KÁTÉ 2019. március

Tartalom 4 7 8 10 13 14

20 NAGY színpad, kis színpad 21 Szendrey Júlia 22 Egy csempész naplójából 24 Képzeld el 26 Prága újratöltve 28 Pár sor a sörökről 31 16 VIII. Értékelő kocsmatúra 34

Interjú Dr. Piros Attilával BME Cycling Retro Remix Interjú Marton Péterrel Formula 1 AIESEC in BME Képmutató környezetvédelem

Csak a darabszám?

Impresszum Cikkírók: Felelős kiadó:

Varró Gergő

Felelős szerkesztő:

Tóth Amanda Főszerkesztő:

Hepp Ádám Attila Főszerkesztő-helyettes:

Ábrahám Flóra Tördelőszerkesztő: Tartalmi vezető:

Weimert Dániel Pethő Luca Ilona

Tördelők:

Korábbi számaink: issuu.com/bme-gepeszmernoki-kar

Adorján Csenge Borbála Bánhidi Patrik Barad Réka Anna Bartalos Balázs Tibor Huszka Attila László

Olvasószerkesztők:

Faragó Daniella

Vezető grafikus:

Grafikusok:

Bartalos Róbert Tibor Czellér Bálint Kamondi Noémi Kerepesi Veronika Korom-Vellás Bálint Mézes Márton László Orbán Péter Szűcs Márton Tamás Bajnóczi Anna Mária Galovics Bálint Kerepesi Veronika Komondi Noémi Korom-Vellás Bálint Mézes Márton László Mokos Csilla Orbán Péter Vajda Márk Zsolt Bánhidi Patrik Bedők Eszter Biróczky Máté Illyés Dániel Antal Kiss Vivien Mercédesz Németh Mónika Eszter Papp Petra

Kiadó: Műszaki Egyetem Gépészmérnök Hallgatóiért Egyesület Káté szerkesztőség, 1111 Budapest Irinyi József u-1-17., HK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu fb.com/katepress instagram.com/kateepress Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük!

Hivatalos megjelenés: Március 4.

Interjú Dr. Piros Attilával Nemrégiben készítettünk egy interjút Dr. Piros Attila tanár úrral annak apropójából, hogy februárban felmondott a Gép- és Terméktervezés Tanszéken. Az alábbiakban ezt olvashatjátok.

Szücsi & CZ

Piros Attila: Menjünk sorban, tehát február elsején pénteken átállítottam a levelezésemben az identitásomat c3d.hu-ra, tehát nagyjából valóban elhagytam az egyetemet. Hivatalosan február elsejétől részmunkaidős oktatóként tevékenykedek, szinte minimálisra lecsökkentettem az oktatási tevékenységet, ezt most úgy kell elképzelni, hogy a korábbi 7 tárgyamból leadtam hatot.

Káté: Melyik tárgy maradt?

P. A.: CAD Rendszerek 1, meg is mondom miért ezt választottam, több oka volt. Azt kell tudni, hogy a CAD Rendszerek 1 az a tárgy, amelyet a GT3 minden félévben egyenes módon indít – nem keresztféléves kurzusként –, mert akkora igény van rá. Ennek az az oka, hogy ez a géptervező specializáción kötelező és záróvizsgatárgy, ezért tavasszal nem tudunk más hallgatókat fogadni a kurzuson. Ősszel is indul, ekkor mindenki más jelentkezhet rá.

Nagyon sok specializációról vagy alapszakról jönnek a hallgatók, mert itt elsajátíthatják a CAD-es számítógépes tervezést egy kicsit magasabb szinten mint a CAD Alapjaiban. Azért szerettem volna még ezt megtartani, mert ősszel sokfelől jönnek a hallgatók, és szeretnének valamilyen házi feladatot megcsinálni. Ezt sikerült úgy megoldani, hogy társadalmilag is hasznos munkát végezzenek, a tanszék és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közötti együttműködés keretében. A múzeumról nem nagyon tud senki semmit, legfeljebb azt, hogy hol van.

Sajnos kicsi a támogatottsága, ezért az együttműködés keretében az őszi hallgatók szinte 100%-át átirányítom oda, ahol a kiállított műtárgyakat 3D-s modellként digitalizáljuk – tehát mozgatható alkatrészekből álló, mozgó modellt készítünk.

Káté: Ezek hogyan kerülnek felhasználásra?

P. A.: A hallgatóknak nem kell tervezniük, hanem élethű méretarányos modellt kell készíteniük. Mivel ezek hűen tükrözik a valós tárgyak működését, ezért hosszabb távon szemléltető videókat tervezünk készíteni a Youtube-ra. Eddig már nagyjából 100 hallgató vett részt ebben a projektben, és nagyon szép modellek készültek. Lelkesek és megbízhatóak, holott sokan szabadon választható tárgyként veszik fel.

Káté: Mikor kezdődött ez a projekt, és a tervek szerint meddig fog folyni?

P. A.: Ameddig bírjuk. Olyan mennyiségű tárgy van, hogy szinte soha nem lesz vége. A lóvontatású gőzerőgéptől kezdve – ez a lokomobil – van ott mindenfajta motor, ezen felül érdekességek, mint például a

fotózás relikviái, számítógépek és számológépek, háztartási gépek.

Káté: Ezáltal, gondolom, a Múzeum is elérhetőbbé válik az embereknek, hiszen könnyebb rákeresni youtube-on mint kimozdulni és elmenni személyesen.

P. A.: Igen, én úgy gondolom, hogy most már új „formák” vannak. Szemmel láthatóan megváltozott a világ, a halgatókkal egyetemben. A saját gyerekeimre gondolva – 8 és 13 évesek –, szinte csak a youtube-ot nézik és ehhez kell alkalmazkodni. Mindenkinek azokat a csatornákat kell megkeresnie, amivel elérheti a célközönségét. Én is úgy gondolom, hogy egy látványos videó jobban felkelti a figyelmet, mint egy tonna szórólap.

Káté: Ha már a hallgatók és a fiatalság változásánál tartunk, hogyan lehetne ezt implementálni mondjuk az egyetemi oktatásba?

P. A.: Szerintem ez a legkomplexebb kérdés mostanában, amit fel lehet tenni: hogyan lehet az oktatást is megfeleltetni a mai kor követelményeinek. Ilyen gyors változás még nem kezdődött soha, mint a digitalizáció, ez alapvetően változtatja meg az életet. Az én gyerekeimnél nagy valószínűséggel – ha lehet a statisztikáknak hinni – az egyiknek meg tudom jósolni, hogy mi lesz az állása, ám a másiknak olyan munkája lesz, mire felnő, ami ma még nem is létezik. Ekkora változást korábban még senki sem látott.

Visszatérve, szerintem nem könnyű oktatni. Igen, a hír – ugye megbeszéltük – igaz, részmunkaidős oktató lettem, teljesen visszatértem a versenyszférába. Ennek több oka is van, de egyet szeretnék kiemelni. Nagyon nehéz a mostani hallgatóknak érdekesen és megfelelő módon előadni, és én pont ezt látom problémásnak az oktatásban. Nyilván volt egy ellentét a tanszék és én köztem is, mert nem viccből jöttem el, de ez az ellentét nem is annyira tanszékspecifikus, lassan már az egész Műegyetemre is el lehet ezt mondani. Azt látom, hogy szinte megoldhatatlan kihívást jelent a Műegyetemnek a mostani oktatási struktúrában a digitalizáció. Például: eljön egy hallgató bármelyik órára és tegyük föl, hogy őt a középiskolai tanulmányai folyamán valami nagyon érdekelte, akkor az internetről olyan mélységekig ki tudta magát művelni, hogy simán előfordulhat, egy egyetemi oktatónál abban a kicsi szegmensben többet tudhat. Ugyanakkor azt is el kell fogadnia a hallgatóságnak, hogy sok átfogó ismeretet is el kell sajátítani.

Akkor hogyan lehet ezt az ellentétet feloldani? Nekem az a véleményem, úgy lehet, hogy egy tapasztalt oktató,

aki követi a világ változását, máshogy tudja elhelyezni ezeket az információkat egy adott szakterületen belül.

Először is meg kell értetni a hallgatókkal, hogy az alapismeretekre szükség van. Általános műszaki alap nélkül nem lehet utána elboldogulni az életben. A másik probléma viszont az, hogy ezt nem 30-40 éves módszerekkel kell átadni, hanem azokat meg kell változtatni. Én azt látom, sokszor az egyetem és a tanszékek idegenkednek a digitalizációtól. Én ugye a kari informatikai bizottság elnöke is voltam, így közelről szembesültem a digitalizációval és annak a megítélésével kari szinten. Mondok egy példát: én sokszor azt a vádat kaptam, hogy ez jó, de csak arra, hogy a hallgató megszerzi valahonnan digitális formában a házi feladatot, és milyen könnyű lesz majd azt lemásolnia és átírnia. Én azt mondom, ez részben igaz lehet, ha úgy állok hozzá, hogy a 40 éves házit adjuk ki ugyanazon a módon, akkor persze, az ember felmegy a glinkre, megszerzi a megfelelő Excelt és rajzot, és már kész is a gépelemek akárhanyas házija, minden tanulság nélkül. De ha mi is arra készülünk, hogy nem 5, hanem 5000 fajta feladatot adunk ki, mert mi is digitálisan generáljuk azokat, ha mi oktatók is arra készülünk, hogy igenis a hallgatók a legmodernebb szoftverekkel oldják meg azokat, akkor is lehet mondani, hogy mindent csak átvesznek egymástól, de ennek csökken a valószínűsége. Ennek megint két oldala van.

A hallgatók néhány százaléka mindig arra fog törekedni, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel valahogy megszerezze a megfelelő képesítést. Ezt jobb, ha az ember elfogadja. A másik oldal pedig az, hogy akit viszont érdekel, azt minél modernebb módszerekkel kellene tanítani, mert a világban is iszonyúan gyorsan változnak a dolgok.

Nekem kicsit más a szemléletem, mert számítógépes tervezést oktattam, ami tényleg évről évre változik. Én hozzászoktam ehhez a változáshoz. Nyilván bizonyos analitikus területeken nincs ekkora változás. De azt is el kellene fogadni, hogy a digitalizáció nem csak a másolás korlátlan lehetőségét hordozza magában. Ilyen módon ugyanúgy megoldották a szellemi tulajdon védelmét – lehet digitálisan vízjelezni a dolgokat. Az én életemben is volt erre példa, mikor felfedeztem, hogy valaki az egy évvel ezelőtt már beadott CAD-es házit akarta átszínezve leadni. Akkor nekem sem az volt a fő érvem, hogy ez ugyanaz, csak át van színezve, hanem hogy a vízjel szerint is ugyanaz.

Az a véleményem, hogy a digitalizációt nagyon sok oktató és tanszék főellenségnek tekinti, pedig nem erről van szó. A világ teljesen digitalizálódik, ha akarjuk, ha nem, ez már megtörtént. Sokkal jobb lenne alkalmazkodni, hiszen a diákok is úgymond digitális nomádok módjára élnek, és ily módon szereznek be szinte minden információt. Lehet olyan teszteket csinálni, amiket digitálisan egy szoftver kiértékel, vannak ilyen oktatási platformok is, és nyilván új módszereket kell alkalmazni mind a házi feladatokra, mind a számonkérésekre, mind az anyag átadására is.

Káté: Ön, gondolom, akkor még hajlandóságot sem lát erre az egyetem egy részétől.

P. A.: Ez nagyon nehéz. Olyan, mint a legtöbb dolog az életben. Most elmondhatjuk, hogy az egyetem élen van az oktatásban, mi vagyunk a csúcs műszaki intézmény, és a BME-nek van egyfajta előnye, de ez nem teheti elbizakodottá. Én azt mondom, hogy ez el fog fogyni, ha nem alkalmazkodunk az új módszerekhez. Sok ellenérvet hallottam, hogyha bevezetjük a digitális oktatást, és mondjuk a diák a saját mobiltelefonján írhatja a zh-t, akkor azt a Wikipédiából fogja megoldani. Ha betereljük a hallgatókat mondjuk az Audmaxba és azt mondjuk, hogy mindenki előveszi a mobilját és azon írja a ZH-t, akkor azt hiszik, hogy ebből világkatasztrófa lesz, pedig nem. Ha van egy kérdésadatbázis, akkor mind a 450 diák egyedi zárthelyit kap, és hiába nézegeti a mellette ülőét, az úgysem lesz releváns. Másik lehetőség, ha olyanra csináljuk meg, hogy 1 kérdésre 1 perc válaszadási lehetőség van, akkor nincs idő Google keresés használatára. Igazából minden eszközünk megvan, hogy digitálisan írassunk zh-t, és esküszöm, talán még nagyobb kedve is lenne a diákoknak a saját mobiljukat nyomogatni, mint mondjuk a szokásos esszé-kifejtős akármit írni. Továbbá azt vettem észre – ez a saját tapasztalatom – hogy sok hallgatónak ha ugyanazt az addig nem kedvelt, unalmas tananyagot más körítéssel adjuk elő, akkor az a világ legérdekesebb dolga lesz.

Káté: Tehát akkor nyitottan kell gondolkodni oktatói szempontból.

P. A.: Abszolút. El kell fogadni, hogy változik a világ, és ebbe nem csak azt látni, hogy mi az, ami ellene van a régi dolgoknak, hanem hogy azokat mivel lehetne feltuningolni. Ehhez szebben és értelmesebben is hozzá lehetne állni.

Káté: Egy kicsit visszakanyarodva az egyetemi évek felé, ennek a hallgatóság felé tanúsított nyitottságnak köze van ahhoz, hogy annak idején az Old’s-ban „tevékenykedett”?

P. A.: Soha nem szoktam ezt tagadni. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány Old’s club-ot hagytam ki, a többin ott voltam, rendesen buliztunk. Szerintem ennek akkor volt az ideje. Most, kétgyermekes apaként el tudom mondani azt, hogy hálát adok nekik azért, amiért anno kibulizhattam magamat. Már nincs meg az a csillapítatlan vágy, hogy minden hétvégén elmenjek bulizni.

