Balázs Lajos: Nyergestető. A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője by Gutenberg Kiadó

Nyergestető. A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője

Nyergestető A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője

BALÁZS LAJOS

Nyergestetőről történelemkönyvekben, történészek tanulmányaiban, útleírásokban olvasni, de költőket, művészeket is megihletett. Ez a könyv azonban nem a nyergestetői csata történetét meséli el, nem történelmi hitelességet, pontosságot keres. Hanem azt, ahogyan él egy történelmi esemény az emberek tudatában – hogyan hat, milyen érzéseket, érzelmeket gerjeszt, milyen emlékeket tart ébren vagy takarékon. Egyszóval: másképpen elmondott történelemmel szembesül az olvasó. A nyergestetői ágkeresztes (vesszős), kopjafás temető nem a Lelkiismeret eltemetője, amint a cím sejteti, ellenkezőleg. Inkább a nyugtalan Lelkiismeret megjelenítője. A nemzeti kegyelet és tisztelet „örökmécsese”. Ez a különös temető egy nemzeti közösség, egy nemzet – székely-magyar – együvé tartozásának, helyben maradásának makacs akarása, az életüket itt hagyó székely katonák becsületének, méltóságának védelmezője, emlékeztetője.

BALÁZS LAJOS

Dr. Balázs Lajos docens, néprajzkutató

ISBN 978-606-94266-7-8

9 786069 426678

G U T E N B E RG K I A D Ó

BALÁZS LAJOS

Nyergestető A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza

GUTENBERG KIADÓ Csíkszereda

Bevezetés

Miért és hogyan született ez a könyv – de még inkább: ez a szokatlan műfaj? Nyergestetőről inkább a történelemkönyvekben, történészek tanulmányaiban, útleírásokban olvasni, de költőket, művészeket is megihletett. Már az elején jelezni kívánom, hogy nem a nyergestetői csata történetét meséli el ez a könyv, nem történelmi hitelességet, pontosságot keres, amit számon lehet kérni és firtatni, hanem azt, ahogyan egy történelmi esemény él az emberek tudatában – hogyan hat, milyen érzéseket, érzelmeket gerjeszt, milyen emlékeket tart ébren vagy takarékon, amelyeket időről időre felizzít. Még árnyaltabban, annak a folyamatnak a követésére szántam el magam, hogy a csata a lelkekben, elmékben, közösségi emlékezetben, közösségi tettekben korról korra, időben és térben miként alakul. Így a csata különös tudati metamorfózisáról szól, amelyben meg is szépül, megdicsőül, de fáj is, mint példákban nem szűkölködő magyar, székely-magyar történelmi sorsunk. De hogy ne fordítsak hátat illetlenül a történelemnek, az elin-

duláshoz, meglátásaimhoz előbb Egyed Ákos történész eseményt, helyszínt értékelő soraiból idézek kiemelten: „Tuzson János őrnagy nevéhez a Nyergestetőn vívott csata emléke fűződik (…) 1849. augusztus 1-jén az oroszokat itt megállította, s a 12 000 főnyi ellenség rohamát visszaverte (…), sok halottat hagyva a csatatéren – a becsületért. Ez volt a Székelyföld védelmében vívott utolsó kísérlet. (…) Ugyanakkor 1848–1849ben a székelység végképp kijelölte a helyét az egyetemes magyar nemzetben.” (Vö. Egyed, 2009, 246–248. o.) És most íme, ugyanarról a Nyergestetőről1 egy könyvcím, ami mindenképpen magyarázatra szorul: Nyergestető – a lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője. Alcíme is sejtelmes, műfaji másságot sejtet: A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza. A nyergestetői csatát a székelyek elvesztették. A magyar nemzeti történelem a vesztett csaták lajstromába jegyzi be. Valóban egyértelműen az-e? – kérdezem közel 170 év után. A csata elvesztésének értékelése, következménye megrekedhet-e

Nyergestető madártávlatból (Fotó: Farkas Tamás) 5

Adatgyűjtés. „A néprajzos a föld felszínén véli megtalálhatónak a lélek rejtőző titkait, nem tárgyi, ám mégis anyagba – fába – foglalt tüneteit.” (B. L.) (Fotók: Szén János) 7

