Borarti Magazin

Page 1

természet - alkotás - újrahasznosítás

MAGazin No. 1


Szerkesztői levél A természet szeretete, az alkotás öröme és az újrahasznosítás fontossága a három alappillére a munkánknak. Inspirálni, ötletet adni, edukálni szeretnénk a gyerekeket és felnőtteket, hogy az alkotást mint eszközt használva a természet felé fordulva éljenek. Érzékenyíteni szeretnénk őket, hogy vegyék észre a világ problémáit, gondolkodjanak róla és apró, de annál fontosabb cselekedetekkel tegyenek valamit, ami segítség, megoldás lehet az életünk jobbá tételében. Gondolatokat osztunk meg, amik kapaszkodót jelentenek, ami elindíthat olyan alkotó gondolatokat, amik aztán cselekvésbe torkollanak, amivel jobbá tehetjük a világot, ami körülvesz bennünket. A globális problémáktól eljutunk így a személyes térig, ami leginkább kézzelfogható és változtatható. Ezt a teret teremtsük olyan közeggé, ahol jól érezzük magunkat, ahol a természet, az alkotás és az újrahasznosítás helyet kap. Egyszerűen, saját kezünk által készített tárgyakkal. Célunk, hogy inspiráljunk Benneteket, ösztönözzünk az alkotásra, a természet szeretetére. A kreatív élet színes világába kalauzolunk el Benneteket.

B or i é s

A n ita

2

BORARTI magazin


Tartalom

2020

jegyzék

6

A téma - Inspiráció

12

Bazár

16

Lifestyle

22

Letölthető Borarti kártyák

24

DIY home

28

Tél, te csodás

34

Dekor

36

Környezet tudatosság

38

JJ Woolery

44

Bazár

46

Szülinap másképp

50

Adj időt és teret!

52

Téli ételek

58

Találd meg Önmagadat

62

Lilla Sellei Bags

66

De! Ceramics

68

Borarti kalandozások

70

Lender Andrea

| 2020 3


Művészeti vezető: Szerkesztő: Fotó: Styling: 4

BORARTI magazin

Ko l l á r B o r i

B a l o g h Or s i

Ze r g i B o r i

Ko l l á r B o r i


Szerzőink: Benke Anita,

Ko l l á r B o r i ,

Ri e d e r n é Fo n y ó B a r b a r a ,

Ko l l á r Fr a n c i s k a , Ze r g i B o r i

| 2020 5


A téma - Inspiráció

Inspirációt szerezni sok helyről lehet.

Sokat mondogatják mostanság, hogy

Néha könnyen megy, de van, hogy

ki kell lépni a komfortzónánkból, de

meg kell érte küzdeni, hogy elinduljon

nem is biztos, hogy tudjuk, hogy hol

az agyunkban a folyamat, hogy érezzük azt a fajta bizsergést, amit egy új ötlet megszületése okoz. Bármilyen témával is foglalatoskodunk az életben

is van az a bizonyos határ, ami után már nem érezzük magunkat teljesen biztonságosan. Ezért is kell feszegetni,

szükségünk van ezekre az ingerekre,

mert az évek során ez a ‘vonal’ bizony

hiszen ez mozdít el bennünket, ez

mozgásnak indul és változik, ahogyan

motivál, ez visz előbbre.

mi magunk is.

6

BORARTI magazin


Az inspiráció sokszor nem direkt érkezik az életünkbe, hanem nagy kört leírva érkezik meg hozzánk, pusztán csak nyitottnak és kiváncsinak kell maradnunk hozzá. Mernünk kell olyat tenni, amit eddig soha. Ez azt hiszem, hogy a mostani időszakra fokozottan igaz, hiszen nap, mint nap állít minket új helyzetbe az élet.

| 2020 7


természet - alkotás újrahasznosítás

Nagyfokú nyitottságra van szükségünk ahhoz,

hogy

a

természethez

kötődni

tudjunk, de ez a bátorság olyan kapukat tárhat

fel,

ami

semmi

mással

nem

hasonlítható össze. Az organikus, nem szimmetrikus formák világa

vonz,

megtalálható.

ami

a

természetben

Kutatom

a

is

számomra

ismeretlen apró részleteket, amelyekre leggyakrabban sétáim során találok rá, és ezekből építkezem. A falevél erezete, a toboz csigavonala, a fakéreg mintázata mind-mind inspirálnak. Vannak visszatérő motívumok,

amelyek

nem

hagynak

nyugodni, amelyek mindig ott keringenek a gondolataimban. Ezek a formai világom alapkövei.

8

BORARTI magazin


lifestyle

| 2020 9


10

BORARTI magazin


| 2020 11


Bazár

tempera szett falevél paletta

vásárlás itt

vásárlás it táska

vásárlás itt 12

BORARTI magazin

falevél pakk


utazó pakk

vásárlás itt

tt könyv

k

vásárlás itt vásárlás itt

| 2020 13


14

BORARTI magazin


| 2020 15


Lifestyle

“Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.” Pablo Picasso

A Borarti - Alkoss szabadon!

koncepcióját az örömteli alkotótevékenység és a

gyerekkori önkifejezés fontosságának tükrében álmodtam meg. Az egyik célom egy olyan, több lábon álló alkotóplatform létrehozása, ahol a gyerekek és a felnőttek megélhetik a bennük természetesen meglévő kreativitást. A minden korosztály számára inspiráló tér, a jó minőségű, széles választékban elérhető eszközök biztosítása mellett számtalan, a hétköznapi életbe is könnyen beilleszthető programokkal, lehetőségekkel és ötletekkel is megismertetem a szülőket. A koncepció részeként a gyerekek és szüleik együtt is lehetőséget kapnak átélni a szabad alkotás élményét, amelyen keresztül örök életre szóló emlékeket és impulzusokat szerezhetnek, és amelynek a tapasztalatait a későbbiekben is hasznosítani tudják. Hiszem, hogy a boldog gyerekkor alapvető feltétele a földközeli életmód. A gyerek érezze, tapintsa, ismerje meg az őt körülvevő természetet, tudja, milyen a nyirkos talaj érintése, a harmatos erdő illata, a pillangó szárnycsapkodásának hangja. Legyen koszos a keze, ismerje a szél érintését az arcán, mert ezek azok a tapasztalások, amelyekre aztán később építkezhet, és felnőttként ezek azok az emlékek, amelyek visszahozzák a gyermeki énünk boldog pillanatait és örökös inspirációt adva segíthetik felnőttkori szemléletünket.

16

BORARTI magazin


| 2020 17


Borarti módszer

KOSZ KÁOSZ KATARZIS = Szabad alkotás

A feladatok segítségével szabadon alkothatnak, tervezhetnek és kísérletezhetnek. Ezek a képességek és készségek, amelyeket ily módon fejlesztenek, lehetőséget adnak egy sokkal bonyolultabb és rendszerszerű gondolkodásra, amelyet később az élet más területein is használhatnak, és amelyre a ma ismert legújabb gondolkodási és munkamódszertani tendenciák mutatnak. Az alkotó folyamatok során szinte tudattalanul fejlődik a gyerekek problémamegoldó készsége, kreativitása, kritikai gondolkodása, nyitottsága és céltudatossága. Az alkotás folyamata az érzelmi intelligenciát is fejleszti: a mindennapi ingerek, érzések, kialakult helyzetek, vagy akár problémák feldolgozása, azok kibontása és a hozzájuk kapcsolódó szorongások, félelmek oldása is megvalósulhat. Ahhoz, hogy a gyerekeinknek a lehető legtöbbet adhassuk az életben, nem kell mindig nagy dolgokra gondolnunk.

