SZILÁGYI ZOLTÁN 500 éves a szilágycsehi református műemléktemplom

szilágyi zoltán

500 éves a szilágycsehi református műemléktemplom

A szilágycsehi református templom a város főterének északkeleti oldalán álló impozáns épület. Egységes és puritán külső és belső képe jól sugalmazza gyülekezetünk évszázadokat meghatározó jelmondatát: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre!” (Zsolt 90,1)

A templom építésének kezdete bizonytalan, a szentély boltozatának csomópontjain levő címerpajzsok egyikén az 1519. esztendő szerepel mint a templom bővítésének évszáma. Ezeket a pajzsokat eredetileg a 15. század utolsó negyedére és a Jagelló-korra jellemző festett heraldikai ciklusok díszíthették, ezeket azonban a reformáció következtében eltávolították, lemeszelték, s helyettük utólag az épület javítására utaló évszámok kerültek. A kétszakaszos boltozat zárókövei utalnak azonban az építtetők kilétére. Valószínűleg a templom építtetőinek a címerei kerültek a zárókövekre.

A keleti részen levő körgyűrűs címer a bélteki Drágffy család címere: hold és nyíl, a holdsarló két oldalán egy-egy hatágú csillaggal; a boltozat nyugati részén a címer a kusalyi Jakcs családé: egy liliomos koronából kinövő mancspár.

A két címer jelenléte arra utal, hogy a 15. század folyamán Szilágycsehben a kusalyi Jakcsok és a bélteki Drágffyak szerepelnek birtokosként1. Ebben az időben épülhetett erre a helyre már egy egyhajós templom, amelyet a boltozat egyik csomópontján levő címerpajzson szereplő felirat szerint (EXT 1519) Drágffy János országbíró kibővíttetett, felújíttatott.

Szintén a korábbi templomra utal az az ötüléses stallum, főúri pad, amely most szintén a szentélyben van, s amelynek oromzatát és háttámláját kettős, hármas

és négyes karéjok, illetve halhólyagok díszítik. A díszítés stílusa alapján a 15. század utolsó negyedében vagy az 1500-as évek elején készülhettek. A stallum háttámlái később ki lettek cserélve, 1764-ben egy Simonits Mihály nevű mester népies reneszánsz díszítésű támlákat készített, a rajta levő felirat: „Michael Simonits Ao Domini 1764”.

A templomnak két középkori harangját is ismerjük. Egy 1730. április 23-án kelt leltári bejegyzésből tudjuk, hogy volt a templomnak egy 1493-ból való harangja, melynek felirata: „O REX GLORIAE VENI CUM PACE”, azaz: „Ó, dicsőség királya, jöjj békével!” Ez 1878-ban még megvolt, lehetséges, hogy az első világháborúban rekvirálták, s ehelyett készíttették 1922-ben a ma is létező nagyharangot. A másik harag azonban − amelyet a 15. sz. végén vagy a 16. sz. elején öntöttek −, ma is a toronyban szolgál kisharangként, felirata gótikus betűkkel: „XUS REX VENIT IN PACE DEUS HOMO FACTUS EST”. („Krisztus király jön békességben, Isten emberré lett”) Ugyanez a felirata a zánkai harangnak 1524-ből és a Balaton-felvidéken, Várvölgyön a Szent Domokos tiszteletére épült templom 1542-es datálású harangján is. Erről írják, hogy Magyarország második legöregebb, gótikus, ma is használt harangja. Ezeknek lehet kortársa a meglévő kisharang.

A jelenlegi templomhajó alatt kripta húzódik, melynek mindkét − a torony déli fala melletti, illetve a hajó főtengelyében levő − bejáratát befalazták 1905-ben. Ez utóbbi bejáratot fedte a Csehi Vajda István által 1501-ben vagy 1510-ben készíttetett címerdíszes, vöröses mészkőből készült kriptafedőlap, amely jelenleg a torony alatti előcsarnok északi falában áll. Az eredeti felirat még olvasható: „Hoc opus fecit fieri egregius dominus Stephanus Wayda de Chechy Anno. V…ea 1510 (vagy 1510)” Látható a lapon egy keresztnek a lenyomata, illetve az alján egy címer: koronából kiemelkedő medve, melynek a nyakát egy nyílvessző fúrja át – a Vajda család címere ez.