1995 óta oktatok az egyetemen, ’93 őszén kezdtem el először használni az első 3D-s rendszeremet, és így volt szerencsém kvázi felnőni a fiatalsággal. Én nem panaszkodtam soha a hallgatói hozzáállásra, mert ha az ember igyekszik megérteni a fiatalokat, és megpróbálja modern módon implementálni azokat a dolgokat, amiket meg kellene tanítania, hozzá még rugalmas is, akkor annak meglátszik az eredménye. Észre lehet venni a hallgatókon, ahogy haladnak előre a tanulmányaikkal, egyre jobban felfogják, hogy nem a tanárok kedvéért vannak itt, hanem saját maguk miatt. Én azt láttam meg, hogy ha

sikerül nekik korszerű köntösben gyakorlatias tudást átadni, akkor nem kell mással foglalkozni, mert maximális hozzáállással fogadják ezeket.

Káté: A mostani hallgatók között fel lehet fedezni a jövőbeli oktatók magját?

P. A.: Hjajj… Irtózatosan nehéz a helyzet. Nincs okom panaszkodni, mikor 2012-ben főállású oktatónak mentem, akkor is megvolt a hátterem. Mikor mondják, hogy miért van itt az ember, nekem teljesen más a válaszom rá, mint sok oktató társamnak. Én mindig is azért tanítottam, mert szeretem csinálni, másik oldalról úgy érzem, hogy társadalmi kötelességem, mert ha van lehetőségem, hogy abból, amit én kaptam, vissza tudjak adni valamit, akkor azt meg kell tennem. De ezek azt is jelentik, hogy saját cégem van, és stabil az anyagi hátterem. Itt van azért a bökkenő, mert egy végzett MSc-s hallgató jellemzően már többet keres, mint az oktatók nagy része, aki addig tanította őt. Komolyan nem tudom, hogy miből fog kikerülni a jövő utánpótlása. Szerintem az egyetemi oktatói pálya nem egy vonzó dolog. Azért becsülöm a kollégáimat, mert jelentős részüknek speciális motivációja van, de siralmas a helyzet, borzasztóan rossz a megítélés. Amit említettem, hogy a hallgató egy szűk szegmensben többet tudhat az oktatójánál, és ezt gyakran szóvá is teszik, hát ez nem valami motiváló dolog. Nehéz oktatni, ilyen téren rossz irányba változott a világ.

Káté: Ön ugye itt végzett az egyetemen, mi változott – az egykori hallgató, és jelenlegi tanár szemszögből nézve?

P. A.: A világ változott meg. Én még ugye a szocializmus végén kezdtem el a tanulmányaimat, és ’95-ben fejeztem be. Az egy másik éra volt. Például nálunk alapvető volt, hogy tiszteltük a tanárokat – ami akkor még egy jobban megbecsült életpálya volt. Más volt a hozzáállás és más szinten is állt ez a dolog. A hallgatóknak más volt a műszaki tudása. Azt is tudni kell, hogy akkor

a gépészkari hallgatók nagyobbik fele valamilyen szakirányú középiskolai intézményből jött. Mivel nem volt kreditrendszer, ezért egységesített volt az oktatás, tehát ha valamiből megbuktunk, akkor elbuktuk azt a félévet.

Nem volt keresztfélév semmiből. Mivel így egységes volt a képzés, az évfolyam is egységesebb volt, ami adott egy közösségi élményt. Most mindenki jellemzően valamilyen általános gimnáziumból jön.

Nehéz ezt megítélni, de szerintem az általános műszaki és természettudományi műveltség szintje lejjebb van, sokkal alapvetőbb dolgokat kell elmagyarázni a hallgatóknak, ami nem az ő hibájuk, hanem sokkal inkább az oktatásé és a körülményeké. Az egyetem sokszor ehhez sem képes alkalmazkodni. El kellene fogadni, hogy ami kimaradt a középszintű képzésből, azt be kell integrálni az egyetemi oktatásba.

Káté: Ön szerint ez jelen pillanatban hogy áll az egyetemünkön belül?

P. A.: Lehet látni, hogy az egyetem is küzd azzal a válsággal, ami roppant nehézzé teszi az oktatást. Pont az én generációm hiányzik, akik 40-50 év között vannak.

Vagy nagyon idősek, vagy nagyon fiatalok vannak többségben. Emiatt nagyon nehéz, mert az idősek az életpályájuk oktatásból kifelé vezető szakaszában dolgoznak, tőlük nem lenne reális elvárni, hogy térjenek át a legújabb módszerekre. Nekik teljesen más lenne a dolguk szerintem. Hatalmas tapasztalatuk van, és azt a látásmódot, mely szerint minden egy hatalmas rendszer része, ők tudják a legjobban átadni, ebben verhetetlenek. Vannak a lelkes fiatalok, akiknek még nincs akkora tapasztalatuk ebben. Az én generációm pedig hiányzik, holott nekünk kéne vinni a prímet. Ezért az a válaszom, hogy nehéz menet lesz, de javulni fog a helyzet, mert vannak fiatal és lelkes oktatók, akik megértették, mit jelent a 21. század és a digitalizáció, és meg is fogják változtatni az oktatást. A kérdés az, hogy ezt hány „generáción” – évfolyamon – belül valósítják meg.

Káté: Gondolom, a közvetlenség és az őszinteség nagyon fontos a hallgatók felé.

P. A.: Szerintem igen, minden körülmények között.

Ez egy más világ, az én időmben minden oktatónak volt egy alapértelmezett tekintélye. Most ez máshogy alakul, a tekintély megvan, viszont a hitelesség az egy másik kategória. Azt, hogy valaki hitelesnek számítson, nehéz elérni a hallgatóságnál. Nekem szerencsém van, mert saját erőből alapított cégem van, sokat kellett érte küzdenem, és rengeteg élettapasztalatot szereztem. Mindig igyekeztem a legmodernebb dolgokat használni, ez az, ami segíti a projektek megoldását, továbbá irtózatos ipari tapasztalatom van. Az előadásokon rengeteget sztorizgattam, de mindnek volt valamilyen tanulsága. A hitelességet valahogy meg kell szerezni, az őszinteség pedig alapérték.

Káté: Köszönjük szépen!

BME Cycling

– országúti kerékpározás az egyetemen

A csapat az első versenyszezonjában remekül szerepelt, a tagok számos versenyen és szakágban indultak 2018-ban. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) időfutam csapatversenyén a BME csapata 2. helyezést, Forintos Norbert, a BME Cycling alapítója és vezetője a Biciklikk Zengő MTB maraton rövidtávon felnőtt kategóriában 2. helyezést, valamint a Cyclocross Magyar Kupán elit kategóriában 5. helyezést ért el.

Varga Vera

Nyáron, tavaly júniusban megrendeztük az első BME Cycling Tour többnapos túrát, amelynek sikerén felbuzdulva idén újra szervezünk egyet, az idei BME Cycling Tour április 26-28 között zajlik majd Párkányból indulva.

A 3 napos eseményen körülbelül 370 km-t tekerhetnek a résztvevők közel 4000 méter szintemelkedéssel. Az első szakasz a klasszikus Kínok Kínja útvonal lesz dobogókői hegyi hajrával, a második szakasz egy hosszabb kör lesz Szlovákiában, végül a harmadik szakaszon jöhet a börzsönyi csúcstámadás.

A téli alapozó időszak főleg erősítéssel telik, ezeken az edzéseken Hellner Szelina, a Testnevelési Központ tanára gondoskodik róla, hogy a résztvevők megerősítsék a bringázáshoz szükséges törzsizmokat. A jó idő beköszöntével pedig ismét a szabadban tekerünk a közös országúti edzéseken.

fotó: Fejes Bence (fejesbence.com)

fotó: Fejes Bence (fejesbence.com)

A teljesítőknek csak a tekerésre kell koncentrálni, erről a folyamatos frissítés, a motoros felvezetés, autós kísérés és szervízszolgáltatás gondoskodik. Erőnléttől függően lehet csatlakozni a túra teljes időtartamára vagy 1-1 napjára, érdemes azonban mielőbb jelentkezni, áprilisig kedvezményes a nevezés.

A hegyi menők is készülhetnek, szeptemberben az Egyetemi Sportnaphoz kapcsolódó Kerékpáros Napon hegyi időfutam és Everesting Challenge kerül megrendezésre a Gellért-hegyen. Az útvonal a Szent Gellért tértől a Citadelláig tart, ezt a kört tehetik meg a résztvevők egyszer (100 m) vagy akár 88-szor (8848 méter szintemelkedés, a Mount Everest magassága). Aki szereti a kihívásokat, de a 88 kör soknak bizonyul, figyelje a részleteket a Facebook oldalunkon!

Az edzések mellett szakmai előadások is segítik a felkészülést: novemberben „Teljesítményközpontú sporttáplálkozás” című kerekasztal beszélgetésen Janota „Johnny” Zoltán, 16-szoros ironman, edző és a BiotechUSA állóképességi szakértője, valamint Dr. Bakanek György sportorvos beszélgetett a közel 100 fős közönség előtt az állóképességi sportolók számára megfelelő táplálkozásról. Idén pedig Nagy Zsolt, a Superior Mountain Bike Team edzője fog segítséget nyújtani az edzések megtervezésben és a versenyszezonra való készülésben az edzéstervezés alapjairól szóló március 28-i előadásával. A szakmai előadások részletei a BME Cycling Facebook oldalán találhatóak.

Várunk Téged is edzéseinken, rendezvényeinken, keressetek minket Stravan, Facebookon vagy Instagramon!

fb.com/BMECycling #BMECycling

Retro Remix Kedves Olvasó! Kíváncsi volnál-e arra, hogyan lehet régi dolgokba újfajta életet lehelni? Én roppant mód, így hát el is mentem a Retro Remix kiállításra, melynek fő témája az volt, hogy mára már elavult vagy régóta használaton kívüli tárgyaknak új lehetőséget adjanak. Erről fogok most pár sorban írni.

Szücsi

Kezdjük a legelején. A Terméktervezőknek a harmadik évben van egy projektfeladatuk, melynek keretein belül tervezniük kell. A Demola nevű cég felkereste a tanszéket és adtak nekik egy témát: régi tárgyakat – mint például a petróleum lámpa, őskori patikákban használt mechanikus mérleg – kell új köntösbe öltöztetni.

Nem tűnik nehéznek, igaz? De ha belegondol az ember, mi minden van már felhányva a padlásra, vagy elrejtve a pince legeldugottabb zugaiba, akkor rájön, hogy a lehetőségek tárháza végtelen. A GT3 tanszék felelős tanárai a diákokkal vállt vállnak vetve ötleteltek heteken át, míg megszülettek az elkészítendő ötletek. Ez három hétig tartott.

Ezt követően kezdetét vehette a tervezés – ami olyan négy hetet vett igénybe. Itt már a „Miből?” kérdésre megvolt a válasz, de a „Mivé?” még mindig megoldásra várt. Utóbbi megválaszolása további négy hetet ölelt fel. Ha belegondolunk, a szemeszter fele már el is telt, és a diákoknak hét hete maradt az alkatrészek gyártására, majd a megvalósításra. Mindezekben a diákok segítségére voltak tanáraik, illetve a Demola munkatársai. Továbbá a fent említett cég lehetőséget adott a fiatal titánoknak, hogy kreatív és inspiráló ipari környezetben hallgathassák az órát, valamint rendelkezésükre bocsátották 3D nyomtatújukat is.

Na de mit is csináltak ők? Két dolgot már említettem. Az egyik egy pipere szett volt, petróleum lámpából kialakítva, az alábbi módon: a tetejétől megszabadultak, a tárolóból parfümfújót csináltak, melyre ráragasztottak egy tükröt. Ötletes, nemde?

A mérleget pedig újraépítették – immáron polimerből készült, 3D nyomtatott alkatrészekből –, és csatlakoztattak hozzá egy elektronikus mérőt, melynek segítségével sokkal pontosabbá tudták tenni. Itt nem is az újragondolás volt szerintem a fontos, hanem az, hogy egy kevesek számára elérhető, ugyanakkor pontos mérleget olcsóbbá és a háztartások számára elérhetővé tettek.

Az én személyes kedvencem pedig egy kottatartó volt.

Mivel én is zenélek, tudom, milyen nehézséget okozhat egy kottacsere vagy csak egy lapozás is. Különösen, ha az ember fuvolázik, hiszen ott a tartó az ember kezéhez van erősítve. Egy marék diák viszont azt mondta, hogy ezt meg lehet oldani, mégpedig úgy, hogy a hangszeren lévő kis felületre – ahol az alkatrészeket összeillesztik – rá lehet erősíteni egy tépőzárat. ehhez ha csatolunk egy műanyag rudat, melyre rátesszük a kottát, akkor kapunk egy egyszerűbben cserélhető változatot.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy bár a kiállításon csak öt darab ilyen tárgyat lehetett megcsodálni, sokkal

több ötlet volt. Mint azt Körtélyesi Gábor tanár úrtól megtudtam – aki a tárgyfelelős volt –, vagy harminc lángra vágyó szikrával álltak elő, ám az idő és az erőforrások hiánya miatt ezt tizenötre redukálták. Továbbá a közelgő kiállítás miatt azokat, melyeket előreláthatóan nem tudtak volna befejezni, elvetették.

A diákok pedig, akik ezeken ügyködtek, nem egyedül tették azt. A lecsökkentett számú lehetőségek miatt hármas csoportokban dolgoztak a kiszemelt ötleteken.

Miért érte meg ez nekik, kérdezhetné magában a tisztelt olvasó. Nos azért, mert a tárgyat így is úgy is abszolválni kell, ez pedig egy bónusz lehetőség volt számukra.

Sőt, egyes ötletekből akár szakdologozatot is lehet írni, például a kottatartó mechanikai elemzéséből.

Nem szeretnék elmenni viszont amellett, hogy a kiállítás keretein belül megtekinthettem pár gyerekjátékot, amelyeket másodéves terméktervezők készítettek, és… Hű! Volt pár darab, amivel jómagam is eljátszottam volna!

Volt például egy fa LEGO. Tulajdonképpen nem is LEGO, de ahhoz hasonló. A játék lényege: fakockákból kell építkezni. Minden kockán van egy szín, továbbá fa csapok és furatok. A játékosok dobnak, és a kapott színű elemet kell a már meglévő építményhez csatolni. Fontos!

Résztvevőnként egy darab elem tehető csak a földre, ezzel megelőzve az esetleges végtelenbe nyúló kígyókat.

