AZ APAFI CSALÁD (almakeréki és apanagyfalusi nemes) Az Apafi család az országos politikában, az erdélyi közigazgatás és hadügy irányításában a Hunyadiak korától volt jelen, és mivel birtokaik jó része a Küküllők mentén, az almakeréki és ebesfalvi birtokközpontok környékén terjedt el, közszereplésük is elsősorban Küküllő vármegyéhez kötődik. Apafi (III.) Gergely dobokai főispánnak 1552-re sikerült feltornáznia magát a politikai élvonalba, amikor Martinuzzi Fráter György főudvarmestere és a fejedelmi tanács tagja lett. Tisztségeit sikeresen megőrizte II. (Zápolya) János király idején is. Az ő érdeme az ebesfalvi kastély felépítése a 16. század derekán. Unokája, Apafi (III.) György (1588–1635), Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek tanácsosa leginkább díszes síremléke miatt él a köztudatban. Az utóbbi fia volt a család legismertebb tagja, Apafi (II.) Mihály, 1661–1690 között Erdély utolsó tényleges fejedelme. Sokáig hátrányos volt a megítélése a magyar történetírásban. Nevezték tehetetlennek, török vazallusnak, aki nem viselt gondot az ország dolgaira, „hamis hitű országvesztőnek”, „lassú észjárású, részeges, a borivás hatása alatt hirtelen haragú” embernek, aki „papnak lett volna alkalmatosabb”. Csak újabban árnyalta a képet a történetkutatás, elismerve, hogy „tudta, mit kellene tennie, de csak azt tehette, amit lehetett”. Részt vett II. Rákóczi György szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjáratában, majd megjárta a krími tatár fogságot is. Mondhatni akarata ellenére, a szultán parancsára lett Erdély fejedelme. Uralkodása egybeesik a hanyatló erdélyi államiság időszakával. A balázsfalvi szerződéssel (1687) hozzájárult, hogy császári csapatok vegyenek birtokba erdélyi erődítményeket, majd 1688-ban a Habsburg-hadak zárlata alatt kénytelen volt elfogadni a fogarasi nyilatkozatot, azaz hogy „Erdély visszatér Magyarországhoz, felmondja a török védnökséget és felveszi I. Lipót császár, Magyarország örökös királyának oltalmát.” Nem érte meg az önálló erdélyi állam megszűnését, 1690 áprilisában Fogaras várában meghalt.
I. Apafi Mihály fejedelem Cornelis Meyssens metszetén
Az Apafi családot a kutatók a bethleni Bethlenekkel és a somkeréki Erdélyiekkel együtt – mely családokkal közös eredetűek voltak – a Becse-Gergely nemzetségből származtatják. A család már a vajdaság idején is fontos szerepet kapott Erdély közéletében, azonban a legnagyobb befolyásra a 17. században tett szert, amikor Apafi (II.) Mihály (1632–1690, fejedelemként I. Apafi Mihály) személyében uralkodót adott Erdélynek. Az Apafiak a 15. századig számos nemzetségi birtokukat – a borgói, bethleni, ebesfalvi, keresdi, almakeréki, apanagyfalusi és teremi jószágokat – közösen bírták a Bethlen-rokonsággal, ekkor azonban a két család megosztotta az uradalmat. 61
I. Apafi Mihály címeres pecsétje 1677-ből
Fia, Apafi (III.) Mihály (1676–1713, fejedelemként II. Apafi Mihály) már csak névlegesen számít Erdély fejedelmének. Bár 1681-ben megválasztották apja utódjául, annak halálakor még kiskorú volt, így nem került trónra. Az erdélyi rendek kérték ugyan I. (Habsburg) Lipót császártól fejedelemségének elismerését, azonban III. Szulejmán szultán Thököly Imrét nevezte ki Erdély élére, aki hamarosan vereséget szenvedett a császáriaktól és kiszorult Erdélyből. Lipót 1691-ben kiadta a Diploma Leopoldinum-ot, mely szerint II. Apafi nagykorúságáig a három nemzet tagjai közül kormányzót kell választani. A fogarasi országgyűlés losonci Bánffy Györgyöt nevezte ki kormányzónak, akit Bethlen Miklós kancellár, Apor István kincstárnok és Bethlen Gergely főgenerális segített Erdély ügyeinek irányításában. II. Apafi Mihály 1694-ben, a császári Udvar ellenzése dacára Bethlen Gergely leányát, Katát (†1725) vette feleségül. 1696 nyarán Apafi Bécsbe utazott birtokügyei tisztázására, a császári hatóságok pedig visszatartották, és haláláig már nem is engedték vissza Erdélybe. 1696-ban birodalmi grófi, 1701-ben pedig birodalmi hercegi címet és évjáradékot ka-
Apafi (II.) Mihály leányának, Máriának sírköve a fogarasi református templomban
pott a császártól. Erdélyi birtokait elcserélte, és 1701-ben, az Udvar nyomására, hivatalosan is lemondott a fejedelemségről. 1713-ban, Bécsben bekövetkezett halálával a fejedelmi családnak magva szakadt. Az Apafiak ősi, nemesi címerében szőlőfürtökkel árnyékolt, karddal átszúrt sisak látható.
62
Almakerék
A főhomlokzat
A falu már 1305. évi első említésekor is a Becse-Gergely nemzetség, illetve az abból származó Apafi család birtoka volt. Az oklevél éppen azt örökíti meg, ahogy Apa fiai: Gergely és Jakab, illetve Miklós nevű testvérük fia: Gegus (Gergely) de Almakereke hosszas perlekedés után megosztoznak erdélyi birtokaikon. Az 1305. évi osztálylevél rendkívül értékes a család története szempontjából, hiszen felsorolja a nemzetség ősi, Küküllő, illetve Szamos menti birtokait – a legfontosabbak: Almakerék, Almásmálom, Karácsontelke, Apanagyfalu, Apaújfalu, Asszonyfalva, Bese, Bethlen, Bőd, Bödön, Felsőoroszfalu, Földszín, Füge, Keresd, Ketel, Magyarberéte, Magyardécse, Nagybaromlak, Szászivánfalva. Érdekes adalékokkal szolgál az Apafiak birtokviszonyaira egy 1560 körül keletkezett osztálylevél is, amely az Apafi István, Imre és András, illetve nagybátyjuk, Gergely osztozkodását örökíti meg. Eszerint a 16. század közepén a család Ebesfalván, Apanagyfaluban, Hondorfon (ma Csatófalva) és Almakeréken is bírt udvarházzal, melyek közül az ebesfalvi és az apanagyfalusi voltak az értékesebbek: „ha
kegyelmednek jutott az ebesfalvi tégla ház minden hozzá tartozó örökségével... az nagyfalvi kőházat nekem engegyed”. A két kevésbé értékes jószágról így írnak: „Az két puszta ház felől azt kívánom, hogy meg böcsüljék mind a handorfit s mind az almakerekit... az almakereki házat tegye hasonlóvá Gergely uram a Hondorfihoz”. Az almakeréki evangélikus vártemplom közelében, egy domboldal tetején álló Apafi-kastély magja a régészeti kutatások tanúsága szerint a 16. század végén, vagy a 17. század első évtizedeiben épült, vélhetően Apafi (VII.) Miklós (†1600) küküllői főispán vagy fia, Apafi (III.) György (1588–1635) fejedelmi tanácsos megrendelésére. Kétmenetes, boltozott pincéje azt igazolja, hogy a fenti osztálylevélben említett „puszta ház” anyagának felhasználásával (esetleg annak alapjaira és alaprajza szerint) épült udvarház eredetileg is kétmenetes volt, és szerkezete nem az utólagos hozzátoldások eredménye. „Úgy látszik, hogy építésekor a pitvar és a konyha tengelyéhez igazodó kétszer három sejtes épület volt, amelyben a pitvar 63