18

BORARTI magazin


| 2020 19


Növényi l enyo m at o k absztrakt ábrázolás Hoz z áva l ó k: falevelek, virágok, tempera, ecset, vizestál, keverő paletta, olló, fotókarton tetszőleges színben és méretben

Ennél a feladatnál ajánlom, hogy az alkotás közben hallgassunk zenét, akár komolyzenét, akár meditációhoz használt ritmusokat, mert kell, hogy felszabadult mozdulatokkal dolgozzon a kéz, ne korlátozza az agy a munkát, hogy le tudjuk győzni a gátlásainkat, félelmeinket. A festékeket nyomjuk ki a keverőtálba, a vizet készítsük a kezünk ügyébe, hogy ne kelljen megszakítanunk a munkafolyamatot. A kosz megszerzésének legegyszerűbb módja, ha kiszabadulunk a természetbe. Gyűjtsünk érdekes formájú faleveleket, növényi szárakat, virágokat. Préseljük le őket! Válasszunk egy kartonlapot, és vegyük elő a tempera festékeket. Gondoljuk át, hogy mit szeretnénk kifejezni: érzelmet, hangulatot vagy cselekvést. Keverjük ki a megfelelő árnyalatokat, majd vegyük elő a préselt növényeket és helyezzük őket a lapra az elképzeléseink szerint. Próbáljunk meg harmonikus összhatást elérni, kitöltve a rendelkezésre álló területet. Forgassuk, mozgassuk a növényeket addig, amíg nem érezzük úgy, hogy rendben van a kép. Ezután a különböző színekkel fessük le őket és ugyanoda, ahova korábban helyeztük őket, nyomjuk oda óvatosan a festékes oldalukkal. Folytassuk a nyomtatást, készítsük el az alkotást! Legyen ez egy kísérlet, ahol több variációt is kipróbálunk. Nincs rossz megoldás, úgyhogy bátran, korlátok nélkül ki lehet próbálni ezernyi változatot.

20

BORARTI magazin


Az absztrakt ábrázolásnak köszönhetően bármi megtörténhet a lapon, a színek jó kiválasztásával még tovább fokozhatjuk a tér élményt. A leveleket ollóval is alakíthatjuk akár. A lényeg, hogy merüljünk bele a munkába, hagyjuk magunkat belesodródni az alkotásba, rugaszkodjunk el a valóságtól.

| 2020 21


Letölthető

DIY ötlet

Töltsd le a linkre kattintva a kártyákat és nyomtasd ki. Érdemes kicsit vastagabb kartonra nyomtatni, mert úgy sokkal szebb lesz. Akár választhatsz valami pasztell színűt is, úgy még szebb lesz. Vágd ki őket egyesével, majd a kis kört lyukaszd ki. A legjobb, ha papír lyukasztóval dolgozol, de ha nincs, akkor egy sniccer vagy olló helye is megtesz, csak vigyázz a kezedre! Spárgával vagy szalaggal fűzd át mindegyiket. Készíthetsz belőle ajándék kísérő kártyát vagy girlandot, használhatod dekorálni vagy akár karácsonyfadíszként is megállja a helyét, ha igazán költségtakarékos karácsonyt tervezel.

Használd fel minél többféleképpen, alkoss szabadon!

Oszd meg az alkotásod, hogy inspirálj másokat is, használd az #alkossszabadon, #borarti, #borartidiy hashtag-eket, hogy mi is rátaláljunk.

22

BORARTI magazin


Borarti kártyák

letöltés itt

letöltés itt

| 2020 23


DIY home Zergi Bori vagyok, fotográfus. Sokat dolgozom itthonról, ezért szeretem, ha egy különleges, szép, természetes enteriőr vesz körbe. A fotózás nem csak a munkám, hanem a hobbim is, amit szívesen összekötök egy másik hobbimmal, a dekorálással. Az ünnepek közeledtével kint minden egyre szürkébbé, hidegebbé válik, ezért ilyenkor igyekszem behozni a házba a természet elemeit. Faágakkal, tobozokkal, természetes anyagokkal, újra felhasznàlt dolgokkal és másodkézből szerzett

tárgyakkal is színesítettem

az idei ünnepi enteriőrt. Mivel ilyenkor már korán sötétedik, szeretek a fényekkel is játszani. Gyertyákkal, égősorokkal könnyen meghittebbé tehetjük a helyiségeket! Ha minden érzékszervünkkel érezni szeretnénk a karácsonyi hangulatot, akkor vessünk be illatokat is, például párologtassunk illóolajat. A karácsonyban nem is magát a szentestét, vagy az azt követő pár napot szeretem a legjobban, hanem inkább az előtte lévő, ünnepekre hangolódó időszakot! Jól esnek a fagyosabb séták, ami közben ágakat, terméseket lehet gyűjtögetni. Fontos, hogy minden évszakban tudjunk kapcsolódni a természethez, nekem ez az ünnepi hangolódásban is sokat segít! November, december hónapban gyakran gyűjtök csipkebogyót, kökényt, galagonyát, amit itthon a teámba teszek, vagy csak simán megeszem a séta közben. Mindig izgatottan várom a deres, zúzmarás reggeleket, de persze nekem is egy fehér karácsony az álmom! Egy nagyon egyszerű asztali dekorációt készíthetünk amibe

egy

használt

beleteszünk

egy

üvegből, kisebb

fenyőágat (vagy mégjobb, ha rozmaring ágat), teletöltjük vízzel, és a tetejébe egy gyertyát teszünk. Érdemes a gyertya végét kicsit méretre faragni, így nem fog kifordulni az üvegből. Az üveg szájához kenderzsinórt kötöttem.

24

BORARTI magazin


Sok dekorációs elemet kisvállalkozóktól, vagy másodkézből szereztem be. Fontos, hogy támogassuk ezzel a hazai alkotókat, ráadásul ezek a tárgyak általában jóval egyedibbek, időtállóbbak, mit az áruházi termékek. A kis fa mécsestartóimat pedig a párom, Anti faragta nekem. Szerntem ez egy nagyon kedves és személyes ajándék, amit ti is könnyedél elkészíthettek, ha van hozzá megfelelő eszközötök. Ha nincs lehetőségetek ilyeneket készíteni, akkor pedig nézzetek körbe a magyar alkotók között, hiszen többen is foglalkoznak hasonló termékek készítésével.

| 2020 25


DIY home

Az ünnepi ízek mindenkinek jól esnek màr karácsony előtt is. Ilyenkor a legtöbben a karácsonyi vacsora fogásait tervezgetik, vagy azt, hogy hányféle süteményt készítsenek. Viszont egy reggeli is lehet közös családi esemény az ünnepek alatt, úgyhogy egy ünnepi reggeli receptet mutatok nektek. Semmi extra, csupán egy kis illatos zabkása fahéjjal, egy csipetnyi szerecsendióval és mézzel! Gyorsan készen van, egészséges, és talán még jót is tesz a sok nehéz étel között.

26

BORARTI magazin


Receptleírás (két főre):

200g zabpelyhet beleteszünk egy lábosba, majd

Miután megpuhultak a pelyhek, levesszük a tűzről,

felöntjük annyi vízzel és/vagy zabtejjel, amennyi

és átkanalazzuk egy tányérba. Kicsit szétterítjük,

ellepi. Én fele-fele arányban öntöm rá a vizet és

majd mehetnek rá a banánkarikák, a sima vagy

a zabtejet. Elkezdjük főzni, közben hozzáadunk

pekándió, és pár szem aszalt vörösáfonya. A

ízlés szerint fahéjat, egy kicsi szerecsendiót, és ha

végén csorgathatunk rá mézet vagz juharszirupot,

édesíteni akarjuk, akkor mézet vagy juharszirupot is

és meghinthetjük még egy kis fahéjjal az egészet.

adhatunk mellé. Ha nem szeretnénk annyira sűrűre,

Díszítésként almakarikából nyomjunk ki csillag (vagy

akkor kicsi folyadékot még hozzáönthetünk, ha

bármilyen) formát egy sütikiszúró segítségével.

mindent felszívott a zabpehely. Pár percig fűzzük,

Tegyük a tányér szélére vagy oda, ahová nekünk

közben keverjük át gyakran.

tetszik.

| 2020 27


Outdoor

Tél, te csodás!

