kezeléseket végeznek. Ez a

ron is bőven tudnak válogatni az

napbarnított bőrön is használható.

sav-mix nem kívülről, azaz nem ha-

technológiák között, amikor az eljá-

gyományosan hámlasztja és újítja

rások jó részét bizony kénytelenek

Savak nyáron?

meg a bőrt, hanem a mélyebb réte-

vagyunk hanyagolni.

Egyértelműen úgy tanultuk, hogy

gekbe jutva, belülről „tolja felfelé” a

nyáron nem savazunk. A modern

fiatal sejteket, felszínre juttatva egy

savas trendek azonban megdöntöt-

ragyogóbb és egészségesebb sejtállo-

ték ezt az elméletet. A megfelelő sa-

mányt.

vak – megfelelő koncentrációban és

A „nyári savak” általában annyira

egyéb tápláló összetevőkkel – teljes

enyhék, hogy a közömbösítésükre

biztonsággal használhatóak nyá-

sincs szükség.

A következő oldalon, a nem csak nyáron alkalmazható elektrokozmetikai kezelésről, a HIFU-ról olvashattok. ►

ron is. Régóta használjuk például az 1,7%

Fényes lezárás

tejsav és 0,55% szalicilsav oldatait,

A kezelések lezárására akár nyáron

ami a tisztítás és depigmentálás

is alkalmazhat fényesztétikai eljá-

mellett felpuhítja a bőrt, regenerálja

rást. A különféle hullámhosszú

MEZGÁR-BÉKÉSI EDINA A Center Kft. üzletágvezetője, kiemelt szakterülete az arckezelő berendezések és technológiák.


BEAUTY & CARE BŐRÁPOLÁS

MIT TEHETÜNK, HA EREDMÉNYTELEN A HIFU-NK? A HIFU egy igazán HATÉKONY ÉS JÓL MŰKÖDŐ LIFTINGTECHNOLÓGIA, de csak akkor, HA A KÉSZÜLÉK VALÓBAN TUDJA A KÖVETELMÉNYEKET (4,5 mm mélység, 10 MHz kezelőfej, állítható sorhosszúság, megfelelő energia, a teljes élettartam alatt pontos fókuszpontot adó és a kényes területekre is jól illeszkedő transducer stb.)

S

18

ajnos ez a legritkább eset-

A kezelést mindig alapos arctisztí-

egy teltebb, gazdagabb, feszesebb

ben van így, amióta a pi-

tással kezdje, de válasszon kíméletes

bőrképet, másrészt kb. 4-6 hét múlva

acra bekerültek az ala-

módszereket! Az ultrahangos hidro-

hozza a hosszabb távú lifting ered-

csony kategóriás készülé-

abrázió és az oxitisztítás egyben hű-

ményeket, és szépen kiegészíti a

kek is. Mivel ezekkel nem jöttek az

sít is, ezáltal van némi fájdalomcsilla-

HIFU hatását. Az RF-fel várjon leg-

eredmények, a kezelési árak elkezd-

pító hatása. Ennél agresszívebb pee-

alább egy hetet a HIFU-kezelés

tek csökkenni. A technológia nép-

linget semmiképpen se alkalmazzon!

után, nehogy a túlzott hőleadás ká-

szerűsége ezért meg nem érdemelt

HIFU-kezelés után tegyen fel

rosodást okozzon a bőrben!

módon zuhanó repülésbe kezdett.

nyugtató hyaluronos, esetleg C-vi-

→ 3-4 héttel a HIFU-kezelés után

Mindebből a vendégek is tanultak: a

taminos pakolást, maszkot. A bőr

használhat mikroáramos izomtor-

drágább készülékekkel és kezelések-

megnyugtatására,

gyulladáscsök-

nát az arc tartóizomzatának erősíté-

kel lehet a mai napig jobban keresni,

kentésre használhat tiszta oxigénes

sére, így az arc szövetei jobb alátá-

mert aki nem engedheti meg magá-

levegőt. Ha spray-vel viszi fel a nyug-

masztást kapnak.

nak a 300 000 Ft-os kezelést, az nem

tató ampullát, a vendég bőréhez

Érdemes olyan eljárásokat is alkal-

kér a 30 000-esből sem.

nem ér a hatóanyagon kívül semmi,

mazni, amelyek ki is egészítik a HIFU-

amiért közvetlenül a kezelés után

kezelés eredményeit, ilyen pl. az IPL,

Mit tehet az, aki beleesett abba a hi-

hálás lesz a vendég.

ami képes halványítani a felszíni rán-

bába, hogy elhitte, amit ígértek, és

Az eredmény fokozása érdekében

cokat, eltávolítja a pigmentfoltokat

megvett egy kevésbé minőségi

a HIFU-kezelés után pár héttel ves-

és halványítja a felszíni érelváltozá-

HIFU-t, és most próbálja menteni a

sen be különféle feszesítő ható-

sokat (rosacea), így összességében

menthetőt, mert gép már van, de

anyagokat, módszereket.

egységesebb bőrtónus és homogé-

eredmény még nincs? Ne dobja ki a

→ A fibroblasztok aktivitását előse-

nebb felület érhető el. A HIFU-kezelés

gépet, a következőkkel fokozhatja

gítheti rádiofrekvenciás kezeléssel,

után várjon vele legalább 3 hetet!

az eredményeket:

ami egyrészt kezelés után fog adni

www.beauty-forum.hu 2017/5

MEZGÁR-BÉKÉSI EDINA


Ajánljuk mindazoknak, akik komolyan veszik a bőrápolást KAVICZKY-PRÉMIUM Kft. 2030 Érd, Balatoni u. 66. CASINO ÜZLETHÁZ +36 (23) 399 624, +36 (20) 428 1737 www.kaviczkypremium.hu egyéni és professzionális webshop


HIFU

Arclifting felsőfokon BŐRFIATALÍTÁS HIFU-VAL – A klasszikus, szike segítségével végzett arclifting alternatívájaként

A

20

kezelés során a HIFU fó-

– de azok működését nem befolyá-

eredményez – a ráncok mélysége

kuszált ultrahang hullá-

solva – a SMAS-rétegben érvénye-

csökken, a tág pórusok összeszűkül-

mai mélyen behatolnak

sül, amelyet a plasztikai sebészeti

nek, a szemöldök vonala megemel-

a bőrbe, ezáltal a laza

beavatkozások is megcéloznak.

kedik. A kezelést követően rögtön

bőrt kiválóan feszesíti, ugyanakkor a

HIFU-kezeléssel a bőr alulról, belül-

vissza lehet térni a normál hétköz-

bőr felszínén is jótékony hatást fejt

ről fiatalodik, úgy, hogy közben a fel-

napi

ki. A HIFU ultrahangos liftingkezelés

színi hám nem sérül. A HIFU-beren-

kelni akár azonnal lehet.

hatékonyan segíti elő a kollagén- és

dezéssel 4,5 mm, illetve 3,00 mm

Számos közismert bőrgyógyász állít-

elasztinrostok képződését. A nagy

mélységben kezelhető a bőr.

ja, hogy az eddigi nem-invazív tech-

energiájú ultrahang hatása az epi-

A HIFU ultrahangos kezelési kúra

nológiák közt eddig ez a leghatéko-

dermisz és dermiszrétegen áthatolva

feszesebb, simább felszínű bőrt

nyabb

www.beauty-forum.hu 2017/5

tevékenységünkhöz, smin-

a

bőr

feszesítésére,

a

Fotó: E-clip HIFU-kezelés

bemutatott fókuszált ultrahanggal végzett bőrfeszesítő kezelés a bőrfiatalító eljárások új üdvöskéje.


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

HIFU

esetleges mellékhatás (kipirosodás,

High Intensity Focused Ultrasound = intenzíven fókuszált ultrahang • A HIFU a legújabb és egyben leghatékonyabb fókuszát ultrahangos kezelés. • Ebédidős non-invazív kezelés: a plasztikai beavatkozások alternatívája lehet. • Egyszerre feszesíti a bőrt a mélyben (az irha szintjén) és a felszíni rétegben. • A fókuszált ultrahang nem sérti a bőrfelszínt. • A HIFU-kezelést követően nincs gyógyulási idő. • Az eredmény évekkel fiatalabb, ráncmentesebb, feszes arcbőr. • Azonnali és hosszú távú hatás: a bőr állapotának javulása 6 hónapig tart.

duzzanat) minimális.

Az ideális páciens Bárki, akinek a bőre már laza, kevésbé feszes. Jellemzően 30-as éveikben vagy afölött lévő páciensek, akik közepes bőrlazasággal küzdenek. Például, akinek lejjebb került a szemöl-

szemöldök emelésére, a ráncok

lifting és a feszesedés a kezelt terü-

döke, „pulykanyaka” van, laza a bőr

csökkentésére, a toka és a nyak eme-

leten.

az állrészen vagy ráncos a dekoltá-

lésére. A páciensek megfiatalodott,

Van, akinél rögtön a beavatkozás

zsa. Javasolt azoknak a fiatalabb pá-

feszesebb és simább bőrről számol-

után észrevehető a változás, de jel-

cienseknek is, akik szeretnék meg-

nak be a kezelést követően.

lemzően 2-3 hónap alatt alakul ki

őrizni bőrük fiatalságát, és még idő-

az eredmény, mert a szervezetnek

ben beavatkoznak az öregedési fo-

Hatásmechanizmusa

az új építő folyamatokhoz időre van

lyamatokba.

Az intenzíven fókuszált ultrahang

szüksége. Mintegy 6 hónapig tart ez

hőenergiája a fehérjék koagulációs

a fajta változás a kötőszövetben. Mi-

„Ebédidős” beavatkozás

pontját célozza, mely felelős a bőr

vel az öregedési folyamatok közben

Az arc és a nyak együttes kezelése

önfiatalító folyamatainak beindítá-

zajlanak, érdemes ún. „touch up”

jellemzően 30-90 percet vesz igény-

sáért. A beavatkozás alatt az ultra-

frissítő kezeléseket igénybe venni.

be, egyénfüggő. A dekoltázs kezelése

hanghullámok a kezelt és célzott

Jellemzően már egy alkalom is

körülbelül 30 percig tart.

területen a szövetet mélyen a bőr

meghozza

a

kívánt

változást.

A fókuszált ultrahangos bőrfiatalítást csak képzett szakember végezheti, aki megfelelő oktatásban részesült a módszerről.

HIFU kontra arclifting műtét A fókuszált ultrahang is ugyanazt a mélyréteget célozza a bőr és az izomzat között, mint a plasztikai sebészet. Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy a beavatkozás eredmé-

felszíne alatt stimulálják. Gyakorla-

Azonban mindenki más, eltérő a

nye vetekedhet a műtéti beavatkozá-

tilag megvalósul az a fajta termális

szövetek lazasága, a páciens életko-

sokéval. Viszont, ha a páciens szeret-

„sérülés” a mélyben, amelyet a lézer-

ra, a kollagén- és elasztinrost építő-

né elkerülni a műtéttel járó altatást,

rel, tűs rádiófrekvenciával eddig in-

képessége, így van, akinél ismétlésre

az esetleges mellékhatásokat, és

vazív módon, azaz a felhám sérülé-

van szükség.

nem akar a munkájából kiesni a mű-

sével együtt tudtunk csak elérni.

tét és a felépülési idő miatt, akkor

Minimális mellékhatás

számára ideális megoldást jelent a

Milyen hatást vált ki a szöveteket érő hőenergia?

Nincs felépülési idő, mivel a bőr fel-

HIFU-kezelés.

A fókuszált energia, a hő a bőrben a

mélységben kezeljük.

sebgyógyító folyamatokat indukálja,

Az FDA által jóváhagyott eljárás né-

és új kollagén termelődését váltja ki.

mi fájdalommal járhat, de legtöbb-

A bőr szövetei egészségesebbé, tö-

ször csak szurkáló, meleg érzetről

mörebbé válnak, bekövetkezik a

számolnak be a páciensek. Az

színe nem sérül, miközben a bőrt

BOLGÁR-HORVÁTH ZSANETT szolgáltatási igazgató – Royal Clinics orvos-esztétikai központ.

2017/5 www.beauty-forum.hu

21


BEAUTY & CARE PIACTÉR

Fókuszban az alakformálás MATIS ALAKFORMÁLÓ EMULZIÓ

YAMUNA KOFFEINES GÉL

Karcsúsító és feszesítő testápoló, felmelegedő hatással. Az Acti Minceur complex koffeint és biotechnológiai kivonatot tartalmaz, amely utánozza a testedzés hatását. Használat közben felmelegszik, fokozza az adiponektin termelődését. Könnyű textúrájának köszönhetően az alkalmazás után azonnal felszívódik. www.matis.hu Kiszerelés: 200 ml pumpás flakon Ajánlott bruttó lakossági ár: 19 000 Ft

A Yamuna Koffeines gél enyhe izzasztó hatású, cellulitkezelő zselé. Elősegíti a zsírok bontását, salaktalanítja a kötőszövetet, fokozza a bőr rugalmasságát. Már kialakult és kezdődő narancsbőr kezelésére is használható. Hatékonyságát növelhetjük a Koffeines masszázskrém használatával. www.yamunaprofessional.hu Kiszerelés: 1000 ml/250 ml Bruttó ár: 4363 Ft/1589 Ft

!QMS REVITALIZING LIFT-O-FIRM BODY A feszesítő, alakformáló, zsírégető testápoló a kifejezett bőralatti zsírfelhalmozódás tüneteit is képes kezelni: serkenti az anyagcserét és a zsírégetést, így a derék, a fenék és a lábak formálásában is rendkívül hatékony. Javítja a kötőszövet állapotát. A mélyrétegek mellett a bőrfelszínt is kezelésbe veszi: megerősíti és simítja azt. www.spatrendbeauty.hu Kiszerelés: 200 ml Bruttó ár: 29 600 Ft

SECRET SMOOTHING CONCENTRATE Extra erős alakformáló, feszesítő, cellulitkezelő koncentrátum. Használható: ultrahanghoz, rádiófrekvenciához, tű nélküli mezoterápiás készülékekhez, vákuum-, nyirok- és cellulitmasszázshoz. www.kwik.hu Kiszerelés: 500 ml Ár: 13 400 Ft + áfától

DR. RIMPLER THERMOGEL

VÉRPEZSDÍTŐ ILCSI TESTÁPOLÓ

A vérbőségfokozó hatású zsírbontó gél hatóanyagai úgy idézik elő a zsiradékok bomlását, hogy a trigliceridből glicerin és szabad zsírsavmolekulák keletkeznek, melyek a vesén keresztül a vizelettel távoznak a szervezetből, ezért tartós helyi fogyást lehet elérni vele. Emellett csökkenti a narancsbőrt. www.baalbekwebshop.hu Kiszerelés: 200 ml Bruttó szakmai ár: 8360 Ft

Ezt a különleges testápolót a cellulitos és striás, valamint a fáradt, rossz turgorú, sápadt bőr életre keltésére készítjük. Paprikatartalmánál fogva vérbőségfokozó és kötőszövet-erősítő hatású, így segít kidolgozni az erekből, szövetekből a lerakódásokat. Karotin-, bioflavonés tokoferoltartalma erősíti és szépíti a bőrt. www.ilcsi.com Kiszerelés: 250 ml Ajánlott bruttó fogyasztói ár: 3590 Ft

Három az egyben termék: peelingez, méregtelenít és feszesít. Fő hatóanyaga a méregtelenítő Chlorella algakivonat. Gazdag fehérjékben, vitaminokban, enzimekben, ásványi anyagokban és nyomelemekben. Másik fontos összetevője a C-vitamin. A 3 g-os vitaminporos tasak 90 citromnak megfelelő vitaminmennyiséget tartalmaz. Támogatja a kollagénszintézist. Parabénmentes. www.highcareexkluziv.com Kiszerelés/doboz: 5 x 30 ml hatóanyag + 5 db High-C vitaminpor + 5 fólianadrág Bruttó ár: 28 100 Ft

22

www.beauty-forum.hu 2017/5

PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

HIGH CARE® „MULTITALENT” BODY MASK TESTKEZELŐ CSOMAG


PIACTÉR BEAUTY & CARE

IONTO-LIFT RF

NATURA BISSÉ LIPOCELL REDUCING BOOSTER

Az Ionto-Comed® új, nagy hatékonyságú rádiófrekvenciakészüléke tökéletes megoldást nyújt a helyi zsírbontásra, a cellulit kezelésére, karcsúsításra, feszesítésre – a test bármely területén, azonnali látványos eredménnyel. A készülék 15 – orvosok által – beprogramozott arc- és testkezelést tartalmaz. www.ionto.hu Bruttó ár: 2 400 000 Ft

Koncentrált, cellulit elleni karcsúsító szérum, amely zsírbontó hatásával „harcol” a narancsbőr ellen. Aktív összetevői serkentik a méreganyagok távozását, megszüntetik a zsírlerakódásokat, fokozzák a mikrokeringést, csökkentik a kezelt terület méretét és növelik a bőr feszességét, rugalmasságát. www.ragyogobor.hu Kiszerelés: 200 ml Bruttó szakmai ár: 34 150 Ft

PURE COSMETICS® SLIMMING FOSFAGEL

TELJES ÁTALAKÍTÁS A POWERSHAPE2-VEL

Foszfatildilkolinnal, boróka- és mentaolajjal, valamint ginzeng kivonattal dúsított lágy gél. A cellulit és/vagy a helyi zsírfelhalmozódás által okozott bőrelváltozások helyreállításában nyújt megoldást. www.hanimapure.hu Kiszerelés: 220 ml Fogyasztói ára: 20 190 Ft

Az EunSung PowerShape2-t cellulitkezelésre találták ki. A vákuum és a motorikus görgők átdolgozzák, feltörik a szöveteket, segítik a salakanyagok kiürülését, az RF nemcsak a zsírbontásban segít, de kiválóan feszesíti a bőrt, amit a LED-kezelés tesz kompletté. Így áll össze a tökéletes cellulit elleni rendszer. www.kozmetikaigep.hu Bruttó ár: 5 778 500 Ft

paradise island ARTDECO Magyarország

artdecosminkiskola.hu #MyBeautyMyWay


BEAUTY & CARE NEWS

1 ANTIOXIDÁNS FÉNYVÉDELEM Biola • Napozáshoz kismértékben szokott bőrre javasolt az erős fényvédő hatású, Biola867 KakaóvajTurmeric fényvédő krém SPF 40, amely testre és arcra is használható az arcápoló krém fölé. A fény okozta ártalmaktól és a mélyrétegi bőröregedési folyamatoktól történő védelmet támogató antioxidánsokat tartalmaz. A csipkebogyó, a kurkuma és a citromfű kivonatában lévő antioxidánsok óvják a bőrt az erős napfény okozta szabadgyökök ártalmaitól. Bőrgyógyászatilag tesztelt. www.biola.hu, www.biola-naturcosmetics.com

1 BŐRÁPOLÁS

2 A BOMTECH DIGITAL POP DELUXE EGY SPECIÁLIS ÚJ HIGH-TECH SMINKTETOVÁLÓ GÉP Kalcsu Cosmetics Sminktetováló Akadémia • A Digital Pop Deluxe egy speciális alumínium kompozitból készült, ún. REVO kezelőfejjel rendelkezik, amelyre nehezen tapadnak a baktériumok, ezért fokozott sterilitást biztosít, ráadásul a világszabadalommal védett meghajtás révén egyedülállóan precíz munkát tesz lehetővé. A kezelőfejhez 10-féle REVO tűmodul csatlakoztatható, melyek különlegessége a „pigmentlock”, mellyel a becseppentés után lezárható a modul, így jóval kevesebb festékkel végezhető a munka. A gép 10-fajta előre beállított programja szemöldök-, szem-, szájtetoválásra optimalizált, de személyre szabhatók az alapértelmezett beállítások. www.kalcsu.hu

3

4

24

www.beauty-forum.hu 2017/5

3 A PLASZTIKAI SEBÉSZET KOZMETIKAI ALTERNATÍVÁJA Matis • A Corrective szérum formuláját az esztétikai sebészet 3 népszerű technikája inspirálta: 1.: a Botoxlike technológia M2R+ hatásával csökkenti az izmok összehúzódását, ezáltal gátolva a mimikai ráncok kialakulását; 2.: a hyaluronsavas feltöltést a matiSystem H3T2 biztosítja; 3.: glikolsavas hámlasztás, amelynél az AHA egy nagy molekulájú poliszacharidhoz van kapcsolva, így stimulálja a bőr anyagcseréjét, megújulását, és egyenletesebb textúrát biztosít. Alkalmazása során a ráncok kisimulnak, feltöltődnek, az arc fiatalabb, üdébb és ragyogóbb lesz. www.matis.hu

4 SZÉPSÉGKAPSZULA A GYÖNYÖRŰ BŐRÉRT, HAJÉRT, KÖRÖMÉRT !QMS • Speciális étrend-kiegészítő a bőröregedés jeleinek késleltetésére. A civilizációs ártalmak (környezetszennyezés, magas ózonszint, minőségében hiányos táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás) a szabadgyökök számának megnövekedéséhez vezetnek, ez pedig megnöveli az igényt az alapvető tápanyagok irányába. A szabadgyökök semlegesítésére antioxidáns hatású, aktív táplálék-kiegészítőket érdemes bevetnünk. A !QMS Intravital a legújabb fejlesztések eredményét tartalmazza, hogy az aktív hatóanyagok biológiai felhasználhatósága teljes lehessen. www.spatrendbeauty.hu

PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

2


Fotók: pixabay.com A varázsdiónak is nevezett hamamelisz nevű gyógynövény összehúzó és nyugtató hatású

Az édesgyökér (Glycyrrha zabra) gyulladáscsökkentő hatásáról ismert

A kombinációban AZ ERŐ

INNOVATÍV HATÓANYAGOK – manapság a vendég nem egyszerűen valamilyen krémet vagy kezelést akar, hanem „hatást”. Éppen ezért, különösen bőrproblémák és öregedő bőr esetén keresik az innovatív hatóanyagokat tartalmazó újabb és újabb készítményeket.

M

íg egyesek a speciális

más tényező. A hatóanyaggyártók

tóanyagokról van szó, amelyeket egy

fejlesztésű

polipepti-

mindig ajánlásokat fogalmaznak

meghatározott bőrproblémára szab-

dekre és sok különböző

meg a felhasználás mikéntjére a vég-

tak, és a bennük lévő – egymással

hatóanyagra helyezik a

termékek, a kozmetikumok előállí-

természetesen nagyon körültekin-

hangsúlyt, mások inkább a jól is-

tói számára. A hatásosságra vonat-

tően összehangolt – mono-ható-

mert és klasszikus hatóanyagokban

kozó állítások tehát meghatározott

anyagok révén a megfelelő hatást

bíznak, amelyeket megfelelően ma-

keretfeltételekhez kapcsolódnak.

kell kiváltaniuk. Ez egy nagyon izgal-

gas koncentrációban alkalmaznak.

Emellett vannak úgynevezett mono-

mas tevékenység, és nem véletlen,

Egy hatóanyag hatásosságát azon-

hatóanyagok, tehát egyediek, illetve

hogy sok hatóanyaggyártó folyama-

ban nemcsak a koncentráció dönti

olyanok, amelyek több egyedi ható-

tosan újabb és újabb innovatív ható-

el, hanem a termék pH-értéke is, az

anyagból állnak. A hatóanyag-kreá-

anyagok kifejlesztésén dolgozik a

alap, vagyis a gél, vagy a krém és sok

ciók esetében legtöbbször olyan ha-

kozmetikai ipar számára.

2017/5 www.beauty-forum.hu KALCSU COSMETICS SMINKTETOVÁLÓ AKADÉMIA SMINKTETOVÁLÓ GÉPEKET BEMUTATÓ NYÍLT NAP 25 2017. MÁJUS 31. WWW.KALCSU.HU


BEAUTY & CARE BŐRÁPOLÁS

Sokoldalú felhasználhatóság A hatóanyag-kutatás egyik trendje olyan anyagok előállítása, amelyek egyszerre több pozitív hatást képesek kifejteni különböző bőrállapotokra. ► Példa erre a niacinamid (B3-vitamin). Ennek a vitaminnak a kémiai neve valójában niacin. A kozmetikumokban azonban hatóanyagként legtöbbször a niacin derivátumaival találkozunk, mint amilyen például az Inci (az összetevőkben) szerinti niacinamid. Ez az anti-aging terület számára épp oly érdekes, mint a problémás bőrre, például az akné, a pirosodás, a sérült bőrbarrier és a hiperpigmentáció. Tulajdonságai: – A bőr barrierjének erősítése száraz bőr esetén, valószínűleg a NADnak a lipidszintézisben való lipidszintézisben és a ceramidokban való szerepére vezethető vissza, amelyek oly fontos szerepet játszhatnak a barrierfunkcióban.