Továbbá vannak nevek, akiket úgy gondolom, meg kell említenem, hiszen nélkülük ez a projekt nem jöhetett volna létre. Szegő Krisztina tanárnőt, valamint Körtélyesi Gábor tanár urat, akik gyakorlatvezetők, illetve a tanszéken ennek a projektnek a vezetői voltak, továbbá Bucsa Lászlót, Rádai Gergelyt és Surek Györgyöt, akik a Demola munkatársaiként vettek részt az ötlet kivitelezésében.

Számomra lenyűgöző volt, hogy egyesek milyen kreatív gyerekjátékokkal képesek előállni, az átalakítási ötletekről nem is beszélve! Egy élménnyel gazdagodtam, amiből remélem át tudtam adni valamennyit.

Interjú Marton Péterrel

– a BME Motorsport csapatkapitányával

Európa-szerte hatalmas rajongótábora van az autósportnak. Ennek a tábornak jelentős részét képezik természetesen a különböző műszaki egyetemek hallagatói. A Formula Student egy olyan mérnökverseny, amelynek keretén belül hallgatók csoportjai foglalkoznak saját versenyautójuk megalkotásán és menedzselésén a tervezéstől elkezdve, a gyártáson és az összeszerelésen át, egészen a versenyeztetésig. A Műegyetem immáron kettő ilyen jellegű csapattal is büszkélkedhet. Marton Péterrel, a BME Motorsport csapatkapitányával beszélgettünk.

Veronika & Robi

Káté: A Formula Racing Team (FRT) után ti, a BME Motorsport vagytok a második Formula Student csapat a Műegyetem életében. Mióta tevékenykedtek, és mi volt az indíttatása egy, az eddigitől különálló, de hasonló célokkal rendelkező szervezet létrehozására?

Marton Péter: Valóban mi vagyunk a második Formula Student csapat az egyetemen. A Formula Studentről érdemes tudni, hogy külön kategóriákban lehet indulni a versenyeken. Egy egyetem indíthat több csapatot, de csak különböző kategóriákban. Az FRT 2011/12-ig belső égésű motorral versenyzett, jelenleg kettő, az elektromos és a driverless kategóriákban indít versenyautót. Nyáron több korábbi FRT-s tagban felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha újra létrehoznánk egy belső égésű motorral felszerelt autót. Később ők biztattak is minket, hogy vágjunk bele. Utánajártunk, az FRT részéről nem volt igény arra, hogy visszaálljanak. Október tájékán kezdett komolyabbá válni az ötlet, Pláner Benedek barátommal az asztalra csaptunk és azt mondtuk, induljunk el. Először elkezdtünk körbekérdezni, hogy egyáltalán kiket érdekelne ez a dolog, azt tapasztaltuk, hogy mind a hallgatóság, mind az ipar oldaláról volt igény a kezdeményezésre.

Tehát nem csak a saját motivációink vittek előre: a versenyautók és a belső égésű motorok iránti szerelem. Az autóversennyel sokan összekötik a hangokat, szagokat, és így az élmény is teljesen más lesz.

Káté: Tehát azt mondod, hogy vannak a csapatban olyanok, akik már rendelkeznek tapasztalattal, de vannak új emberek is, akik még korábban nem foglalkoztak ezzel?

M.P.: Jelenleg 12 tagja van a csapatnak, ebből nyolcan már foglalkoztak Formula Studenttel. Egy ilyen csapatot nem egyszerű felállítani, valamint menedzselni, ezért óriási előny, ha valaki rendelkezik tapasztalattal.

Mi nagyon magasra tettük a mércét, és ehhez elengedhetetlen, hogy valakik tudják azt, hogy mivel és hogyan szeretnének elindulni.

Káté: Február 19-én tartottátok az infó és tagtoborzó esteteket, hogy zajlott? Hogyan értékelnéd az eseményt?

M.P.: Még sokan összemosnak minket a Formula Racing Teammel, egy ilyen infóest feladata az is, hogy a hallgatóság számára megmutassuk, hogy mi egy külön csapat vagyunk. Bár ugyanabban a versenyben épülnek autók, hasonlóan néznek ki, valamint a tagok is jóban vannak egymással, ugyanakkor mégis két különálló csapat létezik. Emellett természetesen a tagtoborzás is fontos feladata volt az estének. Ennek megfelelően bemutattuk a csapatot, hogy miket lehet csinálni, beszéltünk az idei évadcélokról. Fontos, hogy a jelenlegi fejlesztések mellett kiemeltük azt is, mik a teendők 2020-as versenyekre tervezendő autóval, aminek a tervezése most tavasszal fog elindulni. Az eseményen közel 40-45 fő jelent meg, voltak ismerős hallgatók, de sokan voltak, akikkel még nem találkoztunk, így a többségnek tudtunk új dolgokat mondani és mutatni.

Káté: Egy ilyen versenyprojekt kiemelkedő men�nyiségű és minőségű mérnöki, valamint menedzseri munkát igényel. Milyen főbb területeket és elvégzendő feladatköröket foglal magába egy versenyautó megtervezése és megépítése?

M.P.: Szerintem elsősorban szorgalmat igényel, azokat a hallgatókat is várjuk, akik esetleg még nem rendelkeznek a megfelelő mennyiségű és minőségű tudással, de akarnak tanulni. Az első lépés a tervezési időszak: kitaláljuk, hogy mit akarunk, elkezdünk tervezni, dolgozni az ötleten. Majd miután ez megtörtént, a gyártási időszak következik: ilyenkor cégeket keresünk fel, hogy mit hogyan tudnának kivitelezni számunkra. Ha ez is megvan, össze kell szerelni. Majd a verseny előtt még tesztelni kell az autót kisebb versenykörnyezetben.

szponzorációs kapcsolat is. Győrben még az Arrabona Racing Teammel is kapcsolatban állunk, ők szintén belsőégésű motorral versenyeznek. Ezen felül természetesen szoros kapcsolatot ápolunk az FRT-vel is.

Káté: Nyáron indul a versenyszezon. Jelenleg mely futamok és versenyszámok vannak kilátásban számotokra?

M.P.: Célunk volt minél több versenyre való kijutás, tudni kell, hogy az ideális a 3-4 verseny egy csapat életében egy évadban, mert anyagilag is megterhelő, valamint az autónak is oda kell érni az egyik helyszínről a másikra. Három versenyre jutottunk ki, mindre hibátlan kvízsorral. A magyarországi versenyre úgy kerültünk ki, hogy az összes csapat közül a harmadik legjobb időt is megszereztük, az elektromos és a driverless kategóriákat is figyelembe véve. Menni fogunk Zalaegerszegre a Formula Student Eastre, valamint még Hollandiába és Csehországba is. Várólistáról is bejuthatunk versenyekre, de még kérdéses, hogy tudjuk-e vállalni.

Káté: Jelenleg hol tartotok a felkészülésben?

M.P.: Jelen pillanatban a gyártási időszakban tartunk.

Folyamatosan cégeket keresünk, hiszen mindig kellenek újabb vállalatok ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Elkezdődtek már a dokumentációleadások, úgyhogy azokra is készülünk, megyünk mérni és tesztelni.

Káté: Ahogy mondtad, egy ilyen jellegű megmérettetésben nélkülözhetetlenek a cégek, valamint a szponzorok. Milyen jellegű támogatásokat kaptok eddig?

M.P.: Szerencsére a paletta színes: volt olyan cég, akitől anyagi támogatást kaptunk, volt, aki gyártással vagy technológiával támogatott; volt, aki eszközöket biztosított és volt, aki szoftverrel segített minket. Tehát abszolút pozitív irányba haladunk, és mindenre van lehetőségünk, ami nagyon jó érzés, mert új csapatként nem egyszerű a dolgunk.

Káté: Melyik másik hazai vagy külföldi csapatokkal vagytok kapcsolatban, illetve van-e szorosabb együttműködés valakikkel?

M.P.: A legszorosabb együttműködésünk a győri motorgyártó csapattal van, ők a SZEngine, közel tíz éve fejlesztenek a Formula Studentben használatos motorokat. Az ő motorukkal fogunk versenyezni az idei évadban. Tulajdonképpen ez a két egyetemi csapat közötti együttműködés, de

Káté: Egy ilyen komplex feladat kivitelezése alatt rengeteget tanulhat az ember, valamint rengeteg gyakorlati tapasztalattal is gazdagodhat. Vannak köztetek olyanok, akik később is hasonló területen szeretnének dolgozni, akár a Forma-1 világában?

M.P.: Az egyéni célokat nem ismerem pontosan mindenkinél, de nem tartom kizártnak. A korábbi csapatból kiindulva igen, sokan voltak, akik ezzel akartak a későbbiekben is foglalkozni. Rendszeresen jönnek olyan jelentkezők, akiket ez motivál. Beszélgettem egyszer egy Forma-1-es mérnökkel, aki a Haas Racingnél dolgozik elektronika részlegen. Ő mondta azt, hogy képzeljem el, milyen az, amikor egy állásra nyolcezren jelentkeznek.

Nagyjából így kell elképzelni a Forma-1 világát. Szoktuk hallani, hogy egy HR-esnek 4-5 másodperce van egy CV-re, gondoljunk bele, még ha valaki lelkiismeretesen végig is olvassa mindet, mi az, ami döntő lesz. Azt tudom mondani, hogy az autóspotban meghatározó, ha valaki Formula Studentben vett részt.

Káté: A Formula Student alapvetően egy mérnökverseny, de az önvezető kategória kivételével mindenképpen kell valaki a volán mögé is. Hogy kerestek pilótákat?

M.P.: Pilótákat célzottan nem keresünk, általában aki a csapatba jön, tud vezetni. Szoktunk gokartozni járni, és ott ki szokott derülni, hogy ki az aki jobban vezet, és egy rangsor is kialakul. Egy versenyen négy pilótára van szükség plusz egy tartalékra. Alapfeltétel természetesen, hogy rendelkezzen jogosítvánnyal, illetve Bsc-s vagy Msc-s hallgatói jogviszonnyal. További feltétel még, hogy a pilóta dolgozzon az autón is, hiszen másképpen értékeli az ember azt az autót, amiben a saját keze munkája is benne van.

Káté: Hogyan kell elképzelni egy versenyt?

M.P.: A versenyre egy regisztrációs kvíz keretében lehet kijutni. Ezután a felkészülési időszak kezdődik, rengeteg dokumentációt és tesztet előre le kell adni, ezek igazolják, hogy valóban egy működőképes és biztonságos autó fog elkészülni. Majd meg kell szervezni a kiutazást.

A helyszínen berendezzük a boxot hasonlóan, mint más ilyen jellegű versenyeknél. Van egy információs esemény, és azután átnézik az autót tüzetesebben: különböző technikai kritériumoknak kell megfelelni, ezekben hibát nem lehet véteni, mert akkor diszkvalifikálnak. Ha ezen az elméleti részen túljutott az autó, akkor mehet fizikai formában is a versenyen. Van gyorsulási verseny; an skidpad, ami az oldalirányú gyorsulást nézi, ez egy nyolcas alakú pályán történik; az autocross, ami egy teljes körnek felel meg a versenypályán; valamint az endurance, ami 22 km a versenypályán. Ezen felül vannak még statikus versenyszámok, ahol a tudást nézik: ezek a design event, a cost event és a business plan presentation. A legtöbb versenyen vannak még különdíjak is. A legvégén egy záróesemény keretein belül lesz eredményhirdetés és egy nagy buli.

Káté: Végezetül; mit üzennél a BME Motorsport iránt érdeklődőknek?

M.P.: Elkötelezett hívei vagyunk a felsőoktatás nyújtotta lehetőségek kibővítésének, és szeretnénk minden lelkes tagunknak olyan egyedi tudást és tapasztalatot nyújtani, amivel kitűnhetnek. Valamint fontosnak tartom, senki ne féljen belevágni új dolgokba, mert szorgalommal és nyitottsággal nagyon nagy dolgokat lehet véghez vinni.

Káté: Köszönjük!

fotó: Bársony Cintia (KTK Fotókör)

Formula 1

– Új félév, új szezon

Az új félév eljövetele lehet vegyes érzésekkel tölti el a legtöbb egyetemistát, azonban az új F1-es idénynek minden bizonnyal örülnek a sportág követői. Tulajdonképp mi változik tavalyhoz képest? Vágjunk is bele!

VBK

Szabálymódosítások – Technikai újítások

A leginkább szembetűnő változás az autókon az első illetve a hátsó szárnyak új kialakítása. Az istállók közös megállapodása alapján az új légterelőket úgy alakították ki, hogy csökkentsék az autó mögötti turbulenciát, ami korábban nagyban nehezítette az előzés lehetőségét. Ez azzal járt, hogy az első szárny egyszerűsödött, a légáram kerék melletti elvezetése helyett inkább leszorító erőt generál; a hátsó szárny pedig szélesebb és magasabb lett, így még számottevőbbé téve a DRS (légellenállás-csökkentő rendszer) hatását. A maximális üzemanyag-szintet 105kg-ról 110kg-ra módosították a tavalyi szezon tapasztalatai alapján, így kevésbé kell majd annak elfogyása miatt aggódni. Ezen újdonságok fényében joggal reménykedhetünk izgalmasabb versenyekben.

Idén is cél a versenyzők épségének minél hatékonyabb megőrzése, ezért a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) idén új szabvány használatára kötelezte a sisakokat gyártó cégeket, amely a korábbinál több potenciális veszélytől óvja meg a volán mögött ülők fejét. Továbbá a pilóták minimumsúlya 80kg-nak lett meghatározva, így elkerülve az egészségtelen szintű fogyókúrázást, illetve a magas pilóták hátrányát az alacsonyabbakkal szemben. Amennyiben nem érik el a 80kg-ot, úgy ellensúllyal egészítik ki a különbséget.

A kerekek utánpótlásáért felelős Pirelli a FIA kérésére átnevezte a gumik típusait, mivel azokat túl bonyolultnak vélték egy olyan néző számára, aki kevésbé követi a sportot.