A szentély déli falában egy 1522-ben épült reneszánsz papi ülőfülke található, egyedi alkotás Erdélyben, a gyulafehérvári székesegyház Lázói-kápolnájának motívumrendszerével mutat rokonságot, a rajta levő motívumok az észak-itáliai, lombard reneszánsz hatását mutatják. Az ülőfülke két sarkában, a szegmentíves fülkezáródás fölött levő szárnyas angyalfőkön levő feliratok a megrendelőre és a készítés

évére utalnak: „I.D., M.D., Z.Z., F.F.”, azaz: IOHANNES DRÁGFFY 1522 FIERI FECIT.

A közöttük levő gerendapárkány kissé nehezen olvasható latin nyelvű felirata: FENERATUR DO[M]INO QVI MISERETVR PAVPERIS ET VICISITVDINE SVAREDET EI. Csodálatosan szép vezérige ez, melynek jelentése: „Az Úrnak ad kölcsön, aki megszánja a szegényt, és Ő megfizeti neki jótéteményét.” (Péld 19,17) Teljes összhangban van Drágffy János2 végrendeletének alábbi soraival: „Az espitályra nagy gondot viseljetek, az szegények benne meg ne éhezzenek. Az oláh falút, Gyűrűst és az erdődi kilencedet, vámot az espitálynak hagyom.” Az ülőfülke és az északi falban levő sekrestye bejárati kapujának stílusa arra utal, hogy Drágffy János ismerte és kedvelte a Mátyás királyi udvarában meghonosított új stílust, a reneszánszot, hatással lehettek rá római utazásainak élményei is.

Uradalmainak egyházközségei a nagylelkű és meggyőződéses hívő patrónust tisztelhették benne. 1526. augusztus 27-én kelt végrendeletében az alábbiakat írja: „Hikófalvát és Mindszentben, Szakácsiban való részeimet, az erdődi dézsmát hagyom az erdődi plébánossághoz. Az misék, az zsoltárok Erdődön, Béltökön meg ne fogyatkozzanak, úgymint az Szent Anna asszony miséje és az Concepti Mariae mindennap mondassanak, pénteken az Humilavit, szombaton az Egredimini el ne hagyattassék, az isteni szolgálatok meg ne alodjanak, mert az én lelkemnek üdvössége ezekből lészen.” De a szilágycsehi templomra is különös gondja volt, 1524ben kelt korábbi végrendeletében 100 forintot hagy „az chehy zent egyhaznak” és 50 forintot „az chehy kapolnaba” készülő (oltár?) táblára.

Drágffy János nevéhez fűződik tehát annak a négyszakaszos, gótikus hajóból álló templomtérnek a kialakítása, amely aztán mintegy három évszázadon át szolgált Isten dicsőségére és a szilágycsehi református hívek lelki otthonaként. A nyugati oldalon levő nagy méretű, csúcsíves kapu körte- és pálcatagos bélezete többrétegű, gyűrűs, hengeres lábazatról indul, orommezejének alsó élén három címerpajzs található, melyek eredetileg festettek lehettek. A nyolcszög öt oldalával záródó szentélyt kívülről támpillérek erősítik, falait négykaréjos és halhólyagos mérművekkel díszített ablakok törik át. 1526-ban a mohácsi csatában Drágffy János elesik, utána fia, Drágffy Gáspár, Kraszna és Közép-Szolnok főispánja örökli a várost. Az ő idejében terjedtek el a reformáció lutheri tanai a Szilágyságban. Drágffy és sógora, Perényi János ugocsai és máramarosi főispán együtt támogatták a hitújító prédikátorokat. Budai Ézsaiás debreceni teológiai tanár jegyezte fel a 19. században, hogy Drágffy Gáspár és buzgó felesége, Báthory Anna mindketten a „megtisztított tudomány prédikálóinak és követőinek valóságos ápolói” voltak, ennek köszönhetően minden bizonnyal a szilágysági uradalom lakosai is csatlakoztak a hitújításhoz. Petri Mór Bod Péter 19. századi szilágycsehi református lelki-

pásztorra hivatkozva azt írja, hogy Drágffy Gáspár „hallván az Isten beszédéből való tanításokat, elhagyja a római czeremóniás vallást, és az Isten beszéde szerint való tiszta tudományhoz nagyon ragaszkodott vala 1530. esztendőben, és tudós embereket híván magához, a maga városában Óvárban, Csengeren, Újhelyen, Erdődön és más birtokában is hirdetteti vala Istennek beszédét, és azokat a körűl való falukkal reformáltatta. A Szilágyságot is, a mely immár 1527. esztendőben Derecskei Demeter által reformáltatott vala, a sok üldöztetések ellen, valameddig élt, hatalmasan oltalmazta.” Így valószínű, hogy az 1530-as években a környékhez hasonlóan Szilágycseh lakossága is átvette a reformátori tanokat, s a század második felében a környéken reformáló debreceni pap, Kálmáncsehi Sánta Márton és Méliusz Juhász Péter hatására a kálvini tanok is eljutottak ide, hisz 1567-ben a szilágysági esperességhez tartozó gyülekezetek is elfogadták a helvét tanokat.