TIPP TIPPEK EGY HATÓANYAGOKBAN GAZDAG KEZELÉSHEZ 1. Kizárólag a vendég mindenkori bőrállapotának megfelelő készítményeket használjon.

hanem növényi eredetűeket. Különösen ismert a kozmetikában az alma-őssejt (Malus domestica). A bőrünkben vannak (érett) őssejtek, amelyek közvetlenül a bazalmembránon ülnek és keratinociták képzése révén segítik az epidermisz meg-

2. Ajánlott, hogy a katalógusban szereplő valamennyi krémből legyen a kabinban anyaga, hogy a vendég bőrét a típusának megfelelően kezelhesse.

újulását. Ez a folyamat azonban a

3. Az ampullák csodákra képesek, és egyetlen kezelésből sem hiányozhatnak.

sára is) vékonyabb, szárazabb és rán-

4. A szérumok a kezelést lezáró bőrápolásban optimális kiegészítő szerepet játszanak.

azt várják, hogy pozitív hatást fejtse-

5. A masszázshoz használjon olyan hatóanyagkrémet, amely a vendég bőréhez és annak pillanatnyi állapotához passzol. A masszázskrémekben csak kevés hatóanyag fordul elő. 6. A speciális maszkok növelik a hatóanyag-bevitel hatékonyságát. 7. Az ultrahang-alkalmazások segítik az optimális hatóanyag-felvételt. 8. Nagyon fontos a bőr felkészítése a drága hatóanyagok felvételére, ezért az alapos tisztítás mellett okvetlenül egy peelingre és/vagy mikrodermabrázióra (bőrcsiszolás) is szükség van.

korral egyre inkább lelassul, és emiatt a bőr (persze más tényezők hatácosabb lesz. A növényi őssejtektől nek ki a bőr saját epidermális őssejtjeire, és így segítsék annak megújulását. E tulajdonságuk különféle bőrállapotok szempontjából lehet érdekes, mivel az őssejtek kozmetikai hatóanyagként a bőrsejtek életképességét segítik, és ily módon az egész bőrre pozitív hatással vannak. Sok bennük a tápanyag és a növekedést segítő faktor, s így erősítik a bőr természetes funkcióit. Ahhoz, hogy a növényekből kinyerjék a kívánt hatást nyújtó őssejteket, nemcsak a feldolgozandó növényi részre kell

– A hiperpigmentáció mérséklése a

26

vagy állati őssejteket használnak,

melaninszintézis fékezése által.

támasztja alá. Ugyanakkor ahhoz,

nagy súlyt fektetni, hanem a „be-

– A bőrkép javítása finomabb rán-

hogy e hatások teljes mértékben ér-

gyűjtés” időpontjára is. E tekintet-

cocskák és ráncok esetén és a kolla-

vényesülhessenek,

meglehetősen

ben érdekesek a növény növekedé-

génszintézis serkentése.

magas, akár 5% koncentrációban

sének fázisai, a rügyezési fázis és az

– A faggyútermelés szabályozása,

kell alkalmazni.

egy-egy sérülés utáni időszak is. Pél-

ezáltal akné esetén is jól alkalmaz-

► Az őssejtek alkotják a következő

dának okáért az úgynevezett kallus-

ható.

hatóanyagcsoportot, amelyről min-

sejtek (sebszövet) növekedését kife-

– Gyulladásgátló.

denképpen említést kell tenni. Az

jezetten serkentik a „begyűjtés” ér-

– A pirosodás mérséklése, ami való-

őssejteket évek óta használják jó

dekében.

színűleg már a bőrbarrier állapotja-

eredménnyel a kozmetikában, és va-

vulásának következménye.

lóságos kis hatóanyagcsodák. Az ős-

Mint látható, ez egy érdekes „min-

sejtek érdekessége, hogy ezek még

A tisztátalan bőr és az innovatív hatóanyagok

dentudó” hatóanyag, ami miatt

differenciálatlan sejtek, amelyekből

Egy fontos további trend: különféle

egyértelműen az innovatív ható-

mondhatni bármi lehet. Ebben van

hatóanyagok kombinálása valami-

anyagok közé tartozik. Különböző

hatalmas megújító potenciáljuk is.

lyen konkrét bőrigény kielégítésére

hatásait

A kozmetikában persze nem emberi

egy termékben, az úgynevezett

számos

www.beauty-forum.hu 2017/5

tanulmány


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

szinergiahatás kiaknázása céljával.

fejt ki. Az enzim fékezésével a hidro-

gyulladásos folyamatok esetén. Utá-

A különféle hatóanyagok kiegészítik

kortizon-termelődés is lassabban

na a bőr sokkal „nyitottabb” a külön-

egymást, és így igen komoly közös

szűnik meg, következésképpen gyul-

féle hatóanyagok felvételére.

hatásfok érhető el egy-egy ható-

ladásgátló hatását tovább tudja ki-

Ezeknek a kis példáknak a segítsé-

anyag-kombinációval. Ezt a megkö-

fejteni. Mivel a kortizolkoncentráció

gével azt szerettem volna bemutat-

zelítést egy konkrét példán szeret-

ennél a hatásmechanizmusnál nem

ni, hogy a különféle hatóanyagok

ném bemutatni.

nagyobb a fiziológiai koncentráció-

okos kombinációjával gyorsabban

A bőr tisztátalanságai esetén alkal-

nál, nemkívánatos mellékhatások

juthatunk el a célunkhoz.

mazott hatóanyagok:

sem lépnek fel.

A példában említett hatóanyagokkal

– Hamamelisz, más néven varázs-

– A glycyrrhetinsav nemcsak gyulla-

a bőrproblémát egyszerre több

mogyoró. Magas csersavtartalmánál

dásfékező, de antibakterális és anti-

szinten közelítjük meg.

fogva összehúzó (vérzéscsillapító)

oxidáns hatása is van, melyek jó ha-

Ez a szinergiahatás a következőkép-

és nyugtató hatású. Emellett nagyon

tással lehetnek a bőrre. Emellett fé-

pen néz ki:

jól használható váladékozó sebek,

kezi a tyrosináz nevű enzimet,

– mérséklődik a hiperkeratózis,

gyulladások és viszketés esetén.

amelynek kulcsszerepe van az enzi-

– finomabbakká válnak a pórusok,

A hamamelisznek antioxidáló hatá-

mek között a bőr melanin-szintézi-

– enyhülnek a gyulladásos folyama-

sa is van, ami szintén jót tesz a tisz-

sében. Akné esetén ez egy nagyon ér-

tok,

tátalan, sérült flórájú bőrnek.

dekes mellékhatás, mert a sebgyó-

– csökken a pirosodás,

– A hamamelisz-tanninok a bőr pro-

gyulás után pigmentfoltok alakul-

– a bőr védelmet kap további károso-

teinjeivel olyan komplexet képez-

hatnak ki, úgynevezett gyulladás

dásokkal szemben is (pl. szabadgyö-

nek, amely csökkenti a keringést a

utáni hiperpigmentáció.

kök, pigmentfoltok).

finom hajszálerecskékben, és mér-

– Glikolsav, gyümölcssav, AHA-kat

sékli a gyulladásos bőrreakciókat;

(gyümölcssavakat) – ezek igen ked-

ezeket a folyamatokat támogatják a

veltek különféle bőrállapotok esetén

sejtanyagcsere gyulladásos reakciói-

– ugyanakkor tisztátalan bőrnél fő-

nak fékezésével.

leg peelinghatása miatt használják.

– Az édesgyökér (Glycyrrha glabra)

A hiperkeratózisokat kíméletesen,

gyulladásgátló hatásáról ismert,

de mégis alaposan eltávolítják, s

amit a bőrben a kortizol átalakítását

közben elmarad a bőr mechanikus

katalizáló enzim megzabolázásával

ingerlése, ami különösen fontos

SUSANNE PFAU Okleveles kozmetikus és természetgyógyász. Szakterületei: a problémás bőr, a pigmentfoltok és az antiaging.

Sminktetováló tanfolyamok 3+3 napos ALAPTANFOLYAM készülék vásárlása esetén 290 000 Ft A több különbözo ˝ szemöldökkészítési technika és a szemhéj kihúzása mellett a száj kontúrvonalának és különbözo ˝ satírozásának módjaira is megtanítunk. A gyakorlati napokon tanulóink 2 fo ˝s csoportokban dolgoznak. Készüléket 59 000 Ft-tól 1 300 000 Ft-ig 9 készülékbo ˝l választhatsz.

Egyéb sminktetováló tanfolyamainkról érdeklo ˝dj elérheto ˝ségeinken. Baalbek Stúdió: 1051 Bp., Arany János u. 9. félemelet (kapucsengo˝: 65) Tel.: 06 1 266 1856, 06 30 566 0806 • baalbekstudio@gmail.com www.baalbekstudio.hu • www.baalbekwebshop.hu

2017/5 www.beauty-forum.hu

27


PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

BEAUTY & CARE BŐRÁPOLÁS

Ráncűző

HIDRATÁLÁS

ALIPIKUS BŐR REGENERÁLÓ KEZELÉSE – Egyre többen szenvednek vendégeink közül az alipikus bőrtől. Lássuk, milyen kabinkezeléssel tudjuk enyhíteni a kínzó tüneteket!

STEP BY STEP

1 1. LETISZTÍTÁS – A Szőlőőssejtes bőrmegújító arctejjel tisztítjuk le a bőrt, majd a Szőlőőssejtes bőrmegújító tonikkal tonizáljuk. A Szőlőőssejtes bőrmegújító arctej hatékonyan eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket az arcbőrről, emellett (szőlőőssejt-tartalmának köszönhetően) hatékonyan regenerálja a bőrt. Ez a különleges arctej nélkülözhetetlen a felszíni, illetve a mélyrétegi vízhiányos, ráncosodó bőr mindennapi ápolásához. Az arctej használata után töröljük át a kezelt felületet a Szőlőőssejtes bőrmegújító tonikkal.

28

www.beauty-forum.hu 2017/5

2 2. PEELING – A Szőlőőssejtes bőrmegújító peelingben lévő szőlőmagőrlemény kíméletesen távolítja el az elhalt hámsejteket, szőlőőssejt-tartalmának köszönhetően pedig táplálja a bőrt, amely kellemes, feszes és bársonyos tapintású lesz. A szőlőőssejt-kezelés az eredményességét antioxidáns és regeneráló hatású, magas polifenol- és rezveratrol-tartalmának köszönheti.


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

3

4

3. ELEKTROMOS KEZELÉS – A Bőrtökéletesítő készülék (bizseri masszázs) bevetésével a Hidratáló elixír ráncsimító hatóanyagait segíthetjük a bőr mélyébe. A következő lépésben a kezelés hatását az Ultra bőrfeszesítő készülékkel tökéletesíthetjük.

5

4. HATÓANYAG-BEVITEL – Az Ultra bőrfeszesítő készülékkel az Anti-ageing & Hyaluron zselé használata azonnal érezhető és látható, simább és feszesebb bőrt eredményez. Ezt a hatást az Ultra bőrfeszesítő készülékkel fokozhatjuk, így nemcsak a hatóanyagok bejutását segíthetjük, hanem – az interferenciaáramnak köszönhetően – intenzív lifting-hatást is elérhetünk általa.

6

5. MASSZÁZS – A gazdag hatóanyag-tartalmú, intenzíven tápláló, fitoösztrogénes (szőlőmagolaj, körömvirág, ricinus-, kukoricacsíra-, lenmagolaj, komló, vöröshere, yucca, karitevaj) krém alkalmazása elsősorban az érett, fáradt, zsír- és vízhiányos bőrök hidratálasára, feltöltésére ajánlott.

7. BEFEJEZÉS – Száradás és a maszk lehúzása után simítsuk át a fitoösztrogénes hidratáló krémmel a kezelt felületet. A szemkörnyékre a Csengőlinkás szemránckrémet használjuk.

6. PAKOLÁS – A kezelt felületre egyenletes vastagságban kiterítve visszük fel a vitalizáló, hidratáló maszkot.

VITALIZÁLÓ, HIDRATÁLÓ MASZK A resveratrolban található polifenolok, valamint a C- és E-vitamin erős antioxidáns hatással bír, így óvva a bőrsejteket a káros szabadgyököktől, miközben természetes módon táplálja a bőrt, és helyreállítja annak egészséges működését. Használatával a bőrkép láthatóan finomodik, kisimul, a bőr rugalmassága is támogatást kap.

SZANYI ÁGOTA Kozmetikusmester, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. szakmai vezetője.

HIDRATÁLÓ ELIXÍR hatóanyag-kompozíciójának köszönhetően rendszeres használatával csökkenti a ráncok hosszát és mélységét. Erősíti a bőr megújulási folyamatait.

2017/5 www.beauty-forum.hu

29


Fotók: pixabay.com

Természetes hyaluronsavat búzából és iskolavirágból (Acmella oleracea) nyerhetünk

HYALURON kontra BOTOX HATÉKONY HATÓANYAGOK – Biztos, hogy e két hatóanyaggal kapcsolatban csupán a „kontra” avagy a „vagy” szó használható? Mert, ahogy az cikkünkből is kiderül, mind a két anyagnak teljesen eltérő a hatása: amit az egyik tud, azt nem tudja a másik.

A

már kissé öregedő bőrnél

addig mára már az ezen anyagokat

mint az alkalmazása következtében

ugyanis mindkét anyag-

tartalmazó krémekkel is jó eredmé-

esetlegesen kialakuló allergia. Az

nak van létjogosultsága.

nyek érhetőek el. Ám van még egy

utóbbi időben a hyaluronsavat főleg

De talán éppen ez az oka,

ennél is jobb hír: nemcsak állatokból

géntechnológiával állították elő. De

hogy gyakran még a koz-

vagy géntechnológiával nyerhető ki

ez ma már másként is megoldható:

metikusok is tanácstalanok. Mind a

e két anyag, ma már növényi alapú

növényi alapanyagok felhasználá-

kezelési elvek elmagyarázásánál,

hyaluronsav és botox is létezik.

sával. Gabonából, pontosabban búzából és fermentált élesztőből nye-

mind a vendégekkel való konzultá-

30

ciónál hiányzik az a perdöntő érv-

Hyaluronsav

rik ki. Az eljárás során speciális mik-

rendszer, amelyet a kozmetikusok

A hyaluronsav még csak rövid ideje

roorganizmusok gondoskodnak a

felhasználhatnának, hogy melyik

játszik szerepet az ún. villám-lifting

megfelelő molekulanagyságról (azaz

anyag mellé tegyék le a voksukat.

terén. Nézzük meg, mi is ez a ható-

inkább kicsinységről), ezáltal lehető-

Kezdjük a jó hírrel: ha főleg injekció

anyag, és tulajdonképpen mit is tud?

vé téve, hogy a hatóanyag be is jus-

formájában

mindkét

A nem testidegen kivonatot koráb-

son a bőrbe. A hyaluronsav extra

anyag alkalmazási lehetőségét, ahol

ban kakastaréjból vagy az állatok

nagy

a hyaluronsavat szubkutánba, a bo-

szeméből nyerték ki, ami valljuk be,

(1 gramm 6 liter vizet köt meg)

toxot pedig izomba adott módon –,

kissé riasztóan hangzik, ugyanúgy,

biztosítja a feltöltődést, aminek

ismertük

www.beauty-forum.hu 2017/5

vízmegkötési

képessége


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

köszönhető a ráncok kisimulása. Az

Valamint ilyen az argirelin is, ez is a

anti-aging kezeléseknél természete-

botox valódi alternatívájaként hasz-

TIPP

sen pont ez a cél. A hyaluronsav tehát elsősorban töltőanyag, de akár injekciózással, akár krémmel viszszük fel, a hatása viszonylag rövid ideig tart. Más hatóanyagokkal együtt alkalmazva, mint pl. a vitaminok, az ásványi anyagok, a nyomelemek, a gyógynövénykivonatok, a növényi zsírok és az illóolajok, a

AZ ORVOSSAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS ELŐNYEI Jogilag tisztább helyzet. A szalon imázsának növelése. Jobb eredmények. Elégedett vendégek.

nálható fel. Felmerül a kérdés: ugyanolyan-e a botoxhoz hasonló hatóanyagú gélek és krémek hatása, mint az injekcióé? Ugyanazt a hatást természetesen nem tudjuk elérni. Azonban ezekkel a hatóanyagokkal szép, helyi hatást érhetünk el a kezelt felületen. Így néhány óráig tartó átme-

hatás egyértelműen meghosszab-

neti botox hatást érhetünk el, amely

bítható.

által a bőr ellazul és a ráncok kevés-

Összefoglalva: A hyaluronsav nagy

közötti ingerületátvitelt lebénítjuk,

bé tűnnek mélynek. A mimikai iz-

vízmegkötő képességének köszön-

a ráncok erőssége és mélysége

moknak az a fajta bénultsága, ame-

hetően a ráncok kisimítására alkal-

azáltal csökken, hogy az izomzat

lyet a botox okoz, nem tud kialakul-

mazott töltőanyag. A hyaluronsavat

elernyed. Ennek az izomelernyedés-

ni, de ennél a kezelésnél ez nem is

injekciózással, krémekkel, ampul-

nek köszönhető az egyik alkalmazá-

megengedett.

lákkal, illetve maszkokkal juttat-

si terület is: a kancsalság kezelése.

Összefoglalva: A botox nem ráncfel-

hatjuk a bőrbe, sőt kozmetikai gé-

A kozmetikailag kívánt izmok eler-

töltő anyag. A botox idegi hatást fejt

pek segítségével már a bőr mélyebb

nyedése, és így a ráncok átmeneti ki-

ki, az idegsejtek közötti ingerületek

rétegeibe is.

simulása injekciózással érhető el. A

lebénításával. A ráncok emiatt si-

hatás háromtól hat hónapig tarthat.

mulnak ki. A botox mind injekció,

Botox

De időközben ezen a területen is

mind kozmetikai készítmények for-

A Botulinum toxinnal teljesen más

megjelentek már olyan, a botoxhoz

májában alkalmazható.

eredményeket érhetünk el. A botox

hasonló

az egymáshoz nagyon hasonló, ideg-

amelyek injekció alkalmazása he-

méreg hatású fehérjék gyüjtőfogalma.

lyett krémekkel vihetők fel. Ilyen

Az anyagok alkalmazása és kombinálása

Ez azt jelenti, hogy a botox-

például az almaőssejtből és a hibisz-

A felső ajak és a szem körüli ráncok-

kuszvirágból

nál,

keze-

lés eredményeképp az idegsejtek

hatású

hatóanyagok,

kinyert

hatóanyag.

a

szarkalábaknál

és

a


hallgassa végig vendégét, és ponto-

KEZELÉS BOTOXHOZ HASONLÓ HATÓANYAGOKKAL

san vegye figyelembe annak szem-

Kezdjünk egy alapos bőrtisztítással.

pontjait.

Ezután következik a gyümölcssavas peeling felvitele – 3-as pH-értékű, 20%os gyümölcssav ajánlott. Ez a peeling nem tartja meg a bőr nedvességét. Mivel a hatóidő alatt erősebb vagy gyengébb bőrpír alakulhat ki, két dologra kell figyelnünk: 1. Maradjunk a vendég közelében, és tartsunk készenlétben egy ventillátort a hűtésre. 2. Készítsük fel vendégünket a várható hatásra. Mindazonáltal a megfelelő anyag kiválasztásával és alkalmazásával a kipirosodás vagy égető érzés átmeneti, és nem hagy nyomot.

Végkövetkeztetés A krémekkel felvitt hatóanyag nem olyan intenzív és tartós, mint az injekcióval bevitt botox vagy hyaluronsav. Ennek ellenére a krémek rendszeres alkalmazásával pozitív hatá-

Érdemes a mikrodermabráziót is bevetni. Botoxhoz hasonló hatás eléréséhez a hibiszkuszvirágból kinyert

sok érhetőek el. Kozmetikai gépek

hatóanyagot ultrahanggal vagy elektroporációval vigyük fel. Ezáltal a mélyebb bőrrétegeket is elérjük, amelyben elraktározódhatnak a hatóanyagok. Mind a masszázshoz használt krémeknek, mind a kezelés befejezésekor használt lezáró maszknak növényi botoxváltozatot vagy argirelint kell tartalmaznia. A tonizáló arcvíz erősíti az arc kontúrjait, majd a megfelelő záró simítások teszik teljessé a kezelést.

hang vagy a tű nélküli mezoterápia –

használatával – mint pl. az ultrakifejezetten mélyebb penetráció érhető el, hiszen ezzel elraktározzuk a hatóanyagokat a bőrben, miáltal felerősítjük a hatást és meghosszabbítjuk annak időtartamát. Minden esetben fontos, hogy jól

Mire számíthat a vendég? Egyértelműen jobb bőrképre. A bőregyenetlenségek kevésbé lesznek feltűnőek és a bőr összességében kisimultabb lesz. A pórusok és a kisebb ráncok kevésbé lesznek láthatóak. Az arckontúrok feszesebbekké válnak.

megtisztított és leradírozott bőrön dolgozzunk. Botoxot és hyaluronsavat csak orvos injekciózhat be, kozmetikus nem végezhet ilyen beavatkozást.

dehidratáltságból adódó ráncocsk-

kötőszövet lazaságában rejlik. Ha ez

A mélytisztításhoz különböző pee-

áknál a megfelelő hatóanyag a hya-

már kialakult, egy ún. SMAS-kezelés

lingmódszerek állnak a rendelkezé-

luronsav, illetve annak növényi alter-

elkerülhetetlen. Ilyenkor az izom-

sünkre. Nagyon hatásos például az

natívái. Mélyebb mimikai ráncoknál,

szövet közötti SMAS-réteg* faceliftje

alacsony pH-értékű és magas sav-

mint pl. a homlok függőleges harag-

javasolt, amelybe az inak, a kötőszö-

koncentrációjú gyümölcssavas pee-

ráncai, a botox a jó választás, illetve

vetek, az izmok operációja is beletar-

ling. Emellett különösen hatékony

a növényi megfelelői. Az egészen ap-

tozik.

előkezelésnek számítanak a mikrodermabrázió különböző változatai

ró ráncok (pl. a szem alatt) kéz a kéz-

A vendéggel való konzultáció

is.

ilyenkor a két módszer kombinációja észszerű és célravezető.

Gondos bőranalízis és a vendéggel

*A SMAS (Superficial Muscular Aponeurotic System) egy vékony hártyaréteg, amely felelős a bőrünk szöveteinek és az alatta fekvő izomszövetek közötti adhéziójáért (összetapadásért) – a test, illetve az arc kontúrjának alapját képezi. Ha megnyúlik, akkor már nem tudja ellensúlyozni a gravitációt. Az arc megereszkedéséért egy bizonyos életkoron túl, ez a réteg felelős a legnagyobb mértékben.

ben járnak a mimikai ráncokkal,

való konzultációs beszélgetés után

32

Az alkalmazás korlátai

meghatározzuk a fennálló probléma

A korlát tulajdonképpen maga az

megoldásához legjobban alkalmaz-

időtartam. A kozmetikai ápolósze-

ható hatóanyagot, illetve a megfele-

rek csak rendszeres használattal, bi-

lő kezelési technikát.

zonyos idő eltelte után vezetnek

Figyelembe kell vennünk, hogy a

eredményre. Injekciózásnál az ered-

vendégnek és a kozmetikusnak kü-

mény azonnal látszik, azonban –

lönbözőek lehetnek a szempontjai.

úgy, mint a testidegen anyagok ese-

Mit is jelent ez? Lehet, hogy a vendé-

tén – mind a hyaluronsav, mind a bo-

get a felső ajka feletti ráncok zavar-

tox lebomlik egy idő után, és a rán-

ják, miközben a kozmetikus a szem

cok újra láthatóak lesznek. A problé-

alatti ráncokat találja sokkal zava-

ma összességében tulajdonképpen a

róbbnak. A kozmetikus figyelmesen

www.beauty-forum.hu 2017/5

WALTRAUD BÖHME Kozmetikus, a németországi (államilag akkreditált kozmetikai, wellness és spa képzést, illetve továbbképzést kínáló) Elite Kozmetikai és Wellness Távoktatási Akadémia Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. www.elite-fernakademie.de


A 2017. ÉVI XX. ILCSI NEMZETKÖZI KONGRESSZUSON BEMUTATTUK AZ IDEI ÉV HÁROM ÚJ TERMÉKÉT, AZ ILCSI MÁRKA ÚJ MEGJELENÉSÉT ÉS AZ ÚJ TERMÉKCSOMAGOLÁSOKAT.

291

290

VITALIZÁLÓ HIDRATÁLÓ MASZK

HARMONIZÁLÓ SPIRULINA ZÖLD MASZK

Bőrfunkció-erősítés és tökéletes hidratálás a szőlő és a barna alga antioxidánsaival és hyaluronáttal.

Üde bőrképzés, a gyulladások megelőzése és regenerálás a tápanyagokban gazdag spirulina alga hatóanyagaival.

616

HIDRATÁLÓ ELIXÍR Bőrfeszesítés, hidratálás és ránccsökkentés algával és hyaluronnal, védelem a yucca és gingkó természetes védőpajzsai révén.