Hogyan vált látogatott hellyé? Akik idelátogatnak, hogyan élik meg a látogatás élményét? Miről beszélnek, mit üzennek, kinek üzennek, honnan üzennek a kopjafaállítók és maguk a kopjafák? Miért választották egy történelmi-közösségi együttérzés kifejezésére ezt a helyet és ezt a módot? Miért megkülönböztető a figyelem a nyergestetői temető iránt, ami nemcsak látogatottságában, hanem a sírjelek felirataiban megfogalmazott értelmezések, egyéni-közösségi értékelések tekintetében is? Talán azért, mert erre máshol nincs lehetőség? Kérdezhetem is, állíthatom is. Lehet-e kulcs a fentiekre az a gondolat, amelyet Keszeg idéz Odo Marquardtól, hogy egy adott korszakhoz tartozás, egy letűnt korszakhoz való tudatos viszonyulás „alapvető emberi igény”? (Vö. Keszeg, 2011, 36., 283.) Azt is kérdeztem magamtól, hogy belefulladok-e az adatok, motivációk, célok, egyéni és közösségi katarzisok tarajos hullámaiba? Egyáltalán: miért csinálom, miért keresem azt, ami sokáig úgy tűnt, hogy nem él már, és mégis, költőnk figyelmeztető szava szerint, évek óta érzem, hogy „lelkiismeret még”?6

„A jelhagyási készség az emberekben benne van. Egy ragadós példa.” (G. A.) (Fotók: Szén János) 8

„Ezen a részen, amit temetőnek tartunk, ahol a kopjafák vannak, ott voltak az ágyúknak az ütegállásai, a valóságban nem ide temették a hősöket, hanem pont a túloldalon, az emlékmű mögé.” (G. A.) (Fotók: Szén János) 9

„A nagymamámnak az édesapja itt esett el a Nyergesetőn.” (K. P.) (Fotók: Szén János) 10

„Hogy milyen halottak vannak? Hát magyar, székely az van benne, de ha ott támadt az orosz és az osztrák, biztos, hogy abból es esett el.” (T. Á.) (Fotók: Szén János) 11

„Azért van egy olyan, hogy valahogy az ember szereti azt csinálni, amit tiltnak.” (T. Á.) (Fotók: Szén János) 18

„Édesapám mindig imádkozott ezen a helyen: sima Miatyánkot mondtunk el együtt, a hősök emlékére.” (Sz. H.) (Fotók: Szén János) 19

„Nagyapáink és édesapám sorsa is itt található.” (…) (Fotók: Szén János) 22

„Mikor ott vagy, még ha nem nézed, akármerre fordulsz, magát a történelmet látod.” (G. A.) (Fotók: Szén János) 23

Éppen ezért csinálom, vagyis azért, mert rájöttem, hogy Nyergestető – az utolsó székelyföldi csatatér – a nemzeti emlékezés lefoglalt tere lett.7 Emlékezni arra, amiről évszázadon át még beszélni sem lehetett, ami nem lehetett a közgondolkodás tárgya. És végzem, csinálom szüleim ama intelmére is, amely életszemléletemmé vált, és így hangzott: „Magadtól is láss meg valamit!” Amit megláttam Nyergestetőn, K. Horváth Zsolt történész szavaival, „az emlékezet története”, ami „az erőszak ellentörténete is egyben” (2006, 12. o.). Más szóval, számomra Nyergestető nem a harci események, taktikai és stratégiai lépések kronológiája, nem egy bizonyos „múlt” története. Nem is képezheti a néprajzkutató törődésének tárgyát. Annál inkább az esemény lelki lenyomata, ami a nemzeti összetartozás élő és éltető kovásza hosszú idő óta: érzéseket, érzelmeket mozgósít, vagyis „aktív emlékezetre” késztet (Kovács Éva, 2006, 20. o.). Ez a könyv másképpen elmondott történelem: nem dokumentumok alapján rekonstruált múlt, hanem reflexív történelem egy történelmi esemény körül és ürügyén, amit ismert és ismeretlen emberek fogalmaznak meg, ki-ki a maga meglátása, szemlélete szerint. Egy hely szellemének körbeszárnyalása a gondolati szabadság jegyében. A történelmi esemény csak kövület, legjobb esetben oktatómese. A nyergestetői emlékezet nem mindennapi: a kopjafákba vésett kis vörösréz, sárgaréz, inox- és márványtáblákba gravírozott emlékezet-üzenetek szövegei a csíksomlyói kegytemplom vendégkönyveibe beírt vágy–kegyelet–hála–köszönet-szövegekhez hasonlítható. Emezek vezérmotívuma „Szűz Mária”, amazoké az eszményített „Székely”.8 Mind a két típusra jellemző a hely és alkalom generálta variánsgazdagság, illetve gondolati önállóság: a Mária-centrikus szövegekben az egyéni, önösnek is nevezhető tartalmak uralkodnak, a kopjafák nacionalizmustól mentes közösségi érdeket, nemzeti vágyakat, hálát fogalmaznak meg. Ezért a nyergestetői emlékezet elsősorban egy történelmi eseményben gyökerező, „hagyományban testet öltött kollektív emlékezet” (Vö. Lajtai, 2006, 103. o.), ami akkor indulhatott el, illetve akkor izzott fel, amikor – Lajtai L. László történészt parafrazálva – még volt (még van) „mire építeni az akart, óhajtott történelmi emlékezést” (uo.).9 Arra is felfigyeltem, hogy Nyergestető a kopjafafeliratoknak köszönhetően egy sajátos térreprezentáció helyszíne, környezete lett, aminek spirituális funkciója abban rejlik,