28

BORARTI magazin


Az év leghidegebb hónapjaiban nehezebben mozdulunk ki a jó meleg lakásból, sokféle kifogást lehet találni, miért ne dugjuk ki az orrunkat a négy fal közül. Bár én nagyon szeretem a hideg időt, azt meg különösen, ha esik a hó, néha még nekem is nehezemre esik felhúzni a csizmát, magamra ölteni a sapkát, sálat, kabátot és kívülről megfogni az ajtókilincset. Ha nekem nehezen megy, akkor a gyerekeimnek még nehezebben. Pedig télen is legalább olyan fontos a szabad levegőn való játék, bolondozás, mint a meleg, napsütéses napokon, csak hát ugye a játszótér szóba se jöhet (végre egy jó hír!), bogarászáshoz, fűszál nézegetéshez meg elég cudar az idő és egyébként sincs se fű, se bogár. Ugyanakkor a lakásunk állagmegóvása és szülői idegrendszerünk tehermentesítése érdekében nagyon is fontos, hogy a gyerekeink télen is időről-időre kiszabaduljanak a zárt térből. És nem csak ezért. Hanem azért is, mert a tél tele van csodákkal! Közülük is az egyik legnagyobb a hó. Na meg a téli sportok, amelyeknek a szépsége talán éppen abban rejlik, hogy nem hódolhatunk nekik az év minden napján. Így különösen jó érzés, amikor újra eljön az év azon időszakasza, amikor ismételten elővehetjük a szekrény mélyéről a korcsolyát, a szánkót vagy éppen a síléceinket. És persze ne feledkezzünk meg ilyenkor sem a téli erdőben tett kirándulások lehetőségéről. Mondom én, hogy egy csoda. Persze öt gyerek édesanyjaként a kihívásokat is látom, amelyeket ez az időszak magában hordoz. Nem tagadhatom és nem is tagadom el, hogy ilyenkor egyszerűen nehezebb jó programokat találni a gyerekeknek, nagyobb körültekintéssel kell eljárni a választáskor, nem elég egy B terv, célszerű C-vel és D-vel is készülni és bármi mellett is tesszük le a voksunkat, az biztosan kicsit hosszadalmasabb előkészületet és nagyobb felkészülést igényel a részünkről, szülők részéről. Kinti program esetén például elég csak a ruházkodásra gondolni. Benti program esetén… nos ott meg a türelmünket érdemes kicsit felturbózni. Én személy szerint az egészséges egyensúly fenntartása érdekében kinti és benti programokat egyaránt próbálok ilyenkor szervezni, mert csak kinti elfoglaltság esetén igen hamar odafagynék a szánkózásra kiszemelt dombhoz vagy a természetes jégpálya széléhez, miközben a gyerekek a csúszkálástól kimelegedve próbálnák magukról ledobálni a ruhadarabjaikat, ha hagynám; kizárólagos benti program esetén pedig én vetkőznék neki igencsak hamar, mert a vérnyomásom rövid idő alatt éteri magasságokba szökne a lakásban rendezett akadályverseny, a konyhát talpig fehérbe borító lisztfújó bajnokság vagy az igen nagy hanghatással járó íjászverseny miatt.

B arb ar a

| 2020 29


Outdoor

Kinti programok

A friss levegő áldásos hatása minden

mit kezdjenek egy kezük

évszakban ugyanúgy érvényes. Télen is.

ügyébe

A szabad levegőn való mozgás nem csak

hogyan

a gyerekek fizikai állapotának tesz jót, ha-

belőle a legtöbbet saját

nem lelki, szellemi fejlődésükre is nagy

szórakoztatásukra,

hatással van. Ezt mindig igyekszem feli-

- a friss levegőn gyakran játszó

dézni magamban, amikor két hapci között

gyerekek

beleugrom a csizmámba, nyakam köré

mechanizmusa

kerítem a sálat, fejembe nyomom a sapkát,

javul:

hogy aztán a türelem szobraként álldogál-

szervezőképességük,

hassak a szomszédos park szánkópályája

szabadtéri környezetben biztosított játék

mellett, amíg a lurkók negyvenedszerre is

során ők maguk döntenek arról, hogy hol

hangos kurjantások kíséretében lesiklanak

és mivel foglalkozzanak,

a lejtőn, hogy aztán otthon ugyanekkora

- a fokozott kreativitást igénylő, szabad

lelkesedéssel höpintsék fel a lélekmelegí-

levegőn végzett játék során a gyerekek

tésnek szánt forró kakaót.

egymással

Melyek azok a hatások, amelyek miatt akár egy kis megfázást is hajlandó vagyok megkockáztatni a friss levegőn a gyerekeim szellemi-lelki fejlődése érdekében?

került

tárggyal,

hozhatják

ki

döntéshozatali is

fejlődik

is

az

önállóságuk a

könnyebben

és

a

biztonságos

teremtenek

kapcsolatot, a közös élmény közelebb hozza őket a (kor)társaikkal, - a friss levegőn töltött idő egyértelműen jó hatással van a gyerekek lelki-szellemi kedélyállapotára:

a

szabad,

önfeledt

- csupán napi 15 perc szabad játék a

mozgás, játék energiát, vidámságot hoz a

természetben jelentős mértékben javítja az

hétköznapokba és nem ad esélyt a nyomott/

iskoláskorú gyerekek teljesítőképességét,

depresszív hangulat kialakulására,

koncentrációját és memóriáját, legyen szó

- a szabadtéri játék során számtalan olyan

iskolai munkáról vagy házi feladatról,

tevékenységgel

- a szabadban végzett játék fokozza

gyerekeket, amelyeket például az iskolai

a gyerekek kreativitását: semmit nem

órákon vagy otthon nem lehet bemutatni,

kapnak készen, maguktól kell kitalálni,

amelyekhez (nagyobb) térre van szükség.

30

BORARTI magazin

ismertethejük

meg

a


Benti

programok

A szabadtéri programok mellett télen nem mehetünk el szó nélkül a benti elfoglaltságok mellett sem. Mert lehet olyan az időjárás. És lesz is. Egy ködös, esős nap kiváló alkalom arra, hogy sort kerítsünk egy nagy közös sütisütésre, amibe mindenki beszáll és bár a végeredmény olyan, mintha mégiscsak megrendezték volna a gyerekek az azonnali szívrohammal felérő lisztfújó bajnokságot, de ebben az esetben legalább van némi beleszólásom és rálátásom a dolgok menetére. Szintén nagyszerű téli program a végtelenített diafilmvetítés. A megfelelő fényviszonyokhoz még csak az ablakredőnyöket sem kell lehúzni, sőt, ha szerencsénk van épp akkor süvölt a szél és kopog az ónos eső az ablakon, amikor a mesében is pont ilyen körülmények között vándorolnak a végtelen mezőkön a főszereplők… tiszta természetközeli hangzás. És ha már olvasás, akkor mindenképpen meg kell említenem a családi felolvasóklubot, teával, sütivel, kockás pléddel, berekedt szülővel…, ahogy azt kell. Tél. Ünnepek. Varázslat. Köd és pára. Bent és kint. Csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle.

| 2020 31


Outdoor

Hova mehetünk decembertől februárig?