Termékeink új köntöse nemcsak vonalvezetésében tiszta, hanem alapanyagának köszönhetően környezetkímélőbb is, valamint könnyebb és higiénikusabb felhasználást tesz lehetővé. Ahol a termék adottságai megengedik, ott áttérünk az Ecocert minősítésű, airless flakon csomagolóanyagra – ez elsősorban az arckrémeket, testápolókat, arctejeket, szérumokat és olajokat érinti. A teljes termékpaletta csomagolásának megújítása fokozatosan történik, és az idei év folyamán minden Ilcsi natúrkozmetikum új külsőt kap! Natúrkozmetikumaink megújult csomagolásán mostantól receptúraszámainkat is feltüntetjük, segítségükkel a termékeket rendszerezzük azok természetes összetevői, eredetileg kidolgozott aránya, keverési és feldolgozási metódusa szerint. Minden ilyen szám egy kivételes, utánozhatatlan receptre utal Ilcsi néni saját nagykönyvéből.

ilcsi.com


Fotó: EvgenyAtamanenko/Shatterstock.com

ALIPIKUS BŐR A KIVÁLTÓ OKOK KIKÜSZÖBÖLHETŐK? – „Rettenetesen száraz a bőröm, csinálj vele valamit!” – sokszor hallhatják ezt a segélyhívást a kozmetikusok. Azután általában kiderül: a vendégünk megfeledkezett magáról – túl sokat napozott, túl nagyvonalúan bánt a mosdószerekkel, nem megfelelő kozmetikumot használt…

A

34

száraz bőr kialakulásának

teni, mert rossz, kellemetlen bőrér-

kórokozókkal szembeni ellenálló ké-

számos oka lehet. Egy

zettel jár, viszket és feszül, köny-

pessége, és ezért megfelelő ápolás

azonban biztos: a bőr fel-

nyen kivörösödik, durva a tapintá-

nélkül orvosi esetté is válhat. Azon-

tétlenül ápolásra szorul.

sa, hanem azért is, mert könnyen

kívül, ha a bőr saját zsíranyagaiból

A száraz érzetű, alipikus bőrállapo-

keletkezhetnek rajta mikrosérülé-

(szaruzsír, faggyú) a szükségesnél

ton nemcsak azért kell gyorsan segí-

sek, amelyek hatására csökken a bőr

kevesebb termelődik, akkor a víz-

www.beauty-forum.hu 2017/5


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

háztartása is veszélybe kerül, a szá-

Habár a tengeri sóból és mézből ké-

a búzacsíra- vagy az olívaolaj pél-

raz-vízhiányos bőr pedig gyorsab-

szült keverékkel dörzskesztyűvel ki-

dául hatékonyan pótolja a szükséges

ban, idő előtt válik ráncossá. A fel-

válóan le lehet dörzsölni a test szá-

zsírsavakat. Az olajokat azonban

szaporodott, leválni nem képes sza-

raz bőrét, az érzékeny arcbőrre ez túl

nem tanácsos önmagukban a bőrre

rusejtek ráadásul a krémek felszívó-

radikális megoldás lenne. Szintén

kenni, mert a mélyebb rétegek víz-

dását is gátolják.

nem ajánlottak a dörzsanyagot tar-

tartalmát csökkenthetik. Nedvesí-

talmazó készítmények.

téshez a klóros csapvíz helyett hid-

Mi a teendő?

Kevésbé száraz bőr esetén az olajos

ratáló lotionokat, aromavizet vagy

A száraz érzetű bőr kezelésének fő

magvak (pl. mandula) őrleményeit

gyógyteafőzetet használhatunk. Le-

szempontjai:

tartalmazók is használhatók.

hetőleg olyan készítményeket, géle-

a bőr természetes működésének –

Két legyet üthetünk egy csapásra,

ket, emulziókat vagy olajkeveréke-

a saját zsír termelésének – ösztönzé-

ha az AHA-pakoláshoz kevéske ke-

ket alkalmazzunk, amelyekben ned-

se,

ringésfokozó anyagot is teszünk.

vességmegtartó anyagok (urea, szor-

a sejtek anyagcseréjének javítása,

Az intenzívebb, 10 százalékos AHA-k

bitok, hyaluronsav, nátriumlaktát,

a barrierréteg (Stratum corneum)

használata után napsütéses időben

aminosavak), növényi viaszok (jojo-

hiányzó (vízmegtartó) anyagainak

pár napig mindenképpen indokolt a

baolaj) és olajok (argán-, makadá-

pótlása (pl. ceramid, zsírsavak),

fényvédelem, és erre feltétlenül hív-

mia-, avokádó-, szőlőmagolaj) talál-

a bőr védelmének biztosítása.

juk fel vendégeink figyelmét.

hatóak.

Mindenekelőtt meg kell szabadíta-

A peeling után tonikokkal, gyógyvi-

A bőrt növényi és állati zsírokkal,

ni a bőrt a száraz szarusejtektől.

zekkel helyre kell állítani a bőr nor-

viaszokkal (sheavaj, peszticid- és

Az arcra enzimes (ananász, papaya),

mális esetben enyhén savas pH-ját,

BHT-mentes lanolin, méhviasz), ola-

vagy enyhébb esetben AHA-pako-

majd megfelelő zsírokat tartalmazó

jokkal, illetve az ezeket tartalmazó

lást is alkalmazhatunk. Ebben az

készítményekkel fel kell építeni a vé-

krémekkel, pakolásokkal regene-

esetben biztonságosabbak azok a ké-

dő hidrolipid köpenyt.

rálhatjuk leghatékonyabban. A li-

szítmények, amelyek a gyümölcsök

A bőr fantasztikusan jól reagál a nö-

nolsavban gazdag olajok (búzacsíra-

pulpáját is tartalmazzák.

vényi zsírokra, olajokra. A mandula,

olaj, porsáfrányolaj, borágóolaj stb.)

REPAIR & CELL Szépség Oscar-díjas összetevővel, őssejttel és ectoinnal sejtszinten véd a fénykárosodás és a pigmentfoltok ellen. www.biodrogahungary.hu 70 775 5575

2017/5 www.beauty-forum.hu

35


1. A MÉRSÉKELTEN ALIPIKUS BŐR fénytelen, matt, fakó bőr, az orrcimpáknál elvétve fonálszerű komedók, porszerűen hámló területek.

2. FOKOZOTTAN ALIPIKUS BŐR

36

matt, fakó bőr, zárt pórusok, lemezes hámlás, nagyon érzékeny, kellemetlen bőrérzet: viszket, feszül.

– a hideg, szeles időtől,

rek, bizonyos betegségek, például a

– a fűtéstől,

pajzsmirigy alulműködésének a ha-

– a napsugarak vagy a szoláriumozás

tására is szárazzá, érdessé válhat a

hatására,

bőr.

– a bőrt megszólítani nem képes koz-

A kor is számít. Menopauza idején a

metikumoktól, vagy

csökkenő hormontermelés miatt, és

– egy drasztikus fogyókúrától,

a szervezet elfáradásával egyre szá-

– esetleg a bőr elégtelen vérellátása

razabbá válik a bőr. A sejtek anyagai

miatt vastagodott meg a szaruréteg?

és a szövetek minősége és mennyisége egyaránt megváltozik. Az állan-

A kiváltó ok megszüntetése

dó megújulásra ítéltetett sejtek egy-

Nagyon fontos, hogy a kiváltó oko-

re lassabban termelődnek. Csökken

kat megszüntessék.

a fibroblasztok száma. Kevesebb és

elősegítik a barrier réteg fontos vé-

Elsősorban

tisztálkodószerek

gyengébb minőségű kollagén- és el-

dőanyagának, a ceramidnak a szin-

megválasztására kell odafigyelni.

asztinrost termelődik. A faggyú- és

tézisét. Az avokádó-, argán- és ma-

Kerülni kell a gyakori érintkezést az

verejtéktermelődés is mérséklődik,

kadámiaolajjal a bőr rugalmassága

intenzív mosó hatású anyagokkal

a lipidek tartalékolása sem kielégítő,

is fokozható.

(pl. Sodium Lauryl-Sulfat), s az arc-

a hidrolipid réteg is hiányossá válik.

a

mosáshoz használt víz se legyen túl

A változókor idejétől a vendégek

Amit a vendég tehet

forró. Az erélyes tenzidek és a meleg

krémjeiben már feltétlenül benne

Manapság sokkal gyakrabban talál-

hatására a vízmegtartó anyagok ki-

kell lennie a sejtépítő zsírsavakat

kozhatunk alipikus bőrű vendégek-

mosódnak a bőrből.

tartalmazó növényi olajoknak (liget-

kel, mint arra a genetikai diszpozí-

Hívjuk fel a figyelmüket arra is, hogy

szépe-, borágó-, feketeköménymag-,

cióból következtetni lehetne. Ezért

a peelingek túlzott használata is

gránátalmamag-olaj), a vízmegtartó

az ilyen esetekben nem is bőrtípus-

szárazzá, védtelenné teheti a bőrt,

viaszoknak (jojobaolaj, sheavaj, la-

ról beszélhetünk, hanem sokkal in-

ha azt követően nem részesül táplá-

nolin), valamint a regeneráló csíra-

kább bőrállapotról. Általában, ha a

ló, védő ápolásban.

olajaknak (búzacsíra-, kukoricacsí-

kiváltó tényezők megszűnnek, és a

A bőr védőrétegét a hideg és a szél

ra-olaj). Nagy szükség van ilyenkor a

vendég természetes zsíranyagokban

is kikezdheti. Az így keletkező pará-

bőr zsíranyagaihoz hasonló összete-

gazdag, tanúsított natúrkozmetiku-

nyi repedések utat engednek a káros

vőkre (ceramid, hyaluronsav, növé-

mok használatára áll át, akkor a bőr

anyagoknak és a transzepidermális

nyi viaszok, szkvalán, avokádóolaj)

állapota is gyorsan normalizálódik.

vízvesztésnek is kedveznek.

is, illetve az ezeket tartalmazó koz-

A száraz érzetű, lipidhiányos bőrről

A fokozott verejtékezés, a verejték-

metikumokra.

ugyanis a legtöbb esetben maguk a

ben lévő tejsav is hozzájárulhat a

vendégek tehetnek. Miután a keze-

barrier réteg károsodásához.

léssel rendbe hoztuk a bőrüket, ezért

A napfény sem élvezhető korlátla-

Alipikus bőr kezelése

azt is magyarázzuk el nekik, hogy

nul. Érdemes figyelemmel lenni a

A bőr letisztítása után alaposan

mire ügyeljenek, hogy minél tovább

bőr fénytűrő képességére. Az UV-su-

vegyük szemügyre és simítsuk,

megőrizhessék az ideális bőrállapo-

garak egy bizonyos mennyiség felett

nyomkodjuk is meg a bőrt. Állapít-

tukat.

károsítják a bőrben lévő proteineket

suk meg, hogy miben tér el a normá-

Ha száraznak érzik a bőrüket, akkor

és lipideket, emellett blokkolják a

lis bőrre jellemzőktől, milyen foko-

tegyék fel maguknak azt a kérdést,

kollagénszintézist.

zatú a lipidhiány.

hogy vajon mitől válhatott azzá?

És ez a felsorolás még nem teljes: a

Tegyük fel a bőrre az enzimes vagy

– az illatos arctisztítótól,

zsírszegény diéta, egyes gyógysze-

AHA-s pakolást (kb. 10-20 perc).

www.beauty-forum.hu 2017/5


Fotó: C fotandy/Fotolia.com

BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

A bőr pH-jának visszaállításához

végezzünk annak irányával meg-

sen fényérzékeny, könnyen romló

tonikot, gyógyvizet vagy aromavizet

egyező simító mozdulatokat.

olajokat a nyári időszakban bizton-

tapogassunk a bőrbe. Ezzel növel-

Kovasavat is tartalmazó krémes,

ságosabb kapszulában vásárolni: pl.

hetjük a masszázs hatásfokát.

illóolajos agyagpakolást vigyünk fel

csipkebogyómag-, borágó-, homok-

A bőr gyorsabb regenerálódása ér-

a bőrre. A pakolást még száradás

tövis húsolaj, ligetszépe-, feketekö-

dekében használhatunk szoft lézer-

előtt távolítsuk el.

ménymag-olaj.

zuhanyt (kb. 10 perc az egész arcra).

Eddzük a bőrt: alkalmazzunk me-

Olajkeverékek száraz és érett bőrre:

Kenjünk fel a bőrre többszörösen

leg vizes illóolajos borogatást, fel-

– makadámia-, búzacsíra-, homoktö-

telítetlen zsírsavakban és biostimu-

váltva hideg vizes borogatással.

vis húsolaj, sheavaj,

láló anyagokban gazdag növényi ola-

Tonizáljuk a bőrt.

– makadámia-, ligetszépe-, jojoba-

jokat.

Hidratáló emulzióval, ha szüksé-

olaj,

A bőr szemrevételezése alapján

ges zsíros krémmel keverve kenjük

– avokádó-, argán-, csipkebogyómag,

összeállított

be a bőrt.

kenderolaj, sheavaj.

masszázskrémmel

masszírozzuk meg az arcot, a nya-

A hidegen sajtolt olajok fantaszti-

kat és a dekoltázst (kb. 15-20 perc).

kusan hatásosak, de csak akkor, ha

Az arcmasszázshoz használjunk va-

jó minőségűek. Vásárláskor mindig

pozont. A meleg gőz hatására kitá-

ellenőrizzük a felhasználhatóság

gulnak a pórusok és a jótevő zsírok,

idejét. Lejárat közeli olajokat nem

olajok könnyebben és mélyebbre be-

érdemes vásárolni.

jutnak a bőrbe. Az arc, a nyak terüle-

A többszörösen telítetlen zsírsavak-

tén a nyirokáramlás ösztönzésére

ban és hatóanyagokban gazdag, erő-

MARKOVICS VERA Fitoterapeuta-képzésben részt vett újságíró, kozmetikus. Németországban képezte tovább magát. A szakma újdonságainak népszerűsítőjévé vált, nemzetközi kiállításokról és szakmai fórumokról tudósít. Hitvallása, hogy a szép bőr és az egészséges táplálkozás elválaszthatatlan fogalmak.

37 www.beauty-forum.hu KALCSU COSMETICS SMINKTETOVÁLÓ AKADÉMIA SMINKTETOVÁLÓ GÉPEKET2017/5 BEMUTATÓ NYÍLT NAP 2017. JÚNIUS 13. WWW.KALCSU.HU


Fotó: pixabay.com

A masszázs HATÁSA a bőr kötőszövetére HOGYAN BEFOLYÁSOLHATJUK A BŐR KÖTŐSZÖVETI RÉTEGÉT MASSZÁZZSAL? A bőr három fő rétege közül a kozmetikus elsősorban a hámrétegen és a hámrétegben dolgozik – ennek ellenére masszázzsal hatékonyan befolyásolhatjuk a vendég kötőszövetének állapotát, ahogy az a lentiekből kiderül.

A 38

A bőr feszességének meghatározói

déstől (elsősorban az izomtónustól)

és esztétikai értéke szempontjából a kötőszövet ré-

A bőr színének a melanin csak az

kadó feszességet nevezzük turgor-

tegei – különösen a kor

egyik eleme. A kötőszövetben húzó-

nak, amelyet a benne található víz-

előrehaladtával – nagyobb

dó érhálózatok jelentősége akkor

megkötő anyagok biztosítanak. Ezek

jelentőséggel

bőr vizuális megjelenése

függ. A kötőszövet víztartalmából fa-

válik nyilvánvalóvá, ha valaki elsá-

a vízmegkötő anyagok egyrészt a la-

hámrétegnél. Ezek az esztétikailag

pad vagy kipirul a bőre.

za rostos kötőszövet kocsonyás alap-

fontos tényezők a bőr színe és a fe-

A bőr feszessége a kötőszöveti réte-

állományát adó proteoglikánok: a

szessége.

gek állapotától és az izomműkö-

hyaluronsav, a kondroitin-szulfát és

www.beauty-forum.hu 2017/5

bírnak

a


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

a keratán-szulfát. Másrészt a kocso-

→ A keringés javulása azt eredmé-

nyás állagú alapállománynak stati-

nyezi, hogy több tápanyagot kapnak

kusságot és dinamizmust biztosító rostok: a kollagén-, elasztikus és rácsrostok. Azok az izmok, amelyeknek a tónusa meghatározó eleme a bőrképnek, valójában nem a bőr részei,

TIPP A simító mozdulatok fokozzák az izmok tónusát, azaz feszesítik a kötőszövetet.

majd a proteoglikánokat, illetve a kollagént és elasztint termelő fibroblasztok. Ez önmagában is hatékonyabb működést jelent, ám kötőszövet-regeneráló, azaz a fibroblasztok működését serkentő hatóanyagok-

nem a bőrben vannak, hiszen a bőr-

kal együtt különösen hatásos.

ben nincs izomszövet. (A mikroszko-

Kötőszövet-regeneráló hatóanyagok pl. a fitoösztrogének, őssejt-ki-

pikus szőrmerevítő izmoknak itt nincs jelentősége.) Az izomtónus az

A masszázs jótékony hatása

vonatok, citokinek, peptidek, DMAE.

izmok mozgásától független izomfe-

Mindez a rövid anatómiai áttekintés

→ A bőr mirigyei közül a faggyúmi-

szülés, amely nem más, mint a szer-

azért volt szükséges, hogy megért-

rigy működése némiképpen norma-

vezetünk küzdelme a gravitációval

sük – cikknyitó mondatunk ellenére

lizálódik fokozott faggyútermelés

szemben.

– miért fontos mégis számunkra a

(seborrhoea) esetén, a keringés javu-

A csecsemők és kisgyermekek tulaj-

hám alatti világ.

lása miatt. A megfelelő hatóanya-

donképpen megtanulják, hogyan

A masszázs sokrétű eszköz a koz-

gokkal (pl. A-, B-, H-vitamin) ez a ha-

kell tartani magukat. Életünk évtize-

metikus eszköztárában.

tás fokozható. Sajnos egy felpörge-

deinek múlásával azonban ez a meg-

Nemcsak a testre, de a szellemre

tett keringéssel az alipikus bőrök ál-

tanult, majd tudattalanná vált funk-

és a lélekre is hatunk általa.

lapota

ció és képesség egyre csökken. Az

Az emberi testre való jótékony ha-

faggyúmirigyek nem fognak intenzí-

izomtónusnak az arc esztétikai érté-

tását alapvetően annak a rendkívül

vebben működni. Sőt, alipikus bőrö-

kében betöltött jelentőségét, szere-

egyszerű tényezőnek köszönheti,

kön jellemző, hogy az artériás kerin-

pét a lebénult arcizom szemlélteti a

hogy javítja a keringést – mind a bőr

gés fokozott, így ennél a bőrtípusnál

legjobban.

kötőszöveti rétegeiben, mind a bőr

még inkább figyelnünk kell arra, ho-

Az irha víztartalmából adódó turgor

alatti izmokban.

gyan masszírozhatjuk a bőrt.

és a bőr alatti izmok tónusa mellett,

→ A keringés javulásának következ-

→ A keringés fokozódása természe-

illetve helyileg a kettő között talál-

ményeként pedig jobban működik

tesen a vénás keringés javulását is

nem

javítható,

tehát

a

ható meg a bőralja nevű réteg. A bőralja laza rostos kötőszövetbe ágyazott zsírszövetből épül fel. Ennek vastagsága, tömöttsége alapvetően befolyásolja a test körvonalát és a testsúlyt. Ez a zsírtömeg az öregedés során egy darabig képes ellensúlyozni a turgor csökkenését, mintegy fel-

A masszázs különösen hatékony kötőszövetregeneráló, azaz a fibroblasztok működését serkentő hatóanyagokkal – pl. a fitoösztrogének, őssejt-kivonatok, citokinek, peptidek, DMAE – együtt való alkalmazása.

tölti (kitölti, kitömi) belülről a bőrt. Ám az a zsírtömeg, ami jót tesz az orcák feszességének, az már sok lehet

a bőr. Természetesen a keringés javí-

eredményezi, azaz az oly gyakori vé-

a létfontosságú belső szerveknek, el-

tása akkor célunk, ha az lassú, elég-

nás pangás ellen hat.

sősorban a szívnek, és megzavarja a

telen. Ez a mozgásszegény életmód

A vénás keringés javulása pedig hú-

hormonegyensúlyt, tovább súlyos-

és az öregedés velejárójaként igen

zóerőként hat a nyirokkeringésre,

bítva a problémát.

gyakori jelenség társadalmunkban.

azaz a sejtek közötti folyadék, az ún.

2017/5 www.beauty-forum.hu

39


Fotó: pixabay.com

40

szövetnedv elszállítására is. Így gyor-

bőr legmélyebb rétegében található.

– mint ahogy nevük is mutatja – foly-

sabban szállítódnak el az anyagcse-

Ez sokszor fájdalom okozásával jár,

ton mozgásban vannak.

re vég- és melléktermékeként jelen-

hiszen a mechanoreceptorokra erős

lévő bomlástermékek, salakanyagok

ingert gyakorolunk. Fontos a vendé-

Kötőszövet és fényvédelem

is.

get előre tájékoztatni, hogy ha ilyen

A masszázs mellett az UV-A suga-

A masszázs mint aktivitás pedig

szolgáltatást vesz igénybe, nem egy

rak is nagy hatással vannak a bőr

egyfajta edzés a bőrnek: finoman,

hagyományos masszázsélményben

kötőszövetére. Megváltoztatják a

de kimozdítja a mindennapi műkö-

lesz része.

kollagénrostok szerkezetét, kereszt-

déséből, megszokott állapotából, így

A masszázs kétélű fegyver: leg-

kötéseket alakítanak ki köztük, de-

alkalmazkodásra készteti a bőrt és a

alább annyira ártalmas tud lenni,

hidratálják azt. A kollagén pedig a fi-

szervezetet. Az edzés olykor fárasz-

mint amennyi hasznot tud hozni.

zika nyelvén a bőr szakítószilárdsá-

tó, de sokszor már közben is jólesik,

Fokokozott artériás keringéssel járó

gáért, kozmetikus szaknyelven a fe-

utána pedig mindig jobban érezzük

betegségek, belgyógyászati problé-

szességért

magunkat: így érez a bőrünk is.

mák (szív, tüdő, vese, máj, gyomor-

szövetünk állagmegóvásában ezt a

És nem utolsósorban a javuló ke-

és bélbetegségek, hormonzavar, ne-

tényezőt is szem előtt kell tartani.

ringés a bőr immunrendszerének

mi szervek működési zavarai, daga-

Nem csak az UV-B, hanem az UV-A

működését, hatékonyságát is javít-

natos megbetegedés) esetén orvosi

sugarakat is kiszűrő nappali kré-

ja. A több vérrel több fehérvérsejt,

konzultáció szükséges masszázs

meket és napozókészítményeket

több immunanyag is érkezik, így vé-

előtt.

ajánljunk vendégeink számára.

dekezőrendszerünk is jobban helyt

A rosacea bőrbetegség, ezért arcon

tud állni.

nem masszírozhatunk, de érdemes

A simító mozdulatok fokozzák az

más testrészek erőteljes masszíro-

izmok tónusát, azaz feszesítenek.

zását is kerülni, mivel a keringés fo-

A zsírszövet tömegét csökkentő

kozódása a masszázs által nem meg-

(fogyasztó) masszázsok erőteljes

dolgozott területen túl is megnyilvá-

mozdulatokat kívánnak, hiszen az a

nul, hiszen a keringő testfolyadékok

www.beauty-forum.hu 2017/5

felel.

Ezért

a

kötő-

KÁLLAI KRISZTINA Kozmetikus, biológia szakos tanár, kozmetikus szakmai szakértő, szakmai vizsgaelnök, a BKIK Kézműipari Tagozat Kozmetikus Szakosztályának elnökségi tagja.


Új nyitvatartás: november 3. péntek: 12.00-20.00 november 4. szombat: 10.00-17.00 Helyszín:

2017.

Fotó: Shutterstock.com

26. BEAUTY FORUM HUNGARY

3.

A rendezvény kiemelt szponzorai:

november Szombat Saturday Samstag

. 4 E zen a napon

november Péntek Károly Friday Freitag

Imre

nem dolgozom, Beauty-ra megyek! 2017/5 www.beauty-forum.hu

41


Fotó: Piotr Marcinski/Shutterstock.com

Meridiánpontosmasszázs kezelés EGY KÜLÖNLEGES KABINKEZELÉS – Tegyük különlegessé szolgáltatási kínálatunkat, és ajánljunk egy, a meridián pontokon alapuló arckezelést.

42

www.beauty-forum.hu 2017/5


BŐRÁPOLÁS BEAUTY & CARE

A

z egzotikus utazások és a

stimulációra – segítik az ellazulást.

világhálón elérhető infor-

Bár a meridiánvonalak megléte

mációk (is) igényessé teszi vendégeinket – sokféle le-

hetőségünk van arra, hogy „pontosan” megfeleljünk az elvárásaiknak.