hogy az emlékezetet tartósítsa a kollektív emlékezetben. Albert Réka – szakterülete a rendszerbiológia és hálózatkutatás – egyik tanulmányában a magyar pusztai táj fetisizált képzetéről ír, aminek kialakításában az irodalom játszott pozitív szerepet (Vö. Albert R., 2006).10 Itt viszont a hegyek, az erdő, a fenyő kerül előtérbe Kányádi Sándor Nyergestető című versének köszönhetően, amiből a feliratok számtalan változatban, leitmotív gyanánt idéződnek, ismétlődnek, variálódnak, még folklorizálódnak is: „Csíkországban, hol az erdők / zöldebbek talán, mint máshol, / (…) s hol a fenyők olyan mélyen / kapaszkodnak a vén földbe, / kitépni vihar sem tudja / (…) van ott a sok nagy hegy között / (…) ott eresztik legmélyebbre / gyökerüket a vén törzsek, /

Kányádi Sándor: Nyergestető (másolat a csíkszentmártoni emlékünnepség meghívójáról) 25

nem mozdulnak a viharban, / inkább szálig kettétörnek.” Megjelenik tehát egy másik nemzeti tér az érzelmi állapotok rögzítésére, memorizálására. Mindkettő ellentétre épülő romantikus képzet, és mindkettő nemzeti. Kányádi verse és az ágkeresztes, később a kopjafás temető összefonódásában rejtett misztikumot vélek felfedezni. Kányádit nem ihlette az ágkeresztes temető: vagy nem látta, vagy nem tekintette a táj fenségébe illőnek. A föld „vén föld”, amelyben a fenyők olyan mélyen kapaszkodnak, „kitépni vihar sem tudja”… A fatörzsek „vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek”. Megjelenik a kopjafa víziója, jóval korábban,

mint tárgyi valóságában.11 Megyei művelődési felügyelőként figyeltem fel arra, hogy a 70-es évektől a Székelyföldön valamennyi felnőtt- és pionír-szavalóversenyen két vers mindig visszatért: a Nyergestető és Horváth István Tornyot raktam című verse. Valakik megérezték, hogy mindkettő sajátos lelki és eszmei szükségletünk kielégítésére válaszolt. Kányádi versét a titokzatos ágkeresztes temetőben történelmi lecke és imádság gyanánt szavalták a titokban oda kiránduló diákok, a felnőttek pedig a történelmi valóság hitelességét, a fenyőről mondott dendrológiai ismeret pontatlanságát tették szóvá. 12

Ferencz Imre: Nyergestető (Metszette: Salló Győző)

Márton Árpád: Ágkeresztes temető 26

AZ EMLÉKEZÉS, EMLÉKEZET TÖRTÉNETE

A régészek a föld színe alatt keresik a történettudomány számára fontos tárgyi leleteket. A néprajzos a föld felszínén véli megtalálhatónak a lélek rejtőző titkait, nem

tárgyi, ám mégis anyagba – fába – foglalt tüneteit. Ezeknek is történelmük van, és nem idegenek a valós történelemtől.