A kastély hátsó homlokzata
A kastély tömbje délnyugati irányból
(első palota) jobb oldalán, a telek kapubejárata és a tulajdonosok által patronált evangélikus templom védőfala felőli részén volt az ebédlő és az úrháza, másik oldalán pedig az asszony és a leányok háza, amelyből a virágoskertbe vezető lépcső indult. A homlokzat középtengelyében található pitvarra az udvarról – az erdélyi régiségben eddig társtalan – lejtős rámpájú fahíd vezetett.” – írja Kovács András Késő reneszánsz építészet Erdélyben című munkájában. A fahidat a tornác nélkül épült udvarházzal (a talajszinttől mintegy 1,90 méter magasságban) felvonóhíd kötötte össze, melyet az épület főtengelyében kialakított tornyocskából, csiga segítségével lehetett működtetni, szükség esetén felvonni, s ilyenkor lapja megkettőzte az udvarház bejáratának ajtaját. Az udvarházat utóbb több rendben is át- és újraépítették. Az első nagyobb munkálatokat Apafi György özvegye, székelyderzsi Petki Borbála (†1661) végeztette 1651-ben. Fejedelemmé lett fia, Apafi (II.) Mihály (1632–1690) az 1679 előtti időszakban az udvarházat még három boltozott, gazdagon festett helyiséggel kastéllyá bővíttette. A szimmetriáját veszített épület tekintélyes méretű lett, hossza meghaladta a 40 métert, szélessége pedig a hátsó homlokzathoz kapcsolt, toronyszerű árnyékszék-párokkal együtt több mint 17 méter volt. Almakerék az Apafiaknak nemcsak ősi jószáguk és egyik birtokközpontjuk, de a család temetkezőhelye is volt. A falu református kápolnájában állt egykor Apafi György késő reneszánsz síremléke, amelyet Elias Nicolai főműveként tart számon a művészettörténet. Gr. Teleki (II.) Domokos utazó
a 18. század végén így láttatta a síremléket: „A monumentum felső részén Apafi Györgynek teste, amint páncélba öltöztetve fekszik, kőből van kifaragva, mellette címere és sok emblematica figurák hasonlóképpen kifaragva. Négyfelől az oldalain sok írások olvastatnak, egyik oldalán pedig Apafi Györgynek három fiacskái vagynak kifaragva kőből, amint egyik halva fekszik, a más kettő mellette térdepelvén; ezek véle temettettek. … Apafi Györgynek a felesége is, aki ezt a monumentumot neki emeltette, itt fekszik, mint ezt egy, az emlékeztető kőben újabban bémetszett írás, melyet I. Apafi Mihály fejedelem tétetett, bizonyítja.” A birtok, így az Apafiak nyughelye is megsínylette a román felkelők 1848. évi vandalizmusát. Az esetet Kőváry László 1852-ben jegyezte fel: „Az emlék meglehetős épségben jött le korunkra. Azonban 1848 őszén azon szerencsétlenség érte, hogy a felkelt oláhok a kápolna feletti harangot magukévá akarván tenni…, azzal, hogy a harangot reá ejték, igen megron-
A kastélykert részlete 64
gálák.” A síremlék 1916 óta Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. Eredetileg ugyanide temették Apafi (II.) Mihály fejedelem és felesége, Bornemisza Anna Fogarasról, valamint fiuk, Apafi (III.) Mihály és felesége, gr. Bethlen Kata Bécsből hazahozott holttesteit is, amelyeket azonban 1790-ben az evangélikus templom sekrestye alatti sírboltjába szállították át. Ott is csak 1909-ig pihenhettek, mivel ekkor a földi maradványokat a kolozsvári Farkas utcai református templomban helyezték örök nyugalomra. Apafi Mihály fejedelem halálát követően a család ténylegesen már nem tartózkodott Almakeréken, hiszen fia, (III.) Mihály nemsokára Bécsbe kényszerült, és ott bekövetkezett halálával a család fiúágon ki is halt. Ezt követően az Apafi-birtokok özvegye, gr. Bethlen Kata kezén maradtak 1722-ig, amikor az asszony egyezményt kötött a kincstárral, miszerint az ősi nemzetségi birtokok – úgymint Almakerék, Újfalu, Rudály, Ebesfalva, Hondorf, Ernye, Borgó – tulajdonjogát (egy nagyobb kárpótlási összeg fejében) átengedte a fiscusnak, a haszonélvezeti jogot pedig élete tartamára fenntartotta magának. A kincstár ennek nyomán be is iktatta magát tulajdonosként a jelzett birtokokba, 1725-ben pedig ténylegesen is birtokba vette azokat. Az egyezmény természetesen ellentmondott az Apafiak és a Bethlenek 1584. évi öröklési szerződésének, így az ellen gr. Bethlen (I.) Ádám Bécsben tiltakozott, majd miután ennek nem volt foganatja, pert indított a kincstár ellen. A fél évszázados per végül 1776. január 26-án zárult le, a Bethlenekre nézve kedvező ítélettel: a család megkapta az ősi Apafi-birtokokat, azon jószágokért pedig, amelyeket nem volt lehetséges természetben visszaszolgáltatni, kárpótlást kaptak. Az újonnan szerzett birtokokat a Bethlenek két főágának örökösei felosztották egymás között.
A 19. század elején az almakeréki birtok ura Bethlen (IV.) Pál (1778–1827) volt, aki itt is halt meg. Ekkortájt a család megbízásából újabb munkálatok zajlottak a kas télyon, amelyet klasszicista stílusban alakítottak át. Miután 1848-ban román felkelők keze által a birtok elpusztult, újabb építkezésekre került sor. A Bethlenek – vélhetően a kisbúni birtokkal együtt – a br. Szentkereszty családnak adták el almakeréki jószágukat, így a 19. század végén tulajdonosai zágoni br. Szentkereszty Zsigmond (1817–1891) és felesége, hallerkői gr. Haller Anna (1816–1878) voltak. Ők tekinthetőek az almakeréki jószág utolsó főrangú birtokosainak is, mivel örököseik a századfordulón egy magyarországi polgárcsaládnak adták el itteni birtokukat. Az épület 1908-ban, majd az 1920-as években is nagyobb átalakításokon esett át, új helyiségeket alakítottak ki, másokat lebontottak, végül az evangélikus egyház tulajdonába kerülve, a kastély lett a falu kultúrotthona. A nyújtott téglatest alaprajzú, egyszintes épület az utolsó átépítéseknek köszönhetően oszlopos-tornácos szerkezetet kapott, ezt állították helyre a 2000–2007 között zajló munkálatok alkalmával. Az épület legszebb eleme az oszlopos portikusz, amelynek oromfalán az építtető Apafiak emlékét domborműves címerük, a helyreállításról gondoskodó alapítvány – a Károly walesi herceg védnöksége alatt álló Mihai Eminescu Trust – érdemeit pedig latin nyelvű emléktábla örökíti meg. Az érdemek pedig jelentősek, hiszen a kommunizmus idején a kastély állapota nagyon leromlott, különösen azt követően, hogy az utolsó időszakban használaton kívül került. A rendszerváltás után az evangélikus egyház tulajdonába visszakerült ingatlant 2000-ben vásárolta meg az alapítvány, amely 2007-től kezdve bekapcsolta azt a turisztikai forgalomba.
