KÁTÉ 2017. november

MOGI Robi...

Külügyi Börze...

Interjú Dorn Andrással Az órák sodrásában Gépezet a mélyben R-hely Kutatók Éjszakája Az archeometallurgiáról...

Egyetemi tizenegy Irány a Kozmosz!

Előadás bingó

Tartalom

4 5 6 9 10 12 13 14 17 18 19

10 éves a Bioshock Csak egy lövés OMÉK 2017 Szimulációban élünk?

Cargo Sous Terrain Ehető evőeszköz Párizsi Kisokos Menzateszt Design hét Budapesten Rejtvény Sudoku

20 22 23 24 26 27 29 30 31 33 34

Impresszum Felelős kiadó:

Tóth Amanda

Tördelők:

Felelős szerkesztő:

Csősz Gábor Főszerkesztő:

Orbán Péter Főszerkesztő-helyettes:

Herczeg Krisztina

Olvasószerkesztők:

Tördelőszerkesztő:

Herczeg Krisztina Tartalmi vezető:

Mézes Márton Vezető grafikus:

Egész Dénes

Korábbi számaink: gpk.bme.hu/index.php/kate

Grafikusok:

Bedők Eszter Biróczky Máté Faragó Daniella Németh Mónika Eszter Pickó Anna Takács Tímea

Cikkírók:

Ábrahám Flóra Bartalos Balázs Tibor Bolyki Zsolt Hepp Ádám Kamondi Noémi Vámos János Ábrahám Flóra Bartalos Róbert Bartos Ágoston Bolyki Zsolt Burján Vivien Csapó Dániel Horváth Bence Horváth László Jenei István Kocsor Máté Kun Csaba Vajda Márk

Bartalos Balázs Tibor Huszka Attila Kovács Borbála Kürti Flóra Pethő Luca Varga Roland

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet lapja. Megjelenik 1000 példányban az Egyetemi Hallgatói Képviselet támogatásával.

Káté szerkesztőség 1111 Budapest, Irinyi J. u-1-17. HÖK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu fb.com/katepress instagram.com/kateepress Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük!

Hivatalos megjelenés: November 6.

MOGI Robi, az ember legjobb barátja Ma már természetessé vált, hogy különböző elektronikai gépek vesznek körül minket, amelyek alap használati cikkekké váltak. A robot szó hallatán talán sokaknak beugrik a WALL-E című film, ami a távoli jövőben játszódik, és nem is tudják, hogy a kutatások már nem állnak messze attól, hogy a mindennapi életben is használjuk őket.

Flo

Mostanáig az emberek nagy része csak a TV-ben, illetve filmekben látott robotot, nem volt vele valós fizikai kapcsolata. Tisztán mérnöki eszközök voltak, cégóriások alkalmazták őket a nagysorozatú gyártásban. Ám lassan elkezdenek megjelenni a kis- és középvállalkozásokban is, ahol viszont nincs lehetőség tisztán robotikai szakemberek alkalmazására. Hogy a robotok használatát megkön�nyítsék, hatékonyabb és rugalmasabb kölcsönhatást kell létrehozni a felhasználóval, amihez egy kifinomultabb felismerő technológiára van szükség. Más területek is hangsúlyosak lesznek, mint a pszichológia, a használhatósági és emberi tényezők. Már nem csak az embernek kell megértenie a robotot, hanem fordítva is. Hamarosan megjelennek a robotok a magánemberek háztartásában is, elsőként az időseket, fogyatékkal élőket segítendő, később a mindennapi életben. Fontos, hogy az ember-robot kommunikáció fejlődjön. A másik lényeges feladat, hogy a robotot szerethetővé kell tenni. A robot nem egy mesterséges ember, hanem sokkal inkább mesterséges állat lesz. Ennek az az oka, hogy a jelenlegi legokosabb robot intelligenciája is messze elmarad az emberétől. Ha egy szerkezet nagyon emberszerű, akkor az elvárásaink is automatikusan megnövekednek, és csalódást válthat ki bennünk, ha ráébredünk a robot korlátaira.

Mégis hogy kommunikálhat az ember egy robottal?

Ezzel a kérdéssel foglalkozik az etokommunikáció, illetve az etorobotika. Ez az utóbbi egy új tudományterület, ami azt vizsgálja, hogyan lehet az állatok viselkedésének törvényszerűségei alapján új típusú robotokat építeni. Az etológusok megfigyelik az állatok viselkedését, és verbális etológiai modellt készítenek. Ezt az etológiai modellt informatikusok algoritmizálható matematikai modellé alakítják, majd a mechatronikai mérnökök beépítik a robotokba vagy más eszközökbe. A MOGI Robi egy ezen az elven működő robot, ami úgy kötődik gazdájához, mint a kutya. A projektben több magyar egyetem tanszékén kívül japán kutatók is részt vesznek. A robot megépítéséhez először készíteni kellett egy etológiai modellt. Megfigyelték különböző kutyák viselkedését a gazdájukkal, egy idegen helyen. Utána bejött egy idegen ember, aki megpróbált kapcsolatba lépni az állattal. Amikor látták, hogy a kutya felengedett, a gazda kiment, és a háziállat egyedül maradt egy idegen helyen, egy idegen emberrel. Ez az úgynevezett Idegen Helyzet Teszt. Ezt a modellt algoritmizálták az informatikusok. Bár MOGI Robinak nincsenek érzései, mégis úgy érezzük, hogy kötődik hozzánk.

A kötődés fogalmát először az anya-gyermek kapcsolatra dolgozták ki a pszichológusok, ám a viselkedéselemek a kutyáknál is megfigyelhetők, és könnyebben algoritmizálhatók. A további kutatásokban az etológusok különböző szituációkban fogják megvizsgálni, hogy az emberek és/ vagy kutyák hogy viszonyulnak a robothoz.

Míg MOGI Robi kötődni tud a gazdájához, játszik vele és visszahozza az eldobott labdát, addig a tanszék másik projektjének, a STRAND-nak keretében elkészült MOGI Ethont portás és takarító feladatokra tervezték.

Egy megadott területet őriz, az oda belépőket azonosítja, vagy épp járőrözik. A projekt elsődleges célja, hogy a robot 24 órán keresztül működjön, járja a folyosókat, és ne menjen neki a folyosón elhaladó embereknek. Másik cél, hogy engedje be a vendégeket, és vezesse be a vendéglátójukhoz. Ha nincs bent, jelezze, hogy hiába jöttek. Egy szoftvernek köszönhetően különbséget tud tenni ember és nem ember között, de a fejlesztői még több kisebb feladat ellátására szeretnék megtanítani. Ilyen lenne például, hogy köszönjön a mellette elhaladóknak, vagy hogy vigyen át egy-egy tárgyat egyik szobából a másikba. A jövőre nézve a fejlesztők ennél még kicsit többre gondolnak: idősotthonokban szeretnék majd használni, ahol az állandóan mozgó robot a betegek állapotát folyamatosan ellenőrizhetné, és szólhatna az ápolóknak sürgős segítség igénye esetén.

MOGI Robinak és MOGI Ethonnak van egy kistestvére is, aki a japán Chuo Egyetemen működik, ahol egy magyar ösztöndíjas hallgató foglalkozik vele.

Az etorobotika egy olyan tudományág, ami még sok évtizedig fogja foglalkoztatni az elotógusokat, informatikusokat és mechatronikai mérnököket egyaránt. Ezek a robotok sok ember életét fogják megmenteni, megkönnyíteni, de soha nem szabad megfeledkezni róla, hogy nem pótolják az emberi kapcsolatokat.

forrás: www.mogi.bme.hu

Külügyi Börze a HKT szervezésében A Műegyetemi Állásbörzével egy időben, október 11-12-én került megrendezésre immáron 19. alkalommal a Külügyi Börze. Idén 21 kiállító várta az érdeklődőket, akik számos külföldi tanulmányi és munkalehetőséggel ismerkedhettek meg. Ezen alkalomból beszélgettünk Számel Dorottyával, a Hallgatói Külügyi Testület (HKT) vezetőjével, valamint Eggenhofer Balázzsal, a rendezvény kapcsolattartásért felelős szervezőjével.

Zsolti

A HKT egy, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) alá tartozó egység, amely arra hivatott, hogy négy nemzetközi, szakmai, non-profit diákszervezet, az AIESEC, az ESN, az ESTIEM és az IAESTE helyi csoportjának ernyőszervezeteként szolgáljon. A testület egyik legfontosabb feladata a Külügyi Börze lebonyolítása, emellett a karácsony előtti időszakban a cipősdoboz-akcióban való részvétel. A HKT-t a Facebook-oldalukon, a K épület III. emelet 83-as irodájukban, illetve tagszervezeteik toborzóeseményein találhatjátok meg.

A szervezőktől megtudhattuk, hogy idén változtatni szerettek volna a Külügyi Börze megvalósításán. A korábbi években a főépület második emeletén kapott helyet a rendezvény, ám ide már csak kevesebben jutottak fel, kissé kiesett az Állásbörze vérkeringéséből. Így a HKT szerette volna, hogy akár más időpontban, akár más helyszínen kerüljön megrendezésre a Külügyi Börze, hogy arra több figyelem jusson a nagy múltú és népszerű Műegyetemi Állásbörze mellett. Végül egy kompromisszumos megoldás született: a külügyi kiállítás jól frekventált helyen, az első emeleten került kialakításra, amellyel igazán bekerültek az expo forgatagába. A két rendezvény jól megfér egymás mellett, idén a kommunikáció, a hirdetés is többnyire együtt zajlott.

Balázs megosztotta velünk, hogy a kiállítók javarészével már hosszú évek óta ismerik egymást, partnerségben vannak, így a börzére való felhívás után szinte azonnal jelentkeznek. Azt kérik tőlük, hogy a Külügyi Börzére konkrét ajánlatokkal, ösztöndíjakkal, külföldi gyakornoki vagy egyéb állásokkal érkezzenek. Nagyon fontos ez a rendezvény, hiszen olyan közös platformot teremt a hallgatóság és a külföld között, amelyen könnyen, személyes beszélgetések segítségével megtalálhatja egymást a keresleti és a kínálati oldal. Éppen emiatt biztos, hogy a jövőben is félévente megrendezésre fog kerülni ez az expo.

Dorottya elmondta, a jövőre vonatkozóan is vannak elképzeléseik. Szeretnék még interaktívabbá tenni a börzét, például előadások szervezésével. Már idén is több kiállító jelezte, hogy akár magyar, akár külföldi előadót is szívesen hozna, aki meg tudná osztani tapasztalatait, élményeit, tájékoztatást adna az egyes ösztöndíjprogramokról. Ezen a helyszínen sajnos nem nyílt lehetőség ilyen közösségi tér, színpad létrehozására, azonban az elkövetkezendőkben ezen szeretnének változtatni. Arra a

kérdésünkre, hogy milyen célokat szeretne elérni a HKT vezetőjeként, Dorottya azt válaszolta, hogy erősebbre fűzné a viszonyt a négy tagszervezet között, kapocsként működne az EHK és a tagok között, valamint megteremtené a kellemesebb hangulatot a HKT-ban és a négy diákszervezetben. Fontos, hogy az egyes közösségekben jól működő dolgokat (pl. programszervezés, csapatépítés stb.) át tudják adni a többi szervezetnek is, nagy hangsúlyt kell fektetni a tudástranszferre.

A kilátogatók pedig a szokásos, nyugat-európai tanulmányi lehetőségen kívül olyan országokkal is találkozhattak, mint a távoli Japán, vagy éppen a ma még nem kimondottan tanulmányi célországként ismert Lengyelország, de emellett jelen voltak amerikai nyári táboroztatással foglalkozó munkaközvetítők is. Akinek külföldi tanulmányi, gyakornoki céljai vannak, vagy csupán más kultúrákkal szeretne megismerkedni, az biztosan talált az érdeklődésének megfelelő lehetőséget a 19. Külügyi Börzén!

Interjú Dorn Andrással Dorn Andrást, egykori Számítástechnika Szakosztály-elnököt, jelenlegi cégvezetőt kérdeztük az egyetemi éveiről, pályafutásáról, sikerének kulcsáról. Története mindannyiunk számára inspiráló lehet, hiszen annak ellenére vált ilyen sikeres emberré, hogy harmadjára vették fel a gépészkarra, és 9 év alatt végezte el azt. Mindemellett András megosztotta egyik rendőrségi ügyét is, melyet mint Számtech Szakosztály-elnök élt át.

Daca

Káté: Miként gondolsz vissza az egyetemista éveidre?

Dorn András: Imádtam őket. Főleg így visszagondolva. Rengeteg dolgot csináltunk. Voltam a Számítástechnika Szakosztály elnöke, voltam a konditerem elnöke, elég sokat portáztam az Ezres Klubban. Nagyon szerettem az egyetem mellett dolgozni. Imádtam a szakmámat, ezért minden lehetőséget megragadtam, ha láttam benne fantáziát. Dolgoztunk az IBM-nek, dolgoztunk a Montananak. Az első nagy sikerem is ebből adódott: a szakosztály tagjaival végeztünk el nagyobb munkákat. A diákszövetkezeten keresztül csináltunk egy csomó munkát a 2000-es évek átállásával kapcsolatosan. Úgyhogy én az egyetemre járás mellett rengeteget dolgoztam. Nem titok, 9 év alatt végeztem el az egyetemet. Ennek több oka is volt.

Az egyik az, hogy mellette a 8-10 órámat már az Atos Originnél lehúztam. Tehát oda jártam rendesen munkába, amikor vége volt, elkéredzkedtem a gyakorlatokra.

Vizsgaidőszakban kivettem 2-3 hét szabit, és készültem a vizsgákra. Néha inkább kevesebb, mint több sikerrel, de a végén meglett a diplomám. Szerintem már mindenki úgy volt vele, hogy inkább menjek el. (mosolyog)

Káté: Hogy jött neked a Számítástechnika Szakosztály elnöksége?

D. A.: Amikor megjött az első értesítő, hogy felvettek a gépészkarra, ilyen meg ilyen gólyatábor van, így néz ki a kollégium stb., és akkor megláttam azt a szót benne, hogy internet… Ahogy beköltöztem a kollégiumba, gyakorlatilag én voltam a második, aki bement gólyaként a koliba, ki se vártam, lepakoltam a táskámat, és a következő dolgom az volt, hogy elmentem az akkori szakosztály vezetőjéhez (Bottka Sanyihoz). Bekopogtam, hogy márpedig mutassa meg nekem azonnal, hogy mi az az internet, mert nekem ezt most tudnom kell. Mondta, hogy egy kicsit azért még lassítsak. Mondtam, hogy értem én, de ezt most akarom tudni. Akkor így bekerültem a Kármán Tódor Kollégium szakosztályába mint próbás, aztán mint tag. Egy év múlva én lettem a helyettes, utána pedig az elnöke a szakosztálynak. Gyakorlatilag azt csináltuk többedmagammal, akik egyébként Damit alapítók is, hogy délelőtt nem mentünk be előadásra, délután a minimális gyakorlatokat megúsztuk, és utána végig szereltük a kollégium hálózatát, építettük a rendszereket. Talán én voltam az első az egyik cégtársammal, Dezsővel (Orbán Gábor), akik a villamoson

bontott UTP kábelt hoztak. Hatalmas kötegeket cipeltünk fel a vállunkon a harmadikra, mert ott volt a szakosztály szerverterme, és méregettük, hogy melyik kábel jó, melyik nem, és melyiket hova fogjuk tudni behúzni. Így indultunk, és ezen kollégistatársak közül jó sokan alapoztuk meg a Damitot, és most is itt dolgozunk.

Káté: Van esetleg valami érdekes történeted, amire szívesen gondolsz vissza?

D. A.: Egy nagyon izgalmas sztorim volt, amely a Csillagok háborújának első részéhez, a Baljós árnyakhoz köthető. Mi üzemeltettük a kollégiumban az informatikai hálózatot, és a kollégistáknak volt lehetőségük ezeken a szervereken egyéb tartalmak elérésére is. Sőt volt olyan alkalom, hogy ha a kollégiumban nem működött egy-két szerver, akkor a magyarországi internetforgalomnak a 20%-a kiesett, mert akkora forgalmat generáltunk. Kiraktuk a filmet, a kollégisták elkezdték letölteni, és megnézték. Aztán az egyikük, aki nem volt túlzottan biztonságtudatos, kirakta anonymus FTP-re, és kijöttek a rendőrségtől, hogy ezen a kollégiumhoz tartozó IP címen megtalálták a Baljós árnyak egy példányát. Beidéztek a rendőrségre, és egy fiatal szőke hölgy hallgatott ki. Megkérdezte, hogy elképzelhető-e az, hogy a koli szerveréről töltötték le azt a filmet. Mivel tanú voltam, ezért nem hazudhattam. Gondolkoztam, hogy mit mondhatnék, és visszakérdeztem, hogy melyikről? A hölgy megkérdezte, hogy van több szervere is a kollégiumnak? Mondtam, hogy van 22 szerverünk, majd elkezdtem mondani az összesnek a paramétereit, ami csak eszembe jutott. Ez eltartott kb. 3-4 percig, és láttam, hogy a nő elvesztette a fonalat. Gondoltam ez az irány jó lehet, próbáljuk meg ezt erőltetni, hogy mégse legyek gyanúsított. Amikor végére értem a felsorolásnak, ismét megkérdezte, hogy elképzelhető-e, hogy a koli szerveréről történt a letöltés?

Megint visszakérdeztem, hogy melyikről? Ekkor szerencsére többször nem tette fel a kérdést, nekem meg nem kellett válaszolni.

Káté: Mivel foglalkozik a céged, a Damit?

D. A.: A fő üzleti tevékenységünk az informatikai rendszerek üzemeltetése. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy ránk bíznak általában egy integrációs projektet, megmondják, mi az üzleti igény, azt mi összerakjuk. Szervereket rakunk össze, tárolókat, feltelepítjük az operációs rendszereket, az adatbázis-kezelőket, utána a megfelelő alkalmazásokat tesszük rá. Onnantól kezdve, hogy ez működik, átadjuk az ügyfeleknek, majd ennek az üzemeltetését végezzük. Amit el tudunk magunkról mondani, hogy körülbelül 1500 szervert üzemeltetünk, és több ezer munkaállomás kapcsolódik hozzá. Ez a fő üzleti tevékenységünk.

Káté: Miként alakult a cég története?

D. A.: Igazából ez úgy történt, hogy amikor másodéves voltam, megismerkedtem egy siófoki lánnyal.

Ráadásul egy internetes társkeresőn… Azt azért tegyük hozzá, hogy ennek már 20 éve, és akkor ez eléggé befolyásolta a jegyeimet nem pozitív, hanem inkább negatív irányba. Végül felköltözött hozzánk a kollégiumba negyediknek – a kétágyas szobába. Akkoriban a szüleimmel volt egy kis csörtém, hogy miért nem az egyetemet végzem, miért barátnőzök. Mondtam, hogy akkor most megpróbálok saját lábra állni. Először Molnár József „Joe” felesége juttatott be a UPC-hez, ott voltam rendszergazda. Utána átkerültem a Montanaba és a 2000-es évi projektet vittem, aztán átkerültem az Atos Originhez, aki a Philipseket és az Aegon-t is üzemeltette. Ott voltam először rendszergazda, aztán pedig rendszermérnök. Majd megvette az Atost a Synergon, és gyakorlatilag ezzel a vásárlással a mi szellemiségünk elkezdett erodálódni. Az üzemeltetéshez a szolgálat szellemisége szükséges, és ez ott kezdett leépülni.

Engem elküldtek 2009-ben, de addigra már sokan ismertek a piacon. Egy hét alatt 11 ajánlatom volt, az összes multi megkeresett, hogy menjek és dolgozzunk együtt.

Aztán úgy gondoltam, ha már ennyi ajánlatom van, akkor miért ne próbálnám meg saját magam?! 2005-ben alapítottuk meg a Damitot, akkor még nem foglalkoztam vele annyira, de 2009-ben bejöttem ügyvezetőként, és elkezdtem a lehetőségek után menni. Gyakorlatilag 2009 és 2017 között a Damitból egy 100 fős, 1 milliárd forintos árbevételű cég lett.

Káté: Milyen emberi tulajdonságok szükségesek szerinted egy jó vállalkozónak?

D. A.: Az biztos, hogy az emberben vállalkozó szellemnek kell lenni. Anélkül, hogy ő ne merne – jó értelemben véve – kockáztatni, belőle nem lesz jó vállalkozó.

Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, meg szerintem vagyunk is, hogy az informatika egy eléggé felfelé ívelő terület, és itt lehet, hogy egy picit könnyebb túlélni. Az induló cégeknek a 80%-a nem éri meg a csecsemőkort sem, hanem előtte tönkre megy. Ennek az az oka, hogy van egy kritikus pont, amit el kell érni ahhoz, hogy önfenntartó legyen. Nekünk az volt a szerencsénk vagy nem szerencsénk, nehéz ezt utólag megmondani, hogy amikor elküldtek a Synergonból, rögtön kaptunk két-három olyan munkát olyan emberektől, akik előtte ügyfeleink voltak, hogy az biztosította 6-12 hónapra a Damitnak a megélhetését. Amíg mentek ezek a projektek, addig volt időm a következőt felhajtani. Szépen egyik építőkockát a másikra, arra a harmadikat, és egy organikus fejlődésen mentünk így keresztül. Tehát szerintem elsősorban kockázatvállalási szellem kell a vállalkozáshoz, tudni kell „merni belevágni”.

Káté: Az oktatói tevékenységedről tudnál mondani pár mondatot?

D. A.: Ú, az nagyon jó sztori! Voltam többször a Műszaki Egyetem Menedzsment Tanszékén meghívott előadó és a BGE Pénzügyi és Számviteli Karán is. Óriási élmény volt visszamenni, és látni Titeket. Kiállni, elmondani, hogy szerintem mi a jó, és akkor mindenki rám néz,

várja tőlem az információkat, meg várja tőlem, hogy olyan dolgokat mondjak, ami őt érdekli. Mindig óriási tapsot kaptam, de a végén sose tudtam, hogy most mit is mondtam el. Pedig megvolt előre, megcsináltam a prezentációt.

Nagyon-nagyon szerettem nektek próbálni elmondani azt, ami rám ragadt az elmúlt időszakban.

Káté: Hol látod a céged 3 év múlva?

D. A.: A terveink között a külföldi projektek, külföldi lehetőségeknek kiaknázása található. Ez a legfontosabb szerintem. Egy picit önző vagyok, de számomra a Damit gyakorlatilag egy kihívás és az életem. Én ebben találom meg a saját fejlődésemen keresztül a céljaimat. Tehát ha én abban látok kihívást, hogy kimenjünk külföldre, akkor abba az irányba viszem tovább a céget, azt tartom szem előtt. Három év múlva én azt szeretném elérni, hogy a külföldi leányvállalataink, amelyek Angliában és Svájcban találhatóak, azok valójában is megálljanak a saját lábaikon, és nyereségesek legyenek. Nem akarok feltétlen ott is már 100 főt foglalkoztatni, csak azt, hogy hitelesen el tudjam mondani, hogy van külföldi munkánk. Az üzleti modell egyszerű. Azt szeretném, hogy a külföldi leányvállalatok a munkákat megszerezzék, és az itthoni kollégákkal egy jó részét el tudjam végeztetni. Ennek azért van jelentősége számomra, mert akkor mégiscsak mi, magyarok dolgozunk, de külföldre. Így itthon épülünk és szépülünk, magunkat tudjuk építeni.

Káté: Mik az előnyei szerinted a külföldi, illetve a hazai vállalkozásindításnak?

D. A.: Ambivalens érzéseim vannak a külföldi munkavállalással kapcsolatban. Azt gondolom, hogy egy más kultúrába beleilleszkedni, és az embernek magában egy váltást végigvinni, néha sokkal nagyobb toleranciát tud maga felé biztosítani. Ez alatt azt értem, hogy ugyanazokat a nehézségeket itthon valaki sokkal nehezebben, komolyabban éli meg, mint amikor kimegy külföldre, és az a célja, hogy ott megállja a helyét. Itthon nincs benne feltétlen a bizonyítási kényszer. Inkább előjön az, hogy „itthon vagyok, ez az én hazám, én országom, miért ne tehetném meg, hogy jól éljek?” Amit én látok, hogy külföldön máshogy működnek a dolgok. Ha kimegy az ember, és nem teljesen multikulturális beállítottságú, akkor nehezen éli meg ezeket a szituációkat. Nagyon sok olyan barátom van, akik külföldről hazajöttek, pedig nagyvállalati vezetők, tulajdonosok voltak. Mégis azt mondják, hogy itt születtem, magyar vér folyik az ereimben. Az biztos, hogy ha külföldi partnerekkel akarsz dolgozni, akkor nagyon sokat segít az, hogy látsz másik kultúrát, és ismered őket. Hogyha inkább itthon akarsz dolgozni, akkor pedig az itthoni sajátosságokat kell jobban megismerned, és szerintem nagyon fontos, hogy a mélyére láss. Ne csak a felületét vedd észre, hogy valami jó vagy rossz, hanem megértsd azt, hogy miért jó, miért rossz. Komplexen, összefüggéseiben kell tudni vizsgálni a világot, és úgy lehet összehasonlítani, hogy valami külföldön, vagy itthon jobb.

Káté: Mennyire tartod fontosnak egy diploma megszerzését?

D. A.: Az én karrieremben az egyetem elvégzése inkább egy bizonyítás volt. Én azt látom, hogy akik egy egyetemet el tudnak végezni, azokban sokkal több kitartás van. Én a saját példámon el tudom mondani, hogy talán a sikeremnek az egyik kulcsa az, hogy mindig eggyel többször próbálok meg felállni, mint ahányszor leküldenek a padlóra. Azért volt egy-két olyan fogós tantárgy, amit mai napig nem értek, hogy miként sikerült megcsinálni, talán kilencszer is voltam belőle vizsgázni, de végül átmentem, és kezemben van a diploma. Kell a diploma. Máshogy néznek az emberre. Az egy belépő, mint ZH előtt egy beugró, és akkor utána van lehetőséged bizonyítani. Tehát az én életemben ez nem játszott különösebb szerepet, de magam előtt bizonyítottam, hogy meg tudom csinálni.

Káté: Mit üzennél az olvasóknak?

D.A.: Talán azt, végezzék el a feladataikat, és mellette éljék meg az egyetemista éveiket.

Káté: Köszönjük szépen!

fotók: Hegyes Szilárd (KTK Fotókör)

Az órák sodrásában Október 4-én a Design Szakosztály által szervezett előadáson jártunk, melyen a meghívott előadó, Bikics Milán a különböző óraszerkezetek működéséről és fejlődéséről mesélt.

Marci

Az előadásnak helyet adó R épület első emeleti terembében a kezdés meghirdetett ideje előtt néhány perccel már minden ülőhely foglalt volt. A téma érdekességének és a jó előzetes tájékoztatásnak köszönhetően telt ház előtt léphetett a katedrára Bikics Gábor s mint azt gyorsan megtudhattuk, ez egyáltalán nem idegen tőle, hiszen meglepő módon, „civilben” tanárként dolgozik. Ráadásul még csak nem is reál területen, ugyanis elmondása szerint angol és történelem szakon végzett. „Hogyan került mégis kapcsolatba az inkább a finommechanika részeként a gépészet tárgykörébe sorolható óraműtervezéssel?” – fogalmazódhatott meg sokakban a kérdés. Erre gyorsan választ is kaphattunk, miszerint előadónk először egy komolyabb Lego-projektjéhez, egy templomhoz szeretett volna működő órát készíteni, és mikor ehhez utána nézett az órák működésének mikéntjére, magával ragadta a téma. Így kezdett az először megvalósult Lego-óra után komolyabb szerkezeteket is készíteni.

A személyes vonatkozások rövid bevezető keretében történő ismertetése után mechanikus óraszerkezetek működési alapjainak bemutatása következett, az előadó hátterének köszönhetően a Műegyetemen szokatlanul közérthető módon és könnyed hangnemben. Mint megtudhattuk, minden gépész kedvencével, a fogaskerék segítségével meghajtott áttételek mellett minden mechanikus óraszerkezet lelke valamiféle energiatároló, valamint az ennek kiürülését lassító és egyenletessé tevő gátszerkezet. Az energiatároló az állóóráknál Huygens munkássága, tehát az 1650-es évek óta valamilyen inga, míg a hordozható modelleké spirálrugó volt. Külön foglalkozott ennek felhúzási problematikájával, amellett megismerhettünk többféle felhúzást nem igénylő konstrukciót is. Ahogy azt megtudhattuk, a kezdetleges időmérő szerkezetek pontosságának legnagyobb kerékkötője hosszú időn át a gátszerkezet tökéletlensége volt. Hogy ezt milyen korán felismerték, azzal az érdekességgel illusztrálta, hogy még magdeburgi püspökként a későbbi II. Szilveszter pápa is feltalált egy ilyen szerkezetet, melyet foliotnak neveztek – ez helyhez kötött óráknál egészen a XVII. századig meghatározó maradt, bár továbbra is jelentős pontatlanságokat okozott.

Az igazán akkurátus időmérés azonban néhány száz évvel később, a nagy földrajzi felfedezéseket követően égető szükséggé vált, rájöttek ugyanis, hogyan lehetne használni a hajózás során. Korábban igen komoly problémát jelentett, hogy míg a földrajzi szélességet a Nap

fotó: Mátyás Katalin (KTK Fotókör)

delelési láthatósági szögének megmérése után egyszerűen és viszonylag pontosan ki tudták számítani, addig a hos�szúsági fokokról ez nem volt elmondható. Bár felismerték, hogy a Föld állandó sebességgel forog tengelye körül, ezért az adott hely és a referenciának számító kiindulási kikötő közti időkülönbségből könnyedén megadható a hosszúság – mivel 1 óra időkülönbség éppen 15 foknak felel meg – nem állt rendelkezésre hozzá megfelelő óra, hogy a módszer a gyakorlati használat kívánalmainak megfelelő pontossággal alkalmazható legyen. A nagy tengeri népek közül először a brit korona ismerte fel ennek jelentőségét, és 20000 fontos pályázatot írt ki egy alkalmas szerkezet elkészítésére. John Harrison kronométernek nevezett órájával sikeresen megoldotta a hajók pontos navigációjának kérdését. Az órák jelentőségét még jobban érzékelteti, hogy egészen a GPS megjelenéséig tengerészeti kronométert, tehát egy igen pontos, a tenger hullámzása által érdemben nem befolyásolt órát alkalmaztak a hajókon a földrajzi hosszúság meghatározására is, így például a második világháború hadihajói is ilyenek segítségével tájékozódtak. Ehhez köthető, hogy napjainkban is a GMT, azaz Greenwich Mean Time számít referenciának, ugyanis szokássá vált, hogy a tengerészek kihajózás előtt a Greenwichi Obszervatóriumból minden nap délután egy órakor leadott pontosidő-jelzéshez állították hajójuk kronométerét, és ehhez képest számolták az időkülönbséget.

Bikics Milán előadásában a konkrét technikai megoldások mellett gyönyörűen bemutatta a történelmi és társadalmi vonatkozásokat is, rávilágítva, hogy miért is központi kérdés életünkben az időmérés, amely szükségszerűen hozta létre az órák csodálatos, egyre fejlődő világát.

Gépezet a mélyben A 20. század folyamán a technológiai fejlesztések élén a legtöbb esetben a hadiipar állt, egyfajta fejlődési mozgatórugóként viselkedve. Szinte megszámlálhatatlan azon eszközök száma, amelyet először a hadsereg alkalmazott, majd a mindennapi élet nélkülözhetetlen részévé vált. Napjainkra már remélhetőleg az űrkutatás vette át ezt a meghatározó szerepet. A továbbiakban egy olyan gépszörnyet mutatok be, amely számos mérnöki és tudományos terület fejlődéséhez járult hozzá.