A régi „ultralágy” és hozzá hasonló elnevezéseket felcserélik az egyjegyű számok – a „C1”-es a legkeményebb, míg a „C5”-ös a leglágyabb keverék kódja. Arról továbbra is a Pirelli dönt, hogy melyik három keveréket használhatják a csapatok egy adott versenyhétvégén. Továbbá a gumik színezése is futamonként más-más keménységet fog jelölni: az adott hétvége kemény keveréke fehér, a közepes sárga, míg a lágy piros jelöléssel lesz ellátva; de az átmeneti és az esőgumi színe változatlanul zöld illetve kék lesz (egyszerűség kedvéért).

Érkezők, távozók és a mocskos anyagiak

Sokak bánatára távozik a Formula-1-es világtól a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso, többnyire balszerencsés átigazolásokat követő, eredménytelen F1-es évadokat követően, azonban visszatér a 2011-es súlyos balesete után visszavonuló Robert Kubica, aki a Williams csapatát fogja erősíteni. Remélhetőleg a 6 távozó, a 6 forrás: formula1.com; wikipedia.org

csapatot váltó, a 3 visszatérő, illetve a 3 újonc pilóta felfrissíti a csapatok vérkeringését.

Azonban más is változott a F1-es csapatok körében.

A 2018-ban csődöt jelentő Force India nevével többet nem fogunk találkozni, ugyanis az istállót közösen felvásárló Racing Point UK Ltd, és a csapat egyik pilótájának édesapja, Lawrence Stroll döntése alapján az új évadban Racing Pointként indulnak. Szintén pénzügyi megfontolásból, legfőbb szponzoruk nevét felvéve, a Sauber Motorsport 2019-től Alfa Romeo Racingként áll a rajtrácshoz.

Az egyedüli motort váltó csapat nem más, mint a Red Bull. Mivel úgy érezték, a Renault ereje nem tud lépést tartani a Mercedesével és a Ferrariéval, így mostantól Honda motor ad szárnyakat majd a csapatnak.

Szóval mire is számíthatunk?

Ha minden a FIA és az istállók elképzeléseinek megfelelően alakul, akkor a 2019-es szezon egy előzésekben gazdag, de a versenyzők számára biztonságos idény lesz.

Azt, hogy a változtatások beválnak-e, először a március 15-i hosszú hétvégén láthatjuk meg az ausztrál nagydíjon.

Kedves Olvasóink, kapcsolják be biztonsági öveiket, mert kezdődik a 2019-es Formula 1-es szezon!

AIESEC in BME

– interjú Csonka Ferenccel

Csonka Ferenc (barátainak csak Ferás) egyetem utáni évei a legkevésbé sem mondhatók hétköznapinak. Az AIESEC in BME helyi bizottságának alapítója tanulmányai után maga is meg akarta tapasztalni a külföldi munka és utazás izgalmait, új kultúrákat megismerni, világot látni.

Mag Adrienn

Mag Adrienn: Mi történt veled az egyetem után, hogyan léptél be a nagybetűs életbe?

Csonka Ferenc: 2010 júniusában diplomáztam, és júliusban szálltam le Indiában, ahol rögtön elkezdtem dolgozni. Itt csöppentem bele a céges világba. Az Indiában eltöltött idő nagyon érdekes volt kulturális szempontból. Az elején minden szép és izgi volt, aztán pár hónap után jöttek az ilyenkor megszokott frusztrációk. Az utazás előtt rengeteget olvastam, érdeklődtem a kultúrájuk iránt. Úgy gondoltam, fel vagyok készülve, de ez nem így volt.

Csak hónapok elteltével éreztem a tényleges kulturális különbségeket. Én Mumbaiban voltam, ami egy 20 milliós város, és ebből a 20 millió főből a fele, azaz 10 millióan gettókban élnek. Sokkal nagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között, mert tényleg vannak emberek, akik pár száz forintból élnek. Majd később láttam, miben gondolkodnak másképp, mennyire meghatározó számukra a vallás a hétköznapi életben. Hinduk, muszlimok és keresztények élnek együtt, és mind a három vallás ünnepeit ünneplik, van vagy 20 piros betűs ünnepük. Aztán hazajöttem Indiából, itthon dolgoztam egy ideig, majd megint elkezdtem gondolkodni a külföldi munkavállaláson. A Google volt a következő célállomás Írországban, ahol egy egyéves szerződést kaptam. Az ír tapasztalat kevésbé volt szokatlan kulturális szempontból. De a munkám mellett egyszerre nagy álmom volt, hogy utazgatni tudjak, felfedezzem a világot.

M. A.: Mi ösztönzött arra, hogy elkezdj utazni, és pontosan mikor jött az ötlet?

Cs. F.: Rengeteg dokumentumfilmet, természetfilmet néztem meg, mikor fiatalabb voltam, sokat olvastam majákról, inkákról. Szerettem a történelmet, főleg az ókorit, és az akkori kor kultúráit. Ezeket látni akartam. Úgy gondoltam, hogy ezt egy hosszabb utazásban kéne megvalósítani, nekem kevés lett volna az évi 2-3 hét szabi. Elkezdtem spórolni, mivel szerintem ez egy elég jó módja a pénz elköltésének. Vehettem volna egy autót azon a pénzen, amit elutaztam, de ez egy olyan élmény volt, amit nem lehet elfelejteni. Az utazás gondolata már a Google-ös munka előtt megfogalmazódott bennem. A szerződés lejárta előtt olyan 5 hónappal kezdtem el dolgozni a részleteken. Azért sajnáltam, és elgondolkodtam rajta, lehet, hogy maradnom kellene, mert tök jó volt a munka, jó volt a csapatom, jól éreztem magamat. Aztán

rájöttem, hogy hiába jó a munka, akkor is csak munka, ami kitölti a hétköznapokat. Dolgozni még lesz 30 évem, utazni már nem biztos, családdal, gyerekekkel, egyéb kötöttségekkel már nehezebb.

M. A.: Merre jártál, és mennyit voltál kinn?

Cs. F.: 20 országot jártam be 15 hónap alatt. Egy egyirányú repjeggyel kezdtem Buenos Airesbe, Argentínába.

A meglátogatott országok között volt több Dél-Amerikai ország, az USA, Japán, Hong Kong, Indonézia és még sok más. Chilében éltem meg az első földrengésem 2015-ben, ami nagyon furcsa élmény volt, de semmi baj nem történt.

Bolíviában jártam egy nemzeti parkban, ahol megkövesedett dinoszauruszlábnyomok vannak a sárban, oda lehet menni és bele lehet ülni a lábnyomokba. Kínában eltöltöttem egy hónapot egy bentlakásos kung fu táborban.

Reggel 5-től este 7-ig szigorú napirendünk volt, aztán este szabadfoglalkozás, amikor például lehetett kínait tanulni.

A legtöbb helyen régi templomokat, romokat látogattam, a természetben töltöttem az időt, több helyen pedig önkénteskedtem is.

M. A.: Önkénteskedtél?

Cs. F.: Igen, több alkalommal is. Guatemalában egy kis maja közösségben éltem 2 hétig. 1000 forintot fizettem a szállásért, és körülbelül még 1000 forintot a napi kajáért, ezzel pedig már túlfizettem őket. Délelőtt egy férfival kertészkedtem az organikus kertjében. Ő beszélt angolul, de rajta kívül senki, így sok spanyolt tanultam a kint töltött idő alatt. Délután pedig az anyukának segítettem a ház

körül. Egy kis vendégházat alakítottunk ki, hogy legyen némi alternatív bevétele a hölgynek. Érezhető volt egész Dél-Amerikában és Ázsiában is, hogy nagyon közösségfüggőek az emberek. Ők nem annyira individualisták, mint az európaiak, inkább mindent közösségben, családban, barátokkal oldanak meg. Japánban is önkénteskedtem, az kevésbé volt karitatív, mert borzasztó drága a szállás. Ott is egy vendégházban segítettem, ezúttal ingyen szállásért.

Utána Kínában is, ahol szintén kertészkedtem és a ház körül segítettem szállásért és kajáért. Ott az egyik önkéntes jógaoktató volt, és reggelente tök jókat jógáztunk. Itt pedig még az ottani földművesekkel mogyorót ültettünk és szüreteltünk. Úgy művelték a földet, mint a kezdetekkor, mindent kézzel csináltak. Ráadásul semmilyen mesterséges dolgot nem használtak, amit leszüreteltünk, azt ettük utána.

Valami fantasztikus ízvilágot tapasztalhattam meg.

M. A.: Hogyan biztosítottad az utazásod alatt az itthon megszokott szükségleteidet?

Cs. F.: Nem volt cél, hogy biztosítsam. Az itthon megszokott szükségleteimnek a feladása volt az egyik cél.

Olvastam könyveket az utazás előtt, például Rolf Potts Vagabonding című könyvét, ami arról szól, hogy mire kell számítani egy hosszabb utazás során logisztikailag és mentálisan. Az egyik pont az, hogy nem szabad ugyanazt várni az utazás alatt, mint itthon. 10 kilós volt a nagy hátizsákom, és 6 a pici, olyan 14 kilóval jártam-keltem, de lehet, még annyi sem volt. És akkor nyilván a komforthoz hozzá tartozik, hogy a hegyekben, dzsungelben nem mindig lehetett fürdeni. Értékesebb a víz annál, hogy elpancsoljuk. Biztos, hogy nem volt olyan, mint itthon, de amikor hazajöttem, sokkal jobban értékeltem például, hogy de jó, van csap a fürdőszobában.

M. A.: Egyetemista korodban gondoltad volna, hogy képes leszel egy ilyen utazásra?

Cs. F.: Nem, abszolút nem. Mert nem hallottam olyanról, hogy ilyen létezik, hogy valaki nem dolgozik, csak utazgat a világban ilyen hosszú ideig. Kisebb utazást önkénteskedéssel egybekötve viszont terveztem egyetemista koromban is, mivel több évig az AIESEC tagja voltam, ahol igyekeztem arra ösztönözni az embereket, hogy próbálják ki magukat más országban, ha csak egy pár hét erejéig is, hiszen hatalmas élmény.

Az AIESEC 3 programmal rendelkezik, melyekkel lehetőséget adnak a 18 és 30 év közötti fiataloknak, hogy világot lássanak, miközben egy jó cél érdekében dolgoznak. Az egyik programunk a Global Talent, ami egy féltől másfél évig tartó fizetett szakmai gyakorlatot jelent. Egy másik programunk a Global Entrepreneur, amely egy 1-2 hónapos szakmai gyakorlat startupoknál.

Végül a harmadik programunk a Global Volunteer, amelyik egy 6-12 hétig terjedő önkéntes program, ahol szállást is biztosítanak. Ezeket a programokat 126 országban, és az ENSZ által meghatározott 17 fenttartható fejlődési cél egyikét magába foglalva lehet kiválasztani. Ha te is szeretnéd kipróbálni magad külföldön szakmai gyakorlat vagy önkéntes projekt keretében, regisztrálj oldalunkon (www.aiesec.org), és napokon belül felvesszük veled a kapcsolatot! „Eddig összesen 43 országban jártam, de még mindig akarok újabbakat felfedezni. Az a célom, hogy mindig nagyobb legyen az a szám, ahány országban már jártam, mint a korom.”

Képmutató környezetvédelem Ne használj szívószálat, mindig kapcsold le a villanyt magad után, zuhanyozz fürdés helyett: ismerős szlogenek, melyeket számtalanszor hallott már mindenki kisiskolás kora óta. Az összes ehhez hasonló jó tanács az emberiség káros, pazarló életmódjához fűződő tevékenységét igyekszik megváltoztatni, mérsékelni. Igazságtartalmuk ellenére nem valószínű, hogy ezen apró szabályok betartása fogja bolygónkat a fenntarthatóság útjára visszaterelni.

Wili

A környezetvédelem nagyon sokáig nem volt jelen az emberiség történelmében, kényünk-kedvünk szerint használtuk ki a rendelkezésre álló erőforrásokat. Senki sem törődött azzal, hogy hol mennyi fát vágnak ki, mennyi vadállatot ejtenek el, hova építkeznek. Mindez évezredeken keresztül különösebb következmények nélkül működhetett, a természeti javak legnagyobb része reprodukálódott. A 20. században azonban hirtelen megsokszorozódott a népesség, ráadásul ezzel párhuzamosan az életszínvonal is jelentősen megnőtt. Életmódunk fenntartásához immáron sokkal több nyersanyag és földterület kellett, a Föld pedig nem tudott lépést tartani az emberi igényekkel.

Egyre több kutatás jelent meg tevékenységeink káros hatásairól, legyen szó az őserdők letarolásáról, vagy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáról. Először csak prognosztizálták a klímaváltozást, most viszont már egyértelmű jelei vannak elérkezésének is: sokkal szélsőségesebbé vált az időjárás, egymást érik a cunamik, erdőtüzek.

Nem hiába hangsúlyozzák szinte mindenhol, hogy a jelenlegi életmódunk fenntarthatatlan, hiszen drasztikus változtatások árán sem ússzuk meg a Föld átlaghőmérsékletének 1,5-2 Celsius-fokos emelkedését, legfeljebb a további melegedést tudjuk még mérsékelni. Éppen ezért rengeteg nemzetközi megállapodás született a témában, az ENSZ 2015-ös klímakonferenciája után a világ majdnem összes országa aláírta az úgynevezett párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. Ettől az ember azt várná, hogy keményen szankcionálják majd a rosszul teljesítő, szemléletváltást nem végrehajtó államokat. Sajnos nem így van, mindössze egy határozottabb ejnye-bejnye lehet a büntetés, legalábbis semmilyen konkrét büntetésre nem tér ki az egyezmény szövege. Nem véletlen, hogy néhányan már a kilépést is fontolgatják. Márpedig, ha rendszerszinten nem változik semmi, akkor az átlagembert se kényszeríti szabály vagy törvény életmódja újragondolására.

Gondoljunk csak bele: te hiába nem használsz nylonzacskót bevásárlásnál, attól még sokan mások igen.

Viszont, ha törvény tiltaná a boltokban való forgalmazását, vagy csak szimplán szigorúan megadóztatnák az előállítását, talán több élelmiszerbolt gondolkodna el egy környezetkímélőbb alternatíva alkalmazásán. Arról nem is beszélve, mennyi felesleges anyagot kapunk megvett termékünkhöz, sokszor minden alkatrész többszörösen

becsomagolt állapotban vár a kibontás pillanatára. Ezen anyagok többsége a felnyitástól számított 2-3 percben rögtön a kukában végzi, jelentős része ráadásul még csak újrahasznosításra sem kerül. Személyes „kedvencem” az SD-kártya a polcokon, ahol a pár cm2 felületű adattárolót egy nála nagyságrendekkel nagyobb műanyag borítás vesz körül. A legtöbb terméknél esély sincs a csomagolóanyagok előli menekülésre, szinte semmit nem tudunk „tisztán” megvenni. El lehetne gondolkozni ennek a megváltoztatásán, még akkor is, ha bizonyos szempontból (szállítás, marketing) visszalépés lenne a csomagolás mérséklése, megszüntetése.

