Újszászi Ilona (2016) Hogyan lettek ők "amerikai magyarok"?

újs z ás z i il on a   

HOGYAN LETTEK ŐK „AMERIKAI MAGYAROK”? vallomások ott-hon az itthonról

ú j sz ász i i l on a   

HOGYAN LETTEK ŐK „AMERIKAI MAGYAROK”? vallomások ott-hon az itthonról

újs z ás z i il on a   

HOGYAN LETTEK ŐK „AMERIKAI MAGYAROK”? vallomások ott-hon az itthonról

Szeged, 2016

A kötet megjelenését támogatta:

Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület

Nemzeti Kulturális Alap

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata A fordításban közreműködött: Dillmann Dénes, Gajzer Erzsébet, Őszi Tamás, Pászka Ilona Anna, Pászka Imre Ágoston, Tóth Katalin, Vincze András Szerkesztette: Pászka Imre, Újszászi Ilona

Borítóterv, tipográfia, tördelés: Losjak László

Korrektúra: Balmaz Ágnes

Nyomdai kivitelezés: A-SzínVonal 2000 Nyomdaipari Kft. isbn 978-615-5372-56-8 © Újszászi Ilona, 2016 © Belvedere Meridionale, kiadó, 2016 Minden jog fenntartva.

TARTALOM Előszó helyett

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

7

1. fejezet Az óperencián túlra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Carol . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 Erzsike . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111 Birmingham, az Újvilág közepe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133 2. fejezet Hagyományok hullámain . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159 Hilde . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161 Marianne . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179 Összegyúrják és színesre hímezik az életüket . . . . . . . . . . 191 3. fejezet Alma és fája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203 Péter és Betsy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 205 Kati . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243 A föld, a munka tiszteletére tanít a Magyar kert . . . 255 4. fejezet

Egyetemi kapcsok

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

263

Gábor és Gabriella . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265 Erzsébet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 281 Mesék a Magyar Házban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303 Utószó helyett Irodalomjegyzék

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

323

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

349

Személynévmutató

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

5

357

Toledo „Birmingham Ethnic Neighborhood”: a könyvtár olvasótermi freskója az Amerikába bevándorló magyaroknak állít emléket.

Fotók: A szerző felvételei

ELŐSZÓ HELYETT

A tudomány és a média világának a kapcsolatában, a kommunikáció oktatásában használatos amerikai módszerekre kíváncsian pályáztam a Campus Hungary Programra. A munkaterv kidolgozásakor merült föl bennem, hogy támaszkodhatnék az Ohio állambeli Lucas és a magyarországi Csongrád megye, valamint az ottani Toledo és Szeged testvérvárosi kapcsolatára.

E támogatásokat elnyerve nyílt lehetőségem arra, hogy 2013 őszén a Szegedi Tudományegyetem szóvivőjeként és kommunikációs képzéseinek óraadó tanáraként, az egyetemi kiadó vezető munkatársaként négy amerikai egyetemre, ottani szerkesztőségekbe látogassak, illetve találkozzak „amerikai magyarokkal”. Ott az Újvilág magyarjainak és a magyarbarát amerikaiaknak a személyes történetei mélyen érintettek. E sztorik hatására újságíróként is aktivizálódtam. Bekapcsolt riportermagnóval és élesre állított fényképezőgéppel jártam a négy ösztöndíjas hét ideje alatt a Nagy tavak partvidékét érintő négy államban. Kérdeztem és kérdeztem és kérdeztem az „amerikai magyarokat” és a magyarok amerikai barátait a családjuk és a közösségeik történetéről, a magán- és közügyeikről. Egyik vendéglátóm, Carol LaBounty családi fotóalbuma, a bizalommal elém tárt gazdag irat- és hangtár hatására már ott megszületett bennem a döntés: feldolgozom a látókörömbe került „amerikai magyarok” történetét.

Ohio az Amerikai Egyesült Államoknak az az állama, ahol a legtöbb magyar származású embert tartja számon a statisztika. Talán azért, mert az Erie-tó déli partján, e Kárpát-medence éghajlatához hasonlító időjárású amerikai vidéken élnek a legrégebb óta magyarok is. Heuréka!-élménnyel ért föl, amikor az amerikai tanulmányútról hazatérve, az ott rögzített hang- és képanyagot rendezgetve rábukkantam Mikszáth Kálmán 7

Fővárosi tárcalevél című szövegének egy darabkájára.1 Szegedi familia Amerikában címmel 1881-ben mesélte el, amit az utazásairól hazatért dr. Csajághy Adolftól hallott. „(…) Az Ohio állam délkeleti részén – beszéli – egy csinos farmban öreg házaspár civakodott egymással, a kerítés mellett állva. (…)

Közelebb érve, a töredezett angol nyelvből, melyen disputáltak, rájöttem, hogy ezek az angol szavak valóságos magyar mondatokba vannak beoltva. ’Hollah! – kiáltám. – Önök magyar emberek?’

No, lett erre nagy öröm. A nyakamba borultak, bevittek az épületbe s pálinkát és sajtot tettek elém. ’A bizony, lelkem, mi magyar emberek vagyunk. Mégpedig én magam szögedi menyecske voltam valaha, az uram meg tápéi ember.’

A sok ’ö’ betűt még most is megtartotta a nénémasszony, s van benne elég módja használni az angol szavaknál.

Ezer meg ezer kérdést intéztek hozzám, jártam-e valaha azon a tájékon, ösmerem-e Szegedet. Elmondták, miként származtak ide ezelőtt harminc évvel. ’Az uram a katonafogdosás elől szökött meg legelőször Oláhországba’, oda aztán követte az asszony, ahonnan egy Svarz nevű zsidóval vándoroltak ki később Amerikába.

Az öregember, Szabó Ferenc uram, már elfeledte az anyanyelvét meglehetősen, alig tudott velem beszélni, de az asszony nyelve még mindig olyan hatalmasan pergett hazai nyelven, mintha egyebet sem tett volna azalatt a harminc év alatt, mint paprikát árult volna a szegedi piacon. Hiába, mégis csak többet ér az asszonyi nyelv! (…)” – állapította meg, ahogy elénk idézte az 1850 táján a Szeged melletti Tápéról Amerikáig menekülő katonaszökevény és asszonya történetét.

Az „amerikás magyarok” első hullámának nyomát számunkra Mikszáth Kálmán örökítette meg. Az akkori Magyarország, a korabeli szóhasználat szerint: a „Szent Korona országai” területéről – bukkantam az adatra2 – az 1880-as évektől évi 10–15 ezer személy érkezett az Újvilágba.

Interjúalanyaim nemigen tudtak válaszolni, amikor érdeklődtem nagyszüleik vagy szüleik Amerikába érkezésének körülményeiről, a bevándorlók érzéseiről. Erről Vilhelm Moberg, a svéd író és történész regényeibe lapozva kaphatunk képet. Az 1850-es évektől az 1930-as évekig Svédországot elhagyó „amerikásoknak” négy nagyregényben – Kivándorlók, Be8

vándorlók, Telepesek, Az utolsó levél Svédországba – állított emléket.

Moberg e vadnyugati regényeit olvasva ötlött föl bennem: a XIX. század végén és a XX. század elején Amerikába bevándorlók ugyanazt élhették át, mint a ma, a XXI. század második évtizedében keletről és délről Európába nyomuló migránsok. De nem csak ez az egyetlen oka annak, hogy időszerűnek érzem újabb adatokkal és történetekkel kiegészíteni az amerikai bevándorlási hullámok históriáját. Írás közben jöttem rá arra, hogy az Amerikában megismert élettörténetek Magyarország különböző területeit, egy évszázad korszakait és bevándorlási hullámait is jellemezik. A HOGYAN LETTEK ŐK „AMERIKAI MAGYAROK”? – VALLOMÁSOK OTT-HON AZ ITTHONRÓL című könyvem egy-egy fejezetében a két interjút mindig egy amerikai magyar közösséget bemutató riport követ. Az e szövegekben felbukkanó személyeket összeköti a hely. Egyrészt mindannyian kötődnek az Ohio állambeli Toledo Birmingham városrészéhez, amelyet Amerika egyik legjobban megőrzött magyar negyedének is neveznek. Másrészt minden nyilatkozó részese a Toledo és Szeged, valamint az Ohio állambeli Lucas megye és Csongrád megye közötti testvéri kapcsolatnak.

AZ ÓPERENCIÁN TÚLRA című fejezetben először Carol és édesanyja emlékezik. Carol LaBounty családja történetén keresztül látunk el az időalagútban a XIX. század végéig, a XX. század legelejéig mint startpontig. A Felvidékről induló nagyapja, Paszternák József 1907. március 16-án érkezett New Yorkba, míg ugyancsak felvidéki nagyanyja, Rabatin Ilona 1909. november 9-én lépett az „ígéret földjére”. A Fiume kikötőjétől Ellis Island bevándorlókat fogadó csarnokáig tartó út részleteit Tonelli Sándor: Ultonia – Egy kivándorló hajó története című oknyomozó riportkötetének a részleteit idézve segítünk elképzelni. Így a szegedi napilap külső szerzőjeként is dolgozó Tonelli szegedi, hódmezővásárhelyi, vajdasági útitársaival is megismerkedhetünk. „Varga est. 1907 Vargo”. Ez Erzsike, pontosabban Elizabeth Renz családi fotóalbumának címe. A fényképekhez fűzött megjegyzéseiből, az általam hozzátett információtöredékekből áll össze a Magyarország északi régiójából induló Varga-család históriája.

9

A két família regényének közös dátumáról, 1907-ről elmondható, hogy – a KSH szerint – az Osztrák-Magyar Monarchiából rekordszámú, 192 ezer 982 ember menekült az óceán túlpartjára.

Riportban mutatom be, mit láttam és hallottam 2013-ban, és később itthon mit olvastam Toledo keleti negyedéről, miként lett „Birmingham, az Újvilág közepe”.

A HAGYOMÁNYOK HULLÁMAIN fejezet a II. világháború és 1956 után Amerikába vándorlók sorsába enged bepillantást. Hilde és édesapja meséjéből kitűnik, miként őrizhető meg máig a magyarországi német és a bugenlandi magyar szülők öröksége. Hilde Daugherty, Scherlein Rudolf lánya a clevelandi magyarsággal is összekapcsolja a toledóiakat.

Marianne a Budapestről induló’56-osok hányattatásainak tanúja. A vajdasági Szabadkán született, Jozsef G. Polhe néven elhunyt férje pedig az Ohio folyó parti iparvárosig, Wheelingig viszi a történetet.

A két sztori az Amerikában karriert építő, de a magyar ügyet támogató vállalkozóknak is emléket állít.

A befogadó egyháznak, illetve az asszonynak a család és a nemzeti közösség összetartásában játszott szerepére irányítja a figyelmet az Összegyúrják és színesre hímezik az életüket című riport.

Az ALMA ÉS FÁJA fejezetben Péter és Betsy sztorija a Budapestről menekülő, 1957-ben családjával együtt, de gyerekként érkező amerikai bevándorló, Újvági Péter példáján az „amerikai magyarok” 1970-es évektől datálódó politikai aktivizálódásának az állomásait villantja föl. Peter S. Ujvagi és lánya, Betsy a Demokrata Párt és a nagypolitika amerikai működéséről árul el kulisszatitkokat.

A Detroitban született magyar férfi Debrecenből hív feleséget magához 1970-ben. Lányuk, Cathy Soley a Magyarországon 1972-ben megszületett táncházmozgalom amerikai ágacskájának számító toledói és clevelandi néptáncegyüttesekben ropta. A népzene, a néptánc hatása is, hogy Kati azt vallja: „… bár itt születtem, azért Magyarország az otthonom”.

A közösség iránti elhivatottság összekapcsolja e két, egymástól talán nem is oly távol álló család motivációját.

A föld, a munka tiszteletére tanít a Magyar kert – tapasztaltam, amikor Hilde társaságában eljutottam a Birmingham peremén, a vasúti sínek kö10

zelében kialakított „földi paradicsomba”, így megismerve az Amerikában éledő kertmozgalmat.

Az EGYETEMI KAPCSOK című fejezet a rendszerváltozás, 1990 után ösztöndíjjal és legális munkavállalási lehetőséggel „Amerikát fölpróbáló”, itthon szerzett tudását ott-hon kamatoztató magyarok közé visz.

A Gábor és Gabriella című páros interjúból kiderül: „a két Gabi” szegedi egyetemistaként érkezett Toledóba. Balázs Gábor mint a szegedi tanárképző főiskola hallgatója előbb a Lourdes University, majd a University of Toledo polgáraként szerzett diplomát és munkát. Baki Gabriella az SZTE doktoranduszaként kapott állásajánlatot: a University of Toledo Gyógyszerésztudományi Karán a Szegeden megszerzett tudással alapított új tantárgyat és írt társzerzőként tankönyvet. A két egykori szegedi egyetemista Toledóban talált egymásra. Immár házaspárként és Olivér szüleiként tervezik közös jövőjüket – Amerikában, de az SZTE hallgatóit támogatva.

A budapesti, közgazdász végzettségű Erzsébet feleségként a fiukkal együtt követte Amerikába a férjét, aki vegyészként előbb a The University of Illinois at Chicago, majd a University of Toledo munkatársaként dolgozott. Ám az „amerikai háziasszony” szerepet kevésnek találta Bálint Erzsébet, ezért kitalálta önmagát: a toledói egyetemhez, a civilekhez és nonprofit szervezetekhez, a testvérvárosi mozgalomhoz és az amerikai magyarokhoz ezer szállal kötődve lett kovásza és éltetője Toledo–Szeged, illetve Lucas és Csongrád megye kapcsolatának.

A Mesék a Magyar Házban című riportban néhány példával igazolom: ha van egy hely, ahol találkozhatnak az „amerikai magyarok” és a magyarok amerikai barátai, az megtermékenyíti a kapcsolatokat.

Az UTÓSZÓ helyett: A „magyarországi magyar” és az „amerikai magyar” követek hálózata cím alatt – a teljesség igénye nélkül – keresztmetszetét adom e kapcsolatok kultúrtörténetének. A Lucas és Csongrád megyei lapok – elsősorban az 1835 óta élő The Blade, vagy Toledo Blade és az 1910 óta olvasott Délmagyarország, másodsorban a különböző hírlevelek, harmadsorban az interjúim nyomán, no meg a két térségben dolgozó önkéntesek munkáját tekintettem át.

A korfestő idézetekkel, kiegészítésekkel tűzdelt könyv még azok számára is újat mond, akik itt mesélték el a saját sztorijukat. A kiegészítésekhez 11

tartozó linkeket a felső indexben lévő számok jelölik, e hiperhivatkozásokat az IRODALOMJEGYZÉK cím alatt, fejezetenként adjuk közre.

A SZEMÉLYNÉVMUTATÓ is az olvasót, a kutatót segíti.

Erre a leltárra pillantva jutottam a következtetésre: a könyvem születéséhez kapcsolódó évszámok egybefonása érdekes eredményt hoz. E könyv ugyanis illeszkedik a 2013-ban megismert Paulette Kilmerrel, a University of Toledo professzorával 2014-ben elkezdett, szegedi és toledói egyetemi hallgatók által végzett családtörténeteket kutató programhoz. Így „amerikai magyarokat” és magyarországi magyarokat ösztönözhet család(fa)kutatásra.

A Toledo–Szeged és a Lucas megye–Csongrád megye kapcsolatát ünneplő jubileumi rendezvényekhez kötődik, a programokat színesíti e kiadvány. 2015-ben, Toledo és Szeged testvériségének negyedszázados évfordulóján emlékezhettünk e könyv első hősére, a 125 évvel ezelőtt született Paszternák Józsefre, a családtörténetét kutató Carol nagyapjára is. No meg arra is gondolhatunk, hogy a 70 éve véget ért II. világháború új bevándorlási hullámot generált. Továbbá eszünkbe ötölhet, hogy az 1990-es rendszerváltozással a magyarok számára kinyíló világban újfajta módon hódítunk. A Lucas és Csongrád megye 20 éves testvériségét ünneplő 2016. esztendőben fölidézhetjük, hogy az első ohiói magyarokról szóló Mikszáth-tárca 135 éve látott napvilágot. De arra is utalhatunk, hogy 60 éve hoztak új színt az amerikai emigránsok közé, kezdtek új stílusú politizálást az ’56-os magyarok.

E kör 2017-ben azzal zárulhat, hogy – Carol LaBounty és Elizabeth Renz nagyapjával együtt – 110 esztendeje érkezett rekordszámú bevándorló az Osztrák–Magyar Monarchiából az Újvilágba. Erre az évfordulóra érdemes lenne az amerikai bevándorlási hullámok még fellelhető tárgyi és dokumentumemlékeit összegyűjteni, majd kiállításokon közkinccsé tenni – itthon és ott-hon egyaránt! Ezzel zárnám én is az amerikai és magyarországi beszélgetéseim feldolgozását. Ugyanis az „amerikai magyarok” históriájától távoli témákat taglaló interjúimat ki kellett hagynom a diaszpóráról szóló kötetből. Mindez kiindulópontja lehet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Amerikanisztikai Intézetében tervezett szakdolgozatoknak és tudományos diákköri munkáknak, amelyeknek a látásmódját meghatározza az oral history.

12

Köszönettel tartozom a nyilatkozóknak, hogy megtiszteltek bizalmukkal. Külön köszönet a nyelvi nehézségeken átsegítő tolmácsoknak és fordítóknak. Hálás vagyok a Great Lakes Consortium for International Training and Development szervezetnek, a Campus Hungary Programnak, egyetemi munkatársaimnak, hogy a legkülönbözőbb módon, de hozzájárultak amerikai ösztöndíjas terveim megvalósításához. A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület (DARTKE), a Belvedere Meridionale Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem születhetett volna meg ez a könyv, illetve ennek angol nyelvű és e-formátumú változata. De leginkább a családomnak tartozom hálával, mert gyermekeim és szüleim, rokonaim is elfogadták, hogy a velük tölthető időből és a kiérdemelt figyelemből elcsípjek, az így nyert „szabadidőmben” elkészíthettem a hatodik saját kötetemet és egyben az első e-formátumú könyvemet, a második angol nyelvű publikációmat az öt, másokkal együtt korábban írt és szerkesztett helyismereti kiadvány, illetve a nyolc társszerkesztőként jegyzett mű mellé.

Végül az újságírói kíváncsiság és mozgatórugó magyarázataként a mindenkori olvasónak is a figyelmébe ajánlom Szabó Magda sorait: „Az ember néha olyan buta. Azt hiszi, vannak történelmi dolgok, meg vannak magánügyek, s a kettő nem tartozik össze. Közben kiderül, hogy mindig minden összetartozik. Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük.”

A szerző Szeged és Algyő, 2016. március

13

1. fejezet

Az óperencián túlra

Fotó: A LaBounty család fényképalbumból

Négy generáció együtt, jubileumok bűvkörében.

Az amerikai Ohio állambeli Toledo magyarok lakta Birmingham városrészében nevelkedő, a fotó készültekor 65 éves Carol LaBounty és fiatalabb lánya, a 35 éves Suzanne Gagle áll Carol 85 éves édesanyja, Eleanor Rajner mögött, aki boldogan dajkálja dédunokáját, Suzie csecsemőleányát. A generációk ölelkezéséhez hozzátartozik, hogy Carol unokái a XX. század elején Amerikába vándorló nagyszüleinek – Rabatin Ilonának és Paszternák Józsefnek – az ükunokái.

16

CAROL „Amikor az én generációm nőtt fel, senki nem akarta bevallani, hogy a családja emigráns.”

„Egy nagyszerű kaland elmesélésébe kezdünk most. Édesanyám el fog mesélni nekem mindent az édesanyjáról és az édesapjáról, hogy hány gyermekük született, hol és hogy éltek…” – vezette be a családtörténeti tabló összeállításához szükséges mozaikkép-gyűjtést Carol húga, Marlene. Ezt, a családi fotókkal dúsított, DVD-re is rögzített beszélgetést egészíti ki Carol LaBounty a saját történeteivel és az összegyűjtött iratokkal. Ahogy az amerikai Maumee folyó partján 2013 őszén „Mamámmá” lett vendéglátómat, Carolt kérdezgetve egyre mélyebbre ásunk a múltban, úgy bomlik ki előttünk az asszonyi sors, ami az Óperenciás tengeren túl sem mindig mesés. Az amerikai magyarok történeteiben visszatükröződik magyarországi famíliáink históriája. „Itt van nagyanyád régi útlevele: 1894. szeptember 20-án született. A néhai foglalkozása szakács” – mutatta kisebbik lányának, Marlenenek az Amerikába vándorolt Rabatin Ilona fotóját és a létezését igazoló dokumentumot Eleanor Rajner, Carol LaBounty anyja. Carollal együtt hallgatjuk a régi hangfelvételt, nézzük az DVD-n egymás után sorjázó fotókat.

17

Klára, az egyik dédanya „Itt, a képen négy- vagy ötéves lehetett. Magyarországon készült. Igen, ez itt Magyarország, azaz igazából Ausztria. Mert úgy ismerték, mint ausztriai vagy osztrák Magyarország. Mert abban az időben, mikor idejött, ebbe az országba, akkor ott királyság volt… Mi is volt a neve? Ah, a Habsburg család uralkodott” – adott leckét történelemből a magyar szülők gyermekeként az Amerikai Egyesült Államokbeli Toledóban született Eleanor Pasternak, amikor kisebbik lányának előadta a családi históriákat.

Angolul beszélgettek a számukra nem csupán időben és térben távoli európai országról, amelyet Eleanor édesanyja, Rabatin Ilona még a hazájának nevezett.

– Mit hagyott maga után szülőföldjén Rabatin Ilona? Mi elől menekült?

Erről nagyon keveset beszélt az az asszony, akiről megjegyezhetjük: abban az évben született, amely Kossuth Lajos torinóbeli halála és budapesti temetése esztendejeként lett nevezetes.

Kislányként nem tudhatta, amit mi a helytörténészektől olvasunk szülőfalujáról: a Miskolchoz közeli, ma Felsőgagynak1 nevezett község – 1895-ben volt a legnépesebb: 627 lakó közé csöppent Ilona. „Heten voltak, kettő idősebb fiútestvér volt, és ő volt a legöregebb lánygyermek” – összegzett Eleanor. „Az egyik fiút Ferinek hívták, ami angolul Frank. És mindig mesélt az egyik bátyjáról, aki ment a lovas kocsival…

Az anyám családja nem volt jó módú, de nem volt szegény sem. A nagyanyád édesapja egy gazdagabb ember ügyeit intézte, nem tudom, milyen megnevezéssel lehetne illetni az ilyen tevékenységet, talán magyarul van erre egy konkrét megnevezés. És amikor az anyám bátyja használta a lovas kocsit, arról az anyám azt mondta, hogy az volt egyetlen mód arra, hogy ezt vezesd, ha a családod ellátja a lovakat” – igyekezett megmagyarázni a lányának Eleanor a kocsis vagy intéző foglalkozás lényegét. – „Ez anyagi támogatás volt, úgy hiszem.

Ott azokban az időkben az állatok szaporodtak, és állandó ló- és szarvasmarha-állomány volt, meg minden más… Nem tudom, valami rémlik.

Van egy kép a régi albumban a nagyapámról. 84 volt, amikor meghalt… Úgy rémlik, anyám egyik testvérét Stephennek hívták, aztán jött az anyám, 18

aztán jött Mari, aki nekünk Mary volt, aztán Paulina, aki nekünk Polin, és aztán Margó, akiről mindig mesélt, és aztán volt a legfiatalabb testvér Gizi, azaz Gizella.”

– Hogy hívták a nagymamád szüleit? – kérdezem Caroltól, amikor egy pillanatra megállítjuk a DVD-t.

– Magyarul íni és olvasni nem tudott. Papírjaiból annyit látni, hogy Észak-Magyarországon, Felsőgagyban élt a szüleivel az öt lány- és a két fiútestvér. A dédanyám családnevét sohasem hallottam. A többiek, valamint édesanyja és édesapja mind otthon, vagyis Magyarországon maradtak.

Ilona volt az egyetlen, aki az Államokba jött. Akkor 17 éves volt… – meséli nagymamájáról, amit megtudott a nagymamakorban családfakutatásba kezdett Carol. Így került hozzá nagyszülei házassági anyakönyvi kivonata. Azon adatokat keresgélve fedezzük föl anyai dédszülei, vagyis Rabatin Ilona szüleinek nevét. Az amerikai iraton nagyanyja édesapja: Frank Rabatin, édesanyja pedig Clara Prekop néven szerepel.

Felsőgagy földrajzi helyzetével nem volt tisztában Eleanor, de az rémlett neki, hogy a Felső-Magyarországon élők sorsát alapvetően megváltoztatta az első világháború. Kisebbik lányának elárulta: „Nem igazán tudom a történelemkönyvekből, de amikor az első világháború véget ért, széthullott az egyesült ország, aminek fogalmam sincs, mi volt a neve. Amikor befejezték a világháborút, elcsatoltak területeket, így Magyarország is kisebb lett, Csehszlovákiát pedig létrehozták. Magyarországból Magyarország meg Csehszlovákia lett. A terület, ahol anyám rokonai éltek, Magyarországtól Csehszlovákiához került. Később anyám lánytestvére Kocsie-be ment lakni, amit úgy betűzünk, hogy K.O.C.S.I.E…” – hallom, és magamban hozzáteszem: ez valószínűleg inkább Kosice, vagyis Kassa városa. Eleanor pedig azt mondta a lányának a DVD-n is őrzött hangfelvétel tanúsága szerint: „Amikor az én anyám idejött, Amerikába, akkor Osztrák Magyarországként tartották számon.”

Eleanor a nagyanyjáról is kevés történetet hallott, de azt azért elmesélte a lányának, miként tudta meg, hogy hány évesen halt meg a nagymamája. „Anyám úgy hozta fel a témát, hogy amikor én 52 éves voltam, azt mondta 19

nekem, hogy ’Jaj, tudod, az én anyám akkor halt meg, mikor 52 éves volt.’

Szóval innen tudom, hogy az édesanyja 52 éves volt, amikor meghalt. Ami valószínűleg akkor lehetett nagyjából, amikor életet adott a hetedik gyermekének… Akkoriban a várható élettartam nagyjából 40–45 év volt, szóval tudom, hogy édesanyám anyja 52 évet élt. De azt is tudom, hogy az apja elvett feleségül egy idős ’cselédasszonyt’, aki egy kicsi postahivatalt vezetett Kosice-ben. Így én csak azt feltételezem – tudod, az első világháború és ez meg az miatt –, hogy talán az apjának már nem volt… hát, megöregedett időközben, már nem volt meg neki az állása. Úgy gondolom, a nő keresetéből éltek meg. Hiszen a kormánynak dolgozott, irányította a postahivatalt, és fizetést kapott. Aztán később, azt hiszem, anyám azt mondta, hogy amikor Magyarországra költözött a mostohaanyja, kapott is nyugdíjat a postahivataltól. És a mostohaanyja még mindig élt 1948-ban vagy 1949-ben, amikor anyám Magyarországra látogatott…”

Nehéz szavak “G.O.R.O.M.B.L.Y.” – betűzte leányának Eleanor saját édesapja, Paszternák József szülőhelyének a nevét. Az „amerikások” nehezen azonosítják az ö hangot, az ly-nal sem boldogulnak. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy Paszternák József szülőfalujának nevét a családi iratokon an�nyiféleképpen írják, ahány tisztviselő kényszerült a feladatra. Egyébként is szokása az Egyesült Államokban a hivatalnokoknak, hogy „amerikanizálják” a neveket. Később Paszternákból így lett Pasternak, Józsefből pedig Joseph.

Az egykori községet, Görömbölyt 1950-ben Miskolchoz csatolták. Pedig az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában olyan település volt Görömböly, amihez csatoltak egy másikat is: az ugyancsak fürdőhelyként számon tartott Miskolctapolcát.2 „Új honosítási papírt” őriz nagyapja adataival Carol LaBounty. Az 1940ben kiállított „New naturalization paper in lieu of one lost, mutilated, or destroyed” irat tanúsága szerint nagyapjának két keresztneve is volt: Joseph Albert Pasternak Magyarországon született 1890. április 14-én.

20

Nagyapja családjáról, a kisgyerek József életkörülményeiről szinte semmit sem tud Carol. Az iratokból csak annyit sikerült még kideríteni, hogy apai dédanyja neve: Anna Csondon.

(Ellenpontos érdekességként jegyezzük meg, amit a dátumról már itthon, Magyarországon, Carol családtörténetének mozaikképeit rendezgetve, az internetes kereső segítségével tudunk meg: Paszternák József épp azon a napon jött a világra, amelyen Auguste Renoir és Aline Charigot hivatalosan is szentesítette viszonyát – Párizsban…

Festmény helyett régi fotók adnak némi betekintést a Paszternák család múltjába.

21

„Emlékül küldjük Mama, Mihály, Erzsi és a kis Mari lánykám, tisztelettel és sok jó szeretettel, maradjunk hű hazánknak, és szeretett fiam és én is, mint kedves szeretett testvéred, Erzsi maradok hozzád hű, jóban véled és hű testvéred, József ” – olvasható annak a családi fotónak a hátoldalán, amelyet „Ábrahám István, a Danki fivérek, Miskolc, Széchenyi utca 29. Császári és Királyi Udvari Fényképészet utóda” készített.

– Kik vannak ezen a képen? – kérdezem Caroltól. A nagyszüleitől örökölt felvételről csak annyit mondhat, amennyit neki elárultak: szerinte a nagyapjának, vagyis Paszternák Józsefnek a lánytestvére, akit talán Annának hívtak.

– Szerintem az ott mellette a férje, de nem tudom biztosan. Talán ő itt a másik lánytestvér, mert nagyapámnak két lánytestvére volt. De ez itt egyikük férje és gyermeke – simít végig Carol az otthon maradt rokonokat ábrázoló fotón, a múltba révedve, miközben az őseiről fölkutatott többi iratot teszi elém. Például az úgynevezett hajószállítmányozási dokumentumot.

Grinórok a kivándorlóhajókon – A 18 éves Paszternák József miért indult az Újvilágba?

Titok.

– Nem akart katonának állni?

Titok.

– Szerelmi csalódás miatt futott ki az Óvilágból?

Titok.

A családi legendárium semmit sem tudott az ifjú indítékairól. A lánya, Eleanor is csak annyit mondott, amikor élettörténetüket az ő lányának a kérdéseire válaszolgatva összefoglalta, hogy „Nagyapádnak két lánytestvére volt, ő volt az egyetlen fiú. Hogy miért küldték Amerikába, azt nem tudom… Mindig azt mondta, hogy a keresztapjával érkezett.” Úti élményeiről, az „Ígéret földjén” tett első lépéseiről sem mesélt gyermekeinek, unokáinak Paszternák József.

Komoly kutakodás, sok utánajárás után az egyik unokája, Carol LaBounty deríti ki, hogy Paszternák József Fiuméban 1907. február 26-án szállt 22

a Carpathia gőzősre, és 1907. március 16-án érkezett New Yorkba. E tényeken kívül minden részletet homály fed a családi legendáriumban.

A Paszternák József nevét az utaslistában a 23. sorban fedezte fel az unoka, Carol LaBounty.

– A lakatlan Újvilág sok millió hektárnyi földjét az 1850-es évektől foglalták el és művelték meg az óvilágból vitorlás hajókon érkező telepesek. Kisebb számban magyar férfiak és nők is Amerikába vetődtek ezzel az első kivándorlási hullámmal. De miért támadt a második hullám az 1900-as évek elején? Miért tántorgott ki Amerikába – József Attilával szólva – „másfél millió emberünk”? „A kilencszázas években a kivándorlás volt Magyarország egyik legégetőbb problémája. (…) 1900-ban 31 ezer 92 ember ment ki Amerikába, 1905-ben már 142 ezer 169, és a kivándorlási hullám 1907-ben 172 ezer 200-zal kulminált. Hatóságok és társadalom tehetetlenül állottak ezzel a jelenséggel szemben” – írta Tonelli Sándor. A „magyar közgazdasági és szociális író” igyekezett bepillantani a kulisszák mögé. 1913ban Szegedre került és a – napjainkban a vidék-Magyarország legpatinásabb napilapjának számító – Délmagyarország állandó külső szerzője volt. Így a lap kiadójának a nyomdájával sokszorosíttatta 1929-ben Tonelli Sándor az Ultonia – Egy kivándorló hajó története című művét.3 Tonelli Sándornak ebből a megfigyelésekre és személyes tapasztalatokra alapozó művéből idézünk alább többször is, amikor kiegészítésre szorul a családi emlékezet, amikor árnyalni szükséges az 1900-as évek elején Amerikába vándorló férfiak és nők helyzetéről alakuló képet.

(A Paszternák József életében sorsfordító 1907. esztendő jellemzésére gyűjtünk az internetes szabad enciklopédiából néhány akkori tényt .4 Például: 1907-ben az eszperantó megreformálásával létrejön az ido nyelv. Megalapítják a Hawaii Egyetemet. Új-Zéland brit birodalmi domíniummá válik. Magyarországon törvények születnek az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegségi és balesetbiztosításáról, a tanítók jogviszonyáról és javadalmazásáról, a magyar nyelv oktatásáról, a gazda és a cselédek közötti jogviszonyról. Megjelenik Malonyai Dezső A magyar nép művészete című, ötkötetes munkája. A Makóról elszármazott Galamb József megtervezi a híres Ford T-modellt, amely forradalmasította az autógyártást, és amelyből az 1907 utáni két évtizedben több mint 15 millió darabot adtak el…)

23

– Milyen elméleteket gyártottak az Amerikába irányuló népvándorlási láz magyarázatául? „Voltak, akik azt javasolták, hogy erőszakkal is meg kell gátolni a kivándorlást, mert az ország ilyen népveszteség mellett lassankint elvérzik. (…)

Voltak, akik (…) a kivándorlásban olyan gazdasági tünetet láttak, amelyet mesterséges eszközökkel megakadályozni nem lehet. Azt is mondották, hogy a nagy kivándorlási láz alább fog hagyni, sőt az Amerikába vándoroltaknak nagy része is hazajön, mert útjuk célja nem megtelepedés, hanem az, hogy a kedvezőbb amerikai kereseti viszonyok mellett pénzre tegyenek szert, és idehaza földet vásároljanak.” – összegzett Tonelli Sándor.

– Mi volt a magyar kormány álláspontja kivándorlásügyben? „Az ellentétes nézeteknek ebben a harcában a kormány a kivándorlás állami ellenőrzésére határozta magát. Nem tiltotta a kivándorlást, csupán a kivándorlásra való csábítást és csak azt akadályozta meg, hogy valaki katonai kötelezettségének teljesítése előtt hagyja el az országot. Idehaza kivándorlási kirendeltséget állított fel, Amerikában pedig a külképviseleti hatóságokkal ellenőriztette a kivándorlók életét” – érzékeltette a helyzetet Tonelli Sándor könyvének első fejezetében, amelyet a Délmagyarország tárca rovata 1929. március 3-án közölt.

– Miért éppen Fiumét választotta az európai kikötővárások közül Paszternák József és keresztapja?

Mert nem tehetett mást. A magyar kormány „részint, hogy Fiume forgalmát emelje, részint pedig, hogy az egész népmozgalmat ellenőrizni tudja, szerződést kötött a Cunard Line angol hajótársasággal kéthetes Fiume–New York-i járatok létesítésére, és ennek megtörténte után az egész kivándorlást Fiume felé terelte” – kaptunk magyarázatot Tonelli Sándortól a Cunard Line Steamship Co. kitüntetett szerepére. „Akkor épült Fiuméban a Via Serpentinán a kivándorlók szállodája néven ismert hatalmas épülettömb, melyet csakhamar körülvettek a szebbnél szebb magyar nevű italmérések és boltocskák. Vendéglő a Kivándorló Magyarhoz, korcsma Rákóczi Ferenchez, vegyeskereskedés Mátyás királyhoz. Itt, a szállodában és a szálloda körül rajzott egész Magyarország, amely odaát, a nagy vizen túl keresett magának jobb megélhetést és talán új hazát” – adott rajzot Tonelli Fiuméról.

24

– Milyen hajó volt a Cunard Line Steamship Co. gőzöse, a Carpathia, amellyel Paszternák József kelt át az óceánon?

A Carpathiával egyetemben hajók sora – például Ultonia, Carmania, Slavonia, Deutschland, Kronprinz Wilhelm, Auguste Victoria – szállította Európából Amerikába a kivándorlók tömegeit.

A Carpathia gőzös személyszállító hajóként 1903-tól szolgálta a Cunard Line cég utasait. 1905-ös átépítése után a korábbihoz képest 850 utassal többet szállíthatott. Csak a harmadik osztályán 2550 kivándorlót zsúfoltak össze a fedélközben. Maximális sebessége: 14 csomó, azaz óránként 25,5 kilométert tett meg. Ám 17 csomóval szelte a jeges habokat 1912. április 15-én: elsőként sietett a jégheggyel ütköző Titanic utasainak a segítségére, így 705 ember életét mentette meg a Carpathia, és a hajó magyar származású orvosa, dr. Lengyel Árpád. A mentőakciójával világhíressé lett Carpathiát 1918. július 19-én torpedótalálat vitte hullámsírba.

De e hajó regénybe illő történetének nincs vége: a Carpathiát, a gőzöst, amelyen egykor Paszternák József is utazott – az interneten elérhető cikk5 szerint – 200 méter mélyen 1999-ben megtalálták…

– Zavaros közegben kellett eligazodnia a kék szemű, szőke 17 éves srácnak, Paszternák Józsefnek. Mit tapasztalhatott: kikből és hogyan lettek utastársak egy kivándorlóhajó fedélzetén?

25

Érteni akarta az Amerikába irányuló népvándorlás okait Tonelli Sándor.

Ifjú jogászként egy vándorfényképész álruháját öltötte magára, „a purser beírta nevemet a kivándorlók jegyzékébe”, ezzel Tonelli az Ultonia fedélközében, az „igazi kivándorlók” körében találta magát, és ott töltötte az 1907. november 26. és december 19. közötti időszakot. Paszternák Józsefhez képest 8 hónappal később és egy másik kivándorlóhajón utazott Tonelli Sándor, de tapasztalatai hasonlóak lehettek. Tonelli emlékeit idézve próbáljuk magunk elé képzelni Paszternák József feltételezhető élményeit. „Az emberek nagy részében, akik a hajóra szállás napján ebédet nem kaptak, de annál többet ittak, működött a bor, meg a pálinka. Ordítozás, rikoltozás töltötte be a fedélzetet. A publikum józanabb része szótlanul, megjegyzés nélkül húzódott félre. Fent, az emeleti folyosón meg a parancsnoki hídon összegyűltek a hajó tisztjei, és nézték a mulatságot. Nevettek. Nevették ezt a darab Ázsiát, amely egy angol hajó fedélzetén utazott Amerikába” – érzékeltette az ellentmondásokat Tonelli Sándor. „Az elhelyezkedés a hajón nagyjából nemzetiségek szerint történt.

A férfiak osztályán a nagy hálótermet a magyarok foglalták el, mert ők voltak a legtöbben. Csak elszórtan akadt közöttük egy-két horvát meg délvidéki sváb. Legerősebben voltak képviselve a nagy hálóteremben a felső-tiszamenti megyék, Szatmár, Zemplén, Szabolcs, Borsod és Heves.

Ezek között voltak a legtöbben olyanok is, akik már jártak kint Amerikában és értékes oktatást tudtak nyújtani az olyan grinóroknak, akik most mentek ki először szerencsét próbálni Amerikába.”

A korabeli Magyarország minden szegletéből és sokféle szerzet verődött össze egy kivándorlóhajón.

– Tonelli útitársai közül ki indult a Felvidékről vagy Délvidékről? Ki tartott Ohióba? „Balról közvetlen szomszédom volt Bux Jakab borbély Nagyváradról, rajta túl Molnár Henrik szatócs Jolsváról, alattunk Mayer Béla óbecsei suszter, Benkő István Szeged vidéki kötelesmester és Varga László cukrász.”

Például a Paszternák József által valószínűleg ismert felvidéki Jolsván volt boltos, a szövetkezet buktatta meg Molnár Henriket, aki a feleségét 26

otthon hagyta, de abban bízva, hogy tavasszal majd kiviteti maga után az asszonyt, elindult Amerikába – Wolf nevű rokonához…

Benkő István csak a föld áráért szállt hajóra. „Ő volt a legközömbösebb ember, akit életemben ismertem. Egész nap az alsó sarokágyon hevert, és csak akkor kelt fel, ha takarításkor felzavarták a fedélzetre, ha evéshez hívták, vagy ha más valami muszáj kimozdította. (…)” – jellemezte az alföldi embert Tonelli. „Amikor például közvetlenül Gibraltár előtt találkoztunk a Cunard Line másik hajójával, a Carolinával, még egészen sötét volt, és a két kivilágított hajó rakétákkal üdvözölte egymást. Az esemény a fedélköz publikumának jó részét kicsalta az ágyból. Utána már le se feküdtek az emberek. Mert közeledtünk Gibraltárhoz, és a világítótornyok változó fénye, a hadihajók fényszórói és a hegyoldalon épült város lámpái szikrázva ragyogtak bele a hajnali szürkületbe. Molnár lekiáltott Benkőhöz, aki akkor fordult a jobbik oldalára: – Benkő, gyere fel, mert ilyet még nem láttál, mióta kilyukadt az orrod!

Benkő lusta volt felöltözni. Csak a takarót pöndörítette rá a lenge magyarra, és úgy kúszott fel a létraszerű lépcsőn. Egészen már fel sem jött, csak a fejét dugta ki a nyíláson: – Ezért se volt érdemes felgyünni. Olyan ez, mint az alsóvárosi temető Szegeden, mindszentek éccakáján.

Amerikáig a fedélzet nem is nagyon látta Benkő Istvánt. (…) Benkő állhatatos maradt: – Majd akkor szóljatok, ha már látszanak az amerikai nyárfák.

Volt azonban Benkő Istvánnak még egy különlegessége. A Légrády-cég kiadásában megjelent Kivándorló zsebkönyve című kis útmutató könyvet betéve tudta, és mindent tudott elméletileg, ami az útra, okmányokra, pénzbeváltásra, orvosi vizsgálatra és egyéb ellenőrzésekre vonatkozott. Gyakorlatilag ellenben a legteljesebb gyámoltalanságot árulta el.”

– Milyen – Paszternák Józsefhez hasonlatos – grinórokkal találkozott Tonelli?

Például a hódmezővásárhelyi mozdonyvezető, a Szeged-Rókuson balesetbe keveredő Tóth László portrévázlata a következő: „Hihetetlenül naiv fogalmai voltak Amerikáról, és kevesebbet tudott a világról, melynek nekiindult, mint akármelyik paraszt. Azt hitte, hogy Kanadában ingyen 27

kap földet, szerszámot és mindent, amire szüksége van. Leghatározottabban állította, hogy odakint egy kocsi szénáért egy tehenet adnak. Egy bátyja, akiről már huzamosabb idő óta nem hallott semmit, húsz esztendő előtt ment ki Clevelandbe; ő is azzal a szándékkal indult neki Amerikának, hogy többet nem jön. vissza.” Tóth Lászlóról azt is elárulta, hogy „mélységes, begyökeresedett gyűlöletet árult el minden magyar dolog iránt.

Szófukar volt, nehezen lehetett beszédre bírni, de ha beszélt, színtelen, fakó hangjából végtelen gyűlölet érzett ki.”

– Kiktől tanulták meg a zöldfülűek, vagyis az olyan grinórok, mint Paszternák József, hogy milyen az „amerikai karrier”?

A Paszternák József földijének számító, mert a Borsod-Gömör megyével szomszédos Abaúj megyei Tornyosnémediből elinduló parasztember, Pásztor József elmondta Tonelli Sándornak is, hogy Trentonban dolgozott az ólomgyárban és kettő ötvenet keresett. Most ötödmagával utazik.

Gáspár János az Abaúj megyei Halsáról indult, Washingtonig jutott, ahol a vasútépítésnél dolgozott. Kint élt már az anyja meg a sógora is, négy esztendeje. „A sógora vasúti lámpagyújtogató. Annyi pénzt küldött már haza, hogy az asszony házat épített belőle és árendát vett ki a szalánci gróftól. Az is földet akar venni, mint a többiek, akik a faluból kimentek” – írta Tonelli.

Mályi Mihály Tiszapolgárról származott. Elmondta Tonellinek: „Józsi fia miatt, hogy milyen körülmények között, azt nem lehet megtudni tőle, Budapesten a toloncházban ült egy darabig, ami mélységes elkeseredéssel tölti el a hazai hatóságok irányában. Két évig dolgozott Pittsburgben az ajrnvorkban. Először egyötvenet keresett, most két dollárt keres naponta.” Szerinte „Magyarországon aratás idején van csak rendes napszám, de az csak három hétig tart. Amerikában havonta hetvenöt forintot tesz félre, odahaza ennyit egy esztendő alatt se takaríthat meg. Hazament, hogy férjhez adja a lányát. Most még négy esztendeig akar kint maradni, hogy földet vehessen, ha hazajön. Az a véleménye, ha több gyár volna Magyarországon, akkor ott is magasabb volna a napszám.”

Az amerikások között volt Pál Gábor is, aki Borsodivánkáról indult a tengerentúlra és már kétszer volt kint Amerikában. „Mind a kétszer na28

gyon szépen keresett, és harmadszor is kiment, de ezúttal már negyedmagával. Még három embert vitt magával a falujából. Meglátszott rajta, hogy amerikás. Széles, puha kalapot viselt és vöröses bajuszát lefele sodorta. Keserűséggel volt eltelve minden iránt, ami magyar. Aki Amerikát látta, odahaza nem tud megszokni. Magyarországon mindenki nagyobb úr, mint a munkás, odakint meg azt becsülik meg, aki a kezével dolgozik” – írta le a jegyzetfüzetébe Tonelli Sándor.

Botos Györgytől, „aki öt dollárt is megkeres a Newdale-i szénbányában, Ohióban”, azt tanulták: „Amerikában jobb, mert ott mindenki tehet, amit akar, a törvény meg mindenkire törvény.”

Tonelli Sándor szerint öltözetükkel, viselkedésükkel is „tanították” a zöldfülűeket a tapasztaltabbak, az olyan eszes férfiak, mint Bódis. „Szép, derék magyar ember volt Bódis János, úgy harmincöt-negyven év körül, a természetes eszű embereknek abból a fajtájából, amelyik a jég hátán is megél. Ő is jolsvai volt. Öltözékében, viseletében, modorában már egészen elamerikaisodott. Útközben a ruhájára felvette az amerikai overallt – hónaljig érő és a vállon két pánttal megerősített vászonnadrág, ami szörnyen imponált a zöldfülűeknek. Volt neki rugós ceruzája, töltőtolla, csapra járó notesze és kronométere. Különösen büszke volt az utóbbira: – Ilyen még a főszolgabírónak sincs odahaza. Este Bódis János elmesélte a históriáját. Paraszt volt, kiszolgálta a katonaságot, megnősült, de sehogy sem boldogult odahaza. Kiment Amerikába, és bekerült a Pennsylvania Railroad Co. pittsburgi vagongyárába. Ott vagonács lett belőle, kezdetben 1 dollár 65 cent keresettel. Utoljára már napi három dollárt keresett. Közben kétszer volt odahaza a családjánál látogatóban. Ezúttal utoljára ment ki és vitte ki magával mindenkijét.

– Nem tudtam otthon megmaradni, – magyarázta Bódis János. – Eddig csak hallgattam az asszonyra, de most már nem lehetett. Megpróbáltam, hogy odahaza maradjak. Jolsván a malomban kaptam munkát, a gépet bízták rám. Kaptam egy hónapra negyven forintot. Hát hogy éltem volna meg belőle? A tetejébe még fel is jelentettek, hogy nincs képesítésem, aztán eltiltottak a gépkezeléstől. Pedig különb gépekhez értek, mint aminők a jolsvai malomban vannak. Most egészen kimegyek Amerikába. A fiamat amerikai iskolába adom, hogy angol legyen az anyanyelve, oszt többre vihesse az apjánál. Így van ez rendjén, majd meglássa.”

29

„Passenger record”.

E dokumentumot is megszerezte anyai nagyapjáról Carol LaBounty.

Lányok és asszonyok az Ultonián Az Ultonia hajón szelte át az óceánt Rabatin Ilona. 16 évesen ő is Fiuméban szállt hajóra. Egyedül, ismerősök nélkül. 1909. november 9-én ért Amerikába, 30 dollárral a bugyellárisában.

(Az Ilona életében jelentős fordulatot hozó esztendő eseményei közül – érdekességként és viszonyítási pontként – ide emeljük: 1909-ben Louis Blériot francia mérnök elsőként repülte át repülőgépével a La Manche Csatornát; Rákos-mezőn felszállt és repült az első magyar gyártmányú repülőgép, a Libella, amelyet Adorján János tervezett és vezetett. Nők is beiratkozhattak a német egyetemek30

re – olvassuk az interneten6 – A magyar képviselőház törvénnyel szabályoza a kivándorlást…)

– Milyen hajónak számított az Ultonia?

Az Ultonia főbb adatairól az anyai nagyszülei nagy utazásának részletei után kutató Carol is kapott adatokat.

Az Ultoniát a Swan, Hunter & Wigham Richardson hajógyárában, Glasgowban építették 1898-ban. 10 ezer tonnánál is nagyobb súlyú, 513 láb hosszú. 57 láb széles. 13 csomós sebességre volt képes, 840 utast szállítva. Az acél hajótest utasai közül mindössze 40 kérhetett első osztályú jegyet – a többség harmadosztályon, a fedélközben utazott – 1917. május 27-i elsüllyedéséig.

– Milyennek írta le az Ultoniát a Rabatin Ilona előtt két évvel az ugyanezen a hajón utazó Tonelli Sándor?

Már „1907-ben sem tartozott a Cunard-társaság nagyobb és modernebb gőzösei közé. (…) Tulajdonképpen teherszállító hajónak épült, a búr háború idején átalakították és lovakat szállított az angol hadsereg részére 31

Dél-Afrikába, a magyar szerződés megkötése után pedig kivándorló hajó lett belőle. (…) Igazában első osztály nem is volt rajta, csak fedélköz és második osztály, utóbbi nagyon korlátolt számú utas befogadására. Éppen ezért tartozott azonban az Ultonia a társaság legjövedelmezőbb hajói közé.”

Az Ultóniát közlekedtető cég gúny- vagy becenevét is elárulta Tonelli: „A társaság hivatalos neve, melynek hajóján utaztunk, Cunard Line Steamship Co. lett volna. Ez a név a magyar fülnek kissé idegenszerűen hangzik. Nem csoda, ha a kivándorló magyarok huszonnégy óra alatt átkeresztelték és Gúnár Lina lett belőle. Így becsületesebben hangzott, és a névnek volt is valami értelme. Utaztunk tehát a Gúnár Lina gőzösén…”

– Mennyibe került egy jegy az Amerikába tartó Ultoniára?

Tonellitől tudjuk: a Cunard hajótársaság nagyon olcsón szállította a kivándorlókat: 90 koronáért. Mindezt akkor, amikor egy férfi napszámos 13 órányi napi bére 1 korona 60 fillér és 3 korona, egy nőé 50 fillér és 1 korona között mozgott – országrészektől és évszakoktól függően változva. 1 korona értéke ma – a cikk7 szerint – 4,14 és 4,68 euro közé tehető. Tehát az Ultonia utasaként 2015-ben körülbelül 422 eurót, vagyis 140 ezer forintot kéne fizetnünk a hajójegyért – az Újvilágba…

– Meddig tartott a hajóút?

Tonelli Sándor példája nyomán tudjuk: Fiuméból 20–24 napig is eltartott az utazás az állami hajónak nevezett Ultonián. Az „álruhás bevándorló” azt is tudatta: „Hamburgon vagy Brémán át, a vasutat is beleszámítva, legrosszabb esetben is kilenc-tíz nap alatt elérhetik Amerikát” a kivándorlók.

– Egyszerre maximum 2 ezer kivándorló, egy közepes falu lakosságának megfelelő számú ember fért el az Ultónián. Hogy helyezték el az utasokat?

A kivándorlók helyét: „a hajó előrészén és farán” alakították ki. „Elöl voltak a lejárók a férfiak, hátul a nők hálóhelyiségeibe. Ezek a hálóhelyiségek irdatlan nagy termek voltak, két sorban egymás alatt, úgy, hogy az alsó helyiségek már a vízvonallal voltak egy szinten. A hajó közepén volt a második fedélzet és fölötte a parancsnoki híd” – írta Tonelli, aki arra is fölhívta a figyelmet, hogy a második fedélzet, ahol a kiváltságos utasok és tisztek laktak, tiltott terület volt a közönséges kivándorlók számára.

32

„A mi szobánkból indult ki a nagy utca, amely végigvezetett a második osztály helyiségei alatt az egész hajón. A nagy utca végigvonult a fedélzet alatt levő összes termeken, a hajó derekát elfoglaló ebédlőn, amelyet az angol matrózok után első naptól kezdve mindenki szalonnak nevezett, az as�szonyok osztályán, és a kórháznál végződött.”

Rabatin Ilona neve az utas listán a 6. sorban olvasható.

33

Prekop János, az amerikai fogadó fél neve is szerepel az utaslistán, az 5. sorban.

– Milyen körülmények között töltötték el az óceánon való átkelés 24 napját a szegénylegények? „Az én otthonomba, a legnagyobb hálóterembe a fedélzetről tizenöt, létrafokhoz hasonló lépcső vezetett le. Nagy, de formátlan helyiség volt, amely a hajó egyik oldalától a másikig terjedt. A világosságot számos örökszem-ablakon nyerte, de középső része még fényes nappal is félhomályban 34

maradt” – segített leírásával elképzelni Tonelli Sándor a fedélközt. – „A teremben, amelybe én kerültem, lehetett vagy háromszáz ágy. Az ágy négy vasrúdra erősített drótháló volt, rajta szalmazsák, kevés szalmával. Egy ágynak a szélessége pontosan 75 centiméter, a hossza valamivel több embermagasságnál, úgy, hogy a fejénél mindenki elhelyezhette a kofferjét is.”

– A higiéniai körülmények milyenek voltak?

A higiéniai körülményeket Tonelli ekképpen jellemezte: „A bűzt, amely ezekben a hálóhelyiségekben uralkodott, csak elképzelni lehet, de leírni nem. Akármelyik kaszárnya legénységi szobája szanatórium volt az Ultonia hálótermeihez képest. Legnagyobb volt a bűz a mi hálótermünkben, mert ide torkolltak be a körülöttünk és alattunk levő helyiségek ajtói. (…)

Mindenki nálunk pipázott és nálunk sűrűsödött össze gőzzé, vagy gázzá száz meg száz ember lehelete, testének kigőzölgése.” „Reggeli után mindenkinek fel kellett menni a fedélzetre, illetőleg csak az maradhatott lent a hálóhelyiségekben, aki leheveredett az ágyára. Ez volt a nagytakarítás ideje. Hatalmas gumicsövekből vízzel árasztották el a hálótermeket, és végigöblítették az egész padlót. A hálótermek a hajó oldala felé lejtettek, és az öblítésre használt víz a megnyitott szelelő- lyukakon kifolyt a tengerbe.”

– És a szegényleányok milyen viszonyok közepette utaztak? „Az asszonyok nyomban otthonossá akarták tenni barátságtalan helyiségüket. Egyik vánkost szedett elő a batyujából, másik szentképet akasztott az ágya fejéhez…” „Mindegyik hozott magával valamit, ami az elhagyott otthonra emlékeztette.” Akadt, aki „nem a hajó fekete bádogcsajkáját használta, hanem virágos bögréjét hurcolta magával, a harmadik saját takarójával terítette le az ágyát. (…) Volt olyan, aki elhervadt menyasszonyi koszorúját rakta ágya fejéhez és volt, aki kopott kis falovat kötözött az ágya lábához. Egyik as�szony olcsó kis kalitkában vörösbegyet vitt magával Amerikába” – festett hangulatot Tonelli, aki azt is elárulta: „Sokkal több volt az imakönyv is az asszonyok osztályán és többet is imádkoztak.” „Az asszonyok osztálya kisebb, csendesebb, de zsúfoltabb volt, mint a férfiaké.”

35

„A nők osztályából megint feljáró vezetett a hátsó fedélzetre, ahol napközben a nők meg a gyermekek tartózkodtak.” „A sok apró gyerek miatt kevesebbet szellőztettek, az anyák pedig a gyerekekre állandóan mostak s az ágyak között kifeszített zsinegeken mindig száradt a nedves fehérnemű és tarka alsóruha.”

– Miként oldották meg közel kétezer ember étkeztetését az Ultónián? „Nyolc órakor volt a reggeli; ilyenkor a nagy utca meghosszabbításán végigfutó folyosón az egész publikumot beterelték a szalonba. Ott a nagy kecskelábas asztalok körül kétszáz embernek volt helye. A közönség tehát rátákban étkezett. Hogy valaki kétszer ne fogyaszthassa a Gúnár Lina reggelijét, ebédjét, vagy vacsoráját, azokat, akik elkészültek az étkezéssel, az asszonyok osztályán keresztül kiparancsolták a hátsó fedélzetre. Mikor a férfiak mind végeztek az étkezéssel, ugyanezt a procedúrát csinálták végig megfordított irányban az asszonyokkal és gyerekekkel.

A reggelit, ebédet és vacsorát mindig dulakodás előzte meg. Mindenki az ebédlőbe vezető szűk folyosóra tolakodott, hogy lehetőség szerint az első turnusba kerüljön. Ennek nagyon egyszerű volt a magyarázata.

A harmadik turnusnál már nagyon sokszor felhígították a levest, a főzelékből pedig kifogyott a hús. Ami pedig még kellemetlenebb volt, az egyes turnusok után nem mosták ki a csajkákat meg tányérokat, hanem a pincérek újra hozták a nagy kondérokat és az első csoport által meghagyott maradékba csapkodták be nagy merítő kanalakkal a friss ételt” – írta Tonelli.

– Az utazási idővel azonos „szabadidőt” mivel töltötték az Ultonia kivándorlóhajón a férfiak és a nők?

A jó megfigyelő Tonelli megállapította: „írni-olvasni tudó felnőtt ember lehetett a hajón legalább nyolcszáz, ennek legalább háromnegyed része színmagyar. És csodálkozva tapasztaltam, hogy ennyi népnek alig van valami olvasnivalója. A leggyakoribb olvasmány volt az imakönyv meg a biblia..” „Napközben, ha jó volt az idő, legáltalánosabb szórakozás volt a tengernézés” – rögzítette Tonelli.

36

A másik szórakozás volt a kártya. „Ahol négy- öt ember kuporgott együtt, ott biztosan kártyáztak” – árulta el az álruhás utazó. – „Mikor ilyen piszkos kártya volt a kezemben, valami furcsa gondolattársulás révén mindig Tápé jutott az eszembe, ahonnét Nyilassy Sándor szedi színekben gazdag paraszt képeinek témáit. Ott láttam egyszer néhány magyart kártyázni az őszi verőfényben a kisajtó előtt. A kártyájuk olyan piszkos volt, hogy mindig az orruk elé tartották, mielőtt lerakták volna, hogy megkülönböztessék a tök felsőt a makk disznótól” – idézi az alföldi idilli képet, útban Amerika felé.

Az asszonyok osztályán a kártya funkciója az volt, hogy „jövendőt mondottak, és fantasztikus képeket rajzoltak meg maguknak Amerikáról. Lehet, hogy soknak kártyavár lett a reménysége is, amellyel nekiindult Amerikának.” „Énekszó nincs” – emelte ki Tonelli notesze feljegyzését. – „Csakugyan, nem tudok visszaemlékezni, hogy az úton énekeltek volna. Még olyankor se, mikor a két cigány előszedte szerszámait, és valamit muzsikált. Táncra néha volt eset, de énekre soha.”

– Kikből verbuválódott a nők tábora? „Nagyon sok kivándorló a feleségét, sőt egész családját vitte magával, és napközben felkereste hozzátartozóit a másik abteilungban”, azaz osztályon. „Utaztak természetesen magányos nők is, akik leginkább valami hozzátartozójuk után mentek ki Amerikába. (…) Voltak vállalkozó szellemű nők, akik teljesen önállóan vágtak neki Amerikának. Az ilyenek közül való volt például Mariska kisasszony, (…) aki a szakácsnői pályán működött Budapesten, és kiment Amerikába, mert azt hallotta, hogy ott csak a milliomosok tartanak cselédet, és a bérek igen magasak…”

– Milyen szerelmi sokszögekbe látott bele Tonelli, az álruhás utazó? „Az örök törvény a fekete hajón is érvényesült: ismeretségek keletkeztek s az ismeretségből barátságok, szerelmek szövődtek” – írta, majd szinte minden tipikus esetre élő példával szolgált. „A második osztályon utazott egy susáki horvát leány, akinek a vőlegénye küldött Amerikából ötven dollárt meg hajójegyet, hogy ki tudjon menni utána. Ez a susáki szépség azonban, mellesleg megjegyezve ugyanis 37

nagyon csinos volt, úgy látszik, nem elégedett meg egy vőlegénnyel, mert az Amerikából kapott pénzen megváltotta egy másik legénynek a harmadik osztályos hajójegyét. Ha tehette, lejött hozzá a fedélközre, és ölelkezve bujt össze vele a fedélzet dugott helyein…” „Pont az ellenkezője volt ennek a párnak egy temesvári pékmester meg a felesége, ők is második osztályon utaztak. A majszter kikapós volt, az as�szony bájai pedig már elvirágzottak. A pékmester szívesen járogatott le a fedélközre, hogy a magányosan utazó asszonynép fiatalabb tagjaival barátkozzék. Néha még fizetett is nekik a kantinban, és igyekezett belül hatolni a barátság külső perifériáin. A felesége azonban rájött a mester kiruccanásaira, és skandalumok között szüntette be a női osztályba tett kirándulásokat…” „Volt egy feltűnően szép tót parasztasszony valahonnét Losonc vidékéről. Az ura után ment ki South Bendbe, Indianába. Igazi kis paraszt bestia volt, aki tudta magáról, hogy nagyon szép. A mellén megfeszült a pruszlik, és százráncos, virágos szoknyája ringott, ha végigpáváskodott a fedélzeten. Akkoriban úri hölgyek körében még a hosszú szoknya volt divatban, de ez a paraszti szépség nagyon ki tudta használni a rövid szoknya előnyét, pedig a szoknyája alatt nem viselt selyemharisnyát, hanem ameddig az időjárás megengedte, tulajdon bőrét mutogatta. Szívesen fogadta akárki udvarlását, nemzetiségre való tekintet nélkül. Az érintkezéshez a tót nyelv tudása nem volt feltétlenül szükséges, mert a fedélköz illemszabályai az udvarlás egyéb, kézzelfoghatóbb módjait is megengedték…”

– Kik látogattak a nők termébe? „A női osztályba átlátogató férfiak között voltak egyes hivatásos udvarlók, többek között egy visontai parasztlegény, aki nagyon jól értett az as�szonyok meg leányok nyelvén. Csinos, jóképű legény volt, és mindig virágokkal hímzett fekete bársony mellényt viselt. Egymásután csavarta el a leányok fejét házassági kilátások megcsillogtatásával. Esténkint majd egyikkel, majd másikkal húzódott félre bizalmas kettesben, és sok féltékenységi jelenetnek volt az okozója. Ezt a legényt testvérének az ura hívta ki Amerikába. A sógora valahol Ohióban egy vasgyárban dolgozott, és két dollár huszonötöt keresett naponta. A visontai legény a földrészét 38

kötötte le, és a falubeli korcsmárostól vett fel kétszáz forintot, hogy kimehessen Amerikába. A kölcsönt húsz százalék kamatra vette fel. Azt mondta, hogy csak addig marad kint, amíg annyit keres, hogy még hat holdat vehessen…” „A szeladonok közé tartozott egy Finielli nevű olasz matróz is, aki természetesen csak olyankor forgolódhatott a nők körül, ha szolgálata megengedte. Finielli barátságot kötött egy Lefkovics nevű boltossal, aki néhány esztendeig Fiúméban is élt és megtanult olaszul. így a ‚ hajón Lefkovics volt Finielli szerelmi tolmácsa…”

– Mit szólt a szerelmi jelenetekhez az asszonynép legkomolyabbika, a családanya? Milyen programot állított fel például a két kisfiával utazó Lengyelné? „A komolyabb asszonynép természetesen helytelenítőleg nézte az ilyen szerelmi játékokat. Különösen az anyák, akik gyermekeikkel mentek ki Amerikába, és érezték az egész életre szóló vállalkozás súlyát, rosszallották a fiatalabb asszonyok meg lányok viselkedését. De hát fiatalság, bolondság. Az ilyen komolyabb asszonyok közül volt Lengyel Józsefné Sajószentpéterről. Az ura már négy esztendeje kint élt Pennsylvaniában.

Három évig a bányában dolgozott, egy esztendő óta a bánya gépházában, ahol két dollárt keresett naponta. Lengyelné árendába adta a földjét 160 koronáért és a házát is ugyanannyiért. El nem adott semmit, mert a föld ára megy fölfelé. Az urát is a földéhség csalta ki Amerikába. Most kiment az asszony is, és vitte magával két kisfiát. Lengyelné ritka értelmes parasztasszony volt, aki az ura leveleiből nagyon jól el tudta képzelni az amerikai életet, és valóságos programot állított fel magának. Az ura dolgozik a gépházban, ő meg burdosokat”, azaz „boarders”-eket, vagyis kosztosokat „fog tartani, mert így többet kereshetnek. Ha megsegíti őket a mennybéli magasságos Isten, négy-öt esztendő alatt összekuporgathatnak annyit, hogy már érdemes lesz hazajönni. Vesznek annyi földet, hogy jól meg lehessen élni belőle…” – összegzett egy tipikus asszonyi stratégiát és taktikát Tonelli.

– Hogy készültek az Ultonián „az amerikai partraszállásra”? „Ahogy közeledtünk Amerika felé, megint nagyon megszaporodtak az Amerikáról való beszélgetések” – írta Tonelli. – „Ezeken a napokon 39

erősen megindult a levélírás is. A járatosok elmondták, hogy Ellis Islandon van postahivatal, és ha ott dobja be az ember a levelét, azt már a legközelebbi hajóval hozzák is vissza Európába. Mindenki értesíteni akarta hozzátartozóit, hogy szerencsésen átjutott a nagy vízen.” „A hajóorvos mindenkit megvizitált, utána mindenkinek fel kellett mutatni a jegyét meg útlevelét. (…) Kinyitották a hajó pénztárát. Mindenféle nyelven kikiáltották, hogy lehet pénzt beváltani és táviratot feladni. Akinek van még magyar, görög, olasz, spanyol, vagy bárminő más pénze, becserélheti dollárra. Holnap reggeltől kezdve már a dollár a kizárólagos úr.”

A „The Big Apple” arcai A vándor New Yorkban című könyvében először Edward S. Martin író használta a The Big Apple elnevezést. New York e metaforájának lényege az, hogy ez a város olyan hely, ahol mindenki megtalálja a boldogulását.

A világhálón is fellelhető Martin-idézet szerint: „Annak a fának, melynek gyökerei a Mississipi völgyében erednek, és ágai óceántól óceánig terjednek, New York a gyümölcse, ahol az emberek megélhetést, boldogulást, életet lelhetnek.”

– olvassuk.8 – Milyen első benyomásokat szereztek Amerikáról az 1907–1909 táján bevándorlóként érkező magyarok?

A „Szabadság-szobor hatalmas alakja. Az amerikások elmagyarázták, hogy ez a szabadság szobra, akinek fáklya van a kezében és éjszaka világít.

Elmondták azt is, hogy mögötte van a keszegárda, ahol ketrecekben vizsgálják meg a bevándorlókat. Biztattak, hogy nemsokára meglátjuk a harmincemeletes New York-i házakat. Csakugyan rövid idő múlva, mint valami szürkén odavetett színpadi díszlet, rajzolódott le a horizont szélére New York felhőkarcolóinak és a brooklyni hídnak a körvonala. Az emberek elbámészkodtak. Ekkora házakat nem láttak se Beregben, se pedig Ugocsában. Egymást keresztező helyi hajók, vontatók, óceánjáró gőzösök között vonultunk be a Cunard Line rakodójára” – ecsetelte a látványt Tonelli Sándor.

40

– Hogyan fogadta az amerikai hatóság a bevándorlók seregeit?

A hajóról „egyszerre kezdték kifelé terelni az embereket. Az egyik hálóterem oldalát kiemelték, és padlókat fektettek le, amelyek a Cunard Line rakodójára vezettek át. Néhány lépés, és bent voltunk a hatalmas, vasból épült raktárhelyiségben.

Pokoli lárma fogadott. A bevándorlási hivatal tisztviselői, rendőrök, a Cunard társaság alkalmazottai rohantak keresztül-kasul, intézkedtek, parancsoltak; mentőkocsik robogtak be, és robogásukat a falak dübörögve verték vissza; mozgó boltosok kínáltak hihetetlen magyarsággal almát, süteményt, kolbászt; középütt valaki 1909-ben Wilburg Wright az emelvényről kiabálta magyarul tölkörberepülte a szabadságszobrot.9 csérbe a tudnivalókat: – Mindenki a maga számja alá!… Mindenki nyissa fel a csomagját!

A falakon hatalmas fehér számok; megfeleltek azoknak, amelyek a jegyünkre voltak nyomtatva. A 33 alá állottam én is” – írta Tonelli.

– „A számok alatt estünk át a vámvizsgálaton. A vizsgálat elég könnyen ment; elvámolni való nem nagyon akadt a kivándorlók szegényes csomagjaiban.

Azután az egyik oldalajtón kieresztettek bennünket a rakodó nyitott részére. Ott vártak bennünket az apró hajók, amelyek Ellis Islandbe szállítottak át bennünket. Ez az átszállítás volt az egész amerikai útnak a legkellemetlenebb emléke. Marhákkal nem bánnak úgy, ahogy ezeket a kis Ellis Island-i hajókon kezelték a kivándorlókat. Két-három rablóképű suhanc rúgta, öklözte, taszította az embereket, hogy minél többen szoruljanak bele egy gőzösbe. A kivándorlók, mint megriasztott állatok, szó nélkül tűrtek mindent.”

41

– Miként léphettek a bevándorlók Ellis Islanden Amerika földjére? „Igazán úgy szállítottak bennünket, mint az állatokat. Heringek módjára voltunk beszorítva a hajó alsó részébe, teljes sötétségben. Semmit se láttunk, csak azt éreztük, hogy haladunk, a zökkenésről pedig észrevettük, hogy valahova megérkeztünk” – kezdi a záróképet rajzolni Tonelli Sándor. „A kikötés után kinyíltak az ajtók, és kiléptünk Ellis Islandre. Meg kell adni, hogy itt már Amerika fényesen, imponálóan fogadta az újonnan érkezetteket.

A kicsiny szigetet csaknem teljesen elfoglalta a hatalmas, márványból és vörös kőből épült bevándorlási hivatal. Középső tornyán ott lobogott az elmaradhatatlan csillagos-sávos amerikai zászló. Sötétkék egyenruhás, fehér gombos alkalmazottaknak valóságos sorfala között vonultunk be az épületbe. Látszólag semmit se csináltak, tényleg megfigyeltek bennünket. Így jutottunk fel az emeletre.

Bevezettek egy óriási terembe; akkora volt, hogy méreteihez foghatót talán nem is ismerek. Labirintszerűen vasrácsok futottak végig rajta. Ezek voltak a sokat emlegetett ketrecek. A rácsok kanyarodóinál különböző alkalmazottak, orvosok posztoltak. Egy-egy rácspár végén íróasztal, két hivatalnokkal. Ezek vették fel a jegyzőkönyveket.

A szolgák minden tervszerűség nélkül tizenöt-húsz emberes csoportokat tereltek két-két korlát közé, és megindították a menetet.

Először mindenkit két orvos vizsgált meg, igaz, hogy nem valami szigorúan, azután következtek a váratlan kérdések. A fordulóknál a hivatalnokok egy-egy embert megállítottak, és olyan hirtelen, hogy ne is legyen ideje gondolkodni, rászóltak: – Maga hova megy munkába? Ez a csapda a szerződéses munkásoknak szólt, akik lenyomják az amerikai munkabéreket. Aki kikottyantotta, hogy már megvan a munkahelye Amerikában, azt menthetetlenül visszaküldték.

Az előttem haladó ember kivette az útlevelét. A hivatalnok rászólt: – Tegye el azt a papírt… Arra már Amerikában nincs szüksége.”

A jövőt mutató angol felirat: „Váróterem a New York-i hajóhoz.” „Bent egész sereg ember üldögélt vagy cókmókján, vagy a fal melletti padokon.

Ezeket is már kibocsátották. (…) Mikor a váróterembe értem, délután két órára járt az idő, és reggel óta nem jutottunk ételhez. Megjött a New York-i helyi hajó. Még egy pillantást vetettem a hivatalos fekete táblára írt ada42

New York City 1909.10

tokra: Majestic 500, Ultonia 1279, Potsdam 530. Ennyi kivándorló érkezett 1907. december 19-én délelőtt tizenkét óráig New Yorkba. Tizenöt perc múlva a Battery Park végén kiszálltam” – zárta az álruhás kivándorlóként átélt és később megírt sztorit Tonelli Sándor a saját fényképfelvételeivel illusztrált Ultonia – Egy kivándorló hajó története című könyvében.

– Ez az az információ, amit a hajón kértek a nagymamámtól, Rabatin Ilonától – mutat egy fontos dokumentumot Carol LaBounty. – Ez itt pedig egy szám: az utasok listája, akik az Egyesült Államokba érkeztek, a bevándorlási iroda állította ki. Rajta van az utas neve, életkora, nemzetisége, hogy tud-e írni és olvasni az utas az anyanyelvén, hogy honnan utazik és hova tart, és hogy rendelkezik-e elegendő összeggel az odautazáshoz, illetve hogy mennyi vagyonnal rendelkezik. Ez minden, amit tudni akartak.

Aztán a kivándorláskor ez alapján döntötték el, hogy beengedik-e az Egyesült Államokba.

43

A szűrőkön átjutott bevándorlók New Yorkban, a Battery Park hársfái alatt pihentek meg. Talán szétnéztek kicsit a hatalmas városban, majd továbbindultak Észak-Amerika belsejébe az új hazát keresők csoportjai.

30 dollárral a bugyellárisban – Hogy jutottak New Yorktól Amerika belsejébe a bevándorlók?

Vonat- vagy buszjegyet kaptak az egy évszázaddal ezelőtt érkező bevándorlók, köztük sok magyar – például Paszternák József, Rabatin Ilona.

Leányuk, Eleanor mondta: „Amikor idejöttek ebbe az országba, csak tudniuk kellett, hová mennek. Annak, aki nem beszélte a nyelvet, egyszerűen csak adtak egy jegyet, megkérdezték, hova mész, például Toledóba vagy akárhova, és aztán el kellett navigálniuk a vonatállomásra.” „És nagyanyádnak csak 30 dollárja volt – emlékeztette leányát a családról mesélő Eleanor. – És egy buszjegye, ami Kelet-Toledóba szólt. Mert kellett, hogy legyen az ide utazónak egy célállomása. Ez az anyám esetében csak Toledo Birmingham lehetett. Mert éltek itt rokonaik. Anyámnak a nagybácsija élt itt, apámnak meg más rokonai.”

– A nagyszüleid rokonai mikor és miért jöttek Toledóba? – kérdezem Carol LaBountyt.

– Azt nem tudom. Sosem találkoztam velük. A nagyanyám soha az életben nem árulta el nekünk, hogy miért jött az Államokba. Az anyám számtalanszor kérdezte, de nagyanyám sose mondta el az okát. Nagyanyám harmadik gyermekként született. Nem tudjuk, sosem tudtuk meg, hogy egy 17–18 éves fiatal lány miért hagyta ott az otthonát – gondolkodik el Carol az asszonysorson. – A nagybátyjánál, az édesanyja fiútestvérénél, Prikop Jánosnál húzta meg magát. „Amit sosem értettem, az az, hogy miért nem Clevelandben telepedett le, mikor három első unokatestvére is volt ott. Toledóban egyáltalán nem voltak közeli rokonai” – értetlenkedett édesanyja döntésén évek múlva is Eleanor.

– Hogyan illeszkedtek be az amerikaiak közösségébe az újonnan érkezett fiatalok?

44

Eleanor erről annyit tudott elmondani a lányának, hogy „ha ideköltözöl úgy, hogy egy szót sem beszélsz angolul, hát… nehéz lehetett. És tudod Clevelandben ugyanaz volt a helyzet, mint ami itt van, Birminghamben.

Bekerülsz egy közösségbe, ahol mindenki beszél magyarul, így nem fogod igazán elveszettnek érezni magad…”

Házasságba menekültek?

– Hol találkozott József és Ilona?

– Eljártak különböző házakba. Sosem volt saját autójuk vagy házuk, se nagyanyámnak, se nagyapámnak, mindig csak bérelték ezeket. Amikor nagyanyám idejött, nem beszélt angolul, de dolgozott – mondja Carol.

A 18 éves Rabatin Ilonáról a fotó már „in USA” készült: ő már Helen Rabatin.

45

– Hogyan tanultak meg angolul?

– Nagyanyám elment egy esti iskolába, ahol angolt tanult. Nagyapám pedig, nem tudom, hogy hogyan tanult meg angolul. Még csak rövid ideje volt itt, de ő már tudott beszélni lengyelül, szlovákul is – büszkélkedik Carol.

– Mikor házasodott össze Paszternák József és Rabatin Ilona?

Carol őrzi a nagyszülei 1914. február 7-én kötött házasságát igazoló anyakönyvi kivonatot, ahonnan kiderül, hogy „Joseph Pasternak édesapja „John Pasternak”, anyja pedig „Anna Csondon”.

A Michigan állam Monroe városában kötött frigy tanúja volt: „Louis J. Percy” és „Clayton C. Golden”.

– Milyen lehetett az esküvő? „A St. Stephen's templonban házasodtak. Csak csöndes esküvőjük volt.

Senkijük sem volt, aki nagy esküvőt csinált volna nekik. Egyszerűen csak

46

összeházasodtak… Az anyám sosem beszélt erről” – maradt homályban egy újabb részlet még Eleanor emlékezetében is.