65
Ebesfalva (Erzsébetváros) delmi udvar a török-tatár hadak áldozatául esett – hol itt, hol Fogaras várában tartotta székhelyét. Miután Apafi (III.) Mihály 1713-ban utód nélkül halt meg, az ebesfalvi uradalom felesége, Bethlen Kata használatában maradt, majd amikor 1725-ben ő is meghalt, a Bethlen család az 1584. évi szerződés értelmében magának követelte a birtokot. A kincstár azonban megakadályozta a birtokbavételt: hosszan tartó per vette kezdetét, amelyet végül 1776-ban a Bethlen család nyert meg. Mivel ekkorra Ebesfalva Erzsébetváros néven már kiváltságos kereskedővárossá vált, az örmény közösség pedig időközben felvásárolta az egykori uradalom területét, a Bethlen család kárpótlást kapott a kincstártól – így került a Bethlenek birtokába az árokaljai, kerlési, csicsópolyáni, emberfői, kentelki, rettegi, csicsóújfalvi, iklandi és gidástói birtok. Az ebesfalvi reneszánsz kastélyt Apafi (III.) Gergely, Doboka vármegye főispánja, Martinuzzi Fráter György udvarmestere és II. (Zápolya) János király tanácsosa építtette 1552–1567 között. Az ő emlékét őrzi a keleti szárnyba nyíló ajtó fölött a kőbe vésett felirat, amely a család címerét veszi körül. A kastélyépítés folytatója Gergely fia, Apafi (VII.) Miklós (†1600) volt. Valószínűleg az ő érdeme az északi szárny befejezése. Aztán a 17. század végén a fejedelem is kivette
I. Apafi Mihály arcképes pecsétje
A 18. században várossá fejlődött település a 14. században jelenik meg a forrásokban Ebes (1332), illetve Ebesfolwa (1368) névalakban. A hagyomány szerint Ebesfalva neve is az Apafiak és Bethlenek közös eredetére utal, és onnan származik, hogy a Bethlenek itt tartották egykor vadászkutyáikat. A Becse-Gergely nemzetség dokumentálhatóan a 14. század elejétől (1305) bírta az ebesfalvi birtokot, de annak uradalmi központtá való kiépülése Apafi Gergely és fia, Miklós érdeme: Gergely a 16. század derekán kivásárolta a Bethleneket itteni jószágukból és felépítette az első kastélyt, Miklós pedig 1590-ben ide helyezte családja székhelyét, attól kezdve az Apafi-birtok Küküllő vármegye központjának is számított. 1584-ben itt született az a Bethlenekkel kötött örökösödési szerződés, mely szerint az egyik család kihalása esetén minden vagyona a másikra száll. Az itteni birtok legillusztrisabb ura kétségtelenül Apafi (II.) Mihály, a fejedelem volt, akinek uralkodása idején (1661–1690) Ebesfalva fejedelmi székhellyé vált, az „órás fejedelem” ugyanis – mivel 1658-ban a gyulafehérvári feje-
Apafi Mihály fejedelem kézjegye 1667-ből 66
A kastély oldalszárnya az öregtoronnyal
A főhomlokzat
A kastély árkádos udvara 67
letrész alatt hajdan tágas főkapu vezetett ki, melynek külső részén két oldalt egy-egy kőből faragott oroszlán őrködött. A déli külső falon – mely alatt egykor vizesárok húzódott felvonóhíddal – a 19. század legvégén Szádeczky Lajos még látta a megkopott külső falfestmények nyomait. A kertművészetért rajongó fejedelem udvari kertészét, Háji Pétert bízta meg a gyümölcsös- és sétakert kialakításával – a fénykorban liliom, rezeda, kékviola, gyöngyvirág nyílt az árnyas hársak alatt, a ciprusligetekben patakocskák öntözték a virágágyakat. A 18. század végére elromosodott kastélyt gr. Teleki (II.) Domokos utazó így látta: „… most ez elpusztulva van ugyan, és nagy résziben megromlott, de hajdani állapatját ki lehet belőle látni. Ez a kastély az egyik része felől, ahol a bemenő kapu van, mély árokkal és bástyás kőfalakkal van erősítve, a több részei felől pedig természeti erőssége volt, mivel egy tó vette körül, amely a nevezett árokba is befolyt. Ennek a tónak most nyoma nem látszik. A kastélyt, melynek egy megújított részében a városi tanácsház vagyon, a város most egészen újíttatja, és lakható állapotba szándékozik tenni; itt mind a tanácsháznak, mind városi szállásoknak, mind kaszárnyának is derék alkalmatosságok készülnek. Ettől a kastélytól nem messze vagynak Apafi fejedelemnek volt kertjei is, melyeknek egyikében egy filegória még fennáll, melyen az Apafi-címer van.” Az udvarra néző árkádos tornác és a manzárdtető már a 18. századi átalakítások emlékét őrzi. A kastélyban már a 19. századtól közintézmények, hivatalok találtak otthont. Volt benne törvényszék, ügyészség, járásbíróság, börtön, városi levéltár és az utóbbi időben iskola. 2010 folyamán az izlandi, norvég és lichtensteini kormány támogatásával az épület egy részét felújították, a munkálatok vélhetően a következő években is folytatódnak. A kastély több mint harminc helyiségéből négyet a Romániai Örmények Egyesülete vett birtokba, ezekben kapott helyet egy az erdélyi örmény közösségnek emléket állító tárlat.
Az Apafi Gergely emlékét megörökítő címeres kőtábla
részét az ebesfalvi építkezésekből: ő volt a nyugati szárny megrendelője. Az építkezések idején, 1681-ben készült leltárból egy vizesárokkal körülvett, négy sarokbástyás kastély körvonalazódik, amely egy központi udvart zárt közre. Az épület déli oldalához egy külső, kerített udvar is kapcsolódott, amely gazdasági szerepet töltött be, de védelmet is nyújthatott, hiszen kőfalain lőrések, sarkain bástyák voltak. A kastély nem szabályos alaprajzú terv alapján épült, a négy épületszárny nem képezett szerves egységet. Az északi és keleti szárny földszintjén az udvartartáshoz szükséges helyiségek sorakoztak: sütőház, konyha, mosóház és a személyzet szállása, az emeleti részeken pedig a reprezentatív termek, a fejedelemi házaspár lakosztályai. Ezek közül kiemelkedett az északi szárny legnagyobb és legdíszesebb helyisége, a „nagy palota”, illetve a keleti szárnyban az „ebédlő palota” és az „audienciás ház”. A „nagy palotában” a falak mentén padszékek húzódtak, a falakat kárpitok borították, mennyezete kazettás kiképzésű volt. A keleti épületrész fölé egykor óratorony magasodott. Ezt ma már hiába keressük, ahogy a homlokzat pártázatos díszítését is. Az egykori déli szárny földszintjét tömlöcként használták, emeleti részén pedig szobák voltak, előttük tornác húzódott. A déli épü-
68
AZ APOR CSALÁD (altorjai báró és gróf)
Gr. Apor (VI.) István kincstartó kézjegye 1698-ból
mertek arra gondolni, hogy Bálványos várát ostrom alá vegyék, elfoglalják, a régi istent belőle kizavarják.” A 13. századtól már oklevelek is szólnak a családról, amelynek egyik tagja – bizonyos Opor – elkísérte II. András királyt szentföldi hadjáratába. Később, 1307-ben egy másik Opor ott volt Kán László erdélyi vajda seregében, amikor Ottó magyar királyt a Szent Koronával együtt fogságba ejtették. Az Apor-családfát azonban (Anjou) Károly Róbert király kincstárnokától, Apor Balázstól (†1311) lehet teljes bizonyossággal nyomon követni. A család sokáig nem részesült jelentős birtokadományokban, bár több családtag is vállalt szerényebb hivatali
Gr. Apor (VI.) István kincstartó korabeli ábrázolása
Az altorjai Apor család egyike Erdély régi nemesi családjainak, amelynek őseit a hagyomány a honfoglaló székely családok első választott vezéréig és főpapjáig, Opour rabonbánig vezeti vissza. Ő építtette volna a család ősi fészkét, Bálványos várát, amelyet a helyi hagyomány úgy tart számon, mint az I. István elől menekülő pogányok utolsó menedékhelyét. Jókai Mór Bálványosvár című írásában így mutatta be: „A legrégibb székely várépítészet emléke. Rég túlélte az egyezer esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy örökké tartson. A «Magyar isten» számára építették. Itt gyűltek össze hívei még a harmadik századjában is a keresztyén vallás uralmának. S a királyok és a vajdák nem
Apor (I.) Lázár kézjegye 1635-ből 69
szert tevő (VI.) István (1638–1704). Mivel a Béldi Pál-féle mozgalom idején a fejedelem oldalán állt, sikerült megalapoznia karrierjét és vagyonát. 1679-ben a fejedelem a Por tára küldte követként, 1685-ben pedig Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírájává nevezte ki. Apafi halála után, Thököly Imre ellenében, I. (Habsburg) Lipót császár mellé állt, ennek is köszönhető, hogy 1693-ban bárói, 1696-ban pedig grófi címet nyert – „penig soha sem sollicitálta, hanem sok érdemeiért mind az egyházi, mind az vitézi személyek recommendálták Leopoldus császárnak.” (Apor Péter) Egy évtizedig, 1693–1703 között erdélyi kincstartó volt, közben rövid ideig Torda vármegye főispáni tisztét is ellátta, majd 1703-tól az erdélyi hadak főgenerálisa. A korabeli Erdély leggazdagabbnak tartott főura hatalmas vagyonát építkezésekre és kulturális célokra fordította, ugyanakkor az erdélyi ellenreformáció elszánt támogatójaként is tevékenykedett: iskolai alapítványokat hozott létre, támogatta a moldvai katolikus missziót, és nagy szerepe volt az erdélyi görög katolikus egyház létrejöttében is. 1704-ben közvetlen leszármazott nélkül halt meg, ezzel főúri címei is eltemetődtek. A továbbiakban Apor István öccse, János (†1676) ágát követjük nyomon. Az ő fia volt Apor (V.) Péter (1676–1752), előbb Küküllő vármegye főispánja, később háromszéki főkirálybíró, aki 1713-ban szerzett bárói címet I. (Habsburg)
