pentagram magazin 2011 05-06 by boldogpeace

Megjelenik kéthavonta a következő nyelveken: angol, bolgár*, cseh*, finn*, francia, görög*, holland, lengyel, magyar, német, olasz*, orosz*, portugál, román, spanyol, svéd*, szlovák*. (*évente négyszer) Szerkesztőség: Pentagramm, Maartensdijkseweg 1, NL-3723 MC Bilthoven Hollandia

Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Szellemi Iskolájának,

e-mail: pentagram.lr@planet.nl

a Lectorium Rosicrucianumnak

Kiadó:

a folyóirata

• Rozekruis Pers Bakenessergracht 5 NL-2011 JS Haarlem, Hollandia e-mail: info@rozekruispers.com • Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Vallásközösség 2528 Úny, Pelikán Konferenciahely e-mail: pelikan@lectorium.hu Nyomdai munka: • Stichting Rozekruis Pers, Bakenessergracht 5 NL-2011 JS Haarlem, Hollandia e-mail: info@rozekruispers.com • Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Vallásközösség 2528 Úny, Pelikán Konferenciahely Megrendelés: • Magyarországon a centrumokban: 1064 Budapest, Rózsa u. 95.

4025 Debrecen, Piac u. 58.

2400 Dunaújváros, Árpád u. 1.

9023 Győr, Corvin u. 4.

7400 Kaposvár, Gyár u. 22.

3527 Miskolc, Tüzér u. 10.

4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 40.

7626 Pécs, Orsolya u. 1.

6723 Szeged, Sándor u. 10.

• Svájcban: Lectorium Rosicrucianum CH-1824 Caux e-mail: caux@webmail.ch © Rozekruis Pers Utánnyomás és másolás csak a kiadó írásbeli engedélyével, a forrás megem­ lítésével és támpéldány ellenében lehet­ séges.

HU ISSN 0865-4611

Ez a folyóirat az Olvasó figyelmét az új korszakra hívja fel, mely az emberiség számára elkezdődött. A pentagram, az ötszög minden időkben az újjászü­ letett ember, az új ember jelképe volt. Ugyanakkor a mindenséget és ennek örök alakulását is jelképezi, amelyben Isten terve megnyilvánul.

Egy jelképnek azonban csak akkor van értelme, ha az életben megvalósítják. Ha az ember az ő mikrokoz­ moszában, az ő kis világában valóra váltotta a pentagramot, akkor legyőzte a halált és be­ járta a transzfiguráció ösvényét. Olvasóit ez a folyó­ irat erre a szellemi forradalomra akarja felszólítani, amelynek az emberben kell lejátszódnia.

Pentagram

26. évfolyam 3. szám 2011. május / június

Harmadik 2011 -es számunk fekszik Önök előtt, s

Tartalom

a keresés, a világosság és a vele járó, bensőjük­ ben zajló küzdelem erejével jön el Önökhöz. Olyan emberek írták, akik az úton haladnak, akik együtt keresnek az elmúlhatatlannak az ajtaján kopogtató keresőkkel. Mert aki tegnap keresett és ma talált, annak először azt kell megtanulnia, hogy tovább kell keresnie! Ezt a módszert követte minden Nagy, és amelyet mi is meg akarunk tanulni: a keresőkkel menni, és egymást támogatni annyi világosság­ gal, amennyi bennünk van. így lélekerő sugárzik ki

Tudatunk jellegéből fakadó tapasztalatok Élj az új lélekelvből 2 J. van Rijckenbargh Kitörés a körforgásból 8 A teremtő pillanat 10 A lehetetlenen túl megtörténik a belátás 12 Megvilágosodás a pamlagon?

Holle anyó, a Grimm testvérek meséje 15

közvetlen környezetünkbe. Akkor a világosság az

Piet Mondrian, az üresség festője 20

embereken keresztül utat talál a világba.

Alexander Szkr jabin — egy univerzális művész 24 Felvilágosítás játékosok számára Az Utolsó Élettől a valódi életig 27 Az új ige „Az élet bölcsességiskolája" szimpózium 33 Az Edda A Világfa

37

Útmutató a gyakorlati miszticizmushoz Könyvismertető: Eckhart mester útja a kozmikus tudatig 42 Kari Ottó Scbmidt

A KÜLSŐ BORÍTÓN:

A külsőben rejlik a belsőre utaló jel, hie­ roglifa. Egy virág vagy növény kibontako­ zásában tükröződhet az ember: keletkezés, szépség, gyümölcs. © elly booi

TUDATUNK JELLEGÉBŐL FAKADÓ TAPASZTALATOK

Élj az új lélekelvből Jan van Rijckenborgh Ahhoz, hogy a lélek tudatos, éber életét megérthessük, szükségszerűen világos elkép­ zeléseket kell alkotnunk a tudat, az élet és a lélek fogalmáról. Tudat akkor keletkezik, ha a lelket adó elv, amely életet eredményez, teljesen benne lakik a rendszerben, tehát ennek a központját képezi. A látható természetben sok olyan élet van, amely rendel­ kezik ugyan egy lelket adó elvvel, de ez az elv nem bennlakó, hanem kívülről hat a szó­ ban forgó rendszerre. Egy ilyen életmegnyilvánulásban tehát nincsen tudat. Itt például a növények és a rovarok világára gondolunk.

S

ok állat, sőt a legtöbb állatfaj még egyéni lélekadó elvvel sem rendelke­ zik, hanem létét egy csoportlélektől kapja. Más állatfajok bizonyos értelemben féltudatos állapotból élnek. A lelket adó elv ebben az esetben csak részben bennlakó; a testben nem tökéletesen koncentrikusan, ha­ nem részben kívül helyezkedik el. Néhány magasabb rendű állatfajnál, mint például a lovak és némely kutyafajta esetében, a lelket adó elv már majdnem ahhoz a tökéletes bennlakósághoz közeledik, amely az embert jellemzi.

Ha ezen állatok fejlődése tovább haladna, akkor természetszülte állapotát illetően a kutya és a ló egy szintre kerülhetne az emberrel. Ekkor megtörténne az, amit a történelem folyamán számos szerző lehetsé­ gesnek tartott: megjelennének a gondolko­ dó, tudatosan élő állatok, és állatközösségek jönnének létre. Gondoljanak csak Jonat­ han Swift Gulliver utazásai című müvére, melyben Gulliver egy olyan ló-közösségbe kerül, amely emberek módjára cselekszik, gondolkodik és él. A bennlakó lélekelv,

2 Pentagram 2011/3

amely koncentrikusan nyugszik a személyi­ ség testeiben, gondolathatásokat is lehetővé tesz, vagy legalábbis egy, a természetember szintjén végbemenő agytevékenységet.

A LELKET ADÓ ELV Az emberi test sejtekből és atomokból épül fel. Azért eleven és élő, mert van egy éteri mása. Ez az éteri társ szüntelenül négysze­ res életerőt hajt bele a szervezetbe. Ha az ember éterteste nem jól működik, akkor mindenféle testi nehézség keletkezik. Az anyagtestnek és éteri másának egységét egy lelkesítő elv látja el élettel. Ha a lelkesítő elvet és a szervezetet összekötő fonal vala­ milyen módon elszakad, akkor bekövetkezik a halál, és a szervezet szétesik. A lelket adó elv már nem lesz képes fenntartani magát a rendszerben.

Elet tehát egy lelket adó elv, egy éteri más és egy anyagi szervezet összhatásából ke­ letkezik. Tudat akkor jön létre, ha a lelket adó elv tökéletesen bennlakó lesz. Ezért aztán különböző tudatállapotokat, mint

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának alapítói leírták a lélek megszabadulásához vezető utat. Ezen út ábrázolásánál többek között az Egyetemes Tan eredeti szö­ vegeit vették alapul, melyeket a Szellemi Iskola tanulói és az érdeklődők számára magyarázatokkal láttak el, és életük példájával illusztráltak.

Élj az új lélekelvből 3

pl. a féltudatos állapotot stb. különböztet­ hetünk meg, attól függően, hogy a lélek hogyan viszonyul a szervezethez. Mindig az a kérdés, hogy a lélekelv koncentriku­ san vagy csupán részlegesen található-e a testekben. Vizsgálatunk tehát nyilvánva­ lóvá teszi, hogy a lélekelv minden tekin­ tetben magasan az élet, az életformák és a jelenségek fölött áll. Minden a lélekelvtől, a lelkesítéstől függ.

Mi ez a lélekelv? A lélekelv asztrális vagy szidérikus jellegű. Kapcsolatba lehet hoz­ ni a személyiség asztráltestével, amely köpenyként burkolja be az anyagtestet és annak éteri mását. Ez az asztráltest szintén atomokból áll, melyek azonban finomabbak és magasabb rendűek az éteri és az anyagi atomoknál. Léteznek tehát anyagi, éteri és asztrális atomok, melyek a három szférával: az anyagi, az éteri és az asztrális területtel egyeznek meg.

Földünk anyagi testét is éterszféra veszi körül, amit úgyszintén egy asztrális szféra zár körül. Az ember asztrálteste az éjszakai órákban ezen az asztrális területen tartóz­ kodik, ide vonják fel. Az asztráltest három létállapotban, három töménységi fokozatban, mondhatnánk úgy is, hogy három különböző rezgésű egységben létezik.

A dialektika világában (és erre ügyelniük kell ahhoz, hogy megértsék mi a transzfiguráció) a három asztrális állapot egyike pozitívan, a másik kettő pedig negatívan fejti ki hatását.

4 Pentagram 2011/3

Az asztráltest pozitív pólusa a lép-máj-rend­ szerrel, különösen a májjal áll kapcsolatban, míg a két negatív állapot a szívvel és a fejjel egyezik meg.

A tudat helye majdnem minden dialektikus ember esetében a lép-máj-rendszerben köz­ pontosul, és az érzelmi és gondolati élet is erre hangolódik.

Ez az állapot majdnem minden ember élet­ minősége, alapállapota.

ERŐS AKTIVITÁS Ön lélekszületetten akar új kezdetbe lépni, ami azt jelenti, hogy egy új asztrális elv létrehozásán munkálkodik. Az Önt szüle­ tésétől fogva lelkesítő elv dialektikus szer­ kezettel rendelkezik. Azért gyűlnek össze az ifjú Gnózis Szellemi Iskolájában, hogy új lélekelvet kapjanak, melyet aztán mikro­ kozmoszukban erős tevékenységre akarnak ösztönözni. Ha teljesítik amire törekszenek, azt fogják tapasztalni, hogy ennek mérhetet­ len és csodálatos következményei lesznek, melyek mégis tökéletesen természettudomá­ nyosan magyarázhatók.

Az embert természeti lényként egy asztrá­ lis én lelkesíti, melynek atomi összetétele tökéletesen a haláltermészetből magyaráz­ ható. Élethelyzete azonban arra késztetheti az embert, hogy tudatának központját a lép-máj-rendszerből a szívbe vonja fel.

Már ez a kezdet is furcsa zavart kelt az ös­ szes életfolyamataiban, mert aki a tudatát

Aki ismeri a Fény keresésének állapotát, azon munkálkodik, hogy tudatának központját a lépmáj-rendszerből a szívbe vonja fel fel tudja vonni a szívbe, az ezzel nemcsak a szív kapuját nyitja meg a gnosztikus világosságnak, hanem ezen kívül az aszt­ rális ént, amely lelkesítő, természetszülte elvként mindaddig egész életén uralko­ dott, ezzel azonnal kitaszítja mágneses rendjéből.

lyása legyengül. Ugyanakkor egy új lélekelv hatolhat be a szívbe, amely a rózsabimbót felébreszti álmából és kibontakoztatja. A pozitív tanulóság megvalósításához tehát el­ sősorban az a fontos, hogy a jelölt megvaló­ sítsa a lélek transzfigurációját. Ez az ösvény sikeres bejárásának kulcsa.

A SZÍV KAPUJA MEGNYÍLIK

AZ ÚJ ELVNEK KONCENTRIKUSAN KELL A TESTEKBEN ELHELYEZKEDNIE

A Szellemi Iskola komoly tanulója meg­ zavarja az őt lelkesítő, mozgató és éltető természetszülte elv rendjét. Ezt úgy éri el, hogy a tudatközpontját a lép-máj-rendszer­ ből felvonja a szívbe azáltal, hogy erősen vágyakozik a megszabadító világosságra, és állhatatosan keresi azt. Aki így keresi a Fényt az természetben született állapotának tudati központját a lép-máj-rendszerből felvonja a szívbe!

Ezen üdvrevágyás, a szív e vágyakozása kö­ vetkeztében a szív kapuja azonnal megnyílik a Gnózis világossága számára. A pozitív májközpont és a negatív szívközpont rendje megtörik. E változás, a mágneses rendszer e zavara következtében a haláltermészet asztrális világának a jelöltre kifejtett befo­

Ha egy tanuló a lélekállapot újjászületésé­ nek útjára lép, akkor kezdetben ugyanaz a helyzet mint egy növény vagy egy állat esetében. Amíg ugyanis az új asztrális lélekelv nem fekszik koncentrikusan a többi testben, addig nem jöhet létre új tudat. Jelen van ugyan az új lélekelv, a hatását is kifejti, és az életmód megváltoztatására ösztönöz, de új tudat nem jöhet létre, mivel az új lélekelv még nem helyezkedik el koncentri­ kusan a testekben.

Az új lélek befolyásolja ugyan az életet, tehát hála Istennek létezik egy új, alakuló lélekélet, de még hiányzik az ellenőrzés, nem tudatos, így nem lehet megtapasztalni.

A Rózsakereszt Iskolája ezért ösztönzi

Élj az új lélekelvből 5

folyamatosan arra a tanulót, - ahogy ez az egyetemes Gnózisban mindig is így volt - hogy önfeláldozásával és tökéletes szolgálattevő együttműködésével az új lélekállapot normáinak megfelelő életvi­ telt folytasson.

A legtöbb tanulót, de talán valamennyit is, eltalálta és megjelölte a világosság.

Ezért mondja szünet nélkül az Iskola Önöknek, hogy: „Tudatában vannak-e vagy sem, de éljenek az új lélekelvből, abból az új lélekerőből, amely már meg­ van Önöknek. Akkor egyszer valóban élni fognak!"

Ha ezt teszik, akkor ez az új életvi­ tel serkenti az úgynevezett „lakás készítést". Amikor Jézus azt mondja az evangéliumban, hogy „...és az én Atyám szereti azt, és (az Atya és én) ahhoz megyünk és annál lakozunk" (Já­ nos 14,23), akkor az azt jelenti, hogy az új, halhatatlan lélekelvnek közpon­ tilag kell a testekben elhelyezkednie.

A megújulás lelkének tehát teljesen a jelöltbe kell költöznie. Ahogyan a régi lélek valamennyi testben központilag jelen volt, úgy kell az új lélekelvnek is a központban lennie.

A PÓLUSOK KICSERÉLŐDÉSE A megfordulás csakugyan óriási válto­ zást hoz létre. A régi, természetszülte lélekállapotban a pozitív pólus a lép-máj-

6 Pentagram 2011/3

A transzfiguráit lélekállapotban a jelölt eljut ahhoz a kezdethez, ahonnan a valódi, örök evolúció lehetségessé válik

rendszerben, a negatív pedig a fejben és a szívben volt. Az új lélekállapotban ez for­ dítva van. A pozitív pólus a szívben helyez­ kedik el, míg a negatív a lép-máj-rendszer­ ben nyugszik. Amennyiben Önök képesek megvalósítani ezt a megfordulást, és követ­ kezetesen az új lélekerőből élnek, akkor az új lélektudat is kivirul, és egy gnosztikus értelemben vett tudatos, éber lelki élet mu­ tatkozik meg. Akkor elmondhatjuk, hogy az a lélekállapot, melyből akkor az új asztrális területen élnek, egy fordítottan polarizált asztráltestre vonatkozik.

A gnosztikus világosságra való irányulás tehát egyidejűleg megtérést, visszatérést, megfordulást jelent, a szó szoros értel­ mében. Gondoljanak ebben az összefüg­ gésben a Máriáról, Jézus anyjáról szóló történetre, melyben a következőket olvas­ hatjuk: „Az megfordulván, monda néki: Rabboni! Ami azt teszi: Mester!" (János 20,16)

kapcsolatban van egy forrással, amely­ ből él és táplálkozik. A természetszülte ember esetében ez a forrás közvetlenül az asztrális világban, a természeteonoknál található. A transzfiguráit, megfordult lélekállapotban azonban a jelölt eléri az eredet alapéletét, azt a kezdetet, melyből a valódi, örök evolúció, az örök alakulás lehetségessé válik.

Ebben a lélekállapotban már nem áll fenn többé kapcsolat a természeteonokkal, hanem csakis a Szellemmel, a mindenségmegnyilvánulás eredeti, életre keltő, életet adó erejé­ vel. A kezdet Pymanderével való kapcsolat kizárólag az új létállapotban valósulhat meg.

Csak ekkor lesz helyreállítva, ami egykor megszakadt. Az örök Szellem ekkor a halha­ tatlan lélekelv által nyilvánul meg az egész életállapotban.

Ezért a szent, egyetemes törvény értelmé­ ben: „Aki megújítja a lelkét, az fogadhatja a szellemet, találkozik vele."

Arról még nem beszéltünk, hogy az ember aszrális elve, az asztráltest, a léleklény is

Az egyiptomi ős-Gnózis 1, 22. fejezet

Élj az új lélekelvből 7

Kitörés a körforgásból

N

ehéz léptek dobogtak át rajtam.

Az emberek azért fektettek át ezen a patakon, hogy hídként szolgáljak a számukra. Engem válasz­ tottak, mert a faanyagom különlegesen teherbíró minőségű. A tölgyfa nem rot­ had gyorsan, és sokat kibír - mondták az emberek.

Emlékképek merültek fel bennem. Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki rámlé­ pett, letiport, átgázolt rajtam, megbotlott bennem vagy ugrándozott rajtam... Már életem kezdetén megtapasztaltam ezt, és a későbbiek során is, újra meg újra.

Amikor kis makk voltam, több nővé­ remmel és fivéremmel együtt egy erős vihar letépett édesanyám fájáról. Lefelé gurultam a hegyen, ahol számos terebé­ lyes tölgy állott. Végül két nagy kő között akadtam fenn.

Egy őz futott át felettem, melynek patája még mélyebbre nyomott az apró kőtörme­ lék közé. Fentről termőföld szitált rám, és a lehullott lomb takart be. Majd horkantást hallottam: vaddisznók! Már majdnem rámtaláltak, amikor egy hirtelen lövés menekülésre késztette őket, és az egyik disznó körme egészen mélyre nyomott engem a talajba.

A következő tavasszal gyökereim mélyre fúródtak a földben, és egy szép leveles hajtást növesztettem a fény felé. Sok figyelmetlen vándor haladt el mellettem: voltak, akik átgázoltak rajtam, mások a

8 Pentagram 2011/3

cipőjükkel hajlítottak le - de én mindig újra felegyenesedtem.

Egyszer aztán meghallottam, hogy felet­ tem, fent a hegyen, ahonnan jöttem, fákat vágnak ki. Recsegés-ropogás volt a kivá­ gásra ítélt öreg tölgyfák utolsó sóhaja. Az egyik ember így szólt: „Ezekből a vastag ágakból deszkákat és gerendákat fűrészel­ hetünk - és a korona, ha kiszárítjuk, jó tűzifa lesz a számunkra."

Ilyen sors vár tehát egy szép tölgyfára: évszázadokon keresztül növekszik, el kell viselnie a szelet és az időjárás viszontag­ ságait - aztán kivágják, és valahol egy fűrésztelepen végzi, ahol bútort készíte­ nek belőle, vagy, mint ahogy éppen most velem történik, egy kis hidat ácsolnak belőle valahol, vagy eltüzelik. A fa utolsó szolgálata eme Föld vérkeringésében az, hogy felszáll a tűzben, és a sok-sok év alatt a fában tárolt Nap-meleget újra odaadja. Ami megmarad, az csupán némi hamu, és egy kis nedvesség, amely gyor­ san elillan.

Ezeket a gondolatokat két arra járó ember vetítette egy sok évet megélt tölgyfára, amely ott állott a hegyen. És a tölgyfa azt gondolta: „Ez lenne minden? Hát ez lenne ennek a Földnek az életelve? És vajon minden élőlény számára érvényes ez az életelv - minden jövevény, minden állat, minden ember számára? Egyszer áldás, máskor átok?"

Düh és harag, gyász és kétségbeesés árasztotta el a bensőjét: hát ez lenne ennek a teremtésnek az értelme?

Egyszer, egy hideg éjszakán a fa mellett elhaladó vándorok halk hangot véltek hallani: „Az ember hasonlatos egy fához, az ember gyökerei azonban a mennyben vannak. Törjétek hát át ezt a kört, az örök születés, növekedés, virágzás és újra meghalás körforgását! A felfelé haladó spirálist bontakoztassátok ki magatokban!

Átéltétek a kétségbeesést és megfogalmaz­ tátok a kérdést, ezért most megkaphatjátok az egyetlen lehetséges választ: szülessetek meg újra!

Bensőtökben lépjetek ki ebből a térből és lépjetek be egy magasabb rendeltetésű életbe! Akkor a halálotok már csak a régi és megmerevedett fa-anyag szükséges vége, a ti új lelkesültségetek pedig egy világító, mindig hajlékony isteni képesség felébre­ dése lesz: amely lehetővé teszi az eredeti élet áramainak tökéletes felvételét."

Kitörés a körforgásból 9

A teremtő pillanat MEGKÖZELÍTÉSI KÍSÉRLET A Zen buddhisták évekig ugyanazt a cselekedetet gyakorolják - legyen az íjászat vagy tusrajzolás - csakhogy átélhessék, hogy a szándék nélküli önfeledtség egy hir­ telen pillanatában csoda történik, és énjük és az elérendő cél kettősségéből belépnek a létezés egységébe.

A

t lehet ezt élni? Tudjuk, hogy az egónak a spirituális úton fel kell oldódnia. Tehát az Én azzal kezdi, hogy ezt gyakorolja. De ennek a fára­ dozásnak a meghiúsulása megjósolható.

Mégsem baj, hogy tovább próbálkozik.

A hosszú harc, és az ehhez kapcsolódó önmegfigyelési tapasztalatok során a személyiség megtapasztalja, hogy ez nem működik. A személyes akarattal nem jut messzire, igen, sőt ez az erőfeszítés az útjában áll. Ez a tapasztalat egy idő után mély kimerültséget okoz. Mivel azonban a személyiség hozzászokott ahhoz, hogy fáradtan és sikertelenül is folytassa fárado­ zásait, ezért ő és a benne rejlő „Cselekvő" még sokáig tovább dolgozhatnak, látható, végleges eredmények nélkül.

De mit tudunk valójában az igazi spiri­ tuális pillanatról? Hogy néz ki? Milyen formában bontakozik ki?

Még ha az embernek a teremtő pillanatért vívott harca a tudati áttörés korábbi élmé­ nyeiből származik is, az odavezető utat, a kulcsot vagy az ajtót újra és újra elfelejti.

Ezek rendkívül homályosak, ködösek, bár ő közvetlenül előtte áll, mégsem képes fel­ ismerni őket. Az ember elfelejtette az ajtót, elfelejti újra és újra, még ha az ideiglenes áttörést már többször át is élte. Az ember számára nem lehetséges, hogy egy minden esetben a zárba illő kulcs álljon a rendelke­

10 Pentagram 2011/3

zésére. De hajói állnak a dolgok, a nyitott ajtót mindig újra odaajándékozzák neki.

A LÉTÉRT VALÓ KÜZDELEM így tapogatózik az ember a határon, tele vágyakozással, reménnyel és ötletekkel.

Melyek azok a gondolatok, amelyek meg­ akadályozzák a „nyitott ajtó" megtapasz­ talását? Milyen akadályokra gondolunk itt, és miből keletkeznek ezek?

Mindenki tapasztalta életében, hogy bi­ zonyos magatartásmódok tovább segítik, biztosítják túlélését, és a létért folytatott küzdelemben mások elé helyezik. így keletkezik az évek során egy szabályrend­ szer, melyet részben a szülőktől veszünk át, másrészt karmikus örökségként hozzuk magunkkal, részben pedig egyéni j e l e n l e g i tapasztalataink képezik az alapját.

Többé kevésbé tisztán emlékszünk a kü­ lönleges pillanatokra, a teremtő, kreatív át­ törésekre és elképzelésekre, arra, hogy mit kéne éreznünk, és hogyan kellene ezeknek lezajlaniuk.

Ezeket a képeket a tudatalattink, straté­ giai inputként, bemenetként, szüntelenül beletáplálja viselkedésmintáinkba. Ezek a küzdő személyiség rendelkezésére állnak ugyan az életért vívott harcban, de egyálta­ lán nem hasznosak, amikor a valódi sza­ badsághoz, vagy a „léttel való egységhez"

Joseph Mallord William Turner (1775-1851): Vízesés a Tees folyón

Yorkshire-

ben, 1825-1826.

Indianapolis Muse­ um of Art, Amerikai Egyesült Államok

közeledünk. Éppen ellenkezőleg, az em­ bert ennek a formának a fullasztó képéhez kötik, amely az élet során egyre inkább megkristályosodik.

A fiatalok teljes energiabevetéssel törik át ezeket a falakat. A kreativitás területén gyakran merészek, nem szokványosak, új formákkal és tartalommal rukkolnak elő.

A belső szabályozás még nem hat rájuk kényszerítően. Mi jellemzi ezt a külön­ leges pillanatot, az alkotó átélést? Talán így lehetne leírni: „Éppen azért, mert nem kötjük hozzá magunkat, nem hagy el min­ ket. Aki csendes szemlélődésében, csendes megfigyelőként, önátadásban járja ösvé­ nyét, a következőt fogja tapasztalni: bár a belső lényében minden pillanatban elha­ tárolódik tőle, az új élet úgymond áthatja őt. Ez nem az ő élete, hanem az őbenne lévő Másik új élete. És ebben azután a régi önvaló teljesen feloldódik." (Jan van Rijckenborgh).

Feltűnés nélkül, mégis a mindennapi szo­ kásokból kiemelkedve mennek a dolgok tovább, ahogyan azelőtt is tettük. Mennek tovább, de már nem értékeljük őket. Min­ den, ami történik „körülöttünk", egy szük­ ségszerűség következménye, amely kívül esik felfogóképességünk koordinátáin.

LASSÍTOTT FELVÉTEL És ekkor különös tapasztalat keletkezik: cselekvéseink egy kicsit lelassulnak. Vagy csak úgy tűnik? Látszólag lendület nélkül, könnyedén, magától értetődően és magya­ rázat nélkül dolgozunk. Filmesek hasz­ nálják ezt a módszert, amikor a filmben nagyon különleges, sorsfordító pillanatokat lassítva vesznek fel. Mi jellemzi ezeket a pillanatokat, és miért tudja minden néző, hogy a rendező mit szeretne kifejezni a lassú mozgással? Úgy tűnik, minden em­ berben mélyen él az emlék, hogy az idő is megállna - ha csak el tudnánk oldódni az egotól. A végzetes és döntő pillanatokban bénultan és semlegesen állunk egy maga­ sabb energiaáram befolyása alatt, csodála­ tos egységben, és megváltó módon va­ gyunk kiszolgáltatottak. A vágyunk által, hogy erre az áramlásra bízzuk magunkat, szinte megáll az egész rendszer. Ez a pilla­ nat egy örökkévalóságnak tűnik, mondjuk - hogy azután a következő pillanatban újra mérleget vonjunk és értékeljük a tapasz­ talatokat. Hagyjuk ezt abba! Ne kovácsol­ junk többé állandóan kulcsokat, amelyek belülről zárják be börtönünket, miközben az ajtó valójában tárva-nyitva van.

A teremtő pillanat

11

A lehetetlenen túl

megtörténik a belátás

Az ablak előtt a reggeli napfény lassan felemelkedik a láthatáron és most ragyogóan át­ tör a fénybe boruló fakoronán. Sugarai arany fényt vetnek az asztalra és a levélpapírra.

A golyóstoll árnyéka határozottan követi kék műanyagból készült eredetijét a papíron, hosszú fekete hegyével kísérve minden betűt, mintha a szavak egyidejűleg két síkon formálódnának ki.

N

em-megvilágosodottnak lenni, igen, erről sokat lehet írni, mert az ember ezt minden nap több mint eleget tapasztalja. A mindennapi élet különböző kellemetlen életkörülményei és eseményei fölötti bosszúság, vagy az emberek iránti ellenszenv, akik a hibáikkal és zavaró tulajdonságaikkal az idegeinkre mennek, ez ismerős helyzet. Ez ugyanúgy érvényes a csendes, ki nem mondott, ám mindazonáltal nem kevésbé sötét gondo­ latokra és érzésekre is, amelyek gyakran felriasztanak minket. Mindez egy olyan állapot egyértelmű jele, amely távol áll a megvilágosodottságtól. Nos, akkor mi is tulajdonképpen a megvilágosodás?

Kinézek az ablakon a Napra, amely már tovább haladt, majd eltűnik a látókörömből.

Ezzel eltűnik az arany ragyogás is az asz­ talomról, és átadja helyét egy szép őszi nap egyszerű világosságának. Bár a nap, mint sugárzó kör most már nem áll tisztán a sze­ mem előtt, a környezetem világos marad.

Elvégre továbbra is jelen van, észlelhetem a működését, és világossá teszi a nappalt.