Érdemes megemlíteni más iparágak felesleges és káros tevékenységeit is. Az egyik legnagyobb pazarlók közt tartható számon a divatipar. Nem sok embertől hallani azt, hogy ne vegyél évente számtalan ruhadarabot azért, hogy aztán a felét szinte soha se hordd. Pedig a nyugati társadalom ráfüggött az olcsó ruhákra, egy átlag amerikai például évente majdnem 70-et vesz belőlük. Az alacsony áraknak persze megvannak a hátulütői, amelyekről nem szívesen beszélnek a gyártók. A legtöbb cégnél bevett szokás, hogy direkt valamelyik szegényebb országba helyezik ki a termelést, mivel az ottani környezetvédelmi és munkajogi szabályok sokkal engedékenyebbek a fejlettebbeknél. Kevesen gondolunk bele, hogy a pulóverünket nagy eséllyel valamelyik éhbérért dolgoztatott indiai asszony varrta, nem érzünk semmit az előállításhoz szükséges vegyszerek ottani élővilágra gyakorolt hatásaiból. Arról nem is beszélve, hogy sok cég elégeti, vagy szimplán elássa forrás: index.hu; wikipédia

az el nem adott ruhákat, hogy árszínvonalukat fenntartsa.

Mindez így is maradhat mindaddig, amíg a mértéktelen energiapazarlás és környezetkárosítás büntetlenül folytatható, hiszen az emberek vásárlási szokása nem változik egyik napról a másikra.

De nemcsak a divatcégeket kell ostorozni tevékenységeik miatt, hiszen a fejlett világ szinte összes iparága hasonlóan fenntarthatatlanul működik, a probléma valószínűleg ennél mélyebben található. Maga a kapitalista gazdaság is a folyamatos növekedésen alapul, legtöbbször sajnos még mindig a GDP alapján rangsorolják az országokat. Érthetetlen, hogy miért gondolják a világ legbefolyásosabb vezetői, hogy ez az egyetlen járható út, miközben pont a mértéktelen terjeszkedés okozza a legtöbb kárt a Föld élővilágának, klímájának egyaránt. Hiába mantrázzák, hogy igenis lehet környezetkímélő módon növelni a fogyasztást, a valóságban erre nem sok példát találni.

Minden rendelkezésre álló adat azt támasztja alá, hogy a gazdasági teljesítmény összhangban áll az energiafogyasztással, az pedig a károsanyagok kibocsátásával, valamint természeti erőforrásaink túlzott kihasználásával. Viszont abban a pillanatban, amikor beáll a recesszió, vagy kirobban egy nagyobb válság, a világ lakossága öntudatán kívül csökkenti saját ökológiai lábnyomát.

További kérdés az is, hogy miért kap túlságosan kevés figyelmet a túlnépesedés problémája. Nyilvánvalóvá vált, hogy a jelenleg élő több, mint 7,5 milliárd embernek a töredéke tud csak normális körülmények közt megélni fenntartható módon. Ráadásul pont azokon a részeken következett be a legnagyobb népességrobbanás, ahol rendszerszintű a nyomor, és ahol a termőföldek aránya nem tudja fedezni a megnövekedett igényeket. A lakosságszám évről évre növekszik, melynek következménye, hogy akarva-akaratlanul egyre nagyobb élettérre van szükségünk, mindez megint csak a természetes élőhelyek kárára.

Azonban sok helyen (főleg a mélyen vallásos afrikai és ázsiai országokban) szinte semmilyen népesedési politika nincs jelen, így nem is ösztönzik az embereket a minél kevesebb utód világra hozatalára, holott ezzel az állam is jól járna. Európában eközben szinte mindenütt a sokgyerekes családmodellt népszerűsítik, mivel a csökkenő lakosságszám és az elöregedő társadalom rossz hatással van a gazdasági teljesítményre és a szociális ellátórendszerek biztonságára. A jelenlegi nyugdíjrendszerben például egy dolgozónak lassan egy időskorút kellene eltartania, nyilván ez nem fog menni. Az más kérdés, hogy maga a felosztó-kirovó rendszer is a növekvő népesség modelljénél működik jól, holott már a kezdetektől fogva lehetett rá számítani, hogy mindez nem tarthat örökké. Talán itt is a megszokott szabályozástól kéne elvonatkoztatni?

Mindenképpen haladásnak tekinthetünk arra, hogy manapság már mindenhol hangsúlyozzák a takarékos életvitelt és a környezettudatosságot. Kétségtelen, hogy sokat javítunk a Föld helyzetén, ha minél többen elkötelezzük magunkat saját pazarlásunk felszámolása mellett, főleg, ha erre másokat is buzdítunk. Ugyanakkor rendszerszintű változtatások nélkül igyekezetünk mit sem ér, hiába érezzük azt, hogy mi mindent megtettünk a környezetünkért.

Amíg a gazdasági érdekek elnyomják a természeti értékeket, amíg semmilyen szankcióban nem képesek megállapodni a világ országai, amíg senki nem fogalmazza meg a nyilvánosság előtt a növekedésorientáltság csapdáját, addig túl sok jóra ne számítsunk bolygónk és civilizációnk jövőjét tekintve. A megszokott, kényelmes életmódból pedig nagyon nehéz visszavenni, önként legfeljebb egy szűk kisebbség mondana le komfortjáról egy nemesebb cél érdekében. A társadalom nagyobbik része ugyanis csak a tiltásokból, büntetésekből, jutalmazásokból ért, mint az már párszor bebizonyosodott a történelemben.

Csak a darabszám?

Darabszám. Az egyszeri olvasó számára valószínűleg csak egy hétköznapi köznév, egy átlagos szóösszetétel. Minden bizonnyal csak annyi jelentéstartalommal bír, mint bármely másik társa.

Marci

Nekünk, mérnökönek már valószínűleg többet mond ez a lexéma, bár számunkra csupán egy lehetséges számszerű paraméter a sok közül, mellyel az egyetemen tömték fejünket, vagy praxisunkban találkozunk. De létezik egy olyan meglehetősen népes réteg a világ társadalmában, akiknek sokkal komolyabb, és gyakorta keserűbb értelemmel társul ez a kifejezés, hiszen munkájuk legfontosabb és szinte egyetlen fokmérője a darabszám – talán a selejtszinttel kiegészítve.

Bizonyára nem nehéz kitalálni, hogy elsődlegesen a sorozatgyártásban dolgozó embertársainkról van szó, akikre folyamatosan nehezedő nyomás feletteseik részéről, hogy teljesítsék a normát. Másodlagosan pedig minden olyan alkalmazottról, akinek munkáját a személytelen, központilag meghatározott célértékek teljesítésében mérik, melyet időre el kell érnie. Nem sikerült? Sebaj, jobban kell hajtani, vagy meg lehet azt oldani hétvégén, vagy a rendes munkaidőn felül is, hiszen a megrendeléseket teljesíteni kell. Így aztán nem telhet el nap, hogy az előírt mennyiségű megrakott teherautó ne gördüljön ki a gyárkapun. A fogyasztói társadalom kiszolgáláshoz a termelésnek úgy kell dübörögnie, mint hideg dízelmotornak egy téli hajnalon, melynek forgattyúját millió szorgos kéz hajtja. Mert így a leghatékonyabb, s a hatékonyság köztudottan jó: egységnyi akármire fajlagosítva így a legnagyobb a haszon. Ez a cég érdeke, és minden „jó” alkalmazott tudja, a cég érdeke az ő érdeke is, ha „jók lesznek hó végén a számok”, jön a prémium és a teljesítménybér. És végső soron miért is végez az ember bármiféle termelőmunkát? Hát természetesen ezért, az anyagi haszonért – gondolhatjuk, s elsőre úgy tűnhet, nem is járunk mes�sze az igazságtól. Miért is ne rendelhetnénk alá ennek látszólag lényegtelen egyéb tényezőket? Utóbbi kérdés már kevésbé evidens, nehezebb is rá logikus választ adni.

Valószínűleg azért, mert a probléma kulcsa egészen az alapfeltevésnél van elásva, közel sem kibogozhatatlanul, de képzeletbeli gyökerekkel alaposan körbefogva. Valóban fontos motiváció a pénzkeresés, egy kisgyerek is ezt vágná rá legnagyobb eséllyel válaszként, ha megkérdeznék, miért dolgoznak a szülei. De biztos, hogy tényleg csak ez az egyetlen ösztönző? Továbbmegyek: ha nem ez az egyetlen, akkor adja magát a kérdés, talán a legjelentősebb hát?

S ezzel a felvetéssel zavaros vizekre evezünk, mert nincsen abszolút helyes válasz, csak valószínűsíthető, melyet a tudomány kínálni tud. A pszichológiával együtt jelent meg a motivációkutatás, aminek ha nem is vitáktól mentes, de napjainkig irányadónak számító képviselője volt Abraham

Maslow, aki egy piramisban alulról felfelé fontosság szerint elhelyezve szemléltette az emberek alapvető szükségleteit. És itt jön az érdekes része a dolognak. Hol is helyezkedik el benne a munka vagy a fizetés? Sehol. Na jó, ennél azért árnyaltabb a kép. Bár explicit módon így valóban nem említi, a munkával megkeresett anyagi eszközök a fiziológiai szükségleteink egy részének fedezését szolgálja, s ez már megtalálható a piramisban. A legalsó szinten. Mit is jelent ez? Azt a tézist egyértelműen cáfolja, hogy pusztán a pénzszerzésnek tényleg olyan kiemelkedően erős motivációs ereje lenne, mint amennyire sokan szeretnék ezt elhitetni velünk. Hiszen az csak eszköz egy alapvető, de mes�sze nem mindenek felett álló szükségletünk biztosítására. Éppen ezért veszélyes a helyzet: öntudat nélkül kön�nyedén leragadhat az ember a piramis alján. Csak az alapját építgetjük kitartóan újra és újra munkánk által, ha nem vágyaink és elképzelésink elérésén fáradozunk, hanem alattvalóként fejet hajtunk, és jobb meggyőződésünk ellenére úszunk az árral a legkisebb ellenállás irányában. Ha valamilyen vélt vagy valós társadalmi normát követve, netán hatalmi szónak engedelmeskedve a „darabszám” kitermelésének vagy az előírt idő kitöltésének személytelen mércéjét elfogadjuk célnak, akkor éppen felfelé nem építkezünk. S ilyen mentalitással bármilyen kitartóan dolgozunk is, sohasem léphetünk fel a képzeletbeli csúcsra, ahol Maslow szerint a szellemi jellegű igények legfontosabbja, az önmegvalósítás áll.

Maslow - piramis

NAGY színpad, kis színpad Flo

A Grund mi vagyunk!

A Vígszínház darabja 2016 novembere óta töretlen sikerrel telíti meg a színházat. Jelenleg jegyet jóformán csak másodkézből lehet szerezni, ha épp szerencsével jár az ember. De miben is rejlik ez a hírnév? A történetben, a zenében, a szereplőkben és a rendezőkben.

Molnár Ferenc regényét mindenki tanulta általános iskolában. Az egyik első könyvek között volt, amiket elolvastunk, a történetet mind megismertük, és nem volt nehéz beleélni magunkat egy csapat kamasz bőrébe, akik azért harcolnak, ami nekik fontos. Megismertük a jó és a rossz oldalt. Hogy milyen győzni, mégis veszíteni. Milyen elképzelni, hogy mi lett volna, ha Nemecsek nem bújik elő a zászlóval, vagy ha otthon maradt volna.

A zenét Geszti Péter és Dés László szerezte, akik a szintén sikerlistás Dzsungel könyvéhez is. Korábbi alkotásukhoz hasonlóan, ez az album is méltán megérdemli az elismerést. Bemutatja milyen nyugtalan is lehet egy csapat fiú egy gyönyörű tavaszi tanítási napon. A „Mi vagyunk a Grund“ című szám igazi közösséget kovácsol. Mi is megakarjuk védeni, ami nekik fontos. A végén pedig a lázas Nemecsek gyönge sorai az emberek szívébe markolnak.

A szereplőgárda nagyon kivételes. Igazi élettel teli, motivált fiatalokkal van tele a színpad. Az sem mellékes, hogy nagyon tehetségesek. Rám különleges hatást Vecsei H. Miklós gyakorolt, aki Nemecsek szerepét játszotta.

Végtelenül szerethető karakter volt, így nem csoda, ha a történet végén könnyeket csalt a közönség szemébe. A 16 főbb szerep mellett, amelyeket színészek játszanak még a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színészés táncos képzésének növendékei vesznek részt a színdarabban, többek között a vörösingesek szerepében.

A legcsodálatosabb a darab vége volt. A tapsrend.

Amikor még a történet hatása alatt sokan csillogó szemmel tapsolták vissza újra és újra a színészeket. Majd ők a sokadik meghajlás után elkezdték együtt énekelni a darab leghíresebb számát, a „Mi vagyunk a Grund“-ot. Megszólalt a zene is, ők pedig teljesen előre jöttek a színpad elejére, és letérdeltek. Mi hallgattuk, többünknél ismét eltörött a mécses, majd elkezdtek az emberek felállni.

A végén a fél nézőtér állva vastapsolt, ahogy a színészek a színpad elején térdelve énekelték, hogy megvédik, ami nekik fontos. Hihetetlenül megható élmény volt. Bár ez volt a nagyszínpad hatalmas befogadóképességgel, mégis egy közösséget volt képes kovácsolni a sok idegenből. Megmutatni, hogy attól, mert nem ismerjük egymást, még lehetnek közös céljaink.

Bunbury (avagy Szilárdnak kell lenni) Oscar Wilde komédiáját a kerületünkben lévő Karinthy Színház kis színpadán követtük végig. Bár a helyiség méretében eltörpül más nagyobb színházak mellett, sok előnye van ennek. Az egyik, hogy a közönség már inkább közösség, az árak is kedvezőbbek, mint a többi pesti színházban, és az eleganciát sem követelik meg annyira.

