A füttyös legény. Csángó népmesék by Gutenberg Kiadó

ISBN 978-606-94266-8-5

9 786069 426685

A FÜTTYÖS LEGÉNY – Csángó népmesék

2900 Ft

A füttyös legény Csángó népmesék Gutenberg Kiadó

A füttyös legény Csángó népmesék

A vak király

Volt egyszer egy király, s annak nem volt egy gyermeke sem. Nagyon búsulta ezt. Hát egyszer azt mondja a királynénak: – Hallod-e te, menjünk el vadászni, gyere magad is, ne ülj annyit magadra itthon! A királyné örökké sírt s búsult, hogy a király erőst fájlalta, hogy lenne vajegy gyermekük. Örökké mondta neki: – Mindenkinek van gyermeke, csak nekünk nincs. Elmentek vadászni. Délközben, mikor megnyugodtak, hogy egyenek, a királyné mondta: – Amíg még elmentek vadászni, le kell feküdjek, aludjak, mert erőst alhatnám. A királyné lefeküdt, s abban a helyben el is aludt. Hát azt álmodja, hogy mondja neki egy szép leány: – Ne sírj, ne búsulj, mert amit kívánsz, beteljesedik. – Hogyne sírnék. A király gyermeket kíván, s nincsen nekünk. – Mondjad a királynak reggel, menjetek el vadászni az üvegszárú hegyre, ott van három forrás, s ha úgy akarod, egy gyermeked legyen, egy forrásból igyál. De ha úgy akarod, három legyen, akkor mind a három forrásból igyál. De ha azt akarod, hogy csak egy legyen, akkor a legutolsóból igyál, amelyik olyan tiszta, mint az arany, mert az hasznotokra lesz nektek. Megébred a királyné, amikor éppen fogták be a lovakat, hogy jöjjenek hazafelé. Azt mondja a király: – Mi van veled? Mért szöktél olyan nagyot, csúf álmot láttál, vagy megijedtél valamitől? – Én nem, királyom fensége, de olyan álmot láttam, hogy nem is merem magának megmondani. Felülnek a kocsiba, a király kezdte szépen kérdezgetni. – Hogy? Te nem titkoltál el semmit előlem, s most ezt el akarod dugni? – Nem hogy el akarom dugni, de nem akarom a szívedet rontani. Mert amit én álmodtam, az nem lehet igaz. Üvegszárú hegy sehol sincsen, ugye, a földön? – Hogyne lenne – mondta a király. – Csak erőst messze van. 5

Na, hamar lehozták a szalonnát a hiúból, begyúrták egy zsákba, betették a fejük alá, s azzal lefeküdtek. Amikor a leginkább aludtak éjjel, eljött a két barát, felcsúsztak valahol a hiúba, de nem kapták a szalonnát. Akkor azt mondja az egyik: – Tudod mit? A felesége megmondta, hogy itt voltunk, és a tolvaj eldugta a szalonnát valahová bent a házban. Én megállok az ajtó mögött, te menj az akolba, és csavarjad a borjú nyakát, hogy bőgjön. A másik bement az akolba, ahol a marhák voltak, és egy borjúnak a fejét csavarta hátrafelé, míg ordítani, bőgni kezdett. Erre felébredt a gazda, s kifutott hirtelen a marhák közé, hogy nézze, mi történt. De semmit sem látott. Ez idő alatt a másik pajtás, aki az ajtó mögött állt, becsúszott a házba, és a sötétben azt mondta az asszonynak, suttogva: – Add ide a zsákot hamar a szalonnával, hogy dugjam el, mert lopják el. Az asszony odaadta a zsákot a szalonnával, ő meg kicsusszant hamar a házból. Amikor a gazda visszakerült, az asszony kérdezte: – Mi volt ott? – Én semmit se láttam – felelte a gazda. – A tehenek feküsznek, csak a borjú volt lábon és nyughatatlan. – Jól van, feküdj le. A szalonnát hová tetted? – Miféle szalonnát? – Hát a zsákot a szalonnával! Nem mondtad, adjam oda, hogy dugd el, mert lopják el?! – Na, ellopták! Mért adtad oda, te buta! Hamar felöltözik a gazda és szaladt a szalonna után, hogy érje el a tolvajokat. Szaladt egy darabig az úton fel, de nem érte el sehol se őket. Szaladt aztán lefelé, kimegy a faluból is a mezőre, hát látja, hogy előtte megy kettő, egyiknek a hátán a zsák a szalonnával. Akkor ő is ment utánuk az út szélén, az árokban, lassan és lábujjhegyen, hogy ne hallják meg. Addig ment, távolról lesve, amíg egyik a tolvajok közül, amelyiknek nem volt zsák a hátán, bement magáért a kukoricásba. Akkor a szalonna gazdája lassan a másik után ment, és azt súgta neki: – Add a zsákot, vigyem én is, mert te elfáradtál – elvette a zsákot a hátáról, s azzal eltűnt. Mikor az első pajtás érkezett, kérdi a társát: – Hol a zsák a szalonnával? – Hát nem adtam oda neked? Azt mondtad, hogy vigyed te is. 16