Stimulációs pontok A kozmetikai kezeléseknél is érvényes az a szabály, mint általában a wellness kezelések egész területén, hogy az eljárások nem lehetnek in-

TIPP Amire a kozmetikusnak ügyelnie kell: – Ne végezzünk gyógykezeléseket! – Ne lépjük át a természetgyógyászat határait! – Ne ígérjünk gyógyulást: egészséges embert kezelünk a szépsége és az egészsége megtartása érdekében.

nincs tudományosan bizonyítva, az ilyen kezelések eredményei saját magukért beszélnek. E keleti módszerek alkalmazásával a kozmetikus egyrészt kifejezetten kiemelkedhet a versenytársai közül, másrészt optimális eredménnyel járó izgalmas kezelést nyújthat egyúttal a vendégeinek. A szakszerű kezelés hármas feltétele:

vazívak, semmilyen alkalmazásnak sem szabad gyógyászati jellegűnek

mentén fekszenek a meridiánpon-

az arc anatómiájának alapos isme-

lennie – kizárólag a jóllét fenntartá-

tok. E pontok stimulálásával tudjuk

rete,

sára szolgálnak. Nekünk nem sza-

beindítani például a test méregtele-

e speciális módszer filozófiájának

bad sem gyógyulást ígérnünk, sem

nítését és salaktalanítását, aminek

elsajátítása és

átlépnünk a természetgyógyászat

eredményeképpen a vendég bőrké-

a meridiánvonalak követése.

határait. Ennek szellemében javas-

pe pozitívan változik. Ehhez a koz-

A kiválasztott módszer segítségével

lom a meridiánpontokon alapuló

metikaieszköz-gyártók például ki-

stimuláljuk a megfelelő pontokat.

arckezelést.

sebb stimulációs készülékeket is

Így a vendég számára is kellemes

Az ázsiai filozófia szerint a meridiá-

ajánlanak. De drágakövek, vagy

módon érjük el a bőr megújult ru-

nok a szerveinkkel összeköttetés-

akár gyümölcs- és gyógynövényzsá-

galmasságát és megfiatalodását.

ben álló energiacsatornák, amelyek

kocskák is nagyon alkalmasak a

Ezenkívül még az is további előny, hogy a kezelés során a vendég teljességgel ellazul.

KEZELÉSI TERV Fürdőköpenyt biztosítunk a vendég számára, hogy ha úgy kívánja, levehesse a ruháit. A meleg, illatos lábfürdő, és egy orchideával díszített, szép csészében kínált jázmintea megfelelő „belépő”. Az előmelegített fekhely, a meleg puha törülközők és borogatások kényeztető élménnyé varázsolják a kezelést. TIPP: Alakítsuk szertartássá a szokásos arclemosást, használjunk hozzá legyezőecsetet. TOVÁBBI TEENDŐK: – Az arc előmelegítése meleg borogatással. – Az arclemosó folyadék körülbelül 5 perces simítása legyezőecsettel, az arc mindkét oldalán. – Radírozás a bőrtípusnak megfelelő peelinggel (javaslom az enzimes peeling használatát). – Arctisztítás és szemöldök-igazítás, valamint igény szerint szempilla- és szemöldökfestés. – Tonizálás enyhe tonikkal (alkoholmentes tonikot ajánlok). – Kozmetikai stimuláció: kövekkel, zsákocskákkal vagy akár elektrostimulációval. – Hatóanyagok bevitele: ultrahanggal ideális. – Masszírozás tápláló krémmel. – Arcpakolás hyaluronsavval vagy más anti-aging hatóanyaggal, mint például vöröshere-kivonattal – Körülbelül negyedóra után a pakolás lemosása, tonizálás és a lezáró simítások. – Kívánság szerint a vendéghez illő könnyű smink elkészítése.

Elektrostimuláció Az elektrostimulációval a kozmetikus pontosan és fájdalommentesen dolgozik. A kicsi, könnyen kezelhető elemes készülékek megfelelő impulzusokat bocsátanak ki, és így stimulálják a releváns pontokat a kívánt mértékben. A kezelést többnyire az úgynevezett Yin-Tang ponttal kezdjük, amelyet a vendégek jó része harmadik szemként ismer. Ez a pont a két szem között középen helyezkedik el, és a nyugodt

ellazulás

stimulálására

szolgál. A módszer bármely kozmetikai kezelés részévé tehető, feltéve, ha is-

2017/5 www.beauty-forum.hu

43


Fotó: Biodroga

BEAUTY & CARE BŐRÁPOLÁS

Pont 1 Harmonizáló, megnyugtató hatás, a kezelésre való ráhangolódás Helye: a homlok közepén, egy ujjnyira az orrnyereg felett Pont 2 és 3 Megnyugtató hatás Helye: egy ujjnyira a szemöldök kezdetétől

Pont 8 és 9 Harmonizáló, megnyugtató és vitalizáló hatás Helye: a középső ujj külső körömágy sarka Pont 10 és 11 Lazító hatás, élénkítés Helye: pontosan a hüvelykujj és mutatóujj között lévő bőrredő alatt

Pont 6 Anyagcsere- és vérkeringés-fokozás Helye: az áll közepe Pont 7 A folyadékháztartás támogatása, élénkítő hatás Helye: az állcsúcs alatt

Pont 4 és 5 Megnyugtató, és allergiára való érzékenységcsökkentő hatás Helye: a fülkagyló hegye

merjük a meridián vonalak lefutá-

Ahhoz, hogy hozzáillő követ válasz-

len ígéretekkel, mint pl. „egy kezelés

sát, és a releváns pontokat – lásd

szunk, a drágakövek és az állatövi

után, az összes ránc/bőrpír /tisztáta-

fent a kezelési példát!

jegyek jellemzőinek ismerete nagy-

lan, aknés bőr eltűnik”. A nem kielé-

ban segíthet minket.

gítő bőrállapot, mint pl. a tisztátalan

Drágaköves és gyógynövényes zsákocskák

A bazaltköveket, amelyek jól tárol-

bőr, a ráncosodás és a bőrpír ezzel a

ják a meleget, általában testkezelé-

módszerrel hosszú távon javítható.

Mind a kövekkel (akár hideg, akár

sekhez használjuk. Az ellazulás

Mindazonáltal egy egyszeri kezelés

meleg), mind a zsákocskákkal nem-

mértéke még fokozottabb e kövek

nem éri el a kívánt eredményt.

csak a pontokat, hanem az összefüg-

használatával. A „Pinda Sweda”-nak

Ha ezt a stimulációt beépítjük koz-

gő, nagyobb bőrfelületeket is kezel-

egy további jólléti kezelésfajtát kö-

metikai kezelésünkbe, akkor 30-40

hetjük.

szönhetünk. A kezelés menete ha-

perccel érdemes számolnunk. Rövid,

A már megszokott módon, kicsi, le-

sonló a kövekéhez, csak itt hevített

különálló kezelésként én az egy órát

kerekített rózsakvarc vagy tigris-

gyümölcsös zsákocskákkal stimulá-

találom reálisnak.

szem köveket használunk arckeze-

lunk.

lésnél. Nagyon fontos, hogy ezeket

44

rendszeresen és alaposan tisztítsuk.

Időkalkuláció

Javaslatom: adjunk a vendégünknek

Általánosságban elmondható, hogy

egy kis követ ajándékba.

ezek a módszerek minden egészsé-

Természetesen ennek olyan kőnek

ges bőrnél alkalmazhatóak. De óva-

kell lennie, amely illik a vendéghez.

tosan bánjunk az olyan teljesíthetet-

www.beauty-forum.hu 2017/5

WALTRAUD BÖHME A német Elite Kozmetikai és Wellness Akadémia Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, amely államilag akkreditált kozmetikai, wellness és spa képzést, illetve továbbképzést kínál, szemináriumokat szervez.


TÖ T ÖKÉLE ETES VÁLASZ VÁ ZTÁ ÁS

teljes testmassz e ázshoz

ÚJ J ̽ ̽ ̽ ̽

w .yamunaprof www o essional.hu info@yamuna a.hu / +36 (30) 411 2811

hidratál V]ēOēPDJRODMDW WDUWDOPD] V]£UD] EēUUH NHOOHPHV LOODW¼


FÉNYVÉDELEM

TARTALOM Segítség napfény okozta bőrkárosodás esetén Felvértezve Dosszié expressz Fényvédelem Az önbarnítók És a napvédő kozmetikumok Fényvédelem belülről Fényvédő táplálkozás

DOSSZIÉ

Fotó: iStock.com

De jó színed van! Fókuszban az önbarnítók


FÉNYVÉDELEM DOSSZIÉ

FELvértezve

SEGÍTSÉG NAPFÉNY OKOZTA BŐRKÁROSODÁS ESETÉN – Sok vendég ugyan tudatában van annak, hogy a túl sok napfény ártalmas lehet, de a többségnek fogalma sincs arról, hogy valójában mi is történik a bőrünkkel és a bőrsejtekkel a napozás során. Kozmetikusként a mi felelősségünk is, hogy felvilágosítsuk őket. Cikkünkben tippeket adunk a megfelelő, preventív bőrápolásra.

S

zinte mindenkinek baja

Bőrünk egyik értékes tulajdonsága,

van az időjárással, egy

hogy védelmet nyújt bizonyos káros

dologban viszont a legtöbb ember egyetért: a

nap nélkülözhetetlen. Meleget és életenergiát ad, és egy szép nyár egyszerűen elképzelhetetlen napsütés nélkül. Mindannyian szeretjük a nap jó oldalait, a veszélyekkel azonban nincs mindenki tisztában. Ezért aztán nem is meglepő, hogy évről évre nő a bőrrákkal diagnosztizált emberek száma. Egyedül a múlt évben három fiatal, a harmincas

TIPP Az UV-A-sugárról jusson eszünkbe az AGGASTYÁN szó – hiszen a napsugarak öregítik a bőrt. Mellesleg az UV-A sugarak legyengült formában üvegen át is hatnak, tehát az irodában és az autóban sem kellene a fényvédelemről megfeledkeznünk. Az UV-B-sugárra a BEÉGÉS szóból asszociálhatunk. Ez a sugárfajta megsérti a bőr felszínét.

éveiben járó vendégemről derült ki,

mas sugaraival szemben. Ha viszont túlzásba visszük a napozást, felégünk. Ezt legtöbbször csak jó 4 órával később észleljük, vagyis gyakran csak akkor, amikor már késő, és már nem is vagyunk a napon.

Bőrápolás napozás után Hoppá! Vendégünk túl sokáig volt a napon? Most mitévők legyünk? Van úgy, hogy valaki szorgalmasan krémezi magát és kerüli a közvetlen

hogy úgynevezett fekete bőrrákja van.

behatásokkal, például a nap ártal-

napfényt, mégsem tudja elkerülni a dig a sejtekben kárt tehetnek, minek

negatív hatásokat. Helyes kezeléssel

következtében csökken a bőr rugal-

és megfelelő ápolással az ő bőre is

Védő és károsító napsugarak

massága. Az UV-A-sugarak csak rö-

gyorsan regenerálható.

vid ideig tartó barnulást okoznak,

Ajánlja vendégének, hogy ne csak

A nap sugarai közül ,kozmetikai

viszont növelik a rák kockázatát.

akkor vegyenek igénybe bőrápolási

szempontból az UV A és UV B sugár

Az UV-B-sugarak a felső bőrréte-

kúrát, ha a nap már kárt okozott a

börre gyakorolt hatásai a legfonto-

gig jutnak el, a melanin révén barní-

bőrükben, hanem az egy-egy kiadós

sabbak.

tanak. Ez a barnulás mondhatni a

napozással járó nyaralás után általá-

Előbbiek a bőr mélyebb rétegeibe is

bőr saját fényvédelme. Az UV-B-su-

ban is. Ezeknek a kezeléseknek nem

behatolnak, tehát az irháig, ahol a

gárzás elősegíti a D-vitamin-képző-

kell hosszúaknak lenni! Három-öt,

kollagénrostok képződnek. A mé-

dést, ami nagyon fontos a csontok

egyenként 35 perces kezeléssel

lyen behatoló UV-A-sugarak így

számára, ugyanakkor a kellemetlen

harmonizálni lehet a bőrt, segítve a

mind a kollagénrostokban, mind pe-

és fájdalmas felégésről is ez tehet.

megújulását. Nagy dózisú hatóanya-

2017/5 www.beauty-forum.hu KALCSU COSMETICS SMINKTETOVÁLÓ AKADÉMIA SMINKTETOVÁLÓ GÉPEKET BEMUTATÓ NYÍLT NAP 47 2017. MÁJUS 31. WWW.KALCSU.HU


DOSSZIÉ FÉNYVÉDELEM

A felégés tulajdonképpen figyelmeztető jelzés, a bőr gyulladásos reakciója, ami a sugárzás intenzitásától függően kisebb-nagyobb lehet: a pirosodástól és duzzanattól a fájdal-

KABINKEZELÉS NAPFÜRDŐZÉS UTÁN

mas felhólyagosodáson át, egészen

Tisztítás ásványi anyagokat visszapótló tisztítótejjel

kb. 5 perc

a kötőhártya- vagy szaruhártya-

Peeling*

kb. 5 perc

gyulladásig terjed a lehetséges káro-

Szérum**

kb. 2 perc

sodások spektruma. Súlyos reakci-

Masszázs/ultrahang ***

kb. 10 perc

Maszk

kb. 10 perc

ók, például hólyagosodás, gyulladás, szempanaszok esetén ajánlatos a vendéget szakorvoshoz irányítani.

*A bőrállapottól függően (súlyos felégés) kerülje a peelinget. Ha a bőrön a napozás hatására felerősödött a szaruképződés, kínáljon olyan gyümölcssavas peelinget, ami összetételénél fogva hidratál és aktiválja a sejtmegújulást.

A „napallergia”

** Az olyan hatóanyagok, mint az Aloe vera, a hyaluronsav, a zsurló vagy a borostyán, frissítik a bőrt és kellően hidratálnak is.

allergiáról, ha napfürdőzés után bőr-

***Kerülje a túl agresszív módszereket! Az intenzív masszázsok nagyon kellemetlenek lehetnek, ha a bőr a tűrőképessége határán van. A hatóanyagok ultrahangos bejuttatása igen kellemes a vendég számára, és visszapótolja a szükséges anyagokat. Ha nem rendelkezik ultrahangkészülékkel, ecsetes masszázs alkalmazása lehet a megoldás, esetleg hűsítő csikung golyókkal vagy kövekkel végzett masszázs.

Egyes emberek az első napozást kö-

elváltozásokkal

szembesülünk.

vetően viszkető pörsenésekre vagy másfajta bőrelváltozásokra panaszkodnak. Ilyen esetekben is szakorvoshoz kell küldeni a vendéget.

gokkal megújítható és intenzíven

Ha erősen feszül a bőr, jót tesznek

A Mallorca-akné

hidratálható a bőr.

neki, ha este, lefekvés előtt olajos

Ezt nem csak Mallorca szigetén el-

szérumokkal vagy ampullákkal ké-

töltött üdülés során lehet elkapni,

Kabinkezelések

nyeztetik, amelyek bársonyossá te-

még ha a névből erre is következtet-

Vegye figyelembe, hogy a nap által

szik.

hetnénk. Az úgynevezett Mallorcaakné, amit kozmetikai aknénak is

erősen károsított bőr nagyon érzé-

neveznek, nem igazi akné, hanem a

hogy ezt a kezelést kizárólag kúra-

Napozás utáni készítmények

ként kínálják, és az időpontokban

Tudta, hogy bőrünk napozás után

Gyakran jelentkezik akkor, amikor

már az első alkalommal állapodja-

órákon át helyreállító munkát vé-

az UV-sugarak egyes kozmetikumok

nak meg a vendégükkel.

gez?¸Az UV-sugarak által elpusztí-

vagy fényvédők bizonyos összetevői-

tott sejteket kirostálja és újakat ké-

vel „találkoznak”. A bőr szőrtüszői-

Otthoni ápolás

pez. A napozás utáni készítmények

nél gyulladásos reakció jelentkezik,

A napozást követően a bőr gyakran

nyugtatják a bőrt és egyúttal nedve-

amivel gombostűfejnyi papulák, pat-

érzékennyé és főleg vízhiányossá vá-

sítik – még két héttel a nyaralás

tanások jelennek meg, illetve kipiro-

lik. Ilyenkor az intenzíven hidratáló

után is használni kell őket. Kelle-

sodik a bőr. A Mallorca-akné kiala-

szérumok, a hűsítő maszkok, zse-

mes plusz, hogy ezek a készítmé-

kulásának hátterében emulgáló-

lék, enyhet adó fluidok tesznek jó

nyek a barnaságot is segítenek egy

szereket és zsírokat feltételeznek a

szolgálatot.

kicsit tovább megőrizni.

szakemberek. Mi segít? Ha lehet,

keny és szomjas is. Én azt javaslom,

48

Laikusként gyakran beszélünk nap-

www.beauty-forum.hu 2017/5

periorális dermatitisz egy formája.


FÉNYVÉDELEM DOSSZIÉ

I. BŐRTÍPUS

II. BŐRTÍPUS

III. BŐRTÍPUS

IV. BŐRTÍPUS

Jegyek

Szeplők, sápadt bőr, vöröses haj

Világos bőr, Szőke haj

Világosbarna bőr, barnás haj

Barna bőr, fekete haj

Reakció napfényre

Nagyon gyorsan felég, nem barnul igazán

Gyakori felégés, csak kissé barnul

Ritka a felégés, szépen, gyorsan barnul

Nem ég fel, gyorsan és tartósan barnul

Saját védelem

Kb. 5-10 perc

Kb. 10-20 perc

Kb. 20-30 perc

Kb. 40 perc

LSF

Legalább 30

20, később 15

15, később 8-10

10, később alacsonyabb

semmit ne kenjen magára az ember,

magasabb, mint alacsonyabb fény-

ros anyagokkal szemben, és ezáltal

és fontos, hogy ilyen állapotban ke-

védő faktort.

megvédeni a sejteket. A fontosabb antioxidánsok közé tar-

rüljük a napfényt. Ha ez nem megy, akkor mindenképpen csak zsír-

Belső és külső sejtvédelem

toznak az A-, a C- és az E-vitamin.

és emulgátor-mentes fényvédőket

Ahhoz, hogy a nap sugarait zavarta-

E létfontosságú vitaminok többek

használjunk. Az A-vitamin-tartal-

lanul élvezhessük, a kiváló minősé-

között a gyömbérben, a káposztá-

mú gélek enyhíthetik a tüneteket.

gű fényvédő szerek használata elen-

ban, a brokkoliban, a fokhagymában,

gedhetetlen. Optimális megoldást a

a hagymában, a citrusfélékben, a

Pigmentfoltok

sejtvédelem, a fényvédő filterek és

lenmagban, a paradicsomban, a sző-

A pigmentfoltok manapság már a

a bőrkárosodást helyreállító készít-

lőmagolajban, az uborkában, a ba-

fiatal nők körében sem ritkák. A leg-

mények okos kombinációja nyújt-

zsalikomban, a mentában, a rozma-

jobb védekezés, ha kerüljük a nap-

hat. A jó fényvédőnek az UV-A és az

ringban vagy a petrezselyemben for-

fényt, mert az UV-sugarak aktiválják

UV-B-sugarakkal szemben egyaránt

dulnak elő érdemi mennyiségben.

a melaninképződést, és előtűnnek a

védelmet kell nyújtania. A megfelelő

Éppen ezért egy egészséges étrend-

pigmentfoltok. Mivel sokak számára

kombináció védi és óvja a bőrt a ká-

ben (a belső fényvédelemről bőveb-

ez, mármint a napfény elkerülése,

rosodástól és az idő előtti öregedés-

ben az 54-55. oldalon lévő cikkünk-

gyakorlatilag nem járható út, nekik

től.

ben talál javaslatot és receptet –

magas faktorú fényvédőt, napszem-

Ugyanakkor belülről is segíthetjük

szerk.) ezeknek az élelmiszereknek

üveg viselését, emellett a napozás

sejtjeinket a védekezésben. Ismere-

és fűszereknek okvetlenül szerepel-

során napernyő használatát javasol-

tes, hogy az UV-sugarak megterhelik

niük kell. Ezek erősítik az immun-

juk a pigmentálódás mérséklésére.

az emberi szervezetet, és kedveznek

rendszert és a szervezetet a szabad-

a szabadgyök-képződésnek. A sza-

gyökök elfogásában. Így pedig a bőr

Mennyi napfényt viselnek el a különféle bőrtípusok?

badgyökök sejtjeinkben káros oxidá-

fiatal marad és védve lesz.

Az egészséges napozás előfeltétele

minek következtében azok megúju-

a vendég bőrtípusának helyes érté-

lása alábbhagy. A következmény be-

kelése. A bőr saját védekezőképessé-

tegség, rák vagy csak ártalmatlan

ge legfeljebb percekig tart. Az sem

pigmentfoltok kialakulása lehet. Az

mindegy, hogy valaki hol napozik: a

antioxidánsok, az úgynevezett sza-

hegyekben vagy a tengerparton. Ja-

badgyökfogók

vasoljon vendégének mindig inkább

nyújtani a szervezet sejtjeinek a ká-

lódási folyamatokat indítanak el,

védelmet

tudnak

MAYLEEN ERAERTS Kozmetikus, saját szalonjában dolgozik Barsinghausenban. Holisztikus kozmetikus, fő szakterülete az anti-aging és a hatóanyagkozmetika. www.may-beauty.de

2017/5 www.beauty-forum.hu

49


DOSSZIÉ FÉNYVÉDELEM

BAALBEK STÚDIÓ

BABOR

www.baalbekwebshop.hu

www.kalcsu.hu

A Dr. Rimpler Sun Protection Xtreme SPF 50 fényvédő krémben nanokapszulába rejtett kémiai fényvédő anyagok teljes mértékben kiszűrik az UV-A és UV-B sugarak káros hatásait, ugyanakkor a fényvédő anyagok nem érintkeznek a bőrrel, így nem allergizálnak és nem irritálják a bőrt. A nanokapszulák láthatatlan filmréteget képezve megtapadnak a bőr felszínén, így fizikai védelemként funkcionálnak a napsugarak elleni harcban.

A DOCTOR BABOR Ultimate Protecting Balm SPF 50 egy könnyű textúrájú napvédő krém, amely intenzív védelmet biztosít az érzékeny bőr számára. Magas faktorszámának köszönhetően a bőr felveheti a küzdelmet az UVA és UVB sugarak káros hatásaival szemben. Hatóanyag-tartalma révén meggátolja a korai bőröregedést, így az arcbőr megőrizheti feszességét, rugalmasságát.

DOSSZIÉ EXPRESSZ: FÉNYVÉDELEM MARIA GALLAND

MATIS

www.kalcsu.hu

www.matis.hu

A N°99 Hybrid hidratáló & alapozó krém SPF25 tökéletes kombinációja egy magas hatékonyságú, ápoló összetevőket tartalmazó hidratáló krémnek, és egy természetesen egészséges ragyogást biztosító alapozónak. Ez a három árnyalatban is elérhető innovatív krém kitölti a finom ráncokat, teltebbé teszi a bőrt, megőrzi annak rugalmasságát, egyenletesebbé teszi az arcszínt, védelmet nyújt a káros környezeti hatásokkal szemben, és óvja a bőrt az UV-sugárzás okozta bőröregedéstől.

Az öregedésgátló napvédő krémben az UVA/UVB-fényvédők mellett az Antileukine® 6 (aranyalga-kivonat) védi a sejtek DNS-ét az UV-sugárzástól, ezáltal gátolja a fénygerjesztett öregedést és a sejtek módosulását. Mikrokapszulába zárt C- és E-vitamin-tartalmának köszönhetően anti-aging hatású, a Tyr-Excel pedig gyorsítja a barnulás folyamatát. Helyettesíti a napi ápolókrémet, miközben biztonságos barnulást garantál.

YAMUNA PROFESSIONAL

!QMS

http://www.yamunaprofessional.hu

www.spatrendbeauty.hu

Az Őssejtaktivátor krém aktiválja az őssejtek osztódását, szabályozza a faggyúmirigyek működését. A sejtek közötti kommunikáció révén kontrollálja az epidermális védekező rendszert. Gátolja a kollagenáz enzim működését az irharétegben, ezáltal megakadályozza a kollagén lebontását. Fényvédőt tartalmaz. Ha támogatjuk az őssejtek működését, akkor azok ismét stimulálódnak, és képesek lesznek megújítani a bőrt.

Az 50 faktoros anti-aging napvédő krém, a Cellular Sun Protection egy könnyű orvoskozmetikai készítmény a mindennapi sejtszintű bőrvédelemhez, amely azonnal beszívódik a bőrbe, kellemes érzetet hagyva maga után. Dr. Schulte professzor által válogatott hatóanyagai a legcsekélyebb mértékben sem érzékenyek a fényre, és nem okoznak szabálytalan pigmentációt vagy irritációt (a készítmény mentes a gyakran emlegetett 26 allergiát okozó összetevőtől).