Az emlékezés és kegyelet kezdete – inkubátor-szindróma Korábban idéztem Egyed Ákos történészprofesszor mondatait, melyek – kutatásaim szempontjából – egy primer esemény, a székelység, a magyar történelem egyik drámai mozzanatát helyezték el térben és időben: egy földrajzi helynév, egy év és egy nap. Attól számítva eltelt 48 év, és nem történt semmi a jelölés, a tárgyi emlékeztetés tekintetében. A könyv tárgya a hősök temetője, amit azonban nem szakíthatok ki a történelmi, kegyeleti tér egészéből a dolgok sorrendűsége miatt sem. Mert eljött a „kezdetben vala”, aztán az emlékműállítás eseménye, körülötte kialakult a nagy ünnepnek helyet adó tér, ami azóta is esztendőben kétszer telik meg és hevül fel – március 15-én és augusztus 1-jén. A vele szemben, mintegy száz méterre levő temető viszont a „hétköznapi, a mindennapi” emlékezet és kegyelet színtere egész esztendőben. Ebből adódóan Nyergestető kétféle kegyelet, kétféle emlékezés, kétféle „lelki feltöltődés” helyszíne. Az egyik közösségi, a másik inkább privát. Az emlékezetnek is van története – mondtam korábban. Hogyan alakulhattak ki és mikor a fenti emlékezeti helyek? Hiszen a vesztett csata után eltelt több mint egy emberöltő, és nem történt semmi, ami erre emlékeztetne. Miért kellett annyit késlekedni? Indukálhatta-e egyik a másikat? Franz von Suppé osztrák zeneszerző Könnyűlovasságának nyitánya sejlik fel zenei emlékezetemből. Pontosabban az a rész, amely a győzedelmes vágta után következik a zenemű szerkezetében: az elhagyott csatatér gyászát, borúját,

fájdalmát, nyomasztó hangulatát sejtető súlyos, borongós hangok akkordjai. Vajon a lelki bénultság lehetett az emlékműállítás késleltetője, hátráltatója? Vagy hiányzott a kezdeményező személyiség? A Csíki műemlékek 6. számában ezt olvasni a Nyerges-tetői honvédemlékmű cím alatt: „1896-ban a Bukarestben élő magyarok egy csoportja bizottságot hozott létre egy emlékoszlop felállítására a nyerges-tetői ütközet hőseinek emlékére. A kezdeményező Ábrahám István csíktusnádi születésű kovácsmester, aki 1858 óta élt Bukarestben. 1896 nyarán a budapesti millenniumi ünnepségekről hazalátogatva és bejárva gyermekkora tájait, döbbenten tapasztalta, hogy a Nyerges-tetőn, az egykori csata színhelyén a hősök sírjára még egy egyszerű keresztet sem állított az utókor (kiemelés tőlem). Bukarestben egy 11 tagú intézőbizottság alakult Ábrahám István elnökletével, azzal a céllal, hogy minél hamarabb összegyűjtse az emlékoszlop felállításához szükséges pénzösszeget. (…) A gyűjtést nagyrészt a bizottsági tagok végezték és a bukaresti magyarok áldozatkészségének és hazaszeretetének köszönhetően, rövid idő alatt összegyűlt az a tekintélyes összeg, amely a díszes oszlop felállításához szükséges volt. (…) Az emlékmű ünnepélyes felavatása 1897. augusztus 8-án történt mintegy 5000 ember részvételével. (…) Már kora reggel megindult a tömeg a szomszédos falvakból, Csíkból és Kászonból egyaránt. Mintegy 300-400 szekér érkezett (…), zászlók alatt. 27

Az emlékmű leleplezése 1897. augusztus 8-án (Kömény Pál csíkszentmártoni tanító gyűjteményéből)

A Bukarestből érkezett székelyek Csíkkozmáson gyülekeztek, s innen indultak a helyszínre. Számos negyvennyolcas honvéd érkezett Csík, Háromszék és Brassó megyéből, köztük Tuzson János nyugalmazott alezredes is.”13 Az emlékezet és emlékeztetés nyomvonalán haladva továbbra is Kelemen Sándort idézem a Csíki műemlékek 6. számából (uo.): „Az obeliszk három oldalán felirat található. A homlokzati (nyugati) oldalra Bajza József Apotheosis című versének kezdő szakaszát vésték: Nyugosznak ők / a hős fiak / Dúló csaták után / Nyugosznak ők / sírjok fölött / zöldel (sic!) bokor / virány. A szöveg alatt koszorúba foglalva a csata időpontja: 1849. Augusztus 1-én.