Tény az, hogy a 16. századból már három református lelkipásztor neve ismert: Székely Boldizsár 1578-ból, ő az egyházmegye első, név szerint ismert esperese; Kisdobszai Dániel 1581-ből, valamint Bánffyhunyadi Mogyoró Benedek az 1595-1598-as időszakból, akit szilágycsehi lelkészként választanak a tiszántúli református egyház szuperintendensévé, s talán ennek is köszönhetően 1599-ben református közzsinatot tartanak Szilágycsehben. 1601-ben Basta generális hadai feldúlják a várost, leég a templom tetőzete − erre utal a címerpajzson levő felirat: COMB 1601 (COMBUSTUM 1601) −, amit majd csak 1604-ben állítanak helyre: RESTA 1604. A vár és a város a 16. század második felében Drágffy Gáspár özvegye, Báthory Anna révén Báthory Györgyhöz kerül, majd ennek felségárulása után, 1569-ben a magyarországi várkapitányból erdélyi tanácsúrrá lett rátóti Gyulaffy László kapja adományba János Zsigmond fejedelemtől.

Tőle fia örökli, majd az ennek özvegyét, Széchy Katát feleségül vevő Prépostváry Zsigmond. A torony alsó szintjei az ő bőkezűségükből épültek 1614-ben, Kádas János és Varga Bálint főbírók idejében. 13. kép A torony építésének Széchy-címeres emléktábláján az alábbi latin nyelvű szöveg olvasható: SPECTABILIS ET MAGNIFICI D.O. SIGISMUNDI PRAEPOSTVARI SPECTABILE ET MAGNIFICA PIAQ CONIVX CATHARINA DE ZECZI FECIT 1614. 12. kép A tornyot két támpillér és három erőteljes párkány erősíti, illetve az óraíves koronázópárkány osztja négy szintre. 1869-ig fiatornyos sisak fedte, a barokkos bádogsisakot ekkor kapta; 1957-ben átépítik a torony faszerkezetét, teljes egészében felújítják a bádogozást rajta. A szentély zárókövein levő feliratok szerint jelentős felújítások történtek 1702ben, majd 1751-ben, utóbbi az egykor a szentélyben olvasható felirat szerint gróf

Marosnémeti Gyulai István kamarás költségén. A déli mellékhajót 1801-ben építették, amikor a hajó déli részét részben lebontották. Az ide 1845-ben épült karzat mellvédtábláiból még egy eredeti darab megvan. 1806-ban készül a tizenkét szögű klasszicista szószék, valószínűleg vele egyidőben készült a szószékkorona is. A templom hajójának nyugati végében több alkalommal is építettek karzatot, 1572ben, 1772-ben és 1905-ben. Ide helyezik szintén 1806-ban a templom első orgonáját is, melynek helyébe 1896-ban egy 12 regiszteres orgonát építtetnek Szalay Gyula műorgona-építő székesfehérvári műhelyében.