BIODROGA

HIGH CARE®

www.biodrogahungary.hu

www.highcareexkluziv.com

A Repair & Cell Protection őssejtes nappali krém 15 faktoros védelemmel tökéletes választás fénykárosodott bőrre. Az alpesi rózsa őssejtkivonata, a peptid-komplex, a Szépség Oscar-díjas Repair-komplex és az Ectoin nem csak védi, hanem helyreállítja a napfény okozta bőrkárosodásokat, csökkenti a pigmentfoltokat. A hozzátartozó őssejtes koncentrátummal látványosabban és gyorsabban regenerálhatjuk a bőrt.

50 faktoros fényvédelem és ideális arcápolás egy termékkel. Ellensúlyozza a bőr szerkezeti károsodásait, és védelmet nyújt az öregedés látható jelei ellen. Hamar beszívódik, nem hagy kellemetlen filmréteget. Ideális napi arcápoló és sminkalap. Kiválóan csökkenti az aknés, mitesszeres bőr problémáit. Összetevői (panthenol, sheavaj, titán-dioxid, E-vitamin) nem kémiai úton biztosítják a tökéletes védelmet: a titán-dioxid szűri ki a káros UV A-B mellett a C sugarakat is.

50

www.beauty-forum.hu 2017/5


Fotó: Shutterstock.com

AZ ÖNBARNÍTÓK ÉS a napvédő kozmetikumok A NYÁR KÖZELEDTÉVEL ÚJRA ELŐTÉRBE KERÜLNEK A BARNÍTÓ KRÉMEK ÉS A NAPVÉDŐ KOZMETIKUMOK ALAPANYAGAI – Ezek talán a legnehezebben megtervezhető kozmetikumok, hiszen sokféle igény merül fel velük kapcsolatban. Ráadásul ezek az igények a kozmetikumok tervezése során gyakran ellentmondanak egymásnak.

A

kétféle kozmetikumcsa-

barnítóként működhet még némi

kölcsönhatásba, és az őt alkotó

lád hatóanyagai és felépí-

karotin, ami persze inkább sárgít,

aminosavakkal reagálva hozzák

tése egymástól nagyon

meg diókivonat (amivel gyerekko-

létre az ismert barna színt.

különbözőek.

runkban már a Tenkes kapitánya is

A DHA sajnos mélyre szívódik fel a

barnára festette egy ló szőrét).

bőrben, a hámréteg élő részében is

A barnító krémek

De a fő barnító hatóanyag mégis a

megtalálható a felkenés után né-

A legtöbb barnító krém hatóanyaga

DHA, ami nélkül egyik krém sem

hány órával.

ugyanaz a vegyület, amit a kozmeti-

működik, s amelynek elég pontosan

A mellékhatásairól és biztonságos-

kai szakirodalom DHA (Az INCI-lis-

ismerjük a hatásmechanizmusát.

ságáról ma is sokan vitatkoznak a

tán Dihydroxiacetone) néven emle-

A barnító krém nem melanint ter-

kozmetológusok közül. Az most már

get. Ezt egészítik ki néha egy Eryth-

mel a bőrben, így nem a természetes

biztosnak látszik, hogy a barnítás ér-

rulose nevű vegyülettel. Ha még a

napvédő

zékenyebbé teszi a bőrt a napsugár-

természetesség

A

is

igény,

akkor

bőrben

folyamatot lévő

imitálja.

keratinnal

lép

zás káros hatásaira. Ez azt jelenti,

2017/5 www.beauty-forum.hu

51


DOSSZIÉ FÉNYVÉDELEM

Egy jó napvédő krém minél több

A barnító krém nem termel melanint a bőrben. A használata után ne menjünk napozni, vagy ha mégis, akkor használjunk nagy fokozatú napvédő krémeket, mert érzékenyebbé teszi a bőrt a napsugárzás káros hatásaira.

stratégiai elemet alkalmaz a fentiek közül. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy a kozmetikumok napvédő hatásának jellemzésére használt SPF (Sun Protection Factor) kizárólag az első két hatásról ad információt a felhasználók számára. Ez különösen nehéz a természetes kozmetikumokat készí-

hogy a barnítókkal kezelt bőrben

Ha elfogadjuk ezt a modellt, akkor

tők számára, hiszen a főként általuk

akár 180%-kal több káros szabad-

azt is megérthetjük, hogy hogyan vé-

használt antioxidáns és gyulladás-

gyök lehet 1 órával a napozás meg-

dekezhetünk a napsugárzás káros

csökkentő stratégiákat nehéz feltün-

kezdése után, mint a kezeletlen

hatásai ellen:

tetni a dobozokon.

bőrben.

Napvédő hatóanyagok

Emiatt a tudósok azt ajánlják, hogy a barnító használata után ne men-

1. Nem engedjük a napsugárzást a

Most pedig beszéljünk kicsit részle-

jünk napozni, vagy ha mégis, akkor

bőr felszínére jutni. E téren a fizi-

tesebben a napvédő hatóanyagok-

használjunk nagy fokozatú napvé-

kai fényvédők segítenek, ame-

ról!

dő krémeket.

lyek hatékonyan vernek vissza

1. Kezdjük a fizikai fényvédőkkel.

mindenféle napsugárzást.

A napsugárzás hatásai és a védekezés stratégiái

lyek a bőr felszínéről visszaverik a

nap sugárzását a kémia fényvé-

nap sugarait. Általában különbö-

A napsugárzás által okozott problé-

dőkkel. Ezeket az anyagokat úgy

ző szemcseméretű cink-oxidot

mák nagy részének az az oka, hogy a

képzelhetjük el, mint pl. a sima,

és titán-dioxidot használnak erre

nap UV-sugárzásának hatására a

gyalult

a célra.

bőrben nagyon reakcióképes mole-

lánccal akaszkodnak egymásba.

Régen ugyanazt a port használ-

kulák képződnek. Ezeket hívják ösz-

Ha jön a napsugárzás, akkor eltöri

ták, amivel festettek, vagy amit a

szefoglaló néven reaktív szabadgyö-

a láncot, de a fadarabok simák

popsikrémekbe tettek.

köknek.

maradnak, és ártalmatlanul elve-

Ez többféleképpen is segített: egy-

Képzeljük el őket úgy, hogy ha az

gyülnek a többi fadarab (a bőr al-

részt visszaverte a nap sugarait,

eredeti molekula egy sima, gyalult

kotóelemei) között.

másrészt pedig gyulladáscsök-

fadarabokat,

amelyek

fadarab, akkor a nap sugárzása fel-

3. A keletkező reaktív gyököket

sérti ennek felszínét, hogy végül sok

semlegesítjük antioxidánsok be-

dályozni a leégést.

tüske és szálka áll kifelé belőle. Ezek

iktatásával. Ezek olyan moleku-

Sajnos így nem tudtak elég magas

a hegyes élek aztán fel tudnak sérte-

lák, amelyek hasonlóak a kémiai

fényvédő hatást elérni, illetve

ni más molekulákat is, elrontva ez-

fényvédőkhöz, de a durván felsér-

nagy (kb. 20-as) SPF eléréséhez

zel sok olyan tulajdonságukat, ami-

tett szabadgyökök ellen tudnak

már olyan pasztaszerű lett a

védekezni.

krém, hogy nehezen lehetett

vel az eredeti feladatukat el tudták volna látni.

52

Ezek tehát olyan anyagok, ame-

2. A bőr felszínén semlegesítjük a

4. Mindemellett ajánlatos, hogy egy tartalmazzon

használni. Így hatékonyabb meg-

Ez a reakció tehát „ragályos”, kasz-

fényvédő

kád indul, és egyetlen reaktív sza-

még gyulladáscsökkentőket is,

Manapság már különböző tech-

badgyök több működésbeli problé-

amelyek a kialakuló gyulladást

nológiákkal tudják kontrollálni a

mát okozhat a bőrben.

csírájában tudják elfojtani.

fényvédő porok szemcseméretét.

www.beauty-forum.hu 2017/5

krém

kentő hatásával segített megaka-

oldásokat kellett keresni.


FÉNYVÉDELEM DOSSZIÉ

elkerülni a mesterséges fényvédők használatát. 3. Az antioxidánsok használata a napvédő krémekben egyre elterjedtebb, főként a natúrkozmetikai készítményekben. Ilyen a különféle karotinok (paradicsom, sárgarépa, sárga olajok) használata kozmetikumokban.

a

Ezenkívül

használnak még többféle gyógynövénykivonatot egyesített antiFotó: Pixabay.com

oxidáns és gyulladáscsökkentő hatása miatt, pl. a kövirózsát, a homoktövist vagy a körömvirágot. 4. Gyulladáscsökkentő adalékokként a fenti gyógynövényeken kívül gyakran használnak zselés és Persze minél kisebb a részecske,

hagy fehér foltot a bőrödön, akkor

gyulladáscsökkentő kivonatokat,

annál jobban visszaveri a fényt,

biztos nanoanyagot (is) tartal-

mint a hársfa, a kamilla vagy a fe-

így annál hatékonyabb fényvédő

maz.

kete nadálytő.

alapanyag. Így kerültek forgalom-

A nem nanoanyag-tartalmú cink-

Egy igazán jó napvédő krémben a

ba a mikro, majd nano részecs-

oxid vagy titán-dioxid-tartalmú

fenti hatóanyagcsoportokból leg-

kékkel készült fényvédő krémek.

napvédőknek nagyon erős gyulla-

alább háromfélét alkalmaznak: az

Az utóbbiak nagyon hatékonyak:

dáscsökkentő

első kettő közül valamelyiket vagy

nem elég, hogy a hagyományos

van.

tulajdonsága

is

mindkettőt és az antioxidáns-gyul-

por sok százszorosa a fényvisz-

2. A kémiai fényvédők az INCI-lis-

ladáscsökkentő gyógynövénykivo-

szaverő hatásuk, ráadásul pedig

tákon változatos neveken szere-

natokat. Ha felismerjük a krémek

alkalmazásuk során nem fehéríti

pelhetnek. Legegyszerűbb úgy

INCI-listáján ezeket a stratégiákat,

be a bőrünket, hanem szinte lát-

megismerni őket az INCI-listá-

ez alapján a termék árától függetle-

hatatlanok maradnak.

kon, hogy ha egy fényvédő krém-

nül is jó képet kaphatunk egy készít-

Hátrányuk azonban, hogy egyes

ben nincs, vagy a lista vége felé ta-

mény minőségéről.

kutatások szerint a kis részecskék

lálható a cink-oxid vagy titán-di-

be tudnak jutni a bőr sejtjeibe (az

oxid, akkor az biztosan kémiai

élő sejtekbe is!), és ott megzavar-

fényvédőt tartalmaz.

ják a sejt működését. Ezért ma-

Ezeket az anyagokat gyakran hír-

napság minden nanoanyagot re-

be hozzák a különféle bőrbetegsé-

gisztrálni kell. Sajnos a vásárlók

gekkel. A szakirodalom nagyon el-

figyelmét még nem kell felhívni a

lentmondásos ebből a szempont-

nanoanyagok a kozmetikumban

ból. Úgy tűnik, a kozmetológia

való használatára.

még nem teljesen tisztázta a vi-

Mégis könnyű megismerni a na-

szonyát a napsugárzással és az el-

noanyag-tartalmú natúr napvédő

lene való védekezési stratégiákkal,

krémeket: ha magas a fényvédő

illetve azok biztonságosságával. A

faktora, és magunkra kenve nem

natúr

fényvédők

igyekeznek

DR. TORMA VIKTÓRIA Kutatóvegyész, fitoterapeuta, kozmetikumtervező és -szakértő. A kozmetikumok tervezésének módjait több mint öt éve oktatja gyógyszerészeknek, kozmetikusoknak, illetve kis kozmetikumkészítő vállalkozást tervezőknek és háziasszonyoknak a Házikence Tanodában (www.hazikence.hu). Hitvallása, hogy az ősi tudást és a modern kozmetikai alapanyagokat összeegyeztetve tudjuk a leghatékonyabb kozmetikumokat előállítani.

2017/5 www.beauty-forum.hu

53


Fotó: Shutterstock.com

FÉNYvédelem

belülről FÉNYVÉDŐ TÁPLÁLKOZÁS – Egy tudományos vizsgálat igazolja, hogy egészséges táplálkozással olyan vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz juttathatjuk szervezetünket, amelyek segítségével belülről is védekezhetünk a nap káros sugaraival szemben.

A

54

Manchester Egyetem tu-

Bőr- és szemvédő vitaminok

Köztudott, hogy az A-vitamin-tar-

dósainak

vizsgálata*

Olyan vitaminok, mint például az A-,

talmú élelmiszerek fogyasztása jóté-

alapján, bizonyos élelmi-

C-vitamin, az Omega 3 és az antioxi-

kony hatással van a szemre és a bőr-

szerek belülről is erősít-

dáns hatású likopin és lutein is sze-

re is. Jelentős mértékben megtalál-

hetik az elsődleges védelmi vona-

repet játszhat a bőr és a szem védel-

ható a sárgarépában, a petrezselyem-

lunkat, a bőrt.

mében.

zöldben, a sütőtökben, a parajban, a

www.beauty-forum.hu 2017/5


Fotó: www.taplalkozzzunk.hu

FÉNYVÉDELEM DOSSZIÉ

formájában, a bőr kevésbé lesz fogé-

ZÖLDTURMIX

kony a napégésre. Ez a likopinnak

2 adag Elkészítési idő: 10 perc

köszönhető bőrvédő tulajdonsága miatt. Hő hatására sem veszíti el tulajdonságait, sőt olyankor jóval

Hozzávalók: 50 g spenót 150 g alma ½ citrom leve 300 ml tisztított víz 1 tk fahéj

könnyebben hasznosítható elemekké alakul át. Jó hír, hogy a paradicsom mellett a görögdinnye is rengeteg likopint tartalmaz, így azt is fogyasszuk bátran a nyár folyamán. A luteinnek szemóvó, bőrhidra-

Elkészítés: A spenótot és az almát megmossuk, a citromot kifacsarjuk. Szeleteljük fel az almát kisebb darabokra. Tegyük először az almát a kelyhes turmixgépbe, majd a spenótot, végül a citromlevet és a vizet. Szórjuk meg fahéjjal. Két perc alatt turmixoljuk krémesre.

táló és bőrfiatalító hatása mellett fényvédelmi tulajdonsága is van. Elnyeli a nap káros ibolyántúli sugarait és semlegesíti a retinában lévő szabadgyököket, ezáltal védik a szemet. Segít továbbá megvédeni, hid-

sárgadinnyében, a paradicsomban.

jellegzetes színét is. Túlzott fogyasz-

ratáltabbá, rugalmasabbá tenni bő-

Oda kell figyelnünk a hiányára, mi-

tása azonban nem javasolt, mivel

rünket is. Zöldségek közül a spenót,

vel az farkasvaksághoz, száraz bőr-

úgynevezett carotinaemia – a bőr

a kelkáposzta és a pirospaprika tar-

höz vezethet. Túladagolásakor pedig

narancsos árnyalatú elszíneződésé-

talmazza a legnagyobb mértékben.

bőrkiütés, homályos látás jelentkez-

hez vezethet. Ez veszélytelen ugyan,

Spenótból nyers formában finom és

het.

de nem a legszerencsésebb bőrszínt

tápláló zöldturmix készíthető.

eredményezi.

Jótékony tulajdonságai miatt az an-

Minél színesebb gyümölcsöket fogyasszunk!

A C-vitamin és a béta-karotin

tioxidáns hatású zöldség-gyümöl-

együttes fogyasztása a szürke há-

csök mellett az Omega 3-ban gazdag

A nyár folyamán szerezzünk be mi-

lyog megelőzésében játszhat szere-

halak fogyasztása is kifejezetten

nél több olyan zöldség-gyümölcsöt,

pet. C-vitamin-forrás többek között

ajánlott.

aminek épp idénye van, mivel azok

a zöldpaprika, a csipkebogyó, a ho-

A nyár folyamán tehát figyeljünk

tartalmazzák a legtöbb vitamint és

moktövis, a citrusfélék, a petrezse-

oda, hogy a megfelelő fényvédelem

ásványi

Fényvédelem

lyemzöld, a fekete ribizli, a szeder,

mellett tudatos étkezéssel segítsük

szempontjából a minél színesebb

a málna és a paradicsom. Az im-

szervezetünk ellenálló képességét.

gyümölcsöket részesítsük előny-

munrendszer erősítése mellett sze-

Ezzel megóvhatjuk bőrünket, és hoz-

ben, mert azok antioxidáns hatású

repe van a regenerációban, a sejtek

zájárulhatunk a szép és egészséges

karotinoidokban gazdagok, ezáltal

megújulásában, a bőrfeszesítésben

nyári bőrszínünk eléréséhez.

semlegesítik az ártalmas szabadgyö-

és a ráncok megelőzésében.

köket.

Paradicsomot a magas likopintar-

Népszerű bőrvédő és szemvédő a

talma miatt is érdemes minél többet

béta-karotin, amely az A-vitamin

fogyasztani. A British Skin Founda-

provitaminja. Megtalálható a sárga-

tion

répában, a sütőtökben, a tojássár-

Griffiths állítása szerint, ha sokszor

gájában, ez adja a sárgadinnye

fogyasztjuk salsa vagy ketchup

anyagot.

megbízottja,

dr.

Tamara

*Forrás: Daily Mail egészségrovata, 2016.03.07.

RAMADAN SÁRA Táplálkozási tanácsadó, a www.taplalkozzunk.hu weboldal szerkesztője.

2017/5 www.beauty-forum.hu

55


Fotó: C.KatarzynaKrawiec/Fotolia.com

DOSSZIÉ FÉNYVÉDELEM

DE jó színed VAN! AZ 1960-AS ÉVEKBEN AZ ÖNBARNÍTÓ TERMÉKEK IGAZI FORRADALMI ÚJDONSÁGNAK SZÁMÍTOTTAK – Az eltelt közel félszázad alatt az önbarnítók sikere nem csökkent, és a termékek választéka egyre csak bővül, hiszen egyrészt egyre többen tartanak a káros hatású napsugaraktól, másrészt sokunk küzd olyan egészségügyi, például bőrproblémával, ami szintén nem kedvez a napfürdőnek. De ők is szeretnének szép barnák lenni…

M

56

agyarországon az ön-

fejt ki a bőr szarurétegének kreatin-

annál intenzívebb lesz. Ez a helyzet

barnítók iránti kereslet,

ján, így természetes barnaságot

a test bizony területeinél, például a

különböző okok miatt

biztosít. A szaruréteg gyakori meg-

saroknál, a térdnél és a könyöknél,

alacsonyabb:

sokszor

újulása magyarázza a szín fokoza-

ahol a szaruréteg vastagabb, ezért ja-

halljuk, hogy nem természetes, sár-

tos eltűnését. Ez a mesterséges bar-

vasoljuk, hogy az alkalmazás előtt a

ga színt ad, nem jön le a kézről a fes-

nító módszer nincs hatással a mela-

bőrt radírozzuk le, különös tekintet-

ték, foltos lesz a bőr, összefogja a ru-

nocitákra, nincs melanintermelő-

tel ezekre a testrészekre. Nagyon

hákat, és az összetevői között káros

dés, a DHA csak a felső szaruréteget

sokfajta önbarnító található a ma-

anyag is szerepel....

színezi meg. (A természetes barnu-

gyar kozmetikai piacon, de mint

Megfelelő tájékoztatással megismer-

lás esetén a nap a melanintermelő-

szakembereknek, nekünk a pro-

tethetjük a termékek előnyeit és hát-

dést fokozza a bazálisrétegben talál-

fesszionális kozmetikai termékek

rányait vevőinkkel.

ható melanocitákban, így természe-

között kellene szétnéznünk, mivel

A termékek önbarnító tulajdonságát

tes módon színezve a bőrt.) A szín

csak azt tudjuk jó szívvel és jó ta-

legtöbb esetben a Dihidroxi-aceton

az alkalmazás után 2-3 órával jele-

náccsal ajánlani a vendégeinknek is,

(DHA) jelenléte biztosítja. Általában

nik meg, és maximális intenzitását

amit mi magunk is jól ismerünk.

a kukoricából vagy cukornádból ki-

6 óra múlva éri el. A színezettség a

Ezen belül is a lakossági termékek

nyert DHA-t használják a kozmeti-

szaruréteg vastagságától függ. Mi-

piacára fókuszálunk, mert talán

kai termékekben. Maillard-reakciót

nél vastagabb a szaruréteg, a szín

itt tudunk a legtöbbet segíteni

www.beauty-forum.hu 2017/5


a felhasználóknak. (Természetesen

Az önbarnító nem fényvédő!

tenyér” effektust, érdemes kesztyűt

ajánlhatunk barnító kabinszolgálta-

Nagyon fontos megjegyezni, hogy

használni a termék felvitelénél. Le-

tást is a vendégeknek, de a cégek er-

általában nincs napvédő ezekben a

het kapni kifejezetten erre kifejlesz-

re külön képzést biztosítanak.)

termékekben, tehát mindenképpen

tett kesztyűt. Ha kesztyű nélkül dol-

hívjuk fel a vásárlók figyelmét,

gozunk, akkor érdemes 5 percen-

Kinek ajánljuk az önbarnítókat?

hogy nem nyújtanak semmiféle vé-

ként hideg vízzel kezet mosni. Kezd-

delmet a nap káros hatásaival

jük a felvitelt a lábaknál, majd a

A leginkább azoknak, akik az év 365

szemben! Ha tehát napozni me-

testen, végül a karokon. Hátunknál

napján napbarnítottan szeretnének

gyünk, mindenképpen gondoskod-

azonban érdemes valakit megkérni,

kinézni. De a célcsoport széles,

junk a megfelelő védelemről. Kér-

hogy segítsen. Tegyünk a tenyerünk-

ajánlhatjuk azoknak:

jünk mintákat az önbarnító cégek

be a termékből és körkörös mozdu-

akik félnek a nap káros hatásaitól,

forgalmazójától, próbáljuk ki őket,

lattal egyenletesen dolgozzuk szét a

akik pigment-, vitiligós, anyaje-

és végezzünk tesztet is a vásárlóin-

terméket. Spray alkalmazása esetén

gyes, májfoltos problémájukat sze-

kon, hogy megtaláljuk számukra a

a használati utasítást kövessük. Ha

retnék elfedni, vagy csak egyszerűen

legmegfelelőbbet.

arcon alkalmazzuk, kerüljük el a szemöldököt és a hajtövet. Kezdjük

azoknak, akik nem akarnak fehér bőrrel a

Szánjunk rá elég időt!

a homlokon, orcákon, állon, majd az

nyár elején a strandra menni.

Szintén fontos, hogy a termék hasz-

orron. Ne felejtsük el alkalmazni az

Nekik az első lépés a megfelelő ter-

nálatáról adjunk hasznos informá-

önbarnítót a füleken, a nyakon és a

mék kiválasztása.

ciót.

láb hátsó részén.

A fokozatos barnulást adó termék

Az önbarnító használat után töröl-

Az önbarnítók csoportosítása

alkalmazása általában megegyezik

jük át egy száraz vattadarabbal a

az arcápolók, illetve testápolók al-

szemöldök, hajtő, áll-nyak határt,

Az önbarnító termékeknek két nagy

kalmazásával,

bokát, csuklót, ujjpercek területét,

csoportja van:

az intenzív barnulást adó termé-

hogy elkerüljük a foltok megjelené-

az azonnali, illetve

kek használata azonban nagyobb

sének lehetőségét. Felöltözéshez

a fokozatos barnulást biztosítók.

körültekintést igényel, hogy való-

várjunk minimum 15 percet, de leg-

Ezen belül is különböző formulák

ban elégedett eredményt kapjunk.

jobb egy órát. A barnítás után

léteznek: lotion, spray, gél, krém, és

Ha csak 5 percünk van, keressünk

8 órán keresztül kerüljük, hogy a

mindez természetesen arcra és test-

más megoldást a barnaságra. Már

bőr vízzel érintkezzen. Lehetőleg

re külön-külön vagy éppen egyben.

pár nappal előtte szükség esetén tá-

aznap ne menjünk uszodába. Ke-

És beszélhetünk még a különböző

volítsuk el a nem kívánatos szőrze-

zünkről hideg vízzel távolíthatjuk az

színárnyalatokról is e téren…

tet arról a területről, ahol az önbar-

önbarnító maradványát. A barnaság

Az azonnali barnulást adó termé-

nítót használni akarjuk.

úgy halványodik el, mint a napfény

kek intenzívebbek, a használat után

A procedúrát kezdjük a bőr megfe-

okozta barnulás.

azonnal van eredménye. A színe-

lelő előkészítésével: bőrradírral tá-

Az önbarnító termékek piaca addig

zettség lassan kopik, általában he-

volítsuk el az elhalt hámsejteket, kü-

fog virágozni, ameddig a divat a nap-

tente 2-3 alkalommal kell ismételni

lönös tekintettel a könyökre, térdek-

barnított szín.

az alkalmazást. A barnább hatás ér-

re. Majd jól hidratáljuk a bőrt arc-

dekében gyakrabban is lehet a ter-

krémmel, illetve testápolóval. Ezt az

mékeket használni természetesen.