Az északi oldalon az emlékmű készítői vannak megjelölve: E honvéd / emlékoszlopot / közös adakozásból / állították / a Bukarestben lakó / Székely honfiak / és honleányok / 1897. Augusztus 8. A déli oldalon: Szenteld / oh magyar hazádnak / kebled / szent érzelmeit. / Romlott szív és / romlott elme / kit hazája / hű szerelme / szép tettekre / nem hevít.” – Honnan van ez a fénykép? „Ezt a képet nagyszüleimtől örököltük. A nagymamámnak az édesapja itt esett el a Nyergestetőn. Potyó Antalnak hívták. Kozmáson, az emlékoszlopon a neve rea van vésve. A kép ott volt nagymamáméknál, s ők kihaltak, s akkor átvit28

tük Lázárfalvába, mert én odavalósi vagyok, s akkor a szüleim is elhaltak, s akkor elhoztam ide Szentmártonba, ahova férjhez hoztak, tizenhat évvel ezelőtt. Ez nekünk értékes volt, mindig magyaráztak róla. Mét maradjon el, mikor ez egy családi érték? Most es kérik mindig az iskolába es a tanárok.” (K. P.)

egész emlékmű környékét. Jött egy kászoni szekeres, megállt, s azt kérdi: »Maguk itt mit csinálnak?« »Rendet« – válaszoltuk. S az mondja: »Maguk hagyjanak békít, met a természet így adta, s így kell elfogadni«. Erre azt mondtam: »Mikor ezt az emlékművet felépítették, akkor a természetben nem volt bokor előtte«. Aztán látta, hogy nincs kivel… S továbbállt. Még az elején zászlót tűztek fel egy magas fenyőre. A kozmási legények vittek fel egy zászlót, a fenyőfát megverték szegekkel, hogy ne tudják kifűrészelni, s mikor jöttek le, az ágakat mind levágták, hogy ne lehessen felmenni. A takarítást illetően nem mondhatom, hogy a környékbeliek körében be lett volna osztva a takarítás rendje, de valaki örökké takarított.” (B. Á.)

– Hogyan élte meg az emlékmű a fordulatot? „Az obeliszk 90-ig el volt hanyagolva. 1994-ben indítottuk a posztliceális faluturizmusos osztályt Szentmártonban, velük mentem ki, s akkor vágtuk ki az emlékmű előtt a bokrokat. Akkor kezdtük kitakarítani az obeliszk környékét. Akkor vágtuk le a martot, 94 tavaszán kezdtük takarítani az

A felavatóünnepség közönsége (Kató Piroska családi gyűjteményéből, Csíkszentmárton) 29