Br. Apor Vilmos győri püspök 1943-ban
állásokat és udvari tisztségeket a magyar királyok, később az erdélyi fejedelmek környezetében. Nagyobb adományban Apor (II.) András és szárhegyi Lázár Borbála fia, (I.) Lázár (1595–1643) kézdiszéki alkirálybíró részesült, akinek 1630-ban sikerült gelencei és nyújtódi részjószágokat szerezni. A 17. századig a család nem adott országos jelentőségű tisztségviselőket, a század végén azonban az Aporok felkarolták a Habsburgok és az ellenreformáció ügyét, ezzel főnemesi rangra és erdélyi viszonylatban nagy vagyonra is szert tettek. (I.) Lázár két – előbb bibarcfalvi Nagy Fruzsinával, majd nyújtódi Imecs Judittal kötött – házasságából 12 gyermek született, köztük (II.) Lázár (†1683) kézdiszéki alkirálybíró és az Apafi Mihály uralma alatt igen nagy befolyásra
Br. Apor (VI.) Lázár címeres pecsétje 1830-ból 70
Lipót császártól. Apor Péter elsősorban történetíróként ismert – fő műve, a Metamorphosis Transylvaniae kiváló bemutatása az erdélyi „tündérország” végnapjainak. Munkáját magyarul írta, és ennek jól megfontolt oka is volt: „Ezen régi erdélyi módot és szokást sokat gondolkodtam, ha deákul írjam-e le vagy magyarul. Végtére, hogy tisztábban és értelmesebben az dolgokat kitehessem, és maradváink is jobban megérthessék, eltökélém magamban, hogy magyarul írjam.” Élete végéig szolgálta a közügyeket, 1744-ben III. (Habsburg) Károly király főkormányszéki tanácsosnak is kinevezte, de ő ezt nem vállalta. Lányát, gr. Haller Józsefné br. Apor Zsuzsannát (1701–1728) is számon tartja a magyar művelődéstörténet. Ételekről, italokról, süteményekről és kézimunkákról írt munkája 1727-ben jelent meg. Apor Péter unokája volt (VII.) István (†1794) tordai főispán, erdélyi kincstárnok, akinek fia, (VI.) Lázár (1784– 1868) is figyelmet érdemel. Ő ítélőmester, udvari tanácsos, császári és királyi kamarás és valóságos belső titkos tanácsos volt. Gyermekei közül Károly (1815–1885) táblai ülnök, császári és királyi kamarás, a marosvásárhelyi törvényszék, majd a főtörvényszék és később a királyi ítélőtábla elnöke volt, de Erdély egyik legkiválóbb gyümölcs- és bortermelő gazdájaként is ismert. Számos egyesület létrejötténél bábáskodott, ő volt a Székely-Egylet és az Erdélyi Gazdasági Egyesület elnöke, illetve a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság alapító elnöke, foglalkozott történelmi kutatásokkal, de a magyarországi fényképészet úttörőjeként is számon tartják. (VI.) Lázár másik fia, (V.) Sándor (1820–1867) szintén császári és királyi kamarás és soproni főtörvényszéki tanácsos volt. A Charlotte Stresow-val kötött házasságából született (II.) Gábor (1851–1898) Háromszék vármegyei aljegyző, majd alispán és Nagy-Küküllő megyei főjegyző és főispán, aki 1895-től haláláig Bécsben az uralkodó személye körüli minisztérium államtitkári tisztségét töltötte be. Fia, a család egy újabb kiemelkedő tagja, br. Apor Vilmos (1892–1945) püspök, vértanú. 1941-ben szentelték győri püspökké. 1945 márciusában, Győr szovjet ostromakor megtagadta a püspöki rezidenciára menekült nők kiadását, ezért egy szovjet katona halálosan megsebesítette. Annak elismeréséül, hogy életét adta a kiszolgálta-
Altorjai gr. Apor (VI.) István és harinai Farkas Zsuzsanna címeres emlékköve Altorján
tottak védelmében, 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta. Vilmos bátyja, (III.) Gábor (1889–1969) diplomata volt, 1939-től szentszéki követként, majd máltai kancellárként tevékenykedett. Egyik lánytestvérük, Apor Gizella (1886–1971) a vöröskeresztes ápolónők magyarországi szervezetének egyik kiépítője és vezetője volt. A család altorjai ágának utolsó jeles politikusa br. Apor (VII.) Péter (1888–1982), Háromszék 1940–1942 közötti főispánja volt. A család ősi címerében korona fölött, könyékben meghajlított kar látható, markában enyhén hajlított karddal. A kar fölött, a hajlatban egy kereszt található. A sisakdísz a címerben alkalmazott kardot tartó fél kar.
71
Abosfalva
A kastély főhomlokzata
A települést először 1357-ben, Obusfolua néven említik, és évszázadokon keresztül az Abosfalvi család birtokolta. A jelenlegi Apor-kastély elődje a rátóti Gyulaffy család által a 16. században építtetett saroktornyos kastély volt, ezt építtették át az Aporok a 19. század elején. A kastély földszintes, klasszicista-empire stílusú épület, amely az 1870-es években bővült ki egy pilléres fedett tornáccal és magas, lépcsőzetes oromfallal. Az épület főhomlokzata teljesen szimmetrikus, falsávokkal függőlegesen tagolt. Egyenes záródású ablakait szemöldökpárkányok, vakolatdíszek emelik ki, de sajnos az államosítás után néhány ablakot bejárati ajtóvá alakították át, és eléjük lépcsőfeljárót képeztek ki. A hátsó homlokzathoz, a középtengelyben egy négyszögű kis építmény csatlakozik, eredetileg talán hátsó
fedett tornác lehetett. Ezen látható a kastély két legszebb ablaka, egy félköríves pár, amelyet szintén félköríves szemöldökpárkány ölel körül. Az átépítés idejére a régi Gyulaffy-kastélyból csak a sokszögű, barokkos bástya maradt fenn. Az Aporok könyvtárként használták az épületet, emeleti részén olvasótermet alakítottak ki. A leírások szerint a bástya stukkómennyezetes termének ablakai félköríves záródásúak voltak. 1943-ban Biró József még ezt írta: „A régi Gyulaffy-bástyában van az abosfalvi Apor-kastély hatezer kötetet számláló nagy értékű könyvtára; sok ritkaság lappang polcain.” – természetesen ez mára teljesen eltűnt. Abosfalván töltött gyermekkori éveire Apor Klára így emlékszik vissza: „Itt töltöttem gyermekkorom első éveit. Abosfalva egy 72
Az épület hátsó homlokzata
A nemesi lak főbejárata
romantikus kastély volt. Mezőgazdaság mellett apám [Apor (XIII.) István] nagy büszkesége szőlőgazdasága és pincészete volt. A gyönyörű parkot számtalan trópusi és szubtrópusi növény díszítette. Mi, gyerekek, körmenetben kísértük minden ősszel a hosszú stráfszekeren, orgonabokrok sora között a virágházi palotájukba vonuló pálmákat, azéleákat, citrusfákat. A park közepén büszkén állott egy nyolcszögletű, kétemeletes torony. Itt volt a család könyvtára, a felső emeleten az író ős Apor Péternek a kéziratai, és mellette sok száz értékes kiadvány sorakozott a polcokon... Kíváncsiskodó gyermekektől óvták az értékes példányokat, míg a 1,20 métert nem tudták átlépni, ott semmi keresnivalójuk sem volt. A földszint nyolcszögű helyiségében egy óriási kandalló körül nagy párnákkal ellátott padok szolgálták az olvasók kényelmét. Emlékszem, hogy esténként néha zeneesték és cigányozások várták a vendégeket.” Apor (XIII.) István (1890–1962) háromszor nősült: első feleségétől, gr. Bissingen-Nippenburg Margittól (1897– 1980) 1927-ben elvált, árapataki Geréb Margit (1900–1945) nagyon korán, tizenhárom évi házasság után meghalt, így harmadjára Mezey Margitot (†1965) vette feleségül. Első házasságából származó gyermekei: Klára (1920), Maritta (1921) és Antal (1924–1990), illetve édesanyjuk a második világháború után előbb Ausztriába, majd Argentínába menekültek. Maritta első, vargyasi és csejdi Máthé Ernővel kötött házasságából már Buenos Airesben születtek gyermekei: Teresa Emma (1948) és Isabella Clara (1951).
Apor István második házasságából egy fiú, Tibor (1930) és egy lány, Éva (1935) született, az utóbbi tövisi br. Bálintitt Károly (1911) felesége lett. Az abosfalvi Apor-kastély – melyben nemrég még üzlet és fogadó működött, majd a helyi iskolának, óvodának és kultúrotthonnak adott helyet – nemrégiben visszakerült az örökösök birtokába. Ők szeretnék felújítani az épületet, majd idegenforgalmi céllal hasznosítani azt.