önbarnító használata előtt mini-

A fokozatos barnaságot biztosítók

mum egy órával érdemes elvégez-

esetében naponta használhatjuk a

nünk.

terméket, a kevésbé intenzív hatású

Az önbarnítók alkalmazása előtt jól

szín eléréséhez több idő szükséges.

szárítsuk meg a bőrt, és úgy időzít-

Léteznek most már cseppek is,

sünk, hogy még utána is elég idő le-

amit a szokásos arckrémhez vagy

gyen a száradásra, mielőtt felöltö-

testápolóhoz keverhetünk.

zünk. Hogy elkerüljük a „sárga

POLYÁK KATALIN Lancôme diplomás kozmetikus, 25 éve elkötelezett a francia kozmetikumok iránt. Az önbarnító technikákat 15 éve gyakorolja.

2017/5 www.beauty-forum.hu

57


PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

a hónap szalonja

Minőség, megbízhatóság, precizitás és szakértelem A HÓNAP SZALONJA: BUDAPEST, KENYERES UTCAI HIGH CARE CENTER Viszonylag fiatal High Care franchise-átvevőként az elmúlt évek során rengeteget kellett tanulnunk, fejlődnünk szakmailag, üzletileg és emberileg egyaránt, de büszkén mondhatjuk, hogy úgy tűnik, jó úton vagyunk – hangsúlyozza Farkas Melinda, tulajdonos.

Kezelőkabin

58

www.beauty-forum.hu 2017/5

Recepció


A HÓNAP SZALONJA LIFE & WORK

A

High Care országos nyílt

az egészséges életmódra és a táplál-

napjának lezárultával el-

kozásra is nagy hangsúlyt fektet.

mondhatjuk, hogy az ed-

Hisszük, hogy holisztikus szemléle-

digi legsikeresebb rendez-

tünkkel sokat teszünk vendégeink

vényünk volt az idei tavaszi nyílt

egészségéért és szépségéért – ezt a

nap. A High Care mindig képes a

High Care 25 évnyi tapasztalata is

megújulásra. Évről évre újdonságok-

igazolja. A különféle kötőszöveti

kal halmozza el a vendégeket és a

problémák helyes megoldása nem

kollégákat: új kezelések, eszközök és

pusztán a tüneti kezelések eszköztá-

gépek formájában. Így volt ez az idén

rában keresendő, hanem mélyebben

is: a nyílt napon debütált legújabb

a felszín alatt: a nyirokrendszer akti-

kezelésünk, a Popo Tuning (vákuu-

válása, a salaktalanítás vagy a lúgo-

mos lifting) és új arckezelési eljárá-

sítás ugyanolyan kulcsfontosságú

sunk, az Iono Jet plazmakezelés,

eleme a Weyergans-féle Differen-

melynek során energetikailag dúsí-

ciált Cellulit Terápiának, mint a me-

tott oxigén és magas nyomás segít-

chanikai vagy az elektrokozmetikai

ségével

zsírbontás.

csúcstechnológiás

ható-

anyagokat juttat a bőr mély rétegeibe. Mindkét kezelést imádták a ven-

Pozitív visszajelzések

dégeink.

Vendégeink ezektől válnak igazi High Care rajongóvá – íme, két véle-

Holisztikus szemlélet

mény:

Üzletünket három igen fontos pillér-

• „Itt mindig azt érzem, hogy odafi-

re építjük: a vendégeinkre, a csapa-

gyelnek rám, minőségi termékekkel,

tunkra és a marketingre. Nálunk

minőségi szolgáltatást kapok.”

mindig a vendég az első. Munkatár-

• „Nagyon szeretem ezt az igényes,

saink odaadó figyelme, pontossága

higiénikus, nyugodt környezetet,

és természetesen a High Care minő-

ahol mindig az én egyéni igényeim-

ség az, ami törzsvendéggé teszi a

nek megfelelően összeállított keze-

hozzánk ellátogató hölgyeket és ura-

lést kapom.”

ADATOK A szalon megnyitása: 2011. 10. 17.

Tulajdonos: Farkas Melinda

Helyiségek: arckezelő, testkezelő/1, testkezelő/2, masszázs, infraszauna 102 m2

Az üzletben alkalmazott eljárások, készülékek: Body wrapping (testtekercselés) Iono Care oxigénion terápia, Meso Care mezoterápia, SPM Digital vákuummasszázs, Bodystar elektromos lipolízis, Slide Styler hullámmasszázs, Vacustyler vákuumterápia, Sono Styler ultrahangos hatóanyag-bejuttatás, Iono Jet (nagynyomású ionozált oxigénes hatóanyag-bejuttatás, érintés nélkül)

kat. Fő értékeink: minőség, megbízhatóság, precizitás, szakértelem.

Üzletünk, a High Care szalonok sorá-

A marketing terén lépést tartunk a

ban viszonylag fiatal, 2011 óta műkö-

kkv-szektor és az iparág trendjeivel,

dik. Folyamatosan bővülő vendégkö-

folyamatosan elsajátítjuk az újdon-

rünk, valamint a sok pozitív véle-

ságokat, és meg is valósítjuk azokat.

mény mind-mind megerősít minket

Célunk, hogy a High Care több évti-

abban, hogy jó úton haladunk, jól

zedes szakértelmét, tapasztalatát

döntöttünk, amikor a High Care

felhasználva minden vendégünk

franchise-rendszerét választottuk.

számára ideális szépségápolási se-

A High Care arc- és testkezelő szol-

gítséget nyújtsuk. Kezeléseinkkel so-

gáltatásai mellett különféle masz-

sem pusztán a szépségre fókuszá-

százzsal és infraszaunával is várjuk

lunk. Talán már közhelyesen hang-

kedves vendégeinket. Ezen szolgál-

zik, hogy „az igazi szépség belülről

tatások jól kiegészítik a High Care

fakad” –, de a High Care valóban

holisztikus szemléletét, segítik a

nemcsak a szűken vett kozmetikai

méreg- telenítő kúrák eredményes-

kezelésekre, hanem a prevencióra,

ségét.

Havi vendégszám: ~250

KAPCSOLAT Farkas Melinda 06 30/472 5688 highcareobuda.hu hellov@highcareobuda.hu 1032 Budapest, Kenyeres u. 9. fsz. 2. Nyitva: H-P: 08-20; Szo: 08-14; V: zárva

2017/5 www.beauty-forum.hu

59


Fotó: Xtreme Lashes Magyarország, Modell: Bódi Sylvi, Applikálás: Horvat Krisztina, duplázós technika

PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

A MŰVITŐL

a természetesig A MŰSZEMPILLA-HOSSZABBÍTÁS FORRADALMA ÉS ARANYKORA – Sok évvel ezelőtt – amikor buli előtt soros borzadályokat ragasztottak a lányok – úgy gondoltunk a műszempillára, mint a legművibb sminkelés egyik alapkellékére. Aztán a szálankénti technika rohamos elterjedése rácáfolt erre a tézisre, s ma már nők millióinak varázsol – szinte láthatatlanul – természetes, mégis élénk tekintetet. 60

www.beauty-forum.hu 2017/5


LIFE & WORK

Etter Dalma, az Xtreme Lashes Magyarország trénere:

P

ersze

a

„Szerintem nem csak az 1D Classic pilla nézhet ki természetesnek. A 2D, 3D, sőt a színes pillákkal való sűrítés is lehet természetes hatású. Ha jól választjuk meg az applikálandó pillák hosszát, vastagságát és a vendég szemének megfelelő dizájnt, garantált a natúr hatás. Számomra a természetes nem egyenlő a szinte láthatatlan pillasorral. Ellenkezőleg: hangsúlyossá teszi a szemet, odavonzza mások tekintetét, ugyanakkor elbizonytalanítja őket, ez vajon applikált pilla vagy a sajátja?”

műszempilla-

hosszabbítás majd’ húsz éves történelme során nem mindig a natúr hatás

volt a fő tendencia, a divat néha igencsak furcsa dolgokat diktált és diktál.

jelenését, hiszen a legtöbben a leg-

És amikor már azt hittük, nem

Az alábbiakban Horvat Krisztina, az

nagyobb ívre áhítoztak. Az egyéni

lehet művibb a műpilla, meg-

Xtreme Lashes nemzetközi trénere

igények pedig csak nőttek és

érkezett 2014-ben Oroszországból

foglalja össze a szempillatrendek

nőttek. Jött a sűrűbb hatást kiváltó

a

alakulását.

duplázás,

„bogár tekintet” fogalma. Csak úgy

nyaként

amelynek a

gyártók

folyomákét-három

volume-technika

repkedtek

a

„D-k”,

és

vele

a

amelynek

A műszempilla forradalma

vastagság

is

következtében ,,hernyószerű” pil-

A szempilla-hosszabbítás „for-

lehetővé tették a szemdizájnerek

lasorok születtek, borzasztó össz-

radalma” Ázsiában tört ki, az

számára.

képet varázsolva viselőjüknek.

1990-es

megválasztását

első

A „parti vonat” még csak ezt

szálankénti technika innen végül

követően indult be igazán. A fesz-

Amerikába is begyűrűzött, 2004–

tiválok tarka világának térhódí-

A természetesség aranykora

2005 körül pedig bekebelezte a

tása nemcsak az öltözködést, a

Végül a természetesség ismét utat

világot. Kezdetben

a

pillaviselést is „megszínezte”. Kék,

tört magának. Az utóbbi években

sztárok privilégiuma volt, és egyfaj-

lila, zöld és barna színű pillák jelen-

aranykorát éli a normális méretű –

ta

tek

és még véletlenül sem cérnavékony –

titkos

évek

végén. Az

kizárólag

hollywoodi

„szépség-

meg,

hol

harsányabb,

hol

fortélynak” számított. A hírességek

visszafogottabb kivitelben.

„példamutatását” követően azon-

És aztán következett az egyik leg-

tekintet. Az instagram telis-tele a

ban egyre népszerűbbé vált a mód-

nagyobb őrület, a strasszkő tér-

„nomékap” hashtag-ekkel szignó-

szer, a piac pedig igazított az

hódítása. Madonna 2006-os koncert

zott selfie-kkel, ahol a (legtöbb) nő

árakon,

következtében

turnéján kristálykövekkel megspé-

natúr önmagát vállalva pózol, s apró

mindenki számára elérhetővé vált

kelt pillákat viselt. Hát, több se kel-

trükkjük a szépen megtervezett,

a hosszú és természetes pillasor, s

lett a piacnak! Eztán a tekintetek

esztétikus műszempilla, amely alig

ezáltal az igéző tekintet.

csak úgy csillogtak, természetes-

észrevehetően, ám annál nagyobb

aminek

szemöldök és a finoman hangsúlyos

séget pedig csak nyomokban tartal-

hatással nyitja meg a tekintetet. Újra

Trendek Amerikától Oroszországig

maztak…

sikk lett viselni az egyszerű, de

Végül mindenki a Kim Kardashian-

nagyszerű ún. 1:1-et, az elegáns

Eleinte nem volt annyi lehetőség,

féle

duplát – és az igazán nőies nők első

mint most: egyfajta ív és vastagság,

függetlenül attól, hogy egyáltalán

számú fegyvere, a soft volume a

egy szálra pedig egy műpilla került,

illeszkedett-e az a szemformájukhoz,

virágkorát éli.

és slussz-passz! Aztán a szakem-

netán a pillamennyiségükhöz.

berek ráéreztek, hogy a szemforma igazán esztétikus kiemeléséhez ez bizony kevés lesz, s bővítették a palettát: egyre több görbület érkezett. Ez azonban újfent előtérbe helyezte

cicaszemre

ácsingózott

TIPP Kriszta tippje: „A szempilla hangsúlyos szerepet játszik a női arc kiemelésében, szinte a legnagyobb esztétikai értékkel bír. Ha nem a stílusunknak megfelelő pillát választunk, borul az összkép. Hagyatkozzunk a stylistok véleményére és tapasztalatára! Ők ugyanis a szem- és arcformánknak, valamint az egyéni adottságoknak megfelelően alakítják ki a személyre szabott dizájnt, elkerülve a mesterséges hatást.”

a „műhatás” sztereotípiájának meg-

2017/5 www.beauty-forum.hu

61


Fotó: deanbertoncelj/shutterstock.com

SZÉPÍTS felelősséggel! SIKERED FONTOS ZÁLOGA A FELELŐSSÉG – Nem elegendő az alapos tudás és a felkészültség, ha szükséges, jogilag és emberileg is meg kell tudnod védeni magad és szakmai jó híred. Vannak váratlan helyezetek, szerencsés esetben évente csak 1-2 alkalommal. Most abban segítek, hogyan védd magad felelősen ezekben a helyzetekben, szabályosan, úgy, hogy vendégeid azt érezzék, nem is lehetnének jobb kezekben.

62

www.beauty-forum.hu 2017/5


LIFE & WORK

H

a kezelés menete és a felhasznált

a imádod a szakmád, akkor

boldog

embernek

mondhatod magad. Ha biztos a kezed, akkor mos-

tanra már rengeteg elismerésben lehetett részed. A kozmetika veszélyes

A felelősségbiztosítás nemcsak a vendégedet, hanem téged is véd!

anyagok ismertetése, utókezelés, otthoni ápolás során betartandó szabályok, várható gyógyulási folyamat leírása,

üzem: emberek fekszenek a kezed

váratlanul fellépő tünetek esetén

alá, akiknek megszépítéséhez, ápo-

végezhető enyhítő műveletek, teendők,

lásához hatóanyagokat, gépeket és eszközöket használsz.

jobban a vendégeidet és a szolgálta-

kijelentés, miszerint a kezelést

Mit tehetsz, hogy bebiztosítsd a ven-

tási palettádat, így én most ahhoz

végző személy a szabályszerű higié-

déged és egyúttal önmagad?

nyújtok segítséget, hogy mely ponto-

niás feltételeknek megfelelően dol-

kat érdemes összeszedni – a megfo-

gozik.

1. A beleegyező nyilatkozat

galmazás, a körítés már rajtad mú-

Egy jó nyilatkozat mellett az sem

A védelem első bástyája a beleegye-

lik. (Ne feledd az arculatodnak meg-

utolsó szempont, ha van a közeled-

ző nyilatkozat, egy olyan dokumen-

felelő formátumot sem!)

ben egy elismert bőrgyógyász, aki tü-

tum, amelyben a vendéged beleegye-

Azt gondolom, ha egy vendég kúra-

relemmel, szakértelemmel segíti a

zik, hogy egy bizonyos kezelést az

szerű, komoly kezelést vesz igénybe,

munkádat és vendégeid gyógyulását

azzal járó veszélyek tudatában elvé-

és több tízezer forintot (akár százez-

is.

gezhetsz rajta.

reket) fizet, akkor azt is elvárja, hogy

Milyen esetekben kell beleegyező

korrekt módon tájékoztassák.

2. Biztosítsd be magad!

nyilatkozatot készítened?

Jogosan. Adj neki időt az olvasásra,

Íme, a második bástya. Természete-

Alapvetően minden olyan esetben,

akár előző alkalommal odaadhatod

sen nemcsak nyilatkozattal, hanem

ahol a vendégnél invazív kezelést,

neki

biztosítással is támogatható egy

vagy komoly allergén, irritáló anya-

e-mailben is), így lesz ideje tájéko-

szalon működése.

got/eszközt használsz. Ilyenek le-

zódni és később sem tesz majd fel

Kik köthetnek biztosítást a szépé-

hetnek például:

alapvető kérdéseket, csak a szemé-

szeti szakmában?

invazív mezoterápiás kezelések

lyes kétségeit vitatja majd meg. Ér-

fodrászok,

melyekhez tűt használsz (pl. mezo-

demes tehát venned a fáradtságot,

kozmetikusok,

pen, dermaroller),

és készíteni egy „sablon” nyilatkoza-

kéz- és lábápolók,

fényimpulzusos kezelések (pl. IPL,

tot, melyet mindig a legújabb keze-

szoláriumot üzemeltetők.

villanófény),

lésnek megfelelően írsz át.

A biztosítás akkor nagyon hasznos,

sminktetoválás,

Néhány támpont a nyilatkozathoz:

ha vendégedet a szalonban bármi-

intenzív abráziós kezelés (pl. mik-

a vendég személyes adatai (név,

lyen sérülés vagy káresemény éri a

rodermabrázió),

kor, elérhetőség),

munkádból kifolyólag. Nemcsak ar-

savas hámlasztások (pl. AHA pee-

dátum, helyszín, ahol a kezelés

ról van szó, hogy a vendég arcán ke-

ling),

végbemegy,

loid keletkezik, hanem arról is, ha az

festések (pilla, szemöldök).

aláírások (a vendégé és a kezelést

ölben tartott borsos árú táskájára

Mit kell tartalmaznia a nyilatkozat-

végző személyé),

akaratlanul ráfröccsen egy masz-

nak?

kontraindikációk ismertetése,

százsolaj, amit többé nem lehet el-

Mindent. Ez persze nem igaz, de az a

próbakezelés dokumentációja

tüntetni. Nemcsak a vendéged, ha-

biztos, ha fontos részletekre kiterje-

a kezelés és a kúra pontos meg-

nem téged is véd egy ilyen szerző-

dően, ugyanakkor közérthetően, tö-

nevezése, dátumai (legmegfelelő-

dés, akár a vendég gyermeke által a

mören fogalmazol. Te ismered leg-

ebb erre egy táblázat),

szalonban okozott töréses kártól is.

a

papírokat

(elküldheted

2017/5 www.beauty-forum.hu

63


Fotó: shutterstock.com

LIFE & WORK

64

„A kozmetikai szalonokban lévő

felelősen gondolkodó cég és kozme-

nyeg, hogy olyan biztosítást köss,

bútorok, illetve gépek és berende-

tikus kezelésére bízza magát” – teszi

amellyel hosszú távon elégedett

zések biztosítása a kisvállalkozói

hozzá Anikó.

vagy, megelőzhetsz minden olyan

vagyonbiztosítás kategóriába tarto-

Más szakmák (pl. festő-mázoló, sze-

kárt, ami a szalonodban előfordul-

zik. A biztosított vagyonérték meg-

relők) is használják ezeket a biztosí-

hat.

határozása a kritikusan fontos fel-

tási típusokat, nyugodtan kérdezz ki

Amennyiben a nyilatkozatod frissí-

adat, különösen abban az esetben,

egy más területen tevékenykedő

ted, a biztosításod megkötöd, már

ha például a szalon egyedi, méretre

szakembert arról, hogy ő miként járt

nyugodt szívvel végezheted a legna-

gyártott bútorokkal van berendez-

el, ha káresemény történt, és ezután

gyobb kihívást jelentő kezeléseket

ve.”– hangsúlyozza Váradi Anikó, biz-

keress meg egy biztosítási tanács-

is. A munkád során sok sikert és mi-

tosítási szakember.

adót, vagy nézz körül egy biztosítá-

nél kevesebb balesetet kívánok!

A felelősségbiztosítás a vagyonbiz-

sokat összehasonlító internetes ol-

tosítás egy kiterjesztése, éves kár-

dalon.

eseményszám alapján vagy maxi-

Természetesen a fenti példákat nem

mális kárösszegre lehet kötni.

minden biztosítás és nem mindig

„A felelősségbiztosítás éves díja el-

ebben a formában hozza, ezért is

hanyagolható nagyságrendű, de az

fontos, hogy pontosan olyat válassz,

ügyfél számára jól jelzi azt, hogy egy

ami neked a legmegfelelőbb. A lé-

www.beauty-forum.hu 2017/5

KOVÁCSNÉ GRABARICS DITTA Kozmetikus-sminkes, marketing szakember.



Fotó: Fotolia.com

A SIKER tervezhető? AZ ÖNMENEDZSELÉS TITKA – Céljaink elérése küzdelmekkel tűzdelt kihívás, ugyanakkor

izgalmas kaland is. Minden nehézség leküzdése, újabb és újabb lehetőség önmagunk alaposabb megismerésére. Sikeres bármikor lehet az ember, de a varázsszó: meg kell dolgozni érte, azaz meg kell tanulnunk, hogyan használjuk ki a lehetőségeket, mennyire vagyunk nyitottak a fejlődéshez, és miképpen adjuk el magunkat és a munkánkat.

A

66

z önmegvalósítás során

mamákat, akik otthon vannak, és

a réteg, akik nem posztolgatnak a FB

megannyi problémával

szeretnének kicsit jobban kinézni?

oldalakon, nem kommentelnek, de

szembesülhetünk, de a

A kuponvadászókat?

Ha megcél-

mégis tudnak rólunk mindent. Sok-

tudatosságnak és a kitar-

zunk egy társadalmi réteget, azok-

kal jobban a háttérbe húzódnak,

tásnak meglesz az eredménye.

nak a szintjéről csak lefelé tudunk

nem hangosak, és nem is szeretik,

Mielőtt azonban belevágnánk karri-

elmozdulni. Felfelé fejlődni vendég-

ha kiposztoljuk az egész arcos fotó-

erünk felépítésébe, gondoljuk végig

szempontból nagyon nehéz, vissza-

jukat.

a következőket!

csúszni sokkal könnyebb. Ha maga-

2. Mennyi időnk és mennyi tőkénk

1. Milyen célközönséget szeretnék

san kvalifikált vendégkört célzunk

van rá? Az önmenedzselés időigé-

megcélozni? Az igényes és magára

meg, minőségi munkát és környeze-

nyes, de ha a saját szakmánkkal fog-

pénzt nem kímélő nőket, vagy a kis-

tet kell biztosítani a számukra. Ők az

lalkozunk, és arról kell írnunk, amit

www.beauty-forum.hu 2017/5


LIFE & WORK

3.

Rálátás. Minél több sminkteto-

szeretünk, és amihez értünk, a ven-

lehet 50%-osan végezni – csak profi

dégek előtt hitelesek leszünk – sze-

szinten érdemes. A te kezedben van

válást készítesz, annál több rálá-

retni fogod a poszt- vagy a blogírást.

a rutin, abból tudsz fejlődni, amiben

tásod lesz. Az arcok, a mimikák,

Rengeteg fotó segíti a vendéget az el-

már biztos vagy.

az öregedés folyamata, az igények, a divat, ezek mind együtte-

igazodásban. Egy jó kinézetű honlap (informatikus céggel megszerkeszt-

Így lehetsz sikeres!

sen

ve) nem olcsó mulatság, de ha olyat

Mi az, amit figyelembe kell venned

mennyire látsz egyben egy ar-

készíttetünk, amit saját magunk tu-

az önmenedzselés és a karrierépítés

cot, és egy konzultáció alatt ho-

dunk kezelni, akkor nincs sok plusz

során?

gyan és milyen gyorsan tudod

ráfordított összeg, az éves domain-

1.

Optimizmus. Az optimista em-

felmérni, hogy az ő személyiség-

ber jellemzői: folyamatosan a

jegyei alapján mi az, ami szépíti.

név kifizetésen kívül.

határozzák

meg,

hogy

legjobbra számít, mindig azt vár-

A szín megválasztása, a helyes

Fókuszálj a sikerre!

ja, hogy az adott helyzet a leg-

döntések sorozata, a kreativitá-

Nem véletlenül mondják, hogy min-

jobban fog alakulni. A pesszi-

sod adja azt az egyedi rálátást,

den a fejben dől el. Ha valamit sze-

misták arra játszanak, hogy ne

ami majd téged és a te munká-

retnél elérni, akkor ne azon rágódj,

veszítsenek, és pont ezért veszí-

dat jellemez. A te döntésed,

hogy milyen akadályok gátolhatnak

tenek, mert ez a koncentráció-

hogy mennyire tud befolyásolni

meg az elérésükben, hanem, hogy

juk középpontja. El kell hinned

a vendég, akár a rossz irányba is.

milyen módon tudsz könnyedén

magadról, hogy amit megtanul-

Azt viszont tudnod kell, hogy a

túllendülni a nehézségeken.

tál, az jól fog menni, sikeres le-

te névjegykártyádat hordja az

Mit jelent ez például a sminktetová-

szel benne. Ez az alapelv.

arcán. Amennyiben belemész

Tanulás, taníthatóság. A tanít-

egy olyan tetoválásba, ami a te

Hogyan lehet az, hogy valakiből na-

hatóak folyamatosan éhesek az

szakmai döntésed alapján nem

gyon sikeres sminktetováló lesz, míg

újra, permanensen fejlődésre

fér bele a szép kategóriába, és el-

mások elkeserednek, és végül abba-

vágynak. Alázatosak, hajlandók

készíted a számára, akárki azt

hagyják?

bárkitől, bármit megtanulni.

kérdezi tőle, hogy ki tetoválta

A szakmai fejlődés alapfeltétele:

Megpróbálják az alapokat azok-

neked ezt az arcodra, nem azt

kezd el csinálni azt, amit az alapok-

tól az emberektől elsajátítani,

fogja mondani, hogy én kér-

ról megtanultál! Állj oda, vállalj ven-

akiknek esetünkben a sminkte-

tem, hanem, hogy ezt te csinál-

déget, barátnőt, és készíts minél

toválás a mindennapjaikhoz tar-

több sminktetoválást! Próbálj az ala-

tozik, akik vendégeket szolgál-

poktól építkezni, ne akarj többet vál-

nak ki, hiszen ők találkoznak a

kapcsolódása. Ha szereted a

lalni, mint amit tudsz. Ha az alapo-

legtöbb problémával, a vendég

szakmádat, és megteremted a

kat stabilan tudod, akkor jelent-

szokásaival, a bőrök minőségé-

feltételeit annak, hogy igazán

kezz továbbképzésekre. De csak ak-

vel, nekik van a legtöbb rutinjuk

szép munkákat készíts, akkor a

kor! Minél gyorsabban, és minél

a nehézségek megoldásában.

precíz kivitelezésekre is tudsz

türelmetlenebbül akarsz szuper ki-

A sminktetoválás gyakorlatori-

összpontosítani. A mikropig-

vitelezéseket megoldani, annál több

entált szakma, állandó fejlődést

mentáció során – mint ahogy a

kudarcélményed lesz, például: a gyó-

kíván. A tanulás egész „aktív”

nevében is benne van – mikrony-

gyulás után semmi nincs a bőr-

életünkben jellemző, hiszen az

nyi területeken dolgozunk az ar-

ben/elváltozott a szín/foltos a száj

új technikák megtanulásában,

con, így századmilliméternyi hi-

vagy a szemöldök…

elsajátításában komoly fontos-

ba is azonnal látványos lehet. A

Egyetlen sikerkód van: a rengeteg

sággal bír akkor is, ha nem csi-

precíz munkafeltételekhez elen-

gyakorlás, folyamatos képzések és

náljuk azt a technikát, de tudjuk

gedhetetlen a nyugodt környe-

el nem múló, lankadatlan megszál-

a felépítését, elméleti és gyakor-

zet, a vendéggel való összhang-

lottság a szakma iránt. Ezt nem

lati kivitelezését.

ba kerülés. Minél kifinomultabb

lás terén?