ok,

Ki a mindenki? Lopakodó ünneplés, rejtőzködő emlékezés, nyitás „Xántusz Csongor a szomszédom, együtt dolgoztunk az Úzban, azt mondta: »Árpi, odamenyünk és koszorút viszünk«.” (T. Á.) „90-ben helyettes tanárként voltam Újtusnádon, s a gyermekeket hoztuk fel, ahogy lehetett, gyalogosan, hogy megmutassuk nekik Nyergestetőt, hogy ismerjék meg. 90 tavaszán nagyon szép idő volt, erre tisztán emlékszem. Gyalog jöttünk fel a mezőkön át. I–IV. osztályos gyermekeket is felhoztunk a fordulat után az első esztendőben. Sose volt olyan sok ember, mint amennyien akkor voltak. 89 előtt ilyesmi nem volt. Amikor mi jöttünk, biciklivel jöttünk Szentmártonról le, kis csoportokban.” (Sz. H.) „Volt nálunk egy olyan hagyomány az I–IV. osztályban, hogy vagy a harmadikosok, vagy a negyedikesek minden évben meglátogatják a Nyergestetőt. Elmentünk ki szekérrel Nyergestetőre. Amelyik osztály harmadikos volt s vállalta, hogy beszervezi a szekeret, például Szopos Antit, s ezeket, két szekerest, akkor az intézte, s a többi tanítónő jött. Mindig megszólítottuk a kozmásiakot is, s legtöbbször a tanító nénik jöttek el. Például Máté Erzsike, Menaságról származott, s Nedelka Erzsike. Ugyanabba a pedagógiai körbe tartoztunk: ők feljöttek az egyik hónapban ide, nyílt tanítás volt, a másik hónapban mi mentünk, s ilyenkor megbeszéltük a programunkat. Összebeszélgettünk. 1973–74-es években kezdődött el. Az volt a helyzet, hogy mi, az I–IV. osztályosok, egy napot felhasználhattunk tanulmányi kirándulásokra. Száva Sárikával párhuzamos osztályokat is vittünk. Akkor kezdtük a Benedek Elek, Tamási Áron Emlékházakat, bányákat végigjárni. Tavasszal örökké volt nekünk egy olyan tervünk, hogy megyünk Nyergestetőre. Előtte általában katonadalokat tanítottunk be, s Kányádinak a Nyergestető versét. Ezeket énekeltük, elszavaltuk az emlékműnél, s utána kimentünk oda, ahol vannak a sírok. Akkor nem volt más, csak a Szántó Pista kicsi keresztje, kőkeresztecske. Szántó Pista állította fel. De sokan fenyőgallyból állítottak keresztet, akik ott jártak, arra jártak. Imolával, fűvel összekötözték.” (K. É.)

„A gyermekek is, mikor meglátták, hát mindenki készített, s leszúrta. Olyan is volt, hogy kettő készített egyet: az egyik fogta, s a másik csinálta. Ott elmondtunk egy Miatyánkot. Utána itt is egyet énekeltünk. Utána leültünk enni, énekelve hazajöttünk. Ezeket mindig év vége felé szerveztük. Kellemes és tanulságos kirándulások voltak. Óvatoson csináltuk, de csinálgattuk. Egy-egy kicsi beszélgetéssel valamelyik tanítónő örökké készült. Meg kellett mondani, hogy ott mi történt s miért. Aztán annyi mindent kérdeztek a gyermekek: hogy hogy volt, milyen fegyverekkel harcoltak, hogy voltak felöltözve. Reggel indultunk, délután négy óra felé érkeztünk haza. A fuvarért soha nem kellett fizetni. Valamelyik szülő, még akkor is, ha nem is volt ott a gyermeke, örökké jelentkezett, hogy ő beszervezi. A szülőbizottság is. Volt, amikor harminc-harmincötön, negyven-negyvenketten voltunk. Hosszú, egészvágás szekerek voltak, abba deszkaülések, mindenkinek volt egy tarisnyája, abba hozták a falnivalót. Minden alkalommal összeszedtük a hulladékot, gazt egyherré tettük, s elégettük.” (K. É.) – Mit énekeltetek? „Nagyjából tudom: Gábor Áron rézágyúja, Gólyamadár rászállott a vasútra, Fütyöl a masina, forognak a kerekek, Fehér galamb szállott a vasútra, Márványkőből van a Tisza feneke. Ezeket nagyon szerették énekelni. Mind katonadalok. Nagyon megmozgatták a gyermekeket.” (K. É.) – A felsőbb osztályokban mi történt? „Csend volt, még az a csoda, hogy reánk nem figyelt fel senki, hogy mi oda járunk. Hát Kész Csaba, az igazgató, olyan fiú volt, hogy… De eszébe se jutott, hogy ezek (ti. mi) tanulmányi kirándulás címén mennek Nyergestetőre. Anynyit örökké tudtunk, hogy Bajkó Pista, a magyartanár, március 15-re a faliújságra örökké cikket tett ki. Az igazgató azt se vette észre. Azzal örökké eszébe juttatta a társaságnak, hogy milyen évforduló következik. Tudom, hogy az osztá44