Gyakorlatilag bárhova, ahova csak kedvünk van, mert a természetjárást télen sem kell felfüggeszteni. Általában azért nem ilyenkorra tervezzük az ismerjük-meg-hazánkatgyalogosan túrákat, bár erre is van megoldás: egy jópofa ötlettel a gyerekeket sok mindenre rá lehet venni, például egy baráti társasággal szervezett Mikulás-túra keretében sok-sok kilométert is legyalogolhatunk anélkül, hogy egy zokszó is elhagyná a szájukat, főleg, ha megígérjük, a kirándulás végén ott vár majd a Mikulás degeszre tömött zsákjával, amelyben nem csak dió és mogyoró lesz. Ha az erdő nem csábítja a gyerekeinket a csupasz fákkal, az enyhén ködös, morcos idővel, akkor a városon belül is kereshetünk olyan célpontokat, amelyek télen is vonzóak vagy másképpen szépek, mást mutatnak magukból, mint nyáron (kilátó, tó stb.). Ha az idő elég zord (és kitartóan zord), akkor bizony semmi nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy korcsolyát csatoljunk és felkeressünk egy tavat, amelyen biztonsággal lehet siklani. Ha csak a mozgást nézzük, akkor egy korcsolyapálya is megfelel, de mennyivel jobb és izgalmasabb egy természetes, befagyott vízfelületen csúszkálni: élvezni a végtelen távolságot és szabadságot, elkerülni a tömeget (biztos találunk egy olyan részt, ahol nincs sok ember), ráadásul korcsolya mellett és helyett fakutyázhatunk is és ha valaki nem tud pengeélen siklani, neki sem kell lemondani a közös bolondozásról. Közben - ha szerencsénk van - még rögtönzött biológia órát is tarthatunk a csemetéknek a nádasból előbukkanó, felröppenő különféle madarak megfigyelése révén.

32

BORARTI magazin


Túratippek Nagy-Hideg-hegy A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekvő Nagy-Hideg-hegy a Börzsöny harmadik legmagasabb hegycsúcsa. Az autóval és kisvasúttal is könnyen megközelíthető 864 méteres csúcson, amely igen közkedvelt kirándulóhely, negyven férőhelyes turistaház működik télen-nyáron. Az ide tervezett túra igényel egy kis kondíciót: a gyaloglást a Királyrétről érdemes indítani, a sárga pontokkal jelzett út a hosszabb, tizenkét kilométeren át kanyarog, de nagyon egyértelmű, szinte lehetetlen eltévedni. Ha kocsival megyünk, leparkolhatunk a Királyrétnél kicsit magasabban, a Cseresznyefa parkolóban, így négy kilométerrel rövidebb lesz az utunk. Aki Királyréten parkol - vagy oda érkezik a kisvasúttal - a piros pontokkal jelölt, úgynevezett Grófi úton is mehet, melynek hossza hét-nyolc kilométer. Nagy-Hideg-hegyről érdemes átugrani a Csóványosra, ahová nem túl bonyolult út vezet, bár van benne egy kis kaptató.

Dobogókő Dobogókő Komárom-Esztergom és Pest megye határán, a Dunakanyar szívében, Budapesttől 25 km-re, észak-nyugati irányban található. Dobogókő klimatikus gyógyüdülőhely, téli-nyári kiránduló- és síközpont, zarándokhely. Dobogókő kilátóiból az ország egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetünk, amely ősszel különösen lenyűgöző a természet páratlan színpompájának hála. Dobogókő számtalan turistaút kiindulópontja, hiszen közvetlen környezetében húzódik: -

a vadregényes Rám-szakadék

-

a Thirring-szikla (Turul körút)

-

a Zsivány-sziklák

-

a Ferenczy-szikla a Rám-hegyen

-

a Vadálló-kövek

Dobogókőn halad keresztül többek közt az Országos Kéktúra és a Mária út, a Magyar Zarándokút.

Bauxitföldtani Park/Gánt A gánti Bagoly-hegy egykori külszíni bauxitbányájában kiépített tanösvény kihagyhatatlan programpont, ha valaki a Vértesben jár. Az év minden napján szabadon látogatható egykori bányagödör valódi holdbéli/marsbéli/vadnyugati (kinek-kinek ízlése szerint) tájjal fogadja az ide érkezőket. Az Európában is ritkaságszámba menő szabadtéri geológiai múzeum minden szeglete lenyűgöző: télen is fantasztikus érzés a vörösbe, narancsszínbe, lilába, rózsaszínbe hajló katlanokban kalandozni, futkározni, bújócskázni.

| 2020 33


Dekor Olyan alkotó vagyok, akinek nem sikerült egyetlen alapanyag, technológia mellett sem elköteleznie magát, hanem a folyton változó ötleteimet valósítom meg és ehhez keresem azt az alapanyagot, azt a technikát, ami a legjobban kifejezi a gondolataimat. Használok természetes anyagokat, agyagot, fát, fémet, gyapjút, lent, kendert, de újrahasznosított alapanyagokat is, így a műanyag is belekerül az alkotásaimba.

Borarti - Otthonodban a természet lakásdekor kollekció

34

BORARTI magazin


fali szöttesek A kollekció minden egyes darabja egyedi és magában hordozza azt a filozófiát, amit a Borarti képvisel: a természet tiszteletét, szeretetét, egyszerűségét. Lehetőség szerint újrahasznosított alapanyagokat használok, így minden darab kicsit más, hiszen nem sablonszerű, futószalagon gyártott termékeket készítek. Számomra minden termék különleges, mert mindegyik valamilyen személyes élményhez kötődik és emberi kéz készíti őket. Olyan, mintha minden egyes darabban én is benne lennék egy kicsit: szívből, szeretettel készítem őket, hogy aztán útnak induljanak és teljesítsék küldetésüket, beköltözzenek új otthonukba, ahol jelenlétükkel boldogságot, nyugalmat és inspirációt nyújtsanak tulajdonosaiknak, és felhívják a figyelmüket a természet közelségének fontosságára. Energiát adjanak a hétköznapokhoz és meghittséget a hétvégékhez. Amikor csak rájuk pillantunk, fusson át a testünkön egy kellemes borzongás, mint amikor a tavasz első meleg fuvallata megcsapja az arcunkat. Nyillaljon belénk a felismerés, mint egy hideg jégcsap, hogy szükségünk van a természettel, az anyafölddel való kapcsolódásra. Ezek a tárgyak ezt a célt szolgálják. Hogy nap mint nap eszünkbe juttassák ennek a kapcsolódásnak a fontosságát. Tapintsd meg, nézz rá, érj hozzá! Legyél benne! Ez az én utam a természethez.

| 2020 35


Környezet tudatosság

Az alkotáshoz rengeteg újrahasznosított alapanyagot használok, aminek révén a gyerekek megtanulhatják a környezettudatos életmódot, természetessé válik számukra a szelektív hulladékgyűjtés, ami a fenntartható élet egyik alappillére. Célom a tevékeny környezetvédelem megismertetése, hogy mindenki tehet valamit, ami a fenntartható fejlődés irányába mutat. A hulladékok átértékelésével, felhasználásával a gyerekek könnyebben elsajátíthatják a zöldebb életforma alapjait, hiszen ha szemétből számukra fontos értéket teremthetnek, akkor odafigyelnek rá, megbecsülik, felhasználják, művészi értékkel ruházzák fel. A tevékeny környezettudatos viselkedés alapjait már egészen pici korban el lehet kezdeni és hatása generációkon át kell, hogy íveljen. A példamutatás pedig azt eredményezheti, hogy a kicsik ösztönösen nyúlnak majd ezekhez a lehetőségekhez, így számukra ez az út lesz természetes az életük folyamán, ami nélkül ma már nem remélhetünk boldog jövőt a gyermekeink számára. Közelebb húzzuk magunkhoz a természetet, megvizsgáljuk, újragondoljuk. Színeit, formáit alkotásra használjuk. Vizsgálódunk, kísérletezünk, a körülöttünk lévő alapanyagokat felhasználjuk, újrahasznosítjuk a képzőművészet segítségével. Az alapanyagok kiválasztásánál, és a feladatok tematikájának kialakításakor is a környezettudatos szemlélet az egyik legfőbb mozgatórugóm. Megmutatom a gyerekeknek és szüleiknek, hogy a környezetünkben fellelhető egyszerű anyagok sokszor mekkora lehetőséget rejtenek az alkotásra.