2.

tad. 4.

Precizitás, a flow-élmény be-

2017/5 www.beauty-forum.hu

67


LIFE & WORK

6.

Ne engedd, hogy a kedvedet szegjék! A karrierépítés olyan, mint egy hullámvasút. Elképzelhető, hogy a sikeresebb időszakokat kilátástalannak tűnő hullámvölgyek követik. Nem szabad feladni, a kudarcok ellenére sem! Mindenből tanulhatsz valamit, ami akkor nem esik jól,

Fotó: Shutterstock.com

de a későbbiekben, akár a kulcsfontosságú

pillanatokban

a

hasznodra válhat. 7.

Legyél nyitott az új lehetőségekre! Érdeklődj a trendekről és az aktualitásokról! A tanulás iránti vágy és önmagad fejlesz-

technikát

68

alkalmazol,

annál

tése értékes tulajdonság.

dául az ismétlődő gyakorlásban,

koncentráltabban kell figyelni

vagy a készségeink fejlesztésében.

egy adott területre.

5.

8.

Szakmaszeretet. Többen szere-

Kitartás. Egy iskola elvégzése

tik a szakmájukat, szeretnek

után ma az emberek (Magyaror-

sminktetoválással is foglalkoz-

Amikor ennyire koncentrálsz, egy

szágon) 90%-a nem a megtanult

ni, mégsem elkötelezettek. Ma

ún. áramlásba kerülsz. Olyan álla-

szakmájában dolgozik. Ez a

már a vendégek is keresik a

potba, mint egy transzállapot, telje-

szépségiparra is jellemző. A koz-

„szakosodott” szakembereket,

sen kikapcsolsz, megszűnik körülöt-

metikusiskolák

folyamatosan

akik kizárólag sminktetoválás-

ted a világ, a zajok, a beszéd, a zene,

ontják a „szakembereket”, kevés

sal foglalkoznak, így elképzelhe-

és csak a munkádra összpontosí-

tudással és nulla rutinnal. Ők ál-

tő, hogy nem a saját kozmetiku-

tasz. Mint egy sportoló. Ez a flow-él-

talában a havi fix jövedelmet

sukkal készíttetik el a tetoválá-

mény. A flow-élmény az elme műkö-

ígérő munkákat keresik. A koz-

sukat, így még kevesebb rutinja

désének egy olyan állapota, melynek

metikus szakma egy hivatás. Ha

lesz a kozmetikusnak. Érdemes

során az ember teljesen elmerül ab-

tovább „szakosodsz”, és például

elgondolkodni, hogy mennyire

ban, amit éppen csinál, amitől ener-

a sminktetoválás érdekel, akkor

szeretnél ezzel foglalkozni? Ha

giával töltődik fel, abban teljesen

először érdemes pár nyílt napra

szeretsz tisztítani, gyantázni,

részt vesz, teljesen átadja magát a

vagy konferenciára elmenni,

szeretsz masszírozni, tehát a

folyamatnak, és ebben örömét leli.

hogy beleláss ebbe a gyönyörű,

kozmetika számodra az elsődle-

A flow nem mindennapi élmény, és

de nehéz világba. Ez nem smin-

ges, akkor nem érdemes bele-

nem is érezzük túl gyakran. A flow

kelgetésről szól, itt arcon vég-

vágni a sminktetoválásba. Ha

akkor következik be, amikor testünk,

zünk olyan munkákat, amit tar-

nincs megfelelő határozottsá-

intellektusunk, érzelmeink és szelle-

tósan visel a vendég. Sokan vé-

god, ha bizonytalannak érzed

münk természetes módon össze-

geznek el sminktetováló tanfo-

magad, ne fogj bele! Ha úgy gon-

hangolódik, és egy bizonyos tudatál-

lyamo(ka)t, több-kevesebb siker-

dolod, nem mersz fájdalmat

lapot övezetében tart minket. Ami-

rel, tudásanyaggal. Ha több si-

okozni tűvel vendégnek, ha túl

kor ilyen, meditációhoz közeli tudat-

kertelenség is ér, vagy éppen

nagy az empatikus képességed,

állapotban dolgozunk, nagyobb az

megijeszt a feladat, akkor vagy

nem biztos, hogy számodra ez a

energiánk, a koncentráló- és a ható-

feladod – és sosem fogsz többet

megfelelő szakma. Állandóan

képességünk, mint amikor a meg-

tetoválni –, vagy felbuzdulsz, és

szorongani fogsz, bizonytalan

szokott módon dolgozunk valamin.

kitartóan gyakorolsz, és nem

leszel, kétségek gyötörnek, meg-

A flow segít, hogy örömet találjunk a

adod fel. Ez utóbbi lehet az alap-

felelni vágyódásod megakadá-

legtöbb rutintevékenységben, pél-

ja annak, hogy sikeres legyél.

lyoz majd abban, hogy a célodra

www.beauty-forum.hu 2017/5


LIFE & WORK

9.

összpontosíts. Állandó gátat hú-

A vendéggel való kommunikálás

területen dolgozik. Aki nem bír-

zol magad elé, amit nem bírsz

nagyon pengeélen táncoló esz-

ja a kritikát, az visszahúzódik és

megugrani, és a kudarctól az ed-

köz, hiszen sem megbántani

visszaáll a sorba. Aki felvállalja

digi kedved is elmehet.

nem szeretnénk, sem egy valót-

ezt, az felkerül a folyamatosan

Vendégkezelés. A mai társada-

lan helyesléssel az elképzelése

kritizálók céltáblájára.

lomban olyan magas színvona-

mellé állni. Ha szeretnéd meg-

Mindenkinek ugyanazok a felté-

lon közvetíti a média a szépség-

kímélni magad a későbbiek-

telek adottak, nem számít, hogy

ről alkotott véleményeket, hogy

ben borítékolhatóan felbukkanó

tehetős vagy sem. Nem számít,

azt sulykolják bele a nőkbe, csak

problémáktól, pár perced van,

hogy drága géppel kezd el fejlőd-

ha minél fiatalabb és szebb vagy,

hogy elhitesd vele a szakmai tu-

ni vagy olcsóbbal. Az alapok a

akkor érhetsz el sikereket, és ak-

dásod, és ezáltal tudomására

legfontosabbak, a szakmai alá-

kor marad melletted a párod stb.

hozd az igazságot. Amennyiben

zat és a szorgalom, valamint a

Nagyon sok nő él önképzavarral

ezt nagyon határozottan, de fi-

kitartás. Ez a trió a siker felé ve-

vagy önértékelési problémával.

noman teszed, akkor vagy fel-

zető út alapköve. Azt, hogy ezen

Nincs társadalmi réteghez kötve

fogja a genetikai, életkori stb.

az úton rövidebb vagy hosszabb

ez a jelenség, csak valaki meg

akadályokat – vagy ha nem, ak-

menetelés vár rád, az csak a ne-

tudja engedni magának, hogy

kor nem érdemes elvállalnod a

hézségek fokmérője.

plasztikáztassa magát, mások

munkát.

pedig nem, de mindenki szép és

10. A kritikatűrő képesség fejlesz-

fiatal szeretne maradni. Ez azt

tése. A sikeres embereknek ma-

eredményezi, hogy vendégeink

gas a kritikatűrő képessége. Ha

elképesztő fotókat hoznak, hogy

valaki ki mer lógni a sorból,

ők ilyen szemöldököt, szájat,

azonnal elkezdik kritizálni, sok

stb. szeretnének

lesz az irigye, mindegy milyen

csináltatni.

BARTUS MÁRTA Esztétikai smink- és orvosi tetováló. A Swiss Color Akadémia oktatója. 2013 óta a Budai Esztétikai és Plasztikai Központ munkatársa. www.sminktetovalas.biz; www.orvositetovalas.eu


LIFE & WORK

!QMS – MINŐSÉG ÉS LUXUS A SZÉPSÉG OSCAR-DIJAS !QMS MEDICOSMETICS VILÁGHÍRŰ KEZELÉSEI MAGYARORSZÁGON – A !QMS medikozmetikumok és a Schulte szépségprogram világát Magyarországon is egyre több bőrfiatalításra specializálódó orvos és kozmetikus szakember választja, hisz egy olyan világszinten is bizonyított, többszörösen díjnyertes medikozmetikai eljárásról van szó, amely látványos eredményeket hoz nemcsak rövid, hanem hosszú távon is a bőr megfiatalításában. ,,A !QMS nem különböző kozmetikai

zófia és szépségprogram

termékek összessége, hanem egy

jelentőségét az adja, hogy

klinikailag

orvostudományi alapo-

rendszer. Bőrápoló termékeink egy-

kon nyugvó kollagén-visszapótlási

másra épülő egységeket alkotnak,

eljárása során, természetes módon

amelyek úgy kapcsolódnak egymás-

és fájdalommentesen képes a rán-

hoz, mint a fogaskerekek. Hatásukat

cok mélységét csökkenteni, az arc

tekintve, ha Önök úgy használják a

tónusát megemelni, újraaktiválni

programot, ahogyan én javaslom, ga-

az öregedő sejtek működését, opti-

rantálom, hogy 10 évet fiatalodik az

malizálni a szövetek egészségét,

arcbőr” – állítja Dr. Erich Schulte pro-

mindezt biztonságosan és minden-

fesszor, a !QMS szépségprogram fel-

féle mellékhatás nélkül.

találója.

Hancz Marianna és Molnár Éva

igazolt

bőrmegújító

Rólunk mondták

Szépségterapeuta szalon, Budapest „A Szépségteraputa szalonban évek óta elkötelezetten képviseljük azt a filozófiát, hogy csak a legmagasabb színvonalú, a bőr önmegújító folyamatait serkentő, ellenőrzött tisztaságú, káros anyagoktól mentes és bizonyítottan hatékony bőrfiatalító eljárásokat alkalmazzunk. A !QMS magyarországi megjelenésével egy hiánypótló medikozmetikai termékcsaládot vehettünk fel a bőrfiatalító kezeléseink sorába, amely nemcsak különlegesen összeválogatott orvosi tisztaságú hatóanyagaival, a bőr kollagénszintézisét igazoltan serkentő és kollagéntartalmát növelő tulajdonságaival emelkedik ki más professzionális márkák közül, hanem csodálatosan megkomponált kezelési protokolljával különleges élményt is nyújt a vendégnek, miközben a bőrét fiatalítjuk.”

70

www.beauty-forum.hu 2017/5

PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

A

!QMS által képviselt filo-


úgy mint a világhírű Mandarin Oriental Bangkokban, a Burj Al Arab Dubaiban vagy a Saxon Hotel Dél-Afrikában. Az Avalon Resort & SPA örömmel képviseli azt a filozófiát és programot, ami már világszerte bizonyított és ami sikeressé tette a !OMS programot hölgyek százezrei körében.

Avalon Resort & Spa – Miskolctapolca

A hotel szépségprogramjához egy

,,Büszkék vagyunk arra, hogy Ma-

olyan csúcskategóriás kozmetikai

gyarország első !QMS Spa-jaként

„Az Avalon Resort & Spa mene-

márkát kerestünk, ami beleillik eb-

egyedülálló kezelést tudunk nyúj-

dzsmentje folyamatosan azon dol-

be a filozófiába – a spa részleg koz-

tani vendégeink számára, akik

gozik, hogy a hotel és spa vendégek

metikai kezeléseivel is az elérhető

a luxust, a minőségi szolgáltatást,

számára az elvárásaikon túl, a lu-

legjobbat kívánjuk nyújtani a ven-

ugyanakkor a bizonyított klinikai

xuson és a minőségi szolgáltatáso-

dégeinknek.

háttérrel kifejlesztett bőrfiatalító el-

kon felül is mindig egy picivel többet

A !QMS kezelések és termékek kizá-

járásokat igénylik” – hangsúlyozza

nyújtson, és az elérhető maximumra

rólag a világ legkülönlegesebb és leg-

Dezsőffy István, az Avalon Resort &

törekedjen.

csodálatosabb spaiban vannak jelen,

Spa wellness részlegének vezetője.

Ritter Rózsa

Rólunk mondták

Art Medic Klinika, Budapest „Arcfiatalító szépészeti beavatkozásokat végző klinikánk azért választotta a !QMS termékeket és programot, mert nálunk elsődleges szempont, hogy a páciensek elő- és utókezeléséhez kizárólag orvosi, nagy tisztaságú terméket használjunk, ami a különböző beavatkozások komplikációit csökkenti, a használt orvosi töltőanyagok élettartamát hosszabítani tudja, miközben a bőr általános minőségét javítja, tónusát emeli, vízmegtartó képességét növeli. A !QMS medikozmetikumok külön erőssége, hogy széles spektrumú, személyre szabható, hosszú távon és stabilan hat.”

Bengyelné Székely Enikő Bőrszépészet szépségszalon, Gyöngyös „Szalonunkban a bőrfiatalítás a fő szakterület, így miután megismertem és a saját bőrömön is kipróbáltam a !QMS szépségprogramot, egyértelmű volt számomra, hogy egy ilyen komoly bőrfiatalító rendszer nem hiányozhat a szalon palettájából. Különlegességét az is adja, hogy a speciálisan előállított kollagén beviteléhez nem szükséges gép használata, anélkül is hatékonyan bejut a bőr mélyebb rétegeibe. További előnye, hogy egész évben folyamatosan végezhető a kezeléssorozat, és az otthoni utóápoláshoz a vendégek ugyanúgy folyamatosan használhatják az orvosi tisztaságú termékeket a hosszú távú hatás fenntartása érdekében.”

Szabó Judit Dorloter szalon, Budapest „A !QMS-sel való első találkozásom szerelem volt első látásra, azaz »kenésre«. A minőség iránti vágyam, a vendégek kényeztetésének különleges metódusa, ötvözve a legmagasabb innovációs eljárással, azt a szakmai csúcsminőséget képviseli, amire korábban mindig is áhítoztam. Ehhez társult a !QMS Medicosmetics csapatának rendkívüli segítőkészsége, melynek köszönhetően ma már számos vendégem élvezheti a !QMS kezelések és termékek páratlan hangulatát és hatását.”

!QMS termékek, kezelések: www.spatrendbeauty.hu !QMS arcfiatalító tréning: www.trening.spatrendbeauty.hu !QMS Szépségszalon 1036 Budapest, Lajos utca 94. Tel.: 06 30/938 2846; 06 1/233 9880 2017/5 www.beauty-forum.hu

71


LIFE & WORK

STAFÉTA

SZINERGIKUS ÉS személyre szabott Stafétabot rovatunkban egy-egy neves hazai szakember osztja meg velünk véleményét, tapasztalatait – stafétaváltóban, azaz a megkérdezett fél, miután válaszol a neki feltett kérdésekre, szintén feltesz kérdéseket egy kollégájának, és így tovább… Aki kérdez:

SIMON ÉVA, holisztikus kozmetikus, lélekterapeuta Aki válaszol:

A KÉRDÉS: A lézeres kozmetikai arckezelések során a bőrtípusnak megfelelő hatóanyagok hogyan növelik a kezelés hatását?

WEBER ERIKA, kozmetikus, szakoktató

Kezdjük azzal, hogy mely bőrproblé-

arc kipirul, még súlyosabb esetben

esztétikai problémáinak a kezelé-

mákkal találkozunk leggyakrabban

gyulladásszerű pattanások jelennek

sére fejlesztettek ki. A készülék öt-

a kozmetikában?

meg az arcon.

vözi az alacsony frekvenciájú lézert

Az egyik legnagyobb kihívás szá-

A harmadik leggyakoribb bőr-

és a LED-terápiát az alacsony inten-

munkra, hogy felvegyük a harcot a

probléma, amellyel találkozunk a

zitású mágneses mezővel. Ez egye-

bőröregedéssel.

munkánk során, a felnőttkori akne,

dülálló abban a tekintetben, hogy a

A bőröregedés a bőr minden rétegé-

amely szintén komoly esztétikai

mágneses mezőt eddig kizárólag a

ben zajló folyamat. A bőr elveszíti

problémát jelenthet a páciensünk-

gyógyászatban alkalmazták.

kezdeti ragyogását, színe fakóvá, tó-

nek.

Lézer, LED és mágneses mező

nustalanná válik, az arckontúr meglyebb barázdák alakulnak ki. Ráadá-

Személyre szabott megoldások

sul a bőr elveszíti nedvességtartal-

A különböző bőrproblémák kezelé-

függően megkülönböztetünk inva-

mának jelentős részét, szárazzá,

sében megoldást jelenthetnek az in-

zív és non-invazív lézert. A lézerek

érdes tapintásúvá válik.

novatív, célzott fotodinamikus terá-

úgy fejtik ki a hatásukat, hogy a fé-

Gyakran érkeznek a vendégeink

piák, amelyet a vendég bőrproblé-

nyüket a természetes fényelnyelő re-

érzékeny, rosaceás bőrrel hoz-

májához igazítunk, így személyre

ceptorok, kromofór szövetrészek

zánk.

szabott kezelési tervet állíthatunk

nyelik el. A kromofórokra jellemző,

A tünetek legenyhébb formájában

fel.

hogy

az arcbőr érzékennyé, szárazzá, kipi-

Ma már elérhető a kozmetikusok

fényt képesek elnyelni. Ez határozza

rosodásra hajlamossá, a környezeti

számára is egy olyan innovatív,

meg, hogy az adott hullámhosszúsá-

hatásokra könnyen irritálttá válik.

fotodinamikus orvosi

minősíté-

gú lézerfény milyen típusú esztéti-

Következő stádiumban sűrű, apró ér-

sű LLLT Dióda lézerkészülék, ame-

kai probléma kezelésére alkalmas.

tágulatok jelennek meg, amitől az

lyet célzottan a bőr széles körű

A bőr és a szövetek természetes

ereszkedik, mimikai ráncok, mé-

72

www.beauty-forum.hu 2017/5

A lézerkészülék teljesítményétől

milyen

hullámhosszúságú


kromofórjai a hemoglobin, amely az

A LED fényterápia foto-biostimulál-

erek piros színét adja, a melanin,

ja a sejtszinten zajló folyamatokat.

Szinergiára épülő, aktív hatóanyagok

amely a hám és a szőr színét biztosít-

A LED-fény bejut a sejtmembránba

Az innovatív, célzott fotodinamikus

ja és a víz, amely minden testszövet-

és a mitokondriumokba (azaz a sej-

eljárásokhoz olyan aktív hatóanya-

ben jellemzően nagy mennyiségben

tek energiaközpontjaiba), és energe-

gokra épülő készítményeket fej-

van jelen. Az infravörös tartományba

tizálja a sejteket. Serkenti a kollagén-

lesztettek ki, amelyek szinergikus

tartozó hullámhosszúságú fény első-

és az elasztikus rostok szintézisét,

hatásban vannak a készülékkel.

sorban a vízben, míg az emberi szem

javul a nyirok- és vérkeringés. Nyug-

A kromofór csoportokkal együtt be-

számára látható tartományba tarto-

tató hatású, csökkenti a bőrpírt és az

vitt szinergikus és célzott hatóanya-

zó és az UV-spektrumok elsődlege-

irritációkat. Javítja a bőr kondícióját,

gok mélyebb szinten, hosszan tartó-

sen a hemoglobinban és a melanin-

normalizál, szűkíti a pórusokat.

an tudják kifejteni a hatásukat.

ban fejtik ki a hatásukat.

A lézersugarakhoz hasonlóan a

Együttes használatuk terápiás ha-

Az alacsony energiájú lézerkészü-

mágneses mezőnek a leghatéko-

tást garantál, ugyanis ennek köszön-

lékek nem indukálnak termikus ha-

nyabb a biostimuláló hatása. Mélyen

hetően nincs hatóanyag- és energia-

tást, nem roncsolják a szöveteket.

behatol a szövetekbe, és minden

veszteség.

Feladatuk, hogy beindítsák a bioké-

szinten – sejtmagban, sejtekben,

miai folyamatokat a sejtekben, bio-

szövetekben – fokozza a biológiai

stimuláló hatást fejtsenek ki.

folyamatokat, növeli az aktív kom-

A természetes kromofórok a jóté-

ponensek felszívódását és haté-

kony hatású fény maximum 70%-át

konyságát a kezelt bőrfelületen. Ez-

képesek elnyelni, tehát jelentős a

által javul a bőr vér- és oxigénellá-

fényveszteség.

tottsága.

Kinek adod tovább a stafétabotot? Kitől, mit kérdeznél? Toldi Róza kozmetikus, antiaging specialistától kérdezem: Te hogyan értelmezd az összetevőlistát, azaz az INCI-t?


Fotó: Dévai Zoltán; Smink, frizura, styling: Dudás Barbara; Ruha: Beatrice Becker; Szőrme: Anni Pastor; Modell: Petrov Andrea

STYLE & FASHION


STYLE & FASHION

a NAGY

Gatsby GYÉMÁNTOS CSILLOGÁS, FÉRFIAS KARAKTER ÉS ARISZTOKRATIKUS STÍLUS – A ‘20-as évek dívája mai szemmel, azaz mai ecsetvonásokkal ábrázolva.

A

csillogó gyémántok ins-

Modern ‘20-as évek

tincses, ezüstös szempillákkal ellen-

pirálták a smink kiala-

A gyémántokat nagy swarovski kö-

súlyoztam.

kítását. A ‘20-as évek

vek jelképezik a modellen. Az ezüs-

A ‘20-as évek hangulatát adtam

gazdag,

arisztokrati-

tös sapkaszerű (a sapka a jellegzetes

vissza a mai kor stílusában, moder-

kus világának volt jel-

hajpánt mellett szintén a kor jellem-

nizálva.

lemző szereplője a nagy Gatsby,

zője volt) fejdíszt én terveztem és ké-

A legnehezebb az improvizáció volt –

akiről egy korszak kapta az elneve-

szítettem valódi hajból, amelyre fes-

fejben raktam össze a „figurát”,

zését.

tési technikával alakítottam ki a

majd előzetes gyakorlás nélkül való-

A munkámban nem a lefeketedett,

„sapka” formáját, majd egyenként

sítottam meg.

merev gatsby-stílust ábrázoltam –

raktam fel rá a swarovski köveket –

abból csupán a szemnél hagytam

modellem rövid, rózsaszín haját

egy kis feketeséget. A szájnál egyál-

ugyanis póthajjal egészítettem ki.

talán nem követtem a korszak stílu-

A smink a korszaknak megfelelően

sát, „rendes” szájat festettem, nem

sötét, határozott festéssel készült,

iciripici barnás vagy bordós feketét,

de például nem az akkoriban tipikus

hanem telt, meggybordó színű női-

körsatírral alakítottam ki a szemét.

est.

A szemöldök vonalas, kihúzott – és

Ezáltal modellem egy nőiesebb,

nem satíros!

mondhatni mai dívát jelenít meg.

