Az idő igaz

Kétszáz éve született Petőfi Sándor

Borzák Tibor nem tekinti magát Petőfikutatónak, úgy véli, hogy ő inkább igazságkereső újságíró. Kecskeméten él, évtizedeken át a megye napilapjánál, a Petőfi Népénél dolgozott, jelenleg a Szabad Földben olvashatók az írásai. A Kazánkirálynak nevezett Morvai Ferenc Petőfi maradványait kereső expedíciójának tagjaként 1989 júliusában Barguzinban járt, és ez fordulatot hozott a pályáján. Megszállottan gyűjt és kutat minden információt, ami Petőfi Sándorhoz kapcsolódhat. Könyvet írt A Petőfi-expedíció, P. S. – Titkok a barguzini csontváz körül, majd Rokonom, Petőfi címmel, amiből most dokumentumfilm is készült. A Nemzeti Múzeumban adott interjút lapunknak.

n Hogy kerültél Barguzinba?

n A Petőfi Népénél dolgoztam, és miután ennek az újságnak a nevében benne van Petőfi, úgy gondoltam, kötelességünk ott lenni. Volt egy sajtótájékoztató a barguzini expedícióról, ahol felállt a Reform újságírója, hogy ők megvennék a kizárólagos tudósítási jogot. Erre én is felálltam, és azt mondtam, hogy nem értek egyet ezzel, mert ha valakinek, akkor a Petőfi nevét viselő megyei napilapnak is joga van hozzá. Morvai fejében szöget ütött, hogy ebben van némi igazság. Végül tagja lehettem az ásatásra kiutazó csapatnak, és minden mozzanatról tudósíthattam az olvasóinkat, azután pedig nyakig benne maradtam ebben a témában.

A Legenda

n A Barguzinban talált csontvázzal kapcsolatban hit kérdése-e, hogy Petőfi maradványa, nem pedig egy női csontváz?

n A mai napig szeretik emlegetni a női csontváz verziót. Az ötszáz oldalas könyvemben a Petőfi-ügy minden titkáról fellebbentem a fátylat, most legyen elég annyi, hogy nem női csontváz. n És Petőfi csontváza?

n Mondjuk úgy, ahogy az amerikai antropológusok fogalmaztak: „Semmi nem zárja ki azt, hogy Petőfié.” A teljes bizonyossághoz a szakértőink már akkor az anya csontmintájával történő összehasonlító DNS-vizsgálatot javasoltak, ami azóta sem történt meg.

n Tényszerűen annyit lehet tudni, hogy Petőfi 1849. július 31-én Fehéregyháza környékén eltűnt. Hogy került Barguzinba, ha odakerült?

n Nehéz ennyi idő távlatából kideríteni az igazságot. De ma már azt mondják, hogy eltűnt, és ez óriási eredmény, mert korábban úgy fogalmaztak, hogy hősi halált halt, vagy elesett a csatában, de a holttestét nem találták meg. Persze Petőfinek a születési helye és ideje is ugyanolyan vitatott, mint halálának a helye és ideje, csak annyi biztos, hogy a két bizonytalanság között élt egy zseni.

n Akit Petőfi Sándornak hívtak. Ha mégis igaz Barguzin, van adat arról, hogy hadifogságba került?

n Közvetett bizonyítékok vannak. De figyelembe kell venni, hogy Petőfit körözték, tehát ha megtalálják, akkor felakasztják. Ezért szinte lehetetlen konkrét dokumentumot találni. Az azonban tény, hogy az 1850-es évekből vannak olyan bajkálontúli ellátmányjegyzékek, amelyeken magyar hangzású nevek szerepelnek, például Bognárov vagy Huszárov. n Amikor forrt a barguzini vita, Segesvár környékén jártam, és megkérdeztem egy idős bácsitól: mit szól hozzá? Azt mondta: Petőfi itt él a lelkünkben, teljesen mindegy, hogy a teste hol van eltemetve.

n Én is úgy gondolom, nem feltétlenül az a fontos, hol és hogyan halt meg. Sokkal érdekesebb az, hogy miként maradt életben, milyen módon hurcolták el az oroszok, és milyen szenvedések árán jutott el a burjátok földjére.

„EMLÉKTELENŰL?”

n Petőfi barátja és kritikusa, Gyulai Pál azt írta, hogy Petőfi költeményeiből „csaknem megírhatni életrajzát”. Vagyis a verseiből kiolvasható az élete: a szerelem, a kocsmázás, a forradalmi hevület, a természet szeretete.

n Ez így van. A Voltak fejedelmek című versének egyik sora a mottóm: „Az idő igaz, / S eldönti, ami nem az. / Ott áll a sír most emléktelenűl” – talán épp arra utalva, hogy sose lesz eltemetve. De valóban, annyi mindenre utalt a verseiben, a gondola- tai pontosak és aktuálisak mind a mai napig. n Van kedvenc Petőfi-versed? n Nincs. Kinyitom a kötetet, és amelyiknél kinyílik, azt olvasom el. n Mindegy, hogy hol nyílik ki? n Mindegy, de nincs olyan, hogy kétszer ugyanott nyílna ki.

ROKONOM, PETŐFI

n Van egy másik kapcsolatod is Petőfivel, mert keresed, kutatod a Petőfi-hozzátartozókat.

n Ez még Barguzin előtt kezdődött. 1982-ben kerültem a Petőfi Népéhez, és akkor sokfelé jártam a megyében. Egyszer valaki azt mondta Szabadszálláson, hogy itt él ám egy Petőfi-rokon. Így kerültem el a költő édesanyjának húga, Hrúz Anna leszármazottaihoz. Ők őriztek egy ereklyét, azt a kis porcelánbögrét, amelyből Petőfi fia, Zoltán itta a tejsavót, amikor a nagyszüleinél volt. Ma élő leszármazottjuk Lukácsi Ilona, Babi néni.

n Igaz, hogy napjainkban legalább kétszáz ember hozható rokonságba Petőfi családjával?

n Sőt több is. 1998-ban Kecskeméten, 2019-ben Kiskunfélegyházán, 2022-ben pedig Szabadszálláson rendeztük meg a Petrovicsok és a Hrúzok országos találkozóját. Nemrég pedig a róluk írott könyvem alapján – egy fillér támogatás nélkül! –elkészült egy dokumentumfilm, melyet Hajduk Mártával és Novák Lajossal hárman jegyzünk.

n A világban hol élnek Petőfi-rokonok?

n Vannak az Egyesült Államokban, de él Japánban is Petőfi-leszármazott.

n És Magyarországon?

n Debrecen, Bóly, Kerepes, Budapest, Szabadszállás, Mezőberény, tehát sokfelé.

n Van közöttük néhány ismert közéleti személyiség is.

n Ilyen például Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, az Antall-kormány első művelődési és közoktatási minisztere. Ő Hrúz Mária másod-unokatestvérének ágán rokon.

n Hankiss Elemér nevét is olvastam.

n Ahogy a családfát összeállítottam, az egyik Petrovics-leszármazottról kiderült, hogy rokonok Hankiss Elemérrel, de nem tartják a kapcsolatot. Ezt hallva gondoltam, hogy milyen érdekes lenne összehozni őket. Egyszer egy Hankiss-interjú végén előálltam a meglepetéssel, mert ott volt velünk ez a néni. Fantasztikus volt a pillanat, amikor bemutatkoztak egymásnak. Eleinte távolságtartók voltak, de utána előjöttek a gyermekkori emlékek.

MA MÁR SEMMI SEM ÚGY TÖRTÉNT… n Szó volt már a Petőfihez kötődő legendákról. Ha már a Nemzeti Múzeum kávézójában beszélgetünk, igaz, hogy 1848. március 15-én nem szavalta el a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén? n Hát nem. Legalábbis a legfrissebb kutatások szerint nem így történt. De nem is csodálkozom, mert ma már semmi sem úgy történt, ahogy korábban állították. Alighanem erősebb volt a képzelet, a legenda vagy a „szerettem volna, ha úgy van”, mint a valóság. Ez is azok közé tartozik, ami a mai kutatások szerint nem állja meg a helyét. n Az is szóba került már, hogy 1854-ig Petőfi ellen körözés volt érvényben. Tíz évvel a szabadságharc után azonban már szobrot állítottak neki. n A legenda képződik, aztán terebélyesedik, mint a népmesék. Mindenki hozzátesz valamit, mindenki másképp próbálja beállítani. Tehát nem Kiskőrösön született, hanem Szabadszálláson. Nem Fehéregyházán tűnt el, hanem Barguzinban halt meg. Szinte hihetetlen, hogy ma is beszélünk róla. Mondj egy másik költőt, akire ilyen intenzíven emlékezünk! n József Attila. De kétségkívül Petőfi még inkább. Úgy tudom, Magyarországon Petőfiről van elnevezve a legtöbb utca. n Meg a legtöbb intézmény. És a politika is hozzátette mindig a magáét. Volt, amikor május elsején Rákosi transzparense mellett vitték Petőfiét. A po- litika, a történelem lehetővé teszi, hogy az aktuális érdekeknek megfelelően csipegessenek egy alkotó munkásságából, különösen, ha az ennyire sokszínű. n Mi fontos ma Petőfiből, azon túl, hogy itt van a 200. évforduló? Amúgy félek, hogy agyon lesz ünnepelve. n Nekem is van ilyen félelmem, nem biztos, hogy megtaláljuk a helyes utat vagy viszonyulást hozzá. Pedig nem jó, ha egy ünnep túl van lihegve. n Vagyis az a legméltóbb, ha levesszük a polcról a kötetét, és olvassuk a verseit? n Igen. Nem az a fontos, hogy hány kiállítás van, hanem az, hogy hányszor gondolunk rá, vagy hányszor próbálunk erőt meríteni a költeményeiből. Engem például ez táplál. Az igazságkeresést biztosan Petőfinek köszönhetem.

Gyuricza Péter