36

BORARTI magazin


| 2020 37


Környezet tudatosság

Gyapjúfonalak JJ Woolery Műhelyéből A csomagokban található fonalak egytől egyig kézi előállításúak és teljesen természetesek. A suffolk juhok nyírása után a gyapjú tartalmazza az állatok piszkát, földet és növényi maradványokat. Ezeknek nagy része az alapos válogatás után kikerül a gyapjúból. A szortírozást követően kezdődhet a mosás. Attól függően milyen koszos a gyapjú 2-5 alkalom is kellhet. Mosószódával és esővízzel történik a mosás. Miután megszáradtak, szabad ég alatt a napon, a „vattacukor felhőket” egy ősi eredetű szerkezeten, a farkasolón fellazítjuk. Az így kapott állag, még nem megfelelő a feldolgozásra. Azért, hogy elérjük a kellő finomságot kártolnunk kell. A kézi feldolgozás során ehhez kártolódobot használunk. Az így kapott, úgynevezett batt-ot már tudjuk fonni. A fonás eszköze a rokka, mint nagyanyáink idejében. Az elkészült fonalakat pácoljuk, végül festő növényekkel kapják meg különböző színüket. A növények erdőből, mezőről és egy festőnövényes kertből kerülnek ki.

38

BORARTI magazin


JJ Woolery

| 2020 39


Környezet tudatosság

J J WOO L E RY X BO R A R T I N ÖV É N N Y E L FE S T E T T FO N A L A K

na t úr

40

BORARTI magazin


JJ Woolery

| 2020 41


s zรถvล pak k

42

BORARTI magazin


A szövés az egyik legrégibb kézműves technika, ami a nők feladata volt.A fonalakból szőtteseket, lakástextileket készítettek. Ennek a technikának az alapjait könnyű elsajátítani, mert az alapokat egyszerű megtanulni és biztos a siker. A monoton tevékenység megnyugtat, meditatív állapotba kerül általa az ember, képes lesz koncentrálni, befelé figyelni.

A pakkban található szövőkereteket kézzel készültek újrahasznosított alapanyagokból, manufaktúrális körülmények között, ezért lehet némi eltérés egyes darabok között. Gyapjúfonalak JJ Woolery Műhelyéből

vásárlás itt | 2020 43


Bazár

made

with

Ór iás domino PAK K

C SI NÁLD MAGAD PAK K

44

BORARTI magazin

love


WOOD BAL ANCE PAK K A TERMÉSZET EGYENSÚLYA

PEC SÉT MESE PAK K TÖRTÉNETEK KÉPEKBEN

| 2020 45


Ötletek, tippek

Szülinap

másképp!

46

BORARTI magazin


SzĂźlinapi gasztrĂł

| 2020 47


Ötletek, tippek Ar t Part y

Alkotás – természet – újrahasznosítás A születésnap minden gyerek életében fontos, ezért igazi élményekkel, közös alkotással ünnepelheted nálunk ezt a jeles napot, igazi műhely hangulatban. Minden ünnepletet magunk által készített dekorációval várunk. A foglalkozás során újrahasznosított alapanyagokból készítünk tárgyakat, akár egyénileg, ami a vendégek számára hazavihető vagy közösen egy nagy alkotást hoznak létre a gyerekek. A party során a szülőknek nincs semmi dolga, csak a gyerekekkel megélni a pillanatot, nem kell semmit hozni magatokkal, mi biztosítjuk nektek amire csak szükség van. Dekoráció, torta, enni és innivaló, kreatív elfoglaltság, szabad játék, vezetett játék, jókedv, inspiráló környezet. A szülőknek is lehetőségük van nálunk maradni és kényelmesen leülni, beszélgetni, kávézni, teázni, amíg a gyerekek ünnepelnek.

48

BORARTI magazin


Felnőtt alkotó party Az ÉlményTérrel egy olyan kreatív teret álmodtunk meg, ahol mindenkit alkotásra bírunk, hiszen minden tárgy, szín és hangulat inspirál. Belecsempésztem a természet közelségét, így olyan érzése támad az embernek, mintha a szabadban lenne. A berendezési tárgyak újragondolt régi darabok, mert hiszem, hogy ez így helyes és az alkotói közeget is támogatom vele. Itt minden adott a szabad alkotáshoz és a kreatív gondolkodáshoz. A Borarti Élmény Térben egy különleges eseményt megünnepelni biztosan maradandó élmény, hiszen kreatív közegben, egy loftban, ahol minden rólatok szól biztos a siker legyen az egy születésnap, családi esemény, leánybúcsú, baráti összejövetel vagy bármilyen más számotokra fontos privát esemény. Mi biztosítjuk a teret, a hangulatot, a kreatív, alkotó tevékenységet és az ételt és italt. Rendezvényeink egyediek és rendhagyóak, így személyes egyeztetés után mi megtervezzük, összeállítjuk az egész programot, ételsort, italajánlatot, dekorációt. Olyan közös élményt nyújtunk, ahol a saját kezetek által alkotott tárggyal térhettek haza, ami örök emlékül is szolgál. Választható szövés, agyagozás, festés, kollázsolás, pasztell technikák, illetve egyedi tárgyak alkotása is egyedi ajánlat alapján. Fontosnak tartom az emberi kapcsolódásokat, hiszek abban, hogy az együtt töltött minőségi idő érték. Az ART Party célja, hogy a közös alkotás élményével hozzáadjak az eseményen résztvevők életminőségéhez. Mindehhez hozzásegít a szabad alkotói közeg, az újrahasznosítás, a kreatív gondolkodás, a természetközeli szemlélet. Ezen értékek mentén szeretnék kicsiknek és nagyoknak is maradandó élményeket nyújtani. Minőségi eszközök, újrahasznosított alapanyagok, értő segítség, kreatív közeg és finomételek és italok várnak mindenkit a Borarti Art Studioban. Segítek kiszakadni a rohanó hétköznapokból, lelassulni, megtalálni a fókuszt és tökéletes élményeket megélni.