Bence

Tengeralattjárók építésével már a 19. század végén is próbálkoztak, de igazi aranykorukat a 20. században élték.

A világháborúk előtt és során a fegyverkező nemzetek anyagi erőforrásaikat a katonai fejlesztésekre összpontosították. A korszakban az elektromos motorok meghajtásához szükséges energiát akkumulátorok szolgáltatták, amelyek csak néhány óráig biztosították a víz alatti közlekedést. Mivel többnyire benzinmotorjaikat használták, és a vízfelszínen kényszerültek közlekedni, nem érdemelték ki a tengeralattjáró elnevezést, ehelyett búvárnaszádoknak nevezték még őket. Ennek megfelelően nagy tűzerejű lövegeket helyeztek el rajtuk, hogy képesek legyenek a felszíni csatákban is helytállni. Csupán meglepetésszerű támadáskor vagy menekülés esetén merültek a felszín alá, ám ekkor sem túl mélyre. A nukleáris technológia megjelenése radikális változásokat hozott a víz alatti hadviselésben, a tengeralattjárók saját atomreaktorral működtek, amely egyszerre biztosította a meghajtást és az áramellátást. A tengervízből kinyert oxigén és édesvíz pedig megoldotta a személyzet létfenntartásához nélkülözhetetlen tényezők nagy részét, ezáltal a monstrumok elszakadhattak a veszélyes felszíntől.

Napjaink civil járművei őrzik a régi megszokott szereplőket: a hosszútávú közlekedést biztosító dízelmotort és a forrósodó helyzetekben alkalmazott DC motort. Az egységek külön rekeszekben kapnak helyet, így esetleges sérülés esetén általában csak az egyik helyiséget árasztja el a víz, és a másik gondoskodhat a meghajtásról. A másik

elterjedt, leginkább katonai tengeralattjárókban alkalmazott meghajtás az atomenergiára épül. A tengeralattjárók atomreaktorai a szárazföldieknél sokkal kisebbek a nyilvánvaló okok miatt, és számos környezeti tényezőhöz alkalmazkodniuk kellett, mint a hullámzó tenger, vagy a gyakran előforduló, függőlegestől eltérő megdöntés. A kicsi hely miatt nagyobb energiasűrűséggel dolgoznak, amelyről dúsabb üzemanyag alkalmazásával gondoskodnak. A teljesítményük elmarad földi társaiktól, de akár néhány száz megawattot is elérhet. A beépített atomerőmű által termelt hőmennyiséggel beszivattyúzott és sótalanított tengervizet melegítenek magas nyomáson, több száz °C hőmérsékletre. A keletkezett gőzt kétféle módon szokták hasznosítani. Egyes tengeralattjárók meghajtása közvetlenül gőzturbinákkal történik, a másik esetben a gőzt először turbinákra és turbógenerátorokra vezetik, és a kapott elektromossággal hajtják meg a hajócsavarokat.

A klasszikus tengeralattjárók kettős hajótestből épülnek fel, a vékony lemezből készülő külső héj megengedi a víz keresztüláramlását. Általában acélból készül, és vastagsága többnyire 2 és 4 mm közé esik. Egyik fő feladata a mechanikai sérülésektől való védelem, továbbá áramvonalas kialakítása nagy sebességet és jó manőverezhetőséget biztosít. Belül bújik meg a vastag, nyomásálló szerkezet, itt kap helyet a személyzet, a fegyverrendszer, a reaktorkamra, a turbinarendszer és a vezérlőközpont. A kettő egység között az üzemanyagtartályok és a ballasztrekeszek helyezkednek el. Mint ismeretes, a tengeralattjárók süllyedéskor tengervízzel töltik fel a tartályaikat, emelkedéskor pedig kiürítik azokat nagynyomású levegő alkalmazásával, amely akár több száz bart is elérhet, a határt a tank szilárdsági tulajdonságai szabják meg. Leginkább csak vészhelyzet esetén alkalmaznak ekkora értéket, normál üzemkor egy nagyságrenddel kisebb a felhasznált nyomás.

A kétrétegű felépítés sokkal biztonságosabb a legénység számára az egyszerűbb, egy héjból álló szerkezeteknél, azonban a két réteg közé beáramló víz hanghatásai rontják a lopakodási teljesítményt. Az egyik legalapvetőbb zajforrást mégis a tengeralattjáró külső felszíne jelenti, ahogyan a víz körülötte áramlik. A problémát szintetikus gumi vagy polimer bevonattal próbálták orvosolni, először a német haditengerészetnél a II. világháború során.

A hajótestre felragasztott néhány milliméter vastagságú

lapok felszínét különböző átmérőjű üregekkel díszítették, hogy különböző frekvenciájú hangokat nyeljenek el, eltérő mélységekben, jelentősen csökkentve az aktív szonárral történő észlelhetőséget. Többnyire csak a héj néhány kiemelt fontosságú pontján alkalmazták, például a motorok környékén, amelyet a passzív szonárral fel lehetett fedezni.

A tenger alatti tájékozódásra kétfajta szonárrendszert alkalmaznak. Aktív szonár esetén a saját belső, zavaró hangforrásoktól (mint a propeller és motorok környéke) messze elhelyezett készülék hanghullámokat bocsát ki, amelyek a vízalatti tárgyakról és idegen hajókról visszaverődve úgynevezett „ping”-ként érkeznek vissza, amit a kijelzőn vizuálisan is megjelenítenek. A módszer hátránya, hogy nem csak ők látják az ellenséget, de az is látja őket, ezért többnyire kerülik a használatát. A másik típus a mindig alkalmazott passzív szonár, amely rendezett hidrofon-sorokkal csak hallgatja a környezet által keltett hanghatásokat.

A hadsereg berkeiben szolgáló tengeralattjáróktól alapvető elvárás a csendesség, különösképpen, ha lopakodó üzemmód használatával kell elbújniuk a figyelő fülek elől.

Ilyenkor a felesleges rendszereket lekapcsolják, a legénység mozdulatlanná dermed, a tengeralattjáró pedig alacsony sebességre áll be. Atomtengeralattjáróknál a reaktorok aktív hűtése is leáll, csak a víz természetes áramlása csökkenti a mag hőmérsékletét. A propellerek esetében ügyelni kell a kavitáció okozta zajra és vibrációra is, amely megfelelő sebességválasztással orvosolható. A vibráció kárt tehet az egész meghajtórendszerben, a tengelyben, a csapágyazásban és a motorokban is.

A forgó propeller lapátjainak felső felületére a környező vízrétegre jellemző értékhez képest pozitív nyomást fejt ki az átvágott, nagy sebességre gyorsuló vízréteg, míg a hátsó oldalán negatív nyomás alakul ki. Amikor a lokális forrás: marineinsight.com; interestingengineering.com; en.wikipedia.org

nyomás az adott hőmérséklethez tartozó telített gőznyomás alá csökken, a vízből gáz- és gőzbuborékok válnak ki, nagyobb nyomású területre érve pedig kipukkadnak, és ütésszerű terhelést mérnek a lapátra, átlagosan 7 kg-ot négyzetcentiméterenként. A hátoldalon, és nem megfelelő tervezés esetén az elülső oldalon is érvényesülő kavitáció lassan „megeszi” a lapátot, nagymértékű sebességcsökkenést okozva. Másodlagos hatása az ugrásszerű hőmérsékletemelkedés a régióban, akár több száz fok is előfordulhat, és szintén károsnak bizonyul a lapátok élettartamát illetően. A kavitáció fő oka a propeller nagy sebességű forgása és a nagymértékű sebességváltoztatások, de érdemes még kiemelni a lapátok túlzott íveltségét, valamint a kedvezőtlen környezeti viszonyok miatt kialakuló nagy szögbeli eltérést az áramlási irány és a lapát főéle között. A kavitáció elkerülésére nehéz egyetlen hatékony megoldást találni, de jelentősen csökkenthető a lapátszám, az átmérő, valamint a tolóerő helyes tervezéskori megválasztásával.

A tengerészet megtalálta a hasznosításának is a módját, az oroszok szuperkavitációs torpedói az orron elhelyezett kavitátor által keltett buborékfelhőben haladva társaiknál sokkal nagyobb sebesség elérésére képesek.

Az 1900-as évek első felében a hidrodinamikailag hatékony külső héjat mellőzték, tervezéskor a felszíni közlekedésben és manőverezésben bevált hajók jellemzőit kopírozták. A II. világháborút követő technológiai fellendüléssel a vízalatti tartózkodás ideje megnőtt, ezáltal elterjedt az úgynevezett könnycseppalak, amelyet a bálnák testéről mintáztak. A nagyobb maximális sebesség mellett csendessége is indokolta a tervezés ilyen irányú váltását.

Míg a világháború alatt elért legnagyobb vízalatti sebesség 30 km/h körül mozgott, napjainkra ez már felszökött 60 km/h fölé. Az elliptikus orr- és tatrész között hengeres középrésszé egyszerűsödött az elméletileg tökéletes

R-hely cseppalak, mellyel az ellenállás növekedett, ám csökkentek a gyártási költségek, az irányíthatóság könnyebbé vált, és több lett a kihasználható belső térrész. Az áramvonalas kialakítás nem csak a hajótestre, hanem az abból függőlegesen kiemelkedő úgynevezett vitorlára, és a külső héjon elhelyezett uszonyokra is érvényes volt.

A hajótest elsődleges terhelése a vízrétegek súlyából adódó folyadékbeli feszültség, a hidrosztatikus nyomás, amely a mélységgel együtt lineárisan nő. A hajótestek legalapvetőbb jellemző számértéke az összeomlási mélység, amely a maximális merülési mélységet fejezi ki a legtöbb esetben. Az I. világháború tengeralattjárói még a 100 métert sem érték el, míg a II. világháborúban alkalmazott német U-Bootok több mint 200 méteres mélységbe merülhettek, napjainkra pedig az 500 métert is átlépték a modern gépezetek. A kritikus határ számításához a hidrosztatikus nyomást veszik alapul, és azt megfelelő biztonsági tényezővel szorozzák, amelyet gyakran választanak 1,5 körüli értékre, de rendkívüli esetekben a 2,5-öt is elérheti.

A statikus terhelés mellett a lökésszerű igénybevételeknek is ellen kell állnia a burkolatnak, amelyet a vízibombák és aknák okozhatnak. Vízalatti robbanás során az epicentrumból gömb alakban expandáló gáz addig tágul, amíg a lökésfal külső és belső oldalán a nyomás meg nem egyezik. Ezt követően összeomlik a buborék, majd újra kitágul, és mindez ismétlődik több sorozatban, egyre kisebb amplitúdóval. Mindez fárasztó terhelést ró a hajótestre, kritikusan csökkentve az élettartamát, valamint a tágulássorozat a centrumhoz folyamatosan közelebb szívja a tengeralattjárót, akár nagyobb mélységekbe is. Kivételes esetekben a sajátfrekvenciáján gerjesztheti a szerkezetet, tönkremenetelt eredményezve. A héj tervezése során kezdő becslésként a kazánformula használható, ahol a bemenő paraméterek, mint a külső nyomás, az anyagminőség és a hajótest átmérője alapján számítható a falvastagság. A teherbírás növelése érdekében belső merevítőket helyeznek el, a távolság ebben az esetben fontos paraméter a lokális stabilitásvesztés, horpadás elkerülésére, amely nem okoz azonnali, teljes tönkremenetelt, de mindenképp el kell kerülni. Kritikus területek az illesztések, válaszfalak, a héj ugrásszerű görbületi változása, valamint a külső egységen kialakított kivágások az érzékelők és torpedók számára. Az említett terhelések együttes hatásait végeselemes módszerekkel is vizsgálják, igyekeznek a lehető legpontosabban szimulálni a felmerülő kritikus helyzeteket.

Az eddig felsorolt mérnöki megfontolások és a megfigyelt fizikai jelenségek hatásai csak egy kis szeletét képezik a tengeralattjárók tervezése és megfelelő működése szempontjából figyelembe vett elemek sokaságának.

Takács úr a feleségével és az anyósával nyaral Jeruzsálemben. Egyik nap az anyósa hirtelen belázasodik, és meghal.

Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat.

- Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk - hárítja el az ajánlatot a férfi.

- De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni próbálkozik a temetkezési vállalkozó.

- Nézze, uram! Itt most az anyósomról van szó... kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni…

A rendőr matematikát tanul, egy nap sugárzó arccal jön haza, és a feleségéhez fordul: - Asszony, a matematika csodálatos! Mit szólsz ahhoz, hogy: 5-7+2=0!

- ?!

- Elmondom még egyszer! 5-7+2=0! Hát nem csodálatos!

- Nem értem - mondja az asszony -, de mondj egy konkrét példát.

- Figyelj asszony! Megy egy busz a végállomás felé.

5 utas utazik rajta. A végállomáson leszállnak 7-en.

Hát persze hogy fel kell szállnia 2 embernek, hogy üres legyen az a rohadt busz!

- Melyik háziállatnak van nyomása, ellenállása és fázis�szöge is?

- ???

- A csirkének, mert az Bar-Ohm-Phi! Vizsgázik a szőke nő a főiskolán. A teszt igaz-hamis kérdésekből áll. Nem tud dönteni, elővesz egy pénzérmét.

Ha fej akkor igaz, ha írás akkor hamis. Így dobálgatja a pénzérmét. Fél óra alatt a többiek készen is vannak. Eltelik még fél óra, és a szőke nő még mindig dobálgatja a pénzérmét. Odamegy a tanár és ezt mondja: - Mi ezen a nehéz, hiszen a többiek már fél órája végeztek?!

Mire a szőkenő: - Én is készen voltam akkor amikor ők, csak ellenőrzöm a válaszaimat.

Szülészeten a váróteremben ülnek a férjek. Kijön a nővér és mondja az egyiknek: - Gratulálok, ikrei születtek!

- Számítottam rá, ugyanis a „Két bivaly” fogadóban dolgozom.

Hamarosan újra jön a nővér, a következő férjhez: - Gratulálok, hármas ikrei születtek.

- Gondoltam, hogy ez lesz, mivel én a 3M-nél dolgozom.

Elsápad a harmadik férj: - Úristen, én voltam a „101 kiskutya” operatőre...

Kutatók Éjszakája

– az Áramlástan Tanszéken

Idén is megrendezésre került szeptember 29-én a Kutatók Éjszakája nevezetű rendezvény, melynek keretében több mint 50 városban majdnem 200 egyetem és kutatóintézet nyitotta meg kapuit az érdeklők előtt. A Káté a BME Áramlástan Tanszékére látogatott ki.

Guszti

Az Áramlástan Szakosztály a Tanszékkel együttműködve már szeptember közepén megkezdte a felkészülést a rendezvényre, hogy kellően ötletes, látványos kísérleteken keresztül mutathassák be a látogatóknak az általuk kutatott tématerületeket.

Pénteken még egy gyors főpróbát tartottak az este 6-os programkezdet előtt, aztán elkezdtek beözönleni az emberek: fél órával a nyitás után már tele volt a labor érdeklődőkkel. De mi is vonzotta ide ennyire az embereket? Elsősorban a Nagy Szélcsatornában tartott előadás: itt egy versenybiciklis légellenállás- és veszteségteljesítményét, továbbá a körülötte levő áramlásokat vizsgálták és jelenítették meg különböző testhelyzetekben, illetve különböző szélárnyékok biztosítása esetén.

Ezt a bemutatót óránként megismételték, az ezek közötti szünetekben pedig bárki beállhatott a működésben lévő szélcsatornába, vagy megtekinthette a laborban felállított standokat.