Kiemelném még a QR kód olvasó rendszerüket, ami a „Menjen csak fiatalember, elhiszem, hogy két jegye van.“ névre hallgat. Van egy különleges projektjük, aminek keretein belül olyan darabokat szerveznek, amelyeket egy kis szobában, kis létszámmal adnak elő, ezzel teljesen bevonva a nézőket a darabba úgy, ahogy máshol ezt még nem tapasztaltam.

A Bunbury egy jóhangulatú, fordulatos és hihetetlenül szórakoztató darab. A karakterek nagyon jól vannak kidolgozva, és a színészek is rendkívül jól adják ezt elő. A díszlet kis színpadhoz képest rendkívül változatos, elegánsan lendülnek át egyik helyszínről a másikba. A darabot Karinthy Márton rendezte, Karinthy Frigyes unokája. Jelenleg ő a színház igazgatója, és a legtöbb mű rendezője.

Bátran ajánlom bárkinek, aki egy kicsit ki szeretne kapcsolódni, és kivételesen ezt a kollégium 1 kilométeres környezetén kívül tenné.

Színház ajánló

Végül a két színház műsorából pár igazán érdekeset kiemelnék, amelyet érdemes lehet megnézni, ha egy nem mindennapi programot szeretnétek beépíteni a félévetekbe.

A Vígszínház és Pesti Színház műsorából: Saját tapasztalatból szívből ajánlom A Pál utcai fiúk és A dszungel könyve című műsorokat, amelyek sikerzenéit ugyanaz a páros szerezte. Előbbi Molnár Ferenc regényének feldolgozása.

Látatlanban ajánlani tudom még A padlás című darabot, amely zenéjét szintén rengetegen ismerik, még ha magát a történetet nem is.

A Karinthy Színház műsorából: Saját tapasztalatból szívből ajánlom a Bunbury (avagy Szilárdnak kell lenni) és a Gellérthegyi álmok című műsorokat, mert bármely más nagynevű színház műsora mellett megállja a helyét. Előbbi Oscar Wilde regénye, míg az utóbbi Karinthy Ferenc drámájának feldolgozása.

Látatlanban ajánlani tudom még a Tanár úr kérem és a Tortúra című darabokat. Előbbi Karinthy Frigyes, míg utóbbi Stephen King regényének feldolgozása.

Szendrey Júlia Szendrey Júliáról az emberek többségének két dolog jut eszébe: a „lázadó” természete, illetve Petőfi halála utáni gyors második házassága.

Cikkemet a nemrég megjelent Szendrey Júlia összes verse kötet ihlette, amely amellett, hogy bemutatja jelenleg fellelhető összes versét, Gyimesi Emese jegyzetei segítségével más megvilágításba helyezi a költőnőt.

Noémi

1829. január 1-jén született, Keszthelyen. Apja, Szendrey Ignác, ekkor a Festetics-birtokon szolgált. Tanulmányait Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézetben, majd Pesten, a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta. Itt elsősorban német nyelvet, irodalmat, illemtant, illetve a társalkodás szabályait tanulták a lányok. Szendrey itt ismerkedett meg legjobb barátnőjével, Térey Máriával is.

1846. szeptember 8-án találkozott először Petőfi Sándorral, aki akkor már elismert alkotónak számított. Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, megtiltotta a fiatalok közötti levelezést, 1847 májusában azonban engedélyt adott a házasságra. Egy évvel megismerkedésük után Erdődön házasodtak össze. 1847 októberétől Szendrey Júlia naplórészletei Petőfiné naplója címen az Életképek c. folyóiratban jelentek meg Jókai segítségével. A március 15-i forradalom előkészítésében is aktívan részt vett. Ebben a hónapban lett állapotos, fiuk, Zoltán decemberben született meg. Férjét 1849. július 22-én látta utoljára.

Sokáig nem lehetett tudni, pontosan mi történt Petőfivel, Júlia a keresésére indult, Törökországba is el akart utazni, hogy eltűnt férje nyomára találjon, ám nem kapott útlevelet. A Petőfi verseinek kiadási jogáért kapott utolsó összeget ugyan Júlia vette át, de ezután semmilyen bevétele nem volt, gyűjtést abban az időben nem lehetett szervezni a segítségükre. 1850-ben, 21 évesen hozzáment Horvát Árpádhoz, aki ismert egyetemi történészprofes�szor volt. Júliától azt várták el, hogy haláláig gyászolja Petőfit, ezért a közvélemény és Petőfi barátai elítélték második házasságáért. A történésszel kötött házasságuk kezdetben boldog volt, 17 évig tartott, a kapcsolatból 4 gyermek született (két fiú és két lány, akik közül az egyik csak nagyon rövid ideig élt).

Halála előtt néhány nappal lediktált egy levelet az őt gondozó Tóth Józsefnek (Szendrey, miután megromlott kapcsolata Horvát Árpáddal, váláson is gondolkozott, Tóth Józsefhez szeretett volna feleségül menni), amiből kiderül, hogy a családon belüli erőszak számos formáját elszenvedte, második férjének volt például egy pornográf albuma, amit feleségével együtt akart nézegetni. 1867-re kapcsolatuk an�nyira megromlott, hogy Szendrey Júlia külön költözött lányukkal. 1868 szeptember 6-án halt meg, hosszas betegeskedés után. Munkáinak kiadási jogát Tóth Józsefre hagyta.

A most megjelent kötet alapjául Szendrey Júlia kéziratos versgyűjteménye szolgált, amit minden bizonnyal megjelenésre szánt. Költeményei alá feljegyezte a versírás

dátumát és helyét, illetve publikált versei esetében a megjelenés helyét is. A legkorábbi vers 1854-es, ami megcáfolja a mítoszt, miszerint már Petőfivel való házassága alatt verseket írt. Férje hatása azonban nem elhanyagolható, Petőfi nagyon tudatosan építette karrierjét, az első író volt hazánkban, aki meg tudott élni kizárólag írásai jövedelméből. Sokszor szándékosan provokatív viselkedéssel érte el, hogy versei iránt kereslet legyen.

Mért van így Forró lánggal égni, Aztán elhamvadni Boldog szerelemtől!…

Mért nem ez a sorsom? – Mért kell jéggé fagynom Élet hidegétől?

Csillagként lefutni, Napként hanyatlani, Ég boltozatárul: Ekképen elhalni, Életből kimúlni, Pályazáradékul!… –

Föld porában csúszni, Lábbal tapodtatni, Ez lett osztalékom; Növényként tengődni, Féregként tenyészni, Életföladatom! – (Pest, 1854.)

Júlia irodalmi indulása is ennek köszönhető: az Életképekben közölt naplórészletekkel a házaspár kapcsolatának története került a rajongók elé. Júlia számára ez azonban inkább botrányosnak bizonyult, mert ez a fajta nyíltság egy nőtől akkor nem volt elfogadott.

A kéziratos versgyűjteményben is érződik ez a tudatosság. Gyimesi Emese 2010-ben kezdett el foglalkozni a gyűjteménnyel, sajtó alá rendezte a verseket, illetve verstöredékeket, most az ő jegyzeteivel jelent meg a Szendrey Júlia összes verse című kötet. A könyvben egyébként nemcsak a Szendrey által publikálásra szánt versek szerepelnek, sok verstöredéket illetve verset is olvashatunk, amiket háztartási cetliken, levelek hátuljára írva találtak. Ez azt mutatja, hogy Szendrey számára a versírás a hétköznapok rutinjába illeszkedett.

A versek leggyakoribb témája az anyai szeretet és a halálvágy, de találunk számos más jellegű költeményt is: válaszverseket, alkalmi költeményeket, még történelmi témájú költeményeket is.

Remélem, cikkemmel sikerült közelebb hozni az Olvasót Szendrey Júliahoz, aki sokkal több, mint Petőfiné.

Akit részletesebben érdekel Szendrey Júlia sokoldalú személyisége, irodalmi öröksége, azoknak szeretettel ajánlom a nemrég megjelent könyvet.

forrás: Szendrey Júlia összes verse (2018); index.hu; hvg.hu; wikipedia.org

Egy csempész naplójából – 3. rész Szücsi Az üzlet a szokásos módon zajlott. Kisebb-nagyobb összeszólalások, pár erőteljesebb hangvételű mondat, amelyekben rendszerint a másik fél kedves szüleiről volt szó, fegyvermutogatás és riogatás… Szóval semmi komoly.

Mindaddig így volt, míg ki nem értem az épületből. Már a kapualjban rossz érzés fogott el; mint amikor az ember megérzi, hogy jön az eső, de úgy van vele, hogy „Áh, ebből bizony nemhogy egy csepp, annyi se lesz, szóval nem kell esernyő”, így hát a felhőszakadás közepette annak rendje és módja szerint elázik, mint egy jól bejáratott alkoholista a hét minden egyes napján – a vasárnapot kivéve, mert akkor az Úr napja vagyon, s így májtisztulás céljából alkohol böjtöt tart. Figyelmen kívül hagytam tehát ezt a megérzést, és elindultam az utca túloldalára, ahol Natasha már várt. Ám nem ő volt az egyetlen, aki jöttömet kémlelte.

Mihelyst odaértem hozzá, egy túloldali házból tüzet nyitottak a mi oldalunkra. Nem mi voltunk a célpont, hanem egy aktatáskás úriember, név szerint Alekszej Ivanovics, aki hozzám hasonló ügyletei által vált híressé, ám ő öt nagyságrenddel nagyobb tételben gondolkodott. Csak hogy értsd: ha én sikeresen nyélbeütöttem egy üzletet 100 gépfegyverről, akkor ő egy Leningrádi fegyvergyár féléves termelésével megegyező mennyiségű, különböző kaliberű és tűzerejű fegyvert adott el. Mivel ilyen sikeres volt, bőven akadtak konkurens ellenfelei, akik a helyére pályáztak, így rendszeresen megpróbálták eltenni láb alól, ami aznap sikerült is. Másnap a moszkvai napilap az alábbi főcímmel jelent meg: „Lövöldözés volt a Krasznaja utcában: 2 halott, 5 sebesült.” Ebből a kettőből egyik sem én voltam.

Habár lettem volna…

Miután eldördült az első lövés, azonnal lehasaltunk, ám mivel nem volt a közelünkben sem kocsi, sem egyéb nagyméretű objektum, mely mögé elrejtőzhettünk volna, így reménykedtünk, hogy az az őrült nem talál el minket. A remény hal meg utoljára, ez aznap sem volt másképp…

Kiürített egy teljes tárat, célzás nélkül lőtte azt a környéket, ahol az aktatáskás úriember az előbb még állt, aztán holtan a földre esett, mi pedig túl közel voltunk. Natasha szemébe néztem, és láttam benne a halálfélelmet, ahogy a tekintetével könyörög: hogy ezt, csak most ezt ússzuk meg, és soha többé még csak a környékre sem tesszük be a lábunkat. Minden porcikája remegett. Sohasem felejtem el… Ahogy azt sem, mikor először eltalálták. A vállát érte a golyó. De ráeszmélni sem volt időm, mert mire felfogtam, hogy mi történt, már belőlem is folyt a vér, a hátamat szám szerint három lövés bemeneti nyílása díszítette, és mikor azt hittem, hogy nem lehet már ennél rosszabb, akkor jött a csattanó.

A koponyája jobb felső részénél hatolt be, és bal oldalt, az állkapocs csont tájékán távozott a halálos lövedék. Nem szenvedett sokat, azonnal meghalt…

Mire a mentők kiértek, már a vérem nagy része elfolyt, a

kezeim pedig görcsösen markolták a halott test arcát…

Ordítottam, úgy, ahogy még soha azelőtt, vagy azóta.

Három mentős kellett ahhoz, hogy lefeszítsék az ujjaimat Natasha élettelen, vér áztatta arcáról. Ott és akkor megfogadtam, hogy soha többé nem vonok be olyan személyt a munkámba, aki közel áll hozzám. Ám van egy kérdés, ami jogosan merülhet fel mindenkiben: ugyan miért lett a gyilkosság is az én nevemre írva?

Nos, ezt senki sem tudja, a bürokrácia, a papírok tökéletes hamisítatlansága, az ügyészek és jogi szervek korrupciómentes munkájának hála.

– Az, kérem tisztelettel, egy másik ügy.

– Ahogy mondja. A kérdésemre viszont…

– Elnézést, tisztelt bíró Úr, úgy vélem, hogy van még két név a lapon, melyet becses kezében tart. Fölolvasná inkább azokat?

– Helga és Brünhilda Schwartz. Egy ikerpár, a velük kapcsolatos tárgyalást zártuk le egy héttel korábban.

Hol is kezdjem… Mindenkinek vannak úgymond „rossz” korszakai, mikor ki szeretné élni magát. Nem tudja, hogy miben, de elhatározza, hogy ő márpedig nagyon élni fog. Számomra az első ilyen korszak 16 évesen jött el, mikor Münchenben megismerkedtem egy madammal, akinek egy roppant mód elegáns és kifinomult piroslámpás negyedben volt háza, ahol forróvérű hölgyek tucatjai várták az arra tévedő kéjvágyó személyeket. Volt köztük karcsú, molett, kedves, durva, csöndes, hangos, kezdő, tapasztalt, öregebbecske, fiatal, olcsó és drága – valamint ezek tetszőleges kombinációja a világ legkülönbözőbb tájairól. Ezen a helyen ismerkedtem meg Brünhildával és Helgával, egy tipikus német lány ikerpárral – akkora mellek, hogy egy literes sörös korsót képesek összeszorítani velük; olyan alkat, amelyet bármely topmodell megirigyelné; szemük égszínkék, hajuk pedig szőke, akár a búzakalász aratás előtt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem töltöttem velük több éjszakát, mint ahány ujj van a két kezemen, de nem bánom.