– Én oda, ha reggel aranyhintót kapok az ajtómban, aranyszőrű lovakat, s aranygúnyában legyen még a vezető is. Mondja az öregasszony a füttyös legénynek: – Hallod-e, fiam, mi a parancs? – Nem baj, öreganyám, meglesz minden. Reggel, mikor kiment a király, hát az aranyhintó az aranyszőrű lovakkal, s a vezető a hintóban várják a leányt. – Na, királyom fensége – mondja a vezető –, adjad a leányodat! A király nem volt mit szóljon, oda kellett adja a leányát. Elment a leány haza az öregasszonyhoz. – Na, öreganyám, hol van a fiad? – Állj meg, leányom, mert a hiúban van. Megy az öregasszony, mondja a fiának: – Fiam, eljött a királyleány. – Nem baj, édesanyám. Tegyen ide egy vaslajtorját, hogy szálljak le a hiúból. Oda is teszi az öregasszony. Mikor meglátta a leány, hogy akkora nagy kígyó száll le a hiúból, úgy megijedt, hogy el akart futni. Akkora nagy kígyó volt, hogy még a vaslajtorja is elhajlott. S mondja a leánynak: – Állj meg, ne fuss el, mert még a föld fenekében is megkaplak. Hát elmentek, megesküdtek, csináltak egy nagy luntát. De a királyleány örökké szomorú volt. Mondja egyszer az öregasszony: – Ugye, leányom, szomorú vagy? Kígyóval kell eltöltsd a világodat. – Öreganyám, búsulok is, nem is, mert éjjel emberi állatnak érzem mellettem. – Na leányom, nesze neked ez a cérna, s hajnalban, milyenkor gondolod, hogy ő felkel, kösd össze a két nagy lábujjkáját, s az ágy alá tégy be egy keldár parazsat. Úgy is tett a királyleány. Hát csak érzi hajnalban az embere, hogy úgy megy valaminek a bűze. Egyet rikoltott, s mondá a feleségének: – Ej, ki tanított téged erre? Mert még három napot kellett volna hordozzam a kígyóbőrt, s akkor megszabadultam volna tőle. De így addig meg ne szabadulj a terhedtől, míg három vaspár bocskort el nem szaggatsz, hogy megkapj engemet. 21

– El én, királyom fensége, a gyermekeim szerencséjére. A király adott neki egy fél esztámbol aranyat, s azt mondta neki: – Na, Barta, ha az éjjel a lovamat el nem lopod, fejedet veszem. – Meg fogom próbálni, királyom fensége, a gyermekeim szerencséjére. De a király még a ló farkához is katonát állított. A ló hátára, a kapuba, az ajtóba, mindenhová, ahová csak lehetett. Csak es te jön Barta egy nagy korsó borral. Fel volt öltözve asszonyi gúnyába, s kezdte tisztelni a katonákat. Azt mondta, Isten nevében adja a bort. A katonák, melyik ahogy ivott, aludtak is el, mert álomport tett a borba Barta. Levette a katonát a ló hátáról, felültette egy rágtatóra. Amelyik fogta a ló farkát s a sörényét, egy-egy fej kendert adott a kezükbe, s azzal vitte is a lovat. 34

Amikor reggel meglátta a király a katonákat, elkezdett kacagni, s még az asszonyát is kihívta, nézze meg, hogy mit csinált Barta. Hívatta is hamar. – Ugye, elloptad a lovamat is? – El én, királyom fensége, a gyermekeim szerencséjére. Még adott neki a király egy fél esztámbol aranyat. – Na, Barta, ha az éjjel az asszonyomnak a gyűrűt ki nem lopod a kicsi ujjából, én neked, úgy tudd meg, fejedet veszem. – Meg fogom próbálni, királyom fensége, a gyermekeim szerencséjére. A király kapuhoz, ajtóhoz, mindenhová, ahová csak elgondolta, katonát tett. Még a küszöbre is. Barta felöltözött bábagúnyába, s kéredzkedik be, hogy háljon meg egy éjre. Be is fogadták nagy bajosan, épp abba az ereszbe, ahol a király szobája is volt. Éjjel felkelt a király, s kiment magáért. Barta szerét vette hamar, besurrant az ajtón, s azt mondta: – Asszony, asszony, add csak ide nekem a gyűrűt, nehogy elvigye Barta. Az asszony álmosan még ki sem nyitotta a szemét, kiveszi ujjából a gyűrűt és odaadja Bartának. Az megragadta, s míg a király be nem jött, el is lépett. Csak jön be a király, s kérdi az asszonyától a gyűrűt: – Hallod-e, te asszony? Add csak ide nekem azt a gyűrűt, hogy Barta nehogy ellopja. – Hát nem most adtam oda kendnek? Mikor ezt az asszony kiszólta, a király számát is vette, hogy áll a dolog a gyűrűvel, s milyen tolvaj Barta. Reggel hívatja ismét: – Elloptad, Barta, az aranygyűrűjét az asszonynak. – El én, királyom fensége, a gyermekeim szerencséjére. – Na, Barta, én még egy esztámbol aranyat adok neked, hogy ne kelljen többet lopj, mert ha nem, az embereknek még a szemét is kilopod a fejükből…

Tartalomjegyzék

A vak király / 5 Három tolvaj / 15 A füttyös legény / 19 János, a csobánlegény / 25 Hol tanult meg Barta lopni? / 33 Az öregasszony három leánya / 37 A három szegénylegény / 41 Szómutató / 46

A szövegeket Faragó József és Kallós Zoltán csángóföldi népmesegyűjtéseiből válogattuk. Kallós Zoltán: Világszárnya – moldvai magyar népmesék, Stúdium, 2003 (A vak király; A füttyös legény; János, a csobánlegény; Hol tanult meg Barta lopni?; A három szegénylegény) Faragó József: Baka András tréfás beszédei – Moldvai csángómagyar népmesék, Kriterion Kiadó, 2008 (Három tolvaj; Az öregasszony három lánya)