Ezeknél valószínűleg minden korosztály megtalálhatta a számára izgalmas kísérleteket. Míg a kisebbek valószínűleg inkább a hajósüllyesztést, a nemnewtoni folyadékok érdekes viselkedését vagy akár a hangos durranásokkal járó kísérleteket élvezték, addig az idősebb korosztály a híd flutter jelenségébe vagy akár a járművek körüli áramlásokba nyerhetett betekintést.

fotók forrása: ARA Facebook-oldala

Természetesen az áramlástan egyéb területeit is megmutatták a látogatóknak: volt hullámhossz-vizualizáció az akusztika kedvelőinek, illetve az épületek körüli áramlások szerelmesei is számos kísérlet modelljét nézhették meg. Ezek és a számos egyéb érdekesség annyi embert vonzott, hogy egészen este 11-ig teltház volt, és csak ezután kezdett csökkenni az érdeklődők száma, egészen az éjfeles zárásig.

Az esemény szervezői egyetértettek abban, hogy egy nagyon jól sikerült, sokszínű programot tudtak idén is összerakni. Ezt igazolta vissza a még a tavalyinál is nagyobb látogatói létszám, és a kilátogatók reakciója is. Kérdésünkre, hogy mely standok tetszettek a legjobban, kortól és foglalkozástól függetlenül boldogan mesélték a számos érdekes kísérletet, és az elhangzott magyarázatokat illetve a jelenségekhez kapcsolódóan elmesélt történeteket.

Számomra is felejthetetlen élmény volt az idei esemény, de nemcsak a fent említettek miatt, hanem mert számos oktatóval és hasonló érdeklődésű ipari kollégával is sokkal közvetlenebbül lehetett beszélgetni.

Pontosan ezért bízom benne, hogy jövőre is megszervezésre kerül az esemény, ahol sokatokkal találkozhatunk az AE épületében, illetve bárhol máshol az egyetemen vagy az országban.

Az archeometallurgiáról szakszerűen – interjú a Bucavasgyúróval

A jelenkorban a fémek egy része kezd háttérbe szorulni a polimerekkel szemben, mégis – kiváltképp az acél – jelentős szerepet játszanak, illetve játszottak az emberiség fejlődésében. Ősi idők fémeivel foglalkozik az archeometallurgia, amely az anyagvizsgálat, a gyártástechnológia és a történelem egy sajátos ötvözete.

Máté

Hogy többet megtudjunk erről a szakterületről, felkerestük Thiele Ádámot, – avagy a „Bucavasgyúrót” – az Anyagtudomány és Technológia Tanszék (ATT) adjunktusát, akinek ez a diszciplína nemcsak a kutatási témája, de a szenvedélye és (részben) a megélhetése is!

Káté: Szakmailag hogyan definiálnád az archeometallurgia fogalmát azok számára, akik nem jártasak az anyagtudományban?

Thiele Ádám: Magára a tudományágra az én egyedi definícióm, hogy az archeometallurgia egy olyan tudományág, amely a fémek előállításának és megmunkálásának múltjával foglalkozik. Ahogyan azt a szó két része is sugallja, a fémek mellett a történettudományokhoz is nagymértékben köthető ez a terület. Tehát a fémek előállítása és megmunkálása eleink módszereivel, technikájával, technológiai korlátaival, az érc kibányászásától kezdve a kohósításon keresztül a feldolgozásig, a késztermék előállításáig.

Máshonnan megközelítve az archeometallurgia az archeometriának nevezett tudományág részterülete. Az archeometria mindenféle anyagú régészeti leletek anyagvizsgálatával foglalkozik. Az archeometallurgia viszont kizárólag a fémekre koncentrál.

Az archeometallurgia egy interdiszciplináris terület, egy határtudomány, amely sok másik tudományterületet is érint. Merít a műszaki tudományokból az anyagvizsgálatok és a gyártástechnológia terén, illetve a történettudományokból is, pl. a régészet vagy az ipartörténet vonatkozásában. De végül is az archeometallurgia csak egy segédtudomány, amely elsősorban a történettudományok oldaláról felmerülő kérdésekre a műszaki tudományok eszköztárával próbál választ adni.

Káté: Te mit kutatsz az archaeometallurgián belül?

T.Á.: Én az archaeometallurgián belül a vassal, a Kárpát-medence vonatkozásában annak avar és honfoglalás kori előállításával, európai kitekintésben pedig leginkább a damaszkolt pengékkel foglalkozom. A kettő közötti kapcsolatot egy olyan vasötvözet adja, amit már nem gyártanak az iparban, ezt az anyagot napjainkban nem használjuk, régen viszont nagy mennyiségben állították elő a vaskohászok, majd használták fel a korabeli kovácsok a damaszkolt pengékben díszítő célra. Ez a foszforvas,

amely a vason kívül csak foszfort tartalmaz, azt viszont akár több tömegszázaléknyi mennyiségben is, ennek köszönhetően pedig bár rideg és törékeny anyag-szénacélokkal kovácshegesztve nagyon dekoratív megjelenésűvé tette a damaszkolt kard- és késpengéket.

Káté: Hol űzik a legmagasabb szinten ezt a szakmát itthon, illetve külföldön hogyan viszonyulnak az archeometallurgiához mint tudományhoz?

T.Á.: Elsőként azokat a régészeket kell említeni, akik a középkori vasiparhoz köthető lelőhelyeket tárnak fel. Ők szolgáltatják általában az archeometallurgiával foglalkozó kutatók számára a vizsgálandó anyagot, régészeti leleteket, ők tesznek fel kérdéseket. Itthon nagyon kevesen vannak, akik hivatásszerűen foglalkoznak ilyen irányú kutatásokkal. Itt, a Műegyetemen az archeometallurgia csak nekem kutatási területem, viszont a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karán is van egy ezzel foglalkozó kutatócsoport.

Nemzetközi szinten ez a tudomány igen nagy népszerűségnek örvend. Nyugat-Európában számos konferenciát, szimpóziumot, workshopot rendeznek, amelyeken néha én is részt szoktam venni.

Káté: Kovácsolással mikor kezdtél el foglalkozni?

Volt mestered, aki segített a kezdetekben?

T.Á.: Kovácsolni én hagyományőrzésből kezdtem egész fiatalon, mondhatni gyermekként, tizenkét évesen, a testvéremmel osztozva az azonos érdeklődési körön.

Mint minden gyerek, én is szerettem volna magamnak saját kést, kardot és egyéb fegyvereket, amelyeket nem kaphattam meg, így kénytelen voltam ezeket elkészíteni. Hamar rájöttem, hogy az acél megmunkálásához a melegalakítás, a kovácsolás megtanulása elkerülhetetlen. A szakmát teljesen autodidakta módon sajátítottam el. Amikor felismertem, hogy amit elkezdtem csinálni, az tulajdonképpen egy létező szakma, és a szülővárosomban van, aki még műveli, felkerestem néhány helyi kovácsot, de tulajdonképpen a klasszikus értelemben, együtt dolgozva velük nem volt lehetőségem a mesterség kitanulására, és a saját utamon járva, némi utánaolvasással, utánjárással jöttem rá a dolgokra. Az első munkám egy kovácsfogó volt saját célra, mert kezdetben nem volt semmiféle kovácsszerszámom, csak egy kalapácsom, illetve egy kombinált fogóm. A kovácsfogót követően pedig nem volt megállás, ahogy haladtam előre, úgy váltotta fel a darab követ a sínacél, majd az üllő, a fújtatóként használt biciklipumpát a hagyományosan bőrből és fából készült fújtató, majd a centrifugál ventilátor, a kertes házunk udvarán kialakított gödörtűzhelyet pedig egy önálló épület, egy nagyrészt gépesített kovácsműhely, ahol ma dolgozom.

Idővel a hagyományőrzés, fegyverkovácsolás helyett az érdeklődésem a vasipar technikatörténeti vonatkozásaira irányult. Tizenhat évesen kezdtem el azzal próbálkozni, hogy amikor egy teljesen korhű eszközt vagy fegyvert szeretnék kovácsolni, ahelyett hogy a méhtelepekre vagy vastelepekre járkálok alapanyagért, előállíthatnám saját magam is a vasanyagot a kovácsoláshoz úgy, mint a középkorban. Ekkor vasérceket próbáltam keresni, elolvastam olyan régészek műveit, akik középkori vaskohászati műhelyeket tártak fel, és ezek alapján bucakemencéket építettem, amelyekben a vasérceket kohósítva vasbucát állíthattam elő, amiből ma már különböző vastárgyakat, eszközöket tudok kikovácsolni.

Amikor a BME-re kerültem, jó ötletnek tűnt, hogy erről, az országban mások által nem végzett, középkori bucavaskohászatról írjak először TDK dolgozatokat, majd diplomamunkát, végül pedig más kapcsolódó kutatási témákat is bevonva PhD értekezést.

Káté: Az általad korábban előállított eszközök közül melyik volt a személyes kedvenced?

T.Á.: Az eddig munkáim közül egyértelműen egy reneszánsz közép-európai vadászszámszeríj-replika elkészítése jelentette a legnagyobb örömöt számomra.

Ezt magamnak csináltam, mert a középkori fegyverek közül mindig is a számszeríj volt a kedvencem, igencsak szerettem ezekkel játszadozni, és gyerekkoromban elég sokat készítettem belőlük. Az acélon kívül szeretek dolgozni más fémekkel és más anyagokkal is, fával, csonttal, fotó: Fekete Péter

Szótár:

Damaszkolás: Egy díszítő céllal végzett kovácsolási eljárás, amely során két különböző anyagminőségű, illetve kémia összetételű acélt kovácshegesztünk össze. A középkori damaszkolás során általában 7-14 rétegű damaszkolt rudat kovácsoltak foszforvas és acél vagy foszforvas és lágyvas anyagpárosítással, amelyet aztán megcsavartak, és késeknél a penge fokára, kardoknál a penge középső részére kovácshegesztették dekorációs céllal. A damaszkolás mintázata maratással tehető láthatóvá. A mai ékszerkéseknél már nagyon bonyolult damaszkolt mintázatok alakultak ki és speciális, erre a célra szánt acélokat is kifejlesztettek.

Bucavas: Az ókorban és a középkorban a vaskohászat során nyert vasszivacs, amely mai fogalmaink szerint acél volt, mert a kohósítás során nem szenült fel és olvadt meg úgy, mint a nyersvas a mai nagyolvasztókban. A bucavas ezért inhomogén kémiai összetételű, salakzárványokat nagy mennyiségben tartalmazó vasötvözet. bőrrel, stb. Az elmúlt 6-8 évben ezektől az anyagoktól eltávolodtam, és elsősorban ipari acélokkal és bucavasakkal dolgoztam.

Káté: Szoktál szervezni a hallgatóknak, érdeklődőknek valamilyen programot a kovácsolással, kohászattal kapcsolatban, esetleg létezik archeometallurgia tárgy a Műegyetemen?

T. Á.: Egyetlen általam szervezett program van, de az már tíz éve, minden évben megrendezésre kerül. Ez az Őskohász Tábor, amely Somogyfajszon szokott lenni, ott, ahol a régészeti feltárások során napvilágra került Koppány X. századi vaskohászati műhelye. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert történelmileg hiteles, vannak természetes gyepvasérc-előfordulások a környéken, és a helyi

Somogyért Természetvédelmi Egyesülettel együtt tudunk működni, akik szállást és étkezést biztosítanak nekünk a tábor folyamán. Az Őskohász Táborban résztvevők tulajdonképpen megismerkedhetnek a vasérctől a vastárgyig tartó középkori technológiai folyamatokkal, mindezt pedig nem egy passzív bemutató keretében, hanem úgy, hogy (némi segítséggel) saját maguk állítanak elő vasat, amiből vastárgyakat kovácsolhatnak ki. Később ezek a vastárgyak az Őskohász Táborban a középkori vasiparról, vaskultúráról megszerzett tudásuk jelképévé válnak, elmesélhetik a barátoknak, ismerősöknek, hogy például az a vasszeg, amit ott elkészítettek, miért olyan szenzációsan értékes darab.

Nálunk a Műegyetemen nincs archeometallurgiával kapcsolatos tárgy. Évről évre vannak viszont hallgatók, akik szeretnek bekapcsolódni a kutatásaimba TDK keretein belül. Ezen felül idén a Gépészkaron működő Alakítástechnika Szakosztállyal a Kutatók Éjszakáján tartottunk egy Őskohász Bemutatót a G épületben, amit valószínűleg jövőre is megismétlünk.

Káté: Honnan ered a Bucavasgyúró név?

T.Á.: A Bucavasgyúró névben ötvözni szerettem volna a vaskohászatot, kovácsolást, illetve ennek a két mesterségnek a történelmiségét. A bucavas, ahogy az eddigiekből már kiderült, az ipari forradalom előtti vaskohászatban előállított vasszivacs, amely mai fogalmaink szerint acél volt, mert a kohósítás során nem szenült fel és olvadt meg úgy, mint a nyersvas a mai nagyolvasztókban. A vasgyúró pedig egy mitikus, emberfeletti lény, mesealak, aki a vas megmunkálásával foglalkozik. Hasonló figurák a hegyhengergető (bányász), és a fanyűvő (erdész) is. Ez a három alak a századokkal ezelőtti ipar ősi megtestesítője.

Káté: Az egyetemi munkád mellett esetleg hobbi szinten is „kézműveskedsz”?

T.Á.: Az egyetemi kutatás mellett már tizenkét éve megélhetésszerűen foglalkozom a testvéremmel együtt, nagyrészt damaszkolt pengéjű kések, fokosok, balták, és egyéb használati tárgyak (pl. tűzcsiholók, dugóhúzók, stb.) előállításával. Ezek a teljesen kézzel készült, egyedi termékek szerencsére keresettek, korábban főleg külföldről vásároltak, de mostanában egyre több a hazai vevőm is. Ezeket a termékeket mai acélokból kovácsolom, de mostanában elkezdtem olyan késmásolatokat készíteni, amelyek alapjául azok a középkori damaszkolt kések szolgálnak, amelyek hozzám kerülnek anyagvizsgálatokra. Legutóbb például egy Horvátországban előkerült XIII. századi damaszkolt kés másolatát kezdtem el kis szériában kovácsolni olyan bucavasakból, amelyeket gyepvasércek kohósításával magam állítok elő. Tudtommal ennyire korhű darabokat nem készít más. Az ilyen, nagy mesterségbeli tudással és hatalmas hozzáadott értékkel készülő termékek úgy gondolom, szintén népszerűek lehetnek, bár ezek rendkívül szűk piacát még marketingeszközök segítségével bővíteni kell.

Káté: Mi a terved a következő egy hónapra, illetve a következő egy évre?

T.Á.: A következő években szeretnék egy középkori vasipari műhelyt megépíteni, kovácsműhellyel, kohókkal a jelenlegi műhelyem közelében. Ezeknek a „díszleteknek” a felhasználásával pedig videofilmeket, oktatófilmeket készítenék majd a korabeli mesterségről. Ezzel a ma nagyon népszerű középkori életmóddal kapcsolatos ismereteket szeretném bővíteni. Magyarországon a hagyományőrzők nagyon keveset tudnak arról, hogyan készültek valójában a mindennapi használati eszközök, fegyverek a középkorban.

Káté: Köszönjük szépen!

Egyetemi tizenegy

– a BME Egyetemi Napokon jártunk

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a BME Egyetemi Napokat, melynek az Infopark adott otthont. A szervezők ismételten megpróbáltak alkalmazkodni a folyamatosan változó igényekhez és szabályozásokhoz, mely véleményünk szerint többé-kevésbé sikerült is, bár voltak kivetnivalók. De ne rohanjunk ennyire előre!

Bagoly

Kezdjük a jegyekkel! Megmaradt a korábbi évek gyakorlata, miszerint többkörös jegyvásárlás van, és aki hamarabb kapcsol, olcsóbban veheti meg jegyét. Nem tudjuk, hogy a fesztivál népszerűsége miatt, avagy a jegyszámok más eloszlása miatt, de az első körös belépők mindössze negyvenegy perc alatt elfogytak. Az tény, hogy maximálisan tele volt az Infoparkban kijelölt fesztiválterület, hogy a jegytípusok hogyan oszlanak meg, nos, erről nem tudunk nyilatkozni.

Arról viszont igen, hogy mennyire voltak felkészülve a rohamra. Noha a háromból két nap teljesen „sold out” volt, a jegyátvételnél nem alakultak ki hatalmas sorok, gördülékenynek tűnt mind az elővételes, mind a helyszíni jegyezés. Szintén viszonylag könnyen haladtak a mosdósorok, főként a férfiaknál, ugyanis megjelentek a toi-toi piszoárok is, eloszlatva ezzel a férfitömeget az ajtóval rendelkező wc-k elől. Kapacitásban természetesen még mindig lehetne növelni ezek számát, nem tudjuk azonban, mennyire érné meg.

Ami már kicsit nyögvenyelősebb volt, az egyrészt az italhoz jutás volt. Ugyan a pultok száma mintha nőtt volna, a kiszolgálás néha mégsem haladt gördülékenyen.

Ugyanilyen akadozó volt a beléptetés is. Valószínűleg a fokozott motozás valamilyen új szabályozás lehet, mert mostanában nem először találkozunk ilyennel rendezvényen. Ez azonban felveti a beléptetőkapacitás növelésének igényét.

Jó ötletnek tartjuk viszont, hogy visszatért a streetfood-kínálat mellé legalább részben az ittas egyetemisták igényeihez és pénztárcájához is igazodó ételkínálat egy pékség tekintetében. Szintén elégedettek vagyunk alapvetően a terület felosztásával, bár a bejárattól balra eső senki földjét kicsit jobban is meg lehetett volna tölteni. Aminek pedig végképp örülünk, hogy a látogatói létszám valószínűleg soha nem látott magasságokba emelkedett, annak ellenére, hogy a BME-n idén már nem volt rektori szünet közben, továbbá a korábbi évekkel ellentétben az időjárás sem volt a legkegyesebb a vendégekkel, bár különösebb panaszunk sem lehet rá.

A látogatók létszáma arra utalhat, hogy a zenei kínálatot is sikerült tökéletesre csiszolni. Sajnos véleményünk

képek: Fejes Bence (KTK Fotókör)

szerint ez nem így van. (Vagy ha igen, akkor az igények süllyedtek le az elmúlt években.) A műegyetemi lemezlovasoknak is helyet adó stage és a kissátorban a kevésbé ismert előadóknak biztosított lehetőség ugyan nagyon jó, azonban a nagyszínpad kínálatában továbbra is csökkenés tapasztalható a korábbi évekhez képest. (Bár legalább Kis Grófo nem volt.) Valószínűsíthető egyébként, hogy erre van inkább igény, mert a létszámokon nem mutatkozott visszaesés. Aminek viszont örültünk (és a jelek alapján nem csak mi voltunk így ezzel), az az idei külföldi fellépő, a Pendulum volt, annak ellenére, hogy csak DJ-szettet hallhattak a kilátogatók. A Wellhello agyonsztárolását ellenben továbbra sem értjük, bár ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, ugyanis a tavalyi hasonló sztárolás után többen is nagy tétben mertünk fogadni arra, hogy Fluorék lesznek a „SpecialGuestek”. Összességében elmondható, hogy az Egyetemi Napok töretlen népszerűségnek örvend. Személy szerint mi nagyon örülnénk neki, ha a korábbi, néhány évvel ezelőtti line-upból is visszakerülnének páran néhány jelenlegi kárára, de mindent egybevetve ár-érték arányban még mindig ez az egyik legjobb buli egy egyetemistának. Amit esetleg még javasolnánk, hogy a promóciós dolgok a kissé túlzsúfolt középső részből átkerülhetnének a kevésbé kihasznált területekre. Egy azért biztos: mi 2018-ban is tuti ott leszünk.

Irány a Kozmosz! „Integráltál már a Föld - Jupiter távolságra?” – ezzel, és ehhez hasonló figyelemfelkeltő plakátokkal könnyen találkozhattál idén ősszel az egyetem falain belül. A BME egyik, ha nem a legfiatalabb öntevékeny köre, az Egyetemi Kozmosz Kör (EKK) kezdett tagtoborzásba.

Robi

A kezdetek

2017 elején egy felfedezésvágytól és a világűr iránti mély érdeklődéstől fűtött, akkor még elsőéves gépészkari baráti társaság alapította meg az űrkutatással foglalkozó öntevékeny kört. Nem máson, mint egy amerikai szervezet, az SEDS (Students for the Exploration and Development of Space) sikerén felbuzdulva jött az ötlet, ami egyben egy hatalmas újítás is, ugyanis eddig nem volt példa hasonlóra a Műegyetem történetében. Azonban rengeteg hallgatót foglalkoztat a téma, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az EKK első publikus, tagtoborzás céljából hirdetett gyűlésére közel száz érdeklődő látogatott el. Az esemény időpontjának stílusosan 2017. október 4-ét választották, ami éppen az első műhold, a Szputnyik-1 fellövésének hatvanadik évfordulója. A gyűlésen előadott Horváth Gyula, az első magyar műhold, a Masat-1 misszió projektvezetője, aki jelenleg a C3S nevezetű hazai űripari vállalat vezérigazgatói posztját viseli. A másik előadó pedig Kovács Kálmán volt, a BME Űrfórum elnöke, az Egyesült Innovációs és Tudásközpont igazgatója.

űripar vezető alakjaitól, ezen kívül terveznek látogatásokat is haza cégekhez és kutatási létesítményekhez. Interaktív programokban sem lesz hiány, rengeteg ilyen ötlet fogalmazódott meg már most az alapítók körében, például: Föld-Hold távolság megmérése, meteorológiai ballonos kísérlet, vagy éppen a Szputnyik-1 elektronikájának reprodukálása modern technológiával. Persze a közösségi események sem maradhatnak el, mindig lesz alkalom egy jó űrsörözésre. Természetesen úgy is lehet valaki rendes tag, ha az űr iránt érdeklődő emberként a közösségben részt vesz, de projektekben például nem.

Célok

Elsődlegesen azt szeretné elérni az Egyetemi Kozmosz Kör, hogy itt, a BME-n elősegítse az űrkutatás fejlődését, ugyanis úgy vélik, hogy az űripar kihívásaira való felkészültség már a mi életünkben rendkívül fontos lesz. Ehhez három dolgot tartanak nagyon lényegesnek; a közösség alakítását, a szakmai tudás elmélyítését, valamint külső kapcsolatok létesítését. Nem titkolt hosszútávú célkitűzésük például az, hogy a Műegyetemen megvalósuljanak űrkutatással kapcsolatos egyetemi tárgyak, szakirányok, szakok, kutatások, szóval a határ a csillagos ég.

Jelentkezés

Ha téged is érdekel a téma, de nem tudtál elmenni a tagtoborzó gyűlésre, akkor sem kell csüggedned, a körbe egész félévben folyamatos a tagfelvétel. Ehhez nem kell mást tenned, mint a www.kozmosz.space oldalon kitölteni a jelentkezési formot.

A kör tevékenysége A Kozmosz Kör szívesen lát minden lelkes érdeklődőt, akik szeretnének szervezett kereteken belül az űrkutatással foglalkozni. A terület rendkívül komplex, így a Műegyetem bármely karára járó hallgató találhat magának olyan részterületet, amellyel lenne kedve foglalkozni hobbi, vagy akár szakmai szinten is (az EKK logójában egyébként a nyolc csillag egyetemünk nyolc karát hivatott jelképezni). Hogy miből is áll a tagság? Az EKK szervezésében sor kerül szakmai előadásokra a magyar űrkutatás és

források: www.kozmosz.space

Előadás bingó Nem tudod eldönteni, hogy a táblát japán írásjelek vagy egyiptomi hieroglifák borítják? Az előadó monológja már-már a tenger morajlásához hasonul?

Lemerült a telefonod, és körülötted már mindenki alszik? Akkor játssz velünk egy előadás bingót! Figyeld az órát, és ha az alábbi események megtörténnek vagy idézetek elhangzanak, X-eld be a hozzájuk tartozó négyzetet!

Ha betelik egy sor, oszlop vagy átló, kiáltsd el, hogy „BINGÓ!”, és dicsőségesen vonulj ki az óráról! Barátokkal együtt még szórakoztatóbb!

10 éves a Bioshock 2007-ben indult el a Bioshock franchise, amelyet sokan a készítők egy korábbi játékának, a System Shocknak a szellemi örökösének tartanak. A két játéksorozatban közös a jól megírt történet, amit egy különleges narratívával mutatnak be; az erős atmoszférával tálalt környezet és a játék műfaja: szerepjáték elemekkel megfűszerezett belső nézetű lövölde.

Pista

A Bioshock széria megért egy közvetlen folytatást a Bioshock 2 (2010) személyében, ehhez a két részhez könyv is íródott (2011), majd egy, a szériát minden szinten újraértelmező spin-off következett a sorban, ez volt a Bioshock Infinite (2013), a széria végül ennek a résznek a DLC küldetéseivel záródnak. Ezek a Burial at Sea episode 1 és 2 (2013-2014), és az első rész előzményeit mutatják be. A sorozat részei más-más környezetben játszódnak és ez alapján csoportosítani lehet őket.

Az összeomlott Rapture

Rapture egy art deco stílusban berendezett, neonokkal megvilágított, víz alatti utópiának épült. Egy különleges eszme alapján építtette Andrew Ryan: mégpedig, hogy nincs szükség bármilyen szempontból elnyomó hatalomra. A vállalkozót nem tartják vissza törvények, nincsenek fizetendő adók, a tudós kezét nem kötik az erkölcsi szabályok és a művészetet se béklyózza meg a cenzúra. Kezdetben a tengerfenéki civilizáció még funkcionált, de egy felfedezés elindította a lejtőn. Egy tengeri csigát találtak, ami a harapásával képes volt gyógyítani. Ezt kivizsgálva találtak egy vegyületet, melynek segítségével képesek voltak a gének módosítására. Ezt nevezték el Ádámnak, a módosításokat aktiváló szer lett az Éva. Az emberek ráfüggtek az Ádámra és bármire képesek lettek, hogy többet szerezzenek, a tudósok kétségbeesetten kutattak új módszerekhez az Ádám termeléséhez és felhasználáshoz.

Az így keletkező káoszban még jobban kibontakoztak a

hatalmi harcok a különböző cégek között, és a kétségbeesett emberek vagy a csempészetet támogatva visszatértek a beköltözéskor hátrahagyott vallásaikhoz, vagy csatlakoztak az újonnan létrehozott felekezetek valamelyikéhez.

Az első részben innen indul a kalandunk Jack-kel, mikor lezuhan a repülőgép, amelyen utazott, és ő marad egyedül életben. Az óceán közepén találja magát, és mivel a vízbefulladáshoz semmi kedve, elúszik a közeli világítótoronyhoz, ahol beszáll egy búvárgömbbe, mely a tengermélyi városba viszi. Itt egy Atlas nevű férfi segítségével próbálják maguk mögött hagyni ezt a rémálomszerű helyett. A haladásunkat nehezítik a repülőgép süllyedő darabjai, amelyek városrészeket választanak el egymástól; a város megőrült drogfüggői, a kamerák, az automata lövegek, a város romjain uralkodó Ryan és az ikonikussá váló bigdaddy-k. A játék során nem csak az ellenfelek lesznek egyre veszélyesebbek, de nekünk is egyre jobb felszerelésünk lesz. Lehetőségünk lesz a szerzett Ádámot olyan passzív képességekre elkölteni, mint például a láthatatlanság, a nagyobb ütés, vagy akár aktív képességeket is szerezhetünk, mint a telekinézis vagy a gyilkos méhek. A lövegtornyokat és a repülő lövegeket megtanuljuk hackeléssel az oldalunkra fordítani. A növekvő fegyverarzenálunkat pedig ritkán elhelyezkedő állomásoknál fejleszthetjük. Ezek használatára még úgy is lesz elég alkalmunk, hogy a harcok nagy része már lezajlott és mi csak a hátrahagyott hangfelvételeket és a túlélők rádióüzeneteit hallgatjuk. Amelyekből többek közt kiderül, hogyan fejlesztették az Ádámot, hogyan omlott össze a társadalom,

és csak úgy mellékesen azt is, hogy nem hozunk döntéseket, mivel a múltban meghozott döntések határoznak meg.

A főhős így csak egy eszköz, ami vagy a város ártatlanjait szabadítja meg a város mocskától, vagy ezt a mocskot szabadítja rá a felszíni világra, és teszi mindezt egy szó nélkül.

Hasonlóan a 2. rész főhőse, Delta-alany is szótlan.

Viszont ő azért az, mert végre kipróbálhatjuk, milyen egy bigdaddy bőrébe bújni. A játék 2 évvel az előző játék előtt veszi kezdetét, amikor a hanyatlás megindult. De nem sokáig élvezhetjük a város hatalmi harc előtti állapotát, mivel a ránk bízott Eleanort megtámadják, és Delta-alany hipnózis alá kerül, emiatt megöli magát. 10 évvel később újraélesztik.

Megpróbálja összerakni, hogy ki ő, és ebben Tenenbaum akar neki segíteni, Sofia Lamb azonban az őket követő kultusz embereit küldi rá. A játék végső célja Eleanor megtalálása. A harcrendszer nagyon hasonló maradt, a különbség az, hogy a fegyverek sokkal nagyobbak, és az Ádám erősebbre fejleszthető. Erre szükség is van, mivel itt már sokkal keményebb ellenfelek lesznek, akik sokkal kevésbé hasonlítanak emberre.

A hackelés mechanikája megváltozott és az Ádám-szerzés sokkal nagyobb hangsúlyt kapott. A bigdaddy-lét további előnye az, hogy tudunk a városon kívül is tartózkodni, amire szükség is van, mivel a 8 év alatt a város még inkább lepusztult. A történetet ugyanúgy hangfelvételeken kapjuk meg, viszont a lehetséges befejezések száma kettőről hatra nőtt.

Columbia

A Bioshock Infinite ismerősen indul. Főhősünket, Booker De Wittet egy csónakban viszik ki egy világítótoronyhoz, ahol meg is kapja az utasításainkat: hozd el a lányt, és azzal eltörlöd az adósságodat. Az első különbség akkor ér minket, mikor a főhős beszél, a második pedig akkor, mikor a világítótoronyból nem 200 métert lefelémegyünk, hanem 5 kilométert fölfelé. Columbia sok tekintetben Rapture ellentéte. A tudományok tiltottak, néhány kivételezettől eltekintve, viszont a város erősen vallásos, a vezetőjüket is vallási vezetőnek tartják. Ezt a látomásaival erősíti meg, amelyek tulajdonképpen más alternatív univerzumba való betekintést jelentenek réseken keresztül. Ez Lutece miatt lehetséges, aki eleinte Comstocknak dolgozott, viszont Comstock elvesztette a belé vetett bizalmát, és szabotálta az egyik kísérletet, ami miatt a Lutece-ikrek az univerzumok között ragadtak. Elisabeth hasonlóan vált parafenoménná, mikor egy rés körülötte omlott össze. Ezután képessé vált a kapunyitásra, vagy tárgyak áthozására egyik univerzumból a másikba. Ezzel ő nagy segítségünkre lesz, mint ahogy a Vigorok is, amelyek az előző rész drogjához hasonlóan a tengeri csiga Ádámjából készülnek. Vigorból kevesebb van, mint az előző részek génmódosításaiból, valamint fegyverből is csak kettő lehet nálunk egyszerre. De legalább az élet és só mellé kapunk regenerálódó pajzsot is. A hackeléshez már nem minigame, hanem képesség áll rendelkezésre, és a számzáras szobákat is leváltották a kulcsra zártak, amelyeket Elisabeth tud feltörni. Innen látszik, hogy a játék sokkal egyszerűbb lett, de a sztori csak bonyolódott. Alternatív univerzumokban utazunk, ráadásul az időben, próbáljuk

megmenteni a várostól az USA-t, próbáljuk megóvni Elisabeth-et Song Birdtől, aki csak védelmezni akarja, és a közepébe csöppenünk egy, a Columbia önigazoló nézetei ellen kiforró polgárháborúnak. Ők azok, akik Vox Populinak hívják magukat, és akiknek elegük lett a rasszizmusból és abból, hogy minden propaganda a városban azt hirdeti, hogy az ott élők a kiválasztott emberek, akiknek joguk és kötelességük különösen fejlett fegyvereikkel ítélkezni a lent élő civilizáció felett. Így figurázza ki a játék az amerikai kivételességet. A másik jelentős filozófiai vonulata az, hogy Booker nem dönthet. A kezébe adja a döntést, viszont vagy csak egy válaszlehetőséget ad, amit el kell fogadni, vagy a döntés olyan keveset változtat, hogy nem is számit. Ennek ellenére két befejezés van: befejezed a játékot, vagy választasz egy olyan univerzumot, ahol ez az egész csak egy játék, amivel te nem játszol.

