n Méltó gondoskodás
Idősek otthona épül a Havannán n Színvonalas hagyomány
Idén is Bókay-tábor
n Felgyorsul a felújítás
Sorra térnek vissza a szakrendelések
n Imi! Mondj egy verset!
Interjú Csuja Imrével
2024. május n XXXIII. évfolyam 4. szám
50%
KEDVEZMÉNY A MÁSODIK PÁR SZEMÜVEGLENCSÉRE!
Vásároljon egy pár SEIKO SENSITY fényresötétedő szemüveglencsét, mi pedig megajándékozzuk két db exkluzív 50% -os kedvezményre jogosító ajándékutalvánnyal, melyeket bármilyen további pár prémium SEIKO szemüveglencsére beválthat.
Az ajánlat 2024. május 1. – június 30. között érvényes
Budapest, Üllői út 461. | www.sertzoptika.hu INGYENES szemorvosi vizsgálat szemüvegkészítés vagy kontaktlencse rendelés esetén! Bejelentkezés szemész szakorvos által végzett szemvizsgálatra: 06 (30) 219-219-1
1181
Csak mesélem
Nem indult zökkenőmentesen. Első napjainak egyikén meghúzta a buszt, mert túl szűkre vett egy kanyart valami vaskapunál. Megkarcolta az elejét. Lehajtott fejjel jelezte a balesetet a főnökének, szánta-bánta vétkét. Semmi baj, mondta a felettes, majd a biztosító fizet, ilyesmi mindenkivel előfordul, a lényeg, hogy soha ne titkolja el az ilyen baleseteket. Ennyi? Ennyi. Aztán valamelyik buszmegállóban hirtelen nem találta az ajtónyitó gombokat a műszerfalon. Teljesen lefagyott. Pánikba esve szólt a központnak, hogy baj van, nem leli azokat a rohadt gombokat. Megnyugtatták, segítettek neki. Végre kinyitotta az ajtókat, a központból pedig szóltak, hogy ilyen állapotban ne vezessen tovább, de semmi baj, jön mögötte egy másik busz, kérje meg a tisztelt utazóközönséget, szálljanak át arra. Az utasok szó nélkül megtették. Ő lekapcsolta a motort, megnyugodott, visszament a központba teljesen összeomolva. Ezt most jól elszúrta, gondolta, ezt már nem nézik el neki, ennyi volt a buszsofőrkarrierje a fjordokon. Nem rúgták ki, nem is üvöltöztek vele, hogy micsoda tehetetlen, kelet-európai barom, összekuszálja itt a közösségi közlekedést. Mondták neki, van ilyen az elején, tudják, hogy jó sofőr, majd belejön. Bele is jött. Békésen fuvarozgatja az embereket, szépen végzi a dolgát, nem cseszteti senki, időben megkapja elég jónak mondható fizetését.
Egy barátom ez a buszsofőr. Elhúzott Norvégiába. De nem ám hirtelen felindulásból, forradalmi hevületből vagy kalandvágyból, hanem előre megfontoltan, gondosan megtervezve. Nem kirándulni. Élni. Családostól. Húszéves barátság a miénk. Ittunk söröket, néztünk meccseket, sirattunk csajokat, bejártuk Toszkánát, később összejártunk családilag, nyaraltunk a tengernél elsőszülött kisbabáinkkal. Három gyereke van, szerető felesége. Szép háza, viszonylag biztos egzisztenciája. Diplomás ember, sikeres volt a szakmájában, csak a norvégiai újrakezdés miatt képezte át magát buszsofőrré.
Azt mondta, elege lett. A rossz közhangulatból, a gyűlölködésből, a propagandából, a lepattant kórházakból, a lerobbant iskolákból, ebből az örökösen keserű kilátástalanságból, és hosszan sorolta még. Nemigen tudtam megcáfolni az érveit, pengettem némi szentimentális, hazafias húrokat, és a méregdrága norvég sört emlegettem bizonytalanul. Jóideje tanult norvégul, majd hónapokig élt kint egyedül, hogy munkát és házat találjon, előkészítse a terepet a családjának. Majd egyszer talán hazatérnek, ha hazatérni érdemes, mondta búcsúzóul. Lehet, hogy éppen most kompozik az egész család az Északi-tengeren az új otthon felé.
Nem elszigetelt eset az övé a környezetemben. Élnek magyar barátaim és ismerőseim Angliában, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, de még Vietnámban is. Nem mondom, hogy a legjobb megoldás elhagyni az országot. Sőt idegesít, hogy okos, értelmes emberek lépnek le innen, talán örökre. Bár nyilván nem hiszem, hogy a Nyugat ismét pont úgy hanyatlik, ahogy a szocializmusból nézve hanyatlott, de azt tudom, hogy arrafelé sincs kolbászból, ugye. Azt is tudom, hogy külföldön mindig idegen maradsz, és eleve bitang nehéz lehet elhagyni a hazádat. Nem mondom, hogy én meg tudnám tenni. De azt sem, hogy még nem gondolkodtam el rajta. Csak mesélem.
a szerk. 3
Juhász Mátyás
Fotó: Rózsa Erika
hirdetés
Pályázati
felhívás üres helyiségek
és telkek bérletére
A Projekt18 Kft. pályázati felhívást tesz közzé az alábbi – Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, valamint a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. tulajdonát képező – üres helyiségek és telkek bérbeadására.
Üzlethelyiség, raktár
Üllői út 736. fszt. 2. 147017
Üllői út 523. fszt. 13.
Sina Simon sétány 3. fszt. 1. 150228/52/A/160
utca 1. fszt. 64. 151126/4/A/64
utca 13. fszt. 445
Területhasználat
Garázs, parkolóhely
Cím
A pályázaton történő részvétel feltétele a pályázati dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció ára 5.000 Ft, mely összeg készpénzben befizethető a Társaság 1181 Budapest, Baross u. 7. szám alatti pénztárába.
Projekt 18 Kft. Központi telefonszám: +36 1 297 4729 Székhely: 1181 Budapest, Baross utca 7. Postacím: 1675 Budapest, Pf. 97. Cégjegyzékszám: 01-09-896405 Adószám: 14269677-2-43 A dokumentáció átvehető és a pályázat leadható ugyanitt személyesen vagy meghatalmazott útján a befizetési bizonylat bemutatásával. A pályázati ajánlatot zárt borítékban szükséges benyújtani. A kiíró a Ptk. 6:74. § (2) bekezdés alapján fenntartja a jogot, hogy egyik pályázó ajánlatát sem fogadja el, és az adott ingatlanra vonatkozó pályázatot eredménytelennek nyilvánítja.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május 20. 16.00 óra
Pályázat elbírálásának várható időpontja: 2024. május 22.
Pályázók értesítése: A következő naptári héten telefonon vagy írásban.
Megtekintési időpont egyeztetése: 297-4461, +36 (30) 572 83 76
Az újságban megjelent lista tájékoztató jellegű, ezért kérem, hogy keresse fel weboldalunkat és töltse le az aktuális pályázati felhívást.
Internet elérhetőség: www.varosgazda18.hu/vagyonkezeles/
Cím Helyrajzi szám Méret Rendeltetés
17 m2 raktár
93 m2 üzlet
149910/A/13
14 m2 üzlet
20 m2 raktár
151126/4/A/445 21 m2 üzlet
Havanna
Havanna
Helyrajzi
Méret Rendeltetés Küllő utca (Alsó Erdősor utca) 152638/2 5.025 m2 területhasználat III. kerület Szakóca utca 2. 22470/2 3983 m2 területhasználat
Cím
szám
Helyrajzi szám Méret Rendeltetés Méta utca 2. 150228/102 18 m2 parkolóhely (49 db)
4
Méltó gondoskodás
Idősek otthona épül a Havannán
Még csak koncepcióterv, de a rajzokon már látszik, hogy milyen lesz a csaknem hetven férőhelyes otthon. Az engedélyek beszerzése és az építés nagyjából két évet vesz igénybe. Ha az önkormányzat nem kap támogatást, akkor minden évben a bevételekből fogják finanszírozni a várhatóan 2,5 milliárd forintos fejlesztést. Szaniszló Sándorral együtt néztük meg a terveket és a polgármestert egyúttal az utóbbi évek szociális intézkedéseiről is kérdeztük.
bp18
Szaniszló Sándor tájékoztatása szerint a kerület legnagyobb lakótelepén, a Havannán, a Kondor Béla sétányon, a korábban Robogó óvodaként üzemelő épületet használják fel, ami jelenleg egyszintes, de az idősotthon kétemeletes lesz. Azért itt építkeznek, mert ez az óvoda a csökkenő gyermeklétszám miatt már nem üzemel, miközben a sétányon több óvoda is van.
MEGVÁLTOZOTT VISZONYOK
A demográfiai változást jól mutatja, hogy 2010 előtt Pestszentlőrincen évente nagyjából ezren kerültek bölcsődébe, majd óvodába. Napjainkra azonban az újszülöttek száma hétszáz alá csökkent, ráadásul közülük 40-50 gyermek külföldön születik meg. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség ennyi óvodai férőhelyre, ezért az önkormányzat a Robogó óvodát két másik kisebbel együtt kivette a rendszerből. A polgármester szerint úgy tisztességes, ha egy intézményből egy másik közcélú létesítményt alakítanak ki.
– Úgy látjuk, hogy gyermekintézmények helyett a kerületben nyugdíjas férőhelyekre nagyobb szükség van, különösen emelt szintű nyugdíjas ellátásra. Ez azt jelenti, hogy ide házaspárok is beköltözhetnek, eleve apartmanokat alakítunk ki és más lesz az ellátás színvonala is – mondta Szaniszló Sándor.
Szaniszló Sándor az idősek otthona látványterveivel Fotó: Váradi Levente
EMELT SZINTŰ ELLÁTÁS
A polgármester szerint multifunkciós épületet terveznek, vagyis lesz nappali ellátás, bentlakásos, és enyhén demens időseket is fogadnak. A földszinten fogadótér lesz, négy gondozószoba és egy 140 négyzetméteres terem, ahol rendezvényeket is tarthatnak. Itt lesznek az irodák, a mentő fogadó rész, és minden szinten létesül orvosi szoba. Az intézményben folyamatos orvosi felügyeletet biztosítanak. – Az otthon lakói nem lesznek a négy fal közé zárva, mert az épületet nagy kert veszi körül. A második emeleten az enyhén demens lakók elhelyezését tervezzük, ott egy biztonságos zöldtetős teraszt alakítunk ki, így ők is ki tudnak menni a levegőre – mondta a polgármester.
MUNKAHELYEKET IS TEREMT
Az épületben két lépcsőházat alakítanak ki, az egyik lift üvegfalú lesz, míg a hátsó lépcsőházba olyan felvonót szerelnek be, amelyikbe ággyal lehet betolni a beteget. A lift földszinti részénél tudják a mentőt fogadni.
Az otthon új munkahelyeket is jelent. Azt tervezik, hogy a szakrendelővel kötnek szerződést az orvosok foglalkoztatására.
– Ha az otthon elkészül, akkor jelentősen tudunk csökkenteni a szociális feszültségen. A mostani kapacitásunkat több, mint megkétszerezzük. Jelenleg harminc fő az ellátottak száma, míg az új otthonban nagyjából száz rászorultat tudunk elhelyezni – hangsúlyozta Szaniszló Sándor.
Ha abból indulunk ki, hogy PestszentlőrincPestszentimre százezres kerület, ahol legutóbb 21 ezer 500 szociális utalványt vettek át a 65 év feletti polgártársak, akkor ez azt is jelenti, hogy akár két-háromezer férőhelyre is szükség lehetne, de az önkormányzatnak a saját erejéből most ennyire telik.
SZOCIÁLISAN ÉRZÉKENY ÖNKORMÁNYZAT
A tervek után az elmúlt években a kerületben megvalósult szociális intézkedésekről kérdeztük a polgármestert, aki elmondta, hogy az önkormányzat jelenleg négyszer annyit költ szociális támogatásra, mint az elődje. Évente 500 millió forintot terveznek ilyen célra, plusz az utalványokra 300 milliót, vagyis 800 millió forintot költenek a szociális területre. Míg 2020 őszén 15 ezer utalványt adtak ötezer forint értékben (összesen 75 millió forintot költöttek erre), ez év tavaszán 21 ezer 500 darab 7 ezer forintos utalványt vehettek át a jogosultak (150 millió 500 ezer forint értékben). Évente négy-öt alkalommal szerveznek élelmiszersegélyt. 2022 ősz óta háromezer élelmiszercsomagot juttattak el 50 millió forint értékben a rászoruló családoknak.
KIHASZNÁLJÁK AZ AKALI TÁBORT
Télen nagy segítséget jelent a tűzifa akció, ennek keretében 400 család kapott 20 millió forint értékben fát. A támogatási formák között van települési segély, de a polgármester elmondta, hogy a jövőben a 65 év felettiek támogatása mellett szeretnének az egy gyermekes szülőknek is segítséget adni.
– Hátrányos helyzetű gyermekeknek is indítunk táborokat a Bókay-kertben. Volt, amikor egyhetes tábort szerveztünk rászoruló családoknak, amit az unió finanszírozott. Most a Belügyminisztériumhoz adtunk be pályázatot, hogy ukrán menekültek is jöhessenek a táborba. Ezek mellett meg kell említeni a szociális gyümölcsvásárokat. Öt alkalommal került rá sor, látjuk a népszerűségét, ezért a jövőben is megtartjuk. Ennek az a lényege, hogy termelői áron lehet első osztályú minőségű árut vásárolni. Ha az időjárás megengedi, akkor legközelebb epervásár lesz. Végül hadd említsem a felújított Balatonakali tábort, amit az év tíz hónapjában lehet használni. A tábor fő szezonban a gyermekeké, a többi időszakban pedig civileket, nyugdíjasokat és nagycsaládosokat fogadunk – sorolta a példákat Szaniszló Sándor.
Gyuricza Péter
városháza 7
Látványtervek
Jó és biztonságos utak legyenek
Alig fejeződik be a kerületben az egyik út átépítése, már kezdődik is egy másiknak a kivitelezése. Ez pillanatnyilag kényelmetlen lehet, de az elkészült Üllői úti szakasz is igazolja, megéri.
A Nagykőrösi út felújítása május közepén fejeződik be
Fotók:
Váradi
Levente
Kőrös Péter tájékoztatása szerint a Fővárosi Önkormányzattól átvállalt feladatával, a Nagykőrösi út legrosszabb állapotban lévő szakaszának felújításával május közepén végeznek a kivitelezők. A polgármester-helyettes szerint ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben nem jön közbe egy hosszan tartó csapadékos időszak, akkor az Üllői út átépítéséhez hasonlóan ez a beruházás is a tervezett határidő előtt elkészülhet, így a lehető leghamarabb visszaadják a Nagykőrösi utat a közlekedőknek.
ÁTVÁLLALTA A KERÜLET
A Nagykőrösi út átépítése még be sem fejeződik, május elején elkezdődik a Halomi út következő szakaszának felújítása is. Ezen az úton 2020-ban
A Bajcsy-Zsilinszky úton a szegélyépítésen és részben az aszfaltozáson már túl vannak a kivitelezők
A Halomi út e szakaszára is ráfér felújítás
aktuális 8
a Királyhágó utcától egy szakaszt már átépítettek a kivitelezők, ezúttal a Marosvásárhely utcától a Kőrös utcáig újítják fel a mintegy 800 méter hoszszú útszakaszt. Ezt a beruházást a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza, mert a főváros kezelésében lévő út.
– Amikor mi végzünk a Nagykőrösi út munkálataival, május végén elkezdjük a Kisfaludy utca felújítását, ami ugyan az Üllői úthoz és a Nagykőrösi úthoz hasonlóan szintén fővárosi útszakasz, de velük együtt ezt az átépítést is átvállalta kerületünk a fővárostól – mondta Kőrös Péter.
A polgármester-helyettes hozzátette: a Kisfaludy utcában a Nemes utcától a városból kifelé tartó szakaszon kell majd számítani kivitelezési munkákra, melyek során átépítik az útszegélyeket, kicserélik az útpálya kopórétegét, új jelfestések készülnek, és felújítják a csapadékvíz-elvezető rendszert.
AMI ELHASZNÁLÓDOTT
Mindhárom folyamatban lévő, vagy hamarosan kezdődő kivitelezés esetében nagyforgalmú, városból kivezető utakról van szó, ezért a Nagykőrösi út és a Kisfaludy utca átépítését nem is lehetett egyszerre elkezdeni. Jelenleg ugyanis a Kisfaludy utcát sokan kerülőútként használják a Nagykőrösi úton folytatódó munkák befejezéséig. Ha ezt a két kivitelezést párhuzamosan végezték volna, akkor a környék forgalmának lebénulására lehetett volna számítani.
Az említett útfelújítási munkálatok mindegyike Pestszentimrén található, de Kőrös Péter tájékoztatása szerint egyrészről a leginkább elhasználódott útvonalakat építik át, másfelől igyekszik az önkormányzat úgy elosztani a beruházásokat a két településrész között, hogy mindegyik területén megújuljanak az útvonalak.
TIZENKILENC KILOMÉTER ÚJ ÚT
Jelenleg is átépítenek egy útvonalat Szemeretelepen, a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol a szegélyépítésen már túlvannak a kivitelezők, akik a munkálatokkal május végére készülnek el. Az utóbbi időszak legnagyobb beruházása pedig az Üllői úton volt, amelyet elkészülte után örömmel használ minden közlekedő.
– Az arányosságot is megtartjuk, de emellett fontos szempont, hogy a legrosszabb állapotban lévő és leginkább használt utakat vesszük most előre, amelyek többsége sajnos fővárosi tulajdonú és kezelésű főút – mondta Kőrös Péter.
A polgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy a kerületi kisebb utcák közül is sokat átépítettek az utóbbi években. Az összes felújított útszakasz hossza ebben a ciklusban 19 kilométer fölött van. Ezt a nagyléptékű útrekonstrukciót a XVIII. kerületi önkormányzat folytatni szeretné.
– Az a célunk, hogy a kerületben inkább előbb, mint utóbb minden utca biztonságos legyen, jó minőségű útfelülettel rendelkezzen – hangsúlyozta Kőrös Péter.
Bodzay Zoltán
Budapest kényszertámogatása az államnak
A XVIII. kerület volt az első, amely kisegítve az állami elvonások miatt szorult helyzetben lévő Fővárosi Önkormányzatot, nem várt a politikai és gazdasági viszonyok megváltozására, hanem elkezdett felújítani néhány főútvonalat, amelyek a főváros tulajdonában, kezelésében vannak. Azóta már követték más kerületek is a példát (a II., a VI, és a XII.), de az utat Pestszentlőrinc-Pestszentimre taposta ki. Ezeknek az útépítéseknek a költségeit azonban a kerületek majd egyszer viszont szeretnék látni. Ám erre csak akkor lesz mód, ha a Fővárosi Önkormányzat nem nettó befizetője lesz az államnak, hanem onnan inkább valamiféle támogatásokat kap, mint ahogy az jobb helyeken jobb időkben megszokott. Az állam részéről tapasztalt túlzott elvonásokról szóló méltatlankodásokra a másik oldalról érkező válasz mindig az volt, hogy a főváros csak panaszkodik, de van pénze, legfeljebb rosszul gazdálkodik vele.
Az Állami Számvevőszék (ÁSz) egy márciusi jelentése választ adott a kételkedőknek, mert a számokból kiderült, hogy Budapest támogatja az állam működését és nem fordítva. Az ÁSz ellenőrzése tehát alátámasztja a Fővárosi Önkormányzat vezetőinek korábbi kijelentéseit, miszerint inkább Budapest finanszírozza az állam működését.
aktuális 9
Újratöltve: Lakásért életjáradék
Egyszeri nagyösszegű térítést és rendszeres havi életjáradékot kínál a XVIII. kerületi önkormányzat azoknak a 64 évesnél idősebb nyugdíjasoknak, vagy 70 évesnél idősebb embereknek, akik jövedelme nem teszi lehetővé lakóingatlanuk fenntartását, érdemi segítséget ahhoz más forrásból nem kapnak, viszont szeretnék nyugdíjas éveiket ott, szeretett és megszokott környezetükben leélni. Szükséges továbbá az is, hogy megfeleljenek a vonatkozó rendeletben meghatározott feltételeknek. A programról Petrovai László polgármester-helyettest kérdeztük.
n Mióta létezik ez a program és mi a lényege?
n Maga a program régóta, több évtizede létezik, de az előző önkormányzati vezetés elhanyagolta: kilenc esztendő alatt egyetlen új szerződés sem jött létre, az önkormányzatra szállt lakások pedig „feloldódtak” a bérlakás-állományban, így nem tudták szolgálni a rendszer fenntartását. Alapvetően arról van szó, hogy – a piaci szereplőkhöz hasonlóan – az önkormányzat egy nagyobb összeget, valamint életjáradékot fizet a tulajdonosoknak az ingatlanjukért cserébe úgy, hogy életük végéig bent maradhatnak. n Milyen formában élesztette ezt föl a mostani kerületi vezetés?
n Többpárti egyeztetés után tavaly nyáron döntöttünk úgy, hogy módosítjuk a szabályokat.
A program célja, hogy kölcsönös érdeklődés esetén az önkormányzat idővel jó állapotú lakásokhoz jusson. Amennyiben azok a kerületben vannak, akkor bérbe adja őket, ha pedig a kerületen kívül, a rendeletben külön felsorolt települések valamelyikén, akkor nagy valószínűséggel eladja, és a befolyó összegből tartja fenn a rendszert. Nagyon fontos új tulajdonsága tehát az átalakított rendszernek, hogy elkülönítetté vált a pénzforgalom: ami a költségvetésben évente biztosított forráson túl a programból befolyik a megüresedett lakások bérleti díja, vagy elidegenítése útján, az kizárólag a rendszer fenntartását szolgálja.
n A tulajdonosok közül elsősorban kiknek éri meg ez?
n Mindenekelőtt azoknak, akik egyedül vannak, nincs örökösük, vagy akikről nem gondoskodnak. De annak is kedvező lehet, aki egyszerűen csak biztonságban szeretné tudni magát. Az életjáradék maximális biztosítékot nyújt, hiszen a lakását nem veszti el, viszont élete végéig egy biztos jövedelemhez jut rendszeresen, továbbá az elején kap egy nagyobb összeget is. Ami igazán megéri, az a garancia: az önkormányzat a legmegbízhatóbb partner ezen a piacon. n Milyen érdeklődésre számítanak?
n Már vannak, akiknek fölkeltette a figyelmét a lehetőség, többen jelentkezési lapot is kértek, de szerződést még nem kötöttünk. Viszont a félreértések elkerülése végett szeretném az érdeklődők figyelmébe ajánlani, hogy az önkormányzat nem köteles életjáradékot adni bármilyen fölkínált lakásért. Bár a program önkormányzatunk kiterjedt szociális gondoskodási rendszerének egyik lába, végső soron azonban üzlet is, amely nem működhet veszteségesen, mert akkor fenntarthatatlan. Minden egyes esetben alapos vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy eldöntsük, megéri-e belevágni az ügyletbe, és ez természetesen mindkét félre érvényes. (kerekes)
aktuális 10
Petrovai László. Fotó: Ványi Ákos
Egyházi kerekasztal a Balaton partján
Az Egyházi Kollégium tavaszi ülését és az azt követő kerekasztal-beszélgetést rendhagyó módon a frissen felújított Balatonakali táborban szervezte meg a XVIII. kerület Önkormányzata a kerületi egyházi vezetők számára. Somody László polgármester-helyettest a részletekről kérdeztük.
n Mi indokolta az Egyházi Kollégium és a beszélgetés helyszínválasztását?
n Az éves egyházi ingatlan- és programtámogatási pályázatok kapcsán megrendezett esemény jó alkalom volt arra, hogy megmutassuk a felújított ifjúsági tábort, melyben természetesen szívesen
fogadunk egyházaink szervezésében is csoportokat. Az időjárás is kedvezett a programnak, tökéletes, szinte nyári időben tudtuk megmutatni a felújított tábort.
n Gondolom, volt érdeklődés. Mikor élhetnek ők a tábor adta lehetőségekkel?
n Ifjúsági táborról van szó, így elsősorban a kerületi világi és egyházi iskolák számára írtunk ki pályázatot, a főszezonban már az összes turnus gazdára talált. A kerületi civil és egyházi szervezeteknek, sportegyesületeknek az elő- és utószezonban van lehetőségük a tábort igénybe venni.
n Milyen egyéb témák szerepeltek napirenden?
n A találkozó fő témája a beadott, egész évre vonatkozó ingatlan-felújítási és programtámogatási pályázatok megbeszélése volt. Önkormányzatunk lehetőségeihez mérten segíti a kerületi egyházi szervezetek közösségteremtő és értékhordozó tevékenységét és hozzájárul az egyházi épületek karbantartásához, ingatlanfelújításához. Rendeletünk értelmében a döntés előtt kikérjük a kollégium tagjainak pályázatokkal kapcsolatos véleményét. Ezen túlmenően az egyházi vezetők az ilyen találkozók alkalmával elmondják, ők hogyan látják a kerület életét, hogy gondolkoznak a közös munkáról. Persze, egyéb napirendi pontként az aktualitásokról is tudunk szót ejteni, például közelgő ünnepekről eseményekről, programokról, egyéni kérésekről. A hivatalos program végeztével körbevezettük vendégeinket. Sok kérdés hangzott el a táborral kapcsolatban, megmutattuk az épületeket, elszállásolási, étkezési lehetőségeket és az elkészült új sportpályát is. Örömmel mondhatom, hogy igazán tartalmas, aktív délelőttöt zártunk a Balaton-felvidék legmodernebb, legnívósabban felszerelt táborában.
K. A.
aktuális 11
Somody László. Fotó: Ványi Ákos
VÁSÁROS TÉR FELÚJÍTÁS
SZAVAZZ, HOGY MILYEN LEGYEN
AZ ÚJ VÁSÁROS TÉR!
Közösségi tervezés Újpéteritelepen
KÉT TERV KÖZÜL VÁLASZTHATUNK
A Vásáros tér Újpéteritelep egyik fontos köztere, ahol park, játszótér, kisboltok, sportpálya szolgálja a környező kertvárosi negyed lakóit. Éppen ezért fontos, hogy élhető, szerethető, rendezett és az itt élő közösség akarata szerint kialakított köztér legyen. A Vásáros tér éppen nagy népszerűsége miatt mára már leromlott, kaotikus képet mutat, felújítása már nem várhat tovább. De ha már felújítjuk, újítsuk fel a kerületi közösség, az itt élők valós igényei alapján!
Az önkormányzat kezdeményezésére Újpéteritelep lakói aktívan részt vettek a tervezési folyamatban. Közös tervezés zajlott, amely során a környéken élők elmondták igényeiket, vágyaikat, elképzeléseiket, és az önkormányzat tervezői formába öntötték ezeket.
A tervezés során kiderült, hogy a lakosoknak nagyon fontos a parkosítás és a zöldfelületek. Több játszóeszközt szeretnének a gyermekek számára. Elengedhetetlennek tartják a focipálya felújítását, és további sportolási lehetőségeknek − futókör, szabadtéri fitneszpark − is örülnének. Végeredményként egy kulturált, sokféleképp használható, teljesen áttekinthető parkos teret látnának a legszívesebben.
kozossegitervezes.hu/vasaros
Két terv készült, és most ezek közül kell kiválasztanunk azt, amely hamarosan megvalósul.
aktuális
SZAVAZZ!
Ismét indul a polgármesteri székért
Ughy Attila, aki jelenleg a Fővárosi Közgyűlés képviselője, 2024. március 27-én jelentette be közösségi oldalán, hogy a XVIII. kerületi polgári közösség hivatalos polgármester-jelöltjeként elindul a júniusi önkormányzati választásokon.
Indításáról a Fidesz a legutolsó polgármesterjelöltjei között döntött, mert a kerületben éveken át Lévay István Zoltán volt a jelölt, ám őt egy titokban rögzített hangfelvétellel a Válasz Online buktatta le, amikor megvesztegetni próbálta a Kétfarkú Kutya Párt polgármester-aspiránsát. Ezt követően még mindig kérdéses volt, hogy kit indít a választáson a Fidesz, de a hírek szerint a helyi közvéleménykutatások alapján végül a korábbi polgármester mellett döntöttek.
Ughy Attila a XVIII. kerületi Kassa Utcai Általános Iskolában, majd a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban végezte alap- és középfokú tanulmányait. Földrajz–történelem szakos diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg. Az 1998-as parlamenti választáson a Fidesz fővárosi listájáról nyert országgyűlési képviselői mandátumot. Egyidejűleg a Bókay-telep egyéni képviselője és fővárosi képviselő is volt.
2006 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság elnökeként, 2010 és 2014 között a Fővárosi Közgyűlés Városképvédelmi és Városfejlesztési tanácsnokaként, valamint a Közterület-hasznosítási Bizottság elnökeként tevékenykedett. 2010 és 2014 között Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, országgyűlési képviselő, valamint az országgyűlés Európai Uniós Ügyek Bizottságának tagja volt. 2014 októberében polgármesterként újraválasztották. 2019. október 13-án Szaniszló Sándor nyerte a kerületi polgármester-választást.
Fotó: Ványi Ákos
Az elmúlt hetekben Ughy Attila utcafórumokon tájékoztatta programjáról Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakóit. Az elkövetkező időszakban is a kerület különböző pontjain ilyen utcafórumokon várja az érdeklődőket, ahol közvetlenül találkozhatnak és megvitathatják a kerületiek a politikussal a közös ügyeket. A jobboldal jelöltje a helyi problémákra kínál megoldásokat az utcafórumain, ahol bemutatja az érintett terület fideszes képviselőit is.
– A városvezetés szolgálat, amit az az öröm kísér, hogy valami jót tettél azoknak, akik között felnevelkedtél. Közel tízéves városvezetői tapasztalatot és tudást, kiemelt érdekérvényesítést és biztos hátteret, elkötelezettséget és tettvágyat hozok. Itt születtem, itt élek, itt vagyok otthon – írta a közösségi oldalán Ughy Attila.
aktuális 13
Egy hossz Balaton
Keresztben minden évben több ezren úszszák át hazánk legnagyobb tavát, a kerületben működő Kis-Pingvin Sportegyesület tagjai azonban hosszában vágnak neki újra és újra a Balatonnak.
Hogyan segíthetünk?
WonderFlora & CMT Alapítvány bankszámlaszáma: 11742300-21449149-00000000
Közlemény: #1hosszBalaton adomány. A jótékonysági projekt megvalósításához is fogadnak felajánlásokat, ehhez az egyesülettel kell felvenni a kapcsolatot a kispingvinuszas@gmail.com-on vagy a +36-30-400-5129-es telefonszámon.
Facebook-esemény neve: 1 hossz Balaton a Kis-Pingvinekkel!
Ez az év még különlegesebb, mert a több, mint 80 kilométeres távot ezúttal csak a gyerekek teszik meg. A céljuk pedig, felhívni a figyelmet arra, hogy az életben nem mindenki indul ugyanolyan lehetőségekkel, ezért fontos, hogy másokra is figyeljünk.
A PINGVINEKRŐL
Már több, mint 500 tagja van a 2011-ben alakult Kis-Pingvin Sportegyesületnek, ahol a gyerekek az úszás és a vízilabda alapjait sajátíthatják el.
– A sportegyesületet azzal a céllal hoztuk létre, hogy a mai rohanó világunkban ön-, és csapatfegyelmet tanítsunk, valamint játékot és közösségi élményt adhassunk a gyerekeknek – meséli Menczinger Melinda, az egyesület vezetője.
14
– Úgy szeretnénk fejleszteni a hozzánk járó gyerekek képességeit, hogy folyamatosan elérendő célokat tűzünk ki eléjük. Inspirációt és példaképeket mutatunk nekik, így motiválva őket, hogy jobban megismerjék és megszeressék az úszást vagy a vízilabdát. Hisszük, hogy akarattal, céltudatossággal és kellő fegyelemmel bármit el lehet érni – hangsúlyozta a sportvezető.
Hozzátette: az egyik legfontosabb céljuk, hogy megmutassák és megértessék sportolóikkal, hogy nagyon fontos másokra is figyelmet fordítani.
GYERMEKEK A GYERMEKEKÉRT
Az idei kihívás nem csak azért különleges, mert az előző évekkel ellentétben most csak a gyerekek ússzák át hosszában a Balatont, hanem azért is, mert Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó kislányának, Flórának gyűjtenek.
– Flóránál kétéves korában Charcot-MarieTooth (CMT) -kór 2-es típusát állapították meg. Ez
a betegség megakadályozza a járásban – mondta Menczinger Melinda.
– Az úszó csapat 2009-12 között született vízilabdásainkból áll, akik kis fős csoportokban, váltóban fogják szelni a habokat, nappal és éjjel is, így várhatóan egy hétvége alatt teljesítik is a távot. Ez testben és lélekben is nagy kihívás lesz, illetve az eddigi edzések mellett plusz felkészülést is igényel. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy ezt bevállalják – hangsúlyozta az egyesület vezetője.
Az úszás tervezett időpontja: június 14-15. (esőnap: június 21-22.) Útvonal: Keszthely–Balatonakarattya. Fontos, hogy az úszáshoz csatlakozni nem lehet.
A Kis-Pingvinek idei kihívásukkal minden adományt a WONDERFLORA & CMT Alapítványnak ajánlanak fel. Céljuk Flóra állapotjavításának és fejlesztésének támogatása. Az esemény fővédnökei Illés Fanni paralimpiai világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar paraúszó, férje, edzője Szabó Álmos és Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok. dv.
Mi az a CMT?
A Charcot-Marie-Tooth betegség (CMT) öröklődő, érző és mozgató idegek polineuropátiával járó megbetegedés. Genetikai háttere nagyon összetett, számos génhiba okozhatja, ezért komoly diagnosztikai kihívást nyújt az orvosoknak és a molekuláris biológusoknak. Magyarországon közel 4 ezer érintett beteg feltételezhető.
aktuális 15
Színvonalas hagyomány
Idén is Bókay-tábor
Sebesen közelít a nyár, azonban a szülőknek sajnos nincsen nyári szünet. A XVIII. kerületben nem kérdés, hogy ki vigyázzon a gyerekekre, és hogyan töltsék hasznosan, élményekkel teli a szabadnapokat. Július 1-jétől ismét megnyitja kapuit a közkedvelt Bókay-tábor.
DÍJ ÉS BEFIZETÉSE
A kerületi lakcímmel rendelkező gyermekek térítési díja: 4.500 Ft/hét, befizetéskor a gyermek lakcímkártyája szükséges. Kerületi lakcímmel nem rendelkező gyermek esetén a tábor díja 20.000 Ft/hét.
A befizetésre a Bókay-kertben lesz lehetőség, az úgynevezett Fesztivál Színpad melletti pavilonban a következő időpontokban:
n június 11-én, 8-tól 18 óráig, n június 18-án, kedden 8-tól 18 óráig és
n június 25-én, kedden 8-tól 18 óráig.
Ezt követően a tábor működése alatt a befizetés mindig keddi napokon lehetséges a Bókay-kertben 8 és18 óra között, a következő hétfőtől érvényesen.
A befizetési napokon bármennyi turnust be lehet fizetni előre készpénzben vagy bankkártyával, de szakraji befizetésre csak készpénzben van mód.
Az iskolákban nem lesz lehetőség a tábor befizetésére.
Az önkormányazt által fenntartott és a Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ által működtetett nyári napközis tábor évek óta telt házzal
működik. A diákok rengeteg élményt szereznek, a szülők pedig nyugodtak lehetnek, hogy gyermekük nyáron is biztonságban, felügyelet alatt van.
– Pontosan tudjuk, hogy az infláció és az elszabadult élelmiszerárak miatt sajnos sok család került nehéz anyagi helyzetbe, ezért amíg a lehetőségeink engedik, a tábor árát nem emeljük – hangsúlyozta Somody László polgármester-helyettes.
Kerületi lakcímmel rendelkező gyerekeknek a táborozás díja idén is az alaprajban normál, és diétás étkezés esetén is 900 forint naponta. A díj tartalmazza a napi háromszori étkezést, a felügyeletet, az alapprogramokat, valamint a táborhasználatot is. Csak a választott szakrajokért kell a szülőknek külön fizetni.
Talán már minden kerületi gyermeknek és szülőnek ismerős Kuba Gábor, az Eötvös Loránd Álta-
TÁBOR HELYSZÍNEI ÉS IDŐTARTAMA
Bókay-kert (1181 Szélmalom u. 33.)
2024. július 1.–augusztus 23.
Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola (1188 Ady Endre u. 46–50.)
2024. július 1.–július 26.
lános Iskola és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatójának neve, aki évtizedek óta a tábor egyik lelkes szervezője és vezetője.
– Bizton állíthatom, hogy a tábor színvonala idén is megfelel majd a szülők és a gyermekek elvárásainak, rengeteg programmal és foglalkozással készülünk – mondta Kuba Gábor.
A táborvezető kiemelte: a Fővárosi Önkormányzat döntésének köszönhetően – miszerint a 14 év alattiak ingyen utazhatnak a közösségi közlekedési járműveken – még több helyre és sokkal könnyebben juthatnak majd el a gyerekekkel A Campona bevásárlóközpontban lévő Tropicarium és Oceanárium például csak egy ingyenes vonatutazás lesz.
aktuális 16
FONTOS!
A tábor szervezői kérik a szülőket, hogy gyermekeiket az időjárásnak megfelelő öltözetben és tisztasági felszereléssel indítsák útnak reggelente, és ne engedjenek értékes játékot, telefont, nagycímletű pénzt a táborba hozni. Tábornyitás előtt felvilágosítás kérhető (munkanapokon 8-17 óra között) a 06-20-485-3509 telefonszámon és a szakrajok szervezőitől az általuk feltüntetett elérhetőségen. A tábori szolgáltatás igénybevételének feltétele a kitöltött JELENTKEZÉSI LAP és EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT.
NAPIREND A TÁBOROZÁS ALATT
Reggeli ügyelet 6 és 8 óra között a Bókay-kert Szélmalom utcai kapujánál, illetve Pest- szentimrén az iskolában.
A tábori foglalkozások 8-tól 16 óráig tarta- nak, táborzárás 17 órakor. Ezt követően nem tudnak a gyerekeknek felügyeletet biztosítani.
A tábort 16 óra előtt csak a szülővel vagy annak írásos engedélyével hagyhatják el a gyermekek!
JELENTKEZÉS
Információ és a jelentkezéshez szükséges letölthető dokumentumok: https://csibesz18. hu/#aktualis
SZAKRAJOK
Túrázás, kézműves foglalkozások, agyagozás, úszás (kezdő és haladó), legózás, labdarúgás, tenisz, akrobatikus rock&roll, mazsorett (kez- dő és haladó) harcművészet, zumba, íjászat. Szervezési okok miatt egy héten csak egy szakraji foglalkozás vehető igénybe. A szakraj díjának a befizetésére csak a Bókay-kertben, a befizetési napokon van le- hetőség. Egyes szakrajok indulása minimális létszámhoz kötött, így ha a foglalkozás ér- deklődés hiányában elmarad, akkor a díját természetesen visszakapják a szülők.
ÉTKEZÉS
Diétás étkezés igényléséhez az ennek szükségességét igazoló egészségügyi dokumentum másolatát, külön étrend esetén pedig az erre vonatkozó nyilatkozatot a befizetéskor le kell adni.
Betegség vagy egyéb okok miatti távollét esetén 8.30-ig lehet lemondani a következő naptól az étkezést a 06-20-4853509 vagy a 290-1034 telefonszámon.
Fontos tudni, hogy csak szabályszerű lemondás esetén téríthető vissza vagy számítható be az alapraj szolgáltatási díja!
17
Választási tájékoztató
I. Kinek van választójoga?
HELYI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK
Az önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán, valamint a helyi népszavazáson választójoggal rendelkezik minden, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és európai uniós állampolgár, továbbá aktív választójoga van a menekültként elismert vagy huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező nagykorú személyeknek is.
Nem választhat és nem választható (azaz nem rendelkezik sem aktív, sem passzív választójoggal) az, aki közügyektől eltiltás hatálya alatt áll, akit a bíróság kizárt a választójogból, mert a választójog gyakorlásához szükséges belátási képessége mentális zavara következtében tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy tartósan, teljeskörűen hiányzik. Szavazati joggal ugyan rendelkezik, ám nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti (feltéve, hogy nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától) vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelés alatt áll. Minden szavazásra jogosult választópolgár automatikusan felkerül a lakóhelye szerinti település szavazóköri névjegyzékre. Az a választópolgár, aki a választás kitűzése előtt legalább 30 nappal tartózkodási helyet létesített (és annak érvényessége a szavazás napjáig folyamatosan fennáll), átjelentkezéssel tartózkodási helyén szavazhat. Amennyiben a választópolgár átjelentkezéssel szavaz (és bejelentett lakcímeiben változás nem történik), a következő önkormányzati választásig a tartózkodási helye szerinti névjegyzékben szerepel majd. (Vagyis kizárólag a tartózkodási helyén kitűzésre kerülő időközi önkormányzati képviselő vagy polgármester választáson vehet részt.)
NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK
A nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választásán választóként részt vehet az önkormányzati választásokon választójoggal rendelkező minden nagykorú magyar állampolgár, amennyiben a választást megelőzően nemzetiségi választópolgárként regisztráltatta magát (felvetette magát az adott nemzetiség névjegyzékébe).
Nem választhat és nem választható (azaz nem rendelkezik sem aktív, sem passzív választójoggal) az, aki közügyektől eltiltás hatálya alatt áll, akit a bíróság kizárt a választójogból, mert a
választójog gyakorlásához szükséges belátási képessége mentális zavara következtében tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy tartósan, teljeskörűen hiányzik. Szavazati joggal ugyan rendelkezik, ám nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti (feltéve, hogy nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától) vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelés alatt áll. E választástípusban nem választhat továbbá a magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár, valamint a menekültként, bevándorlóként vagy letelepedettként elismert nagykorú személy.
EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK
Az Európai Parlament tagjainak választásán választójoggal rendelkezik minden, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgár, valamint az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgára, amennyiben nyilatkozatot tesz arról, hogy választójogát Magyarországon kívánja gyakorolni; továbbá azok a nagykorú magyar állampolgárok, akiknek sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában sincsen lakcímük. Szavazati joggal ugyan rendelkezik, ám nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti (feltéve, hogy nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától) vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelés alatt áll. Nem választható továbbá az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.
Nem szavazhat az a magyar választópolgár, aki az Európai Unió más tagállamában kérte névjegyzékbe vételét az EP-választásra.
HOL ÉS HOGYAN SZAVAZHATOK?
HELYI ÉS NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI
VÁLASZTÁSOK
Szavazás a bejelentett tartózkodási helyen: az önkormányzati választásokon a tartózkodási helyén is szavazhat, amennyiben a választás kitűzését megelőzően legalább 30 nappal tartózkodási helyet létesített és ez a választás napján még érvényes. Erre vonatkozó kérelmét benyújthatja online és papír alapon személyesen, vagy meghatalmazott útján bármely helyi választási irodában.
18 hirdetés
Mindezeket a választás kitűzését követően teheti meg a választás napját megelőző -66. nap és a -9. nap között. (2024. április 4. - 2024. május 31. 16:00 )
Ha valamely, Magyarországon honos nemzetiséghez (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) tartozik, regisztrálnia kell ahhoz, hogy a központi névjegyzékben feltüntetésre kerüljön a nemzetiséghez tartozása, és kérheti nemzetiségi névjegyzékbe vételét az önkormányzati választásokra, vagy az önkormányzati és az országgyűlési választásokra is.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati választásoknál nincs külképviseleti választási lehetőség!
EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK
Szavazás másik szavazókörben: az európai parlamenti választáson az ország bármely, szabadon választott településének kijelölt szavazókörében leadhatja szavazatát átjelentkezési kérelmet
benyújtva online vagy papír alapon személyesen, vagy meghatalmazott útján bármely helyi választási irodában.
Külképviseleti szavazás: kérheti a kijelölt külképviseleti névjegyzékbe vételét, amennyiben szavazatát a külföldi magyar nagykövetségek, konzulátusok valamelyikén kívánja leadni.
Szavazás a külföldi lakóhelye szerinti jelöltekre: amennyiben nem a magyarországi pártlistákra kíván szavazni, hanem a külföldi lakóhelye szerinti jelöltekre, úgy a fogadó állam jogszabályai szerint kérheti, hogy vegyék fel az adott uniós tagállam névjegyzékébe. Ebben az esetben a Nemzeti Választási Iroda a más uniós ország választási szerve általi kérés alapján a magyarországi névjegyzékből törli, kizárva ezzel a kettős szavazás lehetőségét. Mindezeket a választás kitűzését követően teheti meg a választás napját megelőző -66. nap és a -9. nap között. (2024. április 4. - 2024. május 31. 16:00 )
A fentieken túlmenően a legfrissebb információk a https://www. bp18.hu/valasztas-24 , valamint a www.valasztas.hu honlapokon találhatóak!
Budapest Főváros XVIII. kerület PestszentlőrincPestszentimrei Helyi Választási Iroda
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény rendelkezései alapján értesítem a kerület lakosságát a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Helyi Választási Iroda vezetőjéről, helyetteséről, az Iroda elérhetőségeiről és az ügyfélfogadás rendjéről, továbbá Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Helyi Választási Bizottság elérhetőségeiről.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Helyi Választási Iroda vezetője: dr. Ronyecz Róbert jegyző titkárság: Valcsák Liliána telefonszám: +36-1-296-1392, e-mail: jegyzo@bp18.hu helyettes vezető: Chrobák Zoltánné dr. aljegyző telefonszám: +36-1-296-1300/1015, e-mail: aljegyzo@bp18.hu Központi névjegyzékkel, szavazóköri névjegyzékkel (megtekintés, értesítő pótlás stb.) és ehhez kapcsolódó kérelmekkel (külképviseleti szavazás, mozgóurna, átjelentkezés stb.), jelöltek, jelölő szervezetek A4-es, A6-os, L4-es, SZ4-es nyomtatványaival összefüggő kérdésben tájékoztatás:
Hományi András Ferenc telefonszám: +36-1-296-1371, e-mail: homanyi.andras@bp18.hu
Szavazatszámláló bizottsággal kapcsolatos kérdésekben
tájékoztatás:
Liptai Hajnalka
telefonszám: +36-1-296-1380, +36 30 460-3855, e-mail: szavazatszamlalo@bp18.hu
Ajánlással, ajánlás ellenőrzéssel kapcsolatos kérdésekben tájékoztatás:
Telekné dr. Baczoni Rita telefonszám: +36-1-296-1300/1826, e-mail: baczoni.rita@bp18.hu Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Helyi Választási Bizottság elérhetőségei:
Cím: 1184 Budapest, Üllői út 400. telefonszám: +36-1-296-1300, bp.18.hvb@bp18.hu
titkárság: Németh Edina
A Választási Iroda ügyfélfogadási rendje:
Hétfő: 8.00-16.00
Kedd: 8.00-16.00
Szerda: 8.00-16.00
Csütörtök: 8.00-16.00
Péntek: 8.00-16.00
További információk a https://www.bp18.hu/valasztas-24 , valamint a www.valasztas.hu honlapokon találhatóak!
19 hirdetés
Egy havannai barber
Forró törölközős arcpuhítás, relaxáló fejmasszázs, tökéletes haj- és szakállforma. Ilyen szolgáltatások mellett nem csoda, ha egyre népszerűbbek a barber shopok. A Városkártya-partner ’77Barber Shop a Havanna utca 48. alatt várja a vendégeit.
Mielőtt üzletét megnyitotta, tíz évig élt a Havanna lakótelepen Papp Gábor, az üzlet tulajdonosa. Ez idő alatt rengeteg embert megismert, úgy gondolta, szüksége lenne a környéknek egy igazi barber shopra.
– A vállalkozást 2022 augusztusában egy barátommal kezdtük. Az elmúlt másfél évben rengeteg ember ismert meg minket és büszkén mondhatom, hogy meg vannak elégedve az általunk nyújtott szolgáltatásokkal – mondta Papp Gábor.
Az üzlet neve is a „Havannához” kapcsolódik, ugyanis a lakótelepet 1977-ben kezdték el építeni. Fő profiljuk a férfi és gyerek hajvágás, illetve szakálligazítás. Egyéb szolgáltatásaik közé tartozik a fül és orr gyantázása és a szemöldökigazítás.
Jellegzetes szimbólum
A piros-fehér, máskor piros-fehér-kék csíkos forgó henger a borbélyüzletek jellegzetes szimbólumává vált. A középkor embere a piros-kék színkombinációt nem a jól ápoltsággal, hanem a vérrel, a sebkötözéssel, a piócákkal és a fájdalommal társította. A borbélyok abban az időben nem csak hajat, de eret is vágtak, fogat húztak és kisebb műtéteket is végrehajtottak a vendégen.
Az első borbélyoszlopok nem csupán szimbólumok voltak, de valódi, földbe szúrt rudak. Erre akasztották az érvágás után kimosott kötéseket. A szélben a gyolcsok spirálszerűen feltekeredtek az oszlopra. Innen ered a ma használatos borbélyoszlop spirális forgása. Az oszlop tetején található gömb az első széria tetején még lapos korongként a piócákkal teli tálat, az oszlop alján található pedig a vérrel telt edényt szimbolizálta.
– Arra törekszünk, hogy minden vendégünk elégedetten távozzon – hangsúlyozta az üzletvezető. Hozzátette: szerencsére hazánkban is népszerűvé váltak a barber shopok, mert az elmúlt években a férfiak is elkezdtek több időt fordítani a külsejükre. A haj és szakáll megformázása mellett olyan különleges szolgáltatásokat is kapnak, mint a frissítő forró törölközős arcpuhítás és a relaxáló fejmasszázs.
A városkártya-partnerek tíz százalék kedvezményt kapnak a hajvágás és a szakálligazítás árából. (X)
Elérhetőség:
Facebook oldal: 77 Barber Shop
Bejelentkezés: https://77-barbershop.salonic.hu/ Cím: 1181 Budapest Havanna utca 48. Telefon: 06 30 780 6797
hirdetés 20
Repülőtéri kalandok nyáron is!
Március 31-én, a nyári időszámítás kezdetén életbe lépett a budapesti repülőtér új menetrendje, amely a slágerúticélok mellett számos izgalmas újdonságot is kínál mindazoknak, akik tengerparti kikapcsolódásra, vagy épp egy új kultúra felfedezésére vágynak idén nyáron. Összesen 39 légitársaság 130 közvetlen desztinációjából választhatunk, a járatsűrítések miatt pedig még könnyebben tervezhetjük meg a nyaralást kedvenc városainkba.
A Budapest Airport járatfejlesztési csapata és a légitársaságok idén nyáron is gondoskodnak róla, hogy az örök kedvencek mellett új úticélokat is elérhetővé tegyenek a Budapestről elérhető menetrendben. Az egyik ilyen, sokak által várt város a portugáliai Faro, ahová heti két alkalommal repülhetünk el a Ryanairnek köszönhetően. Portugália legdélebbi városa már önmagában színes kulturális kalanddal várja az utazókat, de jó hír az aktív kikapcsolódásra vágyóknak, hogy a Farónak otthont adó Algarve tartomány számos kirándulóhelyet és szörfparadicsomot rejt magában – és persze festői tengerpartokból sincs hiány. Szintén újdonság Szkíathosz szigete, amelyet a kedvező menetrendnek köszönhetően akár egy hosszú hétvége keretében is meglátogathatunk. Amellett, hogy a görög
szigetek paradicsomi hangulatát kínálja, Szkíathosz a világ egyik legérdekesebb repülőterével is büszkélkedhet: a repülés rajongói az óceánparton fekve élvezhetik a fejük felett alacsonyan szálló gépek látványát.
A Wizz Air kínálatában mostantól olyan, sokak által még felfedezésre váró desztinációk válnak elérhetővé, mint az örmény főváros, Jereván, ahol közeli kirándulóhelyeket, ősrégi kéziratokat, egy nagy múltú mecsetet és bolhapiacokat ismerhetünk meg, és Brassó, Erdély egyik legfontosabb városa történelmi jelentőségű várakkal és a Drakula-kastélyként is emlegetett Törcsvári Kastéllyal.
VÁR RÁD ÁZSIA!
Jó hír a Távol-Kelet rajongóinak, hogy a nyári menetrend rengeteg lehetőséget kínál elsősorban Kína felfedezésére: az ország már heti 13 járattal érhető el, átszállás nélküli összeköttetést kínálva Peking, Sanghaj, Ningbo és Csungking felé.
Az új menetrendben az Air China kettőről háromra növeli pekingi járatainak számát, a China Eastern pedig napi összeköttetést vezet be Sanghaj irányába az eddigi heti három helyett. Szöul irányába is nő a járatszám: a Korean Air heti háromról négyre bővít, aminek köszönhetően a LOT járataival együtt már összesen heti 8 indulási lehetőség közül választhatunk Budapest és a dél-koreai főváros között.
ÚJ REKORD KAPUJÁBAN
A Budapest Airport valódi sikerszériában van, az elmúlt egy év minden hónapjában egymillió fő fölötti utasforgalmat regisztrált. 2024 januárjában 16,5%-kal, februárban pedig már 21,1%-kal volt magasabb az induló és érkező utasok száma, mint 2023 azonos időszakában. Tavaly 14,7 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, idén ez a szám az eddigi legmagasabb, 2019-es 16,2 millió utast is meghaladhatja. (X)
hirdetés 22
Fotó: Baranyi Róbert/Budapest Airport
2024. JÚNIUS 9.
HELYI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS
NEMZETISÉGI
VÁLASZTÁS
EURÓPAI PARLAMENTI
VÁLASZTÁS
Részletes tájékoztatásért látogassa meg a www.valasztas.hu weboldalt, vagy forduljon a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához.
ÖNKORMÁNYZATI
Felgyorsuló felújítás
A következő hetekben fölgyorsulnak a Zsebők Zoltán Szakrendelő felújítási munkálatai, és az átmenetileg kiköltöztetett szakrendelések folyamatosan visszatérnek a Thököly úti épületbe. A csúszás az APCOA Kft. szerződésszegése miatt történt, az önkormányzat fölbontotta vele a szerződést, és pert indított ellene. Egyúttal nyílt közbeszerzést írt ki a kivitelezés folytatására, a szerződéskötés a közeli napokban várható.
egészség
– Beszélgetésünk idején még öten vannak versenyben a közbeszerzési pályázaton résztvevők, akik már ismerik a helyszínt és a feladatot, tudják, hogy sürget az idő – mondta Bacsik György, a Városrehabilitáció18 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A KIVITELEZŐT SÜRGETI AZ IDŐ
A kivitelezést a nyertesnek december 31-ig be kell fejeznie, és ebbe már beleértendő az elszámolás is. Az előző céget, az APCOA Kft.-t le kellett vonultatni a munkaterületről, vállalásukat ugyanis sem minőségben, sem pedig a szerződésben meghatározott határidőket tekintve nem tudták teljesíteni.
– Az önkormányzat bírósághoz fordult, az eljárás folyamatban van. A peresítési eljáráshoz külső szakértő céget vontunk be, amely felmérte, milyen munkálatokat végzett el a kft., milyen minőségben, és megjelölte azokat a részeket is, amelyeket vissza kell bontani, és újra megépíteni – hangsúlyozta Bacsik György.
KÁRTÉRÍTÉSRE TARTANAK IGÉNYT
– Sajnos az APCOA Kft. sok javítanivalót hagyott maga után. Természetesen teljes kártérítésre
A visszaköltözés ütemezése
A felújítás egyik része az ütemezés, vagyis hogy a kihelyezett rendelők milyen sorrendben települnek vissza a Thököly útra. Ez vonatkozik az épületen belüli áthelyezések visszarendezésére is – tájékoztatott dr. Szebényi Attila, a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa. n Az infúzió: átmenetileg a földszinten működött, de már ismét a régi helyén, az első emeleten fogadja a pácienseket. A földszinten így felszabadult helyiségben gyógyászati segédeszköz bolt nyílik, ami igen kedvező a lakosságnak, mert itt helyben meg tudják vásárolni a szükséges eszközöket.
n A röntgengépek: a felújítás miatt le kellett állítani, de május 3-a és 6-a között újra beindulnak, így már nem kell kimenni Pestszentimrére mellkas- vagy egyéb átvilágításra.
n A gégészet: a 2. emeletről visszaköltözik a helyére, az 5. emeletre, mint ahogy az Amplifon által biztosított hallásvizsgálat is.
n A bőrgyógyászati rendelés: átmenetileg a Póth Irén utcában működött, de május 15-étől ismét a Thököly úton fogadja a betegeket.
igényt tartunk, de az időbeli, nagyjából hathónapos csúszás okozta következményeket, amelyeknek fő kárvallottja a lakosság, a kötbér és egyéb követeléseink nem tudják enyhíteni – tette hozzá a vezérigazgató.
A bírósághoz benyújtott keresetében az önkormányzat hangsúlyosan kitért rá, hogy az Egészséges Budapest Program keretében folyó kivitelezés megszakadása során a közegészségügy elleni sú-
Fotók: Váradi
Levente
lyos közérdeksérelem valósult meg. A Zsebők Zoltán Szakrendelő nyújtja ugyanis a kerületi lakosság járóbeteg-ellátásának jelentős részét. A munkálatok miatt a szakrendelő egynegyed részét ki kellett költöztetni az épületből, ami azzal járt együtt, hogy a betegeknek a kerület másik végébe kell szakrendelésre utazniuk. A felújítás késedelme miatt ez a helyzet a tervezettnél jóval hosszabb ideig elhúzódik.
VISSZATÉRNEK A HELYÜKRE
– Április közepén végre eljutottunk oda, hogy az infúziós kezelés már visszaköltözhetett a Thököly útra, és reményeink szerint sorra visszatér a többi rendelés, május végére talán már mindegyik újra a főépületben várja a pácienseket. Az egészségügyi szolgálat munkatársai már dolgoznak a részletes ütemterven – mondta Bacsik György.
A vezérigazgató hozzátette: az új eljárásban a korábbi tervekkel ellentétben nem negyedenként, hanem szintenként és oldalanként fogják átadni az
elkészült területet, és az összes rendelést az épületen belül próbálják meg elhelyezni, hogy többé ne kelljen senkit a Póth Irén utcába küldeni. Ez a pácienseken túl igencsak megterhelte az orvosokat és az ápolókat is.
– Az első negyed elkészült, a második negyedet magára hagyta a kivitelező, de azt végül tavaly befejeztük, most folyik a fertőtlenítés, pár héten belül pedig azok is visszatérnek a régi helyükre, akik összeköltöztetések árán ugyan, de az épületben maradhattak a felújítási munkálatok idejére –hangsúlyozta a vezérigazgató.
NAGYOBB ELŐTETŐ LESZ
Bacsik György azt is elmondta, hogy az új eljárásba belevették a földszint átalakítását is. Ez a betegfelvételt, a világítást, a burkolatot érinti, hogy látszódjon ott is az átépítés. A bejárati ajtónál fogják úgy módosítani a felújítást, hogy nagyobb legyen a terület áteresztő képessége. Az épület nagyobb előtetőt kap, mert most csak egy kicsi van, és ha egyszer feltorlódik a betegfelvétel, kint pedig zuhog az eső, a sor végére szorulók könnyen elázhatnak.
A felújításnak erre a második ütemére megvan a fedezet, az összeg elég a befejezéshez, beleértve a földszint átalakítását is. A kormány, ha késve is, de küldte az ígért pénzt.
Kerekes András
egészség 25
Szűrőprogram a kerületben
Lakossági egészségügyi szűrőprogramot szervez a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgálat. Május 4-én a Pintér Kálmán Szakrendelőben, a Nemes utca 18-20. szám alatt, június 8-án pedig a Zsebők Zoltán Szakrendelőben, a Thököly út 3. szám alatt várják az érdeklődőket. A legfontosabb tudnivalókról Sáfrány Ágota ápolási igazgatót kérdeztük.
n Mit tartalmaz ez a program?
n Többféle vizsgálatot tudunk elvégezni ilyenkor: egyszerű labort, amely az ujjbegyből történő vérvétellel koleszterin, húgysav és vércukor értékekről tájékoztat. A vénából történő vérvételhez orvosi beutaló szükséges, és az a rendelőintézet laboratóriumában történik. Vérnyomást mérünk, szék-
letvért vizsgálunk, látást és hallást. Nem marad ki a testzsírelemzés, lesz nőgyógyászati és urológiai rákszűrés és ultrahang, hasi ultrahang is, inkontinencia teszt készítésére is lesz lehetőség, továbbá mellkasröntgenre, boka- és kar érszűkület, illetve légzésfunkció vizsgálatára is van lehetőség.
TÖBB EREDMÉNY IS AZONNAL
n Közülük melyiknél látjuk azonnal az eredményt? n Inkább azt mondanám, amelyiknél várnunk kell rá. Például a székletvér vizsgálatnál mindenki kap 3 kis tartályt, és a székletet a következő hetekben be kell adni a laboratóriumba. A mellkasröntgen felvételt egy pulmonológus főorvos nő leletezi majd a tüdőgyógyászaton. A leletek a tüdőszűrő rendelési idejében átvehetők a Thököly úti rendelőben. A többi szűrés eredményét nyomban megkapja a páciens.
n Május 4-e szombatra esik. Hánykor kezdenek?
n Reggel nyolckor kezdünk és délután kettőig várjuk az érdeklődőket. Van olyan vizsgálat, ahol gyorsan végez az ember, de például a hasi ultrahang 20-25 percig tart, így csak 25 főt tudunk fogadni, érdemes korán érkezni.
n Ha valakinél kiugró eltérést találnak, tovább küldik-e újabb vizsgálatokra?
egészség 26
n Szűrőnapon sem beutalót, sem gyógyszert nem írunk föl, és korábbi, már kezelt betegség kontrollját sem végezzük el. Nem is mindenhol lesz orvos, asszisztensek is szűrnek. A program végén mindenki kap majd egy összefoglaló tájékoztatót, azon jelöljük, hogy mely vizsgálatoknál milyen érték volt nemmegfelelő. Azzal a lappal kell elmenni a háziorvoshoz, aki értékeli az eredményeket, és eldönti, kit kell szakrendelésre tovább küldenie.
NEM CSAK IDŐSEKNEK
n Korábbi tapasztalatai alapján milyen szűrések iránt van leginkább érdeklődés?
n A legtöbben a laborvizsgálaton szeretnének részt venni, a testanalízis is népszerű. A hasi ultrahangnál a rendelőkben nagyon sok a várakozási idő, hosszú az előjegyzési lista, így érthető, hogy sokan szeretnék a vizsgálatot.
n Csak kerületi lakosoknak kínálják föl ezt a lehetőséget?
n Elsősorban a XVIII. kerületieket várjuk, ez természetes, de persze nem küldünk el egy szomszéd kerületit, ha éppen van hely, idő, lehetőség a szű-
résére. És ha már itt tartunk: az a tapasztalatom, hogy mindenekelőtt az idősebbek, a nyugdíjas korosztály tartja fontosnak az ilyen programokat. Mi nagyon szeretnénk, ha minél több fiatalabb felnőtt is részt venne a május 4-i vagy a június 8-i szűrőnapunkon.
K. A.
Egészséges Budapest
Május 2-án indult útjára, és 8-án ér a Havanna piacra az a busz, amely a Fővárosi Önkormányzat szűrőprogramja keretében járja a kerületeket egészen június 16-ig. Az Egészséges Budapest szűrőprogram keretében a többi között tüdőszűrést, boka-kar index mérést, melanóma szűrést, légzésfunkciós és laborvizsgálatot végeznek. A szűrés reggel kilenckor kezdődik, és délután ötig lehet a vizsgálatokhoz hozzáférni. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, erre a budapest.hu honlapon van lehetőség.
egészség 27
Fotók: Ványi Ákos
A városépítés egyben közösségépítés is
budapest
A felújított Merlin Színház adott otthont a Föld napján annak rendezvénynek, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester és Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze mutatta be a Zöldülő Budapest 2030 című kiadványt, amely azt részletezi, hogy mit tett a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt években a főváros zöldítése érdekében és mi az elképzelésük a jövőre nézve.
Az eseményen többek között arról számoltak be a résztvevők, hogy mi történt Budapesten az elmúlt években a város zöldítése kapcsán és hogyan készül fel a főváros a klímaváltozás hatásaira, valamint miként tehetjük Budapestet a XXI. században élhető, a környezeti változások hatásainak ellenálló várossá.
EMBER ÉS TERMÉSZET
Amiben igazán nagy fordulat történt 2019-ben, az a zöldterületek kezelésével kapcsolatos szemléletváltás: annak felismerése, hogy a várost az épített és természeti öröksége alkotja együttesen. Ennek egyik első látványos lépése volt a főtájépítészi pozíció újraélesztése és mára Budapest városfejlesztési stratégiáiban kiemelt prioritás a zöldfelületek megóvása és növelése.
– Az európai nagyvárosok közül Budapest egészen biztosan benne van a top háromban, amelyik
ennyi, és a mocsártól a szikes rétekig ilyen változatos természetvédelmi területeket tud magáénak. Ezekkel a klímaváltozás során menedéket tudunk
biztosítani nemcsak az ember nevű fajnak, hanem minden másnak is, újjáépítve a városi ember és a természet kapcsolatát – mondta Bardóczi Sándor.
A szemléletváltás egyre több gyakorlati döntésben is megmutatkozik. Ilyenek az aszfalt helyét visszafoglaló fák a Blaha Lujza téren és más köztereken, a nemzetközileg is többszörösen díjnyertes, természetközeli szemléletben készült Pünkösdfürdő park kialakítása, a 35 ezer új fa ültetése vagy az Egészséges utcák program elindítása és a 210 hektárnyi új természetvédelmi terület kialakítása.
Bardóczi Sándor
A Lánchíd új forgalmi rendjének köszönhetően sokkal kellemesebb belvárosi környék jött létre
ÁRNYAS PIHENŐHELYEK
A főpolgármester átmeneti rendszerhibának nevezte, hogy az immár Városháza Parknak nevezett helyen legalább 30 évig parkolni lehetett. Sokakat kellett meggyőzni a városházán belül is arról, hogy a jelenlegi, átmeneti pop-up park helyén a Zöldülő Budapest 2030 projekt keretében 8 ezer négyzetméter új, fásított zöldterületet, közösségi találkozópontot és árnyas pihenőhelyet létesítsenek.
– Az emberek valójában sokkal zöldebbek, mint ahogy azt a politikusok elképzelik – hangsúlyozta Karácsony Gergely. Minden tervezés és változás során fontos a társadalmi partnerség, és hogy olyan ütemben haladjunk, amit a városlakók még a magukénak éreznek. A budapestieknek meg kell mutatni, hogy máshogy is el lehet képzelni a várost – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
A polgármester hozzátette: az udvarok, gangok, lakótelepek különböző közösségi zöldítési pályázatok sikerei is azt mutatják, hogy nemcsak a természet közelségére van igény, de ezzel pár-
huzamosan a közösségteremtésre is, hiszen várost építeni a XXI. században elsősorban közösségek építését jelenti.
KIS KÖRFORGALOM
Az elképzelések szerinti másik nagy változtatás a Széchenyi sétány kialakítása lesz. A Széchenyi téri körforgalmat megszüntetik, a környék autóforgalomra használt területét pedig lényegesen csökkentik. A József Attila utcán kerékpárutakat építenek és szélesítik a járdákat, ez pedig az Andrássy úttal kiegészülve összefüggő sétányt alkot a Budai Vár és a Városliget között.
A Clark Ádám téri körforgalom ugyan megmarad, de a Lánchídról érkező forgalom csökkenése miatt átalakítják. A körforgalom közepén egyedi növényágyást létesítenek.
– Meghagyjuk a körforgalmat, de kisebb lesz és szélesebb járdák veszik körbe” – mondta Bardóczi Sándor.
FELÉRNI ŐSEINKHEZ
A 40 méter átmérőjű középszigetet 23 méteresre építik át. Az így felszabaduló területnek köszönhetően valósulhatnak meg a tér gyalogosbarát fejlesztései. Megújul a tér kerékpáros infrastruktúrája is, a jelenleginél jóval kedvezőbb körülmények között lehet majd kerékpárral közlekedni. A tér rekonstrukciója úgy valósul meg, hogy az illeszkedjen a későbbi elgondolásokhoz, így a Fő utca felújításához, valamint a Víziváros forgalmának mérsékléséhez.
A Lánchíd új forgalmi rendjének köszönhetően sokkal kellemesebb, csillapított forgalmú belvárosi környék született meg. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy jelentősen növelni lehessen az összefüggő gyalogosbarát felületek arányát és javítani a közösségi közlekedést. A hídhoz kapcsolódó közterek – a Széchenyi tér és a Clark Ádám tér –, valamint a József Attila utca összekapcsolásával és megújulásával létrejön Budapest egyik legszebb történelmi sétánya, a Széchenyi sétány.
– Ha ezek a beruházások megvalósulnak, akkor azt fogom érezni, hogy megpróbáltunk felérni az őseinkhez – mondta Karácsony Gergely.
B. Z.
budapest 29
Karácsony Gergely
Fotók: Ványi Ákos
tanterem
Együtt a gyermekekért
Ahogy előző lapszámunkban megírtuk, a hazánkban jelenleg működő „gyermekvédelmi rendszer” meglehetősen rossz irányba tart. Szerencsére azonban vannak olyan szervezetek, alapítványok, amelyek igyekeznek a gyermekvédelemmel kapcsolatos valódi problémákra figyelni és az arra nyitott önkormányzatokkal együttműködni. Ez év elejétől a XVIII. kerületi városvezetés és a Hintalovon Alapítvány közösen dolgoznak a gyermekbántalmazás megelőzéséért és az esetek megfelelő kezeléséért.
AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL
– Ez egy háromoldalú megállapodás az önkormányzat, a Hintalovon Alapítvány és központunk között – mondta Tóth Anna, a Csibész Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője.
Központjuk a jövőben az együttműködés keretein belül szeretné a jelzőrendszeri tagok közötti együttműködést megerősíteni. Olyan szakmai tudást átadni, ami segítséget nyújthat a gyermekeket érintő problémák felismerésében és megelőzésében.
A projekt elsősorban képzések formájában, illetve személyes vagy online konzultáción keresztül valósul meg, gyakorlatias esetfeldolgozásokkal. Az intézményvezető kiemelte: olyan speciális, átfogó és egy egész rendszert érintő széleskörű tudással lesznek gazdagabbak a résztvevők, amely jelentős
Gyermekvédelmi jelzőrendszer
segítséget nyújt a gyermekeket érő bármilyen sérelem felismeréséhez és kezeléséhez.
A BÁNTALMAZÁS MEGELŐZÉSÉÉRT
Rosta Ágnes, a Hintalovon Alapítvány szakmai munkatársa hozzátette, az önkormányzattal az Alapítvány a NEMECSEK Program keretében dolgozik együtt.
A program legfőbb célkitűzése, hogy minél többet tegyünk a gyermekbántalmazás megelőzéséért és az esetek megfelelő kezeléséért. A közösségben, szervezetekben, intézményeken belül megvalósuló gyerekvédelem, a biztonságos működés az, amiért nap mint nap dolgozunk.
Szakembereknek és szülőknek is tartanak előadásokat, online és személyes képzéseket, esetmegbeszélő alkalmakat és konzultációkat szerveznek. Céljuk az, hogy egyetlen gyerek se váljon áldozattá, és hogy biztonságos, fejlődésüket segítő környezetben teljen a gyerekkoruk.
PROGRAMMAL KÉSZÜLNEK
– Nagyon örülünk, hogy alkalmunk nyílik a XVIII. kerülettel való közös munkára. Először 2023 végén volt lehetőségünk egy szakmai eseményen előadást tartani, majd 2024 elején tárgyaltunk a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal humánszolgáltatási főosztályvezetőjével, helyettesével és a Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével, akik páratlan lelkesedéssel,
A településen működő gyermekjóléti szolgálat működteti a jelzőrendszert. Mindazok, akik rálátnak a gyermek életére, és elhanyagolást, bántalmazást észlelnek – elsősorban a védőnők, gyermekorvosok, óvónők, pedagógusok –, kötelesek gyanújukat jelezni a településen működő Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2015. január 1-jétől előírja, hogy családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással egy szolgáltató keretében hozható létre. Települési szinten Család- és gyermekjóléti szolgálat, járási szinten Család- és gyermekjóléti központ működik. Ennek alapján a család- és gyermekjóléti szolgálat, illetve központ a jelenlegi családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás bázisán, annak erőforrásai hatékonyabb elosztásával, kötelező önkormányzati feladatként jött létre.
elköteleződéssel és támogatással fordultak felénk. Így nagyon hamar és könnyen elindulhatott a közös munka. Egy önkormányzati együttműködés mindig egy közösen kialakított, az adott önkormányzat igényeinek a legjobban megfelelő terv. Idén elsősorban a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, pedagógusok támogatásával, képzésekkel, konzultációs alkalmakkal, valamint néhány, a lakosság, szülők, érdeklődők számára is hasznos programmal készülünk – hangsúlyozta Rosta Ágnes. dv.
Hintalovon Alapítvány
A Hintalovon Alapítvány 2015 óta azért dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. Céljuk, hogy minden felnőtt és intézmény jól tudjon válaszolni a gyerekek szükségleteire. Egy olyan jövőért dolgoznak, ahol a gyerekek jól és biztonságban vannak. Ennek érdekében segítik a jelzőrendszert, biztonságos közösségeket hoznak létre, foglalkoznak a digitális gyerekkor kihívásaival és válaszokat adnak rájuk.
Megerősítik a szülőket szakmai anyagaikkal, valamint képzéseket tartanak a Hintalovon Akadémia keretein belül, hogy ismertté és érthetővé tegyék a gyerekjogokat. Az alapítvány munkatársai olyan szakemberek, akik hosszú évek óta dolgoznak a gyerekekkel, vagy a gyerekekért, és sikeresen alkalmazzák az alapítvány által képviselt gyermekjogi megközelítést.
Törzscsapatuk több mint száz önkéntessel dolgozik együtt. Ezen kívül van egy kiskorúakból álló önkéntes csapatuk is, akik –Magyarországon egyedülállóan – tanácsadóként, aktivistaként, kutatóként dolgoznak, emellett a szakmai rendezvényeken és a médiában is ott vannak, segítik a gyerekek szempontjainak megjelenését és önálló projekteken is dolgoznak.
31
Ítéletre várva
A Fővárosi Törvényszéken kéthónapos szünet után április 24-én folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból tavalyelőtt kirúgott hat tanár pere.
Horváth Brigittát, Nemes Máriát, Ősi Juditot, Velényi Dórát, Pfeiffer Norbertet és Rábai Jánost 2022. november 30-án azzal az indokkal bocsátotta el a Külső-Pesti Tankerületi Központ, hogy többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A tanárok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt pert indítottak a tankerület ellen. Az eljárás tavaly március óta tart.
AZ ISKOLÁT IS BÜNTETTÉK
– Hosszú nap volt, fél kilenctől háromnegyed ötig tartott. Lezárult a perfelvételi eljárás, mindenki véglegesítette a nyilatkozatait, aztán elkezdődött a tanúvallomások meghallgatása – mondta dr. Sziklai Tamás ügyvéd, a tanárok jogi képviselője.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a tanárok jogviszonyuk helyreállítását nem kérik, de sérelemdíj kifizetését igen. A tanúvallomások során először a tanárokat hallgatták meg. Szerintük nem a munkajogi szabályok megsértése miatt
küldték el őket, hanem azért, mert ők voltak a polgári engedetlenség arcai. A tankerület ráadásul az iskolát is büntetni akarta azzal, hogy nehezen pótolható tanárokat bocsátott el.
A tankerület igazgatója, Rábel Krisztina ezt vitatta, de az tény: a gimnáziumnak azóta sem sikerült olyan tanárt találnia, aki képes volna németül biológiai órát tartani – a német tagozaton ezt a tárgyat azóta is magyarul tanítják, a földrajz fakultáció pedig megszűnt.
ELTÁVOLÍTÁS UTÁN
Hutai László, a Karinthy igazgatója még Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt is megkereste, hogy elérje, legalább óraadóként vissza lehessen foglalkoztatni azokat a tanárokat, akik valamilyen kritikus tárgyat tanítanak. Nem járt sikerrel.
Visszapillantva a múltra, Hutai László megjegyezte, többször is előfordult, hogy a pedagógusok dolgoztak, jóllehet hivatalosan polgári engedetlenségben vettek részt. Ő nem akarta befolyásolni döntésükben a tiltakozó tanárokat, de a fenntartó kérésére emlékeztette őket, hogy a sztrájk jogszerű, a polgári engedetlenség viszont akár elbocsátással is járhat.
32
A kirúgott tanárok és az őket támogató diákok a Karinthy előtt
A bírónő kérdésére hangsúlyozta: a kirúgások előtt nem volt tanárhiány az iskolában. Ezért, ha nem túl könnyen is, de meg tudták oldani a munkabeszüntetések miatt elmaradt órák pótlását. A kirúgások után ez nehezebbé vált. Nyugdíjas volt kollégákat hívtak vissza tanítani, órarendet, tantárgyfelosztást is módosítani kellett.
PIKKEL A KARINTHYRA?
Lapunk annak idején részletesen beszámolt az eseményekről, és arról is, hogy a tankerületi döntéssel nagyon súlyos sokk érte a gimnáziumot. Igencsak elkelt akkor a tanulók, a szülők, az önkormányzat támogatása. „Veletek vagyunk!” – hirdette hatalmas tábla a Városháza épületének homlokzatán, és nem érdektelen emlékeztetni rá, hogy az elbo-
kirúgott tanárok órái közül 116 maradt el. A tankerületi igazgató szerint azonban az nem hivatalos dokumentum, nem tudja értelmezni. Tavaly novemberben úgy nyilatkozott, hogy a Karinthy Gimnázium tanárai kiemelkedő mértékben vettek részt a polgári engedetlenségben, és emiatt összesen 440 óra maradt el.
HATÁROZATI NAP JÖN
A karbantartási problémák is szóba kerültek. Hutai László igazgató elmondta, többször levélben jelezte, hogy beázások történtek, volt, hogy az álmenynyezet is leszakadt. A fenntartó olykor küldött ki szakértőt, de előfordult, hogy nem is válaszoltak a bejelentésre. Általában hosszú idő eltelt a probléma jelzése és a megoldás között. Rábel Krisztina
A tanárok és az ügyvédjük a tárgyaláson
csátott tanároknak a kerületi képviselő testület nyomban 1-1 millió forintot szavazott meg. A fideszes és a kereszténydemokrata képviselők ezt nem szavazták meg.
Rábel Krisztina, a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, ahogy korábban, ezúttal is azt hangoztatta, hogy nem „pikkel” a Karinthyra, kizárólag az elmaradt óraszámok vezették őt döntésében. Káldos János szülő elmondta, hogy a gimnázium honlapjára föltett táblázat alapján a
szerint a beázási problémák nem voltak életveszélyesek, ami egy leszakadt álmennyezetre gondolva mindenképpen érdekes megjegyzés.
– Innentől kezdve már csak egy határozati nap lesz. Hogy mikor, az még bizonytalan, de akkor ítélet várható első fokon. Jó eséllyel ez még a nyári szünet előtt megtörténhet – mondta lapunknak dr. Sziklai Tamás, az elbocsátott tanárok jogi képviselője.
Kerekes András
tanterem 33
Fotók: Kürti János
Imi! Mondj egy verset!
Ezzel a címmel tartott önálló estet a Rózsa Művelődési Házban a sokoldalú színész, Csuja Imre. Az estre a költészet napja alkalmából került sor. Csuja Imre az Örkény Színházban, az öltözőjében fogadta a Bp18-at.
négyszemközt
n Mit jelent számodra a költészet napja? n Egy nagyon nemes önkifejezési lehetőséget.
n Magadból fejezel ki valamit vagy belebújsz azoknak a költőknek a bőrébe, akiknek a szövegét elmondod?
n Azt szoktuk mondani, hogy nem a verset kell mondani, hanem a költőt. És ezek nagyszerű költők voltak és egyetemes problémával foglalkoztak. Tehát nagyon könnyű, hogy úgy mondjam, belebújni a bőrükbe, de nyilván az a lényeg, hogy az ember olyan költőt válasszon, mintha azokat a verseket én írtam volna, az előadó.
n József Attilától van kedvenc versed?
n Ó, hogyne, sok is. József Attila egy zseniális ember, de ez már annyira elcsépelt szó, ezért inkább azt mondanám, hogy félelmetesen kristálytiszta és egyszerű. Nézzük csak az Eszméletet vagy a Thomas Mann üdvözlését és sorolhatnám. De még a Perc is, nem beszélve a nagy József Attila-versekről, amilyen a Hazám, az Óda meg az istenes versei. n Van olyan, ami nem maradhat ki a műsorodból?
n Nem hagynám ki soha, semmi pénzért az Eszméletet.
n Honnan jött az önálló est címe?
n Hajdúnánáson születtem. A nagyanyám egy csodálatos asszony volt és az volt a mániája, hogy 4-5 éves koromban elkezdett nekem verseket tanítani. Először hallás után, a Füstbe ment tervet, az Anyám tyúkját, a János vitézt, aztán a Toldit. És én ezt mindjárt ki is próbálhattam, viszonylag nagyszámú közönség előtt, mert az emberek akkoriban össze-
jártak esténként dumálni meg kukoricát morzsolni, babot fejteni, és amikor kifogytak a pletykákból, akkor valaki megszólalt, hogy Imi! Mondj egy verset! Érdeklődve nézték azt a kisgyereket, aki én voltam. Mindig voltak vagy 25-30-an. Tulajdonképpen ez alapozta meg azt, hogy most itt beszélgetünk.
n Ez az élmény segített a pályádon is?
n Abszolút. Folyamatosan nőttem föl ahhoz a ponthoz, hogy azt mondjam tizenhét évesen, hogy színész akarok lenni. A nagyanyám, anélkül, hogy tudta volna, ráállított arra a pályára, ahol most vagyok. Ezen a területen megtaláltam azt az önkifejezési formát, amit egy táncművész a mozgásban, egy zenész a hangszerével, a festő a vásznával.
n A szüleid támogattak?
n Nem tiltottak. De nem örültek, hogy színész akarok lenni.
n Volt valami elképzelésük a jövődről?
n Azt akarták, hogy tanár legyek.
n Ők tanárok?
n Nem. Apám asztalos volt, anyám varrónő.
n Talán azt akarták, hogy maradj otthon. n Persze, azt szerették volna, az volt az álmuk, hogy én majd tanító leszek, később iskolaigazgató, de nekem bekattant a színészet.
CSUJÁUL MOND VERSET
n Hogy maradt meg a pályádon végig a vers szeretete?
n A költészet gyerekkorban mély nyomot hagy az emberben. Aztán ezt gyakoroltam a főiskolán, majd a pályán is. A szocializmusban sokszor mentünk ingyen fellépni, de mentünk és mondhattunk verseket. Ez végigkísérte a pályámat. Most meg már 15 éve járom az országot.
n Mikor gondoltál arra, hogy önálló estet szerkessz?
n Mindig motoszkált bennem, csak nem volt rá időm. Aztán egy harmadéves bábrendező szakos hallgató, Bereczki Csilla felkért, hogy csináljam meg a bábvizsgáját, történetesen Babits Jónás könyvét. Már akkor gondoltam rá, hogy jó lenne
35
valami ütős önálló est. Közben elkezdte hívni ezt a vizsgaelőadást az ország összes bábszínháza. Akkor rájöttem, hogy ez a 20-25 perc kevés egy esthez. És akkor kitaláltam, hogy legyenek benne úgynevezett sláger versek, meg Ady is, meg ismeretlenek és ismerősök. Így kerekedett ki a hetven perces est.
n A hetvenes, nyolcvanas években fantasztikus előadóesteket láttunk.
n Hogyne. Berek Katit sokat lehetett látni, és ott volt Mensáros Laci bácsi XX. század című estje. Közben éjjel-nappal Latinovitsot hallgattuk. És szavalt Sinkovits Imre vagy Kálmán György. Ők nagy színészek voltak, és nagy versmondók is. Az egykori magyartanárom, amikor romlott a szeme, mert cukorbeteg volt, azt mondta, hogy Csuja, olvassa föl az új verset! És akkor ott is gyakorolhattam a versmondást, az órákon. Egyszer azt mondta, hogy Major Tamás majorul mond verset, Latinovits Zoltán latinovitsul, a Csuja meg csujául.
KÉT ÉVTIZED AZ ÖRKÉNYBEN
n 2004 óta vagy az Örkény Színház tagja, és most az öltöződben beszélgetünk. Ez a húsz év kiről, miről tudna mesélni? Ki ült melletted az öltözőben?
n Sokáig együtt öltöztem Végvári Tamással. Aztán most Mácsaival, Nagy Zsolttal. Az egyik szomszédban Gálffy László öltözik, a másikban Pogány Judit.
n Elég jó névsor…
n Elég nagy partnerek.
n Közben történt egy generációváltás is.
József Attila: Perc
Dalol a madársereg, Hogy az erdő zeng belé, Maszatos parasztgyerek Inal a folyó felé.
A Nap is süt melegen, Tüzesíti a leget, Nem is látni az egen, Pici keskeny felleget.
A parasztgyerek hevül, A folyóparton ledül, Homokon gurul tovább,
Kavicsot fog, jó lapost, A folyóba dobja most S fütyörészve áll odább.
1922. júl.-aug.
n Az a csodálatos, hogy én meg a többi kollégám is be tudtunk kapcsolódni a színházi vérkeringésbe. n Mitől más az Örkény Színház, mint a többi teátrum?
n Nem tudom, hogy miben különbözik más színháztól. Amit el tudok mondani erről a társulatról, hogy itt mindenki hozzáadja a maga plusz erőfeszítését egy-egy produkcióhoz. Ezek az energiák összeadódnak és egyszer csak képviselnek egy olyan erőt, ami előre visz. Ráadásul az itt dolgozó rendezők partnerek abban, hogy nem csak ők mondják meg, hogy mit álmodtak színpadra. Sokszor belőlünk indulnak ki.
„EASY RIDER, POLGÁRMESTER ÚR!”
n Film, tévé, színház. Rangsorolsz ezek között vagy mindenben lehetőséget látsz?
n Ezek azt jelentik, hogy teljes a pályám, nekem így gömbölyű a színházi életem, hogy ennyi mindent csinálhatok a szakmán belül.
n Meg akartam kérdezni, nem félsz-e attól, hogy beskatulyáznak, de végignéztem, hogy milyen filmekben és színházi szerepekben játszottál. Ennek alapján nehéz lenne azt mondani, hogy egystílusú színész vagy.
n Hát nem. Hasonlítsd össze az Üvegtigrist, Falstaffot vagy Henriket, vagy majd jövőre Galileit. Ez nem azt jelzi, hogy be lennék skatulyázva. Minden nap más foglalkozást űzhetek a pályámon. Egyik nap gyilkos vagyok, másik nap meg áldozat.
n Lesz újabb Üvegtigris?
n Ezt lépten-nyomon megkérdezik, de nem tudom megmondani. Egyszer volt egy körkérdés, hogy vállalnánk-e? Hát, vállalnánk. De nagyon nehéz már összehozni ennyi embert. Meg a negyedikhez nagyon-nagyon jó történetnek kéne lenni. Csak eltelt 24 év az első óta. Megöregedtünk, és ne úgy legyen, hogy járókerettel mondom, hogy „easy rider, öcsém!” n Ehhez képest nem érzem azt, hogy téged az easy rider-rel azonosítanának.
n Egyszer megvárt egy házaspár, és azt mondta, hogy azért jöttünk el, mert kíváncsiak voltunk, hogy ez az „easyrider-gyerek” mit hoz ki egy komoly darabból. És gyakran előfordul, hogy az utcán az emberek úgy köszönnek, hogy „easy rider, polgármester úr!”
36
négyszemközt
AZ ALVÓ TEREMŐR
n Egyszer megkérdezték tőled, hogy ha nem színész lettél volna, akkor mi. Azt felelted, hogy „alvó teremőr szerettem volna lenni.” Miért?
n Azért, mert a színészet elég strapás. Csak abba gondolj bele, hogy naponta hányszor kell átöltöznünk. Meg ez a rengeteg szövegtanulás… De hát tudtam, hogy életem végéig tanulni fogok.
n Mi a szövegtanulási technikád? Vannak, akik, mint egy fotót, lefényképezik és memorizálják a szövegüket.
n Én lemásolom a szerepeimet, mint egy szerzetes.
n Írod?
n Kézzel írom, igen, és egy idő után észrevétlenül beég az agyamba.
n Többször is leírod ugyanazt a szöveget?
n Hát persze! A Falstaffra meg a Henrikre úgy készültem, hogy február elsején elkezdtem másolni az előadás szünetében, és másoltam május másodikáig. Ez alatt nagyjából 80 százalékos szövegtudásra tettem szert. Számomra az, hogy elkezdjem bemagolni a szöveget, annál pusztítóbb nincsen. Az lélekölő, és nincs is semmi értelme.
n És mi van az alvó teremőrrel?
n Ezért találtam ki, hogy jó lenne alvó teremőrnek lenni, vagy csak ülni a színpad közepén másfél-két óra hosszan némán, csöndben, miközben mindenki rólam beszélne, az én figurámról. Erre vágytam.
Gyuricza Péter
Fotók: Ványi Ákos
37
kult18
Kitárult Budapest kapuja
A Tomory Lajos Múzeumban április 9-én mutatták be készítőik a Budapest kapuja, a 18. kerület című dekoratív kötetet.
A magyar- és angolnyelvű kiadvány látványos fényképfelvételekkel illusztráltan számol be a két kerületrész, Pestszentlőrinc és Pestszentimre egykori főúri birtokok helyén létrejött települései történetéről, a fővároshoz való csatlakozásról, a létrejött kerület mindennapi életéről és mai napig tartó folyamatos fejlődéséről.
SZÍVÜK ÉS LELKÜK
Somody László alpolgármester szerint az elkészült könyv a település kialakulásának történetén túl tökéletesen alkalmas annak bemutatására is, hogy miként élik a kerületiek mindennapjaikat ma.
– Büszkén veszem a kezembe a kötetet, mert hitelesen mutatja be környezetünket, életünket. Egyben megköszönöm a kiadvány készítésében részvevők munkáját, akik láthatóan szívüket, lelküket beleadták a kötet létrehozásába – hangsúlyozta Somody László.
A szerkesztés és a kiadás is egy csapatmunka volt, mint ahogy a kerület története, fejlődése sem
csak egyénekhez köthető, hanem civil és egyházi szervezeteknek, önkormányzati intézményeknek, közösségeknek köszönhető.
KÉTNYELVŰ ÉS MEGMARAD
Heilauf Zsuzsanna, a Tomo ry Lajos Múzeum igazgatója a könyv bemutatása során újdonságként a drónfelvé teleket említette elsőként. Mint elmondta, a korábbi, kerületről szóló kiadvá nyokban is szerepeltek lé gifelvételek, de akkor még repülőgéppel kellett fölébe szállni a lefotózni szánt tájnak.
– Hihetetlen informá ciós ereje van a fotónak és a filmnek. Bár még sokan szeretjük a jó szövege ket, de egy kép rengeteg mindent elmond. Na gyon fontos, hogy néha hagyományos módon is
megragadjuk a pillanatokat. A facebook-posztok világában is, ha valamit szeretnénk hosszabb távra megőrizni, még mindig a legtartósabb forma a könyv – mondta Heilauf Zsuzsanna.
Ezért született ez a kötet is, hiszen ez az a forma, amit a leginkább megőrzünk a polcunkon, ez tart a legtovább az emlékezés folyamatában. Az igazgató a kötet kétnyelvűségére is felhívta a figyelmet. Véleménye szerint a 21. században már elemi követelmény, hogy kétnyelvűen kell egy ilyen kiadványnak megjelennie, legalább angol nyelven is szólni kell benne a közönséghez.
HANGULATI MEGÚJULÁS
Minthogy a kerület településrészeinek története már számos kiadványban megjelent, ebben a kötetben terjedelemben is hangsúlyosabb szerepet kapott Pestszentlőrinc-Pestszentimre jelene. Remek fotók és drónfelvételek közvetítik a XVIII. kerületben lakók mindennapi életét, a lakóhelyek zöldterületek nyújtotta előnyeit, a terület szépségeinek, a védett értékek megóvásáért, megtartásáért tett erőfeszítéseket, a kertvárosi lakókörnyezetben rejlő lehetőségeket, a lakótelepek és a közterek arculatának, hangulatának megújulása érdekében
MINDENNAPI ÉLET
Ugyancsak szerepet szántak a szerkesztők a kerületi emlékhelyeknek, a kultúra, a tudás, a művészetek, a múzeumok intézményei által nyújtott lehetőségeinek. Bemutatják ezen kívül a kerületiek hétköznapjait: a piacokat, a reptérrel való együttélést, az egyházak és civil szervezetek, valamint a nemzetiségek általi kapcsolatait, a kerületi egészségügy és az oktatási intézmények fejlődését, a
sportélet és a szabadidő eltöltésének, a lendületes kerületi nagyrendezvények lehetőségeit.
FOTÓK TÖBBSÉGBEN
A szerkesztők ezúttal azt a megoldást választották irányelvnek, hogy sokszor a fotók többet mondanak, mint bármennyi szöveg. Ezért a szöveges tartalom mellett a fényképek és a magasból készített drónfelvételek vannak többségben. Itt kell megjegyeznünk, hogy a kiadvány felvételeinek egy részét lapunk fotóriporterei – Kürti János, Ruzsa István, Totev Alexander, Ványi Ákos, Váradi Levente – készítették. A kötet a Tomory Lajos Múzeumban vásárolható meg. Bodzay Zoltán
kult18 39
Fotók: Ványi Ákos
Fotó: Kürti János
A megörökített idő
Csaknem negyven hazai, ausztriai, cseh- és németországi egyéni kiállítás után április 11-én az Ungvár utcai Nemcsics Emlékházban is bemutatkozott Kondor János sárvári festőművész.
Képei itt épp oly otthonosan érezhették magukat, mint szülőhelyükön, a műteremben, hiszen a Színország Galériában – nevéhez híven – a színek játsszák a főszerepet, és Kondor János művei is kitűnnek gazdag színvilágukkal.
ÖRÖKÖS MOZGÁSBAN
A megörökített idő, ezt a címet adta kiállításának a művész, képeinek válogatását így ismerték meg más városokban is. Egyik művészettörténész méltatója azt emelte ki, hogy kompozíciói nagyrészén
a hagyományos tér- és időszemlélet felbomlik. Az időt nehéz nyakon csípni, mert örökös mozgásban van, de amikor sikerül, máris megörökül.
– Igen, erre törekszem. Sokféleképpen igyekszem az időhöz és a térhez kapcsolódni. Egyaránt érdekel a történeti és a kozmikus idő. Ebből szeretek meríteni – erősítette meg az alkotó.
AMI INSPIRÁL
Kondor János szerint erre a montázstechnika a legalkalmasabb. Távoli időket sikerülhet úgy összehozni, hogy a néző számára világos legyen az alkotói szándék.
– Ez akár szimbólumokon keresztül is kifejeződhet, a lényeg, hogy a gondolat egyértelmű legyen – mondta a művész.
kult18 40
Kondor János
A képeket nézve sorban, egymás után, a látogató asszociációkat görget maga előtt, aligha vagyok ezzel egyedül. Különösen erős lehet ez az érzés a Zsámbéki motívumok című kép hatására.
– Maga a kompozíció szinte töredékekből épül föl, a háttérben a zsámbéki templom romjai, ez uralja a kép egyik felét, a jobb oldalon pedig a kor-
pusz. Amit vele én itt összefüggésbe hoztam a töredékekkel, az nyilván a pusztuló múlt. Sokszor felhasználom ezt egy-egy gondolat érzékeltetésére, ihletet ad. A lakásomban is van egy ilyen korpusz. A sárvári templom belső terének újra festésekor a néhai plébános tanácsot kért tőlem a különféle színválasztásokhoz. A padláson, egy keresztgerenda alatt találtam rá, a plébános látta, mennyire tetszik, nagy örömömre nekem ajándékozta. Aztán a Nádasdy-vár felújításakor egy restaurátor rendbe hozta. Sokszor felhasználom, inspirál – hangsúlyozza Kondor János.
A VILÁG GAZDAGSÁGA
Egy olyan házban beszélgetünk a kiállításról, ahol a színek a főszereplők, az a bizonyos „első az egyenlők között”. Dabóczi Dénes művészettörténész szerint Kondor János festményeinek a kolorizmus a fő erénye, rendkívül gazdag, erőteljes, ugyanakkor mégis finom színhasználat jellemzi. Rengeteg színt használ, társít egymás mellé, és egy sem rikít ki közülük.
Fotók: Váradi
Levente
– Már a tanuló éveim során arra törekedtem, hogy elsajátíthassam ezt a technikát. A színek nálam valóban meghatározók, de nem szeretem, ha rikítanak, vagy tolakodnak. A harmóniára törekszem, persze, van, amikor egy-egy drámai kifejezésnél indokolt a nagyobb kontraszt. Valamikor pedig a tompább színek kell, hogy domináljanak, például a Régi képek esetében. Ezek családi fotók alapján készültek, de a fényképeket csak arra használtam, hogy a kor lenyomatát, a hangulatot érzékeltessem. Az Utolsó kép is erre utal. Ihletője egy műtermi fotó, amely akár egy kisvárosi fényképésznél is készülhetett. Az emberek szépen beálltak, elkészült a kép, és nincs tovább. Nem tudjuk, mi történt velük, találkoztak-e még, csupa bizonytalanság. A festmény hátterében már ott van ez, és sajnos az elmúlást, a pusztulást idézi meg. Ez a másik oldal. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ha végignézi az ember ezt a tárlatot, az összbenyomása mégiscsak az lehet, hogy én nagyon optimistán szemlélem ezt a világot, és a rengeteg színnel is érzékeltetni szeretném roppant gazdagságát –mondta a kiállító alkotó.
Kerekes András
kult18 41
42
06 1 290 1585
muzeum@muzeum18ker.hu tomorylajos-muzeum.hu
Herrich-Kiss villa
1181 Budapest, Margó T. u. 116-118.
PROGRAMAJÁNLÓ
XVIII. Szent Lőrinc stny. 2.
05 . 14 . kedd 17:00
II. KöNYVbEmuTATó
új történeteket mesél a szerző, Szántó András
A leghosszabb pesti utca meséi című könyvéből
05 . 22 . szerda 10:00
05 . 22 . szerda 20:00
INGYENES TÁRLATVEZETÉS
regisztráció a múzeum elérhetőségein
GYÁRAK és EGYHÁZAK PESTSZENT LŐRINCEN IMRÉN
XVIII. madách u. 49.
INGYENES GYERTYAFÉNYES TÁRLATVEZETÉS
regisztráció a múzeum elérhetőségein
A múzeum kiállításai éjfélig látogathatóak.
Herrich-Kiss villa
1181 margó Tivadar u. 116-118.
csütörtök, péntek 1000-1800 szombat 1000-1400
május 1. NYITVA
május 18. ZÁRVA
múzeumsarok
1183 Szent Lőrinc stny. 2 kedd 1000-1800
szerda, szombat 1000-1400
Havanna kiállítóhely
1181 Havanna u. 9. kedd 1400-1800, csütörtök 900-1300
május 2. ZÁRVA
mŰ-hely kiállítóhely
1181 madách Imre u. 49 kedd 900-1300, csütörtök 1400-1800
május 2. ZÁRVA
05 . 11 . szombat 1500-1900
“Kölcsönkapott 18. kerület” Társas játékok
05 . 25 . szombat 09:00
SZENIOR AKADÉ m IA
R ó ZSA m H
Dr. Heilauf Zsuzsanna helytörténeti előadása
“élő történelemmel”: ketten a téglagyárból TÉRFOGLALÁS mARTINOVICS TÉR
hirdetés 43 TOMORY LAJOS MÚZEUM
MÁJUSI NYITVATARTÁSOK
KÜLSŐ HELYSZÍNEK
hirdetés 44
hirdetés 45
hirdetés 46
sport
Egyre közelebb a csoda
A PLER-Budapest férfi kézilabdacsapata két nagyon fontos, egygólos, drámai győzelmet aratott, így közelebb került az álmaihoz, és már ismét reális cél a bennmaradás.
A bajnokság hajrájába fordulva sorsdöntő mérkőzésekhez érkezett a PLER-Budapest, amely a NEKA otthonában aratott fölényes győzelem után az ötödik helyért harcoló – és kiváló formában lévő – Budakalászt fogadta. A vendégek öt bajnoki óta veretlenek voltak, így lehetett sejteni, hogy na-
Célegyenes
Legalább egy, de inkább két mérkőzést biztosan meg kellene nyerni ahhoz, hogy a felnőtt csapat meghosszabbíthassa NB I-es tagságát. Három találkozó van még hátra a bajnokságból: előbb a sereghajtó Fejér B.Á.L.-Veszprémet fogadja a PLER-Budapest a BUD Arénában. Ezt a mérkőzést mindenképp be kell húzni, majd Balatonfüredre látogat a csapat, május 18-án pedig következik az utolsó, Csurgó elleni bajnoki.
gyon nehéz feladat vár a csapatra, de az is tudható volt, hogy hazai pályán, a csodálatos szurkolótábor előtt igenis képesek lehetnek a srácok a bravúrra. A szünetben a Budakalász két góllal vezetett, de a PLER nem adta fel, a második félidőt 4-0-ás sorozattal kezdte, innentől végig fej-fej mellett haladt a két csapat.
A vége előtt 15 másodperccel megszerezte a hazai gárda a vezetést. A kalásziak egy időkérés után támadhattak az egyenlítésért, de nem bírtak a PLER kiváló védekezésével, így 29-28-ra a Lepsényi Sándor és Tamás Ádám vezette csapat nyert. A BUD Aréna felrobbant a közönség hangorkánjától, a játékosok és a szurkolók pedig együtt ünnepelhették az újabb győzelmet.
Ezt követően két olyan mérkőzés következett, amitől nem igazán lehetett győzelmet várni, a bajnoki második Szeged és a harmadik helyért harcoló Ferencváros ellen is tisztesen helytállt a csapat, de a győzelem elmaradt.
Aztán jött egy igazán sorsdöntő összecsapás, a Komló elleni idegenbeli csata. Az egészen különleges hangulatú katlanban borzasztóan nehéz nyerni, de nem volt mese, a két pontért utazott a PLER a baranyai városba. A mérkőzést megelőzően nagyon
Örültek a játékosok
komolyan kielemezték az edzők és a játékosok a komlóiak játékát, próbáltak minden forgatókönyvre felkészülni, mert szinte csak tökéletes játékkal lehet győzni egy ilyen idegenbeli rangadón.
Ez meg is látszódott a mérkőzés képén, gyakorlatilag az első perctől kezdve végig vezetett a PLER. A Lepsényi-Tamás edzőpárosnak szinte minden komlói taktikai húzásra volt válasza, ha pedig valami csoda folytán megverték a Farkas Tamás és Luka Groff által irányított, szenzációsan működő védőfalat, akkor ott volt mögöttük Kránitz Zoltán, aki ihletett formában védett. Öt góllal is vezetett a PLER a második félidőben, 55 percig kiválóan működött minden, amikor a Komló egy hatalmas hajrát nyitott.
Fel is jöttek egy gólra, sőt, a végén egy hétméterest is kaptak, az időntúli büntetőt azonban Kránitz óriási bravúrral kivédte. Így nagyon fontos győzelmet aratott a PLER-Budapest. Ráadásul nem először nyert egy góllal (25-26), amely a csapategységet erősíti, és a küzdeni tudást tökéletesen tükrözi.
Nem szabad elmennünk a PLER-szurkolók teljesítménye mellett, akik újra kitettek magukért: egy nagy és egy kisbusszal érkeztek a távoli Komlóra, és mindenki pirosba öltözve végig dobolt és üvöltött, abszolút felvéve a versenyt a hazai drukkerekkel – pedig csak az eladható jegyek 10 százalékát kapta meg a vendég klub.
Kakas Péter
Bravó, fiatalok!
A PLER-Budapest utánpótlására is elmondható, hogy egyedülálló. Ugyanis az országban elsőként mindkét up-együttes, az U18-as és az U20-as csapat is bejutott az év végi Final Fourba, előbbi öt, utóbbi három fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt. Mióta ez a lebonyolítás van, még nem fordult elő, hogy mindkét PLER-gárda ott legyen az év végi négyes döntőben, amit a június 8-ai hétvégén rendeznek.
A szurkolók nemcsak a szurkolással tűntek ki, hanem emberségből is jelesre vizsgáztak. Egy komlói kisfiúnál, Ádámnál Duchenne-féle izomdisztrófiát állapítottak meg, ebben a ritka betegségben az izmok az idő előrehaladásával egy génhiba miatt folyamatosan leépülnek, majd 10-12 éves korukra a gyermekek kerekesszékbe kényszerülnek. Átlag életkoruk 20-30 év közé redukálódik, melyből az utolsó néhány évet ágyhoz kötve, lélegeztetőgépen töltik. Ádi egyetlen valódi reménye egy olyan kezelés, amit jelen esetben csak az Egyesült Államokban lehet elvégeztetni, költségei horribilisnek mondhatók, amihez minden segítség kiemelt fontosságú a család számára. A PLER-Budapest szurkolói gyűjtést szerveztek a kisfiú kezelésére, a befolyt összeget a Komló-PLER mérkőzés előtt adta át az édesanyának Pásztor Zsolt, a PLER szurkolói csoport vezetője. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a XVIII. kerületben ilyen, nyugodtan mondhatjuk, hogy az országban páratlan szurkolótábor létezik.
sport 49
Bravó, szurkolók!
a szurkolók
Ünnepeltek
Nyeregbe!
Végre itt a tavasz, ez pedig azt is jelenti, hogy újra előkerül a sokak által nagyon kedvelt közlekedési eszköz, a kerékpár. Mindegy, hogy hobbiként vagy versenyszerűen űzzük e sportot, a legfontosabb a bicikli helyes és biztonságos használata. A Városgazda Utánpótlás Akadémia kerékpárszakosztályának vezetőjével, Őszné Torma Krisztinával beszélgettünk.
SZÍVBARÁT
A rendszeres biciklizés legfontosabb egészségügyi hozadéka az, hogy kiválóan edzi a szívet, és jót tesz a vérkeringésnek.
– Kerékpározás közben emelkedik a légzésszám, és fokozódik a szív munkája: emelkedik a pulzus és a vérnyomás, ezáltal élénkül a vérkeringés, ami azt jelenti, hogy a szervezet sejtjeihez azonos idő alatt nagyobb mennyiségű oxigén jut el, mint nyugalomban – magyarázza Őszné Torma Krisztina. – A kardiovaszkuláris hatások mellett a kerékpározás több más jótékony hatást is kifejt. A jelentős zsírégetésnek köszönhetően láthatóbbá válnak az izmok, és a rendszeres igénybevétel okozta vérbőségtől szebb lesz az izomtónus. Az ízületekhez kíméletes, jóval kisebb terhet ró azokra, mint a kocogás vagy a futás. Értelemszerűen csökkenti az elhízás veszélyét, rendszeres gyakorlással nagyszerűen megelőzi azt. Emellett fejleszti a koncentrációs, a koordinációs és az állóképességet is. Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek nagyon ajánlott sportág.
n Jelentkezni a https://akademia18.hu/kerekpar-szakosztaly/ honlapon, személyesen az edzéseken vagy a +36-30-226-1843-as telefonszámon lehet.
n Az edzések díja: 9500 Ft/hónap.
n Fontos, hogy legyen saját kerékpár és bukósisak! A többi védőfelszerelés ajánlott: hosszú ujjas kesztyű, mellvért, térd- és könyökvédő. És nem árt, ha van pótbelső a kerékpárhoz.
A SZAKOSZTÁLY
A Városgazda Utánpótlás Akadémiának 2022 óta létezik a kerékpárszakosztálya.
– Edzéseket körülbelül egy éve tartunk a Bókay-kertben található BMX Cross pályán – mondja a szakosztályvezető. – Már versenyt is rendeztünk, és idén is szerepel a terveink között. Az edzéseink kedden és csütörtökön 17 órától vannak, és mindenkit szeretettel várunk. A legfőbb cél az, hogy megtanítsuk a helyes és stabil kerékpárhasználatot. Például hogy a pedálon hol legyen a láb, hogy kell fogni a kormányt, és milyen a helyes testtartás. Emellett hangsúlyt helyezünk a biciklivel való mozgások, mozdulatok megtanítására is. Idetartozik a gyors megindulás, a pumpáló mozdulat és a bicikli elemelése a talajról. Ezek a mozdulatok a közúton való közlekedést is segítik, könnyebbé teszik.
A szakosztályvezető hozzátette: jelenleg mindenki egy csoportban edz, de reményeik szerint egy-két év múlva már több versenyzőjük lesz. Az edzéseken arra törekszenek, hogy a gyerekeket a
50
sport
A memóriát is javítja
Talán kevesen tudják, de napi öt perc kerékpározás javítja a memóriát. Ilyenkor az emlékközpontnak is nevezett hippokampuszban jelentős változások zajlanak le. A terület egyrészt sokkal aktívabbá válik, másrészt javul a kapcsolata a parietális és a prefrontális kéreggel is, ami az emlékezés és a tudat szempontjából fontos.
tudásuknak megfelelő szinten oktassák, illetve hogy minden edzésen megtanítsanak nekik valami új elemet, amire a továbbiakban építhetnek.
– Az idén három gyermeknek és két felnőttnek váltunk ki versenyzői engedélyt a Magyar Kerékpáros Szövetségnél, hogy indulni tudjunk a Pannon Pump Truck Kupasorozatban, és a BMX Cross versenyekbe is szeretnénk „belekóstolni”. Jelenleg nincs különbség a hobbi- és a versenyzői edzés között mondta a szakosztályvezető.
dv.
sport
Fotók: Ruzsa István
Az első piros-fehér csíkos víztorony
A XVIII. és XIX. kerületi lakótelepek vízellátására építették az első 3000 köbméteres piros-fehér csíkozású betonkelyhet, melyet aztán hamarosan sorozatban kezdtek el gyártani, meghatározva ezzel nem csak Pestszentlőrinc, hanem Csepel, Kecskemét, Szolnok egy-egy városrészének látképét is.
helytörténet
A Lakatos utcában felépített kísérleti víztorony még a Budai Várból is látható.
Az építés fázisai: A kehely összeszerelése…
A Fővárosi Tanács 1977-ben döntött arról, hogy a XVIII. kerületi Lakatos utcai lakótelepre víztornyot építtet, de a fő szempont az volt, hogy ekkor kezdték meg a Havanna utcai lakótelep építését, így a lakóknak – különösen nyáron – víztorony nélkül csak nehezen lehetett volna ivóvizet szolgáltatni. A létesítmény elsősorban a XVIII. és XIX. kerület ellátásért felelt, 32 ezer lakásban összesen 140 ezer embert szolgált ki.
…emelése …helyére illesztése. Fotó: Tomory Lajos Múzeum
A munkát 1979 augusztusában kezdte meg a Vízügyi Építő Vállalat. Technológiai újítás volt, hogy a kehely a földtől indulva, az alaptesten készült el. A kehely ötféle előre gyártott eleme acélsablonokban készült, a VÍZÉP 1982 májusában a helyszínen kezdett hozzá a szerkezet összeállításához. A 3400 tonna súlyú és 38,5 méter átmérőjű szerkezet 36 alsó és 72 felső elemből áll, az elemek beemelését hét toronydaru végezte, a tartályok vízzáróságát a munkahézag nélküli folyamatos betonozás biztosította.
A kehelyfelületet a ferihegyi repülőtér közelsége miatt a légügyi előírásoknak megfelelően váltakozva piros-fehér színezéssel látták el – ezt a színezést később a csepeli, szolnoki és kecskeméti tornyoknál is alkalmazták. Mielőtt elkezdték volna a kelyhet helyére emelni, nyomáspróbát végeztek rajta.
Kilátás a Budai Várból: a templomtornyok mögött felsejlik a SkyCourt, a lőrinci víztorony és a Kispesti Erőmű kéménye Fotó: Pápai Tamás László
A legnagyobb újdonság a kehely helyére emelése volt, melyet nyugatnémet berendezéssel végeztek. Ezt itt helyezték üzembe először, ezért első alkalommal a német kollégák is felügyelték a munkát. Az emelés 17 centiméteres lépcsőkben történt, naponta 4 métert haladtak. Így 1982 decemberében mindösszesen 12 nap alatt négy milliméter
A Lakatos utcai víztorony építési fázisai. Forrás: adt/ Mélyépítéstudományi Szemle, 1990. 1. szám
pontossággal felkerült a 43,65 méter magasságban lévő helyére a kehely, melyet a bebetonozott emelőrudakkal, valamint alul egy támasztógyűrű betonozásával rögzítettek.
A 60 méter magas torony 1983 elejére szerkezetileg elkészült, 1983. június 30-án történt a műszaki átadás. A hivatalos átadáson, 1983. augusztus 24-én jelen volt Kovács Antal, az Országos
A víztorony és a hőerőmű kéménye a kőhídról, háttérben a Széchenyi-hegyi adótorony. Fotó: Pápai Tamás László
Vízügyi Hivatal vezetője és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke is.
A lőrinci csíkost naponta kétszer – délelőtt és éjszaka – töltötték fel, a csúcsfogyasztás reggel 1000 köbméter, este 2000 köbméter volt. A torony ma középkorú, élettartamát mintegy 80 évre becsülik. Pápai Tamás László Tomory Lajos Múzeum
53
Gábriel, az ügyefogyott jégmadár
Egy tavaszi napon Gábriel, a kis jégmadár izgatottan repült be Ludovika anyóhoz, aki éppen az udvarát rendezgette. Meglepődött a váratlan landoláson, de azért szakított időt rá, hogy meghallgassa virgonc vendégét.
– Hiperszuper ötletem van! – lihegte Gábriel.
– Először fújd ki magad – tanácsolta a tyúkanyó –, aztán meséld el, mit forgatsz a kobakodban. De várj csak. Mintha túlságosan lefogytál volna.
– Lehet! Olyan sokat repkedek mostanában.
– Akkor egyél sokat, mert a végén még elfogysz! No és mi az a hiperszuper ötlet?
– Emlékszem – merengett Gábriel –, nemrég Balázs, a hóbagoly nem értette, miért van „hó” a nevében. Nekem is hasonló a gondom. Miért hívnak engem jégmadárnak?
– Jó kérdés – kotkodácsolta Ludovika. – Tudod, mit? Nekifogok.
A Madárszigeten mindenki tudta, így Gábriel is tisztában volt vele, hogy ez azt jelenti: a bölcs anyó megkezdi a nyomozást. A madárka tovább is állt volna, hogy ne zavarja Ludovikát, ám ő nem engedte, hogy távozzon.
– Állj – intett neki. – Hol van itt hiperszuper ötlet?
– Hát… Az a hiperszuper ötlet, hogy a sziget bölcse, azaz Ludovika anyó, azaz te kinyomozod a nevem eredetét.
– Ez nem ötlet – csóválta a fejét Ludovika. – Ez csak egy kérés.
– Igaz – szontyolodott el a jégmadár. Aztán felderült az arca. – De van másik is! Mármint ötlet! Mármint hiperszuper ötlet! Amíg nyomozol, én készítek valami jeges dolgot a barátaimnak. Valamit, ami a nevemmel kapcsolatos. Jégvirágot! Vagy jégbarlangot! Vagy Jägermeistert!
– Jägermeistert? – hökkent meg Ludovika.
– A Madáriskola igazgatójának, Sólyom bácsinak a kedvenc itala. De az felnőtt dolog, és egyéb-
ként sem tudnék csinálni. Szerencsére van más ötletem is: jégverem! Jégmező! Jégsapka!
Állj – csitította a lelkes szónoklót Ludovika. –Nekifogok… Elmagyarázom, miért nem hiperszuper egyik ötleted sem. A jégvirághoz nagy hideg kell. A jégbarlanghoz szintúgy. A jégveremhez, a jégmezőhöz és a jégsapkához ugyancsak. Nem beszélve arról, hogy a jégverem például mire volna jó? Hogy beleessenek a barátaid?
Gábriel elkedvetlenedett.
– Nem, az nem lenne jó – mondta. – Pedig a születésnapomra úgy szeretnék adni valamit a többieknek.
– A születésnapodra adni? – csodálkozott Ludovika. – Olyankor kapni szoktak a madarak, nem adni. De azért szép gondolat!
– Ugye? – csillant fel Gábriel szeme.
– Nekifogok – merült el a gondolataiba a tyúkanyó. – Ezúttal nem tanulságot vonok le, hanem megvalósítható ötlettel szeretnék előállni.
gyerekszoba Piszke papa madárkás meséi Piszke papa madárkás meséi
–
– Hiperszuperrel? – kérdezte Gábriel. – Csakis!
Ludovika néhány percnyi gondolkodás után felkiáltott:
– Megvan! Tudod, hogy kell jégkockát készíteni?
Persze – bólogatott szaporán Gábriel. – Vizet teszek a hűtő fagyasztójába, és megvárom, míg a vízből jég lesz.
– Pontosan. Sok-sok jégkockát kell majd egymás mellé tenned, és máris kész lesz a… Jégpálya! Azon aztán lehet korcsolyázni!
– De hát mi nem tudunk korcsolyázni – szomorodott el a madárka. – Ráadásul senkinek nincs korcsolyája.
– Aki akar, gyorsan megtanul – mosolygott Ludovika. – A tervünkbe beavatjuk Gyurka gyurgyalagot, Balázs hóbaglyot és Lázár paradicsommadarat. Amíg te jégkockákat gyártasz, ők korcso-
lyákat készítenek. Mindenkinek akkorát, amekkora a lábacskájára való. Mikor lesz a születésnapod?
– Holnapután – felelte Gábriel.
– Akkor nincs vesztegetni való időnk. Indulj! És ne felejts el enni valamit!
Gábriel otthon vizet tett a fagyasztóba, Ludovika pedig megszervezte a korcsolyakészítést. Két nappal később Dániel szajkó nagy hírrel repülte végig a szigetet.
– Figyelem, figyelem! Ma délután születésnap a Nagymezőn! Gábriel születésnapja! A jégpályán! Mert már van jégpálya! Ott! Korcsolyázni fognak Gábriel barátai, meg a korcsolyakészítő fiúk, meg én, meg mindenki más, aki akar! Mert sokkal több korcsolya készült, mint ahány barátja van Gábrielnek, aki ügyefogyott!
Az utolsó szó hallatán mindenki megrökönyödött.
– Ügyefogyott? – hüledezett Ludovika.
– Miért lennék én ügyefogyott? – kérdezte sápadtan Gábriel.
– Nem tudom, Ludovika néni mondta – válaszolta ijedten Dániel.
– Dehogy! – bosszankodott a tyúkanyó. – Én azt kérdeztem tőled, hogy a sok-sok repüléstől ugye fogyott Gábriel? Ugye fogyott! Nem pedig ügyefogyott!
– Jaj, akkor félreértettem – sajnálkozott a szajkó. – Mint amikor a tapaszt tavasznak értettem, a lehetetlent pedig ehetetlennek. Bocsánat!
– Semmi baj – mosolygott Gábriel.
– Figyelem! – kiáltott nagyot Ludovika, miután ő is korcsolyát csatolt magára. – Köszönjük meg Gábrielnek, hogy másoknak szerzett örömöt a saját születésnapján!
– Éljen, éljen – harsogták a madarak mindenfelől. – Boldog szülinapot!
– A jégmadarak egyébként a kék színükről kapták a nevüket. Amikor megfagy a víz, pont ilyen gyönyörű kék tud lenni, mint te – fordult Ludovika az ünnepelthez, majd sürgette a jelenlévőket: addig csusszanjanak a jégen, míg el nem olvad.
– Melegben nem tart ki sokáig. De holnap is készíthetünk pályát, igaz, Gábriel?
– Igaz!
– Ugyanilyen hiperszupert? – kérdezte Ludovika.
– Csakis! – nevetett a jégmadárka.
Gyerekszoba 55
–
Csipegető
Színes papírból hajtogass gólyacsőrt az ábra szerint. Vágj apró darabokra színes papírt vagy régi pamut pólót, melyet már nem használsz, de gyűjthetsz apró gallyakat is, mindent, ami hernyóra, gilisztára hasonlít. Majd illeszd az ujjaidra az elkészült gólyacsőrt és csipegesd fel a csőr segítségével az apró állatokat. Helyezheted őket egyik edényből a másikba, különböző méretű üvegekbe, kosarakba, egy másik nyitott gólyacsőrbe. Legyél nagyon figyelmes, miközben mozgatod az ujjaidat, összpontosíts arra, hogy egy giliszta, egy hernyó se potyogjon ki a gólya csőréből.
Éhes gólya
Ezt a játékot többféleképpen is játszhatod. Első variáció: Etesd meg az éhes gólyát úgy, hogy az ujjaddal óvatosan követed a víz útját.
Második variáció: Rakosgasd ki a víz útját gyöngyökkel, apró kavicsokkal, bab, lencse vagy akár borsószemekkel. Akár sormintával is kirakhatod, pl.:1 szem bab, 2 szem lencse, 2 szem borsószem… és így tovább ismételgesd.
Te hányféleképpen tudnád még játszani ezt a játékot? Hívd segítségül a képzelőerődet, meglátod, hogy csodákra vagy képes.
Gyerekszoba 56
Kiegészítő
Egészítsd ki a megkezdett rajzokat, ügyelve arra, hogy mindkét oldal egyforma legyen. Segítségedre lehet egy tükör is, ha pontosan a felezővonalra helyezed, megjelenik a rajz tükörképe. Figyeld meg alaposan, majd miután elvetted a tükröt, hívd elő az emlékezetedből és rajzold le pontosan.
Nagy Bandó András: Az én Anyukám
Szeretem, amikor felkelek, jó lesz a kedvem, ha felnevet.
Szeretem, amikor enni ad, azt is, ha álmából felriad.
Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb, és persze, kicsinykét kócosabb.
Nem bánom azt sem, ha mérgesebb, ilyenkor talán még édesebb.
Szeretem, amikor jót mesél, azt is, ha énvelem mendegél.
Szeretem, amikor ad puszit, s húsvétkor hozza a kis nyuszit.
Szeretem, amikor megdicsér, És ha a suliig elkísér.
Szeretem, amikor rám hajol, homlokon csókol és átkarol.
Szeretem, amikor dolga van, meglátom rajta, ha gondja van.
Szeretem, amikor ölbe vesz, azt is, ha esténként kádba tesz.
Szeretem, amikor kérdezem, jó-e ha öleli két kezem?
Szeretem nagyon, ez nem vitás, annyira és úgy, mint senki más!
A és a rajzokatfeladatokatkészítette:
57
kisokos
Szaniszló Sándor
polgármester
Demokratikus Koalíció
Tel.: 296-1320, 296-1330
E-mail: polgarmester@bp18.hu
Facebook:
https://www.facebook.com/SzaniszloSandorOfficial/ Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján minden hónap első hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1320 vagy a 296-1330 telefonszámon.
Somody László
alpolgármester
Momentum
Tel.: 296-1315
Mobil: +36-30-248-76-50
E-mail: somody.laszlo@bp18.hu Facebook: https://www. facebook com/somodylaszlo18ker/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 2961315 számon. Képviselői fogadóóra minden hónap első keddjén 17 és 17.45 között a Kerekerdő Óvodában (Attila u. 9.).
Kőrös Péter
alpolgármester MSZP
Tel.: 296-1318
Mobil: +36-30-249-50-72
E-mail: koros.peter@bp18.hu
Facebook: https://www. facebook com/Koros.Peter.18. kerulet/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1318 telefonszámon. Képviselői fogadóóra: minden hónap utolsó szombatján 10 és 12 óra között a Kondor Béla Közösségi Házban (Kondor Béla sétány 8.).
Petrovai László alpolgármester
Párbeszéd Magyarországért
Tel.: 296-1350
Mobil: +36-30-252-93-68
E-mail: petrovai.laszlo@bp18.hu Facebook: https://www. facebook com/petrovailaszlo/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1350 telefonszámon.
kunhalmi ágnes
a kerület országgyűlési képviselője
MSZP
Fogadóóra: minden hónap utolsó csütörtökén 17–19 óra között az MSZP-székházban (Üllői u. 337.). Minden hónap második csütörtökén 16–18 óra között az Ady Endre u. 83/B alatti képviselői irodában. Bejelentkezés a 205-3045 telefonszámon hétköznapokon 14–18 óra között.
Önkormányzati Képviselők
Banga Zoltán
LMP
Mobil: +36-30-779-67-86
E-mail: banga.zoltan1@gmail.com
Fogadóóra: minden hónap első hétfőjén 17 és 19 óra között a Kandó Téri Általános Iskolában. Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-779-6786 telefonszámon.
Bauer Ferenc
Fidesz–KDNP
Mobil: 06-30-159-95-92
E-mail: bauerferi@t-onlinehu
Előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Dabasi Ottóné
Demokratikus Koalíció
Mobil: +36-20-592-48-00
E-mail: evadabasi04@gmail.com
Fogadóóra: minden hónap második hétfőjén 17 és 18 óra között a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola ebédlőjében (Kondor Béla sétány 10.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-20-592-4800 telefonszámon.
Dámsa József Lajos
Fidesz–KDNP
Mobil: +36-20-412-28-50
E-mail: jozsef.damsa@gmail.com
Előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Fehér Gábor
MSZP
Mobil: +36 30 955 7347
Minden kedden 16–18 óra között a Darus utcai iskolában, minden pénteken 16–18 óra között a Góriett sportiskolában. Szociális és lakásügyekben minden hónap 3. csütörtökjén az Üllői út 286-ban előzetes egyeztetés alapján.
Ferencz István
Demokratikus Koalíció
Tel.: +36-20/934-7444
Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján
Galgóczy Zoltán
Fidesz–KDNP
Mobil: 06-30-927-37-40
E-mail: gz777@freemail.hu
Előzetes egyeztetés alapján.
Kassai Dániel
független
Mobil: +36-30-407-45-61
E-mail: kassai.daniel.reka@gmail.com
Előzetes egyeztetés alapján a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 06-30-407-4561 telefonszámon.
Kádár Tibor
Fidesz–KDNP
E-mail: kadar.tibor@fidesz.hu
Minden hónap első péntekjén 17–18.30 között a Vörösmarty iskolában, minden hónap második péntekjén 17–18.30 között a Piros Iskolában.
Kiss Róbert
Fidesz–KDNP
Mobil: +36-20-572-66-81
E-mail: kisrob@freemail.hu
Előzetes egyeztetés alapján.
Láng István
Demokratikus Koalíció
Mobil: +36-30-951-72-27
E-mail: lang.istvan01@gmail.com
Fogadóóra: minden hónap második keddjén 18 és 19 óra között az Eötvös Loránd Általános Iskolában (Lakatos út 30.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-9517227 telefonszámon.
Dr. Lévai István Zoltán
Fidesz–KDNP
Mobil: +36-30-942-73-79
E-mail: levaiz79@gmail.com
Előzetes egyeztetés alapján.
Nagy Balázs
Momentum
Mobil: +36-20-206-73-55
E-mail: nagy.balazs.istvan@gmail.com
Előzetes egyeztetés alapján.
Nagy Károly
független
Előzetes egyeztetés alapján.
Pál Norbert
MSZP
E-mail: palnorbert.pestimre@gmail.com
Fogadóra: minden hónap második csütörtökjén 16 és 18 óra között, Ady Endre utca 83/B. Előzetes egyeztetés szükséges a hétköznap 14 és 18 óra között hívható 06-1-205-3045 telefonszámon.
Szarvas Attila Sándor
Fidesz–KDNP
Mobil: +36 30 455 7479
Előzetes egyeztetés alapján.
Tóth Kálmán
Fidesz–KDNP
Mobil: +36-20-974-23-78
E-mail: bokay.kepviselo@gmail.com
Előzetes egyeztetés alapján.
A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. elérhetőségei
Ügyfélszolgálat
1181 Baross utca 7.
Telefonon: hétfőn 8–18, kedden, szerdán és csütörtökön 8–16, pénteken 8–13 óra között a +36-30-549-6922-es mobil- és a 297-0799-es vezetékes telefonszámon. E-mail: ugyfelszolgalat@varosgazda18.hu. Személyes ügyfélfogadás: hétfőn 10–18, szerdán 8–16, pénteken 8–12 óra között.
Közérdekű információk és címek
Ingyenes jogi tanácsadás a PestszentlőrincPestszentimrei Polgármesteri Hivatalban
Az ingyenes jogsegélyszolgálat a 296-1438 telefonszámon érhető el munkanapokon, hétfőn 14 és 16 óra, valamint szerdán 8 és 9 óra között.
A személyes ügyfélfogadás szünetel!
Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Polgármesteri Hivatal
Üllői út 400. Tel.: 296-1300
Hatósági Főosztály
Üllői út 400. Tel.: 296-1300 A személyes ügyfélfogadás szünetel!
XVIII. Kerületi Kormányhivatal
Városház u. 16. Tel.: 896-4319. Hivatalvezető: Hodruszky Csaba. Ügyfélfogadási idő: H.: 13–17, Sz.: 8–12 és 13–16, P.: 8–12
Kormányablak
Üllői út 445. Tel.: 896-4098. Nyitvatartás: H.: 8–18 óráig, K.: 8–16 óráig, Sz.: 11–19 óráig, Cs.: 8–16 óráig, P.: 8–14 óráig. Soron kívüli ügyintézéshez időpontfoglalásra a www.magyarorszag.hu és a www.1818.hu internetes oldalon, valamint a 1818-as telefonszámon van lehetőség.
Pestszentimrei Ügyfélszolgálati Iroda
Nemes u. 14. Tel.: 290-8493, 297-5619
A személyes ügyfélfogadás szünetel!
Pestszentimrei referensi iroda
Tel.: 294-1685. Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat (www.bp18.hu)
Közjegyzők
Üllői út 423. I. em. Tel.: 296-0809
Bartók L. u. 5. III. 6. Tel.: 297-4110
Üllői út 365. I. 1. Tel.: 290-0809
Zsebők Zoltán Szakrendelő
Thököly út 3. Tel.: 297-1210
www.18euszolg.hu
Pintér Kálmán Szakrendelő
Nemes u. 18. Tel.: 297-1210
www.18euszolg.hu
Rendőrkapitányság
Üllői út 438. Tel.: 292-9212
Tűzoltó-parancsnokság
Üllői út 235. Tel.: 459-2319
Közbiztonsági Centrum
Kondor Béla. sétány 1. Tel.: 294-1011
59
kisokos
A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársakat keres!
Jelentkezés módja: Önéletrajzzal, e-mailben vagy postán, a pozíció megnevezésével és bruttó bérigény megjelölésével az alábbi elérhetőségeken: e-mail: allas@varosgazda18.hu, postacím: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., 1181 Budapest, Baross utca 7. Amit kínálunk: biztos, hosszú távú munkalehetőség, családias munkahelyi légkör, szakmai fejlődés, képzéseken való részvétel, kedvezményes üdülési lehetőség, alkalmazotti kártya kedvezmény, egyes szakterületeken teljesítményen alapuló, alapbéren felüli jövedelem (teljesítménybér, mozgóbér), munkáltatói kamatmentes lakáscélú kölcsön, egészségmegőrzést biztosító programok (szűrővizsgálatok, sportrendezvények), gyermekeknek biztosított szolgáltatások, programok (sportolási lehetőség szakosztályi keretek között, nyári időszakban gyermekfelügyelet programok biztosításával stb.), családok támogatása (gyermek születése esetén egyszeri kifizetés).
SEGÉDMUNKÁS
Feladatok
A Mélyépítési-, Magasépítési osztályokon belül segédmunkás feladatok ellátása.
Elvárások
rugalmasság, fizikai állóképesség, megbízhatóság, pontosság.
Előny
„B” kategóriás vezetői engedély
USZODAMESTER
Feladatok
A medencében, a medencetérben és a strandmedencében tartózkodók életének, testi épségének védelme, a házirend betartatása, az úszómedence és környezete tisztaságának, valamint előírt vízminőségének ellenőrzése, regisztrálása az uszodanaplóban, a szauna előírás szerinti működtetése, a hatósági ellenőrzések kapcsán az Üzemviteli szabályzat szerint a terület biztosítása, a felvett helyszíni jegyzőkönyvek leigazolása, aktív együttműködés az uszodagépész kollegákkal, a bérlői sávtükör alapján az igénybe vevők ellenőrzése, a munkakörhöz tartozó ellenőrzési és adminisztratív feladatok ellátása.
Elvárások
Úszómester, uszodamesteri végzettség, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, pontos, felelősségteljes munkavégzés, műszakos munkarend vállalása.
SPORTPÁLYA
KARBANTARTÓ
Feladatok
Sportpályák, épületek és berendezések állapotának folyamatos és rendszeres ellenőrzése, hibajelenségek tapasztalása esetén jelzés a vezető részére, valamint amennyiben rendelkezik a szükséges ismeretekkel, eszközökkel, a probléma elhárításának azonnali megkezdése, a karbantartási munkák anyag- és eszközigényének felmérése, a vezető felé történő jelzése, a gépek és berendezések szakszerű üzemeltetése, a létesítmény területén található sportpályák, továbbá a pályákat övező zöldterület rendszeres gondozása (fűnyírás, locsolás, gyommentesítés, tisztántartás stb.), rendezvények esetén a sportpályák rendeltetésszerű használatra kész állapotra történő előkészítése, rendezvények során a bérlők kiszolgálása (portaszolgálat, kulcsok kiadása és visszavételezése, világítás kezelése), téli időszakban a közlekedőutak takarítása, csúszás-mentesítése, a munkakörhöz tartozó adminisztrációs feladatok ellátása.
Elvárások
Alapfokú végzettség, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, kiváló problémamegoldó képesség, önálló, megbízható munkavég-
zés, hatályos kisgépkezelői és fenntartási gépkezelői végzettség (önjáró fűnyíró), alapvető szerelési készség és képesség, valamint kisgéphasználattal kapcsolatos tapasztalatok megléte, B” kategóriás jogosítvány.
Előny
Középfokú képzettség, kertész végzettség, élő- és műfüves sportpályák fenntartásában szerezett gyakorlat.
TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ ÉS RAKODÓ
Feladatok
Tehergépkocsi vezetése, a szállítandó rakomány teljes körű kézi anyagmozgatása, anyagmozgatási, rakodási, és egyéb kapcsolódó fizikai feladatok ellátása, a társosztályok dolgozói munkájának segítése külső munkavégzési területeken, a gépjármű műszaki állapotának ellenőrzése, a gépjármű rendszeres ápolása.
Elvárások
„C” kategóriás gépjárművezetői engedély, érvényes GKI kártya, jó fizikai állóképesség és terhelhetőség, fegyelmezett, szabálykövető, megbízható feladatellátás.
LAKATOS
Feladatok
Lakatos munkát igénylő hibák feltárása, a feltárt hibák gyors és precíz elhárítása, nyílászárók szükség szerinti zárcseréjének elvégzése, polcok, szekrények rögzítése, tartók készítése, kapuk, kerítések javítása, drótfonatok, pálcák cseréje stb., lemezelések, tetőablakok felújítása, fedőlapok javítása, pótlása, egyszerű vasszerkezetek elkészítése.
Elvárások
Szakirányú végzettség, 1-3 éves szakmai gyakorlat, megbízhatóság, precíz munkavégzés, „B” kategóriás jogosítvány.
GÉPKEZELŐ
Feladatok
Aszfalt javítási és építési feladatok végzésekor az előírásoknak megfelelő kivitelű felületet kialakítani; az ágyazati rétegeket az elvárásoknak megfelelően telepíteni; munkaterület elhatárolások és betonozások során zsaluzatokat készíteni; előre gyártott betonelemeket beépíteni, vagyis: szegélyépítési-javítási, térkő, járólap beépítési, mederburkolási, kialakítási, javítási feladatokat, stb. végezni az építőelemek közötti hézagok kitöltésével; földmunkák végzésekor a megfelelő profilt és esést biztosítani; szóróanyag rakodás; szemét és zöldhulladék rakodás; gépjárművek, gépek telephelyen belüli mozgatása azon gépjárművek esetében, melyekre a vezetői engedély kiterjed.
60
hirdetés
Elvárások
Alapfokú végzettség; önálló, megbízható munkavégzés; „B” kategóriás jogosítvány; nehézgépkezelő, földmunkagép-kezelő, gépkezelő jogosítvány.
Előny
Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ
Feladatok
A társaság által üzemeltetett irodák, telephelyek, egyéb létesítmények helyiségeinek, egyéb belső és külső területeinek munkaterv szerinti takarítása; berendezések, használati tárgyak és eszközök rendszeres tisztítása; rendezvényeken a helyszín tisztaságának biztosítása, a rendezvényeknél használt konyhai eszközök szükség szerinti tisztítása; takarító eszközök és tisztítószerkészlet ellenőrzése, igénylése, a takarítószerek felhasználására vonatkozó biztonsági előírások betartása és betartatása, a takarítószerek előírás szerinti tárolása; takarítóeszközök és gépek szakszerű használatának elsajátítása, továbbá munkaterv szerinti alkalmazása; a munkáltató tulajdonát képező textíliák (függönyök, drapériák, asztalterítők, törlőkendők stb.) rendszeres mosása, vasalása; a munkakörhöz kapcsolódó adminisztra-
VÁROSKÁRTYA
Városkártya regisztrációhoz olvassa be a megfelelő QR kódot a telefonja kamerájával.
tív feladatok ellátása, pl. igénylőlapok, ellenőrző lapok vezetése, készletnyilvántartás.
Elvárások
Alapfokú végzettség; folyamatos, több műszakos munkarend vállalása; jó problémakezelő és együttműködési képesség; kulturált és fegyelmezett magatartás, csapatszellem; megbízható, önálló, szabálykövető és felelősségteljes munkavégzés. Előnyt jelent: szakirányú takarítógép-kezelői végzettség; hasonló területen szerzett tapasztalat.
KARBANTARTÓ
Feladatok
Lakatos/asztalosmunkát igénylő hibák feltárása, a feltárt hibák gyors és precíz elhárítása; kapuk, kerítések javítása, drótfonatok, pálcák cseréje stb.; egyszerű vasszerkezetek elkészítése; faanyag gépi vagy kézi eszközökkel történő megmunkálása (fűrészelés, gyaluzás, csiszolás stb.); szerkezetek összeépítése, vasalással való rögzítése; helyszíni szerelések végzése.
Elvárások
Szakirányú végzettség, (lakatos vagy asztalos); 1-3 éves szakmai gyakorlat; megbízhatóság; precíz munkavégzés; „B” kategóriás jogosítvány.
Városkártya információk, elfogadóhelyek:
bp18.hu/varoskartya
hirdetés
- kedvezmények 18. kerületieknek!
BP18.HU/PROGRAMOK18 FACEBOOK.COM/PROGRAMOK18
hirdetés
Házhoz megyek! Fogsor készítését, javítását vállalom garanciával. Hívjon bizalommal! Telefon: 06-20-980-3957
SZŐNYEGTISZTÍTÁS, KÁRPITTISZTÍTÁS a leggyorsabban! Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, szegés, javítás, függöny, takaró. Kárpittisztítás otthonában. Telefon: 06-1-280-75-74, mobil: 06-30-94-94-360, www.szonyegexpressz.hu
Stresszes az év? Szakíts időt magadra, májusban legyen énidőd! Pihenj a Body-Face Academy & Spa Szépségszalonban az Imre Udvarban. Tel.:+36306244816 www.kozmetikusbudapest.hu
Számítógépek javítása helyszínen, hétvégén is. Vírusirtás, tanácsadás, telepítések, alkatrészcsere garanciával. Ingyenes kiszállás. Aradi Zoltán Tel: 06-70-519-2470, Email: szerviz@ azpc.hu
ÉPÍTÉSZMÉRNÖK – családi házak, társasházak, irodaházak és csarnok épületek tervezése – építészeti rajzok, felmérési tervek készítése – belsőépítészeti tervezés – 3D látványtervezés – műszaki ellenőrzés – műszaki tanácsadás – teljes körű projekt menedzsment – 18. kerületi megrendelésekre kedvezmény! www.noorbert.hu 06-30-847-0047
Redőny, szúnyogháló, napellenző, szalagfüggöny, reluxa, roletta, készítés-szerelés különböző kivitelben garanciával. Redőny gurtnicsere, átalakítás, javítás, napellenző ponyvacsere, egyéb árnyékoló javítás. Nemeskéri Árnyékolás: 06-20-9719201, 257-1875
Megbízhatóság és minőség! Piramis AB. Ajtó, ablak, szúnyogháló, redőny AKÁR ELEKTROMOS VÁLTOZATBAN IS! Városkártya kedvezmény 5%! Látogasson el honlapunkra. piramisajtoablak.hu,elektromos-redonyok.hu T: 0670/908-50-55
Tűzifa kapható mázsára és erdei köbméterre (méteres rönkben vagy feldolgozva konyhakészen). Tűzifa kategóriák: akác tűzifa hasítva 6000/q, vegyes kemény tűzifa hasítva 5800/q, nyár tűzifa hasítva 3700/q. 06-70/605-4678
Antikváriumunk ingyenes kiszállással, szállítással új és használt könyveket vásárol. Kp. fizetés. Kiszállás 200 db felett. Mondat Antikvárium 06305462232 olvasni@olvasni.hu
Favágás, fagallyazás, veszélyes fák kivágása, bozótirtás, zöldhulladék elszállítás, tuskómarás, ágdarálás, alpin favágás, viharkárok megelőzése, koronaigazítás, sövénynyírás, fűkaszálás. Kármentesen, gyorsan és tisztán. Tel.: +36 70 361 2810
Házhoz járó fodrász. Női,- férfi, hajvágás, festés, dauer. T:(06 1)290 4382
Empatikus, személyre szabott otthonápolás és szakápolás. Biztonság és törődés, ahol és amikor a legnagyobb szükség van rá. Érdeklődjön most! Karaba Erzsébet 0620/401-2429
Viharkáros fák veszélytelenítése. Koronaigazítás. Bozótirtás. Sövénynyírás. Fűnyírás-Fűkaszálás. Zöldhulladék-elszállítás. Elhanyagolt zöldterületek kezelését vállaljuk. DÍJTALAN KISZÁLLÁSSAL! JAKAB JÓZSEF 06-20-327-22-20
Tetődoktor! Régi hajlott tetők javítása, cseréje, beázás elhárítás, bádogozás, Lindab tető, új tető cserepezése, kisebb javítások, SOS munkák: 0630/6225805, 0620/952-2327
AKÁR AZONNAL! Ágyipoloska-irtás, Csótányirtás, Hangyairtás, Rágcsálóirtás, Bolhairtás, Darázsirtás, Vegyszeres és Ózonos fertőtlenítés. Érdeklődni és megrendelés: www.vallalatikartevoirtas.hu, www.dunatox.hu, megrendeles@dunatox.hu, 06-30-343-31-55
Suzuki Alto 20 éves ,friss műszakival, alku nélkül eladó: 400 ezer ft. Telefon: 06/30/459-5049
INGATLAN
Idősek otthonában dolgozó 56 éves nő eltartási szerződést kötne kedves, idős nénivel. Várom hívását szeretettel.06-70-361-6444.Katalin
Ganz telepi 100 m2 iker házamat 75 négyszögölön rendezett kerttel, fedett gk. beállóval, fedett terasszal cserélném két kisebb öröklakásra. Telefon 06/30-9334-279
62
ELKÖLTÖZTÜNK!
Nyitva tartás:
Hétfő – péntek: 08:00 – 20:00
Szombat: 08:00 – 13:00
Vasárnap: Zárva
ÚJ CÍM: 1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 2.
Új helyen és megújulva várja vásárlóit a BENU Gyógyszertár Budapest Thököly!
Régi munkatársait és hagyományait megtartva, új szolgáltatásokkal bővülve, teljesen megújulva és új épületbe költözve nyit újra május elején a BENU Gyógyszertár Budapest Thököly.
E közkedvelt, nagymúltú gyógyszertár évtizedek óta szolgálja ki a kerület lakosait a Thököly út 3. szám alatt található Zsebők Zoltán Szakrendelő épületében. Idén májustól néhány épülettel arrébb a Szent Lőrinc sétány 2. alatt várja régi és új vásárlóit egy tágasabb, modernebb, teljesen megújult officinával.
A gyógyszertárak ma már nem csupán a betegségek kezelése, hanem az egészség megőrzése és a prevenció terén is kulcsszereplővé váltak.
Ebben a szellemiségben és a BENU legújabb koncepciójának jegyében nyitott újra a Thököly Gyógyszertár, ahol vitaminok, egészségmegőrző és betegség megelőzést elősegítő termékek, gyógyszerek, illetve dermokozmetikai termékek még szélesebb választéka érhető el.
Várjuk Önöket szeretettel!
BENU_Thokoly_Varosgazda_PR_cikk_169x110_240422-2.indd 1 2024. 04. 22. 14:46
05. 31. péntek
Dr. Alban
06. 01. szombat
Május 31., június 1., június 2.
06. 02. vasárnap
Farkasházi Réka és a Tintanyúl
Abba Sisters
Pandora Projekt
Dj. Dominique Happy Gang feat. FLM
Szűcs Judit
Animal Cannibals Groovehouse
Peller Károly és Bódi Barbara
Ritmo de Batucada
Majré Band of StreetS
Óriás Bábok Dancs Annamari
Meglepetés fellépő Halász Judit Bereczki Zoltán Blahalouisiana Konyha
Magna
Cum Laude Zaporozsec
ManGoRise
KÖVESD AZ ESEMÉNYEKET A „BP18” APP-ON ÉS A „BP.18.KERÜLET” INSTAGRAM OLDALON IS! Városkártyával kedvezmények 18. kerületieknek az elfogadóhelyeken! Ugrálóvár · Arcfestés · Kézműves árusok