A NAP LEÍRÁSA Mindazonáltal mi történik éjszaka, amikor a bolygónak ez az oldala hátat

12 Pentagram 2011/3

fordít a Napnak és sötétség vesz körül minket? Szemeink számára a Nap akkor kétségtelenül eltűnik. Ám mi tudjuk, hogy létezik, és reggel visszatér - vagy pontosabban újra láthatóvá válik, mivel földünknek az a fele, ahol mi vagyunk, feléje fordul. Ha azonban az éjszaka vég­ telenül elhúzódna, akkor meddig tudnánk a Nap létezéséről? Ha pedig mindazok, akik még valóban megélték, lassanként kihalnának, akkor biztosan akadnának mások, akik továbbra is beszélnének a napfényről, jóllehet ők maguk azt soha nem látták. Hogyan hangozna ez a har­ mad- negyed- vagy százezredik kézből?

Talán a következőképpen: „Egykor a Nap világossá tette fényével a nappalt. Melengető sugarai behatol­ tak szinte minden szögletbe, és lehetővé tették, hogy minden pontosan és élesen kirajzolódjon itt a ragyogó fényben."

Az, aki ezt saját maga soha nem élte meg, mindezt a legkülönbözőbb módon képzel­ hetné el. „Olyan ez, mintha egyszerre több ezer neoncsövet kapcsolnának b e ? " Erre azt mondjuk: nem, a napfény aranyszínűbb és melegebb. „Akkor talán olyan, mintha roppant mennyiségű halogénsugár villan­ na fel ugyanabban a pillanatban?" Erre

Eképpen azt gondolom, hogy a világossághoz vezető utj a megviIagosc3daisI vezető ut ncím a beszéd útja, hanem a hallásé és a hallottnak a megvalósításáé.

azt feleljük: nem, a napfény lágyabban és finomabban ragyog. „Hát akkor olyan, mint egy fehér gyertya­ tenger?"

Nem, mivel a napfény nem lobog és nem is alszik el a szélben. „Ahhoz, hogy hűen leírjuk a napfényt, az embernek tehát saját magának is látnia kell azt?" Igen.

Viszont ha soha nem láttam volna, és valaki, aki megtapasztalta, beszélne róla, hihetnék-e neki? És ha hinnék neki, képes lennék-e felfogni és megérteni? A fejem­

ben fel tudnék vázolni egy képet a napról, valahogy úgy, mintha egy halogénfényt vagy egy gyertyatengert képzelnénk ma­ gunk elé. S amikor elutaznék oda, ahol a nap van, és saját szememmel látnám azt, s azután visszatérnék a világ sötét oldalára, vajon be tudnék-e számolni az utamról?

Tudnék-e úgy tájékoztatni, hogy mások is megértsék, vagy a szavak cserben hagyná­ nak engem?

Ehelyt befejezem, mivel nincs több mon­ danivalóm a megvilágosodásról, amíg

A lehetetlenen túl megtörténik a belátás 13

magam meg nem tapasztalom azt, és nem döntök előbb a további folytatásról. Úgy gondolom, hogy ez nem a legrosszabb be­ fejezés egy olyan történet számára, amely a megvilágosodásról szól - és leteszem a tollamat.

A LÉLEK A VILÁGOSSÁGBAN Egy emlék tör elő a tudatom peremvidé­ kéről. A fiam ötéves korában elém állt és kezeit a szeme elé emelte elgondolkodó pillantással: „Mama, amikor meghalunk, és a lélek az Isten elé megy, akkor ez itt már csak árnyék" mondta a kezeire és a testére mutatva. A szemeiben lévő mélységes komolyság furcsán érintett. A gyerekek gyakran különösen tiszták, és igencsak közel állnak a szentséghez, gondoltam.

Miért jönnek éppen most elő bennem ezek az emlékek? Most is, mint akkor, érzem a gyermek szavainak igazságát. Mi veti az árnyékot - ami a testünk - és mi világítja azt meg? Amikor a lélek „Istenhez" járul, a test már csak árnyék. A lélek lenne tehát az az elem, amely az árnyéknak életet ad, és a testünk eszerint a lélek árnyéka lenne?

Egy olyan lélek, amely teljesen világosság­ ból áll, nem vet semmilyen árnyékot többé, átlátszó, megvilágosult. Tehát így van ez: a megvilágosodás a lélek sajátossága, nem a test valamiféle állapota, és nem is a szemé­ lyiség minősége.

De hát a lélek nem a személyiség része?

Igen, de csak annyiban, hogy az új lélek a világosságban áll, és a személyiségünk - ennek árnyékaként - összekapcsolódik vele, és így meg is kötözi. Akkor ez a meg­

14 Pentagram 2011/3

fordult lélek szintén össze lesz kötve vele.

Itt egyenlőre véget ér a gondolatme­ netem és elcsodálkozom. Egy ötéves gyermek ösztönösen felismerte ezt az összefüggést az ő egyszerű, gyermeki gondolkodásával. Valaki, aki tényleg megtapasztalta a világosságot, kifejlő­ dött a saját világossága, azt tanácsolja nekünk, hogy váljunk gyermekké. Vajon megértettem a tanácsát? És ha megértettem, tudom-e azt alkalmazni a mindennapi életemben? Mit is csinált tulajdonképpen az én kisfiam? Minden ijedtség nélkül elfogadta a saját halálá­ nak a lehetőségét, de ugyanakkor nyitott maradt az élet lehetőségére is. Észgyötörte felnőttként képes vagyok-e valóban meg­ nyitni magam a lélekimpulzus számára, amely találkozik a világossággal? Ha én figyelmes gyermekként befelé fordulok, vajon újra megtapasztalok-e ott valamit annak a szellemi napnak a világosságából, amely sohasem volt távol tőlem.

Ez a gondolat különös vágyat ébreszt ben­ nem. Szeretnék odafigyelni, megtapasz­ talni valamit a világosságból. Szeretnék a lelkemmel párbeszédet folytatni és meg­ hallani azt, amit mondani akar nekem.

Eképpen, gondolom én, a világosság útja, a megvilágosodás útja nem a beszédé és az okos szavaké, hanem a meghallásé és a hallottak megvalósításáé. Amíg a belső füleim nem hallanak, addig valószínűleg a belső szemeim sem képesek látni, és a világosság, ami a lélek valóságává válhat, először olyannak tűnik, mint az ezer neon­ csőről alkotott elképzelés.

Itt elhatározom, hogy mostantól kezdve a megvilágosodásról hallgatok.

Megvilágosodás

a pamlagon?

HOLLE ANYÓ, A GRIMM TESTVÉREK MESÉJE „Átéli-e az ember rózsakeresztesként a megvilágosodást?" Mikor egy spirituálisán ke­ reső ezt a kérdést teszi fel nekem, egy pillanatig hezitálok a válasszal. Itt nem elméleti, vagy filozófiai magyarázatot vár, hanem egy egészen személyes választ.

V

álaszolhatok-e neki én-formában, akkor is, ha az „én" és a „megvilágo sodás" két olyan fogalom, amelyek nem egyeztethetők össze, hanem tulajdon­ képpen teljesen és nagyon is kizárják egymást? Másfelől itt egy embertől-emberhez szóló gondolatcserére, egy lélektőllélekig szóló megértésre kérnek.

Engem itt keresőként, igazságra áhítozóként szólítanak meg. És válaszolok: Igen, a leg­ mélyebb meggyőződésem és tapasztalatom, hogy egy Szelle­ mi Iskola ilyen különös terében folyvást megvilágosodás követ­ kezik be. Én a megvilágosodást nem valami látványosnak, ki­ emelkedőnek vagy hatalmasnak érzem. A megvilágosodást in­ kább rejtett erőfolyamnak élem meg. Normális gondolkodásom csak ritkán észlel belőle bármit.

Mégis, alig észrevehetően belső átalakulások és változások men­ nek végbe, melyek gyakran cso­ dálkozásra késztetnek, amikor tudatosulnak bennem. Valami megindul, valami átalakul. Új elképzelések, egészen új látás­ módok tudatosulnak egy bizo­ nyos problémával kapcsolatban.

Néha bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán beszélhetek-e „saját" tudatomról, mintha az csakis hozzám tartozna. Természete­ sen rendelkezem egy tudattal, egy képpel

Megvilágosodás a pamlagon? 15

Egy áramlás ér el engem a belső, felfoghatatlan, maradandó, időtlen térből

magamról és a környezetemről. Teljesen határozott minták alapján gondolkodom és érzek. De ebbe a tudatba, időről-időre, újra és újra „fénysugarak" és „fényvillá­ mok" szivárognak be, amelyek nem belő­ lem erednek. Néha olyan érzésem támad, mintha egy magaslatról zseblámpával világítanának meg. Mintha a zseblámpa sugara egy sötét pincehelyiségbe vetődne.

Ez a fény betekintést, „fénypillantásokat" enged mindeddig egészen sötét összefüg­ gésekbe.

Néha úgy is érzem, mintha egy hőlámpát süllyesztenének belém, és annak melegítő sugarai olyan érési folyamatokat indítaná­ nak be, amelyek teljesen kivonják magukat a tudatom alól. De valamikor megérik rá az idő - valami új fejlődött ki és kifelé igyek­ szik. Nagyon nehéz ezt az átváltozást, ezt az új minőséget szavakba foglalni.

MEGTANULNI BESZÉLNI Talán a beszélni tanulás folyamatához hasonlíthatnám. Kezdetben csak amolyan passzív szókincs létezik. Ám miután né­ hány fogalmat újra és újra megvilágítanak, azok kifelé igyekeznek és aktívvá válnak, átmennek az aktív szókincsbe. A szavakat először csak elismételgetjük, majd tudatosan előhívhatókká és beilleszthetőkké válnak.

Mégis, még az aktív szókincs létezése sem biztosít szabad folyást a gondolatoknak, szabad és folyékony beszédet. A szavaknak ehhez folyamatba kell jönniük, és ez csak

16 Pentagram 2011/3

úgy történhet meg, ha egy erőfolyam kifeje­ zésévé válnak, amely a belső birodalomból ered. Nehezen felfogható a számomra, hogy miként jön létre ez a belső áramlat. Bizo­ nyosan nem a gondolkodásomból vagy az intellektuális képességeimből jön létre. Nem az érzéseimből fejlődik ki. Nem az akaratom és szándékaim eredménye. Valószínűleg nem is a karmikus múltamból, karmikus hátizsákomból jön.

A belső, felfoghatatlan, maradandó és időtlen térből árad. Még ha e belső erő­ áramlás működését alig foghatom is fel, egyet mégis tehetek: nem állok az útjába.

Sőt: minden felvett, minden megtapasztalt rögtön megéltté és alkalmazottá akar válni.

Ez pedig csak akkor sikerül, ha készen állunk arra, hogy vele együtt áramoljunk, és teret engedjük a változásoknak - min­ den percben és minden másodpercben. A „fénypillantások" segítségünkre vannak, útmutatók, melyek felhívást tartalmaz­ nak. Ez a megvilágításban állás egy bel­ ső feszültséget épít fel, és egy feladatot tartalmaz. A fény megtapasztalása nem enged a pamlagon heverészve nyugodni. A felelősség érzését kelti. Kívánságot éb­ reszt, hogy válaszoljunk erre az ajándékra.

Ezért minden kegyelemteli érintés egyben magában hordoz egy vizsgát is: létezik-e a képesség bennünk, hogy a megtapasztaltat továbbajándékozzuk? A bennünk gyújtott tűz elég erős-e ahhoz, hogy egy impulzust tetté változtasson, a szükségesként felis­ mert következő lépéshez?

Dupla portré Jacob és Wilhelm Grimmről, 1843-ban rajzolta róluk fivérük Ludwig Emil Grimm, Hanaui Történelmi Egye­ sület 1844, Hanau-Kesselstadt, Németország

ANALÓGIA A HOLLE ANYÓ MESÉVEL Ez a folytonos próba a Holle anyó mesében nagyon konkrétan a szemünk elé tárul. A Grimm-testvérek gyűjteményében ez az elbeszélés a „megvilágosodás" mese. A megvilágosodás és a megszabadító tett itt összekapcsolódik.

Két különböző lánytestvérrel találkozunk, az „Aranylánnyal" és a „Szurkoslánnyal".

Az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. A szorgos lánynak egész nap egy kút­ nál kell üldögélnie, és annyit fonnia, hogy vér folyik az ujjából. Amikor a szorgos lány gombolyagja egy nap a kútba esik, utána ug­ rik, hogy felhozza, és egy édenszerű másik világba kerül.

Aranylány és Szurkoslány az a két nézet, melyek egyidejűleg megtalálhatók a lé­ nyünkben. Ha Szurkoslány hat bennünk, akkor akaratunk még nagyon ingadozó és motivációnk nagyon énközpontú. A sok apró, ám a szolgálatban oly fontos lépéseket mindennapjainkban még nem ismerjük fel.

Ha az Aranylány cselekszik bennünk, akkor indítékunk más: Igazi szánalom rezeg ben­ nünk - a szív szeretetéből az embereknek „nem köveket, hanem kenyeret" akarunk ajándékozni. Ezért vagyunk „szépek". Ebből a sürgetésből dolgozunk, míg kezünk vérez­ ni nem kezd. Felismerésért küszködünk, a helyes életvitelért, a „harmóniáért a cseleke­ detek váltakozásánál".

Fájdalmas tapasztalatokat élünk meg - min-

Megvilágosodás a pamlagon?

17

dennapos küszködésünk a mélybe vezet minket. Mert igazi szánalom és valódi szeretet ebben a világban nem található. Egy egészen más létsíkon jönnek létre. Ebben a másik világban, a lélek síkján próbának vetik alá rezgéskulcsunkat, valamint készsé­ günket a válaszadásra és a szolgálatra.

A három próba, amely elé Aranylányt (és később Szurkoslányt is) állítják a másik világban, felettébb gazdag szimbólumok­ ban. Aranylány először egy sütőkemence elé érkezik, amelyből a kenyér szól: „Húzz ki innen, különben megégek, már rég ki vagyok sülve!"

Milyen gyakran kérdezem magamtól, ami­ kor felismerem a következő, konkrét lépést: „Menni fog ez? Elég vagyok egyáltalán eh­ hez a feladathoz?" Ezek az Én-perspektíva gyötrő kérdései. Ha azonban sikerül ezt az Én irányítású nézőpontot nyugodni hagy­ ni, és teljes bizalommal megkockáztatni a következő lépést, akkor nincs több kétség, nincs többé jó és rossz. A léleksíkon éretté vált erőfolyam használódni akar, és csak akkor marad állandó, sőt kimeríthetetlen, ha használják. Azután Arany lány egy almafá­ hoz ér, amely azt akarja, hogy megrázzák, mert az almái „együtt mind" megértek.