A hanyatló Rapture

John Shirley Bioshock Rapture című könyve ott kezdődik, amikor Andrew Ryan kitalálja a víz alatti utópiát.

Főszereplője egy Bill McDonagh nevű vízvezeték-szerelő, aki úgy kerül a képbe, hogy ő az, aki tartós és minőségi munkára törekszik, mikor Andrew-nak meg kell szerelni a wc-jét. Erre ő felfigyel, és Rapture fő kivitelezőjévé teszi. Mikor kész lesz a város, sok más építésen dolgozóhoz hasonlóan ő is leköltözik a családjával. Tagja lesz Andrew tanácsadó körének és felsőosztálybelivé válik, azonban első kézből látja, hogy a rendszer hibás, hisz a beköltözött munkásosztály nagy része valami nyomornegyedben köt ki (mivel a karbantartáshoz kevesebb ember kell, mint az építkezéshez) és nem tudják többé elhagyni a várost. A könyv nyomon követ más karaktereket is. Elolvashatjuk, hogyan veszti el a legnevesebb művész a maradék emberségét, hogyan fedezik fel az Ádámot és hogyan fejlesztik az eljárásokat hozzá, hogyan alakul az utópia folyamatosan rendőrállammá, hogyan jön létre Lamb köre, és hogy kik is pontosan a karakterek.

A könyv nagyon jól van megírva és ragyogóan adja át a társadalmi ellentéteket, amelyek a város bukását okozzák a végén. A Bioshock Infinite Buriel at Sea 1-ben is erre látunk példát. A játék a felsőbb szinteken kezdődik, ahol még minden rendben, viszont elkezdenek kutatni Sally után és minden nyom arra utal, hogy az alsóbb szinteken lehet megtalálni. Ott viszont már vannak olyanok, akik élnek-halnak az Ádámért, így ez a rész se marad akció nélkül. A játék mechanikája olyan, mint az Infinité, de ez nem mondható el a következő részről. Itt ugyanis Elisabeth bőrébe bújunk, aki az előző részben történtek óta nem tud hasadékokat nyitni. Így fő fegyvere a lopakodás lesz, és a zárak feltörése is kap egy játékmechanikát. A játék sztorija Sally megmentésére fokuszál, de megmutatja a párhuzamok eredetét Rapture és Columbia közt, illetve azt, hogyan volt képes Atlas kihasználni a szegénynegyed embereit. Végül, de nem utolsó sorban azt is, hogy a sztori egy nagy Uroborosz, tehát a végén hozott döntések az elején hozottak eredményei, viszont azok is a végső döntésekéi, szóval a sorozat a játékos számára egyetlen döntést se tartogat.

Csak egy lövés „Nem tudtam járni, beszélni, olvasni, írni vagy az életem bármilyen részletét felidézni. Lényegében csecsemő lettem egy felnőtt nő testében.”

– mesélte Dr. Jill Bolte Taylor, stroke-túlélő agykutató.

Vivi

Az ő agysérülésével megegyező következményeket okozó baleset érte Harrison Fordot, persze csak egy film keretein belül. Nem mehetünk el említés nélkül a tény mellett, hogy a film zenéjét a méltán ismert Hans Zimmer szerezte, akinek neve olyan művekhez fűződik, mint az Eredet vagy a Csillagok között. Természetesen hasonlóan remekre szabottra sikerült ez a darab is. Hans Zimmer mellett egy másik nagy alak, J. J. Abrams pedig a forgatókönyvön munkálkodott, aki olyan filmeket tudhat maga mögött, mint az Armageddon vagy a Halhatatlan szerelem.

Rendező: Mike Nichols Forgatókönyvíró: J.J. Abrams Zeneszerző: Hans Zimmer Henry Turner: Harrison Ford Sarah Turner: Annette Bening Rachel Turner: Mikki Allen Bradley: Bill Nunn Henry Turner (Harrison Ford) jól menő életében minden megvan, aminek egy felkapott ügyvéd életében meg kell lennie: feleség, gyerek, jól fizető állás, egzisztencia, siker siker hátán. Annak az esélye, hogy mindezt egy pillanat alatt elveszítheti, pont akkora, mint annak, hogy egy kisboltban fejlövést szenved. Statisztikai adatok szerint napjainkban a felnőttkori rokkantság vezető oka a stroke. Annak a valószínűsége, hogy egy ilyen villám csap az ember életébe, pontosan megegyezik egy váratlan fejlövés esélyességével.

Egy agysérültet azért nehéz alakítani, mert mimikájában és mozgásában is tükrözni kell azt, mi több, még tekintetének is jelentősen révetegebbé kell válni a szokásosnál. Az Indiana Jonesból is jól ismert színész tökéletes valóságtartalommal tölti meg szerepét, zavaróan reálisan, és a legnagyobb tisztelettel adja vissza a neki szánt karaktert.

Henrynek azzal kell szembesülnie, hogy agyának az a része, melyet munkájához használt, amelyben szerettei neveit, arcukat, és a velük eltöltött emlékeket tárolta, felmondott. Újra kell tanulnia koordinálnia végtagjait és nyelvét, újra megismernie önmagát. Szerencsére Bradley, a jófej mackós gyógytornász nemcsak a rehabilitációban segíti újdonsült barátját, hanem vicces kalandokkal is megfűszerezi az új, gyermeteg Henry mindennapjait.

Ahogy a mondás is tartja, az ember akkor tudja meg igazán, hogy kikre számíthat, amikor beüt a krach. Henry felesége és lánya a baleset után azonnal a kórházba sietnek. A borzalmasan nyomasztó, kavarodott és kétségbeesett légkörű sürgősségi osztályon szembesülnek az addig biztosnak hitt kőváruk elvesztésével, a talaj secperc alatt kicsúszik a lábuk alól. Dr. Eben Alexander – szintén agykutató orvos – A mennyország létezik c. könyvében hosszú értekezést folytat arról, hogy mielőtt a saját bőrén megtapasztalta volna a lélek vitathatatlan létezését, pusztán az agyunk által alkotott rejtélyes tudatnak tartotta azt.

Eben egy agyhártyagyulladás miatt került kómába, és később felépülve kizárta a kóma alatt megtapasztalt csodálatos Istenélményről, hogy csak agykérge szüleménye lett volna, mivel utazása alatt az nem működött.

Egy agysérült megváltozásában az a legnehezebb hozzátartozóinak, hogy szerettük baleset előtti énjét el kell gyászolniuk, és elfogadni, hogy egy idegennek tűnő, ám ugyanúgy kinéző embert kell legalább annyira, ha nem jobban szeretniük, támogatniuk és újraépíteniük szilánkról szilánkra. Belenyugodni, hogy régi énjük sosem tér már vissza a világba. A legnehezebb feladat annak az össze nem omló támasza lenni, aki addig a mi rendíthetetlen bázisunk volt.

A film témáját adó újraépítési folyamat megmutatja, milyen az, amikor a beteg és szerettei együtt változnak, közösen alakulnak át. Átalakulnak a családon belüli szerepek, kapcsolatok, és az addigi értékrend is felborul, ami persze nem feltétlenül jelent rosszat. Az új Henry homlokegyenest más természete, mely gyerekes és vicceskedő, összeegyeztethetetlen a régi, logikusan gondolkozó, pörgős és rendezett énjével.

Megragadnám az alkalmat, hogy felhasználjam Kun Erzsébet idézetét, mely szépen rávilágít a változó emberi kapcsolatok magjára: „Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Ös�szebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.”

Nekem személyesen azért is tetszett ez a film, mivel elülteti annak a gondolatát, hogy ugyanúgy cselekednénk-e életünk során és ugyanazokat a döntéseket hoznánk-e meg, ha tudnánk, hogy csak egy lövésünk van? forrás: port.hu; imdb.com

OMÉK 2017 Idén 78. alkalommal került megrendezésre az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, melyen a teljes magyar agrárágazat mellett vendégünk volt a világ ötödik legerősebb gazdasága, Japán is.

Márk

A rendezvény több tízezer négyzetméteren ezer kiállítóval és többnapos programsorozattal igyekezett a látogatók igényeit kiszolgálni. A vásárnak a Hungexpo csarnokai mellett a Kincsem Park adott helyet. A pavilonokban megtekinthettük a kerti és konyhai kisgépeket, továbbá az iparban használt élelmiszeripari gépeket is. 100m2-es területen berendezett Biosziget kiállításon felhívták a figyelmet a fenntartható mezőgazdaság és a biogazdálkodás fontosságára, a termelésbe beépíthető hasznos információkkal és ingyenesen elvihető könyvekkel látták el a gazdákat. A termelők finom kóstolókkal, a mezőgazdasági szaklapok pedig elvihető számokkal kedveskedtek nekünk. A 2015-ös OMÉK miniszteri díját a Csíki Sör nyerte el, így idén a bejáratnál minden előzetesen regisztrált látogatónak egy üveg finom nedűt adtak. Versenyekből sem volt hiány a kiállítás hátterében: a hasonló rendezvényeken megszokott főzőverseny mellett, íjászatban és kertépítésben is összemérhették erejüket a vállalkozó szelleműek. A kiállítás diákoknak előzetes regisztrációval ingyenesen látogatható volt.

A szabadban mezőgép kiállítás volt, ahol a külföldi világmárkák ( John Deere, Massey Ferguson) mellett a hazaiak (Busa) is megmutatták termékeiket. A mezőgazdaság minden munkaterületéről több méretben is hoztak gépeket. A Kubota kistraktoraitól kezdve egészen a Kirovec 17 tonnás szörnyetegéig minden mérettel találkozhattunk. Külön élmény volt számomra, hogy életemben először beülhettem egy Lamborghinibe is. A rendezvény színvonalát tovább emelte, hogy a magyar traktorgyártás egyik legjobb traktorát, a Dutra D4K-B-t működés közben is megtekinthettük. A magyar fejlesztésű típus

sajátosságai miatt világszínvonalon is kiemelkedő brandet teremtett, megalkotta a Dutra-elvet, melyet ma is használnak a traktorgyártók. A rendezvény területén nem ez volt az egyetlen működő veterán gép: két gőzgépet is megtekinthettünk, amelyre legutóbb 1980-ban volt példa. Ám az akkori működésképtelenekkel ellentétben most működés közben is csodálhattuk az ipari forradalmat kirobbantó eszközöket. A kiállítók egytől egyig segítőkészek voltak, elmagyarázták gépeik működését, egyedi megoldásaikat. A nagyobb cégek a mérnökeiket küldték ki, így tőlük gépészeti oldalról felmerült kérdéseimre kaptam részletes magyarázatot.

Vendégségben Japán

Mielőtt kóstolgatásba kezdenénk, pillantsunk bele kicsit a japánok gazdasági helyzetébe, hogy láthassuk, hogy mitől is tartozik országuk a legerősebb gazdaságok közé. Népességünk majdnem 13-szorosa a magyarnak, míg földterületük csak a 4-szerese, GDP-jük pedig közel 20 szorosa a magyarországinak. Aki ezeken az adatokon még nem lepődött meg, azok figyelmébe ajánlom, hogy az inflációjuk -0,1%, a munkanélküli rátájuk ugyanakkor alig több, mint 3 %. A lakosság foglalkozását tekintve 100 emberből 70 a szolgáltatási szektorban helyezkedett el, 25 az iparban, és mindösszesen csak 3% dolgozik a mezőgazdaságban. Ezek után bárki elhiheti, hogy a japán pavilonban minden kóstoló finom és minőségi volt. 19 kiállító mutatta be a leghíresebb keleti ételeket, italokat. Az érdeklődők a többféle szaké, szusi mellett megkóstolhatták a Wagyu marha zsírszegény, ugyanakkor ízletes húsát is. Személyes kedvencem a rizssör volt, ízvilága kellemes, ám nehezen hasonlítható bármi máshoz. Legfurcsább étel talán a párolt hínár volt, de jó fűszerezése miatt elsőre fel sem tűnt vizes cipőfűzőhöz hasonlító textúrája.

Adománygyűjtés

Külön példaértékkel bír, hogy a szervezők az esemény koordinálása mellett még adománygyűjtést is hirdettek.

A vásár utolsó napján a kiállítók segítségét kérték, hogy önkéntes alapon ajánlják fel jótékony célra a megmaradt, emberi fogyasztásra alkalmas tartós élelmiszereket.

Mindenkinek ajánlom, ha teheti, látogasson ki egy hasonló rendezvényre, mert itt a gépek burkolata alatt olyan megoldásokat láthat, amelyek csak a mezőgazdaságban használatosak, így szélesítheti mérnöki látókörét.

Szimulációban élünk?

Vajon valóság az, amit látunk, vagy csupán illúzió? Ahogy az ókorban Platón, a 17. században Descartes, vagy az ezredfordulón a Mátrix-filmek, úgy a mai kor tudósai is feltették ezt a kérdést, s ahogy cikkünkből kiderül, a válasz talán nem is annyira hihetetlen, mint ahogy az elsőre tűnik.

Laci

De mi is az a valóság? Platón barlanghasonlata leegyszerűsítve felteszi, hogy ha valaki egész életében egy barlang falára vetített árnyakat nézett, annak az a való világ, és el sem tudja képzelni, hogy azon kívül más létezhet. Ha ezt a gondolatkísérletet a napjainkra vetítjük, a következő ötlet merülhet fel bennünk: vajon nem lehetséges, hogy a világ, amit megtapasztalunk, nem más, mint egy szimuláció, s léteznek dolgok ezen kívül is? Álljunk meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg a számítástechnika fejlődését! Pár évtizeddel ezelőtt a számítógépes játékok nem voltak mások, mint néhány pont és vonal egy képernyőn. Mára ez odáig fejlődött, hogy hatalmas, szinte realisztikus, önállónak tűnő döntésekre képes karakterekkel teli világokban bolyonghatunk, s ehhez nem kell a korunk csúcstechnológiáját felhasználni, elég csupán egy szinte akárki számára elérhető asztali számítógép. Képesek vagyunk egész városokat építeni és irányítani, melyek a valós társaikhoz hasonlóan reagálnak a különböző változásokra (például Sim City), vagy akár saját személyiséggel bíró karaktereket alkotni, akiket aztán az egész mesterséges életükön át irányíthatunk (például Sims). A számítási kapacitás növekedésének üteme pedig egyre csak gyorsul, s ha ehhez még hozzátesszük, hogy a mesterséges intelligencia korunk egyik vezető kutatási

területe, nem nehéz elképzelni, hogy a nem is olyan távoli jövőben képesek lehetünk teljes világokat megalkotni úgy, hogy azok karakterei önálló gondolkodásra legyenek képesek. Ha pedig ezt elfogadjuk, mi a garancia arra, hogy valaki más már nem tette meg ezt előttünk?

Ez a filozófiai probléma Elon Musk által kapott újra nagyobb médiafigyelmet, mikor a Tesla és a SpaceX vezére egy Code Conference nevű eseményen kijelentette, hogy szerinte van rá esély, hogy valójában egy szimulációban élünk.