Természetesen ezek a korszakok nem tartanak sokáig, így hát egy alkalommal „Auf Wiedersehen!” helyett „Chao!”-val köszöntem el tőlük. Utána nem is találkoztunk, hosszú éveken át. Ám nem is olyan rég, úgy 1 hónappal ezelőtt éreztem, hogy pezseg a vérem és kéne valami, ami ezt csillapíthatja, ezért elindultam, hogy felkeressem Amerika egyik leghírhedtebb környékét, ahol a magamfajta alvilági életet élő emberek nyugodt szívvel közlekednek, mert tudják, hogy a zsaruk legfeljebb katonai erősítés kérésével mernek erre tévedni. The Rising Sun. Ezen a néven futott Lady Stephanie háza, ahol a földi gyönyörök élvezői tobzódtak női keblek között alkoholban és drogokban.

Nem telt bele sok idő, és jómagam is a klinikai halál állapotához közel kerültem, arra sem emlékszem, hogy mikor

határoztam úgy, hogy lefoglalok egy szobát, de ez nem is fontos. Az már annál inkább, hogy mikor felébredtem, enyhe macskajajtól sajgó fejjel, és megnéztem, hogy ki mellől keltem fel, rá kellett jönnöm, hogy az nem „ki”, hanem „kik”. Felöltöztem és megmosakodtam – természetesen minden szobához külön fürdő tartozott –, majd jobban szemügyre vettem őket. Ismerősnek tűntek, így hát gyorsan megvizsgáltam mindkettejük arcát. Az érzékeim nem csaltak, ez az a páros volt, akik engem még fiatal süldő koromban oly sokszor tárt karokkal és… ömm… ajtóval fogadtak. Eme tényt észlelve rögtön meggondoltam magam, ruháimat levetvén magamról visszafeküdtem melléjük és felkeltettem érdeklődésüket egy jó kis reggeli huncutkodás iránt. Ők ezt kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták – ami egyáltalán nem szokványos, hiszen ha valaki egy ilyen szobában ébred, rendszerint minél gyorsabban szeretné maga mögött tudni azt, továbbá a hölgyek is csak felár fejében hajlandóak ilyenkor bármilyen nemű szolgáltatásra, ám hála annak, hogy engem már régről ismertek, az aznap reggel úgymond a ház ajándéka volt.

Miután megtörtént, aminek meg kellett történnie, összeszedtük magunkat, és közösen felkerestük a Madame-ot.

– Á, jó reggelt Kedves! Hogy telt az éjszakája?

– Köszönöm kérdését Madame Stephanie, meglehetősen jól. Habár nem sok emlékem maradt meg róla.

– Nem csodálom! – nevetett. – Többet ivott, mint a társaság java; minden tiszteletem az Öné Kedves, hogy még két lábra tud állni egy ilyen este után.

– Ó ugyan, ez csak bemelegítésnek számít ott, ahonnan én jövök – feleltem, majd rákacsintottam.

A Madame csak nevetett és elküldött, hogy válas�szak magamnak egy bort a pincéjükből, amiért ilyen

rendes vendége voltam. Mellém rendelte kíséretnek az egyik lányát, aki körbevezetett és megmutatta, hogy hol van a lejárat. Mit ne mondjak, rafinált volt, aki kitalálta.

Bementünk egy szobába, majd megkért, hogy csukjam be a szemem. „Tudod mikor, Angyalom!”, gondoltam magamban és szépen meglestem, hogy miként működik a csapóajtó. A lányka odalépett egy polchoz, levett róla egy kisebb oroszlán szobrot, lecsavarta a fejét, majd megfordította és kiesett belőle egy kulcs szerű képződmény.

Odébb lépett, lehajolt, úgy, hogy a szoknyája már pont ne takarja formás fenekét, ám figyelmemet ez sem terelhette el! Néztem, amint a szőnyeg sarkánál kutat, kitapint egy nyílást, belehelyezi a kis fém reteszt, és már nyílik is az ajtó. Csigalépcsőn mentünk le, kissé szűkös volt a hely, de mindenért kárpótolt az, amit lent láttam. Esküszöm a heroin bódító illatára, a kokain fehér, poros mámorára, a kemény drogok folyton növekvő keresletére, hogy bármelyik alkoholista, aki ezt meglátta volna, sírva menekült volna májátültetésre mondván, „Az Isten szerelmére, erről miért nem adtál nekem hírt, ó mondd Uram!”. Jómagam is hasonló érzelmeket tápláltam a hely iránt. Bármerre nézett az ember, mindenütt hordók, palackok, a legkülönfélébb minőségi borokkal megtöltve. Fehér, vörös, száraz, édes, magyar, francia, olasz, a világ legelőkelőbb pincészetének remekei sorakoztak előttem.

Elkezdtem szétnézni, de nem jutottam messzire, mert az egyik polc különösen vonzott magához. Elkezdtem nézelődni, és megakadt a szemem a harmadik polc balról negyedik üvegén. Mikor kicsit közelebb hajoltam, hogy elolvassam, könnybe lábadt a szemem. Ez az a bor volt, amiről annak idején édesapám oly sokat mesélt, melyről ódákat zengett cimboráival, és ékesszólón dicsérték estéken át.

– Fiam, amit most mondok neked, azt jól jegyezd meg.

Ha egyszer alkalmad lesz rá, tehetős leszel, és megengedheted magadnak, vegyél egy üveggel az 1966-os Tokaji Aszúból. Egyszer volt szerencsém megkóstolni…

Emlékszel Ákos?

– Persze, hogyne emlékeznék, aznap volt a legénybúcsúd! Én, mint szervező voltam jelen és megbeszéltem a többiekkel, hogy mivel ez életed legszebb estéje, meg kell adni a módját annak, hogy elbúcsúztasd a szabadságod – édesanyámra nézett és nevettek egy jóízűt, majd folytatták beszélgetésüket. Én pedig megjegyeztem, hogy ha lesz rá alkalmam, akkor kóstoljam meg az 1966-os termésből származó Tokaji Aszút, és mit ad Isten… Ott, a Madame pincéjében, azon a polcon, felülről a harmadik, balról a negyedik palack címkéjén az állt: „Tokaji Aszú.

Készült: 1966-ban, Arady Tibor mester pincészetében.”

Képzeld el Flo

Udvarlót Karácsonyra

Hazánkban az emberbérlés legelterjedtebb formája a bejárónő alkalmazása, de filmekben látunk olyat is, hogy a nagy családi eseményekre barátot bérel fel a kétségbeesett hősnő. Kínában ez az ipar olyan szintűre nőtte ki magát, hogy akár már fél órákra is ki lehet bérelni embereket bevásárlás cipelésére. De ezen a hétköznapi példán túl az égvilágon minden lelki, testi és gyakorlati igényre lehet specializált emberbérlő szolgáltatásokat találni, Akár egész családot, násznépet is lehet venni, vagy épp lusta melósokat lecsesző kamurokont.

MyPoetry

Messenger üzenete érkezett Radnótitól! Feb– ruár második felétől egyre több helyen jelentek meg a verseket népszerűsítő plakátok. Minden vers párbeszédes formában, hangulatjelekkel megfűsze– rezve, Messenger üzenet formájában. A kampány azt mutatja meg, hogy milyen lenne, ha a nagy költőink ma élnének, és verseiket nem papírra vetnék, hanem egymásnak küldenék el üzenetben. Céljuk, hogy a költészet valóban maradandó legyen minden generáció számára.

Maradj a térfeleden!

Bizony nehéz jól aludni, ha a párunk folyton „honfoglalósat játszik“. Átmászik a mi térfelünkre, sőt akár még le is szorít az ágyról. De a mai technika ezt a problémát se hagyta orvosolatlanul. Ford ötletétől vezérelve készült el az ágy, mely ha látja, hogy az egyik fél valahogy átjutott a felezővonalon, óvatosan elcsúsztatja a matracot. Ezt a mozgatást az ágyban elhelyezett érzékelők, és egy különleges sín végzi úgy, hogy az alvó pár ne ébredjen fel.

Metró szúnyog

Az ember nem csak saját magára, de a környezetére is hatással van. Olyannyira, hogy a város képes felgyorsítani az állatok evolúcióját. A londoni metró járataiban él a dalos szúnyog egy változata, ami teljesen a földalatti élethez specializálódott. A vizsgálatok után kiderül, hogy olyannyira különböznek fent élő társaiktól, hogy ma már egy külön fajt alkotnak.

Sugárzó telefonok

Rengeteg vita folyik manapság is arról, hogy mennyire káros a szervezetünkre a telefonunk által kibocsájtott rádióhullám. Vannak pro- és kontra érvek is, de egy biztos: egészségesebbek nem leszünk ettől a sugárzástól, még ha ekkora mértékben nem is káros. Ami viszont igazán érdekes ebben a témában, az az, hogy nem minden telefon ugyanakkora mértékben sugároz. A különböző SAR (Specific Absorption Rate) értékekben akár tízszeres különbség is lehet két telefon között. Itt tudjátok kikeresni a ti telefonotokat: http://bit.ly/sugarzotelefon

Mobilból arany

Már a középkor alkimistái is próbálkoztak különböző anyagokból aranyat előállítani, ám most úgy néz ki a japánoknak sikerült. Igaz, csak képletesen. A 2020-as tokiói olimpia érmeihez a nemesfémeket ugyanis leselejtezett telefonokból fogják kinyerni. A szervezők 2700 kilónyi bronzot, 30,3 kiló aranyat, továbbá 4100 kilónyi ezüstöt határoztak meg, amiből a bronz már 2017 júniusban összegyűlt, 2018 októberre pedig az arany és az ezüst nagy része is összejött, hála a közreműködő lakosságnak.

forrás: hvg.hu; bfs.de; szinhaz.org; index.hu; 24.hu

Prága újratöltve Három évvel azután, hogy Szerkesztőségünk Prágába látogatott, ismét a cseh fővárost tűztük ki úticélul. Világverő sörkülönlegességek, hangulatos belvárosi utcák és kaotikus időjárás jellemezték szokásos téli szüneti kirándulásunkat. Persze a remek társaság se hiányzott, így minden adott volt egy emlékezetes hétvége eltöltésére.

Wili

Pénteken utaztunk el, a csapat egyik fele (köztük én is) vonattal, a másik fele repülővel közelítette meg a várost. Az ébredés nem volt zökkenőmentes, hiszen a záró Old’s és a reggeli indulás között fájdalmasan kevés idő telt el. Szerencsére a vonatút elég hosszú volt egy kiadósabb alváspótló pihenésre, a társaság nagy része ezt ki is használva készült fel a hétvégi szórakozásra. Mikor megérkeztünk, azonnal elindultunk a szállás felé lepakolni a csomagokat és elfoglalni a szobákat. Számomra teljesen furcsa és újszerű volt az apartman szolgáltatás, amit igénybe vettünk. A megadott címen nem várt minket semmilyen tulajdonos vagy alkalmazott, hogy átadja a kulcsokat és tájékoztasson a szabályokról. Mindössze két kódot kaptunk még az utazás előtt, az egyikkel magába az épületbe lehetett bejutni, a másik pedig egy számzár kódja volt, melyet feloldva hozzáférhettünk az adott szoba kulcsaihoz. A szállással személy szerint nem volt problémám, habár többek kritikus gépész szeme kiszúrta a botrányos épületgépészeti megoldásokat, vagy az emeletes ágy nem túl bizalomgerjesztő hegesztési varratát. A wifi sem volt a kármános net sebességéhez fogható, a Neptun a szokásosnál is nehezebben engedett tárgyakat felvenni.

A kötelező körök lefutása után végre elindulhattunk felfedezni a város nevezetességeit. A csapat ekkor szétszéledt, hiszen több, mint 40 ember alkotta társaságunkat. Szokatlanul nagy volt az érdeklődés a túra iránt. A három nap alatt mindenki igyekezett ellátogatni a számára érdekes helyekre, hiszen a rengeteg látnivalót képtelenség ilyen rövid idő alatt mind végigjárni. Mi elsétáltunk az Óváros térre, ahol a városháza és annak tornya áll. Az épület oldalán található Prága egyik leghíresebb turistalátványossága, az Orloj óramű. Érdekessége az, hogy minden egész órakor kinyílik egy kis ablak és előjönnek az apostolok, de az óra egyszerre mutatja a régi cseh időt, a mai időt és az év tizenkét időszakát a babiloni rendszer szerint. A macskaköves utcákon barangolva gyönyörködtünk az óváros különleges építészetében, természetesen a Vencel hidat is útba ejtettük jó turista módjára.

Eljutottunk a Vyšehrad (véletlen sem Visegrád) városrészbe is, ahol a Szent Péter és Pál-templom, valamint egy középkori vár is áll. A teljesen forgalomcsillapított körzetben csendes, nyugodt környezet fogadott, mintha nem egy 1,3 millió lakosú „metropolisz” közepén lennénk. Ezenkívül még számos egyéb látványosságot megnézhettem volna, de igyekeztem máshogy is azonosulni az atmoszférával.

Ha elhangzik a Csehország vagy a Prága szó, mindenki egyből a minőségi sörökre asszociál. Mindez nem véletlen, szinte lehetetlen a belvárosban úgy megtenni 200 métert, hogy ne haladjunk el valamilyen vendéglátóipari egység mellett. A csábításnak nehéz ellenállni, így rengeteg különböző kocsmát és éttermet látogattunk meg a hétvége során.

Az étlap legnagyobb része tradicionális cseh ételekből állt: knédli marhahússal és szósszal, csülök mindenféle méretben, vagy a Cesky gulas (ami a nevétől eltérően inkább a pörköltre emlékeztet). Szinte mindenhol lehetett enni is, kizárólag italt felszolgáló helyekkel elvétve találkoztunk csak. A sörválaszték helyenként lenyűgözően széles volt, különösen a Beer Museumban, ahol 30 különböző fajtából kaptunk ízelítőt. Néha nemcsak a választék, de a kiszolgálás is különleges volt. Valahol pincér helyett egy kisvonat tehervagonjai hozták az italokat. Volt, hogy abszurd kocsmai díszletekbe is botlottunk: az egyik helyen náci katonatisztek és II. világháborús tankok köszöntek vissza a falon, a másikban kezdetleges kerékpárok és repülők makettjei voltak lelógatva a plafonról. Sokan ellátogattak a világhírű U Fleku vendéglőbe is, ahol több, mint 500 éve folyamatosan állítanak elő sört. Mivel én már pár évvel korábban jártam ott, nem éltem ezzel a lehetőséggel. A csehek másik közkedvelt itala a Becherovka, amit a megszokottól eltérően whiskey-s pohárban kínáltak pár helyen. Talán finomabb is egy kicsit az itthoninál, de ezt nem merem biztosan állítani.