lyokban is örökké felhívta a gyermekek figyelmét. A mienkét is. Nem nagyon kotyogtunk, de abban az időben mégis egy kicsi serkentő volt. Csendes mozgósítás volt. A líceum folytatta: itt van ez a Pál Zoltán történelemtanár. Nagyon értékes, talpraesett fiatalember. Nagyon tevékeny. Minden március 15-én felöltözött székely ruhába, s a tanulóival, akik vállalták, gyalog mentek Nyergestetőre. Ez a folytatása a mi kirándulásainknak.” (K. É.) „Én 72-től vagyok itt, 73 márciusában, Petőfi-év volt ez, nem március 15-én, de márciusban tartottunk egy-egy Petőfi-műsort a kultúrotthonban, a tanulókkal.31 Nem vette észre senki, mert nem március 15-én volt, hanem a körül. De a forradalomra emlékeztünk, ezt mindig beloptuk. Petőfi fedőnév volt. 78-ban lettem iskolaigazgató. A Jöjjön velünk mintájára szerveztem egy hasonló turisztikai csoportot, s jöttek is szívesen a gyermekek. Ezt vasárnapra lehetett időzíteni. Gyalogolni jó –nevet adtuk, Móricznak a jelmondata. Rendszeresen megjelentettem a faliújságon. Bizony márciusban találkoztunk a jöjjön velünkösökkel a Paphegyén ott kint, s velük együtt átmentünk a Nyergestetőre. Természetesen az emlék-

műhöz. Ők Hóvirág túrának nevezték az aznapi túrájukat.32 Műsorra ott nem került sor, de megemlékeztünk arról, hogy mi volt ott. Két alkalommal is odáig mentünk el gyalog. Nem egyenesen oda, hanem kerülő úton: felmentünk Meggyesen, Szénégetőn, s onnan Nyergestetőre. Volt ösvény. Visszajövet ugyanott. Nem mentünk le Kozmásra. Ezt estig meg lehetett járni márciusban is.” (B. I., 71 éves) – Mit gondol, hagyott-e valamilyen nyomot a gyermekekben ez az ünnep? „Én azóta is találkozom ezekkel az akkori gyerekekkel, akik felnőttként oda járnak, s most hozzák a saját gyerekeiket. Persze az is megmaradt, hogy a végin ettünk egy jó nagyot. Megettük a tízórait. Az is megmaradt, hogy elfáradtak. Azóta is innet a körzetből, ahogy nőttek fel, mindig-mindig március 15-én jöttek. Augusztus elsején is jönnek, de március 15-re sokkal többen.” (K. É.) „Most, hogy visszajönnek a diákok találkozókra, mindig elemlegetik, hogy arról tudták, hogy ünnep van (ti. március 15.), hogy mindig másképp öltöztem fel, mint más napokon. Ünnepibe! Nyakkendőt tettem, elegánsabb voltam, aznap

Nyergestetőre titokban kiránduló csíkszentmártoni kisdiákok, Kömény Éva és Száva Sarolta tanítónők vezetésével (Kömény Pál tanító gyűjteményéből) 45

Nyergestetőre titokban kiránduló csíkszentmártoni kisdiákok, Kömény Éva és Száva Sarolta tanítónők vezetésével (Kömény Pál tanító gyűjteményéből)

nem vettem fel a kötelező iskolai köpenyt. Olyan nem volt, hogy ne tegyem meg március 15-én, hogy ne olvassam fel a Nemzeti dalt teljes terjedelmében, vagy ők idéztek. Egy-egy szakaszt elmondtak belőle. A Szózatból. Ezek mind jelzések voltak.” (B. I., 71 éves) „Mi visszajárunk rendszeresen. Mondjam el azt, amire büszke is vagyok: 92-ben vásároltunk először lovat, met a kollektivizálástól errefele nem volt, a kommunisták elvették mindenünköt. Abból egy szép állat lett, s én kilenc évet mindig azon mentem fehér harisnyába a Nyergestetőre. Sőt, nem egyedül voltam, hanem a fiatalságot próbáltam ebbe bevonni, hogy egy kicsit ők is ismerjék meg a történetet. De sajnos, kimaradt. Ahogy a közbirtokosságnál kezdtem dolgozni 2000-ben, akkor má a kollégák is akartak jönni, de nem volt lovuk, nem ilyen beállítottságúak voltak, s akkor azt mondtam, nem baj, csináljuk másképp. Men-