A téma eredeti felvetője azonban nem ő, hanem Nick Bostrom svéd filozófus volt. Bostrom 2003-as elmélete azon a trilemmán alapul, hogy az alábbi három valószerűtlen feltételezés közük az egyik szinte biztosan igaz: 1. „Az emberiség szintjén lévő civilizációk közül azok aránya, melyek elérték azt az emberiséget meghaladó technológiai állapotot, hogy ilyen típusú szimulációt futtassanak ,nulla közeli.”, vagy 2. „Az ezen emberiséget meghaladó, magas fejlettségi szinten lévő civilizációk közül azok aránya, melyeket foglalkoztatják ezek a szimulációk, nulla közeli.”, vagy 3. „Azon emberek aránya, akik hozzánk hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek és egy szimulációban élnek, egy közeli.”

Persze ez elsőre zavarosnak és érthetetlennek tűnhet, de vizsgáljuk meg az indoklását! A filozófus azt feltételezi, hogy a jövőbeni leszármazottaink, vagy akár egy a Földön minket követő faj elér egy olyan technológiai fejlettséget, mely hatalmas számítási kapacitást tesz elérhetővé. Ennek egy részét arra használja, hogy megpróbálja vele szimulálni az előtte kifejlődött ősi civilizációt, az emberiséget. Ha feltesszük, hogy a számítási kapacitásuk majdhogynem végtelennek tekinthető, ezt a szimulációt számtalanszor lefuttathatják. Ez következőleg pedig azt jelenti, hogy ha minden egyes szimulációban létrejön egy emberiség, akkor azon emberiségek száma, melyek az ismételt szimulációban léteztek, jóval meghaladja a valójában létrejött egy darabot, így az ebben élt valós emberek száma szimulált emberek száma mellett a szinte elhanyagolhatóvá válik.

Tehát annak a valószínűsége, hogy a mi jelenlegi tudatunk egy valós emberhez tartozik, és nem egy szimulálthoz, közel nulla.

Mondhatjuk ugyan, hogy ezek csak felvetések és matematikai okoskodás, de Rich Terrile-nek, a NASA JPL-ben ( Jet Propulsion Laboratory) dolgozó tudósának egészen más a véleménye. Ő azzal érvel, hogy a világunkban minden – még olyan folytonosnak gondolt dolgok is, mint az idő, energia vagy éppen tér – megszámlálható. Ha pedig ez így van, akkor az egész univerzum meg- és kiszámolható, ezáltal szimulálható is. Azt is felveti, hogy ha elfogadjuk ezt a felvetést, akkor magyarázatot kaphatunk a kvantumfizika egyik alapvető problémájára, mely szerint a jelenségek csak akkor lesznek határozottak, ha vizsgáljuk őket (ilyen például az elektron kettős természete). A szimulációhipotézisben ennek az oka csupán annyi, hogy szükség van egy öntudattal rendelkező vizsgálóra, valahogy úgy, ahogy egy videojátékban a játékosra.

Hasonló következtetésre jutott James Gates, a Marylandi Egyetem elméleti fizikusa, aki kvarkok, elektronok és a szuperszimmetria jelenségének vizsgálata közben tett furcsa felfedezést. Az általa felírt egyenletekben a mi internetes böngészőinkben található hibakorrigáló kódokat talált.

Azonban akadnak olyanok is, akik nincsenek teljesen meggyőzve. Ilyen például Neil deGrasse Tyson híres fizikus, aki a Gates által talált hasonlóságokra csak annyit felelt: „Ha IT megoldásokat találsz a problémáidra, az talán csak a szokás hatalma. Ha kalapács lennél, minden probléma szögnek tűnne” Lisa Randall, a Harvard elméleti fizikusa még ennél is messzebb ment. Szerinte az elméletben a „valószínűségek nincsenek megfelelően definiálva”, nincsenek valós bizonyítékok”, s annak az esélye, hogy igaz „gyakorlatilag nulla”.

Max Tegmark, az MIT fizikaprofesszora is úgy véli, hogy bár nem zárható ki, hogy egy szimulációban élünk, ennek a valószínűsége igen kicsi.

Az elmélet tehát még a tudóstársadalmat is megosztja, s ahhoz, hogy ez megszűnjön, egyértelmű bizonyíték vagy cáfolat kellene. Zohreh Davoudi, az MIT fizikusa szerint ez talán nem is olyan bonyolult, hiszen ha a jövő programozói hasonlóak a mostaniakhoz, akkor a számítás könnyebb futásához néhol egyszerűsítéseket használnak és ezek megtalálásával könnyedén igazolható lenne az elmélet. Az egyik ilyen bizonyíték abból adódhatna, hogy ha arra találnánk jelet, hogy a téridő nem folytonos, hanem diszkrét pontokból áll, melyet Davoudi a Földet érő kozmikus sugárzások egyenetlen eloszlásából szeretne bebizonyítani. Egy másik lehetőség, melyet maga Bostrom is említ, az lehet, hogy magunk is létrehozunk egy ilyen mélységű szimulációt. Ez azonban felvet egy még messzebb mutató kérdést, hiszen, ha mi képesek vagyunk erre, akkor lehet, hogy azok, akik minket létrehoztak, szintén csak egy szimuláció részesei.

A vita másik oldalát képviselőknek azonban még ennél is nehezebb dolga van, hiszen minden bizonyíték, mely arra utal, hogy a világunk valós, lehet, hogy nem más, mint a szimuláció része.

Az elméletet tehát nem cáfolhatjuk meg teljes biztonsággal, ha pedig igaz, az egy sor újabb kérdést felvet.

Milyen az élet a szimuláción kívül? Ki tudunk-e törni a szimulációból? Van-e túlvilág a szimulációban? Vajon a szimulációt futtatók érzékelik-e azt, ha rájövünk, hogy a világuk nem valós? Hogyan reagálnak erre?

A sort a végtelenségig lehetne folytatni, azonban amíg nem jön velünk szembe egy fekete ballonkabátos, napszemüveges férfi piros és kék tablettákat kínálgatva, addig azt sem tudhatjuk, hogy az elmélet igaz. Így tehát én sem mondhatok mást, mint hogy kövessétek Tegmak profes�szor szavait: „Azt tanácsolom, menjetek és csináljatok minél érdekesebb, izgalmasabb dolgokat, hogy a szimuláció futtatói biztos ne kapcsoljanak le titeket”.

források: www.simulation-argument.com, www.theguardian.com, www.scientificamerican.com, www.wikipedia.org

Cargo Sous Terrain

– földalatti karaván Svájcban

A cím már önmagában beszédes: a cargo szó teherszállításra utal, a sous terrain kapcsolat pedig ennek földfelszín alatti voltát jelzi. Bármilyen futurisztikusan hangzik is, a fenntarthatóságnál már csak az alagútépítésben jobban élen járó svájciak éppen egy ilyen rendszert terveznek.

Marci

A Peter Sutterlüti logisztikai szakember neve által fémjelezett koncepció lényege egyszerű, mégis nagyszerű: adott a 4 legnagyobb svájci város, Zürich, Luzern, Bern és Bázel, amelyek között igencsak jelentős teheráru-forgalom zajlik, túlnyomó részben közúton és vasúton. A Cargo Sous Terrain projekt ezt terelné a jövőben föld alatt kiépített alagúthálózatba, amely első célkitűzésként a korábban említett településeket kötné össze egy X betűhöz hasonló alakban, melynek szárai a négy helységtől egyaránt 60 kilométer távolságban kialakítandó logisztikai központban találkoznának. Az alagutak a tervek szerint 50 méterrel futnának a talajszint alatt, és 3 pályát alakítanának ki bennük. Ezek közül a legfontosabb egy indukciós vágányút lenne, melyen elektromosan meghajtott kiskocsikból modulárisan összeállított szerelvények futnának, amik a meglévő szabványokhoz igazodva konténeres illetve raklapos árukat szállítanának. Az alagút-keresztmetszetben efölött egy függőpálya kapna helyet a postai küldemények és kisebb csomagok részére, alatta pedig közművezetékeket építenének ki. A szállítmányokat 80 hozzáférési ponton lehetne indítani és érkeztetni, melyek között a konvojok szédítőnek éppen nem mondható 30 kilométeres óránkénti sebességgel, ellenben folyamatosan mozognának. Ez azonban még nem minden: a hozzáférési pontokhoz helyi elosztórendszerek csatlakoznának, melyek már a felszínen juttatnák el az árut rendeltetési helyére.

A terv elsőre meglepőnek, mi több, feleslegesnek tűnhet, de a tények ismeretében tökéletesen racionális.

Jelenlegi előrejelzések szerint 2010 és 2030 között 45%os növekedés várható az áruszállításban. A köz- és vasúti infrastruktúra már így is leterhelt, és ezzel nem tudna lépést tartani, így a szállítási kapacitás növelése gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt elengedhetetlenül szükséges. A CST előreláthatólag 40%-kal csökkentené a közutak, és 30%-kal a városok útjainak terhelését. Továbbá a kamionok jelentős részének feleslegessé tételével a zaj- és légszennyezést is érezhetően mérsékelné, ugyanis az új rendszerrel egy tonna áru szállítása 80%-kal kevesebb CO2-kibocsátással jár, mint a hagyományos

módokon. Mondanom sem kell, hogy a CST-rendszert teljes egészében megújuló energiaforrásokkal termelt elektromossággal üzemeltetnék, így az ország fosszilisenergia-függését is nagyban mérsékelné. Az előnyök még ezzel sem értek véget: a lassan, de folyamatosan mozgó karavánokkal operáló rendszer egyfajta pufferként is szolgálna, feleslegessé téve napjaink nagy raktárait. Az sem utolsó szempont, hogy az áruk 50 méter mélységben garantáltan védve lennének az illetéktelen személyektől is.

„A Cargo Sous Terrain sokkal több, mint egy alagút – egy innovatív, teljesen automatizált, intelligens és előrelátó logisztikai rendszer.”

A projektet menedzselő CST Development Association megrendelésére 2014/15-ben már készült egy megvalósíthatósági tanulmány, amely azzal a megállapítással zárult, hogy az ötlet előtt műszaki és üzleti szempontból sem áll leküzdhetetlen akadály. A tervek szerint az első szakaszt a csomópontnak szánt Härkingen-Niederbipp és Zürich között a nem is túl távoli jövőben, 2030-ban állíthatnák üzembe, míg a teljes rendszer 2045-re készülne el. Egy ilyen beruházás természetesen hatalmas költségekkel jár, de az üzleti modell szerint ezt jelentős részben magánbefektetésből teremtenék elő – egyelőre úgy néz ki, sikeresen. A két legnagyobb svájci kiskereskedelmi láncot, a Coopot és a Migrost már sikerült megnyerni – utóbbi logisztikai pontja egyébként pont a tervezett csomópont közvetlen közelében található. Azért lehet számukra vonzó alternatíva a CST, mert sokkal biztonságosabban és olcsóbban garantálná üzleteik folyamatos készletpótlását, mint a közúti szállítás. A biztonsági faktor hozta a két másik fő befektetőt, Mobiliar és Helvetia Versicherungen biztosítótársaságokat, amelyek tevékenységében fontos szerepet kap az árubiztosítás. Legújabb hír, hogy a szintén földalatti, de nagy sebességű, és teher helyett személyszállításban utazó Hyperloop One is csatlakozott a CST-konzorciumhoz. Ilyen komoly szereplők eddig összesen 22,5 millió frank értékű befektetése mellett egyértelműen állítható, hogy a terv nemcsak a jelenlegi piaci igényeknek felel meg, de fenntarthatósága is kevésbé megkérdőjelezhető, ha egyszer megépül.

Márpedig erre elég jó esély van, ugyanis a svájci szövetségi kormány támogatását is maguk mellett tudhatják.

Ugyan jelenleg még a 100 millió frank büdzséjű tervezési-engedélyezési fázis kezdődött csak meg, az építést lehetővé tevő törvényt várhatóan 2019 első felében el fogják fogadni, s ekkor olyan szinten fog állni majd projekt, hogy egyből meg is kezdődhessen az építkezés.

forrás: http://www.cargosousterrain.ch

Ehető evőeszköz Elgondolkoztál már azon, hogy mi lenne, ha étkezés után nem kellene a villák, kanalak mosogatásával vesződni? A megoldás pedig kézenfekvő: egyszerűen edd meg őket!

Egy indiai startup éppen ilyen ehető evőeszközöket fejlesztett ki, noha ők nemcsak a mosogatás nyűgjét tartották szem előtt.

Zsolti

Indiában évente 120 milliárd egyszer használatos evőeszközt dobnak ki, amely rendkívüli módon terheli a környezetet. A polipropilénből és polisztirolból készült termékek nem vagy csak nagyon hosszú idő után bomlanak le. Ezen szeretne változtatni egy indiai startup vállalkozás, a Bakeys (vagy Bakey’s).

A céget 2010-ben Narayana Peesapaty indiai agrárkutató alapította Hyderabadban. Célul azt tűzte ki, hogy egy olyan evőeszközt fejlesszen ki, amely olcsón gyártható, értékesíthető és étkezés után egyszerűen el lehet fogyasztani. A kísérletezések után megszületett a különböző lisztek felhasználásával készült ehető villa és kanál. A recept tartalmaz búza-, köles-, rizs- és főként ciroklisztet is. Az elkészült tésztát különböző, európaiak számára akár egzotikusnak tűnő ízvilággal látják el. A kínálatban található cukros, köményes, mentás-gyömbéres és répás-céklás evőeszköz is. A terméket présformázás után kisütik, hogy ropogós állagúak legyenek, így érik el, hogy tartósítószer nélkül is 24 hónapig megőrizze szavatosságát. Az előállítási folyamatból látszik, hogy mind vegetáriánusok, mind vegánok nyugodtan fogyaszthatják. S ha éppen nincs kedvünk étkezés után megenni a villánkat, akkor egyszerűen komposztálható, és néhány nap leforgása alatt teljes mértékben lebomlik.

A termék piaci helyét nem kell nagyon ecsetelni, hiszen felgyorsult életünkben mindannyian élünk az étel elviteével, ahol műanyag villákat, késeket mellékelnek a street foodjaink mellé, de egy összejövetelen, vagy baráti főzések során is sok egyszer használatos zsíros, szennyezett evőeszköz végzi a szemétben.

A társaság jelenleg kb. 30 főt foglalkoztat, és az alapítás óta 1,5 millió ehető evőeszközt adtak el India szerte, de próbálnak betörni az európai és amerikai piacokra is.

Jelenleg arra fordítanak nagy figyelmet, hogy a kanalak és villák előállítási árát egyre jobban csökkentsék, hogy a szélesebb, szegényebb rétegeket is elérjék, ahol nagyon elterjedt az eldobható műanyag evőeszközök használata.

forrás: bakeys.com; buisnessinsider.com; hu.wikipedia.org; economictimes.indiatimes.com

EL SZERETNÉL AKKOR

MENNI INGYEN A 2017-ES GÓLYABÁLRA?

ÍRD MEG NEKÜNK, MILYEN IS

(VOLT)

NEKED A

GÓLYALÉT!

ÍRHATSZ PRÓZAI VAGY LÍRAI MUVET IS.

AF

NYEREMÉNY:

GÓLYABÁLI BELÉP MUVEITEKET A katepress@gmail.com CÍMRE VÁRJUK

"GÓLYALÉT 2017" TÁRGGYAL NOVEMBER

10-IG!

!

Párizsi Kisokos Kíváncsiak vagytok, milyen Párizs, hova menjetek enni egy jó csigát vagy csak azt szeretnétek tudni, hogy igazodjatok el a városban? A következő cikkben leírom rövid utazásunkat, hátha ezzel tudok segíteni nektek a jövőben.