| 2020 49


Ötletek, tippek

Szabad alkotás és a nyitott végű játékok varázsa

Adj időt és teret! Elmélyülni, belelassulni az alkotás csodájába - Kosz - Káosz - Katarzis Egy lelasult, tudatos fókusz jelenlétében tudunk olyan élményekhez jutni, amik valóban örömet, boldogságot és elégedettséget okoznak az elménkben. Erre a gyerekeket is meg kell tanítanunk, illetve hagynunk kell őket, hogy ezt a maguk ösztönös élethez való hozzáállásukkal meg tudják tartani, ne hagyjuk, hogy feledésbe merüljön. Ebben az állapotban képes az alkotói folyamat is teljesen kibontakozni. Ahhoz, hogy a gyerekeinknek a lehető legtöbbet megadjuk az életben nem kell mindig nagy dolgokra gondolnunk. Nem azzal teszünk jót nekik, ha a legdrágább, legmenőbb ajándékokkal halmozzuk el őket, sőt, azt vallom, hogy pont a kevesebb a több ebben az esetben is. Szemléletet, életérzést , utat kell nekik mutatnunk, nem pedig igényeket kielégíteni. Az első és legegyszerűbb módja ennek, ha időt adunk nekik. “Én -idő”-re nekik is ugyanúgy szükségük van, mint nekünk felnőtteknek. Rengeteg időt töltenek távol az otthonuktól iskolában, óvodában, ahol egész nap emberek között, zajban kell tartózkodniuk. Időre kell mindent csinálniuk, feszített tempóban kell végrehajtani a feladatokat. Közelebb húzzuk magunkhoz a természetet, megvizsgáljuk, újragondoljuk. Színeit, formáit alkotásra használjuk. Vizsgálódunk, kísérletezünk, a körülöttünk lévő alapanyagokat felhasználjuk, újrahasznosítjuk a képzőművészet segítségével. A természetben járva megtanítom a gyerekeknek észrevenni a szépet, hogy aztán alkotássá formálják, maguk képévé alakítsák azt. A gyerekekkel a természet tanulmányozásán keresztül új technikákat, újfajta megközelítési módot ismertetek meg. A festést új dolgokra használjuk, a növényeket formaként, grafikai elemként értelmezzük. Nap mint nap tapasztalom a saját gyerekeimen is, hogy az új generációnak nagy szüksége van lehetőségei kihasználására, környezetük tudatos felfedezésére. Szeretném megvalósítani alap célomat: A természet szeretetének önkifejezése művészeti eszközökkel a szabad alkotás jegyében. Ma a gyerekek egy felgyorsult világba születnek, ahol gyors az információáradat, ahol sok olyan inger éri őket, amit ideális esetben lassabban kellene feldolgozni. Ebben a világban nagyon nehéz elmélyedni egy-egy tevékenységben,lelassulni, megérteni azt, pedig ez fontos lenne ahhoz, hogy megtanuljanak önállóan problémát megoldani a saját elképzeléseik és terveik alapján. Az iskolán kívül is fejlesztendő terület a gyerekek önálló gondolkodása, kritikus szemléletük kialakítása. Fontosnak tartom, hogy legyen egy tér ahol saját ötleteik megvalósítását gyakorolhassák, ezért a Borarti - Alkoss szabadon! módszer a művészetet, mint eszközt és nem mint végcélt alkalmazza.

50

BORARTI magazin


| 2020 51


Téli é

52

BORARTI magazin


ĂŠtelek

| 2020 53


Étkezés Hoz z áva l ó k: édesburgonya sütőtök

gesztenye

szőlő / mazsola yellerszár körte dió

fokhagyma méz

olívaolaj /kókuszzsír/ bors / só

Díszítésnek:

Rozmaring ág

Elkészítés: A sütőt melegítsük elő 220 fokra, eközben a hozzávalókat alaposan tisztítsuk meg, majd kockázzuk, formázzuk, aprítsuk fel, majd az általunk kedvelt zsiradékkal, mézzel és fűszerekkel forgassuk össze és tegyük a forró sütőbe! 45-50 perc alatt süssük készre!

Ez a recept egy igazi őszi téli finomság, amit akár a karácsonyi vacsorára is elkészíthetünk, hiszen amellett, hogy nagyon mutatós sok vitamint, rostot is tartalmaz! A gesztenye, dió és mazsola pedig ünnepivé varázsolja ezt a hétköznapokban is könnyen elkészíthető ételt!.

54

BORARTI magazin


recept

| 2020 55


Étkezés

A sütőtök jótékony hatásai: A sütőtökben sok a béta-karotin, ami a szervezetedben A-vitaminná válik, ez segít a fertőzések leküzdésében. Szintén magas a C-vitamin tartalma, ami növeli a fehérvérsejt termelést, hatékonyabbá válik az immunrendszer és segít a vírusok elleni küzdelemben.

Dió: Mivel sok fehérje van benne, ezért a vegánok nagy kedvencének számít. A fehérje mellett vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag a dió, így B1-, B2-, B6-, C-, és E-vitamint is tartalmaz, sőt, kalcium, kálium, magnézium, vas, réz, cink, kálium és mangán is bőségesen megtalálhatóak benne.

Körte: Mivel gazdag rostokban és alacsony a glikémiás indexe, a körte az egyik legjobb csemege azoknak, akik cukorbetegséggel küzdenek. A szervezet lassan emészti meg a körtében lévő tápanyagokat, így elfogyasztása után nem ugrik meg a vércukorszint, vagyis kontroll alatt lehet tartani a vér glükóz szintjét. Édes íze miatt pedig az édesség utáni sóvárgást is megelőzheti.

56

BORARTI magazin


| 2020 57


Tal ál d m e g ön m a g a d at a má rk á d b an

Szemléletváltás és hasznos tippek modern vállalkozóknak

Ha van egy jó ötleted, az már fél siker. A kérdés csak az, hogyan váltod valóra az álmodat, milyen minőségben valósítod meg a kitűzött céljaidat és hogy a folyamat közben hogyan ismered meg és fedezed fel a saját személyiségedet. Ha életmódmárkát szeretnél felépíteni, akkor először önmagad fejlesztésével kellene kezdened a munkát. Ez pedig olykor a szokásaid megváltoztatásával, vagy az egész életed ritmusának átalakításával jár, ami nem csak rád van hatással, hanem a környezetedre is. “Akkor lesz igazán sikeres egy (én)márka vagy életmódmárka, ha a mögötte lévő ember is megmutatkozik és rendben van. Ez pedig csak akkor hiteles, ha önmagadat tudod adni!” – Kollár Franciska, Lifestyle Brand Therapist Én azt vallom, hogy csakis akkor juthatunk közelebb önmagunkhoz, ha megtaláljuk az életben azt, ami igazán lelkesít minket. “A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak szüksége van.” – Justyn Barnes: IKIGAI Találd meg az élet értelmét Ha életmódmárkát építesz, akkor egyszerűen kötelező elgondolkodnod azon, hogyan adhatod igazából önmagadat! Ki a valódi éned és hogyan mutatod meg másoknak. Erre fogod alapozni a szolgáltatásaidat, a termékeidet, ezért akarnak majd veled dolgozni mások is, ez fogja motiválni az embereket, hogy vásároljanak Tőled. Ezért itt az idő feltenni magadnak olyan kérdéseket, mint például: 1.

Hol tartok az életemben?

2.

Mit csinálok éppen és miért?

3.

Mi az, ami igazán lelkesít az életben?

Majd ezután találd meg a módját, hogy egyensúlyban tartsd a szenvedélyed, a küldetésed, a hivatásod és a szakmád annak érdekében, hogy tápláld és fenntartsd az életedben az ikigait. Ez például már eleve lehet egy cél, amiért minden nap felkelsz, teszed a dolgod és megtalálod a pillanatnyi boldogságot a hétköznapokban is.

58

BORARTI magazin


Íme néhány alapvető tanács, ha szeretnél természetesen működni az életedben: Soha ne kérj bocsánatot azért, ha önmagadat adod! Szabadulj meg a felesleges tárgyaktól, kacatoktól, hogy tisztán láss! Olyan emberek társaságát keresd, akik mellett jól érzed magad! Keress olyan munkát, ami boldoggá tesz! (Vagy teremtsd meg magadnak!)