Végül halomba kell rakni az almákat. Ez egy érdekes aspektus. A léleksíkon éretté vált nem csak magáért létezik, összegyűjtve és összekötve akar lenni. Sok érett elemnek együtt erős, mágnesesen vonzó hatása van.

Megpróbálom elképzelni, hogyan és milyen módon lehet egyáltalán sok almát felstó18 Pentagram 2011/3

szolni és halomba rakni. Ez csak piramisfor­ mában építve sikerülhet. Amikor bizonyos számú érett lélek összetalálkozik, „alulról" kezdenek el építeni egy „piramist", amely­ be „felülről" beereszkedhet egy „piramis", úgy, hogy a szellemi világból a lélekvilágba irányuló erőfolyam a valósulhasson meg.

SZATURNUSZ KAPUJA A harmadik állomáson a szorgos lány Holle anyóhoz érkezik, aki nagy fogai miatt először félelmet és ijedtséget vált ki belőle.

Holle anyó nagy fogai Szaturnusz kapujára emlékeztetnek. „Hel" - ez a szótő rejlik Holle-anyó nevé­ ben - a halál és a megújulás istennője. Még ma is úgy ismert a háromkirályok napja, (a vízkereszt) mely az úgynevezett tizen­ két szent éjszakát lezárja, mint Holle anyó napja. Miután átléptük Szaturnusz kapuját, a szolgálatnak egy egészen új módja válik szükségessé.

A szorgos lány többé már nem a mostohát (a dialektikát) szolgálja, hanem a tiszta ősanyagot. Az ágy, mint nyugalmi pont, jó szimbólum a most következő tisztítási

A léleksíkon éretté vált erőfolyam használódni akar, és csak akkor marad állandó, sőt kimerít hetetlen, ha használják folyamatra, amely csak akkor jöhet létre, ha az Én teljesen elhallgatott. Ha az asztrál-, és étertest megújítási munkálata sikerrel jár, a „tollak hópelyhekként" hullnak a világra.

A szeretet életet adó princípiuma, a tisztító víz, átárad azoknak az embereknek a szívén, akik ily módon szolgálnak, az egész emberi­ ségre, és minden teret kitölt.

Az éretté vált lélek azonban még nem érte el útja végét. Szomorúság és honvágy tölti el, még akkor is, ha ebben a másik világ­ ban ezerszer jobban megy a sora, mint a dialektikában. Ugyanis valódi feladata, a bukott emberiség megmentése, még nem teljesült. Ehhez az idealitásnak és a realitás­ nak egészen konkrétan össze kell kötődniük egymással. A szelleminek kell a realitáshoz, a mindennapi élethez kötődnie. Ez a világ­ térben végzett munkán keresztül valósul meg, melynek abszolút következménye az asztrális és éterikus megtisztítása és meg­ újulása (tehát az életszféráké, amelyből az ember él).

A megszabadult lélek eme igazi áldozatá­ ra, a bukott természetrend ingoványában végzett munkára való készség eredményezi az „aranyesőt", a szellemlélek-tudatállapot

fogadását. Ezzel a teljesen új, arany ruhával lehetséges az igazán alkotó és gyógyulást hozó tevékenység megnyilvánítása világ­ ban - és mindez jól megfontolt bevetéssel, mégis teljesen spontán, mindenféle mellékes szándék nélkül.

Néha azt kérdezem magamtól, miért találom Holle anyó meséjét olyannyira elbűvölőnek.

Már megint egy szép képet pepecseltem volna össze magamnak, amely bizonyos elé­ gedettséget ad? Az én mindig biztosat akar tudni, tervet és vezérfonalat akar kapni.

A léleknek viszont nem kell rálátás meg stratégia. Neki csak erőre van szüksége a következő lépéshez. A Holle anyó mese mély bölcsességet sugároz magából, mert világosan kifejezésre juttatja: mindig létrejöhet a megvilágosodás, de nem egy mindent elsöprő fény-tapasztalásként, amely mindent megvilágosít, és az átalakulás egész ösvényét egyszerre megvilágítja.

Megvilágítva mindig csak közvetlenül a lábunk előtti tér lesz, ha készek vagyunk megtenni a következő lépést, a kapottat tovább ajándékozni és tetté változtatni.

Irodalom: a G r i m m testvérek meséi

Megvilágosodás a pamlagon? 19

Piet Mondrian, az üresség festője Piet Mondrian (1872-1944) holland festő kései műveit a formaképzés alapelemeinek felhasználásával alkotta meg: színnel, formával, felülettel és vonallal. Mondrian a va­ lóság mindenfajta ábrázolását, minden egyéni ecsetvonást elűzött a műveiből, hogy a valóság „igazi" nézetéhez közeledjen. A természetes forma állandóan változó megjele­ nése mögött létező változatlan, „tiszta" valóságot akarta visszaadni.

A

ki először merül bele Piet Mondrian egy kései művébe, olyan festészettel találja magát szembe, amely leegy­ szerűsítő volta révén nagyon purista módon hat. Három piros, kék és sárga keskeny tég­ lalap, öt fehér mező, és azonos szélességű fekete választóvonalak egy fekete tégla­ lappal - kép-e ez egyáltalán? Minden ilyen egyszerűen néz ki.

A tarka felületek a szélre szorulnak. A pillantás először az egyik színes mezőről a másikra ugrik. A kompozíció optikailag nincs nyugalomban. Mozgássebességük le van csökkentve, mert főképpen a bal szélen levő kék téglalap akadályozza a forgómoz­ gás érzékcsalódását. Sokkal inkább egy nyugodtan lélegző egész a benyomásunk. A jobb szélen keresztülfutó függőleges vonal stabilitást kölcsönöz, és a színes mezők közötti nagy távolság a nagyság és nyuga­ lom benyomását közvetíti. A kép közepén csak egy fehér felület látszik.

Az elvont festészet megértéséhez a legértel­ mesebb segítség annak az útnak a követése, amelyre maga a művész lépett rá. Mondrian lépései szerencsére rendkívül világosak, és a fákról festett képei körülbelül félúton találhatók. E képek előtt az embernek az az érzése, hogy a „fa" témáját addig vizsgálta nagyon pontosan, és tapogatta végig gondo­

20 Pentagram 2011/3

latban, amíg e téma egyik mintája a művész képzeletében a valóság helyére nem lépett.

Egy művész, aki a természetet akarja ábrá­ zolni, azt mondaná, hogy egy fa gallyak­ ból, ilyen és ilyen sok ágból és levélből áll. Mondrian ezzel szemben ezt mondta: „Nem, a fa lényege azokban a természeti erőkben rejlik, amelyek a földből egy élő formát növesztenek ki, és azt eredményezik, hogy a forma ezerfelé oszoljon és terjedjen szét."

Mondrian éveken át állandóan ugyanazt a fát festette. A fa volt az ő jelképe és ideálja.

A fa az életerőt, az egész természetet jelen­ tette számára, és ő egyetemes értéket tulaj­ donított neki.

Az 1908-ból való „Vörös fa" mutatja, hogy mi kötötte le Mondrian érdeklődését: A lomb nélküli ágak kaotikus kuszasága, a természet vadsága vonzotta. Ezért vannak a súlyos ecsetvonású erős vörös és kék árnya­ latok összezsúfolva. Fa és táj világosan megkülönböztethető és felismerhető, a tér­ hatást a szín, de különösen az ágak átfedése hozza létre.

Abban a változatban, amelyet Mondrian „Szürke fá"-nak nevezett, a nézőpont ugyanaz, de a motívum csaknem feloszlik, és a táj már csak sejthető. A kép színes voltára határozatlan árnyalatok utalnak.

Meghatározó a térközöket aktivizáló j ó i kivehető vonalszerkezet, amitől összekeve­ rednek az alakrészek a háttérrészekkel.

Az 1912-ből származó „Virágzó almafa" című alkotás még jobban eltávolodott a valóságtól. A vonalrács nagyobb felületi hatással bír, és az alapfelület strukturáló­ dását szolgálja. Alak és háttér összefolyik.

A fa vázszerkezete egymáshoz fűzött rész­ darabokra van bontva, és tiszta hullámfor­ mákba megy át. Úgy látszik, hogy a „fa" motívuma iránti mindenféle emocionális érdeklődés eltűnt.

Két évvel később a 6. számú festményen teljesen megszűnik a természet bemutatása, ehelyett a rend lesz az ábrázolás témája. A rácsháló az alaki sokféleséget mértani for­ mákra redukálja. A vonal és sík egyenérté­ kűsége révén a derékszög és az alapfelület válik hangsúlyozottá.

Mondrian képein a fokozódó elvonatkoztatási folyamat azzal van összhangban, hogy világszemléletileg a teozófiai társaság tanításához áll közel, ahová még 1909-ben lépett be. így rendezte a természet egymás­ tól elütő részleteinek gazdagságát harmó­ niába. Nincs semmilyen torzulás, hanem óvatosan kimerevített elemek vannak, mint egy rendezett, azaz kozmosszá süllyedt

világ alaprajza. A valóságot, melynek tényei addig festészetének tárgyát képezték, attól fogva a létében kell megragadni. „Hosszú időre volt szükségem, hogy fel­ fedezzem, hogy a forma és a természetes szín egyéni érzelmi állapotokat vált ki, amelyek elhomályosítják a tiszta igazságot.

A természetes formák alakja megváltozik, de a valóság marad... A cél nem az, hogy más, különleges színeket és formákat hoz­ zunk létre, azok összes korlátozottságával együtt, hanem egy nagyobb egységre kell törekedni." (1) Ez a „nagyobb egység" a „Kompozíció 2" című kései művén elsősorban dualisztikus ellentétességek révén tárul fel:

Piet Mondrian, az üresség festője 21

Alapszínek-színhiány, szín-szín, hosszú­ rövid, széles-keskeny, bal-jobb, fent-lent, előre-hátra.

Ezek az ellentétek állandóan kölcsönösen váltják egymást, és így egyensúlyt képez­ nek. „Minden dolog az egész része: Minden rész az egésztől kapja meg az értékét a szem számára, és az egész a részektől kapja meg azt. Minden viszonyokból és kölcsö­ nösségből áll. Egy szín csak egy másik által létezik, egy kiterjedést egy másik határoz meg, és nincs térbeli helyzet egy másikhoz való viszonyítás nélkül. Ezért mondom, hogy a viszony a lényeg." (2) „Az összefüggés lényege az, ami valami és valami más között létezik. Úgy értem, hogy a kezem és a ceruza összefügg, ha lejegyzek valamit. Ez az összefüggés annyira magától értetődő, hogy elfelejtettük, hogy egyáltalán létezik. Minden igazság az összefüggésben rejlik, még egy olyan egyszerű összefüggés esetében is, mint amilyen ez. Sem a ceruza nem valóságos, sem a kéz, amely fogja. De a kettő közötti összefüggés leírja az igazán valóságost, az egyetlen létező valóságot. Az ok és okozat egyek. Ezért semmi sem tud

22 Pentagram 2011/3

létrehozni valami mást anélkül, hogy ket­ ten nem egyek, és a valóságban nincsenek összekötve." (3) A kiegyensúlyozottság és a szilárd egyen­ súly az egyenes vonal révén, a függőleges és vízszintes kimerevítések által jutnak kifejezésre. Schoenmakers holland filozófus véleménye szerint, aki nagy hatással volt Mondrianra és az azonosan gondolkodó „De Stijl" nevű csoportra, a világmindenségnek matematikai szerkezete van. A harmóniát már az ókorban számarányokkal és mér­ tani formákkal, négyzettel, háromszöggel és körrel fejezték ki. Ha az ember tehát a világmindenség harmóniáját művészi módon akarta kifejezésre juttatni, úgy azt mértanilag kellett megkísérelnie.

Mondriannál ezek a vonalak a kép alap­ vázának alkotójává váltak. A feszültségi viszonyt a különböző erők kiegyenlítése egyensúlyba hozza. Ez az egyensúly aszim­ metrikus, nem ok-okozatilag merev, hanem dinamikus. Az arányok egymáshoz való viszonya eleven ritmust kelt, amely tükrö­ zés által keletkező mindenféle azonosságot, mindenféle szimmetriát kizár.

Piet Mondrian: A vörös fa (1908), A szürke fa (1911), A 10. számú alkotás (1915), Gemeentemuseum, Hága

(3)

E vonalak közé illeszti be a festő az alak­ zatait. Téglalapok és négyzetek fekete­ fehérben és vörös, kék, sárga alapszínekben jelennek meg, amelyek a színkör egész színpalettáját felölelik. Az aktív színtér a semleges üres alakzattal van összhangban, harmonikus váltakozásban.

A színek és a formák, a kép kisugárzása a szemlélőnél lelki rezdülésekhez vezetnek, és ezzel egészen személyes pillanatfelvé­ tellé válnak, amely ugyanannak a képnek a következő megszemlélésekor ismét teljesen más lehet. így a kép és a néző szembeke­ rülése különleges jelentést kap. A nézőnek anélkül kell tudnia a képre összpontosítani, hogy arra egy gondolatot is vesztegetne, hogyan jött az feltehetőleg létre, vagy mit tud az ember benne felismerni.

Már semmi tárgyszerűre ne emlékeztessen, hanem pusztán önmagából, tiszta festészet­ ként hathasson. Ezért teljesen hiányzik a művész egyéni kéznyoma. A művésznek a kép keletkezésekor fennálló egyéni hangu­ latára sem lehet már következtetni. „Éppen a képek üressége hagy a nézőnek teret saját érzései és gondolatai számára, ha valami

érzékszervekkel érzékelhetőt ábrázolunk, ha valami emberit fejezünk ki... Ha nem a dol­ gokat ábrázoljuk, akkor marad hely az isteni számára." így hívja fel a modern művészet az elvont formáival a figyelmet a számára meghatáro­ zó képességre, más szóval: a szelleminek a láthatóvá tételére.

Piet Mondrian, az üresség festője 23

Alexander Szkrjabin egy univerzális művész „Kezdetben volt Eru, az Egyetlen, akit tünde nyelven Ilúvatarnak neveznek, s megteremtette gondolatának szülötteit, az ainukat; s azok Nagy Muzsikát formáltak előtte. Ez a muzsika volt a világ kezdete; mert Ilúvatar láthatóvá tette az ainuk dalát... " (J.R.R. Tolkien: A Szilmarilok)

A

mikor először hallottam a nevét, még nem tudtam, hogy intenzívebben fo­ gok vele foglalkozni, és közelebbről megismerkedem vele. Azóta eltelt egy év, a neve úgyszólván lehorgonyzott az életemben, annak ellenére, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el akartam búcsúzni tőle. Miközben vele foglalkoztam, felfedeztem azokat az embereket is, akiket szeretett és tisztelt.