Stella

Az emberek és a nyelv

Mi úgy figyeltük meg, hogy a párizsi emberek nagyon segítőkészek, sok dologban próbálják megkönnyíteni a turisták életét, csak sajnos a metróhálózat nem tartozik ezek közé. Első alkalommal kisebb pánikrohamot kaptunk a metrótérképet látva, de az utazás végére egészen megbarátkoztunk a keszekusza vonalakkal. Ha valaki tud franciául, ő mindenképp próbálkozzon csak franciául beszélni, mert nagyon értékelik, szívesen tanítanak is, ha kell. Viszont a legtöbb alkalommal, amikor valaki angolul szólt hozzájuk, akkor ők franciául válaszoltak. Nem arról volt szó, hogy nem értették volna, csak egyszerűen nem beszéltek angolul, többek közt az egyik reptéri étteremben sem.

26 éves kor alatt

Párizs sok lehetőséget kínál a 26 éves kor alatti EU-s állampolgárságú fiataloknak. Többek között sok múzeumba ingyenes a belépő (pl. a Louvre-ba is), illetve megvehetik a Le Ticket Jeunes Week-end napijegyet, amivel kedvezményes áron tudnak utazni a metrókon és buszokon hétvégén.

Mit nem szabad kihagyni

Sokan azt hiszik, Párizs túlértékelt, de ezt mi egyáltalán nem így tapasztaltuk. Az Eiffel-tornyot napközben és éjjel is érdemes meglátogatni, javasolt rászánni olyan 3-4 órát (ebből 2 óra sorbaállás). A Louvre egy építészeti csoda belülről, sajnos mi nem szeretjük an�nyira a szobrokat és a festményeket, így azokat nem nézegettük nagyon. A Notre-Dame-ban nagyon szép rózsaablakokat találtok, mindegyik másmilyen, gyönyörű színekben. Kívülről is ajánlott megkerülni, mert mögötte található egy hangulatos kis park és meg tudjátok csodálni hátulról is a varázslatos székesegyházat.

A Sacré-Coeur-t sajnálatos módon csak kívülről láttuk, de mindenképp nézzétek meg belülről, ha van rá lehetőségetek! Emellett még kihagyhatatlan látványosság a Hôtel de Ville, az Opera, a Moulin Rouge és az Arc de Triomphe. Ezek mellett ha valaki ki akarja élni a gyerek énjét, akkor az Eiffel-torony előtt található két körhinta is, mi mindkettőre felültünk és maradandó emlék marad.

Ételek és italok

Párizs híres a kis kávézóiról, bár ez alatt ők nem mindig gondolnak konkrétan is erre. Például volt, hogy ki volt írva, kávézó, és mikor megnéztük az étlapot, fel volt tüntetve egyféle kávé. Azonban sok helyen széles választékban fogyaszthatunk kávékat és forró csokikat, amik nagyon ízletesek. Viszonylag drágább, szóval ha valaki nem szeretne erre annyit költeni, akkor érdemesebb egy itthon drágának számító Starbucks-ba vagy ehhez hasonló kávézókba menni. A croissant-nak teljesen más az íze kint, mindenáron kóstoljátok meg! Ha csigát szeretnétek enni (nem kell félni, nagyon finom), akkor tanácsos a L’Escargot nevű étterembe betérni.

Már a neve is elárulja, hogy itt biztos fogtok találni a keresett áruból, és nem is egyfajta ízesítésben. A csiga mellett még azért is ajánlom ezt a helyet, mert egy kis negyed közepén van, rengeteg más étteremmel, kávézóval együtt, ami nagyon hangulatos, mivel autók nem mehetnek be ide így megnézhetitek, milyen Párizs bohém oldala. Mi elsősorban a helyi finomságokra koncentráltunk az utazásunk alatt, megkóstoltuk többek között a crème brûlée-t, a croque monsieur-t, langue de chat-t és a pain au chocolat-t.

Remélem meghoztam a kedveteket egy kis párizsi kiruccanáshoz!

Menzateszt – Babi néni Vivi Mi az, ami a legjobban hiányozhat egy kollégista életéből? Hát persze, hogy az otthoni koszt!

Szerencsére erre a problémára létezik egy rendkívül egyszerű megoldás, méghozzá a Babi Néni Konyhája.

Itt tökéletes fúziót alkotnak a magyaros, házias ízek és a hatalmas adagok, szóval garantált a siker. Jó hír, hogy az árak is kifejezetten az éhes egyetemista pénztárcájához lettek szabva. Ha szerencsénk van, és még a nagy ebédidei tömeg előtt érkezünk, elcsíphetünk párat a finom palacsintákból, de még a leghíresebb GT3-as tanárainkkal is összefuthatunk. Mindezt ezer forint alatti áron tehetjük meg.

A Babi néni konyháját a Budafoki út 16.-os száma alatt találjuk, nem messze a Vásárhelyi Pál Kollégiumtól.

A kedves kis étkezde egy alagsori helyiségben rendezkedett be, ám kreatív, műszaki rajzokkal borított fala és világos színei jó kedvre derítik az ide látogató gépészt.

A konyha napi menüvel dolgozik, A és B verzió közül választhatunk, mindkettőhöz tartozik jó nagy adag leves, kiadós második, és persze ha időben érkeztünk, akkor palacsinta is dukál. A kiszolgálás gyors, a menzás nénik/bácsik kedvesek, és a hely is tiszta, igényes. Alkalmas egy gyors ebédre, amit akár elvitelre is kérhetünk, de egy lazább, átbeszélgetett étkezésre is tökéletes hely.

Ironikus, hogy az egyetlen negatívum, amit a Babi Nénivel szemben fel lehet hozni, sikeréből adódik. Mivel a sok hallgató a nap azonos szakában érez kínzó éhséget, jól kifosztják a választékot, így gyakran megesik, hogy a népszerűbb menü elfogy, illetve mint fentebb említettem, a jutalom palacsinta odavész. De ha időben lecsapunk a finomabbnál finomabb falatokra, tutira nem leszünk éhesek egészen estig!

– Melódin Up! Kox A házias ízek után evezzünk kicsit más vizekre! Ki ne ismerné az L-Hidrolabbal szemben található Stoczek Menzát, minden BME-s végső mentsvárát az éhes déli órákban. Az ebédlőt üzemeltető cég új éttermet nyitott ugyanebben az épületben. A bejáratot a Martos Flóra Kollégium mellett találjuk. Nem véletlenül használtam az étterem szót, ugyanis a menzai kereteket elhagyva egy egészen új dologgal próbálkoztak. Étlapukon ugyanis a manapság töretlen népszerűségnek örvendő „street food” képviselőit találjuk meg. Egyik cikkíró kollégám ajánlására ki is próbáltam a helyet.

A konyha és az ebédlő rész az emeleten helyezkedik el. Tágas helyen ízlésesen vannak elhelyezve az asztalok, nem próbáltak meg bezsúfolni minél több bútort egy helyre. A rendelés a pultnál történik. Kiválasztod a számodra szimpatikus ételt. Kapsz cserébe egy cédulát egy számmal, majd a kasszánál tudsz fizetni. A különböző fogásokra nem kell sokat várni, percek múlva már hallod is, hogy a te számodat szólítják, és átveheted az ebéded.

Hátrányként megemlíthetjük, hogy nincs sok opció az étlapon. De a hely célja valószínűleg nem a legválasztékosabb kulináris élvezetek biztosítása, hanem az, hogy az egyetemi közönség végre megfizethető áron tudjon minőségi hamburgert fogyasztani. Biztosan sokan jártunk már a körúton a jobbnál jobb „street bistrok” valamelyikében, azonban ott 2-3000 forintot is elkérnek egy normális menüért. Itt az általam próbált burger+krumpli+saláta kombináció bizony csak 1500 forintba fájt. Az ízekkel és az adaggal is maradéktalanul elégedett voltam. Valószínűleg jellegéből adódóan nem lesz egy állandó opció a déli órákban, de ha netán egy finom hamburgerre vágyunk két óra között, akkor mindenképp ajánlom, hogy próbáljátok ki!

Design hét Budapesten Mindig is érdekelt, hogyan működik egy szabad műhely? Esetleg vonz a 3D nyomtatás technológiája? Netán kíváncsi lennél a kortárs művészek gondolataira? Akkor jövőre semmiképp se hagyd ki a budapesti Design hetet! Ha esetleg csak hétvégén lenne időd ilyesmire, de akkor hazautazol vidékre, akkor se bánkódj. A programsorozat a fővároson kívüli bázisokkal is rendelkezik.

Vivi

A 2004 óta évente megvalósuló rendezvénysorozat idén is tárt kapukkal várta látogatóit. A Magyar Formatervezési Tanács célja a kiállításokból, stúdiólátogatásokból és különböző művészek előadásaiból álló kulturális programsorozattal az, hogy minél több emberhez eljusson a modern művészet, és kiemeljék a design nem csak esztétikai, hanem funkcionális szerepét is. A design mint olyan, nemcsak a formatervezésre korlátozódik, hanem különböző ágai elnyúlnak egészen a tervezőgrafika, belső-és külső építészet, költészet, divat, de még a szoftverek és a vállalkozásmenedzsment területeire is. Szó mi szó, a 10 napos programsorozat széles témaválasztékkal készült idén is az érdeklődő kedvű publikumnak.

A kreatívipar azért is fontos a mai Budapest életében, mivel ahogy egyre nagyobb hangsúlyt kap Európában a kortárs művészek munkássága, hazánk fővárosa Berlinnel karöltve az élbolyt gazdagítja. Azért emeltem ki pont Berlint, mivel innen indult a kétezres évek elején az urban art és a kortárs formatervezés. Ezáltal nem csak turisztikai többlethez juthatunk, de kulturális és gazdasági fejlődésünkben is új távlatok nyílhatnak.

Az idei Design hét főszereplője a Dán Királyság volt, témájának pedig a formatervezési szakmában fellépő digitalizáció okozta kihívások megoldását és lehetőségeinek tárgyalását választották. A mai designernek nem elég, ha egy jó ötlete van, gazdasági szaktudással és technikai ismeretekkel is rendelkeznie kell, ha csúcsra akarja futtatni innovációját. A 10 napos programsorozat során vállalkozások indításával és menedzselésével foglalkozó előadókat is hallhattunk, továbbá pedig szabadúszó művészek tapasztalatain keresztül ismerhettük meg az önálló cég felépítésével járó nehézségeket és előnyöket egyaránt.

A Dán Királyság designban betöltött szerepét nyilván nem kell senkinek sem bemutatni, a letisztult, ergonomikus ívek és a minimál, szögletes formák tág skáláján mozogva alkot évtizedek óta maradandó értékeket. Változatos formavilágát sokszínű anyaghasználattal egészíti ki, ezáltal váratlan, ám mégis igényes és innovatív darabok születnek.

Számos előadó és kiállítás érkezett, hogy bemutassa ezt az életérzést, többek között Johannes Torpe, Arne Jacobsen, az Engelbrechts, és az újdonsült Bolia márka.

A megnyitó előadást Michael Anastassiades, ciprusi születésű tervező tartotta. Az ő termékei nemcsak nyugodt és szép vonalvezetésük miatt egyedülállóak, hanem a hozzájuk rendelt különleges funkciók miatt is. Példának említeném a lámpát, mely csak akkor világít, ha maga

körül beszédet észlel. Ezzel nemcsak egy dekorációs értékkel bíró világítótestet hozott létre, hanem egy teljesen szokatlan funkciót is beleintegrált. Mai világunkban ez azért is bír nagy értékkel, mivel a technológia fejlődésével a társas kapcsolatok ápolása a mindennapokban visszazuhant, és az emberek nem beszélgetnek eleget egymással. Ám ha e körül a lámpa körül ülünk, rá vagyunk kényszerítve a beszélgetésre. A tervező egyedi világképe az, ami lehetővé teszi a hétköznapi tárgyak iránti passzióját. Hasonló gondolatmenetet követ az üzenő pohár, mely egy hagyományos pohár hangrögzítő funkcióval kiegészítve.

Ha fejjel lefelé fordítva találjuk, tudjuk, hogy üzenetet rejt, melyet fülünkhöz emelve meg is hallgathatunk.

Legújabb tervei a természet köré összpontosulnak, kiemelve egy szép organikus forma tág felhasználási lehetőségeit, arra buzdítva a fiatal designereket, hogy egy frappáns, természetes ív milyen sokféleképpen hasznosítható. A szóróajándékként kapott prospektusok is ezt a gondolatmenetet emelik ki, miszerint ugyanaz a forma eladható mind stadionnak, csapnak, vagy akár egy vázának is. Ez az a multifunkcionalitás, mely a mai, modern művészet kulcsfontosságú előnye, és melyet a fejlett technológiák és szoftverek csak egyre jobban elősegítenek. A jövő tervezőjének legjobb barátai a 3D szkenner, toll és nyomtató, amelyek szinte akármilyen ötletet képesek megvalósítani.

Rejtvény

A hét fő programjaként kapott szerepet a Magyar Formatervezési Díj kiállítása az Iparművészeti Múzeumban. A Magyar Formatervezési Díj a hazai design szakma seregszemléje, ahol az elmúlt év legsikeresebb, leginnovatívabb és nemzetközi szinten is elismerésre méltó termékei mutatkoznak be. Ez a kiállítás szeptember 24. és november 20. között tekinthető meg, a formatervező hallgatóknak melegen ajánlott ellátogatni. Sok, velünk egykorú hallgatótársunk is pályázik a diákkategória díjára. Felfedezhetjük a Maform fiatal tervezőit vagy a MOME tanulóit. Személyes kedvencem a Tactilis névre keresztelt inkluzív design szemléletet alkalmazó társasjáték, mely egy memóriajáték, ahol látássérült és egészséges gyermek is egyszerre játszhat. Az inkluzív design lényege, hogy a tervezés során a felmerülő különböző alternatívák között a célcsoporttal együtt dönt a tervező, tesztek során. Ezáltal a végtermék sokkal felhasználóbarátabb lesz, és nagyobb sikereket is érhet el a piacon.

2015-ben egy, a BME Villanykarából kinőtt vállalkozás vitte el a Formatervezési Díj egyik megosztott díját. Ám itt nem állt meg a sikerlavina, mivel a design szakma Oscar-díjaként is emlegetett Red Dot-díjat is elvitte a Hand-in-Scan Medical Trainer kézhigiéniai ellenőrző és oktató rendszer. A termék fejlesztése során példaértékű együttműködést tanúsítottak a társult fejlesztőmérnökök és designerek. Sorra indukálták egymást a műszaki fejlesztések és a formai megoldások, így születhetett meg végül a díjnyertes termék. Szintén BME-s dicsőség a Ring Clock formáció, mely funkcionális, ám mégis váratlan és elegáns megjelenésben párosított egy gyűrűt órafunkcióval. Stílusos rozsdamentes acél, modern formavilág, és praktikus, energiatakarékos LED találkozása tette lehetővé eme termék megszületését.

A fentebb említett sikerekből is láthatjuk, milyen fontos egy jó ötlet, ám ennél is fontosabb az abba fektetett munka, háttértudás, próbálgatás és kivitelezés. Cikkemet egy Seth Godin idézettel zárnám: „Az ötleteknek élettér kell. Hatástalan a gondolat, amit egy füzetbe skiccelünk fel, ha nem olvassa senki. Ahogyan egy vírusnak, úgy az ötletnek is kell egy hordozó: az emberi agy.”

forrás: designhet.hu, facebook.com/magyarformatervezesidij

A következő oldalon egy rejtvényt találhattok. A színessel kiemelt sor adja a megfejtést, melyet november 20-ig a katepress@gmail.com e-mail címre a „Rejtvény november” tárg�gyal várjuk. A beküldők között öt darab sörkupont sorsolunk ki a Műhely Pub felajánlásával.

1. Angolszász hosszmérték 2. Nátrium-klorid köznapi nyelven 3. Épületgépész Szakosztály röviden 4. Dr. ... Gábor, a Műszaki Mechanika Tanszék vezetője 5. Villamosmérnöki és Informatikai Kar röviden 6. Dr. ... Tibor, a Gépészkar jelenlegi dékánja 7. A legjobb jegy 8. Dr. ... Petra, a MOGI Tanszék oktatója 9. Hőtermelés egy típusa 10. Acél szövettípus 11. Függvénytípus

RejtvĂŠny

Sudoku