Így tartsd meg az egyensúlyt az életedben Úgy veszem észre a környezetemben, hogy egyre többen elveszítik a vezérfonalat a mindennapokban, ugyanúgy egy vállalkozás vezetése közben, ahogy a magánéletben. Ami persze egyáltalán nem meglepő. Nehéz időket élünk, minden átalakul körülöttünk. Ilyenkor kell csak igazán odafigyelnünk az egyensúly fenntartására. De mit értek vezérfonal alatt? A mindennapi motivációt, az inspiráció forrását, ahonnan meríthetünk új kreatív ötletek, termékek vagy szolgáltatások megszületéséhez, a vállalkozásunk fellendítéséhez, egy új kampányhoz, a népszerűség növeléséhez vagy akár új vásárlók figyelmének felkeltéséhez. Sokakon érzékelem a kiüresedést, a pánikot és közben a tenni akarást is, de most nem céltudatosságból, hanem félelemből, pánikból. Finisbe érünk lassan, közeledik az év vége, s mikor pont fel kellene pörgetni még a dolgokat egyszerűen leáll minden és eluralkodik a bizonytalanság, az ünnepek előtti versengés a piacon, hogy még valamit ki lehessen hozni az évből. S persze ezzel normális esetben nem is lenne semmi baj, csak sokan azt felejtik el, hogy a nehéz időkben éppen hogy nem erőszakosan kellene megkörnyékezni az embereket, hanem éreztetni velük, hogy van számukra valami klassz ötleted, hogy mellettük vagy, hogy támogatod őket.

Mit tegyél, ha elvesztetted az inspirációdat? Minden kreatív ötlet valamiféle inspirációból születik meg. Ehhez a folyamathoz nem feltétlenül kell kreatív szakmában dolgoznod, de ha életmódmárkát építesz, akkor tudhatod, hogy sokszor egy egyszerű nap megszervezéséhez is kell némi kreativitás, hogy minden flottul menjen. De ugyanez elmondható egy édesanyára, akinek oly sok mindent kell összehangolni, hogy a család harmonikusan működhessen. Ehhez mind inspirációra van szüksége egy nőnek (de nem csak a nők járhatnak ebben a cipőben), s ha nincs honnan meríteni pozitív energiákat, új impulzusokat, életerőt, akkor bizony könnyen előfordulhat, hogy kiüresedünk, elkeseredünk, lelassulunk és pont amikor helyzet van, akkor vagyunk a legenerváltabbak és engedjük szabadjára a gyeplőt. Ezzel az írással azoknak szeretnék segíteni, akik most úgy érzik, hogy kicsúszott a talaj a lábuk alól és próbálkoznak mindenfélével a vállalkozásukban, s emellett az életükben, de valahogy nem jön össze úgy, ahogyan ők szeretnék!

| 2020 59


Zizi Először is nézzük, hogy mik lehetnek az előjelei ennek az állapotnak: • kapkodsz össze-vissza, ‘ad-hoc’ jelleggel próbálgatsz dolgokat, hátha bejön • mindenkinek csak panaszkodsz a jelenlegi helyzetről • tudod, hogy tenned kellene valamit, de egyszerűen nem megy • másokra fókuszálsz, ami teljesen elviszi a figyelmedet a saját teendőidről • erőltetetten igyekszel új terméket a piacra dobni, de magad sem hiszed, hogy bárki is ráharap • kattogsz éjjel-nappal, mit kellene csinálni, alig alszol, örlődsz egy helyben • úgy érzed, hogy most nem engedheted meg magadnak a pihenést, kikapcsolódást • túl gyakran és feleslegesen posztolsz a közösségi média felületeiden pánikból • koncepció nélkül zúdítod rá a közönségedre az üzeneteket az online felületeiden Ha ezek közül bármelyik jelenségre (vagy többre is akár) ráismersz magadból, akkor se keseredj el és ne érezd úgy, hogy rossz, amit csinálsz. Tudatosítsd magadban, hogy kicsit összekuszálódtak a dolgaid, a ritmusod, a terveid amin most dolgozni fogsz, hogy felálljon egy számodra kényelmes menetrend, amit tudsz tartani, nem pedig magad után futsz.

Ha még több inspirációra vágysz, akkor látogass el a Blogomra, vagy szerezd be az Inspiráció természetesen - Találj rá a kreativitásodra! című életmódkalauzt!

Kollár Franciska

60

BORARTI magazin


Kollár Borbála, Kollár Franciska

Inspiráció természetesen Találj rá a kreativitásodra! A szerzőpáros rendhagyó életmódkalauzát tartja kezében az olvasó. Kollár Borbála és Kollár Franciska nem csupán kreatív ötleteket osztanak meg benne, de fontos szemléletformáló gondolatokat is, legfőbb céljuk, hogy a saját példáikon keresztül másokat is arra ösztönözzenek, hogy merjenek rátalálni a kreativitásukra – ezáltal önmagukra is. A könyv egyszerre gyönyörködtet és inspirál, egyúttal kapaszkodókat kínál mindenki számára, aki szeretne önazonos, stílusos környezetet kialakítani maga körül. A vizuális kommunikáció legalapvetőbb fortélyait segítenek elsajátítani, érthetően, élvezetesen, könnyedén.

Ez a könyv nem lexikon, sokkal inkább használati tárgy, amelyet nap mint nap forgathat a tulajdonosa, ha egy kis ösztönzésre vágyik. Bámulatos, tiszta képeket, nyugodt tereket, lélegzetelállító hazai tájakat talál majd benne – a természet gyönyörű részleteit kint és bent. És rengeteg hasznos ötletet. Vegye kézbe és feledkezzen bele mindenki, aki szeretne rátalálni a saját stílusára, aki szeretné személyesebbé tenni a környezetét, és megélni az alkotás semmihez sem fogható örömét.

| 2020 61


Inspiráló márka

lilla sellei bags

A Lilla Sellei Bags egy olyan gyerekkori álom beteljesülése, amiről valóban sosem hittem, hogy beteljesülhet, mert túl nagy álomnak tűnt. És szinte észrevétlenül vált az évek alatt valóra. Tényleg mindig rajongtam a divatért, az első kreációkat kézzel varrtam a Barbie babáimnak, de később a varrás mellett divatrajzokat is készítettem. Körülbelül 12 éves voltam, amikor megkaptam életem első varrógépét. Ekkor egyből táskákat kezdtem el varrni. Hogy miért? Kissé közhelyes, de egy nő vagy táskavagy cipőmániás, hát én az előbbi kategóriába tartozom. Mindig is imádtam a táskákat, persze vásárolni a zsebpénzemből nem tudtam volna annyit, amennyire vágytam. A varrás tudományának hála gardróbon gyorsan tele lett, ezért hetedikben már az osztálytársnőimnek, a barátnőimnek készítettem táskákat. Ezekből a táskákból a mai napig megvan egy-kettő. Gimi után műszaki vonalon tanultam tovább, nagy álmom volt a BME, de a rajz alkalmasságin sosem jutottam át. Az Óbudai Egyetemen bőr szakirányon szereztem könnyűipari mérnök diplomát. Már a fősuli alatt, 2007-ben indult el, az egyedi táskákat bemutató saját weboldalam és blogom a lilla.sellei.hu. Ezután egy kisebb, de roppant hasznos, újságírói kanyar következett, 2008-tól egy online női magazinnál dolgoztam, a divat rovatot vittem, később főszerkesztői pozícióban is dolgoztam. 2012-től, a fiam születésétől szabadúszó újságíró lettem. Ez alatt a négy év alatt egyedi megrendelésekre készültek táskák, de ez igazából csak olyan volt, mint egy hobbi. Új lendületet a második gyermekem születése után, 2016-ben vett a táskamárkám, amikor a Pocket Trailer kismotor és futóbringa hordozó márkám után után elindult a táskák önálló webshopja is. Mind a könnyűipari, mind az újságírói és az azóta megszerzett fotós tudásnak nagy hasznát veszem a márka építése során. Sokszor sokat gondolkozom rajta, mi is a táskák népszerűsűgének a kulcsa, rengetegszer fel is teszik nekem ezt a kérdést. Azt hiszem a válasz talán a hitelesség. A táskák valódi nőknek, valódi anyáknak készülnek. Olyan Y generációs csajoknak, akik mernek két gyerek és 30 év után is bohókásak és lazák lenni, nem feltétlenül érdeklik őket a konvenciók, erősek, vagányak, bevállalósak. A táskák az én valós igényeimre, tehát más anyák és nők hétköznapi igényeire reagálnak, nyújtanak megoldást egy-egy helyzetre, problémára. Nem kell kutatásokat végeznem, feltérképezni a célcsoportot, hiszen jól ismerem, én is egy vagyok közülük. Emellett az is fontos, hogy a táskák praktikuma és tartóssága nekem nagyon fontos. Folyton fejlesztek, tökéletesítek ezen a téren is. Számomra elengedhetetlen a strapabíró és könnyen tisztítható anyag. Garancián túl is javítjuk a legtöbb, akár használatból eredő hibát is, hiszen a célom az, hogy a vásárló minél tovább használhassa az adott darabot. Az egyediség mellett sem lehet elmenni, a táskák a színek és a minták miatt jól beazonosíthatóak, az egyes elemekből a férjem készíti a terülőmintákat, amiket aztán egyedileg nyomunk az anyagra. Ez a márka számomra több, mint munka, ez hitvallás, hivatás, olyan tevékenység, ami az életem hatalmas részét kitölti. Az alkotás tesz azzá, aki vagyok. Nélküle nem lennék teljes.