(A Magyarországon hátrahagyott hangulat érzékeltetésére álljon itt, hogy az 1914 február eleji hét végén megjelenő Vasárnapi Újság címlapján Benczúr Gyula jubileumát ünneplik: a mester műtermébe ellátogatott József főherceg is.

Színi Gyula A porcellán muzsika címmel írt regényének részlete, Kaffka Margit A Toronyalja-utczában című elbeszélése mellett közli a lap11 Tóth Árpád A szent folyó című versét is.

A költemény hangulata illik az amerikai Maumee torkolatában terebélyesedő városban, Toledóban kötött házasság életfordulóihoz: „Oh tűnő ifjúságom! Komolyan Ragyogsz felém e drága őszi esten, Mint fülledt partja közt aranylik resten Az elkanyargó tropikus folyam. Éltemen át, e bánat-Indián Lágyan viszed halk csónak-napjaim.

Míg eleveznek rajtuk bánatim, A sok bizarr pompájú indián.

Oh mennyi csónak és oh mennyi bánat Terhét emelte már aranyló hátad, Ó szent folyam, mondd, nem vagy-e még fáradt?

Oh bár maradnál így még, ragyogónak, Míg eljön értem majd az utolsó nap, A mely után már nem indul több csónak.”)

– A nagyanyám a háztartást vezette, a nagyapám pedig biztosítási ügynökként dolgozott. Összeházasodtak, aztán Toledo Birmingham negyedében éltek – egészíti ki a mozaikképet Carol.

– Milyen sors jutott osztályrészül az immár Paszternák Ilona, vagyis Helen Pasternak nevű fiatalasszonynak?

47

Nyolc gyermeke született. „Én 1918. május 7-én születtem. Két kisbaba előttem is született” – jelentette ki Eleanor, akinek Ida nevű nővére – az asszony emlékezete szerint – 1914. március 6-án jött világra. – „Ötéves voltam, amikor Jimmy született, azaz 1923-ban… Aztán két évvel később megszületett Joe, 1925-ben… Egy kisbaba 1930 júniusában is született. Fiú volt, akit aztán örökbe fogadtak… Aztán anyámnak még lett egy babája egy évvel később, ő volt az utolsó. Akkor én nagyjából 13 éves voltam… És mi átkeltünk a folyón, csak hogy meglátogassuk az anyámat a kórházban” – mutatott meg egy titkokkal, és ezért pontatlanságoktól homályos képet a családtörténetből Eleanor.

A Carol által összegyűjtött születési anyakönyvi kivonatok szerint „Joseph Pasternak” és „Helen Rabatin” közös gyermeke volt egy 1915. június 4-én halva született fiú, akinek nevet sem adtak, illetve az 1916. szeptember 27-én született Joseph E. Pasternak is, aki valószínűleg később, de csecsemőkorában halt meg. A hivatalos papírokból az is kiderül, hogy Carol édesanyjának teljes keresztneve: „Eleonora Anna”; és a vezetéknevet is kijavíttatták a magyaros Paszternak változatra; apja foglalkozása pedig nem a korábbi iratokban szereplő biztosítási ügynök, mert elveszítette ezt a megbízatást, hanem: munkás; míg édesanyja változatlanul: háztartásbeli.

– Nagymamám 1931-ben megszülte az utolsó gyermekét, Robertet, de az nem Paszternáktól volt, hanem egy másik férfitól.

Akkor a nagyanyám és a nagyapám nem éltek együtt, de nem is voltak elválva… Robert még mindig él, 5 évvel idősebb nálam – egészíti ki a családtörténetet Carol.

Nővérek: Eleanor és Ida Pasternak.

(Eleanor születésnapja Európa történelmében azért lett kitüntetett dátum, mert az 1918. május 7-én Romániával megkötött bukaresti különbéke révén Magyarország elérte legnagyobb kiterjedését. Ez a központi hatalmak – vagyis: az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország, Törökország, Bulgária – és a Román Királyság közötti egyezség lezárta a teljes román vereséggel végződő 1916–17-es, Erdély ellen indított offenzívát – tudjuk meg érdekességként, ha a dátumot bemásoljuk az internetes keresőbe.)

48

– Hogy haltak meg Ilona csecsemői? „Anyám sosem beszélt róla” – mondta Eleanor. Aztán a lányának elmesélte, hogyan és mennyiben derült fény erre a titokra. „Norma és én egy nap a Budapest étteremben voltunk, és volt egy idősebb nő és egy fiatalabb, aki feltételezem az előbbi lánya volt. Ott ettek, és magyarul beszélgettek. Norma hegyezte a fülét, és amikor hazaindultunk, elhaladtunk az asztaluk mellett, és Norma megszólította őket, hogy ’ó, ti is magyarok vagytok? Hallottuk, ahogy beszélgettek’. Ők meg mondták, hogy ’Igen, igen, Birminghamről beszélgettünk egy kicsit’, aztán a nő megkérdezte Normát, hogy kik a szülei és azt, hogy kik az én szüleim.

Akkor azt mondtam, hogy én ’Pasternak’ vagyok.

Rám nézett, és azt mondta, hogy: ’Istenem, ismerem az édesanyád, és nagyon jól emlékszem rá’ – mondta.

– ’Mert neki volt egy kisbabája, aki meghalt a csecsemőágyban?’. És azt mondta: ’Még mindig emlékszem rá, ahogy édesanyád kirontott a házból, és csak kiabált és kiabált, hogy <Meghalt a kisbabám, meghalt a kisbabám!> És a szomszédok mind kiszaladtak…’

Ezt nekem anyám sosem mesélte…”

De „azt az anyám elárulta, hogy volt másik két kisbabája… Emlékszem, egyszer elmentünk a Calvary temetőbe, és ő csak nézelődött és keresgélt… Én megkérdeztem tőle, hogy: ’Anya, mit keresel?’ Ő meg azt mondta, hogy: ’Ó, van itt két kisbabám eltemetve valahol’…” – idézett föl lányának gyermekkorából egy másik emléket Eleanor.

Gyermekportré: Eleanor Pasternak.

A fiatal Eleanor Pasternak.

– Amerikába érkezése után mennyi idővel lett amerikai állampolgár Paszternák József és Rabatin Ilona? „Anyám és az apám régen sokat veszekedtek ezen. Mert, elmondom, mi történt” – válaszolt a lányát is érdeklő kérdésre Eleanor. – Az apám nem tudom, mikor nyújtotta be a kérvényt az állampolgárságért, de megkapta 49

az állampolgárságot. Mikor elvette az anyámat, akkor volt egy ilyen szabály, hogy ha állampolgárral házasodsz, akkor te is állampolgárrá válsz. És amikor apám ivott, mindig odaszúrta anyámnak, hogy ’Nem is lennél állampolgár, ha nem jössz hozzám feleségül!’. Ez lassan az anyám agyára ment, így elment egy esti kurzusra a birminghami iskolába. Ezt azoknak szervezték, akik meg akarták kapni az állampolgárságot. Szóval az anyám elment ezekre az órákra, és megkapta a saját állampolgárságát.”

„Helen Pasternak” 1973-ban kiállított állampolgársági bizonyítványa

Az elvált asszony, az 54 éves „Helen Pasternak” barna szemeivel szigorúan néz szemüvege mögül, szürke haját kontyba tűzte. Az 1940-ben kiállított igazolványa szerint „5 láb és 4 inch” magas, „105 pounds” súlyú asszony különös ismertetőjele: heg a bal csuklóján. Lakhelye: Toledo, Parker Avenue.

50

– Milyen ügynöki munkát talált Paszternák József Toledóban? „A Nyugat-Déli Biztosító Társaságnál dolgozott. Ez meglehetősen jó munkának számított. Biztosítóügynök vagy utazókereskedő volt… Ügynök, szerintem így hívják ezt” – magyarázta apja foglalkozását a családról lányának mesélő Eleanor. – „Nagyjából 15 évig dolgozott ott…”

– Hogyan került börtönbe Paszternák József ?

A biztosítási ügynök Paszternák „elköltött egy összeget, amit nem tudott visszafizetni… És nem volt olyan, akitől pénzt tudott volna kikönyörögni, kölcsönbe 200 dollárt…” – idézte a sorsfordító apai hibát Eleanor.

Filmszerű képekkel idézte föl a lányának azt is, miként került börtönbe a családfő. „Az épület még ma is ott áll: egy Anna Holló nevű nő birtokában volt.

Mi az emeleten laktunk, amikor az apám elvesztette az állást a biztosítócégnél. Elment dolgozni egy vasúti építkezésre… Úgy gondolom, a biztosítócégnél esélyt adtak neki, hogy kifizesse a tartozását, de csak nem tudta megszerezni a szükséges összeget. (…) Ez eltartott néhány hónapig, szóval nem úgy ment a dolog, hogy egyik nap elvesztette az állását, a következőn meg már börtönbe ment… Kapott úgymond egy kis próbaidőt. Én csak onnan tudok róla, amit anyám mesélt… A nyomozók eljöttek hozzánk… Valaki kopogtatott az ajtón. Az anyám nyitott ajtót. Biztosan tudhatta, hogy azok az emberek nyomozók, akiknek meg kellett találniuk apámat, úgyhogy azt mondta, hogy nincs itthon. De a kíváncsi apám kijött megnézni, hogy ki áll az ajtóban. Reggel 6 óra volt… És elvitték a börtönbe, ahol a bírósági tárgyalásáig volt. Aztán pedig átvitték a nagy börtönbe Columbusba…” – idézte föl Eleanor, amit édesanyjától hallott.

– Hogyan vészelte át Ilona és a férje a börtönéveket?

Apámat „az anyámnak sikerült egyszer meglátogatnia. Egy másik családdal együtt utazott Toledóból. Elvitték anyámat kocsival” – „porolt le” egy apró emléktöredéket Eleanor. – „Ahogy az apámtól tudom, nem volt rossz dolga ott. Hiszen nem valami nagy, erkölcstelen bűntettért kellett ülnie… Amikor kiengedték, mesélt nekünk történeteket arról, amit bent csinált… Főzött a konyhában az őröknek, így ő is jókat evett… Mikor bementek a városba ellátmányért, apám mindig velük mehetett az útra.

51

Ekkor még élt a szesztilalom, de az egyik férfi ismert egy helyet, ahol lehetett sört kapni, mert voltak ‚sötét helyek’ a városban, az épületek mögött.” „Abban az időben, amikor apám börtönben volt, az elítélt havonta csak egy levelet vehetett át a családjától. Mi sosem kaptunk apámtól egyetlen levelet sem. Anyám mesélte, hogy amikor 10–11 éves lehettem, irkáltam, ahogy a gyerekek szoktak, és emlékszem, hogy írtam apámnak kétszer is karácsonykor. De apám és anyám sosem kommunikáltak valami sokat, még azután sem, hogy apám börtönbe került… De anyám biztosan tudta, mikor fogják kiengedni, mert küldeniük kellett neki valami levelet erről…

Az anyám tudott írni-olvasni angolul már akkor.”

– Mindezek után hogyan folytatódott a Paszternák család élete? „Apám a börtönből 1931-ben került ki. Ő és az anyám újra összejöttek.

De hogy miért, azt sosem fogom megtudni… Minden kezdődött megint elölről. Ugyanazok a viták… Istenem. Anyám és az apám ugyanazokról a dolgokról vitatkoztak húsz éven át…” – értetlenkedett Eleanor.

– Milyennek látta az apját, az amerikai és a magyarországi alkoholhelyzetet József lánya, Eleanor? „Az apám nagyon felelőtlen ember volt. Különösen, amikor inni kezdett… Ivott, ivott, ivott… Aztán később mindent elfelejtett… Szerintem már Európában elkezdett inni. Magyarország egy ’borország’. És aki nem elég ‚céltudatos’ férfi, az – biztos vagyok benne –, hogy már elég korán elkezd inni. Aztán mikor apám idejött, a lehetőségek szabadok voltak.

A szesztilalom itt nem volt érvényben, szalonokat üzemeltettek minden sarkon…” – mondott véleményt az 1920–1933 közé eső szesztilalom előtti és az utána következő időszakról Eleanor.

Testvérek hányattatásai – Miért lett édesanyád neve Eleanor? – kérdezem Caroltól.

– Amikor az anyám kicsi volt, a gyerekek Eleanor helyett Bunnynak hívták. Aztán amikor idősebb lett, ezt Bonnie-ra változtatták. Ez aztán egész életében így is maradt: akik közelről ismerték fiatalkorától, azok 52

Bonnie-nak szólították, de amikor dolgozott, akkor természetesen Eleanor néven ismerték – sorolja a névváltozatokat Carol.

– Milyen emlékeket őrzött gyermekkorából Eleanor? „Az első emlékem, amit fel tudok idézni a helyről, ahol laktunk, hogy a közvetlen szomszédunkban a Black család élt. Amíg anyám nem lett terhes Jimyvel, tudott vállalni néhánynapi munkát, takarítást, mosást, vagy amit épp talált, és olyankor ott hagyott náluk, anyám sosem fizetett babysitternek. Ők ingyen vigyáztak rám… Óvodába és első osztályba Birminghambe, aztán második osztálytól a St. Stephen’sbe jártam, mert akkor kellett elsőáldozónak is lennem. Szóval a másodiktól az ötödik osztályig itt voltam… Aztán a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályt Birminghamben jártam ki” – vázolta lányának az iskolás Bunny cikcakkjait.

– Anyagi lehetőségei és a családtagok száma függvényében Birmingham újabb és újabb albérleteibe költözött a Paszternák família. Mindebből mire emlékezett Bunny? „Az egyik ház túl nagy lett nekünk, mert anyám testvére mégsem jött el Európából. Erre átköltöztünk egy kisebb házba az utcában. Annak a háznak nem volt emeleti része. Aztán onnan átköltöztünk a Woodford utcába, egy nagy házba” – mesélte a lányának Eleanor.

E házak12 közül néhány ma is áll, eladó. „Mikor az anyám otthagyta apámat, átköltöztünk egy kisebb házba: 4 szobája volt, ketten laktak az emeleten, ketten a földszinten. Ott éltünk egy ideig, aztán váratlanul az anyám és az apám kibékültek, újra összejöttek, úgyhogy ismét elköltöztünk… Egyik helyről a másikba költöztünk Birminghamben. Elköltöztünk például a Burger utcába. Onnan pedig abba az épületbe, ahol Ida később munkát kapott. Az épület mögött volt egy apartman, mi pedig oda költöztünk át…” – sorolta Eleanor a Birmingham térképén13 is nyomon követhető cikcakkokat.

– Hogy szervezte a család életét Ilona, amikor munkát kapott egy étteremben? „A St. Stephen’sbe jártam, amikor kimaradtam az iskolából, mert az anyám munkát kapott egy étteremben. Engem pedig, egy 10 éves kisgyereket, otthon hagytak a két fivéremmel. Jim még nem volt elég idős, 53

hogy iskolába menjen. Szerintem 5 éves lehetett, Joe pedig 3. Mi hárman teljesen egyedül voltunk egész álló nap. Ida akkor középiskolába járt, úgyhogy mi magunkban voltunk, amíg haza nem ért ő, vagy az apám a munkából. Nem volt babysitterünk. A gyerekek vigyáztak egymásra” – magyarázta a kényszerhelyzetet Eleanor a lányának. – „Egész télen otthon voltam a testvéreimmel, nem jártam iskolába. Az iskolának ezt jelezni kellett az Egészségügyi Minisztérium felé. Anyám kaphatott erről egy levelet, vagy egy nővér jött hozzánk… Nem emlékszem. Mindenesetre a következő nyáron elküldtek egy egészségügyi táborba. A családból én voltam az egyetlen. De a mi utcánkból a három Józsa gyerek is jött a táborba. A TBC elég gyakran előforduló betegség volt a családjukban, az Egészségügyi Minisztérium gondozásában voltak, úgyhogy elvitték azokat a gyerekeket is oda, ahol legalább nyáron jobb életkörülmények között tudtak élni. Én csak sovány voltam akkor. Soványka…”

– Miként kerültek árvaházba a Paszternák-gyerekek? „Az anyám, mondhatni, eltűnt egy időre. Én iskolában voltam, amikor fogta a két fivéremet, Jimet és Joe-t, és elmentek valahova” – ugrott vissza az időben, mesélt a 12 évesen átélt traumáról lányának Eleanor. „Egy szomszéd lánya eljött hozzánk, amikor egyedült voltam otthon, és azt mondta, hogy el kell menjek az ő házába. Senki sem volt otthon, anyám és a két fivérem sem voltak ott, Ida akkor épp kórházban volt, vakbélprobléma miatt. Két nappal később jött két szociális munkás. Azt mondták, hogy velük kell menjek. Ők meg elvittek a CSI-hez, vagy amit akkor annak hívtunk… Az épület ma is ott van még, szemben a St. Paul templommal, a városközpontban… Voltak ott más gyerekek és lányok. Amikor megszólalt a csengő, megmondták, mit kell tennem: egyenesen az étkezőbe kellett menni. És ott volt a két fivérem. De nem mehettem át beszélni velük, mert a lányok és a fiúk el voltak különítve egymástól…”

– Mi lehetett az oka annak, hogy a Paszternák-gyerekek magukra maradtak? „Nem tudták, hol az anyám, egyszerűen csak eltűnt. Aztán később rájöttem, hogy valószínűleg a katolikus jótékonysági szervezetek gondozásába került. Bizonyítania kellett, hogy katolikus. Nekem azt állította, hogy 54

a kisbabája egyházi kórházban született Detroitban…” – kapott homályos magyarázatot, jóval később, a kis Bunny az anyjától.

– Miként emlékszik Eleanor a gyermekotthonra? „Szeptember elsején átszállítottak minket a Miami Gyermekotthonba.

Ha oda bekerülsz, akkor karanténban tartanak két hétig, és ha korábban nem kaptál védőoltást, akkor ott azt megkapod. Olyan, mintha el lettünk volna szigetelve. Aztán végre találkozhattam a két fivéremmel… Olyan kicsik voltak… Én láttam őket minden étkezésnél, és segítettem is, mert akkor már majdnem 12 éves voltam. Volt egy iskola, oda jártunk mi, hárman” – osztotta meg a kistestvéreivel átélt nehéz hónapok élményét Eleanor, amikor a lányának mesélt.

– Mit tudtak a gyerekek a szüleik hollétéről? „Az apám soha, egyszer sem jött meglátogatni minket. Heteken, hónapokon át nem láttuk se az anyánkat, se az apánkat. Aztán az anyánk meglátogatott minket karácsonykor. Felszállt a buszra, és eljött meglátogatni minket, és vett mindnyájunknak egy kis ajándékot. Ez volt az első alkalom, hogy hat vagy talán nyolc hónap után először láttuk a szülőnket…

– idézte a múltból a rosszat is Eleanor. – „Valamikor február környékén hoztak minket el onnan, ami hiba volt. Anyámnak várnia kellett volna a tanév végéig, tudod, júniusig.”

– Jól tanultak az iskolában a Paszternák-gyerekek?

– Ó igen, nagyon jól – jelenti ki Eleanor első gyermeke, Carol, amikor a családi fényképeket nézegetjük. – Ida nagyon okos volt, hallás után tudott zongorázni. Anyám is okos volt, de Idának több lehetősége adódott a tanulásra. Az anyám és a nővére, Ida minden egyes nap beszéltek egymással magyarul. De az egész család beszélt magyarul. Mert az édesanyám gyerekkorában Birminghamben, ahol éltek, az összes boltban, a templomban, az iskolában, mindenhol magyarul beszéltek. Aztán, amikor iskolába mentek, ott meg kellett tanulniuk angolul is. De minden, például az elsőáldozás és minden más ünnep magyarul történt. Ez volt anyám első nyelve, amit megtanult. Bár sosem tanult meg magyarul olvasni és írni is, vagyis csak beszélni tudott magyarul – mutatja a birminghami fényképeket Carol.

55

– Hol és hogyan élt a Paszternák-család, miután kikerültek az „árvaházból” a kisgyerekek? „Anyám, apám, én és a két fiú egy pici épületben, 3 szobában éltünk. A hátsó ajtón ki kellett menni, mert a vécé kívül volt. De normális vécé volt: ha ráültél az ülőkére, a tartályból jött a víz, és ha felálltál, az ülés csak úgy felugrott.

Szóval nem volt annak hagyományos lehúzója, olyan – amit a régi idők filmjeiben láthatsz – lánc, amit meg kellett húzni az öblítéshez” –villantott fel egy képet a múltból Eleanor. – „Két család használhatott egy vécét. Ez volt az előírás. A házba csak a hideg víz volt bevezetve. Az anyámnak volt olyan tűzhelye, ami szénnel és olyan, amit gázzal működött. De mi túl szegények voltunk ahhoz, hogy gázt használjunk, úgyhogy a szén alapú tűzhelyet kellett használnunk a főzéshez. Szénnel vagy fával lehetett azt fűteni. Majdnem halálra fagytunk, mert anyám nem vett fűtőtestet, a szobánk pedig a ház elülső részében volt. De lényegében két szobában laktunk összesen.”

– Hova került a legidősebb Paszternák-gyerek, Ida? „Ida akkor már 17 éves volt, túl öreg volt ahhoz, hogy hozzánk, az ’árvaházba’ küldjék. Ő egy olyan otthonba került, ami fiatal lányokkal foglalkozott. Ott volt 2 évig. Egy évet járt ott középiskolába. Megnéztem a 1928-as évkönyvet. Amikor a Marybrookból kikerült, egy évet járt a központi iskolába. Ott is érettségizett. Kivéve kémiából, mert abból megbukott, úgyhogy nem kapott diplomát. Mindig mondogatta nekem, később hogy: ’Igen, nem adtak nekem diplomát, de az alumninak” – vagyis az iskola korábban végzett tanulóinak – „szóló, úgynevezett öreg diák levelet folyamatosan küldözgetnek nekem, adományozási célból”… De olyan volt ő is, mint az apám. Amint kikerült onnan, a régi, rossz szokásai visszatértek: például dohányzott” – mondta nővéréről a húg, Eleanor.

– Mit dolgozott Ida? „Mikor Rooseveltet újra megválasztották, a sör újra kapható lett. A szomszédságunkban évekig üresen álló üzletet egy nagy, szürke épületben, a főutcán, néhány srác kitakarította, és elkezdett terjedni a pletyka, hogy tervezik megnyitni újra a bárt. Szóval, mivel annyira közel laktunk, és Ida 19 vagy 20 éves volt akkoriban, odament, és állást kért tőlük. Fel is vették.

Főleg esténként dolgozott, nappal nem sok minden történt ott. Tehát ez 56

volt Ida első állása, pincérnőként dolgozott, sört szolgált fel” – vázolta a szesztilalom feloldása utáni helyzetet Eleanor.

– Hol laktak még Eleanorék? „Amikor Ida dolgozni kezdett, akkor mi a pici házban laktunk, a szomszédban. Aztán távolabb költöztünk a fő utcán, pont szembe a malommal.

Egy apartmanban laktunk az emeleten. Volt fürdőszobánk és benne hideg és meleg vizünk is, mert volt egy gáztartály a pincében, úgyhogy meg tudtunk fürödni. Mert emlékszem, hogy amikor középiskolás voltam, mindig nekem kellett letakarítani a fürdőszobai falakat. Mivel anyám akkor mindennap, az apám pedig a vasútnál dolgozott. Az addigi legjobb korszak az életemben akkor jött, amikor először lett saját ágyam, amiben alhattam.

Korábban mindig meg kellett osszam az ágyam valakivel. Korábban két franciaágyunk volt összesen. Én az anyámmal aludtam az egyiken, apám meg a két fivéremmel a másikon. Aztán mikor Ida hazajött, mi is hárman aludtunk a franciaágyon…” – jellemezte kamaszkori helyzetét Eleanor.

– Hogyan jutottak segélyhez Paszternákék? „Mikor 1933-ban Roosevelt lett az elnök, nekikezdett az ábécé betűivel rövidített programoknak, mint a CCC – Civilian Conservation Corps –, vagy az NRA – National Recovery Administration –, vagy a WPA – Works Progress Administration –, végre kaptunk segélyt is. Apám így végre kifizette a lakbért is. A segélyhez lehetett igényelni egy tonna szenet is, ha szükséged volt rá. Nem volt áramunk, nem volt gázunk… Petróleumlámpát használtunk, a fa vagy a szén alapú tűzhelyen főztünk… Így tudtunk megélni.

De a segély révén hozzájutottunk zöldségekhez. Abban az időben nem adtak készpénzt vagy élelmiszer-utalványt” – magyarázott Eleanor. – „Apámnak keresztül kellett mennie egész Birminghamen, bement a belvárosba, ahol volt egy hely, amit később lebontottak, de akkor úgy hívták, hogy ’Fegyvertár’. Ott adtak egy nagy zsákot, amit apám a vállán cipelt haza. Azon a napon, amikor megkapta a zöldségeket, adtak egy darab húst is, rendszerint marhát, friss hús volt. Aztán adtak rengeteg jegyet, a család méretétől függően. Birminghamben, a könyvtárhoz közel volt egy üres raktár, ott nyitottak egy nagy raktárüzletet, aztán a kupon ellenében kapott friss tejet és egy vekni kenyeret.

Amikor az apám hazacipelte azt a zsákot, mi segítettünk neki kiüríteni.

57

Mindig volt benne konzerv tej vagy kannás tej, rizs, hüvelyesek, margarin és disznózsír is. Életemben akkor láttam először mogyoróvajat, azt sem tudtuk, mi az. Aztán adtak még mazsolát is. A friss húst anyám rendszerint kettévágta, az egyikből levest főzött, a másikból pedig sült húst készített. Ó igen, ez akkor volt, amikor a válság igazán elkezdődött. Eltörölték a szesztilalmat is. Az ország nem ‚szomjazott’ tovább” – jegyezte meg gúnyosan Eleanor.

– Milyen munka adódott Eleanor szülei számára? „1936-ban az apám ismét dolgozni kezdett. De alig 5 évet dolgozott: például egy hajón, matrózként. Akkoriban 10 dollár lakbért fizettünk havonta azért a 3 szobáért, amiben laktunk. Aztán amikor nem tudta kifizetni a lakbért, alkalmi munkákat vállalt: például valakinek a kertjében. A másik dolog, amit csináltak, hogy amikor jöttek a mexikóiak, paradicsomot szedtek, illetve más zöldségeket. Ha egy farmon akartál a szezonban dolgozni, ki kellett állnod a sarokra, a táskádban az ebédeddel, és a kocsi jött, felvett reggel 6-kor, aztán ahol munka volt, ott letett. Jól kerestek vele azokban az időkben. Ment az anyám meg az apám is dolgozni” – adott újabb hangulatképet Eleanor.

– Miért volt fegyver a házban? „Az apám mindig tartott fegyvert a házban – árulta el Eleanor. – Volt neki egy kisméretű, automata fegyvere. Mi iskolában voltunk éppen, és az apám hazament, miután ivott pár italt, de az anyám épp próbált kimosni, mert volt mosógépünk, végre vettek egyet; szóval ekkor az apám elővette a fegyvert, dulakodott anyámmal, és véletlen lábujjon lőtte magát.

A pisztoly elsült, és lábujjon lőtte magát… Ezt később hallottuk… Úgy gondolta talán, hogy védelemre van szüksége, hiszen volt egy kis megtakarított pénze. De azt nem tudom, kitől-mitől is akarta megvédelmezni.”

– Milyen családmintát látott gyermekkorában Eleanor? „A legnagyobb probléma az volt, hogy apám ivott, a szüleim pedig folyamatosan veszekedtek, mert az anyám és az apám sosem rendezték le csöndben a vitáikat. Ida mindig mondta nekem, hogy: ’jaj, mindig felkelsz, engem nem érdekel, hogy veszekednek.’ Én viszont mindig odamentem, hogy megtudjam, miről van szó” – villantott fel egy újabb különbséget testvér és testvér között Eleanor. – „Bizonyos, hogy minden gyerekre így 58

hatott volna, ha olyan körülmények között kell, hogy éljen, mint én, hogy a szülei nem jól jönnek ki egymással. Később tudomásul vettem: az apám alkoholbeteg, de nem az a típus, aki minden nap részegre issza magát.

Apám józan volt 2–3 hónapig, aztán váratlanul nagy tivornyázásba kezdett, és részeg volt egy hétig. Amikor józan volt, olyan rendes, szelíd ember volt, azt se mondta, hogy ’Boo!’. De aztán amikor leitta magát! Bejött a házba, bement a hálószobába. Mi is ott voltunk, sosem volt külön hálószobánk kiskorunkban… Bejött a szobába, felébresztette anyámat, és azt mondta: ’Helen, hol van a vacsora?’ Hajnali 2 vagy 3 óra lehetett. Az anyám úgy tett, mintha aludna. Ő meg azt mondta, hogy: ’Helen, kérem a vacsorám!’ Úgyhogy anyám felkelt, kiment a konyhába, csinált vacsorát, és ott hagyta neki az asztalon, aztán visszament aludni. Igazi istencsapása volt, amikor ivott. Ráadásul kártyázott is, Meg aztán – szerintem – a szüleim szerettek veszekedni.”

Paszternák József arcképes igazolványa 1940-ből. Az új okirat kiállításakor Carol nagyapja 60 éves, kék szemű és szürkés-fekete hajú, „5 láb és 10 inch” magas és „145 pounds” súlyú, elvált férfi, aki Toledo Broadway utcájában lakott.

59

1944-ben: Ida és „Pete”, vagyis Ida férje a kávézójukban. Ida a férje miatt, aki bolgár volt, bolgárul is tudott… A kávézót valamikor az 1980-as években bezárták – Carol emlékei szerint.

– Miként alakult Eleanor testvéreinek a sorsa?

– Ida és a férje vállalkozásba kezdett: kávézót nyitott. Nem született gyermekük – jelenti ki Carol. – A fivérüknek, Jimnek sem született gyermeke. Ő már a 40-es éveiben járt, amikor megnősült: egy idősebb nőt vett feleségül, akinek már voltak felnőtt gyerekei.

1940-ben a nagyanyám Joe-val maradt a régi házban, aki aztán Floridába költözött, a nagyanyám pedig Michiganbe, dolgozni: főzött a zárdában a nővéreknek.

Eleanor, a családanya – Mikor találkozott Eleanor Pasternak és későbbi férje, George Rajner? „11 éves lehettem, amikor Anna Holló házából elköltöztünk a Milford utcába. Abban az időben a Milford utcában nem volt valami nagy forga60

lom az úton, nyáron pedig mindig kinn játszottunk az utcán. Például a ‚Run sheep, run!’-t, a bújócska-szerű játékot, vagy a ‚Kick the can!’-t.

Sokszor csak kint lógtunk az utcai lámpák fénye alatt addig, amíg be nem sötétedett, és ideje volt bemenni. Ott találkoztam apáddal. Ők is a Milfordon laktak, de a vasút másik oldalán” – határozta meg a helyet és időt Eleanor, amikor a lányának adta elő a szerelme történetét. – „De az egész Millford utca a szlovákok területe volt. A te apád és az összes gyerek, aki ott lakott, egy távolabbi iskolába, a Holy Rosary-be” – vagyis a Szent Rózsába – „járt. Gyalogolniuk kellett, senki nem vitte el őket kocsival.

Ott nem volt menza, ezért hazajöttek ebédelni, aztán visszasiettek, majd iskola után megint csak haza kellett sétálniuk. Minden gyerek és apád barátai, például a Novákok, mind abba az iskolába járt. Mi magyarként pedig a St. Stephen’s” – vagyis a Szent István – „iskolába.”

– A gyermekkori szerelemből lett 6–7 évvel később házasság? „Igen… Minket közben elküldtek az ’árvaházba’… Az apád idősebb volt nálam egy évvel, hamarabb fejezte be a 8. osztályt, mint én. Szóval, amikor kikerültem a gyermekotthonból, és elkezdtem a birmighami iskolába járni, szerintem nem is tudta, hogy ott vagyok a szomszédságban. Mivel ők a Milfordon, mi pedig egy másik iskolába jártunk, és oda a főutcán mentünk. Meg aztán én régen gyakran jártam könyvtárba. Könyveket kölcsönöztem ki, és otthon olvastam őket. De apád nem volt annyira jól képzett.

Szerintem nem is találkoztunk egészen addig, amíg én elsős nem lettem a középiskolában, amikor végre észrevett, és hazasétáltunk” – foglalta össze a megismerkedés és az első randevú közti időszakot Eleanor.

– Hogy udvarolt a Rajner-fiú a Pasternak-lánynak? „Átjárt hozzánk. Nem volt verandánk, de leültünk a lépcsőre, és csak beszélgettünk. Akármikor kölcsönkapta a bátyja autóját, elhajtott a középiskolámhoz, és hazavitt kocsival…” – adott egy amerikai filmekből is ismerős képet Eleanor.

– Hol házasodtak össze? „A St. Stephen’s templomban. Valamikor 1935. októberében. 17 éves lehettem. Nem fejeztem be akkor még a középiskolát” – árulta el Eleanor 61

a St. Stephen’s Roman Catholic Church, azaz a Szent István római katolikus templombeli egyszerű szertartásról.

Portré Eleanor Rajnerről.

– A házasságkötés után hogy élt Eleanor? „A szüleimmel kellett éljek 3 évig, amíg apáddal össze nem tudtunk költözni, és végre lett saját helyünk, ahol lakhattunk.

Apád Lanchesterben, Pennsylvaniában volt egy ideig. A főutcai lakás kétszintes volt. Anyám felköltözött az emeletre, mi pedig a lenti részben laktunk. Aztán apád előjött az ötlettel, hogy szeretne a város északi részére költözni, úgyhogy szerzett nekünk lakást a Milford utcában. Ott éltünk nagyjából 6 hónapig. Akkor költöztünk el, amikor már terhes voltam a negyedik gyerekkel” – utalt 1940-re Eleanor.

– Miként foglalja össze Carol a szülei közös élettörténetét?

– Már egész kisgyermekkoruk óta ismerték egymást, hiszen egymás szomszédságában laktak. Anyám fiatalon, 18 éves korában, 1936-ban szült engem. Aztán egy év leforgása alatt született még egy lány: Marlene (1937), aztán egy fiú: Robert (1939), majd George (1940), vagyis még egy fiúgyermeke: Szóval 21 éves korára 4 gyermekes anya volt, apám pedig 22 volt akkor.

George Rajner, karján első gyermekükkel, Carollal.

– Milyen férfi, milyen apa volt George Rajner? „Merész volt, de sosem vállalt kockázatot, sosem veszélyeztetett másokat. Jó úszó 62

volt. Szeretett a folyóban úszni, és a rendőrség figyelmeztette, hogy jöjjön ki a vízből. Akkoriban a beérkező hajók csak oda-vissza hajókáztak a vízen.

Apád úgy ismerte azt a területet, mint a tenyerét. Tudta, mint csinál, amikor leugrott a vízbe…” – idézett egy olyan emlékképet Eleanor, amelyről még a The Blade is beszámolt 1938. július 7-i számában. A szalagcím: „Ship Leap On Dare Puts George In Doghouse, So He Confesses” – ami nagyjából annyit tesz.

Hogy „George-ot hajóról vízbeugrása börtönbe juttatja, ezért vallomást tesz” –; majd a belső oldalon, a cikk folytatásának a címe: „Leaps From Steamer Into Maumee River” – azaz: „Gőzösről a Maumee folyóba ugrik” – önmagáért beszél.

Ráadásul a hajóról való folyóba ugrás akcióját 4 év múlva, az akkorra már négygyerekes családapa, George Rajner megismételte. Erről a „Coast Guard to Probe Leap Of Man From Excursion Boat” – vagyis: „A Parti Őrség megbüntetné a kirándulóhajóról vízbeugró férfit” – című újságcikk számolt be. A Carol családi dokumentumgyűjteményében őrzött újságkivágás szerint, a parti őrség nagyon nem örült Rajner akcióinak.

Carol őrzi az apjáról szóló The Blade-cikket.

63

– Ó, nagyon jól nézett ki: fekete, göndör haja volt. Nagyon jóképű volt.

Minden lánynak tetszett – mosolyodik el Carol, amikor édesapja fényképére néz. – Még mindig tudom, hogy nézett ki: sötét szeme volt, sötét haja. Jó testfelépítésű volt: úszott, bokszolt… – mutatja az 1941. január 16-i győzelméről szóló igazolást: August Sherfild ellen kiütéssel győzött George Rajner… – Még mindig tudom, hogy milyen volt a hangja… De a testvéreim nem emlékeznek rá, túl kicsik voltak hozzá. Tudod, az egyik öcsém kétéves, a másik hároméves volt, a húgom majdnem öt volt, ő azt mondja, hogy emlékszik rá egy nagyon kicsit, de nem igazán. Tudod, apám gyakran vitt erre-arra, mert én voltam a legidősebb, vitt magával a városba vagy az édesanyjához látogatóba vagy csak játszottunk otthon. Persze a többiekkel is foglalkozott, csak ők nem emlékeznek…

Csónakázás a Maumee folyón.

– Az ifjú családapa miként kereste a kenyérre valót? – kérdezem tovább Carolt.

– Egy gyárban dolgozott, még csak középiskolába se járt. Csak ez elemit végezte el… Nagyon erős férfi volt… Nem emlékszem sok mindenre, mert csak 6 éves voltam, amikor apám bevonult katonának. De emlékszem olyanokra, 64

amikor hazajött és dolgozott. Volt neki egy öreg Ford kocsija, amivel eljártunk meglátogatni az édesanyját, és magával vitt engem is. Nagyanyámnak mindig volt kertje, ahonnan nyaranta kaptunk zöldségeket, és volt egy barackfája az előkertben. Főzött levest is nekünk. Még öregkorában is csinálta a dolgokat. Tudod, ezek az emberek akkoriban nagyon erősek voltak. Bár nem volt semmijük, de akkor is megéltek valahogy, felhasználtak mindent, amit csak lehetett. „Superman közlegény” – Mit tudsz édesapád családjáról? – kérdezem Carolt.

– Ó, nem sokat tudok. Az apja német, az anyja pedig szlovák volt. Apám édesapja ugyanis meghalt, amikor apám 14 vagy 15 éves volt. Később megtudtam, hogy ő a nagyanyám második férje volt, de született másik gyereke is közben. Mert úgy volt, hogy az első férje, akivel 5 évig éltek együtt, elhunyt, tőle volt egy gyereke; három gyereke született, de a kisfia és a kislánya is meghalt még csecsemőkorában, és aztán született a nagybácsim, Edward.

Aztán, amikor ő 5 éves volt, született egy másik fiú is, akit úgy hívtak, hogy Frank… Úgy volt, hogy a nagyanyám hozzámegy a férfihoz, a gyerek apjához, de az visszament Európába, mert már ott volt egy családja, de ezt nagyanyám nem tudta. Szóval akkor született ez a másik fiú. Ezután találkozott apám apjával, Peter Rajnerrel, akivel összeházasodott. Peter kicsit idősebb volt nála. Felnevelték a nagyanyám két fiát, és lett nekik öt fiuk. Az első meghalt, aztán született Joseph, majd az apám: George Albert, majd Stephen, aki meghalt, és végül Andrew, ő lett a legkisebb fiú. Szóval az apai nagyanyám 10 gyermeknek adott életet, és hat fiút nevelt fel egyedül.

– Mit tudsz az édesapád apai rokonairól?

– Hamburgból származik az apai nagyapám. De nem tudok róluk semmit. Az egyik unokatestvérem megpróbált kutakodni ezzel kapcsolatban. Ő mesélte, hogy csak azt sikerült kideríteni, hogy Peter nagyjából 10 éves korában jött ide Németországból a családjával, és hogy Pennsylvaniába érkeztek először, de nem tudjuk biztosan. Még mindig szeretnénk kideríteni ezt, de senki sem tud válasszal szolgálni. Képet sem láttam róluk sosem, azt sem tudom, hogy nézhetnek ki az apai dédszüleim.

65

– Az apai dédszüleid miért vándoroltak Amerikába?

– Nem tudom.

– Mi a vezetéknevük?

– R. A. Y. N. E. R. A család mindig Raynernek mondta. De az apám mindig úgy ejtette, hogy „Rajner”.

– Édesapád miért ment háborúba? Miért vonult be katonának?

– Mert mindenki más ment, az összes fivére bevonult. Otthon maradhatott volna, hiszen volt 4 gyereke. Nem volt kötelező a katonaság.

De mindenki ment a családból; az anyám két fivére, az ő négy fivére, csak a legidősebb báty volt túl idős ahhoz, hogy bevonuljon katonának. De mindenki más ment, ő nem akart egyedüliként itthon maradni.

– Lett-e abból konfliktus, hogy ő tulajdonképpen német származásúként harcolt Európában a németek ellen?

– Nem volt ebből probléma. Ők amerikaiak voltak. Nem tartották magukat németnek soha.

– Soha nem mondta magáról édesapád családja, hogy ők „amerikai németek”?

– Soha. Én magam egészen 15 éves koromig azt sem tudtam, hogy a nagyapám Németországból származik. Senki nem mondta, soha. Sosem beszéltek erről.

– Mit tudsz, Carol, az édesapád katonaéveiről?

– 1942-ben az apám bevonult a seregbe, és harcolt a II. világháborúban… 1943. márciusában Észak-Afrikában. 1943. júliusában Szicília és Olaszország következett. 1944 tavaszán Angliába ment. 1944 júniusában, a D-Naphoz kötődően Franciaországban 21 napot harcolt, mielőtt megölték volna bevetés közben. Franciaországban, pontosabban Normandiában, az Omaha Beach-i Amerikai Temetőben nyugszik.   

66

Bőbeszédűbbek az interneten fellelhető és a Carol által összegyűjtött dokumentumok.

1942. augusztus 22-én vonult be katonának George J. Rajner – tudjuk meg a portré fotóját is tartalmazó adatlapjából.14 Erre a fotóra napjában többször is rápillant Carol: perrysburgbeli házának egyik szobája falán, de a konyhában, a hatalmas hűtőszekrény ajtaján elhelyezett fényképgyűjtemény között is látható.

A 82. légi szállítású hadosztály kötelékébe sorozták be Rajner közlegényt.

Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének e levegőben is szállítható és onnan bevethető gyalogos hadosztályát 1917. augusztus 5-én állították fel, és a mai napig létezik. A II. világháborúban „átszervezték az egységet, az USA első ejtőernyős hadosztályát alakították ki belőle. Az egység részt vett Szicília és Olaszország felszabadításában, a normandiai partraszállásban,15 valamint további hadműveletekben Hollandiában, Belgiumban és végül Berlin elfoglalásában is” – olvasom16 „A szabad enciklopédiában”.

Itt bizonyosodom meg arról is, amit Carol az unokáitól hallott, én pedig a fiamtól tudok: a 82-esek második világháborús műveleteiről 2007-ben videojáték készült Medal of Honor: Airborne címen.

Az „All American”, vagyis „összamerikai” becenevű, „All the way!” mottójú 82. légi szállítású hadosztály 4 gyalogsági ezredének egyike az az 1942-ben életre hívott 505. ejtőernyős gyalogezred, amelybe Rajner közlegény kiképzést kapott.

(Ez is elit alakulatnak számított. Hasonlatosan ahhoz az amerikai 101-es légi szállítású hadosztálya 506-os ezredéhez tartozó Easy századhoz, amelyről Stephen E. Ambrose könyvet írt. E mű alapján elkészült Az elit alakulat (Band of Brothers) című, 10 részes amerikai, második világháborús filmsorozat – Steven Spielberg és Tom Hanks produceri közreműködésével – olvasom a cikket az interneten.17) 67

A The Blade 1942. december 4-i címlapját többször elolvasta már Carol is.

68

A toledói napilap főcíme „kiabál”: „A ’jap’ flotta visszatér Guadalcanalba, miután 9 hajót és több ezer katonát veszített”.

(A fordításban segítő újságíró kollégám megjegyzi, hogy a „jap” kifejezés erősen negatív, sértő megnevezése a japánoknak, olyan mintha a németekre mondaná valaki, hogy „fritz”…)

A „Hajókonvojok: nő a tengelyhatalmak vesztesége” témájú cikkből kiderül: A Tunéziáért küzdő amerikai és brit erők újabb győzelmet arattak, másodjára verve vissza egy igen erős német ellentámadást az észak afrikai vizeken. A sikert erősítette, hogy több ellenséges fegyvert és felszerelést szállító konvojt pusztítottak el – olvasható a lap középső cikkében. „A nácik már másodjára kényszerülnek Itália megsegítésére” cím alatt az olvasható, hogy Itália a folyamatos szövetségi bombázás miatt kiszolgáltatott helyzetbe került, és a Görög front után már másodjára kényszerülnek segítségül hívni a németeket, akik már így is túl sok fronton harcolnak. Az elemzők nem látják, miként tudna Olaszország kapitulálni, lévén az emberek hiába vágynak békére, a német befolyás és függés túl erős.

Az oldal alján ott a cikk, amiért Carol számára különösen becses a The Blade ezen lapszáma: 600 EJTŐERNYŐS ÉNEKELVE MENETELT 115 MÉRFÖLDET HÁROM NAP ALATT. Ebben a menetben vett részt a háború dúlta Európába harcolni induló Rajner is. A teljesítmény azért kapott nagy sajtónyilvánosságot, mert a nem mindennapi tettükkel a katonák lelket kívántak önteni a bajtársaikba, a lakosságba és a nemzetbe. A vonuló katonákat nagy érdeklődés követte, ebédszünetük alatt több újságíró és érdeklődő is felkereste őket.

A következő oldalon folytatódik a cikk:„600 éneklő ejtőernyős végigmenetelte a 115 mérföldes utat három nap alatt”. E cím alatti cikk szerint „Atlanta lakói kikerekedett szemmel, leesett állal nézték a menetelő regimentet, melyet a köztiszteletben álló Sink ezredes vezetett, aki maga is csatlakozott a meneteléshez. Az ezred egyetlen tagja úszta csak meg a kimerítő utat, Draftee, a barna kölyökkutya, a csapat kabalája, ő ugyanis DeWitt Lowrey közlegény hátára erősítve utazott. Ezen a reggelen Atlanta lakói megtekinthették a formációban masírozó ezredet. A Hartsfield polgármester még egy szalaggal is kitüntette őket, melyet viselve büszkén vonulhatnak a csatába.

69

A menetelés nem volt egyszerű, de a regiment kitartott a három nap alatt, nem számított nekik eső, köd és jeges utak. Ugyan néhányan kidőltek az út alatt, ám mégis visszautasították egy helyi motoros segítségét, és inkább egy rövid pihenő után újra csatlakoztak a menethez.

Az ezred több okból vállalta a menetelést: Egyrészt a szívükbe zárták Atlanta városát, és szerették volna kiérdemelni azt a szalagot, amelyet végül a zászlajukra tűztek. Másrészt meg akartak bizonyosodni, hogy a kemény kiképzés, amelyet a Toccoa táborban kaptak, meghozta gyümölcsét.

Harmadrészt menetfelszerelésben akartak masírozni, hogy megtapasztalják, mi vár rájuk az éles bevetés során. Végezetül pedig ezt egy hazafias cselekedetnek szánták, így mutatva meg Amerikának és a világnak, hogy őket bizony kemény fából faragták.”

(Az újságszöveg fordítója megjegyzi: a cikk itt azt is hangsúlyozza, hogy ezek a fiúk mennyivel jobbak, mint a „güsznyedt” japánok, akiktől mindenki el van ájulva, hogy milyen jól állják a sarat kemény terepen. Akkoriban ugyanis napvilágot látott egy cikk, amelynek írója elámul, hogy a japánok milyen keményen tudnak menetelni. Erre válaszképp született ennek a menetelésnek az ötlete – a háborús propaganda szolgálatában.) „A második zászlóalj három nap alatt 115 mérföldet tett meg, azaz naponta nagyjából 40 mérföldet. Ez hatalmas előrelépés az első világháborúhoz képest, amikoris a katonák büszkék voltak magukra, ha napi 20 mérföldet meg tudtak tenni. – Az amerikai gyalogosok számára mindig is az volt az elvárás, hogy másokhoz képest mindig egy lépéssel előrébb járjanak, egy golyóval többet lőjenek. Ennek szellemiségét bizonyítja ez a menet is – mondta az ezredes, aki igen büszke a katonáira. Ahogy a katonák saras öltözetükben végigmeneteltek az utcákon, Atlanta lakosai azt kérdezték: ’Ez vajon a sokat reklámozott katonai roadshow része?’ Ám ez nem műsor volt, hanem a valóság. Egy átlagos nap az ejtőernyősök életében. Így viszont megtudhatták a civilek, milyen kiképzést is kaptak a katonák a táborban.”

SUPERMAN KÖZLEGÉNY. Ez a címe a The Blade 1942. december 4-i száma 6. oldalát uraló fotónak, amelyen jól felismerhető Carol mosolygó, jóképű édesapja. A fénykép alatt olvasható: „Ismerjék meg a Toledóból származó George J. Rajner közlegényt, aki 35 mérföldet menetelt egy nap, 70

Az újságoldal többi cikke is az amerikaiak háborús készülődéséről szól.

mialatt a 10 kilós felszerelése mellett még egy 13 kilós gépfegyvert is cipelt. Régen acélgyári dolgozó volt. Az összes ejtőernyős énekelve, nevetgélve tette meg az utat Atlantáig.” „A benningi ejtőernyősök „megrohamozták” Orlandót – Az 505-ös regiment lecsapott a repülőtérre – olvasható még az oldalon: Fort Berning erődjének felfegyverzett ejtőernyősei második alkalommal gyakorlatoznak Orlandóban, ezúttal a megtévesztő csapást gyakorolva a városi reptér szabad földjén. Tegnap sor került már egy gyakorlatra, amelyben a kiképzett ejtőernyősök célba juttatását próbálták el, miután a bombázók megtisztították a terepet. A mai nap is hasonló koreográfia szerint ment, csak ezúttal még több ejtőernyős vett benne részt. Először jöttek a bombázók, majd ledobták az ejtőernyősöket, akik „megütköztek” az ellenük támadó földi 71

erőkkel. Most is számtalan tűzijátékot és álbombát vetettek be, hogy szimulálják az árkokban történő hadakozást. Emellett kipróbáltak több titkos fegyvert is, ám ezek nem mutathatóak be. A gyakorlatot felügyelő parancsnok elmondása szerint majd a németek mesélhetnek eleget a titkos fegyverekről, miután a szövetséges erők bevetették azokat ellenük. A gyakorlatot sikeresnek ítélte a vezetőség, lévén a kívánt eredményt mutatták fel a katonák”. „Az U.S és Anglia másodjára győzött a sivatagi fronton” – adja tudtul az oldal jobb alsó részében elhelyezett cikk. „A tunéziai front egy 43 órás ütközet után tankroncsokkal lett telítve. A szövetségesek újraszervezik az erőiket” – nyilatkozta a sereg szóvivője. Mindkét fél erősen használta a légi

Howell dandártábornok aláírása is igazolja a díszes oklevélen, hogy George J. Rajner 4 hónapos ejtőernyős kiképzése 1942. december 26-án lezárult.

72

erejét, a szövetségesek többtucatnyi gépet küldve ki éjjel és nappal, nagy kárt téve két ellenséges felszállópályában, valamint hidakban is.”

Az ebből az alkalomból a georgiai Benning erődben készült, a második zászlóalj 506. ejtőernyős gyalogezredéhez tartozók névsorát tartalmazó füzetkéből kiderül: Rajner közlegény az E csoportba, Capitan Herbert M. Sobel parancsnoksága alá tartozik.

A Toledo Blade 1943. január 9-i számának cikkét azért őrzi Carol, mert abban portréfotókkal együtt mutatják be azt a 16 ifjút – közte George Rajnert és a magyar családnevű Steve Kuruczot –, aki elvégezte az ejtőernyős kiképzést.

Hogy kelt át az óceánon, miként jutott vissza Európába, a német és szlovák ősei által elhagyott kontinensre George J. Rajner? Ennek a „visszaútnak” a részleteiről semmit sem tudunk.

Az amerikai hadsereg 82. légi szállítású hadosztály 505. ejtőernyős gyalogezrede históriáját Wikipédia-szócikk18 rögzíti.

Bajtársaihoz hasonlóan valószínűleg Rajner közlegény is tisztelte a gyalogezredet irányító, 1942 augusztusában ezredessé előléptetett James M. Gavint,19 Róla olvasva az amerikai hadseregről is képet kaphatunk: „katonái az ’Ugró Jim’ vagy a ’Karcsú Jim’ névvel illették. Közvetlen vezetési stílusát 73

több, beosztása alá tartozó tiszt elsajátította. A bevetéseken az első vonalakban harcolt, együtt ugrott a katonáival, és általában ő is egy M1 Garand20 karabélyt hordott hasonlóan a közlegényekhez és nem M1 Carbine21 karabélyt és M1911 pisztolyt,22 mint a tisztek általában.”

Az első bevetésére 1943. július 10-én került sor a Husky hadművelet keretein belül. (…) A szicíliai bevetés során ugyanazzal a helyzettel szembesült, mint a későbbi bevetések során: katonái szétszóródtak, így az ejtőernyősök csak kis csoportokban tudtak harcolni. Normandiában hasonló helyzettel kellett szembesülnie.”

A Husky hadműveletben George J. Rajner is aktív lehetett: A Gelánál partra szálló csapatok 1943. augusztus 17-éig tartó harcairól ír23 az internetes lexikon is.

Gavin dandártábornok internetes enciklopédiában is közölt fotóját még Rajner lánya, Carol is őrzi a családi fényképek között. Ott láttuk azt a felvételt is, amelyen George J. Rajner bajtársa, George Fotovich oldalán áll kamera elé 1943-ban, Itáliában.

A hátországbeli, vagyis az amerikai háborús hangulatról is kapunk ízelítőt Carol cikkgyűjteményéből. „1943” – Ez a kézzel írt dátum helyezi el az időben az újságkivágást, amely szerint: „AZ ÉLETHŰRE SIKEREDETT BOMBATESZT BOTRÁNYT OKOZ A RAJTAÜTÉS FELÜGYELŐINÉL” A szövegből kiderül: a toledói civil erők a kevert jelzéseknek köszönhetően igazinak hittek egy szimulált bombatámadást.

A lakosok a műveleti operátorokat hibáztatják. Bár egyszerre erősítették és cáfolták a bombatámadás teszt jellegét az operátorok, a civilek nem pánikoltak, és közös erővel megoldották a problémát. Azonban mind a civil erők felügyelőtisztje, mind a civilek egyetértettek a központi kommunikációs tisztek bírálatában, akik nem tudták kezelni a problémát, és ös�szeomlottak az eset alatt. Emiatt a tesztbombázás megkezdődött ugyan, de a civil erők védekezése nem volt kellően összefogott a jelzés elmaradása miatt. Ahogy a tesztért felelős felügyelő mondta: Egy olyan átfogó szervezetnél, mint a mienk, igazán elvárhatnánk, hogy a szirénákat megfelelő módon szólaltassák meg. Mint utólag kiderült, a toledói központ későn toborzott emberállományt a kommunikációs csapatába, lévén nem rendelkeztek megfelelő listával a toborozható szakemberekről. Sőt, több 74

sziréna nem is volt működőképes, amelyeknek a javítását sürgeti a felügyelő. „Az álbombázásra azért volt szükség, hogy az emberek megismerjék, milyen érzés egy ilyen esemény, és emiatt ne pánikoljanak, ha az tényleg bekövetkezik. Emiatt nagyjából 3000 álbombát szórtak le a városra és környékére. A nem túl zökkenőmentes riasztás ellenére az emberek jól reagáltak, és nem volt nagy pánik. A helyi rendőr-járőrök segítségével sikeresen végrehajtották a gyakorlatot. A légi csapás vezetősége ezek után arra kéri a lakosságot, hogy a tesztbombákat szedjék össze, és adják le a központnak.”

75

Rendszeresen írt levelet a feleségének, Eleanornak George. Például 1943. március 11-én az észak-karolinai Southern Pines-ből induló lapon arról is beszámol, hogy a hétvégét egy fogadóban tölti, 23 mérföldre a tábortól, és hogy jó végre kicsit máshol is lenni, hacsak 2 napra is. A tábori kiképzés szüneteiben készült amatőr fényképfelvételeket is hazaküldte a családjának George J. Rajner.

Nápolyi képeslapot is hozott a postás a katona apától.

Megrendítő, az otthon, a feleség és a család iránti vágyakozásról árulkodnak Rajner közlegénynek az Észak-Afrikáról szóló, a katonák felkészítését szolgáló füzetébe ceruzával, kézzel írt bejegyzései… Különböző alakzatokban írta le például a feleség nevét. Följegyezte a katonaként eltöltött hónapokat, és számolgatta a zsoldot. Berajzolta a térképre, miként jutott Amerikától Észak-Afrikán és Szicílián át Európába, ősei földjére – harcolni… „Miss Carolann Rajner” szerepel címzettként az 1943 novemberében és decemberében dátumozott, majd 1944 februárjában már Angliából küldött levelezőlapokon. Megható, ahogy George J. Rajner a gyermekeinek is beszámol hogylétéről, az Amerikából Európába harcolni utazó, ott a II. világháború poklába jutó katona gondolatairól.

76

1943. november 12-én írta: „Kedves Lányom!

E néhány sorban tudatom veled, hogy apu jól van, és remélem, te is. Várom a levelet tőled, amiben azt is leírod, hogy tetszik az iskola, hiszen a megtanultak a későbbiekben a segítségedre lesznek, nem úgy, mint édesapádnak, aki a mai napig érzi a tanulás hiányát és sajnálja azt. Remélem (…) tetszenek az esőkabátok, amiket küldtem. (…) Szólj, ha bármire szükségetek van, és én megpróbálom elküldeni nektek. Most zárom soraim egy nagy puszival mindan�nyiótoknak. Apu” 77

1943. november 25-én rótta az alábbi sorokat: „Kedves Carol és Gang!

Most Hálaadás van, ami jó egészségben talál engem, hasonlókat remélek veletek kapcsolatban is. Most bizonyára azon gondolkodtok, mit evett apu vacsorára. Nos, pulykát ettem én is, áfonya lekvárt és banántortát, rajta eperfagyival, kávét is ittam mellé. Azután elszívtam néhány szálat az általatok küldött Camelből. Nem igazán élvezem ezt az ünnepet, mert az lenne a jó, ha mind egy asztalnál ülnénk. A mai nap rögtön rátok gondoltam, és arra, hogy milyen jó, hogy nektek nem kell átélnetek a minden éjszaka rám váró fedezékbe húzódást. Arra gondoltam, hála Istennek, van elég ételetek, világításotok, gázotok, és Amerikában vagytok, ahol biztonságban tudhatlak titeket. Biztos vagyok benne, hogy remek napotok volt.

Szeretlek titeket. Apu” 1943. december 28-án üzente: „Kedves Lányom!

Megkaptam, amit Hálaadásra küldtél, sajnálom, hogy nem tudtam írni hamarabb, de jól vagyok és biztonságban vagyok, valahol Észak-Írországban. Apu állandóan rátok gondol, és remélem, tetszik, amit nektek küldtem. Apukátok ősz hajú lesz, mire hazaér. Remélem, jól megy az iskola. Nemrég kaptam levelet nagymamától. Először elkerült a levele, de most már minden rendben.

Bocsánat, nem fogok tudni többet írni, mert ma este még egy levelet meg kell írnom anyának.

Szeretlek. Apu” 1944. február 19-én születtek az alábbi sorok: „Kedves Lányom!

Jól vagyok, remélem te is. Szabad az egész estém, szóval leülök és írok neked is egy levelet. Ez lesz már a tízedik, még négy van hátra, de folytatom, amíg az ujjaim meg nem fájdulnak, vagy le nem csukódik a szemem, vagy mindkettő. Soha ne felejtsd el, apu teljes szívéből szeret téged. Megkaptam a leveled, köszönöm szépen kicsim. Jól vagyok, és mindent megteszek azért, hogy ez így is maradjon. Örülök, hogy tetszik az iskola. Jó éjszakát mindannyiótoknak.

Apu” 1944. április 24-én másik lányának, Marlene-nek megköszönte a gyerek előző levelét… E sorokból is süt, hogy mennyire vágyakozott haza Rajner, 78

aki már arra gondolt, milyen lenne otthon. Például biztos felszedne pár kilót is…

A családján kívül a barátoknak is írt levelezőlapot a frontról Rajner.

Például 1944. május 20-án Larry Gibbsnek mesélte el – többek között –, hogy vele nem sok minden történik. Érdeklődött: Larry még mindig Michiganben dolgozik-e. Elárulta: „Joe azt mondja, hamarosan pilóta lesz…”

Az európai harcokról Amerikába érkező, szűrt információkra példa az az 1944. május 1-jén keltezett, Mrs. Eleanor Rajnernek címzett levél, amelyben a katona parancsnoka megdicséri a feleségnek a férjet.

79

„Tisztelt Mrs. Rajner!

Nagy örömömre szolgál informálni Önt, hogy férje, George J. Rajner közlegény dicséretesen viselkedve teljesíti a kötelességét az 505. ejtőernyős osztagban.

Ezen osztag parancsnokaként büszkeséggel tölt el az a nagyfokú egyéni teljesítmény, amelyet az osztag tagjai mutatnak, és biztos vagyok benne, hogy a mi osztagunk mutathatja fel a legkimagaslóbb eredményeket. Nem tudom eléggé kifejezni azt a szívből jövő hálát, amelyet a családjuk támogatásáért érzek.

Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fent tudjuk tartani a nagyfokú harci képesség jelzőjét a regimentnek, melyet teljes joggal érdemeltünk ki előző eredményeink által” – írta a parancsnok, William E. Ekmann ezredes.

A The Blade Vélemény oldalán közli 1944. május 16-án Growe Patterson cikkét A világ rendje címmel. Az újságírói kérésre a frontról írta Rajner, hogy büszke a gyermekeire. Miattuk vállalta a harcot a békéért, hogy remélhesse: mire a gyermekei felnőnek a világban nem lesznek vezetésre „alkalmatlan emberi lények”. Úgy vélte: az oktatás sokat jelent majd nekik a világháború után. Nyilvánosan megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ezüst tálcán kínálhassa gyermekeinek a lehetőségeket. Mert amikor ő tizenéves volt, akkor nem volt munka, nem volt jövő.

Ez nagyon lehangoló. Egyetemista fiúk lapátoltak, ami szomorú… Kit ismersz? Mit tudsz? Minderre válaszol a jó színvonalú oktatás – vélekedett Rajner. Mindezt az újságíró pedig papírra vetette, mert szerinte szükségesek az ilyen bátorító szavak, levelek a frontról, egy közlegénytől, aki gondolkodik a világról, a gyermekei jövőjéről, a lehetőségeikről, arról, hogy a tanulás érték.

80

Carol ugyanúgy őrzi a hadi hivatal 1944. július 7-i keltezésű, 2 dollárról kiállított nyugtáját, amelyen George J. Rajner ejtőernyős gyalogos neve szerepel, mint ahogy a The Blade cikkét, amelynek címe: „GEORGE RAJNERT MEGÖLTÉK FRANCIAORSZÁGBAN”. „George J. Rajner katona 27 évesen életét vesztette Franciaországban, július 3-án. A katona azzal tett szert hírnévre, hogy egy ejtőernyős bevetés során végig magával vitte a gépágyúját, ami összesen 127 mérföldet jelent.

Mindezt azért, hogy ’megmutassa a japánoknak, mire is képesek az amerikaiak’.

Feleségét a hadügyi bizottság értesítette a szomorú hírről. Az ökölvívó és úszó férfi négy gyereket hagyott maga mögött. Amikor 1942-ben szolgálatra jelentkezett, tettét azzal magyarázta ismerőseinek: ’az a kötelességem, hogy megvédjem a gyermekeimet’.

81

Utolsó levelét június 29-én küldte feleségének, amelyben leírja, hogy ejtőernyősként ledobták a D-napon.

Mrs. Rajnert az elhunyt parancsnoka is felkereste egy levélben, amelyben beszámol arról, milyen bátor is volt a férje. Az érdemeit taglaló füzetet a feleség jótékony célokra felajánlotta. A férfi ugyanis szalagcímet kapott 1938 júliusában, amikor egy hajóról beugrott a Maumee folyóba, majd a partra úszva figyelte, ahogy a rendőrség és a mentőcsapat a tetemét keresi.

Elmondása szerint a merülést egy ötdolláros fogadás miatt csinálta, ám a csínyt később hivatalosan is bejelentette, miután a felesége nem volt hajlandó beszélni vele. Négy évvel később újra végrehajtotta a bravúrt.

Emellett a mediterrán fronton szolgálása alatt megnyert egy bokszmeccset a helyi arab ellenfele ellen egy sportnap alkalmával.

Angliai tartózkodása alatt Grove Patterson, a ’The Blade’, vagyis A Penge című, toledói napilap szerkesztője is interjút készített vele. Rajner közlegény tagja volt az első katolikus szlovák egyesület 221-es ágának.” „Gyászolta őt feleségén kívül négy gyermeke – az akkor 7 éves Carol, a 6 esztendős Marlene, az 5 éves Robert és a 4 éves Jr. George, valamint az édesanyja: Mary Rajner asszony és 5 fivére…” – zárul az interneten is elérhető gyászhír.24 (A tragikus fordulat érzékeltetésére jegyezzük meg, hogy – a Franciaországban történtekhez hasonlatosan – 1944 nyara a budapesti Ferihegyi repülőtér történetében is a háború jegyében zajlott. A II. világháború Hadtörténeti Portálja25 szerint: „a repülőtér felett egyre többször megjelentek az angol felderítők és az amerikai bombázógépek. Az országot ért légitámadások során mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, mind hajózókban, mind repülőgépekben.

Az emberi sorsok sokszor csak hajszálon múltak: meghalni vagy életben maradni. Az embertelenséghez gyakran emberiesség is párosult, melyet talán a következő történet is igazol. 1944. július 2. Ferihegy légterében 10 óra 45 perckor a 376. BG. 513. századának 43-as jelzésű 42–51151 gyári számú B-24-es Liberatora légvédelmi találat következtében felrobbant, személyzetéből többen ejtőernyővel kiugrottak. Earl M. Kesler hadnagy a bombazápor kellős közepén ért földet. Ő volt a gép navigátora, akit Mr. Arthur Harris angol repüléstörténet kutató talált meg.

82

Mr. Earl M. Kesler 1997-ben így idézte fel emlékeit. (…)Az utunk a célig eseménytelenül telt el. Mindössze egyetlen légelhárító lövedék pukkant közelünkben, amikor a bombázást elkezdtük. Chernik arra kért engem, hogy rúgjam meg, amikor a vezérgép ledobja a bombáit, hogy ugyanakkor indíthassa a mieinket. Figyeltem és jeleztem, de rögtön ekkor közvetlen találat érte a gépünk középső részét. Nagyon nagyot szólt, kissé megdobta a gépet. Tűz ütött ki a fedélzeten a padló alatt. Ekkor Oberding kijött az orrtoronyból, Chernik pedig kinyitotta az orrfutó akna ajtaját – a menekülési utat – és kérdően nézett rám. Én erre meglöktem, ő pedig elhagyta a gépet. Úgy éreztem, hogy a gép szét fog esni. Oberding és én az orr-részben voltunk, összegubancolódva a gép roncsolódott részeivel, én háton fekve, ő meg rajtam. Küszködött a kiszabadulásáért és én pedig segítettem, ahogy tudtam.

Sikerült is kiszabadulnia. Amikor elhagyta a gépet, észrevettem, hogy az ejtőernyőjét csak egyetlen csat rögzítette. Ez azonban végül is elegendőnek bizonyult, mert sértetlenül ért földet. A széteső repülőgép orr része dugóhúzóba esett, nem tudtam kiszabadulni. Később valahogy mégis sikerült és néhány pillanatig szabadon zuhantam, majd kinyitottam az ernyőt. Éppen idejében, mert rögtön egy kis beton épület tetején találtam magam. Ahogy az ernyő ös�szecsukódott azt vettem észre, hogy körülöttem érnek földet a kötelék utánunk jövő gépeiből ledobott bombák és az egyik nagyon közel robbant fel. Ekkor érte mindkét lábamat repesz találat. Lekapcsoltam az ejtőernyőt és kúszva a lapos tető egyik sarka felé igyekeztem, ahol egy vaslétra fokait láttam meg.

Sikerült lejutnom a kavicsos talajra, majd néhány lépést tettem egy nyitott ajtó felé és bejutottam az épületbe. Ide bújtam el a még egyre robbanó kis bombák elől. Ezután levetettem a nehéz hajózó ruhámat. A jobb lábszáramat a sípcsontnál, a boka fölött átütötte egy repesz. A zsebkendőmet tekertem köré és a bal combom belső oldalán is volt egy sebesülés. Így vártam meg a robbanások végét. Évekkel később Chernik elmondta nekem, hogy amint elhagyta a gépet, rögtön nyitotta az ernyőt és lassan süllyedt. Ekkor egy ellenséges vadászrepülőgép megközelítette őt. A pilóta egészen közel repült el mellette, mintegy ellenőrizve, majd elment. Chernik a bombázótiszt, Oberding az orr-lövész és Rutherford a pilóta, nem sérült meg súlyosan. Mindannyiukat elfogták és végül egy német fogolytáborba kerültek. Rutherford még a kormányt fogta, amikor a gép felrobbant és a robbanás a székével együtt kivetette. Szerencséjére háternyőt viselt…”)

83

A négygyerekes családapa, George J. Rajner halálhíre megrendítette a birminghami magyarokat. Ezt fejezi ki az 1944. augusztus 20-i keltezésű levél, amelyben egy apáca rótt papírra szép kézírással vigasztaló sorokat Carol édesanyjának. Kifejezte sajnálatát, mondván, hogy Isten csak a legjobb barátainak ad ilyen nehéz keresztet, amivel meg kell birkózniuk. De arról is biztosította: tudja, hogy Carol anyja erős lesz, és jó anya és apa egy személyben. Elmesélte, hogy Marlene osztálytársai pénzt hoztak be az iskolába, hogy így segítsenek nekik. Cyrilla nővér is imádkozni fog értük.

Azt javasolta: „Bízzon Jézusban, mert Ő biztos segíteni fog” a félárvává lett Rajner-gyerekeken, a családon…

A nevezetes D-nap ötödik évfordulóján, 1949. június 6-án kelt, Herman Feldman dandártábornok, „általános hadbiztos” lendületes aláírásával záruló levelében értesítette az amerikai hadsereg Eleanor Rajnert arról, hogy Franciaországban hol található a hősi halált halt férjének emléket állító fehér kereszt…

Az 1954. március 1-jén datált, Paul E. Hussey aláírásával indított irat szerint a fiát elveszítő anyáról, Mary Rajnerről 60 dolláros nyugdíjjal igyekezett gondoskodni Amerika.   

– Ki készítette édesapád sírjáról Európában a fotót? – kérdezem Carolt.

– Apám bátyja Angliában szolgált a légierőknél. Amikor „eltávra” engedték, elment Franciaországba, és elkészítette az első fényképeket édesapám síremlékéről…

George J. Rajner lánya, Carol emlékezik az apjára. De őrzi és ápolja is ezt az emléket.

2008-ban öccsével, a korábbi tengerészgyalogossal, az immár nyugdíjas munkás, George Rajnerrel a nevezetes 1944. június 6., vagyis a D-napnak a 65.

84

évfordulóján látogatott Európába.

A normandiai amerikai katonai temetőbe tartó autóbuszon ismerkedett meg velük az egyik 80 éves veteránt, PFC Werner L. Frankot kísérő fia. Megrendítette a 80 éves apát kísérő „gyereket” a kortársainak a története.26 Visszaemlékezésében megírta: „George Rainer és nővére, Carol Rainer LaBounty együtt látogatta meg apjuk, PFC George J. Rajner síremlékét, aki az Egyesült Államok hadserege katonájaként 1944. július 3-án esett el, mindössze 21 nappal a nevezetes D-nap, a szövetséges erők normandiai partraszállása után.”

Nagy tisztelettel szólt arról is, hogy „PFC Rainer”, azaz az „első osztályú közlegény”, vagyis „Rajner őrvezető” tagja volt az 505. ejtőernyős gyalogezrednek, a 82.

Airborne részeként.

Fenségesnek látta ő is az egyszerű fehér keresztekkel beborított temetőt az Omaha Beach magaslatán. Megrendült, ahogy belegondolt: e helytől nem messze 65 évvel azelőtt egy Douglas C-47 Dakota repülőből ugrott az ejtőernyős Rajner közlegény – a halálba. „A sors, a szerencse és az időzítés a kulcsa annak, hogy ki miként érti meg a küldetését – utalt interneten is elérhető visszaemlékezés szerzője James Michener 1953-as filmje, a The Bridges at Toko-Ri mondatára: „Where do we get such men?”, azaz „Hová jutunk, mint férfiak?”

85

Eleanor Rajner is átkelt az óceánon, elzarándokolt férje, George J. Rajner normandiai síremlékéhez.

86

Carol édesapja, a II. világháborúban hősi halált halt George J. Rajner emlékének őrzése családi hagyomány. Ám Carol LaBounty ennél többet tesz.

Nem csupán – a magyar őseivel kapcsolatos dokumentumok fölkutatásához hasonlatosan – összegyűjtötte az édesapjáról szóló fotókat, újságcikkeket, leveleket, hanem bekapcsolódott a katonai hősök tisztelete amerikai kultuszának a kialakításába is.

A Toledo központjában magasodó háborús emlékmű avatásán, 1949. november 13-án a Rajner-gyerekek is részt vettek. Carol máig gyakran elzarándokol az emlékműhöz: hősi halált halt édesapja nevét a vendégeinek is megmutatja.

(Kiegészítésként és ellenpontként szerepeljen itt néhány történelmi jelentőségű esemény – a wikipedia listája alapján – 1949-ből.

Magyar vonatkozású, hogy 1949. január 11-én rövid svájci és olaszországi tartózkodás után Horthy Miklós, Magyarország korábbi kormányzója és családja Portugáliába érkezik, Estorilban telepedhettek le. Február 3-án kezdetét veszi a Mindszenty József27 hercegprímás elleni kirakatper, s február 8-án megszületik az ítélet: életfogytiglani börtön. Április 16-án Csehszlovákia28 és Magyarország29 képviselői „barátsági, együttműködési és segítségnyújtási egyezményt” írnak alá, miközben tart a lakosságcsere Csehszlovákia és Magyarország között, ami június 21-én zárul le. 1949. augusztus 20. a Magyar Népköztársaság alkotmánya30 „születésnapja”.

November 21-én újra megnyitják az újjáépített Széchenyi lánchídat31 Budapesten.

Nemzetközi hatású történés, hogy 1949. január 25-én megalakul a KGST;32 április 4-én a NATO.33 Május 5-én a londoni szerződés34 aláírásával megalakul az Európa Tanács.35 Május 12-én véget ér Berlin blokádja,36 május 23-án – Létrehozzák az NSZK-t.37 Július 2-án bejelentik az úgynevezett Vietnam Állam38 megalakulását, amelyben a Vietnami Demokratikus Köztársasággal 39 szemben álló „Egység és Ellenállás Kormánya” kezdte meg működését. Július 27-én jelentik be az első sikeres szovjet kísérleti atomrobbantást.

Szeptember 29.: A Rajk-per40 „bizonyítékaira” hivatkozva Moszkva41 és szövetségesei felmondják Jugoszláviával 42 kötött szerződéseiket és gazdasági–politikai blokád alá helyezik az országot. Október 1-jén kikiáltják a Kínai Népköztársaságot.43 Október 7-én megalakul az NDK…44) 87

Rajnerek találkozója (balról jobbra): Mark Rajner, George, Robert, Eleanor Rajner, Carol, Marlene.

Carol gyűjti a 82. légi szállítású hadosztályról, az 505. ejtőernyős gyalogezredről szóló dokumentumokat.

Számos fotót őriz Carol LaBounty azokról a találkozókról, amelyeken édesapja bajtársait kereste föl, 1999 óta bekapcsolódva az 505. ejtőernyős gyalogezred évente rendre ismétlődő megemlékezéseibe, amelynek leggyakoribb helyszíne: a Fort Bragg Home Of Airborne And Special Operations Forces, amelyről információt ad a honlapjuk.45 A 2004–2010 közötti fényképeken, az egykori katonák és tisztelőik arcán nyomon követhető az idő múlása is.

Carol nyugdíjasként regisztrálta édesapját a hőstetteket számon tartó The National Purple Heart Hall of Honor46 szervezetbe.

De Carol LaBounty dokumentumgyűjteményében látható az amerikai fegyveres erők hősi halottairól szóló füzet, az Európában kialakított amerikai temetőkről szóló ismertető kiadvány, a túlélő hozzátartozók ellátásait fölsoroló ismertető is.   

88

Carol emlékei – Amikor kicsi voltál, milyen volt az életed? – kérdezem Carol LaBounty-t.

– Az anyám 26 éves volt, amikor egyedül maradt 4 kisgyermekkel: én nyolc-, a testvéreim hét-, öt- és négyévesek voltak. Sosem házasodott újra, egyedül nevelte fel a négy gyermekét…

– Miért nem ment férjhez ismét az édesanyád?

– Amikor a férfiak visszajöttek és leszereltek, többségük fiatalabb volt anyámnál. Senki nem akart volna elvenni egy négygyerekes özvegyet. Nem sok férfi volt amúgy sem. A háború sok áldozatot követelt. Szóval nem ment újból férjhez az anyám.

– Hogy éltetek?

– Szegények, nagyon szegények voltunk.

– Miben nyilvánult meg az, hogy szűkösen éltetek?

– Egy pár cipőnk volt, azt viseltük az iskolában egész évben. Egy kabátunk volt fejenként. Mikor az iskolát kezdtük, anyánk vett nekünk fejenként öt ruhát, és egy jó ruhánk volt vasárnapra. Mikor az iskolából hazaértünk, le kellett venni az iskolai ruhánkat és otthonira cserélni, vasárnapra pedig külön volt vasárnapi cipő és ruha. De mindig ugyanazt a kabátot hordtuk, azt sosem cseréltük le. Nem váltottuk hajviseletünket sem. A húgom alacsony termetű volt, így ő ugyanazt a ruhát tudta viselni 2–3 évig, de én olyan gyorsan nőttem, hogy anyám lánytestvére adott nekem ruhákat, amikor 12 éves lehettem. Úgyhogy onnantól nekem sokkal több ruhám lett. Így anyámnak nem kellett vásárolnia, mert sokat kaptam.

