1 minute read

Patthelyzet a Kondor suliban

Next Article
hirdetés

hirdetés

Nincs érdemi változás a Kondor Béla Általános Iskola ügyében: a vecsési Református Oktatási Központ, amely januárban a Külső-pesti Tankerület engedélyével elfoglalta az intézmény első emeletét, továbbra sem hajlandó távozni az épületből. Mivel volt olyan hírünk, miszerint a tankerület Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szóbeli utasítására cselekedett, kértük őt, erősítse vagy cáfolja meg ezt.

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya közölte, hogy „az államtitkár nem adott utasítást a Külső-pesti Tankerületi Központnak arra, hogy kössön bérleti szerződést a Bocskai István Református Oktatási Központtal. Ugyanakkor az államtitkár egyetértett azzal, hogy számos megfontolásból – többek között a rezsiköltségek megoszlása, a kihasználtság emelése – létrejöjjön a határozott idejű, erre a tanévre szóló bérleti szerződés.”

A szerződés alapján – és ezt a válasz is megerősíti – „a bérlőnek bérleti díjat nem, a bérlemény területi nagyságának arányában közüzemi költségeket azonban kell fizetnie”.

Mindezek ismeretében kíváncsiak voltunk arra, mi motiválta a tankerületet arra, hogy szerződést kössön a területi illetőségén kívüli oktatási köz- ponttal, továbbá miért nem kell bérleti díjat fizetniük. Kérdéseinkre Rábel Krisztina igazgató ezt válaszolta:

„A Külső-pesti Tankerületi Központ olyan iskolának segített, amelynek működése előző helyszínén ellehetetlenült, és átmeneti megoldásra volt szüksége. A tankerület vagyongazdálkodásában lévő befogadó épületben volt számukra bőven hely, így tudtunk rajtuk segíteni, és hozzájárultak az épület fenntartási költségeihez is.”

Arra a megismételt kérdésünkre, hogy miért nem kell bérleti díjat fizetni, lapzártánkig nem érkezett válasz.

A Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályának írt levelünkben botrányosnak mondtuk a kialakult helyzetet. A válaszuk szerint valódi „botrány” alighanem abból lenne bárhol, ha tanév közben raknának ki az utcára mintegy kétezer diákot.

Csakhogy, ahogy arról már korábban is írtunk, a halásztelkiek beköltözésével éppen a jogszerűen ott tartózkodó kerületi, vörösmartys és dohnányis növendékek kerültek utcára, vagy szorultak olyan körülmények közé, amelyek megnehezítik az oktatást. -kerekes-

This article is from: