VERES PIROSKA Torquay, az angol Riviéra

vErEs piroskA

Torquay, az angol Riviéra

Az Angol Királyságról mindenkinek a ködös Albion elnevezés jut eszébe, többnyire az esős, borongós éghajlata miatt. Amíg nem láttam, én is nehezen hittem el az ellenkezőjét. Főleg az ország déli részén fekvő kisváros, Torquay mond ellent a hatalmas angol szigetről szóló hiedelemnek. Plymouthból indulva úgy 45 km-nyi az út, végig festői vidéken, ahol a mindig üde füves golfpályák majdnem egymást érik. Mondanom sem kell, reggel még nem tudtuk hová, merre jutunk el aznap. Kicsit nedves, hűvös volt a napfelkelte, de ahogy kelet felé haladtunk, úgy világosodott lassacskán a táj, a levegő s „az elmém” − utóbbi a finom, reggeli hosszúkávé miatt is. Szándékosan hagytuk el az autópályát, mivel a kisebb utakról több mindent lehet látni – hacsak az égig érő, sűrű sövények engednek betekintést a falvakra, farmokra, házakra. Aztán láttunk is vagy száz tehenet előttünk végigsétálni: át az utcán, túl a farmra. Elöl egy kislány vigyázta a menetet, hátul egy fiatal suhanc. Nem siettek, akárcsak a tehenek. Mit tegyünk? Hátunknál már jó nagy lett a kocsisor – ők sem siettek, nem dudáltak, nem kiabáltak. A teheneknek itt elsőbbségük van, akár a gyalogosoknak szerte Angliában: bárki átmehet büntetlenül gyalog az utcán, ha mer. Az autónak, a forgalomnak ilyenkor kötelessége megállni. Kis hidakon, patakokon, csatornákon haladtunk át – minden kőből épült és rendezett volt. Az egyik ilyen útszakasz arról híres, hogy esőzéskor és dagálykor a patakocska nagy tömegű vízzel visszafolyik a forrásához, elöntve így, ami útjába esik.

Aztán egy nagyobb emelkedő tetejéről megláttuk a szépséges üdülőhelyet az óceán partján: Torquayt. Az ikonikus pálmafákkal, luc- és vörösfenyőkkel teletűzdelt városka kékes fényben ragyogott, mintegy visszatükrözve így a messzeségbe terjedő víz színét.

A település neve régi nyelven azt jelenti, a torrok városa. Nem tudom, miféle emberek lakták abban az időben, mikor így elkeresztelték, de most egy oázis szigetén laknak az itteniek.

Sok a szálloda (itt tényleg láncot alkotnak a parton), rengeteg a látnivaló, meleg az éghajlat. Ezért is hívják ezt a helyet az angol Riviérának. Vannak jobb és jómódú házak és ugyanolyan emberek – kellemesek, vidámak. Rengeteg a turista, többször hallottam magyarul beszélőket, de lányom szerint sok magyar dolgozik és lakik is itt. Széles, hosszú strandok, fenyőkkel, sziklákkal, hotelekkel szegélyezett partok vonulnak végig az óceán hullámainak közvetlen nyaldosásában. Nagyon finom a Torre Abbey strand fövenye, itt rendezik minden októberben a legnagyobb homokvárépítő versenyt. Nem messze, a sziklák ölelésében húzódik egy hatalmas tengerparti madárház és akvárium, a Living Coasts, melyben pingvinek, fókák, ráják, polipok, tengeri csikók láthatók. Az első két állatfaj képviselői kézközelben totyognak a kerítések mentén, a gyerekek nagy örömkitörésére. A kikötőben sok a sétahajó: árbóc árbóc hegyén áll a számtalan luxushajó királyságában. Fent, a parton található az a ház, ahová maga Agatha Cristie járt mint kedvenc klubjába. Egy dombormű őrzi ennek emlékét az utcafronton, az Agatha Cristie Mile-on, míg a parkban mellszobra áll. Torquay nagyon büszke híres szülöttjére, aki itt töltötte élete nagy részét, habár a túl leegyszerűsített kőalakzat ottjártunkkor elég siralmas állapotban volt a rátelepedő madarak miatt. Az öbölben csak hűlt helyét láthattuk annak a hatalmas óriáskeréknek, melyet ottjártunkkor lebontottak, és állítólag Budapest vett át. A lágy óceáni szellő, a homokos tengerpart és a pálmafák susogása miatt Torquay, az aprócska angol város határozottan mediterrán hangulatot áraszt. Ezért számos junior- és gyermektábort szerveznek a vidéken az itt látható romantikus helyek és házacskák között. A városban ma sok filmes cég is működik. Elgondolkodtam: gazdag irodalmi hagyományai miatt Torquay tökéletes hely lehet a regényünk vagy a forgatókönyvünk befejezéséhez vagy egyszerűen csak a lazításhoz egy jó krimivel a kezünkben. Elképzelhető, nem?