Kivéve cipőket, mert sajnos nagyon nagy a lábam. Mindig is nehéz volt rá 89

A vándorfényképész tipikus felvétele a Rajner-gyerekekről.

90

megfelelő cipőt találni. Nekem kellett új kabát is minden évben, mert olyan gyorsan nőttem.

– Az egészséged rendben volt?

– Amikor 9 éves lettem, el kellett mennem egy cserkészlány táborba.

Szerintem anyámnak körülbelül 20–25 dollárt kellett fizetnie a két hétért.

Ráadásul el kellett vinniük majd vissza is hozniuk, mert nem volt busz akkoriban.

– Mi a legkedvesebb gyerekkori emléked?

– A 9. szülinapomon készült fotón ott az összes lány, akikkel egy osztály jártam, vagy a szomszédban laktak. Az volt egyetlen szülinapi bulim. Ott vagyunk mindannyian: én, a húgom, az anyám és a nagyanyám: Helen…

– Miket játszottatok, amikor kicsik voltatok?

– Labdáztunk, fogócskáztunk, kergettük egymást, játszottuk a „Jacks” nevű játékot, ugrálóköteleztünk, ilyesmiket. Középiskolában nagyon sok sportolási lehetőség adódott, főleg lányoknak. Nemcsak futás, hanem például kosárlabdázás is, az elemitől kezdve. Szerettem jégkorcsolyázni, nyaranta pedig görkorcsolyáztunk nagyon sokat.

– A gyerekeknek kellett segíteniük a házimunkában is?

– Ó hát persze, mindannyian kivettük a részünket a házimunkából. Én felmostam a padlót, port töröltem, ablakot mostam. Anyám mosott, azt nekünk sosem kellett. Nem volt automata mosógépe, de volt egy elektromos mosógépe. Kéthetente mosott. De telente – mivel nem volt hova kiakasztani száradni a nagy ágyneműket, terítőket – havonta egyszer elvitte a mosnivalót a mosodába. Mi, lánytestvérek, mind tudtunk vasalni.

A saját ruháimat nagyjából 11 éves koromtól magamnak vasaltam. Az alsóneműimet is kimostam magamnak, de abban az időben az emberek nem váltottak ruhát olyan gyakran, mint most. Hordhattál egy pár zoknit vagy fehérneműt egy egész hétig. Az emberek heti egyszer fürödtek és mostak hajat. Szombat este mindenki fürdött, hogy másnap tisztán menjen templomba. Hacsak nem a gyárban dolgozott valaki, mert az ilyen férfiak többször mosakodtak. Nyáron egyszerűbb volt: lehetett a vízben játszani, és 91

A nagycsaládos özvegy, Eleanor Rajner sok időt töltött a konyhájában.

tisztább lehettél, és nem kellett sok ruhát se kimosni. Ilyenkor egyszerűbb volt az asszonyoknak is, hogy nem kellett annyit mosniuk.

– Hány évig jártál iskolába?

– 12 évet jártunk iskolába. Kivéve az egyik fivéremet, aki 10 évig volt diák, mert csatlakozott a sereghez. Aztán ott érettségizett le.

– Milyen munkából tartotta el gyermekeit az özvegy Eleanor Rajner?

– Anyám nem ment dolgozni, amíg én 14 éves nem lettem, hiszen abban az időben nem voltak baby sitterek, nem volt, aki vigyázzon ránk…

Mivel sosem vett részt felsőfokú oktatásban, az egyetlen munka, amit el 92

tudott vállalni, hogy egy iskolarendszerben alkalmazták, takarítónőként dolgozott egy általános iskolában, ami azt jelentette, hogy reggel 10-től este 6-ig dolgozott. De nyaranta szabadságon volt, velünk… Nagyanyám is dolgozott, anyám nővére szintén, a fivérei pedig mindketten a seregben maradtak…

– Segítették egymást az „amerikai magyarrá” lett rokonok?

– Éltek itt nagyanyámnak unokatestvérei is: például a Spiessek. Betűzve: S.P.I.E.S.S., Mary és John Spiess. És nagyanyám Mary nevű unokatestvére, Mary Prikop. Nekik volt 3 gyerekük, és néha meglátogattuk őket, vasárnaponként. Nagyapámnak pedig volt egy Mike Paszternák nevű nagybácsija, akinek volt 4 gyereke. A nagyanyámnak élt néhány rokona Clevelandben is, akik egyszer eljöttek minket meglátogatni kocsival.

A családi fotón: Helen Pasternak (balról a második); Ida férje és Ida; mögöttük: Eleanor és fivére.

93

Anyám pedig mesélte, hogy amikor kicsi volt, busszal elutaztak Clevelandbe, és meglátogatták őket. Nem éltek a városban, hanem attól kicsit délre.

Néhányszor ellátogattak oda. De a nevükre nem emlékszem, túl kicsi voltam még akkor. Csak egy alkalomra emlékszem, amikor láttam őket.

– Milyen házban laktatok?

– Nem saját házban laktunk, hanem béreltük… Anyámnak sose volt kocsija, csak a nővérének, Idának… Túl szegények voltunk, nem volt pénzünk. Az autók drágák. Később az anyám vett egy házat. Ott volt az anyám a négy gyerekkel és az anyám fivére, és az apja. Miután a nagyszüleim 1943-tól végképp nem éltek együtt, a nagyapám a mi házunkban lakott, velünk. Anyám fivére a világháborúból, úgy emlékszem, ’47-ben tért haza, itthon volt úgy 3 évet, aztán visszament a seregbe, elment Koreába, és nem is jött haza úgy ’54-ig. Aztán a nagyapám elköltözött tőlünk, a nagyanyám meg beköltözött hozzánk, és velünk élt. Aztán mikor Joe, a nagybátyám hazajött, ő is velünk lakott. Aztán nagyanyám és Joe elköltöztek egy lakásba ’55-ben, emlékszem, hisz akkor mentem férjhez. Ez volt az első alkalom, hogy az anyám egyedül volt a húgommal és a fiatalabbik öcsémmel, mert az idősebb akkor vonult be a seregbe. Szóval életében először csak két gyerekkel volt otthon, a házában az anyám! Aztán nagyanyám visszaköltözött anyámhoz, Joe pedig valahol messze dolgozott, úgyhogy utazgatott. A nagyapám egyedül élt, ’65 decemberében halt meg. A nagyanyám ott lakott anyámmal egészen haláláig, 88 évesen halt meg…

– Jó háziasszony volt Helen, a nagymamád?

– Mindenki szerette a főztjét. Éttermi szakácsnőként is dolgozott. Nekünk is kellett főznünk. Amikor férjez mentem, csak egy utcányira lakott tőlem nagyanyám, aki az anyámmal élt egy fedél alatt, így mindennap találkoztam vele, 30 éven keresztül. Együtt főztünk. Sütni nem tudott túl jól, abban anyám bizonyult jobbnak. Viszont ízletesen készítette el a halat és a kacsát. Karácsonyra mindig kacsasülttel készült.

– Tanított magyaros ételt készíteni?

– Válaszként elmesélek egy történetet. Vendégül láttam Magyarországról egy férfit, Jozefet. Levest főztem. Ahogy készítettem a rántást, meg94

kérdezte: „azt hogy hívják?” Mondtam, hogy: „rántásnak”. Erre azt kérdezte, hogy: „jó, de hogyan mondják angolul?” Erre meg azt válaszoltam, hogy: „fogalmam sincs, ez az egyetlen név, ahogyan ismerem: rántás. Sosem hallottam senkitől sem, hogy másképp hívták volna!”.

– Hány évesen hagytátok el a családi házat?

– Én 19 évesen, 1955-ben. A húgom 20 évesen. Az egyik öcsém 17, a másik 19 volt, amikor elköltözött otthonról. Az öcsém, miután bevonult, Kaliforniába ment, és ott is maradt. Sosem költözött vissza, az anyám látogatta. Még ma is ott él. A másik bátyám pedig, amikor hazajött a seregből, az anyámmal élt addig, míg meg nem nősült.

– Hol találkoztatok a leendő férjeddel?

– Ismertem egy másik srácot, aki a barátja volt. Mindketten jártunk úszni, így együtt mentünk. Akkor még csak 15 éves voltam, de négy évig jártunk együtt, mielőtt összeházasodtunk volna.

Az 1955-ben készült fotón Carol, a boldog menyasszony, mellette a férje: Raymond LaBounty, aztán Carol édesanyja: Eleanor és annak fivére 95

– A férjed milyen nemzetiségű?

– Francia és ír.

– Te beszélsz franciául?

– Nem. De a családja sem beszél franciául. Ők 100 százalékban amerikaiak. Az ősei valamikor az 1700-as években költöztek Kanadába.

De nem sokat tudunk ezekről a dolgokról. A férjemé nem egy népes család.

– De a te családod népes?

– Nagyon nagy. Az apám ágáról több mint száztagú a családom.

A nagyanyám fiai, a gyerekeik és az ő gyerekeik, és az unokáik… Az első és másod-unokatestvérek… Az apai nagyanyám, Mary körülbelül 89 évet élt, volt egy háza is. Aztán amikor a legkisebb fia leszerelt, hazatért a második világháborúból és megházasodott, eladta a régi házat, és vett egy újat, nagyanyám pedig hozzájuk költözött, és velük élt nagyjából 20–25 évig, amíg meg nem halt. A legfiatalabb fia még mindig él, 2013ban: 88 éves. Neki is nagy családja van: 5, a másik fivérüknek 6 gyereke született, Joe bácsinak 3, Ed bácsinak szintén 3, Frank bácsinak pedig egy gyermeke született, egy lány. Mi, unokatestvérek közel állunk egymáshoz, és nagyon gyakran találkozunk… Pedig az én apám meghalt a világháborúban, amikor én csak 8 éves voltam… Miután apám meghalt, továbbra is tartottuk a kapcsolatot, és látogattuk gyakran a nagyanyámat, megünnepeltük a szülinapját, ami február 2-án volt, ő meg sütött nekünk fánkot. Ez nagy dolognak számított, ott vacsoráztunk nála. Bár neki volt szülinapja, mégis ő főzött nekünk. Szóval mindig jól éreztük magunkat nála.

– Mivel foglalkoztál, miután férjhez mentél?

– Otthon voltam a négy gyerekkel, 19 évig. Amikor a legidősebb lányom 19 lett, visszamentem dolgozni egy irodába. A legkisebb lányom és fiam mindketten elsősök voltak. A legidősebb lányom pedig otthon maradt vigyázni rájuk zsebpénz ellenében, míg én éjszaka dolgoztam.

Napközben otthon voltam, a lányom meg este vigyázott rájuk. Aztán 3 évvel később már főállásban dolgoztam, de nem volt szükség baby sitt96

Amerikai mosolyok: Raymond LaBounty és Carol LaBounty.

erre, hiszen addigra már elég nagyok lettek a gyerekek. Anyám, aki az utca túloldalán lakott tőlünk, nyugdíjas lett, úgyhogy tudott rájuk vigyázni napközben.

– Mikor születtek a gyerekeid?

– A legidősebb fiam, Raymond 1956. április 15-én született, a legidősebb lányom, Cynthia pedig 1957 áprilisában. Majd 1965. augusztus 29-én jött Suzanne. Született még egy lányom 1966 novemberében, aki születésekor meghalt. Aztán lett egy kisfiam, Timothy 1967. december 12-én… A névválasztásban a családi hagyományt egyedül a legidősebb fiunknál követtük: a férjem apja is, a férjem is és az elsőszülött fiam is Raymond.

(Nézzük meg, hogy a Carol LaBouthy életében oly fontos 4 napon, a gyermekei születésnapjához közeli időpontokban, milyen más, a magyarok és az „amerikai magyarok” közösséget is érintő 4–5 kitüntetett esemény történt – az internetes lexikon szerint!

97

Például47 az 1956. április 4-én kihirdetett 1956: 7. tvr. értelmében a háború után Nyugatra távozott magyar állampolgárok 1957. április 4-éig büntetlenül hazatérhetnek. „A felszabadulás előtt elkövetett háborús-népellenes, vagy ezzel összefüggő egyéb bűntett miatt nem lehet büntető eljárást indítani a háborús eseményekkel kapcsolatban, vagy a felszabadulás után nyugatra távozott olyan magyar állampolgár (volt magyar állampolgár) ellen, aki 1957. évi áp-

A LaBounty család.

98

rilis 4. napjáig a Magyar Népköztársaság területére visszatér.” Nem csupán technikatörténeti érdekesség, hogy „a televízió első kísérleti helyszíni közvetítését sugározza az április 4-ei díszszemléről”. Április 26-án „az USA kereskedelmi minisztere bejelenti, hogy 57 árukategóriában 700 termék export-besorolása megváltozik, így szabadon szállíthatók a Szovjetunióba és Kelet-Európába.” Április 30- án „Jurij Andropov budapesti szovjet nagykövet levélben tájékoztatja a szovjet vezetést a magyarországi politikai helyzetről, és sürgeti, hogy nyújtsanak támogatást Rákosi Mátyásnak.”

Egy évvel később, 1957 áprilisában az a hír,48 hogy – például elsejétől – 1,50 forintról 4 forintra emelkedik a benzin ára, ami 2500 személygépkocsi- és körülbelül 100 ezer motorkerékpár-tulajdonost érint. E hónapban, a „felszabadulás” április 4-re kijelölt „ünnepén” bont ismét zászlót az úttörőmozgalom. Április 9.: „Kémkedés vádjával kiutasítják az országból T. R. Gleason századost, az USA követségének helyettes katonai attaséját.” A Carol LaBounty ősei egykori lakóhelyének közelében, Miskolcon 1957. április 12-én „kivégzik a másodfokon az Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette különtanácsa által gyorsított eljárásban halálra ítélt Oláh Miklós raktárost, az 1956. december 9-ei miskolci tüntetés résztvevőjét. E napon „Aczél Györgyöt, az MSZMP IKB tagját a művelődésügyi miniszter helyettesévé nevezik ki”… Április 14.: „A romániai Snagovban a Rajnai Sándor rendőr alezredes vezette magyar–román különítmény őrizetbe veszi az oda deportált magyar csoport még szabadlábon lévő tagjait ( Jánosi Ferencet, Haraszti Sándort és Vásárhelyi Miklóst); utolsóként, délután 3 óra tájban, Nagy Imre volt miniszterelnököt. A csoport tagjait még aznap, megbilincselve és bekötött szemmel, Bukarestből a tököli szovjet katonai repülőtérre szállítják, majd onnan Budapestre, a Gyorskocsi utcai katonai börtönbe viszik.” Április 28.: „Megalakul a Testvérvárosok Világszövetsége (UTO) a franciaországi Aix-les-Bains-ben. Emlékére április utolsó vasárnapja a városok közötti együttműködés világnapja.”

1965. augusztusának eseménysorából – a magyarkronologia49 segítségével – kiemelhető például a 4. nap, amikor „az amerikai légierő gépei 1000. bevetésüket hajtják végre Észak-Vietnam felett”. Vagy augusztus 14..: „A magyar kormány kiutasítja Magyarországról P. J. Fowlert, a budapesti brit nagykövetség harmadtitkárát.” Vagy augusztus 21., mert a Komárom megyei „Vértesszőlős község határában a Vértes László ősrégész vezette ásatások során megtalálják a később Samu névre keresztelt előember (Homo erectus seu sapiens 99

paleohungaricus) maradványait.” Vagy éppen augusztus 29., a Bécsben kezdődő XII. történész világkongresszus miatt.

1967 decemberének fordulatot hozó napjai közül 8. a felvidéki ősök miatt is érdekes: „Váratlanul Prágába érkezik Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. A csehszlovák pártvezetőkkel folytatott megbeszélései során Brezsnyev, a várakozásokkal ellentétben, nem áll ki Antonín Novotný mellett.”

Az írás kiemeli a50 12. napot: Budapesten megkezdődik a KGST XXI. ülésszaka. December 24-én a Népszabadság karácsonyi számában Lukács Györg�gyel közöl interjút, amelyben kijelenti, hogy „a szocializmus legrosszabb válfaja is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”…)

– Hogy éltetek fiatalasszonykorodban? Például eljutottatok nyaralni?

– Nem, soha nem voltam vakáción. A fivéremet, George családját meglátogattuk Kaliforniában, még most is ott él, de a felesége meghalt. A lányom, Suzie és én meglátogattuk őket valamikor a ’80-as évek elején, mert a lánya, Gina, aki Floridában lakik, és Suzie között csak másfél év a korkülönbség.

Ekkor Suzie még nem volt ügyvéd, részt vett egy konferencián. Készült fotó is: a fivéremről a Mount Soledadon, Kaliforniában.51 Egy másik fénykép Las Vegasban készült. Elvittük anyámat is. Készült fotó a fivéremről, az anyámról és rólam Las Vegasban, meg ugyanott rólam és a férjemről, együtt. Láttunk vulkánt, mentünk kaszinóba… Éjszakánként kivilágítják, olyan, mintha piros lenne a víz, mint a láva. Egy másik fotón George és az anyám látható: megvan még ez a ruha, Hawaii-on vette neki. Jól érezték magukat…

– Hogy érkeztek, Carol, az unokáid?

– Raymond fiam 1980 októberében nősült meg. Lindy az első lányunokám: Lindsey LaBounty 1983. november 3-án született. Második unokaként, de első fiú unokaként érkezett Raymond Scott: 1985. február 20-án.

Cynthia 1979 októberében kötött házasságot az Izsák család sarjával.

Michael Izsak –Cynthia fia – a harmadik unokám: 1987. szeptember 29-én érkezett erre a világra.

Timothy 1992 januárjában vezette oltárhoz a feleségét. A lányuk, Cassandra 1993. január 22-i születésű, a kisfiam másik gyermeke 1995. augusztus 26-án érkezett.

100

Las Vegasba kirándult Carol LaBounty (jobbról, a második sorban) a szeretteivel.

Suzanne 1997. október 3-án lépett frigyre Steven Patrick Gagle-val. Kislányaik születtek: közülük a legnagyobb Catherine Anne – sorolja Carol.

Suzie és családja lakik legközelebb Carol LaBountyhoz, ők is Perrysburgben élnek.

Carol férje 1991. augusztus 13-án hunyt el, gyászhírét közölte a The Blade.52 Azóta Carol a Toledo melletti kisváros nyugdíjasok számára kialakított lakóövezetben, egy kényelmes és jól felszerelt házban él, fogadja vendégeit – nagyon sokszor Magyarországról is.

101

Steven Patrick Gagle felesége lett Suzanne LaBounty – három lányuk született: a legidősebb Catherine Anne… Suzanne Gagle jogászként dolgozik a Marathon Petroleum Company LP kötelékében.

102

Hazahúz a haza?

– Tartották-e a kapcsolatot Magyarországgal az Amerikába „kitántorgott” magyarok? – kérdezem Carol LaBounty-tól.

– A nagyanyám írt leveleket a magyarországi rokonoknak, de a nagyapám sosem – summáz Carol. – A nagyanyám mióta csak Amerikába költözött, 1907-től kezdve végig, hosszú éveken át levelezett a lánytestvéreivel. Gyakran küldött csomagokat is haza, egészen 1980-ig. A nagyanyám itteni barátnői többnyire magyarok voltak. Elfelejtettem, hogy hívták őket, pedig régen sokszor hallottam például a nevet: Margaret…

Borcsi? A családnévben nem vagyok biztos. Ő olvasta föl a nagyanyámnak a leveleit, mert bár nagyanyám Magyarországról jött, de nem tudott olvasni vagy írni magyarul. Lánykorában nem kapott magasabb szintű oktatást. Amikor nagyanyám levelet kapott a családjától, akkor áthívták magukhoz, vagy nagyanyám átment Margarethez vagy Júliához, aki felolvasta neki a levelet. Ők is írták meg valószínűleg a választ. Mert mindaz, amire képes volt, hogy aláírja a nevét. Jól megtanult angolul, de magyarul semmire sem volt képes. A nagyanyám úgy hívta őket, hogy a „hölgy barátaim”… Együtt jártak templomba.

– Segítette a magyarországi családját valahogyan Rabatin Ilona?

– Ó igen! A háború után nagyanyám és Ida lánya révén a bolgár veje minden hónapban segélycsomagokat küldtek. Minden egyes hónapban.

Kávét, sajtot, cukrot és gyógyszereket, zoknikat… Amit csak tudtak, amit lehetett. Csak 5 fontnyi súlyú csomagot lehetett küldeni. Voltak 5 fontos kiszerelésű lisztes- és cukroszsákok. Szóval akkor nem bontották ki, ha ebben küldték. A bácsikám családja küldött csomagot Bulgáriába is, tettek penicillint meg mindenfélét a csomagba. Nagyon nagy volt a családja, és mindenki nagyon, nagyon szegény volt a háború után. És ez 5–6 évig tartott. Nagyon nehéz volt akkor. Nagyanyám akkor Michiganben élt az apácáknál egy nagy zárdában, ahol szakácsnőként dolgozott 4–5 évig. Én kislányként, nyaranta meglátogattam őt ott… Aztán a világháború után visszajött Toledóba, és egy étteremben dolgozott. Aztán később, amikor a 60-as évei végén járt, a templom paplakjában dolgozott szakácsnőként.

Néha, amikor sok dolga volt, átmentünk, és segítettünk neki picit, én is 103

segítettem. Nagyanyám akkor anyámnál lakott, igaz, egy rövidebb ideig egy másik lányánál is lakott, de az idő nagy részében anyámnál.

– Mit tudott Rabatin Ilona a Magyarországon maradt és Csehszlovákiába került testvérei sorsáról? „Anyám egyik lánytestvére Európából látogatóba készült ide. Szerintem Paulina volt az. Apám pedig vett neki egy jegyet, amit el is küldtek neki.

Mivel anyám azt gondolta, hogy ide akar jönni Európából, hogy velünk lakjon, átköltöztünk egy nagyobb házba a Valentine utcába. Ez egy kétszintes ház volt, emlékszem, az emeleten 3 szoba, a földszinten nappalink, étkezőnk és konyhánk volt, és volt még az oldalsó szárnyban is szobánk.

Azokban az időkben a házaknak volt nyári konyhája is, ahol mostak és nyaranta főztek az emberek… Nem tudom, mi, de valaminek történnie kellett, mert az anyám testvére végül a jegyet pénzre váltotta, nem jött el Európából” – mesélte lányának Eleanor. Azt is tőle hallottuk, hogy Rabatin Ilona „egyik lánytestvére, Paulina nem érte meg a felnőttkort, mert tuberkulózisban meghalt… Mari is meghalt. Ő volt az, aki otthon maradt, és vezette a háztartást. Ő főzött és takarított, sosem ment el dolgozni… És a legkisebb húga volt az, aki dolgozni járt… Margó férjhez ment egy férfihoz, aki szabóként dolgozott, egy kis műhelye is volt, ahol férceléssel és hasonlókkal segített be neki a felesége. Született egy fiuk, róla kaptunk fényképet: középiskolás lehetett már, amikor küldték, anyám mindig Istvánka néven emlegette… Mari sem, Polin sem és Gizella sem ment férjhez soha. Anyám két fiútestvére elvett valakit… Nagyanyádnak volt egy levele erről…, de nem tudom elolvasni, magyarul írták” – varrta el lányával folytatott beszélgetésének ezt a szálát Eleanor.

– Visszatért Magyarországra Rabatin Ilona? – fordulok ismét Carolhoz.

– Nagyanyám levelezett a rokonaival, és 1949-ben, Amerikába vándorlása óta először visszament Magyarországra, ahol néhány hónapot töltött.

Ez volt az egyetlen alkalom, hogy hazalátogatott. Akkor az édesanyja már nem élt, de a lánytestvérei még mindig ott voltak. A két fivére már nem élt, egyikük a II. világháborúban veszett el, nem tudjuk, mi történt vele, sosem jött haza. A másik fivérről nem tudok semmit. A nővérek leveleztek egymással, de ez volt az egyetlen mód köztük a kommunikálásra, és aztán, 104

amikor a nagyanyám meghalt – 1982. április 20-án –, senki sem folytatta a levelezést… Az anyám, Eleanor Rajner nem tudott magyarul írni és olvasni, úgyhogy a kapcsolat megszakadt a magyarországi rokonokkal.

Részletek Rabatin Ilona, vagyis Helen Pasternak útleveléből: Amerikából Európába utazott az 55 éves asszony. A több mint három évtized után hazalátogatót Magyarország csak két hétre fogadta.

1949 májusától a Csehszlovákiába került rokonainál, például Kassán járt; július 31-én Hidasnémetinél lépte át a határt, Miskolc környékén augusztus 14-éig tartózkodhatott. Franciaországból 1949. október 31-én utazott vissza – az új hazába.

– A nagyapád tartotta a kapcsolatot a rokonaival?

– A nagyapám a keresztapjával érkezett Amerikába. Élt itt néhány rokona Toledo keleti részében, amit Birminghamnek hívunk.

105

Az unokabátyjának, Mike bácsinak a vezetékneve Paszternák. Sok évig tartottuk velük a kapcsolatot, de amikor az idősebbik rokon meghalt, a gyerekek átköltöztek másik államba. Így megszakadt a kapcsolat mindenkivel. Nagyapám volt az egyetlen fiú a családban, két lánytestvért hagyott hátra Magyarországon, de úgy tudom, sosem látogatott haza később sem. Képeink sem voltak róluk. Nem hagyott túl sok dokumentumot az 1965. december 22-én, 75 éves korában elhunyt nagyapám.

– Carol, a te édesanyád, Eleanor járt Magyarországon?

– Amikor anyám először utazott Magyarországra 1985-ben, talált egy rokont, és nem tudom, hogy ő a nagyapám testvére volt-e vagy sem, de volt ott egy hölgy, aki elment Miskolcra, ott találkoztak. Szerintem a nagyapám egyik lánytestvérének az unokája lehetett. Az anyám találkozott vele, ő egy fiatal nő volt, kétgyermekes és házas fiatalasszony, aki régen levelezett nagyanyámmal, de nem beszélt angolul. Így aztán anyámmal nem tudtak nagyon kommunikálni. Miután anyám hazajött, nem tartottuk velük a kapcsolatot.

– Édesanyád mit mesélt a magyarországi élményekről?

– Az anyám először 1985-ben ment, a református templom szervezésében, egy körülbelül 40–50 fős csoporttal utazott. Talán Sümeginek hívták az idegenvezetőt. És ott volt például Rev Imre Bertalan és a felesége. Ők az 5 hónapos kisbabájukat is magukkal vitték, sőt a baby sitterüket is.

De volt egy tanár is velük, és csomó más ember is. Ebben a csoportban egy csomóan nem beszéltek magyarul, de az anyám igen. Mindenki azt mondta, hogy az anyám volt a legjobb vásárló. „Eleanor, ez mennyibe kerül?

Elenor, segíts nekem! Akarok venni valamit!” – kérték őt. Nem tudták, mit vegyenek, anyám pedig mindent megvásárolt, aminek aztán örültek. Nagyszerűen érezte magát az anyám: 3 hetet töltöttek ott. Nagyon örült, mert elvitték őket a pusztára, láttak lovasbemutatót. Jártak lakodalomban, vitték őket esküvőre. Sok fotót készített, nagyon élvezte, nagyszerűen érezte magát az anyám Magyarországon. Az anyám kétszer járt ott. Először a templomos csoporttal, másodszor pedig én és a lányom vittük magunkkal.

106

(Eleanor Rajner életét dióhéjban összegzi, külföldi, így magyarországi útjait is „leltározza” a 2008. november 25-i halálhíréhez kapcsolódó gyászjelentése a The Blade oldalán53).

– Szerettek az őseid az USA-ban élni?

– Persze. Sosem akartak visszamenni Európába. Soha!

– Soha? Miért?

– Mert nem voltak lehetőségek, nem volt élet Magyarországon. Egyikük sem akart például farmon dolgozni. Jöttek a nagyvárosba. Csak egy jobb életet szerettek volna.

– Érkezett-e rokon hozzátok Amerikába?

– Nem. Sosem jött senki ide. Soha. Egyszer a szüleim spóroltak pénzt, anyám húgának a hajóútra, hogy ide utazhasson. De ő sosem jött el, és sosem küldte vissza az összeget sem. Aztán sosem senkinek sem küldtek újra pénzt a szüleim… A nagyapám is csak itt lakott, Birminghamben.

Anyám sosem élt máshol, csak itt, Toledóban. Igaz, Joe bácsi körbeutazta

Eleanor Pasternak és George J. Rajner gyermekei az ezredforduló után (balról jobbra): Marlene, Robert, Carol, George.

107

Carol mai háza: a kertben amerikai zászlót lenget a szél, a szobabelsőben rengeteg a magyar emlék.

a világot, amikor a seregben volt, de a többiek nem hagyták el Toledót.

Az egész család itt maradt.

– És te, Carol, szeretsz itt élni?

– Persze.

– Miért?

– Mert nem szeretem, ha túl sok ember nyüzsög a környezetemben, nem szeretem a nagyvárosokat. Az túl sok nekem. Itt, Toledóban és Perrysburgban csöndesebb és szebb az élet.

– Mikor kezdtél el érdeklődni a magyar dolgok iránt?

– Ó, nagyon kicsi koromtól fogva. Mert az anyám és a nagyanyám és az egész család mindig magyarul beszélt, magyar ételeket ettek, magyar 108

templomba jártak. Eljártunk a piknikekre és a fesztiválokra, szóval megőriztük a hagyományokat.

– Te és a gyerekeid miért nem beszéltek magyarul?

– Mert amikor az én generációm nőtt fel, senki nem akarta bevallani, hogy a családja emigráns. Szóval sosem adhattad senki tudtára, hogy te most német, magyar, lengyel stb. vagy. Csak amerikaiként akartad, hogy számon tartsanak. Ha beszélted az anyanyelved, azt sem kötötted mások orrára. Így volt ez akkoriban. Aztán később, úgy a 60-as és 70-es években az emberek elkezdtek rájönni, hogy tulajdonképpen milyen jó is az, ha másik nyelvet is ismernek. De az én generációmban, ha iskolába jártál, senki nem tudta, hogy a nagyszüleid nem tudtak angolul. Akkoriban ezt nem mondtad el senkinek sem. Az emberek ezt szégyellték. Mert azt mondták volna mások, hogy: „Ó, mi a gond ezekkel, hogy még angolul se tudnak? Valami gond lehet velük, ha még csak meg sem akarták tanulni az itteni nyelvet.”

Mert itt sokféle ember élt. Nemcsak magyarok, hanem németek, görögök és lengyelek, meg sokan mások. Toledónak hatalmas kisebbségi populációja van. Sokunk nagyszülei nem beszéltek angolul. Ezért nem is vittek senkit nagyon haza a gyerekek. Szégyellték a dolgot a barátaik előtt…

– Mikor jártál először Magyarországon?

– 1992-ben. Először Franciaországba mentünk, hogy meglátogassuk az apám sírját. Az anyámmal együtt mentünk, aki jól tudott magyarul beszélni. Így ez volt a legjobb megoldás az utazásra, hiszen abban az időben nem sok ember beszélt angolul Magyarországon… Először el kellett mennünk a bankba, hogy pénzt váltsunk. Akkor még mindig őrizték a határt, beengedtek azért, de még mindig voltak ott fegyveres őrök.

– Te hányszor látogattál Magyarországra?

– Ötször voltam Magyarországon.A toledói magyar szervezetek képviselőjeként is mentem Szegedre, aztán anyámmal és a lányommal, majd fiatal barátommal, Balázs Gáborral kétszer: a szüleihez is elmentünk. Otthon éreztem magam…   

109

Fotó: A szerző felvétele

Híven őrzi magyarságát Renz Elizabeth, akit a toledói magyarok Erzsikének szólítanak. Kicsi magyar szókinccsel, nagy igyekezettel vesz részt a magyaros megmozdulásokban – az önkéntes tésztakészítéstől kezdve a kalocsai hímzések varrásán át a Toledo-Szeged testvéri kapocs életben tartásáig. A sok tennivaló közötti rövidke szünetben mutatta azt a fényképalbumot, amely elmeséli: miként lett Vargo family a Varga családból.

110

ERZSIKE „Mikor dolgoztam, akkor is jártam a Magyar Clubba”

Családfaszerűen rendezte el a „Varga est. 1907 Vargo” című albumba a fényképeket Elizabeth Renz. Ő Erzsike, akinek tört magyarsággal elmondott félmondatait igyekszem kiegészíteni. Mert a Vargából egy évtized alatt Vargo család lett, és egy emberöltő múltán még a keresztnevek alapján is „american family” históriájában belesűrűsödik a XX. század kivándorlóinak, az „amerikás magyaroknak” a története. „Varga est. 1907 Vargo” a fényképalbum címlapja.

Az első oldalán adatlapok az Európából útra kelt családtagokról és fotó a két hajóról, amely Amerikába, az „új hazába” hozta a nagy reményekkel teli Varga családot.

14,5 csomós sebességgel A családfő, Varga János neve áll az igazolás élén, amely bizonyítja: 1907. március 24-én, vasárnap, 30 évesen lépett az ígéret földjére. Lakóhelye: „Ip. Jarnosz, Hungary”. A kikötő, ahol hajóra szállt: a németországi Bremen.

111

A Renz család fényképalbumából.

– Nagyapám gyütt ezen a hajón: elsőként – mutatja Elizabeth Renz, leánykori nevén Elizabeth Vargo, vagyis Varga Erzsike a fotóalbum első oldalát.

A hajó fényképe alatt részletes adatlap a Main nevű gőzösről.

112

Elolvassuk, megtudjuk: a Maint 1900-ban építették Németországban a Blohm & Voss hajógyárban. Bruttó 10,067 tonnás, 58 láb hosszú. „Négy gőzmeghajtású motoros” és „ikercsavaros”? – értelmezzük a szakszöveget.

Azt is kibetűzzük, hogy ez a Main, vagyis a „Legfontosabb” nevű hajó az első világháborúban is szolgált, 1925-ben vonták ki a forgalomból…

(Ahogy a hajó névjegyét böngésszük együtt, és lepötyögöm a laptop billentyűzetén a számokat, adatokat, eszembe jut, de nem mondom Erzsikének, mi a benyomásom: az albumban több adatot találok az őseit Amerikába szállító hajóról, mint a számára legfontosabb utasokról…)

– 14,5 csomós sebességre volt képes a Main – bök egy újabb számra Erzsike. Egyszerre 3451 embert szállíthatott. Utasai közül 369 első osztályon, míg 217 másodosztályon, a további 2865 harmadosztályon pöföghet Amerika felé…

(Magam elé képzelem a Titanic című filmből a zsúfolt – de a hajótársaság szemszögéből „költséghatékonyan szállított” – harmadosztályon utazókat. Köztük megidézem Jack Dawssont – Leonardo DiCaprio alakításában –, ahogy 1912 áprilisában a Titanic gyomrában múlatja az időt társaival, akik mind áttelepülni igyekeztek Amerikába…

Hasonlóképpen a fedélközben utazhatott 1907-ben a magyarosan pörge bajszú Varga János a Main harmadosztályán.

Mennyit fizethetett a jegyért? – pötyögöm a mindentudó internetes keresőbe a kérdést. A Mainról hirtelen nem találok adatot. De viszonyítási pontot adhat a Titanic, amelyen a legolcsóbb harmadosztályú jegy – kabinmegosztással, egy főre – 36,25 dollár volt. Ez 2006-ban 808 dollárnak és 170 ezer forintnak felelt meg – az internetes lap1 szerint. Ugyanitt írják le a Titanicon uralkodó „harmadosztályú” viszonyokat: „A fürdő, tolilett a folyosón, közös használatban. (…)

A harmadosztályon a menü nagyon egyszerűen elkészíthető ételekből állt, levesekből, egytálételekből. Általában zöldségleves, sült disznóhús, zsályás hagymaröszti, zöldborsó, főtt krumpli, száraz kekszek, friss kenyér, édes szósszal leöntött szilvapuding és narancs közül választhattak az utasok.”

Ennél csak rosszabb lehetett a Mainon utazók helyzete – ahogy Varga János arcát elnézem a következő fotón.)

113

Bátor felfedezők Az 1877-es születésű, 1907-es Amerikába érkezésekor 30 esztendős Varga János családos emberként a nála 10 évvel fiatalabb feleségéért, Varga Lídiáért és 3 esztendős fiukért, Varga Gyuláért érzett felelősséggel igyekezett utat törni az új hazában, előkészíteni szerettei érkezését.

– A nagymamám, az 1887-ben született Kovács Lídia, másik hajón érkezett – mutatja Erzsike a Grosser Kurfurst. Ha jól értem angol-magyar tájszólását, azt mondja, hogy „Alsócirákból valók”.

(Nézem Magyarország térképét a neten: Alsócirák helyett Cirák nevét lelem.

Tehát Győr-Moson-Sopron megye, a Rábaköz nyugati pereméről indult el Lídia, kézen fogva kisfiát? Nem biztos. Mert amerikai érkezésükkor kiállított papírjaik szerint lakóhelyük: „Boldoa, Hungary”. Ilyen településről nem tud a világhálós adatbázis. A kereső kijavítja a beírást Boldog községre. Ilyen nevű település viszont Heves megyében, Hatvantól 6 kilométerre található. De arra is fölhívja a figyelmet a netes mindentudó, hogy Boldog a szlovák neve Pozsonyboldogfalvának is… Vigyázat!, intem magam óvatosságra: finom hangolást igényel a családfakutatás.)

Az bizonyos: a németországi Bremen kikötőjében szállt a fiatal anya és kisfia is hajóra. Vargáék családi albumjába a Grosser Kurfurst hajóról is beragasztottak egy fényképet mint valami utolsó kapcsot Európához.

Varga János felesége és fia a családfő után bő két hónappal, vagyis 1907. június 5-én lépett Amerika földjére.

(A hasonlóan induló családtörténetek nagyságrendjére utal Löherer Andor Az amerikai kivándorlás és visszavándorlás című, előítéletektől terhes, ugyanakkor sok adatot tartalmazó tanulmánya.2 Löherer szerint az Amerikába bevándoroltak száma 1903-ig már meghaladta a 21 milliót. A többség – 19 millió ember – Európából érkezett szerencsét próbálni.

Tanulmányában 1 millió 500 ezerre becsüli az 1900 és 1906 között az Osztrák–Magyar Monarchiából kivándoroltak számát. És a statisztikus – hozzánk hasonlóan – fájlalja, hogy miért nincs adat az Amerikába érkezők anyagi helyzetéről, a magukkal vitt és ott befektetett pénzösszegről…)

114

Toledói csomópontok Hova cseppent a Varga család? A múlt század eleji Toledóról Erzsikének nem meséltek a nagyszülei.

(A vasút fontos lehetett – gondolom, amikor amerikai találkozásaim után több hónappal Löherernél arról olvasok, hogy Toledóban összpontosult egy négyes elágazású vasúti csomópont… Márpedig a vasúton és akár Toledóból is terjedhetett az akkori ipari boomból kirobbanó amerikai civilizáció.

Milyen lehetett a múlt század elején az amerikai munkás? – igyekszem kérdéssel megmozgatni a fantáziámat. „(…) Az amerikai mai munkás intelligens, kitanult, begyakorolt, a legkomplikáltabb gépezetet ösmerő, megbízható, ügyes gépvezető, maga is már egy gép. Ennek az osztálynak az eleje, ha a kék munkásblúzt leveti, lakkcipőt húz, fehér nyakkendőt köt, és lunchre megy, aki tehát az amerikai társadalomban olyan biztosan mozog, mint gépei között.

Ezen munkásosztály képezi Amerikának középosztályát, akiknek feleségei és leányai ladyk, sőt luxusbabák. (…)” – vázolja az interneten elérhető3 dokumentum.

E munkáselitet és az ezen kívüli tömeget egyaránt növelhették a magyar bevándorlók. A szakmával rendelkezők gyorsan beilleszkedhettek. A tanulatlanokból lettek az olyan „zöld munkások”, akik olyan feladatokat kaptak, amelyeket „a gyáraknak a gépek automatikus munkájával elvégeztetni eddig még nem sikerült”.)

A Varga család beilleszkedési igyekezetét a fotóalbumba ragasztott néhány fényképfelvétel is érzékelteti.

A fényképalbum második oldalán a fotó készültekor körülbelül 6–7 éves Varga Gyula látható – rövidnadrágos, de csatos övvel összefogott szövetkabátban, jól fésülten, ökölbe szorított kezekkel, a rá váró jövőt kutató tekintettel. Innen a „toledói Vargák” képzeletbeli családfájának a Gyula-ágacskájára a születési dátumát is rögzíthetjük: 1904. szeptember 14. A születési hely? Az utódok csak annyit tudnak: „Hungary” – egész Magyarország.

(Gyula születésekor mire figyelt Magyarország? – kérdezem félhangosan.

Válaszként a wikipedia „kidobja”, hogy 1904. április 8-án Londonban aláírják 115

a francia – angol egyezményt, ezzel megszületik az antant; egy másik4 azt kínálja, hogy 1904. szeptember 12-én kezdődött meg a villamosközlekedés Budapesten az Egyetem tér és a Duna-part között…

Hogy élték meg a válságot? – gondolok Vargáékra, amikor a Toledóhoz közeli Clevelandben 1907. november 19-én kelt levelet olvasom Löherer Andor tanulmányában. A dolgozat szerinte5 szerint Joe Szepessy azt írta, „(…) óriási dolgok történtek Amerikában, oly dolgok, melyekre senki nem volt elkészülve. Az esetet legjobban úgy lehet ecsetelni, mintha te, mint a legegészségesebb ember, este lefekszel az ágyba, éjjel felkelsz, s keresed a vizet, véletlenül megfogod a villanydrótot, s oly csapást kapsz, hogy hetek kellenek, míg eszmélethez jutsz, és kezdesz gondolkodni, hogy tulajdonképpen hol vagy; éppen úgy vagyunk mi most. Minden simán ment eddig, a munka soha még nem ment jobban, mindenki annyit keresett, amennyit akart; a munkásnép örömmámorban úszott, a pénzt úgy osztogatta, mint a gyufát vagy a fogpiszkálót, soha ily jó idő nem volt Amerikában. Egy hét alatt ez mind megszűnt, itt a nagy krach; mintha csak a varázsvessző parancsolata lett volna, a pénz egyszerre eltűnt, pénz többé nincs; a gyárak egy hét alatt lezárattak, itt-amott dolgoznak, de nagyon csekély erővel. A nép ezrével vándorol vissza. Guszti naponta átlag 80 embert küld haza. Nékem a november 23-án induló Caronia hajón vagy 60 emberem lesz, és pénz nincs, ezüsttel, arannyal vagy bankóval már nem fizetnek, mind csekk. Ha a bankba megyünk, csak csekket adnak. (…)”

A Vargák és sokan mások maradtak. Nem vándoroltak vissza Magyarországra. Átvészelték az 1907-es bankpánikot. Aztán távolról figyelték az Európából induló „nagy háborút.”)

Nyakkendős kamaszként látjuk viszont Gyulát az album harmadik oldalán.

Fölötte a szülei társaságában is látható két fotón. Az 5–6 év különbséggel készült két felvétel összevetése tanulságos. Az utólag kézzel írt bejegyzés csak neveket tartalmaz, mégis sokatmondó a Vargák által megélt egy évtizedről. A kisiskolás fiút és szüleit ábrázoló fénykép alatt: „Janos, Lidia & Gyula Varga”, míg a kiskamaszt és anyját, apját mutató fotó azonosítójaként az olvasható, hogy „John, Lydia & Julius Vargo”.

(Eközben Európa? Hát a magyarság? – nézek Vargáék helyett is vissza a szülőföldre, az 1907-es Amerikába lépésük és a fentebb készült fényképekkel 116

rögzített évtizedre. 1917–20 táján Európa minden eresztékében recseg-ropog az I. világháború súlya alatt…) „Hungarian Band” – hirdeti a dobon a felirat, hogy a kamasz „Julius Vargo” bekapcsolódott a toledói Birmingham Szent István templom körül szerveződő közösségi életbe – trombitásként.

A következő lapon az „Ev’ry day Fox trot” kottája keretezi az egyenruhás portrét, amely „Amerika nemzeti díjas zenekara” tagjáról készült 1937-ben, a Missouri állambeli St. Louisban.

117

– Édesapám szeretett trombitálni – mondja szeretettel az egyenruhás fénykép magyarázataként Erzsike, aki egyéves volt, amikor az apjáról elkészült a fotó.

Kisebbségben a nők – Ő az édesanyám – mosolyodik el Erzsike, amikor tovább lapozunk, és elérünk az „Elizabeth Orosz” nevet keretező, szívecskékkel teleaggatott füzérdíszhez. – Az anyukám, Orosz Erzsi itt született, az édesapám ott, Magyarországon – összegez Erzsike.

118

„Hasonlít az édesanyjára!” – mondom ki az 1911. január 24-én született Elizabeth Orosz kedves arca láttán. Erzsike birminghami gyökereinek a mélységéről pedig mindennél többet elárul, hogy édesanyja Birminghamben, ebben az immár Toledo keleti városrészévé lett, jobbára magyarok lakta településen nőtt föl, az itteni iskolában végezte a 8 osztályt.

(Elizabeth Orosz életéről nem mesél Erzsike, ezért születésének éve, 1911. jeles eseményei közül ide emeljük, hogy márciusban első alkalommal tartják meg a nemzetközi nőnapot Ausztriában, ahol október 21-én Károly főherceg és Zita hercegnő egybe kel…

Kapósak a nők? – fogalmazom meg magamnak az álnaiv kérdést. Hiszen épp Löherer Andor már idézett szövegében bukkantam a beszédes számokra: „Az 1893. évben az összesen bevándoroltak közül 613.146, vagyis 71.5% volt a férfi és 243.900 a nő, vagyis 28.5%. Kor szerint ezek közül a 14 éven alóli: 102.431 = 12%, 14 és 45 év közötti: 714.053 = 81%, 45 évesnél öregebb: 40.562 = 7%.”)

Hatalmas rózsacsokor a fehér ruhás menyasszony ölében – a következő családi fotón már „Mr. & Mrs. Julius Vargo” látható. A fordulat igazolásaként pedig az 1927. február 1-jén keltezett házassági anyakönyvi kivonatot is ide emelték a családi irattárból. („Korfestő” szándékkal a Vargo család történetének hiányos mozaikkockáit most is a wikipedia segítségével egészítjük ki néhány jeles esemény fölvillantásával.

1927. január 21-én vezetik be Magyarországon a koronát fölváltó új pénznemet, a pengőt. A Vargo-pár házasságkötésének évében, 1927-ben, de augusztus 4-én, 21 éves korában, megnősül ifjabb Horthy Miklós. Közben az USA-ban A hetedik mennyország című, Frank Borzage6 által rendezett 1927-es amerikai filmdrámát öt Oscar-díjra7 jelölték.)

Testvérek Egy-egy tablónyi oldal jár a testvéreknek. Az ifjú Varga házaspár, a karonülő Julius, mögöttük egy Ford autó. 1927. április 3-án jött világra a „trónörökös”. A „Julius John” felirat alá tipegő, pónit lovagoló és trombitával a kezében látható kisgyerek fotója került.

119

A „John Ernes” felirat alá és az 1929. január 16. születési dátum közötti térbe öt fényképet ragasztottak. Az egyiken az édesanya maga előtt terelgeti a kisfiait. A másik kettőn matrózruhában, egymást ölelve álldogálnak.

A negyediken fehér inges, rövidnadrágos gúnyában vigyázz!-ba feszengnek.

Az ötödiken, a domináns képen egy kislány szalaggal a hajában, karkötővel az egyik, gyűrűvel a másik kezén, egyik lábát maga alá húzva üldögél. „Csupa anyja” – mondhatjuk ismét az édesanyja nevét és vonásait egyaránt öröklő Erzsikéről. Új lapon új név: Joel Steven, új szülinap: 1933. szeptember 21., és a két kalapos férfi által kézen vezetett, a szénkupacnál játszadozó és a birminghami házak előtt álldogáló „Joel Vargo” , vagyis „Józsi”látható. „Trónszéken” ül az 1936. január 24-én világra jött Elizabeth Lydia. A fiúk után végre megérkező kislányához nagyon kötődhetett az anyuka – gondolható a fényképek láttán: az öt fotó közül hármon az anyja dajkálja a lányát.

– Itt születtem Birminghamben thirty-six’…, vagyis 1936-ban – mondom ki Erzsike helyett, aki nagyon törve, nehezen beszél magyarul.

120

(1936 jeles napjai közül az Amerikai Egyesült Államok szemszögéből kiemelkedik, hogy a február 6–16. között a németországi Garmisch-Partenkirchenben8 megrendezett 1936. évi téli olimpiai játékok9 egyik részt vevő nemzeteként 8 sportágban 55 sportolóval képviseltette magát, akik összesen 4 érmet szereztek.

Márciusban az Amerikai Egyesült Államokban befejeződik a Hoover-gát10 építése – olvassuk az év krónikájában a wikipedian. – Augusztus 22-én Horthy Miklós kormányzó látogatást tesz Hitlernél Berchtesgadenben.11 Október 10-én Horthy – az elhunyt Gömbös Gyula utódjául – Darányi Kálmánt nevezi ki miniszterelnöknek. November 1.: Benito Mussolini12 bejelenti, hogy Olaszország és Németország egyezményt írtak alá, amellyel megalkották Európa „tengelyét”…)

121

Elkészült a teljességet mutató fotó is a hattagú Vargo családról.

– Édesanyám otthon volt. Főzött és sütött. Egy kis házban laktunk.

Magyar ételeket főzött: csirkepaprikás, töltött káposzta, káposztás és túrós, mákos tészta – sorolja Erzsike.

– Milyen volt az élet gyerekkorában? – kérdezem.

– A szomszédságban nem csak magyarok laktak. Éltek itt lengyelek és németek is. Szegények voltak, de nem tudták, mert mindenki szegény volt! – kacag föl Erzsike. – Egy gyerek sohase tudja, hogy szegény vagy sem, ha a környezete ugyanúgy él, ahogy az ő családja. Ennivaló, ruha, iskola. Ezekre azért mindig jutott elegendő, szerencsésre – emlékezik.

– Magyar misére jártunk a reformátusokhoz. Régen magyarul ment a mise, most már angolul. Csak egy kicsit tanulunk magyarul.

– Otthon magyarul beszélt az édesapám és a mamám, ha nem akarták, hogy mi, gyerekek megértsük, miről beszélnek – hangzik föl sokadjára Erzsike jellegzetes, vidámságot gerjesztő, gurgulázó nevetése.

– A szomszédom Horváth Amálka. Ő jól tud magyarul. Ha kell, segít nekem – lapozza tovább az albumot Erzsike, hogy megmutassa: 1941–42 táján elkészült a fotó a hattagú Vargo családról, ahol négy férfi és két nő alkotott egységet.

Fiatal és happy „Growing up is Birmingham” – kezdődik egy új fejezet a Vargából lett Vargo család fotóalbumában.

– János, édesanyám, Józsi, apám meg Gyula – mutatja a születése előtti családi fényképet Erzsike. Alatta ott a vele kiegészült családról készült kép. A szereplőket sorolja: Józsi, édesanyám, János, Gyula, apám meg én.

– Szenet árult régen a nagyapám, azért játszik ott, sok szén előtt János – nevet föl Erzsike. – A Józsiról készült képek köré is a lányom rajzolt díszeket – nosztalgiázik egy cseppet.

– Ez akkor készült, amikor konfirmáltam – ad útbaigazítást a következő képhez. – Táncoltunk is régen – időz egy kicsit az emlékkép fölött.

122

– Gyula, János, én, Józsi – simít végig ujjaival a fekete-fehér felvételen.

– Mikor befejeződött az iskola, talán akkor készült.

– A „hőseinkről” akkor csináltuk a fotókat, amikor a háborúba mentek – pillant katonaruhás bátyjai portréjára Erzsike, majd hozzáteszi:. – Vis�szajöttek, hál’isten!

Bátyjai családjának szentelte az albumot készítő Erzsike a következő oldalakat. Mindenki fiatal és „happy”.

123

A múlt század ötvenes-hatvanas évek Amerikájának a jólétéről alakul ki bennünk egy összkép, ahogy egymás mellé tesszük a magyar, lengyel, cseh, német ifjakról készült fekete-fehér felvételeket. Úgy tűnik, mindenki nagyon „amerikai” akart lenni, vagy legalább „amerikainak látszani”…

– Gyula felesége, Polak – magyarázza Erzsike, miközben ránéz Patricia Rose Zakrzewski ránk mosolygó fényképére. Nevetős a házaspárról készült, „Jula and Patsy” aláírással azonosított fénykép is.

Majd néhány oldallal odébb a nagy nap lenyomata: 1950. november 4., amikor „Patricia és Julius” egybekelt. Az esküvői fotón az ifjú pár és mindenki más is gyönyörű és elegáns!

A kép alatti szöveget betűzve megtudjuk, hogy a három, egyforma ruhás nő közül a fehér csokornyakkendős Vargo Gyula menyasszonya mellett áll Martha Tylicki mint „Maid of Honor”, amit „udvarhölgyként” is fordíthatunk. „Párja”, a fekete csokornyakkendős Joseph Rihacek a „Best man”, 124

a férj „legjobb embere”. Míg a két koszorúslány: Carol Szumigala, valamint Elizabeth Vargo, vagyis a vőlegény virágzóan fiatal húga, Erzsike.

(Az Amerikában Vargából lett Vargo család jeles ünnepének dátumát a politikatörténet13 is jegyzi. Ekkor, 1950 novemberében az USA már részese a koreai háborúnak. Truman elnök felhatalmazására az amerikai erők légi és tengeri támogatást nyújtanak a dél-koreai csapatoknak, s november elején összecsapnak a kínaiakkal… Európa Rómára figyel, ahol 1950. november 4-én írták alá az Emberi Jogok Európai Egyezményét… Magyarország viszont a Rákosi-korszak sötét éveit éli 1950 és 1953 között: ekkor 40 ezren voltak rendőri őrizetben, két és fél ezer családot telepítettek ki Budapestről – rögzíti az internetes „szabad enciklopédia”.)

Vargo Joel és Frances esküvőjét 1956. február 4-én tartották. A fénykép bal oldalán, a vőlegény mellett álló férfiak közül a „Best Man”: Richard Wagner, az „ushers”, vagyis „őrző” szerepet Frank Legel és Joseph Nyitrai vállalta. A gyűrűre a kisfiú, Larry Kozak ügyelt, míg Rosalie King kislányhoz illő lelkesedéssel szórta a virágokat az ifjú pár lábai elé. A menyasszony melletti, a fotó jobb oldalát uraló hölgykoszorú tagjai: Betty Shanek mint „udvarhölgy”, koszorúslányként pedig Florence Kozak és Elizabeth Vargo kapott szerepet a szertartásban.

125

(Mi történt 1956-ban14 a nagyvilágban? Elvis Presley e napon lép színpadra, és egy nagy hatású show-műsorban elénekelte a Baby let’s Play House című slágert, valamint a Tutti Fruttit. A kronológiához tartozik az is, hogy az Egyesült Államok e napon tiltja meg állampolgárainak, hogy Magyarországra utazzanak.

Abba az országba, ahol 1956. február 4-én mintegy 70 személyt, köztük 12 apácát ítélnek el állam elleni összeesküvés vádjával, és 14–19 év közötti fegyházbüntetéssel sújtanak. Európa? „Free Hungary” feliratú léggömböket foglal le a Scotland Yard Londonban, a sportrajongók pedig az olaszországi téli olimpiai játékok utolsó előtti napján szurkolnak. Három héttel később, 1956. február 25-én a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Hruscsov pártfőtitkár szónoklatával meglepi a világot: elítéli a személyi kultuszt, szembefordul Sztálin politikájával.)

Vargo Jánosnak a felesége, a cseh Phyllis Joy Leizenheimer, mint egy filmsztár, olyan csinos, és úgy pózol a partfalon ülve. A következő felvétel is hollywoodi filmbe illő: a függőágyban Józsi ölében ül felesége, és együtt, mosolyogva néznek a kamerába.

Phyllis és John esküvőjét a Szent József lutheránus templomban celebrálta a lelkész, aki a fényképen is látható.

126

Az 1959. május 9-i szertartáson a menyasszony melletti „udvarhölgy”: Ruth Leisenheimer, a koszorúslány ismét Elizabeth Vargo, a virágszóró kislányok: Jeanne Vargo és Judith Buhrow. Itt a vőlegény mellett álló „best man”: Josepf David, míg a tanúk: Louis Kovacs és Leland Bufrow – a nációk amerikai keveredésének jegyében.

(Az enyhülés esztendeje 1959.15 Egyetlen példa, amiről még az Index is megemlékezik. Az index cikke szerint: „1959 szeptemberében Nyikita Hruscsov volt az első szovjet miniszterelnök, aki hivatalos úton az Egyesült Államokba látogatott. A 11 napos látogatás során Hruscsov nemcsak protokolláris programokon vett részt, hanem több olyan rendezvényen is, amely kötetlenségével a hidegháborúban szemben álló két ország feszültségeinek enyhítését szolgálta. Járt Hollywoodban, együtt ebédelt Marilyn Monroe-val, tréfálkozott kikötőmunkásokkal, hot-dogot evett Chicagóban.

Elmaradt azonban egy olyan programja, amelynek kiesése, mint mondta, keserűséggel és csalódással töltötte el: biztonsági okokra hivatkozva nem engedték be Disneylandbe…”

A cikk folytatódik: „Az egyik sajtótájékoztatón a magyarkérdés is szóba került, derül ki a 18-i Magyar Nemzetből. Egy újságíró - nem derül ki, melyik laptól - azt kérdezte, hogyan egyeztethető össze a magyarországi orosz beavatkozással Hruscsovnak az a kijelentése, hogy nem kell beavatkozni más országok belügyeibe. Erre azt válaszolta: „Lám, az úgynevezett magyarkérdés egyeseknek a foga közé szorult, mint a döglött patkány: kellemetlen ugyan, de nem tudják kiköpni… Amikor vendégként tartózkodtam Magyarországon, és a mi hős Szovjetuniónkat képviseltem, egész Magyarország úgy helyeselt nekünk, hogy nem tudom, hogyan lehetett volna nagyobb mértékben és jobban kifejezni a magyarok igazi érzéseit a Szovjetunió iránt” – mondta a derék orosz, bár egy félmondattal utalt arra, hogy azért nem teljes az összhang a két ország között: ’Ők [mármint a magyarok] a szocializmust építik, mi a kommunizmust’ (…) Hot-dogot evett Chicagóban, járt a 20th Century Fox f ilmgyárban, a Népszabadság címoldalas tudósítása szerint egy díszebéden találkozott Marilyn Monroe-val, Frank Sinatrával, ’aki ebéd után egy dalt énekelt’, Liz Taylorral, Gábor Zsazsával, Richard Burtonnel, Nat King Cole-lal és Maurice Chevalier-vel..”)

127

Elizabeth Vargo és Rudy Renz – jutunk el Erzsike élettörténetének fordulópontjához: 1959. október 10-én kötött házasságot.

(Erzsike koszorúslányként már megtanulta, milyen a tipikus esküvő?

A napjainkban oly divatosnak mondott „amerikai esküvőnek” számos eleme jelen volt itt is. Adott a vallásos szertartás, a varázslatos helyszín, a menyasszonyi fátyol és az álomszép, fehér ruha. Gyönyörű a menyasszonyi csokor. „Udvarhölgy” és sok koszorúslány, no meg virágos kislányok járulnak hozzá a fényűző megjelenéshez. A nők mesés frizurákkal, kiegészítőkkel, a férfiak csokornyakkendős eleganciával pompáznak…

De mi a dolga a Maid of Honor, vagyis az „udvarhölgy” szerepét vállaló nőnek? Azt olvastam,16 hogy az egyik: ő a menyasszony „rabszolgája”. Ő szervezi meg neki a bridal showert, amikor a menyasszonyt elhalmozzák a barátok ajándékokkal, amelyek humorosak vagy a nászéjszakára tartandóak.

Az esküvő előtti este mindig tartanak wedding reception rendezvényt?

Ezen esküvői fogadás alkalmával a családtagok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek – fehér abrosz mellett.

A vőlegény best mant választ, és a koszorúslányok számával megegyező számú „koszorúsfiút”. A koszorúslányok és fiúk sorfalat állnak a menyasszony, illetve a vőlegény oldalán – a szertartás alatt.

128

A szertartás kezdetén a virágszirmot szóró kislányok, majd a koszorúslányok vonulnak, egymás után. Egyforma a ruhájuk. Ezzel – a hagyomány szerint – megtévesztik a gonosz szellemeket. Az arát édesapja kíséri az oltárhoz, ott „átadja” a vőlegénynek, a leendő férjnek… A menetben ott a családhoz tartozó kisfiú, aki a szertartás csúcspontjáig magánál tartja a karikagyűrűt. A fogadalomtétel, ami több, mint a „boldogító igen” kimondása, mert titokban írják, egymásra gondolva, és a szertartás közepette olvassák fel, nyilvánosan, utána a házasulók egymás ujjára húzzák a karikagyűrűt, ami a végtelen szerelem jelképe… A szertartás végén rizst és búzát szórnak a párra – a szerencse és a termékenység jelképeként. A friss házasok a ceremónia végén együtt távoznak valamilyen járművön, amelyen ott a felirat: Just Married, azaz „Most házasodott” – ismerjük az amerikai filmekből…

Ki fizet? A hagyomány szerint az esküvő költségeit a menyasszony, míg a nászút árát a vőlegény családja fizeti… ) A fotó alatti bejegyzés szerint a menyasszony Erzsike udvarhölgye: Nancy Bauer, koszorúslányai: Frances Vargo és Phyllis Vargo, míg a virágszóró lánykák: Joanne Vargo és Jody Renz Bender. A vőlegény oldalán „best man”: Jack Renz állt, „koszorúsfiú tanúként” Joel Vargo, John Vargo, Earle Bauer és George Bender.

– Férjhez mentünk itten – mutatja saját esküvői képét Erzsike, majd elárulja: a lagzin kétszázan örültek az ifjú párral együtt. – Detroitban – nevet föl.

– A férjem német volt – indokolja, miként lett Vargo után Renz Elizabeth. – De a férjem meghalt… – komorodik el az arca.

Utódok között oda a magyar – No, ezek a gyerekek – lapozunk tovább a fényképalbumban. Mosolygós gyerekarcok.

Gyula utódai: Jeanne Kay Vargo – született: 1953. június 28-án, és Joanne Lynn Vargo – született 1955. január 9-én; 129

Józsi gyermekei: Joel Steven Vargo, Jr., aki 1958. április 14-én, míg Jeffrey Michael Vargo, aki 1960. október 22-én született.

Jánosnak Paul John Vargo (1961. április 5.), Jacquelynne Ann Vargo (1963. augusztus 11.) a gyermeke.

– Ezek meg az enyémek – nevet föl ismét Erzsike: Jean Elizabeth Renz (1961. január 8.), Rudy Carl Renz, Jr. (akinek 1963. február 16. a születésnapja). – Az iskolában készültek a fényképek – magyarázza.

– Férjhez ment a lány. A fiú velem lakik. Szeret enni. Szereti a mama főztjét – nevet föl ismét. – De ő is tud főzni, jól. A lányomnak három gyermeke van: ikrek és egy fiú. Egy kicsit tud magyarul a lányunokám.

Szeretnek járni a Magyar Klubba és a templomba. „Sose sajnáld, hogy magyarok vagyunk!” – szokta mondani a férjem, aki német volt. De ez sem érdekli az unokáimat, bár az egyik élt Németországban egy kicsit, beszél is kicsit németül. Sajnálom, hogy nem tudok én és ők se több magyarul!

The Final Photo – Én irodában dolgoztam: mikor a katonák hazajöttek, adtam nekik pénzt… Mikor dolgoztam, akkor is jártam a Magyar Clubba.

– A lányom könyvelő, az unoka: pizzát csinál… Egy farmon dolgozik, és az állatokkal foglalkozik. A testvéreim már mind meghaltak. Itt laktunk Toledóban. Gyula járta az utcákat, vezette az autót… – réved ismét a múltba Erzsike. De egyre fogy az erő, a szókincs. A családtörténet vége felé közeledünk.

– A magyarok közül van, aki összejár. Magándolog: mi szeretünk menni. Aki nem jön, azt nem tudjuk, miért nem – rántja meg a vállát. – Pedig éppen úgy van lehetőségük, mint nekünk. Van, aki a virágjaival, a kerttel foglalkozik inkább. A templomban a „nudli-, a tésztakészítés” kinek az ötlete? Ötven-hatvan éve megy ez – édesanyám is csinálta. Minden hónapban sütünk is. Én csináltam. Több magyar barát is van ott.

– A rokonok? Jucika, csak egy rokon jött át Magyarországról. Sok holmit kellett neki csinálni, mikor itt járt… Korábban leveleztünk – mondja, majd ott-hon az itthonról is megemlékezik: – Mikor mi mentünk, adtunk 130

ajándékot, meg pénzt. Mindenkinek kellett. Háromszor jártam Magyarországon. 1956 után. Látogattunk Debrecen, Szeged, Balaton. Én szeretem Magyarországot! – jelenti ki, és a fotóalbum utolsó oldalára lapoz Erzsike.

The Final Photo 2001-ből. A Vargo család: Józsi, Gyula, középen ül Erzsike, mellette János – és körülöttük az egész rokonság: mind „amerikai magyarok”.   

131

Fotó: A szerző felvételei

Kis Magyarország Ohióban Birmingham. A Maumee folyó partján, Toledo keleti városrészének apró házaiban éltek és haltak az ide vetődő és itt gyökeret ereszteni igyekvő „hunkyk”. Az itteni templomokban leltek nagyobb közösségre és simultak be az Újvilágba érkező magyarok. Így volt ez a múlt század kétharmadáig. Napjainkban azért küzdenek a toledói magyarok, hogy a XXI. században is lüktető városrészbe és ne csak egy skanzenbe irányítson a közúti tábla: „Welcome to Birmingham Ethnic Neighborhood”.

BIRMINGHAM, AZ ÚJVILÁG KÖZEPE

Megállt az idő. Ez az érzése a vendégnek, aki a XXI. század első évtizedén túl, de a második évtizedén innen jut el az amerikai egyesült államokbeli Ohio állam Toledo városának keleti felébe, az Ethnic Neighborhoodnak nevezett Birminghambe.

A befogadó Maumee Nem véletlen, hogy ha elveszettségükben kapaszkodókat, Magyarországhoz hasonlatos pontokat és hangulatokat kerestek az Újvilágba érkező magyarok, akkor a Maumee folyó nyugati partján 1888-ban alapított Toledóban telepedtek le.1 Miért?

Mert a Tisza és a Duna keveréke a Maumee.

Toledói városnéző sétáink egyikén a folyó indián elnevezését a Mamához mondta hasonlatosnak Carol LaBounty. És ahogy válaszul az egyik amerikai vendéglátómmá lett, magyar ősei családtörténetét is kutató 133

Carolnak a „szőke Tiszáról” meséltem a Maumee partján sétálva, a történet végén ő az „amerikai Mamámnak” mondta magát… Ilyen befogadó és megtartó gesztus után már nem is éreztem annyira elveszettnek magam azzal a hatalmas országgal barátkozva, ahol minden olyan nagy, minden annyira „big”.

A vidéket megtermékenyítette a Maumee.2 De a folyó mellett a Kárpát-medencei klímához hasonló időjárás és leginkább a Maumee torkolatvidékén, az Erie-tó környékén a múlt század elején kirobbanó ipar, a gyárak vonzották a magyarokat. „Beszélgetésekből okulnak a zöldfülűek. Egyik is, másik is kotorászik a lajbi meg a kabát zsebében, és szedi elő az atrecot meg a tiketet, amit Amerikából kapott. A járatosak szívességből kitanítják őket. Ellis Islandon van

134

a kesegárda, ahol mindenkit megvizsgálnak. Ha onnét kijönnek, már várják őket a Pencelvénia rélród emberei, akiket meg lehet ismerni a sapkájuk felírásáról. Van közöttük olyan is, aki tud magyarul. Másra ne hallgassanak, csak ezekre. Ezek elviszik őket a vonatra, és gondoskodnak róla, hogy mindenki oda jusson, ahova a jegye szól. A tréneri a tiketet tűzzék a kalapjuk mellé, mert ez Amerikában így szokás. Mikor a plészre jutnak, kérjék meg a hozzávalójukat, aki az atrecot küldte, hogy vigye el őket valami tisztességes burdoshoz, akinek rendes bedrómja van, ahol kipihenheti magát az ember, mert az amerikai munka nagyon megszaggatja az embert, és eleinte nagyon szüksége van a pihenésre. Szalonba csak akkor menjenek, ha már kiismerték az állapotokat” – adta vissza a hosszú hajóúton újra-újrainduló beszélgetések hangulatát Tonelli Sándor. – „A sok idegen kifejezés, amit Amerika sodort bele a kivándorló magyarok nyelvébe, csak úgy röpköd a levegőben. Ahogy észreveszem, az amerikások szívesen is keverik a magyart angol szavakkal, mert az előkelőbbnek tetszik, és azt mutatja, hogy ők már járatosak az idegen világban” – fejtette ki Tonelli Sándor: Ultonia – Egy kivándorlóhajó története című, a világháló több pontjáról is elérhető riportkötetében.3 A bevándorlók közül sokan csak addig akartak Amerikában maradni, ameddig pénzt gyűjtenek ahhoz, hogy visszautazzanak az óhazába, és ott földet, vagy házat vásárolva boldoguljanak. Az erre az ideiglenességre alapozók például nem is akartak megtanulni angolul.

Nekik nem térkép e táj A Maumee partjára az 1890-es években nagyjából háromszáz, jobbára felvidéki magyar, köztük sok palóc érkezett. Toledo keleti részén „egy bokorban” telepedtek le. Innen eredezteti Birmingham „alapítását” a Magyar szigetek a nagyvilágban című cikk szerzője.4 1892-ben a clevelandi National Malleable Castings Company mintegy kétszáz magyar munkást költöztetett Kelet-Toledóba – az internetes szabad lexikon szerint. E városrészben 1900-ban 647, 1910-ben 3041 magyar élt, 1920-ra itt a magyarság számított a legnagyobb etnikai csoportnak…

135

Miért maradt mégis az angliai ipari várost idéző Birmingham e terület neve? Erre nem válaszol, bár a városrész és lakóinak történetét részletesen feldolgozza a sokszerzős tanulmány-füzér.5 A helytörténeti tanulmány szerzőinek nem térkép e táj – juthat eszünkbe Radnóti Miklós Nem tudhatom… című verse. A Thomas E. Barden & John Ahern szerkesztésében az interneten közzétett tanulmányok szerzői tudják, hogy például hol lakott itt az 1900-as évek elején az etnikai összetartozást is erősítő zenekar alapítója: John Lengyel és Julius Bertok, vagy az 1956 után gyerekként a családjával ide vetődő, mára már nemcsak a toledói magyarok képviselőjeként közszereplővé vált demokrata párti politikus, Peter Ujvagi. Öröm talán számukra – hozzám, az arra tévedt látogatóhoz hasonlatosan –, hogy még ma is felfedezhetőek Toledo-Birmingham térképén magyar utcanevek.6 A Kossuth, Nagy, Yambor, Juhász, Magyar, Bogar street „közismert” Birminghamben.

„Bogar” módra írják már a Bogár utcanevet, de még mindig ott a tábla a sarki oszlopon.

136

Birminghamben sétálva fedeztem fel, hogy immár a negyed „főutcájának” számító Consaul streetnek a katolikus templomhoz közeli szakaszán piros-fehér-zöld színű táblán aranyszínű a felirat: „Fr. Martin Hernady way”.

A nagytiszteletű atyának így állítottak emléket a magyarok.

Hunkyk otthona „Mutattam neked azt a két házat, amiben mi laktunk bérlőként. Majdnem az egész blokk egy ingatlanos, Hubai birtokában volt. Plusz két ház, a házak közül az egyik ‚middle house’, vagyis előkertes családi ház. Ott egy férfifodrászat is működött hosszú évekig. Egy nap kiment Birminghambe: három házat a tulajdonában hagyott, 3 házat pedig lebontatott, hogy felépíthessen egy szép, nagy házat magának és a családjának” – mesélte Carol LaBounty édesanyja, Eleanor a lányának.

A LaBounty család fényképalbumából: Eleanor Birminghamben.

137

A házak alig változnak, csak a lakók jönnek-mennek. Eleanor Pasternak szüleinek nem volt saját háza, albérletről albérletre vándoroltak. A négy gyermekét egyedül fölnevelő asszony, Eleanor Rajner áll a birminghami háza előtt.

A birminghami utcahálózat-szerkezetet és a telkek beépítési szokásait is leírja, a házakat stílusuk és beosztásuk alapján tipizálja a szegedi egyetem munkatársa Szentgyörgyi Anna tanulmánya.7 A „mindenható dollár”. Ez vonzotta Amerikába, Toledo környékére is a magyarokat. Az első hullámokkal érkező nincstelen cselédekből, az óhazában „föld nélküli földművesből” lett itt ipari munkás. De szakmával rendelkező magyarok is özönlöttek ide.

Birmingham református templomában találkoztam Horváth Amáliával.

Amálkától hallottam: a múlt század második felében az ő férje is szerszámkészítő volt, mint a birminghami magyarok közül sokan. Nagyon jó szakmának számított például Champion gyertyákat készíteni…

Ha Birmingham százévesnél is idősebb házai mesélni tudnának, akkor szinte mindegyik olyan szövevényes és szívbe markoló titkokat és történeteket árulna el, mint amiket Eleanor Pasternak vagy Carol LaBounty és családtagjai éltek meg. Mert nehéz sors elől menekültek az Újvilágba a magyarok, ám Amerikában szembesülniük kellett azzal, hogy nehéz a sorsa a bevándorlóként érkező kelet-európai munkásoknak is. „Ohio államból, Toledo városából érkezett egy levél. Pozsonyi származású, Amerikába szakadt, magyar vérünk írta idehaza maradt nővérének” – kezdődik a szegedi napilap, a Délmagyarország 1921. június 19-i számában közölt írás,8 amely azt is érzékelteti talán, milyen beszélgetések és „gazdasági-politikai elemzések” hangzottak el a konyhaasztal mellett vagy éppen a kocsmai pultnál. „Mi súlyos esztendőt éltünk most át – mondja a levél. – Oly nagy volt a drágaság, hogy a szó legszorosabb értelmében rongyokban jártunk. (…)

– (…) November óta megszűnt a kereset. A munkásokat elbocsátották, és a sok gyárat bezárták. Idegenítő csend uralkodik mindenütt, s az a számtalan gyárkémény, mely azelőtt oly vígan lengette füstzászlaját, most élettelenül mered az ég felé, s a gőztülkök elnémultak.

138

– A városi és kerületi hatóságoknak népkonyhákat kellett berendezniük, hogy a legnagyobb nyomort valamennyire enyhítsék.

– Mindez nem más, mint a háborús idők nagy és gondtalan tékozlásának szomorú következménye. Akkor nagyon-nagyon sok pénzt keresett Amerika, de mindez a tengersok megkeresett milliárd kölcsön és áru alakjában újra visszavándorolt Európába, és most hiányzik Amerika gazdaságából, nemzeti vagyonából (…).

Itt, Amerikában már nagyon sok tekintetben tetemesen megváltozott a hangulat. Amerika megsemmisítő ítéletet mondott a brit-bérenc Wilson és annak politikája felett. Jövő héten iktatjuk be új elnökünket: Harding G. Warrent, aki a magyarokkal szemben barátságos érzelmekkel viseltetik.

Hoover, Európa tápláló atyja szintén benne van az új kabinetben. Magyarország sorsa közelről érinti őt, és velünk együtt dolgozik szegény szülőföldünk helyreállításán. (…)”

Amerikában „a demokrácia fejlettebb, a munkakörülmények emberségesebbek voltak, de a szervezett amerikai munkás nagyon gyűlölte a hunkykat” – mondta Oravecz Imre, aki Kaliforniai fürj című regényében megírta nagyapja részben Toledóhoz is kötődő történetét. „A hunky elnevezés nemcsak a magyarokat jelentette, hanem általában a kelet-európai munkásokat, akik hajlandók voltak kevés pénzért, sztrájktörőként is dolgozni. És akiket barbároknak tartottak az amerikaiak. Egy magyar, horvát, szlovák munkás nem lépett be a szakszervezetbe, nem lakott négyszobás családi házban. (…) Borzasztóan spóroltak, nem költöttek mozira, színházra, ruhára. Enni szerettek, de nem azt, amit az amerikaiak szerint kellett volna. A szállásuk, az ún. burd (intézmény kiadó szobákkal) állítólag maga volt az erkölcsi fertő, rossz hírű nőkkel, ágyra járó munkásokkal. (…) És volt még egy borzasztó tulajdonsága a magyaroknak: ittak, sőt vedeltek, a bor túl drága volt, ezért rákaptak az olcsó sörre és a viszkire, a kocsmából hazafelé énekeltek és vizeltek az utcán” – összegezte a tudósító „vargabetti” a Kaliforniai fürj című regény bemutatóján elhangzottakat. Itt olvashatjuk az Árvai család történetét földolgozó író szavait is.9 „Az amerikaiak elfelejtették, hogy demokraták, és ha nem spanyolt vagy angolt hallottak, azt hitték, németet, és ez sok gondot okozott. Az én 139

családomat is németnek nézték. A vendégmunkások, kivándorlók életét szintén meghatározták a háborús évek miatti óvintézkedések is, a jegyre adott élelmiszer, a korlátozott benzin. Közben a Tanácsköztársaságról, Trianonról érkező hírek is sújtották őket, sokan nem akartak visszamenni egy másik országba, mert hiszen ők Magyarországról jöttek el.”

Bár vár minden sarkon A közeli kohók és gyárak miatt mindig füst és büdös volt Birminghamben. „Aki nem Toledóban élt, vagy éppen akkor érkezett, mindig azt hitte, vihar lesz, mert nagy felhőtornyot látott a város fölött. De ez azért volt, mert a közeli kokszolóműből gőz csapott föl” – árulta el Oravecz Imre, a Kaliforniai fürj szerzője a könyvbemutatón.