Prága nem véletlenül kedvelt úticélja a fiatalságnak, hiszen az itteni árszínvonal sokkal kedvezőbb a nyugati országokénál. Többnyire 1500-2000 forint értékű koronából meg lehetett tisztességgel ebédelni egy korsó sör társaságában, a boltok sörárairól nem is beszélve.

Egyetlen hátrány, hogy sok helyen nem fogadnak el kártyát, így készülni kellett némi készpénzzel is az utazásra.

Ugyanakkor kellemes csalódásként ért, hogy itt legális a beltéri vízipipázás, így kihasználva az alkalmat egyszer be is ültünk páran egy erre specializálódott bárba. Összességében kiváló három napot töltöttünk el a cseh fővárosban, meggyőződésem, hogy társaságunk nagy többsége is hasonlóan gondolja. Sajnos az idő nagyon gyorsan eltelt, mindezt mi sem jelzi jobban, hogy a „kötelező” hűtőmágnest csak a vasútállomáson húsz perccel indulás előtt sikerült megvennem. Amennyiben lehetőség nyílik rá, a jövőben biztosan visszatérek majd Prágába, akár a Szerkesztőség keretein belül is. forrás (érdekességekhez): wikipédia; pragaclub.hu

Pár sor a sörökről Nyáron kortyolgatni lent, a tóparton, vagy télen elszopogatni egy romkocsma melegében ücsörögve, a barátaiddal. Kint a parkban bontani egyet, vagy bent a szobádban megszisszenteni. Reggel, délben, vagy este... Mikor is ne esne jól egy korsó sör? De mi is az a sör? És mit tud, hogyha „kézműves”?

Robi

A sörről általában

A sör az egyik legrégebbi alkoholtartalmú italunk.

Kis túlzással kijelenthetjük, hogy egyidős civilizációnkkal.

Egyes források szerint már az ókori Egyiptom és Babilónia népei is élvezettel fogyasztották. Meg kell jegyezni, ez még igen távol állt attól, amit ma sörnek nevezünk. Hiányzott például belőle a sörfőzés legelterjedtebb fűszere, a keserű komló. A mai söröket tekintve ugyanis szinte mind négy esszenciális alapanyagból készül. Ezek pedig a dobozokon már unásig olvasott összetevők: víz, árpamaláta, komló, élesztő. Igazából ezek minőségének, valamint a főzés technikájának sokrétű variálásával kapjuk azt a széles italpalettát, ami ma a boltok polcain jelen van.

Sörök fajtái

Erjesztési technológia alapján három főbb csoportot különböztethetünk meg. Ezek az alsó-, felső- és a spontán erjesztésű sörök. Az első két módszer nevét arról kapta, hogy az élesztő a sörlében a fermentáció során (pontosabban annak egy bizonyos szakaszában) inkább a folyadékfelszínen úszkál, vagy inkább a tartály mélyére merül. A felsőerjesztés a legrégebbi technológia. A fermentáció viszonylag gyors, közel szobahőmérsékleten megy végbe. Az így készült söröket gyűjtőnéven ale-eknek nevezzük. Az italok színe – pörköléstől függően – a világostól egészen feketésig terjedhet. Ebbe a csoportba tartoznak a búzasörök is – amelyek főzéséhez búzamalátát (is) használnak –, valamint az angol és ír stoutok, melyek legnevesebb képviselője a Guinness. Néhány egyéb ide tartozó típus az india pale ale, american pale ale, mild, porter és a trappist. Az alsóerjesztés egy lényegesen újabb technika. Mi, magyarok, túlnyomórészt alsóerjesztésű sörökkel oltjuk szomjunkat. Nem is csoda, hogy az ezeket magában foglaló lager gyűjtőnévre saját szavunk is van, ami nem más, mint az ászok. Ez a fajta erjesztés egy hosszabb, akár több hónapot felölelő procedúra, melyet fagypont körüli hőmérsékleten hajtanak végre. Ezek az italok kellemesen kesernyések, színük általában (de nem kizárólag) aranysárga. Pár idetartozó típus a teljesség igénye nélkül: pilsner, bock, helles, schwarzbier, marzen. Spontán erjesztésű söröket ma már csak elvétve, Belgium néhány vidékén főznek az elhivatott sörmesterek. Sajátosságuk, hogy az erjesztést vadon élő, csak az adott régióban megtalálható élesztőtörzsekkel hajtják végre. A spontán erjesztésű sörökhöz 30-40% búzát és az átlagos mennyiségnél akár tízszer több komlót is adagolhatnak.

Kis SÖRténelem

A tömeges sörfőzés VIII. Henrik Angliájában virágzott fel, s terjedt át egész Európára, majd később pedig tovább, a világ számos távoli pontjára. A középkorban a folyékony kenyér főzésével céhek foglalkoztak. A nagy változásokat hozó ipari forradalom beköszöntével őket serfőzdék váltották fel, amelyek pedig később sörgyárakká cseperedtek. A huszadik század végére különböző üzleti érdekek mentén létrejött hatalmas vállalatok fedték le és fedik le ma is a piac jelentős részét. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy egyre nagyobb igény formálódott a házi főzésű sörökre, a kisüzemi sörökre, valamint a sörkülönlegességekre. Megindult a kézműves sörök térnyerése is. Az utóbbi évtizedben Magyarországot is ellepték a csinosabbnál csinosabb dizájnú, általában kisüveges kiszerelésben kapható egyedi, furcsa nevű söröcskék.

Mitől lesz kézműves?

A kézműves jelző az angol „craft beer” szóösszetételből vándorolt át nyelvünkbe. Vannak tipikus kézműves sörstílusok (mint például az APA, vagy IPA), de igazából nincs hivatalos meghatározása annak, hogy mit nevezünk kézműves sörnek. Mindenkinek kicsit mást jelent ez. A craft beer forradalom az Egyesült Államokban kezdődött el. Kimondva-kimondatlan, de ebben a mozgalomban erősen érezhető volt a nagyüzemi, sokszor „lelketlen” sörfőzéssel való tudatos szembemenetel. Tehát akkor a nagyüzemi ellentéte volna a kézműves? Nem igazán. Bármilyen meghökkentő, annak ellentétét kisüzeminek hívjuk, amelynek definíciója unalmas jogszabályokba csomagolva rögzített.

Bár a feltételezésnek van alapja. Tény ugyanis, hogy a kézműves sörök többnyire kisüzemi termelőktől kerülnek az asztalunkra. Akkor az előállítás módja lenne mérvadó?

Hiszen ugye kézműves. Tulajdonképpen ez sem feltétlen igaz, hogy a technológiában kellene keresni a különbséget.

Egy kézműves sör is készülhet high-tech berendezésekkel.

Miért ne? Szóval bajos ez a definiálás. Viszont van, ami garantált; ha egy kézműves sört iszunk, biztosak lehetünk benne, hogy íze teljesen egyedi, igazán karakteres lesz. Biztosak lehetünk benne, hogy készítőjének célja nem az, mint egy nagy konszernnek, hogy mindig, mindenkit, mindenhol és olcsón ellásson a közkedvelt nedűvel, hanem az, hogy főként a lokális piac vásárlóinak meghatározó, többdimenziós sörélményt nyújtson. Biztosak lehetünk benne, hogy igenis mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, de biztosak lehetünk abban is, hogy bizony megéri.

forrás: sorszovetseg.hu; kezmuvessorok.hu; craftbeer.com; serneveles.hu; folyekonykenyer.blog.hu

VIII. Értékelő kocsmatúra Ahogy elérkezett az új félév, lehetőségünk nyílt ismételten értékelő kocsmatúrát rendezni. A szokásokhoz híven ez alkalommal is nyolc helyet tudtunk bejárni a nagyjából hét órás program során. Ádám

Mivel ez már a nyolcadik alkalom volt, hogy megtarthattuk rendezvényünket, jó ötletnek gondoltuk, hogy a VIII. kerület legyen a célpont. Az útvonal viszonylag egyszerű volt, az Üllői útról indulva egy L alakú utat sikerült végigsétálni több-kevesebb megállóval.

Első állomásunk a Vödör Bár volt, ahova még csak a kezdeti 12 fős csapattal mentünk. Sokat nem tudtam eleinte a helyről, életemben először jártam itt. Ahogy közepesre értékelt pontszáma is sejteti, átlagos helyről van szó. A kiszolgálás talán nem volt a leggyorsabb, de az árakat tekintve jó „deal”-nek tartom, pláne hogyha sikerül egy-egy akciót is kifogni. A hely különlegessége a Sörzsiráf, egy saját magad által csapolható 3 literes oszlopszerű kancsó, tele sörrel.

Ahogy mindenki elfogyasztotta a maga italát, megemelkedett létszámmal sétáltunk át a másfél tömbre lévő Ludovika Sörözőbe. A „Söröző” helyén régen a „Sörtár és Könyvtár” állt, mely megmagyarázza a szokatlan könyvmennyiséget a pult mellett. Nekem annyira nem jött be a hely – legalábbis maga a légkör – de nem meglepő módon belefutottam egy régi ismerősömbe, aki az út túloldalán található Közszolgálati Egyetemre jár, és mint megtudtam, nem véletlen a névválasztás, hiszen a Ludovika Campus hallgatói gyakran választják ezt a törzshelyüknek. Míg ár-érték arányban középtájt teljesített, kínálat szempontjából sajnos ez a hely vesztette el az értékelések csatáját.

Valamivel fél 9 után értünk a Medikus Kávézóba. Első belépésre azt hittem, be sem fogunk férni, ám az oldalsó szűk lépcső a legjobb kocsmaemeletre vitt fel. Az alacsony plafonú babzsákszoba mellett kényelmes kanapék és egy csocsóasztal is helyet kapott. Nem hiába, berendezés szempontjából ez a hely nyerte el az értékelők abszolút elégedettségét. Néhány jobb és hangosabb zeneszámmal még a hangulatot is emelni tudnák, bár a kínálat kárpótol a nagy csendért.

Az Andersen 2 volt a következő állomásunk. Érzésre jóval nehezebb lett az indulás és az átvonulás irányítása, de ezt a 30 fölé bővülő létszámunknak tudom be. Előre mentem megnézni, hogy mennyire van tele a szórakozóhely, ugyanis itt még nem voltam úgy, hogy kényelmesen fértem volna be, hiába a tágas belső. Már-már azt hittem, bezártak, de kiderült, hogy ez csak egy februári kedd este, amikor valahogy mi töltöttük meg az egész helyet. A hangulat és berendezés terén is élen járó hely egyetlen hiányossága, hogy aznap nem működött a kártyás fizetés. Bár kínálatban a lista alsó részére szorult, megfontolandó, hogy 4 oldalas itallapja van apró betűvel írva, melynek a fele csak a koktélkínálat, így az édesszájú italosoknak hamar kedvencévé válhat, míg az ára átlag budapestinek mondható.

Alacsonyabb pontszámában közrejátszott, hogy aznap nem volt elérhető a teljes sörkínálat, csak a választék fele.

Sokszor voltunk már a Corvin Sörözőben kocsmatúra keretében, de ennyire még sosem került alulra a ranglistán.

Nem túl nagy a befogadóképessége, a kínálat nem itallapra, hanem a falra van felírva. Az egyik jó dolog a biliárdasztal, a másik a mágikus feleletválasztós kvízgép, mellyel italkuponokat lehet nyerni, ügyesség függvényében akár elég nagy összegben is. Nem akartunk sokat itt időzni, hiszen árban és hangulatban sem a legjobb, inkább gyorsan továbbálltunk.

Ahogy elértük a körutat, ahol a híres 4-es és 6-os villamos is jár, bementünk a róla elnevezett kocsmalánc egyik tagjába, a 4-es 6-os Corvin bárba. Sajnos a kártyás fizetés itt is szünetelt – ekkor már úgy gondoltam, ez egy összeesküvés – ám szerencsére a pultos nagyon kedves volt, és meggyőzött, hogy mégis kipróbáljam a választékot. Nem volt túl lenyűgöző a menü, de az ára nem volt olyan rossz. A világítással próbálhatnak spórolni, ugyanis kellően sötét volt bent ahhoz, hogy ne lássam, merre van a mosdó. Nem sok ember befogadására tervezték a helyet, voltak, akik a McDonald’s-ot választották inkább ehelyett. Azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy ez a környék egyik 0-24 üzemelő kocsmája, így ha valakire hajnalok hajnalán vagy akár vasárnap éjfélkor jön rá a szórakozhatnék, itt mindenképp talál lehetőséget egy alapozásra. Ha a NégyesHatos kocsmákat vesszük alapul, én személy szerint inkább a Wesselényit tudnám ajánlani.

Utolsó előtti megállónk a Krúdy Söröző volt, ami sajnos okkal került a listánk aljára. Mivel egészen kicsi helyről beszélhetünk, a hangulata igen zsúfolt volt, de csak miután bementünk. Az itallapot én itt nem láttam, meglehet úgy fest, a Roni ABC is jobb döntés, ha esti italozásra vágyunk.

Sarki kocsma lévén azért jó helyen van, közvetlen mellette van egy Pizza King és a közelben egy jó török gíroszos. „Minden jó, ha a vége jó”, vagy „a csúcson kell abbahagyni”! Bármely közhellyel is élünk, az biztos, hogy a jó öreg Andersen nyert az összesített értékelésben. A híres sörméter és a miniméterek sokak kedvencévé válhatnak, emellett nachos és pizza is rendelhető az italok mellé.

Eddig is sok emlékezetes estét okozott már ez a hely, így lesz ez a jövőben is, hiszen a jó hangulat megalapozott, férőhelyben sincs hiány, és az árakat tekintve sem járunk rosszul, ha ide vezet utunk. Talán a kiszolgálás egy kritikus pont, amin lenne mit javítani, hiszen – főleg a hét vége felé – a két fős pultos gárda vajmi kevésnek bizonyul, főleg ha a különlegességekből kívánunk fogyasztani. Összességében sikeres túrát tudhatunk magunk mögött, több mint negyven fő részvételével jó évindító lehetett ez az első oktatási héten. Miután mindenki ös�szekapta magát, az afterparty a HaBár nyitóbuliján volt, reméljük, hogy mindenki jól érezte magát.

Várunk titeket jövőre is!