Elvezetett híres filozófusokhoz, pszicho­ lógusokhoz és zenészekhez, bepillantást nyerhettem a tanításaikba. A szellemek között ő vízválasztónak látszik: Van, aki közülük szereti és tiszteli őt, van aki nem érti, túl kaotikusnak és becsvágyónak tartja; eközben mások soha nem hallottak róla.

Engem végül elgondolkodásra késztetett, és megkíséreltem megérteni őt. Mi volt az érdeme Isten és az emberiség szolgálatában - kérdeztem magam.

24 Pentagram 2011/3

Izzó beszélgetésekben kerestem az élő anya­ got, tűnődtem, hogy róla valamit ími tudjak.

De ez egy lépéssel sem hozott hozzá köze­ lebb - mikor hirtelen úgy adódott, hogy na­ gyon különös körülmények között hallottam a darabjai egyikét. Annyira befolyása alá vont, hogy benyomásomat rögtön papírra kellett vetnem. így keletkezett a következő asszociáció: Szeretek. Már az O neve is képes friss széllel megérinteni. Úgy mozgok a ze­ néjében, mint egy nagyszerű világban, ami él és lélegzik, szüntelenül változik, átalakul, felvesz magába és növekedésre serkent. Hosszan tudnék ebben a magas és tiszta energiában időzni, fürödnek ebben a szeretet-tengerben, és vele együtt növeked­ nék. Milyen szerelmesnek érzem magam!

Milyen szép ezt az érzést megélni kötöttség nélkül. Úgy tűnik nekem, mintha ebben a

A Prométheusz Misztérium

A Prométheusz akkord hat hangjának (C-Fisz-B-E-A-D) teljes harmóniája a teozófiai alapelv, az „omnia in omnibus" (minden mindenben) megvalósításaként válik megtapasztalhatóvá, észlelhetővé.

A mű belső rendje a világrend titkán

nyugszik, ezért felhangzanak a zenemű­ ben antik misztérium-énekek is, ame­ lyeket emberi hangok szólaltatnak meg.

Ez az alkotás Szkrjabin életművének csúcspontja, melyben kifejezésre jutott misztikus-filozofikus meggyőződése.

Szkrjabin megkísérelte a megvilágoso­ dást zeneileg tettekbe átültetni. Ebben látta küldetésének beteljesülését. Éle­ tének utolsó öt évében a Prométheusz­ misztériumon dolgozott, miközben végső célként valószínűleg azt tartotta szem előtt, hogy a világot megszabadítsa az anyagtól. Ennek a grandiózus, szi­ nesztétikus alkotásnak az előadása egy hétig tartott volna, és ezen végül minden földlakó részt vett volna(!). Indiában, a Himalája lábánál egy szférák temploma emelkedett volna, amely állandóan vál­ toztatta volna a formáját. A zeneszerző egy „áramló, folyékony, organikus épí­ tészetet' képzelt el. Táncot, felvonulást, zene- és illatszimfóniát, üdvözítő mondá­ sok felolvasását kellett volna a fényszó­ lamok erejével összekötni. A teremtés hét napja a Szkrjabini elképzelés szerint magában foglalja az évmilliók evolúciós fejlődését. A hetedik nap végén bekövet­ kezik az egyetemes csúcspont, ami után minden ember képes lesz felemelkedni az örök isteni szépséggel összeköttetés­ ben lévő új létállapotba.

csodavilágban tüzes gondolatok szállnának, találkoznának. A gondolatok egyesülnek színes hangokkal, és megújulva költemé­ nyekké születnek, versekké, jóslatokká és új lényekké. Mintha lángokká válnának, melyek egy végtelen táncban mozognak és beteljesítik önmagukat. Úgy tűnik, mintha a befolyásuk alatt önmagamhoz kerülhet­ nék közelebb. Bennem nincs sem kényszer, sem habozás; nem szégyenkezem ezért a

szeretet-érzésért a szívemben. Van, és én egy rész vagyok belőle. A lelkem úgyszól­ ván csordultig telik ezektől az izzó lán­ goktól, együtt lélegzem velük, lángokkal, tűzzel, fénnyel.

Bolygók születnek és tűnnek el újra a követ­ kező pillanatban. A csillagok változtatják az alakjukat, a meteoritok új utakat választanak maguknak, az égbolt nevet és sír. Én egy csendes megfigyelővé válok ebben a rop-

Heléna Blavatsky „Titkos Tanításának" ösztönzésére született forradalmi zene­ műve: a Prométheusz. A „Prométheusz - a titán" című fejezetben Blavatsky megmagyarázza, hogy a görög Promé­ theusznak, ennek a híres tűzhordozónak, mi a jelentősége a hinduizmusban.

Nincs szó többé tűzlopásról. Az isteni tűzzel az emberekben a szellemszikrát lobbantja lángra. „Tudják, nálam „Prométheuszban" ke­ letkezik ...a fény! Azt szeretném, hogy tűz-szimfóniává váljon egy egész terem, változó fényekkel. Itt lángolnak ők, a tüzes nyelvek. Látják, ahogy a lángok itt és a zenében tündökölnek." Szkrjabin zenei misztériuma, a Prométheusz („Le Poeme du feu", 1910) volt legjelentő­ sebb alkotása, egy szinesztétikus mű nagy zenekarra, zongorával és orgo­ nával, kórussal és színbillentyűzettel. A mű sajátos „töménységét" a jellegzetes Prométheusz akkord adja, ami Pleroma (teljesség) akkordként is ismert, mint a bőség és minden létező erejének a szimbóluma.

Alexander Szkrjabin - egy univerzális művész 25

Alexander Szkrjabin az úgyne­ vezett „ezüstkorban" élt és alkotott.

Az orosz költő, Andrej Belij írta erről a korszakról: „Most a művészet tartalma azonos a megújuló élet tartalmával. A művészet maga szólít fel új életre." Az orosz művészek ebben az időben figye­ lemre méltóan sokat küzdöttek a megvi­ lágosodásért. Műveikben és személyes sorsukban öltött formát a legmélyebb emberi vágy.

Ilyen művész volt Alexander Szkrjabin (1872-1915) orosz zeneszerző és filo­ zófus is, aki elsőként teremtett szinesztétikus zenei, összművészeti alkotást - mai kifejezéssel: multimédia performanszt - hangban, színben, formában és mozgásban egy nagy egységet képezve. Szkrjabin zsenije fáklyaként lángolt fel a zenén keresztül. A megvilá­ gosodást fényszólamok formáin keresz­ tül élte és komponálta meg. „A zene egy megvilágosodási út. El sem tudják képzelni, milyen nagyszerű megisme­ rési módszer. Csak tudnák, mi mindent megértettem a zene által! Mindent, amit most gondolok és kifejezésre juttatok - mindent a művészetemen keresztül tudok" - tanúsította.

pant történésben, ez az égi átalakulás mély vágyakozást idéz elő bennem. Követem. Sí­ rok. A szívem mélyén érint meg, szerelmes vagyok és fájdalmasan boldog.

Ki ő, akinek a zene által van ereje gondo­ latokat, embereket és bolygókat teremteni a káoszból, táncoló mozgásra bírni őket, és valóra váltani a világ teremtésének csodáját? Hogyan maradhat szerény egy ember, ha ezt a gigantikus eseményt a bensőjében érzi? Sikerülhet-e a kísértés­ nek ellenállni és az elvakultságot elkerül­

26 Pentagram 2011/3

ni? Felismeri-e, hogy csak egy tehetséges, áldott eszköz Isten kezében, és magát nem mint művei teremtőjét látja? így nem vá­ lik külön az ő fenséges ihletétől - Istentől.

Művét nagynak, hatalmasnak, gondolatait izzóaknak, elképzeléseit és szemléletét fennköltnek látom.

Egy ember számára csaknem lehetet­ lennek tűnik nem összetéveszteni magát ezekkel a fenséges látomásokkal. Hogy Alexander Szkrjabinnak sikerült-e, nem tudhatom.

Felvilágosítás

játékosok számára AZ UTOLSÓ ÉLETTŐL A VALÓDI ÉLETIG

AMIT ELŐSZÖR IS TUDNUNK KELL Ha azokhoz tartoznak, akik a számítógép világát, és különösen az internetet, és min­ dent, ami vele kapcsolatos, gyanakvóan és bizonyos távolságtartással veszik tudomá­ sul, felelőssé teszik az erkölcs romlásáért, a fiatalok eldurvulásáért, valamint a nyugat hamarosan bekövetkező hanyatlásáért, és általában is ördögi találmánynak tartják, akkor ne szomorkodjanak tovább. A követ­ kező szövegből valószínűleg csak bizonyos mértékig ismernek önmagukra, de talán megtapasztalják, hogy a spirituális dolgok az eddigiektől eltérő módon is kifejezhetők.

Mindazok pedig, akiknek azt kell állandóan hallaniuk, hogy kedvenc gépük és hobbijuk nem más, mint egy modern kereskedelmi termék és valójában csak hullámvasút a kárhozat felé, most nagy elégtétellel álla­ píthatják meg, hogy a szellemi dolgok más módon is kifejezhetők, mint ahogy eddig megszokták. Az alábbi szöveg talán hoz­ zájárul a kölcsönös megértéshez. A leg­ fontosabb fogalmakat a biztonság kedvéért elmagyarázzuk.

AZ UTOLSÓ ÉLET (LAST LIFE) A szerző évek óta számítógép rajongó, és eddig, legjobb tudomása szerint, nem szenvedett kárt tőle. Munkája és számos egyéb tevékenysége mellett mostanában érte el a World ofWarcraft játékban az

ötödik 80-as szint figuráját.

Azóta játszom az Utolsó Elet című játékkal, amióta gondolkodni tudok. És éppen en­ nyire elegem is lett belőle minden alkalom­ mal. Meg kell mondjam, hogy a struktúrák (textures 1 ) és a fényeffektusok nem rosszak, és általában a szakadozás 2 sem sok. De a feladatok, a kihívások (quest-ek3) egyhan­ gúak és fárasztók, a jutalmak pedig nem érik meg a fáradságot, amivel megszerzi őket az ember, az npc-k 4 mesterséges intelligenciája pedig - óvatosan szólva is - szerény.

Ezzel a felfogásommal azonban meglehe­ tősen egyedül állok. Legtöbb játékostár­ sam részben lelkesen, részben konokul, de szenvedélyesen merül bele. A játékvilág ugyanazon területein újra és újra ugyan­ azokkal a feladatokkal szembesülnek.

Aztán ugyanazokba az akadályokba és ellenfelekbe ütköznek, amik és akik ellen egy sor olyan stratégiával harcolnak, amit nagy jóindulattal „áttekinthetőnek" írha­ tunk körül.

A küzdelem (melyet egyébként a játékos nem annak fog fel, hanem sokkal inkább, mint a lét céljaként, sőt létjogosultságként) jutalma nem más, mint néhány összegyűj­ tött pénzérme és a felszerelés egy-egy darabja, mindenféle fittyfene, amiket az npc-kereskedőnél pár pénzérméért ismét eladhatunk. Olyan javadalom, amelyet a feladatok feladójánál a sikeres végrehajtás ellenében megkapunk, esetleg csekély elis­ merés egyik-másik csoport részéről, vagy

Az Utolsó Élettől a valódi életig 27

Fogságban érzem magamat, életerőmet elrabol­ ták, nem szórakozom többé olyan jól, és nem viselik gondomat, mint játékostársaimét

elsősorban a tapasztalati pontok. Ha valaki eleget összegyűjtött ezekből a pontokból, akkor egy újabb „szintre" (nívó) ér. Ekkor szintet váltunk, ugrunk egy szintet, ahogy az érintettek nevezik. Minden újabb szinten megvan a lehetőség, hogy más képességekre és adottságokra tegyünk szert, az eddigieket fejlesszük, vagy jobb minőségű felszerelés­ hezjussunk, és általában véve egyre jobban el legyünk telve önmagunkkal. így műkö­ dik a vég nélküli taposómalom a csatákkal, feladatokkal, a nyersanyagok összegyűjté­ sével, hogy ezt követően mindenféle dolgot egy kicsit gyorsabban, elegánsabban és hatékonyabban állítsunk elő. És így tovább a végtelenségig.

Jó vagyok az Utolsó Életben. A legmaga­ sabb szintet jó ideje elértem. Készségemet, tehetségemet és hírnevemet minden szá­ momra fontos csoportban már régóta maxi­ málisan elismerik. Minden hősi felszerelés a birtokomban van, valamint régi beszámo­ lókból ismeretes repülő és hátas állatok, és természetesen rengeteg arany felett rendel­ kezem. A gildémben 6 a raid-ek5 alkalmá­ val szívesen látott törzsjátékosa vagyok a csapatnak.

Ennek ellenére nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy minden üres és tartalmatlan. És nem azért, mert ez vagy az nem tartogat már kihívást. Már régóta, mielőtt ilyen si­ keres lettem, éreztem ezt. A változatosság­ gal sem volt gond. A játék készítői mindig újabb elemeket csatoltak a játékhoz, és azon fáradoztak, hogy a Last Life izgalmas maradjon.

28 Pentagram 2011/3

NINCS TÖBB SZÁNDÉK, NINCSEN CÉL ÉS NINCS VÉG Mindig ugyanolyan módon izgalmas a játék, és ez éppoly frusztrálóan egyhangú, mint­ ha változatlanul maradva lenne egyhangú.

Ez az újra és újra kilátásba helyezett ígéret következménye, amely minden alkalommal csak látszólag, és nem ténylegesen valósul meg: új környezet, új lényeg, új képességek, új legmagasabb szint; magasabbra, mes­ szebb, gyorsabban, többet és mindez mindig ugyanúgy.

Minden szerver7 hasonlóan működik: min­ den játékos a magasabb, a messzebb, a gyor­ sabb és a több taposómalmának a foglya, és a legtöbben észre sem veszik, hogy mennyi­ re szellemtelen, értelmetlen és butító ez a végtelen rutin. A játéknak önmagában nin­ csen szándéka, nincsen célja és vége sem. A játékosok többsége elégedett a nyeremény, a siker és a javulás utáni vég nélküli vadászat­ tal. Ez teljesen lefoglalja őket. Azok, akik mindent elértek, ami a játékban elérhető, arrogánsan és pökhendien kéjelegnek abban, hogy ők mindennel minden erőlködés nélkül rutinszerűen megbirkóznak. Aki azonban, mint én, elérte a határt, ahol fel kell ismer­ nie, hogy minden az értelmetlen és állandó­ an ismétlődő, vég nélküli körökben forog, annak ez a hajsza és felhajtás egyhangú sivataggá válik, amelyben sem szín, sem az életnek bármilyen apró jele nem örvendez­ teti meg a fáradt szemet. A torkom kiszárad a portól, melyben az égbe akarok kiáltani, el akarom átkozni a Földet a monotónia ér­

telmetlen kínja miatt, amelyről még azt sem tudom, hogy mivel is érdemeltem ki.