62

BORARTI magazin


LSB

| 2020 63


Inspirรกlรณ mรกrka


LSB


Alkotó bemutatása

de! ceramics Esze Dorka

Sziasztok.

Dorka

vagyok,

a

de!

ceramics Az

agyaggal

való

dolgozás

megtanít

a

alkotója. Budapesti műhelyemben kurzusok és türelemre, az odafigyelésre, ez az anyag, amit workshopok tartása mellett gyártom saját kis nem lehet sietetni. Szeretnék eltávolodni a tárgyaim. Ezek főleg kísérletezések formákkal, mindennapjaimban a tömeggyártástól, éppen a funkcionalitás vezérfonalán. Jó érzéssel tölt ezért szeretném ha az emberek a tárgyaimra szívvel el az ötletelés, nekiállni, gyúrni, alkotni, majd nézve tudnák, hogy ezeket valaki használni szép tárgyakat. Az agyag nagyon és odafigyeléssel készítette. Minden amit

sokféle lehetőséget rejt, teret ad a kreativitásnak, csinálok, kézzel készült, egyedi darab. Szeretek de nem lehet sietetni, segít lelassulni is, ezeket szabadon kísérletezni formákkal, amire az szeretem benne. És hogy felnőttként piszkos a kezem a munkától. Ilyen és ehhez hasonló érzéseket szeretnék átadni a workshopjaimon és a tárgyaimmal is. Ezek mellett szeretem a kutyám reggeli ébredését, a madarakat az erdőben és a vizes föld illatát." A de! ceramics 2018-ban indult meg mint márka, sok évnyi lelkes és elmélyült hobbi agyagozás után. Hosszú ideig nem volt tudatos bennem,

agyag tökéletes alapanyag. Ráadásul alkotás közben együtt dolgozom a földdel, levegővel, vízzel és aztán később a tűzzel is. Szeretem, ha

tárgyak

funkcionálisak,

de

izgalmasak,

minőségi alapanyagból, technikával készültek, időtálló formák, éppen emiatt fentarthatóak. Ha egy bögre nem csak egy bögre, hanem hozza a kávézás szeánszát magával és az ezzel kapcsolatos összes kedves emléket is. A legjobb, ha valaki a tárgyamra nézve megtalálja az "igazi"

bögréjét, festőpalettáját, müzlistálját, ami mellet hogy miért is jó ez, mi az alkotásom mögött a kitart, míg az el nem törik:) küldetés és szemlélet, csak csináltam, hogy kikapcsoljak és szép tárgyakat hozzak létre. Az És hogy mik inspirálnak? elmúlt pár évben azonban pont az agyagozás közbeni meditatív állapot hozta meg bennem az A legfontosabb élettereim, és az ezek közötti irányt. egyensúly keresésem: a város, az erdő és a víz. Tárgyaimmal szeretném erősíteni a napjainkban A vakolatok, textúrák, a fák görcsei, a madarak, egyre fontosabbá váló lelassulást, jelenlétet, a színek, a változó formák, a víz hangjai és a tudatosságot és fenntarthatóságot.

66

BORARTI magazin

partmenti sziklák.


de! ceramics

| 2020 67


mozgás

B o r a r t i kalandozások

inspiráló túra és alkotás a természetben Aki volt már valaha erdőben vagy olyan helyen, ahol érezni lehetett a természet lüktetését, a növények és állatok jelenlétét, annak nem kell külön magyarázni azt a semmihez sem fogható élményt, amit egy ilyen barangolás adni tud. Minél inkább a vadonban, embertől távoli vidéken járunk, annál inkább felerősödik ez az érzet. A lelkünket mélységes nyugalom szállja meg, letisztulnak a gondolataink, hirtelen leegyszerűsödik minden. Az épített környezetünket elhagyva újra a természet gyermekeivé válhatunk, és az ösztönös dolgok kerülhetnek előtérbe. Itt nem számít semmi más, csak a puszta jelenlét a fontos. Aki ezeket még nem élte meg, annak szívből ajánlom, hogy vágjon bele akár felnőtt fejjel is. A gyerekek szerencsésebb helyzetben vannak, mert ők annyira intuitívak még, hogy rögtön átveszik a természet rezgéseit és sokkal könnyebben képesek beleilleszkedni. Nagyfokú nyitottságra van szükségünk ahhoz, hogy a természethez kötődni tudjunk, de ez a bátorság olyan kapukat tárhat

fel,

ami

semmi

mással

nem

hasonlítható össze. A gyerekeket pontosan erre a nyitott, befogadó attitűdre kell megtanítanunk, hogy a természetközeli tapasztalásaikat

képesek

legyenek

beépíteni az életükbe, és kamatoztatni is tudják őket bármikor. Például az állatok megfigyelése, életvitelük megértése rengeteg olyan információt tartalmaz, amely segítségével emberi létünk is könnyebben értelmezhető. A természet körforgása, folytonossága által megérthetjük, hol is van a helyünk ebben a nagy és kiszámíthatatlan világban.

68

BORARTI magazin


| 2020 69


Alkotó bemutatása

"Mindig is úgy gondoltam, hogy az alkotás nagy szerepet játszik az életemben, egész kicsi korom óta mindig volt valami amit csináltam, de csak 17-18 évesen jöttem rá, hogy tényleg ezzel szeretnék foglalkozni, és arra, hogy embereknek szeretnék segíteni az álmukat megépíteni, hozzá adni valamit belőlük és belőlem, hogy sikeresek tudjanak lenni.

5 éve vagyok a szakmában, nagyon szeretem a grafikát, a fő profilom a UI/UX, de 2 éve elkezdtem illusztrálni, és nagyon szeretném ha egyszer a főprofilomként tudnék rá tekinteni. A rajzolás kikapcsol, elrepít egy másik világba, ahol minden gondom elszáll, és csak pozitív érzések jelennek meg bennem, nem kell gondolkodni, csak a vonalakat húzni.

Sokszor előfordul, hogy valamit kudarcnak élek meg, ilyenkor egy picit összetörök, felszívom magam, és csak azért is megcsinálom, vagy legközelebb jobban csinálom, mert ami nem öl meg az megerősít!" Andrea

70

BORARTI magazin


Rozner-Lender Andrea

Rozner-Lender Andrea Grafikus/illusztrรกtor hello@andilndr.hu andilndr.hu +36 20 285 6279

| 2020 71



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.