Az Amerikában szalon vagy bár elnevezésű kocsmákból Birminghamben is jutott szinte minden sarokra – még az 1920 és 1933 közötti szesztilalom idején is. A férfiak jártak a bárba – italozni, de beszélgetni is. „Emlékszem, amikor jártunk Tilimonékhoz, az épület elülső részében volt egy bár, amit be kellett zárniuk – idézett föl egy gyerekkorában látott jelenetet Eleanor a lányának. – De ha végigsétáltál a házban, és bementél az oldalsó ajtón, volt egy lépcsősor, ami felvezetett. Aztán volt egy ajtó, ami a Tilimonék lakrészéhez vezetett, mert ők a hátulsó részben laktak, úgy emlékszem, 5 szobájuk volt a lakásban. Volt ott egy ajtó, amin ha kopogtál, kinéztek az ajtón lévő kis ablakon, és ha ismertek, beengedtek.

Volt ott nekik egy szobájuk, abban négy-öt asztal, székek és egy zongora.

Mert Mary fia mindig érdeklődött a zene iránt, és tudott hallás után zongorázni. Mindig is azt szerette volna, ha a fiai zeneórákat vesznek, de szerintem Joe volt az egyetlen, aki végül hegedűleckéket vett…

Igen, emlékszem még gyerekkoromból, hogy ahol Norma lakott, volt ott három tömbház terület, ahol hat bár is volt. Norma szülei szerették az italt… A következő blokkban volt egy Martin’s és egy Gaspar’s nevű hely. Ha továbbmentél a következő blokkba, ott volt Maneki’s, ami sokáig futott. Aztán a legutolsó blokkba betérők jártak a Gribo’sba… És akkor még nem is számoltuk, hogy hány másik lehetett… Mert volt egy 140

A LaBounty család fényképalbumából: bárpultnál.

bár a sarkon, ahol az etnikai fesztiválokat tartották, amit úgy hívtak, hogy Nyitray Szerb Bár… Az utca túloldalán laktak Stephenék, nekik is volt egy bárjuk. Aztán az utca folytatásában ott volt a legidősebb Pekó fiú, neki is volt egy bárja. És Márónak is volt egy bárja meg egy tekepályája is.

Tilimonéknak is volt bárjuk, és egy elég nagy üzletük. Aztán a Tilimonék utáni következő blokkban volt egy bár. Callardéknak volt egy biliárdtermük. Ha arra jártál nyáron, mivel akkoriban még nem volt nekik szúnyoghálós ajtójuk, a bejárati ajtó pedig nyitva állt, láthattad, ahogy az emberek biliárdoztak odabenn…” – idézett újabb képet és hangulatot Carol édesnyja, Eleanor, amikor a kisebb lányának mesélt. E helyekről is készített fotókat William Kertesz.10 Carol LaBounty is őriz fotót nagynénje, Ida Rajner és a férje kávézójáról – az 1940-es évek közepének hangulatát idézve.

141

Hot dog vagy Chicken Paprikás?

A Consaul és a Genesee street sarkán kivilágítva hívja föl magára a figyelmet a Tony Packo’s Cafe fölirat. Birmingham legismertebb találka- és vendéglátóhelyének a virágzása már az itteni magyarok második-harmadik-negyedik generációjának a teljesítménye. Amerikai filmbe illik a piros-fehér kockás asztalterítőjű családi étterem sztorija: a rokonoktól kölcsön kapott 100 dollárból 1932-ben elindított vállalkozás máig tartó sikere.

A Paczkóból lett Packo Toledo-Birmingham olvasztótégelyében. E Packo család sarjának a kávézóját egy film tette híressé.11 A nevezetessé lett vendéglő pedig Birminghamet tette ismert hellyé.

A legmagyarabb birminghami étterem ajtaján a mai vendégeket annak a toledói születésű színésznek, Jamie Farrnak a fotója fogadja, aki elmondja a kultuszfilmmé lett M. A. S. H. című sorozatban a bűvös mondatot: „Ha valaha az ohiói Toledóban jársz, a város magyar részén, Tony Packónak van a legjobb magyar hot dogja. Csak huszonöt cent…”

142

E gasztronómiai időutazást Paula Rosstól, másik kedves toledói vendéglátómtól kapom meglepetésajándékba. A városi ügyekkel foglalkozó „politikuscsináló” szakember amúgy piacon vásárol, és otthon főz finomakat – ma már csak orvos férjének és a vendégeiknek, mert a gyermekeik felnőttek, és saját családot alapítottak. A „tipikus amerikai” háziasszonytól azért is különböző, mert például a magyarokkal szimpatizáló Paula, látom, élvezi, ahogy felfedezem magamnak a több mint 80 éves „Tony Packo’s gasztronómiai szigetet”.

A domináló piros, fehér és zöld színektől máris otthonosnak tűnő terembe lépve meglep a zsongás. Szinte minden 4 személyes asztalnál ülnek vendégek. Mindenki beszélget, nevetgél evés közben.

143

A piros-fehér kockás abrosszal leterített asztalok körül tonett székek.

A mennyezetről az asztaltársaság tagjai fölötti Tiffany lámpák jobbára piros, fehér és zöld színe csak növeli a melegségérzetet a barna színű lambériával burkolt falú étteremben.

Még nem látni a részleteket, de a falakat barna-fehér és fekete-fehér képek sokasága borítja.

A Tony Packo’s Cafe valójában önkiszolgáló étterem, vagyis „bisztró” – ér a második meglepetés. Az ajtón belépőket egy korláttal leválasztott „karámmal” terelik az ételkiadó pulthoz. Míg araszolva halad a sor, kezünkbe tálcát veszünk, evőeszközöket teszünk rá, és a fejünk fölötti hatalmas táblán fölsorolt ételválasztékot böngészhetjük.

A hatalmas „fali étlapon” fönt, középen, fényképpel illusztrálva a „ház két első számú specialitása”: a „Tony Packo Hot Dog + ital”, vagyis kóla és a „Packo’s Chicken Paprikás + ital” egyaránt 7.50 dollár. Ennél olcsóbb az összes többi étel. A további különlegességnek számító „Chicken Soup with Hungarian Dumplings”, vagyis a tyúkhúsleves galuskával 3.39 dollár.

További 7-féle specialitás, 5-féle leves, 3-féle szendvics, 5-féle hot-dog, 6-féle saláta, 3-féle desszert közül választhat a vendég. Egy átlagos hot-dog 3.04 és 5.75 dollár között mozog. „Felmentek az árak a M. A. S. H. óta, az idő múlásával…” – jegyzem meg magamban.

144

A kiadóablak mögötti konyhába belátni: nagy a sürgés-forgás, sokszínű a személyzet.

Magyar szót nem hallani.

A klasszikus magyar étel, a „csirkepörkölt galuskával” már az illatával és a látványával is növeli az otthonosság érzését bennem. Paula – a hely szelleméhez nem, de amerikai szokásokhoz illő módon – salátát rendel.

Az egyetlen szabad kockásabroszos asztalhoz ülünk, a fal mellé. Élvezettel tolok a késsel a csirkecomb puhára főtt húsából és a szafttal összekevert galuskából egy-egy adagot a villára. A magyaros finomsághoz jól illik a savanyú uborka. A hatalmas amerikai kontinenshez méltó módon óriási adag ételt pakolnak a tányérra Tony Packo’s vendéglőjében is. Most, észre se veszem, de mindent eltüntetek a tányéromról beszélgetés közben.

Paulával vacsorázunk, s közben cseverészünk.

A Tony Packo's étterem falára kikerült Koczka Ferenc (jobbról a második) hotdog kiflije is, amelyet a szegedi zongoraművész egyik első toledói látogatásán írt alá. A jeles eseményen részt vett Judy Balogh (balról a második) és Andy Rakay is; a fotó szélén a Tony Packo's étterem egyik vezetője.

145

Zsemle-kiflik autogramokkal! Ez annyira, de annyira Tony Packo’s-os!

A falat borító relikviák között fedezem fel a The Blade 2005. augusztus 26i kinagyított és bekeretezett cikkét, amit aztán az interneten is fellelek.12 Innen tudom meg, hogy a falra került Tony Packo’s jellegzetes hot-dog zsemle-kiflijei „valósak, de nem ennivalók”. Ugyanis a hot-dog alapanyagot több mint 25 év óta Willy Sohnly – előtte az ő apja – tölti föl műanyag habbal, majd lapokra rögzíti az értékes autogramokkal ellátott darabokat.

Az első „hot-dog zsemle-kiflis” autogramot Burt Reynolds13 – amerikai színész adta a Tony Packo’s Cafe számára. Azóta több mint ezer híresség – köztük zenészek, rockerek, színészek, űrhajósok; például az amerikai elnök Bill Clinton; a humorista Bill Cosby, az illuzionista David Copperfield – hagyta itt a kézjegyét.

Az étterem mai tulajdonosa, a legifjabb Tony Packo a leginkább arra a hot-dogos zsemle-kiflire büszke, amelyet az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke, Jimmy Carter írt alá még kampányidőszakában, 1976-ban, de a neve alá magabiztosan odafirkantotta, hogy a „következő elnök”. Ez abban is eltér a többi autogramos hot-dogos zsemle-kiflitől, hogy ez valódi, míg a többit a külső tésztaburka alatt műanyag hab tartósít.

146

Ezeknél a relikviáknál számomra, a messzi Magyarországról jött vendég számára mégis értékesebb, mert olyan ismerős névként tűnik föl autogramként Gábor Zsa Zsáé, a magyar származású színésznőé. „Jóllakott turista” módjára közelítek a falakat borító oklevelekhez, fotókhoz. Paula az asztalunknál marad, és türelemmel megvárja, míg felfedezem Mike Farell és Jamie Farr, a M. A. S. H. két főszereplőjének a közös fényképét, de más sztárfotókat is. Egyik érdekességről a másikra rácsodálkozva és lépegetve egy különterembe, pontosabban egy boltba jutok. Utóda ez, az első Tony Packo’s Cafe mellett 1935-ben nyitott Consaul Tavernnek, Tony és felesége, Rose első boltjának.

E Tony Packo’s szakboltban eladásra kínálnak a relikviák közül például autogramos hot-dogos zsemle-kifliket, bekeretezett formában. A Tony Packo’s pulcsiért – mérettől függően – 24.99–28.99 dollárt kérnek. A legolcsóbb árucikk a 79 centes képeslap. A mustársárga színű, jellegzetes 147

Tony Packo’s-emblémás baseballsapkák és pólók, vagy a hűtőmágneses és erőspaprika-emblémás golflabda melletti polcon hot-dog-mártás, Tony Packo’s barbecue-mártás, savanyúságok – csavaros üvegben, száraztészták – emblémás tasakokban. De lehet itt vásárolni pohárkészletet és csirkepaprikás-konzervet is. Aki nem hiszi, járjon utána!14 E honlapot böngészve még azt is kideríthetjük, amire én is az itthoni számítógép segítségével a világhálón kalandozva bukkantam: Toledóban az eredetin kívül további négy Tony Packo’s vendéglő virágzik.

E magyar sikertörténetről cseverészve kerül szóba, hogy hiába keresnénk, a Toledo centrumában 1959-ben megnyitott Budapest éttermet, mert 2011. június 26-án bezárt. Paula meséli, de a The Blade, vagyis Toledo A Penge című Pulitzer-díjas napilapja is megírta.15 Az üzletet Louis és Barbara Szodi alapította. A vendéglősök halála után Robert McMahon és Robert Johnson 2005-ben nyitotta meg ismét az éttermet. De a forgalom lanyhult, majd elapadt, mert az ügyfélkör öregszik, hasonlóképpen a folyóparti Birminghamhez.

148

Magyar bolt a zarándokhely A Gaspar’s Cafe, a Grotar Szalon, a Nyitray Brothers Szalon, Monoky Cafe is föltűnik a fekete-fehér William Kertész-fotókon.16 A futó beszélgetések, találkozók helyszínéül is szolgált a birmighami gyógyszertár, postahivatal, vasbolt…

A jelent a múlttal köti össze az 1936-ban alapított, ma is a végtisztességet szolgáltató Kinsey Funeral Home, a Kinsey ravatalozó.17 Toledo-Birmingham olvasztótégelyében lett a Kigyóssy családnévből Kinsey…

149

Birmingham boltocskái közül manapság már csak egy magyar hús- és vegyesbolt virágzik, a Takács.

Szájról szájra terjed az amerikás magyarok között, hol vásárolhat „autentikus alapanyagot” a magyaros konyhát vezető vagy magyaros ételt főzni igyekvő háziasszony. Ohio állam más településeiről is elzarándokoltak a magyarok Birmingham nevezetesebb boltjaiba – egy falat hazaiért, az „itthon is otthon vagyunk” varázslatához szükséges alapanyagokért.

Birmingham első boltosai néznek ránk William Kertesz fotóiról: Mrs Kardos csípőre tett kézzel áll, néz a kamerába, mint az 1926-ban alapított Mike Juhász élelmiszerbolt bérlője. Áruval gazdagon feltöltött, 1938-ban alapított boltja közepén, a pult mögött áll John Toth. Így „ismerkedhetünk meg” az 1927-ben kenyeret szállító Joe Jakobs családjával, aki talán az 1908ban alapított, a Geyer, majd a Toth, végül a Tavcar család által működtetett Nemzeti Pékség termékeit is terítette.

150

A „Takacs Grocery and Meats” cégér mellett ott a reklámszöveg: ez „minőségi élelmiszert kínáló bolt”, „házias húskészítmények és kolbász” – persze angolul. Mert hiába, hogy – egy további kalauzom, Hilde Daugherty segítségével megtudom – az alapítás, 1956 óta immár a második generáció szolgálja a magyaros ízekre vágyókat, a Takács család húsboltjának is kell a reklám.

Pirospaprikát többfélét is kínál Takácsék üzlete. Lehet itt sárgabarack- és szilvalekvárt is vásárolni. De fűszersót és ennek legnépszerűbb változatát, a Vegetát is megtalálja a háziasszony – a húskészítmények mellett.

Takácsék üzlete saját honlapján is reklámozza önmagát18 és persze például a füstölt kolbászt, a hot dogba való virslit.

Amerikai stílusban, előre csomagolva kínál húsféléket Takácsék boltja. Például a „gazdaságos pakkban” bontott csirke. Steak, sertésszelet, bőr nélküli „hot dogs”, hamburgerpogácsák, kolbászdarabok, marhahús és sertésborda található az 50 poundos, vagyis a nagyjából 22,5 kilós csomagban – 179 dollárért. De lehet itt csak sertés- és csak marhahúst, a specialitásnak számító steakhúst, grillezéshez való vegyes husikat is kapni. Sőt: hal és vadhús, „csirkepaprikás alapanyag” is szerepel a kínálatban.

A friss hírek mellett a receptek is gazdát cseréltek, miközben a háziasszonyok várakoztak, vásároltak a mészárszékben, a „vegyesboltban”.

Nem képzelődés mindez – derül ki a Takács bolt honlapját böngészve, ahol a magyar gulyáslevestől és krumplilevestől kezdve a füstölt kolbászos lecsón és a marhapörköltön át a nokedliig és a mákos bejgliig többféle ételrecept megtalálható.19 Takácsék igazi magyaros különlegességei mégiscsak a szalámik, a füstölt kolbászok mellett a sütni való kolbász és hurka – az ünnepi asztalra.

Templom és iskola Férfiak és nők indultak Birminghamből munkába és tértek itt nyugovóra a dolgos hétköznapok után. A XX. században a gyerekek itt járták ki az alapiskolákat. Több generáció élte meg együtt bánatait és örömeit, hétközbeni és ünnepnapjait.

151

A templom és az iskola tartotta össze Birmingham magyarjait. Ugyanazt gondolták az óceánon túli magyarok, mint a trianoni békediktátummal Magyarországtól elszakított Erdélyben Reményik Sándor, aki 1925-ben írta Templom és iskola című költeménye utolsó versszakában: „(…) Kicsi fehér templomotokba / Most minden erők tömörülnek. /Kicsi fehér templom-padokba / A holtak is mellétek ülnek. / A nagyapáink, nagyanyáink, / Szemükbe biztatás vagy vád: / Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”

Több a templom, nagyobb az egyház szerepe Amerikában, mint Magyarországon.

A vallási struktúrákra is kitér Szentgyörgyi Anna tanulmánya.20 Birminghamben négy felekezeti csoport is felépítette a maga templomát. Jobbára a „magyaroké” a Szent István és „Calvin United” templom, de ezek mellett áll a Szent Mihály és a szlovákok Szent Rózsafüzér temploma is. A vasárnapi istentiszteleteken is találkoztak, ismerkedtek, beszélgettek a környékbeliek.

Az elsőáldozó Eleanor Pasternak.

A LaBounty család fényképalbumából

1899-ben épült az első St. Stephen Church. Akkoriban 120 család tartozott a toledói Szent István egyházközséghez.21 Tűz pusztította el e templomot, s az iskolát.

1913-ban új, román stílusú Szent István római katolikus templom épült.

Az ólomüveges ablakú, masszív téglaépület családtörténeti jeles napok emlékét őrzi. Például: itt keresztelték meg a Paszternák család gyermekeit…

Itt fogadott örök hűséget egymásnak, házasodott össze Eleanor Pasternak és George J. Rajner 1935 októberében…

152

Itt lett elsőáldozó az addigra Pasternak nevű nagyapa unokái közül például Carol Rajner…

Jeles vendégek, egyházi vezetők is ellátogattak Birmingham római katolikus templomába. Például 1924-ben – a korábban a szeged-alsóvárosi ferences plébánián házfőnökként tevékenykedő, majd tábori püspökké kinevezett – Zadravecz István. 1974-ben Mindszenty József bíboros-prímás-érsek. 1989-ben a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek: Paskai László, aki 2015-ben hunyt el.

A római katolikus templom és az iskola meghatározó stílusú és helytörténeti jelentőségű épülete Birminghamnek. A két épület között Szent István szobra – a környék egyetlen köztéri műalkotása.

Harcos, közösséget erősítő plébánosai közül a helytörténészek is kiemelik az 1913-ban ide kerülő Eördögh Elemért és a szolgálatát 1961-ben kezdő Hernády Mártont.

Az 1950-es évek közepén 4000 római katolikus hívő adakozásából gyűjtött pénzből készült, 1958-ban állították föl Szent István hófehér kőszobrát a templom és az iskola közé.

153

Iskola épült a római katolikus templommal szinte egy időben, „Isten háza” mellé. Az intézményt eleinte a Notre Dame nővérek irányították.

Az 1924-ben újjáépített iskolát „az Isteni Megváltó Leányaira” bízták.

1927-ben az „Isteni Szeretet Leányai” 700 diákot tanítottak. Az iskola fenntartásáról 1938 táján az Anyák Klubja gondoskodott. Ám 2013 őszén már nagyon elhagyatottnak látom az iskolaépületet…

Birmingham másik közösségi mágneses pontja a református templom.

A birminghami református templom oldalán a piros-fehér-zöld feliratának első mondata: Calvin United Church of Crist, az utolsó: „Magyar Református Egyház 1903”.

154

Felekezeti hovatartozás nélkül fogadja a civileket a birminghami református templom.

A kezdeteket mutatja kívül, a templomfalon fotózható emléktábla: a Bogár és a Bakewell utca sarkán – az emléktábla szerint – „MAGYAR EV. REF. TEMPLOM ÉPÜLT 1903”, adakozásból.

A birminghami református templom oldalán egy másik emléktáblát is lefotóztam: „EDUCATIONAL BUILDING 1915 MAGYAR REFORMÁTUS ISKOLA”.

A református templomba lépő az élénk közösségi életnek ezer jelét tapasztalja.

A birminghami templom alagsorában kialakított termekben, a folyosókon járva megragadja a tekintetet a falakat borító fotógyűjtemény, a tablók, amelyek e közösségnek a jelennél is gazdagabb múltbeli életét rögzítik megható pontossággal.

Ujlaki Ferenc lelkész és Bacsó Pál gondnok 1903 és 1929 között szolgálta elsőként a reformátusokat és a birminghamieket.

A birminghami református templom és az első tisztségviselők.

155

A birminghami református templom alagsorában, a falon elhelyezett montázs is élénk közösségi életről tanúskodik.

156

Családi ünnepek – esküvők és főzőcskézések – mellett temetések is megörökítődnek. Pillanatkép egy építkezésről, kórus fellépéséről, talán egy színházi előadásról, a hímzőkörről – megannyi közösségi kör mutatkozik a fekete-fehér fényképeken.

Vasárnapi iskolát szerveztek – a tabló szerint – 23 tanítóval és tanítónővel: Balázs Erzsikétől kezdve Novák Marikán át Bacsó Béláig. A konfirmálókról pedig nem csupán a fotókat gyűjtötték össze – például az egyik képkeretben 1919 és 1931 között –, hanem a közösségbe felvett személyek nevét is fölsorolták a képek alatt.

Relikviák is sorakoznak a falakon. Például egy Nagy-Magyarország-térkép, az ősök szülőhelyének felfedezésre és nosztalgiázásra is alkalmasan.

Aztán kitüntetett helyen a Himnusz, a Miatyánk és a Házi áldás – magyarul és angolul, különféle címerekkel, no meg a magyar és az amerikai zászlóval díszítve, kalocsai hímzésmintákkal keretezve – 896–2006, vagyis Magyarország fennállásnak 1100. évfordulója alkalmából.

Szüreti bál, locsolkodás, betlehemezés – kezdi sorolni Szentgyörgyi Anna is tanulmányában22 a hagyományos közösségi összejöveteli alkalmakat.

Ide tartoznak az étkezéshez kötődő alkalmak is, amelyeknek ugyancsak helyet ad a református egyház. Például bejglit sütnek, száraztésztát, közte csigatésztát készítenek az alagsori teremben az asszonyok. Ugyanott helyet kapnak a disznótoros vacsorák is, míg az első generációs birminghamiek szalonnasütései mára elkerültek a Magyar kertbe.

Az étkezési szokások őrzése, a hagyományos magyar ételek elkészítése és elfogyasztása, de az olyan közös csevegős időtöltés, mint például a hímzés, remek lehetőséget kínál a magyarok és az „amerikai magyarok” együttlétére.

Templomuk jubileumát is megünnepelték a birminghami reformátusok.

2013-ban színes füzetben foglalták össze az elmúlt 110 év közös történelmét – az épület renoválásától kezdve a szentély átalakításán át a régi és új csoportok munkájáig. A mai vasárnapi iskolások és az őket oktató elkötelezett munkatársak színes fotókon mosolyognak, hasonlóképpen a konzisztórium tagjai és a megbecsült támogatók, de még a karbantartók is.

157

Bemutatkoznak a tésztakészítők, a Lorántffy Társaság asszonyai, a kolbászkészítők és a hímzők csoportjai. Megörökítődnek a gyülekezet életének jeles és hétköznapi mozzanatai, jeles tagjai közül például Judy Balogh, az Orosz família több tagja, Juli Bertalan. A gyülekezetben sok még a magyar vezetéknevet – Csanyi, Dudas, Fejes, Gancsos, Molnár, Nagy, Novák, Sofalvi – viselő. A színes fényképekről közel száz család mosolyog, a névsor legalább 150 nevet tartalmaz. A fotókról rám néz Elizabeth Renz, Elizabeth Schmidlin, Fran Vargo – azok az amerikai asszonyok, akikkel szót váltottam arról is, miként őrzik a magyarságukat.

Másokat is vonzanak és mozgósítanak a birminghami magyarok. Máig büszkék arra, hogy az 1970-es években megőrizték a könyvtárukat, és meggátolták a környéken az úthálózat átalakítását, kiszélesítését: a felüljárós gyorsforgalmi út megépítését. Az akkor összekovácsolódott közösség máig képes arra, hogy évente egyszer, augusztus 20. környékén – 2015-ben 41. alkalommal – életre hívja a Birminghami Etnikai Fesztivált a magyarok templomai által határolt térben, az „amerikai magyarok” ünnepeként.   

158

2. fejezet

Hagyomรกnyok hullรกmain

Fotók: A szerző felvétele

Tört magyarsággal, de mély átéléssel mesél magyarországi német és ausztriai magyar szüleiről Hilde, aki clevelandi és toledói magyarként is őrzi, ápolja népe hagyományait. Az Amerikával ismerkedő magyarok kalauzolására is vállalkozó Hilde találkozásunkkor Daugherty-ként mutatkozott be, de azóta családnevét Scherlein-Daugherty-re változtatta, és németül is tanul

160

HILDE „Többször is Magyarországra mentem, és vittem a családomat is, mert akartam, hogy tudják, honnan jöttek”

Magyarországi német édesapjától a Scherlein vezetéknevét, ausztriai magyar édesanyjától a keresztnevét örökölte Hilde, aki Daugherty úr feleségeként és három fiú édesanyjaként többször több éven át spórolt, így több alkalommal is elhozta Európába az egész családját, „…hogy tudják, honnan jöttek”. Nyugdíjas nagymamaként pedig a többi amerikai magyar aktivizálásán fáradozik a 40 éves Hímző Kör vezetésétől kezdve a Birminghami Nemzeti Fesztivál szervezőinek és a Toledo-Szeged Bizottság munkájának a segítésén át egészen a magyar kertbeli parcella műveléséig.

– Hogy került Amerikába a családod?

– Az apám meg az anyám találkoztak Ausztriában. Talán 1946–47-ben.

Apám ment Ausztriába dolgozni egy táborba. Anyám ott volt közel egy hotelben: ő ausztriai. Apám magyar. A neve: Scherlein Rudolf. Papám úgy mondta: ő német volt, de Magyarországra ment a család száz évvel korábban… – kezdi Hilde a válaszát. Szeretetre méltó, ahogy „tört magyarsággal” beszél.

161

Egy sportember katonaemlékei Mi indít útnak egy fiatalembert? Miért hagyja el a hazáját Scherlein Rudolf ? Ki tudja ezt utólag, hét évtized távlatából nehéz megítélni? Hilde, Scherlein Rudolf lánya magyarázat helyett átadja édesapja három cikkét.

Az alábbi írás a Hilde születése előtti időből mutatja meg az ifjú, 1922-ben született Scherlein Rudolf arcát.

A MÁRIA FŐHADNAGY című beszámolót – a fénymásolatra írt sorok szerint – „Dr. Kotai Zoltán esperes, Mindszenti titkárának lapja” közölte. Az internetes kereső, a Google segít most is a gyors eligazodásban: valószínűleg Mindszenty József bíboros 1974. tavaszi clevelandi látogatását készíthette elő az írás, amelyet 1972-ben jelentetett meg dr. Kótai Zoltán.

A cikk felvezető mondataiban „bemutatja” ifjúkori önmagát Scherlein Rudolf: „1942. október 25-én az Oroszországban harcoló magyar katonák a téli állomások kiépítésével voltak elfoglalva, amikor a magyar honvédelmi minisztérium körlevelet bocsátott ki a közeledő téli hadviselésre való tekintettel. A hadvezetőség felkérte a magyar sítanárokat és -versenyzőket, hogy önként jelentkezzenek a fronton tartózkodó honvéd alakulatok síelésben való kiképzésére. Mint az 1941–42. évi honvédségi síversenyek kétszeres második helyezettje, örömmel tettem eleget a felhívásnak, amit elválaszthatatlan versenyző bajtársam, Ivanics Zoltán szintén követett.

Budapesten a Toldi Miklós Magyar Honvéd-testnevelési Intézetben volt a gyülekező, ahol magam is első éves hallgató voltam. Várakozáson felül, majdnem minden fegyvernemből és sportegyesületekből összesen százötvenketten öltöttük magunkra a síoktatók egyenruháját.

A Fővárosi Operettszínházban abban az időben a Mária főhadnagy volt műsoron táblás házzal és fergeteges tapsokkal, Szeleczky Zita főszereplésével.

A sporttiszti főiskola vívótermében közös szavazás alapján elhatároztuk, hogy küldöttséget menesztünk Mária főhadnagyhoz, és a frontra induló sportkülönítményünket az ő védnöksége alá helyezzük. A küldöttségbe engem is beválasztottak. Egyed Zoltán színházi főszerkesztő szabadjegyet és szünet közbeni látogatást eszközölt ki részünkre a művésznő öltözőjében. (…) És rövid idő múlva előttünk állt a mosolygó, arany zsinóros főhadnagy.

162

– Minek köszönhetem ezt a kedves látogatást, honvéd urak? – kérdezte kíváncsian.

Ivanics Zoltán röviden elmondta jövetelünk célját: (…)

– Köszönöm, hogy ilyen nagy megtiszteltetésben részesítettek, és örömmel teszek eleget kérésüknek. Hálám jeléül megajándékozom magukat egy fényképemmel… – azonnal leült öltözőasztalához, és egymás után dedikálta a levelezőlap nagyságú fényképeket, amelyek őt főhadnagyi ruhában ábrázolták.

Közben belépett az öltözőbe Szilassy László színész, aki meglepődve fordult az egyik fotelben ülő Latabár Kálmánhoz: – Mit jelent ez az invázió, Latyikám?

– Semmi, semmi! – mondta Latyi, ismert humorával. – Csak a fiúk elköszönnek a főhadnagy kisasszonytól, na és egy fényképet kapnak ajándékba!

Figyelmünk újból Mária főhadnagy felé irányult, aki egy meleg kézfogás után átadta nekünk egyenruhás fényképét, amelyre a következő kedves szavakat írta: ,Szeretettel kedves magyar honvédeknek, a szintén bevonult Mária főhadnagy.’

A következő napon, október 26-án este nyolc órakor indult el velünk a vonat a Keleti pályaudvarról Oroszország felé, lassan magunk mögött hagyva az azelőtt esti fényárban tündöklő, de akkor elsötétített Budapestet. Zubbonyunk zsebében ott nyugodott a féltve őrzött ,Mária főhadnagy’.

Az önfeláldozó sportemberek legtöbbje elesett a tragikus orosz áttörés idején, és a legdrágábbat adták hazájuk védelmében – az életüket. Engem, mint a szerencsés túlélők egyikét, fogságba esésem után egy orosz őrnagy sokáig faggatott a zubbonyom zsebében talált fényképen ábrázolt főhadnagy hollétéről. Sokáig tartott, míg megmagyaráztam neki azt, hogy az illető hölgy egy operett főszereplője, amelynek címe: Mária főhadnagy.”

A katonaság, a II. világháború mély nyomot hagyott Scherlein Rudolfban, elkísérte egészen Clevelandig.

A „MONDJÁTOK CSAK GYULA BÁCSI!” – Néhai vitéz Kovács Gyula altábornagy emlékére című írásában Scherlein Rudolfnak már az amerikás magyar arca is föltűnik.

163

„1942. december 6-án, ,Miklós napján’ érkeztünk a mélyen Oroszországban fekvő Kolbino városába. Hatan voltunk a főszállásra vezényelve mint magyar honvéd síoktatók. Hábl Károly repülő hadnagy, Bokor Zoltán színművész, Pandur József honvéd szakaszvezető, Kóbor György MAORT tisztviselő, a legendás első világháborús repülő alezredes Kóbor János fia, Ivanics Zoltán önkéntes, a MAKRT tatabányai bányamester fia, valamit én, a legifjabb, alig húszéves, a Honvéd-testnevelési Intézet ’Toldi Miklós’ sporttiszti iskola első éves hallgatója. Valamennyien önkéntes jelentkezés alapján kerültünk az orosz frontra, a honvédség téli hadjáratának való síkiképzésre. (…) Kovács Gyula, akkori vezérőrnagy segédtisztje fogadott minket, amint az autóról leugráltunk. (…) ,Éppen jókor jöttek az urak – fordult hozzánk nevetve, mert még elolvad a hó, és nem csúszik a síléc!’ – amint kezet fogott velünk, barátságos modora mindjárt feltűnt nekünk. ,Uraim, nagy feladat vár magukra, az idő rövid a kiképzésre, ha nem készülünk fel időben, akkor a nyakunkra jön az orosz! Menjünk talán fedél alá, mert úgy látom, pirosodik az orruk a szokatlan orosz hidegtől…!’

Kellemesen fűtött, hatalmas irodában foglaltunk helyet, rövidesen forró teával kínált bennünket a vezérőrnagy. Hatalmas térképek tarkították a falakat és a kék ceruzával húzott vonalat, mint a frontot, ismertette előttünk a százados. Teaszürcsölés közben Kovács vezérőrnagy levetette zubbonyát, és komisz ingben, nadrágtartóval ült velünk szemben. ,Ilyenkor, ha nincs rajtam a zubbonyom, az azt jelenti, nem kell vigyázban állni előttem, és egész nyugodtan Gyula bácsinak is szólíthattok!’ – Közvetlen kijelentése meglepett bennünket, de azért nem éltünk az alkalommal, csak a százados szólította őt Gyula bátyámnak. (…)

1943. január 19-én hallottam újból a nevét emlegetni, amikor mint fejlövéses sebesültet a kórházi vonatra szállítottak. Tanúja voltam a Nikolajovka-Alexqjovka-i hadianyagraktár felgyújtásának, aminek következményeként azt a hírt keltették a németek, hogy General Kovácsot agyonlőtték. Mint később értesültem, a hír nem felelt meg a valóságnak, a németek Kovács vezérőrnagyot csak bűnbaknak akarták állítani.

164

Amerikába érkezésem után egy gépgyárban hozott bennünket össze a sors. Mikor találkozásunkat és bizonyos emlékeket felidéztem előtte, megismert, és szívből jövő örömmel ölelt magához. Egy-két hónapi együttlétünk alatt sokat beszélgettünk, főleg ebédszünet alatt, és egyszer csak azt mondta: ,Most már aztán igazán nyugodtan Gyula bácsinak szólíthatsz, mert a gyárvezetőség figyelmeztetett, hogy itt nincs generális!’ (…)

Idők multával szétváltak útjaink, és csak néha láttuk egymást, de akkor szívből igazán, mit jó bajtársak ráztunk kezet. Egy labdamérkőzés alkalmával újból találkoztunk, és mi a mérkőzés idejét, a kerítéshez állva, régi emlékek felidézésével töltöttük, megemlékezvén az általunk ismert hősi halottakról, az elesett síoktatókról. (…)

Aztán jött 1956…

Ott láttam őt a clevelandi Kossuth-szobor előtt állni, amint zászlót bontott a szabadságharc mellett, és közel ötezer lelkes magyar között elsőnek írta be a nevét a Magyar Szabadságharc fegyverrel való megsegítésére és annak részvételére. Tapasztalt vezéri egyénisége szinte összekovácsolta akkor a magyarságot, amint az amerikai kormány beavatkozását sürgette, és amelyre az akkori szenátori tisztségért futó, később szenátor Bender mindent megígért. Sajnos nagy tévedés folytán a kormány minden beavatkozást meghiúsított, mire a szabadságharcot vérbe fojtották. Hazánk újbóli leverése mint katonaembert nagyon leverte, és ez egészségi állapotára is kihatással lett. (…) (…) Az altábornagy ugyancsak a Plain Dealer hasábjain újból harcot indított a kommunizmus ellen és a Kuba felé terjeszkedő oroszok ellen, s erélyes közbelépésre hívta fel az amerikai közvéleményt „Gen. Kovács untiring in fight aganist Red. P. D. 1960. julius 15” cikkében.

Múltak az évek, és utoljára a clevelandi városháza lépcsőfeljáratánál találkoztunk ismét. Kézfogás közben sokáig néztünk egymás szemébe, és talán egyet gondoltunk, mert mindketten könnyeztünk, Két kezemmel megfogtam a vállát, és életemben először mondtam neki ,Gyula bácsi, a kacagásunk 1956-ban elnémult…’

Egy pillanatra becsukta a szemét, majd megszólalt: ,Mi is elnémulunk, Rudi fiam, rövidesen viszontlátjuk Lécz Jóskát és a többieket, akik azóta az Örök Hómezőn szolgálják az Urat, és ahol nincs sílécre szükségük…’

165

Szőlőültetvényt vett Floridában Hilde Daugherty, aki azt szeretné, ha koccinthatnánk floridai, de azért mégis „magyar borral” azt kívánva, hogy: „egészségedre!”

Fotó: Hilde Daugherty fotóalbumából.

Mikor elköszöntünk egymástól, hosszan néztem utána, mintha Édesapám ment volna le a lépcsőn, és valami azt súgta, hogy nem látom többé életben. (…)”

A dípík világfájdalma – …Amikor apám és anyám találkoztak, elmentek Franciaországba. Ott született a testvérem 1948-ban… – … – folytatódik Hilde Daugherty válasza az első kérdésemre.

166

(Hallom Scherlein Rudolf lánya, Hilde Daugherty diktafonra rögzített hangját. Hilde azt mondta egyszer, hogy erről az időszakról is keveset meséltek neki a szülei. Ellenben 1949 nyarának egyik emlékezetes napjáról írt Scherlein Rudolf. A visszaemlékezés a Magyar Világ egyik 1964-es számában jelent meg FELSÍR A HEGEDŰ címmel. A cikket, élén a jóképű, fekete bajszos, szigorú tekintetű édesapja portréjával, fénymásolatban őrzi Hilde. Egyes részletei olvastán könny szökhet a mi szemünkbe is.) „A Bodeni-tó hullámai három oldalról mossák Lindau német város partjait. Az anyaország felől csak egy vasútvonal, és az az mellett futó útvonal köti össze a közlekedést. (…) 1949-ben a nyarat feleségemmel és átmenetileg kórházi kezelésre szoruló kisfiunkkal ott töltöttük.

Abban az időben sok magyar lakott a városban vagy a közeli falvakban.

Ebben a kis történetben szóba kerülő napon szokatlanul nagy tömegű magyar lepte el a város vízparti korzóit. Mi, néhány társammal a Hotel Lamm árnyas oldalán üldögélve vártuk az est beálltát, hogy nekünk mint magyaroknak igen fontos hangversenyen részt vehessünk… A háború után egy időre magányba vonuló világhírű magyar zeneszerző és hegedűművész, Géczy Barnabás újra kezébe vette hegedűjét, és zenekarával európai körútra indult, melybe Lindau városát is belevette A hirdetőoszlopon megjelenő plakátok már hetekkel azelőtt közölték Lindauban történő fellépését, melynek meghallgatására a városban, vagy környékén élő magyarokat meghívta. ’Díjtalanul.’

A kellemes augusztus végi estén (…) mi, magyarok, mondhatnám az egész karzatot megtöltöttük, amelyet a művész részünkre lefoglaltatott, és nagy várakozással méltattuk egymás közt az est jelentőségét. (…) (…) Egymás után következtek a hol mélabús, majd forró latin egyvelegek, mind a nagy Mester művei. A közel kétórás zenei közvetítést a ,Cubai Szerenád’-dal végezték be. Amint a frakkos karmester mélyen meghajtotta magát a tomboló közönség felé, a tapsvihar nem akart alábbhagyni. Akkor Géczy Barnabás egy intésére behozták a hegedűjét… (…) Hosszú, vékony ujjai végigszaladtak a hegedű húrjain, és minekünk, magyaroknak valami különös érzés szaladt végig a hátunkon… Egy pillanatra aztán abbahagyta, és a magyar tömeg felé fordulva 167

annyit mondott halkan, magyarul: ,Most nektek muzsikálok, magyar testvéreim…’

Zongorakíséret mellett aztán elénk varázsolta Magyarországot… A Bodeni-tó hullámai között a Balaton habzó vizét láttuk, amint repített minket álomszép képzeletünkben… Láttuk a kis házat ott ,A faluvégén nem füstöl a kémény, Kislány a Babáját nem várja’. Ott jártunk ,Lent a Dorozsmai határban’, ahol a ,Puszta’ gulyái éppen delelnek a szélmalmok árnyékában. Végül előadta egyik legközismertebb szerzeményét ,Mikor a fehér orgonák megint nyílnak’, melyet az európai rádiók, de főleg a német rádió tett magáévá ,Wenn die weise flieder wieder blüht’. Már megint mindenki állt és tapsolt. A maga is elérzékenyült művész, hiszen magyar vér folyik benne, hirtelen lekapva álla alá szorított zsebkendőjét az arcára szorította, és lesietett az emelvényről… Sírt… De sírtunk mi is, magyarok… (…)”

A hangulat, a kor átsüt a sorokon. A képek és érzések élénkítésére nekünk, a XXI. század ,digitáis bevándorlóinak’ elegendő a YouTube keresőablakába pötyögni Barnabas von Géczy nevét, és korabeli fotók, zenehullámok visznek vissza a múltba, idézik föl a múlt század első felének fekete-fehér filmjeiből, töredékes családi történeteiből és immár Scherlein Rudolf írásából ismerős világát.

Géczy Barnabás szerzeményeit hallgatom, és megérint az úgynevezett dípík, az 1948–52 közötti amerikai bevándorlók, a politikai okokból Amerikába menekülő, felső-középosztályhoz tartozó magyarok világfájdalma…

Hogy lett valaki ,dípí’?

Thomas Albrich tanulmányára épít dolgozatában Cseresnyés Ferenc, akinek az interneten is elérhető írásából tudom meg: a II. világháború végén a ,szövetséges nagyhatalmak’ hadseregei több mint 1,5 millió ,nem helyi illetőségű’ embert találtak Ausztriában. Közülük a legtöbben, körülbelül hatszázezren németnek vallották magukat. A második legnagyobb populációt az 113–113 ezer emberből álló magyar és olasz csoport jelentette. Az interneten elérhető1 szöveg szerint: „(…) Az összetett menekültkérdés kezelésére – amely kezdetben a volt ellenséges katonatömegek leszerelésének és hazatelepítésének a feladatát is magában foglalta – a szövetséges hatalmak nem egyformán készültek fel. (…) A franciák menekültekkel 168

kapcsolatos magatartása az angolszászok koncepciójához állt közelebb.

A brit és az amerikai katonai igazgatás Displaced Personként jelölt minden zónáikban talált menekültet, aki kikerült normális lakókörnyezetéből – ország, társadalom, foglalkozás, nyelv –, s ebben az értelemben elkerültté, áthelyeződötté (displaced) vált. (…) Ezért eredeti értelmében a DP, továbbiakban: dípí kategóriának nem volt jogi, differenciáló tartalma. (…)

A nyugati szövetségesek meghatározása szerint a dípí Ausztriában azokat a nem osztrák illetőségű személyeket jelentette, akik a háború következtében kerültek oda. (…) Négy kategóriába sorolták őket: 1. Az Egyesült Nemzetek állampolgárai; 2. a háborúban szövetséges és semleges országok polgárai; 3. az ellenséges és volt ellenséges államok polgárai; s végül 4. a hontalanok. (…)

Hétköznapi értelemben – s ez a katonai, valamint a politikai értelmezés mellett a harmadik felfogás – dípín a helyi lakosság azokat értette, akik táborokban éltek, s származásuk a győztes szövetségesekhez kötődött. (…)”

Innen tudom azt is, hogy „a nyugati övezetekben maradt magyarok hazatelepítésére tett utolsó szervezeti, intézményi intézkedések” 1947-ben zárultak le.

Scherlein Rudolf és kis családja Franciaországba ment, majd tovább….)

Magyarok a Buckeye Roadon – …1951-ben mama, papa és a kis Rudi ide jöttek, Amerikába. Amikor megérkeztek, a papám ment Montanába – egész messzire, Alaszkához közel… Kellett bányában dolgozni… – folytatódik Hilde válasza az első kérdésemre.

(Az 50-es évek amerikai slágereit hallgatom, köszönhetően a YouTube-nak. Itt szólal meg az ismerős dallam: Sixteen Tons. Ennek a szövegét magyarul is tudom: Tizenhat tonna… Tábortüzek fénye mellett énekeltük gyerekként – Magyarországon, a 70-es években, mert tanáraink szerint ez a dal fejezte ki a legjobban a kizsákmányolás amerikai mélységét és rettenetét: 169

„Az ember sárból jön és sárba tér A szegény ember nem sár, csak izom és vér Csak izom és vér, és csontos kéz És erős hát és durva ész.

16 tonnát raksz, és mennyi a bér Egy nappal vénebb vagy a hiteledért Szent Péter engem ne hívj én nem mehetek A lelkem a vállalatot illeti meg. (…)”

Az éles eszű sportember, Scherlein Rudolf többre hivatott ennél a munkánál, az bizonyos.)

–… Ott nem maradtak sokáig, csak pár hónapot. Akkor mondták, hogy munkás kell Clevelandbe. Akkor ide jöttek a vasgyárba. Ott voltak Clevelandben a Buckeye Roadon, ahol sok magyar élt.

– Hogy éltek az amerikás magyarok a Te gyerekkorodban?

– Olvastam is egy ilyen könyvet – a Buckeye úti magyarokról – angolul, sok fényképpel arról, hogy milyen volt az élet Clevelandben. Ott – én is emlékszem – volt a magyar pékség, a magyar hentes, a kocsma, a takács…

Az egész Buckeye úton jó sok magyar élt. Én kicsit emlékszem: az ottani házban, nem kórházban születtem. Ebben a házban maradtunk: a papa dolgozott a vasgyárban. A West Side Market közelében vettünk egy kis házat. Onnan két busszal járt dolgozni a vasgyárba. Hét év múlva vette az első kocsit.

– A család magyarul beszélt otthon?

– A környéken volt sok más magyar család, sok gyerekkel. A környéken volt nekem sok barátom, mint ahogy ma is. Azóta is találkozunk évente egyszer-kétszer. Például a Havasi, a Boldon család. Ott nőttünk föl… Kis vaskocsit húztam – azzal mentünk a piacra. Sok jó ennivalót vettünk: szalámi, húsok, kolbász és ilyesmi. Teletettük a kocsit. Olyan nehéz volt, de húztam: jó 30 percig tartott, mire hazaértünk…

A mama akkor ment el dolgozni, amikor én úgy 8 éves lehettem.

170

– Hol tudott elhelyezkedni a mamád?

– Ő a Salamander cipőüzletben volt eladó. Aztán a Hansa Import House lett a munkahelye. Aztán megvett egy üzletet. A saját üzletében mindenféle kéz- és arckrém volt, minden német dolog: cukor és marcipán, karácsonykor szaloncukor. Fenyőfadíszeket is árult. Tíz éven át volt neki üzlete. Én meg iskola után mentem hozzá a busszal, és segítettem neki.

Clevelandben. Aztán én meg a mama együtt mentünk haza… Később, amikor eladta a boltot, elment dolgozni egy konyhába. De akkor én már nem éltem velük. Clevelandbe mentem férjhez.

– Tartottátok a kapcsolatot a magyarországi, az ausztriai rokonokkal?

– A testvérem 4 évvel öregebb, fiú Rudi – papa volt Rudi és ő is Rudi, a mama volt Hilde és én is Hilde. A mamám minden évben hazament a szüleihez Ausztriába. Én is mentem vele, amikor 7 éves lettem, másodszor, amikor lettem 12 éves, harmadszor, amikor lettem 19 éves.

Magyarországon találkoztunk először a nagymamával 1970-ben, amikor ő már 92 éves volt. Ott voltunk júliusban, és ő augusztusban meghalt.

Először akkor találkozott a mamájával a papám is. Mert először volt a háború, aztán jó sokáig nem mehettek Magyarországra.

– De bizonyára szép leveleket írt. Az újságcikkei alapján jó tollú volt. Érdemes lenne összegyűjteni a Scherlein Rudolf-írásokat! Adatokkal feltölteni az édesapád születési évét is tartalmazó „családfát” ezen2 a weboldalon. Mit gondolsz?

– Papa írt könyvet, amiben leírja azt is, hányszor szökött el a ruszkiktól.

Egyszer elmesélte nekem, hogy elfogtak a ruszkik. És kellett neki gyalog, mezítláb, fönn a hegyekben menni. Olyan hideg volt, hogy elfagyott a lába! Ezért fájt neki egész életében a lába. Nem tudom miért, de ő mindent leírt: Agymosás a címe. 1977/78-ban jelent meg magyarul. Szeretném angolra lefordíttatni és elolvasni, egyszer kiadni angolul is!

Toledo vonzásában – Miért jöttél el Clevelandből Toledóba?

171

172

– Mert a férjem hentesnek akart tanulni. 1972-ben ismertem meg Clevelandben. Most már 41 éve vagyunk együtt.

– Miért akart épp hentes lenni?

– Nem tudom. Senki nem volt a családban hentes. Akart valamit tanulni, és azt gondolta, hogy „lehet, ezt szeretem”. Toledóban lehetett hentesnek tanulni.

– És te?

– Három fiam született: Az első kettő: Cristopher, James. Aztán jött Eric. Ő, a legkisebb 1990-ben érkezett, amikor én már 37 éves voltam. Így aztán a második és a harmadik fiam között 12 év van… 1982-ben mentem dolgozni az iskolába – 25 éven át irodában dolgoztam. Onnan van a nyugdíj most.

– Otthon?

– Én szeretek főzni. Magyar ételeket is. Például lecsót, csirkepaprikást, káposztás és túrós tésztát. A fiúk mind szeretik, kivéve a káposztát.

– A gyerekek továbbtanultak? Mit csinálnak?

– A legidősebb fiú elkerült az egyetemre. A második ment az iskolába: sütés, pék-, házi sütés és hidegtál érdekli. A legkisebb üveghutában dolgozik.

– A gyerekeiddel beszéltél magyarul?

– 1987-ben elvittem az egész családot Magyarországra: spóroltam öt évet, hogy el tudjunk menni. Akkor még két fiam volt: az egyik volt 12, a másik 8 éves. Ott béreltünk egy autót, onnan vezettünk Ausztriába. Találkoztam az én apámmal, aki akkor Tatabányán élt. Jött Ausztriába, hogy találkozzon mivelünk, ahol az én mamám és a családja élt Salzburgban, fönn a tetőn, a hegyekben. Gyönyörű vidék! Aztán mentünk Tatabányára egy hétig. Visszafelé maradtunk a Balatonnál pár napot, Ausztriában egy hetet és Németországban is. Összesen három hét volt. Nem tudtak semmit enni, csak a sült krumplit, bárhova mentünk. Akkor a fiúk egy kicsit tanultak magyarul: „édes”, meg „palacsinta”. Kicsit tanultak magyarul…

173

(Mit él át e nyári hónapokban Magyarország? 3 név és 3 éles emlék: 1987. június 25-én Németh Károly lett az Elnöki Tanács elnöke; Grósz Károly a magyar kormányfő; Gorbacsov bejelenti július 22-én, hogy a Szovjetunió hajlandó eltávolítani a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverzetét…) …2002-ben, amikor a legkisebb fiam volt 12 éves, ismét elmentünk Magyarországra. Visszamentünk Tatabányára, és megint Ausztria, és megint Németország…

(Mely történések jellemzik 2002 közepét az anyaországban? Áprilisban az MSZP és az SZDSZ alakít kormányt… Júniusban a fél ország a televíziók képernyője előtt ül és szurkol – a labdarúgó-világbajnokságon szereplő csapatoknak… Július 4-én eltorlaszolták a budapesti Erzsébet hidat a szavazatok újraszámolását követelő tüntetők… Augusztusban árvízi vészhelyzet teszi próbára a hatóságokat és az önkéntes segítőket…)

– Azóta? Hát, „Szeged”, ilyesmit értenek, de nem beszélnek magyarul. Én azonban vittem őket, mert akartam, hogy tudják, honnan jöttek. Ez fontos volt nekem.

Hímzett virágok között – Mikor kezdtél járni a Magyar Klubba?

– ’91-’92 táján az én apám utazott Toledóba. Elvitte a legkisebb fiamat Miklós napon a Mikuláshoz. Minden évben elvitte. Egyszer én is elmentem vele a Magyar Házba. De én akkor még dolgoztam, ott volt velünk a három gyerek. Nem volt nekem időm klubba járni. Vasárnap én mostam.

Meg főztem…

– Egy ennyire elfoglalt, háromgyerekes anya, most már egy unokával is büszkélkedő nagymama hogy-hogy ráér annyi terítőt hímezni, hogy még az autója belsejében, a sebváltó mellett is kalocsai virít?

– 2008-ban mentem nyugdíjba. Egy nap kinyitottam a hálószobámban egy fiókot. Ott volt egy kézimunka: piros, sárga, zöld és egy rózsa. 15 évig 174

ott volt a fiókban: a nagynénitől kaptam. Oh, Istenem! – kiáltottam föl…

Akkor elhatároztam, hogy én ezt meg akarom tanulni! Kitaláltam, hogy hol van Kézimunka Kör: a Calvin református templomban, Birminghamben. Most már öt éve, hogy hétfőnként oda megyek…

(Mi történt közben Magyarországon? Lépjünk föl a világhálóra! Nézzük meg „A mi éveink” – Magyarország számokban 2002–2010” című filmet: Underdog és Gery Greyhound sokkoló összeállítása láttán – az alatta olvasható komment szerint – „nem fogsz nevetőgörcsöt kapni”…)

– Hogy lettél a toledói magyarok magyarországi küldötte?

– A kezembe akadt Elizabeth Balint amit írt: ha akar valaki menni Magyarországra tanítani valamit, angolul: hívja ezt és ezt a telefonszámot… Én megtettem… És találkoztam Bálint Erzsébettel. Kiderült, hogy abban az évben senki nem akart menni Szegedre tanítani angolul 175

A szegedi Szabó Imréné Zsóka néni (balról) Gajzer Erzsébet (SZTE) segítségével magyaráz a vendégeinek. A toledói Sally, Hilde és Christine nem győzte dicsérni és fotózni Zsóka néni hímzéseit.

a gyerekeket. Mondtam Erzsinek, hogy én akarok menni, így jutottam el 2010-ben Magyarországra. És én meg ő mentünk ketten. Sok helyen jártunk: a Csongrád megyei önkormányzatnál voltunk tárgyalni, meg iskolákban, és Mórahalomra is eljutottam. A Dóm téren megnéztük a My fair ladyt… Meg a szegedi nyugdíjasok közé is elmentünk… Azon a szegedi találkozón annyit, de annyit írtam! Mindent leírtam. Amikor a szegedi program befejeződött, akkor mentem Tatabányára, Öcsiékhez. Meglátogattam a rokonokat… Aztán visszamentem Budapestre. Ott is több napig voltam. Bálint Erzsikééknél aludtam is, a mamájánál. Ott jártunk fagyizni, hajóztunk… Nagyon szép és gazdag volt a 2010-es magyarországi látogatásom! Öcsiékkel, a rokonokkal már az előző években jártam Budapesten. De Szegeden akkor, 2010-ben, a város napjaként ünnepelt május 21. körüli időszakban voltam először. Remélem, még sokszor vis�szatérek Magyarországra, Szegedre, a Tisza-partra!

176

– Mit szeretnél elérni a birminghami Hímző Körben, a Magyar kertbeli parcelládat művelve, a toledói magyar szervezetek önkénteseként?

– Megyek a meetingre a Magyar Klubba, meg a testvérvárosi bizottságba. Minden hónapban egyszer sütök palacsintát, vagy amit akarnak, így segítek Carol LaBountynak is, aki szervezi, hogy Magyar Klubban egyszer egy hónapban összejönnek, és megbeszélik, mit csinálnak, kinek mi a feladata. A szegedi gyerekek karácsonyi ajándékozására a gyűjtésében is részt veszek. Tervezem: a Magyar Klubba szeretnék több népet hozni és több fiatalt. Meg tanítani magyar nyelvet az angoloknak. Ezt még szeretném megcsinálni! Meg közben művelni a szőlőt is, ami Floridában az enyém. Év közben egy magyar férfi, egy borász gondozza, a szüretre már én is Floridába utazom a családdal. Azt szeretném, ha koccinthatnánk floridai, de azért mégis „magyar borral”, hogy mondjuk sokan és szeretettel: „egészségedre!”   

177

Fotó: A szerző felvétele

„Én azóta, hogy eljöttünk, nem jártam Magyarországon. Szerettem volna. Gyakran álmodom is arról, hogy elutazom. De az álmom úgy végződik, hogy nem tudok otthonról visszajönni ide, itthonra.

Ezért félek elutazni” – árulja el Marianne Polhe, akit „Marikaként” mutattak be, amikor Horváth Amálkával együtt megérkezett a Toledói Magyar Klub összejövetelére, ahol találkoztunk.

178

MARIANNE „Segítjük a nálunk szegényebbeket, önkéntesként is dolgozunk…”

„Jól vagy? Hajnal óta meg nem állok. Ez a meleg ruha tönkre tesz…” „Nagyon finom volt” – szól hozzám egy másik vendég, akiről kiderül: Orosz ő is és a felesége is. Gyakran részt vesznek a Toledói Magyar Klub összejövetelein.

A 2013 októberében, a Carol LaBounty lakásában rendezett „batyus találkozóra” készített erdélyi salátám és gyümölcsrizsem elnyerte az amerikai magyarok tetszését. Legalábbis így értem. Mert „kevert nyelven”, vagyis magyarul és angolul folyik a szó… Horváth Amálka, akivel a birminghami tésztakészítők körében barátkoztunk össze, bemutat „Marikának”: „Marianne Polhe” – jegyzem föl új ismerősöm teljes nevét. Beszélgetünk. „Marika”, vagyis Marianne történetének fölvillanó részleteivel bevilágít az 1956-os bevándorlók sorsának bugyraiba.

– Gregori Józseffel, a férjemmel együtt jöttünk el Magyarországról – kezdi történetét Marianne Polhe. – A férjem Szabadkán született 1924-ben, március 10-én. Budapesten éltünk. Én húszéves voltam, amikor 1956 decemberében elindultunk Magyarországról… Kazimir Mária a lánykori 179

nevem. Az édesapám édesapja Lengyelországból jött. Ott a nevét C-vel írták: Cazimir. Mi azt nem tudjuk mondani. Ezért meg kellett cserélni K-val. Így lett Kazimír – tesz saját családja felé kitérőt Marianne. Majd három mondatban vázolja lánykorát: – Iskolában jártam. Aztán dolgoztam.

Csomagoltam az illatszergyárban, dobozoltunk.

– Miért döntöttek úgy, hogy 1956 végén elindulnak Magyarországról?

– Nem volt az döntés… Kint voltunk édesanyámnál Rákosfalván. Közben minden megbolondult. És mikor a férjem visszament Budapestre megnézni, mi lett a lakással, a szomszédok mondták neki: keresik. Gyorsan visszajött édesanyámhoz, értem. Mondta, hogy keresik. Meg hogy beszélt valakivel, aki azt mondta: „még át lehet jutni a határon”. Nekivágtunk.

– Kik keresték a férjét?

– Én gondolom, a rendőrség. Vagy nem tudom. Nem szeretek még csak rájuk se gondolni.

– Miért keresték?

– Nem tudom. Arra emlékszem, hogy akárhova mentél, be kellett jelentkezni, hogy a rendőrség tudja, hol vagy. És ha kerestek, de nem találták ott, ahova bejelentkeztél, abból baj lett. Mikor a férjem megszületett, Szabadka még Magyarország volt. A háború után elvagdosták az országot. Nem kérdezték meg a népet, hogy akarják-e…

– Mivel foglalkozott a férje?

– Volt egy „emberműhelye”. Vagy hogy is mondják? Szerszámkészítő?

Igen. Szerszámkészítő volt. Egyedül dolgozott, mert nem engedték meg akkor, hogy más is dolgozzon vele.

(A beszélgetés után lapozok bele a Toledo–Szeged testvér-települési kapcsolat 20. évfordulóját ünneplő angol nyelvű kiadványba1. Ennek az „évkönyvnek” a végén, a nekrológok között bukkanok Jozsef G. Polhe nevére és fényképére. Ott csak rövidítésként szerepel a másik név: Gregori. Azt olvasom, hogy „megszökött” Magyarországról miután a szovjet csapatok leverték az 1956-os forradalmat.

180

Szabadkán, szegény családban született Polhe úr. Érdekelték a gépek és a számolás, mérés. Abban az időszakban Európában tekintélyes szakmának számított a szerszámkészítő, tisztelték, és jól keresett.

Mikor fiatal volt, szerszámkészítőként dolgozott, de élvezettel foglalkozott a kereskedelemmel is. A munkáját szerette, az volt a hobbija. Volt Budapesten egy gépekkel foglalkozó boltja, amit a kormány 1952-ben elvett. Később nyitott egy svéd tulajdonú másik üzletet, és ott dolgozott 1956 októberében, amikor kitört az 1956-os forradalom. Támogatta a forradalmat, ezért a bolt gondnoka titkosrendőrként megfigyelte őt.

Amikor 1956 decemberében nem őrizték az országhatárokat, megszökött egy farmer segítségével, aki a menekülteket elvezette Ausztriába…)

– Gyerekük született?

– Amerikában kettő született. Nekem volt egy kislányom. Ő nem jött velünk, mert 1956 decemberében, amikor elindultunk, már rossz volt a helyzet. Már visszahívták az eredeti oroszokat és hoztak újakat. Utána már nem lehetett úgy menni, ahogy az ember akart. Nem reszkíroztunk.

Azt sem tudtuk, mi át tudunk-e kerülni vagy sem a határon.

– Hogy indultak el új hazát keresni?

– Mi ketten indultunk el. Mire a Keleti pályaudvarra értünk, ott már nagyon sokan voltak: vagy hat-hét kocsi. Mind tele volt néppel. Mi is fölszálltunk. Mielőtt elindultunk volna, mindenki bajba került. Olyan szempontból, hogy jöttek az oroszok és a magyar katonákkal együtt. Nézték mindenkinek a papírját. A magyar katonák jók voltak mindenkihez, mert mondták az oroszoknak, hogy minden utasnak rendes papírjai és jó pénze van. Persze hazudtak. Mert a határ átlépéséhez szükséges külön könyve nem volt meg mindenkinek. Kovácsra kerültünk át, Ausztriába.

– Hogy kerültek Toledo környékére?

– Nem tudom, hogy szerencse volt-e vagy sem… Ausztriában egy vagy két hétig voltunk, sokakkal együtt. Nem tudom, hányan lehettek ott, de rengeteg ember volt velünk együtt. Onnan elvittek minket Németországba… Ott ültünk repülőre, mi Amerikába. De onnan minden irányba elindultak a magyarok – a világba…

181

A toledói magyar ház színpada.

– Miért éppen Amerika?

– Nem tudtuk, merre menjünk. Nekünk nem volt rokonság a világban sehol sem. Én csak magyarul beszéltem. A férjem tudott egy kicsit „jugoszlávul”. Mert amikor iskolás lett, akkorra Szabadka már Jugoszláviához tartozott, és kellett neki a magyaron kívül más nyelvet is tanulni…

Elég az hozzá, hogy hatan voltunk egy szobában, amikor jött egy ember, és kérdezte, hova akarunk továbbmenni. Mi nem tudtuk. Erre azt mondta, hogy van hat ülés a repülőn, ami Amerikába megy. Ha akarunk, mehetünk velük, mert a repülő pár perc múlva indul. Összenéztünk hatan – a három ember és a három asszony. „Igen” – mondtuk. – „Megyünk.”

– Kikkel utaztak együtt?

– Amikor az ember bekerült a „bárkákba”, nem ismerkedett. Nem tudtuk, ki hogy, mint. Csak vártuk, mi lesz velünk.

– Hatan, akik együtt indultak el Amerikába, együtt is maradtak?

– Nem. Mindegyik pár másfele indult. Münchenből indultunk és mi New Jersey-be érkeztünk.

182

(New Jersey államban a 2000-beli census szerint 115 ezer 615 a magyarok száma, a lakosság 1,4 százaléka. Ohióban 193 ezer 951 a magukat magyarnak vallók száma, arányuk pedig 1,7 százalék. Ez a legnagyobb amerikai számarány, az internet egyik bugyra szerint.2 Itt azt írja „bimbi” bejegyzése, hogy az ezredfordulón 1 millió 398 ezer 724 magyar származású embert tartott számon az amerikai statisztika.)

– Milyen volt a fogadtatása az ’56-os magyaroknak Amerikában?

– Itt táborba kerültünk, amit katonák őriztek. Onnan úgy indították el az embereket, hogy azt kérdezték: „Hol éltél Magyarországon?” Mi Budapestről indultunk. Ezért küldtek bennünket West Virginiába, mert ott a levegő, meg az időjárás hasonló a pestihez.

– Utána hogy lett? El tudtak helyezkedni?

– A templomokból jöttek emberek. Ők kísértek el mindenkit, segítettek a menekülteknek. Onnan válogattak, ki hova megy. Minket kiválasztott egy házaspár: egy darabig velük laktunk. Az ember tudott magyarul, az asszony orosz volt. Irodamunkás volt, vagy valami ilyesmi… Hogy is volt? Hogy is volt?… Ja, igen: a férjem három napra rá kapott munkát: géppel dolgozhatott. Én azokkal voltam, akik a templomból befogadtak minket. Ott, a templomba járók közül mindenki befogadott egy családot…

Mikor megkapta a férjem az első fizetést, megnézték, mekkora a bére, és kerestek nekünk lakást. Akkoriban úgy volt, hogy ha az ember tudott fizetni egy heti béréből lakbért, akkor az jó, mert a másik három heti bér kellett másra. Így találtunk lakást, 6–7 utcával odébb. Onnan járt munkába a férjem „lábon”, vagyis gyalog.

(Jozsef G. Polhe nekrológjában később, itthon olvasom, hogy a házaspár első amerikai lakóhelye az Ohio folyó partján elterülő Wheeling. Az internet segítségével derítem ki, hogy az 1950-ben közel 59 ezer lakosú iparváros manapság 28 ezer helybelit számlál.3 Arra az adalékra is rábukkanok, hogy a városkában és környékén valaha élt emberek történetei ihlették Wass Albert: Eliza – Lábnyomok az Ohio partján című novelláját.

A keresőbe pötyögve a betűket magam elé hívom a világhálóról az 1952-től haláláig, 1998-ig Amerikában élő Wass Albert szövegének bevezetőjét.4 „(…)

183

A múlt felelevenítése izgalmas kihívás, s csaknem reménytelen is. Másfélszáz év távlatából az arcok elmosódnak, és a parányi, ám a portréfestő szemének annál fontosabb vonalakat, amelyek ma már láthatatlanok, a fantázia finom ecsetjével kell újrafesteni. (…) Ez a könyv (…) kívánta (…) a szavak segítségével újraéleszteni a múltat, s a megfakult emlékekből hús-vér embereket gyúrni, akik éltek, szenvedtek, álmodtak és dolgoztak … aztán elindultak a nagy ismeretlenbe, hátrahagyva lábnyomaikat az Ohio partján…”

Wass Albert más korról és másképpen, de azt fogalmazza meg, ami az én szándékom azzal, hogy az óceán túlsó partján 2013 őszén megélt beszélgetéseimet, az ott-hon az itthonról szóló vallomásokat az „amerikai magyarok” történetévé szövöm abból az alkalomból, hogy az Ohio állambeli Toledo és magyarországi „testvére”, Szeged, illetve Lucas és Csongrád megye barátságának jubileumait ünnepeljük…)

– Míg a férfi dolgozott, mit csinált az asszony?

– Nálunk jött egy pici baba, Katica. Ő sajnos allergiás és asztmás lett.

Mi nem tudtuk, mikor oda kerültünk, hogy Virginiában a szénbánya és a vasművek miatt nagyon rossz a levegő. Ezért örültünk, amikor a férjemet ’63-ban áthelyezték ide, Toledóba. Addigra már megszületett a kisfiunk is. Itt, Toledóban könnyebb volt: Katikának nem volt olyan rossz az allergiája, az asztmája. Sajnos még a mai napig, mindig van asztmája…

(Wheelingben egy fékberendezésekkel foglalkozó gyárban dolgozott Polhe úr.

A nekrológja szerint Toledóba került a fékpofákkal kapcsolatos szabadalom hatására a Sheller-Globe Corp. divíziójaként. Később a City Auto Stamping Co. művezetője lett. Dolgozott később két eszközön, de az üzlet meghalt. A család 1963-ban csatlakozott a „mértékletességinek” is nevezett „antialkoholista mozgalomhoz”.

Később nyitott gépi szerszámokkal foglalkozó üzletet Nyugat-Toledóban: ő volt a „Polhe Tool Inc.” elnöke. A bolt kínált precíziós gépi szerszámokat a gyártó cégeknek. Mikor Polhe úr megalapította a cégét, bérelt egy középiskolát, és mindenkit kiképzett. Büszke volt arra, hogy legalább két munkavállalója saját üzletet nyitott. Számára örömöt jelentett, hogy átadhatta a tudását.

184

Polhe úr és felesége támogatta a Toledo-Szeged testvérváros programot, Magyarországról fogadott vendégeket, üzletileg és anyagilag is támogatta a közösség programjait.

Ugyancsak a Toledo-Szeged Anniversary Yearbook című, a két város 20 éves barátságát köszöntő amerikai kiadvány nekrológjai között leltem Amálka férje, „Jozsef ( Joe) Horvath” élettörténetének a tömörített változatára. De Amálka is mesélte, hogy „Champion gyertyákat készített… Nyolcvan év után ez a gyár, a Champion Spark Plug elköltözött egészen délre. Először úgy volt, hogy mi is megyünk a gyárral, de végül maradtunk: Józsit nyugdíjazták, aztán talált új munkát (…)”. A nekrológjában olvastam, de Amálkától is hallottam: a Horváth család is támogatást adott más magyaroknak. „Miután összeházasodtunk, és Toledóba költöztünk, sok magyar diákot láttunk vendégül az otthonunkban és a kertünkben. Gyakran adtunk szállást az Amerikába érkező magyarországi vendégeknek, például a sándorfalvi citera zenekarnak is…”)

– Hogy hívják a fiát? – kérdezem „Marikát”?

– Ő József, mint az édesapja, csak József William is… Katica pedig Catherina Anna. Mikor megszületett, kértük, hogy Katalina lehessen a neve, mint a férjem édesanyjának. De aki beírta a könyvbe, nem tudta leírni, csak így: Catherina. Az én édesanyám neve volt Ludányi Anna. Így a férjem és az én édesanyám nevét kapta a lányunk örökül. („… I do not know.” Így válaszol „Marika” Erzsikének, pontosabban Renz Elizabeth-nek és Horváth Amáliának. Egymáshoz közel élnek, ezért együtt érkeztek uzsonnára Carol LaBounty perrysburgi lakásába… Majd mentegetőzve hozzáteszi „Marika”: „Kell menni. Az esőt nem bánom, csak nem szeretek sötétben vezetni. Nagyon rossz a világítás. Az új autókon fölemelték a kocsi tetejére. Így az ember szemébe világít. Amikor én tanultam vezetni ’68-ban, vagy valahogy így, akkor a kocsi lámpája nem lehetett magasabb, mint a motortető. De most följebb van… Mikor vezetek, a szembe jövő kocsi fényét próbálom eltakarni, hogy lássam az utat, amin én megyek. Ezért nem szeretek sötétben vezetni. Michigan pedig, ahova én megyek haza, messze van…

185

– Hadd kérdezzem még egy kicsit! – kérlelem a „Marikának” szólított Polhe Marianne asszonyt.)

– Hogyan tanult meg angolul?

– Vicces volt. Otthon nem tanultam angolt. Itt nem jártam iskolába.

Szokott lenni egy játék a tévében: három asszony vagy ember szemét bekötötték, és aki bejött, az hírneves ember volt, és a három, bekötött szemű ember kérdezgette. Először nem értettünk semmit. Ha két szó volt a kép alatt, akkor a férjem leírta az egyiket, én a másikat. Míg ők beszéltek, mi elővettük az angol-magyar szótárt, és próbáltuk megtalálni a szavak jelentését, és leírni, hogy mi. Így tudtunk tanulni. De előfordult, hogy mire megtaláltuk a szó jelentését, addigra véget ért a műsor.

– Éltek ott, West Virginiában más magyarok is? Összejártak? Barátkoztak?

– Hát, nem nagyon. Akkoriban úgy volt, mint mostanában: a régebb óta itt élők nem szerették az újonnan érkezőket, mert féltek, hogy az újak elveszik a munkájukat. Az én férjem mindig munkára volt képes: szerszámkészítő volt… Az itteni gyerekek viszont nem akarnak tanulni, mert a négy év, az hosszú. Pedig kapnak fizetést, kapnak munkát, kapnak mindent. Mégsem akarják kivárni a négy évet. Ezért ha bejön valaki, akinek már munka van a kezében, érti a szakmát, természetes, hogy tud dolgozni. Mert mindenki azon van, hogy nevelje a családját… („A bevándorlókat senki sem szereti” – szól közbe valaki a társaságból, reagálva „Marika” okfejtésére. – „Menni kell…” – mentegetődzik egy másik, idősebb asszony… De Marianne folytatja a történetüket… ) … A férjem sem szeretett Virginiában, mert az ember, akinél dolgozott, nem tudott magyarul. Igaz, egy férfi, aki neki dolgozott, az beszélt angolul és szerbül. Az ember mondta a férfinak angolul, az meg mondta tovább a férjemnek szerbül, a férjem pedig mondta a fiúknak magyarul, mit kér az ember. Az első hat évben csak itt-ott tanult meg egy-egy szót angolul a férjem. Én a gyerekekkel foglalkoztam. ’61-ben az ember, akinél dolgozott – székeket gyártott a traktorokra, teherautókra, kocsikra – eladta egy 186

gyárosnak az üzemét. A gyáros, aki megvette, eljött onnan. A férjem jött vele, és két évre rá mi is eljöttünk Virginiából. Ott eladtuk a házat, itt, Toledóban vettünk egy másikat ’63-ban, ahol azóta is élünk.

– Jó itt lenni?

– Hm. Hát, nincs máshova menni… A férjem meghalt 2005-ben március 28-án… A fiam hat hónappal később, 44 éves korában halt meg…

Balesetben… A fiatalember a lámpánál állt, látta, hogy meg tud fordulni…

A fiam előtt két kocsi volt, a fiam ült a motorbiciklin. A fiam elengedte a két kocsit, megindult… A fiatalember „letette a motorbiciklit”, így mondják. Neki csak a karja és a lába tört el, de az én fiamnak minden csontja összetört. Ott azonnal meghalt… 19 éves fiú volt, aki nekiment… Az én fiam öt és fél hónappal azelőtt nősült… A másik fiam korábban már meghalt…

– És a lányai?

– Az elsőszülött lányom most 60 éves. A Katica pedig 55.

– Hogy kerültek ismét össze az első lányával?

– A szüleim átmentek Jugoszláviából Olaszországba: a hegy egyik oldala Jugoszlávia, a másik Olaszország. Apukám volt nyaralni ott egy hétig: átsétáltak a hegy túloldalára… Onnan már mi intéztük a papírokat, az idejövetelüket… Apukám is szerszámkészítő volt. Mint nálunk mindenki a családban. A fiam is az volt…

– A gyerekei tudnak magyarul?

– Ágika írni és olvasni tud magyarul, otthon is járt magyar iskolában.

Katica végigjárta itt az iskolát. Öcsi is, mind a két fiú, levizsgázott rendesen. Az iskolában itt nem tanítanak magyart. De mi otthon, amikor magunkban voltunk, mindig magyarul beszéltünk. Ha más is jelen volt, akkor angolul. Különösen azután, hogy a kisebbik lányom férjhez ment. Mert a férje, amikor magyarul beszéltünk, mindig azt hitte, hogy róla beszélünk.

Hiába mondtam neki: „Azt hiszed, Te vagy az egyetlen férfi a világon, akiről beszélni lehet?”… Katica üzletben dolgozott eladóként. Ágika ékszerüzletben. Az unokák még iskolába járnak… Katinak van három fia, Áginak meg egy lánya és három lányunokája… Az unokáim inkább 187

Az adományozásnak és a támogatások gyűjtésének sokféle formáját ismerik az amerikaiak.

értenek, de nem beszélik a magyart. Érdekli őket: néznek képeket Magyarországról, el tudják olvasni, mert angolul és magyarul jön. Én például az interneten szeretem nézni a herendi gyárat, mert gyönyörű dolgokat látni ott. De nézzük a múzeumokat is. Meg körös-körbe mindent, amiről szó van… Írok és olvasok is magyarul. Sokat olvasok. Érdekel, mi történik Magyarországon. Mindig reménykedem, hogy nem rosszabb, hanem jobb lesz.

– Mióta járnak a magyarok amerikai közösségébe?

– Amióta itt vagyunk, Toledóban, ’64-’65 óta eljárok ide. Főzünk, eszünk, beszélgetünk. Különböző hangulatban: mikor ünnepek vannak, akkor vidámabban. Segítjük a nálunk szegényebbeket is. Mi, a Magyar Klubba befizetünk: nem sokat, évi 25 dollárt. Amikor főzünk, akkor mindenki vesz jegyet. Mi meg önkéntesen dolgozunk. Ami pénz bejön, azt 188

elosztjuk. Minden évben a Magyar Klub és a Toledo-Szeged Committee összefog, és veszünk ajándékokat. Carol vásárolja a gyönyörű ajándékokat – évente 100–150 magyarországi gyereknek.

– Tartják a kapcsolatot a pestiekkel?

– Leveleztünk az otthoniakkal. Küldtem ételcsomagokat. Jöttek látogatni a családtagok. Apukámnak a testvére minden három évben egyszer itt volt. De csak ő, a férje és a gyerekei nem jöttek. Tőle is mindig küldtünk csomagot. De oda már nem küldök semmit. Lassan már mindenki meghal Pesten, akit régről ismertem…

– Mikor járt legutoljára Budapesten?

– Én azóta, hogy eljöttünk, nem jártam Magyarországon. Szerettem volna. Gyakran álmodom is arról, hogy elutazom. Ott mindenkivel találkozom, beszélgetünk. De az álmom úgy végződik, hogy mindenki beszél, de olyan, mintha nem is látnának engem. Az álmom úgy végződik, hogy nem tudok hazajönni, otthonról ide, visszajönni itthonra. Félek hazamenni…   

189

Fotó: A szerző felvétele

190

ÖSSZEGYÚRJÁK ÉS SZÍNESRE HÍMEZIK AZ ÉLETÜKET

Az asszonyok uralják Toledo Birmingham városrésze református templomának alagsori tereit. Hétfőnként a Hímzőkör, szerdánként a Csigatészta-csinálók találkoznak ott. De ki alapította, és kik látogatják a hímzőfonállal és -tűvel színes virágokat varázsoló csoportot? Miért gyúrnak levesbe való csigatésztát és kifőzni való metéltet 60 fölött is a toledói „amerikai magyar” as�szonyok? „Noodles?” Miért éppen „tészta, metélt, csipetke, galuska…” készítésére szövetkeznek a toledói magyarok, az Európából Amerikába vándoroltak leszármazottai, feleségei, özvegyei?