Ebben a játékban még a halál sem hoz békét és megváltást. A játékos elveszíthet minden egészséges kapaszkodót, majd meghal, de csak hogy közvetlenül utána felébresszék, és hogy továbbjátsszon onnan, ahol ab­ bahagyta. A halhatatlanság régi álma itt szinte valósággá válik, egy torz, letűnt komédia kérlelhetetlen vigasztalanságával („ugyanabból mégtöbbet"), melyből nincs kiút. Ezért a szerverek (melyeket ironikusan „kiszolgálóknak" is neveznek) számomra la­ birintussá váltak, melyben fogságban érzem magamat, és a játékkezelők a fogvatartóim.

Valószínűleg meglepődnének és megsértőd­ nének, ha megtalálnám a módját, hogy ezt közöljem velük. Végül is nem tesznek mást, mint amit elvárnak tőlük. És ez jól van így.

Ez azonban semmin sem változtat.

Rabnak érzem magamat, életerőmtől meg­ fosztottnak, nem szórakoztatnak és gondoz­ nak többé, mint játékostársaimat, akikkel szintén nem tudok erről beszélni. Ezt is megpróbáltam ugyan, de gyorsan feladtam.

Nem értették, és azt gondolták, hogy túl ma­ gas követelményeket támasztok, túlérzékeny vagyok, vagy olyasvalaki, aki nem tud többé rendet tenni a fejében.

EGY HELY ELLENTÉTEK NÉLKÜL Ilyen pillanataimban elmegyek valahová, ahol nincsenek játékosok, ásványt gyűjtök, gyógynövényeket szedek magamnak és átadom magam az álmaimnak. Ekkor nem

Az Utolsó Élettől a valódi életig 29

Kijelentkeztem. Aztán minden más lett, új

konkrét, kézzelfogható történéseket élek át, inkább szubtilis, alig észrevehető megérzé­ seket, inspirációt, melyre nincsen megfelelő szó vagy kép. Honnan jönnek, nem tudom.

Idővel egyre érthetőbbé válnak ezek a csen­ des megérzések. Még mindig nincsenek sem szavaim, sem képeim ennek kifejezésére, de egy egyre inkább világossá váló érzés, amely aztán képekké válik tudatomban, amelyeket képes vagyok megérteni. Ez egy szerver álma, melynek nincsen késlekedési ideje 8 vagy szintkorlátozásai, és egyáltalán nincsenek korlátai, mert senkinek sem kell veszítenie, hogy egy másik nyerhessen. Nem lényeges, hogy ebben vagy abban a banali­ tásban ki a legjobb, hanem ahol mindenki a legjobb, egészen egyszerűen azért, mert min­ denkit a saját egyediségéért vesznek észre és becsülnek meg. Ott nincsen sem vita, sem konfliktus. Semminek sem kell elmúlnia, hogy valami más keletkezhessen, semmi­ lyen öröm nem hordozza magában az azt követő csalódás csíráját. Mindenen áthatol és átsugárzik egy mély, értékes és beteljesítő értelem.

Idővel ez a sóvárgás fontosabb lett számom­ ra, mint bármi más. A különféle foglala­ toskodások emlékeit, melyeket életemben az Utolsó Elet játékban űztem, elvehetik

30 Pentagram 2011/3

tőlem. Egy örökkévalóságra végeztem velük.

Játékostársaimtól javarészt elidegenedtem.

Egykor kedvelt vendég voltam, akit hirtelen egy teljesen más kurzus kezdett el érdekelni.

Régi szokásaink és kölcsönös szimpátiánk miatt van még kapcsolat, és beszélgetünk egymással, de ez már csak rituálé.

Idegen lettem a barátok között, magányos a nyüzsgés közepette. Olyanná váltam, akinek minden közömbös, egyetlen dolog kivételével, ami hiányzik neki, habár még nem tapasztalta meg, és így „voltaképpen" egyáltalán nem hiányozhatna számára, mert még nem ismeri.

Van egy őrült ötletem, mégpedig, hogy belül nem vagyok egyedül. Mert hogyan is hiá­ nyolhatnék valamit, amit nem ismerek?

TÜKÖREFFEKTUS Éppen ebben a periódusban, amikor elkezd­ tem szellemi állapotommal foglalkozni, kaptam hirtelen egy levelet. Ez is az Utolsó Életben történik. Nem hosszú, se nem cso­ dálatos. A feladónál egyetlen szó áll csupán: „Barátok". És ez a levél mindent megvál­ toztat. Néhány mondatban, kertelés nélkül közli, hogy az Utolsó Élet játékvilágában a játékfigura nem más, mint az igazi tudat

leképeződése. Amíg a tudat kizárólag a játé­ kos cselekedeteire irányul a játék világában, addig mintegy fogoly, és nincsen ismerete sem a saját valódi mivoltáról, sem a világ többi részéről. Emiatt sem felelhet meg valódi jellegének és rendeltetésének.

A legtöbb játékos esetében ez az eredeti tudat még teljesen be van temetve, hatalmá­ ba kerítette a játékfigura és a játékos, aki azt irányítja. Ha azonban - így áll a levélben - elegendő tapasztalat és egyfajta telítettség lép fel a játék cél és vég nélküli ismétlései után, akkor keletkezik a játékos tudatá­ ban egy olyan szabad tér, amely előzőleg a magasabb, messzebb, gyorsabb és több utáni vadászattal volt teli. Ebbe a szabad térbe aztán olyan intuitív érzések lépnek be, melyek teljesen elidegenítettek engem attól az egyetlen valóságtól, amit ismertem.

Ez szíven ütött. Minden, amit addig tudni véltem, minden, amit nyilvánvalóan igaz­ nak és valóságosnak tartottam, úgy durrant szét belső szemem előtt, mint egy hangtalan robbanás.

lett, ezekkel a szemekkel látja ezt a világot, érzékeli, és otthonosan mozog benne, egy vele. És én is látom, mellette vagyok, benne vagyok, még mindig én vagyok, de egyúttal ő is, és így mindennel egy. Minden benne van mindenben, minden egy mindennel, és én ennek a része vagyok. Én egy atomja vagyok ennek a Napnak, és a sugárzásom része a Nap sugárzásának. Mindig is így volt, és mindig is így lesz.

Végtelennek tűnő idő elteltével, amely­ ben süketen és csodálkozva észlelem ezt a csodavilágot, megteszem az egyetlen dolgot, melyet jól ismerek és tehetek: ismét beje­ lentkezem.

Akkor olyat tettem, amit addig elkép­ zelhetetlennek tartottam, már csak azért is, mert nem is tudtam, hogy menni fog: kijelentkeztem.

Ekkor minden más lett, új. A szemek, melyek már nem is az enyémek, kinyílnak.

Olyan világot látnak, melynek semmi köze ahhoz, amit korábban ismertem, és amely ennek ellenére olyan eredeti, mint ennek az imitációnak az eredetije.

Egy tudat, amely mellett az enyém olyannak látszik számomra mint egy atom a Nap mel­

1. textúra, struktúra - texture: ismétlődő

Végül is nem tudom olyan könnyen otthagy­ ni a szervert, amíg olyan játékosok vannak bejelentkezve, akik nem tudják, hogy kik és mik ők a valóságban. De a szerver és az adminisztrátorok már nem tartanak fogva többé. A szerveren vagyok ugyan, de már nem a szervertől függő.

minta, amellyel a számítógép a struktú­ rát, a játék felépítését létrehozza, hogy a tárgyak térbeli elrendezésének benyo­ mását megteremtse. Léteznek struktúrák a fákra, a tollakra, az állati bundákra, a folyóvízre, a kövekre, stb...

2. lag: szakadozás, szétkapcsolás - disconnect: késedelem a hálózatban, amely játék közben, mint kényszerszünet lép fel, és komolyabb esetekben megszakít­ hatja a kapcsolatot.

Az Utolsó Élettől a valódi életig 31

3. Quest: feladat, kihívás: a Kerekasztal egy lovagjának feladata és utazása. Itt

lelően értékesek és kívánatosak.

6. gilde: játékosok szövetsége, akik egy­

olyan feladatot jelöl, amelyet egy játé­

másnak segítenek, egymást támogatják,

kos egy NPC-től külön jutalom ellené­

hogy például együtt vigyék véghez a

ben kap.

4. N P C - Non playing character - nem

raid-eket.

7. szerver: speciális, technikailag magasan

j á t s z ó karakter: a j á t é k b a n keletkező

fejlett számítógép, amely egy hálózaton

virtuális figurák, m e l y e k k e l a j á t é k o s

belül (pl. internet) nagy adatmennyisé­

k a p c s o l a t b a n van. Az npc-k lehetnek

get képes továbbítani és ha lehet, minél

például kereskedők, felkészítő edzők,

több más számítógéppel megosztani. Ő

z s o l d o s k a t o n á k , szállásvezetők, stb...

mintegy „kiszolgálja", „szervírozza" az

5. raid - rajtaütés: kiszállás ellenséges terepre, ahol csak jól felszerelt és ta­

adatokat.

8. downtime - szerverkéslekedés: az az

pasztalt j á t é k o s c s a p a t n a k van esélye.

időintervallum, amikor a szerver nem

A tapasztalat és a tárgyak köre, a m e ­

dolgozik, mert vagy szerverleállás tör­

lyek ott megszerezhetők, e n n e k megfe­

tént, vagy éppen karbantartják.

Az új ige Frans Spakman előadása „Az élet bölcsességiskolája" című szimpóziumon, 2010. november 27-én Renovaban

A

z élet szép.

Az élet kegyetlen.

A szépség, bármily mulandó legyen is, képes arra, hogy mélyen megérintsen, megindítson és szakadatlan csodálkozásba ejtsen bennünket.

Milyen energia sürget az élet szépsége mögött?

A szépség a bölcsességgel áll kapcsolatban, a kegyetlenség pedig nem?

Akkor az életbölcsesség a szépségben kísé­ relné meg kifejezni önmagát, mert például a szépség alapjául szolgáló harmónia nem ismer sem viszályt, sem bosszút, sem ke­ gyetlenséget.

Miért van hát szükség az életben a kegyet­ lenségre, embertelenségre?

Egy kegyetlen élet talán bölcsességgel bír? És a megsemmisítés ezért az élet szükséges rossz oldala-e, mint ahogy azt például nem csupán az Ótestamentum, hanem Visnu és Allah is sugallják?

Es mire taníthat minket az életben jelenlévő kegyetlenség esetleges bölcsessége?

Az évszakok futásában, a természetben a harmónia egymásutánját látjuk, amely nyugalomba jut, majd meghal. Ezt gyakran szépnek találjuk. Gondoljunk csak a levelek színpompájára ősszel. Erre következik a lebontás és a megsemmisítés.

A kegyetlenség, a megsemmisítés követi a harmóniát.

Vihar tépázza az ágakat, és nem csak élette­ len fadarabokat tördel le. És mit gondoljunk a természeti katasztrófák áldozatai felől, vagy a ragadozó és zsákmá­

nya viszonyáról, a vadászat és a menekülés egyre kifinomultabb technikáival? Ám mindez csupán gyerekjáték az ember fajtársaival és az állatokkal szemben tanúsí­ tott kegyetlenségéhez képest, így a szépség a szenvedés, az erőszak és a kegyetlenség közepette tulajdonképpen csak gyenge vigasz, már csak azért is, mert ráadásul mulandó. így kétségbe eshetünk, ha megtapasztaljuk mindeme szenvedést, kegyetlenséget és erőszakot.

Arról, hogy a léleknek túl sok lehet mind­ ezt elviselni, a következő költemény tanús­ kodik: Már nem tudom a bút viselni, a könnyáztatta arcokat, a szenvedést együtt cipelni, enyhítni a gonosz harcokat, a lankadóknak vigaszt adni, kik meg nem szűnnek gyaláztatni.

Meghallgatásra nem lelhetnek bennem azok panaszai, mert árulásnak áldozatai.

0 lélek, nyisd fel szemeim, adj részvétet könnyek nélkül, borítson szeretettel akár egy köpeny, csordultig türelemmel.

Miből áll tulajdonképpen a szépséghez kap­ csolódó bölcsesség?

Elnémult szépség-e ez, tapinthatatlan, érint­ hetetlen, mely nem osztja már szét magát, hanem sugárzóan távolságot tart a környeze-

Az új ige 33

tétől? Tiszteletből, vagy természetes tekin­ télyből teremt távolságot?

Megőriztetik-e a bölcsesség a szépségben?

Hol marad az élet bölcsessége, és hol tanul­ ható meg? Úgy van, ahogy Mirdad mondja: „Ha nyugodtak vagyunk, harmóniát teremtünk magunk körül. Ha nyugtalanok vagyunk, törmelék-halom vesz körül minket." A szépség előfeltétele tehát a tökéletes benső nyugalom és béke.

A bölcsesség: ezt a feltételt ismerni és esze­ rint cselekedni, amennyiben az ember egyre jobban megérti és követi a benső hangot.

Sokan ismerik ezt a feltételt, és áhítják az érzékszervileg táplált értelmünknek felfog­ hatatlan benső béke birtokát.

Tudják, hogy ez a birtok nem vásárolható meg.

Mert nem a bölcsesség őriztetik meg a szépségben, hanem a szépség mutatja meg pompáját a bölcsességben.

A bölcsesség mint benső birtok és mint forrás, óceáni. „Az ige, Isten az óceán" - mondja Mirdad. „Olvasztótégely az Isten igéje (az új ige).

Egységgé olvasztja, amit teremt, semmit sem vesz értékesnek, és semmit sem vet el, mint értéktelent."

(Mirdad könyve 5. fejezet) Hogyan hangzik ez az új ige?

Az új ige csengése üde és tiszta, és Mirdad

34 Pentagram 2011/3

azt ajánlja, hogy keressük ennek az igének az ismeretét.

Milyen a ritmusa az új igének?

Az új igének táncritmusa van, mert élet van benne.

Ez az élő ige, amely az idő és tér koor­ dinátáin át örvénylik, a megfoghatatlan rezgés, mely olykor észlelhető szépséggé dermed. Ez a megragadhatatlan minőség, mely szakadatlanul elajándékozza magát, az élet teljes bölcsessége, mely forrása kutatására hívogat.

A bölcsesség tulajdonképpen arra akar rávenni bennünket, hogy a forrásához járuljunk. És ha ott vonzását látó szemekkel és halló fülekkel beengedjük a tudatunkba, akkor nem tudunk ellenállni, akkor áhítjuk a böl­ csességet a szépség által megigézve. így lát­ va és hallva a filozófia nem ésszerű és okos szónoki művészet. Mert az igazi filozófiá­ nak nincs szüksége mentális iskolázásra.