A korszakra jellemző íves szemöldö-

A fehér és az ezüstös színek is a gaz-

köt „beleültettem” a szemsminkbe –

dagságot szimbolizálják.

nem különállóan rajzoltam meg, ha-

Minden világos, a háttér, a frizura és

nem összesatíroztam azzal. Az így

az alabástrom bőr is. Ezáltal válik a

kialakított férfias karaktert többek

smink erősen hangsúlyossá.

között a telt nőies ajkakkal és a

DUDÁS BARBARA Sminkmester, sminkoktató. 2003. smink Európa-bajnok, 2004. testfestő világbajnok, 2010. OMC. testfestő világbajnok, OMC. smink világbajnok 3. helyezett. 2010-ben megalapította a DB art of make up sminkiskolát, ahol sminktanfolyamokat tart, és verseny előtti tréningezést vállal. www.dudasbarbara.hu

2017/5 www.beauty-forum.hu

75


76

www.beauty-forum.hu 2017/5


RENDEZVÉNYNAPTÁR Rendezvény

Időpont

Info

Beauty Greece

2017. 05. 06–08.

www.beautygreece.gr

Biola konferencia

2017. 05. 13.

www.biola.hu

Lash Lovers Award&Conference in Hungary

2017. 05. 13–14.

www.lashloversaward.hu www.bestlashesandbrows.hu

5. Sminktetováló Konferencia

2017. 05. 13–14.

www.permanentsystem.hu

Nemzetközi Szempilla Verseny&Konferencia

2017. 05. 13–15.

www.bestlashesandbrows.hu

Baalbek Szakmai Nap

2017. 05. 16.

www.baalbekstudio.hu

Babor Nyílt Nap

2017. 05. 16.

www.kalcsu.hu

Alakformáló Szakmai nap

2017. 05. 23.

www.kozmetikusszakmainap.hu

Arckezelő Szakmai nap

2017. 05. 24.

www.kozmetikusszakmainap.hu

PHYRIS Ügyféltalálkozó a DR.GRANDEL Magyarország szervezésében

2017. 06. 11

www.drgrandel.hu

Olasz Beauty & Care Day

2017. 06. 13.

www.ice.it/paesi/europa/ungheria

Tatto RemoovTM Master Class

2017. 07. 14–16.

www.mercedeskozmetika.hu

Beauty Forum Paris

2017. 10. 08–09.

www.salon.beauty-forum.fr

Beauty Forum München

2017. 10. 28–29.

www.beauty-forum.de

26. Beauty Forum Hungary

2017. 11. 03–04.

www.beauty-forum.hu

Olvasd a beauty híreket online minden nap!

magazinos interaktív friss www.beauty-forum.hu

2017/5 www.beauty-forum.hu

77


Fotó: Shutterstock.com

Bőrdiagnosztika és sminktetoválás A BŐRDIAGNOSZTIKA MEGHATÁROZÓ SZEREPET JÁTSZIK A SMINKTETOVÁLÁS SORÁN – A sminktetoválás kapcsán sok technikai paraméterről esik szó, ám ritkán beszélünk a szakember elsődleges „eszközéről”, a bőrről. Ennek beható ismerete azonban elengedhetetlen, ha valóban szép, esztétikus eredményt szeretnénk elérni, elkerülve a lehetséges kockázatokat.

78

www.beauty-forum.hu 2017/5


STYLE & FASHION

A

sminktetoválás

vastagabbá, áthatolhatatlanabbá te-

meg-

kezdése előtt, mielőtt nekiállnánk egy forma kialakításának, az ár-

nyalat kiválasztásának, elengedhetetlen az előzetes konzultáció és az anamnézis felvétele mellett a bőr átfogó diagnosztizálása, hogy felállíthassuk a megfelelő kezelési protokollt. Az ugyanis, hogy vendégünk

TIPP A sminktetoválás során, ha az adott területen nincs is heg, és a vendégünk rendelkezik más területen szerzett korábbi sérüléssel, érdemes megvizsgálnunk azt, mert következtetni enged bennünket a vendég gyógyulási hajlamára.

szik. Célszerű az ilyen bőrállapotú vendég esetében a sminktetoválást megelőző néhány nappal mechanikai vagy enzimes peeling-kezelés, hogy a felszínről eltávolítsuk az elhalt hámsejteket. Az olajos szerborrheás bőrök esetén, a bőrfelszíni emulzióban az olajsavak

túlsúlya

figyelhető

meg,

amelyről tudnunk kell, hogy diszper-

milyen bőrtípussal, esetleges rendellenességekkel vagy akár szövet-

köszönhetően, a felszínre kerülve,

gálja a sminktetováló pigmentet. En-

szaporulatokkal rendelkezik, nagy-

távozik a bőrből. Ezért is tapasztal-

nek a ténynek a következménye,

ban befolyásolja a tűmodulok meg-

juk, hogy a frissen elvégzett tetová-

hogy ilyen bőrtípus esetén kevésbé

választását, a leütésszám beállítá-

lás színe sötétebb, majd az epider-

számíthatunk éles, vékony kontú-

sát és a választott technikát. Éppen

mis megújulásával kivilágosodik.

rokra, és várható, hogy a bejuttatott

ezért tartom fontosnak, hogy a

A cutisban találhatóak a fagocita sej-

pigment valamivel jobban terül

sminktetoválást kozmetikus szak-

tek, melyek feladata az idegen anya-

majd, mint más bőrtípusok eseté-

ember végezze, hiszen a magyar ok-

gok lebontása, bekebelezése és el-

ben. A lehető legjobb eredmény ér-

tatási rendszernek köszönhetően a

szállítása. Ezen sejtek működésbe

dekében az olajos szeborrheás bőrre

kozmetikusoknak van olyan széles

lépése miatt tudjuk azt, hogy a

minden esetben a legvékonyabb tű-

körű anatómiai ismeretük, amely el-

sminktetoválás nem örökre szól, ál-

átmérőt és az átlagosnál magas le-

engedhetetlen a helyes diagnoszti-

talában 1-3 év bennmaradási időt jó-

ütésszámot szükséges alkalmaz-

zálás szempontjából.

solhatunk, függően a bőrtípustól,

nunk.

életkortól, életmódtól, immunrend-

Az alipikus (zsírhiányos) bőrtípus

A pigment elhelyezkedése

szertől és természetesen a pigment

általában idősebb korban jellemző,

Bőrünk három rétege az epidermis

szemcseméretétől.

és az esetek többségében felszíni és mélyrétegi vízhiány párosul hozzá.

(legfelső hámréteg), a cutis (irha) és a

Emellett idősebb korban a bőr elvé-

A sminktetoválás során a két felső

Különböző bőrtípusok tetoválása

bőrrétegen dolgozunk, ám tudnunk

A tanult alapbőrtípusok közül eggyel

lyet szintén figyelembe kell ven-

kell, hogy a végeredményt a cutis

biztosan nem fogunk találkozni, és

nünk a sminktetoválás megkezdése

felső egyharmadába jutatott, a laza

ez a normál bőr.

előtt. Jellemzően elvékonyodott bőr-

rostos kötőszövet kocsonyás alapál-

A fiatalabb korosztályban leg-

terület például a szemöldökcsont

lományában rögzült pigmentmeny-

gyakrabban előforduló bőrtípus a

külső, halánték felé eső fele. Ezeken

nyiség fogja adni. Az a pigment,

korpás szeborrheás bőr, melyre jel-

a területeken finomabb nyomást

amely a leütések során az epider-

lemző a fokozott szaruképződés

gyakorolva, csökkent leütésszám-

misben marad, életkortól és bőrtí-

és faggyútermelés. A bőrfelszínen

mal kell dolgoznunk. Az alipikus bőr

pustól függően 28-40 nap alatt,

megtapadt zsíros szarupikkelyek

dehidratáltsága

az

nehezítik a munkát, hiszen a bőrt

mény, hiszen a bőr redősebbé válhat,

subcutis (bőralja).

elszarusodási

folyamatnak

konyodása is tapasztalható, ame-

nehezítő

körül-

2017/5 www.beauty-forum.hu

79


STYLE & FASHION

játékterünk. A hipertrófiás és atróFotó: C OlgaEkaterincheva/Fotolia.com

fiás hegeket ugyanis szabad és lehet is tetoválni, bár azt figyelembe kell vennünk, hogy a hegszövet alapvetően eltér az egészséges bőrszövettől. Keloidos hegek esetében azonban szigorúan tilos az invazív beavatkozás, ez ugyanis egy élő, enyhe gyulladásban lévő szövet, amelyet nem szabad megbolygatnunk.

A bőr saját pigmentációja

80

és hajlamosabb a sérülésre. Ezért az

fontos tényező, és ez a bőr színe. A

A bőr saját pigmentösszetételének

otthoni előhidratálás mellett, a

keringési rendellenességek mindig

megfigyelése és a tónus, illetve altó-

sminktetoválás során érdemes erre

bőrpírral járnak, és ezek a bőrök

nus meghatározása nem része a ha-

a célra speciálisan kialakított hidra-

hajlamosak kékes árnyalattá vál-

gyományos kozmetológiai diagnosz-

táló segédanyagot használni, amely

toztatni a sminktetováló pigmen-

tizálásnak, ám a megfelelő árnyalat

megkönnyíti a pigment bőrbe jutta-

tet. Hogy ezt elkerüljük, fekete szín

kiválasztásánál kiemelkedően fon-

tását.

esetében ajánlott egy kis piros pig-

tos, hiszen a sminktetoválás végső

ment hozzáadása, szemöldöknél

színe soha nem a palettán vagy fes-

Erre is figyelnünk kell!

meleg, pirosas pigmentekkel rendel-

téküvegben látható szín, hanem az

A keringés szintén meghatározó,

kező árnyalat választása vagy keve-

implantált pigmentek és a bőr saját

nemcsak a technikai paraméterek,

rése célravezető, és szájtetoválás so-

pigmentjeinek összessége lesz.

de a pigment árnyalatának megha-

rán kerülnünk kell a lilás, hideg ár-

De mi is adja a bőr saját színét?

tározása szempontjából is.

nyalatokat, ezek ugyanis tovább hi-

A bőrfelszíni emulzióban található

Eritémára hajlamos, cuperosas,

degülhetnek gyógyulás után.

karotin, a vérben található oxitocin,

rozáceás bőrök esetében megfigyel-

Az elemi elváltozások felismeré-

illetve a bazális membránban elhe-

hetőek a hajszálértágulatok, illetve

se elengedhetetlen, hiszen a leg-

lyezkedő melanin sejtek eumelanin

a bőrpír. Az artériás erek a felszín-

több ide sorolható faktor kontrain-

és pheumelanin-tartalma alkotja a

hez közelebb helyezkednek el, mint

dikálja a sminktetoválást. Soha

bőr tónusát és altónusát. Ezekről kö-

általában, ezért a bőr érzékenyebb és

nem végezhetünk sminktetoválást

zelebbi képet a nyálkahártyáról kap-

vérzékenyebb. Fontos felkészülnünk

psoriásisos, ekcémás bőrű vendé-

hatunk,

rá, hogy amennyiben a sminktetová-

gen, mert félő, hogy a mechanikai

mindig kalkulálnunk kell az eredeti

lás során a vendégünk bőre enyhén

behatásra az állapot súlyosbodhat,

sminktetováló pigment adott irányú

vérzik, úgy a vérrel a bejuttatott pig-

terjedhet. Különböző anyajegyek,

módosulásával, ehhez mérten kell

ment nagy része is távozni fog, hi-

szemölcsök, éranyajegyek szigorúan

tehát választanunk vagy árnyalatot

szen a nedvek kimossák az pigment-

elkerülendők, ilyen esetekben az

magunknak kikevernünk.

szemcséket a felszín felé. Ilyen bőr

sminktetoválás során ezeket az apró

esetén mindig az alacsonyabb (las-

területeket ki kell hagynunk, ellen-

sabb) leütésszám és a finom nyomás

kező esetben akár súlyos egészség-

hozhatja meg a kívánt eredményt.

ügyi problémát is okozhatunk a ven-

Érdemes továbbá a lehető legvéko-

dégünknek.

nyabb tűátmérő mellett döntenünk.

Az elemi elváltozások közé tartoz-

A keringés még egy szempontból

nak a hegek is, itt azonban van némi

www.beauty-forum.hu 2017/5

és

színválasztásunkban

VÁMOS MONIKA Sminktetováló és orvosi tetováló szakember, kozmetikusmester. Swiss Color Magyarország tulajdonosa és a Swiss Color Akadémia vezető oktatója.


STYLE & FASHION

HIRDETŐK AILA BEAUTY INT’L KFT. 1054 Budapest, Aulich u. 5. Tel.: +36 30 230 2002 E-mail: info@ailabeauty.hu

COSMETIC TRADE KFT. Ionto Comed és Skeyndor termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója 2038 Solymár, Terstyánszki út 68. Tel.:06/26-362-929

ALVEOLA KFT. Dr. Spiller biokozmetikumok, PHYRIS premium SPA kozmetikumok, Alveola Waxing gyantatermékek, Alveola elektrokozmetikai készülékek, szalonberendezések és Malu Wilz professzionális sminktermékek 1143 Budapest, Gizella út 28/A. Tel.: (06-1) 251-2270 Fax: (06-1) 460-0248 e-mail: alveola@alveola.hu www.alveola.hu

DR. SZENDRŐ ESZTER Vytalon 1171 Budapest, Laffert utca 8. Tel.: 06-30/960-7392 e-mail: info@vytalon.hu www.vytalon.hu

ARTDECO Primőr Kozmetikai Kft. 1072 Budapest, Király utca 35-37. irodabp@primorcosmetics.hu BAALBEK STÚDIÓ Dr. Rimpler professzionális kozmetikumok Isabelle Lancray professzionális kozmetikumok Amiea permanent make-up Mei-cha permanent make-up Giant Sun permanent make-up 3D Baalbek szempilla Baalbek Art Glitter tartós testcsillám Baalbek iCurl tartós szempilla-göndörítés 1051 Budapest, Arany János u. 9. félemelet (csengő: 65) Tel.: 06 1 266 1856, 30/566 0806 E-mail: baalbekstudio@gmail.com www.baalbekstudio.hu BIOLA NATÚRKOZMETIKAI KFT. 6000 Kecskemét, Szivárvány u. 8. Tel.: +36 20 535 7209 www.biola-naturcosmetics.com CENTER KFT. Syneron – ELOS technológiák Ultratone – biocomputerek DoctorLife – hullámmasszázs EunSung – kombinált test- és arckezelés Wiener Kosmetikum – aromafáslizás UTIMS A1 – HIFU arcfiatalítás PeelStar – hidroabrázió CenterLine termékcsalád 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 10. Tel.: 06-1 343 2975 e-mail: office@centerkft.eu www.alakformalas.hu

DR. SZÉPSÉG KFT. 1094 Budapest, Páva u. 34. Tel.: +36 70 775 5575, +36 30 592 9332 biodrogamd.hu, sansoucis.hu, biodrogahungary.hu HIGH-CARE COSMETICS HUNGARIA KFT. High-Care Cosmetics professzionális arcés testkozmetikumok, High-Care Medical kozmetikai és orvostechnikai készülékek, High-Care Center nemzetközi kozmetikai franchiserendszer 3508 Miskolc, Futó u. 70. Pf. 7. Tel./fax: 06-46/560-372 E-mail: info@high-care.hu www.high-care.hu ILCSI SZÉPÍTŐ FÜVEK HAIR LINE KFT. Biokozmetikumok, De-Max gyümölcsgyanták 1072 Budapest, Klauzál tér 15. Tel.: 322-3964, 322-7212, Fax: 322-7212 E-mail: info@ilcsi.com www.ilcsi.com

KAVICZKY PRÉMIUM KFT. 2030 Érd, Balatoni út 66. Casino Üzletház, fszt. Telefon: 06 23 399 624 Mobil: +36 20 428 1737 E-mail: kaviczky@kaviczky.hu www.kaviczky.hu

NATURELLE BEAUTY KFT. 8230 Balatonfüred, Ady E. u. 43. Tel: 87/788 962 E-mail: natur@alissa.hu www.alissa.hu OMEGA BEAUTY KFT. A Dr. Grandel és az Arabesque márkák kizárólagos forgalmazója. 1037 Budapest, Bokor u. 9–11. Tel: +36 70 453 2225 E-mail: info@omegabeauty.hu www.drgrandel.hu PARIS COSMETIC KFT. A MATIS kozmetikumok magyarországi forgalmazója 1149 Budapest, Kövér Lajos u. 56. Tel.: (36/1) 383-6503 www.matis.hu

KALCSU COSMETICS Professzionális sminktetoválás, professzionális ápoló- és dekorkozmetikumok; oktatás, képzés Cím: 1139 Budapest, Frangepán u. 8–10. Tel.: +36 1 237 0370 Fax: +36 1 237 0372 E-mail: info@kalcsu.hu KARAJA KFT. KARAJA Make-up 8230 Balatonfüred, Ady E. u. 43. Tel.: +36 30 227 7215 E-mail: smink@karaja.hu www.karaja.hu

MEZO LÉZER BT. Age Attraction anti-aging és medical kozmetikumok, mezoporációs ampullák, kellékek, Meso I Laser lézeres mezoterápiás készülék, képzések 1064 Budapest, Vörösmarty utca 64. Tel.: +36 20 570 6614, +36 30 338 2412 E-mail: info@lezeresmezoterapia.hu www.lezeresmezoterapia.hu www.age-attraction.hu

!QMS SZÉPSÉGSZALON 1036 Budapest, Lajos u. 94. Tel: +36 30 641 9717 E-mail: qms@qmsszepsegszalon.hu www.qmsszepsegszalon.hu SYNCARE HUNGARY KFT. 9022 Győr, Szent István út 47. 2. em. 15. E-mail: syncare@syncare.hu www.syncare.hu XTREME LASHES 9400 Sopron, Verő József u. 1. Tel.: 06-99/788-992 Fax: 06-99/788-798 e-mail: info@xtremelashes.hu www.xtremelashes.hu YAMUNA KFT. 8699 Somogyvámos, Fő u. 100. Tel./Fax: 06 85 340 161 e-mail: info@yamuna.hu www.yamuna.hu

BÖRZE Budapest 17. kerületében fogorvosi rendelő mellett kiadó hosszú távra egy teljesen felújított kozmetikai szalon, akár egy vagy két kozmetikusnak is.

Tel.: +36 30 960 7392

Szőrtelenítésre, értágulatra, pigmentfoltra kitűnően alkalmazható IPL-készülék, alig használt új kezelőfejjel, valamint Introlizes ultrahangtisztítású gyémántfejes bőrcsiszológép betegség miatt eladó.

A két készülék ára áfával 2 millió Ft. Érdeklődés: kirschner.agi@gmail.com

Hirdetésleadási és díjbefizetési határidő a Beauty Forum 2017/6-os lapszámába: 2017. május 25. Telefon: 06 (1) 457-0067/14-es mellék E-mail: hirdetes@health-and-beauty.hu Honlap: www.beauty-forum.hu

2017/5 www.beauty-forum.hu

81


ELŐZETES/IMPRESSZUM

2017/5. MÁJUS

Fotó: Syda Productions/shutterstock.com

ELŐZETES

DOSSZIÉ: A nyaralás kozmetikumai

Elektrokozmetika

Bőrfeszesítés és cellulitkezelés

Következő számunk megjelenése:

2017. JÚNIUS 13. A 2017/7-8-as szám vezető témái: – Pillakörkép – Férfikozmetika – Indián nyár

82

www.beauty-forum.hu 2017/5

Fotó: Fotolia..com

Fotó: Shutterstock.com

Vendéged tengerparti nyaralásra készül? Ráadásul egzotikus végcéllal? Milyen kozmetikumokat vigyen magával feltétlenül? Mit javasolsz, mire figyeljen? Júniusi lapszámunkban ötletekkel szolgálunk.

XXVI. évfolyam, 2017/5, ISSN 1219-6290 A BEAUTY FORUM HUNGARY és a BEAUTY FORUM szakkiállítás és vásár hivatalos orgánuma Tulajdonos és Kiadó: Health and Beauty Business Media Kft. A Health and Beauty Holding Europe tagcége Cégvezetés: Balla Ágnes ügyvezető igazgató, lapigazgató-főszerkesztő agnes.balla@health-and-beauty.hu Jürgen Volpp ügyvezető igazgató Értékesítés: Key Account Manager Bajzáth Melinda Tel.: 06 20 5826 992 melinda.bajzath@health-and-beauty.hu Szerkesztőség: PP Center Irodaház, 1033 Budapest, Szentendrei út 95. Pf.: 1537 Bp. 453/20. Tel.: +36-1-457-0067 info@health-and-beauty.hu Főszerkesztő: Marton Gabriella (mg) Tel.: +36-1-355-4681 gabriella.marton@health-and-beauty.hu A magazin szerkesztésében közreműködtek: Balla Ágnes, Járomi Zsuzsanna, Lisal Krisztina, Salling Réka Szaklektor: Kertész Adrienn Szerkesztőbizottság: Báthory Katalin, Dr. Gyovai Viola, Fördős András, Garai Gábor, Gáspár Ágnes, Gallai Zsuzsa, Horvat Krisztina, Kalcsu Kati, Lavotha Ildikó, Máthé Judit, Móró Gabriella, Tóth Katalin Rendezvény: Lisal Krisztina kiállításvezető, nemzetközi kapcsolatok Tel.: +36-30 574-4745 krisztina.lisal@health-and-beauty.hu Pénzügy / előfizetői szerviz: Salling Réka Tel.: +36-1-457-0066 reka.salling@health-and-beauty.hu Terjesztés: Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Postacím: 1900 Budapest Előfizetésben megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu/storefront/); e-mailen a hirlapelofizetes@posta.hu címen; telefonon a 06 1/767 8262 számon; levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen. Külföldre és külföldön előfizethető a Magyar Posta Zrt.-nél: www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu/storefront/); 1900 Budapest; 06 1/767 8262; hirlapelofizetes@posta.hu Grafikai tervezés és nyomdai előkészítés: Tipográfia: Kuhári András, Kuhi Bt. E-mail: kuhia@t-online.hu Nyomás: MILLENNIUM CSOPORT H-1113 Budapest, Bartók Béla út 152/H. Tel. 788-1063 | Fax. 788-1064 www.millenniumcsoport.hu

Külföldi képviseletek: Health and Beauty Germany GmbH Karl-Friedrich-Straße 14-18 76133 Karlsruhe, Deutschland Tel.: +49-721-165-0 info@health-and-beauty.com www.health-and-beauty.com Health and Beauty Marketing Ges.m.b.H Weissenwolffstraße 1 4020 Linz, Österreich Tel.: +43-732-777762 Fax: +43-732-777764 info@health-and-beauty.com www.beauty-austria.at Health and Beauty Marketing Spain, S.L.U. Provenza, 111–113, entresuelo 2a 08029 Barcelona, Spanien Tel. +34 93 3238028, Fax +34 91 933238244 info@esthetic.es, www.health-and-beauty.es Health and Beauty Media Sp.z.o.o. Królowej Marysieńki 9/10 Street, 02-954 Warschau, Polen Tel.: +48-22-85879-55 Fax: +48-22-85879-53 malgorzata.szulc@health-and-beauty.com.pl www.health-and-beauty.com.pl Health and Beauty Marketing Swiss GmbH Zinggentorstraße 1a 6004 Luzern, Schweiz Tel.: +41-41-4170770 Fax: +41-41-4170771 bernd.schuster@health-and-beauty.com www.health-and-beauty.ch Interteks International Trade Exhibitions Inc. Mim Kemal Öke cad. No: 10 34367 Nisantasi/Istanbul, Türkei Tel. +90 212 225 09 20, Fax +90 212 225 09 33 nazim@interteks.com, www.interteks.com Beauty Greece Tsirimokou O.E. Ergaton Typou 2 & Vouliagmenis Av. 415 163 46 Ilioupoli, Athen, Griechenland Tel. +30 210 9010016, Fax +30 210 9016663 info@beautygreece.gr, www.beautygreece.gr Body & Beauty Productions b.v. Kerkenbos 12–16c, 6546 Nijmegen Niederlande, Tel. +31 522458230 Fax +31 522458231, www.tan-biz.nl

A Kiadó írásbeli engedélye nélkül a lapot utánnyomni, sokszorosítani még részleteiben is tilos! A lapban megjelenő cikkek tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét. A magazinban megjelenő hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerkesztőség fenntartja a hirdetésen kívüli anyagok megszerkesztésének jogát.


IONTO-Anti-Ageing és BodyContouring + rendszerek

Azonnali hatás + Hosszan tartó eredmények

IONTO-MESOsono Meso-Komfort rendszer + Ultrahang 3 MHz

IONTO-Lift RF Rádiófrekvencia arc- és testkezelő programokkal

IONTO-SKIN Abrasion Sono Mikrokristályos dermabrazió + Ultrahang 3 MHz elmentett és szabadon megalkotható beállítások

IONTO-SONO effect Ultrahang 1,3 és 10 MHz + Lokális Dinamikus Mikromasszázs ( LDM) IONTO-BEAUTY TOWER Kompakt rendszer 7 készülékkel, gőzölővel, nagyítós lámpával és tárolószekrénnyel

Telefon: 06 209 324 441, 06-26-362929 Cosmetic Trade Kft. 2083 Solymár, Terstyánszky út 68. www.ionto.hu



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.