Gyűrűspecsét az Apor család címerével 73
Altorja
A kastély távlati képe
A település első írásos említése Thoria néven 1307-ből származik, majd az 1332–1337. évi tizedjegyzékben Thorya, Torya Inferior vagy Terya néven fordul elő. Az Apor család a 14. században jutott a torjai birtokhoz, ez számít a család ősi fészkének. Egy 1307-ből származó oklevél tanúsága szerint az első itteni Aporok bizonyos Sander (talán Sándor) és testvére (I.) János, valamint az utóbbi fia, Egyed voltak, akik vásárlás útján szerezték meg első torjai birtokukat, amelyet utóbb több rendben gyarapítottak. Az itt álló udvarházról 1536-ból találjuk az első említést, ez az épület feltételezhetően a 16. századi székelyföldi nemesi kúriákhoz hasonlóan háromsejtes udvarház volt. Az 1630-as évek folyamán Apor (I.) Lázár (1595–1643) kézdiszéki alkirálybíró és felesége, Imecs Judit újjáépíttette a kúriát, felhasználva az ősi udvarház köveit. Ezt követően, 1651-re elkészült a helyiségek részben ma is látható díszes
falfestése – ekkor azonban a ház ura már (I.) Lázár fia, Apor (III.) András (†1667) volt. A kastély történetének következő, meghatározó fejezete Apor (VI.) István (1638–1704) nevéhez és az 1693-as évhez kötődik. Az 1690-es Thököly-féle dúlást követően az udvarház nagyméretű átépítésére és kelet felé új, boltozott szobákkal való bővítésére került sor. Az épület átalakítását a tulajdonos felívelő karrierje is indokolta, ugyanis mindöszsze három év különbséggel előbb bárói, majd grófi címet kapott. Erre az időszakra tehető az egykori díszes kőtornác építése, a ma is látható, faragott reneszánsz ajtókeretek, a „Kis palota” időközben elpusztult falképeinek újrafestése és az új, délkeleti helyiség reneszánsz stílusjegyeket viselő kiserkélyének kialakítása. Ekkor történt az északnyugati szoba, a „Bolt” stukkós boltozatának kialakítása is, ez tekinthető a barokk stílus első székelyföldi megjelenésének. 74
A kastély szomszédságában még két épület található, az egykori gabonás, illetve Apor Péter történetíró szülőháza. Ezen, utóbb átalakított házban élnek ma a család hazatelepedett tagjai. A faluban található két családtag szobra is: Apor Péter történetíró alakját 1996-ban és boldog Apor Vilmos püspök alakját 1998-ban faragta kőbe Miholcsa József erdélyi szobrászművész. Előbbi szobrot a család a kastély udvarán szándékszik elhelyezni, utóbbi az Aporok neogótikus sírkápolnája mellett áll, ott látható a vértanú püspök emléktáblája is. A sírkápolna, ahová több családtagot is eltemettek, 1831ben épült, építtetője br. Apor (VI.) Lázár. Az altorjai birtok utolsó ura br. Apor (VII.) Péter (1888– 1982), Háromszék vármegye 1940–1942 közötti főispánja volt, tőle államosították a kastélyt, amelyben a kommunizmus idején községi tsz-székház működött. A rendszerváltást követően, 1992-ben fia, id. Apor Csaba (1921) a család képviseletében visszaigényelte és birtokba is vette az épületet. Ő a kommunista hatalomátvétel után is az országban maradt,
A kastély látképe az egykori gabonással
A 17. századi javítások emléke többek között a „Nagy palota” famennyezetének díszes faragott gerendázata. A tornác helyén később épített portikusz falában három 17. századi, latin feliratos címeres emlékkő maradt fenn. Az egyiken az 1640-es évszám látható, ezt a család csíklázárfalvi birtokáról hozták ide, a másik az Apor és a Farkas családok címerével díszített kőtábla, a harmadik Apor (V.) Péter címeres latin nyelvű epitáfiuma – ez eredetileg az altorjai templomban volt elhelyezve, onnan került át a kastélyba. Az építtetőkre utal a két egyforma, fogrovátkás, faragott reneszánsz ajtókeret is, ezeken Apor István és harmadik felesége, harinai Farkas Zsuzsanna neveinek kezdőbetűi, illetve az 1693-as évszám látható. A 19. század folyamán az épületet klasszicizáló stílusban alakították át, ekkor építtette br. Apor (VI.) Lázár (1784–1868) a főhomlokzatot meghatározó emeletes középrizalitot, ennek ellenére a reneszánsz és népi barokk stílusjegyeket mutató épület 18. századi állapota napjainkig csaknem teljesen megőrződött. A művészettörténeti szempontból legértékesebb termekben, a „Boltban”, a „Kis palotában” és a „Nagy palotában” 17. századi falképek vannak, ezek egy része viszonylag jó állapotban fennmaradt: a gazdag erdélyi növényornamentika mellett allegorikus figurák, vadászjelenetek, csatajelenetek és talán egy családi arcképcsarnok is látható. A szakértők szerint ezek a seccók – száraz vakolatra festett falképek – az egész Kárpát-medence talán legrégebbi és legjobban megmaradt ilyen jellegű képei, ezért értékük felbecsülhetetlen.
Reneszánsz ajtókeret Apor (VI.) István idejéből 75
A frissen felújított falképek egyike
Allegorikus nőábrázolás a kastély „Nagy palotájában”
mérnökként tevékenykedett Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen. Egy 2009-ben vele készült interjúban így emlékezett az 1949-es megpróbáltatásokra: „Az, ahogyan elhurcoltak, az valami rettenetes kiszolgáltatottság volt. Éjszaka dörömböltek, bejött az akkori falubíró és mondta, hogy itt vannak a megbízottak, vagy húszan voltak, kommunista aktivisták, a sepsiszentgyörgyi fogházigazgató egy hatalmas Colt-pisztollyal és a rendőrség, akkor még nem volt Szekuritáté. Felszólítottak, hogy államosítva van minden vagyon, menjünk velük. Emlékszem, egyszer az autó megállt a nyílt mezőben és végigfutott a gondolat – most akármit elkövethetnek, akár agyonlőhetnek. Mindent elkövethettek volna, élet és halál urai voltak. Elvittek Sepsiszentgyörgyre és egy év múlva kényszerlakhelyre küldtek Balázsfalvára. Szerencsénk volt, mert így nem vittek Măcinbe,
a Bărăganba. Balázsfalván megtapasztaltuk a görög katolikus egyház jótékony hatását az emberekre. Emberségesen és szeretettel fogadtak. Apám temetésére eljöttek Kolozsvárra. Lakást és állást kaptam, mintha csak közéjük tartoznánk. Semmiféle különbséget, amiért magyar vagyok, nem éreztem. Rokonaim sem fogadhattak volna jobban. 1963-ban feloldották a kényszerlakhely-rendelkezést és akkor Marosvásárhely közelébe költöztünk. 35 évig dolgoztam az állami gazdaságnál.” Id. Apor Csaba 2001-ben bízta meg Benczédi Sándor építészt az épületen végzendő munkálatok koordinálásával. A kutatásokhoz 2002-ben láttak hozzá, a munka mára a végéhez közeledik. A felújítási, restaurálási munkálatok mellett az idős báró és fia, ifj. Apor Csaba (1960) birtokaik rendezését tekintik fő feladatuknak.
76
A BAGDI CSALÁD (balázsfalvi nemes) Bagdi István, Arad vármegye alispánja, utóbb gyulafehérvári püspöki várnagy 1482-ben előbb zálogba vette a szászpataki Herbart György erdélyi birtokait, köztük Balázsfalvát, majd meg is vásárolta a Küküllő menti uradalmat, így fia, Bagdi György (1480 k. –1550) 1504-től kezdve már balázsfalvi előnévvel írta magát. Ő építtette a balázsfalvi lakótornyot. Életéről nem sokat tudunk, annyi bizonyos, hogy 1502-ben vingárti Geréb László kalocsai érsek (korábban erdélyi püspök) zlatolci várnagya volt, 1541-ben pedig kápolnai Bornemisza Boldizsár erdélyi főkapitány helyettese, a helytartótanács tagja. Jó barátságban állt Verancsics Antal diplomata-történetíróval, aki egy 1540-ben íródott levélben így vall kapcsolatukról: „… pro veteri amicitia nostra et benevolentia non falsa” (régi barátságunk és egymás iránti jó szándékunk nem hamis). Birtokait azonos nevű unokaöccse és keresztfia örökölte, aki felesége, kismarjai Bocskai Sára révén kapcsolatba került az erdélyi politikai elittel, ezzel pedig arra is esély mutatkozott, hogy a család megszilárdítsa pozícióját a fejedelemség vezető tisztségviselői között. A feleség ugyanis a váradi főkapitány és fejedelmi tanácsos, majd utóbb uralkodóvá választott Bocskai István testvére volt. Azonban a sors közbeszólt: Bagdi György egyetlen fia, István 1606-ban utód nélkül halt meg, így az erdélyi Bagdi család fiúágon kihalt. Istvánnak lánytestvérei maradtak, Erzsébet, aki a beteg fejedelmet utolsó napjaiban ápolta, Margit, aki Balássi György fejedelmi tárnokmester felesége lett, és Krisztina. Fiúörökös hiányában a balázsfalvi birtok visszaszállt a kincstárra. A partiumi ágból származó Bagdi Lukács, valamint felesége, Kónya Katalin és gyermekeik: Máté, Mihály és Zsuzsanna 1618. június 3-án, Váradon kaptak címeres nemeslevelet Bethlen Gábortól. A címer ülő férfialakot ábrázol, ölében kinyitott könyvvel.
A Bagdi család címere
A Bihar vármegyéből származó család nagyon korán, 1232ben lépett a magyar nemesség soraiba Bagdi Péter és Pál révén, akik II. András királytól kaptak adománylevelet. Birtokaik a Nagyszalonta–Sarkad–Geszt háromszögben terültek el. Utóbb ezeket bővítették a partiumi Cserepessel, Lápossal, Kis- és Nagykerekivel, Németivel, Kamutival, Pókafalvával és Péterházával – uradalmukat azonban a török háborúk elpusztították. A Bagdiak a 16. század folyamán Erdélyben is közéleti szerephez jutottak, mi a továbbiakban a család ezen ágát követjük nyomon.
77
Balázsfalva
A kastély ma a görög katolikus érsekség székhelye
A település 1271-ben villa Herbordi vaivodae néven jelenik meg egy V. István-féle adománylevélben, arra utalva, hogy a 13. század közepén a falu Herbert comes, erdélyi alvajda birtoka volt. Herbert fia, Balázs után kapta a falu a Balázsfalva nevet (villa Blasii), mi több Balázs leszármazottai a továbbiakban már a Balázsfalvi családnevet viselték. A 15. század végétől a 17. század elejéig a Balázsfalvi család mellett a legjelentősebb helyi birtokosok a Bagdi család tagjai voltak. Miután balázsfalvi Bagdi Istvánnal (†1606) a család erdélyi ága kihalt, a kincstárivá lett uradalmat Rá-
kóczi Zsigmond fejedelem továbbadományozta nagylónyai Lónyai János (†1613) dévai várkapitánynak, a fejedelmi testőrség parancsnokának. Bethlen Gábor idején, 1615–1621 között székelyszenterzsébeti Péchi Simon (1570 k. –1642) kancellár birtokolta, majd miután kegyvesztett lett és börtönbe került, a birtokot a fejedelem saját kezébe vette. Halálát követően 1629-ben unokaöccse, Bethlen Péter (†1646) örökölte, majd miután a család fiúágon 1648-ban kihalt, Balázsfalva kincstári birtok lett. A század második felében az uradalom előbb a Rákócziak kezén volt, Zsigmond és Fe78
renc is birtokolta, de 1666-ban már apanagyfalusi Apafi (II.) Mihály (1632–1690, fejedelemként I. Apafi Mihály) használta. Halálakor Balázsfalva újból kincstári birtok lett, aztán 1737-ben III. (Habsburg) Károly király a fogarasi görög katolikus püspökségnek (1853-tól érsekség) adományozta. Az idősebb Bagdi György 1534–1535-ben, az olcsó munkaerőt kínáló „nagy éhínség idején” építtette az ún. Veres-várat, amely tulajdonképpen egy T alaprajzú, háromszintes, alápincézett lakótorony volt. A várszerű épület földszinti bejáratát csak a vizesárkot átívelő felvonóhídon keresztül lehetett megközelíteni. A megrendelő és az 1535. évi munkálatok emlékét nemcsak a Veres-vár latin szövegű kőlapja őrizte meg, hanem egy reneszánsz stílusú ablakkeret-töredék is a GEORGIVS BAG[DI] felirattal. Valószínűleg már Péchi Simon idején, az 1610-es évek végén elkezdődhettek azok az erődítési munkálatok, amelyek okán 1617-től már nem „turris lapidea”-nak (kőtorony), hanem „castellum”-nak nevezik a források. Az építkezések Bethlen Gábor fejedelem megbízásából
Az uradalom főkapuja
1626–1629 között folytatódtak, és ennek eredményeként a lakótorony köré szabályos négyszög alaprajzú, négybástyás várfal épült. A munkálatok tervezője és irányítója, hasonlóan az alvinci, radnóti, dévai, csíkszeredai építkezésekhez, a fejedelmi udvar építésze, Giacomo Resti lehetett. Egy 17. század végi, talán Luigi Ferdinando Marsigli által készített térkép tanúsága szerint a fejedelmi építkezések nyomán a régi, Bagdi-féle torony beépült a kapubejárattal szemközti lakószárnyba. A kastély reprezentatív termei a délkeleti és északkeleti szárnyakban húzódtak, a fejedelem és a fejedelemasszony lakosztályát az ebédlő és a tanácsterem választotta el egymástól. A déli bástyában volt kialakítva a kastélykápolna, amelynek oratóriuma mindkét épületszárnyból elérhető volt. A kastélyt övező várfalak ma már nincsenek meg, de alapjaik részben azon a helyen húzódnak, ahol a könyvtár és a melléképületek állnak. A Veres-vár késő klasszicista portikusza az 1842. évi átalakítások eredménye, egyébként a torony híven őrzi 16. századi szerkezetét. A görög katolikus egyház 1948. évi felszámolását követően a Veres-vár egy ideig várostörténeti múzeumnak adott helyet. Jelenleg újból görög katolikus érseki palotaként működik. Itt, a Bagdi-kastélyban írta alá 1687. október 27-én Teleki Mihály és Lotharingiai Ferenc herceg az ún. balázsfalvi egyezményt, melynek értelmében Erdély Habsburg-uralom alá került.
A klasszicista portikusz 79
A BALÁSI CSALÁD (kászonimpéri primor) Rövid szünet után, 1718-ban a család újból szerephez jutott Kászonszék élén, ezúttal Balási (I.) József deák (Josephus Literatus) révén, akit a korabeli feljegyzések szerint a szék lakói választottak meg a tisztségre és még 1737-ben is alkirálybíróként működött. Megbízható adatok hiányában egyelőre problémás az 1723-ban Mihály deák, alias Balási Mihály névalakban említett családtag elhelyezése a családfán, az viszont nevéből ítélve bizonyos, hogy egy újabb értelmiségivel van dolgunk. A század második felében a család kétszer is adott kászoni alkirálybírót: 1756-ban József fia, Balási István került Kászonszék élére – azonban mivel a határőrség szervezése ügyében szolidáris volt az elégedetlen székelyekkel, 1764ben tisztségét elveszítette. 1777-ben egy újabb Balásit találunk az alkirálybírói székben, Balási (II.) Józsefet. A családból több széki tisztségviselő származott a későbbiekben is: 1834–1840 között Balási Ignác Kászonszék ülnöke volt, 1838-ban a szék tisztségviselőivel együtt, táb-
Emericus Literati kászoni alkirálybíró pecsétje és kézjegye 1698-ból
A család első okiratokkal igazolható tagja kászonimpéri lófő Imre deák (Emericus Literatus) volt, akit 1668–1672 között többször is említ a kászonszéki protocollum, mint különböző peres ügyek szószólóját, azaz ügyvédet. A latinos műveltségű írástudó közössége megbecsült tagja lehetett, hiszen az 1676–1688 közötti időszakban egész Kászonszék élén állt – jelenlegi ismereteink szerint családjából elsőként viselte a kászoni alkirálybírói tisztet. A századfordulón (1698, 1700, 1702) neve ismét alkirálybíróként tűnik fel az iratokban – az 1702-es conscriptio névsorának végén mint „vice iudex regius sedis Siculicalis Kászon” szerepel. Az említett összeírásban ő nyitja a kászonimpéri nemesek sorát („Emericus Literatus, alias Blási”), időközben ugyanis rangemelésben részesült: hűséges szolgálatait Apafi Mihály fejedelem címeres nemeslevél adományozásával ismerte el. Az 1687. február 27-én Fogaras várában kelt armális levél kedvezményezettei kászonimpéri Balási Imre és fia, József voltak. Imre deák felesége Thúri Borbála, tamásfalvi Thúri István és szárhegyi Lázár Erzsébet leánya volt, ilyenformán a Balásiak a kászoni Lázár-birtokokból is részesültek. Hogy apa és fia a 18. század elején már jelentős birtokos volt, azt egy 1703-ból származó összeírás igazolja: Litterati Imre három malmot, egy udvarházat, jelentős szántót és legelőt mondhatott magáénak, de hasonló nagyságrendű jószágok voltak Litterati József kezén is.