Az élet képes minket szépségében és bő­ ségében rávenni arra, hogy az Egyre vá­ gyakozzunk. És így, a szépsége által igazít­ tatván és tiszta vágyakozásunk iránytűjére irányulva közeledünk a bölcsesség belső forrásához. És ezzel közeledünk a még egyengetésre szoruló ösvényünkre szolgáló

ismerethez. Ez az ösvény vezet az egysze­ rű és kiegyensúlyozott Gnózishoz, amely serkentő erővel a transzformációra sürget bennünket.

Ez olyan szépség, amely szétoszt, távolsá­ gokat hidal át, ahelyett, hogy távolságtartást teremtene.

Ez olyan bölcsesség, amely mindent egyesít az új igében, és alkímiai menyegzőre, egye­ sülésre hív. „Amit megteremt, egységgé olvasztja össze" - mondja Mirdad az új igéről.

Sok szó már nem hat újszerűen és erővel, mert jelentése és tartalma elkopott és értékét veszítette a sokrétű használatban.

Ekkor úgymond a jelentések inflációja fejlő­ dik ki, mint például az igazság és a bölcses­ ség szavak esetében.

Ennek során számos vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az igazság, a bölcsesség, a jóság stb. objektív módon nem állhat fenn. Éppúgy elhervadnak, mint a szépség, és nem nyújtanak már támpontot a benső bölcsességhez, a forráshoz vezető úthoz és a belső óceáni kútból kivezető úthoz.

E fogalmak biztos tudása mintegy feloszlik az ige felzúgó megújulásában, ami a Gnózis.

Ahhoz azonban, hogy az emberek mégis­ csak hivatkozhassanak az igazság, a böl­

csesség és a jóság fennállására, és apellál­ hassanak rájuk, abszolút igazságról, jóságról és bölcsességről beszélnek.

Az „abszolút" szó révén aztán ezek kiemel­ tetnek a kultúrák sokasága által viszonyla­ gossá tévő és jelentést elértéktelenítő erőből.

De - és ez ennek a szimpóziumnak az üzenete is - az élet maga ajándékoz meg bennünket a belső útra való tapasztalattal és bölcsességgel. Egyetlen külsődleges foga­ lom sem vezethet befelé, nem tehet szert valódi belső birtokra.

A külsődlegestől a benső felismeréshez vezető útnak ezért szüksége van az új igére, amely által a cselekvés és a transz­ formáció lehetőségét megteremtendő, közvetlenül a megkívánt színvonalú belá­ tásokhoz jut az ember.

A különlegesség ebben az új igében a sugár­ értéke. Mérhetetlen felezési idővel sugárzik.

Nem értéktelen, hanem az értéke időtlen!

Ezenkívül az a különleges, hogy ez az új és gnosztikus erő behatol a rendszerünkbe, és az átalakítás, az energetikai megváltozás, egy enyhén tüzes folyamat motorjaként mű­ ködik bennünk - súrlódásmentesen, mégis ösztönzően és lelkesítőén.

Egész világi bölcsességünkkel és tudós képes beszédünkkel sem tudjuk leírni, sem pedig kimondani az új igét.

Az új ige 35

Nem vagyunk képesek lángra lobbantani az új ige tüzét.

Nem létezik a belő bölcsességhez semmilyen kezdőpont, sem alapvető tájékozódás, példá­ ul tudat, lélek vagy szikra?

De hát ezek is megint szavak, melyek hosszú távon elkopnak, értéktelenné, erőtlenné vál­ nak, és amelyek mentális képeit a hétköznapi élet újra kioltja?!

Valószínűleg olyan korban is élünk, ahol a szavak jelentése és elevensége hamarabb elhasználódik, mint valaha. Civilizációnkban a médiacirkusz rendszerint rövid és heves hűhók sorozatából áll. Az élmények hamar elapadnak, úgy hogy később csodálkozva kérdezzük, hogyan is hagyhattuk magunkat elragadtatni általuk.

Milyen feltételekkel találhat bejáratot vá­ gyódó, tudásra szomjazó lényünkbe az új, a mérhetetlen ige?

Felejtsék el önmagukat! Önmaguk elfelejtéséhez önmaguknak kell lenniük.

Amikor meg vannak érintve, amikor cso­ dálkoznak, amikor tesznek valamit egy másikért, amikor a munkájukban az önelé­ gültséget, a nyereségvágyat, a haszonlesést és a saját hatalom megszilárdítására irányuló törekvést is fel tudják adni, akkor az örvény­ lő erő, mely az új élet, nem talál már ellenál­ lást a rendszerükben. Igen, akkor áthatol az új ige, akkor az élet a bölcsesség rezgéseként vonul át a mikrokozmoszukon és olyan új minőségbe emeli, amelyben lehetséges a transzformáció.

Ha Önök meg vannak hatva, akkor elolvadnak.

Ahogy Mirdad mondja, arról van szó, hogy az új ige alapján történt elolvadás után új

36 Pentagram 2011/3

egységgé olvadjanak össze.

Ha meg vannak hatva, akkor meg vannak érintve. Akkor, ugyebár egy véleményen lesznek velem. Ha így magukon kívül van­ nak, meghatva és felkavarva, akkor elfelejtik önmagukat.

Ez az élet bölcsessége. Önök a bölcsesség eme óceánjának egy cseppjét alkotják. És most arról van szó, hogy az ember önma­ ga legyen, és ne süllyedjen el a meghatott­ ság könnyeivel ebben az óceánban, hanem hagyja, hogy az új ige kiegyensúlyozottan végezze el a munkáját őbenne. Ennek során pedig állhatatosnak kell maradniuk.

Ne féljenek hát attól, hogy ez nem kívánatos önző törekvéssé válik. Hiszen akkor a lélek tudatában élnek, és nem birtokolják már a megragadás, a birtoklás és a megtartás szük­ ségletét. Önök csupán önmaguk.

Ezt a zenével lehet összehasonlítani: megil­ letődhetnek és meghatódhatnak általa. Talán maguk is ismerik a zene ütemét, úgyhogy a dallam és a csengés Önöknek egy pillanatra az élet tánca.

Ezt a pillanatot azonban nem akarják megra­ gadni vagy birtokolni, uralni és megtartani.

Hiszen tudják, hogy ez nem lehetséges, és azt is, hogy értelmetlen lenne.

Az érték nem a megragadható minőségben rejlik, hanem abban, hogy Önök ebben a pil­ lanatban mernek önmaguk lenni, felismerik az új egységgé történő összeolvadás folya­ matát, és esélyt akarnak adni neki. így működik az új ige, mindig is így mű­ ködött, így szándékolta az élet, és az új ige ezért tulajdonképpen ősrégi.

Hiszen értéke időtlen.

Időtlen - és mégis itt és most van.

Számos mítosz hagyományozódott ránk a legkülönbözőbb kultúrkör szakokból, melyek a hajdani emberiség elképzeléseit őrzik a világ keletkezéséről, a természeti erők műkö­ déséről, az istenekről és a halál utáni létről.

A világfa E sorozat egyik korábbi részében az Edda 2. versét idéztük: Tudj az óriásokról,

hajdan születettekről,

akik egykor engem

felneveltek....

Völuspa, a látnoknő, pedig így folytatja a 2. versben: Tudj a mélyen gyökerező fennkölt világfa kilenc otthonáról,

M

kilenc világbirodalmáról.

är a 2010-es 5. számban ezt írtuk: az Eddában összegyűjtött míto­ szok a világ fejlődésének misz­ tériumát írják le - mind a nagy ét, mind a kicsiét. A látnoknő ebben a versben bepil­ lantást enged a számunkra.

Az alakulás kilenc világát pillantja meg, az emberré válás kilenc ágát látja a világfán, az ős-kőrisen, vagy más néven Yggdrasilon - ahogy a germán mitológiában nevezik. A világ-kőris az univerzum kozmológiai képe.

A világ időtlen, örök középpontját jelképe­ zi, hordozza és támasztja a mindenséget, és legbelül összetartja a világot. Egyrészt egy szellemi alapszerkezetre, másrészt a fejlődés egyik impulzusára is utal.

A „kilenc otthon, világbirodalom" a terem­ tés kilencszeres felépítését szimbolizálja, mely a kilencszeres emberben tükröződik. A fejlődés kilenc tudat-fokozata áll előttünk: a test, a lélek és a szellem háromszor három nézete, amelyek összefüggenek egymással.

A világfa

37

A norvég mitológia világ-kőrise, és a több északi területen előforduló taxusfa feltűnő­ en sok közös tulajdonsággal rendelkezik. Ez a fa örökzöld, és ezért szent volt, vala­ mint olyan gázokat bocsát ki magából, amely meleg napokon hallucinációkat idézhet elő az embereknél. Meglepő a taxus élettartama. Skóciában található egy több mint kétezer éves példány is. Rituáléknál is alkalmazzák, mivel mérge, a taxin, halál-kö­ zeli élményeket okozhat. Miután Odin kilenc napon át függött a fán, bölcsességre és ismeretre tett szert. Egyik szemét azonban fel kellett áldoznia ezért.

A testben a lélek és a szellem beszél. A lélekben mind a test, mind a szellem meg­ nyilatkozik. A szellemben bebizonyosodik a lélek és test.

YGGDRASIL ÁGAI Azt, hogy ez így van, megmutatják nekünk Yggdrasil ágai, amelyek az egész világra kiterjednek, és az égig érnek. A (szellemi) fa koronája Asgard, az istenek székhelye. Ez a világosságban élő Ase-k kozmosza. Asgardban a legmagasabb, örök szellemi princí­ pium Gimle, a kelő pirkadat. Ha Asgard Ragnarökben, az idők fordulóján felbomlik, akkor Gimle révén lehetséges a megújulás.

Bifröst, az Ase- ill. szivárványhíd - amelyen Heimdall, a fehér isten, a fényalak a karddal és szarvval, őrködik - köti össze az isten- és embervilágot. Az emberek szivárványnak hívják ezt a hidat. Ez egy sajátságos lélek-szféra, amely a összeköti a „fentet" a „lenttel", a mennyet a földdel. Amíg az idők tartanak, szétrombolhatatlan. A fejlődési periódus végén azonban ez a híd is felbom­ lik. Ahogyan az ágak, úgy az Yggdrasil gyökerei is az egész világra kiterjednek. Itt is három nézetről van szó. Az egyik gyö­ kéren, amely az Asek-hez, az istenekhez vezet fel, élnek az emberek. Lakóhelyük a Midgard, a „közép helye". A lakóhelyet egy külső gyűrű, Utgard, az Asek-kel szemben ellenséges vasóriások birodalma veszi körül.

Valamennyi lakott birodalmat a Midgard-kígyó fonja körül, mely egyes nézeteit illetően

38 Pentagram 2011/3

az Uroboros kígyóhoz hasonló. Ő annak a kozmikus kígyónak a jelképe, amely karmikus gyűrűként fogja körül az emberi világot.

Egyre tovább növekszik, mint Uroboros-elv azonban nyugodt marad egészen az istenek ellen vívott végső küzdelemig. Akkor kite­ keredik, és megmutatja kettős természetének pusztító oldalát.

Az emberek lakóhelyénél található Urd kútja. Itt találkoznak naponta az istenek. Ez a sors kútja, a három norne, Urd, Skuld és Werlandi kútja. Odalépnek minden egyes újszülött bölcsőjéhez, és közlik vele a sorsát.

Azonkívül az a feladatuk, hogy gyógyvízzel minden nap meglocsolják a fát, így bizto­ sítva, hogy mindig zöldelljen. Mert - ahogy egy másik Edda-dal mondja - „Yggdrasil, a kőrisfa, több méltánytalanságot tűr el, mint amennyiről az emberek tudnak".

A FA GYÖKEREI Az emberek a „fenn" és a „lenn" erőinek polaritása közepette viszik végbe tetteiket.

Az életükben végrehajtott cselekedeteik határozzák meg azt, hogy mi történik velük a halál után. A csatában elesett hős harcoso­ kat Odin a Walhallába viszi, Asgardba, az elesettek csarnokába. Ott a harci játékokban gyakorolják magukat, és Odin vezetésével időnként részt vehetnek az embervilágban zajló „vad falka-vadászatokon". Azoknak az embereknek a lelkei azonban, akik más módon haltak meg, Helheimbe vagy Helgardba kerülnek. Ez az alvilág az északi mi-

tológiában a halottak istennőjének, Heinék a birodalma. Ez Yggdrasil második gyökere alatt fekszik. Ott kígyók rágcsálják a fát. Ott lakik a holttesteket zabáló démon, Nidhögg sárkány is.

Az e gyökér mellett fakadó forrásból árad­ nak ki azok a jéghideg folyamok, amelyek mindent magukkal sodornak, ami már nem tud, vagy nem akar élni. A halál folyama azonban egyúttal a megújulásról is gondos­ kodik, mert visszavonhatatlanul magával rántja a holt erőket, a lerakódásokat és aka­ dályokat is, és e tisztítás révén gondoskodik az új növekedésről és fejlődésről.

Végül a harmadik gyökérnél található „Mimir kútja". Mimir, az óriás, őrzi a böl­ csesség, az értelem, az emlékezet (az angol

„memory" a Mimir megfelelője) vizét. Mivel Mimir naponta iszik a bölcsesség forrásából, ő tekinthető minden finomanyagi lény legbölcsebbjének, akitől Odin (Wotan) gyakran kér tanácsot. Mimir szféráját a modem ezoterikában a „pszi-bank" - régebben Akasha-krónika - fogalmához hasonlíthatjuk. Ez egy vibráló energiaháló, amellyel minden és mindenki állandóan kapcsolatban van. Eb­ ben a hálóban semmi sem megy veszendőbe.

Mindenkinek a tapasztalatai, élményei, gon­ dolatai és tettei össze vannak gyűjtve benne, és hozzáférhetők mindazok számára, akik elég tiszták, elfogulatlanok és szeretettelje­ sek, hogy belepillanthassanak. Amikor Odin maga is inni akar a bölcsesség kútjából, „egy szemet" kell Mimimek áldoznia.

A világfa 39

A három norna. Yggdrasil,

a világ-kőris lábánál fekszik a sors kútja, az ősforrás.

Ez a tudattalan mélyén minden emberben megtalálható. Itt tartózkodik a három bölcs asszony, a három norna, Urd, Werdandi és Skuld. Urd eredetet, múltat jelent; hatása egészen a jelenig, Werdandiig tart, amely a jövendő kiindulópontja. Skuld az ember mai sorsát határozza meg.

A sors istennői fonják az idő fonalát, és kötik össze egymással a múltat, a jelent és a jövendőt. Ask és Embla, az első emberi természetalakok, akiket Odin „a strandon" talált, „nélkülözték az erőt". Időérzék és a szellemi törvények ismerete nélkül nincs felelősség és nincs sors. A fejlődés azonban tovább halad. A nornák elhozták az em­ bernek az idő tudatát. A fokozódó elanyagosodás a tér és idő tudatos megtapaszta­ lására kényszerítette őket. Ami azelőtt időtlenség volt az örök itt és mostban, az most átalakult azelőtté és azutánná. A tudat elkezdte visszafelé tekintve megismerni saját cselekedeteit, előretekintve pedig megtanult tervezni.