A szalonnasütéstől a disznóvágásig A legidősebb asszony emlékezete is rövid ahhoz, hogy el tudja mondani, miként kezdődött Kelet-Toledo Birmingham negyedében, a Calvin United 191

Church, korábbi nevén a Magyar Református Egyház itteni templomának falai között a „tésztacsinálás”. Az 1900-as évek elején a környék lakóit ellátó pékektől ered a szokás? Hagyományos magyar ételeket őriznek úgy az óhazából, hogy az alapanyagot itt készítik el? Valahol olvastam a Lorántffy Társaságról, ahol friss kenyeret sütöttek, tésztát gyúrtak az asszonyok… Ki tudja, honnan ered a ma már csak noodles-készítésként emlegetett hagyomány?

Nem túlzás állítani: a nemzeti identitás megőrzésének része, ha magyaros étel kerül az asztalra. A közös szalonnasütés hagyománya megőrződött Birminghamben: például újabban a Magyar kertben ülik körül a tüzet a szalonnasütők. A nyársra húzott szalonnadarabokat a parázsló tűz fölé tartva forgatják, a lecseppenő zsírt kenyérszelettel fogják föl. Majd a sült szalonnát vöröshagymával és erős zöldpaprikával együtt eszik. Falatozás közben is folytatva a tűz körüli kedélyes társalgást…

A disznóvágást is megszervezik maguknak a toledói „amerikai magyarok”. A sertés hagyományos feldolgozásához szükséges eszközökkel szerelték föl a közösségi térként kezelt református templom alagsori konyháját – mutatják a tésztacsináló asszonyok a hatalmas edényeket, a kolbász- és hurkatöltőket. Sőt: a szomszédos teremben legalább száz vendéget is leültethetnek a gazdagon terített asztalok mellé – teszik elém a disznótoros vacsorákról készült fényképeket.

Csigatészta és metélt Friss házi sütemény vár az asztalon, amikor Carol LaBounty, az „amerikai pótanyámként” szeretett vendéglátóm oldalán, 2013 őszén a „csigatészta-csinálókhoz” látogatunk. Arra keresem a választ, miért zarándokolnak sok mérföldes távolságból a kihalóban lévő toledói Birmingham városrész református templomának alagsorába a 60 év fölötti asszonyok hetente egyszer, szerdánként? Mert béke honol a fehér vagy hímzett abrosszal leterített asztal fölött? Mert a csigatészta és a gyúrt tésztából készült metélt hungarikum? Mert együtt dolgozni és közben beszélgetni jó?

A száraztészta-készítésnek is vannak titkai. A tyúkhúsleveshez illő csigatésztáról a mai ifjak nem tudják, hogy annak elkészítése külön tudomány.

192

193

A munkához szükséges célszerszámot én a nagymamámtól örököltem: a tenyérnyi falapon sűrű rovátkák. Erre kell fektetni a vékonyra nyújtott, a kisujjpercünk felénél is kisebb száraztészta darabkát, amelyet a ceruza vastagságú és hegyesre esztergált pálcikával kell kagyló, vagy csigaház formájúra tekerni – ügyes és gyors mozdulatokkal. Ha mindezt magunk elé képzeljük, belátható, mennyire haladatlan és szaporátlan a csigatészta-készítő munkája. És a végeredmény? Csodás, az édes otthon érzetét eredményező a látvány: az aranyló húslevesbeli, csigaház alakú tészta…

Rutin a főtt tésztának való metélt elkészítése a birminghami „műhelyben”.

A kisujjnyi széles tésztacsíkokat zacskókba porciózzák az asszonyok Erzsike, vagyis Renz Elizabeth vezényletével. Majd Horváth Amálka közreműködésével egy szekrénybe zárják az így előkészített tésztaadagokat, hogy eladhassák a hétvégi templomi istentisztelet után. Így változik az asszonyok keze munkája, a tészta pénzadománnyá, segíti a „Noodles” Kör és a hagyományok továbbélését.

Babapopsihoz hasonlatos Kolbászt és szalonnát még ma is vásárolhatunk Birminghamben, Takács Lajos hentes mészárszékében. Az innen származó darált húsból készült töltött káposzta egy évben legalább egyszer az ünnepi asztalra kerül minden „amerikai magyar” otthonában.

Magyar specialitás a palacsintasütés, de nem ördöngös tudomány. Fonott kelt kalácsot, mákos és diós bejglit, nudlit, főtt tésztához való metéltet, az ünnepi húslevesbe illő csigatésztát csak a református templomban szorgoskodó asszonyok tudnak készíteni.

Miért jár katolikus létére a reformátusokhoz? – kérdezem Horváth Amálkától. A válasz gyorsan érkezik: „Mert már csak itt, a református templomban lehet magyarokkal találkozni, kötetlenül magyarul is beszélgetni. Apukám mindig azt mondta: „Kislányom, mindig ott legyél, ahol segíteni lehet a magyaroknak!” Dél-Amerikában is így volt: ott a bencések mindig állítottak valami „akadályt”, vagyis feladatot. Úgy mondták: „Isten akadályokat 194

195

állít…, de fordítunk a dolgokon, ha segítünk.” Önkéntesként ott voltunk a Szent Kereszt templomban is a férjemmel, a kórusban.

Rendszeresen ide szeretek járni, a birminghami református templomba. Itt vannak ismerősök. Itt szólnak hozzám: „gyere segíteni!” Az itteni katolikus templomban már nem szólt senki, hogy „gyere közénk…!” Így aztán szerdánként a református templom alagsorbeli termeibe, a Tésztakészítők Körébe járok. A múlt héten kalácsot sütöttünk. Most meg itt gyúrjuk a száraztésztát, aztán metéljük, szárítjuk, csomagoljuk, a szekrénybe tesszük. A hétvégi mise után vagy a nagyobb rendezvényeken pedig eladjuk: aki megveszi, az jótékonykodik. A száraztésztából így ös�szegyűlt pénzt a templom javára ajánljuk föl.

Hogyan örökítik tovább a nagymama korú „amerikai magyarok”a tésztakészítő-tudományukat? Például úgy, hogy a helyi újság olvasóinak mesélnek az asszonyok a karácsonyi és húsvéti ünnepi asztalra való bejgliről. Mary Bilyeu 2014. december 21-én a The Blade hasábjain mutatja be a református templom termeiben szorgoskodó magyar asszonyokat.

A neten elérhető cikket1 cím alatt illusztráló, Andy Morrison által készített fotón Betsy Sendi gyúrja, méri a tésztát, a háttérben Horváth Amálka keni tojássárgájával a sütésre kész mákos és diós tekercseket. A másik fényképen sodrófával a kezében nyújtja a tésztát Fran Vargo és Barbara Fisher, aki szerint „jó móka” a bejglisütés, ami kulináris élvezeteket nyújt a magyaroknak.

Rekordnak is beillene a teljesítmény: 10 „amerikai magyar” asszony 2 napon át 75 mákos- és diósbejgli-rudat süt. A cikk szerzője a Lorántffy Társaság vezetőjeként mutatja be Betsy Sendit. Nem szól a református asszonyok szervezetének a névadójáról, de azért mi fölidézzük: Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem öt gyermeket világra hozó felesége, a 17. század művelt nagyasszonya a reformáció népi irányzatát támogatta. Ő a „szabadságharcos” II. Rákóczi Ferenc dédanyja, akiről az oktatás és a református egyház gyámolítójaként elnevezték az „amerikai magyar nők” szervezetét A mákos és diós tekercs készítésének főbb szakaszait is bemutatja az újságcikk. Az újságíró a baba popsijához hasonlítja a gömbölyűre gyúrt tésztát. Megszólal a diót daráló Rose Cook, a tölteléket összeállító Phyllis 196

Vargo, a majdnem kész tekercset villával megszurkáló Dorothy Gancsos is és a munkát a mosogatással záró Elizabeth Renz.

A református egyház véleményt nyilvánító lelkésze, Mary Wood szerint az együttlét a legnagyobb szellemi értéke e közösségnek. Kiderül a cikkből: a református egyháznak nem tagja, mégis segít Amalia Horváth, Amálka, aki olyan laboratóriumhoz hasonlítja a konyhát, ahol ha összekeverjük a dolgokat, csodálatos eredményeket hozhatunk létre. Így Amálkának az a meglátása, hogy a háziasszonyok tudós vegyészek. Talán épp ez az oka annak, hogy saját bejglireceptjüket nem hozták nyilvánosságra a magyar Tésztakészítő Kör tagjai – a The Blade cikkében.

Toledo Pulitzer-díjas újságja, a The Blade egyik küldetése a hagyományőrzés – hangsúlyozta a lap főszerkesztő-helyettese, amikor egy napon át tapasztalatokat gyűjthettem az ottani redakcióban. Erről utólag magam is meggyőződhetek: az amerikai regionális napilap online változatán a magyar specialitás, a bejgli általános receptjét megadó cikk máig tetszést arat: a Facebookon 159-en lájkolták, 5 Tweeet-megosztást ért el…

Négy évtized a körben Miért kedveli a magyar motívumokat? – kérdezzük 2013 őszének egyik hétfői délutánján Birmingham református templomában, Hilde Daugherty társaságában a „hímzők körében” beszélgetve Joan Reichert, aki 1978 óta jár a magyarok közé, szereti a hímzést.

Szép emlékek fűzik a nagymamája házához: „ahol volt egy kicsi üres hely, ott mindig virág virult – vázában vagy hímzésen”. Joan anyja és a dédnagymamája sem volt magyar, mégis kalocsait, vagy legalábbis ahhoz hasonlót – színeset és virágosat – hímeztek. Az anyja varrt az egész családnak, és a ruhákat hímzéssel díszítette. Másfajta hímzéssel is, nemcsak a kalocsaival. „Mikor kicsi gyerek voltam, akkor minden héten egyszer az édesanyám vett egy kis darab fehér ruhadarabot. És én kihímeztem…” 2013 őszén múlt 35 éve, hogy „ha hétfő, akkor a magyarok hímzőköre” szerepel Joan Reichert programjában. Szívesen hímez a gyerekeknek. De a testvére 50 éves házassági évfordulójára is hímzett egy szép, nagy terítőt. Ötven darabból rakta össze…

197

Az alapító tűforgatók Mióta létezik Birminghamben ez a Hímzőkör? Az asszonyok emlékezete szerint 1975-ben, a Szent István katolikus templomban kezdtek hímezni.

Hernády atyától kapott meghívást Irene Ebert, hogy autentikus hímzéseket tanítson a magyar nők közösségének. A feladatot 1978-tól vette át Judy Balogh, akinek a nevét máig nagy tisztelettel említik meg a toledói asszonyok. Róla egy másik asszony elmondja, hogy Judy a magyar kézimunkázást, a színes rózsás, lila ibolyás, piros paprikás kalocsai motívumokat az édesanyjától tanulta…

Miként lett „amerikai magyar” Judy Balogh? A választ már Szegeden, a Somogyi-könyvtár olvasótermében a szegedi egyetemen statisztikát oktató Szondi Ildikó által jegyzett, az amerikai magyarok statisztikai adatait soroló tanulmányt2 böngészve rakosgatom össze. A Betekintés az amerikai magyarság demográfiai viszonyaiba Toledo (Ohio) és Szeged együttműködése kapcsán című, vékonyka füzet végére tett családi adatokból kiderül, hogy Judy Balogh édesanyja, Barbara Petróczi a Pannónia fedélzetén szelte át az óceánt, és 1909. november 3-án lépett Elli szigetén amerikai földre.

Az óceán onnansó partján kelt egybe Bertalan Farkassal. A házaspárt a földéhség és a megélhetés vágya vitte el a kellemes éghajlatú Toledóból a forró Lousianába. Az ottani Árpádhonban 8 testvért neveltek, 1923. szeptember 8-án született a legkisebb gyerek, Julia Eszter, akit élete végégig mindenki úgy becézett, hogy Judy…

Judy egyik nővére invitálásának engedve tért vissza Toledóba. A nagyváros Birmingham részében találkozott Al Balogh-gal, akivel 1947. június 28-án kötött házasságot. Itt éltek pár évet, majd elköltöztek ugyan, de Judy hetente többször is visszatért: a birminghami templomba…

Judy a birminghami katolikus pap, Martin Hernady biztatására kezdte el tanítani más nőknek a magyar hímzést. A hímzők két-három év múlva átkerültek a Magyar Clubba, aztán a református templomba… – folyik a szó 2013 őszén, amikorra a hímzők szokásává vált, hogy zárják az ajtót, ha minden kézimunkázó megérkezett, mert – ahogy a szépkorú nők mondják – „Birmingham már nem az, ami fénykorában, amikor a magya198

rok városaként emlegették”. A gazdasági válság mélyülésével együtt növekszik az elhagyott, üres házak száma… – ölögetik egyik mondatot a másikba, váltja egyik történet örömteli színét a másik sztori sötétebb tónusa…

A templom a mágnes Miért autózik néhányórás hímezgetéséért egy nő Detroitból Toledóba? A válasz maga Janie Zelnis. A magyar származású, de magyarul már nem értő és beszélő nő Detroitban él, „ahonnan nagyon sokan elmentek. Ott éttermek is bezártak. A Detroit centruma körüli gyűrű félelmetesen kihalt – kísértetváros…” Janie úgy véli: „sok pénz van, de nincs sok nép”. Szerinte a templom a mágnes. A Holy Cross Hungarian Catholic Church, ahol egy magyar pap is szolgál, akinek a hívására például Horváth Amálka utazgat hétvégeken Toledóból Detroitba, hogy énekeljen a templom kórusában… Janie anyukájának a családja Mezőkövesden él, ahol nagyon szépek a hímzések.…

199

200

Elárulja: hétköznapokon angolt tanít. Ez a munkája. Azokat a felnőtteket is, akik nem tudnak angolul, mert most települtek le Amerikában.

Miért nem tanulnak magyarul a magyar származásúak? – kérdezem álnaivan. „Mert a magyar nehéz nyelv, nagyon” – mentegetőzik a tanárnő, s hozzáteszi: „japánul viszont jól beszélek…”

A hímzéseken kívül mit szeretnek még Magyarországból? A hímzők nevetgélve, egymás szavába vágva mondják: „Az ennivalót. A kávéházat.

A templomokat. A tájat. A reményt, hogy mindezt élvezhetjük még – például Szegeden.” Újító asszonyok Tanult-e valami újat? – kérdezzük a törzstagokat. Mert rendre együtt hímez hétfőnként – többek között – Charlene Hoot, Lynn Mellon, Elizabeth (Toth) Schmidlin is. Azt mondják: minden új mintának örülnek. Megtanulták a „drukkolást” is, de jobban szeretik, ha a Magyarországra látogatók visszatérve, vagy a vendégek hoznak nekik új mintákat és fonalakat.

A kalocsai motívumok sajátos, birminghami szín- és motívumváltozatát hozták létre a református templom alagsorában hímezgető asszonyok – figyelte meg Andrew Ludányi, vagyis Ludányi András szociológus. De más újítást is hozott a szorgos, hímzőfonalas öltögetés. A Hímzőkör minden tagja részt vesz Birmingham magyar fesztiválján a tombola fődíját jelentő hatalmas terítőnek az elkészítésében. A The Press 2013. augusztus 5-én adta hírül Ken Grosjean fotójával, hogy elkészült a méretes, hímzett terítő.

Pat Boerst, Charlene Hoot és Rose Doran mutatja a színes alkotást, amely a 2013. augusztus 17–18. közötti magyar fesztiválon tombolatárgyaként 1200 dollárral segítette a templomot. Ezzel az adománnyal köszönik meg a hímzők, hogy hétfőnként a reformátusok temploma helyet ad nekik is.

Mi készül? – tudakoljuk 2013 őszén a hímzőktől. – Egy asztalterítő – karácsonyra ajándék. Bálint Erzsike most hozta Magyarországról a mintát – mondja az egyik asszony. – Ebből párna lesz – mutatja a másik –: ajándék lesz a fiam feleségének.

Miért jó ide jönni? – ismétlik a kérdést. – Mert beszélgetünk. Megnézzük, ki mit csinál, és hogyan – kacagnak föl az asszonyok, akik között olyan 201

is akad – például a Vargo-lány, vagyis Renz Elizabeth, aki a noodles, vagyis a száraztészta-készítésben is aktív. Mi a két közösség között a kapocs?

A válasz egyértelmű: Elizabeth, vagyis Erzsike. És a templom…

202

3. fejezet

Alma és fája

Fotók: A szerző felvételei

„Kinyitni a kaput az újonnan érkezőknek, hogy közösséget szervezve politizálhassanak.” Ez az egyik alapvetés, amit a 8 éves kora óta Amerikában élő, a Demokrata Pártban politizáló Újvági Péter Sándor szóban és tettben át kíván adni az utána érkezőknek – köztük a lányainak. Például a magyarokért tenni igyekvő Betsy, vagyis Elizabeth Ujvaginak. A Peter Ujvagi néven aktív amerikai politikus hitvallását részben édesapjától eredezteti.

Azt mondta az apa a fiának: „gazdaságilag kell előre menni, és ez a kapitalizmusban lehetséges”, de „felelősségünk van a munkásember és a családja felé.

Felelősségünk van a közösség irányában, azok felé, akik között élünk.” Ezért lett Újvági Ujvagiként az etnikai közösségek szószólója.

204

PÉTER ÉS BETSY „Az etnikai közösség építőiből születik a jó politikus”

8 évesen érkezett Amerikába, 19 éves korától aktívan politizál Újvági Péter Sándor. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő magyarországi visszarendeződés elől menekülő Újvági család legkisebb fiú gyermeke felnőttként Peter Ujvagi néven Ohio állam egyik legismertebb, a Demokrata Párthoz tartozó politikusa. Péter úgy véli, magyarként és – közösségszervezői tapasztalattal felvértezve – politikusként tud a legtöbbet segíteni. Gyermekei közül Betsy szintén politizál. Így az Ujvagi családra igaz a közmondás: „az alma nem esik messze a fájától”.

A gazdasági, a politikai életben és az amerikai magyarság közösségein belül is szép sikereket tudhat magáénak Újvági Péter. Ez kitűnik Peter Ujvagi vázlatos életrajzából is.1 A Wikipedián is olvasható biográfiája.2 Itt az áll, hogy Újvági Péter Sándor 1949. március 31-én született Budapesten.

(A kort, az 1949. évet jellemzi, hogy az első hónapban, január 11-én Horthy Miklós, Magyarország korábbi kormányzója és családja emigránsként 205

megérkezik Portugáliába, és letelepszik, míg augusztus 20-án megszületik a Magyar Népköztársaság alkotmánya… Mutatja az ellenpontokat az internetes lexikon is.3 Az ’56-os sztori – Milyen gyerekkori emlékeket őriz Magyarországról, a gyerekként átélt 1956-os forradalomról?

– Mindenki izgatott volt. Hihetetlennek tűnt, de mégis igaz: a magyar nép föllázadt a szovjet uralom ellen. Én az általános iskola második osztályába jártam. Mindenre emlékszem. Például arra, hogy az édesapám a forradalom elején magyar címeres pajzsokat és kitűzőket gyártott, amiket a trafikokban árult… A szabadság azonban csak néhány napig tartott…

Jöttek a „ruszki” tankok… A megszállás idején a Szabad Európa híreit hallgattuk. Nagy Imre beszédét is hallottam…

Minderről Peter Ujvagi részletesen beszámolt 1999-ben. Ennek a magnóra rögzített 1956-os visszaemlékezésének írásbeli változata elolvasható az interneten.4 Elmesélte itt – többek között –, hogy az utcában, amelyben laktak, olyan zászlóval vonultak fel a fiatalok, amelynek a közepéből kivágták a sarló és kalapács jelet. Sokan a Bem-szobornál gyülekeztek, és tüntettek. Meg azt is elárulta, hogy még fiatal volt, így nem értette, miért olyan izgatott mindenki a bérházban, ahol éltek. De a gyerek Újvági Péter azt sem értette: miért jönnek az orosz katonák Budapestre és bombázzák a lakóházakat… Elmondta, miként próbáltak átjutni a határon Ausztriába…

– Miként került Amerikába?

– A menekülésre apró részletekig emlékszem. Majdnem halálra fagytunk a téli hidegben, ahogy vándoroltunk – néha rossz irányban – a szabadság felé. Kétszer próbálkoztunk átjutni a „senki földjén” Ausztriába, mire sikerült. Először Mikuláskor, de akkor nem jártunk szerencsével… Karácsony estéjét már egy ausztriai menekülttáborban töltöttük… Hat hónapig éltünk ott… Mi, gyerekek, mindezt úgy éltük meg, mint egy kalandot…

206

„Európában a második világháború utáni első nagy méretű menekülthullámot a magyar forradalom váltotta ki 1956 késő őszén. Az első három-négyezer magyar menekült 1956. október 24. és november 3. között ment Ausztriába kisebb csoportokban” – ad a fényképekhez hátteret a történelmi portál.6 A november 4-i vasárnap reggelen Magyarországra begördülő szovjet tankok dübörgése tömegeket késztetett és kényszerített elvándorlásra. „Mielőtt a Kádár-kormánynak a szovjet erőkkel közösen sikerült lezárnia Magyarország határait Jugoszlávia és Ausztria felé” – 1957 januárjában – „194 ezer ember hagyta el az országot.

Mintegy 180 ezer ember ment át Ausztriába, a többiek Jugoszláviába.”

A Magyarországról 1956 karácsonyán menekülő Újvági család, vagyis az édesanya: Magda és az édesapa: Ede, valamint Péter és két bátyja: Ede és Károly, meg a húguk, Baba. Peter Ujvagi 1999-ben magnóra mondott vallomása szerint Ausztriában élt a család – többek között – Utsaller, Ingst, Kiro menekülttáborban. „Eddig még soha be nem mutatott, a világszervezet genfi archívumából előkerült, 1956-os menekültekről készült képeket tett közzé az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális képviselete Budapesten” – írja a cikk.7 A 42 különböző fénykép közül a 18. fotó alatt az olvasható: „A menekült 207

Menekülők 1956-ban. A fotó egy a mult-kor.hu korabeli fényképgyűjteményéből5. „Az Alsó-Ausztriát takaró hólepel nem tántorítja el a rengeteg magyar menekültet a határátlépéstől.

Nehézségeiket fokozza a hideg.”

Az ’56-os menekültekről készült fotó egy Amerikába tartó hajón készült.8 Alatta a szöveg: „1956: A kommunisták bosszúja elől menekülő magyar bevándorlók érkeznek egy amerikai kikötőbe.”

tizenévesek élete a menekülttáborokban nem sokban különbözött a szegényebb környékről származó osztrák társaikétól.” „A mintegy 42 ezer Amerikába került ’56-osból közel 38 ezer mindjárt a forradalmat követő első tizenhárom hónap alatt – 1956. november 21. és 1957. december 31. között – került Amerikába. A fennmaradt 4 ezer pedig a további három év folyamán szivárgott át” – olvasható Várdy Imre tanulmányában, a Valóság folyóiratban.9 Tischler János történész nyilatkozatában10 azt olvastam: „1957 végéig az USA 35 ezer, Kanada 24 ezer, Ausztrália több mint 9 ezer magyart fogadott be”. Az 1956-os Intézet tudományos munkatársa szerint az Egyesült Államok Szenátusában elhangzott az Amerikába érkezett 1956-os magyarokról, hogy „Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett”.

–… A szüleim és mi, a négy gyerek 1957. június 4-én értünk Amerikába – fejezi be válaszát Újvági úr, mikor 2013 őszén beszélgettünk, – Milyen volt az Újvági család első tíz amerikai napja 1957 júniusában?

Melyek az első amerikai élményei?

– Amikor 1957-ben New Yorkba értünk, az első két hetet egy szobában töltöttük, mellettünk a detoxikáló volt, ahol azokat „szárították ki”, akik nagyon „becsíptek”. A nyár kellős közepében jártunk: június végén – július elején, kánikula, 90 százalékos páratartalommal a levegőben. Mellettünk két épülettel odébb egy baptista templom volt, ahol egy nagy közösségben mindenki énekelt… Mindezt anyukám úgy értelmezte, hogy „a világ végére érkeztünk…” Tehát nem volt könnyű az amerikai életünk kezdete…

(Az Újvági család New York-i partraszállása után tíz nappal, 1957. június 14-én Magyarországon a vezető hír.11 „Nagy Imre kihallgatásra jelentkezik. ’Úgy érzem, nem vagyok bűnös semmiben, el akarom mondani tevékenységemet.’

Az események politikai és büntetőjogi értékelését ezután is következetesen vis�szautasítja.”)

208

Az első farmer története – Miért éppen Toledóban kezdtek új életet?

– Amikor megérkeztünk Amerikába, akkor New Yorkban úgy volt, hogy ott apukámnak lesz egy jó munkalehetősége. Ez nem jött össze. Két hétig volt az úgynevezett Szent György Hotelben egy csöpp szobánk. Ott zsúfolódott össze a négy gyerek, az anyukám és az apukám. Erre mondta azt apukám: „Mindegy hova, ahol munka van, oda megyünk tovább.” Hernády atya innen, a katolikus szervezeten keresztül javasolta, hogy menjünk Toledóba, mert ott lesz munka.

A családfő, Újvági B. Ede (középen), előtte Péter, mellette (baloldalon) az ifjabb Ede, és (jobbról) a legidősebb gyerek, Karcsi, aki előtt a fiúk akkor még egyetlen húga áll. Fotó: Az Újvági család fényképalbumából 209

– Melyek az első toledói emlékképei?

– Vonattal érkeztünk Toledóba, ahol senkit sem ismertünk. Hernády atya fölvett bennünket az állomáson, a hajléktalanok szállására tudott csak elkísérni minket, mert aztán elindult két hétre vakációra. Amikor visszatért, beköltöztünk a Birmingham negyedbe. Az első ház, ahol laktunk a Magyar utca 3. szám alatt volt, a templom mellett. Apukám először egy hónapot dolgozott, de a vállalattól mindenkit elküldtek, mert elvesztettek egy szerződést. Ekkor keresett és adódott is apámnak más munkalehetőség.

– Néhány bőrönddel érkezhettek Toledóba. A nulláról hogyan kezdték újra az életet?

– Megint a templom segített. A szegényeknek olcsón tudtak venni ruhát, bútort. Még mindig megvan apukámtól a papír, amire összeírta, hogy 5 dollárba került a vitrin, 10 dollár a rekamié. Abból a kis pénzből vettünk mindent, amit a templomtól kaptunk. Az emberek, például Dancsák néni, Iváncsáék segítettek. Mi az érkezésünk utáni első vasárnap már mentünk templomba. Mi, kisfiúk rövidnadrágba mentünk, mert csak ilyen ruhánk volt. A nénikék szörnyülködtek: „Hogy lehet ilyen ruhába eljönni isten házába?!” A következő nap eljöttek hozzánk, elvittek az áruházba, és mindnyájunknak vettek egy-egy farmer nadrágot.

– A munkába álló édesapja tudott angolul beszélni?

– Nem. De tudott eleget németül. Óbudán svábok laktak, köztük megtanult beszélni. Itt Toledóban a szerszámkészítők közül majdnem mindenki magyar, szlovák vagy német volt. A negyedben minden felnőtt beszélt magyarul, így könnyen boldogultunk. De a legtöbb ottani gyerek már nem tudott magyarul.

– Mivel foglalkozott az édesapja?

– Otthon apukám finommechanikai műszerészként mérlegeket gyártott. Itthon, Amerikában, ezen a környéken, ahol letelepedtünk, Ohio államban, ennek nem volt nagy piaca. Ezért szerszámkészítő céget alapított, csomagológépeket tervezett és épített. Egy toledói nemzetközi vállalat beszállítóiként dolgoztunk. Hosszú évekig szerszámkészítés, géptervezés és építés volt a családi vállalkozásunk.

210

– Mit tanult az édesapjától?

– A gazdasági tapasztalat és a munkaetika, ez a két legfontosabb, amit otthon tanultam. Én voltam a legfiatalabb gyerek a három fiú közül.

A másik, amit megtanultam, hogy a család együtt ül asztalhoz vacsorázni. Mert nem számított, mennyire sok munkája volt, az apukám minden este a családdal együtt vacsorázott. És ott mindig beszélgettünk – történelemről, politikáról, külpolitikáról. Tehát tőle jött a politika iránti érdeklődésem is.

– Az iskola és a tanulmányok is fontosak lehettek. Részt vett újság és évkönyv szerkesztésében, szervezte a Fiatal Demokraták Klubját. Hogyan fogadták itt, Amerikában a magyarok a magyarokat?

– A tanulást is fontosnak tekintették az én családomban. Kérdezték is a magyar negyedben, Birminghamben, miért nem szakmát tanulok, miért megyek olyan katolikus gimnáziumba, ami az egyetemre készít föl? Az iskola, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium fontos alapot adott. De azt is megtapasztaltam, hogy a nálunk korábban érkezett amerikai magyarok „kinyitották nekem a kapukat”, és támogattak.

Republikánus kontra demokrata – Hogyan csoportosultak itt a magyarok? Az 1999-beli monológja szerint a magyar bevándorlók között a legmagasabb szinten azok és azok gyerekei álltak, akik a századfordulón érkeztek. Aztán jött a D. P, azaz a II. világháborúban kitelepítettek…

– Hierarchia érvényesült. Azt korán érzékeltem, hogy az ’56-osokra másképpen néznek azok, akik korábban, a háborúk elől menekülve érkeztek. Ők a kisebb városokban, esetleg a tanyákon telepedtek le. Tehát nem volt itt nagy létszámú csoport a „dipisek”, vagyis a D.P.-sek, a második világháború után érkezettek közül. Az Ohióban élő, korábban érkezett magyarok nagy része földművesként, munkásként dolgozott. Viszont az 1956 után érkezett magyarok többsége szakmával, mesterséggel, több tapasztalattal rendelkezett. Volt is ebből egy kis feszültség. De ettől függetlenül én segítőkészséget tapasztaltam.

211

A D. P. rövidítés eredete az angol kifejezés: displaced person. Vagyis olyan személy, aki kénytelen volt elhagyni a szülőföldjét, aki kényszer miatt lett migráns. Ilyeneknek tekintették az ’56-os magyarokat is. Tagozódásukról Várdy Béla Az 1956-os magyar forradalom és az amerikai magyar politikai emigráció címmel közölt érdekes tanulmányt a Valóság folyóiratban.12 Itt rögzíti: az ’56-os magyarok nagyobbik hányadának „legfőbb vágya az amerikai társadalomba való beolvadás volt. A magyar közösségekben maradt kisebbik részük azonban politikailag aktív lett, és nagy változást okozott az amerikai magyar életben.”

– Kiknek a hatására alakult ki a politikai meggyőződése?

– Nekem nagyon szerencsés életem volt abból a szempontból, hogy a gazdaságban tudtunk dolgozni és tapasztalatokat gyűjteni. Ugyanakkor a társasági munkában a magyar és más etnikai negyedekben tudtam aktív lenni – Hernády atyán és Baronin keresztül. Azt, hogy fönn tudtam tarta-

Peter S. Ujvagi: „Én Toledóban nőttem föl, ahol a munkásemberek érdekeinek a védelmét tanultam meg.”

212

ni ezeket a kapcsolatokat, az apukámnak köszönhetem, akit nagyon érdekelt a történelem és a politika. Ugyanakkor a politikai karriert Bill Boyle, a Demokrata Párt egykori elnöke támogatásának köszönhetem. Engem – hasonlóan az 1982 óta folyamatosan Ohio képviselőjeként az Amerikai Egyesült Államok képviselőházában dolgozó lengyel-amerikai Marcy Kapturhoz, illetve a pártvezető Jim Ruvolóhoz – befogadott a politikai dolgokba, amikor a fiatalokat távol próbálták tartani.

– Mikor kezdett el politizálni Újvági Péter?

– Nagy hatással volt rám Hernády atya és az olasz származású amerikai római katolikus pap, Geno Baroni. A 70-es években kezdett nemzeti szinten szervezkedni azért, hogy megőrizzük az etnikai identitást. Nem kell „beolvadni” – ahogy Amerikában mondták. Ebbe Hernády atya is bekapcsolódott, és engem mint fiatalembert támogatott, hogy részt vegyek ebben a szervezkedésben, és tapasztalatokat gyűjtsek. Ennek a kellős közepébe csöppentem, amikor gimnáziumba, majd a toledói egyetemre mentem. Nagyon aktív lettem a politikában.

Az amerikai ’56-osokról írja Várdy Béla a Valóságban: „A hetvenes években azután már az amerikai pártpolitikában is jelen voltak, főleg a kommunistákkal keményebben bánó Republikánus Párt soraiban, ahol együtt dogoztak az „öregamerikások”, 45-ösök és 47-esek politikailag aktív tagjaival. A köztük levő különbségek idővel felszívódtak és eltűntek, habár a háború utáni emigráns csoportokkal szemben az öregamerikások leszármazottai továbbra is inkább a Demokrata Pártot favorizálták.”

– Az 1956-os amerikaiak nagy része a Republikánus Párt híve. A magát ’56-osnak tartó Újvági Péter miért a Demokrata Párt színeiben politizál?

– Az ’56-osok nagy része azért republikánusok, mert nem felejtették el Jaltát és a demokrata párti Rooseveltet. Megjegyzem, ezt én azért sem értem, mert ott volt a republikánus Eisenhower, aki megtehetett volna pár olyan lépést 1956-ban, amely megváltoztatta volna Magyarország és a magyarok jövőjét. Én Toledóban nőttem föl, ahol a munkásemberek érdekeinek a védelmét tanultam meg. Apukám, ha Amerikában lett volna szociáldemokrata párt, ő ott lett volna. Azt mondta, hogy „gazdaságilag 213

kell előre menni, és ez a kapitalizmusban lehetséges”. Ezért is szoktam mondani: ami a legjobb a kapitalizmusból, vagyis a szabad vállalkozásból, azt az én papám jelezte, és értékelte. Ugyanakkor azt is mondta: „felelősségünk van a munkásember és a családja felé. Felelősségünk van a közösség irányában, azok felé, akik között élünk.” Tehát nem lehet középpontban csak a profit és a profit és a profit. Mindezt egybe kell hozni. Erre az apai tanításra, ezekre az értékekre az egész családunk büszke. A vállalkozásunk megadta arra is a lehetőséget, hogy én politizálhassak, és az etnikai mozgalomban is részt tudjak venni.

– Meddig élt Birminghamben?

– Régen kiköltözhettem volna a negyedből. De azt a két évet leszámítva, amíg Washingtonban dolgoztam, a családom Birminghamben élt.

– Mi az alapja az Amerikában elért sikereinek?

– Több helyről ered ez. Az első és legfontosabb: a család. Apukámnak ugyanis otthon, Budapesten volt egy műszerészvállalata. Pár évvel azelőtt, hogy elhagytuk Magyarországot, elmentett, amit lehetett. Bár később elvették tőle a gépeket is… Aztán láttam, ahogy újrakezdett mindent. Kijöttünk ide, Amerikába 1957 júniusában, de 1958-ban apukám újra kezdett dolgozni a saját házunk pincéjében. Én is, meg a testvéreim, bár fiatal gyerekek voltunk, együtt dolgoztunk vele. Ez nagyon sok tapasztalatot adott: a gazdasági küszködésről, a lehetőségek felméréséről, a kitartásról. Mert ezek mind kellenek a sikerhez. „Ethnic” amerikai – Amerikát „olvasztótégelynek” is nevezik. Ezzel szemben „Nem beolvadni!”

– hirdette Baroni. Ez ma is időszerű?

– Amerika abszolút ereje a különböző emigrációs hullámokban rejlik.

A Jamestowntól, az 1607-ben alapított első angol településtől kezdve. Érdekes módon, amikor már bejöttél, akkor két generáció után már „be akarod csukni az ajtót” azok előtt, akik mögötted vannak. Ez jellemzője az amerikai politikai életnek is. Ugyanakkor tény: az emigránsok, az egyik 214

hullámtól a másikig, nagyon nagy energiával építik ezt az országot.

Az emigrációk építették a vonatokat, ők voltak a bányákban… Akik idefelé tartottak, azt hitték, Amerikában az utak „aranyból” vannak. Aztán szembesültek azzal, hogy nemhogy aranyból lennének, de még kikövezve sincsenek, azt nekünk kellett megépíteni. Ez így van most is. „Az ember nemcsak kenyérrel él, hanem hittel is” – idézik Geno Baroni egyik mondását. Azt is olvastam, hogy Baroni és társai hozták létre a National Center for Urban Ethnic Affairs (NCUEA) szervezetet.13 Ez a városi szegénység, a gazdasági és kulturális ellentmondások megoldására a helyi és önsegítő közösségekre, a nemzetiségi öntudatra koncentrált. Az ennek nyomán az 1960-as és 70-es években megszülető National Neighborhood Commission nevű bizottságok úgy segítették elő a városi élet megújulását, hogy szószólói lettek a városi etnikai negyedek közösségi élete megteremtésének és életben tartásának, érveltek a kulturális pluralizmus mellett, az önsegítő csoportok létrehozásán fáradoztak. Ő lett a megtestesítője, az ösztönzője azoknak a katolikus politikusoknak, akik az emberi fejlődésért indítottak kampányt. Baroni hívta össze 1970-ben a városi etnikai negyedek első országos konferenciáját, ahol megalapították a National Neighborhood Coalitiont. Peter Ujvagi lett az Amerikai-Magyar Koalíció alapító tagja.14 – A Baroni-féle mozgalomba ugyanúgy bekapcsolódott, mint – máig is – az egészen apró akciókba. Például a toledói Birmingham melletti Magyar kertben láttam, hogy fenntart magának egy ágyást, amelyet megművel. De láttam fotót arról is, hogy a toledói Magyar Ház szüreti mulatságán sutul: szőlőt présel, és a mustot kínálja a gyerekeknek. Milyen lépéssel kezdődött a politikai karrierje?

– Amikor amerikai polgár lettem, a gimnázium utolsó évében megváltoztattam a nevem, ami Újvági Péter Sándor Béla volt. A Péter angolul is Peter, a Sándor viszont Alexander, a Béla értelmezhetetlen. Így lettem Peter Alexander Ujvagi, vagy Peter A. Ujvagi. Ezzel a névváltoztatással én is beléptem azok közé, akik azt vallják, hogy Amerikában amerikainak kell lenni… Ezt majd vissza kell alakítanom, mert ebből mára személyazonosítási problémáim lettek.

215

– Ilyen előzmény után miként lett mégis a toledói magyarság szószólója?

– Anyukám és apukám összeszedett annyi pénzt, hogy „érettségi ajándékként” 1967-ben vissza tudtam menni Magyarországra. Ez hihetetlen tapasztalat volt. A magyar nyelvet, a családi hagyományokat a lelkem mélyén megerősítette bennem. Amikor visszatértem Amerikába, a vietnami háború elleni tiltakozásban lettem aktív, mint egyetemista. Valami hiányzott az életemből, de nem tudtam, hogy mi. Akkor olvastam a Times Magazinban Geno Baroniról…

– … És Baroni lett a példaképe?

– Akkoriban kezdett arról beszélni, hogy hidat kell építeni a fehér munkások és a kisebbségi csoportok között. Baroni fölvonult 1963-ban Washingtonban Martin Luther Kinggel. Imakönyvét tette a kalapjába, hogy ha mint polgárjogi harcost megütik, ne sérüljön a feje. Nekem nagyon tetszett, amit Baroni mondott: „Amerika az emigrációból lett összeállítva”. Hangsúlyozta: „fontos, hogy mindenki emlékezzen a múltjára, és becsülje a hagyományokat”. Mert így jobban át tudják az emberek érezni, hogy másoknak milyen fájdalmai vannak. Egy afroamerikairól vagy egy mexikói-amerikairól vagy egy spanyol-amerikairól a bőrszíne miatt azonnal megállapítható a hovatartozása. De a fehér bőrűeknek is tudniuk kell, hogy más és más népcsoporthoz tartoznak. Tudnunk kell, hogy őseink Olaszországból vagy Lengyelországból, vagy Magyarországról származtak-e ide, Amerikába. „Miért kell nekünk azonosnak lenni, ’lefőni’?!”– kérdezte Baroni. Sokkal jobb, ha – mint egy jó gulyáslevesben, amiben érződik a krumpli és a paprika íze – érződnek és megmutatjuk a különbségeket. Baroni kezdett dolgozni azokkal az etnikai negyedekkel, plébániákkal és templomokkal, ahol az „ethnic-amerikaiak” laknak. Megérteni azt, hogy a ranglétrán előre jutni így is lehet.

Azt mondta az előre törekvő második generációs afroamerikaiaknak és a „fehér”, de azon belül szlovák, lengyel, magyar és így tovább csoportoknak, hogy ne egymás ellen harcoljanak, inkább találják meg a közös érdeket, és dolgozzanak együtt, hogy a tortából minél nagyobb szelet jusson.

– Tehát ön is „ethnic-amerikai” lett. Miként járta ki ezt a politikai iskolát?

216

– Martin Hernády megismerte Baronit, és elhozta Toledóba egy konferenciára. Ez lett az első eset, hogy a magyar, a lengyel, a szlovák, az olasz templomok plébánosai összejöttek. Az ennek a találkozónak a regisztrációs díjából, támogatásából megmaradt pénzt Hernády atya arra használta föl, hogy engem taníttatott: a következő nyáron Washingtonba mentem a National Center for Urban Ethnic Affairs (NCUEA ) második konferenciájára. Ott még jobban megismertem Baronit, kapcsolatba kerültem Cleveland városában Ken Kováccsal, egy fiatal pappal. Aztán Chicagóba, Clevelandbe mentem gyűlésekre. Így adódott a lehetőség, hogy én is munkatársa lettem Washingtonban az NCUEA-nak.

Az önszerveződés tanítható – Az 1999-es vallomása szerint 1973-ban lett asszisztense az NCUEA etnikai ügyek igazgatójának. Mi lett az ön politikai feladata?

– A legkülönbözőbb városokban dolgoztunk az ethnic negyedekkel.

Sokszor ugyanis nagy nyomás alá helyezték az ingatlan spekulánsok ezekben az ethnic városrészekben élőket, hogy költözzenek ki, mert így tudták volna eladni vagy megvenni olcsón az épületeket. Tíz-húsz különböző városban gyűjthettem így tapasztalatot.

– Például Baltimore, Providence, Rhode Island, Detroit, Chicago. Cleveland, Milwaukee, St. Louis etnikumait ismerte meg ön. Miből állt a munka?

– Összehozni az embereket, stabilizálni a negyedeket – a templomokra támaszkodva. Az önszerveződést tanítottuk. Azt, amit mostanában a Magyarországról és Közép-Kelet-Európából érkező civil vezetőknek oktatunk. Vagyis azt, hogy az embereknek a csoportjai hogyan tudják saját érdekeiket meghatározni, annak elérése érdekében miként foghatnak össze és dolgozhatnak. Több más szervezet is végzett hasonló munkát, de Hernády és Baroni atya módszere abban tért el a többitől, hogy a kulturális kapcsolatokra támaszkodott. Vagyis nem csupán fizikai értelemben kell megmenteni egy negyedet, például az épületeket, hanem szellemi értelemben is erősíteni kell az ott élőket.

217

Peter Ujvagi és felesége Betty Ujvagi.

A házaspárnak négy gyereke van: Krisztina, Andrew, Betsy és Suzanne.

Fotó: Az Ujvagi család fényképalbumából

– Hogyan lehetett erősíteni a toledói magyar negyedben élőket?

– Birminghamben a magyar hímzés kihalt. De Hernády atya Győrből kért fel hímzőt, aki újra bemutatta, miként kell kézimunkázni. És ez a hímzőkör, amelynek Judy Balogh volt az első vezetője, már 40 éve működik, és kultusz lett belőle! Egy másik példa, hogy az amerikai függetlenségnek 1976-ban volt a 200. évfordulója, amire óriási ünnepléssel emlékeztek, de csak az eredeti 13 államra fókuszálva. Az ethnic városrészek hívták föl arra a figyelmet, hogy az emigránsok építették föl ezt az országot. Ekkor szerveződött a Bimingham Neighborhood Koalíció – az egyházak és a társadalmi szervezetek összefogásából… Birminghamben megalakult a tánccsoport, megvédtük a fiókkönyvtárunkat… Martin Luther King kezdte el, 218

hogy ebben az országban úgy lehetsz amerikai, hogy megbecsülöd a különböző kultúrákat, a történelmet és minden mást.

– És mi a helyzet az indiánokkal? Engem meglepett, hogy az amerikai látogatásom négy hete alatt még az emléküket is alig láttam. A toledói múzeumban egyetlen festményen fedeztem föl egy bölényre vadászó indiánt ábrázoló művet. Chicago egyik hídfőjén csodálhattam meg az egymással szembe forduló, a lovát büszkén megülő, tolldíszes indián harcost ábrázoló szobrot.

– Konferenciára hívták az összes nemzetet, amely Amerikában él. E nációk képviselőjeként ezer személy jött össze. A magyartól, szlováktól, lengyeltől kezdve egészen az olyan feketékig, akik Portugáliából jöttek. Akkoriban elég nagy volt a feszültség a közép-európai csoportok – lengyelek, magyarok, csehek, szlovákok – között. Azt vallották 1976-ban, hogy az anyaországgal nem szabad semmilyen kapcsolatot ápolni, mert azzal

A Toledói Szépművészeti Múzeum kiállítótereit bejártam 2013 őszén, de csak egyetlen indiánokat ábrázoló alkotásra bukkantam…

219

a kommunistákat támogatod. Nagy harcok voltak. Én a liberális oldalon álltam. Hatalmas vita kerekedett a konferencián. Egy lengyel kifejtette: fontos fenntartani a kapcsolatot nem a kormánnyal, hanem az emberekkel.

Egy amerikai demokratával kerültem akkora vitába, hogy abból majdnem verekedés, harc lett. Ekkor egy amerikai-indián, egy sziú lépett a mikrofonhoz. Ott állt némán, egészen addig, amíg mindenki el nem csendesedett. És akkor azt mondta: „Én nem tudtam, hogy a fehér embereknek is ennyi törzsük van!” És ez a kritika összehozott mindenkit. Mert nemcsak az számít, milyen a bőrszíned, hanem az is, mi van belül, milyen a lelked.

– Hogy épült tovább a karrierje?

– Szerencsés vagyok, mert a társadalmi, a közösségi és a politikai munkában is sikereket könyvelhetek el. A politikai karrieremet onnan eredeztetem, hogy gyerekkoromban az ebédlőasztalnál nekem kellett a leghangosabban beszélnem, hogy fölhívjam magamra a figyelmet a két idősebb testvérem mellett. Ugyanakkor szem előtt tartottam mindig, amit apukám mondott: a szabad vállalkozásnak nagy lehetőségei vannak, de ez felelősséggel is jár. Az egyetemi éveimet meghatározta a vietnami háború és az amerikai mozgalom. Aktív voltam az egyetemen: ha változásokat akartál valamiben, akkor a politikai ágon kell aktívnak lenni. Én 1968-ban kezdtem politikai tevékenységemet. Eredetileg én nagyon támogattam Robert Kennedyt.15 Egy fiatal csoporttal dolgoztam akkor itt. Azt hittük, ha ő lesz az elnök, sok pozitív változás lesz. Sajnos lelőtték… Ekkor, 1968ban jött el Toledóba Hubert Humphrey az elnökválasztási kampányán, vele dolgozott Marcy Kaptur. Marcy és én, mi ketten kezdtünk nagyon aktívak lenni itt, Toledóban a Demokrata Pártban. Ott vezető volt Bill Boyle, aki kinyitotta az ajtót nekünk. Én 19 éves voltam akkor… 8 évesen jöttem Amerikába, 19 évesen nagyon aktív voltam politikai szinten: fiatal demokrataként a helyi politikában kezdtem el dolgozni. Környezetvédelmi aktivista is voltam: egyetemistaként én szerveztem például az University of Toledo első Föld napja rendezvényét.

– A toledói egyetemen történelmet és politológiát tanult. Az üzleti életben sikeres lett mint az E & C Manufacturing Co. elnöke. Milyen eredményeket ért el fiatal demokrataként?

220

– Például 1972-ben Ohio 88 megyéje közül csak Toledóban és még két helyen nyertek a demokraták. Azért, mert itt a fiatalok komolyan részt vehettek a politikában. Dolgoztam azért is, hogy a szavazati jogot 21-ről levigyék 18 évre. Én lettem a legfiatalabb „átvilágító”, még nem voltam 21 éves. Annak a csoportnak a tagja lettem, akik az indulni kívánó jelölteket „átvilágítják”. Párhuzamosan végeztem azzal, amit Hernády atya biztatására dolgoztam a magyar negyedben. Mikor Washingtonban dolgoztam, akkor is aktív voltam a birminghami politikában. Amikor kezdtük a helyi szerveződést, akkor sokszor ki kellett hívni a megszavazott tanácstagokat. Úgy éreztem, hogy az egyik oldalon részt veszek a döntésben arról, hogy ki fog pályázni a demokrata posztokra, aztán pedig abba a csoportba tartozom, akik nyomják és kritizálják őket a helyi közösségekben.

Ezért visszaléptem pár évig a politikai munkától…

Koronázási ékszerek és viták – Miként került az amerikai elnök közelébe?

– A demokrata párti Jimmy Carter elnöksége idején a külpolitikai tanácsadó az amerikai-lengyel Brzezinski volt. Nagy harc lett, hogy a magyar koronát visszaadják-e Magyarországnak. Sokan tudják, hogy a II. világháborúban Európából az amerikai Fort Knoxba, az Államok aranytartalékainak fellegvárába került. Carter elnök, a konzervatívokkal, az ellenzőkkel, köztük leginkább az ’56-os magyarokkal szemben úgy döntött: visszaszolgáltatják Szent István koronáját és a koronázási ékszereket, a palástot a magyaroknak. Még tüntetéseket is szerveztek Amerikában az ellenzők. A magyarok között is nagy vita volt. Én összehoztam egy kisebb csoportot, és fölkerestük a Fehér Házat, hogy elmondjuk: mi támogatjuk, hogy hazakerüljön a Szent Korona, ami erősíteni fogja a kapcsolatot Magyarország és a Nyugat között. Mikor Brzezinskivel tárgyaltunk erről, Carter elnök is bejött a szobába. „Az 56-os forradalmat követő harmincnégy év folyamán – egészen az 1990-es rendszerváltásig – az emigráns politika fő jellege és célja a kommunizmus elleni harc volt. Általában ellenezték a détente politikát, 221

valamint az azzal járó politikai kompromisszumot” – írja Várdy Béla.16 A Valóságban közölt tanulmánya szerint „Ez a kormánypolitika-ellenesség odáig fajult, hogy 1977-ben még Carter elnököt is beperelték, hogy megakadályozzák a magyar Szentkorona hazaszállítását. Nem tudták vagy nem akarták elismerni, hogy a szuperhatalmi détente-politikában a magyar kérdés csupán harmadrangú ügy, és ezzel a hivatalos kormánypolitika-elleni állásponttal csupán önmaguknak és a magyar ügynek ártanak.”

A politikai enyhülés idején, Cyrus Vance amerikai diplomata kíséretében 1978. január 5-én érkezett az American Airlines gépén Ferihegyre a Szent Korona és a koronázási jelvények. Mi tartozik e fogalomkörbe? Válaszol a Wikipedia.17 A magyar koronázási jelvények: a Szent Korona, a Magyar koronázási palást, a királyi jogar, az országalma, a koronázási kard, a magyarkoronázási kereszt.

– A magyar koronázási jelvényeket az Országházban Apró Antal, a Parlament akkori elnöke vett át. De kik vettek részt abban a küldöttségben, amely a korona hazaszállítása mellett érvelt?

– Jelen volt Brzezinskinél, a gyűlésen Bertalan Imre apukája, továbbá egy fiatal katolikus pap Clevelandből. Ott kaptunk adatokat a külpolitikai okokról, elmagyarázva, miért akarják visszaadni a koronát. E papírt átadta nekem a clevelandi pap – mondván: „Ha ezzel visszamegyek Clevelandbe, és megtalálja nálam valaki, akkor nekem végem!” E támogatásnak köszönhetően lett volna lehetőségem arra, hogy tagja legyek annak az amerikai delegációnak, amelyik elkísérte Magyarországra a koronát, de nem vállaltam. Ugyanis sok város magyar negyedében dolgoztam akkoriban, és tudtam: ha a korona kíséretében megyek Magyarországra, akkor ebből ellentét lesz. De például Geno Baroni tagja volt a delegációnak, és minden, a magyarországi úttal kapcsolatos dokumentumot átadott nekem: a menetrendtől kezdve a könyvekig, és egy kazettát, amelyen azt is rögzítették, hogy Baroni sírt a megrendüléstől az átadó ünnepségen… Nem olyan régen részt vettem Clevelandben a református templom Taste of Hungary Fesztiválján, amilyet majd Toledóban is szeretnénk szervezni. Volt ott egy kiállítás a Szent Koronáról, amit megnéztünk a fiammal. Ahogy mentünk körbe, a képeket nézegetve, fölfedeztem egy 222

fotót: az Országházban átadják a koronát, amin látszódott is Baroni…

Mindezek után nem csoda, hogy az életét megfilmesítették, és könyv is szól róla.18

„Apró Antal, az Országgyűlés elnöke átveszi a koronát Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől az Országház Kupolacsarnokában, ahol ünnepélyes keretek között került sor a korona és a koronázási ékszerek átadására”

(Utólag megtaláltam az amerikai delegáció és az 1978. január 6-i országházbeli ünnepség magyar résztvevőinek a névsorát.19 Az arhivnet.hu 8. évfolyam (2008) 3. számában közölt dokumentumokat magyarázó Ring Orsolya és Soós Viktor Attila is hangsúlyozza: „az Amerikai Egyesült Államok képviselői kikötötték, hogy mivel a koronát az amerikai nép adja át a magyar népnek, nem kívánják, hogy az azt átvevő delegációt túlzottan politikai szempontok alapján állítsák össze”. Az e dokumentumban közölt amerikai listán Baroni neve – természetesen – nem szerepel. Ellenben ott látható a szegedi egyetem emigrálni kényszerülő Nobel-díjas tudósa, Szent-Györgyi Albert.

223

A dokumentumokhoz fűzött magyarázat szerint: „A szervezők láthatóan törekedtek arra, hogy minél sokrétűbb legyen az a vendégkör, amelyben az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a SZOT, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Fegyveres Erők Tábornoki Kara és a KISZ vezetői mellett, helyet kapott 13 egyházi vezető, a Nemzeti Szövetségek és a Magyarok Világszövetsége, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjai. Cyrus Vance Szent István koronáját Magyarország népének adta vissza, azért a „nép reprezentálására” helyet kaptak az ünnepségeken a kiemelt fizikai, a mezőgazdasági és a vidéki üzemek dolgozóinak képviselői. Mellettük jelen volt még a már említett 35 fő a kulturális és tudományos élet kiemelkedő személyiségei közül, ill. a koronával foglalkozó munkacsoport tagjai valamint a Külügyminisztérium illetékes munkatársai.”

A magyar résztvevők hosszú névsorában bukkantam arra, hogy Csongrád megyéből részt vett ezen az ünnepségen például ifjú gabonakutatóként Frank József, aki a rendszerváltozás után, 1998–2006 között Csongrád megye közgyűlési elnökeként került kapcsolatba a toledói és Lucas megyei magyarokkal…) Átlépte a Rubicont – Élete politikamentes időszakában a gazdaságban dolgozott?

– Amikor 1980-ban Washingtonból visszatértem Toledóba, akkor dolgozni kezdtem a műhelyünkben, de fenntartottam a kapcsolatot a helyi közösséggel: tanácsokat adtam a különböző városokban. Szerencsésnek érzem, hogy mindkettő, majd a politikával együtt mind a három tevékenységet végezhettem! Mert 1980 után a politikai szervezésben is aktivizálódtam. Hosszú idő eltelt, mire rászántam magam a politikai pályára.

Ugyanis – ezt próbálom tanítani azoknak a csoportoknak, akik Közép-Kelet-Európából is jönnek hozzánk közösségszervezést tanulni – nem lehet az ember politikailag aktív, pláne egy megszavazott pozícióban, ugyanakkor közösségszervezéssel próbálkozni. Ez két különböző érdekkör. Ha eldöntöd, hogy politikailag aktivizálódni akarsz, akkor átlépted a Rubicont.

Le kell mondanod a helyi közösségbeli vezető szerepedről, csak távolról támogathatod őket. Ugyanakkor a negyedben szerzett tapasztalatom segített a politikában. De elfogadtam 1981-ben: „átmentem a hídon”.

224

– Azaz „átlépte a Rubicont”? Politikus lett?

– Háromszor próbáltam pályázni ugyanavval a bizottsággal, amelyiknek én voltam a vezetője, amikor volt egy szabad pozíció. Azt kérve, hogy engem jelöljenek ki rá. Meg kell mondani: az első kettőben nem volt sikerem.

Nem támogatott még az egyik mentorom, Bill Boyle, a Demokrata Párt egykori elnöke sem. Az volt a kifogása, hogy miként fognak valakit megszavazni, akinek a neve – betűzve – is nehéz: U.J.V.A.G.I.? Meg hát 1981ben, 32 éves koromban sem néztem úgy ki, mint a tipikus „sármos amerikai politikus”.

– Mit tett erre?

– Mérges lettem. Elhatároztam, hogy kampányt indítok – csak a kijelölésre. Összeállítottam leveleket azok számára, akik ígérték: 200 vagy 500 vagy 1000 dollárt fogok adni Újvági Péternek. Mire bementem a párthoz az előválogató interjúra, összeállítottam egy kampánytervet: mit fogok csinálni attól a naptól kezdve, hogy kijelölnek, egészen addig, hogy megszavaznak. Ez januárban volt, novemberben pályázni kellett. A kampányhoz szükséges pénznek, amit össze kell szedni, a kétharmadát összegyűjtöttem.

Abban az évben volt, hogy a húgom, Baba férjhez ment Bertalan Imréhez, ahhoz a negyedik generációs református paphoz, akit én hoztam ide, Birminghambe. Imrének a nagypapája jött Amerikába a múlt század elején.

Baba esküvőjén megjelentek támogatóim: Al Baldwin, Marcy Kaptur és Frank Fischer. Néztük a nevemet, miként lehetne ezt „eladni”? Még megvan az a plakát is, amelyen a – némi alkohol segítségével kiötlött – eredményt, amiért a családom a mai napig neheztel, közzétettük. Az Ujvagi nevet fekete és zöld színnel írva, feketének hagytuk a „j” betűt és zölddel kiemeltük: UjVAGI, amit könnyebb volt megjegyezni, és logóként is működött.

Posztok és harcok – Milyen posztra pályázott?

– Városi tanácsosnak. Az volt az első választott tisztségem. Korábban a Demokrata Párt különböző bizottságaiban, a szervezeten belül politizáltam aktívan. Hosszú ideig így tartottam helyesnek, csak 1981-ben váltottam.

225

– Sikerült elérni 1981-ben a célját: a Toledo városi tanács tagja lett. 2002ig három alkalommal, több ciklusban is választott képviselő, illetve a képviselő-testület elnöke volt. Milyen problémákkal küszködött a Birmingham negyed?

– Az egyik csatát megnyertük: nem épült meg a felüljáró, nem bontották le a Birmingham negyed fő utcájának a felét. Ám változatlan probléma volt, hogy Birmingham központján, a Consaul utcán teherautók dübörögtek, és a diákok nem hallották például az út szélén álló iskola tantermeiben, amit a tanár mondott. Erre nem figyelt a város. Hernády atya akciót szervezett. Fölhívott televízióállomásokat: spontán akció lesz holnap délután. Összehívta a Szent István Iskolából az Anyák Klubját és a megyében vezető szerepet játszó férfiakat – például cégvezetőket, ingatlantulajdonosokat: Szöllősit, Szigetit, Szegelit. Amikor érkezett az első teherautó, akkor a nők megállították. Ehhez persze hívták a rendőrséget és a televíziót is. Azt nyilatkozták, hogy „A nagy teherforgalom a mi problémánk. De a város nem figyel ránk!” Amikor a televíziókamerák megérkeztek, akkor a férfiak, akik addig oldalt álldogáltak, a nők elé álltak, mintha ők állították volna meg a teherautókat. Ezen a fellépésen a mai napig nevetünk, mert a nők voltak a bátrak.

– Egy nagy magyar összefogásra példa ez is, a teherforgalom elterelése. Ön is kapott segítséget, amikor politikai pályára lépett? Előny vagy hátrány volt a magyarok lakta Birmingham negyedben, hogy közülük való indul a választáson?

– Nem vagyunk annyian magyarok Toledóban, hogy ez elég lenne nyerni egy választókerületben. Én büszke vagyok, hogy magyar vagyok. És ez az „amerikai magyar” mivoltnak a hangsúlyozása a ’80-as években kezdett „menő” lenni. Mások – mint említettem – még a vezetéknevemet is olyan akadálynak látták, ami miatt nem nyerhetek. Ugyanakkor sok támogatást kaptam a többi, Toledóban élő etnikumtól. De az is tény, hogy a mai napig élnek köztünk olyan, a 80-as és 90-es éveikben járó magyarok, akik még mindig „refugee”-nak, „menekültnek”, olyan ’56-osnak tekintenek, akit nem támogatnak. Ettől függetlenül sok sikerem volt Toledóban. Ezt annak tudom be, hogy nem „csak úgy” pályáztam egy politikai pozícióra, hanem tartottam magam az alapelvemhez: egy város negyedekből áll.

226

– Ez jelenti a „helyi politizálást” Amerikában?

– Amikor valakit kérdezünk, hol laksz, akkor nemcsak azt mondja, hogy Toledo, hanem azt is, hogy Birmingham. Nem lehet a pontos vonalakat kirajzolni egy városnegyed körül, de mindenki besorolja magát valahova, és annak alapján dönt, hogy jól vagy rosszul él, amit a közvetlen környezetében tapasztal. Tehát a sikerem egyik része ez a tapasztalat. A másik az, hogy megértettem: átléptem a Rubicont, vagyis vezető pozícióból már nem mondhatom meg a közösségnek, hogy nekik mi a jó.

– Tehát milyen évszámokhoz kötődnek az ön közhivatalai, a korábbi közösségi aktivitásaitól eltérő szerepvállalásai?

– 1981-ben lettem városi képviselő Toledóban, majd ’83-ban pályáztam polgármesternek, de nagyban kikaptam. Visszamentem képviselőnek ’85ben, és ’89-ig így dolgoztam. Többször pályáztam első pozícióba, mert az volt a rendszer, hogy a városi tanácsból jöhetett a polgármester, a polgármester-helyettes pedig az, aki az első pozícióban nem nyert. Én kétszer nyertem az első pozícióban, de nem szavaztak meg, mert túl radikálisnak számítottam, hiszen támogattam a birminghami akciókat. Ráadásul a nyertes először lett egy nő, aki a kampányában azt is fölhasználta ellenem, hogy én nem Amerikában születtem, így utazom Európába és Magyarországra. Ezzel szemben ő úgy érvelt, hogy ő nem fog utazni, itt marad Toledóban mindig… Így lehettem volna alpolgármester, de nem vállaltam.

1989-ben visszaléptem, mert olyan polgármester volt itt, aki nem rendelkezett túl nagy erővel. Márpedig ez nem szerencsés egy olyan városban, ahol sok a probléma. Így én kiléptem a városi tanácsból is. Eldöntöttem, nem pályázom polgármesternek. Azt vallottam: változtatni kell a szisztémát. Három hónapra rá a Demokrata Párt akkori toledói elnöke eldöntötte, hogy a városi tanácsba pályázik. Erre én lettem a Demokrata Párt Lucas megyei vezetője, „titkára” három-négy évig, de önkéntesként, fizetés nélkül dolgoztam. Mert nem lehet valaki a városi tanács tagja és pártpozícióban, közben a megye vezetője is.

– És miből élt meg a toledói demokraták „párttitkára”?

– Négy éven át „párttitkárként” az én dolgom volt, többek között, a Demokrata Párt toledói irodájában alkalmazott három munkatárs fizetésére 227

összegyűjteni a pénzt. Akkor vettük meg az iroda helyiségét is. Jómagam a családi műhelyünkben végzett munkáért kaptam fizetést.

– A családi, de csak a bátyjai keresztnevét megörökítő cég, az E & C Manufacturing Co. elnöke lett?

– Nem sokáig. Mert akkoriban megváltozott a szisztéma is: négy évre hat képviselője lett a városi tanácsnak. Ekkor, 1992-ben, az őszi választáson megint pályáztam, és hatodikként befutottam a városi képviselői helyre. Aztán 1998-ban lettem a városi tanács elnöke.

Erős női vonal – Az amerikai kongresszusban mit dolgozott?

– Carter idején felállított a kongresszus egy nemzeti szervezetet, amelyben az volt a feladatunk, hogy megnézzük: a kormány akcióinak, a törvé-

Bill Clinton amerikai elnök (balról) időszakában Peter S. Ujvagi sokat dolgozott a Fehér Házban. Fotó: Az Újvági család fényképalbumából 228

nyeknek mi a hatása a helyi, az állami és a nemzeti szinten? Erősíti vagy gyengíti azokat a negyedeket, amelyekben az emberek élnek? Ekkoriban 10–12 városban jártam úgynevezett kihallgatásokra: például Toledo-Birminghamben végeztünk kutatást, amelynek eredménye megjelent angolul is. Éppen befejeztük a munkánkat, és amint átadtuk a jelentést, Cartert már Reagan váltotta fel. Így az ajánlatainkat nem valósították meg. Ez a jelentés felkerült az internetre, és manapság egyre többször szóba jön, mi minden történt volna másképp Amerikában, ha azok a javaslatok megvalósulhattak volna…

– De a Fehér Házban is dolgozott?

– Bill Clinton idején, 1993–2001 között sokat dolgoztam oda-vissza a Fehér Házban. Benne voltam az alelnök, Al Gore és az 1997–2001 közötti „bevándorló külügyminiszter”, Madeleine Albright csapatában.

Ebben az időszakban például egyetlen amerikai magyarként tagja voltam annak az amerikai delegációnak, amelyik részt vett Antall József magyar miniszterelnök temetésén 1993. december 18-án.

A rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök, Antall József temetéséről készült videót20 nézni megrendítő…

– Ebből a washingtoni időszakából milyen eredményre büszke?

– Fölállítottunk egy Etnikai Demokrata Koalíciót. Azon is nagyon sokat dolgoztunk, hogy a magyarországi rendszerváltozás után élénküljön a kapcsolat a két ország között: például a külügyminiszterrel. Ohio kulcsszerepet kapott, mert itt nagy számú a magyarság.

– Miként lett Ohio állam 47. kerülete képviselője?

– 2002-ben pályáztam Ohio állam parlamenti helyére: majdnem nyolc évig dolgoztam ott. Aztán jöttem ide, Lucas megye adminisztratív vezetőjének, ami nem választott tisztség, a magyarországi megye főjegyzői pozíciójához hasonlatos. De azt is tudni kell, hogy itt a Lucas megyei tanács nem nagy létszámú testület: mindössze három személyből áll. Azért lettem én ez az adminisztratív vezető, mert mindhárom megyei képviselő demokrata párti. Nekem sokat segít 2013 márciusa óta egy fiatal 229

afroamerikai nő, akit Kaliforniából hoztunk ide, kitűnő felkészültségű, stratégiai kérdésekkel foglalkozik. Ő az első, aki adminisztratív vezetői pozícióban afroamerikaiként ilyen jelentős poszton dolgozik.

Hillary Clinton mellett Peter Ujvagi, előtte lánya, Suzy.

Fotó: Az Újvági család fényképalbumából

– A női vonal is erős a családban? Az 1991-ben alakult The Hungarian American Coalition első 20 évét bemutató kiadvány21 szerint ön is részt vett a szervezet alapításában, részt vesz igazgatóságában. Sőt: a kiadvány 20. oldalán található fotó szerint Krisztina Ujvági dolgozott is. Hogyan tovább?

– A közösségi munka iránt elkötelezett vagyok, e téren nem kívánok nyugdíjba vonulni. A kormányoldalon ugyanolyan aktív vagyok, mint etnikai ügyekben, országos és helyi szinten is. Hogy mást ne említsek: a Magyar-Amerikai Koalíció egyik alapítójaként, egy évig az elnökeként is dolgoztam. E téren többet veszek részt az otthoni, mint az itthoni dolgokban. Márpedig nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy az amerikai magyarságot megőrizzük, erősítsük, elvigyük a következő nemzedékig. Két lányom is politizál: Betsy élénkebben, Krisztina korábbi években volt 230

aktív, dolgozott Hillary Clintonnak is. E szempontból fontosnak tartom, hiszek abban, amit Hernády atyától tanultam: kell egy hely, kell a talaj, ahova építeni lehet például templomot, és kellenek a gyökerek.

Tény az, hogy most sok a változás: az internet az eszmék változását is hozza. Fölmerül a kérdés: lehet-e gyökér nélküli társadalom? És lehet-e magyar társadalom Amerikában és Ausztráliában csak azoknak, akik a magyar nyelvet tudják, mert ez az utolsó összetartó erő, vagy lehet-e magyar szellemű és aktív valaki anélkül, hogy tudna magyarul? Ezt már húsz éve hajszolom, hogy Toledón kívül a magyar csoportokhoz csak magyarul szólnak. Ezzel viszont nagyon sok amerikai magyart kizárnak abból, hogy ide tartozhasson. Mert van magyar iskola, magyar cserkészcsoport, magyar tánccsoport, de aki nem tud nagyon jól magyarul, azt kizárják e körökből.

Ez az irány nem jó. Nálunk viszont, Toledo-Birminghamben sokan vannak, akik „beleszerettek” a magyar kultúrába, a magyar zenébe, a magyar gasztronómiába, és eljárnak közénk, ebben a közösségben aktívak, pedig nem fűzik családi kötelékek a magyarsághoz…   

A politikuspalánta elsőgenerációs amerikai A „Kelet-Toledo polgármesterének” is nevezett Peter Ujvagi lánya, „Betsy”, vagyis Elizabeth a birminghami fesztiválközösség leköszönő titkára, a Toledói Magyar Klub titkára, a Lucas megyei fiatal demokraták elnöke volt 2013 őszén. A Toledo-Birmingham Magyar Házában beszélgettünk. Betsy Ujvagi gyakran gondol arra, hogy ő elsőgenerációs amerikai.

– Mit jelent számodra az, hogy „magyar”?

– Édesapámtól sokat tanultam a közösségről, a Magyar Klub révén pedig a családunk és a népünk eredetéről. Mindig is nagyon magaménak éreztem, hogy magyarként és amerikaiként határozzuk meg magunkat.

231

Betsy Ujvagi a Magyar Házba „hazajár”.

– Szerinted a te karriered tipikusnak tekinthető az USA-ban?

– Úgy gondolom, igen. Úgy értem, szerintem én jobban benne vagyok a közügyekben, mint egy átlagember, de az én esetem nagyban összefügg az itteni magyar közösséggel, amiben élek, az örökséggel, amivel rendelkezem és a családommal. Szóval olyan összeköttetésekkel rendelkezem, amelyekkel sokan nem. Szóval egy olyan embernek, mint én ez a karrier tipikusnak mondható. De persze nem mindenki olyan, mint én.

– Neked magyar vezetékneved van. Mit gondolnak az amerikaiak erről?

A magyar névről.

–Azt hiszik, hogy japánul van. Se lebetűzni, se kimondani nem tudja senki, azt kérdezgetik, hogy: „Mi ez? Mi ez a név?”. A magyarra meg azt mondják, hogy ’éhes’, és kérdezgetik, hogy: „Akarsz enni valamit?”

– Szóval a te édesapád beszél magyarul?

– Uhum.

232

– Te és a lánytestvéred szintén….?

– Nos, édesapámnak van két fiútestvére és két lánytestvére, és mindegyik lánytestvér nagyon jól beszél magyarul. Bernadett, aki már itt született Amerikában, a családból a legjobban beszél magyarul. Én pedig sokat értek és egy keveset beszélek magyarul. És elég jó a kiejtésem is.

Ismertem valakit, akinek elég jól tudtam követni a beszélgetéseit, hiszen a baby sitterem magyar volt, de az apám nem tanított engem. De nem hiszem, hogy ez szándékos volt, csak így alakult. A testvéreim közül Krisztina beszél a legjobban magyarul.

– Miért szereted a magyarokat?

– Mert úgy vélem, sok barátomnak szinte semmilyen kapcsolata sincs a gyökereivel, sokuk nem tudja, mi is ez. Vagy csak egyszerűen nem érdekli őket. Tudod, itt élni olyan, mint kívül lenni az otthontól valahol a világban.

– Te hogyan vagy magyar Amerikában?

– A magyar tánckör tagjának lenni a részét képezte az életemnek a kezdetektől. Voltam látogatóban Magyarországon, és megnéztük a házunkat, édesapámék házát, és a ház berendezése pontosan olyan volt, mint amikor annak idején eljöttek 1956-ban, és úgy is maradt ez idáig. De én nem ismerek másokat…

– Hányszor voltál Magyarországon?

– Kétszer. Nem csak Budapesten jártam. Töltöttem egy kis időt Győrben is, valamint Tihanyban, Debrecenben. Debrecent szeretem. Aztán voltam Szentendrén, Egerben. Szegeden nem jártam. Még nem.

Testvérek között – Toledo és Szeged testvérvárosok. Mit gondolsz erről és a testvérvárosokról?

– Örülök neki. Amikor 13 vagy 14 éves voltam, elmentem Bostonba a Testvérvárosok Nemzetközi Konferenciájára, sokan jöttünk Toledóból Bostonba, de érkeztek az egész országból és a világ minden tájáról.

233

Ezt nagyon jó kezdeményezésnek, nagyszerű dolognak tartom. A mai, a Birminghami Magyar Fesztiválról szóló megbeszélésen valaki azt mondta, hogy: az emberek itt, Toledóban tudnak Szegedről, tudják, hogy testvérvárosunk. Szóval még ha nem is nagyon van fogalmuk Magyarországról, de azt tudják, hogy Szeged testvérvárosunk, és ez szerintem nagyszerű.

A birminghami fesztivál a hagyományápolásnak, az amerikai magyarok összefogásának az ünnepe is.

– Szeged és Toledo segítheti egymást?

– Igen, persze, kölcsönösen, különösen minket itt ez nagyban segíthet, például említettük a Birminghami Etnikai Fesztivált, amibe Szeged jobban belevonható. Nem tudom, szerintem ez egy nagyszerű ötlet lenne. Hiszen igaz, mi itt vagyunk ők meg ott, de Szeged képviseltethetné magát, és az emberek tudnák, hogy „wow, ez itt Szeged”! Szerintem nagyszerű lenne.

234

– Miben áll a Birminghami Etnikai Fesztivál fontossága?

– Nos, a Birmingham fesztivál több célt szolgál, különböző célokat. Úgy is mondhatnám: történelmi jelentősége, megtartó ereje van a közösségünkben. Ezért is döntöttünk úgy, hogy tartunk ilyen fesztivált, és természetesen azért is, mert szeretnénk, ha a környéken tudatában lennének annak, hogy mi itt vagyunk. Szóval a magyar vonatkozása is nagyon fontos; hogy kik is vagyunk, hol is vagyunk, és miért vagyunk itt.

– Részese lehettem az imént, 2013 októberében a 2014. augusztusi, 40. Birminghami Etnikai, pontosabban Magyar Fesztivál egyik előkészítő megbeszélésének. Mit csináltatok ma?

– Ma tartottuk a második ’utánkövetéses’ megbeszélést a 39. Birmingham Ethnic Festival értékeléséről, amit 2013 augusztusában tartottunk. Áttekintjük az ez évben történt jó és rossz dolgokat, végiggondoljuk, hogy mi az, amin változtatnunk kéne jövőre. Sok ilyet találunk, hiszen 2014-ben a negyvenedik alkalommal rendezzük meg a programot, és szeretnénk kibővíteni, tartalmasabbá tenni. Szóval jelenleg azon dolgozunk, hogyan kellene megváltoztatni és hogyan tehetnénk még hatásosabbá a magyar fesztivált.

A gyengébbik nem erősségei – A fesztiválos megbeszélésen csak nők ültek az asztalkörül. Az USA-ban milyen a nőpolitika? Könnyen tudnak a nők karriert építeni?

– Semmiképpen sem könnyű ez, de annál fontosabb. Még itt, Toledóban is gondjaink vannak azzal, hogyan vonjuk be a nőket a vezetésbe választások útján. Bár van elég sok női bíró például, de a választások útján kikerült női vezetők száma kevés. Szerintem nincsenek elegen. Toledo olyan, mint az ország bármely másik része, egy tipikus amerikai város. Szóval szerintem a női vezetők hiánya mindenhol probléma, és az is lesz, hiszen mindig is így volt.

Az emberek változnak, de az állandó probléma, hogy kevés a nő a politikában.

– És mi a Te szereped a fiatal demokraták között?

– Nos, az én szerepem…: én vagyok az elnöke a fiatal demokratáknak, akik részét képezik a fiatal demokrata pártnak a megyében. 18 évestől 35 235

éves korig terjedően vannak tagjaink. A párt tagjaként mi támogatjuk azokat a jelölteket, akiket a párt is támogat. Ez azt is jelenti, hogy vannak különféle forrásaink a jelöltjeink számára, hogy pénzt teremtsünk számukra, és reméljük, hogy minél több fiatal, nők és férfiak kerülnek be a különböző hivatalokba. Közben szervezünk tanfolyamokat a kampányhoz kötődően. Mindent megteszünk a kampányért, rengeteg lehetőséget nyújtva a fiataloknak, hogy bevonódjanak az egészbe.

– És mi a szerepe a fiatal demokratáknak a nagy demokrata pártban?

E szempontból hogyan működik a demokrata párt?

– Ó, különféle módokon történhet. Például van a fiataloknak olyan csoportja, amelynek a tagjai választott tisztségviselőkként közreműködnek Toledóban. Ez az egész szerintem évről évre egyre jobban működik.

Aztán sokan vannak olyanok, akik úgymond a színfalak mögött dolgoznak, kidolgozzák a vezérelveket, a tervezeteket, felügyelik a kampányt. És persze vannak olyanok, akik tulajdonképpen minket képviselnek a nyilvánosság előtt, a közösségekben. Sokan vannak az idősebbek között, akik pedig segítenek bennünket az emberek vezetésében, vagy megmutatják, mit hogyan kell csinálni. Így sokan lehetőséget kaphatnak arra, hogy a kormányzásban részt vegyenek, állást vállalhassanak, vagy egyszerűen csak önkénteskedjenek egy-egy kampány során.

– Te is folytattál politikai tanulmányokat?

– Én nem.

– Az egyetemen?

– Igen, ott van lehetőség erre, de én nem tanultam.

– A toledói egyetemen tanultál?

– Én az Owens Community College-en diplomáztam. Ez egy úgynevezett közösségi főiskola, ami Perrysburgben van.

– Mi az, amit remélsz a jövőben a munkáddal kapcsolatban?

– Igen. Elindult egy jelentősebb mozgalom itt Toledóban az elmúlt pár évben, aminek én igazán örülök. Mert, tudod, Toledónak elég rossz hír236

neve van, mert sokan mondják, hogy ez „egy élhetetlen város”. De szerencsére vannak itt olyan fiatalok, akik nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy ezt a várost lakhatóbbá, érdekesebbé tegyék, és elérjék, hogy ez emberek számára vonzóbb lakhely legyen. Ennek részese lenni számomra nagyon élvezetes. Úgy vélem, minden évben csak jobb lesz a helyzet, és izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. Remélem, hogy egyre több fiatal jön majd ide, és Toledóból egy nagy, pezsgő város lesz!

– Amikor lesznek gyerekeid, akkor mit tanítasz majd meg ebből nekik?

– Hát, az unokatestvéreimnek már vannak gyermekei. Mi tanítjuk nekik a magyart, és ezzel tulajdonképpen én is sokat tanulok az unokatestvéreimmel együtt. Amikor gyerek voltam, magyar táncokat táncoltam. Volt egy táncklubunk, ahol mindent megtanultam a magyar táncról, és ez egészen középiskoláig tartott. Mostanában pedig szó volt arról, hogy talán újra klubot alakítunk, ahol a kicsiket megtanítanánk a magyar táncokra.

– Miért?

– Hát számomra a tánc nagy móka volt. A magyar táncok pedig gyönyörűek, mellesleg ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy a barátaiddal legyél. Például az én esetemben ott volt a legtöbb unokatestvérem, a családom, az összes lány- és fiútestvérem, szóval együtt csináltunk mindent, de persze voltak mások is. Új barátokat is lehetett szerezni, és a tanár mindig figyelmet szentelt arra, hogy a kultúráról is halljunk valamit, például, hogy honnan származik az adott tánc, és szerintem erről nagyszerű hallani, többet megtudni.

– Mit tekintesz otthonodnak? Az USA-t vagy Magyarországot?

– Apám mindig azt mondja erre, hogy „itthon” és „otthon”.

– Te is így gondolod?

– Hát, mindig azt gondolom, hogy minden egyes döntés, amit meghozok, azt nagyban meghatározza az, hogy elsőgenerációs amerikai vagyok. A legtöbb embernek nem kell ilyesmin gondolkodnia, de én mindig azt teszem. Szóval valahányszor szóba kerül például az amerikai 237

törvényhozás vagy valami ilyesmi, akkor mindig eszembe jut a távoli otthon, és hogy elsőgenerációs amerikai vagyok. Szóval számomra sokat jelent a két szó: „itthon” és „otthon”…   

Emigránsok öröksége Peter Ujvagi tehát 2003–2010 között Ohio állam törvényhozásában Toledo és Lucas megye képviselőjeként tevékenykedett Peter Ujvagi. Már itthon, a hírekben követtem, hogy 2014-ben és 2015-ben is aktivizálódott.

Ha megkérdezném, „Miért?”, valószínűleg azt válaszolná, amit minden életfordulójakor: „Mert óriási probléma előtt állunk…”

– Mi a legújabb probléma Toledo ethnic negyedében, Birminghamben? – kérdeztem még 2013-ban is Peter Ujvagit.

–… le akarják bontani a házakat a negyedünkben, Birminghamben…

Peter Ujvagi Birminghamért, az ott élőkért akar tenni ugyanúgy, mint legutóbbi megmérettetésein. 2015-ben erről a The Blade is írt.22 – … Úgy éreztem, ebben a pozícióban tudok többet segíteni, pláne azzal a tapasztalattal, amivel jöttem. Értem ezalatt az eszméket, a kulturális szintet és a közösségépítést, közösségszervezést.

– Mit gondol a magyar nyelvről?

– Beszélek magyarul fél évszázad múltán is, de a szókincsem szegényes. A magyar alkotótáboroknak nagy lehetősége lenne, ha arra vállalkoznának a fiatalok.

– Tehát több éven át városi képviselő, városi tanácselnök volt. Hogyan adja tovább ezeket az ismereteket?

– Részt veszek a közösségszervezés oktatásában is úgy, hogy élményt adunk a kelet-európai országokból ide érkező civileknek. Így, ha vissza238

mennek európai országukba azok a civilek, akik Amerikába jöttek közösségszervezést tanulni, akkor nem számít, mi lesz belőlük: politikus vagy privát ember, de nem felejtik el, mit tanultak itt. E beszélgetéseken mindig hangsúlyozom: ne higgyék, hogy ők tudják a feleletet minden közösségi kérdésre. Kérdezzék meg mindig az adott problémával kapcsolatban az érintett embereket, mert így közösen tudják megtalálni, együtt ki tudják alakítani a közösség számára legjobb megoldást.

(Az amerikai emigránsok örökségének hónapjáról, erről a 2014-i kezdeményezésről van mondandója Újvági Péternek. „A júniusi hónap az amerikai emigránsok örökségének hónapja (Immigrant Heritage Month)” – olvasom a Bocskai Rádió honlapján. Ezt az ünnepi hónapot 2014-ben hagyta jóvá az amerikai szenátus. A www.bocskairadio.org 2015. június 13-i bejegyzése szerint.23„Június az emigránsok hónapja Amerikában”. A cikkbe épített fénykép szerint: 239

„Az emigránsok öröksége ünnepségen a magyar delegáció.” A fotón a második sorban balról a második: Peter Ujvagi, előtte lánya, Krisztina.

„A magyarokat a Washington DC székhelyű Amerikai Magyar Koalíció képviselte.”

Az amerikai emigránsok öröksége hónapjában, 2015. június 1-jén, az ünnepi hónap első napján „a capitoliumi domb egyik épületében több mint 200 résztvevő előtt több kongresszusi képviselő és politikus megszólalt, tisztelegve az amerikai bevándorlók előtt, elismerve, hogy Amerika egyedülisége és nagyszerűsége a bevándorlóknak is köszönhető.

A megnyitón felszólalt Marcy Kaptur ohiói képviselő asszony, Brendan Boyle pennsylvaniai képviselő és különböző nemzetiségi szervezetek vezetői. A magyar delegációból a toledói Ujvági Péter szólalt fel, elmondta bevándorlásának történetét, majd hangsúlyozta, hogy az emigrációnak továbbra is folytatódnia kell, hogy Amerika maradjon a fejlődés útján, befogadva a vállalkozó és az amerikai álmot éltető emigránsokat.”

240

Ez az amerikai emigránsok örökségének hónapjával kapcsolatos Újvági-féle interjú meghallgatható a Bocskai Rádió honlapján.24 A washingtoni Fehér Házban 2015. június 2-án megtartott első nemzetiségi napokat igazi Újvági-féle örökségnek tekinthetjük. Hiszen eljött az idő, amikor az amerikai szenátus és képviselőház új emigrációs törvény elfogadására készül. Jogszabály igyekszik támogatni a bevándorlókat, akiknek az útja nehéz, de – a megpróbáltatások és akadályok leküzdése után – sikerrel, az „amerikai álom” valóra válásával kecsegtet.   

241

Fotók: A szerző felvételei

„Nagyon fontos nekem a tánc. Benne van a véremben! Imádom a magyar néptáncot. A zenét, a ritmusokat” – mondja lelkesen és lelkesítően a toledói magyarok körében is táncosként ismert tanárnő, Cathy Soley, azaz „Szoboszlay Katalin” (balról).

242

KATI „Én úgy érzem, hogy bár itt születtem, azért Magyarország az otthonom.”

A toledói Magyar Házban 2013 őszén a 2014. évi, 40. Birminghami Nemzeti Fesztivált tervezgető nők közül Cathy Soley a néptáncos előkészületekről számolt be – angolul. Az egyeztetés végén szólított meg – magyarul. Mindketten élveztük, hogy az anyanyelvünkön beszélhetünk Amerikának ezen a „magyar szigetén”. „Nekem igazán a magyar az anyanyelvem, csak akcentussal beszélem” – mentegetőzött, amikor ékes magyarsággal egyetlen mondatba tömörítette a népművészet, a hagyományápolás jelentőségét: „A néptánc összetart…”

– A családod mikor érkezett Amerikába?

– Most volt 2013. október 15. Épp most volt anyunak a 43. éve, hogy kijött ide, az USA-ba, mert az apámhoz férjhez ment. Édesapám itt született ugyan, de az én egész családom magyar. Az édesapám nagyszülei kivándoroltak Amerikába az 1800-as évek végén vagy az 1900-as évek elején. Ő már Detroitban születet, amikor még óriási és virágzó város volt.

Amikor apám fiatalember lett, az iskolák befejezése után kezdett érdeklődni a család, Magyarország iránt, ahonnan a szülei származnak.

243

Tudta, hogy rokonai vannak nagyanyám oldalán Igar-Vámon, a Dunántúlon, egy nagyon kis faluban. A többi családom, anyai ágon, Tiszadobról való. („Igar község, Fejér megyében, a Mezőföld délnyugati részén, a Bozót-völgy és a Sárvíz-völgy közötti löszháton található.” Ezt rögzíti Igar honlapja.1 A település nevét magyarázók szerint a kiindulópont a középiráni nyelv, amelyben az „igar” jelentése: „erős”. Az ebből lett személynév pedig például a besenyők közvetítésével kerülhetett ide. Az ősi településhez, Igarhoz tartozik 1871 óta Vámpuszta és Galástya, valamint Vámszőlőhely és Dadpuszta, ÁMSZŐLŐHEGY. A lakosok összlétszáma 1900-ban 1786, míg 1949-ben 2577, de a 2008-as statisztika szerint 1040.

Tiszadob Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnyugatibb települése. Történelmének kiemelkedő fordulópontja, hogy – a 3200 lelket számláló település honlapja2 szerint –1846. augusztus 27-én „gróf Széchenyi István első ünnepélyes kapavágásával vette kezdetét az egész Tisza-szabályozás”.)

Szoboszlay helyett Soley – Hogy ismerkedtek meg a szüleid?

– Édesapám egy gyapjúval foglalkozó cégnél dolgozott, kutatással foglalkozott. Nem tudom, hogy a munka vagy a család miatt járt-e Debrecenben, mindenesetre ott ismerkedett meg édesanyámmal. Leveleztek, volt látogatás is. Anyunak volt egy előző házassága, elvált. Végül 1970 szeptemberében jött a féltestvéremmel, a bátyámmal, aki akkor 12 éves volt, Amerikába. Itt összeházasodtak apuval.

(Az 1970-es évek nemzetközi, magyarországi és amerikai hangulatát érzékelteti, hogy – az internetes „szabad enciklopédia”3 kronológiája szerint például március 5-én „Életbe lép a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó szerződés”. Április 2-án avatták fel Budapesten a kelet-nyugati, vagyis a 2-es, népszerűbb nevén a „piros metró” első szakaszát. Ugyanakkor világszenzáció az április 11–17. közötti Apollo-13 holdexpedíció. Május 4-i megrázó hír a „Kenti sortűz”: az ohiói Kent Állami Egyetemen egy háború-ellenes tüntetésen négy diákot öltek meg a Nemzeti Gárdisták. Szeptember 30-án Nixon Belgrádba 244

Toledo birminghami könyvtárának közösségi terében, a vitrinekben a magyaros népművészeti emlékekből „állandó kiállítást” rendeztek be.

látogatott. November 21-én az USA felújította a légitámadásokat Észak-Vietnam ellen…)

– Amerikában születtél, érdekes a családneved: Soley. Ezért ért meglepetésként, amikor megszólaltál magyarul. Mi a titok nyitja?

– A családi legenda szerint nagyapám Szoboszlay volt, de itt, Amerikában ezt sehogy se tudták leírni, ezért lett a vezetéknevéből Soley…

– Édesanyádnak köszönheted, hogy ilyen jól beszélsz magyarul?

– Az az érdekes, hogy anyu jött Magyarországról, beszélt magyarul itt, de nem szerette. Persze, nézte a televízióban filmeket, a főzési szokásokat, de csak egy-két szót értett, nem beszél jól angolul.

245

– Mi a foglalkozásod?

– A Toledói Egyetemen szereztem a diplomám: általános tanár vagyok.

Ezért is kerültem kétszer Szegedre. 1994-ben volt az első alkalom: két hónapig voltam az alsóvárosi Karolina Általános Iskolában. Ott tanítottam az alsós gyerekeket angolul. Lamper Elek állatorvos családjával, lányával, Csillával barátkoztam. Akik ide jöttek látogatóba, azokkal is jó a kapcsolat: például Papp Zoltánnal, aki városi képviselő is volt egy időben.

Amikor Szegeden jártam, többször is bekerültem az újságba, Kisimre Feri írt rólam. Koczka Feriékkel, az Alkotóházban Jellinek Mártával is jól voltam.

Akinek a magyar az első nyelv – Te már toledói vagy?

– Itt születtem, Toledóban, mert az apámnak itt volt állása. Anyu csak hároméves koromban tudott bölcsődébe vinni, előtte nem. Így aztán nekem a magyar lett az első nyelvem. Amikor iskolába kezdtem járni, akkor tanultam angolul. Nekem igazán a magyar az anyanyelvem, csak akcentussal beszélem. Én 40 éves vagyok, és tovább tartom a kultúrát, a hagyományokat.

– Hogyan lehet őrizni a magyar kultúrát a mindent magába olvasztó Amerikában?

– A néptánccal, például. A toledói magyar néptánccsoportot Újvági Baba alapította. Engem érdekelt, és elkezdtem táncolni 12 évesen. Maradtam onnantól kezdve.

A néptánc összetart Hogyan lehetett új táncot, koreográfiákat tanulni az anyaországtól oly távol? Úgy, ahogy a toledói táncosok nyilatkozták 1996. március 8-án Kisimre Ferenc kérdéseire válaszolva a Délmagyarország olvasóinak?

246

247

A sándorfalvi magyar–amerikai találkozóról írta a tudósító: „A toledóiak – Újvági Baba, Kindra Vargo és Melissa Gatewood – egymás szavába vágva mesélik élményeiket. Újvági és Vargo a toledói magyar néptánc- és népművészeti együttest vezetik, Gatewood pedig rajztanár. Mindannyiuknak van honi kötődése, hiszen Újvági Budapesten született, 3 éves korában szüleivel és testvéreivel együtt hagyta el az országot ’56-ban. Vargo és Gatewood már kint születtek, dédszüleik vándoroltak ki az Újvilágba. – Én legszívesebben hazaköltöznék, annyira szeretek ,itthon’ – vallja Újvági, akit mindenki Baba becenévvel illet, s így ismerik itthon és Toledóban egyaránt.

– Annyira szeretem a népművészetet, a népzenét, hogy ez évente egyszer vagy kétszer arra ,késztet’, hogy átrepüljem az óceánt. Most például megtanultam tekerőlanton játszani, ismerkedtem a citerával is…”

– A 20. század végén már lehetett Magyarországra utazni – néptáncot „tanulni” – Amerikából. Milyen a magyar néptánc helyzete a 21. század elején Amerikában?

– Magyarországról jöttek ide profi táncosok, például Sára Feri, akiktől tanultuk a lépéseket, a koreográfiát. Egyre több lett az ismerős. Azzal szemben, hogy például Detroitban, a Dance of Hungaria már megszűnt…

Volt egy időszak, amikor majdnem minden csoportunk megszűnt…

Erről az amerikai magyarság körében ismert néptáncos pár, Magyar Kálmán és Judith aláírásával bukkantam később egy cikkre.4 Azt írják, hogy: „Az emigránsnak csak akkor áll módjában gyakorolni hagyományait, ha olyanokkal él egy közösségben, akikkel származása közös. A magányos emigránsra az amerikai kultúrának leginkább a személyes materiális előrehaladáshoz szükséges elemei tesznek nagy hatást és ezeket sajátítja el.” Azt is tőlük olvastam, hogy „Bármilyen furcsán hangzik, az amerikai nagyközönség sokszor nagyobb érdeklődést mutatott a magyar zene iránt, mint maguk a magyar emigránsok. Az úgynevezett ,nemzetközi néptáncosok’ más néven ,szórakozásból táncolók’ száma gyakran meghaladta a közösségeken belül néptáncot űzők számát. (…)

A nemzetközi néptáncosok minden politikai megkülönböztetés nélkül, nagy lelkesedéssel ismerkedtek meg a különböző népek táncaival. Ez a mozgalom az USA-ban az 1920-as években kezdődött, és az 1970-es 248

években tetőzött. A néptánc iránt lelkesedők tízezrei táncoltak heti rendszerességgel különböző egyetemi és városi néptáncklubokban. A mozgalom sok-sok helyi területi felosztásban működött, valamint néptánctáborok és néptánchétvégék nyújtottak lehetőséget a táncosok számára táncismereteik bővítésére és élvezetére. Ennek a tevékenységnek a mozgalmat vezető és abban részt vevő amerikaiak országszerte megtalálható etnikus kultúrák iránti érdeklődése volt az alapja. Ez a mozgalom ma is él, bár népszerűsége a komputerkor és média hatása miatt valamelyest hanyatlott. Az is hozzájárult a mozgalom gyengüléséhez, hogy ma már könnyebb személyesen eljutni azokba az országokba, amelyeknek kultúráját néhány évtizeddel ezelőtt egy-egy néhány perces tánc képviselhette. (…)”

– Kati, te mit tapasztalsz? Miért van leszállóágban a táncházmozgalom?

– Vargo és én próbáltam továbbvinni. Nagyon nehéz a gyerekekkel: ha a szülő nem hozza el, ha nem támogatja a táncot, akkor megszűnik a csoport. Toledóban sincs, már régen megszűnt a tánccsoport. Ezért örültem, amikor összeállt 1998-ban a Csipke Néptánccsoport a Toledo és Detroit környékén élő, a táncot szerető magyarokból. Itt-ott fellépünk, például a szüreti bálon.

A Csipke Néptánccsoportról olvastam.5 Így tudtam meg, hogy: „1998-ban alakult Toledo és Detroit környékén élő magyar, amerikai és lengyel táncolni vágyó érdeklődőkből. Salamon József 2001-ben vált a Csipke művészeti vezetőjévé, és azóta is ő a csoport tánctanára.”

– Te hol táncolsz még, Kati?

–A Magyar Clubban, Michiganben hetente egyszer táncolunk. Egy órát vezetek, mire megérkezem, és hazafelé ugyanennyit. Öt-hat párból állunk össze, 8–9 lány. Mert a néptánc összetart…

A folkradio.hu-n olvastam, hogy Magyar Kálmán és Judith szerint „A produkciók színvonala eltérő volt, de olyan USA-beli nagyvárosokban, mint Detroit, New York, New Brunswick, Cleveland, San Francisco, Los Angeles, vagy Kanadában, mint Toronto, Montreal, valamint a nyugati 249

Toledo Birmingham negyedében, a Magyar Házba belépőt köszönti a fölirat: „Isten Hozott, Welcome”.

területeken működő csoportok előadásaikat hivatásos szintre tudták emelni.

Ezek az együttesek gyakran közvetlenül Magyarországról kapták az anyagot repertoárjukhoz, és lépést tartottak a hazai néptáncirányzatokkal és kutatási eredményekkel. Elmondható, hogy ezek az együttesek nagy hatást gyakoroltak a magyar közösségek kulturális öntudatára és önbecsülésére.”

– Úgy vélem, aki hajlandó egy héten egyszer elmenni egy másik városba, két órán át autózni, hogy táncolhasson, az bizonyos, hogy a szereti táncot. Igaz?

– Nagyon fontos nekem a tánc. Benne van a véremben! Imádom a magyar néptáncot. A zenét, a ritmusokat. Nem csak azért, mert viszem tovább a hagyományokat. Már arról is kezdtek csinálni dokumentumokat, hogy a Magyarországon a 70-es években kezdődött néptáncmozgalom mintájára itt, az otthontól távol, Észak-Amerikában is fel kell újítani. Nekem sajnos nincsenek gyermekeim, de mindenki másnak, aki ide jár 250

A toledói Magyar Ház faliújságján összegyűjtötték a birminghami fesztivál eddigi műsorfüzeteit.

a Magyar Clubba, vannak. Úgy érzem, egyre fontosabbnak tartják, hogy tanítsák őket a magyar nyelv mellett a táncra. Nagyon ügyesen csinálják!

– Mert amúgy hogyan lehet itt, a sok náció között „a magyarságod megőrizni”?

– Hímzek is. Én nem járok a birminghami református templom hímzőszakkörébe, de csak úgy, magamnak hímzek. Igaz, már régen nem nyúltam hozzá. De az én családomban mindenki hímez. Én régen kötöttem is.

A szívük hazahúz A Csipke Táborról az interneten6 beszámoló Veress Janka írja: „A tábor a Csipke Néptánccsoport kezdeményezésével és szervezésével indult el, hogy minden évben egy hetet intenzíven gyakorolni tudjanak. (…) A tábor 251

minden évben más témára épül, más tánctanárok vezetésével. Ez évben magyarbődi és balázstelki táncokkal és népdalokkal ismerkedhettek a résztvevők. Minden délelőtt és délután Busai Zsuzsanna és Busai Norbert, illetve Gissella Santayana és Dreisziger Dénes tánctanárok tartottak táncoktatást kezdő és haladó csoportoknak…”

„A lelkes és összetartó csapat, a ’Csipke család’, a tábor szervezői” – olvasható a fénykép alatt.7 A fotó jobb széléről a harmadik: Soley Kati.

– A népi hagyományok ápolását fontosnak tartó, önmagát folyamatosan továbbképző önkéntesként mi a véleményed: mi a feladata a toledói magyarok augusztus 20-a körüli, 2014-ben 40. alkalommal megrendezendő fesztiváljának?

– A legfőbb dolgunk, hogy továbbvigyük a magyar hagyományokat Toledóban is. Akkor is, ha már nem beszélnek magyarul az emberek, a hagyományokat tovább kell vinni – a tánccal, zenével. Meg kell őrizni Toledónak ezt az érdekes városrészét, mert Birmingham olyan, mint egy falu, a mai napig. Itt művelik, gyönyörűen összerakták a Magyar Kertet. Meg Takács is itt van, a magyar hentes, aki készíti a magyaros kolbászt. Tovább252

viszi, amit az apja és a nagyapja itt kialakított. Ez is arra int, hogy össze kell fogni, együtt kell dolgozni. Mert érdemes!

– Mert így érzed jól magad a bőrödben?

– Én úgy érzem magamat, hogy bár itt születtem, azért Magyarország az otthonom. Mikor visszakerülök, mikor leszáll a repülőgép ott, Budapesten, úgy érzem, hazaértem…

– A magyar állampolgárságot felvetted?

– Nem. Még nem…

– 1996. július 19-én Szeged napilapjában, a Délmagyarországban jelent meg veled interjú: Kisimre Ferenc kérdezett – többek között – arról, hogy „ha azt mondom, Európa, mire gondol?” Válaszként akkor azt nyilatkoztad, hogy: „ha az ókontinensre gondolok, akkor először is a közlekedés jut eszembe…

Mert itt nem kell hosszú mérföldekre autózni, amíg eljutok valahova.

A városi közlekedésre utalok. Felszállok a trolira, villamosra, a fővárosban a metróra, és gyorsan eljutok úti célomhoz. Nemcsak ez vonzó Európában, hanem az évszázados műemlék épületek, az amerikai szemnek szokatlan építmények, amelyek szépen, ízlésesen keverednek a modern architektúrával…” Ilyen vallomás után meg kell kérdeznem: a szíved hazahúz? Gondoltál arra, hogy „hazaköltözz” Magyarországra?

– Igen. De nem sikerült. Nem találnék ott munkát – rengeteg a tanár.

Ha odamennék, csak angolt tanítanék, úgy hiszem. Szomorú vagyok, mert az itteni munkámmal nem vagyok elégedett… Nagy döntés lenne felkapni a macskákat és hazamenni. Nyíregyháza, Pécs, Debrecen, Szeged, Budapest jöhet! Nekem nagyváros kell! És a néptánc!   

253

Fotó: A szerző felvétele

254

A FÖLD, A MUNKA TISZTELETÉRE TANÍT A MAGYAR KERT

Magyar sziget Toledóban Birmingham. A nagyváros egykor magyarok által benépesített részében még látni régi magyar címerrel díszített házikót, de sok a lakatlan ház, az utcákon alig látni embert. Ám a „Welcome to Birmingham Ethnic Neighborhood” közlekedési tábla alatt 2013 őszének langyos délutánján elhaladva, Hilde Daugherty egy másik „magyar szigetre” navigált. Az őszi színekben pompázó virágágyásoktól és érett zöldségektől gazdag Magyar kertben sétálva, beszélgetve azt is megértettem, Amerikában miért népszerű a kertmozgalom a nagyvárosok peremén.

– Százéves a Magyar kert. De csak most lett nagy. Induláskor csak két parcella volt, most pedig majdnem negyven – mutatja Hilde Daugherty a toledói Birmingham határában kialakított Magyar kert „cégérét”.

– Ez a vasút területe – teszi hozzá. Száz éve engedte meg a vasúttársaság, hogy elvadult földjét megműveljék a közelben lakó magyarok. Ha eltelik a második 100 év, a vasút a területét ingyen odaadja ennek a közösségnek.

255

37 ágyás A bekerített kert nagykapuján lakat. Kulcsa a közösen kertészkedőknek és szakmai tanácsadóiknak van.

37 parcellából áll a birminghami Magyar kert. Mindegyik ágyás 10 láb hosszú. Hilda kettő parcellát egyesített saját kertjévé. Minden földdarabkán tábla jelzi, hogy kié a terület.

Anya és fia – ez a parcellanév tetszik a legjobban. A Fedor név mögött szép paradicsom és paprika. A Peter and Andy tábla arra utal, hogy a toledói magyarok közül kikerült politikus, Újvági Péter a kertészkedésben is aktív: még málnája is van. Hilde táblája alig látszik a hosszú őszidőn hervadásnak induló vörös kannavirágoktól.

– A terület egészen a fákig terjed – mutat Hilde Birmingham szélső házsora felé. – Minden évben bővítik a kertet, kapom használatra. Ha nem akarom, akkor valaki másnak adják. Több a jelentkező, mint amekkora a hely. Az érdeklődőket Péter kezdi gyűjteni.

A Mészáros tábla is egy magyar család kertecskéjét jelzi. Akad olyan ágyás, amelyik kétszer-háromszor nagyobb, mint a többieké, mert egy egész nagycsaládnak a „birtoka”. A 37 kertészkedő közül 25 magyar.

A többiek hallottak a magyarok kertészkedési mozgalmáról, és jöttek a csapatba.

– Én már öt éve itt vagyok. Mindenki akarta, hogy növekedjen a terület. Az összes család jön ide egy héten kétszer-háromszor dolgozni – avat be a Magyar kert hétköznapjaiba Hilde.

Muskátli és kannavirág. Kicsi káposzta és paprika, zöldbab. Paprika van, meg paradicsom, kapor, eper, bab, káposzta, karalábé… – próbáljuk számba venni, tavasszal milyen magvak, palánták kerültek itt földbe, és 2013 nyarán, őszén milyen termés örvendeztette meg a kertészeket.

Szakszerű irányítással „Karen Wood, Ohio State University” – olvasom a felhívás alatti szöveget.

A név alatt telefonszám és e-mail cím is található. A kertmozgalom Ohio-szerte jól ismert szakembere segít és tanít, hogy kell „csinálni a kertet”, 256

257

azaz miként kell a földet táplálni, fát ültetni, zöldséget termelni, komposztálni, a termést földolgozni. Szerinte 15–30 család számára biztosítja a konyháravalót a magyar kert nagyságú terület.

– Vannak méhecskék is. 2011-ben öt kaptárunk volt. 200 font mézet termeltek. Ami mézet készítenek, azt eladják, és megy a közösbe: azé a csoporté lesz, amelyik itt, a Magyar kertben dolgozik – mutatja Hilde a Magyar kert ötletes önkénteseinek munkáját népszerűsítő újságcikk-kivágást, a fotókat a közösen használt szerszámosbódé üzenőfalán. – 4–5 éve nyaranta jönnek gyerekek és egy katolikus szervezet önkéntesei, hogy segítsenek. Jó csapat! Mindenkinek a földjén dolgoznak egész nap, hogy szép legyen a kert – magyarázza egy másik, közszemlére kitett fénykép hátterét.

A kertmozgalom egyre terjed Amerikában. Másik toledói vendéglátóm, a tehetséges politikai tanácsadó, társadalomkutató és nagyszerű házias�szony, Paula Ross elvitt a nagyváros latin-amerikai negyedébe, ahol a kert mexikói változatát mutatta meg. Az ottani közösségi ház és a templom közötti területen kialakított és növényekkel teleültetett ágyásokat „dél-amerikás” színvilágú, jellegzetes indián motívumokkal és feliratokkal tették egyedivé.

A közösségi erő dicsérete Mit kérhetek ingyen, és mikor hozzák a toledói botanikus kertből a kiültethető palántákat? Mikor lesz a közös szalonnasütés? Mi a teendő, ha barnulni kezd a paradicsom levele? Talán sok vizet kapott? A megoldás: az e-mail. A Magyar kertet művelők közössége életét elektronikus levelek segítségével szervezik. De drótpostán érkezik a jól feltett kérdésre a válasz, vagyis az amatőr kertészt továbbképző szaktudás is.

– Karl a főnök – állunk meg Hildével a Magyar kert közepén árnyat adó diófa alatt. – Áprilisban Karl hívására összejövünk: megbeszéljük, hogy például legyenek-e méhek. Vagy hogy tavaly volt csirke is, de idén nem lesz. Megállapodtunk 2013 tavaszán, hogy beszerelik a vizet, mindenkinek 258

jut egy kút. Nekem is. Tíz dollárt kell azért fizetni, hogy locsolhassunk.

Közösen megcsináljuk a Zöld Házat, ott lehet majd tanulni is, összejönni, beszélgetni, vendégeket fogadni. „Urban Community Garden Tour” – hirdeti a neten Karen Wood a közösségi kertbeli túrát. Mert a művelt kertben tett séta is üdítő.

– A Magyar kert sikertörténete Redé – jelenti ki Hilde. – Red 16 évesen mindig bajban volt. Az első évben, amikor a kert száz darab csirkét tartott, Red segített mindenkinek megetetni a csirkéjét. Megtanulta, mi a munka.

Most már jó tanuló az iskolában. Így is segítünk. Red megfordította az életét. Már megérte, hogy van a Magyar kert – dicséri Hilde a közösség és a munka nevelő erejét.

– Áprilisban és májusban sokat dolgoztam. De 19 napon át esett az eső, így mindent elmosott. Nem maradt semmim. Még sírtam is! Elmosta az eső a paradicsomot, a babot, mindent – sorolja a kárát a nyugdíjasként kertészkedést tanuló családanya és nagymama. De hozzáteszi, hogy volt kihez fordulni segítségért.

259

A szerszámok itt vannak a bódéban, mindenki használhatja. Közösen ültettek tavaly almafát, telepítettek idén szőlőt. Az esővízgyűjtő és a komposztáló is közös. Azt is megbeszélik, hogy a két-három alma és az egyetlen szilvafa, meg az egy barackfa termését miként dolgozzák fel.

– Mikor Karen itt van, sokat beszélünk arról, hogy „Tanuld meg csinálni! Ha vagy szegény, akkor megtanulhatod eltenni, amit tavasztól őszig termelsz, így egész évre tudsz mit enni.” Így tanuljuk meg ismét, mi a földművelés!

Adomány az éheseknek – Ez az írás arra biztat, hogy „jöjj ide, sétálj egyet, és nézd meg”! Kérik, hogy „maradj a fánál, ne szedj és vigyél el ingyen semmit. Ez magánterület. Ha hagysz itt mindent nőni, szabadon, akkor a fa alatti asztalon hagyunk neked is a termésből. Kérlek, ne menj egyedül a kertbe! Ha akarsz

260

velünk lenni, akkor írd föl erre a papírra a neved, és egy másik évben tudsz közénk jönni – kertészkedni, ha az Isten is úgy akarja” – összegzi Hilde a kéretlen látogatóknak szóló üzenetet.

Toledo elszegényedő birminghami negyedének faházai, de a legdrágább negyedek luxuspalotái körül sincs kerítés. Pedig a lepukkant környéken lecsúszott hippik csavarognak. Pedig az árnyas parkban terpeszkedő villák között őzikék legelésznek.

– Miért csak a Magyar kert köré húztak kerítést? – kérdezem Hildét.

– Mert paradicsomot, meg mást lopnak. Biztosan éhesek. Én azt szoktam mondani: „Ha olyan éhes vagy, hogy lopnod kell, hogy jól lakjál, akkor tőlem lophatsz. Én nem bánom…”

Nem a templomhoz kötődik a kertmozgalom, de a hívek is részesülnek a Magyar kert adományaiból.

– Hátul van nekem a málna és a paradicsom, sok – mutatja Hilde, aki néha a kis unokáját is elhozza a nagyvárosból az üde kertbe. – Tíz perc

261

alatt otthon tudok lenni kocsival, ha kell. Hazaviszem a termést, ami itt terem. Akinek nagy a kertje, annak sok termés marad. Ha minden zöldség nem kell a konyhára, otthon, akkor odaadom a templomomnak. Szombaton kiteszek egy táblát a gyümölcsök és zöldségek fölé, hogy annak ingyen odaadom, aki éhes.

– Miért népszerű a Magyar kert? – kérdez vissza Hilde Daugherty. – Mert a nép megtanulja, hogy honnan jön az ennivaló. Mert a mai gyerekek lassan azt hiszik, hogy az ennivaló az áruház polcán terem – válaszolja, és felolvassa a közösségi kert hirdetését: „Gyere, csináld, tanuld meg! Nincs benne vegyszer, amit szeretsz, azt termeld, és úgy, ahogy Te szereted!”   

262

4. fejezet

Egyetemi kapcsok

Bár mindketten szegedi egyetemen tanultak, mégis Amerikában ismerkedett meg Gábor és Gabriella.

A találkozás lehetőségét a Szeged és Toledo, illetve a Csongrád és Lucas megye közötti testvéri kapcsolat teremtette meg. Balázs Gábor és Baki Gabriella, vagyis a „két Gabi” gyakran keresi Carol LaBounty társaságát. Egymás számára nyújtják a „haza”, az otthonosság érzését.

264

GÁBOR ÉS GABRIELLA „Amerikába kellett menniük, hogy egymásra találjanak”

Az amerikai „sister cities” és a magyar testvérvárosi együttműködés kiterjedtségére gyönyörű példákat találunk közel és távol. A települések szimpátiája emberek, intézmények, térségek kapcsolathálójává szövevényesedett Toledóban és Szegeden, az Ohio állambeli Lucas megyében és a magyarországi Csongrádban. E testvéri egymásra találás az Amerikába vándorlás legújabb hullámait indította el. Az egyik hullámhegyet az egyetemek együttműködése gerjeszti. Az így elindult, a XX. század második felét jellemző „egyetemi bevándorlási hullámmal” nagyon sokan „fölpróbálhatták Amerikát”. Az ösztöndíjasok egy része hazatalált, itthon hasznosítja az óceán túlpartján begyűjtött ismereteket. Az Amerikát „fölpróbáló” magyarok másik csoportja, új hazát lelve, ott kamatoztatja, amit itthonról vitt a vándor tarisznyájában.

Mint „a két Gabi”…

A Bács-Kiskun megyei Kiskőröstől nem messze található faluból, Páhiról, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumból került a szegedi egyetem angol szakára Balázs Gábor.

265

Páhiról Szegeden át Toledóba – Miért épp az angol nyelv, az angol kultúra iránt támadt föl az érdeklődésed?

– Az egész angol nyelvterület érdekelt. Az angol meghatározó tantárgy volt a kétéves idegenforgalmi iskolában is, amit a gimi után végeztem el. Közben a Totálkár zenekarban gitároztam. Kis kerülővel végül 1995-ben vettek fel a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola angolnyelv-tanár szakára.

– Miként kerültél szegedi angol szakos hallgatóként Amerikába?

– Az amerikai magyarok sorsa, a kontinensnyi ország történelme és jelene mindig is érdekelt. Ezért örültem meg, amikor az 1997-es vizsgaidőszakban értesültem arról az amerikai ösztöndíj-lehetőségről, amit a Szeged testvérvárosa, Toledo melletti Sylvania városka főiskolája, a Lourdes College adott egy-egy szegedi diáknak. Többek között Sister Ann Francis Klimkowski elnök asszonynak és a Szeged–Toledo kapcsolatot mozgató Bálint Erzsébetnek köszönhetően elnyertem az ösztöndíjat. Így 1997 augusztusában értem az új világba.

– Hogyan fogadtak a toledói magyarok?

– Épp az évente szokásos birminghami magyar fesztivál forgatagába csöppentem. Gyorsan összebarátkoztam például a Horváth családdal, Louis és Cherry Takáccsal, Bertalan Imre lelkésszel. Előbb Judy Balogh fogadott „unokájává” és az otthonába, aztán a főiskola közelében élő Donovan családhoz költözhettem, és maradhattam arra a 2 évre, míg a Lourdes College diákja voltam.

– Hogyan lett az egyéves ösztöndíjból kettő esztendő?

– Az angollal indult a kapcsolat, de sikerült újabb egy évre elnyerni az ösztöndíjat, ráadásul beszámították a szegedi kreditjeimet is. Így két év múlva a Lourdes College történelem szakát zárva Summa Cum Laude minősítésű diplomát kaptam.

– Hogyan sikerült beilleszkedned az amerikaiak közé?

– Már az első héten csatlakoztam a toledói magyar focicsapathoz. A regionális ligában évről évre sorra bajnoki címet nyertünk. Egy szegedi há266

A Lourdes University modern, de küllemében az európai középkori kolostorokat idéző épületben a ferences értékrend alapján oktatnak.

zaspárral a legkülönfélébb témákról előadásokat tartottunk a toledói magyar közösség tagjainak. A birminghami református templomban magyarnyelv-tanfolyamot indítottunk a toledóiaknak, így sikerült megismernem fiatalokat, összebarátkoztam a második-harmadik generációs amerikai magyarokkal is. Ebben az időszakban nagyon sokat köszönhetek Carol LaBounty-nak. De a zene, a zenélés is segített: Dan Young barátommal megalakítottuk a Fat Mannequin zenekart, ahol gitároztam, és zeneszerzőként is kipróbáltam magam. 2000-ben kiadtunk egy zenei albumot is. A „bandánkkal” 2000 nyarán Bács-Kiskun megyében koncerteztünk.

De részt vettem más produkciókban is. Például gitárosként közreműködtem a floridai Gunson zenekar debütáló albumán, nyaranta pedig az Erie-tó partján a toledói Barflies együttessel adtunk koncerteket.

267

A hagyományos és a modern, az európai és az amerikai szellemiség találkozik a Lourdes University minden részében.

– Minderről meséltél a Szeged–Toledo. Egy barátság 15 éve című kiadvány szerzőinek is. A 2008-beli könyvecske 127–129. oldalán elolvasható történet sem válaszol a kérdésre: A meghosszabbított ösztöndíj lejártával, a második esztendő végén miért nem költöztél haza, Magyarországra?

– Ekkora már elég jól beilleszkedtem, és sikerült tandíjmentességet szereznem a toledói egyetem mesterképzésére. Ezért folytattam a tanulmányaimat a University of Toledo Educational Technology szakán. Oktatástechnikát tanulva a számítógépek, az internet, a hálózatok, a távoktatás világába nyertem bepillantást. 2000-ben diplomáztam.

Zene és fotó – Ez vezetett el az új hobbihoz, a fotózáshoz?

– Az egyetemi gyakorlat keretében, részmunkaidőben dolgozni kezdtem a barátom és zenésztársam cégénél. Oktató és munkavédelmi isme268

reteket vittünk CD és DVD adathordozóra. Végül ennek az eMedia Solutions cégnek a főfoglalkozású alkalmazottjaként jutottam kenyérkeresethez. Amerika tájain utazgatva pedig nagyon sok fotót készítettem. A természetfotók közül néhány a világhálón is elérhető.1 – A The Blade, a toledói napilap 2010. március 23-án portrét közölt rólad, a fotóid körében.2 Ezeket a fényképeket 2010-ben a szegedi megyeházán is kiállították. „Balázs Gábor 13 éve él Toledóban. A Megyeházán kiállított képei pillanatképek az ott élő magyarság életéből, a közösség évről évre legjelentősebb eseményéből a toledói magyar fesztiválból merítve” – olvasható a szegedma.hu hírportál tudósításában.3 Azóta a fotó vált Balázs Gábor fő kenyérkereseti forrásává?

– Díjakat nyertem. Létrehoztam a honlapomat,4 illetve emögött a saját vállalkozásomat.

– A gabebalazsphoto.com honlapon birminghami magyar fesztiválról ugyanúgy találni fényképet, mint esküvőről és más családi eseményekről. Kedves témád az anyaság, kedvenc helyszíned a Toledo Botanical Garden… A honlapodon olvasható ajánlat szerint a fotós és alanya közötti 2 órás találkozón készült legjobb 50 fotó 225 dollárba kerül. Az ismertető szerint elsősorban ingatlanok, esküvők és rendezvények fotózására fókuszálsz, de szép portréképeket is készítesz. Balázs Gábor legfőbb modellje és múzsája: a felesége, Baki Gabriella és kisfiuk, a 2015-ben született Olivér. Ott olvastam a Balázs Gábor által választott Richard Bach-idézetet: „Az igaz szerelmes történeteknek sosincs vége.”

Magyar doktorandusz hallgatóból amerikai egyetemi oktató – A Gyógyszerészet című lap 2013. augusztusi számában olvastam a bemutatkozásod: „Baki Gabriella vagyok, a Szegedi Tudományegyetemen végeztem gyógyszerészként. Jelenleg Amerikában élek, a Toledoi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgozom.” Mi történt e 2 mondat között?

– Tíz hetet tölthettem Amerikában 2010-ben: az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar doktoranduszaként kiválasztottak. Ezt a szerencsét 269

A University of Toledo területe: a campuson belül a gyógyszerészképzés modern épülete lett az egykori szegedi gyógyszerészhallgató, Baki Gabriella új munkahelye.

nem a véletlennek, hanem annak köszönhetem, hogy jól tudtam angolul. Illetve az is hozzájárult, hogy belekerülhettem az Amerikába „vándorlók” közé, hogy abban az évben ezzel a lehetőséggel az SZTE GYTK intézetei közül épp a Gyógyszertechnológia Intézet élhetett, ahol doktorandusz voltam… Továbbá fordulatot hozott az életembe, hogy megismerkedtem az itteni magyarokkal, köztük Balázs Gáborral is, aki miatt végül visszatértem Toledóba… A szerződésem egyelőre 2014 nyaráig szól, de már dolgoznak azon, hogy meghosszabbítsák.

– Hol tanultál, mivel foglalkoztál az első amerikai utad időszakában?

– Szegedi hallgatóként a toledói egyetem kutatólaborjában dolgozhattam. Akkor a University of Toledo gyógyszerész kara egy másik épületben, másik campuson volt. 2013-ban múlt két éve, hogy elkészült ez az új épület, ahol beszélgetünk.

– Milyennek ismerted meg a gyógyszerészképzés amerikai modelljét?

270

Szegedi gyógyszerészhallgatók Baki Gabriella társaságában ismerkedtek Toledóval, az amerikai egyetemmel 2014-ben is.

– Azért került a gyógyszerészképzés campusa a kórház mellé, mert a gyógyszerészek számára is feltétel, hogy ott szerezzenek gyakorlatot. Így kényelmesebb. Illetve a tanárok számára, akik aktív gyógyszerészként részt vesznek a betegek gyógyításában, kényelmesebb, ha a két feladatuk ellátása egymáshoz közeli épületrészekben történhet.

– Foglalkozol magyar hallgatókkal is?

– Az SZTE és az UT együttműködéseként évente általában 2–3 szegedi hallgató jöhet Toledóba. Most is ketten jöttek ide, én is tanítottam őket.

Az egyikük csak négy hetet töltött itt, mert másfajta pályázattal érkezett.

– Mi köt a Szegedi Tudományegyetemhez?

– Az érettségi bizonyítványt az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban, az egyetemi, majd a doktori diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem. E két magyarországi város, Orosháza és Szeged meghatározó 271

szerepet játszott az életemben. Már gyerekkoromban is gyógyszerész szerettem volna lenni. Erre a pályára tudatosan készültem. A Gyógyszerészet című lap 2013. augusztusi számában is megírtam: a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, ezzel párhuzamosan felvételt nyertem az – SZTE Általános Orvostudományi Kar keretein belül szervezett – angol orvosi-gyógyszerészi szakfordító és tolmácsképző szakra is.

– Kik a szegedi mentoraid?

– A Gyógyszerészet című lapban is megírtam: már harmadéves koromban csatlakoztam Révész Piroska professzor által vezetett SZTE GYTK Gyógyszer-technológiai Intézet tudományos diákköréhez, és munkámat – Bajdik János tanársegéd irányításával 2006-ban megkezdtem. Egyetemi éveim alatt kétszer voltam Köztársasági Ösztöndíjas. Elnyertem a Szeged Város Tehetséggondozó Ösztöndíjat, az SZTE Sófi Alapítvány különdíját, a Réthy Béla pályadíjat. Angol nyelven több tudományos cikket publikáltunk, a szakdolgozatomat is angolul írtam. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar doktoranduszaként elnyertem a Sanofi Gyógyszergyár támogatását, Hódi Klára professzor lett a témavezetőm. Gasztroretentív, vagyis gyomorban úszó és nyújtott hatóanyag-leadást biztosító – bioerodáló mátrixtabletták előállításával és vizsgálatával foglalkoztam.

– Az elmúlt évtizedben nagyon szép pályát futottál be. Te is elégedett vagy a pályaíveddel?

– Tudatosan, több szempontból is megalapoztam a pályámat. A Gyógyszerészet című szaklapban is megírtam: a doktori iskola mellett a minőségbiztosító szakgyógyszerész képzést is elkezdtem. A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Szakfordító Intézete 2011-ben engem kért fel, hogy segítsek egy, a szegedi egyetemi gyógyszerész karáéhoz hasonló amerikai cserekapcsolat létrehozásában. Ohio államban, Toledóban több egyetemre is ellátogattam, és közreműködtem a szakfordítói partnerkapcsolat kiépítésében. Eközben a University of Toledo Gyógyszerésztudományi Karán vendégadjunktusi állást ajánlottak fel, amit örömmel elfogadtam.

2013-tól oktatom azt az új képzési szakirányt, aminek a kidolgozásában másodmagammal közreműködtem. Ez a Cosmetic Science and Formulat272

ion Design. Nem győzöm hangsúlyozni: a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerész-technológiai Intézetében szerzett kutatási és oktatási tapasztalat nagy előnyt jelent a megoldásra váró feladataim elvégzésében. És persze továbbra is fontos feladatomnak tartom a szegedi és toledói gyógyszerészkar közötti kapcsolatok ápolását és szorosabbra fűzését.

Hasonlóságok és különbségek – Hogyan épül fel a University of Toledo gyógyszerésztudományi kara? Kérlek, mutasd be az amerikai munkahelyed!

– A Toledóoi Egyetem gyógyszerésztudományi karán három intézet van, gyakorlati gyógyszerészet, farmakológia, illetve gyógyszerészi-gyógyszerészi és biológiai kémia. Én gyakorlati gyógyszerészettel, ezen belül gyógyszertechnológiával foglalkozom. A gyógyszerésztudományi kar egybeépült a kórházzal, illetve az orvosok és nővérek képzőhelyével. Ezen a campuson képezik a gyógyszerészeket és gyógyszerkutatókat. Ha az udvarra kimegyünk, akkor jól látható a könyvtárunk, a kórházi épület is, az összes betegellátó osztállyal. Belül található egy olyan kórházi gyógyszertár, ami csak a bent fekvő betegek ellátásában használatos. És van egy másik, ahol járó betegek és külső személyek is vásárolhatnak. Az épületen belül tantermek, irodák, kutatólaborok vannak.

– Miben különbözik a hazaitól az amerikai gyógyszerészképzés?

– A medikusok mellett a gyógyszerészhallgatóknak is kell szakmai gyakorlatot szerezniük az egészségügyben. Ez Toledóban is olyasmi hosszú, mint Szegeden, 9 hónap. Itt nagyobb figyelmet fordítanak a kórházi gyakorlatokra és az ottani tapasztalatszerzésre is, míg ez otthon – legalább islegalábbis az én időmben – opcionális volt. Eltér a toledói gyógyszerészképzés a szegeditől. Otthon ötéves a gyógyszerészképzés, amit nem lehet megszakítani, és a végén kapunk egy doktori címet is. Ez kutatódiploma is. Vagyis mehetünk gyárakba és kutatólaborba is dolgozni. Itt, Toledóban más a helyzet: a képzés 4+2 év. Az első négy év után a gyógyszerészek kapnak egy Bachelor diplomát. Ezzel nem sokat tudnak kezdeni, ezért továbbtanulnak két évet, aminek a végén olyan diplomát szereznek, ami273

vel gyógyszertárba vagy kórházba mehetnek el dolgozni. Ha kutatók szeretnének lenni, akkor 4 évet kell tanulniuk egy teljesen másfajta programban. Hozzá kell tennem: az első két év a kétféle gyógyszerészképzésben részt vevők számára ugyanaz. Azt követően kell döntenie a fiatalnak, hogy gyógyszerész szeretne-e lenni vagy kutató. Ha gyógyszerész, akkor még rá kell húznia plusz 2 év tanulást a Bachelor diplomáig, plusz két év a Pharm.D. cím megszerzéséig. Ha kutatóként képzeli el a jövőjét, akkor az első két év után még további két évet kell tanulnia egy másfajta programban. E Bachelor diplomával mehetnek is gyógyszergyárba vagy kutatólaborba dolgozni. Tehát itt probléma, hogy a gyógyszerész nem mehet el kutatni, mert nincs meg hozzá az alapja, illetve a kutató se mehet patikába dolgozni. Mert nincs meg hozzá az alapja.

– Mit csinál egy szegedi egyetemen diplomázó és doktoráló gyógyszerész a toledói egyetemen?

– Gyógyszerész vagyok. Gyógyszertechnológiából PhD-ztem. Mesterszakon tanítok gyakorlatot, illetve egy-két elméleti órát is. Illetve elindí-

A Szegedről az amerikai Toledóba vitt tudás alapján új szakirányt, a kozmetikai tudományt Baki Gabriella dolgozta ki, honosította meg az ottani egyetemen.

274

tottam egy teljesen új szakirányt, ami egy Bachelor-képzés, ezen belül én a 3–4. évben tanítom a szakirányspecifikus tantárgyakat, ami a kozmetikai tudomány területével kapcsolatos. Új tantárgy és tankönyv született – Mi az a kozmetikai tudomány?

– Arról szól, hogy miként készítünk sminkeket, naptejet, kézfertőtlenítőt, sampont. Ez inkább gyártástechnológia. Vagyis milyen anyagokból és hogyan készítjük, miként csomagoljuk. Tehát nem azt oktatjuk, hogy ezeket a készítményeket miként kell feltenni a bőrre, hanem azt, hogy ezeket az anyagokat miként állítjuk elő. E tantárgyat tanítva átlagosan heti öt órám van a toledói egyetemen, illetve egy háromórás gyakorlatot is vezetek. Ugyanakkor ehhez a feladatkörhöz kapcsolódnak például a nyári kutatások, konferenciaszereplések. Például 2013 szeptemberében egy 60 fős rendezvényen mutatkoztunk be, októberben Chicagóban egy 200 fős konferencián voltunk. Novemberben egy olyan háromórás továbbképzésen veszek részt, ahol a téma: a csomagolás és dizájn. Az ott megszerezhető ismereteket esetleg az oktatásba is bevonom.

– Immár zöld kártyával dolgozol. Közben tankönyvet is írtál. Ennek mi a története?

– Amikor idejöttem, a legelső feladatom az volt, hogy szerették volna, ha elindul egy új szakirány. Arra kértek, hogy dolgozzam ki az 5, tanítani tervezett tantárgynak a menetét, azaz vázoljam: melyik héten mit oktassunk, hogyan, milyen könyvek szükségesek ehhez, dolgozzam ki az órai tananyagot, a házi feladatokat, a vizsgákon számon kérhető ismeretanyagot. Végül annyi információt sikerült összegyűjtenem, amiből egy könyvet lehet írni. Mert itt jelenleg nincs az alapképzéshez felhasználható jegyzet. Olyan szakkönyv persze akad, amit egy gyógyszergyárban vagy egy kozmetikai gyárban dolgozó ember fel tud használni, képes értelmezni. De olyan nincs, amit egy olyan húszéves hallgató is hasznosíthat, aki most kezdi a tanulmányait, de még nem rendelkezik a gyógyszerészképzés alapjaival sem. Ez ilyen hiánypótló könyv.

275

– Az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a John Wiley & Sons gondozásában jelent meg 2016 áprilisában – láttam a közösségi oldaladon. Erről a kiadóról az interneten „szörfözve” tudtam meg, hogy 2007-ben ünnepelte fennállása 200. évfordulóját. Így a világ egyik legrégebbi független könyvkiadója, számos Nobel-díjas is publikált itt – olvastam itt.5 – Igen, ezzel a tudományos szakkönyvek kiadására specializálódott kiadóval írtunk alá szerződést. A beküldött első két fejezetet a kiadó továbbította egyetemeken és kozmetikai gyárakban dolgozó szakembereknek. Elolvasták, szakmailag értékelték az általunk megírtakat, és javasolták megjelentetésre, mert szükség van ilyesmire. A kiadónál is létezik egy tízfős testület, amelyik úgy döntött: szükség van erre a tankönyvre.

– A Kenneth Alexanderrel együtt írt könyvetek bemutatójáról is lehet olvasni az interneten.6 A University of Toledo kozmetikai tudományok képzéséről megtekinthető videón feltűnik – a tanítványaid mellett – az oktató, vagyis Baki Gabriella alakja is. A stáblistából kiderül: a reklámfilmet a férjed, Balázs 276

A két magyar állampolgár: Balázs Gábor és Baki Gabriella gyermeke, Olivér 1 éves szülinapját amerikai állampolgárként ünnepelhette.

Fotó: A Balázs-Baki család fényképalbumából

Gábor, pontosabban a „Gabe Balazs Media” készítette.7 A University of Toledo BSPS Pharmaceutics Major című minivideóban Kenneth Alexander professzor mutatja be a kart és képzéseit. Míg te beszélsz az újításnak számító kurzusról a Cosmetic Science at The University of Toledo című videóban. Milyen munkakörülmények között dolgozol Toledóban?

– Egy olyan oktatónak a helyét kaptam meg, aki most ment nyugdíjba.

Van egy saját irodám. Szegeden egy ennél kisebb helyiségben négyen ültünk, sokszor egymást is zavartuk, ahogy telefonáltunk, e-maileztünk.

Ott nehéz volt gondolkodni. Igaz, nemcsak itt, az egyetemi szobámban, hanem mindenhol dolgozom. Az egyetemen úgy alakították ki a munkaidőt, hogy – ha nincs éppen 8-tól órád, akkor – 9-től 17 óráig tart.

–… Mármint ami a munkával és a tanítással kapcsolatos. A toledói találkozásunk, 2013 ősze óta a The Blade online változatában bukkantam a nyilat277

A 2015-beli Szeged napi ünnepségen, a Városháza dísztermében Tóth Károlynak, a Szeged - Toledo Baráti Kör elnökének a képzőművészettel is foglalkozó Martin Nagy indián színekben és öltözetben adta át Toledo ajándékát: az egykori szegedi egyetemista, a Toledóban élő Balázs Gábor Amerikában készült, díjnyertes természetfotóiból összeállított tablót.

278

kozatotokra.8 A The Blade 2014. augusztus 18-i számában olvasható cikkből kiderül: titeket a birminghami fesztivál a lakodalmakra emlékeztet, a hagyományos ételek miatt is. „Mr. Balazs” dicsérte a töltöttkáposztát. A kelet-toledói magyar fesztiválról a lap tudósítója megállapítja: egyre sokszínűbb. Ezt bizonyítva a The Blade képgalériát is közread.9 A 2014. augusztus 17-i programon készült fényképek között felfedezhetjük a Csongrád megyéből érkezett kulturális delegáció egyik tagját, az algyői Bakos Józsefet, aki tangóharmonika-szóval, énekkel teremtett jó hangulatot. De a 40. éve élő birminghami fesztivál helyi nevezetességére is rácsodálkozhatunk: a kékfestő szoknyában pörgő kislányok és fehér ingben, fekete mellényben és nadrágban feszítő fiúcskák táncos csoportjára.

E Kis Szívek néptáncegyüttes őrzi a magyar hagyományt a nagy Amerikában…

A közösségi oldaladra tett fotóid és infóid alapján tudtam meg, hogy 2015-ben született gyermeketek, Olivér. Így még inkább érint személyesen is a kérdés: mi a véleményed és tapasztalatodarról, hogy az Amerikába különböző hullámokban érkező magyarok miként őrizhetik meg magyarságukat?

– Mint híres államférfink, Széchenyi is mondta: „Nyelvében él a nemzet.” Egyrészt azzal, hogy otthon megpróbálunk minél többet magyarul beszélni. A gyerekekkel, esetleg unokákkal – a második, harmadik generáció – ez nehéz, főleg, miután elkezdtek óvodába, majd később iskolába járni, mert őket így szinte egész nap az angol nyelv veszi körül: tanárok, barátok, barátok szülei. A nyelv mellett a magyar ételek azok, amelyek általában legtovább megmaradnak a több generációs magyarok életében.

A magyarság megőrzése közösségi szerveződés útján is megtörténik. Erre példa a Toledói Magyar Klub, és az évente megrendezett magyar fesztivál. Az ilyen rendezvények, valamint a testvérvárosi kapcsolati együttműködés révén gyakran látogatnak Toledóba tánccsoportok, előadóművészek Magyarországról, akik szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy szinten tartsák, illetve felfrissítsék a magyar kultúrát az amerikai magyarok körében. És nem utolsó sorban az utóbbi években a modern technika és az Internet segítségével őrizhető meg a magyarság. Egyrészt követni lehet a magyar híreket, eseményeket. Számos magyar TV csatornának van online műsora. Emellett a Skype és hasonló programok révén is könnyebb kapcsolatot tartani rokonokkal, barátokkal, az otthoni magyarokkal.   

279

Fotók: A szerző felvételei

Motorja a toledói és a Lucas megyei magyarok közösségének Elizabeth Balint. De Bálint Erzsébetet Amerika szegedi és Csongrád megyei barátai is maguk közül valónak tekintik.

280

ERZSÉBET „A közösség- és vidékfejlesztés sok új és elleshető módszerét alkalmazzák Amerikában”

A közösségszervezés magas iskoláját járta ki Amerikában Elizabeth Balint. A budapesti közgazdász Bálint Erzsébet az egyetemi kutatóhelyen állást vállaló vegyész férjét követve, a kisfiukkal együtt utazott az óceánon túlra. Chicago után Toledóba költöztek 1991-ben, ahol a feleségszerepen nagyot fordított: a magyar– amerikai kapcsolatok elsőszámú mozgatója lett. Több százan – köztük e sorok szerzője is – Erzsébetnek köszönheti, hogy „belekóstolhatott” Amerikába. Az eredetileg közgazdász háziasszonyból lett nemzetközi programmenedzser és közösségszervező számára is „ott-hont” jelentő toledói, detroiti és chicagói beszélgetéseinket itthon, Szegeden és Algyőn tömörítettem interjúvá abból az alkalomból, hogy Elizabeth-ként és Erzsébetként 25 éve szövögeti e kapcsolathálót.

– A negyedszázados szegedi kapcsolat ünnepe alkalmából 2015 júliusának elején is járt a Tisza-parti városban. De most sem egyedül jött: két, közösségszervezést tanító amerikai trénert mutatott be a szegedi és Csongrád megyei társaságnak. A Toledo-Szeged barátság ünneplésén kívül mi minden fért bele a Csongrád megyében töltött néhány napba?

281

– Csongrád megye közgyűlési elnökével, Kakas Bélával folytattam tárgyalásokat. A két város, Toledo és Szeged kapcsolata ugyanis kiterjedt a két térség, Lucas és Csongrád megye együttműködésévé. Ennek 20 éves jubileumát 2016-ban ünnepeljük. Ugyanúgy emelnék a rendezvényünk fényét, mint tették a 40. Birmingham Ethnic Festivalon, 2014-ben a Csongrád megyét is képviselő algyői Gyevi Art Kulturális Egyesület sokoldalú tagjai – a harmonikán játszó Bakos József és az énekes Antal János, a kézműves Izbékiné Cseuz Gabriella –, akik műsorszámaikon kívül a finom főztjükkel is megörvendeztették az amerikai magyarokat és a magyarok amerikai barátait. Ezt is megköszönve fogadtuk el amerikai vendégeinkkel a meghívást: Algyőn is jártunk.

A Csongrád megyei települések közül a közösségeiről, számos civilszervezetéről nevezetes Algyőn is járt Bálint Erzsébet (balról a negyedik), két amerikai vendégével (balról a hetedik, nyolcadik). A 2015. júliusi programra elkísérte Bálint Erzsébetet a férje, (jobbról a szélső) Nagy Péter is.

282

Kitalálta önmagát – Hogyan került egy magyarországi közgazdász és kutató Amerikába az 1990-es években?

– Az emberek, a közösségek, a városok, a térségek együttműködése a szívügyem, ha kölcsönösen előnyös a felek számára. Ezt tanultam meg Amerikában, ahova feleségként és kisgyerekes anyaként a kutató-vegyész férjemet követve érkeztem. A budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetemen szerzett közgazdász diplomámat nemigen hasznosíthattam Amerikában. Ezért ott újból ki kellett találnom magamat. A gyakorlatban tanultam meg a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéshez vezető módszereket. A Toledo–Szeged és Lucas megye–Csongrád megye kapcsolatát építve jártam ki a nemzetköziprogram-szervezés és közösségszervezés magasiskoláját. E módszert nemcsak elsajátítottam, hanem átadom másoknak is. Így találtam magamnak feladatot és munkahelyet.

– Hogyan találta meg a testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatok életben tartását mint feladatot?

– 1989-ben érkeztem először Amerikába. A férjem akkor egy chicagói egyetemen dolgozott. 1991 decemberében költöztünk Toledóba, Ohio államba. A toledói eligazodásban nagyon sokat köszönhetek a médiának, amit azóta is nagyra tartok. Közvetlenül megérkezésünk után egy toledói körzeti könyvtárban olvasgatva lapoztam bele a gazdasági kamara újságjába. Így értesültem arról, hogy Toledo és Szeged aláírta a testvérvárosi megállapodást. Azt se tudtam, mi a testvérváros, életemben talán ha egyszer jártam Szegeden átutazóban. Így a hír nekem nem sokat mondott. Ám 1992. január közepén egy baráti társaságban megismerkedtem egy idős bácsival, aki azt kérdezte: ha magyar vagyok, akkor, ugye, Szegedről jöttem. Mikor visszakérdeztem, hogy „Miért jöttem volna épp Szegedről?”, azt válaszolta: azért, mert Szeged Toledo testvérvárosa. Erre én elgondolkodtam: ha egy 90 éves bácsi ki tudja mondani Szeged nevét, érti, mi az hogy „testvérváros”, akkor itt valami történik. „De miért nem vagyok én ennek részese?” – kérdeztem magamtól. És visszamentem a könyvtárba, elolvastam újra a cikket, amelyben voltak hivatkozási pontok. Például az, hogy a két város közötti testvérvárosi szerződést Eleanor Kahle és 283

Az University of Toledo főépülete.

Ann Galloway írta alá, és ott volt a telefonszámuk is. Fölhívtam Eleanor Kahle-t, Toledo akkori alpolgármesterét, aki egy nyugdíjasközpont igazgatója volt, és meghívott magához, hogy beszélgessünk.

– Mit tudott meg Szegedről egy toledói vezetőtől a Toledóba Magyarországról érkező fiatalasszony?

– Érdekes a világ! Elmondta, hogy miután Szegeden aláírta a testvérvárosi szerződést, más településeken is szétnézett. A tapasztalatait összegezve állította: „nagy a szegénység” Magyarországon. Ez elkeserítette.

284

„Olyan nagy a baj – mondta –, hogy már vaj sincs Magyarországon!” Elmesélte, hogy neki reggeliről meg kellett őriznie a vajat, hogy a vacsorához kapott kenyérre rákenhesse. Visszakérdeztem, hol járt, és fölvilágosítottam: Magyarországon csak a reggelihez szokás vajat adni, vacsorára nem. Ő ezt tőlem tudta meg. Ebből leszűrtem, mennyire fontos, hogy miként készítjük fel a Magyarországra látogató amerikaiakat, mennyire tárjuk föl előttük a valós magyarországi problémákat. Ugyanezt erősítette meg bennem, mikor Eleanor Kahle megmutatta nekem az aláírt testvérvárosi szerződést, amelyet Szegeden 1990. október 9-én, Toledóban október 30-án láttak el kézjegyükkel többen is, köztük Szeged volt tanácsi vezetője, Müllerné Ilona. „Ez nem érvényes!” – mondtam neki, és felvilágosítottam: a volt tanácsi vezetők helyett az országgyűlési és önkormányzati választásokkal egy új rendszer alakult, és új vezetők kerültek Szeged élére is. Ő ezt nem tudta.

Ezért fölkért, nézzek utána. A következő napokban meghívott a toledói városházára, és bemutatott Újvági Péternek, Hernády atyának… Én fölvettem a kapcsolatot az első szegedi polgármesterrel, Lippai Pállal. A polgármesteri iroda is úgy vélte: ez a megállapodás nem érvényes, ratifikálni kell.

Szerencsére Újvági Péter üzleti útra indult Magyarországra. Elvállalta, hogy meggyőzi a szegedi városi vezetést, hogy ne dobják ki a korábbi megállapodást, hanem erősítsék meg. Így is történt. Összehívták az új szegedi közgyűlést, oda beterjesztették a testvérvárosi szerződést, és jóváhagyták. Így valóban érvényes lett a megállapodás Toledo és Szeged együttműködéséről.

– A testvérvárosi megállapodás eredeti változatát a 25. évfordulót ünneplő 2015. július 3-i szegedi gálán Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök megmutatta a közönségnek is…

– Nagyon fontos ez a dokumentum. Igazolja azt is, hogy az egyháznak döntő szerepe volt a Toledo–Szeged kapcsolat létrejöttében.

– Milyen embernek ismerte meg a kelet-toledói Birmingham Szent István templomának plébánosát, Martin Hernády atyát?

– Martin Hernády atyával a megismerkedésem nem volt zökkenőmentes.

Eleanor Kahle kérte, keressem fel, mire Hernády atya azt mondta, járjak templomba. Én elhárítottam, mert nem vagyok templomba járó, de hangsúlyoztam: nagyon szívesen segítek. Erre megkért, segítségképpen 285

intézzem el, hogy az a két középiskolás, akit akkor meghívtak Toledóba, kapjon ingyen repülőjegyet. Én kifejtettem: miért kellene ingyen repülőjegyet adni annak, akit itt ingyen vendégül látnak a toledói magyarok egy évig, így otthon nem kell fizetni például az étkezését sem, vagyis az otthon így megtakarított pénzből a szülei megvehetik a repülőjegyet. Elfogadta az érvelésemet, s onnantól nagyon jó barátságba kerültünk. Például Hernády atyával 1956 negyvenedik jubileumával kapcsolatosan interjút készítettem, akkor – többek között – visszaemlékezett 1957 őszére is. Elmesélte: szüreti bált szerveztek a templomban. Folyamatosan jöttek az emberek.

Legalább háromszázan lehettek az ’56-os magyarok. De a vacsoraest végére minden magyar, akinek addig nem volt munkája, úgy ment el, hogy a hívek közül valaki vállalta, segít neki. Függetlenül attól, hogy volt egy kis féltékenység a már itt dolgozó farmerek részéről az ’56 után érkező iskolázott szakikkal szemben. Mert Hernády atya képes volt úgy összefogni ezt a közösséget, hogy mindenki megkapta a segítséget… 2000-ben halt meg Hernády atya, és az U. S. Congresswoman Marcy Kaptur társaságában részt vettem a temetésén is. Aztán elutaztunk Szegedre, ahol szegedi barátaink szép emlékünnepséget szerveztek Hernády atya tiszteletére: Gyulay püspök úr emlékmisét tartott, majd Jellinek Márta az akkor még meglévő, már – nagy fájdalmunkra a 21. évében – megszüntetett Tisza-parti Alkotóházban méltó rendezvényt szervezett Hernády atya emlékére.

– De nem csak egyéni erőfeszítések éltetik Amerikában a testvérvárosi mozgalmat. Kiépített intézményrendszere is létezik.

– Toledo testvérvárosi irodájában – Toledo Sister Cities International – dolgoztam jómagam is hat éven át, mint igazgatóhelyettes. Onnan továbbléptem a Great Lakes Consortiumhoz és a WSOS-hoz, ahol továbbra is nemzetközi programokat szervezek.

Példák a polgári részvételre – Az egyetemi elmélet és a gyakorlati élet, a régióban működő felsőoktatási intézmények és nagyobb vállalkozások összekapcsolását szolgálja az a Great Lakes Consortium, amelynek a munkájában Ön ugyancsak szerepet vállal?

286

– Jelenleg a WSOS alkalmazottjaként főállásban vezetem ezt a nemzetközi programot, amelynek keretében nemzetközi pályázatokat írok, és ha az sikeres, akkor megszervezzük a csereprogramot. Negyedik alkalommal nyert pályázati támogatást a Professional Fellows Programunk.

A WSOS Great Lakes Consortium keretében Közép-Kelet-Európa 4 országából – Bulgáriából, Magyarországról, Romániából, Szlovákiából – mintegy negyven fiatal számára biztosítjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokba utazhasson 6 hétre, hogy a polgári részvételre kapjon példákat, közösségszervezési gyakorlati ismereteket szerezzen, így erősítve meg az Európába érkező és itt oktató trénerektől már begyűjtött elméleti ismereteit.1 Egy hasonló moldovai programunkban öt etnikai kisebbségre koncentrálva igyekszünk felerősíteni identitásukat és civiltudatukat, hogy közösen megvalósítsanak olyan ügyeket, amelyeket ők fontosnak tartanak, és hajlandóak érte tenni. De ez csak egy szelete a GLC tevékenységének, derül ki annak számára, aki ellátogat a szervezet honlapjára.2 A GLC nemzetközi oktatási és humanitárius projekteket visz sikerre.

Négy kelet-európai ország civilszervezeteinek aktivistái amerikai nonprofit szervezetek vezetőitől tanulhatták meg a közösségszervezés módszereit 2013 őszén is. (A fotó bal szélén Bálint Erzsébet, jobb szélén Újvági Péter áll.)

287

– A Great Lakes Consortium for International Training and Development , a „Nagy-tavak Konzorcium a Nemzetközi Képzésekért és Fejlesztésekért” szervezetet Észak-Nyugat Ohio 3 felsőoktatási intézménye – a Bowling Green Állami Egyetem, a Toledói Egyetem, az egyházi fenntartású Lourdes Egyetem – mellett a WSOS alapította és működteti. Mi köze ehhez önnek? Mi a fő csapásirány?

– Rengeteg erőforrás, szaktudás, energia van a három egyetemen. Ezeket összefogva és kiegészítve a WSOS kapcsolathálójával a GLC képes olyan pályázati és állami forrásokat is bevonni céljai megvalósítására, amelyeket a szervezetben részt vevő partnerek egyenként, külön-külön talán nem lennének képesek. Toledo, a közel 300 ezer lakosával kisvárosnak számít Amerikában, a GLC révén mégis eredményesen képes versenybe szállni a nagyobbakkal vagy éppen az óriási pályázati cégekkel is. A GLC e pályázati források elnyerésén kívül másképpen – például adománygyűjtő rendezvényekkel – is igyekszik növelni pénzforrásait.

Nekem mint a GLC irodában dolgozó „Project Manager”-nek az a célom, hogy minél több szakembert – a szervezőtől kezdve az energiahatékonysághoz értő mérnökön át az újságíróig – hívjunk Amerikába, de természetesen csak akkor, ha ehhez pályázati források állnak rendelkezésre.

Nekik 2–6 hetes profi szakmai programot állítunk össze, magas színvonalon.

– Mindehhez miért kell a WSOS? – A WSOS Community Action Commission a szegénység elleni háború jegyében született meg. Ez a nonprofit, „közösségi-cselekvési ügynökség” valójában egy ernyőszervezet, jelenleg négyszáz alkalmazottal.

1965 óta nyújt szolgáltatásokat minden korosztály, a különböző családok, de kisebb-nagyobb vidéki közösségek számára is. A WSOS egyik fő célja a vidékfejlesztés. Mindenben, ami vidéken szükséges, a WSOS segítséget nyújt. Itt kapcsolódunk a megyéhez, a megye átalakuló gazdasági funkciójához – Amerikában és Magyarországon is. Mert a terület és régiófejlesztés a WSOS kiemelt feladata. Tehát nem szociális, nem kulturális, nem oktatási, hanem vidékfejlesztési célokért dolgozik a WSOS azon osztálya, amit közösség- vagy falufejlesztésnek neveznek, amelyhez a nemzetközi program is kapcsolódik.

288

„Világmegváltók” csoportjai – A WSOS honlapján olvasható mottóval egyetért? Osztja Margaret Meed ott idézett álláspontját, amely szerint: „Nem kétséges, hogy az állampolgárok elkötelezett kis csoportjának átgondolt akciója meg tudja változtatni a világot”?

– A közösség- és vidékfejlesztésnek nagyon sok új és elleshető módszerét alkalmazzák Amerikában. Többek között ezekről is meséltem a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének, Kakas Bélának. A Home Town Competitiveness Program kiterjedt: négy lába van. Az első „láb”: a vidék gazdaságfejlesztése. A második: a vezetők fejlesztése. A harmadik: a fiatalok bevonása a közösségi munkába. A negyedik „lába” az alapítványi önállóság, amelynek eredményeként az emberek megteremthetik azt a helyi közösségi alapítványt, ahova a pénzüket adományozhatják, befektethetik a saját közösségi céljaik elérését támogatva. Ha e négy „láb” egyidejűleg működik, akkor nagyobb az esély, hogy a fiatalokat helyben mobilizálja, meggátolja, hogy külföldre vagy más településre költözzenek. E módszerrel a WSOS néhány Ohio állambeli faluban, illetve a húszezer lélekszámúnál nagyobb városban is kísérletezik. E tapasztalatot felhasználva lehetne arról gondolkodni, melyek azok a „lábak”, amelyek Magyarországon, például Csongrád megye 7 járásában is működnének. Hiszen Csongrád megye 60 települése közül 37 hátrányos helyzetű. Érdemes lenne megnézni, melyek azok a módszerek, amelyek a WSOS tapasztalatai közül – jogdíj nélkül is – hasznosíthatóak lennének Magyarországon, Csongrád megyében is. De szó esett a 2015. évi karácsonyi akcióról is.

– A „toledói karácsony” nagyon sok szegedi és Csongrád megyei gyermek számára tette érthetővé: a szeretet érdek nélküli jóság. Miként újítja meg ezt a milliós nagyságrendű adományozási akciót a toledói magyarok közössége?

– Az óceánon túlról sok éven át küldtek Szegedre karácsonyi ajándékcsomagokat a toledói magyarok a Toledo-Szeged Bizottság vezetésével.

Most azon gondolkodunk, hogy ne Csongrád megyére átfogóan érkezzen ilyen ajándék, hanem például húsz, hátrányos helyzetű gyerek, vagyis egy közösség kerüljön így kapcsolatba Toledóval. Így kaptak ajándékot a sándorfalvi gyerekek.3 289

– De milyen „ajándékot” kapott Bálint Erzsébet? Nem csak az olyan elismerésekre gondolok, hogy Szeged minden polgármesterével és Csongrád megye minden közgyűlési elnökével tárgyalt, illetve szinte minden önkormányzati ciklusban átvehetett valamilyen elismerést. Például 2004: októberében „Frank József elnök átadta az alkotói díjat Bálint Erzsébetnek, aki az amerikai Lucas és megyénk kapcsolatait ápolja évek óta” – írta a Délvilág.4 2005. május 21-én, a város napján a Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérmet vehette át. 2015-ben pedig Szeged elismerő oklevelét Nagy Sándor alpolgármester nyújtotta át önnek…

– Azt tekintem ajándéknak, hogy folyamatosan tanultam a kapcsolatok révén. Legutóbb például az integrált területfejlesztési programokról hallottam új információkat a Csongrád megyei közgyűlési elnöktől, Kakas Bélától. Így újabb és újabb területeken láthattam meg, ami közös Amerikában és Magyarországon. Erre a legújabb amerikai példám az, hogy az USA-ban nem az az önkormányzatok legfőbb célja, hogy ide hozzanak új beruházókat, hanem az is, hogy a meglévő vállalkozások fejlesztését segítsék. Érdekes térség a határvidék – Az a tapasztalat, hogy az a vállalkozó, aki csak a kedvező adózási és egyéb feltételek miatt fektet be egy térségbe, az néhány év múlva továbbáll oda, ahol még kedvezőbb feltételeket talál. Az ilyen vállalkozó nem ver gyökeret. De miként támogatható a „hűséges” vállalkozó? Egyáltalán: milyen gazdasági kapcsolat lehetséges az amerikai Ohio állam Lucas megyéje és a közép-európai Magyarország Csongrád megyéje között?

– Economic Gardening az elnevezése annak az amerikai programnak, amely – nevében is kifejezi – a növekedő „vállalkozási palánta” támogatására, „táplálására”, e „növényke locsolására” helyezi a hangsúlyt. Ez a rablógazdálkodás elleni forma. Mert ha például egy nemzetközi cégnek adják az ingyen területet, akkor az oda tesz, mondjuk egy szállodát, de ha bebizonyosodik, nincs elég vendég, gyorsan továbbáll. Ellenben ha a helyi erők bevonásával találják ki azt az épületet, vállalkozást, akkor közös érdek lesz, hogy újabb és újabb erőfeszítésekkel igyekezzenek alkalmazkodni, és fennmaradni. Nekem is lenne számos ötletem a közösségfejlesztéstől a tréningeken át a rendezvényekig. Minden az erőforrásoktól függ.