Balási (II.) József alkirálybíró címeres gyűrűspecsétje 1783-ból 80
írnokként tevékenykedett, majd 1844-ben Kászonszék jegyzője lett. Két évvel később kinevezést kapott Csíkszék úrbéri bizottságába, 1848 nyarán pedig részt vállalt a csíki nemzetőrség megalakítására alakult bizottságban, ugyanakkor csendőrbiztosi kinevezést kapott Kászonimpérbe. A szabadságharc után visszavonultan élt, majd 1860-ban újból bekapcsolódott a közéletbe – folytatva a családi hagyományt, kászoni alkirálybíró lett. Halálát követően ez utóbbi tisztségét öccse, Lajos „örökölte” meg. Balási Gergely (1820–1865) pályájáról kevés adat áll rendelkezésre. Annyit tudunk róla, hogy 1839-ben az I. székely gyalogezredben szolgált és a királyi testőrségbe jelentkezett szolgálatra, melyhez meg is kapta Csíkszék tisztségének ajánlását: „Mind Édes Atyja, s két ágon lévő ősseinek Székünk kebelében s azon kívül is közszolgálatok által gyűjtött érdemei, mind pedig magának az Ifiunak tanulása, termete és maga alkalmaztatása [alkalmatossága] őtet az ajánlásra méltónak teszik.” – áll az okiratban. Balási József főkirálybíró legkisebb fia, Balási Lajos (1826–1898) Bocskai-huszárfőhadnagyként vett részt a szabadságharcban, ahol nagyon súlyos sebeket szenvedett – sérülései következményeit élete végéig volt kénytelen viselni. Családot nem alapított, viszont részbeni felépülése után újból bekapcsolódott a közéletbe: ő volt Kászonszék utolsó választott alkirálybírája (1867–1873), majd ezt követően egy ciklusban a csíkszentmártoni választókerületet képviselte a budapesti országgyűlésben. A család birtokában voltak egykor a répáti, borárnyéki, kászonjakabfalvi (Salutaris) borvízforrások, amelyek vizét részben palackozva forgalmazták, részben gyógyfürdőként hasznosították. Az I. világháború végéig a család a fürdőtelepeken villákat, vendégházakat tartott fenn, a palackozáshoz pedig üvegcsűrt és töltődét is működtetett Kászonban. A 19. század végén a már említett Balási Lajos, illetve Balási Simon József voltak a források és a fürdők tulajdonosai. A kászonimpéri Balásiak ma Erdélyben, Belgiumban és Svájcban élnek – a külföldre szakadtak is rendszeresen visz szajárnak Kászonba. 1687 óta a család ugyanazt a címert használta: kék mezőben fél lábon álló darumadár, amint felemelt lábával követ (az ábrázolások többségén inkább országalmára hasonlító gömböt) tart. A családtagok által használt pecséteken a pajzs fölött háromágú levélkorona látható.
A család sírhelye a kászonimpéri templomkertben
labíróként tett hűségesküt. Valószínűleg vele egykorú lehetett Balási Gáspár, aki 1837-ben tett ügyvédi esküt. A család minden bizonnyal legismertebb és a leglátványosabb pályát befutó tagja Balási (III.) József (1778–1855) csíki főkirálybíró volt. 1800 körül vette feleségül kászonjakabfalvi nemes László Ágnest (1783–1855) – házasságukból négy fiú (József, Sándor, Gergely, Lajos) és egy lány (Ágnes) született, aki utóbb Heley ezredes felesége lett. A legnagyobb fiú, Balási (IV.) József (1814–1870) pályája kezdetén Csíkszék fogalmazó gyakornoka volt, utóbb a királyi ítélőtábla kancellistája lett. 1843 októberében kinevezést nyert az ítélőtábla számfeletti ülnöki tisztére, 1846-ban pedig egyike volt Csíkszék követeinek a kolozsvári országgyűlésen. Érkörtvélyesen telepedett meg, tőle származik a család Szatmár megyei ága. Az ő dédunokája volt dr. Balási (VII.) József (1915–2004) állatorvos, akiről Érkörtvélyesen iskolát neveztek el. A második fiú, Balási Sándor (1822–1867) pályája a Királyi Táblán indult, ahol
81
Kászonimpér választották, mely tisztségét 1809-ig töltötte be. Neve már ekkor felmerült az alkirálybíró-választáson, következő évben pedig meg is választották Kászonszék élére – tisztét közel 23 éven keresztül látta el. 1832-ben a marosvásárhelyi királyi ítélőtábla bírája lett, emellett 1828–1841 között építtető biztosként Csíkszék székházának, az ún. Pretóriumnak az építését koordinálta – ez tekinthető legmaradandóbb közéleti megvalósításának. Pályája csúcsát 1841 novemberében érte el, amikor megkapta kinevezését Csíkszék főkirálybírói tisztségére – az igazságszolgáltatás és a közigazgatás területén szerzett érdemeit 1843-ban V. (Habsburg) Ferdinánd címeres nemeslevél adományozásával ismerte el. A forradalom és szabadságharc időszakában, úgy tűnik, nem tudott megfelelni a rendkívüli helyzet kihívásainak, így főtiszti állását csak 1849-ig tölthette be. Az óvatos főkirálybíró, aki nem tartozott a magyar forradalom feltétlen hívei közé, az 1848. április 18-i székgyűlésen üdvözölte ugyan az unió gondolatát és indítványt terjesztett elő arra nézve, hogy minél hamarabb összeüljön az erdélyi országgyűlés a Magyarországgal történő egyesülés kimondására, illetve annak biztosítására, hogy a katonáskodó székelyeket ne vigyék külföldre, ugyanakkor felszólított a közrend és békesség fenntartására, és azt nevezte mindenki hazafias kötelességének, hogy csendesen bevárja „az átalakulás ténylegességét”. „Óvta-intette a csíki székelységet az elmámorosodástól” (Endes Miklós). Azonban a forradalom hevületében a csíki közvélemény ennél többet kívánt, és egyre inkább kételkedni kezdett Balási megbízhatóságában.
A hátsó homlokzat felújítás alatt
A kászoni falvak közül Impér, ennek is fenyőalji része volt az ősi szállástelep, innen rajzott ki utóbb a többi négy kászoni település (Altíz, Feltíz, Jakabfalva és Újfalu). Első írásos említése az 1333. évi pápai tizedjegyzékből való Kazun, Kasim névalakban, 1567-ben pedig Imperffalwaként tűnik fel. A 17. század elejéig Kászon vidékén a szárhegyi Lázár és az uzoni Béldi családoknak voltak kiterjedt birtokai – 1619-ben név szerint Lázár Istvánnak és Béldi Kelemennek. A század második felében két családnak sikerült kiemelkedni a helyi társadalomból: a kászonimpéri Bornemisza (eredetileg Csutak, majd Kászoni nevet viseltek) illetve a kászonimpéri Balási famíliának (esetenként Blási névalakban szerepelnek) – az előbbi bárói rangot szerzett és része lett az erdélyi főnemességnek, míg az utóbbi megmaradt székely előkelőnek. A kászonimpéri kastély 1833-ban épült a család legjelentősebb tagja, Balási (III.) József (1778–1855) királyi ítélőtáblai bíró megrendelésére. Az építkező előkelő a helyi közösségben nagy megbecsülésnek örvendő családból származott, ősei sok generációra visszamenőleg Kászonszék elöljárói, latinos műveltségű, hivatalviselő emberek voltak. (III.) József hivatali pályája 1798-ban indult, ekkor lett a Gubernium írnoka, majd következő évben kászoni ülnökké is meg-
Balási (III.) József csíki főkirálybíró kézjegye 1845-ből 82
A kastélyépület déli irányból
A főhomlokzat részlete
Az 1833-as évszám az egyik kéményen 83
péri családi sírkertben lévő síremlékén ez áll: „Ötven éveken át szolgálta hazáját”. Balási József halálát követően, a 19. század második felében a kászonimpéri kastély és a hozzá tartozó birtok legkisebb fia, Balási Lajos (1826–1898) kezén volt. Mivel közvetlen leszármazott nélkül halt meg, halálát követően a család különböző ágai felosztották egymás között a birtokot. A kászonimpéri kastély késő barokk stílusban épült bécsi mesterek irányításával, de kászoni munkások keze által. Az épület kívül-belül szimmetrikus kialakítású: a héttengelyes hosszanti homlokzatok központi, meghatározó elemei a déli oldalon a háromosztatú, árkádos erkély, illetve az északi oldalon a szintén háromosztatú főbejárat. Ugyanakkor figyelmet érdemelnek a hosszanti homlokzatok copf stílusú, ión fejezetes pilaszterei, továbbá az egyszerűbb kialakítású lizénák és rusztikázott vakolatsávok is. Az ablakok egyenes záródásúak – az oldalhomlokzatok, illetve a főhomlokzatok szélső ablakait egyszerűbb, míg a középsőket gazdag, félköríves vakolatdíszek keretelik. A kastély két lakószintjét egy, az épületet körülfutó, markáns övpárkány választja el egymástól. Az épület csonkakontyos tetőzetén két feliratos kéményt is megfigyelhetünk, amelyek az építkezés befejezésének évét örökítik meg: egyiken az ANNO szó, a másikon az 1833 évszám olvasható. Az emelet kivételével minden más helyiség mennyezete boltozatos, a belső folyosó árkádos. Az emeleti nagyterem szolgált egykor könyv- és fegyvertárként. Mivel a Balásiak évszázadokon át gyakran voltak széki tisztségviselők, ügyvédek, fogott bírák, így sok hivatalos irat, okmány gyűlt össze náluk. Ezek részben a család érkörtvélyesi ágához kerültek, részben Kászonban maradtak – sorsuk azonban azonos volt: a II. világháború idején mindkét iratanyag elpusztult. A család kászoni levéltára az 1944. szeptember 1-jei német gyújtóbombáknak, majd a több hetes harcnak esett áldozatul. A lövöldözésben megrongálódott kastélyt az 1970es években állították helyre, napjainkban újból felújítási munkálatok zajlanak, ezúttal az épület bérlőjének megbízásából. Balási (VII.) József (1915–2004) halála előtt a kastélyt az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegyére hagyományozta. Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő alapítványa 30 évre vette bérbe az épületet, amelyben men helyet kíván kialakítani.