1904-ben a hívek eldöntik a templom további bővítését, mert akkorra szűkössé vált, ezért részben lebontják a templom északi falát, és 1905-ben egy új mellékhajót építenek a templom hosszanti tengelyére, szimmetrikusan a déli mellékhajóval. A hajó és a bővítmények terei fölé csehsüvegboltozatot építenek. Így nyernek egy olyan egységes belső teret, amelyben a négy sarok falpilléreit vállpárkányok zárják, s erről indulnak a közel egyforma, négyzetes alaprajzú tereket elválasztó hevederívek, amelyek a csehsüvegboltozatot tartják. Ezen átalakítás során módosítják a templom tetőszerkezetét, az előzőnél egy sokkal kisebb, mintegy 30 fokos dőlésszögű tetőszerkezettel fedik a templomot, amelyet bádoggal vonnak be. A századelőn készültek az eklektikus padozatmellvédek és az úrasztala is, a karzat a szentélyrészbe és az északi oldalhajóba. A templombelső utolsó felújítására 2004-2006 között került sor. Ezt a helyreállítást halaszthatatlanná tette, hogy az északi térbővítmény fölött levő boltozat repedezni kezdett, ami az épület részleges összeomlásával fenyegetett. A fedélszéket megerősítették, a boltozatokat a párkány magasságában összefogták. A tartószerkezeti munkákon túl további fontos beavatkozások történtek: az erősen cementes külső lábazati és belső vakolatokat eltávolították, s mészhabarccsal váltották fel, a homlokzatokat felújították, az épület körül pedig drénrendszer készült. Fontos lépésnek számít, hogy a szentélyből kibontották a 20. század elején készült karzatot, így e gótikus térrész ismét teljes egészében feltárulhatott. A padozat cementlapjait téglaburkolatra cserélték, a padokat részben újragyártották, fel lett újítva a szószék is. 2014-ben egy új, kovácsoltvas csillár került a templomba, illetve a karzatok alatti megvilágítást is modern, led-panelles világítótestekre cserélték. Áttekintve templomunk félévezredes történetét, egy bibliai jelenet jutott eszembe: „Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sámuel 7,12)

Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség!

(Fotók: Magyari Hunor és Szánthó Tünde)

Jegyzetek:

1. A Drágffyak őse Havasalföldről származott tekintélyes bojár családból, 1365-ben jött Erdély területére, Máramarosban kapott először területeket. 1390-as években Drág és testvére, Balk székely ispáni tisztséget töltöttek be, ekkortájt szerezték főbb birtokaikat, a bélteki és kővári uradalmat. 1405-ben jelenik meg a

falu „Chehy Hungaricalis” néven, mint annak a birtokadománynak a része, amelyet Zsigmond király ad Balk és Drág fiai számára Kővár és tartozékainak részeként. Kiemelkedő képviselője a családnak Drágffy Bertalan, aki magas tisztségekre tesz szert Mátyás király, majd I. Ulászló udvarában, megszerzi Mátyás király idejében, 1468-ban Szilágycseh számára az évi kétszeres vásártartási jogot, s ekkortól kezd a város népessége egyre inkább növekedni, majd mezővárosi rangra szert tenni. Ugyanakkor a 15. században megjelenik birtokosként a helységben a Jakcs család is. A két család élettörténete összefonódik, s talán erre utal a két címer jelenléte a templomban, az 1440-es évek elején Drágffy Miklós közép-szolnoki ispán feleségül veszi Jakcs Eufémiát. Egy másik feltételezés szerint Drágffy Miklós és Jakcs Eufémia fia, Drágffy Bertalan pohárnokmester és 1493-98 között erdélyi vajda rendelte meg a két címert, s építtette be az akkori templom boltozatába. 2. Drágffy János, Drágffy Bertalan fia, aki ekkortájt a főtárnokmesteri tisztet viselte, 1519-1522 körül jelentős felújításokat végezhetett az épületen. Benne bőkezű támogatóra talál a helység, 1523-ban adómentességet eszközöl ki a város számára II. Lajostól, majd két évre rá lakosainak vámmentes szabad közlekedést, s ettől kezdve sem királyi, sem egyházi dézsmát többé nem fizetnek. Felhasznált irodalom:

1. S. Sebestyén József (szerk.): Közös tér – közös örökség. A Kárpát-medence megújuló épített öröksége. NKA Könyvkiadás Kollégiuma, Budapest, 2013, 147-148. o. 2. Emődi Tamás: Szilágycseh – Református templom, Erdélyi műemlékek 21. Utilitas Könyvkiadó, Kolozsvár, 1996., 1-11. o. 3. Szilágysági magyarok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest – Kolozsvár, 1999, 574-576. o. 4. Nagy Attila: Szilágycseh rövid története. I. fokozati vizsgadolgozat, 54-58., 66-69. o. 5. Emődi Tamás: Studiu istoric – Biserica reformată din Cehu Silvaniei. Templomfelújítási dokumentáció, 2017, 1-21. o. 6. Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája I-VI., Budapest, 1901-1904, I. kötet, 534536. o. 7. Pogány Frigyes: Szobrászat és festészet az építőművészetben. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1973 8. Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1943, 286. o. 9. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=896 Utolsó letöltés dátuma: 2019. szeptember 13. 10.http://www.szentsebestyenorgona.hu/ szalay-orgonak.htm Utolsó letöltés dátuma: 2019. szeptember 12.