290

De amerikai szempontból is érdekes térség ez a határvidék: Csongrád megye, amely határos Romániával és Szerbiával.

– A Great Lakes Consortium révén Kelet-Európából számos civilszervezet, önkormányzat képviselőjét és több egyetemi oktatót is bevont már az elmúlt években a saját ötletén alapuló, ön által szervezett, amerikai tapasztalatszerzéssel, gyakorlattal együtt járó, a közösségszervezést és közösségépítést fókuszba állító, több hónapon át tartó képzési programba. Az itthoni és az amerikai tréningeken megtanultakat hogyan hasznosíthatják a civilek?

– Először legyenek meg az alapok, aztán jöhet a PR-munka, és lehet gondolkodni a „közösségszervezésen”, satöbbi. Az ehhez a metaforához hasonlatos, eredményorientált ötleteket például egy falu úgy tudja fölmérni és összegyűjteni, ha a falu vezetői összefognak, összejönnek, és közösen gondolkodnak a jövőről. Ez esetben sem csak az a „vezető”, aki egy vállalkozás tulajdonosa vagy az önkormányzat élén áll. Vezető az is, aki például az utcájában elintézte, hogy legyen járda. Tehát nem csak az a „helyi vezető”, akinek valamiféle aláírási joga vagy titulusa van…

– Mi motiválja Bálint Erzsébetet, hogy immár negyed százada igyekszik elősegíteni a különböző érdekközösségbe tömörült toledói magyarokat, a magyarszimpatizáns amerikaiakat és Csongrád megye Amerikára fogékony magyarjait?

– Remek módszert láttam Amerikában arra, hogy az emberek nem a településük vezetőitől várják, hogy mindent megoldjanak, hanem aktív részesei a közösségi munkának.

– E módszer terjesztésében kikre támaszkodhatott?

– A többirányú cserekapcsolatokra. Például az iskolákra, az egyetemekre is. Lehetőséget adtunk fiataloknak és befutott művészeknek az amerikai bemutatkozásra – kiállításokon, zenei és táncos produkciókon – a kultúra közvetítésére. Így hívtunk meg szegedi iskolásokat a World Affairs of Northwest Ohióval együttműködve, akik 2015. szeptember 24-én indulva, több amerikai programjuk részeként jelen voltak Toledóban a 2015. október 3-i toledói Inverness klubbeli ünnepségen. Toledo és Szeged testvérvárosi kapcsolatának 25 évére, a közös sikerekre emlékeztünk.

291

Egyetemek a hálóban – Az egyetemek közötti kapcsolat erősítését a Szeged–Toledo „testvériség” első pillanatától célnak tekintették?

– 1990-től ugyan folytak tárgyalások a Toledóba érkező szegedi és Csongrád megyei delegációkkal, de 2005-re jutottak el odáig, hogy megszülettek a University of Toledo és a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészei és jogászai közötti együttműködések. 2005-re már igen szoros volt a GLC és az egyetemek közötti kapcsolat, így közvetlenül tudtam e folyamatot elősegíteni. 2015 nyarán már tíz év tapasztalatával keressük az újabb egyetemi együttműködési lehetőséget. Ezért örültem a lehetőségnek, hogy a Szegedi Tudományegyetem több dékánjával is tárgyalásokat folytathattam. Például az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán leginkább arról, hogy a tanárképző szakok összeköthetőek az amerikaiakkal. Az SZTE Zeneművészeti Karon a közös zenei képzésről, a koncert-

A Szeged napi vásár is alkalmat kínált 2014 májusában, hogy Bálint Erzsébet és férje, Nagy Péter találkozzon a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesével, Pál József professzorral (balról).

292

től kezdve a nyári táborokig kínálkozó fellépési lehetőségekről. Az SZTE Bölcsészettudományi Karának amerikanisztikai tanszékén a gyakorlati oktatás módszerei mellett olyan ösztöndíjakról is szó esett, amelyeket az amerikai témáról TDK- vagy szakdolgozatot író hallgatók, esetleg a doktoranduszok nyerhetnének el úgy, hogy kutatómunkájukkal hozzájárulhatnának az „1956 utáni” és az „1989-es rendszerváltozás utáni”, vagyis az „újkori amerikaiak” históriájának a feltárásához. Fontos lenne elérni a második és harmadik generációs amerikai magyarokat, akiknek a helyzetének és nehézségeinek a megértése hozzásegíthet az identitás megőrzését támogató eredményes programok kidolgozásához is. Ez a munka hozzájárulna ahhoz is, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a toledói magyarság jövője, ha az ottani fiatalokat nem sikerül megnyerni identitásuk megőrzésére. Még nem tudjuk, mi a toledói második és harmadik generációs magyarok közös problémája. Ennek feltárásában segíthetnének a szegedi egyetemisták a mélyinterjúikkal, a kutatómunkájukkal…

– Mint ami elkezdődött a Campus Hungary-programom spontán eredményeként a Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? című könyvemmel, illetve a 2014 tavaszán megvalósuló skype-kapcsolattal az University of Toledo részéről Paulette Kilmer tanítványai és az SZTE akkori Média Centrumában az irányításommal dolgozó gyakornokok, bölcsészhallgatók között? A családtörténetek feldolgozását hogyan lehetne a legeredményesebben folytatni?

– Igen, ezt a munkát folytatni kell. A szegedi bölcsészekkel 2015 nyarán abban maradtunk, hogy az ösztöndíjjal támogatott egyetemisták a legeredményesebben párban tudnának dolgozni. Az oral history módszerével az egyik kérdezne és írna / jegyzetelne, míg a másik videofelvételt készítene. A részeredményeket publikálni lehetne az SZTE BTK Americana online folyóiratában. Mindezt majd föl lehet dolgozni, és össze lehetne majd állítani az amerikai magyarok jövőképét…

– „A közösségszervezés Amerikában a szociális munka része” – nyilatkozta Sarah Jane Knoy, aki szerint Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem specialitása lehetne, ha tanítanák a közösségszervezést, például az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán. Hogyan lehetne a valóságban tovább bővíthető az együttműködések köre az UT és az SZTE között.

293

Tisztelgés Szeged Nobel-díjas kutatója, az egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert szobránál. Az amerikai vendégeket (balról) és Bálint Erzsébet delegációvezetőt Nagy Gábor szociológus, a DARTKE elnöke is elkísérte a Szegedi Tudományegyetemre.

294

– A Szegedi Tudományegyetemen 2015 nyarán mindenhol hallottam a nemzetköziesítésről. Az egyenrangú, oda-vissza működő hallgatócserét, illetve az elméleti képzésen túli, minimum 2–4 hetes és gyakorlati tapasztalatot nyújtó közösségi programokban való közreműködést kellene mindkét oldalon támogatni. De ahhoz, hogy e projekt a jelenleginél nagyobb mértékű legyen, az szükséges, hogy a szegedi egyetemen is legyen egy olyan központi szerepű személy és az együttműködésért konkrétan tenni akaró programvezető az érintett karokon, illetve tanszékeken, akit érdekel ez a lehetőség, és vállalja az ezzel kapcsolatos rendszeres kapcsolattartást a lehetséges amerikai partnerrel, hogy közösen alakítsák ki a legjobb együttműködési megoldásokat. Bár mi is segítettünk valamelyest az együttműködésben, az első kapcsolatteremtést követően a programok azért tudtak tíz évig olyan sikeresen működni a jogász és a gyógyszerész egyetemi vezetők között, mert mindkét oldalról elkötelezett és érdeklődő szakemberek egyeztettek és valósították meg az aktuális programokat. E minta alapján lehetne továbblépni más területeken is.

– Mi maradt még a tarsolyában?

– A napenergiával foglalkozó fejlesztésről, kapcsolatfölvételről szóló dossziét, kérlek, vidd a szegedi egyetem fizika tanszékére! Mondd el, ki vagyok, és kérj elnézést, hogy nem tudtam összeegyeztetni az időpontot.

De Toledóban úgy gondoljuk, fontos új irányt vehet a két város és térség kapcsolata. A napenergia újabb hasznosítása ugyanúgy érdekes Szegeden, mint Toledóban. Amerikában új programokat indítanak erről a témáról.

Nagy András, a fiam segített, hogy megértsem, mi is ennek a kezdeményezésnek a lényege. Meg kellene tudnom, ki foglalkozik ezzel az irán�nyal, hogy e ponton is össze tudjuk kapcsolni a toledói és a szegedi egyetemet. Mert ebből elindulhat valami új és közös: például kutatási együttműködés vagy Master-program. A toledói professzor Svájcban tölt egy évet ösztöndíjjal, így a földrajzi távolság sem oly nagy, mint mikor Amerikában dolgozik. Egy ilyen közös programban az egyetemek mellett vállalkozók, üzletemberek is bekapcsolódhatnak. Az energiahatékonyság lehet a két térség, Lucas és Csongrád megye együttműködésének új iránya, és ezen belül a Toledo Egyetem 2016-ban indít el egy Master-programot.

295

A mozgalomtól a házig – De honnan is jutottunk idáig? Mi a kultúrája az Amerikában Sister Cities-nek nevezett mozgalomnak?

– Ennek az Amerikában a múlt század második felétől élénk Sister Cities-mozgalomnak egy szelete a Toledo–Szeged együttműködés. Nagyon sok ember igyekszik azért, hogy virágozzék és folyamatosan fejlődjön ennek a két városnak a kooperációja. Őket fogja egybe a Toledo–Szeged Testvérvárosi Bizottság, a Toledo-Szeged Committee, amelynek Ann Galloway az elnöke, aki rendkívül aktív, s egész életében a testvérvárosokért dolgozott. A mai napig korát meghazudtoló lelkesedéssel és fiatalosan, nagy tehetséggel és hozzáértéssel tud kulturális programokat szervezni, miközben eddig is nagyon sok szegedi és Csongrád megyei delegációt látott vendégül, sokat a saját házában is fogadott. Ennek a nonprofit, bejegyzett szervezetnek, a Bizottságnak a legaktívabb magjához jelenleg 15–20 személy tartozik. A tagság többsége magyar származására is büszke, de közöttük akadnak olyanok is, akik – mint például Helen Brewis vagy Zauzi Travis – más nációtól eredeztetik az őseiket, de szimpatizálnak a magyarokkal és ezzel az együttműködéseken alapuló csapattal. Mindketten jártak már Szegeden, és az ottani élményeik is motiválták őket abban, hogy hosszú távon elkötelezettek legyenek a testvérvárosi ügyért.

Minden hónap első keddjén jövünk össze a Toledói Magyar Klubban, amely nekünk otthont ad. Kölcsönösen támogatjuk egymás programjait.

Ilyenkor, a havi bizottsági üléseken beszéljük meg azokat a bejövő igényeket, ügyeket, amelyeken dolgozni szeretnénk. Ilyen például az, hogy pénzt gyűjtsünk a karácsonyi ajándékokra és minden egyéb programunkra, mert ez a Toledo–Szeged Bizottság semmiféle állami támogatásban sem részesül.

– Miként tud megújulni a 25 esztendeje létező és évről évre visszatérő programokat, például a Csongrád megyei gyerekeknek karácsonyi ajándékozást szervező Toledo–Szeged Testvérvárosi Bizottság?

– Membership, vagyis tagdíjra alapozó szervezet a Toledo–Szeged Committee. Az évi tagdíj, a fejenkénti 15 dollár nem lenne elég a célok megvalósítására, ezért folyamatosan ötletelünk, milyen adománygyűjtő rendezvénnyel nyerhetünk meg minél több embert és támogatást az ügye296

inknek. Sokszor ingyenes a rendezvény, de alkalmat adunk arra, hogy az emberek pénzt költsenek. Ezért szervezünk a rendezvényeinken például tombolát, csöndes árverést, vagy árusítunk évente egyszer-kétszer, például a Birmingham Ethnic Festival időszakában magyarországi termékeket a pirospaprikától kezdve a hímzésekkel díszített ajándéktárgyakig. Ezeken az eseményeken eladunk hirdetést, szponzorokat szerzünk.

Az egyik legnagyobb támogatónk, egy családi alapítvány, évek óta mellettünk áll, mert tudja, hogy a Toledo–Szeged Committee kicsi szervezet, ahol mindenki önkéntesen dolgozik, fizetést senki sem kap a munkájáért.

Az összegyűjtött pénz nagyobb részét a Bizottság a Szegeden és Csongrád megye más területén élő hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyi ajándékaira költi. A karácsonyi ajándékvásárlást hosszú évek óta Carol LaBounty szervezi. Óriási lelkesedéssel és hozzáértéssel sokszorozza meg az összegyűlt pénzt azzal, hogy akciók, leárazások idején vásárol kiváló minőségű játékokat, gyerekruhákat, mint egy igazi nagymama. Igaz, ő maga is négy gyermeket nevelt föl, és öt-hat unokát kényeztethet a saját családjában. Egész évben a garázsában gyűjti az ajándékokat, amiket októberben csomagolunk, és novemberben adjuk postára, hogy decemberre Szegedre és Csongrád megyébe érkezhessen a „toledói angyal”.

– A Toledo–Szeged Testvérvárosi Bizottságon belüli munkamegosztásból milyen feladat jut Bálint Erzsébetnek?

– Állami pályázati forrásokból nemzetközi programok profi szervezése a feladatom mint a GLC fizetett munkatársának. Ezt a tudásomat, tapasztalatomat hasznosítom a szabadidőmben is a toledói testvérvárosi kapcsolatok eredményességéért. Mert nem profi szervezőkből áll a Toledo–Szeged Committee. Igaz, a tagok vendégül látják, és szeretettel fogadják otthonukban is a delegációkat, minden másban is segítenek, de a szegedi és Csongrád megyei küldöttek programjának a profi megszervezéséhez kevéssé értenek, ezért ezt én a GLC támogatásával az első perctől kezdve átvállaltam. Nemcsak a magyarországi testvérváros esetében, hanem tanzániai vagy éppen libanoni testvérvárosok esetében is célunk és dolgunk, hogy bekapcsolódjunk ezekbe az együttműködésekbe, amikor sikerült pályázati támogatásokat szerezni. Az ezen túli, csak a Toledo–Szeged Committee vonzáskörébe tartozó feladatokat éjjel vagy a szabadidőmben 297

végzem. A bizottság tagjai között sok az idős, közülük kevesen tudnak magyarul is. Ezért a szervezésen kívül az aktuális együttműködésben szereplők közötti kommunikáció fenntartása a magyar partnerekkel is többnyire rám hárul. Napi problémaként élem meg, hogy megtaláljuk az utat a fiatalok, a második-harmadik generációs amerikai magyarokhoz is.

– Ebben az útkeresésben segít, hogy van egy hely, a kelet-toledói Magyar Ház, ahol a Magyar Klub rendezvényeire várják a fiatalokat is?

– Toledo egykor jórészt magyarok lakta városrésze, Birmingham helyi kultúrájának a megőrzése a célja a Toledói Magyar Klubnak. Ott ugyancsak felügyelőségi tag vagyok. A Magyar Klubbal én nagyon jól együttműködöm, bár a helyi kultúra megőrzésénél messzebbre tekintek. De segítek az éves augusztusi Birmingham Ethnic Festival megszervezésével foglalkozó Fesztivál Bizottságban is, hogy minél több magyar vendég kapcsolódjon be, minél több magyar vonatkozású program legyen, mert nem akarjuk veszni hagyni a kelet-toledói Birmingham negyed magyar hagyományait.

– E nemes célhoz miként, milyen új módszerekkel nyerhetőek meg a fiatalok?

– Például a „Ha magyarnak mondod magad…”- akciókkal. Ennek jól bevált része a Hungarian Heritage Lottery, vagyis Magyar Örökség Tombola. A Birmingham Ethnic Festival minden vendége ráírhatta a nevét és elérhetőségét egy-egy cédulára. Az így összegyűlt sok száz névjegy közül aztán néhányat kihúztunk egy „kalapból”, s ezek a nyertesek ajándékot, egy vásárlási utalványt kaptak. De a névjegyek gyűjtésének valódi célját is elmondtuk minden vendégnek: ha ő magyar vagy számára szimpatikusak a magyarok, akkor más programokra is szívesen elhívjuk, ha megadja elérhetőségeit. Így egy frissített kétszáz fős adatbázisból dolgozhat a Toledo of Hungarian Club. Most ott tartunk, hogy ezeket az új személyeket és sok más amerikai magyart fel kell keresnünk, hogy egy beszélgetéssel és a kapcsolat ápolásával köthetőek legyenek a Magyar Házhoz és a különböző magyar jellegű programokhoz. A Toledo–Szeged Committee által szervezett újítás egy magyar ételekkel kapcsolatos rendezvénysorozat, amit a 2015. május 2-i Paprika Ház programmal kezdtünk. A két város 25 éves kapcsolata jubileumi évében a szegedi paprikát is ünnepeltük. Egy 298

gyönyörű kis ismeretterjesztő kiadványt készítettünk a szegedi paprika történetéről, a fűszernövénnyel kapcsolatos receptekkel. A programon megjelent a The Blade gasztronómiai újságírója is, akinek ugyanúgy tetszett a program, mint a magyaroknak. A Toledo–Szeged Committee 200 dollárt invesztált az ingyenes program megszervezésébe, ahol őrölt paprikát és színes hímzéseket tudtunk eladni, de sikerült több mint ezer dollárhoz jutni azzal, hogy kitettük az adománygyűjtő dobozunkat is a Magyar Paprika Házba belépők számára. Ráadásul a Paprika Ház programnak köszönhetően új tagokkal gyarapodott a Hungarian Club of Toledo. Itt, a klubban is jó programokat találnak ki: például bor- és sörbemutatót. Az étel mindig finom, de nem vagyunk elegen, és nagyon hiányoznak a fiatalabb korosztály tagjai, akik nemcsak élvezni tudnák a programokat, de segíteni is tudnának, hogy az idősebbek sikeresen át tudják adni a stafétabotot. Sokaknak és sokat kell dolgozni azért, hogy a magyarok magyarok maradjanak Amerikában.

– Miért ennyire fontos a budapesti közgazdászként Toledóba feleségként érkező Bálint Erzsébetnek, hogy mi történik az „amerikai magyarokkal”?

– Jó eredménynek tartom, amit a 40. és a 41. Birmingham Ethnic Festival szervezői elértek: a pénteken este kezdődő, vasárnapig tartó programra 20–40 ezer ember látogat el a kelet-toledói Birminghambe. A választási években, például 2015-ben mindig sok a vendég, mert a politikai pártok és jelöltek a stábjukkal együtt itt is találkozhatnak a választóikkal.

De eddig eljutni 40 éven keresztül sok ember sok munkája eredményeként lehet. Én magamat jó szervezőnek tartom, miközben a munkám is az, hogy megtanítsam az embereket közösséget szervezni. Annak ellenére, hogy Amerika az önkéntes munka hazája, a legtöbb közösségi szervezet egyre nagyobb nehézségekkel küzd, hogy megtalálja azokat az önkénteseket, elsősorban a fiatalabb korosztályt, akik tartósan hajlandóak bekapcsolódni. Én optimista vagyok, és bízom abban, hogy megtaláljuk azokat az érdekeket, amelyek miatt az emberek hajlandóak bekapcsolódni, a munkájuk sikeres lesz, és elismerést érezhetnek a közös sikerért. Akkor lehetséges a jelenlegi segítőket is bővíteni, és egyre több embert lehet bekapcsolni a közös programokba. De ehhez is időt kell befektetni, ami nehéz, ha csak kevesen tudunk erre időt fordítani.

299

Az amerikai delegáció tagjai a 2015. évi Szeged napi ünnepséget követően örömmel fényképezkedtek Botka László polgármesterrel.

– Biztosan sokan megkérdezték már: miért dolgozik másokért?

– Ha én olyan szerencsés voltam, hogy 25 évvel ezelőtt a férjem kijutott Amerikába, és ki tudott minket vinni a gyerekünkkel, hogy megtanuljunk angolul, s én megismerhettem Amerikát, akkor nekem kötelességem, hogy másokat is hozzásegítsek ehhez az élményhez, a hasonló tapasztalatszerzési lehetőséghez. Mert számomra nagyon érdekes az amerikai élet! A férjem elméleti ember, én gyakorlati. A Toledo–Szeged Bizottságban egy csomó olyan ember dolgozik, akiknek nincs magyar családi gyökere, ezért nekünk, magyaroknak különösen fontos, hogy hozzájáruljunk a helyi közösségi élet bővítéséhez, hogy minden erővel hozzásegítsük a magyar ügyet a sikerhez.

– Mit üzen az ön számára a 2015. július 3-i szegedi ünnepség?

– Azt, hogy jól választottuk ki a partnereinket. Nemcsak Szeged város és Csongrád megye szintjén, illetve a mindenkori vezetőkkel kiváló a kapcsolat, hanem sokkal szélesebb körben. Bár azok közül, akiket 25 év alatt 300

vendégül láttunk Amerikában, csak minden második-harmadik tudott a gálán megjelenni, mert épp külföldön tartózkodott, vagy nem ért rá, de az a kétszáz ember, aki ott ünnepelt, így is érzékeltette: az amerikai út számukra új lehetőségeket nyitott az életben. Például az algyői iskola volt igazgatója, Iván Zsuzsanna leltárba vette, a 2001-beli amerikai, pontosabban perrysburgi látogatásán magába szívott ötletek közül melyeket valósította meg a diákközössége építéséért. E sokakat érintő siker kulcsa: az állandóság. Ványai Éva volt szegedi alpolgármestertől kezdve a szegedi Toledói Baráti Kört kézben tartó Tóth Károlyon át a szegedi külügyekkel foglalkozó Papp Tibiig olyan személyek irányítják a szegedi testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatot, akik tartósan és sokat tesznek az együttműködéséért. Én nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik szívügyüknek tekintették a kapcsolatok ápolását és fejlesztését több mint 20 évig. A lista igen hosszú, de erről kettőt külön is kiemelnék: Jellinek Márta és Koczka Ferenc nevét, akik a népművészet, illetve a zeneművészet területén segítettek abban, hogy meghódíthassuk az amerikaiakat és az „amerikai magyarokat” is, és ezzel örök barátokat szereztek Szegednek és Magyarországnak.

– És most ugrás a jelenbe! Miért él és miért sikeres Toledo és Szeged, illetve Lucas megye és Csongrád megye kapcsolata?

– Mert megvalósult az a koncepció, hogy a meghívott vendégeknek ott és itt is olyan programokat szervezünk, amelyből megismerhetik a másik országban élő emberek életét. Ennek a módszernek az emberi sorsokra gyakorolt hatását is bemutatja a jubileumi rendezvény vagy ez a riportkötet. Az i-re a pont akkor kerül, ha az utóbbi 20–25 évben így kapcsolatba kerülő sok száz amerikai és magyar baráti szálat a jubileumok alkalmából fölemeljük, adatbázisba gyűjtjük, és átadjuk a fiataloknak, hogy tovább szőhessék a kapcsolathálót, az amerikai magyarok és a magyarországi magyarok barátsága jegyében.   

301

Fotók: A szerző felvételei

302

MESÉK A MAGYAR HÁZBAN

Kell egy hely! Kell egy hely, ahol felekezeti és politikai hovatartozástól, illetve minden más besorolástól függetlenül találkozhatnak azok az emberek, akik között az egyetlen azonosság az, hogy magyarok. Ez a hely a világban szétszóródott magyarok számára a Föld több száz pontján, így Toledo-Birminghamban is létező Magyar Ház.

Mint a mesében: az első birminghami közösséget – a manapság gyakran használt szakkifejezéssel élve – ökumenikusnak, illetve társadalmi osztályoktól mentesnek mondhatnánk. Ez a Magyar Szövetség, a Mátyás Király Egylet. Ám a toledói magyar közösséget érintő „kegyelmi állapot” rövid ideig tartott. 1897-ben a „kibékíthetetlen vita” felekezeti szervezeteket hozott létre, elkezdődött a klikkesedés, a megosztottság.

Civil „templomok” Magyar egyesületként működött Toledo városában a Szent István Római Katolikus Társaság, a Szent Mihály Görög Katolikus Segélyező Egylet, 303

a Kálvin János Társaság. A gyengébbiknek mondott nem a helyi magyarságnak olyan erős szervezeteit hozta létre, mint a Református Nők Társasága, a Szent Erzsébet Római Katolikus Női Társaság, a Görög Katolikus Női Társaság – olvasható az internet bugyrában.1 E szervezetek nagy része valamelyik templomban talált otthonra.

Márpedig templomot építeni az egyik első dolga volt a magyaroknak Amerika egyik honfoglaló nációjaként. Hosszú az amerikai magyarok templomainak listája.2 „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá” – fogalmazott 1922-ben Klebelsberg Kunó. Ennek jegyében Nyugat-Európában létrehozta az úgynevezett Collegium Hungaricum-hálózatot: 1924-ben Bécsben és Berlinben, majd 1927-ben Párizsban, Rómába és Zürichben.

Az Európán kívüli magyarokkal kevesebbet foglalkozott a Trianon utáni Magyarország. Emiatt kesergett például a Bethlen Gábor Kör „Kedd esték” előadássorozatában Máthé Elek dr. teológiai magántanár.

A kiskunhalasi református lelkész amerikai tapasztalatait a Délmagyarország tudósítója 1940. november 6-i számában3 ekképpen összegezte: „(…) Az amerikai magyarok teljesen elszigetelődve, magukra hagyatva élnek az Egyesült Államokban, s a mindenkori magyar kormánynak a feladata lenne, hogy a kapcsolatot az anyaország és az elszakadt magyarság között fenntartsák. Az Egyesült Államok különböző részeiben élő 800.000 főnyi magyar politikai szervezettsége is teljesen hiányos. (…) A második generáció csaknem teljesen elvész az anyaország számára. A második generáció teljesen beilleszkedik az amerikai életviszonyokba, elveszíti nyelvét (…). Pedig az Egyesült Államokban élő magyarság komoly értéket jelent. (…)”

Milyen lehetett az amerikai magyarok közösségi élete 100 évvel ezelőtt?

Tényekre és hangulatfestésre a Délmagyarország 1924. augusztus 10-i számában bukkantam. A weboldalon4 olvasható a cikk. Az, amit a Toledo melletti „szomszédvárról” megtudunk, az a Maumee partján is hasonlóképpen összegezhető: „Cleveland Ohio államnak, amely az Egyesült Államoknak negyvennyolcad része, egyik legjelentősebb városa. Mintegy millió lakosa van, amelyből negyven-ötvenezer magyar. Ez a legnagyobb 304

Jellegzetes épülete Birminghamnek a Magyar Ház, a Hungarian Club of Toledo székhelye.

magyar kolónia Amerikában” – magyarázta a szegedi újságírónak Petrás Lajos. A Szegedre látogató clevelandi tanácsos leltárt adott: Az egykori civil szerveződések impozáns clevelandi száma miatt is javasolható: az amerikai templomok listájának kiteljesítése ugyanolyan szép feladat lenne napjaink „digitális bennszülöttjei”, vagyis a fiatalok számára, mint a Magyar Házak5 listájának a frissítése és históriájának az összeállítása. E szép feladat végrehajtásához mi azzal járulunk hozzá, hogy a toledói-birminghami magyarok közösségi helyeinek múltjáról is kérdezősködtünk. „A világ egyik legjobban megőrzött magyar negyede” – Az 1956-os bevándorlási hullámmal Amerikába érkező magyarok milyen közösségi életet tapasztaltak? – fordultam Újvági Péterhez.

305

– Létezett közösségi élet Birminghamben, a magyarok körében, de csendben és csak a templomok környékén. Az 50-es, 60-as években, de még a 70-es évek elején sem beszéltek etnikai hovatartozásról. Akkor a „beolvadásra” törekedtünk. Ha valaki kiment volna az utcára, és azt mondja: „amerikai-magyar” vagyok, kinevették volna. Mikor egyetemistaként különböző kurzusokon erről előadást tartottam, egy pár professzor behívott engem: a tanáraim és a fiatalok is nevettek, mondván: „Mi ez az ’Ethnic Neighborhood’? Minek megkülönböztetni egy ’nemzetiségi környéket, városrészt’? Ez nem fontos”. De Geno Baroni és mások erősítettek abban, hogy fontos. És mára elfogadott dolog lett.

– Mi lett ennek a következménye?

– Megváltozott egy korábbi viselkedési minta. Addig a magyarok körében is arra törekedtek a szülők, hogy a gyerekeik beolvadjanak: nem tanították nekik a magyar nyelvet. Még a vezetéknevüket is megváltoztatták, és gyerekeiknek amerikai hangzású keresztneveket adtak.

– Mikor jött létre a Magyar Klub, vagyis a – Facebook profillal is rendelkező6 – The Hungarian Club of Toledo?

– A mai Magyar Klubot eredetileg a Szabadságharcosok Klubjaként 1957-ben alapították a frissen érkezett magyarok. Akkor Toledo környékére, nagyjából egyszerre, 350 magyar érkezett. Nem tudom hány évig, talán tíz esztendeig maradt aktív a Szabadságharcosok Klubja. Aztán megszűnt, amiről talán Karcsit, a bátyámat kellene megkérdezni, aki alapítója volt a Magyar Klubnak. Valamikor a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején a Szent Miklós görög-katolikus templom pincéjében összehozták azokat a személyeket, akik aktívak voltak a Szabadságharcosok Klubjában.

Akkor újjászervezték a csoportot: a korábbi név megszűnt, és a Toledói Magyar Klub néven működtek tovább.

– Miként lett a toledói magyaroknak önálló háza is?

– A „The Hungarian Club of Toledo” megalakulásakor még nem volt önálló épületünk, de mindenki adott egy kis pénzt. Kölcsönbe kértük és adtuk, mert úgy terveztük, hogy majd visszafizetjük. Abból vettük meg a Magyar Ház jelenlegi épületét Toledo Birmingham városrészében, 306

a Paine Avenue-n. Rettenetes állapotban volt az a ház! Például a színpadi része romos volt. Jó pár évbe került, mire rendbe hoztuk…

Az építészet történetének a feldolgozói számára fontos kuriózumokat nyújtó ingatlanok szerepelnek például az „amerikai magyarokhoz” kötődő épületeket apró fotókkal bemutató listán.7 Ennek a portálnak8 fontos célja a turisztikai látványosság fölvillantása.

A nagyvilágban magyar negyednek tekinthető városrészeket bemutató honlap Toledo Birmingham negyedének szánt oldala.9 Itt a Magyar Ház körüli hungarian neighborhood, vagyis a magyar negyed 15 fényképet kap.

Az utcaneveket is bemutató fotók alatt a szerző, Dr. Tóth Gergely megjegyzi: „A Connecticut állambeli Fairfield után itt van egymás mellett a legtöbb magyar utcanév.” A 2011 áprilisában rögzített látvány alapján pedig kijelenti: „Az itt található, még működő vagy számon tartott magyar helyszínek alapján ez tekinthető a világ egyik legjobban megőrzött magyar negyedének.”

Több mint könyvtár Toledo-Birminghamben a Paine Ave másik oldalán a könyvtár épülete áll egy 25 férőhelyes parkolóvá alakított tér közepén. A mézeskalács házikóra emlékeztető épületbe 1925-ben költözött a birminghami fiókkönyvtár, amelyet egy másik helyen 1920-ban nyitottak meg az olvasóközönség számára.

– Harcosan megvédte a könyvtárát a birminghami magyarság – folytatta Újvági Péter. Az ottani magyarok közösségi és politikai vezetőjeként mesélte el, hogy a 70-es években megtorpedózták a Toledo–Lucas Megyei Könyvtár Igazgatóságának a határozatát. A bibliotékákat irányító szervezet ugyanis lakatot akart tetetni arra a négy-öt könyvtárra, amelyet túl kicsinek minősített. – A könyvtár kritikus része volt a közösségünknek.

Elvesztése romboló hatású lett volna. Én akkoriban költöztem vissza Toledóba. Segítettem megszervezni az egyesületünket. Átvette a közösségünk a saját életének az irányítását.

307

A Birmingham Neighborhood Koalíció – Toledo spanyol és lengyel közösségeihez hasonlatosan – megvédte a fiókkönyvtárát.

Ez a részlet nem szerepel a bibliotéka rövid históriáját is tartalmazó könyvtári honlapon.10 Itt nézelődve kiderül: a Toledo–Lucas County Public Library hálózatot 20 kisebb-nagyobb bibliotéka alkotja. Ezek közül az egyik, a magyarok számára máig fontos hely a „Birmingham Branch”.

A birminghami fiókkönyvtár honlapjáról indulva is „beléphetünk az ajtón”, s virtuális sétát tehetünk a bibliotéka 2003-ban kibővített és szépen karbantartott épületében. A váltakozó fotók engem is visszaröpítenek 2013-ba, amikor az ajtón belépve a kandalló fölötti freskó ragadta meg a figyelmemet.

Ez a Magyarországról Amerikába vándorló család kálváriáját egyetlen festménybe tömörítő, a jelképekkel önmagánál többet elmondó freskó fogadja a Birmingham Branch Library épületébe lépőt. A kandalló mellett hatalmas földgömb és felnőtteknek szóló irodalom az egyik, a gyerekeknek kialakított játszósarok a másik oldalon. Megrakott könyvespolcok uralják a teret. Kényelmes fotel csábít arra, hogy egy jó könyvvel a kezünkben belehuppanjunk, hogy olvassunk, olvassunk és olvassunk.

308

A hatalmas ablakokon beáramló fényben élénk színt kap a magyaros motívumokkal díszített ólomüveg kazetta is.

Az információs pult közelében, az egy könyvespolcon külön gyűjtik a Magyarországról szóló magyar és angol nyelvű kiadványokat, köztük a legkülönbözőbb korszakok stílusát őrző magyar–angol, angol–magyar nyelvkönyveket.

Aki könyvmolyként jegyzetelni is kíván, az az asztalhoz ülhet. Aki közösségi programot szeretne itt megszervezni, a könyvtár épületében egy kisebb és egy nagyobb, asztalokkal és székekkel berendezett „meeting room”-ot is talál.

A „tárgyaló” ugyanúgy szolgáltatás itt, mint a 12 nyilvános számítógép, a két „kakaóbiztos” gyermek számítógép, az ingyenes wifi, az önkiszolgáló faxolás, másolás, szkennelés.

Az alagsorbeli terem tárolószekrényeiben a kiállított, magyar népviseletbe öltöztetett babákból és más ajándéktárgyakból gyarapodó gyűjteményben, vagy az itteni alkalmi tárlaton bemutatott tárgyakban, fotókban gyönyörködhet a látogató. Ez az amerikai Toledóban a magyarok uralta Birmingham Cultural Center.

Kedves kísérőmmel, Carol LaBountyval magyar nyelvkönyvekbe is belelapoztunk a birminghami könyvtárban.

309

A sokoldalú fesztivál – Úgy hallottam, 1992-ben leégett a birminghami Magyar Ház.

– Két héttel a magyar fesztivál előtt elektromos tűz kezdődött a pincében. Akkor már a családommal elköltöztem Birminghamből. Valaki bekopogott az új otthonunkba, hogy „Ég a Klub!” Magamra kaptam a nadrágot és rohantam. Mire odaértem, a tűzoltók épp fejszével kezdték volna betörni az ajtót. Odaugrottam hozzájuk, hogy ne tegyék, mert „itt a kulcs!”

Kinyitottam az ajtót: sült hagyma és sült szalonna illata jött ki a füsttel.

Mert a pincében kezdődött az elektromos tűz. Ott egy 30 fontnyi súlyú, nagy zsák hagyma lógott a gerendáról, a jégszekrényben pedig legalább 50 fontnyi szalonnát raktároztunk, amit a fesztiválon terveztünk felhasználni.

Mindez bent égett a tűzben, de irgalmatlanul kellemes illatokat árasztott…

Aztán nem győztük reklámozni a televízióban, rádióban és újságban, hogy „Lesz Birmingham Ethnic Festival – gyertek!” A füst azonban mindenre ráragadt: két évbe került, mire a zsíros kormot sikerült eltakarítani.

– Mikor és miért született meg a „Birmingham Ethnic Festival” ötlete?

– 1972–1973-ban Toledo város és Ohio állam úgy tervezte, hogy Birmingham fő utcáján, a Consual utcán 4 sávos fölüljárót építenek a vonatnál. Aminek a hatása a Tony Paco’s étterem, továbbá két kocsma, a halottasház le lett volna bontva, illetve akkora lett volna a zaj, hogy a Szent István Iskolában nem lehetett volna tanítani. Én akkor Washingtonban dolgoztam. Így Hernády atya szervezte az első Birmingham Neighborhood Coalitiont, vagyis az első Birmingham Negyedi Koalíciót. Szervezte az embereket, és sikerült is megállítani a várost és Ohio államot: nem épült meg az a felüljáró. Ebben a harcban az egyik módszerünk az volt, hogy százával begyömöszöltük az embereket egy terembe. Minden állami és városi vezetőnek keresztül kellett mennie ezen a sok tiltakozó emberen a gyűlésre… Ezzel nyertünk. Sokan nem ismerték Birmingham negyedet, csak annyit tudtak róla, hogy ott a hunkyk laktak, akik szalonnát esznek.

A hunky csúfnév. Az a magyar, aki nem tud jól angolul, az „hungrisul” beszél, ez a „hungarian english”. Tehát Toledóban, még az 1970-es években is, a Birmingham városrész hallatán a Tony Paco’s étterem és a szalonna jutott a többi amerikai eszébe, meg a hunky…

310

Mit jelent a hunky? A Wikipédia szerint.11 Becsmérlő amerikai szleng kifejezés a kelet-közép-európai, eredetileg az Osztrák–Magyar Monarchiából érkező bevándorlókra, munkásokra, attól függetlenül, hogy szlávok vagy éppen magyarok. Eredetileg Pennsylvania, Ohio és Virginia bányáiban, gyáraiban dolgozó munkásokra értették. Máig sértő utalás az illető kelet-európai származására.

Talán a hunk, vagyis a „nagydarab, fejlett fizikumú” kifejezésből származhat a hunky szó. Forgács Péter Hunky Blues – Az amerikai álom című, 2009-ben bemutatott filmje interjúkkal és sok eredeti fotóval dolgozza fel az 1890 és 1921 között Amerikába érkezett, beilleszkedni igyekvő, asszimilálódó magyarjainak a nehézségeit.” A filmből részletek itt megtekinthetőek az interneten.12 – Milyen közösségi szokások uralják máig a Birminghamben élő magyarok életét?

A Magyar Házban tablókon mutatják be az eddigi birminghami fesztiválok programfüzeteit, a rendezvény történetét.

311

– Éveken át szokás volt, hogy a Szent István napjához közeli napon, augusztusban a Szent István templom közelében élők piknikeztek. Ez jó lehetőség – döntött a koalíció és Hernády atya –, hogy egy fesztiválon megmutassák magukat a birminghami magyarok. Az ötlet, a gondolat onnan származik, hogy egy olasz negyedben a templom körül jó pár éve szerveztek fesztivált, és óriási összegeket tudtak így összegyűjteni. Az első fesztivál célja egyrészt egy mulatság volt annak örömére, hogy nyertünk a várossal és az állammal szemben, és nem épül itt felüljáró. A másik cél az volt, hogy kinyissuk az ajtókat: többet tudjanak a magyar negyedről.

Aztán az elmúlt negyven évben az is bebizonyosodott, hogy azért is fontos ez a fesztivál, mert tartja a lelket az itteni amerikai magyarságban. Arról nem is beszélve, hogy azok a templomok, közösségek, csoportok, amelyek részt vesznek benne, a működésükhöz itt gyűjtik össze a legtöbb pénzt.

Eddig, az elmúlt 40 év alatt bruttó 800 ezer dollárt gyűjtöttek össze például a református templom körüli közösségek. Ezért elmondható: ha fesztivál nem lenne, már ez a templom és gyülekezet sem lenne.

Részt vettem én is 2013 őszén a következő, vagyis a 2014 augusztusában esedékes 40. Birmingham Ethnic Festival előkészítő gyűlésén a Magyar Ház nagytermében. Az összejövetelen a program minden részfeladata gazdára talált. Begyakorlott módszerrel, fél szavakból is értették egymást a szervezők.

E félszavakból én meg megértettem: olyan delegációt várnának Lucas megye „testvérétől”, Csongrád megyétől, amely az évfordulós népünnepély résztvevői legszélesebb körének nyújthatnak ízelítőt az „otthonból”, a távoli Magyarországról. Ekkor határoztam el, hogy Csongrád megye kulturális delegációjaként az algyői GyeviArt Kulturális Egyesület tagjait javaslom. Egyik volt vezetőjeként is jól ismerem a GyeviArt munkáját. Így lett itthoni és ottani szervezőmunka eredményeként végül Bakos József harmonikás-énekes, Antal János énekes és Izbékiné Cseuz Gabriella foltvarró, kézműves a magyar kultúra Csongrád megyei követe a 2014. augusztus 16–17. között az Ohio állambeli Toledo Birmingham városrészében rendezett magyar fesztiválon.

A Nyugati Hírlevél, a független elektronikus újság 2014. augusztus 1-jei, azaz a 185. száma is fölhívta a figyelmet a programra. A „40. Birminghami 312

Magyar Fesztivál, Kelet-Toledo, Birmingham, OH” című cikk13 szerint. „2014. augusztus 16-án és 17-én kerül sor az 1974 óta évente megrendezendő Magyar Toledói Fesztiválra.

A program olvasható a The Blade toledói újságban, illetve a fesztivál honlapján is.14 A fesztivál programja – köszöntőkkel, kisebb-nagyobb információkkal és sok-sok magyar étel receptjével együtt elérhető.15 A Toledo-Birminghami Magyar Fesztivál eseményeiről sok fotót is találunk a világhálón.16 A fotók megörökítik, hogy a magyar néptánctól kezdve a hazai ízeket idéző ételeken és a pincérek hagyományos versenyén át a nemzeti trikolórral ellátott, vagyis piros-fehér-zöld dísztárgyakat is kínáló vásárig sokféle ötlettel vonzották a vendégeket az amerikai magyarok az egykor jórészt általuk lakott városrészbe.

Algyői alkotók, a Csongrád megyei delegáció tagjai a 40. birminghami fesztiválon.

313

Mikor az algyői alkotókat kérdeztem a 40. Birmingham Ethnic Festivalról, egybehangzóan állították: életük nagy élménye, hogy bemutatkozhattak az amerikai magyarok rendezvényén. „Ez egy hasonló népünnepély, mint Magyarországon vagy bárhol a világon, ami a szórakozásról, evésről, ivásról és a kikapcsolódás minden formájáról szól. Azzal a különbséggel, hogy itt a magukat magyarnak vallók törekednek a magyar néphagyományoknak, kézművességnek, zene- és tánchagyományoknak és nem utolsó sorban a magyar konyhának és étkezési szokásoknak megfelelően megszervezni a kétnapos programot” – összegzett Izbékiné Cseuz Gabriella. Autentikus magyar vendégszereplőként csak a három algyői és Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke jelent meg ott az anyaországból. A GyeviArt Egyesület Parlando Énekegyüttesének a két tagja – Bakos József és Antal János – a fesztivál két napja alatt három színpadon hat alkalommal adott egy-egy órás műsort a magyar operettirodalom kiválóságainak szerzeményeiből, harmonikakísérettel. Közben a magyar kulturális sátorban Izbékiné Cseuz Gabriella mutatta be az érdeklődőknek a népművészet egyik hagyományos díszítő technikáját, a dél-alföldi szűcshímzést. A szombati fellépések után este még jutott idejük, hogy a vendéglátók kérésének eleget téve, egy bográcsos gulyáslevest főzzenek a jelenlévők nagy megelégedésére.

A hagyományos birminghami rendezvényen rendre megjelenik a politika is. Különösen a választási kampány időszakában. Az amerikai magyarok között fényképezkedett például 2015 augusztusában Birmingham demokrata párti képviselője, Marcy Keptur, akinek a mindentudó internetes lexikon is szán egy címszót.17 A Tarkabarka Hölgy és más látogatók Az Ohio állambeli Toledo „magyar negyedében” álló közösségi házról, s mellette az egykori magyar fényképészet mára bezárt üzletéről a világhálón kevés az adat.

De a Magyar Házat körbejárhatja az interneten barangoló, ha a magyarnegyed.com oldalra lép, majd a North America > USA „fül” alatt, az Ohio 314

államot bemutató rész Toledo-Birmingham negyed fejezetben a The Hungarian Club /Magyar Klub blokkra kattint. Itt nézheti meg Dr. Tóth Gergely 14 fotóját.18 Itt bepillanthat egy rendezvényre is, hiszen a 2011. áprilisi fényképéhez a fotós hozzáírta: „Ottjártamkor éppen magyarországi vendégművészek léptek fel.”

Mert a Magyar Ház Birminghamben közösségi találkozóhely, a magyar kultúra lehető legszélesebb értelmű őrzésének a „temploma”. „A toledói magyar közösség székhelye egy tágas, régi téglaépület, amit kívülről magyar motívumokkal festett ablaktáblák, valamint a Parlament és a Szent Korona freskói ékesítenek. Az ajtón belépve barátságos légkör fogadott. A teremben karácsonyfaégő-füzérek fénye alatt hosszú asztaloknál ült huszon-néhány ember, és a frissen elkészült magyaros ebédet fogyasztotta jó étvággyal: Rakott krumpli, uborkasaláta, zöldbab, csokoládés fánk…” Így írta le a magyarok elsőszámú találkozóhelyét a mesével nem középiskolás fokon foglalkozó, ösztöndíjas diákként Amerikával ismerkedő egyetemista, Zalka Csenge Virág.

Az Amerikában mesemondást tanuló magyar lány saját blogjában tudósított arról, hogy Toledo – hangsúlyozta: „nem, nem az a Toledo, a másik” – Birmingham – kiemelte: „nem, nem az a Birmingham, a másik” – városrészében álló Magyar Házban. Csenge szerint: „a Tócsa” onnansó oldalán ünnepelte 2014-ben a Népmese Napját.19 „Az asztalok körül élénk beszélgetés folyt, és az agyamban azonnal beállt a rövidzárlat, mert egyszerre hallottam magyar és angol szót. Miközben én is megebédeltem, oda-vissza kapcsolgattam a két nyelv között, és lassacskán megismerkedtem a közösség első, második, harmadik és negyedik generációs tagjaival, valamint néhány tiszteletbeli magyarral is. Egy doboz régi fénykép és újságkivágás állt az egyik asztalon; a klub tagjaival bevándorlásról, kivándorlásról, történelemről beszélgettünk. Az ebéd végeztével kaptam egy nagyon helyre kis mikroportot a derekamra, és már kezdődhetett is a mesélés” – írja a blogbejegyzésben – „a közelgő Halloween alkalmából. Angolul meséltem, mert az volt az anyanyelvileg vegyes csoport közös nevezője. A szokásos rövid bevezetés után – Bús királyfi, meg a magyar nyelvű ’Egyszer volt, hol nem volt’ hosszú verziója, ami mindenkit megnevettetett – a Szépen szóló pelikánmadár meséjét mondtam el” – összegzi Zalka Csenge Virág a magyar házbeli programon gyűjtött élményit.

315

A magát Tarkabarka Hölgynek nevező Zalka Csenge Virág 2007-ben nyerte el a Kellner Alapítvány ösztöndíját arra, hogy mesemondást tanulhasson Amerikában.

A Trinity College diákjaként Hartfordban tanult, miközben mesefesztiválról konferenciára járva beutazta a kontinenst és kapcsolatokat épített.

A 2011–2012-es tanévet az East Tennessee State University mesemondó szakos diákjaként töltötte. Merthogy az Óperencián túl ilyen szak is létezik. Közben hazaugrott „a Tócsa” innenső oldalára, és még a szegedi egyetem gyakorló iskolájában is járt egy mesedélutánon.

De jómagam 2013 őszén találkoztam Zalka Csenge Virággal. A University of Toledo számomra szervezett programjait követően a Bowling

A Bowling Green State University campusát nekem Lara Lengel,20 a gyengébbiknek mondott nem, a nők helyzetét is kutató magyar származású oktató mutatta meg.

316

Green State University (BGSU), vagyis a Bowling Green Állami Egyetem kommunikációs képzésére, kiterjedt médiumhálózatára rácsodálkozhattam. Csenge mint a közel 16 ezer egyetemistát képző BGSU egyik hallgatója, a doktori képzést választó diákja tolmácsként segített nekem is a „mesélésben” és a megértésben. Beszélgetés közben derült ki számomra, micsoda csodabogárral hozott össze a véletlen.

A BGSU Amerika Kulturális Tanulmányok (American Culture Studies) szakján, azon belül a Film, Média és Kultúra szakirányon, illetve a Popkultúra minoron mesemondás és játéktervezés témakörben képezte magát Zalka Csenge Virág. Elmesélte: a doktori ösztöndíjasok az amerikai egyetemeken is tartanak előadásokat. Beavató szertartásának a címe: Kulturális pluralizmus Amerikában. A valóság? Mesemondók – video-, könyv- és cikkrészletekkel illusztrálva.

Megtudtam: szentekről és szörnyekről mesélt a Saint Aloysius iskolában. A hetedikesek fantáziáját az ragadta meg, hogy mit keres itt egy magyar? Csenge számára is kiderült, a diákok között is akad magyar származású, ami Észak-Ohióban nem is oly szokatlan.

2013 őszén Csengével együtt kukkantottunk be a BGSU drámaíró kurzusára. E dramaturgiai gyorstalpaló után egyedül látogattam sorra a BGSU médiumait.

Narancs-barnában, a BGSU színeiben pompázik az 1910-ben alapított állami egyetem honlapja.21 Az amerikai rangsorokban előkelő helyezésű BGSU értékeit az internetes szabadlexikon is részletesen taglalja.22 2013 őszének ott eltöltött néhány napja képei élesen megmaradtak az emlékezetemben.

A közel 16 ezer egyetemista közel 2 ezer oktató mentorálásával kalandozhat a BGSU-n, ahol a tudományterületek határait szabadon értelmezik.

Az oktatói-hallgatói szabadságnak és az intézmény mögött álló tekintélyes alapítvány támogatásának köszönhető, hogy az általam nagyító alá tett kommunikációs képzésbe bekapcsolódó hallgatók olyan korszerű technikai feltételek közepette tanulhatják az elméletet és gyakorolhatják leendő szakmájuk fő fogásait, amelyet Magyarországon a közszolgálati és kereskedelemi médiumok egyaránt megirigyelhetnének.

317

A hallgatók független újságja, a BG News 1920 óta jelentkezik. A szorgalmi időszakban a hét öt napján megjelenő, papír alapon 7 ezer példányban kinyomtatott lap jelenleg is kapható száznál is több újságárusnál. Az intézményi és helyi, nemzetközi híreket is taglaló internetes változat, a BG Views 200923 óta él. A tapasztalt főszerkesztő által irányított, de diákokból álló szerkesztőség évkönyvet, a gólyáknak szánt iránytűt, és más információs kiadványokat is összeállít.

Hasonlóképpen egyetemisták gyakorlatoznak a BGSU kiválóan felszerelt tévé- és rádióstúdiójában. Olyan műsorok készülnek itt, amelyekkel a campuson kívüli területeken élőket is szolgálják. A tévések hetente többször híradóval is jelentkeznek, míg a rádiósok napi műsorsávjában a sporttal kapcsolatos információözön és zene dominál.

A média és a kultúra sokféle módon kapcsolódik a BGSU berkeiben, ahol fontosnak tartják, hogy megjelentessenek irodalmi folyóiratot is. „Az embereknek manapság is szükségük van a mesékre – jobban, mint gondolnák”.

318

Azt már a blogjában, itthon olvastam, hogy Csenge az amerikai mesefesztiválokon szembesült a ténnyel, hogy e földrészen ismeretlen a többfejű sárkány, a kacsalábon forgó palota, és el sem tudják képzelni, hogy valaki az ördöggel cimborálhat. Csenge, a Tarkabarka Hölgy küldetésének érzi külföldön is népszerűsíteni a magyar meséket. Például az amerikai Toledo Birmingham városrészében álló Magyar Házban.

Hungarian Club of Toledo Mit tehet, aki szeretne kapcsolatba lépni a Magyar Házban működő Hungarian Club of Toledóval?

Elérhetőségekre az „amerikai magyarok” politikai és civilszervezeteit, közösségeit, klubjait, szociális és egy kezdeményezéseit tipizálni és leltározni igyekvő különböző honlapokon bukkanunk.24 A Hungarian Club of Toledo címe: 124 Paine Ave, Toledo OH 43605; telefonszáma: (1-419) 691-6958. A Facebookon külön oldalon olvasható: a The Hungarian Club of Toledo, amelynek 2016 tavaszán 529 tagja volt.

Szép vállalkozás volt a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézettől, hogy összeállította „Az amerikai egyesült államokbeli magyar szervezetek adatbázisa, 2008” című információs blokkot. Ez a 681 sorszámnál végződő táblázat elérhető az interneten.25 E táblázat Toledo esetében mindössze 2 adatot tartalmaz: 562. sorszámmal a „Hungarian Club of Toledo”, míg az 563. sorban „Tony Pako’s” szerepel az adatsorban. Az adatsor használhatóságát rontja, hogy 2008 óta nem frissült, illetve az elérhetőségek között nincs e-mail-cím. A Toledói Magyar Klub postacímeként a fenti adatot, továbbá a fenti telefonszámokat és képviselői neveket tartalmazza. A Toledói Magyar Klub e-mail-címét az internetes világháló más bugyraiban lelhetjük meg.26 „Közösségi szervezet. Közösségi központ” – így azonosítja magát a The Hungarian Club of Toledo, amely a Facebookon is helyet követel magának 527 tagú csapatként.

– Mit csinálnak a The Hungarian Club of Toledo tagjai? – kérdeztem 2013 őszén Carol LaBountytól, aki körbevezetett a birminghami magyarok 319

A pénzgyűjtésnek ezer ötletes módját találták ki a birminghami asszonyok.

Carol LaBounty édesanyja, Eleanor Rajner az otthonában mutatja az árverésen értékesítendő hímzett terítőt.

könyvtárában, aztán a szemben lévő épületben, a Magyar Házban is szétnéztünk. De válasz helyett először azt a kérdést tette fel magának is: Mikor is csatlakoztam a Magyar Klubhoz?

– Csak 1992-ben. Mert előtte dolgoztam, a férjem pedig 1991-ben halt meg. Igaz, az édesanyámat korábban is fuvaroztam a Magyar Házba, a The Hungarian Club of Toledo rendezvényeire. Anyám ugyanis nem tudott autót vezetni, szóval mindig kellett lennie valakinek, aki elviszi. Egy alkalommal azt mondta, hogy: „Ha elhozol ide, a Magyar Klubba mindig, akkor miért nem csatlakozol te is?” Így hát csatlakoztam.

– Szóval együtt jártatok a Magyar Klub rendezvényeire az édesanyáddal?

– Igen. 1992 után mindig együtt.

– A testvéreid is csatlakoztak?

320

– Az anyám a kezdetektől fogva tagja a Magyar Klubnak. Ő és a barátai alapították. De a testvéreim nem csatlakoztak később sem, csak én.

– Miért?

– Nem tudom. Mert például járnak a Szent István templomba, vagy a Magyar Házba a főzésekre, a birminghami magyar fesztiválra. Mégsem tagjai a The Hungarian Club of Toledo csapatnak.

– A te gyerekeid tagok a Magyar Klubban?

– Igen, a lányom tagja a Magyar Klubnak: Cindy és a szintén magyar származású férje is. Suzie-nak még nincs rá ideje, még kicsik a gyerekei.

De azért eljön velem a programokra, csak nem tagja a klubnak.

A toledói Magyar Klub tagjainak névsorát, elérhetőségének adattárát tartalmazó füzetet időnként frissítik és újra kinyomtatják. A 2004-es füzetben több mint 230 nevet, címet, telefonszámot olvashatunk, 15 oldalon át.

A hagyományos magyar írásmódot némileg őrző családnevek közül néhány: Balazs, Balint, Balogh, Bertalan, Bertok, Biro, Dandar, Danyi, Dudas, Fejes, Galambos, Hollo, Horvath, Imre, Juhasz, Kertesz, Kovacs, Kozma, Ludanyi, Madaras, Molnar, Nagy, Orosz, Pecsenye, Percel, Polgar, Rakay, Salona, Simon, Szabo, Szanto, Szollosi, Szuch, Tarczali, Toth, Ujvagi, Vamos, Zajacz, Zsarnay.

A magyarság szervezetét, a Hungarian Club of Toledo munkáját ismertető vagy az aktuális birminghami magyar fesztivál programját ismertető füzetben sosem mulasztják el közzétenni Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét és a Himnuszt, kottával együtt – angol nyelven.   

321

Fotó: Dartki Zsolt

Hosszú, mégis hiányos a leltár, de talán képtelenség is mindenkit felsorolni, ha válaszolni szeretnénk a kérdésre: A Toledo–Szeged Committee vagy a Szeged–Toledo Baráti Társaság vonzáskörébe tartozó személyek közül hányan vettek részt a találkozókon, hányan gazdagodtak a másik ország és az ott élők megismerésének élményével? A Szeged-Toledo testvérvárosi kapcsolat 25 évét ünneplő, 2015. július 3-i gála után készült csoportképen Amerika Csongrád megyei barátainak csak egy töredéke látható.

322

UTÓSZÓ HELYETT A „magyarországi magyar” és az „amerikai magyar” követek hálózata

Szeged és az amerikai Toledo, illetve Csongrád megye és az Ohio állambeli Lucas megye közötti kapcsolatrendszer a szőke Tisza áradó-apadó kedvével és a Maume hömpölygő erejével érzékeltethető. Mert a Szeged–Toledo 25 éves barátságát ünneplő 2015-ös esztendőben, illetve Lucas és Csongrád megye együttműködésének 20. évfordulójára emlékező 2016-os évben is azzal szembesültek a szervezők, hogy a teljes leltárt a kevés kiadvány és a sok-sok fotó, videofelvétel szétszórtsága jellemzi. A nyomtatásban és az interneten elérhető leltárkönyv-töredékek összesítésére teszünk alább kísérletet, a teljesség igénye nélkül.

A térség amerikai kapcsolatairól rendre beszámol az 1910-ben alapított Délmagyarország című napilap. Érdekes időutazást jelent, ha a magyarországi vidék legpatinásabb napilapja 2014-ben létrehozott DélmagyArchív oldalán1 a kereső segítségével kutakodunk. Itt az 1910 és 1970 közötti cikkek közé az internetes világhálóról bekukkantva például az Amerika kulcsszóra 5700-nál, míg az „amerikai magyar” kifejezésre 25 ezer 500-nál is több cikkre bukkanhatunk.

A távolabbi és a közelmúltbeli napok a lapokban Az „amerikai magyar” családtörténetre a Délmagyarország 1924. augusztus 10-i száma is példát ad.2 A clevelandi magyar tanácsnok szombaton 323

Szegedet nézte meg című cikkből megismerkedhetünk Petrás Lajossal. „Az Amerikai Egyesült Államok Cleveland városa tanácsának egyedüli magyar tagja (…) sorra látogatja az egész magyar vidéket, hogy teljesen tiszta képet nyerjen a megcsonkított Magyarországról. Első útja Szegedre vezetett, az Alföld legnagyobb magyar városába.”

Petrás tanácsnok történetének kezdete akár napjainkban is elhangozhatna: „Mintegy harminc évvel ezelőtt vándoroltak ki szüleim Kassáról Ohióba. Apám Amerikában nősült meg, magyar leány lett a felesége! Én kint születtem, angolul beszéltem, és csak a főiskoláim elvégzése után fogtam tulajdonképpen neki a magyar nyelv megtanulásához. 21 éves koromig egy szót sem tudtam magyarul, és amint látja, most már csak a kiejtéssel van egy kis baj. Hiszen amerikai vagyok, de szívemből magyar, ha először is vagyok Magyarországon” – mondta 1924-ben Petrás Lajos a szegedi újságírónak.

A óceánon túlról érkezett vendég programja is hasonló a napjainkban érkező delegációk fogadásához. A cikkíró elárulja: „A clevelandi magyart a szegedi városházán Bokor Pál polgármester helyettes fogadta szívesen, aki délutánra a város egyik kocsiját bocsátotta rendelkezésére, hogy a tanyai életet is közvetlen közelről végignézhesse.”

A cserelátogatások múltjából ad ízelítő a „Kéthónapos magyarországi tartózkodás során Szegeden érezték legjobban magukat az amerikai magyarok” című, a Délmagyarország 1935. augusztus 20-i számában megjelent tudósítás is.3 Megtudjuk: „A múlt héten a fiatal amerikai-magyar generáció három tagja érkezett újból Szegedre, hogy a szabadtéri előadásokat megnézhesse. (…) Mindegyikük három pár hímzett papucsot vásárolt, több kiló tarhonyát, paprikát vettek és majolikatárgyakat is vásároltak a szegedi népművészeti bemutatón. A vásárhelyi majolikatelep kedves figyelmességből emléktárgyat juttatott el az amerikai magyarokhoz. Mindegyiküknek majolika virágcsokrot küldött, a csokroknak a sziluettje Nagymagyarországot ábrázolja. (…)”

A kapcsolatépítés céljáról a Délmagyarország 1937. július 31-i számába lapozva új adalékokra bukkanhatunk.4 „Az amerikai magyarok verhovai segélyegylete ebben az évben is zarándokcsoportot küld a szülőhazába.

Huszonöt tagjának Budapestig és vissza szóló költségét viseli, ily módon 324

nyújt alkalmat olyan fiatal tagjainak Magyarország megismerésére, akik különben sohasem látnák meg azt az országot, ahonnan szüleik származnak. A verhovai csoportot 150 amerikai magyar is elkíséri.”

Ugyancsak az internet segítségével ugorhatunk vidék-Magyarorság legpatinásabb napilapja 1937. augusztus 12-i számának második oldalára.5 Kiderül: „Az amerikai magyarság második generációjának 25 tagja” Szegedre látogatott. A delegáció programja emlékeztet a rendszerváltozás után érkező amerikai küldöttségek fogadásának részleteire: „Autókörséta, orgonahangverseny a fogadalmi templomban, este: János vitéz szabadtéri előadása,” majd: „a vendégek Röszke-Szentmihálytelekre rándulnak ki és megtekintik a trianoni határt is, továbbá a paprikával kapcsolatos összes mezőgazdasági munkálatokat és a Lábdy-féle paprikamalmot.”

A jelen felé közelítve és az amerikai partnerek szemszögéből azt kell rögzítenünk, hogy a két Toledóé a legrégebbi amerikai–európai testvérvárosi kapcsolat. Az Ohio állambeli és a spanyolországi Toledo közötti barátkozás kezdete: 1931. Az amerikai Sister Cities programot 1956-ban indította az USA akkori elnöke, Eisenhower. A nonprofit diplomáciai hálózatnak 1967-től külön szervezete lett, az SCI (Sister Cities International). A városi, majd területi szintű együttműködések célja6 a „kulturális megértés” és az „üzleti-gazdasági növekedés előmozdítása”. „Családi kötelékek” „Szeged és Pécs között vacilláltak a toledói magyarok”, amikor be kívántak kapcsolódni a Sister Cities-mozgalomba – válaszolta Újvági Péter a testvérkapcsolatok múltját firtató kérdésemre 2013 őszén. Az egyházhoz szorosan kötődő, a jórészt magyarok lakta toledói Birmingham elmúlt hatvan évének minden rezdülését jól ismerő demokrata párti politikus jelen volt a kapcsolat születésénél. Úgy emlékszik, hogy a toledói Szent István templom plébánosa, „Hernády atya ismerte Gyulay püspököt”, a Szeged-Csanádi egyházmegye vezetőjét. „Ezért esett végül Szegedre a választás.”

A jó együttműködés jó alapozásához elengedhetetlen volt a magyar őseire büszke „Ann Galloway, aki a spanyol Toledóval már virágzóvá tette 325

a testvérvárosi kapcsolatot. A két Toledo közötti a legrégebbi testvérvárosi kapcsolat Amerikában. Ann Galloway is beszélt Hernády atyával, hogy keressenek magyar ’sister city’-t. Akkoriban élénk volt ez a mozgalom Amerikában. Ann több ilyen kapcsolat születésénél is bábáskodott. A magyar kapcsolaton végül Ann Galloway, Hernády atya és én – illetve pár más olyan személy, aki már sajnos nincs közöttünk – kezdtünk dolgozni” – összegzett Újvági úr. „Marcy Kaptur szorgalmazta országos szinten is, hogy lehessen testvérvárosi kapcsolatot kialakítani a közép-kelet-európai országokkal is” – hallottam egy ízben Bálint Erzsébettől. A Toledo–Szeged és a Lucas megye–Csongrád megye közötti együttműködés motorjának tekinthető közgazdász úgy emlékszik: Európának ebből a térségéből Toledo esetében elsőkét a magyar testvérvárosi szerződés jött létre.

A testvérvárosi kapcsolat születéséről a Toledo Blade 1993. március 7-i számában John Lis „Családi kötelékek” címmel kolumnás riportban számol be.7 Az óceánon túli szálakat mozgató Toledo-Szeged Committee szervezet tükörképeként 1995. november 30-án alakult meg Szegeden a Toledói Baráti Kör.

Minikönyvként, Felpróbáltam Amerikát címmel adta közre Dlusztus Imre, a Délmagyarország akkori főszerkesztője az 1993. szeptember 19. és október 18. közötti tengeren túli utazásain, a különböző amerikai városokban és redakciókban szerzett benyomásait. Úgy tapasztalta, hogy az amerikaiak „a szenvedélytelenség rabjai”, és kétfélék: vagy „egészségmániásak” vagy „elpuhultak”.

Dlusztus rácsodálkozik a chicagói magyarokra: az ottani telefonkönyvben lelt „34 Nagy, 22 Balogh, 19 Szabó, 11 Kováts” vezetéknévre és a „szelek városában” virágzó kozmetikai szalonra, amelynek cégérén az áll, hogy „Ilona from Hungary”… „Elégtelen a nemzetpropagandánk” – állapítja meg Dlusztus Imre 1993ban… Máig időszerű javaslata: „Bugac, Hortobágy” helyett a Magyarországot népszerűsíteni kívánó prospektusokban középpontba kellene állítani „a magyar szellemiség, a megismerés újítóit”!

326

1990. október 9-én Szegeden és 1990. október 30-án Toledóban hatan írták alá az Oklevelet. A Szeged és Toledo közötti testvéri kapcsolat célját részletező dokumentumon ott a kézjegye – többek között – a Tisza-parti város képviseletében az óceánon túlra utazó Müller Józsefné Ilonának és Csongrád–Csanád egyházmegye püspökének, Gyulay Endrének; továbbá az amerikai kongres�szus tagja, Marcy Kaptur és az amerikai testvérvárosi szervezet képviseletében Ann Galloway is hitelesítette a magyar és angol nyelvű Oklevelet.

327

Az 1990. október 9-i és 1990. október 30-i keltezésű Oklevél angol változata a CERTIFICATE. A Szeged és Toledo között 1990 óta élő kapcsolat új szintjét, kiterjesztését jelentette a Csongrád és Lucas megye között 1996-ban születő együttműködés.

Ezt értékelte John Henry Fullen, a Toledo Sister Cities akkori igazgatója.

A Toledo Blade 1996. március 15-i tudósítása szerint Fullen aláhúzta: annak ellenére, hogy mindannyian a globális gazdaság részei vagyunk, a gazdasági fejlődés felelőssége a helyi közösségé és vezetőié.

328

Nagyító alatt 15 év „(…) Szegeden és Toledóban egyaránt – hisz mindkettő folyóparti város – az ott lakók jól ismerik a hidak jelentőségét. Most mindannyian büszkén tekinthetünk arra a szép, szimbolikus hídra, amelyet határokon, kultúrákon, sőt az „Óperencián” át építettünk testvérvárostól testvérvárosig, a Tisza partjától a Maomee partjáig.

Aprólékos, gondos, felelős munka volt, amit nem könnyített meg a hatalmas távolság – de megkönnyített az igyekezet, mely egymás megismerésére, magyar gyökerek ápolására, amerikai példák meghonosítására irányult” – kezdődik Botka László, Szeged polgármesterének a köszöntője a Szeged – Toledo: Egy barátság 15 éve című kiadvány élén.

A kiadvány szerkesztői 2005-ben 3 kérdésre kértek választ a legkülönfélébb szereplőktől: – „Milyen benyomást tett Önre az amerikai látogatás?

– Talált-e olyan kapcsolatot, amely később állandósult és ezt miképpen ápolja?

– Mi volt a legnagyobb élménye kinti látogatása során?”

Az Amerikát megjárt politikusok közül például az „első szabadon választott” szegedi polgármester, Lippai Pál – többek között – azt írta Toledói utazások címmel, hogy „mindenki megelégedésére nyelvtanárok is jöttek, népművészek, üzletemberek mentek (…) testvérvárosunkba, amely – valljuk meg őszintén – nem egészen New York vagy éppen San Francisco, hazai viszonylatban inkább Kiskunmajsához hasonlítanám. De ugyanolyan becsületes, dolgos polgárok is lakják.”

A toledói polgárok közül Bálint Erzsébet kiemelkedő szervezőkészségét külön is méltatandónak tartja A ’97-es nagy utazás című írásában a Toledói-Lucas Megyei Baráti Társaságot akkor is elnöklő, Tóth Károly, amikor hangsúlyozza: „Bálint Erzsike teljesen új, magasabb minőséget adott-ad ennek a testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatnak”.

Mi ez a magasabb minőség?

A választ további 13 vallomásból, a Délmagyarországban megjelent 55 cikkből, visszaemlékezésekből, fotókból rakhatja össze magának a könyvet lapozgató olvasó. Kisimre Ferenc 1992. december 17. és 2002. július 24. közötti cikkei onnan és innen is.

329

Egyik történetről a másikra lépkedve összeállítható a Szeged és Toledo közötti kapcsolathálót az első 15 évében szövögető személyek névsora is.

Kisimre Ferenc és Majzik István szerkesztette a Szeged–Toledo Egyesület megbízásából, a Bába Kiadó gondozásában 2008-ban megjelenő könyvecskét.

Impozáns névsort rakott össze a Toledo-Szeged Committee 2003–2006 közötti elnöke, Susan Orosz. A könyvecskében angolul és magyarul is közölt, Emlékezés és előrenézés című szövegben az első 15 év számai elárulják: egyenlőtlen a kapcsolat, hiszen például Csongrád megyéből több mint 220 fiatal és szépkorú, diák és professzor, művész és politikus utazott Lucas megyébe, míg onnan nagyjából 150 vendég ismerkedett Csongrád megyével. 25 év alatt több mint 500 szegedi és Csongrád megyei kelt át az óceán túlsó partjára látogatóba, míg közel 300 amerikai vendéget köszönthetett Szeged és Csongrád megye.

A magyarországi vendégsereg fogadásában több mint 100 amerikai család vett részt, önzetlenül. Az amerikai önkéntesek minden év karácsonyán körülbelül 100–150 ajándékcsomagot küldtek az árva vagy hátrányos helyzetű magyarországi gyerekeknek és a nehéz sorsú Csongrád megyei családoknak – viszonzásképpen gyermekrajzokat, fényképes dokumentációt kérve és kapva.

Hírfüzérek itt és ott is a megyéről A The Blade, vagyis A Penge mindig „kiugrott a hüvelyéből”, amikor az egyén vagy a közösség jogait veszélyben érezte a toledói napilap. De akkor is pengeélesen fogalmazott, amikor a volt keleti blokk felé nyitás hátterének indoklását látta szükségesnek.

Emlékezetessé tette a két város közötti együttműködés megyei szintű kiterjesztését a Toledo Blade 1996. március 15-i cikke8 szerint új cél, hogy az üzleti és önkormányzati vezetők közötti kapcsolatból több pénz és munkahely teremtődjön mindkét megyében. A magyar méltóságok – a szegedi polgármester, Szalay István és a Csongrád megyei közgyűlési elnök, Lehmann István – látogatása az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 148. évfordulójára esett. Az ebből az alkalmából Birminghamben rendezett ünnepséget a magyar függetlenség ünnepeként jellemezte az újságíró.

330

A Csongrád megyét és Szegedet képviselő közös küldöttség 1996. március 11. és 21. között tett látogatást Toledóban és Lucas megyében. Lucas és Csongrád testvérmegyei megállapodását 1996. március 17-én írták alá.

A kapcsolat intenzitását érzékelteti, hogy a toledoblade.com keresőjébe a Szeged szót pötyögve 66 cikk, míg a Csongrad kulcsszóra 8 szöveg „ugrik elő” 2016 februárjában.

A Csongrád megyében olvasott napilap, a Délmagyarország online változatában, a delmagyar.hu oldalon 2016 februárjában böngészve a Toledo kulcsszóra 12 cikket leltünk, amelyek közül 10 szólt az amerikai nagyváros és Szeged együttműködéséről. A „Lucas megye” kifejezésre nem találtunk tudósítást, ellenben a Lucas kulcsszóra földobott 40 találat közül mindössze 2 vonatkozott Csongrád amerikai testvérére, Lucas megyére.

De az Ohio szóra érkező 12 találat közül is csak 1 köthető a testvérkapcsolathoz.

Itt a Toledo és Szeged című, 2005. november 3-án közölt összefoglaló:9 Gondosabban dokumentálnak az „amerikai magyarok”. Például a toledói Magyar Ház rendezvényeiről, így a toledói Magyar Klub eseményeiről, az ezekből a közösségekből kinövő Toledo–Szeged testvérvárosi kapcsolatról rendre tudósítanak.

A Toledo-Szeged News című kiadványsorozatban például a 2004. szeptember és 2005. augusztus közötti rendezvényekről szóló blokk az interneten is olvasható.10 A 2007-beli időszakról szóló képes összefoglaló is elérhető.11 A 2008ban történteket közreadó újság letölthető a netről.12 A 2009 decemberének végén összeállított kiadványuk, a „Toledo-Szeged News January-December 2009”13 is igazolja: a kapcsolatháló minden esztendőben bővül.

Anniversary Yearbook 2010-ből A Toledo-Szeged testvérvárosi kapcsolat 20. évfordulója alkalmából a 2009–2010 közötti eseményeket összegző 36 oldalas jubileumi füzetben nagyon sok fotó látható.14 331

Ennek a Toledo-Szeged Anniversary Yearbook: December 2009 – December 2010 című kiadványnak az első két oldalán a Toledo-Szeged Committee elnöke, Ann Galloway összegzi a két évtized eredményeit. Az eseménysorból két – amerikai zászlóval és magyar nemzeti lobogóval keretezett – fotó emeli ki a startpontot és az évfordulós csúcspontot.

Villásreggelis fogadást adtak 2010. február 20-án a birminghami Magyar Házban. E Cabin Fever Brunch rendezvényen megjelent Ohio állam szenátora, Teresa Fedor is. Őt Peter Ujvagi köszöntötte – Ohio állam, Lucas megye, Toledo város, Birmingham városrész és az amerikai magyarok nevében.

Az 1973 óta minden évben augusztus 20., a magyar állami ünnep körüli napokban megrendezett „Birmingham Ethnic Festival” önkéntesei között ott találjuk a toledói magyarok minden szervezetének a tagjait és szimpatizánsait.

A 2010 novemberében a jubileumi évet Toledóban is köszöntő magyarországi vendégeket – a Szeged önkormányzatát képviselő Ványai Évát, az SZTE Zeneművészeti Karának oktatóját, Koczka Ferencet, és a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc-díjas operaénekesét, Vajda Júliát – Toledo elnöke, Michael Bell is fogadta. A különleges vendégeket a Magyar Házban is körberajongták: a 2010. november 3-án készült fotókon – többek között – Helen Brewis, Marianne Polhe, Elizabeth Renz, Amalka Horváth, Nagy Péter mosolyog és tapsol a szegedi művészeknek.

November 13-án a toledói elit egyik előkelő klubja, a Sylvania Country Club évfordulós gáláját, a Footprints of Hungary rendezvényt Ann Galloway, a Toledo-Szeged Committee elnöke hívta életre. Az elkelőségekről, az asztaltársaságokról készült felvételeken felismerni – többek között – a Magyar Club német származású tagját, a „tiszteletbeli magyar” Zauzi Travis kalocsai hímzett ruhás alakját is.

Ezen a programon megemlékeztek a magyar-amerikai kapcsolat ápolását fontosnak tartó, a közelmúltban elhunyt önkéntes személyiségekről is. A két folyóparti város partnerségének 20. évi jubileumán a „toledói magyarok nagyasszonya”, Ann Galloway, valamint a szegedi alpolgármester, Ványai Éva kitüntetést vehetett át a kongresszusi képviselő Marcy Kapturtól, aki az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportjának, a Hungarian-American Caususnak egyik társelnöke. E programon 332

köszöntötte a Toledo–Szeged testvérvárosi kapcsolat bővítéséért dolgozókat Teresa Fedor, az Ohio State demokrata párti képviselője is. Az est fénypontjaként pedig – Galloway asszony meglepetéseként – történelmi jelmezekbe bújt előadók mutatták be a választ a kérdésre: A magyarok miként járultak hozzá a világ és az Amerikai Egyesült Államok fejlődéséhez?

A Toledo–Szeged és Lucas–Csongrád megye kapcsolatát szívvel-lélekkel mozgásban tartó Bálint Erzsébet, oldalán Hilde Daugherty több olyan fényképen is látható, amely a Szeged–Toledo testvériséget 2010 májusában a Tisza-parton ünneplők között készült.

Az akkori Csongrád megyei önkormányzati vezetők is ránk mosolyognak a fotókról. Elizabeth Balint és Hilde Daugherty mellett – többek között – a Csongrád Megyei Közgyűlés akkori elnöke, Magyar Anna és alelnöke, Zakar Péter ugyanúgy örvendett az együttlétnek, mint Mórahalom alpolgármestere, Csányi László vagy a makói gyerekek. Örömmel fogadta a Tisza-parti város 2010 júliusában a „The Toledo International Youth Orchestra”, vagyis a TIYO koncertjét a szegedi városháza udvarán.