Az árkádos főhomlokzat
A főkirálybíró később, a szabadságharc kirobbanását követően is úgy politizált, hogy egyik felet se haragítsa magára, mivel nem tudhatta, kinek az oldalán lesz a győzelem. Aztán 1848. december 1-jén véglegesen színt vallott: a csíkiak Háromszék önvédelmi harcához csatlakozó nyilatkozatát visszatartotta, a csíki falvak képviselőit pedig arra utasította, hogy Heydte császári századossal kezdjenek tárgyalni a szék „pacifikálásáról”. Ezek után nem meglepő, hogy a csíki határőrezred parancsnokává kinevezett Gál Sándor 1849. januárjában előbb polgári biztosokat nevezett ki Balási mellé, hogy felügyeljék ténykedését, majd 1849 márciusában le is tartóztatta a főkirálybírót. Nemsokára ugyan szabadon bocsátották, de tisztségét már nem kapta vissza. Ekkor a közéletből véglegesen visszavonult. Bukása után nem sokkal, 1855 áprilisában halt meg – a kászonim-
84
Tartalom
Előszó (Haller Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Az Olvasóhoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 „Akire több bízatik, az többről tartozik számot adni” (Bicsok Zoltán) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Támpontok az erdélyi kastélyépítészet tanulmányozásához (Orbán Zsolt) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 AZ APAFI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 Almakerék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63 Ebesfalva (Erzsébetváros) . . . . . . . . . . . . . . . 66 AZ APOR CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69 Abosfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Altorja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74 A BAGDI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 Balázsfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78 A BALÁSI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 Kászonimpér . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82 A BÁLINTITT CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . 85 Nagyernye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 A BÁNFFY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 Bonchida . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 Enyedszentkirály . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 Fugad . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102 Kolozsborsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105 Marosgezse . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107 Mezőörményes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 Válaszút . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111 A BARCSAY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 116 Bánffyhunyad . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 A BÉLDI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 Bodola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123 Gyeke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128 Uzon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 A BETEGH CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 132 Felőr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 134 A BETHLEN CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 136 Alsórákos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 Árokalja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142 Bethlen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
Bethlenszentmiklós . . . . . . . . . . . . . . . . . . 153 Bonyha . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 158 Keresd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 Kisbún . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 170 A BETHLEN CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 173 Déva (Magna Curia) . . . . . . . . . . . . . . . . . 175 Küküllővár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179 Marosillye (Veres-bástya) . . . . . . . . . . . . . . 183 A BOCSKAI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 185 Egeres . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186 A BOLYAI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 188 Bólya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189 A BONCZA CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 192 Csucsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194 A BORNEMISZA CSALÁD . . . . . . . . . . . . . 196 Görgényszentimre . . . . . . . . . . . . . . . . . . 199 Marosillye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203 A BRÂNCOVEANU CSALÁD . . . . . . . . . . . 205 Felsőszombatfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . 206 A BRUKENTHAL CSALÁD . . . . . . . . . . . . 207 Alsószombatfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 209 Felek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 211 A CSÁKY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 214 Váralmás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 216 A DANIEL CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 220 Olasztelek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 222 Vargyas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 224 A DÁNIEL CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 227 Vámosgálfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 229 A DEGENFELD-SCHONBURG CSALÁD . . . . 231 Kutyfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233
637
A FEKETE CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 235 A sajóudvarhelyi kastély . . . . . . . . . . . . . . . 236 A GÁL CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 238 Mikefalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239 A GYULAY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 241 Dédács . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 243 Marosnémeti . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 246 A HALLER CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 249 Balázstelke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 253 Csákigorbó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255 Kapjon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 259 Kerelőszentpál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263 Marosugra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268 Olthévíz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 270 A HORVÁTH-THOLDY CSALÁD . . . . . . . . . 275 Magyarbrettye . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277 A HUNYADI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 279 Vajdahunyad . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 281 A HUSZÁR CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 286 Abafája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 288 AZ INCZÉDY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . 292 Alvinc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 294 Szilkerék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 296 A JÓSIKA CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 300 Branyicska . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303 Nagyrápolt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 306 Szurduk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 309 Várfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 311 A KÁLNOKY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 313 Miklósvár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 317 Sepsikőröspatak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 320 A KEMÉNY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 323 Alsógáld . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 328 Aranyosgerend . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 330 Csombord . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 333 Magyarbükkös . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 335 Marosvécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 337 Nagysajó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 341 Pusztakamarás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 344 Vajdaszentivány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 346 A KENDEFFY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . 349 Őraljaboldogfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 351
A KLOBUSICZKY CSALÁD . . . . . . . . . . . . 354 Guraszáda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 357 A KORNIS CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 360 Szentbenedek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 362 A KUÚN CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 367 Szentkatolna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 369 A LÁZÁR CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 372 Gyergyószárhegy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 375 Sófalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 378 A LÉSZAI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 379 Magyarnádas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 381 A MÁRIAFFY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . 382 Marosszentgyörgy . . . . . . . . . . . . . . . . . . 384 A MIKES CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 386 Bodola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 389 Magyarcsesztve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 391 Nagydebrek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 394 Tordaszentlászló . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 397 Zabola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 399 A MIKÓ CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 402 Csíkszereda . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 405 Fiatfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 409 Hídvég . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 411 Marosújvár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 413 Oltszem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 416 A NEMES CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 418 Bodola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 420 Hídvég . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 421 A NOPCSA CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 423 Alsófarkadin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 425 Szacsal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 428 Zám . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 431 A PAGET CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 433 Aranyosgyéres . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 435 A PATAKY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 437 Désfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 438 A PEKRY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 439 Dicsőszentmárton . . . . . . . . . . . . . . . . . . 441 Magyarózd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 443 A PETRICHEVICH-HORVÁTH CSALÁD . . . 446 Alsógyékényes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 448 Alsóilosva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 450 Backamadaras . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 453 638
A POGÁNY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 454 Poklisa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 455 A RHÉDEY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 457 Erdőszentgyörgy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 460 Szőkefalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 463 A SÁNDOR CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 466 Mezőkapus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 469 A SOMBORI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 472 Magyarnagyzsombor . . . . . . . . . . . . . . . . . 474 A SZENTKERESZTY CSALÁD . . . . . . . . . . 477 Aranyosgyéres . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 479 Árkos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 481 Hosszúaszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 485 A TELEKI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . 487 Felsőzsuk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 492 Gernyeszeg . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 495 Kendilóna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 503 Marossárpatak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 509 Nalácvád . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 513 Paszmos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 517 Sáromberke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 522 A TEMESVÁRY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . 530 Uzon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 532 A THOLDALAGI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . 534 Koronka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 536 Nyárádszentbenedek . . . . . . . . . . . . . . . . . 538
A THÚRY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 539 Székelytamásfalva . . . . . . . . . . . . . . . . . . 540 A TORMA CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . 542 Csicsókeresztúr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 545 AZ UGRON CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . 548 Mezőzáh . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 551 AZ URMÁNCZY CSALÁD . . . . . . . . . . . . . 553 Maroshévíz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 554 A WASS CSALÁD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 556 Cege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 560 A WESSELÉNYI CSALÁD . . . . . . . . . . . . . 563 Drág . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 566 Kékes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 571 Komlód . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 573 Obrázsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 575 FEJEDELMI ÉS KIRÁLYI VÁRKASTÉLYOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . 577 Alvinc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 577 Fogaras . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 581 Gyalu . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 586 Radnót . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 590 Szamosújvár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 595 Törcsvár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 598
Helységnevek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 603 Rövidítések jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 607 Képjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 609 Felhasznált irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 619 Rezumat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 625 Summary . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 631
639