A szellemiből kiinduló erők megnyilatkoztak neki. Az ember így kezdte felismerni eredetét és rendeltetését. A sors fonalait, amelyeket a nornák fonnak, karmának is nevezhetjük, mely az egyik inkarnációból tovább hat a következőbe, és így mint az élet fonala, összeköt egymással minden megtestesülést.

BELSŐ SZÍNJÁTÉK Amikor a látnoknő a világ-kőrisfáról, Yggdrasilról, a gyökereiről és koronájáról beszélt, akkor hallgatói maguk előtt látták a képeket. Ok egészen másképnt figyeltek oda, mint mi, modern emberek. Ok nem rendelkeztek azzal a kritikai képességgel, hogy a beszélő és a figyelő individuum között különbséget tegyenek. Teljesen elmerültek abban, amit szívük mélyén a lét - mind a makrokozmosz, mind az emberi kis világ léte - alapmintájának éreztek. Az első gyökér körzetében tapasztalták meg életüket, tudatuk fejlődését. Felismerték az istenek parancsolatait, és megtanulták, hogy ők maguk felelősek ezekért. Mert ha nem az egyetemes törvényekkel összhangban cselekedtek, annak következményei voltak, így a sors kútjának a közelségét is érezték.

A második gyökér körzetében megérezték azokat a mélységeket, amelyeket ma tudat­ talannak nevezünk. Megtapasztalták, hogy halálukkor elsüllyednének benne, ha nem mutatkozna meg bennük valami Odin bátor­ ságából, aki isteni. Ezért volt oly fontos a

40 Pentagram 2011/3

háború! Mivel a természet tulajdonságaival és erőivel vívott harc közben megnyilvánuló önfeláldozó bátorság volt a kezdete annak a tudati fejlődésnek, amely a Walhallában nyeri majd el koronáját.

Végül így bontakozhat ki a harmadik gyö­ kérrel való kapcsolat, melynek révén böl­ csesség keletkezik. Bennük még megszólalt valami a természet emlékezetéből, amely­ ben minden fel van jegyezve, ami valaha is történt. Egyidejűleg felismerték, hogy miért van háború. Mert az ember akkor jut a bölcsességhez, ha bensőjében a szellemi és a természeti megvív az emberi szívért.

AZ ÖRÖMTELI HÁZ AZ ISTENEK KERTJÉBEN Rettenthetetlen bátorsága által a harcos az Yggdrasil legfelső ágaiban felveszi magába a tiszta szellemi lét energiáit. Itt Asgardban van Gladsheimr, az „örömteli ház", Odin három tartózkodási helye közül az egyik.

Ez olyan szint, melyet a régi északi népek a legmagasabb istenségként személyesítet­ tek meg és tiszteltek. Odin Gladsheimrben

bölcs segítő, a Skalde (dalköltő), a beszéd és az írás mestere. Ha viszont az ember még egészen a természeterők hatalmának fog­ ságában van, akkor Odint állapota fenye­ getésének, a vérengzőnek, a haragosnak, a háborús uszítónak és a vad rohamcsapat vezetőjének tapasztalja. Akkor ő a szel­ lem ösztönző erejének a jelképe, amely az embert fejlődésre serkenti, negatív reakció esetén pedig Heilheim mélységeibe ejti.

KILENC ÉJSZAKA A SZÉLJÁRTA FÁN FÜGGVE

Rúna-kő Sodra Vingből, Höderum, Svéd­ ország. A szöveg így hangzik: „Túlír és Burnír állították fel ezt a cairn-t (kőrakást) fiaik, Buri és Klaka számára.

lakott, de gyakran volt Valaskjalfban is.

Ott van a székhelye, Hlidskjalf, ahonnan át tudja tekinteni a kilenc világot. A mitológia szerint ő olyan istenség, akinek a mélysége és hatóköre az emberekkel való kapcsolata által fokozódik.

Az istenség mintegy kiterjed, amikor az ember újra rendelkezik Odin szemével, a pinealisszal vagy tobozmiriggyel, mert ez az a szerv, amellyel az ember Gladsheimrben, az Asgardbeli örömteli helyen „látni" tud.

Onnan száll le naponta Midgardba, a test közepébe. Amikor valakiben valóban kivirul az isteni, akkor Odin nem más, mint a szellem-lélek tulajdonságainak a jelképe. Akkor ő a germán mitológia nyelvén a sugárzó, a

A mítoszok beszámolnak róla, hogy Odin kilenc éjszakán át függött a világfán. Az isteninek kilenc tudatállapotot kellett vé­ gigharcolnia. Ebből lett a kilenc szféra, a világmindenség szellemi fellángolása által keletkezett kilenc világbirodalom. Ugyan­ ezt az utat járja be az egykor a szellemből kisugárzott minden szikra! A szellemember minden szférán áthalad. Ez a „dicső harcos" útja. Odin, a szellemtudat, testi, lelki és szel­ lemi területen kilenc magasztos fejlődést, tehát háromszor három fázist - melyeket az életfa kilenc ágán át a gyökértől a koronáig tesz meg - egyesít magában. E hatalmas fejlődés folyamán az alacsonyabb szinten, az anyag szférájában, néhány nagy veszély leselkedik.

Ezek abban a fáradozásban mutatkoznak meg, hogy az önző értelem, a test kerüljön előtérbe. Loki félisten alakja a harcos tiszta akaraterejét eltereli Gladsheimr-ről, és sze­ mélyes érdekekre irányítja. Loki Lucifernek felel meg.

Saját akaratának felfedezése elbűvölő és egyúttal ijesztő tapasztalat a fiatal ego számára. Újonnan elnyert tudati szintjén azonban felismeri feladatát, felelősségét, valamint az útján leselkedő veszélyeket, és eközben teljesen megrémül. Azt, hogy az ember fejlődése mennyire összefügg a világfával, az is jelzi, hogy az „üggr" annyit jelent: megijedni.

A világfa 41

KÖNYVISMERTETŐ: ECKHART MESTER ÚTJA A KOZMIKUS TUDATIG

Útmutató a gyakorlati

miszticizmushoz

„A mi vágyakozásunk az örökkévaló után valójában az örökkévaló vágyakozása miutánunk. Az istenkereső egyszersmind az Isten által keresett személy is."

N

apjainkban az ember erősebben érdeklődik az élet mélyebb értelme iránt, mint valaha. Hét évszázad után ismét a figyelem gyújtópontjába került a nagy német misztikus, Eckhart mester (1260-1328) is, akinek „vallása" túlmutat, felülemelkedik valamennyi felekezeten.

O ugyanúgy ismerte a nyugati, görög és egyiptomi vallási és filozófiai tanításokat, mint a közel- és távol-keletieket. Úgy is mondhatnánk: a hegytetőn állva tudta, hogy a völgyekben kanyargó utak mindegyike végül - a csúcson - találkozik. Mi pedig már azzal is tisztában vagyunk, hogy Eck­ hart, aki a végtelenséget kutatta, valójában az egyetemes, kozmikus vallás legnagyobb napnyugati hirdetője, prófétája volt.

Johann Eckhart vagy Eckehart egy olyan szerzetesi közösség - a dominikánus, ma­ gyarul domonkos rend - tagja volt, amely szellemi törekvései által különböztette meg magát a többitől. A tizenharmadik század­ ban a dominikánusok szállították (rendjük alapítója, Domingo Guzman vezetése alatt)

42 Pentagram 2011/3

az albigensek elleni szellemi muníció döntő részét, és szították Spanyolországban meg Franciaország déli részén a gyűlöle­ tet, hogy meginduljon ellenük a keresztes hadjárat. Ezen kívül elmélkedési képes­ ségeiket is gyakorlatoztatták, hogy meg tudják cáfolni a katár tanokat. A rend tagjai a tizennegyedik század kezdetén kínvalla­ tásokkal felgöngyölítették a katárok utolsó hírmondóit is, és a világi hatalom bevoná­ sával gondoskodtak róla, hogy a maroknyi megmaradt hívő is kegyetlen halált haljon.

Ennek ellenére a Testvériség által ihletett, Nyugatért végzett megszabadító munka magán a domonkos renden belül is folyt, igen sokféle alakot öltve. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy akkoriban erre nem volt semmilyen más lehetőség. Innen eredtek a szerzetesrendek megújítására és reformjára tett komoly erőfeszítések is. Gondoljunk csak Vald Péterre, a valdensek (más néven lyoni szegények) rend alapítójára, vagy Lutherre, nem is beszélve Marsilio Ficinóról és Pico della Mirandoláról. A sors fintora, hogy noha a domonko-

sokat megtanulták kellő tartózkodással és távolságtartással szemlélni a gnosztikusok, mégis pont ez a rend vált - a nagyobb bel­ ső szabadság elérése érdekében - a meg­ újulási impulzusok melegágyává. Valóban csodálatos - néha nehéz elhinni, hogyan képes az egyetemes igazság újra és újra áthatolni mindazon emberek szívéhez, akik készek egész lényük bevetésével közelíteni az egyetemeshez, ahhoz, amely meghaladja a természetlelket.

A tizennegyedik század elején a domon­ kos rend a strasbourgi régióban szerény mértékű tevékenységet fejtett csak ki. A hit hosszú ideje az egyetemi teológusok kizárólagos hitbizománya volt, amikor Meister Eckhart egy újra és újra megélt sugallat alapján az élő hitet megszabadí­ totta a korabeli tudomány hóbortjaitól. Ezt annál is könnyebben tehette, hiszen abban a kolostorban nevelkedett, ahol Albertus Magnus (hitvalló Nagy Szent Albert) is ta­ nította a novíciusokat, és ahol még élénken élt a nem sokkal korábban elhunyt Aquinói Szent Tamás szellemisége.

Eckhart példaképül szolgáló tanuló volt és tündöklő karriert futott be: már ifjú éveiben meghívták, hogy tanítson a párizsi SaintJacques kolostorban - a kor egyik legte­ kintélyesebb vallási központjában. Ottléte során magára vonta a ferencesek haragját, mert vitába szállt velük, és nyert. Ennek során fejtette ki elképzeléseit arról, hogyan egyesülhet az ember misztikus, belső tuda­

tossá válás által Istennel. Abban az időben ő jelentette ki elsőként, hogy az isteni mivolt az „isteni szikra" képében mindenki lelké­ ben jelen van, és minden egyes ember arra hivatott, hogy Krisztushoz hasonlóan Isten fiává legyen.

Eckhart éles elméjű teológiaprofesszorként nagy hírnévre tett szert olyan elméleti, skolasztikái témájú előadásaival, ame­ lyek a mai ember számára már semmit sem mondanak. Mégis úgy döntött, hogy honfitársainak lefordítja anyanyelvükre, németre az emberben lévő Isten tiszta ta­ nát. Hogyan növekedhet a lélek? Mi a szív erkölcse? Hol lelheti meg eszményeit az ember? Eckhart nyomatékosan hangsúlyoz­ ta, hogy mindannyiunkban ott van Isten egy szikrája, a Szellem egy darabkája, és hogy az emberi lélek, mint e szikra hordo­ zója igenis megtisztíthatja magát az önzés rögeszméjétől. De ehhez nem szabályokat kell követni, ez valami más. Eckhart vilá­ gossá tette: „Isten az ember megváltását soha nem ahhoz kötötte, hogy valamilyen előírt életmintát követünk-e... ehelyett az isteni jelenlétnek kell áthatnia az embert, hogy a benne élő, szeretett Istenminta át­ lelkesíthesse, olyannyira, hogy ez a jelenlét ténylegesen sugározhasson - anélkül hogy bármit tennünk kellene ehhez."

Ez a tökélyre törekvő, valóban etikus ke­ resztényi élet egyszerű, „nem-én" alapja, így nyithatjuk meg az utat a lélek szabaddá válásához, hogy az felemelkedhessen és egyszer majd eggyé válhasson az „Isten-

útmutató a gyakorlati miszticizmushoz 43

A kötet szerzője, Kari Ottó Schmidt (1904-1977) életfilozófia-tanács­ adóként több mint száz könyvet írt az akaraterő, a meditáció, a misztika, valamint az élet és halál tárgykörében. Értekezéseinek irányát nagyban meghatározták az emberben nyugvó örökkévaló életmagról és belső fény­ ről szerzett tapasztalatai.

1930-tól ő képviselte Németországot a különböző vallásokat a tanításaik ha­ sonlóságai alapján egymáshoz közelíteni próbáló nemzetközi mozgalmakban.

1941-ben ezért letartóztatták, de túlélte a welzheimi koncentrációs tábort.

1970-ben meghívták az Egyetemes Vallásért küzdő Liga elnökségébe. 1972ben munkásságáért megkapta a Német Szövetségi Köztársaság érdemke­ resztjét. 1977-ben hunyt el Reutlingenben. Halála után az Egyesült Vallástudo­ mányi Egyház Los Angelesben díszdoktorrá avatta.

seggel" - az egyetemes tudattal, amely az embert és az egész világegyetemet áthatja („feloldódjon benne", ahogy Eckhart fogal­ maz). Eckhart megfizetett merészségéért: felettesei nyomására vissza kellett vonnia ta­ nait, vád alá helyezték, és úgy sarokba szorí­ tották, hogy végül a pápa előtt is védekeznie kellett. De a főpásztor döntését már nem ismerhette meg: Avignonból visszatérőben (ahol azokban az években a pápa székhelye volt, és ahol Eckhart azt hitte, sikeresen megvédte magát) titokzatos körülmények közt elhalálozott.

Az egyházon közben súlyos zavarodottság vett erőt amiatt, hogy Eckhart és követői, az új misztikusok ilyen komoly meghallga­ tásra találtak. Nem sokkal Eckhart halála után egyes tételeit eretnekségnek nyilvá­

44 Pentagram 2011/3

nították ugyan, ez azonban nem állíthat­ ta meg a megkezdett folyamatot. „Isten barátai", az egyaránt a Rajna-vidéki miszti­ kusok soraiba tartozó és minden bizonnyal Eckhart-tanítvány Johannes Tauler és Jan van Ruusbroeck jelentős szerepet játszott a bennünk lévő isteni birodalom után kutató középkori emberiség tudati fejlődésében.

Könyvében a szerző, Kari Ottó Schmidt bennünket is magával visz Eckhart mester kozmikus tudathoz vezető útjára. Meg­ mutatja, hogy ez a belső munka három szakaszra osztható, melyek során összesen tíz lépcsőn kell feljutnunk. Az első négy lépcsőfok a benső felé fordulás és megtisz­ tulás. A három következő az átszellemülés avagy megvilágosodás fokozata, az utolsó három pedig az istenülés, vagyis az isteniséggel való eggyé válás.