A Délmagyarország hasábjain a 20 éves Toledo–Szeged barátságot méltatta a 2010. július 8-án megjelent cikkben Bálint Erzsébet.15 Azt nyilatkozta: „A kölcsönös előnyök jegyében főként kulturális, gazdasági és oktatási jellegű a kooperáció. A legnagyobb sikerek az oktatásban jellemzők: 2005-ben kétéves kiegészítő amerikai jogászképzés indult az SZTE-n; diákcsereprogram működik a gyógyszerésztudományi karon is, amerikai fiatalok tanulmányozzák Szegeden a hagyományos gyógyszerkészítést, cserébe szegediek is jönnek hozzánk. Megvalósult az amerikai nyári iskola, a magyar gyermekek megismerkedhetnek az amerikai kultúrával, életformával. Többször jártak Amerikában a Szegedi Nemzeti Színház művészei, zenészek, képzőművészek mutatkoztak be. Óriási az érdeklődés a magyar népművészet iránt. 1992 óta hagyomány, hogy karácsonykor több mint 100 nehéz sorsú gyermeknek küldünk ajándékot Szegedre.”

A megyeházán közös fotókiállításon mutatkozott be 2010 szeptemberében a Toledóban élő Balázs Gábor és a szegedi Szentgyörgyi Anna.

Az Amerikai magyar élet című tárlat megnyitóján a megyei közgyűlés 333

elnöke, Magyar Anna16 „Kiemelte a Csongrádon megvalósult angol nyelvi tábort, vagy a toledói ajándékokat, amelyeket minden évben kapnak Csongrád megyei gyerekek, de megemlítette a Batsányiban végzett Jámbori Attilát is, aki a toledói egyetemen tanul. Ezek mind mutatják, men�nyire élő a kapcsolat a két megye között.”

A két város 20. és a két megye 15. évfordulóján a toledói magyarok hozták létre a „Toledo, Ohio, USA & Szeged Hungary Partnership, Nonprofit szervezet közösségi oldalt.17 A történeteket és fotókat megosztó Facebook-oldalt 2016 márciusának közepén 629 személy kedvelte. Elérhető innen – többek között – a Toledo-Szeged Anniversary Yearbook: December 2009 – December 2010. A nyolc videó: interjú formában is ízelítő a közös programokból. Folyamatosan bővül a fotóalbumok száma, amely 2016 márciusának elején 175 volt. A legelső fényképalbum: Jámbori Attila 2009 nyarán Toledóban tett látogatásakor, míg az utolsó a Magyar Házban 2016. március 6-án rendezett vasárnapi villásreggeli, vagyis a Sunday Brunch at the Hungarian Club programon készült. Emellett az FB-oldal idővonalán is szerepel 90 fénykép. Vagyis összesen 5–9 ezer fénykép örökíti meg az amerikai magyarok és a magyarországi magyarok barátkozásának ezernyi mozzanatát – 2007-től a jelen pillanatig. „Egy körültekintően elültetett mag magától is nő már” Az amerikai magyarok szemszögéből a 2012–2013. évi leltárát adó Toledo-Szeged News visszaemlékszik: Botka László szegedi polgármester és felesége 2011-beli tengerentúli vizitjére.

E Hírlevél is rögzíti: a DARTKE két vezetője, Nagy Gábor és Tajti Andrea 2012 és 2013 augusztusában is tárgyalt Toledóban.

– Hogy értékeli a Szeged-Toledo közötti viszonyt? – kérdeztem 2013 őszén, a Campus Hungary Program ösztöndíjasaként a toledói találkozásunk egyikén Újvági Pétertől.

– Százával alakult oda-vissza együttműködés. Volt idő, amikor a mi családi cégünk is üzleti kapcsolatban állt egy kis kft.-vel.

334

– Több delegációval is járt Magyarországon?

– Azokban az első években amerikai üzletemberekkel indultunk útra, hogy megismertessük Magyarországot, segítsük a gazdasági kapcsolatokat.

– Egy ideig a magyar EuroStaco Kft. vezetőjeként is dolgozott. Ezek közül a magyar-amerikai cégek közül 2013-ra is maradt élő együttműködés?

– Nem sok gazdasági kapocs maradt életben. Sok oka van ennek. Előfordult emberi gyengeség. De fennmaradt például egy olyan, amelynek révén tepertőt importálnak. Angela Noyl mellett mások is néztek lehetőséget, hogy amerikai gyárat állítsanak föl Csongrád megyében. Fejlődés nélkül persze nem lehet építeni magasabb és magasabb szinteket. De e szempontomból a legnagyobb siker mégis az, hogy nemcsak az általunk megszervezett kapcsolatok működnek, hanem személyek között, tőlünk függetlenül, természetesen is. Ilyenek például az egyetemi együttműködések. Tehát egy körültekintően elültetett mag magától is nő már.

– Gazdasági szempontból még nem tudtuk kiaknázni azt, ami miatt Szeged híres. Hiszen Szeged a napfény városa, ott magas a napsütéses órák száma. Toledóban komoly és fejlődő a napenergiát hasznosító tevékenység.

A solar vonalon új vállalatok jöhetnének létre – tette hozzá Bálint Erzsébet. „Idén 21. alkalommal érkezett meg Szegedre Toledóból az adományokkal tömött tíz papírdoboz. Most is a Magyar Vöröskereszt közreműködésének köszönhető, hogy vámmentesen fogadhatta a csomagokat a Csongrád megyei és a szegedi önkormányzat.

– Kétezernél is több gyerek karácsonyát tette már emlékezetessé Toledóból érkező ajándék az elmúlt két évtizedben – összegzett a Szegedi Toledói Baráti Kör elnöke, Tóth Károly” – olvasható a Délmagyarországban 2013. december 21-i riportomban.18 „A megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna döntött: idén a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra gyermekotthon látókörébe tartozó 50 rászoruló adventjét aranyozta be a tengerentúlról áradó szeretet. A fogyatékkal élő gyerekek karácsonyi műsorral köszönték meg az értékes ruhákat és játékokat. A 2013. december 18-án tartott ünnepségen Milyen a sok ezer kilométerről érkező ajándékok szegedi és Csongrád megyei fogadtatása? Nehéz ecsetelni azt az örömáradatot, amit a toledói karácsony 335

résztvevői éreznek, amikor kibontják az óceánon túlról érkezett ajándékokat. Az egyik nagymama a 2015. decemberi ünnepség után Bálint Erzsébetnek mondott köszönetet. „Én Lukács Fülöp nagymamája vagyok, aki az Önök jóvoltából részt vehetett egy gyönyörű, meghitt karácsonyi ünnepségen, és az ajándékokból is részesülhetett.

Ez a levél egy szimpla köszönőlevél is lehetett volna, amennyiben az ajándékok között nem lett volna egy játék zenélő, műanyag busz. Mert nálunk „ennek a busznak” története van. Lukács Fülöp, nagyobbik kisunokám, 5 éves, szinte születésétől fogva imádja a könyveket, a mesét, az autót, a zenét stb. Egyéves volt mikor az interneten a Gumi beer-t kellett neki mindig bekapcsolni. Másfél éves kora óta pedig a „BUSZ-t” Ez a kis pár perces zenés-táncos-buszos jelenet arról szól, hogy mit csinál a busz. Ez többféle formációban megtalálható az interneten, és mi minden formában néztük, főleg a zenéje kedvéért. És most megkapta valóságban! Ez több volt, mint ha egy reklámba látott akármit kapott volna meg, itt egy mese vált valósággá! És ezt az élményt nem lehet pénzben mérni.”

Indián a Torony alatt A 163 ezer lelket számláló Szeged és a körülbelül 313 ezer lakosságszámú Toledo közötti delegációcserék sorában az amerikai vendégek szegedi látogatásának időszaka általában a Tisza-parti város napjához, május 21-éhez is kötődik.

A 2014-ben szegedre érkező toledóiakat a hímzés érdekelte. Bemutatkozásként annyit mondtak: „Csak a kalocsai!” De amikor elkísértem őket a szegedi Szabó Imréné Nagy Zsófiához, nem győztek fotózni és kérdezősködni. A vendégek unszolására néhány szűcshímzéses terítőt Toledóba küldött. Így a 2015. augusztusi, 40. birminghami magyar fesztivál résztvevői is ízelítőt kaptak a magyar népművészetből” – összegeztem a Délmagyarországban is megjelent cikkemben.19 „Toledo, Szeged amerikai testvérvárosa is köszöntötte a Tisza-parti metropolist a 2015. évi város napi ünnepségeken” – írtam a 2015. május végén a Délmagyarországban megjelent cikkemben.

336

„A toledói húgocska küldöttségébe még egy „indiánt” is delegált. A harci színekbe öltözött és mokaszint öltő, amúgy művészetekkel foglalkozó Martin Nagy „indiánként” hívogatta az amerikai testvérváros sátrához a szegedi hídi vásárban nézelődőket.

A szegedi programokat – többek között – a borfesztivált és a díszközgyűlést az Ohio állambeli Fremontból a WSOS Community Development direktora, Debra Martin ugyanúgy megtisztelte jelenlétével, mint Elizabeth Balint, a Csongrád és Lucas megye kapcsolatait is ösztönző projektmenedzser. Az amerikaiak itteni partnere, a DARTKE szervezte meg a testvérvárosok konferenciáját, amelyen – többek között – Párma és Cambridge is bemutatkozott.

A városházi díszteremben Tóth Károlynak, a magyar-amerikai baráti kör elnökének Martin Nagy indián színekben és öltözetben adta át Toledo ajándékát, a Szegedről elszármazott Balázs Gábor díjnyertes, a Tiszához hasonlatos Maumee folyó táján készült természetfotóiból összeállított tablót. „Ahol tudás és szándék találkozik” A napenergia hasznosításának javaslata volt az egyik ötlet, amit Bálint Erzsébet az óceánon túlról Szegedre hozott 2015 nyarán.

Csongrád megye önkormányzati vezetői mellett „Elizabeth Balint, a toledói egyetemek alkotta konzorcium, a GLC projekt menedzsere által vezetett amerikai delegáció a Szegedi Tudományegyetem három fakultásán is tárgyalásokat folytatott 2015 júliusának első napjaiban. Így bővül az SZTE és az University of Toledo közötti kapcsolat, amelynek gyógyszerész és jogász ága már bőven termi gyümölcseit” – kezdődik az SZTE Hírportálján olvasható összefoglaló.20 Valóban virágzik az SZTE Állam és Jogtudományi Kar amerikai jogi szakértői képzése, amelynek részleteiről információt ad a fakultás honlapja is.21 A 2005 óta fejlődő képzésről a szegedi alapító, Badó Attila, az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézetet vezető egyetemi tanár elmondta: Az amerikai jogi képzés az egyik legstabilabb nemzetközi programunkká vált, melynek köszönhetően számos magyar joghallgató sajátíthatta el az angolszász 337

jog alapjait és az angol jogi szakmai nyelvezetet, mely a visszajelzések szerint szakmai életútjukat jelentős mértékben támogatta.”

A kari honlap22 cikkéből kiderül: „az University of Toledo, College of Law és az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi Intézete által szervezett Amerikai Jogi Szakértői Képzés fennállásának 10. évfordulója alkalmából a toledói jogi kar vezetése és oktatói által szervezett fogadáson dr. Mezei Péter, az SZTE ÁJTK docense képviselte a Tisza-parti felsőoktatási intézményt. Az SZTE ÁJTK stratégiai dékánhelyettese 2015. augusztus 14–30. között az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol négy várost érintő szakmai programon vett részt.” Az erről szóló beszámoló itt olvasható: A folyamat újabb állomása, hogy Benjamin Barros professzor, a University of Toledo College of Law dékánja 2015. október 5-én Szegedre látogatott. A hír, az 1825-ben alapított kar épületéről készült kedvcsináló fotóval együtt elérhető.23 A programról a beszámoló ugyancsak az SZTE ÁJTK honlapján olvasható.24 Az együttműködés legújabb eredménye – a 2016. március 9-i hír25 szerint – : „Az SZTE ÁJTK a 2014/2015-ös tanévében „pilóta jelleggel” kipróbált elektronikustananyag-fejlesztési projektjében szerzett tapasztalatokra építkezve, valamint az Igazságügyi Minisztérium anyagi támogatása mellett a 2015/2016-os tanév őszi féléve során nyolc, a jogász levelező képzés keretei között kínált kurzus elektronikus tananyagát készítette el összesen 14 oktató bevonásával.

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar ugyancsak gyümölcsöző kapcsolatokat ápol a Unversity of Toledo „testvérfakultásával”. Ennek a 2007 áprilisa óta bővülő együttműködésnek a 2015 tavaszán megújított formájáról az SZTE GYTK honlapján is beszámoltak.26 „A két kar küldöttségei kétévenként rendszeresen találkoznak, valamint évi két alkalommal videokonferenciát tartanak az aktuális teendőkről és lehetőségekről.”

Az ünnepségen Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese jelenlétében Hohmann Judit, az SZTE GYTK dékánja és Johnnie Early, a College of Pharmacy and Pharmaceutical Sciences, University of Toeldo dékánja írta alá az új megállapodást.

338

Mert az intézmény leghosszabb ideje eredményesen működő együttműködése rendszeres hallgatói cserét biztosító együttműködése az SZTE Gyógyszerésztudományi Karnak – tudtuk meg Soós Gyöngyvér, az SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet egyetemi tanárától. Azt is elárulta, hogy 8 év alatt a legnagyobb számú, összesen 21 magyar fiatal töltött összesen 88 hetes tanulmányutat a toledói egyetem testvérkarán – olvasható a beszámolóban.27 A University of Toledo, School of Pharmacy karáról pedig 16 hallgató összesen 136 hetet töltött el Szegeden.

Erről az együttműködési formáról a regionális sajtó is hírt adott.28 Gáspár Róbert, az SZTE GYTK akkori dékánhelyettese elmondta: „Közös kurzusok indítási lehetőségéről ugyanúgy szó esett, mint az együttesen fejleszthető kutatási témák bővítéséről.”

Az SZTE Hírportál29 cikkében az SZTE három további karát érintő tárgyalásairól Bálint Erzsébet elmondja: „Marsi Istvánnal, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánjával leginkább arról beszélgettünk, hogy a magyarországi és az amerikai tanárképzést is össze lehetne kapcsolni. A magyar kormány célja a nemzetköziesítés. Ebbe Amerikát a testvérvárosi kapcsolatra alapozva is be lehetne vonni – jelentette ki az amerikai közösségszervezéssel, közösségfejlesztéssel is foglalkozó szakember.” „Szeged mindenki számára szuper, aki zenét szeretne tanulni – összegezte az SZTE Zeneművészeti Karán gyűjtött benyomásait Bálint Erzsébet. A fakultás dékánjával, Tóth Péterrel, valamint oktatóival – többek között Temesi Mária professzorral és az amerikai cserekapcsolatok értékeit jól ismerő Koczka Ferenccel találkozva arról győződött meg, hogy az SZTE ZMK erőssége – többek között – az ének, zongora, hegedű, gitár szak.

– A szegediek nemzetközi terepen is versenyképesek. (…) A jogi és anyagi feltételeket tisztázva az egyenrangú cserét lehet támogatni. A zenei együttműködés elindulhat a diákok és a tanárok körében; koncert, verseny, nyári tábor formájában, ami kreditszerzéssé, közös képzéssé is bővülhet.

A lényeg, hogy a gyakorlat és az elmélet együtt legyen.” „Megbeszéléseket folytatott az SZTE Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Amerikanisztika Tanszékét vezető Cristian Rékával, valamint a tanszék Toledo-barát, Amerikát megjárt munkatársával, 339

Szentgyörgyi Annával. Több együttműködési lehetőséget is fölvetettek.

Példaként említette Bálint Erzsébet a családtörténetek feldolgozásának folytatását. E téren az SZTE néhány kommunikáció mester szakos hallgatója és a University of Toledo hasonló tanulmányokat folytató diákjai között elindult a közös munka: a Campus Hungary Programmal Amerika négy egyetemén tapasztalatokat gyűjtő Újszászi Ilona (SZTE) és Paulette D. Kilmer professzor (UT) akciója részeként.” „– A szegedi bölcsészhallgatók TDK- vagy PhD-munkaként dolgozhatnák föl az „amerikai magyarok” 1989 utáni történeteit – emelt ki Bálint Erzsébet egy izgalmas ötlettöredéket a családtörténeti program lehetséges folytatásaként. – A másik ötlet is érdekes: elérni a második-harmadik generációs magyarokat. Érdemes lenne megkérdezni: „Mi ösztönözte a családján belül, hogy magyar maradjon? Főz-e magyar ételeket? Beszél-e magyarul? Ha nem, akkor mégis: miért érzi magát magyarnak? Mi lesz a magyarság jövője? Neki mire van szüksége ahhoz, hogy magyar maradjon? Mit hajlandó tenni a magyarságáért?” A válaszokra én is kíváncsi lennék.

– Mindezzel a két egyetemi város közötti negyedszázados együttműködés folytatódik – összegzett Bálint Erzsébet, amikor szegedi diákokkal és szüleikkel is beszélgetett. A szegedi általános és középiskolások csoportja a Toledo melletti kisváros, Perrysburg iskolájába indul 2015. szeptember 24-én, és ott lesznek a Maumee folyó parti nagyvárosban – az SZTE ZMK delegációjához hasonlatosan – 2015. október 3-án a 25 éves testvér-települési kapcsolatra, s ennek részeként az egyetemi együttműködésre is emlékező toledói ünnepségen, Szeged képviseletében” – zárul a cikk.

De az egészségügyi képzéseket nyújtó orvosi, fogorvosi és egészségtudományi kar is bekapcsolódhatna az óceánon átnyúló együttműködésbe.

Mert a Szegedi Tudományegyetem az – az intézmény céljait kifejező jelmondat szerint –, „ahol tudás és szándék találkozik”.

25 esztendő kaleidoszkópja A Toledo–Szeged 25 évét ünneplő 2015. július 3-i gáláról összefoglalót közölt a Délmagyarország.30 A szegedi Agórában az elmúlt negyedszázad 340

közös ünnepeit és hétköznapjait leltározó programról tudósítással és képgalériával számolt be a szeged.hu, Szeged önkormányzati internetes újságja.31 Rövid riportot közölt a VTV-Szeged.32 A „Toledo – Szeged 25” három kiállítás megnyitóját követő gálaműsort a Himnusz közös eléneklése nyitotta, a Szózat zárta. Mintha kaleidoszkóppal néztünk volna az elmúlt negyedszázadra: a kilenc köszöntő az együttműködés különböző oldalait tükrözte vissza. A fölidézett, magyarul és angolul elmondott emlékek végiggondolásához egy-egy zenei betét adott hátteret. Az Ohio állambeli Toledo szegedi és Csongrád megyei barátai azzal is tisztelegtek az amerikai magyarokat képviselő 3 fős delegációnak, hogy a program végén közös „családi fotót” készítettek. Mindezt videóra rögzítették, hogy a „Toledo – Szeged 25, Agóra – 2015. július 3.” című DVD-t megtekinthessék a Lucas megyei és toledói jubileumi ünnepségeken Szeged és Csongrád megye ottani barátai is.

A művészetek nyelvén sokat és sokszor „társalogtak” az amerikai és az itthoni magyarok az elmúlt 25 évben Toledóban és Szegeden is. A testvérvárosi kapcsolatháló negyedszázados szövedékének ünnepén magyar népdalok előadásával Vajda Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekes emelte a tárlatnyitó rangját. A szegedi egyetem amerikanisztikai tanszéke kutatója, Szentgyörgyi Anna Toledói emlékek című fotótárlatát, míg a Munkácsy-díjas szobrászművész Tóth Sándor Toledói érmék című éremkiállítását egyaránt Tóth Attila művészeti író méltatta. Héjja Éva Magyar ruhák című kiállításán adott ízelítőt a hímzett motívumokkal díszített kollekciójából.

E ruhák közül egyet magára öltött, egy másikat átadott az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon oktató Szabó Klárának, akivel együtt a gála műsorvezetői tisztét vállalták. Amit Héjja Éva és a megszólaló vendégek magyarul mondtak, Szabó Klára angolra fordította.

A köszöntők sorát Nagy Sándor, a Szeged Megyei Jogú Város önkormányzatát képviselő alpolgármester nyitotta meg. Hangsúlyozta: Szeged testvérvárosi kapcsolatrendszeréből kiemelkedik a toledói együttműködés, mert a hivatalosságok csereútjai helyett sok-sok amerikai és magyar polgár kölcsönös látogatásai teszik gazdaggá.

341

Emléklapot adott át a szegedi alpolgármester az amerikai díszvendégeknek. Közülük Bálint Erzsébet hozzászólásában kiemelte: a gálán közreműködők, a nézőtéren ülők, az elmúlt 25 évben Magyarországról Toledóba és Lucas megyébe látogatók, az itt vendégeskedő amerikaiak egy nagy, többszáz fős család tagjai. Amerika Csongrád megyei barátai közül nem is tudott jelen lenni mindenki. Köszönte az önkormányzat, a média, az egyetem és az önkéntes szervezetek segítségét.

Kifejtette: 25 év alatt fölnőtt egy generáció, így az első kiutazóknak lassan a gyerekei utaznak Lucas megyébe és Toledóba, sőt, van, akinek az unokája.

Csodaként értékelte köszöntőjében Gyulay Endre, Csongrád-Csanád megye nyugalmazott püspöke, hogy Hernády Márton toledói plébánossal összehozta a Gondviselés. Ismertette az 1990 októberében az ő kézjegyével is ellátott Oklevél tartalmát.

Az értékes dokumentumot a nyugalmazott püspök, Gyulay Endre átadta Szeged jelenlegi alpolgármesterének, Nagy Sándornak. Üdvözölte az egybegyűlteket Szeged korábbi alpolgármestere, Ványai Éva is. Kiemelte: a két város között 25 éve létező együttműködés példa arra is, hogy a földrajzi távolságok áthidalhatóak. Megható pillanata volt a jubileumi rendezvénynek, hogy miközben Vajda Júlia operaénekesnő Bach Gounod Ave Máriáját adta elő, magyar fiatalok egy-egy szál fehér szegfűvel emlékeztek azokra az önkéntesekre, akik építették a két város közötti hidakat, de már nincsenek közöttünk.

Polgármestersége idejének eredményeire – közte a toledói és szegedi rendőrség közötti együttműködésre – emlékeztetett Szalay István.

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar matematikus-oktatója kiemelte: 1996. évi látogatásakor írta alá a vele együtt az óceánon túlra látogató Lehmann István, Csongrád megye közgyűlési elnöke a testvérmegyei megállapodást Lucas térség vezetőivel.

Közben a tengernyi tengerentúli közös programot illusztráló fotó sorjázott a színpad hátterében.

A Szegedi Tudományegyetem megkerülhetetlen a két város és a két megye együttműködésében. E kitüntetett szerepkört kifejezi az is, hogy például a jubileumi gálán közreműködők többsége kötődik az egyetemhez.

342

A szegedi és a toledói egyetem közötti legrégebbi, mert 2005 februárjában született együttműködésről Mezei Péter beszélt Az elmúlt egy évtizedben közel 200 hallgató végezte el ezt a szegedi idegen nyelvű képzést, közel 50 alkalommal látogatott ide toledói professzor – például a dékán eddig 8 alakalommal –, miközben több ízben utazhattak szegedi joghallgatók toledói szakmai gyakorlatra.

Az SZTE Zeneművészeti Kar és a toledóiak új együttműködési lehetőségeit is fölvillantotta bevezetőjében Temesi Mária tanszékvezető egyetemi tanár, operaénekesnő, aki Wagner Csarnok áriáját adta elő. „A 25 év alatti sokrétű együttműködésnek a gálán bemutatott termékei a képzőművészeti, fotós alkotások. Ám néhány könyv és kiadvány is születetett. Ezek közül a legújabb eredményt, készülő riportkötetét Újszászi Ilona újságíró, az SZTE Médiacentrum vezetője, az egyetem szóvivője mutatja be” – fogalmaztak a műsorközlők. Kérésemre megszólalt Dvorak Újvilág szimfóniája, ami hátterét adta mondandómnak: a „Hogyan lettek ők amerikai magyarok – Vallomások ott-hon az itthonról” című könyvemmel kívánom megköszönni az „Újvilágban” gyűjtött élményeket és eredményeket – a Campus Hungary Programnak, amerikai vendéglátóimnak, köztük külön is Bálint Erzsébetnek. Az ő áldozatos és elkötelezett munkája nélkül ugyanis szerintem „egyikünk sem ülhetne itt, hogy együtt köszöntsük Szeged és Toledo 25 éve lüktető együttműködését, amelynek lényege és éltetője az emberek között szövődő barátság”.

A gálán föllépő művészek közül Merényi Nicolette, Temesi Mária, Szélpál Szilveszter és Baracskai Judit, az énekeseket zongorán kísérő Koczka Ferenc, és Bartók Román táncok című művét zongorán játszó Görög Enikő a közreműködést a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként vagy hallgatójaként vállalta.

A toledói adományokból részesülő családok nevében Szűcs Annamária kért szót a gálán. A két város barátsága egyik legfőbb tanújaként elmondta: 1997–2012 között minden karácsonykor kapott valami tengerentúli meglepetést a 7 gyermeket nevelő Szűcs-család.

A diákok közötti együttműködési lehetőségekről ízelítőt Iván Zsuzsanna, az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola igazgatója adott. Elismerte: 343

szinte hihetetlen a számára, de kapcsolatuk 14 éve alatt az egymástól 7695 kilométerre lévő iskolák mennyire együtt gondolkodtak, mennyire sokat tanultak egymástól. Példaként említette: az ohiói iskolák mintájára az algyői intézményben is bevezették az önkéntesség napját, vendégül látják a szülőket a rendhagyó tanórákon, alkalmazzák a projektmódszert, nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a diákok élvezzék a zene világát, miközben játszani tanulnak a hangszereken.

Az emlékek fölidézését és a jó kívánságok összegzését Tóth Károly, a Szeged-Toledói Baráti Társaság elnöke, önkormányzati képviselő, az SZTE JGYPK munkatársa vállalta. Hangsúlyozta: a negyedszázados kapcsolatot ünneplő két városban évről évre számtalan programot valósítanak meg önkormányzati támogatással és önkéntesekkel együtt. Megköszönte az eddigi munkát. Kifejezte reményét, hogy a 25 éves jubileumi ünnepség a következő sikeres 25 év kezdete.

A fogadással és baráti beszélgetésekkel záruló nagyszabású jubileumi program visszhangjaként néhány „leg”-et villantottam föl a Délmagyarországban megjelent cikkemben.33 „– Mindannyiunknak megvannak a gyökerei, mindannyiunknak megvannak az elvárásai a gyerekei felé, mind szakítunk arra időt, hogy a közösségben dolgozzunk. És az önkéntes munka jobb érzéssel tölti el az embert a világról. Szerintem ez teszi a testvérvárosokat olyan fantasztikussá” – nyilatkozott nekem a Toledo testvérvárosaival önkéntesként foglalkozó, svéd származású Chris Weisfelder, amikor 2013 őszén Toledóban találkoztunk.

A DARTKE elnöke, Nagy Gábor, az SZTE adjunktusa úgy véli: – Az önkéntesség amerikai mintáinak átültetése a legnagyobb érték, tapasztalhatják azok a szegedi civilek, akik részt vehettek a toledói kapcsolat szívének tekintett, Bálint Erzsébet által szervezett tréningeken. „Az egyes személyek, családok közötti őszinte és mély, tartós barátság mellett Szabó Klára”, az SZTE JGYPK oktatója „tanárként azt is fontosnak tartja, hogy nagy figyelem irányul a testvérvárosi kapcsolatban a fiatal generációra, a diákokra, akik a kulturális gazdagság, szakmai továbbfejlődés élvezőjeként továbbviszik az együttműködést.”

344

Az Atlanti-óceán túlpartján is nagyszabású rendezvénysorozattal tették emlékezetessé a két város negyedszázados összetartozásának az évfordulóját 2015 őszén. Az SZTE-oktató Szabó Klára kíséretével utazott 5 diák – Vágó Dániel, Jóvári Levente, Szalai Szavanna, Rocskar Zoltán, Szepes�szentgyörgyi Fanni – 2015. szeptember 24. és október 4. között Toledóba, vett részt az ünnepségsorozat közreműködőjeként is.

Az amerikai és kanadai magyarok lakta városok közül több helyszínen – így Toledóban többször is – színpadra lépett Baracskai Judit, az SZTE Zeneművészeti Kar opera szakon elsőéves opera mesterszakos hallgatója.

A tehetséges fiatalt a Szegedi Nemzeti Színház karmestere, Koczka Ferenc, az SZTE ZMK oktatója kísérte zongorán a 2015. szeptember 24. és október 26. közötti turnén. A szegedi egyetemista az amerikai egyetemi zenei képzésbe is bekapcsolódott.

Az Operától az operettig, a népzenétől a népdalig című est sikeréről több médium, így például a clevelandi magyarok Bocskai Rádiója is beszámolt.34 A rádióinterjúban Koczka Ferenc – többek között – arra is emlékeztetett: a testvériség elmúlt 25 éve alatt rengeteg barátság, számos szerelem szövődött, sőt: testvérvárosi házasság és testvérvárosi gyermek is született.

Az USA-beli toledói, fremonti, chicagói, minneapolisi, clevelandi, buffalói, washingtoni, illetve a Kanada-beli wellandi, torontói, hamiltoni, kitheneri fellépésről, köztük több Rotary klubbeli bemutatkozásról hazatérő művészek szinte másnap, 2015. október 29-én a szegedi Katolikus Házban zenés élménybeszámolójukkal színesítették a készülő riportkötetem, a Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”? – Vallomások ott-hon az itthonról című könyvem részleteit tartalmazó e-formátumú változatának az ajánlóját. A Szeged–Toledo testvérvárosi kapcsolat 25. éves jubileumi ünnepének ez az utolsó mozaikkockája.

A megyék 20 közös esztendeje 2016-ban esedékes az Ohio állambeli Lucas és a magyarországi Csongrád megye közötti híd 20 éves fennállásának jubileumi köszöntése.

A készülődés már a Szeged–Toledo ünnepsor szegedi csúcspontjának másnapján elkezdődött.

345

A híd a két folyóparti város, Szeged és Toledo nővéri kötelékének ugyanúgy jelképe, mint a két térség, Csongrád és Lucas megye testvéri kapcsolatának.

346

Algyő, a Szeged melletti nagyközség nevezetességeivel ismerkedtek 2015. július 4-én a Bálint Erzsébet által vezetett amerikai delegáció tagjai.

Az előtte lévő napokban Kakas Bélával, a Csongrád Megyei közgyűlés elnökével is tárgyaltak az együttműködés új csomó- és csúcspontjairól, régi és új ünnepeiről és hétköznapjairól, egykori és mai főszereplőiről és önkénteseiről.

Mi áll e készülődés hátterében? Toledóban a testvérvárosokkal foglalkozó Chris Weisfelder a Csongrád megyei emlékeket őrző üvegajtós szekrény mellett, az ottani megyeházán még 2013 őszén osztotta meg velem gondolatát: „Minden emberben él a vágy, hogy megértsen másokat. De gyakran félünk ettől, a visszautasítás miatt, és attól is, hogy nem sikerül megérteni a másikat a nyelvi akadályok miatt, szóval sok mindentől tartunk. A testvérvárosok és testvérmegyék lehetővé teszik számunkra, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik olyanok, mint mi, és amikor így teszünk, láthatjuk, hogy mindenki egyforma” – az óceánon innen és túl, a Tisza-parton és a Maumee folyó mentén, itthon és ott-hon.   

347

IRODALOMJEGYZÉK

Szakirodalom Pászka Imre: Narratív történetformák a megértő szociológia nézőpontjából, Belvedere Meridionale – Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged, 2009

Felhasznált print irodalom Dlusztus Imre: Fölpróbáltam Amerikát, Délmagyarország, (Szeged) 1993 Szeged – Toledo: egy barátság 15 éve (Szerkesztette: Kisimre Ferenc és Majzik István), Szeged: Bába Kiadó, 2008 Szondi Ildikó, Bálint Erzsébet, Mészáros János: Betekintés az amerikai magyarság demográfiai viszonyaiba Toledo (Ohio) és Szeged együttműködése kapcsán, Szeged: SZTE Állam és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, Acta Universitatis Szegediensis, 2008 Tonelli Sándor: Ultonia – Egy kivándorló hajó története, Délmagyarország Lapkiadó Nyomda, 1929 Felhasznált online irodalom ELŐSZÓ HELYETT

http://mek.oszk.hu/00900/00901/html/01.htm

1

2 http://toriblog.blog.hu/2009/06/25/ellis_island_nyilt_titkai

349

CAROL

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91gagy 2 http://www.miskolc-goromboly.hu/

3 http://mtdaportal.extra.hu/books/tonelli_sandor_ultonia.pdf 4 https://hu.wikipedia.org/wiki/1907

5 http://www.gigaszhajok.com/Carpathia/Carpathia.html 6 https://hu.wikipedia.org/wiki/1909

7 http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__tarsadalomtudomanyok-es-bolcse-

szet__1693295-az-elso-vilaghaboru-elotti-evekben-mai-ertekben-kifejezve-korulbelul-mennyit-ert 8 http://www.life.hu/lifeutazas/20141024-new-york-allam-fovarosa-new-york-city-beceneve-nagy-alma-kiderult-miert.html 9 https://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/7/77/Wilbur_Wright_circles_Statue_of_Liberty.gif 10 http://imgur.com/gallery/XG5qP 11 http://www.epa.hu/00000/00030/03142/pdf/VU_EPA00030_1914_06.pdf 12 http://www.zillow.com/homedetails/2142-Woodford-St-Toledo-OH-43605/34623810_ zpid/ 13 https://www.google.hu/maps/place/Burger+St,+Toledo,+OH+43605,+Egyes%C3%BClt+%C3%81llamok/@41.654441,-83.498767,16z/data=!4m2!3m1!1s0x883b8407b9687ee9:0x5977bf687ede29a1 14 http://www.505rct.org/album2/rajner_g.asp 15 https://hu.wikipedia.org/wiki/Normandiai_partrasz%C3%A1ll%C3%A1s 16 https://hu.wikipedia.org/wiki/82._l%C3%A9gi_sz%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s%C3%BA_hadoszt%C3%A1ly 17 https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_elit_alakulat 18 https://en.wikipedia.org/wiki/505th_Infantry_Regiment_(United_States) 19 https://hu.wikipedia.org/wiki/James_M._Gavin 20 https://hu.wikipedia.org/wiki/M1_Garand 21 https://hu.wikipedia.org/wiki/M1_Carbine 22 https://hu.wikipedia.org/wiki/Husky_hadm%C5%B1velet 23 https://hu.wikipedia.org/wiki/Husky_hadm%C5%B1velet 24 http://www.505rct.org/album2/rajner_g.asp 25 http://www.roncskutatas.hu/node/12303 26 http://www.navoba.com/article/a-tale-of-two-pfcs 27 https://hu.wikipedia.org/wiki/Mindszenty_J%C3%B3zsef 28 https://hu.wikipedia.org/wiki/Csehszlov%C3%A1kia 29 https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g 30 https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g 31 https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_l%C3%A1nch%C3%ADd 32 https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6lcs%C3%B6n%C3%B6s_Gazdas%C3%A1gi_ Seg%C3%ADts%C3%A9g_Tan%C3%A1csa 33 https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szak-atlanti_Szerz%C5%91d%C3%A9s_Szervezete 34 https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Londoni_szerz%C5%91d%C3%A9s&action=edit&redlink=1

350

35 https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pa_Tan%C3%A1cs

https://hu.wikipedia.org/wiki/Berlini_blok%C3%A1d

36

37 https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugat-N%C3%A9metorsz%C3%A1g

38 https://hu.wikipedia.org/wiki/Vietnami_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g 39 https://hu.wikipedia.org/wiki/Vietnam

40 https://hu.wikipedia.org/wiki/Rajk_L%C3%A1szl%C3%B3#A_Rajk-per 41 https://hu.wikipedia.org/wiki/Moszkva

42 https://hu.wikipedia.org/wiki/Jugoszl%C3%A1via 43 https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna

44 https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met_Demokratikus_K%C3%B6zt%C3%A1r-

sas%C3%A1g

45 http://www.bragg.army.mil/Pages/Default.aspx 46 http://www.thepurpleheart.com/

47 http://magyarkronologia.terrorhaza.hu/1956/aprilis.html

48 http://magyarkronologia.terrorhaza.hu/1957/aprilis_10.html#aprilis_10 49 http://magyarkronologia.terrorhaza.hu/1965/augusztus.html 50 http://magyarkronologia.terrorhaza.hu/1967/december.html

51 https://en.wikipedia.org/wiki/Mount_Soledad_cross_controversy

52 https://news.google.com/newspapers?nid=1350&dat=19910815&id=nVtPAAAAIBAJ&s-

jid=NAMEAAAAIBAJ&pg=6056,3897891&hl=hu

53 https://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.legacy.com/obituaries/

toledoblade/obituary.aspx%3Fn%3Deleanor-rajner-bonnie%26pid%3D120683540&prev=search

ERZSIKE

1 www.gyakorikerdesek.hu

2 http://mtdaportal.extra.hu/books/loherer_andor_az_amerikai_kivandorlas.pdf.

3 http://mtdaportal.extra.hu/books/loherer_andor_az_amerikai_kivandorlas.pdf 4 www.tortenelmitar.hu

5 http://mtdaportal.extra.hu/books/loherer_andor_az_amerikai_kivandorlas.pdf 6 https://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Borzage

7 https://hu.wikipedia.org/wiki/Oscar-d%C3%ADj

8 https://hu.wikipedia.org/wiki/Garmisch-Partenkirchen

9 https://hu.wikipedia.org/wiki/1936._%C3%A9vi_t%C3%A9li_olimpiai_j%C3%A1t%C3-

%A9kok

10 https://hu.wikipedia.org/wiki/Hoover-g%C3%A1t 11 https://hu.wikipedia.org/wiki/Berchtesgaden

12 https://hu.wikipedia.org/wiki/Benito_Mussolini

https://hu.wikipedia.org/wiki/1950 https://hu.wikipedia.org/wiki/1956 15 http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/09/19/1959_hruscsovot_nem_engedik_be_ disneylandbe/ 16 http://kaland-a-kodben.blogspot.hu/2011/07/eskuvo.html 13 14

351

BIRMINGHAM, AZ ÚJVILÁG KÖZEPE

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Toledo_(Ohio) 2 https://hu.wikipedia.org/wiki/Maumee

3 http://kalandozok.blogspot.hu/2015/08/tonelli-sandor-ultonia-11.html 4 http://hg.hu/cikkek/varos/14665-magyar-szigetek-a-nagyvilagban

5 http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulturalis_ertekek_a_vilagban/Hungarian_ame-

rican_toledo/pages/000_konyveszeti_adatok.htm

6 https://www.google.hu/maps/place/Birmingham,+Toledo,+OH,+Egyes%C3%BClt+%C3%81l-

lamok/@41.6648486,-83.4892825,15z/data=!4m2!3m1!1s0x883b83f2699830b7:0x8bf912 546e19020 7 http://americanaejournal.hu/vol2no2/szentgyorgyi 8 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1921+136+5 9 http://kotvefuzve.reblog.hu/megjelent-oravecz-imre-kaliforniai-furj-regenye 10 http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulturalis_ertekek_a_vilagban/Hungarian_american_toledo/pages/003_birmingham.htm 11 https://hu.wikipedia.org/wiki/Tony_Packo_k%C3%A1v%C3%A9z%C3%B3ja 12 http://www.toledoblade.com/Culture/2005/08/26/Bakery-fakery-Buns-lining-Tony-Packo-s-walls-look-real-but-you-wouldn-t-want-to-taste-them.html 13 https://hu.wikipedia.org/wiki/Burt_Reynolds 14 http://www.tonypacko.com/mud-hen-gift-packo.php 15 http://www.toledoblade.com/Economy/2011/06/11/Budapest-Restaurant-to-close-2. html 16 http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulturalis_ertekek_a_vilagban/Hungarian_american_toledo/pages/003_birmingham.htm 17 http://www.kinsey-garrett.com/ 18 http://www.takacsgroceryandmeats.com/ 19 http://www.takacsgroceryandmeats.com/recipies.html 20 http://americanaejournal.hu/vol2no2/szentgyorgyi 21 http://lexikon.katolikus.hu/T/toled%C3%B3i%20Szent%20Istv%C3%A1n%20egyh%C3%A1zk%C3%B6zs%C3%A9g.html 22 http://americanaejournal.hu/vol2no2/szentgyorgyi HILDE

1 epa.oszk.hu/00000/00036/00014/pdf/10.pdf

2 http://www.ancientfaces.com/surname/scherlein-family-history/678421

MARIANNE 1 http://www.gl-consortium.org/2010_Toledo_Szeged_Yearbook_R_2011_post.pdf

2 http://www.magyaronline.net/forum/viewtopic.php?topic=594&forum=71 szerint 3 https://en.wikipedia.org/wiki/Wheeling,_West_Virginia

4 www.wassalbert.eu/arhiv/wasalbert/muvei/regenyek/elizajacob.pdf

352

ÖSSZEGYÚRJÁK ÉS SZÍNESRE HÍMEZIK AZ ÉLETÜKET

1 http://www.toledoblade.com/Culture/2014/12/21/Church-women-make-Hungarian-tre-

2 http://corvina.sk-szeged.hu/WebPac/CorvinaWeb;jsessionid=C40E317ACE34F1DAF6-

ats-from-scratch-twice-a-year.html FA109E5D37C424

PÉTER ÉS BETSY

1 http://votesmart.org/candidate/biography/45416/peter-ujvagi#.VwVRvTEwpzl 2 https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajv%C3%A1gi_P%C3%A9ter 3 https://hu.wikipedia.org/wiki/1949

)

4 http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulturalis_ertekek_a_vilagban/Hungarian_ameri-

can_toledo/pages/004_a_56ers_story.htm

5 http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14380&pIdx=1&print=1 6 http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14380&pIdx=1&print=1 7 http://mult-kor.hu/cikk.php?id=14380&pIdx=1&print=1

8 http://www.alon.hu/usa-bevandorlas-tortenelem/magyar-bevandorlok

9 http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=895&lap=0

10 http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/56-os_menekultek_ez_a_legjobb_bevandorlo_cso-

port_amely_valaha_az_usa-ba_erkezett/2187578/

11 http://magyarkronologia.terrorhaza.hu/1957/junius.html

12 http://valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=895&lap=0 13 https://en.wikipedia.org/wiki/Geno_Baroni

14 https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajv%C3%A1gi_P%C3%A9ter 15 https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_F._Kennedy

16 http://valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=895&lap=0

17 https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_koron%C3%A1z%C3%A1si_jelv%C3%A9nyek 18 https://www.youtube.com/watch?v=6dr82Ji8PLc

19 http://archivnet.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=110 20 https://www.youtube.com/watch?v=pxB_wFJFGcs

21 http://www.hacusa.org/hu/dl/666/completebook_web.pdf

22 http://www.toledoblade.com/Featured-Editorial-Home/2015/10/09/Ujvagi-for-City-Council.html 23 http://www.bocskairadio.org/junius-az-emigransok-oroksegenek-honapja-amerikaban/

24 http://www.bocskairadio.org/junius-az-emigransok-oroksegenek-honapja-amerikaban/)

KATI

http://www.igar.hu/?module=news&action=show&nid=72532 http://tiszadob.hu/tiszadob/tiszadob_bemutatkozik/ 3 https://hu.wikipedia.org/wiki/1970 4 http://folkradio.hu/hir/389 5 http://www.tukros.hu/pages.php?fmn=2&ismen=1&men=23&cid=18%20linken

1

2

353

6 http://www.tukros.hu/pages.php?fmn=2&ismen=1&men=23&cid=18%20linken 7

http://www.tukros.hu/pages.php?fmn=2&ismen=1&men=23&cid=18%20linken

GÁBOR ÉS GABRIELLA

1 http://gabebalazsphoto.com/nature.html

2 http://www.toledoblade.com/frontpage/2010/03/24/Toledoan-keeps-grounded-in-2-nati-

ons-cultures.html

3 http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/09/amerikai-magyar-elet-a-megyehazan.html 4 http://gabebalazsphoto.com/index.html

5 http://eu.wiley.com/WileyCDA/Section/index.html

6 http://utnews.utoledo.edu/index.php/01_20_2016/textbook-published-to-supplement-cosme-

tic-science-and-formulation-design-program

7 http://gabebalazsphoto.com/videography.html

8 http://www.toledoblade.com/Culture/2014/08/18/Birmingham-Ethnic-Festival-de-

lights-all-the-senses.html

9 http://www.toledoblade.com/gallery/Birmingham-Ethnic-Festival-2014

ERZSÉBET

1 http://glc-teachdemocracy2.org/ 2 http://gl-consortium.org/site/

3 http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/12/amerikai-magyarok-ajandekoztak-meg-a-sandor-

falvi-gyerekeket-fotok.html

4 http://www.szentesinfo.hu/mozaik/!delvilag-hirek-save/2004/2004-10-01_megyei-koz-

gyules.htm

MESÉK A MAGYAR HÁZBAN

1 https://hu.wikipedia.org/wiki/Ohi%C3%B3i_magyarok

2 https://en.wikipedia.org/wiki/User:Eino81/Hungarian_churches_in_North_America 3 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1940+252+2 4 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+183+5

5 https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=z9y91XuREdoc.k71EnVP0o-xI&hl=en 6 https://www.facebook.com/groups/113923005293316/?fref=ts

7 http://www.etnofolk.eu/hu/map-listing/photogallery/all/all?page=2 8 http://www.etnofolk.eu/hu

http://www.magyarnegyed.com/category/16/ http://web2.toledolibrary.org/locations/birmingham 11 https://en.wikipedia.org/wiki/Hunky_Culture 12 http://www.forgacspeter.hu/magyar/filmek/Hunky+Blues/83) 13 http://epa.oszk.hu/00000/00014/00186/index_files/lap.htm 9 10

354

14 https://www.toledoblade.com/frontpage/2007/08/16/Annual-Birmingham-Festival-be-

gan-as-a-neighborhood-fight.html; http://birminghamethnicfestival.wordpress.com/

15 https://birminghamethnicfestival.files.wordpress.com/2014/08/bef40_program_final_james.pdf 16 https://www.flickr.com/photos/63346381@N03/9466521068/in/photostream/ 17 https://en.wikipedia.org/wiki/Marcy_Kaptur

18 http://www.magyarnegyed.com/location/280/

19 http://tarkabarka.blogspot.hu/2014/10/magyarok-toledo-nepmesek.html

20 http://www.bgsu.edu/arts-and-sciences/media-and-communication/faculty-and-staff/la-

ra-lengel.html

21 https://www.bgsu.edu/

22 https://en.wikipedia.org/wiki/Bowling_Green_State_University 23 http://www.bgnews.com/

24 https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=z9y91XuREdoc.k71EnVP0o-xI&hl=en 25 kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/154.xls 26 hungariancluboftoledo@gmail.com

UTÓSZÓ HELYETT

1 http://www.delmagyar.hu/delmagyarchiv/

2 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1924+183+5 3 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1935+188+7 4 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1937+172+7 5 http://dm.ek.szte.hu/sztekk/delmagyar?dmp=1937+182+2 6 https://hu.wikipedia.org/wiki/Testvérváros

7 https://news.google.com/newspapers?nid=1350&dat=19930307&id=uScxAAAAIBAJ&sjid-

=UQMEAAAAIBAJ&pg=6509,1570005&hl=hu

8 https://news.google.com/newspapers?nid=1350&dat=19960315&id=hBwqAAAAIBAJ&s-

9 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/toledo_es_szeged_/109864/

jid=egMEAAAAIBAJ&pg=2650,4556862&hl=hu Robin Erb

10 http://www.gl-consortium.org/Szeged_Newsletter_2005_post.pdf

11 http://www.gl-consortium.org/site/pdf/SzegedNews2007December.pdf

12 https://www.yumpu.com/en/document/view/15395557/toledo-szeged-news-gl-consortiu-

morg/3

13 http://www.gl-consortium.org/SzegedNewsdraft-ed-with%20pic.pdf

14 http://www.gl-consortium.org/2010_Toledo_Szeged_Yearbook_R_2011_post.pdf

15 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/harom_kerdes_balint_erzsebet_projektmene-

dzser/2167531/

16 http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/09/amerikai-magyar-elet-a-megyehazan.html

17 https://www.facebook.com/Toledo-Ohio-USA-Szeged-Hungary-Partnership-133512849995318/

info/?tab=page_info http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_evtizede_erkeznek_az_ajandekok_az_oceanon_tulrol_csongrad_megyebe_/2362824/ 19 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/lecket_adott_himzesbol_az_amerikaiaknak/2390792/ 18

355

20 http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2015-julius/bovulnek-szte

http://juris.oldportal.u-szeged.hu/informaciok/amerikai-jogi-szakertoi/amerikai-jogi-szakertoi?folderID=11805&objectParentFolderId=11805 22 http://www.juris.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/szte-ajtk-2015/vendegoktatas 23 http://www.juris.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/szte-ajtk-2015/prof-benjamin-barros 24 http://www.juris.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/szte-ajtk-2015/tovabb-erosodik 25 http://www.juris.u-szeged.hu/oktatas/learning/learning 26 http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2015-majus/toledo-szeged-tovabb 27 http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2015-augusztus/toledoi-szakmai 28 http://www.delmagyar.hu/szte/gyogyszereszek_az_oceanon_tulrol/2431911/ 29 http://www.u-szeged.hu/sztehirek/2015-julius/bovulnek-szte 30 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/3_kiallitassal_nyilt_a_szeged-toledo_25_ev_gala/2436597/ 31 http://szeged.hu/hirek/26902-es-szeretnem-megkoszonni-balint-erzsebetnek.html 32 http://vtvszeged.hu/sa_hirek/i_szeged_2/i_25_eves_szeged_es_toledo_kapcsolata_van_mit_ unnepe_16111/t_Szeged%20-%2025%20%C3%A9ves%20Szeged%20%C3%A9s%20Toledo%20kapcsolata,%20van%20mit%20%C3%BCnnepelni/ 33 http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/toledo_es_szeged_25_eve_testver/2436588/ 34 http://www.bocskairadio.org/operatol-operettig-a-nepzenetol-nepdalig/ 21

356

SZEMÉLYNÉVMUTATÓ

Aczél György ����������������������������� 99 Adorján János ����������������������������� 30 Ahern, John ������������������������������ 136 Albrich, Thomas ����������������������� 168 Albright, Madeleine ����������������� 229 Alexander, Kenneth ���������� 276, 277 Ambrose, Stephen E. ����������������� 67 Andropov, Jurij ��������������������������� 99 Antal János ���������������� 282, 312, 314 Antall József ����������������������������� 229 Apró Antal ����������������������� 222, 223 Ábrahám István �������������������������� 22 … Ágika ����������������������������������� 187 Bach … ������������������������������������� 341 Bach, Richard ��������������������������� 269 Bacsó Béla �������������������������������� 157 Bacsó Pál ���������������������������������� 155 Badó Attila ������������������������������� 337 Baki Gabriella ���� 11, 264, 269–271, 274, 276, 277 Bakos József ������ 279, 282, 312, 314 Balazs … ����������������������������������� 322 Balázs Erzsike �������������������������� 157 Balázs Gábor ������ 11, 109, 264–265, 269, 277–278, 333, 337 (Lásd még: Balazs, Gabo) Balázs Olivér ��������������� 11, 277, 289 Baldwin, Al ������������������������������ 225 Balint … ����������������������������������� 321 Bálint Erzsébet ��� 11, 175, 176, 201, 266, 280 – 301, 326, 329, 333, 335–337, 340–344, 347 (Lásd még: Balint, Elizabeth) Balogh … ������������������������� 321, 326 Balogh, Judy ������������� 145, 158, 198, 218, 266 (Lásd még: Farkas, Julia Eszter) Bajdik ����������������������������� János 272 Baracskai Judit ����������������� 343, 345 Barden, Thomas E. ������������������� 136 Barros, Benjamin ���������������������� 338

Baroni, Geno ������������ 212–217, 222, 223, 307 Bauer, Earle ������������������������������ 129 Bauer, Nancy ���������������������������� 129 Bell, Michael ���������������������������� 331 Benczúr Gyula ��������������������������� 47 Bender, George ������������������������ 129 Benkő István ������������������������������ 27 Bertalan … ������������������������������� 321 Bertalan Farkas ������������������������ 198 Bertalan Imre ������������ 222, 225, 266 Bertalan, Juli ����������������������������� 158 Bertok … ���������������������������������� 321 Bertok, Julius ���������������������������� 136 Blériot, Louis ����������������������������� 30 Biro … �������������������������������������� 321 Bilyeu, Mary ����������������������������� 196 Boerst, Pat �������������������������������� 201 Bokor Pál ���������������������������������� 324 Bokor Zoltán ���������������������������� 164 Boldon … ��������������������������������� 170 … Bonnie ������������������������ 52, 53, 55 (Lásd még: Bunny; Pasternak, Eleanor; Rajner, Eleanor) Borzage, Frank ������������������������� 119 Botka László ������������� 300, 329, 334 Botos György ����������������������������� 29 Borcsi, Margaret ����������������������� 103 Boyle, Bill ������������������ 213, 220, 225 Boyle, Brendan ������������������������� 240 Bódis János ��������������������������������� 29 Brewis, Helen ��������������������������� 296 Brezsnyev, Leonyid ������������������ 100 Buhrow, Judith ������������������������� 127 Busai Norbert ��������������������������� 252 Busai Zsuzsanna ����������������������� 252 Burton, Richard ������������������������ 127 Bux Jakab ����������������������������������� 26 Carter, Jimmy ������������������� 146, 221, 222, 228, 229 Charigot, Aline �������������������������� 21 Chernik … ��������������������������������� 83 Chevalier, Maurice ������������������� 127

357

… Christine ������������������������������ 176 Clinton, Bill �������������� 146, 228, 229 Clinton, Hilary ����������������� 230, 231 Copperfield, David ������������������� 146 Cook, Rose ������������������������������� 196 Cosby, Bill �������������������������������� 146 Cristian Réka ��������������������������� 339 Cyrilla nővér ������������������������������� 84 Csajághy Adolf ����������������������������� 8 Csanyi … ���������������������������������� 158 Csányi László ��������������������������� 333 Cseresnyés Ferenc �������������������� 168 Csondon, Anna �������������������� 21, 46 Dancsák néni ���������������������������� 210 Dandar … ��������������������������������� 321 Danyi … ����������������������������������� 321 Darányi Kálmán ����������������������� 221 Daugherty, Christopher ����������� 173 Daugherty, Eric ������������������������ 173 Daugherty, Hilde ���������������� 10, 151, 160–177, 176, 197, 255, 256, 258, 259, 262, 333, (Lásd még: Scherlein, Hilde; Daugherty-Scherlein, Hilde) Daugherty, James ��������������������� 173 David, Joseph ��������������������������� 127 Dawsson, Jack �������������������������� 113 DiCaprio, Leonardo ����������������� 113 Dlusztus Imre �������������������������� 326 Donovan … ������������������������������ 266 Doran, Rose ����������������������������� 201 Dreisziger Dénes ���������������������� 252 Dudas … �������������������������� 158, 321 Ebert, Irene ������������������������������ 198 Eisenhower ����������������������� 213, 325 Ekmann, William ����������������� E. 80, Egyed Zoltán ��������������������������� 162 Eördögh Elemér ���������������������� 153 Farell, Mike ������������������������������ 147 Farkas, Bertalan ������������������������ 198

Farkas, Julia Eszter ������������������� 198 (Lásd még: Balogh, Judy) Farr, Jamie ������������������������ 142, 147 Fedor, Teresa �������������� 256, 332, 333 Fejes … ���������������������������� 158, 321 Feldman, Herman ��������������������� 84, Finielli … ����������������������������������� 39 Fischer, Frank ��������������������������� 225 Forgács Péter ���������������������������� 311 Fotovich, George ������������������������ 74 Fowler, P. J. ��������������������������������� 99 … Frances ������������������������� 125, 129 Frank József ��������������������� 224, 290 Frank, Werner L. ������������������������ 85 Gagle, Catherine Anne �������������� 16 Gagle, Suzanne �������������������������� 16 (Lásd még: LaBounty, Suzanne) Gagle, Steven Patrick ������� 101, 102 Gajzer Erzsébet ������������������������ 176 Galamb József ���������������������������� 23 Galambos … ���������������������������� 321 Galloway, Ann ���������� 244, 284, 296, 325–327 332, 333 Gancsos, Dorothy ������������ 158, 197 Gatewood, Melissa ������������������� 248 Gavin, James M. ������������������� 73, 74 Gábor Zsazsa ��������������������������� 127 Gáspár János ������������������������������ 28 Gáspár Róbert �������������������������� 340 Geyer … ����������������������������������� 150 Géczy Barnabás ���������������� 167, 168 Gibbs, Larry ������������������������������� 79 Gleason, T. R. ����������������������������� 99 Golden, Clayton C. �������������������� 46 Gorbacsov … ���������������������������� 174 Gore, Al ����������������������������������� 229 Gömbös Gyula ������������������������� 121 Görög Enikő ���������������������������� 342 Greyhound, Gery ��������������������� 175 (Azaz: Tomanovics Gergely) Grosjean, Ken ��������������������������� 201 Grósz Károly ���������������������������� 174 Gyulay Endre 285, 286, 325, 327, 342 Hanks, Tom �������������������������������� 67 Haraszti Sándor ������������������������� 99 Harris, Arthur ���������������������������� 82 Hartsfield … ������������������������������� 69 Havasi … ���������������������������������� 170 Hábl Károly ������������������������������ 164 Hernády, Márton ��� 137, 198, 209, 210, 212, 213, 217, 218, 221, 226, 231, 285, 286, 310, 312, 325, 326, 342 (Lásd még: Hernády atya; Hernady, Martin) Héjja Éva ��������������������������������� 340

Hohmann Judit ������������������������ 337 Hollo … ����������������������������������� 321 Holló, Anna ������������������������� 51, 60 Hoot, Charlene ������������������������ 201 Hoover … ��������������������������������� 139 Horthy Miklós ������������ 87, 121, 205 Horthy Miklós, ifjabb �������������� 119 Horvath … ����������������������� 266, 321 Horváth Amália ������� 122, 138, 178, 179, 185, 194, 196, 197, 199, 332 (Lásd még: Horváth Amálka) Horvath, Jozsef ( Joe) ��������������� 185 Howell … ����������������������������������� 72 Hódi Klára ������������������������������� 272 Hruscsov, Nyikita ������������� 126, 127 Hubai … ����������������������������������� 137 Humphrey, Hubert ������������������� 220 Hussey, Paul E. ��������������������������� 84 Imre … ������������������������������������� 321 Ivanics Zoltán ����������� 162, 163, 164 Iván Zsuzsanna ���������������� 301, 343 Izbékiné Cseuz Gabriella �������� 282, 312, 314 Izsak, Cynthia �������������������� 97, 100, (Lásd még: LaBounty, Cynthia) Izsak, Michael �������������������������� 100 Jakobs, Joe �������������������������������� 150 Jámbori Attila �������������������������� 333 Jánosi Ferenc ������������������������������ 99 Jellinek Márta ����������� 246, 286, 301 Johnson, Robert ����������������������� 148 Jóvári Levente �������������������������� 345 Józsa … ��������������������������������������� 54 József Attila �������������������������������� 23 József főherceg ��������������������������� 47 … Jucika ����������������������������������� 130 Juhasz … ��������������������������������� 321 Juhász, Mike ����������������������������� 150 … Júlia �������������������������������������� 103 Kaffka Margit ����������������������������� 47 Kahle, Eleanor ������������������ 284, 285 Kakas Béla ��������� 282, 289, 290, 347 Kaptur, Marcy �� 213, 220, 225, 240, 286, 326, 327, 332 Kardos … ��������������������������������� 150 Kazimir Mária ������������������ 179, 180 (Lásd még: Polhe, Marianne) Károly főherceg ������������������������ 119 Kennedy, Robert ����������������������� 220 Kertesz … ��������������������������������� 321 Kertesz, William ������� 141, 149, 150 Kesler, Earl M. ��������������������� 82, 83 Kilmer, Paulette ����������� 12, 293, 340 King, Martin Luther ����������� 216, 218 King, Cole Nat ������������������������� 127

358

King, Rosalie ���������������������������� 125 Kinsey … ���������������������������������� 149 (Lásd még: Kígyóssy …)

Kisimre Ferenc ���� 246, 253, 329, 330 Klebelsberg Kuno ��������������������� 304 Klimkowski, Ann Francis ��������� 266 Knoy, Sarah Jane ���������������������� 294 Koczka Ferenc ��� 145, 246, 301, 332, 339, 343, 345 Kossuth Lajos ����������������������������� 18 Kotai Zoltán, dr. ����������������������� 162 (Lásd még: Kótai Zoltán, dr.)

Kovacs … ��������������������������������� 321 Kovacs, Louis ��������������������������� 127 Kovács Gyula, vitéz ����� 163, 164, 165 Kovács Lídia ����������������������������� 114 (Lásd még: Varga Lídia) Kováts … ���������������������������������� 326 Kozak, Florence ����������������������� 125 Kozak, Larry ���������������������������� 125 Kozma … ��������������������������������� 321 Kóbor György �������������������������� 164 Kóbor János ������������������������������ 164 Kurucz, Steve ����������������������������� 73 LaBounty, Carol ��� 7, 12, 16–109, 179, 185, 192, 264, 267, 310, 320, 321 (Lásd még: Rajner, Carol. Rajner, Carolann) LaBounty, Cassandra ��������������� 100 LaBounty, Cynthia ������ 97, 100, 321 (Lásd még: Izsak, Cynthia) LaBounty, Lindsey ������������������� 100 LaBounty, Raymond (apa) ������ 95, 97 LaBounty, Raymond (fiú) �� 97, 100 LaBounty, Raymond Scott (unoka) ���������������������������������������������� 100 LaBounty, Suzanne ���� 16, 100, 101, 102, 321 (Lásd még: LaBounty, Suzie; Gagle, Suzanne) LaBounty, Timothy ������������ 97, 100 Lamper Csilla �������������������������� 246 Lamper Elek ���������������������������� 246 Latabár Kálmán ����������������������� 163 Lefkovics … ������������������������������� 39 Legel, Frank ����������������������������� 125 Lehmann István ��������������� 330, 342 Leizenheimer, Phyllis Joy ���������� 126 Leisenheimer, Ruth ������������������ 127 Lengel, Lara ����������������������������� 317 Lengyel Árpád, dr. ���������������������� 25 Lengyel, John ��������������������������� 136 Lengyel Józsefné ������������������������ 39 Lécz Jóska �������������������������������� 165 Lippai Pál ������������������������� 285, 329 Lis, John ����������������������������������� 326 Lorántffy Zsuzsanna ���������������� 196

Lowrey, DeWitt ������������������������� 69 Löherer Andor ��� 114, 115, 116, 119 Ludanyi … ������������������������������� 321 Ludányi, Andrew / András ������������� 201 Ludányi Anna �������������������������� 185 Lukács Fülöp ���������������������������� 336 Lukács György ������������������������� 100 Madaras … ������������������������������� 321 Magyar Anna ������������ 333, 334, 335 Magyar Judith ������������������ 248, 249 Magyar Kálmán ��������������� 248, 249 Majzik István ��������������������������� 330 Malonyai Dezső ������������������������� 23 Marsi István ����������������������������� 339 Martin, Debra �������������������������� 337 Martin, Edward S. ���������������������� 40 Martinek Tamás ����������������������� 338 Mayer Béla ��������������������������������� 26 Mályi Mihály ����������������������������� 28 Máthé Elek, dr. ������������������������� 304 Máró … ������������������������������������ 141 McMahon, Robert ������������������� 148 Mellon, Lynn ��������������������������� 201 Merényi Nicolette �������������������� 343 Mezei Péter, dr. ����������������� 338, 341 Mészáros … ����������������������������� 256 Michener, James ������������������������� 85 Mikszáth Kálmán ��������������� 7, 8, 12 Mindszenty József ������� 87, 153, 162 Moberg, Vilhelm ���������������������� 8, 9 Molnar … �������������� 26, 27, 158, 321 Molnár Henrik ��������������������������� 26 Monroe, Marilyn ���������������������� 127 Morrison, Andy ������������������������ 196 Mussolini, Benito ��������������������� 121 Müllerné Ilona ����������������� 285, 326 (Lásd még: Müller Józsefné Ilona) Nagy … ���������������������������� 321, 325 Nagy András ���������������������������� 295 Nagy Gábor �������������� 294, 334, 344 Nagy Imre ������������������� 99, 206, 208 Nagy, Martin �������������������� 278, 335 Nagy Péter ��������� 282, 292, 294, 332 Nagy Sándor ������������� 290, 341, 342 Németh Károly ������������������������� 174 Nixon … ����������������������������������� 244 Noyl, Angela ���������������������������� 335 …Norma ���������������������������� 49, 140 Novák … ���������������������������� 61, 158 Novák Marika �������������������������� 157 Novotný, Antonín �������������������� 100 Nyilassy Sándor �������������������������� 37 Nyitrai, Joseph �������������������������� 125 Oberding … ������������������������������� 83

Oláh Miklós ������������������������������� 99 Oravecz Imre �������������������� 139, 140 Orosz … ��������������������������� 158, 321 Orosz, Elizabeth �������������� 118, 119 (Lásd még: Orosz Erzsébet, Orosz Erzsi) Orosz, Susan ���������������������������� 330 Packo, Rose ������������������������������ 147 Packo, Tony � 142–144, 146, 147, 148 (Lásd még: Paczkó…, Peko …)

Papp Tibor ������������������������������� 301 Papp Zoltán ����������������������������� 246 Pandur József ��������������������������� 164 Paskai László ���������������������������� 153 Pasternak, Eleanor ��������������� 18, 19, 22, 44, 47–49, 51–58, 60–63, 107, 138, 152 (Lásd még: Bonnie; Bunny; Pasternak, Eleanora Anna; Rajner, Eleanor) Paszternák József ������������ 20, 46, 48, 153 (Lásd még: Pasternak, Jozeph; Pasternak, Joseph Albert) Paszternák, Mike ���������������� 93, 106 Patterson, Growe ������������������ 80, 82 Pál Gábor ����������������������������������� 28 Pál József ���������������������������������� 292 Pásztor József ����������������������������� 28 Pecsenye … ������������������������������� 321 Peko … ������������������������������������� 141 (Lásd még: Paczkó …, Packo …)

Percel … ����������������������������������� 321 Percy, Louis J. ����������������������������� 46 Petőfi Sándor ���������������������������� 321 Petrás Lajos ���������������������� 306, 323 Petróczi, Barbara ���������������������� 198 Polgar … ���������������������������������� 321 Polhe, Catherina Anna ������������� 185 (Lásd még: Polhe, Katica) Polhe, Jozsef Gregori ��� 10, 180–185 (Lásd még: Pölhe József ) Polhe, József William ��������������� 185 Polhe, Marianne ������������ 178–189, 332 (Lásd még: Polhe, Marika) Presley, Elvis ����������������������������� 126 Prekop, Clara ������������������������������ 19 Prekop János ������������������������ 34, 44 (Lásd még: Prikop János) Prikop, Mary ������������������������������ 93 Rabatin, Frank ���������������������������� 19 Rabatin Ilona ������������������������������ 9, 16–19, 30, 31, 33, 43–50, 59, 91, 93, 94, 103–105, 296, 331 (Lásd még: Pasternak, Helen) Rabatin Gizella ������������������ 19, 104 Rabatin, Paulina ����������������� 19, 104 Radnóti Miklós ������������������������ 136 Rajnai Sándor ����������������������������� 99

359

Rajner, Andrew �������������������������� 65 Rajner, Eleanor ������������������ 16, 17, 79, 84, 85, 88, 92, 93, 95, 104–107, 137, 140, 141, 152, 320 (Lásd még: Pasternak, Eleanor) Rajner, George (apa) ����������������� 60, 62–65, 67, 70, 72–74, 76, 80–82, 84, 85, 87, 107, 152 (Lásd még: Rajner, George Albert; Rajner, George J.) Rajner, George (fiú) 85, 88, 100, 107 Rajner, Gina ����������������������������� 100 Rajner, Ida ������ 48, 53–58, 60, 93, 94, 103, 141 Rajner, Jimmy ����������������������������� 48 Rajner, Mark ������������������������������ 88 Rajner, Marlene �������������������������� 17 Rajner, Mary 62, 78, 82, 84, 88, 107 Rajner, Robert ������ 48, 62, 82, 88, 107 Rakay, Andy ����������������������������� 145 Rakay … ����������������������������������� 321 Rákosi Mátyás ���������������������������� 99 I. Rákóczi György �������������������� 198 II. Rákóczi Ferenc �������������������� 196 Reagan … ��������������������������������� 229 … Red �������������������������������������� 259 Reichert, Joan ��������������������������� 197 Reményik Sándor ��������������������� 152 Renoir, Auguste �������������������������� 21 Renz, Elizabeth ������ 9, 12, 110–131, (Lásd még: Vargo, Elizabeth) Renz, Jack ��������������������������������� 129 Renz, Jean Elizabeth ���������������� 130 Renz, Rudy ������������������������������� 128 Renz, Rudy Carl Jr. ������������������ 130 Renz Bender, Jody �������������������� 129 Reynolds, Burt ������������������������� 146 Rev, Imre Bertalan ������������������� 106 Révész Piroska ������������������������� 272 Rihacek, Joseph ������������������������ 124 Ring Orsolya ���������������������������� 223 … Robert ������������������������������������ 48 Rocskar Zoltán ������������������������� 345 Roosevelt … ������������������ 56, 57, 213 Ross, Paula 143, 145, 147, 148, 258 Rutherford … ����������������������������� 83 Ruvolo, Jim ������������������������������� 213 Salamon József ������������������������� 249 Salona … ���������������������������������� 321 … Saly �������������������������������������� 176 Santayana, Gisella �������������������� 252 Sára Feri ����������������������������������� 248 Scherlein, Hilde (Lásd még: Daugherty, Hilde; Daugherty-Scherlein, Hilde) Scherlein Rudolf 10, 161–163, 165, 167–171

Scherlein Rudi ����������������� 169, 171 Schmidlin (Toth), Elizabeth ��� 158, 201 Sendi, Betsy ������������������������������ 196 Shanek, Betty ��������������������������� 125 Sherfild, August ������������������������� 64 Simon … ���������������������������������� 321 Sinatra, Frank ��������������������������� 127 Sobel, Herbert M. ���������������������� 73 Sofalvi … ���������������������������������� 158 Sohnly, Willy ���������������������������� 146 Soley, Cathy ���������������� 10, 242–253 (Lásd még: Soley, Kati; Szoboszlay, Katalin) Soós Gyöngyvér ����������������������� 339 Soós Viktor Attila �������������������� 223 Spielberg, Steven ������������������������ 67 Spiess, Mary ������������������������������� 93 Spiess, John �������������������������������� 93 Szabo … ��������������������������� 321, 326 Szabó Imréné Nagy Zsófia ��� 176, 336 Szabó Ferenc �������������������������������� 8 Szabó Klára ��������������� 341, 344, 345 Szabó Magda ����������������������������� 13 Szalai Szavanna ������������������������ 345 Szalay István ��������������������� 330, 342 Szanto … ���������������������������������� 321 Szegeli … ��������������������������������� 226 Szeleczky Zita �������������������������� 162 Szentgyörgyi Anna �� 138, 152, 157, 333, 340, 341 Szent-Györgyi Albert ������ 223, 295 Szepessy, Joe ����������������������������� 116 Szepeszszentgyörgyi Fanni ������ 346 Széchenyi István, gróf �������������� 244 Szélpál Szilveszter �������������������� 343 Szigeti … ���������������������������������� 226 Szilassy László �������������������������� 163 Színi Gyula �������������������������������� 47 Szoboszlay, Katalin ������������������� 242 (Lásd még: Soley, Cathy) Szodi, Barbara �������������������������� 148 Szodi, Louis ����������������������������� 148 Szondi Ildikó ���������������������������� 198 Szollosi … �������������������������������� 321 Szöllösi … �������������������������������� 226 Sztálin … ���������������������������������� 126 Szuch … ����������������������������������� 321 Szumigala, Carol ���������������������� 125 Szűcs Annamária ��������������������� 343 Tajti Andrea ����������������������������� 334 Takács, Cherry ������������������������� 266 Takács Lajos ������ 150, 151, 194, 252 (Lásd még: Takacs …, Takács)

Takács, Louis ���������������������������� 266 Tarcali … ���������������������������������� 321 Tavcar … ���������������������������������� 150 Taylor, Liz �������������������������������� 127 Temesi Mária ������������������� 339, 343 Tilimon, Mary ����������������� 140, 141 Tonelli Sándor ���� 9, 23, 24, 26, 28, 29, 31, 32, 35, 40, 42, 43, 135 Toth … ������������������������������������� 321 Toth, John �������������������������������� 150 Tóth Attila ������������������������������� 341 Tóth Árpád �������������������������������� 47 Tóth Gergely, dr. �������������� 307, 315 Tóth Károly ������� 278, 301, 329 335, 337, 344 Tóth László �������������������������� 27, 28 Tóth Péter �������������������������������� 339 Tóth Sándor ����������������������������� 341 Travis, Zauzi ��������������������� 296, 332 Truman ������������������������������������� 125 Tylicki, Martha ������������������������ 124 Ujlaki Ferenc ���������������������������� 155 Ujvagi … ���������������������������������� 321 Ujvagi, Alexander Peter ������ 10, 136, 204–230, 238–241, 246, 256, 285, 287, 305, 307, 325 Újvági Bernadett ���������������������� 233 Ujvagi, Betsy ������� 10, 204, 205, 218, 230–238 Ujvagi, Betty ����������������������������� 218 Ujvagi, Ede (fiú) ����������������������� 209 Ujvagi, Krisztina 218, 230, 233, 240 Újszászi Ilona ������������������� 340, 343 Újvági B. Ede (apa) ���������� 207, 209 Újvági Baba ������� 207, 225, 246, 248 Újvági Károly ������������������� 207, 307 Újvági Magda ��������������������������� 207 Újvági Péter �������� 10, 204, 205, 206, 213, 215, 225, 239, 240, 256, 285, 287, 305, 307, 325, 334 (Lásd még: Ujvagi, Peter; Ujvagi Alexander Peter, Újági Péter Sándor Béla) Vajda Júlia ����������������� 332, 341, 342 Vamos … ���������������������������������� 321 Vance, Cyrus ������������� 222, 223, 224 Varga Erzsike ��������������� 9, 110–131, (Lásd még: Vargo, Elizabeth; Vargo, Elizabeth Lydia; Renz, Elizabeth) Varga Gyula �������������� 114, 115, 116 (Lásd. még: Vargo, Julius; Vargo Julius John) Varga János ������������� 111, 113, 114, 116

360

Varga László ������������������������������� 26 Varga Lídia ����������������������� 114, 116 (Lásd még: Kovács Lídia; Vargo, Lydia) Vargo, Lydia ����������������������������� 116 (Lásd még: Kovács Lídia; Varga Lídia) Vargo, Fran ����������������������� 158, 196 Vargo, Frances ������������������ 125, 129 Vargo, Kindra ��������������������������� 248 Vargo, Jacquelynne Ann ����������� 130 Vargo, Jeanne Kay �������������������� 129 Vargo, Jeffrey Michael �������������� 130 Vargo, Joanne Lynn ������������������ 129 Vargo, Joel Steven ������������� 120, 130 (Lásd még: Vargo, Józsi) Vargo, Joel Steven Jr. �������� 120, 130 Vargo, John Ernest ���� 120, 126, 129 (Lásd még: Vargo, János) Vargo, Julius (apa) ����� 116, 117, 119 (Lásd még: Varga Gyula; Vargo, Julius) Vargo, Julius John (fiú) ����� 119, 124 (Lásd még: Vargo, Gyula) Vargo, Paul John ����������������������� 130 Vargo, Phyllis ������������������� 129, 196 Vágó Dániel ����������������������������� 345 Ványai Éva ���������������� 301, 332, 342 Várdy Béla ����������������� 212, 213, 222 Vásárhelyi Miklós ����������������������� 99 Veress Janka ������������������������������ 251 Vértes László ������������������������������ 99 Vida Ferenc �������������������������������� 99 Wagner, Richard ����������������������� 125 Warrent, Harding G. ���������������� 139 Wass Albert ���������������������� 183, 184 Weisfelder, Chris �������������� 342, 348 Wilburg, Wright ������������������������ 41 Wilson … ��������������������������������� 139 Wood, Karen �������������������� 256, 259 Wood, Mary ����������������������������� 197 Young, Dan ������������������������������ 267 Zadravecz István ���������������������� 153 Zajacz … ���������������������������������� 321 Zakar Péter ����������������������� 314, 333 Zakrzewski, Patricia Rose �������� 124 Zalka Csenge Virág ���� 315–318, 320 Zelnis, Janie ������������������������������ 199 Zita hercegnő ��������������������������� 119 Zsarnay … �������������������������������� 321

Újszászi Ilona a Szegedi Tudományegyetem szóvivőjeként, óraadó tanáraként, a Campus Hungary Program révén látogatott Ohio állam három és Illinois állam egyik egyetemére, tájékozódott a kommunikáció oktatásról és az amerikai médiumokról, találkozott az ott élő magyarokkal. A 2013 őszén megismert asszonyokkal beszélgetve, a családtörténetek hatására újságíróként is működésbe lépett: interjúkat és fényképeket készített, dokumentumokat fotózott, közösségekbe látogatott. Az óceánon túl gyűjtött hang és képanyagból itthon válogatva alakult ki egy új mozaikkép: a Hogyan lettek ők „amerikai magyarok”?

– Vallomások ott-hon az itthonról című kötet. A portrékba zárt családtörténetek, illetve az ott-honosság biztosítására hivatott közösségeket bemutató riportok jelzik a bevándorlás hullámait. E könyv emléket állít az Amerikában élő magyaroknak, méltatja az óhazához való kötődésért tett erőfeszítéseket. Ugyanakkor – a testvér-települési kapcsolatban rejlő lehetőségeket is leltározva – köszönti Szeged és Toledo, Csongrád és Lucas megye lüktető együttműködését, amelynek lényege és éltetője az emberek között szövődő barátság.