jünk hintóval. Két évet elmentünk ilyen kölcsönkért hintóval, és utána való évbe vásároltam a közbirtokosságnak egy lerobbant hintót, amit rendbe rakattunk, s akkor egy fiatalembert, mindig mást megkértem a faluból, hogy: »Na, gyere március 15-én, s vitessél ki a Nyergestetőre«. Felőtöztünk székely harisnyába, a közbirtokosság vezetősége, koszorút hozattunk, s minden évben koszorúztunk március 15-én.” (V. A.) „Amire nyíltan visszaemlékszek: volt egy nagynéném, aki Erdőkertesre származott el, Magyarországra, és ő, amikor jöttek haza, nem is szabadott, hogy nálunk lakjanak, be kellett jelentkezzenek Tusnádfürdőn egy hotelba. Margit nénit örökké ki kellett hozni ide, Nyergestetőre. Persze titokban. Én akkor még nem tudtam felfogni, hogy itt mi történik, de annyit tudtam, hogy amikor Szeredába kezdtem iskolába járni, s osztálykirándulásról volt szó, én akkor 46

Tartalom Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 AZ EMLÉKEZÉS, EMLÉKEZET TÖRTÉNETE . . . . . . . . . . . . . Az emlékezés és kegyelet kezdete – inkubátor szindróma . . . . . . . . . . Az ágkeresztes temető emléke . . . . . Nyergestető „a mi temetőnk”. Miért? . Ki a mindenki? Lopakodó ünneplés, rejtőzködő emlékezés, nyitás. . . . . . .

. . . . . . . . . 27 . . . . . . . . . 27 . . . . . . . . . 31 . . . . . . . . . 39 . . . . . . . . . . 44

AZ ÁGKERESZTES TEMETŐ KOPJAFÁSRA FORDULÁSA . . . . . . . . . . . . 48 Ki állította az első kopjafát? . . . . . . . . . . . . . . . 48 Miért a kopjafa? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 A KOPJAFAÁLLÍTÁS IDŐRENDI SORRENDJE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Miről beszélnek a kopjafák? . . . . . . . . . . . . . A lelkiismeret diadala és variánsai . . . . . . . . . . Kopjafák időrendi és tematikus sorrendje . . . . . Kopjafák teljes adatolással (származási hely, állítási év) . . . . . . . . . . . . Kopjafák származási hely nélkül (30) . . . . . . Kopjafák dátumozás nélkül (64) . . . . . . . . . Kopjafák származási hely, állítási év nélkül (16) Keresztek (20). . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . .

61 61 61 63

. . . . .

65 71 71 73 76

Más sírjelek (19) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 Kopjafát, keresztet, más sírjelt állító települések (249 helység, ország) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 KIK ÁLLÍTOTTÁK A SÍRJELEKET? KIK AZ EMLÉKEZŐK? . . . . . . . . . . . . . . . . 81 Szemelvények a visszatérő látogatók, turisták megszámlálhatatlan emlékező szalagaiból. . . . . . 83 A FELIRATOZÁSOK TARTALMI ÜZENETEI: A KOPJAFÁK MINT TÁRSADALMI LÉNYEK . . 84 Ki és milyen a székely? Eszménykép, embereszmény, nemzeteszmény? . . . . . 84 A kopjafaállítás motivációi. Erkölcsi jutalom és áhítat. . 86 Semleges, meditatív vízió a nemzeti, emberi sorshelyzet fölött. . . . . . . . . . . . . . . . 86 Nemzeti üzenetek, intelmek, vágyak, kötelezettségek . . 87 Múltidézés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 MINEK TEKINTIK NYERGESTETŐT? . . . Hogyan viselkednek az idejárók? . . . . . . . . . . Román turisták a kopjafás temetőben . . . . . . . Nyergestető lehet-e nemzeti kegyelethely, emlékhely? . Hasonló emlékhelyek a Székelyföldön… . . . . . . . Néhány összegező gondolat . . . . . . . . . . . . .

Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1. sz. Melléklet: Sírjeleket (kopjafák, keresztek stb.) állító települések 2. sz. Melléklet: Sírjel állítók jegyzéke . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Adatközlők . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Névmutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rezumat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Synopsis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . .

. 89 . 97 . 99 . 100 .101 103 . 105 . 107 . 110 . 111 . 112 . 113 . 117 . 118

Nyergestető. A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője

Nyergestető A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője

BALÁZS LAJOS

Dr. Balázs Lajos docens, néprajzkutató

ISBN 978-606-94266-7-8

9 786069 426678

G U T E N B E RG K I A D Ó